PÁRTRENDSZERRŐL, POLITIKAI KOMMUNIKÁCIÓRÓL A 2012-ES ROMÁNIAI PARLAMENTI VÁLASZTÁSOK KAPCSÁN

83

ZSIGMOND CSILLA

PÁRTRENDSZERRŐL, POLITIKAI KOMMUNIKÁCIÓRÓL A 2012-ES ROMÁNIAI PARLAMENTI VÁLASZTÁSOK KAPCSÁN

Jelen tanulmány a 2012-es romániai parlamenti választásokkal kíván foglalkozni, két aspektus mentén. Először is megkíséreljük folyamatában megragadni a romániai pártrendszer alakulását, melynek fontos állomását jelentik az elmúlt évi országgyűlési választások. Másrészt megpróbálunk röviden reflektálni a parlamenti választások során kibontakozó magyar–magyar versenyre, elsősorban a politikai kommunikáció felől közelítve a kérdést. A legutóbbi parlamenti választások jelentős átalakulásokat eredményeztek több közép-kelet-európai országban, gondoljunk például Magyarországra, ahol először fordult elő az, hogy a parlamenten kívüli pártok a választások következtében parlamenti erővé válhattak, míg rendszerváltó pártok szorultak a parlamenten kívülre. Románia esetében is új helyzet teremtődött a parlamenti választások eredményeként: az újonnan létrejött populista PP-DD (Dan Diaconescu Néppártja) 14%-os eredménnyel parlamenti párttá válhatott, a Szociál-liberális Szövetség kétharmados többséget szerzett – melyre 1990 óta nem volt példa Romániában –, és a korábbi kormánypárt óriási vereséget regisztrált. Önmagukban már ezek az eredmények is jelzik, hogy a közép-kelet-európai pártrendszerek alakulása továbbra is mozgásban van, kevésbé konszolidált, érdemes folyamatában is vizsgálni a változásokat. A Közép-Kelet-Európában lezajlott rendszerváltó folyamatok eredményeként, az újonnan kialakult politikai rendszerek a liberális demokrácia logikáját követik, de a pártrendszerek működése és stabilitása tekintetében már eltérő képet mutatnak. A demokratikus átmenetet ezekben az országokban is a rendszer konszolidációja követi, melynek egyik fokmérője a pártrendszer stabilitása, kiforrottsága. Amennyiben a pártrendszerek működését vizsgáljuk, markáns különbségeket találunk Kelet- és Nyugat-Európa között.1 Számos összehasonlító elemzés készült a közép-kelet-európai pártrendszerek kialakulásáról, politikai kultúrájáról, de ezek többsége Magyarországra, Lengyelországra, Csehországra, valamint a balti államokra fókuszál, ritkábban találkozhatunk Romániára vonatkozó adatsorokkal.2 A romániai pártrendszerről szóló tanulmányok nagy része pedig a kialakulással, a választások eredményeként kialakuló helyzetek elemzésével foglalkozik, kevésbé a pártrendszer alakulásával mint folyamattal.3 Ezért jelen tanulmány a romániai pártrendszer

ProMino-1302-beliv.indd 83

2013.06.17. 9:01:59

84

Zsigmond Csilla

alakulásának néhány jellegzetességét is meg szeretné ragadni, mielőtt rátérne a 2012-es választások magyar–magyar vonatkozásaira. Ahhoz azonban, hogy érdemben beszélni tudjunk a pártrendszerekről, szót kell ejtenünk a választási rendszerről, a politikai törésvonalakról, valamint a politikai kultúráról is. Ezek a rendszerek és jelenségek összekapcsolódnak és kölcsönösen hatnak egymásra, hiszen például a választási rendszer meghatározó hatással van a pártrendszerre, ugyanakkor a politikai kultúra nagymértékben befolyásolja a politikai elit magatartását és diskurzusát, és mindez egyértelműen hat a választói magatartásra.

Fogalmi keret A pártok versengéseit a kormányzati hatalomért a választók szavazatai döntik el. A modern képviseleti demokráciákban a népszuverenitás elsősorban a szabad választások során létrejövő törvényhozás működésében testesül meg. Az állampolgári részvétel legáltalánosabb formája a választás, emellett azonban a közvetlen demokrácia intézményei is működhetnek – például népszavazás, népi referendum. Tekintsük át röviden a választási rendszerek szerepét, módozatait. A parlamenti választások fő feladata a közhivatalt betöltő politikusok kiválasztása, azaz a közhatalom megújíthatósága, amely a demokratikus kormányzatok legitimitásának legfőbb forrása. A választások tehát egyidejűleg legitimálják a döntéshozókat és a politikai rendszer egészét. A választás szerepe a politikai bizalom kifejezése, a rekrutáció, ugyanakkor azonban a mozgósítás is, a társadalom alapvető értékei, céljai mentén. Minden demokrácia alapfeltétele a szabad és tisztességes választás. A választási rendszer valójában a választás lebonyolítására vonatkozó szabályozásból és a szavazatok mandátummá alakítására vonatkozó előírásokból áll.4 Ezen szabályozásoknak négy alapelvet kell tiszteletben tartaniuk: – a választójog általánosságát; – a választójog egyenlőségét; – a választások közvetlenségét; – a választások titkosságát. Az azonban, hogy egy adott országban milyen a választási rendszer, mindig politikai alkuk, érdekérvényesítés eredménye. Tehát a választási rendszerek soha nem semlegesek politikailag. Elméletileg, a különböző választási rendszerek ugyanolyan választói preferenciák mellett, más és más parlamenti megoszlásokat eredményeznek. Vagyis az egyes eljárások mellett mindig különböző politikai érdekek állnak. Általában azonban ezek a politikai hagyományok tiszteletben tartása mellett érvényesülnek.


2013.06.17. 9:01:59

Pártrendszerről, politikai kommunikációról a romániai választások kapcsán

85

A választási rendszer hatással van az egész politikai rendszerre, így a pártrendszerre is és ezek minden esetben országspecifikusak. Mi dönti el, hogy az adott országban milyen a választási rendszer? Általában a következő meghatározó tényezők: a parlament nagysága; a szavazásra jogosultak aránya; a választókerületek mérete; a jelöltté válás feltételei; a mandátumszerzés módja, illetve a különböző garanciális szabályok. A választási rendszereknek két alaptípusa létezik: – a többségi választási rendszerek (Single-Member Direct System – SMD); – az arányos választási rendszerek (Proportional Representation – PR). A többségi választási rendszerek időben korábbiak, ezek esetében egyéni választókerületes rendszer működik – a választók közvetlenül a képviselőjelöltekre szavaznak. Az arányos választási rendszerek esetében a választók vagy területi/országos pártlistákra, vagy többmandátumos választókerületekben induló jelöltekre szavazhatnak. Az ilyen pártlistás szavazásnál a mandátumelosztás mindig valamely matematikai formula alkalmazásával történik.5 A különböző választási rendszereknél más és más döntő politikai szempont érvényesül. A többségi rendszerben a kormányalkotás képessége a prioritás – ez egyértelmű többséget kíván. Ez a választási rendszer azonban olyan országok esetében, amelyek több- vagy sokpártrendszerűek, nagy aránytalanságokat eredményez – a nagy pártoknak kedvez, a kis- és középpártok számára hátrányos. Országspecifikusan ennek a választási rendszernek is több alesete létezik, mint ahogyan számos országban vegyes rendszerek vannak – ezekre nem térünk ki részletesebben. Az arányos rendszerek is különbözhetnek, hiszen meghatározó lehet a lista kötöttsége, a küszöbhatár, a mandátumelosztásra alkalmazott matematikai formula, a választókerületek nagysága és a kompenzációs helyek száma. Az arányos rendszer kedvez a politikai kisebbségeknek és általában többpártrendszerrel, koalíciós kormányzással jár együtt. Ha összegezni szeretnénk: a többségi rendszer előnye a kormányozhatóság, hátránya az arányos választói akarat torzítása, az arányos rendszernek meg fordítva. A jó rendszer azonban úgy alakul ki a politikai alkuk során, hogy minden esetben figyelembe veszi az adott ország politikai hagyományait, a létező politikai intézményeket és a társadalomra jellemző politikai kultúrát. Almond és Verba elsőként emelte ki a politikai kultúra demokrácia-alakító szerepét. Arra világítottak rá, hogy nem elégséges a demokrácia formális intézményi kerete – például a szabad választások, a média, a többpártrendszer –, ahhoz, hogy az adott demokrácia stabil, működőképes legyen, szükség van bizonyos alapvető beállítottságokra, viselkedési mintákra mind a szavazók, mind a politikusok esetében. Kiemelték az állampolgári kultúra szerepét is, hiszen az angolszász politikai rendszert vizsgálva rájöttek arra,


2013.06.17. 9:01:59

86

Zsigmond Csilla

hogy a politikai részvétel és távolmaradás, a politikusok iránti bizalom/bizalmatlanság, érdeklődés/érdektelenség tekintetében valamilyen egészséges arányosságra van szükség ahhoz, hogy a demokrácia jól működjön. Az ő elképzelésük szerint a homogén politikai kultúrájú demokráciák jobban működnek, mint a fragmentált demokráciák.6 Ellentétes következtetésre jutott Lijphart és Daalder, akik megalkották az úgynevezett konszenzusos demokráciák (consociational democracy), fragmentált demokráciák működési elméletét. Amennyiben egy társadalomban nagyon éles politikai és társadalmi ellentétek vannak, ezen törésvonalak mentén oszloposodások/pilléresedések következhetnek be. A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy ez esetben a demokrácia működése szempontjából a kulcsszerepet a politikai elit játssza, mely elit az adott társadalom nagyfokú megosztottságát mégis egyben tudja tartani. Tehát az elit kompetitív vagy kooperatív magatartása határozza meg a működőképességet, és amennyiben egy fragmentált politikai kultúrával rendelkező ország politikai elitje kooperatív, ez esetben konszenzusos demokráciát honosít meg, mely ugyanolyan jól működhet, mint a homogén politikai kultúrájú demokráciák.7 A politikában mindig léteznek megosztó és egyesítő kérdések, a pártok ezeket képviselik, a választók politikai preferenciái pedig eszerint tagolódnak. A megosztó kérdések gyakran a társadalmi/politikai törésvonalak mentén fogalmazódnak meg. Ezért fontos az elit magatartása, mely meghatározza a politikai, társadalmi diskurzus milyenségét, de ugyanakkor a demokrácia működését is.8 Amint láthattuk, a választási rendszer nagymértékben befolyásolja az adott ország pártrendszerét. De mi is ez a pártrendszer? Legegyszerűbb meghatározásában a pártrendszer azokat a pártok közötti erőviszonyokat és interakciókat jelenti, amelyek hatással vannak a politikai döntéshozatalra is. A pártok hatalma elsősorban a parlamenti mandátumok számától, illetve a kormányzati/ellenzéki pozíciójuktól függ. A rendszeralapú megközelítés figyelembe veszi a történelmi hagyományokat, a politikai kultúrát is, amelyek a pártok számában is kifejeződnek. A politikai rendszerre elsősorban a releváns pártok vannak hatással. Azok a pártok, amelyeknek sikerült a parlamentbe kerülniük. A pártok politikai súlyának meghatározásához azonban relatív súlyukat is ismernünk kell (például koalícióképesség stb.). A parlamentek működőképessége és a kormányzás stabilitása függhet a releváns pártok számától, a pártrendszer töredezettségétől. Az 50-es évektől igény mutatkozott egy releváns párttipológia kidolgozására. Ebben az első komoly állomást Duverger jelentette, aki viszonylag egyszerű osztályozásával hosszú ideig meghatározta a pártrendszerekről szóló diskurzust. Az ő felosztása szerint a demokráciákban kétpártrendszerek és sokpártrendszerek léteznek.9 Árnyaltabb képet nyújt a Jean Blondel által kidolgozott tipológia. Blondel kétpárti, két és félpárti (két nagy, egy kicsi),


2013.06.17. 9:01:59


87

sokpárti domináns párttal (sok párt, köztük egy 40% feletti), domináns párt nélküli sokpárti rendszereket különböztet meg. Mind a mai napig meghatározó Giovanni Sartori tipizálása. Ő mindenekelőtt a versengő és nem versengő pártrendszereket különböztette meg, meghatározva ezek jellemzőit. A nem versengő pártrendszerek egypártrendszerek és hegemonisztikus pártrendszerek, ezek demokratikus berendezkedésben elképzelhetetlenek. A versengő pártrendszerek Sartori szerinti csoportosítása:10 1. predomináns pártrendszer: huzamosabb ideig (minimum három választást követően) ugyanaz a párt kerül ki győztesen; 2. kétpártrendszer: több párt verseng, kettő váltógazdálkodást folytat a kormányzásban. A pártok versenye centripetális – a középen álló szavazók megnyerése a cél; 3. mérsékelt pluralizmus: általában 3–5 párt verseng a hatalomért, amelyek között kicsik az ideológiai különbségek. Kétpólusú rendszerben alternatív koalíciók versengenek – centripetális verseny, nincs rendszerellenes párt; 4. szélsőségesen polarizált pluralizmus: ötnél több parlamenti párt, nagy ideológiai különbségekkel. Mély konfliktusok, rendszerellenes párt is jellemezheti – centrifugális verseny. Az adott ország pártrendszere hatást gyakorol a politikai elit viselkedésmintáira, a politikai diskurzus jellegére. De mindez nagymértékben függ az adott ország politikai kultúrájától is.

A romániai pártrendszer alakulása Láthattuk, mennyire meghatározza egy adott ország politikai berendezkedését a választási rendszer. Romániában, az elmúlt 20 évben, a politikai elit apróbbnagyobb módosításokat eszközölt a választási törvényen. Röviden számba vesszük a romániai parlamenti választásokat és az ezek során érvényes szabályozásokat: – 1990: pártlistás arányos választási rendszer, nem volt parlamenti küszöb; – 1992; 1996: pártok és pártszövetségek számára 3%-os parlamenti küszöb; – 2000: változott a parlamenti küszöb: 5% pártok, 5%+3%+n% pártszövetségek számára; – 2004: pártszövetségek számára változott a küszöb: 5%+3% a második szövetségesnek, 5%+3%+1% a harmadiknak stb., maximum 10%-ig; – 2008: egyéni választókerületek, (kvázi)arányos elosztás, 5%-os parlamenti küszöb pártok számára, pártszövetségek: 5%+3% a második szövetségesnek, 5%+3%+1% a harmadiknak stb., maxiumum 10%-ig. Bár egyéni választókerületeket ír elő a törvény, az országos kompenzációs kosár mégis inkább az arányos, mint a többségi rendszer sajátosságait


2013.06.17. 9:01:59

Zsigmond Csilla

88

biztosítja. A törvény az alternatív választási küszöböt is meghatározta: hat első helyen végzett képviselőjelölt és három első helyen végzett szenátorjelölt esetében az illető politikai alakulat parlamentbe kerül anélkül, hogy ezekben a választókörzetekben a jelölteknek el kellene nyerniük a mandátumot, „csupán” első helyen kell végezniük;11 – 2012: a négyéves ciklus alatt folyamatosan tematizált volt a választási törvény megváltoztatásának kérdése. Az egyszerű többségi rendszertől az arányosabb elosztásig sok variáns megfogalmazódott, jelentős politikai szereplők foglaltak állást a kérdésben, például az államelnök.12 A kormányrendelettel elfogadott új választási törvényt visszautasította az alkotmánybíróság, így maradt a korábban érvényes szabályozás. A választások után is napirenden maradt a választási törvény megváltoztatásának igénye, egyelőre azonban nem születtek meg az erről szóló törvénytervezetek, javaslatok, illetve az erről szóló (szakmai) viták. Csak hangsúlyozni szeretnénk a korábban leírtakat: a jó választási rendszer, bár kétségtelen, hogy a pillanatnyi politikai érdekeket hivatott szolgálni – ezért ennyire éles általában az ehhez kapcsolódó politikai vita –, jó esetben nem rugaszkodik el a hagyománytól – jelen esetben figyelembe veszi azt, hogy a demokratikus keretek között sorra kerülő választások többpártrendszert eredményeztek –, figyelembe veszi a politikai intézményeket és a politikai kultúrát. A rendszerváltozás utáni választások eredményeként a parlamenti pártok számának alakulását a következő táblázat foglalja össze: 1. táblázat A parlamenti pártok számának alakulása Választási év

Képviselőház

Szenátus

1990

16 párt (+11 kisebbségi képviselő)

7 párt (+1 független)

1992

7 párt (+13 kisebbségi képviselő)

8 párt

1996

6 párt/pártszövetség (+15 kisebbségi képviselő)

6 párt/ pártszövetség

2000



2004



2008



2012



Forrás: BEC – választási adatsorok


2013.06.17. 9:01:59


89

Amennyiben a puszta számadatokat nézzük, megállapítható, hogy az elmúlt két évtized során, a hét választás eredményei alapján, a romániai pártrendszer koncentrációjáról beszélhetünk. A pártrendszer koncentrációjának többféle jelentése van/lehet: a parlamenti pártok számának csökkenése, majd állandósulása (mint jelen esetben), a releváns pártok számának csökkenése, a parlamenti pártok súlyának növekedése az azon kívüli pártokkal szemben stb.13 Az árnyaltabb elemzés érdekében megpróbáljuk több indikátor mentén vizsgálni a változásokat. A pártrendszer koncentrációjáról sokat elárul az, hogy a szavazatok milyen arányát kapja az első helyen végző párt, valamint az, hogy az első két párt, illetve az első három párt a szavazatok arányából mennyit összesít (Sartori tipológiáját alkalmazva). Szintén fontos mutató a releváns pártok számának alakulása. Nézzük meg, hogy ezen mutatók alapján hogyan írhatóak le a választási eredmények. 2. táblázat Képviselőház – parlamenti pártok Választási év

Első párt (%)

Első két párt (%)

Első három párt (%)

Releváns pártok száma

1990

66,31

73,54

79,95

16

1992

27,72

47,73

57,92

7 (14-15)*

1996

30,17

51,69

64,62

6 (12)

2000

36,61

56,09

63,12

5

2004

36,80

68,28

81,27

4 (5,5)**

2008

33,09

65,45

84,04

4 (4,5)

2012

58,63***

75,13

89,12

4 (5)

* Több pártszövetség alakult a választások során, a zárójelben szereplő szám a pártszövetségek pártjainak számát is tartalmazza. ** Két pártszövetség jött létre, a DA (PD-PNL), valamint a PSD-PUR (később PC), ez utóbbinál a Konzervatív Pártot alacsony támogatottsága miatt „fél-pártként” értelmezzük, akárcsak a későbbi választási eredmények értékelésénél. *** Az első pártra leadott szavazatarány a Szociál-liberális Szövetség (USL) által összesített szavazatokat jelzi, így valójában nem az első három, hanem az első négy párt által begyűjtött szavazatarányt láthatjuk. A mandátumelosztás logikája a győztes pártnak kedvez, így a mandátumelosztás kétharmados parlamenti többséget eredményezett. Forrás: BEC – választási adatsorok


2013.06.17. 9:01:59

Zsigmond Csilla

90 3. táblázat Szenátus – parlamenti pártok Választási év

Első párt (%)

Első két párt (%)

Első három párt (%)

Releváns pártok száma

1990

67,02

74,22

81,28

16

1992

28,29

48,45

58,83

8 (14-15)

1996

30,70

53,78

66,94

6 (12)

2000

37,09

58,10

65,68

5

2004

37,16

68,96

82,65

4 (5,5)

2008

34,16

67,73

86,47

4 (4,5)

2012

60,10*

76,7

91,35

4 (5)

* Az első pártra leadott szavazatarány a Szociál-liberális Szövetség (USL) által összesített szavazatokat jelzi, így valójában nem az első három, hanem az első négy párt által begyűjtött szavazatarányt láthatjuk. A mandátumelosztás logikája a győztes pártnak kedvez, így az eredmény kétharmados parlamenti többséget eredményezett. Forrás: BEC – választási adatsorok

Milyen következtetések fogalmazhatók meg az adatok alapján? Mindenekelőtt az, hogy az első szabad választások eredményei kilógnak a sorból. Ha csak a releváns pártok számából indulnánk ki, azt kellene mondanunk, hogy egy atomizált/polarizált pártrendszert sugall a táblázat. Éppen ezért indokolt több indikátor alkalmazása: jelentősen árnyalja ezt a képet az első párt által elért szavazatarány (66,31, illetve 67,02%). A 89-es decemberi eseményekkor létrejött Nemzeti Megmentési Frontból alakult utódpárt elsöprő győzelmét látjuk. A parlamenti pártok száma ez esetben csalóka (16), hiszen közülük egy messze kiemelkedik, polarizált pártrendszer helyett sokkal inkább egy sokpárti, domináns párttal rendelkező képet mutat. A parlamenti pártok magas száma döntően a parlamenti küszöb hiányával magyarázható. Ha elfogadjuk, hogy az 1990-es választás rendkívüli, hiszen egy totalitárius diktatúra utáni helyzetben és körülmények között született, akkor a pártrendszer alakulásának reális folyamatát 1992-től nézhetjük. Véleményem szerint a pártrendszer koncentrációja megy végbe, és ennek során 2008-ig három szakaszt különíthetünk el: – 1992–1996: polarizált pluralizmus, centrifugális verseny; – 1996–2004: átmenet: polarizált pluralizmus – mérsékelt pluralizmus, centrifugális verseny; – 2004–2008: konszolidációs folyamat – mérsékelt pluralizmus, részben megmarad a centrifugális verseny, de megjelennek a centripetális versenyre utaló elemek is, így például nem kerülnek be a parlamentbe szélsőséges/ nacionalista pártok. Erre az időszakra vonatkoztatva megállapíthatjuk,


2013.06.17. 9:02:00


91

hogy stabilizálódni látszik a pártrendszer, mely leginkább a mérsékelt pluralizmus jellemzőivel bír. Úgy tűnik, két nagy(obb) párt, egy erős középpárt és egy (vagy másfél, max. két) kispárt összetételű parlamentek alakulnak, a versenyből azonban nem tűnnek el maradéktalanul a centrifugális versenyre utaló elemek (kiélezett politikai diskurzus stb.). A 2012 utáni helyzet pillanatnyilag a predomináns pártrendszer irányába történő elmozdulást jelzi. Gyakorlatilag azonban azt láthatjuk, hogy a politikai porondon új szereplő is megjelent, a populista PP-DD (Dan Diaconescu Néppártja), mely a parlamenten kívül szerveződve parlamenti erővé vált. A gazdasági válságra adott válaszként, valamint a politikától való hangsúlyosabb elfordulás következtében megnőtt a populista retorika iránti fogékonyság, részben ez magyarázza a PP-DD jó szereplését. Ugyanakkor ebben áll a 2012-es választások sajátossága is: a nagymértékű protest szavazatok, melyek a Szociál-liberális Szövetség (USL) kétharmados győzelmét eredményezték és a korábbi kormánypárt (PD-L) erőteljes meggyengülését. A választások következtében az RMDSZ veszített eddigi politikai súlyából, nem csupán a gyengébb választási eredmény következtében, hanem a kétharmados berendezkedésnek köszönhetően is. Természetesen a ciklus végéig még számos átalakulásnak lehetünk a tanúi, hiszen a Szociál-liberális Szövetségen belül feszültségekkel kell számolni, ami elképzelhető, hogy a soron következő államelnök-választás során szakadáshoz is vezethet, és ez a kormánytöbbség újragondolását is jelentheti. A legutóbbi romániai parlamenti választások is jelzik, hogy Közép-KeletEurópában még mindig jelentős politikai változások várhatók, a politikai szereplők cserélődése, új pártok megjelenése is ezt támasztja alá. Hasonló változásokat jeleztek a legutóbbi magyarországi országgyűlési választások is. Látható, hogy a Nyugat-Európában működő modellek nem illeszkednek tökéletesen a közép-kelet-európai valósághoz. Érdemes tehát egyéb összehasonlítások mentén értelmezni a régióban végbemenő politikai folyamatokat, és a pártrendszerek tekintetében is nagyobb rugalmassággal kezelni a létező modelleket, de akár sajátos közép-kelet-európai tipológiák megalkotásában gondolkodni.

2012 és a magyar–magyar verseny A helyhatósági választások eredményeként körvonalazódó helyzetben a magyar–magyar megegyezés esélye lényegesen lecsökkent, bár a választások előtt számos erről szóló fejtegetéssel, forgatókönyvvel találkozhattunk. Az RMDSZ székelyföldi szereplése meggyőzőnek mutatkozott, bár ha országos viszonylatban tekintünk az eredményekre, akkor kiderül, hogy a Szövetség nem lehetett maradéktalanul elégedett, hiszen például Maros megyében, illetve a vegyes lakosságú településeken a 2008-as helyhatósági választásokhoz képest szerényebb eredményeket regisztrált. De egyértelműen megerősítette székelyföldi pozíció-


2013.06.17. 9:02:00

92

Zsigmond Csilla

it, visszanyerte a 2008-as választások során elveszített településeket, melyeket 2008-ban MPP színekben vagy függetlenként induló jelöltek nyertek meg. 2012ben az MPP mellett a pártként bejegyzett EMNP is indult a helyhatósági választásokon. Az erőteljes, nem egyszer személyeskedéstől sem mentes, de többnyire professzionális kampány után, az eredmények tükrében, az RMDSZ-t nem nyomasztotta a megállapodás súlya, hiszen az EMNP választási eredményei szerényebbnek bizonyultak, mint a négy évvel korábbi MPP-s szereplés, illetve a két ellenzéki pártra leadott voksok enyhén alatta maradt a 2008-as választások során az MPP által elért szavazatszámnak és aránynak.14 Még az országgyűlési választási kampány erőteljes kibontakozása előtt elindultak az esélylatolgatások, valamint a választási törvény értelmezése körüli viták.15 Az őszi parlamenti választások során a magyar politikai szervezetek esetében is professzionális, a politikai marketing számos eszközét fölsorakoztató választási kampányról beszélhetünk. A posztmodern kampányok változatos eszközeivel éltek a politikai szereplők, beleértve a web2.0 nyújtotta lehetőségeket, a szélesebb megszólítás és a felülről kezdeményezett, illetve a horizontális interaktivitás elérése érdekében.16 Példaként megemlíthetjük a fiatalok körében népszerűnek bizonyuló Nyelvtörő sorozatot, melyet az RMDSZ készített, illetve az EMNP Élet az autonómiában rajzsorozatát. Ilyen szempontból a 2012-es választásokat fordulópontnak tekinthetjük, hiszen a romániai kampánytörténet során először sikerült valóban átfogóan alkalmazni a posztmodern kampányeszközök lehetőségeit, melynek csírája ugyan már korábban, például 2008-ban is megjelent, majd a 2009-es elnökválasztási kampányban tovább csiszolódott,17 de teljességében a 2012-es parlamenti választások során vetették be professzionális módon ezeket a kampányeszközöket a választási megmérettetések főszereplői – a pártok és az egyes jelöltek.18 Jelen tanulmány keretei között nem célunk bővebben foglalkozni a választási részvétel alakulásával és ennek esetleges strukturális okaival,19 hanem a kampánykommunikáció neuralgikus pontjait szeretnénk megragadni, mindkét magyar politikai alakulat esetében. Hiszen a politikai hitelesség a választási kampány során is mindvégig fontos kérdés marad, mely rövidtávon befolyásolhatja a politikai mobilizációt, hosszabb távon pedig kétségtelenül meghatározó erővel bír a politikai intézmények megítélésében is. Ezért úgy véljük, hogy lényeges a politikai kommunikáció és a politikai hitelesség összekapcsolása, a kommunikációs problémák feltárása, és természetesen fontos lenne a konzekvenciák megfelelő levonása, valamint nyilvános kommunikálása a politikai szereplők részéről, mivel ez lehetne a felelős politikai magatartás egyik fokmérője, mely a bizalmi tőke megszilárdulásához, de akár a demokrácia alapintézményeibe vetett bizalom megerősödéséhez is vezethetne. Amennyiben pedig a társadalmi elégedettség és bizalom mutatóit nézzük, azt láthatjuk, hogy Romániában a parlament, a kormány és a politikai szereplők megítélése egyértelműen negatív.20


2013.06.17. 9:02:00


93

Ami az RMDSZ kampánykommunikációját illeti, a legproblémásabb kérdés az alternatív küszöb tematizációja volt. Bár a törvény egyértelműen fogalmaz, az 5%-os parlamenti küszöb mellett a 6+3-as alternatív küszöb intézményét is beépítette a szabályozásba,21 a szövetség prominens képviselői sokáig kerülték az erről való állásfoglalást, majd az EMNP tematizációs nyomására, politikusai a törvény tartalmának, illetve egymásnak is ellentmondó véleményeket artikuláltak a választók felé.22 Zavart keltő és egymásnak ellentmondó volt tehát ebben a sarkalatos kérdésben a szövetség állásfoglalása, mely ahelyett, hogy kiforrott és előre egyeztetett tematizációs utat követett volna, az EMNP tematizációjának hatására sodródott és esetlegesen alakult. A későbbiekben sikerült eredményesebben megvalósítani a saját kommunikációt és kevésbé reagálni az EMNP tematizációjára. A másik problémát az RMDSZ esetében a megfelelő üzenet-szegmentálás hiánya jelentette. Akárcsak a helyhatósági választások során, a székelyföldi megvalósítások, illetve Székelyföld hangsúlyosabb megjelenítést kapott, mint a vegyes lakosságú vagy szórványvidékeknek szánt üzenetek. Ez pedig a viszonylag sikeresebb székelyföldi mobilizáció mellett értelemszerűen kevésbé tudta az interetnikus környezetben élő magyarokat megszólítani. Ez a Székelyföld-centrikusság egyrészt az EMNP és korábban az MPP erőteljes autonómia-tematizációjából fakadt, melyre az RMDSZ-nek is radikálisabb diskurzussal kellett válaszolnia. Ugyanakkor ez a radikalizálódás megnehezítette a vegyes vidékek és a szórvány esetében a politikai kommunikációt, ahol gyakran a mérsékeltebb, együttműködést ösztönző tematizáció lett volna célravezetőbb. Ezt a paradox helyzetet elméletileg az EMNP-nek is fel kellett volna oldania, ami szintén nem történt meg sikeresen, az ő részükről az üzenet-szegmentálásra is jóval kevesebb próbálkozás történt.23 A hangsúlyosabb Székelyföld-tematizációt másrészt az RMDSZ székelyföldi politikusainak markánsabb médiajelenléte és állásfoglalásai is meghatározták.24 Ezek a megnyilatkozások gyakran szembementek a szövetségi elnök által artikulált üzenettel, és gyengítették az egységes kommunikációt. Ami az ENMP kampánykommunikációját illeti, szintén tetten érhetők a problémák. Bár az alternatív küszöb intézményét sikeresen tematizálta, és erre építve fogalmazta meg legfőbb üzenetét: Minden magyar nyer!, kommunikációjában nem tért ki egyéb célok megfogalmazására, politikusainak állásfoglalásaiból teljességgel hiányzott annak a (hipotetikus) következménye, hogy mi történik, ha a párt mégsem teljesíti a parlamenti alternatív küszöböt. Ez azt a látszatot kelti, mintha az alternatív választási küszöb sulykolása lett volna a cél, nem konkrét politikai célkitűzések megfogalmazása. Ugyanakkor kérdéses, hogy mennyire volt hatékony az a kampányfogás, melynek eredményeként az EMNP arculati elemei az RMDSZ helyhatósági választások során használt arculatát idézték. A kampány során megfogalmazódott, hogy emögött tudatos döntés áll, mely az RMDSZ Minden magyar számít! jelszavára


2013.06.17. 9:02:00

94

Zsigmond Csilla

szeretne emlékeztetni, ezt számon kérni – de ez az üzenet nem volt elég egyértelműen artikulálva a választópolgárok felé.25 Mint ahogyan az alternatív küszöbnek az összekapcsolása a legendás futballmérkőzés 6:3-as eredményével sem bizonyult minden választói réteg számára egyértelmű üzenetnek, a híres 1953-as Magyarország–Anglia mérkőzés nem jelentett feltétlenül elég erős brandet az üzenet célba juttatására.26 Amennyiben visszacsatolunk a kampánykommunikáció és politikai hitelesség kérdéséhez, azt láthatjuk, hogy mindkét politikai alakulat részéről hiátusok jelentkeztek e tekintetben. A választások kimenetele az RMDSZ szerényebb parlamenti részvételét és súlyát eredményezte, az EMNP pedig távol állt a deklarált alternatív küszöb teljesítésétől.27 Akárcsak a helyhatósági választások után, ez esetben is elmaradt a nyilvános érdemi kritika és a konzekvenciák levonása és vállalása. Az RMDSZ esetében pozitívumként említhető Kelemen Hunor választásokat követő visszafogottabb értékelője, illetve a marosvásárhelyi RMDSZ-szel szembeni kritika, majd a helyi szervezet megújítása, bár az újjászervezés módja nem segítette elő a politikai hitelesség konszolidációját.28 Az EMNP a választási eredményeket csupán abból a szempontból közelítette meg, hogy a leadott voksok mögött választópolgárok állnak, így nem lehet fölösleges a párt indulása és az elért eredmény, de nem tértek ki a nem teljesített parlamenti jelenlét kérdésére. Az egymásra mutogatás és a kölcsönös kritika a választások előtt–alatt–után mindvégig jelen volt, az azóta lezajló kongresszusok sem hoztak kommunikációs szinten igazi áttörést a politikai felelősségvállalás és hitelesség tekintetében, bár a diskurzus mérsékeltebb és a sikerkommunikáció visszafogottabb volt. A közeljövő nagy kihívása a szereplők számára tehát a politikai bizalom megteremtése/visszaszerzése, hiszen a politikától való egyre jelentősebb elfordulás minden politikai szereplő számára megkerülhetetlenné teszi a hitelesség kérdését.

Jegyzetek 1

2

L. például MAIR, Peter: Party System Change: Approaches and Interpretations, Clarendon Press, Oxford, 1997; ENYEDI Zsolt: Pártrendszer és politikai konszolidáció, Politikatudományi Szemle, 1998/3., 5–32. p.; LEWIS, Paul G.: Party Systems in post-communist central Europe: Patterns of stability and consolidation, Democratisation, 2006/13 (4), 562–583. p. L. KITSCHELT, Herbert et al. (ed.): Post-Communist Party Systems, Cambridge University Press, Cambridge, 1999. Ezzel foglalkozik POLLACK, Detlef et al. (ed.): Political Culture in Post-Communist Europe, Ashgate Publishing, Burlington, 2003; MILLARD, Frances: Election, parties and representation in post-communist Europe, Palgrave Macmillan, New York, 2004.


2013.06.17. 9:02:00


95

L. RADU, Alexandru: Partidele politice româneşti după 1990, Paideia, Bucureşti, 2003; VOICU, George: Pluripartitismul – o teorie a democraţiei, Editura All, Bucureşti, 1998. 4 REYNOLDS, Andrew: Electoral systems and the protection and participation of minorities, Minority Right Group International, 2006. 5 FÁBIÁN György (szerk.): Választási rendszerek, Osiris, Budapest, 1997. 6 ALMOND, Gabriel A. – VERBA, Sidney: The Civic Culture. Political Attitudes and Democracy in Five Nations, Princeton University Press, Princeton, 1963. 7 LIJPHART, Arend: Typologies of Democratic Systems, Comparativ Political Studies, 1968/1., 5–28. p. 8 LIPSET, Seymour Martin – ROKKAN, Stein: Cleavage Structures, Party Systems and Voter Alignments. An introduction, In: UŐK. (ed.): Party Systems and Voter Alignments. Crossnational Perspectives, Collier-Macmillan, London, 1967. 9 DUVERGER, Maurice: Political Parties, Methuen, London, 1954. 10 SARTORI, Giovanni: Parties and Party Systems, Cambridge University Press, Cambridge, 1976. 11 Az alternatív választási küszöbre a későbbiekben visszatérünk, és részletesebben ismertetjük. 12 A választási törvény változtatásának szándéka gyakran megjelent a politikai napirendben. A javaslatok és elképzelések számos értelmezésre és vitára adtak okot és lehetőséget, sok forgatókönyv és sok lehetséges konzekvencia fogalmazódott meg az ezzel foglalkozó szakmai viták során is. Néhány ide vonatkozó írás elérhetősége: (letöltve 2013. 04. 28.) vagy K. M. – S. I.: Firts past the post, Zsigmond Csilla: ellenzéki szerep vár a magyar képviseletre, transindex.ro, (letöltve 2013. 04. 28.), illetve SZÉKELY István: A módosított parlamenti választási törvény dilemmái, Pro Minoritate, 2012/ősz, 3–8. p., (letöltve 2013. 04. 28.). 13 TÓTH Csaba: A magyar pártrendszer fejlődésének fő iránya, Politikatudományi Szemle, 2001/3., 81–103. p. 14 A helyhatósági választások eredményeiről, ezek értékeléséről sokat olvashatunk például a Transindexen: (letöltve 2013. 04. 29.) vagy a mensura.ro elemzésében: (letöltve 2013. 04. 29.). 15 Átfogó és alapos összefoglalót közölt ezzel kapcsolatosan a mensura.ro: (letöltve 2013. 04. 29.). 16 A kampányok Pippa Norris-féle felosztására gondolunk: NORRIS, Pippa: Political Communications and Democratic Politics, In: BARTLE John – GRIFFITHS, Dylan (ed.): Political Communications Transformed: From Morrison to Mandelson, Macmillan, Basingtoke, 2000. 17 Gondoljunk például Kelemen Hunor elnökválasztási kampányára. 3


2013.06.17. 9:02:00

96

Zsigmond Csilla

A korábbi választások során is találkozhattunk egyes jelöltek kiemelkedő választási kampányával – mint amilyen az előbb említett elnökválasztási kampány volt Kelemen Hunor esetében, de akár az Antal Árpád, illetve Borbély László polgármester-jelölti kampánya, vagy Borboly Csaba, Korodi Attila választási kampánya is említhető. 19 A témában érdemes többek közt Kiss Tamás és Barna Gergely elemzéseit megnézni. 20 A demokrácia alapintézményeibe vetett alacsony bizalom körvonalazódott a legutóbbi májusi felmérésekből is, melyet az INSCOP készített az Adevărul napilap felkérésére. Az eredményekről bővebben itt lehet olvasni: (letöltve 2013. 04. 30.). 21 A Lex-RMDSZ-ként is említett kitét már a 2008-as parlamenti választások előtt beépült a szabályozásba, amely 2012-ben is ugyanúgy érvényes volt, csak a Szövetség korábban tudatosan kerülte ennek tematizációját. 22 A skála széles Frunda György állásfoglalásától, mely egyértelműen tagadta a törvény által garantált lehetőséget, Márton Árpád árnyaltabb, vagy Kelemen Hunor tényszerű megközelítéséig. 23 Székelyföldön kívül sikeresebb tematizációja talán csak a Gergely Balázsra épülő kolozsvári EMNP-kampánynak volt. 24 Csíkszereda polgármestere, Ráduly Róbert Kálmán, hosszú ideje „különutasnak” számít az RMDSZ-mainstreamhez képest, de gyakran szintén önálló szócsőként jelentkeztek Borboly Csaba és Tamás Sándor megyei elnökök is, illetve a választási kampányban gyakran állástfoglaló Antal Árpád András, akinek üzenetei nem egyszer szembementek a szövetségi elnök üzenetével. 25 Legalábbis ezt jelezték például csíkszeredai egyetemista fiatalokkal készített fókuszcsoportos beszélgetések (Zsigmond Csilla). 26 Az előbb említett fókuszcsoportos vizsgálat szintén ezt támasztja alá. 27 Elérte viszont a bűvös 50 ezer szavazatot, mely a párt egzisztenciája szempontjából fontos mérföldkő, de ennek tematizációja a kampány során egyáltalán nem került be a köztudatba. 28 A jelöltállítási folyamat, az ellenrendezvény, majd a korrigált választási folyamat, valamint a politikai felelősségnek a helyi szintre való leosztása nem erősítette a professzionális kommunikációt és a felelős megújhodás hitelességét. 18


2013.06.17. 9:02:00

PÁRTRENDSZERRŐL, POLITIKAI KOMMUNIKÁCIÓRÓL A 2012-ES ROMÁNIAI PARLAMENTI VÁLASZTÁSOK KAPCSÁN

Recommend Documents