OSHO VÉGZET SZABADSÁG ÉS A LÉLEK

OSHO VÉGZET SZABADSÁG ÉS A LÉLEK

Mi az élet értelme?

ÉDESVÍZ KIADÓ BUDAPEST

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Osho / Destiny, Freedom, and the Soul St. Martin's Griffin, 2010 Fordította Hegedűs Péter Szerkesztette Miklós Gábor Copyright © Osho International Foundation, Svájc, 2010 Hungarian translation © Hegedűs Péter, 2011 Hungarian edition © Neemtree Corporation AG., 2011 Cover design © Neemtree Corporation AG., 2011 www.osho.com O S H O az Osho International Foundation által bejegyzett védjegy, használata engedélyezve. A könyv tartalma Osho előadássorozatának szerkesztett változata. Osho minden előadása teljes egészében kiadásra került könyv formájában, s az eredeti audiofelvételek is elérhetők. A hangfelvételek és a teljes írásos archívum elérhető az Osho Library internetes oldalán: www.osho.com

ÉDESVÍZ KIADÓ, BUDAPEST Felelős kiadó Novák András igazgató Főszerkesztő Molnár Eszter Műszaki vezető Erdélyi Anna Tipográfia Alinea Kft. Borítót készítette Decoflex Kft. Nyomta Reálszisztéma Dabasi Nyomda Zrt. Felelős vezető Vágó Magdolna vezérigazgató ISBN 978 963 529 089 5

Tartalom

Bevezetés • 7 1. A „Ki vagyok én?" rejtélye • 11 2. Értelemkeresés • 46 3. Én, éntelenség és reinkarnáció • 95 4.Végzet, sors és karma • 147 5. Szabadságkeresőben • 181 Epilógus • 233 A Szerzőről • 237 Osho Nemzetközi Meditációs Központ • 239 További információk • 241 ADVD-ről

•

242

Bevezetés

z ember egy törekvés — nem egy kérdés, hanem egy törekvés. Egy kérdést meg lehet oldani intellektuálisan, egy törekvés megoldása azonban csak egzisztenciális szinten mehet végbe. N e m arról van szó, hogy kérdésekre keressük a választ, hanem arról, hogy a létünkre keresünk választ. Az ember egy törekvés, hiszen a kérdések mindig másokra vonatkoznak, a törekvés viszont önmagunkra irányul. Az ember kutatja önmagát. Tisztában van vele, hogy létezik, de nem tudja magáról, hogy kicsoda. Ekként a születés pillanatában kezdetét veszi egy nagyszabású vizsgálódás minden emberi lény legbensőbb magjában. Ezt a vizsgálódást elnyomhatjuk ugyan, akár el is téríthetjük vagy megpróbálhatjuk helyettesíteni, de le nem állíthatjuk. Nincs m ó d a beszüntetésére, hiszen ez a vizsgálódás emberi természetünk szerves része. A törekvésünk megismerésére irányuló igyekezetünk elválaszthatatlan a tudatunktól. E vizsgálódás természetünk legmélyéből fakad, és hacsak el nem jutunk a megoldásig, lankadatlanul folytatjuk a kutatást. Persze 999 tévút mellett csupán 1 helyes út létezik - tehát a kutatás kockázattal teli. Törekvésünk útja pedig korántsem egyszerű - nagyon is összetett és igen ritka, 7

• Végzet, szabadság és a lélek •

hogy valaki eljusson a megoldásig. Ha azonban meg sem próbálkozol vele, akkor továbbra is gyötrelmek között, zaklatottan fogsz élni. Megmaradsz pusztába kiáltott szónak. N e m fogod tudni, mi az öröm. Hiszen ha nem ismered önmagad, hogyan is örülhetnél? És azt sem fogod tudni, hogy mi az áldás. Ha nem ismered önmagad, nem lehetsz áldott. Hallani fogsz olyan szavakat, mint elégedettség és üdvözült boldogság, de ezek puszta szavak maradnak számodra, amelyek semmit nem jelentenek. Jelentésüket a saját tapasztalataidnak kell megmutatniuk. Ha azonban ez nem történik meg, akkor számodra ezek megmaradnak üres szavaknak, amelyek lármásan repkednek körülötted, de nem jelölnek semmit. A kutatás az emberi természet szerves része. Ám felmerül a probléma, hogy rengeteg a tévút. Hogyan találjunk rá a helyes ösvényre? Ahogyan Thomas Carlyle mondta: „Az ember szerencsétlensége nagyságából fakad. Hiszen van benne valami végtelen, és sehogy sem sikerül teljesen eltemetkeznie a végesben." Van benned valami, ami magasabb rendű, nagyobb ö n magadnál, amit egyszerűen nincs mód eltemetni valahol a véges világban. Ezt a saját életedben is látod. Hajszolhatod a pénzt és a hatalmat, de ahányszor csak sikert érsz el, azon fogod észrevenni magad, hogy kudarcot vallottál. Valahányszor győzelmet aratsz, ez semmi egyebet nem fog hozni számodra a kudarcod tudatánál. Megvan a pénzed, de te éppolyan elégedetlen vagy, mint valaha - ha nem még inkább. Megvan a hatalmad, de te éppoly tehetetlen vagy, mint valaha. Semmi sem tudatosítja mélyebben az emberben a tehetetlenséget, mint a hatalom. Semmi sem tudato8

• Bevezetés •

sítja élesebben az emberben a benső szegénységet, mint a gazdagság — az ellentét miatt. Látod, hogy külső gazdagság vesz körül, de belül koldus vagy, aki továbbra is sóvárog és kéreget és epekedik és kutat. Ez egyfelől balszerencsének tűnik — ez az ember nyomorúsága. Másfelől viszont épp ebben rejlik a nagysága. Carlyle-nak igaza volt, amikor kijelentette, hogy az ember szerencsétlensége a nagyságából fakad. Mi ez a nagyság? N e m egyéb, mint az ember azon képessége, hogy felülemelkedjen, túllépjen önmagán, hogy lajtorját ácsoljon az életéből, és kiszabaduljon önnön korlátai közül. Ha ez az ugrás nem következik be, akkor kopár pusztaságban fogsz élni, amelyben soha semmi nem virágzik. Megtehetsz minden lehetséges erőfeszítést, de a sivatag attól még sivatag marad, egy szál virágot sem fogsz lelni itt. A virágok csak akkor fognak kinyílni, amikor kezded kapiskálni az igazságot. Ez az ember törekvése. A törekvés abban áll, hogy az emberi lény az Isten-lét után sóvárog. A törekvés abban áll, hogy az emberi lény az igazsággá akar válni.Te is ezt akarod érezni - hogy „én vagyok az igazság". Ennél kevesebbel soha nem fogod beérni.

9

1.

A „Ki vagyok én?" rejtélye

i vagyok én?" — teszed fel te is elkerülhetetlenül a kérdést lényed legmélyebb zugaiban. Ennek a kérdésnek muszáj visszhangot vernie benned. Ott kell rezegnie a bensődben, lüktetnie a véredben, a sejtjeidben. Kérdőjellé kell válnia magában a lelkedben. És amikor az elméd elcsitul, tudni fogod. N e m arról van szó, hogy valamiféle szóbeli válasz érkezik hozzád, és nem is arról, hogy fel tudnád írni a jegyzetfüzetedbe: „íme, a megoldás." És persze nem is tudsz eldicsekedni másoknak: „Ez a válasz." Ha el tudod mondani valakinek, akkor az nem az igazi válasz. Ha le tudod írni egy jegyzetfüzetbe, akkor az nem az igazi válasz. Amikor a valódi válasz elérkezik hozzád, olyannyira egzisztenciális jellegű, hogy az szavakkal kifejezhetetlen. Egyetlen eleven kérdés vagyok. Nem tudom,

ki vagyok.

Mit tegyek? Hová menjek?

Maradj meg a kérdésnél! Ne tégy semmit, és ne menj sehová; és főként ne kezdj hinni valamiféle válaszban! Maradj meg a kérdésnél! 11


Ez az egyik legnehezebb dolog — megmaradni a kérdésnél, és nem keresni a választ. Mert az elme igen fortélyos, és könnyen áll elő hamis válasszal. Képes megvigasztalni, tud adni neked valamit, amibe kapaszkodhatsz - ám ekkor a kérdést nem megválaszolta, csupán elnyomta. Ekkor te elkezdesz hinni a hamis válaszban, ám a kérdés mélyen lenn a tudatalattidban megmarad, mint egy seb, amely nem gyógyult be. Persze nem állítom, hogy meg fogod kapni a választ, ha megmaradsz a kérdésnél. Soha senki nem kapott semmiféle választ. Ám ha megmaradsz a kérdésnél, akkor a kérdés időről időre eltűnik. N e m azért, mert megkaptad a választ; válasz nem létezik. N e m is létezhet, hiszen az élet egy rejtély. Ha létezne bármiféle válasz, az élet nem volna rejtély. Nincs válasz rá; nem létezik megoldás. Ez ugyanis nem egy rejtvény, hanem egy rejtély. És a rejtvény meg a rejtély között épp ez a különbség. A rejtvényt meg lehet fejteni, bármilyen bonyolult legyen is a megoldása. A rejtély azonban megfejthetetlen — holott nem is bonyolult. A rejtélyek igen egyszerűek, de természetükből fakadóan megoldhatatlanok. Maradj meg a kérdésnél - éberen, tudatosan, anélkül hogy keresgélnél és igyekeznél választ találni! Ez igen fáradságos, de ha te képes vagy rá... akkor igenis véghezvihető. Én magam is véghezvittem - mindazokhoz hasonlóan, akik szertefoszlatták a kérdéseiket. A puszta tudat, a tudat tüze elégeti a kérdést. A tudat napsugara megolvasztja a kérdést; és az eltűnik, elpárolog. Egy szép napon egyszerre csak azon veszed észre magad, hogy t e j e l e n vagy, a kérdés azonban tovatűnt. És szó sincs arról, hogy egy válasz vette volna át a helyét. Nincs válasz. Azonban a kérdésnek egy12

• A „Ki vagyok én?" rejtélye •

szerűen nyoma veszett. O t t állsz te egyetlen kérdés nélkül. És ez a válasz. A válasz te magad vagy, kérdések nélkül. N e m mintha ekkor majd képes lennél megmondani, hogy ki vagy - de a puszta kérdésen is nevetni fogsz. A kérdés ekkorra képtelenséggé válik. Sőt már magát a kérdés feltevését is eleve helytelennek tartod majd. Jelen pillanatban azonban ezt még nem érted meg; kérdezned kell, éspedig nagyon vehemensen. Tedd hát fel a kérdést, de ne a válaszért kérdezz! Ez a különbség a teológia és a vallásosság között. A teológia megadja neked a választ; a vallásosság tudatosságot ad. A teológia eláraszt megoldásokkal — készen kapott, előre gyártott, kicsiszolt és tökéletes válaszokkal. A vallásosság nem szolgál egyetlen válasszal sem; egyszerűen csak segít lehatolni a kérdés gyökeréig. Minél mélyebbre ásol a kérdésben, annál inkább azt veszed észre, hogy a kérdés olvadozik, eltűnőfélben van. És amikor a kérdés tovatűnt, roppant energia szabadul fel benned. Ott maradsz egyetlen árva kérdés nélkül. És amikor nincs kérdés, akkor persze nincs elme sem. Az elme teszi fel a kérdéseket. Ha nincs kérdezés, az elme is tovatűnt — és csak a színtiszta tudat marad, a felhőtlen égbolt, a füst nélküli tűz. Ez az isteni természet. Ez egy Buddha, ez egy Krisztus lényege. Ne feledd ezt, amint újra meg újra megismétlém: Buddha nem találta meg a választ. Ezért nem felel soha a legalapvetőbb kérdésekre. „Létezik Isten?" — kérdezed tőle. Ő megkerüli a kérdést; nem ad rá választ. „Mi történik, amikor meghal az ember?" — kérdezed tőle. Ő elkerüli a válaszadást; más dolgokról kezd beszélni. N e m felel. Ő nem metafizikus, és nem is filozófus. Eljutott addig, 13


hogy szembenézzen a kérdéssel, és a kérdés szertefoszlott. A kérdés eltűnik, ahogyan a sötétség szertefoszlik, amikor fényt gyújtasz, amikor beviszel egy lámpát. Vigyél hát több tudatosságot a kérdésbe! „Egyetlen eleven kérdés vagyok" — mondod. Ez gyönyörű! Pontosan így is kell lennie — redukálj minden kérdést az alapkérdésre, éspedig arra, hogy: „Ki vagyok én?" Ne kerülgesd a forró kását olyan kérdésekkel, mint „Ki alkotta a világot?" vagy „Miért teremtették a világot?" Ezek mind értelmetlen kérdések. Térj rá a lényegi, az alapvető kérdésre: „Ki vagyok én?" Ki? Engedd, hogy a tudatod behatoljon a kérdésbe, ahogyan egy hegyes nyílvessző hatol egyre mélyebbre és m é lyebbre! És ne siesd el a válaszkeresést - mert az elme fortélyos! Ha sietsz, türelmetlen vagy, az elméd képes rád tukmálni egy választ. Az elme képes idézni a szentírást; hiszen maga az ördög! Azt mondhatja: „Igen, Isten vagy, színtiszta öntudat vagy, te vagy a végső igazság, egy örökkévaló lélek, egy halhatatlan lény." Márpedig ezek a válaszok a kutatásod teljes megszakításához vezethetnek. A keresőnek tudatában kell lennie, hogy melyek a készen kapott válaszok. Ezek könnyen kínálják magukat; mindenfelől igyekeznek rád tukmálni őket. Az igazat megvallva, az elméd már eleve kondicionált. Már azelőtt megkaptad a válaszokat, hogy egyáltalán feltetted volna a kérdéseket. A kisgyermek nem kérdezte meg, hogy kicsoda Isten; mégis rátukmálták a választ, vagyis kondicionálták. Ő nem kérdezett — a kérdés még fel sem tétetett, de a választ már megkapta. Sok ember egész életén át rendületlenül hisz ezekben a válaszokban anélkül, hogy maga valaha feltenné a kérdést. 14


Ha te sem tetted fel a kérdést, akkor bármit tudsz is, az puszta szemét. Hajítsd a szemétdombra minden tudásodat hiszen a valóságban nem létezik tudás, csupán megértés. Nincs válasz, csak a tudat egy állapota, amelyben a kérdés tovatűnik. Csak a világosság, a látás és érzékelés világossága, a szem tisztasága, amellyel mindenen keresztüllátsz - de arról szó sincs, hogy bárhol is megtalálnád a választ. A létezés oly roppant hatalmas, oly rejtélyes... és milyen jó, hogy ilyen. Gondolj csak bele, milyen szerencsétlenség volna, ha képes lennél meglelni a választ! Akkor nem volna érdemes élned; akkor az életnek nem volna semmi értelme. Mivel azonban nem tudod megtalálni a választ, az élet határtalan értelmet hordozva folyik tovább. Isten n e m a válasz; az isteni természet viszont az a létállapot, amelyben a kérdés tovatűnik. S az isteni természet nem egyéb, mint az elmenélküliség állapota. Maradj meg a kérdésnél! Én azért vagyok itt, hogy segítsek neked megmaradni a kérdésnél. N e m fogok neked válasszal szolgálni; már így is túl sok válasz birtokában vagy. N e m foglak még jobban megterhelni. Én arra foglak megtanítani, hogyan verheted ki a fejedből a már eltanult válaszokat, hogy a kérdés kristálytisztán álljon előtted; hogy a kérdés hitelesen a sajátoddá váljon, hogy legbensőbb lényedből fakadjon. És tarts ki mellette! Ne kapkodj ide-oda; ne siess! Légy türelmes! Engedd, hogy e kérdés állandó társadul szegődjön! Ez a fegyelem egyetlen formája, amelyet én tanítok: a fegyelmezett kérdésfeltevés, amely nem siet megkapni a választ. És csodálatos dolog is megmaradni a kérdésnél, hiszen a válaszok csak megrontanak. Megrontják ártatlanságodat; 15


tönkreteszik harmatos tudatlanságodat. Megtöltik az elmédet szavakkal, elméletekkel, dogmákkal; s ekkor már n e m vagy többé ártatlan. Megrontottak. A kérdés kristálytiszta, és sosem szennyez be. Ami azt illeti, csak felerősíti a tisztaságodat; m i n d j o b b a n és jobban kifinomít. Tudatosítsd magadban a kérdést! N e m arra gondolok, hogy szüntelenül kérdezgetned kell magadtól, hogy „Ki vagyok én?" Még csak meg sem kell fogalmaznod a kérdést. Csak engedd jelen lenni a lényedben anélkül, hogy szavakba öntenéd! Hagyd, hogy hasonlatossá váljon a lélegzetedhez; engedd, hogy átjárja a lényedet! Engedd jelen lenni csendesen, de szüntelenül, mintha csak viselős lennél vele! S egy szép napon, ha már eleget éltél együtt a kérdéssel, az kezd majd tovatűnni. Egyszerűen elpárolog; pontosan úgy, ahogyan pirkadatkor, a nap felkeltével a harmatcseppek kezdenek eltűnni. Ha a tudatod tűzként, erős fényként lobban fel, a kérdés tovatűnik. És amikor a kérdés tovatűnt, továbbra sem tudod ugyan megfogalmazni a kilétedet, de tisztában leszel vele. N e m tudás ez, hanem megértés. N e m tudsz választ adni kilétedre, de tisztában vagy vele. N e m tudod megválaszolni, de el tudod táncolni; n e m tudod megválaszolni, de a mosolyodban benne rejlik; nem tudod megválaszolni, de át tudod élni. Gyakran támad az az érzésem, hogy nem teszek meg valamit, amit meg kellene tennem, vagy olyasmit követek el, amit nem szabadna megtennem; hogy valaminek meg kell változnia, éspedig gyorsan - a nebuló aggodalma ez, hogy nem fogja megkapni a jobb jegyet és kicsapják.

16


Mindnyájan így nőttünk fel. Az egész neveltetésünk — a családban, a társadalomban, az iskolában, a főiskolán, az egyetemen - feszültséget okoz bennünk. És az alapvető feszültség abban áll, hogy nem teszed meg, amit meg kellene tenned. Azután ez a feszültség végigkíséri az egész életedet, lidércnyomásként követ mindenhová, szakadatlanul kísért. Sosem hagy neked nyugtot, sosem enged pihenőt. Ha megpihennél, így nyaggat: „Mit művelsz?! N e m szabadna henyélned; csinálnod kellene valamit!" Ha pedig csinálsz valamit, így korhol: „Mit művelsz?! Szükséged van egy kis pihenésre, ez nélkülözhetetlen, másként az őrületbe hajszolod magad — már így is a határán egyensúlyozol!" Ha valami jót teszel, így oktat: „Te bolond vagy. Jót tenni nem kifizetődő - az emberek be fognak csapni." Ha pedig rosszat cselekszel, így fedd: „Mit művelsz?! Magad egyengeted a pokolba vezető utat, ezért nagyon meg fogsz lakolni!" E benső hang sosem hagy neked pihenést; bármit tegyél is, ott lesz és kárhoztatni fog. Ezt a belső ítészt beléd ültették — ez a legnagyobb csapás, amely az emberiséget valaha sújtotta. És ha n e m szabadulunk meg ettől a benső ítésztől, nem válhatunk igazán emberivé, n e m élhetünk igazán derűsen, és n e m vehetünk részt abban az örömünnepben, amely maga a létezés. És ezt most már egyedül csak te vetheted ki magadból. S e problémával n e m csupán a kérdésfeltevőnek gyűlik meg a baja, hanem majd minden emberi lénynek. Bármilyen országban született, bármilyen valláshoz tartozik is, édes mindegy — legyen bár katolikus, kommunista, hindu, mohamedán, dzsain, buddhista; kövessen bármely ideológiát, a lényeg ugyanaz. A lényeg az, hogy benső hasadás 17


támad benned, úgyhogy az egyik részed folyton bírálja a másikat. Ha pedig az egyik részre hallgatsz, akkor a másik részed kezd kárhoztatni. Benső viszályban, polgárháborúban élsz. Ennek a polgárháborúnak véget kell vetni; másként az élet minden szépségét, minden áldását elszalasztod. Sosem leszel képes teljes szívedből nevetni, sosem leszel képes szeretni, és n e m leszel képes semmit teljes lényeddel csinálni. Márpedig az ember csak a teljességből virágozhat ki, csak a teljességből jöhet el a tavasz, s az életed csak a teljességből kaphat színt, dallamot és költészetet . Csak teljes életet élve érezheted meg egyszerre az isteni természet jelenlétét mindenütt a környezetedben. A dolog iróniája azonban abban rejlik, hogy e hasadást éppen az úgynevezett szentjeitek, a papjaitok és az egyházaitok idézték elő. Ami azt illeti, mindig is a papság volt a valódi vallásosság legnagyobb ellensége a földön. Meg kell szabadulnunk minden paptól; ők az emberiség kórtanának eredendő okai. Ok fosztottak meg mindnyájunkat a lelki nyugalmunktól, az idegbetegségek egész járványát idézve elő. És ezek az idegbetegségek olyannyira elterjedtté váltak, hogy mára magától értetődőnek tekintjük őket. Azt hisszük, hogy az élet csak ennyiből állhat; úgy gondoljuk, hogy ez az élet egy merő szenvedés, egyetlen hosszú-hosszú, elhúzódó gyötrelem; fájdalmas, kínkeserves létezés; önéletrajz, amelyet így jellemezhetnénk: sok hűhó semmiért. És ha szemügyre vesszük az úgynevezett életünket, valóban ez a benyomásunk, hiszen sosem látunk egy szál virágot, sosem hallunk felcsendülni egy dallamot a szívünkben, sosem süt le ránk az isteni gyönyörűség egyetlen sugara sem. 18


N e m meglepő, hogy az intelligens emberek szerte a világon azt kérdezgetik, mi az élet értelme. „Miért kellene tovább élnünk? Miért viseljük gyáván tovább az élet terhét? Miért nem tudunk egy kis bátorságot összegyűjteni, hogy véget vessünk ennek az egész badarságnak? Miért nem leszünk öngyilkosok?" A világon soha korábban nem gondolta ilyen sok ember úgy, hogy az élet teljességgel értelmetlen. Miért épp ebben a korban következett ez be? Nos, ennek semmi köze a korhoz. A papság már évszázadok, sőt legkevesebb ötezer esztendő óta módszeresen károsítja az emberi pszichét. E folyamat most érte el végső tetőpontját. Ez nem a mi művünk; mi áldozatok vagyunk — a történelem áldozatai. Ha az ember egy kicsivel tudatosabbá válik, az első teendője az lesz, hogy elégeti az összes történelemkönyvet. Felejtsük el a múltat - hiszen olyan volt, mint egy lidércnyomás! Kezdjünk mindent újra az ábécétől, mintha Ádám újra megszületett volna. Kezdjük elölről, mintha ismét az Édenkertben volnánk, ártatlanul, beszenynyezetlenül, a kegyetlen papoktól és eszméiktől meg nem fertőzve. A papok felettébb aljasak voltak, ugyanis kihasználtak egy számukra roppant fontos felfedezést: „Ossz meg valakit, idézz elő benne hasadást, tedd alapvetően skizofrénné, és mindenkor hatalmon maradsz!" A megosztott emberi lény gyenge. Az osztatlan ember, az egyén erős — elég erős, hogy magára vállaljon bármely kihívást, bármely kalandot. Egy férfi egy neki való templomot keresett, amelybe eljárhatna, és talált is egy kis gyülekezetet, amely a lelkipásztorral együtt olvasott fennhangon. A szöveg így hangzott: „Elmulasztottuk megtenni azokat a dolgokat, amelyeket 19


meg kellett volna tennünk, és elkövettük azokat, amelyeket nem lett volna szabad elkövetnünk," A férfi lezöttyent egy padba, és megkönnyebbült sóhajjal azt mondta magában: Hála az égnek, végre megleltem a nekem való bandát. Menj csak el bármely templomba, és meg fogod találni a neked való bandát, rá fogsz lelni saját lényed hasonmásaira! A kifejezésmód talán egy kissé eltérő lesz, a szertartás egy kissé különböző, de az alapok ugyanazok maradnak. Az egész azon alapul, hogy az emberi lényt belső polgárháborúba taszították. Az a nap, amikor először felismered, mit műveltek veled a papok, egy óriási felismerés napja lesz. Az a nap pedig, amelyen sutba hajítod ezt az egész sületlenséget, felszabadulásod kezdetének napjává lép elő. Tedd azt, amit a természeted követel! Tedd azt, ami után az alaptulajdonságaidnál fogva sóvárogsz! Ne hallgass a szentírásokra, csak a saját szívedre — ez az egyetlen szentírás, amelyet rendelek neked! Igen, figyelj oda rá nagyon éberen, nagyon tudatosan, és sosem tévelyedsz el! S ha odafigyelsz a saját szívedre, sosem kerülsz a megosztottság állapotába. Ha odafigyelsz a saját szívedre, elkezdesz a helyes irányba haladni anélkül, hogy valamikor is felmerülne benned a gondolat, hogy mi helyes és mi helytelen. Tehát az új emberiesség művészetének titka mindössze annyiban fog állni, hogy oda kell figyelj a szívedre tudatosan, éberen, lankadatlanul, és követned kell sugallatát minden úton-módon bárhová, ahová csak vezet. Bizony, olykor veszélybe fog sodorni e sugallat — ám akkor se feledd, hogy e veszélyekre szükséged van az érettség eléréséhez. Olykor pedig tévútra visz - de akkor se feledd, hogy e félresiklások is részei a fejlődésednek. Sokszor el fogsz bukni, de mind20


annyiszor fel kell emelkedned, hiszen az ember így gyűjthet erőt - a bukások és felemelkedések révén. így válik az ember osztatlan egésszé. De soha ne kövess kívülről rád erőszakolt szabályokat! Egyetlen rád kényszerített szabály sem lehet helyénvaló, hiszen ezeket olyan emberek agyalják ki, akik szabályozni akarják az életedet. Persze egyszer-másszor éltek nagy megvilágosodottak a világon - egy Buddha, egy Jézus, egy Krisna, egy Mohamed. Ok nem szabályokat adtak a világnak; ők a szeretetükkel ajándékozták meg. Ám előbb-utóbb a tanítványok összegyűltek, és kezdtek viselkedési szabálygyűjteményeket összeállítani. Mihelyt a mester eltűnt, mihelyt a fény kihunyt, és ők mélységes sötétségben maradtak, bizonyos szabályok után kezdtek tapogatózni, amelyeket követhetnének, hiszen a fény, amelyben eddig világosan láttak, nem volt többé. Most már szabályokra kellett támaszkodniuk. Krisztus a szíve sugallatát követte cselekedeteiben, a keresztények cselekedeteit viszont azóta sem a szívük sugallata irányítja. Ők csupán utánzók — és abban a pillanatban, amikor utánozni kezdesz, megsérted emberiességedet, megsérted Istenedet. Soha ne légy utánzó; legyél mindig eredeti! Ne válj puszta másodpéldánnyá még akkor se, ha szerte a világon éppen ez történik — ha mindent elárasztanak az utánzatok. Ha eredeti vagy, akkor az életed valójában egy tánc márpedig te eredetiségre rendeltettél. És mivel nincs két egyforma ember, ezért az én életutam sosem válhat a te életutaddá. Hallgass a saját szíved sugallatára - és ez valóban sugallat. A szív igen halk, vékony hangon szól hozzánk; nem harsog. 21


Buddha az Buddha, Krisna az Krisna, te pedig te vagy. És te semmilyen szempontból nem vagy kevesebb bárki másnál. Tartsd tiszteletben önmagad, becsüld meg saját benső hangodat, és kövesd! És ne feledd, én nem szavatolom, hogy e hang mindig a helyes irányba fog vezetni. Sokszor tévútra fog vinni, hiszen az embernek sokszor kell rossz ajtókon kopogtatnia ahhoz, hogy végül eljusson az igazi ajtóig. Ez már csak így megy. Ha egyszeriben rábukkannál az igazi ajtóra, n e m is lennél képes felismerni, hogy jó helyen jársz. Mindent összevetve soha semmilyen erőfeszítés n e m vész kárba. Minden erőfeszítésed hozzájárul fejlődésed végső tetőpontjának eléréséhez. Tehát sose habozz; soha ne aggódj túlságosan amiatt, hogy letérsz a helyes útról. Ez az egyik fő probléma; az embereket arra tanították, hogy soha ne tegyenek semmi rosszat, és ezért váltak oly habozóvá, oly félőssé, ezért rettegnek úgy a rossz cselekedetektől, hogy inkább megfeneklenek. Képtelenek mozdulni — hiszen még valami rossz történne. Úgyhogy olyanná válnak, mint a kődarabok: elveszítik minden mozgásképességüket. Én arra tanítalak, hogy kövess el annyi hibát, amennyit csak tudsz, és csak egy dolgot tarts szem előtt: Ne kövesd el kétszer ugyanazt a hibát! És akkor fejlődni fogsz. Szabadságod része, hogy tévúton járj; emberi méltóságod része, hogy akár Istennek is ellenére tégy. És olykor bizony gyönyörűséges ellene tenni még Istennek is. így válsz lassan egyre gerincesebbé; másként a többi sok millió emberhez hasonlóan gerinctelenül fogsz élni. Sokakat feldühítek azzal, hogy ilyesmiket hangoztatok. Épp a minap egy újságíró jött ide. Arról akart tudósítani, hogy mi is folyik ezen a helyen, és mindkét fél sztorijára kí22


váncsi volt — azokéra, akik támogatják a törekvéseinket, és azokéra, akik ellene vannak. Tehát bekószálta a várost. Beszélt a rendőrökkel; még Púna város polgármesterét is felkereste. És a polgármester igazán csodálatos dolgot m o n dott, nagyon tetszett nekem a nyilatkozata: „Ez a férfi olyan veszedelmes, hogy ki kellene űzni Púnából — de nemcsak Púnából, hanem egész Indiából, sőt nemcsak Indiából, hanem az egész világból!" Ez nagyon tetszett nekem. És elkezdtem gondolkodni rajta. Hová űznének ki a világból? Ez aztán a fantasztikus gondolat! Ha képesek megtenni, én már szedem is a sátorfámat. Miért ébred az emberekben oly sok harag? A haragnak megvan a maga oka; ésszerű magyarázat áll mögötte, ami a következő: én egy egészen új elképzelést próbálok elétek festeni a vallásos életről - és ha ez az új elképzelés győzedelmeskedik, akkor valamennyi régi elképzelésnek el kell tűnnie. Feledj el mindent, amit azzal kapcsolatban mondtak neked, hogy mi helyes és mi helytelen. Az élet nem ilyen merev. Ami ma helyes, az holnapra helytelenné válhat; ami pedig ebben a pillanatban helytelen, az a következőben már helyes lehet. Az életet képtelenség beskatulyázni; nem aggathatsz rá címkéket olyan egyszerűen, hogy „ez helyes, ez pedig helytelen". Az élet nem egy patika, ahol minden üvegcse fel van címkézve, és mindenről tudod, hogy micsoda. Az élet egy rejtély; valami az egyik pillanatban odaillő, és akkor helyes is. A következő pillanatra már oly sok víz folyik le a Gangeszen, hogy ugyanaz a dolog többé nem odaillő, és így helytelenné válik. S hogy mi az én meghatározásom a „helyesre"? Helyes mindaz, ami összhangban van a létezéssel, s helytelen mind23


az, ami nincs összhangban vele. Minden pillanatban nagyon ébernek kell lenned, hiszen a helyes-helytelen kérdésében minden pillanatban újra döntened kell. Csak az ostobák támaszkodnak készen kapott válaszokra, mivel így nem kell használniuk a fejüket. így nincs rá szükségük: eleve tudják, mi helyes és mi helytelen, bebiflázhatják a listát, hiszen igazán nem túl hosszú. A zsidóknak ott van a tízparancsolat — milyen egyszerű ez; megtudod belőle, hogy mi helyes és mi helytelen. Azonban az élet szakadatlanul változik. Ha Mózes visszatérne, alig hiszem, hogy ugyanezt a tízparancsolatot adná nektek — ezt nem is tehetné meg. Háromezer év elteltével hogyan is írhatná elő ugyanazokat a parancsolatokat? Valami újat kellene kiagyalnia. Az én felfogásom szerint azonban valahányszor parancsolatokat adnak az embereknek, csak nehézségeket támasztanak, hiszen mire előírják őket, máris idejétmúlttá válnak. Az élet oly gyorsan folyik; nem statikus, hanem dinamikus folyamat. N e m pangó tócsa, hanem a Gangesz, amely megállás nélkül folyik. Soha nem marad változatlan két egymást követő pillanatban sem. Tehát könnyen megesik, hogy valami az egyik pillanatban helyes, a következőben viszont már helytelen. Mit tegyünk hát? Az egyetlen lehetőség olyan tudatossá tenni az embereket, hogy ők maguk dönthessék el, miként válaszoljanak egy szakadatlanul változó életre. Íme, egy régi zen történet. Volt két szentély, amelyek egymás versenytársai voltak. A két mester — alighanem csak a nevükben voltak mesterek, valójában inkább papok - olyannyira fenekedett egymásra, hogy azt parancsolták a követőiknek, soha még csak ne is nézzenek a másik szentélyre. 24


Mindkét papnak volt egy-egy szolgafiúja, akiket különböző dolgokért küldözgettek, és kisebb-nagyobb feladatokkal bíztak meg. Az első szentély papja azt mondta a szolgájának: - Soha ne állj szóba a másik fiúval! Azok az emberek veszedelmesek. Azonban a fiúk olyanok, amilyenek. Egy nap összetalálkoztak az úton, és az első templom szolgája megkérdezte a társától: - Merre tartasz? - Amerre a szél sodor - felelte a másik, aki bizonyára nagyszerű zen tanításokat hallhatott a szentélyében. Tehát azt felelte: „Amerre a szél sodor." Pompás kijelentés, színtiszta tao. Azonban az első fiú nagyon zavarba jött és sértve érezte magát, s nem tudta kitalálni, hogyan felelhetne meg társának. Frusztrált volt, dühös, és ráadásul még bűntudat is mardosta, hiszen: A mesterem megtiltotta, hogy ezekkel az emberekkel szóba álljak, mert igazán veszedelmesek. És ugyan miféle válasz ez? Ez a fiú megalázott engem. A fiú felkereste mesterét, és elmesélte neki a történteket. - Sajnálom, hogy szóba álltam vele. Igaza volt: ezek az emberek különösek. Hát miféle válasz ez? Én feltettem neki egy egyszerű udvariassági kérdést, hogy „Merre tartasz?", holott tudtam is, hogy a piacra igyekszik, ahogyan én magam is. Ő azonban azt felelte, hogy „amerre a szél sodor". A mester így felelt: - Én óva intettelek, de te nem hallgattál rám. Most jól figyelj rám: Holnap odaállsz ugyanarra a helyre. Amikor a fiú odaér, kérdezd meg tőle, hogy „Merre tartasz?", mire ő azt fogja felelni, hogy „amerre a szél sodor". Ekkor te is légy egy kissé filozofikusabb, és így vágj vissza neki: „És ha 25


nincsen lábad, akkor mi van? Hiszen a lélek testeden, és a szél nem sodorhatja sehová!" Ehhez mit szólsz? A fiú tökéletesen felkészült, egész éjjel a választ ismételgette magában újra meg újra. Másnap reggel pedig már igen korán odament, megállt a kellő helyen, és a másik fiú pontosan a kellő időben meg is érkezett. Az első fiú repesett a boldogságtól, hogy most majd megmutatja a másiknak, mi a valódi filozófia. Tehát feltette neki a kérdést: — Merre tartasz? — és várt... A másik azonban így felelt: — Megyek, hogy egy kis zöldséget hozzak a piacról. Mihez kezdjen mármost a bemagolt filozófiával? Az élet pontosan ilyen. N e m készülhetsz fel rá; nem állhatsz készen. Ebben rejlik a szépsége, ebben rejlik a csodálatossága, hogy mindig váratlanul üt rajtad, mindig meglepetésként ér. Ha van szemed, magad is látod, hogy minden egyes pillanat meglepetéseket tartogat, és soha egyetlen készen kapott választ sem alkalmazhatsz. Márpedig valamennyi régi vallás előre elkészített válaszokat tukmált rád. Manu is adott neked parancsolatokat, Mózes is kiadta a maga parancsolatait, és így tovább. Én nem adok neked parancsolatokat. Az igazat megvallva már maga a parancsolat szó is undorító. Parancsolni valakinek annyit tesz, mint rabszolgaságba taszítani. Én nem adok neked utasításokat; sem nekem, sem másnak nem kell engedelmeskedned. Én egyszerűen az élet egy alapvető törvényét tanítom meg neked. Engedelmeskedj a saját énednek, légy önmagad vezérlő csillaga, csak a saját fényedet kövesd, és ez a probléma soha n e m fog felmerülni! Ekkor bármit teszel is, az a helyénvaló; amit pedig nem teszel meg, az bátran elmulasztható. 26


És ne feledd: felesleges folyton visszatekintgetned, hiszen az élet szakadatlanul változik. Könnyen megeshet, hogy holnap úgy fogod gondolni, a tegnapi tetted helytelen volt. Pedig tegnap korántsem volt az; holnap mégis annak t ű n het a szemedben. Visszatekintgetni felesleges; az élet folyamatosan halad előre. Mégis sok sofőr akad, aki folyvást a visszapillantó tükörbe pislog. Előrefelé haladnak, mégis hátrafelé tekintgetnek; az ő életük katasztrófába fog torkollni. Előre tekints! A már megtett utat örökre a hátad mögött hagytad. Egyszer s mindenkorra eltűnt; ne hurcold hát magaddal a terhét! Ne terheld magad feleslegesen a múltaddal! Zárd le magadban a már elolvasott fejezeteket; semmi szükség újra meg újra visszalapoznod hozzájuk. És soha semmit ne ítélj meg a kialakulóban lévő új nézőpontodból, hiszen ami új, az új, és nem lehet alap az összehasonlításhoz. A maga összefüggésrendszerében a régi is helyénvaló volt, ahogyan a maga összefüggéseiben az új is helyénvaló — ám e kettő nem hasonlítható össze egymással. A következőt próbálom itt elmagyarázni neked:Vesd el a bűntudatot! Hiszen bűntudattal élni maga a pokol. Ha nem marcangol a bűntudat, akkor tiéd lesz a harmatcseppek frissessége a kora hajnali napfényben, tiéd lesz a tavon lebegő lótusz-szirmok üdesége, tiéd lesz a csillagok frissessége az éjben. Mihelyt a bűntudat szertefoszlik, teljesen másféle, ragyogó és sugárzó életben lesz részed. A lábad táncra perdül, a szíved pedig ezer és egy dalt énekel. Az ilyen örömujjongással telt élet a szannjászín* élete, az ilyen derűs lét az isteni élet. Bűntudattal terhelten élni * A szannjászín olyan vándorló aszkéta a hinduizmusban, aki l e m o n dott a világ örömeiről — A Szerk. 27


pedig egyszerűen annyi, mint a papság kizsákmányolnának lenni. Törjetek ki a börtöneitekből — ti hinduk, keresztények, mohamedánok, dzsainok, buddhisták, kommunisták! Törjetek ki valamennyi börtönötökből, hajítsatok sutba minden ideológiát, hiszen az ideológiák előre elkészített válaszokkal szolgálnak számotokra. Ha felteszel egy kommunistának egy kérdést, neki fel kell ütnie A tőkét. Ugyanígy, ha egy hindut kérdezel, ő a Gítát* lapozza fel. Mikor fogják az emberek végre a saját tudatukat használni? Mikor? Meddig béklyózzák m é g magukat a halott múlthoz? A Gítá ötezer esztendővel ezelőtt született; az élet azóta rengeteget változott. Ha el akarod olvasni a Gítát, olvasd gyönyörű irodalomként — de csakis ekként, és n e m többként! Gyönyörű, igazán költői irodalmi mű, de nincsenek követendő rendelkezései és parancsolatai. Lelj benne élvezetet, mint a múlt ajándékában, mint Vjásza, a nagy költő adományában, de ne tedd az életed fegyelmi szabályzatává — ebből a szempontból ugyanis teljességgel jelentéktelen. És minden jelentéktelenné válik, hiszen az életet n e m lehet falak közé zárni. Az élet egyre csak folyik tovább; átlép minden határon, korláton - az élet egy végtelen folyamat. A Gítá végére valahol pontot tettek, a Korán is véget ér valahol, az élet végére azonban sosem kerül pont - ezt jól jegyezd meg, és mindig tartsd szem előtt! És egyedül úgy maradhatsz kapcsolatban az élettel, egyedül úgy tudsz lépést tartani vele, ha a szívedben nem fészkel bűntudat, ha a szívedben ártatlan maradsz. Felejts el m i n -

* A Bhagavad-gítá a védikus irodalom egyik alapműve — A Szerk.

28


dent, amit eddig beléd sulykoltak arról, hogy mit kell tenned, és mit nem szabad megtenned — ezt senki sem döntheti el helyetted. Kerüld azokat a törtetőket, akik helyetted akarnak dönteni! Vedd a gyeplőt a saját kezedbe! Neked kell döntened! És valójában, épp e döntőképesség révén születik meg a lelked. Ha mások döntenek helyetted, a lelked tovább szunynyad és eltompult marad. Amikor viszont kezdesz önálló döntéseket hozni, a lelked felébred. Dönteni annyit jelent, mint kockáztatni, dönteni annyit jelent, mint felvállalni, hogy helytelenül cselekszel - hiszen ki tudja? Ez a kockázat. Ki tudja, mi fog történni? Pontosan ez a kockázatvállalás lényege - hogy nincs garancia. A régi rendszerek garanciát nyújtanak. Emberek milliói és milliói követték őket - hogyan is tévedhetnének ilyen sokan? Ez a garancia. Ha ilyen temérdek ember állítja valamiről, hogy igaz, akkor az biztosan úgy is van. Valójában azonban az élet logikája épp fordítva működik. Ha rengetegen követnek egy bizonyos tant, akkor az kétségtelenül téves, hiszen nincs és nem is lehet ilyen sok megvilágosodott ember. A többség ostobákból, feneketlenül ostoba emberekből áll. Óvakodj a többségtől! Ha ilyen sokan követnek valamit, az éppen elegendő bizonyíték téves voltára. Az igazság egyének, nem pedig embertömegek előtt m u tatkozik meg. Hallottál valaha olyasmiről, hogy egy tömeg megvilágosodott? Az igazság egyének előtt tárul fel — egy Tilópa, egy Atísa, egy Nának, egy Kabír, egy Faríd előtt *

* Tilópa a nyolcvannégy mahásziddha egyike volt; Atísa B u d d h a egyik tanítványa; N á n a k a szikh vallás megalapítója; Kabír és Faríd híres költők - A Szerk.

29


Az igazság egyének előtt mutatkozik meg. Ha őszintén arra vágysz, hogy az igazság feltárulkozzon előtted, válj egyéniséggé! Vállalj fel minden szükséges kockázatot, ami az egyéni léttel együtt jár, és fogadj el minden kihívást, hogy e kihívások kiélesíthessenek, ragyogóvá és intelligenssé tegyenek. Az igazság nem holmi meggyőződés; az igazság a tökéletes intelligencia. Eleted rejtett forrásainak felbuzdulása; tudatod megvilágosító tapasztalata. Neked azonban biztosítanod kell a megfelelő teret, hogy e folyamat végbemehessen. Ez a megfelelő tér pedig nem más, mint önmagad elfogadása olyannak, amilyen vagy. Ne tagadj meg semmit, ne válj meghasadttá, ne érezz bűntudatot! Örvendezz! És m o n d o m neked újra, örvendezz akként, amilyen vagy! Mindig félek az egyedülléttől, mert amikor egyedül vagyok, elkezdek azon töprengeni, hogy ki is vagyok valójában. Úgy érzem, ha mélyebbre ásnék, rájönnék, hogy nem is az a személy vagyok, akinek az elmúlt huszonhat évben hittem magam, hanem egy olyan lény, aki már a születés pillanatában - sőt talán az azt megelőző pillanatban is — jelen volt. Valami okból kifolyólag ez szörnyen megrémít. Egyfajta tébolyultságnak érzem, és ilyenkor inkább beleveszek a külvilág dolgaiba, hogy nagyobb biztonságban érezhessem magam. Ki vagyok én, és miért ez a félelem? Ez nem csupán a te félelmed, hanem mindenki más is osztozik benne. Hiszen ma senki sem az, aminek a léttől rendeltetett. A társadalom, a kultúra, a vallás, a neveltetés 30


mind-mind összeesküdnek az ártatlan gyermek ellen. Náluk van minden hatalom — a gyermek tehetetlen és gyámoltalan, tehát bármit akarnak is faragni belőle, sikerrel járnak. Egyetlen gyermeknek sem engedik meg, hogy természetes sorsa szerint fejlődjön. Minden erőfeszítésük arra irányul, hogy az emberi lényeket használati eszközzé silányítsák. Ki tudja, ha egy gyermeket hagynának önállóan fejlődni, vajon hasznára válna-e eme hagyományos érdekszövetségeknek, avagy sem? A társadalom nincs felkészülve ennek a kockázatnak a felvállalására. Inkább megragadja a gyermek grabancát, és elkezdi olyasvalamivé formálni, amire a társadalomnak szüksége van. Ezzel egy bizonyos értelemben megöli a gyermek lelkét, és hamis önazonossággal ruházza fel, hogy soha ne érezze hiányát a lelkének, valódi lényének. A hamis önazonosság egy pótlék. Azonban ez a pótlék kizárólag abban a közösségben használható, amely felruházott vele. Abban a pillanatban, amint egyedül maradsz, a hamis önazonosság kezd széthullani, az elfojtott valódi pedig kezdi kinyilvánítani önmagát. Ebből fakad a félelem az egyedülléttől. Senki sem akar magányos lenni. Mindenki egy közösséghez szeretne tartozni — sőt n e m is csupán egy, hanem számos közösséghez. Egy vallási közösséghez, egy politikai párthoz, a Rotary-klubhoz... és még számos másik kisebb csoportosulás létezik, amelyhez tartozni lehet. Az ember a nap huszonnégy órájában támogatásra vágyik, mivel a hamis önazonosság támogatás híján képtelen fennmaradni. Abban a pillanatban, ahogy az ember egyedül marad, különös őrültséget kezd észlelni. Erre vonatkozik a te kérdésed is - hiszen huszonhat éven át egy bizonyos valakinek hitted magad, azután a magány egy pillanatában kezdted úgy érez31


ni, hogy mégsem az az ember vagy. Ez pedig félelmet gerjeszt: akkor hát ki lehetek én? És huszonhat évnyi elfojtás... bizony bele fog telni egy időbe, mire a valódi éned kinyilvánítja önmagát. A kettő közötti szakadékot nevezik a misztikusok „a lélek sötét éjszakájának" - nagyon találó kifejezés ez.Többé már nem vagy azonos a hamis önazonosságoddal — de még a valódival sem. A köztes létben lebegsz; nem tudod, ki vagy valójában. Kiváltképp Nyugaton — és a kérdező is Nyugatról érkezett - vált a probléma még összetettebbé. Mivel a Nyugat nem fejlesztett ki semmiféle módszertant arra, hogy a lehető leghamarabb felfedezze a valódi ént, s így lerövidítse a lélek sötét éjszakáját. Ami a meditációt illeti, a Nyugat teljességgel tudatlan. Pedig a meditáció csupán egy név arra, hogy az ember csendben egymaga van, és várja, hogy valódi énje az előtérbe lépjen. N e m cselekvés ez, hanem csendes ellazulás — hiszen bármit „teszel", az a hamis személyiségedből fakad. Huszonhat esztendőn át minden cselekedeted ebből fakadt; ez egy megrögzött szokás. Márpedig a szokásokat nehéz kiirtani. Élt Indiában egy nagy misztikus: Eknath. Eknath valamennyi tanítványával együtt szent zarándokútra indult, amelyet három-hat hónaposra terveztek. Felkereste őt egy férfi, térdre borult előtte, és így szólt: - Tudom, hogy nem vagyok méltó. Te is tudod, hiszen mindenki ismer engem. Ám azt is tudom, hogy a te együttérzésed nagyobb az én hitványságomnál. Kérlek, fogadj el engem is a csoportod tagjául, hogy veletek mehessek a szent zarándoklatra! Eknath így felelt: 32


- Te tolvaj vagy, méghozzá n e m is közönséges, h a n e m mester a tolvajok között. Soha n e m kaptak el, mégis m i n denki tudja, hogy tolvaj vagy. Én persze szívesen magammal vinnélek, de a másik ötven emberre is g o n d o l n o m kell, akik elkísérnek utamon. Ígéretet kell tenned n e k e m — és ennél többet n e m is kérek -, hogy ebben a háromtól hat hónapig terjedő időszakban, míg a zarándoklaton vagyunk, n e m lopsz. Hogy utána mi lesz, csak rajtad áll. Mihelyt hazaértünk, feloldalak az ígéreted alól. A férfi így felelt: - Teljességgel készen állok ígéretet tenni, és szörnyen hálás vagyok az együttérzésedért. A másik ötven ember azonban gyanakvó volt. Megbízni egy tolvajban... De semmit sem szólhattak Eknathnak, hiszen ő volt a mester. A zarándoklat elkezdődött, és már a legelső éjszakától állandósultak a bajok. Másnap reggel kitört a zűrzavar: valakinek a kabátja n e m volt meg, valakinek az inge hiányzott, megint másnak a pénze tűnt el nyomtalanul. Mindenki kiáltozni kezdett: „Hol a pénzem? Hol a kabátom?" És mindnyájan szemrehányásokat tettek Eknathnak, mondván: - Mi a kezdet kezdetétől aggódtunk, hogy magaddal hoztad ezt az embert. Egy élet megszokása... Ám azután alaposabban körülnéztek, és felfedezték, hogy a holmikat n e m is lopták el. Valakinek a pénze hiányzott, de megtalálták egy társuk zsákjában. Másnak a kabátja tűnt el, de az is megkerült egy társuk cókmókjában. M i n den meglett ugyan, ám felesleges baj szakadt vele a nyakukba - méghozzá m i n d e n áldott reggel! És senki sem tudta elképzelni, mit jelenthet ez az egész! Nyilván n e m a tolvaj műve, hiszen valójában semmi sem tűnt el. 33


A harmadik éjszakán Eknath ébren maradt, hogy kilesse, mi történik. Az éj kelló's közepén a tolvaj — puszta megszokásból — felkelt, és kezdte elemelni a dolgokat az egyik helyről, hogy áttegye máshová. Eknath megállította, és megkérdezte tőle: — Mit művelsz? Hát megfeledkeztél az ígéretedről? — Dehogy, nem felejtettem el az ígéretemet - felelte a tolvaj. - N e m lopok én el semmit, de azt egy szóval se mondtam, hogy nem fogom a dolgokat egyik helyről a másikra pakolászni. Hat hónap múltán újra tolvajnak kell lennem; ez csupán gyakorlás. És meg kell értened, egy életen át belém rögződött szokásról van szó, ilyesmit nem vetkőzhet le az ember csak úgy. Adj nekem időt! Az én problémámat is meg kell értened! Három napja egy árva holmit nem loptam el — éppolyan ez, mint a böjtölés! Ez csak pótlék, amivel elfoglalom magam. Ez az én munkaidőm, az éjszaka kellős közepén, úgyhogy nagyon nehezemre esik csak úgy feküdni az ágyon álmatlanul, amikor annyi féleszű durmol nyugodtan... és én senkit sem károsítok meg, hiszen reggel megtalálják a holmijukat. — Furcsa ember vagy — mondta neki Eknath. - Látod, hogy minden reggel micsoda fejetlenség van itt; egy-két órát elpocsékolunk azzal, hogy megkeressük, hová pakoltad a holmikat, kinek a tulajdonát kinek a poggyászába rejtetted. Mindenkinek ki kell bontania mindenét, és végigkérdezni a többieket: „Kinek a holmija ez?" A tolvaj így felelt: — Ennyi engedményt tenned kell nekem. Huszonhat esztendőt éltél egy hamis személyiséggel, amelyet olyan emberek erőltettek rád, akiket szerettél és tiszteltél, s akik szántszándékkal sosem akartak volna semmi 34


rosszat neked. A szándékaik jók voltak, csak a tudatosságuk volt nulla. Ezek az emberek n e m eszméltek fel: a szüleid, a tanáraid, a papjaid, a politikusaid nem voltak tudatos emberek, öntudatlanul éltek. És egy öntudatlan ember kezében még a jó szándék is mérgezőnek bizonyul. Tehát valahányszor egyedül vagy, mélységes félelem ébred benned, mivel a hamis én hirtelen kezd szertefoszlani, a valódinak pedig némi időre van szüksége. Hiszen huszonhat esztendeje veszítetted el. Tekintetbe kell venned a tényt, hogy egy huszonhat éves szakadékot nem olyan könnyű áthidalni. Abbéli félelmedben, hogy „elveszítem magam, az érzékeimet, az ép eszemet, a józanságomat, mindent" — mivel a másoktól kapott éned mindezeket magában rejti, és úgy tűnik számodra, hogy megtébolyodsz —, tüstént lázasan tevékenykedni kezdesz, hogy folyamatosan elfoglald magad. Ha nincsenek körülötted emberek, akkor legalább tüsténkedsz, s így lekötöd a hamis ént, hogy ne kezdjen tovatűnni. Ez a szabadnapokon esik az embereknek a leginkább nehezükre. Öt napon át dolgoznak abban a reményben, hogy a hétvégén majd kikapcsolódnak. Ám a hétvége a legrosszabb időszak az egész világon. Hétvégente több baleset történik, többen követnek el öngyilkosságot, több a gyilkosság, a lopás, a nemi erőszak. Különös, hogy ezek az emberek hétközben le voltak kötve, és semmi probléma nem adódott. Ám a hétvégén egyszerre csak ott állnak a választási lehetőség előtt, hogy vagy elfoglalják magukat valamivel, vagy kikapcsolódnak, ám ez utóbbi félelmetes, hiszen a hamis személyiség szertefoszlik. Márpedig akkor inkább lekötik magukat bármiféle ostobasággal. Az emberek rohannak a tengerparti strandokra, a forga35


lom mérföldhosszú sorokban araszol, egymásnak érő lökhárítókkal. És ha megkérdezed tőlük, hová mennek, azt felelik, hogy „elszökünk a tömeg elől" — csakhogy az egész tömeg velük megy! Azért tülekednek, hogy találjanak egy elhagyatott, csendes helyet - kivétel nélkül mindnyájan. Az igazat megvallva, ha otthon maradtak volna, magányosabban és csendesebben tölthették volna az időt, hiszen az összes idióta elment elhagyatott helyet keresni. Méghozzá őrült módon rohanva, mert a két nap hamar letelik, és el kell jutniuk, ki tudja, hová! Azt pedig magad is láthatod, hogy a tengerpartokon mi van. Még egy piacon sincs akkora zsúfoltság. Az emberek napfürdőzés közben különös m ó don nagyon ellazultnak érzik magukat — tízezer ember egy aprócska strandon napozik kikapcsolódásképpen. Ugyanaz a személy ugyanazon a tengerparton egyedül nem lenne képes ellazulni, de tudja, hogy körülötte mindenütt emberek ezrei lazítanak. Ugyanezek az emberek voltak körülötte az irodákban, ugyanezek az emberek jártak az utcákon és vásároltak a piacon, most pedig ezek az emberek a tengerparton nyüzsögnek. A tömeg nélkülözhetetlenül szükséges a hamis én létezéséhez. Ugyanis mihelyt magára marad, az ember máris kezd kiborulni És ez az a pont, ahol az embernek meg kell ismerkednie a meditációval. Ne aggódj, hiszen ami képes eltűnni, az meg is érdemli, hogy eltűnjön! Értelmetlen ragaszkodni hozzá — ez az én nem a tiéd, nem azonos veled. Akkor azonosulsz önmagaddal, amikor a hamis személyiség eltűnik, és friss, ártatlan és romlatlan lényed lép a helyére. Senki más n e m válaszolhatja meg helyetted a kérdést, hogy „Ki vagyok én?" - ezt csak te magad tudhatod meg. 36


Valamennyi meditatív technika célja az, hogy segítséget nyújtson a hamis én elpusztításához. N e m ruházhatnak fel a valódi éneddel — ezt senki sem adhatja meg neked. Ami megadható, az nem a valódi éned. A valódi énednek máris birtokában vagy; csupán a hamisat kell eltörölni. Másként fogalmazva azt is mondhatnánk: a mester megfoszt olyan dolgoktól, amelyek nem igazán a tieid, és felruház azzal, ami igazán a tiéd. A meditáció nem egyéb, mint mersz a csendhez és az egyedülléthez. Lassan-lassan egy új minőséget, egy újfajta elevenséget, új szépséget, új intelligenciát kezdesz megérezni önmagadban, amelyet senkitől sem kölcsönöztél, amely a saját bensődben növekszik, és mélyen gyökerezik a létedben. S ha nem lesz úrrá rajtad a gyávaság, ki fog virágozni, és gyümölcsöt is hoz. Csak a bátor és vakmerő ember lehet vallásos, akiben van kurázsi. N e m a templomjárók: ők a gyáva tömeg. N e m a hinduk, nem a keresztények és nem is a mohamedánok: ők ellenzik a kutatást. Ők ugyanazt a tömeget alkotják, és csak azon igyekeznek, hogy még jobban megszilárdítsák hamis önazonosságukat. Megszülettél. Élettel, tudattal és roppant érzékenységgel jöttél a világra. Vegyél csak szemügyre egy kisgyereket! Nézz a szemébe, nézd az üdeségét! És mindezt eltakarta egy hamis személyiség. Nincs okod félelemre. Csak azt veszítheted el, amit amúgy is el kellene veszítened, és jó, ha ez mihamarabb megtörténik, mivel minél tovább marad meg a hamis éned, annál erősebbé válik, a holnapot pedig senki sem ismeri. Ne halj meg azelőtt, hogy tisztába jönnél valódi lényeddel! 37


Csak azok az emberek szerencsések, akik a valódi lényükkel élnek és halnak meg, hiszen ők tudják, hogy az élet örök, a halál pedig képzelgés. Vannak kérdéseim, de sosem teljesek, és azt sem tudom, hogyan tegyem fel őket. Soha egyetlen kérdés sem teljes, hiszen a kérdés kiteljesedése annyit jelentene, hogy már a választ is magában foglalja. A kérdés a puszta természeténél fogva hiányos, hiszen nem más, mint egy vágy, egy sóvárgás — valaminek a firtatása, ami kiegészítésre vár. Az emberi tudat tulajdonsága, hogy teljességet követel. Hagyj meg bármit hiányosnak, és rögeszmévé válik; teljesítsd ki, és megszabadulsz tőle. A kiteljesedés hozza el a szabadságot. Következésképpen n e m csupán a te kérdéseid hiányosak. Te egyszerűen csak éberebb vagy másoknál, hiszen felfigyeltél az egyes kérdések befejezetlen voltára. Másodszor azt m o n d o d , n e m tudod, hogyan tedd fel a kérdéseidet. De hát ezt senki sem tudja! Minden kérdésünk a tudatlanságunkból, az öntudatlan mélységeinkből, a lelkünk sötétjéből fakad. Senki sem tudja p o n t o san, miben is áll a kérdése, mit kell okvetlenül m e g t u dakolnia — hiszen abban a pillanatban, amikor tisztába jössz kérdésed mibenlétével, már meg is leled a választ ö n magadban. Ha tökéletesen bizonyos vagy a kérdésedben, az annyit jelent, hogy már n e m jársz messze a választól . A válasznak karnyújtásnyira kell lennie, hiszen a bizonyosság nem a kérdésből, hanem magából a válaszból fakad. 38


Azonban az embernek tovább kell kérdeznie. Jóllehet minden kérdés hiányos, és azt sem tudjuk, mit kellene kérdeznünk, mégis mindnyájunknak tovább kell faggatóznunk, hiszen az ember nem némulhat el. Megteheted ugyan, hogy nem kérdezel — ez azonban nem azt jelenti, hogy nincsenek is kérdéseid, hanem egyszerűen csak azt, hogy nem rukkolsz elő velük. Talán félsz kitárulkozni, hiszen minden egyes kérdéssel a tudatlanságodról rántod le a leplet. Sokmillió olyan ember akad, aki sosem kérdez, éspedig abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy a hallgatás legalábbis bölcsességnek tűnik. A kérdés feltevésével közszemlére teszed a sebeidet, feltárod lényed valamennyi sötét pontját. Ehhez kurázsira van szükség. Aztán vannak olyan kérdések is, amelyek nem a saját tudatlanságodból, hanem a kölcsönzött tudásodból fakadnak — és ezek a lehető legrosszabb kérdések. A tudatlanságból fakadó kérdés ártatlan, tisztaságot rejt. Az ilyen kérdés makulátlan, romlatlan; a bátorságodról és bizalmadról tanúskodik. Vannak azonban olyan kérdések is, amelyek kölcsönzött tudásodból erednek. Sok mindent hallottál, sok mindent olvastál, értesüléseket szereztél a szüleidtől, a tanáraidtól, a papoktól és a politikusoktól — vagyis a legkülönbözőbb fajta demagógoktól, a tudás ö n jelölt letéteményeseitől —, és te begyűjtötted mindezt a szemetet. Egy barátom egy csodálatos ajándékot küldött nekem, egy igazán művészi, gyönyörű szép szemétkosarat a következő felirattal: „Osho, ha úgy érzed, hogy az összes kérdés mind csupa szemét, akkor dobd be őket ebbe a szemétkosárba! N e m kell válaszolnod rájuk." A tudásodból fakadó kérdések nem egyebek szemétnél. 39


Mit sem tudsz Istenről, a világegyetemről; mit sem tudsz a lélekről, a reinkarnációról, a jövendő életekről, a múltbéli életekről. Minden tudásod puszta szóbeszéd. Az emberek összevissza fecsegnek körülötted, te pedig begyűjtesz mindenfajta értesülést, amely fontosnak tűnik számodra. S hogy miért tűnik fontosnak? Mert elfedi a tudatlanságodat. Segít úgy érezned, mintha tudásra tettél volna szert. Azonban ne feledd - ott az a hatalmas mintha! N e m tudsz, csak úgy érzed, mintha tudnál. Minden szentírást, minden filozófiai könyvet és a teológia egészét egyetlen kategóriába, a mintha kategóriájába kellene sorolni. Ezek ugyanis minden lehető és lehetetlen dologról fecsegnek, amiről mit sem tudnak. A szerzőik választékos stílusú és fantáziadús értelmiségiek, akik képesek a semmiből is rendszereket alkotni. Ez az oka annak, hogy nincs két olyan filozófus, akik egyetértenének egymással. És minden filozófus azt hiszi, hogy ő talált rá a teljes rendszerre, amely a világon mindent megmagyaráz — a többi filozófus pedig mind kineveti; ők ezrével találnak réseket a rendszerében. Azonban ami őket illeti, ugyanezt a hibát követik el: maguk is azt állítják, hogy a rendszerük teljes, és immár semmi szükség további vizsgálódásra. És a legkülönösebb az egészben az, hogy ezek az emberek, akik oly éleslátóan veszik észre a réseket mások rendszereiben, a saját rendszereikben n e m tudják — vagy talán csak nem akarják — felismerni azokat. Pedig a rések ott vannak, mindenki más látja őket; képtelenség, hogy ők maguk mégsem vesznek észre semmit. Egyszerűen figyelmen kívül hagyják a réseket a rendszereikben, s reménykednek, hogy így majd mások is elsiklanak felettük. 40


Minden filozófia kudarcot vallott. Minden vallás megbukott. Te viszont az összes filozófia és vallás romjait magaddal hordozod az elmédben, és ezekből a romokból kérdések támadnak. Ezek a kérdések értelmetlenek; nem szabad feltenned őket, hiszen valójában csupán az ostobaságodat tanúsítják. Azonban a tudatlanságodból fakadó kérdések — amilyenek egy gyermek kérdései —, bár hiányosak és n e m túl nagyszabásúak, mégis roppant fontossággal bírnak. Egy napon egy kisgyermek D. H. Lawrence-szel sétált egy kertben, és szüntelenül ontotta magából a legkülönbözőbb kérdéseket. D. H. Lawrence korának egyik legőszintébb embere volt, akit őszintesége miatt a kormányok és a papok egyaránt megbélyegeztek, mert ő kizárólag az igazságot mondta ki, mivel nem volt hajlandó diplomatikusan, álszent módon viselkedni, és nem ismert megalkuvást. Még e kisgyermek előtt is olyan hiteles őszinteséget mutatott, amilyet még a nagy szentjeitektől sem láttunk. A kisgyermek megkérdezte tőle: - Miért zöldek a fák? Igen egyszerű kérdés ez, mégis nagyon mélyenszántó. Minden fa zöld, de vajon miért? Mi a fák titka? Amikor anynyi szín létezik, amikor a szivárvány összes árnyalatából lehet válogatni; némelyik fa lehetne sárga, mások lehetnének vörösek, megint mások kékek. Akkor vajon miért ölt zöld színt minden fa? D. H. Lawrence helyében minden szülő, tanár és pap, mindenki más — X,Y és Z — egyaránt valamilyen hazugsággal kenyerezte volna le a gyermeket: „Isten teremtette őket zöldnek, mert a zöld szín igen megnyugtató a szemnek." Ám ez megtévesztés, hazugság lett volna. Márpedig D. H. 41


Lawrence tisztában volt vele, hogy mit sem tud Istenről, ahogyan azt sem tudja, miért zöldek a fák. Ami azt illeti, a miértre még egy fákkal foglalkozó tudós sem képes választ adni, noha azt elmagyarázhatja, hogy a fák zöld színe egy bizonyos elemnek, a klorofillnak köszönhető. Azonban ez a válasz nem elégít ki egy gyermeket. Ő egyszerűen tovább fog kérdezni: „Miért épp a klorofillt választotta mind az összes fa?" Tehát számára ez nem kielégítő válasz. D. H. Lawrence lehunyta a szemét, és csendben várt egy pillanatig... Mit feleljen ennek a gyermeknek? N e m akart becsapni egy ártatlan gyermeket — holott ilyen hétköznapi kérdésre bármely válasz megtenné. Azonban a kérdés az ártatlanságból fakadt; ezért igen mélyenszántó. így hát D. H. Lawrence kinyitotta a szemét, ránézett a fákra, és azt m o n d ta a gyermeknek: - A fák egyszerűen zöldek, és kész. Mire a gyermek azt felelte: — Persze. Én is így gondoltam. De D. H. Lawrence még az emlékirataiban is felidézte az esetet: „Számomra ez óriási élményt jelentett - a gyermek szeretete és bizalma, mely kendőzetlen őszinteségem miatt irányult felém. A válaszom nem volt válasz; a logika tudorai szerint tautológiának minősül. »A fák egyszerűen zöldek, és kész« - hát válasz ez?" D. H. Lawrence voltaképpen elfogadja a következőt: „Gyermekem, én éppoly tudatlan vagyok, mint te. Az életkorunk különbözősége még n e m jelenti azt, hogy én rendelkezem azzal a tudással, amivel te nem." Az életkorkülönbség nem azonos a tudatlanság és tudás közötti különbséggel. 42


A fák zöld színe része a lét egészét átható rejtélynek. A dolgok azok, amik. A nő az nő, a férfi pedig férfi. Egy rózsa az egy rózsa; hívd bárminek, akkor is rózsa marad. Aznap reggel eme aprócska incidens valami roppant gyönyörű dolgot rejtett. Tégy fel kérdéseket - de ne a tudásodból kiindulva, hiszen egész tudásod kölcsönzött, megalapozatlan, színtiszta badarság. A tudatlanságodból kiindulva kérdezz! Ne feledd, a tudatlanságod a tiéd - légy büszke rá! A tudásod nem a tiéd. Hogyan lehetnél hát büszke rá? És a kérdés nem arra való, hogy elleplezze a tudatlanságot. A kérdés arra szolgál, hogy fényt derítsen a dolgokra, s így szertefoszlassa a sötétséget, a tudatlanságot. Én sem tudok j o b b válasszal szolgálni számodra, mint D. H. Lawrence, de adhatok neked valami mást, amibe Lawrence nem szerzett bepillantást. Adhatok neked egy teret, egy csendes teret, amelyben önállóan tudatosíthatod a rejtélyt. Te csak tedd fel a kérdést, bármi legyen is az, és egyvalamit tarts szem előtt: Ne a tudásodból kiindulva kérdezz — kérdésed saját hiteles tudatlanságodból fakadjon! És ami azt illeti, az én válaszaim sem válaszok. A válaszaim kérdésgyilkosok — egyszerűen agyoncsapják a kérdést, megfosztanak tőle; nem adnak neked semmiféle olyan választ, amibe belekapaszkodhatnál. És ez a különbség egy tanár és egy mester között: a tanár válaszokat ad, hogy a magadévá tedd e válaszokat, és megmaradj tudatlanságodban — a felszínen több könyvtárnyi gyönyörűen kícirkalmazott válasz, de odalent, a felszín alatt feneketlen tudatlanság. A mester egyszerűen agyoncsapja 43


a kérdéseidet. N e m ad rájuk választ, inkább megfoszt a kérdésektől. Ha pedig minden kérdésedtől megfosztatsz... hallgass figyelmesen arra, amit most mondok: Tehát ha minden kérdésedtől megfosztatsz, akkor a tudatlanságod szükségszerűen tovatűnik, és ami marad, az az ártatlanság. Az ártatlanság pedig önnön fényében tündököl. Ebben az ártatlanságban nem ismersz semmiféle kérdést, semmiféle választ, hiszen a kérdések és válaszok birodalmát teljes egészében magad mögött hagytad. Megtisztultál a kérdésektől és válaszoktól. Ez az állapot a megvilágosodás. És ha van elég merszed, még ezen is túlléphetsz. S ily módon részed lesz mindazokban a csodálatos élményekben, amelyekről a misztikusok időtlen idők óta írnak: A szíved táncra perdül elragadtatásában, s egész lényed egyetlen gyönyörű napkeltévé válik... lótuszvirágok ezrei nyílnak ki bensődben. Ha neked úgy tetszik, itt otthonra lelhetsz. A múltban az emberek megállapodtak itt, hiszen ugyan hol találhatnál ennél j o b b helyet? Gautáma Buddha a „Lótuszvirágok paradicsomának" nevezte ezt a helyet. Ha azonban született kereső vagy... akkor én azt j a vaslom, hogy pihenj meg itt egy kissé, élvezd ki a megvilágosodás minden gyönyörűségét, de ne állapodj meg véglegesen. Lépj tovább, hiszen az élet utazása végtelen, és még sok minden vár rád, ami teljességgel leírhatatlan. A megvilágosodás élménye maga is leírhatatlan, mégis adtak róla valamiféle leírást mindazok, akik megtapasztalták. Mindnyájan azt hangoztatják, hogy az élmény leírhatatlan, mégis ecsetelik - hogy ez az állapot ragyogóan fé44


nyes, szívderítőén örömteli, az üdvös boldogság netovábbja. Mi ez, ha nem leírás? Most először m o n d o m ki: a megvilágosodottak több ezer éven át hajtogatták, hogy ez az állapot leírhatatlan, ugyanakkor folyton csak ezt írták le, az egész életükkel ezt énekelték meg. Azonban a megvilágosodáson túl kétségtelenül egy olyan világba lépsz be, amely valóban leírhatatlan. Hiszen a megvilágosodás állapotában még mindig létezel; másként ki érzékelné az üdvös boldogságot, ki látná a fényt? Ahogyan Kabír írja: „...mintha napok ezrei keltek volna fel." Ki az, aki látja ezt a napfelkeltét? A megvilágosodás a végső megtapasztalás — de azért még megtapasztalás, amelyben ott a megtapasztaló. Ám ha ezen túllépsz, akkor a megtapasztaló eltűnik. Egyszerűen feloldódsz. Először a problémáidat próbáltad megoldani; most azonban te magad oldódsz fel - hiszen egzisztenciális síkon te magad vagy a probléma. A te létezéstől való elkülönültséged az egyetlen kérdés, amely megoldásra vár. Elveszíted a határaidat; többé n e m létezel. Ki maradna hát megtapasztalónak? R o p p a n t bátorságot igényel, hogy levetkőzd az egódat, és elérd a megvilágosodást. De még milliószor nagyobb bátorságra van szükség ahhoz, hogy levetkőzd önmagad, és átlépj a túloldalra - márpedig ez a túloldal a valóság.

45

2.

Értelem keresés

z élet a létezés folyamata. N e m egy dolog, hanem egy folyamat. Az élethez kizárólag úgy juthatunk el, ha megtapasztaljuk, ha elevenen átéljük, ha sodortatjuk magunkat az árjával. Ha valamiféle dogmában, filozófiában vagy teológiában keressük az élet értelmét, a legbiztosabb úton haladunk afelé, hogy az életet és az értelmet egyaránt elszalasszuk. Az élet nem vár rád valahol, hanem a bensődben zajlik. N e m a jövőben rejtőzik elérendő célként, hanem itt, a j e lenben, ebben a konkrét pillanatban megy végbe — ott áramlik a légzésedben, ott kering a véredben, ott dobol a szívedben. Mire

vágyom?

Ezt senki sem tudja pontosan, hiszen még a saját kilétével sincs tisztában egyikünk sem. A vágyakozás kérdése másodlagos; az alapvető kérdés így hangzik: „Ki vagy te?" Ebből kiindulva minden más eldönthető — hogy mik a vágyaid, a kívánságaid, az ambícióid. Ha egóként élsz, akkor természetesen pénzre, hatalomra és tekintélyre vágysz. Akkor az életed politikai struktúrával 46

• Értelemkeresés •

fog rendelkezni. Szüntelen harcban állsz majd másokkal, buzogni fog benned a versenyszellem - az ambíció versenyszellemetjelent. Folyton mások torkának fogsz ugrani, és mások is szüntelenül azt lesik majd, mikor eshetnek a te torkodnak. Ekkor az élet pontosan azzá válik, aminek Charles Darwin nevezi: a legrátermettebb túlélésévé. Bár ami azt illeti, a legrátermettebb szóhasználat nem éppen helytálló. Darwin ezzel a szóval valójában a lcgravaszabbra, a legállatiasabbra, a legkonokabbra, a legkomiszabbra gondol. Charles Darwin tagadná, hogy Buddha a legrátermettebb, hogy Jézus vagy Szókratész a legrátermettebb. Hiszen ezeket az embereket oly könnyen megölték, és a gyilkosaik túlélték őket. Jézus képtelen volt a túlélésre, tehát Darwin szerint Jézus nem a legrátermettebb személy. Poncius Pilátus sokkal rátermettebb, sokkal inkább a helyes úton járt. Szókratész sem tartozott a legrátermettebbek közé, azok az emberek viszont igen, akik halálra ítélték és megmérgezték. Darwin szóválasztása, a legrátermettebb elég szerencsétlen. Ha az ego világában élsz, akkor az életed szüntelen küzdelem lesz; állandó erőszak és agresszió. Nyomorúságba taszítasz másokat, s közben a saját létedet is nyomorúságossá teszed, hiszen a küzdelmekkel teli élet nem is lehet másmilyen. Tehát minden tőled függ, attól, hogy ki vagy valójában. Ha az egóddal vagy azonos, ha még mindig az ego fogalmaiban gondolsz önmagadra, akkor az életedet egy bizonyos bűz fogja belengeni. Ha viszont eljutsz a felismerésre, hogy nem vagy azonos az egóval, akkor az életed édes illatot áraszt. Ha nem ismered önmagad, akkor az öntudatlanságból kiindulva élsz, márpedig az öntudatlan élet csakis félreértésekbe torkollhat. Meghallgathatod Buddhát, meghallgathatsz engem, meghallgathatod Jézust, mégis a saját 47


öntudatlanságod szerint fogsz értelmezni mindenkit - vagyis félreértelmezel. Ahogyan a kereszténység Jézus félreértelmezése, éppúgy a buddhizmus Buddha félreértelmezése és a dzsainizmus* Mahávira félreértelmezése. Mindezek a vallások téves értelmezések, torzítások, mivel Buddha, Mahávira, Krisna követői hétköznapi emberek, akik nélkülöznek minden tudatosságot. Bármit tesznek is, a betűhöz ragaszkodnak, és megölik a szellemet. Egy filozófus egyszer egy parkban sétálgatva észrevett egy férfit, aki lótuszülésben nyitott szemmel a földet nézte. A filozófus látta, hogy az illető egészen elmerülten bámul lefelé. Miután figyelte egy darabig, nem tudta tovább türtőztetni magát, odament a különös fickóhoz, és megkérdezte tőle: — Mit csinálsz te itt? Mit vizslatsz annyira? A férfi anélkül felelt, hogy felé fordította volna a tekintetét: - A zen hagyományt követem, miszerint csendben és tétlenül kell ülni, s akkor majd eljön a tavasz, és a fű magától nőni kezd. Próbálom meglátni, ahogyan a fű nő, de nem nő az egy cseppet sem. A fű növekedését nézni felesleges — de hát mindig ez történik: Jézus mond valamit, az emberek meghallgatják, de csupán a szavakat hallják, és a saját maguk módján értelmezik azokat. Egy anya elvitte a kisfiát egy pszichiáterhez, és legalább három órán át ecsetelte a gyermek egész élettörténetét. * Ősi indiai vallás, amely a buddhizmussal közel egy időben született; alapítója Mahávira volt - A Szerk.

48


A pszichiáter belefáradt, torkig volt az egésszel, de a nő olyannyira belemerült a mesélésbe, hogy még csak lehetőséget sem adott neki a közbeszólásra. Egyik mondat követte a másikat lélegzetvételnyi szünet nélkül. Végül a pszichiáter kénytelen volt közbevágni: - Kérem, álljon meg egy pillanatra! Hadd kérdezzek valamit a fiától! És a fiúhoz fordult: - Édesanyád panaszkodik, hogy semmire sem figyelsz oda, amit mond neked. Valami baj van a hallásoddal? Mire a fiú így felelt: - N e m , semmi baj a hallásommal, a fülem tökéletesen rendben van; de ami az odafigyelést illeti, az egészen más dolog! Ezt most már maga is meg tudja ítélni. Maga képes odafigyelni anyámra? Hallani még csak hallom; ez elkerülhetetlen. Végig figyeltem magát, még maga is izgett-mozgott, mint a sajtkukac. Az ember kénytelen végighallgatni őt, de hogy odafigyeljen rá... Azt legalább szabadon eldönthetem, hogy figyelek-e vagy sem. Csak rajtam áll, hogy odafigyelek-e. Ha kiabál velem, kénytelen vagyok ugyan végighallgatni, de hogy odafigyeljek — az ki van zárva. Te is sok mindent meghallgattál, amire nem figyeltél oda, és így mindenféle torzításokat halmoztál fel. S így az emberek anélkül szajkózzák a betanult szavakat, hogy halvány fogalmuk lenne róla, mit ismételgetnek. Azt kérdezed tőlem: „Mire vágyom?" Inkább nekem kellene megkérdeznem ezt tőled, hiszen az egész attól függ, hogy hol tartasz pillanatnyilag. Ha a testeddel azonosulsz, akkor a kívánságaid egyszerűek lesznek: kizárólag ételre és szexre fogsz vágyni, ezek lesznek az egyedüli kívánságaid. E kettő a legalacsonyabb rendű állati vágy. Ne feledd, nem 49


elítélni vagy értékelni akarom ezeket azzal, hogy a legalacsonyabb rendűnek nevezem, csupán egy tényt szögezek le: ez a létra legalsó foka. Ha az elméddel azonosulsz, akkor a vágyaid másmilyenek lesznek: zene, tánc, költészet és még ezernyi más dolog... A test igen behatárolt; egyszerű dolgok foglalkoztatják: az étel és a szex. Ingaként mozog ide-oda a kettő között, s kívülük semmi más nem létezik számára. Ha azonban az elméddel azonosulsz, az már számos dimenziót jelent. Ekkor érdekelhet a filozófia, érdekelhet a természettudomány vagy a vallás - annyi különböző dolog iránt érdeklődhetsz, amennyit csak el tudsz képzelni. Ha a szíveddel azonosulsz, akkor a vágyaid még magasabb rendűek lesznek — magasabb rendűek az elme vágyainál. Fejlettebb lesz a szépérzéked, éberebbé, érzékenyebbé, szeretetteljesebbé válsz. Az elme támadó, a szív befogadó. Az elme férfiúi, a szív női természetű. Az elme logikus, a szív szeretetteljes. Tehát minden attól függ, hogy hol akadtál el: a testnél, az elménél vagy a szívnél. Ez a három legfontosabb állapot, amelyekből kiindulva az ember működhet. Azonban egy negyedik is rejlik benned; Keleten ezt túrijának nevezik. A túrija egyszerűen „a negyediket", a transzcendentálist j e lenti. Ha tudatában vagy transzcendentális természetednek, minden vágyad szertefoszlik. Ekkor az ember egyszerűen csak létezik, mindennemű vágyaktól mentesen — ekkor nincs mit kérnie, és nincs mit beteljesítenie. N e m létezik számára sem múlt, sem jövő. Ekkor az ember csupán a pillanatban él, tökéletesen elégedetten és beteljesedetten. A negyedik állapotban ezerszirmú lótuszvirágod kinyílik, és az istenekhez válsz hasonlatossá. 50


Azt kérdezed tőlem: „Mire vágyom?" Kérdésed egyszerűen azt bizonyítja, hogy még azzal sem vagy tisztában, hol tartasz, melyik állapotban akadtál el. Ezt a saját bensődben kell kiderítened - és a nyomozás nem is túlságosan bonyolult. Ha energiáid zömét az evés és a szex köti le, akkor ezzel a szinttel azonosulsz. Ha valamely gondolkodással kapcsolatos tárgy köt le, akkor az elme szintjén jársz, ha pedig az érzések foglalnak le, akkor a szív szintjén. A negyedik szintről persze szó sem lehet; másként a kérdés eleve fel sem merülhetett volna! Tehát ahelyett, hogy válaszolnék neked, én szeretném megkérdezni tőled, hogy hol tartasz. Derítsd ki! Fel kell tennem neked a kérdést. Te hol tartasz? Mivel azonosulsz? Hol akadtál el? Csak ennek tudatában tisztázódhatnak a dolgok — márpedig ezt könnyű kideríteni. Mégis újra meg újra megtörténik, hogy az emberek különösen az indiaiak - gyönyörű kérdésekkel állítanak be hozzám; valószínűleg a szexuális központjuknál vannak elakadva, mégis a szamádhiról kérdeznek. „Mi az a nirvikalpa szamádhi, a gondolattalan tudatosság, amelyben az elme minden működése megszűnik? Mi az? Mi az a nirbídzs szamádhi, a magnélküliség állapota, amelyben még a magja is teljesen elhamvad mindenféle jövőnek? Mi az a végső állapot, amelyből az embernek nem kell újra visszatérnie a Földre, a méhbe, az életbe?" — kérdezik. Pedig ezek az általuk feltett kérdések egyszerűen ostobaságok; nem a saját kútfőjükből származnak, és egyáltalán nem kapcsolódnak a valódi helyzetükhöz. Persze egytől egyig gyönyörű, m e tafizikai, ezoterikus kérdések, amelyekkel azt akarják megmutatni, hogy ők igen magas rendű lények; hogy valódi tudósok, akik jól ismerik a szent írásokat, hogy útkeresők; 51


vagyis semmiképp sem közönséges, hanem rendkívüli és vallásos emberek. Ez hajszolja az indiaiakat egyre zűrösebb helyzetbe. Mindig j o b b olyasmit megkérdezni, ami jelentőséggel bír számodra, semmint olyasmiről tudakozódni, amiben egyáltalán nem vagy érdekelt. Az emberek azt kérdezgetik tőlem, hogy létezik-e Isten, holott még azzal sincsenek tisztában, hogy vajon ők maguk léteznek-e! Tehát mindig érdemes valószerű kérdéseket feltenned, ugyanis ezek ténylegesen nyújthatnak némi segítséget a számodra. Ha közönséges náthában szenvedsz, és elmész az orvoshoz, hogy a rákról faggasd... hiszen egy hozzád hasonló ember hogyan is szenvedhetne olyan hétköznapi betegségben, amilyen a nátha? A hátköznapi emberek mind elkapják a közönséges náthát; ezért is nevezik közönségesnek, Te viszont oly rendkívüli lény vagy - nem holmi Tomi, Béci vagy Lajcsi. Te egészen különleges vagy, neked valami nagyszabású kórban kell senyvedned, tehát a rákról kezdesz érdeklődni. És ha az orvos készségesen hozzálát a rák gyógyításához, csak még nagyobb pácba kerülsz - hiszen a kezelés egyáltalán n e m lesz megfelelő számodra. Csak még több komplikációt okoz majd, hiszen azok az orvosságok meg is ölhetnek, nem lévén mire kifejteniük a hatásukat; hiszen nincs rákos daganatod, és ezek az erős szerek a közönséges náthának mit sem használnak. Ami azt illeti, a náthára nincs is orvosság. Ha tömöd magadba a gyógyszereket, a nátha hét nap alatt múlik el; ha nem szedsz semmit, akkor egy hétig tart. A nátha olyan közönséges betegség, hogy az orvostudomány egyáltalán nem is vesződik vele. Ki törődik ilyen apróságokkal? Az embereket az foglalkoztatja, hogy eljussanak a Holdra, az olyan cse52


kélységekkel pedig senki sem törődik, mint a közönséges nátha vagy egy csöpögő töltőtoll. Pedig a töltőtollak még mindig folynak! Az emberek eljutottak a Holdra, de mindmáig nem voltak képesek előállítani egy százszázalékosan jól működő töltőtollat, amelyik biztosan nem fog folyni. Csak nézz magadba! Neked pontosan miben rejlik a problémád? Egy tábornok meglátogat egy tábori kórházat, és m e g kérdezi az egyik ágyban fekvő katonát: - Mi a bajod, fiam? - Uram — feleli a katona —, furunkulusaim vannak. - Milyen kezelést kapsz rá? - Jódtinktúrával ecsetelnek, uram! - És az segít? - kérdi a tábornok. - Igen, uram! - feleli a katona. Azután a tábornok továbblép a következő ágyban fekvő katonához, és megtudja, hogy ennek a fickónak aranyere van. Őt is jódtinktúrával ecsetelik, ami használ is, és a katonának nincs semmi egyéb kívánsága. Ezután a tábornok megkérdi a harmadik katonát: - Hát neked mi bajod, fiam? - Uram, nekem mandulagyulladásom van. Jódtinktúrával ecsetelik, és igen, nekem is használ. - Van bármi kívánságod? — kérdezi az aggódó tábornok. - Igen, uram! - feleli a katona. - Én szeretnék lenni az első, akit beecsetelnek! Először át kell látnod a helyzetet, hogy hol is tartasz; csak ezután tudod eldönteni, hogy mire vágysz. Ha a két fickó után ecsetelnek be jódtinktúrával - a furunkulusos és az 53


aranyeres után holott te mandulagyulladással küszködsz, akkor a probléma világos. Nyomozz, derítsd ki, hogy pontosan hol is tartasz! Ami az én nézőpontomat illeti, minden vágy puszta időpocsékolás, minden kívánkozás helytelen. Ha azonban te a testeddel azonosulsz, akkor nem mondhatom ezt neked, mivel ez túl van a látóhatárodon. Ha a testeddel azonosulsz, akkor arra foglak buzdítani, hogy lépj feljebb egy kicsit a magasabb rendű vágyak, az elme kívánságai felé, azután még feljebb, a szív vágyai felé, és végül mindezek után juss majd el a vágynélküliség állapotáig. Soha egyetlen vágyat sem lehet beteljesíteni. Ez a k ü lönbség a természettudós és a misztikus megközelítésmódja között. A tudomány megpróbálja beteljesíteni a vágyaidat, és persze sok mindent sikerült is megvalósítania, az ember azonban továbbra is megmaradt ugyanabban a nyomorúságban. A misztikus inkább arra a nagy felismerésre próbál ráébreszteni, hogy lényegénél fogva minden vágy beteljesíthetetlen. Az embernek túl kell lépnie minden vágyon; csak akkor jöhet el az elégedettség. Az elégedettség nem a vágy végpontján köszönt be; nem a vágy beteljesülése hozza magával, hiszen a vágyak beteljesíthetetlenek. Mire eljutnál vágyad beteljesüléséig, azon fogod észrevenni magad, hogy ezer és egy újabb kívánság sarjadt benned. Minden egyes vágy sok-sok új vággyá ágazik szét. És újra meg újra ez fog történni veled, s az egész életedet elpocsékolod. Akik birtokában voltak a tudásnak és a tisztánlátásnak - a buddhák, a feleszméltek -, azok egy ponton mind egyetértettek. És ez nem holmi filozófiai dolog, inkább nagyon is tényszerű; benső világunk egy ténye: az elégedett54


ség akkor köszönt be, amikor minden vágyat levetkőzöl. Az elégedettség a vágyak hiányában, a vágyak távollétében tölt el téged. Ami azt illeti, a vágyak hiánya maga az elégedettség, a beteljesedés, a kivirulás, a gyümölcshozás. Tehát haladj az alacsonyabb rendű vágyaktól a magasabb rendűek felé, a nyers sóvárgásoktól a kifinomultabb kívánságok felé, majd még tovább a legkifinomultabbakig, hiszen ezektől már könnyű megtenni az ugrást a vágytalanságig, a vágynélküliségig. A vágynélküliség pedig maga a nirvána. A nirvánának két jelentése van. Ez az egyik leggyönyörűbb szó; bármely nyelv büszke lehet rá. Két jelentést hordoz, ám ezek olyanok, mint ugyanazon érem két oldala. Az egyik jelentése az ego megszűnése, a másik pedig valamenynyi vágy megszűnése. A kettő egyidejűleg megy végbe. Az ego és a vágyak szervesen egymáshoz kapcsolódnak, elválaszthatatlanul egyek. Abban a pillanatban, amint az ego kimúlik, a vágyak is tovatűnnek, és fordítva: abban a pillanatban, amint a vágyakon túllépünk, az egón is felülemelkedünk. A vágynélküliség és az egónélküliség pedig annyit tesz, mint megismerni a végső boldogságot, megismerni az örökkévaló elragadtatást. Van bármi célja az életnek? Az emberek valamennyi hagyományban skizofrén m ó don nevelkednek fel. E hagyományok szempontjából hasznos volt, ha minden lehetséges dimenzióban megosztották az embert, majd e megosztottságban konfliktust szítottak. Ily módon az ember gyengévé, ingataggá vált, hajlamossá az engedelmességre, a behódolásra; s készen állt arra, hogy a papok, a politikusok és mások rabszolgasorba taszítsák. 55


Ez a kérdés szintén egy skizofrén elme szülötte. Ezt egy kissé nehéz lesz megértened, hiszen alkalmasint sosem gondoltál rá, hogy a célok és eszközök megosztása alapvető stratégia arra, hogy hasadást idézzenek elő egy emberben. Van-e az életnek bármi értelme, célja vagy értéke? Ezt a kérdést teszed fel. Létezik-e valamiféle cél, amelyet az életünk, a létezésünk révén elérhetünk? Eljutunk-e valahová egy szép napon azáltal, hogy az élet útját járjuk? Az életünk az eszköz. A cél pedig a beteljesülés, a végeredmény valahol a messzeségben. És ez a cél ad értelmet az életünknek. Ha nincs cél, akkor persze az életünk is jelentéktelenné válik; akkor egy Istenre van szükség, hogy az élet ne veszítse el az értelmét. Először tehát megosztottságot idéznek elő a céljaid és az eszközeid között, s ez megosztja az elmédet is. Az elméd folyton kérdez: Miért? Mi célból? És lassanként minden olyan dolog értéktelenné válik a szemedben, ami nem szolgál válasszal a „Mi célból?" kérdésre. így veszíti el értékét a szeretet is. Hiszen mi a célja a szeretetnek? Hová fog elvezetni? Milyen eredményt fogsz elérni általa? M e g tudsz-e valósítani vele valami utópiát, valamiféle édent? A szeretetnek ebből a szempontból nézve persze nincsen semmi célja. Mondhatni, céltalan. Mi a szépség célja? Látsz egy naplementét - a lélegzeted elakad a szépségétől, de bármelyik idióta felteheti a kérdést, hogy „Mi ennek az értelme?", és te ott állsz válasz nélkül. Márpedig ha nincs értelme, akkor mit kérkedsz oktalanul a szépségével? Egy gyönyörű virág, egy szép festmény, valami csodálatos muzsika vagy egy szívgyönyörködtető vers - egyiknek sincs külön célja. Egyik sem érv valaminek a bizonyítására; és nem is eszközök holmi cél elérésére. 56


És az élet csupa olyan dologból áll, amely céltalan. Hadd ismételjem meg: Az élet csupa olyan dologból áll, melynek egyáltalán semmi célja nincs, melynek egyáltalán semmi értelme - abban az értelemben, hogy nem juttat el egy konkrét végpontig, nem teszel szert semmire általa. Más szóval az élet önmagában hordozza a jelentőségét. Eszközök és célok elválaszthatatlanul egybefonódnak. Azonban időtlen idők óta mindenkinek ez a stratégiája, aki sóvárog a hatalomra: Kijelenteni, hogy az eszközök és a célok két külön kategória. Az eszközök azért hasznosak, mert elvezetnek a kívánt célig. Ha viszont nem vezetnek semmiféle célig, akkor értelmetlenek. Ily m ó d o n ezek az emberek leromboltak minden igazán jelentős értéket, és teljességgel jelentéktelen dolgokat kényszerítettek rád. A pénznek megvan a maga célja, ahogyan a politikai karriernek is. Nemkülönben a vallásosságnak, hiszen ez az eszközjuttat el téged a mennybe, Istenhez. Az üzletnek is megvan a maga célja, hiszen rögtön látod a végeredményt. így hát az üzlet fontossá vált, a politika és a vallás fontossá vált, a költészet, a zene, a tánc, a szeretet, a kedvesség, a szépség, az igazság pedig egytől egyig eltűntek az életedből. Ez egy egyszerű stratégia, mégis sikerült vele mindent tönkretenni, ami jelentőssé tesz, ami elragadtatással tölti el létedet. A skizofrén elme azt fogja kérdezni: „Mi a célja az elragadtatásnak?" Több százan tették már fel nekem a következő kérdést: „Mi értelme a meditációnak? Mit nyerhetünk vele? Először is nagyon nehéz megvalósítani - és még, ha sikerül is, mi lesz az eredménye?" Igencsak bajos elmagyarázni ezeknek az embereknek, hogy a meditáció önmagában álló cél, melyen túl más cél nem létezik. 57


Minden, aminek a célja túlmutat önmagán, a középszerű elmének való. Az igazán intelligens embert mindig az foglalkoztatja, ami önmagában rejti a célját. Láthatod, hogy mindig a középszerű ember lesz egy-egy ország elnöke vagy miniszterelnöke; belőle válik a leggazdagabb az országban, ő lesz a pápa vagy egy vallás vezetője. Azonban itt csupa középszerű emberről van szó; kizárólag az képesíti őket minderre, hogy teljesen átlagosak. Harmadrangú emberek ők, és alapvetően skizofrének. Két részre osztották az életüket: célokra és eszközökre. Az én megközelítési m ó d o m gyökeresen eltérő. Én osztatlan egésszé szeretnélek tenni téged. Tehát én azt szeretném, hogy csak az élet kedvéért élj! A költők meghatározták a művészetet mint öncélú tevékenységet, amelyen túl semmi sem létezik: ez a ,,1'art pour l'art". Ez azonban a középszerű embernek egy cseppet sem fog tetszeni, hiszen ő a pénz, a pozíció, a hatalom fogalmaiban értékeli a dolgokat. A költészeted képes az ország miniszterelnökévé tenni téged? Ha igen, akkor van értelme. De hát az igazság az, hogy a költészetedből alighanem csak koldusként tengődhetsz - hisz ugyan ki fogja megvenni a verseidet?! Jómagam is sok olyan lángelmét ismerek, akik koldusként élnek abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy nem fogadták el a középszerű életformát, és nem hagyták magukat skizofrénné tenni. Ok azonban élnek — és természetesen olyan öröm az osztályrészük, amilyet soha egyetlen politikus sem ismerhet meg; olyan kisugárzás árad belőlük, amilyenre soha egyetlen milliárdos sem tehet szert. A szívük egy bizonyos ritmusra dobban, amelyről az úgynevezett vallásos embereknek fogalmuk sincsen. Azonban ami a kül58


világ dolgait illeti, a társadalom arra kényszeríti ezeket az embereket, hogy koldusszegényen éljenek. Szeretném felidézni benned a festők talán legnagyobbikának, Vincent van Goghnak a példáját. Apja azt szerette volna, hogy fiából lelkipásztor legyen, hogy tiszteletre méltó, kényelmes és biztos életet élhessen — s nem csupán ezen a világon, de halála után a túlvilágon is. Van Gogh azonban festő akart lenni. Az apja letorkolta: - Te bolond vagy! Mire ő így felelt: - Az meglehet, de szerintem meg te vagy a bolond. Én semmi értelmét nem látom, hogy lelkipásztor legyek, hiszen minden egyes szavam szemenszedett hazugság volna. Én mit sem tudok Istenről. N e m tudom, létezik-e mennyország vagy pokol. N e m tudom, van-e halál utáni élet. Tehát szakadatlanul csak hazudnék. Ez persze tiszteletre méltó d o log, de én ebből a fajta tiszteletből nem kérek. Én a legkevésbé sem örvendenék neki; gyötrelem volna a lelkemnek. Erre az apja kidobta a házából. Van Gogh festeni kezdett — ő lett az első m o d e r n festő. Vincent van Goghnál meghúzhatsz egy vonalat: előtte a festészet hétköznapi volt. Vele összehasonlítva még a legnagyobb festők is, mint Michelangelo, csekélyebb jelentőségűek, hiszen ők köznapi témákat festettek. Azt festették, ami piacképes volt. Michelangelo egész életében freskókat festett; templomok falát és mennyezetét pingálta. Majd' megroppant a gerince, miközben a templomok mennyezetét festette, ugyanis ezt a munkát csak egy emelvényen lehet végezni, hanyatt fekve a magasban. Felettébb kényelmetlen testhelyzet ez napokon, sőt hónapokon át... De hát Michelangelo pénzt keresett, és az emberek tiszteletét is el59


nyerte. Angyalokat festett, Krisztust festette le, és Istent, amint megteremti a világot. Leghíresebb festményének témája épp Isten, amint megteremti a világot. Vincent van Gogh egy teljesen új dimenziót nyitott meg, holott egész életében egyetlen árva festményt sem tudott eladni. Mármost ki állítaná, hogy a festészetének volt valami értelme? Egyetlen ember sem akadt, aki látott volna valamit a festményeiben. Az öccse rendszeresen küldött neki pénzt; eleget ahhoz, hogy éhen ne haljon, hetente épp csak annyit, hogy élelemre fussa - mert ha elegendő pénzt adott volna neki egy egész hónapra, Van Gogh két-három nap alatt a nyakára hágott volna, s a hátralévő napokat végigkoplalja. Tehát az öccse hetente ellátta némi pénzzel. Vincent van Gogh pedig azt a gyakorlatot követte, hogy a hét négy napján vett magának eleséget, e négynapos időszakok közé eső három napon pedig megspórolta a pénzt festékre és vászonra. És ebben alapvetően különbözött Michelangelótól, aki bőven eleget keresett ahhoz, hogy meggazdagodjon. Michelangelo valamennyi festményét eladta. E célból festette őket; az egész nem más volt, mint üzlet. Persze ettől még nagy festő volt, tehát még az eladásra festett képekkel is nagyszerűt alkotott. Ha azonban lett volna benne annyi kurázsi, mint Vincent van Goghban, akkor az egész világot sokkal gazdagabbá tehette volna. Van Gogh három napig koplalt, és arra használta fel az így megtakarított pénzt, hogy festéket és vásznat vegyen rajta. Öccse hallván, hogy mindaddig egyetlen festményét sem vették meg, adott némi pénzt egy férfinak — egy barátjának, akit Vincent van Gogh nem ismert —, és megkérte, hogy menjen és vásárolja meg öccsének legalább egy képét: 60


- Ettől legalább némi elégtételt fog érezni. Szegény ember a végét járja; egész nap fest, koplal a művészetéért, de senki sem hajlandó megvenni egyetlen árva képét sem — senki sem lát értéket abban, amit csinál. Hiszen ahhoz, hogy meglásd az értéket Van Gogh festészetében, egy hozzá hasonló horderejű festő szemére volna szükséged; ennél kevesebbel semmire sem mész. A festményei furcsának tűntek az emberek szemében. A fákat például olyan magasnak festette, hogy túlnyúljanak a csillagokon; a csillagok messze elmaradnak mögöttük. Mármost azt gondolnád, hogy ez az ember őrült volt... a fák magasabbra nőnek a csillagoknál? Láttál te bárhol ilyen fákat? Amikor Vincent van Goghtól megkérdezték, hogy a fái mindig túlnyúlnak-e a csillagokon, ő azt felelte: - Igen, mert én megértem a fákat. Mindig is úgy éreztem, hogy a fákban a föld becsvágya testesül meg, hogy elérje a csillagokat. Másként miért nyújtóznának az ég felé? A föld arra vágyik, hogy megérintse a csillagokat, hogy érezze őket és túlnőjön rajtuk. Elszántan igyekszik, de képtelen beteljesíteni vágyát. Én viszont képes vagyok rá. A föld meg fogja érteni a festményeimet, az pedig cseppet sem érdekel, hogy ti megértitek-e őket vagy sem. Mármost az ilyesfajta festmények nem eladhatók. Az öcs küldöttje beállított, és Van Gogh repesett a boldogságtól: végre valaki eljött, hogy festményt vásároljon tőle! Boldogsága azonban kisvártatva elkeseredésbe fordult, mivel a férfi csak besétált, kiemelt egy képet, és odaadta neki a pénzt. Vincent van Gogh így szólt hozzá: - De érti maga egyáltalán a képet? Olyan véletlenszerűen emelte ki, meg sem nézte rendesen; nekem több száz festményem van. M é g arra sem vette a fáradságot, hogy 61


szétnézzen; egyszerűen csak felkapta azt a képet, amelyik véletlenségből maga előtt volt. Azt gyanítom, hogy az öcsém küldte. Tegye vissza a festményt, és vegye vissza a pénzt! N e m fogom eladni a képemet olyasvalakinek, akinek nincs hozzá szeme. És mondja meg az öcsémnek, hogy soha többé nem műveljen ilyet! A férfi zavarba jött, mert nem értette, hogyan sikerült Van Goghnak rájönnie a turpisságra. — De hát maga nem is ismer engem! Hogyan találta ki? — kérdezte. Mire Van Gogh azt felelte: — Pofonegyszerű. Tudom, hogy az öcsém meg szeretne vigasztalni. Bizonyára ő intézte úgy, hogy maga eljöjjön hozzám, és ez a pénz is az övé, hiszen látom, hogy maga a festményekre nézve vak. Én pedig nem olyan ember vagyok, aki vakoknak ad el festményeket; én nem vagyok hajlandó kizsákmányolni egy világtalant azzal, hogy rásózok egy képet. Mihez is kezdene vele? És azt is mondja meg az öcsémnek, hogy ő sem ért a festészethez, másként nem küldte volna ide magát! Amikor az öcs megkapta az üzenetet, elment bocsánatot kérni: — Ahelyett, hogy megvigasztaltalak volna, megsebeztelek. Soha többé nem fogok ilyesmit csinálni. Van Gogh egész életében csak a barátainak osztogatta a festményeit. Ajándékozott egy képet egy szállodának, ahol hetente négyszer étkezett, és egy prostituáltnak, aki egyszer azt mondta neki, milyen szép férfi. Ha teljesen őszinték akarunk lenni, meg kell mondanunk, hogy Van Gogh csúf volt. Soha egyetlen nő sem szeretett belé, ez elképzelhetetlen lett volna. Ez a prostituált együttérzésből — mert a pros62


tituáltak olykor együtt érzőbbek és jobban megértik a férfiakat, mint az úgynevezett hölgyeitek —, tehát puszta szánalomból azt mondta neki: — Őszintén kedvellek téged. Van Gogh soha senkitől nem hallotta ezt, a szerelem távoli dolog volt számára, de még az is, hogy valaki kedvelje... — Tényleg kedvelsz engem? Mi tetszik bennem? Most a nő esett zavarba. — Tetszik a füled. Gyönyörű füled van - felelte. És bármilyen elképesztő is, Van Gogh hazament, lemetélte az egyik fülét egy borotvával, visszatért a prostituálthoz, és odaadta neki. Csak úgy patakzott a vér... — Mit műveltél? — kérdezte a nő. — Soha senki nem kedvelt bennem semmit. És én szegény ember vagyok, hogyan mondhatnék hát köszönetet neked? Neked tetszett a fülem; odaajándékoztam hát az egyiket. Ha a szemem tetszett volna, megajándékoztalak volna az egyikkel. Ha pedig én tetszettem volna neked, meghaltam volna érted. A prostituált képtelen volt elhinni a dolgot. Van Gogh azonban most először boldog volt, és mosolygott; valaki legalább egy porcikáját megkedvelte. Pedig a nő csak tréfából mondta ezt — hiszen ugyan ki törődik a másik fülével? Ha az embereknek tetszik valami, akkor az a szem, az orr vagy az ajak - sosem hallod, hogy a szerelmesek egymás füléről sugdolóznának. Egyedül az ősi hindu Káma-szátrában, a Vátszjájana tollából származó és a szexualitás tudományáról szóló szent iratban... egyedül ebben a könyvben találtam kapcsolódási pontokat e Vincent van Goghgal történt incidenshez, mivel egyedül Vátszjájana írja: „Nagyon kevesen bírnak tudomás63


sal arról, hogy a fülcimpák szexuálisan roppant érzékeny pontjai a testnek. A szerelmeseknek el kell játszadozniuk egymás fülcimpájával." Tehát ez a prostituált talán tudott erről... ugyanis a prostituáltak sok olyasmiről tudomást szereznek, amiről a k ö zönséges nőknek és férfiaknak fogalmuk sincsen, hiszen oly sok emberrel kerülnek kapcsolatba. Ő talán tisztában volt vele, hogy a fülek jelentőséggel bírnak szexuális téren — és ez kétségkívül így igaz. Vátszjájana az egyik legnagyobb szakértő. Freud, Havelock Ellis és más szexológusok csak törpék Vátszjájanához mérten. És amikor ő kijelent valamit, azt komolyan is gondolja. Van Gogh egész életét szegénységben töltötte. Festés közben halt meg. A halála előtt megőrült, mert egy éven át szakadatlanul a napot festette: több száz képet készített róla, de egyik sem mutatta meg a lényeget úgy, ahogyan ő szerette volna. Mégis egész nap ott álldogált Franciaország legforróbb helyén, Arles-ban a tűző napon - hiszen ha nem tapasztalja meg az élményt, hogyan festhette volna le? A végső képen dolgozott, de közben megtébolyodott. Már maga a hőség és a koplalás is elég lett volna hozzá... de mindeközben határtalanul boldog volt; még tébolyában is egyre csak festett. És a bolondokházában alkotott képei ma milliókat érnek. Van Gogh egy egyszerű okból kifolyólag követett el öngyilkosságot — mivel megfestett mindent, amit meg akart festeni. A festészettel végzett; zsákutcába jutott. N e m volt több tennivalója. Ezután tovább élni csak azt jelentette volna számára, hogy elfoglalja a teret, elveszi valaki helyét; és ezt utálatosnak érezte. Öccsének szóló leveleiben a következőket írta: „Elvégez64


tem a munkámat. Fergetegesen éltem — pontosan úgy, ahogyan szerettem volna. Megfestettem mindazt, amit akartam. Utolsó képemmel ma készültem el, és most át fogok ugrani ebből az életből az ismeretlenbe, bármilyen legyen is, mivel ez az élet többé nem tartogat semmit a számomra." Lángelmének tartanád ezt az embert? Intelligensnek, bölcsnek mondanád? Ugyan, rendesen azt gondolnád róla, hogy egyszerűen őrült volt. Én azonban ezt nem állítanám. Az élete és a festészete nem vált el egymástól: a festészet volt számára az élet, ez jelentett számára mindent. Tette tehát az egész világ szemében öngyilkosságnak tűnik — az enyémben azonban nem. Számomra egyszerűen természetes befejezésnek látszik. A festészettel végzett, az élete beteljesedett. N e m maradt más célja; hiszen mit sem jelentett számára, hogy megkapja-e a Nobel-díjat, avagy értékeli-e bárki a festészetét. Amíg élt, senki sem becsülte a munkásságát. Életében egyetlen galéria sem fogadta be a festményeit, még ingyen sem. A halála után azonban — az áldozatának köszönhetően - a festészet arculata lassan kezdett megváltozni. Vincent van Gogh nélkül Picasso sem lehetett volna. Az öszszes utána alkotó festő mérhetetlenül sokkal tartozik neki, hiszen ez a férfi egészen új irányt szabott a festészetnek. Lassan-lassan - ahogyan a festészet irányt váltott - Van Gogh képeit kezdték fölfedezni. Mindent tűvé tettek értük. Az emberek lakatlan házaikba vagy az alagsorba dugták be a képeket abban a hiszemben, hogy értéktelenek. Most persze rohannak le az alagsorba, előkeresik és megtisztogatják a festményeket. Még hamisított képek is piacra kerültek eredeti Van Gogh-művekként. Jelenleg csupán kétszáz festményét ismerjük; pedig ő bizonyára több ezret készített. 65


Mindenesetre minden képtár büszke lehet rá, ha birtokában van egy Van Gogh-kép, hiszen ez a férfi az egész életét a festményeibe öntötte. N e m festékből alkotta meg a m ű veit, hanem a véréből, a lélegzetéből - még a szívdobogása is bennük rejlik. Egy ilyen embertől botorság megkérdezni, hogy: „Van-e értelme a festészetednek?" Ő maga is benne él a festményeiben, erre te megkérded tőle, hogy van-e értelme a művészetének?! Ha nem látod benne az értelmet, azért csak magadat okolhatod. Minél magasabbra szárnyal valami, annál kevesebben akadnak, akik képesek felismerni. Amikor pedig eléri a csúcspontot, akkor ugyancsak bajos akár egy maroknyi embert is találni, akik képesek észlelni. A végső ómega-ponton kizárólag maga az egyén tudja felismerni, hogy mi történt vele; égen-földön nem lel senki mást, aki képes lenne észrevenni. Ezért kellett Buddhának kinyilvánítania önmagáról, hogy megvilágosodott. Senki más nem lett volna képes felismerni, hiszen ahhoz neki magának is kapnia kellett volna némi ízelítőt a megvilágosodásból. Másként hogyan ismerhetné fel? Oly magas szint ez, hogy semmiféle felismerése nem lehetséges. De vajon mi a buddhalét értelme? Mi az értelme annak, ha megvilágosodik az ember? Mi a célja? Ha a célját firtatod, nem fogsz választ kapni. Elegendő cél ez önmagában is. Nincs szükség semmi másra, hogy jelentőséggel ruházza fel. Erre gondolok én, amikor azt m o n d o m , hogy az élet igazán értékes dolgai nem válnak szét célokra és eszközökre. Nem uralkodik megosztottság célok és eszközök között. A cél maga az eszköz, az eszköz pedig a cél - talán ugyanazon érem két oldalaként képzelhetjük el őket, amelyek el66


választhatatlanul összekapcsolódnak; voltaképpen egyetlen egységet, oszthatatlan teljességet alkotnak. Azt kérdezed tőlem: „Van bármi célja az életnek, annak, hogy élünk?" Attól tartok, ha kijelentem, hogy az életnek nincs semmi célja, ezt az öngyilkosságra való buzdításként fogod érteni, hiszen ha az élet teljesen céltalan, akkor ugyan mitévők lehetnénk még? Kövessünk el öngyilkosságot! Én azonban egy szóval sem m o n d o m , hogy legyél öngyilkos, hiszen ez éppolyan céltalan lenne. Éld az életet, éspedig a maga teljességében. S ha meg kell halnod, a maga teljességében tapasztald meg a halált. És e teljességben rá fogsz lelni a jelentőségre. Szándékoltan nem használom az értelem szót, s m o n d o k helyette inkább jelentőséget, mivel az értelmet beszennyezték. Ez a szó mindig valahová máshová mutat — bizonyára te magad is számos történetben hallottad és olvastad gyerekkorodban... Miért írnak ilyen történeteket a gyerekeknek? Talán maguk az írók sem tudják, de ez is része az emberiség kizsákmányolásának. Az egyik történet egy emberről szól, akinek az élete egy papagájban rejlik. Ha megölöd a papagájt, az ember meghal, de közvetlenül nem tudod megölni őt. Ha rálősz, semmi sem történik, ha meglendíted a kardod, a kard átjárja ugyan a nyakát, de a feje nem válik el a testétől. N e m tudod megölni az embert — először ki kell derítened, hol rejlik az élete. Az ilyesfajta történetekben tehát az emberek élete mindig valahol másutt rejlik. És ha kitalálod, hogy hol, csak el kell pusztítanod a papagájt, s bárhol legyen is az ember, azon nyomban meghal. Én már gyerekkoromban is mondogattam a tanítómnak: „Ez igen ostoba történetnek tűnik, hiszen még soha senkit 67


nem láttam, akinek az élete egy papagájban, egy kutyában vagy valami másban, például egy fában rejlene." Ez volt az első alkalom, amikor egy ilyen típusú történetet hallottam; a későbbiekben aztán még számos másikra bukkantam. Ezek a sztorik külön a gyerekeknek íródtak. A tanítóm igen kedves és tiszteletre méltó úriember volt. Megkérdeztem tőle: - Meg tudná nekem mondani, hogy hol rejlik az Ön élete? Mert szeretném megpróbálni... - Mi jár a fejedben? — kérdezte ő. - Szeretném megölni azt a madarat, amelyben az Ön élete rejlik. Ön intelligens ember, bölcs és köztiszteletben álló. Bizonyára valami más helyre rejtette az életét, hogy senki se ölhesse meg. Ez a történet mondanivalója — hogy a bölcs emberek valahol másutt tartják az életüket, hogy ne ölhesd meg őket, hogy senki se pusztíthassa el őket. És hacsak ők maguk el nem árulják a titkot, lehetetlen kitalálni, hová rejtették az életüket - senki sem tudja kiókumlálni. Olyan hatalmas ez a világ, és oly temérdek ember és állat él benne, oly rengeteg madár és fa... senki sem tudhatja, hová rejtette ez az ember az életét. - Ön bölcs és köztiszteletben álló férfiú, bizonyára valami jó rejtekhelyen tartja az életét, nekem bizalmasan elárulhatja. Én n e m fogom végleg elpusztítani a madarat, csak megtáncoltatom egy kissé, és majd meglátom, mi történik magával. Mire ő így felelt: - Furcsa egy fiú vagy te. Egész életemben tanítottam ezt a történetet, és te most meg akarsz táncoltatni miatta? De hát ez csak egy mese! 68


Én azonban nem hagytam annyiban: - De mi a mondanivalója a történetnek? Miért tanítja a gyerekeket folyvást ilyen történetekre, és egyáltalán ilyesfajta dolgokra? Tanítóm nem tudott mit felelni. Megkérdeztem hát az apámat: - Mi lehet az értelme ennek a történetnek? Miért kell ilyesmit tanítani, ami teljes képtelenség? Apám azt felelte: - Ha a tanítód nem tud válaszolni, én hogyan tudnék? Fogalmam sincs. Ő sokkal műveltebb és intelligensebb és bölcsebb nálam. Őt abajgasd ahelyett, hogy engem abajgatnál! Ma azonban már tisztában vagyok az ilyesfajta történetek értelmével és azzal, hogy miért tanítják ezeket a gyerekeknek. Ezek a történetek behatolnak a tudatalattiba, és a gyermek kezdi azt hinni, hogy az élet mindig valahol másutt rejlik - a mennyországban. Istenben, mindig valahol másutt —, de sosem benne magában. Ő maga üres, pusztán egy üres héj. Itt és most semmi értelme az életének. Itteni léte csupán egy eszköz, valamiféle létra lehet, amelyen felhágva egy szép napon talán rátalál a valódi életére, az Istenére, a céljára, a léte értelmére — vagy bármilyen névvel illesse is. Én azonban azt m o n d o m neked, hogy te vagy az értelem, te vagy a jelentőség, és az élet maga is lényegileg teljes. Az élethez semmi mást nem kell hozzáadni. Mindössze arra van szükség, hogy a maga teljességében tapasztald meg az életed. Ha csak részben élsz, sosem fogod érezni az elevenség borzongását. 69


Olyan ez, mint amikor valamely mechanizmus csak részlegesen működik... Vegyünk például egy órát: ha csak a másodpercmutató jár, a perc- és az óramutató azonban áll, akkor ugyan mi célt fog szolgálni ez a szerkezet? Mozogni fog ugyan, egy bizonyos része működik, de hacsak n e m az egész működik, éspedig teljes összhangban, akkor nem támadhat belőle harmonikus dallam. És pontosan ez a helyzet az emberekkel is. Mindenki részlegesen, egy kis részében él. Tehát zajt csap ugyan, de ez a zaj nem áll össze dallammá. Kalimpál ugyan a kezével és a lábával, de tánc nem kerekedik belőle. A tánc, a dal, a j e lentőség abban a pillanatban j ö n létre, amikor teljes egészként, harmóniában, összhangban működsz. Ekkor nem teszel fel nekem olyan kérdéseket, mint hogy: „Van bármi célja az életnek?" A választ magad is tudni fogod. Az élet maga a cél, rajta kívül más cél nincsen. Azonban neked mindeddig nem engedték, hogy egységes egész maradj. Megosztottak, részekre szabdaltak. Egyes részeket teljesen elzártak — olyannyira, hogy még azzal sem voltál tisztában, hogy egyáltalán hozzád tartoznak. Éned j e lentős részét pedig bedugták az alagsorba. Ezt a részedet anynyit ostorozták, hogy bár tudsz a meglétéről, nem mered elfogadni önmagad részeként — továbbra is tagadod, továbbra is elfojtod. Csak egy igen kis töredéket ismersz, amelyet „lelkiismeretnek" neveznek, s amely nem természetes dolog, hanem a társadalom terméke - a társadalom teremti meg benned, hogy a bensődből gyakoroljon feletted ellenőrzést. A rendőrség és a bíróság a külvilágban ellenőriz, a lelkiismeret viszont odabenn, a saját bensődben őrködik, s ezáltal még sokkal nagyobb hatalma van. 70


Ez az oka annak, hogy elsőként a bíróságon is a Bibliát nyomják a kezedbe. A Bibliára kell esküt tenned, mivel a bíróság is tudja, hogy ha keresztény vagy, s ráteszed a kezedet a Bibliára, és kimondod: „Esküszöm, hogy az igazat, a teljes igazat és csakis az igazat m o n d o m " , akkor a lelkiismereted valóban rá fog kényszeríteni az igazmondásra — hiszen a Bibliát megérintve Isten nevére tettél fogadalmat. Ha hazugságot szólsz, a pokolra jutsz. Eddig, ha elkaptak, legfeljebb néhány hónapra vagy évre börtönbe zárhattak, most viszont örökre a poklok tüzére vethetnek. M é g a bíróság is elfogadja, hogy a Biblia hatalmasabb, a Gítá hatalmasabb, a Korán hatalmasabb nála, de még a hadseregnél, a katonaságnál is. A lelkiismeret az emberiség egyik leggaládabb találmánya. És a kisgyermekben már a születése napjától elkezdj ü k kifejleszteni a lelkiismeretet; énje azon kicsiny részét, amely szakadatlanul ostorozza mindazt, ami a társadalomnak nincs ínyére benne, és szakadatlanul dicséri mindazt, ami a társadalomnak kedvére való. És többé már nem vagy osztatlan egész. A lelkiismereted szüntelenül kényszerít, úgyhogy folyton résen kell lenned - Isten figyel téged. Isten minden tettedet, minden gondolatodat figyeli, úgyhogy óvakodj! Még gondolatban sem lehetsz szabad: Isten a fejedbe lát. Miféle minden lében kanál ez az Isten? Minden fürdőszobába bekukucskál a kulcslyukon át, még a saját fürdőszobádban sem hagy békén! Az emberek a gondolat szabadságáról papolnak — ez színtiszta badarság, hiszen minden egyes gyermekbe a kezdet kezdetétől a szellemi szolgaság alapjait plántálják. 71


Ellenőrizni akarják a gondolataidat; ellenőrzés alatt akarják tartani az álmaidat és minden egyéb megnyilvánulásodat. S teszik mindezt egy igen fortélyos eszköz, a lelkiismeret révén. A lelkiismeret szüntelenül furdal, szakadatlan azt hajtogatja: „Ez n e m helyes, ne tedd, meg fogsz b ű n h ő d n i érte!" Egyre csak kényszerít: „Ezt tedd, ez a helyénvaló, el fogod nyerni érte a jutalmadat!" A lelkiismeret sosem fogja engedni, hogy osztatlan egésszé válj. N e m fogja hagyni, hogy úgy élj, mintha nem vennének körül tilalomfák, mintha nem lennének korlátok, mintha teljes függetlenséget biztosítanának neked, hogy kibontakoztasd a benned szunnyadó lehetőségeket. Pedig ekkor az életnek igenis lenne értelme — méghozzá nem is olyanfajta értelemre gondolok, amit holmi célokból származtat az ember, hanem olyanra, amelyhez magából az életből jut. Ekkor bármit tennél, maga a cselekedet rejtené a jutalmadat. Példának okáért én most hozzád beszélek, és örömömet lelem ebben. Harmincöt esztendeje szüntelenül jár a szám minden cél nélkül. Ennyi beszéddel már elnök vagy miniszterelnök lehettem volna minden gond nélkül. Ennyi beszéddel bármit elérhettem volna. És mit nyertem? Én azonban elsősorban nem a nyereségre törekedtem — élveztem, amit csináltam. Ez volt az én festészetem, ez volt az én dalom, az én költészetem. Pusztán azok a pillanatok, amikor beszélek és érzem a lelki közösség létrejöttét, amikor látom a szemedet felcsillanni, s tudom, hogy megértetted a lényeget... ezek a pillanatok olyan hatalmas örömmel töltenek el, hogy el sem tudom képzelni, hogyan lehetne ezt még tovább fokozni. A cselekvést, bármely cselekedetet a maga teljességében 72


kell végrehajtanod, s lényed minden rezdülését bele kell adnod... Ha például megkötözöd a kezem, én n e m tudok beszélni, noha semmiféle kapcsolat nincs a kéz és a beszéd között. Kipróbáltam a dolgot. Egy napon megkértem egy nálam vendégeskedő barátomat, hogy kötözze meg a kezemet. - Miért? - kérdezte ő. - Csak kötözz meg, és azután kérdezz! - feleltem. Mire ő: - Mindig félek, ha nálad vendégeskedem, mert teljesen őrült vagy. Most pedig, ha valaki látja, hogy te megkötözött kézzel válaszolsz a kérdéseimre, ugyan mit fog gondolni? - Verd ki ezt a fejedből! Csak zárd be az ajtót, és tedd, amit mondok! Tehát barátom mindkét kezemet egy-egy oszlophoz kötözte, és feltett egy kérdést. Én pedig minden tőlem telhetőt megpróbáltam, de megkötözött kézzel képtelen voltam bármit is felelni neki. Úgyhogy egyszerűen annyit mondtam: - Kérlek, oldozz el! - De hát n e m fér a fejembe, hogy mi az értelme ennek az egésznek — mondta ő. - Egyszerűen annyi, hogy kíváncsi voltam, tudok-e a kezem nélkül beszélni. És nem tudok. És ha csak a kezemről lenne szó... de amikor a másik oldalon teszem keresztbe a lábam — egyébként így szoktam ülni a szobámban, amikor nem beszélek akkor valami félresikerül. Ilyenkor nem tudok beszélni, mert ez az otthoni testhelyzetem. Tehát az ülésmódom, a gesztikulációm egyaránt része a teljes belefeledkezésemnek. N e m csupán lényem egy részével beszélek, hanem minden rezdülésemmel a beszédnek szentelem magam. 73


És csak így lelhetsz rá bármely cselekvés benső értékére. Másként az életed csupa erőlködés lesz; feszültség támad az itt és az ott, a jelen és ama távoli cél között. Az álvallások azt tanítják: „Ez az élet természetesen csupán eszköz, tehát nem is merülhetsz el benne teljességgel; ez csupán lajtorja, amelyen feljebb kapaszkodhatsz. N e m valami értékes dolog, pusztán egy lépcsőfok. A valódi lényeg odaát, a messzeségben rejlik." Tehát folyton a messzeségbe tekintesz. Bárhol vagy is, mindig távol leszel a valódi lényegtől, s így elszalasztod az egész életed. Nekem nincs semmi célom. Egyetemista koromban rendszeresen eljártam sétálni, reggel, este vagy bármikor... Reggel és este okvetlenül, de ha máskor is akadt egy kis szabadidőm, rögtön sétára indultam, mivel a hely, a fák és az út oly gyönyörűek voltak — az utat mindkét oldalról nagy fák szegélyezték, úgyhogy még a legforróbb nyarakon is árnyas volt. Az egyik professzorom, aki nagyon szeretett, rendszeresen figyelte, ahogyan sétára indulok: némely napokon az egyik utat választottam, más napokon a másikat. Egy ötszög formájú útkereszteződés volt az egyetem főkapuja előtt, ő pedig alig egy ugrásnyira lakott onnan, a kapuhoz legközelebb eső lakóépületben. Egyszer aztán megkérdezte tőlem: — Néha ezen az úton indulsz el, máskor meg azon. Mi az úti célod? - Nincs semmiféle úti célom - feleltem. - Csak úgy sétálgatok. Ha határozott úti célod van, akkor természetesen mindig ugyanazon az úton fogsz menni; én azonban n e m tartottam sehová, csak a szeszélyeim vezettek. Elértem az útkereszteződésig, és egyszerűen csak álldogáltam ott egy 74


darabig. A professzoromat ez még inkább zavarba ejtette: vajon min töröm a fejem, mire gondolhatok, miközben ott ácsorgok. Holott én csak azon törtem a fejem, hogy merre fúj a szél. Amelyik irányba a szél fújt, én is arra indultam, az volt az én utam. — Tehát — folytatta a professzorom - néha ugyanazt az utat válaszod egy héten át, máskor pedig hol az egyik úton mész, hol pedig a másikon. Mit csinálsz ott az útkereszteződésben, és mi alapján döntesz? — Mi sem egyszerűbb — feleltem. — Miközben ott álldogálok, megérzem, hogy melyik út eleven: hogy merre fúj a szél. Mindig a szelet követem. Csodálatos érzés a szél útját járni. Együtt kocogok, futok vele, ahogy nekem jólesik. És a szél végigsimogat hűvös jelenlétével. Szóval ezen töprengek én ott. Az élet sosem indul semmilyen cél felé — legfeljebb egy kiadós reggeli barangolásra. Válaszd azt az utat, amerre lényed egésze sodor, amerre a szél fúj! Menj rajta addig, amíg csak vezet, és soha ne várd, hogy bármit találsz! Ezért nem lepődöm én meg soha. Mivel sosem várom, hogy bármit is találjak, a meglepetés kérdése fel sem merül — hiszen számomra minden meglepetés. És a kiábrándulás sem jöhet szóba, hiszen semmiről sem ábrándozom. Ha valami mégis megtörténik, jó, ha pedig nem következik be, úgy még jobb. Ha egyszer megérted, hogy a pillanatról pillanatra áramló élet valamennyi valódi vallás lényege, akkor azt is meg fogod érteni, miért mondogatom, hogy vesd el az Isten, a mennyország és pokol eszméjét, és ezt az egész bárgyúsá75


got. Csak vesd el egyszer s mindenkorra, hiszen e számtalan terhes elképzelés akadályoz meg abban, hogy pillanatról pillanatra élj. Szerves egységben éld az életet! Semmilyen cselekedet sem lehet részleges; teljességgel el kell merülnöd benne! íme egy zen történet: Egy igen kíváncsi király, aki tudni akarta, mit művelnek a szerzetesek a kolostorokban, mindenkitől megkérdezte: „Ki a leghíresebb mester?" Miután megtudta, hogy azokban a napokban a leghíresebb mester Nan-in volt, elment a kolostorába. A kolostorba érvén megpillantott egy favágót. — Hatalmas ez a kolostor. Hol találom Nan-in mestert? kérdezte tőle. A férfi lehunyt szemmel gondolkodott pár pillanatig, majd így felelt: — E pillanatban nem találkozhatsz vele. — Miért nem találkozhatom vele? Hát nem tudod, hogy én vagyok az ország uralkodója? — Ez lényegtelen — felelte a favágó. — Bárki légy is, a te dolgod, én azonban biztosíthatlak, hogy e pillanatban nem találkozhatsz vele. — Elhagyta a kolostort? - kérdezte a király. — Nem, idehaza van — felelte a favágó. — De akkor valami munkával vagy szertartással foglalatoskodik, netán elvonult valahová? Mi történt? — Nan-in e pillanatban fát vág a színed előtt — felelte a favágó. - Márpedig amikor fát vágok, akkor csakis favágó vagyok. Hol van hát e pillanatban Nan-in mester? Én csupán egy favágó vagyok, úgyhogy várnod kell. „Ez az ember őrült, tiszta őrült — gondolta a király. — Még hogy Nan-in mester fát vág!?" Továbbment hát, ma76

• érte lem keres és •

gára hagyva a favágót; N a n - i n pedig folytatta munkáját. Küszöbön állt a tél, és elegendő fát kellett felhalmozni. A király várhat, a tél azonban nem fog. A király várt is egy órát, kettőt - és akkor a hátsó ajtón belépett Nan-in mester, mesteri köntösében. A király ránézett: a mester megszólalásig hasonlított a favágóra! Azonban a király most meghajolt. A mester leült, és megkérdezte: - Miért vállaltál ennyi fáradalmat, hogy eljöjj ide? - Számos okom volt rá, de azokat a kérdéseket később fogom feltenni neked — felelte a király. — Először azonban azt szeretném tudni, hogy ugyanaz az ember vagy-e, aki a fát vágta? - Immár Nan-in mester vagyok - felelte ő. - N e m vagyok ugyanaz az ember; a dolgok együttállása gyökeresen megváltozott. Most N a n - i n mesterként ülök itt. Te pedig tanítványként kérdezel, alázatosan és befogadón. Igen, egy hozzám nagyon hasonló férfi vágta a fát odakint, ő azonban egy favágó volt, akinek a neve történetesen szintén Nan-in. A király mélységes zavarba esett, s anélkül távozott, hogy feltette volna a kérdéseket, amelyek miatt odament. Amikor visszatért az udvarába, a tanácsadói megkérdezték, mi történt, mire ő azt felelte: - Ami történt, arról j o b b megfeledkezni. Ez a N a n - i n mester teljesen tébolyodottnak tűnik! Éppen fát vágott, és azt mondta: „Én egy favágó vagyok, és N a n - i n mester e pillanatban nem érhető el." Azután ugyanez az ember odajött hozzám egy mester köntösében, és amikor kérdőre vontam, azt felelte: „Egy hozzám hasonló férfi vágta a fát, de ő a favágó volt, én pedig a mester vagyok." Mire az egyik udvaronc megszólalt: 77


- N e m értetted meg a lényegét annak, amit mondani próbált neked: hogy amikor fát vág, akkor teljes lényével elmerül a munkában. Egyetlen porcikája sem marad, amely azt állíthatná magáról, hogy ő Nan-in mester; szívvel-lélekkel teszi a dolgát, s csupán egy egyszerű favágó. A zen nyelvén, amelyet nehéz lefordítani, a mester nem egészen azt mondta, hogy „favágó vagyok", hanem azt, hogy „e pillanatban favágás folyik" — személytelenül, hiszen ebben még a favágónak sem j u t hely. Egyszerűen csak fát hasogatnak, s Nan-in teljességgel elmerül ebben a tevékenységben. Csak a fa hasad: „favágás folyik". Amikor aztán mesterként bukkan fel, az persze egészen más együttállás. Ugyanazok az alkotórészek most másféle összhangba rendeződtek. Vagyis ha teljességgel elmerülten végzed, akkor minden egyes cselekedeteddel más emberré válsz. Buddha azt szokta volt mondani: „Éppolyan ez, mint amikor a gyertyaláng változatlannak tűnik, pedig soha nem ugyanaz két egymást követő pillanatban sem. A láng folyamatosan füstté enyészik, s új láng lobban fel. A régi kialszik, s helyette új láng gyúl. A gyertya, amelyet este meggyújtottál, nem ugyanaz a gyertya, mint amelyet hajnalban elfújsz. Ez már nem ugyanaz a láng, amelyet először fellobbantottál; az rég tovatűnt, senki sem tudja, hová. Csupán a hasonlósága ringat abba az illúzióba, hogy ugyanarról a lángról van szó." Ugyanez igaz a lényedre is. A lényed egy láng, egy tűz, amely minden pillanatban változik, és ha teljesen belemerülsz valamibe, akkor érzékelni fogod a bensődben végbemenő változást — minden pillanatban egy új lény, egy új világ, egy új megtapasztalás bukkan fel. Hirtelen minden úgy megtelik újdonsággal, 78


hogy sosem látod többé ugyanazt a dolgot. Ekkor az élet természetesen rejtélyek, meglepetések szakadatlan sorává válik. Minden lépéssel egy roppant jelentőségű és hihetetlen elragadtatást nyújtó új világ tárul fel. S amikor elérkezik a halál, a halált sem az élettől elkülönült dolognak látod. Ez is az élet részét, nem pedig a végét jelenti számodra. Éppolyan, mint léted összes eddigi történése: mint a szerelem vagy a születés. Egykoron gyermek voltál, azután a gyermekkorod véget ért; fiatalember lettél, majd a fiatalságod is tovaszállt, s öregember lettél - végül pedig ez az öregember is eltűnik. Milyen sok minden történt veled! Miért nem hagyod, hogy a halál a többi epizódhoz hasonlóan egyszerűen csak beköszöntsön? A pillanatról pillanatra élő ember valójában a halált is teljességében éli meg, és úgy találja, hogy ha az élet valamennyi pillanatát a mérleg egyik serpenyőjébe tenné, a halál egyetlen pillanatát pedig a másikba, a halál még így is többet nyomna a latban. Minden szempontból nagyobb a súlya, hiszen a halál az egész élet összesűrítve; s még valami más is hozzáadódik, ami mindaddig sosem volt hozzáférhető számodra. Az élet egyetlen pillanatba sűrűsödik, s egy új ajtó tárul fel: egy új dimenzió nyílik meg előtted. Miért akarja mindenki másnak tettetni magát, mint ami? Milyen lélektani okok rejlenek ennek hátterében? Kora gyermekkorától kezdve mindenkit folyton elmarasztalnak. Bármit teszel is a magad jószántából, a saját tetszésed szerint, sosem lelsz elfogadásra. Az embercsoportnak, a közösségnek, amelyben a gyermek felnőni kénytelen, megvannak a maga saját elképzelései, eszményei. A gyer79


meknek pedig ezekhez az elképzelésekhez és eszményekhez kell igazodnia. Ő maga gyámoltalan. Gondolkoztál ezen valaha? Az ember kicsinye a leggyámoltalanabb az egész állatvilágban. Majd' minden állat képes a túlélésre a szülők és a közösség támogatása nélkül is, az embergyerek azonban magára hagyatva nem marad életben, azon nyomban elpusztul. Ő a leggyámoltalanabb teremtmény széles e világon, oly védtelen a halállal szemben, oly érzékeny. A hatalmon lévők pedig természetesen képesek a gyermeket a saját elképzeléseiknek megfelelően formálni. Tehát mindenki a saját lénye ellenére vált jelenlegi önmagává. Ez a lélektani ok rejlik annak hátterében, hogy mindenki másnak akarja tettetni magát, mint ami. Az emberek egytől egyig skizofrén állapotban leledznek. Soha senkinek nem engedték meg, hogy önmaga legyen; arra kényszerítették, hogy valaki más legyen, akinek a bőrében természeténél fogva soha nem lehet boldog. Tehát ahogy az ember felnő, és a saját lábára áll, elkezd tettetni sok olyasmit, amit ténylegesen a lénye részévé szeretett volna tenni. Ám ebben az eszeveszett világban eltérítették a céljától, másvalakit faragtak belőle; nem érhette el a célját. És ezzel tisztában is van. Mindenki tisztában van vele: rákényszerítették, hogy orvos vagy mérnök legyen, politikust faragtak belőle, bűnözővé vagy koldussá tették. A legkülönfélébb erők hatnak a környezetünkben. Mumbaiban vannak olyan emberek, akik azzal foglalkoznak, hogy gyermekeket rabolnak el, és megnyomorítják, megvakítják, sántává teszik őket; azután rákényszerítik áldozataikat, hogy kolduljanak és minden este az utolsó fillérig átadják az alamizsnát. Ezért cserébe persze adnak nekik enni és fedelet a fejük fölé. Árucikként használják 80


őket; nem emberi lények többé. Ezek szélsőséges esetek ugyan, de kisebb-nagyobb mértékben ugyanez történik mindenkivel. Senki sincs kibékülve önmagával. Hallottam egy kiváló sebészről, aki nyugalomba vonulásakor nagy hírnévnek örvendett. Sok tanítványa és számos kollégája volt; ezek mind összegyűltek, táncoltak, énekeltek és iszogattak — a sebész azonban csak állt egy sötét sarokban szomorúan. Az egyik barátja odament hozzá és megkérdezte: - Mi a bajod? Mi itt ünneplünk, te meg csak állsz itt búval bélelten. Hát nem örülsz, hogy nyugdíjba mész? H e t venöt éves vagy, már tizenöt éve vissza kellett volna vonulnod. De mivel ilyen nagy sebész vagy, még hetvenöt évesen sem kelhet veled versenyre senki, még csak a közeledbe sem érhetnek. Most végre örülj a nyugdíjadnak és lazíts! Mire a sebész így felelt: - Éppen ezen gondolkoztam. Azért vagyok szomorú, mert a szüleim kényszerítettek a sebészi pályára. Én énekes akartam lenni — ez volt a szívem vágya. Ha csak utcai énekes lettem volna, akkor is legalább önmagamat adhattam volna. Most világhírű sebész vagyok, de nem vagyok önmagam. Amikor az emberek dicsérik a sebészi teljesítményemet, úgy hallgatom őket, mintha valaki másról beszélnének. Kaptam díjakat, tiszteletbeli doktori címeket, de a szívemben mégsem kondul meg az öröm harangja, mert mindez nem én vagyok. A sebészi hivatás elpusztította és lerombolta a valódi énemet. Én csak egy egyszerű énekes akartam lenni még akkor is, ha az utcasarkon kell kéregetnem. De ott legalább boldog lettem volna. Ebben a világban csak egyetlen boldogság létezik: ha önmagad lehetsz. És mivel senki sem önmaga, mindenki 81


igyekszik valamiképpen különféle álarcok, a látszatkeltés és képmutatás álarcai mögé bújni, hiszen szégyelli a kilétét. Egyetlen óriási piaccá tettük a világot ahelyett, hogy gyönyörűséges kertté varázsoltuk volna, ahol mindenkinek lehetősége nyílna kibontani a saját virágait. Mi arra kényszerítjük a büdöskét, hogy rózsákat hozzon — ugyan hogyan lenne képes erre a büdöske? Ezek a rózsák művirágok lesznek, s a szívük legmélyén sírni fognak, és a könnyeik a szégyen könnyei lesznek, hogy nem volt elég merszük fellázadni a tömeg ellen. „Művirágokat kényszerülünk hozni, holott megvannak a magunk saját virágai, amelyek illatától magunk is megrészegülnénk - de ezeket sosem mutathatjuk meg." Az égvilágon mindenre megtanítanak, csak arra nem, hogyan légy önmagad. Ez a társadalom elképzelhető legocsmányabb formája, hiszen mindenkit boldogtalanná tesz. Hallottam egy másik nagy emberről is, egy kiváló irodalomprofesszorról, aki épp nyugdíjba ment az egyetemről. Az egyetem összes professzora egybegyűlt, a barátai n e m különben, és együtt vigadoztak. Egyszer csak rádöbbentek, hogy a professzor eltűnt. Egyik barátja, egy ügyvéd utánament. .. Talán a kertben lehet? De vajon mit csinál ott? Ü l dögél egy fa alatt. Az ügyvéd volt a legközelebbi, gyermekkori barátja, megkérdezte hát tőle: — Mit művelsz te itt? Mire a professzor így felelt: - Hogy mit művelek itt? Emlékszel, mi történt ötven éve? Bevallottam neked, hogy meg akarom ölni a feleségemet. Te pedig azt mondtad: „ N e tegyél semmi ilyesmit! Másként ötven évet csücsülhetsz a börtönben." Úgy vélem, ha nem hallgattam volna rád, ma már kint lennék a börtön82


ből szabadon, mint a madár! — Majd így folytatta: — Ettől olyan dühös vagyok, hogy egyre-másra feltámad b e n n e m a késztetés: miért ne ölnélek meg legalább téged!? Most hetvenöt éves vagyok; még ha ötven év börtönre ítélnek is, úgysem tarthatnak benn olyan sokáig. Ö t , legfeljebb hét éven belül meghalok. Hiszen te n e m a barátom voltál, inkább a legnagyobb ellenségemnek bizonyultál. Minden nyomorúságod forrása, hogy azzá kell válnod, akivé nem akarsz, olyasvalaki mellett kell élned, akit nem szívelsz, s olyasmit kell tenned, amihez nem fűlik a fogad. Egyfelől a társadalomnak sikerült mindenkit boldogtalanná tenni, másfelől ugyanez a társadalom elvárja, hogy semmi jelét ne add e boldogtalanságnak - legalábbis ne nyíltan, ne nyilvánosan. Holott pontosan ők okozták a nyomorúságodat! Ez valójában nem magánügy, hanem közügy! Ugyanaz a közösség, amely nyomorúságod valamennyi okát előidézte, végül azt mondja: „A boldogtalanságod a magánügyed, úgyhogy amikor megjelensz előttünk, mosolyogva tedd! Ne mutasd másoknak a boldogtalan arcod!" S ezt etikettnek, jó modornak, kultúrának nevezik. Holott alapvetően nem egyéb kép mutatásnál. S mégis milyen kevesen hozzák meg azt a döntést, hogy: „Bármibe kerüljön, csakis önmagam akarok lenni! ítéljenek el, taszítsanak el, vonják meg tőlem a tiszteletüket mindezt vállalom, de képtelen vagyok továbbra is azt színlelni, hogy valaki más vagyok..." Ez a döntés és ez a kijelentés — a szabadság, a közösség súlyától való megszabadulás nyilatkozata — teszi lehetővé természetes lényed, egyéniséged megszületését. Ekkor nem lesz szükséged semmiféle álarcra. Ekkor egyszerűen önmagad lehetsz úgy, ahogy vagy. 83


És abban a pillanatban, amikor végre teljesen önmagaddá válhatsz, rád köszönt a „békesség, mely minden értelmet felülhalad"*. Az elmúlt néhány év kutatásai azt sugallják, hogy bizonyos meditációs technikák által létrehozott tudatállapotok sajátos agyhullám-mintázatokat idéznek elő. Ezeket az állapotokat manapság az agy elektronikus és hallószervi ingerlésével is ki tudják váltani, s a biológiai visszacsatolás módszerével is megtanulhatjuk elérni őket. A hagyományos „meditációs állapot" - amikor csendben (vagy legalábbis nyugodt éberséggel) ülünk - kétoldali szinkronikus alfahullámokból áll. A mélyebb meditációnál a kétoldali théta-hullámok mutathatók ki. A „világos tudatosság" néven ismert állapotot a mélymeditáció szinkronikus alfa- és théta-hullámai jellemzik, amihez a rendes gondolkodási folyamat béta-hullámai társulnak. A világos tudatosság is eltanulható a biológiai visszacsatolás módszerével, a legmodernebb berendezések felhasználásával. Az ilyesféle ingerlés és a biológiai visszacsatolás hasznos eszközök a meditáló számára? Milyen kapcsolat áll fenn e gépi technikák és a meditáció technikán túli állapota között? A természettudomány és a meditáció ötvözésének példáját láthatjuk itt? Ez egy igen összetett kérdés. Meg kell hozzá értened egy alapvető' dolgot a meditációval kapcsolatban - éspedig azt,

* Károli Gáspár fordítása.

84


hogy semmilyen technika n e m vezet meditációhoz. Az úgynevezett hagyományos technikáknak és az új természettudományos biológiai visszacsatolásos technikáknak ugyanaz a szerepük, ami a meditációt illeti. A meditáció nem valamiféle technika mellékterméke, hiszen a meditáció az elmén túl játszódik le, a technikák viszont nem képesek túllépni az elmén. Azonban tudományos körökben egy súlyos félreértés van kialakulóban, amelynek megvan a maga konkrét alapja. A félreértés azon alapul, hogy amikor az ember lénye a meditáció állapotában van, bizonyos hullámokat gerjeszt az agyban. Ugyanezek a hullámok a külvilágból, technikai eszközökkel is kiválthatók, azonban e hullámok nem fognak meditációs állapotot előidézni - ebben rejlik a félreértés. Ezeket a hullámokat a meditáció idézi elő; az elme tükrözi vissza bennük a benső világot. N e m láthatod, mi történik a bensődben, az agyban lejátszódó folyamatokat azonban figyelemmel követheted. Manapság léteznek érzékeny műszerek... Meg tudjuk ítélni, milyen hullámok vannak j e len, amikor az ember alszik, milyenek, amikor az illető álmodik, és milyenek, amikor a meditáció állapotában van. Azonban pusztán e hullámok előidézésével nem teremtheted meg magát az élethelyzetet — hiszen ezek a hullámok csupán tünetek, jelzések. Ami persze rendkívül szerencsés - hiszen így tanulmányozhatod őket. De nem szabad elfelejtened, hogy a meditációhoz vezető utat nem lehet lerövidíteni, és ebben semmiféle technikai eszköz nem nyújthat segítséget. Ami azt illeti, a meditációhoz nincs szükség technikákra — sem természettudományosakra, sem másfélékre. A m e ditációnak nem az a lényege, hogy csendben üldögélünk, vagy éppen egy mantrát mormolunk, hanem az, hogy meg85


értjük az elme kifinomult működéseit. Amikor megérted ezeket az elmeműködéseket, tündöklő tudatosság támad benned, amely nem az elméből fakad. Ez a tudatosság a lényedben, a lelkedben, a tudatodban ébred. Az elme pusztán egy mechanizmus, amikor azonban ez a tudatosság feltámad, szükségképpen létrehoz egy bizonyos energiamintázatot. Ezt az energiamintázatot észleli az elme. Az elme igen kifinomult mechanizmus, te viszont a külvilágból végzed a tanulmányaidat — tehát legfeljebb az agyat tanulmányozhatod. Azt látván, hogy valahányszor valaki csendes, derűs, békés állapotba kerül, elkerülhetetlenül egy bizonyos hullámmintázat jelenik meg az agyában, a természettudományos gondolkodás arra a következtetésre fog jutni, hogy ha képesek vagyunk létrehozni ezt a hullámmintázatot az agyban valamiféle biológiai visszacsatolásos technológiával, akkor benső lényünk a tudatosság ugyanazon csúcsait fogja elérni. Holott ez nem fog bekövetkezni. Ez nem ok és okozat kérdése. Az agyhullámok n e m a meditáció okai; épp ellenkezőleg, a következményei. Azonban a következménytől nem juthatsz el az okig. Elképzelhető, hogy a biológiai visszacsatolással létrehozhatsz bizonyos mintázatokat az agyban, amelyek a békesség, a nyugalom és a derű érzetét keltik az illetőben. S mivel nincs tisztában vele, mi a meditáció, és ezért nincs összehasonlítási alapja, abba a tévhitbe ringathatja magát, hogy ez a meditáció — pedig erről szó sincs. Hiszen abban a pillanatban, ahogy a biológiai visszacsatolásos mechanizmus leáll, a hullámok eltűnnek, s a nyugalom, a békesség és a derű szintúgy szertefoszlik. Eveken át folytathatod a gyakorlatodat ezekkel a tudományos műszerekkel, de mindez mit sem változtat a jelle86


meden, nem változtat az erkölcsiségeden, nem változtat az egyéniségeden. Megmaradsz ugyanannak az embernek. A meditáció viszont átalakít. A tudat magasabb szintjeire vezet, és az egész életstílusodat megváltoztatja. A reakcióidat válaszokká formálja, éspedig oly mértékben, ami szinte hihetetlen: az a személy, aki egy bizonyos élethelyzetre haraggal reagált volna, most ugyanabban a szituációban mély együttérzéssel és szeretettel cselekszik. A meditáció egy létállapot, amelyhez a megértés révén juthatunk el. N e m technikákra van szükség hozzá, hanem intelligenciára. N e m létezik olyan technika, amelyik intelligenciával ruházhatna fel. Máskülönben az összes idiótát zsenivé változtattuk volna, az összes középszerű ember Albert Einsteinné, Bertrand Russellé, Jean-Paul Sartre-rá vált volna. Nincs rá mód, hogy kívülről változtassuk meg az intelligenciádat; hogy kiélesítsük, áthatóbbá és éleslátóbbá tegyük. Az intelligencia kizárólag felfogóképesség kérdése, márpedig ezzel senki nem ruházhat fel — sem gép, sem ember. Az úgynevezett guruk évszázadok óta becsapják az emberiséget. A j ö v ő b e n pedig helyettük ezek a gurumasinák fognak lóvá tenni minket. A guruk azzal csapták be az embereket, hogy azt m o n d ták nekik: „Adunk nektek egy mantrát. Ezt kell ismételgetnetek." A mantra szüntelen ismételgetésével természetesen megteremted egy bizonyos energiamező hullámhosszát; azonban te magad ugyanolyan maradsz, hiszen a folyamat csak a felszínen zajlik — éppúgy, ahogyan egy csendes tóba kavicsot dobva fodrozódni kezd a víz, s a hullámok szétterjednek a tó egyik szélétől a másikig anélkül, hogy ez bármennyire is érintené a tó mélyebb rétegeit. A mélység mit 87


sem tud arról, hogy mi történik a felszínen. S még az is csalóka, amit a felszínen látsz. Azt hiszed, hogy a hullámfodrok mozognak — holott ez nem igaz; semmi sem mozdul. Amikor bedobod a kavicsot a tóba, a hullámfodrok nem jönnek mozgásba. A saját szemeddel is láthatod ezt, ha egy kis virágot teszel a vízre. Meglepetéssel fogod tapasztalni, hogy a virág egy tapodtat sem mozdul. Márpedig ha a hullámok elmozdulnának, és a part felé haladnának, akkor a virágot is magukkal vinnék. Ám a virág ott marad, ahová tetted. A hullámok nem mozognak; csupán a víz emelkedik és sülylyed ugyanazon a helyen, megteremtve a mozgás illúzióját. A tó mélységei mit sem tudnak minderről. És amikor létrehozod ezeket a hullámokat, a tó jellegében, szépségében nem fog bekövetkezni semmiféle változás. Az elme áll közted és a világ között. Bármi történjék a világban, kihatással lesz az elmédre; és az elméden keresztül vagy képes megérteni a külvilág történéseit. Most például rám nézel — de nem láthatsz engem; mindössze annyi történik, hogy az agyadra hatást gyakorolnak bizonyos sugarak, és ezáltal kialakul benne egy kép, amelyet te az elméddel értelmezel. Te odabent vagy, és belülről látod a képet. De ez nem én vagyok; engem nem láthatsz. A agy játssza a közvetítő szerepét. Amikor az agyat külső hatás éri, a benső tudat képes leolvasni, mi történik a külvilágban. És pontosan ugyanezzel próbálkoznak a tudósok is: tanulmányozzák a meditálókat, leolvassák a hullámhosszokat, a m e ditáció által létrehozott energiamezőket. A természettudományos megközelítésmód persze feltételezi, hogy ha ezek a mintázatok kivétel nélkül mindig megjelennek, amikor az ember meditációs állapotban van, akkor a kezünkben a kulcs; ha képesek vagyunk előidézni ezeket a mintázato88

• értelemkeresés •

kat az agyban, akkor a meditációs állapot szükségképpen megvalósul odabenn. Ám éppen ez a téveszme. Előidézheted a mintázatot az agyban, és ha az illető személy nem is tud semmit a meditációról, azért még eltöltheti a csendesség és derű érzése — legalábbis pillanatnyilag, amíg a hullámok stimulálják. A meditálót azonban nem csaphatod be, hiszen látni fogja, hogy ezek a mintázatok az agyban jelennek meg. Az agy az alacsonyabb rendű valóság, márpedig az alacsonyabb rendű valóság nem változtathatja meg a magasabb rendűt. Az elme a szolga; és a szolga nem idézhet elő változást az urában. Azért persze kísérletezhetsz, csak tartsd szem előtt, hogy édes mindegy, vajon egy biológiai visszacsatolás elvén m ű ködő gépezetről vagy az „ Ó m " mormolásáról van szó — ez csupán egy békés elmeállapotot idéz elő, amely korántsem azonos a meditációval. A meditáció szökés az elmén túlra, aminek semmi köze magához az elme békéjéhez. Amerika egyik legnagyobb gondolkodója, Joshua Liebman írt egy igen híres könyvet Peace of Mind címmel. Sok évvel ezelőtt, amikor rábukkantam a könyvére, írtam neki egy levelet, amelyben ez állt: „Ha Ön őszinte és becsületes, akkor be kell vonnia a könyvet a piacról, mivel nem létezik olyasmi, hogy az elme békéje. Az elme a probléma. Békesség akkor uralkodik, amikor nincs jelen az elme, hogyan beszélhetnénk hát az elme békéjéről? Ez a jelenség egyébként is csak csalóka lehet; egyszerűen annyit jelent, hogy a zaj olyannyira elcsitult, hogy a csend hatását kelti az emberben, akinek nincs semmiféle összehasonlítási alapja." Azt a személyt, aki tisztában van a meditáció mibenlétével, semmiféle technikával nem lehet megtéveszteni, hiszen 89


semmilyen technika sem nyújthat bepillantást az elme m ű ködésébe. Amikor például haragot, féltékenységet, gyűlöletet vagy kéj vágyat érzel, létezik-e vajon bármilyen technika, amely segíthet megszabadulnod a haragodtól, a féltékenységedtől, a gyűlöletedtől vagy a nemi vágyadtól? Márpedig ha ezek az érzések továbbra is fennállnak, akkor az életstílusod továbbra is ugyanolyan marad, amilyen korábban volt. Csak egyetlen út létezik - soha n e m is volt másik. Mindössze egyetlenegy m ó d o n lehet megértened, hogy haragosnak lenni ostobaság: meg kell figyelned a haragot minden szakaszában, éberen nyomon kell követned, hogy ne váratlanul törjön rád. Őrizd meg az éberséged, kövesd figyelemmel a harag egyes lépéseit, és meg fogsz lepődni: ahogyan egyre inkább tudatosítod magadban haragod kibontakozásának módjait, maga az érzés kezd szertefoszlani. És amikor a harag tovatűnik, akkor köszönt be a békesség. A békesség nem holmi tényleges teljesítmény. Amikor a gyűlölet eltűnik, helyét a szeretet tölti be. A szeretet sem tevőleges teljesítmény. Amikor a féltékenység szertefoszlik, mélységes jóindulat tölt el mindenki iránt. Próbáld megérteni... Azonban az összes vallásotok csak megrontotta az elméteket, mert n e m tanítottak meg benneteket, hogyan legyetek éberek, hogyan jussatok el a megértésig. Ehelyett következtetéseket erőltettek rátok - például, hogy „a harag rossz". Márpedig abban a pillanatban, amikor helytelenítesz valamit, az ítélkezés egy bizonyos pozícióját öltöd fel. ítéletet hoztál, tehát már nem lehetsz tudatos. A tudatosságnak előfeltétele az ítéletmentesség állapota, ezzel szemben minden vallás ítélkezésre tanítja az embereket: „Ez jó, ez rossz; ez bűn, ez erény." Ez az egész csak ócska duma, amivel az 90


ember elméjét évszázadok óta terhelik. Vagyis bármit pillantasz is meg, abban a pillanatban rögtön ítéletet hozol róla magadban. Képtelen vagy egyszerűen csak látni; nem tudsz pusztán tükör lenni anélkül, hogy megjegyzéseket tennél. A megértés akkor támad, ha tükörré válsz — ha visszatükrözöd mindazt, ami az elmédben zajlik. Létezik egy gyönyörű történet — sőt nem csupán történet, hanem valós történelmi tény. Gautáma Buddha egyik tanítványa utazásra készült, hogy terjessze mestere üzenetét. Indulás előtt felkereste Buddhát, hogy áldását kérje, és megkérdezze, nincs-e valamilyen utolsó üzenete, végső mondanivalója számára. Gautáma Buddha így felelt: — Csak egyvalamit jegyezz meg: Menet közben szögezd a pillantásod négylábnyira magad elé; nézz négylábnyival távolabb! A buddhista szerzetesek ama nap óta, kétezer-ötszáz esztendeje ugyanígy járnak. Ez a stratégia arra szolgál, hogy ne tudják tüzetesen szemügyre venni a nőket. Ezek a tanítványok szerzetesek, akik szüzességi fogadalmat tettek. Ánanda, Gautáma Buddha egy másik tanítványa nem tudta megérteni, miért kell a szerzetesnek mindenkor négylábnyira maga elé fókuszálnia a tekintetét. — Tudni szeretném, mi ennek az oka?! — firtatta. Mire Buddha azt felelte: — így kerülheti el a szerzetes, hogy rá kelljen néznie egy nőre, vagy legalábbis az arcára; így legfeljebb a lábát fogja látni. — De — mondta Ánanda — adódhatnak olyan élethelyzetek, amikor egy nő veszélybe kerül. Ha például beleesik egy kútba, és segítségért kiáltozik. Mi a teendője ilyenkor a te 91


tanítványodnak? Hiszen kénytelen ránézni a nő arcára és testére! - Különleges élethelyzetekben megengedett számára, hogy ránézzen a nőre, azonban ez nem a szabály, csupán a kivétel. - És mi a helyzet az érintéssel? - kérdezte Ananda. Hiszen előfordulhat olyan szituáció, hogy egy nő elesik az úton. Mi a teendője ilyenkor a tanítványodnak? Segítsen felkelni a nőnek vagy sem? Vagy ha egy öregasszony át akar kelni az úton - ilyenkor mitévő legyen a tanítványod? Buddha így felelt: - Kivételesen, de ne feledd, hogy ez nem a szabály, egy feltétellel megérintheti a nőt; de ha nem tud eleget tenni a feltételnek, akkor nem élhet a kivétellel. A feltétel pedig az, hogy meg kell maradnia puszta tükörnek, nem szabad semmiféle ítéletet alkotnia, semmiféle hozzáállást felvennie. „Ez a nő gyönyörű" - ez egy ítélet. Tehát meg kell maradnia tükörnek, és ekkor élhet a kivétellel. Másként inkább hagyja a nőt a kútban; majd megmenti valaki más! Ő mentse csak meg önmagát! Buddha arra akart kilyukadni, hogy minden olyan élethelyzetben, amikor az elmében bármiféle vágy, sóvárgás, kéjvágy, törekvés, birtoklási vágy támad, a meditálónak puszta tükörré kell válnia. És vajon mit tesz ez? Puszta tükörnek lenni annyit jelent, hogy egyszerűen tudatos vagy. A színtiszta tudatosság állapotában az elme képtelen lerántani a sárba, a kanálisba. Hiába a harag, a gyűlölet, a féltékenység - a tudatosság jelenlétében az elme teljességgel tehetetlen. És mivel az elme teljességgel tehetetlen, egész lényedet mélységes csend tölti el — az a békesség, amely minden értelmet meghalad. 92


Ez a békesség, ez a csend, ez az öröm és üdvös boldogság természetesen kihatással lesz az agyra. Hullámfodrokat kelt az agy felszínén, megváltoztatja az agy hullámhosszait, a természettudósok pedig e hullámmintázatokat leolvasva azt fogják gondolni: Ha ezeket a hullámmintázatokat létre tudjuk hozni valakiben gépi eszközökkel is, akkor képesek leszünk lehatolni egy Gautáma Buddha mélységeibe. Ne légy ostoba! A technikai eszközeitek lehetnek jók és hasznosak; ártani semmiképp sem fognak, sőt még némi ízelítőt is adnak nektek a csendből és békességből — noha igen felszínes érzés lesz ez, a semminél mégis többet jelent az olyan emberek számára, akik soha egyáltalán nem ismerték a békességet. A szomjas ember szemében még a piszkos víz is kristálytisztának látszik. A szomjas embernek még a piszkos víz is áldás. Tehát kísérletezhetsz, de ne feledd, hogy ez nem meditáció; ez csupán egy kis pihenés, egy kis lazítás, amivel semmi baj nincs. Ha azonban az emberek kezdik azt képzelni, hogy ez meditáció, akkor a dolog igenis kártékony lehet mivel ezek az emberek meg fognak állapodni a technikai eszközöknél, beérik a felszínes csenddel abban a hiszemben, hogy ez minden, és nekik sikerült mindent elérniük. Ezek a gépek hasznosak lehetnek az emberek számára, de azt is a tudtukra kell adni, hogy: „Ez csupán egy gépi módja az elmétek megbékéltetésének, és az elme m e g békéltetése egyébként sem azonos a valódi békességgel a valódi béke ugyanis csak az elme távollétében köszönt be. Ezt pedig kívülről nem, kizárólag belülről lehet elérni. A bensődben rejlik az az intelligencia, az a megértés, amely a csoda véghezviteléhez szükséges." 93


Ezek a technikai eszközök hasznosak azok számára, akik képtelenek lazítani, akik nem lelnek néhány pillanatnyi nyugalmat sem, akiknek az elméje szakadatlanul csacsog — számukra igenis jók ezek a gépek és biológiai visszacsatolásos mechanizmusok. Azonban tisztában kell lenniük azzal, hogy ez nem meditáció, csupán egy gépi eszköz, amely segít az embernek ellazulni, az elcsendesülés felszínes érzetét biztosítva számára. Ha ez a csendesség késztetést ébreszt bennük a békesség valódi, benső és hiteles forrásának felfedezésére, akkor ezek a technikai eszközök jótékony hatást gyakorolnak, az őket felhasználó szakemberek pedig nem korlátként, hanem hídként működnek. Tehát adjátok meg az embereknek azt a kis ízelítőt, amit a gépekkel lehetséges, azonban ne ringassátok őket abba a hamis képzetbe, hogy ez maga a meditáció! Mondjátok meg nekik, hogy ez csupán a valódi meditáció távoli visszhangja; ha a valódira vágynak, akkor keresztül kell menniük egy mélyreható benső kutatáson, elméjük mélységes megértésén, tudatosítaniuk kell magukban az elme megannyi fortélyos módszerét, hogy végül majd kiiktathassák őket. S ekkor az elme nem fog többé közéjük és a lét közé állni, s a kapuk megnyílnak. A meditáció az üdvözültség végső megtapasztalása, ami nem idézhető elő drogokkal, nem állítható elő gépekkel — egyáltalában nem érhető el a külvilágból.

94

3.

Én, éntelenség és reinkarnáció

mi engem illet, egyetlen árva szavamat sem kell elhinni — csupán meg kell tapasztalni igazukat. És én megadom nektek e megtapasztalás hogyanját, a módszert. Váljatok meditatívabbá! A reinkarnáció és Isten, a mennyország és a pokol mit sem számít. Egyvalami számít: hogy ti éberebbé váljatok. A meditáció révén feleszméltek, kinyílik a szemetek — és azután bármit is láttok, nem tagadhatjátok meg. Számomra úgy tűnik, hogy a lélekről alkotott keresztény elképzelés ugyanarra utal, akit te a megfigyelőnek nevezel. Miért nem beszélt vajon Jézus a lélek reinkarnációjának lehetőségéről? Ez mindenesetre különbségnek látszik a keleti és a nyugati vallások között. Tudnál mondani valamit ezzel kapcsolatban? Jézus tökéletesen tisztában volt a reinkarnációval. Szerte az evangéliumokban találhatunk elhintve közvetett utalásokat. Épp a minap mondtam magam is Jézust idézve: „Vagyok, mielőtt Ábrahám lett volna." És Jézus azt is mondta: „Vissza fogok térni." Ezer és egy közvetett utalást tett a reinkarnációra. Jézus mindent tudott a reinkarná95


cióról, azonban komoly oka volt arra, hogy ne beszéljen és ne is prédikáljon róla. Jézus járt Indiában, és látta, mi történt ott a reinkarnáció elmélete miatt. Indiában már majd ötezer évvel Jézus előtt is tanították ezt az elméletet. És ez színtiszta igazság, nem puszta teória; az elmélet az igazságon alapul. Az embernek milliónyi élete van. Ezt tanította Mahávira, Buddha, Krisna, Ráma; e kérdésben valamennyi indiai vallás egyetért. Meg fogsz lepődni a tény hallatán, hogy e vallások semmiben nem értenek egyet, kivéve ezt az egy elméletet. A hinduk hisznek Istenben és a lélekben. A dzsáinok egyáltalán nem hisznek Istenben, a lélekben azonban igen. A buddhisták pedig sem a lélek, sem Isten létezését nem fogadják el. De a reinkarnációt illetően mindhárom egyetért — még a buddhisták is, akik n e m hisznek a lélekben. Igen különös dolog... hiszen akkor ki ölt újra testet? M é g a buddhisták sem tagadhatják azonban a reinkarnáció j e lenségét, jóllehet a lélek létét tagadják; azt állítják, hogy lélek nem létezik, reinkarnáció viszont van. És igencsak meggyűlt a bajuk azzal, hogy bebizonyítsák a reinkarnációt lélek nélkül; ez szinte lehetetlennek tűnik. Ok mégis megtalálták a módját - persze az érvelésük igen kifinomult és felettébb nehezen felfogható, mégis úgy tűnik, hogy ők közelebb állnak (sőt, ők állnak a legközelebb) az igazsághoz. Azt könnyű megérteni, hogy létezik egy lélek, és amikor meghalsz, a test a földön marad, a lélek pedig belép egy másik testbe, egy másik méhbe; ez egyszerű, logikus, matematikai dolog. Buddha azonban azt mondja, hogy nem létezik lélek, csupán egy folytonosság. Olyan ez, mint amikor meggyújtasz egy gyertyát este, hogy azután reggel elfújd. Ugyanazt a lángot fújod el, amit este fellobbantottál? - kér96

• Én, éntelenség és reinkarnáció •

dem én tőled. Dehogy, ez nem ugyanaz a láng, egyfajta folytonosság mégis fennáll. Amikor este meggyújtod a gyertyát... az a láng azon nyomban eltűnik, folyamatosan eltűnőben van, és új láng váltja fel a helyét. E csere oly gyorsan megy végbe, hogy nem láthatod a szüneteket, fejlett tudományos műszerekkel azonban igenis nyomon követhetők: a régi láng kihuny, az új fellobban, ez is kihuny és fellobban a következő. Ezek szükségképpen igen kis időközök, úgyhogy puszta szemmel nem is érzékelheted őket. Buddha tanítása szerint, ahogyan a gyertyaláng nem ugyanaz — a láng folyamatosan változik, jóllehet bizonyos értelemben mégis ugyanaz marad, hiszen megvan a folytonossága —, ugyanígy a te bensődben sem lakozik lélek önálló létezőként, inkább csak úgy, mint a gyertya lángja. A lélek egy szüntelenül változó áramlás. Buddha nem hisz a főnevekben, csak az igékben, és én tökéletesen egyetértek vele. Ő jutott a legközelebb az igazsághoz; legalábbis a kifejezésmódjában ő a leginkább m é lyenszántó. De vajon miért nem beszél közvetlenül a reinkarnációról Jézus, Mózes, Mohamed - vagyis ama három vallásnak az alapítói, amelyek Indián kívül születtek? Jó okuk volt rá, éspedig a következő: Mózes mindent tudott... hiszen Egyiptom és India állandó érintkezésben álltak egymással. Azt gyanítják, hogy Afrika valaha Ázsia része volt, s a szárazföld lassan vándorolt tova. India és Egyiptom összekapcsolódtak egymással, ezért lehet köztük oly sok hasonlóság. És így cseppet sem furcsa, hogy Dél-India bőrszíne fekete, hiszen részben néger vér folyik az ereikben, negroid a népesség — nem teljesen, de ha egyszer Afrika egybe volt kapcsolódva Ázsiával, akkor természetesen be kellett következ97


nie az árják és a négerek keveredésének, s ettől vált Dél-India bőrszíne feketévé. Mózes szükségképpen beható ismeretekkel rendelkezett Indiáról. Bármilyen meglepő is, de Kasmír tartomány azt bizonygatja, hogy Mózes és Jézus egyaránt ott van eltemetve. Meg tudják mutatni a sírokat is - az egyik Mózesé, a másik Jézusé. Mózes és Jézus látták, mi történt Indiával a reinkarnáció elméletének következtében. Eme elmélet következményeként India egészen eltespedt: senki sem hajlandó sietni. Indiának nincs időérzéke, még manapság sem. N o h a mindenki karórát hord, az emberekből teljesen hiányzik az időérzék. Ha valaki azt mondja: „Délután öt órakor eljövök meglátogatni téged", az bármit jelenthet. Meglehet, hogy az illető négykor fog felbukkanni, az is lehet, hogy hatkor, de szintúgy elképzelhető, hogy egyáltalán el sem j ö n - és ezt nem szabad zokon venni. N e m arról van szó, hogy nem akarja betartani az ígéretét, csupán arról, hogy egyszerűen nincs időérzéke. Hogyan is lehetne időérzéked, ha az egész örökkévalóság a rendelkezésedre áll? Ha oly sok élet vár még rád, mire volna jó az a nagy sietség? Az ember megfontolva is haladhat; előbb-utóbb úgyis célhoz ér. A reinkarnáció elmélete tette Indiát ennyire tespedtté és tompává, miatta veszítette el az ország az időtudatosságát, s miatta alakult ki az emberekben a hajlandóság a halogatásra. Márpedig ha el tudsz halasztani valamit holnapra, akkor ma ugyanolyan maradsz, amilyen eddig voltál, a holnap meg úgysem j ö n el soha. És India tudja, hogyan kell valamit nemcsak holnapra, de egyenesen a következő életre halasztani. Mózes és Jézus mindketten ellátogattak Indiába, s mindketten tudatában voltak az ottani helyzetnek. Mohamed 98


ugyan sosem járt Indiában, mégis tisztában volt a viszonyokkal, hiszen igen közel élt Indiához, és akkoriban állandó forgalom zajlott India és Arábia között. Úgy döntöttek hát, hogy érdemesebb azt mondani az embereknek: „Csak egy életetek van, ez az utolsó esély - az első és utolsó; ha elszalasztjátok, soha többé nem nyílik meg előttetek." Ez kiváló eszköz arra, hogy heves sóvárgást ébresszünk az emberekben — olyan heves sóvárgást, amely könnyen alakíthatóvá teszi őket. Ekkor felmerül a kérdés: Mahávira, Buddha és Krisna nem voltak ennek tudatában? Ők nem voltak tisztában azzal, hogy a reinkarnáció elmélete tespedtséghez vezet? Ők egy teljességgel különböző nézőpontból alkalmazták ezt az eszközt. És minden eszköznek megvan a maga ideje; ha egyszer már használták, nem lehet az örökkévalóságig tovább alkalmazni, mivel az emberek hozzászoknak. Amikor Buddha, Mahávira és Krisna megpróbálkoztak a reinkarnáció eszközének felhasználásával, egy gyökeresen különböző szemszögből tettek próbát vele. Azokban az időkben India igen gazdag ország volt. Úgy tartották, hogy ez a világ aranyországa, mind közül a leggazdagabb. Márpedig egy gazdag országban a valódi probléma, a legnagyobb gond az unalom. Ugyanez történik most Nyugaton, és az összes elnyugatiasodott ország is ebben a helyzetben van. Szóval az unalom vált a legnagyobb problémává. Az e m berek a végsőkig elfásulnak, olyannyira elunják magukat, hogy legszívesebben meghalnának. Krisna, Mahávira és Buddha ezt a helyzetet használták ki. Azt mondták az embereknek: „Ez még semmi, egyetlen élet unalma semmiség! Már eddig is sok életet éltetek - és ne feledjétek, ha nem hallgattok rám, még sokkal, de sokkal többet kell végigkínlódnotok; újra meg újra az unalom lesz 99


az osztályrészetek. Az élet és halál ugyanazon kereke forog egyre tovább." Olyan sötét színekkel ecsetelték az unalmat, hogy az emberek, akik már ebbe az egyetlen életbe is belefásultak, inkább egyenesen fejest ugrottak a vallásba. Az embernek meg kell szabadulnia élettől és haláltól; ki kell keverednie a kerék e körforgásából, a születés és halál e gonosz köréből. Ekként válhatott a vallás aktuálissá azokban az időkben. Azután India elszegényedett. Mihelyt az ország gazdagságának napjai leáldoztak, az unalom is tovatűnt. Ne feledd, a szegény ember sosem unatkozik; csak a gazdagok engedhetik meg maguknak a fásultságot — ez a vagyonosok kiváltsága! A szegény embernek n e m áll módjában unatkozni; nincs rá ideje. Egész álló nap dolgozik; amikor hazaér, olyan fáradt, hogy nyomban álomba merül. N e k i nincs szüksége különböző szórakozásokra - televízióra és mozira, zenére, művészetekre és múzeumokra —, neki mindezek a dolgok feleslegesek, hiszen úgysincs módja kiélvezni őket. Az egyetlen szórakozása a szex: ez természetes dolog, eleve adott. Ezért szaporodik a szegény országok népessége mindig gyorsabban, mint a gazdag országoké — a szex az egyetlen szórakozásuk. Ha csökkenteni akarjátok a szegény országok népességét, biztosítsatok nekik több szórakozást! Adjatok nekik tévékészülékeket, rádiókat, építsetek nekik mozikat — bármit, ami eltereli a figyelmüket a szexről! Azt hallottam az amerikai házaspárokról, hogy olyannyira megszállottjaivá váltak a televíziónak, hogy még szeretkezés közben is a képernyőt bámulják. A szeretkezés maga másodlagossá vált; a tévéé a főszerep. N e m akarják elszalasztani az éppen sugárzott műsort. 100


Egy szegény ország csak azt az egy szórakozást ismeri, hiszen semmi mást nem engedhet meg magának; csak erre a természetes és eleve adott szórakozásra van módja. Tehát a szegény országok népessége egyre csak szaporodik, s ezek az országok mind zsúfoltabbá és zsúfoltabbá válnak. S még sincsenek torkig az élettel. Hiszen mi jutott nekik belőle? Először ki kell venned a részed az életből, hogy torkig lehess vele. Dúskálnod kell a pénzben, hogy ráunj. Sok nőt kell meghódítanod, hogy eleged legyen belőlük. És rengeteg tapasztalatot kell szerezned a világról, hogy leszámolj vele. Amint India elszegényedett, a reinkarnáció elmélete menekvéssé, reménysugárrá vált számára - unalom helyett reményt adott, a halogatás lehetőségét. „Ebben az életben szegény vagyok. De nincs miért aggódnom; még rengeteg életem lesz. A következőben majd egy kicsivel jobban iparkodom, és gazdagabb leszek. Ebben az életben egy csúf aszszonnyal kell beérnem. De semmi vész; hiszen csak egy életről van szó. Legközelebb nem fogom elkövetni ugyanezt a hibát. Jelenleg a múltbéli karmáim miatt szenvedek. Ebben az életben azonban semmi rosszat nem fogok elkövetni, hogy az eljövendő életemben csupa gyönyörűségben legyen részem." így alakult ki a halogatás módszertana. Jézus látta, hogy ez az eszköz immár nem úgy működik, ahogyan elképzelték. A helyzet időközben megváltozott. Mármost Jézusnak egy másik eszközt kellett kieszelnie: csupán egyetlen életed van - ha tehát vallásos akarsz lenni, ha meditálni szeretnél, ha keresővé akarsz válni, ezt most rögtön meg kell tenned — a holnapra ugyanis nem számíthatsz. Meglehet, hogy sosem j ö n el. Ekként a Nyugat túlságosan időtudatossá vált; mindig mindenki kapkod. Ennek a nagy sietségnek a kereszténység 101


az oka. Ez az eszköz is megbukott végül — de hát egyetlen eszköz sem működik örökké. A saját tapasztalatom azt mutatja, hogy egy bizonyos eszköz csupán addig működik, amíg a mester életben van, hiszen ő az egésznek a lelke — ő irányítja úgy a dolgot, hogy működőképes legyen. Mihelyt a mester eltávozott, az eszköz is kikopik a használatból, vagy az emberek kezdenek új értelmezéseket keresni hozzá. Mármost Nyugaton ez az eszköz csúfosan megbukott; mostanra maga is problémává vált. Az emberek szüntelenül kapkodnak, feszültségben és szorongások között élnek, hiszen csak egy életük van. Jézus azt akarta, hogy emlékezzenek: mivel csak egyetlen életük van, sose feledkezzenek meg Istenről. S ehelyett mit tesznek az emberek? Abban a tudatban, hogy csak egyszer élnek, igyekeznek minél többet inni, enni és mulatni, hiszen több alkalmuk nem lesz rá. Tehát annyit dőzsölnek, amennyit csak tudnak, haladéktalanul kifacsarják az élet velejét. S ugyan ki törődik azzal, hogy mi történik majd az ítélet napján? Ki tudja egyáltalán, hogy eljön-e az ítélet napja? A nyugati világban az emberek mindenben rettentően kapkodnak, hiszen csak ez az egy életük van. Mary és John mindketten egy nagy bérházban éltek New Yorkban. Egy nap összetalálkoztak, és azon nyomban egymásba szerettek, de továbbra sem érintkeztek egymással. Ez így ment fél éven át, amíg végül John nem bírta tovább a feszültséget, és meghívta Maryt a lakásába egy italra. Ő habozva igent mondott, majd amint beértek a férfi lakásába, becsapták maguk m ö gött az ajtót, berohantak a hálószobába, és rávetették magukat az ágyra. 102


Pár perc múlva John rekedten magyarázkodott: — Figyelj, nagyon sajnálom, de ha tudtam volna, hogy még szűz vagy, több időt szántam volna a dologra. Mire Mary így felelt: - Hát, ha tudtam volna, hogy több időd van, lehúztam volna a bugyimat! Micsoda sietség! A sebesség az emberek rögeszméje mindent egyre gyorsabban és gyorsabban! Senkit sem érdekel, merre tartasz, a lényeg csak az, hogy minél gyorsabban száguldj, minél sebesebb járműveket találj fel. És ez az egész az eszköz elégtelensége miatt történt. Jézus idejében még működött a dolog. Ő folyton azt mondogatta a híveinek: „Óvakodjatok! Az ítélet napja a küszöbön áll. M é g a saját életetekben meg fogjátok látni a világ végét, több életetek pedig nem lesz. Ha ezt elpocsékoljátok, a pokolra fogtok vettetni mind az örökkévalóságig!" Jézus egyszerűen megteremtett egy bizonyos lélektani légkört, amely hatásos volt az ő életében, s még a távozása után is néhány napig. Azért tarthatott ki a hatása még egy darabig, mert a legközelebbi tanítványok megőriztek valamennyit Jézus kisugárzásából, valamiféle aurát — ám a későbbiekben a folyamat a szöges ellentétébe fordult át, s a legvilágiasabb civilizációt hozta létre, amit a történelem valaha ismert. Az alapvető törekvés az volt, hogy az egyetlen élet elképzelése oly éberré és tudatossá tegye az embereket, hogy keresni és kutatni kezdjék Istent, s elvessenek minden más vágyat és elfoglaltságot. Egész életüknek egységessé, célirányos vizsgálódássá, istenkereséssé kellett volna válnia. Ez volt az eszköz hátterében álló elképzelés. A végeredmény azonban az lett, hogy 103


az emberek teljességgel világiassá váltak, hiszen ha úgysincs több élet, csupán egyetlenegy, akkor legalább azt élvezzük ki a legjobb tudásunk szerint! Élvezzük ki; ne halasszuk holnapra a gyönyörűséget! Az indiai eszköz azért vallott kudarcot, mert az emberek eltespedtek. Buddha irányításával persze még működött — ő valóban megteremtette a világ egyik legnagyobb m o z galmát. Emberek ezrei mondtak le az életükről és váltak szannjászinná. Ez annyit jelent, hogy minden energiájukat az igazság keresésének szentelték, mivel Buddhának sikerült kialakítania az unalomtól való irtózás olyan légkörét, melyből e keresés jelentette az egyetlen kiutat. Később azonban a folyamat pont az ellenkezőjére fordult, ahogyan ez mindig történik. A mestereket szükségképpen félreértik. És az emberek oly agyafúrtak, oly diplomatikusak, hogy mindig megtalálják a módját az adott eszköz teljes hatástalanításának. Jézus tökéletesen tisztában volt azzal, hogy az élet örökkévaló és a reinkarnáció kétségtelen tény. Közvetett utalásokat tesz is rá, a legközelebbi tanítványainak talán meg is említi, a tömegeknek azonban nem — egyetlen egyszerű okból kifolyólag: ő látta, hogy az elmélet Indiában kudarcot vallott, tehát valami mással kellett próbálkoznia. Jómagam is számos új eszközt hozok létre, miután mások kudarcot vallottak. Tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy az én eszközeim is csak addig fognak működni, míg e világon vagyok; végső soron éppúgy kudarcra vannak ítélve, ahogyan az összes eddigi. N e m áltatom magam azzal a csalóka ábránddal, hogy az én eszközeim örökre megmaradnak olyannak, amilyennek megalkottam őket. Ha már nem leszek itt, az emberek majd eltorzítják őket. Azonban 104


ez természetes dolog, amit el kell fogadni; felesleges aggódni miatta. Tehát kérem az itt lévőket, hogy legyenek éberek és alkalmazzák ezeket az eszközöket olyan mélyrehatóan, ahogy csak lehetséges! Míg én is köztetek vagyok, ezek az eszközök tökéletesen jól fognak működni. Az én kezemben a belső átalakulások nagyszerű szituációi válhatnak belőlük, de mihelyt én leveszem a kezem róluk, ugyanezeket az eszközöket a panditok* és tudósok ragadják magukhoz, s azután ugyanaz a történet fog megismétlődni, mely a múltban oly sokszor lejátszódott. Óvakodjatok, legyetek éberek! Ne vesztegessétek az időt! Egyik barátom, aki számítástechnikából szerzett Ph.D. fokozatot, és aki a mesterséges intelligenciáról írta a diszszertációját, azt állítja, hogy az ember egy biokémiai számítógép, semmi több. Buddha azt mondta, hogy minden összetett, s nem létezik sem ego, sem lélek, sem szellem, sem „én", ami mintha megegyezne a barátom nézőpontjával. Tudnál kérlek segíteni nekem, mert úgy érzem, hogy valami hiányzik ezekből a nézetekből, de én magam képtelen vagyok felismerni, hogy micsoda? Az ember kétségkívül egy biológiai komputer, de egyben valami több is. A legtöbb emberről persze csakugyan elmondható, hogy pusztán biokomputerek, semmi egyebek. Rendesen az ember csak testből és elméből áll, s mindkettő összetett struk-

* Tudósok, akik a védikus verseket fejből énekelték — A Szerk.

105


túra. Az ember mindaddig nem jöhet rá, hogy valami több, valami testen és elmén egyaránt felülemelkedő lény, míg meg nem tapasztalja a meditáció állapotát. A pszichológusok, kiváltképp a behavioristák fél évszázada tanulmányozzák az embert, de vizsgálódásuk tárgya a hétköznapi ember, s így valamennyi vizsgálatuk alátámasztja a téziseiket. A hétköznapi ember, az öntudatlan ember n e m áll egyébből a test-elme összetételnél. A test az elme külső oldala, az elme pedig a test belső oldala. Mindkettő megszületett, és egy napon mindkettő meg is fog halni. Létezik azonban valami több is. Ez a „valami több" teszi az embert feleszméltté, egy Buddhává vagy Krisztussá. Azonban Pavlovnak, Skinnernek, Delgadónak* és másoknak n e m áll rendelkezésükre egy Buddha vagy Krisztus, hogy tanulmányozzák. Az ő kutatásaik az öntudatlan e m berhez kapcsolódnak, és ha az öntudatlan ember a kutatásaid tárgya, akkor természetesen semmi transzcendentálist n e m fogsz lelni benne. A transzcendentális elem pusztán szunnyadó lehetőségként rejlik az öntudatlan emberben, mely még nem bontakozott ki, nem vált valósággá. Ekként nem is tanulmányozhatod. Ezt csak egy Buddhában tanulmányozhatod — de vizsgálódásod még ekkor is nyilvánvalóan igen nehéz, a lehetetlennel határos lesz, hiszen egy Buddhában megint csak a viselkedését veheted górcső alá. Ha pedig eltökélted, hogy nem is találhatsz semmi többet, ha eleve ebből a következtetésből indulsz ki, akkor még az ő viselkedését is csupán * Burrhus Frederic Skinner és Jose Delgado — mindketten pszichológusok. Delgado agyba juttatott elektródák segítségével szabályozta az állatok viselkedését; később embereken is folytatta a kísérleteit — A Szerk.

106


gépies reakciók sorának fogod látni; észre sem veszed a spontaneitását. E spontaneitás felismeréséhez neked magadnak is a meditáció gyakorlójává kell válnod. A pszichológia csak akkor válhat valódi lélektanná, ha a meditációt teszi meg alapjának. Hiába jelenti a pszichológia szó „a lélek tudományát", a m o d e r n pszichológiára ez a megjelölés még korántsem igaz. Buddha kétségtelenül megtagadta önmagát, az egót, az „ént". A lelket azonban nem tagadta meg, mivel én és lélek nem szinonim fogalmak. Buddha az ént tagadta meg, mivel az én csupán az öntudatlan emberben létezik. Az ilyen embernek szüksége van rá, hogy bizonyos elképzelést alkosson az „énről", másként középpont nélkül maradna, hiszen nem ismeri valódi középpontját. Egy hamis középpontot kell kieszelnie, hogy valamiképpen funkcionálni tudjon a világban; másként a működése lehetetlenné válna. Az öntudatlan embernek szüksége van rá, hogy egy bizonyos elképzelést alkosson az „énről". Bizonyára hallottad Descartes híres kijelentését: Cogito, ergo sum. „Gondolkodom, tehát vagyok." Egy professzortól, aki Descartes filozófiáját tanította, az egyik tanítványa megkérdezte: — Uram, én gondolkodom, de honnan tudjam, hogy én vagyok? A professzor úgy tett, mintha körülkémlelne az osztályteremben. — Ki az, aki ezt kérdezi? — érdeklődött. - Én vagyok! — felelte hallgatója. Az embernek szüksége van egy bizonyos „énképre", másként lehetetlenné válik a működése. Tehát mivel nem ismerjük a valódi „ént", egy hamis „énnel" helyettesítjük — valami koholt dologgal, egy összetétellel. 107


Buddha azért tagadja meg az ént, mert számára ez nem egyéb, mint az ego másik elnevezése a spiritualitás halvány árnyalatával; ettől eltekintve semmi különbség a kettő közt. Az ő szava az anatta. Atta az „ént" jelenti, az anatta értelme ebből következően „éntelenség". A lelket azonban Buddha nem tagadja. Az igazat megvallva az ember csak akkor j u t hat el a lelkéhez, ha teljességgel elveti az ént. Ám Buddha erről mit sem mond, hiszen erről nincs mit mondani. Az ő megközelítésmódja a via negativa. Buddha azt mondja: nem vagy azonos a testtel, nem vagy azonos az elmével, nem vagy azonos az énnel. Ő szakadatlanul csak tagad, kizár; kizár mindent, amit el tudsz képzelni, utána pedig egy szót sem szól arról, ami marad. Ami marad, az a te valóságod - ez a végtelenül tiszta égbolt, melyet nem h o mályosít el semmiféle felhő, gondolat, identitás, érzelem, vágy, ego és semmi egyéb. Minden felhő szertefoszlott... csak a színtiszta égbolt maradt. Ez elmondhatatlan, megnevezhetetlen, meghatározhatatlan. Ezért is tesz Buddha lakatot a szájára ezzel kapcsolatban. Tudja, hogy ha bármit is m o n d neked, te azon nyomban visszaugrasz az énről alkotott régi elképzelésedhez. Ha azt mondja, hogy „lakozik benned egy lélek", mit fogsz kihüvelyezni ebből? Arra fogsz gondolni: „Ő léleknek nevezi, mi pedig énnek — a kettő ugyanaz. Persze alkalmasint nem a hétköznapi egóról, hanem a legfensőbb énről, a spirituális énről van szó." De akár spirituális, akár nem spirituális, a lényeg az, hogy szerinted egy elkülönült létező vagy. Buddha viszont tagadja, hogy az egésztől elkülönült létezőként élsz. Szerinte egy vagy a létezés szerves egységével, tehát felesleges bármit is mondani az elkülönültségedről. M é g a lélek szó is az elkülönültség egy bizonyos képzetét 108


fogja kelteni benned; elkerülhetetlenül a magad öntudatlan módján fogod felfogni. A barátod azt állítja, hogy az ember egy biokémiai számítógép és semmi több - de képes vajon erre az állításra egy biokémiai számítógép? Képes egy ilyen gép megtagadni az ént, a lelket? Egyetlen biokomputernek vagy más számítógépnek sincs semmiféle fogalma az énről és az éntelenségről. A barátod mégis ezt állítja, tehát ő kétségkívül nem egy biokémiai számítógép. Egyetlen gép sem lenne képes disszertációt írni a mesterséges intelligenciáról! G o n dolod, hogy a mesterséges intelligencia képes doktori diszszertációt írni a mesterséges intelligenciáról? Ehhez valami többre van szükség. Helytelen azt gondolni, hogy Buddha egyetért a barátod nézőpontjával? Szó sincs róla. Csak éppen Buddha megtapasztalása a meditációból ered. Meditáció nélkül senkinek nem lehet halvány fogalma sem arról, hogy miről is beszél Buddha. A barátod megfigyelése a természettudományos szemlélő álláspontját tükrözi: nem a saját tapasztalata, pusztán a megfigyelése. Ő ugyanis kívülről tanulmányozza a biokémiai számítógépeket, a mesterséges intelligenciát. De vaj o n ki az, aki tanulmányoz? El tudod képzelni, hogy két számítógép tanulmányozza egymást? A számítógép kizárólag azt tudja, amit belétápláltak; ennél többre nem juthat. Megadták neki a kellő információkat, melyeket ezután a memóriájában tárol — az egész gép egy memóriarendszer. Persze csodákra képes a matematika terén; ami a matematikát illeti, egy számítógép sokkal hatékonyabb lehet bármiféle Albert Einsteinnél, azonban egy számítógép mégsem képes meditálni. El tudod képzelni, hogy egy számítógép csak ül csendben és semmit 109


sem tesz, miközben eljön a tavasz és a fű magától növekedésnek indul?... Számos olyan minőség létezik, melyek elérhetetlenek egy számítógép számára. Egy számítógép nem lehet szerelmes. Bármennyi komputert zársz is egymás mellé, sosem fognak beleszeretni egymásba! A számítógép nem képes megtapasztalni a szépséget; a számítógép nem ismerheti meg az üdvös boldogságot, és nem ébredhet benne semmiféle tudatosság. A számítógép képtelen a csendes nyugalom érzésére. Ezek azok a minőségek, melyek bizonyítják, hogy az emberben valami több is rejlik a mesterséges intelligenciánál. A mesterséges intelligencia képes tudományos munkát, matematikai feladatokat, számításokat végezni — mégpedig nagyon gyorsan és nagyon hatékonyan, hiszen egy gép. Azonban egy gép nem lehet tudatában annak, hogy mit is csinál. A számítógép nem érezhet unalmat, a számítógép nem érezheti értelmetlennek a létét, a számítógép nem élhet át gyötrelmet. A számítógép nem kezdhet nyomozásba az igazság után, nem képes lemondani a világról és keresővé válni, nem vonulhat ki a hegyekbe vagy a kolostorokba. Képtelen elképzelni bármit, ami túlmutat a gépiességen — márpedig minden jelentős dolog a gépi világon túl rejlik. Hogyan tehet az ember különbséget a megvilágosodott önszeretet és az egománia között? A különbségtétel finom, mégis igen egyértelmű - a kettő könnyen elválasztható egymástól. Ha egomániás vagy, csak egyre boldogtalanabbá teszed önmagad. E boldogtalanság lesz betegséged tünete. Az egománia ugyanis egy betegség, a lélek rákja. Az egománia mind feszültebbé és ide110


gesebbé fog tenni, s egyáltalán nem ad lehetőséget neked az ellazulásra. Végül egyszerűen az őrületbe kerget. Az önszeretet szöges ellentéte az egomániának. Az ö n szeretetből hiányzik az én, csupán a szeretet van jelen benne. Az egomániából a szeretet hiányzik, és ott az én uralkodik. Az önmagát szerető ember teljességgel ellazult. Ha másvalakit szeretsz, abból bizony támadhat némi feszültség, mivel a másik nincs feltétlenül mindig összhangban veled. Neki is meglehetnek a saját elképzelései. A másik ember egy külön világ; minden lehetőség megvan az összeütközésre, az ellentétre. Igen nagy a valószínűsége a viharnak és mennydörgésnek, hiszen a másik valóban egy külön világ. Valamiféle küzdelem mindig zajlik a felszín alatt. Amikor azonban önmagadat szereted, akkor nincsen bevonva senki más. Nincsenek konfliktusok - csak a színtiszta csendesség, a roppant gyönyörűség. Egyedül vagy; senki sem zavar téged. A másikra egyáltalán nincs szükség. És szerintem az a személy, aki képessé vált az ilyen mélységes szeretetre önmaga iránt, másokat is képes lesz megszeretni. Ha nem vagy képes szeretni önmagadat, hogyan szerethetnél másokat? A szeretetnek először a közvetlen közelben kell kisarjadnia, először a bensődben kell feltámadnia, hogy azután mások felé is kiáradhasson. Az emberek próbálnak megszeretni másokat, és közben egyáltalán nincsenek tudatában, hogy még saját magukat sem képesek szeretni. Hogyan érezhetnének hát szeretetet mások iránt? Amivel magad nem rendelkezel, azt nem oszthatod meg másokkal. Csakis azt adhatod másoknak, ami máris benned rejlik. A szeretet felé vezető első és legalapvetőbb lépés az önszeretet; ebből azonban hiányoznia kell az énnek. Hadd magyarázzam ezt el neked! 111


Az „én" kizárólag a „te" ellentétpárjaként j ö n létre. Az „én" és a „te" kéz a kézben járnak. Az „én" két dimenzióban képes létezni. Az egyik dimenzió az „én-az": te — a te házad, te — a te autód, te — a te pénzed; ez az „én-az" viszonylat. Amikor erről az „énről" van szó az „én-az" viszonylatból, akkor az én szinte egy tárgyhoz hasonlatos. N e m tudatos; inkább mélyen alszik és hortyog. A tudatod ilyenkor nincs jelen. Magad is olyan vagy, mint egy tárgy — dolog a dolgok között: része vagy a házadnak, része vagy a bútorzatodnak, része a pénzednek. Megfigyelted valaha, hogy aki túlságosan pénzsóvár, az lassan-lassan kezdi felölteni a pénz tulajdonságait? És végül pontosan olyanná válik, mint a pénz. Elveszíti spiritualitását; többé nem szellemi lény. A tárgyak szintjére redukálódik. Ha imádod a pénzt, magad is hasonlatossá válsz hozzá. Ha szereted a házad, lassan-lassan magad is anyagiassá válsz. Bármit szeretsz is, hasonlatossá válsz hozzá. A szeretetnek megvan a maga alkímiája. Soha ne szeress meg helytelen dolgot, mert a maga képére fog alakítani. Semminek sincs akkora átformáló ereje, mint a szeretetnek. Olyasmit szeress meg, ami képes feljebb, nagyobb magasságokba emelni! Olyasmit szeress meg, ami túl van rajtad! Mindössze ennyi a vallás célzata: hogy egy bizonyos tárgyra irányítsa a szeretetedet, mint amilyen Isten, hogy semmi esetre se bukhass a mélybe. Az embernek emelkednie kell. Az „én" egyik válfaja az „én-az", másik válfaja pedig az „én-te" viszonylata. Amikor szeretsz valakit, az „ é n " egy másik fajtája bukkan fel benned: ez az „én-te". Szereted az illetőt, hát azonosulsz vele. De mi a helyzet az önszeretettel? Ez esetben nincsen sem „az", sem „te". Ekként az „én" is eltűnik, hiszen az én 112


kizárólag az „az" és a „te" viszonylatában képes létezni. Az „én" az alakzat, az „az" és a „te" pedig a háttérként f u n k cionál. Amikor a háttér eltűnik, az „én" is tovatűnik vele. Amikor magadra maradsz, létezel ugyan, de az „éned" eltűnik, szertefoszlik az „én-érzeted". Pusztán egyetlen mélységes „vagyok" marad. Rendszerint azt szoktuk mondani, hogy „én vagyok". Ebben az állapotban, amikor mély szeretet támad benned önmagad iránt, az „én" eltűnik. Csak a „vagyok", a színtiszta létezés, a puszta lényed marad, s ez ujjongó, üdvös boldogsággal tölt el, s mámoros örvendezésre indít. Ebben az állapotban semmi gondot nem fog jelenteni, hogy különbséget tégy a kettő között. Ha egyre boldogtalanabbá válsz, akkor töretlenül haladsz az egománia útján. Ha viszont egyre nyugodtabbá, boldogabbá, összeszedettebbé válsz, s m i n d j o b b a n elcsitulsz, akkor a másik úton jársz — az önszeretet útján. Ha az ego útját járod, akkor kártékony leszel másokra — mivel az ego megpróbálja elpusztítani a „másikat". Ha az önszeretet irányában haladsz, az ego el fog tűnni. Amikor pedig az ego tovatűnik, meg fogod engedni a másiknak, hogy önmaga legyen; teljes szabadságot adsz neki. Ha nincs egód, nem tudod bebörtönözni a szeretett lényt; nem zárhatod ketrecbe. Inkább lehetővé teszed, hogy sasként szárnyaljon a magas égben. Megengeded neki, hogy önmaga legyen; korlátozás nélküli szabadságot biztosítasz neki. A szeretet teljes szabadságot ad. A szeretet maga a szabadság — önmagadnak és szereteted tárgyának egyaránt. Az ego kötelék — mely egyaránt gúzsba köt téged és az áldozatodat. Azonban az ego nagyon furfangos trükköket képes m ű velni veled. Az ego módfelett agyafúrt és kifinomult a maga módján: képes önszeretetnek tettetni magát. 113


Hadd meséljek el neked egy anekdotát: Naszruddin molla arca kigyúlt, amikor felismerte a földalatti lépcsőjén előtte lefelé lépdelő férfit. Nagy boldogan vágta hátba az illetőt, hogy az majdnem öszszeesett, és azt ordította: — Goldberg, alig ismertem rád! Az áldóját, tizenöt kilót szedtél magadra, mióta utoljára láttalak. És az orrodat is rendbe hozattad, ráadásul esküdni mernék, hogy vagy fél méterrel magasabb is vagy! A férfi dühösen meredt rá: — Már megbocsásson — mondta fagyosan —, de én nem vagyok semmiféle Goldberg! — Aha - mondta Naszruddin molla -, szóval még a neved is megváltoztattad?! Az ego igen agyafúrt, és erős hajlama van az önigazolásra, az önkozmetikázásra. Ha nem vagy nagyon éber, k ö n nyen elrejtőzhet az önszeretet köntösébe. Már maga az én szócska is menedéket nyújthat számára, hiszen azt m o n d hatja: „Én vagyok a valódi éned." Ráadásul ez az „én" képes megváltoztatni a súlyát, képes megváltoztatni a magasságát, képes megváltoztatni a nevét. És mivel csupán egy képzet, mindez egyáltalán nem esik nehezére: éppúgy lehet kicsiny, mint nagy. Hiszen csupán a képzeleted terméke. Légy nagyon óvatos! Ha igazán gyarapodni akarsz a szeretetben, akkor roppant körültekintőnek kell lenned. M i n den lépést éber figyelemmel kell megtenned, nehogy az ego kiskaput találjon, melyen besurranhat. Valódi önmagad nem azonos sem az „énnel", sem a „másikkal"; nem az „én" és nem is a „te".Valódi önmagad teljes 114


egészében transzcendentális jellegű. Amit te „énnek" nevezel, az nem a valódi önmagad. Az „ént" csak ráerőlteted a valóságra. Amikor pedig valakit úgy nevezel, hogy „te", akkor nem a másik ember valódi önmagát szólítod. Ismét csak erőszakkal ragasztottál rá egy címkét. S ha minden címkét lehántasz, akkor bukkansz rá valódi önmagadra — és e valódi én éppannyira a tiéd is, mint másoké. A valódi én egy. Ezért szoktuk azt mondani, hogy osztozunk egymás lényén, részei vagyunk egymásnak. A mi tényleges valóságunk Isten. Alkalmasint olyanok vagyunk, mint a jéghegyek az óceánon, melyek különállónak tűnnek — de mihelyt megolvadnak, semmi sem marad hátra. A meghatározások eltűnnek, a határok elmosódnak, és a jéghegynek hűlt helye. Az óceán részévé válik. Az ego egy jéghegy. Olvaszd fel! Olvaszd meg a mélységes szeretet hevével, hogy eltűnjön és te részévé válj az óceánnak. Hallottam egy történetet... A bíró vészjóslóan komolynak tűnt. — Molla — mondta —, a maga felesége azt állítja, hogy maga fejbe vágta őt egy baseballütővel, azután letaszította a lépcső tetejéről. Mit tud felhozni a mentségére? Naszruddin molla megdörzsölte az orra oldalát a kezével és eltűnődött. Végül így szólt: - Méltóságos uram, én úgy hiszem, ennek az esetnek három oldala van: a feleségem története, az én történetem és az igazság. Bizony, a mollának tökéletesen igaza van. 115


— Ön csak az igazság két oldalát hallotta — mondta a móllá —, pedig három van. — És milyen igaza van! O t t van a te történeted, az én történetem és az igazság; én, te és a való. Az igazság egyikünkkel sem azonos. A „te" és az „én" fogalmát ráerőltettük az igazság mérhetetlenségére. Az „én" és a „te" egyaránt hamis; haszonelvű fogalmak ezek, melyek praktikusak a világban. Bajos lenne a világot az „én" és a „te" fogalma nélkül irányítani. R e n d b e n , használjuk őket, de közben legyünk tisztában vele, hogy csupán a világ eszközei! A valóságban nem létezik sem az „én", sem a „te". Valami, valaki és valamiféle energia van csupán, mely határok és korlátok nélkül való. Ebből származunk, és ebbe fogunk tovatűnni megint. Hallottam, amikor azt mondtad, hogy Buddha sosem beszélt Istenről, mert nem lehetséges bizonyítani a létét. A következő lélegzetvétellel mégis más életekről és a reinkarnációról szól. Hogyan illeszkedik ez a természettudományos tényekhez? Buddha azt állítja, hogy nem létezik lélek. Akkor hát mi marad a halál után? Mi a reinkarnáció? Homályosan értem ugyan, hogy az alaktalan lehet az, ami megmarad, azonban bírhat ez egyéni lényeggel? Hiszen ugyanaz a hullám sosem születik újjá. Ez egy igen jelentős kérdés! Buddha egyik legalapvetőbb hozzájárulása az emberi tudathoz az éntelenség fogalma, mely igen összetett. Nagyon ébernek és csupa fülnek kell lenned ahhoz, hogy megértsd, hiszen ellentmond mindazoknak a gondolkodási mintázatoknak, melyekre kondicionáltak. 116


Vegyünk először néhány párhuzamot, hogy bizonyos elképzelést alkothass magadnak, mit ért Buddha éntelenségen. A tested egy bőrzsák. A bőr határolja körül a testedet; ez húzza meg a választóvonalat közted és a világ között. A bőröd a te határvonalad. A bőröd véd meg a világtól, a bőröd különít el tőle, és csupán egynéhány nyílást hagy rajtad, melyeken keresztül beléphetsz a világba vagy engedheted, hogy a világ belépjen a testedbe. A bőröd nélkül képtelen volnál létezni; eltűnnének a környezeted és k ö zötted húzódó határok. Mégsem vagy azonos a bőröddel, és a bőr ráadásul folyamatosan változik is. Olyan ez, mint a kígyó esetében, mely időről időre levedli a régi bőrét. Te magad is rendszeresen újra meg újra leveted a régi bőröd. Ha megkérded a fizíológusokat, meg fogják erősíteni, hogy ha valaki hetven évig él, akkor élete folyamán hozzávetőleg tízszer kicserélődik a teljes bőrfelülete. Azonban a folyamat igen lassú, úgyhogy sosem ébredsz tudatára. Pillanatról pillanatra oly kicsiny a változás, hogy meg sem érzed; az érzékeid nem ilyen kifinomultak. A változás igen nehezen észlelhető. A bőröd folyamatosan változik, s te mégis konokul úgy gondolsz magadra, hogy ez a te tested, mely mindig ugyanaz marad. Holott ez nem ugyanaz a test, hanem egy folytonosság. Amikor az édesanyád méhében voltál, az első napon egy aprócska, szabad szemmel láthatatlan sejtként léteztél. Akkoriban ez volt a bőröd, ez volt a tested. Azután növekedésnek indultál. Kilenc hónap múltán megszülettél - s a tested ekkor is teljesen más volt, mint ma. Ha hirtelen megpillantanád alig egynapos újszülött önmagadat, nem is ismernéd fel, olyan sokat változtál. És mégis úgy gondolod, hogy ugyanaz vagy. Bizonyos szempontból persze ez igaz is, hi117


szen fennáll a folytonosság — más szempontból azonban nem vagy ugyanaz, hiszen egész életedben szakadatlanul változtál. Ugyanúgy áll a helyzet az egóval is, ahogyan a bőrrel. A bőröd önti formába, határozza meg, tartja határok között a testedet. Az ego pedig az elmetartalmadat tartja határok között. Az egód a te belső bőröd, mely révén tisztában lehetsz a kiléteddel; másként összezavarodnál - nem tudnád, ki kicsoda; ki vagy te, és ki a másik. Az önmagadról, az énedről, az egódról alkotott elképzelésed egy meghatározással, egy haszonelvű meghatározással szolgál számodra, mely világosan elkülönít másoktól. Azonban ez is egyfajta bőr, éspedig egy igen finom bőr, mely elméd teljes tartalmát magába foglalja — az emlékeidet, a múltadat, a vágyaidat, a terveidet, a jövődet, a jelenedet, a szeretetedet, a gyűlöletedet, a dühödet, a szomorúságodat, a boldogságodat — és mindezt belegyömöszöli egy zsákba. Azonban te ezzel az egóval sem vagy azonos. Hiszen ez is szakadatlanul változik, éspedig mélyrehatóbban testünk bőrének változásánál. Az egónk is minden pillanatban átalakulóban van. Buddha a láng párhuzamát használja. Meggyújtunk egy lámpát: látjuk ugyan a lángot, de az folyamatosan változik: sosem ugyanaz. Reggel, amikor eloltod a lámpát, nem ugyanazt a lángot fújod el — hiszen az egész éjjel folyamatosan változott. A láng minden egyes pillanatban elenyészik a füstben, és egy új láng lép a helyére. Azonban e cserélődés oly gyors, hogy te nem érzékeled a hiányt — hogy a régi láng eltűnt, s új váltotta fel. A régi kihunyt, az új fellobbant. A mozgás oly gyors, hogy képtelen vagy érzékelni a szüne118


tet a kettő között. Itt csupán egyfajta folytonosságról beszélhetünk; a láng nem marad ugyanaz. Bizonyos szempontból viszont mégis ugyanaz a láng lobog reggel is, hiszen a folytonossága sosem szakadt m e g — az új láng mindig a régiből született. Ahogyan te magad is a szüleid gyermeke vagy — egyfajta folytonosság eredménye. N e m ugyanaz — hiszen nem vagy azonos sem az apáddal, sem az anyáddal -, de valamiképpen mégis egy vagy velük, hiszen ugyanazt a hagyományt követed, ugyanazt a vérvonalat és ugyanazt az örökséget viszed tovább. Buddha szerint az ego nem változatlan anyag, hanem egyfajta folytonosság — amilyen a láng, a folyó vagy éppen az emberi test. A probléma abból ered... az eddigieket elismerhetjük, rendben, ez akár így is lehet: ha valaki meghal és teljesen eltűnik, akkor a hasonlat tökéletesen helytálló, az ego talán csak egy láng. Buddha azonban azt állítja, hogy az ember újjászületik — ebből támad a probléma. Hiszen akkor ki születik újjá? Következzen hát ismét néhány párhuzam! Láttál valaha egy nagy házat lángra kapni vagy őserdei tüzet elharapózni? H a j ó i figyelsz, észrevehetsz egy érdekes jelenséget. A láng egyszerűen átugrik az egyik fáról és belekap a másikba. Nincsen anyagi valója: csupán egy lángnyelv. Minden anyagi tartalomtól mentes puszta energiáról van itt szó — egy bizonyos energiamennyiségről, mely egyik fáról a másikra szökken, míg végül az egész erdő lángokban áll. Ugyanez a helyzet, ha egy meggyújtatlan fáklyát egy lángoló fáklyához közelítesz. Mi történik ilyenkor? Az égő fáklya lángja átugrik a meggyújtatlan fáklyára. Egyetlen 119


szökkenés ez; egy kvantumugrás. A színtiszta láng a másik fáklya felé ugrik, és beindul egy újabb folytonosság. Vagy vegyük a következő példát! Most éppen engem hallgatsz, de ha bekapcsolod a rádiót, egyszeriben egy bizonyos rádióállomás valamely adása szólal meg, melyet jelen pillanatban sugároznak az éterben. Csupán egy vevőkészülékre van szükséged hozzá. Mihelyt ez megvan, befoghatsz egy olyan adást, melyet Londonból, Moszkvából vagy éppen Pekingből sugároznak. Semmiféle anyag nem j ö n át ilyenkor, csupán színtiszta gondolathullámok szökkennek Pekingből Pune-ba... csupán gondolathullámok, minden anyagi tartalom nélkül. N e m foghatod őket a kezedbe, nem is láthatod őket, mégis jelen vannak, hiszen a rádiókészüléked vagy a televíziód képes fogni őket. Buddha szerint amikor valaki meghal, egész életének felhalmozódott vágyai, egész életének felhalmozódott emlékei, viselkedésmintázatai, karmái egy új méhbe szökkennek energiahullámok formájában. Ez egy ugrás. A fizikában megvan rá a pontos kifejezés: kvantumugrásnak nevezik — az anyagi tartalom nélküli színtiszta energia „ugrásáról" van itt szó. Buddha volt az első kvantumfizikus. Einstein kétezerötszáz év múltán követte őt, mégis mindketten ugyanazt a nyelvet beszélték. És én továbbra is állítom, hogy Buddha megközelítésmódja természettudományos. A nyelvezete a m o d e r n fizikáé; csak éppen kétezer-ötszáz évvel m e g előzte a korát. Amikor valaki meghal, a teste eltűnik, az anyagi része felbomlik, az anyagtalan része, az elméje azonban csupán egy rezgés — mely most kibocsátódik, kisugárzik, és ahol egy megfelelő méh készen áll a fogadására, oda érkezik meg. 120


Semmiféle „én" nem kel útra — semmiféle személyiség vagy ego nem indul el. Nincs is szükség semmiféle anyagi létező átadására, hiszen az egész folyamat csupán egy energialöket. A lényeg mindenesetre az, hogy ismét az ego ugyanazon hordozója ugrik át. Az egyik hajlék lakhatatlanná vált, az egyik test immár alkalmatlan az együttélésre, a régi vágy, az életszomj — Buddha a tanhá kifejezést használta rá — azonban éppolyan eleven és epesztő. így hát maga e vágy teszi meg az ugrást. Mármost vegyük szemügyre a modern fizikát! A fizikusok azt állítják, hogy anyag nem létezik. Látod ezt a nagyon is tömör falat itt mögöttem? N e m tudsz áthatolni rajta; ha megpróbálod, megütöd magad. A m o d e r n fizika azonban azt állítja, hogy ez semmi, hogy semmiféle anyagi tartalma nincs. Egyszerűen színtiszta energia, mely oly irtózatos sebességgel mozog, hogy maga e mozgás teremti meg a csalóka illúziót, az anyagi megjelenést. Bizonyára néztél egyszer-másszor gyorsan forgó ventillátort - ilyenkor nem is látszanak a lapátjai. A ventillátornak mindössze három lapátja van, azonban ezek oly gyorsan mozognak, hogy szilárd korongnak, tányérhoz hasonlatosnak látszanak; nem látod a réseket az egyes lapátok között. Ha a ventilátor által kifújt levegő olyan sebességgel mozogna, ahogyan az elektronok - vagyis irtózatosan gyorsan -, akkor ráülhetnél a levegőre, és nem esnél le róla. Ugyanúgy ücsöröghetnél rajta, ahogyan én ülök most a székemen, és a mozgás sebessége oly roppant nagy lenne, hogy egyáltalán nem is érzékelnéd. Ugyanez történik ezzel a székkel, és ugyanez történik alant a padlóval is. Ez nem egy márványpadló, ez csupán a látszat; az energiarészecskék oly gyorsan mozognak, hogy 121


maga e mozgás, a gyorsaságuk teremti meg az anyagiság illúzióját. Az anyag nem létezik; kizárólag a színtiszta energia. A modern természettudomány tagadja a matéria létét; szerinte csak az immateriális energia létezik. Ezért m o n d o m én, hogy Buddha nagyon is tudományos. N e m beszél Istenről, beszél azonban az immateriális éntelenségről. Ahogyan a m o d e r n természettudomány a maga metafizikájából vette az anyag képzetét, éppúgy Buddha is a saját metafizikájából szűrte le az én képzetét. Az én és az anyag kölcsönösen összefüggő fogalmak. Nehéz elhinni, hogy a fal nem anyagi létező, és hasonlóképpen nehéz elhinni azt is, hogy nincsen éned. Most következzen még néhány dolog, ami némi világosságot teremt a kérdésben! N e m állítom, hogy maradéktalanul meg fogod érteni, mindenesetre az eddiginél tisztábban fogsz látni. Sétálni mész, sétálsz, tettél egy reggeli sétát. Már maga a nyelv is - hogy azt mondjuk „sétálsz" - gondot okoz; magában a nyelvünkben rejlik a probléma. Ahogy k i m o n d juk, hogy valaki sétál, abban a pillanatban feltételezzük, hogy van egy bizonyos személy, aki sétát tesz - a sétáló. Hogyan lenne lehetséges a séta, ha nincs valaki, aki sétál? — kérdezzük. Buddha viszont azt állítja, hogy sétáló nem létezik, csak sétálás. Buddha szerint az élet n e m dolgokból áll, hanem eseményekből. És ez pontosan ugyanaz, amit a modern természettudomány megállapít: csak folyamatok, események léteznek, elkülönült dolgok nem. Még az a kijelentés sem helytálló, hogy az élet létezik. Csupán ezer meg ezer életfolyamat létezik. Az élet csupán egy képzet - nem létezik olyasmi, hogy „élet". 122


Amikor egy nap azt látod, hogy fekete felhők gyülekeznek az égen, majd mennydörgés és villámlás támad, a villámok láttán vajon megkérdezed, hogy: „Mi rejlik a villámlás mögött? Ki az a villám? Mi az a villám?" Dehogy, pusztán annyit mondasz: „A villámlás egyszerűen villámlás és punktum - senki sem áll mögötte; ez csupán egy folyamat. Szó sincs arról, hogy valami villámlana — egyszerűen csak villámlik és kész." A kettősséget a nyelvünk hozza magával. Te azt mondod, sétálsz — Buddha szerint csak sétálás van. Te azt mondod, hogy gondolkodsz - Buddha szerint csak gondolkodás van, gondolkodó nem létezik. A gondolkodót csak a nyelv teremtette meg. Mivel kettősségben gyökerező nyelvet használunk, e kettősség mindenbe befészkeli magát. Tény, hogy miközben gondolkodsz, létezik a gondolatok egy halmaza — gondolkodó azonban nincsen. Ha igazán szeretnéd ezt megérteni, mélyen el kell merülnöd a meditációban, hogy eljuss egy olyan pontig, ahol a gondolkodás megszűnik. Abban a pillanatban, amikor a gondolkodás megszűnik, meglepetés fog érni — ugyanis a gondolkodó is eltűnik vele. A gondolkodással a gondolkodó maga is tovatűnik — hisz nem volt egyéb, mint a gondolatok áramlásának megnyilvánulása. Tegyük fel, hogy egy folyót látsz magad előtt! Ez a folyó tényleg létezik, vagy csupán mozgások összessége? Ha kivonod belőle a mozgást, megmarad vajon a folyó? M i helyt a mozgás megszűnt, a folyó is eltűnik. N e m arról van szó, hogy a folyó mozog - a folyó nem egyéb, mint maga a folyás. A nyelv okozza a nehézséget. Buddha talán az adott nyelvekben megtalálható sajátos struktúráknak köszönhe123


tőén nyert fontosságot és jelentőséget, s gyökerezett meg épp Japánban, Kínában, Burmában - mivel ezeknek az országoknak eltérő a nyelve. Nagyon fontos megértenünk, hogyan tehetett szert Buddha oly hatalmas jelentőségre a kínai elmében, hogy miért volt képes Kína megérteni őt, s India miért nem. Kínában teljesen eltérő nyelvet beszélnek, mely tökéletesen illik a buddhizmus eszmerendszeréhez. A kínai nyelv nem oszt mindent ketté. A kínai, a koreai, a japán vagy a burmai nyelvben teljesen másféle struktúra érvényesül, mint a szanszkritban, a hindiben, az angolban, a görögben, a latinban, a franciában, a németben - egy gyökeresen másféle struktúra. Amikor a Bibliát először fordították le burmai nyelvre, rengeteg nehézség támadt, hiszen bizonyos mondatokat egyszerűen nem lehet átültetni. Abban a pillanatban, ahogy lefordítod őket, teljesen elveszítik a jelentésüket. Például azt az egyszerű mondatot, hogy „Isten van", nem lehet burmaira fordítani. Fordításban ugyanis így hangzik: „Isten kialakul." Az „Isten van" kifejezés nem ültethető át burmaira, mivel a van szónak nincs megfelelője - ez ugyanis valami statikus dologra enged következtetni. Mi mondhatjuk azt, hogy „a fa van", burmaiul azonban ezt úgy kell megfogalmaznod, hogy „a fa kialakul", nem pedig van. Mire kijelented, hogy a fa van, ez többé már nem ugyanaz a fa, tehát miért használnád a van kifejezést? A van statikussá teszi a létét. Holott a fa léte korántsem statikus, inkább egy folyószerű jelenség - „a fa kialakulóban van". N e k e m a folyamatosság érzékeltetése végett azt kell mondanom, hogy „a fa kialakulóban van", burmaiul azonban egyszerűen csak annyit mondanak, hogy „fa kialakul". A van nem szerepel a mondatban. Ha le akarod fordítani 124


„a folyó van" kifejezést, akkor a következőképpen fog hangzani: „a folyó mozog". Sőt, a tükörfordítás burmairól így hangzana: „folyó folyik". Azonban ugyancsak bajos azt mondani, hogy „Isten kialakul", hiszen keresztény ember ilyesmit nem vehet a szájára. Isten tökéletes; ő n e m „alakulhat ki". Isten n e m egy folyamat, nem rejlik benne a növekedés lehetősége — ő már elért a végcélhoz. Isten az abszolútum - hogy értenénk hát azt, hogy kialakulóban van? A kialakulás csak akkor képzelhető el, ha valaki még tökéletlen. Mivel Isten tökéletes, nem alakulhat ki. Tehát hogyan fordítható le a kifejezés? Ugyancsak bajos dolog ez. Buddha azonban egyszeriben behatolt a burmai, kínai, japán és koreai elmébe - ezek a népek nyomban megértették őt. A nyelveik puszta struktúrája tette lehetővé számukra, hogy pofonegyszerűen megértsék Buddhát. Az életben csak események vannak. Létezik evés, de nem létezik evő. Vedd csak szemügyre az evés folyamatát! Valóban szerepet játszik benne az evő? Éhesnek érzed magad, ez rendben van - az éhség létezik, de nem valaki éhes. Azután eszel - az evés folyamata zajlik, de nincsen evő. Azután az éhség csillapul és jóllaksz — a kielégülés jelen van, de nem valaki kielégült. Buddha szerint az élet eseményekből áll. Az élet annyit tesz, mint élni. N e m egy főnév, hanem egy ige. Figyeld csak meg, és rá fogsz jönni: semmi sem statikus! Eddington azt mondta, hogy az angol nyelvben akad néhány teljességgel helytelen szó: például a nyugodni. Soha semmi nincs nyugalomban; maga a szó is téves, hiszen a valóságban nincs megfelelője. Láttál te valaha valamit nyugalomban? M é g amikor nyugovóra térsz, az is pihenés, n e m 125


nyugalom. Egy folyamat, melyben valami történik; hiszen továbbra is lélegzel. Lefekszel, ellazulsz — de ez nem nyugalom. Sok minden történik, ezernyi esemény játszódik le. Láttál te valaha valamit nyugalomban? Ez elképzelhetetlen; a nyugalom nem létezik. Még amikor valaki meghal, a testben akkor is tovább zajlanak bizonyos folyamatok. Talán n e m hallottál róla — pedig olykor megesik a d o log: a mohamedánok, keresztények, vagyis azok az e m berek, akik a földbe temetik a halottaikat, néha felfedezik, hogy miután valaki meghalt, a szakálla tovább nőtt, a haja hosszabb lett és a körmei is megnőttek. Pedig az illető halott! Mármost ez igazán különös. Ha megborotválsz egy férfit és elhantolod, azután fél év múltán felnyitod a sírt és az illetőnek közben szakálla nőtt... mit lehet ilyenkor mondani, eleven vagy holt az illető? Az embert elfogja a rettegés; fejvesztetten hazarohansz, de az az arc kísérteni fog éjszaka. Mi történt itt? Ha az a férfi halott, akkor hogy a csudába nőtt ki a szakálla? És ha a szakáll kinőtt, akkor vajon igazán meghalt, vagy sem - csupán tetszhalott? Az élet milliónyi folyamatból áll. Még amikor az egód eltűnik erről a támaszpontról, felszáll erről a repülőtérről és valamely más méhben landol, akkor is számos folyamat működik tovább. N e m áll le minden életműködés, hiszen sokuknak semmi köze nincs az egódhoz. Semmi közük hozzá — az egód távozhat, ők azonban tovább folynak. A haj növekszik, a köröm nő, hiszen semmiféle kapcsolatuk nincs az egóddal. És egyszerre, abban a pillanatban, amikor az egód távozik, aprócska mikrobák milliói elevenednek meg, hogy 126


munkához lássanak és ténykedni kezdjenek. Jóformán olyanná válsz, mint egy zsúfolt piactér! Ebből a szempontból most válsz csak igazán elevenné! Rengeteg minden játszódik le benned: temérdek mikroba lót-fut, cikázik ideoda, szerelmeskedik, köt házasságot, hal meg — és minden megy a maga útján. Abban a pillanatban, amikor elhagyjátok a testeteket, az számos másik ember leszállópályájává válik, akik eddig várakoztak, mondván: „Kérlek, menj el! Bocsáss be minket!" Az élet egy szakadatlan folyamat - sőt nem csupán folyamat, hanem folyamatok sora, egy folytonosság. Buddha szerint az én puszta gondolata is a nyelv miatt fogant meg. Éhséget érzel: ezt nyelvileg úgy fejezheted ki, hogy „éhes vagyok". A nyelv teremti meg az „én" képzetét. Hogyan mondhatnánk másként? Ha teljesen pontos szeretnél lenni, csak annyit mondhatsz: „éhség". Az „éhes vagyok" kifejezéssel egy teljesen téves elemet viszel a mondanivalódba. „Éhség" — ennyi épp elég. Figyeld meg az életfolyamataidat, és magad is rá fogsz érezni erre! Amikor a mai nap folyamán megéhezel, csak figyeld meg az érzetet! Valóban valaki éhes, vagy csupán az éhség jelentkezett? N e m pusztán egy nyelvi szerkezetről van szó, mely kiforgatja és két részre osztja a jelenséget, s amelynek hatására azt kezded érezni, hogy „éhes vagyok"? A buddhizmus az első vallás, mely elhozta ezt az üzenetet a világnak — miszerint a vallásaitok, filozófiáitok erősebben gyökereznek a nyelvi rendszereitekben, mint bármi másban. És ha képesek vagytok alaposabban megérteni a nyelveteket, a belső folyamataitokba is világosabb betekintést nyertek. Buddha volt az első nyelvész, és az ő felismerése roppant jelentőséggel bír. 127


„Azt mondtad, hogy Buddha sosem beszélt Istenről, mert nem lehet bebizonyítani a létét." Bizony, Buddha sosem beszélt Istenről, mivel nem lehet bizonyítani, s mert az általatok elképzelt Isten egyszerűen nem létezik. Az Istenetek megint csak n e m egyéb, mint az én ugyanazon régi téveszméje. Azt hiszitek, hogy van egy énetek, tehát a világegyetem egészének is rendelkeznie kell egy énnel. S mivel a világegyetem egésze sokkal nagyobb nálatok, egy legfelsőbb ént tulajdonítotok neki. Ez a legfelsőbb én „Isten". Buddha szerint neked sincsen éned. A világegyetem van, azonban legfelsőbb én sehol sem található benne... milliónyi folyamat igen, legfelsőbb én nem. A világegyetemnek nincs középpontja, csupa peremvidékből áll. Ezt a gondolatot igencsak bajos megragadni — hacsak nem meditálsz. Ezért nem folyik bele Buddha soha metafizikai vitákba; ő csupán annyit mond: „Meditálj!", mivel a meditációban ezek a dolgok oly világossá válnak. Amikor a gondolkodás megszűnik, egyszerre csak ráébredsz — hogy a gondolkodó eltűnt, csupán árnyék volt. És amikor a gondolkodó eltűnik, hogyan mondhatod, hogyan érezheted azt, hogy „én vagyok"? Az „ é n n e k " hűlt helye; immár színtiszta tér vagy. Ezt nevezi Buddha anattának, az éntelenség színtiszta terének. Ez egy fantasztikus megtapasztalás. „... a következő lélegzetvétellel mégis más életekről és a reinkarnációról szól." Buddha beszél, a buddhistáknak pedig mindig meggyűlik a bajuk szavai megértésével. Buddha szemlélete olyanynyira tudományos, hogy képtelen elferdíteni a tényeket. Ha nem lett volna ennyire tudományos beállítottságú ember, 128


ha pusztán metafizikus lett volna, akkor vagy elfogadta volna az ént, hogy filozófiájának egésze következetesnek tűnj ö n , vagy elvetette volna a reinkarnáció gondolatát, mivel a két dolog látszólag ellentmondásban áll. Ő azonban volt akkora tudós, hogy nem erőltette egyetlen saját elmeszüleményét sem a valóságra. Egyszerűen leszögezte a tényt. Ha következetlennek tűnik is, ő csak ennyit m o n d rá: „Talán ellentmondásos, de így van." Ugyanez történik a modern természettudományban is. Alig ötven esztendeje, amikor a tudósok behatoltak az anyag legbenső magjába, igencsak zavarba jöttek, mivel az elektronok nagyon logikátlanul viselkedtek. Mármost az elektronokat nem kényszeríthetjük logikus viselkedésre, nem küldhetjük el őket az egyetemre, hogy tanuljanak Arisztotelésztől, és nem mondhatjuk nekik: „A magatartásotok ésszerűtlen, úgyhogy viselkedjetek! Ne csintalankodjatok!" Az elektronok csak mennek a maguk feje után. Ha logikátlanul viselkednek, akkor logikátlanul viselkednek, és kész — egyszerűen meg kell értenünk, ez minden; semmit sem tehetünk ellene. És e logikátlanság igazán különleges volt - a legkevésbé sem hétköznapi dolog. Ugyanaz az elektron egyszer hullámként viselkedett, máskor pedig részecskeként. Mármost ez a kettősség lehetetlen, ellentmond Euklidésznek és Arisztotelésznek egyaránt — mintha ezek az elektronok nem hinnének Euklidészben és Arisztotelészben. Mit m ű velnek ezek? Hát sosem hallottak Euklidészről? Egyszerű geometriáról van itt szó, amit mindnyájan tanultunk az iskolában - hogy egy pont nem lehet egyenes, és egy egyenes nem lehet pont. Az egyenes pontok sokaságának sorozata, tehát egyetlen pont nem viselkedhet egye129


nesként; másként az egész geometria a feje tetejére áll. Teszel egy pontot, kimész a mosdóba, és mire visszajössz, egyenessé vált! Hát most mitévő legyen az ember? Azonban az anyag legbensőbb magjában pontosan ez történt. Megfigyeléseket folytatsz, és úgy tűnik, mintha a pont egyszeriben egyenessé változott volna. És az ugrás oly hirtelen, hogy még azt sem látod, hogyan ment végbe. Az egyik időpillanatban még pont volt, a másik időpillanatban már egyenes — és nem is kiterjedésről volt szó, csupán egy ugrásról —; az egész olyan váratlan és logikátlan. Ha a pont lassan növekedne, meg tudnánk érteni: talán egy maghoz hasonlít, mely szárba szökken, hogy fává terebélyesedjen. R e n d b e n , ezt képesek vagyunk felfogni. Az egyik időpillanatban még egy mag volt, a másikban növekedésnek indul, fokozatosan mind nagyobb és nagyobb lesz, míg egy fává válik. Ezt megértjük. Ha a pont lassan terjedne ki vonallá, akkor képesek volnánk felfogni a dolgot. De hogy ilyen hirtelen? És még a hirtelenségnél is logikátlanabb az, hogy ha két megfigyelő egyazon időpillanatban egyszerre figyeli meg az elektront, az egyik pontként, a másik egyenesként érzékeli Mitévő legyen ilyenkor az ember? Az egyik megfigyelő magnak látja, a másik kifejlett fának? Egyazon időpillanatban? A nyugati természettudomány egésze a görög logikából nőtt ki. És ezek az elektronok fellázadtak Arisztotelész ellen, és semmilyen m ó d o n nem lehetett őket engedelmességre szorítani. A tudósok sokféleképpen próbálkoztak, mivel az elme hajlamos ragaszkodni a saját fogalmaihoz, rendszereihez. N e m olyan egyszerű lehiggadni és behódolni ezek előtt az ostoba elektronok előtt. 130


A tudósok majdnem két-három évtizeden át össze voltak zavarodva, és igyekeztek valamiféle magyarázattal vagy legalábbis látszatmagyarázattal előállni a jelenség okát illetően. Végül azonban fejet kellett hajtaniuk a tények előtt, és el kellett fogadniuk őket. Ebből származik a „kvantumfizika". El kellett neveznünk valamit, ami teljességgel ellentmondott a logikának, és nekünk még szavunk sem volt rá. És amikor az emberek megkérdezik a természettudósokat, hogyan magyarázzák a jelenséget, ők azt felelik: „Ellentm o n d a logikának, de mégis így van, és mi ezzel semmit sem tehetünk. N e k ü n k a valóságra kell hallgatnunk. Ha a valóság logikátlan, akkor bizonyosan a logikánkkal van valami baj, ennyi az egész. A logikánkat meg tudjuk változtatni, a valóságot azonban nem." Ugyanez történt, amikor Buddha a világra jött. Behatolt az úgynevezett énetek legbensőbb magjáig, és ő is zavarba esett — mitévő legyen? Én nem létezik, reinkarnáció viszont létezik. Mármost ha nem lett volna ilyen kiváló tudós, csupán egy közönséges filozófus, akkor kiverte volna a fejéből az egészet. Egy árva szót sem szólt volna erről a tényről - más utat választott volna. A választás egyszerű: azt mondod, hogy mivel én nem létezik, lélekvándorlás sincsen... Ezt hajtogatták mindig is azok az emberek, akik nem hittek a lélekben. Az ateisták, a materialisták folyvást azt bizonygatták, hogy n e m létezik én — amikor meghalsz, akkor egyszerűen vége mindennek. Egyetlen porcikád sem éli túl, és nincs újjászületés. Ez egyszerű és logikus. És ott vannak az öröklét hívei, az istenhívők, vagyis azok az emberek, akik hisznek az énben. Ők azt állítják, hogy a halálodkor csupán a tested hal meg; az éned, lényed középpontja to131


vább él. A lelked, az atmanod túléli a halált; a lélek örökkévaló. Ez is éppoly logikus. Buddha viszont felettébb logikátlan. Éspedig azért, mert feltétlenül ragaszkodik ahhoz, hogy ne m o n d j o n ellent a valóságnak. Ő arra helyezi a hangsúlyt, hogy bármit tár is elénk a valóság, oda kell figyelnünk rá. N e k ü n k n e m az a rendeltetésünk e világon, hogy ráerőltessük a saját ideológiáinkat. Hiszen kik vagyunk mi, hogy bármit ráerőltessünk a valóságra? Ha a tények ezt mutatják, akkor valami baj van a logikánkkal, a nyelvünkkel, magával a gondolkodásmódunkkal. Ezt kell megváltoztatnunk ahelyett, hogy megpróbálnánk kitérni, elmenekülni a valóság elől. Tehát Buddha a világ legabszurdabb gondolkodójának tűnik, hiszen ez egyike a legabszurdabb kijelentéseknek — hogy nem létezel, mégis újjászületsz. Világosan láthatod: az állítás abszurd. Ha nem létezel, hogyan születhetnél újjá? És Buddha erre így felel: „Ezt nem tudom. N e m létezel és mégis újjászületsz — én ennyit tudok, erre a felismerésre jutottam, ezt láttam. És ha te is meg akarod látni, hát meditálj! Merülj mélyebbre a lényedben, ahogyan én is mélyebbre merültem az enyémben, és te is tanácstalanná válsz, módfelett összezavarodsz. Azonban lassan-lassan majd megbékélsz a valósággal. És akkor a nyelved egészét meg fogod változtatni!" Buddha az egész nyelvet, a bölcselet egész stílusát megváltoztatta. Soha korábban n e m élt ilyen eredeti ember a világon. Szinte lehetetlen volt megérteni őt, hiszen nem ugyanazon a nyelven beszélt, amelyen te, és jó néhány új elképzelést hozott a világba. A lélek tagadása igen régi keletű, semmi új nincs benne. Marx semmi újat nem mond. Évezredek óta léteznek ateis132


ták, akik tagadják a lelket, akik tagadják az újjászületést. És Mahávira meg Patandzsali* sem m o n d semmi újat, hiszen mindig voltak emberek, akik hittek a lélekben és a reinkarnációban. Buddha azonban egy valóban eredeti látomással állt elő. Ö azt állította, hogy lélek nincsen ugyan, a reinkarnáció azonban mégis létezik. Ez pedig egy kvantumugrás. Tehát amikor Buddhát tudósnak nevezem, komolyan is gondolom. És ha megérted a modern fizika nyelvét, Buddhát is képes leszel megérteni. Ami azt illeti, a modern fizika ismerete nélkül képtelenség megérteni Buddhát. A modern fizika most először egy párhuzammal szolgált; Heisenberg, Planck és Einstein egy párhuzamot adtak a kezünkbe. Az anyag tovatűnt; csupán az energia maradt, melyben nincsen én, sem tartalom. És ugyanezt hirdette Buddha is: az anattát, az éntelenséget. „Hogyan illeszkedik ez a természettudományos tényekhez?" Tökéletesen illeszkedik hozzájuk. Igazság szerint amikor ezt a kérdést felteszed, a 19. század természettudományos elképzeléseiből indulsz ki; nem ismered a m o d e r n természettudományt, nincs tudomásod a legújabb kutatási eredményekről. Ortodox, avítt, idejétmúlt elképzelésed van a természettudományról, mely az utóbbi időben roppant változáson ment keresztül. Ha N e w t o n viszszatérne, semmit sem értene napjaink tudományából, melynek tételei rohamos gyorsasággal változtak meg, felismerései pedig oly zavarba ejtővé váltak, hogy napjaink természettudósai úgy beszélnek, mint a metafizikusok, a misztikusok. A nyelveze-

* A Kr. e. 2. században élt indiai filozófus — A Szerk.

133


tük nem a matematikusokéra emlékeztet, inkább a misztikusokéra és költőkére. „Homályosan értem ugyan, hogy az alaktalan lehet az, ami megmarad..." N e m , az értelmeddel sosem leszel képes megérteni ezt, mivel amit te alaktalannak nevezel, az megint csak bizonyos formát fog ölteni. Hiszen hogyan is képzelhetnéd el az alaktalant? A szóval nincs semmi baj, de abban a pillanatban, ahogy megpróbálsz képet alkotni az alaktalanról, az nyomban elkezd alakot ölteni — tudniillik csakis az alakot vagyunk képesek elképzelni; az alaktalant nem. Ez pusztán üres szó marad. Szajkózhatod, hogy Isten alak nélkül való, de elképzelni sosem leszel képes. És hiába mennek imádkozni olyan emberek, akik egy alaktalan Istenről beszélnek, ők is mindanynyiszor valamilyen alak előtt fognak hódolni. Ismét ott lesz egy szobor, egy rítus, egy isten, egy istennő, egy alak. Még egy Sankarához* hasonlatos férfiúnak is, aki következetesen az alak és tulajdonságok nélkül valóról, a nirgunáról beszél, az imádata és imádságai a szagunára, vagyis az alakkal és tulajdonságokkal rendelkezőre irányulnak, hiszen az alaktalant lehetetlenség elképzelni. Csak a formával rendelkezőről tudunk képet alkotni magunknak — bármit képzelsz is el, az a képalkotás puszta tényénél fogva alakot fog ölteni. Tehát itt csupán egy homályos fogalomról van szó. „Homályosan értem ugyan, hogy az alaktalan lehet az, ami megmarad..." - mondod. Holott ez nem holmi homá-

" A 8—9. század fordulóján élt indiai filozófus, a védánta legnagyobb hatású képviselője - A Szerk.

134


lyos megértés kérdése; intellektuális út itt nem létezik. Az egyetlen út a meditativ, egzisztenciális megközelítés. Ezt nem ókumlálhatod ki az értelmeddel; csupán annyit tehetsz, hogy jobban elmerülsz a meditációban, a látás egy új dimenzióját nyitva meg. Senki sem hangsúlyozta olyan erőteljesen a meditáció fontosságát, mint Buddha. Az ő egész módszere a meditáció. Márpedig mi a meditáció? N e m egyéb, mint hogy lassan-lassan eljutsz a gondolattalanságig; éber maradsz, nem merülsz álomba, és mégis megszabadulsz a gondolatoktól. Mihelyt a gondolatok tovatűnnek, minden kristálytisztává válik - rájössz, hogy a gondolkodó pusztán az örvénylő gondolatok mellékterméke volt: egy nyaláb gondolat, semmi egyéb. Sosem rendelkezett független léttel. Ekkor ha sétálsz, a sétáló többé nincs jelen; ha eszel, az evő már nincs jelen, ha alszol, az alvót sehol sem találod; s bár élsz és meghalsz, nem létezik egy konkrét valaki, aki élne és meghalna. Csupán színtiszta tér vagy, melyben milliónyi folyamat megy végbe, melyben az élet folyama h ö m pölyög a maga számtalan működésével, ám téged mindezek nem szennyezhetnek be. Olyan vagy, mint a tiszta égbolt... melyen a felhők csak felbukkannak és tovatűnnek. Az egyik leggyönyörűbb név, mellyel Buddhát felruházták, a tathágata. Ez annyit jelent, hogy „ekként jött, ekként ment". És nem létezett egy bizonyos valaki, aki jött és ment — csak a felbukkanás és eltűnés folyamatáról van itt szó. Ez a tathágata jelentése — a jövés és menés puszta folyamata anélkül, hogy ezt bármiféle személyre kivetítenénk. A zen mesterek mindig mondogatták, hogy ez az ember, ez a Gautáma Buddhának nevezett férfi sosem létezett. Per135


sze természetesen eljött, és el is távozott, de sosem létezett. Olyan ez, mint az álom folyamata. Az álom is j ö n és tovatűnik, de reggelre már tudod, hogy sosem létezett. Mihelyt képes vagy üres térként felfogni önmagad, melyben egy seregnyi folyamat zajlik, végbemegy benned az elkülönülés. Ekkor szertefoszlik a félelmed, hiszen nincs többé vesztenivalód — nem létezik az a személy, aki veszíthetne. Ekkor már nem tölt el az élet olthatatlan vágya, hiszen nem képzelődsz semmiféle énről. Ekkor n e m rettegsz többé a haláltól és n e m sóvárogsz az élet után. Ekkor n e m gondolsz a múltra és nem vetíted előre a jövőt. Ekkor egyszerűen csak létezel - oly tisztán, mint a roppant égbolt odakinn; odabenn is tiszta égbolttá válsz. És e két égbolt, a belső és a külső találkozása az, amit Buddha nirvánának nevez. „Homályosan értem ugyan, hogy az alaktalan lehet az, ami megmarad, azonban bírhat ez egyéni lényeggel?" — kérdezed. Nem, nem bír egyéni lényeggel. „ Ugyanaz a hullám sosem születik újjá." így igaz. Valójában ha alaposabban szemügyre veszed a jelenséget — menj csak ki a folyóhoz vagy az óceánhoz, és figyeld a hullámokat -, meglepetéssel fogsz felfedezni valami újat, amire korábban sosem gondoltál. Amikor azt látod, hogy egy hullám közeledik feléd, valójában semmi sem közeledik; a hullám sosem ér el hozzád. Te úgy látod, hogy feléd tart, de ténylegesen n e m mozog. Az egyes hullámok csupán hozzásegítik a többi hullámot, hogy kiemelkedjenek mellettük. Ezek azután további hullámok felemelkedését teszik lehetővé. Azonban az egész olyan gyorsan megy végbe, hogy egyfajta káprázatot, illúziót hoz létre — s te azt hiszed, hogy ugyanaz a hullám közeledik feléd. Holott erről szó sincs. 136


Amikor egy hullám kiemelkedik, hatására további hullámok támadnak; a közvetlen szomszédságában újabb hullám bukkan fel. Az első hullám erejénél fogva létrejön a második; a második ereje létrehozza a harmadikat, a harmadik révén pedig felemelkedik a negyedik — így támadnak a hullámok. Benned azonban azt az illúziót keltik, hogy ugyanaz a hullám közelít feléd. Ám ez nincs így. Amikor azt látod, hogy egy hullám emelkedik fel messze a szemhatáron, az ott is marad, sosem ér el hozzád. Persze megtörténhet, hogy ha egy darabka uszadék fát helyeznek pontosan a folyó közepére, a fadarab közeledik hozzád a part felé, ám ez ne tévesszen meg — a hullám maga nem tart feléd. Amikor az egyik hullám a magasba emelkedik, az uszadék fa továbbsodródik a következőre, amikor az emelkedik a magasba, ismét továbbsodródik a harmadikra. A hullámok emelkedésével és ellaposodásával az uszadék fa kijut ugyan a partra, a hullámok azonban soha. Ez tudományos tény — a közeledésük csupán látszólagos. És pontosan ugyanezt mondja Buddha is: „Ugyanaz a hullám sosem születik újjá." N e m állítja, hogy te újjá fogsz születni, egyszerűen csak annyit mond, hogy létezik újjászületés. Bizonyos értelemben azonban kijelenthetjük, hogy újra megszületsz majd, hiszen fenn fog állni egy folytonosság. Bár nem ugyanarról a hullámról van szó, mégis „A" hullám hozza létre „B" hullámot, „B" hullám hozza létre „ C " hullámot, tehát igenis létezik egyfajta folytonosság; a kontinuum erre a helyes szó. És a kontinuum szó is a modern fizika szakszókincséből származik. Buddha ezt szantátinak nevezi. Ugyanarról van itt szó, mint amikor neked gyermeked születik: bizonyos szem137


pontból a gyermek te vagy, de ez az azonosság mégsem teljes. A gyermeknek meglesz a saját személyisége, a hullámot azonban te hoztad létre. Az új hullámot az apa és az anya energiája teremti meg. Az eredeti hullám tovatűnik — az apa és az anya meghal —, az újban azonban folytatódik, s ez az új hullám a maga módján és a maga idején szintúgy további hullámokat fog létrehozni. Szantáti, azaz kontinuum. Te n e m születsz meg, csak a vágyaid születnek újjá; hiszen te nem létezel, nem is születhetsz hát meg. Ekként, ahogyan Buddha mondja, ha levetkőzöd a vágyakozást, soha többé nem fogsz újjászületni. Vagyis ha felfogod a vágy teljes hiábavalóságát, és felhagysz a vágyakozással, elveted a vágyakozást, akkor számodra a születések körforgása véget ér. Ekkor először szrótápannává válsz, vagyis belelépsz az áramlatba, kezded megérteni a dolgok mibenlétét és működését: az én nélküli életfolyamatokat. Erre gondol Buddha, mikor azt mondja, hogy valaki szrótápannává válik, vagyis belelép az áramlatba: megragadja az áramlás képzetét, miszerint az élet egy folyóhoz hasonlatos, nem egy helyben áll, hanem örökké mozgásban van, nem léteznek dolgok, csak események, az egész egyetlen dinamizmus, egy energia-jelenség. Ekkor — ahogy fokról fokra mind mélyebbre merülsz ebben az áramlatban — szakridágáminná válsz, akinek már csupán egyszer kell újjászületnie. Eljutottál a megértésig, azonban e megértés még nem teljes. Majd anágáminná leszel — aki többé nem fog újjászületni. Ekkorra az egész j e lenséget megértetted, és e megértésben felszabadultál. Amikor pedig képessé válsz rá, hogy kilépj az újjászületés körforgásából, arhattá - vagyis beteljesültté, megérkezetté leszel. Mármost én nem buddhista nyelvezetet használok, 138


úgyhogy vigyázz! Kénytelen vagyok a buddhistától eltérő nyelvezetet alkalmazni, úgyhogy élek bizonyos kifejezésekkel — azt m o n d o m például, hogy „aki megérkezett". Ugyan nincs más módja a megfogalmazásnak, de neked tisztában kell lenned azzal, hogy amikor én olyasvalakiről beszélek, aki megérkezett, akkor nincs „valaki", csupán megérkezettség... sőt nem is „megérkezettség", csak megérkezés. Buddha látomása felettébb egzisztencialista, és semmi nincs oly felszabadító, mint e látomás. Hiszen ha hiszel a lélekben, akkor elhagyhatod ugyan a világot, de továbbra is vágyakozni fogsz a paradicsom után — mivel az énedet nem hagyod hátra. A vágyakozás így egy új dimenzióba mozdul el. Levetkőzöd ugyan a sóvárgást, teljességgel mégsem szabadulsz meg tőle — egyfajta kifinomult sóvárgás igenis feltámad benned. Nézd csak meg a mohamedánok, a keresztények vagy a hinduk paradicsomát! Olyan világinak, oly profánnak tűnik. Hiszen mindaz, aminek az elvetésére e vallások buzdítanak, itt megtalálható — éspedig bőségben! „Ne igyál alkoholt!"intenek, és a mohamedán paradicsomban, a firduszban patakokban folyik az alkohol. És még csak meg sem kell venned vagy szerezned, nincs szükséged hozzá semmiféle engedélyre; egyszerűen csak fejest ugrasz bele. Fürödhetsz is benne; úszhatsz a szeszes italban. Mármost mi akar ez lenni? A mohamedán országokban a homoszexualitás olyan elterjedt, hogy még erről is gondoskodtak a paradicsomban. N e m csupán gyönyörű nők lakoznak ott, de szépséges fiúkat is biztosítanak. Ez ugyan gusztustalannak tűnik, de a közönséges emberi elme már csak így működik... Bármiről mondasz is le a földi életben, csak azért teszed, hogy aztán még többet kaphass belőle - ez a dolog logi139


kája. Gyönyörű nők várnak rád - a hinduk apszaráknak, a mohamedánok huriknak nevezik őket —, de nemcsak hurik, hanem dzsilmik, szépséges, j ó k é p ű ifjak is a rendelkezésedre állnak, hiszen néhány homoszexuális is bejuthat a mennyországba, és másként mihez kezdenének ők? Buddha kijelenti, hogy ha nem vetkőzöd le magadról az ént, ugyanazt a sületlenséget állandósítod. A paradicsomod nem lesz egyéb egy kivetített világnál - vagyis ugyanennél a világnál, csak éppen egy kicsit módosítva, kicicomázva és esztétikusabbá téve. Itt a Földön a nők megöregszenek, korosodnak. A paradicsomban, a hindu paradicsomban örökké fiatalok maradnak; tizenhat éves korukban leragadnak. Bizonyára torkig lehetnek - örökké tizenhat évesnek lenni. De hát sosem lépik túl ezt az életkort. Az igazat megvallva ez minden nő álma — hogy leragadj o n tizenhat éves korában. Itt sosem válhat valóra, de „odaát" igen... Miután betöltötték a tizenhatot, a nők igencsak vonakodva haladnak a korral: csak minden három-négy évben egyszer van születésnapjuk. De hát ez a vágyuk, hogy örökkévalóvá tegyék a szépségüket. Ezen a Földön ez lehetetlenség. Az összes tudományos mütyürrel, berendezéssel, bájitallal, plasztikai műtéttel és miegymással sem képzelhető el. Az embernek meg kell öregednie. A paradicsomban azonban - legyen bár hindu, mohamedán, keresztény vagy zsidó ez a csoda valóban bekövetkezik! Isten előkészített egy csodaszép, fallal övezett paradicsomkertet számodra, és most várakozik. Ha erényesen élsz, ha engedelmeskedsz neki, akkor óriási jutalomban részesülsz; ha nem engedelmeskedsz, akkor viszont pokolra jutsz. Tehát az én itt a vágy középpontjaként létezik, Isten pedig a vágy beteljesülésének középpontjaként. Buddha mindkettőre nemet m o n d és arra buzdít, hogy 140


szabadulj meg mindkettőtől; hiszen sem Isten, sem az én nem létezik. A valóságot lásd, ne vakítsanak el a vágyaid! Foszlasd szét az ábrándképeket, hagyj fel az álmodozással, és vedd szemügyre a valót! És ő azt állítja, hogy kizárólag a folyamatok e mulandó világa létezik - ez az örök áramlásban lévő világ, a valóság eme örvénye... melyben minden m ú lékony és változó, semmi sem állandó. Ez okból ragaszkodik Buddha ahhoz, hogy én márpedig nem létezik - mert az emberek megpróbálják lényük egy részét örökkévalóvá tenni. így okoskodtok: „A test változik, ez rendben van; a világ változik, ezzel sincs semmi baj; a kapcsolatok átalakulnak, bomlásnak indulnak, még ezt is elfogadom - de az én, az énem örökkévaló! Persze, a látható világ változik — de a láthatatlan Isten, ő változhatatlan!" Oly elkeseredetten vágytok valami örökkévalóra, hogy előbb-utóbb hinni kezdtek benne. Holott az egésznek a forrása csupán abbéli vágyatok, hogy az örökkévalónak igenis léteznie kell. Buddha azt tanítja, hogy semmi örökkévaló nem létezik. Minden mulandó; minden szüntelen áramlásban van. Értsd meg hát ezt, és a puszta megértés felszabadít! Ne feledd, amikor mások a felszabadulásról beszélnek, ők az én felszabadulására gondolnak! Amikor azonban Buddha beszél a felszabadulásról, ő az éntől való megszabadulást érti alatta. Ez pedig egy roppantul radikális álláspont. N e m arról van szó, hogy te felszabadulsz, hanem arról, hogy megszabadulsz önmagádtól! A szabadság egyetlen formája, melyet Buddha valósnak fogad el, az önmagad tói való megszabadulás. Máskülönben az elméd továbbra is űzni fogja kisded játékait. Új vágyakat fest eléd új vásznakra, és semmi sem változik. Csak a vász141


nak fognak változni. Megteheted, hogy kisétálsz a piacról és beülsz egy templomba — de ezzel semmi sem változik, hiszen az elméd ugyanazokat a vágyakat vetíti a mennybe és a paradicsomba. Vedd szemügyre ezt az elmét! Vizsgáld meg a vágyait! Figyeld meg, válj tudatossá! Újra meg újra figyelmeztetnem kell téged, hogy nem buddhista nyelven beszélek. Tehát amikor Buddha arra buzdít, hogy válj tudatossá, úgy érti, hogy légy a tudat. N e m létezik az a valaki, aki tudatossá válhatna; csak a tudatosság létezik. Persze, hogy te soha többé nem fogsz megszületni, de ha mégis ezt a gondolatot táplálod magadban, akkor megmaradsz egy kontinuumban. Ha viszont elveted az én fogalmát, a kontinuum is eltűnik; és te elillansz. És ez a nirvána. Ahogyan egy lámpát eloltva a fény kialszik, éppúgy amikor kioltod vágyakozó elmédet, minden nyomorúság, minden lélekvándorlás, minden szenvedés megszűnik, és te egy csapásra tovatűnsz. Ám ez nem azt jelenti, hogy ezután semmi sincs; másként nem volna különbség egy Buddha és egy ateista k ö zött. Holott a különbség óriási. Buddha azt mondja, hogy te kihunysz, és most először végre a valóság lép a helyedbe. Azonban Buddha soha nem ad neki semmiféle nevet, mivel lehetetlen elnevezni - ez a meghamisításával lenne egyenértékű. Ha csak a létét hangoztatod, máris hűtlen képet festesz róla. Buddha inkább néma marad, és egyetlen szót sem szól róla. Megmutatja az utat a megtapasztalásához, de nem szövöget köréje filozófiát. Van valami, amit a keresőnek kérnie kell, vagy minden megy a maga útján? 142


Minden megy a maga útján, de a keresőnek ébernek kell lennie, nehogy lekésse a vonatot. A vonat magától megérkezik, de neked éberen kell várnod. Körötted mindenhol oly sok történés zajlik; napi h u szonnégy órában, ébren és álmodban egyaránt szemfülesen figyelned kell hát az eseményekre. És minél éberebb vagy, annál nagyobb meglepetés fog érni — ugyanazok a dolgok történnek majd meg, mint korábban, azonban a jelentésük megváltozik; másmilyen jelentőségre tesznek szert. A rózsa megmarad ugyanannak a rózsának, de most sugárzóvá lesz, valami olyan energia veszi körül, melynek korábban nem voltál tudatában — egy újfajta szépség. Olybá tűnik, mintha régebben csak a rózsa külsejét láttad volna, most pedig képessé válnál megpillantani belső világát is. Régente kívülről nézted a palotát; most bebocsátást nyertél benső termeibe is. T ö b b százszor láttad már a holdat, ám amikor elcsitultán, békességben, meditatívan látod, olyan szépségnek ébredsz tudatára, melyről korábban mit sem tudtál; olyan szépségnek, mely rendesen nem hozzáférhető, melyhez ki kell fejlesztened bizonyos éleslátást. És ez az éleslátás a csendben és békességben gyarapszik. Történt egyszer egy igen jelentős esemény. Az egyik indiai költő, Rabindranáth Tagore lefordította egy kis verseskötetét, az Áldozati énekeket (Gitándzsáli), és Nobel-díjjal jutalmazták e könyvecskéért, mely Indiában már legalább tizenöt éve elérhető volt. Azonban ha egy könyv nem felel meg a nyelv nemzetközi követelményének, és nem arat nemzetközi elismerést, bajosan kaphat Nobel-díjat. Rabindranáth maga is aggódott egy kissé, mivel a kötetet személyesen fordította - márpedig verseket fordítani mindig igen kényes dolog. Prózát fordítani egyszerű; költeményeket vi143


szont roppant bonyolult, mivel a próza a piacról származik, a költészetben viszont a szerelem világa, a szépség világa, a hold és a csillagok világa tükröződik. Ez bizony kényes ügy. És minden egyes nyelvnek megvannak a maga finom árnyalatai, melyek jóformán lefordíthatatlanok. Tehát jóllehet a költő maga fordította a saját verseit, kétségei voltak a fordításával kapcsolatban. Megmutatta hát az egyik keresztény hittérítőnek, aki igen nagy hírnévnek örvendett azokban az időkben: C. F. Andrews-nak — egy igen művelt, kulturált, kifinomult személyiségnek. Andrews négy változtatást javasolt. — Minden egyéb rendben van — mondta —, de négy helyen a szöveg nyelvtanilag nem helyes. — így hát Rabindranáth egyszerűen elfogadta a tanácsát és változtatott azon a négy helyen. Barátja, Yeats, az ír poéta Londonban összehívott egy társaságot angol költőkből, hogy meghallgassák Rabindranáth fordítását. Mindenkinek nagyon tetszettek a versek; szépségük tökéletesen új volt a nyugati világ számára. Azonban Yeats, aki abban az időben Anglia legkiemelkedőbb költője volt, azt mondta: — Minden egyéb rendben van, de négy helyen úgy tűnik, mintha valaki, aki nem költő, belekontárkodott volna a szövegbe. Rabindranáth nem hitt a fülének. — Melyik az a négy hely? - kérdezte. Yeats pedig rábökött arra a négy helyre, melyeket R a bindranáth C. F. Andrews tanácsát követve megváltoztatott. — Mi a baj ezekkel a sorokkal? - kérdezte Rabindranáth. — Baj éppen nincs velük, hiszen nyelvtanilag helyesek — felelte Yeats. — Azonban költői szempontból... bárki java144


solta is őket, olyan ember volt, akinek a nyelvtan a kisujjában van ugyan, de a költészetről fogalma sincsen. Az ész és nem a szív embere ő. Megakasztja a költemény áradását, mint amikor a folyó sziklába ütközik. Rabindranáth azt felelte neki: - C. F. Andrews-t kértem meg, hogy nézze át a szöveget; ezek az ő szavai. M e g m o n d o m neked, hogy én milyen szavakat használtam eredetileg ezeken a helyeken. - És amikor behelyettesítette a saját szavait, Yeats azt mondta neki: - Ezek tökéletesen ideillenek, bár nyelvtanilag helytelenek. Azonban amikor költészetről van szó, a nyelvtan mit sem számít. Változtasd csak vissza a szöveget az eredetire, és használd a saját szavaidat! Én mindig is úgy gondoltam, hogy az elmének és a szívnek egyaránt megvannak a maga útjai; e kettő nem feltétlenül támogatja egymást. És ha úgy esik, hogy az elme nem ért egyet a szívvel, akkor mindig az elme téved. Az elme egyetértése vagy egyet nem értése mit sem számít. Csak egy számít: hogy a szíved könnyű, békés, nyugodt, harmonikus legyen, vagyis otthonosan érezze magát. Az elménk kapja a képzést, úgyhogy nagyon világosan tud megnyilvánulni. A szívről viszont senki sem vesz tudomást. Az igazat megvallva a szívet mindenki félrelöki, hiszen a piacon, az ambíciók világában, a politikában, az üzleti életben semmi hasznát nem lehet venni. Velem azonban éppen ellenkező a helyzet: az elme a mihaszna. A szív mindent sokkal jobban tud. Minden megy a maga útján, csak éppen a szívednek készen kell állnia az események befogadására. Minden eljön, de ha a szíved csukva marad... az élet titkos törvényei szerint a szíved kapuin még csak be sem kopogtatnak. 145


A létezés tud várni; akár az örökkévalóságig várakozhat. Minden rajtad áll. Minden készen áll, hogy bármely pillanatban bekövetkezzen. Csak tárd ki az összes kapud, az összes ablakod, hogy a létezés mindenfelől beáradhasson! A létezésen kívül nincsen más isten, és a puszta lényeden kívül nem létezik más paradicsom. Amikor a létezés beárad a lényedbe, akkor a paradicsom megvalósul benned — vagy te lépsz be a paradicsomba; bárhogy fejezzük is ki magunkat, a lényeg ugyanaz. De ne feledd: senki sem támaszt elvárásokat veled szemben! Valamennyi vallás évszázadok óta azt sulykolja belétek, hogy ezt kell tennetek és azt kell tennetek. Hogy meg kell gyötörnötök magatokat, le kell mondanotok a gyönyörökről, harcolnotok kell a testetekkel, meg kell tagadnotok a világot. A buddhista szent iratokban 33 ezer elv szerepel, melyeket a keresőnek követnie kell. M é g megjegyezni is szinte lehetetlen őket; a követésük egyszerűen szóba sem jöhet! Én n e m tudok egyetlen követendő elvvel szolgálni számodra, csupán egy egyszerű meglátással, miszerint ez a te életed - élvezd ki, hagyd dalra fakadni a bensődben, engedd táncra perdülni lényedben! Egyes-egyedül arra van szükséged, hogy hozzáférhetővé tedd magad, és virágeső fog záporozni rád.

146

4.

Végzet, sors és karma

létezés adományaképpen születésedkor tiszta lappal indulsz. Nincs megírva a sorsod; nem létezik olyatén végzet, melynek szükségszerűen be kell következnie, bármit teszel is. A létezés maga a szabadság. A sors maga a szolgaság. A szabadság annyit jelent, hogy rajtad áll a döntés, mi történjen veled. A sors egyfajta hamis hipotézis. A hit egészen más dolog. A hit nem azonos a sorssal, hiszen egyszerűen annyit jelent: „Bármi történjen is, része vagyok a létezésnek, márpedig a létezés nem lehet szándékoltan ellenséges velem szemben. Ha néha mégis az ellenkezőjét érzem, annak az én téveszmémnek kell lennie." Az életünk eleve elrendeltetett vagy sem? Ez nem egy személyes probléma, hanem egy filozófiai kérdés. Az életünk egyszerre elrendeltetett és mégsem az. Igennel és nemmel egyaránt válaszolhatok. És mindkét válasz igaz az élettel kapcsolatos valamennyi kérdésre. Bizonyos szempontból minden előre elrendeltetett. Ami csak fizikai, anyagi benned és az elméddel kapcsolatos, az 147


mind elrendeltetett. Azonban lényed egy része mindenkor megmarad el nem rendeknek, kiszámíthatatlannak, és ez a rész a tudatod. Ha a testeddel és az anyagi léteddel azonosulsz, akkor ugyanilyen arányban az okság határoz meg. Ekkor n e m vagy más, mint egy gép. Ha azonban nem azonosulsz anyagi léteddel, sem a testeddel, sem az elméddel — ha képes vagy megérezni magadban azt, ami elkülönült és különböző, ami felülemelkedik és túllép a test-elmén — akkor ez a transzcendens tudat nem esik az eleve elrendeltetés alá, hanem spontán és szabad. A tudat egyet jelent a szabadsággal, az anyag pedig a szolgasággal. Tehát minden azon m ú lik, hogyan határozod meg önmagad. Ha azt mondod: „Kizárólag a testemmel vagyok azonos", akkor léted minden eleme teljes egészében eleve elrendeltetett. Ha valaki azt állítja, hogy az ember kizárólag a testéből áll, ezzel azt is leszögezi, hogy az ember sorsa eleve elrendeltetett. Persze akik nem hisznek olyan dolgokban, mint a tudat, azok az eleve elrendeltetésben sem hisznek. R e n d szerint a vallásos és a tudat létét elfogadó emberek azok, akik hisznek az eleve elrendeltetésben. Az általam elmondottak igen ellentmondásosnak tűnhetnek, mégis ez a helyzet. Aki megismerte a tudatot, az megismerte a szabadságot. Tehát csakis egy spirituális személy jelentheti ki, hogy egyáltalán nem létezik eleve elrendelés. E felismerés csak akkor köszönt be, amikor maradéktalanul felszámolod a testtel való azonosulásodat. Ha úgy érzed, hogy kizárólag anyagi létezéssel bírsz, akkor a szabadság n e m lehetséges számodra. Az anyag rabságában nem lehetsz szabad. Az anyag egyet j e lent azzal, ami nem lehet szabad, aminek az okság béklyójában kell vergődnie. 148

• Végzet, sors és karma •

Mihelyt azonban valaki eljut a tudatosságig, a megvilágosodásig, egyszer s mindenkorra kilép az okság birodalmából. Teljességgel kiszámíthatatlanná válik, semmi biztosat nem mondhatsz róla. Elkezd átélni minden egyes pillanatot; létezése atomi szintűvé válik. A te léted egy folyamszerű láncolat, melyben minden egyes lépést meghatároz a múlt. A j ö v ő d nem igazi jövő, csupán a múltad mellékterméke. Jövődet egyes-egyedül a múlt határozza meg, formálja, alakítja és kondicionálja. Ezért megjósolható a jövőd. B. F. Skinner szerint az ember éppoly kiszámítható, mint bármi más, az egyetlen nehézség abban rejlik, hogy mindeddig nem agyaltuk ki annak eszközét, hogy egész múltját maradéktalanul megismerjük. Abban a pillanatban, amikor teljes egészében megismerjük a múltját, képesek vagyunk mindent kiszámítani vele kapcsolatban. Azon személyekre alapozva, akikkel dolgozott, Skinnernek tökéletesen igaza van, hiszen ők valóban mindnyájan a végletekig kiszámíthatóak voltak. Skinner több száz emberrel végzett kísérleteket, és arra a megállapításra jutott, hogy mindnyájan gépies lények, hogy semmi sem rejlik a bensőjükben, amit szabadságnak lehetne nevezni. Azonban Skinner kutatásai behatároltak; soha egyetlen Buddha sem jelent meg a laboratóriumában, hogy kísérletezzenek rajta. Márpedig ha csupán egyetlen ember is szabad, ha egyetlen ember is felülemelkedik a gépiességen és kiszámíthatóságon, akkor Skinner egész elmélete darabokra hullik. Ha az emberiség egész történelmében akár egyetlen olyan ember született, aki szabad és kiszámíthatatlan, akkor minden egyes emberi lényben ott szunnyad a szabadság és kiszámíthatatlanság lehetősége. 149


A szabadság lehetősége egészében véve azon múlik, hogy a testedre vagy a tudatodra helyezed a hangsúlyt. Ha életed folyása teljes egészében külsődleges, akkor minden eleve elrendeltetett. Vagy rejlik valami a bensődben is? Ne adj semmi olyan választ, amit jó előre a szádba rágtak! Ne m o n d d azt, hogy „a lelkemmel vagyok azonos"! Ha úgy érzed, hogy semmi sem rejlik a bensődben, akkor őszintén valld be magadnak! Ez az őszinteség lesz az első lépésed a tudat benső szabadsága felé. Ha mélyen lehatolsz önmagadba, úgy fogod érezni, hogy odabenn minden csupán a külvilág része. A tested kívülről származik, a gondolataid kívülről érkeztek, de még az „énedet" is másoktól kaptad. Ezért rettegsz úgy mások véleményétől - mert teljes mértékben ők tartják ellenőrzésük alatt az énedet. Bármely pillanatban megváltoztathatják a rólad alkotott véleményüket. Az énedet, a testedet, a gondolataidat egyaránt másoktól kaptad, tehát mi rejlik odabent? A külvilág egymásra rakodó rétegeiből állsz. És ha ezzel az úgynevezett személyiségeddel azonosulsz, mely teljes egészében másoktól származik, akkor számodra minden eleve elrendeltetett. Tudatosítsd magadban mindazt, ami a külvilágból érkezik, és igyekezz többé nem azonosulni vele! Ekkor el fog jönni a pillanat, amikor a külvilág teljességgel tovatűnik, s te egyfajta légüres térbe kerülsz. E légüres tér az átjáró a külső és a belső világ között, ez a kapu. Mi azonban annyira félünk a légüres tértől, úgy rettegünk a kiüresedéstől, hogy foggal-körömmel kapaszkodunk a külvilágból felhalmozott elemekhez. Az embernek elég bátornak kell lennie ahhoz, hogy megszüntesse azonosulását ezekkel az elemekkel és megmaradjon e légüres térben. Ha nincs elég mer150


szed, akkor ismét ki fogsz lépni a külvilágba, megkapaszkodsz valamiben és eltelsz vele. Holott a légüres térben való lebegés e pillanata a meditáció. Ha van elég merszed, ha képes vagy megmaradni e pillanatban, akkor hamarosan lényed egésze automatikusan befelé fordul. Amikor a külvilág egyetlen eleme sincs jelen, hogy belé kapaszkodj, akkor lényed befelé fordul. Akkor életedben először rájössz, hogy lényed meghaladja mindazt, aminek korábban gondoltad magad. Immár n e m válsz valamivé; egyszerűen csak létezel. S e létező szabad, semmi sem határozhatja meg. Maga a korlátlan szabadság. Az okság láncai lehullottak róla. A tetteid múltbéli cselekedeteidhez kapcsolódnak. „A" olyan helyzetet teremtett, melyben „B" lehetővé vált; „B" pedig olyan élethelyzetet idéz elő, melyben „ C " kivirulhat. Tetteid múltbéli tettekhez kötődnek, és ez a kezdetek nélküli kezdetekig nyúlik vissza, s így megy egészen a vég nélküli végig. És nem csupán a saját tetteid határoznak meg, de az apád és anyád cselekedetei és a sajátjaid között is fennáll egyfajta folytonosság. A társadalmatok, a történelmetek, minden korábban történt esemény valamiképpen kötődik a jelenbeli cselekedetedhez. Az egész történelem benned virágzott ki. Minden, ami valaha történt, összeköttetésben áll a cselekedeteddel, tehát e cselekedet nyilvánvalóan elrendelt. Persze egészen parányi része az egész képnek; a történelem oly eleven és élő erő, s egyéni cselekedeted ennek oly aprócska része. Marx azt állította, hogy nem a tudat határozza meg a társadalom körülményeit, hanem a társadalom és annak körülményei határozzák meg a tudatot. N e m a nagy emberek hozzák létre a nagy társadalmakat, hanem a nagy társadal151


mak termelik ki a nagy embereket. És bizonyos szempontból igaza is van, hiszen a cselekedeteidnek n e m te vagy a kútfője — tetteidet a történelem egésze rendelte el; te csak végrehajtod őket. Az evolúció folyamatának egésze hozzájárult biológiai sejtjeid létrehozásához. Azután e sejtek egy másik ember részeivé válhatnak. Te alkalmasint azt gondolod, hogy te vagy a gyermeked atyja, holott csupán egy lépcsőfokot j e lentettél, melyen a biológiai evolúció egésze cselekedett és téged is cselekvésre kényszerített. A nemzés aktusa azért olyan kényszerítő erejű, mert ez áll a hátterében; az evolúciós folyamat egésze, mely általad nyilvánul meg. Ez az egyik út, melyen a cselekedetek más, múltbéli cselekedetekhez kapcsolódva mennek végbe. Amikor azonban valaki megvilágosodottá válik, egy új jelenség kezd megnyilvánulni. A tettek többé n e m kapcsolódnak múltbéli cselekedetekhez. Immár minden egyes tett csupán a cselekvő tudatához kötődik. N e m a múltból, hanem a cselekvő tudatából fakad. Ezért nem lehet kiszámítani a megvilágosodott személyt. Skinner azt állítja, hogy a múltad ismeretében képesek vagyunk meghatározni, mit fogsz tenni. Szerinte nem igaz a régi mondás, miszerint „elvezethetsz egy lovat a vízhez, de nem kényszerítheted rá, hogy igyon". Szerinte igenis rákényszerítheted a lovat az ivásra. Képes vagy olyan légkört teremteni, melyben a lónak muszáj lesz innia. S ahogyan a lovat, úgy téged is bármire rá lehet kényszeríteni, hiszen a tetteidet az élethelyzetek, a körülmények idézik elő. Ám jóllehet egy buddhát is elvezethetsz a folyóhoz, őt már nem kényszerítheted ivásra. Minél nagyobb nyomást gyakorolsz rá, annál képtelenebbé válik a dolog. N e m létezik akkora 152


hőség, ami ivásra bírná őt; tűzzön rá bár ezernyi nap, mindhiába. Egy buddha cselekedetei máshonnan fakadnak. Semmi közük mások cselekedeteihez; csupán a tudathoz kapcsolódnak. Ezért hangsúlyozom én annak fontosságát, hogy tudatosan cselekedj! így minden pillanatban cselekszel, s tetteid n e m pusztán más tettek folyományai. Ekkor szabad vagy; cselekedni kezdesz, és senki sem képes előre megmondani, hogy mitévő leszel. A szokások gépiesek, ismétlik önmagukat. Minél többet ismételsz valamit, annál hatékonyabbá válsz. A hatékonyság azt jelenti, hogy immár nincs szükség tudatosságra. Ha valaki hatékony gépíró, ez azt jelenti, hogy nem kell erőfeszítést tennie; ujjai öntudatlanul is megtalálják a billentyűket. Még ha valami másra gondol is közben, nyugodtan tovább gépelhet. A test gépel; magára a személyre nincs szükség. A hatékonyság a cselekvés olyan bizonyosságát jelenti, melynél erőfeszítés nem is képzelhető el. A szabadság ellenben mindenkor lehetővé teszi az erőfeszítést. Egy gép képtelen tévedni. A tévedés feltételezi a tudatosságot. Tehát a tetteid láncszerűen összekapcsolódnak korábbi cselekedeteiddel; eleve elrendeltettek. A gyermekkorod meghatározza az ifjúságodat; az ifjúságod meghatározza az öregkorodat; a születésed meghatározza a halálodat; minden elrendeltetett. Ahogyan Buddha szokta volt mondani: „Add meg az okot, s az okozat nem marad el!" Ez az okság világa, melyben minden elrendeltetett. Ha viszont teljes tudatossággal cselekszel, akkor egészen más helyzet áll elő. Ekkor minden pillanatról pillanatra történik. A tudat egyfajta áramlás; sosincs nyugalmi állapotban , A tudat maga az élet, tehát folyamatosan változik. Eleven 153


létező, mely egyfolytában terjeszkedik, mindig megújul, felfrissül, megifjodik. Tudatos cselekedeteid tehát mindenkor spontának lesznek. Erről eszembejut egy zen történet: Egy zen mester feltett tanítványának egy bizonyos kérdést. A tanítvány pontosan úgy válaszolta meg a kérdést, ahogyan kellett. Másnap a mester feltette hajszálra ugyanazt a kérdést. — De hát ezt már tegnap megválaszoltam! — m o n d ta a tanítvány. — Én pedig most újra felteszem neked! - felelte a mester. A tanítvány ugyanazt a választ adta, mire a mester megrótta: — Rosszul tudod! — De hát tegnap ugyanezt feleltem, és a mester megbiccentette a fejét. Úgy értelmeztem hát, hogy helyesen válaszoltam. Miért változtatta meg mára a véleményét? - méltatlankodott a tanítvány Mire a mester így felelt: - A m i megismételhető, az sosem belőled fakad. Ezt a választ az emlékezetedből adtad, nem a tudatodból. Ha valódi tudásból merítettél volna, ma más választ adtál volna, hisz oly sok minden megváltozott. Én sem vagyok ugyanaz az ember, aki tegnap feltette neked ezt a kérdést, s az egész élethelyzet különböző; te magad is más vagy — a válasz azonban ugyanaz maradt. Csak azért kellett újra feltennem a kérdést, hogy lássam, megismétled-e a választ. Semmit sem lehet megismételni! 154


Minél elevenebb vagy, annál kevesebbet ismételsz. Csak a halottak lehetnek következetesek. Az élet maga a következetlenség. Az élet a szabadság, márpedig a szabadság nem lehet következetes. Mivel is lenne az? Következetes csak a múlttal lehetsz. A megvilágosodott ember csak a tudatában következetes, sosem a múltjával. Teljes valójával jelen van a cselekvésben. Mindenét beleadja, semmi sem marad ki. A következő pillanatban a cselekvés véget ér, s tudata újra friss. Ahányszor valamiféle helyzet előáll, a tudata is jelen lesz benne, de minden egyes cselekedetet korlátlan szabadsággal hajt végre, mintha csak első ízben került volna ebbe a konkrét helyzetbe. Ezért feleltem a kérdésedre egyszerre igennel és n e m mel. Minden tőled függ; attól, hogy a tudatoddal azonosulsz, vagy a múltad felhalmozott elemeivel, a testi léteddel. A vallásosság szabaddá tesz, mivel a vallásosság tudatossá tesz. Minél több ismeretet szerez a tudomány az anyagról, annál mélyebb szolgaságba süllyed a világ. Az anyag egész jelenségkörét az okság irányítja: amennyiben tudod, hogy ha adva van ez, akkor az fog bekövetkezni, akkor valóban minden elrendeltetett. Az eljövendő évtizedekben végig fogjuk nézni, ahogyan az emberiség pályáját rengeteg szempontból előre meghatározzák. A lehető legnagyobb csapás nem az atomháború lenne, hiszen az csak pusztítani képes, a legnagyobb csapást a pszichológia tudománya jelenti majd. A tudósok meg fogják tanulni, hogyan vonhatnak teljes mértékben ellenőrzésük alá egy emberi lényt. Mivel nem vagyunk tudatosak, külső erők eleve elrendelhetik, miképpen viselkedjünk. 155


Jelen állapotunkban életünk valamennyi eleme el van rendelve. Az egyik ember hindu, a másik mohamedán — ez bizony eleve elrendeltetés, nem szabadság. A szülők döntöttek, a társadalom hozza meg a döntést. Az egyik ember orvos, a másik mérnök; az illető viselkedése elrendelt. Máris folyamatos ellenőrzés alatt állunk, holott a módszereink még elég primitívek. Az újabb technikák oly mértékig képesek lesznek elrendelni a viselkedésünket, hogy senkiben még csak fel sem fog merülni a lélek létének lehetősége. Ha minden reakciód eleve elrendeltetett, akkor ugyan mi a lélek jelentősége? A reakcióidat a tested vegykonyhája révén lehet előre elrendelni. Ha alkoholt adnak neked, másként viselkedsz. A tested vegyi állapota megváltozik, tehát te is más magatartást tanúsítasz. Valaha a végső tantra-technika az volt, hogy az illető bódító szereket vett magához, és továbbra is megőrizte tudatosságát. Ha valaki akkor is tudatos maradt, amikor a körülmények azt indokolták volna, hogy öntudatlanságba zuhanjon, csak akkor állította a tantra az illetőről, hogy megvilágosodott - másként nem. Ha a tested vegykonyhájában zajló változások képesek megváltoztatni a tudatodat, akkor miben áll a tudat jelentősége? Ha egy injekciótól öntudatlanságba zuhansz, akkor mi az egész értelme? Akkor az injekcióban lévő hatóanyag erősebb, mint a saját tudatod. A tantra azt állítja, hogy igenis lehetséges felülemelkedni minden bódító szeren és továbbra is megőrizni a tudatosságodat. Az inger elér, a reakció azonban nem következik be. A szex is kémiai jelenség; egy bizonyos h o r m o n meghatározott mennyisége szexuális vágyat kelt. Te magad válsz a vággyá. Bánhatod ugyan a dolgot, amikor a tested kémiai 156


egyensúlya visszaállt, azonban a megbánás értelmetlen. Amikor a h o r m o n o k ismét jelentkeznek, ugyanúgy fogsz cselekedni. Tehát a tantra a szexszel is kísérletezett. Ha képes vagy rá, hogy egy szemernyi szexuális vágyat se érezz egy szexualitástól teljesen áthatott helyzetben, akkor megszabadultál. Messze magad mögött hagytad a tested vegytani hatásait. A tested létezik ugyan, de te túlléptél rajta. Hasonlóképpen a harag is puszta vegytan. A biokémikusok hamarosan képesek lesznek rá, hogy ellenállóvá tegyenek a haraggal és a szexualitással szemben, azonban ettől még nem válsz Buddhává. Buddha nem volt képtelen a haragra. Tudott haragudni, csak éppen a harag érzetének hatását száműzte. Ha ellenőrzés alá veszik a tested vegyi folyamatait, képtelen leszel haragudni. Megszűnik az a kémiai állapot, mely képessé tesz a harag érzésére, tehát a harag hatása is eltűnik. Vagy ha megszüntetik a tested nemihormon-termelését, akkor a szexualitásod is eltűnik. Azonban a valódi kérdés nem az, hogy képes vagy-e haragudni vagy sem, hogy képes vagy-e a nemiségre vagy sem. A valódi kérdés az, hogyan őrizd meg józanságod egy olyan helyzetben, mely bódultsággal jár, hogyan maradj tudatos egy olyan szituációban, mely kizárólag öntudatlan állapotban áll elő. Valahányszor ilyen szituációba kerülsz, meditálj rajta! R e m e k alkalom ez számodra. Ha féltékenynek érzed magad, meditálj rajta! Ez a megfelelő pillanat. A tested vegykonyhája működésbe lépett és megfoszt az öntudatodtól; olyan viselkedésre késztet, mintha megtébolyodtál volna. Most légy öntudatos! Engedd felszínre törni a féltékenységet, ne fojtsd el, de légy tudatos; szemléld figyelmesen az érzést! 157

• Végzetszabadság és a létek -

Ha harag fog el, ha szexuális vágy támad benned, légy a szemlélője! Hagyd megtörténni mindazt, ami történik a bensődben, és kezdj el meditálni az egész helyzeten! Ahogyan a tudatosságod elmélyül, fokról fokra mind csekélyebb lesz a lehetősége annak, hogy a viselkedésedet előre elrendeljék. Szabaddá válsz. A móksa, vagyis szabadság nem egyebet jelent, mint egy tudatot, amely olyannyira szabad, hogy immár semmi sem határozhatja meg. A spirituális fejlődés mértéke eleve elrendeltetett? Vagy az ember élete kihívások és lehetőségek sorozata, melyek kimeneteléről mit sem lehet tudni? A lényeg eleve elrendelt, a személyiség puszta véletlen. Valódi kiléted eleve elrendelt, felszíni tulajdonságaid puszta véletlenek. Véletlen az, hogy hindu vagy keresztény vagy, ahogyan az is, hogy férfinak vagy nőnek születtél. Véletlen, hogy német vagy indiai vagy, ahogyan az is, hogy fekete vagy fehér a bőröd színe. Azonban a lényed, a puszta lényed elrendeltetett. Próbálj rálelni arra, ami elrendeltetett, és ne törődj túl sokat azzal, ami lényegtelen és véletlenszerű! Az orrod egy kicsit túl hosszú vagy túl rövid. Ne zavartasd magad túlzottan emiatt; ez pusztán a véletlen műve. Vagy a bőrödben több a pigment, és ezért fekete vagy. Netán hiányzik a bőrödből a pigment - az egész fabatkát sem ér. Ne aggódj miatta túlzottan! Ez egyszerűen szóra sem érdemes. Próbálj meg rálelni arra, ami teljességgel elrendeltetett! Ez pedig nem egyéb, mint a természeted, a lényeged. Azonban te elveszel a véletlenekben. Túl nagy figyelmet 158


szentelsz nekik; túlságosan aggódsz miattuk. Minden idődet és energiádat rájuk pazarlód. Olyannyira elmerülsz a lényegtelen dolgokban, hogy a lényegesről megfeledkezel. Ilyen állapotban leledzik az az ember, aki alszik: mindig a lényegtelenre összpontosít. A pénzen, a hatalmon, a házán, a kocsiján, ezen és amazon jár az esze - de sosem veszi szemügyre lénye legbensőbb magvát, vagyis önmagát. E legbensőbb mag teljességgel elrendelt. Odakinn semmi sem elrendelt, idebenn minden az. Szentelj több figyelmet ennek! Hiszen pontosan ez a szannjász veleje: hogy a lényegtelentől a lényeges felé fordulsz. N e m azt m o n d o m , hogy ne egyél és ne a házadban lakj — szó sincs róla. N e m erre gondolok. Élj csak a házadban, de ne törődj túl sokat vele! Az embernek ennie kell, ha élni akar. Egyél hát — de ne tedd az evést a kizárólagos foglalatosságoddá! Vannak emberek, akiknek szüntelenül az evésen jár az eszük. A pénzre szükség van, de ne tedd a pénzt az isteneddé! Ha birtokában vagy, használd! Ha viszont nincs pénzed, akkor a hiányát is fordítsd a hasznodra, hiszen ennek is megvannak a maga szépségei! Ha sok pénzed van, vásárolhatsz magadnak egy palotát. Tedd hát meg! Ha nincs pénzed, élj csavargóként és lakj a szabad ég alatt! Ennek éppúgy megvan a maga szépsége. Ha van pénzed, használd, de ne hagyd, hogy a pénzed használjon téged! Ha pedig nincs, élvezd a szegénységet! Ahogyan a gazdagság gazdagíthatja az életedet, éppúgy a szegénység is gazdagíthat. Rengeteg minden van a világon, amit csak a szegény ember élvezhet - a gazdag soha. És persze sok olyasmi is van, amit csak a gazdagok élvezhetnek — a szegények soha. Tehát bármilyen alkalmad adódik... Ha gazdag vagy, élvezd ki a gazdagok kellemetes159


ségeit! Ha pedig bármikor rád köszönt a szegénység, élvezd ki a szegénység nyújtotta lehetőségeket! De mit tesztek ti? Pont az ellenkezőjét. Ha gazdagok vagytok, olyan dolgok után sóvárogtok, melyekben csak a szegényeknek lehet részük. Ha pedig szegények vagytok, olyan dolgokra áhítoztok, melyeket csak a gazdagok élvezhetnek. Egyszerűen ostobák vagytok, én ebben semmi értelmet nem látok. Egyszer egy barátomnál időztem. Az illető egyetemi rektor volt, idős és iszákos ember — majdnem mindig részeg —, de emellett igen jó ember is, ahogyan az iszákosok mind. Nagyon nyájas, udvarias és szeretetteljes férfiú volt. Éjszaka igencsak felöntött a garatra, miközben együtt üldögéltünk. Egyszerre félelem tört rá. Olyannyira erőt vett rajta az üldözési mánia, hogy azt mondta nekem: — Kérlek, azonnal írj egy levelet a rendőrkapitányságra — üzend meg nekik, hogy küldjenek ki két élelmes rendőrt! Én megírtam a levelet, de elkövettem egy hibát. Azt írtam a rendőrfőnöknek, hogy „Kérem, küldjön ki két értelmes rendőrt!" Az öreg szeszkazán ránézett a levélre, elnevette magát és azt mondta: — Ki hallott valaha értelmes rendőrökről? írd át az „értelmest" „élelmesre"! Szinte lehetetlen értelmes rendőrt találni, éspedig azért, mert szinte lehetetlen egyáltalában értelmes embert találni. Teljes mértékben híján vagyunk az intelligenciának. Ha van pénzed, élvezd ki! Ha vagyonos vagy, élj király módjára! Én azonban látok embereket, akik gazdagok és mégis koldusként élnek. Kuporgatják a pénzüket a jövőre, azután amikor elveszítik, akkor kezdenek gondolkodni: 160


„Miért szalasztottuk el az alkalmat? Ki kellett volna élveznünk a pénzünket." A szegényeknek, a szegény embereknek folyton az jár a fejükben, milyen jó lehet palotában élni, holott élvezhetnék a fa árnyékát, mely alatt ülnek. A madárdal, a napsütés, a friss levegő — a világ jobban megnyílik a szegény ember előtt. A szegény élvezheti az üdítő alvást, míg a gazdag szemére ugyancsak nehezen j ö n álom. Alkalmasint szebb a hálószobája, kényelmesebb a matraca, mégsem tudja éjjelente lehunyni a szemét. És ekkor eszébe jutnak a koldusok, irigykedni és féltékenykedni kezd, amiért ezek a nincstelen emberek olyan nyugodtan alszanak, hortyognak, ő pedig képtelen lehunyni a szemét. H a j ó i tudsz aludni, használd ki! Ha gyönyörű matracaid vannak, élvezd ki őket - és szenvedd el az álmatlanságot! A lényeg, hogy értelmesen viselkedj! Mi az oka annak, hogy őszinte, nyájas és jószívű emberek szenvednek és kénytelenek elviselni a mellőzést? Mi az oka annak, hogy az agyafúrt, kapzsi és gonosz emberek gyarapodnak és elnyerik mindenki tiszteletét? A múltbéli életük karmája, a sorsuk következménye ez? Szükségtelen hinni a sorsban. Szükségtelen hinni abban, hogy az emberek a múltban elkövetett gonosztetteik, a karmájuk miatt szenvednek. A valóság az, hogy a jó emberek, a kedves és erényes emberek okvetlenül szenvedni fognak. N e m kaphatsz meg mindent az életben. H a j ó vagy, ha erényes és kedves vagy, teljék örömed benne! Miért kellene féltékenynek lenned amiatt, hogy az agyafúrt emberekből miniszterelnökök lesznek, hogy a gono161


szok meggazdagszanak? A gonoszok szükségképpen győznek a jókkal folytatott versenyben, ha ez a verseny a p é n zért folyik, ha a hatalomért, a tekintélyért, a tiszteletért folyik. Ha azonban a verseny tétje a benső csend, a békesség, a nyugalom, a higgadtság, az elcsitulás, a meditáció, az isteni természet, akkor a gonoszoknak semmi esélyük nincs a győzelemre. Én ebben egyáltalán semmi problémát n e m látok. Ha valaki másnak tetted volna fel ezt a kérdést, az illető a múltbéli életeket hozta volna fel magyarázatul, hiszen a logika követői, a teológusok szemében nem létezik más út. Ők mindig is azt hajtogatták, hogy a jó embereknek nem szabadna szenvedniük, hogy a szenvedésnek a gonoszok osztályrészéül kellene jutnia. Az életben azonban azt látod, hogy pont fordítva történik: a j ó k szenvednek, a gonoszok pedig fölöttük állva dúslakodnak. Ekkor a teológusnak persze ki kell agyalnia a múltbéli élet, a hit, a prárabdha, a karma meséjét — mindezek álságos és koholt dolgok. A valóság nagyon egyszerű: a jóságnak semmi köze nincs a pénzkereséshez. A jóság jutalma valami értékesebb: a lélek békéje. Az erényes embernek nem kell aggódnia a világi dolgok miatt. Talán nincsen palotája, mégis elragadtatottabb boldogságban fog élni kunyhójában, mint egy király a palotájában. Az erényes ember nem lesz képes palotára szert tenni, de igenis szert fog tenni a mennyei boldogságra. Az agyafúrt ember kieszközli magának a palotát, de közben az utolsó cseppig elveszíti lelki békéjét, elveszíti minden kapcsolatát önmagával. Számomra tehát igen egyszerű a választás. Ha a benső világra és a lelki gazdagságra vágysz, légy jó, légy erényes, 162


légy kedves, és ne irigykedj azokra a szegény párákra, akik egyszerűen csak agyafúrtak és sok pénzt keresnek, akik mindenféle bűntetteket követnek el a magas pozíciókat és az emberek tiszteletét hajszolva. Hogy te mindkettőre vágysz? Egyszerre szeretnél meggazdagodni és meditálni? Túl sokat kérsz. Valamit hagyni kell az agyafúrtaknak is! H i szen oly sokat erőlködnek és olyan mélységesen szenvednek a szívük mélyén. Te talán küszködsz a külvilágban, nekik viszont a benső világukat hatja át a szenvedés — és ez kegyetlenebb gyötrelem, mint amit te ismersz. Én tehát nem látom szükségét, hogy az életet koholmányokkal magyarázzuk. Az élet egyszerű matematika. Azt kapod, amit megérdemelsz. Csak ne kérj olyasmit, ami nem illik a kvalitásaidhoz, és akkor nem lesz semmi gond. Akkor nem fogod olyannak látni a helyzetet, amilyennek jelenleg — hogy az erényesek szenvednek. Szó sincs róla, egyetlen erényes ember sem szenved. Az erényesek egytől egyig mennyei boldogságban élveznek ki minden pillanatot. És ha mégis szenvednek, akkor nem erényesek: egyszerűen csak gyávák. Alapjában véve az agyafúrtak közé tartoznak, csak nincs meg bennük a kellő kurázsi. Ugyanarra vágynak, mint agyafúrt társaik, de nincs elég merszük a megszerzéséhez, és persze nem is elég ügyesek hozzá. Agyafúrtnak lenni művészet. Az agyafúrt emberek kapják csak meg, amit meg tudnak szerezni. A gonoszok is kapják meg a jussukat. A j ó k azonban ne legyenek irigyek, hiszen ők bírják legbensőbb lényük valódi kincseit. Nekik együtt érzőknek kell lenniük. Amikor látják azokat a szegény, agyafúrt politikusokat, a dúsgazdagokat, fel kell ismerniük benső szegénységüket, fel kell ismerniük, hogy ezek az emberek benső sötétség163


ben, lelki pokolban élnek, és versengés helyett együtt kell érezniük velük! Érvelhetünk úgy, hogy a karma és természetes erői, az ok és okozat működésébe nem szabad beavatkoznunk? Vagy az is a létezés módja, hogy a beavatkozás lehetőségét is elérhetővé tesszük a fejlődő világ, a fejlődő lélek számára? Bárhogy érvelhetünk, csakhogy az érvek sehová sem vezetnek. Felsorakoztathatod az érveidet, de hogyan fognak ezek segíteni rajtad? Kijelentheted, hogy a karma t e r m é szetes folyamatába n e m szabad beavatkozni — hát ne avatkozz be! De akkor elégedettnek kell lenned a nyomorúságoddal - te pedig nem vagy az! Be akarsz avatkozni. Ha képes vagy a természetes folyamatra hagyatkozni, az egyszerűen csodálatos — de akkor egy szóval se panaszkodj! Ne kérdezd, hogy „miért van ez így?" Hiszen mindennek az oka épp a karma természetes folyamata. Szenvedsz? Ez csupán a karma természetes folyamatának következménye, s nem is lehetne másként, hát ne avatkozz közbe! Ez a sors, a kiszmet tana — a sorsba vetett hit doktrínája. Ez esetben a kisujjadat sem kell mozdítanod: ami történik, az történik, és te szó nélkül elfogadod. Ekkor egyszerűen aláveted magad az eseményeknek, és semmit sem teszel, ám ehhez feltétlen elfogadásra van szükség. Valóban nincs szükség a beavatkozásra, de vajon képes vagy eljutni abba az állapotba, melyben lemondasz a beavatkozásról? Hiszen szakadatlanul beavatkozol mindenbe. Semmit sem vagy képes a természetre bízni. Ha mégis képes vagy rá, akkor semmi egyebet n e m kell tenned, és minden megy a maga útján. 164


Ha azonban n e m vagy képes rá, akkor avatkozz be! És ezt módodban is áll megtenni, csak ismerned kell a folyamatot. A meditáció valójában nem beavatkozás a karma folyamatába, inkább nekirugaszkodás, hogy kiugorj belőle. Éppen hogy nem avatkozol be a meditációval, hanem kitörsz a gonosz kerékből, az ördögi körből. A kerék forog tovább, és a folyamat magától is véget ér majd. N e m vethetsz véget neki, de kikerülhetsz belőle, és mihelyt ez megtörtént, az egész illúzióvá válik. Példának okáért Ramana Maharishi rákban halt meg. A tanítványai rábeszélték, hogy járjon kezelésre. Ő azt felelte: — Rendben van. Ha nektek úgy tetszik, és ha ez boldoggá tesz benneteket, akkor kezeljetek. De ami engem illet, nekem semmi bajom a betegséggel. Az orvosok meg voltak lepve, mert a mester teste borzalmasan szenvedett, a szemében azonban ebből mi sem látszott. A testét marcangolta a kín, ő maga azonban nem szenvedett. A test része a karmának, része az okság gépies körforgásának, a tudat azonban képes túllépni ezen, képes felülemelkedni rajta. A mester csupán szemlélte a folyamatot. Látta, hogy a teste szenved, hogy közeleg a halála, de mindezt csak szemlélőként figyelte. N e m avatkozott be a folyamatba, egyáltalán semmivel. Csupán figyelte az eseményeket, de kívül állt az ördögi körön, nem azonosult vele, nem volt a része. A meditáció nem beavatkozás. Igazság szerint épp a meditáció akadályozza meg, hogy minden percben beavatkozz. A meditáció révén képes vagy felülemelkedni; megfigyelővé válsz a magaslaton. Mélyen odalent a völgyben 165


a dolgok mennek a maguk útján, azonban nem tartoznak rád. Te csupán szemlélő vagy. Olybá tűnik, mintha mindez valaki mással vagy éppen egy álomban, netán egy filmben történne meg. N e m avatkozol közbe. Egyszerűen nem vagy a dráma szereplője — kiléptél belőle. Immár nem vagy színész: nézővé váltál. Ez az egyetlen változás. És amikor puszta szemtanúvá válsz, a test rögvest be fogja teljesíteni, amit be kell teljesítenie. Ha súlyos karmád szenvedésre ítélt, ám most szemlélővé válván többé már nem fogsz újjászületni, akkor a testednek ebben az életben kell elszenvednie mindazt a kínt, ami sok-sok életre oszlott volna el. Tehát gyakran megesik, hogy a megvilágosodott embernek sok testi nyavalyát kell elszenvednie, hiszen számára nincs több jövőbeli újjászületés, nincs j ö v e n d ő élet. Ez lesz az utolsó teste, tehát egész karmáját és a teljes folyamatot most kell beteljesítenie, lezárnia. Vagyis az a helyzet áll elő, hogy ha keleti szemmel tekintünk Jézus életére, akkor a keresztre feszítés egészen más jelenségként fest. A nyugati elme számára nem léteznek egymást követő életek, nincs újjászületés, reinkarnáció, tehát ők nincsenek igazán birtokában a keresztre feszítés mélyelemzésének. Van egy mítoszuk, miszerint Jézus érettünk szenvedett, s szenvedése megváltást hozott számunkra. Azonban ez képtelenség, ráadásul a tényekkel sem vág egybe, hiszen ha Jézus szenvedése elhozta számunkra a megváltást, akkor miért kínlódik továbbra is az emberiség? Márpedig manapság több a szenvedés, mint korábban valaha volt. Jézus keresztre feszítése után az emberiség nem lépett be Isten országába. Ha ő érettünk szenvedett, ha a keresztre feszítése a mi bűneink és vétkeink feloldozásául szolgált vol166


na, akkor Jézus kudarcot vallott, hiszen a bűneink és vétkeink egyre gyarapodnak, s a szenvedés folytatódik. Akkor az ő kínja hiábavaló volt, és a keresztre feszítéssel nem ért célt. A kereszténység egyszerűen egy mítoszt követ. Az e m beri élet keleti elemzése azonban más hozzáállásból indul ki. Eszerint Jézus keresztre feszítése a saját karmája által felhalmozott összes szenvedésének megnyilvánulásául szolgált. És Jézusnak ez volt az utolsó élete, ő többé nem lép be a testbe, tehát az összes szenvedésnek egyetlen pontban kellett összpontosulnia, kikristályosodnia. Ez az egyetlen pont a keresztre feszítés lett. Jézus senki másért nem szenvedett — hiszen ez nem is lett volna lehetséges. Saját magáért, a maga karmája miatt szenvedett. Senki sem szabadíthat fel; a saját karmád ver béklyóba téged, hogyan oldozhatott volna hát fel Jézus? Önmagát rabszolgává és szabad emberré egyaránt tehette, feloldozhatta béklyójából. A keresztre feszítés révén saját karmájának számadása lezárult. Elvégezte dolgát, a lánc a végéhez ért. Az okság köre bezárult. Ez a test többé nem született újjá; nem lépett be újabb méhbe. Ha nem lett volna megvilágosodott ember, akkor ez a temérdek szenvedés számos életre oszlott volna el. De így egyetlen pontban, egyetlen életben koncentrálódott. N e m tudsz beavatkozni, és ha mégis megteszed, csak még nagyobb nyomorúságot okozol magadnak. Ne beavatkozni próbálj a karmádba, inkább emelkedj felül rajta, légy a szemlélője! Fogd fel álomként, nem valós folyamatként; csak szemléld közönyösen! Ne vállalj részt benne! Ha a tested szenved — figyeld meg e szenvedést! Ha a tested elégedett - szemléld kívülállóként az elégedettségét! Ne azonosulj vele — mindössze ennyi a meditáció jelentése. 167


És ne keress alibit, ne kutass mentségek után! Ne mondd, hogy „érvelhetünk úgy"! Érvelni bárhogyan lehet, ez mindenkor szabadságodban áll, de ne feledd, hogy az érveléseddel magad alatt vághatod a fát! Érvelhetsz önmagad ellen és kialakíthatsz egy olyan álláspontot, mely nem válik előnyödre, mely nem hoz átalakulást számodra, inkább akadállyá válik utadon. De mi azért csak érvelünk tovább! Éppen ma felkeresett engem egy lány. - Mondd meg nekem, tényleg létezik Isten? - kérdezte. Kész volt amellett állást foglalni, hogy nincs Isten. Rápillantottam az arcára, belenéztem a szemébe. Feszült volt, majd szétfeszítették az érvek; harcolni akart az álláspontjáért. Mélyen legbelül azt szerette volna, ha kijelentem, hogy nem létezik Isten, hiszen ha létezik, akkor pácban van. Akkor nem maradhat meg a jelenlegi önmagának; akkor kihívás elé állítják. Isten nem más, mint egy kihívás. Azt jelenti, hogy nem lehetsz elégedett önmagaddal; azt jelenti, hogy valami náladnál magasabb rendű is lehetséges. Egy magasabb rendű állapot, egy abszolút tudatállapot is elképzelhető. Isten ezt jelenti. Tehát a leányzó vitára készen kijelentette: - Én ateista vagyok, és nem hiszek Istenben. - Ha n e m létezik Isten, hogyan tudsz „nem hinni b e n ne"? Isten egyébként is lényegtelen. A hited és hitetlenséged, a mellette és ellene szóló érveid nem Istennel, hanem önmagaddal kapcsolatosak. Mit törődsz az egésszel? Ha nem létezik Isten, miért utaztál ilyen messzire, és miért j ö t tél el hozzám, hogy egy nem létező dologról vitatkozz? Felejtsd el és bocsáss meg neki! M e n j haza, ne vesztegesd az idődet! Ha nem létezik, akkor miért aggódsz? Mi végre ez az erőfeszítés nemlétének bizonyítására? Ez az erőlködés 168


rólad árul el valamit. Te félsz. Ha Isten mégis létezik, az kihívás számodra. Ha viszont n e m létezik, akkor megmaradhatsz jelenlegi önmagadnak; akkor nincs kihívás az életedben. Aki fél a kihívásoktól, a kockázattól, a veszélytől, önmaga megváltoztatásától és módosításától, az mindig tagadni fogja Isten létezését. A tagadás az elméje tükre; a tagadás nem Istennel, hanem vele kapcsolatban mutat meg valamit. Elmondtam a lánynak, hogy Isten nem olyasmi, ami bizonyítható vagy cáfolható. Isten n e m egy tárgy, mely mellett vagy ellen állást foglalhatunk. Az isteni természet egy lehetőség, mely az ember bensőjében rejlik. Ha útnak indulsz e lehetőség felé, valósággá válik. Ha nem jutsz el addig a pontig, akkor valótlan marad. Ha pedig érvekkel kelsz ki ellene, akkor nincs is értelme az utazásnak; akkor változatlan maradsz. És ez egy ördögi körré válik. Amellett érvelsz, hogy Isten nem létezik, és emiatt sosem indulsz útnak az isteni természet felé - ugyanis ez egy benső utazás, egy benső keresés. Te azonban sosem indulsz útnak, hiszen hogyan utazhatnál egy olyan pont felé, mely nem is létezik? Tehát megmaradsz változatlannak. Márpedig ha változatlan maradsz, akkor sosem találkozol az istenivel, sosem szembesülsz vele. Sosem fogsz fel semmiféle érzést, semmilyen rezgést, mely odaátról érkezik. És ebben még szilárdabb bizonyítékát látod annak, hogy ez a valami nem létezik. És minél szilárdabb ebbéli meggyőződésed, annál inkább eltávolodsz, annál mélyebbre hullasz, annál nagyobb a szakadék alattad. Tehát a kérdés n e m az, hogy létezik-e Isten vagy sem, mondtam neki. A kérdés az, hogy akarsz-e fejlődni vagy sem. Ha a fejlődést választod, ennek kiteljesedése a találko169


zás, a bensőséges kapcsolat, a szembesülés lesz. Azután elmeséltem neki egy anekdotát: Egy szeles reggelen, épp a tavasz vége felé egy csiga felfelé iparkodott egy cseresznyefára. Néhány veréb, ami a szomszédos tölgyfán tanyázott, kacagni kezdett, mert idény előtt lévén egy szem cseresznye sem volt a fán, ez a szerencsétlen csiga pedig olyan nagyon erőlködött, hogy feljusson a tetejére. A verebek nevettek hát a csiga rovására. Azután az egyik veréb leröppent a csiga mellé, és megszólította: — Hová, hová, kedveském? Ezen a fán még nincsen cseresznye! A csiga azonban még csak meg sem állt; folytatta útját felfelé, s pillanatnyi megtorpanás nélkül így felelt: — De mikorra felérek, már lesz rajta cseresznye. Mire odajutok, bizony meg fog érni. Hosszú időbe fog telni, mire elérem a fa tetejét, és addigra ott fog piroslani a cseresznye is. Isten ugyan nem, az isteni természet azonban ott fog várakozni rád, mire eljutsz addig a bizonyos pontig. N e m olyasmi ez, ami már most is ott van - sosincs ott. Ez egyfajta fejlődés, a saját fejlődésed eredménye. Amikor eljutsz a maradéktalan tudatosság pontjáig, az isteni természet megjelenik. De ne próbálj érvelni! Ahelyett, hogy érvelésre pocsékolnád az energiád, fordítsd inkább önmagad átalakítására! Nincs olyan sok energiánk, hogy pocsékolhatnánk. Ha te érvelgetésre fordítod a tiédet, alkalmasint zseniális vitatkozóvá válsz, azonban elpazarlod az energiádat, és ez bi170


zony drága mulatság, hiszen ugyanezt az energiát meditációra is fordíthatnád. A logika mesterévé válhatsz, vaslogikájú érveket sorakoztathatsz fel, felettébb meggyőző bizonyítékokat vagy cáfolatokat találhatsz, mégis meg fogsz maradni változatlannak. Az érveid jottányit sem fognak változtatni rajtad. Egyvalamiről ne feledkezz meg. Bármi idéz is elő benned változást, az jó! Bármi bír rá a fejlődésre, a terjeszkedésre, a tudatosságod fokozására, az helyénvaló. Ami viszont pangóvá tesz és megtart jelen állapotodban, az végzetes, halálos. Egy szúfi mondás szerint „Egyetlen ember sem kerülheti el a sorsát. Ez a korlátok világa — áldottak azok, akik e tény dacára ízelítőt kapnak a korlátlanból." Egy híres asztrológus és zeneszerző, Dane Rudhyar, George Gurdjieff* barátja azt mondta: „Az asztrológia régi elgondolása — miszerint az emberi lényekre rátalálnak a tapasztalataik - nem igaz. Épp ellenkezőleg, az emberi lények találnak rá a tapasztalataikra." Az én megfigyelésem szerint minden asztrológus, akiben elég kurázsi rejlik, ráfog jönni, hogy Gurdjieffnek igaza van, amikor kijelenti: „Az ember egy gépezet. " George Gurdjieffnek igaza van, amikor azt mondja, hogy az ember egy gépezet, azonban ember alatt ő mindazokat érti, akik öntudatlanul, éber tudatosság nélkül élnek, akik nem eszméltek fel, akik nem válaszolnak a valóságra,

* G ö r ö g - ö r m é n y misztikus, filozófus (1872—1949).

171


csupán reagálnak rá. Az emberi lények 99,9 százaléka a gépezetek kategóriájába esik. Ezekkel a gépezetekkel pedig az asztrológiának van mit kezdenie. Ami azt illeti, jóslatokat mondani, szavatosságot vállalni csak gépezetekkel kapcsolatban lehet. Egy órára adhatnak ötévnyi szavatosságot, éppígy egy kocsira is nyújthatnak bizonyos idejű garanciát, hiszen ismerik a gépezet teljesítőképességét, teherbírását, élettartamát. E gépezetek szabad mozgástere csekély. És semmit sem tudnak önállóan tenni, csupán reagálhatnak a szituációkra — melyek jószerivel kiszámíthatóak. Példának okáért életük egy bizonyos szakaszában a fiúk és a lányok szexuálisan éretté válnak, s a hormonjaik és a biológiai felépítésük kezdik egymás felé kényszeríteni őket. Ok ezt szerelemnek fogják nevezni, hiszen senki sem akaija, hogy gépként kategorizálják. Két gép viszont nem képes szeretni, legfeljebb együtt lenni, küszködni, belebotlani egymásba. És korántsem véletlen, hogy a folyamatot minden nyelvben úgy nevezik, „szerelembe esni". Ez egy öntudatlan folyamat; szándékolatlan zuhanás. N e m tudsz felelni arra, hogy miért egy bizonyos személyt szeretsz. Napjainkban pedig az emberi biológia, genetika egyre fejlettebbé válik. Lehetővé vált olyan hormonokat fecskendezni beléd, melyek egyszeriben szertefoszlathatják minden szerelmi képességedet vagy éppen nagyszerű szeretővé tehetnek. Azonban ezek hormonok, puszta vegyi hatások. Te nem veszel tudatosan részt a folyamatban. Mumbaiban történt az eset, úgy közel húsz esztendeje egy asztrológus keresett fel engem. - Ki kell, hogy ábrándítsam - mondtam neki. - Az asztrológia nálam nem válik be. 172


Mire ő: — Teljesen mindegy, hogy maga vagy más; az asztrológiában nincsenek kivételek. — Akkor tegyen meg egy apróságot! — mondtam neki. írjon össze tizenkét dolgot, amit egy éven belül meg kellene tennem! Maga is megtart egy példányt, meg én is, és én mindkét példányra ráírom, hogy ezek azok a dolgok, m e lyeket semmi szín alatt nem fogok megtenni. Ez az egyetlen mód annak eldöntésére, hogy beválik-e nálam az asztrológiája vagy sem. Az asztrológusnak kissé inába szállt a bátorsága, mert ez a lehetőség eszébe sem jutott. Erre én azt mondtam: — Egészen addig elmegyek, hogy ha maga azt állítja, élni fogok, akkor én meghalok, csak hogy világossá tegyem az álláspontomat, miszerint az asztrológia nálam nem válik be. — Utána kell olvassak bizonyos dolgoknak - mondta ő. Három nap múlva újra eljövök. Azóta húsz esztendő telt el, és az asztrológus máig sem tért vissza! Valahányszor Mumbaiban jártam, tudakozódtam utána: — Telefonáljatok annak az asztrológusnak, és kérdezzétek meg tőle, mikor fog elkészülni azzal a beható tanulmánnyal, hiszen már húsz év telt el. Netán feladta az elgondolását? Ha megvilágosodtál, akkor az asztrológia nem m ű k ö d het nálad. Akkor szabadon szerethetsz, cselekedhetsz, tevékenykedhetsz, akkor bizonyos uralomra tehetsz szert ö n magad felett. Ha azonban nem eszméltél öntudatodra, akkor csak lézengsz erre-arra, ahogyan a szél fúj. És bárki, aki behatóan tanulmányozta az emberi természetet... Számos asztrológiai iskola létezik, melyek évszázadok óta tanulmányozzák, hogyan működik a gépies ember. 173


Ezek eljutottak bizonyos következtetésekre, és e következtetések majd mindig helytállóak is. Ha mégis tévesek, akkor ez azt jelenti, hogy az asztrológus nem kellőképpen felkészült, az emberi természetről és az öntudatlan viselkedésről folytatott tanulmányai nem teljesek. Azonban abban a pillanatban, amikor pislákolni kezd benned az öntudat, gépből kezdesz valóban emberi lénnyé válni. Amikor Gurdjieff először kimondta, hogy az ember egy gépezet, sokakat megrázott a kijelentésével. Pedig igaza volt. Éppen csak az a helyzet, hogy az igazság csupán az emberek 99,9 százalékára érvényes — 0,1 százalékuk kivételt képez. Gautáma Buddha megszületett... és Keleten azok voltak az emberi lángelme legmagasabb rendű lehetőségeinek napjai. A Kelet minden irányban, amerre csak munkálkodott, elérte a legmagasabb csúcsot, a tetőpontot... Oly mértékig igaz ez, hogy egyetlen új jóga-pozíciót sem tudsz találni; Patandzsali kimerítette a pozíciók összes lehetőségét, e tudomány kiteljesedett. Ötezer esztendő telt el, és ezen idő alatt emberek ezrei próbálkoztak, de egyszerűen nincs mód rá, hogy új pozíciót találjanak. Éppúgy a szexben sem találhatsz új pozitúrát;Vátszjájana teljessé tette a pozitúrák körét — sőt pár olyat is talált, mely egyenesen lehetetlennek tűnik! Siva pedig kidolgozta valamennyi meditációs technikát — szám szerint száztizenkettőt. Eljátszadozhatsz ugyan új kombinációkkal, de semmi igazán új nem lehetséges. Az asztrológia is a virágkorát élte. És amikor Gautáma Buddha, egy nagy király fia megszületett, a király nyomban összehívta a legjobb asztrológusokat. Ezek sorra áttanulmányozták a születéskori asztrológiai térképét, de nem szóltak egy szót sem. 174


Csupán egyikük - egy ifjú asztrológus - mondta a királynak: - Ezek az emberek azért hallgatnak, mert ő egy k ü lönleges fiú, és nem tudunk egyértelműen nyilatkozni felőle. Két lehetőség van. - Márpedig egy asztrológus sosem m o n d ilyesmit. Az asztrológia azt jelenti, hogy neked meg kell jósolnod, mi fog történni; n e m az a dolgod, hogy az összes lehetőséget felvázold. Ebből nem fog jóslat kikerekedni. Azonban az ifjú asztrológus azt mondta: - Ezek bölcs öregemberek, tehát inkább csendben maradnak. Én fiatal vagyok, én kockára tehetem a nyakam, vállalhatom a rizikót, mivel még úgysincs hírnevem. Két lehetőség van: ez a fiú vagy a világ császára lesz, a világ meghódoltatója, vagy egy megvilágosodott, feleszmélt és felszabadult személy — ám ez esetben koldusként fog élni. Vagy az egész világ császáraként fog uralkodni, vagy koldus lesz, alamizsnás tálkával a kezében. És nem áll hatalmunkban megmondani, melyik fog valóra válni. És az öreg asztrológusok is mind egyetértettek. - Az ifjúnak igaza van. Azért hallgattunk, mert az asztrológia nem így működik - nekünk azt kell mondanunk, hogy „egyértelműen ez és ez fog történni". Ám e fiúval kapcsolatban n e m jelenthetünk ki ilyesmit. És a lehetőségek oly szögesen ellentétesek egymással — vagy császár lesz, vagy koldus. És így is történt. A király sorra megkérdezte ezeket a bölcs asztrológusokat: - Akkor mondjátok meg nekem, hogyan óvhatom meg őt, hogy ne a koldusélet felé induljon el, hanem a világ csá175


szárává váljon! Pontosan erre vágytam egész életemben. Én ugyan nem tudtam elérni e célt, de előtte ott a lehetőség! Tehát áruljátok csak el nekem, hogyan óvhatom meg a koldussorstól! Az asztrológusok ellátták a tanácsaikkal, de összes tanácsuk pont a szándékaikkal ellentétesen ütött ki. Azt javasolták a királynak: - Adj meg neki minden fényűzést! Ne engedd, hogy megismerje a halált, az öregséget! Ne hagyd, hogy tudomást szerezzen a keresők, a szannjászinok útjáról! N e m szabad időt engedni neki olyasféle gondolatokra, hogy „mi az élet értelme?" Szakadatlanul kösd le énekléssel, tánccal, borral és nőkkel, merüljön el bennük a feje búbjáig! És pont ez okozta a bajt — ugyanis a herceget huszonkilenc éven át olyannyira elszigetelték a világtól, olyan tudatlanságban tartották a világ köznapi valóságát illetően, melyben az emberek megbetegszenek, megöregszenek, meghalnak, ahol léteznek szannjászinok, igazságkeresők... Ha a kezdet kezdetétől megismertették volna mindezzel, akkor immúnissá vált volna rá — hiszen kisgyermekkorától látta volna az embereket megöregedni, megbetegedni, egyeseket pedig szannjászinní válni. Őt azonban huszonkilenc éven át teljesen elzárva tartották. Huszonkilenc esztendő múltán azután, amikor kapcsolatba került a világgal — ahogyan egy nap ez szükségképpen mindenki életében bekövetkezik -, hatalmas megrázkódtatás érte. Egyszerűen nem hitt a szemének! N e m tudta elhinni, hogy az emberek megöregszenek; nem tudta elhinni, hogy az élet a halálban ér véget. Képtelen volt elhinni, hogy neki mindeddig sötétségben kellett botorkálnia, miközben mások az élet értelmét kutatták, igyekezvén kifür176


készni, hogy van-e valami halhatatlan lényege az embernek vagy sem. A megrázkódtatás máskülönben n e m lett volna olyan nagy, ahogyan mások számára nincs benne semmi m e g rendítő - hiszen ők kora gyermekkoruktól mindent látnak és lassanként mindenhez hozzászoknak. A herceget azonban mindez irdatlan megrázkódtatásként érte. M é g azon az éjjelen elhagyta a palotát szannjászinként, vagyis az igazság keresőjeként. Az atyja megpróbálta megóvni őt a koldulótálkától, és ő pontosan azt választotta aznap éjjel. Könnyen meglehet, hogy ha nem tartották volna sötétségben, „Nagy Sándor" vált volna belőle. De bizonyos szempontból így volt jó, hiszen Nagy Sándor és a fajtája nem mozdította előre az emberi tudat fejlődését. Ez az ember azonban egymaga a koldulótálkájával mindenki másnál magasabbra emelte az embereket a csillagok felé, a halhatatlanság felé, az igazság felé. Egy ilyen emberrel kapcsolatban az asztrológia szóba semjöhet. Hasznos dolog elfogadni, hogy egyszerű gépezetként működsz. Ne érezd sértve magad — hiszen ha sértésnek fogod fel, akkor védekezni kezdesz és megmaradsz a jelenlegi állapodban! Próbáld megérteni a viselkedésedet — gépies vagy sem? Ha valaki megbánt, hogyan reagálsz? A reakciód vajon gépies vagy tudatos? Szoktál gondolkodni, mielőtt dühbe gurulsz? Szoktál meditálni egy pillanatig, mielőtt válaszolsz? Talán igaza volt a másik embernek, és ha nem gurultál volna dühbe rögtön abban a szent pillanatban, anélkül hogy hagysz egy parányi rést a meditációnak, talán épphogy hálás 177


lettél volna az illetőnek ahelyett, hogy haragra gerjedsz. Talán kimondtad volna: „Igazad van." Ami azt illeti, az igazság vág az ember elevenébe. A hazugságok egyáltalán nem sértenek. Épp a minap láttam egy újságkivágást. Egy Tibetből érkezett nyugati utazó az első sajtókonferenciáját tartotta, és itt a következőképpen nyilatkozott: „A legnagyobb élményem az volt, hogy találkoztam Oshóval Tibetben." Mármost az emberek bármit hazudhatnak, aki elolvassa a szavaikat, hinni fog nekik. A nyomtatott szó bizonyos hatást gyakorol az emberekre. Alig néhány nappal ezelőtt rábukkantam egy másik újságcikkre is - semmi „de" és „talán", ez kézzelfogható bizonyosság -, mely azt állította, hogy „Osho az igen közeli j ö v ő b e n Izraelbe fog utazni. Úgy döntött, hogy áttér a zsidó vallásra, és ezt követően Mózes reinkarnációjának kiáltja ki magát." Ugyan mit tehet az ember az effajta népséggel? Nevethet rajtuk, de dühös nem lehet rájuk. Mulathat a dolgon, és hálás lehet nekik a képzelőerejükért. Ezek az emberek tartják mozgásban a világot! Csak figyeld a tetteidet és igyekezz kerülni a gépiességet! Próbálkozz olyasmivel, amit még sosem tettél az adott helyzetben! Ez az értelme Jézus felszólításának is: „Ha valaki megüti az egyik orcád, tartsd oda neki a másikat is!" A mondat valódi értelme egyszerűen az, hogy ne cselekedj gépiesen — hiszen a gépies reakció az lenne, hogy ha valaki pofon üt, te visszaütsz neki. Vagy ha nem tudod azonnal visszaadni a pofont, akkor kivárod a megfelelő pillanatot. Azonban a másik orcád odatartása korántsem gépies viselkedés, inkább nagyon is tudatos. 178


Azonban az emberek képesek bármit gépiessé tenni. Hallottam egy keresztény szentről, aki folyton ugyanazt hajtogatta: „Szeresd az ellenségedet, és ha valaki megüti az egyik orcádat, tartsd oda neki a másikat is!" Egy napon a kereszténység egy ellenlábasa egyedül találta a szentet, hatalmas pofont adott az egyik orcájára, és farkasszemet nézett vele... A szent egy pillanatig vissza akarta adni a pofont — de szent lévén felidézte magában összes tanítását, és eszébe jutott, hogy ez a férfi az ő gyülekezetének első soraiban szokott ülni, odatartotta hát neki a másik orcáját is abban a hitben, hogy másodszor nem fogja megütni. A férfi még nagyobb pofont kent le neki a másik orcájára — és a szent egy szempillantás alatt már neki is ugrott, keményen orrba vágva őt. Mire a férfi szemrehányóan így szólt: — Mit művelsz? Te keresztény vagy, neked szeretned kell az ellenségedet! - Ezt verd ki a fejedből! - felelte neki a szent. — Jézus csak két orcáról beszélt... a harmadikat illetően szabadon cselekedhetek. Mármost nincs harmadik orcám, hogy odatartsam neked, és Jézus arról egy szót sem szólt, hogy amikor valaki megüti a másik orcádat, még az orrod is tartsd oda neki! Mivel Jézus nem beszélt a dolog miértjéről... Gautáma Buddha az egyik prédikációjában azt mondotta: „Próbálj meg a lehető legkevésbé gépies lenni! Ha valaki megüt, megsért, megaláz, hét ízben bocsáss meg neki! Légy tudatos!" Jézus csak egy alkalmat említett — és mivel csak két orcád van, és az egyiket már megütötték, csak egy orca marad, ami nem túl sok... Buddha hét alkalomról beszél. A tanítványok egyike felállt és így szólt: 179


- És mi a helyzet a nyolcadik alkalommal? Hétszer türelmet fogunk tanúsítani, de mitévők legyünk nyolcadjára? M é g Buddha is elnémult egy pillanatra. Ilyen mély az ember gépi beidegződése... Azután azt mondta: - Akkor mást mondok, legyetek hetvenhét ízben türelmesek! Mire a férfi: - Bármekkora számot mondhatsz, a kérdés attól ugyanaz marad - mitévők legyünk a hetvennyolcadik alkalommal? Hetvenhétszer tudunk ugyan várni... Az ember képes szenthez illően viselkedni, de ha ezt gépiesen teszi, akkor mit sem változtat vele. Légy éber és vedd észre, hogy tegnap ugyanígy cselekedtél! Ma tégy valamit egy kicsit másképpen - hiszen nem vagy gép. Ugyanazt mondtad a feleségednek, változtass hát kicsit a szavaidon - hiszen nem vagy gép. És ha huszonnégy órán át szakadatlanul változtatsz valamicskét, lassan kizökkensz a gépies viselkedésmódból és feltámad benned a tudatosság. Ez a tudatosság tesz téged igazán emberivé. Ezt megelőzően csak látszatra vagy ember, a valóságban nem.

180

5.

Szabadságkeresőben

add emlékeztesselek: N e m szabad eleve adottnak tekintened az életet! Az életedet magadnak kell kialakítanod, és ezt csak a szabad választás, az önálló döntés útján teheted meg. Persze megvan az esélye annak is, hogy tévútra lépsz; megvan rá a lehetőség, hogy tévedéseket, hibákat követsz majd el. De nincs miért aggódnod - a tévedések, hibák és félresiklások mind-mind szerves részei a fejlődésnek. Az ember csak a hibáiból tanulhat és csak a tévútról térhet vissza a helyes ösvényre. Egyszer azt hallottam tőled, hogy a szabadsággal viszszaélni kártékony dolog. Hogyan lehet visszaélni a szabadsággal? A filozófusok mindig úgy hitték, hogy a lényeg megelőzi a létet, vagyis az ember már eleve úgy születik, hogy az élete előre el van rendelve. Ahogyan egy mag, éppúgy az ember is magában hordozza a teljes programot; már csak a kibontakozás lehet kérdéses. Szabadság pedig nem létezik. Ez volt a hozzáállása a múlt valamennyi filozófusának: hogy az embernek megvan a maga sorsa, a végzete. Az ember egy bizonyos létezővé fog fejlődni; és ez megmásítha181


tatlan, a forgatókönyv már megíródott. Te ugyan nem vagy tudatában — ez más lapra tartozik —, de bármit teszel is, nem te cselekszel, hanem a természet öntudatlan erői - vagy maga Isten tevékenykedik általad. Ez a deterministák, a fatalisták hozzáállása. És bizony az egész emberiség súlyosan megsínylette a dolgot, ugyanis ez a megközelítésmód egyet jelent azzal, hogy nem áll fenn semmiféle gyökeres változás lehetősége. Egyáltalán semmit sem lehet tenni az ember átalakítása érdekében; minden menni fog a maga útján a beteljesedés felé. E hozzáállás az oka a Kelet legtöbb szenvedésének. Ha semmit sem lehet tenni, akkor az ember kezd elfogadni mindent — a szolgaságot, a szegénységet, a rútságot egyaránt. És itt szó sincs megértésről, tudatosságról, arról, amit Gautáma Buddha az olyanságnak, a tathátának nevez. Ez puszta kétségbeesés és reménytelenség, mely szép szavakkal leplezi mibenlétét. A következményei azonban katasztrofálisak. A jelenséget Indiában a legkifejlettebb formájában figyelheted meg - ott a szegénység, a temérdek koldus, ott vannak a betegségek, a nyomorékok, a vakok. És senki sem vesz tudomást minderről, hiszen az élet már csak ilyen, mindig is ilyen volt és mindig is ilyen lesz. Egyfajta fásultság szivárog be magába a lélekbe. Holott az egész megközelítésmód alapvetően hamis. Ez nem felfedezés, pusztán vigasz. N e m egyéb ésszerűsítésnél, egy módszernél a sebek palástolására. Márpedig valahányszor az ésszerűsítések kezdik elleplezni a valóságotokat, szükségképpen mind sötétebb és sötétebb birodalmakba hullotok alá. Én azt szeretném elmondani neked, hogy a lényeg nem előzi meg a létet; épp ellenkezőleg; a lét előzi meg a lénye 182

• Szabadságkeresőben •

get. Az ember az egyetlen lény a Földön, akinek szabadsága van. A kutya kutyának születik, kutyaként fog élni és elpusztulni; nincs semmi szabadsága. A rózsa is mindig rózsa marad; nincs lehetősége semmiféle átalakulásra - nem válhat belőle lótusz. Ez esetben fel sem merül a választás kérdése és szó sincs szabadságról. És ez az a pont, ahol az ember teljességgel különbözik. Ebben rejlik az ember méltósága, különlegessége a lét egészében, egyedülálló mivolta. Ezért m o n d o m én, hogy Charles Darwinnak nincs igaza — ő ugyanis a többi állattal együvé sorolja az embert; még csak tudomást sem vesz az alapvető különbségről. Az alapvető különbség pedig a következő: minden állat egy programmal együtt születik, ez alól csak az ember képez kivételt. Az ember tabula rasaként, tiszta lappal j ö n a világra, melyre semmi sincs felírva. Neked kell felírnod rá mindent, amit rajta szeretnél látni; ez lesz a te teremtő folyamatod. Az ember nem pusztán szabad - helyesebben fogalmazok, ha azt mondom, az ember maga a szabadság. A szabadság a legbenső lényege; a lelke maga. Abban a pillanatban, ahogy megtagadod az embertől a szabadságot, a legdrágább kincsétől, emberléte birodalmától fosztod meg. Ekkor az ember koldussá lesz és még sokkal pocsékabb helyzetbe kerül a többi állatnál, hiszen ők legalább egy bizonyos programmal rendelkeznek. Az ember azonban ekkor egyszerűen elveszik. Mihelyt megértetted e tényt, hogy az ember születésekor maga a szabadság, feltárul előtted a fejlődés mindahány dimenziója. Akkor csak rajtad áll, hogy mivé válsz és mivé nem válsz. Ez lesz a saját teremtő folyamatod. Ekkor az életed egy kalanddá változik - többé nem a sorsod kibontakozása lesz, hanem egy szakadatlan kaland, kutatás, felfedezés. 183


Az igazság nem adatik meg eleve számodra; neked magadnak kell megteremtened. Bizonyos szempontból minden pillanatban megteremted önmagadat. Ha elfogadod a sors teóriáját, ezzel a tetteddel is döntést hozol az életed felett. A fatalizmus elfogadásával a szolga élete mellett döntesz - ez a te választásod! Úgy határoztál, hogy bevonulsz egy börtönbe, úgy döntöttél, hogy béklyókba vered magad — ám ez továbbra is a te saját választásod. Bármikor kijöhetsz a börtönből. Ez a szannjász lényege: a szabadságod elfogadása. Az emberek persze félnek a szabadságtól, hiszen szabadnak lenni kockázatos. Az ember sosem tudhatja, mitévő legyen, hová tartson, mi lesz a végkimenetele ennek az egésznek. Ha nem sablon szerint élsz, akkor a felelősség egésze a tiéd. N e m rakhatod át a felelősséget másvalaki vállára.Végül úgy fogsz állni a létezés előtt, hogy teljes felelősséggel tartozol önmagadért, bármi és bárki légy is. Ez alól nem vonhatod ki magad; nem menekülhetsz előle. Ez szüli a félelmet. És az emberek e félelemből kifolyólag választották a legkülönbözőbb determinista hozzáállásokat. Különös dolog ez: a vallásosos és hitetlen emberek csupán egyetlen pontban értenek egyet, éspedig abban, hogy szabadság nem létezik. Minden egyéb kérdésben eltér az álláspontjuk, azonban ebben az egy pontban különösképpen egyeznek. A kommunisták azt mondják magukról, hogy ők ateisták és vallástalanok, és egyben azt állítják, hogy az embert a társadalmi, gazdasági, politikai helyzete determinálja. Az ember nem szabad; tudatát külső erők határozzák meg. Ez bizony ugyanaz a logika! Nevezheted e külső erőt gazdasági struktúrának; Hegel Történelemnek hívja - ne felejtsük el, hogy nagy „T"-vel —, a vallásos emberek pedig 184


Istennek nevezik - ez a szó is nagy „I"-vel írandó. Isten, történelem, gazdaság, politika, társadalom — ezek egytől egyig külső erők. Mindenesetre egy dologban mindenki egyetért: hogy nem vagy szabad. Ez az, amiről egy igazán és őszintén vallásos ember eltérően vélekedik. Én azt m o n d o m neked, hogy teljességgel és feltétlenül szabad vagy. Ne búj j ki a felelősség alól; a kibúvók nem segítenek! Minél hamarabb elfogadod ezt, annál jobb, mert így haladéktalanul elkezdheted megteremteni önmagad. És abban a pillanatban, ahogy belekezdesz teremtőfolyamatodba, ujjongó öröm támad benned, s amikor beteljesíted önmagad úgy, ahogyan te akartad, roppant elégedettség áraszt el — éppúgy, mint a festőt, aki képével elkészülvén felteszi az utolsó ecsetvonást, s nagy elégedettség támad a szívében. A jól végzett munka szívbéli békességet hoz: az ember úgy érzi, a létezés lényegéből vette ki a részét. Ha Isten teremtő, akkor az egyetlen imádság a teremtőképességért szólhat, hiszen csak e kreativitás révén vehetsz részt a lét e teremtőfolyamatában; más módja nincs a közreműködésnek. Ezen nincs mit gondolkodni; valamiképpen ki kell venned a részed e folyamatból. N e m maradhatsz tétlen szemlélő, résztvevővé kell válnod; csak ekkor kaphatsz ízelítőt a teremtés misztériumából. Egy festmény, egy költemény vagy egy zenemű megalkotása semmiség önmagad, a tudatod, a puszta lényed megteremtéséhez hasonlítva. Azonban az emberek mindig is féltek a dologtól, és erre meg is voltak az okaik. Először is önmagad megteremtése kockázattal jár, hiszen kizárólag te vagy a felelős. Másodszor a szabadsággal vissza is lehet élni, hiszen rossz irányba is alakíthatod lényedet. A szabadság azt jelenti, hogy választhatsz 185


jó és rossz között; ha csak a jó megválasztása áll módodban, azt nem nevezhetjük szabadságnak. Ekkor az lesz a helyzet, mint amikor Ford legyártotta az első autóit, melyek egytől egyig feketék voltak. Azután bevitte a vevőit a bemutatóterembe, és azt mondta nekik: - Bármilyen színt választhatnak, feltéve, hogy a fekete lesz az. Ugyan miféle szabadság ez? „Feltéve", hogy helyes a döntés, feltéve, hogy megfelel a Tízparancsolatnak, feltéve, hogy követi a Gítát vagy a Koránt, feltéve, hogy egybevág Buddha, Mahávira, Zarathusztra tanításaival. Ez esetben szó sincs szabadságról! A szabadság alapvetően és lényegéből fakadóan azt jelenti, hogy egyaránt módodban áll a j ó t és a rosszat választani. A veszély pedig abban áll - és innen ered a félelem -, hogy a rosszat mindig könnyebb megtenni . A rossz cselekedet a lejtőn lefelé vezet, a jótett viszont kaptatót jelent. Márpedig felfelé kapaszkodni mindig nehéz és fáradságos — és minél magasabbra jutsz, annál fáradságosabbá válik. A lejtőn lefelé ereszkedni ellenben igen könnyű; semmit sem kell tenned, a gravitáció mindent elintéz helyetted. Kődarabként gördülhetsz alá a dombtetőről a legnagyobb mélységbe; semmit sem kell hozzátenned. Ha azonban emelni kívánod tudatosságodat, ha feljebb akarsz hágni a szépség, igazság és mennyei boldogság világában, akkor a lehető legmagasabb csúcsok felé hajt a sóvárgásod; ezek elérése pedig kétségkívül nehéz. Másodszor pedig, minél magasabbra hágsz, annál nagyobb a bukás veszélye, mivel az ösvény mind szűkebbé válik, és minden oldalról sötét szurdokok vesznek körül. Elég egyetlen rossz lépés, és egyszerűen elnyel a feneketlen sza186


kadék. Hűlt helyed marad. Kényelmesebb és kellemesebb hát a sima talajon bandukolni, s mit sem törődni a magaslatokkal. A szabadság megadja neked a lehetőséget, hogy az állatok szintje alá zuhanj vagy az angyalok fölé emelkedj. A szabadság egy lajtorja, melynek egyik vége a pokolba ér, másik vége a mennyországig nyúlik. Mindkét vég egyazon lajtorjához tartozik - a választás a tiéd, az irányt neked kell megválasztanod. Számomra egyértelmű, hogy ha nem vagy szabad, nem is élhetsz vissza a szabadságoddal; a rabságot nem használhatod rosszra. A rab nem élhet vissza helyzetével — hiszen meg van láncolva, semmit nem áll módjában megtenni. És ebben a helyzetben van valamennyi állat az embert kivéve: nem szabadok. Bizonyosfajta állatnak születnek, és fajtájuk létét fogják betölteni. Ami azt illeti, a természet maga tölti be létüket; nekik maguknak semmit sem kell tenniük ezért. Az életükből hiányzik a kihívás. Egyedül az ember az, akinek a kihívással, a nagy kihívással szembesülnie kell. És igen kevesen választják a kockázatot, a magasságok meghódítását, végső csúcsaik felfedezését. Csak kevesen — Buddha, Krisztus igen kevesen; az ember egy kezén meg tudja számolni őket. Miért nem határozott az egész emberiség úgy, hogy eléri az üdvös boldogság ugyanazon állapotát Buddhaként, a szeretet ugyanazon állapotát Krisztusként, a magasztosság ugyanazon állapotát Krisnaként? Vajon miért? Abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy e magasságok felé még csak törekedni is veszedelmes; j o b b nem is gondolni rájuk. Márpedig úgy a legegyszerűbb kiverni őket a fejünkből, ha elfogadjuk, hogy nem létezik szabadság - a sorsod eleve el187


rendeltetett; van egy bizonyos forgatókönyv, melyet már a születésed előtt átnyújtottak neked, s csak annyi a dolgod, hogy végrehajtsd. „Hogyan lehet visszaélni a szabadsággal?" - kérdezed. Csak a szabadsággal lehet visszaélni; a szolgasággal nem. Ezért látsz oly feneketlen zűrzavart napjaink világában. Ez soha korábban nem voltjellemző, éspedig azon egyszerű oknál fogva, hogy az ember nem volt ennyire szabad. Amerikában nagyobb káoszt látsz, mint Oroszországban, s pusztán amiatt, mert Oroszországban az embereknek n e m áll módjukban szabadon választani. Amerikában a legteljesebb szabadságot élvezik, amelyben a világon valaha, a történelem bármely korszakában embereknek részük volt. Valahányszor megjelenik a szabadság, káosz tör ki, azonban e káosz értékes, hiszen csakis belőle születnek csillagok. Az én tanítványaimat szerte a világon gyűlölni és kárhoztatni fogják, éspedig azon egyszerű okból kifolyólag, hogy ők a szabad életet választották. Én tehát nem rovok rátok semmiféle fegyelmi gyakorlatot, hiszen a fegyelem mindig a szolgaság egy kifinomult formája. N e m adok nektek parancsolatokat, mivel bármely kívülről, valaki mástól érkező parancsolat csak bebörtönözhet, szolgasorba süllyeszthet benneteket. Én csupán arra tanítalak meg titeket, hogyan legyetek szabadok, azután pedig magatokra hagylak benneteket, hogy tetszésetek szerint éljetek a szabadságotokkal. Ha az állatok szintje alá akartok zuhanni, ez a ti döntésetek, és feltétlenül módotokban áll megtenni, hiszen a ti életetekről rendelkeztek. Ha így döntőtök felőle, ez a ti előjogotok. Azonban ha megértitek a szabadságot és annak értékét, akkor n e m kezdetek el zuhanni, n e m süllyedtek az 188


állatok szintje alá, inkább emelkedni kezdtek, fel az angyalok fölé. Az ember nem egy létező, hanem egy híd - híd két örökkévalóság között: az állati és az isteni, az öntudatlan és az öntudatos között. Gyarapítsd tudatosságod, növeld szabadságod, minden egyes lépést a saját választásodból tégy meg: teremtsd meg önmagad! Szannjászin az az ember, aki megteremti önmagát és vállalja érte a teljes felelősséget. Hosszú időn át kétségbeesetten kutattam a spirituális igazság után. Számos hitelesnek érzett spirituális tapasztalatom dacára elégedetlenségem és elkeseredettségem továbbra is megmaradt. Az utóbbi időben a spirituális tapasztalatok és e tapasztalatok gyümölcsei után érzett égető vágyam lassacskán kezdett kihunyni. Mostanában egyszerűen élvezem a mindennapi életet és mindazt, ami vele jár - egy ízletes ételt, egy sétát a vidéken, egy szívből jövő kacagást egy szeretett lénnyel, és így tovább. Ellustultam volna a megvilágosodás felé vezető úton? Meg tudnád magyarázni nekem, kérlek, hogy mi a különbség az álomba merülés és az elengedés között? Tökéletesen jó úton jársz! Csak verd ki a fejedből a megvilágosodást! Élvezd az egyszerű dolgokat teljes intenzitással! Egy csésze tea elkortyolgatása is mélységes meditáció lehet. Ha képes vagy kiélvezni a teát, pompás aromáját, ha lassan szürcsölve ízlelgeted... akkor ugyan ki törődik Istennel? Te nem tudod, de Isten szüntelenül irigykedik rád, amikor látja, hogy egy csésze teát kortyolgatsz, amihez ő, a szerencsétlen flótás nem juthat hozzá. Vagy ott az instant kávé... ezek a dolgok n e m találhatóak meg az édenkert189


ben. És mióta Ádám és Éva kiköltözött, az emberi társaság is teljesen eltűnt. Isten kénytelen beérni az állatokkal, akik nem tudnak teát készíteni. Isten tehát irigykedik rád, és nagyon bánja, hogy kiűzte Ádámot és Évát az édenkertből, de most már nincs mit tenni. Ádám és Éva fiai és leányai sokkal szebben és gazdagabban élnek. A megvilágosodás akkor következik be, ha teljesen kivered a fejedből. Még a szemed sarkából se pillantgass folyvást körbe, hogy nehogy elszalaszd a megvilágosodást, ha netán utadba akadna! Teljesen feledkezz meg róla! Élvezd csak ki egyszerű életed! Hiszen minden olyan gyönyörű — miért okoznál felesleges szorongást és gyötrelmet saját magadnak? A spiritualitás különös problémái... ezekkel a dolgokkal úgysem tudsz kezdeni semmit. Ha képes vagy hétköznapi életedet a szépség és m ű v é szet szintjére emelni, akkor életed valamennyi régi vágya elkezd magától valóra válni. Ismerek egy csodálatos történetet... Az indiai Mahárástra államban áll egy templom. Ezt a templomot Krisnának szentelték, és egy különös történet fűződik hozzá. Az épület belsejében Krisna szobra — akit Mahárástrában Bitthalnak neveznek — egy téglán áll. Furcsa dolog ez, hiszen sehol egyetlen másik templomban nem áll egyetlen isten sem téglatalapzaton. A történet úgy szól, hogy egy igen jóképű férfi, aki az életet minden ízében maradéktalanul kiélvezte, oly elégedettnek és beteljesültnek érezte magát, hogy Krisna úgy döntött, megjelenik előtte. Rendesen számos olyan ember akad, aki egész életében táncol és 190


énekli, hogy „Haré Krisna, Haré R á m a " , de sem Krisna, sem R á m a nem jelenik meg előttük; senki sem bukkan fel. Ez a férfi jottányit sem törődött Krisnával, Rámával vagy bárki mással. Egyszerűen élte az életét, de pontosan úgy élte, ahogy kell: szeretettel, szívvel, szépséggel, muzsikával, költészettel. Az élete maga is egy áldás volt, Krisna úgy döntött hát: „Ezt a férfit meg kell látogatnom!" Látod a történet lényegét - a férfi egyetlen gondolatot sem szentel Krisnának, ő azonban a maga részéről úgy érzi, hogy az illető megérdemel egy látogatást. Krisna az éjszaka kellős közepén indul útjára, hogy ne okozzon felfordulást a város többi részében. Nyitva találja az ajtót és bemegy. A férfi édesanyja nagyon beteg, és a jó fiú éppen a lábát masszírozza. Krisna odaáll mögé és megszólal: - Krisna vagyok, és azért jöttem, hogy kihallgatást, darsanátj adjak neked. Mire a férfi így felel: — Ez nem megfelelő időpont; épp az édesanyám lábát masszírozom. Közvetlenül a férfi mellett ott hevert egy tégla, s beszéd közben hátralökte a téglát a padlón — még csak meg sem fordult, hogy megnézze, ki is légyen ez a Krisna - és meghagyta látogatójának, hogy üljön csak rá, s mihelyt végzett a dolgával, majd fogadja. Azonban olyannyira belemerült az anyja lábának masszírozásába — az öregasszony már jóformán haldokolt —, hogy az egész éjszaka elrepült, és Krisna csak ücsörgött egyhelyben. Azt mondta magában: „Ez mégiscsak különös. Sokan az egész életüket végigéneklik, hogy »Haré 191


Krisna, Haré Ráma«, és soha fel nem keresem őket. Ide csakúgy eljöttem, és ez a bolond még csak rám sem nézett!" Ekkor kezdett pirkadni, a nap felkelőben volt, és Krisna aggódni kezdett, mert lassan feltünedeztek a járókelők. Az országút épp a ház mellett h ú zódott, az ajtó nyitva állt, s ha az emberek meglátnák, egykettőre hatalmas felfordulás támadna; seregestől j ö n n é n e k a bámészkodók. Krisna tehát eltűnt, csak önmaga kőszobrát hagyta a téglán. Amikor az anyja végre álomba szenderült, a férfi megfordult és így szólt: — Ki az a fickó, aki éjjel itt zavarkodott? — De csupán Krisna szobrát találta a háta mögött. Az egész falu összegyűlt - ez valódi csoda volt, hogy is történt hát? A férfi elmesélte az egész történetet, mire a falubeliek azt mondták neki: — Tényleg különös fickó vagy te. Krisna személyesen látogatott meg, és te ilyen bolondul viselkedsz! Legalább leültethetted volna, s megkínálhattad volna valami inni- meg harapnivalóval! Hiszen a vendéged volt. A férfi így felelt: — Akkor éppen semmi sem volt a kezem ügyében, csak ez a tégla. És én bármit csináljak is, teljesen elmerülök benne. N e m tűrök semmi zavarkodást. Ha Krisna annyira szeretné, hogy fogadjam, eljöhet hozzám újra; minek úgy kapkodni. A szobor máig ott áll Bitthal templomában ugyanazon a téglán. Ám ez a férfi igazán nagy ember volt nem törődött holmi jutalommal és effélével; olyan mélyen elmerült minden cselekedetébe, hogy maga 192


a cselekvés volt számára a legfőbb jutalom. Még ha Isten jő is el, a cselekvés teljességéből fakadó jutalom akkor is többet ér nála. Mindeddig senki sem értelmezte a történetet hozzám hasonlóan, de magad is beláthatod, hogy minden más értelmezés badarság. Tehát verd csak ki a fejedből a spiritualitást, a megvilágosodást, Istent; ezek majd gondot viselnek magukra, legyen ez az ő dolguk! Úgyis csak ülnek ott, és a kutya sem nyitja rájuk az ajtót. Egyet se félj; a lehető legjobban használod fel az életedet! Ez a te próbád, ez a te áhítatod, ez a te vallásod. Minden egyéb majd meg fog j ö n ni magától. Valóban elegendő, ha csendben ülünk, tétlenkedünk, figyeljük, ahogyan a fű nő — s közben talán álomba is merülünk? Egyszer azt hallottam tőled, hogy magunk teremtjük meg a saját életünket, magunk idézzük elő a saját poklunkat és nyomorúságunkat, s hogy a miénk a felelősség. Ha a csendes üldögélés valóban elegendő, hol jön be a képbe az „erőfeszítés" és a "fegyelem"? Akkor hát ha tevékenykedünk is, mit „teszünk" valójában? Tehetünk valamit egyáltalán, vagy csak álmodom, hogy cselekszem? Valahol annyira belefáradtam az egészbe. így viszont elképzelhető, hogy a fásultság és közöny állapotában fogok kikötni, melyben semmi szeretetet és szépséget nem tudok felfedezni? Az emberiség kizsákmányolói mindig is nagyszerű filozófiai és teológiai rendszereket, fegyelmi gyakorlatokat dol193


goztak ki. E bölcseleti, teológiai és vallási keret támogatása nélkül ugyanis lehetetlen lett volna létrehozni a hamis személyiséget. A fegyelem és az erőfeszítés szavak egyaránt ezektől az emberektől származnak. Ők teremtették meg ezt a világot, melyben olyan nagy hangsúlyt helyeztek a munkára, erőfeszítésre, törekvésre, küzdelemre, teljesítményre, hogy majd mindenkit megrögzött munkamániássá változtattak - ami rosszabb a megrögzött alkoholistánál, hiszen az iszákos ember legalább tisztában van vele, hogy rosszat csinál. A munkamániás azonban úgy érzi, hogy helyesen cselekszik, a többi ember pedig, aki nem megszállottja a munkának, lusta és értéktelen népség; még a puszta létezéshez sincs joguk, hiszen csak terhet j e lentenek. Ezek az emberek tették tönkre a gyönyörű szavakat, új értelmet, új jelentést adva nekik. Ott van például a fegyelem. A fegyelem szó nem azt jelenti, amit beléd sulykoltak. Latin megfelelője, a disciplina ugyanabból a szótőből ered, mint a discipulus, vagyis tanítvány szó, s eredeti jelentése „a tanulás képessége"; vagyis képesség annak elsajátítására, hogyan lehetünk fogékonyabbak, tudatosabbak, őszintébbek, hitelesebbek és kreatívabbak. Az élet egy csodálatos utazás, amennyiben a szüntelen tanulás és felfedezés folyamataként éljük meg. Ekkor minden egyes pillanat új izgalmakat hoz, hiszen minden pillanatban megnyitsz egy újabb ajtót, kapcsolatba kerülsz egy új rejtéllyel. A discipulus szó tanítványt jelent, a disciplina pedig a tanulás folyamatát. Azonban ezt a szót prostituálták, hogy a disciplina „engedelmességet" jelentsen. Az egész világot egyetlen cserkésztáborrá változtatták! Fenn a magasban ott ücsörög valaki, aki mindent tud — tehát neked felesleges tanulnod, egysze194


rűen csak engedelmeskedned kell. A fegyelem szó értelmét a szöges ellentétére cserélték. A tanulás automatikusan a kétségek feltámadásával, a tanultak megkérdőjelezésével, a szkeptikus és kíváncsi hozzáállással jár együtt — nyilvánvalóan nem a hívő beállítottságával, hiszen a hívő soha nem tanul. A szót mégis évezredek óta ebben az értelemben használják. És nem csupán ezt az egy szót silányították el, hanem számos másikat is. Az érdekek hálójában gyönyörű szavak váltak oly utálatossá, hogy az eredeti jelentésüket már elképzelni sem tudod. Ezt tette a sok ezer évnyi helytelen használat... Ezek az emberek azt akarják elérni, hogy mindenki oly m ó d o n váljék fegyelmezetté, ahogyan a katonák a hadseregben. Ők kiadják a parancsot, te pedig engedelmeskedsz anélkül, hogy az okát firtatnád. Márpedig ez n e m a tanulás útja. Már a kezdet kezdetétől történeteket sulykoltak az emberek elméjébe arról, hogy az első elkövetett bűn az engedetlenség volt. Ádám és Éva azért űzettek ki az édenkertből, mert nem engedelmeskedtek. Ezerféle szemszögből is megvizsgáltam a dolgot, de nem gondolom azt, hogy bármiféle bűnt vagy vétket is elkövettek volna. Egyszerűen csak igyekeztek megismerni a környezetüket. Egy kertben éltek, és kezdték felfedezni a gyümölcsöket és a virágokat, hogy mi ehető és mi nem az. Egyedül Isten a felelős, mert eltiltotta őket két fától; rámutatott ezekre a fákra és így szólt: - E két fához közelítenetek sem szabad! Az egyik a tudás fája, a másik pedig az örök életé. Gondolj csak bele Ádám és Éva helyzetébe — nem maga Isten kísértette meg őket, hogy odamenjenek e két fához? 195


Ráadásul ez a két fa a tudásé és az örök életé volt. Miért kifogásolná ezeket Isten? Ha valódi atya volna, aki szereti teremtényeit, akkor rámutathatott volna egyes fákra, m o n d ván: „Ez egy mérgező fa, ne egyetek róla!"; vagy: „Ez a halál fája, ha megízlelitek a gyümölcsét, végetek. Ez a két fa azonban tökéletesen élvezhető! Egyetek róluk, amennyi belétek fér, hiszen bölcsnek lenni és örökkön élni a lehető leghelyénvalóbb!" Minden atya azt kívánná gyermekeinek, hogy legyenek bölcsek és örök életűek; úgy tűnik hát, hogy ebbe az atyába egy csepp szeretet sem szorult. És nemcsak szeretetlen, de ahogy az ördög mondta Évának: - Ő eltiltott benneteket ettől a két fától. Tudjátok, hogy miért? Azért, mert ha esztek e két fa gyümölcséből, egyenlővé váltok vele, márpedig ő féltékeny rátok. N e m szeretné, ha isteni természetre tennétek szert. Esze ágában sincs megengedni, hogy istenné váljatok, a határtalan bölcsesség és az öröklét birtokosaivá. Én úgy látom, hogy az ördög érvelése hibátlan. Tökéletesen helyénvaló. Ami azt illeti, ő az emberiség első jótevője. Nélküle talán maga az emberiség sem létezne — nem született volna meg Gautáma Buddha, Kabir, Krisztus, Zarathusztra, Lao-ce... csak bölények, szamarak, senkik, akik mind elégedetten kérődznének. És Isten ujjongana örömében, hogy a gyermekei ilyen engedelmesek voltak. Azonban ez az engedelmesség méreg, színtiszta méreg. Az ördögöt a világ első forradalmárának kell tekintenünk, és az első olyan embernek, aki a fejlődés, a bölcsesség és az örök élet fogalmaiban gondolkodik. Isten pedig azt mondta, avagy inkább a papok hajtogatják, a rabbik, a keresztény papok, a mohamedán maulavik, ajatollahok... év196


századok óta azt bizonygatják, hogy ez volt az eredendő bűn. Ismét egy példa egy gyönyörű szó prostituálására. Az angol sin, azaz bűn szó gyöke eredendően „feledékenységet" jelent. Semmi köze a bűnhöz abban az értelemben, ahogyan mára mi felfogjuk. Az egyetlen bűn az, ha megfeledkezel önmagadról, és az egyetlen erény, ha mindenkor emlékezel önmagadra. Az egésznek semmi köze nincs az engedelmességhez, semmi köze a fegyelemhez. A mások kizsákmányolására törekvők... minden erőfeszítésük egy élősködőé, mely csak azt célozza, hogy az utolsó csepp vért is kiszipolyozza a másikból. Ezek az emberek azt sulykolják beléd: „Dolgozz! Dolgozz keményen, légy fegyelmezett, légy engedelmes! Semmi szükség kérdésekre, hiszen az utasítások egy náladnál magasabb rendű értelemtől származnak!" S mivel úgy tartja kedvük, még aludni sem hagynak nyugodtan. Egyes helyeken egész ú j szerű oktatási rendszert fejlesztenek ki: A gyerekeket o k tatják ugyan az iskolában, ők azonban azt gondolják magukban: „Miért pocsékolnánk el a hosszú éjszakát?" Az emberek egy idő után kikerülnek az egyetemről és m u n kába állnak. De a munka alig néhány órán át tart, s az egész éjszakájuk színtiszta időpocsékolás; pedig milyen j ó l felhasználható lenne. Tehát különféle módszereket és eszközöket fejlesztenek ki a kihasználására. Az éjszakai órák például kiválóan felhasználhatóak tanításra. A gyerek füleihez kifinomult szerkezetet csatlakoztathatnának, melyeket egy központi rendszer tart ellenőrzése alatt a városban, és már sugározhatják is azt, amit ők „tudatküszöb alatti oktatásnak" neveznek. Ez nem zavarja meg az álmod - oly lágyan és csendesen érkezik az adás, hogy még suttogásnak sem nevezheted, hiszen a suttogás is zavarólag hathat alvás 197


közben... ennek az adásnak a frekvenciatartománya még a suttogásnál is alacsonyabb. Ami pedig a nőket illeti, évszázadok óta tudjuk, hogy ha azt akarod, hogy meghallják a mondanivalódat, suttognod kell. Ha suttogni kezdesz valakinek, a környéken lévő öszszes nő pontosan hallani fogja, amit mondasz! Ha hangosan beszélsz, senki rád sem hederít. A suttogás ugyanis azt jelenti, hogy valamit megpróbálsz elleplezni, hogy titkod van. A nő pedig érzékenyebb lényével máris hegyezni kezdi a fiilét és minden egyes szót elcsíp abból, amit mondasz. Tehát ha bármit közölni akarsz egy asszonnyal, csak suttogd bele valaki más fülébe, és a nő a lehető legpontosabban meg fogja kapni az üzeneted! A tudatküszöb alatti oktatással végzett kísérletekben a suttogásnál is alacsonyabb hangtartományt használnak. Megállapították, hogy ez nem zavarja az alvást. Az álmoknak megvan a maguk szintje, az álomtalan alvás még m é lyebb szintet jelent, a tudatküszöb alatti suttogás pedig még ennél is mélyebb rétegekben hat - tehát egyszerűen a tudatalattit célozza meg. Éjszakánként nyolc órán át taníthatsz a gyereknek bármit, amit csak akarsz, és az egészben az a legcsodálatosabb, hogy a gyerek mindenre emlékezni fog. N e m kell az emlékezetébe vésnie; nem kell házi feladatként megtanulnia. Az anyag egyszerűen csak belép a gyermek emlékezetének rendszerébe egy tudat alatti forrásból. Ezzel aztán igazán befognak a napod mind a huszonnégy órájában! M é g az álmodás szabadságától is megfoszthatnak egy napon! Elképzelhető, hogy a kormány fogja eldönteni, mit szabad és mit nem szabad álmodniuk az embereknek. Az álmok éppúgy kivetíthetők, ahogyan a képek egy képernyőre, és te meg sem tudnád mondani a különbséget, hogy va198


lóban álmodsz vagy egy kormányügynökség vetít a fejedbe bizonyos képzeteket. A tudatküszöb alatti tanítás valóban az egyik legveszedelmesebb dolog, amit a kutatók valaha felfedeztek. Számos országban kipróbálták már és megállapították, hogy roppant hatékonyan működik. Ha például elmész a moziba és megnézed a reklámokat — a dolog működik ugyan, de állandó ismétlésekre van szükség. Ha egy bizonyos cigarettamárkáról van szó... látnod kell a hirdetését az újságban, a televízióban, hallanod kell a rádióban, látnod kell az utcán a plakátokon és még a moziban is; a reklám szüntelen ismétlést igényel. O t t van egy márka... nem is veszel tudomást róla. Egyszerűen elolvasod a hirdetést, és már meg is feledkezel róla, a reklám mégis nyomot hagy a bensődben. És amikor elmész cigarettát venni, egyszerre azon kapod magad, hogy azt a bizonyos márkát kéred. Azonban ez egy hosszú folyamat. A reklám a mai napig hosszú utat járt be, a tudatküszöb alatti oktatás azonban igen veszedelmes útlerövidítést jelentene. Megpróbálkoztak már vele néhány moziban kísérleti jelleggel, hogy két filmkocka között bevillantják a reklámot. Csak nézed a filmet, és nem is ébredsz tudatára annak, hogy bármi történt volna; a filmkockák tovább peregnek a szemed előtt. A történet halad tovább, és egyetlen szemvillanás alatt - mely oly rövid, hogy a szemed nem is képes észlelni, hogy valami történt a képernyőn — egyszerre csak borzalmasan szomjasnak érzed magad, megkívánsz egy C o c a - C o lát. N e m olvastad ugyan el a Coca-Cola szót, ám a m e m ó riád ennek ellenére egyszerűen rögzítette a képzetet. És a kutatók úgy találták, hogy e kísérletek éjszakáján azokban a bizonyos mozikban a Coca-Cola eladása akár 70 százalékkal is megugrott. Az embereknek, akik megrendelték az 199


italt, fogalmuk sem volt róla, miért éppen Coca-Colát kérnek. A valóságban nem is voltak szomjasak és nem kívánták a Coca-Colát, azonban a tudatküszöb alatti üzenet kifejtette hatását. Ez igen veszedelmes dolog, hiszen megfoszthat a szabadságodtól. így még a választás szabadságával sem rendelkezel, egyszerűen utasításokat osztogatnak neked — mégpedig oly módon, hogy nem is vagy tudatában a Coca-Cola megvásárlására felszólító parancsnak. A politikai pártok is bizonnyal fel fogják használni a módszert - „Szavazz Ronald Reaganre!" Felesleges tönkretenni az összes falat és mindenhová kiírni, hogy SZAVAZZ RONALD REAGANRE! bőven elegendőek a tudatküszöb alatti üzenetek a televízióban, a mozikban. Egyes oktatási szakemberek úgy vélik, hogy az emberek éjszakája felhasználható továbbképzésekre, tananyag-ismétlő tanfolyamokra. Példának okáért egy orvos kikerül az egyetemről, az orvostudomány azonban továbbfejlődik, így az illető orvos előbb-utóbb lemarad tőle. Olyan gyógyszereket alkalmaz, melyek rég idejétmúltak; hiszen a tudomány továbbhaladt és hatékonyabb szereket talált. Az orvosnak nincs ideje végigolvasni a szakirodalmat, az éjszakáit azonban kihasználhatják. Nappal elláthatja a pácienseket, éjjel pedig a fejébe tölthetik a legfrissebb információkat. Ez azonban azt jelenti, hogy az illetőből robotot csináltak, aki a nap huszonnégy órájában örömest gürcöl, és bármilyen munkát elvégez, amit csak követelnek tőle. Itt bizony nyoma sincs az illető szabad akaratának! Az ilyen típusú emberek tették oly visszataszítóvá e gyönyörű szavakat, mint fegyelem, munka, engedelmesség, hogy jobban járunk, ha néhány napra teljesen kiiktatjuk életünk200


ből a használatukat. Pedig a munka csodálatos dolog, ha a szereteted és a kreativitásod buzdít rá. Ekkor egyfajta spirituális minőségre tesz szert. A fegyelem is helyénvaló, ha a tanulmányaidból, a tanítványi mivoltodból, az elkötelezettségedből és odaadásodból fakad - ekkor a fegyelem olyan dolog, mely csodaszép virágként növekszik a bensődben, ragyogásával mutatva irányt az életedben. Ha az engedelmesség bizalomból ered — nem pedig abból, hogy a másik hatalmasabb nálad, és ha n e m követed az utasításait, akkor megbüntet —, akkor ez is gyönyörű erény. Az engedetlenség ama egyetlen cselekedetét még Isten sem volt képes megbocsátani! Ádám és Éva megettek egy almát — szerencsétlen flótások! Jómagam öt éven át főként almán éltem. Anyám azt szokta mondogatni: - El kéne ezen gondolkodnod; csupán egyetlen alma, s Ádám és Éva szűrét már ki is tették a paradicsomból! Te pedig kizárólag almán élsz! Öt éven át alig ettem egyebet. - Ezt szeretném én látni... ugyan hová fog küldeni Isten engem?! Ma legfeljebb visszaűzhet az édenkertbe. Hiszen csak ez a két hely létezik, az édenkert és a világ. Nincs más hely, ahová száműzhetne engem. Isten persze nem hallatott magáról: „Mitévő legyek? Ez a fiú reggeltől estig megrögzötten tetézi a bűnt - hiszen j ó formán az alma az egyetlen étke!" Isten képtelen volt megbocsátani egy ilyen apróságot. Hiszen szó sincs arról, hogy Ádám és Éva holmi égbekiáltó nagy bűnt követtek volna el. A lényeg az, hogy megsértették Isten egóját; az egész egyfajta megtorlás. Isten fenyítő haragjában megbüntette őket. Egyszerűen hihetetlen, hogy 201


még ma is az Ádám és Éva által elkövetett bűn terhét nyögitek. Hiszen nem is tudunk semmit ezekről az emberekről, hogy mikor éltek, éltek-e egyáltalán vagy sem; semmi részünk nincsen a cselekedetükben, s mégis mi szenvedünk miatta? Minden embergyereknek el kell majd szenvednie ezt a megtorlást? Ez vajmi kevéssé tűnik isteni viselkedésnek. Úgy látszik, Isten gonoszabb, mint maga az ördög. Az ördög barátságosabbnak, megértőbbnek tűnik. Azok az emberek, akik e szavakat — a munkát, fegyelmet, engedelmességet — megmérgezték, ennek az Istennek a papjai. Öt képviselik e Földön, s tönkretették eme egyszerű szavak szépségét. Az engedelmesség is roppant szépséget rejthet, ám ehhez a saját elköteleződésedből, nem pedig valaki más parancsából kell fakadnia. A saját szívedből kell jönnie. Az engedelmesség akkor vallásos és spirituális erény, ha annyira szeretsz és tisztelsz valakit, s oly mélyen elkötelezted magad neki, hogy a szíved mindig igent mond, mert elfeledte, hogyan kell ellenkezni — még ha ki is akarnád m o n dani a nemet, elfelejtetted a szót. Nem létezik egy másik út is halál és bizonytalanság nélkül? Először is nem létezik olyasmi, hogy halál. A halál egy illúzió. Mindig valaki más hal meg; te magad soha. Ez annyit j e lent, hogy a halált mindig kívülről látod; a kívülálló nézőpontjából. Akik felfedezték belső világukat, egyhangúlag egyetértenek abban, hogy halál nem létezik. Hiszen nem tudod, mi 202


alkotja a tudatodat; nem a légzés, nem a szívverés és nem is a vérkeringés. Tehát amikor az orvos halottnak nyilvánít valakit, az egy kívülálló következtetése; az orvos mindössze annyit mond: „Ez az ember nem lélegzik, leállt a pulzusa, a szíve nem ver többé." Ám e három dolog vajon egyenértékű a halállal? Szó sincs róla. A tudat nem azonos a testeddel, sem az elméddel, sem a szíveddel. Tehát amikor valaki meghal, csak számodra halott, a saját nézőpontjából azonban nem. A saját nézőpontjából egyszerűen más szálláshelyet választ, talán j o b b hajlékba költözik. Ám mivel a régi hajlékát elhagyta, te pedig ott keresed őt, és persze n e m leled meg, azt a következtetést vonod le, hogy a szegény fickó halott. Holott mindössze annyit kellene mondanod: „A szegény fickónak végre sikerül elmenekülnie. Mármost hogy hová ment, azt nem tudhatjuk." Ami azt illeti, az orvostudomány túllépi a saját határait, amikor halottnak nyilvánít valakit. Az orvostudománynak ehhez egyelőre nincs joga, hiszen még nem tudta definiálni a halál mibenlétét. Egyszerűen annyit állapíthat meg, hogy „ez az ember megszűnt lélegezni, és a pulzusa sem m ű k ö dik". A megfigyelt jelenségek túlértékelésével egyenlő mindebből arra a következtetésre jutni, hogy az illető halott. Azonban mivel a tudomány még nem alkotott semmiféle elképzelést a tudatról, a testünk halála egyben a lényünk halálát is jelenti számára. Akik viszont ismerték e lényt, azok tudják... és nem kell előbb okvetlenül meghalnod, hogy e megismerés végbemenjen; elég egyszerűen belépned a saját bensődbe — ezt nevezem én meditációnak. Csak belépsz önmagadba, és fel203


deríted valódi középpontod mibenlétét, ahol nincs lélegzés, nincs szívverés, nincs gondolat, sem elme, sem szív, de még test sem, és te mégis létezel. Miután valaki megtapasztalta önmagát — azt, hogy nem azonos sem a testével, sem az elméjével, sem a szívével, csak a tiszta tudatosságával —, akkor már tudni fogja, hogy számára nem létezik halál, hiszen léte nem függ a testétől. A tudatosság nem függ a vérkeringéstől; éppúgy független attól, hogy ver-e a szív vagy sem, hogy működik-e az elme vagy sem. A tudat egy teljesen különböző világ, m e lyet nem anyagi létezők alkotnak; a tudat anyagtalan. Tehát először azt kell megérteni, hogy halál n e m létezik - még soha nem találtak rá. Ha pedig nem létezik halál, akkor miféle bizonytalanságról beszélünk? Egy halhatatlan életben nem lehet szó bizonytalanságról. A halhatatlanságod nem függ a bankszámlád egyenlegétől; a koldus éppúgy örök életű, mint a császár. Ami pedig az emberek tudatosságát illeti, ez az egyetlen olyan birodalom, melyben valódi kommunizmus uralkodik: itt mindnyájan egyenlő tulajdonságokkal rendelkeznek, és nincs semmi olyasmijük, amit elveszíthetnének, vagy amitől megfoszthatnák őket. Nincs semmi olyasmijük, amit elpusztíthatnának vagy felperzselhetnének. Szó sincs tehát bizonytalanságról. Minden bizonytalanság csupán a halál árnyéka. Ha alaposan megvizsgálod a dolgot, akkor belátod, hogy minden bizonytalanságérzet a halálfélelemben gyökerezik. Én azonban azt mondom, hogy halál nem létezik, következésképpen a bizonytalanságnak sincs létjogosultsága. Halhatatlan lények vagytok, amritászja pútrák. 204


Erről beszéltek az ókori kelet látnokai: „A halhatatlanság fiai vagytok." És ők nem voltak olyan fukarok, mint Jézus Krisztus, aki kijelentette: „Én vagyok Isten egyszülött fia." Furcsa gondolat. .. Az embernek még attól is el kellene szégyellni magát, hogy a szájára veszi: „Én vagyok Isten egyszülött fia." És mi a helyzet a többiekkel? Ok mind fattyúk? Jézus ezzel az egész világot megbélyegzi. Ő Isten fia, de vajon kinek a fia és leánya ez a temérdek többi ember? Egyébként is különös — miért kellene Istennek megállnia egyetlen gyermek létrehozásánál? Kimerítette erőit ez az egyetlen gyermek? Vagy a születésszabályozás híve volt? Ezt a kérdést minduntalan nekiszegezem a pápának és Teréz anyának: - A ti Istenetek bizonyára a születésszabályozás híve, biztosan használ olyan eszközöket, melyeket ti tiltotok az embereknek — óvszert és egyebeket; másként hogyan volna ez lehetséges? Ha már létrehozott egy fiút, legalább egy lányt is nemzene — hiszen ez így volna természetes. És Istennek az egész örökkévalóságban... nincs semmi mulatsága. A pszichológusok szerint a szegények abból az egyszerű okból kifolyólag nemzenek több gyereket, mert nincs semmi más szórakozásuk. Ha moziba akarsz menni, pénzre van szükséged; ha cirkuszba készülsz, pénzt kell magaddal vinned; ha le akarsz ruccanni Chowpatty Beachre*, úgyszintén csörögnie kell valaminek a zsebedben. Ahol a szórakozást osztogatják, ott mindenhol pénzre van szükséged. Tehát

* M u m b a i népszerű és forgalmas strandja — A Szerk.

205


csak az ágyba mehetsz — ez az egyetlen mulatság, mely nem kerül egy fillérbe sem; itt senki sem kér tőled pénzt. De vajon mihez kezd Isten? Ő sem a Chowpatty Beachre nem mehet el, sem a cirkuszba vagy a moziba. Csak ücsörög unatkozva az örökkévalóságig... És csupán egy fiút nemzett volna? Ez bizony számos hallgatólagos következtetést rejt magában: talán olyannyira megcsömörlött ettől az egyetlen fiától, hogy inkább nőtlenségre adta a fejét, mondván: „ N e m vagyok hajlandó több idiótát nemzeni." Jézus mindössze három éven át tanított itt a Földön. Csupán harminchárom éves volt, és már keresztre feszítették - íme a nagy Megváltó, aki nem tudta megmenteni saját magát. Isten bizonyára úgy érezte, hogy csúfosan cserbenhagyták: „Ennek véget vetek! Nincs több fiú, sem lány!" Azonban igazság szerint az egoizmus egy bizonyos eleme is ott rejlik ebben a versenytárs nélküli egyedüliségben. Krisna lehet ugyan Isten megtestesülése, de ő n e m a fiú - csupán egy fotókópia. Mohamed nem egyéb, mint hírnök - csupán egy kézbesítő. Jézus azonban különleges; ő Isten egyszülött fia. Ebben bizony jó adag egoizmus rejlik. Az ókori látnokok nem voltak ilyen egoisták. Ők az egész emberiséget — a múltat, a jelent és a jövőt — amritászja pútrának nevezték, mondván mindnyájan a halhatatlanság gyermekei vagyunk. Ők nem helyezik magukat magasabb polcra nálad; n e m állítják be magukat nálad szentebbnek. Ami a tudatot illeti, ők minden egyes emberi lényt teljesen egyenlőnek, örökkévalónak tekintenek. Szó sincs tehát bizonytalanságról. 206


Nincs szükség másik ösvényre - és egyébként sem létezik másik ösvény. Az élet az az ösvény, mely áthalad a halál csalóka kapuján. E kapun tudatosan is átléphetsz. Ha megfelelően meditativ állapotban vagy, akkor úgy is végigmehetsz a halál folyamatán, hogy tökéletesen tisztában vagy vele, hogy éppen szálláshelyet változtatsz; miközben belépsz egy másik m é h be, teljességgel tudatában lehetsz annak, hogy most egy új hajlékba költözöl - és mindig ez a jobbik megoldás, mivel az élet szakadatlanul fejlődik. És ha képes vagy tudatosan meghalni, akkor az új életed természetesen már a kezdet kezdetétől igen magas szintű lesz. És én mindebben egy szemernyi bizonytalanságot sem látok. Semmit sem hozol magaddal e világra, egy dolog tehát bizonyos: semmi sem a tiéd. Anyaszült meztelenül, ám illúziókkal telve jössz a világra. Ezért születik minden gyerek ökölbe zárt kézzel — mert abban a hitben él, hogy kincseket hoz magával, pedig a marka üres. Viszont mindenki nyitott kézzel hal meg. Próbálj csak meg ökölbe szorított kézzel meghalni — ez idáig senkinek sem sikerült. Vagy próbálj nyitott kezekkel megszületni - ebben sem járt még sikerrel senki. A gyermek ökölbe zárt kézzel születik, illúziókat táplálva arról, hogy kincseket hoz a világra, pedig semmi sincs a markában. Semmi sem a tiéd, tehát miféle bizonytalanságról beszélsz? Hiszen semmit sem lophatnak el tőled, semmitől sem foszthatnak meg. Minden, amit csak használsz, a világ tulajdona. És egy szép napon mindent itt kell majd hagynod. És semmit sem leszel képes magaddal vinni. 207


Hallottam egy gazdag falusiról, aki olyan fukar volt, hogy soha semmit n e m adott a koldusnak. Az egész koldustársadalom tudott erről, tehát valahányszor megláttak egy koldust a fösvény háza előtt ácsorogni, azt mondták magukban: „Ez az ember bizonyára új itt, egy másik faluból származik. Világosítsuk fel, hogy itt úgysem kaphat semmit!" A fukar férfi felesége haldoklott, ő mégsem hívatott hozzá orvost. Csupán egyetlen barátja volt, hiszen a sok barát szükségtelen bizonytalanságot jelent - valaki még pénzt vagy más egyebet kérhet tőle. Szóval a férfinak csak egy barátja volt, és az is olyan fukar, hogy soha semmi probléma nem merült fel köztük. Tökéletesen ismerték egymás lélektanát - nem támadt köztük konfliktus, hiszen soha nem kértek semmit egymástól, és szóba sem jöhetett, hogy kellemetlen helyzetbe hozzák a másikat. Ám ez alkalommal a barát így szólt: — Most viszont eljött az ideje, hogy orvost hívass — hiszen a feleséged haldoklik! Mire a férfi így felelt: — Minden Isten kezében van. Ugyan mit tehet az orvos? Ha az asszonynak meg kell halnia, akkor úgyis meghal. Te csak felesleges bajba akarsz sodorni engem... megfizetni az orvos honoráriumát, a gyógyszereket, miegymást. Én vallásos ember vagyok, és ha a feleségemnek n e m kell meghalnia, akkor úgyis fel fog épülni orvos nélkül. A valódi orvos Isten, senki más. És én hiszek Istenben, mert ő sosem kér honoráriumot és hasonlókat. A feleség meghalt. 208


A férfi barátja nem állhatta meg, hogy szóvá tegye: — Látod, azért a kevéske pénzért csak nem hívattad ki a doktort! Mire a férfi: — Kevéske pénz? A pénz az pénz; sosem az a kérdés, hogy sok vagy kevés. És a halál úgyis eljön m i n denkiért. A barát egy kissé kijött a sodrából. — Ez már több a soknál! — mondta. — Én is fösvény vagyok, de ha a feleségem haldokolna, legalábbis egy gyógyszerészt hívatnék hozzá - biztosan nem nézném tétlenül. Te azonban tényleg megátalkodott vagy. Mihez fogsz kezdeni ezzel a temérdek pénzzel? — Magammal fogom vinni — felelte a férfi. — Ilyet még senki se hallott! - így a barátja. — Mert senki nem is próbálta meg! — vágott vissza a férfi. És bizony ez igaz volt. - Figyelj csak ide! N e kem megvan a magam terve. Én igenis mindent magammal fogok vinni. Mire a barátja kérlelni kezdte: — Áruld hát el nekem a titkodat, mert egy nap én is meghalok, s te vagy a legjobb barátom! — Barátság ide, barátság oda, ezt a titkot nem árulhatom el — felelte a fösvény. — Ez a titok különben is olyan természetű, hogy amikor haldokolsz, már semmi hasznát nem veszed. Korábban kell cselekedni, ugyanis az összes pénzed, aranyad, gyémántod és minden ingóságod el kell vinned a folyóhoz! — Hogy érted ezt? - kérdezte a barátja. — Úgy, ahogy m o n d o m — felelte a fösvény. — És egy kis csónakon be kell evezned a folyó közepére, s ott 209


minden pénzeddel együtt be kell ugranod a vízbe, hogy megfulladj; és így magaddal viszed mindened. Próbáld csak ki! Ezzel eddig senki sem próbálkozott. Ha nem sikerül, az sem baj, hiszen eddig is mindenki megvolt nélküle. Ha viszont sikerrel jársz, akkor te leszel az úttörő, az első ember, aki egy egész zsák pénzzel állít be a paradicsomba. És az összes szent tágra nyílt szemekkel bámul majd rád: „Ez a férfi aztán ismeri a dörgést!" Ám a barátja ódzkodott a dologtól: — De hát ez azt jelenti, hogy meg kell halnod. — Hát persze, méghozzá jó egészségben — felelte a fösvény. — Haldoklás közben ugyanis nem lesz könynyű tartani azt a nehéz terhet. Én hamarosan véghez is viszem, hiszen a feleségem úgyis elhunyt, és most senkim sincsen. De még ha az óceánba ugrasz is minden pénzeddel, a vagyonod és a tested akkor is ott marad az óceán fenekén. Neked pedig egyedül kell menned, csupán a tudatod kelhet útra. Semmi sem a tiéd, hiszen semmit sem hoztál magaddal e világra, és így semmit nem vihetsz el innen. Az élet az egyetlen út. A halál pedig az egyetlen illúzió, amit meg kell értened. Ha képes vagy hiánytalanul, a maga teljességében megtapasztalni az életet és megérteni, hogy a halál illúzió — éspedig nem az én szavaim, hanem a saját, mély meditációban szerzett tapasztalataid alapján —, akkor rátaláltál a követendő útra, a lehető legteljesebb, félelem nélküli élet útjára! Szó sem lehet bizonytalanságról, hiszen még a halál is csak illúzió! 210


Csak a benned rejlő eleven lény valóságos. Tisztítsd meg, élesítsd ki, ébreszd teljes öntudatára, hogy egyetlen aprócska része se fúljon sötétségbe, hogy minden ízében ragyogni kezdjen, lángra gyúljon! Ez az egyetlen út; nincs más alternatíva. És szükség sincs rá. Össze vagyok zavarodva az egyéniség és a személyiség közötti különbséget illetően. Mi marad az egyéniségből — ha ugyan marad valami — az ego távozása után? Az egyéniség a lényeged. Vele jöttél a világra, vele születtél meg. A személyiség kölcsönzött dolog, mellyel a társadalom ruház fel. Olyan, akár a ruhák — mint egy finom lepel. A gyermek mezítelenül születik; azután mi elrejtjük a mezítelenségét — ruhákba öltöztetjük. A gyermek a lényeggel, az egyéniségével együtt születik meg. Mi ezt is elrejtjük, mert a pőre egyéniség lázadó és nonkonformista. Az egyéniség pontosan az, amit a jelentése sugall. Egyéni jelleg. A személyiség nem egyéni, hanem társadalmi j e lenség. A társadalom azt akarja, hogy az egyéniségedet személyiségre cseréld fel, ugyanis az egyéniség csak konfliktust támaszt. Tehát a társadalom elrejti az egyéniséged és személyiséggel ruház fel. A személyiség tanult dolog. A fogalom eredete egy görög szóra, a personára vezethető vissza, mely „álarcot" jelent. A görög drámákban a színészek álarcokat viseltek, hogy elrejtsék a saját ábrázatukat és más arcot mutassanak. A személyiség fogalma tehát a persona, vágyás álarc viseléséből ered. N e m az eredeti arcod ez, hanem maszk, mely elleplez. Ne töltsön hát el félelemmel, ha a személyiséged eltű211


nik, hiszen ekkor életedben először végre valódi önmagaddá, valóságossá válsz! Ekkor először eljutsz a lényegig. Ezt a lényeget Indiában atmannak, léleknek nevezik. Az ego a személyiség központja, az isteni természet a lényegünk központja. Ezért hangoztatják oly buzgón minden oldalról, hogy az egót le kell vetkőznöd - hiszen a valódi kiléteddel kell tisztába j ö n n ö d , nem a veled szemben támasztott elvárások halmazával. A személyiség hamis dolog, a legnagyobb hazugság. Az egész társadalom a személyiségtől függ. Az állam, az egyház, a szervezetek, az intézményi berendezkedés — ezek egytől egyig hazugságok. A nyugati pszichológia folyton a személyiségre vonatkozó gondolatokkal van elfoglalva. Következésképpen az egész nyugati pszichológia egy alapvető hazugságra épül. Keleten mi a lényegnek, nem pedig a személyiségnek szenteljük a gondolatainkat. A lényegnek, vagyis a veled születettnek, legbensőbb természetednek, szavabhavádnak, elválaszthatatlan lényegednek — ezt kell megismerned és megélned. A személyiség mindaz, ami nem vagy, ám aminek igyekszel mutatni magad. A személyiség az, amit a társadalomban mozogva kényelmi szempontból használnod kell. Ha például reggeli sétád közben elmegy melletted valaki, s te rámosolyogsz az illetőre, az a mosoly fakadhat a lényegedből és a személyiségedből egyaránt. Kiválthatja az is, hogy valóban örömödet leled a másik ember látásában, az isteni természet, a szív, a szeretet, a forma nélkül való megpillantásában, mely az adott személyben öltött testet. Ez az oka annak, hogy mi Indiában sosem használunk olyan frázisokat, mint a „Jó reggelt!". Hiszen ezek vajmi ke212


veset jelentenek. Mi inkább azt mondjuk, hogy Ram, Ram... Mi Isten nevével üdvözöljük egymást. Ez egy jelképes cselekedet: „Látom benned Istent! Üdvöz légy! Boldognak és áldottnak érzem magam, hogy te mentél el mellettem." Ha ez a lényegedből fakad, akkor a mosoly elárasztja egész lényedet, és mélységes elégedettséget érzel. Áldottnak érzed magad, amiért a másik ember elhaladt melletted. Az illető talán már tovatűnt, az áldás azonban megmarad és finom illatszerként leng körül. Azt is megteheted azonban, hogy egyszerűen „Jó reggelt!" köszönsz - mivel a másik férfi bankár, politikai vezető, aki alkalomadtán ártalmadra lehet, veszedelmessé válhat számodra, és így kockázatos, ha nem kívánsz neki jó reggelt. Ekkor tehát ráköszönsz és elmosolyodsz; mosolyba rendezed az arcvonásaid. Ez a persona; ez a személyiség. Minden cselekedetedet figyelned kell! Ez vesződséges ugyan, mégis meg kell lennie. Nincs más út. Minden cselekedetedről meg kell állapítanod, hogy honnan ered; a személyiségedből vagy a lényegedből. Ha a lényegedből fakad, akkor e lényeg gyarapodni fog, hiszen lehetőséget fogsz adni neki, hogy megnyilvánuljon, kifejezésre jusson. Ha viszont a személyiségedből fakad, akkor e személyiség m i n d j o b b a n és jobban megszilárdul, és teljesen meg fogja fojtani a lényeget. Figyelj! Emlékeztesd magad újra meg újra az éberségre: „Honnan fakad az adott cselekedet?" Ha hazafelé menet fagylaltot vagy virágot viszel a feleségednek, akkor az ajándék gondolata a személyiségedből vagy a lényegedből eredt? Ha a személyiségedből, akkor a gesztus hazugság. Talán beszélgettél valaki más feleségével, és az asszony elbűvölt. Vonzódni kezdtél hozzá, vágy 213


ébredt benned, amit nyomban a bűntudat követett: „Ez aztán távol áll a hűségtől. Vigyünk csak az asszonynak gyorsan egy kis fagylaltot!" És ne feledd — a feleséged azon nyomban gyanút fog majd! Hisz máskülönben sosem szoktál neki fagylaltot hozni. Valaminek rejlenie kell a dolog mögött; bizonyára titkolsz előle valamit. Miért vagy ma olyan kedves, olyan hirtelen és váratlanul jó hozzá? A nőket nem tévesztheted meg; erős bennük az ösztön, kész hazugságvizsgálók. Ők nem gondolkodnak, hanem nyomban az érzéseikre hagyatkoznak. Az érzéseik pedig azonnaliak és közvetlenek. A nők az érzelmi központjukból kiindulva működnek. Bűntudat mardos, tehát viszel valami ajándékot a feleségednek. Ezt az ajándékot a személyiséged sugallta, és igen nagy veszélybe sodor! Egy látszólag hasonló, mégis szöges ellentétben álló eset is előfordulhat. Tegyük fel, hogy az alaphelyzet ugyanaz! Elbeszélgettél egy barátod feleségével, és a nő elbűvölt téged. Kecses volt és gyönyörű, s a szépsége és kecsessége eszedbejutatta a saját feleségedet. Hiszen amikor szerelmes vagy valakibe, az összes szép ember az illető személyt idézi fel benned. Ez szükségképpen így történik. Ha a nő elbűvölő volt, akkor nyomban a saját szerelmed jut róla eszedbe. A szerelmedből láttál meg benne valamit — lényének egy részét, egy gesztusát. A saját feleséged lényéből volt benne valami. És abban a pillanatban szerelmet éreztél a nő iránt, mert a saját feleségedet idézte fel benned és elárasztottak az emlékek. Ekkor is hozhatsz neki fagylaltot, virágot vagy más hasonlót... de egyszerűen egy mosollyal is megajándékozhatod. Ekkor ajándékod a lényegedből fog fakadni; és így 214


egészen más a dolog állása, A helyzet talán ugyanaz, te mégis teljesen másképp viselkedsz. A személyiség a megtévesztésre törekszik. A lényeg pedig a lényed feltárására; bármilyen is, mindig önmagát mutatja. Hadd táruljon hát fel, nyíljon meg és váljon sebezhetővé! Próbálj meg a lényegedből kiindulva élni, és vallásos emberré válsz! Próbálj meg a személyiségedből kiindulva élni, és a vallásosság lehető legapróbb szikrája sem lesz meg benned! Számomra a vallás nem holmi rítust jelent, és nem is azt, hogy eljárok egy templomba vagy szentélybe. N e m azt j e lenti, hogy minden áldott nap olvasom a Bibliát vagy a Gítát, szó sincs róla. A vallás számomra azt jelenti, hogy a lényegemből kiindulva élek, hiteles és őszinte vagyok. És ne feledd, bármilyen módon hazudsz is, nem viheted el szárazon, hiszen a hazugság mindig hazugság marad! És mélyen legbelül ezzel te magad is tisztában vagy. Színlelheted az ellenkezőjét, ám a színlelés maga fog elárulni. Senkinek sem hazudhatsz meggyőzően, hiszen akinek van szeme, tudatossága és némi intelligenciája, az keresztül fog látni rajtad. Történt egyszer, hogy egy nő beperelte Naszruddin mollát. Azt állította, hogy a gyermekének Naszruddin molla az apja. A molla persze hevesen tagadta a vádat a bíróságon. Végül a bíró megkérdezte: — Csak egy dolgot áruljon el nekem, aludt együtt ezzel a nővel, Naszruddin? Mire Naszruddin így felelt: — Nem, bíró úr, egy szemhunyást sem! 215


A hazugságaid nyilvánvalóak, hiszen az igazságnak megvan a maga útja, hogy napvilágra kerüljön. Mindig megtalálja rá az utat-módot. Végül az igazság úgyis kitudódik, és te hazugságokra pocsékoltad az egész életedet. Ne vesztegess hát el egyetlen pillanatot sem! Mindaz az idő, amit hazugságokra vesztegetsz, visszavonhatatlanul elvész számodra. És hazugságok árán soha senki n e m lehet boldog; ez képtelenség. A hazugságok csak a boldogság látszatát hozhatják meg; valódi boldogságot nem adhatnak. A valódi boldogság az igazság része. A hinduk Istent szatcsitánanáként - igazságként, tudatként, üdvös boldogságként - határozták meg. Az ánand, vagyis az üdvös boldogság a végső és alapvető lényeg. Légy őszinte, és eléred az üdvös boldogságot! Légy igaz, és boldog leszel! És e boldogságnak nem lesz oka; ez csupán az őszinteséged velejárója lesz. A boldogság az igazság függvénye. Ahol az igazság rejlik, ott lakozik a boldogság is. Ahonnan pedig hiányzik az igazság, ott a boldogság is szertefoszlik és átveszi helyét a boldogtalanság. Ne félj hát! A kérdésed így hangzott: „Össze vagyok zavarodva az egyéniség és a személyiség közötti különbséget illetően. Mi marad az egyéniségből - ha ugyan marad valami — az ego távozása után?" Ami azt illeti, épphogy az ego miatt nem marad semmi az egyéniségből. Amikor az ego tovatűnik, akkor támad fel az egész egyéniség a maga kristálytisztaságában: átlátszóan, intelligensen, sugárzón, boldogan, elevenen, egy ismeretlen ritmusra rezdülve. És ez az ismeretlen ritmus az isteni természet. A dal, mely lényed legmélyebb zugaiban csendül fel. A forma nélkül való tánca, melynek lépései azonban jól hallhatók. 216


Csak az ego tovatűntével bukkan fel mindaz, ami valódi. Az ego a szemfényvesztő, a meghamisító. Amikor az ego eltűnik, megjelensz te. Amikor az ego jelen van, te csak hiszed, hogy létezel, de valójában sehol sem vagy. Hogyan

válhatok szerves egésszé?

Az embernek egyáltalán nem kell szerves egésszé válnia. Az igazat megvallva minden erre irányuló erőfeszítés csak felbomláshoz vezet. Lényed legmélyebb magja már most is szerves egészet alkot; felesleges hát erre törekedned. Lényed középpontja osztatlan egész; másként nem is létezhetnél. Hogyan is létezhetnél középpont nélkül? Az ökrösszekér azért halad, a kereke azért gurul, mert van egy mozdulatlan középpontja, mely körül a kerék foroghat. A kerék a kerékagyon forog. Ha a szekér halad, kerékagynak is lennie kell, akár tudsz róla, akár nem. Eleven vagy, lélegzel, tudatos vagy; az életed előrefelé halad, tehát az életed kerekének egy kerékagy körül kell forognia. Te talán nem vagy ennek tudatában, de attól még igaz. E kerékagy nélkül nem létezhetnél. Tehát az első és teljességgel alapvető dolog: nem az a lényeg, hogy valamivé válj. Te máris vagy Csupán be kell lépned a bensődbe és meg kell ismerned azt. Ez nem valamiféle teljesítmény, hanem egy felfedezés. Mindvégig magadban hordoztad a középpontodat, csak éppen túlságosan erősen kötődtél a peremvidékekhez, és hátat fordítottál a középpontnak. Túl kifelé fordulóvá váltál, és így képtelen vagy magadba tekinteni. Szánj időt egy kis betekintésre! Olyan gyönyörű szó a betekintés — azt jelenti, hogy „befelé tekinteni", magadba 217


nézni, bepillantást nyerni önmagadba. A szemed a külvilágra nyílik, a kezed kifelé tárul, a lábad is mind távolabb visz önmagadtól. Ülj hát le nyugodtan, lazítsd el lényed peremvidékét, hunyd le a szemed, és egyszerűen lépj be önmagadba... a legkisebb erőfeszítés nélkül. Csak lazíts - mint amikor a fuldokló megadja magát! Mi persze még fuldoklás közben is tovább kapálózunk. Ha képes vagy egyszerűen hagyni, hogy megtörténjen, a középpontod a felszínre fog emelkedni. Látni fogod, ahogyan kibukkan a felhőkből. Az életet kétféle m ó d o n élheted. Az egyik a cselekvés létmódja, amikor szakadatlanul teszel valamit, a másik a befogadás létmódja, amikor egyszerűen csak befogadod a dolgokat. A cselekvés létmódja kifelé orientált. Ha több pénzre vágysz, nem ülhetsz egyszerűen ölbe tett kézzel. Így nem fog az öledbe hullani a vagyon. Meg kell küzdened érte, versengened kell, és mindenféle módszert és eszközt igénybe kell venned — törvényest, törvénytelent, helyest, helytelent egyaránt. A pénz nem fog csak úgy az öledbe hullani. Ha hatalomra vágysz, ha politikus akarsz lenni, tenned kell valamit ennek érdekében. A sült galamb bizony n e m fog a szádba repülni. Egyfelől ott van tehát a cselekvés létmódja, mely a külvilág felé orientált. Másfelől pedig ott van a nemcselekvés létmódja, amikor tartózkodsz a cselekvéstől, egyszerűen csak engeded bekövetkezni a dolgokat. Ám ezt a nyelvet mára elfelejtettük — ha használni akarjuk, újra meg kell tanulnunk. N e m kell arra törekednünk, hogy szerves egésszé váljunk - hiszen máris azok vagyunk. Csupán elfeledtük, hogyan vegyük ezt észre; elfeledtük, hogyan értsük meg. A cselek218


vés létmódjáról igyekezz mindinkább a befogadó, passzív létmódra váltani! N e m arra buzdítlak, hogy lépj ki a cselekvés világából hiszen emiatt újra egyensúlyodat vesztenéd, ahogyan jelenleg is kiegyensúlyozatlan vagy. Jelen pillanatban csupán egyetlen létmódot ismersz, és ez a cselekvés, a tüsténkedés. Vannak emberek, akik el sem tudják képzelni, hogy nyugodtan megüljenek; ez számukra lehetetlen. Ők egyetlen pillanatnyi lazítást sem engedélyeznek maguknak; csak a cselekvés köti le őket. Hallottam erről egy történetet: Naszruddin molla felesége az ablaknál állt; gyönyörű naplemente volt, a madarak épp hazafelé szálltak a fészkükre. Igazán csodálatos volt az est. Az asszony így szólt Naszruddinhoz: — Hallgass csak ide! Gyere, nézd meg, milyen gyönyörűen megy le a nap! Mire Naszruddin anélkül, hogy az újságjából felpillantott volna, azt mormolta: — Hogy mondtad, mit csinált már megint az a nap? Ha valamit csinálnak, arra Naszruddin rögtön felkapja a fejét. Ha viszont csak egy naplementéről van szó, akkor ugyan mi értelme megnézni. Benneteket csak a cselekvés érdekel; csak akkor kapjátok fel a fejeteket, ha „valami történik". Ez a viselkedésforma túlságosan rögzült. Fel kell végre oldani egy kissé; néhány pillanatra, néhány órára, olykor akár néhány napra is teljesen át kell állnotok a másik létmódra, amikor csak üldögéltek és hagyjátok, hogy a dolgok menjenek a maguk útján. 219


Amikor egy naplementét nézel, akkor semmit sem kell tenned. Egyszerűen csak figyelj! És akkor sem várja el tőled senki, hogy cselekedj, amikor egy virágot szemlélsz. Egyszerűen csak nézd a virágot! Valójában semmiféle erőfeszítést n e m fejtesz ki akkor sem, amikor ránézel a virágra. A dolog egy jottányi energiát sem igényel. A szemed nyitva, a virág ott van előtted... s bekövetkezik a mélységes eggyé válás pillanata, amikor a szemlélt tárgy és a szemlélő egyaránt eltűnik. Ez a szépség és az áldás pillanata. Ekkor egyszerre n e m megfigyelő vagy, s a virág sem a megfigyelésed tárgya - hiszen a megfigyelés is valamiféle cselekvést feltételez. Most csupán j e len vagy te és jelen van a virág, s valamiképpen átfeditek egymás határait. A virág belép a lényedbe, a lényed szintúgy belép a virágba, s váratlan feltárulkozás megy végbe, melyet nevezhetsz szépségnek, igazságnak, isteni t e r m é szetnek. .. Mindinkább engedélyezned kell magadnak e ritka pillanatokat. N e m biztathatlak arra, hogy törekedj rájuk, nem buzdíthatlak arra, hogy készítsd fel magad e pillanatokra, egyáltalában n e m mondhatom, hogy bármit is tégy — hiszen ekkor ismét a cselekvés létmódjának nyelvét használnám, és súlyosan félreértenéd szavaimat. Nem, én egyszerűen csak azt m o n d h a t o m neked, hogy minél gyakrabban engedélyezd magadnak e pillanatokat. Néha egyszerűen ne csinálj semmit! Nyújtózz el a pázsiton és bámulj fel az égre! Olykor csak hunyd le a szemed és pillants bele benső világodba — ahogyan a gondolatok áramlanak, sodródnak, vágyak támadnak fel és vonulnak tova! Figyeld meg a színes álomvilágot, mely a bensődben kavarog! Csak figyeld! Ne mondd magadban, hogy „meg akarom állítani ezeket a gon220


dolatokat" — hiszen ezzel ismét visszazökkennél a cselekvés létmódjába. Ne m o n d d azt sem, hogy „most meditálok - tűnjetek el; minden gondolat távozzon a fejemből!" ugyanis amint ezt kezded mondogatni, máris cselekszel valamit. N e m , az egész inkább csak olyan legyen, mintha ott sem volnál! Az egyik legősibb meditációs forma, melyet mindmáig alkalmaznak egyes tibeti kolostorokban, azon az igazságon alapul, melyet én is megosztottam veled. A tibetiek azt tanítják, hogy olykor képes vagy egyszerűen eltűnni. A kertben üldögélve egyszer csak kezded úgy érezni, hogy eltűnőfélben vagy. Figyeld csak meg, hogyan fest a világ a távozásod után, amikor többé már nem vagy jelen benne, amikor teljesen átlátszóvá váltál! Egyetlen másodpercig egyszerűen próbálj meg nem létezni! A saját otthonodban érezd úgy, mintha ott sem volnál! Gondolj csak bele: egy napon majd nem leszel! Egy napon eltávozol az élők sorából, meghalsz; azonban a rádió tovább fog szólni, a feleséged ugyanúgy elkészíti a reggelit, a gyerekek pedig éppúgy készülnek majd az iskolába. G o n dold el, hogy a mai napon eltávoztál, egyszerűen nem vagy többé! Válj szellemmé! A székedben üldögélve egyszerűen tűnj el, a következő gondolattal: „Immár nem vagyok valóságos; nem létezem!" És figyeld csak meg, hogyan folyik tovább a ház élete! Mélységes béke és nyugalom köszönt be, s minden folyik tovább ugyanúgy, ahogyan eddig. Nélküled is minden megy tovább a maga útján. Semmi sem fog hibádzni. Akkor viszont mi értelme annak, hogy szakadatlanul foglalatoskodj valamivel, csinálj valamit, sürögj-forogj a cselekvés megszállottjaként? Mi értelme ennek? Te eltávozol, s veled tetteid nyoma is eltűnik - mintha csak a ho221


mokra írtad volna a neved, a szél elfújná a kézjegyed, s ezzel minden véget is érne! Tégy úgy, mintha sosem léteztél volna! Igazán csodálatos meditáció ez. Huszonnégy óra leforgása alatt többször is próbát tehetsz vele. Egy fél pillanat is megteszi; egy fél pillanatra egyszerűen szűnj meg létezni... te nem létezel... a világ pedig megy tovább. Ahogyan mind világosabban tudatára ébredsz a ténynek, hogy a világ nélküled is tökéletesen megy tovább a maga útján, képessé válsz megismerni lényed egy másik részét, melyet hosszúhosszú életeken át elhanyagoltál — és ez nem egyéb, mint a befogadó létforma. Egyszerűen elengeded magad; kapuvá válsz. Az események pedig nélküled folynak tovább. Válj egy darab uszadék fává! Lebegj az áramlatban fatörzsként, és hagyd, hogy az áramlat kedve szerint sodorjon; te ne tégy semmi erőfeszítést! Az egész buddhista szemlélet a befogadó létmódhoz tartozik; ezért láthatod Buddhát mindig egy fa alatt üldögélve. Valamennyi képmása ülő helyzetben ábrázolja; csak ül és nem tesz semmit. Mozdulatlanul ücsörög és a kisujját sem mozdítja. Ti nem ilyesfajta képet alkottatok Jézusról. Ő továbbra is a cselekvés létmódját követi. Ezért is szalasztotta el a kereszténység a legnagyobb lehetőségét: mert a kereszténység tevőlegessé vált. A keresztény hittérítő el van foglalva a szegények megsegítésével, eljár a kórházba, sürög-forog, és minden erőfeszítése arra irányul, hogy valami j ó t tegyen. Persze ez mind nagyon szép — ám eközben megmarad a cselekvés létmódjában, márpedig az istenség csak a befogadó létmódban ismerhető meg. Vagyis a keresztény hittérítő jó ember, igen jóságos ember, ám keleti értelemben nem nevezhetjük bölcsnek. 222


Mármost az ilyetén tevékenységet űző személyt még Keleten is mahátmaként imádják — mivel a Kelet szegény és beteg. Ezrével akadnak leprások, vakok, iskolázatlan emberek; ezeknek oktatásra, gyógyszerekre, segítségre, ezer és egy dologra van szükségük. A tevékeny ember egyszerre jelentőséget nyer - tehát Gandhi mahátmává lesz,Vinoba Bhave szentté, kalkuttai Teréz anya kimagasló személyiséggé. Azt azonban senki sem vizsgálja meg, hogy ezek az emberek vajon elérték-e a befogadó létmódot vagy sem. Ha viszont Buddha j ö n el, senki sem fog tiszteletet tanúsítani iránta, hiszen ő nem fog iskolát vagy kórházat üzemeltetni. Ő ismét csak egy bódhifa* alatt fog üldögélni szép csendesen. N e m arról van szó, hogy semmit sem fog véghezvinni, hiszen a puszta lénye roppant erőteljes rezgéseket áraszt, ezek azonban igen nehezen érzékelhetők. Buddha az egész világot átalakítja azzal, hogy ott üldögél a bódhifa alatt, ám e rezgések felismeréséhez neked is rájuk kell hangolódnod, fejlődésen kell keresztülmenned. Ha felismersz egy Buddhát, az annyit jelent, hogy máris a helyes úton jársz. Egy Teréz anyát ezzel szemben pofonegyszerű felismerni - ebben nincs semmi rendkívüli, hiszen mindenki láthatja, hogy jótéteményeket hajt végre. Jótéteményeket végrehajtani egy dolog, jónak lenni pedig teljesen más. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ne tégy jót, csak annyit: hagyd, hogy a jótétemények önnön j ó ságodból fakadjanak! Először juss el a befogadó létmódig, első lépésként juss el a passzív, tétlen megközelítésig! S amikor benső lényed ki* Egy hatalmas, ö r e g szent fügefa volt Indiában, B o d h Gayánál A Szerk.

223


virul, és te felismered, hogy szerves egészet alkot — hiszen a középpontod mindig, kivétel nélkül mindig ott rejlik a bensődben —, tehát amikor ráébredsz a k ö z é p p o n t j e l e n létére, akkor a halál egyszerre csak megszűnik számodra létezni. Egy csapásra minden aggodalmad szertefoszlik, hiszen többé már nem egy test vagy és nem is egy elme. Ekkor feltámad benned az együttérzés, a szeretet és az áhítat, s lényedből áldás záporoz a világra. Mármost senki sem mondhatja meg, mi fog történni egy ilyen emberrel — hogy nekivág és Jézushoz hasonló forradalmár válik belőle, aki kiűzi a pénzváltókat a templomból; vagy éppen a szegények megsegítésére teszi fel az életét; netán csak üldögél tovább a bódhifa alatt és árasztja magából az áldás illatát; vagy éppen Meearává válik, s tánccal és dallal hirdeti Isten dicsőségét. Senki sem tudhatja; ez kiszámíthatatlan. Azt kérdezed tőlem: „Hogyan válhatok szerves egésszé?" Minden evilági erőfeszítésem arra irányul, hogy tudatosítsam bennetek: semmire, semmi többre nincs szükség. Máris minden a birtokotokban van, ott rejlik a bensőtökben. Azonban nektek kell megközelítési módokat, kapukat, utakat találni a felfedezésére. A kincs bennetek rejlik, de nektek kell leásni érte. Tehát nem az a kérdés, hogyan válhattok szerves egésszé; a helyes kérdés így hangzik: „Hogyan érthetem meg, hogy máris szerves egész vagyok?" A kérdést Nisagar tette fel, és én tisztában vagyok vele, hogy miért éppen ő. Nisagar kapcsolatba került Gurdjieff munkásságával nyugaton. Gurdjieffnek volt egy nagyon különös elképzelése — jelentőségteljes, de azért igen különös. Ő azt szokta mondani a tanítványainak: „A lélek nem létezik. A középpont n e m létezik; meg kell teremteni. Az em224


ber nem lélekkel születik." Ez aztán a furcsa elmélet. De azért értem én, mit akart vele hangsúlyozni: az emberrel nem születik együtt a lelke; ezt a saját erőfeszítésével kell megalkotnia. Ezért nevezik Gurdjieff egész rendszerét „munkának". Munka és munka és munka. Valódi erőfeszítés ez — ismét visszatértünk a cselekvés létmódjához. Az igazat megvallva Nyugaton felettébb bajos megtanítani az embereket a nemcselekvés létmódjára. Tehát Gurdjieff technikákra, módszerekre oktatta az embereket, m e lyek révén szerves egésszé válhatnak. „A lélek még nincs jelen az emberben." Ez nem azt jelenti, hogy lélek nem létezik, és nem is azt, hogy Gurdjieff nem volt tudatában a lélek létezésének; ez csupán egy eszköz volt. Az emberek egyre fásultabb közönnyel viseltettek a lelkük iránt. Úgy gondolták, hogy ha egyszer úgyis ott lakozik bennük, akkor minek aggódjanak, mit törődjenek vele? „Hiszen máris j e len van a bensőnkben, bármelyik napon felkutathatjuk, hadd kutassunk hát addig is olyan dolgok után, melyek még nincsenek a birtokunkban; hadd hajkurásszuk addig is a gyönyörű nőket, a bort, a több pénzt és nagyobb hatalmat hadd törekedjünk mindazokra a dolgokra, melyek nem állnak rendelkezésünkre! És majd ha egy napon torkig laktunk mindezekkel, akkor bármely pillanatban lehunyhatjuk a szemünket, beléphetünk a bensőnkbe, és már rá is találunk a lelkünkre. A lelkünket sosem vesztettük el; hiszen a lelket nem veszítheted el, és nem is tehetsz szert rá. Egyszerűen ott rejlik benned." így hát az emberek teljesen k ö zönyössé váltak. Jól láthatod ezt Keleten is. Az egész keleti világ teljesen nyavalyássá és fásulttá vált. A lélek ott lakozik bennünk, és ezt mindenki tudja, mindenki hallott róla. „Isten a szívben 225


lakik, máris ott él bennünk, akkor meg minek csapjunk nagy hűhót miatta?" Az emberek azt kutatják, ami nincs a birtokukban. Gurdjieff tudatára ébredt a ténynek, hogy a máris bennünk lakozó lélekről alkotott elképzelés teljesen közönyössé teszi az embereket, kioltva bennük az érdeklődést a lélek iránt - s éppígy kioltva az érdeklődés utolsó szikráját is egész benső világuk iránt. Az elme kizárólag az iránt érdeklődik, ami kihívás elé állítja, ami kalandot jelent számára. Tehát Gurdjieff a nyugati elméhez alkalmazkodva azt kezdte bizonygatni, hogy a lélek még nincs jelen bennünk: - Ne üljetek ölbe tett kézzel, tegyetek valamit; hiszen az emberek közül nem mindenki éli túl a halált! Csak azok élhetik túl, akik szerves részükké tették a középpontjukat. A többiek, akik egész életükben csak vegetáltak, egyszerűen eltűnnek. Tehát a döntés rajtatok áll. Ti vállaljátok a kockázatot - mondta Gurdjieff. - Ha tesztek valamit - és ez vesződséges, kemény munkát jelent; azt, hogy egész életeteket a célnak szentelitek —, csak akkor lesztek képesek túlélni a halált. Másként kiselejteznek és a szemétre dobnak benneteket. A halhatatlanság nem szemel ki benneteket magának mindaddig, míg szerves egésszé nem váltok. A halhatatlanságot ki kell érdemelnetek. Csak a kiválasztott kevesek üdvözülnek a halál után, nem az öszszes ember! Különös elmélet volt ez, amilyet soha korábban nem terjesztettek elő az emberiség történelmében. Mindig is akadtak emberek, akik azt állították, hogy lélek nem létezik. Ismerjük őket, ők az ateisták. Ezek az emberek mindig jelen voltak. És vannak, akik azt állítják, hogy létezik lélek, és ezt semmi sem pusztíthatja el; még maga a halál sem. R ó 226


luk is hallottunk; ők úgyszintén mindig jelen voltak közöttünk. Gurdjieff azonban valami egészen új dolgot állított, amit soha előtte ki nem mondtak, éspedig a következőt: „A lélek lehetséges, nem pedig tényleges létező. Egyszerűen csak lehetséges. Vagy sikerül megvalósítanotok, vagy sem — meglehet, hogy nem jártok sikerrel. Sőt, ennek nagyobb a valószínűsége, hiszen a jelenlegi életmódotokkal bizony nem érdemiitek ki." Gurdjieff azt mondta: „Az ember olyan, mint egy mag. N e m szükségszerű, hogy a mag fává növekedjen. Ez korántsem szükségszerű' - meglehet, hogy a mag nem talál megfelelő talajt. De ha megtalálja is a megfelelő talajt, előfordulhat, hogy nem esik az eső. De ha esik is, állatok j ö hetnek, melyek elpusztítják a növényt. Ezer és egy nehézség adódhat. A mag tehát nem szükségképpen fejlődik fává — csak akkor, ha ezer és egy óvintézkedést teszünk. Te még nem vagy lélek, csupán egy lehetőség. Ezer és egy erőfeszítést kell tenned ahhoz, hogy lélekké válhass. Csak igen ritkán, millióból egy ember válik lélekké. A többiek mind csak vegetálnak, meghalnak és tovatűnnek." Azért nevezem különösnek ezt az elméletet, mert nem igaz. És azért m o n d o m , hogy jelentőségteljes, mert valami hasonlóra igenis szükség van — legalábbis a nyugati világban. Másként senki sem törődne a lélekkel. Azonban a Gurdjieff által alkalmazott valamennyi technika alapvetően megegyezik azokkal a technikákkal, melyeket mi itt Keleten a lélek felfedezésére régóta használunk. Ő pusztán más nyelvezetet használt. „A lélek megteremtésének", a lélek szerves egésszé alakításának, a középpont kikristályosításának nevezte a folyamatot. Azonban a technikák ugyanazok maradtak. 227


Te máris egységes egész vagy. Persze nem lényed peremvidékein — itt túlságosan nagy a zűrzavar. A peremvidékeken felaprózódtál. Azonban minél beljebb és minél m é lyebbre jutsz, annál inkább úgy fogod találni, hogy szerves egészet alkotsz. S eljön egy pont lényed legmélyebb, legbensőbb szentélyénél, ahol egyszeriben ráébredsz, hogy egységként, oszthatatlan egységként létezel. Tehát az egész folyamat lényege a felfedezés . S hogy miként járd be felfedezőutad? Szeretnék ajánlani neked egy technikát. Igen egyszerű technika ez, első pillantásra mégis igen bonyolultnak tűnik. Ha azonban próbát teszel vele, rá fogsz jönni, mennyire egyszerű. Ha nem próbálkozol, csak töprengsz rajta, akkor továbbra is igen bonyolultnak fog tűnni. A technika a k ö vetkező: Csak azt csináld, amit élvezel! Ha valamiben nem leled örömöd, azzal hagyj fel! Tégy próbát e technikával — hiszen az öröm csak a középpontodból fakadhat! Ha valamely tevékenységet élvezettel végzel, akkor kezdesz újra összekapcsolódni a középpontoddal. Ha viszont olyasmivel foglalkozol, amiben nem lelsz örömet, akkor elszakadsz a középpontodtól. Az öröm csakis a középpontból fakad, sehonnan máshonnan. Tehát tedd kritériumoddá, és megszállottan ragaszkodj hozzá! Ha az úton sétálva hirtelen rájössz, hogy nem élvezed a sétát, állj meg és fejezd be a gyaloglást - nem ez a teendőd. Ezt a technikát alkalmaztam én az egyetemen töltött napjaimban, és az emberek egyszerűen bolondnak néztek. Hirtelen megálltam, és azután egy tapodtat sem mozdultam félóráig, egy óráig, míg csak ismét élvezni nem kezdtem a sétát. A professzoraim annyira aggódtak értem, hogy a vizsgák napján kocsiba ültettek és elvittek az egyetem 228


előcsarnokáig. Ott kitettek az ajtónál és várakoztak: eljutok-e a padomig vagy sem? Ha épp fürödtem, és hirtelen rájöttem, hogy nem élvezem a dolgot, kiugrottam a kádból. Mi tehát itt a lényeg? Ha ettem, és egyszerre felismertem, hogy az evés nem tölt el örömmel, akkor rögtön letettem a kést és a villát. A középiskolában felvettem az óráim közé a matematikát. Amint az első napon bementem az órára, és a tanár épp bemutatta a tantárgyat, a magyarázata kellős közepén felálltam és elindultam kifelé. Mire a tanár megszólított: - Hová mész? Ha nem kérsz engedélyt a távozásra, többé be nem teszed a lábad az órámra! Én így feleltem: — Ne aggódjon, eszem ágában sincs visszajönni! Ezért is n e m kértem engedélyt. Végeztem a matematikával, egy cseppet sem élvezem! Keresek magamnak egy olyan tantárgyat helyette, melyben örömömet lelem, mert amit nem élvezek, azt nem vagyok hajlandó megtanulni. Az nem egyéb, mint emberkínzás és erőszak! És ez lassan-lassan kulcsfontosságúvá vált számomra. Valahányszor élvezed a tevékenységedet, a lényed összpontosul. Az élvezet egyszerűen lényed összpontosulásának hangja. Amikor azonban nem lelsz élvezetet valamiben, akkor kibillensz a középpontodból. Ekkor ne erőltesd tovább a dolgot, úgyis felesleges! Ha az emberek bolondnak néznek, ám tegyék! Néhány nap múltán a saját tapasztalataid alapján rá fogsz jönni, mennyire lélektelenek voltak eddigi tevékenységeid. Ezer és egy olyan tevékenységet végeztél, melyekben egy csepp élvezetet sem leltél, mégis tovább folytattad őket, mert erre tanítottak. Egyszerűen csak teljesítetted a kötelezettségeidet. 229


Az emberek még egy olyan gyönyörű dolgot is tönkretettek, amilyen a szerelem. Hazatérvén megcsókolod a feleségedet, csak mert így illik, ez a helyes. Mármost ezzel tönkreteszel egy olyan gyönyörű, virágszerűen finom tüneményt, amilyen a csók. Az idő múltával mind kevésbé élvezed a feleségednek adott csókokat; elfelejted, milyen öröm csókot adni egy másik emberi lénynek. Boldog-boldogtalannal kezet rázol, akivel csak találkozol — a kézfogás hűvös, nem bír jelentőséggel, nem hordoz üzenetet, nem árad belőle melegség. Csupán holt kezek rázogatják egymást egy „Üdvözlöm!" kíséretében. Azután lassanként kezded eltanulni ezt a holt, hűvös gesztust. És megfagysz tőle; jégkockává dermedsz. Azután pedig azt kérdezed: „Hogyan léphetek be a középpontomba?" A középpontba akkor juthatsz be, ha felmelegedtél, ha áramlásban vagy, ha felolvadtál, ha örömben, táncban, gyönyörűségben létezel. Csak rajtad áll! Kizárólag azokat a tevékenységeket folytasd, melyeket igazán szeretsz és élvezel! Ha valamit nem élvezel, hagyd abba és keress helyette mást, amiben örömöd leled! Okvetlenül lennie kell olyan tevékenységnek, melyben örömöd fogod lelni! Soha nem találkoztam még olyan emberrel, aki képtelen lett volna élvezni bármit is. Persze szép számmal akadnak olyanok, akik sem ebben, sem abban, se amabban n e m lelik örömüket, de hát az élet oly roppant változatos. Ne horgonyozz le; bízd magad a sodrásra! Hadd áramoljon benned az energia! Hadd hömpölyögjön át rajtad és egyesüljön más energiákkal, melyek körülvesznek téged! így hamarosan be fogod látni, hogy a probléma nem az volt, miként válhatsz szerves egésszé; hanem hogy elfeledted, hogyan bízd magad az áramlatra. Az energiák áramlásá230


ban egyszeriben szerves egész leszel. Ez olykor véletlenszerűen is bekövetkezik, de az ok ugyanaz. Megesik, hogy szerelmes leszel egy nőbe vagy férfiba, és egyszeriben szerves egésznek, életedben először egységesnek érzed magad. A szemeid ragyogni kezdenek, az arcod csak úgy sugárzik, az intellektusod pedig szárnyalni kezd. Valami fényesen lángra gyúl a lényedben; dal csendül fel bensődben, s a lépted olyan, mintha mindjárt táncra perdülnél. A lényed gyökeres változáson ment keresztül. Azonban ezek ritka pillanatok maradnak, hiszen nem ismerheted meg a titkot. Pedig a titok pusztán annyi, hogy végre akadt valami az életedben, amiben kezdted örömöd lelni. Ennyi az egész. A festő munkája közben akár éhezhet is, s mégis elégedettség sugárzik az arcáról. A költő lehet bár szegény, de amikor a dalát zengi, ő a leggazdagabb ember a világon. Senki sem lehet gazdagabb nála. S hogy mi a titka? Pusztán annyi, hogy élvezi az adott pillanatot. Valahányszor élvezetet lelsz valamiben, összhangba kerülsz ö n magaddal és a világegyetemmel - hiszen középpontod a mindenség középpontja is. Tehát engedd, hogy ez az apró felismerés áthassa szellemi légköröd: csak azzal foglalkozz, amit élvezel, minden egyébbel hagyj fel! Ha újságolvasás közben félúton hirtelen rájössz, hogy nem élvezed az olvasottakat, akkor szükségtelen tovább erőlködnöd. Akkor ugyan miért is olvasnál? Tedd le az újságot azon nyomban! Ha beszélgetsz valakivel és a társalgás kellős közepén rádöbbensz, hogy nem leled benne örömödet, akár a mondat közepén is azon nyomban zárd le a beszélgetést! Hiszen nem élvezed; nem vagy köteles folytatni. Eleinte kissé furcsának tűnhet 231


a dolog, de az én tanítványaim amúgy is furcsák, szóval n e m hiszem, hogy ezzel bármi gond lenne. Bátran követheted hát e gyakorlatot. Néhány napon belül több ízben is kapcsolatot teremtesz majd a középpontoddal, és meg fogod érteni, mire gondolok, amikor újra meg újra elismétlem, hogy ami után k u tatsz, az máris a bensődben rejlik. N e m a jövőben vár rád — semmi köze sincs a jövőhöz. Máris jelen van itt és most, máris a valóságod része.

232

Epilógus

gy férfi felkereste Dzsunnaidot, a szúfi misztikust, és megkérdezte tőle: — Mi a véleményed az eleve elrendeltetésről, a kiszmetről, a sorsról és az ember szabadságáról? Az ember szabadon teheti, amit csak akar, vagy csupán dróton rángatott bábu egy ismeretlen bábjátékos kezében? Dzsunnaid a világ egyik legcsodálatosabb misztikusa. Rákiáltott a férfira: — Emeld fel az egyik lábad! A kérdező dúsgazdag ember volt, és ezt Dzsunnaid tudta is róla. Valamennyi tanítványa, az egész iskola tisztában volt ezzel - ám Dzsunnaid mégis hangosan és durván reccsent rá: „Emeld fel az egyik lábad!" A gazdag ember soha életében nem követte senki parancsait, és el sem tudta képzelni, hogy bárki ilyen erőszakolt, a tárgytól elrugaszkodott válasszal álljon elő a kérdésére. Azonban amikor egy Dzsunnaidhoz hasonló emberrel nézel szembe, egyszerűen követned kell őt. A férfi felemelte az egyik lábát. Mire Dzsunnaid így szólt: — Ez nem elég. Most emeld fel a másikat is! A férfi bizony zavarba esett, és egyben fel is dühödött. 233


— De hát te képtelenségeket kérsz! - mondta. - Azért jöttem, hogy feltegyek egy fontos kérdést, mire te egyszerűen válasz nélkül hagyod a kérdésemet, és arra kérsz, hogy emeljem fel az egyik lábam. Most pedig felszólítasz, hogy emeljem fel a másikat is?! Hát mit akarsz te? Hogyan emelhetném fel mindkét lábamat? — Akkor hát ülj le! Megkaptad a választ a kérdésedre vagy sem? — kérdezte Dzsunnaid. — Mindeddig nem adtál nekem választ — felelte a férfi. — Helyette csak valamiféle bizarr akrobatamutatványt végeztettél velem! Mire Dzsunnaid azt válaszolta: — Értsd hát meg a lényeget: amikor arra kértelek, hogy emeld fel az egyik lábad, egyaránt szabadságodban állt a jobb és a bal lábadat választani. Senki sem rendelte el, hogy melyiket emeld fel; te magad választottad a j o b b lábadat. Mihelyt azonban a j o b b lábad mellett döntöttél, a balt már nem választhattad. A szabadságod rendelte el a rabságod tényeit. A bal lábad immár béklyóba volt verve. Az ember fele részben szabad, fele részben rab, de a kettő közül a szabadság az első. Rabságát pedig épphogy a szabadsága határozza meg — az, hogy miként él a szabadságával. Senki sem ücsörög odafent azzal bajlódva, hogy előre bevésse a sorsod a fejedbe, vagy vonalakat rajzoljon a tenyeredre. Még egy mindenható Isten is belefáradt volna mostanra, ha ilyen ostobasággal kellett volna foglalkoznia, hogy vonalakat rajzoljon az emberek tenyerére. És oly temérdek ember j ö n szakadatlanul a világra — igen vesződséges volna mindenki fejébe előre bevésni, mi lesz belőle, hol fog megszületni, hol fog meghalni, milyen betegségben, vagy épp milyen doktor fogja 234

• Epilógus •

eltenni láb alól... szóval mindezeket az apró-cseprő részleteket! Vagy beleőrült volna Isten ebbe az irtózatos munkába — gondolj csak saját magadra; ha neked kellene így gürcölnöd, ráadásul minden ok nélkül —, vagy öngyilkos lett volna. De még ha belebolondult is, azért a munkát nem hagyhatta abba. Tehát alkalmasint néhány napig tébolyodottan tovább dolgozott, s eközben megteremtette ezt az emberiséget, majd alighanem öngyilkos lett, mert nem akarta végignézni, ahogyan a világ elpárolog az atomfegyverek tüzében. Ám ezeket az atomfegyvereket is ő véste az emberek fejébe, tehát ő a felelős értük. Persze valójában senki sem felelős, Isten pedig nem létezik. Ezek csak a mi stratégiáink arra, hogy másra hárítsuk át a felelősséget. Szabad emberi lény vagy, azonban a szabadság minden egyes megnyilvánulása felelősséggel jár — és ez jelenti rabságodat. Egyaránt nevezheted a dolgot rabságnak, ami nem valami tetszetős szó, vagy felelősségnek — jómagam így szoktam nevezni. Megválasztasz egy bizonyos cselekedetet — ebben áll a szabadságod. Azonban a további következményekért neked kell vállalnod a felelősséget. Tökéletesen egyetértek azzal a tudományos elképzeléssel, hogy ok és okozat elválaszthatatlanul összefonódik. Ami az okot illeti, szabad vagy. De aztán nem szabad megfeledkezned róla, hogy az okozatról te magad határoztál az okod révén.Voltaképpen ebben a tekintetben is szabad vagy; az okozat a te szabadságod folyománya. Fogd fel az életet igen egyszerűen, minden teológiától mentesen, és meg fogsz lepődni: a problémáid tovatűnnek! Az élet egy rejtély, de nem egy probléma 235


Probléma az, amit meg lehet oldani; rejtély az, amit át lehet élni, megoldani azonban soha. A meditáció pedig nem egyéb, mint e rejtély felfedezése - nem a magyarázata, nem is a megoldására irányuló kutatás, hanem a felfedezése... Hogy lassanként feloldódj a rejtélyben, ahogyan egy hullámfodor olvad vissza az óceánba; ez a fajta beolvadás az egyetlen vallásosság, melyet ismerek. Minden egyéb badarság.

236

A szerzőről

sho tanításai nem sorolhatók semmilyen kategóriába az egyén értelemkeresésétől a mai társadalom előtt álló legégetőbb szociális és politikai kérdésekig mindent felölelnek. A könyvei nem írásban születtek, hanem azon beszédek hang- és videofelvételeinek átiratai, amelyeket Osho egy harmincöt esztendős időszak alatt nemzetközi hallgatóságainak rögtönzött. A londoni Sunday Times „a huszadik század ezer formálójának egyikeként" jellemezte Oshót, T i m Robbins amerikai író pedig „Jézus Krisztus óta a legveszélyesebb embernek" nevezte. A saját munkásságáról Osho úgy nyilatkozott, hogy segít megteremteni egy újfajta emberi lény megszületésének feltételeit. Ezt az új embert gyakran írta le „Zorba, a buddha"-ként, aki egyaránt képes élvezni Zorba, a görög földi örömeit és Gautáma Buddha csendes derűjét. Osho m u n kásságának minden aspektusán vezérfonalként fut végig egy elképzelés, amely a keleti világ időtlen bölcsességét és a nyugati tudomány és technika legtágabb lehetőségeit egyaránt magában foglalja. Osho a belső átalakulás tudományához tett forradalmi hozzájárulásáról is közismert, amelyben a meditációt a m o dern élet felgyorsult ütemének figyelembevételével közelíti 237


meg. Egyedülálló „aktív meditációit" arra tervezte, hogy először a test és az elme felgyülemlett feszültségeit szabadítsák fel, s ezzel megkönnyítsék a meditáció gondolatok nélküli és ellazult állapotának átélését.

238

Osho Nemzetközi Meditációs Központ

z Osho Nemzetközi Meditációs Központ olyan hely, ahol az emberek közvetlen személyes tapasztalatokat szerezhetnek egy új életformáról, mely éberebb, pihentetőbb és élvezetesebb. A központ, amely Indiában, Mumbaitól százhatvan kilométernyire délkeletre, Puné városában helyezkedik el, különböző programok széles választékát kínálja a több ezer embernek, akik évente a világ több mint száz országából felkeresik. Puné, amelyet eredetileg maharadzsák és gazdag angol gyarmatosítók nyári menedékének alakítottak ki, ma virágzó, modern város, amely számos egyetemnek és csúcstechnológiai iparágnak ad otthont. A Meditációs Központ több mint tizenhat hektáron terül el egy fákkal övezett kertvárosban, amelyet Koregaon parknak hívnak. A központ területén korlátozott számú vendég elhelyezésére van lehetőség, de a közelben található számtalan szálloda és bérlakás néhány napos és több hónapos tartózkodásra egyaránt igénybe vehető. A központ programjai mind az Osho által elképzelt, minőségileg új típusú emberre vannak szabva, aki éppúgy képes kreatívan részt venni a mindennapi életben, mint visszavonulni a csendbe és a meditációba. A programok zömében 239


modern, légkondicionált létesítményekben zajlanak, és különféle egyéni ülésekből, tanfolyamokból és műhelyfoglalkozásokból állnak, amelyek a kreatív művészetektől a holisztikus egészségügyi kezeléseken át a személyes átalakulásig és terápiáig, az ezoterikus tudományokig, a sport és a kikapcsolódás zen megközelítéséig, a kapcsolati válságok feltárásáig, valamint a férfiak és nők életében beköszöntő jelentős átmenetekig mindent felölelnek. Az egyéni ülések és csoportfoglalkozások egész évben folynak, az egész napos meditációs programokkal egyetemben. A központ területén lévő szabadtéri kávézók és éttermek egyaránt felszolgálnak hagyományos indiai fogásokat és nemzetközi ételeket nagy választékban, amelyek mind a közösség saját gazdaságában biotermesztéssel előállított zöldségekből készülnek. Az üdülőterület saját különálló vízellátással rendelkezik (ellenőrzött, szűrt vízzel). További információkért, köztük utazási tippekért, a tanfolyamok időpontjaiért és a vendégházakban történő szállásfoglalásért keresd fel a www.osho.com/resort honlapot!

240

További információk

O

shóval és a munkásságával kapcsolatos további információkért lásd: www.osho.com

A többnyelvű honlap minden részletre kiterjed, segítségével online kirándulást tehetsz a Meditációs Központba, és megtalálhatod a kínált tanfolyamok menetrendjét, a könyvek és kazetták katalógusát, az információs központok listáját világszerte, valamint Osho beszédeinek szemelvényeit. Osho International E-mail: [email protected] www.osho.com/oshointernational

241

A DVD-ről

mellékelt DVD Osho egyik eredeti előadását tartalmazza. Célja, hogy ízelítőt adjon az Olvasónak e kortárs misztikus munkájából. Osho nem vetette papírra a könyveit, ő inkább közvetlenül az emberekhez beszélt, megteremtve ezzel a meditáció és átalakulás légkörét, illetve megtapasztalásuk lehetőségét. A videofelvételen választható angol nyelvű feliratozás is található. Az Osho-előadások célja nem az ismeretterjesztés vagy szórakoztatás — jóllehet egyszerre informatívak és szórakoztatóak -, hanem inkább az, hogy alkalmat kínáljanak a m e ditációra, az ellazult éberség ama állapotának megtapasztalására, amely a meditáció mélyén rejlik. Ennek tudatában azt javasoljuk, hogy az Olvasó szánjon legalább 45—60 percet a felvétel — megszakítás nélküli — megtekintésére.

Osho maga a következőket mondta az előadásaival kapcsolatban: Az alapvető okom a beszédre az volt, hogy ízelítőt adjak a meditációból, tehát akár az örökkévalóságig mondhatom a magamét — nem az számít, hogy mit mondok. Csak az a fontos, hogy né-

242

* A DVD-ről *

hányszor esélyt adjak neked arra, hogy csendben légy, aminek önálló megvalósítását kezdetben bajosnak fogod találni. Ezek a beszélgetések a meditációd alapjai. Anélkül tudatosítom benned a csendet, hogy ez részedről bármi erőfeszítést igényelne. A saját beszédemet most először stratégiaként használom arra, hogy megteremtsem benned a csendet. Nem azért beszélek, hogy megtanítsalak valamire; azért beszélek, hogy megteremtsek valamit. Ezek nem előadások; egyszerűen csak eszközök az elcsendesítésedre, ugyanis ha megkérnek, hogy minden erőfeszítés nélkül maradj csendben, nagy nehézségekbe ütközöl. Nekem nincs semmiféle tantételem; az én beszédem valójában a hipnózisból való felébresztés folyamata. Csak hallgass engem, és lassan-lassan megszabadulsz minden programozástól, amelyben a társadalom hinni kényszerített. Ezek a kérdések és válaszok valójában csak egy játék részei, amely segít megszabadulnod a szavaktól, gondolatoktól... A csend a kérdés. A csend a válasz. A csend a végső igazság. A csendben találkozunk a létezéssel. Ezek nem szokványos beszélgetések vagy előadások. Engem nem érdekel semmiféle filozófia vagy politikai ideológia. Engem egyedül az érdekel, hogy átalakítsalak téged.

OSHO VÉGZET SZABADSÁG ÉS A LÉLEK

Recommend Documents