PATKÁNYCSAPDA Írta: NT Pákolicz 2015. december 16.
Szereplők: Anna Raszkolnyikov Juan Pérez Dimitrij Simonov (videó felvételen) valamint -
rádió műsorvezető
-
televízió hírolvasó
-
telefonáló
Játszódik: New York egyik kisebb kerületi rendőrőrsén, a kétezer-tízes évek elején
1
Színpadkép: középen íróasztal, rövid oldalával a közönség felé, rajta asztali lámpa, notebook kinyitva, nyomtató, rádió, telefonkészülék, papírok és egy névtábla JUAN PÉREZ NYOMOZÓ felirattal, mellette két oldalról egy-egy szék. A színpad bal oldalán ráccsal leválasztott térrész (zárka), benn egy pad (priccs), mellette a falon fogas, rajta egy felöltő és egy kampós esernyő. A közönséggel szemben, a színpad hátoldalán bejárati ajtó, mellette a falra erősítve egy nagyképernyős televízió és egy szekrény. A színpad jobb oldalán ablak. Első jelenet Rövid, sötét hullámos hajú spanyolos arcú fiatalember fekete zakóban ül az asztalnál, jobb oldalon, mögötte az ablakon át éles reggeli napfény világítja be a helységet. Az asztalon szétszórt papírokat rendezgeti, közben szól a rádió: … és minden korán kelőnek küldöm ezen a csodálatos pénteki reggelen Adele tavalyi mindent elsöprő slágerét: pörgessétek fel a napotokat a Rolling in the Deep című számmal, hisz itt van a nyár, itt van a szerelmek ideje, de vigyázzatok, nehogy aztán túl keserűek legyenek! Hallgassuk hát, ám előtte hírek… Ekkor hangosan megszólal a bejárati ajtó berregője.) NYOMOZÓ: Pillanat! (Kikapcsolja a rádiót és megnyom egy gombot az asztalon, amitől kinyílik az ajtó. Kíváncsian tekint arrafelé. Az ajtóban karcsú női alak tűnik fel, arca karakteres, barna haja hátrasimított, hátul összefogott, vállpánt nélküli kissé gyűrött estélyi ruhát visel, fedetlen karján fekete karkötő, kezében kis piperetáska.) Jó reggelt, fáradjon be! ANNA: (Miután belép, kíváncsian néz körül, összeakad a szeme nyomozóéval, hirtelen megdermed, sarkon fordul, és elindul kifelé.) NYOMOZÓ: Kérem! Miben segíthetek? ANNA: (Megáll a kilinccsel kezében, és pillanatnyi töprengés után válaszol. Közben a padlóra szegezi tekintetét.) A nevem Anna Raszkolnyikov. Tanúvallomás tételre idéztek be ma reggelre. NYOMOZÓ: Igen, igen, a kollegák jelezték. Az én nevem Juan Pérez, az Öné pedig, ezek szerint… (jegyzetel). Akkor jöjjön, üljön le, essünk túl a dolgon. ANNA: Az jó lesz, nehéz hetem volt, eléggé fáradt vagyok. (Odamegy az asztalhoz, óvatoskodva leül az üres székre.) NYOMOZÓ: Látom, mintha kissé keveset aludt volna. ANNA: Ami azt illeti, már napok óta talpon vagyok. (Vonakodva válaszol.) Csak ma reggel találtam meg az idézést, amikor hazaértem. Gondoltam jobb, ha egyből idejövök.
2
NYOMOZÓ: Köszönöm. Akkor inkább a lényegre térek. Tudja milyen ügyben kértük meg, hogy befáradjon? (Közben diktafont vesz elő, a zsebéből, bekapcsolja, és az asztalra teszi.) ANNA: Dimitrij. Dimitrij eltűnt. NYOMOZÓ: Úgy van. És ha jól vagyok értesülve… ön volt az egyik, ha nem a legutolsó, akivel eltűnése előtt utoljára találkozott Mr. Dimitrij Simonov… várjunk csak (a papírok közt kotorászik) folyó hó 24-én, az esti órákban. ANNA: Igen, eljött megnézni az előadást. Azután beszélgettünk. NYOMOZÓ: Előadást? ANNA: A World Music Institute-ban lépem fel. NYOMOZÓ: Ön színésznő talán? ANNA: Nem. Táncos vagyok. Balettozom. NYOMOZÓ: És Mr. Simonov az ön meghívására érkezett? ANNA: Igen, még Oroszországban volt a koreográfusom, és most elhívtam a bemutatómra. Tudja ez az első önálló darabom. NYOMOZÓ: Szóval baráti viszonyban vannak? Vagy esetleg… ANNA: Barátok, nagyon jó barátok voltunk. NYOMOZÓ: És az előadás után, akkor mi történt? ANNA: Volt egy rövid bankett, ott beszélgettünk. NYOMOZÓ: Aztán? ANNA: Aztán elbúcsúztunk, és hazamentem. NYOMOZÓ: Ez hány órakor történt? ANNA: Valamivel nyolc előtt. NYOMOZÓ: Szóval úgy kilenc körül érhetett haza. Ezt követően otthon tartózkodott? ANNA: Úgy emlékszem, bár ez már legalább tíz napja volt, de… igen otthon voltam. NYOMOZÓ: Rendben. Van még esetleg valami információja Mr. Simonovról? ANNA: Nincsen. Azóta nem találkoztunk.
3
NYOMOZÓ: Jól van, akkor még addig kérem türelmét, míg megírom a jegyzőkönyvet, hogy alá lehessen írni. Addig itt várjon, legyen szíves! (A számítógéphez fordul, írni kezd, Anna pedig a feláll, karba tett kézzel az ablakhoz sétál, ott megáll, és kifelé bámul, szemben a napsugarakkal.) Második jelenet NYOMOZÓ: Már készen is vagyok. (Az asztalnál ülve olvassa a kinyomtatott papírt. Anna még mindig karba tett kézzel, de már a bejárati ajtó mellett nézi a falon a tévét, melyben éppen egy 50 év körüli fehéres-barnás színű, hosszú körszakállas férfi képét mutatják, aki táskával a vállán mosolyog a kamerába, valami nemzeti park bejáratánál. Alatta a felirat: Dimitrij Simonov – eltűnt. Közben a következő szöveget olvassa fel a bemondó: Most kaptuk a hírt, miszerint mintegy tíz napja nyoma veszett a híres orosz koreográfusnak, Dimitrij Simonovnak, aki néhány hónappal ez előtt érkezett az Egyesült Államokba. Simonov az utóbbi időben nem is elsősorban darabjaival, hanem természetvédelmi aktivista munkájával került a figyelem középpontjába. Csoportja élén ez idáig sikeresen akadályozta meg az Oiltransprom orosz olajvállalat által Alaszka partjai közelében tervezett kutatófúrásokat. Rendőrségi források alapján eltűnésekor fekete pólót, és világoszöld kabátot, valamint farmert és barna, hasított bőr bakancsot viselt. A folyamatban levő nyomozás érdekeire hivatkozva az illetékes rendőrkapitányság több információt jelenleg nem bocsátott rendelkezésünkre, azonban kéri a lakosság segítségét, hogy ha valaki értékelhető információval rendelkezik a képen látható személyről, jelentkezzen a 911-es számon!) ANNA: (Az asztalhoz fordul.) Hol kell aláírnom. NYOMOZÓ: Egy pillanat. Az előírások szerint fel kell olvasnom. Tehát. Tanúmeghallgatási jegyzőkönyv, nyomozó: Juan Pérez hadnagy, tanú: Anna Raszkolnyikov, született, lakcím, anyja neve, keltezés, satöbbi-satöbbi. (Aztán megáll, az olvasással és felnéz.) Tudja, van itt valami, ami nem fér a fejembe. Látom a jegyzeteimben, és emlékszem is, hogy azt mondta: „jó barátok voltunk”. ANNA: Igen ez így van. NYOMOZÓ: Hogy érti, hogy voltak? ANNA: Hogy érti, hogy hogy értem? NYOMOZÓ: Mi ez a múlt idő? Arra gondoltam talán mégiscsak van még itt valami, amit nem mondott el nekem. (Közben nyomatékosításként feláll a székről, és mindkét öklével az asztalra támaszkodik.) ANNA: (Odamegy az asztalhoz, egészen közel, farkasszemet néznek.) Csak úgy mondtam. Ez jutott eszembe (mondja elfojtott indulattal).
4
NYOMOZÓ: Biztosan megérti, hogy nem érhetem be ennyivel. Üljön le, kérem! (mindketten leülnek, Anna dühösen). Mesélje el nekem, mint csinált azon a napon, miután hazaért. ANNA: Mit csináltam volna, otthon voltam! NYOMOZÓ: Egyedül volt, vagy tudja valaki ezt igazolni? ANNA: Persze a macskám, ő mindenről tud, kikérdezheti! NYOMOZÓ: Higgye el Ms. Raszkolnyikov, ezzel a magatartással nem tudok mit kezdeni. Rendesen válaszol, vagy bezárom a nyomozás akadályozása miatt. ANNA: Nézze, legyen szíves engem békén hagyni, elmondtam, amit tudtam. Már dél is elmúlt, éhes vagyok, és dolgom is van. Mennem kell. NYOMOZÓ: Akkor leegyszerűsítem a kérdést: mondja el pontosan, mit csinált a szóban forgó napon este 10, és másnap reggel 8 óra között. ANNA: Azt hiszem, erre nem vagyok köteles válaszolni. Engedjen távozni, kérem. (Felveszi a táskáját és az ajtóhoz siet. Próbálja kinyitni, de nem lehet.) Azonnal engedjen ki! Nem hallja?! NYOMOZÓ: (Ujjával az ajtónyitó gombra mutat az asztalán.) Addig nem, amíg meg nem tudom, amit akarok. Jöjjön vissza. ANNA: Na, azt nem. Ki akarok menni. (Kettőt dörömböl az ajtón, mire a nyomozó odaér hozzá, megragadja a karjánál, hogy visszahúzza. Ekkor Anna hatalmas pofont ad a másik kezével.) NYOMOZÓ: Ezt nem kellett volna! Nézze meg, hogy mit csinált. Ez hatósági személy elleni erőszak. (Azzal az asztalhoz lép, felkapja jegyzőkönyvet, és apró darabokra tépi.) Hát, ennyi. Most kezdhetjük előröl az egészet. ANNA: (Hátát az ajtónak támasztva leroskad a földre.) NYOMOZÓ: Idejön végre, vagy magáért menjek? (Anna visszaül a székre). Tehát mit csinált aznap este 10 után. ANNA: Rendben. Elmondom. Már éppen átöltöztem, amikor csörgött a telefonom. A barátnőm hívott, hogy azonnal menjek át hozzá, mert…, mert férje megverte. Azért nem akartam erről beszélni, hisz ő is táncos, és nem jó, ha ennek híre megy. Szóval visszaugrottam a ruhámba és már indultam is hozzá. NYOMOZÓ: Jól van. Mi a barátnő neve? ANNA: Szonja Lubomicz, vagyis, azt akartam mondani, Olga Krajova.
5
NYOMOZÓ: (Szigorú tekintettel hátradől a széken.) Ms. Raszkolnyikov, ön rettentő rosszul hazudik. Sajnálom, nincs más választásom… ANNA: Várjon! Az igazság az, hogy Dimitrij telefonált. NYOMOZÓ: Ó, most kezd érdekessé válni a történet. Folytassa, kérem! ANNA: Azt mondta, találkozót kér. Felöltöztem hát, és elindultam. NYOMOZÓ: És hol volt a találkozó? ANNA: Ott, ahol az előadás volt. A színház előtt. Oda mentem vissza, de nem találtam sehol. Hívtam is, de ki volt kapcsolva a mobilja. Vártam vagy két órát, és hajnali egy körül értem haza. NYOMOZÓ: Látja-látja, hát miért kellett ezt eltitkolni? Félt, hogy gyanúba keveri magát? ANNA: (Mélyen hallgat.) NYOMOZÓ: Csak tudja (felemelt hanggal), még mindig nem értem, mi az a múlt idő: „barátok voltunk”. Ugye igazam van, tényleg van itt még valami. Na, kivele… ANNA: (Még mindig hallgat.) NYOMOZÓ: Nos, kisasszony, benne vagyunk már a péntek délutánban, lassan mindenki hazamegy, csak mi ketten maradunk. Én persze hajlandó vagyok szépen, türelmesen bármeddig itt üldögélni önnel. ANNA: Igen. Igen, igen, igen! Találkoztam vele a színháznál. NYOMOZÓ: Mármint Mr. Simonovval? ANNA: Kivel mással? Ezt akarta hallani, nem? NYOMOZÓ: Kedves Anna (teátrálisan)! Ugye szólíthatom Annának? Így mindjárt más. Írom is az új jegyzőkönyvet. (Gépelni kezd, közben hangosan, szótagolva olvas). Tanúmeghallgatási jegyzőkönyv, nyomozó: Juan Pérez hadnagy, tanú: Anna Raszkolnyikov, született, lakcím, anyja neve, keltezés, satöbbi-satöbbi… (kérdően néz). ANNA: Mire odaértem, ő már ott várt. Nagyon feldúltnak láttam, kérdeztem is mi baj van, de nem válaszolt, csak annyit mondott, menjünk valami nyugodtabb helyre. NYOMOZÓ: Látott rajta valami különöset a feldúltságon kívül? ANNA: Csapzott volt és piszkos. Ugyanaz a ruha volt rajta, a fekete póló, a világoszöld kabát, mint a banketten, ahol említettem is neki, hogy korábban többet adott az elegan-
6
ciára, de ő csak nevetett, azt mondta, neki most nem ez a lényeg. (Szomorúan mosolyog.) NYOMOZÓ: De ugye nem ezen vesztek össze? (Anna kikerekedett szemmel bámul.) Igen erről is tudok, többen is megerősítették, hogy heves szóváltásba keveredtek. Bökje már ki! Jól sejtem, hogy több volt ez, mint barátság. ANNA: (Nagyot sóhajt.) Még Oroszországban kezdődött, ahol a Moszkvai Klasszikus Akadémiai Balettben tanultam. Ő volt az egyik mesterem. Titkokban találkozgattunk. Egészen addig tartott, míg át nem jöttem Amerikába. Akkor azt hittem, hogy vége lett, de néhány hónapja ő is megjelent, és minden elölről kezdődött. Fülig szerelmesek voltunk egymásba. Aztán az előadás után a banketten közölte, hogy végeztünk. Hiába kérdeztem, kérleltem, mondja meg miért, egy másik lány miatt, vagy valami rosszat tettem, de nem válaszolt, hát hazarohantam. NYOMOZÓ: Aha. És ezután telefonált önnek. Akkor hány óra volt? ANNA: 10 lehetett. Mint már említettem, felöltöztem és mentem. NYOMOZÓ: Végső soron, tehát, mit akart öntől? ANNA: Fogalmam sincs. Azt reméltem békülni szeretne, de annyira zaklatott volt, hogy ez szóba sem került. NYOMOZÓ: Akkor mi történt? ANNA: Beültünk az autójába, azt mondta tud egy csendes kis PUB-ot valahol. Vagy félórát autóztunk, azt sem tudom merrefelé. Én egyre hisztérikusabb lettem, ő meg csak hallgatott. Követeltem, hogy mondja meg kivel csal engem! NYOMOZÓ: És? ANNA: Semmit sem mondott, csak egyszerűen megállt egy saroknál, és kidobott. Aztán tovább hajtott. NYOMOZÓ: Hmm (dörzsölgeti az állát), hát ez nem hangzik túl jól. Tudja, kedves Anna minek hívják ezt minálunk? Úgy nevezik: indíték. ANNA: (Kikelve magából.) Csak nem képzeli, hogy valami közöm lehet a halálához?! NYOMOZÓ: Áhá! (Kiáltja, és talpra ugrik hirtelen.) Ki mondta, hogy meghalt? ANNA: Hát maga. Az előbb. Valamikor. Nem is tudom. NYOMOZÓ: Nem-nem! Egy szóval sem említettem semmi ilyesmit. ANNA: Akkor csak sejtetett. Maga becsapott engem!
7
NYOMOZÓ: Nézze, kérem! Ön folyamatosan múlt időben beszélt az eltűnt személyről, szerelemféltésbe keveredett és veszekedett vele, legalább egy hetet bujkált valahol, végül, mint elhalálozottat emlegette. Ez nekem bőven elegendő a vizsgálati fogsághoz. ANNA: (Néma rémülettel áll fel a székről.) NYOMOZÓ: Anna Raszkolnyikov, letartóztatom Dimitrij Simonov sérelmére elkövetett gyilkosság alapos gyanújával. Kérem, tartsa előre mindkét kezét. (Anna némán engedelmeskedik, míg rákerül a bilincs). Jogában áll hallgatni, de ha nem él ezzel a jogával, minden, amit mond, felhasználható az ön ellen folytatott eljárás során. Megértette? ANNA: (Bólint) NYOMOZÓ: Kérem, hangosan válaszoljon egyértelmű igennel, vagy nemmel. ANNA: Igen. (A nyomozó karjánál fogva bevezeti a cellába, és rázárja a rácsot. A fények elhalványulnak, este lesz.)
8
Harmadik jelenet A nap megint élesen süt be az ablakon. A rádióban halk zene szól (letöltés itt) Dalszöveg (címe: Valami jó) Mikor születtem, a csillagok kihunytak és a kutyák mindenhol vonyítottak …mikor születtem, a csillagok kihunytak és a kutyák mindenhol vonyítottak Még mindig apámat látom, (azt mondja) vesztes vagy, sajnálom Így nőttem fel, ez lett a jelem senki sem várt mást, hogy megtegyem …így nőttem fel, ez lett a jelem senki sem várt mást, hogy megtegyem De kell egy lány, ki felpörget erőt ad, hogy kitörjek Azt mondja, hogy képes vagy rá elhinni már tudom, fáj …azt mondja, hogy képes vagy rá elhinni már tudom, fáj Ahogy állok itt, végez velem az ellenszél s én tettetem Azt, hogy érzek jót is ma már hogy érzek valami jót talán …azt, hogy érzek jót is ma már hogy érzek valami jót talán Juan Pérez nyomozó a széken hátradőlve alszik, karjai lelógnak maga mellé. Fekete zakója a szék karfájára van akasztva. Míg véget ér a szám, Anna a cellában ül, lábait megbilincselt kezével átkarolva magához húzva tartja, és úgy billeg előre-hátra. A nyomozó horkantva megrázkódik, és fejét felemelve ébredezik, azután az asztalra támaszkodik könyökével, és a szemét dörzsöli.) NYOMOZÓ: Jó reggelt! Látom, nem tud aludni (nyújtózkodva kikapcsolja a rádiót). Ugye értékeli, hogy bent töltöm magával a hétvégémet?
9
ANNA: Ki kell mennem. Tudja, a mosdóba. NYOMOZÓ: (Nem szól semmit, csak bead egy vödröt). ANNA: Ez most komoly? NYOMOZÓ: Sajnálom, a szabályzat szerint, ha egyedül vigyázunk az őrizetesre, nem szabad kiengednünk egy pillanatra sem. De amúgy azt gondolom, az olyasfajtákra, mint maga, ráfér egy kis „kiképzés”. Nem kell ám mindig angol WC. Nekünk például nem is volt a bérházban, ahol felnőttem. Tulajdonképpen semmink sem volt. Nyolcan aludtunk egy szobában, ráadásul én voltam a legkisebb. Már akkor teljesen leírtak, amikor megszülettem. Apám csak a „kis semmirekellő”-nek nevezett. Na, hát most megmutattam. A családban én, egyedül. RENDŐR lettem. Csupa nagybetűvel. Tudja mit mondott apám, amikor megkaptam a nyomozói státusz? Na? Nem tudja kitalálni. Képzelje, nem mondott semmit. Egyszerűen átnézett rajtam. Talán még bosszantotta is, hogy nem lett igaza. De már nem érdekel. Megtalálom majd, akivel jól összepasszolunk. (A hangja ellágyul, és a rácsokhoz lép.) Egy olyan lány, mint, mint például... mint amilyen… (de Anna közbevág, nem engedi befejezni a mondatot, megbilincselt karjait feltartva). ANNA: És ezzel, ezzel mi lesz? (Mutatja a bilincset.) NYOMOZÓ: Na, jöjjön közelebb. (Átnyúl a rácson, és lecsatolja a bilincset.) Erre most úgysem lesz szükség. (A vödörre pillant.) ANNA: De én így akkor sem tudok. Akkor inkább visszatartom. NYOMOZÓ: Hát, ez már nem az én dolgom. De azért kíváncsi vagyok… Higgye el, nem fog belehalni! Hosszú ám a hétvége. ANNA: Egyáltalán jogszerű ez az egész? Nem kellene nekem ügyvédet kapnom? NYOMOZÓ: Ó dehogynem. (Gépies hangon.) Összesen 72 órán át tartható fenn a vizsgálati fogság, ez alatt a gyanúsított bármikor folyamodhat ügyvédért, és addig, amíg ezzel a lehetőséggel nem tud élni, nem kötelezhető vallomástételre. (Gunyoros hangon.) A gond csupán az, hogy hétfőig nem tudunk ügyvédet keríteni, így addig kénytelenek leszünk várni. Hacsak nem tekint el ettől, hogy folytathassuk a jegyzőkönyv felvételét. ANNA: De a telefon! Legalább telefonálhatok, vagy nem? Otthon van a macskám, egyedül a lakásban. Szólnom kell a szomszédnak, hogy engedje ki. NYOMOZÓ: Egy hívás engedélyezett. Hol van a telefonja? (Meg sem várva a választ kiveszi Anna telefonját a kis piperetáskából, és átnyújtja, de mielőtt elengedné, nyomatékosítja:) egy hívás. ANNA: (Elvonul a cella sarkába és nyomkodni kezdi a készülék gombjait. Ez kissé elhúzódik). NYOMOZÓ: Mi lesz már?
10
ANNA: Csak a számot keresem. De már hívom is! (Mindketten várnak, aztán Anna csalódottan veszi el fülétől a kagylót.) Foglalt. NYOMOZÓ: Na, megvolt a hívás kérem vissza. (Miután visszakapja, belenéz a híváslistába. Felháborodik.) Jól látom? Maga ki a fenét hívott?! Bob Carter CNN? Mit képzel, sajtót akar? Hát majd én adok sajtót, de az a gyászrovatban lesz! (Azzal földhöz vágja a telefont, ami darabokra törik.) ANNA: Én, én, Bob egy barátom, csak azért akartam beszélni vele, mert jártas az ilyen ügyekben. Ez az egész nagyon nem stimmel! NYOMOZÓ: Hogy mi stimmel, és mi nem stimmel, én döntöm el! Világos! Még egy ilyen húzás, és újra bilincset kap. Most pedig folytatjuk a kihallgatást. (Leül az asztalhoz, és gépelni kezd, közben hangosan, szótagolva olvas). Gyanúsítotti kihallgatási jegyzőkönyv, nyomozó: Juan Pérez hadnagy, gyanúsított: Anna Raszkolnyikov, született, lakcím, anyja neve, keltezés, satöbbi-satöbbi… ANNA: Úgysem szólok egy szót sem! Azt aztán lesheti. NYOMOZÓ: Ó dehogynem, mire végzünk itt, úgy fogja eldalolni az egész történetet, mintha kottából olvasná. Én szépen felgöngyölítem az ügyet, megkapom az előléptetésemet, és nem kell többet ezen a koszos őrsön rohadnom. Naszóval, most bekapcsolom a diktafont, maga pedig elmeséli, hogy féltékenységében hova csalta el, és ott hogyan végzett Mr. Simonovval. De ha jobb úgy önnek, lehet hirtelen felindultság is, ezt döntse el. Értve vagyok? ANNA: Maga teljesen megőrült. Elment az esze? Nem mondok én semmit! NYOMOZÓ: Tudja kedves Anna, a vallomástétel eléréséhez igen sok eszköz áll rendelkezésre. Van itt például néhány fecskendő, megtöltve mindenféle érdekes anyagokkal. Ha ezeket megkapja, nem lesz többet kérdés, hogy azt mondja, amit hallani szeretnék. Vagy ne felejtse el, hogy ön mennyire szép, és kívánatos, nem is tudom, hogyan tartottam magam vissza eddig? De persze ez nem jelenti azt, hogy ez ezután is így lesz, ha érti, mire gondolok. És természetesen, ön, mint ünnepelt táncos bizonyosan nem szeretne „véletlenül” elesni, és combnyaktörést szenvedni. Ez a karrierje végét jelentené, ugyebár. Hát javaslom, szedje össze magát, és mutasson nagyobb együttműködési készséget! ANNA: (A félelemtől és idegességtől rángatózva sikításba tör ki.) Miért csinálja ezt velem? Istenem miért.
11
Negyedik jelenet (Éjjel van, az ablak sötét, csak az asztali lámpa világít. Juan Pérez nyomozó a kezében néhány papírlappal a cellarácshoz lép.) NYOMOZÓ: Nos, hát elkészült a vallomás. Igazán jól sikerült, úgyhiszem. Itt kellene aláírni (mutat az egyik lap aljára). ANNA: Elmész te a francba a papírjaiddal együtt! NYOMOZÓ: Anna, Anna, próbára teszi a türelmem. Nem szokott ez ilyen nehezen menni. ANNA: Nem szokott? Szóval voltak mások is? NYOMOZÓ: Hát, a bűnüldözés nem egyszerű dolog. Mindent el kell követnünk a siker érdekében. Elmondom, most mit fogok tenni: ide teszem ezt a vallomást az asztalra, amíg elmegyek, hogy legyen min gondolkozni. Most pedig házkutatást tartok. (Közben előveszi Anna kis piperetáskájából a benne levő kulcscsomót, és felmutatja.) Talán ott is találok valami terhelőt. Vagy ha nincs, hát azon is tudunk segíteni. (És már indul is.) Anna: (Utána kiabálva.) Azt nem hinném, de ha már úgy is ott lesz, etesse meg a macskát! Ja, és töröljön lábat, mielőtt bemegy! (Aztán egyedül marad, és elfekszik a cellában a padon. Aztán egyedül marad, és elfekszik a cellában a padon. Próbálja elütni az időt, forgolódik, felül, feláll, sétálgat. Egyszer csak megszólal az íróasztalon a telefon. Anna rámered, a rácshoz lép, kinyúl a kezével, de nem éri el, hiába próbálkozik. Eszébe jut a cella mellett a fogas a falon. Átrohan arra az oldalra, és a rácshoz préselve magát tapogat kívül a falon. Végül megkaparintja az ott lógó esernyőt, és visszaugrik az íróasztal felőli oldalra. A kinyújtott esernyő kampójával eléri az íróasztal közelebb eső lábát, és elkezdi húzni maga felé. Eközben az asztalon közeledő telefon folyamatosan csörög. De a vezeték megfeszül, és a telefon a földre zuhan. Külön a készülék, és külön a kagyló. Anna hallja, ahogy valaki hallózik benne, ezért kétségbeesetten kezd kiabálni, miközben az esernyővel magához sodorja a kagylót, ami éppen beér a rácsok közé.) Halló, halló, ne tegye le! Tartsa, kérem! TELEFONÁLÓ: Halló, rendőrség? Bejelentést szeretnék tenni. Itt a szomszédban reggel óta őrjöng a zene, valamit… ANNA: (Közbevág.) Várjon, várjon, én nem tudom… Segítenie kell nekem! TELEFONÁLÓ: Önnek? Maga kicsoda? ANNA: Anna Raszkolnyikov, be vagyok zárva. TELEFONÁLÓ: Fogva tartják a rendőrségen? Mit követett el? ANNA: Semmit, de…
12
TELEFONÁLÓ: Jaaa. Tudom, ártatlan, mint minden sittes. Na, hadd beszéljek egy rendőrrel, jó? ANNA: Figyeljen rám, a rohadt életbe! Engem elraboltak. Elrabolt egy rendőr. TELEFONÁLÓ: Aha. Szóval egy rendőr. Ez elég hülyén hangzik. ANNA: Megmondaná, kérem a nevét? TELEFONÁLÓ: David. ANNA: Nézze David, nem kérem, hogy megértsen, csupán annyit, hogy tegyen meg nekem egy szívességet. TELEFONÁLÓ: Hölgyem… fogalmam sincs, hogy ki maga, milyen bajba került, és őszintén szólva nem is érdekel. Én csak egy bejelentést szeretnék tenni. Ha nem tudok egy rendőrrel beszélni, akkor legyen szíves letenni a kagylót, hogy újra hívhassam a számot. ANNA: Nem tudom letenni, mert nem érek ki a rácson. TELEFONÁLÓ: (Hallgat.) ANNA: Csak egyvalamit kérnék, egy apróságot. Meg tudna menteni vele. TELEFONÁLÓ: Szóval akkor ez most komoly? De hát hogyan lehetséges? ANNA: Ez bonyolult. A hírekből ki fog derülni minden. TELEFONÁLÓ: Nézze, nem akarok bajba kerülni, inkább tegyük le. ANNA: Csak maga tudja letenni, ahogy mondtam, én be vagyok zárva. És ha így dönt, hát megértem. De ha majd holnap nézi a tévét, ha meghallja a híradóban a nevem, hogy mi történt velem, akkor már késő lesz. TELEFONÁLÓ: (Hallgat.) ANNA: Annyit kellene tennie, hogy felhívja a CNN-nél Bob Carter-t és elmondja neki, hogy Anna Raszkolnyikovot ezen a rendőrőrsön tartják fogva. Könyörgöm! Ennyi lenne az egész! Az életem múlik rajta! TELEFONÁLÓ: (Nem szól semmit, és a vonal megszakad.) ANNA: Ne-Ne! Várjon! (De csak a foglalt jelzés hallatszik. Anna kezéből kifordul a kagyló. Magába zuhan. Aztán gondol egyet, felveszi a földről, és a vezetéknél fogva megpróbálja magához húzni vele a telefont, közben folyamatosan hallani lehet a foglalt jelzést. De a kábel túl rövid, éppen nem éri el a készüléket. Egyre jobban rángatja, végül
13
hisztérikus mozdulattal tép rajta egy nagyot, amitől kiszakad a készülékből. A foglalt jelzés abbamarad, a telefon elnémul.) Ötödik jelenet (Hajnalodik. Anna mélyen alszik a padon. Az oldalán fekszik. Ujjatlan estélyi ruhája csálén félrecsúszva. Halkan nyílik az ajtó. Belép a nyomozó, kezében egy nejlonszatyorral, amit ledob a földre. Szemrevételezi a földön heverő telefont, a kiszakadt kábelt, és az elhúzott íróasztalt. Csendesen visszatesz mindent a helyére, aztán a cellához lép. A rácson át rövid ideig a lány idomait bámulja, azután kinyitja a rácsot, és bemegy. Közel hajol hozzá, végig simítja a vállát, hátát, csípőjét. Azután a lehúzza az estélyi ruha hátán a cipzárt. A ruha szétnyílik. Elkezdi lehámozni róla. Egyre erélyesebben.) A lány még mindig nem moccan. Végül egy hirtelen mozdulattal felugrik, arcon karmolja a férfit, kirohan a cellából, és megpróbálja bezárni. A nyomozó utána veti magát, megfogja a lány ruháját, aki nagy lendülettel rávágja a rácsot.) NYOMOZÓ: (Óriásit üvöltve.) Áááá! Te ribanc! El akarod törni a karomat?! (Aztán visszarántja a lányt a cellába és újra bezárja.) Jó próbálkozás volt, de ha még egyszer előfordul, kinyírlak érted? Ja és a macskád üdvözletét küldi. (Felveszi a nejlonzacskót, és kiborítja a cella előtt a padlóra. Egy véres szőrös húscsomó esik ki belőle, ami tompán puffan a földön.) ANNA: (A macskára meredve.) Pszichopata állat. Ezt úgysem úszhatod meg. NYOMOZÓ: Ami azt illeti, már meg is úsztam. Te viszont csak akkor kerülhetsz ki innen, ha azt aláírod. (Az asztal felé mutat.) Kapsz egy pár év kótert, és annyi az egész. ANNA: Azt hiszed, teljesen hülye vagyok? Tudom, mit akarsz. Akár aláírom, akár nem, nekem végem. Hát nem teszem meg ezt a szívességet. NYOMOZÓ: Az a helyzet, hogy de. Meg fogod tenni. Mit gondolsz, ki hinné el ezt az egészet? Simán letagadom, és nekem fognak hinni egy gyilkossal szemben. Emiatt egyáltalán nem kell aggódnod. Már csak ez az egy napunk van, hétfőre el kell készülnünk. És ne feledd, még diktafonra is fel kell mondanod az egészet, tudod, a hitelesség miatt. ANNA: Akkor sem áll össze a kép. Még ha én is lettem volna, hova tűnt Dimitrij? Mármint a teste… Jézusom ez szörnyű. De hát a bűntényhez kell az áldozat is. Nem? NYOMOZÓ: Emiatt sem kell aggódnod, minden benne van a vallomásban. Egy jelöletlen pisztollyal lőtted le, amit elrejtettél a lakásodban a fürdőszoba szekrény mögé. A holttestet pedig az elkövetés helyétől nem messze, Brooklyn-ban, a Rogers Avenue és a Fenimor Street sarkán, egy csatorna tisztítóaknába dobtad. Előbb-utóbb úgyis megtalálnak, de így egyszerűbb lesz. Ennyi az egész. ANNA: Aha. Szóval oda vitted. (Kihúzza magát, hangja megkeményedik.)
14
NYOMOZÓ: Tessék? Mit mondtál? ANNA: Igen jól hallottad. Pontosan tudom mi történt. Te voltál. Láttalak. (A férfi teljes erejével a rácshoz ugrik, mindkét kezével megmarkolja, a lány egyet hátralép, és folytatja.) Dimitrij-vel sosem szakítottunk, és a banketten igazából azért vitatkoztunk, mert akkor mondta el, hogy megfenyegették. Ha nem akarja, hogy bántódása essék, hagyja azt az Oiltransprom ügyet. Azt is mondta, hogy megszerezett valami dokumentumokat arról, hogy kiket kentek meg a hatóságoknál az engedélyekért. Mondtam, követeltem, hogy hagyja az egészet, mert nem akarom elveszíteni, de nem hallgatott rám. Azt hitte, megúszhatja. NYOMOZÓ: Állj! Elég! Nem akarom hallani! ANNA: (Gúnyosan.) Pedig csak most jön a java, nyomozó úr. Amikor a bankett után Dimitrij felhívott, azt mondta, kér egy szívességet. Azokat a bizonyos papírokat szeretné átadni megőrzésre, mert szorult a hurok. Megijedtem. Féltettem. Felöltöztem, és elindultam. Amikor a színház előtt találkoztunk, tényleg nagyon zaklatott volt, és tiszta kosz. Már üldözték, és alig kapott levegőt, úgy lihegett. Csak annyit mondott, menynyünk onnan, mert nem biztonságos. Miután beültünk az autójába, áthajtottunk Manhattan-ből Brooklyn-ba, és néhány háztömböt kőröztünk, hogy megnézzük, követnek-e minket. Hát követtek. NYOMOZÓ: Tehát nem volt egyedül? (Közben egyre hátrébb hőköl.) ANNA: De nem ám! Dimitrij elővett a kabátzsebéből egy nagy összetekert borítékot, a kezembe nyomta, azután a következő saroknál, ahogy bekanyarodtunk, kitett. Azt mondta küldjem el minden újságnak, tévécsatornának, és továbbhajtott. Próbált elmenekülni. NYOMOZÓ: Ez lehetetlen. Nem hiszem el! ANNA: Pedig így volt. Láttam, ahogy Dimitrij autóját leszorítja az a másik. Rohantam arrafelé. Amikor odaértem, éppen a Rogers Avenue és a Fenimor Street sarkánál végignéztem, amint Dimitrij-t, az én Dimitrij-met hidegvérrel kivégzik. Mint egy kutyát. NYOMOZÓ: Nem, nem, nem! Nem akarom hallani! Én nem tehetek róla, nem volt más választásom. Magasról jött a parancs. Iszonyú magasról. Erre engem kényszerítettek. (Magába roskad.) Követnem kellett, aztán pedig csak az aktát kellett volna visszaadnia. De kekeckedett, és fenyegetőzött, hát meglőttem. Ha nem teszem meg, engem nyírnak ki. Ezt azért csak meg lehet érteni? ANNA: Akkor legalább ne súlyosbítsuk a helyzetet. Engedj ki innen! Most! NYOMOZÓ: Hmm. (Gondolkodik.) Beszélhetünk róla, de előbb elárulod, hol van az akta. ANNA: Valahol a postán, útban a lakásomra. Feladtam magamnak, míg bujkáltam. Azt hittem rám is vadásznak. Tegnap előtt azért mentem haza, hogy magamhoz vegyem,
15
aztán örökre eltűnjek innen. De még nem érkezett meg. Csak az idézést találtam a postaládában. Gondoltam, ha eljövök a rendőrségre, legalább elmondok mindent. Erre kit látok, amikor belépek? Az egyetlen embert ebben a rohadt városban, akit el akartam kerülni. NYOMOZÓ: Lehet, hogy jobb is lett volna, ha akkor visszafordulsz, amikor még lehetett. Miért is nem húztad el a csíkot? ANNA: Jobb ötletem támadt. Elégtételt akartam venni. És most már csak egy hajszál választ el tőle. NYOMOZÓ: Na, ne mond kislány! (Vigyorog.) Tisztában vagy a helyzeteddel? ANNA: (Szarkasztikusan.) Ó hogyne. Ismerlek te gyilkos, tudom miért tetted, és azt is, hogy hol van a fegyver. De még azt is kiszedtem belőled, hogy hová rejtetted Dimitrij testét. Ott van minden, leírtad a „vallomásomban”. NYOMOZÓ: Lehetséges, de mit érsz vele, ott a rácsok mögött? ANNA: Mostanra már fél Amerika tudja mit műveltél. NYOMOZÓ: Hogyan? (Maga elé bámul.) Na ne. Az ki van zárva. Ugye nem a telefon? ANNA: Debizony. Akkor este videóra vettem az egészet a mobilommal. És amikor voltál szíves odaadni nekem, hogy telefonáljak egyet, elküldtem az egészet a CNN-nek. NYOMOZÓ: Á, ez csak blöff. Hadd lássam. (Már nyúlna a telefonért, de eszébe jut, hogy összetörte. Felveszi a padlóról a darabjait.) A francba. Most honnan tudjam… ANNA: Kapcsold be a tévét. Felhívni nem tudtam, de a film átment. Talán már adásba is került. NYOMOZÓ: (Zavartan néz maga elé, azután bekapcsolja a tévét. Váltogatja a csatornákat.) Sehol semmi. Még a CNN-en sem. Úgy látszik, ez nem jött össze. De nem ám! Kockázatos játék volt, és mos itt a vége. (Lassan kinyitja a cellaajtót, Anna hátrál. Dulakodnak. A férfi mindkét kezét ráfonja a lány nyakára.) ANNA: (Levegő után kapkod, miközben a férfi a nyakát szorítva lenyomja a padra. Aztán hörgésszerű nevetést hallat.) NYOMOZÓ: Na, mi az, még nevetni van kedved? (Azután követi a lány tekintetét, aki a tévé felé mutat.) ANNA: (Még mindig hörögve.) Ott, ott! (A szorítás lazul, mindketten az adást nézik. A képernyőn két alak látszik, egy vékony testalkatú sötét hajjal, és egy nagydarab hosszú körszakállas, miközben az egyik rövid szóváltás után közvetlen közelről lelövi a másikat. A bemondó ezalatt így kommentálja az eseményeket … ezen, a szerkesztőségünkhöz tegnap eljuttatott felvételen jól látszik, amint a korábban eltűntként nyilvántartott
16
Dimitrij Simonovot hidegvérrel lelövi a képen látható Juan Pérez hadnagy Brooklynban, a Rogers Avenue és a Fenimor Street sarkán. A felvétel hitelességét az ügyészi hivatal megerősítette. A video Anna Raszkolnyikovtól származik, aki a World Music Institute vezető táncosaként szerzett hírnevet magának, és akinek az eset kirobbanása óta nyoma veszett. Egy magát meg nem nevező telefonáló információkat adott hollétéről, felkutatására ezekben a percekbe kerül sor. Az üggyel kapcsolatban a rendőrség egyenlőre nem nyilatkozott, de meg nem erősített hírek szerint nagy volumenű korrupciós ügy áll a háttértben az Oiltransprom orosz érdekeltségű cég alaszkai beruházásaival kapcsolatban. Amint további információink lesznek az esettel kapcsolatban, azonnal beszámolunk róla. Kérjük, kövessék továbbra is adásunkat!) NYOMOZÓ: Ez katasztrófa. (Szédelegve tántorog kifelé a cellából. A szekrényhez megy, kinyitja, és előveszi pisztolyát a tokjából). Ez katasztrófa. Nincs tovább. (A fegyvert Annára fordítja, és lassan lépdel felé.) Nincs tovább! ANNA: Ne! Ezt ne! (Kirohan a cellából, de közben a férfi a földre löki, amitől becsúszik a színpad közepére. Azután a földön ülve ösztönösen maga elé emeli a kezét védekezésként. Eközben dörömbölés kezdődik az ajtón és valaki azt kiabálja, hogy „Pérez nyomozó, azonnal nyissa ki, tudjuk, hogy ott van!”.) NYOMOZÓ: Soha! Soha!. (Ordítja, és csőre tölti fegyverét, mely már egészen Anna homlokához ér. A dörömbölés erősödik, majd a következő pillanatba beszakad az ajtó. A nyomozó ugyanekkor gyors mozdulattal saját szájába dugja a pisztoly csövét és eldördül a lövés, éles sikítás hangzik, és a színpad hirtelen elsötétül. Ezután néhány másodperc néma csend. )
VÉGE
17
