PEDAGÓGIAI KONFERENCIA SOPRONBAN I. TÖBB CÉLÚ GYÓGYPEDAGÓGIAI INTÉZMÉNYEK VII. REGIONÁLIS KONFERENCIÁJA- 2008.MÁRCIUS 26. SOPRON
Hogyan válhat a pedagógus ( pedagógus társadalom) ismét harmóniát sugárzó, kultúrát, műveltséget hordozó mintává? Hogyan válhat ez a szakma ismét életformává, hivatássá? Első előadó: Dr. Korzenszky Richard teológus-tanár, az OSB Tihanyi perjele Előadásának címe: Kihez menjünk? Szükség van-e pedagógusra ma Magyarországon? 1. Pillanatkép „Szili Katalin az Országgyűlés oktatási bizottságának elnökéhez fordul az elmúlt hetek tanárverései miatt. A házelnök azt kéri Szabó Zoltántól, a testület elnökétől, hogy foglalkozzanak a kérdéssel, tekintsék át, megfelelőek-e a jogszabályok, valamint szükséges-e, és ha igen, akkor miként lehet javítani a diákok erkölcsi nevelésén. Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa szerint ez a legbrutálisabb dolog, ami iskolában történhet, úgyhogy nagyon szigorúan meg kell büntetni a diákot a lehetséges eszközökkel. Ha nem tanköteles, akkor akár ki kell zárni az iskolából, ha tanköteles, akkor keresni kell egy másik intézményt. Az ombudsman szerint az Európai Unióban csak Magyarországon nem foglalkoznak érdemben ezzel a jelenséggel az oktatáspolitikusok.” (www.szon.hu/hirek) Egy hozzászólás: Kedves hozzászólók! Szakmabeliek és laikusok! Hova jutott ez a társadalom? Akinek nevelni tanítani kellene azt korlátozzák. A nevelőnek nincs joga nevelni!!!! Emberi jogok! A tanítónak nincs joga visszautasítani a megaláztatást, a meghurcolást? Meddig kell még tűrni, félre állni, mert neki joga van?? Emberek, OTT FENT! Ébresztő! Tönkreteszitek az oktatást. Ki fog nevelni, oktatni, ha nem állítjátok meg ezt a tendenciát?? Joga van a gyereknek, joga van a szülőnek, és hol a kötelesség??? Mikor adnak már a pedagógus kezébe eszközöket?? Nem kell agyonverni a gyereket, de oda kell ütni ha kell!! Makarenkó. Mond ez a név valakinek valamit?? Ja, és KEDVES SZÜLŐK, ti is megértek egy misét. Nem nevelitek
-2gyermekeiteket. Azért van az iskola!!! Na, ez nem így van. Mindent nem lehet az iskolában megtanítani. Bennem is kezd megrendülni a hit, tanítsak vagy ne? Ez itt a kérdés!? (www.szon.hu/hirek) „A közelmúltban ismét több olyan eset került nyilvánosságra, amikor diák vagy szülő bántalmazott pedagógust. Egy VIII. kerületi iskola diákja például azt rögzítette, ahogy osztálytársa óra alatt egy tanárt inzultál. A fiú lökdöste az idős pedagógust, és a felvételen hallani azt is, hogy a többiek nevetnek, senki sem sietett a tanár segítségére. A Nógrád megyei Őrhalmon pedig egy ötödikes kislány szülei támadtak neki az iskola igazgatójának, mert nem tetszett nekik, ahogy a tanár a gyerekükkel viselkedett. A férfi könnyebb sérülést szenvedett. Az oktatási ombudsman akkor azt mondta: azt tanácsolja az iskolaigazgatóknak, hogy mindig tegyenek feljelentést az ilyen
ügyekben,
mert
a
büntetésnek
lehet
visszatartó
ereje.
(http://www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=206213) A 90-es évek elején, közvetlenül a rendszerváltoztatás után komoly oktatáspolitikai viták folytak arról, lehet-e, illetve egyáltalán szükséges-e alapelveket megfogalmazni az oktatásügy számára. Akkor sokan voltak, akik hevesen tiltakoztak: az iskolának az információ közlése, a korszerű tudás továbbadása a feladata. Az értékrend kérdésében a család az illetékes. A Nemzeti Alaptantervhez akkor alapelveket fogalmaztak meg. Magam is tevékeny közreműködője voltam ennek a munkának. Álljon itt egy részlete: "Az ember tudatosan élő lény, aki képes saját maga és az őt körülvevő emberi, társadalmi és természeti környezet megismerésére; akinek célja és jövője van; aki akarattal rendelkezik; aki tudatos lényként kérdez és válaszokat fogalmaz meg; akit a fizikai lét, a szellemi lét, az élet értelme, problémái és feladatai foglalkoztatnak. Az ember szabad választásra és megkülönböztetésre képes jó és rossz, igaz és hamis, szép és rút között; ebből is adódik, hogy pedagógiánkban a jóságot, az igazságot, az igazságosságot és a szépséget - a görög gondolkodók óta vallja ezt az európai kultúra alapvető értéknek kell tekinteni. Az ember életét egyszeri és megismételhetetlen történésként éli meg: feszültségben és harmóniára törekvésben önmagával, a többi emberrel, a környező világgal. Az ember szuverén személyiség, akinek élete másokkal való kölcsönhatásban teljesedik ki a családban, a lakóhelyi, az anyanyelvi és az őt körülvevő kulturális, politikai és vallási közösségben. Az ember kultúrateremtő lény is, aki alakítja a környező világot,
-3de - bár önmaga állandó meghaladására képes belőle kiszakadni nem tud, mivel önmaga is része a világnak. Az ember felelősséggel rendelkező lény, akinek feladata, hogy megőrizze és gazdagítsa önmagát, az emberi közösséget, a természetet, mely otthona, de amely hatalma alatt is áll, és amelyet őriznie kell."(1) A pillanatkép – legalábbis az én számomra – azt mutatja, hogy összekuszálódott körülöttünk a világ, hogy nem világosak a szerepek, hogy az, amit demokráciának hívunk, nem ritkán a kisebbség diktatúrájává válik. A szabadságukkal élni nem tudó emberek szereptévesztésével és ösztönös megnyilatkozásaival kell számolnunk, ha nincsen
a
társadalomnak
világosan
megfogalmazott
értékrendje.
Alapelvek
megfogalmazására véleményem szerint mindenképpen szükség van. 2. Képek a múltból 140 évvel ezelőtt (1868) „Az oskola oly intézet, melyben a családok gyermekei, az anyaszentegyháznak hívei és az államnak leendő polgárai a nevelés és oktatás jótéteményeiben részesülnek. A gyermekek nevelése közvetlenül ugyan a szülék kötelessége, kik e célra a természettől hivatvák )…) A gyermek valóban oly emberré válik, a minő nevelést nyer! a család és község oly tagokkal, az egyház oly hívekkel, az ország oly polgárokkal rendelkezik, a minőket magának nevel…” „De ritka azon szülő vagy család, mely e fönséges és fontos kötelességet maga bírná teljesíteni; az egyiknek ideje, a másiknak alkalma nincs e szent célra; legtöbbnél hiányzik a kellő jártasság és tudomány, mely a nevelés és oktatás hibátlan vezetéséhez szükséges. Ime e hiányokat az oskola pótolja! Az oskola e szerint a szülék helyettesítője, nevelői működésök folytatója; vagy a netalán helytelenül vitt nevelésnek helyreigazítója. Ebből kitetszik, hogy az oskola a legbensőbb viszonyban áll a szülékkel, kiknek e szerint nem csak jogukban, hanem kötelességökben is áll, annak idején be benézni az oskolába, tudomást szerezni arról, hogy mit tanulnak ott gyermekeik a tudományokból, mit az erkölcsi dolgokból? Jogukban áll, jó tanítást és hibátlan erkölcsi nevelést követelni; kötelességökben áll az oskolát, és annak vezetőit mindennel ellátni, a mi a szent és fönséges cél eléréséhez szükséges!
-4E jogok és kötelességek teljesítésében azonban a szülék nem intézkedhetnek kényök kedvök szerint; mi által nagy zavarok és civakodások keletkezhetnének, melyek alatt csak a szent ügy szenvedne! A rend és béke csak úgy tartatik fönn, a jó eredmény is csak úgy biztosíttatik, ha a szülék határozott, és célszerű törvény értelmében intézkednek!” „A józan ész és becsületérzés egyaránt követelik, hogy az oskolai épület a templom után az első, legszebb és mindenesetre célszerű épület legyen, melyben a gyermekek lélek és test szerint szerencsésen fejlődhessenek, ismerni és szeretni tanulván benne a rendet, illemet és tisztaságot, hogy addig, míg belejárnak, szeressék; későbben pedig tiszteljék mint szerencséjök és jólétök egyik áldott forrását. Az oskolai épület a község műveltségi állapotának hű mutatója. A randa, romladozott, célszerűtlen oskolának homlokáról minden idegen ember első pillanatra leolvashatja a községnek gyalázatját; éppen így az ép, tiszta, tágas és célszerű oskolának vidám falairól a község értelmiségét, gyermekeik iránti szeretetét, kötelemhűségét, tehát becsületét és dicsőségét! Mért sajnálnók tőle a költséget?” „Tanítóul más ne alkalmaztassék, mint a ki kellő képzettséggel bír. E képzettség a tanító tudományára és erkölcsiségére egyaránt vonatkozik. (…) A tanítók élethosszig választatnak; ezen intézkedést a tanítói hivatalnak fontossága s szentsége, a tanító sorsának biztonsága, s az ettől függő szívnyugodalma és életkedve követelik; szomoru dolog volna, ha oly férfiú, ki életét mások gyermekeinek boldogítására áldozta, önmaga s gyermekeinek jövője miatt remegni kényteleníttetnék. (…) A derék, jóravaló tanítót megbecsülni, hivatalában támogatni, életkedvét és szíve nyugalmát növelni a hálaérzet és okosság egyaránt parancsolják.” „Minél tisztességesebben láttatik el a tanító, annál jelesb emberek vállalkoznak, s annál nagyobb örömmel és buzgósággal szentelik magukat a fontos hivatásnak; mi ismét csak a községnek válik hasznára és becsületére, valamint csakis a községnek válnék kárára és végtelen gyalázatjára, ha tanítóját nyomorban sínylődni engedné akár az által, hogy elégséges jutalomban nem részesíti, akár az által, hogy rendes s törvényes fizetését kiszolgáltatni vonakodik.”(2) Nem tartom fölöslegesnek ezt az idézetet: nincs új a nap alatt. A közös felelősség alól kibújni nem lehet. S egyértelműen megfogalmazza Kruesz Krizosztom már akkor, csaknem 140 évvel ezelőtt, hogy a pedagógusnak – a tanítónak – kettős kompetenciával
kell
rendelkeznie.
Úgy
mondhatnánk:
szakmai
és
emberi
kompetenciával. Ez vonatkozik a képzettségre és vonatkozik az erkölcsiségre egyaránt.
-5-
80 évvel ezelőtt (1928) Imre Sándor „Neveléstan”-ában olvasom: „Feladatunkat különösen nehézzé teszi, hogy az nem merül ki az ifjúság tanításában, hasznos ismeretek közlésében, aminek némi rátermettséggel, a módszerek ismeretével és kellő kötelességtudással nem lenne nagyon nehéz megfelelni; hanem feladatunk nagyobbik, súlyosabb részét a jellem nevelése, a lelkiismeret kialakítása, az ember egész lényének kifejlesztése, gyarapítása és nemesítése képezi. Kevés vigasztalással nézhetnénk a jövő elé, ha mindjárt kitűnő haladást tennének is növendékeink az emberi ismeretek különböző ágaiban, ha teljesen el is tűnnének közülünk az analfabéták, akkor, ha e mellett jellemben törpe nemzedéket nevelnénk, amelyből hiányoznék a nemesebb életfelfogás, amelyet az anyag és az önzés tartana fogva és nemtelen szenvedélyeinek ellenállhatatlanul ki lenne szolgáltatva. (…) Nem elég szorgalmas földmívest, ügyes iparost, értelmes tisztviselőt, takarékos gazdaasszonyt nevelni, ezek mellett a tulajdonságok mellett orgiákat ülhet a legszívtelenebb önzés, felborulhat a családi tűzhely és fertőbe fúlhat az ártatlanság. A nevelőnek az embert kell a kis emberképben megragadni és nagyra nevelni. Az ember mivoltáról, feladatáról, céljáról kell a nevelőnek igaz fogalommal bírnia, hogy megmutathassa növendékének a helyet, amelyet a világ rendjében (…) elfoglal, az utat, amelyen haladni kell, a célt, amelyet el kell érnie. Erkölcsre kell nevelni.” (3) „A közösség a neveléstől mindenkor azt várja, hogy az új nemzedéket bele illessze az idősebbek életébe, a felnőtteknek munkatársaivá, a közös munka folytatóivá tegye. Ez a közös munka helyenként és időnként különböző. Eszerint az emberek kívánatos minősége, vagyis a közösségnek a nevelés elé állított követelménye is változik, de változatlan a követelmény lényege: a nevelés olyanná tegye az ifjakat, amilyen emberekre szükség van.” „A nevelésnek mindig egy a rendeltetése: a közösség jövőjét kell biztosítania értékeinek megőrzése és érdekeinek szolgálása által.”(4) Erkölcsre nevelni: olyan emberré, aki képes felismerni az igazságot és a felismert igazság szerint helyesen cselekedni. Ortho-doxiáról és ortho-praxisrólbeszélhetünk, a valós igazságról és az igaz cselekvésről.
3. Mai helyzetkép
-6De kihez menjünk, aki utat mutatna? Mert erkölcsi ideálokról nincsen szó. Forintosítható tudásról annál inkább. Bár a neveléstudomány képviselői világosan megfogalmazták az erkölcsiség szükségességét, az iskola mégis a kereslet-kínálat feszültségében vergődik, s ezt leginkább a pedagógus érzi, sőt szenvedi meg. Csak a kérdés: mit vár a társadalom az iskolától, pontosabban az iskolát megtestesítő pedagógustól? S vajon az iskolának és a pedagógusnak kötelessége, hogy a társadalmi elvárásokat teljesítse, főleg olyankor, amikor egészen világos, hogy az elvárások végül is az ember kárára vannak? Kopp Máriát idézem: „A verseny, a valóban soha nem látott gazdasági fejlődés eredményeképpen olyan társadalmak jöttek létre, amelyek csak nagyon korlátozottan felelnek meg az emberi személyiség, az önálló, környezetét alakító, kreatív alkotó ember fejlődésének, sőt a „fogyasztói” embertípus szinte nagyipari előállításának kedveznek. Modern paradoxon, hogy az érett személyiség nem ideális fogyasztó, az ideális fogyasztó a kapcsolataitól, céljaitól megfosztott, magányosan szorongó ember. Az az ember, akinek nincsenek hosszú távú céljai, aki nem bízik senkiben, akit ellenségesség, unalom, öncélú izgalomkeresés jellemez és a kapcsolatokat is fogyasztási cikknek tekinti, igen könnyen manipulálható, befolyásolható.” (5) Érdekekről van szó egészen egyértelműen, nem pedig világosan körvonalazható értékekről. Az érdek az érvényesülésről, a boldogulásról szól, az érték a boldogságról. Negyven esztendős tapasztalatom alapján mondhatom – ebből húsz év aktív tanári munka, belőle is tíz év iskolaigazgatói felelősség -, nagyon ritkán találkoztam olyan szülővel, aki azt kérte volna: segítsünk, hogy a gyermeke boldog lehessen. A nagy többség a minél előbb, és akár minden áron való boldogulást tartotta elérendő célnak, amihez a pedagógus közreműködését szerette volna megnyerni. Óriási feszültségeket él meg az iskola, különösen akkor, ha erkölcsi értékeket óhajt képviselni. Hatalmas feszítőpróbának van kitéve minden pedagógus, aki korszerű ismeretek birtokában nem csupán információt akar továbbadni, hanem embert is akar nevelni. A kínálat és a kereslet között sokszor nagyon nagy ellentétek vannak. Mást szeretne a szülő, mint amit az iskola (és a pedagógus) szíve szerint kínálni akar. Az egyre nagyobbá váló társadalmi zűrzavarban és értékvesztésben a pedagógusnak kell biztos pontként megjelennie ebben a világban. És bátran kell tudni képviselni olyan értékeket, amelyek fontosabbak minden "versenyképességnél". De hát mi az igazság? Hogyan tudok eligazodni a világban? Az igazság nem a politikának (a többségnek) a produktuma, hanem megelőzi azt. Nem a gyakorlat teremti az igazságot, hanem az igazság teszi lehetővé a helyes
-7gyakorlatot. A politika akkor igazi (igazságos) és szabadságot szolgáló, ha az értékeket szolgálja, melyeket az értelem fel tud mutatni. (6) Irodalmat tanítottam és nyelvet, - de egyre nagyobb tisztelettel tekintek a matematikát tanítókra. A matematika fontosságát nem tudjuk eléggé értékelni. Ez az a területe az ismereteknek, amely eljuttat arra a belátásra, hogy vannak tények, amelyek tőlünk függetlenül léteznek. Nem függvényei a közmegegyezésnek vagy a pillanatnyi – akár gazdasági – érdekeknek. A kétszer kettő helytől, időtől, társadalmi érdektől függetlenül mindig ugyanaz.
4. Mi az iskola? Kultúránk egyik legnagyobb társadalmi képződménye az iskola. Az embernek a tanulásra leginkább alkalmas és a legéletképesebb éveit veszi igénybe. Nem ritkán akár húsz évet is felölel, - a felét annak az időszaknak, amit az ember valóban a munkában, a hivatás végzésében tölt. Ha nem is falja föl a gyermeket, de megeszi a gyermekkort és a fiatalságot. Úgy bocsátja ki a fiatalokat, hogy bőséges ismereteik vannak, ugyanakkor nagyon is szegényes a megtapasztalásuk. Elvárásokkal bocsátja ki, ugyanakkor irányítás nélkül. Kötöttségek nélkül, ugyanakkor egyre önállótlanabbul.
A
modern
fejlődés
dinamikáját
a
következőképpen
lehet
összefoglalni: - minél nagyobb a szabadság, annál kisebb az egyenlőség; - minél kisebb az egyenlőség, annál nagyobb a konkurencia; - minél nagyobb a konkurencia, annál kisebb a szolidaritás; - minél kisebb a szolidaritás, annál nagyobb az elmagányosodás; - minél nagyobb az elmagányosodás, annál kisebb a társadalmi beágyazódás; - minél kisebb a társadalmi beágyazódás, annál nagyobb a könyörtelen érvényesülni akarás. (7) Hol számítanak az emberre? Vajon az iskola az a hely-e, ahol a fiatal fontosnak érezheti magát? Egy olyan társadalom, amelynek
fiataljaira a 25. életévük
betöltéséig nincs szüksége, és ezt még tudomásukra is hozza és érezteti is velük, amikor iskolának nevezett gettókba zárja őket, egy olyan intézménybe, amely nem állít elő semmi közvetlenül hasznosat, s ahol semmi sem történik abból, ami az emberek számára fontos, egy olyan helyre zárja, amihez tulajdonképpen semmi köze és nem is szabadon látogatja, - az ilyen társadalom, amely ezt teszi a fiatalokkal, egyértelműen elveszíti őket, függetlenül attól, hogy mennyire demokratikusnak vagy felvilágosultnak és szabadnak tartja önmagát.(8) 5. Ki a pedagógus?
-8Mind a progresszívak, mind a konzervatívok meg kell, hogy tanulják, hogy -
a tantárgyak, az ismeretanyag csupán eszköz és nem cél;
-
a tanár, aki tanítványait egész emberré óhajtja nevelni, maga is egész ember kell hogy legyen,
-
a nevelő iskola nem hasonlítható termelő üzemhez vagy igazgatási intézményhez!(9)
A pedagógus mindenképpen többet jelent, mint pusztán "tanító", "tanár". Nem egyszerűen "szervezője az oktatási és tanulási folyamatnak". (10) A pedagógusnak sokrétű feladatot kell ellátnia. Nevelő, oktatási szakértő, tanácsadó, speciális szakterületének tudósa, hivatalnok stb. A társadalmi elvárások azonban leginkább a tudás továbbításának szerepkörére szűkítik le a feladatát, s háttérbe szorul az emberformáló, világkép- és világnézet-formáló szerep. A pedagógusnak a feladatát elsősorban egy intézményben: az iskolában kell ellátnia. Az iskola olyan hellyé vált, ahová a gyermekek általában szorongva lépnek be, mert olyan feladatokkal találkoznak, amelyek többnyire megoldhatatlanok számukra. Az iskola ugyanakkor a pedagógusok számára is a szorongás helyévé vált, mert legtöbbször nem tudják, mit várnak el tőlük. Elvárásokat fogalmaz(hatna) meg velük szemben az, akié az iskola: az önkormányzat, az állam, az egyház, az alapítvány, az egyesület. Elvárásokat fogalmazhatnak meg velük szemben a szülők, és kimondatlanul, de mégis jól érzékelhetően a szélesebb közvélemény, a társadalom. Nem tudják, mit várnak közvetlenül tőlük, és ők maguk sem tudják legtöbbször, mit várhatnak el a gyermekektől, akiket éppen őrájuk bíztak. Szükség volna világosan megfogalmazott világképre, társadalomképre, emberképre. Egy olyan világban volna minderre szükség, amelyet globalizálódónak mondanak (mintha ugyanaz történnék a földgolyó másik oldalán, mint itt, minálunk), ugyanakkor mégis a szétesés és individualizálódás fenyegeti az intézményt és az embert egyaránt. Egy olyan világban, amelyre elsősorban a teljesítményközpontúság a jellemző (legyen a felnövekvő gyermek, ember minél kevesebb ráfordítással, minél kevesebb idő alatt, minél inkább forintosítható), ugyanakkor homályban marad a legfontosabb kérdés: mi az értelme az életnek? Egy szétesőben lévő világ és társadalom pedagógusaitól (emberformáló, nem csupán ismeretet közvetítő személyiségeitől) elvárható, hogy legyen: 1. Kommunikatív, vagyis legyen képes közösséget teremteni, legyen képes megszólítani másokat, ugyanakkor ő maga is legyen megszólítható. Az iskola éppen a pedagógus személyiségén keresztül kell, hogy a kommunikáció helyévé váljék.
Kommunikáció:
közösségteremtés
két
irányban.
Egyrészt
-9közösségteremtés
azzal,
ami
a
történelemben
előttünk
volt:
vagyis
közösségteremtés a múlttal. A pedagógus kell, hogy gyökerekkel rendelkező ember legyen. Olyan, aki számára létezik a történelem. Aki tudja, hogy amit ő most ismeretek, információk tekintetében tovább tud adni, az
valamiképpen
összefüggésben van azzal, amit az előttünk volt századok fölhalmoztak. Olyan ember kell, hogy legyen, aki nem gyökértelen: aki folyamatában látja nemcsak tudományának történetét, hanem az emberi kultúra történetét is. Kell, hogy tudja: az ember a történelem során ismereteit képes volt fordítani jóra is, rosszra is.(11) Olyan ember legyen a pedagógus, aki tisztában van azzal, hogy az ész civilizációjával nem fejlődött azonos mértékben a szív civilizációja. Éppen ezért nem elegendő az ismereteket csak továbbadni, - meg kell tanítani az embereket arra, miként éljenek velük. Az ősi igazság érvénye nem szűnt meg: "Sok van, mi csodálatos, de az embernél nincs semmi csodálatosabb. …. Ha tud valamit valaki, mesteri bölcset, újszerűt, van, ki a jóra, van ki gonoszra tör vele." (Szophoklész: Antigoné)(12) 2. Legyen integratív. Az "integro" szó jelenti: helyreállítani, kiegészíteni. Az integratív személyiség képes az egység teremtésére. Feltétlenül szükséges, hogy egységben lássa a világot. Ne szeletelje szét csupán az ismeretek közlése révén a megismerhetőt, hanem legyen képes arra, hogy összefüggéseket láttasson meg. Élményeket tudjon közvetíteni: hogy a világ egységet jelent. Hogy ugyanarról beszél irodalom és földrajz és matematika és biológia. Megsejtetni szükséges, hogy mindannyian ugyanannak az egyetemességnek vagyunk a részesei, bárhol is éljünk, bárhonnan is jövünk, bármivel is foglalkozzunk. - Ez a követelmény ugyanakkor jelenti azt is, hogy képes legyen közösséget szervezni azokból, akik rá vannak bízva. Legyen képes arra, amit Szent Benedek a Regulában így fogalmaz meg az apáttal kapcsolatban: "multorum servire moribus" - az apát a lelkek irányítását és sokféle emberek szokásainak szolgálatát vállalta magára.
(13)
3. Edukativ legyen a pedagógus, joggal kívánjuk meg tőle. Az "educatio" nem egyszerűen ismeretközlést jelent. Jelentései között olvassuk: kihúz, kivon; kikelt (kicsinyeket),
átvitt
értelemben:
mozgásba
hoz,
indít,
fölemel,
felhúz,
fölnevel.(14)Az ismeretközlés csak az első lépés. Az ismeretközlés eszköz kell, hogy legyen annak érdekében, hogy felnőjön az ember, hogy "önmagává váljon",
- 10 hogy az élete igazi "mozgás" legyen, hogy lendületét sose veszítse el. A pedagógus
tevékenysége
dinamikus
tevékenység.
Személyisége
is
szükségképpen dinamikus személyiség kell, hogy legyen. Mindezeknek feltétele, hogy a pedagógus éljen harmóniában önmagával. Tudja magáról, hogy ő kicsoda, legyen tisztában korlátjaival és lehetőségeivel, legyen ura a szakmájának. Éljen harmóniában a többi emberrel, éljen harmóniában a környező világgal. Természetes, hogy a harmónia elsősorban célkitűzés, és az életnek csak ritkábban megtapasztalt ajándéka. De akiből hiányzik az erre való törekvés, alkalmatlan a pedagógus pályára. Legyen a pedagógusnak elképzelése a jövőről: legyenek víziói. Az emberi fejlődéshez elengedhetetlenül hozzátartozik, hogy láttassák meg vele a jövő lehetőségét. Egy olyan társadalomban, amelyben egyre nagyobb tömegek sodródnak a peremre és válnak kilátástalanná, kulcsszerepe van az iskolának, s benne a pedagógusnak, hogy megsejtesse minden emberrel az életnek az igazi értelmét. Ez csak úgy lehetséges, ha ő maga lát összefüggéseket, és képes az összefüggések megláttatására. Egy neoliberális gazdaságpolitikát abszolút értéknek tekintő társadalomban, amikor mindent a piac uralmának rendelnének alá, a pedagógus kiszolgáltatott helyzetben van. Andorka Rudolf írja: „Az embert nem csak gazdasági érdekei, hanem értékei és erkölcsi normái is vezérlik. A társadalmi együttműködés pedig nem csak a piacon alapul, hanem a társadalom tagjainak az értékek és normák kérdésében kialakított egyetértése is.”(15) „A közlekedési szabályok megtartását elő lehet segíteni hatalmi eszközökkel, szigorú szabályokkal és az azokat megszegők büntetésével. Nem hiszem azonban, hogy bizonyítani kellene: mennyire fontos emellett a közlekedési kultúra, az udvarias vezetés, más szóval az erkölcsi szabályozás. (…) Nemcsak a gazdálkodásnak, hanem általában a társadalmi kapcsolatoknak is egyik alapfeltétele a személyi tulajdon biztonsága. Más szóval: ha elharapódzik mások (akár közületek, az állam) tulajdonának lopása, akkor a gazdaság összeomolhat, és az emberek közötti kapcsolatok ellehetetlenülhetnek. Bár ezen a téren is szükséges a hatalmi eszközökkel való szabályozás, mégsem túlzás talán azt állítani, hogy ennél sokkal fontosabb, hogy a társadalom tagjainak legalább a nagy többsége erkölcsileg megengedhetetlennek tartsa az eltulajdonítást.”(16) „A közgazdászok többsége piacorientált gazdasági reform mellett érvel, ugyanakkor a szociológusok egy része kiterjedtebb állami szociálpolitika, vagyis az állami redisztribúció fokozása mellett
- 11 száll síkra. Kelet-Európa előtt a következő két reális alternatíva áll: a társadalmi és gazdasági reform egysége, avagy a teljes reformnélküliség.” (17) Adam Smith-t, aki az önálló közgazdaságtant létrehozta, általában úgy ismerik, mint a szabad piaci verseny legnagyobb szószólóját és a ’láthatatlan kéz’ tételének alkotóját. Viszonylag kevesen tudják, hogy ’A nemzetek jóléte’ előtt 17 évvel megírta ’Az erkölcsi érzelmek elmélete’ (1977) című munkáját, és hogy ebben kifejtette: a társadalom és a gazdaság működéséhez érvényesülniük kell bizonyos erkölcsi elveknek, amelyek nagyjából megfelelnek a felvilágosodás nagy értékeinek, a szabadságnak, egyenlőségnek, testvériségnek, igazságosságnak. Különösképpen az utolsónak fontosságát emelte ki: ’Társulás nem állhat fenn, csak ha az igazságosság törvényeit tűrhetően tiszteletben tartják, … semmiféle társadalmi érintkezés nem mehet végbe emberek között, kik általában nem tartóztatják meg magukat attól, hogy egymásban kárt ne tegyenek.’ A szeretetet is a jólét lényeges tényezőjének tartotta: ’Amikor szeretet, hála, barátság és tisztelet kölcsönösen biztosítják a szükséges támogatást, a társadalom virágzik és boldogságban él.’ (…) A viselkedési szabályok vagy normák elfogadásához … szükség van bizonyos értékekre is, amelyeket a társadalom tagjai magukénak vallanak. (…) Max Weber azt állította, hogy a kapitalista fejlődés a protestáns etika alapján fejlődött ki (…) Fred Hirsch (1977) a gazdasági növekedés korlátairól írott könyvében azt a hipotézist vetette fel, hogy a piaci viszonyok lerombolják éppen azt az erkölcsi rendet, amely kialakulásuknak előfeltétele volt és amely nélkül nem képesek jól működni. (…) A piaci mechanizmus hatékonyabban irányítja a gazdaságot, mint a központi tervezés. (…) Úgy gondolom, hogy ma a közhangulat az ellenkező végletbe csapott át, sokan minden gazdasági és társadalmi probléma megoldását a piactól várják. Ezért ideje azt hangsúlyozni (…), hogy a piaci gazdálkodás eredményességéhez szükség van a társadalmi kapcsolatok rendjére, valamint egy erkölcsi- és értékrendre. Enélkül a piaci
gazdaság
olyan
körülményekhez
vezethet,
amelyek
a
társadalom
(18)
tűrőképességét meghaladják.”
Értékrend nélkül működőképes társadalom nincs. Emberkép nélkül iskola nem lehetséges. Emberkép nélkül hitelt érdemlő pedagógus sincsen. Hogy alapelvek megfogalmazására szükség van, még akkor is, ha látszólag mindenki számára ismerős tételeket fogalmaznak is meg, bizonyítja a következő megnyilatkozás: "A legnagyobb veszélyt a hagyományait, erkölcsi tartását, egyéniségét veszített, egyformává gyúrt, és szabadságukkal élni képtelen emberek sokasága jelenti. Az ilyen emberekből álló tömegek képtelenek a világ megértésére, alkalmatlanok a változásokkal járó terhek viselésére, megsokasodnak az arcnélküliek. Bármilyen
- 12 diktatúra sokkal könnyebben hatalomra juthat… Az értelmiségi elsődleges feladata, hogy a rábízott emberek minél több szellemi értékkel gyarapodjanak. Minél számosabban lesznek közösségeinkben a többet tudó, tisztábban gondolkodó, önmagukért és másokért felelősséget vállalni, lemondani is képes, jövőbe tekintő emberek, annál könnyebb lesz az átmenet. Az értelmiségnek a szó szoros értelmében létérdeke, hogy az ilyen egyénekből és ne a piaci szempontoknak most éppen megfelelőnek látszó, azaz könnyen befolyásolható, robotra és vásárlásra beállított tömegekből álljon a népesség."(19) A mi ezredfordulónk pedagógusképe nem nélkülözheti azokat az értelmiségi pedagógusokat, akik ember- és világképpel rendelkezve képesek és készek arra, hogy ne csupán "piacképes" tudással rendelkező embereket formáljanak, hanem olyanokat, akik képesek élni a szabadságukkal, akik alkalmasak arra, hogy a változásokkal járó terheket elviseljék, akik tisztán gondolkodnak, és képesek vállalni felelősséget önmagukért és másokért is, úgy, hogy a jövőbe tekintenek. Az ismeretek továbbadásának bűvöletében, a "forintosítható" tudás továbbadásának lázában élő emberek számára háttérbe szorul maga az ember (akinek személyiségi jogairól pedig oly sokat beszél ennek a kornak a sajtója). Egy új polgárosodásra van szükség. "A proletárdiktatúra számára (…) elfogadhatatlan volt a helyi öntudat, a helyi érdekek védelme. A szuverén személyiségű polgár, a kistulajdonos, a vállalkozó, az iparos vagy
falusi
gazda
osztályellenség
lett.
(…)
Az
ezredfordulóhoz
közeledő
Magyarország legnagyobb kihívása a polgárosodás. A polgárosodásnak három főszereplője van: a polgár, az önkormányzat és az állam. Összhangjukon múlik a siker, amelynek a másik neve az, hogy közjó. A közjó az, ami a társadalom, az ország, a nemzet közös érdeke. (…) Szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy a polgárosodást legalább két veszély fenyegeti. Az egyik a tudatlanságból fakadó félreértés, netán gyűlölködés, a másik az újliberalizmus. (…) A polgár erkölcsi lény. Elfogadja, hogy kölcsönösen egymásra vagyunk utalva. (…) Szolidáris. Az új-liberális gondolkodásmód lényege az, hogy a társadalmat a gazdasági mozgások határozzák meg, s hogy ezeknek a mozgásoknak egyedül és kizárólag a nyers piaci logikának szabad engedelmeskedniük. Más szóval mindent szabad a piac érdekében, s csak annak van értelme, ami a piaccal, a piaci nyereséggel kapcsolatban történik. (…) Az újliberalizmus szentesíti a társadalmi szakadást, elfogadja, hogy a piaci szempontból hátrányos helyzetűek reménytelen hátrányba kerüljenek. Nem zavarja a korrupció, a bűnözés sem, ha nincsen kára belőle. (…) Ha valaki meg van győződve arról, hogy a társadalmi élet egyedül az egyéni érdekek érvényesítését jelenti, akkor ezzel az
- 13 individualizációt
fokozza
(…),
megsemmisülnek
a
közösségi
szolidaritások
fogódzópontjai, értékei. Veszélybe kerül tehát mindaz, amit a 'polgárosodás' erkölcsként és ésszerűségként képvisel."(20) A pedagógus "polgár" kell, hogy legyen. Önálló, független, érett személyiség, aki ugyanakkor tudatosan megéli számtalan kötődését múlthoz és jelenhez, családhoz, néphez, nemzethez, hazához, kultúrkörhöz, vallási hagyományokhoz, világnézethez. Olyan ember kell, hogy legyen, aki maga képes saját életének alakítására. Csak így válhat olyan emberré, akihez igazodni kész és képes lesz egy felnövekvő generáció. A polgár: erkölcsi lény. A pedagógus polgár kell, hogy legyen. "Mai pusztító társadalmi bajaink egyik legfőbb tényezője éppen az, hogy a klasszikus stúdiumokkal együtt a révükön is közvetíthető erkölcsi ideálok is elenyésztek" - írja Maróth Miklós.
(21)
Így folytatja: W. Heisenberg, a Nobel-díjas fizikus írta meg, aki
maga is latin és görög szerzőket olvasva ismerte föl, hogy a tudományban mindig azt kell keresnünk, ami haszontalan. Az európai tudományt véleménye szerint éppen az a görög alapállás tette naggyá, hogy nem a közvetlenül hasznosat kereste. Utóbb az így fölhalmozott 'haszontalan' ismeretek, azaz a tudományok tették naggyá Európát. Rémi Braque arról szól, hogy Európa Róma örököse. A könyvében kifejtett és bizonyított véleménye szerint az európai kultúra története nem más, mint ezeknek a reneszánszoknak a sorozata. Európai marad-e az Európai Unió. A válasz erre a kérdésre azonban nem a borosüvegek szabványosított formájától, az ételkészítés szabványosított nyersanyagaitól, az egységesített törvényektől és valutától, hanem a klasszikus örökség megmaradásától, föltámasztásának időről időre megismétlődő kísérleteitől, műveltségükbe való beépülésétől függ."(22) Óriási feszültségeket él meg az iskola, különösen akkor, ha erkölcsi értékeket óhajt képviselni. Hatalmas feszítőpróbának van kitéve minden pedagógus, aki korszerű ismeretek birtokában nem csupán információt akar továbbadni, hanem embert is akar nevelni. A kínálat és a kereslet között sokszor nagyon nagy ellentétek vannak. Mást szeretne a szülő, mint amit az iskola (és a pedagógus) szíve szerint kínálni akar. Az egyre nagyobbá váló társadalmi zűrzavarban és értékvesztésben a pedagógusnak kell biztos pontként megjelennie ebben a világban. És bátran kell tudni képviselni olyan értékeket, amelyek fontosabbak minden "versenyképességnél". Úton Európába - halljuk a jelszót minden nap. "A mai szekularizált nyugat-európai társadalmat a konzumhedonizmus, a gyakorlati materializmus, a szociális problémák iránti közömbösség, az önzés, a könyöklés és a karrierizmus jellemzi, ahol a siker és a pénz a társadalom csaknem kizárólagosan mérvadó tényezőivé vált, és ahol a történelmi tanulság, a szociális felelősség, a szolidaritás, az arányérzék és az eszmei
- 14 értékek háttérbe szorultak. Kézzelfogható, reális veszélyét látom annak" - mondja Erich Kussbach, Ausztria volt budapesti nagykövete -, "hogy ezek a negatív keretfeltételek fogják megszabni a globalizáció menetét is."(23) Bármennyire is kényszerítőnek látszik a verseny a hasznosítható tudás minél hamarabb történő megszerzéséért, bármennyire is szorong az alsóbb szintű iskola, hogy növendékei megfelelnek-e majd a felsőbb szinteken, nem szabad szem elől téveszteni magát az embert. A pedagógus nem edző, aki a minél nagyobb teljesítmény elérésére serkenti azt, akit rábíztak, hanem tudás-közvetítő és emberformáló személyiség. Polgár, aki polgárokat nevel. Aki kézen fogja - miként több ezer évvel ezelőtt is - a rábízottakat, és felvezeti őket az életbe. Természetesen korszerű tudást korszerű módszerekkel közvetítve. Ugyanakkor úgy, hogy sose felejtsék el azok, akikkel foglalkozniuk kell: "Az ember több annál, hogy csak jóllakjék."(24)
6. Van-e szükség a pedagógusra? Van-e szükség ma Magyarországon pedagógusra? Világos, hogy van. Talán jobban, mint valaha. Mert a mai magyar társadalmat nem a gazdaságpolitika fogja megváltoztatni. Hanem az emberi minőség. Kell, hogy legyen kihez mennünk. Kell, hogy legyenek igazodási pontok. „Új szellemi bázisra van szükség, olyanra, amely mélységesen összefügg azzal, hogy milyen fajta értékek lebegnek az emberek szeme előtt. Emberi értékek soha nem lehetnek kicsinyesek; soha nem szabad csupán egyének, csoportok, fajok, szervezetek vagy ideológiák
céljainak kielégítésére
értékeknek egyetemeseknek kell lenniük.”
(25)
irányulniuk.
Az emberi
Olyan pedagógusokra van szükség,
akik egyetemes emberi értékek képviseletére képesek és ezt vállalják is. A társadalomnak pedig – saját érdekében, a jövő érdekében – minden eszközzel támogatni kell őket, nem pedig hagyni, hogy kiszolgáltatottak legyenek. S még egy megjegyzés, Kopp Mária Fukuyamára hivatkozik. „A bizalom a prosperitás alapja” című könyvében ezt írja: az amerikai társadalom fejlettségének alapja nem a verseny, hanem a bizalom, vagyis a társadalmi tőke. Vannak olyan erőforrások a társadalomban, amelyek egymagukban nem anyagi természetűek, de anyagi erővé is válhatnak. (26)
- 15 Szükség van a pedagógusokra, jobban, mint valaha. S mire van szükségük a pedagógusoknak? Megbecsülésre. S nem utolsó sorban bizalomra. 1
Nemzeti Alaptanterv, Magyar Közlöny 1993. (Kruesz Krizosztom pannonhalmi főapát körlevele az elemi népiskolák ügyében. 1969. - március 15. - Pest, Athenaeum, 1869.1-33.o.) – Az 1968. évi XXXVIII. tc.-hez fűzött gondolatok. 2
3
(Hanauer Á. István váci püspök körlevele a váci egyházmegye katolikus tanítóihoz és nevelőihez, 1929. december) 4
Imre Sándor: Neveléstan. A Magyar Pedagógiai gondolkodás klasszikusai 3. OPKM Hasonmás kiadványai, 1995. 57.o., 58.o. 5 A magyar népesség életminősége az ezredfordulón. Kopp Mária – Kovács Mónika Erika, 2006. 552 o. 4.o. 6
Vö. Joseph Ratzinger: …Werte in Zeiten des Umbruchs, Herder, 2005 52.o
7
(Harmut von Hentig: Die Schule neu denken. Evangelische Akademie Bad Boll 1994 3139. o,164.o.
8
von Henting, Uo. 195. o.
9
(Andorka Rudolf: Piac és/vagy erkölcs? A közgazdaságtan és a szociológia emberképe és társadalomképe. In:
Merre tart a magyar társadalom? Antológia Kiadó, Lakitelek, 1996. 146.o.) 10
Keller-Felix Novak: Kleines Pädagogisches Wörterbuch, Herder, 1979. 214. o. Vö. A.J. Toynbee: Hogyan él az ember a technikával és a tudománnyal, hogyan él vissza vele? Bp. 1971. 352375. 11
12
Szophoklész: Antigoné. Ford. Trencsényi-Waldapfel Imre. Bp.1950. 378.
13
Szent Benedek Regulája, 2. fejezet. Bencés Kiadó 1955. 33.
14
Györkössy Alajos: Latin-Magyar Szótár, Bp. 1956. 190.
16
Andorka, uo. 148.
17
Andorka, uo. 150.
18
Andorka, uo. 150-153. o.
19
Végh László: Mit tehet az értelmiség? Magyar Nemzet 2000. aug. 15. 6.
20
Granasztói György: Polgár és önkormányzat. Magyar Szemle 1998. december, 11-18.
21
Maróth Miklós: A klasszikus tanulmányok hasznáról. Magyar Nemzet, 2000. aug. 15. 6.
22
Maróth, uo.
23
Erich Kussbach: Magyarország útja az egységes Európába. Európai szemmel, 1999/4. 21.
24
M.Gorkij: Éjjeli menedékhely. Gorkij művei. Színművek 1901-1906. Bp., 1961. 188. o.
25
26
Daisaku Ikeda. In: Válaszd az életet (Párbeszéd) Arnold Toynbee, Daisaku Ikeda. Bp. 109.o.Gondolat, 1992. Kopp M. i.m. 164.o.
