Pályázat Rohony Mester Díjra!

A dokumentum a Magyar Solymász Egyesület tulajdona. Engedély nélküli felhasználása tiltott!

Pályázat Rohony Mester Díjra! 3. a magyar solymászat a magyar helységnevek kialakulásában Minden tulajdonnév köznévből származik. Így minden személynévnek és helynévnek volt eredetileg jelentése, mivel azonban a személynevek és helynevek több száz vagy több ezer éves múltra tekinthetnek vissza, egy-egy név gyakran értelmetlen, puszta hangsor a mai ember számára. A helyneveket rendszerint egy közösség adja azért, hogy a természetben könnyebben tájékozódjék. A nagyobb hegyeket, vizeket már az ősi időkben elnevezték. Ezek a nevek évezredek folyamán egyik néptől a másikig öröklődtek, ma már nem mindegyiket tudjuk megfejteni, és azt sem tudjuk, hogy milyen nyelvű népcsoport volt a névadó. Függetlenül a korai vadász-népekre vonatkozó ismereteink hiányosságaitól kétségtelen, hogy a solymászat már a honfoglaló magyarság egyik legkedveltebb vadászmódja volt.. A magyarság korábbi szállásterületein keletkezett ezüsttálakon, majd Árpád-kori királyaink pénzein, várak, kastélyok padlótégláin, kályhacsempéin feltűnő lovas solymász-alak bizonyítja a solymászat közkedveltségét.. Történettudományunk már korán felfigyelt az úgynevezett foglalkozásneveket jelölő helynevek - Márcadó, Kovácsi, Szántó, Hodász, Halász, Esztergár, stb. - jelentős csoportjára, melyek szinte az egész országot behálózzák. Györffy György ebből már minden esetben a legrégebbi lakosság foglalkozására következtetett, újabban pedig Heckenast Gusztáv ezen települések földrajzi elhelyezkedését vizsgálta. Kutatásai eredményeképpen arra a következtetésre jutott, hogy e szolgálófalvak rendszeresen királyi és hercegi székhelyek, várispánságok, erdőispánságok köré csoportosultak. Lakóik tizedekbe, századokba szervezett szervusok, szolgák voltak, akik egyrészt művelték a saját ellátásukat biztosító földet, másrészt pedig bizonyos termékeket szolgáltattak, vagyis bizonyos ideig dolgoztak uruknak - a fejedelemnek, majd a királynak - ott, ahol szükség volt rájuk. Zolnai László a vadászattal kapcsolatos szolgálónépeket vizsgálva hatalmas, sok száz falvas királyi vadászszervezetekről ír. Eredetüket keleten keresi, ahonnan a nagy, békebeli hadgyakorlatnak tekintett vadászatok szokásait Árpád-házi királyaink magukkal hozták. Vándorló udvartartásuknak megfelelően, mindenütt szükség volt solymászokra, darócokra, erdőóvókra, kik a vadászat minden módját ismerték. Ezek a szolgálónépek a XIII. szd. elején az Aranybulla korlátozó intézkedései után és a magánbirtok terjeszkedésének hatására átköltöztek az akkor kialakuló királyi erdőispánok területétre.. Heckenast Gusztáv azt állapítota meg, hogy a legtöbb Daróc, Madarász, Halász, Vadász nevű helység a XIII. szd. ban létrejött királyi erdőispánságok székhelyei körül csoportosultak, így ezek az erdőispánságokkal egyidősek, tehát viszonylag későiek Problémát jelent azonban , hogy az országban nincsen nyomuk a solymászoknak, egyetlen ilyen helynév, és faluról szóló későbbi oklevélben sem. Nem utolsósorban Zolnay László megjegyzése okozhat kétségeket: miszerint a solymász középkori elnevezése sólymos volt. Ezt a megállapítást rengeteg Ölyves, Karvalyos, stb. helynév is igazolja. Elképzelhetőnek tartja azonban, hogy más-más sólyom illetve ragadozó madárfajtákra is kell gondolnunk, mivel a nyelvünk ezeknek a madaraknak több nevét is ismerte. A dokumentum a Magyar Solymász Egyesület tulajdona. Engedély nélküli felhasználása tiltott!


Ugyancsak szokatlan vagy eddig nem kellőképpen megfigyelt jelenség az Alföldön, hogy a határnevek egy része rendkívül hagyományőrző módon a XIV. századtól folyamatosan fennmaradt, s ez valószínűleg nemcsak a települések-településhelyek kontinuitására, hanem a népesség egy részének továbbélésére is utal..

Ezek alapján az általam fellelt helységnevek a következők: Solymár, Karcsa, Királyfikarcsa, Damazérkarcsa, Erdőhátkarcsa, Etrekarcsa, Kulcsárkarcsa , Solymoskarcsa, Egyházkarcsa, Amadékarcsa, Göncölkarcsa, Mórockarcsa, Pinkekarcsa, Siposkarcsa, Kiszombor, Zombor, Kartal, Szokolya, Üllő, Karvaly, Ölved, Nagyölved, Ölyves, Zólyom, Zólyomberezna, Zólyombrézó, Zólyombúcs, Zólyomkecskés, Zólyomlipcse, Zólyomlukó, Zólyommihályi, Zólyommiklós, Ásványráró, Sólymos-vára, Gyöngyössolymos, Karácsond, Kerecsend, Kerecseny, Kelecsén, Tiszakeleseny, Kányás, Kánya, Kereset,Kaba, Bese, Ráróspuszta, Ráró hegység, Ráró-hegy, Kerecset kert, Torontál vármegye, Csabacsüd Nagy-Kaba, Kis-Kaba, Arló, Felsőkelecsény, Ölyvös,

Solymár Solymár (németül Schaumar) nagyközség Pest megyében, a pilisvörösvári kistérségben, a budapesti agglomerációban. 2001-ben 8912 lakosából 747 volt német. Fekvése A település az Aranyhegyi-patak, a Jegenye-völgy, a Budai-hegység és a Pilis által közrefogott területen helyezkedik el. A szomszédos települések keletről Budapest III. kerülete, délkeletről a II. kerület, délnyugatról Remeteszőlős illetve Nagykovácsi, északnyugatról Pilisszentiván, északról Pilisvörösvár, északkeleti irányból pedig Pilisborosjenő és Üröm. Solymár legkönnyebben autóval (a 10-es útról), autóbusszal (a BKV vagy a Volán járataival) vagy vonattal (Budapest–Esztergom-vasútvonalon) közelíthető meg. Története A régészeti kutatások alapján szinte biztosan állítható, hogy már a neolit kortól (i.e 3000) éltek itt emberek. Az 1970-es években folytatott ásatások feltártak a község határában római, illetve avar sírokat is. A település nevét az ide telepített királyi solymászokról, vagy a római korban itt folyó sókereskedelem kapcsán a latin „sal” (só) kifejezésből kapta. 1266-ban első okleveles említésekor „Salamar” néven szerepel. A dokumentum a Magyar Solymász Egyesület tulajdona. Engedély nélküli felhasználása tiltott!


A solymári várat -melyet hívnak Szarkavárnak is- feltételezhetően a 14. század második felében, a települést akkoriban birtokló Lackfi család építtette. A 15. században több tulajdonosváltás is történt, a Cillei, majd a Garai család után Mátyás király és fia Corvin János voltak a terület urai. Főleg királyi szolgálók, solymászok és vadászok lakóhelye volt a település, a vár pedig elsősorban vadászkastélyként működött. A török idők alatt a terület teljesen elnéptelenedett, a vár romlásnak indult. A 18. század első évtizedeiben előbb rácok (szerbek), majd távozásuk után, Mária Terézia uralkodása alatt sváb (német) telepesek érkeztek a területre. A falu ezután jórészt a földművelésnek (szőlő-, búza- és káposztatermesztés) és nem utolsó sorban a főváros közelségének köszönhetően dinamikus fejlődésnek indult. 1895-ben a vasút (BudapestEsztergom) bevezetésével még könnyebbé vált a kapcsolattartás Budapesttel.

.

Solymoskarcsa Solymoskarcsa (szlovákul Jastrabie Kračany) Királyfikarcsa településrésze, egykor önálló falu a mai Szlovákiában a Nagyszombati kerületben a Dunaszerdahelyi járásban. Fekvése Dunaszerdahelytől 4 km-re délnyugatra fekszik. Története A települést 1289-ben "terra ville Potuna falconariis" néven említik először. 1313-ban "Solmuspaton", 1326-ban "villa Pethen Solymus", illetve "Solymospathun" alakban említik a korabeli források. A pozsonyi váruradalomhoz tartozott, első lakói minden

bizonnyal királyi solymászok voltak. Később a gellei érseki székhez tartozott, lakói nemesi kiváltságokkal rendelkeztek. 1828-ban 15 házában 109 lakos élt. Fényes Elek szerint "Karcsa (Sólymos-), magyar falu, Pozsony vmegyében: 112 kath. lak." [1] Pozsony vármegye monográfiája szerint "Solymoskarcsa, az Alsó-Csallóközben fekvő magyar kisközség, 20 házzal és 92 róm. kath. vallású lakossal; temploma nincs; postája Királyfiakarcsa, távírója és vasúti állomása pedig Dióspatony." [2] 1910-ben 109, túlnyomórészt magyar lakosa volt. A trianoni békeszerződésig Pozsony vármegye Dunaszerdahelyi járásához tartozott. 1940-óta Királyfikarcsa része. 2001-ben Királyfikarcsának 967 lakosából 872 magyar és 84 szlovák volt. A dokumentum a Magyar Solymász Egyesület tulajdona. Engedély nélküli felhasználása tiltott!


Karcsa

Karsa török -> magyar eredetű férfinév, jelentése: ölyv, sólyom, kánya, vércse. Rokon neve: Karcsa.

Karcsa község Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Miskolctól kb. 90 kilométerre északkeletre. Története Karcsa a Bodrogköz legrégebbi települése. Elsőként 1186-ban említik, de már a honfoglalás előtt is lakott volt. A falut körülvevő mocsaras, nádas terület megvédte a tatárok és törökök dúlásától. Látnivalók

A település legnevezetesebb műemléke, az Árpád-kori templom, amely országos jelentőségű műemlék. Román stílusú épület, amely két részből áll. A régebbi a 11-12. században épült körtemplom (rotunda), melynek hatkaréjos szerkezete Gerény és Kiszombor körtemplomáéval rokon. Ehhez épült hozzá a 12-13. században a nyugati hosszanti hajó, melynek bejárati oszlopfőit faragványok díszítik. A templomot jól faragható kőből építették, melynek forráshelye a közeli Tokaji-hegység. A kapuzat felett két faragott oroszlán látható.

Karcsák (szlovákul Kračany): Szlovákiában a Nagyszombati kerületben a Dunaszerdahelyi járásban elhelyezkedő falvak összessége. Dunaszerdahelytől délre és délnyugatra fekszenek. Összesen 12 Karcsa van 6 felső és 6 alsó.

Felső Karcsák: Királyfikarcsa, Damazérkarcsa, Erdőhátkarcsa, Etrekarcsa, Kulcsárkarcsa és Solymoskarcsa



Alsó Karcsák: Egyházkarcsa, Amadékarcsa, Göncölkarcsa, Mórockarcsa, Pinkekarcsa és Siposkarcsa.

Kiszombor Ezen a vidéken valamikor hunok, gepidák, avarok laktak. Temetőiket Móra Ferenc tárta fel, aki tíz honfoglalás kori lovassírra talált.

A falu neve eredetileg Zombor volt, a történeti források Zumbur (1247), Zvmbur (1285), Zumbor (1256), Sombur (1334), Zombor, (1360), Sombor (1650) alakban őrzik. Az első magyar térkép – amit 1528-ban adtak ki (ez a Lázár-féle térkép) – Zombar néven említi. Más Zombor nevű helységektől megkülönböztetésül 1857-től Kiszombor. Határához tartozott Dédenszeg (Dédényszeg) és Ladány is. Steinlein 1753. évi térképe a települést a Maros szugolyi kanyarulatában tünteti fel. A falu a Csanád nemzetség egyik ősi birtoka. 1256-ban a Kelemenös fiak nyerték el, majd a Telegdiek osztoztak rajta. Zsigmond király mezővárosi rangot adományozott neki, mint ezt az 1536-i országleírásában Oláh Miklós is megemlíti. A hódoltság idején elnéptelenedett, 1582-ben csupán három lakosa volt. 1596-ban a török felperzselte, pusztává vált. A török elleni felszabadító harcok után a terület határőrvidék lett

Zombor Zombor (szerbül Сомбор / Sombor, horvátul Sombor, németül Sombor) és határa az egykori Pannon-tenger medencéjében fekszik, keleti határa a Telecskai domboknál kezdődik, nyugatról pedig a Duna határolja. Északról Magyarországgal határos (a határ 25 km), dél felől pedig Szerbia középső része felé nyitott. A község határának átlagos magassága 90 méter. •

Nevének eredete A város régi magyar elnevezése a Czoborszentmihály volt, amit első birtokosáról a Choborcsaládról kapott. - A család a 14. században volt a terület birtokosa, nevük a szláv Cibor személynévből ered.

A zombor ugyanakkor régi magyar férfi név, jelentése sólyom. A szerb elnevezése szintén a Czobor névből eredt, és először 1543-ban jegyezték le. A város nevének több változata is föllelhető történelmi dokumentumokban: A dokumentum a Magyar Solymász Egyesület tulajdona. Engedély nélküli felhasználása tiltott!

A dokumentum a Magyar Solymász Egyesület tulajdona. Engedély nélküli felhasználása tiltott! • Samoborben • Sambor • Sambir • Sonbor • Sanbur • Zibor • Zombar Németül Sombor.

Egy 1360-ból származó dokumentum említi először a várost mint a Czobora főúri család birtokaként. Ekkor Chobor Szent Mihály néven szerepelt. 1478-ban a Czoborok a török veszély ellen erődítményt építettek birtokukra, azonban Mohács után tizenöt évvel később (1541.) meghódították a törökök Pertev pasa irányítása alatt. Lakosságát elhurcolták, és helyükre szerbeket telepítettek. Két évvel később a török oklevelekben megjeleik a Sombor név.

Kartal Kartal nagyközség Pest megyében, az Aszódi kistérségben.

Története A mai Kartal a kedvező természeti adottságok miatt már az újkőkorban lakott terület volt. A környékbeli ásatások és a Kiskartalon talált temetkezési hely is ezt bizonyítják. A község neve török eredetű nemzetségnévből (Cortul = sas) származik. A 10. században ugyanis a Kurszán-Kartal nemzetség központja volt a terület. A nemzetség őse Kurszán kündü, honfoglaló Árpád fejedelem társa volt. Ennek a nemzetségnek a neve őrződött meg mindmáig Kartal község nevében. Első középkori okleveles említése 1263-ból való. V. István a Kartal nembéli Péter és Ferenc birtokait – Kartalt is – a Margit-szigeti apácáknak adta, a haszonélvezet azonban az eredeti tulajdonosok kezében maradt. Akkoriban Kurthol néven említik a falut. Később újra az ősi Kartal nemzetség, illetve az abból származó Sülyi Etele család birtokába kerül. A 13. században a tatár feldúlta a falut, de lakosai visszatelepültek. A tatár harcok nyomait az ún. Csörsz-árok őrzi, mely a barbárok sáncvonala volt. A dokumentum a Magyar Solymász Egyesület tulajdona. Engedély nélküli felhasználása tiltott!

A dokumentum a Magyar Solymász Egyesület tulajdona. Engedély nélküli felhasználása tiltott! A község a török megszállás első évtizedeiben lakott hely maradt, különböző török uraságok nem nagy jövedelmű tímár-birtoka. A tizenöt éves háború idején elnéptelenedett és puszta maradt egészen a 18. század végéig. A 17. században több magyar birtokosát ismerjük. A felszabadító háborút követő évtizedekben Koháry István birtoka, s az aszódi jobbágyok árendálták a határt. Koháry Istvántól gróf Grassalkovich Antal vette meg, akinek fia 1784-től Pest, Heves és Nógrád vármegyei települések magyar és római katolikus lakóival újratelepítette a széles határú pusztát. Surány, Sőreg, Keszeg, Gombos, Karácsond falvakból történt az újratelepítés, mely helynevek a mai családnevekben élnek tovább: Sőregi, Karácsondi stb.

Szokolya megye: Pest

lakosság: 1 730

honlap: www.vac.hu/kornyek/szokolya

Fekvése, megközelíthetősége, lakossága, területe: A Belső-Börzsöny vizeit összegyűjtő Morgó-patak völgyében épült a börzsönyi kismedencék egyik legrégibb települése, Szokolya. Megközelíthető a 12-es közúton, Kismarosnál kb. 5 kmes letérővel, valamint vasúton. Lakossága: 1721 fő, belterülete: 134 ha, külterülete: 5773 ha. Története: A terület ősidők óta lakott. Ezt a község határában talált két földvár is bizonyítja: a Pap-hegy gerincén, illetve a Királyrét feletti Várhegyen. Az Árpád-kori alapítású község lakosait Hont vezér telepítette le ezen a helyen. A falu neve szláv eredetű, az írások 1186-ban említik először, Sokol néven, amely sólymot jelent. Itt

laktak ugyanis a királyi udvarban szolgáló solymászok. A település viharos történelme során többször cserélt nevet és gazdát. Határában, a jelenlegi Királyréten, a XIV. században Zsigmond és Albert királyaink szászokat telepítettek le, bányaművelés céljából. A vasércbányászat és feldolgozás évszázadokon át folyt. Virágkorát 1778-1792 között élte.



Üllő Üllő Nagyközség címere: álló háromszögű ezüst pajzson /melynek magassága 8, szélessége 7 hosszmérték/ vörös pajzsfő, mely a pajzsmagasság 1/6-a, az ezüst mező közép-vonalán helyezkedik el a felszálló szárnyú /függőleges evezőtollú fejét jobbra fordító, vörös karmos lábú, heraldikai ábrázolású fekete ragadozómadár, a nevét jelentő ölyv település, amelynek heraldikai ábrázolása sólyom.

Üllő város honfoglaláskori, Árpád nemzetséghez tartozó uralkodói szállásterület, nevét is Árpádok családfájából eredezteti. Üllő, Árpád nagyfejedelem fia volt, aki 907 előtt valószínűleg meghalt, így nem léphetett apja örökébe sem vezéri sem törzsi tekintetben. A városnév fennmaradása mégis arra utal, hogy Üllő törzse, leszármazói nyomán (Ézelő) a fejedelmi szállásterületen kaptak letelepedési területet, s az Árpádok nemzetségének tekintélyét felhasználva az "ÜLLŐ" elnevezést megőrizték. A településen honismereti Helytörténeti Gyűjtemény található, melyben megtekinthetők a település történelmi ereklyéi. A mai Üllő a budapesti agglomeráció kiemelt térségéhez tartozik. Lakosságának nagy része ingázik, de a település kereskedelmi, szolgáltató egységeinek bővülésével növekszik a helyben munkát vállalók száma. A település jövőjét nagymértékben meghatározhatja a jövőben az infrastrukturális fejlettség, a repülőtér és országos főútvonalak, valamint a főváros közelsége miatt idetelepülő vállalkozók tehetsége

Karvaly Karvaly (1890-ig Jasztraba, szlovákul Jastrabá) község Szlovákiában, a Besztercebányai kerületben, a Garamszentkereszti járásban. 2001-ben 581 lakosából 577 szlovák volt.

Körmöcbányától 9 km-re délre fekszik. Nevének eredete

Neve a szlovák jastrab (= karvaly) főnévből származik. A dokumentum a Magyar Solymász Egyesület tulajdona. Engedély nélküli felhasználása tiltott!

A dokumentum a Magyar Solymász Egyesület tulajdona. Engedély nélküli felhasználása tiltott! Története A község területe ősidők óta lakott, határában a vonaldíszes kultúra, valamint lausitzi kultúra és a hallstatti kultúra magaslati településének maradványait tárták fel. A római korban barbár település állt itt. Karvalyt 1487-ben "Iztrebe" néven említik először, de temploma és plébániája már 1300 körül megvolt. Az esztergomi érsekség faluja volt, majd 1776-tól a besztercebányai püspökséghez tartozott. 1601-ben malma és 61 háza vot. 1715-ben 40 adózója volt a településnek. 1828-ban 67 házában 427 lakos élt, akik mezőgazdasággal, idénymunkákkal foglalkoztak. Iskoláját 1867-ben alapították, ezzel Karvaly a környék kulturális és oktatási központja lett.

Ölyvös

Ölyvös (ukránul Вільхівка (Vilyhivka / Vil'khivka), oroszul Ольховка (Oljhovka), szlovákul Oljachova): falu a mai Ukrajnában Kárpátalján az Ilosvai járásban. Fekvése Nagyszőlőstől 16 km-re északra a Borzsova bal partján fekszik, Alsósárad tartozik hozzá. Története A település a 16. században tűnik fel először. 1910-ben 1255, többségben ruszin lakosa volt, jelentős német kisebbséggel. A trianoni békeszerződésig Ugocsa vármegye Tiszáninneni járásához tartozott. Fazekasságáról nevezetes. Ma 2000 ukrán-ruszin lakosa van.

Ölved Ölved (1898-ig Jasztrabje, szlovákul Trenčianske Jastrabie) község Szlovákiában a Trencséni kerületben a Trencséni járásban. 2001-ben 1209 lakosából 1193 szlovák volt.

Trencséntől 14 km-re délkeletre fekszik. Története


A dokumentum a Magyar Solymász Egyesület tulajdona. Engedély nélküli felhasználása tiltott! 1269-ben IV. Béla adománylevelében említik először, melyben a király a falu területét Jakab trencséni ispán katonájának Reinoldnak adta. A későbbiekben mint királyi

solymászok települése szerepel. A 14. század elején Csák Máté birtoka, majd 1321-től újra a királyé. 1439-ben "Jaztreby", 1464-ben "Elwed", 1483-ban "Jastrabye" néven említik. Neve valószínűleg párhuzamos szlovák-magyar névadásból származik (szláv: jastrab = ölyv ?)1425-ben kőtemplom épült a településen. 1463-ban Hunyadi Mátyás Ölvedet Mitich Prokopnak adta, ezzel hosszú idő után megszűnt a királyi uralom. A 15. - 16. században a Mitich és Rozsnyó családok birtoka. A 16. század végén a Madocsaiak és Ordódyak a birtokosai. 1663-ban a települést felégette a török. A 17. században a Varsányi és Hunyady családok birtoka. 1868-ban egy bécsi nagybirtokos Friedrich Knobloch szerez birtokot a községben. Vályi András szerint "JASZTRABJE. Népes tót falu Trentsén Várm. földes Ura Madocsányi Uraság, és mások, lakosai katolikusok, fekszik Zay Ugrótzhoz 1 2/4 mértföldnyire, Kosztolna Miticznek filiája, földgye 248termékeny, legelõje, fája elég van." [2] Fényes Elek szerint "ÖLVED JASZTRABJE. Tót falu Trentsén Várm. földes Ura Madocsányi Uraság, lakosai katolikusok, fekszik Kosztolna Miticzhez közel, mellynek filiája." [3] 1910-ben 625, túlnyomórészt szlovák lakosa volt. A trianoni békeszerződésig Trencsén vármegye Trencséni járásához tartozott. 1914-ben felépült az új templom. 1924-ben megalakult a tűzoltóegylet. 1925 és 1929-ben a földreform során felosztják a nagybirtokot. 1944-ben környékén élénk partizántevékenység folyt, végül 1945-ben a szovjet és román hadsereg foglalta el a községet. A harcoknak 7 helyi lakos esett áldozat

Nagyölved

Nagyölved a Nyitrai kerület Lévai járásának délnyugati csücskében fekszik. A Garam alsó folyásától nyugatra, a Dunától északra, a hajdani párkányi járás északnyugati szélén, a Garami-hátság dimbes-dombos területén található, a Kisalföld része. Legmagasabb pontja a pipískei dűlőben lévő Almahegy (272). Területe 1956 hektár. Történelme Régészeti ásatások leletei szerint a vidéken már a kőkorszak elején is éltek emberek. Időszámításunk előtt 1200 körül a kelták lakták a vidéket, manapság is találni a vidéken kelta cseréptöredékeket, -maradványokat. A folytonosságot a harcos kvád törzsek, majd a rómaiak, hunok, avarok, szlávok s végül 896-ban a honfoglaló magyarok biztosították. Honnan a név? Már az 1274-es határjáró oklevélből tudomást szerezhetünk a vidék ingoványos voltáról. Nagyölved a nevét a szájhagyomány szerint is e mocsárban tanyázó

ölyveknek köszönheti. A helynév keletkezését legkésőbb a X. század második A dokumentum a Magyar Solymász Egyesület tulajdona. Engedély nélküli felhasználása tiltott!

A dokumentum a Magyar Solymász Egyesület tulajdona. Engedély nélküli felhasználása tiltott! negyedére, 930-950 közé tehetjük. A falut Szedresnek is nevezték, mivel területén sok szederfa volt. Mára szinte teljesen eltűntek, azonban gúnynévként fennmaradt a Szedrës (szedrësëk) megnevezés. Volt város is! A török korban városi rangra emelkedett, majd a XVIII. század elején lassan az ipar is megindult. Az iparosok természetesen az Esztergomban alakult céhekhez tartoztak. Az ölvedi római katolikus templom a Mindenszentek tiszteletére volt szentelve, plébániája 1397-ben már fennállott. Barokk stílusban épült. A torony magassága 25 m. A templomban található szószék és keresztút keletkezését a források a XVIII. század második felére helyezik. A templom előtt álló Szentháromság szobor már 1798-ban létezett. Az ellenreformáció nagyarányú hatására lakosai nagyrészt rekatolizáltak vagy kivándoroltak. 1784-ben az elkobzott református egyház javaiból katolikus plébánia alapíttatott. Erre az időre valósz ín űsíthető a zsidók betelepülése. Az 1868-as tagosítás földhöz juttatta a falubelieket.

A híd 1895–ben jelentős esemény történt a környék életében, mivel szeptember 28-án átadták a forgalomnak a Párkányt Esztergommal összekötő, vasból készült dunai hidat, így állandó kapcsolat jött létre a két part lakossága között, amely különösen a gazdaság terén éreztette hatását, hiszen az ölvediek is akadálytalanul vihették portékáikat az esztergomi piacra.

Ölyves (Nagy-, Nagy-Ölves), kisközség Maros-Torda vármegye marosi felső j.-ban, (1891) 1018 oláh és magyar lakossal.

Zólyom Zólyom (szlovákul Zvolen, németül Altsohl, latinul Vetusolium): város a mai Szlovákiában. A Besztercebányai kerület Zólyomi járásának székhelye. Dobrókirályi (Kráľová), Mátyásfalva (Môťová), Neresnica, Újmogyoród, Zolna és Zólyomlukó (Lukové) tartozik hozzá.Besztercebányától 18 km-re délre, a Garam folyó kanyarulatában fekszik. Nevének eredete

Zólyom neve az avar sólyom szóból eredeztethető


A dokumentum a Magyar Solymász Egyesület tulajdona. Engedély nélküli felhasználása tiltott! Története A település első vára, a Pusztavár (szlovákul Pusty hrad) a mai várostól délnyugatra emelkedő hegygerincen a 11. században épült, egykori várispánság központja, a vármegye névadója. A város a középkorban Zólyom vármegye székhelye volt (az újkorban Besztercebánya). Falai között halt meg 1095. június 29-én Szent László király. A vár 1600 körül már romos volt. A mai vár a tatárjárás után épült, mai formájában az 1370-es években épült ki. Nagy Lajos király vadászkastélyt építtetett és 1382-ben ide hívta össze a lengyel rendeket. 1440-ben Giskra serege foglalta el, 1449-ben Hunyadi János égette fel a várost, de a várat csak Hunyadi Mátyás tudta visszavenni 1462-ben. Hunyadi János a várral átellenben a Strázsa-hegy 444 m magas csúcsán épített várat 1451-ben, amelynek maradványai ma is látszanak. Mátyás szívesen tartózkodott itt, épített is rajta. A vár sohasem volt a törökök kezén. 1605-ben Bocskai István, majd Bethlen Gábor foglalta el. 1620-ban majd egy évig itt őrizték a Szent Koronát, augusztus 25-én Bethlen Gábort az itteni országgyűlésen magyar királlyá koronázták. 1644-ben I. Rákóczi György serege foglalta el, a kuruc harcokban többször cserélt gazdát. 1703. november 15-én itt futamította meg Bercsényi Miklós kuruc serege Forgách Simon császári seregét. Hosszú ideig az Eszterházy-család tulajdona, tőlük 1802-ben szerezte vissza a királyi kincstár. A vár helyreállítása nagyrészt megtörtént. 1910-ben 8799 lakosából 4973 magyar, 3579 szlovák és 209 német volt. 1919 június 7-én a magyar Tanácsköztársaság hadserege visszafoglalta Csehszlovákiától. 1944-ben a Szlovák Nemzeti Felkelés egyik központja volt

Zólyom vármegye Zólyomberezna, Zólyombrézó, Zólyombúcs, Zólyomkecskés, Zólyomlipcse, Zólyomlukó, Zólyommihályi, Zólyommiklós, Zólyommócsa, Zólyomnémeti, Zólyomszabadi, Zólyomszászfalu, Zólyomternye, Zólyomtúr,



Ásványráró

Ásványráró község Győr-Moson-Sopron megyében, a Mosonmagyaróvári kistérségben. Fekvése Ásványráró Szigetköz középső részén a Duna mellett fekszik, Győr és Mosonmagyaróvár között szinte félúton. Önálló község a Szigetköz közepén, a Duna jobb partján, a szigetközi 1401. sz. út két oldalán. Győrtől 20 km, Mosonmagyaróvártól 22 km távolságra. Két település, Ásvány és Ráró egyesítéséből jött létre 1936-ban. A nyelvészek szerint az Ásvány helynév mesterséges árok ásott tó, kút jelentésű; a Ráró sólyomféle ragadozó

madár, kerecsen jelentésű és valószínűleg személynévből vagy erdőnévből átvéve változott helynévvé.Ásvány és Ráró mindig Győr vármegyéhez tartozott,s jelenleg is a Győr székhelyű Győr-Moson-Sopron megye része.Az egyházi közigazgatásban a kezdetektől 1993ig az esztergomi főegyházmegye része.1993-ban pápai bulla alapján Ásványráró átkerült a győri egyházmegyébe. Címere, zászlaja A vágott pajzs felső részén ásvány címere. Kék mezőben ezüst pólya. Rajta ezüst csónak melyben egymásnak támasztva (Szent András kereszt alakban) ezüst evező,és ezüst csáklya áll. A jobbharánt álló evező szára takarja a balharánt álló csáklya szárát. A címerkép eredete Ásvány ma a győri Xántus János múzeumban az állandó kiállításon látható pecsétnyomója. Körirata: Assvanyi falu pecsetye anno 1734. A pecsétmezőben vízen ringatózó csónakban egymásnak támasztott evezőlapát és csáklya. A címerpajzs alsó részén Ráró címere. Arany mezőben lebegő fekete sólyom. Ráró pecsétnyomója nem maradt fent,de viasz lenyomatai a Győr megyei,illetve az esztergomi prímási levéltárakban megtalálhatók 1721, 1754, 1831 évekből. Ovális pecsét,csillaggal negyedelt,búzakalász vonallal határolt. Körirata: Raro falv pecetgye 1711. A pecsétmezőben egy halomból kinövő növény. Mivel a Ráró szó kerecsen(sólyom) jelentésű a régi magyar nyelvben ezért névcímer megalkotását tartotta szerencsésebbnek a képviselőtestület. Ásványráró lobogója (zászlója) aranyszegélyű kék lobogó melyen ezüst Szent András kereszt látható. A kereszt a zászló középső négy tizedén található. (A Szent András kereszt nem a lobogó négy sarkából indul mint a Skót királyság zászlóján, hanem mindkét oldalon a lobogó szélességének három tizedével beljebb.) Ásványráró címerét 1994.július 17.-én fogadták el, s ezen a napon szabadtéri misén szentelték fel Ásványráró lobogóját (zászlóját). A dokumentum a Magyar Solymász Egyesület tulajdona. Engedély nélküli felhasználása tiltott!

A dokumentum a Magyar Solymász Egyesület tulajdona. Engedély nélküli felhasználása tiltott! Története Ráró első okleveles említéséig E vidék legalább ötezer éve lakott hely a feltárt régészeti leletek alapján. Egyaránt került elő csiszolt kőeszköz az ún. újabb kőkorból; lándzsa a bronzkorból, kelta urnasír a vaskorból, de találtak Antoninus Pius korából származó római aranypénzt is. Ásványról, Ráróról és Zsejkéről nincs hiteles árpád-kori adat, régebbi munkák állítják ugyan, hogy Roro, azaz Ráró várát 1293-ban II. Frigyes német-római császár elfoglalta, de az újabb kutatások inkább az ugyancsak Duna-menti, ausztriai Rohrau említését valószínűsítik. 1250 december 4.-én kelt oklevél említ először települést a mai Ásványráró közigazgatási területéről.A mai új-szigeti határrészen feküdt "Oltua"(Oltva) említése. 1332-ben már ált,s fel volt szentelve az ásványi Szent András templom.Írja több egyházi vonatkozású kiadvány.Ortvay Tivadar:Magyarország egyházi földleírása a XIV.század elején a pápai (1332-1337. évi) tizedjegyzékek alapján (Bp.1891-1892) című könyv viszont nem említi.A templomot említik 1342-ben is. Ásvány és Ráró története 1526-ig] A 14. század derekán Ráró már a Héderváry-uradalom része, ezt az 1372. évi első említés után, ( 1372. november 6.-án Hedruh War-i Héder fia Jakab mester levele Omodé mesterhez Karcha-i Textor Miklós jobbágy adóssága tárgyában. A levél Rárón keltezve: in raro, sabbato proximo post emerici conf,1372. ) 1407-ben említve Zsejke Selketew (ejsd: Selkető) néven. Ásványt említik "Assowan" alakban, amely oklevél 1418. április 04-én kelt, Hederwara-i Lőrinc panaszt emelt e oklevélben Bews-i ( Bősi ) János ellen az 1417. évi hatalmaskodásai miatt. Az okirat szerint 1417. február 2-a táján Bews-i ( Bősi ) János jobbágyaival Assowan (Ásvány) és Olchowa (Olcsova, Oltva) falvak között fekvő Erched nevű szigeten a fákat kivágatta. A sziget Hederwara-i Lőrinc birtoka volt. 1418. augusztus 26-ai oklevél először említ ásványi lakosokat: alter Nicolaus filius Laurencii, Johannes Gwndee et Lucas similiter Gwndee in Aswan (felebarát Lőrinc fia Miklós, Gwndee János és Lukács éppúgy Gwndee Ásványban). Több említés után Ásvány ugyancsak Assowan néven 1443-ból ismert; ugyanezen forrás említi Zsejkét is „Selkethew” néven – mindkettő Hédervárhoz tartozik. Egy 1485. február 18-ai oklevél említi Ásvány papját: „A győri káptalan bizonyította, hogy Kayal-i Mihály fia Mihály, akinek személyazonosságát Ábrahám Aswan-i plébános bizonyította, Kwn (Kun) Berecnek, és Galantha-i Bessenewy (Bessenőy) Pál fia Imrének részét a Nyitra vármegyei Hethmeh birtokban, melyet ő a nevezettől harminc aranyforintért bír zálogba, ugyan ezért az összegért a visszaváltásig elzálogosította Nebozya-i Balog Miklósnak és Jakabnak.” Az 1500-as évek elején említi először Ráró várát oklevél. II. Ulászló király a Héderváry család rárói várnagyának, Majsa Miklósnak két jobbágytelket adományozott. Az 1518. évi porta összeírás szerint Aswan (Ásvány) Győr vármegye egyik legjelentősebb települése 34 portával 815 lakossal. Ebből Héderwári Istváné 17 porta, Héderwári Ferencé 17 porta, 5 zsellér családfő. Ráró Héderwári Ferenc birtoka, 8 fizető porta, 3 zsellér családfő. A dokumentum a Magyar Solymász Egyesület tulajdona. Engedély nélküli felhasználása tiltott!

A dokumentum a Magyar Solymász Egyesület tulajdona. Engedély nélküli felhasználása tiltott! 1526. július 19-én II. Lajos király Laki Bakics Pálnak és testvéreinek adományozza Héderváry Ferenc több elkobzott birtokát, így Rárót és Ásvány felét is.

Ráróspuszta

Ráróspuszta Nógrád megyében helyezkedik el, Szécsénytől mintegy 15 kilométerre. A környéken sok a látnivaló, kiválóak a túrázási, kirándulási és szórakozási lehetőségek. 10 kilométerre fekszik Ipolytarnóc, a világhírű természetvédelmi terület. A települést 1837-ben Kubinyi Ferenc által felfedezett őslelet tette nemzetközi hírűvé, mely a község keleti határa mentén elterülő Ipolytarnóci Természetvédelmi Területen helyezkedik el. Másfél évszázados tudományos vizsgálat eredményeként 1986-ban nyílt meg itt a geológiai tanösvény, mely világviszonylatban is páratlan jelentőségű leleteket őriz. A tanösvényt az Európai Tanács 1995-ben diplomával tüntette ki, s óta az összeurópai természeti örökséghez tartozik.

Sólymos-vára Az alatta örvénylő Maros folyó mellett, egy 252 méter magas, meredek oldalú hegyen kereshetjük fel a XIII. század végén emelt Solymos {Soimus} várának tekintélyes maradványait. A településröl induló keskeny gyalogösvényen felkapaszkodva elöször egy széles fennsíkra érünk el. Hogy itt állt-e valamilyen külsö erődítés, palánk védőmű, azt csak egy régészeti feltárás tudná eldönteni, de ennek napjainkra nem maradt semmilyen felszínen látható nyoma. A fennsíkot egy széles és igen mély szárazárok választja el a K-i részen emelkedő középkori vártól. Egykor a hatalmas kőoszlopokon nyugvó fahídon lehetett bejutni a várba, de ennek nyoma sem maradt, így most a várárokba leereszkedve, majd onnan a falomladékon keresztül érhetjük el a szabálytalan háromszög alaprajzú Solymos erősségének külsö falszorosát. A két méter vastag külsö falakat támpillérekkel erösítették meg, melyek jórészt fennmaradtak. A belsö palotaszárny falai sok helyen a teljes magasságukig állnak, megfigyelhetök a reneszánsz ablakkeretek sora, valamint a téglával pótolt javítások nyomai. Érdekes részlete még az „Izabella királyné erkélyének” hívott balkon, ahol a legenda szerint 1541-ben a Budáról elűzött özvegy úrnő kesergett a balsorsán. A Ny-i oldal közepén emelkedik a vastag falú öregtorony, a vár legkorábbi épülete, mely szintén elég jó állapotban élte túl az elmúlt évszázadokat. Solymos korai kaputornya szintén a Ny-i oldalra, a mély szárazárokra nyílik, ennek még a felvonóhíd láncnyílásai is megtekinthetok. Mikor aztán a külso falszorossal bövült a vár, valószínüleg a XV. század második felében, a Hunyadi család birtoklása idején, a főbejáratot is áthelyezték.s. Solymos vára, a nagyfokú pusztulás ellenére még mindig a Maros völgyének egyik fontos történelmi emlékhelye, amely megérdemelné, hogy restaurálva megőrizzék az utókornak. A dokumentum a Magyar Solymász Egyesület tulajdona. Engedély nélküli felhasználása tiltott!


Gyöngyössolymos Gyöngyössolymos a Mátra déli lábánál a Kis-hegy alatt szép erdős környezetben elterülő község. Gyöngyös város központjától 4 km-re északra húzódik meg a Nagy-patak völgyében. Neve egészen 1903-ig Solymos volt, amelynek korai alakja a Solumus és a Solimus. A községet és határát 1212-ben II. Endre a Szent Sír Lovagrendnek adományozta. Az évszázadok során a falu tulajdonosai gyakran változtak: Solymosi család, Rozgonyi Péter, az egri püspökség, a szepesi kamara. Ezután több főúré volt, míg végül visszakerült a püspök, majd az egri érsekség birtokába.

A község életében jelentős szerepet tölt be a szőlőtermelés. A lakosság megélhetésének fő forrása kötődik a helyi szőlőterületekhez. A mátraalji borvidékhez tartozó település határában több ezer hold szőlőültetvény található. A község erdőterületén jelen van a vadgazdálkodás, miután az erdőterületen jelentős a nagyvadállomány, így többek között lehet vadászni őzre, szarvasra és vaddisznóra. Turisztikailag igen látogatott helység. A településen egyetlen ún. átmenő út van, amelyen keresztül egyik irányban(déli) Gyöngyös városa, másik irányban(keleti) a Mátra üdülőhelyei érhetőek el.

A község keskeny nyomtávú vasútvonallal is rendelkezik (helyi megnevezése: kisvasút), amelynek kiindulópontja Gyöngyös városa, végállomása pedig a festői környezetű Lajosháza.

Karácsond Régió: Észak-Magyarország A dokumentum a Magyar Solymász Egyesület tulajdona. Engedély nélküli felhasználása tiltott!

A dokumentum a Magyar Solymász Egyesület tulajdona. Engedély nélküli felhasználása tiltott! Megye: Heves Kistérség: Gyöngyösi Heves megye déli részén, Gyöngyöstől 10 km-re fekszik Karácsond. Neve eredetéről csak feltételezéseink vannak. Legrégebben 1323-ban említi egy oklevél KARACHUND néven. Feltételezhető, hogy Ond vezér birtoka is lehetett, de a "d" végződés régebben kicsinyítő képző is volt. . A falu története A településen ősidők óta van emberi élet, ezt bizonyítják a Puky tónál fellelt régészeti leletek. Az első hiteles oklevél 1323-ból említi KARACHUND néven. Az Aba nemzetség szállásbirtoka volt, majd leszármazottaik, a Csobánkák birtokolták, 1325-ben a Kompolti családnak adományozták. 1421-ben királyi birtokrész volt, melyet a Kompolt család kapott meg Isaszegért cserébe. 1522-ben örökösödési szerződés értelmében az Ország családé lett. A török adókönyvek szerint 1549-ben 19 lakott és 3 néptelen ház állt itt; 5 adóköteles, 4 elszegényedett és 6 elpusztult jobbágytelket írtak össze. 1589-ben az egri vár fenntartására szolgáltatták be a főpapi tizedet. Az 1770-es évek körül kisszámú magyar lakta a települést. A kuruc háború után 5 szlovák családot telepítettek a faluba. 1741-ben több földbirtokosa is volt: többek között Haller Sámuel, gróf Esterházy, gróf Draskovics családok, majd őket követték az Orczy, Gönczi, Puky családok. Az 1848-49-es szabadságharc idején Kossuth seregében 9 karácsondi jobbágy harcolt. 1871-től a falu nagyközségi rangra emelkedett; a XX. század első felében is nagyközségként szerepel a gyöngyösi járás területén. 1950-től önálló tanáccsal bíró község, majd 1984-től Gyöngyös városkörnyéki községe.

Kerecsend A települést először egy 1337-es tizedjegyzék említi Keresnuch néven. A puszta maga az 1271-ben V. István által kiadott megerősítő adománylevél szerint az egri püspöki birtokhoz tartozott. Kápolnája kis plébániájával már 1332-ben állt. A falu egykoron a

kerecsensólyom hazája volt. Innen eredeztetik a falu nevét is

Kerecseny Kerecseny község Zala megyében, a Zalakarosi kistérségben. Fekvése


A dokumentum a Magyar Solymász Egyesület tulajdona. Engedély nélküli felhasználása tiltott! Zala megyében, Zalaszabartól nyugatra, Orosztony mellett fekvő település. Nevének eredete Nevének eredetére kétféle magyarázat is ismert. Az egyik személynévből keletkezett, a másik a szláv krecet, ebből ismeretlen módon vált a kerecsen azaz "vadászsólyom" jelentésűvé. Története Kerecseny község neve először 1255-ben leírt alakban ismeretes: Kerechen. Várföld volt, amelynek egyes részeit IV. László adományozta el Atyusz mesternek. 1345-ben Kapulnas-Kerechun, 1472-ben Alsó és Felsőkerecsen előnévvel megkülönböztetve fordul elő. 1345-ben már kápolnájáról is tudunk. 1715-ben curialis, azaz nemesi közigazgatás alatt álló hely. Az 1513-as adólajstrom szerint a két Kerecsenyt egytelkes nemesség lakta. 1550-ben nemesi kúria is volt itt. Jelentős szőlőssel és gesztenyéssel rendelkezett. 1574 körül kisebb erődítmény volt. Őrsége 1600-ban felgyújtotta, többé nem építették újjá. Ezután eltűnik a község neve. Csak 1690-ben szól a községről újra a forrás. A község erőteljes fejlődésnek indul a XVI-XVII. század első harmadától. 1754-ben volt temploma a temetőben. 1770-re 86 család lakott itt, 30 volt a nemesek száma, az összlakosság 398 lelket mutatott. 1828-ból részletes összeírás tudósít bennünket. 73 házban 463-an laktak. A községben dolgozott egy kovács. Nagy szőlők voltak, tölgy- és bükkerdő, valamint virágzott a juhtenyésztés. Kerecsenyhez tartozó külterület Törökcsapás hegy. A földrajzi név alapján azt állíthatjuk, hogy erre vezetett a törökök hadiútja. Kis-puszta neve a valamikori falu helyét takarja. A község ma nem az eredeti helyén fekszik, hanem attól délnyugatra, egy kilométerre. Lehet, hogy a törökdúláskor, hogy magukat könnyebben védhessék, Kerecsenyi Bálint kastélya és majorja körül tömörültek, és így alapították meg a jelenlegi Kerecseny községet.



Kelecsén Kelecsén (más néven Liptókelecsén, szlovákul Liptovské Kľačany) község Szlovákiában, a Zsolnai kerületben, a Liptószentmiklósi járásban. 2001-ben 347 lakosaából 343 szlovák volt.

Liptószentmiklóstól 15 km-re délnyugatra a Kelecséni völgy végénél 672 m magasan fekszik. A falu határához tartozó 1955 m magas Chabenec hegy az Alacsony Tátra Nemzeti Parkhoz tartozik. Története A falu Királylubella határában keletkezett, először 1266-ban "Kelecheni" néven említik. A hozzá tartozó Szenterzsébet templomát 1339-ben Doncs liptói ispán építtette, melynek helyén áll az 1878-79-ben épített torony nélküli mai templom. Kelecsén 1474-ben "Kleczen" alakban bukkan fel írott forrásban. A Fejérpataky család birtoka volt. 1784-ben 55 házában 354 lakos élt. 1828-ban 48 háza volt 347 lakossal. A 18. század második felében határában vasércet kezdtek bányászni. Lakói közül sokan a közeli Királylubella bányáiban, 1905 után távolabbi, magyarországi bányákban is dolgoztak. A többiek mezőgazdasággal, erdei munkákkal, kézművességgel foglalkoztak.

Tiszakeleseny A falu története

Neve a kerecsen (egyfajta vadászsólyom) madárnévből alakult személynévből ered; a Tisza előtag a folyót jelöli. A faluról vette a nevét a Szalók nemzetségbeli Kerecseny család, amely a XIV–XVI. századig fő birtokura volt. A XV. században több beregi kisnemesi család, így a Szalókiak, a Gutiak, a Csapiak kaptak itt részt királyi adománnyal, a XVI. század elején Lónyay János is. 1507-ben a Kerecsényiektől elkobzott birtokok Battyhyány Benedeknek és Tárczay Jánosnak jutottak. 1520-ban Vámosatyai Magda, Zsófia és Dorottya adományul kapták az itteni, fiágról reájuk szállt birtokrészeket a révjoggal együtt. E század közepén már Losonczi Istvánnak is volt itt jószága. 1575-ben a Büdyeket beiktatták a Guti Ország Kristófról a koronára szállt birtokrészekbe. 1600-ban a Büdy-rész Melith Péter kezére jutott, a Melith család azonban 1703-ban kihalt. 1689-ben birtokos lett a Dessewffy család is, amely a Lónyayakkal együtt 1848-ig, a Kerecsényi család pedig a XVIII. század közepéig volt a földesura. Kerecseny sosem élt békében, hol a birtokosai pöröltek egymással, hol a Tisza vagy a tűz rombolta. Az első katonai adatfelmérés (1782–85) idején a falu még Bereg vármegyéhez tartozott. Kelet felől magastörzsű, sűrű erdő ölelte, ezt a Tisza áradása után megmaradt mocsarak szelték át. A folyó 180 lépésnél is szélesebb, magas vízállásnál 6–8 öl mély, meredek és sáros partú volt, sehol sem lehetett átkelni rajta. Tavasszal vagy ha a máramarosi hegyekben tartósan esett az eső, az egész vidéket elöntötte; amikor leapadt, maga után hagyta a Kistiszának nevezett, mocsaras talajú állóvizet. A falu rétjei is vizenyősek voltak. Fényes Elek Geographiai szótárában így írta le: Bereg vármegyei falu a Tisza jobb partján, 1009 lakossal; határa jó A dokumentum a Magyar Solymász Egyesület tulajdona. Engedély nélküli felhasználása tiltott!

A dokumentum a Magyar Solymász Egyesület tulajdona. Engedély nélküli felhasználása tiltott! gabonát terem, rétjei jók, legelője s minden fája van, gyümölcse és hala sok. A XIX. század végén a főbb birtokosai között jegyezték gróf Degenfeld Imrét, Liptay Károlyt, gróf Lónyay Gábort, Suhajda Mihályt, Bárczay Józsefet, Uszkay Gábort, Szécsy Károlyt. Az 1860-as években a Tisza partrombolása miatt költözött a mai helyére a falu. 1924-ben Szabolcs vármegyéhez csatolták, ezért olvashatunk róla a Szabolcs vármegyei monográfiában is: kisközség a Tiszai járásban 307 házzal, 1526 lakossal, 3984 hold terjedelemmel, amelybe Nagykádszög is beletartozott. Határa néhány középbirtok kivételével kis- és törpebirtokokra oszlott; a lakosok főként földművelésből éltek. (Az 1344. évi határjárási okmány említi Kerecseny közelében Betlen, régebbi néven Petlend vagy Petlen pusztát. Ezt, a Kaszony, (Bereg)Daróc és Edelényes közt fekvő, leginkább erdőből álló területet 1428-ban falunak nevezték, tehát lakott hely volt, de utána elpusztult. Mátyus, Hetyén és Kerecseny közt volt a XIV. században Iszterjén vagy Eszterjén település. Szláv eredetű neve folyóágat vagy nyilat jelent. Váltakozva a Guthi, Kerecsenyi, Surányi, Batthyány, Losonczi, Lónyay, Dessewffy, Báthory, Csapi, Petneházi, Tarczai, és a Büdy családbeliek bírták. Az öregek még ma is Eszterjénként emlegetik a falu határában lévő részt, ahol az emlékezet szerint a középkori település feküdt.)

Kányás Mátraverebélyhez tartozó egykori bányász telep

Kánya Kánya község a Balatontól 28 km-re, a tamási gyógyfürdőtől 22 km-re, az igali gyógyfürdőtől pedig 30 km-re fekszik. Szép természeti környezet veszi körül a települést, a vidéket egymás mögött húzódó dombok és völgyek tagolják. A község körül tavak és gazdag vadállománnyal rendelkező erdők találhatók. Az említett fürdőhelyek és kirándulóhelyek közelsége miatt a község megfelelő pihenésre ad lehetőséget.

Kaba Elhelyezkedés


A dokumentum a Magyar Solymász Egyesület tulajdona. Engedély nélküli felhasználása tiltott! Hajdú-Bihar megye egyik legifjabb városa Kaba, a Hajdúság déli részén, a Nagysárrét északi peremén található, a 4-es számú főút mellett. A Budapest-Záhony közötti vasútvonal közvetlenül érinti a belterületet, a vasútállomás az északi határon van. Innen, a személyszállító vonatok menetrendjéhez igazodóan autóbusz szállítja az utasokat a település főutcáján végighaladva Tetétlenre, Földesre, Berettyóújfaluba, valamint ellenkező irányba, Nádudvarra. A település megközelíthetősége kedvező az itt élőknek és idelátogatóknak egyaránt. A vasútállomás mellett ipari leágazás is van. Kaba közvetlenül határos a gyógyvizéről messzeföldön híres Hajdúszoboszlóval, Püspökladány, Nádudvar városokkal, valamint Báránd, Tetétlen és Hajdúszovát községekkel. A városunk a megyeszékhelytől, (Debrencentől) 32 km-re fekszik.

A város történelme Kaba területén valószínűleg már a honfoglalás előtt létezett állandóan lakott emberi település (ennek bizonyítéka az 1974-ben a város határában feltárt, VII-VIII. századi "avar kori" temető). A településre vonatkozó legelső írásos emlékeket az 1212-es, majd 1219-es, később az 1271-es datálású "Váradi Regestrum"-ban találhatjuk (az irat a Nagyváradi Káptalan előtt lefolytatott törvénykezési eljárásokról készített feljegyzéseket tartalmazza). A nagyváradi egyházmegye évkönyvei szerint Kabán hajdan parókia volt. Az Egri Püspökség 1549-ben készített jegyzékéből egyértelműen kiderül, hogy a település akkor Szabolcs vármegyéhez tartozott. Alig három évvel később változott a helyzet: Bihar vármegye 1552. évi összeírása szerint Kaba már a nagyváradi püspök birtokában volt. A török hódoltság idején már jelentős település, amit az 1572. évi adónyilvántartás bizonyít, eszerint a nyilvántartásban szereplő 95 település között nagyságrendben Kaba a 17. volt. Bocskai István erdélyi fejedelemtől a település hajdúszabadságot nyert, mert a fejedelem ide akarta áttelepíteni a kállói hajdúk egy részét. A telepítés elmaradt, Kabát megfosztották hajdúkiváltságaitól, majd a település az Eszterházyak kezébe került. 1660-ban a törökök bosszúhadjárata Kabát sem kímélte: Szeidi Ahmed budai pasa és serege felégette, elpusztította a települést, a lakosságot pedig elüldözte. A település első igazán jelentős írásos anyaga a Kabai Kódex, amely az akkori mezőváros 1702-ben megkezdett jegyzőkönyve. A kabaiak a Rákóczi szabadságharcban is küzdöttek, s ezért szintén nagy árat fizettek: 1707. szeptember 9-én a "rácok" (szerbek) pusztították el Kabát. A település ezt annyira megsínylette, hogy a megmaradt lakosság egy része 1719-ben elköltözött, s a Békés megyei, a XVII. században elpusztult Szentandrás falut kezdték el újra benépesíteni. A kabaiak az 1848-49-es szabadságharcban jelentős számú honvéd és nemzetőr kiállítása mellett a hadsereg ellátásából is kivették részüket. Tudománytörténeti érdekességként feltétlenül meg kell említeni, hogy 1857. április 15-én Kaba határában meteorkő hullott le, amely arról volt nevezetes, hogy benne szervesanyagokat találtak. A meteoritot a község előljárósága a Debreceni Református Kollégiumnak ajándékozta. Kaba 1871-ben mezővárosi címet kapott (ezt a rangját 1886-ig viselte). Az I. világháborúban Kaba kb. 1500 katonájából 294-en estek el; a II. világháborúnak pedig 232 ismert katona és polgári áldozata volt. 1937 óta működik a település határában, termálvizet és földgázt adó kút. A két világháború között - bár a település mezőgazdasági jellege dominált az alábbi ipari üzemek működtek: gépgyár, két hengermalom, szeszfőzde. A település a II. világháborúig község volt, 1971 után megalakult a közös Tanács, amely 1990-ig működött A dokumentum a Magyar Solymász Egyesület tulajdona. Engedély nélküli felhasználása tiltott!

A dokumentum a Magyar Solymász Egyesület tulajdona. Engedély nélküli felhasználása tiltott! Tetétlen településsel közösen, majd 1990-ben Kaba Nagyközség lett, és mindezek után 2003. július 1. lett a várossá nyilvánítás hatálybalépésének időpontja.

Túrkeve A Berettyótól délre fekvő, részben Túrkevéhez, részben Gyomához tartozó Csudabala puszta és részei (Vadász-Bala, Zichy-Bala stb.) őrizték meg Bala falu nevét, amely a XIV. század elején magánföldesúri birtok volt. 1325-ben a birtokos Beke fia Endre, aki Balát cserébe adta a Kartal nembeli Chuda fiainak, Lászlónak és Chuda-nak, valószínűleg ez utóbbi birtokos neve olvadt össze az Árpád-kori eredetű falunévvel. Szintén Árpád-kori falu nevét tartotta fenn a város határának keleti részén elterülő Ecseg puszta. Ecseg falu villa Echek néven először 1222 előtt (valószínűleg 1217-ben) a Váradi Regestrumban szerepel, hevesi várnépek lakják. 1326-ban Bala határjárásában ezen a részen említik az Ecsegtó (Echegtov) nevű halastavat, az elnevezés ma is él, Ecsegfalva déli részén található. Területünk északi sávjában található Móric, Nagy-Kaba, Kis-Kaba határrész elnevezés, amelyek szintén elpusztult középkori falura utalnak. Kabára a XIII. század elejéről származó, topográfiailag bizonytalan említés utal, majd a XV. század végétől mint nemesi birtok szerepel. Ugyanakkor a Kunsághoz tartozónak is mondják. Móricra csak a XVI. század közepétől vannak írott adataink, Kolbaz-székhez tartozó kun szállás volt, valószínűleg a XIV. század végén szilárdult meg. A kun szállásterület korábbi, Árpád-kori településviszonyaira általában igen kevés történeti és helynévi adattal rendelkezünk.

Kis-Kaba és Nagy-Kaba Kis-Kaba határrészén, a Tökös-háton, a Kisújszállásra vezető úttól 1,5 km-re ÉNy-ra, kb. 0,5 km-re a kisújszállási határtól régebben egy ÉK-DNy-i irányú domb húzódott, melyet a rizsföldek előkészítésekor teljesen legyalultak. A dombot a 85,0-85,5 m-es szintvonal határolta. Az egykori dombon, az azóta megszűnt rizsföldek területén elszórtan egészen apróra tört és lekopott középkori cserepeket találtunk. Az Árpád-kort főként cserépbogrács- és fazéktöredékek képviselik. A XIV-XVI. századra keltezhető néhány korongolt barnásszürke vagy fehér edény töredéke, illetve zöld mázas edénytöredék. A felszíni leletanyag folyamatos megléte középkori településre utal, melyet a gépi művelés teljesen tönkretett. A lelőhely kiterjedése 600-700 x 100-150 m. A lelőhely D-i végéhez közel egy amulettet találtunk, amely kutya jobb alsó szemfogából készült, alsó végénél átfúrták. A tárgy régészeti lelet voltához nem fér kétség, kormeghatározása kérdéses - talán a közeli középkori telephez tartozik. A fentiekben bemutatott két középkori faluhely mintegy 2,5 km-re fekszik egymástól, mindkettő a kabai határban. Az írott források szerint is két Kaba nevű falu fennállása tételezhető fel, az előforduló falunevek topográfiai azonosítása azonban ellentmondásos. A XVIII. századi térképek egységes kabai határt ábrázolnak Praedium Kis Kaba néven, Balla Antal 1777-i térképén egyértelmű, hogy ez a puszta magába foglalta a mai Nagy-Kaba A dokumentum a Magyar Solymász Egyesület tulajdona. Engedély nélküli felhasználása tiltott!

A dokumentum a Magyar Solymász Egyesület tulajdona. Engedély nélküli felhasználása tiltott! határrészt is a Hímesdi érig. Valószínű tehát, hogy a falvak török kori pusztulásakor itt KisKaba nevű helységgel kell számolnunk. A XVI-XVII. századi forrásokban a Kaba, Kis-Kaba, Túrkaba és Mórickaba elnevezések fordulnak elő. Az azonosítás Györffy Lajosnak is gondot okozott, Kiskabát hol Túrkabával, hol Mórickabával vette azonosnak, de csak egy elpusztult falu telekhelyét ismerte a Berettyó közelében (a másik Kabának szerinte is Móric puszta közelében kell feküdnie). Méri István szintén erről az ismert faluhelyről gyűjtött XVXVI. századi edénytöredékeket, vagyis 30-32. lelőhelyünkről. A Kaba helynév személynévi eredetű, megfelelőit Árpád-kori személyneveink között találjuk meg. A személynév az "egy fajta ragadozó madár" jelentésű szláv eredetű főnévből keletkezett. A váradi regestrumban 1213-ban és 1221-ben szereplő, Kaba faluból való személyek (Bata de Kaba, Abram de villa Kaba) valószínűleg innen, a Szolnok megyei Kabáról származtak. Terepbejárási adataink két Árpád-kori falu meglétét is igazolták. 1498ban mint Külső-Szolnok megyei helység szerepel Kaba, a Heves megyei Kérsziget mellett. Ugyanebben az esztendőben Kabai János a pálosok ecsegi birtokából akart elfoglalni egy földdarabot. Ez a Kabai János az ecsegiek kellemetlen szomszédja volt: az előző években már többször fegyverrel rontott a pálosok birtokára, nagy kárt okozott és elhordta a nádat. 1549ben Külső-Szolnok megye rovásos adóösszeírásában szerepel Kiskaba, Dersfy Ferenc birtoka. Az egri vár összeírásában ugyanebben az évben említik Túrkaba nemesi birtokot, amely 9 kapu után 10 forintot fizetett. 1552-ben a Kolbaz-széki kunok Ferdinánd királyhoz intézett kérelmükben azt állítják, hogy Kaba, amely most Csorba Ambrus birtoka, régebben a kun székhez tartozott. 1557-ben a királyi adomány révén nemesi kézre került kunsági községek között említik Kabát. Valószínűnek tartjuk, hogy valójában eredetileg nemesi birtok volt, és kun lakosság beköltözése révén került be a székszervezetbe. 1558-ban az adózás céljából Gyula várához csatolt Kolbaz-széki községek között sorolják fel, 7 forintot fizetett. 1564-ben és 1570-ben Gémes Ferenc birtoka, Túrkabán 1574-ben 11, 1576-ban 10 portát írtak össze. Heves megye 1582. évi adójegyzéke Túrkabán 5 ½ portát tüntet fel. A török adóösszeírásokban Mórickaba szerepel. 1571-ben 34 családfőt, 33 házat és templomot, 15911592-ben 12 adózó család 36 férfi tagját írták össze a törökök. Utóbbi defterben csak 2 azonos személyt (Kerekes Gál, Tót Mihál) találunk az 1571-i összeíráshoz képest, s a Decse, Szabó, Tót és Kovács család tekinthető ezen időszakon belül törzsökösnek, a lakosságnak mintegy a fele cserélődött ki. A falu valószínűleg a tizenötéves háború alatt pusztult el, 1618-ban a 22 elpusztult nagykunsági falu között említik Mórickabát. Az 1620-as években újratelepült, 1629-ben a túrkeveiek tiltakoznak, hogy a főkapitány tudtával Mórickabát is ki akarják sajátítani és ezzel elszakítani a Kunságtól. 1633-ban egy mórickabai lakos tesz panaszt Ketzer jászkun főkapitány ellen a nádornál, hogy tőle törvénytelenül bírságot követelnek, s ennek fejében lovait elhajtották. 1655-ben Túrkaba a pusztán maradt nagykunsági községek között szerepel. Ezután a falu már nem települt újra. Adataink nyomán úgy tűnik, hogy a két településhellyel rendelkező Kaba egy falunak számított. A Berettyóhoz közelebb fekvő település kaphatta a Túrkaba nevet (a mai Nagy-Kaba határrészen), a Móric faluval szomszédos település a Mórickaba nevet (a mai Kis-Kaba határrészen), s a Kiskaba elnevezés is erre vonatkozhatott eredetileg. A török hódoltság alatt a települések időszakos elnéptelenedése okozhatta az elnevezésekben tapasztalható következetlenséget. A NagyKabán lévő település látszik régészeti adataink alapján hosszabb életűnek, a XVII. század első felét megérte.



Bese Bese török -> magyar eredetű férfinév, jelentése: karvaly, kánya. .: BESE KÖZSÉG TÖRTÉNELME :.

Bese község katasztere régészeti leletekben különösen gazdag. A kőkorszakból származó ékszereken kívül római barbár kori leleteket is találtak. Szláv csontváz temetkezési hely is található itt. A községet 1292-ből származó iratokban Bese névem említik, Bars-megyéhez tartozott. 1470ben a Besse család tulajdonába került. 1573-ban török pusztította. 1934-ben a község lakossága az esztergomi ispánnak Musztafának szolgált, aki a falu egy részét felgyújttatta. Az 1664-ből származó jegyzék alapján a leggyakoribb vezetéknév a Gábor, Nagy, Gál, Varga, Bajkai, Vince, Pap, Tót, Koca, Bese, Memes és Kis volt. 1600 és 1800 évek közt Taynay, More, Demeter, Lüley, Zavadsky, Custos, Pompos, Kálnay, Ágh, Szunyogh, Póka, Berchényi, Hunyadi Kleecsényi, Csányi, Varga és Dilles lakosok rendelkeztek ingatlannal. Kis Bese és Ördög-kút is Bese részét képezte. Az 1744-es iratok szerint Sólya Michael, Kreko Gregoriu és Šárovecky Andrej az alattvalók közé tartoztak. 1848 előtt az itteni birtok Kelecsényi Zsigmond, a 20. század elején pedig Kelecsényi Rafael tulajdonát képezte. A lakosság mezőgazdaságból és szőlőtermesztésből tartotta el magát.

Besztercei-havasok A Besztercei-havasok (románul Munţii Budacului) a Keleti-Kárpátokban helyezkedik el, Hargita megye, Suceava megye és Neamţ megye területén. Határait a Kis-Beszterce és a Beszterce folyó képezi. Szomszédos hegység nyugaton a Kelemen-havasok, délen a Gyergyói-havasok, a Hagymás-hegység és a Csalhó, keleten az Esztena-hegység, északon a Ráró és a Gyamaló A Fejedelemasszony köve, a Ráró hegység szimbóluma geológiai rezervátum. A legmagasabb szikla, az 1634 m tengerszinti magasságú mészkõmasszívum csak az alpinisták számára járható. A dokumentum a Magyar Solymász Egyesület tulajdona. Engedély nélküli felhasználása tiltott!


Visegrádi-hegység Két-bükkfa-nyereg (Volán busz mh.) – Római út – Ráró-hegy – Enyedi-halála – Dobogó – Hosszú-hegy – Hideglelős-kereszt – Búbánat-völgy (Volán busz mh.)

Olcsvaapáti Olcsvaapáti község Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a Fehérgyarmati kistérségben. Fekvése Nevének előtagja Olcsva szomszédságára utal, az Apáti pedig az apát birtokát jelenti. Olcsva határában ugyanis a XIII. században egy apátság volt, amikor megszűnt, a beregszászi ferencrendiek és domokosok kapták meg a birtokot. Az apátság monostora a tatárjáráskor pusztult el, helyén azonban község alakult és Apáti néven a XVI. századig külön élt. 1573-ban már a szomszédos Olcsva után Olcsva-Apátinak hívták. A község 1335-ben királyi ítélettel az Őry családé lett, 1339-ben a Károlyiak, valamint az Ónodi Czudarok birtoka volt, akik a maguk részét a Kaplony nemzetségnek engedték át. 1403-ban az Anthimi család kapta, 1459ben Szentpéterszegi Angelo zálogbirtoka volt. 1462-ben a Károlyiak megvásárolták a Nadabi család itteni jószágát, 1470-ben pedig a Malomvízi Kendeffyektől vettek zálogba bizonyos részeket. 1472-ben a Vetésieket iktatták birtokba. A története egyébként Olcsváéval szinte végig azonos, a XIV. századtól a XIX. század derekáig legnagyobb birtokosai a Károlyiak voltak. Szatmár vármegye katonai leíróitól tudjuk, hogy 1782-85 között közvetlenül a falu mellett ritkás gyümölcsfákból állt az erdő, északra és a Tisza felé elegyes volt, de többnyire tölgyfák alkották. A falu közelében és a tőle északra lévő Giliszka és a túloldali, Bojtova nevű mocsara sohasem száradt ki. Minden itteni víz könnyen megáradt. A Szamos 50-100 lépés széles, nagyrészt homokos medrű, iható vizű volt. A Csorgó patak kelet felé folyt, aztán eltűnt a Tiszában, ám Panyola felé (északra) 20-30 lépés széles, részben kavicsos, részben homokos medrű lett. Fényes Elek a Geographiai szótárában ezt írta róla: Olchva-apáti két magyar falu Szatmár vármegyében az itt egyesült Kraszna és Szamos vizei mellett oly formán, hogy Olcsva a Kraszna és Apáti a Szamos partjára esik. Olcsvában van 545 lakos, Apátiban 596 lakos. Szántóföldjeik igen termékenyek, rétjeik kétszer kaszálhatók, de a legelő nem tágas. Makkos erdeje és gyümölcsösei vannak. Földesúr a gróf Károlyi nemzetség. Szatmár vármegye monográfiájából a XX. század eleji állapota tárul elénk: Olcsvaapáti kisközség a Szamos partján, 155 házzal és 849 lakossal. Határa 1824 hold, a dűlőnevek közül érdekesebbek: Bákánygerecse, Kerecset kert, Bojotva. Nagybirtokosa nem volt.



Torontál vármegye

Dr. Fábián Gyula CSc. (vadászattörténet, a vadgazdálkodás jelene és jövője)

torontál = kis sólyom

Torontál vármegye közigazgatási egység volt a Magyar Királyság délvidéki részében. A vármegye része volt továbbá a Bánság régiónak is. A vármegye területét Szerbia, Románia és Magyarország között felosztották. Földrajz A vármegye teljes területe része volt az Alföldnek, és a legmélyebben fekvő részei közé tartozott. Kelet-nyugat irányba ereszkedett alá a síkság, tengerszint feletti magassága pedig mindenhol lecsökkent 100 m alá. Csak a Berzava folyótól délre található Deliblátihomokpuszta volt 100 méternél magasabban. A vármegye folyóvizekben igen gazdag volt: a Duna, a Tisza, a Maros, a Béga, a Temes, a Berzava is öntözte a vármegyét. Éghajlata teljesen alföldi, délen nagyon forró. Északon Csongrád és Csanád vármegyék, keletről Temes vármegye, délről Szerbia, nyugatról pedig Bács-Bodrog vármegye illetve HorvátSzlavónország határolta. Történelem Torontál vármegye a 15. században alakult, Aracs (jelenleg Törökbecse városrésze) központtal, modernkori területének körülbelül a középső harmadán. 1552-től az Oszmán Birodalom, ezen belül a Temesvári Tartomány része a pozserováci békekötésig, 1718-ig. Ekkor a Habsburg Birodalom kebelezte be, a későbbi vármegyét a Temesi Bánsághoz csatolták. 1778-ban a vármegye visszakerült a Magyar Királyság fennhatósága alá, a Bánság polgárosult nyugati részén alakult meg Nagybecskerek székhellyel. Az aldunai középkori Keve vármegye ezután is katonai igazgatás alatt maradt, Pancsova székhellyel itt alakult meg a Németbánsági ezred, majd ennek keleti felén 1845-ben a Szerbbánsági ezred. 1848-1849 között a vármegye a Szerb Vajdaság része volt, majd 1849-1860 között a Szerb Vajdaság és Temesi Bánság Habsburg- tartomány része volt. Az 1860-ban visszakerült a Magyar Királysághoz. A Határőrvidék közigazgatási átszervezésekor, 1873-ban a vármegye kapta a temeskubini járás (későbbi kevevári járás) kivételével a Németbánsági ezred területét, valamint a Szerbbánsági ezredből az alibunári járást. 1876-ban a vármegyébe olvadt a nagykikindai szerb lándzsások 1752 óta fennálló autonóm területe. 1881-ben Újszegedet A dokumentum a Magyar Solymász Egyesület tulajdona. Engedély nélküli felhasználása tiltott!

A dokumentum a Magyar Solymász Egyesület tulajdona. Engedély nélküli felhasználása tiltott! Szegedhez (Csongrád vármegye), 1892-ben Székelykeve községet Temeshez csatolták. 1918ban francia ütközőzóna a szerb és a román hadsereg között. 1920-ban az újonnan alakult Bánáti Köztársaság, majd pedig a Szerb-Horvát-SzlovénKirályság része lett. A trianoni békeszerződés a vármegyét felosztotta Magyarország, Románia és az új délszláv állam között, a vármegye 1910-es 10016 km²-en terütletéből Romániáé lett 2497 km², a szerb-horvát szlovén királyságé 7261 km². Az el nem csatolt 258 km²-es töredékmegye székhelye rövid időre Kiszombor lett, majd 1923-ban egyesült a szintén csonka Csanád és Arad vármegyékkel, így jött létre Csanád, Arad és Torontál k.e.e. vármegye. Ennek területét az 1950-es megyerendezés során felosztották Békés megye és Csongrád megye között, így most Torontál vármegye magyarországi része Csongrád megyében található. A Jugoszlávia területéhez csatolt részének nagyobb fele a Vajdaságban található, kisebbik része Belgrádtól északkeletre a szűkebb értelemben vett Szerbia része. A Románia területéhez csatolt rész Temes megyéhez tartozik.

Ruzsa Ruzsa község története a kezdetektől napjainkig Kalschmidt Ábrahám térképén a XVIII. században már Csorva és Kereset határán templomhelyet ("locus ecclesiaet") jelöl. Reizner János kutatásai bizonyítják, hogy az i.sz. 400 körül is laktak ezen a vidéken : Kereseten egy harangot, Csorván egy templom alapjait ásta ki. Mindez arra enged következtetni, hogy népes lakosságnak kellett itt élnie, ha temploma volt. Csorva és kereset nevét Inczeffy Géza : Szeged környékének földrajzi nevei, ill. Bálint Sándor : A szegedi tanyavilág benépesedése helyneveinek tükrében c. művében magyarázza. A kereset szót a szláv krecet (fehér vadász

sólyom)

szóból, míg Csorva nevét a régi magyar nyelv "homok" jelentésben ismeri, állapították meg. A török megszállás alatt ez a vidék is elpusztult. A feltárt török iratokból sehol sem tüntetik fel az itteni lakosságot, még említést sem tesznek rá.

A XVIII. század elejétől az ország ezen része a király tulajdonát képezte. A szegedi polgárok fellendülő állattartási kedve fokozatosan újabb és újabb földterületek igénylését tette szükségessé. Egy 1719-es oklevél adatai szerint a mai Ruzsa területét Szegedhez csatoltatták. Akkor még állandó lakossága nem volt a pusztáknak. Tavasztól késő őszig vették igénybe az állattartók ezt a részt. Főleg állattenyésztést folytattak, de a század végére a növénytermesztés is kezdett elterjedni. Erdő, szőlő és gyümölcsfák telepítésével próbálták a homokos talajt megkötni. Télire mindig visszaköltöztek a városba. Az úgynevezett tanyásodás csak a XIX. századtól figyelhető meg ezen a csorvai területen. A földet bérlőknek adták ki, akik egyszerű szálláshelyeket építettek maguknak oda, ahol az állattartást, földművelést végezték. Az építményeket egyre inkább lakóházaknak, tanyáknak A dokumentum a Magyar Solymász Egyesület tulajdona. Engedély nélküli felhasználása tiltott!

A dokumentum a Magyar Solymász Egyesület tulajdona. Engedély nélküli felhasználása tiltott! kezdték kialakítani, hogy állandó ottlakásukat biztosíthassák, ne kelljen évszakváltáskor költözködni. Az 1850-es évekre az öregcsorvai részen annyian laktak, hogy iskola építését kérték gyerekeik taníttatására. Ennek eredménye lett az első csorvai iskola átadása 1855 decemberében. Fenntartása szerint a szegedi iskolákhoz tartozott, felszerelését is azoktól kapta. Önálló közigazgatási egység továbbra sem volt a környéken, mindent a város intézett. A XX. századra sokat romlottak a gazdasági viszonyok. Szeged városa, mint a terület tulajdonosa, egyre magasabbra emelte a földbérleti díjakat, illetve az I. világháború után a még megmaradt közlegelőket adta bérbe árveréseken. Termés azonban nem volt annyi, ami fedezte volna a haszonbérletet, emiatt sokan eladósodtak. Többen váltak földönfutóvá az 1930-as évekre. Róluk ír Móra Ferenc Földhözragadt Jánosék 1932-ben című novellájában. Az 1945-ös földbirtokreform a korábbi bérlő tulajdonába juttatta az addig bérelt földet. Így kerültek a csorvai, elszórtan épült tanyák is magántulajdonba.. A sűrűbben lakott területeken tanyaközpontok alakultak ki, falu még nem volt. Az említett elnevezések (Csorva, Kereset) a város külterületeinek kapitányságait különböztette meg, az óriási tanyavilágot behatárolva, megkülönböztetve. Szeged város közgyűlése 1947. április 30-án tartott rendes ülésén javasolta : " A törvényhatósági bizottság közgyűlése, a város tanácsa és kisgyűlésének javaslatára a jogügyi és szervező bizottság meghallgatása után elhatározza, hogy az ötödik közigazgatási kirendeltséget Ruzsajáráson kívánja felállítani." " A közigazgatási kirendeltség központjául addig, míg a gazdasági viszonyok a város részére a beruházásokat lehetővé teszik, a törvényhatósági közgyűlés a ruzsajárási gazdasági vasúti állomás épületét jelöli meg, amely épület a város tulajdonát képezi és amelyben jelenleg két használaton kívüli helyiség van, amely a kirendeltség hivatali helyisége céljaira ideiglenesen megfelel." (Részlet Szeged törvényhatósági jogú város közgyűlésének 1947. évi április 30-án tartott rendes ülés jegyzőkönyvéből) Ezzel indult különválása felé Ruzsajárás néven a település. Teljes jogú önállóságot 1950. január 01-től kapott. Az elnevezésére utalásokból következtethetünk. Bőhm József egy XIX. századi jegyzőkönyv alapján a "Ruzsa Jakab féle baromjárás" lerövidült változatát vélte felfedezni. A lakosság Rózsa Sándort, a betyárt tartja névadónak, aki ezen a részen élt, s az itteniek Rúzsa Sándornak ejtik. Vita tárgyát képezi még éppen az előbbiek miatt az "u" hang hosszúsága is. Egyesek szerint csak az 1950-es évek írógépein nem volt "ú", és emiatt került a rövid változata a hivatalos iratokra. Az igazság kiderítése egy újabb dolgozat készítése lehet. Különböző elképzelések hatására 1952-ben csorva, majd 1957-ben a Ruzsa nevet kapta, utalva az eredeti, Ruzsajárás elnevezésre

Csabacsüd Fekvés, megközelíthetõség: A dokumentum a Magyar Solymász Egyesület tulajdona. Engedély nélküli felhasználása tiltott!

A dokumentum a Magyar Solymász Egyesület tulajdona. Engedély nélküli felhasználása tiltott! Magyarország DK-i részén Békés megye ÉNy-i részén, Békéscsabától 40 km-re (44-es fõút) Határátkelõ: Gyula 60 km (44-es fõút) Szeged: 90 km (4404-es út, 47-es fõút) Budapest: 160 km (44-es fõút, M5 autópálya) Vasút: Mezõtúr - Orosháza mellékvonal A település magyarázata Békés megye egyik legszebben gondozott települése Szarvastól dél-keletre a 44-es fõút mentén található. Nevének eredetére vonatkozóan, mint azt a település címere is igyekszik bizonyítani, erõsen tartja magát az avar ”kaba” elnevezés, ami sólyomra utal. Más vélemények szerint a nagyközség neve csuklót, kockát, vagy csalétket jelentett.

Arló Községünk, a kistérség egyik legnagyobb határával rendelkező és legrégebbiek közé sorolt települése. Kezdetleges település a magyarság ideérkezése előtt is lehetett már a helyén, de mai névvel a XI. század elején jöhetett létre. A környező települések (Járdánháza, Disznósd, Nádasd) Arló határából váltak ki. A község a királyi várszervezet kialakítása során szerveződött és a létrehozásban szerepet játszó Bors (Miskóc) nemzettség nevéhez fűződik. A Miskóc nem több tagjának emlékét őrzi a község helynév anyaga, de szép számmal megtalálhatók a szláv eredetű szavak is, melyek bizonyítják a honfoglalás kora előtti létet. Okleveles említés csak megkésve jelentkezik. Az 1268-ban létre-jött oklevél azt bizonyítja, hogy Arló a Miskóc nembeli Tamás és Péter öröklött birtoka. A XV. Században a Csobánka, Füzesi családok a birtokosok, de részbirtokkal rendelkeztek a Rátold nembeli Pásztóiak is. A későbbi korokból elsősorban adománylevelek (Mátyás király) és egyházi iratok maradtak fenn. Nevének eredete ma is vitatott. A tudományos név-szófejtés álláspontja szerint a község neve az orilu" ó-szláv, sas " szóból származik, mely feltehetően egy személy nevét jelentette és e névből alakulhatott ki a helynév.

Egyéb (solymászathoz kapcsolódó) település vagy terület nevek: Solymos-tó , Solymositanyák, Kabalás Kabavölgy, Kiskercse, Kercsek-tetõ, Solymosmajor, Kerecsenyi Tanya ,Kerecsenypuszta A dokumentum a Magyar Solymász Egyesület tulajdona. Engedély nélküli felhasználása tiltott!

A dokumentum a Magyar Solymász Egyesület tulajdona. Engedély nélküli felhasználása tiltott! Fesőkelecseny, Kis Kerecse, Solymostanya, Ölyvös-csatorna ,Ölyvös-ér , Kánya-domb Ölyvös-fõcsatorna, Ölyvöstanya ,Tölyvös, Tölyvös-dûlõ ,Tölyvöspuszta, Kányás, Kányásmajor, Kányáspuszta ,Kányavár ,Kiskánya, Kánya-domb , Kánya-ér, Kánya-hegy, Kánya-patak, Kányafa, Kány, Arlói Patak , Besence, Besenczitanya, Besenyõd, Besenyõtanya, Besenyõtelek ,Besenyszög, Felsõbesenyõ, Szokolya-hegy , Szokolya-tetõ, Zombor-hegy, Zomboribokor, Zomborkadûlõ, Mezõzombor, Turul

Madarászathoz és vadfogáshoz kapcsolódó település és területnevek: Kis Madarasi-tó, Kunmadaras, Madaras, Madarasi Rész, Madarasi Szállás, Madarasi-tó, Madarassyszõllõ, Madarassytanya, Madarász-sziget, Madarász-tó, Madarászpuszta, Beregdaróc, Beregdaróci Tanya, Daróci-hegy, Daróczihalma, Daróczymajor, Fûlpösdaróc, Lénárddaróc, Tibolddaróc,

Felhasznált irodalom: Posgay Ildikó: Nevekről — mindenkinek Budapest, Osiris Kiadó, 2003. Kálmán Béla: A nevek világa. Budapest, Gondolat Kiadó, 1967. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1978. Ladó János—Bíró Ágnes: Magyar utónévkönyv. Budapest, Vince Kiadó, 1998 Feld István : “A SOLYMÁRI VÁR” Máriássy Béla: A magyar törvényhozás és Magyarország története II. Győr, 1887 Engel Pál: A magyar világi nagybirtok megoszlása a XV. században II. Egyetemi Könyvtár Évkönyvei 1970. Csánki Dezső: Magyarország történeti földrajza a Hunyadiak korában I. Bp. 1894 GYÖRFFY GYÖRGY: Honfoglalás a Kárpát-medencében Györffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza Györffy György: Az Árpád-kori településnév-adás GYÖRFFY GYÖRGY (1997), A magyar törzsnevek és törzsi helynevek Zolnay László: Hírünk és hamvunk. Wikipédia, szabad enciklopédia Települések honlapjai. Pallas Nagy Lexikona

Az említett települések és területek magyarországi fekvése megkereshető az alábbi webcímen: http://idojos.uw.hu/gns/index.php A dokumentum a Magyar Solymász Egyesület tulajdona. Engedély nélküli felhasználása tiltott!


Az összeállítást késztette: Földvári István (2009. 01. 16)


Pályázat Rohony Mester Díjra!

Recommend Documents