Kajla Béla
Versek
Magamról 1929. január 24-én születtem a felvidéki Véke községben, gazdálkodó család második gyermekeként. Az öt elemi elvégzése után a sátoraljaújhelyi polgáriba jártam, majd onnan a nyíregyházi tanítóképzőbe iratkoztam 1943-ban. Sajnos, szülőfalumat ismét Csehszlovákiához csatolták, így két évig határon át szökdöstem, hogy tanulmányaimat folytathassam. A Felvidék 1938-as felszabadulását megelőzően is – magyarságunkat nyíltan valló, Trianont soha el nem fogadó – Édesapámat népbíróság elé állították. Felmentése korai öröm volt. Rövid idő múltán – a Benes-dekrétum alapján – földünket, házunkat, minden ingóságunkat elkobozta az állam. Kevéssel ezután felkerültünk a Szudéta földre deportálandók listájára. Az elszállítás elől szöktek meg szüleim a katonáktól körbezárt faluból egy parasztszánkón. Földönfutók lettünk. Tanítói oklevelet kaptam, s még az év őszén (1948-ban) a Nagyhalász – Érhát tanya nyolcosztályos iskolája egyszemélyes tantestülete lettem. Két évig voltam a tanya mindenese, aztán felvettek a budapesti Eötvös Lóránd Egyetem bölcsész karára. Egyetemistaként voltam – kollégiumi nevelő, gépkocsikísérő, TIT-előadó, és még sok minden, ami kevéske pénzt hozott, hiszen szüleim nem segíthettek. Tanári diplomát 1954-ben kaptam, aztán tanítottam általános iskolákban, gimnáziumokban, voltam kollégiumi igazgató, majd nyelvtanár a Műszaki Egyetemen. Megemlíthető még: a hatvanas években verseim jelentek meg a Kortárs, az Élet és Irodalom és több más lapban, amíg egy Népszabadságban megjelent karcolat lemosott a közölhetők listájáról… Kajla Béla
3
ANYÁMNAK
Anyámnak Életet adván – nekem adtad a világot –, botló nyelvem szépen szóra igazítottad, a jóság édes kényszerével törtél, értelmem táruló kapuját te nyitottad meg, lázam beteg rózsáit tépni meg nem untad, szádtól-vont falattal verted el éhem, kéretlen is mindig vágyam lested, letagadtad szomjad, hogy engem megitass, hajnalt csúfoltál reggeli álmomért, szemed fényét gond-ködök itták fel, múlt-mosolyú szádra szigorúság hűlt, s a közönyös földet könnyel-verejtékkel adásra bírtad, hogy legyen kenyerem, éjeidben álmatlan várás voltam én, szereteted hozzám alázta segíteni Istened, s elfogytál te, míg én idáig értem. Fogd hát ma kérges két kezed közé penge-él arcom s gyűrött homlokom lélekpazarló tekinteted pihenjen el.
6
Párbeszéd látod az alkony nesztelen meglep leple ha zizzen – lépte alatt nem dobban az út meg fák levelével hűs szellő játszik hangja de halk ma – gyullad a csillag az ég peremén állom a várás vak meredélyét ösztönöm vonna a mélye felé – majd nyugtot az ád túlnan az árkon – messzire innen fény szeme villan – a város üzen – rám untalan vár rög szava gördül – hangja de vádló – nem lehetsz hűtlen – jajdul a föld rám – gyermekem voltál könnytelen szemmel – száradó számból csuklik a hangom –visszajövök még jó anya hozzád tíz tűnt fölöttem gyilkos irammal szálltak az évek – lásd be sorsnak vert vasa megköt
7
Tűnődés Szél-aszalta rögre esett mag vagyok. Összefolyó égbe vágnék ablakot. Süket fülbe dallam szállnék, meg nem ért; gyanú les rám, – reméli – tán tetten ér. Cinikus is lennék – jó – de nem lehet, kopott szívem kikopogja vesztemet. Csigolyám meg összenőtt mind – hasztalan –, mert ki hajlik langyult szóval, haszna van.
8
Sásvirág Polcot ülő jó polgár vág grimaszt rám, fintorognék hasonlóképp, vigasz tán? Enyém a jog, övé a pénz, – no de kár – tűrni kell, mert belvárosi proletár. Utak szélén, árok partján nőtt e dal, kérdezetlen, de elmondja: Mit akar. Érdes magvát messze viszi még a szél S ezer közül egy talán jó földbe ér.
zöld szememben meggyúl sárga tölcsér kelyhed fakó lángja jaj de nehéz várni rád lápon nyíló sásvirág bármit nézek abban látlak szám is sárgán dudorászgat aki látott vár terád lápon nyíló sásvirág elmúlt illat kísér téged a bibéden sárga méreg nem győzök már várni rád lápon nyíló sásvirág
9
A vándor diák dala Mért is jöttem – mért – ki tudja, kerekedtem vándorútra; vándorútra – messzi tájra –, nem úgy kérdem, mintha fájna!
Hajam nő, míg szála ritkul, ráncok szólnak titkaimrul; arcomnál már több a homlok s nótás számban néma gondok
Köd köpenyem vállra vetve, nótázva meg keseregve; keseredve – mennyi daccal –, sehol sem várt teli asztal.
Ahol járok, fogy a bánat szítok titkon hitet – lázat s ha rám jár a törvény rúdja: Messze visz az ország útja.
Bandák között magam voltam, künn tágasabb, így daloltam. Így daloltam – s ma sem másképp – ha úgy esne, odébb állnék. Fillére sincs – ez így mondta –, szótlan volt az – vállat vonva –; vállat vonva meg se látott, ezért ma is odébb állok. Hívtak – hitvány bért ígérve – s nem volt bennem, aki kérne; aki kérne aláztatva. Mondták is: Majd alább adja. Sovány gőgben vagyok gazdag, megmaradok így magamnak. Magamnak meg annyi másnak sz’ akadnak még sokan társak.
10
11
Karácsony elé Küldj kék havat meg csöndbe-lágyult dallamot december éj. Gyújts szemünkbe csillagfényű szelídséget s tereld indulatunk gyanta-szagú félhomályba, hol könnyet csupán csöppnyi gyertya ejt.
Perce sem múlt – még helyed se hűlt – s messze vitt a lenge szél; ködös szemmel kísértelek, hátha vissza intenél.
Fejtsd le a még vicsorgó világ fegyverre feszült ujjait s a fagyvert arcokra melengess mosolyt. Egünket tartsd tisztán az irtózat jelenésitől.
A szám szélét kékre rágtam s e közönyös Budapest, nem sejtette – nem is bánta – hogy e nap már csupa est.
Kék havad békéjét küldd, nyugalmát a zöldellő ágnak s szívünkbe a szeretet tűzpiros virágát ültesd december éj.
12
Egyszólamú bánat
Buldog fejű buszra szálltál – villant s eltűnt szép bokád –, zsebbe-kézzel ejtett vállal oldalogtam én tovább.
Ez kikerült – nekem jött az – örvénylett az ember-ár; fényözönben fürdő utcán így morogtam: Esne már!
13
Városi muskátli Virágom, virágom – városi muskátli – ablakba raktalak; megbámulhat bárki. Virágom, virágom – kormos harmat lep meg – gyász-zöld a leveled, tán azért szeretlek. Virágom, virágom – tél jön nemsokára – dér-ezüst levél nő bokorra meg fára.
Zoltinak Dércsipkét ver fekete éj, dermedt ujjal matat a fagy; puha pára fonalából hideg csillag sugarából Jégkirálynő játszi kedve fátylat sző a néma Holdnak.
Virágom, virágom – városi muskátli – beveszlek, te segíts tavasz jöttét várni...
14
15
Nyárvégi számadás Fecske cikkan – kéklő penge – esőterhes ég alatt; eltűnődöm – fakul a nyár – lám az élet így halad. Szaporáztam szorgalommal ritkán csupán magamért; bablevesbe, káposztába kaptam érte a babért.
Üzenet Mondja szemem s hallgat a szám: Műbőr–kabátöved megoldanám. Boltján homlokodnak röpke a fény; Nyári alkony tüzét ráhinteném. Utca-erdő mélyén futnék veled, arcunk legyintenék fény-levelek.
Érhát-tanyán Budapesten rágódtam az igazon, csöppnyi siker nagy szándékból; ím az életvigaszom. Okulatlan oktatgattam szíves szóval másokat, mosolyukban fogódzom meg, hogyha kétség látogat. Szemerkél meg ágat hajlít őszbe barnul már a nyár; feddve magam – morgolódom –: inkább tarlót hántanál.
16
17
A zápor
18
–
Mezítelen talpa nedvesen csattogott cserepen bádogon lihegve átfutott hegyen és városon meglepett minket és gyanútlan másokat lásd e suhanc zápor –
–
azután hirtelen nem tudva – mit tegyen – megállt önmagától –
A SZOMORÚSÁG ÉVADJAI
19
Otthon
Apám
Szegény öregségszagotokat jöttöm el nem űzi, szeretetem az árral itatott falakat ki nem szárítja, sem széles tenyerem nem fedi be a csurgó tetőt.
Kést emelek rád lemarni széttört arcod revét
Hozni nektek örömöt csak úgy tudok, ha lelketektől fényesedett drága ajándéktokat elfogadom s viszem görcsösen szívemre szorítva.
szád szigora ernyedt rendjében már csorba a mosoly
didergőn matat pergamen arcodon a jégélű penge bátortalan
szemed az ég oldja kékje fakó a semmibe pásztáz
Krómozott kacatokkal gazdagodók között látástokon boldog fájdalomtól párásodik nagyon fáradt szemem és már mindig látni vél, hiába tűntök a borongó zempléni tájnak barna rögébe.
20
21
Azóta
Gonosz vers
Nem tudtad – az ősz mosolya voltál – veled vigasztalva megfáradt fiát, mert komorabban kőből kélt szobornál becézgetett egy emlék-medáliát.
Elmegyek majd – egyszer – irigy szelek szárnyán; hit nélkül üzenem: türelemmel várj rám.
Fenn – a dúdoló domb széles mellén – otthonra lelt száján a neved, s a feldobott érme Holddá telvén, haza indult véled, mert este lett.
Dér ne verje kedved, gyenge tested ójjad; hűtlen megvártalak, majd lemondok rólad.
Azóta tőled indul, ha lázad s szeméből kihamvadt az alázat, mert titkok útjai vonják tovább; –
Elmegyek majd egyszer, – sohanapján este – feszülj vashűségbe lépteimet lesve.
az életet tereli rendbe – szépbe – jelektől igézetten és igézve, gyűjti egy emberibb ég csillagporát.
Csókot gyűjtök addig s öl-emésztő lázat; várj, csak várj odáig odaadom másnak. Gonosz-rossz versemet őrizd elmúlásig; ez sem a tiéd már habár annak látszik.
22
23
Hűség Ne hidd, hogy megadja tested örömét bármi más; ökölbe szoríthatod kezed, benne ég úgyis a simogatás. Ne hidd, ha a már a kék didergés is hevít hogy csupán hús meg ideg s majd megkopnak reflexeid. Ne hidd senkinek se el, hogy a hűség meddő dolog; s ne legyints rossz mosollyal: – ezután csalni fogok – úgysem sikerül.
Nélküled Harangvirágot ingat a csönd kelyhében bolyhos a némaság Kancsal élet keserve a kedvem Tök-inda terveken bolond gyümölcs érik Kaján-sárga virág kelyhébe bódulok Pillanatnyi tüskét szaporáznak percek Óra-göröngyök meg tarkón vernek addig nyirkos várás fáraszt penész a szó számban Torzra kopott a Hold Felhő-rozsda széle ráncosult lepedő gyűri izzadt bőröm megfullaszt az álom a párna számra ült Látod – beteged már nem lehetek jobban – Hőségtől tapadó szurok-sár sem őrzi ejtett fejjel nyomod keresem nyugtalan kutya rémülettel koccannak körmeim Tétovázó a szó – a neved nem leli fülem ínség háza – hangod aranyától fosztottan oly szegény Kezemen vaskesztyű – bőrből való kéreg mert kövesült emlék téged simítása
24
25
In memoriam – 1944 – ...bordák billentyűin futamló csont kezek kipreparált emlők – megőszült gyermekek fönn kóválygó téboly – szemből folyt értelem seb – vérrel szennyezett – üszkösült s vértelen szűz-szájra tapadó állatkörmű tenyér iszamlós vad sikoly mi szív mélyére ér
Olvasás közben Szemem századokat pásztáz; vérmocskos múltunkban csak fonnyadt fény terem... Vergődő szívemben hogyan férsz el maroknyi ország s te hegynyi történelem.
kretén rémület és béna riadalom vérhab szájak sarkán és vérhab a dalon otthonokról hámló – porrá omló falak letépett állkapocs s benne végső falat dögszag émelygő föld s attól sápadt egek dögszagú szándékok – dögszagú lehelet hamvadó pernye könyv mibe a szél lapoz s ha írt hát hozzáír újabb iszonyatot kinyílott ágyúcső – öngyilkos vas virág hitetlen keresztek – szédült litániák őrültek játéka – becsomózott sínek éhétől veszett eb mi urát eszi meg...
26
27
A mélyből Szegénységem gettójában tizedelt örmény hispánia mórja füsttel szálló zsidó s harlem négere vagyok Törött kőtáblám tűzmarta bibliám nyűtt koránom hiába emelem feléd Uram
28
Mari Hogy rég nem vagy már, érzik ínséges idegeim s lassan testem is elfelejt; ám most e lány ki tereli haját, hogy visszahulljon s terelhesse ismét, úgy idéz, hogy itt vagy megint.
29
Hóra–jégre Hiába is rejted ruhák alá sebed; bélyeged csak gyötör – mint a Nyár égetett.
Bölcsesség Az ember korlátolt buta portást ha lát, Menten megérti a hatalom lélektanát.
Felitták a füvek – bárhogy is akarnád – örömívű testét – melle kréta-rajzát. S hogyha felidézed húsod titkos üdvét – tarkód belefájdul – mintha bottal ütnék. Vágyad – hogy kilángol – hányszor s hogy rettegtél – lásd – hogy percre hűtsön – kevés e kemény tél. Akkor elhallgattad – mit nem adnál érte – ma – vérző körömmel írod hóra-jégre.
Sóhaj Az idő türelmes – ráér, babrál, virágot szirmaira bont; Messze jársz s felissza nádsuhogású alakod a ködlő horizont.
Hajnali felriadás Ha jég-kéz markolász szíved körül, rád les és megkérdi: Minek örülsz?
30
31
Hívás közben Fusson hát e szikrázó jel tehozzád, bejárva huzal-idegek bogos keserve-hosszát. Csengjen – riadva –, ha kell, mert nem talál – hétszer –; üveg-csöndedre kiáltva hulljon e gyémánt ékszer. Mert mindig hívlak, ha kell felvillanó emléked vakít s hangod aranyát ígéri a fekete bakelit.
SZERELMETLEN
Ha a gond vonatütközője homlokomon csattan, és az örömeinket gyűjtő pontnyi pillanatban. Mikor fekete csönd falára a vágy rajzol pirossal s ujjaim emléke melled dombjaival forral; vagy ha megüt a múlásra időzített rettenet, hogy leporló éveimből mily’ kevés telik veled!
32
33
Szerelmetlen Fázós álmaim menteni raktam e házat. Hó falát jég köti, négy fala megvéd. Napja az emlék, Tegnapból mentett Északi fény.
Búcsúzás Szememben könyököl a bánat, nem szól, nem int, csak néz utánad.
Boldogság Feltételes módban hallgattam el vágyaim, De hangos jelentőmódban mondtam le róluk.
34
35
Befejezetlen zsoltár Eléd terelem a bánat göndör báránykáit; fogadd kemény oltárodra s engesztelődj szerelem. Törvényed szegetlen; – engedelmes szívvel járom utad tüskés árokszélét és gyűjtöm ritka százszorszépeid. Boltos hegyek sóhaját zúgató fák alatt búvó bokrok rejtik titkát előtte is –; hogy mennyire – ne tudja meg! Ékes füzért – csókokból dísznek – csak én kapcsolhatok nyakára! Merni se merje más. Ön-porával csiszolom lelkem; fehér fényét maga bontsa fel s röppenjen felé hétszínű fény-bogár. Az éj templomában neki zengtem a csönd érces orgonáját s gyújtok az égre száma-nincsnyi csillagot.
Ablakban Loppal jöttél őszi nap. s így találtál – hallgatag. Nincs mögöttem fájó emlék, halottam sincs – kit temetnék, Hull az eső – hull a gond, lóg a felhő – égi rongy. mégis elönt bágyadt bánat; felsóhajtok nyár utánad, Alattam a völgybe’ lenn őszi szagú csend pihen. elmerengek egyen-máson – elcsilingelt kacagáson, Tétova a szálló füst, szétszóródó szép ezüst tűzcsókú nap melengetett belül éreztem a csendet, Túlnan messze fogy a hegy, puha felhő vele megy. megremegtet még az emlék, újra vágyva visszamennék. Perzselt levél útra kél, borzongatva fut a szél.
36
37
Almaízű ősz
Meditáció
Harapás harsan nyersen, számban ízzel gyúl a nyál; ősz-elő legyint lágyan s már hűvösre hűl a nyár.
Aki emeletet épít, lassan magasra ér s onnan messze lát; mosolytalan mereng – ha visszanéz –: Fura a fordított világ.
Perc kezdte ki s megbillenti, – a levél keringve hull –, tiszta tó volt az ég még s most szennyesre komorul. Ritka villám se villan, őszi szélt sóhajt a nád; méregzöld hullámain dúdolja sóhaj-dalát.
Aztán, – mert tovább is űzi szépteremtő láza –, berajzol otthonnal egy akkora lapot, mit lenn a Föld határol s fönn a forró csillagok.
Milliónyi eső-szálból gyöngyszín függönyt sző elém s ködbe fogy a kedves táj, mígnem néked küldeném.
38
39
40
Esti fények
Üzen a mező
Szurkos bőre hol felreped neon-sebből csurran vére; gonosz tüzek hullottak a tornyok kemény ujjhegyére.
Tűz-napja megaszalt, áztatott a zápor. Fukarul fizetett, így vert el magától.
Levelek közt porlik a fény, felhőn ködlik ott – legfelül –; futó autók fém-homlokán hosszú karcsú kévébe gyűl.
Mégis – reggeleknek szakadt szándékában – beismerem fájón: Megint visszavágytam.
41
Tavaszköszöntő Leng mint viszed lomha vállad, Szél cibálja dús hajad; lépést teszel lépés elé s mögötted a bú marad. Szemed résnyi – közte ránc van, hideg éllel messze lát; vágva kutat, rebbenetlen – hátha öröm les ma rád.
Portré Mennyi lábnyomot őriz tétova Élet-ösvényed ázott agyaga. Arcodon mindenki mosolya, a hímek légyröpt-tekintete még gyakran rád talál, ám nyomukat gyorsan mossa az önöblítős lelkiismeret.
Eresz ejti kalapodra, – cseppé ernyed már a hó – nyersízű szél dudorászgat, nótád azzal szárnyaló. Mint a tél-vég barna napján felhők mögött kék az ég –, csákány-véste köves arcod harsány kedved rejti még. Öröm-vágyó, fény-imádó: tavasz jötte kell neked s szügybe szegett nehéz fejed jó mosollyal felveted.
42
43
Profánia Áve-máriásan első dalom voltál ma ami feléd száll – dzsesszesített zsoltár felhő-rajz volt arcod messzi mezők táján most meg itt villan fel – autók kék zománcán kerge ösvény mellett puha lépted lestem most a busznál várlak – nyersen-türelmetlen egykor ígéretből gyöngyöt fűztem neked ma feketét főzök s pirítom kenyered
Előadás után ( – mondtam volna –) Lánya Amon-Ré fiának – áldozópap s egyben áldozat – mutasd még képed arany álarcát s ne vidd el patyolat lepelbe burkolt tested ringó csodáját; álljon még kékzománcú szarkofágod mielőtt mai utolsó utadra vinne – a folyón túlra – ahol otthonod szikla sírja vár. Szolgák elsője –, utolsó írnoka atyád robotosainak kérlelve kér: Maradj még, szép szavak varázslatos tudója; szádon lángba bomlik a papiruszok lelke és feltöri gond-piramisaink halotti kamráját: Szívünk titka így általad mind a Napra tárul. Csípőd vonaglása is elkárhoztat s jaj – a kárhozat vágya mennyivel több szálló por-hitünknél. Ints és nyomán a Nílus térül; kezünkkel illetett kövek az idők végtelenjével pörölnek majd. Mégis – meredne bár a csonkja –
44
45
csak simogatásod emlékét őriznék a lecsapott tagok. Állj hát egy szűken mért percre, csak amíg a józan óra egyetlen egyszer körbe jár s mutasd arcod fotókon kopott köznapi látomását és adj egyetlen fáradt mosolyt. A kékkel árnyalt utca népe kérlel, amint alázatlan hódol neked.
Add nekem Add nekem a Napot s én megőrzöm neked. Égre nézem szememből a csillagot s homlokom Holdját melledre tűzöm ha este lett. Add nekem két karod közét ha ott visszhanggal dobog a hiány; míg kínnal biceg a gyalog-idő – odahiszem magam –, hogy ne kelljen várni rám. Add nekem a szád, ahol mosolyt bújtatsz és megül a beszédes némaság; miben száz szeszélyes ízt idézel, a bársony bánat bíbor boltú otthonát. Add nekem a titkot, – a melledbe hűltet – mi ott kékül szíved alatt s ingerülten arra bujt, hogy velem-vert életedből már kitagadd magad.
46
47
Add nekem agyad is – életed titkos laboratóriumát – miben emléktűzön mai vágyat forralsz, s faggatod a széthulló lombikot: Jövőnk mit rótt ki rád.
48
Vázlat Forró szél kavarta kráter – porból örvénylő vörös váza növeszti égig önmagát s széthull – mire összeállna –.
49
Etűd Sötétkékre edzi az eget az éj, nyugvó utcák hosszán meg-megfut a szél. Nyomán arany zápor zizegve pereg, ezer írott levél – mind egy üzenet. Néma álmú házak homlokán homály, tündöklő tér partján autó álldogál.
ÍGY
Acél vessző lendül – fátyol-fény suhan, ezüst Hold-karéj most sétáló utam. Túl a tömbök árnyán – tán Csepel felett villanatnyi hajnal festi az eget. Öblös csönd uszályát viszi a folyó, száz beléhullt lámpa – oldott tűz-golyó. s hol az utak ága hegytetőre fut emlékeik őrzik könnyes csillagok.
50
51
Az írnok
A kőműves dala
...és téged – félszabad szolga-társ – milyen elhallgatások sorsa vert ...? hány gondolatod gőzölgött el Nap-istenek forró vakulatában Agyag-álcájú homlokod mögül; s mit súg alfa-sugarú szemed évezrek homokviharján át rád tágult enyémnek?
Egy politikusra Így bírált meg a kor:
52
– Selejt – – s elejt. –
Kószálnak még fanyar szelek ámde a fagy felengedett pakolj asszony; hív az út becsapom a kiskaput.
Havonként ha fogy a meleg asszonykám majd ad meleget puha ágyat jószagút s hétfőn reggel vár az út.
Sipkám siltes – zöld a láda így megyek a vakvilágba. hív a falu város vár otthont akar állna már.
Ha az idő úgy zordulna haza visz az út majd újra átpihenem a telet ringatom a gyereket.
Ezek a nagy vörös kezek álmodják az emeletet kész falán majd zöld az ág így ifjul a vén világ.
Tavasz jöttén újra mondom csitulj csibém – kis bolondom pakolj anyjuk hív az út s becsapom a kiskaput.
53
A milói Vénusz előtt Hol van a kéz már – lepled lehántó – s az öngyilkos vágy, mely feltámad újra? Hol van a szándék, – a győztes – mely megtalált mégis, hiába rejtett előle az oly konok és ostoba kő?!
54
Türelmetlen Nem bírta kivárni, hogy költőnek mondják; nyomdafesték-ínség növelte sok gondját. Ám nagysága mára nem vész ki e korból; költő ő! Hirdeti – a telefon-névsor –.
55
Arc de Triomphe du Carrousel Benned a győzelem nagysága, szent íve árad; énbennem emlék; egy csomó rózsaszín fehérnemű.
Béke Hitünk nylon-szálán hószín galamb lebeg, s alatta harsogón alszik egy rakéta-hadsereg.
Politika
Miniatűrök
Idézésed Kék acél a nyári ég fönn, lennről lesem zöld ág közön; meg-megpihen – kószál, szemem: emlékedbe öltözködöm.
Lépteid Puha homály – bársony moha, lágy folyondár s csönd otthona; négy szökkenés e nyolc lépcső –. lépted várja s nem jössz soha.
Választunk; – egyből –! Hol itt a tétovaság?!
56
57
A gondolkodó (Rodin) A döbbenet hallgat így: – ami volt, minden kevés; homlokát végzetéig veri holnapi sorsa: a felismerés, ami a hitből a tudatig vezet; oldhatatlan ezután minden tette: őre lett az emlékezet –.
Le Boulevard St–Michel Emberhordalékoddal sodródtam a Szajna felé – messzi-nép nézelődő fia – ám fel nem akadtam hálóján az érted-meghalásnak. Engem már otthon várt vágytalan légyottra az ősz.
Létre verő eszméletünk anyagba írott perce: – lám, szólna már a száj – dadogna még s inkább önmagába mar; bronz ajkából nem serkenhet vér s tompa ércben zendül csak a jaj; izmok kötegében indulat feszül s bár kész már a pillanat, parancsot nem ád még az agy, hogy görcsből szabadult keze a világ után nyúljon.
58
59
Tömörebben Hallgass, hogy kísértésbe ne vidd a szavak éber és hű fegyőreit.
60
A tokaji ürügyén Máslások, hazug aszuk, feltöltéses lőrék; Mondd, mikor mered megölni Magadban a szavak hideg vasú fegyőrét!
61
Pincesor A hegy méhében békét erjeszt a must. Csak az álmodó ajtó reccsen: Emlékszi még a zuhanó puska-tust
Véres november Vasravert véres világ – gyötört ember-ész; fényedre csizma hág, inadban is félés remeg.
G. L. szobrászművész sírverse Vitattad végig: – ki a keményebb – ? Te – mondta – s porlott a kő.
62
63
Így Letagadni ráncaim már nem lehet, nem is űzök őszi égen felleget. Hűlt mosolyom szájszegleti keserű, – hangtalan – csak belül csillan a derű. Fénye elég, nem vágyom már a Napot, kérdezetlen mért is szólnék; hallgatok.
64
BEZÁRTAN
65
Bezártan Gondolat-tetveim belülről másszák piszokszürke hajam s aszalódó bőrömben szorongok megint. Messze szakadtak éjeit virrasztom itthon is, pedig hangos szelídek garázda álmait meg nem zavartam soha. Pelyva-emlékeimet a rosszkedv szele szórja szemembe s gyulladt káprázataim nem gyógyítja rossz szesz de a szerelem gyötrő irgalma sem.
66
Lengő monológ Makacsul állom e helyet; ám ha nyomnak – okosabb én – engedek. Előtte járok így az erősnek is és joggal gőgös, aki elől mehet. Mást meg követek lendülettel, a buzgó követéshez lendület kell. Jellemem titka: állni szilárdan s engedni elvből, az erőt meg követni; ez megtart s véd minden bajtól! Deklarálta s orrba vert a lengőajtó.
67
Párhuzam Amint apád a maggal tette – naponként gondolatod veted; kezed rá is áll, de hol az a lendület. Meződ csupa kő, tűzfal a láthatár, szennyes a szél s lámpa itt a Nap. Ám míg őt röghöz kötötte sorsa, téged itt tart az akarat.
68
Rigmus Hályogos ég esőt esik így telik ki esztendeig; utcahosszat lucsok mocsok, csusszannak a villamosok. Hályogos ég esőt esik kiderül még esztendeig; Fölszárad az utca végig jeges téli tündöklésig.
69
Őszi rajz
Egy szerelem két dala
Fénytelen felhők alatt az ősz tekergő szele jár; szálkás-röptű varjú csőrén éhesen kordul a ,kár’.
I.
Hályogos hajnalokon didereg a világ s korán kelők zsolozsmái pogány litániák.
hanyatt néztem ezüst égre, rezgő-nyár sok levelére;
Nyáremlékű sóhaját adja ki talán: hószín pára tódul a ló nagyra tágult orrlikán. Kék kökény barna bokrát ezüsttel szórja be a dér; ingó ágán riadt madár kiáltja: Itt jár a tél!
Delén a Nap szinte lángolt, arany szál nőtt sugarából;
zizegtek a falevelek s így üzentem velük neked: – Gáton innen susog a nád ingoványon jutnék hozzád – – fogaim közt fűszál remeg indulnék is – jaj nem merek – – gonosz a láp – nyomom veszne – anyám apám hol keresne – – lidérc lennék – vizek lángja éjten-éjjel visszajárva – – s ki simítná kerek melled Kitől lennél anyás-teltebb – – mosolyod ki tart’ná számon ládd magam is benned szánom –.
70
71
II. Delén a Nap szinte lángol, arany szál nő sugarából; hanyatt nézek ezüst égre, rezgő-nyár sok levelére; zizegnek a falevelek s mit üzenjek velük neked: – Száraz a nád – azt susogja – ha akarna – menni tudna – – fogaim közt fű nem remeg ne várj tovább – mert nem megyek – – gonosz láptól távol járok s megűznek a sóhajtások – – lidérc csupán szemem fénye de hadd égjen – mért ne égne – – dalos számon fanyar nóta s fülelek a rádióra – – s ki simítja kerek melled Kitől lettél terhes-teltebb – – mosolyod ki hervasztja el s mire mentél szerelmemmel – ? –
72
Presszó wurlitzerrel Látni vágytál. Itt vagy. Kerekülj hát kíváncsiság. Ízleld e torz neobarbár komédiát. Gáz, gőz, bűz-ködben ülj s hagyd múlni, magamagát öli az Idő s míg begyúl a majom-világ, – csodáld e helyet – idétlen állat itt a lámpa is mi a falból kinő. Aztán – ha akarsz –csábulj. Nők jönnek, mellük duzzad, burokba sajtolt, kerek. Ha forintul szólsz s rumról, menten megértenek. Tomporukon s mellük alatt felleled más kezek nyomát s biztatnak majd: A dadogó gyönyör tegnap kezdett mondatát ma te mondd tovább. Ágyékig nőtt homlokok mögött sejlik itt az ifjúság és szakadatlan bömböli a nikkeles láda elölről hátra – majd vissza is – 73
mind a húsz dalát. Ránganak, agyukban szaglik az ösztön. Mellükben tompa tam-tam dobog; kifordult szemükben meglátod a másholt, a bő keblű Nagy-Sztárt s Hollywoodot.
Az erő itt újra áru lesz s az árnyékban törvénytelen profit terem és amíg tovább dagad az okos adóalany keszegre fogy a megtévedt értelem.
Kanulni bölcsek furcsa csordája űzköd amott. Még kívánást kíván. Tarkójukon a gyérülő vágy lágyul; nézd a remegő aszott kezet: családot csal s milyen bátor, amíg az asztal alá nyúl.
Öklend a lélek, dühtől szűkül az elkerült kíváncsiság, s ezután sem tapsolom e neo-barbár komédiát.
Amonnan rád keni mosolyát az elkésett merés, Fogatlan, briost csemcseg s gerincedben sokkot érzel amíg szemedbe néz. Szikkadt testét új nedvvel oldani, – no nem ingyen – azt nem lehet. Ám ódon arannyal kerít s ha kevés, kerít egy ingyen-albérletet. Szőrös kezek közén szivárog a szennyes haszon; konyakot rendel a sete szándék s a csukló kortyba bele bambul a megejtett szorgalom. 74
75
Bánat
Monológ (Elmondja a Pannoniában ideiglesen tartózkodó XII. légió egy fáradt katonája.)
Lefonnyadtál számról szép szirmú szerelem, gránit hallgatás ül tömör csönddel rám. Szemem tompult tüzű, fény verte fél-vakra, kőszál pihenetlen meg nem fogva semmit. Behorpadt homlokom ejti büszkeségét s rokon redőket lát, ha nézi a föld.
Megülte már gyomrom a lenyelt világ, míg vérben térdig átláboltam Hispániát, Galliát. Arcukra gyötörtem mosolyt, – szájukból kenyeret... A katona csak elvesz – éhes – s a megvert? Megszokta s mit is tehet... Aztán – menni tovább – parancs szerint, és ölni, mint a vad, hisz’ ki előbb sújt le, az megmarad. Ember-négyszögünk izom s bronzból összeállva hirdeti gőggel: Ím, a Hatalom geometriája! Agyunkban jól kötözött eszme: Mi Róma igaza vagyunk! Igazunkban rettentő erőnk s tudjuk jól, hiszen az erő mi vagyunk. S ha – mint gyakran megesik – vétlent sújtana a kurta kard – az oly kevés –. Ki kétlené, hogy jogunk akár százannyi tévedés. Mögöttünk latint bifláz barbár germán s riadt Pannonia, mert rettenten remél: Övé lesz általunk a Pax Romana joga. Olykor – éji órán – muszájba szíjazott testünket magára hagyja a megfáradt lélek, – otthonos álom becéz, szánk dajkája lágyabb szavaknak, ám riadtan eszmél s „éljen a Légió”-t kiált, mert Róma füle hosszú s markában szűköl már a fél világ. 1963
76
77
Fényben-fájdalomban Duray Miklósnak
Ím – itt állsz újra, megint. Emlékeid nagy dombja tömörül alattad. Hűs szelet s felhőt – ezüstöt – küld a Vihorlát; Véle üzen Vízmöge s a Kárpátok nagy hegyeinek idekéklő árnya. Alant a falu, bodzapuskás múltad, virágillatú sátoros ünnep, amikor népe látni baldachin mosollyal indul az Úr; Jázmin-szüzecskék szirmukat szórják elébe. Jószagban térdig, áhítat hangján zengi nevét itt négy falu népe. Anyád keze boldog-bilincs, ahogyan őriz: Jaj, el ne bitangolj, mert szent ez a nyáj. Mögötted s lábadnál temető s hányadik immár! Fonák folyó, felfele árad s elömlik a domb magasán. Amott az Ó-ban a régen enyészők, nem érzi őket a szív s nem őrzi az elme, nincs kötelék már időt megálló. Itt nagyanyád porlik, kezében egykor a jóság – körbekaréj –, sugara szemének máig melenget, mert dermed a lélek. s keresnéd, anyád, apád mely süppedt hant rejti... Ám álmukat sátoros Újhely hét hegye őrzi. Magyar ott a föld s ég, csak olykor a szív nem.
78
Túlnan rég holt folyónk a Tice, álmodik még partmaró sodrást, fürge halat s áradást részeget, mikor még Bodrog és Tiszával boldogan komázott. s mára: Ingó nád bugáját szélkölkök nem pedzik, sás és káka zöldje, kolokán és gyékény elmúlásba barnul. Nincs tenyérnyi tükre riogató mélynek, ellobbant örökre imbolyogva kéklő, igéző lidérce. Messze – mezők karéjban – Bujdosó Berek, szorongó Tóköz s Ráska a gazdag; s merre a Nap magasra hág, őslegelőnk a Darvas. Fölötte sörénylobogással nyargal a szél, megűzi a Kanyalót s messzi Besenyőt. Közbül árokpartok – vőfélykendők hímezve tarkán – Szorgosan terem itt a székfű, leng ingó szárán az igéző pipacs – a könnyűvérű –, gugol százszorszépe a borzongó gyepnek, csintalan szarkaláb s búzavirág kacsint, emléke rég lehunyt szemeknek. Betűzöd még utak ákom-bákomát – sorsodnak bal-jeleit. Négyüknek hárma bármerre is indul, mind hazatér majd Ennek a ritmusát marha lépte mérte, szénásszekér emlék ma is ringatása. Az a rokon-hozó s hozzájuk is elvisz; testvériség őrző. A harmadik dágvány – lószakasztó – amilyen a múltunk.
79
S az ott, az a messze sodró; jaj-messzire az visz, vissza sohasem hoz. Azon hazád nyers húsát vérzed Verecke óta. Megjártad hosszát fegyver alatt – s hányszor előtte! El s vissza nem egy a mérték; megtérni hányunknak nem sikerült. Ott állsz még emlékeid dombján. Árnyéktalan. Szél ha indul – látomás vagy – nem kerülget. Lábad nyoma sem marad meg – idő keze elsimítja. kiosontál otthonodból – mindörökre –.
80
Az utak végén Ha fonnyad az egészség gőgje s köd-puha lépttel belop a láz, rosszra se jó az akart már; bénaság köt meg s földig aláz. Vak bánatösvényen botorkálsz, sárig-verten jajdulsz: segítsen! Az utak végén felragyog, feléd nyúl s átölel az Isten.
81
versek betűrendben
A Gondolkodó A kőműves dala A mélyből A milói Vénusz előtt A tokaji ürügyén A vándordiák dala A zápor Ablakban Add nekem Almaízű ősz Anyámnak Apám Arc de Triumph du Carussel Az írnok Az utak végén Azóta Bánat Befejezetlen zsoltár Béke Bezártan Bölcsesség Boldogság Búcsúzás Egy szerelem két dala Egyszólamú bánat Előadás után Esti fények Etűd
Fényben-fájdalomban G.L. szobrászművész sírverse Gonosz vers Hajnali felriadás Hívás közben Hóra-jégre Hűség Így In memoriam Karácsony elé Le Boulvard St. Michel Lengő monológ Mari Meditáció Miniatűrök Monológ Nélküled Nyárvégi számadás Olvasás közben Otthon
83
Őszi rajz Párbeszéd Párhuzam Pincesor Politika Portré Presszó wurlitzerrel Profánia Rigmus Sásvirág Sóhaj Szerelmetlen
Tavaszköszöntő Tömörebben Tűnődés Türelmetlen Üzen a mező Üzenet Városi muskátli Vázlat Véres november Zoltinak
Tartalomjegyzék ANYÁMNAK................................................................................5 Anyámnak..................................................................................6 Párbeszéd...................................................................................7 Tűnődés......................................................................................8 Sásvirág......................................................................................9 A vándor diák dala...................................................................10 Karácsony elé...........................................................................12 Egyszólamú bánat....................................................................13 Városi muskátli........................................................................14 Zoltinak....................................................................................15 Nyárvégi számadás..................................................................16 Üzenet......................................................................................17 A zápor.....................................................................................18 A SZOMORÚSÁG ÉVADJAI....................................................19 Otthon......................................................................................20 Apám........................................................................................21 Azóta........................................................................................22 Gonosz vers..............................................................................23 Hűség.......................................................................................24 Nélküled...................................................................................25 In memoriam – 1944 –.............................................................26 Olvasás közben........................................................................27 A mélyből.................................................................................28 Mari..........................................................................................29 Hóra–jégre................................................................................30 Bölcsesség................................................................................31 Sóhaj........................................................................................31 Hajnali felriadás.......................................................................31 Hívás közben............................................................................32
84
85
SZERELMETLEN.....................................................................33 Szerelmetlen.............................................................................34 Búcsúzás..................................................................................35 Boldogság................................................................................35 Befejezetlen zsoltár..................................................................36 Ablakban..................................................................................37 Almaízű ősz.............................................................................38 Meditáció.................................................................................39 Esti fények...............................................................................40 Üzen a mező.............................................................................41 Tavaszköszöntő........................................................................42 Portré........................................................................................43 Profánia....................................................................................44 Előadás után ( – mondtam volna –).........................................45 Add nekem...............................................................................47 Vázlat.......................................................................................49 Etűd..........................................................................................50 ÍGY...............................................................................................51 Az írnok...................................................................................52 Egy politikusra.........................................................................52 A kőműves dala........................................................................53 A milói Vénusz előtt................................................................54 Türelmetlen..............................................................................55 Arc de Triomphe du Carrousel.................................................56 Béke.........................................................................................56 Politika.....................................................................................56 Miniatűrök................................................................................57 Idézésed....................................................................................57 Lépteid.....................................................................................57 A gondolkodó (Rodin).............................................................58 Le Boulevard St–Michel..........................................................59 Tömörebben.............................................................................60 86
A tokaji ürügyén.......................................................................61 Pincesor....................................................................................62 Véres november.......................................................................63 G. L. szobrászművész sírverse.................................................63 Így............................................................................................64 BEZÁRTAN.................................................................................65 Bezártan...................................................................................66 Lengő monológ........................................................................67 Párhuzam..................................................................................68 Rigmus.....................................................................................69 Őszi rajz...................................................................................70 Egy szerelem két dala..............................................................71 Presszó wurlitzerrel..................................................................73 Bánat........................................................................................76 Monológ...................................................................................77 Fényben-fájdalomban..............................................................78 Az utak végén..........................................................................81 VERSEK BETŰRENDBEN.......................................................83
87
Magánkiadás Megjelent a budai görögkatolikus hívek támogatásával
ISBN 978-963-06-8472-9 Nyomda: Co-Print Kft. – www.co-print.hu
