a 266/2014. (XI. 27.) határozat 1. melléklete
TÁRSASÁGI SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSA 1./ A taggyűlés a társasági szerződés 5./ és 7./ pontjában a „Gt.” szövegrészt „Ptk.”ra módosítja. 2./ A taggyűlés a társasági szerződés 6./ pontjának 2. bekezdését az alábbi rendelkezéssel egészíti ki: A taggyűlésre szóló – napirendet is tartalmazó – meghívó postai úton, elektronikus levélben, telefaxon, illetve személyes átadás útján is kézbesíthető. 3./ A taggyűlés a társasági szerződés 6./ pontjában a taggyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozó kérdések körében a j., m. és s. alpontokat az alábbiak szerint módosítja: j./ az ügyvezető megválasztása, visszahívása, díjazásának megállapítása és a cégvezető kinevezése; m./ olyan szerződés megkötésének jóváhagyása, melyet a társaság saját tagjával, ügyvezetőjével, felügyelő bizottsági tagjával, választott társasági könyvvizsgálójával vagy azok közeli hozzátartozójával, illetve élettársával köt; s./ a társasági szerződés módosítása; - az ügyvezető részére adott felhatalmazás tárgyát képező kérdésekben való döntést és az ahhoz kapcsolódó módosítást ide nem értve; 4./ A taggyűlés a társasági szerződés 6./ pontjának 6. bekezdése első mondatát az alábbiak szerint módosítja: A taggyűlés felhatalmazza a társaság ügyvezetését, hogy az ügyvezető – a főtevékenység megváltoztatása kivételével – a társaság tevékenységi körét, székhelyét, telephelyét és fióktelepeit módosíthassa, illetve kizárólag ezekkel összefüggésben a társasági szerződést módosíthassa. 5./ A taggyűlés a társasági szerződés 9./ pontjában a felügyelő bizottság személyi összetételére vonatkozó szövegrészt az alábbiak szerint módosítja: A felügyelő bizottság elnöke: Név: Lövey Zoltán Lakcím: 3700 Kazincbarcika, Mányoki Á. u. 18. Anyja neve: Simko Irma Jogviszony kezdete: 2014. december 1. Jogviszony vége: 2019. november 30. A felügyelő bizottság tagjai: Név: dr. Czifra János Lakcím: 3700 Kazincbarcika, Táncsics M. u. 40.
Anyja neve: Jogviszony kezdete: Jogviszony vége:
Senviczki Jolán 2014. december 1. 2019. november 30.
Név: Lakcím: Anyja neve: Jogviszony kezdete: Jogviszony vége:
Molnár Zoltán 3700 Kazincbarcika, Munkácsy tér 5. 1/6. Gacsályi Ilona 2014. december 1. 2019. november 30.
6./ A taggyűlés a társasági szerződés 9./ pontjának 2. bekezdésében a 2. és 3. mondatot hatályon kívül helyezi és helyette az alábbi rendelkezéssel egészíti ki: Ha a felügyelő bizottság szerint az ügyvezetés tevékenysége jogszabályba vagy a társasági szerződésbe ütközik, ellentétes a taggyűlés határozataival vagy egyébként sérti a gazdasági társaság érdekeit, a felügyelő bizottság jogosult összehívni a taggyűlést e kérdés megtárgyalása és a szükséges határozatok meghozatala érdekében. A társaságnál ügydöntő felügyelő bizottság működik. Azon döntések esetében, melyben a társasági szerződés az ügyvezető hatáskörébe tartozó egyes döntések meghozatalát a felügyelő bizottság előzetes jóváhagyásához köti, és a felügyelő bizottság az ügyvezető határozati javaslatát nem hagyja jóvá, de az ügyvezető a javaslatot fenntartja, az ügyvezető jogosult a taggyűlés döntését kérni. Ha a felügyelő bizottság jóváhagyta az ügyvezető javaslatát, a határozatból eredő károkért az azt megszavazó ügyvezető és felügyelő bizottsági tagok a társasággal szemben egyetemlegesen felelnek a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség szabályai szerint. A felügyelő bizottság tagjaira - ügydöntő tevékenységük tekintetében - megfelelően alkalmazni kell azokat a rendelkezéseket, amelyek az adott kérdésben a döntésre jogosult személyekre vonatkoznak. A felügyelő bizottsági tagok az ellenőrzési kötelezettségük elmulasztásával vagy nem megfelelő teljesítésével a jogi személynek okozott károkért a szerződésszegéssel okozott kárért való felelősség (Ptk. 6:142. §) szabályai szerint felelnek a társasággal szemben. 7./ A taggyűlés a társasági szerződés 10./ pontjának utolsó mondatát az alábbiak szerint módosítja: A könyvvizsgáló megválasztását, visszahívását, megbízásának időtartamát, annak meghosszabbítását taggyűlési határozat rögzíti. 8./ A taggyűlés a társasági szerződés 12./ pontjának rendelkezéseit hatályon kívül helyezi és helyette az alábbi rendelkezéseket állapítja meg:
A társaság a 2009. évi CXXII. törvény rendelkezéseire figyelemmel köztulajdonban álló gazdasági társaságnak minősül, melyre figyelemmel e törvény szerinti közzétételi kötelezettségének a www.barcikaszolg.hu honlapon tesz eleget. A társaság a közzététel időpontjában fennálló adatok alapján gondoskodik a pénzeszközei felhasználásával, a társaság vagyonával történő gazdálkodással összefüggő - az egyszerű közbeszerzési eljárás értékhatárát elérő vagy azt meghaladó értékű - árubeszerzésre, építési beruházásra, szolgáltatás megrendelésre, vagyonértékesítésre, vagyonhasznosításra, vagyon vagy vagyoni értékű jog átadására, valamint koncesszióba adásra vonatkozó szerződések megnevezésének (típusának), tárgyának, a szerződést kötő felek nevének, a szerződés értékének, határozott időre kötött szerződés esetében annak időtartamára vonatkozó adatoknak, valamint az említett adatok változásainak közzétehetővé tételéről. A szerződés értéke alatt a szerződés tárgyáért kikötött - általános forgalmi adó nélkül számított - ellenszolgáltatást kell érteni, ingyenes ügylet esetén pedig a vagyon piaci vagy könyv szerinti értéke közül a magasabb összeget kell figyelembe venni. Az időszakonként visszatérő - egy évnél hosszabb időtartamra kötött - szerződéseknél az érték kiszámításakor az ellenszolgáltatás egy évre számított összegét kell alapul venni. Az egy költségvetési évben ugyanazon szerződő féllel kötött azonos tárgyú szerződések értékét a közzétételi kötelezettség szempontjából egybe kell számítani. Azokban az esetekben, amikor a Ptk. a társaságot kötelezi arra, hogy közleményt tegyen közzé, a társaság e kötelezettségének a Cégközlönyben tesz eleget. A társaság e-mail elérhetősége:
[email protected] A társaság taggyűlése 2014. november 27. napján hozta meg a 2013. évi CLXXVII. tv. 9. § (2) bekezdése szerinti határozatát, melyre figyelemmel 2014. november 27. napjáig a társaság működésére a Gazdasági Társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény rendelkezései, míg 2014. november 28. napjától a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény rendelkezései az irányadóak. Ezen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény rendelkezései az irányadóak. 9./ Jelen módosítás a társasági szerződés egyéb rendelkezéseit nem érinti. Kazincbarcika, 2014. november …..
……………………………….... Kazincbarcika Város Önkormányzata Szitka Péter polgármester Készítette és ellenjegyezte: Kazincbarcika, 2014. november ….
…………………………………… Barcika Centrum Kft. Milicz Sándor ügyvezető
a 266/2014. (XI. 27.) határozat 2. melléklete TÁRSASÁGI SZERZŐDÉS melyet megkötöttek a 2./ pontban megjelölt alapító tagok a Gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény rendelkezései szerint. A Barcika Szolg Vagyonkezelő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság társasági szerződése, mely tartalmazza a 2014. november 27. napján elfogadott módosításokat. A módosítások vastag, dőlt betűvel kerültek kiemelésre. 1./ A társaság neve, székhelye A társaság neve:
Barcika Szolg Vagyonkezelő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
A társaság rövidített elnevezése: Barcika Szolg Kft. A társaság székhelye:
3700 Kazincbarcika, Eszperantó út 2.
A társaság telephelyei:
3700 Kazincbarcika, Liget u. 2. 3700 Kazincbarcika, Pollack M. u. 32-34. 3700 Kazincbarcika, Fő tér 36. 3700 Kazincbarcika, Egressy út 34. 3700 Kazincbarcika, Patak u. 13. (2230/1 hrsz.) 3700 Kazincbarcika, Egressy tér 3. 3700 Kazincbarcika, Fő tér 39.
2./ A társaság tagjai Név: Székhely: Képviselő: Adószám:
Kazincbarcika Város Önkormányzata 3700 Kazincbarcika, Fő tér 4. Szitka Péter polgármester 15350057-2-05
Név:
Barcika Centrum Vagyonkezelő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 3700 Kazincbarcika, Eszperantó út 2. Milicz Sándor ügyvezető 23727153-2-05 05-09-023129
Székhely: Képviselő: Adószám: Cg.:
3./ A társaság tevékenységi köre 1820 Egyéb sokszorosítás 3513 Villamosenergia elosztás 3530 Gőzellátás, légkondicionálás
3600 4110 4120 4221 4299 4311 4312 4321 4322 4329 4331 4332 4333 4334 4339 4391 4399 4711 4719 4752 4779 4941 4942 4950 5210 5510 5610 5621 5629 5630 5814 5911 5912 5913 5920 6020 6201 6203 6209 6810 6820 6831 6832 6910 6920 7010
Víztermelés,- kezelés,- ellátás Épületépítési projekt szervezése Lakó- és nem lakó épület építése Folyadék szállítására alkalmas közmű építése Egyéb m.n.s. építés Bontás Építési terület előkészítése Villanyszerelés Víz,- gáz-, fűtés-, légkondicionáló szerelés Egyéb épületgépészeti szerelés Vakolás Épületasztalos – szerkezet szerelése Padló-, falburkolás Festés, üvegezés Egyéb befejező építés m.n.s. Tetőfedés, tetőszerkezet építés Egyéb speciális szaképítés Élelmiszer jellegű bolti vegyes kiskereskedelem Iparcikk jellegű vegyes bolti kiskereskedelem Vasáru-, festék-, üveg – kiskereskedelem Használtcikk bolti kiskereskedelme Közúti áruszállítás Költöztetés Csővezetékes szállítás Raktározás, tárolás Szállodai szolgáltatás Éttermi, mozgó vendéglátás Rendezvényi étkeztetés Egyéb vendéglátás Italszolgáltatás Folyóirat-, időszaki kiadvány kiadása Film-, videó-, televízióműsor-gyártás Film-, videógyártás, televíziós műsorfelvétel utómunkálatai Film-, videó-, és televízióprogram terjesztése Hangfelvétel készítése, kiadása Televízióműsor összeállítása, szolgáltatása Számítógépes programozás Számítógép-üzemeltetés Egyéb információ-technológiai szolgáltatás Saját tulajdonú ingatlan adás-vétele Saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése Ingatlanügynöki tevékenység Ingatlankezelés (főtevékenység) Jogi tevékenység Számviteli, könyvvizsgálói, adószakértői tevékenység Üzletvezetés
7021 7022 7112 7120 7311 7312 7320 7490 7711 7721 7732 7733 7739 8110 8121 8122 8129 8130 8211 8219 8230 8291 9311 9601 9609 4639 4671 5521 5813 5819 5914
PR, kommunikáció Üzletviteli, egyéb vezetési tanácsadás Mérnöki tevékenység, műszaki tanácsadás Műszaki vizsgálat, elemzés Reklámügynöki tevékenység Médiareklám Piac-, és közvélemény-kutatás M.n.s. egyéb szakmai, tudományos, műszaki tevékenység Személygépjármű kölcsönzés Szabadidős, sporteszköz kölcsönzés Építőipari gép kölcsönzése Irodagép kölcsönzése / beleértve: számítógép / Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése Építményüzemeltetés Általános épülettakarítás Egyéb épület-, ipari takarítás Egyéb takarítás Zöldterület-kezelés Összetett adminisztratív szolgáltatás Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése Követelésbehajtás Sportlétesítmény működtetése Textil, szőrme mosása, tisztítása M.n.s. egyéb személyi szolgáltatás Élelmiszer, ital, dohányáru vegyes nagykereskedelme Üzem-, tüzelőanyag nagykereskedelme Szárazföldi szállítást kiegészítő szolgáltatás Napilapkiadás Egyéb kiadói tevékenység Filmvetítés
A társaság az engedélyhez kötött tevékenységeket csak az illetékes hatóság által kiadott engedély birtokában végezheti. A Távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény 4. §. (1) bekezdésének c./ pontja és a 19. §. (1) bekezdése alapján a Magyar Energia Hivatal jóváhagyó határozata szükséges a TIMPANON Kft., mint engedélyes társaság a) egyesüléséhez, b) szétválásához, c) törzstőkéjének legalább egynegyed résszel történő leszállításához, valamint d) bármely engedélyes vállalkozásban történő, a szavazatok 25 százalékát, 50 százalékát, illetve 75 százalékát meghaladó befolyás szerzéséhez és az ehhez fűződő jogok gyakorlásához. A Hivatal határozatának hiányában az a-d./ pontokban hivatkozott rendelkezésekkel kapcsolatos, a részvényesre és a tagra vonatkozó változások a részvénykönyvbe nem
jegyezhetők be, illetve a tagjegyzékbe nem tüntethetők fel és erre a társaságban jogot alapítani nem lehet. 4./ A társaság vagyona, rendelkezésre bocsátásának módja A társaság törzstőkéje: kilencvenezer
417.090.000.-Ft,
azaz
Négyszáztizenhétmillió-
forint, mely apportból és készpénzből áll a vagyonleltárban részletezettek szerint; A tagok törzsbetétei: Kazincbarcika Város Önkormányzata törzsbetéte: Barcika Centrum Kft. törzsbetéte:
412.090.000,-Ft készpénz; 5.000.000,-Ft készpénz;
A törzsbetétek rendelkezésre bocsátásának módja: A társaság törzstőkéje részben az alapítással, részben pedig a 2011. január 1. napján hatályba lépett tőkeemeléssel hiánytalanul a társaság rendelkezésére lett bocsátva. 5./ A tagok kötelezettségei Mellékszolgáltatás: nincs Pótbefizetés: nincs Elővásárlási jog: Ptk. szerint 6./ Taggyűlés A társaság legfőbb döntéshozó szerve. A taggyűlést évente legalább egyszer a napirend közlésével az ügyvezető hívja össze. A meghívó - mely tartalmazza a határozatképtelenség miatt megismétlendő taggyűlés időpontját is - elküldése és a taggyűlés napja között legalább 15 napnak kell lennie. A megismételt taggyűlés időpontját az első taggyűlés napjától számított legalább 5, legfeljebb 15 napon belüli időpontra kell kitűzni. A taggyűlésre szóló – napirendet is tartalmazó – meghívó postai úton, elektronikus levélben, telefaxon, illetve személyes átadás útján is kézbesíthető. A taggyűlés határozatképes, ha a törzstőke legalább fele, vagy a leadható szavazatok többsége képviselve van. Ha a taggyűlés nem volt határozatképes, az emiatt megismételt taggyűlés az eredeti napirendben szereplő ügyekben is csak akkor határozatképes, ha a törzstőke legalább fele, vagy a leadható szavazatok többsége képviselve van.
A taggyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozó kérdések: a./ számviteli törvény szerinti beszámoló elfogadása ideértve az adózott eredmény felhasználására vonatkozó döntést; b./ osztalékelőleg fizetésének elhatározása; c./ pótbefizetés elrendelése és visszatérítése; d./ elővásárlási jog gyakorlása a társaság által; e./ az elővásárlásra jogosult személy kijelölése; f./ az üzletrész kívülálló személyre történő átruházásánál a beleegyezés megadása; g./ eredménytelen árverés esetén döntés az üzletrészről; h./ üzletrész felosztásához való hozzájárulás és az üzletrész bevonásának elrendelése; i./ tag kizárásának kezdeményezéséről való határozat j./ az ügyvezető megválasztása, visszahívása, díjazásának megállapítása és a cégvezető kinevezése; k./ felügyelő bizottság tagjainak megválasztása, díjazása, visszahívása l./ könyvvizsgáló megválasztása, visszahívása és díjazásának megállapítása; m./ olyan szerződés megkötésének jóváhagyása, melyet a társaság saját tagjával, ügyvezetőjével, felügyelő bizottsági tagjával, választott társasági könyvvizsgálójával vagy azok közeli hozzátartozójával, illetve élettársával köt; n./ olyan szerződés megkötésének és egyéb jogügyleteknek a jóváhagyása, melynek értéke az 50.000.000,-Ft-ot meghaladja; valamint döntés hitel felvételéről ezen értékhatár felett; o./ a tagok, az ügyvezetők, a felügyelő bizottsági tagok, illetve a könyvvizsgáló elleni követelések érvényesítése; p./ a társaság beszámolójának, ügyvezetésének, gazdálkodásának könyvvizsgáló által történő megvizsgálásának elrendelése; q./ az elismert vállalatcsoport létrehozásának előkészítéséről és az uralmi szerződés tervezetének tartalmáról való döntés, az uralmi szerződés tervezetének jóváhagyása; r./ a társaság jogutód nélküli megszűnésének, átalakulásának elhatározása; s./ a társasági szerződés módosítása; - az ügyvezető részére adott felhatalmazás tárgyát képező kérdésekben való döntést és az ahhoz kapcsolódó módosítást ide nem értve; t./ a törzstőke felemelésének és leszállításának elhatározása; v./ törzstőke-emelés esetén a tagok elsőbbségi jogának kizárása; x./ törzstőke-emelés során az elsőbbségi jog gyakorlására jogosultak kijelölése; v./ törzstőke felemelésekor, illetve az elsőbbségi jog gyakorlása esetén a törzsbetétek arányától való eltérés megállapítása; w./ törzstőke leszállításakor a törzsbetétek arányától való eltérés megállapítása; u./ a taggyűlés – a társaság ügyvezetésének közreműködésével – szabályzatot alkot a társaság vezető tisztségviselői, a felügyelő bizottság tagjai és más, a legfőbb szerv által meghatározott vezető állású munkavállalói javadalmazása módjának, mértékének főbb elveiről, annak rendszeréről; z./ mindazon ügyek, melyeket törvény a taggyűlés kizárólagos hatáskörébe utal. A taggyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozó kérdésekben meghozott döntése függetlenül attól, hogy erre való utalást az tartalmaz, vagy sem - az adott ügyben meghozott, olyan általános felhatalmazást is magában foglaló döntésnek minősül,
melynek alapján az ügyvezető jogosult az annak végrehajtásához kapcsolódó valamennyi további, azaz járulékos intézkedés megtételére, döntés meghozatalára, szerződés megkötésére, illetve jognyilatkozat tételére anélkül, hogy ezen járulékos aktusokhoz a taggyűlés ismételt felhatalmazása, vagy jóváhagyása lenne szükséges. Ez a rendelkezés irányadó arra az esetre is, ha maga a járulékos aktus is értékhatárára, vagy egyéb körülményekre figyelemmel fő szabály szerint, a taggyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozna. Jelen rendelkezés alkalmazása során döntésnek minősül a taggyűlés határozata, amennyiben abból konkrétan és egyedileg azonosítható módon megállapítható mindazon adat, mely annak végrehajtásához szükséges. Az ügyvezető a taggyűlés döntéseinek végrehajtása és ezen keresztül a járulékos döntések meghozatala során, önálló hatáskörében, a taggyűlési döntésben megfogalmazott kereteket betartva köteles eljárni, azzal, hogy az annak végrehajtásához szükséges mértéket meghaladóan további kötelezettséget nem vállalhat. A taggyűlés felhatalmazza a társaság ügyvezetését, hogy az ügyvezető – a főtevékenység megváltoztatása kivételével – a társaság tevékenységi körét, székhelyét, telephelyét és fióktelepeit módosíthassa, illetve kizárólag ezekkel összefüggésben a társasági szerződést módosíthassa. Ezen kérdésekben az ügyvezető a továbbiakban önállóan is döntést hozhat, melyről a taggyűlést tájékoztatni köteles. Jelen felhatalmazás alapján, a megnevezett kérdésekben való döntés joga mind a taggyűlést, mind az ügyvezetőt önállóan illeti meg. Ha a törvény szigorúbb rendelkezést nem tartalmaz a taggyűlés határozatait egyszerű szótöbbséggel hozza. A tagokat üzletrészük minden 10.000,-Ft-ja után 1 szavazati jog illeti meg. Ekként az egyes tagokat megillető szavazatszám az alábbi: - Kazincbarcika Város Önkormányzata: 41.209 szavazat; - Barcika Centrum Kft.: 500 szavazat; 7./ Ügyvezető A társaság ügyeinek intézését és képviseletét a taggyűlés által megválasztott ügyvezető látja el. A társaság ügyvezetője 2013. január 1. napjától 2014. december 31. napjáig terjedő időre: név: Gulyás Tibor szül: Szögliget, 1955. január 27. lakcím: 3700 Kazincbarcika, Mogyoró út 7. anyja neve: Svéda Ilona Amennyiben a Ptk. eltérően nem rendelkezik az ügyvezető feladata különösen: - képviseli a társaságot harmadik személyekkel szemben, bíróságok és más hatóságok előtt, kialakítja a társaság munkaszervezetét;
-
-
-
-
amennyiben nem tartozik a taggyűlés kizárólagos hatáskörébe, meghozza a társaság gazdálkodásával kapcsolatos döntéseket; jelen társasági szerződésben foglalt felhatalmazás alapján dönthet a – főtevékenység kivételével – a társaság tevékenységi köréről, székhelyéről, telephelyéről és fióktelepéről, illetve ezzel összefüggésben jogosult a társasági szerződés módosítására; kidolgozza és a felügyelő bizottság jelentésével együtt a taggyűlés elé terjeszti a társaság éves mérlegét, vagyonkimutatását és a nyereség felosztására vonatkozó javaslatot; a taggyűlés elé terjeszti évente legalább egyszer, a felügyelő bizottság részére 3 havonta a társaság ügyvezetéséről, a társaság vagyoni helyzetéről és üzletpolitikájáról szóló beszámolót; megteszi a szükséges intézkedéseket, ha azokat külső vagy a társaság belső ellenőrzését végző szervek megállapításai megkövetelik; gondoskodik a társaság könyveinek szabályszerű vezetéséről; javaslatot tesz a felügyelő bizottság egyetértésével a taggyűlés felé a könyvvizsgáló szervezetre, illetve a könyvvizsgáló személyére; dönt minden olyan jogügyletről, - keretjellegű megállapodások esetén ezalatt a megállapodás egészét érve - amely által a társaság 20 millió forintot meg nem haladó mértékben vállalna garanciát, kezességet vagy egyéb kötelezettséget, idegenítene el ingatlant, vagyoni értékű jogot, vagyontárgyat; a felügyelő bizottság hozzájárulásával dönt minden olyan jogügyletről, keretjellegű megállapodások esetén ezalatt a megállapodás egészét érve - amely által a társaság 20 millió forintot meghaladó (de 50 millió forintot meg nem haladó) mértékben vállalna garanciát, kezességet vagy egyéb kötelezettséget, idegenítene el ingatlant, vagyoni értékű jogot, vagyontárgyat; ellátja mindazon feladatokat, amelyeket a Ptk., illetve a taggyűlés az ügyvezető részére előír;
Az egyes jogügyletekre vonatkozó értékhatár-meghatározások vonatkozásában egy önálló jogügyletnek tekintendő a keretjelleggel kötött szerződés, továbbá minden olyan jogügylet, amely természetéből fakadóan önállónak tekinthető. Az értékhatárhoz kötött jogügyletek esetében az ügylet nettó értékét kell figyelembe venni. Az értékhatár számítása során, figyelmen kívül kell hagyni azon jogügyleteket, melyeket a társaság saját tagjával köt. Az ügyvezető ezen megbízatását munkaviszony keretében látja el. Munkabéréről a taggyűlés jogosult dönteni. A társaság alkalmazottai felett a munkáltatói jogkört az ügyvezető gyakorolja. Az ügyvezető a taggyűlés döntéseit (határozatokat) a „Határozatok könyvében” köteles nyilvántartani. 8./ A társaság képviselete és a cégjegyzés módja A társaságot az ügyvezető önállóan képviseli. Az ügyvezető akadályoztatása esetén eseti jelleggel más, arra jogosult személyt is megbízhat a cég képviseletével.
Az ügyvezető képviseleti jogának korlátozása harmadik személlyel szemben hatálytalan. A társaság cégjegyzése akként történik, hogy a kézzel vagy géppel előírt, előnyomott, vagy nyomtatott cégszöveg alá a képviseletre jogosult önállóan írja alá a nevét hiteles aláírási címpéldányának megfelelően. Cégjegyzésre jogosult: Név: Gulyás Tibor ügyvezető Szül.: Szögliget, 1955. január 27. Lakcím: 3700 Kazincbarcika, Mogyoró út 7. Anyja neve: Svéda Ilona 9./ Felügyelő Bizottság A taggyűlés az ügyvezetés ellenőrzésére 3 tagból álló felügyelő bizottságot hoz létre, mely testületként jár el. A felügyelő bizottság elnökét a taggyűlés jogosult megválasztani (kijelölni). A felügyelő bizottság elnöke: Név: Lövey Zoltán Lakcím: 3700 Kazincbarcika, Mányoki Á. u. 18. Anyja neve: Simko Irma Jogviszony kezdete: 2014. december 1. Jogviszony vége: 2019. november 30. A felügyelő bizottság tagjai: Név: dr. Czifra János Lakcím: 3700 Kazincbarcika, Táncsics M. u. 40. Anyja neve: Senviczki Jolán Jogviszony kezdete: 2014. december 1. Jogviszony vége: 2019. november 30. Név: Lakcím: Anyja neve: Jogviszony kezdete: Jogviszony vége:
Molnár Zoltán 3700 Kazincbarcika, Munkácsy tér 5. 1/6. Gacsályi Ilona 2014. december 1. 2019. november 30.
A felügyelő bizottság a gazdasági társaság taggyűlése részére ellenőrzi a társaság ügyvezetését. Ha a felügyelő bizottság szerint az ügyvezetés tevékenysége jogszabályba vagy a társasági szerződésbe ütközik, ellentétes a taggyűlés határozataival vagy egyébként sérti a gazdasági társaság érdekeit, a felügyelő bizottság jogosult összehívni a
taggyűlést e kérdés megtárgyalása és a szükséges határozatok meghozatala érdekében. A társaságnál ügydöntő felügyelő bizottság működik. Azon döntések esetében, melyben a társasági szerződés az ügyvezető hatáskörébe tartozó egyes döntések meghozatalát a felügyelő bizottság előzetes jóváhagyásához köti, és a felügyelő bizottság az ügyvezető határozati javaslatát nem hagyja jóvá, de az ügyvezető a javaslatot fenntartja, az ügyvezető jogosult a taggyűlés döntését kérni. Ha a felügyelő bizottság jóváhagyta az ügyvezető javaslatát, a határozatból eredő károkért az azt megszavazó ügyvezető és felügyelő bizottsági tagok a társasággal szemben egyetemlegesen felelnek a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség szabályai szerint. A felügyelő bizottság tagjaira - ügydöntő tevékenységük tekintetében - megfelelően alkalmazni kell azokat a rendelkezéseket, amelyek az adott kérdésben a döntésre jogosult személyekre vonatkoznak. A felügyelő bizottsági tagok az ellenőrzési kötelezettségük elmulasztásával vagy nem megfelelő teljesítésével a jogi személynek okozott károkért a szerződésszegéssel okozott kárért való felelősség (Ptk. 6:142. §) szabályai szerint felelnek a társasággal szemben. A felügyelő bizottság évente legalább 4 alkalommal rendes ülést tart. A rendes ülést a felügyelő bizottság elnöke – írásban a napirendi pontok közlésével – az ülést megelőző 8 nappal hívja össze. Amennyiben a napirendi pontok fontossága az ügy sürgős tárgyalását indokolja, az elnök a napirendi pontok közlésével rendkívüli ülést hívhat össze. távbeszélőn, faxon, vagy e-mailen. Az írásbeli meghívót az ülést követő 3 napon belül ez esetben is kézbesíteni kell a meghívottak részére. 10./ Könyvvizsgáló A társaság könyvvizsgálója 2013. június 1. napjától 2015. május 31. napjáig terjedő időtartamra: A társaság könyvvizsgálója:
„Gy&Gy” Perfekt Audit Kft. 3800 Szikszó, Hunyadi u. 40. Könyvvizsgálói engedély száma: 000808 Cégjegyzék száma: 05-09-006124 A könyvvizsgálatért személyében is felelős személy: Győrffi Dezső Lakóhelye: 3800 Szikszó, Hunyadi u. 40. Könyvvizsgálói engedély száma: 001731 A könyvvizsgáló feladata a társaság gazdálkodásával kapcsolatos könyvvezetési és számviteli előírások betartásának, a közölt adatok valódiságának ellenőrzése, és a hitelesítés.
Feladata továbbá az elkészített számviteli törvény szerinti beszámoló valódiságának és jogszabályszerűségének ellenőrzése és az ezzel kapcsolatos véleményének a taggyűlés és az ügyvezetők elé történő terjesztése. Tevékenysége során betekinthet a társaság könyveibe, a vezető tisztségviselőktől felvilágosítást kérhet, a társaság pénztárát, szerződéseit és bankszámláit megvizsgálhatja. A könyvvizsgáló megválasztását, visszahívását, megbízásának időtartamát, annak meghosszabbítását taggyűlési határozat rögzíti. 11./ A cég működésének időtartama A tagok a társaságot határozatlan időre alapították. A társaság gazdasági éve megegyezik a naptári évekkel. 12./ Egyéb rendelkezések A társaság a 2009. évi CXXII. törvény rendelkezéseire figyelemmel köztulajdonban álló gazdasági társaságnak minősül, melyre figyelemmel e törvény szerinti közzétételi kötelezettségének a www.barcikaszolg.hu honlapon tesz eleget. A társaság a közzététel időpontjában fennálló adatok alapján gondoskodik a pénzeszközei felhasználásával, a társaság vagyonával történő gazdálkodással összefüggő - az egyszerű közbeszerzési eljárás értékhatárát elérő vagy azt meghaladó értékű - árubeszerzésre, építési beruházásra, szolgáltatás megrendelésre, vagyonértékesítésre, vagyonhasznosításra, vagyon vagy vagyoni értékű jog átadására, valamint koncesszióba adásra vonatkozó szerződések megnevezésének (típusának), tárgyának, a szerződést kötő felek nevének, a szerződés értékének, határozott időre kötött szerződés esetében annak időtartamára vonatkozó adatoknak, valamint az említett adatok változásainak közzétehetővé tételéről. A szerződés értéke alatt a szerződés tárgyáért kikötött - általános forgalmi adó nélkül számított - ellenszolgáltatást kell érteni, ingyenes ügylet esetén pedig a vagyon piaci vagy könyv szerinti értéke közül a magasabb összeget kell figyelembe venni. Az időszakonként visszatérő - egy évnél hosszabb időtartamra kötött - szerződéseknél az érték kiszámításakor az ellenszolgáltatás egy évre számított összegét kell alapul venni. Az egy költségvetési évben ugyanazon szerződő féllel kötött azonos tárgyú szerződések értékét a közzétételi kötelezettség szempontjából egybe kell számítani. Azokban az esetekben, amikor a Ptk. a társaságot kötelezi arra, hogy közleményt tegyen közzé, a társaság e kötelezettségének a Cégközlönyben tesz eleget. A társaság e-mail elérhetősége:
[email protected] A társaság taggyűlése 2014. november 27. napján hozta meg a 2013. évi CLXXVII. tv. 9. § (2) bekezdése szerinti határozatát, melyre figyelemmel 2014. november 27.
napjáig a társaság működésére a Gazdasági Társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény rendelkezései, míg 2014. november 28. napjától a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény rendelkezései az irányadóak. Ezen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény rendelkezései az irányadóak.
Jelen szerződést a felek, mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írták alá. Kazincbarcika, 2014. november …
…………………………………….…. Kazincbarcika Város Önkormányzata Szitka Péter polgármester
…………………………………… Barcika Centrum Kft. Milicz Sándor ügyvezető
Jelen létesítő okirat egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel a létesítőokiratmódosítások alapján hatályos tartalmának. Jelen egységes szerkezetű létesítő okirat elkészítésére új felügyelő bizottság választása (9./ pont) és az új Ptk. szabályai szerint történő továbbműködésről való döntéshez kapcsolódó változások adtak okot (5./, 6./j.m.s., 7./, 9./, 10./ és 12./) adott okot. Jelen társasági szerződést egységes szerkezetbe foglalta és ellenjegyezte: Kazincbarcika, 2014. november …