FARKAS ZSUZSA
Panorámák és ködfátyolképek az 1840-1850-es években Pesten és Budán
A képzőművészeti látványosságként kezelt optikai előadások rendkívül népszerűek voltak a reformkorban. Közülük azokat emeljük most k i , amelyek szorosan kötődnek a festészet lát ványvilágához, és közvetlenül kapcsolódnak a magyar festőmű vészekhez. Ezek a látványosságok mintegy átvezetnek bennün ket a festészettől a papírfényképek világába, a sztereófelvételek bemutatási rendszerébe. Az optikai előadások egy részén vetítésekkel elevenítettek meg képeket, melyek különleges módszerekkel színpadi lát ványossággá változtak: ezek a ködfátyolképek. A bemutatók másik látványossága a panoráma, amelynek az ismert monu mentális festménymüfaj mellett volt egy másik megvalósulási formája, amikor is apró képeket lehetett nagyítón keresztül nézegetni.
ga által beléptet minket Daguerre a képek belsejébe, melyeknek előtte csak a külszínét látók." Daguerre újítása a „kettős effektusú" dioráma volt, melyben a vászon mindkét oldalát meg festették, és a kétoldali megvilágítás nyomán úgy tűnt, mintha a figurák mozognának. Ilyen típusú dioráma-bemutatót Pesten a Sallmayer kávéház nyaralójában állítottak fel 1845-ben. A látványosság délután volt látogatható, és Svájc legszebb tájait tüntette fel. A közönség a Schaffhausen melletti Rajna-zuhatag hold-világításban című mutatványt találta a legérdekesebbnek. Kolozsvárott, 1844-ben Heinrich György optikus bemutatójá ban a panorámát is felülmúló érzéki megcsalatásra hívta fel a figyelmet: „Diorámának nevezünk egy olyan festményt, mely a napnak különböző idejében a világosság változásait, a neveke dő és ismét sötétségig fogyó napvilágot a lefestett tárgyakban, tájékokban művészileg utánozza." A panorámában és a diorámában a tárgyak szabad szemmel megtekinthetők, és az optikai csalódást a mesterséges megvilá gítás okozza, továbbá az, hogy a festmény határai nem érzékel hetők; azok mintegy beleolvadnak a környezetbe. A panoráma körben futó, a dioráma és a kozmoráma sík festmény, ez utóbbit nagyítóüvegen át kellett nézni. A kozmoráma, melyet például Hortz úr mutatott be Pesten 1842-ben, több kisebb és egy főképet tartalmazott. A főképet részekre osztva 20 üvegkarikán át lehetett szemlélni. Egy képzeletbeli panorámát kisebb szögű részekre osztottak, és azokat egy-egy sík képben megfestették, így belenézve a nagyítóüvegekbe 20 egymást követő részből összeállt a néző fejében a panoráma képe. Hortz úr panorámája vízfestékkel készült - papírosra, gyönge minőségben. Sattler úré olajfestékkel vászonra: „A színérzék itt jóval helyesebb, noha a violaszín itt is tetemesen használtatott, a perspektíva többekben közeledik ama tökélyhez, melyet a most ismeretes szabályok és segédeszközök mellett elérheti, a tárgyak híven rajzolvák s könnyen megismerhetők." A szobapanoráma tehát ebben az időben hordozható, kis méretűre zsugorított körképet jelentett, ennek kisebb szelete volt a kozmoráma. Kolta Magdolna összefoglalása szerint: „Az általában 1,2 m magas, 6 m hosszú, félkörben, egy doboz belse jében felállított képeket lencsén keresztül kellett nézni, amelyek kb. háromszoros nagyítással mutatták a képet, s plaszticitást, nagyobb mélységet is kölcsönöztek az ábrázolásnak. Az össze rakható, ezáltal könnyen utaztatható szobapanorámák kisváro sokba is eljutottak, ahol az óriás panorámát nem érte volna meg felépíteni. Egy nagy kép helyett több kicsi, sorozatba rendezett képet mutattak be. Ha hiányzott is belőle a körkép-élmény, ezt a 2
3
A panoráma a 19. század elején kör alakú építményben elhelye zett, körben futó festmény-együttest jelentett, amelyet belülről körüljárva lehetett szemlélni. A speciális rotundákban felülről világították meg a hatalmas méretű képeket. A gigantikus nagyságú művek a 19. század elején és a legvégén voltak divatban. A költséges vállalkozás nagy tőkebefektetést igé nyelt, maga a látványosság nehezen volt mobilizálható. Pesten ebben az időben nem állítottak fel nagyméretű panorámát, ezt helyettesítette kicsiben a szobapanoráma, valamint annak részei, a kozmorámák.' A panoráma, dioráma, kozmoráma elnevezése és gyakorlati kivitelezése között már 1842-ben különbséget tettek a pesti kritikusok. Megtévesztöek voltak ugyanis a megnevezések, a hirdetésekben sem használták következetesen a fogalmakat. Az alapszó, „orama" görög eredetű, és általában rátekintést, tekin tetet jelent, amely az összetételek által módosult. A panoráma „minden oldalról tekintet "-et jelent, ehhez szükséges volt, hogy a néző az illető tárgy középpontjában álljon, ahonnan körbete kinthetett. A dioráma szintén nagyméretű képet jelent, melyet „egyet len oldalról" lehet szemlélni két aspektusból. A színpadi lát ványosságként felfüggesztett vásznakat bonyolult világítási apparátussal látták el, így a képekben bizonyos mozgásokat értek el: például a reggel és este, a vihar és derűs ég közötti különbségeket tudtak megidézni. A nézőközönség ülve figyelte az eseményeket. Daguerre festőművész első találmánya is ilyen optikai látványosság volt, amelyre 1839-ben a dagerrotípia feltalálásának első hosszabb magyar nyelvű ismertetésében is utaltak: „Az általa magas fokra emelt művészet mindenhatósá
4
hiányt könnyen pótolta a változatosság, hiszen a vándor panoramisták viszonylag nagy készlettel dolgoztak." A nagyobb, jelentősebb pesti és budai bemutatókról a napila pok folyamatosan megemlékeztek, így tudunk Rusz Mátyáséról 1830-ban, optikai képeket mutatott be Dombeck Fülöp münche ni tájképfestő 1833-ban, Saratnik Ferenc a Zrínyi-vendégfoga dóban kisebb adagokban 20-20 különféle képet 1835-ben, ugyanez év nyarán pedig a Hét választók fogadójában Strahler állított ki kozmorámai és panorámai képeket. 5
h
Hogyan működött a szobapanoráma és a kozmoráma mint látványosság? Általában valamelyik vendéglő vagy fogadó egy szobáját rendezték be, például kedvelt volt a Fehér hajó Szálloda és a Tigris, ahol 15 krajcáros belépti díjat szedtek. Néhány látvá nyosság számára önálló kis bódét építettek, például a Fel-Duna sori fűthető deszkabódét ideiglenes jelleggel emelték e célból. Néhol sátrakban is zajlottak előadások, itt a bemenet csak 10 krajcár volt. A szobapanoráma-kép a szemlélők számára külön leges nézőpontú kis festmény volt, amely magasabb, kedvezőbb nek vélt pontról ábrázolta a vidéket. A nézők nagyítóüvegen bepillantva élték át az optikai csalódást. A képeket általában lámpafénnyel világították meg, ezért a késő esti órákat ajánlot ták a látványossághoz. Székeket helyeztek el az üvegek előtt, a gyerekek maguk hordozták a széküket egyik üvegtől a másikig, ők felkuporodtak a székre, úgy néztek bele a nagyítóba. Döntő fontossága volt az illúzió kialakulásában a nagyítóüvegnek, egyes képeknél pedig több betekintő ablakot is kialakíthattak. Csak a kritikusok számára volt fontos, hogy a képek üveg nélkül is tökéletesen finomak legyenek. 7
A panoráma vagy a kozmoráma tetszett-e jobban? 1842-ben Hortz panorámája és Sattler kozmorámája versengett a nézők kegyeiért. A jellegében hasonló bemutatót csak a megfestett képek technikai kivitelezése és a bemutatás eleganciája kvalifi kálta, a hírlapi csatában a kritikus sem tudott választani."
Mezey Lajos festőművész (1820-1880) tanulmányait egy ván dorfestőnél kezdte el: 1843 tavaszán Nifont de Rarke osztrák panorámafestőhöz szegődött Nagyváradon. Országjáró körútra indultak, amely során a fiatalember jegyesének számos levelet írt munkájáról, tanulmányairól. Mezei András monográfiája bőven közöl ezekből a forrásokból. Mezey Rarke panorámája számára apró kis képeket festett, amelyeket nagyítón keresztül néztek a látogatók. A fiatalember szerződést kötött az idős mesterrel, így minden darabért 4 aranyat, azaz 45 váltóforintot kapott. Mester és tanítványa nagyszabású bemutatót tervezett a fővárosban, több mint 200 jeles festményt akartak bemutatni „nagyítóüveg alatt". Hét sorozat volt előkészítve, egy-egy sorozat általában 12 képből állt, kiállításnak vagy osztálynak nevezték, és két hétig folyamatosan látogatható volt. 1843 augusztusában Rarke Pestre érkezett, a Váci utcai Vastuskó mellett a Jüttner-féle házban, az emeleten rendezkedett be. A Világ szeptember 6-i számában ismertették a látványosság reklámozási módszerét: „Az ablakok egyikéből esténként átvilágító nagy labda hirdeti a panorámai látványokat." Mezey mesterétől megtanult transz parens-képeket is festeni, ezeket az utca felőli három ablakra szerelték föl, s a sétálók közül sokan meg is bámulták azokat. A transzparens-kép olyan, papírra festett mű, amelyet olajjal több helyen áttetszővé tettek, majd ezt hátulról megvilágítot ták. A fiatal müvészjelölt is készített néhányat azok közül a pa norámaképek közül, amelynek első sorozatát szeptember 12-ig láthatta a nézőközönség. A második sorozat szeptember 19-től hirdette magát az újságokban. A harmadik kiállítás október 21től volt látogatható, csak sötétben, az esti órákban 5 és 9 között voltak nyitva a termek. A negyedik bemutató november 18-tól zajlott, melyről nagy elismeréssel írtak, mint „szobábani megutazása földgömbünknek"." E kiállítás témái: „a varsói ütközet augusztus 26-27-én 1830-ban, Napóleon temetési ünnepélyéből négy új jelenet. Az udvari piacz Töpliczben. Sodorna és Gomora pusztulása. Jerusalem, Józsefát völgyéből tekintve. Nápoly. A bécsi Sz. Mihály piacza. Sz. János templomának belseje Pathmosban, Görögországban. Egy mexikói piacz. A vieliczkai, bochniai sóbányák belseje. Ottó király bemenetele Naupliaba, Sz. Margit földalatti templomnak belseje Nürnbergben." Nifont de Rarke úr nyájasan magyarázta és kommentálta a közönség nek a képeket. A Nemzeti Újság is ajánlotta a képek megtekin tését mindazoknak, akik nem tudnak utazni, hiszen „a história tömkelegében jártas előtt az események színhelyét leleplezve mulattatókká válnak, és mi a világ nevezetességei láthatását egy húszasért nem sokalljuk". Az ötödik kiállítás december 23-án kezdődött, nyitva tartása átcsúszott 1844 januárjára, ekkor a világ hét csodájának bemutatása volt a témájuk. „Hihetetlen érdekes rajzok után állítá fel bűvös üvegei mögött." A hetedik kiállítás 1844 februárjában a vásárra felérkező közönséget is csalogatta 20 krajcár belépti díjért. A panoráma utolsó, nyolca dik kiállítása a legválogatottabb anyagot mutatta be, ez zárta a látványosságok sorát. A hosszú, féléves bemutató ideje alatt 96 különböző témájú képet lehetett látni: ezek a Temze-torkolat, a Jungfrau-hegycsúcs Svájcban, Firenze, Kínai porcelántorony, Napóleon sírja Szent Ilona szigetén, A Szent sír Jeruzsálemben, a Mária Terézia rend lovagjainak ebédje, Niagara-zuhatag, és „Elephanta szigeti Pagod", a párizsi Invalidusok belseje, Moszkva télen, Orosz csapatok, Egyiptom építészete, Prága a Hradzsinnal. Minderről a sajtó örömmel és hosszan írt, minden kinek javasolva megtekintésre az „optikai teremutazást". 9
10
12
13
14
/. Iker laterna magica. Budapest, Országos Könyvtár és Múzeum
Pedagógiai
2. Vetíthető csatakép az 1848-49-es szabadságharcról, Múzeum
1860 körül. Festett üveg, 17 x 5 cm. Kecskemét,
Mezey Lajos a bemutatók után megvált mesterétől, és elkezdte bécsi akadémiai festészeti tanulmányait. Nem el hanyagolható ifjúkorának ez a szakasza, hiszen maradandó élményeket szerzett, életének későbbi periódusában is nagyon érdekelte a fényképezés, az új optikai látvány. Tanulmányai bejezése után, már az 1850-es évektől maga is készített felvéte leket, és szívesen fényképeztette magát. Nüppnau András 1846-ban kozmoráma-látványosságot nyitott három hónapra a pesti hídfő közelében. A működtető-készí tő Nüppnau mesterről tudjuk, hogy az iparmű kiállításra gr. Batthány Lajos arcképét küldte be, ezért feltételezhetjük, hogy festőművész volt. A kozmoráma számára a Duna-parton építet tek egy önálló helyiséget, és az „jeles felállítással" vonzotta a nézőket. A művész a „panorámasátorban" szép tájképeket mu tatott be: Buda, Pest, Salzburg vidéke, A tengeri vihar, Egy téli vidék, Freyburg, Berlin, Ulloa város képeit. 12 képet láthattak egy alkalommal, ilyen volt például A puszta című kép: „egy korunkbeli puszta, mely gyönyörű természetességben tűnik fel előttünk fölmeredő kútgémével". A látványosság szervezőjét az egyik kritika „Pest első szobafestőjének" nevezte, de mű ködésének csak rövid időszakáról vannak adataink. 1840-ben a Nemzeti Színháznak készített díszleteket, ekkor mint transzparens-müvész és szobafestő hirdette magát a sajtóban. Műhelye a Duna soron volt, az Ilkey-házban. Az 1842-es pesti iparmű kiállításon 23. sorszámmal dicsérő oklevelet kapott. 1844-ben a Lackovits-házban, a Rózsapiacon szép falfestményeket készí tett. 1846-ban ablakot védő festett rolettákat mutatott be az ipar mű-kiállításon. A fényképészet első negyven évéből jelentős magyar pano rámákról és kozmorámákról nincs tudomásunk, vásári forgata gokban fellépő mutatványosokról nem rendelkezünk adatokkal. Az 1850-es évekből ismert panorámákat és kozmorámákat, mivel azok hazai képzőművészeinkhez nem kötődnek, inkább egyfajta tematikus rendszerben mutatjuk be. Voltak tervek szobapanorámák festésére, mint arra Barabás Miklós A festészeti távlatról című tanulmányának egyik részle te utal 1859-ből: „A panorámát, ha mindjárt egész körre kiter jesztenénk is a látást, helyesebb a kört részekre osztva rajzolni, legfölebb 45 fokú látszögü húrokra, és ezen egyenes húrokon 15
Magyar
Fotográfiai
álló egyenes síkokra, mint megannyi különálló képre: mindent mint egyenes vonalú távlatot (nálam is ilyenformán kívántatott egy panoráma-készíttető által 8 kép, de nem tudván a díjban megegyezni, nem jött létre, természetes, hogy ezek 8 üvegen nézve körül egymáshoz 45 foknyi elhajlásban lettek volna fel állítva)." 16
A ködfátyolkép előzménye a 18. század végén, Franciaországban feltalált ún. levegőkép volt, amely bonyolult szerkezetű vetítő segítségével jött létre. Magát a vetítőt Athanasius Kirchner jezsuita atya 1646-ban írta és rajzolta le, ez volt a „laterna ma gica". A bemutatók egyik típusa az 1797-ben Párizsban szo kásbajött előadási mód volt. A vetítő - mint ahogy korábban is - a laterna magica volt, amellyel kisméretű, üveglapra festett ké peket mutattak be. A fantasmagoria-bemutatóban textília mögül folyt a vetítés, ez sejtelmességet sugallt; később a vetítőgépet kocsin tologatták, és így mozgásillúziókat tudtak elérni. Pesten az első híres vetítés 1815-ben volt, amikor A. Schmidt a Váci országúton mutatta be tudományát. 1841-ben Pesten a Német Színházban Philippe fantasmagoriai mutatványa „visító hangok kal vegyült tetszés-újongásra indítá" a közönséget. 1836-tól a vetített kép egyik fajtáját ködképnek nevezték, melynél a laterna magica segítségével üveglapra festett képeket vetítettek füstre. 1840 körül bonyolult, kettősszerkezetű vetítő gépeket használtak, az egyik lencsét letakarták, a másik lencse vetítette a képet, majd fokozatosan felnyitották a takarást, így a másik képet átcsúsztatták. A színpadra vetített látványon az egyik kép mintegy átúszott a másikba, és a különleges hatást fokozta, hogy mesterséges füstöt, ködöt alakítottak ki a színpad területén. A vetített képes előadásnak ez a fajtája az 1840-es években nagy népszerűségnek örvendett. Magyarországon, a Nemzeti Színház színpadán először Döbler mutatott be ilyet. 17
IK
Döbler János porosz akadémiai bűvész Győrben 1840. már cius 12-én három előadással szerepelt, majd március végén és április elején Pesten a Nemzeti Színházban tűzte műsorra mutatványait, egy este négy alkalommal is. Ekkor még csak büvészettel és nem optikai előadással szerepelt. A Literariai Csarnok szerint a lenyűgöző megjelenésű, fürge szavú férfi el-
20
igen jeles magyar történeti képet és jelenetet is bemutatnak. A ködfátyolképeket kommentálták, vagyis megmagyarázták, hogy mit ábrázolnak. 1843. november közepén az optikai lát ványosság második felvonása kiegészült egy „sovány és pohos ördögárnyak" előadással, mely inkább csak vásári bódéba illő volt, „s bízvást elmaradhatott volna" - írták a korabeli lapok. Döbler következő pesti bemutatója 1848-ban volt, a márciusi események miatt azonban nem tudjuk, hogy a bűvészet mellett szerepeltetett-e ekkor optikai trükköket. 21
22
Warschag Jakab, morva származású festő (1819-1855 k.) a leg híresebb cégérfestő volt Pesten és Budán ebben az időben. Emellett az 1840-es években számos oltárkép-megbízást ka pott: négy pesti templom mellékoltárát, Nógrádban három tele pülés főoltárát készítette el. Azon festők egyike, aki az „utcára vitte" művészetét, hiszen a cégérek mellett számtalan zászlót, címert is készített, például Herman von Aken állatszelídítő reklámját 1834-ben, majd az Auróra patika cégérét, később egy dohányboltra a Magyar mágnás cégért. Néhány olajképe és két rajza is megmaradt. A művészről megjelent kritikákban nevét időről időre másként írják le: így Warschag később Varschag, majd Varság formában él tovább.
3. Magyarországi festő, 19. század közepe: Döbler János bű vész arcképe. Ma ismeretlen helyen
kápráztatta a női közönséget. A következő bemutatkozása 1843. október közepétől november közepéig tartott: az időszakos, optikai látványosság rendkívüli sikert aratott, ez már valódi ködfátyolkép volt. Az elsötétített színházban bemutatott színes képek nagy hatást gyakoroltak a nézőkre. A jelenetek között volt az Iscau palota, Johannesburg vára, Anadolit a Bosporusnál stb. A Pesti Divatlap kritikusa elismeréssel írt a produkcióról: „Az ö ködfátyol-képeitől az érdekességet nem lehet megtagadni, valamint meglepő, ezen káoszszerü színzavartól lassanként a legszebb képeket kifejlődni s ismét az előbbi színzavarba fel oszlatni látni, melyből aztán meg új kép és így tovább fejlődik k i , szintúgy tagadhatlan, hogy e meglepő látványt egy párszor mindenki örömmel tekinti meg." A képek bemutatását élő zenei aláfestés kísérte, például az egyik előadáson A bűvös vadász nyitányát játszották. A különleges látványosságot igen találóan „foszló képek nek" is nevezték, a müvek az angol dissolving views (szétfoszló látvány) módjára készültek. Az Európában jól ismert vándor mutatványos Döbler ködfátyolképei mintaként szolgáltak a magyar művészek és kivitelezők számára, akik szerették volna színpadi produkcióját utánozni. Döbler színházi bemutatók keretében mutatta be a különböző képváltozatokat. Az egyik kép átúszott a másikba, és a képsorozat végén a közönség tap solt. Egy előadás alatt általában 37 képet vetítettek le, a müvek témájáról bőséges leírások maradtak: például 1843 októberé ben nagy várakozással adták hírül, hogy Döbler képei között 19
4. Warschag Jakab: Juno. A Budai Illatszertár cégére, 1836. Budapesti Történeti Múzeum, Kiscelli Múzeum
5. Telepi György: Tájkép, 1852. Magyar Nemzeti Galéria
Warschag Jakab a színházi világból került a festők közé. A tabáni kapunak különös a képkivágata és a perspektívája is, egészében szokatlan a látásmódja, de minden provincionalizmusa mellett cégérein - Szvoboda Gabriella szerint - a stilizált biedermeier szépségek, nagy szemű, eleven pillantású, ovális arcú dámák antik köntösben jelentek meg. Döbler ködfá tyolképei sikerének hatására 1843 decemberében Warschag is próbálkozott optikai képek tökéletesítésével, „hogy az nemcsak álló, hanem minden irányban mozgó alakokat is tüntethessen a néző szem elé". Borsos Béla megközelítésében a ködfátyolképek nem má sok, mint áttetsző zománcozással üveglemezekre festett képek nek füst- vagy gőzgomolyokra való vetítése. A vetítésnél hasz nált lemezeket ugyanolyan festékkel és eljárásokkal készítették és égették, mint a Mohn- vagy Kothgasser-féle üvegpoharakat. Anthon Kothgasser is festett laterna-képeket, melyek közül egy a bécsi Österreichische Museumban van. Ez a lemez 8,5 x 6,5 cm nagyságú, és a szent asszonyokat ábrázolja Jézus sírjánál. Az „A. K." jelzéssel ellátott 29. sorszámú lemez azt sugallja, hogy egy sorozat darabja lehetett. Vajon hazai mesterek is alkottak áttetsző képeket, vagy ezek Csehországban és Bécsben készültek, és Magyarországon is árusították őket? Warschag valószínűleg maga festette ve títhető képeit, tehát ismernie kellett az áttetsző zománcfestés technikáját. 23
24
25
szerepelt. A vetített műveket egy addig még nem ismert el járással készítette „dagerrotípiai alapon", és azok a hírlapok szerint is Döbler műveinek sikerült utánzásai. Roth és Weisz mindig együtt szerepel a híradásokban, mégis úgy tűnik, hogy inkább csak egymás mellett dolgoztak. 1845-ben Weisz úr a Nemzeti Színpadon mutatta be ködfátyolképeit, a képek köz ött volt kortesjelenet, Pozsonyt és a Nemzeti Múzeumot ábrá zoló kép is. 1845 nyarán a két művész útnak indult, Weisz úr Bécsben aratott sikert, Roth pedig Konstantinápolyban: „Roth úr Konstantinápolyban a Sultán magas tetszését nyeré meg." Roth Emanuel (Imre) a későbbiekben Kassán nyitott fényké pészeti műtermet, ez az iparos tevékenység már a papírfényké pek időszakához tartozik. 27
Telepi György (1794-1885), a már idős festő és színész arc képmetszete a Vasárnapi Újság címlapján 1871-ben jelent meg, és mellette kortársai méltatták a 74 éves mestert: „Telepi szenvedélyes festő volt, s bár ez ágában a mélyebb képzettség és iskolázás hiánya meglátszott rajta, arra nagyon is elég tehet séggel s ügyességgel bírt, hogy az akkori igényeknek megfelelő színfalakat és díszleteket fessen. Festett is nagy szorgalommal, ügyességgel és gyorsasággal." E neves díszlettervező megpróbálkozott a ködfátyolképek műfajával. Ismerünk egy színlapot 1844. december 11-ről, amely azt hirdette, hogy Telepi György ködfátyolképeket mutat be. 12 képet tűzött műsorra, s ezek különleges technikával készültek: „mely alkalommal a jutalmazott saját készítményü ködfátyol-képcit is mutatta, melyek az eddig adott e fajúakkal vetekednek, sőt némelyek, az alakok aránytalanságát kivéve, felül is haladják. Telepyt a közönség tapsokkal (...) fogadta." A december 15-i bemutatóról az újságok azt írták: „Telepi ködfátyolképei minden új mutatványnál tökélyesbülnek, s csak 2N
29
Roth és Weisz magyar festőművészek is megpróbálkoztak be mutatók szervezésével. Roth Emanuel (Imre) kassai születésű festő (1814-1870 k.) ködfátyolképeit 1844-ben azért dicsérték, mert rajtuk honi vidékeket is bemutatott. A pesti Német Színpadon mutatta be a képeket, több mint hét estén keresztül. A bemutatót elvitte Kassára és Pestre, utána újra Pozsonyban 26
némely képek zöld és kék színezete vár még javításra, mi az újabb képeknél bizonyosan nem fog hiányozni." Az utolsó előadáson, december 24-én a mestert nagy ezüst serleggel tisztelték meg. „Rebesgetik, hogy Telepi ködfátyolképeit Törökországba is szándékozik vinni. M i nem hisszük." - írta 1844-ben a Jelenkor című újság hírrovata. A bemutatóval v i déki körútra indult: „Vidékre vitte bemutatni ködfátyolképeit, a müvek majdnem elérik Döbler jelességét." 1845. március ele jén ért Kolozsvárra, a Pesten már „érdempohárral" kitüntetett látványosságot úgy hirdették, hogy az előadás „légszesszel lesz világítva". A kolozsvári hírlap ismertette a bemutatott honi tárgyakat: Vajdahunyad vára, Budapest a Margitszigetről tekintve, Dévénvár omladéka, Pozsony, Tihanyi apátság a Balaton közepén, Kassai székesegyház, Vaskapu a Dunán, Árva vára, Téli vidék és ugyanaz nyári alakban. A későbbiek ben mutatta be a Zárda csarnok nappal és éjjel, az Attila, a Torda hasadék, a Báli barlang, az Árvák a temetőben, Brassó, a Nagyváradi piac című képeit. A ködfátyolképek vidéki bemu tatóit 1845 augusztusában befejezte, ekkor a híradások szerint újra visszatért Pestre. 30
Egyik kései levelében (1882) mintegy végrendeletként meg írta, hogy melyik gyermekére mit hagy kevés megmaradt érté kéből. Megemlítette egykor híres és népszerű ködfátyol-gépét, amellyel annak idején a színpadokon oly nagy sikert aratott. Az idő eljárt felette, s ami 50 évvel előbb még szenzációs újdonság volt, az a színházban bevezetett villanyvilágítás korában már idejétmúlt. Kétségtelen, hogy a maga korában Telepy színpad technikai újításai érdekesek voltak, és a színháztörténészek is számon tartják munkáit. Tájkép hegyekkel és várral című kisméretű olajképe, melyet fémlemezre készített 1843-ban és Tájkép csónakázókkal című 1846-ban készült vászonképe jól mutatja naiv, de vonzó stílusát, amelyekhez hasonlóaknak kell elképzelnünk ködfátyolképeit is.
bódék és a vásári sátrak újakkal bővültek. A pesti Tigris Szállót Hild József építette 1839-1840 között. A 130 szoba, két étterem, kávéház kiválóságát részletesen dicsérték az 1840-ben tartott avatási ünnepségeken. Hasonlóan más szállodákhoz a Fehér hajó és a Mátyás király vendéglő is szívesen adott helyet a látvá nyosságoknak. A Tigris Szállodának az 1850-es években volt egy „opticai kabinetje", ahol sűrűn változó kiállításokon mutat tak be fényképeket. 1858 áprilisában a nagyteremben sztereoszkop-kiállítás volt, majd Fcrrier és Bertran francia művészek ismertették kollekciójukat Németország és Olaszország szép városairól. 1858 júniusában Blanc panorámáját rendezték be a pesti vásár idejére. Augusztusban egy amerikai „photograf-szalon" nyílt meg, a kiállítás alatt arcképeket is készítettek a hely színen. Az érdekességek, a szép városrészletek, a bemutatott riportfelvételek és a háborús képek mélyen megrendítették a látványélményre éhes közönséget. E kiállításokon egyenran gúként szerepeltek a szobapanorámák friss képei, a valódi pa pírképek és az újabb keletű kettős fényképek, a sztereók is. „Itt van a photographia, itt van a stereoscop, itt van az optoplastika. Melyik olajfestmény vetekedhetik ezek bámulatos természe tességével, ahol kivált az utóbbiaknál a festészet és szobrászat egyesülve látszanak a valóságot megközelíteni, sőt azzal vete kedni, s mindamellett ki fogja azok becsét szép olajfestmény mellé tenni? M i ennek az oka? Csupán és egyedül az, édes fe leim, hogy a természetnek nyers utánzásában nem nyilatkozik költészet" - vélte az egyik szigorú hangú kritikus 1858-ban. 34
35
36
37
A különben ismeretlen Mermann mutatványai 1847-ben Döbler ködfátyolképeinek továbbfejlesztései voltak. Ez azt jelentette, hogy a tájképek körvonalai tisztábbak és a külön féle képek és effektusok váltakozásai gyorsabb üteműek let tek, mint Döbleréi. „A képek közti homály-mozzanat egészen észrevehetetlen" - írta a kritika. Bemutatáskor a nézőtérre jó ideig teljes sötétség borult, majd miután beállították az első képet, „hirtelen" fénnyel megvilágították a színpadot. „A festészeti szabatossággal készített s szép színezetű táj képek kellemesen meglepő ellentétben váltják fel egymást: a zordon, hó lepte, zúzmarás telet virító nyári élet váltja, kékes azúr távollal s elevenzöld pázsitú előtérrel." A ködfátyolképet „előkészített csalódásnak" tekintették, amely közvetlenül az érzékekre hatott, a mesterséget és mesterkéltséget elfeledtetve „új valóságnak" tűnt. „Mert a fényképben csak közvetve lévén az opticai csalódás, e természet titkának visszatüntetése által az ember valódi diadalt ünnepel a természet tökéletlensége fe lett, mely minden művészetnek eredete." Mermann úr képein a Nap, a Föld és a Hold egymáshoz való viszonyát magyarázó mutatványokat lehetett látni.
Mivel kevés adatunk van az évtized folyamán bemutatott képző művészeti látványosságokról, most a krími háború bemutatását emelem ki. A krími háború eseményeit megörökítő képeket már az első pillanattól láthatott a pesti közönség. 1854 februárjában egy pa noráma mutatta be a török háború eseményeit, a nyár folyamán már a képárusok kirakata is tele volt „bombázati jelenetekkel. Csupa háborúni művészet". A műkereskedések kirakatában a keleten harcoló hadvezérek arcképeit is kiállították. 1855 márciusában Schmidt asszony panorámája a Duna parton egy fabódéban mutatta be az eseményeket: „A látványok közt még alig volt Pesten oly közérdekű, mint a jelenleg ide érkezett »keleti panorama«, mely mindazon helyeket, városo kat, csatatereket híven és ügyesen készült, jól rajzolt és igen tisztán világított látképekben tünteti föl. Különösen a politikai újságok szorgalmas búvára - azon helyek megszemlélésére, melyek jelenleg a keleti harcban a legnagyobb szerepet játszszák - nem tehet kényelmesebb utazást, mintha kimegy a felső Duna-partra, mindjárt a felső gőzösök kikötője mellett lévő s estvénkint számos lámpával jelzett bódéba, és itt egy rövid kör utazás alatt megtekintheti Sz. Pétervárt, Konstadtot, Odessát, a híres Szebastopolt, a Fekete-tengert, Várnát, melyek mind a jelen háború alatt vannak fölvéve, s ekképp érdekes staffage-ait az egyesült hajóhad és hadsereg, a francia, angol és török tábor stb. képezik. Mindegyik látkép több üvegen át szemlélhető. Kár, hogy a tárgyrészletek egy nyomtatott magyar-német commentárt nem adnak a nézők kezébe."
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc után a fővárosban háttérbe szorultak a látványosságok, a szórakozási lehetőségek. Szigorúan szabályozták az iparos tevékenységeket, a mutatvá nyosokat. A látványosságok helyszínei: a színház, az önálló
1854 végén a műárusok kirakatában az almai csataképet lát hatta a pesti közönség. 1855-ben Engel ciklorámáját a Nemzeti Színház színpadán mutatták be, a vetítésen 28 átvonuló képben jelenítette meg a háborút, a képeket Marshall Károly brit kirá lyi udvari csatafestő készítette, a zenét Hauptner karmester
31
32
33
38
39
40
szerezte hozzá. A Budapesti Hírlap részletesen leírta a képek témáit: „1. Francia és angol flotta, egyesült keleti flotta. 2. Aland-szigetek. 3. Bomarsund ostroma. 4. Bomarsund erőd ke rek tornyának belseje. 5. Ezen kerek torony külseje Bomarsund bevétele után. 6. Abo, finlandi város. 7. Rcval, Esthland fővá rosa. 8. Heisingtors és Sweaborg. 9. Kronstadt. 10. Sz. Pétervár a Néva mellett. 11. Szinope. 12. Szinopenál a török flotta szét rombolása. 13. Kalafát Oláhországban. 14. Gyurgyevo, dunai kikötő. 15. Szilisztra városa és fellegvára. 16. Szubin-torkolat. 17. Gallipoli. 18. Egy angol hordhajó. 19. Konstantinápoly. 20. Gőzhajó holdvilágnál a Dardanellákon átkelve. 21. Odessza bombáztatása. 23. Anap, a Fekete-tenger egyik vára. 24. Trebizond, Kis-Azsiában. 25. Várna az erödmüvekkel. 26. Az egyesült flották bemenetele a Fekete-tengerre. 27. Az almai csata. 28. Szebasztopol. A helyeket és eseményeket élethű ké pekben ábrázolja.'*" A Hortz testvérnők „a legújabb háború eseményekből ütközeti-panorámát fognak megnyitni" - de bemutatóikról nem szá moltak be az újságok. Tudjuk, hogy ezeket a képeket vásárról vásárra, városról városra vitték az országban a mutatványosok. 1856 márciusában Valter Orbán panorámájában a csatatereket, a háború „iszonyúságait" mutogatta. A Széna téren is nyílt egy panoráma, a falragaszok a prog ramot is leírták, a téma a török és az angol-francia győzelem, az oroszok veresége volt. „Látható esettéi ütközet, Bomarrund megrohanása, az almai inkamni csaták, Malakoff bevétele - és 42
egész Szebasztopolé." A képeket egy híres tatár (?) festő készí tette, Pelisier tábornoktól vártak engedélyt a bemutatásra. 1856-ban Wessely János hazánkfia a Nemzeti Színházban mutatta be ködfátyolképeit mozgó alakokkal kiegészítve. Az első szakaszban 11, a második szakaszban 12 képet állított k i , melyek nagy része tájkép, épületábrázolás volt. A I I . rész ha todik képe: Sebastopol bombáztatása egy francia ágyúütegből. A bemutató nem sikerült jól, rengeteg lesújtó kritikát kapott a gyönge kivitelezés miatt, még évek múlva is rossz példaként emlegették. A képek jegyzékeiből megfigyelhető, hogy az évti zed eseményei között a legfontosabb látvánnyá a háború vált. 1858-ban Pesten három nagy kiállításon a Velencéből származó Carli András panorámája mutatkozott be. A művész első alkalommal 73 üveget vetített le. Ennek első részében 24 üvegen a háború történetét összegezte, látható volt például a „Malakoff torony és Szebasztopol ostrommal bevétele 1855. évi szeptember 8-án" című csatakép, és a hadsereget megörö kítő „Franciaország, Piémont és Törökország egyesült seregei, Pelisier tábornok vezénylete alatt" kép. Carli „egyetemes festé szeti, optikai cycloráma, dioráma és panoráma" néven hirdette a programot. A cikloráma a panoráma kíséröfüzete volt eredeti leg, amely idővel könyvvé terebélyesedő kiadvánnyá fejlődött. 43
A látványosságok és a különböző színvonalú bemutatók képei már „valódi", helyszínen készített pillanatfelvételeket, fényképmintákat vettek alapul. A 19. században a híres ga lériák, gyűjtemények, nagymesterek fő müvei sokszorosított mülapokon keresztül váltak ismertté. Hasonló folyamat játszó dott le a viszonylag sérülékeny fotográfiák esetében is, melyek mintaként szolgáltak a grafikai lapok számára. A sokszorosított, több ezer példányban készülő mülapok mindenhová eljutottak, és az egyszerű látványosságok előképei lettek. A dokumentum felvételek sokszorosított grafikai lapokon kerültek nyilvános forgalomba, így egyszerűsített képekben a pesti közönség is ismerte a krími háború főbb mozzanatait. Szathmári Pap Károly (1813-1887) „festővé lett, mert sze rette a művészetet, s fényképésszé, mivel igazi festő volt" - ez a megállapítás a festő-fényképészek jelmondata lehet. Modellértékű életműve sokrétű és izgalmas. Szerteágazó munkássága egy dinamikus ember kísérletezéseit tükrözi, aki a Kelet romantikáján keresztül próbált utat találni Nyugat képzőművészeti műveihez. Ez a hídszerep rendkívül összetett készségekkel, fáradhatatlan rajzolási tevékenységgel párosult. Szathmári Pap Károly festő-, grafikus- és fotóművész, három művészeti ágat együtt és egymás mellett gyakorló mester. Minden műfajban karakteres tudást felmutató műveivel számtalanszor bizonyította összetett képességeit. Az 1830-as években rajzolni, festeni tanult, majd az 1840-es években el sajátította a fényképészet mesterségét is. Már 1843-ban fény képészeti műtermet nyitott Bukarestben. A krími háború kitö résekor Szathmári a román fejedelem megbízásából a frontra indult. 1853 októberében tört k i a háború, és 1854 márciusában érkezett meg a művész a Duna mentén dúló harcok színteré re. Megelőzve Fenton és Robertson fényképészeket elsőként fényképezett a Krímben. Közel egy évig készített felvételeket, rendkívül rossz viszonyok között. A fényképekből albumo kat állított össze, ezek közül egy 95 darabból álló válogatás Ferenc József császárhoz került, aki a hallatlan nagy munkáért a „Művészet nagy érmét" ajándékozta neki. 44
Santlimári P. Károly* az oláh fejedelem fes'észe.
6. Marasztom József: Szathmári Litográfia, 1863
Pap Károly
arcképe.
8463
Stereo
JEGYZETEK 1 Megköszönöm Kolta Magdolna segítségét, a képek technikai megjelenésének megértéséhez fűzött szerteágazó magyarázatait. Kolta Magdolna: Képmutogatók. Képnczési formák és szokások a fotográfia előtt és után. Szakdolgozat. Fotómuzeológia. Posztgraduális szak. ELTE, 1995. Kovács Ákos: Két körkép. Bp.. 1997., 1987. 9-21. Rózsa György: Walter Koschatzky: Des Kaisers Guckkasten. Wien, 1991. (rec.) Művészettörténeti Értesítő X L I l . 1993. 1-2. 76-77. 2 T.: Daguerre fényképei. 19.
(Jules Janin után). Athenaeum 1839. 19. március 7.
3 Pesti Divatlap 1845. 13; Télutó 3. 209; Hon és a Külföld 1844. 38. május 10. 152. 4 Pesti posta. Regélő Pesti Divatlap 1842. 37. 289-290. 5 Kolta Magdolna: Képmutogatók Pest-Budán. Budapesti Negyed 1997. 1-2. 5-31. 6 Dombeck, Philipp Wasserburgból származó, a 19. század első felében Magyar országon és Bajorországban működő festő. Nagler említi panorámáját. Dr. Nagler, G. K.: Neues allgemeines Künstler-Lexikon. 4. Leipzig. 31. Allgemeines Lexikon der Bildenden Künstler. I X . Leipzig, 1930. 397-398. 7 Ney: Panorama. Családi Lapok 1855. 63. november 15. 1260. 8 Athenaeum 1842. I I . félév 61. május 22. 973. 9 Mezei András: Mezey Lajos festőművész. Bp., 1996. 16. 10 Honderű 1843. I I . félév 20. november 18. 644. A transzparenskép előzményei ről: Jávor Anna: G Györffy Katalin: Kultúra és életfroma a XVIII. századi Magyarországon, (rec.) Művészettörténeti Értesítő X L I I . 1993. 1-2. 69-75. 11 Honderű 1844. I . félév 3; Télutó 20. 99. 12 Regélő Pesti Divatlap 1843. 4L november 19.
7. Sztereónéző. Kramer Oszkár hirdetése, 1861. január 27.
Vasárnapi
Újság,
A krími háború eseményeit ábrázoló képeket a művész a párizsi világkiállításon mutatta be 1855-ben. Hosszú leírások méltatták munkáját: „Szatmári megértette, hogy fotográfiai is merete reá kötelező feladatot ró: őrizze meg az utókor számára azon férfiak arcvonásait, kik bátorságuk és hazafiságuk révén hősökké lettek; s azon eseményeket, melyekben jeleskedtek, állítsa emlékül. így aztán sikerült neki egyazon albumban, több mint 200 felvételen egybegyűjteni oroszt és törököt, velük fel vázolva a keleten zajló félelmetes dráma első felvonásának fény nyel írott képeit." Szathmári felvételei közül jelen pillanatban sajnos egyetlen egyet sem ismerünk. Az 1850-es évek végén már számos sztereófénykép-kiál lítást mutattak be Pesten és Budán, vendéglökben, szállodák ban. Az 1851-től készülő sztereófényképek olyan kettős papír képek, amelyeket kis kétlencséjü dobozba betekintve kellett nézegetni. Ezek az apró eltéréseket mutató képek a néző szemé ben álltak össze teljes, „térhatású" képélménnyé. Tömeges gyártásuk idején egy-egy kiadó 50-100 darabból álló képes összeállításokat hozott forgalomba. Ezeknek a bemutatóknak általában már nem részletezték a programját, és az eseménye ket megörökítő fényképekről sem szólnak a források. E kettős fényképek ezrével mutatták be a tájakat, épületeket és esemé nyeket; a való világ döbbenetes képei hirtelen elárasztották az embereket. A fénykép immár nélkülözhetetlen látvánnyá nőtte ki magát. 45
46
47
13 Nemzeti Újság 1843. 136; Mindszent hava 25. 690. 14 Honderű 1844. I . félév 14; Tavaszutó 6. 460. 15 Két adatunk van működéséről: 1840-ben Nüppnauer András a Nemzeti Színház számára díszleteket festett, melyért 3636 Ft járandóságot vett fel, 1842-ben pedig az iparmű-kiállításon oklevelet kapott (Hasznos Mulatságok 1842. I I . fél év 78. sz; Szent Mihály hava 28. 311.). A Lackovits-ház kifestését ö készítette (Merkur 1844. 70. március 22. 279.). 1846-ban bukkan fel újra, mint cosmoráma-tulajdonos. (Budapesti Híradó 1846. 433. augusztus 6; Életképek 1846. I I . félév 11. szeptember 11. 346.) Roletta az iparmű-kiállításon (Budapesti Híradó 1846. 465. október 1.). Lehetséges, hogy azonos Rüppnau Andrással, aki 1841ben kifestette a Tigris Szállót, 1844-ben a Bálvány utcai Weis-félc kávéházat és 1845-ben a Sebestény téri Petsch kávéházat. 16 Barabás Miklós: A festészeti távlatról. Magyar Académiai Értesítő 1859. 130. 17 A vetítőkészülék két összetevője: a mesterséges fényforrás, a gyertya, amelynek fényét a mögötte elhelyezett homorú tükör erősíti fel, valamint a két, kétszer domború lencséből alkotott objektív. A lencse mögött helyezkedik el az átlátszó kép. amelyet a lencsekombináció felnagyít, és háromszoros nagyításban kivetíti a vászonra. 18 Pesti Hírlap 1841. 9; Télutó 30. Szilágyi Gábor: Potpourri. Egyveleg a (krono) fotográfia történetéből. Bp.. 2000. 362-363. Szerinte mozgásilluziókat a laterna magicán belül elhelyezett többszörös fényforrás mozgatásával lehet elérni. Werner Nekes-gyüjtemény. (Vetítőgépek.) In: Perspektíva. Bp., 2000. 381-387. 19Döbler János bűvész arcképe biedermeier festőtől ma ismeretlen helyen, reprodukciója in: Szent György-céh, X X I I . aukció (katalógus), 1915. 288. sz. Literariai Csarnok 1840. 1. április 5. 1-2. Bíró Lajos Pál: A Nemzeti Színház története 1H37-I84I. Bp.. 1931. 118-119. Regélő Pesti Divatlap 1843. 42. no vember 23. 1340- 1344. 20 Jelenkor 1843. 82. október 15. 448. 21 Jelenkor 1843. 86. október 29. 464. 22 Nemzeti Újság 1843. 136; Mindszent hava 25. 690. Szvoboda D o m á n s z k y Gabriella: Régi dicsőségünk... Magyar históriai képek a X I X . században. Bp., 2001. 32. 23 Kölber Jakab kocsigyártó cégtáblája, mely a pesti Hatvani kaput ábrázolja, és a Budai illatszertár cégére, mely a pávafogatos Junót ábrázolja, a B T M Kiscelli Múzeum tulajdonában van (utóbbi: fa, olaj 173 x 108 cm) Az 1850-es években tűnik fel a mérnök és fényképező Varsányi János, akit nem lehet vele, az 1860-as évek végén működő fényképész Varságh Jánossal összetéveszteni. Szvoboda Gabriella: A biedermeier és a nemzeti festőiskola. Helikon 1991. 1-2. 204. A Vakok Intézetének megnyitására az intézet termébe két képet festett Varságh, a császár és a nádor képmását. Regélő Pesti Divatlap 1842. 89. november 6. 1001. 24 Honderű 1843. I I . félév 22. december 2. 703.
25 Borsos Béla: A magyar üvegművesség matás korában.
története
a reformkorban
és az elnyo
Művészettörténeti Értesítő IV. 1955. 235-251.
26 Honderű 1844. I . félév Tavaszhó 13. 492. Szilágyi Gábor: A magyar története.
33 Honderű 1847. 19. Őszutó 9. 379. 34 Bibó István: A pesti volt Tigris Szálló története.
fotográfia
Bp., 1996. 84-86. Szerinte a vetített képek e fajtáját már az 1870-es
évektől diapozitíveknek nevezték.
Tanulmányok Budapest múlt
j á b ó l X X I I . 1988. 135-195. 35 Vasárnapi Újság 1858. 15. április 11. 178. 36 Hölgyfutár 1858. 1195. augusztus 27. 779.
27 Honderű 1845.1. félév Nyárelő 505.
37 Magyar Néplap 1858. 91. november 13.
28 (-á-r): Telepi György. Vasárnapi Újság 1871. 14. április. Telepi György több
38 Budapesti Hírlap 1854. 564. november 7. 3165.
müvét őrzi a Magyar Nemzeti Galéria, pl.: Tájkép, 1852. (olaj, vászon, 46 * 60
39 Hölgyfutár 1855. 58. március 19.
cm, ltsz.: 3846)
40 Marshall, Charles (1806-1890) életéről részletesebben Thieme, Ulrich-Becker,
29 Höllrigl József: A 100 éves Nemzeti Színház
emlékkiállítása.
Leíró lajstroma.
Bp.. 1937. 100. 168. tétel 30 Belitschka-Scholtz Hedvig: Telepy György: Művészet
Magyarországon
A fehér
ló mondája.
1839, in:
1830-1870. Szerk. Szabó Júlia-Széphelyi György.
Bp., 1981. 390-391. Cenner Mihály: A színház
ezermestere.
Telepy György:
Szvatopluk. Múzsák 1989. 3. 30-31, Szvoboda: i . m. (22. j . ) 35; Jelenkor 1844. december 9. 606; Budapesti Híradó 1844. 96. december 15. 413; 101. december 24. 433; Honderű 1845. I . félév 1. Télhó 2. 15; Múlt és Jelen 1845. 19. március 7. 113; Jelenkor 1845. 69. augusztus 28. 415. Budán.
42 Budapesti Hírlap 1856. 5. j a n u á r 6. 43 Magyar Sajtó 1858. 9. j a n u á r 21. 44 Árvay Á r p á d : Szélsodorta 45 Tőry Klára: Szathmáry
falevél.
Bukarest, 1973. 208.
Pap Károly, az első haditudósító.
Fotóművészet 1984.
3.46. 46 Farkas Zsuzsa: Szathmári
Pap Károly
Uralkodók festője, fényképésze:
31 Cenner Mihály: Telepy György. Theatrum 1964. 160-174. 32 Mermann fényképmutatványai
Felix: Allgemeines Lexikon der Bildenden Künstler. X X X I V . Leipzig, 1930. 141. 41 Pesti Napló 1855. 52. augusztus 23.
Szathmári
müvei
magyar gyűjteményekben,
in:
Pap Károly. Szerk. Kolta Magdolna.
Kecskemét, 2001. 108-118.
Életképek 1847. I I . félév 18. október
30. 5 7 6 - 577.
47 Kincses Károly: Hogyan (ne) bánjunk
(el) régi fényképeinkkel.
Kecskemét,
2000. 116.
ZSUZSA
FARKAS
Panoramas and Dissolving Views in the 1840s-'50s in Pest and Buda The paper is about an art form on the border area of fine art, 19th century spectacles. Of them, it discusses so-called panoramas and pictures in the veil of mist, primarily relying on press reports. In the early (and late) 19th century, the panorama was a large painting set up in a rotunda. In the 1840s it shrank to portable room-size. From the 1830s reports of Pest showings are known. The author collected the spectacles which were organized by graduates of art. A pupil of the Austrian panorama painter Nifont de Rarke was Lajos Mezey of Nagyvárad (Oradea) who painted pictures for a demonstration in Pest in 1843-44. The painter András Nüppnau opened a spectacle near the Pest bridge-head in 1846. A prominent artist, Miklós Barabás also made plans for panoramas, but he failed to agree with the owner on the prize of the works. The dissolving view was a type of projected image. The first to show dissolving views oozing into one another was the Prussian magician Johann Döbler at the National Theatre in Pest in 1843. His production was imitated by a sign-board painter of Pest Jakab Warschlag. Kassa-born (Kosice) Imre Roth made his projectable pictures on the basis of daguerrotypes. A central figure of theatrical life in the Age of Reforms, György Telepi designed many stage sets and stage machinery. He presented his dissolving views in the National Theatre of Pest and in
Kolozsvár (Cluj - Napoca) in late 1844 with great success. A few works of the artists in other genres document the period fashion in painting, on the basis of which the style of the misty pictures can also be reconstructed. Out of the themes of the spectacles of the 1850s, the panoramic views depicting the Crimean war are listed in the study. From February 1854 the war had a distinguished role in the panoramas. The most outstanding was Engel's cyclorama shown at the National Theatre in 1855. A similarly sweeping spectacle must have been the panorama of András Carli who arrived from Venice in 1858: in the first part of the 73 pieces the events of the war were projected. Károly Szathmári Pap born in Kolozsvár was the court painter to the Romanian king and the first photographer of the Crimean war. Written sources, descriptions, reports on his photographs are available in large amounts, but not a single photo of his has been recovered so far. In the late 1850s the stereo photographs began to appear on display in restaurants and hotels. The most intriguing must have been the optic cabinet at the Tigris Hotel (Pest) where new exhibitions were introduced every month for some time. With the spread of the photos, the painted pictures were slowly squeezed into the background by the late 1850s.
