PATAKLAKÓ KÜLLŐFÉLÉK (CYPRINIDAE, GENUS: GOBIO) GENETIKAI VIZSGÁLATA REJTETT (KRIPTIKUS) FAJOK A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN?

Magyar Tudomány • 2014/4 IRODALOM Adams, Dean C. – Rohlf, F. J. – Slice, D. E. (2013): A Field Comes of Age: Geometric Morphometrics in the 21st Century. Hystrix. 24, 7–14. Alabadi, David – Blazquez, M. A. – Carbonell, J. – Ferrandiz, C. – Perez-Amador, M. A. (2009): Instructive Roles for Hormones in Plant Development. International Journal of Developmental Biology. 53, 1597–1608. Avise, John C. (2004): Molecular Markers, Natural His­ tory, and Evolution (Second Edition). Sinauer, Sun­ derland, MA Bank, Ruud A. (2013): Fauna Europaea: Gastropoda. Fauna Europaea version 2.6 • http://www.faunaeur. org Bielz, Eduard Albert (1861): Vorarbeiten zu einer Fauna der Land- und Süsswasser-Mollusken Siebenbürgens. Verhandlungen und Mitteilungen des Sieben­ bürgischen Vereins für Naturwissenschaften zu Hermannstadt. 12, 83–179. • http://www.landesmuseum. at/pdf_frei_remote/VerhMittNaturwissHermannstadt_12_0013-0016.pdf Cheon, Jinyeong – Fujioka, S. – Dikles, B. P. – Choe, S. (2013): Brassinosteroids Regulate Plant Growth through Distinct Signaling Pathways in Selaginella and Arabidopsis. PLoS ONE. 8, e81938. Diverio, Silvana – Goddard, P. J. – Gordon, I. J. (1996): Use of Long-acting Neuroleptics to Reduce the Stress Response to Management Practices in Red Deer. Applied Animal Behavior Science. 49, 83–88. Fehér Zoltán – Németh L. – Nicoară, A. – Szekeres M. (2013): Molecular Phylogeny of the Land Snail Genus Alopia (Gastropoda: Clausiliidae) Reveals Multiple Inversions of Chirality. Zoological Journal of the Linnean Society. 167, 259–272. Grossu, Alexandru V. (1981): Gastropoda Romaniae. Ordo Stylomatophora 3. Suprafamilile Clausiliacea şi

Takács et al. • Pataklakó küllőfélék… Achatinacea. Bucharest: Univrsitatea din Bucureşti. Hebert, Paul D. N. – Cywinska, A. – Ball, S. L. – deWaard, J. R. (2003): Biological Identifications through DNA Barcodes. Proceedings of the Royal Society of London B. 270, 313–321. DOI: 10.1098/ rspb.2002.2218 Kimakowicz, Mauritius von (1894): Prodromus zu einer Monographie des Clausilia-Subgenus Alopia H. et A. Adams. Verhandlungen und Mitteilungen des Siebenbürgischen Vereins für Naturwissenschaften zu Hermannstadt, 43, 19–58. Larsen, Thomas O. – Smedsgaard, J. – Nielsen, K.F. – Hansen, M.E. – Frisvad, J.C. (2005): Phenotypic Taxonomy and Metabolite Profiling in Microbial Drug Discovery. Natural Product Reports. 22, 672– 693. DOI: 10.1039/B404943H Nordsieck, Hartmut (2008): The System of the Genus Alopia H. & A. Adams 1855 (Gastropoda: Stylomma­ tophora: Clausiliidae). Mitteilungen der Deutschen Malakozoologischen Gesellschaft. 79–80, 7–18. Soós Lajos (1943): A Kárpát-medence Mollusca-faunája (Mollusca Fauna of the Carpathian Basin). Akadémiai, Budapest Szekeres Miklós (2007): Four New Subspecies of Alopia H. & A. Adams 1855 (Gastropoda, Pulmonata: Clau­ siliidae). Schriften zur Malakozoologie. 23, 7–18. Wagner, Antoni J. (1913): Die Familie der Clausiliidae. In: Rossmässler, Emil Adolf: Rossmässler’s Iconographie der Land- & Süsswasser-Mollusken, 21. Kreidel, Wies­ baden • https://archive.org/details/iconographiederl21341913ross Zimmermann, Niklaus E. – Edwards, T. C. – Graham, C. G. – Pearman, P. B. – Svenning, J-C. (2010): New Trends in Species Distribution Modelling. Ecography, 33, 985–989. DOI: 10.1111/j.1600-0587.2010.06953.x URL1: www.ncbi.nlm.nih.gov/genbank/

PATAKLAKÓ KÜLLŐFÉLÉK (CYPRINIDAE, GENUS: GOBIO) GENETIKAI VIZSGÁLATA REJTETT (KRIPTIKUS) FAJOK A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN?

Takács Péter Csoma Eszter

PhD, tudományos munkatárs, MTA Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézet, Tihany [email protected]



Bihari Péter Erős Tibor

PhD, tudományos munkatárs, MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont



PhD, tudományos főmunkatárs, MTA Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézet, Tihany

Specziár András Szivák Ildikó PhD, tudományos főmunkatárs, MTA Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézet, Tihany

PhD, tudományos segédmunkatárs, MTA Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézet, Tihany

Bíró Péter az MTA rendes tagja, professor emeritus, MTA Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézet, Tihany

Természetvédelmi biológiai vizsgálatok tanúsága szerint a vízi ökoszisztémák különösen érzékenyek az emberi degradációs hatásokra, így megőrzésükre különös figyelmet kell for­ dítanunk (Dudgeon et al., 2006). Egy adott élőlényközösség megtartása csak annak pontos felépítése és működése ismeretében lehetséges, ezért hosszú távú megóvásukhoz mind taxonómiai, mind funkcionális diverzitásuk

404

PhD, adjunktus, Debreceni Egyetem Orvosi Mikrobiológiai Intézet, Debrecen

ismerete elengedhetetlenül szükséges. Sokszor azonban még gerinces élőlények esetében is sok problémát okoz a pontos taxonómiai státusz megállapítása. Különösen érvényes ez azokra a széles körben elterjedt fajokra, melyek nagyfokú külső megjelenésbeli (fenotípu­sos) változatosságot mutatnak, így a klasszikus mor­fológiai jegyeket használó taxonómiai módszerekkel csak nehezen határozhatók.

405

Magyar Tudomány • 2014/4 Az utóbbi egy-két évtizedben az egyre ol­ csóbbá és elérhetőbbé váló molekuláris biológiai módszerek taxonómiai célú alkalmazásával robbanásszerű változások indultak meg ezen a tudományterületen belül is. A genetikai módszerek alkalmazásának eredményeként sok, addig széles körben elterjedtnek gondolt fajról derült ki, hogy számos morfológiailag ugyan rendkívül hasonló, de genetikailag többé-kevésbé elkülönülő entitásokra, úgynevezett kriptikus (rejtett) fajok­ra tagolódnak (Mayr, 1948). A fajképződésnek korai szakaszában vannak, melyek még nem nyilvánulnak meg jól megkülönböztethető testi sajátságokban. Genetikailag ugyan már valamilyen szinten elkülönülnek, de ha meg­ szűnik az ökológiai okokból vagy éppen a nagy távolság miatt létrejött izoláció, még ké­pesek szaporodni egymással. A Kárpát-medencei halfaunának több olyan tagja is van, melyek taxonómiai helyze­ te nem teljesen tisztázott. Az egyik ezek közül a magyarországi kisvizek egyik leggyakoribb halfaja, a fenékjáró küllő (Gobio gobio Linnae­ us, 1758). Ezt a kis testű, áramló vizet igénylő, az ősi pontyfélék közé tartozó, védett fajt so­ káig általánosan elterjedtnek gondolták Európa középső részén, így Magyarországon is, ahol a dombvidéki vízfolyások karakter halfa­ jának bizonyult (Erős, 2007). A faj taxonómiai helyzetének problémáját viszont jól mutatja, hogy a XIX–XX. században sokszor változott a taxon rendszertana. Nagy elterjedési területe, illetve a nagymértékű morfológiai változékonysága miatt sok helyi állományát különálló fajként írták le, majd ezeket legtöbbször az időről időre megjelenő összegző-áttekintő művekben rendre alfaji szint­re sorolták vissza. A legutolsó klasszikus morfológiai vizsgálatokon alapuló taxonómiai mun­ kában Petre M. Bănărescu (1999) a törzsalak

406

Takács et al. • Pataklakó küllőfélék… mellett szinte mindegyik nagyobb európai folyó vízgyűjtőjéről jelezte a fenékjáró küllő alfajait (összesen tizenhét alfajt sorolt fel). A molekuláris biológiai módszerek taxonómiai célú felhasználása ennek a fajnak a rendszertanában is jelentős változásokat hozott. A fenékjáró küllőt a legújabb filogenetikai módszerek eredményeit közlő publikációk már nem említik a Kárpát-medencéből és az onnan délre eső területekről. Viszont a megnevezett területekről eddig alfajként nyilvántartott, morfológiailag szinte megkülönböztethetetlen (Kottelat – Freyhof, 2007; Takács, 2012) taxonokat emelnek faji szintre (Mendel et al., 2008). A Tisza vízrendszeréből a kárpáti küllő (Gobio carpathicus Vladykov, 1925), míg a dunántúli régióból a dunai küllő (Gobio obtusirostris Valenciennes, 1842) előfor­ dulását adják meg, valamint említenek egy faji szinten nem definiált taxont (sic! Gobio sp1.), amely átmeneti helyzetet foglal el (!) a már említett két faj között. Sajnos, a közlemény szerzői nem elemeztek magyar vizekből származó mintákat, így a Kárpát-medence belső területein található dombvidéki vízfolyá­ sok egyik leggyakoribb halfajának taxonómiai helyzete még korántsem tekinthető tisz­tá­ zottnak. Egy, az MTA Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) Balatoni Limnológiai Intézetében futó pályázat keretében (OTKA–NKTH CNK 80140) lehetőségünk nyílt a magyarországi pataklakó küllőfélék feltételezett rejtett (ún. kriptikus) diverzitásának feltárására. Jelen munkánkban huszonhét magyarországi kül­ lőpopulációból (1. táblázat, 1. ábra) származó összesen 168 egyed DNS mintáját elemeztük. Vizsgálatainkat a már említett publikációban (Mendel et al., 2008) használt módszerrel végeztük el. A mitokondriális DNS egy nem kódoló régiójának (mtCR) 652 bázis hosszú

szakaszát szekvenáltuk. Mivel a módszerek és az elemzett DNS-szakaszok megegyeztek, így lehetőségünk nyílt a kapott eredményein­ ket a meglévő adatbázisba beilleszteni, és az abban tárolt szekvenciákkal együttesen elemezni. A kapott szekvenciákat illesztettük egymással, a 100%-ban megegyező szekvenciákat haplotípusokba soroltuk. A taxonómiai helyzet meghatározásához a kapott haplo­ típusainkat a GenBank adatbázisban található (URL1 ) közép-európai és a Balkán-, valamint az Anatóliai-félszigeten honos Gobio fajok három-öt haplotípusának szekvenciái-

val (2. táblázat) is illesztettük. Az így kapott adatbázist NETWORK-analízissel (Bandelt et al., 1999) elemeztük. A szekvenálás eredményeként a vizsgált egyedek DNS szekvenciáit tizenhét haplotípusba (CR01-17) soroltuk be (1. táblázat), melyből tizenöt bizonyult újnak, ezeket a GenBank adatbázisába is feltöltöttük (kódok: KC757328-42). A Duna vízrendszeréhez tartozó mintahelyekről tizenkét haplotípust tudtunk kimutatni, melyek közül a CR03-as haplotípus a GenBankban leközölt EU131542 kódú haplotípussal mutatott teljes egyezést. Így az ebbe a haplotípusba

1. ábra • A mitokondriális kontroll régió (mtCR) szekvenciák NETWORK analízisének eredmé­ nyei. A körök nagysága arányos az adott haplotípusba sorolt egyedek számával. A körök színe a haplotípusok régiós megoszlására utal. A haplotípusok közötti vonalak hosszúsága arányos azok genetikai távolságával. CR01-17: jelen munkánkban kimutatott haplotípusok. Az egyes haplotípus-csoportok betű-, illetve a haplotípusok számkódjai (No) megyegyeznek a 2. és 3. táblázatban feltüntetettekkel.

407

Magyar Tudomány • 2014/4 Az utóbbi egy-két évtizedben az egyre ol­ csóbbá és elérhetőbbé váló molekuláris biológiai módszerek taxonómiai célú alkalmazásával robbanásszerű változások indultak meg ezen a tudományterületen belül is. A genetikai módszerek alkalmazásának eredményeként sok, addig széles körben elterjedtnek gondolt fajról derült ki, hogy számos morfológiailag ugyan rendkívül hasonló, de genetikailag többé-kevésbé elkülönülő entitásokra, úgynevezett kriptikus (rejtett) fajok­ra tagolódnak (Mayr, 1948). A fajképződésnek korai szakaszában vannak, melyek még nem nyilvánulnak meg jól megkülönböztethető testi sajátságokban. Genetikailag ugyan már valamilyen szinten elkülönülnek, de ha meg­ szűnik az ökológiai okokból vagy éppen a nagy távolság miatt létrejött izoláció, még ké­pesek szaporodni egymással. A Kárpát-medencei halfaunának több olyan tagja is van, melyek taxonómiai helyze­ te nem teljesen tisztázott. Az egyik ezek közül a magyarországi kisvizek egyik leggyakoribb halfaja, a fenékjáró küllő (Gobio gobio Linnae­ us, 1758). Ezt a kis testű, áramló vizet igénylő, az ősi pontyfélék közé tartozó, védett fajt so­ káig általánosan elterjedtnek gondolták Európa középső részén, így Magyarországon is, ahol a dombvidéki vízfolyások karakter halfa­ jának bizonyult (Erős, 2007). A faj taxonómiai helyzetének problémáját viszont jól mutatja, hogy a XIX–XX. században sokszor változott a taxon rendszertana. Nagy elterjedési területe, illetve a nagymértékű morfológiai változékonysága miatt sok helyi állományát különálló fajként írták le, majd ezeket legtöbbször az időről időre megjelenő összegző-áttekintő művekben rendre alfaji szint­re sorolták vissza. A legutolsó klasszikus morfológiai vizsgálatokon alapuló taxonómiai mun­ kában Petre M. Bănărescu (1999) a törzsalak

406

Takács et al. • Pataklakó küllőfélék… mellett szinte mindegyik nagyobb európai folyó vízgyűjtőjéről jelezte a fenékjáró küllő alfajait (összesen tizenhét alfajt sorolt fel). A molekuláris biológiai módszerek taxonómiai célú felhasználása ennek a fajnak a rendszertanában is jelentős változásokat hozott. A fenékjáró küllőt a legújabb filogenetikai módszerek eredményeit közlő publikációk már nem említik a Kárpát-medencéből és az onnan délre eső területekről. Viszont a megnevezett területekről eddig alfajként nyilvántartott, morfológiailag szinte megkülönböztethetetlen (Kottelat – Freyhof, 2007; Takács, 2012) taxonokat emelnek faji szintre (Mendel et al., 2008). A Tisza vízrendszeréből a kárpáti küllő (Gobio carpathicus Vladykov, 1925), míg a dunántúli régióból a dunai küllő (Gobio obtusirostris Valenciennes, 1842) előfor­ dulását adják meg, valamint említenek egy faji szinten nem definiált taxont (sic! Gobio sp1.), amely átmeneti helyzetet foglal el (!) a már említett két faj között. Sajnos, a közlemény szerzői nem elemeztek magyar vizekből származó mintákat, így a Kárpát-medence belső területein található dombvidéki vízfolyá­ sok egyik leggyakoribb halfajának taxonómiai helyzete még korántsem tekinthető tisz­tá­ zottnak. Egy, az MTA Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) Balatoni Limnológiai Intézetében futó pályázat keretében (OTKA–NKTH CNK 80140) lehetőségünk nyílt a magyarországi pataklakó küllőfélék feltételezett rejtett (ún. kriptikus) diverzitásának feltárására. Jelen munkánkban huszonhét magyarországi kül­ lőpopulációból (1. táblázat, 1. ábra) származó összesen 168 egyed DNS mintáját elemeztük. Vizsgálatainkat a már említett publikációban (Mendel et al., 2008) használt módszerrel végeztük el. A mitokondriális DNS egy nem kódoló régiójának (mtCR) 652 bázis hosszú

szakaszát szekvenáltuk. Mivel a módszerek és az elemzett DNS-szakaszok megegyeztek, így lehetőségünk nyílt a kapott eredményein­ ket a meglévő adatbázisba beilleszteni, és az abban tárolt szekvenciákkal együttesen elemezni. A kapott szekvenciákat illesztettük egymással, a 100%-ban megegyező szekvenciákat haplotípusokba soroltuk. A taxonómiai helyzet meghatározásához a kapott haplo­ típusainkat a GenBank adatbázisban található (URL1 ) közép-európai és a Balkán-, valamint az Anatóliai-félszigeten honos Gobio fajok három-öt haplotípusának szekvenciái-

val (2. táblázat) is illesztettük. Az így kapott adatbázist NETWORK-analízissel (Bandelt et al., 1999) elemeztük. A szekvenálás eredményeként a vizsgált egyedek DNS szekvenciáit tizenhét haplotípusba (CR01-17) soroltuk be (1. táblázat), melyből tizenöt bizonyult újnak, ezeket a GenBank adatbázisába is feltöltöttük (kódok: KC757328-42). A Duna vízrendszeréhez tartozó mintahelyekről tizenkét haplotípust tudtunk kimutatni, melyek közül a CR03-as haplotípus a GenBankban leközölt EU131542 kódú haplotípussal mutatott teljes egyezést. Így az ebbe a haplotípusba

1. ábra • A mitokondriális kontroll régió (mtCR) szekvenciák NETWORK analízisének eredmé­ nyei. A körök nagysága arányos az adott haplotípusba sorolt egyedek számával. A körök színe a haplotípusok régiós megoszlására utal. A haplotípusok közötti vonalak hosszúsága arányos azok genetikai távolságával. CR01-17: jelen munkánkban kimutatott haplotípusok. Az egyes haplotípus-csoportok betű-, illetve a haplotípusok számkódjai (No) megyegyeznek a 2. és 3. táblázatban feltüntetettekkel.

407

21 17 2 168 44

4 K 21.85245 É 47.39352 Villongó-ér

10 É 47.47491 K 21.96314 Konyári-Kálló

4 É 47.94147 K 19.58816 Zsunyi-patak

2

4 K 20.17948 É 48.05221

K 20.44571 É 47.85569 Ostorosi-patak

Leleszi-patak

9 K 20.63465 É 47.93180 Kácsi-patak

2 K 20.77152 É 48.38829 Abodi-patak

2 K 20.25596 É 48.17728 Hódos-patak

10

10 K 21.97856 É 47.96533 Máriapócsi ff.

K 21.51624 É 48.46353 Bózsva

9 É 46.81240 K 16.34637 Kerka

9 É 46.08520 K 17.98406 Bükkösdi-patak

2 K 18.47123 É 46.28232 Völgységi-patak

3

10

K 18.15551

É 47.09030 K 18.07058

Baranya-csatorna É 46.19167

Séd

1

3 10 É 46.72650 K 17.77647 Tetves-patak

2 É 46.83625 Egervíz

K 17.47877

10 É 46.84992 K 17.42141 Tapolca

10

8 9 Marótvölgyi-vízf. É 46.50994 K 17.29116

1

2 2

É 46.85031

6

É 47.65298 K 17.97206 Dera-patak

Zala

K 16.62710

3 K 17.91458 É 47.99175 Kemence-patak

3

6 10 K 17.88013 Cuhai-Bakony-ér É 47.65584

10 É 47.44407 K 16.67898 Répce

10

3

3 3 K 17.61271 É 47.35146 Gerence

K 16.46333 É 47.15667 Pinka

3

2 2 É 46.92730 K 16.20149

összesen

CR02

2

2

1

2

CR03 Szölnöki-patak

26 34

3

8

1

3

6

8 2

CR04

5

9

3

CR05

3

1

CR06

4

2

CR07

2

1

CR08

1

2

CR09

2

1

CR10

1

1

CR11

1

2

3

4

2

1

4

2

2

2

CR12 CR01 N

2

8

CR13 hossz.

7

2

CR14 szél.

4

1

CR15 mintahely-koordináta

7

2

CR16 vízfolyás

2

7

CR17

408

1. táblázat • Az egyes vízfolyások nevei és az azokon kijelölt gyűjtőhelyek koordinátái, az elemzett szövetminták száma (N) és az egyes mintahelyeken előforduló haplotípusok egyedszám eloszlása. A pontozott vonal az észak-dunántúli, illetve a közép- és dél-dunántúli mintavételi helyeket különíti el, a szaggatott vonal alatt a tiszai vízgyűjtő mintahelyei találhatók.

Takács et al. • Pataklakó küllőfélék… 7

Magyar Tudomány • 2014/4

sorolt két egyedet Gobio gobio fajként azonosítottuk. Ellentétben tehát a korábbi közlések­ kel, az alcsalád (Gobioninae) névadó faja jelen van a Kárpát-medence belső területein. Az elemzett szekvenciák több mint egynegyede a CR01-es haplotípusba került, amely a NET­ WORK-analízis tanúsága szerint a Gobio ob­tusirostris faj haplotípusaival mutat nagy hasonlóságot („A” haplocsoport, 1. ábra). A dunai küllő haplotípusai (CR01–02) legnagyobb számban az Észak-Dunántúl területéről, valamint az Ipoly vízgyűjtőjéről kerültek elő. Kisebb számban megjelentek a középdunántúli régió vizeiben is. A közép- és déldunántúli régió vizeiben egy a dunai küllő­ höz hasonló, de annál jóval diverzebb haplo­ típuscsoport volt a domináns („B” haplotípus csoport, 1. ábra). A két haplocsoport elválását véleményünk szerint a pleisztocén „nagy interglaciálisában” körülbelül 140 ezer éve bekövetkezett vízrajzi szétkülönülés okozhatta, amikor a Közép- és Dél‑Dunántúl vízrend­ szere izolálódott az észak-dunántúli vízrendszertől (Gábris – Mari, 2007). Viszont a kö­ zép- és dél-dunántúli állományok nagyfokú genetikai hasonlósága annak tudható be, hogy e két régió (ti. a Dráva és a Balaton) vízrendszere csak jóval később, a holocénben kezdett elkülönülni. Az a tény, hogy a CR01es haplotípus a közép- és dél-dunántúli területekről is előkerült, feltételezésünk szerint másodlagos, emberi hatásoknak – véletlen betelepítéseknek – tudható be. Kevésbé változatos eredményeket hozott a Tisza vízrendszeréből származó minták elemzése, amelyet véleményünk szerint a jóval egyszerűbb felépítésű, és így könnyebben átjárható vízrendszerrel magyarázhatunk. Összesen öt haplotípust tudtunk kimutatni, ezek közül két, a Bózsvából előkerült egyed haplotípusa (CR14) megegyezett a GenBank­

409

21 17 2 168 44

4 K 21.85245 É 47.39352 Villongó-ér

10 É 47.47491 K 21.96314 Konyári-Kálló

4 É 47.94147 K 19.58816 Zsunyi-patak

2

4 K 20.17948 É 48.05221

K 20.44571 É 47.85569 Ostorosi-patak

Leleszi-patak

9 K 20.63465 É 47.93180 Kácsi-patak

2 K 20.77152 É 48.38829 Abodi-patak

2 K 20.25596 É 48.17728 Hódos-patak

10

10 K 21.97856 É 47.96533 Máriapócsi ff.

K 21.51624 É 48.46353 Bózsva

9 É 46.81240 K 16.34637 Kerka

9 É 46.08520 K 17.98406 Bükkösdi-patak

2 K 18.47123 É 46.28232 Völgységi-patak

3

10

K 18.15551

É 47.09030 K 18.07058

Baranya-csatorna É 46.19167

Séd

1

3 10 É 46.72650 K 17.77647 Tetves-patak

2 É 46.83625 Egervíz

K 17.47877

10 É 46.84992 K 17.42141 Tapolca

10

8 9 Marótvölgyi-vízf. É 46.50994 K 17.29116

1

2 2

É 46.85031

6

É 47.65298 K 17.97206 Dera-patak

Zala

K 16.62710

3 K 17.91458 É 47.99175 Kemence-patak

3

6 10 K 17.88013 Cuhai-Bakony-ér É 47.65584

10 É 47.44407 K 16.67898 Répce

10

3

3 3 K 17.61271 É 47.35146 Gerence

K 16.46333 É 47.15667 Pinka

3

2 2 É 46.92730 K 16.20149

összesen

CR02

2

2

1

2

CR03 Szölnöki-patak

26 34

3

8

1

3

6

8 2

CR04

5

9

3

CR05

3

1

CR06

4

2

CR07

2

1

CR08

1

2

CR09

2

1

CR10

1

1

CR11

1

2

3

4

2

1

4

2

2

2

CR12 CR01 N

2

8

CR13 hossz.

7

2

CR14 szél.

4

1

CR15 mintahely-koordináta

7

2

CR16 vízfolyás

2

7

CR17

408

1. táblázat • Az egyes vízfolyások nevei és az azokon kijelölt gyűjtőhelyek koordinátái, az elemzett szövetminták száma (N) és az egyes mintahelyeken előforduló haplotípusok egyedszám eloszlása. A pontozott vonal az észak-dunántúli, illetve a közép- és dél-dunántúli mintavételi helyeket különíti el, a szaggatott vonal alatt a tiszai vízgyűjtő mintahelyei találhatók.

Takács et al. • Pataklakó küllőfélék… 7

Magyar Tudomány • 2014/4

sorolt két egyedet Gobio gobio fajként azonosítottuk. Ellentétben tehát a korábbi közlések­ kel, az alcsalád (Gobioninae) névadó faja jelen van a Kárpát-medence belső területein. Az elemzett szekvenciák több mint egynegyede a CR01-es haplotípusba került, amely a NET­ WORK-analízis tanúsága szerint a Gobio ob­tusirostris faj haplotípusaival mutat nagy hasonlóságot („A” haplocsoport, 1. ábra). A dunai küllő haplotípusai (CR01–02) legnagyobb számban az Észak-Dunántúl területéről, valamint az Ipoly vízgyűjtőjéről kerültek elő. Kisebb számban megjelentek a középdunántúli régió vizeiben is. A közép- és déldunántúli régió vizeiben egy a dunai küllő­ höz hasonló, de annál jóval diverzebb haplo­ típuscsoport volt a domináns („B” haplotípus csoport, 1. ábra). A két haplocsoport elválását véleményünk szerint a pleisztocén „nagy interglaciálisában” körülbelül 140 ezer éve bekövetkezett vízrajzi szétkülönülés okozhatta, amikor a Közép- és Dél‑Dunántúl vízrend­ szere izolálódott az észak-dunántúli vízrendszertől (Gábris – Mari, 2007). Viszont a kö­ zép- és dél-dunántúli állományok nagyfokú genetikai hasonlósága annak tudható be, hogy e két régió (ti. a Dráva és a Balaton) vízrendszere csak jóval később, a holocénben kezdett elkülönülni. Az a tény, hogy a CR01es haplotípus a közép- és dél-dunántúli területekről is előkerült, feltételezésünk szerint másodlagos, emberi hatásoknak – véletlen betelepítéseknek – tudható be. Kevésbé változatos eredményeket hozott a Tisza vízrendszeréből származó minták elemzése, amelyet véleményünk szerint a jóval egyszerűbb felépítésű, és így könnyebben átjárható vízrendszerrel magyarázhatunk. Összesen öt haplotípust tudtunk kimutatni, ezek közül két, a Bózsvából előkerült egyed haplotípusa (CR14) megegyezett a GenBank­

409

410

3. táblázat • Az egyes haplocsoportok genetikai különbségei . A–H: az egyes, az 1. ábrán szereplő haplocsoportok kódjai, N: az egyes haplocsoportokba sorolt haplotípusok száma. Átló (félkövér): csoporton belüli %-os eltérések (átlag±szórás); átló alatt: haplocsoportok közötti %-os különbségek (átlag±szórás); átló fölött: a páronkénti AMOVA eredményei (* = p<0,05,**= p<0,01, szignifikáns különbségek)

0,40±0,20 3,48±0,21 4,42±0,21 3,81±0,23 4,66±0,20 4,35±0,26 5,09±0,31 G. insuyanus H 5

5,09±0,21

0,877** 0,51±0,08 2,24±0,17 1,38±0,17 3,27±0,14 2,71±0,21 2,8±0,28 G. ohridanus G 4

2,77±0,21

0,913**

0,920* 0,749*

0,808** 0,31±0,17

0,737* 0,20±0,09

1,29±0,17 2,80±0,14

2,06±0,14 1,50±0,21 1,91±0,18

1,74±0,14 1,97±0,14

2,45±0,28

G. carpathicus

G. skadarensis 3

1,76±0,15

0,927** 0,877** 0,863**

5

G. ?

F

D C

G. obtusirostris

E

Kulcsszavak: kriptikus fajok, molekuláris taxonómia, konzervációbiológia, mitokondriális haplotípusok

B

Vizsgálataink eredményei rámutatnak, hogy a Kárpát-medence belső területein élő pataklakó küllőfélék igen jelentős genetikai sokféleséget mutatnak. Amellett, hogy három már leírt küllőfaj haplotípusait jeleztük a területről (G. gobio, G. carpathicus, G. obtusirost­ ris), ezek mellett két elkülönülő rejtett taxo­ nómiai egységet is ki tudtunk mutatni a tiszai vízgyűjtőről, illetve a közép- és dél-dunántúli régiókból, ahol ezek voltak a dominánsak. Vizsgálatainkkal tehát egy ma is zajló természetes fajképződési folyamat pillanatképét tudtuk rögzíteni, amelyet még kevéssé befolyásoltak az emberi hatások (vélet­len áttelepítések). A konzervációbiológia és természetvédelem fő feladata, hogy ezt az em­beri léptékkel mérve igen hosszú idő alatt kialakult genetikai mintázatot az élőhelyek védelmével óvja meg, illetve a szándékos vagy véletlen áttelepítések megakadályozásával fenntartsa ezeknek az így kimutatott rejtett (kriptikus) taxonómiai egységeknek a genetikai izolációját.

A

ban EU131559-es kódszámmal szereplő Gobio carpathicus haplotípussal. A többi tiszai vízgyűjtőről származó minta a Jan Mendel és munkatársai (2008) munkájában említett, de önálló fajként le nem írt Gobio sp1 haplotípu­ saival mutattak nagy hasonlóságot. Az egymástól csak néhány mutációban különböző haplotípusokból csoportokat képeztünk (ezeket az 1. ábrán bekereteztük és betűkódokkal jelöltük). A csoportok elválását varianciaanalízissel teszteltük (AMOVA) (Excoffier et al., 1992). Eredményeink azt mutatják, hogy az összes haplocsoport szignifikánsan elkülönül egymástól. Ugyanakkor a csoportok különbségei nem jelentősek. A legnagyobb különbséget mutató G. obtusi­ rostris („A” haplocsoport) és G. insuyanus („H” haplocsoport, 3. táblázat) között is körülbelül 5%-nyi báziseltérés mutatható ki. Ilyen kismértékű genetikai eltérések más fajok esetében (példéul: pénzes pér, kövi csík) csak alfaji elkülönítést igazoltak (Marić et al., 2012; Šedivá et al., 2008), így a kapott eredményeink megkérdőjelezik a közép-európai küllőfélék (Gobio genus) faji szintű elkülönítésének jogosságát is.

E

2. táblázat • A NETWORK-analízisben felhasznált rokon Gobio fajok haplocsoport-kódjai (lásd 1. ábra), tudományos nevei és haplotípusainak GenBank kódjai.

0,852*

G F

EU131579

0,26±0,14

EU131580

1,99±0,21

EU131578

2,65±0,17

EU131574

3,35±0,26

EU131576

D 6 G. gobio

Gobio insuyanus

0,898**

H

0,816**

EU131570

0,739**

EU131573

0,744**

EU131571

0,796**

EU131572

0,34±0,15

Gobio ohridanus

1,61±0,17

G

1,98±0,18

EU131559

7 G. sp1

EU131560

C

EU131567

EU131552

0,928**

EU131569

EU131561

0,859**

EU131568

Gobio carpathicus

0,795**

Gobi skadarensis

F

EU131546

0,632**

E

EU131545

0,862**

EU131543

0,732**

EU131544

0,40±0,18

EU131542

1,31±0,31

Gobio gobio

9 G. ?

D

B

EU131563

0,825**

EU131565

G. ohridanus

EU131564

0,768**

Gobio sp1

0,830*

C

G. skadarensis G. carpathicus

EU131558

0,870**

EU131557

G. gobio

EU131554

G. sp1

Gobio obtusirostris

No5

0,743**

A

No4

0,693**

No3

0,37±0,23

No2

G. obtusirostris

No1

5

GenBank kódok

A

taxonnév (GenBank)

H

haplocsoport

0,913**

Takács et al. • Pataklakó küllőfélék… G. insuyanus

Magyar Tudomány • 2014/4

IRODALOM Bănărescu, Petre M. – Sorić, V. M. – Econo­ midis, P. S. (1999): Gobio gobio (Linnaeus, 1758). In: Bănărescu, Petre M. (ed.): The Freshwater Fishes of Europe. Vol. 5/I. Cyprinidae 2. Part 1. Rhodeus to Capoeta. AULA, Wiebelsheim, 81–134. Bandelt, Hans-Jürgen – Forster, P. – Röhl, A. (1999): Median-joining Networks for Inferring Intraspecific Phylogenies. Mole­ cular Biology and Evolution 16, 37–48. • http://mbe.oxfordjournals.org/content/ 16/1/37.full.pdf Dudgeon, David – Arthington, A. H. – Gessner, M. O. – Kawabata, Z. I. – Knowler, D. J. et al., (2006): Freshwater Biodiversity: Importance, Threats, Status and Conservation Challenges. Biological Reviews. 81, 163–182. DOI:  10.1017/ S1464793105006950 Erős Tibor (2007): Partitioning the Diversity of Riverine Fish: The Roles of Habitat Types and Non-native Species. Freshwater Biology. 52, 1400–1415. DOI:  10.1111/ j.1365-2427.2007.01777.x Excoffier, Laurent – Smouse, E. P. – Quattro, M. J. (1992): Analysis of Molecular Variance Inferred from Metric Distance among DNA Haplotypes: Application to Human Mitochondrial DNA Restric­ tion Data. Genetics. 131, 479–491. • http:// www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/ PMC 1205020/pdf/ge1312479.pdf Gábris Gyula – Mari László (2007): A Zalafolyó lefejezése. Földrajzi Értesítő. 56, 1–2, 39–50. • http://www.mtafki.hu/konyvtar/ kiadv/FE2007/FE20071-2_39-50.pdf Kottelat, Maurice – Freyhof, Jörg (2007): Handbook of European Freshwater Fishes. Publications Kottelat, Cornol, Switzerland Marić, Saša – Kalamujić, B. – Snoj, A. – Ba­ jec, S. S. (2012): Genetic Variation of Euro­­p­ean Grayling (Thymallus thymallus) Popu­lations in the Western Balkans. Hydro­ biologia. 691, 225–37. DOI: 10.1007/ s10750- 012-1076-2 • http://rd.springer. com/article/ 10.1007%2Fs10750-0121076-2#page-2 Mayr, Ernst (1948): The Bearing of the New Systematics on Genetical Problems. The

411

410

3. táblázat • Az egyes haplocsoportok genetikai különbségei . A–H: az egyes, az 1. ábrán szereplő haplocsoportok kódjai, N: az egyes haplocsoportokba sorolt haplotípusok száma. Átló (félkövér): csoporton belüli %-os eltérések (átlag±szórás); átló alatt: haplocsoportok közötti %-os különbségek (átlag±szórás); átló fölött: a páronkénti AMOVA eredményei (* = p<0,05,**= p<0,01, szignifikáns különbségek)

0,40±0,20 3,48±0,21 4,42±0,21 3,81±0,23 4,66±0,20 4,35±0,26 5,09±0,31 G. insuyanus H 5

5,09±0,21

0,877** 0,51±0,08 2,24±0,17 1,38±0,17 3,27±0,14 2,71±0,21 2,8±0,28 G. ohridanus G 4

2,77±0,21

0,913**

0,920* 0,749*

0,808** 0,31±0,17

0,737* 0,20±0,09

1,29±0,17 2,80±0,14

2,06±0,14 1,50±0,21 1,91±0,18

1,74±0,14 1,97±0,14

2,45±0,28

G. carpathicus

G. skadarensis 3

1,76±0,15

0,927** 0,877** 0,863**

5

G. ?

F

D C

G. obtusirostris

E

Kulcsszavak: kriptikus fajok, molekuláris taxonómia, konzervációbiológia, mitokondriális haplotípusok

B

Vizsgálataink eredményei rámutatnak, hogy a Kárpát-medence belső területein élő pataklakó küllőfélék igen jelentős genetikai sokféleséget mutatnak. Amellett, hogy három már leírt küllőfaj haplotípusait jeleztük a területről (G. gobio, G. carpathicus, G. obtusirost­ ris), ezek mellett két elkülönülő rejtett taxo­ nómiai egységet is ki tudtunk mutatni a tiszai vízgyűjtőről, illetve a közép- és dél-dunántúli régiókból, ahol ezek voltak a dominánsak. Vizsgálatainkkal tehát egy ma is zajló természetes fajképződési folyamat pillanatképét tudtuk rögzíteni, amelyet még kevéssé befolyásoltak az emberi hatások (vélet­len áttelepítések). A konzervációbiológia és természetvédelem fő feladata, hogy ezt az em­beri léptékkel mérve igen hosszú idő alatt kialakult genetikai mintázatot az élőhelyek védelmével óvja meg, illetve a szándékos vagy véletlen áttelepítések megakadályozásával fenntartsa ezeknek az így kimutatott rejtett (kriptikus) taxonómiai egységeknek a genetikai izolációját.

A

ban EU131559-es kódszámmal szereplő Gobio carpathicus haplotípussal. A többi tiszai vízgyűjtőről származó minta a Jan Mendel és munkatársai (2008) munkájában említett, de önálló fajként le nem írt Gobio sp1 haplotípu­ saival mutattak nagy hasonlóságot. Az egymástól csak néhány mutációban különböző haplotípusokból csoportokat képeztünk (ezeket az 1. ábrán bekereteztük és betűkódokkal jelöltük). A csoportok elválását varianciaanalízissel teszteltük (AMOVA) (Excoffier et al., 1992). Eredményeink azt mutatják, hogy az összes haplocsoport szignifikánsan elkülönül egymástól. Ugyanakkor a csoportok különbségei nem jelentősek. A legnagyobb különbséget mutató G. obtusi­ rostris („A” haplocsoport) és G. insuyanus („H” haplocsoport, 3. táblázat) között is körülbelül 5%-nyi báziseltérés mutatható ki. Ilyen kismértékű genetikai eltérések más fajok esetében (példéul: pénzes pér, kövi csík) csak alfaji elkülönítést igazoltak (Marić et al., 2012; Šedivá et al., 2008), így a kapott eredményeink megkérdőjelezik a közép-európai küllőfélék (Gobio genus) faji szintű elkülönítésének jogosságát is.

E

2. táblázat • A NETWORK-analízisben felhasznált rokon Gobio fajok haplocsoport-kódjai (lásd 1. ábra), tudományos nevei és haplotípusainak GenBank kódjai.

0,852*

G F

EU131579

0,26±0,14

EU131580

1,99±0,21

EU131578

2,65±0,17

EU131574

3,35±0,26

EU131576

D 6 G. gobio

Gobio insuyanus

0,898**

H

0,816**

EU131570

0,739**

EU131573

0,744**

EU131571

0,796**

EU131572

0,34±0,15

Gobio ohridanus

1,61±0,17

G

1,98±0,18

EU131559

7 G. sp1

EU131560

C

EU131567

EU131552

0,928**

EU131569

EU131561

0,859**

EU131568

Gobio carpathicus

0,795**

Gobi skadarensis

F

EU131546

0,632**

E

EU131545

0,862**

EU131543

0,732**

EU131544

0,40±0,18

EU131542

1,31±0,31

Gobio gobio

9 G. ?

D

B

EU131563

0,825**

EU131565

G. ohridanus

EU131564

0,768**

Gobio sp1

0,830*

C

G. skadarensis G. carpathicus

EU131558

0,870**

EU131557

G. gobio

EU131554

G. sp1

Gobio obtusirostris

No5

0,743**

A

No4

0,693**

No3

0,37±0,23

No2

G. obtusirostris

No1

5

GenBank kódok

A

taxonnév (GenBank)

H

haplocsoport

0,913**

Takács et al. • Pataklakó küllőfélék… G. insuyanus

Magyar Tudomány • 2014/4

IRODALOM Bănărescu, Petre M. – Sorić, V. M. – Econo­ midis, P. S. (1999): Gobio gobio (Linnaeus, 1758). In: Bănărescu, Petre M. (ed.): The Freshwater Fishes of Europe. Vol. 5/I. Cyprinidae 2. Part 1. Rhodeus to Capoeta. AULA, Wiebelsheim, 81–134. Bandelt, Hans-Jürgen – Forster, P. – Röhl, A. (1999): Median-joining Networks for Inferring Intraspecific Phylogenies. Mole­ cular Biology and Evolution 16, 37–48. • http://mbe.oxfordjournals.org/content/ 16/1/37.full.pdf Dudgeon, David – Arthington, A. H. – Gessner, M. O. – Kawabata, Z. I. – Knowler, D. J. et al., (2006): Freshwater Biodiversity: Importance, Threats, Status and Conservation Challenges. Biological Reviews. 81, 163–182. DOI:  10.1017/ S1464793105006950 Erős Tibor (2007): Partitioning the Diversity of Riverine Fish: The Roles of Habitat Types and Non-native Species. Freshwater Biology. 52, 1400–1415. DOI:  10.1111/ j.1365-2427.2007.01777.x Excoffier, Laurent – Smouse, E. P. – Quattro, M. J. (1992): Analysis of Molecular Variance Inferred from Metric Distance among DNA Haplotypes: Application to Human Mitochondrial DNA Restric­ tion Data. Genetics. 131, 479–491. • http:// www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/ PMC 1205020/pdf/ge1312479.pdf Gábris Gyula – Mari László (2007): A Zalafolyó lefejezése. Földrajzi Értesítő. 56, 1–2, 39–50. • http://www.mtafki.hu/konyvtar/ kiadv/FE2007/FE20071-2_39-50.pdf Kottelat, Maurice – Freyhof, Jörg (2007): Handbook of European Freshwater Fishes. Publications Kottelat, Cornol, Switzerland Marić, Saša – Kalamujić, B. – Snoj, A. – Ba­ jec, S. S. (2012): Genetic Variation of Euro­­p­ean Grayling (Thymallus thymallus) Popu­lations in the Western Balkans. Hydro­ biologia. 691, 225–37. DOI: 10.1007/ s10750- 012-1076-2 • http://rd.springer. com/article/ 10.1007%2Fs10750-0121076-2#page-2 Mayr, Ernst (1948): The Bearing of the New Systematics on Genetical Problems. The

411

Magyar Tudomány • 2014/4 Nature of Species. Advances in Genetics. 2, 205–237 Mendel, Jan – Lusk, S. – Vasil’eva, E. D. – Reshetnikov, S. I. (2008): Molecular Phylogeny of the Genus Gobio Cuvier, 1816 (Teleostei: Cyprinidae): and Its Contribution to Taxonomy. Molecular Phylogenetics and Evolution. 47, 1061–1075. DOI: 10.1016/j. ympev.2008.03.005 Šedivá, Alina – Janko, K. – Šlechtová, V. – Vassilev, M. (2008): Around or across the Carpathians: Colonization Model of the Danube Basin Inferred from Genetic Diversification of Stone Loach (Barbatula

Pecsenye et al. • Evolúciós és konzervációs… barbatula): Populations. Molecular Ecology. 17, 1277–1292. DOI: 10.1111/j.1365-294X.2007.03656.x Takács Péter (2012): Morphometric Differentiation of Gudgeon Species Inhabiting the Carpathian Basin. Annales de Limnologie – International Journal of Limnology. 48, 53–61. DOI: 10.1051/limn/2011058  • http://journals.cambridge.org/download.php?file= %2FANL%2FANL48_01%2FS0003408811000586a. pdf&code=7d84a34380bebbc2559d97c60a9e146d URL1: http://www.ncbi.nlm.nih.gov/genbank/

EVOLÚCIÓS ÉS KONZERVÁCIÓS SZEMPONTBÓL SZIGNIFIKÁNS EGYSÉGEK (ESU ÉS CU): ESETTANULMÁNYOK KÁRPÁT-MEDENCEI LEPKEFAJOKON

Pecsenye Katalin Bátori Edit

PhD PhD [email protected]



Bereczki Judit Varga Zoltán

PhD DSc MTA „Lendület” Viselkedésökológiai Kutatócsoport Debreceni Egyetem Evolúciós Állattani és Humánbiológiai Tanszék

Bevezetés A természetvédelmi munka jelentős hányadát teszik ki a veszélyeztetett fajok védelmével kapcsolatos feladatok. Megtervezésükben egyre nagyobb szerepet játszik a kérdéses fajok genetikai variabilitásának ismerete, különös tekintettel annak szerkezetére, a genetikai differenciálódás mintázatára. A genetikai dif­ ferenciálódás szintjét tekintve a természetvédelmi genetikai szakirodalom két kulcsfogalmat használ: evolúciósan szignifikáns egység (Evolutionary Significant Unit – ESU) és kon­­­zervációs egység (Conservation Unit – CU). Bár a fogalmak használata nem teljesen egyöntetű a különböző szakcikkekben, az ESU kritériumai többé-kevésbé jól definiáltak (Moritz, 1994; Crandall et al., 2000). Azokat a populációkat/ populációcsoportokat tekinthetjük önálló evolúciós egységeknek, amelyek egyértelmű genetikai elkülönülést mutatnak a közel rokon populációcsoportoktól,

412

esetleg részleges reproduktív izoláció is meg­ jelenik közöttük. Az ESU a genetikai differenciálódás mellett ökológiai elkülönülést is mutat a többi populációtól, ami földrajzi izolációval is párosulhat. Továbbá az evolúció­ san szignifikáns egységek kölcsönösen mo­ nofiletikusak. Ezeknek a kritériumoknak leginkább önálló taxonok, elsősorban fajok, alfajok, esetleg ökológiai vagy földrajzi rasszok felelnek meg. A CU azonban a gyakorlati ter­mészetvédelmi munkában jobban használható fogalom, amennyiben azokat a populációkat /populációcsoportokat jelöli, amelyek jelentős mértékben hozzájárulnak a kérdéses faj genetikai diverzitásához, így spe­ ciális figyelmet, élőhelykezelést érdemelnek. A konzervációs egységet alkotó populációknak is fontos ismérvük tehát a többi populációtól való genetikai differenciálódás, valamint a legalább részleges ökológiai elkülönülés. A természetvédelmi genetikai vizsgálatoknak egyik fontos célkitűzése, hogy a genetikai

413