1 KAPRONCZAY Károly:
PERLITZI JÁNOS DÁNIEL 1751-es TERVEZETE
A hazai művelődés és oktatástörténet bővelkedik a megvalósulatlanul maradt olyan tervezetekkel, amelyek a hazai orvosi kar létrehozására, a felsőoktatás lényegi átszervezésére irányultak. Gyakran nem is váltak ismertté, szorgos kutatók leltek rájuk a levéltárak mélyén és az eltelt évtizedek, sőt évszázadok tükrében kísérelték meg értékelni azokat és tényleges helyüket megtalálni a magyar művelődés történetében. Joggal vetődik fel a kérdés, hogy érdemesek e az alaposabb elemzésre ezek a tervezetek, vagy a nem realizálódott és különösebb kortársi visszhangot nélkülöző indítványok esetleg csupán a szerző egyéni elgondolásait mutatják be, ugyanakkor bizonyítva a szerző korszerű látásmódját, európai tájékozottságát és a hazai körülmények hátráltató szerepét. Az 1751-ben Perlitzi János Dániel által Mária Terézia elé terjesztett Tervezet magyarországi orvosi és sebészi főiskola lapításáról című munkája is az előbbi sorsra jutott, bár gondolatait felfedezhetjük az uralkodó 1769-ben alapított – az 1635-ben létrehozott nagyszombati Királyi Egyetem kiegészítésének számító – orvosi kar alapító iratában. Perlitzi tervezete nem úgy valósult meg, amint azt az uralkodóhoz benyújtott írásban megfogalmazta, de elképzelése mindenképpen előkészítette az utat a nagyszombati egyetem orvosi fakultásának felállításához, egyben kifejezte azt a társadalmi igényt is, amely a hazai orvosképzés megszervezésével kapcsolatban megnyilvánult. Jelentős eltérés a Perlitzi-féle tervezet és a megvalósítás között, hogy Perlitzi az orvosképzést Pesten vagy Budán akarta megvalósítani és az önálló - de az egyetemi kar minden jogával felruházott – főiskolát az egyetem többi fakultásától függetlenítve képzelte el. Perlitzi János Dániel kora tisztán látó gondolkodója volt, aki felismerte, hogy a felvilágosult abszolutizmus szellemében cselekvő Mária Terézia egyik legfontosabb törekvéseként a közegészségügyet az állam legjelentősebb feladatainak körébe kívánja vonni. A folyamat első szakaszában azonban rendezni kell az orvoslás ügyét, vagyis kialakítani az orvosi közigazgatás rendszerét, megalkotni a szabályozó rendeleteket, megszervezni a hazai orvos- és sebészképzést, létrehozni az intézményrendszert (kórházépítési program), megfékezni a járványokat, rendezni a szegényügyet, stb. A 18.század derekén a nagy ívű elképzelés még csak körvonalazódott, de a királyi rendelkezésekből (pl. orvosok alkalmazására kötelezték a vármegyéket, a városokat, számba vették az ország területén praktizáló orvosokat és sebészeket stb.) már sejteni lehetett a határozott ural-
2 kodói szándékot. Az események felgyorsulását kétségtelenül elősegítette Gerard van Swieten – a királynő udvari orvosa és legfőbb tanácsadója – bécsi letelepedése és a reformprogram kidolgozására, végrehajtására irányuló megbízatása, amelyet a magyar királyság területén működő orvosok többsége is támogatott. Az igazsághoz tartozik, hogy az orvosok létszáma igen alacsony volt, éppen ezért a betegek ellátásában, a járványok leküzdésében a képzett sebészek is komoly szerepet játszottak. A hazai orvosi kar hiányában az orvosok tanulmányaikat külhonban végezték, a protestánsok a németországi és németalföldi egyetemeken, a katolikusok Bécsben vagy az itáliai egyetemeken szerezték meg oklevelüket. Az udvar kétségtelenül a bécsi egyetemen szerette volna oktatni a magyar és erdélyi orvosjelölteket, ennek viszont a legfőbb akadálya – a magas költségeken kívül – az volt, hogy itt csak katolikus hitűek tanulhattak, szerezhettek oklevelet. A protestánsokat mintegy 30 német és németalföldi egyetem várta, ahol igen korszerű képzésben volt részük, de csak különböző hivatalos engedélyek birtokában mehettek oda. Az udvar ugyanis jó ideig tartott a felvilágosodás „felforgató” eszméinek beáramlásától - amelyet a külföldön iskolázottak óhatatlanul közvetítettek hazatértük után -, ezért az úti engedélyek körüli szigorú adminisztrációs bonyodalmak megkerülése sok protestáns medikusjelöltet a titokban való távozásra késztetett. A hazatérő orvosdoktorokkal szemben már elnézőbb volt a hatalom - bár a gyógyító gyakorlat megkezdése előtt bizonyos „honosítási” eljáráson kellett átesniük -, mert szükség volt rájuk. Az orvosi karral nem rendelkező magyar királyság területén az orvosi pályára készülők számára – a külföldi tanulmányok megkezdése előtt – bizonyos előképzésre nyílt lehetőség. Az orvosjelölt stúdiumainak megkezdése előtt valamelyik ismert, jó elméleti felkészültségű, hírneves orvos tanítványa lett. Bizonyos helyzetekben a tanulmányok megkezdéséről, a különböző tárgyakkal való megismertetésről volt szó, acélból, hogy az orvosjelölt ne teljesen felkészületlenül kezdje meg egyetemi tanulmányait. Sok példa volt azonban arra, hogy a jelölt csaknem teljes elméleti és gyakorlati tudását itt szerezte meg, ezzel lényegesen lerövidítve a meglehetősen költséges külföldi stúdiumot, szinte csak vizsgázni, vagy bizonyos kiegészítő kurzusok teljesítésére ment valamelyik orvosi karra. A korabeli egyetemi szabályzat ugyanis csak a vizsgák sorrendjét, a tananyagot, a felkészüléshez szükséges tankönyveket írta elő, illetve bizonyos szakterületek vonatkozásában az akkoriban bevezetésre kerülő kórházi gyakorlatok teljesítését kérte számon. Ez a hazai előtanulmányokkal jól előkészített, lerövidített tanulási metódus egyébként külföldön sem volt ismeretlen.
3 Orvosi magániskolával már a 16. században találkozunk Magyarországon. A nagyhírű felvidéki orvos, Görgey Pál magániskolája 1670-ig működött az Ung megyei Kapos községben. Ilyet működtetett a 18.században Fischer Dániel Késmárkon, tanítványai közül Görmöry Dávid két év alatt orvosdoktori oklevelet szerzett Jénában.A leghíresebb 18.századi magániskola Moller Károly Ottó nevéhez fűződött Besztercebányán, tanítványai közé tartozott Madai Dávid Sámuel és maga Perlitzi János Dániel is. Az orvosi karral rendelkező országokban is sokan látogatták az orvosi magániskolákat, nem volt ritka, hogy – még egyetemi városokban is – jeles klinikusok magánelőadásait látogatták a hallgatók, részt vettek mestereik magánpraxisának vizitjein. A magániskolák azonban, bármilyen színvonalasak voltak is, mégsem pótolhatták az egyetemi oktatást. A magyarországi rövid életű középkori egyetemek megszűnése után több kísérlet történt egyetem, illetve orvosi kar alapításra. 1635-ben Pázmány Péter elvileg nem ellenezte a nagyszombati egyetem orvosi karának megszervezését, de az akkor nem valósult meg. E kar szükségességét Kollonich Lipót érsek elismerte, 1689-ben írott Einrichtungswerk c. javaslatában indítványozta, remélve, hogy így az ország hamarosan kellő számú orvossal lesz ellátva. Száz esztendőre volt szükség, hogy valósággá váljon a kívánalom, amelyhez néhány vonatkozásban Perlitzi tervezete is hozzájárult. Weszprémi István jeles munkájának (Magyarország és Erdély orvosainak rövid életrajza) első kötetében a következőket írja Perlitzi János Dánielről: „…Szepességben született 1705.október 29-én. Apja Perlitzi Illés késmárki főlelkész, anyja a boroszlói Büschel Anna Borbála. Miután az itthoni gimnáziumokban megtanulta az ifjú nép szokásos tudnivalóit, 1723-ban külföldi egyetemekre ment, s bejárta a nevezetesebbeket Németországban, Hollandiában és Franciaországban. Az orvostudományt és mennyiségtant éppúgy tanulta, mint a bölcseletet, 1727. okt. 17-én Wittenbergben megkapta a bölcselet mester címet, azután házi iskolát nyitott, s nyilvános előadásaival és vitatkozásaival szépszerével utat tört magának a bölcseleti tanszék elnyeréséhez, de mikor aztán felajánlották neki, szándékát megváltoztatta, és udvariasan elutasította. 1728. nov.19-én nyerte el Utrechtben a legmagasabb orvosi fokozatot. A következő évben hazatért és Késmárkon meg Selmecen nyitott rendelőt, s olyan hírnévre tett szert, hogy 1731-ben Nógrád megyébe hívták hivatalos fizikusnak, s a /Berlini Porosz Királyi Tudományos Társaság/ matematikai osztálya is tagjai közé fogadta. Ugyanez a tisztesség érte a/Császári Természettudós Társaság/ részéről is, amikor 1742. dec. 20-án IV. Archimedes néven tagjai közé iktatta. Az 1741-i országgyűlésen Mária Terézia fölséges asszony nemesi kiváltságokkal ajándékozta meg. 1754-ben megvált a közszolgálattól, s a Losonc mellett fekvő, saját pénzén vett apátfalvi birtokára vonult,
4 és azóta szinte csak magánkedvteléseinek él.” Ezután Weszprémi pontosan felsorolta Perlitzi 23 művét, de nem említette nevezetes tervezetét a hazai orvosképzés megindítására. Szinnyei közli halálának idejét – 1778. április 6-át -, amikor elhunyt Apátfalván. Szinnyei sem szól a tervezetről, elsősorban disszertációit, matematikai értekezéseit, valamint egészségügyi felvilágosító tárgyú orvosi munkáit elemzi. Valóban kiemelkedő tudású matematikus, természettudós volt, aki orvosként az elsők között tanulmányozta az éghajlati viszonyok és az emberi egészség és betegségek kapcsolatát. Ugyancsak kora szellemiségét követte, amikor írásaiban az egészséges életmódra nevelte környezetét. Hirdette, hogy a helyes táplálkozás, a mértékletes életmód növeli az emberi szervezet ellenálló képességét, titka a hosszú életnek. Tervezetét Losoncon, 1742. június havában írta meg, a Helytartótanács az 1751. november 8-i ülésén foglalkozott vele. Az írás arról tanúskodik, hogy a főiskolát orvoskari szervezettséggel képzelte el, továbbá javaslatot tett tudományos akadémia és országos könyvtár létrehozására is. A tervezet első fejezetében felsorolta mindazokat az egészségügyi és gazdasági károkat, amelyek a kellő számú és képzettségű orvos hiánya okoz, következésképpen mindez alátámasztja a hazai orvosképzés szükségességét. A második fejezet a hazai orvosi tanulmányok előnyeit fejtegeti. A harmadik részben pedig az általa elképzelt orvosi főiskola szervezésének módját, tárgyi feltételeit ismerteti. Különösen figyelemre méltó, hogy Perlitzi a meglévő nagyszombati egyetemtől teljesen függetlenül kívánta a megvalósítást. A gyógyászati gyakorlat biztosítása érdekében kapcsolatot kívánt létesíteni a pesti rokkantak házával, mivel a kar helyéül Pestet jelölte meg, vagy – más megoldásként – a selmecbányai városi kórházzal. Perlitzi tervét végül mégsem fogadták el. Az orvosképzés ügye azonban nem került le a napirendről, és az első akadémiai jellegű orvosképző iskola 1769-ben, Egerben, a „püspöki orvosi iskolá”-ban valósult meg. Az egri irgalmas-rendi kórházhoz kötődve gróf Eszterházy Károly egri püspök hívta életre az intézményt az 1740 óta már működő jogi iskola kiegészítéseképpen. A „Schola Medicinalis” szervezője és vezetője Markhot Ferenc orvosdoktor, Szolnok és Heves megye főorvosa volt, aki oklevelét a bolognai egyetem orvosi karán nyerte el, és az irgalmas-rendi kórház vezetője is volt egy személyben. Az orvosi iskolán tíz hallgatót oktatott a kijelölt tankönyvek alapján. Az irgalmasok kórháza a gyakorlati képzés feltételeit biztosította. A főiskola élete azonban nem volt hosszú, mivel Mária Terézia hamarosan létrehozta a nagyszombati orvosi kart, így az egri képzés lassanként háttérbe szorult. A működési engedély visszavonásának ideje
5 nem ismeretes. A megmaradt hiányos adatok alapján azonban megállapítható, hogy öszszefüggés van a nagyszombati kar létrehozása és az egri elsorvadása között, valószínűleg nem jelentkezett elegendő hallgató. 1784-ben Markhot kísérletet tett az oktatás felélesztésére, de eredménytelenül. A kétségtelen kudarcok ellenére Perlitzi tervezete, Markhot rövid életű főiskolája jelentős állomások a magyar orvosképzés történetében, hiszen a tervezet elgondolásai, majd a ténylegesen működő iskola hangsúlyozottan ráirányította a figyelmet a hazai orvosképzés hiányára. A nagyszombati kar Budára, majd Pestre való áthelyezése részben igazolta Perlitzi nézetét az egyetem székhelyével kapcsolatban, hiszen a gyorsan fejlődő magyar főváros élénk szellemi élete további ösztönzést és hátteret biztosított, a tudományegyetemi környezet az orvosképzés és az orvosi pálya tekintélyét még inkább emelte. A hazai fejlődés lényegében az orvosi főiskolák típusához közeledett: ezt a modellt más külföldi példák is érlelték Perlitzi tervezetében, hiszen az angol kollégiumi és a francia szakfőiskolai rendszer mellett számos országban jöttek létre szakiskolai jellegű orvosi és sebészeti intézetek, különösképpen a katonaorvosi szolgálatot ellátók oktatására. Perlitzi elgondolásának az a része, hogy a periférikusnak számító nagyszombati egyetem nem alkalmas az orvosi kar befogadására, azért érdemel figyelmet, mert - európai példák nyomán - a székhellyel is a kar rangját kívánta hangsúlyozni.
IRODALOM: SCHULTHEISZ Emil: A magyar medicina a nagyszombati orvosi kar felállításáig. In: Historia Medica Hungarica. Bp., Medicina, 1988. – ANTALL József – KAPRONCZAY Károly. A nagyszombati orvosi kar felállítása és a magyar orvosképzés iránya. In: Historia Medica Hungarica. Bp., Medicina, 1988. – ANTALL József – R.HARKÓ Viola – VIDA Tivadar: Perlitzi tervezet orvosi és sebészeti főiskola létesítésére. Orvostörténeti Közlemények, 51-53,(1969)- DUKA ZÓLYOMI Norbert: Perliczy János Dániel. Orvosi hetilap, 1978, 119, 14, - GYŐRY Tibor: Az orvostudományi kar története. Bp., 1936.
