P á l y á z a t f i g y e l ő Településeknek, közösségeknek, intézményeknek, vállalkozásoknak, személyeknek – 2015/38.
Szociális Expo – november 12-én Kedves Kollégák! Nyilván nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy az idei november 12. is a Szociális Munka Napja, és idén is elkezdtük megszervezni hagyományos „Szociális Expo”-nkat, a szociális munka jó gyakorlatainak vásárát, hagyományos helyszínünkön, a Kesztyűgyárban. Kérni szeretnélek benneteket, hogy aki be tud számolni olyan jó gyakorlatokról, amelyet szívesen megismertetne másokkal, amely eltanulható és tanulsággal szolgálhat a többi kollégának is – jelezzétek ezeket, jelentkezzetek Kovács Györgyinél (
[email protected]) egy kb. 1 oldalas vázlattal, hogy mit szeretnétek bemutatni. Különös érdeklődéssel várjuk az idegenek (migránsok, menekültek, bevándorlók, stb.) sikeres társadalmi beilleszkedését támogató gyakorlatainak bemutatását, a téma aktualitása miatt. Az egyéni jelentkezők mellett szívesen látunk csoportokat, szervezeteket, akik valamilyen blokkba szervezve szeretnének egy-egy témát körüljárni. Az eddigiekben felmerült témajavaslat a (3SZ mellett szintén) 20 éves jubileumát ünneplő Etikai Kódexünk maradandó értékeinek és megújuló tartalmainak megvitatása. A program egyelőre nyitott, várjuk ötleteiteket, javaslataitokat, problémafelvetéseiteket. Kérjük aktív részvételeteket ahhoz, hogy a 20 éves jubileumunkat jó hangulatban, tartalmasan ünnepelhessük meg a Szociális Munka Napján! Várjuk jelentkezéseiteket! Üdvözlettel: Krémer Balázs
A Tékozló Homáron adnak tanácsot a GVTI fogyasztóvédők A magyar kultúrának szerves része a panaszkodás, ami okoz ugyan némi megnyugvást a háborgó léleknek, de a problémákra általában nem megoldás. A GVTI (Gazdasági Versenyügyi Tanácsadó Iroda) fogyasztóvédők viszont épp a megoldások keresésében tudnak segíteni a hozzájuk fordulóknak – és most már a nemcsak az irodáikban, hanem Magyarország legnépszerűbb online fogyasztóvédelmi közösségében, a Tékozló Homár blogon is. Az esetekhez fűzött szakmai véleményezéssel, tömör de érthető nyelven megírt szakszerű válaszokkal és tanácsokkal segítik a panaszosokat a szakemberek, valamint kiegészítik a blog jól működő önmegoldó mechanizmusait. Arra törekszenek, hogy egy megalapozott és tudatos fogyasztói nézőpontot adjanak az olvasók okulására. Kik a GVTI fogyasztóvédők? Nevükben a 4 betű (GVTI) a Gazdasági Versenyügyi Tanácsadó Irodák elnevezés rövidítése. Anyaszervezetük a Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesülete (FOME), egy 12 éve működő civil fogyasztóvédelmi szervezet, mely a Gazdasági Versenyhivatal támogatásával tavaly hozta létre ingyenes tanácsadó irodáit öt nagyvárosban: Debrecenben, Egerben, Szegeden, Pécsen és Győrben. Ezekben az irodákban dolgoznak a GVTI fogyasztóvédők. Munkatársaik jogász és
2 közgazdász végzettségűek, akik közül többen jogi pályán, egyetemi oktatóként, békéltető testületi tagként is tevékenykednek. Milyen esetekkel foglalkoznak? megtévesztő reklámok I szavatosság és jótállás I üdülési jog I termékbemutatók I fogyasztói csoportok I internetes vásárlások I jelentős piaci erővel való visszaélés I utazási szerződések I csomagküldő kereskedés I üzletfelek megtévesztése Aki szeretne díjmentesen szakszerű válaszokat és tanácsot kapni fogyasztói kérdéseire, online (
[email protected]) vagy személyesen is felkeresheti a GVTI fogyasztóvédők irodáit (http://versenyugyi-tanacsadoiroda.hu/kapcsolat), akár a szerződés megkötése előtt, akár azután hogy megtörtént a baj. Az egyénre szabott, teljes körű tanácsadáson túl segítenek jogérvényesítési kérdésekben is.
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/38. szám felkészítő programok a célcsoport számára kedvező és választható időpontokban. A képzés során csoportos foglalkozásokon a résztvevők kommunikációs, írott és vizuális technikákat sajátíthatnak el saját munkavállalásuk hatékonyságának elősegítésére, közösségi együttműködést, forrásteremtést segítő módszereket ismerhetnek meg annak érdekében, hogy egymás tapasztalatainak megismerésével később egy hálózatban való együttműködésre nyíljon lehetőségük. A vidéki helyszínekre, meghosszabbított határidővel, a jelentkezési lap csatolásával 2015. szeptember 23-ig várják a jelentkezéseket. További információ a képzésekről: http://www.motivacio.hu/NoRA-TaMASZPoNT/173/ http://jol-let.com/projektek/aktualis-projektek/nora-tamaszpont/
Forrás: http://versenyugyi-tanacsadoiroda.hu/egy-csodalatos-baratsag-kezdete/
Kiadó: Motiváció Alapítvány Forrás: MTI OS
A fogyatékossággal élő gyermeket nevelő nők munkaerő-piacra történő visszatérését segíti a Motiváció Alapítvány és a JÓL-LÉT Alapítvány NÓRA-Támaszpont programja,
Médiaértés-fejlesztő oktatófilmek és szakkönyvek az NMHH-tól
melynek alapja a kifejezetten fogyatékossággal élő gyermeket nevelő nők körében végzett, Magyarországon egyedülálló és hiánypótló kutatás, és az erre épülő szolgáltatási modellprogram kidolgozása volt. A Norvég Civil Alap támogatásával megvalósuló projekt célja, hogy feltérképezze és speciális munkaerő-piaci szolgáltatásokkal, képzésekkel országos szinten segítse a fogyatékossággal élő gyermeket nevelő nők munkába való visszatérését, a munkahely megtartását. Kommunikáció és érdekérvényesítés címmel októberben Budapesten, Gödöllőn, Debrecenben és Pécsett indulnak
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) bemutatta hiánypótló médiaértési szakkönyv- és oktatófilm-csomagját. A tananyagok hiteles, friss és ingyenes tudásbázist jelentenek a médiatudomány és a kommunikáció területén tevékenykedő kutatóknak, oktatóknak, a 6-16 éveseket tanító pedagógusoknak, valamint a szülőknek, nevelőknek egyaránt. A hatóság minden általános és középiskolába eljuttat egyegy példányt a kiadványokból, valamint online is elérhetővé teszi a könyveket és a foglalkozások gondolatébresztőjének szánt oktatófilmeket is. Az NMHH médiaértés-oktató központjában, Bűvösvölgyben évente több ezer diák tanulhatja meg, hogyan használhatja biztonságosabban és tudatosab-
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/38. szám ban a médiát. Az NMHH legutóbbi két kutatása azonban kimutatta, hogy a gyermekek jobban ismerik és gyakorlottabban használják az új applikációkat, valamint az online felületeket, mint a felnőttek. A fiatalok már nem tanulják, hanem készségként birtokolják az infokommunikációs eszközhasználatot, ezért hatalmas médiagyakorlattal rendelkeznek. Ezért a hatóság ezúttal felnőtteknek kíván támpontot adni a médiatartalmak közötti kiigazodáshoz, és szeptember 16-án bemutatta elsősorban gyermekneveléssel foglalkozó felnőtteknek, szakembereknek, pedagógusoknak és szülőknek szánt hiánypótló és egyedülálló szakkönyvcsomagját és oktatófilm-sorozatát. A kiadványok és a filmek megjelentetése a 2015. szeptember 30-án lezáruló, TÁMOP-3.1.14-12-2013-0001 számú, „A Jövő tudatos médiafogyasztói - médiaműveltség és médiatudatosság elterjesztése” című projekt támogatásával valósult meg. A kötetek és az oktatási segédletként is használható tíz kisfilm abban segít a pedagógusoknak, hogy megfelelően könnyed, ugyanakkor hatásos módszereket, gyakorlatokat találjanak és alkalmazzanak a gyerekek médiatudatosságra nevelése során. A Nemzeti alaptantervhez kapcsolódóan a hatóság valamennyi műveltségterület között is kiemelt fejlesztési területként kezeli a médiatudatosságot, így a kiadványcsomag az ehhez köthető oktatói-kutatói feladatokhoz is elméleti-gyakorlati támogatást nyújt. Szakkönyvek és oktatófilmek a hiteles és hatékony pedagógiai munkáért Nyolc médiaértéssel foglalkozó kötetet bocsát a szakemberek és a pedagógusok rendelkezésére az NMHH. Hazai szerzők kutatásai és a nemzetközi szakirodalom jelentős köteteinek fordításai egyaránt megtalálhatók a könyvsorozat tagjai között, amelyek amellett, hogy elméleti áttekintést nyújtanak a médiatudatosságra nevelés kérdéseiről, konkrét esettanulmányokkal és óratervekkel is elősegítik a pedagógusok mindennapi munkáját. A kötetek tartalmaznak társadalomtudományi elemzéseket és fogalomalkotásokat, feldolgoznak konkrét, akár a gyerekek által is ismert médiaeseményeket, tanulmányokat közölnek a fiatalok és a média kapcsolatáról, valamint a 21. századi médiakultúra jellegzetességeiről. A mindennapokban is jól használható tudásanyagot nyújtanak a média fiatalokra tett hatásáról, óravázlatokat közölnek az egyes médiaértési témák feldolgozásához, valamint tanácsokkal látják el a pedagógusokat, hogyan használhatják egyszerűen a közösségi médiát az oktatás során. A kiadott könyvek listája szerzőkkel: Aczél Petra - Andok Mónika - Bokor Tamás: Műveljük a médiát!; Antalóczy Tímea - Pörczi Zsuzsanna (szerk.): Határtalan médiakultúra;
3 Hartai László: Médiaesemény - esettanulmányok; Kósa Éva - Berta Judit (szerk.): Médiaszocializáció; Andy Ruddock: Ifjúság és média (ford. Guld Ádám); Megan Poore: Hogyan használjuk a közösségi médiát az oktatásban? ford. Bozai Ágota); Renee Hobbs - David Cooper Moore: A médiaműveltség felfedezése (ford. Majkó Balázs); James Potter: Médiaműveltség (ford. Kató Eszter) Munkafüzetek általános és középiskolásoknak A MÉDIÁRÓL - NEKED ismeretterjesztő füzetek három korcsoport médiaértésoktatását könnyítik meg feladataikkal. A 6-9, a 10-12 és a 13-16 éves diákok munkafüzetei ugyanarra az öt témakörre fókuszálnak, tartalmukban azonban alkalmazkodnak az adott korcsoport életkori sajátosságaihoz. A fogyasztás, a reklám, az egészséges testkép, a biztonságos internethasználat, valamint az online személyiség kérdésköre mindhárom munkafüzetben megtalálható, míg a 13-16 évesek feladatsorai kiegészülnek a szexting és az internetes zaklatás témájával is. (Kozák Zsuzsanna (szerk.): A MÉDIÁRÓL - NEKED 1-3.) Az NMHH ezen felül 10 kisfilmet forgatott, külön-külön a három korosztály számára, amelyek követve a munkafüzet témafelosztását gondolatébresztőként használhatók egy-egy médiaértéssel foglalkozó tanórán vagy programon. Célzott témáikkal kifejezetten alkalmasak a speciális, olykor kényes témák gyerekekkel történő átbeszélésére. A kisfilmek címei korosztályonként: 6-9 éveseknek: Kattintsatok, betörők!; Ki a király?; Hősök és szájhősök; Új, újabb, legújabb! 10-12 éveseknek: Hogy élhetsz nélküle?; Gáz vagy, haver!; Tükröm, tükröm 13-16 éveseknek: Villant?; A szépség és a szörnyeteg; A megosztó. Az NMHH az oktatási segédanyagokat és a kisfilmeket is tartalmazó DVDket hazánk 3500 általános és középiskolájába juttatja el, valamint a szakkönyvekből 1000 darab nyomtatott példányt küld el szakintézményeknek, könyvtáraknak és egyetemeknek. A nyomtatott kiadványok terjesztésén túl a felsorolt szakkönyvek online is elérhetőek és letölthetőek a www.buvosvolgy.hu oldalról, a kisfilmek pedig az NMHH YouTube csatornáján láthatók.
4 Tanácsadó füzet tudatos felnőtteknek Az NMHH tanácsadó kiadványa a munkafüzetek tematikájára épülve arra készíti fel a szülőket és a nevelőket, hogy hogyan tudják tudatos és értő médiahasználatra ösztönözni kisebb vagy nagyobb gyermekeiket, tanítványaikat. A legfontosabb üzenet, hogy a szülőknek nem az eszközhasználatot kell megtanítaniuk a gyerekeknek, hanem életkorukból adódóan a tudatossággal kapcsolatos tapasztalataik átadása során lehetnek hitelesek a fiatalok előtt. A tájékoztatófüzet mindenki számára ingyenesen letölthető az NMHH honlapjáról, a gyermekbarat.nmhh.hu oldalról. Bűvösvölgy, Magyarország első médiaértés-oktató központja Bűvösvölgyben élményalapú oktatási formában, személyes tapasztalatszerzés során sajátítja el a 9 és 16 év közötti korosztály a média értelmezését és használatát elősegítő új készségeket. A tavaly májusi nyitás óta több mint 5000 diákot fogadott a médiaértés-oktató központ, amely egyedülálló kezdeményezés a gyermekek és fiatal diákok virtuális téren kívüli személyes megszólítására. A fiatal korosztály mellett Bűvösvölgy a tavalyi évben több mint 500 pedagógusnak is továbbképzési lehetőséget nyújtott, akik szintén elsajátíthatták a média értelmezését és használatát elősegítő új készségeket, amelyeket később beépíthettek tantervükbe. A témák között szerepelt a digitális társadalom kultúrája, a digitális készségek, a digitális biztonság és közbizalom, a tudatos médiafogyasztási szokások kialakítása, a médiakultúra elsajátítása, a tudatos fogyasztói kultúra, valamint a tudatos és felelős állampolgári magatartás.
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/38. szám Legalább ennyit a forrásteremtésről címmel ingyenes e-mail tanfolyamunkat ajánljuk Magam csináljam vagy bízzak meg egy szakembert? Ugye ismerős a kérdés, ami nem csak a forrásteremtés kapcsán bukkan fel. Akármelyik utat választja van egy minimum, amit mindenképpen tudnia kell. Ha Ön(ök) csinálják, akkor magától értetődő, hogy érteni kell hozzá, ha mást bíznak meg, akkor annyi tudásra lesz szükségük, hogy tudjanak megrendelni és átvenni. Ezt a tudást szerezheti meg ezen a tanfolyamon, ami egyben jó alap arra, hogy ha saját maga vág bele könnyű legyen hozzátanulni. Arról nem is beszélve, hogy a végére azt is el tudja majd dönteni, hogy önnek való-e ez a „foglalkozás”. Ne csak olvassa és nézze (filmek is lesznek a leckékben), csinálja is. A forrásteremtésnél ezt alig kell magyarázni, hiszen elméletben forrást szerezni enyhén szólva marhaság. Ezért arra kérem, hogy az egyes levelekben olvasottakat azonnal valósítsa meg a gyakorlatban. Ne feledje, akármilyen kis lépés sokkal többet ér, mint az álldogálás a rajtvonalnál... Az egyes leckéket e-mailben kapja meg, hetente egyet. Feliratkozás az alábbi oldal jobb felső részén: http://forrasteremtes-tanfolyam.pafi.hu
Távoktatási tanfolyamaink az interneten Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Kommunikációs Igazgatóság Budapest, 2015. szeptember 16. Forrás: MTI OS
Bevételnövelő tréning az interneten Forgalom-, és nyereségnövelő marketingismeretek célratörő kisvállalkozásoknak és értékesítésben érdekelt szervezeteknek. Ön elégedetlen vállalkozásának eredményével? Szeretne még több vevőt és ügyfelet? Most megtanulhatja azokat az olcsón és egyszerűen kivitelezhető, azonnal bevethető, bizonyítottan működő, nyereségnövelő módszereket, amikkel felpörgetheti vállalkozását, vagy szervezetének értékesítésben érdekelt szegmenseit.
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/38. szám Milyen nélkülözhetetlen, bevételteremtő ismereteket nyerhet Ön a Pályázatfigyelő online tréningjén? Ön megtanulja többek között... ...megírni a saját, hatékony reklámszövegeit, megtanulja hogyan kell velük hatással lenni a piacra, ...megszerkeszteni az elutasíthatatlan ajánlatokat, megtanulja hogyan kell velük az érdekeinek megfelelő irányba terelni az érdeklődőket és kizárni a konkurenciát, ...azokat az egyszerűen elvégezhető piackutatási módszereket, amikkel azonnal feltárhatja és kiszolgálhatja a környezetének valódi igényeit, ...a kreatív árképzési technikákat, amik méltó szintre emelik termékeinek, szolgáltatásainak értékét az emberek érzékelésében, ...mi az a kevés értelmes dolog (piacszerzés és értékesítés) amiért érdemes céges weboldalt indítani és hogyan kell jól csinálni azt. Sokszorozza meg vállalkozásának, szervezetének bevételteremtő erejét Ön is! Jelentkezzen a Pályázatfigyelő online tréningjére most, hogy mihamarabb, akár holnap kipróbálhassa azokat a nélkülözhetetlen bevételteremtő ismereteket, amikre minden, értékesítésben érdekelt vállalkozónak és szervezetéért felelősen gondolkodó döntéshozónak szüksége van. Ha Önnek nincs ideje rá, akkor a konkurenciájának majd lesz! :-( Jelentkezés és további információk a tréningről itt: http://beveteltanfolyam.pafi.hu
Én-márka építés online képzés vállalkozóknak és a vállalkozás iránt érdeklődőknek Praktikus és jövedelmező üzleti, eladási és marketing program. Nem csak kitalálod a tanfolyam alatt, mit kell tenned… megtanulod azt is: 'hogyan' kell tenned, hogy előrébb juss. Mi több, … ennek a nagy részét már meg is teszed a tanfolyam alatt. Neked szól, ha TE tudatos vállalkozóvá szeretnél válni, ha TE rövid idő alatt meg szeretnéd sokszorozni a marketingben és az értékesítésben használatos kompetenciáidat és tapasztalataidat. Amiről szó lesz a képzésen (kattints): http://selfbranding-tanfolyam.pafi.hu/
5 Projekt-tervezés és pályázatírás Az Ön aktuális projekt-ötletét fejlesztve lépésről lépésre saját ritmusában haladhat végig a projekt kidolgozásának folyamatán. Tudnivalók és jelentkezés: http://tanfolyam.pafi.hu
Forrásteremtés Az Ön aktuális ötletét fejlesztve lépésről lépésre saját ritmusában haladhat végig a forrás szerzés folyamatán. Tudnivalók és jelentkezés: http://forrasteremtes-tanfolyam.pafi.hu
Szervezetfejlesztés Képes lesz a többiekkel együtt megfogalmazni egy olyan szervezeti jövőt, amely mellett kölcsönösen elköteleződnek. Tudnivalók és jelentkezés: http://weboldal-tanfolyam.pafi.hu
Weboldal-készítés Egyszerű eszközökkel elkészíti honalapját egy ingyenes tárhelyet is tartalmazó szolgáltatás a www.wordpress.com segítségével. Tudnivalók és jelentkezés: http://weboldal-tanfolyam.pafi.hu
Részvétel a távolból A program célja, hogy egy-egy eseményt elérhetővé lehessen tenni az interneten azok számára is, akik valamilyen oknál fogva nem lehetnek jelen. Tudnivalók és jelentkezés: http://reszvetel-tanfolyam.kka.hu/
6
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/38. szám
TARTALOM Szociális Expo – november 12-én ........................................................................ 1 A Tékozló Homáron adnak tanácsot a GVTI fogyasztóvédők .............................. 1 A fogyatékossággal élő gyermeket nevelő nők munkaerő-piacra történő visszatérését segíti a Motiváció Alapítvány és a JÓL-LÉT Alapítvány NÓRA-Támaszpont programja,...................................................................... 2 Médiaértés-fejlesztő oktatófilmek és szakkönyvek az NMHH-tól ......................... 2 Legalább ennyit a forrásteremtésről címmel ingyenes e-mail tanfolyamunkat ajánljuk ........................................................................................................... 4 Távoktatási tanfolyamaink az interneten .............................................................. 4 TARTALOM .......................................................................................................... 6 A már megjelent még érvényes és a kiírás óta megváltozott pályázatok mutatója .......................................... 7 Korábban megjelent pályázatok ........................................................................... 7 Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjprogram ............................................................. 7 Kincses kultúróvoda 2016 cím elnyerése ............................................................. 9 A tehetség kincs! – Nyilas Misi Ösztöndíj Program ............................................ 10 Time to Move – rámozdítunk Európára .............................................................. 11 Közgyűjtemények Kollégiuma nyílt pályázata – levéltárak, könyvtárak, múzeumok részére – olvasó-, kutató- és látogatóbarát kulturális szolgáltatás fejlesztésére .............................................................. 12 Közgyűjtemények Kollégiuma nyílt pályázata könyvtárak részére – Helyismereti vonatkozású és tematikus gyűjtemények tömeges digitalizálása és internetes közzététele ........................................................ 19 MOL Zöldövezet program – Társasházak belső udvarainak zöldítése .............. 23 MOL Zöldövezet program – Közösségi kertek létrehozása Budapesten ........... 26 MOL Zöldövezet program – Települések zöld területeinek megújítása ............. 29 Budapest Bank Békéscsabáért Program ............................................................ 32 Mit tehetek a környezetemért? – rajz- és alkotópályázat ................................... 34 A zöld szektor önerősítésének lehetőségei – pályaművek ................................. 34 Lépj Velünk! – Társadalmi innovációs program 2015/16 ................................... 35
Év Coaching Szemléletű Szervezete 2015 – The Coaching Oriented Organization of the Year 2015 ...................................................................... 39 Roma adatgyűjtői, kérdezői munkakör elnyerésének esélyét növelő program ............................................................................................. 40 Telekom nemzetközi innovációs verseny 2015 .................................................. 41 Plakátkészítő verseny és kiállítás az ÁRKÁD Győr Bevásárlóközpontban ........ 41 Digitális Kárpát-medence – rajzpályázat ............................................................. 42 Digitális Kárpát-medence – kisfilmpályázat ........................................................ 43 XI. Alföldi regionális gyermek és ifjúsági népi kézműves pályázat ..................... 45 Az 1956-os forradalom és szabadságharc 59. évfordulója tiszteletére diákírások .......................................................... 46 Talentométer – Zenei, koncertfotós és kreatív játéktervező tehetségkutató ......................................................... 46 Talentométer – fotópályázat................................................................................ 47 IV. Biatorbágy Fotópályázat – 2015 .................................................................... 48 XXI. Alföldi Fotószalon 2015 – fotókiállítás ......................................................... 49 FRESH ART 8 – alkotáspályázat ........................................................................ 50 A másik én – videoposzt készítése – 250 000 Ft-os játék Youtube vloggereknek ............................................... 51 8. Budapesti Építészeti Filmnapok – 2016. március ........................................... 51 Tervezz magadnak ösztöndíjat a divatszakmába! – THÉBA Művészeti Akadémia öltözéktervező pályázata ........................... 51 Idegen föld – alkotói pályázat ............................................................................. 52 Majd adok én neked! – rajzpályázat ................................................................... 52 „Ingyen Weboldal Pályázat”: professzionális weboldalak díjmentes elkészítése tárhellyel, doménnel, telepítéssel, induló tartalom megszerkesztésével és feltöltésével vállalkozások, alapítványok, egyesületek és intézmények számára, rejtett költségek nélkül, rövid határidőre ............................................................................................. 54
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/38. szám
7
A már megjelent még érvényes és a kiírás óta megváltozott pályázatok mutatója A támogatás címe Kreatív pályázat – jubileumi bölcsőhinta tervezése Otthon Melege Program – Háztartási nagygépek (mosógép) energia megtakarítást eredményező cseréje alprogram / MGCS/15 Migráció témájú online kiállításon részvétel Mikro-, kis- és közép-vállalkozások termelési kapacitásainak bővítése / GINOP 1.2.1-15 Mikro-, kis- és közép-vállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása / GINOP 1.2.2-15
Beadási határidő
Utolsó módosítás
2015. 09. 20.
2015. 08. 24.
folyamatos
2015. 07. 07.
2015. 10. 18.
2015. 09. 15.
folyamatos
2015. 08. 07.
folyamatos
2015. 08. 07.
Link a pályázathoz a www.pafi.hu oldalon http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/ervdocidweburlap/BAD127FFE2C9D1D8C1257E9700 35E499 http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/ervdocidweburlap/992CF3D4281BC7B1C1257E5A00 4CDB07
http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/ervdocidweburlap/5A3CD5D7F5491E6EC1257E9D00 2D12E5 http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/ervdocidweburlap/18A79EAAC6CC4854C1257E6000 41C44E http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/ervdocidweburlap/46D9F4B21A598527C1257E60003 B6396
Korábban megjelent pályázatok A korábbi számainkban megjelent és még érvényes pályázatokat előfizetőink az alábbi linken találják meg: http://www.pafi.hu/_pafi/Palyazat.nsf/e_hetilaphoz_korabban_megjelent?OpenPage
Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjprogram 2015/2016. tanév 1. félév A Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj (a továbbiakban: ösztöndíjprogram) a Kormány által alapított ösztöndíj, melynek célja a magyarországi felsőoktatási intézményekben aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező olimpiai/paralimpiai versenyrendszerben sportoló azon hallgatók támogatása, akik tanulmányaik ideje alatt eséllyel rendelkeznek arra, hogy olimpiai/paralimpiai versenyszámban Európa-bajnoki, világbajnoki vagy olimpiai/paralimpiai érmet szerezzenek.
Az ösztöndíjprogramban való részvétel feltételei: – be nem töltött 35. életév, – magyarországi felsőoktatási intézményben aktív hallgatói jogviszony, – olimpiai/paralimpiai versenyrendszerben szereplő sportágban aktív egyesületi tagság, – olimpiai/paralimpiai versenyrendszerben szereplő sportágban a magyar nemzeti válogatott keretben való tagság,
8 – a hallgatói jogviszony fennállása alatt kiemelkedő, olimpiai/paralimpiai versenyszámban, felnőtt korcsoportban nemzetközi éremszerzési esélyre jogosító sportteljesítmény. Az érvényes jelentkezéshez valamennyi feltétel megléte szükséges. Az ösztöndíjprogramban való részvétel időtartama: Az ösztöndíjprogramban való részvételre az alábbiakban meghatározott időtartamon belül van lehetőség: – legfeljebb az első felsőfokú végzettség – alapfokozatnak vagy az osztatlan képzésben szervezett mesterfokozatnak – a megszerzésére irányuló tanulmányok befejezéséig, – de legkésőbb az ösztöndíjas 35. életévének betöltését követő hónap első napjáig. Az ösztöndíjprogramban való részvételi jogosultság megszerzésének menete: A jelen dokumentumhoz tartozó kitöltött jelentkezési lap alapján a Magyar Olimpiai Bizottság, illetve az illetékes szakszövetség, továbbá a sportpolitikáért felelős miniszter (továbbiakban: miniszter) Tanácsadó Testülete tesz javaslatot. Az ösztöndíj odaítéléséről a jelentkezési feltételek, az értékelési szempontok, valamint a javaslatok alapján a miniszter dönt. Az ösztöndíjprogram lebonyolításával összefüggő feladatokat az Emberi Erőforrások Minisztériumának Sportért Felelős Államtitkársága (továbbiakban: Államtitkárság) látja el. A jelentkezés elbírálásának szempontjai: Olimpiai/paralimpiai sportágban és versenyszámban: – a Magyar Olimpiai Bizottság javaslata arra vonatkozóan, hogy a jelentkező felnőtt korcsoportra vonatkozó nemzetközi éremszerzési esélye megalapozott-e, és ha igen, melyik kategóriában (Olimpia/Paralimpia, Világbajnokság vagy Európa-bajnokság), – az illetékes szakszövetség javaslata arra vonatkozóan, hogy a jelentkező felnőtt korcsoportra vonatkozó nemzetközi éremszerzési esélye megalapozott-e, és ha igen melyik kategóriában (Olimpia/Paralimpia, Világbajnokság vagy Európa-bajnokság), – kizárólag olimpiai/paralimpiai versenyszámban, felnőtt korcsoportban Európabajnokságon, Világbajnokságon, a jelentkezésig elért sporteredmények, – kizárólag olimpiai/paralimpiai versenyszámban, a felnőtt alatti első utánpótlás korcsoportban a jelentkezésig elért sporteredmények (a felnőtt alatti első utánpótlás korosztályban, Európa-bajnokságon, Világbajnokságon elért eredmény kizárólag a III/b. kategóriába történő besoroláshoz vehető figyelembe),
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/38. szám – a Tanácsadó Testület javaslata arra vonatkozóan, hogy kiket tart érdemesnek az ösztöndíjprogramban való részvételre. Az ösztöndíj mértéke: Az összeg alapját a mindenkori köztársasági ösztöndíj mértéke határozza meg, ami a 2015/2016. tanévben: havi 34 000 Ft. I. Kategória: Olimpia/Paralimpia a.) már éremmel rendelkező ösztöndíjas esetén: 204 000 Ft/hó (A mindenkori köztársasági ösztöndíj mértékének hatszorosa.) b.) éremesélyes ösztöndíjas esetén: 170 000 Ft/hó (A mindenkori köztársasági ösztöndíj mértékének ötszöröse.) II. Kategória: Világbajnokság a.) felnőtt korcsoportban már éremmel rendelkező ösztöndíjas esetén: 170 000 Ft/hó (A mindenkori köztársasági ösztöndíj mértékének ötszöröse.) b.) felnőtt korcsoportra vonatkozóan éremesélyes ösztöndíjas esetén: 136 000 Ft/hó (A mindenkori köztársasági ösztöndíj mértékének négyszerese.) III. Kategória: Európa-bajnokság a.) felnőtt korcsoportban már éremmel rendelkező ösztöndíjas esetén: 136 000 Ft/hó (A mindenkori köztársasági ösztöndíj mértékének négyszerese.) b.) felnőtt korcsoportra vonatkozóan éremesélyes ösztöndíjas esetén: 102 000 Ft/hó (A mindenkori köztársasági ösztöndíj mértékének háromszorosa.) Az ösztöndíj a sportról szóló 2004. évi I. törvény szerint adható Gerevich Aladársportösztöndíj mellett is folyósítható. Az ösztöndíj mértékének meghatározásakor több ösztöndíj-kategóriának való egyidejű megfelelés esetén a jelentkezőt a magasabb összegű ösztöndíjkategóriába kell besorolni. Egy ösztöndíj-kategórián belül több éremmel való rendelkezés esetén az ösztöndíj összege nem módosul. A jelentkezési laphoz csatolandó mellékletek: – kitöltött adatvédelmi nyilatkozat – a felsőoktatási felsőfokú tanulmányokat igazoló dokumentum másolata (hallgatói jogviszony igazolás) Érvénytelen a jelentkezés az alábbi esetekben: – ha a jelentkező nem felel meg a részvételi feltételeknek, – ha nem maga a jogosult nyújtotta be a jelentkezését,
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/38. szám – ha jelentkezési határidőn túl történt a jelentkezés, – ha a jelentkezés formailag hibás, hiányos, olvashatatlanul benyújtott, illetve ha hamis adatot tartalmaz, – ha az adatvédelmi nyilatkozat hiányzik. Az érvénytelenség fenti eseteiben nem kerül sor döntéshozatalra az ösztöndíjra való érdemességről! A jelentkezési eljárásban hiánypótlásra nincs lehetőség. A jelentkezés elbírálása és a döntéshozatal során méltányosság gyakorlására nincs lehetőség. A döntés ellen nincs jogorvoslatra lehetőség. A hallgatói jogviszony visszamenőleges passziválása esetén az adott félévre átutalt ösztöndíjra visszafizetési kötelezettség vonatkozik. A jelentkezés módja: A kitöltött jelentkezési lapot, valamint a csatolandó mellékleteket 2 példányban a megadott határidőig postai úton ajánlott küldeményben vagy személyesen az alábbi címre kell eljuttatni: Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkársága 1054 Budapest, Hold utca 1. A postára adással egyidejűleg elektronikusan is kérjük beküldeni a jelentkezési dokumentációt az alábbi elektronikus elérhetőségre:
[email protected] Figyelem: hivatalos jelentkezésnek a postai úton történő jelentkezés minősül! Jelentkezési (postára adási) határidő: 2015. szeptember 30. szerda Értesítés a jelentkezés eredményéről: A miniszter döntéshozatalát követően a jelentkezőt írásban értesíti az Államtitkárság. (A döntéshozatal időpontja nem azonos a jelentkezés beérkezésének napjával.) http://www.kormany.hu
Kincses kultúróvoda 2016 cím elnyerése Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkársága és Köznevelésért Felelős Államtitkársága pályázatot hirdet óvodák számára A pályázat célja:
9 Az Emberi Erőforrások Minisztériuma fontosnak tartja, hogy az óvodai és kulturális területen meglévő értékeket elismerje, és az óvodai és a kulturális intézményrendszer együttműködését erősítse. A múzeumoknak, könyvtáraknak, közművelődési és művészeti intézményeknek kiemelt szerepe van a gyermekek személyiségformálásában, identitásuk erősítésében, képességeik kibontakoztatásában, erkölcsi és érzelmi fejlődésük ösztönzésében. Ennek érdekében szeretnénk elősegíteni, hogy az óvodák egyre tudatosabban vegyék igénybe a kulturális intézmények küldetéséből fakadó, nevelést segítő programokat, és a kulturális tartalmak minél sokrétűbben épüljenek be az óvodák helyi pedagógiai programjába. A pályázat tárgya: A mellékelt szakmai szempontrendszer szerint működő óvodák számára a „Kincses Kultúróvoda 2016” cím elnyerése. A pályázók köre: A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 7. § (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott, belföldi székhelyű óvodák, fenntartótól függetlenül. A „Kincses Kultúróvoda 2016” cím alkalmazható az intézmény partnerkapcsolatainak építése és marketingtevékenysége során; a neveléssel kapcsolatos irányultságáról szóló referencia lesz, kapcsolatrendszere bővül, és a programok kínálata segíti a szakmai fejlődést. A „Kincses Kultúróvoda 2016” címet a nyertes pályázó a nyertesek listájának közzététele napjától számított három naptári éven keresztül használhatja. A cím a három éves periódus végén újabb pályázat útján ismét megszerez-hető. A „Kincses Kultúróvoda 2016” címet 10 intézmény nyerheti el. A díjazottak oklevelet kapnak. Az oklevelet a kultúráért és a köznevelésért felelős tárca hatáskörrel rendelkező államtitkárai közösen adják ki. A díjazott intézmény lehetőséget kap a 2016-2017-es tanévben egy olyan komplex kulturális programcsomag igénybevételére, amely az óvodával együttműködő kulturális intézmények, illetve civil szervezetek szolgáltatásait integrálja. Pályázati feltételek: – A Kincses Kultúróvoda cím elnyerésére pályázatot nyújthat be bármely fenntartó által működtetett, bármely óvodai program alapján nevelő óvodai intézmény. – Amennyiben az intézmény több feladat-ellátási hellyel (székhely, tagintézmény, telephely) rendelkezik, csak azon feladat-ellátási helyeire nyújtsa be külön-külön a pályázatot, amelyekben a pályázati feltételek adottak.
10 – A pályázónak pályázatában be kell mutatnia, hogy az óvoda pedagógiai programjában kiemelt szerepet játszanak a kulturális tartalmak, és nyitott az intézményen kívüli kultúra-közvetítő lehetőségek igénybevételére, illetve mindezeket eddigi tevékenységével is alá tudja támasztani, és hosszútávon is fenn kívánja tartani. A pályázáshoz az alábbi dokumentumok teljes körű benyújtása szükséges: 1. Adatlap (2. sz. melléklet) 2. Fenntartói támogató nyilatkozat (3. sz. melléklet) 3. Nevelőtestületi nyilatkozat (4. sz. mellékelt) 4. Együttműködési megállapodás(ok) – együttműködő kulturális intézményenként külön-külön 5. Alapító okirat másolata A pályázat benyújtásának módja: A pályázatot postán kérjük benyújtani a jelen felhívás mellékleteként csatolt formanyomtatványok kitöltésével egy eredeti és egy másolati példányban. A borítékon fel kell tüntetni: „Kincses Kultúróvoda 2016” Postai cím: Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkárság 1055 Budapest, Szalay u. 10-14. Kérjük továbbá a teljes pályázati dokumentációt elektronikus úton is megküldeni az alábbi e-mail címre:
[email protected] Hiánypótlásra egyszeri alkalommal, az arra történő felszólítás átvételét követő három munkanapon belül van lehetőség. A pályázatok benyújtási határideje: 2015. október 15. A pályázat elbírálása: A pályázatokat az EMMI közoktatási és kulturális szakértők bevonásával bírálja el. A Bíráló Bizottság javaslata alapján az EMMI kultúráért felelős államtitkára 2015. december 15-ig dönt a címek adományozásáról. A nyertes pályázókat a tárca levélben értesíti és a nyertesek listáját közzéteszi a kormányzati portálon (http://www.kormany.hu ). A pályázattal kapcsolatos további információ az Emberi Erőforrások Minisztériumának Közgyűjteményi Főosztályán, Csiszér Dóra vezető tanácsostól kérhető az alábbi elérhetőségeken: tel.: +36 (1) 795-4096, e-mail:
[email protected]
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/38. szám A tehetség kincs! – Nyilas Misi Ösztöndíj Program A Magyar Református Szeretetszolgálat 2015/2016 tanévben elindítja a Nyilas Misi Ösztöndíj Programot. A Program keretében rendszeres anyagi támogatást biztosítunk magyarországi, kárpátaljai, erdélyi, felvidéki és délvidéki oktatási intézményekben tanuló, olyan kiemelkedően tehetséges magyar tanulók számára, akik szerény anyagi lehetőségekkel rendelkeznek. A támogatás területi elosztású. Magyarországról 20 fő, Kárpátaljáról 20 fő, Erdélyből 20 fő, Felvidékről 20 fő, Délvidékről 20 fő nyertes pályázót fogunk támogatni. Az ösztöndíj mértéke: 5000 Ft/fő/hónap a 2015/16. tanévre. A pályázatot az erre a célra külön kialakított webes felületen, csak elektronikusan lehet benyújtani a http://legyenfolytatas.jobbadni.hu oldalon. Pályázhatnak a magyar és határon túli magyar nyelvű oktatásban résztvevő nappali tagozatos diákok, az általános iskola 5. osztályától egészen a középiskolai tanulmányok befejezéséig. Az alábbi területeken pályázhatnak: – művészeti ágban (zene-, szín-, képző-, film-, táncművészet;) – sportban (egyéni, csapat) – természettudományban, bölcsésztudományban (magyar nyelv és irodalom, idegen nyelv, matematika, történelem, biológia, fizika, kémia, földrajz, informatika) A támogatást a pályázó fejlesztésre használhatja fel: – egyesületi tagdíjra, – eszköz kölcsönzésre, – különórára (iskolai, amennyiben az iskola nem térítésmentesen nyújtja, vagy magánóra), – verseny nevezési díjra, – fellépésre, – útiköltségére (verseny, fellépés illetve a különórára való odajutás megkönnyítésére)
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/38. szám A pályázat benyújtásának időpontjai: A jelentkezést területi felosztású, mely bizonyos esetekben fedik egymást a könnyebb átláthatóság illetve a pályázatok beérkezésének gyorsabb feldolgozása miatt. Magyarország, Szlovákia: 2015. szeptember 15-29. Ukrajna, Horvátország: 2015. szeptember 22.-2015. október 6. Románia, Szerbia: 2015. szeptember 30.-2015. október 14. A Pályázat benyújtásának feltétele: a. legalább közepes vagy a fölötti tanulmányi eredmény az előző 2015. év végi tanévben (2015. év végi bizonyítvány) b. igazolás vagy ajánlás attól a személytől, aki a pályázót kiemelkedő tehetségnek tartja c. egy csatolt dokumentum (video, hangfelvétel, kép) arról a szakágról, amelyben a pályázó tehetséges. d. versenyeredményt igazoló dokumentum (max. 3 db oklevél, 2 évnél nem régebbi) e. szülői nyilatkozat: a 14. életévét be nem töltött kiskorú személy esetén A pályázatok értékelését független szakmai bizottság végzi. A döntés várható időpontja 2015. november 30. Folyósítás mértéke havi 5000 Ft, 10 hónapra összesen 50 000 Ft melyet kétszeri utalással (2x5 havi összeg: 25 000 Ft ) kerül folyósításra. További információval kapcsolatban +361 273-0449/21-es telefonszámon vagy az
[email protected] e-mailcímen lehet érdeklődni.
Time to Move – rámozdítunk Európára A Time to Move kampány az Eurodesk hálózat kezdeményezése, amely az Erasmus+ program támogatásával valósul meg Európa-szerte. A kampány célja a nemzetközi mobilitási lehetőségekről szóló ifjúsági információk terjesztése, valamint az Eurodesk hálózat szolgáltatásainak népszerűsítése. A Time to Move kampány 2015. szeptember 21. és október 5. között zajlik az Eurodesk hálózat több mint 20 partnerországában, köztük itt Magyarországon is valósulnak a helyi Eurodesk partnerek szervezésében események, programok, kitelepülések, információ-szolgáltató alkalmak.
11 Külföldi tanulási vagy önkéntes lehetőségek érdekelnek? Részt vennél nemzetközi projektekben, eseményeken? Kíváncsi vagy, milyen Európai Uniós támogatások, pályázatok állnak nyitva előtted? Csatlakozz a programokhoz, és választ kapsz a kérdéseidre! Az események részletes listáját a timetomove.info oldalon találhatod meg, a hazai programokról részletesebben alább olvashatsz. Mutasd be lakóhelyed! A kampány része egy európai képeslap pályázat is, amelyen 13-30 év közötti fiatalok vehetnek részt. A felhívásra a saját lakóhelyüket bemutató és népszerűsítő fotót, grafikát, szlogent tartalmazó kreatív képeslapot küldhetnek be. Részletes felhívás: eurodesk.hu/hirek/10826 Magyarországi események Központi rendezvény A hazai programsorozat központi eseménye az Erasmus+ Ifjúsági Programiroda, az Eurodesk Magyarország és a Europe Direct Budapest közös rendezvénye, az Európai Piknik, amelyen több magyarországi Eurodesk partner is közreműködik majd. A szeptember 26-án az ELTE Füvészkertben megrendezésre kerülő Piknik fókuszában a fiatalok aktív részvétele, a nemzetközi mobilitási programok lehetőségei, valamint a Fejlesztés Európai Éve állnak. A szervezők szabadtéri programokkal, európai uniós információval, koncertekkel várnak minden fiatalt és ifjúsági szakembert. Facebook esemény: bit.ly/europaipiknik Eurodesk partnerek eseményei Az alábbi helyszíneken találkozhatsz Eurodeskes információkkal helyi multiplikátoraink programjain: Budapest Cikk Egyesület – Együttható Egyesület – Te is Alapítvány – Őrmezei Református Misszió Dombrád – Debrecen – Hajdúböszörmény HAHA Egyesület Kecskemét Hírös Agóra – Kék Elefánt Gyula Mi egy Másért Egyesület Martfű – Debrecen – Nyíregyháza Köz-Pont Egyesület Miskolc – Eger – Gyöngyös Fiatalokért Kulturális és Szabadidős Egyesület Székesfehérvár Echo Innovációs Műhely Veresegyház Támaszpont MOP KKA Veszprém Lélektér Alapítvány Várpalota Thury Vár Nonprofit Kft Magyaralmás Európa Ifjúsági Egyesület Győr Rügybázis Egyesület
12 Szombathely Logo Ifjúsági Szolgálat Kapcsolat: http://www.eurodesk.hu/eurodesk_partnerek
Közgyűjtemények Kollégiuma nyílt pályázata – levéltárak, könyvtárak, múzeumok részére – olvasó-, kutatóés látogatóbarát kulturális szolgáltatás fejlesztésére A Közgyűjtemények Kollégiuma nyílt pályázata levéltárak, könyvtárak, múzeumok részére a kultúra terjesztésében vállalt feladataik támogatására. A Kollégium feladatának tekinti a könyvtári, levéltári és múzeumi szakterületek olvasó-, kutató- és látogatóbarát kulturális szolgáltatásainak fejlesztését, a három szakterületet egyaránt érintő közös projektek létrehozását. 1. http://www Szakmai, módszertani kiadványok (segédletek, forráskiadványok, adattárak, regesztakötetek) előkészítése. Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette. Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás. Támogatás forrása: a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet. Felhívjuk pályázóink figyelmét: – Monográfia, évkönyv és tanulmánykötet előkészítésére pályázatot benyújtani nem lehet. – Támogatott pályázat esetén a támogatott köteles feltölteni a szakmai beszámolót a Hungaricana Közgyűjteményi Portálra. Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 6 000 000 Ft Igényelhető támogatás: maximum 500 000 Ft Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%. Altéma kódszáma: 3590/199 Pályázók köre: köz- és nyilvános magánlevéltárak, vagy azok fenntartói, levéltári szakmai szervezetek. Pályázati cél megvalósításának időtartama: 2015. július 1.-2016. június 30.
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/38. szám Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására. Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen 10 000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27% áfát, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően. A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre! Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium nem írja elő. Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető: – szerzői tiszteletdíj és járuléka(i), – lektori tiszteletdíj és járuléka(i), – szerkesztői tiszteletdíj és járuléka(i), – fordítói tiszteletdíj és járuléka(i), – fotókészítési tiszteletdíj és járuléka(i). Amennyiben a pályázó a kiírás pontjaiban felsorolt költségektől eltérő költségjogcímet is megjelöl és ahhoz támogatást is igényel, azt röviden indokolnia kell. Erre a rendszer figyelmezteti, e nélkül nem tudja a pályázat kitöltését folytatni. Az eltérő jogcím támogathatóságáról az indokok figyelembevételével a kollégium dönt. Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek: 1. kiadvány koncepciója, amely tartalmazza a megvalósítani tervezett kiadvány szakmai indokoltságát, előmunkálatait, tartalomjegyzékét, 2. kiadvány készítőinek (szerző, szerkesztő) szakmai életrajza, 3. nyilatkozat arról, hogy a pályázó intézmény vállalja a támogatott kiadvány három éven belüli, saját portálján való, elektronikus úton történő közzétételét, 4. két független szakmai ajánló véleménye, 5. nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata, 6. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza.
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/38. szám Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata). Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns stb.). Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges. A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból. A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni: Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja! Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB. Nevezési díj megfizetésének rendje: A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 1003200001425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni. Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A............ N............) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot. Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.
13 Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban. Elbírálás szempontjai: – költségvetés realitása, – tervezett kiadvány szakmai megalapozottsága, indokoltsága, – tervezett kiadvány várható kulturális hatása, hasznosulása (célközönsége). Elszámolásra vonatkozó előírások: Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKAportál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be. Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB. Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell: – az előkészített kézirat vázlatát (mellékletekkel együtt), – igazolást arról, hogy a támogatott a szakmai beszámolót a Hungaricana Közgyűjteményi Portálra (http://hungaricana.hu/hu/beszamolo-feltoltese/) feltöltötte (képernyőkép a feltöltés tényéről). Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell: – az eredeti érvénytelenített bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatok (banki kivonat, pénztárbizonylat) szkennelt másolatát, – a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe), – a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek szkennelt másolatát, értékhatártól függetlenül, – amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak, – megbízási díj, illetve tiszteletdíj jogcím esetén a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseit kell feltölteni, ha a tiszteletdíjban részesülő magánszemélyek nevében gazdálkodó szervezetek állítanak ki szám-
14 lát, úgy a magánszemély és a gazdálkodó szervezet között fennálló jogviszonyt igazoló, továbbá a tiszteletdíj átvételét nyugtázó nyilatkozat is szükséges, – az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell. 2. Pályázati cél: Szakmai, módszertani kiadványok (segédletek, forráskiadványok, adattárak, regesztakötetek) megjelentetése. Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette. Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás. Támogatás forrása: a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet. Felhívjuk pályázóink figyelmét: – Monográfia, évkönyv és tanulmánykötet megjelentetésére pályázatot benyújtani nem lehet. – Támogatott pályázat esetén a támogatott köteles feltölteni a szakmai beszámolót a Hungaricana Közgyűjteményi Portálra (http://hungaricana.hu/hu/beszamolo-feltoltese/). – A szakmai programhoz kapcsolódó, kísérő kiadvány könyvkereskedelmi forgalomba nem kerülhet, de a pályázó intézmény/szakmai program helyszínén történő árusítása lehetséges. A kiadvány árusításából származó várható bevételt a pályázó a pályázati adatlap részét képező költségvetés 4.2.2. pontjában köteles feltüntetni. Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 6 000 000 Ft Igényelhető támogatás: maximum 500 000 Ft Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%. Altéma kódszáma: 3512/199 Pályázók köre: köz- és nyilvános magánlevéltárak, vagy azok fenntartói, levéltári szakmai szervezetek. Pályázati cél megvalósításának időtartama: 2015. július 1.-2016. június 30. Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására. Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen 10 000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27% áfát, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően.
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/38. szám A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre! Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a Kollégium nem írja elő. Támogatás az alábbi kiadási jogcímre igényelhető: – nyomdaköltség. Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a kollégium a pályázati felhívásban szereplő jogcímen kívül más jogcímet nem támogat. Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek: 1. megjelentetni tervezett kézirat tartalomjegyzéke, a kézirat egy jellemző fejezete vagy része (legalább 20 oldal terjedelemben), 2. nyilatkozat arról, hogy a pályázó legalább 60 példány erejéig gondoskodik a kiadvány eljuttatásáról a szakmai társintézményekbe, illetve a hasznosulás helye (város, megye) szerinti könyvtárakba, 3. nyilatkozat arról, hogy a megjelenését követő két éven belül az eredeti kiadványt térítésmentesen a pályázó intézményi honlapján (webcím feltüntetésével) korlátozás nélkül nyilvánosságra hozza, 4. pályázó intézménytől független lektortól származó lektori vélemény, 5. nyomdai, tájékoztató árajánlat, 6. nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata, 7. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza. Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata). Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns stb.). Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/38. szám adatlap 7. pontjában csatolni szükséges. A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból. A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni: Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja! Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB. Nevezési díj megfizetésének rendje: A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 1003200001425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni. Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot. Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat. Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban. Elbírálás szempontjai: – költségvetés realitása, – tervezett kiadvány szakmai megalapozottsága, indokoltsága, – tervezett kiadvány várható kulturális hatása, hasznosulása (célközönsége). Elszámolásra vonatkozó előírások: Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKAportál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be. Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB.
15 Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell: – lektorált kéziratot (a mellékletekkel együtt), – lektori véleményt, – megjelentetett kiadvány esetén a kiadvány egy példányát postai úton megküldve, – igazolást arról, hogy a támogatott a szakmai beszámolót a Hungaricana Közgyűjteményi Portálra feltöltötte (képernyőkép a feltöltés tényéről). Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell: – az eredeti érvénytelenített bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatok (banki kivonat, pénztárbizonylat) szkennelt másolatát, – a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe), – megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek szkennelt másolatát, értékhatártól függetlenül, – amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak, – megbízási díj, illetve tiszteletdíj jogcím esetén a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseit kell feltölteni, ha a tiszteletdíjban részesülő magánszemélyek nevében gazdálkodó szervezetek állítanak ki számlát, úgy a magánszemély és a gazdálkodó szervezet között fennálló jogviszonyt igazoló, továbbá a tiszteletdíj átvételét nyugtázó nyilatkozat is szükséges, – az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell. 3. Pályázati cél: Levéltári szakkönyvtárak állománygyarapítása. Magyarországi levéltárak magyar és idegen nyelvű kézikönyvek, módszertani szakkönyvek, valamint történettudományi, régészeti, képzőművészeti, művészettörténeti és helytörténeti tanulmánykötetek, folyóiratok, CD-k, DVD-k megvásárlása. Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette. Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.
16 Támogatás forrása: a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet. Felhívjuk pályázóink figyelmét: – Támogatott pályázat esetén a támogatott köteles feltölteni a szakmai beszámolót a Hungaricana Közgyűjteményi Portálra (http://hungaricana.hu/hu/beszamolo-feltoltese/). Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 7 000 000 Ft. Igényelhető támogatás: maximum 300 000 Ft. Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%. Altéma kódszáma: 3510/199 Pályázók köre: országos könyvtári statisztikai adatszolgáltatást nyújtó köz- és nyilvános magánlevéltárak könyvtárai vagy azok fenntartói. A Magyar Nemzeti Levéltár esetében tagintézményenként egy-egy pályázat nyújtható be. Pályázati cél megvalósításának időtartama: 2015. július 1.-2016. március 31. Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására. Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen 10 000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27% áfát, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően. A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre! Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium nem írja elő. Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető: – könyvek, folyóiratok, digitális kiadványok vásárlása. Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a kollégium a pályázati felhívásban szereplő jogcímen kívül más jogcímet nem támogat. Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek: 1. intézmény tudományos tervéhez illeszkedő szakkönyvtár-gyarapítási koncepciója (megvásárolandó dokumentumokról tételes listát nem kell mellékelni), 2. nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata,
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/38. szám 3. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza. Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata). Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns stb.). Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges. A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból. A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni: Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja! Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB. Nevezési díj megfizetésének rendje: A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 1003200001425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni. Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A…….. N………. ) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot.
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/38. szám Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat. Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban. Elbírálás szempontjai: – költségvetés realitása, – beszerezni kívánt kiadványok, CD-k, DVD-k szakmai indokoltsága, – várható kulturális hatás, hasznosulás ismertetése. Elszámolásra vonatkozó előírások: Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKAportál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be. Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB. Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell: – a beszerzett kiadványok, CD-k, DVD-k tételes felsorolását, – igazolást arról, hogy a támogatott a szakmai beszámolót a Hungaricana Közgyűjteményi Portálra feltöltötte (képernyőkép a feltöltés tényéről). Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell: – az eredeti érvénytelenített bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatok (banki kivonat, pénztárbizonylat) szkennelt másolatát, – a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (Írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyújtás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe.), – a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek szkennelt másolatát, értékhatártól függetlenül, – amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak,
17 – megbízási díj, illetve tiszteletdíj jogcím esetén a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseit kell feltölteni, ha a tiszteletdíjban részesülő magánszemélyek nevében gazdálkodó szervezetek állítanak ki számlát, úgy a magánszemély és a gazdálkodó szervezet között fennálló jogviszonyt igazoló, továbbá a tiszteletdíj átvételét nyugtázó nyilatkozat is szükséges, – az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell. TÁJÉKOZTATÁS Pályázatának benyújtása alkalmával az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkoznia kell az összeférhetetlenségről. A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező. Ennek nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után. A pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek. A pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által meghatározott – http://www.kozpenzpalyazat.gov.hu – központi portálon. A támogatásban részesülő kedvezményezettek összhangban az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelettel a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény, az annak végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V. 9.) NKÖM rendelet alapján támogatásban részesülnek. Felhívjuk pályázóink figyelmét: Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) több helyen érinti a pályáztatás eljárási rendjét: – a 66. § (2) bekezdés 15. pontja alapján felhívjuk a pályázók figyelmét az esetleges közbeszerzési eljárás lefolytatásra irányuló kötelezettségükre. – a 69. § (1) bekezdés e) pontja alapján a benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell: a működési célú költségvetési támogatások kivételével – a költségvetési támogatásból megvalósítani tervezett tevékenységek, feladatok, beszerzések ismertetését, azok tervezett hatásait, összefüggéseit a pályázati felhívásban megjelölt pályázati céllal, valamint az ezekhez kapcsolódó részletes költségtervet, szükség szerint költséghaszon elemzést, megvalósíthatósági tanulmányt. – a 70. § (3) bekezdés alapján: ha a pályázó a befogadott pályázatot hibásan, hiányosan nyújtotta be, azonban a pályázati kiírás lehetőséget nyújt a hiány
18 pótlására, a pályázat kijavítására egy alkalommal van lehetőség. Ha a pályázó a hiánypótlást hiányosan, hibásan vagy nem teljesíti a felszólításban meghatározott határidőn belül úgy a pályázat további vizsgálat nélkül elutasítható. – a 84. § (2) bekezdése részletesen tartalmazza a jogosulatlanul igénybevett támogatás visszafizetésének elvárt biztosítékait. Az államháztartásról szóló törvény 50/A. §-a alapján a visszafizetési kötelezettséggel nyújtott költségvetési támogatás visszafizetésének biztosítása, valamint a támogatás visszavonása, a támogatási szerződés felmondása, vagy az attól történő elállás esetén a visszafizetendő költségvetési támogatás visszakövetelése céljából a támogatási szerződésben megfelelő biztosítékot kell kikötni. Amennyiben visszafizetési kötelezettség kerül előírásra, úgy biztosíték a költségvetési támogatás összegét meghaladó biztosítéki értékig kérhető, figyelemmel a kamat, kötbér és késedelmi pótlék előírásokra is. A biztosíték a támogatási szerződés mellékletét képező felhatalmazás beszedési megbízás teljesítésére. – a 86. § (1) bekezdése alapján: A költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy ha előírásra került – a részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor. – a 87. § (1) bekezdése alapján a költségvetési támogatás a beszámoló vagy részbeszámoló elfogadását megelőzően is folyósítható, azaz támogatási előleg nyújtható. – a 87. § (2) bekezdése alapján: A pályázó által a pályázati adatlapon megadott és a támogató által elfogadott költségterv szerint részletekben kell folyósítani azt a támogatási előleget, amely az ötmillió forintot meghaladja. E rendelkezést nem kell alkalmazni: a. az olyan költségvetési támogatásokra, melyek esetén a támogatott tevékenység időtartama (pályázati adatlap 6.4. pontjában megadott időtartam) a hatvan napot nem haladja meg, b. a kincstári körbe tartozó kedvezményezettek részére nyújtott költségvetési támogatásokra, valamint a Kincstárnál vezetett fizetési számlára folyósított költségvetési támogatásokra. – 92. § (1) bekezdése szerint a kedvezményezett a támogatott tevékenységről és a támogatott tevékenység megvalósításával kapcsolatban felmerült valamennyi költségről a támogatási szerződésben rögzített határidőig készíti el a beszámolóját. – 94. § (2) bekezdése szerint a részbeszámoló, beszámoló határidejének elmulasztása vagy nem megfelelő teljesítése esetén az NKA Igazgatósága írásban,
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/38. szám határidő tűzésével felszólítja a kedvezményezettet a kötelezettsége teljesítésére vagy a hiányok pótlására. Az NKA Igazgatósága saját hatáskörben dönt a hiánypótlás lehetőségének biztosításáról. – 95. § (2) bekezdése alapján, a támogatási szerződés módosítása nem irányulhat a támogatott tevékenység eredeti céljának megváltoztatására. – 97. § (4) bekezdése alapján, ha a támogatott tevékenység összköltsége csökken a tervezetthez képest, a költségvetési támogatás összegét az összköltség csökkenésének arányában csökkenteni kell, több forrás esetén az eredeti arányoknak megfelelően. Nem kell alkalmazni ezt a szabályt, ha az adott támogatott tevékenységhez biztosított valamennyi költségvetési támogatás összege a hárommillió forintot nem éri el, nem haladja meg a támogatott tevékenység összköltségét és nem ütközik az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatási szabályokba. A pályázati költségvetés tervezett összes költsége között – a program társszervezőkkel együtt történő megvalósítása esetén is – kizárólag a programmal kapcsolatos saját költségek szerepelhetnek. Támogatás főfoglalkozásúak munkabéreire, ezek járulékaira, valamint az egyszerűsített foglalkoztatás céljaira létrehozott munkaviszonyban kifizetett munkabérre és közterheire, valamint visszaigényelhető általános forgalmi adóra nem igényelhető és nem számolható el. A támogatott a támogatást csak a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre használhatja fel, a szerződésben rögzített finanszírozási ütemterv szerint. A támogatott téma/program utólagos ellenőrzése esetén a teljes tényleges megvalósítási költségeket a szervezet saját – programra történt elkülönített – könyvelési kimutatása alapján igazolni kell. Pályázati adatlapot kitölteni az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok menüpontjában szereplő adott Kollégium neve/Adatlap kitöltése linkre kattintva lehet. Minta pályázati adatlap az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok menüpont alatt található. Ez az adatlap tájékoztatásra szolgál, pályázatként benyújtani nem lehet. A pályázattal kapcsolatos hiánypótlás lehetőségét és feltételeit az NKA Ügyrendje szabályozza, amely megtalálható az NKA-portál Jogi háttér menüpont alatt. Pályázatot benyújtani az NKA portálján keresztül 2015. október 5-én, éjfélig lehet.
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/38. szám A pályázat sikeres benyújtásának visszaigazolására a rendszer által generált automatikus levelet küldünk a regisztráció során megadott e-mail címre. Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy pályázatot online benyújtani csak regisztrált felhasználók tudnak! Amennyiben még nem regisztrált, úgy azt megteheti az NKA-portál Regisztráció menüpontja alatt. Regisztráció végrehajtása után pályázat már benyújtható, de a regisztráció véglegesítéshez a kapcsolódó jogi dokumentációkat postai úton el kell juttatnia az NKA Igazgatósága részére. Amennyiben a jogi dokumentációk nem érkeznek meg, vagy eltérnek a regisztráció során feltöltött dokumentációktól, vagy a jogi dokumentációt hibásan tölti fel, úgy a benyújtott pályázat érvénytelenítésre kerül. Lebonyolító igénybevétele esetén az azonosítását biztosító – az alap portálján, az ott meghatározott feltételeknek megfelelően történő – előzetes regisztráció kötelező. Javasoljuk, hogy regisztrációját az első beadandó pályázat benyújtási határidejét megelőzően, minimum 5 munkanappal korábban kezdje meg. A határidőn túl nincs lehetősége pályázatot benyújtani. Pályázattal kapcsolatban felvilágosítást telefonon a (36-1) 327-4445-ös, (361) 327-4444-es számokon kaphatnak. A pályázatok elbírálása legkésőbb a benyújtási határidőt követő 70 napon belül történik. A döntésről a pályázók a döntést követő legkésőbb 20 napon belül az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontján keresztül értesítést kapnak. A döntés az NKA-portálon is közzétételre kerül. A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs. Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet értelmében az államháztartáson kívüli kedvezményezett kifogást nyújthat be, ha a pályázati eljárásra, a támogatási döntés meghozatalára, a támogatási szerződések megkötésére, a költségvetési támogatás folyósítására, visszakövetelésére vonatkozó eljárás – álláspontja szerint – jogszabálysértő, a pályázati kiírásba vagy a támogatási szerződésbe ütközik. A kollégium által támogatott pályázatok megvalósítására az NKA Igazgatósága a támogatottakkal támogatási szerződést köt. A támogatási szerződés megkötésének feltétele, hogy a támogatott a támogatási szerződés megkötéséhez előírt jogszabályi feltételeknek megfeleljen. Az Ávr. 81. §-a részletesen tartalmazza azokat a feltételeket, amely esetekben nem köthető támogatási szerződés.
19 Közgyűjtemények Kollégiuma nyílt pályázata könyvtárak részére – Helyismereti vonatkozású és tematikus gyűjtemények tömeges digitalizálása és internetes közzététele A Közgyűjtemények Kollégiuma nyílt pályázata könyvtárak részére a kultúra terjesztésében vállalt feladataik támogatására. Pályázati cél: Helyismereti vonatkozású és tematikus gyűjtemények tömeges digitalizálására és internetes közzétételére. Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette. Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás. Támogatás forrása: a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet. Felhívjuk pályázóink figyelmét: – Támogatott pályázat esetén a támogatott az elkészült digitális tartalmat köteles elérhetővé tenni a Hungaricana Közgyűjteményi Portálon. – Támogatott pályázat esetén a támogatott köteles feltölteni a szakmai beszámolót a Hungaricana Közgyűjteményi Portálra. – A kollégiumnak nem célja a párhuzamos digitalizálás támogatása, ezért az elsődleges digitalizálást kívánja támogatni. Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 68 500 000 Ft Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100%. Altéma kódszáma: 3532/199 Pályázók köre: megyei könyvtárak, Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, országos szakkönyvtárak, közlevéltárak és nyilvános magánlevéltárak. Pályázati cél megvalósításának időtartama: 2015. augusztus 1.-2016. július 31. Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására. Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen 5000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27% áfát is, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egy-
20 idejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően. A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre! Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium nem írja elő. Támogatás az alábbi kiadási jogcímekre igényelhető: – adatbázis-építés tiszteletdíja és járulékai (csak levéltári pályázatok esetében), – adatbevitel tiszteletdíja és járulékai (csak levéltári pályázatok esetében), – digitalizálásra történő előkészítés tiszteletdíja és járulékai, – informatikai szolgáltatás (digitalizálás, adatbevitel, adatbetöltés, adatfeldolgozás, programozás, publikálás stb.), – digitalizálás előkészítésének anyagköltsége. Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a kollégium a pályázati felhívásban szereplő jogcímeken kívül más jogcímet nem támogat. Rezsiköltségre támogatás nem igényelhető és nem számolható el. Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek: 1. tervezett dokumentumok digitalizálásának részletes indoklása (a könyvtár/levéltár digitalizálási tervével összhangban), amely magában foglalja a tervezett digitalizálás, adatbevitel és képfeldolgozás módszerét, paramétereit is, 2. adatbázishoz tartozó kitöltési útmutató, mely tartalmazza az egyes adatfelviteli mezőkbe felviendő adatok leírásának szabályait (amennyiben releváns), 3. adatbázis, illetve digitalizálás elkészítésére vonatkozó tájékoztató árajánlat, amely tartalmazza a várható munkaidő-ráfordítást és az előkészülés időbeli ütemezését, technikai paramétereit is, 4. kiválasztott cég által közgyűjtemény számára korábban végzett, referenciául szolgáló három munka felsorolása (a felsorolásnak tartalmaznia kell az intézmények nevét, címét, valamint a munkáról információt adó személy nevét is), 5. nyilatkozat arról, hogy támogatott pályázat esetén a pályázó vállalja a létrehozott adatbázis és az ahhoz tartozó digitális állományok legalább 5 évig tartó, ingyenes szolgáltatását az interneten (weboldal megjelölésével), 6. betétlap (3532 altéma), 7. nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata, 8. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza).
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/38. szám Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata). Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns stb.). Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges. A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból. A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni: Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja! Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB. Nevezési díj megfizetésének rendje: A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 1003200001425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni. Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A............ N............) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot. Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat.
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/38. szám Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban. Elbírálás szempontjai: – költségvetés realitása, arányossága, – az adatbázis széles körű hasznosulása, a feldolgozás tömegessége, – a tervezett digitalizálás illeszkedése a már létező publikált megoldásokhoz, – az adatbázis elektronikus tartalomkeresővel és egyéb, felhasználóbarát tartalomszolgáltatással történő elkészítése, – a digitális tartalom létrehozása eddig még adatbázisban nem publikált gyűjteményrész közzétételéhez való hozzájárulása. Elszámolásra vonatkozó előírások: Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKAportál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be. Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB. Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell: – az elkészült digitális tartalom leírását, amely tartalmazza a megvalósult digitalizálás és képfeldolgozás módszerét, paramétereit, a tényleges munkaidő-ráfordítást, az előkészülés folyamatát, időbeli ütemezését és technikai paramétereit is, – a létrehozott adatbázisra és az ahhoz tartozó digitális állományra utaló linket, melyet az intézmény honlapján is el kell helyezni, – igazolást arról, hogy a támogatott az elkészült digitális tartalmat a Hungaricana Közgyűjteményi Portálon elérhetővé tette (képernyőkép), – igazolást arról, hogy a támogatott a szakmai beszámolót a Hungaricana Közgyűjteményi Portálra feltöltötte (képernyőkép a feltöltés tényéről). Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell: – az eredeti érvénytelenített bizonylatok (számlák, számlát helyettesítő okiratok), pénzügyi teljesítést igazoló bizonylatok (banki kivonat, pénztárbizonylat) szkennelt másolatát, – a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésének vagy szolgáltatás megrendelésének írásos dokumentumát (írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Amennyiben a támogatott az elszámolás során a fenti értékhatár feletti árubeszerzés és szolgáltatásnyúj-
21 tás írásos dokumentumait nem csatolja, az elszámolás során az értékhatár feletti számlák/bizonylatok nem vehetők figyelembe), – a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseinek szkennelt másolatát, értékhatártól függetlenül, – amennyiben a támogatási cél megvalósításában a Támogatott megbízásából közreműködők, alvállalkozók vesznek részt, akkor az általuk kiállított – kizárólag a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre vonatkozó – számlák közvetítői díjat nem tartalmazhatnak, – megbízási díj, illetve tiszteletdíj jogcím esetén a megbízási díjak, tiszteletdíjak számlázott szellemi tevékenység szerződéseit kell feltölteni, ha a tiszteletdíjban részesülő magánszemélyek nevében gazdálkodó szervezetek állítanak ki számlát, úgy a magánszemély és a gazdálkodó szervezet között fennálló jogviszonyt igazoló, továbbá a tiszteletdíj átvételét nyugtázó nyilatkozat is szükséges, – az idegen nyelven kiállított bizonylatok, illetve szerződések mellé ezek tartalmi fordítását is csatolni kell. TÁJÉKOZTATÁS A következőkről tájékoztatjuk Pályázóinkat: Pályázatának benyújtása alkalmával az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkoznia kell az összeférhetetlenségről. A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező. Ennek nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után. A pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek. A pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által meghatározott – http://www.kozpenzpalyazat.gov.hu – központi portálon. A támogatásban részesülő kedvezményezettek összhangban az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelettel a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény, az annak végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V. 9.) NKÖM rendelet alapján támogatásban részesülnek. Felhívjuk pályázóink figyelmét: Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) több helyen érinti a pályáztatás eljárási rendjét: – a 66. § (2) bekezdés 15. pontja alapján felhívjuk a pályázók figyelmét az esetleges közbeszerzési eljárás lefolytatásra irányuló kötelezettségükre.
22 – a 69. § (1) bekezdés e) pontja alapján a benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell: a működési célú költségvetési támogatások kivételével – a költségvetési támogatásból megvalósítani tervezett tevékenységek, feladatok, beszerzések ismertetését, azok tervezett hatásait, összefüggéseit a pályázati felhívásban megjelölt pályázati céllal, valamint az ezekhez kapcsolódó részletes költségtervet, szükség szerint költség-haszon elemzést, megvalósíthatósági tanulmányt. – a 70. § (3) bekezdés alapján: ha a pályázó a befogadott pályázatot hibásan, hiányosan nyújtotta be, azonban a pályázati kiírás lehetőséget nyújt a hiány pótlására, a pályázat kijavítására egy alkalommal van lehetőség. Ha a pályázó a hiánypótlást hiányosan, hibásan vagy nem teljesíti a felszólításban meghatározott határidőn belül úgy a pályázat további vizsgálat nélkül elutasítható. – a 84. § (2) bekezdése részletesen tartalmazza a jogosulatlanul igénybevett támogatás visszafizetésének elvárt biztosítékait. Az államháztartásról szóló törvény 50/A. §-a alapján a visszafizetési kötelezettséggel nyújtott költségvetési támogatás visszafizetésének biztosítása, valamint a támogatás visszavonása, a támogatási szerződés felmondása, vagy az attól történő elállás esetén a visszafizetendő költségvetési támogatás visszakövetelése céljából a támogatási szerződésben megfelelő biztosítékot kell kikötni. Amennyiben visszafizetési kötelezettség kerül előírásra, úgy biztosíték a költségvetési támogatás összegét meghaladó biztosítéki értékig kérhető, figyelemmel a kamat-, kötbér- és késedelmi pótlék előírásokra is. A biztosíték a támogatási szerződés mellékletét képező felhatalmazás beszedési megbízás teljesítésére. – a 86. § (1) bekezdése alapján: A költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy ha előírásra került – a részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor. – a 87. § (1) bekezdése alapján a költségvetési támogatás a beszámoló vagy részbeszámoló elfogadását megelőzően is folyósítható, azaz támogatási előleg nyújtható. – a 87. § (2) bekezdése alapján: A pályázó által a pályázati adatlapon megadott és a támogató által elfogadott költségterv szerint részletekben kell folyósítani azt a támogatási előleget, amely az ötmillió forintot meghaladja. E rendelkezést nem kell alkalmazni: a. az olyan költségvetési támogatásokra, melyek esetén a támogatott tevékenység időtartama (pályázati adatlap 6.4. pontjában megadott időtartam) a hatvan napot nem haladja meg,
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/38. szám b. a kincstári körbe tartozó kedvezményezettek részére nyújtott költségvetési támogatásokra, valamint a Kincstárnál vezetett fizetési számlára folyósított költségvetési támogatásokra. – 92. § (1) bekezdése szerint a kedvezményezett a támogatott tevékenységről és a támogatott tevékenység megvalósításával kapcsolatban felmerült valamennyi költségről a támogatási szerződésben rögzített határidőig készíti el a beszámolóját. – 94. § (2) bekezdése szerint a részbeszámoló, beszámoló határidejének elmulasztása vagy nem megfelelő teljesítése esetén az NKA Igazgatósága írásban, határidő tűzésével felszólítja a kedvezményezettet a kötelezettsége teljesítésére vagy a hiányok pótlására. Az NKA Igazgatósága saját hatáskörben dönt a hiánypótlás lehetőségének biztosításáról. – 95. § (2) bekezdése alapján, a támogatási szerződés módosítása nem irányulhat a támogatott tevékenység eredeti céljának megváltoztatására. – 97. § (4) bekezdése alapján, ha a támogatott tevékenység összköltsége csökken a tervezetthez képest, a költségvetési támogatás összegét az összköltség csökkenésének arányában csökkenteni kell, több forrás esetén az eredeti arányoknak megfelelően. Nem kell alkalmazni ezt a szabályt, ha az adott támogatott tevékenységhez biztosított valamennyi költségvetési támogatás összege a hárommillió forintot nem éri el, nem haladja meg a támogatott tevékenység összköltségét és nem ütközik az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatási szabályokba. A pályázati költségvetés tervezett összes költsége között – a program társszervezőkkel együtt történő megvalósítása esetén is – kizárólag a programmal kapcsolatos saját költségek szerepelhetnek. Támogatás főfoglalkozásúak munkabéreire, ezek járulékaira, valamint az egyszerűsített foglalkoztatás céljaira létrehozott munkaviszonyban kifizetett munkabérre és közterheire, valamint visszaigényelhető általános forgalmi adóra nem igényelhető és nem számolható el. A támogatott a támogatást csak a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre használhatja fel, a szerződésben rögzített finanszírozási ütemterv szerint. A támogatott téma/program utólagos ellenőrzése esetén a teljes tényleges megvalósítási költségeket a szervezet saját – programra történt elkülönített – könyvelési kimutatása alapján igazolni kell. Pályázati adatlapot kitölteni az NKA-portál Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok menüpontjában szereplő adott Kollégium neve/Adatlap kitöltése linkre kat-
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/38. szám tintva lehet. Minta pályázati adatlap az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok menüpont alatt található. Ez az adatlap tájékoztatásra szolgál, pályázatként benyújtani nem lehet. A pályázattal kapcsolatos hiánypótlás lehetőségét és feltételeit az NKA Ügyrendje szabályozza, amely megtalálható az NKA-portál Jogi háttér menüpont alatt. Pályázatot benyújtani az NKA portálján keresztül 2015. október 5-én, éjfélig lehet. A pályázat sikeres benyújtásának visszaigazolására a rendszer által generált automatikus levelet küldünk a regisztráció során megadott e-mail címre. Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy pályázatot online benyújtani csak regisztrált felhasználók tudnak! Amennyiben még nem regisztrált, úgy azt megteheti az NKA-portál Regisztráció menüpontja alatt. Regisztráció végrehajtása után pályázat már benyújtható, de a regisztráció véglegesítéshez a kapcsolódó jogi dokumentációkat postai úton el kell juttatnia az NKA Igazgatósága részére. Amennyiben a jogi dokumentációk nem érkeznek meg, vagy eltérnek a regisztráció során feltöltött dokumentációktól, vagy a jogi dokumentációt hibásan tölti fel, úgy a benyújtott pályázat érvénytelenítésre kerül. Lebonyolító igénybevétele esetén az azonosítását biztosító – az Alap portálján, az ott meghatározott feltételeknek megfelelően történő – előzetes regisztráció kötelező. Javasoljuk, hogy regisztrációját az első beadandó pályázat benyújtási határidejét megelőzően, minimum 5 munkanappal korábban kezdje meg. A határidőn túl nincs lehetősége pályázatot benyújtani. Pályázattal kapcsolatban felvilágosítást telefonon a (36-1) 327-4445-ös, (361) 327-4444-es számokon kaphatnak. A pályázatok elbírálása legkésőbb a benyújtási határidőt követő 70 napon belül történik. A döntésről a pályázók a döntést követő legkésőbb 20 napon belül az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontján keresztül értesítést kapnak. A döntés az NKA-portálon is közzétételre kerül. A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs. Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet értelmében az államháztartáson kívüli kedvezményezett kifogást nyújthat be, ha a pályázati eljárásra, a támogatási döntés meghozatalára, a támogatási szerződések megkötésére, a költségvetési támogatás folyósítására, visszakövetelésére vonatkozó eljárás – álláspontja szerint – jogszabálysértő, a pályázati kiírásba vagy a támogatási szerződésbe ütközik.
23 A kollégium által támogatott pályázatok megvalósítására az NKA Igazgatósága a támogatottakkal támogatási szerződést köt. A támogatási szerződés megkötésének feltétele, hogy a támogatott a támogatási szerződés megkötéséhez előírt jogszabályi feltételeknek megfeleljen. Az Ávr. 81. §-a részletesen tartalmazza azokat a feltételeket, amely esetekben nem köthető támogatási szerződés.
MOL Zöldövezet program – Társasházak belső udvarainak zöldítése A MOL Magyarország kétfordulós pályázatot hirdet az alábbi három kategóriában: A. kategória: – közösségi funkciójú zöld területek létesítése, fejlesztése és rehabilitációja az ország egész területén B. kategória: – társasházak belső udvarainak zöldítése az ország egész területén C. kategória: – közösségi kertek létesítése Budapesten A létrehozott, felújított területnek mindhárom kategória esetében közösségi funkciókat kell ellátnia, a közösség használatára kell készülnie. A pályázat utófinanszírozott, tehát az elnyert támogatást teljes egészében a program tartalmi és pénzügyi elszámolása után kapja meg a támogatott szervezet. A kiválasztott terület kialakításának/megújításának tervét a helyi közösség bevonásával kell kidolgozni, majd pedig a munkálatokat és a terület utógondozását is a helyi közösség aktív bevonásával, részvételével kell elvégezni. B. kategória: társasházak belső udvarainak zöldítése az ország egész területén 1. Mire lehet pályázni? Társasházak zárt belső udvarainak zöldítésére. 2. Kik pályázhatnak? Magyarországon bejegyzett civil szervezetek (egyesületek és alapítványok), társasházak és lakásszövetkezetek. Nonprofit gazdasági társaságok nem pályázhatnak! A MOL az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény definícióját
24 tekinti irányadónak arra nézve, hogy mely szervezetek pályázhatnak a meghirdetett programjain. Egy társasház (lakásszövetkezet, civil szervezet) csak egy programmal pályázhat (összesen a 3 kategóriában). 3. A pályázat beadásának módja A pályázatokat kizárólag a http://www.molzoldovezet.hu weboldal online rendszerében lehet beadni az ehhez szükséges pályázati űrlap 2015. szeptember 15-től lesz elérhető a honlapon. A pályázat kétfordulós, melynek lépéseit az alábbiakban ismertetjük. 3.1 Részletesen az I. fordulóról 3.1.1 Ötletpályázat benyújtása Első lépésként a pályázónak egy ötletpályázatot kell benyújtania, amelynek az alábbiakat kell tartalmaznia: – a pályázó társasházi közösség bemutatását; – a kiválasztott udvar ill. társasház rövid bemutatását; – a tervezett átalakítás főbb elemeit; – az elképzeléseket arról, hogy hogyan fogják bevonni a lakókat a folyamatba. Az első fordulóban tehát azt kell röviden ismertetni, hogy a társasház udvarát milyen módon tervezik megújítani, és ennek a munkának a tervezésébe, kivitelezésébe, valamint utógondozásába hogyan fogják az érintett lakókat bevonni. Ehhez segítségül javaslatokat találnak a honlapon, a Tanácsok menü alatt. Az első fordulóra beküldött pályázatokban az alábbi dokumentumokat kell benyújtani: – jegyzőkönyv a lakógyűlésről, amelyből kiderül, hogy a ház lakói tudnak a tervezett átalakításokról, s ezekhez hozzájárulnak; – társasházak és lakásszövetkezetek esetében a társasház/lakásszövetkezet alapszabálya (pdf, jpeg, png) és – amennyiben van külön – akkor szervezeti és működési szabályzata is (doc, pdf, jpeg, png). Ennek hiánya esetén a pályázat még az Adományi Bizottság döntése előtt elutasításra kerülhet. Az első fordulóban nem kell részletes költségvetési tervet benyújtani, csupán egy körülbelüli összeget megjelölni a várható tervekre vonatkozóan. Ezt az összeget a második forduló során meg lehet változtatni! 3.1 Mit értünk közösségi tervezés/akció alatt? Egy köztér – park, kert, udvar – akkor lesz élhető és működő, ha azt nemcsak a tervezési- és építészeti elvek figyelembe vételével, hanem az ott élők, az adott területet használó emberek szükségleteinek és igényeinek megfelelően alakítják ki. Ahhoz, hogy egy ilyen közösségi tér jöjjön létre, még a tervezés előtt meg kell
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/38. szám ismerni a helyi közösség tagjainak elvárásait és elképzeléseit, hiszen ők lesznek a tér későbbi használói. Velük együtt kell meghatározni a ki- vagy átalakítandó tér majdani funkcióit, és csak ezután kerülhet sor a konkrét tervek elkészítésére. Ez utóbbiakat ismét célszerű megvitatni a közösséggel annak érdekében, hogy kiderüljön, ezek valóban az ő elképzeléseiket tükrözik-e. Ha szükséges, akkor a reakcióikat, véleményüket figyelembe véve tovább kell finomítani, módosítani a terveket. Ezt a (nagyon vázlatosan ismertetett) folyamatot nevezzük közösségi tervezésnek. Előnye, hogy a közös tervezésnek köszönhetően a helyiek magukénak fogják érezni a helyet, így várhatóan nagyobb kedvvel vesznek részt a területtel kapcsolatos munkálatokban, majd pedig a folyamatos gondozásában. Mindennek eredményeként az így létrejött köztér vagy közösségi használatú terület valóban javítani fogja az érintettek életminőségét. Az első fordulóban nyertes pályázók további munkáját közösségi tervezésről szóló kézikönyvvel, belső udvarok zöldítéséről szóló útmutatóval és képzéssel segítjük. 3.1.2 Az első fordulóhoz kapcsolódó határidők – Ötletpályázatok beérkezésének határideje: 2015. október 21. (szerda) 16.00 – Eredményhirdetés várható ideje: 2015. november 20. Az első fordulóra beérkezett ötletpályázatok elbírálása után a sikeres pályázók listáját a http://www.molzoldovezet.hu weboldalon tesszük közzé, illetve a pályázókat e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy a pályázati űrlapon olyan érvényes email címet adjanak meg (a pályázat kapcsolattartójánál), amelyet a pályázatért felelős személy gyakran olvas! Az első fordulón túljutott pályázók ezt követően megkezdhetik a közösségi tervezést és a program részletes kidolgozását a második fordulóra. Csak az első fordulón túljutott pályázók nyújthatnak be pályázatot a második fordulóra. 3.2 Részletesen a második fordulóról Az ötletpályázat nyerteseinek 2015. november 20. és 2016. január 15. között kell lebonyolítani a közösségi tervezési folyamatot. Az elkészült részletes tervek alapján nyújthatnak be pályázatot a második fordulóra 2015. január 15-én 16 óráig. Pályázni a második fordulóra is csak a http://www.molzoldovezet.hu weboldalon keresztül lehet, az online pályázati adatlap és a költségvetési táblázat kitöltésével, valamint a szükséges dokumentumok feltöltésével. A második fordulós űrlap az első forduló eredményhirdetését követően lesz elérhető a http://www.molzoldovezet.hu weboldalon. A második fordulós űrlaphoz az első fordulóban használt azonosítókkal és jelszavakkal lehet hozzáférni, ezért kérjük, hogy ezeket mentsék el!
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/38. szám 3.2.1 Mire lehet támogatást kérni? A második fordulóban támogatást kizárólag az alábbi tevékenységekre, eszközökre lehet kérni: – a közös tervezési folyamat költségei (kommunikáció, papír, írószer stb., legfeljebb 20 000 Ft értékben) – ide építhetők be az I. forduló tervezési költségei is; – növények: fák, cserjék, fűszernövények, lágyszárúak, palánták (a kért támogatás legalább 40%-ában); – fűmag, legfeljebb 20 000 Ft értékben – termőföld humusz, alginit stb.; – alapanyagok köztéri elemek készítéséhez (pl. padok, asztalok, bográcsozó hely, ágyások, madárodú és -itató, hulladékgyűjtő, kerékpártároló); – festékek (köztéri elemekhez); – takarítóeszközök és kerti szerszámok (gereblye, ásó, hulladékgyűjtő zsák stb.); – hulladékgyűjtő edények; növénykonténerek, virágládák; – csobogók, ivókút, kerti tó kialakítása; – futónövényekhez rács; – aszfalt/beton feltörése; – a szükséges műszaki vizsgálatok elvégzésének díja legfeljebb 50 000 Ft értékben – szállítás; – a tevékenységben résztvevő önkéntesek frissítői (összesen legfeljebb 20 000 Ft értékben). Kizárólag köztéri elemek beszerzésére irányuló pályázatok nem támogathatók! 3.2.2 Milyen feltételeknek kell megfelelni a pályázat befogadásához? A második fordulóra beérkezett pályázatok előszűrésen vesznek részt. Az előszűrés eredményeként az alábbi feltételeknek megfelelő pályázatok kerülnek az Adományi Bizottság elé (az ettől egy vagy több pontban eltérő pályázatokat a MOL illetve az Új Európa Alapítvány programvezetője már az előszűrés során elutasíthatja): – A belső udvarban a MOL Zöldövezet Program eredményeként a zöld felület növekszik és a kért támogatás legalább 40%-át növények vásárlására költik. – Az elültetni tervezett növényeket a honlapon található- 'Belső udvarokba ültethető növények' – közül választották. – A program a lakó közösség bevonásával, közösségi esemény formájában valósul meg.
25 – A terület létrehozása/felújítása során a pályázó törekszik környezetbarát termékek felhasználására (pl. festékek, takarítószerek esetében). – A pályázat részletes utógondozási tervet tartalmaz (ami nem egyenlő egy egyszerű ígérettel, miszerint a ház lakói gondozni fogják a területet). – A pályázó bemutatja, hogy rendelkezésére áll az előírt önrész. A saját forrás mértéke a megpályázott összeg legalább 20%-a, amelyet a következő módokon lehet biztosítani: a) eszközök biztosításával (növények, festékek, takarítószerek, takarítóeszközök, faanyag stb.), b) a programhoz szükséges szolgáltatások ingyenes biztosításával (pl. szállítás és/vagy gépi földmunka), c) pénzben (a 3.2.1 pontban felsorolt tételek finanszírozására), d) önkéntes munkával 10% erejéig, ebben az esetben azonban az önrész másik 10%-át mindenképpen készpénzben kell biztosítani. Az önrészt a pályázati költségvetés táblázatában is fel kell tüntetni. (Előnyben részesülnek azok a pályázatok, amelyek a minimális önrésznél nagyobb összeget vállalnak.) 3.2.3 Milyen dokumentumokat kell benyújtani a második fordulóban? A második fordulóra beküldött pályázatokban az alábbi dokumentumokat kell benyújtani a második fordulós űrlapon elektronikusan kell feltölteni. Ezek hiánya esetén a pályázat még az Adományi Bizottság döntése előtt elutasításra kerülhet. – 1 db alaprajz a házról és az udvarról (jpeg, gif, png); – 3-5 db fénykép a házról és az udvarról (jpeg, gif, png), a képeken látszódjanak az udvar arányai és a rajta elhelyezkedő fontosabb elemek (ha vannak ilyenek); – jegyzőkönyv a lakógyűlésről, amelyből kiderül, hogy a ház lakói tudnak a tervezett átalakításokról, s ezekhez hozzájárulnak; – a társasház/civil szervezet nyilatkozata az önrészről; – az elültetendő növények fajlistája darabszámmal és az árak feltüntetésével (a kertészet(ek)től kapott árajánlatnak megfelelően, amit szintén csatolni kell); – a pályázatban szereplő tevékenység során felhasznált anyagok és termékek listája árajánlattal (az árajánlat lehet az adott cég honlapjáról letöltött árlista is). – civil szervezetek esetében a szervezet legutolsó érvényes bírósági bejegyzési végzése (pdf, jpeg, png), valamint a szervezet alapszabálya (doc, pdf, jpeg, png); – társasházak és lakásszövetkezetek esetében a társasház/lakásszövetkezet alapszabálya (pdf, jpeg, png) és – amennyiben van külön – akkor szervezeti és működési szabályzata is (doc, pdf, jpeg, png).
26 – aláírási címpéldány, vagy banki aláíró karton másolata A fentieken kívül más kötelezően benyújtandó dokumentum nincs. 3.2.4 A második fordulóhoz kapcsolódó határidők – A II. fordulós pályázatok beérkezési határideje: 2016. január 15. (szerda) 16.00 – Eredményhirdetés várható ideje: 2016. február 10. Az eredményeket a http://www.molzoldovezet.hu oldalon tesszük közzé, illetve a pályázók kapcsolattartóit e-mailben értesítjük a második fordulós űrlapban megadott email címen. Kérjük, hogy olyan érvényes email címet adjanak meg az űrlapon (a pályázat kapcsolattartójánál), amelyet a pályázat kapcsolattartója rendszeresen olvas. A második forduló nyertes pályázóival a MOL Új Európa Alapítvány szerződést köt. A program megvalósítását az eredmény kihirdetését követően lehet megkezdeni (valamint ettől az időponttól kezdődően lehet a programhoz kapcsolódó számlákat elszámolni). 3.2.5 Egyéb tudnivalók, kérések A pályázat utófinanszírozott: az Új Európa Alapítvány a megítélt támogatást a program pénzügyi és tartalmi beszámolójának elfogadását követő 30 munkanapon belül utalja át. A beszámoló számlamásolatokkal alátámasztott pénzügyi részből és fényképekkel, sajtómegjelenésekkel illusztrált tartalmi részből áll, valamint a programra vonatkozó kérdőíveket kell kötelezően kitölteni. Ez utóbbiakat Az Új Európa Alapítvány programvezetője a program során email-en küldi meg a szerződéskötést követően. A program lebonyolítása előtt érdemes elolvasni a korábbi pályázók tanácsait a honlapon. Ha bármilyen kérdésük van a pályázati programmal vagy a pályázatírással kapcsolatban, kérjük keressék a programvezetőt, Tokodi Nórát a honlapon megadott elérhetőségeken.
MOL Zöldövezet program – Közösségi kertek létrehozása Budapesten A MOL Magyarország kétfordulós pályázatot hirdet az alábbi három kategóriában: A. kategória: – közösségi funkciójú zöld területek létesítése, fejlesztése és rehabilitációja az ország egész területén;
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/38. szám B. kategória: – társasházak belső udvarainak zöldítése az ország egész területén. C. kategória: – közösségi kertek létesítése Budapesten A létrehozott, felújított területnek mindhárom kategória esetében közösségi funkciókat kell ellátnia, a közösség használatára kell készülnie. A pályázat utófinanszírozott, tehát az elnyert támogatást teljes egészében a program tartalmi és pénzügyi elszámolása után kapja meg a támogatott szervezet. A kiválasztott terület kialakításának/megújításának tervét a helyi közösség bevonásával kell kidolgozni, majd pedig a munkálatokat és a terület utógondozását is a helyi közösség aktív bevonásával, részvételével kell elvégezni. C. kategória: közösségi kertek létesítése Budapesten Mi az a közösségi kert? Olyan használaton kívüli terület, amelyek magánemberek közössége önkéntesen vesz művelésbe, a terület tulajdonosának beleegyezésével. Leggyakrabban zöldséget, gyümölcsöt, virágot, fűszer- és gyógynövényeket termesztenek rajta. A megtermelt élelmiszereket nem eladásra, hanem saját fogyasztásra állítják elő vegyszermentesen. 1. Milyen területekkel lehet pályázni? – használaton kívüli közterületek; – intézményi területek (például: templom, iskola, klinika, hajléktalan szálló, börtön udvara); – üres telkek településhatáron belül. A közösségi kert legalább 15 db minimum 4 négyzetméteres parcellát tartalmazzon. Kizárólag Budapesti területtel lehet pályázni! 2. Kik pályázhatnak? – Magyarországon bejegyzett civil szervezetek, (egyesületek, alapítványok) és szociális szövetkezetek. Nonprofit gazdasági társaságok nem pályázhatnak! A MOL az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény definícióját tekinti irányadónak arra nézve, hogy mely szervezetek pályázhatnak a meghirdetett programjain. A szociális szövetkezet olyan szövetkezet, amelynek célja munkanélküli, illetőleg szociálisan hátrányos helyzetben lévő tagjai számára munkafeltételek teremtése, valamint szociális helyzetük javításának egyéb módon történő elősegítése. Egy szervezet csak egy programmal pályázhat (összesen a 3 kategóriában).
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/38. szám 3. A pályázat beadásának módja A pályázatokat kizárólag a http://www.molzoldovezet.hu weboldal online rendszerében lehet beadni az ehhez szükséges pályázati űrlap 2015. szeptember 15-től lesz elérhető a honlapon. A pályázat kétfordulós, melynek lépéseit az alábbiakban ismertetjük. 3.1 Részletesen az első fordulóról 3.1.1 Ötletpályázat benyújtása Első lépésként a pályázónak egy ötletpályázatot kell benyújtania, amelynek az alábbiakat kell tartalmaznia: – a pályázó szervezet (és közösség) bemutatását; – a kiválasztott terület rövid bemutatását; – a közösségi akció megtervezésének vázlatát; – az elképzeléseket arról, hogy hogyan fogják bevonni a helyi közösséget a folyamatba. Az első fordulóban tehát azt kell röviden ismertetni, hogy milyen területet milyen módon terveznek létrehozni vagy megújítani, és ennek a munkának a tervezésébe, kivitelezésébe, valamint utógondozásába hogyan fogják az érintett helyi közösséget (szomszédok, helyi civil szervezetek/csoportok, iskola, önkormányzat stb.) bevonni. Ehhez segítségül javaslatokat találnak 2. számú Tanácsok mellékletben. Az első fordulóhoz egy dokumentumot kell csatolni, a terület tulajdonosának beleegyező nyilatkozatát, melyben kijelenti, hogy tud a tervezett átalakításokról, s ezekhez hozzájárul, és legalább 3 évig nem alakítja át a területet. Ennek hiánya esetén a pályázat még az Adományi Bizottság döntése előtt elutasításra kerülhet. Az első fordulóban nem kell részletes költségvetési tervet benyújtani, csupán egy körülbelüli összeget megjelölni a várható tervekre vonatkozóan. Ezt az összeget a második forduló során meg lehet változtatni! Mit értünk közösségi tervezés/akció alatt? Egy köztér – park, kert vagy akár egy kereszteződés – akkor lesz élhető és működő, ha azt nemcsak a tervezési- és építészeti elvek figyelembe vételével, hanem az ott élők, az adott területet használó emberek szükségleteinek és igényeinek megfelelően alakítják ki. Ahhoz, hogy egy ilyen tér jöjjön létre, még a tervezés előtt meg kell ismerni a helyi közösség tagjainak elvárásait és elképzeléseit, hiszen ők lesznek a tér későbbi használói. Velük együtt kell meghatározni a kivagy átalakítandó tér majdani funkcióit, és csak ezután kerülhet sor a konkrét tervek elkészítésére. Ez utóbbiakat ismét célszerű megvitatni a közösséggel annak érdekében, hogy kiderüljön, ezek valóban az ő elképzeléseiket tükrözik-e.
27 Ha szükséges, akkor a reakcióikat, véleményüket figyelembe véve tovább kell finomítani, módosítani a terveket. Ezt a (nagyon vázlatosan ismertetett) folyamatot nevezzük közösségi tervezésnek. Előnye, hogy a közös tervezésnek köszönhetően a helyiek magukénak fogják érezni a helyet, így várhatóan nagyobb kedvvel vesznek részt a területtel kapcsolatos munkálatokban, majd pedig a folyamatos gondozásában. Mindennek eredményeként az így létrejött köztér vagy közösségi használatú terület valóban javítani fogja az érintettek életminőségét. Az első fordulóban nyertes pályázók további munkáját közösségi tervezésről szóló kézikönyvvel és képzéssel segítjük. 3.1.2 Az első fordulóhoz kapcsolódó határidők – Ötletpályázatok beérkezésének határideje: 2015. október 21. (szerda) 16.00 – Eredményhirdetés: 2015. november 20. Az első fordulóra beérkezett ötletpályázatok elbírálása után a sikeres pályázók listáját a http://www.molzoldovezet.hu weboldalon tesszük közzé, illetve a pályázókat emailben értesítjük. Kérjük, hogy a pályázati űrlapon (a pályázat kapcsolattartójánál) olyan érvényes email címet adjanak meg, amelyet a pályázatért felelős személy gyakran olvas! Az első fordulón túljutott pályázók ezt követően megkezdhetik a közösségi tervezést és a program részletes kidolgozását a második fordulóra. Csak az első fordulón túljutott pályázók nyújthatnak be pályázatot a II. fordu-lóra. 3.2 Részletesen a második fordulóról Az ötletpályázat nyerteseinek 2015. november 20. és 2016. január 15. között kell lebonyolítani a közösségi tervezési folyamatot. Az elkészült részletes tervek alapján nyújthatnak be pályázatot a második fordulóra 2015. január 15-én 16 óráig. Pályázni a második fordulóra is csak a http://www.molzoldovezet.hu weboldalon keresztül lehet, az online pályázati adatlap és a költségvetési táblázat kitöltésével, valamint a szükséges dokumentumok feltöltésével. A második fordulós űrlap az első forduló eredményhirdetését követően lesz elérhető a http://www.molzoldovezet.hu weboldalon. A második fordulós űrlaphoz az első fordulóban használt azonosítókkal és jelszavakkal lehet hozzáférni, ezért kérjük, hogy ezeket mentsék el! 3.2.1 Mire lehet támogatást kérni? A második fordulóban támogatást kizárólag az alábbi tevékenységekre, eszközökre lehet kérni: – a közös tervezési folyamat költségei (kommunikáció, papír, írószer stb., legfeljebb 20 000 Ft értékben) – ide építhetők be az I. forduló tervezési költségei is; – növények (gyümölcstermő fák, cserjék), vetőmagok, palánták;
28 – talajvizsgálat; – termőföld, humusz, alginit; – alapanyagok köztéri elemek készítéséhez (pl. padok, asztalok, bográcsozó hely, komposztáló láda, ágyások); – festékek (köztéri elemekhez); – takarítóeszközök és kerti szerszámok (gereblye, ásó, hulladékgyűjtő zsák stb.); – takarítószerek (tisztítási, takarítási feladatokhoz); – hulladékgyűjtő edények (szeméttárolók / szelektív hulladékgyűjtő edények); – esővízgyűjtő kialakítása; – tároló helyiség építési és anyagköltségei; – kerítésépítés anyagköltségei; – szállítás; – a tevékenységben résztvevő önkéntesek frissítői (összesen legfeljebb 20 000 Ft értékben). 3.2.2 Milyen feltételeknek kell megfelelni a pályázat befogadásához? A második fordulóra beérkezett pályázatok előszűrésen vesznek részt. Az előszűrés eredményeként az alábbi feltételeknek megfelelő pályázatok kerülnek az Adományi Bizottság elé (az ettől egy vagy több pontban eltérő pályázatokat a MOL és az Új Európa Alapítvány programvezetője már az előszűrés során elutasíthatja): – A felújítandó zöld terület közösségi használatban van, vagy a kidolgozott program célja az adott terület közösségi funkcióinak kialakítása. – A közösségi kert legalább 15 db minimum 4 négyzetméteres parcellából áll, és használói kötelezettséget vállalnak arra, hogy azt legalább 3 évig üzemeltetik. – A program, (már a tervezés során is) a helyi közösség bevonásával, közösségi esemény(ek) formájában valósul meg. – A tervezés során a résztvevők megalkotják és írásba foglalják a kerthasználati szabályzatot (ennek tervét csatolni kell a második fordulóhoz, a végleges, minden kerthasználó által aláírt és elfogadott változatot pedig a majdani beszámolóhoz). – Szükség esetén a pályázó vállalja, hogy talajvizsgálatot kér a területre (ennek költsége elszámolható a nyertes pályázatban). – A pályázó vázlatos tervet nyújt be a termesztendő növényekről. – A terület létrehozása/felújítása során a pályázó törekszik környezetbarát termékek felhasználására (pl. festékek, takarítószerek esetében), a működtetésben pedig garantálja a vegyszermentes és környezettudatos gazdálkodást. – A pályázat részletes utógondozási, fenntartási tervet tartalmaz.
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/38. szám – A pályázó bemutatja, hogy rendelkezésére áll az előírt saját forrás. A saját forrás mértéke a megpályázott összeg legalább 20%-a, melyet eszközben (növények,festékek, takarítószerek, takarítóeszközök, faanyag, madárodú és itató, pergola, kerékpártároló stb.), a programhoz szükséges szolgáltatások ingyenes biztosításával (pl. szállítás és/vagy földmunka) vagy pénzben lehet felmutatni. Az önrészt a pályázati költségvetés táblázatában is fel kell tüntetni. (Előnyben részesülnek azok a pályázatok, amelyek a minimális önrésznél nagyobb összeget vállalnak.) A pályázatok kötelező eleme az önkéntes tevékenység, amely nem számolható el saját forrásként. Az önrészt a pályázati költségvetés táblázatában is fel kell tüntetni. 3.2.3 Milyen dokumentumokat kell benyújtani a második fordulóban? A második fordulóra beküldött pályázatokban az alábbi dokumentumokat kell benyújtani a második fordulós űrlapon elektronikusan kell feltölteni. Ezek hiánya esetén a pályázat még az Adományi Bizottság döntése előtt elutasításra kerülhet: – legalább 1 db (de legfeljebb 3 db) térkép a pályázatban szereplő tevékenység helyszínéről (jpeg, gif, png, akár google maps is) – 3-5 db fénykép (jpeg, gif, png) a területről – a képekről derüljenek ki a következők: a terület jellege, a területen elhelyezkedő fontosabb elemek (ha vannak ilyenek); – a terület tulajdonosának beleegyező nyilatkozata, melyben kijelenti, hogy tud a tervezett átalakításokról, s ezekhez hozzájárul; – részvételi szándéknyilatkozat a helyi önkormányzattól; – a közösségi kert szabályzatának terve, amely kitér legalább a közösségi kertben végezhető tevékenységek felsorolására, a közös eszközök használatának és tárolásának szabályaira, a kert nyitva tartására, a kerthasználók felelősségére és az esetlegesen felmerülő viták kezelésének módjára; – a pályázó szervezet nyilatkozata az önrészről; – a pályázatban szereplő tevékenység során felhasznált anyagok és termékek listája árajánlattal (az árajánlat lehet az adott cég honlapjáról letöltött árlista is); – a civil szervezet legutolsó érvényes bírósági bejegyzési végzése (pdf, jpeg, png), valamint a szervezet alapszabálya (doc, pdf, jpeg, png); – talajvizsgálat eredményei (amennyiben szükséges volt). A fentieken kívül más kötelezően benyújtandó dokumentum nincs. 3.2.4 A második fordulóhoz kapcsolódó határidők – A második fordulós pályázatok beérkezési határideje: 2016. január 15. (szerda) 16.00 – Eredményhirdetés várható ideje: 2016. február 10.
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/38. szám Az eredményeket a http://www.molzoldovezet.hu oldalon tesszük közzé, illetve a pályázók kapcsolattartóit e-mailben értesítjük a második fordulós űrlapban megadott email címen. Kérjük, hogy olyan érvényes email címet adjanak meg az űrlapon (a pályázat kapcsolattartójánál), amelyet a pályázat kapcsolattartója rendszeresen olvas. A második forduló nyertes pályázóival a MOL Új Európa Alapítvány szerződést köt. A program megvalósítását az eredmény kihirdetését követően lehet megkezdeni (valamint ettől az időponttól kezdődően lehet a programhoz kapcsolódó számlákat elszámolni). 3.2.5 Egyéb tudnivalók, kérések A pályázat utófinanszírozott: az Új Európa Alapítvány a megítélt támogatást a program pénzügyi és tartalmi beszámolójának elfogadását követő 30 munkanapon belül utalja át. A beszámoló számlamásolatokkal alátámasztott pénzügyi részből és fényképekkel, sajtómegjelenésekkel illusztrált tartalmi részből áll, valamint a programra vonatkozó kérdőíveket kell kötelezően kitölteni. Ez utóbbiakat az Új Európa Alapítvány programvezetője a program során email-en küldi meg a szerződéskötést követően! A program lebonyolítása előtt érdemes elolvasni a korábbi pályázók tanácsait a honlapon. Ha bármilyen kérdésük van a pályázati programmal vagy a pályázatírással kapcsolatban, kérjük keressék a programvezetőt, Tokodi Nórát a honlapon megadott elérhetőségeken.
MOL Zöldövezet program – Települések zöld területeinek megújítása A MOL Magyarország kétfordulós pályázatot hirdet az alábbi három kategóriában: A. kategória: – közösségi funkciójú zöld területek létesítése, fejlesztése és rehabilitációja az ország egész területén. B. kategória: – társasházak belső udvarainak zöldítése az ország egész területén. C. kategória: – közösségi kertek létesítése Budapesten. A létrehozott, felújított területnek mindhárom kategória esetében közösségi funkciókat kell ellátnia, a közösség használatára kell készülnie.
29 A pályázat utófinanszírozott, tehát az elnyert támogatást teljes egészében a program tartalmi és pénzügyi elszámolása után kapja meg a támogatott szervezet. A kiválasztott terület kialakításának/megújításának tervét a helyi közösség bevonásával kell kidolgozni, majd pedig a munkálatokat és a terület utógondozását is a helyi közösség aktív bevonásával, részvételével kell elvégezni. A. kategória: közösségi funkciójú zöld területek létesítése, fejlesztése és rehabilitációja az ország egész területén 1. Mire lehet pályázni? – közpark, pihenőpark és kert, iskolapark létesítésére vagy rehabilitációjára; – zöldfelületeket összekötő útvonalak mentén fasorok, pihenőhelyek, kilátópontok létrehozására, vagy vonzerejük növelésére; – esetenként speciális célcsoportok (pl. mozgáskorlátozottak) igényeit kielégítő parkok létrehozására. A felújítandó közpark nem lehet kisebb 1500 nm-nél. (50 000 főnél nagyobb lélekszámú településeken a sűrűbb beépítés miatt ettől el lehet térni, de ezt a MOL-lal illetve az Új Európa Alapítvány programvezetőjével előzetesen egyeztetni kell.) A területnek a közösség számára folyamatosan hozzáférhetőnek kell lennie (így tehát pl. zárt iskolakertek, óvodakertek felújítását a MOL Zöldövezet Program nem támogatja). A megpályázott támogatás legalább 60%-át őshonos növények vásárlására kell költeni. A támogatott növények listája a honlapon található. Nem őshonos növények csak az önrészből vásárolhatóak. 2. Kik pályázhatnak? – Magyarországon bejegyzett civil szervezetek (egyesületek, alapítványok). A MOL az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény definícióját tekinti irányadónak arra nézve, hogy mely szervezetek pályázhatnak a meghirdetett programjain. Nonprofit gazdasági társaságok nem pályázhatnak! Egy szervezet csak egy programmal pályázhat (összesen a 3 kategóriában). Nem pályázhatnak azok a civil szervezetek, amelyek a mostani kiírást megelőző 2 egymást követő évben (tehát a 2013.évi és a 2014. évi kiíráson is) már támogatásban részesültek a MOL Zöldövezet Programban. 3. A pályázat beadásának módja A pályázatokat kizárólag a http://www.molzoldovezet.hu weboldal online rendszerében lehet beadni az ehhez szükséges pályázati űrlap 2015. szeptember 15-től lesz elérhető a honlapon.
30 A pályázat kétfordulós, melynek lépéseit az alábbiakban ismertetjük. 3.1 Részletesen az első fordulóról 3.1 .1 Ötletpályázat benyújtása Első lépésként a pályázónak egy ötletpályázatot kell benyújtania, amelynek az alábbiakat kell tartalmaznia: – a pályázó szervezet (és közösség) bemutatását; – a kiválasztott terület rövid bemutatását; – a közösségi akció megtervezésének vázlatát; – az elképzeléseket arról, hogy hogyan fogják bevonni a helyi közösséget a folyamatba. Az első fordulóban tehát azt kell röviden ismertetni, hogy milyen területet milyen módon terveznek megújítani, és ennek a munkának a tervezésébe, kivitelezésébe, valamint utógondozásába hogyan fogják az érintett helyi közösséget (szomszédok, helyi civil szervezetek/csoportok, iskola, önkormányzat stb.) bevonni. Ehhez segítségül javaslatokat találnak a honlapon, a Tanácsok menü alatt. Az első fordulóhoz egy dokumentumot kell csatolni, a terület tulajdonosának beleegyező nyilatkozatát, melyben kijelenti, hogy tud a tervezett átalakításokról, s ezekhez hozzájárul. Ennek hiánya esetén a pályázat még az Adományi Bizottság döntése előtt elutasításra kerülhet. Az első fordulóban nem kell részletes költségvetési tervet benyújtani, csupán egy körülbelüli összeget megjelölni a várható tervekre vonatkozóan. Ezt az összeget a második forduló során meg lehet változtatni! 3.1.2 Mit értünk közösségi tervezés/akció alatt? Egy köztér – park, kert vagy akár egy kereszteződés – akkor lesz élhető és működő, ha azt nemcsak a tervezési- és építészeti elvek figyelembe vételével, hanem az ott élők, az adott területet használó emberek szükségleteinek és igényeinek megfelelően alakítják ki. Ahhoz, hogy egy ilyen közösségi tér jöjjön létre, még a tervezés előtt meg kell ismerni a helyi közösség tagjainak elvárásait és elképzeléseit, hiszen ők lesznek a közösségi tér későbbi használói. Velük együtt kell meghatározni a ki- vagy átalakítandó tér majdani funkcióit, és csak ezután kerülhet sor a konkrét tervek elkészítésére. Ez utóbbiakat ismét célszerű megvitatni a közösséggel annak érdekében, hogy kiderüljön, ezek valóban az ő elképzeléseiket tükrözik-e. Ha szükséges, akkor a reakcióikat, véleményüket figyelembe véve tovább kell finomítani, módosítani a terveket. Ezt a (nagyon vázlatosan ismertetett) folyamatot nevezzük közösségi tervezésnek. Előnye, hogy a közös tervezésnek köszönhetően a helyiek magukénak fogják érezni a helyet, így várhatóan nagyobb kedvvel vesznek részt a területtel kapcsolatos munkála-
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/38. szám tokban, majd pedig a folyamatos gondozásában. Mindennek eredményeként az így létrejött köztér vagy közösségi használatú terület valóban javítani fogja az érintettek életminőségét. Az első fordulóban nyertes pályázók további munkáját közösségi tervezésről szóló kézikönyvvel és képzéssel segítjük. 3.1.3 Az első fordulóhoz kapcsolódó határidők – Ötletpályázatok beérkezésének határideje: 2015. október 21. (szerda) 16:00 – Eredményhirdetés várható ideje: 2015. november 20. Az első fordulóra beérkezett ötletpályázatok elbírálása után a sikeres pályázók listáját a www.molzoldovezet.hu weboldalon tesszük közzé, illetve a pályázókat e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy a pályázati űrlapon (a pályázat kapcsolattartójánál) olyan érvényes email címet adjanak meg, amelyet a pályázatért felelős személy gyakran olvas! Az első fordulón túljutott pályázók ezt követően megkezdhetik a közösségi tervezést és a programjuk részletes kidolgozását a második fordulóra. Csak az első fordulón túljutott pályázók nyújthatnak be pályázatot a második fordulóra. 3.2 Részletesen a második fordulóról Az ötletpályázat nyerteseinek 2015. november 20. és 2016. január 15. között kell lebonyolítani a közösségi tervezési folyamatot. Az elkészült részletes tervek alapján nyújthatnak be pályázatot a második fordulóra 2015. január 15-én 16 óráig. Pályázni a második fordulóra is csak a http://www.molzoldovezet.hu weboldalon keresztül lehet, az online pályázati adatlap és a költségvetési táblázat kitöltésével, valamint a szükséges dokumentumok feltöltésével. A második fordulós űrlap az első forduló eredményhirdetését követően lesz elérhető a www.molzoldovezet.hu weboldalon. A második fordulós űrlaphoz az első fordulóban használt azonosítókkal és jelszavakkal lehet hozzáférni, ezért kérjük, hogy ezeket mentsék el! 3.2.1 Mire lehet támogatást kérni? A második fordulóban támogatást kizárólag az alábbi tevékenységekre, eszközökre lehet kérni: – a közös tervezési folyamat költségei (kommunikáció, papír, írószer stb., legfeljebb 20 000 Ft értékben) – ide építhetők be az első forduló tervezési költségei is; – növények: fák, cserjék, fűszernövények (a kért támogatás legalább 60%ában, csak a MOL Zöldövezet Program listáján szereplő növények támogathatóak, illetve az esetlegesen ott nem szereplő ŐSHONOS növények!) – fűmag legfeljebb 20 000 Ft értékben; – humusz, alginit;
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/38. szám – alapanyagok köztéri elemek készítéséhez (pl. padok, asztalok, bográcsozó hely, ágyások, pergola, pagoda, madárodú és -itató, kerékpártároló); – kerti tó alapanyagainak költségei; – festékek (köztéri elemekhez); – takarítóeszközök és kerti szerszámok (gereblye, ásó, hulladékgyűjtő zsák stb.); – takarítószerek (tisztítási, takarítási feladatokhoz); – hulladékgyűjtő edények (szeméttárolók / szelektív hulladékgyűjtő edények); – szállítás; – a tevékenységben résztvevő önkéntesek frissítői (összesen legfeljebb 20 000 Ft értékben). Játszótérépítésre és kizárólag köztéri elemek beszerzésére irányuló pályázatok nem támogathatók! 3.2.2 Milyen feltételeknek kell megfelelni a pályázat befogadásához? A második fordulóra beérkezett pályázatok előszűrésen vesznek részt. Az előszűrés eredményeként az alábbi feltételeknek megfelelő pályázatok kerülnek az Adományi Bizottság elé (az ettől egy vagy több pontban eltérő pályázatokat a MOL illetve az Új Európa Alapítvány programvezetője már az előszűrés során elutasíthatja): – A felújítandó zöld terület közösségi használatban van, vagy a kidolgozott program célja az adott terület közösségi funkcióinak kialakítása. – A program, (már a tervezés során is) a helyi közösség bevonásával, közösségi esemény(ek) formájában valósul meg. – A pályázatban szereplő terület minimum 1500 m2 összefüggő, településen belüli vagy a település határában található zöld közterület. (50 000 főnél nagyobb lélekszámú településeken a sűrűbb beépítés miatt ettől el lehet térni, de ezt a MOL-lal illetve az Új Európa Alapítvány programvezetőjével előzetesen egyeztetni kell – már az első fordulóban.) – A pályázatban szereplő zöldfelület a közösség bármely tagja számára, bármikor hozzáférhető, látogatható (így pl. a tanítási idő után illetve nyárra bezáró iskolakertek nem támogathatóak). – Az adott területen a MOL Zöldövezet Program eredményeként a zöld felület növekszik (fákat és cserjéket ültetnek el) – a teljes költségvetés legalább 60%-át ilyen növények vásárlására költik. – Az elültetni tervezett fák és cserjék őshonos fajok és a termőhelyi adottságokhoz illeszkednek. – A zöldfelület teljes körű rehabilitációja megvalósul a környezetvédelmi szempontok figyelembe vételével.
31 – A pályázott tevékenység során a pályázók törekednek környezetbarát termékek felhasználására (pl. festékek, takarítószerek esetében). – A pályázat részletes utógondozási tervet tartalmaz (ami nem egyenlő egy egyszerű ígérettel, miszerint a szervezet gondozni fogja a területet). – A pályázó bemutatja, hogy rendelkezésére áll az előírt saját forrás. A saját forrás mértéke a megpályázott összeg legalább 20%-a, melyet eszközben (növények – lehetnek nem őshonosak is, – festékek, takarítószerek, takarítóeszközök, faanyag stb.), a megvalósításhoz szükséges szolgáltatások ingyenes biztosításával (pl. szállítás és/vagy gépi földmunka) vagy pénzben lehet felmutatni. Az önrészt a pályázati költségvetés táblázatában is fel kell tüntetni. (Előnyben részesülnek azok a pályázatok, amelyek a minimális önrésznél nagyobb összeget vállalnak.) A pályázatok kötelező eleme az önkéntes tevékenység, amely nem számolható el saját forrásként. 3.2.3 Milyen dokumentumokat kell benyújtani a második fordulóban? A második fordulóra beküldött pályázatokban az alábbi dokumentumokat kell benyújtani A második fordulós űrlapot elektronikusan kell feltölteni. Ezek hiánya esetén a pályázat még az Adományi Bizottság döntése előtt elutasításra kerülhet: – legalább 1 db (de legfeljebb 3 db) térkép a pályázatban szereplő tevékenység helyszínéről (jpeg, gif, png); – 3-5 db fénykép (jpeg, gif, png) a területről – a képekről derüljenek ki a következők: a terület jellege, a területen elhelyezkedő fontosabb elemek (ha vannak ilyenek); – a terület tulajdonosának beleegyező nyilatkozata, melyben kijelenti, hogy tud a tervezett átalakításokról, s ezekhez hozzájárul; – részvételi szándéknyilatkozat a helyi önkormányzattól; – a pályázó szervezet nyilatkozata az önrészről; – az elültetendő növények fajlistája darabszámmal és az árak feltüntetésével (kertészet(ek)től kapott árajánlatnak megfelelően, amit szintén csatolni kell); – a pályázatban szereplő tevékenység során felhasznált anyagok és termékek listája árajánlattal (az árajánlat lehet az adott cég honlapjáról letöltött árlista is); – a civil szervezet legutolsó érvényes bírósági bejegyzési végzése (pdf, jpeg, png), valamint a szervezet alapszabálya (doc, pdf, jpeg, png); – aláírási címpéldány, amennyiben nincs, a banki aláíró karton másolata A fentieken kívül más kötelezően benyújtandó dokumentum nincs. 3.2.4 A második fordulóhoz kapcsolódó határidők – A második fordulós pályázatok beérkezési határideje: 2016. január 15. (péntek) 16.00
32 – Eredményhirdetés várható ideje: 2016. február 10. Az eredményeket a http://www.molzoldovezet.hu oldalon tesszük közzé, illetve a pályázók kapcsolattartóit e-mailben értesítjük a második fordulós űrlapban megadott email címen. Kérjük, hogy olyan érvényes email címet adjanak meg az űrlapon (a pályázat kapcsolattartójánál), amelyet a pályázat kapcsolattartója rendszeresen olvas. A második forduló nyertes pályázóival a MOL Új Európa Alapítvány szerződést köt. A program megvalósítását az eredmény kihirdetését követően lehet megkezdeni (valamint ettől az időponttól kezdődően lehet a programhoz kapcsolódó számlákat elszámolni). 3.2.5 Egyéb tudnivalók, kérések A pályázat utófinanszírozott: az Új Európa Alapítvány a megítélt támogatást a program pénzügyi és tartalmi beszámolójának elfogadását követő 30 munkanapon belül utalja át. A beszámoló számlamásolatokkal alátámasztott pénzügyi részből és fényképekkel, sajtómegjelenésekkel illusztrált tartalmi részből áll, valamint a programra vonatkozó kérdőíveket kell kötelezően kitölteni. Ez utóbbiakat az Új Európa Alapítvány programvezetője e-mailben küldi meg a szerződéskötést követően. A program lebonyolítása előtt érdemes elolvasni a korábbi pályázók tanácsait a honlapon. Ha bármilyen kérdésük van a pályázati programmal vagy a pályázatírással kapcsolatban, kérjük keressék a programvezetőt, Tokodi Nórát a honlapon megadott elérhetőségeken.
Budapest Bank Békéscsabáért Program Pályázati ciklus: 2015. ősz A pályázat célja: A „Budapest Bank Békéscsabáért Program” pályázatot hirdet olyan közcélú, közérdekű tevékenységek, civil kezdeményezések támogatására, amelyek kizárólag Békéscsabához és közvetlen agglomerációjához (Gerla, Mezőmegyer és Fényes településekhez – a továbbiakban: Agglomeráció) kötődnek, a város és Agglomerációja fejlődését szolgálják az alábbi területeken: 1. egészségfejlesztés, 2. környezetvédelem, környezettudatosságra való nevelés és környezettudatos helyi közlekedés A támogatási források e két pályázati terület közötti felosztásáról a pályázatokat elbíráló bizottság (a továbbiakban: Bírálóbizottság) dönt a beérkezett pályázati igények alapján.
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/38. szám A támogatásra pályázni olyan tevékenységekkel lehet, amelyek az egyes témákon belül felsorolt kategóriákba tartoznak. Előnyben részesülnek azok a pályázatok, amelyek a megvalósítani kívánt célt innovatív módon közelítik meg. Az egyes területekre vonatkozó pályázati szabályok eltérhetnek, ezért kérjük, figyelmesen olvassák el a kiírást! Pályázati szabályok I. Pályázati témák 1. Egészségüggyel és oktatással foglalkozó civil szervezetek egészségfejlesztő tevékenységei: o Egészségmegőrzéssel, fejlesztéssel, prevencióval, terápiával kapcsolatos kampányok, előadások, rendezvények, szűrőprogramok, kiadványok o Eszközvásárlások egészségmegőrző és -fejlesztő céllal o Egészségügyi szolgáltatás innováció 2. Környezetvédelmet, környezettudatosságra való nevelést és környezettudatos helyi közlekedést elősegítő tevékenységek: o A környezeti problémák megoldását célzó szakmai rendezvények, együttműködések o A környezettudatos magatartás fejlesztését, illetve az arra való nevelést célzó kampányok, előadások, rendezvények, programok, kiadványok o A környezettudatos közlekedési eszközök használatának ösztönzését, terjesztését szolgáló kezdeményezések o Az ökoturizmus terjesztését, illetve fejlesztését szolgáló kezdeményezések II. Pályázók köre: Pályázatot nyújthatnak be a Magyarországon bejegyzett, ténylegesen működő nonprofit (civil) szervezetek. A pályázaton egyik témában sem vehetnek részt: – bírósági bejegyzés előtt álló vagy nem működő szervezetek, – politikai pártok, – állami-, kormányzati-, költségvetési szervek és intézményeik; köztestületek, közalapítványok, – kórházak és rendelőintézetek, – profitorientált szervezetek, gazdasági társaságok – magánszemélyek. III. Egyéb pályázati előírások A pályázat megvalósításának időtartama: A pályázati cél/tevékenység megvalósításának, valamint a számlák beszerzésének időtartama: 2015. december 31.-2016. december 31. közötti időszak.
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/38. szám Támogatási forrás: A pályázat meghirdetésekor rendelkezésre álló keretöszszeg 5 millió forint, amelyből 3,5 millió forintot a Budapest Bank, 1,5 millió forintot Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata biztosítanak. A támogatási forrás elosztásáról a Program Bírálóbizottsága dönt. A támogatás jellege: A támogatás formája vissza nem térítendő, egyszeri támogatás, amely 2017. január 31-éig elszámolás-köteles. A támogatás elnyeréséhez önrész felmutatása nem szükséges. Az igényelhető/elnyerhető támogatás összege: minimum 100 000 Ft, maximum 500 000 Ft (bruttó összeg, amely a számlák bruttó értékét jelenti). A Bírálóbizottság fenntartja magának azt a jogot, hogy az igényelt összegtől eltérő mértékű támogatást nyújtson. Egyéb szabályok: Csak olyan tevékenység megvalósítására lehet pályázni, amelynek költségei számlával, pénzügyi bizonylatokkal vagy egyéb, a felhasználást alátámasztó dokumentumokkal igazolhatók, és nem tartoznak a „nem megpályázható költségek” körébe. Nem pályázható meg olyan, kizárólag magánigényt kielégítő cél, amely nem tekinthető dokumentáltan másokat is szolgáló, alkotó jellegű, értékteremtő, a jelen kiírásban „pályázati cél” alatt megjelölt tevékenységnek. Egy pályázó egy pályázatot nyújthat be. Hosszabb távú program külön-külön meghatározott szakaszainak támogatása – megismételt pályázatok alapján – lehetséges, de valamely szakasz, fázis támogatása önmagában további támogatásra nem jogosít. Nem megpályázható költségek: jelen kiírás keretében az alábbi költségek nem pályázhatók, illetve ezen költségek nem számolhatók el: – munkabér, – közüzemi díjak, – szervezeti- és egyéb tagsági díjak, – bármilyen jellegű pénzügyi tartozás-, hitel törlesztésének költsége. A már megvalósított programok/tevékenységek utófinanszírozása sem támogatható. A pályázat beadásának módja és határideje: A pályázatokat postán lehet küldeni, végső határidő a postai pecsét szerint 2015. október 26. éjfél. Postai cím: 1138, Budapest, Váci út 193. PR Osztály. A borítékra kérjük ráírni: „Budapest Bank Békéscsabáért Program” – pályázat. Pályázatok elbírálása: A pályázatok elbírálásáról a Program Bírálóbizottsága dönt. A Bírálóbizottság ellenőrzi, hogy a Pályázó minden tartalmi és formai előírásnak megfelelt-e. A Bírálóbizottság értékeli a pályázatokban szereplő tevékenység jelentőségét, közérdekűségét, indokoltságát, a pályázat tartalmát, a
33 tevékenység színvonalát, a megvalósítani kívánt program innovativitását, és vizsgálja, hogy annak megvalósítása összhangban van-e a beadott költségvetéssel, az megalapozott, indokolt és reális célkitűzéseket tartalmaz-e. A Program Bírálóbizottsága a fent említett kritériumokat figyelembe véve dönt a támogatott szervezetekről 2015. november 16-ig. Ezzel egyidejűleg kiválasztja azt a – Bírálóbizottság döntése alapján támogatást nem nyert – 3 pályázót, amelyek közül szavazással a Budapest Bank békéscsabai Bankműveleti Központjának dolgozói választhatnak ki egy további támogatott szervezetet (lásd: Dolgozói szavazás). A pályázók értesítése: A Bírálóbizottság a döntését nem indokolja, az ellen fellebbezésnek nincs helye. A Bírálóbizottság döntéséről 2015. november 23-ig minden pályázó írásban (e-mailben) értesítést kap. A támogatást elnyert pályázókat a döntést követően e-mailben értesítjük a teendőikről, a számukra rendezendő eredményhirdetés időpontjáról, amelyre 2015. december első felében kerül sor. A nyertes pályázati anyagokat mint dokumentációt archiváljuk. A támogatást el nem nyert pályázatot abban az esetben küldjük vissza, ha a Pályázó megfelelő méretű borítékot mellékelt a pályázati anyaghoz, ellenkező esetben megsemmisítjük azt. A támogatás folyósítása, elszámolása: A támogatás folyósítására 2015. december 31-ig kerülhet sor abban az esetben, ha a pályázó az e-mailen küldött értesítésnek megfelelően a Támogatási Szerződést aláírva rendelkezésre bocsátotta. Dolgozói szavazás: A Budapest Bank békéscsabai Bankműveleti Központjának dolgozói 2015. november 18-ig tartandó belső szavazással választanak a Bírálóbizottság által kijelölt 3 pályázó közül. A dolgozói szavazáson legtöbb szavazatot elérő egy szervezet részesül támogatásban. Az elszámolás menete, dokumentumai: lásd az „elszámolás szabályai” nevű dokumentumot. További információk: Tölgyes Orsolya, szenior PR menedzser, Budapest Bank
[email protected] 06 1 450-7666 70/436 6065 Zsombok Daniella, vezető tanácsadó, Flow PR Splendidea Communications
[email protected] 06/1-336-1355 20/665 0376
34 Kérjük, a pályázat beadása előtt saját érdekükben ellenőrizzék, hogy a formai és tartalmi követelményeknek megfelelően állították-e össze a dokumentumokat, mert az ettől való eltérés esetén a pályázat – értékelés nélkül – elutasításra kerül. A pályázati határidőn túli hiánypótlásra nincs lehetőség. http://www.budapestbank.hu
Mit tehetek a környezetemért? – rajz- és alkotópályázat A Tudatosan a Környezetünkért Egyesület fennállásának 5. születésnapja alkalmából rajz- és alkotópályázatot hirdet óvodás és általános iskolás gyermekek számára „Mit tehetek a környezetemért?” témában. A kiírás keretében újszerű, kreatív pályaműveket várunk! Kategóriák: 1. Rajzpályázat – mérete maximálisan A/3-as lapméret – szabadon választott technikával 2. Kreatív alkotó pályázat – maximálisan cipős doboznyi méretű kreatív munkákkal lehet pályázni. A beadás határideje és helye: 2015. október 5. Személyesen: Pécs, Balokány-liget, Pepita Kultúrtér hétfőtől szombatig: 10-17 óra (Zsolnay Vilmos u. 12.) Postai úton: 7622 Pécs, Zsolnay Vilmos u. 12. (címzett: Tett-Hely Ifjúsági Egyesület; a borítékra kérjük ráírni, hogy „Rajz- és alkotópályázat”) További információ kérhető: Hohmann Balázs
[email protected] 06 20 228 7187 A díjazás mindkét témakörben három korcsoportban történik: – óvodás korcsoport – alsó tagozatos általános iskolás korcsoport – felső tagozatos általános iskolás korcsoport A beadott pályamunkák hátoldalán kérjük feltüntetni: – az alkotás címét – a pályázó nevét, évfolyamát/csoportját – a felkészítő/oktatási/nevelési intézményének nevét
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/38. szám – értesítési elérhetőségeket Díjazás: a kategóriák I., II. és III. helyezettjei számára tárgyjutalmak, könyvjutalmak, belépőjegyek a Janus Pannonius Múzeum kiállításaira, illetve a DunaDráva Nemzeti Park Ős-Dráva Látogatóközpontjába. A főnyeremény egy fényképezőgép. A nyerteseket október 7-éig kiértesítjük. A díjátadó helyszíne és időpontja: 2015. október 10. 1130 Tudatos Nap – Pepita Kultúrtér (Balokány-liget, Pécs, Zsolnay Vilmos u. 12.) A legjobb alkotásokból kiállítás nyílik a helyszínen. A kiállított és a kiállításon nem szereplő munkákat a kiállítás zárása után lehet átvenni. Tudatosan a Környezetünkért Egyesület Iroda: 7630 Pécs, Zsolnay Vilmos u. 12. Facebook: Tudatosan a Környezetünkért email:
[email protected] http://www.tudatosan.eu Telefon: 06 20/228 7187
A zöld szektor önerősítésének lehetőségei – pályaművek „A zöld szektor önerősítésének lehetőségei” címmel írásbeli pályamű benyújtására Nyeremény: egyhetes angliai természetvédelmi tanulmányút A Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány Természetvédelmi tréningek a zöld civil szektor önmegerősítésére európai jó példák alapján elnevezésű projektje keretében országos pályázatot hirdet „A zöld szektor önmegerősítésének lehetőségei” címmel. A pályázat célja olyan ötletek, bevált jó gyakorlatok, innovációk keresése, amelyek elősegíthetik a természetvédelmi szektor erősödését, önmegerősítésre való képessé tételét, az állami forrásoktól független, önszerveződő, lakossági bázisra épülő erősebb zöld civil szféra felé való elmozdulást. A legjobb ötletek beépítésre kerülnek egy ötlettárba, valamint a legjobb ötletek szerzői lehetőséget kapnak egy egyhetes angliai tanulmányúton való részvételre 2016 áprilisában az Ambios természetvédelmi szervezetnél (Devon, UK, Totness).
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/38. szám A pályamű formája A pályamű olyan esszé formában kifejtett dolgozat legyen, amely nemzetközi kitekintéssel tárgyalja a zöld civil szektor megerősödésének lehetőségeit, jó gyakorlatait. Ehhez web- és irodalmi hivatkozásokkal alátámasztott példákat várunk. Lehetőség szerint minél több olyan ötletet tartalmazzon, amely hazai körökben még ismeretlen, vagy kevéssé elterjedt, de más országokban már kipróbált, kiemelve a javaslatok lehetséges hazai nehézségeit, a javaslat realitását. Terjedelme ne haladja meg a 15 gépelt A/4 oldalt. A dolgozat tagolása: 1. Címlap, amely tartalmazza a civil szervezet legfontosabb adatait, a dolgozatban résztvevő munkatársak és/vagy önkéntesek nevét, pozícióját. 2. A felvetett probléma (ti. a civil szektor megerősítésre szorul) érvényességének kifejtése (mennyire égető a probléma, miben érhetők tetten a hazai zöld civil szektor gyengeségei, milyen tényszerű adatok, folyamatok támasztják alá a problémafelvetés relevanciáját) 3. A pályázó által legfontosabbnak talált gyengeségek, hiányterületek, problémák tömör kifejtése (pl. a hazai zöld civil szervezetek a forrásteremtés terén egyoldalúan csak pályázatokból igyekeznek céljaikat megvalósítani, miközben...). Ide érthetőek többek között a társadalmi kommunikáció, döntéshozókkal való kommunikáció, forrásteremtési potenciál, együttműködési, partnerségi készség, idegen nyelvek ismerete, célorientáltság, közös szakmai és szektorális érdekérvényesítés stb. 4. A felsorolt hiányokra, problémákra javasolt megoldások, alternatív megközelítések, külön kiemelve a javaslatok lehetséges hazai nehézségeit, a javaslat realitását. 5. A 3) és 4) pont alapján összeállított átlátható akcióterv, folyamatábra segítségével bemutatva. 6. Összefoglaló 7. Hivatkozások jegyzéke Kik nyújthatnak be pályázatot? A természetvédelem terén működő hazai bejegyzett civil szervezetek. Kik lesznek a nyertesek? A nyertesek maguk a civil szervezetek lesznek, de a nyereményben részesülők a civil szervezet által delegált és a dolgozat összeállításában részt vevő munkatárs, vagy önkéntes szerződéssel rendelkező önkéntes lehet. A delegált személytől elvárás: a civil szektor irányában tanúsított elhivatottság, kiváló angol kommunikációs készség, céltudatos hozzáállás.
35 Beküldés határideje, módja A pályázatok benyújtása írásban, elektronikus úton történik. A pályamunkákat a
[email protected] e-mail címre kérjük megküldeni pdf formátumban. A pályamunkák beérkezési határideje: 2016. január 31. éjfél A pályázatok értékelése A dolgozatok bírálatát három független bíráló végzi. Az elérhető összpontszám 70 pont. A három bíráló által adott pontszám összesítését követő legmagasabb pontszámot elérő dolgozatot tekintjük nyertesnek az angliai út szempontjából. Amennyiben azonos pontszámot ér el két vagy több nyertes, úgy a beküldés időpontja alapján azt részesítjük előnyben, aki előbb küldte be a pályamunkát. Az írásbeli pályamunkák rangsorolásának szempontjai a honlapunkon (www.gyongybagoly.hu) szereplő pályázati kiírásban részletesen is megtalálhatóak. Díjazás: A legeredetibb és legreálisabb 3 pályaművet benyújtó civil szervezet egy-egy munkatársa egyhetes angliai természetvédelmi szakmai utat kap jutalmul, ahol a forrásteremtés és közösségszervezés angliai gyakorlatába nyerhetnek betekintést. Az utazásra előreláthatóan 2016 áprilisában kerül sor. Szállás Devon megyében, Sharphamben, fogadó szervezet Ambios LTD (http://www.ambios.net). A díj fedezi a repülőjegyet, a kinti szállás, kint étkezés, és a kinti programokhoz szükséges utazás költségeit. További információ a
[email protected] e-mail címen kérhető.
Lépj Velünk! – Társadalmi innovációs program 2015/16 Kiíró: UniCredit Alapítvány Lebonyolító: NESsT Magyarország 1. A pályázat célja Az UniCredit Alapítvány és az UniCredit Bank Hungary Zrt. elkötelezett a gazdaság fenntartható fejlődése és a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése iránt. Ennek érdekében a rendelkezésükre álló eszközökkel olyan szervezeteket és innovatív kezdeményezéseiket szeretnénk segíteni, amelyek fenntartható módon csökkentik a hátrányos helyzetű csoportok gazdasági kiszolgáltatottságát.
36 Ennek szellemében az UniCredit Alapítvány a NESsT Magyarország közreműködésével pályázatot ír ki magyarországi székhelyű, nonprofit (civil, nem kormányzati) alapítványok és egyesületek, nonprofit gazdasági társaságok, valamint nonprofit szociális szövetkezetek számára. A pályázat célja olyan, a pályázók által vitt projektek támogatása, amelyek hátrányos helyzetű csoportokat innovatív módon segítenek hozzá ahhoz, hogy saját erőfeszítéseik és tevékenységük révén javítsanak életminőségükön. A „Lépj Velünk – Társadalmi innovációs program” keretében már kidolgozott és működő projektek továbbfejlesztésének, bővítésének támogatására lehet pályázni. A szakmai zsűri elbírálását követően a maximum négy legígéretesebb pályázó összesen 60 000 euró összegű vissza nem térítendő pénzügyi támogatást és 6 hónapnyi szakmai és készségfejlesztési támogatást kap. Kizárólag olyan projektek pályázhatnak, melyek nem direkt anyagi támogatást nyújtanak magánszemélyek vagy intézmények számára, hanem egy fenntartható tevékenység bevezetésében vagy elmélyítésében segítenek. Előzmény nélküli kezdeményezés nem támogatható. Az elbírálás során előnyt jelenthet, ha a programnak társadalmi vállalkozás eleme is van, amely akár közvetlenül hat a kedvezményezettek életére, akár a szervezet fenntartható működését biztosítja. 2. Mit nyerhetnek a pályázók a programban? Pénzügyi támogatást: o a szakmai zsűri vissza nem térítendő pénzügyi támogatással ismeri el a felhívás céljaihoz leginkább illeszkedő maximum 4 db pályázatot, összesen 55.000 euró összegben, melyet a nyertesek a projekt vagy társadalmi vállalkozás pályázatban felvázolt továbbfejlesztéséhez használhatnak fel. A megpályázható összeg pályázónként maximálisan 20.000 euró. o Az UniCredit Bank Hungary Zrt. Your Choice Your Project munkatársi szavazáson való részvételi lehetőséget: a nyertesek figyelemfelkeltő vizuális beszámolót készítenek a projekt eredményeiről (videó, prezentáció stb. formájában), ami alapján a bank munkatársai szavaznak arról, hogy melyik pályázó kapja meg a további 5.000 eurós díjat. 6 hónapnyi ingyenes készségfejlesztési támogatást a társadalmi innovációs kezdeményezés vagy társadalmi vállalkozás értékeléséhez, megerősítéséhez és a teljesítmény menedzsmentjéhez; valamint a nyertesek szakmai támogatási igényeit figyelembe véve egyéb készségfejlesztési lehetőségeket. A maximum négy nyertes pályázó fejlesztési tervének megvalósulását a NESsT és az UniCredit vezető menedzserei egyéni tanácsadással segítik 6 hónapon keresztül. Ezen felül a nyertesek három workshopon vesznek részt (teljesítménymenedzsment, üzleti tervezés és egy az igényeikhez igazodó, közösen kiválasz-
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/38. szám tandó téma). A mentorálási folyamat része a nyertesek támogatása a beszámoló elkészítésében és az Unicredit Bank Your Choice Your Project munkatársi szavazásra felkészülésben. Amennyiben a nyertesek között lesznek a NESsT stratégiai céljaihoz illeszkedő tevékenységű társadalmi vállalkozások, azok lehetőséget kapnak a NESsT kiválasztási folyamatában való részvételre és a kritériumok teljesítése esetén a NESsT inkubációs portfóliójához csatlakozásra. 3. Kik pályázhatnak? A „Lépj Velünk – Társadalmi innovációs programra” pályázhat minden olyan magyarországi székhelyű alapítvány és egyesület, nonprofit gazdasági társaság, valamint nonprofit szociális szövetkezet, amelyet a bíróság 2014. december 31ig jogerősen nyilvántartásba vett, amely az alapszabályának, illetve a létesítő okiratának megfelelő tevékenységet ténylegesen folytatja, és amely megfelel az alábbi feltételeknek: A pályázó már működő társadalmi innovációs projektjét, tevékenységét vagy vállalkozását kívánja fejleszteni. Ennek fényében előzmény nélküli projektek nem támogathatók. Előzménynek számít minden olyan legalább több hónapnyi tevékenység, melyet a szervezet a szóban forgó közösséggel vagy célcsoporttal korábban végzett, vagy pályázatban felvázoltakhoz hasonló tevékenységet egy másik közösségben, célcsoporttal már valamilyen formában megvalósított. Ugyanakkor a pénzügyi támogatás nem egy már megvalósított projektet kíván elismerni, hanem egy már bizonyított társadalmi innováció vagy társadalmi vállalkozás fejlesztési, bővítési tervének megvalósítását kívánja támogatni. A társadalmi innováció vagy társadalmi vállalkozás kedvezményezettjei hátrányos helyzetű csoportba tartoznak (például mélyszegénységben vagy fogyatékkal élők, veszélyeztetett élethelyzetű fiatalok, etnikai kisebbségek vagy más perifériára szorult, illetve veszélyeztetett személyek). A kedvezményezettek számára a pályázó nem direkt anyagi támogatást nyújt, hanem egy fenntartható tevékenység bevezetése vagy elmélyítése révén ahhoz segíti őket hozzá, hogy saját erőfeszítéseik és tevékenységük révén javítsanak életminőségükön. Az a szervezet is pályázhat, amelyet a bíróság 2014. december 31. után vett jogerősen nyilvántartásba, de legalább 18 hónapos dokumentálható tevékenységet tud felmutatni. A NESsT portfólió jelenlegi és Alumni tagjai abban az esetben, ha társadalmi vállalkozásuk 2 évnél nem régebben indult. For-profit formában működő társadalmi innovációs kezdeményezések és társadalmi vállalkozások nem pályázhatnak.
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/38. szám A pályázaton nem vehetnek részt: for-profit formában működő szervezetek; politikai pártok vagy mozgalmak és ezek szervezetei; közintézmények alapítványai; állami tulajdonban lévő nonprofit gazdasági társaságok; olyan szervezetek, amelyeknél megfigyelhető a diszkrimináció, vagy amelyek tagságukat faji, vallási, életkori, nemi alapon vagy születési hely szerint korlátozzák; olyan vallási szervezetek, amelyeknek filozófiája, szabályzata, küldetése vagy hivatalos dokumentációja konkrét hitvallást vagy hitrendszert támogató propagandát tartalmaz; amatőr vagy professzionális sportegyesületek – kivéve, ha tevékenységük kifejezetten a hátrányos helyzetűekre irányul; bank által létrehozott alapítványok, olyan szervezetek, melyek nem a pályázati kiíráshoz illeszkedő céllal jöttek létre, olyan szervezetek, amelyekben tisztséggel vagy tagsággal rendelkeznek a NESsT, az UniCredit Bank és az UniCredit Alapítvány tanácsadói, munkavállalói, azok házastársai és/vagy közvetlen hozzátartozói, illetve a megnevezett zsűritagok, azok házastársai és/vagy közvetlen hozzátartozói. 4. A zsűri összetétele és a kiválasztás szempontjai A szakmai zsűri a pályázati kiírásnak megfelelő tartalmi, formai és szakmai kritériumok alapján bírálja el a beérkező pályázatokat, és választja ki a maximum négy nyertest. A benyújtott pályázati anyagokat elbíráló zsűri tagjai a következők: Alice Arico, az UniCredit Alapítvány program-koordinátora Smid Beáta, az UniCredit Bank Hungary marketing és kommunikációs igazgatója Roxana Damaschin-Tecu, a NESsT globális portfólió-igazgatója Pistyur Veronika, a Bridge Budapest ügyvezető igazgatója Azurák Csaba, tanár, riporter, műsorvezető, a TV2 Aktív műsorainak főszerkesztője A zsűri a nyertes pályázókat az alábbi szempontok értékelése alapján választja ki: A pályázó hátrányos helyzetű közösségekben végzett munkájának eddigi eredményei; A pályázatban bemutatott fejlesztési/bővítési terv várható társadalmi hatása (mind az elért kedvezményezettek számát, mind a hatás minőségét tekintve); A várható társadalmi hatás fenntarthatósága a kedvezményezettek életében;
37 A megvalósítandó projekt innovativitása; A társadalmi innováció fenntarthatósága a támogatási időszakot követően (a társadalmi vállalkozások itt előnyt élveznek); A társadalmi innováció egy többszörözhető modell vagy más módon jelentős növekedési potenciállal rendelkezik. Az anyagi és készségfejlesztési támogatás jelentős hozzáadott értéket jelent a pályázó számára. A zsűri többségi szavazással hozza meg döntését, munkájuk nem nyilvános, döntésük végleges. A pályázat kiírója fenntartja a jogot, hogy a beérkező pályamunkák alapján a pályázati díj egy részét vagy egészét ne ossza ki, vagy a pályázatot érvénytelennek nyilvánítsa. 5. A program menetrendje Dátum/Időszak 2015. szeptember 16. A pályázat meghirdetése 2015. október 31. éjfél A pályázati anyag elektronikus úton történő beérkezési határideje 2015. december 11. A nyertesek elektronikus úton történő értesítése az eredményről és ezek megjelenítése a pályázat honlapján 2016. január 13. Hivatalos díjátadó ünnepség 2016. január 13. A támogatási szerződések aláírása 2016. január 14. 1. workshop (1 nap – Teljesítménymenedzsment) 2016. február – július Havonkénti mentori találkozó, látogatás 2016. március 2. workshop (2 nap – Társadalmi vállalkozások üzleti tervezése) 2016. május 3. workshop (A téma a résztvevők igényei alapján kerül kiválasztásra) 2016. július 31. A nyertesek beszámolóinak beérkezési határideje 2016. augusztus 29- szeptember 10. UniCredit Bank Hungary Zrt. Your Choice Your Project munkatársi szavazás 2016. szeptember 14.
38 A nyertesek értesítése az UniCredit Bank Hungary Zrt. Your Choice Your Project munkatársi szavazás eredményeiről Az időzítés tekintetében a kiíró fenntartja a változtatás jogát. 6. Hogyan kell pályázni? A pályázati anyagot elektronikus úton várjuk. A pályázat beadásának határideje: 2015. október 31. 24.00 óra Elektronikus úton beküldendő pályázati anyagok: a kitöltött pályázati adatlap (aláírt, szkennelt változat) – a pályázati kiírás 1. sz. melléklete; a pályázó 2014-es elfogadott pénzügyi beszámolója; az előző egy-két évben megvalósított nagyobb projekt vagy projektek leírása, referenciái (támogatott intézmények vagy személyek elérhetősége, sajtómegjelenések, beszámolók stb.); a „Lépj Velünk – Társadalmi innovációs programban” pályázó projekt indulásától a pályázat beadásáig eltelt időszakra vonatkozóan: a projekt eddigi eredményeit, a ráfordításokat, az eddig elnyert támogatásokat bemutató és igazoló dokumentumok (költségszámítás, fotók, támogatók referenciái stb.); a Nyilatkozat eredeti, aláírt példánya szkennelve – a pályázati kiírás 2. sz. melléklete; az alapítvány vagy egyesület, nonprofit gazdasági társaság, illetve a szociális szövetkezet létesítő okiratának hiteles másolata szkennelve; a nyilvántartását vezető törvényszék által a pályázónak a nyilvántartásban szereplő adatairól kiadott, 15 napnál nem régebbi kivonat szkennelve; az aláírási címpéldány szkennelve; egy 30 napnál nem régebbi NAV 0-s igazolás. Az elektronikus úton beküldendő anyagokat a következő címre várjuk:
[email protected]. Az elektronikus levél tárgy rovatának megjelölése a következő legyen:”Lépj velünk 2015” – A SZERVEZET NEVE (a pályázó szervezet nevének megfelelően). A hiányos pályázati dokumentációt benyújtó szervezetek pályázata esetében hiánypótlásra kizárólag a pályázati határidőn belül van lehetőség. Határidőn túl benyújtott hiánypótlás a pályázó szervezet automatikus kizárását jelenti. A nyertes pályázóknak az eredményhirdetést követően, a támogatási szerződés aláírását megelőzően a hivatalos eredeti dokumentumokat papíralapon is be kell nyújtania. 7. Általános pályázati feltételek A programot meghirdető szervezetek fenntartják maguknak a jogot, hogy a pályázók közül kiválasztott résztvevők és/vagy a nyertes pályázatot beadó szerve-
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/38. szám zetek által megadott információkat részben vagy egészben – a pályázati adatlaphoz csatolt Nyilatkozatban foglaltaknak megfelelően – valamennyi felhasználási mód tekintetében – felhasználják (közzétegyék stb.). A nyertesekkel a NESsT EUROPE Nonprofit Kft. támogatási szerződést köt. Az elnyert támogatás 80 százalékának megfelelő összeget a NESsT a szerződés aláírásától számított 30 munkanapon belül folyósítja a nyertesek által megadott euró- vagy forint bankszámlára. A fennmaradó 20 százaléknak megfelelő öszszeget az írásos beszámoló átvétele és elfogadása után számított 30 munkanapon belül folyósítja. A nyerteseknek a támogatott projektek által elért eredményekről 2016. július 31ig kell a beszámolót elküldeniük. Ezen beszámolók 2016. augusztus 29. és 2016. szeptember 10. között részt vesznek az UniCredit Bank Hungary Zrt. belső szavazásán, ahol a bank munkatársai voksolhatnak a számukra legszimpatikusabb projektre. Az UniCredit Bank Hungary Zrt. munkatársai által leadott szavazatok alapján a legnépszerűbb nyertes további 5.000 euró kiegészítő támogatást kap, amennyiben a beszámolót leadta, és az elfogadásra került. A kiegészítő támogatás elnyeréséről a NESsT a munkatársi szavazást követően elektronikus értesítést küld a nyertesnek. Az elnyert kiegészítő támogatást a NESsT a kiegészítő támogatásról szóló szerződés aláírásától számított 30 munkanapon belül folyósítja. A beszámolóhoz a nyertesek egy kitöltendő sablont kapnak, melyben be kell számolniuk a támogatási időszakban megvalósított projekt eredményeiről, és el kell számolniuk a támogatási összeggel. A beszámolóhoz kötelezően csatolandó kép- és/vagy videó illusztráció, illetve egyéb releváns dokumentáció is. A pályázó teljes körűen és feltétel nélkül elfogadja a pályázati felhívásban és mellékleteiben részletezett feltételeket, és a szakértő zsűri döntését. A pályázó ennek megfelelően elfogadja, hogy a zsűri döntését követően jogorvoslatnak nincs helye. A pályázó tudomásul veszi, hogy a programot kiíró és lebonyolító szervezetek fenntartják maguknak a jogot, hogy nem hirdetnek nyertes(eke)t. A pályázati adatlapon szereplő kérdésekre adott válaszok szükségesek a pályázati anyagok értékeléséhez, és a NESsT kizárólag ebből a célból fogja feldolgozni őket. A nyertes pályázók kérésére az adatokat javítás vagy kiegészítés céljára visszaküldjük a részükre. 8. Kapcsolat, további információk: Név: Pap Henrik e-mail:
[email protected] Telefon: +36 30 352 2685, +(36) 1 267 0231
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/38. szám A pályázati felhívás elérhető az alábbi honlapokról: https://www.nesst.org/magyarorszag/lepj-velunk-palyazati-felhivas https://www.unicreditbank.hu/content/dam/cee2020-pws-hu/Rolunk/csr/lepjvelunk-palyazati-felhivas.pdf http://www.unicreditfoundation.org
Év Coaching Szemléletű Szervezete 2015 – The Coaching Oriented Organization of the Year 2015 Az ICF Magyar Tagozata pályázatot írt ki 2015.05.21-én magyar székhelyű vagy telephelyű kis-, közép- és nagyvállalatok számára, továbbá non-profit szervezetek részére, mely pályázatban keresi az Év Coaching Szemléletű Szervezetét. Olyan cégek/szervezetek pályázatát várjuk, akik: – alkalmazzák a coaching egyéni és/vagy csoportos formáját dolgozóik fejlesztésére – akik vállalati kultúrájuk szerves részévé tették és teszik a coaching szemléletű vezetés alappilléreit – akik hisznek a coaching erejében és ennek jelei megmutatkoznak a szervezet működésében – HR munkatársaik számára lehetőséget biztosítanak a coaching megismerésére, alapjainak elsajátítására – Tudatosan választják ki külsős coachaikat kollégáik számára 1. Részvételi feltételek Minden magyarországi székhellyel vagy telephellyel bíró cég/szervezet jelentkezését várjuk, aki a fenti pontok egyikének vagy mindegyikének megfelel. Legyen szó 10 fő foglalkoztatásáról vagy több ezer alkalmazottról, egyaránt érdemes pályázni a díjra. 2. Díjazás A díj nyertese bemutathatja pályázati anyagát 2015. november 04-én az ICF nemzetközi eseménysorozatának magyar estjén, a Coaching on Tour keretei között. Továbbá a nyertes pályázatot angolra fordítjuk és jelölését támogatjuk az ICF Global 2016-os Prism Award-ra, amelyről részleteket itt olvashat:
39 http://coachfederation.org/prism/ 3. Hogyan pályázzon? Egy pályázó egy anyaggal vehet részt a pályázatban, több cég együttesen nem pályázhat. Mit kell beküldeni a pályázat keretében? – Rövid bemutatkozás a cégről/szervezetről, amely tartalmazza a pályázó címét, az e-mail címét és a telefonszámát, továbbá a cég/szervezet tevékenységi profilját, illetve a foglalkoztatottak számát. – A cég/szervezet képviselőjét, aki a pályázati anyagot összeállította. – Az eddigi tevékenységről egy maximum egyoldalas ismertetőt, amely bemutatja a coaching szemlélet megjelenését a vállalaton/szervezeten belül. – Maximum kétoldalas motivációs levelet, amelyben részletesen kifejti a pályázó, milyen további konkrét tevékenységekre helyezné a hangsúlyt, mellyel tovább népszerűsítené a coaching szemléletet szervezetében. 4. A pályázat beküldésének határideje és módja Beküldési határidő: 2015. 09. 30. Módja: Word vagy PDF formátum, maximum 3 A4-es oldal, 12-es betűméret Calibri betűtípus Beküldendő a
[email protected] e-mail címre. 5. Elbírálás A pályázatok elbírálását szakmai zsűri végzi, melynek tagjai: Kalamár Beáta ACC ICF alelnök, a zsűri elnöke Indra Katalin ACC Sivó Imre PCC Generál Péter PCC Fehér Miklós 6. Adatkezelés A pályázó adatait titkosan kezeljük. Sem a pályázat anyaga, sem a pályázó adatai harmadik fél felé nem kerülnek kiadásra, minden benyújtott dokumentumot kizárólag a zsűri tagjai tekintik meg, illetve a pályázat szervezésében részt vevő ICF Magyar Tagozat elnökségi tagjai. http://www.coachfederation.hu
40 Roma adatgyűjtői, kérdezői munkakör elnyerésének esélyét növelő program A Roma Club Alapítvány a Központi Statisztikai Hivatal segítségével, közösen kérdezői, összeírói munkára való jelentkezés esélyét elősegítő „képzési” programot hirdet. A lakossági adatfelvételek eredményességét célzó programunk keretében az összeírói tevékenységet meg kívánjuk ismertetni olyan személyekkel, akiknek segítségével jobban megszólíthatók a társadalom nehezebben elérhető speciális célcsoportjai, köztük a kisebbségi, nemzetiségi csoportok, romák. Alapvető cél a lakossági adatfelvételek kérdezői feladatának megismertetése, népszerűsítése olyanok számára, akik életkörülményeik, az információkhoz való hozzáférési esélyeik és kapcsolati tőkéik hiányában hátrányosabb pozícióban vannak a munkaerőpiacon, kevésbé tájékozottak a munkavállalás lehetőségeiről, a munka mibenlétéről a kérdezőkkel szemben támasztott követelményekről, és nincsenek birtokában a munkára való jelentkezéshez szükséges alapvető ismereteknek. A tájékoztató-népszerűsítő program kifejezetten olyanok számára készült, akik hátrányosabb helyzetben vannak a munkaerő-piaci lehetőségek megismerésében, ezért célként fogalmaztuk meg az adatfelvételekben való adatgyűjtői, kérdezői részvétel esélyegyenlőségének elősegítése azok számára, akik élethelyzetüknél, érdekérvényesítő képességüknél fogva kevésbé férnek hozzá a munka megpályázásának lehetőségéhez. A program részletes tartalma: – A lakossági adatgyűjtések, összeírások célja, folyamata – A kérdezők, összeírók helye, szerepe az adatgyűjtések rendszerében – Milyen a jó összeíró? Szükséges ismeretek, készségek, tulajdonságok – Általános és szakmai ismeretek – Verbális és non-verbális kommunikációs készségek – Egyéb hasznos és elvárt tulajdonságok, jellemzők – Az összeíró munkája, feladatai – A terepmunka előtti felkészülés – A terepmunka: a kérdezés lebonyolítása – Feladatok a kérdezés után – A kérdezői, összeírói munkára való jelentkezés feltételei, gyakorlata – Adatgyűjtési módszerek egy- és több csatornán – Személyes kérdezés: papíron és számítógépen
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/38. szám – A telefonos lekérdezés – Válaszadás önállóan, összeíró nélkül: papíron és interneten – Többcsatornás adatgyűjtések – Az adatgyűjtések típusai a célsokaság szerint – Teljes körű adatgyűjtések – Mintavételes adatgyűjtések – Adatvédelmi tudnivalók – A lakossági adatgyűjtéseket végző intézményekről – A Központi Statisztikai Hivatal, – a STATEK Kft. – Közvélemény- és piackutató cégek. Jelentkezni e-mailben:
[email protected] Határidő: 2015. szeptember 30. éjfél Az első programba 30 főt tudunk fogadni, beérkezési sorrendet nem vesszük figyelembe. A jelentkezők alkalmasságát, rátermettségét a KSH és a Roma Club Alapítvány szakmai elvárások alapján közösen választja ki. Elvárások: – magát nyíltan roma származásúnak vallja – 18. életév betöltése – legalább 8. osztály elvégzése – „Jelentkezési lap” kitöltése – „Önellenőrző lap” kitöltése – számítógépes ismeretek, programok legalább felhasználó szintű kezelése – elhivatottság – kitartó személyiség – pontos és megbízható hozzáállás Előny: – nagyobb roma közösségek személyes jó kapcsolata – beszélt cigány és/vagy beás nyelv – érettségi bizonyítvány vagy diploma – jó kommunikációs készség – kiváló önálló munkavégzés – szakmai tapasztalat Budapest, 2015-09-06 Kapcsolattartó: Rózsa Mónika programigazgató 06/20 391 9543 Roma Club Alapítvány, http://www.romaclub.hu
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/38. szám Telekom nemzetközi innovációs verseny 2015 2015. október 15-ig várják a pályázatokat. Idén Budapest lesz a Telekom Innovation Expo helyszíne. Az idén harmadszor megrendezésre kerülő Telekom Innovációs Versenyre a világ minden tájáról, így Magyarországról is várják az újonnan induló startupok és innovátorok jelentkezését október 15-ig. A verseny alkalmat kínál a kizárólag meghívásos alapon működő Innovation Expo rendezvényen való részvételre november 12-én Budapesten, ahol a startupok találkozhatnak a Deutsche Telekom különböző üzleti területeinek képviselőivel. A Deutsche Telekom az idén három témát talált különösen relevánsnak, e szerint a benyújtott pályázatokat és megoldásokat a következő kategóriákban várják: Smart Data Analytics (Intelligens adatanalitika), Future Communication (A jövő kommunikációja) illetve Industry 4.0 és IoT. Mivel kidolgozott elképzeléseket várnak, a pályázóknak legalább egy működő prototípust is be kell mutatniuk. „A Deutsche Telekom számára a startupok az új elképzelések fontos forrását jelentik, folyamatosan keressük az újító szellemű vállalkozókat. Várakozással tekintünk a budapesti Expora, ahol bizonyára sok briliáns elme találkozik majd” – mondta Dr. Heinrich Arnold, a Telekom innovációért felelős igazgatója és a Telekom Innovation Laboratories nemzetközi vezetője. Az Expo keretén belül 10 csapat mutatkozhat be, melyek közül egy hely a múlt hétvégén Berlinben megrendezett Startup Night eseményen már el is kelt. A szakmai zsűri választása a shopboostr csapatra esett (a képen), akik egy, a webshop látogatóinak konverziós arányát javító big data analatikára, valamint viselkedés alapú algoritmusokra építve képesek egyéni ösztönzőket teremteni a vásárlások fokozása érdekében. http://www.telekom-innovation-contest.com/
Plakátkészítő verseny és kiállítás az ÁRKÁD Győr Bevásárlóközpontban A plakát célja egy adott környezet- és természetvédelmi, fenntarthatósági üzenet kifejezése és közvetítése vizuális eszközökkel, figyelemfelkeltés, felelősségre ébresztés, szemléletformálás.
41 A versenykiíró célja, hogy a kreatív és elgondolkodtató fenntarthatósági üzentek nagyobb publicitást nyerhessenek. Ezért az alkotókkal szembeni megbecsülésünk és szakmai elismerésünk jeléül a döntőn részt vevő csapatok munkáit egy hosszabb időtartamú kiállítás keretében, az ÁRKÁD Győr Bevásárlóközpontban mutatjuk be. A KIÁLLÍTÁS IDŐTARTAMA: 2016. május 16-június 05. A KIÁLLÍTÁS HELYSZÍNE: ÁRKÁD GYŐR, 9027 Győr, Budai út 1. Emiatt, – az eddigi gyakorlattól eltérően-, a Kárpát-medencei döntőre való nevezéssel egyidejűleg a plakátokat előzetesen el kell küldeni Győrbe, az alábbi határidőre: BEÉRKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2016. április 29. péntek. A címet a későbbiekben közöljük minden résztvevővel. A csomagra kérjük ráírni a verseny nevét. Figyelem: csak a határidőre elküldött munkákat állítjuk ki és értékeli a zsűri. A határidőn túl érkezett munkákat nem állítjuk ki és nem értékeljük. A kiállítás szakmai aktualitását több esemény is indokolja: Biodiverzitás napja: május 22. Környezetvédelmi világnap: június 05. Európai Fenntarthatósági Hét: május 30-június 05. SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK, TARTALMI ÉS FORMAI SZEMPONTOK: TÉMA: Klímaváltozás. A klímaváltozás és hazai hatásai. TARTALMI ELVÁRÁS: Olyan műveket várunk, amelyek a megadott témára reflektálnak oly módon, hogy felhívják a figyelmet az emberi tevékenység okozta globális illetve helyi problémákra, annak hatásaira, következményeire, vagy kritikát fogalmaznak meg az ezt elősegítő nemtörődöm, pazarló magatartással szemben, javaslatot tesznek a megelőzésre, a bajok kezelésére. TECHNIKAI SZEMPONTOK: A készülő pályamunkák megvalósítása csak hagyományos grafikai vagy festészeti eljárásokkal, eszközökkel történhet! Javasolt technikai eljárások: – papír montázsok, nyomatok, metszetek, – ceruza, tus, marker felhasználásával készült grafikák, – zsírkréta, akvarell vagy tempera munkák. A pályázati munkák a kívánt méret megtartásával, esztétikai szempontból igényes, már kiállításra kész formában kerüljenek beadásra. MÉRET: A/2 méret. Kérjük a megadott méret betartását!
42 Kérjük, hogy a plakát hátulján legyen feltüntetve az iskola neve, címe, és a csapattagok, felkészítő tanár neve. http://www.korisnonprofit.hu
Digitális Kárpát-medence – rajzpályázat A Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (továbbiakban: MaNDA) által megvalósuló Kulturális GPS – Kulturális Oktatási Központ Nemzeti Kulturális Térinformációs Rendszer Szolgáltató és Tanácsadó Multifunkcionális Módszertani Központ – TIOP-1.2.1.B-12/1-2013-0001 azonosító számú projekt keretében – fog otthont adni Ózd városában a megújuló Erőmű területén a Digitális Kárpát-medence kiállításnak. A MaNDA óriási filmes anyagára és digitális gyűjteményeire alapozott, interaktív tárlat a Kárpát-medence kultúrtörténetén, identitásformáló értékein kalauzol végig. E rendkívül sokszínű hagyomány elemeit teszi digitálisan hozzáférhetővé a MaNDA. 1. A pályázat célja A pályázati kiírás célja, hogy olyan digitális formátumú pályaművek szülessenek, melyek bemutatva hazánk fontos színhelyeit és jelképeit, a későbbiekben az ózdi Digitális Erőműben zajló Digitális Kárpát-medence kiállítást is színesebbé tegyék. Emellett további célunk a rajzpályázattal, hogy a rajzolás örömén keresztül megmutassuk, hogyan látják az országunk legfiatalabbjai hazánkat, milyen értékeket és helyeket emelnek ki, illetve tartanak fontosnak. 2. Pályázók köre 2015 szeptemberében érvényes korosztályi feltételek szerint: – Óvodás korosztály (3-6 év között) – egyéni pályázó – Általános iskolai alsó tagozatos korosztály – egyéni pályázó – Óvodás korosztály (3-6 év között) – csoportos pályázó; létszámbeli elvárások: min. 2 fő – Általános iskolai alsó tagozatos korosztály – csoportos pályázó; létszámbeli elvárások: min. 2 fő. 3. Pályázati részvétel feltételei A pályázónak, valamely magyarországi nevelési – oktatási intézménnyel szükséges jogviszonyban állnia (óvoda, iskola). Minden pályázónak regisztrálnia kell a http://www.digitaliseromu.hu honlapon, a regisztrációs adatlap kitöltésével.
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/38. szám A regisztráció elvégzéséhez rendelkezésre álló határidő: 2015. szeptember 15 – 2015. október 20. A regisztráció és a pályamű beküldése között minimum 2 munkanapnak kell eltelnie. A regisztrációs adatlap mintája jelen pályázati felhívás mellékletei között megtalálható. 4. Pályázat beadásának módja A pályázónak regisztrálnia kell magát a regisztrációs adatlap kitöltésével a http://www.digitaliseromu.hu oldalon 2015. szeptember 15. és 2015. október 20. között. A weboldal kezdőlapjának felső részében található a regisztrációs ikon, erre kattintva válik elérhetővé a regisztrációs adatlap. Regisztráció folyamata A regisztrációs adatlap kitöltését követően a pályázó egy automatikus megerősítő e-mailt kap az
[email protected] címről. A megerősítő e-mailben szereplő regisztrációs számot a későbbiekben fel kell tüntetnie a pályamű beküldésekor a levél tárgyaként. Az elkészült pályaművet a sikeres regisztrációt visszaigazoló e-mail megérkezését követően, de legkésőbb 2015. október 22-én éjfélig lehet megküldeni elektronikusan a
[email protected] e-mail címre. Az elektronikus fájlokat az alább formátumokban tudjuk elfogadni: jpeg, pdf. Méretük nem haladhatja meg az 5 Mb-ot. 5. Benyújtott pályázatok értékelése Értékelési szempontok Formai értékelési szempontok: – A pályaművet sikeresen regisztrált pályázó küldte meg elektronikusan. – A pályaművet határidőn belül, 2015. október 22-én éjfélig megküldte a pályázó a
[email protected] email címre. – A beérkezett pályamű jpeg, vagy pdf formátumban, 5 Mb alatti méretben és regisztrációs szám feltüntetésével került beküldésre. 6. Szakmai értékelési szempontok: – A pályamű témája megegyezik a pályázati felhívásban felsorolt témakörökkel. – A bírálat során fontos szempont, hogy a pályázó az életkorának megfelelő témát és felkészültségének megfelelő technikát alkalmazzon. – Az minősítéskor figyelembe vesszük a művek gondolati tartalmát, a kidolgozottság minőségét és a kompozíció egyediségét illetve harmóniáját. – Az értékelési szempontok között a kreativitás, eredetiség, a témában való jártasság, a művészi érték, a technikai tudás, valamint az egyéni látás- és kifejezésmód egyaránt szerepel.
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/38. szám – Értékeljük a kifejezni kívánt üzenet érthetőségét, a technikai minőséget (elrendezés, stílus, színvilág, tér kihasználása). 7. Jelentkezés módja Minden pályázó egy pályaművel versenyezhet. A verseny során minden pályázó esetében az először beküldött művet értékeljük, a továbbiakban beküldött műveket nem vesszük figyelembe. A pályázó hozzájárul ahhoz, hogy a MaNDA a beérkezett alkotásokat a Digitális Erőmű hivatalos Facebook oldalán a http://www.digitaliseromu.hu oldalon, valamint a Digitális Erőmű kiállításán a pályázó nevével együtt közzétegye. A pályázó hozzájárul ahhoz, hogy a beküldött alkotásokat a MaNDA térítésmentesen kiállíthassa, felhasználja kapcsolódó kiadványaiban. A pályázó tudomásul veszi, hogy rajzot nem tudunk visszaküldeni, arról a MaNDA javára lemond. A zsűri döntése ellen fellebbezni nem lehet, jogi út kizárva. A pályázati kiírásra elküldött alkotásokért a MaNDA a pályázók részére díjat nem fizet. Kérjük az e-mailben az alábbi adatok megadását a sikeres pályamű benyújtása érdekében: – Az alkotás címe – A gyermek teljes neve – Életkora, nevezési korcsoportja – Óvoda, iskola pontos címe, osztály – Lakcím (Irányítószám, város, utca, házszám, emelet/ajtó) – Telefonszám, e-mail cím 8. Díjazás Az eredményhirdetés során mindkét korosztályban az egyéni és a csoportos pályázók közül is díjazásban részesítjük az 1.-3. helyezettet. Ezen kívül három pályázót részesítünk külön díjazásban, az alábbi kategóriákban: – Díjazzuk a legfiatalabb pályázót – A legnagyobb létszámú csoportot – Valamint a hivatalos Facebook oldalra felkerülő pályaművek közül a legtöbb like-ot kapott kép közönségdíjban részesül. Rajzverseny egyéni óvodás: 1. helyezett: ajándékcsomag 13 000 Ft értékben 2. helyezett: ajándékcsomag 10 000 Ft értékben 3. helyezett: ajándékcsomag: 8000 Ft értékben
43 Rajzverseny csoportos óvodás: 1. helyezett: ajándékcsomag 13 000 Ft értékben 2. helyezett: ajándékcsomag 10 000 Ft értékben 3. helyezett: ajándékcsomag: 8000 Ft értékben Rajzverseny egyéni alsós: 1. helyezett: ajándékcsomag 13 000 Ft értékben 2. helyezett: ajándékcsomag 10 000 Ft értékben 3. helyezett: ajándékcsomag: 8000 Ft értékben Rajzverseny csoportos alsós: 1. helyezett: ajándékcsomag 13 000 Ft értékben 2. helyezett: ajándékcsomag 10 000 Ft értékben 3. helyezett: ajándékcsomag: 8000 Ft értékben Különdíjak: Legfiatalabb versenyző: ajándékcsomag 13 000 Ft értékben Legnagyobb számú csoport: ajándékcsomag 13 000 Ft értékben Közönségdíj: ajándékcsomag 13 000 Ft értékben További információkért kérjük, keresse fel honlapunkat (http://www.digitaliseromu.hu) valamint figyelje folyamatosan a Digitális Erőmű hivatalos Facebook oldalát. További elérhetőségek kérdések esetén:
[email protected] Kérjük, vegye figyelembe, hogy a kérdésekre kizárólag e-mailben áll módunk válaszolni. Kérdéseiket legkésőbb 2015. október 20-ig tehetik fel. Minden kérdést megválaszolunk, a válaszadásra rendelkezésre álló határidő maximum 2 munkanap.
Digitális Kárpát-medence – kisfilmpályázat Pályázati felhívás „Digitális Kárpát-medence” című kisfilmpályázatra 2015. Előzmények A Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (továbbiakban: MaNDA) által megvalósuló Kulturális GPS – Kulturális Oktatási Központ Nemzeti Kulturális Térinformációs Rendszer Szolgáltató és Tanácsadó Multifunkcionális Módszertani Központ – TIOP-1.2.1. B-12/1-2013-0001 azonosító számú projekt ke-
44 retében – fog otthont adni Ózd városában a megújuló Erőmű területén a Digitális Kárpát-medence kiállításnak. A MaNDA óriási filmes anyagára és digitális gyűjteményeire alapozott, interaktív tárlat a Kárpát-medence kultúrtörténetén, identitásformáló értékein kalauzol végig. E rendkívül sokszínű hagyomány elemeit teszi digitálisan hozzáférhetővé a MaNDA. 1. A pályázat célja A pályázati kiírás célja, hogy olyan digitális formátumú pályaművek szülessenek, melyek bemutatva hazánk fontos színhelyeit és jelképeit, a későbbiekben az ózdi Digitális Erőműben zajló Digitális Kárpát-medence kiállítást is színesebbé tegyék. Emellett további célunk a kisfilmpályázattal, hogy a film készítés örömén keresztül megmutassuk, hogyan látják az országunk legfiatalabbjai hazánkat, milyen értékeket és helyeket emelnek ki, illetve tartanak fontosnak. 2. Pályázók köre 2015 szeptemberében érvényes korosztályi feltételek szerint: – 1-4. évfolyamba járó egyéni pályázó – 1-4. évfolyamba járó csoportos pályázók; létszámbeli elvárások: min. 2 fő – 5-8. évfolyamba járó egyéni pályázó – 5-8. évfolyamba járó csoportos pályázók; létszámbeli elvárások: min. 2 fő 3. Pályázati részvétel feltételei A pályázónak, valamely magyarországi nevelési-oktatási intézménnyel szükséges tanulói jogviszonyban állnia (iskola). Minden pályázónak regisztrálnia kell a http//www.digitaliseromu.hu honlapon, a regisztrációs adatlap kitöltésével. A regisztráció elvégzéséhez rendelkezésre álló határidő: 2015. szeptember 152015. október 20. A regisztráció és a pályamű beküldése között minimum 2 munkanapnak kell eltelnie. A regisztrációs adatlap mintája jelen pályázati felhívás mellékletei között megtalálható. 4. Pályázat beadásának módja A pályázónak regisztrálnia kell magát a regisztrációs adatlap kitöltésével a http://www.digitaliseromu.hu oldalon 2015. szeptember 15. és 2015. október 20. között. A weboldal kezdőlapjának felső részében található a regisztrációs ikon, erre kattintva válik elérhetővé a regisztrációs adatlap. Regisztráció folyamata A regisztrációs adatlap kitöltését követően a pályázó egy automatikus megerősítő e-mailt kap az
[email protected] címről 1 munkanapon belül.
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/38. szám A megerősítő e-mailben szereplő regisztrációs számot a későbbiekben fel kell tüntetnie a tárhelyre történő pályamű feltöltésekor. A fájl nevének tartalmazni a kell a pályázó nevét, valamint az e-mailben kapott regisztrációs számot. Az elkészült pályaművet a sikeres regisztrációt visszaigazoló e-mail megérkezését követően de legkésőbb 2015. október 22-én éjfélig lehet nagyméretű fájlküldő szolgáltatással a
[email protected] címre megküldeni. Az elektronikus fájlokat az alább formátumokban tudjuk elfogadni: avi, mkv, mp4, wmv Méretük nem haladhatja meg az 300 Mb-ot, illetve a kisfilm hossza nem haladhatja meg az 5 percet. 5. Benyújtott pályázatok értékelése Értékelési szempontok Formai értékelési szempontok: – A pályaművet sikeresen regisztrált pályázó küldte meg elektronikusan. – A pályaművet határidőn belül, 2015. október 22-ig elküldte egy nagyméretű fájlok kezelésére alkalmas szolgáltatás segítségével a pályázó a
[email protected] email címre. – A beérkezett pályamű avi, mkv, mp4, wmv formátumban, 300 Mb alatti méretben, maximum 5 perc hosszúságú és a fájl neve a pályázó nevével és regisztrációs szám feltüntetésével került beküldésre. Szakmai értékelési szempontok: – A pályamű témája megegyezik a pályázati felhívásban felsorolt témakörökkel. – A bírálat során fontos szempont, hogy a pályázó az életkorának megfelelő témát és felkészültségének megfelelő technikát alkalmazzon. – Az minősítéskor figyelembe vesszük a művek gondolati tartalmát, a kidolgozottság minőségét és a kompozíció egyediségét illetve harmóniáját. – Az értékelési szempontok között a kreativitás, eredetiség, a témában való jártasság, a művészi érték, a technikai tudás, valamint az egyéni látás- és kifejezésmód egyaránt szerepel. – Értékeljük a kifejezni kívánt üzenet érthetőségét, a technikai minőséget (elrendezés, stílus, színvilág, látványvilág, tér kihasználása). 7. Pályázati szabályzat. Minden pályázó egy pályaművel versenyezhet. A verseny során minden pályázó esetében az először beküldött művet értékeljük, a továbbiakban beküldött műveket nem vesszük figyelembe. A pályázó hozzájárul ahhoz, hogy a MaNDA a beérkezett alkotásokat a Digitális Erőmű hivatalos Facebook oldalán, a http://www.digitaliseromu.hu oldalon, valamint a Digitális Erőmű kiállításán a pályázó nevével együtt közzétegye.
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/38. szám A pályázó hozzájárul ahhoz, hogy a beküldött alkotásokat a MaNDA térítésmentesen kiállíthassa, felhasználja kapcsolódó kiadványaiban. A pályázó tudomásul veszi, hogy a kisfilmet nem tudunk visszaküldeni, arról a MaNDA javára lemond. A zsűri döntése ellen fellebbezni nem lehet, jogi út kizárva. A pályázati kiírásra elküldött alkotásokért a MaNDA a pályázók részére díjat nem fizet. Kérjük az e-mailben az alábbi adatok megadását a sikeres pályamű benyújtása érdekében: – A kisfilm címe – A gyermek teljes neve – Életkora, nevezési korcsoportja – Iskola pontos címe, osztály – Lakcím (Irányítószám, város, utca, házszám, emelet/ajtó) – Telefonszám, e-mail cím. 8. Díjazás Az eredményhirdetés során 1-4. évfolyamig, valamint 5-8. évfolyamig az egyéni és a csoportos pályázók közül is díjazásban részesítjük az 1.- 3. helyezettet. Ezen kívül három pályázót részesítünk külön díjazásban, az alábbi kategóriákban: – Díjazzuk a legfiatalabb pályázót. – A legnagyobb létszámú csoportot. – Valamint a hivatalos Facebook oldalra felkerülő pályaművek közül a legtöbb like-ot kapott kisfilm közönségdíjban részesül. Kisfilm egyéni alsós: 1. helyezett: ajándékcsomag 13 000 Ft értékben 2. helyezett: ajándékcsomag 10 000 Ft értékben 3. helyezett: ajándékcsomag: 8000 Ft értékben Kisfilm csoportos alsós: 1. helyezett: ajándékcsomag 13 000 Ft értékben 2. helyezett: ajándékcsomag 10 000 Ft értékben 3. helyezett: ajándékcsomag: 8000 Ft értékben Kisfilm egyéni felsős: 1. helyezett: ajándékcsomag 13 000 Ft értékben 2. helyezett: ajándékcsomag 10 000 Ft értékben 3. helyezett: ajándékcsomag: 8000 Ft értékben Kisfilm csoportos felsős: 1. helyezett: ajándékcsomag 13 000 Ft értékben
45 2. helyezett: ajándékcsomag 10 000 Ft értékben 3. helyezett: ajándékcsomag: 8000 Ft értékben Különdíjak: Legfiatalabb versenyző: ajándékcsomag 13 000 Ft értékben Legnagyobb számú csoport: ajándékcsomag 13 000 Ft értékben Közönségdíj: ajándékcsomag 13 000 Ft értékben További információkért kérjük, keresse fel honlapunkat (http://www.digitaliseromu.hu) valamint a Digitális Erőmű hivatalos Facebook oldalát. További elérhetőségek kérdések esetén:
[email protected] Kérjük, vegye figyelembe, hogy a kérdésekre kizárólag e-mailben áll módunk válaszolni. Kérdéseiket legkésőbb 2015. október 20-ig tehetik fel. Minden kérdést megválaszolunk, a válaszadásra rendelkezésre álló határidő maximum 2 munkanap.
XI. Alföldi regionális gyermek és ifjúsági népi kézműves pályázat A Kézműves Szakiskola és Alapfokú Művészeti Iskola, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület, a Békés MEGYE NÉPMŰVÉSZETÉÉRT Alapítvány a népművészeti hagyományok továbbéltetése, a fiatalok alkotókészségének fejlesztése érdekében GYERMEK ÉS IFJÚSÁGI NÉPI KÉZMŰVES PÁLYÁZATOT hirdet. A meghirdetők a Dél-alföldi régióban élő, 25 évnél nem idősebb fiataloknak, általános és középiskolai diákoknak a néprajzi tájegységekre jellemző formavilág és díszítőelemek felhasználásával készített alkotásait várják A pályamunkák természetes anyagokból (textil, agyag, szalma, csuhé, vessző, gyöngy, fa, bőr, tojás stb.) készített gyermekjátékok és használati tárgyak lehetnek. Egyéni alkotók maximum 5 darab, Alkotóközösségek (szakkör, kör, klub, osztály, csoport stb.) maximum 15 darab pályamunkát küldhetnek be. A PÁLYÁZAT DÍJAZÁSA A díjazás korosztályonként történik Gyermek kategória I.: 10 éven aluliak
46 Gyermek kategória II.: 11-14 közöttiek Ifjúsági kategória: 15-25 év közöttiek A bíráló bizottság korcsoportonként az alkotóközösségeknek és az egyéni alkotóknak I., II., III. díjat ad ki. Továbbá számos, a támogatók által felajánlott különdíj kerül kiosztásra. A pályázattal kapcsolatos tudnivalók: A pályázaton való részvétel feltétele a jelentkezési lap kitöltése. Beküldési határidő: 2015. október 4. Pályamunkák beküldési határideje és helye: 2015. november 1-től 15-ig hétköznapokon 8,00-17,00 óra között, Békés Megyei Népművészeti Egyesület 5600 Békéscsaba, Orosházi út 32. telefon/fax: 66/442-122. A pályamunkákon szerepeltetni kell: Iskola, intézmény és az egyén vagy csoport neve, címe, az alkotó (alkotók) életkora, az alkotás becsült értéke, a felkészítő tanár vagy mester neve és címe. A zsűrizés időpontja: 2015. november 21. A kiállítás megnyitó és a díjkiosztás időpontja: 2015. december 5-én 10.00 órakor kerül sor, a Munkácsy Mihály Emlékházban (Békéscsaba) http://www.hagyomanyokhaza.hu
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 59. évfordulója tiszteletére diákírások A pályázat célja: A középiskolai hallgatókban felkelteni, ébren tartani és elmélyíteni az 1956-os nemzeti forradalom és szabadságharc története és szellemisége iránti érdeklődést. Az Alapítvány ezzel a pályázatával is elő kívánja segíteni, hogy 1956 történelmi szerepének ismerete és megítélése méltó helyet foglaljon el az utókor emlékezetében. A pályázók köre: középiskolai hallgatók, határok nélkül. A pályázat témája: A pályázók arra keressenek választ, hogy mi történt azokkal, akik a barikád egyik, és mi azokkal, akik a másik oldalán álltak? Kik pusztultak el, és kik élnek még ma is? Kik kerültek börtönbe, vagy hóhér kezére, kik menekültek külhonba és kik élnek ma is szegénységben, esetleg testi fogyatékossággal, betegen, vagy épen és egészségesen, kedvező körülményeket élvezve közöttünk? A feladat ennyi év után nyilvánvalóan nem könnyű, de mind a
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/38. szám jelen, mind a jövő érdekében megkerülhetetlen. Felhasználható – természetesen forrásmegjelöléssel – mindenféle írásos és egyéb anyag, képek, dokumentumok, továbbá túlélők, hozzátartozók elbeszélései, saját kutatási eredmények. A téma kidolgozható egyénileg, vagy csoportosan. A pályázat címe: Kik voltak, mi lett velük? A pályázatra jelentkezni a megadott e-mail címen lehet, a jelentkezésről visszaigazolást küldünk. A dolgozatokat 2015. október 10-ig e-mailen és nyomtatott formában az Alapítvány címére kell eljuttatni. Az írás nyelve magyar, terjedelme ne haladja meg az A4-es papíron, 14 pontos betűvel írt 20 oldalt. A beküldött anyagokat történészekből, irodalmárokból, a témakörrel foglalkozó újságírókból álló zsűri értékeli és rangsorolja. Eredményhirdetés és a pályadíjak átadása október 22-én a budapesti II. kerületi ünnepi megemlékezés alkalmával lesz. Az ünnepi ülés helyszínéről és időpontjáról a pályázóknak értesítést küldünk. Az Alapítvány a legjobbnak ítélt pályamunkákat könyv alakban is megjelenteti, ennek részleteiről az érintettek a későbbiek folyamán értesítést kapnak. Beadási határidő: 2015. október 10. Eredményhirdetés és díjátadás: 2015. október 22. Pályadíjak: I. díj 150 ezer Ft értékben II. díj 100 ezer Ft értékben III. díj 50 ezer Ft értékben könyvutalvány, színházbérlet, illetve egyéb kulturális cikk. További tájékoztatás kérhető dr. Szieberth Istvántól (+36.30.2311652 telefon), vagy a megadott e-mail címen. Az Alapítvány honlapja: http://www.1956muzeum.hu
Talentométer – Zenei, koncertfotós és kreatív játéktervező tehetségkutató Zenei, koncertfotós és kreatív játéktervező tehetségkutató szeptembertől decemberig az A38 Hajón Vajon tehetség vagy szerencse kérdése betörni a zenei életbe? – tettük fel a kérdést négy évvel ezelőtt, mikor első alkalommal hirdettük meg a Szerencsejáték Zrt.-vel karöltve a Talentométer tehetségkutatót. 2011-ben rengeteg, szám szerint 647 zenekar mutatkozhatott be honlapunkon és mintegy 100 előadó bi-
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/38. szám zonyíthatott az A38 Hajó színpadán is. A 2012-es, második Talentométer még nagyobb visszahangot kapott, és az ifjú zenekaroknak szóló megmérettetéssel párhuzamosan a fiatal borászok versenyét is elindítottuk. 2013-ban a Varga Líviusz (Quimby) vezette zsűri több, mint félezer zenekar közül választotta ki azt a tizet, akik értékes nyereményekben részesültek, 2014-ben pedig Beck Zoltán (30Y) zsűrielnöksége mellett született meg a végeredmény. Most ismét itt a lehetőség, hogy megmutassátok magatokat! 2015. szeptember 30-ig öt műfajban (pop-rock, metál, világzene/népzene, hiphop/reggae és jazz) várjuk a nevezéseket, a tehetségesek és szerencsések pedig újra ráléphetnek a világot jelentő deszkákra. HOGYAN NEVEZHETSZ? A nevezéshez először is regisztrálnod kell. Ez azért fontos, mert a regisztrációval és a nevezéssel együtt igazolod, hogy te képviseled az általad nevezett fellépőt. Fontos, hogy regisztráció és nevezés előtt elolvasd a jogi feltételeket, mert így a későbbiekben sok félreértést kerülhetünk el. A nevezéshez a jelentkező zenekaroktól, előadóktól biográfiát (tagok, elérhetőségek, rövid történet, fotót) valamint három darab saját szerzeményt tartalmazó hangfelvételt várunk, amiket a nevezéssel együtt lehet feltölteni az e célra szolgáló online felületen. Amennyiben a zsűri úgy ítéli meg, egyes előadókat átsorolhat más kategóriába. A regisztráció és nevezés után e-mailt kapsz, amiben részletesen leírjuk a teendőket. A Talentométer korábbi versenyein a végső döntőbe jutott zenekarok ismételt nevezését nem tudjuk elfogadni! VAN-E NEVEZÉSI DÍJ? Nevezési díj nincs, csak tehetség kell, és némi szerencse! MEDDIG NEVEZHETSZ? 2015. szeptember 30. éjfélig. E dátum után nem lehet regisztrálni, és nevezni sem. MI TÖRTÉNIK A NEVEZÉS UTÁN? A nevezési időszak után kezdődik az „igazi” tehetségkutató. Elsőkörben „selejtezőket” tartunk, amely során szakmai zsűri és értő közönség választja ki a műfajonként 10-10 fellépőt, amelyek/akik a október 25-én induló és december 13-ig tartó élő koncertek (az elődöntők és a döntő) során bizonyíthatnak. VAN-E KÖZÖNSÉGSZAVAZÁS? Igen, van. A közönség a talentometer.hu honlapon október 11-ig szavazhat az általa továbbjutásra érdemesnek tartott fellépőre. Ez azért fontos, mert minden műfajból egy fellépőt a közönség juttathat be az elődöntőbe: azt, amelyikre a
47 legtöbb közönségszavazat érkezett. Ha a legtöbb közönségszavazatot kapott fellépőt a zsűri is beválogatja az elődöntőbe, akkor automatikusan az utána következő legtöbb szavazatot kapott fellépő jut tovább. Szavazni érvényes emailcím megadásával lehet. MI TÖRTÉNIK AZ ELŐDÖNTŐKBEN? Az elődöntők október 25-étől december 6-ig zajlanak. Ezek élő koncertek lesznek az A38 Hajón, vasárnap délutánonként. Minden héten egy-egy műfaj 10-10 előadója mutatkozik be, kb. 20 perces koncerttel. A koncertek három tagú zsűri és közönség előtt zajlanak. Az elődöntőkből hetente 2 fellépő jut tovább a döntőbe, 1 a zsűri javaslata, 1 pedig a közönség szavazatai alapján. A döntőbe tehát műfajonként összesen 2-2 fellépő kerül be. MIKOR LESZ A DÖNTŐ ÉS MIK A DÍJAK? A döntő december 13-án lesz. Ezen a műfajonként továbbjutott 2-2 (tehát öszszesen 10) fellépő mutatkozik be. A döntőbe jutottakra értékes szakmai díjak és nyeremények, tévéfelvétel, stúdióidő, koncertturné és egyéb lehetőségek várnak. http://talentometer.hu/felhivas
Talentométer – fotópályázat Te vagy az, aki nem indul el az éjszakába a fényképezőgépe nélkül? A Te szemedet nem kerüli el, ha az énekes és a gitáros egy koncerten egymásra kacsint? A digitális fotózás számodra nem jelent egyet az Instagram filterfelhőjével? Akkor neked van keresnivalód a Szerencsejáték Zrt. koncertfotó pályázatán, ahol keressük a 25 legjobb élőzenei produkciót megörökítő felvételt. Mit kell tenned? Jelentkezz 2015. november 2-ig a nevezési lap kitöltésével az oldal job felső sarkában látható nevezési profilra kattintva. Tölts fel maximum 5 db-ot a kedvenc sajátkészítésű koncertfotóid közül, nagyfelbontásban (minimum 1 Mb). Gyűjtsd össze a haverokat, hogy szavazzanak a képeidre az oldalon. Mi történik a nevezések lezárása után? A beérkezett képek szakmai zsűri és a közönség kezébe kerülnek, így választjuk ki a 25 legjobb képet, amik kikerülnek az A38 Kiállítóterébe 2015. december 13-án.
48 Kikből áll a szakmai zsűri? Bánkuti András, Somay Márk és Wlcsek András alkotja a háromtagú zsűrit: róluk olvashattok bővebben a Zsűri menüpontban. Hogyan szavazhat a közönség? A közönség a http://fotopalyazat.talentometer.hu/ oldalra feltöltött a pályázatra beérkezett fotókra szavazhat, 2015. november 30-ig. Mikor derül ki, hogy melyik 25 kép szerepelt a legjobban? A 25 legjobb képből készült kiállítást 2015. december 13-án mutatjuk be ünnepélyes keretek között az A38 Kiállítótérben, ekkor kerül sor a díjátadóra is a zsűri részvételével. Milyen díjazásban részesülnek a legjobb képek készítői? Exklúzív fotózási lehetőség az A38 Hajó Koncerttermében és fesztiválokon. Egyedi bemutatkozási lehetőség az A38 Kiállítótermében. Egy napos fotós workshop a Hajó hivatalos fotósával, Somay Márkkal. Egyéb értékes díjak: hamarosan. http://fotopalyazat.talentometer.hu/felhivas
IV. Biatorbágy Fotópályázat – 2015 Az Év Fotóművészeti Alkotócsoportja 2012 és 2015 címet elnyert Biatorbágyi Fotóklub Egyesület nemzetközi fotópályázatot hirdet Biatorbágy címmel. A pályázatot a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége is támogatja. Pályázati feltételek: 1. A pályázat nyitott, minden amatőr és profi fotós részére. 2. Pályázati kategóriánként egy szerzőtől legfeljebb négy (4) fotó küldhető be, sorozat, képpár nem adható be. 3. A képeket JPG formátumban kell eljuttatni a
[email protected] címre, sRGB színmódban. 4. A pályázatra beküldhető képek hosszabbik oldala 2500 pixel. A fájlok maximális mérete 2 Mbyte lehet. (A pályázónak rendelkeznie kell a képek 3800 pixel nagyságú változatával, mert díjazás esetén ebben a méretben kéri be a rendezőség.) A képek és nevezési lap együttes fájlmérete nem haladhatja meg a 15 Mbyte-ot. A kiállításra beválogatott képeket a rendező klub nagyíttatja le 30×20 cm-es méretben. 5. A képek fájlneve ékezet nélkül: KategóriaSorszám_Vezetéknév_Keresztnév_Kép_címe.jpg
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/38. szám (pl. A1_Toth_Peter_Darvak_a_vetesen.jpg, B3_Kiss_Janos_Szeretteim.jpg stb.). 6. A beérkezett és pályázati kiírásnak megfelelő képek szerzőinek listáját a rendező klub feltünteti a http://www.biatorbagyifotoklub.hu/biatorbagy-fotopalyazat.html oldalon. 7. A beküldött fotók tartalmi és teljes jogi felelőssége a pályázót terheli. A pályázók alkotásaik beküldésével nyilatkoznak arról, hogy rendelkeznek a képek személyiségi jogi engedélyeivel. Pályázni kizárólag olyan fotókkal lehet, amelyeknek egyedüli és kizárólagos szerzője a pályázó, továbbá nem sértik harmadik személyek személyhez fűződő jogait. Amennyiben a beadott fotók mégis megsértik más személyek szerzői vagy egyéb személyhez fűződő jogait, akkor az abból fakadó bármilyen igény tekintetében a pályázó teljes jogi felelősséggel tartozik és köteles a BFE-t mindennemű jogi igény érvényesítése alól mentesíteni. 8. Amennyiben a szerző alkotásai nem felelnek meg a pályázati kiírásnak, úgy nem kerülnek zsűrizésre, a pályázati díjat nem fizeti vissza a Biatorbágyi Fotóklub Egyesület a pályázónak. 9. A rendezőség az elfogadott képeket a kiállítás népszerűsítése érdekében térítés nélkül felhasználhatja a szerző nevének feltüntetésével, a kiállítás anyaga később elérhető lesz a http://www.biatorbagyifotoklub.hu oldalon és a pályázatról készülő katalógusban. A fotók ettől eltérő célokra való felhasználására a BFE csak a pályázóval kötendő külön szerződés alapján jogosult. 10. A képek a zsűri elé csak a nevezési díj befizetése után kerülhetnek. 11. A zsűri döntése végleges, az ellen fellebbezési lehetőséggel nem lehet élni. 12. A pályázati képek mellé nevezési lapot kell mellékelni Kategóriák: A. Kötetlen (színes vagy monokróm) B. Biatorbágy (színes vagy monokróm). A képek fejezzék ki a „biatorbágyiságot” a fotóművészet eszközeivel. Biatorbágy kategóriába beletartozik Biatorbágy és testvérvárosai (Herbrechtingen, Gyergyóremete, Kiti, Alistál, Nagydobrony). A nevezési lap megjegyzés rovatában röviden le kell írni, hogy a „Biatorbágy” kategóriában nevezett kép hol készült, vagy miként kapcsolódik a településhez. A rendezőség arra kéri az alkotókat, hogy a pályázatot értelmezzék sokoldalúan. Alkotásaik mutassák be a város gazdag épített örökségét, történelmi helyeit, a biatorbágyiak mindennapjait és ünnepeit, az itt élők és az ide dolgozni járók napi munkáját, a gyönyörű természeti környezetet, a várost övező tájakat, és a hely minden vonzerejét. Képeikkel villantsák fel a még fellelhető hagyományokat. Mutassák be a képeken, milyennek látják Biatorbá-
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/38. szám gyot, örökítsék meg testvérvárosaikkal szövődött kapcsolataikat, az ott élők életét. Fotózzák le a Biatorbágyról elszármazott híres embereket, vagy biatorbágyiak a világ más pontján való cselekedetéről szóljanak, esetleg átvitt értelemben fogalmazzák meg Biatorbágyot. A Biatorbágyi Fotóklub több vezetett fotótúrát is tart a közeljövőben, illetve a város egyéb rendezvényei is kínálnak fotózási alkalmakat. A pályázni kívánók a klub honlapján tájékozódhatnak ezekről, ahol a felkészülésüket segítő további információkat is találhatnak. Zsűritagok: 1. Kerekes István, a FIAP platinadiplomás fotóművésze 2. Molnár Ferenc, EFIAP/s, Csokonai-díjas fotóművész 3. Biatorbágy város önkormányzatának delegáltja Nevezési díj: – A fotópályázat nevezési díja pályázónként: 2000 Ft. – A nevezési díj K&H Bank Zrt.10403208-50526572-85771002 számra utalandó. (Az utalás megjegyzés rovatában feltüntetendő a Szerző neve, valamint a „Pályázat 2015” megjegyzés.) Díjazás Kötetlen kategória: – I-III. helyezett és a kiemelt képek: Könyvjutalom Biatorbágy kategória – I. hely: 25 ezer Ft és könyvjutalom – II. hely: 15 ezer Ft és könyvjutalom – III. hely: 10 ezer Ft és könyvjutalom – Kiemelt képek: Könyvjutalom Legjobb alkotó: 50 ezer Ft és MAFOSZ-plakett Naptár: – Beküldési határidő: 2015. szeptember 30. – Zsűrizés határideje: 2015. október vége. – Értesítés az eredményről: 2015. november 1. – Elfogadott képek nagy méretben küldése: 2015. november 8. – Kiállítás megnyitó és díjátadás: 2015. november 25., Biatorbágyi Faluház, 2051 Biatorbágy, Baross Gábor u. 1. Támogatók: A fotópályázatot támogatja Biatorbágy Város Önkormányzata, MAFOSZ, a Biatorbágyi Faluház és a Biatorbágy Kultúrájáért Alapítvány.
49 XXI. Alföldi Fotószalon 2015 – fotókiállítás A fotókiállítás célja: Állandó fórumot biztosítani a fotográfusok színvonalas, művészi igénnyel készített felvételeinek. Pályázati feltételek: – A pályázaton részt vehet minden fotós 2011 után készült és Szentesen az Alföldi Fotószalonon még nem szerepelt képekkel. – Beküldhető maximum 5 db kép (hagyományosan fotópapírra laborált, vagy nyomtatási eljárással készült színes, fekete-fehér, monochrom, vagy archaikus kidolgozású). Várjuk a fotósok hagyományos fekete-fehér, camera obscurás képeit, valamint a kézműves eljárásokkal készült (argentotípia, cianotípia, antrakotípia, olajnyomat, sópapír, nitrotranszfer stb.) műveket is. A nevezési lapon meg kell jelölni a képkészítés technikáját. – A nevezési lap letölthető ITT, vagy a rendezőktől kérhető e-mailben a
[email protected] címen. Ha módjában áll, kérjük, számítógéppel töltse ki, majd nyomtatás után lássa el aláírásával. Aláírás hiányában a nevezés érvénytelen. – Csak 30 x 40 cm külső méretű, vagy erre a méretre kasírozott, illetve paszpartuzott alkotásokat fogadunk el, melyek vastagsága maximum 2 mm lehet, (mert az üvegezett képkeretekben vastagabb kép nem fér el). A kép mérete ezen belül tetszőleges, ezt az alkotóra bízzuk. – Egyedi esetként elfogadunk bármilyen méretű, keretezett, akasztóval ellátott, kiállításra alkalmas képeket is, ezek ide és visszaszállítását az alkotónak kell önállóan megoldania. – A sorozatok megbonthatóak, amennyiben a szerző ez ellen írásban nem tiltakozik. A sorozatokban lévő képek sem léphetik át a maximális 5 képes darabszámot. – A fotók képoldalán nem szerepelhet az alkotó neve, névre utaló jelzés és a kép címe. A hátoldalon kérjük feltüntetni a kép címét, a szerző nevét, lakcímét, alkotócsoporti tagságát. – A képeket postai úton történő visszaküldésre alkalmas csomagolásban kérjük elküldeni. A szállítás során keletkezett sérülésekért felelősséget nem vállalunk. A képeket postán visszaküldjük a beküldés módjával megegyezően.
50 – A kiállításra el nem fogadott képeket személyesen is át lehet venni a kiállítás megnyitóját követően a helyszínen, vagy a visszaküldés időpontját megelőzően a rendezővel történő egyeztetés után. – A kiállítási anyag a szentesi kiállítás után a művelődési intézmények, galériák és fotóklubok rendelkezésére áll. Az anyag el- és visszaszállításáról a másodbemutató rendezője gondoskodik. – Amennyiben a szerző alkotásai nem felelnek meg a pályázati kiírásnak, nem kerülnek a zsűri elé. – A kiállítási anyag képeit digitális formában elkérjük a fotósoktól 13 x 18 cm méretben, 300 dpi felbontásban a katalógus készítéséhez. Ezt a zsűrizés után a szerző által megadott email címről kérjük el. A teljes kiállítási anyagot 300 x 500 pixel méretben elhelyezzük a Szentesi Fotókör weboldalán. Innen a pályázati kiírás és a nevezési lap is letölthető. Előző években megrendezett kiállítások képei is megtekinthetők a Szentesi Fotókör weboldalán, a „Fotókiállítások” menüpont alatt. Nevezési díj: 1500 Ft. Számlaszám: Szentesi Művelődési Központ 12067008-01331892-00100004 Megjegyzés: Alföldi Fotószalon (A nevezési díjat a kiállítási katalógus előállítására fordítjuk, melyből minden pályázó számára egy-egy példányt biztosítunk.) Zsűri tagjai: Kasza Gábor, Kincses Károly, Robitz Anikó fotóművészek Díjak: I., II., III. díj (egyedi bronz plakett), továbbá 5 különdíj (tárgyjutalommal és oklevéllel). Kiállítási naptár: Beérkezési határidő: 2015. szeptember 30. Zsűrizés: 2015. október 9. Értesítés a zsűrizésről: 2015. október 14. Kiállítás megnyitó: 2015. október 23. (péntek) 15.00 óra. Kiállítás utolsó napja: 2015. november 27. Visszaküldés: másodbemutatótól függő. Beküldési cím: Szentesi Művelődési Központ, Szentesi Fotókör 6600 Szentes, Tóth József u. 10-14. Ügyintéző: Rácz Angéla
[email protected], Tel.: 63/314-211 Pályázati kiírás: http://www.szentesinfo.hu/fotokor/palyazatok/alfoldifotoszalon2015.pdf Nevezési lap: http://www.szentesinfo.hu/fotokor/palyazatok/alfoldinevezesilap2015.doc
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/38. szám FRESH ART 8 – alkotáspályázat A Debreceni Művelődési Központ, valamint a Bódva-völgyi és Érchegységi Kulturális Központ – Kassa Megye Kulturális Intézménye pályázatot hirdet fiatal képző-, ipar- és fotóművészek számára. A pályázat célja: egyrészt bemutatkozási lehetőséget kívánunk nyújtani fiatal alkotóknak, másrészt késztetést adni új alkotások létrehozásához, segítséget nyújtva ezzel művészi tevékenységükhöz, pályakezdésükhöz. A tárlatra két kategóriában várunk műveket: 1. A technikák és stílusok sokszínűségét felvonultató, önálló művészi kifejezésmódot megjelenítő munkákat, 2. Tematikus jelleggel olyan alkotásokat, melyek a művészet eredendően szakrális indíttatását mutatják meg. Weöres Sándor gondolatával megvilágítva e gondolatot: „a remekműben, az alkotó és műélvező képzelet közvetítésével, az időtlen dereng át az időbeli világba”. A pályázaton részt vehet: minden 40 évnél nem idősebb, hivatásos (MAOE tag) alkotóművész, valamint képző- vagy iparművészeti egyetemet végzett, illetve tanulmányait jelenleg ott folytató alkotó. Feltétel továbbá, hogy a pályázó a Városok Falvak Szövetségéhez tartozó valamely településen, illetve Kassa megye területén, illetve vonzáskörzetében éljen, vagy ahhoz kötődjön. A beérkezett munkákból szakmai zsűri választja ki 2016 januárjában a Debreceni Művelődési Központ Belvárosi Galériájában kiállításra kerülő alkotásokat. Díjazás: A legkiválóbbnak ítélt pályázókat egy 2016-ban, Debrecenben, a Belvárosi Galériában, illetve Szepsiben (Kassa megye) megrendezésre kerülő önálló kiállítás lehetőségével díjazzuk. A kiállítás törzsanyagát a tervek szerint Stuttgartban és Kassán is bemutatjuk. Reményeink szerint a támogatóknak köszönhetően további különdíjakat is tudunk adományozni, valamint katalógus is készül a kiállításhoz. Alkotások az alábbi kategóriákban adhatók be: – képzőművészet: festészet (max.130 x 200 cm), grafika (max. 70 x 100 cm) szobrászat (kisplasztika) – iparművészet: textil (100 x 200 cm)-, kerámia-, üveg- és ötvösművészet – fotóművészet (max. 50 x 70 cm-es képek kerettel) Pályázati feltételek: – A tárlatra kiállításon eddig nem szerepelt, lehetőleg 2014-nél nem régebben készült munkákat várunk.
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/38. szám – Az alkotásokat kiállításra kész állapotban (grafikákat keretezve), az adatokat (cím, keletkezés ideje, méret, technika, érték) jól láthatóan feltüntetve, csomagolva vesszük át. – Egy alkotó maximum 3 db önálló alkotást adhat be (a zsűri megbonthat sorozatot). – A méretbeli korlátok betartása. A jelentkezéseket 2015. november 30-ig, a mellékelt jelentkezési lapon az alábbi címekre fogadjuk: Debreceni Művelődési Központ, személyesen 4024 Debrecen, Piac u. 22. sz. alatt, postai úton: 4001 Debrecen, Pf. 419. Tel.: 52/413-939 e-mail:
[email protected] www.debrecenimuvkozpont.hu A munkák beadásának időpontja: 2016. január 5-6., naponta 10-16 óráig Helye: Debreceni Művelődési Központ Belvárosi Közösségi Ház, 4024 Debrecen, Piac u. 22. Amennyiben az alkotás Debrecenbe szállítását nem tudja a pályázó megoldani, azt kérjük, a jelentkezési lapon ne feledje el jelezni, lehetőségeink szerint megpróbálunk segíteni. http://www.debrecenimuvkozpont.hu
A másik én – videoposzt készítése – 250 000 Ft-os játék Youtube vloggereknek Előfordult már, hogy más szerettél volna lenni, mint aki vagy? Elképzelted magad kalózként, Mark Zuckerbergként, Miley Cyrusként, vagy csak más, izgalmasabb foglalkozásban? Lakik benned is egy másik én? Mutasd meg, és nyerj 200 000 Ft-ot készpénzben. Készíts egy videóposztot, amelyben átváltozol azzá, aki lenni szeretnél, töltsd fel a Youtube csatornádra, hívj ki három másik embert, és küldd el a videólinket a
[email protected] címre. A videóban hangozzék el ez a mondat: „Október 19-én úrrá lesz rajtad A MÁSIK ÉN.” A zsűri és a közönség által legjobbnak ítélt videó készítője 200 000 forintot kap az Athenaeum Kiadótól, hogy elkészíthesse belőle azt a videót, amiről már rég álmodott. A közönség által legjobban gondolt videó készítője 50 000 Ft-os díjban részesül.
51 A Játék időtartama: 2015. szeptember 17-én 08.00 órától október 09-én 24.00 óráig. Játékszabályzat: http://www.lira.hu/landings/watson_jatekszabalyzat.pdf https://www.youtube.com/watch?v=F0TJC-F1GEM&feature=youtu.be
8. Budapesti Építészeti Filmnapok – 2016. március Kortárs Építészeti Központ Beküldési határidő: 2015. október 31. Van egy építészeti, városi témájú filmed? Küldd el nekünk! A Budapesti Építészeti Filmnapok 2016 márciusában tartandó 8. kiadása várja az építészeti, városi és design témájú filmeket, műfaji megkötés nélkül. A nevezés ingyenes. Az Építészeti Filmnapok küldetése, hogy párbeszédet teremtsen a filmre inspirációként és eszközként tekintő építészet, valamint az építészethez és a városhoz mint témához forduló film között. További információ: http://filmnapok.kek.org.hu/ és
[email protected]. A filmek leadásának menete: 1 – Töltsd ki a nevezési lapot: https://docs.google.com/forms/d/1-hl8dMjTznuW0vrPnhvLE8fZgXAd738CmxpEQncitg/viewform 2 – Küldd el a filmed linkjét vagy filmet online fájlküldővel (dropbox, wetransfer stb.) a következő címre:
[email protected]
Tervezz magadnak ösztöndíjat a divatszakmába! – THÉBA Művészeti Akadémia öltözéktervező pályázata 3. forduló Ismét és újra... trópusok ... itthon is, hiszen az idei nyár elég forró volt. Hát vessük bele magunkat a trópusok egzotikus, színes, fülledt világának emlékeibe! Egyszer vakító napsütés és hűsölés a vízparton, máskor őrült viharok... A nem-
52 zetközi trendek szerint is az idei nyáron a trópusi hangulat volt meghatározó. Tehát a pályázat témája: TRÓPUSOK. Teremts divatot és tervezz 3 darabos nyári kollekciót jövő nyárra, amelynek inspirációja a trópusokból építkezik, és a kollekció egyik darabját készítsd is el! (Nem gond, ha nem tudsz varrni, a kivitelezésben itt az iskolában segítünk!) Pályázók köre: 16 éves kortól – felső korhatár nincs, nem kizáró ok az első fordulóban és a digitális pályázaton való részvétel (de divat- vagy jelmeztervező szakon végzettek a pályázaton nem vehetnek részt). Az első fordulóra beadott művek is érvényesek, de módosíthatóak, és új pályázók is jelentkezhetnek. Beküldendő: 1. Lezárt borítékon a jelige feltüntetése, a borítékban a kitöltött pályázati adatlap (ez az iskola honlapjáról letölthető). 2. Három darabból álló kollekció tervei, amely teljes öltözékeket jelent (három teljes öltözék tervei), tehát a ruhadarabok, kiegészítők: táska, cipő, fejfedő vagy frizura stb. A terveket vesd papírra, bármilyen színes technikával: a ceruzarajztól a kollázsig bármi lehet, akár vegyesen is. Minimum 3 divatgrafika a kollekció darabjairól legalább A/4 méretben. (Az első fordulóra már beküldött és nem módosított rajzokat, terveket nem kell még egyszer beküldeni, de ha az ugyanebben a témában kiírt digitális pályázatra beadott művekre ez nem vonatkozik, ezeket hagyományos technikával is kérjük benyújtani.) 3. Egy megvalósított, elkészített teljes öltözék, melyet a beküldött terveid közül a legjobbnak és leginkább megvalósíthatónak ítélsz. Ne ijedj meg, nem kell az egészet megvarrnod, elegendő 1 ruhadarabot saját kezűleg elkészítened (mondjuk egy felsőt vagy szoknyát), a többi lehet saját vagy más ruhatárából kölcsönvett, vásárolt, átalakított darab is. Az elkészített öltözéket – minden ruhadarabját és kiegészítőjét – juttasd el az iskola titkárságára, hogy kiállíthassuk a díjkiosztó ünnepségen! 4. 1-2 oldalas gyűjtőmunka szöveges és képi tartalommal a tervezési folyamat gondolatsorát bemutatva (motívumok, formák, színek, hangulatok, elképzelt anyagok). Beadási határidő: az elkészített öltözék és a tervek leadása 2015.október 9. 10-18 h között (THÉBA Művészeti Akadémia: Bp, VII. Rákóczi út 54. III. em.) vagy postai feladás ugyanerre a címre, határidő: október 7. 24h Eredményhirdetés: 2015.október 14. 18 h kiállítás keretében a Szép Műhelyben (Budapest V. ker. Szép u.5. ) Díjazás: 1. helyezett 10 000 Ft 2. helyezett 6000 Ft
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/38. szám 3. helyezett 4000 Ft Mindhárom helyezettel – riport készül az Artes Liberales online folyóiratban – a Théba Művészeti Akadémia 2015/16 tanévére történő beiratkozás esetén tanulmányi ösztöndíjban részesül A zsűri fenntartja a jogot, hogy nem megfelelő minőségű pályamunkák esetén a díjakat vagy egy részüket visszatarthatja. Érdeklődés és további információ: e-mail:
[email protected] ; tel: 06-30-9994828; inspirációs és tervezési segédlet a kezdő lépésekhez: https://thebadivattervezo.wordpress.com/ Amaltheia Manufaktúra Jelmezkölcsönző http://www.theba.info
Idegen föld – alkotói pályázat Az online Liget folyóirat IDEGEN FÖLD címmel hirdet alkotói pályázatot. A hívó kifejezéshez bárhogyan kapcsolódó, bármilyen formában és hangnemben alkotott, irodalmi igénnyel készült műveket (vers, novella, esszé) várunk, amelyek tetszés szerint élhetnek az online folyóirat technikai lehetőségeivel (pl. hang-, kép-, filmrészlet felhasználása). A műveket a szerkesztőség email- vagy postacímén várjuk,
[email protected] LIGET, 1122 Budapest, Kissvábhegyi út 4. A szerkesztőség által elfogadott művek szerzőit honoráljuk. Egy pályázó több művet is beküldhet, de kérjük, még publikálatlan művekkel pályázzanak. Az online megjelenést is publikációnak tekintjük. A műveket a szerző nevével és e-mailcímével együtt kell beküldeni. Minden pályázónak elektronikus úton válaszolunk. Beküldési határidő 2015. október 30. http://ligetmuhely.com/szerk-idegen-fold-alkotoi-palyazat/
Majd adok én neked! – rajzpályázat Megjelent a Ferencvárosi Gyermekalap II. pályázata, Majd adok én neked! címmel. Összesen 1 millió 100 ezer forint kerülhet kiosztásra izgalmas, kreatív, minél inkább a kerületi gyerekek és fiatalok aktivitására építő, de mindenképpen az ő
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/38. szám javukra született programok között. Minimum 50 ezer, maximum 300 ezer Ft-os támogatást remélhetnek a nyertesek. A Ferencvárosi Gyermekalapban összegyűlt pénzt ferencvárosi kötődési magánadományozók és vállalkozók, cégek ajánlották fel. A Ferencvárosi Gyermekalap támogatói voltak 2015-ben: Kalotherm Zrt, TRX Consulting Kft, Bitu- Bau Építőipari Kft, FEVE, FEV IX. Városfejlesztő Zrt., DIMA Kft, ITH Hungary Kft., Bokréta -ALfa Kft., Vianova Kft., Lajos-Projekt Kft., GLS Aqua Kft., Dorla-Bau Kft., E-Builder Kft., Szabados és társa Kft., Arenda Consult Kft., CST Complex Kft., a Manga Cowboy, Púder Bárszínház, Kuszik Gáborné és egy magánszemély. MAJD ADOK ÉN NEKED! – PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Ferencvárosi Közösségi Alapítvány pályázatot hirdet a ferencvárosi gyerekekkel kapcsolatos lakossági, közösségi kezdeményezések támogatására. A Ferencvárosi Közösségi Alapítványt (FKA) magánszemélyek hozták létre abból a célból, hogy adománygyűjtő, támogatásosztó és közösségfejlesztő tevékenységével hozzájáruljon az itt élők-dolgozók életminőségéhez, Ferencváros fejlődéséhez, valamint, hogy erősítse a kerületi közösségeket. Az alapítvány politikai pártoktól és az önkormányzattól függetlenül működik. 1. Az FKA Ferencvárosi Gyermekalap célja Az FKA keretein belül létrehozott Ferencvárosi Gyermekalap átfogó célja a kerületi gyerekek és fiatalok segítése (az egyetemi évekig bezárólag), hogy a bennük rejlő tehetséget és tettrekészséget a lehető legteljesebb mértékben saját és környezetük életének jobbítására fordíthassák és ezzel megalapozhassák hoszszú távú kötődésüket Ferencvároshoz. 2. A pályázók köre Pályázatot nyújthatnak be: – ferencvárosi székhelyű civil szervezetek; – civil szervezetek önálló jogi személyiséggel nem rendelkező ferencvárosi csoportjai; – Ferencvárosban működő, jogi személyiséggel nem rendelkező lakossági csoportok, közösségek. Örömmel vesszük a pályázásban nagy tapasztalattal bíró szervezetek, csoportok jelentkezését, ugyanakkor különös figyelmet fordítunk a kevés tapasztalattal rendelkezők pályázatára is. Szeretnénk minél hamarabb és minél jobban megismerni a lehetséges pályázókat, ezért ajánljuk és egyben kérjük is, hogy keressenek minket a pályázat beadása előtt. Egymás szándékainak kölcsönös és jobb megértése érdekében KÉRDEZZENEK, KONZULTÁLJUNK!
53 3. Támogatható tevékenységek Jelen pályázatban olyan civil programokat támogatunk, amelyek a kerületi gyerekek és fiatalok mindennapjait teszik színesebbé, biztonságosabbá, tartalmasabbá és gazdagabbá. Elsősorban (de nem kizárólag) olyan pályázatokat várunk, amelyek – lehetőséget teremtenek a ferencvárosi gyerekeknek/fiataloknak az őket foglalkoztató kérdések bemutatására; – segítik kibontakozni a gyerekekben/fiatalokban rejlő tehetséget; – lehetőséget biztosítanak a gyerekek/fiatalok színvonalas kulturális, szabadidős, sport programokon való részvételére; – a gyerekek/fiatalok körében népszerűsítik a közösségért való felelősségérzetet, az önkéntes munka örömét, a helyi adományozás kultúráját és a lakóhely megismerésének fontosságát. A fentieken túl kivételes esetekben támogatást kaphatnak olyan kezdeményezések is, amelyek nem illeszkednek a felsorolt tevékenységi körökbe, de egybevágnak az FKA céljaival és a Ferencvárosi Gyermekalap átfogó céljával. Kerületi lakossági, közösségi kezdeményezések alatt olyan tevékenységeket értünk, amelyet Ferencvároshoz kötődő (például itt lakó, tanuló, dolgozó) személyek indítanak, végeznek el, a kerület fejlődését és az itt élő közösségek erősítését szolgálják. Megkülönböztetett figyelmet szentelünk azon terveknek, melyek állampolgáriközösségi aktivitásra építenek, modern kommunikációs technikákat használnak, újszerű vagy máshol nem támogatott módon foglalkoznak egy-egy témával, a kerületünkben fellelhető értékekre, erőforrásokra épülnek, de őszintén feltárják kerületünk problémáit is. Továbbá előnyben részesülnek azok a terveket, amelyekben a kerületben lakó-tanuló különböző társadalmi helyzetű gyermekek közösen vesznek részt, a 10-16 éves korosztályt célozzák meg és – amennyiben lehetséges – a szüleiket is bevonják, s amelyek tervezésében és végrehajtásában maguk a fiatalok is aktívan részt vesznek. 4. Nem támogatható tevékenységek Nem támogatunk: – politikai szervezeteket közvetve vagy közvetlenül támogató tevékenységeket; – állami és önkormányzati feladatkörbe tartozó tevékenységeket; – kimondottan gazdasági hasznot eredményező tevékenységeket. 5. A pályázaton elosztható összeg, a támogatás nagyságrendje A pályázatok támogatására összesen bruttó 1millió 100 ezer Ft áll rendelkezésre.
54 Az egyes pályázatokra megítélhető támogatás minimális összege bruttó 50 000 Ft, maximális összege bruttó 300 000 Ft. A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás. Amennyiben nem érkezik be elegendő támogatásra érdemes pályázat, nem osztjuk ki a teljes keretet; a fennmaradó összeget a következő pályázati fordulóban osztjuk ki. Amennyiben egyetlen támogatásra érdemes pályázatot sem találunk, a pályázatot eredménytelennek tekintjük. Ebben az esetben újabb pályázatot hirdetünk. 6. A pályázattal kapcsolatos egyéb információk 6.1. Pályázati űrlap és egyéb beadandó dokumentumok Pályázni csak az FKA által biztosított pályázati űrlapon, az űrlap kitöltésével lehet, amely 2015. szeptember 8-től 2015. október 9-ig tölthető le az FKA honlapjáról . Beadási határidő: október 9. 17 óra (részletek a letölthető felhívásban) Ha bármilyen kérdése van a pályázattal kapcsolatban, kérjük, keresse Scsaurszki Tamás kurátort a 20/243-8491-es telefonszámon vagy a
[email protected] email címen. http://ferencvarosi.kozossegialapitvany.hu
„Ingyen Weboldal Pályázat”: professzionális weboldalak díjmentes elkészítése tárhellyel, doménnel, telepítéssel, induló tartalom megszerkesztésével és feltöltésével vállalkozások, alapítványok, egyesületek és intézmények számára, rejtett költségek nélkül, rövid határidőre A Jelado Internet és Kommunikáció pályázatot hirdet professzionális, 135 000 Ft becsült piaci értékű, korszerű, magas felszereltségű, szép megjelenésű, dinami-
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/38. szám kus weboldalak ingyenes elkészítésére telepítéssel, tartalomfeltöltéssel, teljes körű tárhelyszolgáltatással A pályázat célja, hogy a pályázók saját, önállóan, – laikus által is – könnyen, tetszőlegesen szerkeszthető, korlátlanul bővíthető, korszerű, professzionális színvonalú és felszereltségű weboldallal jelenhessenek meg az interneten A Jelado Internet vállalja, hogy a részvétel feltételeit teljesítő minden pályázónak elkészíti a weboldalát az alábbiak szerint: 1. korszerű, gyors tárhelyet ad a weboldal működtetéséhez (php, adatbázisok, e-mail címek, ftp, webmail, külön domainek, lev. listák, vírus-, és spamszűrés, korlátlan sávszélesség és fájlméret stb.). 2. pályázat benyújtásától számítva 5 napon belül elkészíti a dinamikus weboldalt és feltelepíti a tárhelyre 3. a weboldalt felszereli a pályázat weboldalán – http://puzzleweb.hu/palyazat – részletezett kiírásban felsorolt professzionális alkalmazásokkal (pl. jelszavas regisztráció, hírlevél, többnyelvű megjelenés, kép- és videógalériák, közösségi média kapcsolat, archívum. stb.) 4. feltölti rá a megrendelő által biztosított induló tartalmat menükkel, képekkel, galériákkal, szöveges tartalommal stb. 5. és üzemkészen átadja 6. új domain regisztrációt, v. meglévő domain átregisztrációt és kellő számú emailcímet ad a weboldalhoz 7. magyar nyelvű, felhasználóbarát adminisztrációs felületet ad a weboldal és a tárhely saját kezű szerkesztéséhez a tulajdonosnak 8. magyar nyelvű Használati kézikönyvet ad, amivel a tulajdonos korlátlanul szerkesztheti, frissítheti, bővítheti dinamikus weboldalát. A pályázat teljes szövege: további részletek, részvételi feltételek, jelentkezési adatlap stb. közvetlenül elérhetők a http://puzzleweb.hu/palyazat webhelyen. A pályázat végső beadási határideje: 2015. október 31. (kedd) Határidő hosszabbítás nincs, az utána feladott pályázat érvénytelen! A weboldalak elkészítése: a pályázatok beérkezési sorrendjében, a pályázat beérkezésétől számított 5 munkanapon belül Pályázati felvilágosítás, telefonos érdeklődés a 20/3272-434-en munkanap 818 h-ig. A pályázathoz kapcsolódó e-mail cím:
[email protected].
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/38. szám
Pályázatfigyelő. Megjelenik minden héten. Kiadja az i&i Kulturális Informatikai és Innovációs Kft. Alapítók: Huszerl József és Varga A. Tamás Főszerkesztő: Huszerl József Szerkesztő: dr. Tamás Erzsébet Tördelőszerkesztő: Príma Viktória Megrendelhető a szerkesztőség címén: Szokolárs Marianna, szerkesztőségi titkár Telefon: 06-30-659-6388 1011 Budapest, Corvin tér 8. 1251 Budapest, Pf. 88 Tel.: 06-1/214-3520
e-mail:
[email protected] Honlap: hetilap.pafi.hu A 2015. évi előfizetési díj: 16 645 Ft áfával (havi 1387 Ft) ISSN 1419-5852
55