Pellérd Község Önkormányzat Képviselı-testülete döntvénytára 2012.
Az ülés sorszáma /idıpontja 1. (I.26.)
Határozat száma/ szövege / határidı / felelıs
1/2012. (I.26.) határozat Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete úgy döntött, hogy nem támogatja Bicsérd-Zók települések szennyvíz elvezetés beruházásának oly módon történı tervezését illetve megvalósítását, hogy az érintse Pellérd település szennyvízelvezetı rendszerét. Határidı: azonnal Felelıs: Tajti Zoltán polgármester 2/2012. (I.26.) határozat Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete az elıterjesztés szerinti tartalommal jóváhagyja a Szalóka (Ukrajna) és Pellérd települések között megkötendı testvér-települési megállapodást. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester 3/2012. (I.26.) határozat Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete az ÁMK 2012. évi költségvetését megtárgyalta, azt elfogadja valamint elfogadásra javasolja az Intézményi Bizottság számára. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester 4/2012. (I.26.) határozat Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete úgy határozott, hogy a Szentlırinc – Ormánság Takarékszövetkezethez – mint számlavezetı Pénzintézethez 50.000.0000.- Ft azaz ötvenmillió forint folyószámlahitelkeret megújítására nyújt be kérelmet. A Képviselı-testület felhatalmazza polgármesterét a szükséges intézkedések megtételére továbbá a szerzıdés aláírására. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester
5/2012. (I.26.) határozat Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete az elhangzott tájékoztatás alapján úgy döntött, hogy a 2012-es költségvetésében biztosítani nem tudja a külterületi vízrendezés pályázat megvalósításához szükséges saját forrás összegét, ezért arra pályázatot nem kíván benyújtani. Ennek megfelelıen a kért árajánlat szerint a pályázat készítését valamint a megvalósíthatósági tanulmányt sem rendeli meg. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester 6/2012. (I.26.) határozat Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete úgy határozott, hogy a szılıhegyi vízelvezetés befejezéseként a Pellérdi Közüzemi és Vagyonkezelı Kft. rendelje meg az alsó szakaszon létesítendı 34 db árokgyőrőt valamint a kivitelezés munkálatait végeztesse el a Castrum Build Kft-vel. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester 7/2012. (I.26.) határozat Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete 2012. évben is részt kíván venni az országos amatır kerékpár verseny sorozatban, annak egyik állomásaként. A verseny Pellérdi szakaszának lebonyolítása érdekében 100 e Ft + ÁFA összegő támogatást nyújt - az együttmőködési megállapodás szerint - a szervezı részére. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester 8/2012. (I.26.) határozat Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete felhatalmazza polgármesterét és körjegyzıjét, hogy döntsenek a Print Copy Irodatechnikai Kft. által – másoló / nyomtató berendezés telepítésére - tett ajánlat tárgyában. Amennyiben a gép beszerzéséhez szükséges forrás biztosítható, gondoskodjanak annak megrendelésérıl. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester 9/2012. (I.26.) határozat Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete úgy döntött, hogy a Széll Tibor vállalkozó által – a keleti iparterület ırzı-védı tevékenysége ellátására tett ajánlatát nem fogadja el, tekintettel arra, hogy a feladatellátást más formában kívánja megvalósítani. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester
10/2012. (I.26.) határozat Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége által benyújtott támogatás iránti kérelmet elutasítja. Az önkormányzatnak szőkös anyagi lehetıségei mellett az idei évben nincs lehetısége a támogatásra. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester 11/2012. (I.26.) határozat Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete a Rákóczi Szövetség 2011. évi támogatási elszámolását valamint beszámolóját megvitatta és azt elfogadja. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester 12/2012. (I.26.) határozat Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete úgy döntött, hogy az egyházközségnek segítséget nyújt a szociális tőzifaként felajánlott fák kivágásában valamint vállalja, hogy a kivágott fákat pótolja. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester „Együttes ülés”
13/2012. (II.9.) határozat Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete a körjegyzıség 2011. évi gazdálkodásáról készült beszámolót elfogadja. A körjegyzıség 2012. évi költségvetés tervezetét a kiegészített elıterjesztés szerint fogadja el, azonban kiköti, hogy a fenntartó két önkormányzatnak 2012. június végén újra kell tárgyalnia az aranyosgadányi ügykezelıi státuszra vonatkozó kérdéseket és amennyiben úgy látja, hogy a feladatellátás újabb ügykezelı felvétele nélkül biztosítható, a létszámhoz rendelt költséget a költségvetésbıl ki kell venni. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester /Dávor Lászlóné körjegyzı 14/2012. (II.9.) határozat Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete úgy döntött, hogy a körjegyzıség 2011. évi pénzmaradványának lakosságszám arányos visszaosztását kéri.
2. (II.9.)
Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester / Dávor Lászlóné körjegyzı 15/2012. (II.9.) határozat Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete a polgármester beszámolóját – a 2012. évi költségvetés beterjesztéséig teljesített bevételekrıl és kiadásokról – jóváhagyja. Határidı: értelemszerő Tajti Zoltán polgármester Felelıs:
16/2012. (II.9.) határozat Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete az elhangzott módosító javaslatokkal 6.381 e Ft keretösszegben jóváhagyja a civil szervezetek 2012. évi támogatását. A támogatások kifizetésére abban az esetben kerülhet sor, amennyiben a forrásul meghatározott pályázati támogatás az önkormányzat rendelkezésére áll. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester Pellérd Község Önkormányzat Képviselı-testületének 1 / 2012. ( II.29) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2012. évi költségvetésérıl Pellérd Község Önkormányzat Képviselı-testületének 2 / 2012. (II.29.) önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetbeni szociális ellátásokról szóló 2 / 2011. (IV.15 .) önkormányzati rendelet módosításáról 17/2012. (II.9.) határozat Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete az elhangzott elıterjesztés szerint módosítja a Pécsi Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Megállapodását. A képviselı-testület felhatalmazza polgármesterét a módosító okirat, valamint az egységes szerkezető Társulási Megállapodás aláírására. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester 18/2012. (II.9.) határozat Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a Pécsi Kistérségi Intézményfenntartó Társulás megállapodását az elıterjesztés szerinti tartalommal módosítja. A képviselı-testület felhatalmazza polgármesterét a módosító okirat valamint az egységes szerkezető társulási megállapodás aláírására. A képviselı-testület a döntését Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata részére megküldi. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester
3. (III.5.) 19/2012. (III.5.) határozat Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete úgy határozott, hogy módosítja az 1/2012. (I.26.) számú határozatát és Bicsérd, Zók települések szennyvíz elvezetés beruházásához befogadó nyilatkozatot ad. E döntés alapja, hogy a beruházó települések képviselıi garanciát vállaltak arra, hogy a beruházás az ismertetett mőszaki tartalommal valósul meg, nevezetesen: a két település szennyvizei Pellérd község végátemelıjébe bevezetve kerülnek a pécsi szennyvíztisztító telepre oly módon, hogy a vezeték nyomvonala Pellérd csatornahálózatát nem felhasználva, megkerüli a települést továbbá a beruházás folytán szükségessé váló végátemelı kapacitásbıvítésének költségeivel a beruházó települések számolnak. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester 4. (III.20.)
20/2012. (III.20.) határozat Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete úgy döntött, hogy 1.) Az önkormányzat és a Rácvárosi Sütöde Sütıipari és Kereskedelmi Kft (korábbi nevén : Pellérdi Pék Kft.) között 2006. július 5. napján a 486/3 hrsz-ú ingatlan értékesítése tárgyában létrejött adásvételi szerzıdésben foglalt visszavásárlási jogával nem kíván élni, azonban a szerzıdés 16.) pontja szerinti kötbér igényét fenntartja. 2.) A képviselı-testület hozzájárulását adja, hogy a Rácvárosi Sütöde Sütıipari és Kereskedelmi Kft. az ingatlant értékesítse a PELIXIR Centrum Szolgáltató Kft. részére azzal, hogy az ingatlant terhelı beépítési kötelezettség biztosítására vonatkozó elidegenítési és terhelési tilalom 2016. március 20. napjáig meghosszabbításra kerül. 3.) A képviselı-testület kötelezi a vevı PELIXIR Centrum Szolgáltató Kft-t, hogy a 2.) pontban foglalt határidıig az ingatlant beépítse és arra használatba vételi engedélyt szerezzen, továbbá, hogy az ingatlanon tevékenységét megkezdje. 4.) A képviselı-testület megkeresi a Körzeti Földhivatalt, hogy az ingatlant terhelı beépítési kötelezettség és annak biztosítására vonatkozó elidegenítési és terhelési tilalom 2016. március 20. napjáig meghosszabbított határideje a Földhivatali nyilvántartásba bejegyzésre kerüljön. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester 21/2012. (III.20.) határozat Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete a Dr. Erdıs Zoltán Ügyvédi Iroda által készített és 2012. március 20. napján e-mail útján az önkormányzat részére továbbított részletfizetési megállapodás tartalmát megismerte, azt jóváhagyja. A megállapodás szerint a TINTA Tanácsadó Kft és Pellérd Község Önkormányzata közt fennálló peres ügyben a Pécsi Városi Bíróság 1.P.23.526/2011/5. számú ítéletével megállapított tartozás megfizetési módjára vonatkozóan a 8 millió forint tıke 5 havi egyenlı részletben történı fizetésében , továbbá 988 e forint perköltség 2012.
április 15-ig történı megfizetésében állapodnak meg. A megállapodás érvényességi feltétele, hogy az önkormányzat az I. fokú ítélet elleni fellebbezését visszavonja. A megállapodás feltételeinek maradéktalan teljesítése esetére a TINTA Tanácsadó Kft. képviselıje eltekint a kamatfizetési kötelezettség érvényesítésétıl. A képviselı-testület felhatalmazza polgármesterét, hogy az elıterjesztésben ismertetett tartalmú egyezséget aláírja. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester 22/2012. (III.20.) határozat Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete úgy határozott, hogy a költségvetési törvény 5.melléklet 13/b. pontja alapján „ Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések elıirányzatából iskolai és utánpótlás sport infrastruktúra fejlesztésének felújításának támogatása ” címen pályázatot kíván benyújtani. A pályázatban megjelölt cél: a Pellérdi sportlétesítmény infrastruktúra fejlesztése, felújítása. A képviselı-testület a sporttal kapcsolatos részletes feladatait, kötelezettségeit a 6/2009. (IV.3.) önkormányzati rendeletében foglaltak szerint valamint a 19/2009. (III.26.) határozatával elfogadott sportkoncepció alapján határozza meg, melynek részét képezi a Pellérd Község Sportlétesítmény felújítási programja is. Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete úgy döntött, hogy a fenti pályázat nyertessége esetén a pályázat finanszírozását 2012. évi költségvetésébe beépíti, a saját forrás összegét 4.994.068.- Ft-ot biztosítja. Határidı: 2012. április 2. Felelıs: Tajti Zoltán polgármester 23/2012. (III.20.) határozat Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete úgy határozott, hogy a költségvetési törvény 5.melléklet 13/c pontja alapján „ Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések elıirányzatából közbiztonság növelését szolgáló fejlesztések megvalósítása ” címen pályázatot kíván benyújtani. A pályázatban megjelölt cél: Térfigyelı rendszer kialakítása. Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete úgy döntött, hogy a fenti pályázat nyertessége esetén a pályázat finanszírozását 2012. évi költségvetésébe beépíti, a saját forrás összegét 1.865.884.- Ft-ot biztosítja. Határidı: 2012. április 2. Felelıs: Tajti Zoltán polgármester Pellérd Község Önkormányzat Képviselı-testületének 3/2012. (IV.30.) önkormányzati rendeletét a 2011. évi költségvetés végrehajtásáról, zárszámadásról
Pellérd Község Önkormányzat Képviselı-testületének 4/2012. (IV.30.) önkormányzati rendeletét a 2011. évi költségvetésrıl szóló 1/2011. (II.28.) önkormányzati rendelet módosításáról. 5. (IV.26.)
24/2012. (IV.26.) határozat Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete Pécsi Többcélú Kistérségi Társulás belsı ellenırzése 2011. évi munkájáról készített és a Társulási Tanács 17/2012.(II.12.) számú határozatával elfogadott éves összefoglaló ellenırzési jelentését az elhangzottak alapján jóváhagyja. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester 25/2012. (IV.26.) határozat Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete az Audit Pannon Könyvelı és Könyvvizsgáló Kft. bejegyzett könyvvizsgálója dr. Szabó Sándor által készített könyvvizsgálati jelentés tartalmát megismerte, azt az elhangzottak szerint jóváhagyja. Határidı: értelemszerő Tajti Zoltán polgármester Felelıs: 26/2012. (IV.26.) határozat Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete az önkormányzat 2012. évi közbeszerzési tervét jóváhagyja Határidı: 2012. április 15. Felelıs: Tajti Zoltán polgármester 27/2012. (IV.26.) határozat Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete az alábbi döntést hozza az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévı önkormányzatok 2012. évi támogatására vonatkozó igény benyújtásáról: 1. A képviselı-testület a Magyarország 2012. évi központi költségvetésérıl szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény 6. számú melléklet 2. pontja alapján (továbbiakban 6.számú melléklet) 2012. április 30-ig támogatási igényt nyújt be az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévı önkormányzatok támogatására. 2. A képviselı-testület az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévı önkormányzatok 2012. évi támogatásának igényléséhez a fenti törvény alapján a következı nyilatkozatot teszi: I. A települési önkormányzat lakosságszáma 2011. január 1-jén 1000 fı feletti. II. A települési önkormányzat helyi adó bevezetésérıl döntött és 2012. évben ilyen jogcímen 37.000.000 forint összegő bevételt tervez.
III.
Az önkormányzat 2012. évi költségvetési rendeletét vagy módosított költségvetési rendeletét 9.118.000 forint összegő mőködési célú hiánnyal fogadta el. IV. Az önkormányzat az Ötv. szabályai szerint kötelezı könyvvizsgálatra kötelezett, az önkormányzat 2011. évi zárszámadását a könyvvizsgáló elfogadta. V. Az önkormányzat az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 50. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményeinek megfelel. Határidı: 2012. április 30. Felelıs: Tajti Zoltán polgármester 28/2012. (IV.26.) határozat Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete az önkormányzat 2012. évi munkatervét megtárgyalta és azt az ismertetett tartalommal jóváhagyta. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester Pellérd Község Önkormányzat Képviselı-testületének 5/2012. (IV.30.) önkormányzati rendelete az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 8/1998. (VI.15.) önkormányzati rendelet módosításáról Pellérd Község Önkormányzat Képviselı-testületének 6/2012. (IV.30.) önkormányzati rendelete a köztisztaságról valamint a települési szilárd hulladék összegyőjtésére, elszállítására és ártalmatlanítására szervezett kötelezı szolgáltatás igénybevételérıl szóló 11/2002. (XII.13.) önkormányzati rendelet módosításáról 29/2012. (IV.26.) határozat Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete úgy döntött, hogy a pellérdi 1431/4 helyrajzi számú zártkerti, 1241 m2 területő, kert megnevezéső és Jenák Ildikó ½ valamint Jenák András ½ arányú tulajdonát képezı ingatlant – a tulajdonosok felajánlása szerint térítésmentesen - tulajdonba veszi, a tulajdon átruházással kapcsolatban felmerülı költségeket viseli. A testület felhatalmazza polgármesterét a tulajdon átruházási szerzıdés aláírására valamint, hogy a szerzıdés elkészítésével megbízza dr. Nagy Róbert ügyvédet. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester
30/2012. (IV.26.) határozat Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete – a Pécsi Rendırkapitányság vezetıje megkeresése alapján – megtárgyalta Jarmeczkyné Bánkuti Anikó r. tıtörzsırmester 2012. május 1-i hatállyal, pellérdi székhellye, körzeti megbízottként történı kinevezését és úgy döntött, hogy a kinevezéssel egyetért. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester 31/2012. (IV.26.) határozat Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete - a Pellérd Községben található helyi építészeti értékek fenntartásáról, helyreállításáról és hasznosításáról szóló 6/2004. (VII.15.) rendelete szerint – a Pellérd, Kossuth L. u. 7. szám alatti helyi védettség alatt álló ingatlan felújításához 122.250.- Ft támogatást nyújt a rendelet 15. § (3) bekezdése alapján a tulajdonos (Zatureczki Miklós) részére. Felhívja a tulajdonost a felmerült költségeket igazoló számla bemutatására. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester 6. (V.12.)
32/2012. (V.12.) határozat Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete úgy döntött, hogy az 1993. évi II. törvény 12/F. § rendelkezései szerint kérelmet nyújt be az illetékes Földhivatalhoz a 0329/4 hrsz-ú legelı mővelési ágú ingatlan megosztása iránt. Kéri az ingatlanban fennálló 138648/698928 tulajdoni része kimérését oly módon, hogy az a 0329/5 hrsz-ú ingatlan mellett közvetlenül kerüljön kijelölésre és a megközelíthetısége a továbbiakban kialakítandó ingatlanrészek irányából biztosított legyen. Határidı: 2012. június1. Felelıs: Tajti Zoltán polgármester /Dávor Lászlóné körjegyzı 33/2012. (V.12.) határozat 1. Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete – megerısítve 14/2007. (II.8.) számú határozatában foglaltakat – kezdeményezi a pellérdi 204/9 hrsz-ú „kivett saját használatú út” megjelöléső ingatlan ingyenes önkormányzati tulajdonba kerülését a Magyar Nemzeti Vagyonkezelı Zrt-nél – tekintettel arra, hogy az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény 36. § (2) bekezdésének c) pontja alapján az állami vagyon tulajdonjoga helyi önkormányzat javára – törvényben, törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabályban foglalt feladatai elısegítése érdekében ingyenesen átruházható. 2. Az önkormányzat az ingatlant a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8.§ (1) bekezdésében foglalt „helyi közutak és közterületek fenntartása” önkormányzati feladatkörében, az úttal érintett ingatlanok megközelíthetısége, közúti kapcsolat megvalósítása céljára kívánja használni.
3. A képviselı-testület vállalja a tulajdonba adás érdekében felmerülı költségek megtérítését. 4. A képviselı-testület felhatalmazza polgármesterét az állami vagyon igénylésével kapcsolatos eljárás lefolytatására valamint az eljárás során szükséges jognyilatkozatok megtételére. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester 34/2012. (V.12.) határozat Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete a szóbeli elıterjesztés szerint módosítja a Pécsi Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Megállapodását. A képviselı-testület felhatalmazza polgármesterét az egységes szerkezető Társulási Megállapodás aláírására. Határidı: 2012. június 8. Felelıs: Tajti Zoltán polgármester 7. (VI.21.) 35/2012. (VI.21.) határozat Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete úgy határozott, hogy Jung Miklós és Haszon Tímea kérelmére értékesíti a tulajdonát képezı Pellérd 539/7 hrsz-ú, 892 m2 alapterülető ingatlant. Az ingatlan vételárát bruttó 4.003.000.- Ft-ban azaz Négymillió-háromezer forintban határozza meg, mely összeg megfizetése az adásvételi-szerzıdés megkötésekor esedékes. A Képviselı-testület felhatalmazza polgármesterét az adásvételi szerzıdés aláírására és a szükséges jognyilatkozatok megtételére. Az adásvételi szerzıdésben rögzíteni szükséges, hogy az ingatlan vonatkozásában 4 éves beépítési kötelezettség kerül elıírásra és ennek biztosítására elidegenítési tilalom kerül bejegyzésre az ingatlan-nyilvántartásban. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester 36/2012. (VI.21.) határozat Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete úgy döntött, hogy a Településfejlesztési Bizottság elnöki tisztségét – Ravadics János elnök úr halála okán - a továbbiakban Borbély Tamás képviselı látja el. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester R
Pellérd Község Önkormányzat Képviselı-testületének 7/ 2012. (VII.30.) önkormányzati rendelete a Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 7/2007. (IV.19.) rendelet módosításáról
37/2012. (VI.21.) határozat Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete megtárgyalta a 2011. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról szóló beszámolót és azt az elhangzott elıterjesztés szerint elfogadta. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester 38/2012. (VI.21.) határozat Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete úgy döntött, hogy a NAV elıtt folyó eljárásban történı tanúkénti kihallgatás céljából Tajti Zoltán polgármester részére titoktartási kötelezettsége alól felmentést ad. Határidı: értelemszerő Felelıs: Dávor Lászlóné körjegyzı 39/2012. (VI.21.) határozat Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete megbízta Tajti Zoltán polgármestert, hogy a keleti iparterület telkeinek újrafelosztása tekintetében a földmérési feladatok elvégzésére kérjen árajánlatokat és az összességében legelınyösebb ajánlatot adó földmérı geodétával kössön szerzıdést a munka elvégzésére. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester 40/2012. (VI.21.) határozat Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete úgy döntött, hogy az IKSZT valamint a falumegújítás pályázatok megvalósítását támogatja – megfelelı pénzügyi ütemezéssel és finanszírozási háttérrel. A megvalósíthatóság kérdésének megvitatását a Településfejlesztési és Településrendezési Bizottság soron következı ülésének napirendjére tőzi. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester/Borbély Tamás képviselı 41/2012. (VI.21.) határozat Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete a Pellérdi Közüzemi és Vagyonkezelı Kft. 2011. évi mérlegét 58.038 e Ft eszköz és forrás fıösszeggel, valamint 6.798 e Ft mérleg szerinti eredménnyel jóváhagyja. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester
8. (VII.26.) 42/2012. (VII.26.) határozat Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete az alábbi döntést hozza az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévı önkormányzatok 2012. évi támogatására vonatkozó igény benyújtásáról: 1. A képviselı-testület a Magyarország 2012. évi központi költségvetésérıl szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény 6. számú melléklet 2. pontja alapján (továbbiakban 6.számú melléklet) 2012. szeptember 10-ig támogatási igényt nyújt be az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévı önkormányzatok támogatására. 2. A képviselı-testület az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévı önkormányzatok 2012. évi támogatásának igényléséhez a fenti törvény alapján a következı nyilatkozatot teszi: I. A települési önkormányzat lakosságszáma 2011. január 1-jén 1000 fı feletti. II. A települési önkormányzat helyi adó bevezetésérıl döntött és 2012. évben ilyen jogcímen 37.000.000 forint összegő bevételt tervez. III. Az önkormányzat 2012. évi költségvetési rendeletét vagy módosított költségvetési rendeletét 9.496.000 forint összegő mőködési célú hiánnyal fogadta el. 3. Az önkormányzat az Ötv. szabályai szerint kötelezı könyvvizsgálatra kötelezett, az önkormányzat 2011. évi zárszámadását a könyvvizsgáló elfogadta. 4. Az önkormányzat az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 50. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményeinek megfelel.
Határidı: 2012. szeptember 10. Felelıs: Tajti Zoltán polgármester
43/2012. (VII.26.) határozat Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete úgy döntött, hogy a falumegújítás címen a volt iskola (Brázay kastély) homlokzat felújítására benyújtott és nyertes pályázat megvalósítását megkezdi. A beruházás mielıbbi megkezdése érdekében felhatalmazza polgármesterét, hogy indítsa el a közbeszerzési eljárást és ennek lebonyolítására kössön megállapodást a Tarango Kft-vel (7621 Pécs, Mária u. 17-19.) az ajánlatában szereplı 200.000 Ft + ÁFA díjon. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester
44/2012. (VII.26.) határozat Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete úgy határozott, hogy a Földhivatali nyilvántartásban Pellérd belterület 221 helyrajzi számon felvett és a tulajdonát képezı „kivett kastély„ megnevezéső ingatlan megnevezésének módosítását kérelmezi az illetékes Földhivatalnál „kivett egyéb épület” megnevezésre. Határidı: azonnal Felelıs: Tajti Zoltán polgármester Dávor Lászlóné körjegyzı R
Pellérd Község Önkormányzat Képviselı-testületének 8/2012. (VII.31.) önkormányzati rendelete a Pellérd községben található helyi építészeti értékek fenntartásáról, helyreállításáról és hasznosításáról szóló 6/2004. (VII.15.) rendelet módosításáról
45/2012. (VII.26.) határozat Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete úgy döntött, hogy a mővelıdési ház felújítására irányuló nyertes IKSZT pályázat megvalósítása szándékában áll a megvalósításra nyitva álló határidın belül. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester
46/2012. (VII.26.) határozat Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete úgy döntött, hogy támogatja a Pécsi Kistérségi ÁMK óvoda bıvítésére irányuló pályázatát. Nyilatkozik arról, hogy a beruházás megvalósításához rendelkezésre bocsátja a tulajdonát képezı 432/4. hrsz-ú ingatlant. A képviselı-testület a pályázat, valamint annak nyertessége esetén a beruházás saját forrás költségeinek finanszírozására megállapodást köt a Pécsi Többcélú Kistérségi Társulással. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester R
Pellérd Község Önkormányzat Képviselı-testületének 9/2012. (VII.31.) önkormányzati rendelete az egyes önkormányzati rendeletek szabálysértési tényállásainak hatályon kívül helyezésérıl
47/2012. (VII.26.) határozat Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete úgy döntött, hogy Dudás László kérelmének helyt ad és hozzájárul a Tom Market üzlet megközelítését szolgáló lépcsıfeljáró közterületen történı kialakításához. A lépcsı kialakítás módja két irányból, korláttal ellátva történhet valamint az üzemeltetı köteles a lépcsı kialakítással érintett közterület használatáért az önkormányzati rendeletben meghatározott – mindenkori díjat megfizetni. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester 48/2012. (VII.26.) határozat Pellérd Község Önkormányzat Képviselı-testülete úgy határozott, hogy a tulajdonát képezı Pellérd 438/2 hrsz-ú 117,65 m2 lakás + 39,66 m2 garázs és tároló megnevezéső ingatlanát 2012. szeptember 1. napjától határozatlan idıtartamra bérbe adja Szabó Róbert és családja részére. Az ingatlan bérleti díját 25.000.- Ft/hó összegben határozza meg. A képviselı-testület felhatalmazza polgármesterét a bérleti szerzıdés megkötésére. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester 49/2012. (VII.26.) határozat Pellérd Község Önkormányzat Képviselı-testülete úgy határozott, hogy 10.000 Ft pénzbeli támogatást nyújt a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság polgári védelmi szakterületének mőködési költségeihez. A képviselı-testület felhatalmazza polgármesterét a támogatásról szóló megállapodás aláírására. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester 50/2012. (VII.26.) határozat Pellérd Község Önkormányzat Képviselı-testülete úgy döntött, hogy a Pellérdi Faluszépítı és Kulturális Egyesület alapítása körüli ügyvédi teendık ellátására megbízást ad dr. Kutas Gergely ügyvéd részére. A képviselı-testület hozzájárul ahhoz, hogy a Pellérdi Faluszépítı és Kulturális Egyesület székhelyeként az önkormányzat tulajdonát képezı 7831 Pellérd, Fı tér 4. számú ingatlan kerüljön bejegyzésre az egyesület nyilvántartásba vétele során. A testület hozzájárul, hogy az egyesület – tevékenységéhez - a községháza helyiségeit térítés nélkül használja. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester
51/2012. (VII.26.) határozat Pellérd Község Önkormányzat Képviselı-testülete úgy döntött, hogy a TÁMOP 6.1.2. „Egészséges életmódot és szemléletet ösztönzı támogatások elnyerésére irányuló pályázat benyújtását valamint a polgármester azon döntését, mellyel a pályázat megírására felkérte a Vanessia Kft-t - jóváhagyja. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester 52/2012. (VII.26.) határozat Pellérd Község Önkormányzat Képviselı-testülete úgy döntött, hogy a Szalókai testvértelepülési találkozóra utazók szállítása céljából különjárati autóbuszt rendel Potó Zoltán keszüi vállalkozótól. A különjárat valamint a mősorhoz szükséges technika kiviteli engedély költségeit költségvetésébıl biztosítja. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester R
Pellérd Község Önkormányzat Képviselı-testületének 10/2012. (IX.30.) önkormányzati rendelete a 2012. évi költségvetésrıl szóló 1/2012.(II.29.) önkormányzati rendelet módosításáról 9. (IX.25.) 53/2012. (IX.25.) határozat Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete megtárgyalta az önkormányzat I. féléves gazdálkodásáról készült beszámolóját és azt 157.967 e Ft bevételi valamint 155.098 e Ft kiadási fıösszeggel jóváhagyja. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester 54/2012. (IX.25.) határozat Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete megtárgyalta körjegyzıség I. féléves gazdálkodásáról készült beszámolóját és a bevételi fıösszeget 27.605 e Ft-tal, a kiadási fıösszegét 22.810 e Ft-tal az elıterjesztés szerint elfogadja. A képviselı-testület a Körjegyzıség módosított elıirányzatát az elıterjesztés szerint jóváhagyja. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester / Dávor Lászlóné körjegyzı 55/2012. (IX.25.) határozat Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete a Pellérdi Közüzemi és Vagyonkezelı Kft. által a Szentlırinc - Ormánság Takarékszövetkezethez – mint számlavezetıhöz benyújtott és telephelyfejlesztéssel egybekötött eszközbeszerzésre irányuló pályázatához igényelt hitelkérelem
(hitelkérelmek) kedvezı elbírálása esetére készfizetı kezességet vállal a Kft. hiteltartozása visszafizetéséért. A képviselı-testület ezzel egyidejőleg hozzájárul, hogy a projekt megvalósítása céljából bérbe adott és a tulajdonát képezı 0261/1 hrsz-ú szociális épület és iroda valamint a 0261/21 hrsz-ú csarnok megnevezéső ingatlanok vonatkozásában a pénzintézet hitel visszafizetését biztosító jelzálogjoga bejegyzésre kerüljön az ingatlan-nyilvántartásba. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester 56/2012. (IX.25.) határozat Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete a HÜBNER Tervezı Kft. által adott tervezıi ajánlatot elfogadja és megrendeli a településrendezési terv módosítását az ajánlat szerinti 400.000.- Ft + 27 % ÁFA díjért. A testület felhatalmazza polgármesterét az ajánlat szerinti tervezıi szerzıdés aláírására. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester ZÁRT
57-59/2012. (IX.25.) PRO COMMUNITATE 60/2012. (IX.25.) határozat Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete felhatalmazza polgármesterét, hogy a Pécsi Többcélú Kistérségi Társulás Általános Mővelıdési Központ pellérdi intézményegységének (ÁMK 7831 Pellérd, Park sétány 2.) vonatkozásában szándéknyilatkozatot tegyen az intézmény önkormányzati mőködtetésére. A szándéknyilatkozatot követı „Megállapodást” a képviselı-testület a finanszírozási kérdések ismeretében köti meg. A testület felkéri polgármesterét a szükséges intézkedések megtételére. Határidı: 2012. szeptember 30. Felelıs: Tajti Zoltán polgármester 61/2012. (IX.25.) határozat Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete úgy határozott, hogy – figyelembe véve a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 85. § (7) bekezdésében foglaltakat valamint Aranyosgadány Község közös önkormányzati hivatal alakítására irányuló kérelmét – 2013. január 1-tıl létrehozza a Pellérdi Közös Önkormányzati Hivatalt. A közös hivatal alakításhoz szükséges megállapodás elıkészítésére valamint a technikai, szervezési feladatok elvégzésére megbízza a körjegyzıt. Határidı: értelemszerő Felelıs: Dávor Lászlóné körjegyzı
62/2012. (IX.25.) határozat Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete úgy határozott, hogy – amennyiben a jogszabályi feltételeknek megfelelı országos felhívás megjelenik - csatlakozni kíván a hátrányos szociális helyzető felsıoktatási tanulmányokat folytató illetve kezdı fiatalok támogatását célzó Bursa Hungarica Felsıoktatási Önkormányzati Ösztöndíj pályázati rendszer 2013. évi fordulójához. Ennek megfelelıen mind „A”, mind pedig a „B” típusú pályázati felhívást tesz közzé és kötelezettséget vállal arra, hogy a pályázatok elbírálása és folyósítása során az Általános Szerzıdési Feltételekben foglaltak figyelembevételével jár el. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester 63/2012. (IX.25.) határozat Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete megismerte a Pécsi Többcélú Kistérségi Társulás belsı ellenırzése által az önkormányzat valamint a körjegyzıség 2011. évi belsı ellenırzésérıl készült beszámoló jelentés tartalmát és azt az elıterjesztés alapján elfogadja. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester R
Pellérd Község Önkormányzat Képviselı-testületének 11/2012. (IX.30.) önkormányzati rendelete az állattartásról szóló 8/1996.(XI.22.) önkormányzati rendelet módosításáról
64/2012. (IX.25.) határozat Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete úgy határozott, hogy amennyiben az energetikai pályázat kiírásra kerül és a kiírás szerinti feltételek kedvezıek, pályázatot kíván benyújtani az ÁMK épületén 49,92 kVA-es háztartási kiserımő kialakítására. A pályázatban kerüljön megjelölésre, hogy az önkormányzat a szállítói finanszírozást választja. A képviselı-testület felhatalmazza polgármesterét, hogy a pályázat kiírásáig szükséges tervezési és elıkészületi munkálatokat rendelje meg. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester 65/2012. (IX.25.) határozat Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete úgy döntött, hogy nagyra értékeli a WATT-ETA Kft. korrekt, tisztességes ajánlatát, azonban jelenleg nem áll módjában élni az ajánlat nyújtotta lehetıséggel. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester
66/2012. (IX.25.) határozat Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete úgy döntött, hogy a víziközmő vonatkozásában elıírt vagyonértékelési tenderben Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatával együtt részt kíván venni. A testület felhatalmazza polgármesterét a szükséges szándéknyilatkozat megtételére. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester 67/2012. (IX.25.) határozat Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete úgy döntött, hogy a szılıhegyi hulladéklerakás kultúrált rendjének kialakítása valamint a környezet és az ott élık egészségének védelme érdekében zárható „győjtıszigetek” kerülnek kialakításra. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester 68/2012. (IX.25.) határozat Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete úgy döntött, hogy a szılıhegyi autóbuszjáratok közlekedésének tárgyában írt panaszos levelet továbbítja a Pannon Volán illetékesei részére, kérve a módosítás lehetıségének megfontolását, azonban nem tudja vállalni az ehhez esetlegesen szükséges anyagi fedezet biztosítását. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester 69/2012. (IX.25.) határozat Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete úgy döntött, hogy az eredeti elgondolás szerint – kerítéssel együtt – kéri megvalósítani a Mecsek-Dráva hulladékgazdálkodási projekt keretében kialakításra kerülı szelektív hulladékgyőjtı szigeteket. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester
70/2012. (IX.25.) határozat Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete a Záróvonal Kft. által a 0261/24 és 0261/19 hrsz-ú területekre vonatkozóan út tervek elkészítésre adott árajánlat tartalmát megismerte és a munkálatokat megrendeli az ajánlat szerinti bruttó 641.350 Ft díjért. A képviselı-testület felhatalmazza polgármesterét az ajánlatban szereplı munkálatok elvégzésére irányuló szerzıdés megkötésére. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester
71/2012. (IX.25.) határozat Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete úgy döntött, hogy a PEAC kezdeményezését megismerte, azonban ebben a szezonban nem kíván élni a lehetıséggel. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester
72/2012. (IX.25.) határozat Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete jóváhagyja Dr. Hartai Árpád ügyvéd által - az önkormányzati tulajdonú ingatlanok értékesítése, hasznosítása tárgyában - készített megállapodás tartalmát. A képviselı-testület meghatalmazza Dr. Hartai Árpád ügyvédet az ingatlanok értékesítése, hasznosítása tárgyában kötendı szerzıdések elkészítésére. A testület felhatalmazza polgármesterét az ismertetett feltételeknek megfelelı ingatlan eladási, bérbeadási keret megbízás aláírására. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester
73/2012. (IX.25.) határozat Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete úgy döntött, hogy pályázatot kíván benyújtani a Nemzeti Kulturális Alap által 3604 kódszámon meghirdetett: amatır mővészeti, alkotó jellegő és honismereti bentlakásos táborok szakmai programjainak, alkotótáborainak megvalósítására irányuló felhívására. A képviselı-testület felkéri továbbá az ÁMK mővelıdésszervezıjét, hogy mőködjön közre az intézmény által benyújtandó 3608 kódszámú, táncházi programok szervezésére irányuló pályázat benyújtásában. Határidı: 2012. szeptember 27. Felelıs: Tajti Zoltán polgármester / Dávor Lászlóné körjegyzı 10. (X.15.) 74/2012. (X.15.) határozat Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete a járási hivatalok kialakítása tárgyában a Baranya Megyei Kormányhivatallal kötendı megállapodástervezetét és annak valamennyi mellékletét megismerte, az abban foglaltakat elfogadja. Egyúttal felhatalmazza a polgármestert, hogy a megállapodást, a teljességi nyilatkozatot, a megállapodás részét képezı egyéb nyilatkozatokat az Önkormányzat nevében és képviseletében eljárva aláírja. Határidı: 2012. október 31. Felelıs: Tajti Zoltán polgármester
11. (X.25.) 75/2012. (X.25.) határozat Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete úgy döntött, hogy az ismertetett tartalommal módosítja a 2012. évi közbeszerzési tervét. A testület az elıterjesztés szerint jóváhagyta továbbá az új közbeszerzési szabályzatát. Határidı: azonnal Felelıs: Tajti Zoltán polgármester / Dávor Lászlóné körjegyzı 76/2012. (X.25.) határozat Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete – figyelembe véve Kıvágószılıs és Bakonya községek közös hivatal alakítására irányuló kérelmét – valamint a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 85. § (7) bekezdésében foglaltakat a 61/2012. (IX.25.) határozatát módosítja és 2013. január 1-tıl létrehozza a Pellérdi Közös Önkormányzati Hivatalt Aranyosgadány, Bakonya valamint Kıvágószılıs településekkel. A közös hivatal alakításhoz szükséges megállapodás elıkészítésével valamint a technikai, szervezési feladatok elvégzésével megbízza a körjegyzıt. Határidı: értelemszerő Felelıs: Dávor Lászlóné körjegyzı 77/2012. (X.25.) határozat Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete a Balogh Vízépítési Tervezı Iroda Kft. által a keleti iparterület befogadó árok és Gyódi árok rendezése, vízjogi létesítési engedélyezési tervének elkészítése tárgyában adott 285.000.- Ft +ÁFA vállalási árú ajánlatát elfogadja és a tervek elkészítését megrendeli. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester 78/2012. (X.25.) határozat Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete jóváhagyja a BEGA Kereskedelmi és Szolgáltató Bt.-vel 2012. október 17. napján létrejött, a 0261/3 hrszú, 3141 m2 alapterülető „kivett udvar és épület” megnevezéső ingatlanra vonatkozó bérleti szerzıdéssel vegyes adásvételi elıszerzıdést. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester
79/2012. (X.25.) határozat Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete úgy döntött, hogy a Kbt. 122. § (7) bekezdés a) pontja alapján egyszerő, hirdetmény nélküli közbeszerzési eljárást folytat le a „településképi jelentıségő épület külsı felújítása Pellérd, Iskola utca 2. Volt iskola épülete” tárgyában. A közbeszerzési
eljárásban ajánlattevıként felkért cégek: a Nagy Építı Kft., a Cserkúti Generál Kft., valamint a Kakszi Bau Kft. A testület úgy döntött, hogy a fenti cégek részére megküldött ajánlattételi felhívást jóváhagyja, továbbá felhatalmazza polgármesterét hogy az eljárás elıkészítéseként jelölje ki és kérje fel a feladat ellátására a Bíráló Bizottság tagjait. Határidı: azonnal Felelıs: Tajti Zoltán polgármester 12. (XI.22.)
80/2012.(XI.22.) h a t á r o z a t Pellérd Község Önkormányzata a „Településképi jelentıségő épület külsı felújítása Pellérd, Iskola utca 2. volt iskola épülete” elnevezéssel egyszerő, hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást folytatott le a Kbt. 122. § (7) a) pontja alapján. A közbeszerzési eljárást a képviselı-testület - a Bíráló Bizottság döntési javaslata alapján eredményesnek - nyilvánítja. A közbeszerzési eljárásban nyertes a legalacsonyabb összegő ellenszolgáltatást tartalmazó érvényes ajánlatot benyújtó ajánlattevı a Cserkúti Generál Kft. (1097 Budapest, Mester u. 38. 1.em.2). A képviselı-testület megbízza a polgármestert, hogy az eljárás eredményérıl értesítse az ajánlattevıket az ajánlatok elbírálásáról készült összegzés megküldésével, valamint a nyertes ajánlattevıvel a vállalkozási szerzıdést kösse meg. Határidı: 2012. november 23. az összegzés megküldése tekintetében 2012. december 04. a vállalkozási szerzıdés aláírása tekintetében Felelıs: Tajti Zoltán polgármester 81/2012.(XI.22.) h a t á r o z a t Pellérd Község Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy döntött, hogy támogatja a Brázay Kastélypark Egyesület – 3 célterületre irányuló LEADER pályázatát és a pályázat megvalósítása érdekében, az Egyesülettel használati megállapodást köt a pályázat célterületei által érintett ingatlanok használatba adásáról. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester
R
Pellérd Község Önkormányzat Képviselı-testületének 12/2012. (XI.30.) önkormányzati rendelete a Pellérd községben található helyi építészeti értékek fenntartásáról, helyreállításáról és hasznosításáról szóló 6/2004. (VII.15.) rendelet módosításáról
82/2012.(XI.22.) h a t á r o z a t Pellérd Község Önkormányzat Képviselı-testülete megtárgyalta Polacsek Szilárd és Polacsek Szilárdné által az 541/5 hrsz-ú ingatlan visszavásárlása iránt benyújtott kérelmét és úgy döntött, hogy kérelmezıket tájékoztatja arról, hogy az ingatlan visszavásárlására az önkormányzatnak lehetısége nincs, azonban hozzájárulását adja ahhoz, hogy kérelmezık a tulajdonukban lévı ingatlant értékesítsék. Az ingatlan – tulajdonos által történı - értékesíthetısége érdekében intézkedik, hogy a földhivatalnál az önkormányzat javára, az ingatlanra bejegyzett elidegenítési és terhelési tilalom mielıbb törlésre kerüljön. A testület felhatalmazza polgármesterét, hogy a döntésrıl a kérelmezıt tájékoztassa és az ingatlan értékesítése érdekében a tulajdonos részére egyéb segítséget ajánljon fel. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester
83/2012.(XI.22.) h a t á r o z a t Pellérd Község Önkormányzat Képviselı-testülete megtárgyalta Óbert Andrea és Garami Péter 541/7 hrsz-ú ingatlanára vonatkozó „beépítési haladék iránti” kérelmét. A testület hozzájárul ahhoz, hogy az ingatlan tekintetében – az önkormányzat által – elıírt és a Földhivatali nyilvántartásba bejegyzett 2012. november 26-án lejáró beépítési kötelezettség további 3 évvel meghosszabbításra kerüljön. A testület felhatalmazza polgármesterét a szükséges intézkedések megtételére. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester
84/2012.(XI.22.) h a t á r o z a t Pellérd Község Önkormányzat Képviselı-testülete megtárgyalta a Lukács Gábor által a 0241/15 hrsz-ú, az önkormányzat osztatlan tulajdonosi közösségben lévı 515/3612 tulajdoni hányadának megvásárlására irányuló ajánlatát és úgy döntött, hogy a tulajdonrész értékesítése szándékában áll, hozzájárul a hivatalos vételi ajánlat megtételéhez, annak a meghatározott eljárási rendben történı kifüggesztéséhez. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester
85/2012.(XI.22.) h a t á r o z a t Pellérd Község Önkormányzat Képviselı-testülete megtárgyalta Molnárné dr. Csillag Edina háziorvos kérelmét és hozzájárul ahhoz, hogy a tulajdonát képezı Pellérd, Dózsa György utca 100. számú háziorvosi rendelı egyes – a kérelemben jelzett - felújítási munkálatait (ablakcsere, világítás korszerősítés, festés-mázolás) a háziorvos saját költségén elvégeztesse. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester 86/2012.(XI.22.) h a t á r o z a t Pellérd Község Önkormányzat Képviselı-testülete úgy döntött, hogy - a bekért ajánlatok alapján - a Pellérd Község közigazgatási területén végzendı hulladékszállítási közszolgáltatási tevékenység végzésére, közszolgáltató kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárás lebonyolítására felkéri Mihalovics Gábor hivatalos közbeszerzési tanácsadót. A feladatellátásért fizetendı díj az ajánlatában szereplı 250.000 Ft + Áfa. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester 87/2012.(XI.22.) h a t á r o z a t Pellérd Község Önkormányzat Képviselı-testülete megtárgyalta az önkormányzat 2013 évre vonatkozó belsı ellenırzési ütemtervét és azt jóváhagyja. Megbízza a Pécsi Többcélú Kistérségi Társulást- a belsı ellenırzés keretében - a következı területek megvizsgálásával: - fıkönyvi könyvelés és analitikus nyilvántartások egyezısége, - negyedéves mérlegjelentés, féléves, éves költségvetési beszámolók ellenırzése. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester 88/2012.(XI.22.) h a t á r o z a t Pellérd Község Önkormányzat Képviselı-testülete áttekintette a HÜBNER tervezıiroda által elkészített módosított szabályozási tervvázlatot és azt az írásos elıterjesztés szerint jóváhagyja. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester 89/2012. (XI.22.) határozat Pellérd Község Önkormányzat Képviselı-testülete úgy határozott, hogy- a korábbi évek gyakorlatának megfelelıen - minden 65 év feletti pellérdi lakos részére 1.800.- Ft értékő karácsonyi ajándékcsomag kerül összeállításra. A csomagok kiosztásáról a képviselı-testület tagjai gondoskodnak. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester
90/2012. (XI.22.) határozat Pellérd Község Önkormányzat Képviselı-testülete úgy határozott, hogy támogatja a pellérdi sportkör valamint a polgárırség kérelmét és mindkét civil szervezet részére – a 2013. évi támogatási keretük terhére – 400400.000 Ft elıleget biztosít. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester 91/2012. (XI.22.) határozat Pellérd Község Önkormányzat Képviselı-testülete felhatalmazza polgármesterét, hogy a FERROTRON Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.vel bérleti szerzıdéssel vegyes adásvételi elıszerzıdést kössön a 0261/4 hrszú, 12 547 m2 alapterülető „kivett udvar és egyéb épület” megnevezéső ingatlanra vonatkozóan. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester 92/2012. (XI.22.) h a t á r o z a t Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete úgy döntött, hogy a Napelemes rendszer kiépítésére irányuló pályázat mielıbbi benyújthatósága érdekében „feltételes” közbeszerzési eljárást indít. A közbeszerzési eljárás lebonyolítására felkéri a Tarango Kft-t (7621 Pécs, Mária u. 17-19.) az ajánlatában szereplı 200.000 Ft + ÁFA díj ellenében. A képviselı-testület felhatalmazza polgármesterét, hogy a közbeszerzési eljárásban közremőködı Bíráló Bizottság tagjait felkérje. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester
93/2012.(XI.22.) h a t á r o z a t Pellérd Község Önkormányzat Képviselı-testülete úgy döntött, hogy amennyiben a KEOP források keretében pályázat kerül kiírásra napelemes rendszerek telepítése tárgyában – az ÁMK épületén 30 KWA (Park sétány 2.), a mővelıdési ház épületén 10 KWA (Damjanich utca 9-11.) és a volt iskola épületén 20 KWA (Iskola utca 2.) teljesítményő rendszert kíván telepíteni. A beruházás megvalósítása érdekében – a társadalmi egyeztetés alatt álló pályázati felhívás követelményeinek megfelelı– „feltételes” közbeszerzési eljárást kíván lefolytatni. A képviselı-testület felhatalmazza polgármesterét, hogy három ajánlattevı részére az ajánlati dokumentáció megküldésre kerüljön. A meghívott ajánlattevık: Energiavámpír Kft. Miskolc, Newenergies Kft. Szigethalom valamint a Solar Energy 2010 Bt. Pécs. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester
94/2012.(XI.22.) h a t á r o z a t Pellérd Község Önkormányzat Képviselı-testülete úgy döntött, hogy 60/2012.(IX.25.) számú határozatát visszavonja, figyelemmel arra, hogy a központi költségvetés tervezetbıl rendelkezésre álló elızetes információk alapján megállapítható, hogy 2013. évben az önkormányzat bevételei nem nyújtanak elegendı fedezetet a kötelezı önkormányzati feladatok ellátása mellett arra, hogy az iskola mőködését finanszírozni tudja. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester ZÁRT 13. (XII.10.)
95/2012. (XII.10.) BURSA 96/2012.(XII.10.) h a t á r o z a t Pellérd Község Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy döntött, hogy a többségi tulajdonában álló Pellérdi Közüzemi és Vagyonkezelı Kft-részére további 4.387.500 Ft tagi kölcsönt biztosít annak érdekében, hogy a II-es betápláló vízvezeték kivitelezési munkáiról kiállított számla kiegyenlítésre kerülhessen. A Képviselı-testület ezzel együtt lemond a Kft. irányában fennálló – mindösszesen 15.500 e Ft összegő tagi kölcsön követelésérıl. Határidı: azonnal Felelıs: Tajti Zoltán polgármester
97/2012.(XII.10.) h a t á r o z a t Pellérd Község Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy döntött, hogy a víziközmő-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény 79. § (2) és (4) bekezdésének elıírásai alapján - megállapodást köt a Pellérdi Közüzemi és Vagyonkezelı Kft által épített Bo 29.443.500 Ft értékő pellérdi II-es betáp ivóvízvezeték térítésmentes átadás-átvételérıl és nyilatkozik arról, hogy annak fenntartását vállalja. A képviselı-testület megbízza dr. Kutas Gergely ügyvédet, hogy a készítse el a térítésmentes átadásról szóló megállapodást. Határidı: 2013. február 28. Felelıs: Tajti Zoltán polgármester
98/2012.(XII.10.) h a t á r o z a t 1. Pellérd Község Önkormányzatának Képviselı-testülete a Magyarország 2012. évi központi költségvetésérıl szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény (továbbiakban: költségvetési törvény) 76/C.§-ában foglaltakra figyelemmel kinyilvánítja, hogy a törvényben írt feltételekkel tartozásai megfizetéséhez igénybe kívánja venni az állam által biztosított, egyszeri vissza nem térítendı költségvetési támogatást, azon adósságelemek tekintetében, amelyekre a költségvetési törvény a támogatás igénybevételét lehetıvé teszi.
2. A képviselı-testület kijelenti, adósságrendezési eljárás alatt nem áll.
hogy
2012.
december
12-én
3. A képviselı-testület a Polgári Törvénykönyvrıl szóló 1959. évi IV. törvény 286. § alapján hozzájárul, hogy az 1. pontban megjelölt adósságelemek tıke és járulékrészét, valamint egyéb költségeit az önkormányzat helyett az állam közvetlenül megfizesse a hitelezıknek. 4. A képviselı-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az önkormányzat nevében: a) a hitelezık által az érintett adósságelemek tıke és járulékrészérıl, valamint egyéb költségeirıl kiállított nyilatkozatot aláírja, b) a költségvetési törvény szerint, határidıre szolgáltassa a szükséges adatokat a Magyar Államkincstár felé és ahhoz csatolja a szükséges nyilatkozatokat, igazolásokat, egyéb dokumentumokat, c) a költségvetési törvény 76/C. § (10) bekezdésében meghatározott megállapodást megkösse, amennyiben azt az államháztartásért felelıs miniszter kezdeményezi. 5. A képviselı-testület kijelenti, hogy az önkormányzat nem rendelkezik olyan betéttel vagy egyéb számlaköveteléssel, szerzıdéssel, ami kifejezetten a konszolidációval érintett adósságelemhez kapcsolódik, illetve annak fedezetére vagy teljesítés biztosítékául szolgál. 6. A képviselı-testület hozzájárul ahhoz, hogy a költségvetési törvény 76/C. § szerinti adósságkonszolidáció során a Magyar Államkincstár a banktitkot képezı, az önkormányzatra vonatkozó, a törlesztéshez szükséges adatokat, információkat megismerje és kezelje. Határidı: 2012. december 17. Felelıs: Tajti Zoltán polgármester
99/2012.(XII.10.) h a t á r o z a t Pellérd Község Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy döntött, hogy a „Pellérd Község közigazgatási területén a lakossági települési szilárd hulladék begyőjtése és elhelyezése céljára történı rendszeres elszállítás 10 éven keresztül” tárgyú, nyílt közbeszerzési eljárás megindítására irányuló hirdetményt jóváhagyja. A képviselı-testület felhatalmazza polgármesterét, hogy a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendı új szerzıdés aláírásáig – legfeljebb azonban 2013. december 31-ig – a Dél-Kom Kft.-vel szolgáltatási szerzıdést hosszabbítson. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester
100/2012. (XII.10.) h a t á r o z a t Pellérd Önkormányzat Képviselı-testülete megtárgyalta az önkormányzat ¾ éves beszámolóját és azt az írásos elıterjesztés szerint 223.606 e Ft pénzforgalmi kiadási valamint 226.808 e Ft pénzforgalmi bevételi fıösszeggel jóváhagyja. A képviselı-testület – az elıterjesztés szerint - jóváhagyja továbbá az önkormányzat 2013. évi költségvetési koncepcióját. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester R
Pellérd Község Önkormányzat Képviselı-testületének 13/2012. (XII.15) önkormányzati rendelete a 2012. évi költségvetésrıl szóló 1/2012. (II.29.) önkormányzati rendelet módosításáról 14. (XII.15.) 101/2012.(XII.15.) h a t á r o z a t Pellérd Község Önkormányzat Képviselı-testülete úgy döntött, hogy a 93/2012. (XI.22.) határozatában foglaltak szerint indított - KEOP pályázathoz kapcsolódó – közbeszerzési eljárást - a Bíráló Bizottság döntési javaslata alapján eredményesnek - nyilvánítja. A közbeszerzési eljárás nyertese a legalacsonyabb összegő ellenszolgáltatást tartalmazó érvényes ajánlatot benyújtó ajánlattevı a Solar Energy 2010. Bt. (Pécs). A képviselı-testület megbízza a polgármestert, hogy az eljárás eredményérıl értesítse az ajánlattevıket az ajánlatok elbírálásáról készült összegzés megküldésével, valamint a nyertes ajánlattevıvel a „feltételes” vállalkozási szerzıdést 2012. december 28-án kösse meg. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester 15. „Együttes ülés ”
102/2012. (XII.20.) határozat Pellérd Község Önkormányzat Képviselı-testülete úgy határoz, hogy 76/2012. (X.25.) számú határozatát visszavonja és a 61/2012. (IX.25.) határozatának megfelelıen 2013. január 1-tıl Aranyosgadány Község Önkormányzatával létrehozza a Pellérdi Közös Önkormányzati Hivatalt figyelembe véve a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 85. § -ában foglaltakra. Pellérd Község Önkormányzat Képviselı-testülete megismerte és megtárgyalta Pellérd és Aranyosgadány Községek Körjegyzısége Megszüntetı Okiratát és azt az elıterjesztés szerint jóváhagyja.
A képviselı-testület felhatalmazza polgármesterét a Megszüntetı okirat aláírására valamint jegyzıjét a hozott döntés törzskönyvi nyilvántartásban történı átvezetése érdekében szükséges intézkedések megtételére. Határidı: azonnal Felelıs: Tajti Zoltán polgármester / Dávor Lászlóné körjegyzı 103/2012. (XII.20.) határozat Pellérd Község Önkormányzat Képviselı-testülete úgy határoz, hogy a közös hivatal - elıterjesztés szerinti - alapító okiratának módosítására irányuló javaslatot nem támogatja. Határidı: azonnal Felelıs: Tajti Zoltán polgármester / Dávor Lászlóné körjegyzı
104/2012. (XII.20.) határozat Pellérd Község Önkormányzat Képviselı-testülete megismerte és megtárgyalta a 2013. január 1-tıl létrejövı Pellérdi Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratát és azt az elıterjesztés szerinti tartalommal jóváhagyja. A képviselı-testület felhatalmazza polgármesterét az Alapító okirat aláírására valamint jegyzıjét a hozott döntés törzskönyvi nyilvántartásban történı átvezetése érdekében szükséges intézkedések megtételére. A képviselı-testület egyetért azzal, hogy polgármestere a létrejövı közös hivatal vezetésével Dávor Lászlóné jegyzıt bízza meg – figyelemmel a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 83. § b) pontja továbbá a 146/C. § (2) bekezdése rendelkezéseire. Határidı: azonnal Felelıs: Tajti Zoltán polgármester
105/2012. (XII.20.) határozat Pellérd Község Önkormányzat Képviselı-testülete megismerte és megtárgyalta a Pellérdi Közös Önkormányzati Hivatal alakítására és fenntartására irányuló Megállapodást és azt az elıterjesztés szerinti tartalommal jóváhagyja. A képviselı-testület felhatalmazza polgármesterét a Megállapodás aláírására. Határidı: azonnal Felelıs: Tajti Zoltán polgármester
106/2012. (XII.20.) határozat Pellérd Község Önkormányzat Képviselı-testülete úgy döntött, hogy a közös hivatal mőködtetéséhez szükséges számítástechnikai eszközök beszerzését támogatja, a szükséges forrást – lakosságarányosan költségvetésébıl biztosítja. Határidı: azonnal Felelıs: Tajti Zoltán polgármester 107/2012. (XII.20.) határozat Pellérd Község Önkormányzat Képviselı-testülete úgy döntött, hogy a Pellérdi Közös Önkormányzati Hivatal aljegyzıi állására irányuló pályázati felhívás közzétételével egyetért. Határidı: azonnal Felelıs: Tajti Zoltán polgármester 16. ((XII.20.)
108/2012. (XII.20.) határozat Pellérd Község Önkormányzat Képviselı-testülete úgy határoz, hogy a Pécsi Kistérségi Általános Mővelıdési Központ intézményét – figyelemmel a 2012. évi CLXXXVIII. törvény 3.§ -ában foglaltakra 2012. december 31-tıl jogutóddal megszünteti. Pellérd Község Önkormányzat Képviselı-testülete megismerte és megtárgyalta a Pécsi Kistérségi Általános Mővelıdési Központ Megszüntetı Okiratát és azt az elıterjesztés szerint jóváhagyja. A képviselı-testület felhatalmazza polgármesterét a Megszüntetı okirat aláírására valamint jegyzıjét a hozott döntés törzskönyvi nyilvántartásban történı átvezetése érdekében szükséges intézkedések megtételére. A testület felhatalmazza továbbá polgármesterét és jegyzıjét, hogy a döntésrıl haladéktalanul tájékoztassa az alapító önkormányzatok polgármestereit valamint a Pécsi Többcélú Kistérségi Társulás elnökét Határidı: azonnal Felelıs: Tajti Zoltán polgármester / Dávor Lászlóné körjegyzı 109/2012. (XII.20.) határozat Pellérd Község Önkormányzat Képviselı-testülete úgy határoz, hogy a Pécsi Kistérségi Általános Mővelıdési Központ egyik jogutódjaként 2013. január 1-tıl - létrehozza a Pellérdi Általános Mővelıdési Központot, mint önállóan mőködı, de nem önállóan gazdálkodó intézményt. A képviselı-testület megismerte és megtárgyalta az intézmény Alapító Okiratát és azt az elıterjesztés szerint jóváhagyja. A képviselı-testület úgy dönt továbbá, hogy a létrejövı Pellérdi ÁMK intézményvezetıi feladatainak ellátására Medgyesi Antal részére ad ideiglenes intézményvezetıi megbízást.
A testület felhatalmazza polgármesterét az Alapító Okirat aláírására valamint jegyzıjét a hozott döntés törzskönyvi nyilvántartásban történı átvezetése érdekében szükséges intézkedések megtételére. Határidı: azonnal Felelıs: Tajti Zoltán polgármester / Dávor Lászlóné körjegyzı
110/2012. (XII.20.) határozat Pellérd Község Önkormányzat Képviselı-testülete úgy döntött, hogy nem fogadja el az elıterjesztésben szereplı „Pillér” Intézményfenntartó Társulás Társulási Megállapodását, a megalakuló Pellérdi ÁMK fenntartására nem hoz létre társulást. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester / Dávor Lászlóné körjegyzı 111/2012. (XII.20.) határozat Pellérd Község Önkormányzat Képviselı-testülete tudomásul veszi a DélKom Kft. tájékoztatását, mely a hulladékszállítási közszolgáltatás díj 4,2 %-kal történı emelésére vonatkozik. - 2013. 01.01.-tıl. Határidı: értelemszerő Felelıs: Tajti Zoltán polgármester R
Pellérd Község Önkormányzat Képviselı-testületének 14/2012. (XII.30.) önkormányzati rendelete az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 8/1998. (VI.15.) rendelet módosításáról