Nagyon érdekesek és igen találóak az egyes fó'fejezeteket bevezető' idézetek. Néhány közülük: „Amikor Nyugatra tekintünk a nyugati szférán kivíílról, egy dolog szembetűnik, nevezetesen, hogy az amerikaiak és az európaiak mennyire sóvárognak, hogy a világ másik felét taníthassák."(Robert J. Balloon). „Az ázsiai tapasztalatok azt mutatják, hogy bár a fejlesztési stratégiák a piaci mechanizmusok egészséges tiszteletét igénylik, a kormányzat szerepét nem szabad elfelejteni." (Yasushi Mieno, a Japán Bank elnöke). „A tudomány feltalál, az ipar alkalmaz és az ember összeilleszt." (A chicagói világvásár alapgondolata, 1993). „Japán a második legfontosabb gazdaság a szabad világban - ipari bölcs, de nem szükségszerűen pénzügyi bölcs." (Alfréd Brittain III., a Bankárok Trösztjének az elnöke). „A japánoknak nem mondtam titkokat. Amit mondtam nekik, az ugyanaz volt, mint amit az USA-ban mondtam éveken át a közönségnek. A különbség nem abban volt, amit mondtam, hanem hogy kik hallották meg azokat."(Joseph M. Jurán). „Fontos, hogy a japánok tudatában legyenek a pozíciójuknak, mint a nemzetközi rend fő támaszai és játszanak abban nagyobb szerepet, valamint fogadják el a nagyobb felelősséget a globális perspektívában". (Noboru Takeshita, a Japán Országgyűlés tagja). A könyv számos értékes ábrát és táblázatot tartalmaz, amelyek a nem japán specialistáknak is hasznosak lehetnek. A mintegy 260 tételes szakirodalom pedig további elmélyülésre, újabb ismeretek szerzésére is lehetőséget nyújt. A tájékozódást a könyv végén található név- és tárgyszó index könnyíti meg. A szöveg olvasmányos j ó i követhető. Összességébeh mindazoknak (kutatóknak, politikusoknak, üzletembereknek) ajánlom ezt a nagyon informatív könyvet, akik érdeklődnek, a világ egyik legfejlettebb országának, vezető hatalmának, Japánnak a sorsa, gazdasága, ill. ipara iránt. KISS ÉVA
Paul L. Knox-Peter J. Taylor (eds.): World cities in a world-system (Világvárosok szerben). - Cambridge University Press. - Cambridge, 1995. 335 p.
egy
világrend-
A globalizáció elkerülhetetlen és mindinkább felgyorsuló folyamata ma már hazánkat is áthatja. Ez a tendencia különösen a rendszerváltozás után erősödött fel, s számos jele van: pl. transznacionális vállalatok, intézmények képviseletei jelentek meg, a szupermarketek, áruházak polcain ugyanazon neves gyártók termékei sorakoznak, mint a világ más részeiben. A globalizációban elsősorban a világvárosok játszanak szerepet, amelyek jelentőségéhez, súlyához viszonyítva Budapest szerepköre szinte elhanyagolható, habár Kelet-Európában, mint a térség fontos, potenciális regionális központja vagy Kelet és Nyugat között, mint hídfő, kapu jön, jöhet számításba. A világvárosok jellemzőit, egymással és a világgazdaság globalizációjával való kapcsolataikat mutatja be ez a közelmúltban megjelent könyv, ami lényegében egy konferencia kiadvány. A kötet címét („Világvárosok egy világrendszerben") is adó összejövetelt számos szakember közreműködésével az Innovációs Technológiai Központban (Centre for Innovative Technology) Washington D.C. közelében tartották 1993-ban. Az elhangzott előadások alapján, azokra alapozva a két szerkesztő Paul L. KNOX az urbanisztika professzora (Virginia Polytechnic Institute and State University) és Peter J. TAYLOR a politikai földrajz professzora (University of Newcastle upon Tyne) 17 jeles kutatót kért fel, hogy gondolataikat a világvárosokról, azok perspektíváiról, elméleti és gyakorlati aspektusból egy-egy tanulmány keretében összefoglalják. Az olvasó többek között a következő kérdésekre is választ kap: hogyan jöttek létre a világvárosok, milyen kritériumok alapján tekinthető egy város világvárosnak, melyek sorolhatók közéjük, milyen következményei vannak a világvárosi létnek. Sőt, a szerzők már a j ö v ő világrendszerének tagolódását és a j ö v ő világvárosainak társadalmi struktúráját is felvázolják. A könyvnek alapvetően három főfejezete van, ami három központi témát sejtet, az alábbi címekkel: I. Bevezetés: világváros, hipotézis és összefüggései; 11. Városok rendszerekben; III. Politika és világváros-politika: elmélet és gyakorlat. A bevezető rész feladata a használt elméleti és fogalmi meghatározások tisztázása és korszerűsítése, amelyekkel összefüggésben több fontos kérdés is megvitatásra kerül: - a világváros elméleti és fogalmi viszonya más fővárosokhoz, különösen az elmaradott periféria megavárosaihoz,
- a világváros kutatás kapcsolata a világrendszerek elméletének szélesebb keretével és más elméleti munkákkal, - a világvárosok terjedelmében, tulajdonságaiban és funkcióiban hosszú távon megfigyelhető' jelentó's különbségek, - a hely szerepe a jelenlegi világrendszeren belül, különös tekintettel a centralizációra és a különböző gazdasági tevékenységek szétszórtságára. A második főfejezetben, amely sokkal gyakorlatiasabb megközelítésű, a világvárosokat úgy mutatják be, mint a regionális, a nemzeti és a globális városrendszerek kulcskomponensei, s olyan problémákat feszegetnek mint: - a strukturális viszonyok és funkcionális kapcsolatok hálózatainak a milyensége, amelyek összekötik a helyeket a mostani világrendszerben; - a rang, ami alapján a világvárosok világos hierarchiái léteznek és a nagyság, amely szerint ezek a hierarchiák különbözhetnek; - a rang, amihez lényegében a világgazdaság megnövekedett globalizációja vezetett, ami mintegy megalapozta a világvárosok létrejöttét; - a nagyság, a városok részvétele a globális rendszerekben inkább tulajdonítható a tőke akkumulációjának, mint pl. a geopolitikai vagy stratégiai tényezőknek. A harmadik nagy egységben a globalizáció és a lokalizáció dialektikája tárul az olvasó elé, ahol elsődlegesen a világvárosi státus és az urbanizáció politikai gazdasága közötti kapcsolatok elemzésére helyezték a hangsúlyt. Elméleti és gyakorlati kérdésekkel egyaránt foglalkoznak. Néhány közülük: - a világvárosok jelentősége, mint színhelyei az új kulturális és politikai identitások felépítésének, valamint a politikai és kulturális átalakulás új folyamatainak; - a globális és a lokális viszony, különös tekintetfel a modernitás és posztmodernitás dinamikáira, továbbá az identitás, a reprezentáció és a kulturális változás kérdéseire; - a világvárosokban tapasztalt sajátos problémák vizsgálata, különös tekintettel a kormányzásra, a társadalmi polarizációra és a környezet pusztulásra. Az első főfejezet négy, a második hét, míg a harmadik hat tanulmányt tartalmaz, amelyeket azért is érdemes a szerkesztés sorrendjét követve megemlíteni, mert kitűnő tájékozódásul szolgálhatnak az érdeklődők számára. Továbbá, mert közülük csak néhány a legfontosabbakat, legérdekesebbeknek ítélteket ismertetem: 1/1. Paul J. KNOX: Világvárosok egy világrendszerben 2. John FRIEDDMANN: Ahol állunk: a világváros kutatás egy évtizede 3. Peter M. TAYLOR: Világvárosok és városállamok: kölcsönösségük felemelkedésük és hanyatlásuk 4. Saskia SASSEN: Koncentrációról és centralitásról a globális városban II/5. Dávid A. SMITH és M. TIMBERLAKE: Városok globális mátrixban: a világrendszer városrendszerének térképezése felé 6. Donald LYONS és Scott SALMON: Világvárosok, multinacionális társaságok és városhierachia: az USA példája 7. Dávid J. KEELING: Közlekedés és a világváros paradigma 8. Dávid SIMON: A világváros hipotézis: elmélkedések a perifériáról 9. Ramon GRASFOGUEL: Globális logikák a Karibi városrendszerben: Miami esete 10. J. LIPPMAN ABU-LUGHOD: Chicago, New York és Los Angeles összehasonlítása: néhány világváros hipotézis tesztelése 11. Graham TODD: „Globális haladás" a szemi-periférián: világvárosok mint politikai projectek. Toronto példája III/I2. Anthony D. KING: Újra bemutatkozó világvárosok: kulturális elmélet/társadalmi gyakorlat 13. Róbert A. Beauregard: A globális-lokális viszony elméletbe foglalása 14. Michael P. S M I T H : A világvárosok eltűnése és a lokális politikák globalizációja 15. Andrew KIRBY, Sallie MÁRTSON és Kenneth SEAHOLES: Világvárosok és globális közösségeké város külpolitikai tevékenysége, és új szerepek a városok számára 16. Roger KEIL: A környezet problematikája a világvárosokban 17. Peter M.WARD: A világvárosok sikeres menedzsmentje és adminisztrációja: a misszió lehetetlen? A bevezető tanulmányt a kötet egyik szerkesztője, P. L. KNOX írta. A tartalom vázolása mellett áttekinti a globalizáció folyamatát és abban a világvárosok szerepét, hiszen a kettő egymástól elválaszthatatlan, szorosan összefonódik.
A világrendszer globalizációjának gyökerei több mint egy évszázadra nyúlnak vissza. Már a 19. sz.-i eszme az egységes nemzetállamról a globális infrastruktúra kialakulásának irányába mutatott, ami viszont a gazdasági globalizáció legfőbb előfeltételét jelentette. Az 1970-es és 1980-as évtizedben markáns eltolódás következett be a nemzetközi gazdaságból a globális gazdaság irányába. Amíg az előbbiben a különböző országokból származó egyének és cégek árukkal és szolgáltatásokkal kereskednek a nemzethatárokon keresztül, és a kereskedelem erősen szabályozott a szuverén nemzetállamok által, addig a globális gazdaságban az árukat és a szolgáltatásokat a globális hálózatok oligopolisztikus szövedékei termelik és végzik a marketingjüket, amelyek működései átszelik a nemzethatárokat és csak lazán szabályozottak a nemzetállamok által. A gazdaság nemzetközivé válását viszonylag könnyű nyomon követni a kereskedelmi mutatókból és a fogyasztási cikkekből. Ellenben a gazdaság globalizációját már jóval nehezebb, mert az adatokat nem közlik rendszeresen és a globális elemek sok termékben láthatatlanok. Gondoljunk pl. egy autóra, amelynek alkatrészeit különböző országokban készítik, egy másikban szerelik össze és megint máshol értékesítik. A gazdaság globalizációjának az élcsapatát az autóipar, a gyógyszervegyészet és a fémipar alkotta. Az elmúlt évtizedekben azonban más ágazatokban, főleg a fejlett technológiával összefüggőkben is dominánssá váltak a transznacionális társaságok. Az ipar globalizációjával párhuzamosan részben annak okaként, részben következményeként a pénzügyek is globalizálódtak. Ez számottevően megkönnyíti a transznacionális cégek számára a tőke hatalmas összegeihez való hozzájutást, amit különbözőképpen (fúzió, fejlesztés, rekonstrukció) használhatnak fel. A bankok az új helyzetben megváltozott szerepkörük miatt már nem cégeket, nemzeteket támogatnak, hanem hatalmas transznacionális feldolgozóipari társaságokat. A gazdasági-pénzügyi globalizáció pedig a globalizáció egy másik fontos dimenziójához, a kulturális folyamok sorához vezet. Ennek öt elemét különböztették meg, amelyek közül az első a népességhez (amit a turisták, menekültek, bevándorlók, vendégmunkások migrációs folyamai idéznek elő), a második a technológiához (gépek, technológiák, szoftverek áramlása, amelyeket a transznacionális társaságok hoznak létre), a harmadik a pénzhez (a tőke, valuta áramlása), a negyedik a médiához (az információ áramlása a nyomtatott sajtón, a televízión, a filmen keresztül) és az ötödik az ideológiához (főleg a nyugati világnézetből származó ideológiai értelmezések áramlása) kapcsolódik. P. KNOX még mindezekhez hozzátesz egy hatodikat, az árucikkekét, amit az olyan fajta anyagi kultúra folyama vált ki, amely az építészettől a belső tervezésig, a ruháktól az ékszerekig mindent magába foglal. A globalizáció legfőbb haszonélvezőivé térben kifejezve azon maggazdaságok (Európa, USA, Japán), tömegfogyasztó-technopólusok világvárosai váltak, amelyek a transznacionális társasági székhelyeknek, az üzleti szolgáltatásoknak, a nemzetközi pénzügynek és más nemzetközi intézményeknek, a telekommunikációnak és az információs folyamatoknak a központjai. Ezek a centrumok (London, New York, Tokió) szigetszerűen helyezkednek el a világrendszerben és sok vonatkozásban különböznek is egymástól, pl. Tokió státusa elsősorban gazdasági szerepkörének tulajdonítható, míg London és New York esetében más tényezőknek (kulturális diverzitás) is. J. FRIEDDMANN nevét több ok miatt is ki kell emelni. Egyfelől azért, mert két tanulmánya is helyet kapott (a kötetben, a másik írását, amit kb. tíz évvel korábban publikált „Világváros hipotézis" címmel a függelékben ismét lehozták), másfelől azért, mert a könyv legterjedelmesebb fejezete is az ő nevéhez fűződik, amiben a világváros kutatás történetét eleveníti fel. Továbbá, mert az előbbiekből adódóan szinte valamennyi közreműködőhivatkozik rá valamilyen megfontolásból. A világvároskutatás lényegében az 1980-as évek elejétől datálható, addig nem fordítottak rá különösebb figyelmet. Értékeli az azóta napvilágot látott fontosabb alkotásokat, amelyek elméleti megközelítéseket és gyakorlati tapasztalatokat egyaránt tartalmaznak. Elsőként vállalkozik a világváros kutatás „elméleti tárgyának", a világváros fogalmának definiálására. Ismérveiket öt pontban foglalta össze: 1. A világvárosok a regionális, a nemzeti és a nemzetközi gazdaságokat egy globális gazdaságba kötik össze, s mint a globális gazdasági rendszer szervezési csomópontjai szolgálnak. 2. A világváros globális tőkeakkumulációs helyként létezik, de kisebb mint a világ egésze. A világ tetemes hányada és népességük pillanatnyilag úgyszólván ki van rekesztve ebből a térből, mivel állandó létfenntartási problémákkal küszködő gazdaságban élnek. 3. A világvárosok a nagyfokú gazdasági és társadalmi kölcsönhatások releváns urbanizált helyei. 4. A világvárosok, durván a gazdasági hatalmukkal összhangban hierarchikusan elrendezhetők. Olyan városok, amelyeken keresztül a regionális, a nemzeti és a nemzetközi gazdaságok a tőke akkumuláció globális kapitalista rendszeréhez kapcsolódnak. A város azon képessége, hogy mennyire vonzza a globális befektetóTcet végtére is meghatározza a helyét a világvárosok rendjében. Azonban a szerencséje ebben a tekintetben, éppúgy
mint az az adottsága, hogy abszorbeálja a technológiai innovációból és a politikai változásból származó külső megrázkódtatásokat, változó. Városok emelkedhetnek a világvárosok sorába és ki is hullhatnak azok köréből, de a világvárosok táborán belül is változhat a pozíciójuk. 5. A vezető világvárosi rétegek egy társadalmi osztályt alkotnak, amit transznacionalista kapitalista osztálynak neveznek. Érdekeik szabadon érvényesülnek az akkumuláció globális rendszerében, a kultúrájuk kozmopolita és az ideológiájuk a fogyasztás. A megjelenésük gyakran komoly konfliktust okozhat köztük és az alárendelt osztályok között, akiknek több lokálisan definiált területi érdekeltségük van, és akiknek a bejutása a transznacionalista osztályba nem lehetséges. A függelékben közölt cikkében J. FRIEDDMANN még hét gondolatban határozta meg a világváros „fogalmát". Ezek tartalmukban jobbára megegyeznek az előbb felsoroltakkal, de akadnak eltérő megfogalmazások is, amelyek mára már nem vagy nem olyan mértékben érvényesek, mint jó egy évtizede. Pl.: 1. A világvárosok globális irányítófunkciói közvetlenül tükröződnek a termelési szektoroknak és a foglalkoztatottságnak a szerkezetében és a dinamikáiban. 2. A világvárossá alakulás előtérbe helyezi az ipari kapitalizmus f ő ellentmondásait - többek között a térbeli és osztálypolarizációt. 3. A világvárosok mind a belföldi és/vagy nemzetközi vándorlók nagy számának a letelepedési célpontjai. D. LYONS és S. SALMON arra hívják fel a figyelmet, hogy a gazdasági aktivitás szervezetében bekövetkező változások a város hierarchijára is hatnak, s mindez megköveteli a korábban alkotott világváros koncepció felülvizsgálatát is. Érvekkel támasztják alá, hogy a világgazdaság megnövekedett globalizációja az USA városhierarchiáján belüli kapcsolatokat is módosítja. A szerzők a társasági irányítás változó földrajzára helyezik a hangsúlyt, amit a társasági székhelyek koncentrációja jelez, és vizsgálják a kapcsolatok térbeli szerkezetét a társasági székhelyek és a pénzügyi, valamint a termelést segítő szolgáltatók között. A társasági székhelyek 1974 és 1989 közötti telepítési helyét elemezve azt tapasztalták, hogy mostanra már megfordult az a trend, hogy ezek a székhelyek a legnagyobb városokba települjenek vagy, hogy azokon keresztül irányítsák a tevékenységüket. Ez viszont nemcsak az USA városhierarchiájában, de a világvárosok rendszerében is új helyzetet teremthet. Az Egyesült Államok három nagyvárosának New Yorknak, a „kereskedő" városnak, Chicagónak az „ipari" városnak és Los Angelesnek a „posztindusztriális" városnak a történelmét, a sorsát és a reakcióit követi nyomon J. LIPPMANN ABU-LUGHOD. Részletesen ecseteli, hogy a világrendszer erői hogyan érintették ezeket a városokat amellett, hogy történelmi fejlődésük főbb állomásaira, valamint az USA-ban és a világrendszeren belül elfoglalt stratégiai helyzetükre és jellegzetes demográfiai összetételükre is utal. Befejezésként hangsúlyozza, hogy a várospolitikai célkitűzések nem lesznek reálisak, ha nem veszik figyelembe a világvárosok egyedülálló történetét és sajátos környezetét. A gazdag félperiféria egyik városának, Torontónak a világvárossá alakulását táija az olvasó elé G. TODD. Ebben nagy szerepet játszott a gazdasági tevékenységek nagyfokú koncentrálódása a városba, ahol főleg azok az iparágak fejlődtek, amelyek a leginkább összekapcsolódtak a gazdasági, társadalmi reorganizációval. A túlnyomóan pénzügyre alapozott akkumuláció új gazdasági terének a megjelenése a város kulturális átalakulásával is egybeesett, amit a megnövekedett nemzetközi és belső migráció idézett elő, és mindez pedig számos konfliktushoz vezetett a lokális társadalomban és a helyi gazdaságfejlesztési elképzelésekben. A globális tér különböző folyamoknak a színhelye. így abban a kultúra globalizációjának több dimenziója is helyt kap, amelyek közül az egyik a transznacionális vándorlókkal, a menekültekkel és száműzöttekkel függ össze. M. P. SMITH ezen széles néprétegek politikai tevékenységét elsődlegesen az egyesült államokbeli tapasztalatokra alapozva a globalitás és lokalitás kettősségében értékeli. Rámutat arra is, hogy a világvárosok, mint fontos kulturális központok az új kulturális és politikai identitás felépítésére szolgáló települések jönnek számításba. De a világvárosok azok a helyek is egyben, ahol az ökológiai krízis a maga valóságában megjelenik, és ahol a társadalmi és gazdasági globalizációs folyamatok a lokális környezetet is specifikus módon átformálják. R. KEIL szerint a városi és globális környezetet nem lehet egymástól függetlenül kezelni. írásának középpontjában a világvárosok természeti és humán környezetének, pontosabban a lokális környezetpolitikának a vizsgálata áll. Úgy véli, hogy a jövőben több figyelmet kellene fordítani a városökológiára és az ökológiai politikára, s az ilyen jellegű kutatásokat is gyorsítani és elmélyültebbé kellene tenni. Az egyes fejezetek végén gazdag irodalomjegyzék található, ami további olvasásra ösztönözhet. A kötet utolsó lapjait alkotó „index" pedig a név vagy a tárgyszó alapján való gyors tájékozódást teszi lehetővé. A táblázatok és ábrák száma viszonylag kevés, ami valószínűleg a témakörök alapvetően elméleti megközelítésének tulajdonítható.
Mindazoknak ajánlom ezt a könyvet, akiknek a munkássága valamilyen aspektusból, a városokhoz, a városkutatáshoz, városfejlesztéshez, várostervezéshez kapcsolódik, ill. akiket érdekel a városok múltja, jelene és jövője.
KISS ÉVA
Liu, Tungsheng (ed.): Loess, Environment and Global Change. - Science Press, Beijing, China 1991. 288 p.
Az INQUA Pekingben rendezett XIII. kongresszusára készült gyűjteményes kötet, amelyet LIU T. az INQU A jelenlegi elnöke mint témairányító főszerkesztő, DING Z. és GUO Zh. társszerkesztők közreműködésével adtak közre. A tanulmánykötet 21, főként társszerzős közleményt tartalmaz a címben szereplő témakörből. A kínai szerzők több tanulmány esetében külföldi löszszakértőkkel együttműködve dolgoztak fel és publikáltak témákat a kínai löszök kordatálásáról, a löszök és paleotalajok képződésének körülményeiről, a negyedkori paleoklímaviszonyok rekonstruálásának módszereiről és elvi-gyakorlati lehetőségeiről. A kötet tanulmányszerű előszavában LIU, T. főszerkesztő ismerteti a kiadvány aktualitását, kapcsolódását nemzetközi kutatási programokhoz és összegzi a kínai löszkutatás újabb keletű (1950-1990) iskoláit, irányzatait és eredményeit. Az 1960-as évek második felétől LIU motorja és egyik legnagyobb iskolateremtője volt az elméleti és gyakorlati célú földtani löszkutatásoknak. Széles körű, több akadémiai intézményben dolgozó lösz munkaközösséget vezetett, melynek kutatási eredményeit a kínai löszökről „Loess and Environment" (LlUet al. 1985. Ocean Press Beijing, 251 p.) címen tette közzé, több kínai könyv angol nyelvű összefoglalójaként. A hazai löszkutatás fáradhatatlan végzése és állandó fejlesztése mellett jelentős nemzetközi kapcsolatokat és közös kutatásokat épített ki, amelynek eredményeként nemzetközi konferenciák és kongresszus szervezésére került sor Kínában az elmúlt évtizedben. E rendezvényekre további három gyűjteményes tanulmánykötetet adott közre a kínai lösz és negyedkor újkeletű kutatásmódszereiről és eredményeiről. 1 Az ismertetés tárgyát képező kötetben a löszkutatásnak olyan fontos és kardinális kérdései szerepelnek, mint pl. - milyen tényezők okozzák a paleoklíma változásokat és annak következtében a lösz-paleoszol ciklikus kialakulását; - milyen szoros a viszony a kínai löszökben, ill. a mélytengeri üledékekben végbement (recorded) paleoklíma történet között; - mi a kapcsolat a Kínai-löszplatón uralkodó éghajlati rendszer és Földünk éghajlati rendszerei között? E kérdések jobb megközelítése érdekében újabb és részletesebben tagolt kulcs feltárás (Baoji, Xipeng, Xian) lösz- és paleotalaj rétegeit több oldalú elemzésnek vetették alá (mágneses szuszceptibilitás, paleomágnesesség, paleoszol típus, fauna- és növénymaradványok stb,). A vizsgálati eredmények szerint az itt említett újabb kulcsszelvényekben (key profiles) mintegy 32-38 lösz és paleotalaj egymásutáni váltakozását regisztrálták és ezek képződésének kezdetét 2,4 Ma B.P. állapították meg. A lösz és a paleotalajok képződésének paleogeográfiai körülményeinek rekonstruálására minőségi (talajtípus, mágneses szuszceptibilitás) és mennyiségi paleoklíma paraméterek (pl. csapadék, hőmérséklet stb.) meghatározására, új kutatási eljárások ( 1 0 Be, l 8 0 ) alkalmazására is adnak javaslatokat. A Xifeng kulcsfeltárás paleotalajainak újabb pedológiai elemzése alapján a szelvény 38 paleotalaját - néhányat kivéve (Si, S5) - sztyep környezetben képződött, közepesen fejlett kastanozem típusnak minősítik. E szerint a sztyep növényzet volt uralkodó a Xifengi paleoszolok (kivéve az Si, s5) képződése során, amelyek paleoklímáját a Brunhes epoch során évszakosan változó (contrasted) hideg, száraz tél és forró, nedves nyár jellemzett erős párolgással. A Matuyama epoch alatt képződött gyengébben fejlett (weakly developed)
LIU, T. (ed.) Aspect of loess research. China Ocean Press. 1987. 447 p. LIU, T. (ed.) Quaternary Geology of China, China Ocean Press. 1988. 301 p. LIU, T. (ed.) Quaternary Geology and Environment in China. Science Press, Beijing, China 504 p.
