Pétervári Zsolt Növekedésösztönzés kontra egyensúlyközpontúság A rendszerváltást követő másfél évtized alapvető makrogazdasági dilemmája
Az előző rendszerből örökölt versenyképtelen gazdasági struktúrából következően a rendszerváltás kezdetekor azonnal transzformációs válság bontakozott ki, mely előbb súlyos (90-93 folyamán 20%-os) recesszió, majd jelentős egyensúlyromlás formájában jelentkezett (Kéri–Petschnig, 2001: 13). A pártállam utolsó évtizedében a nemzeti összterméknek már közel harmadát termelő úgynevezett második gazdaságból, és a több tízezer rendszerváltáskor létrejövő kisvállalkozásból formálódó magyar KKV-szektor számára rendkívül kedvezőtlen körülményt jelentett a hazai reálbérszint közel húsz évig (78-tól 97-ig) tartó (csaknem) folyamatos süllyedése. Mindez (az állami keresletélénkítés szigorú korlátai, valamint a forintleértékelő árfolyam-politika miatti magas kamatszint következtében) jelentősen beszűkítette a nagyrészt belső piacra termelő, tőkeszegény KKV-k fejlődési lehetőségeit. Emellett a 90-es évek eleji „rejtett sokkterápia” negatív módon hatott a kivitel alakulására is: nagyjából felére csökkentette az ipari exportárualapot, és még ennél is rosszabb állapotokat okozott az agrárszektor esetében (Bogár, 2006: 391, 394). Két közgazdasági álláspont alakult ki a gazdasági helyzet megítélése tekintetében. A 94-ben megindult növekedést a neoliberálisok a belső fogyasztás – magas importvonzatú – élénkülése miatt finanszírozhatatlannak minősítették; emellett felhívták a figyelmet a 3,5–5 milliárd dollár közti nettó konvertibilis adósságnövekedésre, ami 93-94 folyamán emelkedő belső adósságbővüléssel párosult. Helyzetértékelésük szerint a továbbra is gyenge versenyképességű reálgazdasági bázison meginduló növekedés újabb válságciklus felé löki a gazdaságot (Kéri–Petschnig, 2001: 281–282). A kormánypárti közgazdászok ezzel szemben úgy vélték, a Boross-kabinet gazdaságpolitikája (habár ténylegesen léteznek romló egyensúlytalansági tényezők) alapvetően helyes úton halad. A konzervatív szakértők a romló külkereskedelmi hiányt úgynevezett „modernizációs résként” definiálták, mely abból adódik, hogy a vállalati szektor emelkedő beruházási rátája (az országba érkező technológiai transzfer
-1-
révén) növeli az importot. Az egyensúlyi helyzet romlását ideiglenesnek tekintették, mely a gazdasági növekedés további bővülése által kinőhető (Matolcsy, 1997: 50). Az MDF-et váltó szociálliberális koalíció a romló külkereskedelmi mérleg adatai láttán abból a feltételezésből indult ki, hogy alapvetően finanszírozhatatlan pályán halad a 92– 94-ben erősödő ütemű ipari reálkibocsátás és az emelkedő belső fogyasztás annak magas importtartalma miatt. Hatalomra jutása után néhány hónappal (94 augusztusában) a Hornkormány a brit és az amerikai baloldal által is használt exportélénkítő árfolyam-leértékeléssel igyekezett dinamizálni az exportot, melynek 8%-os mértéke sem volt elegendő a kivitel 92-es szintjének meghaladásához. A magyar kivitelnek elsősorban már akkor sem árszínvonalbeli, hanem minőség oldali nehézségei voltak (Kéri–Petschnig, 2001: 52). A gazdaságélénkítő árfolyam-politika elmélete szerint tartós növekedési periódus (különösen az úgynevezett feltörekvő félperiférikus nemzetgazdaságok esetében) csak alulértékelt valutaárfolyam mellett érhető el. E közgazdasági felfogás alapján, elsősorban ennek köszönhette 60-as, 70-es évekbeli felzárkózását például Tajvan és Dél-Korea, valamint jelenleg India és Kína (Rodrik, 2007). Ennek jegyében a „Bokros-csomag” részeként 95 tavaszán 9%-os forintleértékelést hajtottak végre, emellett bevezették a havi csúszó leértékelés rendszerét. Mindennek árnyoldalaként az addig is magasnak számító (18%-os) pénzromlási ütem lökésszerűen (néhány hónap leforgása alatt) 28%-osra emelkedett. Ebből adódóan 13%-os reálkamatszint alakult ki, amely 10%-os extraprofitot jelentett az államadósságot finanszírozó nemzetközi pénzügyi szereplők számára. (Ez időben körülbelül 3%-os volt a nyugat-európai kamatszint [Bogár, 2006: 394].) A korabeli balliberális kormányzat a jelenleg is alkalmazott módon igyekezett kezelni a (94-ben végre növekedési pályára állt) gazdaság rendkívül súlyos (költségvetési és külkereskedelmi) egyensúlyi helyzetét: fiskális restrikcióval, az infláció ütemének mesterséges emelésével, a privatizáció felgyorsításával, a közszféra létszámának leépítésével és béreinek befagyasztásával. A kiigazítást követően megmutatkozott, hogy az export növekedési üteme önmagában nem elégséges a gazdasági növekedés dinamizálásához. A kormány által alkalmazott túlságosan erős fiskális restrikció a szükségesnél nagyobb mértékben fékezte le a nemzeti össztermék növekedési ütemét, holott ez utóbbitól lett volna várható a tartós egyensúlyjavulás és az adósság GDP-arányos csökkenése (Matolcsy, 1997: 57; Kéri–Petschnig, 2001: 152): térségünkben szinte mindenütt 5%-os növekedési dinamika -2-
valósult meg akkoriban, míg nálunk 1% környéki. Az első szociálliberális koalíció alatt Magyarországra érkezett a legtöbb működő tőke (egy főre vetítve és abszolút értékben egyaránt), azonban ennek árnyoldalaként a térségben hazánk gazdasága vált a legnyitottabbá (vagyis a külgazdasági recesszióra leginkább érzékennyé). Az Orbán-kormány gazdaságpolitikája a radikális újítást ígérő kormányzati kommunikáció ellenére a ciklus feléig (a korábbiakhoz képest) nem változott számottevően. A ciklus első felében kormányzati szinten el nem ismert, rejtett fiskális kiigazítás zajlott (lakossági fogyasztásszűkítés, állami közlekedési infrastrukturális beruházások leállítása), ami természetesen növekedésgyengítő hatással bírt. Azonban a 2001-2002-es évre szóló kétéves költségvetés jelentős gazdaságpolitikai fordulatot hozott. A kormány a nemzeti valuta reálfelértékelésével korlátozta a korábbi árfolyam-leértékelő exportösztönzés lehetőségét, valamint a 97 óta kis mértékben bővülő reáljövedelem-szintet radikálisan javító jövedelempolitikába kezdett. A lakossági megtakarítások és az export helyett a gazdaságpolitika súlypontját áthelyezték a lakossági fogyasztásra. Ennek jegyében hirdették meg a (néhány év alatt politikai mítosszá váló) Széchenyi-tervet (és ennek részeként a lakossági
jelzáloghitelek
értelmezhető:
elsősorban
kamattámogatását), közúti
ami
állami
infrastruktúrafejlesztést,
fogyasztásgenerálásként a
kisvállalkozói
szféra
hitelképesség-javítását és turisztikai beruházásokat tartalmazott (Kéri–Petschnig, 2001: 472). A baloldal 2002-es választási győzelmét követően Medgyessy Péter (a kampányban tett ígéretének megfelelően) nem módosított a Fidesz által 2001-ben elindított gazdaságpolitika fiskális elemein. Azonban annak leglényegesebb pontján az árfolyam- és kamatpolitikán
jelentős
mértékben
változtatott:
visszatért
az
exportélénkítő
árfolyamcsökkentés és az ennek következtében előálló magas kamatszint stratégiájához. A Horn-kormány alatt is előszeretettel alkalmazott exportélénkítő gazdaságpolitikai eszközök jegyében a Medgyessy-kormány a korábbi jobboldali kormányzat alatt kialakult (szerintük túlzottan erős) forintárfolyam gyengítésével az exportágazatok kivitelének ösztönözésére törekedett. E gazdaságpolitikai cél a kamatszint folyamatos emelkedését generálta, ami már rövidtávon súlyos következményekkel járt: az állami adósságszolgálat egyre több központi forrást kötött le, ezzel párhuzamosan (az emelkedő banki törlesztő részletek miatt) csökkent a lakosság szabadon felhasználható jövedelme, valamint csökkent a beruházási ráta. A 2003-as hibás valutaárfolyamsáv-eltolás következtében kialakuló forint elleni spekulációs támadás -3-
miatt az MNB-nek jelentősen le kellett értékelnie a forintot; valamint ezt követően nem kerülhette el a kamatláb (6-ról 12%-ra történő) megduplázását. A magát mindmáig tartó tévhittel ellentétben elsősorban nem a két száznapos program jóléti intézkedései okozták az államháztartási hiány emelkedését, hanem a hibás árfolyam- és kamatpolitika. 2002-2003 folyamán a magyar állam viszonylag kedvező feltételekkel tudott kölcsönökhöz jutni a nemzetközi pénzpiacon, melyek után a Medgyessy-kabinet második felében és az első Gyurcsány-kormány alatt az akkori átlagos eurozónabeli kamatszint (22,5%) több mint ötszörösét (12-12,5%-ot) volt kénytelen fizetni a költségvetés finanszírozhatósága érdekében. Mindez teljes párhuzamosságot jelentett a 70-es, 80-as évek Kádár-rendszer alatti adósságválságával.
Választások éve: a kormánypártok és a Fidesz gazdasági programjának bemutatása Az MSZP 2006-os országgyűlési választási programja (Erős köztársaság, sikeres Magyarország) Verseny és összetartó társadalom címmel tárgyalja a párt gazdaságpolitikai célkitűzéseit. Ezen belül a szociális piacgazdaság koncepcióját hirdető alfejezet a paternalista állam helyett az esélyegyenlőség elősegítése, állami eszközökkel történő esélyteremtés révén kívánja versenyképesebbé tenni a társadalmat. Az EU-tól az NFT 2 keretében érkező fejlesztési forrásoknak a beruházási rátára, a foglalkoztatás szintjére és a GDP-növekedésre gyakorolt pozitív hatását tudatosan túlbecsülték programjukban a szocialisták (MSZP, 2006: 14–15): az ugrásszerűen emelkedő uniós források révén a főúthálózat és a vasúti infrastruktúra fejlesztésének (a sztrádaépítési programmal párhuzamosan történő!) felgyorsítását, széleskörű otthonteremtési programot és 200 ezer új munkahely létrejöttét ígérték szavazóiknak. A kampány során már-már a keynesi keresletélénkítő közgazdasági iskola hazai letéteményeseként láttatták magukat a baloldali választók előtt. Az Európai Monetáris Unió kritériumainak teljesítését 2008-ra ígéri az MSZP gazdasági programja (vagyis fenntartotta az akkor még hivatalos 2010-es céldátumot); emellett ígéretet tett az EMU-csatlakozás tényleges időpontjának törvénybe foglalására, valamint a fiskális és a monetáris politika választásokat követő összehangolására (MSZP,
-4-
2006: 15). Újabb kormányzása esetén az MSZP kilátásba helyezte a választások előtt megkezdett adócsökkentési folyamat továbbvitelét: (a társadalombiztosítási rendszerek finanszírozásának megőrzése mellett) a vállalkozások adó- és járulék-, valamint a lakosság SZJA-terheinek fokozatos csökkentését, az állami jövedelemcentralizáció mértékének 2%-os enyhítését tartalmazta a program. A gazdaság rendkívül kritikus egyensúlyi helyzetéről, fiskális restrikció távlati szükségességéről, illetve az annak nyomán jelentősen lassuló GDP-növekedésről említést sem tesz a párt kampánykiadványa. „Minden lehetőségünk megvan arra, hogy a magyar gazdaság növekedése továbbra is dinamikus és fenntartható legyen” 1 – fogalmaz a Verseny és összetartó társadalom. Az SZDSZ választási programja (Szabadság, verseny, szolidaritás 2006–2010) a liberális gazdasági alternatíva lényegét három kifejezésben sűrítette össze: kevesebb adó, több befektetés, kisebb állam. Az ország egyetlen liberális erejének Szabadság és verseny című gazdasági programja a szociáldemokrata koalíciós partneréhez (és a teljes magyar politikai mezőnyhöz) viszonyítva a leginkább piacpártinak tekinthető: példaként állítja hazánk elé a közép-európai térség liberális, exportvezérelt gazdaságpolitikát folytató országait, hitet tesz az egykulcsos adórendszer mellett, és makrogazdasági szempontból elsődleges célként a maastrichti kritériumok mielőbbi teljesítését jelöli meg (SZDSZ, 2006: 16–18). A többi parlamenti párthoz képest a szabad demokraták modernizációs stratégiája módosult legkevésbé a rendszerváltás óta: a multinacionális működőtőke-beáramlást preferáló, egyértelműen globalista gazdaságfilozófiát a közúti infrastruktúra fejlesztése, az államadósság csökkentése céljából zajló (évente a GDP 0,5-0,8%-át kitevő) privatizáció folytatása, az adócsökkentés és az árstabilitás prioritása határozza meg (SZDSZ, 2006: 22–23, 31, 35). A szocialista gazdasági programmal párhuzamosan az euró bevezetéséhez elengedhetetlenül szükséges radikális államháztartási hiánycsökkentésről és a nyomában várhatóan fellépő inflációs – és recessziós hatásról nem tesz említést a liberális tervezet. A GDP-növekedés ütemének a 2006–2010-es ciklus alatti várható mértékét 3,5–4,5% közé becsülték a párt szakértői (SZDSZ, 2006: 36): „Liberális gazdaságpolitikával a gazdasági 1
Erős köztársaság, sikeres Magyarország – az MSZP országgyűlési választási programja, 16. o. -5-
növekedés 4% körül alakulhat.” 2 A koalíciós partner által felvázolt államelvű elemekkel tarkított jövőképpel szemben a Szabadság, verseny, szolidaritás világképe (az uniós forrásból megvalósított autópálya-építési programot leszámítva) élesen elvetette az állami beruházások szükségességét,
kiemelte
a
bürokrácia
leépítésének
és
a
minimálisállam-modell
meghonosításának szükségességét. A két balközép párt programja közötti koncepcionális hasonlóság leginkább az NFT 2 növekedési hatásainak felnagyításában, és a költségvetési hiány kérdéskörének negligálásában érhető tetten. A Fidesz–MPSZ A Cselekvő Nemzet Programja elnevezéssel közreadott választási programjának gazdasági fejezete már címválasztásával is (Munka, A biztos megélhetés garanciája) egyértelműen kiemelte a tézisgyűjtemény gazdaságfilozófiai irányát. A fiatal demokraták baloldali vetélytársuk ígéretéhez képest 2,5-szer annyi (összesen fél millió) új munkahely létrehozását tervezték megvalósítani a következő kormányzati ciklusban. Az ellenzék vezető pártja ezen (a magyar jobboldal növekedésösztönző hagyományából szervesen következő, foglalkoztatásbővítő) elemnek rendelte alá a ’munkaalapú gazdaság’ kifejezéssel jelölt koncepciója egészét. A program deklarált célja (a Nyugaton kizárólag a non-mainstream közgazdaságtan kategóriájaként használt) teljes foglalkoztatottság elérése volt (Fidesz, 2006: 6). A baloldallal ellentétben a Fidesz nem szándékozott az uniós fejlesztési források nagyrészét infrastruktúrafejlesztési programok finanszírozására fordítani, mert a párt álláspontja szerint azok növekedésösztönző hatása mindössze egyszeri és elenyésző. Ezzel szemben a jobbközép gazdasági alternatíva a polgári kormány alatt megindított fejlesztési program folytatása keretében (Új Széchenyi Terv) az uniós források egyik felét a foglalkoztatás radikális bővítése érdekében a döntően magyar tulajdonban lévő KKV-szektor feltőkésítésére irányozta elő (és az NFT 2-nek „mindössze” másik részét szándékozott az ország közlekedési infrastruktúrahálózatának bővítésére fordítani). Mindez hazai forrásokból kiegészült volna a járulékterhek harmadával történő csökkentésével, amely döntéstől a feketeés szürkegazdaság kifehérítését és a részmunkaidős foglalkoztatás terjedését remélték a program alkotói (Fidesz, 2006: 4–5).
2
Szabadság, verseny, szolidaritás 2006–2010 – az SZDSZ országgyűlési választási programja, 36. o. -6-
A Fidesz világképét „álbaloldalinak” nevező szociálliberális szakértői véleményekkel szemben megállapítható, hogy A Cselekvő Nemzet Programjának gazdasági fejezete számos konzervatív elemet tartalmazott: a gazdasági szabadságot (főleg a kiskereskedelemben és az agráriumban) akadályozó piaci monopóliumok leépítését, a vállalkozások adminisztrációs terheinek „megfelezését”, az államapparátus méretének csökkentését, a magyar KKV-k preferálását a közbeszerzések elbírálásánál (gazdasági patriotizmus), a járulékterhek számottevő csökkentését (Fidesz, 2006: 5, 8). A munka fogalmának (és a kisvállalkozók feltőkésítésének) középpontba állítása szintén e sorba illeszthető, hiszen a hagyományelvű emberkép a saját munkájából élő, önmagát és családját eltartó polgáron alapul. A fiatal demokrata gazdasági program legnagyobb hiátusa nem a konzervatív összetevők hiányában keresendő, hanem annak belső koherenciazavarában. Bizonyos elemei egyértelműen ellentétben álltak egymással: a legjelentősebb ezek közül az általános járulékszint radikális csökkentése (valamint a távlati adóteher-enyhítés ígérete) és az államháztartás egyensúlyközeli állapotát feltételező euróbevezetés 2010-es céldátuma. A választópolgárok többsége érzékelte a programban feszülő ellentmondást, ami minden bizonnyal jelentős mértékben hozzájárult a jobboldal 2006-os választási vereségéhez.
Új tervgazdaság Kormányprogram, Az Új Egyensúly Programja, Konvergencia Program, Munkaterv, Kormányjelentés
Az Új Magyarország, Szabadság és szolidaritás címet viselő kormányprogram gazdasági alrendszert érintő részének középpontjában az államháztartási hiány rendkívül magas mértéke áll. Az MSZP és az SZDSZ választási programjával szöges ellentétben lévő, a választások előtt megkezdett adócsökkentési folyamatot megfékező és állami bevételnövelést tartalmazó program két szakaszra osztja a kormányciklus négy évét: rövidtávon az államháztartási egyensúly megteremtését helyezi előtérbe (elsősorban bevételnövelés révén), közép- és hosszútávon pedig a költségvetési részrendszerek (kiadáscsökkenést eredményező) reformját. A fiskális restrikció hatásaként a GDP-növekedés mértékét a jelenleginél
-7-
magasabbra becsülték az azóta sem módosított szöveg írói: a ciklus első felére 3-4%-os gazdasági bővülést valószínűsítenek, ami várakozásaik szerint a koalíció mandátumának második felére 4-5%-ra gyorsul majd: „2007–2008-ban a beruházások, az export gyors növekedése mellett a belföldi fogyasztás mérséklődése várhatóan 3-4% körüli ütemre mérsékli a gazdasági növekedést. A ciklus második felében új lendületet kap a magyar gazdaság, és immár egyensúlyi problémákkal nem terhelt feltételek között felgyorsul a felzárkózás folyamata, a növekedés üteme eléri a 4-5%-ot, a határozott átalakulás és a külső konjunktúra kedvező hatásait is számolva meg is haladhatja azt.” 3 Az idei év makrogazdasági mutatóinak tükrében megállapítható, a kormányprogram tervezési fázisát számottevő kincstári optimizmus jellemezte: az anyag készítői még a lakossági jövedelmek reálértékének megőrzésével számoltak, emellett a nyugdíjak és a szociális
ellátások
vásárlóerejének
kismértékű
erősödését
valószínűsítették
(Új
Magyarország, 2006: 16). Az egyensúlyközeli államháztartás elérésének mikéntjét részletező Új Egyensúly Program a 8-9% körüli hiányért a 2001–2003 közötti kormányok fiskális politikája mellett a rendszerváltás óta halogatott államreform elmaradását teszi felelőssé. A program újszerűségét az adja, hogy a gyökeres gazdaságpolitikai fordulat szükségességének hangsúlyozása mellett az állami paternalizmust igénylő közgondolkodás átalakításának szükségességét állítja a középpontba. „Az új, modern állam megteremtésével, és a minden gond megoldását az államtól váró közgondolkodás átalakításával egyensúlyt kell teremteni [...] a hatékonyság és igazságosság értékének érvényesítésében, a jogok és kötelezettségek rendszerében, a köz és a magánfelelősség egymáshoz való viszonyában [...], az állam és a gazdaság, civil szféra közötti szerepmegosztásban”. 4 A tervezet, az államigazgatás működését veszélyeztető módon, a minisztériumok és a központi költségvetési intézmények igazgatási költségeinek (2008-ra megvalósuló 50%-os) csökkentése révén kívánta demonstrálni a fiskális restrikció kezdetekor, hogy az állam „magán kezdi a spórolást” (Új Egyensúly, 2006: 4). Az euróövezethez való csatlakozás részletes „menetrendjét” tartalmazó Konvergencia Program amellett, hogy a vele közel egy időben kidolgozott kormányprogramhoz viszonyítva 3 4
Új Magyarország, Szabadság és szolidaritás, 16. o. Az Új Egyensúly Programja, 2. o. -8-
eltérő sarokszámokkal kalkulált, az azóta megvalósuló mutatók fényében a növekedés tekintetében szintén túl optimistának bizonyult. A Bizottság számára készített program a GDP-bővülést felültervezte (2007: 2,2%, 2008: 2,6%), az export emelkedését (2007: 10,6%, 2008: 9,7%) és az import növekedését (8,1%, 7,5%) viszont alul. A reáljövedelmek csökkenését a 2007-es évre mindössze 1,7%-os mértékűre várta, és a pénzromlási ütemet is alultervezte (2007: 6,2%, 2008: 3,3%). Emellett az MSZP választási programjának 200 ezer új munkahelyet ígérő alfejezetével szemben a foglalkoztatási ráta stagnálását valószínűsíti (0,0–0,7%) az elkövetkező négy év egészére (Konvergencia, 2006: 5). A Magyar Köztársaság kormányának munkaterve 2007 (Átfogó reformlépések és szakpolitikai döntések) Versenyképesség, gazdaságfejlesztés, adórendszer cím alatt tárgyalja a kormányzat idei gazdaságpolitikai terveit. A munkaterv legfőbb hiátusa már annak elfogadáskor megmutatkozott: minden egyes tervezett intézkedéshez számos felelőst jelöl ki (vagyis a határidők mellé nem rendel egyértelmű intézményi felelőst), valamint általánosságban foglalja össze az MSZP–SZDSZ idei gazdaságpolitikai céljait (pl. a vállalkozások bürokratikus terheinek csökkentése, a KKV-szektor versenyképességének előmozdítása, az adórendszer versenyképességi szempontok szerinti átstrukturálása) (Munkaterv, 2007: 7). A kormány 2007-es tevékenységéről (részben a Munkatervben foglaltak teljesítéséről) szóló Beszámoló a kormány egyéves munkájáról (röviden Kormányjelentés) című nyár eleji kiadvány az elmúlt évet gazdaságpolitikai fordulatként értékeli. Elsősorban az államháztartási hiány radikális (a tervezettnél gyorsabb ütemű) csökkentését emeli ki a jelentés: a 2006-os 9,2%-ról (a becsült 6,8% helyett) 6,4%-ra süllyedt annak 2007-es szintje. Emellett hazánk javuló külső egyensúlyát, vagyis a fizetési mérleg hiányának alakulását hangsúlyozza a Beszámoló: a 2006-os 5,8%-ról (az eredetileg prognosztizált 5,0% helyett) 3,6%-ra módosult e mutató. A többi kormányzati tervezethez hasonlóan az infláció várható mértékét alulbecsülte (év közepi megugrását egyszeri tényezőknek tulajdonította), valamint a GDP-növekedés kérdését negligálta (mértékének az európai mutatókhoz képesti visszaesését ideiglenesnek minősítette) a kiadvány (Beszámoló 2007, 11–13, 19).
-9-
Az ellenzéki alternatíva: a Jövőnk vitairat és az Erős Magyarország program gazdaságfilozófiája
Az idén nyár elején (nagyjából a Beszámolóval egy időben) közreadott Jövőnk című tézisgyűjtemény azon, a balliberális körökben közkedvelt vélekedést volt hivatott cáfolni, miszerint a Fidesznek nincs programja. A nagyobbik ellenzéki párt saját gazdasági elképzeléseit (a Jövőnk Társadalmi és gazdasági versenyképesség című fejezetében) sokak meglepetésére konzervatív-liberális alapokon definiálta. A Jövőnk váratlanul nem piaci fundamentalizmusa miatt támadja a balközép koalíció gazdaságpolitikáját (miként tette ezt a legnagyobb ellenzéki erő az elmúlt kormányzati ciklusban), hanem államelvűsége, jövedelemcentralizáló jellege miatt. A 2002–2010 közötti MSZP–SZDSZ korszakot a szocialista újraelosztás-központú gazdaságfilozófia dominanciája okán (versenyképességi szempontból) elvesztegetett évtizedként határozza meg. A jóléti rendszerváltás programját klasszikus szocialista tervként mutatja be a Jövőnk, ami egyenesen vezetett az államadósság és az államháztartási hiány drasztikus növekedéséhez. „A gazdasági versenyképesség drasztikus romlása a szocialista gazdaságpolitika egyenes következménye, és törvényszerűen bekövetkező eredménye. [...] A mai gazdaságpolitika azért rossz, mert az alapjaiban hibás! Azért rossz, mert az erős újraelosztással eleve rossz kiindulópontból építkezik.” 5 A program a 90-es évek második felében megvalósuló stabilizáció makrogazdasági eredményeit elismeri, azonban az alacsony hozzáadott értékű gazdasági tevékenységre és az alacsony hazai bérszínvonalra épülő társadalmi modelljének középtávú működésképtelenségét hangsúlyozta. Az Orbán-kormány alatt megvalósuló Széchenyi Terv mintájára, a Fidesz a jelenlegi
egyensúlyközpontú
kormányzati
gazdaságpolitika
alternatívájaként
egy
növekedéspárti gazdasági stratégia alapjait vázolta fel. A Társadalmi és gazdasági versenyképesség koherens, a magyar konzervatív gazdaságpolitikai hagyományokat felvállaló, számottevő nemzetközi relevanciával bíró közgazdasági filozófiát tükröz. A növekedés és az újraelosztás éles szembeállítására építő gazdasági szakpolitikai fejezet a Fidesz országgyűlési választási programjával párhuzamosan az állami redisztribúció távlati 5
Jövőnk, 53. o. - 10 -
csökkentését, valamint a foglalkoztatás és a GDP-növekedés kérdését állítja a párt koncepciójának középpontjába (Jövőnk, 2007: 56–58). A Jövőnknek sikerült felszámolnia A Cselekvő Nemzet Programjának gazdasági koherenciazavarát, aminek köszönhetően a nemzetközi
konzervatív
gazdaságpolitikai
trendbe
illeszkedő,
reális
középtávú
versenyképességi stratégiát képvisel. A 2007 decemberében közreadott Erős Magyarország című program gazdasági fejezete (Gazdasági növekedés és szociális biztonság) folytatja a Jövőnk vitairatban megkezdett konzervatív közgazdasági irányvonal megjelenítését. A gazdasági növekedés és a szociális biztonság gondolatának összekapcsolása az amerikai neokonzervatív programok ismert eleme: a gazdasági konzervativizmus angolszász eredetű ideológiája a társadalmi jólét elérésének lehetőségét nem az állami újraelosztás mértékének fokozásában, hanem a gazdasági növekedés (állami eszközökkel történő) élénkítésében keresi. Már a gazdasági alfejezet bevezetője is ezen, a magyar jobboldal növekedés- és foglalkoztatásösztönző tradíciójába illeszkedő, szemléletet tükrözi: „A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség gazdaságpolitikájának célja a polgárok jólétének és biztonságának növelése, az ország versenyképességének erősítése, a munkanélküliség jelentős csökkentése, a gazdaságirányítás hitelességének helyreállítása, továbbá a térség átlagát meghaladó gazdasági növekedés elérése. A gazdaság erőteljes növekedésének támogatásával, a pénzügyi egyensúly elérésére való törekvéssel olyan gazdasági környezetet teremtünk, melyben a kedvező gazdasági folyamatok egymást erősítik.” 6 A program összekapcsolja a gazdasági és a társadalmi stabilitás fogalmát, és hangsúlyozza, hogy a társadalmi szféra kárára megvalósított államháztartási egyensúly csak ideiglenesen járhat pozitív eredménnyel. A Fidesz gazdasági programjában előkelő helyet foglal el a szürkegazdaság kifehérítésének célja, amit a kormányzattal ellentétben nem a hatósági ellenőrzések szigorításával, hanem az élőmunkát terhelő adók csökkentésével, és az adórendszer egyszerűsítésével kívánnak elősegíteni. A korábbi jobboldali párt brosúrákhoz viszonyítva szakpolitikailag megalapozottabb gazdasági tervezet alkotói kiemelik, hogy a legális gazdaság kereteinek bővítésével a költségvetési bevételek mellett a hivatalos növekedési – és foglalkoztatási mutatók is számottevően javulnának. 6
Erős Magyarország, 8. o. - 11 -
Az Erős Magyarország gazdasági fejezete az ellenzék vezető erejének közlekedési és otthonteremtési programját is tartalmazza. A Fidesz–MPSZ a kormánnyal ellentétben a sztrádahálózat erőltetett (de a leszakadó régiók számára elismerten nélkülözhetetlen) bővítése mellett prioritásként jelöli meg a vidék számára létfontosságú főútrendszer felújítását, valamint a környezetvédelmi és nemzetközi tranzitforgalom szempontjából egyaránt megkerülhetetlen vasúti közlekedés feltételeinek javítását. A lakásépítések volumenének élénkítését (a fekete- és szürkegazdaság kifehérítésének programjához szorosan kapcsolódva) a szociális lakásépítés forgalmi adójának radikális csökkentésével kívánja elérni. A Fidesz decemberben közreadott, a párt középtávú gazdasági stratégiáját is tartalmazó programjának hiánypótló szerepét erősíti, hogy olyan részterületre is kiterjed, mely a korábbi jobboldali programok egyikében sem szerepelt: ez a XXI. században meghatározó szakpolitika az energiabiztonság. Amit hazánk esetében a beszerzési források bővítésén túlmenően az energiafelhasználás ésszerűsítésével, a korszerű technológiák gyors reálgazdasági terjedésének elősegítésével, és az alternatív energiaforrások szerepének növelésével kívánja megvalósítani a Szövetség. A párt konzervatív gazdasági identitását megerősítő fejezet egészében véve a fiatal demokraták korábbi programjaihoz képest magas színvonalat képvisel, azonban szakpolitikai megalapozottságát és koherenciáját két elem is jelentősen gyengíti: az Új Széchenyi Terv (nyilvánvalóan állami keresletélénkítéssel együtt járó) felvázolása, ami a távlatilag kilátásba helyezett adó- és járulékcsökkentési elképzelésekkel párhuzamosan nem teljesíthető; valamint a program nem tartalmazza a tervezett állami köz- és vasúti infrastrukturális prioritás fedezetét adó költségvetési források megjelölését.
- 12 -
