P á l y á z a t f i g y e l ő Településeknek, közösségeknek, intézményeknek, vállalkozásoknak, személyeknek – 2015/50.
Housing First – Elsőként lakhatás A Habitat for Humanity 2015–16-os „Elsőként Lakhatást!” programjában, példaértékű vállalati, nonprofit és önkormányzati összefogással, tíz hajléktalan családnak teremtünk otthont használaton kívüli bérlakások felújításával. Az első lépcsőben, 2015-ben az ingatlanokat a részt vevő önkormányzatok – Újpest és Kőbánya – biztosítja, a felújítási munkálatokat pedig – a Saint-Gobain Initiatives Foundation támogatásával és a francia Abbé Pierre Alapítvány segítségével – a Habitat for Humanity csapata végzi. A Housing First, azaz „elsőként lakhatást” típusú programok bebizonyították, hogy az utcán élő hajléktalan emberek közvetlenül, az intézményi lépcsőket kihagyva is önálló otthonhoz segíthetők. Sok közterületen élő ember idegenkedik az intézményektől, nem fogadja el annak kötöttségeit, de jól megállja helyét, ha önálló lakhatása biztosított. Így akár a 10-15 éve tartó hajléktalan életmód is megváltoztatható, a projekt résztvevői új életet kezdhetnek. A Habitat for Humanitynél meggyőződésünk, hogy a hajléktalanság problémáinak enyhítésére nem elegendőek a tüneti kezelések. A lakásvesztést, a hajléktalanságot megelőző, komplex programokra lenne szükség. Ugyanakkor a már hajléktalanná vált emberek egy része számára az átmeneti megoldások helyett az önálló lakhatás lehet a megoldás. Hisz ez képessé teszi őket az önálló, független életbe való visszatérésre, ösztöni őket, hogy megteremtsék a lakhatásuk fenntartásához szükséges egzisztenciát. http://www.habitat.hu/hu/program/housing-first-elsokent-lakhatas?id=24
Ételszekrényt avattak Tatán Idén novembertől a tatai székhelyű, térkövet és kertépítő elemeket gyártó Derideo-Tatakő Kft. mozgalmat indít azért, hogy közös összefogással segítsen a rászorultaknak. A Gesztenye fasor 6. szám alatti gyógyszertár mellett, egy ételgyűjtő szekrényt helyeztek ki, amelynek ajtaja mindig nyitva lesz. Ebbe a szekrénybe bárki tehet tartós élelmiszert, s bárki, aki rászorul, vehet belőle. A gondolat megvalósításához a cég barátai, partnerei, és környékbeli vállalkozások közösen szeretnék megteremteni annak feltételét, hogy aki éhes, mindig találjon benne élelmet. Az adakozók, támogatók köre remélhetőleg folyamatosan gyarapodni fog, miközben az ötlet kitalálói megszervezik a fémszekrény naponkénti takarítását, mellé pedig egy szemétgyűjtőt is elhelyeznek. Az ételszekrény megnyitása alkalmából rendezett sajtótájékoztatón Michl József Tata polgármestere, elsőként tett tartós élelmiszereket a fémszekrénybe. A városvezető köszönetet mondott az ötletért, és hozzátette: – bízik abban, hogy a szekrény hosszú távon szolgálja majd a célját, tisztelet övezi a jövőben, és sokan fogják használni mások, illetve a saját örömükre. Michl József elmondta, ha az ötlet jól fog működni, akkor a későbbiek folyamán az önkormányzat is támogatja, hogy rendszerszerűen a város több pontján is legyen lehetőség ilyen szekrények kialakítására. Forrás és folytatás: http://www.tata.hu/15052/segitseg_a_raszoruloknak_etelszekrenyt_avattak_tata n
2
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/50. szám
Az otthon, ami betegít
A víz is alapvető emberi jog! Vizibility
Ma Magyarországon 620 000 gyermek otthona nedves, penészes, egészségtelen. Minden harmadik gyerek az egészségre ártalmas körülmények között él. Közülük 170 ezren olyan lakásban, ahol WC sincs, és ennél is többen vannak, akiknek még a hivatalos adatok szerint is sötét az otthona. A beázó tető alatt, nedves, penészes falak között élő gyerekek nagy eséllyel asztmásak lesznek, a szüleik által megvett drága páraelszívók is csak enyhíteni tudják a problémát, miközben növelik az amúgy is szegény családok számláit. Az UNICEF jelentése szerint az EU-s országok közül Magyarországon nőtt a leggyorsabban a gyermekszegénység az elmúlt években, a már addig is szegénységben élő gyerekek szegénysége pedig csak tovább romlott a válság hatására. A súlyos nélkülözés sokszor el is szakítja a gyerekeket a szüleiktől: az átmeneti gondozásba vett gyerekek harmadának a megoldatlan lakhatás miatt kell intézetben lennie. Forrás: http://tudtade.blog.hu/2015/03/19/az_otthon_ami_betegit
Míg Magyarországon napi 150 liter vizet használunk el egy nap, addig Kongóban néha 5 liter is alig jut egy családnak. Az Afrikáért Alapítvány Vizibility kampánya keretében a globális víz-problémákra hívja fel a figyelmet. Bár 2005-ben az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága vitathatatlan emberi jognak minősítette az egészséges vízhez való hozzájutást, ma a világon hat emberből egynek nem jut tiszta ivóvíz. Az állandó túlfogyasztás igen súlyos konfliktusokat okoz. Emiatt volt 2007-ben a Darfúri konfliktus, ma országok marakodnak a Zambézi folyón, a Nílus vize felett, míg Delhiben már 35 méteres mélységbe kell leásni a vízért. A súlyos vízhiány közvetlen következménye a nagyszámú népességvándorlás is lesz. Az ivóvíz az egyetlen olyan "élelmiszerünk", amely semmi mással nem pótolható. Míg étel nélkül akár 50 napig is kibírjuk, addig a víz hiánya már 3-7 nap alatt végzetes lehet. Azonban a nagymértékű környezetszennyezés és pazarlás miatt fogy a víz. Egy kilogramm marhahús előállításához 15 ezer liter vízre, míg egy kilogramm kukoricához 1200 liter vízre van szükség. Az ivóvíz hiány mára már világméretű jelenséggé vált. A http://www.vizibility.hu oldalon ezen problémákról és a megoldási lehetőségekről olvashat. A projekt az Európai Bizottság és a Külgazdasági és Külügyminisztérium finanszírozásával valósult meg. Kapcsolat: Hamvas Bálint, programvezető, Afrikáért Alapítvány, +36-20-823-63-47 http://vizibility.hu/mit-tehetsz-a-mindennapokban/ Forrás: MTI OS Kiadó: Afrikáért Alapítvány Magyarország
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/50. szám Akiknek meg kell tanulni angolul vagy németül! Egy módszer azoknak, akik céljaik elérése érdekében nagyon gyorsan akarnak nagyon jól angolul vagy németül beszélni, de nincs idejük szavakat magolni és nyelvórákra ingázni. Miben különleges ez a módszer? úgy tanulhat, ahogy a magyar nyelvet elsajátította; helytől és időtől függetlenül használhatja, tehát bárhol és bármikor a saját ritmusában tanulhat; alkalmanként 30-40 percet kell intenzíven tanulnia; idegen nyelvi környezetet szimulál; A módszer alapeleme már bizonyított, hiszen Ön is kiválóan beszéli az anyanyelvét. Online nyelvtanulás az anyanyelv elsajátításának rendje szerint, amit az Ön élethelyzetéhez igazíthat pénzvisszafizetési garancia mellett. További tudnivalók: http://etc.e-talkingclub.com/hu2029
Távoktatási tanfolyamaink az interneten Bevételnövelő tréning az interneten Forgalom-, és nyereségnövelő marketingismeretek célratörő kisvállalkozásoknak és értékesítésben érdekelt szervezeteknek. Ön elégedetlen vállalkozásának eredményével? Szeretne még több vevőt és ügyfelet? Most megtanulhatja azokat az olcsón és egyszerűen kivitelezhető, azonnal bevethető, bizonyítottan működő, nyereségnövelő módszereket, amikkel felpörgetheti vállalkozását, vagy szervezetének értékesítésben érdekelt szegmenseit.
3 Milyen nélkülözhetetlen, bevételteremtő ismereteket nyerhet Ön a Pályázatfigyelő online tréningjén? Ön megtanulja többek között... ...megírni a saját, hatékony reklámszövegeit, megtanulja hogyan kell velük hatással lenni a piacra, ...megszerkeszteni az elutasíthatatlan ajánlatokat, megtanulja hogyan kell velük az érdekeinek megfelelő irányba terelni az érdeklődőket és kizárni a konkurenciát, ...azokat az egyszerűen elvégezhető piackutatási módszereket, amikkel azonnal feltárhatja és kiszolgálhatja a környezetének valódi igényeit, ...a kreatív árképzési technikákat, amik méltó szintre emelik termékeinek, szolgáltatásainak értékét az emberek érzékelésében, ...mi az a kevés értelmes dolog (piacszerzés és értékesítés) amiért érdemes céges weboldalt indítani és hogyan kell jól csinálni azt. Sokszorozza meg vállalkozásának, szervezetének bevételteremtő erejét Ön is! Jelentkezzen a Pályázatfigyelő online tréningjére most, hogy mihamarabb, akár holnap kipróbálhassa azokat a nélkülözhetetlen bevételteremtő ismereteket, amikre minden, értékesítésben érdekelt vállalkozónak és szervezetéért felelősen gondolkodó döntéshozónak szüksége van. Ha Önnek nincs ideje rá, akkor a konkurenciájának majd lesz! :-( Jelentkezés és további információk a tréningről itt: http://bevetel-tanfolyam.pafi.hu
Én-márka építés online képzés vállalkozóknak és a vállalkozás iránt érdeklődőknek Praktikus és jövedelmező üzleti, eladási és marketing program. Nem csak kitalálod a tanfolyam alatt, mit kell tenned… megtanulod azt is: 'hogyan' kell tenned, hogy előrébb juss. Mi több, … ennek a nagy részét már meg is teszed a tanfolyam alatt. Neked szól, ha TE tudatos vállalkozóvá szeretnél válni, ha TE rövid idő alatt meg szeretnéd sokszorozni a marketingben és az értékesítésben használatos kompetenciáidat és tapasztalataidat. Amiről szó lesz a képzésen (kattints): http://selfbranding-tanfolyam.pafi.hu/
4
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/50. szám
Projekt-tervezés és pályázatírás
Weboldal-készítés
Az Ön aktuális projekt-ötletét fejlesztve lépésről lépésre saját ritmusában haladhat végig a projekt kidolgozásának folyamatán. Tudnivalók és jelentkezés: http://tanfolyam.pafi.hu
Egyszerű eszközökkel elkészíti honalapját egy ingyenes tárhelyet is tartalmazó szolgáltatás a www.wordpress.com segítségével. Tudnivalók és jelentkezés: http://weboldal-tanfolyam.pafi.hu
Forrásteremtés
Részvétel a távolból
Az Ön aktuális ötletét fejlesztve lépésről lépésre saját ritmusában haladhat végig a forrás szerzés folyamatán. Tudnivalók és jelentkezés: http://forrasteremtes-tanfolyam.pafi.hu
A program célja, hogy egy-egy eseményt elérhetővé lehessen tenni az interneten azok számára is, akik valamilyen oknál fogva nem lehetnek jelen. Tudnivalók és jelentkezés: http://reszvetel-tanfolyam.kka.hu/
Szervezetfejlesztés Képes lesz a többiekkel együtt megfogalmazni egy olyan szervezeti jövőt, amely mellett kölcsönösen elköteleződnek. Tudnivalók és jelentkezés: http://weboldal-tanfolyam.pafi.hu
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/50. szám
5
TARTALOM Housing First – Elsőként lakhatás ........................................................................ 1 Ételszekrényt avattak Tatán ................................................................................. 1 Az otthon, ami betegít ........................................................................................... 2 A víz is alapvető emberi jog! Vizibility ................................................................... 2 Akiknek meg kell tanulni angolul vagy németül! ................................................... 3 Távoktatási tanfolyamaink az interneten .............................................................. 3 TARTALOM .......................................................................................................... 5 A már megjelent még érvényes és a kiírás óta megváltozott pályázatok mutatója .......................................... 6 Korábban megjelent pályázatok ........................................................................... 6 Alkoss Te is közösséget! – ifjúsági közösségépítő programtámogatás / IFJ-GY-15-B ................................................................................................. 6 Kapcsolódj be a közvetítésbe! – alkotói támogatás roma fiataloknak ................ 10 Képzőművészeti ösztöndíj .................................................................................. 14 Alkotóházi ösztöndíj Helsinkibe .......................................................................... 18 Művészeti ösztöndíj Teheránba .......................................................................... 18 Határon túli magyar oktatói ösztöndíj fiataloknak ............................................... 18 Fodó Sándor díj – kárpátaljai magyarság érdekében végzett közösségi szervező munkáért ......................................................... 23 In Between? – jelentkezés európai szolidaritási projektre .................................. 23
Informatikai eszközök rászorultságon alapuló biztosítása Nyíregyháza városban és a Nyíregyházi járásban élő állampolgárok részére .................................................................................. 24 KórházSuli – tartalomfejlesztés ........................................................................... 25 Kulcsár Tibor Díj – vers- és prózamondó versenynek, mint mozgalomnak a fennmaradásáért ....................................................................................... 27 Csukás István-díj gyermek- és ifjúsági darabok szerzőinek – Második évad ..... 28 Miért lenne jó az egyetemi ombudsman? – cikkírás ........................................... 29 Ne égess! A jövő tűzoltása – rajz- és irodalmi pályázat ..................................... 29 Az Illyés Sándor Szakkollégium logópályázata................................................... 30 A Marson messze túl – alkotáspályázat .............................................................. 30 100 éve tört ki az első világháború – emlékmű ötletpályázat ............................. 33 Arculattervezés – Fesztivál Önkéntes Központ .................................................. 39 Az év Konyhája 2015 – díj .................................................................................. 40 Farsangi miniatűrök – 21. Nemzetközi Miniatűr Fesztivál 2016 ......................... 41 Ötletpályázat a Művelődési ház és közvetlen környezetének területén új városközpont tervezésére Budakeszin ......................................................... 43 Újbudai hallgatói startup ...................................................................................... 43 Együtt-Élés – animációs kisfilmpályázat ............................................................. 44 ELEM-edben VAGY? – a 2016-os Messzehangzó Tehetséggondozó Nyári Táborokban ingyenes részvétel.................................................................... 45
6
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/50. szám
A már megjelent még érvényes és a kiírás óta megváltozott pályázatok mutatója Beadási határidő
Utolsó módosítás
Ökológiai gazdálkodásra történő áttérés, ökológiai gazdálkodás fenntartása / VP-4-11.1.-11.2.-15 Agrár-környezetgazdálkodási kifizetés / VP-4-10.1.1.-15 Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása / GINOP 1.2.2-15 Iparjog / GINOP-2.1.3-15
2015. 12. 31.
2015. 11. 20.
http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/ervdocidweburlap/FDE152E7D6EDBC6EC1257ED900 2C33F0
2015. 12. 31.
2015. 11. 20.
folyamatos
2015. 08. 07.
http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/ervdocidweburlap/205F6CC10732ECCFC1257ED9002 EDBBC http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/ervdocidweburlap/46D9F4B21A598527C1257E60003B 6396
folyamatos
2015. 09. 25.
Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása / GINOP-2.1.1-15
folyamatos
2015. 12. 01.
A támogatás címe
Link a pályázathoz a www.pafi.hu oldalon
http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/ervdocidweburlap/BBDEAC7A8B0E7CC2C1257EAF00 359187 http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/ervdocidweburlap/52E1D134A47F03B3C1257EAF003 B6CEE
Korábban megjelent pályázatok A korábbi számainkban megjelent és még érvényes pályázatokat előfizetőink az alábbi linken találják meg: http://www.pafi.hu/_pafi/Palyazat.nsf/e_hetilaphoz_korabban_megjelent?OpenPage
Alkoss Te is közösséget! – ifjúsági közösségépítő programtámogatás / IFJ-GY-15-B A pályázat kódja: IFJ-GY-15-B Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából a Család-, Ifjúság- és Népesedéspolitikai Intézet (továbbiakban: Pályázatkezelő) a Gyermek- és Ifjúsági Alapról, valamint a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Közalapítványról szóló 1995. évi LXIV. törvény, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.), az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló
368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.), az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról, és regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet, valamint a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram és Regionális Ifjúsági Irodák működéséről szóló 2/1999. (IX. 24.) ISM rendelet alapján nyílt pályázatot hirdet ifjúsági közösségek, ifjúsági civil szervezetek és ifjúsági szakemberek közösségépítő programsorozatainak támogatására. 1. A pályázati program célkitűzései: Az ifjúsági korosztályok bevonásával és aktív részvételével Magyarország közigazgatási határain belül és/vagy kívül megvalósuló (előnyt élvez a KMR régió),
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/50. szám legalább 4 alkalomból álló programsorozatok támogatása, amelyből minimum 1 kiemelt rendezvény. A programok szervesen illeszkednek az ifjúsági közö*sségek, szervezetek szakmai tevékenységébe, hozzájárulnak az ifjúsági kezdeményezések megvalósulásához, közösségek létrejöttéhez és megerősítéséhez, elősegítik a fiatalok társadalmi részvételét, erősítik az össznemzetben való gondolkodást, haza és a lakóhely szeretetére nevelnek, és biztosítják a szabadidő hasznos eltöltését. A pályázat keretében nincs lehetőség képzési programok megvalósítására, továbbá a pályázat nem támogatja az oktatási intézmények vagy diákönkormányzatok, hallgatói önkormányzatok által szervezett, az intézmény működésébe tartozó rendezvényeket (diáknap, szalagavató, gólyatábor, szakkör stb.). Jelen pályázati kiírás keretében sporttáborok, edzőtáborok megvalósítására nincs lehetőség. 2. A rendelkezésre álló keretösszeg: A pályázatok támogatására rendelkezésre álló keretösszeg 23 440 000 Ft, azaz Huszonhárommillió-négyszáznegyvenezer forint a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény, XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 20/15/03/04 címrendi besorolású „Gyermek és Ifjúsági Alapprogram támogatása” megnevezésű fejezeti kezelésű előirányzat (ÁHT: 031831) terhére. 3. A pályázaton igényelhető támogatás összege és formája: Maximum 4 000 000 Ft, vissza nem térítendő támogatás igényelhető. 4. A támogatás mértéke: A pályázott támogatás mértéke maximum a projekt elszámolható összes költségének 90%-a lehet. A Pályázó által biztosítandó saját forrás minimum a bekerülési költségek 10%-a. A saját forrás legalább 50%-ának készpénzben kell rendelkezésre állnia, a fennmaradó részt fedezhetik társadalmi, önkéntes, közérdekű munka forintos értékével. A saját forrás rendelkezésre állásáról a pályázatban nyilatkozni kell, és a saját forrás rendelkezésre állását a támogatási szerződés megkötésekor igazolni kell. Az önerő igazolására magyar költségvetésből származó pályázati pénz nem számolható el. 5. A támogatás folyósítása: A támogatás folyósítása támogatási előleg formájában, egy összegben kerül átutalásra a Kedvezményezett/Kötelezettségvállaló adatai között rögzített pénzintézeti bankszámlaszámra, a Pályázati útmutató 10. pontja szerint.
7 Az Ávr. 87. § (1) bekezdése értelmében támogatási előleg a beszámoló vagy részbeszámoló elfogadását megelőzően is folyósítható. A pályázatban csak a támogatási időszakban megvalósult, teljesített, a projekt megvalósításához kapcsolódó gazdasági események költségeit alátámasztó támogatási összeg és a saját forrás felhasználását igazoló számviteli bizonylatok értékei számolhatóak el. 6. Támogatási időszak: A Pályázó által a pályázatban megjelölt, 2015. december 1. és 2016. november 30. közé eső időszak. 7. Beadható pályázatok száma: Jelen pályázati felhívásra egy Pályázó csak egy pályázatot nyújthat be. 8. Pályázati díj: Jelen pályázati kategóriában a pályázati díj 2200 Ft. A pályázati díjat a pályázat beadásának napjáig szükséges megfizetni a Család-, Ifjúság- és Népesedéspolitikai Intézet 10032000-00283841-00000000 számú számlájára, kizárólag átutalással. A pályázati díj befizetéséről szóló igazolást a pályázathoz csatolni kell. Kérjük, hogy befizetéskor az Internetes Pályázatkezelő Rendszerben (PR) a pályázat megkezdésekor kapott pontos pályázati azonosítót (pl. IFJ-GY-15B...) szíveskedjen feltüntetni. A pályázati díj befizetését csak abban az esetben áll módunkban elfogadni, ha a befizető adatai megegyeznek az Internetes Pályázatkezelő Rendszerben regisztrált pályázó szervezet adataival és a befizetésről szóló igazolás, csatolásra került a pályázatban. 9. A Pályázók köre: Jelen pályázati kiírás keretében az alábbi feltételeknek megfelelő közösségek vagy szervezetek nyújthatnak be pályázatot: 1. Magyarországi közösségek vagy szervezetek esetén – az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény szerinti civil szervezetek, – önálló jogi személyiséggel nem rendelkező ifjúsági közösségek, amennyiben rendelkeznek befogadó (kötelezettségvállaló) szervezettel, – egyházak, egyházi szervezetek. 2. Határon túli közösségek vagy szervezetek esetén – önálló jogi személyiséggel rendelkező határon túli ifjúsági és jellemzően az ifjúsággal (15-29 év közötti korosztály tagjaival) foglalkozó közösségek vagy szervezetek [civil szervezetek (kivéve pártok, pártokhoz kötődő ifjúsági szervezetek, szakszervezetek), egyházak, egyházi szervezetek,]. Azon határon túli magyar ifjúsági szervezetek esetében, amelyek az egyéb jogszabályi feltételek-
8 nek maradéktalanul megfelelnek, kiíró az Ávr. 84. § (1); d) pontja szerint az inkasszó bejegyzési kötelezettségtől eltekint. Egyéb esetekben (informális csoport) a pályázónak rendelkeznie kell Magyarországon jogi személyiséggel rendelkező befogadó (kötelezettségvállaló) szervezettel. Amelyek (kivéve: egyházak esetében): – gyermek és ifjúsági célokat valósítanak meg; vagy – gyermek és ifjúsági közösségeket fognak össze; vagy – gyermek és ifjúsági közösségek számára szolgáltatásokat biztosítanak; vagy – a gyermek és ifjúsági korosztályok érdekeinek képviseletét vállalták fel létesítő okiratukban. Ezzel együtt a pályázat benyújtásához kötelezően: a Pályázatkezelő internetes pályázatkezelő rendszerében (Család-, Ifjúság- és Népesedéspolitikai Intézet Pályázatkezelő Rendszere) regisztráltak. (A regisztrációval és a Regisztrációs nyilatkozat benyújtásával kapcsolatos információkat a Pályázati Útmutató 5. pontja tartalmazza.) 10. Nem részesülhet támogatásban az a Pályázó, amely a) esetében hitelt érdemlően bebizonyosodik, hogy a Pályázó a benyújtott támogatás iránti kérelmében támogatási döntés tartalmát érdemben befolyásoló valótlan, hamis vagy megtévesztő adatot szolgáltatott, vagy ilyen nyilatkozatot tett, b) az előző években a Támogató által azonos célra biztosított költségvetésből nyújtott támogatás felhasználásáról a támogatási szerződésben foglalt kötelezettségét megszegve még nem számolt el, c) a korábbi pályázati program megvalósítása során, illetve a működtetés alatt engedély nélkül eltért a támogatási szerződésben foglaltaktól, d) korábban a Támogatóval valótlan, megtévesztésre alkalmas adatokat közölt a támogatás felhasználásával kapcsolatban, e) kedvezményezettnek – a pénzbeli szociális, jóléti ellátások és a foglalkoztatást elősegítő képzési támogatások kivételével – adó-, járulék-, illeték- vagy vámtartozása (a továbbiakban: köztartozás) van, f) csőd-, felszámolási, végelszámolási vagy egyéb – a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott – eljárás alatt áll, illetve a szervezet bírósági nyilvántartásból való törlését az ügyészség kezdeményezte, g) korábban megítélt támogatásáról szóló beszámolójukat a pályáztatók visszautasították, vagy lejárt esedékességű, elszámolatlan vagy visszafizetetlen kintlévőségük van velük szemben, h) nem felel meg az Áht. 50. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének,
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/50. szám i) Pályázóval szemben az Áht. 50. § (3) bekezdés szerinti összeférhetetlenségi ok áll fenn, j) a Támogató által meghatározott mértékű saját forrás nem áll rendelkezésére, továbbá azt nem igazolja, vagy arról nem nyilatkozik, k) a támogatott tevékenységhez szükséges jogerős hatósági engedélyekkel nem rendelkezik, l) gazdasági társaság nem tesz eleget az Áht., valamint a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény 2. §-ában foglalt követelményeknek, m) jogszabály által vagy a támogatási szerződés megkötésének feltételeként meghatározott nyilatkozatokat nem teszi meg, dokumentumokat nem nyújtja be, vagy a megtett nyilatkozatát visszavonja. 10.1 Nem támogatható az a pályázat, amelynek megvalósítása, illetve a megvalósítás módja vagy eredménye: a) bűncselekménynek vagy bűncselekmény elkövetésére való felhívásnak minősül; b) alapvető emberi vagy alkotmányos jogot sért; c) a nemzet, a nemzeti, etnikai, nyelvi és más kisebbségek, valamint más nemzetek méltóságának és a társadalom más alapvető érdekeinek sérelmével jár, így különösen a közrendbe, a közerkölcsbe, a család és a kiskorúak védelmének követelményébe ütközik. 11. A pályázatok benyújtásának módja és helye: A pályázatot kizárólag elektronikus úton lehet benyújtani a Pályázatkezelő által működtetett Pályázatkezelő Rendszer szoftveren keresztül. Az internetes pályázati adatlapot a pályázati felhívásban és útmutatóban közölteknek megfelelően hiánytalanul, a kérdésekre választ adva és az ott megjelölt elektronikus mellékletek becsatolásával kell benyújtani. A pályázat benyújtását megelőzően minden Pályázónak a http://www.ncsszipr.hu honlapon regisztrálnia kell magát a Pályázatkezelő Rendszerben, melyhez rendelkeznie kell egy érvényes elektronikus levélcímmel (e-mail cím). A regisztrációval és a Regisztrációs nyilatkozat benyújtásával kapcsolatos információkat a Pályázati Útmutató 5. pontja tartalmazza. 12. A pályázatok benyújtásának határideje: Az internetes pályázatok beadási határideje: 2016. január 7. 23:59 perc Határidőben benyújtottnak minősül az a pályázat, amely a Pályázatkezelő Rendszerben véglegesítésre került. A határidőben történő benyújtás részletes szabályait a Pályázati Útmutató 6. pontja tartalmazza.
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/50. szám 13. Pályázatkezelő: CSALÁD-, IFJÚSÁG- ÉS NÉPESEDÉSPOLITIKAI INTÉZET 1134 Budapest, Tüzér u.33-35. Telefon: (06-1) 237 6782
[email protected] 14. A pályázat érvényességének vizsgálata: A benyújtott (véglegesített) pályázatokat a Pályázatkezelő internetes pályázatkezelő rendszere automatikusan iktatja és pályázati azonosítóval látja el. A beérkezést követően a pályázatok érvényességi ellenőrzésére kerül sor a Pályázati Útmutató 7. pontjában meghatározott szempontrendszer szerint. A pályázat beérkezését követően egy alkalommal lehetőség van hiánypótlásra. Amennyiben a Pályázatkezelő a hiánypótlás ellenőrzése során újfent megállapítja, hogy a pályázat nem felel meg a pályázati felhívásban és az internetes adatlapban foglalt feltételeknek, megállapítja a pályázat érvénytelenségét és az érvénytelenség okának megjelölésével elektronikus értesítést küld a Pályázónak a hiánypótlás beadási határidejétől számított 10 munkanapon belül. Az alábbi esetekben hiánypótlásnak nincs helye, a pályázat hiánypótlás nélkül érvénytelen: a) nem a 9. pontban meghatározott Pályázó nyújtotta be a pályázatot; b) teljesen üres mezők, illetve üres csatolt dokumentum(ok) esetében; c) az e-pályázat határidőig nem került véglegesítésre az internetes pályázatkezelő rendszerben; d) a programűrlapról a pályázó szervezet nem azonosítható be egyértelműen; e) a pályázat beadási határidejéig a szervezet nem regisztrálta magát a Pályázatkezelő rendszerben; f) papíros úton benyújtott pályázat esetében. 15. A pályázatok elbírálásának szakmai szempontrendszere és határideje: A pályázatok értékelését a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram Tanácsa a Pályázati Útmutató 8. pontjában meghatározott szempontrendszer és ütemezés szerint végzi. A Támogató a támogatást a kértnél alacsonyabb mértékben is megállapíthatja, a kértnél nagyobb támogatási összeg megítélésére nincs lehetőség. A Támogató a támogatási döntésben meghatározhatja a támogatás felhasználására és szerződéskötésre vonatkozó feltételeket. 16. A Pályázók döntést követő kiértesítése: A család- és ifjúságügyért felelős államtitkár döntését követően a Pályázatkezelő 15 napon belül elektronikus úton értesítést küld a pályázat elbírálásáról, és az eredményeket közzéteszi. Elutasítás esetén az értesítésnek tartalmaznia kell az elutasítás részletes indokait.
9 A pályázatokkal kapcsolatos döntések a http://www.kormany.hu/hu/emberieroforrasok-miniszteriuma és a http://www.ncsszi.hu honlapokon kerülnek közzétételre. Az eredményhirdetés várható időpontja: 2016. március 10. 17. Szerződéskötés: A Kedvezményezettel a szerződéskötéshez szükséges valamennyi feltétel határidőben való teljesülése esetén a támogatási szerződést a Pályázatkezelő köti meg. Érvényét veszti a támogatási döntés, ha a szerződés a támogatásról szóló értesítés kézhezvételétől számított 60 napon megjelölt határidőn belül a Pályázó mulasztásából, vagy neki felróható egyéb okból nem jön létre. A szerződéskötéssel kapcsolatos részletes információkat a Pályázati Útmutató 9. pontja tartalmazza. 18. A támogatás elszámolása és ellenőrzése: A szakmai és pénzügyi beszámoló benyújtásának végső határideje a pályázati projekt befejezését követő 30. nap. A pályázati program alapján támogatásra kerülő feladat megvalósításának, valamint a szakmai beszámoló, pénzügyi elszámolás benyújtásának határidejét és a szakmai beszámoló, pénzügyi elszámolás elkészítésének szempontjait a támogatási szerződés és a Pályázati Útmutató 12. pontja tartalmazza. A támogatói döntés ellen (a pályázati eljárásra, a támogatási igény befogadására, a támogatási döntés meghozatalára, a támogatói okiratok kiadására vagy a támogatási szerződések megkötésére, a költségvetésből nyújtott támogatás folyósítására, visszakövetelésére vonatkozó eljárásra vonatkozólag) jogorvoslatérvényesítésre a hatályos jogszabályoknak megfelelően van lehetőség. 19. További információk: A támogatás igénylésének, igénybevételének és elszámolásának részletes szabályait, a folyamatban résztvevő szervezetek eljárási határidőit a Pályázati útmutató tartalmazza. A pályázati felhívásban és útmutatóban foglalt rendelkezések az EMMI fejezethez tartozó 2015. évi fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának szabályairól szóló EMMI rendelet előírásai alapján módosításra kerülhetnek! A pályázat kiírója fenntartja a jogot, hogy a döntést követően, amennyiben a pályázati célra rendelkezésre álló keretösszeget – a beérkezett pályázatok száma vagy tartalma miatt – nem tudta felhasználni, úgy további beadási határidőt és/vagy módosított feltételeket határozzon meg egy módosított pályázati felhívás keretében.
10 Jelen pályázati felhívás és a Pályázati útmutató, továbbá az internetes pályázati adatlap együtt képezik a pályázati dokumentációt és tartalmazzák a pályázáshoz szükséges összes feltételt. A pályázati felhívás és a Pályázati útmutató letölthető a http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma és a http://www.ncsszi.hu honlapokról. A pályázattal kapcsolatban további információkat a Pályázatkezelő ügyfélszolgálatától kaphatnak az (1) 237 6782-es telefonszámon, valamint a
[email protected] e-mail címen.
Kapcsolódj be a közvetítésbe! – alkotói támogatás roma fiataloknak Az Emberi Erőforrások Minisztere hátrányos helyzetű (elsősorban roma) fiatalok számára, média témában alkotói támogatásra pályázati felhívást tesz közzé. Pályázati cél: Az alkotói támogatás célja, hogy hátrányos helyzetű/roma fiatalok ismeretet szerezzenek a média világában, hozzájárulva ezzel a fiatal, leendő roma értelmiségi személyes és szakmai fejlődéséhez, az identitásuk megerősítéséhez. Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette. Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás. Támogatás forrása: a Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet. Felhívjuk pályázóink figyelmét: – A média világának megismertetését az MTVA – Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap a budapesti székhelyén biztosítja. – Az alkotói időszak alatt a támogatásban részesített pályázó köteles együttműködni az MTVA-val a gyakorlat megszerzése céljából, továbbá köteles az MTVA által meghatározott időben és gyakorisággal (hetente 4 alkalommal, alkalmanként 10 órában) a gyakorlat helyszínén megjelenni. – A támogatás folyósítása – időarányosan – havi rendszerességgel történik. – Az MTVA a támogatott gyakorlaton való rendszeres részvételéről háromhavonta igazolást állít ki az NKA Igazgatósága része. Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 48 000 000 Ft a miniszteri keretből. Igényelhető támogatás: 200 000 Ft/fő/hónap, maximum 2 400 000 Ft Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100% Altéma kódszáma: 4902/65
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/50. szám Pályázók köre: Pályázatot nyújthat be – 18 és 30 év közötti, – legalább középfokú végzettséggel rendelkező magánszemély A pályázónak a fentiek mellett a pályázat benyújtásakor az alábbi feltételeknek is meg kell felelnie: – magyar állampolgárság, – magyarországi lakóhely, – büntetlen előélet, – hátrányos helyzetű vagy a családban (egy háztartásban élők) az egy főre jutó havi jövedelem összege nem éri el a minimálbér 50%-át, – roma származás előnyt jelent. Pályázat benyújtására nem jogosult: Nem pályázhat az, aki központi költségvetési forrásból egyéb ösztöndíjban/alkotói támogatásban (az NKA alkotói támogatása, illetve az NKA más, ösztöndíj jellegű támogatási formái is ide tartoznak) részesül a támogatási időszak alatt. Jelen támogatásban évente maximum 20 fő részesülhet. Pályázati cél megvalósításának időtartama: 2016. március 1.-2017. február 28. Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 78. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására. A támogatási időszak első három hónapjára esedékes támogatás összege havonta támogatási előlegként kerül átutalásra a támogatott részére. A további támogatási részletek kiutalását az NKA Igazgatósága az MTVA által kiadott igazolást követően kezdeményezi. Az Igazolásnak tartalmaznia kell a támogatott médiagyakorlaton való rendszeres részvételét. Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen 2000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27% áfát, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA-portálon a Pályáztatás/Miniszteri pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően. A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre! Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kiíró nem írja elő.
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/50. szám Támogatás az alábbi kiadási jogcímre igényelhető: – alkotói támogatás A jogcímet a pályázati adatlap költségkalkulációjában a 4. pont 4.1.1. személyi jellegű költségek sorában kell feltüntetni, az összeg járulékokat nem tartalmazhat. Más jogcímre támogatás nem igényelhető. Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek: 1. a pályázó eddigi szakmai munkásságát bemutató portfólió, 2. motivációs levél, 3. középfokú végzettséget igazoló bizonyítvány, 4. igazolás médiaismeretről/a médiában eltöltött gyakorlatról, amely az elbírálásánál előnyt jelent, 5. idegennyelv-tudást igazoló dokumentum (pl. nyelvvizsga bizonyítvány, középiskolai bizonyítvány), amely az elbírálásánál előnyt jelent, 6. erkölcsi bizonyítvány, 7. hátrányos helyzet vagy az egy főre jutó jövedelem igazolására szolgáló dokumentum, 8. egyéb dokumentum (pl. önkéntes nyilatkozat roma származásról), 9. nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata, 10. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza). Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet). Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns stb.). Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges. A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA-portál Pályáztatás/Miniszteri pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból.
11 A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni: Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatók-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja! Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB. Nevezési díj megfizetésének rendje: A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 10032000-01425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni. Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A......... N.........) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot. Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA-portálon a Pályáztatás/Miniszteri pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat. Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA-portálon a Pályáztatás/Miniszteri pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban. Elbírálás szempontjai: – pályázó szakmai alkalmassága (médiában szerzett eddigi ismerete), – a pályázó céljai, motivációs levelének tartalma Pályázat elbírálásánál előnyt jelent: – társalgási szintű, idegen nyelvtudás, – legalább alapfokú médiaismeret és/vagy legalább egy hónapos médiagyakorlat, – roma származás. Elszámolásra vonatkozó előírások: Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKAportál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be.
12 Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1 MB, szakmai beszámoló esetében 10 MB. Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell: – a pályázati program megvalósulásáról szóló maximum 3 oldal terjedelmű szöveges összefoglalót, – az alkotói támogatás ideje alatt a médiumoknál szerzett tapasztalatok alapján készült szakmai anyagokat (interjúk, riportok, hang- és képfelvételek stb.) postai úton, digitális adathordozón az NKA Igazgatósága postacímére. Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell: Lebonyolítói igénybevétele nélküli pályázat esetében: – a támogatott által feltöltött nyilatkozatot arról, hogy az alkotói támogatást mely adóévek személyi jövedelemadó bevallásaiban szerepelteti. Lebonyolítóval rendelkező pályázat esetében: – a támogatott által feltöltött nyilatkozatot arról, hogy az alkotói támogatást adóévek személyi jövedelemadó bevallásaiban szerepelteti, továbbá feltöltve azokat a pénzügyi bizonylatokat, amelyek igazolják, hogy a Lebonyolító a Támogatott részére átadta a támogatási összeget. TÁJÉKOZTATÁS A következőkről tájékoztatjuk Pályázóinkat: Pályázatának benyújtása alkalmával az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkoznia kell az összeférhetetlenségről. A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező. Ennek nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után. A pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek. A pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által meghatározott – http://www.kozpenzpalyazat.gov.hu – központi portálon. A támogatásban részesülő kedvezményezettek összhangban az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelettel a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény, az annak végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V. 9.) NKÖM rendelet alapján támogatásban részesülnek. Tájékoztatjuk, hogy a támogatási igény jogosságát, a költségvetési támogatás és a saját forrás felhasználását jogszabályban és a támogatási szerződésben meghatározott szervek ellenőrizhetik. A támogatás felhasználásával kapcsolatos
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/50. szám ellenőrzés-tűrési és adatszolgáltatási kötelezettségére vonatkozó további szabályokat az államháztartásról szóló törvény (Áht.) 54. §-a, továbbá az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló Korm. rendelet (Ávr.) 100. §-a tartalmazza. Felhívjuk továbbá figyelmét, hogy az Igazgatóság az Alap terhére juttatott támogatásokra vonatkozó döntéseket folyamatosan nyilvánosságra hozza a Nemzeti Kulturális Alapról szóló törvény (NKAtv.) 9. § (8) bekezdése, az Áht. 54/A-C. §-a, továbbá az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény (Infotv.) 1. sz. mellékletének III. pontja szerint. Felhívjuk pályázóink figyelmét Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) több helyen érinti a pályáztatás eljárási rendjét: – a 69. § (1) bekezdés e) pontja alapján a benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell: a működési célú költségvetési támogatások kivételével – a költségvetési támogatásból megvalósítani tervezett tevékenységek, feladatok, beszerzések ismertetését, azok tervezett hatásait, összefüggéseit a pályázati felhívásban megjelölt pályázati céllal, valamint az ezekhez kapcsolódó részletes költségtervet, szükség szerint költség-haszon elemzést, megvalósíthatósági tanulmányt. – a 70. § (3) bekezdés alapján: ha a pályázó a befogadott pályázatot hibásan, hiányosan nyújtotta be, azonban a pályázati kiírás lehetőséget nyújt a hiány pótlására, a pályázat kijavítására egy alkalommal van lehetőség. Ha a pályázó a hiánypótlást hiányosan, hibásan vagy nem teljesíti a felszólításban meghatározott határidőn belül úgy a pályázat további vizsgálat nélkül elutasítható. – a 84. § (2) bekezdése részletesen tartalmazza a jogosulatlanul igénybevett támogatás visszafizetésének elvárt biztosítékait. Az államháztartásról szóló törvény 50/A. §-a alapján a visszafizetési kötelezettséggel nyújtott költségvetési támogatás visszafizetésének biztosítása, valamint a támogatás visszavonása, a támogatási szerződés felmondása, vagy az attól történő elállás esetén a visszafizetendő költségvetési támogatás visszakövetelése céljából a támogatási szerződésben megfelelő biztosítékot kell kikötni. Amennyiben visszafizetési kötelezettség kerül előírásra, úgy biztosíték a költségvetési támogatás összegét meghaladó biztosítéki értékig kérhető, figyelemmel a kamat, kötbér és késedelmi pótlék előírásokra is. A biztosíték a támogatási szerződés mellékletét képező felhatalmazás beszedési megbízás teljesítésére.
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/50. szám – a 86. § (1) bekezdése alapján: A költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy ha előírásra került – a részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor. – a 87. § (1) bekezdése alapján a költségvetési támogatás a beszámoló vagy részbeszámoló elfogadását megelőzően is folyósítható, azaz támogatási előleg nyújtható. – 92. § (1) bekezdése szerint a kedvezményezett a támogatott tevékenységről és a támogatott tevékenység megvalósításával kapcsolatban felmerült valamennyi költségről a támogatási szerződésben rögzített határidőig készíti el a beszámolóját. – 94. § (2) bekezdése szerint a részbeszámoló, beszámoló határidejének elmulasztása vagy nem megfelelő teljesítése esetén az NKA Igazgatósága írásban, határidő tűzésével felszólítja a kedvezményezettet a kötelezettsége teljesítésére vagy a hiányok pótlására. Az NKA Igazgatósága saját hatáskörben dönt a hiánypótlás lehetőségének biztosításáról. – 95. § (2) bekezdése alapján, a támogatási szerződés módosítása nem irányulhat a támogatott tevékenység eredeti céljának megváltoztatására. – 97. § (4)-(5) bekezdése alapján, ha a támogatott tevékenység összköltsége csökken a tervezetthez képest, a költségvetési támogatás összegét az összköltség csökkenésének arányában csökkenteni kell, több forrás esetén az eredeti arányoknak megfelelően. A támogatott tevékenység összköltségét a költségtervben meghatározott egyes költségnemek arányában kell csökkenteni. E rendelkezéstől a támogatási szerződésben a felek eltérhetnek. Nem kell alkalmazni a fenti szabályt, ha az adott támogatott tevékenységhez biztosított valamennyi költségvetési támogatás összege a hárommillió forintot nem éri el, nem haladja meg a támogatott tevékenység összköltségét és nem ütközik az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatási szabályokba. A támogatott a támogatást csak a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre használhatja fel, a szerződésben rögzített finanszírozási ütemterv szerint. A támogatott téma/program utólagos ellenőrzése esetén a teljes tényleges megvalósítási költségeket a szervezet saját – programra történt elkülönített – könyvelési kimutatása alapján igazolni kell. Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a regisztrációban megadott név, székhely/cím, képviselő személye, adószám, bankszámlaszám, gazdálkodási forma
13 és egyéb adatok változásait a regisztráció módosításával haladéktalanul kezdeményeznie kell. A pályázó ellen indult csőd-, felszámolási és végelszámolási eljárást – 8 napon belül – köteles az Igazgatóságnak bejelenteni. Pályázati adatlapot kitölteni az NKA-portál Pályáztatás/Miniszteri pályázatok menüpontjában szereplő adott Pályázat/Adatlap kitöltése linkre kattintva lehet. Minta pályázati adatlap az NKA-portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok menüpont alatt található. Ez az adatlap tájékoztatásra szolgál, pályázatként benyújtani nem lehet. A pályázattal kapcsolatos hiánypótlás lehetőségét és feltételeit az NKA Ügyrendje szabályozza, amely megtalálható az NKA-portál Jogi háttér menüpont alatt. Pályázatot benyújtani az NKA portálján keresztül 2016. január 6-án, éjfélig lehet. A pályázat sikeres benyújtásának visszaigazolására a rendszer által generált automatikus levelet küldünk a regisztráció során megadott e-mail címre. Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy pályázatot online benyújtani csak regisztrált felhasználók tudnak! Amennyiben még nem regisztrált, úgy azt megteheti az NKA-portál Regisztráció menüpontja alatt. Regisztráció végrehajtása után pályázat már benyújtható, de a regisztráció véglegesítéshez a kapcsolódó jogi dokumentációkat postai úton el kell juttatnia az NKA Igazgatósága részére. Amennyiben a jogi dokumentációk nem érkeznek meg, vagy eltérnek a regisztráció során feltöltött dokumentációktól, vagy a jogi dokumentációt hibásan tölti fel, úgy a benyújtott pályázat érvénytelenítésre kerül. Lebonyolító igénybevétele esetén az azonosítását biztosító – az Alap portálján, az ott meghatározott feltételeknek megfelelően történő – előzetes regisztráció kötelező. Javasoljuk, hogy regisztrációját az első beadandó pályázat benyújtási határidejét megelőzően, minimum 5 munkanappal korábban kezdje meg. A határidőn túl nincs lehetősége pályázatot benyújtani. Pályázattal kapcsolatban felvilágosítást telefonon a (36-1) 327-4371-es, (361) 327-4444-es számokon kaphatnak. A pályázatok elbírálása legkésőbb a benyújtási határidőt követő 70 napon belül történik. A döntésről a pályázók a döntést követő legkésőbb 20 napon belül az NKA-portál Felhasználói fiók menüpontján keresztül értesítést kapnak. A döntés az NKA-portálon is közzétételre kerül. A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs.
14 Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet értelmében a hazai forrás terhére finanszírozott, pályázati úton biztosított költségvetési támogatás esetén a költségvetési támogatás államháztartáson kívüli igénylője vagy kedvezményezettje kifogást nyújthat be, ha a pályázati eljárásra, a támogatási döntés meghozatalára, a támogatási szerződések megkötésére, a költségvetési támogatás folyósítására, visszakövetelésére vonatkozó eljárás – álláspontja szerint – jogszabálysértő, a pályázati kiírásba vagy a támogatási szerződésbe ütközik. A támogatott pályázatok megvalósítására az NKA Igazgatósága a támogatottakkal támogatási szerződést köt. A támogatási szerződés megkötésének feltétele, hogy a támogatott a támogatási szerződés megkötéséhez előírt jogszabályi feltételeknek megfeleljen. Az Ávr. 81. §-a részletesen tartalmazza azokat a feltételeket, amely esetekben nem köthető támogatási szerződés.
Képzőművészeti ösztöndíj Képzőművészeti ösztöndíj támogatására a Római Magyar Akadémia közreműködésével Az Emberi Erőforrások Minisztere a Római Iskola hagyományának fenntartása érdekében a Római Magyar Akadémia képzőművészeti ösztöndíját újraalapította és a miniszteri keret terhére pályázati felhívást tesz közzé. Pályázati cél: A magyar képzőművészek számára Rómában lehetőséget biztosítani a szakmai tájékozódásra, a galériák, gyűjtemények és múzeumok megismerésére, szakmai kapcsolatok teremtésére, annak érdekében, hogy Róma és az itáliai kultúra nyújtotta inspiráció elősegítse az ösztöndíjas művészetének továbbgazdagodását. Pályázati feltételek: a pályázó az NKA portálján a regisztrációt megtette. Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás. Támogatás forrása: a Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló törvény LXVII. Nemzeti Kulturális Alap fejezet. Rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 6 000 000 Ft a miniszteri keretből. Igényelhető támogatás: 30 napos ösztöndíj (alkotói támogatás) esetén maximum 656 000 Ft/fő, 60 napos ösztöndíj (alkotói támogatás) esetén maximum 833 000 Ft/fő, amelyet, a pályázatkiíró a pályázók számára forintban folyósít, a támogatottakkal kötött szerződés alapján. A megítélt támogatásból szállásdíj fizetendő a Ró-
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/50. szám mai Magyar Akadémián. A szállást az Akadémia önköltségi áron biztosítja, amelyet a támogatásban részesülő pályázó köteles igénybe venni. Maximális támogatási intenzitás mértéke: legfeljebb 100% Altéma kódszáma: 4902/64 Pályázók köre: Pályázhatnak hivatásos festőművészek, grafikusművészek, szobrászművészek és intermédia művészek – a korábbi ösztöndíjasok, valamint főiskolai, egyetemi hallgatók, iparművészek, fotóművészek, restaurátorművészek kivételével. Pályázni csak egyedül lehet, alkotócsoportban nem. Nem pályázhat az, aki központi költségvetési forrásból egyéb ösztöndíjban/alkotói támogatásban (az NKA alkotói támogatása, illetve az NKA más, ösztöndíj jellegű támogatási formái is ide tartoznak) részesül a támogatási időszak alatt. Jelen támogatásban évente maximum 9 fő részesülhet. Pályázati cél megvalósításának időtartama: A támogatottakat a Római Magyar Akadémia 2016. június 1. és 2017. május 31. között fogadja. A pályázható időtartam 30 vagy 60 nap, amelyet a Pályázónak a pályázati adatlap 6.1. és 6.2. pontjában kell megjelölnie. Ettől eltérő időtartam a pályázat során nem jelölhető meg. A támogatott időtartam több részletben való eltöltésére nincs mód, ebben az esetben a pályázható időszakban igénybe nem vett támogatás érvényét veszti. Finanszírozás módja: a 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 78. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor, azonban a jogszabály lehetőséget biztosít a beszámoló elfogadása előtt támogatási előleg folyósítására. Nevezési díj összege/mértéke: A pályázó nevezési díj címen 5000 Ft-ot, amely magában foglalja a 27% áfát, köteles befizetni a pályázat benyújtásával egyidejűleg az NKA portálon a Pályáztatás/Miniszteri pályázatok/Pályázati tudnivalók „Nevezési díj” pontban leírt feltételeknek megfelelően. A nevezési díj megfizetésének elmulasztása, illetve az előírtnál alacsonyabb mértékű teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után! A nevezési díj a döntés eredményétől függetlenül nem kerül visszafizetésre! Saját forrás biztosítása: A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kiíró nem írja elő. Támogatás az alábbi kiadási jogcímre igényelhető: – alkotói támogatás
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/50. szám A jogcímet a pályázati adatlap költségkalkulációjában a 4. pont 4.1.1. személyi jellegű költségek sorában kell feltüntetni, az összeg járulékokat nem tartalmazhat. Más jogcímre támogatás nem igényelhető. Pályázati adatlap 7. pontjához feltöltendő mellékletek: 1. pályázati munkaterv, mely a művészi koncepció kifejtését tartalmazza (amelyet a pályázó a pályázat elnyerésével kíván megvalósítani, maximum 1 oldal terjedelemben, magyar és olasz nyelven), 2. a pályázó eddigi szakmai munkásságát bemutató katalógus, portfólió, dia, fotók, 3. idegennyelvtudást igazoló bizonyítvány másolata (nem kötelező melléklet, de értékelésnél előnyt jelenthet), 4. nevezési díj befizetést igazoló postai utalvány vagy a banki átutalási bizonylat másolata, 5. számlavezető pénzintézet igazolása a számlavezetésről (bankszámlakivonat, bankszámlaszerződés is megfelelő, amennyiben a dokumentum a bankszámlaszámot és a pályázó/lebonyolító megnevezését is tartalmazza). Tájékoztatjuk pályázóinkat, hogy a pályázati adatlap 7. pontjához szükséges feltölteni a pályázathoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot „pdf” formátumban (fájlnév: ékezetek nélkül), amelyeket jelen pályázati felhívás előír, illetve azon további dokumentumokat, melyeket a pályázó egyéb mellékletként pályázatához fel kíván tölteni (pl. egyéb melléklet, pénzügyi lebonyolító nyilatkozata). Ha a pályázati felhívásban előírt melléklet nem áll rendelkezésre a pályázat benyújtásakor, vagy az adott pályázathoz nem kíván egyéb mellékletet, lebonyolítói nyilatkozatot csatolni, azt ezen mellékletek legördülő menüből való kiválasztása után az Indoklás elnevezésű mezőben indokolni szükséges (pl. nincs, nem releváns, stb.). Felhívjuk pályázóink figyelmét, amennyiben lebonyolító igénybevételével kerül sor pályázat benyújtására, a lebonyolítói nyilatkozatot a pályázati adatlap 7. pontjában csatolni szükséges. A lebonyolító nyilatkozata minta letölthető az NKA portál Pályáztatás/Miniszteri pályázatok/Lebonyolító nyilatkozata menüpontból. A felhívás által előírt mellékleteket az alábbi módon tudja feltölteni: Az előírt mellékletekből, mellékletenként (!) egy-egy „pdf” fájlt kell készíteni. A feltöltés előtt mindig végezzen ellenőrzést, hogy a „pdf” állományok visszaolvashatóak-e. Amennyiben a dokumentumok olvashatatlanok, az a pályázat érvénytelenségét okozhatja!
15 Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret: 10 MB Nevezési díj megfizetésének rendje: A nevezési díjat banki átutalással (átutalási megbízáson/elektronikus utalással), vagy postai (rózsaszín) csekken kell az NKA Igazgatósága 1003200001425200-00000000 pénzforgalmi jelzőszámú számlára teljesíteni. Az átutalási megbízáson, vagy elektronikus utalással kezdeményezett fizetés esetén a befizetést igazoló bizonylat közleményrovatában kérjük feltüntetni a pályázati adatlap jobb felső sarkában lévő „adatlap-azonosító” (A......... N.........) számot és az altéma kódszámát, továbbá az átutalási megbízás közleményrovatának végétől számított 7. pozícióban a # jelet, valamint az utolsó 5 pozícióban az 1B402 kódot. Kérjük, mielőtt befizetését kezdeményezné, olvassa el figyelmesen az NKA portálon a Pályáztatás/Miniszteri pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban leírtakat. Valamennyi, a nevezési díjra vonatkozó információ megtalálható a részletes tájékoztatóban, az NKA portálon a Pályáztatás/Miniszteri pályázatok/Pályázati tudnivalók menüpontban. Elbírálás szempontjai: – pályázó szakmai alkalmassága (eddigi művészi tevékenysége), – munkatervének kvalitása, – előnyt jelent az idegennyelvtudás. Elszámolásra vonatkozó előírások: Online módon benyújtott pályázat esetében a pályázat elszámolását az NKA portál Felhasználói fiók menüpontba belépve, az adott pályázatnál az Elszámolás benyújtása link alatt nyújthatja be. Szkennelés során törekedjen a legkisebb képfelbontás (állományméret) elérésére. A legnagyobb feltölthető állományméret pénzügyi elszámolás esetében 1MB, szakmai beszámoló esetében 10MB. Támogatott pályázat esetén a szakmai beszámolónak tartalmaznia kell: A pályázati program megvalósulásáról szóló maximum 3 oldal terjedelmű szöveges összefoglalót, amely tartalmazza: – a pályázati program megvalósításáról szóló leírást (30 vagy 60 napos tartózkodás ütemterve, meglátogatott kulturális helyek, kialakított szakmai kapcsolatok ismertetése stb.), – igazolást a Római Magyar Akadémián eltöltött 30 vagy 60 éjszakás szállás igénybevételéről.
16 A támogatott köteles részt venni az Ösztöndíjasok Tárlatán a római tartózkodás után készült, római inspirációkat feldolgozó művel, vagy művekkel. Támogatott pályázat esetén a pénzügyi elszámolásnak tartalmaznia kell: – a Római Magyar Akadémián eltöltött 30 vagy 60 éjszakás szállás igénybevételéről kiállított számla hitelesített másolatát. Lebonyolítói igénybevétele nélküli pályázat esetében: – a támogatott által feltöltött nyilatkozatot arról, hogy az alkotói támogatást mely adóévek személyi jövedelemadó bevallásaiban szerepelteti. Lebonyolítóval rendelkező pályázat esetében: – a támogatott által feltöltött nyilatkozatot arról, hogy az alkotói támogatást, mely adóévek személyi jövedelemadó bevallásaiban szerepelteti, továbbá feltöltve azokat a pénzügyi bizonylatokat, amelyek igazolják, hogy a Lebonyolító a Támogatott részére átadta a támogatási összeget. Felhívjuk figyelmét arra, hogy amennyiben nem tudja hitelt érdemlően (számlával) bizonyítani a Római Magyar Akadémián eltöltött 30 vagy 60 éjszakáról szóló szállás igénybevételét, abban az esetben a szállásköltség (EURO) fel nem használt részét a támogatott köteles visszafizetni a támogatás átutalásának napján érvényes Magyar Nemzeti Bank EURO középárfolyamán a Római Magyar Akadémia által megadott napi szállásdíj figyelembe vételével. TÁJÉKOZTATÁS Jelen pályázati felhívás alapján a kedvezményezett az Európai Bizottság SA.34770 (2012/N-2). számú határozatával meghosszabbított N 357/2007 számú bizottsági határozat rendelkezéseinek megfelelően odaítélt kulturális célú támogatásban részesül. A következőkről tájékoztatjuk Pályázóinkat: Pályázatának benyújtása alkalmával az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény alapján minden pályázat esetében a pályázónak nyilatkoznia kell az összeférhetetlenségről. A „Nyilatkozat” – amelyet a Pályázati adatlap tartalmaz – kitöltése minden pályázat esetén kötelező. Ennek nem teljesítése a pályázat érvénytelenségét vonja maga után. A pályázatban leírt és a pályázati eljárásban keletkező adatok közérdekű adatoknak minősülnek. A pályázat meghatározott adatait közzé kell tennünk a Kormány által meghatározott – http://www.kozpenzpalyazat.gov.hu – központi portálon. A támogatásban részesülő kedvezményezettek összhangban az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelettel a
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/50. szám Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény, az annak végrehajtásául szolgáló 9/2006. (V. 9.) NKÖM rendelet alapján támogatásban részesülnek. Tájékoztatjuk, hogy a támogatási igény jogosságát, a költségvetési támogatás és a saját forrás felhasználását jogszabályban és a támogatási szerződésben meghatározott szervek ellenőrizhetik. A támogatás felhasználásával kapcsolatos ellenőrzés-tűrési és adatszolgáltatási kötelezettségére vonatkozó további szabályokat az államháztartásról szóló törvény (Áht.) 54. §-a, továbbá az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló Korm. rendelet (Ávr.) 100. §-a tartalmazza. Felhívjuk továbbá figyelmét, hogy az Igazgatóság az Alap terhére juttatott támogatásokra vonatkozó döntéseket folyamatosan nyilvánosságra hozza a Nemzeti Kulturális Alapról szóló törvény (NKAtv.) 9. § (8) bekezdése, az Áht. 54/A-C. §-a, továbbá az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény (Infotv.) 1. sz. mellékletének III. pontja szerint. Felhívjuk pályázóink figyelmét Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.) több helyen érinti a pályáztatás eljárási rendjét: – a 69. § (1) bekezdés e) pontja alapján a benyújtott pályázatnak tartalmaznia kell: a működési célú költségvetési támogatások kivételével – a költségvetési támogatásból megvalósítani tervezett tevékenységek, feladatok, beszerzések ismertetését, azok tervezett hatásait, összefüggéseit a pályázati felhívásban megjelölt pályázati céllal, valamint az ezekhez kapcsolódó részletes költségtervet, szükség szerint költség-haszon elemzést, megvalósíthatósági tanulmányt. – a 70. § (3) bekezdés alapján: ha a pályázó a befogadott pályázatot hibásan, hiányosan nyújtotta be, azonban a pályázati kiírás lehetőséget nyújt a hiány pótlására, a pályázat kijavítására egy alkalommal van lehetőség. Ha a pályázó a hiánypótlást hiányosan, hibásan vagy nem teljesíti a felszólításban meghatározott határidőn belül úgy a pályázat további vizsgálat nélkül elutasítható. – a 84. § (2) bekezdése részletesen tartalmazza a jogosulatlanul igénybevett támogatás visszafizetésének elvárt biztosítékait. Az államháztartásról szóló törvény 50/A. §-a alapján a visszafizetési kötelezettséggel nyújtott költségvetési támogatás visszafizetésének biztosítása, valamint a támogatás visszavonása, a támogatási szerződés felmondása, vagy az attól történő elállás esetén a visszafizetendő költségvetési támogatás visszakövetelése céljából a támogatási szerződésben megfelelő biztosítékot kell kikötni.
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/50. szám Amennyiben visszafizetési kötelezettség kerül előírásra, úgy biztosíték a költségvetési támogatás összegét meghaladó biztosítéki értékig kérhető, figyelemmel a kamat, kötbér és késedelmi pótlék előírásokra is. A biztosíték a támogatási szerződés mellékletét képező felhatalmazás beszedési megbízás teljesítésére. – a 86. § (1) bekezdése alapján: A költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló, vagy ha előírásra került – a részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor. – a 87. § (1) bekezdése alapján a költségvetési támogatás a beszámoló vagy részbeszámoló elfogadását megelőzően is folyósítható, azaz támogatási előleg nyújtható. – 92. § (1) bekezdése szerint a kedvezményezett a támogatott tevékenységről és a támogatott tevékenység megvalósításával kapcsolatban felmerült valamennyi költségről a támogatási szerződésben rögzített határidőig készíti el a beszámolóját. – 94. § (2) bekezdése szerint a részbeszámoló, beszámoló határidejének elmulasztása vagy nem megfelelő teljesítése esetén az NKA Igazgatósága írásban, határidő tűzésével felszólítja a kedvezményezettet a kötelezettsége teljesítésére vagy a hiányok pótlására. Az NKA Igazgatósága saját hatáskörben dönt a hiánypótlás lehetőségének biztosításáról. – 95. § (2) bekezdése alapján, a támogatási szerződés módosítása nem irányulhat a támogatott tevékenység eredeti céljának megváltoztatására. – 97. § (4)-(5) bekezdése alapján, ha a támogatott tevékenység összköltsége csökken a tervezetthez képest, a költségvetési támogatás összegét az összköltség csökkenésének arányában csökkenteni kell, több forrás esetén az eredeti arányoknak megfelelően. A támogatott tevékenység összköltségét a költségtervben meghatározott egyes költségnemek arányában kell csökkenteni. E rendelkezéstől a támogatási szerződésben a felek eltérhetnek. Nem kell alkalmazni a fenti szabályt, ha az adott támogatott tevékenységhez biztosított valamennyi költségvetési támogatás összege a hárommillió forintot nem éri el, nem haladja meg a támogatott tevékenység összköltségét és nem ütközik az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatási szabályokba. A támogatott a támogatást csak a támogatási szerződésben meghatározott jogcímekre használhatja fel, a szerződésben rögzített finanszírozási ütemterv szerint.
17 A támogatott téma/program utólagos ellenőrzése esetén a teljes tényleges megvalósítási költségeket a szervezet saját – programra történt elkülönített – könyvelési kimutatása alapján igazolni kell. Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy a regisztrációban megadott név, székhely/cím, képviselő személye, adószám, bankszámlaszám, gazdálkodási forma és egyéb adatok változásait a regisztráció módosításával haladéktalanul kezdeményeznie kell. A pályázó ellen indult csőd-, felszámolási és végelszámolási eljárást – 8 napon belül – köteles az Igazgatóságnak bejelenteni. Pályázati adatlapot kitölteni az NKA portál Pályáztatás/Miniszteri pályázatok menüpontjában szereplő Római Magyar Akadémia – Képzőművészeti ösztöndíj linkre kattintva lehet. Minta pályázati adatlap az NKA portálon a Pályáztatás/Kollégiumi pályázatok menüpont alatt található. Ez az adatlap tájékoztatásra szolgál, pályázatként benyújtani nem lehet. A pályázattal kapcsolatos hiánypótlás lehetőségét és feltételeit az NKA Ügyrendje szabályozza, amely megtalálható az NKA portál Jogi háttér menüpont alatt. Pályázatot benyújtani az NKA portálján keresztül 2016. január 20-án éjfélig lehet. A pályázat sikeres benyújtásának visszaigazolására a rendszer által generált automatikus levelet küldünk a regisztráció során megadott e-mail címre. Felhívjuk Pályázóink figyelmét, hogy pályázatot online benyújtani csak regisztrált felhasználók tudnak! Amennyiben még nem regisztrált, úgy azt megteheti az NKA portál Regisztráció menüpontja alatt. Regisztráció végrehajtása után pályázat már benyújtható, de a regisztráció véglegesítéshez a kapcsolódó jogi dokumentációkat postai úton el kell juttatnia az NKA Igazgatósága részére. Amennyiben a jogi dokumentációk nem érkeznek meg, vagy eltérnek a regisztráció során feltöltött dokumentációktól, vagy a jogi dokumentációt hibásan tölti fel, úgy a benyújtott pályázat érvénytelenítésre kerül. Lebonyolító igénybevétele esetén az azonosítását biztosító – az Alap portálján, az ott meghatározott feltételeknek megfelelően történő – előzetes regisztráció kötelező. Javasoljuk, hogy regisztrációját az első beadandó pályázat benyújtási határidejét megelőzően, minimum 5 munkanappal korábban kezdje meg. A határidőn túl nincs lehetősége pályázatot benyújtani. Pályázattal kapcsolatban felvilágosítást telefonon a (36 1) 327-4371, (36 1) 327-4444 számokon kaphatnak.
18 A pályázatok elbírálása legkésőbb a benyújtási határidőt követő 70 napon belül történik. A döntésről a pályázók a döntést követő legkésőbb 20 napon belül az NKA portál Felhasználói fiók menüpontján keresztül értesítést kapnak. A döntés az NKA portálon is közzétételre kerül. A döntés ellen fellebbezésnek helye nincs. Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet értelmében a hazai forrás terhére finanszírozott, pályázati úton biztosított költségvetési támogatás esetén a költségvetési támogatás államháztartáson kívüli igénylője vagy kedvezményezettje kifogást nyújthat be, ha a pályázati eljárásra, a támogatási döntés meghozatalára, a támogatási szerződések megkötésére, a költségvetési támogatás folyósítására, visszakövetelésére vonatkozó eljárás – álláspontja szerint – jogszabálysértő, a pályázati kiírásba vagy a támogatási szerződésbe ütközik. A Kollégium által támogatott pályázatok megvalósítására az NKA Igazgatósága a támogatottakkal támogatási szerződést köt. A támogatási szerződés megkötésének feltétele, hogy a támogatott a támogatási szerződés megkötéséhez előírt jogszabályi feltételeknek megfeleljen. Az Ávr. 81. §-a részletesen tartalmazza azokat a feltételeket, amely esetekben nem köthető támogatási szerződés.
Alkotóházi ösztöndíj Helsinkibe A helsinki m-cult alkotóházi ösztöndíjat hirdet média- és digitális művészeknek. Alkotóházi ösztöndíjat hirdet média- és digitális művészeknek a helsinki (Finnország) m-cult. Az ösztöndíjra olyan művészek pályázhatnak, akiket érdekel a közösségek bevonása, a közös munka, és akik innovatív módon alkalmazzák a médiát és a digitális technológiákat. A 2016-os ösztöndíjat két hónapra vagy két hétre szólnak. Pályázati határidő: 2016. január 15. Bővebb információ: m-cult; E:
[email protected] I: m-cult.org/call-projects-helsinki-2016
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/50. szám Művészeti ösztöndíj Teheránba A teheráni Kooshk alkotóházi ösztöndíjat hirdet művészeknek, kurátoroknak, kutatóknak, íróknak és filmeseknek. Alkotóházi ösztöndíjat hirdet a teheráni (Irán) Kooshk a 2016. május 1. és 31. közötti időszakra. A programra 40 évnél fiatalabb művészek, kurátorok, kutatók, írók és filmesek pályázhatnak. A részvétel feltétele az angol nyelvtudás. Pályázati határidő: 2016. január 15. Bővebb információ: Kooshk; E:
[email protected] I: http://www.kooshkresidency.com/awards/kooshk-artist-residency-award-kara2016/
Határon túli magyar oktatói ösztöndíj fiataloknak Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Balassi Intézet pályázatot hirdet fiatal határon túli magyar oktatói ösztöndíjra a 2015/2016-os tanévben a szülőföldi felsőoktatási intézmények valamelyikében oktatói tevékenységet folytató román vagy szerb vagy szlovák vagy ukrán állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek számára. A pályázati kiírás tartalmát az Emberi Erőforrás Minisztériuma a Balassi Intézettel együttműködve dolgozta ki, a pályázatot a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet, a Szövetség a Közös Célokért révkomáromi irodája, a Szabadkai CMH Iroda, a Beregszászi Agora Információs Központ és a Balassi Intézet lebonyolítói közreműködésével hirdeti meg. Általános tudnivalók: – Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Balassi Intézet az ösztöndíjjal a határon túli magyar felsőoktatási intézményekben oktató és kutató fiatal, később tudományos fokozattal rendelkező ún. minősített oktatók számának növelését célozza, így segítve a határon túli magyar nyelvű felsőoktatás minőségi fejlesztését. – A pályázat a fejezeti kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról szóló 84/2013. (XII. 30.) EMMI rendeletben (továbbiakban: Rendelet) foglaltak alapján került kiírásra. A Rendeletnek, valamint Magyarország egyéb vonatkozó
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/50. szám jogszabályainak – így különösen az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban Ávr.) és a határon túli költségvetési támogatások sajátos szabályairól szóló 98/2012. (V. 15.) Korm. rendelet – a rendelkezései a pályázati eljárás valamennyi szakaszában alkalmazandók. – A pályázaton elnyerhető ösztöndíj nem visszatérítendő költségvetési támogatás. – A pályázathoz rendelkezésre álló pénzügyi forrás a Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló 2014. évi C. törvény 1. melléklete, XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 20/5/18/1. „Határon túli felsőoktatási feladatok támogatása”, nem feladatfinanszírozási körbe tartozó előirányzat (Áht azonosító: 295 002). Jelen pályázaton rendelkezésre álló pénzügyi forrás összege 40 000 000 forint. – Az ösztöndíjjal és az ösztöndíjazottakkal kapcsolatos adminisztratív feladatokat és a magyarországi kapcsolattartást a Balassi Intézet és a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet, a Szövetség a Közös Célokért révkomáromi irodája, a Szabadkai CMH Iroda, illetve a Beregszászi Agora Információs Központ látja el. A pályázó a pályázaton való részvétellel elfogadja a következőket: – Kizárható az a pályázó, aki az adatlapon valótlan, hamis adatot szolgáltat, ilyen nyilatkozatot tesz a pályázat benyújtásakor, illetve valamely, a pályázat elbírálását érintő valós tényt, adatot elhallgat. – A beérkezett pályázatok feldolgozását, rendszerezését és kiértékelését a pályázati kiírásban meghatározott rangsorolási szabályok alapján a pályázatot a szülőföldön lebonyolító Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet, a Szövetség a Közös Célokért révkomáromi irodája, a Szabadkai CMH Iroda és a Beregszászi Agora Információs Központ végzi. – A pályázatok előértékelését a kiértékelés és a további pályázati információk részben meghatározott szempontok alapján – az adott régió vonatkozásában – a regionális Előértékelő Bizottságok végzik, melyek tagjait és elnökeit a szaktárca kérte fel. A regionális Előértékelő Bizottságok az alábbiak: – Erdélyi Előértékelő Bizottság (elnöke: Dr. Tonk Márton), – Kárpátaljai Előértékelő Bizottság (elnöke: Dr. Orosz Ildikó), – Szlovákiai Előértékelő Bizottság (elnöke: Dr. Szalay György), – Vajdasági Előértékelő Bizottság (elnöke: Dr. Takács Márta). – A beérkezett pályázatok előértékelése alapján a nyertes pályázókra az Előértékelő Bizottságok tesznek előzetes javaslatot az Értékelő Bizottságnak. – Az Előértékelő Bizottság ülését követően a nyertes pályázókra tett előzetes javaslat eredményéről a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet, a Szövetség a
19 Közös Célokért révkomáromi irodája, a Szabadkai CMH Iroda és a Beregszászi Agora Információs Központ a pályázó által megadott e-mail címre értesítést küld a pályázó részére az ülést követő 2 munkanapon belül, illetve az előzetes javaslat eredményéről személyesen a fent felsorolt irodáknál lehet érdeklődni. Az előzetes javaslattal kapcsolatban a pályázó az Értékelő Bizottsághoz nyújthat be észrevételt. Az észrevétel benyújtásának határidejéről és az Értékelő Bizottság ülésének időpontjáról a pályázó szintén a fent felsorolt irodáknál érdeklődhet. – A pályázatok értékelését az Értékelő Bizottság végzi. Az Értékelő Bizottság elnöke: Gyetvai Árpád, az Emberi Erőforrások Minisztériuma PPP-konstrukcióban megvalósult felsőoktatási létesítmények kiváltásával kapcsolatos feladatokért felelős miniszteri biztosa. Az Értékelő Bizottság tagjai: Dr. Szalay György (Szlovákiából); Dr. Orosz Ildikó (Ukrajnából); Dr. Takács Márta (Szerbiából); Dr. Tonk Márton (Romániából); Zsámboki Marcell, a Balassi Intézet oktatási és tudományos igazgatója; Hógenburg Tamás, a Balassi Intézet Márton Áron Szakkollégium igazgatója; Bori István, a Balassi Intézet Hungarológia Tagozatának vezetője és Benked László, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Felsőoktatás-politikai Főosztályának ösztöndíjreferense. – A pályázatokról a döntést az Értékelő Bizottság javaslatának – mely tartalmazza az Értékelő Bizottsághoz benyújtott észrevételeket és azok elbírálását is – figyelembe vételével Dr. Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős államtitkára hozza meg 2016. február 15. napjáig. A pályázat eredményéről szóló írásos értesítés a döntést követően 7 munkanapon belül a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet, a Szövetség a Közös Célokért révkomáromi irodája, a Szabadkai CMH Iroda és a Beregszászi Agora Információs Központ részéről postai feladásra kerül. – A döntéssel szemben fellebbezésnek nincs helye, a pályázó azonban az emberi erőforrások miniszteréhez kifogást nyújthat be, ha a pályázati eljárás, a pályázat befogadása vagy a pályázati döntés jogszabálysértő. A kifogást a pályázónak a kifogásolt intézkedésről vagy mulasztásról való tudomásszerzéstől számított 10 munkanapon, de legkésőbb a kifogásolt intézkedés megtörténtétől vagy a mulasztástól számított 30 munkanapon belül kell benyújtania. A pályázónak a kifogás benyújtásakor az Ávr. 102/D. §-ában meghatározottak szerint kell eljárnia. – Az ösztöndíjat elnyert pályázókkal a Balassi Intézet a döntést követő 30 napon belül személyenként szerződést köt, amely tartalmazza az ösztöndíjazott jogait, valamint az ösztöndíjasnak az ösztöndíjazó felé teljesítendő, az alábbi adatokra (és azok megváltozására) vonatkozó adatszolgáltatási és tájékoztatási kötelezettségeit:
20 – az oktató személyes adatai (név, lakcím, azonosító okmány száma); – idegenrendészeti státuszának változása (különös tekintettel pl. a magyarországi letelepedési engedély megszerzésére ill. magyarországi állandó lakóhely létesítésére); – elérhetőségi címének, egyéb elérhetőségének (pl. e-mail cím) bejelentése, illetve ezen elérhetőségeinek megváltozása. A pályázók pályázatuk benyújtásával hozzájárulnak a pályázati adatlapon szereplő személyes adataiknak a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet, vagy a Szövetség a Közös Célokért révkomáromi irodája, vagy a Szabadkai CMH Iroda, vagy a Beregszászi Agora Információs Központ, illetve az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Balassi Intézet, valamint a fentiekben meghatározott döntéselőkészítő testületek és döntéshozók általi kezeléséhez a döntéshez szükséges ideig – de legfeljebb 2016. március 31. napjáig. A nyertes pályázók pályázatuk benyújtásával továbbá hozzájárulnak a pályázati adatlapon szereplő személyes adatainak a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet, vagy a Szövetség a Közös Célokért révkomáromi irodája, vagy a Szabadkai CMH Iroda, vagy a Beregszászi Agora Információs Központ, illetve az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Balassi Intézet általi, az ösztöndíj folyósításához szükséges kezeléséhez az ösztöndíjas jogviszony időtartama alatt. Az adatszolgáltatási kötelezettség nem teljesítése az ösztöndíjas jogviszony megszűnését vonja maga után. – Az ösztöndíjat elnyerő pályázó részére a Balassi Intézet folyósítja az ösztöndíjat. Az ösztöndíj a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (SZJA) 1. sz. melléklete 4.7. pontja értelmében adómentes. Az ösztöndíjas tudomásul veszi, hogy külföldi illetőségű adóalanynak minősül, és az ösztöndíjszerződésből származó jövedelmét az illetősége szerinti országban a helyi adójogszabályoknak megfelelően – szükség szerint – bejelenteni és az azt terhelő adót befizetni köteles. A megítélt ösztöndíjat az ösztöndíjazó időlegesen felfüggesztheti, vagy véglegesen megszüntetheti, illetve az ösztöndíjas az ösztöndíj, vagy annak egy része visszafizetésére kötelezhető, amennyiben az ösztöndíjas a pályázati kiírásban, az ösztöndíjszerződésben vagy a vonatkozó jogszabályban foglaltakat megszegi. Amennyiben az ösztöndíjast a pályázat kiírói az ösztöndíj – vagy annak egy részének – visszafizetésére kötelezik, akkor az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 53/A. § (2) bekezdése és az Ávr. 98. §-a rendelkezései alapján az ösztöndíjnak a jegybanki alapkamat kétszeresével megnövelt összegét kell visszafizetnie. A kamatszámítás kezdő időpontja a viszszafizetendő ösztöndíj első alkalommal történt folyósításának napja, utolsó napja a visszafizetési kötelezettség teljesítésének napja.
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/50. szám A pályázaton ösztöndíjat nyert hallgatók névsora nyilvános. A pályázó a pályázaton való részvétellel hozzájárul ahhoz, hogy neve az ösztöndíj elnyerése esetén nyilvánosságra kerüljön a http://www.martonaron.hu és a http://www.balassiintezet.hu honlapon. Pályázhat minden olyan, 2015. július 1. napján a 38. életévét be nem töltött – román állampolgárságú, magyar nemzetiségű személy, aki a 2015/2016-os tanévben valamely romániai államilag akkreditált felsőoktatási intézményben az alap-, egységes (osztatlan) és mesterképzési szinteken a gazdasági (közgazdaságtan, pénzügy, könyvelés, gazdasági informatika, kereskedelem, menedzsment, marketing), az informatikai, a műszaki (számítástechnika, vegyészmérnök, építőmérnök, villamosmérnök, anyagmérnök, gépészmérnök, környezetmérnök, rendszermérnök, mérnöki menedzsment, villamosmérnök, élelmiszeripari mérnök, mechatronika, alkalmazott mérnöki tudományok, kertészmérnök, biotechnológiák) az orvos és gyógyszerészeti tudományterületek valamelyikén; vagy – szlovák állampolgárságú, magyar nemzetiségű személy, aki a 2015/2016-os tanévben valamely szlovákiai állami felsőoktatási intézményben; vagy – szerb állampolgárságú, magyar nemzetiségű személy, aki a 2015/2016-os tanévben valamely szerbiai állami felsőoktatási intézményben; vagy – ukrán állampolgárságú, magyar nemzetiségű személy, aki a 2015/2016-os tanévben valamely Ukrajna Kárpátalja Közigazgatási Területen („Zakarpatszka oblaszty”) működő, Ukrajnában III.-VI. szintű akkreditált státuszú felsőoktatási intézményben főállású oktatóként (munkaviszonyban vagy megbízási szerződéssel) dolgozik* és – órarend szerinti oktatói tevékenységet folytat magyar nyelven is, és/vagy – órarenden kívüli rendszeres oktatói tevékenységet (konzultációt, tutoriális vagy szaknyelvi képzést) végez magyar nyelven olyan képzésben (szakon), ahol a tanévben órarend szerint nincs magyar nyelvű oktatás**; és – nem esik a pályázásból kizáró feltételek hatálya alá. * szlovák állampolgárságúak esetén: főállású oktatóként, vagy kutatóként (munkaviszonyban) dolgozik **szlovák állampolgárságúak esetén: órarenden kívüli rendszeres dokumentálható oktatói tevékenységet végez főállású oktatóként vagy kutatóként (konzultációt, tutoriális vagy szaknyelvi képzést) magyar nyelven olyan egyetemen és olyan képzésben (szakon), ahol a tanévben órarend szerint nincs magyar nyelvű oktatás
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/50. szám Figyelem! A pályázaton történő részvételnek nem akadálya a magyar állampolgárság (azaz a kettős állampolgárság) megléte, vagy az arra irányuló kérelem benyújtása! A pályázásból kizáró feltételek: – Nem pályázhatnak a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény hatálya alá nem tartozó személyek. – Nem pályázhatnak a Magyarországon állandó lakcímmel rendelkező személyek. – Nem pályázhatnak azok a személyek, akik a pályázat benyújtásakor még nem vettek részt a doktori (PhD/ DLA vagy azzal egyenértékű) képzésben (azaz beiratkozott doktorandusz hallgatóként még meg sem kezdték a doktori képzést). – Nem pályázhatnak azok a személyek, akik csak a magyarországi felsőoktatási intézmények határon túli kihelyezett képzésében folytatnak a fenti feltéteknek megfelelő oktatási tevékenységet. – Nem pályázhatnak a Magyarországon államilag támogatott doktori képzésben résztvevő személyek. – Nem részesülhetnek ösztöndíjban azok, akik a 2015/2016-os tanév időtartamára az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Balassi Intézet más közös pályázata alapján ún. miniszteri ösztöndíjban vagy a szülőföldi mester (magiszteri, specialista) vagy doktori képzésükre tanulmányi támogatásban részesülnek, valamint más nemzetközi egyezményen alapuló, vagy más magyar állami ösztöndíjban, támogatásban részesülő személyek. További pályázati információk: A pályázaton ösztöndíjban részesíthető oktatók száma legfeljebb 80 fő. Az ösztöndíjasok régiók közötti megoszlására az egyes régiókban beérkezett érvényes pályázatok figyelembe vételével az Értékelő Bizottság tesz javaslatot. Az ösztöndíj a 2015/2016-os tanév 10 hónapjára szól. A támogatás havi összege személyenként 50 000 Ft/hó, azaz ötvenezer forint (összesen 500 000-Ft/tanév, azaz ötszázezer forint a tanév egészére). A regionális Előértékelő Bizottságok a beérkezett és érvényes pályázatokat az előértékelés során az alábbiak alapján rangsorolják: 1. Kiemelt előnyben kell részesíteni azon pályázókat, akik rendelkeznek doktori (PhD/DLA vagy ezzel egyenértékű) tudományos fokozattal (szerb állampolgárságú magyar nemzetiségű jelentkezők esetén elsődlegesen a PhD/DLA vagy ezzel egyenértékű fokozattal rendelkező pályázók részesülnek kiemelt előnyben, másodlagosan a magiszteri fokozattal rendelkező pályázók részesülnek kiemelt előnyben).
21 Ez alapján azon pályázók, akik nem rendelkeznek doktori fokozattal (szerb állampolgárságú magyar nemzetiségű jelentkezők esetén nem rendelkeznek elsődlegesen PhD/DLA, másodlagosan magiszteri fokozattal), csak abban az esetben kaphatnak ösztöndíjat, ha az adott régióban az Értékelő Bizottság által meghatározott regionális ösztöndíjas keretszámot nem töltik fel a doktori fokozattal (szerb állampolgárságú magyar nemzetiségű pályázók esetén elsődlegesen doktori, másodlagosan magiszteri fokozattal) rendelkező pályázók. 2. A pályázók – szükség szerinti – további rangsorolásának szabályairól a regionális Előértékelő Bizottságok egyedi eljárással döntenek – az adott régió magyar közösségi céljainak megfelelően – a következő szempontok figyelembe vételével: – A felsőoktatási képzés (szak) – melyen a pályázó az oktatási tevékenységét végzi – tudományterületi besorolása, illetve szerepe, fontossága a régió magyar értelmiségi utánpótlásának biztosításában; – A magyar nyelven oktatott tantárgy(ak), kurzusok, órarenden kívüli foglalkozások témája, óraszáma, gyakorisága; – A pályázónak a felsőoktatási intézményben betöltött vezető beosztása, egyetemi/főiskolai fokozata (pl. adjunktus, docens stb.), várható tudományos/felsőoktatási előmenetele (pl. mikor szerez tudományos/felsőoktatási fokozatot); – a pályázó tudományos tevékenysége (ide értve a felsőoktatási tankönyv- és jegyzetírást és szerkesztést, más oktatási segédletek elkészítését, a kiemelkedő tudományos publikációkat, a tudományos/kutató intézetekben folytatott munkát stb.); – a pályázónál, mint konzulensnél a 2013/2014-es és a 2014/2015-ös tanévben szakdolgozó és sikeresen diplomát szerzett hallgatók száma; – a pályázó órarenden kívüli oktatási tevékenysége (pl. szakkollégiumban végzett tutoriális munka, a pályázó által az elmúlt két /a 2013/2014-es és a 2014/2015-ös / tanévben a tudományos diákköri konferenciá(k)ra felkészített hallgatók száma és a hallgatóknak az ott elért eredménye stb.); – a pályázó ún. közösségi tevékenysége (pl. felsőoktatási közösségi, hallgatói rendezvények szervezése, részvétel, szerepvállalás oktatás-szakmai és oktatáspolitikai testületekben stb.); – más, a regionális ösztöndíj tanács által fontosnak ítélt szempontok (pl. a regionális ösztöndíj tanács az ülésén az előértékeléshez értékelési pontrendszert fogadhat el stb.).
22 A pályázat benyújtásának határideje és módja: Az elektronikus adatlap a http://sao.bbi.hu felületen keresztüli internetes beküldési határideje 2016. január 11., éjjel 24.00 óra (közép-európai /magyarországi/ idő /CET/ szerint). Az elektronikusan már benyújtott adatlap kinyomtatott és aláírt formájának és papír alapú kötelezően csatolandó mellékletek postai beérkezésének és személyes benyújtásának határideje: 2016. január 12., helyi idő szerint 15.00 óra. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a határidő minden esetben a beérkezés időpontját jelenti, valamint arra, hogy a pályázat benyújtásával kapcsolatban hiánypótlásra nincs lehetőség! A határidő után beérkezett, ill. a formailag hibás és hiányosan benyújtott pályázatokat a lebonyolító, valamint a pályázatokat elbíráló Értékelő Bizottság nem veszi figyelembe, azok érdemi elbírálás nélkül kizárásra kerülnek! A beadás menete: A pályázat csak akkor érvényes, ha a pályázó pályázatát az elektronikus adatlap kitöltése végeztével beküldi az elektronikus Ügyfélkapu felületen keresztül, majd a PDF file-t kinyomtatva, azt saját kezűleg aláírva postai úton vagy személyesen határidőre beérkezteti a régiójának megfelelő irodába a kötelezően csatolandó papír alapú mellékletekkel együtt. Elektronikus beadás a Balassi Intézet elektronikus ÜGYFÉLKAPU felületén keresztül: http://sao.bbi.hu. Az adatlap beküldését követően a rendszer a pályázó adatait tartalmazó PDF típusú dokumentumot készít, melyet a pályázó az ügyfélkapu felületén a nyomtatványai között talál. *Fontos! A pályázók a http://sao.bbi.hu ügyfélkapu és pályázatkezelő felületre egy előzetes egyszerű regisztrációt követően tudnak belépni, melyhez a belépési adatokat/jelszavakat a regisztrációkor megadott e-mail címre automatikusan küldi ki a rendszer. A Balassi Intézettel korábban már kapcsolatba került hallgatók régi adataikkal (BI MÁSZ Neptun kód) is be tudnak majd lépni, nem szükséges újra regisztrálni. Csak a regisztrációt követő első belépés (ill. Neptun kódos belépés) után tudják a megfelelő pályázati kategóriához tartozó pályázat elektronikus adatlapját kitölteni és elektronikus pályázati jelentkezésüket benyújtani. Felmerülő probléma esetén forduljanak a megadott elérhetőségek valamelyikéhez! Az elektronikus beadást követően a pályázatot személyesen vagy postai úton kell benyújtani.
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/50. szám A kötelezően benyújtandó mellékletek jegyzéke megtalálható jelen kiírás csatolandó mellékeltek részében. Ezen kívül a pályázó beadhat még további, a pályázati elbírálási folyamatban a pályázó eredményeit, tevékenységét alátámasztó dokumentumokat (ld. jelen pályázati kiírás csatolható mellékletek jegyzéke). A beadáshoz szükséges további részletes információk a http://www.martonaron.hu honlapon megtalálhatók (ld. a pályázathoz és régióhoz tartozó Lépésről lépésre c. leírás). A pályázatokat személyesen vagy – ajánlott küldeményként – postai úton kérjük eljuttatni az alábbi, a pályázó állampolgárságának megfelelő* címre: Figyelem! A mellékletek leadása előtt szükséges az elektronikus pályázat benyújtása az Ügyfélkapu felületen keresztül! Romániában Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet Románia, 400084 Kolozsvár, Farkas/Mihail Kogălniceanu u. 4/9. Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy az iroda 2015. december 24-27. és 2015. december 31 – 2016. január 3. között zárva tart! Szlovákiában: Združenie za spoločné ciele – Szövetség a Közös Célokért 945 01 Révkomárom, Kossuth tér 3. 945 01 Komárno, Nám. Kossutha 3. Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy az iroda 2015. december 24 – 2016. január 3. között zárva tart! Az iroda 2016. január 4-től kezdődő nyitvatartásáról érdeklődjenek az iroda megadott telefon vagy e-mailes elérhetőségein. Szerbiában: Szabadkai CMH Iroda – Concordia Minoritatis Hungaricae Szerbia, 24000 Szabadka, Ptuji utca 1. Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy az iroda 2015. december 24-27. és 2015. december 31 – 2016. január 3. valamint 2016. január 7-én zárva tart! A munkanapok munkarendjét a http://www.cmh.org.rs honlapon találják. Ukrajnában: „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány, Agora Információs Központ Cím: Beregszász, Kossuth tér 6., Pf. 33. (főbejárat, 108. terem) Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy az iroda 2015. december 24 – 2016. január 10. között zárva tart! A munkanapokon az iroda 8-16 óra között tart nyitva.
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/50. szám *A romániai (erdélyi) pályázóknak a romániai, a szlovákiai (felvidéki) pályázóknak a szlovákiai, a szerbiai (vajdasági) pályázóknak a szerbiai, az ukrajnai (kárpátaljai) pályázóknak az ukrajnai címre kell benyújtaniuk a papír alapú pályázatukat! Az érdeklődők régiónak megfelelően az alábbi címen és telefonszámon kaphatnak további részletes felvilágosítást az ösztöndíjpályázatról, a pályázati jelentkezésről: Romániában Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet 400084 Kolozsvár (Cluj-Napoca), Farkas/Mihail Kogălniceanu u. 4/9. Tel.: +40-264-430611, +40-753-094945 E-mail:
[email protected] web: http://www.kmei.ro Szlovákiában: Szövetség a Közös Célokért révkomáromi irodája 945 01 Révkomárom (Komárno), Kossuth tér 3. – Nám. Kossutha 3. Tel.: +421-908-116-931 E-mail:
[email protected] web: http://www.szakc.sk Szerbiában (Vajdaságban): Szabadkai CMH Iroda – Concordia Minoritatis Hungaricae Szerbia, 24000 Szabadka, Ptuji utca 1. Tel.: +381-24-670-031; Fax: +381-24-41-50-367 E-mail:
[email protected] web:http://www.cmh.org.rs Ukrajnában (Kárpátalján): „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány, Agora Információs Központ Cím: Beregszász, Kossuth tér 6., Pf. 33. (főbejárat, 108. terem) Tel.: 00 380-31-41-243-43/ 153 mellék Fax: 00 380-31-41-234-62 E-mail:
[email protected] web: http://www.genius-ja.uz.ua
23 Fodó Sándor díj – kárpátaljai magyarság érdekében végzett közösségi szervező munkáért A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség meghirdeti a Fodó Sándor díjat. A pályázaton azok a magyarság érdekében jelentős közösségi szervező munkát kifejtő, – kárpátaljai felsőoktatási intézményekben tanuló diákok, – oktatási intézmények dolgozói, – egészségügyi dolgozók, – egyházi személyek vehetnek részt, akik Fodó Sándor szellemi hagyatékának méltó örökösei. A pályázatok kategóriánként nyújthatók be. A benyújtás határideje: 2015. december 21. A pályázatokat a KMKSZ központi vagy középszintű irodáiba lehet benyújtani (a diákok esetében a megfelelő űrlapon, a többiek esetében szabad formában). A díjra javasolt személynek két ajánlással kell rendelkeznie. További információ a KMKSZ központi irodájában (Ungvár, Pravoszláv part 5.), valamint a középszintű szervezetek irodáiban kapható. http://kmksz.com.ua/2015/12/02/fodo-sandor-dij-palyazati-felhivas/
In Between? – jelentkezés európai szolidaritási projektre Az „In Between? Lokális történelmek nyomában Európa határvidékein” elnevezésű projekt az európai fiatalokat arra buzdítja, hogy a XX. század történelmét az események átélőivel folytatott beszélgetéseken keresztül ismerjék meg. A jelentkezés határideje 2016. február 5. A jelentős magyar kisebbséggel rendelkező Erdély és Dél-Szlovákia, az Ukrajna és Románia között elterülő Bukovina, valamint a lengyel-német határ mentén húzódó Lubusföld lesznek az Emlékezet és Szolidaritás Európai Hálózata új projektjének első helyszínei.
24 A projekt keretében néhány fős, fiatalokból álló csoportok indulnak útnak Európa legérdekesebb határvidéki régióiba, hogy a helyiekkel való találkozások során rendszerezzék a családi archívumokat és rögzítsék a visszaemlékezéseket. A tanulmányi kirándulás megkezdése előtt a kiválasztott jelentkezők avatott szakemberek vezetésével a legújabb kori történelemről, az oral historyról, a kulturális antropológiáról és a digitalizálásról szóló műhelyfoglalkozásokon vesznek részt Varsóban. A fiatalok megismerkednek az interjúkészítés, valamint az emléktárgyak és dokumentumok digitalizálásának titkaival, illetve ismereteket szereznek a meglátogatandó régiók történelméről és egyéni sajátosságairól is. Ezt követően a projekt résztvevői ötfős csoportokra osztva határvidéki településekre látogatnak el, ahol hét napot fognak eltölteni. Miközben helyi, személyes történeteket keresnek, a fiatalok a gyakorlatban is megismerkednek a múlt kutatásának és dokumentálásának eszközeivel, módszereivel. Fotókon, beszkennelt anyagokon, hang- és videofelvételeken gyűjtik a fényképeket, leveleket, dokumentumokat és a mindennapi életről tanúskodó más emlékeket. Az összegyűjtött dokumentációs anyag lesz a témája a projektet összegző konferenciának is, amelyre 2016 decemberében, szintén Varsóban kerül sor kulturális antropológusok, történészek és oral historyval foglalkozó kutatók részvételével. A szervezők húsz olyan 18-25 éves fiatalt keresnek, akik szívesen kipróbálnák magukat az emlékezet kutatásának területén. A projektre a http://inbetween.enrs.eu/application/ címen elérhető jelentkezési lap kitöltésével lehet jelentkezni, melyet legkésőbb 2016. február 5-ig kell visszaküldeni. A jelentkezések elbírálásakor elsősorban a jelentkezők motivációját, nyitottságát és együttműködési készségüket veszik figyelembe. A projektben való részvétel – leszámítva a Varsóba utazás és a biztosítás költségeit – díjmentes. A részvétel feltétele az angol nyelv ismerete. További információ és jelentkezési lap: http://enrs.eu/inbetween Jelentkezési határidő: 2016. 02. 05. Szervező: Emlékezet és Szolidaritás Európai Hálózata A projekt regionális partnerei: a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem, a besztercebányai Bél Mátyás Egyetem, Jurij Fedkovics Csernyivci Nemzeti Egyetem, Zielona Górai Egyetem A projekt helyi partnerei: Lubusföld Múzeuma, Marta Wiecka Alapítvány Az Emlékezet és Szolidaritás Európai Hálózata (ENRS) egy olyan nemzetközi vállalkozás, melynek célja a XX. századi Európa történelmének kutatása, dokumentálása, népszerűsítése, valamint az arra való emlékeztetés, különös tekintettel a diktatúrákra, a háborúkra és az elnyomással szemben álló társadalomra.
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/50. szám A Hálózat tagja Magyarország, Lengyelország, Németország, Szlovákia és Románia, megfigyelői státusszal rendelkezik Ausztria, Csehország és Albánia. További információ: http://enrs.eu/, illetve https://www.facebook.com/enrs.eu. Sajtóinformáció: Danyi Gábor, e-mail:
[email protected], tel.: +48 22 521 05 86 A projekt az Európai Unió társfinanszírozásában az „Európa a polgárokért” program keretein belül valósul meg.
Informatikai eszközök rászorultságon alapuló biztosítása Nyíregyháza városban és a Nyíregyházi járásban élő állampolgárok részére Magyarország Kormánya 2014 tavaszán határozott a Digitális Nemzet Fejlesztési Program (a továbbiakban: Digitális Magyarország) megvalósításáról. A társadalmi és gazdasági felzárkóztatást célzó kezdeményezés alapvető céljai a következők: – a digitális felzárkózás fellendítése, – az informatikai eszközök használatának társadalmi kiszélesítése, – az informatikai eszközökben rejlő lehetőségek és előnyök felismerése, – a digitálisan rászoruló személyek egyéni versenyképességének növelése, – a társadalmi különbségek csökkentése. A kezdeményezés sikere érdekében a Digitális Magyarország országos szintű elterjesztését megelőzően a Kormány szükségesnek tartotta egy olyan település-központú alprogram megvalósítását, amely rövidtávon képes modellezni a program megvalósíthatóságát. Az alprogram helyszínéül Nyíregyháza város és a Nyíregyházi járás került megjelölésre. Az alprogram részeként és a Digitális Magyarország Digitális kompetencia pillérének keretében az eszközök biztosítása útján – a pályázó digitális írástudásának szintjét figyelembe véve – felnőttképzési program megvalósítására is sor kerül. A pályázat keretében közel 5000 db notebook és tablet térítésmentes használatbavételére nyílik lehetőség.
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/50. szám A pályázatban azon személyek vehetnek részt, akik az alábbi települések valamelyikén bejelentett állandó lakcímmel vagy tartózkodási hellyel rendelkeznek 2015. szeptember 1-je óta: Nyíregyháza, Apagy, Kálmánháza, Kótaj, Nagycserkesz, Napkor, Nyírpazony, Nyírtelek, Nyírtura, Rakamaz, Sényő, Szabolcs, Timár, Tiszanagyfalu, Újfehértó. Pályázók köre: – nagycsaládosok; – gyermekét egyedül nevelő szülők; – megváltozott munkaképességű személyek, fogyatékkal élők; – nyilvántartott álláskeresők, közfoglalkoztatási programban részt vevők; – 45 év feletti munkavállalók; – aktív idősek Az aktív idős célcsoportba tartozó pályázó jelen felhívás értelmében csak tablet, míg a többi célcsoport – a nagycsaládos célcsoport kivételével – csak notebook elnyerésére jogosult. Főszabály szerint egy háztartás egy eszközt nyerhet, kivétel csak azon nagycsaládos pályázók esetén lehetséges, akiknek a háztartásában él másik, rászorultsági célcsoportba tartozó személy is. Ez esetben az egyik eszköz notebook, a másik tablet. Egy háztartás csak egy pályázati adatlapot nyújthat be, amelyen több rászorultsági célcsoportba tartozó személy is jelezheti pályázaton való részvételi szándékát. A pályázat további általános feltételei közt szerepel a magyar állampolgárság és a büntetlen előélet. Ezen felül a háztartás egy főre jutó havi jövedelme nem haladhatja meg a nettó 98 000 Ft-ot (egyedül élők esetében a 140 000 Ftot), valamint a háztartás nem rendelkezhet közüzemi tartozással. A nyertes pályázók vállalják, hogy kötelező képzésben vesznek részt, illetve ezzel párhuzamosan internet-szolgáltatással rendelkeznek. A pályázat 2015. november 16-tól adható le. A benyújtás határideje: 2015. december 30. 19.00 Az egyes célcsoportokra vonatkozó feltételeket, az azokat alátámasztó dokumentumok listáját, a részletes határidőket, a benyújtás módját, valamint a pályázati eljárás további részleteit a hamarosan megjelenő Pályázati kiírás és útmutató tartalmazza. További információ: emagyarorszag.hu/nyiregyhaza Tel.: 06 80 512 512 (ingyenesen hívható zöld szám), E-mail:
[email protected] A Pályázati Programiroda címe: 4400 Nyíregyháza, Luther utca 3. http://emagyarorszag.hu/nyiregyhaza/
25 KórházSuli – tartalomfejlesztés 1. A pályázat témája Az Enabler Kft mint az e-StudyGroup fenntartója a Telenor támogatásával tartalomfejlesztési pályázatot ír ki középiskolás és egyetemi diákok számára. A pályázat során létrejött digitális tananyagok a Kórházsuli program keretében kerülnek felhasználásra. A pályázók az e-StudyGroup keretrendszerében fejlesztenek digitális tananyagot bármely, általuk választott, és mások által azt megelőzően le nem fedett általános- vagy középiskolai tananyagból, vagy egy általuk választott bármilyen témában, amelynek nem kell kötődnie a NAT-hoz (pl. a pályázat tartalma lehet a ’Második világháború’ – történelem, 12. évfolyam, de ugyanúgy elfogadható egy tananyag, amely a Nascar autóverseny történetét dolgozza fel) . A pályázat célja, hogy szélesítse és színesítse az önkéntes KórházSuli programban elérhető digitális oktatási anyagok körét, amelyek segítséget nyújtanak – többek közt – a KórházSuli programban résztvevő Kórházpedagógusok munkájában, a tartós korházi ellátásra szoruló gyerekek oktatásában. 2. Díjazás A pályázaton középiskolás és egyetemista kategóriákban hirdetünk nyerteseket. A díjazott pályaművek készítői (a fejlesztőcsapatok tagjai) fejenként egy , 2016. decemberéig érvényes TELENOR Hipernet Active mobilnet csomagot és háromezer forint értékben Telenor ajándékcsomagot kapnak. A tarifacsomag használatának a feltétele, hogy a díjazott alkalmas legyen az adott tarifacsomagra vonatkozó előfizetési szerződés megkötésére a Telenor által alkalmazott feltételrendszer szerint és az előfizetési szerződést meg is kösse. A nyeremények utáni adóterheket a nyereményt felajánló Telenor Magyarország Zrt. viseli. A nyeremény kizárólag a díjazott pályamunkákat beadó pályázókat illet, a nyeremények másra át nem ruházhatók, pénzre át nem váltható. 3. Határidők Jelentkezési határidő: 2016. január 15. 23:59 Pályázati anyagok benyújtásának határideje: 2016. február 15. 23:59 Eredményhirdetés: 2016. március FONTOS: Pályázati anyagot csak a jelentkezési folyamaton sikeresen regisztrált pályázók adhatnak be. 4. A pályázat menete, a pályamunkák beadásának feltételei, módja Minden pályázó (ideálisan 3-4 főből és egy mentor tanárból álló csapat) tetszőleges témakörből legalább 4 kisebb egység kidolgozását vállalja, és a tananyag fejlesztésével indulhat a versenyben. Fontos, hogy lehet ennél kevesebb vagy
26 több tananyagot is fejleszteni. Mentor tanár részvétele a csapatban ajánlott, de nem kötelező. Bármely csapat dönthet úgy, hogy szakmai mentor nélkül indul a pályázaton. Külön kategóriában indulhatnak a középiskolások, illetve az egyetemisták. A díjazás a beérkezett pályaművek számával arányosan történik (azaz, amennyiben jelentősen kevesebb az egyetemista pályázók száma, akkor ebben a kategóriában arányosan kevesebb díjazott pályamű lesz). Pályázók az e-studygroup.com oldalon videók segítségével tájékozódhat a keretrendszer használatáról. Amennyiben kérdései merülnek fel, az
[email protected] címen ezeket felteheti, és 48 órán belül választ kap. Érvényes pályázatként csak az e-StudyGroup oldalán megosztott tananyagokat tekintjük. Első lépésként minden nevező csapatnak az online felületen regisztrálnia kell. A nevezés határideje január 15. Ez a jelentkezés semmire nem kötelez, arra szolgál, hogy pályázó által kiválasztott témaköröket más ne dolgozhassa fel. A nevezés után természetesen azonnal el lehet kezdeni a munkát, amely leadásának a határideje 2016. február 15. Az elkészült tananyag linkjét az ezen az online felületen kell megadni. Egy csapat több tananyaggal is nevezhet, de minden csapat csak egyszer részesülhet díjazásban. A zsűri bírálata alapján a pályázat eredményhirdetésére 2016 márciusában kerül sor egy rendezvény keretében Budapesten. Erről legkésőbb 2016. február 28-ig minden pályázót e-mailben értesítünk. 5. A pályázaton való részvétel feltételei A pályázó kizárólag saját eredeti szerzői alkotásával pályázhat. E feltétel megsértése esetén a pályázat érvénytelenné válik, és a pályázatból való automatikus kizárás következményét vonja maga után. A pályázó pályázati anyaga beküldésével szavatolja, hogy az saját szerzői műve, a tartalom e-StudyGroup rendszerbe való feltöltéssel felelősséget vállal azért, hogy az általa benyújtott pályamunka nem sérti más szerzői jogát. A más szerzői vagy felhasználási jogát sértő pályázatokból eredő károkért a jogsértő pályázó felelősséget vállal a pályázat benyújtásával. Amennyiben a szerzői jogokat megsértő tényállás a verseny eredményhirdetése és a nyeremény átvételét követően áll elő, abban az esetben a nyertestől a győztes cím visszavonható, a nyertes személy a nyeremény visszaszolgáltatására kötelezhető. Az érvényes pályázat feltétele, hogy a pályázatra való jelentkezési lapot a pályázó határidőig kitöltse. A pályázatra történő nevezés ingyenes, a Pályázó nem kötelezhető semmiféle díj fizetésére a Szervezők, vagy harmadik személyek részére.
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/50. szám A határidőn túl beérkező, vagy a pályázati kiírásban előírt tartalmi követelményeknek meg nem felelő pályaművek kizárásra kerülnek, a pályázaton nem vehetnek részt. Szervezők továbbá, a nyeremények átadásáig kizárhatják a pályázatból azt a Pályázót, akinek a jelentkezési lapon beküldött adatai nem valósak, vagy tévesek. A Pályázó valótlan, vagy téves adatszolgáltatásából eredően a Szervezőket felelősség nem terheli. A pályázók a pályamunka beküldésével automatikusan elfogadják a pályázati feltételeket, valamint hozzájárulnak, hogy a 8. pontban rögzítettek szerinti módon és körben Szervezők pályaműveiket a későbbiekben felhasználják. A pályázók a pályázaton való részvétellel automatikusan elfogadják, hogy a zsűrinyertes pályázatban a díj átadásához a szervezők kisebb szintű módosításokat kérhetnek a pályázótól. 6. Zsűri A pályázat elbírálásakor az alábbi szempontok alapján dönt a szakmai zsűri: 1 Mennyire sikerült élvezetesen, kreatívan, de nem túl hosszadalmasan (max. 2 gépelt oldal) összegezni a tananyagot 2 Mennyi interaktív elemet tartalmaz a fejlesztés (pl. saját készítése képek, rajzok, képernyővideó, sok tanulókártya, érdekes, multimédiás feladatok). 3 A szerzői jogok tiszteletben tartása (nem az a cél, hogy meglévő tankönyveket digitalizáljunk, hanem az, hogy a tananyagelemeket, témákat kreatívan, önállóan sikerüljön feldolgozni) 4 Az elkészült tananyag mennyisége (nem elsősorban az számít, hogy milyen sok anyagot készít valaki, de több hasonlóan jó minőségű anyag között szempont, hogy ki dolgozott többet). 7. Pályázat eredményének közzététele A pályázat eredményét a Szervezők 2016 márciusában a http://www.korhazsuli.hu weboldalon teszik közzé, illetve a nyerteseket a jelentkezési lapon megadott elérhetőségek valamelyikén értesítik. A nyertes pályázók a pályázaton való részvétellel hozzájárulnak a nevük nyilvánosságra hozatalához. A versenyben nem díjazott pályaművek készítői külön értesítést nem kapnak. Amennyiben a nyertes a megadott elérhetőségeken az értesítéstől számított 30 napon belül nem érhető el, a díjazott a nyeremény átvételétől elesik. A nyertes elérhetetlenségéből adódó károkért a szervező felelősségét kizárja. 8. Szerzői és felhasználói jogok A pályázat benyújtói megőrzik a pályamunkához fűződő, át nem ruházható szerzői jogaikat. A Szervezők a pályázat és a későbbi pályázatok népszerűsítésével
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/50. szám kapcsolatban jogosultak a pályamunka felhasználására a pályázók (szerzők) nevének feltüntetése mellett. A pályázat benyújtója (szerző) a játékban való részvétellel visszavonhatatlanul hozzájárul ahhoz, hogy a pályázat kiírói a pályázati anyagból készített, a mű integritását nem sértő reprodukciót tetszőleges célból másolják, sokszorosítsák, valamint megjelentessék (nyilvánossághoz közvetítsék), és ennek érdekében a pályázat kiírói számára nem kizárólagos, de időben, térben és mértékben korlátlan felhasználási jogot ad azzal a feltétellel, hogy a kiíró a pályázó (szerző) nevét minden megjelenés esetén feltünteti. A pályamunka beküldésével a pályázó elfogadja, hogy nevét, képmását és a pályázatában foglaltakat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. Tv.-ben felsorolt módon a Szervező és a közreműködő partnerei térítésmentesen felhasználhatják, beleértve a http://www.korhazsuli.hu, http://www.hipersuli.hu és http://www.telenor.hu weboldalon történő közzétételt is. 9. Adatvédelem, adatkezelés Pályázó (ideértve a pályázó csapat valamennyi tagját) a jelen pályázati kiírás elfogadásával önkéntesen hozzájárul ahhoz, hogy az pályázati jelentkezési lapon megadott személyes adatait a személyes adatok védelméről és közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény rendelkezéseinek megfelelően az alábbi célokra a Szervezők felhasználják, arra tekintettel kezeljék. A felhatalmazás kiterjed – a Pályázó kérdéseire adott válaszok megküldésére, emailen és egyéb módon történő kapcsolattartásra, a pályázaton helyezést elért pályázat esetében a Pályázó értesítésére, kapcsolatfelvételre, a díjátadó rendezvényre történő meghívásra. A pályázó hozzájárul, hogy a Szervezők jövőbeni pályázatainak hirdetményével e-mailben megkeresse. Adatvédelmi szempontból az Enabler Kft. minősül adatkezelőnek és adatfeldolgozónak. A Pályázók személyes adatait a Szervezők zártan kezelik, azok nem nyilvánosak, a személyes adatok nem használhatóak fel kereskedelmi, különösen kereskedelmi jellegű direkt marketing célra és nem tehetők hozzáférhetővé harmadik személy részére. Pályázó jogosult a Szervezőktől a kezelt adataira vonatkozóan tájékoztatást kérni, melyre a Szervezők 30 napon belül írásban adnak választ, Pályázó jogosult továbbá írásban adatai törlését kérni. Pályázó tiltakozhat személyes adatai jogellenes kezelése ellen és jogosult az Adatvédelmi Biztoshoz bejelentéssel élni, vagy igényét egyéb jogi úton érvényesíteni. 10. Egyéb rendelkezések Szervezők semmilyen felelősséget nem vállalnak a pályázati kiírás esetleges nyomdai hibáiért, valamint a pályázat lebonyolításában alkalmazott műszaki rendszerekkel, weboldalakkal kapcsolatban felmerülő bármely technikai hibákért
27 (különösen hardware vagy software hibák, internet szolgáltatók hibája, a weboldal bármely okból történő részbeni vagy teljes elérhetetlensége, engedély nélküli emberi vagy nem emberi beavatkozás a pályázatba, így különösen, de nem kizárólagosan jogosulatlan hamisítás, számítógép-kalózkodás, lopás, vírus.) A pályázat kiírói és a megbízásából eljáró közreműködők az e bekezdésben írtakból fakadó mindennemű felelősséget kizár. A pályázat kiírói fenntartják a jogot, hogy a pályázati kiírást indokolt esetben, akár a pályázat folyamatában megváltoztassák. A pályázatok hiányosságáért/hibájáért (pl. névelírás, címelírás, téves vagy nem valós adat feltüntetése stb.), sem a pályázat kiírói, sem a megbízásából eljáró közreműködők semmilyen felelősséget nem vállalnak. A játékból ki vannak zárva a pályázat kiírói, valamint a megbízásukból eljáró közreműködő, továbbá a pályázat szervezésében részt vevő egyéb harmadik személyek dolgozói és mindezen személyek Ptk. 685.§ (b) pontjában meghatározott közeli hozzátartozói. http://www.korhazsuli.hu/index.php?page=palyazat
Kulcsár Tibor Díj – vers- és prózamondó versenynek, mint mozgalomnak a fennmaradásáért A díj kuratóriuma a Kulcsár Tibor Díjat olyan magánszemélyeknek, vagy közösségeknek ítéli oda, akik hosszú távon sokat tettek és tesznek a vers-és prózamondó versenynek, mint mozgalomnak a fennmaradásáért, illetve felkészítőként, előadóművészként, vagy irányítóként a pódiumművészet meghatározó egyéniségei, szervezői. Javaslatot egyének és jogi személyek 2016. január 31-ig tehetnek, amelynek tartalmaznia kell a javasolt személy rövid szakmai életrajzát és elért eredményeit. A díj oklevéllel és emlékplakettel jár. A díj átadására a Tompa Mihály Országos Verseny döntőjén kerül sor Rimaszombatban. A javaslatokat az alábbi elérhetőségen várjuk: Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet – Maďarský osvetový inštitút na Slovensku, n.o. Dr. Kamenár Horváth Éva, a kuratórium titkára
28 Bacsákova 240/13 P.O.BOX 16. 929 01 Dunajská Streda e-mail:
[email protected] párhuzamosan:
[email protected] http://csemadok.sk
Csukás István-díj gyermekés ifjúsági darabok szerzőinek – Második évad „A jövő egy méternél kezdődik”- mondta Csukás István a 2015 áprilisában tartott első Csukás István-díj átadó ünnepségén a Mesemúzeumban, s ez a mondat vált szlogenjévé az immár második évadját hirdető díjnak. Az Őze Áron alapította elismerés kibővült kurátori tagsága ez év novemberében írta ki újabb pályázatát nagyszínpadi gyermek-és ifjúsági darabok bemutatására. A díjnak ez alkalomból elkészült a honlapja is, amelyen az első pályázatra érkezett válogatott darabok találhatók meg. „A CSID (Csukás István-díj) küldetésének tartja nagyszínpadi gyermekelőadások alapjául szolgáló új magyar írások megrendelését, fejlesztését, s ezért alapítottuk meg az elismerést még 2014 őszén. A díj kurátori tagsága fontosnak tartotta, hogy az újabb pályázatot akkor írjuk ki, amikor elkészül a műveket katalogizálva bemutató honlap.” – mondta Őze Áron, a díj alapítója. Az első meghirdetett pályázatra 33 pályamű érkezett, amelyek közül ez év áprilisában három mű szerzőjének adták át az elismerést. A díjat Dóka Péter Sajtkirály című műve, Gődény Balázs Mesélj mesét! című műve, valamint Mikó Csaba Kövérkirály című műve nyerte el. A nyertes művek mellett a beérkezett írások válogatása katalogizálva olvasható a http://www.csukasistvandij.hu webcímen. A honlapon a gyereknek szánt színdarabok mellett a díjjal kapcsolatos legfrissebb hírek is olvashatók. Az elismerés megalapításának célja, hogy a gyermekszínházi terület szakmai kommunikációját elősegítése, lokális, nívós műhelyek munkáit megismerje, valamint ezen helyeket bemutassa és beemelje az országos körforgásba, s hogy a ma olyan rendkívül aktív gyerekirodalom képviselőit a gyermek-és ifjúsági színpadi művek megírására sarkallja. „A díj egy meghívásos pályázat nyertesét illeti. Az elismerésen felül fontos ambíciónk, hogy a nyertes művet hozzásegítsük egy nagyszínpadi bemutatóhoz. De legfőbb célunk, hogy egy olyan
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/50. szám darab-cserekereskedelmet generáljunk, ami az ifjúsági és gyerekirodalommal foglalkozó színházi szakemberek, intézmények, műhelyek számára gyakorlati hasznot jelent.” – fejti ki Őze Áron. „Az első évadra beérkezett művek is sikerrel élnek tovább. Mikó Csaba Kövérkirály című mesejátékát a jövő évben a Békéscsabai Jókai Színház mutatja be. Emellett pedig túl vagyunk az első bemutatón is, Laczkfi János Az öregpokróc című tanmeséjét az Aranytíz Művelődési Ház színpadán mutattuk be októberben a rendezésemben.”- meséli Őze Áron. A színész-rendező a díjjal kapcsolatban beszámolt a kuratóriumi tagok névsorának bővüléséről is. „Ebben az évadban csatlakozott hozzánk Kis-Péterfy Márta költőnő (az Alma Együttes dalszövegírója), Balassa Eszter dramaturg, Sipos Imre színművész, Balatoni Mónika dramaturg, rendező, drámapedagógus és Csekő Krisztina irodalmár.” Az eddigi tagok: Balázs Ágnes író, Berg Judit író, Perczel Enikő dramaturg, Böszörményi Gyula író, Göttinger Pál rendező, Jeney Zoltán író, Őze Áron színművész, rendező. A kuratórium elnöke és a díjnak nevét is adó Csukás István. Az idei évben a Csukás István-díj mögé állt a Meritum Arts Management Kft. is, akik művészek és művészeti produkciók menedzselésével foglalkozó cégként látja el a díj működtetésével járó pénzügyi és jogi menedzsment feladatokat. „Fölállt egy marketing csapat is, amely elősegíti, hogy anyagi és pedagógiai hátteret tudjuk biztosítani a díjnak. Rendezvények lebonyolításában, a díjátadó illő megszervezésében és kiadványok megszületésében nyújtanak segítséget. Terveink között szerepel, hogy a három díjazott művet egy szakmai plénum előtt megrendezett felolvasószínházi esten is bemutassuk.” – meséli Őze Áron. A kulturális intézményekhez, kiadókhoz, konkrét szerzőkhöz és dramaturgokhoz érkező pályázati felhívásra 2016. január 31-ig várják a műveket. A díjátadó ünnepséget 2016 áprilisában tartják a Mesemúzeumban. „Miért kell ezzel foglalkozni, miért kell írni a gyerekeknek? Kodály mondta, hogy abból lesz a jövő közönsége, akit megtanítanak rá. Einstein meg azt mondta, ha azt akarod, hogy intelligens legyen a gyereked, olvass neki sok mesét. Ha azt akarod, hogy még intelligensebb legyen, olvass neki még több mesét. És hogyan kell írni nekik? A gyerekeknek úgy kell írni, mint a felnőtteknek, csak egy kicsit jobban.” Csukás István http://www.csukasistvandij.hu/
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/50. szám Miért lenne jó az egyetemi ombudsman? – cikkírás Az Eötvös Károly Intézet és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége cikkíró pályázatot hirdet felsőoktatási hallgatók részére. Olyan, az egyetemi közéletet befolyásoló, általános problémákról várunk cikkeket vagy rövid videókat, amelyek megoldásában segítséget jelenthetne egyetemi ombudsman működése az adott egyetemen. Elsősorban nem konkrét és egyedi, hanem általános és sok embert érintőproblémák bemutatását várjuk. Az egyetemi ombudsmanról az EKINT Egyetemi Demokrácia nevű blogján olvashatóak további információk. A beérkezett pályaművek közül a legjobbakat megjelentetjük az Intézet Egyetemi Demokrácia blogján, a legjobb három cikk szerzője pedig pénzjutalomban részesül: 1. helyezett: 30 000 forint 2. helyezett: 20 000 forint 3. helyezett: 10 000 forint Videó különdíj: 20 000 forint Legfeljebb 7 000karakteres írásműveket és legfeljebb 3 perc hosszúságú, YouTube-ra feltöltött videókat várunk. A pályázatokat az
[email protected] címen 2016. január 31-ig fogadjuk. A pályaműveket 2016. február végéig értékeli a szakmai zsűri. Az alábbi témakörök gondolatébresztő, javasolt témák, ezen felül is várjuk az egyetemi közéletet meghatározó ügyekről szóló írásokat és videókat: 1. Hallgatókat a hallgatói jogviszonyukkal kapcsolatban jogsérelem ér. 2. Az egyetemen átalakítják a hallgatókat érintő szabályzatokat, vizsgarendet stb., azonban senki sem kérdezi meg erről a hallgatók véleményét. 3. A hallgatói önkormányzat tisztségviselőit nem veszi komolyan az egyetem vezetése, akadályozzák a HÖK megfelelő működését, a HÖK-ös tisztségviselőket retorziókkal fenyegetik. 4. A hallgatói önkormányzat ülései nem nyilvánosak, nem átlátható a szervezet működése, pénzügyei. 5. Az oktatók az órákon pártpolitikai véleményt nyilvánítanak. 6. Hallgatókat, miután többször politikai vitába keveredtek oktatójukkal, retorzió ért vagy retorziótól tartanak. 7. Oktatók rendszeresen rasszista, antiszemita, homofób vagy szexista megjegyzéseket, vagy szexuális utalásokat, ajánlatokat tesznek a diákoknak.
29 8. Bármilyen diszkrimináció (például faji, nemi, szexuális irányultságon vagy fogyatékosságon alapuló), emberi méltóságot, szólásszabadságot, egyetemi szervezetek (beleértve a HÖK-öt is) működését sértő intézkedés vagy mulasztás Az EKINT az egyetemi ombudsman intézményének történetéről, lehetséges jogosítványairól, külföldi mintáiról szóló jogi, de közérthető elemzéseket is vár. Javasoljuk az EKINT Egyetemi Demokrácia blogján megjelent külföldi példák tanulmányozását. http://ekint.org
Ne égess! A jövő tűzoltása – rajz- és irodalmi pályázat A Katasztrófavédelem Központi Múzeuma immár kilencedik alkalommal hirdet rajz-és irodalmi pályázatot általános iskolás tanulók számára Ne égess! címmel. Játék a múzeummal A rajzpályázatot idén is két korcsoport számára hirdetjük meg, de a versenykiírás ezúttal még több fantáziadús megoldásra ad lehetőséget. A felső tagozatos diákok esetében arra vagyunk kíváncsiak, milyennek képzelik a gyerekek a jövő tűzoltását, tűzoltóját. Nevezhetnek bármilyen, a jövőt ábrázoló – tűzzel, a tűzoltók munkájával kapcsolatos – ötleteikkel, vagy elképzelt, jövőbeni katasztrófához (földrengés, árvíz, vihar, vegyi baleset) és annak elhárításához kapcsolódó művekkel is. (ceruzarajz, filc, tempera, vízfesték, ragasztott képek stb.) Az alsó tagozatosoktól bármilyen tűzeset, katasztrófa feldolgozását várjuk, de ha kedvet kapnak a jövőbe pillantani, szívesen fogadjuk tőlük is a felsősökéhez hasonló megoldásokat. Az irodalmi pályázat felső tagozatos diákoknak szól, melyre ezúttal „Tűzoltás 2050-ben” címmel várunk alkotásokat, melyekben szárnyaló fantáziával írhatják meg, hogy elképzelésük szerint milyen módon, milyen eszközökkel lehet majd tüzet oltani, és vajon milyenek lesznek a jövő tűzoltói. A majdan bekövetkező természeti katasztrófákról szóló írásoknak is ugyanúgy örülnénk. A fogalmazások szabadon választott műfajban készülhetnek (vers, elbeszélés, mese, fantasy stb.)
30 Kérjük, hogy a pályázatokat – iskola, osztály, felkészítő tanár megjelölésével – postai úton, az irodalmi alkotásokat postán vagy e-mailben juttassák el a múzeum címére. Elérhetőségként lehetőleg e-mail címet és telefonszámot is kérünk! A múzeum elérhetősége: 1105 Budapest, Martinovics tér 12., illetve
[email protected] A beküldési határidő: 2016. január 29. / péntek / A győzteseket és helyezetteket februárban ünnepélyes eredményhirdetésen jutalmazzuk, a kiemelkedő alkotásokból kiállítást rendezünk. A pályázattal kapcsolatban felmerülő kérdésekre a fenti e-mail címen, illetve a 06-1 261-35-86-os telefonon válaszolunk http://muzeum.katasztrofavedelem.hu
Az Illyés Sándor Szakkollégium logópályázata Logótervező pályázatot hirdet az ELTE Illyés Sándor Szakkollégiuma. Az ELTE Illyés Sándor Szakkollégiuma pályázatot hirdet új logójának megtervezésére. A logónak tükröznie kell a szakkollégium interdiszciplináris jellegét. A pályázat nyertese hivatalos elismerő oklevelet kap. Beküldési határidő: 2015. december 23. Bővebb információ: Illyés Sándor Szakkollégium; E:
[email protected] I: http://www.facebook.com/isszakkollegium/photos/a.150714438332593.36156.15 0709804999723/981585391912156/?type=3&theater
A Marson messze túl – alkotáspályázat 1. A pályázat meghirdetői A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) az Űrvilág támogatásával az ENSZ Világűrhét alkalmából pályázatot hirdet. 2. A pályázók köre A pályázatra pályamunkát nyújthat be bármely általános vagy középiskolai oktatási intézményben tanuló, magyarul beszélő diák, aki megfelel valamelyik kate-
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/50. szám gória követelményeinek. A pályázaton az idei évben egyénileg illetve csapatban is lehet nevezni. A pályázatokat határainkon túlról is várjuk! A pályázaton nem szerepelhet a MANT korábbi pályázataira készített pályamű. A pályamunkákat elbíráló zsűri tagjainak közvetlen hozzátartozói nem vehetnek részt a pályázaton. 3. A pályázat kategóriái A pályázatot az alábbi kategóriában hirdetjük meg: Egyéni pályázók esetében: – az oktatási intézményekben tanulók 11-14 éves korcsoportja – az oktatási intézményekben tanulók 15-18 éves korcsoportban (de legfeljebb a középiskola befejezéséig); – 11-18 év közötti látássérült fiatalok. Csapatban pályázók esetében: – az oktatási intézményekben tanulók 11-14 éves korcsoportja – az oktatási intézményekben tanulók 15-18 éves korcsoportban (de legfeljebb a középiskola befejezéséig); – 11-18 év közötti látássérült fiatalok. A csapatokról: – A csapatok 2-4 főből állhatnak. – Egy diák csak egy csapatban indulhat. – Ha valaki csapatban indul, akkor nem adhat be egyéni pályázatot. – A csapat legidősebb tagjának az életkora számít a kategóriák közötti választásnál. (Ha például a csapat három főből áll, két 14 éves és egy 15 éves diákkal, akkor a 15-18 éves korcsoportot kell választani.) 4. A pályázat benyújtása A pályázatokat egy online beadó felületen kérjük beadni, amely a http://www.mant.hu/diakpalyazat weboldalon érhető el. (Akik papír alapú munkát terveznek leadni, azoktól postacímünkre várjuk az alkotásokat, de őket is arra kérjük, hogy regisztráljanak az online beadó felületen, adják meg a pályázathoz szükséges adatokat, töltsenek fel egy digitális fényképet a pályamunkájukról, és utána postán juttassák el hozzánk az alkotásukat. A pályamunka leadását ebben az esetben is a beadási határidőig meg kell ejteni!) 5. A pályázat beadási határideje Beküldési határidő: 2016. február 29. (hétfő) 23 óra 59 perc. Határidő után beérkezett pályázatokat nem áll módunkban elfogadni. 6. A pályázat témaköre A Marson messze túl
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/50. szám Az elmúlt időszak jelentős volt a Naprendszer külső részére irányuló kutatásokat tekintve. Az Európai Űrügynökség Rosetta űrszondájának leszállóegységével az emberiség először landolt egy üstökösön 2014 novemberében, 2015 júliusában pedig az amerikai New Horizons szonda készített meglepő felvételeket a Plútóról. A bolygórendszer eme távoli vidéke alapvetően más – miképp a Föld-típusú és a hozzá közelebbi égitestektől is már erősen különböznek az óriásbolygók és udvartartásuk. Ezen belül például az alábbi témákkal kapcsolatos munkákról lehet szó: – Egy száguldó üstökösről nézve hogyan néz ki a Naprendszer? – Ha nem kockáztatod/kockáztathatod meg a sima leszállást, akkor mit vizsgálnál, milyen eszközzel? – Ha megkockáztatod, akkor egy igen változatos felszínű és gyenge gravitációs terű égitestre hogyan szállnál le minél biztonságosabban? – Ha távol a Naptól lenne mégis élet, az az élőlény szerinted abban a hidegben milyen életmódot folytatna? Milyen lehet egy gyenge gravitációjú égitesten mozognia egy élőlénynek? – A földi műszereket és a csillagászati műholdakat (pl. Hubble, Kepler) milyen programokra „hegyeznéd ki”, ha ezekkel a Naprendszer peremének vidékét készülnél kutatni? Hogyan találnál ezekkel ekkora távolságból kutatni való égitestet? – Milyen érdekes következtetéseket tudnánk levonni a kapcsolódó kutatásokból? A megjelölt témák közül lehet egyet választani, lehet többet választani, lehet mindegyikkel foglalkozni. A megjelölt témák mellett természetesen bármilyen, a pályázati kiírás címéhez kapcsolódó témát fel lehet dolgozni! 7. A pályázó feladata A pályázónak (akár egyénről, akár csapatról van szó) választani kell egyet az alábbi feladatok közül. (Mindegyik feladat témája egy vagy több a 6. pontban felsorolt témák közül.) A látássérült pályázóknak az A vagy C feladat választását javasoljuk. A, Írj! (Dolgozat készítése) A pályázó feladata az, hogy „A Marson messze túl” témakörben elgondolásait – olvasmányai, tanulmányai vagy egyéb források alapján, de önálló feldolgozású munkában – fejtse ki egy dolgozat formájában. B, Alkoss! (Rajz, számítógépes grafika, ismeretterjesztő poszter vagy ismeretterjesztő prezentáció készítése) A pályázó feladata, hogy az „A Marson messze túl” témakörben – olvasmányai, tanulmányai vagy egyéb források alapján, de önálló feldolgozásban – rajzot,
31 vagy számítógépes grafikát, ismeretterjesztő posztert vagy prezentációt készítsen. A grafika technikája szabadon választható: lehet kézrajz, festmény, fotómontázs, számítógépes grafika vagy egyéb grafikai alkotás. A prezentáció lehet Powerpoint vagy Prezi. A poszter maximális mérete A2-es lehet. A poszter technikája szabadon választható: lehet kézzel készített poszter, nyomtatott anyagok felhasználásával készített poszter vagy számítógépes eszközökkel készített poszter. C, Készíts! (Facebook-oldal, weboldal vagy blog készítése) A pályázó feladata, hogy az „A Marson messze túl” témakörben – olvasmányai, tanulmányai, vagy egyéb források alapján, de önálló feldolgozásban – egy Facebook-oldalt vagy egy weboldalt vagy egy blogot készítsen (erre szöveget, képet, videót, animációt és bármilyen további tartalmat elhelyezhet). D, Vágj! (Videó) A pályázó feladata, hogy az „A Marson messze túl” témakörben – olvasmányai, tanulmányai, vagy egyéb források alapján, de önálló feldolgozásban – egy videót készítsen. A fenti A, B, C, D feladat közül csak egyet kell választania a pályázónak. Egy pályázó több feladatot is megoldhat, ebben az esetben a helyezési sorrend megállapításánál a legjobban sikerült feladatmegoldását vesszük figyelembe. (Több feladat megoldása esetén a legjobb feladat számít, a különböző feladatok részpontszámai nem adhatók össze.) Látássérült pályázók esetében az A feladat megoldását javasoljuk. 8. Formai követelmények Az A feladat esetében a pályaművet DOC, DOCX vagy PDF formátumban kérjük a pályázati honlap beadó felületén keresztül feltöltetni. A pályamunka maximális terjedelme 8 oldal (A4). Az ábrák, rajzok – ha mellékletként szerepelnek – nem számítanak bele az oldalszámba. A dolgozathoz kérünk irodalomjegyzéket, és a pályázókat arra kérjük, hogy tüntessék fel az Internet-hivatkozásokat is! Kérjük, kerüljék el az olvasott forrásokból való szó szerinti szövegátvételt, hiszen az nem számít önálló munkának. A pályamunka címe nem egyezhet meg a kiírás címével. A B feladatnál a pályaművet rajz és grafika esetében elsősorban PDF formátumban (de emellett DXF, PSD, CDR vagy JPG formátumban) fogadjuk el, poszter esetében a pályaművet elsősorban PDF formátumban kérjük a pályázati honlap beadó felületén keresztül feltöltetni, de CDR, PSD vagy JPG formátumban is elfogadjuk. Az ismeretterjesztő prezentációt PPT, PPTX vagy (Prezi esetében) linkként kérjük elküldeni.
32 Kérjük, hogy a kézzel készült rajzokról és poszterekről készítsenek digitális fényképet, és ezt a fényképet töltsék fel a pályázati honlap beadó felületén keresztül, a kézzel készült alkotásokat pedig juttassák el postacímünkre (1044 Budapest, Ipari park u. 10.). Pályaművet visszaadni nem áll módunkban. A pályamunka címe nem egyezhet meg a kiírás címével. A C feladat esetében a pályaművet Facebook-oldal esetében Facebookon kell elkészíteni, és a Facebook-oldal linkjét pályázati honlap beadó felületén részletesen leírtak alapján megadni. Blogoldal esetében egy blogszolgálta-tónál (pl. blog.hu) kell elkészíteni, és a blog linkjét pályázati honlap beadó felületén részletesen leírtak alapján megadni. Weboldal esetében tetszőleges technikai eszközök használatával (pl. Google Sites, Drupal, saját fejlesztés stb.) kell elkészíteni a weboldalt, és a weboldal linkjét a pályázati honlap beadó felületén részletesen leírtak alapján megadni. A D feladat esetében a pályaművet AVI vagy WMF formátumban kérjük elkészíteni, és pályázati honlap beadó felületén részletesen leírtak alapján feltölteni. 9. Eredményhirdetés A pályázókat e-mailben értesítjük az eredményhirdetés időpontjáról és helyszínéről, a nyertes pályázók nyereményüket a 2016 tavaszán egy ünnepélyes díjátadón vehetik át. A pályázat eredményét 2016. április 30-ig nyilvánosságra hozzuk. 10. Értékelés Értékelési szempontok: – a feldolgozott ismeretanyag tartalma, hitelessége; – a feldolgozás eredetisége; – a kiírásban felsorolt követelmények betartása. 11. Díjak Az alábbi díjakat mind egyéni, mind csapat kategóriában átadjuk. EGYÉNI indulók: 11-14 éves korcsoport A 11-14 éves korcsoportban a három legjobb pályamű szerzője értékes könyvjutalomban részesül. Az első öt legjobb pályamunkát beadó fiatal jutalma egy látogatás budapesti, űrtevékenységgel foglalkozó intézmény(ek)ben. Az érvényes pályamunkát beadó, a MANT Űrtábor életkori előírásainak megfelelő pályázók elnyerik a 2016-os MANT Űrtáborban való kedvezményes részvétel lehetőségét. (A MANT Űrtáborról információk a http://www.mant.hu/urtabor címen találhatóak.) 15-18 éves korcsoport
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/50. szám A 15-18 éves korcsoportban a legjobb pályaművet benyújtó diák térítésmentesen vehet részt a 2016-os MANT Űrtáborban. A második helyezettnek a részvételi díj 50%-át elengedjük, a harmadik helyezettnek a részvételi díj 33%-át engedjük el. Az első öt legjobb pályamunkát beadó fiatal jutalma egy látogatás budapesti, űrtevékenységgel foglalkozó intézmény(ek)ben. Az érvényes pályamunkát beadó, a MANT Űrtábor életkori előírásainak megfelelő pályázók elnyerik a 2016-os MANT Űrtáborban való kedvezményes részvétel lehetőségét. (A MANT Űrtáborról információk a http://www.mant.hu/urtabor címen találhatóak.) Látássérült fiatalok A látássérült pályázók közül a legjobb pályaművet benyújtó három fiatal egy exkluzív látogatáson vehet részt egy budapesti, űrtevékenységgel foglalkozó intézményben. Ezt a lehetőséget a MANT az „Informatika a Látássérültekért” Alapítvánnyal közösen hirdeti meg. Az érvényes pályamunkát beadó összes látássérült pályázó elnyeri a MANT ifjúsági tagságát, az esedékes tagdíj összegét a 2016. évre elengedjük. CSAPATOK részére: 11-14 éves korcsoport A 11-14 éves korcsoportban a három legjobb pályamű szerzőcsapata értékes könyvjutalomban részesül. Az első öt legjobb pályamunkát beadó csapat jutalma egy látogatás budapesti, űrtevékenységgel foglalkozó intézmény(ek)ben. Az érvényes pályamunkát beadó, a MANT Űrtábor életkori előírásainak megfelelő pályázók elnyerik a 2016-os MANT Űrtáborban való kedvezményes részvétel lehetőségét. (A MANT Űrtáborról információk a http://www.mant.hu/urtabor címen találhatóak.) 15-18 éves korcsoport A 15-18 éves korcsoportban a legjobb pályaművet benyújtó csapat tagjai térítésmentesen vehetnek részt a 2016-os MANT Űrtáborban. A második helyezettnek a részvételi díj 50%-át elengedjük, a harmadik helyezettnek a részvételi díj 33%-át engedjük el. Az első öt legjobb pályamunkát beadó csapat jutalma egy látogatás budapesti, űrtevékenységgel foglalkozó intézmény(ek)ben. Az érvényes pályamunkát beadó, a MANT Űrtábor életkori előírásainak megfelelő pályázók elnyerik a 2016-os MANT Űrtáborban való kedvezményes részvétel lehetőségét. (A MANT Űrtáborról információk a http://www.mant.hu/urtabor címen találhatóak.)
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/50. szám Látássérült fiatalok A látássérült pályázók közül a legjobb pályaművet benyújtó csapat egy exkluzív látogatáson vehet részt egy budapesti, űrtevékenységgel foglalkozó intézményben. Ezt a lehetőséget a MANT az „Informatika a Látássérültekért” Alapítvánnyal közösen hirdeti meg. Az érvényes pályamunkát beadó összes látássérült pályázó elnyeri a MANT ifjúsági tagságát, az esedékes tagdíj összegét a 2016. évre elengedjük. 12. Felhasználás A nyertes pályázók hozzájárulnak, hogy pályaművük a Magyar Asztronautikai Társaság honlapján, a Magyar Asztronautikai Társaság kiadványaiban, a Magyar Asztronautikai Társaság által szervezett kiállításokon és rendezvényeken megjelenjen. A nyertes látássérült pályázók hozzájárulnak ahhoz, hogy a Magyar Asztronautikai Társaság mellett az „Informatika a Látássérültekért” Alapítvány is felhasználhassa alkotásaikat kiadványaiban és az általa szervezett kiállításokon, illetve rendezvényeken. A fentieken túl minden, a pályaművekkel kapcsolatos megjelentetési vagy felhasználási jog a pályázóknál marad. 13. További információ A pályázattal kapcsolatos kérdésekre a
[email protected] címen válaszolunk. A beadási határidő előtti harmadik hétig folyamatosan nyilvánosságra hozzuk a
[email protected] címre addig érkezett kérdéseket és válaszokat a diákpályázat honlapján.
100 éve tört ki az első világháború – emlékmű ötletpályázat ÖTLETPÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ „az első világháború hőseinek központi emlékhelye” tárgyú nyílt ötletpályázati eljáráshoz PREAMBULUM Magyarország Kormánya az első világháború centenáriumával összefüggésben meghozandó döntésekről szóló 1391/2015. (VI. 12.) Korm. határozatában támogatta az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság (a továbbiakban: Emlékbizottság) javaslatát az első világháború hőseinek központi emlékműve felállításáról és felhívta az emberi erőforrások miniszterét, mint az Emlékbizottság elnökét, hogy a honvédelmi miniszterrel, valamint az egyes kiemelt jelentőségű
33 budapesti beruházásokért felelős kormánybiztossal együttműködve intézkedjen a pályázat kiírásáról. Magyarország Kormánya felhívásának eleget téve az Emlékbizottság (a továbbiakban: a Kiíró) nyílt ötletpályázatot ír ki az első világháború hőseinek központi emlékhelye (a továbbiakban: Emlékhely) megtervezésére. 1. AZ ÖTLETPÁLYÁZAT ALAPADATAI 1.1. AZ ÖTLETPÁLYÁZAT KIÍRÓJA Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság 1122 Budapest, Határőr út 35. 1.2. AZ ÖTLETPÁLYÁZAT LEBONYOLÍTÓJA Benczúr & Partner Építész Kft. 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 24. Kapcsolattartó: Benczúr László építész 1.3. AZ ÖTLETPÁLYÁZAT TÁRGYA Az első világháború hőseinek központi emlékhelye elhelyezésére, kialakítására és megformálására vonatkozó építészeti, képzőművészeti ötletek, lehetséges megoldások kidolgozása. 1.4. AZ ÖTLETPÁLYÁZAT CÉLJA Javaslattétel, az első világháború centenáriumához kapcsolódóan Magyarország összes első világháborús hősi halottjának emléket állító, Budapesten létrehozandó, központi, emlékhely lehetséges helyszínére, valamint a pályázó által fenti feladat megvalósítása érdekében legjobbnak tartott építészeti, illetve képzőművészeti megoldások kidolgozása és bemutatása. 1.5. AZ ÖTLETPÁLYÁZAT JELLEGE, FORMÁJA a) Az ötletpályázat jellege: NYÍLT b) Az ötletpályázati eljárás formája: „A” TÍPUSÚ ÖTLETPÁLYÁZAT (jelen kiírásban a Kiíró a szövegösszefüggéstől függően használja mind a „tervpályázat”, mind az „ötletpályázat” megnevezéseket; a két megnevezés között jelen kiírás szempontjából különbség nincsen. c) Az ötletpályázat: TITKOS Az ötletpályázat lebonyolítása: – a Közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (továbbiakban Kbt.), – a Tervpályázati eljárások szabályairól szóló 310/2015. (X. 28.) Korm. rendelet, – valamint a jelen ötletpályázati kiírás előírásai szerint történik. 1.6. AZ ÖTLETPÁLYÁZATON VALÓ RÉSZVÉTEL FELTÉTELEI 1.6.1 Az ötletpályázat résztvevője – pályázó – (azaz a pályamű szerzője) az a természetes személy lehet: a) aki jelen kiírásban meghirdetett tervezési feladat elkészítésére vállalkozik,
34 b) aki azzal, hogy pályázatát benyújtotta, a tervpályázati kiírás feltételeit magára nézve kötelezőnek elfogadta, c) akivel szemben a 310/2015. (X. 28.) Korm. rendelet 18. § (4)-(5) és 17. § (3) bekezdése szerinti kizáró okok egyike sem áll fenn. 1.6.2 Az ötletpályázat résztvevőjének (szerzőjének) társtervezője, munkatársa az lehet, akivel szemben a 310/2015. (X. 28.) Korm. rendelet 18. § (4) bekezdése szerinti kizáró okok egyike sem áll fenn. A társszerzők és a szerzők munkatársai (a vonatkozó etikai normák betartásával) több pályázatban is közreműködhetnek. 1.6.3 Az ötletpályázat résztvevője – a pályázó – az a gazdálkodó (jogi, vagy jogi személyiség nélküli) szervezet lehet, a) amely azzal, hogy a pályázatát benyújtotta, a tervpályázati kiírás feltételeit magára nézve kötelezően elfogadta, b) amely gazdálkodó szervezettel szemben a 310/2015. (X. 28.) Korm. rendelet 18. § (4)-(5) és a 17. § (3) bekezdésében felsorolt kizáró okok egyike sem vonatkozik. 1.6.4 Az ötletpályázat eredményeinek felhasználása Az ötletpályázat lezárását követően – a tervpályázati eljárásokról szóló 310/2015. (X. 28.) Korm. rendelet 34.§ (5) bekezdésével összhangban az ajánlatkérőt a díjazott vagy megvásárolt tervpályázatok szerzőivel szemben további tervezési szolgáltatásra irányuló megrendelési kötelezettség, a pályázót vállalási kötelezettség nem terheli. A beérkezett pályaművekben megfogalmazott építészeti ötletekkel, lehetséges megoldási javaslatokkal kapcsolatban Kiíró fenntartja magának a jogot arra (és a Pályázók a beadással ezt elfogadják), hogy a díjazott vagy megvásárolt pályaművekben szereplő városrendezési, építészeti, illetve képzőművészeti ötleteket, megoldási javaslatokat, egészben vagy részben, a jelen kiírásban foglaltak szerint szabadon felhasználhassa az azt követő építési beruházás során. A Kiíró az ötletpályázatra érkező pályaművek közül a díjazottakat, vagy megvételben részesült pályaműveket a tervező kiválasztására irányuló beszerzési eljárás keretében kiadásra kerülő tervezési program összeállításánál fogja felhasználni. 1.6.5 Az ötletpályázaton egy pályázó csak egy pályaművel vehet részt, mely csak egy megoldási javaslatot tartalmazhat. 1.7 AZ ÖTLETPÁLYÁZATBÓL VALÓ KIZÁRÁS 1.7.1 A tervpályázat résztvevője – pályázó – (azaz a pályamű szerzője) az a természetes személy lehet:
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/50. szám a) aki azzal, hogy pályázatát benyújtotta, a tervpályázati kiírás feltételeit magára nézve kötelezőnek elfogadta, b) akivel szemben a 310/2015. (X. 28.) Korm. rendelet 18. § (4) bekezdése szerinti kizáró (összeférhetetlenségi) okok egyike sem áll fenn, így különösen nem indulhat pályázóként, aki a bírálóbizottság i) résztvevőjének a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 8:1. § 2. pontja szerinti hozzátartozója, ii) résztvevőjével együtt azonos gazdálkodó szervezettel (ide nem értve Kiírót) áll munkaviszonyban, vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban, illetve azonos gazdálkodó szervezetben tulajdoni részesedéssel rendelkezik, vagy iii) résztvevőjével egy éven belül közösen pályaművet nyújtott be. A Kbt. 25. § (3) bekezdésében foglaltakon túl nem indulhat pályázóként továbbá a) az a gazdálkodó szervezet, amelynek vezető tisztségviselője, felügyelőbizottsági tagja vagy a gazdálkodó szervezetben tulajdoni részesedéssel rendelkező tagja, illetve ezeknek a hozzátartozója a bírálóbizottság résztvevője, vagy b) az a gazdálkodó szervezet, amellyel a bírálóbizottság bármely résztvevője munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll. 1.7.2 A tervpályázat résztvevője – a pályázó – az a gazdálkodó (jogi, vagy jogi személyiség nélküli) szervezet lehet, a) amely azzal, hogy a pályázatát benyújtotta, a tervpályázati kiírás feltételeit magára nézve kötelezően elfogadta, b) amely gazdálkodó szervezettel szemben a 310/2015. (X. 28.) Korm. rendelet 17. § (3) bekezdésében, illetve a 18.§ (4)-(5) bekezdésében felsorolt kizáró okok egyike sem vonatkozik. 1.7.3 A tervpályázat résztvevőjének (szerzőjének) társtervezője, munkatársa az lehet, akivel szemben a 310/2015.(X.28.) Korm. rendelet 18.§ (4) szerinti kizáró okok egyike sem áll fenn. A társszerzők és a szerzők munkatársai (a vonatkozó etikai normák betartásával) több pályázatban is közreműködhetnek. 1.7.4 Az ötletpályázaton egy pályázó csak egy pályaművel vehet részt, egy pályamű csak egy megoldási javaslatot tartalmazhat. 1.7.5 A Bíráló Bizottság a) az ötletpályázatból a tervcsomag felbontása nélkül kizárja a beérkezési határidő (2016. április 1. napjának 24:00 óráig) után beérkező küldeményt, b) kizárja a beküldési határidő (2016. március 24. 24:00) után feladott küldeményt, függetlenül annak beérkezési idejétől, c) kizárja a titkosságot sértő pályázatot
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/50. szám d) kizárja a pályázati dokumentációban meghatározott kötelező tartalmi követelményeket nem teljesítő pályamunkát e) kizárhatja a formai követelményeket nem teljesítő, illetve hiányos pályaműveket f) kizárja a „részvételi feltételek”-et nem teljesítő, azoknak nem megfelelő pályázókat. 1.7.6 Amennyiben a kizárás okai a) a lezárt borítékok felbontásakor bizonyosodnak be, a Bíráló Bizottság a pályázatok megállapított sorrendjében nevezi meg a díjazott és megvett pályázatokat, és a szabálytalanság miatt kizárt pályázók pályázati díját illetve megvételét nem adja ki, b) amennyiben a Bíráló Bizottság utolsó plenáris ülését követő 2 hónapon belül bizonyosodik be a „részvételi feltételek” teljesítésének elmaradása, úgy a Kiíró a szabálytalan pályázó eredményét semmisnek tekinti, és ilyen esetben a pályázati díj, illetve megvétel a Kiírónak visszajár. 1.8 AZ ÖTLETPÁLYÁZAT LEBONYOLÍTÁSÁNAK IDŐTÁBLÁZATA a) Ötletpályázat meghirdetése, kiírás árusításának kezdete 2015. december 3. b) Kérdések határideje 2016. január 5. 16:00 c) Kérdésekre adott válaszok határideje 2016. január 20. 18:00 d) Pályaművek postára adásának határideje 2016. március 24. 24:00 e) Pályaművek beérkezésének határideje 2016. április 1. 24:00 f) Közönségszavazás kezdete 2016. április 18. 10:00 g) Közönségszavazás zárása 2016. április 24. 18:00 h) Pályázat eredményének kihirdetése, a díjak átadása 2016. április 26. i) Díjazásban nem részesült pályaművek visszaadása (kizárólag személyesen) 2016. május 10. 2. A BÍRÁLÓ BIZOTTSÁG 2.1 A BÍRÁLÓ BIZOTTSÁG ÖSSZETÉTELE 1. Balog Zoltán, A Centenáriumi Emlékbizottság elnöke, az emberi erőforrások minisztere, mint a Bíráló Bizottság elnöke; 2. Dr. Fürjes Balázs, egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos, mint a Bíráló Bizottság társelnöke; 3. Tarlós István, Budapest főpolgármestere, mint a Bíráló Bizottság tagja; 4. Fekete György, az MMA elnöke, mint a Bíráló Bizottság tagja; 5. Dr. Schmidt Mária, történész, a Terror Háza Múzeum és a XX. Század Intézet főigazgatója, mint a Bíráló Bizottság tagja; 6. Dr. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, miniszter-helyettes, mint a Bíráló Bizottság tagja;
35 7. Dr. Kovács Vilmos, ezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka, mint a Bíráló Bizottság tagja; 8. Kun Szabó István vezérőrnagy, a Honvédelmi Minisztérium helyettes államtitkára, mint a Bíráló Bizottság tagja; 9. L. Simon László, Miniszterelnökség államtitkára, mint a Bíráló Bizottság tagja; 10. Íjgyártó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkára, mint a Bíráló Bizottság tagja; 11. Dr. Hajnóczi Péter, a Magyar Építész Kamara elnöke, mint a Bíráló Bizottság tagja; 12. Dr. Keserü Katalin, művészettörténész, mint a Bíráló Bizottság tagja; 13. Benczúr László, építész, mint a Bíráló Bizottság titkára. Szavazásra nem jogosult szakértők: 1. Békés Márton történész; 2. Pető László mérnök; 3. Schneller István építész, urbanista; 4. Finta Sándor építész; 5. Böszörményi-Nagy Gergely a Design Terminál főigazgatója; 6. Wehner Tibor művészettörténész; 7. Andor Anikó tájépítész; 8. Dr. Kiss Imre ügyvéd. 2.2 A BÍRÁLÓ BIZOTTSÁG MUNKÁJA A Bíráló Bizottság a vonatkozó jogszabályok, a kiírásban foglaltak, valamint az Elnök által előterjesztett és a tagok által jóváhagyott munkaterv szerint végzi munkáját. A Bíráló Bizottság tagjai tanácsadási- és szavazati joggal, szakértői tanácskozási joggal rendelkeznek. A Bíráló Bizottság döntéseit többségi szavazással hozza, munkájáról a jogi szakértő – folyamatos, nem szószerinti – jegyzőkönyvet vezet. A Bíráló Bizottság a pályázattal kapcsolatos összegző megállapításait zárójelentésben teszi közzé. A Bíráló Bizottság a megvételben vagy díjazásban részesült pályázatokat zárójelentésében részletes bírálatban részesíti, az egyéb pályaművekről összefoglaló jelentést készít. A Bíráló Bizottság munkája nem nyilvános. A Bíráló Bizottság döntése végleges, a döntés ellen fellebbezni nem lehet. 3. AZ ÖTLETPÁLYÁZAT LEBONYOLÍTÁSA 3.1 PÁLYÁZATI JELENTKEZÉS A Pályázó a pályázati honlapon (http://www.emlekhelypalyazat.hu) történő regisztrációjával jelentkezik. Megadandó adatok: Pályázó neve, e-mail címe.
36 3.2 DOKUMENTÁCIÓ BESZERZÉSE Figyelemmel a 310/2015. (X. 28.) Korm. rendelet 20. § (6) bekezdésére és a Kbt. 39. § (1) bekezdésére, a Pályázó a regisztrációt követően a pályázati honlapról díjmentesen töltheti le a dokumentációt 2015. december 3. – 2016. március 24. között. 3.3 A KIÍRÁSSAL KAPCSOLATOS KÉRDÉSEK ÉS EZEKRE ADOTT VÁLASZOK, A PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ VÉGLEGESÍTÉSE 3.3.1 Kérdések A pályázók a pályázattal és a kiírással kapcsolatban felmerülő kérdéseiket 2016. január 5. 16:00 óráig a pályázat honlapjára tölthetik fel. 3.3.2 Válaszok A határidőben feladott kérdéseket a Kiíró, ill. a nevében eljáró Bíráló Bizottság 2016. január 20. 18:00 óráig megválaszolja, és az összes kérdést és az azokra adott válaszokat a fenti elérhetőségen teszi közzé és a pályázaton indulni kívánók onnan tölthetik le. Kiíró a közzétételt tekinti hatályos közlésnek. A kérdésekre adott válaszok a dokumentáció részét képezik, azokkal a kiírás értelemszerűen módosulhat. 3.3.3 A dokumentáció véglegesítése A Kiíró legfeljebb a kérdések megválaszolásának időpontjáig a dokumentációt a bírálati szempontok és az alkalmassági követelmények kivételével módosíthatja, kiegészítheti, illetve a tervpályázat lebonyolításától visszaléphet. 3.4 A PÁLYAMŰVEK BENYÚJTÁSA Az ötletpályázat honlapján nyilatkozat és adatlap kitöltésével kell hivatalosan jelezni a pályázat benyújtásának szándékát (Beadás). A pályaművek az automatikus válaszlevélben megküldött, egyedi azonosítóval ellátott CÍMZÉSLAP felhasználásával, kizárólag ajánlott, postai azonosítóval ellátott postai, vagy regisztrált gyorspostai küldeményként nyújthatók be, a címzéslapon megadott címre. Feladó megnevezése: Az első világháború hőseinek központi emlékhelye, ötletpályázat. (Egyéb megnevezés kizáró ok!) A díjazásban, megvételben nem részesült pályázatok későbbi azonosítása a feladónál maradó feladóvevény ragszáma alapján történik. A pályaművek postára adási határideje: 2016. március 24. 24:00 óra A benyújtás időpontjának a postai bélyegző keltét kell tekinteni. A késve benyújtott pályaműveket a Bíráló Bizottság a csomag felbontása nélkül a pályázatból kizárja.
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/50. szám 4. A PÁLYAMŰVEK DÍJAZÁSA ÉS EREDMÉNYHIRDETÉSE 4.1 A PÁLYAMŰVEK DÍJAZÁSA A pályaművek díjazására és megvételére szánt összeg: (bruttó) 20 000 000 Ft A díj legnagyobb összege: (bruttó) 8 000 000 Ft A megvétel legkisebb összege: (bruttó) 300 000 Ft A közönségszavazás során legtöbb szavazatot szerző pályamű közönségdíjban részesül, amelynek kihirdetésére az ötletpályázat eredményének nyilvános ismertetésével egyidejűleg kerül sor. A Bíráló Bizottság a beérkezett pályázatok egymáshoz viszonyított értéke alapján a fenti értékhatárok között szabadon határozza meg a díjak és a megvételek összegét. A díjak és a megvételek a törvény által meghatározott áfát tartalmaznak, illetve adóköteles bevételek. A díjak a közteherviselés szabályaira tekintettel kerülnek megfizetésre. A díjak és megvételek teljes körűen tartalmazzák az egyes pályaművekben szereplő építészeti alkotások jelen kiírásban foglalt terjedelmű felhasználásának arányos mértékű szerzői jogdíját. A Bíráló Bizottság megfelelő színvonalú pályaművek beérkezése esetén a teljes rendelkezésre álló összeget kiadja, és törekszik arra, hogy egy győztes pályázót hirdessen ki. A Bíráló Bizottság eredménytelennek minősíti a pályázatot, ha egyetlen pályaművet sem talál díjazásra, vagy megvételre alkalmasnak és csökkentheti a díjazásra, vagy (és) megvételre fordított összeget, ha az ötletpályázatot a hasznosíthatóság szempontjából csökkent értékűnek minősíti. 4.2 AZ ÖTLETPÁLYÁZAT EREDMÉNYHIRDETÉSE ÉS NYILVÁNOS ISMERTETÉSE A Bíráló Bizottság döntése alapján a Kiíró a pályázat eredményét kihirdeti, és a pályázati díjakat, illetve a megvételeket a díjazott művek szerzőinek (vagy azok meghatalmazottjainak) legkésőbb az eredményhirdetést követő 30 banki napon belül kifizeti. Az eredményhirdetés pontos ideje és helye a pályázat honlapján keresztül történő közzététel segítségével kerül megjelölésre. A pályázat eredményhirdetése nyilvános. Kiíró lehetővé teszi, hogy a MÉK vonatkozó előírásai szerint a pályázat eredménye megjelenjen a Magyar Építész Kamara honlapján. A pályázat zárójelentését a Kiíró a pályázat honlapján közzéteszi. A Kiíró azon beérkezett pályamunkákat, melyeknél a pályázó hozzájárul – nyilvánosan, később meghatározott helyen és időpontban – bemutathatja.
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/50. szám Az ötletpályázat nyilvános ismertetésének időpontjáról és helyéről az érdeklődőket és a pályázati kiírást kiváltókat a díjazott és megvett pályázat szerzőit, a Bíráló Bizottság tagjait a Kiíró, vagy az általa felkért szervezet értesíti. A díjazásban vagy megvételben nem részesült pályázatokat a kiíró a pályázónak visszaadja. A pályázó a pályaterv műleírásának végén közölt nyilatkozatban a terv bemutatását megtilthatja. Ez esetben a pályázó az eredményhirdetést követően, ha ilyen nyilatkozatot nem tett, a pályázat nyilvános bemutatása után a Kiíró címén veheti át pályázatát. A pályamű azonosítása a feladóvevény ragszáma alapján történik. A Kiíró a díjazásban illetve megvételben nem részesült pályázatokat a nyilvános bemutatást követő 30 nap eltelte után megsemmisítheti. 4.3 A PÁLYAMŰVEK ÉS AZ ÖTLETPÁLYÁZATI EREDMÉNYEK FELHASZNÁLÁSA A díjazásban és megvételben részesült pályamunkák a Kiíró tulajdonába kerülnek, aki a tervezési program elkészítéséhez, ezáltal a külön beszerzési eljárásban kiválasztott tervező által készítetett tervdokumentációhoz további ellenszolgáltatás nélkül azokat felhasználhatja. Kiíró az egyes pályaművek vonatkozásában a szerzői vagyoni jogokat megszerzi. Ennek érdekében a pályázók külön nyilatkozatban foglalt hozzájárulásukat adják ahhoz, hogy a nyertes pályaművek vonatkozásában a Kiíró kizárólagos, harmadik személyeknek is átengedhető, korlátlan felhasználási módra és időtartamra kiterjedő felhasználási jogot szerez arra, hogy a pályaműben szereplő építészeti megoldást (tervet) a jelen kiírásában meghatározott körben részben vagy egészben felhasználhassa, beleértve azt is, hogy azt részben vagy egészben átdolgozza, átdolgoztassa. 5. A TERVEZÉSI FELADAT A Kiíró nem kívánja meghatározni, hogy milyen alkotásnak kell megszületnie, azonban az Emlékbizottság, és a bírálatban való részvételre felkért szakértők véleménye alapján olyan tematika került meghatározásra, amely iránymutatást hivatott adni a pályázóknak, Magyarország katonáinak első világháborúban tanúsított hősiessége, roppant szenvedéseik és veszteségeik előtt méltón tisztelgő Emlékhely létrehozásához. Magyarország nem felejtette el a hazáért hősi halált halt övéit, ezért a leendő Emlékhely monumentális, megrendítő és méltóságteljes alkotás, amelynek szimbólumképzésénél a következő szempontokat érdemes figyelembe venni: 5.1 A magyar nemzet históriája nagyrészt a csatatereken íródott. Hadtörténelmünk több mint ezer éves múltra tekint vissza; régebbi, mint az államiság. Ennek során számtalan csatát vívtunk, tengernyi életet áldozva. Hosszú történel-
37 münk során a nemzet sorsa nem egyszer függött a Hazáért fegyvert fogó férfiak és nők vitézségétől és önfeláldozásától. A leendő Emlékhely ezért két magasztos feladatot lát el: – Állandó harcokban edzett nemzetünket egész eddigi története során az első világháború kényszerítette a legnagyobb katonai véráldozatra. Ugyanakkor napjainkra a háború hősi halottaival együtt szinte eltűnt a nemzet emlékezetéből. Ennek fő oka, hogy kollektív tudatunkban az első világháború katonái helytállásának és hősiességének háttérbeszorulását döntően befolyásolták a második világháború borzalmai. A magyar katonák első világháborúban tanúsított hősiessége és a csatákban elszenvedett roppant veszteségeik iránti tiszteletből felelősségünk megőrizni emléküket utódaink számára. Erre kiváló alkalmat nyújt a centenáriumi megemlékezés-sorozat keretében felállításra kerülő központi emlékhely. Az Emlékhellyel kapcsolatos elvárás ezért, hogy lehetőség szerint az első világháború során a Magyar Királyság területéről besorozott mintegy 661 000 hősi halott nevét jelenítse meg tetszőleges formában. – A tervezett központi Emlékhely feladata továbbá, hogy a kollektív nemzettudat egyik legnagyobb erejű, ikonikus építészeti megnyilvánulása legyen. Háborúink hősei tetteikkel igazolták bátorságukat, nemzetük, nemzetiségeik és bajtársaik iránti elkötelezettségüket. Fontos, hogy az Emlékhely olyan formában állítson emléket a – kortalan – magyar hősiességnek, hogy az üzenetet közvetítsen az eljövendő generációk számára is. A harc közbeni heroizmus, a becsület és hűség, valamint az önfeláldozás erényei időtlen értékek, amelyek a nemzet létének, egységének és fennmaradásának is elengedhetetlen feltételei. 5.2 Budapesten és vidéken is számos első világháborús emlékmű, emlékhely található, ám ezek elsősorban nem a kollektív nemzettudat megtestesítői, hanem jóval kisebb csoportoké, az azokat állító közösségek, települések, egyesületek sajátja. A fővárosban sem a háború alatt, sem pedig a háború után nem került kialakításra központi Emlékhely. Egy ilyen szakrális jelentőségű alkotás pedig csak és kizárólag Budapest egy kiemelt fontosságú pontján, vagy egy jelentős ütközet helyszínén töltheti be küldetését. A mai Magyarország területén ugyanakkor nem zajlott le első világháborús hadművelet, így a háborúban elhunyt hőseinknek emléket állító Emlékhely kizárólag a nemzet fővárosának egy jól megközelíthető részén képzelhető el. 5.3 Az Emlékhelynek városépítészeti arculatformáló szerepe van. A felépítendő kiemelt kulturális és építészeti jelentőségű Emlékhely, valamint annak elhelyezéséből adódó szinergiák olyan fennkölt környezetet teremthetnek, amely méltón tiszteleg és állít emléket az elhunyt hősök helytállásának, áldozatvállalásának. Ennek megfelelően a Kiíró nem kívánja korlátozni vagy befolyásolni az
38 alkotót a helyszín kiválasztásában. A pályázónak ugyanis olyan helyszínt kell találnia, amely a megvalósuló Emlékhely városszövetbe való tájépítészeti beágyazását követően épp úgy alkalmas katonai díszszemlék, állami megemlékezések megtartására, és az eseményekkel együtt járó nagyszámú civil látogató kulturált, illetve tartalmas fogadására, mint a magányra vágyó budapestiek és az áldozatok előtt tiszteletüket leróni szándékozó utazók, turisták elmélyedésére, vagy éppen Magyarország történelmét tanuló iskoláscsoportok szervezett látogatásának biztosítására. 5.4 Számos kiváló emlékezéssel és a múlttal foglalkozó kortárs építmény született már világszerte. A Kiíró célja, hogy a társadalom egésze számára kifejező érvényű és erejű alkotás szülessen, ugyanakkor nem kívánja korlátozni a pályázót abban, hogy ezt figuratív vagy nonfiguratív elemekkel éri el. A letisztult és egyben kitáruló tér, az egyszerű, de elegáns részletek mind a kortárs építészet olyan stílusjegyei, amelyek inkább hozzátesznek az összképhez, ezért a kellő alázattal átgondolt, a hagyományokra értékként tekintő, a városépítészeti elveket tiszteletben tartó, a mai építészeti elvekkel összhangban lévő koncepció, valamint a jó minőségű, tartós anyagok felhasználása elősegítheti, hogy olyan mértékadó, kortalan alkotás jöjjön létre, amely méltó módon állít emléket az elesetteknek. Tartózkodni kell ugyanakkor az öncélú, az Emlékhely céljaival össze nem egyeztethető alkotás létrehozásától, amely indokolatlanul ad lehetőséget többféle értelmezésre. 5.5 Az Emlékhely akkor látja el azon alapvető célját, hogy kiemelt szerepet töltsön be utódaink nemzettudat-formálásában, ha vele egy olyan közkedvelt közösségi térelem jön létre, amely hidat képez múlt, jelen és jövő generációi között, miközben szervesen kapcsolódik a város életébe. A Kiírónak az a célja, hogy az Emlékhely az évek múlásával se veszítse el aktualitását, ezzel egyidejűleg arra törekszik, hogy azok is magukénak érezzék a műalkotást, akik számára katonáink hősiességének és önfeláldozásának méltó leképezését a hagyományos ábrázolási formai elemek jelentik. Az alkotásnak ezért – akár innovatív tartalmi megoldások alkalmazásával – olyan interaktív közösségi térélményt kell nyújtania, amely egyszerre valósítja meg a hősi múlt felidézését, valamint a múlt értékeiből inspirációt merítő jövőbetekintés lehetőségét. 6. A PÁLYAMŰVEK BENYÚJTANDÓ MUNKARÉSZEI, FORMAI KÖVETELMÉNYEK 6.1. FORMAI KÖVETELMÉNYEK A pályaműveket 1 példányban kell benyújtani papíron 1 db, az alábbiak szerint összeállított és oldalszámozott, maximum 18 oldalt tartalmazó, A3 méretű, spirá-
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/50. szám lozott, vagy összefűzött lapokból álló füzet, valamint 1 példány digitális adathordozón (CD, DVD vagy pendrive). 6.1.1. Címzéslap A pályázati anyag csomagolásán az elektronikus úton megküldött, egyedi azonosítóval ellátott címzéslapot kell szerepeltetni. Felirat: „az első világháború hőseinek központi emlékhelye megtervezése” ötletpályázat. 6.1.2 Digitális adathordozó A teljes pályázati anyag, rajz és szöveg (pdf, docx, xlsx, formátumban), digitális adathordozón (CD, DVD, pendrive, vagy SD card) is benyújtandó. A pályázó felelőssége, hogy a digitális adathordozón és annak tartalmában semmilyen beazonosíthatóságra alkalmas jel, jelzés, digitális nyom nem lehet. Ennek megsértése a pályázó kizárását vonja maga után! A pdf. formátumban összefűzött lapokat a dokumentációban szereplő sorrendben kell szerepeltetni az alábbi módon: – Tervlapokat max. A1 méretre optimalizált pdf formátumban 300 dpi felbontással, – Látványtervek max A3 méretre optimalizált png formátumú képfile-ok, – Műszaki leírás és melléklete max A3 méretű pdf formátumban 200 dpi felbontással. 6.2. ÁLTALÁNOS TARTALMI KÖVETELMÉNYEK A pályaművek nem sérthetik a titkosságot. A pályaművet tartalmazó csomagot, az egyes munkarészeket névaláírással, jeligével, a szerzőkre utaló emblémával, jellel ellátni nem szabad. A pályamű semmilyen, a szerzők vagy azok munkahelyére vonatkozó utalást nem tartalmazhat. A titkossági szabályt megszegő pályaművet a Bíráló Bizottság az értékelésből kizárja. A pályaművek tervlapjait és a műleírását kizárólag magyar nyelven kell elkészíteni. 7. BÍRÁLATI SZEMPONTOK 7.1 A pályamű mennyire méltó az első világháborúban a Magyar Királyság területéről besorozott mintegy 661 000 hősi halott emlékéhez, hősiességének és önfeláldozásának ábrázolásához, történelmi szemléltetéséhez. Milyen megoldással él az elesettek neveinek megjelenítésére. Mennyire érvényesül a kegyeletiség és eredetiség terén megfogalmazott elvárás. A Kiíró célja, hogy olyan alkotás szülessen, amely a társadalom egésze számára kifejező érvényű és erejű, így a bírálati eljárás során ennek érvényre jutása az elsődleges szempont. Kortárs, a jelen kor befogadója számára érvényes narratíva segítségével megfogalmazott figuratív elemekkel való megjelenítés ugyanakkor előnyt jelent a bírálat során.
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/50. szám 7.2 Mennyire harmonikusan illeszkedik a városszerkezetbe, környezettel való kapcsolata, milyen a pályamű építészeti minősége. Mennyire méltó a Nemzet Fővárosához. 7.3 Milyen innovatív közösségi térélményt nyújt, amely biztosítja, hogy olyan közkedvelt közösségi térelem jön létre, amely hidat képez múlt, jelen és jövő generációi között. 7.4 Alapvető elvárás, hogy az alkotás ne csak tartalmát, koncepcióját tekintve képviselje a maradandóságot és a tartósságot, hanem a minőség terén is épített örökség szülessen, ezért szintén alapvető bírálati szempont, hogy szerkezeti rendszere, anyaghasználata, műszaki megoldásai biztosítják-e a megvalósíthatóságot, költséghatékonysági elvárások kielégítését. http://www.emlekhelypalyazat.hu
Arculattervezés – Fesztivál Önkéntes Központ Kedves Pályázók! Ezúton szeretnénk felhívni figyelmeteket pályázatunkra, amelynek lényege a Fesztivál Önkéntes Központ arculatának megújítása. Nem csak a programot, de közösségi oldalainkat is színesebbé kívánjuk tenni, amellyel az önkéntesség fontosságát és eszméjét hangsúlyozzuk. A pályázat részleteit az alábbi leírásban olvashatjátok: Pár szó a Fesztivál Önkéntes Központról... A Fesztivál Önkéntes Központ célja, az önkéntesség népszerűsítése és bevezetése a magyarországi rendezvények világába Nyugat-Európai minta alapján; munkatapasztalat szerzés a fiatalok és az idősebb korosztály számára; lehetőség nyújtás a hátrányos helyzetű fiatalok fesztiválokon való részvételére. Teljesen más szemmel tekintenek egy adott rendezvényre azok, akik már részt vettek programunkban, hiszen beleláthatnak a különböző események felépülésébe és működésébe, tapasztalattal és akár életre szóló barátságokkal is gazdagodhatnak. Ezek mellett az önkéntesség értékes referenciának számít a munkaerőpiacon. Évről évre egyre sokrétűbb és érdekesebb feladatokat tudunk kínálni az érdeklődőknek, akik jelentkeznek hozzánk önkéntesnek a következő rendezvényekre: Sziget Fesztivál, Telekom VOLT Fesztivál, Mastercard Balaton Sound, Gourmet Fesztivál, Gyerek Sziget, WOMEX stb. Önkénteseink táborában 18 és 99 év
39 között minden korosztály képviselteti magát. A program sikerességének köszönhetően az érdeklődök száma folyamatosan nő. A Pályázat tárgya: Fesztivál Önkéntes Központ arculat A logó és az arculati elemek online és print formátumban is megjelennek a Fesztivál Önkéntes Központ felületein. Mit várunk el? Olyan munkákat várunk, melyek tükrözik az önkéntesség alábbi jellemzőit: – Fontos, hogy felelősségteljesen végezd el a rád bízott feladatokat, és közben érezd is jól magad fesztivál környezetben! – Az itt szerzett tapasztalataidat kamatoztathatod későbbiekben a munkád során. – Ha részt veszel a közös feladatokban/programokon, a kapcsolati hálódat bővítheted, és egy rendkívül szórakoztató közösségnek válsz tagjává. További információk: – a Fesztivál Önkéntes Központ elsődleges célcsoportja a fesztivál látogató közönség, az egyetemisták, pályakezdők – a logónak tartalmaznia kell a Fesztivál Önkéntes Központ (angolul: Festival Volunteer Center) megnevezést – a feliratnak a logó használatakor (minimum 50 mm x 50 mm méretben is) jól olvashatónak kell lennie – a logó egyszín nyomással is felismerhető, jól használható legyen Technikai paraméterek (a pályázat tartalma): 1. logó 2. facebook profilkép 3. facebook borítókép 4. roll-up (méret: 200 cm x 100 cm) 5. molinó (500 cm x 100 cm) 6. fríz (600 cm x 70 cm) A pályázat akkor tekinthető érvényesnek, ha az összes felsorolt elemet (1-6.) tartalmazza. Pályázók köre: Pályázatot nyújthat be bármely természetes vagy jogi személy. A természetes személyek esetében feltétel a 18. életév betöltése. A részvétel feltételei: – Nevezési díj nincs. – Egy pályázó több (maximum 3 db) pályamunkával nevezhet. – A pályázat egyfordulós. – A pályázók vállalják, hogy a pályamunkák elkészítésénél más, jogvédelem alatt álló alkotásokat nem használnak fel.
40 – A pályázó felelősséget vállal azért, hogy a pályázati anyaga saját műve, amellyel harmadik személy szerzői és egyéb jogait nem sérti, továbbá kijelenti, hogy bármilyen, esetleges jogsértésből adódó kárért teljes körű felelősséggel tartozik. E feltételek megsértése esetén a pályázat érvénytelen, eredményhirdetés után kiderülő jogsértés esetén a díjat köteles visszafizetni. – A pályázathoz csatolni szükséges a jelen kiírás mellékletét képező, kitöltött pályázati adatlapot, amellyel a pályázó elfogadja a kiírásban foglalt feltételeket, beleegyezik a pályaműve nyilvánosságra hozatalára (a pályázó nevével azonosíthatóan is). A kiíró döntése ellen fellebbezésnek helye nincs. – A pályázat kiírója a nyertes pályázó díjának kifizetésével a logo, és az arculat felhasználására teljes, kizárólagos térben és időben korlátlan felhasználási és használati jogot szerez, a logót és az arculatot szabadon felhasználhatja, illetve a nyertes pályázat anyagát és pályázó nevét nyilvánosságra hozhatja. – A nyertes pályázó kötelezi magát, hogy a pályázat eredményhirdetését, illetve az értesítést követő 3 napon belül a teljes pályázati anyagot átadja. A pályázati díj ezután kerül kifizetésre. – A pályázat kiírója vállalja, hogy a pályázati díj kifizetésével kapcsolatban felmerülő adókat és járulékokat megfizeti. Az érvényes pályázat a következőket tartalmazza: – a logó (1.) – színes és egyszín mutáció – arculati elemek (2-6.) – a pályázó adatai, és elérhetőségei (minimum: mobilszám és e-mail cím) – a logo és az arculat angol, és magyar nyelvű mutációit (Fesztivál Önkéntes Központ, Festival Volunteer Center) a pályázó jpg formátumban küldi meg előzetesen számunkra. A nyertestől a nyertes pályamunkát végül ai és eps formátumban kérjük leadni. Amennyiben a pályázat nyertese az ai és eps formátumú logót nem adja át a pályázat kiírójának, úgy a pályázat kiírója jogosult a pályázati díj kifizetésétől elállni. A logóhoz a felhasznált betűtípust is kérjük mellékelni font formájában. A leadott ai-ban a szöveg NE legyen lekerekítve, hanem fontként szerepeljen. Beadási határidő: 2016. 01. 15. 12:00 A pályázat beadásának módja: – A pályázati anyagot e-mailben kell benyújtani az
[email protected] címre. – A levél tárgya: Fesztivál Önkéntes Központ arculat tervezés – A pályázati anyag elvárt formátuma: jpg
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/50. szám – A kiegészítő vagy magyarázó dokumentumokat pdf-ben kérjük megküldeni, melyben a pályázó feltünteti személyi adatait és elérhetőségeit. Ezen adatok feltüntetése nélkül a pályázat nem érvényes. Díjazás A nyertes jutalma: 50 000 Ft + áfa, melynek kifizetésére a Kiíró a nyertes pályázóval szerződést köt. Eredményhirdetés és szerződéskötés: – A pályázat díjazottját/díjazottjait e-mailben értesítjük. – A kiíró fenntartja magának a jogot, hogy a beadási határidő lejárta után a nyertes pályaművet kiválassza, és új határidő kitűzésével módosításra, javításra kérje a pályázót. – A nyertes pályázóval szerződéskötés történik, annak feltételeinek egyeztetése alapján. – A bíráló bizottság tagjai a Szubjektív Értékek Alapítvány kijelölt kollégái. Ha kérdésetek van, keressetek fel Minket az
[email protected] e-mail címen. http://www.szubjektiv.org/hu
Az év Konyhája 2015 – díj Az Otthonok és Kertek magazin jogtulajdonosa, a JSC Média Kft. nyílt és nyilvános pályázatot hirdet elkészült lakókonyhák témában szakmai és amatőr kategóriában. A Pályázat célja megismerni és megismertetni a szakmával és a közvéleménnyel a szakmai zsűri által színvonalasnak ítélt konyhákat, egyedi, kreatív ötletek, példamutató, követendő lakberendezői megoldások alapján. A szakmai és amatőr kategóriában egy-egy nyertest hirdet meg a zsűri. A „2015 Év Konyhája” pályázat célja, hogy a szakmai zsűri mellett az olvasóközönség is kifejthesse véleményét, ezért mindkét kategóriában egy-egy közönségdíjat is kiosztunk. A pályázaton kizárólag még nem publikált pályamunkákkal vehetnek részt a pályázók. Beadási határidő: 2016. január 10. Eredményhirdetés: 2016. január 20. A pályázathoz való csatlakozással a pályamunkák felkerülnek az Otthonok és Kertek magazin facebook oldalára, ahol a pályázó konyháknak és tervezőiknek lehetőségük nyílik szélesebb fórumon is megmérettetni magukat. A közönségdíjat mindkét kategóriában a Facebookon legtöbb lájkot gyűjtő pályamunka nyeri el.
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/50. szám A pályázati feltételekről, az értékelés, díjazás szempontjairól, a díjakról, és az eredményhirdetésről további információk az otthonokeskertek.hu weboldal pályázat menüpontja alatt olvashat. Díjak: Amatőr kategória: (Egy zsűrizett és egy közönségdíjas nyertes részére) – Ariston AN Lux ECO 15L-es vízmelegítő bojler – La Tenda Home 5000 Ft értékű vásárlási utalvány – Finish ajándékcsomag – Rusztik Home 10 000 Ft értékű ajándékutalvány – Möllmann Ház 10 000 Ft értékű vacsorameghívása – Ecover ajándékcsomag – KAVICS – KŐ DESIGN 35 000 Ft értékű vásárlási utalvány – KID Bútor Stúdió 20% vásárlási utalvány Szakmai kategória: (Egy zsűrizett és egy közönségdíjas nyertes részére) – Ariston AN Lux ECO 15L-es vízmelegítő bojler – La Tenda Home 5000 Ft értékű vásárlási utalvány – Finish ajándékcsomag – Rusztik Home 10 000 Ft értékű ajándékutalvány – Pataki csempe 1 m2 provance-i díszcsempéje – Borbély Családi Pincészet borkóstoló utalvány 2 fő részére – Ecover ajándékcsomag – KAVICS – KŐ DESIGN 35 000 Ft értékű vásárlási utalvány – KID Bútor Stúdió 20% vásárlási utalvány Garantált ajándék: minden pályázó 1000 forint* értékű vásárlási utalványt kap a RUSZTIK Home felajánlásából. A Pályázó pályamunkája beküldésével igazolja, hogy a fotókon megjelenő project saját munkája és szellemi terméke. A pályázó a pályázattal a fotók közlési jogát átruházza a Pályázat kiírójára, vagyis az Otthonok és Kertek Magazin tulajdonosára, a JSC Média Kft-re. A Pályázó a Pályázaton való részvétellel tudomásul veszi, hogy a fotók, pályamunkák közlésével a Pályázatot kiíró szerv számára nem tartozik anyagi honorálással. *Az utalvány kizárólag 5000 forint feletti vásárlás esetén váltható be. http://www.otthonokeskertek.hu
41 Farsangi miniatűrök – 21. Nemzetközi Miniatűr Fesztivál 2016 1992. július 31.-én nyitottuk meg Kaposváron a SZÍN-FOLT Galériát, 1996-ban rendeztük meg először a miniatűr kiállítást „Farsangi Miniatűrök” címmel. A SZÍN-FOLT Művészeti Alapítvány, valamint a SzKiTa-KIMMEL Kft kiírja a 21. Nemzetközi Miniatűr Fesztivál pályázatot képző- és iparművészek számára. Mint a címben is jeleztük, egy bohókás farsangi ötletnek indult az egész, hiszen a keretek méretei is erre utaltak. 10x10 cm-es, 5x5 cm-es és 3x3 cm-es kis keretekbe kellett dolgozni. Minden vállalkozó kedvű művésznek összesen 10 db keretet kellett megtölteni tartalommal. Az első kiállításon 64 jelentkező volt, ennek megfelelően 640 kép lógott a Galéria falán. 1997-ben 82 résztvevő 820 képében gyönyörködhettek a látogatók, 1998-ban 124 kiállító 1240 alkotása okozott különleges látványt a látogatóknak. 1999-től biennálé rendszerben rendeztük meg ezt a sehol máshol nem látható miniatűr kiállítást. Így került sor a cím változtatására, s lett „Miniatűr Biennálé – Hivatásos művészek” kiállítás. Ebben az évben 67 művésztől 670 alkotás érkezett, s mutattuk be az egyre növekvő számú közönségnek. 2000-ben, a Milleneum évében a hivatásos művészeket szólítottuk meg, téma az 1000 éves Magyarország volt. 46 kiállító – 460 alkotást küldött be a pályázatra. 2001-ben „Lírai miniatűrök a magyar irodalomból” címmel írtuk ki a pályázatot, ami szintén nagy sikert aratott. Az anyagról -a műalkotásokról készült fotókkal együtt- egy mini könyvet is megjelentettünk. 27 kiállító – 270 alkotása volt látható. 2002-ben már a Megyeháza Galéria adott otthont a „Volt egyszer egy Szín-Folt” című miniatűr kiállításnak, ahol 37 művész 370 alkotását láthatta a közönség. 2003-ban 47 kiállító (7 külföldi) 470 alkotása lógott a Megyeháza Galéria falán. 2004-ben 53 alkotó küldte el munkáit -530 alkotást- ebből 8 külföldi. 2005-ben a X. – jubileumi – kiállításunkat Kaposváron, a Vaszary Képtárban rendeztük. 125 kiállító 1250 alkotása volt látható. A megnyitón közel 1 Millió Ft értékben adtunk át díjakat. A kiállítás anyagából egy színvonalas katalógust is kiadtunk.
42 2006-ban szintén 125 kiállító vett részt a pályázaton, 1250 alkotás volt látható a Megyeháza Galériában 2007-ben újra a SZÍN-FOLT Galéria adott otthont a kiállításnak, ahol 62 nevező 620 alkotása volt látható 2008-ban a SZÍN-FOLT Galériában 55 művész 600 alkotását láthattuk 2009-ben a Megyeháza Galériában és a Baranya Galériában 58 alkotó 700 alkotásában gyönyörködhettünk. 2010-ben 107 alkotó 1070 alkotása volt látható Kaposváron a Megyeháza Galériában, majd Pécsett a Rácz Aladár Közösségi Házban. 2011-ben 79 alkotó 790 alkotását mutattuk be Kaposváron és Budapesten is, a Museion No1 Galériában. 2012-ben 76 kiállító 760 miniatűrjét láthatta a szépszámú közönség Kaposváron, a Vaszary Képtárban. 2015-ben 88 kiállító 880 képében gyönyörködhettek látogatóink az új Szín-Folt Galériában. Pályázati kiírás Szín-Folt Művészeti Alapítvány A/ Hivatásos művészek: A/1 Olaj, tempera, akvarell, pasztell, akril, A/2 Grafika, tus, ceruza, metszet, nyomat, fotó, montázs, számítógépes grafika A/3 Tűzzománc, kisplasztika, plakett, relief, applikáció, textil, üveg, kerámia B/ Műkedvelők (technikától függetlenül 1 kategória!) – téma: szabadon választott – technika: fent nevezett kategóriáknak megfelelően – minden jelentkezőnek 10 db keretet kötelezően fel kell használni! – az alkotásokhoz „Pályázati adatlapot” kell mellékelni, azt kötelező kitölteni! – az alkotások sorszámát, címét, művészárát (!) kérjük a Pályázati adatlapon megadni! – keret méretek (a keret hátsó -falc- mérete, nem a kép látható része!): 10x10 cm-es 4 db; 5x10 cm-es 3 db; 5x5 cm-es 3 db – az alkotásokat vagy keretezve, kiállításra alkalmasan kell beadni - akasztók nélkül! vagy: – keret kollekciót nettó 8000 Ft-tól lehet megrendelni, vásárolni a szervezőknél (30/4810187)
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/50. szám – az alkotások hátul nem emelkedhetnek ki a keret síkjából! – az alkotásokat adathordozón is el kell küldeni jpg formátumban (cd, vagy csatolt file e-mailen!) – az alkotásokról CD lemezt készítünk, melyet 2000 Ft-ért meg lehet vásárolni – csak eredeti alkotásokkal lehet pályázni (fénymásolatot nem fogadunk el) – a beküldött munkákat szakmai zsűri értékeli – csak teljes kollekciók kerülnek kiállításra – nevezési díj: 3 db kép, minden méretből 1-1 db (képek hátulján kérem megjelölni őket!!!) – a képek árusítása során a művészárra +20%-os felárat számítunk fel – a kiállítás után az alkotásokat a megjelölt módon visszajuttatjuk a művészeknek – beadási határidő: 2016. január 10. – Beküldendő: 7400 Kaposvár Fő utca 24. – 1) kiállítás megnyitó: 2016. január 23. szombat 11.00 (január 23-március12) – kiállítás helyszíne: Kaposvár, Fő u. 24. Szín-Folt Galéria – 2) kiállítás megnyitó: 2016. március 15. kedd – kiállítás helyszíne: Sződliget Szent István u. 29. Közösségi Ház – A zsűri által javasolt kollekciók a díjfelajánlók által kerülnek díjazásra – Díjazás: – 4 kategóriában fődíj: 50 000 Ft értékű felajánlások – különdíjak – A fődíjas kollekciók a szervezők, illetve a díjfelajánlók tulajdonában maradnak! – Szervezőknek jogában áll az egyes kategóriákban a fődíjat megosztani, illetve nem kiadni! – Információ: – Szabó Károly Attila: mobil: +36-30/9517294 – Kimmel Ágnes: mobil: +36-30/4810187 – SzKiTa-KIMMEL Kft: tel/fax: 06-82/222-280 E-mail:
[email protected] http://www.szinfoltgaleria.hu
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/50. szám Ötletpályázat a Művelődési ház és közvetlen környezetének területén új városközpont tervezésére Budakeszin BUDAKESZI VÁROSKÖZPONT nyílt ötletpályázat Az ötletpályázat kiírója: Budakeszi Város Önkormányzata Tervezési feladat Budakeszi Fő utca és Kossuth Lajos utca találkozásánál a meglévő Művelődési ház és közvetlen környezetének rendezése, új közösségi ház, egészségház, könyvtár, üzletek és lakások kialakításával egy új városközpont megtervezése. A teljes ötletpályázati dokumentáció elektronikus elérésének módja A teljes ötletpályázati dokumentáció letölthető a https://drive.google.com/folderview?id=0B6uyvrxzeqzBOXU2YWpWUnpmQzA& usp=sharing oldalról. A pályaművek benyújtásának helye, határideje és módja A pályaművek benyújtásának határideje: 2016. február 18. a pályaművek díjazására és megvételére szánt összeg A pályaművek díjazására és megvételére bruttó 2 000 000 Ft áll rendelkezésre A díj legnagyobb összege: 700 000 Ft A megvétel legkisebb összege: 100 000 Ft Az ötletpályázat lebonyolításának időtáblázata – Ötletpályázat meghirdetése: 2015. december 4. – Helyszíni szemle időpontja: 2015. december 15. – Kérdések határideje: 2015. december 20. – Kérdésekre adott válaszok határideje: 2016. január 8. – Pályaművek postára adásának határideje: 2016. február 18. – Pályázat eredményének kihirdetése, a díjak átadása: 2016. február 29. – Díjazásban nem részesült pályaművek visszaadása: 2016. március 31. Az ötletpályázat jellege, a vonatkozó jogszabályok megnevezése – Az ötletpályázat jellege: NYÍLT – Az ötletpályázati eljárás formája: ÖTLETPÁLYÁZAT – Az ötletpályázat: TITKOS Az ötletpályázat lebonyolítása a: – a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény; – az ötletpályázati eljárásokról szóló 310/2015. (X. 28.) Korm. rendelet;
43 – a közbeszerzési és ötletpályázati hirdetmények feladásának, ellenőrzésének és közzétételének szabályairól, a hirdetmények mintáiról és egyes tartalmi elemeiről, valamint az éves statisztikai összegzésről szóló 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelet; – valamint a jelen ötletpályázati kiírás előírásai szerint történik. http://varoshaza.budakeszi.hu/component/content/article/38-info/989-2015-1204-11-19-14
Újbudai hallgatói startup Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata pályázatot hirdet innovatív ötleteken alapuló startup vállalkozások létrehozására vagy támogatására. A pályázaton 35 év alatti, a kerületben campusszal rendelkező egyetemek graduális vagy posztgraduális képzésein résztvevő vagy a kerületben állandó lakcímmel rendelkező felsőoktatási hallgatók indulhatnak egyénileg vagy csapatban. (Csapatban való jelentkezésnél elegendő, ha a csapat egy tagja kerületi lakos vagy tanul olyan egyetemen, amelyiknek van campusa a 11. kerületben.) A pályázat feltétele, hogy a hallgatói ötleteken alapuló vállalkozások a XI. kerületben jöjjenek létre, de kivétel nélkül minden pályázótól olyan elképzeléseket várunk, melyeket piaci termékekké lehet formálni. A négy millió forintos összdíjazású pályázat témáját illetően megkötés nincs, az azonban fontos, hogy a pályázat egy kidolgozott pénzügyi tervet is tartalmazzon. Bírálati szempontok: – az ötlet megvalósíthatósága az odaítélt összegből – az ötlet piacképessége – az ötlet piaci hiánypótló szerepe – az ötlet innovativitása – az elbírálásnál előnyt élveznek azok a csapatok, amelyek több tudományterületről szerveződnek A bírálók köre: – Eötvös Loránd Tudományegyetem – Budapesti Corvinus Egyetem – Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi egyetem – Design Terminál – Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége
44 – A kuratórium tiszteletbeli elnökei, a pályázat ötletgazdái: dr. Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere és dr. Simicskó István, Honvédelmi Miniszter, a XI. kerület országgyűlési képviselője A pályázók köre: – XI. kerületi campusszal rendelkező felsőoktatási intézmények graduális vagy posztgraduális képzésein résztvevő vagy a XI. kerületben állandó lakcímmel rendelkező 35 év alatti hallgatók – pályázni lehet egyénileg vagy maximum háromfős csoportokban; csapatban való jelentkezésnél elegendő, ha a csapat egy tagja kerületi lakos vagy tanul olyan egyetemen, amelyiknek van campusa a 11. kerületben, a többieknek elég, ha 35 év alatti felsőoktatási hallgatók Díjazás, a támogatás mértéke: 4x1 millió forint A pályázatok benyújtásának határideje: 2016. február 14., vasárnap éjfél A pályázatot „Újbudai hallgatói startup pályázat” jeligével a
[email protected] e-mail címre kell elküldeni. A pályázaton fel kell tüntetni a: – a nevező(k) nevét – a felsőoktatási intézmény nevét, a kar és a szak, valamint az évfolyam pontos megnevezésével (csapatok esetében ugyanezt minden tagnál külön-külön) – a nevező(k) Neptun-kódját – a tanulmányok kezdetét – a tanulmányok várható befejezését – a nevező(k) telefonszámát – a nevező(k) e-mail címét – a nevező(k) aláírását A pályázat eredményhirdetése: minden pályázót előzetesen, e-mail-ben értesítünk. A pályázatoknak kivétel nélkül tartalmazniuk kell a következőket 1. Az ötlet, az elképzelt termék/szolgáltatás neve és rövid összefoglalója 2. Milyen problémára jelent az elképzelt ötlet megoldást 3. Milyen megoldást kínál az elképzelt ötlet a fentebb bemutatott problémára, mitől újszerű 4. A termék/szolgáltatás létrehozásának mely szakaszát kívánja a pályázó az elnyert összegből megvalósítani 5. Üzleti modell: 4/a. költségek részletes lebontása 4/b. célközönség, potenciális vásárlók
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/50. szám 4/c. várható profit egy terméken/szolgáltatáson 1. Technikai megoldás: hogyan lehet az adott terméket/szolgáltatást technikailag megvalósítani, megvannak-e ehhez a megfelelő eszközök, s ha igen, hol és milyen áron stb. 2. Marketingstratégia: hogyan, milyen módszerekkel és eszközökkel lehet az adott terméket vagy szolgáltatást reklámozni, népszerűsíteni a fogyasztók számára 3. Konkurencia: vannak-e hasonló vagy azonos témában versenytársak a piacon, s ha igen, miben különbözik ez az ötlet másokétól, miért jelent többet, miért tartható jobbnak stb. 4. A nevező vagy a csapat bemutatása 5. Ha már elindult a vállalkozás, milyen lépés(eke)t tett(ek) a jelentkező(k) korábban A pályázat kétkörös, a kiválasztott pályázóknak a második körben (várhatóan március közepén) prezentálniuk kell az ötletüket a szakmai zsűri előtt. Ennek részleteiről időben értesítünk mindenkit. A nyertes pályázók pénzügyi elszámolásának részletei: – A nyertes pályázatoknál az elszámolás során az önkormányzat rendeletei és a hatályos adótörvény az irányadók. – Minden esetben csak a megvalósított projektre fordított költségeket lehet elszámolni. – A nyertes pályázókkal támogatási szerződést az Ifjúsági Vállalkozásélénkítő Közhasznú Egyesület köt, és feléjük kötelesek elszámolni is. http://ujbuda.hu/ujbuda/ujbudai-hallgatoi-startup-palyazat
Együtt-Élés – animációs kisfilmpályázat Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány animációs kisfilmpályázatot ír ki „Együtt-Élés” címmel. A pályaművek olyan gyerekeknek szóló alkotások legyenek, amelyek humorosan, vagy akár komolyan, de az adott korosztályhoz szólva fejezik ki, a kirekesztés, szegregáció, megkülönböztetés jelenkori értelmezését. Az alkotókon múlik, hogy melyik korosztálynak készítik el a filmet: 11-14 éves korig, vagy 15-18 éves korig. Kiíró: Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány Határidő: 2016. március 15.
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/50. szám Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány animációs kisfilmpályázatot ír ki „Együtt-Élés” címmel. A tolerancia alapvetően egymás elfogadásáról szól, arról hogy békében éljenek egymással emberek, vallási, etnikai megkülönböztetés vagy kirekesztés nélkül. Sajnos ez nem minden esetben valósul meg maradéktalanul. A szegregáció, a kirekesztés, a nemi, vallási, etnikai megkülönböztetés megjelenítését várjuk el a kisfilmekben. A szerzőre vagy szerzőkre van bízva, hogy ezt milyen formában teszik meg. Lehet a film vicces, humoros, vagy komoly. Most mutasd meg TE, hogy látod a társadalmi problémákat. Pályázati feltételek A kisfilm szóljon 11-14 éves vagy 15-18 éves korosztályhoz. Az animációs film időtartama legalább 2 perc, legfeljebb 7 perc lehet. A vizualizációban álló és mozgóképeket is fel lehet használni Egy pályázó több kisfilmmel pályázhat, csapatban is lehet nevezni. A pályázatok elbírálása A filmeket 4 fős szakmai zsűri bírálja el. A zsűri az értékelésnél az elképzelés érdekességét, eredetiségét, a közösség számára való hasznosságot veszi figyelembe. Az első díj 150 000 Ft, a második 100 000 Ft, a harmadik pedig 50 000 Ft. A pályázat kiírója a legjobb pályaműveket eredeti fájlformátumban minimum HD 1280 x 720 px felbontásban bekéri a pályázóktól Így pályázz! Készítsd el filmed! Lépj be a Youtube fiókodba vagy hozz létre egyet! Töltsd fel a pályázati feltételeknek megfelelő filmed! A Youtube-on a filmed címe mögött tüntesd fel: – ”Együtt-Élés” 2016. Január 15. 24.00 h-ig Jelentkezz az oktatá
[email protected] email címre neveddel elérhetőségeddel, filmed rövid leírásával. Március 15-ig pedig küld meg filmed Youtube linkjét. Bízz a zsűri döntésében! A díjátadásra áprilisban kerül sor. Szerzői jogokról : Tudomásul veszed, hogy szerzői jogdíj a pályázaton résztvevő filmjeiddel kapcsolatban nem illet meg, és anyagi igényt utólag sem támaszthatsz. Kijelented, hogy rendelkezel a filmeken megjelenő személyek nyilvános megjelentetéshez való hozzájárulásával, illetve a felhasznált zenék nem esnek szerzői jogi védelem alá. Tudomásul veszed továbbá, amennyiben személyiségi vagy szerzői jogok vonatkozásában harmadik személynek a filmmel kapcsolatban bármilyen
45 kifogása felmerülne, az ezzel kapcsolatos felelősséget teljes egészében Te vállalod. A zsűri esetleges kérésére az eredeti file-t vagy filmet be kell mutatnod. Tudomásul veszed, hogy amennyiben bármilyen szabálytalanság elkövetése a szakmai zsűri tudomására kerül, az azonnali kizárás jogával jár. A pályázattal kapcsolatos további részletek a http://www.hdke.hu oldalon olvashatók december 5.-től, illetve a facebookon is keresd a Holokauszt Emlékközpontot! További kérdés esetén keress minket bátran! Bicskei-Molnár Beáta Holokauszt Emlékközpont
[email protected] 1094 Budapest, Páva u 39., http://www.hdke.hu Tel.: (1) 455 33 33 | Fax.: (1) 455 3399
ELEM-edben VAGY? – a 2016-os Messzehangzó Tehetséggondozó Nyári Táborokban ingyenes részvétel A pályázat tárgya: A Messzehangzó Tehetségek Alapítvány természettudományos és művészeti pályázatot hirdet térítésmentes nyári táborban való részvételre hátrányos helyzetű, tehetséges diákok részére. A pályázat kiírója: A Messzehangzó Tehetségek Alapítvány nyolc éve keresi és gondozza a nehéz sorsú, természettudományokban, sportban, és a művészetek valamely területén tehetséges 10-18 éves gyermekeket. Évközi tehetséggondozó programokat, nyári tehetséggondozó táborokat szervez és a középiskola végéig támogatja a kiválóságokat Messzehangzó Ösztöndíjjal. Pályázók köre: Nehéz körülmények között élő, 5-8.osztályos, általános iskolás tanulók, akik természettudományok, matematika vagy informatika iránt komolyan érdeklődnek vagy bármilyen művészeti ágban (képzőművészet, tánc, dráma, zene, stb.) korosztályukhoz képest kiemelkedő teljesítményt mutatnak. A pályázaton elnyerhető díj: Ingyenes részvétel a Messzehangzó Tehetségek Alapítvány nyári, természettudományos vagy művészeti tehetséggondozó táborában.
46 A pályázat nyerteseinek az Alapítvány biztosítja a teljes tábori ellátást (szállás, étkezés, tehetségfejlesztő foglalkozások, egyéb programok). A nyertesek a későbbiekben részt vehetnek az évközi tehetséggondozó programokon és bekerülhetnek az „Útravaló Ösztöndíj” programba is. A tábor (várható) időpontja: 2016.július 11-17. A tábor helyszíne: véglegesítés alatt A pályázás menete: A pályázat kétfordulós. Az első fordulóban szükséges dokumentumok: 1. Pályamunka – Válassz egy olyan, vízhez, illetve levegőhöz kapcsolódó témát, ami szerinted a legizgalmasabb vagy a legfontosabb az emberiség történetében, mindennapi életében! – A természettudományok érdekelnek? Kutass, böngéssz és fogalmazd meg egy-két oldal terjedelemben vagy mutasd be egyéb multimédiás (videó, diavetítést) technikával számodra mi a legérdekesebb ebben a témában! Mi az, ami leginkább megfogott, elgondolkodtatott? Milyen kutatási eredményeket, összefüggéseket találtál a víz és/vagy a levegő témakörében? Saját, önálló gondolataidra, ötleteidre, kreatív alkotásaidra vagyunk kíváncsiak! – Ha művészeti irányultságú vagy, mutasd be mi ragad meg leginkább a két elem (víz és levegő) kapcsán! A harmóniájuk? Ellentétük? Szimbolikájuk? Pályázhatsz képzőművészeti (rajz, festmény, plasztika) vagy irodalmi alkotással (vers, próza, képregény) is. 2. Bemutatkozás – Pályaműved mellé feltétlenül írj magadról egy rövid (egy oldalas) bemutatkozást! Mi az érdeklődési köröd, mit csinálsz a legszívesebben? Milyen eredményeid, terveid vannak a jövőre nézve? 3. „Pályázási jelentkezési lap” kitöltése, személyes adatok megadása, szülő/gondviselő aláírásával A pályázat beadási határideje: 2016. március 31. Benyújtás módja: elektronikus formában, postai, vagy személyes úton E-mail:
[email protected] Cím: 1011 Budapest, Hunyadi János út 13. A második fordulóban a pályázóknak egy részletes szülői adatlapot és egy iskolai osztályfőnök által kitöltött adatlapot kell beküldenie. Elbírálási rend: A mindkét forduló követelményeinek megfelelő jelentkezők közül a pályázat nyerteseit – a pályamunka minősége, a felmért családi helyzet és a tehetségte-
Pályázatfigyelő eHetilap 2015/50. szám rület alapján – az Alapítvány Szakmai Tanácsadó Testülete választja ki. A tábori helyet elnyerő (és a várólistára kerülő) pályázókat az Alapítvány e-mailben (külön kérés esetén más módon is) értesíti. A pályázat részletes feltételeit és a jelentkezéshez szükséges formanyomtatványokat a Messzehangzó Tehetségek Alapítvány honlapján vagy Facebook oldalán érheti el. További információ: http://www.messzehangzo.hu http://www.facebook.com/messzehangzo E-mail:
[email protected] Tel.: 20/665-9993, 20/665-9996
Pályázatfigyelő. Megjelenik minden héten. Kiadja az i&i Kulturális Informatikai és Innovációs Kft. Alapítók: Huszerl József és Varga A. Tamás Főszerkesztő: Huszerl József Szerkesztő: dr. Tamás Erzsébet Tördelőszerkesztő: Príma Viktória Megrendelhető a szerkesztőség címén: Szokolárs Marianna, szerkesztőségi titkár Telefon: 06-30-659-6388 1011 Budapest, Corvin tér 8. 1251 Budapest, Pf. 88 Tel.: 06-1/214-3520 e-mail:
[email protected] Honlap: hetilap.pafi.hu A 2015. évi előfizetési díj: 16 645 Ft áfával (havi 1387 Ft) ISSN 1419-5852