PNYME közgyűlés 2014. Április 24. Budapest
2013 – a Fesztivál éve • Szakmáink helyzetében 2013 sem hozott még érdemi stabilitást a válság után, ezt megéreztük minden rendezvényünknél • A rendszerváltás óta az első év, hogy nem sikerült egyetlen csoportos szakmai utat sem megszervezni • Év közben ismét sikerült a nyugodt, kiegyensúlyozott gazdálkodás • helyzete stabilizálódott Új pályára állító, sikeres, de tartalékaink felhasználásával együtt járó november 2014.05.05.
PNYME közgyűlés
2
2013 a mérlegen •Rendezvényeink •Tagságunk •Gazdálkodásunk
2014.05.05.
PNYME közgyűlés
3
2013 a mérlegen Rendezvényeink Összesen 10 helyszínen 809 résztvevőt regisztráltunk összesen 711 fő részéről (volt aki több rendezvényen is részt vett) a PPDexpo/PPfest nélkül ami további 1 220 fő! – Ezen belül 111 fő, 15,6 % egyesületi tag! – Összesen 165 cégtől, akik közül 57 cég 34,5 % a tagvállalatunk Ez nagyjából a 2012-es szint megtartását jelenti
Rendezvényhelyszíneink szerte az országban összesen 10 településen + Budapesten is több - összesen 9 - különböző helyszínen Rendezvényeink részvételi díjait a látogatottság érdekében még mindig a 2011-es szinten igyekeztünk tartani 2014.05.05.
PNYME közgyűlés
4
Eseménynaptárunk 2013
2014.05.05.
PNYME közgyűlés
5
2013 a mérlegen Rendezvényeink Legnagyobb rendezvényeink a hagyományosak
– Flexo Évek óta az egyik legnagyobb 140 fő! – A „flexósoknak” lényegesen többet jelent, mint pl. az ofszet nyomtatóknak a saját rendezvényeik Csupán a restaurátorok rendezvényei vannak hasonló módon megbecsülve! – A szegedi vándorgyűlés a papírgyártó és papírfeldolgozó programmal összevonás ellenére negatív csúcsot döntött! 119 fő! Közel 20 %-al kevesebben, mint a flexón! – A minőségügyi fórum viszont résztvevőszámban hozott új csúcsot (56 fő) amiben egész biztos szerepe volt a Sealed Air üzemlátogatás lehetőségének. (Sajnos ez a nyitottság véget ért és a kapuk újra bezárultak) 2014.05.05.
PNYME közgyűlés
6
2013 a mérlegen Rendezvényeink A karbantartók találkozójával kiléptünk a klasszikus szakmai keretből és (szinte) SZÁRNYALTUNK! Dunaújvárosba „visszatért az élet” rendszeresen és sikeres egyesületi rendezvények További lehetőségek az Óbudai Egyetemmel közös rendezvényekben Nekünk természetes, hogy elégedetlenek vagyunk, pedig gyakran hallott észrevétel a fehér-asztalnál: ilyen válságos időszakban ennyi résztvevőt összehozni … 2014.05.05.
PNYME közgyűlés
7
2013 fontosabb eseményei időpont
esemény
helyszín
résztvevő
február 25.
Restaurátor Szakmai Nap
OSzK
41
február 27.
Magyar Grafika szerkesztőbizottság
PNYME
16
március.7-8.
Flexó szimpózium
Tiszaújváros
március 21.
Környezetvédelem aktuálisan - PNYME szimpózium
Lajosmizse
36
május 9.
PNYME Közgyűlés
Budapest
43
május 23.
Cs+P csomagolástechnológiai szakmai nap
Óbudai Egyetem
36
május 30-31.
PNYME Vándorgyűlés/papírfeldolgozó napok
Szeged
szeptember 08-11.
iarigai IRC (Int. Research Conference)
Chemnitz
140
119 5
szeptember 26-27. Iparági Karbantartók Találkozója
Cserkeszőlő/Kkemét
41
október 9.
XV. Fórum a minőségről (Téma: motiváció)
Újhartyán
56
október 10.
Papír 2013
Dunaújváros
74
november 19-21
PPFest/PPDexpo Print & Packaginf Fesztivál
Budapest Syma
november 19.
Flexo szimpózium PPFest keretében!
Syma - PPFest
39
november 20.
Print & Postprint szimpózium PPFest keretében!
Syma - PPFest
38
november 20.
FiDiFo (Fiatal Diplomások Fóruma) PPFest keretében!
Syma - PPFest
21
november 20.
Fesztivál-bankett
Syma - PPFest
72
december 5.
PNYME Nyugdíjas találkozó
Tannyomda
65
december 13.
Magyar Grafika évzáró
Typonova
31
2014.05.05.
PNYME közgyűlés
1 259
8
2013 sikere, a jövő lehetősége Magunkra maradtunk, de sikerre vittük amit elterveztünk!
2014.05.05.
PNYME közgyűlés
9
AKADÁLYOZÓ TÉNYEZŐK: •Printexpo/Budatranspack által keltett zavar a fejekben •Rendkívül alacsony árak, amit mégsem értékeltek a kiállítók •Nem túl alkalmas (késői) novemberi időpont POZITÍVUMOK (többek között …): •A SYMA adottságai megfelelőek a kulturált rendezésre •Jövőbe mutató együttműködés lehetősége Expositorral •Nagyon pozitív visszajelzések •Igény a folytatásra
„Ezt tekintsétek befektetésnek” 2014.05.05.
PNYME közgyűlés
10
Példátlan, és hazai viszonyok között előzmények nélküli sajtó-együttműködés
2014.05.05.
PNYME közgyűlés
11
2014.05.05.
PNYME közgyűlés
12
2013 A mérlegen Tagságunk alakulása nyomda
papír
restaurátor
papírkereskedő
összesítve
egyéni
jogi
egyéni
jogi
egyéni
jogi
egyéni
jogi
egyéni
jogi
2002
dec.. 31.
1070
103
442
14
121
1
15
10
1648
128
2003
dec.. 31.
1024
114
439
14
127
1
15
10
1605
139
2004
dec.. 31.
1008
118
440
16
116
1
13
10
1577
145
2005
dec.. 31.
1071
117
434
14
124
1
10
9
1639
141
2006
dec.. 31.
896
113
353
13
115
1
8
9
1372
136
2007
dec.. 31.
850
115
301
10
130
1
8
10
1289
136
2008
dec.. 31.
782
117
268
8
115
1
8
9
1173
135
2009
dec.. 31.
720
112
246
8
106
1
7
10
1079
131
2010
dec.. 31.
554
107
185
9
88
1
3
9
830
126
2011
dec.. 31.
452
97
145
9
70
1
0
8
667
115
2012
dec.. 31.
389
94
121
9
75
1
0
7
585
111
2013
dec.. 31.
356
88
264
7
68
1
0
5
688
101
2014.05.05.
PNYME közgyűlés
13
2013 a mérlegen Tagságunk alakulása • A tagdíjukat be is fizető tagságunk fogyását 2013-ban sem sikerült megállítani. • Nincs módszerünk a fiatalok aktivizálására. – Aktív egyéni tagok száma 75 fővel csökkent (-13%) amit kompenzált a Hamburger Hungária Kft. kiemelkedő számú (178 fő) taglétszám növekedése! – az online tagok számának növekedése szinte leállt, 100 fő körül stabilizálódott – jogi tagoké 111-ről 101-re apadt
• A jogi tagságban a változások rendszerint tőlünk teljesen független és általunk nem befolyásolható körülmények (fúziók, profilváltás, gazdasági helyzet stb.) és nem az egyesülettel szemben fennálló elégedetlenség miatt. AS Szilády, Avaloni, Bogáti, ERFO, Hunorlito, OCÉ, PC Studio, Plastdurker, Print KMH, Veszprémi Nyomda & Hamburger Dunaújváros & Antalis, BP Papír, M Nyomdaellátó 2014.05.05.
PNYME közgyűlés
14
2013 a mérlegen Szakosztályaink „hétköznapjai” RESTAURÁTOR SZAKOSZTÁLY a „legcivilebb” csapatunk és OSZK továbbra is a szakmai képzés és önképzés fellegvára Április 7-én megtörtént a tisztújítás Érdi Mariann szakosztályelnökként „újrázott” Peller Tamás társelnökként „ismét a fedélzeten”
A szakosztály régi/új vezetősége Grünwald Éva restaurátor, Postamúzeum Hajdú Zsófia privát restaurátor Horváth Pál restaurátor, Országos Széchényi Könyvtár Dr. Orosz Katalin restaurátor, Magyar Nemzeti Múzeum, Oktatási osztály Szlabely Dorottya restaurátor, Magyar Nemzeti Levéltár, Restaurátor Osztály
PAPÍRIPARI SZAKOSZTÁLY - Dunaújvárosba „visszatért az élet” rendszeresen és sikeres egyesületi rendezvények NYOMDAIPARI SZAKOSZTÁLY egyik oldalról nagyon sikeres (pl. flexo terület) másik oldalról (pl. hagyományos kötészet) egyre nagyobb erőfeszítések mellett egyre szerényebb eredmények 2014.05.05.
PNYME közgyűlés
15
2013 a mérlegen Gazdálkodásunk A tavalyi beszámolóban megfogalmazottakat változatlanul elmondhatjuk! • A gazdálkodásunk szerkezete lényegében változatlan, az arányok alig változnak (Tagdíj/rendezvények/szaklapok) • Csak magunkra számíthatunk, a külső források (állami támogatások, pályázati források stb.) lehetősége tovább szűkül • Felhalmozásra, vagyonképzésre vagy tartalék felhalmozásra nincsenek forrásaink • A gazdálkodás az elnökség és az EB szigorú kettős kontrollja alatt zajlik 2014.05.05.
PNYME közgyűlés
16
2013 a mérlegen Gazdálkodásunk adatai 2013-ban a mérleg szerinti bevételeink 51 306e Ft, a kiadásaink 52 841e Ft és az eredmény – 1 535e Ft. Néhány fontosabb tétel kiemelve: Bevételek szerkezete • • • • • • • •
Tagdíjak 1 % felajánlás Rendezvények* Kiadványok, szaklapok* PPDexpo/PPFest Működés (titkárság) MTESZ kivezetés közvetlen önköltségen!
12 602 eFt 189 eFt 10 691 eFt 8 987 eFt 14 314 eFt 244 eFt 4 279 eFt
Kiadások szerkezete
24,6 % 148 eFt 0,004 % 20,8 % 6 275 eFt 17,5 % 9 790 eFt 27,9 % 15 376 eFt 18 259 eFt
Eredmény 12 454 eFt 4 416 eFt - 803 eFt - 1 062 eFt - 20 136 eFt
A tárgyévi valós eredmény -5 814e Ft lenne, ha 2013-ban nem kerül kivezetésre a MTESZ követelése. 2014.05.05.
PNYME közgyűlés
17
Gazdálkodásunk számokban Összesítések 2013: A
Egyéni tagdijak
B
Jogi tagdijak
C
MTESZ Tagsággal kapcsolatos tételek
D
Támogatás jellegű tételek
E
Nemzetközi szervezetek tagságai
F
Kiadványok összesített adatai
G
Hirdetések (MG, PI és Hírlevélen kívül)
H
Belföldi rendezvények összesített adatai
I
Szakmai utak összesített adatai
J
Kiállítások összesített adatai
K
Bevételek
Ráfordítások
Fedezet (egyenleg)
51 306 483
52 841 383
-1 534 900
2 170 000
138 394
2 031 606
10 431 486
9 405
10 422 081
0
10 000
-10 000
189 192
0
189 192
0
249 322
-249 322
8 986 711
9 789 859
-803 148
0
0
0
10 691 008
6 274 622
4 416 386
0
0
0
14 314 362
15 375 634
-1 061 272
Egyéb rendezvények, programok összesítés
0
300 895
-300 895
L
Másokkal közös szervezések
0
0
0
M
Megbízásos munkák
7 262
0
7 262
N
Működés feltételei összesített adatai
4 516 462
20 693 252
-16 176 790
51 306 483
52 841 383
-1 534 900
Összesítések: 2014.05.05.
PNYME közgyűlés
18
Mérleg 2013 sorsz
A tétel megnevezése
Előző év (2012.)
Előző évek helyesb.
Tárgyév (2013.)
a
b
c
d
e
A.
2.
I.
Immateriális javak
3.
II.
Tárgyi eszközök
7 198
6 916
128
64
4.
III.
Befektetett pénzügyi eszközök
5.
IV.
Befektetett eszközök értékhelyesbítése
7 070
6 852
B.
Forgóeszközök (7.-10. Sor)
9 827
4 121
6. 7.
I.
Készletek
8.
II.
Követelések
9.
III.
Értékpapírok
10.
IV. C.
11.
501
483
1 832
2 915
Pénzeszközök
7 494
723
Aktív időbeli elhatárolások
4 777
202
Eszközök (Aktívák) összesen (1.+6.+11. sor)
21 802
11 239
Saját tőke (14.-19. sorok)
11 086
9 333
I.
Induló tőke/jegyzett tőke
3 861
3 861
15.
II.
Tőkeváltozás/eredmény
-511
155
16.
III.
Lekötött tartalék
17.
IV.
Értékelési tartalék
7 070
6 852
12. 13. 14.
D.
Tárgyévi eredmény alaptevékenységből
683
-236
Tárgyévi eredmény vállalkozási tevékenységből
-17
-1 299
5 247
1 502
5 247
1 502
886
404
17 219
11 239
18.
V.
19.
VI.
20.
E.
Céltartalékok
21.
F.
Kötelezettségek
22.
I.
Hosszú lejáratú kötelezettségek
23.
II.
Rövid lejáratú kötelezettségek
24.
G.
Passzív időbeli elhatárolások
25.
2014.05.05.
Befektetett eszközök (2.-5. Sorok)
1.
Források (Passzívák) összesen (13.-20.+21.-24.)
PNYME közgyűlés
19
Eredménykimutatás 2013 Előző év (2012) Tétel megnevezése sorsz .
1.
Értékesítés nettó árbevétele
2.
2.
Aktivált saját teljesítmények értéke
3.
3. Egyéb bevételek
1.
Ebből:
4. 5.
- alapítói
6.
- támogatások
7. 8.
4.
Pénzügyi műveletek bevételei
5.
Rendkívüli bevételek Ebből:
9.
11.
14.
Ebből:
17. 18. 19. 20. 21.
Vállalk. tev.
Összesen
Alaptev.
Vállalk. tev.
Összesen
Alaptev.
Vállalk. tev.
Összesen
eHUF
eHUF
eHUF
eHUF
eHUF
eHUF
eHUF
eHUF
eHUF
52 856
8 628
61 484
25 021
9 044
34 065
15 852
15 852
12 791
12 791
15 557
15 557
12 602
12 602
189 294 290
294 5
295
0 163
8
4 279
171 4 279
- közhasznú tevékenység bevételei
68 998
8 633
0
77 631
42 254
0
0
9 052
51 306 0
6.
Anyagjellegű ráfordítások
51 861
3 728
55 589
28 296
4 906
33 202
7.
Személyi jellegű ráfordítások
15 532
4 591
20 123
13 715
5 391
19 106
Ebből:
15. 16.
Alaptev.
- alapítóktól kapott befizetés
A. Összes bevétel (1.+2.+3.+4.+5.)
12. 13.
Tárgyév (2013. é.)
- támogatások
10.
2014.05.05.
- tagdíj, alapítóktól kapott befizetés
Előző évek helyesbítése
- vezető tisztségviselők juttatásai
0
0
8.
Értékcsökkenési leírás
256
136
392
121
9.
Egyéb ráfordítások
264
181
445
351
10.
Pénzügyi műveletek ráfordításai
402
14
416
7
11.
Rendkívüli ráfordítások
0
0
76 965
42 490
0
0
B.
Összes ráfordítás (6+7.+8.+9.+10.+11.) Ebből:
- közhasznú tevékenység ráfordításai
0 68 315
8 650
0
PNYME közgyűlés
36
157 351
18
25 0
10 351
52 841 0
20
2014 is eseményekben gazdag
2014.05.05.
PNYME közgyűlés
21
2014-es pénzügyi terv Bevételek
2013 tény
Összesítések 2013/2014: 51 306 483
2 170 000
A
Egyéni tagdijak
B
Jogi tagdijak
C
MTESZ Tagsággal kapcsolatos tételek
D
Támogatás jellegű tételek
E
Nemzetközi szervezetek tagságai
F
Kiadványok összesített adatai
G
Hirdetések (MG, PI és Hírlevélen kívül)
H
Belföldi rendezvények összesített adatai
I
Szakmai utak összesített adatai
J
Kiállítások összesített adatai
K
Fedezet (egyenleg)
Ráfordítások
2014 terv
2013 tény
2014 terv
2013 tény
2014 terv
43 530
52 841 383
43 214
-1 534 900
314 800
2 100 000
138 394
90 000
10 431 486 10 500 000
9 405
0
2 031 606
2 010 000
10 422 081 10 500 000
0
0
10 000
10 000
-10 000
-10 000
189 192
700 000
0
0
189 192
700 000
0
0
249 322
255 000
-249 322
-255 000
9 789 859 12 595 600
-803 148
14 400
8 986 711 12 610 000 0
120 000
0
0
0
120 000
10 691 008 12 250 000
6 274 622
7 600 000
4 416 386
4 650 000
0
3 400 000
0
2 870 000
0
530 000
14 314 362
1 800 000
15 375 634
1 020 000
-1 061 272
780 000
Egyéb rendezvények, programok összesítés
0
0
300 895
610 000
-300 895
-610 000
L
Másokkal közös szervezések
0
0
0
0
0
0
M
Megbízásos munkák
7 262
50 000
0
25 000
7 262
25 000
N
Működés feltételei összesített adatai
4 516 462
0
20 693 252 18 139 600
Összesítések: 51 306 483 43 530 000
52 841 383 43 215 200
2014.05.05.
PNYME közgyűlés
-16 176 790 -18 139 600 -1 534 900
314 800 22
Köszönjük figyelmüket és kitartó aktivitásukat