Petri György költészete -
1943-ban született Budapesten. Már 12-13 éves kora körül költő akart lenni. A Toldy Ferenc Gimnáziumban, majd pedig 1966-tól ez ELTE magyar-filozófia szakára járt. 1974-től szabadfoglalkozású író. 1975-88 között publikálási tilalom alá helyezték, így művei szamizdatban jelenhettek meg. 1990-ben József Attila-díjat kapott, 1996-ban pedig Kossuth-díjat (ezeken kívül sok más elismerést, díjat is kapott még). 2000-ben halt meg gégerákban.
-
1983-ban Petri Györggyel Domokos Mátyás beszélgetett el, itt a költő visszaemlékezett arra, hogy mit kellett létrehozzon ahhoz, hogy költői útján elinduljon. Voltak versei az első kötete előtt is, József Attila hatására írta őket. Pont a ’60-as években változott a József Attila recepció Németh G. Bélának köszönhetően. Az irodalmi köznyelv metaforikus volt. A középpontban az én állt, mely állított valamit – univerzálék: nemzet, nép stb. Petri belátása szerint nem létezik: nép, nemzet stb. A különbözőségek neveznek meg bennünket. „Ki vagyok én?” „Költő foglalkozású budapesti lakos.” – továbbá meghatározott közönséghez szól, ami teljesen új dolog. Képes definiálni ki az ő közönsége: ő ennek a közösségnek a tagja, nem fölötte álló. – Ezzel szemben Illés még a költőt látnoknak tételezte: A költészetet a diktatúra tartotta fenn: definiálatlanságban a diktatórikusság nyilvánul meg, s a metaforikusság teszi ezt teljessé. – Petri ezt vizsgálja felül, szamizdatban jelent mg több kötete: 1000-1500 példány kb. Ezeket kézről kézre adták, volt visszacsatolás a költőhöz, majdhogynem közvetlen. A metaforákkal szembeni gyanakodás nem új keletű dolog. Érvényesen megszólíthatók-e a történelmi tapasztalatok metaforikusan? Megszólítható-e az éntapasztalat? Létrehozható-e egy metaforák nélküli világ? – Már a görögök foglalkoznak ezzel: Arisztotelész: A világról szerzett tudásunk logikus lépésekkel bővíthető, a nyelv képes ugrásokra – ez a metafora. Kerülőutak, melyek tévútra visznek. Rétorok: A hatásos beszédhez használjuk. A metafora sűrítve tartalmaz két dolgot. Cicero szerint ugyanaz a kérdés a metafora léte, mint hogy miért viselünk ruhát. A ruha esztétikai funkciót hordoz amellett, hogy a természet erői elleni védekezésként is hasznát vesszük. Nietzsche: Minden, amit igazságnak gondolunk nem más, mint metaforák és metonímiák át- meg átrendeződő serege. Az igazságaink is metaforák, csak elfelejtettük, hogy azok. A nyelv lényegileg metaforikus – ez a lényege N. elméletének. Bécsi kör: Ha mindez igaz, akkor a természettudományról sem lehet egzakt módon beszélni. Megpróbálnak létrehozni egy nyelvet, ami nem metaforikus, nem sikerül. A matematika nyelve egzakt, tudományos, a természetesből ilyet nem lehet. Ez a ’20-as évek nagy felfedezése. A költők örülnek ennek, hiszen sokat és mást mondhatnak. Celan: Halálfúga, metaforikus nyelvet alkot a Holokauszt köré.
-
-
-
-
-
-
-
A metaforikus nyelv ezután akadályozójává válik a történelmi tapasztalat elmondására, feldolgozására. A metafora továbbá szétreflektálja az ént – univerzálissá teszi. A náci és a kommunista diktatúra a költészetet propagandacélokra használta fel. Ez ellen próbálnak valami újat létrehozni, például a francia újregény is. Petri a nyelv szakadásos jellegéből csinál költészetet. Nem kiépíti az értelmet, hanem bontja. Nem metaforátlan nyelv, hanem metaforaleépítés. Ez a jelleg pedig egy teljesen új utat nyit. 1968 tele az első datálása a problémának. Petri filozófia szakon kezdi az egyetemet: ambíciója Marx felől reformálni. Cseszlovákia ’68-as lerohanása után csalódnak sokan az ideológiában, nem lehet reformálni. 1989-től pedig megindulnak a szabad dolgok. Fodor Géza ekkor ír a Holmiba 2 részben Petri költészetéről.
-
Magyarázatok M. számára (1971): itt még nem sikerül neki létrehoznia ezt a típusú költészetet, csak majd a ’80-as években.
-
Irónia: A legfontosabb figuratív mozgás ebben a költészetben. Mindig kettőséget hordoz magában (filozófia). Freud szerint a vicc igazságok ütköztetése. Egyetlen tudat sem képes lefedni a teljes világot, minél több tudatformát kell felfedni, hogy megvilágítsuk a világot. – Az irónia olyan magatartás, mely érdekelt abban, hogy egynél több igazság jelenjen meg a diskurzusban. (Főleg szabadsághiányos rendszerekben.) – Vajon létezik-e olyan irónia, mely maradéktalanul áthatja az ironikus értékképzetet? Vagy mindig van egy nem ironikus értéktartomány, melyet nem tud megérinteni az irónia?
-
Petri költészetéből kiderül, hogy van ilyen értéktartomány. Kant szerint az ember mint természeti lény nem szabad, kettős determináltság jellemzi – az ember azáltal szabad, hogy gondolkodni képes nem szabad állapotáról. Petrinél ez a szabadság az, amit az irónia nem érint.
-
Stílusrétegek együtteséből jön létre a szöveg, ez Vas István hatása. A regiszterek egymásba reflektálnak.
-
A szerelmi költészet nehézségeiről: 1. szakasz: reneszánsz szerelem, József Attila nyelve (óda), és még a trubadúrköltészet jellegét viseli. Éles váltás – 2. szakasz: metaforakritika analitikus nyelvének a helye. 3. szakasz: Az egynyelvűség és az emelkedett költészet fenntarthatatlanságának problémáját, magát a törést törésként, a többnyelvűséget többnyelvűségként megőrizve, nem kevés romanticizmussal a szerelmi témára vonatkoztatja. – Az egész vers a hagyományra épít. Ez jellemzi egyébként is Petri költészetét: József Attilával és Petőfivel való folyamatos párbeszéd.
-
„értelmiségi vagyok” – társadalmi állapotát írja le. Olyan értelmiségi, aki elveszíti a funkcióját, szabadállású értelmiségi. A Kádár-rendszer próbálja eldugni őket, olyan pozíciókba teszik őket, ahol nem sok vizet zavarnak. Azonban ennek a rétegnek valós befolyása nem volt, hisz szabadsága is csak annyi, amennyit meghagytak neki. A rendszerváltás után eltűnnek teljesen, állami hivatalnokok lesznek stb.
-
Petri felmérte helyesen, hogy egy korszak végén van, megszünteti a költészet metaforikáját. Így megváltozik a történet problematizáltsága. Az irodalom belép a frivolitás piacára. A fájdalmas szerető énekeiből: újraír több József Attila sort, Óda-motívumokat vesz át.
-
-
-
-
-
Örökhétfő (1981): Az AB Független Kiadónál jelenteti meg – ez a legerőteljesebb szamizdat kötete. Az irónia magánjellegűsége és a költészet közfunkciói közti finom közvetítés jön létre akkor, amikor e kötetben 1968 helyét mind hangsúlyosabban 1966 veszi át, immár explicitté téve a szabadság és a szerelem eszményeinek iróniamentes kivételességét. Ettől kezdve az elbukott forradalom, a szerelemkép és a halálélmény átfedése érzékelhető költészetében, mely aztán a Valami ismeretlenben végképp egybekapcsolódik. Örökhétfő: A szocializmus tapasztalata: megáll az idő. Az egész időtapasztalat elveszíti valóságos jellegét. Felejtés. A tűrésre alapozott nemzeti költészet ellen van, lázadó és szókimondó. Személyi követő éji dala: A megfigyelő szemszögéből mutatja be a megfigyelés aktusát. A megfigyelő megalázott helyzete, bosszúállás „reménye”. A kukkoló éji dala: felsőbbrendűség érzése munkál a lírai énben – ő az, aki megfigyel. Ezzel a világgal szembeni szembenállás jele az obszcenitás. K. M. szerelmes éneke: irónia tárgyává teszi a nagypofájú értelmiségi hímsovinizmusát. Erőteljes obszcenitás. Hatvanas évek: A politikai és szerelmi nyelv egymásba játszik. Színlelt világ. Szexuális élet nélküli mechanikus házasság – ahogy a politikai világ is hasonlatosan képzelhető el. Petri költészetében az életrajz, a köztörténelem és a poétikai szféra koncidenciája egyfajta magánmitológiát megalapozva valósul meg. A 80-as, 90-es években feltűnően megszaporodnak alkalmi versei, amelyek jelzetten egy őket megelőző nyelvi, életrajzi eseményre adott feladatként jönnek létre. Mindez nem jelent olyasféle ráutaltságot, hogy a versek az adott esemény ismerete nélkül ne lennének érthetőek, csupán azt, hogy a vers poétikai meghatározottsága változik meg Petri kései költészetében: eltolódik a kommentár felé, végkép elutasítva a poétikai szféra immanenciáját. E kommentárjelleg leglátványosabban a megszakítások, a zárójeles
-
-
-
-
-
-
-
kitérők, a lábjegyzetek sokaságában nyilvánul meg, amelyek gyakran nem vezetnek vissza a megkezdett vers útjára, és nem jutnak el a vers lezárásához sem, csupán felfüggesztéséhez. A versszerűség kritériumainak átértelmezése nyilvánvalóan összefügg a költői én alulretorizált nyelvi megjelenítésével. Petri ironikus redukcionizmusa, ellenállva a politikai költészetben felkínált romantikus gyökerű költőszerepeknek, a 80-as évek második felétől mindinkább a nyelv eddig iróniamentes tartalékaként őrzött eszmények ellen irányult, még mindig a klasszikus hagyománnyal, főleg Petőfivel és József Attilával párbeszédben.
Valami ismeretlen (1990): A versvilág következetesen mélyíti el a kései líra jellegzetességeit, a végső szó, az utolsó szó jogán való közlést. Elveti a kínálkozó klasszicizálódó, öreg, bölcs költő státusát, és érvényteleníti azt, hogy az utolsó pályaszakasza konvencionálisan kiteljesedésként, letisztulásként legyen értelmezhető. Benne van a kötetben a nagy versek ígérete, de éppúgy a költői szándék is, hogy ne írja meg azokat. A Valami ismeretlen beszédmódjának, eljárásának legjellemzőbb sajátossága, hogy az állandónak látszó pillanatnyiság jelen idejéhez az elbizonytalanítások, a visszavonások, az elkanyarodások retorikai szerkezeteit rendeli hozzá. Viszonylagos lesz az egyenes kimondás és a kimondás érvényessége. A kötet versvilága a bizonyosság felőli viszonylagosság, pillanatnyiság, esetlegességszituációjának számos beszédváltozatát vonultatja fel. Számtalanszor használja az ámbár, az ahhoz képest, a mégiscsak, az ugye?, az azért most, amennyiben, talán, ha, végülis megszorításait – számos kérdést, töprengést, merengést intonálva. Mindez nem vezet formanyelvi lazasághoz, hevenyészettséghez. Ezt támasztja alá, hogy számos klasszikus formával, imitációival, saját szabályok szerint alkalmazásával találkozhatunk a kötetben: balladák, dalszövegek, elégiák. MÁRTON László szerint0 kb. tíz szonettszerű vers is: de a „forma (…) minden alakalommal kibicsaklik: betoldások, széttört sorok, kancsal rímek jelzik a költői anyag »helyi sajátosságait«.” Elégia: műfajmegjelölő cím, klasszikus műfajra utal mégpedig. Az egyedüllét köznapi állapotát intonálva létösszegző mélységekig jut el úgy, hogy az önironikus láttatásmódot mindvégig fenntartja. A tényközlés, a megszólítás közlésformája a kommersz slágereké. Ez adja meg a költemény alaphangját, de a közbeékelés rögtön másmilyen perspektívát nyit. Hogy elérjek a napsütötte sávig: Ez a nyolcvanöt soros mű az alantas esztétikai minőségek abszolutizálásával dolgozik: a torz, az út, az alantas formanyelvi distanciáját itt a költő meg sem próbálja megteremteni: a nyelvi profanizáció máshol rejtetten is intenzív poetizálása ne történik meg A vers infernális és himnikus síkja élesen kettéválik. Sáráról talán utoljára (elvileg csak tévesen sorolták e kötetbe /?/): Petri szerelme, egy 18 éves zongoristalány, aki öngyilkos lett. A költő magát hibáztatta miatta. A magánszégyen és a közszégyen egymás mellé kerül – Kepes Sára és Nagy Imre. Akkor a felejtésre épült az ország, holokauszt és ’56. Kádár János kísértete: felejtéskultúra – mely továbbéli őt.
-
-
-
-
-
-
Amíg lehet (1999): Nem Petri válogatásának eredménye, így nem tartalmazza az összes verset, tehát a versek nem kezelhetők koncepcionális egészként. A kötet beszédformái szerteágazóak. A versekben fontossá válik az elbeszélő kiléte, pontosabban itt léte; a verseket pontosan ez a biztos pont, a rögzítés adta bizonyosság foglalja keretbe. Az elmúlás domináns érzése mellé fel-felzárkózik (és pontosan a prózai betéteknek, kiszólásoknak, lábjegyzeteknek köszönhetően) az itt vagyok, itt vagyunk szintén meghatározó élménye. Ez a kettősség kiegészül a korántsem biztató jövőképpel. A néhol harsány, túljátszott rímeléssel kitűnően visszaadja a helyzet groteszk mivoltát. A megteremtett természetes közlésmódot, a drámaiatlan monológokat, dialógusokat árnyaltabbá teszi, ugyanakkor óriási hézag tátong a rímek adta biztonság és a bizonytalan, ám tudott és elkövetkező halál között. Márciusi vének: a nemzeti ünneppé avanzsálás kérdése, s egyben figurázása a Kossuthnótának. A Dunánál: 1. szakasz: Megszólítja József Attilát, s egyben a történelemről, meg a Duna régi létének eltűnéséről – nem olyan, mint József Attila Dunája. 2. szakasz: szerelem és halál. Csokonai V. Mihály felidézése. 3. szakasz: Teljes leszámolás a múlt képzelgéseivel és a jövőképpel. Nincs jövő. Summázat: Epigramma jelleg. Egy költő életének lezárása. Búcsúzás: N. Mihalkov parafrázissal indít. Elbúcsúzik az élettől. Ez is összegző vers. Beletörődés. A kötet versei a halál el- és megismerésén túl és azelőtt akarják és igenlik az életet; ragaszkodnak a lassan záruló térben, a szabadság adta joggal felvértezve: amíg az idő és az egészség engedi. Mi jön még? Ez a kérdés izgatta legkevésbé Petrit; őt kötötte a morál: embernek, versnek maradni, mindvégig.
