Orgona* MEGJELENT H PAPI ZSOLOZSMHKÖNYV. magyar fordítása a mindennapi egyházi zsolozsma összes szükséges részeivel s a szentek életrajzi adataival

Orgona*

UawnfHtiutnoU

ház-, dalárdák«, iskolák* és t e m p l o m o k n a k O r s z á g h í r ű régi speciális h a r m o n i u m c é g :

H Ö R L N Á N D O R BUDAPEST,

II., T Ö R Ö K - - U T C A

Fizetéskedvezmény.

8. SZ.

Javaslat ingyen.

MEGJELENT H PAPI ZSOLOZSMHKÖNYV magyar fordítása a mindennapi egyházi zsolozsma összes szükséges részeivel s

a szentek é l e t r a j z i a d a t a i v a l Ara finom bőrkötésben 25 pengő Műbőrben . . . . 22 „ Egész vászonban . . 20 „

Aranymetszéssel minden kötés öt pengővel drágább S p e c i á l i s kötésekre külön árajánlat

Ludvig István könyvnyomdája Miskolc Rákóczy-utca 18. ~ Telefon 8-82 Lelkészeknek, kántortanítóknak 3 havi részletre is. Még kapható néhány száz

ó n p L p c I r n n u u v l l C R C a R U I i y »

Ára 7 pengő, Tíz példányra egy ingyen.

Melles —Szántay-Szémán— Kozma:

Görögkatolikus Szertartástan iskolai és magánhasználatra. Papnövendékeknek, kántortanitó]elölteknek is k i v á l ó a n a l k a l m a s . 227 oldal. Ára 3.80 pengő.

Görögkatolikus S z e r t a r t á s t a n Elemei Az előbbinek kivonata. 120 oldal. Ára 2.40 pengő.

Szent István Társulat, Budapest VIII., Szentkirályi-utca 28. szám.

TUDOMÁNYOS

ÉS

EGYHÁZPOLITIKA!

FOLYÓIRAT

FŐSZERKESZTŐ: S Z Á N T U Y - S Z É M B N ISTVÁN dr. SZERKESZTŐ: KOZMA

JÁNOS

MEGJELENIK HAVONTA, JULIUS ÉS AUG. KIVÉTELÉVEL S Z E R K E S Z T Ő S É G ÉS ' K IA D Ó H I VATAL: M I S K O L C , H U N Y A D I - U . 3. E L Ő F I Z E T É S I Á R É V I 6 P. K Ü L F Ö L D R E ÉVI 8 P E N G Ő POSTATAKARÉKPÉNZTARI BEFIZETÉSI LAP SZÁMA: 45595 CIKKEK. Szántay-Szémán István dr.: Szent István évében P. Liky János Imre O. S. B. M.: Jézus Szíve tisztelete 200 éves a keleti szertartásban (1738—1938.) Juhász J. D é n e s : Besszárion és a firenzei unió. Szmandray János: A keleti egyház miséinek történeti fejlődése. KRÓNIKA.

CHARITATIS

Szent István király jobbkezének országjárása IRODALOM: FIGYELŐ: XI. Pius és a keresztény Kelet.

V. ÉVF. 7-8. (48-49.) SZ. 1938. ÉVI SZEPT.—OKT.

Ecclesía Orientális

Annus V. Nr.7-8. (48-49.) Sept.-Oct. 1938.

Organum menstruum scientificum Graeei r. Cath. — Administration Miskolc, Melinda-u. 11. Hungaria. — Pretium annuum 8 aur. Pengő.

SUMMARIUM HU JUS NUMERI: Anno S. Stephani. — Bicentennarius cultus SSmi Cordis Jesu in ritu Orient a li. (1738—1938.) — Bessarion et Unió Flor e n . tina. — Histórica evolutio missarum Ec c i e .

Orienta Eklezío

siae Orientális. — Processio reliquiarum S. Stephani Regis et Apostoli Hungáriáé per terras Hungaricas. — Pius XI. pro Oriente Christiano.

V-a jaro. Nro 7-8. (48-49.) Sept-Okt 1938.

Ciumonata scienca organo de la grekrita katolikaro. — Administracio: Miskolc, Melinda-u. 11. Hungaruja. Jarabono 8 oraj pengo.

ARTIKOLOJ DE TIU fil NUMERO: En la jaro de S. Stefano. — La kulto de la S. Koro de Jezuo estas ducentjara en la Orienta Eklezio. (1738 1938.) — Historia Evoluado de la Mesoj de Greka

rito. — Tutlanda vizito de la S. Dekstro de S. Stefano. — Papo Pió XI. et Oriens Christianus.

The Oriental Church

vol. v . Nr. 7-8. (48-49.) s e p i - o k t . 1938. Greek Catholic Scientific Periodical. — Publication: Miskolc, Melinda-utca 11. (Hungary). — Subscr.: Gold-Pengo' 8 a year.

CONTENTS: The year devoted to Stephen the Saint. — Veneration of the Sacred Heart of J. Ch. 200 years old in Oriental Rite. (1738—1938.) — Bessarion and the union of Firenze. — Historical development of

Orientalische Kirche

the Holy Mass-Services in the Oriental Church. — Right Hand of Saint Stephen visits the Country. — Pope Pius XI. and the Christian Orient.

V. Jahrg. Nr. 7-8. (48-49.) Sept.-Okt. 1938.

Griechisch-katholische wissenschaftliche Monatsschrift. Verlag: Miskolc, Melinda-utca 11. (Ungarn). Jahresbezug: Gold-Pengő 8.

ENTHÄLT U. A. DIE ARTIKEL: Im Jahre Stephans des Heiligen. — Verehrung des Hl. Herzens Jesu Christi im Orientalischen Ritus 200 Jahre alt. [1738—1938.] — Bessarion und die Union von Firenze. — Geschichtliche Entwicke-

lung der Hl. Messen in der Orient. Kirche. — Die Hl. Rechte Stephans des Hl. zieht durch das Land. — Pius XI. und der christliche Orient.

r

Eglise Orientale

V-e Année. Nr.7-8. (48-49.) Sept.-Oct. 1938.

Revue grec-catholique scientifique, mensuelle. — Administration: Miskolc, 11. Rue Melinda (Hongrie). Abonnement annuel: P. 8.

ARTICLES ESSENTIELS DE CE NUMÉRO: Dans l'année de St. Étienne. L'honoration au coeur de J. Chr. dans le rite oriental [1738—1938.] Bassarion et l'union de Florence. L'évolution historique des missions

de l'Église Orientale. La présentation de la Sainte Dextre dans tout le pays Pie XI. et l'Orient chrétien,

SZENT ISTVÁN ÉVÉBEN Irta: SZÁNTAT-SZÉMÁN ISTVÁN dr.

E napokban zajlottak le országszerte első szent Királyunk halála kilencszázéves jubileumának fényes ünnepségei. Valósággal tetemrehívás volt a nemzet és a múlt között az ünneplés, amely megmutatta, hogy az idegen áramlatok kaoszában a szentistváni gondolat szigetén kíván kikötni nemzetünk hajója. Szent István beszélt hozzánk s mi ú j r a és ú j r a fogadást tettünk, hogy szellemi örökségét csorbítatlanúl megőrizzük s visszavonhatatlanul beiktatjuk nemzeti életünk vérkeringésébe. A jövő fogja megmutatni, hogy a nagy király halhatatlan szelleme s évezredek irányvonalát kijelölő bölcsesége valóban olyan köztudattá és hatóerővé vált-e nemzedékünkben a szentévben, amely legyőz minden idegen próbálkozást, amely nemzeti életünk tervezett átalakításában legelőször is a szentistváni örökséget tenné félre, mint talán tiszteletre méltó, de elavult kincset, amely a mai ú j nemzeti feltörő erők között alig foglalhat helyet. Kiváltságos, de szinte tragikus történelmi helyzetünk ma újból két dübörgő ú j szellem ütközőpontjába állít bennünket, mint Szent István korában. Ő Kelet és Nyugat mesgyéjén állva Nyugat vérkeringésébe kapcsolta bele a kereszténység által még nemesebbé vált erőteljes magyar szellemet, de köztünk és körülöttünk élő idegenekkel való megértő együttélést sürgető intelmeiből kiérezhető, hogy világosan látta azt, hogy a magyarságnak, mint Nyugat előretolt állásának, sem szabad teljesen elszakadnia Kelettől sem, amely felé történelmi küldetése van. S ha megteszi, egy állandóan ostromlott ércfal lesz Kelet expansiv próbálkozásaival szemben. Nehéz szerep volt nemzetünknek, mert az elvitathatatlan vitézsége, önfeláldozása mellett ép úgy megkívánta a helyes külpolitikai látás és elhelyezkedés művészi képességét, mint ma, amikor Kelet és Nyugat forrongó áramlataitól ostromlott nemzeti lelkünknek szigorúan mértéket kell szabnia arra nézve, hogy mit és mennyit vehet fel szellemi birtokállományába anélkül, hogy évezredes hagyományait és történelmi szerepét feláldozná. A Szent István korabeli nagy kultúrális világválságot is jórészt Kelet, az ú j szláv világ előretörése okozta. A művelődés bámulatos fokán álló, de belső lelki ellentétekben vergődő bizánci görög szellem jól látta s Y. Konstantin császár hirdette is, hogy az ázsiai, majd más oldalról a longo185

bárd előretörés folytán körülötte minden barbárosodik, de a bizánci birodalom belső problémáival sem bírva, képtelen volt a gát szerepére vállalkozni. Nyugat végre is megérezte az idők változását, tudta, hogy a bizánci iga nem volt könnyű, de azt is, hogy a longobárd sem lesz könnyebb, — s az események mégis dübörögve haladtak el fölötte ú j államalakulások és úi népi erők döntő uralma felé. Szent István bölcsesége mindezt jól látva, szinte normalizálni akarta nemzetünk életét az idegen fajokkal, mi azonban sokszor megfeledkeztünk Kelet felé vállalt, sőt helyzetünk természetes folyományaként jelentkező küldetésünkről, szinte missziós fontosságú hivatásunkról. — A világháború előtt kialakult légkör sem volt alkalmas arra, hogy Kelet felé súlvunknak megfelelő szellemi erőt és befolyást képviseljünk. Nem vettük észre, hogy Ausztria, amelynek ha nem is annyira történelmi, de nemzetiségi adottságai megegyeztek a mieinkkel — egyedül magának kívánta ápolni a vallási és kultúrális vezetésben kifejeződő nemzeti és nemzetiségi kapcsolatokat, amelykben bennünket is csak egv láncszemnek tekintett. Vajmi kevesen gondolnak ma arra, hogv Ausztria nemzetiségi politikája és a mi Kelettől való indokolatlan húzódozásunk és elhidegülésünk az erőteljes ukrán és más nemzeti tevékenvségben ma is igen élénken érezteti hatását a szentistváni birodalom oly részein is, amelyek magyar nemzeti reménveink fókuszában állanak. Még ma sem foglalkozunk komolvan ezen történelmi fontosságú nemzeti kérdéssel. Szomorú, bizonyítéka ennek az a tény, hogy az öt év óta kitartó munkával és propagandával megindított magyar uniós munka sem tudott érdeklődést kelteni azon körökben, amelyek minden megmozdulásra felfigyelnek, amelyben közvetlen politikai vonatkozást sejtenek. Szent István és utódai bölcsesége azonban nemcsak ápolta a keleti kapcsolatokat, de Kelet egyházának megbecsülésével a magyar kereszténységnek az egyetemesség szolgálatába való állítását is megteremtette. Sajnos a szépen fonódó szálak elszakadtak s ma már egyre több történetírónk döbben rá, hogv milyen más lett volna a sorsunk, ha pl. Kelet felé sem hanyagoljuk el a Szent István alatt kiépült kereskedelmi vonalainkat, amelyek egyszersmind a magvar keresztény kultura lelki csatornáivá s művelődésünk sugárereivé válhattak volna. A magyar uniós kérdés nem pusztán vallási, egyházi kérdés. Kelet megismerése, az egymásra utalt népek között való egészséges szellemi kapcsolat megteremtése olv nemzeti feladat, amely nemcsak a szentistváni gondolat irányvonalába esik, de a könnyen beállható ú j történelmi változások sok átmeneti nehézségét is előre letompíthatja. Valamikor (de talán még ma is) tapasz186

lalható volt bizonyos germanofóbia, amely sok idegességet okozott a nemzetek között, — ma bizonyos területeken, ahol a magyar szellem csak jót kívánt tenni, mesterségesen kényszerítik ki a hungarofóbiát s hirdetik, hogy a Kelettől teljesen elszakadt és nyugati hatásokat követő magyarság soha sem értené meg azokat a természetes lelki és kultúrális igényeket,, amelyeket a jelenkor szellemi áramlatai valósággal kormeghatározóként állítottak be az ú j történelmi fejlődés útjába . . . Ez ellen is orvosság a magyar unionizmus megteremtése, mert ha ott leszünk mi is, ahol a lelki kapcsolatok az egyetemesség jegyében fonódnak, a közvetlen érintkezés, a kölcsönös megismerés igazolni fogja, hogy a magyar nemzet a jövőben sem feledheti történelmi helyzetéből és ethnologiai elhelyezkedéséből folyó magasabb rendii megértő testvéri feladatát. Szent István éve nemcsak alkalmas, de sürget is arra, hogy magyar közéletünk életkérdése között erőteljesebben szolgáljuk azon lelki problémák megoldását, amelyek nemzeti létünk szféráiba is belenyúlnak s amelyeket első szent királyunk is annyira értékelt s amelyek kilencszáz év multán is megoldásra várnak. Mi magyar unionisták teljes erőnkkel állunk bele ebbe a vallási és nemzeti munkába.

JÉZUS SZIVE TISZTELETE 200 ÉVES A KELETI SZERTARTÁSBAN (1738-1938.) Irta: P. LIKY JÁNOS IMRE O. S. B. M.

Magyar hazánk, Szent István országa nagy kitüntetésben részesült. Ebben az évben a mi országunk a monsztrancia, szentségtartó. Az egész világnak imádására n y ú j t j a a kenyér színében köztünk tartózkodó ú r Istent. Ugyanebben az évben ünnepeljük első szent királyunk, István halálának 900-ik évfordulóját. A magyarokra nézve ezek nagyjelentőségű ünnepségek. Ezek mellett szinte eltörpül minden más jubileum, évforduló. Az eucharisztikus nagy ünnepségekkel kapcsolatban meg lehet említenünk, sőt azt gondolom, hogy kötelességünk is megemlékezni egy évfordulóról: keleti kat'holikus szertartásunkban 200 éves a Jézus Szíve tisztelete. A Jézus Szíve tisztelete szoros kapcsolatban van az Oltáriszentség tiszteletével. Az Oltáriszentség a szeretet szentsége, Jézus Szíve, az Isten-ember szeretetének szimbóluma é® erkölcsi érzelmi világának a foglalata. 1 ) A Jézus Szíve tisztelet fő megnyilatkozása a kiengesztelés és elégtételadás azokért a bántalmakért, melyekkel az emberek az isteni Megváltót illetik, különösen az Oltáriszentségben. 1

) Lercher S. J . : Institutiones theologiae dogmaticae. ü l . Thes. 10.

187

Az eucharisztikus nagy ünnepségekkel kapcsolatban dicsekvéssel kell megemlékeznünk erről a jubileumról. És az évforduló azt mutatja, hogy a keleti Egyház lelkülete nem o'lyan merev, mint némelyek rá szeretnék fogni. A Jézus Szíve tisztelete a keleti katholikus szertartásban nem sokkal fiatalabb, sőt mondhatjuk epvidős a latin szertartás Jézus Szíve tiszteletével. 17382) márciusában a bazilita atyák Minszkben létre hívták az első keleti Jézus Szíve-társulatot és azóta kisebbnagyobb eredménnyel állandóan működött hasonló társulat a keleti szertartásban. A latin szertartásban is nagy ellenállásra talált, de az igazság mégis csak győzött és ott most az egyik legnagyobb és legkedveltebb ünnepek közé tartozik a Jézus szent Szíve ünnepe. Nem olyan könnyen fejlődhetett ez az ájtatosság a keleti szertartású katholikusok között. Az ellenfelek is hatalmasabbak voltak és nemcsak a Jézus Szíve tiszteletének a fejlődését hátráltatták, hanem megsemmisítéssel fenyegették Szent Jozafát és Bobola Szent András hagyatékát: a keleti szertartású katholikus Egyházat. A cári Oroszország, ameddig a keze elért, meg is semmistette. A katholikus görög szertartás az Osztrák-Magvar birodalomhoz csatolt Galíciában fejlődhetett úgy ahog-v: a Jézus Szíve tisztelete itt is pangott, míg az 1882-ben megreformált baziliták ú j életet nem öntöttek bele s bár a Moszkva felé kacsintgató túlzó rituálisták 3 ) erős ellenállást fejtettek ki, de a nér> erős, egészséges katholikus érzését nem tudták letörni és most állíthatjuk, hogy a Jézus Szíve tisztelete szépen fejlődik, sőt virágzik. A nép szinte kényszeríti a szigorú rituálista papokat is, hogy végezzék a Jézus Szíve ájtalosságokat (hogy tartsák meg az első pénteket), sőt az egyházi főhatóságok nemcsak eltűrik. de el is rendelték a végzését. E kedves évfordulóval kapcsolatban felvethetjük a kérdést, vájjon a Jézus Szíve tisztelete ellenkezik-e a görög szertartás szellemével. Hogy erre a kérdésre megfelelhessünk, sok mindent meg kell különböztetnünk. Elsősorban nem a mostani formát akarom szemlélni, hanem magát a tényt: Jézus Szentséges Szívének a tiszteletét és nem a szkizmából éppen áttérő gör. szert, híveket tekintem, hanem azokat, akik hosszú évszázadokon keresztül a katholikus Egyházzal és fejével, a római pápával közösségben éltek. Miért teszem én ezt a megkülönböztetést! Azért, mert sokan figyelmen kívül hagynak bennünket egyesülteket. Minden figyelmüket arra fordítják, hogy hogyan tudnák megnyerni a szakadárokat s nekik mindenféle engedményeket tesznek, természetesen a már egyesült Egyház kárára és nem veszik, vagy nem akarják észrevenni, hogy ezzel nem építenek, hanem rombolnak. A szakadárok nem térnek vissza az Egyházba; a már évszázadok óta egyesült görög szertartásúakat pedig megbolygatják és nemhogy megerősítették volna a katholikus Egyházhoz való ragaszkodásukat, de meglazít2

) O. Jakym Feseak O. S. R. M. Najszolodse Szerce Crysztove. Zsokva, 1911. ) O. Iván Natunovics: Poszlannyk: szladcsajsaiho Iyszusza dob rom chrisztijanam. s

188

jak, sőt meg is szakítják. Megtörténik, hogy akik évszázadokon át a katholikus Egyházhoz tartoztak, visszatérnek a szkizmára és ennek az oka, hogy a ritus tisztogatás örve alatt minden általános katholikus ájtatossági gyakorlatot kidobálnak. Nincs, ami fűzze őket a katholikus Egyházhoz, tehát mennek oda, ahová őket nemzetiségi vagy politikai felfogásuk húzza. Ennek szem- és fültanuja vagyok itt Galíciában. Nem elméletileg tekintem a dolgokat, hanem a mindennapi tapasztalat szerint igazodom. Ez egyáltalán nem jelenti még azt, hogy ellensége volnék a szertartás tisztaságának. Én ellensége vagyok annak, hogy bennünket egyesülteket föláldozzanak bizonytalan eredményekért: bennünket és évszázados hagyományainkat. Tessék figyelemmel kisérni, hogy a szakadárok, nem a nép, hanem a főiránvítók, miért gyűlölik annyira az egyesülteket és különösen a buzgó egyesült papokat és szerzeteseket (bazilitákat). Oroszországban a latin rítust miért engedélyezték! Az egyesült egyháznak még a nyomát is eltörölték. Az egyesült hívek kettő között választhattak: vagy a latin rítust és akkor elvesztik nemzetiségüket, beolvadnak a lengyelek közé, vagy a szkizmát és akkor elvesztik a katholikus Egyházat. Görögországban nem akarták beengedni a görög egyesült püspököt. Nem engedték neki. hogy iskolákat nyithasson, ho'lott a latin szertartásúak nehezen, de nyithatnak iskolát. Ugyanez történik Bulgáriában, ahol 2 latin szertartású püspök is van, az egyesült püspök pedig alig tengődik. Romániában, Szerbiában szintén tudott dolog, hogy mennyire szeretik az egvesiilteket. Hogy milyen nagy az ellenszenv az egyesültek iránt, szépen illusztrálja a következő kis epizód. Rómában együtt voltam a kollégiumban és az egyetemen egy bulgár szkizmatikus teológussal, amikor megtudta, hogy én egyesült bazilita vagyok, többet szóba sem akart állni velem, azt mondta, hogy én áruló vagyok. A szomorú emlékii Boros pápai kamarás a bazilitákat ki nem állhatta, mindennek lehordta és ezt akkor tette, amikor Rómában a pápai kamarásság után kilincselt. Szerettem volna vele találkozni, de bennünket bazilitákat mindig került. Még egy érdekes jelenség: a szkizmatikusok egyáltalán nem félnek a latin szertartású szerzetesektől, még akkor sem, ha ritust- változtatnak. Hogy miért!? Munkájuknak szkizmatikusok között 'alig van eredményei, ezért. A bazilitát gyűlülik, tűzzel-vassal pusztították; azért, mert jól tudják, hogy az erős, katholikus szellemű egyesült Egyház és buzgó papjai, szerzetesei a szkizmára nagy veszélyt jelentenek; tudják, hogy csakis az erős, katholikus szellemű egyesültek tudnak közöttük eredményt elérni. Nagyon jól tennék tehát azok, akik megtehetnék, hogy az egyesült Egyházat erősítsék és szerzetességét, ne pedig elnyomják, gyengítsék. ^ Honnan van az a banális meggyőződés, hogy a baziliták nem megfelelők a missziókban a szkizmatikusok között? Ezt maguk a szkizmaikusok találták ki és átvették a katholikusok, sajnos még a keleti szertartású katholikusok is. Tessék ú j utat próbálni az unionizmus terén. A katholikus Egyház keresse a szkizmatikusokkal az összeköttetést az egyesülteken át és ne a latin ritus közvetlen a szkizmatikusokkal, mert ezen az úton, mint 189

a történelem mutatja, nem volt és a jövőben is mondhatjuk, nem leszi eredmény. Egy kissé eltértem a tárgytól, de már régen kerestem az alkalmat, hogy nyilvánosságra hozzam ezeket a gondolatokat. Kényszerít erre az az eredménytelenség, mely a mostani unionisztikus irányt jellemzi. Nagyon egyoldalúan fogják fel szerintem a dolgot. A szemük előtt még mindig a cári Oroszország lebeg, holott az soha sem volt egységes nemzetiségű: az ukránok, a fehéroroszok hallani sem akartak róla, de a többi nemzetiség sem. Ezzel pedig számolni kell, ha eredményt akarunk elérni a különféle nemzetiségű szakadárok között. A keleti szertartásban is a legfontosabb az igazi katholikus szellem ápolása. Ennek egyik leghathatósabb eszköze a Jézus Szíve tisztelete. Ezt tapasztalatból merem állítani. Sokszor megfordultam a nép közt és kézzelfoghatóan tapasztaltam, hogy ahol a Jézus Szíve tisztelete virágzik, ott öntudatos görög szertartású katholikuok vannak, akik sem a latin szertartás után nem áhítoznak, de a szkizmától is irtóznak; ahol pedig a Jézus Szíve tiszteletét és más közkedvelt katholikus ájtatosági gyakorlatot tiltanak, ott a jobb, a buzgóbb elem a latin szertartás felé kacsintgat, a másik része pedig a szkizma felé hajlik, sőt a legtöbb esetben át is megy a szkizmára. Elméletileg még mindig vitatkoznak, hogy megfelel-e a Jézus Szíve ájtatosság a görög szertartásban. Én ezt a vitát nem akarom eldönteni, de azt gondolom, hogy mégis jó lesz egy-két érvet mellette megfontolni. A Jézus Szíve tiszteletének a tárgya általános katholikus jellegű. A latin szertartás nem sajátíthatja ki csak a maga részére. Ez szorosan összefügg a megtestesült isteni Ige imádásával. Aki tehát komolyan ellene foglal állást, a legkevesebb, eretnekgyanús. Amikor a katholikus Egyház megengedte, sőt az elsőrangú ájtatosságok közé emelte a Jézus Szíve tiszteletet, nem annak a szent apácának a jámbor látomásait dogmatizálta, hanem a kinyilatkoztatott dogmatikus igazságok alapján ítélte meg ezt az ájtatosságot. A dogma pedig egyaránt kötelez minden katholikust, legyen az bármilyen szertartású is. A görög szertartás ájtatossági gyakorlatai között 4 ) szintén megtaláljuk a vonatkozásokat a Jézus Szíve tiszteletére. A Jézus szenvedéseiről szóló akatisztban többször van hivatkozás Jézus szentséges Szívére. A kontakionban: Leborulok legtisztább, legszentebb sebed előtt, mely átdöfött szívedben van, a 9. ikoszban, az akatiszt végén mondandó imában: Isten, kinek a szíve át van szúrva, tiszta szívet teremts bennem. A Szent Kereszthez való akatisztban szintén több kifejezést találunk. A végén az imában gyönyörű fohászt: Jézus, a te szíved nyitva van, nyilvánítsd kegyelmedet nekem bűnösnek. A Jézus Szíve tiszteletét és más katholikus ájtatossági gyakorlatokat nagyon ajánlják a szkizmából most áttérő híveknek; annál inkább gyakorolhatjuk mi egyesültek. így ajánlja ezt Novicky Donát, *) 0 . Joakim Tessák b. e. p. 162—167. és 181—187.

190

akit a bolsevisták 1932-ben űztek ki Oroszországból, ahol 5 éven keresztül sínylődött a Szolovki szigetek börtöneiben. 6 ) A szkizmából áttértek katholikus szellemű formálására egy néhány alapvető elvet állít fel. melyeket köztük való munkálkodás közben szerzett tapasztalataiból gyűjtött. 1. Az ujjonnan áttértek különleges lelkigondozást igényelnek; az újonnan áttért nem lesz igazán katholikus, ha hitét gyakorlatba mielőbb át nem vitte. 2. Korunk szokásos ájtatossági gyakorlatai: mint az elmélkedés, lelkiolvasmány, gyakori gyónás és áldozás, a mindennapi lelkiismeret vizsgálat, rózsafüzér, Jézus Szíve tisztelete, a búcsúk; lelkikincstár, éléskamra, melyből az általános Egyház tagjai táplálékot merítenek; épen ezért ezeket a gyakorlatokat nemcsak a latin szertartásban, hanem a keleti szertartásban is meg kell honosítani a kellő formában. A jámborságnak ezek a mindennapi gyakorlatai igazi katholikussá formálják az áttérőt, a hit életére tanítják és nemcsak a közönséges életben, hanem az élet rendkívüli körülményei "között is erőssé teszik, mint a börtön és az üldöztetés elviselésére. P. Sohweigl S. J. 6 ) aki szintén jól ismeri a keleti szertartást és a keletiek lelkét, ezeket írja: Hogy a Jézus Szíve tisztelete az újonnan áttért keletiek lelkületének nagyon megfelel, bizonyítja az tény, hogy a Moszkvában és másfelé alapított keleti szertartású katbolikus egyházközségekben ez az ájtatosság szépen virágzott és bőséges lelkigyümölcsöt hozott. Krisztus helytartói, a római pápák sem szorították meg a Jézus Szíve tisztelet kiterjedését. Amikor a Jézus Szíve tiszteletét- a katholikus híveknek forrón ajánlják, annyira általánosan szólanak, hogy joggal mondhatjuk, hogy keleti szertartásúakat nemhogy kizárnák, de beleértik. 7 ) Dicsőségesen uralkodó XI. Piusz pápa az orosz kollégium alapító leveleiben a következőket mondja: „Amikor alázatosan hálát adunk az Istennek, hogy ezt véghezvinni megengedte, biztos a reményünk, hogy ez a nekünk nagyon kedves kollégium számtalan Jézus Szíve szerint alakított papnak a nevelőintézetévé lesz".8) Mindebből láthatjuk, hogy a keleti szertartás nem zárja ki, sőt magáévá teszi a Jézus Szíve ájtatosságot 9 ) és a vele szoros kapcsolatban lévő Oltáriszentség tiszteletét. Az ellen senkinek sem lehet kifogása, hogy ezt az ájtatosságot, mint magánájtatosságot terjesszék 5

) Novicky D.: De possiíbi'litate Unionis in Russia. Felolvasta Pinszkben 1933-ban az uniós napon. 6 ) P. Sehweigl S. J . : Devotio SS. Cordis apud orientales. Periódica de re morali. Roma, 1937 Fase. 1. p. 11 sge. 7 ) A következő aktákat lehet felhozni: Leonis XIII. Pont. Max. Acta XIX. Romáé, 1930. 7.; AAS: XX. 1928. j. 165—178.; XXI. 1929. No. 15.; XXII. 1930. No. 2.; XXIV. 1932. p. 177—199. No. 6. 8 ) AAS XXI. 1929. No. 13. 9 ) Érdemes megjegyezni, hogy a szkizmatikusok is gyakorolják. Varsóban Dénes metropolita maga végzi.

191

és ápolják. Természetesen, amikor a hívő lélek olyan szépnek és felemelőnek találja ezt az ájtatosságot, akaratlanul is óhajtja, hogy a nyilvános istentiszteletben is megtalálja a helyét. Sajnos a keleti szertartásban még nincs kifejlődve a Jézus Szíve tisztelete és az Oltáriszentség tisztelete a liturgián kívül, még nem találta meg a megfelelő formát mint a latin szertartásban, örvendetes kísérletek azonban már vannak. Első helyen kell említenünk a Hitterjesztés Kongregációja által jóváhagyottt formákat: Akathiszt Jézus szentséges Szívéhez, 1892. okt. 14. - Liturgia Jézus Szíve tiszteletére 1903. febr. 13. — A lembergi főegyházmegyei hatóság 1909. és 1911-ben jóváhagyta a Jézus Szíve tiszteletére írt teljes templomi végzést. - 1922ben a przemisli egyházmegyei főhatóság jóváhagyta a nálunk is közkedvelt Jézus Szíve-ájtatosságot. P. Schwegl S. J. 10 ) erre az ájtatosságra megjegyzi, hogy formájában és argumentumában észrevehető a latin szertartás hatása. Ezt csak megállapítja, de semmiféle bizonyítékkal alá nem támasztja. Az argumentumában talán észre lehet venni a latin szertartás hatását, de ez nem is le'het csoda, utóvégre is a Jézus Szive tisztelet lényege egy és ugyanaz bármelyik szertartásban s mivel a latin szertartásban kifejlődött, bizonyos árnyalatok a kifejezés módjában nagyon könnyen átültetődnek. A formájában egyáltalán nem lehet észrevenni a latin szertartást. A latin szertartásban sem az egészhez, sem az egyes részeihez nincs hasonló ájtatossági forma. A Jézus Szíve ájtatosság „Moleben" a paraklisz és az akathiszt szerencsés rövid egybekapcsolása. Határozottan visszautasítom a vádat, mintha ennek az ájtatosságnak latin szertartási jellege lenne. A Jézus Szíve ájtatosság egybekapcsolódik az Oltáriszentség tiszteletével. Az isteni Szívet akarjuk megkérlelni a sok sértésért, melyeket a szeretet szentségében elszenved. Megkívánja ez az ájtatosság, hogy az Oltáriszentséget a szentmisén kívül is nyilvános imádásra kihelyezzük. A szentségkitétel szertartása nálunk még gyermeklábakon jár, de nem kell megvetnünk azt a próbálkozást, amely a legnagyobb és legnépesebb keleti szertartású katholikus egyháztartományokban már hossz úidő óta szokásban van. A pap felöltözik, mint a szentmiséhez. A szentségházat kinyitja, mélyen m e g h a j o l j a ciboriumot a szétterített illitonra helyezi. Lemegy az oltár lépcsőihez, letérdepel és háromszor megfüstöli a szentséget. A nép e közben énekel, ú j r a felmegy az oltárhoz. Kezébe veszi a Szentséget és a nép felé fordulva énekli: Ó üdvözítő Áldozat! — a nép átveszi az éneket: mely megnyitod az egek kapuit! ellenséges erők szorongatnak, a d j erőt, nyújts segítséget. — Újra a pap: A Háromságban egy úrnak — a nép: legyen örök dicsőség, ki nekünk a hazánkban életet ad vég nélkül. Ámen. — A népet csendesen megáldja. Visszafordul, leteszi az illitonra, az oltár lépcsőjén térdepelve háromszor megfüstöli, feláll és az oltárszekrény fölé helyezett polcra teszi a Szentséget és ezután kezdi a misét vagy valamilyen ájtatosságot. Rendesen a szupplikáció következik, melyet nálunk Magyarországon is már jól felismernek, de a fent említett részek nélkül nagyon kevés M

192

) P. Schweigl. 1. e. Periodica, 1937. Fasc. 1. p. 16.

köze van az Oltáriszentséghez. Igaz, a fent említett ének teljesen latin eredetű, a Verbum Supernum kezdetű himnusz két utolsó versszaka, de nagyon megfelel a görög szertartás jellegének is. Kidomborítja. az Oltáriszentség áldozati jellegét és a Szentháromság egy Isten imádását az Oltáriszentségen keresztül. A pap az Oltáriszentséggel a nép felé fordul, akárcsak a görög szertartás miséiben. H o " " ez a szertartás honnan származik, biztosan nem tudtam megállapítani, de nincs kizárva, 'hogy lengyel latin szertartású egyházi szoká,s, bár a latin szertartás szellemének egyáltalán nem felel meg. Bárhogyan is legyen, a szertartás szép és megfelelő, jobb híjjában üdvösen használhatjuk. Az, hogy átkölcsönöztünk egy-két versecskét a. latin himnuszból, ne bántson bennünket, hiszen a latinok is kölcsönöztek tőlünk eleget. Ültessük át szívesen a különféle általános katholikus ájtatosságokat a mi szertartásunkba, különösen a Jézus Szíve és az Oltáriszentség tiszteletét, necsak mint magán, hanem mint nyilvános ájtatosságokat. P. Schweigl S. J . az idézett helyen (Períodica p. Í7.) ezeket írja: Megfontolva a felhozott okokat, nincs semmi akadálya, hogy a Jézus Szíve ájtatosságot az áttérők között mint magán, azaz extraliturgikus ájtatosságokat ápoljuk. Sőt megjósolhatjuk, hogy ahol egyszer ennek az ájtatosságnak a lelkigyümölcseit tapasztalták, ott kérni fo n ' ; 4k a nyilvános liturgikus tiszteletet is. Ha. ezt lehet mondani azokról, akik most fordítottak hátat a szkizmának, akkor mi, kik századokon keresztül a katholius Egyházzal egységben éltünk, sokkal többet megkövetelhetünk magunknak, Jézus imádandó Szíve egész biztos nem fog megharagudni ránk, ha gyönyörű szertartásunk teljes pompájában imádjuk, hanem megáld bennünket és ú j r a virágzásnak indul a keleti szertartású katholikus Egyház, melyért Szent Jozafát és a húsvétkor szentté avatott Bobola Szent András vérüket ontották. Jézus szentséges Szíve! jöjjön el a te Országod!

BESSZÁRION ÉS A FIRENZEI UNIÓ Irta: JUHÁSZ J . DÉNES

Ez évben suhan el fejünk fölött a firenzei unió létrejöttének félezredéve. A katholikus Egyháznak ez a szép és emlékezetes jubileuma visszavezet bennünket azokhoz az emberekhez, kik az Istenember óhaját és parancsát: „ . . . hogy mindnyájan eggyé legyenek," vállukra vették, magukénak vallották és egész életükben arra törekedtek, hogy következményeiben megszüntessék Fócius és Cerulárius súlyos elcsúszását és visszaállítsák a kereszténység eredeti egységét. És jóllehet az egység eszméjének mindig támadtak nagy harcosai, kik közül bizonyára nem egy aranybetűkkel írta be nevét az unió történetébe, ma mégis leginkább a firenzei unió apostola, a görög származású Besszárion személye ragadja meg figyelmünket. Őróla most, amikor a firenzei unió 500. évfordulóját tapossuk, különösképen is meg kell emlékeznünk. Nekünk keleti szertartású katholikusoknak föl kell figyelnünk ezen magasztos ünnepre és fölkarolni azt 193

a haladéktalanul orvoslásra szoruló ügyet, amely mindig oly sok reménnyel kecsegtetett és sajnos sokszor, de nagyon sokszor csak^ keserít gyümölcsöt termett. És ha megismerjük a firenzei unió lángbuzgalmú apostolát, munkáját és fáradozásainak motivumait, kétségtelen, hogy jobban megértjük majd és értékeljük ezen jubileum jelentőségét is. *

Besszárion 1403 január 2-án született Trapezuntban, a régi Pontusban. A keresztségben János nevet nyert. Szüleinek társadalmi állása ismeretlen, azonban tagadhatatlan, hogy az intelligens osztályhoz tartoztak. Már i f j ú korában belépett Nagy Szent Bazil rendjébe és szülővárosa, Trapezunt védőszentjének, Egviptomi Sz. Beszszárionnak nevét vette föl. 1431-ben pappá szentelték és Peloponezusba ment tanulmányútra, hol korának híres plátoni filozófusát, Pleton Hemistet hallgatta. Pleton egyénisége és bölcselete az i f j ú Besszárion tudományszomját annyira lekötötte, hogy csak tanítómesterének halála szakította szét a köztük szövődött nagy benső barátságot. Tudományát ezután kifelé is igyekezett érvényesíteni és a hitszónoklat terén rövid idő alatt nagy tekintélyre tett szert. Filozófiai és theológiai kérdésekben korának verhetetlen bajnoka volt. Nincs mit csodálkoznunk tehát, hogy VII. Palaeológ János niceai érsekké nevezte ki és a firenzei uniós-zsinatra is magával vitte. Az uniós-zsinatra 20 görög főpap már 1438 februárjában Velencébe, innen pedig Ferrarába utazott, bár az egyetemes zsinat hivatalos megnyitása, IV. Jenő pápa elnökletével, csak 1438 április 9-én történt. Hogy az 1438 április 9-én megtartott első ülésnek úgy az összehívása, mint a megnyitása az egyházi és a jogfolytonosság törvényei alapján jött létre, továbbá általános jelleggel bírt, mindkét fél elismerte. Ezután hosszabb szünet állt be. A közbeeső időben mindkét részről 10—10 tagú bizottságot állítottak össze, hogy alaposan tárgyalják meg a Kelet és Nyugat közt fennálló vitás kérdéseket. A császárnak azonban az volt az óhaja, hogy a vitás ügyek megbeszélésében a görögök részéről csak Besszárion ás Márk efezusi metropolita vegvenek részt. A császár kívánsága a helyzethez mérten teljesítve is lett és Beszzárion a beléhelyezett bizalomnak meg is felelt. Besszárion sohasem elégedett meg a latinok szóbeli ígéretével, vagy bizonyításával, hanem követelte, hogy azokat írásba is foglalják és úgy nyújtsák át nekik átvizsgálás végett: „Mi azokat előbb átgondoljuk és csak azután válaszolunk," — mondotta ő. Ezzel elérte azt, hogy kidolgozott pontok képezték a vita tárgyát a görögök ülésein és aztán válaszadáskor a nyilvánosság előtt mindig volt mire hivatkozniuk. Besszárion Kelet álláspontját, elveit és nézeteit rendkívül nagy szeretettel védte, de azért soha nem tért el az egy, szent, katholikus és apostoli Egyház által hirdetett krisztusi tantól. Nagy műveltsége, igazságszeretete annyira lebilincselte a latin püspököket, hogy már puszta megjelenése is tiszteletet, szeretetet és megbecsü194

lést sugárzott minden arcról. Prófétai meglátással tudta kihámozni a napvilágot látott gondolatokból az igazságot és az ellenfelek által fölvetett nehézségeket is könnyedén megoldotta. Feladata nem volt könnyű, mert hiszen a XY. század legjobb hittudósai voltak ellenfelei: Torquemade János dominikánus, Raguza János franciskánus és Caesarini kardinális. A zsinat irányelve: egységet teremteni a hittételekben és megtartani a különbséget a szertartásban. Ily módon a szertartás és a disciplina is tárgyalás alá kerültek. A dogmatikai tételek közül hoszszú és heves vitát váltott ki a „Filioqué"-nek a hitvalláshoz való hozzáadása. A görögök azzal vádolták a latinokat, hogy megszegték az efezusi zsinat határozatát. Ha Besszárion nem lett volna jelen, ezen pontban az unió sorsa talán hosszú időre megpecsételődött volna. Mindezekből tehát világosan kitűnik, hogy mennyire fontos és nehéz szerepet töltött be ő a firenzei unió megkötésekor. A pápa, érdemeinek elismeréséül, azzal tüntette ki, hogy az uniós bullát „Laetantur coeli" ő olvasta fel a. jelenlévőknek. Nemsokára az unió megkötése után, 1439 július 6-án Besszárion a görögökkesl együtt elhagyta Itáliát és visszatért Bizáncba. De nem maradhatott itt sokáig, mert IV. Jenő pápa már ősszel Rómába hívta bíbornoki kitüntetésének átvételére. Besszárion ezen kitüntetés által életének egy másik határkövéhez ért, amelyen túl nagy munka várt reá. Rómában maradt és egész lényével a katholikus Egyházat szolgálta. A görögök példáját az unióban követték a monofiziták, nesztoriánusok, örmények és mások is. Ez utóbbi eretnekek ezen lépésével az Egyház elérte azt a célt, hogy az egész katholikus világ egy fő alatt egyesült. Mindezideig valamennyi pápa közül IV. Jenőt érte az a szép kitüntetés, hogy az egész világon élő katholikusok közös Atyjuknak tekinthették. De viszont ő sem maradt adós. Hogy Krisztus Egyházának általános jellegét kiemelje és az egész világnak tudtára adja, magában a római kúriában 17 kardinálist kreált és osztott be különböző nemzetekből. Besszárion a kitüntetett kardinálisok között a „Cardinale Niceno" néven szerepelt. Besszárion Rómában töltött idejét leginkább az. irodalomtudomány foglalta le. Ez nagy nevet és tekintélyt szerzett neki, úgy, hogy rövid idő alatt köréje gyűlt az akkori irodalmi világ minden számottevő kitűnősége. Palotája így egyszerre tudományos akadémiává alakult, hol összejövetelek, eszmecserék, theológiai, filozófiai és a tudománynak más ágaihoz tartozó problémák nyertek megvilágítást. A kételyek megvilágosításához szükséges régi, értékes éle ¡ritka kódexeket saját pénzén megvásárolta, vagy lemásolta. Ily módon korának legnagyobb és legszebb könyvtárával rendelkezett egész Itáliában. Besszárionban a pápák is pótolhatatlan tanácsadóra találtak. Tanácsai és útbaigazításai mindenkor, kizárólag az Egyház érdekeit szolgálták. Nem csoda tehát, ha ezen érdeknélküli tevékenységéért az Egyház különböző méltóságokkal és megtisztelésekkel halmozta el. Tekintélye napról-napra növekedett. Különösen II. Pius és II. Pál 195

pápák idejében, mint a kardinálisok kollégiumának dékánja játszott nagy szerepet az Egyház kormányzásában. A római kúriában fontosabb határozatot soha nem szövegeztek meg, sem ki nem hirdettek az ő hozzászólása és beleegyezése nélkül. Mikor II. Pius idejében a dominikánusok között vita támadt arra vonatkozólag, hogy mi történt Krisztusnak a kereszten kiömlött vérével, Besszárion oldotta meg itt is a nehézséget. A XV. század folyamán, amikor a mindent elsöpörni látszó török lavina megindult: 1453-ban a törökök elfoglalták Konstantinápolyt és a Hagia Sophia. templomot mecsetté alakították át, Keletnek ezerévesnél nagyobb történelmét is sötét zár alá helyezték. Mondani se kell, hogy Besszárionnak leginkább szívéhez nőtt ezen ügy, mert hiszen szeretett hazájának felszabadításáról és jövőjéről volt szó. Ö lett tehát kezdeményezője és megszervezője a törökök elleni keresztes háborúnak. Ez ad magyarázatot arra nézve is, hogy Besszárion három ízben volt kinevezve pápai követté „a latere*'. Kelet ügye és sorsa mindig különösképen érdekelte, de Konstantinápoly eleste után megkettőzött munkát fejtett ki. A törökök elől menekültek számára széleskörű karitatív akciót teremtett. Majd amikor látta, hogy a firenzei unió Bizáncban gyökértelen maradt, lángbuzgalmát nem vesztette el, hanem ú j ugart keresett megművelésre. Az unióhoz ragaszkodó Bazilita-rendben meglazult a fegyelem. Besszárion munkához látott. Az Itáliában és Szíriában élő baziliták megreformálását máról-holnapra gyökeresen keresztül vitte.^ Ez-. után a kontemplativ életen kívül a szerzetesek lelkipásztorkodással, tudományműveléssel is foglalkoztak. A megreformált baziliták Itáliában rövid idő alatt olyan tekintélyre tettek szert, hogy a legelőkelőbb szülők is boldogok voltak, ha gyermekük nevelését rájuk bízhatták. Besszárion szeretetével a grotta-ferratai monostort tűntette ki, amely még ma is kegyelettel őrzi emlékét és mindazokat a műkincseket, melyeket Besszárion ajándékozott a zárdának. A pápa utasítására 1472-ben Franciaországba utazott különféle egyházi ügyek elintézésére. Itt érte utol a halál, Ravennában. Sírkövére a még életében megírt, sajátkezűleg készített felírást tették: „Bessarion episeopus Tusculanus S. R E. Cardinalis, Patriarcha Constantinapolitanus nobili Graecia ortus oriundusque sibi vivens posuit." Besszárion alakja a XV. század hátterében meteorként világít és a keleti szent atyák aranykorát dicsfénnyel övezi körül. Besszárion a keleti ugaron bár utolsó, de emellett dicső, nagy, hatalmas egyénisége volt a keleti kereszténység előtte élő, világító fáklyáinak. Az unió tövises útjain szerzett érdemei az egyházatyák és tanítók sorában méltó helyet biztosítottak számára. Az egész világ katholikusainak egy fő alatt való egyesítése soha el nem hervadó emléket állított neki. Ő valami csodálatos szintézise mindannak, ami szép, nemes, áldásdús Keleten, Nyugat legszebb vonásaival. 1 ) Besszárion nevezetesebb munkái: De ss. Eucharistia; — Epistola ad Alexium, Lascarin, Philantropinum, de suecessu Synodi Floren tinae; — Contra calumniatorum Piatonis. — Összegyűjtött munkái feltalálhatók: Migne, Patr. Graec. T. 151.

196

A KELETI EGYHÁZ MISÉINEK TÖRTÉNETI FEJLŐDÉSE Irta: SZMANDRAY JÁNOS

Amikor a keleti szentmisék (gör. liturgia, latin missa) történeti fejlődéséről akarunk beszélni, ez nem érintheti a szentmise lényegét, amit maga Jézus Krisztus rendelt, mert az történeti fejlődásnek, változásnak nem lehetett alávetve. A lényeg Jézus Krisztus alapítása óta ugyanaz az apostoli időkben és ma. De beszélhetünk a szentmise történetének vizsgálásakor a külsőségek, tehát lényeget megelőző, kísérő és követő szertartások és imák változásairól az idők folyamán. Ezekről pedig annál inkább beszélhetünk, mert hiszen a szentmise imái, beosztása, szertartásai sem Krisztus által, sem az apostolok által meghatározva nem voltak. A szent miseáldozatot a Szentírás általában „kenyérszegésnek, kenyértörésnek" (Ap. csel. 2. 42., 20. 7.) nevezi és az első keresztények annyiszor mutatták be, ahányszor összejöttek. Az apostolok a kenyérszegés formájának szertartásához, miként Szent Pál apostolnál olvassuk, csak a következő általános utasítást adják: „Mindenek előtt legyenek könyörgések, imádságok, kérések, hálaadások minden emberekért." (Tim. I. 2. 1., Filipp. . 6.) A szentmise szertartásainak alapja tehát a könyörgések, imádságok, kérések, kenyérszegés (consecratio, áldozás) hálaadás, melyhez járult mindjárt kezdetben a Szentírás olvasás, (Tessz. I. 5. 27.) amit igazol a Szentíráson kívül Sz. Jusztin vértanú (t 167) feljegyzése is a. szent miséről a II. század közepéről, ki leírja az ő idejében dívó istentisztelet vázát. „A Napról elnevezett napon 1 ) — írja Sz. Jusztin — lakjanak bár a.z egyesek városokban vagy falvakon, egy helyen jövünk össze, amidőn is, már amennyire az idő megengedi, az apostolok kommentáraiból (az evangéliumból) vagy a próféták irataiból van felolvasás. Erre, amint a felolvasó abbanhagyta, az előljáró (ho proestós) buzdító beszédbe fog. Ezután mindnyájan felkelünk és imádkozunk és, mint már említettem, az ima végeztével kenyeret, bort és vizet hoznak elő,^ az előljáró egész erejéből imát és hálaadást mond, a nép pedig rákiáltja Amen, amire a megáldott elemek szétosztása s a ienlevők mindegyikének áldozása következik, a távollevőknek a diákonok viszik el."2) Sz. Jusztin vértanú tehát így rajzolja meg a szentmise külső formáját, de hogy mi volt a szentmise szövege: az imádság és hálaadás, amit a püspök (előljáró) tőle telhető erővel végzett, azt Sz. Jusztintól nem tudjuk meg. Minden valószínűség amellett szól, hogy kezdetben minden püspök maga szövegezte az imádságokat s azokba szőtte be az átlényegítés szavait. Ezen imádságok lényeges tartalmukban azonban megegyeztek. Sz. Jusztin vértanú csaknem az apostoli időkben élt, majdnem 1 2

) Dics Solis = vasárnap. Német. Sonntag. ) Dudek I. fordítása: Az őskereszténység bői. Budapest, 1912. I. k. 177. old..

197

az apostolok kortársa volt s így mondhatjuk, hogy az^ ő leírása autentikus. S mint a gyakorlatból látjuk, a szentmise vázát ma is az képezi, amit az ő leírása tartalmaz. Leírt miseszövegünk az apostoli időkből nem maradt reánk. A legrégibb miseimádságokat egyiptomi emlékek őrizték mear számunkra. Ezek a miseszövegek alkotják alapját a keleti liturgiáknak. 1. Az egyik, amelyik a II. vagy I I I . századból származik az egyiptomi Apostoli Rendeletek c. iratban van feljegyezve, de nem eredeti szövegében, hanem aethióp és latin fordításban. Az utóbbi annak nyugaton való használatát is igazolja. Don Cagin az Apostoli Rendeletekben leírt anaphorát tartja a legrégibb mise-kánonnak s azt ő a II. századból származtatja. Ebből még hiányzik a praefatiót és kánont kettéválasztó Sanctus, az élőkről, holtakról, szentekről való megemlékezés és a későbbi értelemben vett epiklezis. 2. A másik nevezetes egyiptomi emlék a Flindors Petrie által az egyiptomi Der-Balyzeh kolostorban talált Papyrus, amely ma az oxfordi Bodleina könyvtár tulajdonában van. Ebben már megvan a Sanctus és az epiklezis, ele az epiklezis a consecratió előtt. Nyomait találjuk benne a hívekről való megemlékezésnek is. A balyzehi (oxfordi) Papyrus szövegének sorrendje Scihermann szerint a következő: ima a hívőkért, liturgikus hálaadó ima (praefatió), epiklézis, consecratio, anamnesis, ima a szentáldozás gyümölcseiért. Don Cagin a Papyrus anaphoráját a liturgia későbbi alakjának tartja s keletkezési idejét a I I I . század elejére teszi, míg Schermann Tivadar, az egyiptomi liturgiák buzgó és alapos kutatója, keletkezési idejét a II. század végére teszi. Dr. Mihályfi szerint Don Cagin azon téves föltevésből indul ki, hogy a liturgia mindenütt egy őstípusból indul ki, holott épen ez a két legrégibb emlék is azt bizonyítja, hogy az őstípusok is különböztek egymástól. Később pedig természetes, J hogv a különböző liturgiák hatottak egymásra s egyik átvett a másiktól részleteket. 3 ) 3. Korra ezek után Serapion thomusi püspök anaphornja következik. ki Sz. Athanáznak (296—373) Alexandria püspökének volt kortársa és barátja. Ez a negyedik századból való, és sokkal hoszszabb, mint a másik két anaphora. Ebben a consecratió után van az epiklézis, de ebben a Fiút kéri. hogy szálljon le a kenyérre és borra és tegye Krisztus testévé és vérévé. Az epiklézis után van a holtakról való megemlékezés, a holtak neveinek említésével, majd a hívek számára kéri az Isten áldását. Mihályfi szerint ez valószínűleg a balyzehi liturgiából fejlődött. 4. A IV. század végéről maradt reánk a Testimonium Domini c. szír irat, melynek anaphorája Mihályfi szerint az apostoli rendeletekben foglalt anaphora bővítése. 5. Jeruzsálemi Sz. Cirill utolsó katechézisében az újonnan megtérteknek magyarázza a hívők miséjét. Ebben leírja a korabeli szent3 ) A balyzehi papyrus hatása érzik a bizánci Sz. Bazil mise prefációján és kánonján is, melyben egyes mondatok szóróil-szóra egyeznek a papyrus szövegeivel.

198

mise vázát. Miseiima-szöveget nem közöl. E szentmise, amit Sz. Cirill leír, minden valószínűség szerint a Sz. Jakab apostol nevén ismert szentmise akkori alakja, s mint ilyen, a legtöbb keleti mise őse. 6. Nagyon érdekes az a szentmise, amely az Apostoli Canstitutiók (Constitutiones Apostolorum libri octo) c. gyűjtemény 8. könyvében van feljegyezve, mely Szíriában készült és kb. a Kr. utáni 400. évből való. Menetében, főbb mozzanataiban megegyezik a Jer. Sz. Cirill által leírt misével. A szentmise ősi formáját a Szentírás és a régi feljegyzések alapján így rekonstruálhatjuk: 1. Míg a papok a sz. mise bemutatásához készültek, a hívek két karra oszolva zsoltárokat énekeltek. Ebből fejlődtek ki a latin misében az intnoitus, a görög misében az antifonák. 2. Ezután imádságok következtek az egyházi és világi elöljárókért, a hívekért és a hívek különböző szükségleteiért. (A latin szert, mise collectái, a görög synapté-k, vagyis ekténiák..) 3. Majd ó- és újszövetségi részek olvasása a Szentírásból. (Szentlecke, illetve apostol és evangélium.) 4. A felajánlás. A püspök (pap) kiválasztja az áldozat bemutatásához szükséges kenyeret és bort a hívek által hozott adományokból. (Proszkomédia, mit a görög püspöki misében most is közvetlenül a nagy bemenet előtt végeznek.) 5. Ezután a consecratiót megelőző imádságok következtek a consecratióval. Ezt a szentekről, elhunytakról és élőkről való megemlékezés követte. Ezt a részt az Ur imádsága, a Mi Atyánk fejezete be. 7. A szentmise utolsó része a szent áldozás volt, amit hálaadás fejezett be. Amennyiben a szent áldozás a szentmisének lényeges kiegészítő része, nem lesz céltalan, h a röviden megemlékezünk itt a szentáldozás szertartásának történetéről is. Jeruzsálemi Szent Cirill így írja le a szentáldozás lefolyását: „A hívek kezükbe kapják az Ur testét és a pap kiosztás közben ezt mondja: „Krisztus teste." A hívek felelik: Amen. Szemükkel megérintik a szent testet és magukhoz veszik. Ezután a szent vérből isznak és mondják: Amen. A szent vértől nedves ajkukat kezükkel megérintik, hogy szemüket, homlokukat és többi érzékszervüket ezzel megszenteljék. Az Apostoli Constitutiók a szentáldozás lefolyását így írják le: „A püspök adja a híveknek a szent testet és mondja: „Krisztus teste" az áldozó feleli: Ámen. Ezután a diakónus n y ú j t j a a kelyhet és mondja: „Krisztus vére, az élet kelyhe" s az áldozó feleli: Ámen. A szentáldozásnak ősi formája úgy keleten, mint nyugaton a két szín alatt való áldozás, amit nyugaton a X I I I . században felvált az egy szín alatt való áldozás, míg keleten a két szín alatt való áldozás továbbra is megmarad, de nem ebben a formában. Aranyszájú Sz. János u. i. behozza a kanálkával való áldoztatást, melyben a hívő Krisztus testét és vérét egyszerre kapja miközben a pap ezeket a szavakat mondja: „Isten szolgája részesíttetik az Úristen s a mi Üdvözítőnk Jézus Krisztusnak drága, legszentebb és 199

legtisztább testében és vérében bűnei bocsánatára és az örökéletre. Ámen." Maid a vétel után mondja a pap: „íme ez illeti ajkaidat és elvétetik gonoszságod és bűneid megtisztítatnak." *

A liturgia fent leírt ősi törzséből a századok oflyamán az e^ves patriarkátusok szerint különböző tipusu szentmisék fejlődnek ki. A négy keleti patriarkátus közül a konstantinápolyi fejlődik a leghatalmasabban és nagy egységesítő hatást gyakorol keleten; mégsem képes azt a nivellálást kifejteni, amit nyugaton Róma, amely Nyugat egyetlen patriarkátusa s ezenkívül tekintélyét, hatalmát, befolyását nagyban növeli e téren is, hogy Róma püspöke egyben az egész Egyház feje is. Ez az oka, hogy keleten még ma is több miseformával találkozunk. É s ámbár ezek a keleti misék egymástól sokban különböznek, mégis van bennök valami közös keleti jelleg, ami megkülönbözteti őket a nyugati szertartástok A keleti misék kevés kivétellel a legrégibb századokból származnak, s visszanyúlnak a régi, a keleti szakadár előtti katholikus időkig. Ez az ősiség adja meg a keleti misék tekintélyét. A keleti ember konzervatív, ragaszkodik a régihez, amit őseitől átvett. Ezzel magyarázhatjuk meg, hogy a Rómától való elszakadás után a keleti egyház a szentmisén lényeges változtatást nem eszközölt, kivéve az eretnekeket, kik azonban mint ilyenek, többé nem tartoznak a szorosan vett keleti egyházhoz s ezeket a keleti egyházak is az Egyházon kívül állóknak tekintik. A keleti miséket az egyes egyházi írók, más-más szempont szerint ,különbözképen csoportosítják, de azt hiszem, hogy Miksa S. J. szász herceg csoportosítását nyugodtan követhetjük, ki a keleti miséket a szerint csoportosítja, hogy milyen anyaliturgiákra vezethetők vissza. Miksa S. J. szász herceg a keleti miséket négy anyaliturgiára vezeti vissza. E négy anyaliturgia: 1. i f j . Sz. Jakab apostol, az ú r rokona liturgiája; 2. Sz. Márk evangélista liturgiája; 3. Judás-Tádé és Már apostol liturgiája; 4. Sz. János apostol és evangélista liturgiája. *

Az ifjaibb Sz. Jakab apostol, az ú r rokonának, Jeruzsálem első püspökének liturgiája az őse a görög (bizánci) és a szír miséknek. Amint eddigi tárgyalásaink folyamán láttuk, az apostoli időkből miseszöveg nem maradt reánk. így minden valószínűség szerint Sz. Jakab apostol -sem írta le liturgiája szövegét s ez a szentmise is csak szájhagyomány útján származott át az utódokra. S mint ilyennek szövege változásokon ment keresztül; leginkább bővítették. Ez a szövegbővítés azonban soha nem ment a szöveg lényegének rovására és e mise alapszerkezete is megmaradt. Jeruzsálemi Sz. Cirill ( t 386) utolsó katechézisében (Catecheses Mystagogicae) valószínűleg ezt a Sz. Jakab-féle szentmisét í r j a le, de csak külső formáját, vázát és csak a felajánlástól, a hívők miséjétől. Sz. Cirill így í r j a le a mise lefolyását: A diakónus a mi200

sézőnek s a többi papnak kézmosásához vizet 'hoz, majd felkiált: „Vos invicem suscipite osculemurque mutuo!" 4 ) •— és csókkal üdvözlik egymást a hívek. Ezután a pap így szól: „Sursum corda!" 5 ) mire a nép feleli: „Habemus ad Dominum!" 6 ) A pap tovább folytatja: „Gratias agamus Domino!" 7 ) s a nép feleli: „Dignum et justum est.8) Most jön a méltó és igazságos hálaadás az egész természetért, melyben megemlíttetnek az ég, a föld, nap, hold, csillagok, angyalok és szeráfok, kikkel együtt mondják: „Sanctus, sanctus, sanctus Dominus exercituum." Ezután (Sz. Cirill az átlényegülést nem említi, talán a disciplina arcani miatt) jön az epiklézis: „kérjük Istent, hogy küldje le a Szentlelket, hogy a kenyeret Krisztus testévé és a bort Krisztus vérévé változtassa!" Ezután egy hosszas ima következik az Egyház békéjéért, a császárért, katonákért, betegekért, a szükségben szenvedőkért s ezt követi a' halottakról való megemlékezés s utána a Mi Atyánk, mely után mondja a pap: „Sancta sanctis!" 9 ) — mire a nép feleli: „Unus sanctus, unus Dominus, Jesus Christus!" 10 ) a kar pedig énekli: „Giistate et vidite quoniam suavis est Dominus." 11 ) És a hívek ez alatt áldoznak. A szentáldozás után van a hálaadás. Sokban hasonlít ehhez az Apostoli Konstituciókban leírt szentmise, ahol azonban már nemcsak a szentmise vázát találjuk, hanem miseszövegeket is. Egy teljesen kifejlett szentmisét. E szentmise részei: a) ó- és újszövetségi iratok, szent atyák iratainak, püspökök leveleinek, vértanúk aktáinak olvasása; b) zsoltárok, himnuszok éneklése; c) a püspök homiliája; d) ezek után elbocsátják azokat, kik a hívek miséjén nem lehettek jelen a diákonus ezen felszólításával: „Ne quis audientium, ne quis infidelium!"12) e) A püspök ezután a hitjelöltekért (katachumenek) imádkozott, mire a nép Kyrie eleisonnal13) felelt, majd a püspök áldásával elbocsátotta őket, mire a diákonus így kiáltott fel: „Quicumque catedhumeni discedite/"") f) Most a püspök a nyilvános bűnösökért imádkozott, mire a nép szintén Kyrie eleisonnal felelt s a püspök őket is elbocsátotta. g) Most a hívek miséje következett, melyen az Egyház szükségleteiért, az egyházi rend egyes osztályaiért, a különböző állapot4

) ) 6 ) 7 ) 8 ) ®) 10 ) 11 ) 12 ) ") s

Fogadjátok egymást kölcsönösen és váltsunk csókot. Emeljük föl szívünket! Fölemeljük az Úrhoz! Adjunk hálánt az Úrnak! Méltó és igazságos. Szentség a szenteknek! Egy a szent, egy az Úr, Jézus Krisztus. ízleljétek és lássátok, mily jó az Úr! Senki hallgató, senki hitetlen (ne maradjon!) Uram irgalmazz!

201

ban levő hívekért imádkoztak, amire a diákonus hívta fel a népet. Az imát a püspök végezte, s erre a nép Kyrie eleisonnal felelt. h) A püspök ezután egy hosszabb imát (megfelel a bizánci szentmise kerub éneke alatti imának) mondott, s utána következett a békecsók, majd a felajánlás, amikor a diákonusok az oltárra helyezik az áldozati anyagot s a kehely fölött legyezőt mozgatnak, hogy légy vagy bogár ne essék a borba. i) A püspök ezután így szól: „Gratia omnipotentis Dei et Caritas Domini Nostri Jesu Christi et communicatio Sancti Spiritus sit cum omnibus vobis!" A nép ráfeleli: „Et cum spiritu tuo!" 15 ) Püspök: „Sursum mentem!" Nép: „Habemus ad Dominum!" Püspök: „Gratias agamus Domino!" Nép: „ Dignum et justum est!"16) A püspök erre a „Vere diknum et justum est"17) kzedetű imát kezdi, melyben felsorolja a teremtésben és a zsidó népnek az ószövetségi üdvgondozásban adott jótéteményeket, melyekért hálát, adva, az angyalokkal és arkangyalokkal s az ég összes lakóival együtt mondjuk: „Sanctus, sanctus, sanctus Dominus Sabaoth" 18 ) — majd folytatja a püspök: „Sanctus enim vere et sanctissimus, altissimus et superexaltatus in saecula. Sanctus etiam unigentius filius tuus" 19 ) — és felsorolja Krisztus jótéteményeit, melyekben az embereket részesítette s jön az átlényegülés, epiklezis, majd megemlékezés önmagáról, a klérusról, a királyról, világi elöljárókról, majd az elhunyt pátriárkákról, prófétákról, apostolokról, vértanúkról, hitvallókról és az elhunyt hívekről s végül az élő hívekről s ezt így fejezi be: „Quoniam tibi omnis glória, veneratio et gratiarum actio, honor et adoratio, Patri et Filio et sancte Spiritu et nunc et semper et in infinita et sempiterna saecula saeculorum" 20 ) — s a nép feleli: Ámen. Most a diákonus így szól: „Attendamus!" 21 ) Mire a püspök mondja: „Sancta sanctis!" 22 ) s a nép: „Unus sanctus, unus Dominus Jesus Christus in glória Dei Patris, benedictus in saecula. Amen." 23 ) S következik az áldozás. Mely alatt a 33. zsoltárt mondja a kar: „Áldom az Urat minden időben . . ." 14

) Hittanulók mindnyájan távozzatok! ) A mindenható Isten mailasztja, a mi Urunk Jézus Krisztus szeretete és a Szentlélek közöltetése legyen mindnyájatokkal! — A te lelkeddel is! 1S ) Emeljük föl elménket! — Fölemeljük az Űrhöz! — Adjunk hálát az Úrnak! — Méltó és igazságos! 17 ) Valóban méltó és igazságos. 18 ) Szent, szent, szent a Seregek Ura. 10 ) Mert valóban szent és a legszentebb, llegfölségesebb és fölötte fölmagasztalt mindörökké. Szent a te egyszülött Fiad is. 20 ) Mert téged illet minden dicsőség, tisztelet és hálaadás, megtisztelés és imádás, Atya és, Fin és Szentlélek, most és mindenkor és a végtelen, örökkétartó örökkévalóságon át. 21 ) Figyelmezzünk! 22 ) Szentség a szenteknek! 23 ) Egy a szent, egy az Úr Jézus Krisztus, az Atyaisten dicsőségében, áldott mindörökké. 15

202

A szertáldozás után jön a hálaadó ima, majd a püspök áldása, mely utár. a diákonus mondja: Menjetek békében! Ha e szentmisét olvassuk, önkéntelenül is látjuk a hasonlóságát a bizánci liturgiával, különösen pedig a Szent Bazil-féle szentmisével. De ismerkedjünk meg azzal a Sz. Jakab apostol miséjével is közelebbről, amelynek vázát a jeruzsálemi Sz. Cirill által leírt misében csak sejtjük, amely ma már csak a múlté és a jeruzsálemi görögök is évenkint csak egyszer, október 23-án, Sz. Jakab apostol napján használják. 24 ) Ebben a szentmisében proszkomédia nincsen, mint általában a bizánci miséknél, mert az csak a későbbi századok alkotása. A pap a szentmisét az oltárnál a Szentháromsághoz intézett kéréssel kezdi. Az egyes kódexek szerint itt jelentéktelen különbségekkel találko.Kunk. A Codex Rosanensis szerint a diákonus felkiált: „Dominum precemur" — a nép feleli: „Domine miserere", most az áldozópap áldást ad és mondja: „Stemus pulchre. I n pace Dominum precemur, 25 ) s folytatja, mint a párisi kódexben van a Szentháromsághoz intézett imával. Ezután bűnbánati ima következik, mely alatt az oltár és nép füstölése van. Ezen ima utolsó sorai némi rokonságot mutatnak a Sz. Bazil mise kerub-éneke után mondott imával. Követi a Jusztinián császárnak tulajdonított himnusz: „Uni.genite F i l i . . . " (Istennek egyszülött Fia és i g é j e . . . ) (Ez a szent mise későbbi toldása.) Most ekténiák következnek. „In pace Dominum precemur! Pro suprema pace et amore Dei erga homines et salute animarum nostrarum Dominum precemur," 26 ) és még három kérés s berekeszti a Boldogságos Szűz és más szentek nevének említésével. Ezt követi a háromszorszent ének (Trisagion), mely szintén későbbi eredetű. A pap ezalatt imát végez, mely után prokimen és apostol következik az allelujával és füstöléssel. Az evangéliumot megelőzi egy ekténia, melyben sok kifejezés igen hasonlít a bizánci szentmise hármas ekténiájához. Pl. „A körül álló népért, mely nagv és gazdag irgalmat vár tőled, esdve kérünk téged, könyörülj és irgalmazz!" Az evangélium után ismét ekténia jön, melyben a pap az evangélium hallgatásából folyó lelki kegvelemért ad hálát. Most a szerpap a hitjelöltek miséjét így fejezi be: „Ne quis catechumenorum! Ne quis illorum, qui non mysteriis initiati sunt. Nequis illorum, qui non habiles sunt ad nobiscum orandum.. . ' m ) , 24 ) A gorog püspöki városokban újabban szintén bevezették mégpedig évenkent kétszer: akt. 23-án és a karácsony utáni vasárnapon, de csak székesegyházakban végzik. f ) Könyörögjünk az Úrhoz! — Uram irgalmazz! — Álljunk illendően! Békességben könyörögjünk az Úrhoz! 26 ) Békességben könyörögjünk az Úrhoz! — A magasságbeli békéért, Isten szeretetéért és lelkünk üdvösségéért könyörögjünk az Úrhoz! 27 ) Senki a hit jelöltek közül (bent ne maradjon!) Senki azok közül, kik a mysteriumokba beavatva nincsenek. Ssenki azok közül, kik nem alkalmasak arra, hogy velünk imádkozzanak!

203

Erre ismét oltárfiistölés következik, majd a pap átmegy a felajánlási asztalhoz, ott kiválasztja a hozott adományokból a miséhez szükségeseket és ünnepélyesen átviszi az oltárra. Ez a körmenet az Űr Jézus ünnepélyes bevonulását jelképezi Jeruzsálembe és ma is jellegzetes vonása a keleti miséknek. A kar ez alatt a kerub-éneket énekli. Ez a kerub-ének szintén későbbi századok szerzeménye. Most az Aranyszájú Sz. János miséjében is előforduló felajánló ima következik. A párisi kódeben Areopagita Sz. Dénes egy imáját találjuk e helyen, melyben a bizánci mise kerub-ének alatti papi imájának egyes kifejezéseire akadunk: „Quis enim terrigenarum qui adhaeret passionibus, potest digne talia mysteria tagere...?'' 2 8 ) Utána: hiszekegy, békecsók és: „Amor Dei Patris, gratia Domini et Dei et Salvatoris nostri Jesu Christi et communicatio et donum Spiritus Sancti sit cum omnibus vobiscum." 29 ) Majd: Emeljük fel értelmünket és szívünket! — Méltó és igazságos . . . Consecratio, epiklezis, mely hosszabb a mai bizáncinál. Most megemlékezés következik a szentekről és elhunytakról. A commemoratio után ekténia-szerű ima következik és a miatyánk . . . Főhajtás, majd „Sancta sanctis." Utána a pap a szentséget felemeli, feltöri és egy részt a kehelybe ereszt. Ezt követi a szentáldozás, mely alatt az áldozási verset (kinonikont) éneklik. Majd hálaadás és áldás. Sz. Jakab apostol most leírt miséje tehát nem a szentmise legrégibb alakja, hanem az a görög szövegű szentmise, amelynek legrégibb leírását a X. századból származó messinai és a C. Messanensis VII. századból származó Codex Vaticanus és C. Parisinus'ban találjuk. Mikita Sándor dr. Liturgiájában azt írja, hogy Sz. Jakab liturgiáját először Nagy Sz. Bazil (Vazul) a kappadóciai Cezárea püspöke (t 379) írta íe és ugyanő meg is rövidítette. Ezt azonban bizonyítani nem tudjuk, mert olyan kódexre, amely e szentmisét tartalmazná, eddig nem akadtunk. Szent Jakab miséjét eredetileg qörög nyélven használták Jeruzsálemben és Palesztinában s mintája lett a keleti miséknek. „Aliae quamplures quinfere omnes orientales ad illám suas liturgias exponerunt, et accomodarunt, eaque etiam utuntur" — írja Assemann. 30 ) A palesztinai görögöknél a VIII. században Sz. Jakab liturgiáját az ezen szentmiséből származó bizánci liturgia váltja fel. Sz. Jakab görög miséjét csakhamar szír nyelvre fordították és ez a szír nyelvű liturgia az eredeti görög liturgiát rövid idő alatt teljesen kiszorítja. A szír fordítás legrégibb kódexei a VIII. századból származnak. 2S

) Mert ki tudná a szenvedélyekhez ragaszkodó földszülöttek közül e nagy titkokat méltóan érinteni . . . 1 29 ) Az Atyaisten szeretete, a mi Urunk Jézus Krisztus malasztja, a Szentlelek ihletése és ajándéka legyen mindnyájatokkal! 40 ) A többi keletiek is csaknem valamennyien ehhez rendezték és alkalmazták liturgiájukat és ma is élnek azokkal.

204

„Ex liturgiáé Sti Jacobi ortae sunt liturgiáé S y r i a c a e . . . Cerium est Syriacum Sanctum Jacobum esse translationem ex Graeco. Existit ergo Syriaca forma Sti Jacobi et quidem antiquissima, ex qua omnes posteriores liturgiáé Syriacae, tam Antiochinae, quam maronitae ortum traxerunt." 31 ) A szír Sz. Jakab-féle liturgia az alapja a tiszta vagy antiochiai szír és a maronita-szír szentmiséknek; utóbbi sok latin vonást vett föl. E két szertartás a középkorban vált külön. *

A Sz. Jakab-féle szentmiséből fejlődött ki az örmény szentmise is, amely szintén sok latin betoldással bővült, de eredeti keleti jellegét mégsem veszítette el.

I.

Mint láttuk, a Sz. Jakab-féle miséből fejlődik ki a szír liturgián kívül a görög vagv bizánci liturgia is. A fejlődés folyamatát teljesen nem ismerjük. Egyes egyházi írók szerint, mint már láttuk, a Sz. Jakab-féle misét Sz. Bazil írta volna le először és azt meg is rövidítette, amely mise alaoián szerkesztette volna a görög egyházban használatos Sz. Bazil-féle misét. E szentmise beosztása, menete, szertartása valóban nagyon sokban hasonlít a Sz. Jakab-féle liturgiához. De nagyon valószínűnek látszik az is, hogv Nagy Sz. Bazil nemcsak a Sz. Jakab-féle misét ismerte, hanem az első századokból reánk maradt többi anaphorákat is.^Erre enged következtetni, hogy a bizánci Sz. Bazil mise imáiban egész mondatokat találunk, amelyek tartalmilag, sőt sokszor teljesen szószerint egyeznek az anaphorák szövegével. íme egv szemelvény az összehasonlítás könnyebbé tétele végett egymás mellé helyezve. 51 ) Sz. Jakab liturgiájából keletkeztek a szír l i t u r g i á k . . . Bizonyos, hogy, nogy Sz. Jakab liturgiáját fordították le szír nyelvre görögből. Létezik tehát Sz. Jakab liturgiájának szír formája is, még pedig igen rési, s a többi szír liturgiák, úgy az antioehiai. mint a maronita ebből származnak. — Sz. Jakab-féle szír mise még- a katholikus időkből^ származik, ami tkó-őbb a monofiziták rontottak el. E szentmise Miksa S. -J. szász herceg szerint 43 anaphorána kképezi alapját. Ezek a következők: 1. Minor Sti Jacobi, 2. Sti Clementis. 3. Sti Marci, 4. Sti Dyonisii, 5. Sti Xysti, 6. Sti Ignatii, 7. Sti Petri I., 8. S. Petri II.. 9. S. Julii, 10. S. Joannis Evangelistae, 11. S. Basilii. 12. Dioscuri, 13. S. Joannis Chrysostonii I., 14. Omnium apostolomul, 15. S. Maruthae, 16. S. Eustathii, 17. Philoxeni Mabugensis I.. 18. Mathaei pastoris, 19. Jacobi Baradaei, 20. Jacobi de Batna. 21. Jacobi Edesseni, 22. Maysis Bar Cephae, 23. Thornae Heracleensis, 24. Sanetorum doetorum. 25. Philoxeni Mabugensis II., 26. S. Joannis Chrvsostomi II., 27. Abulpharai I., 28. Joannis de Dara, 29. S. Coelestini, 30. Joannis Barsusan, 31. Eleazari Babyloniensis, 32. Joannis Scribae, 33. Joannis Maronis, 34. Dionysii de Cardu, 35. Michaelis de Antiochia. 36. Joannis Bar Vahib, 37. Joannis Bar Maadan, 38. Dionysii de Diarbekir. 39. Philoxeni de Bagdad, 40. S. Gregorii Naziansi, 41. Cvriaci de Antiochia, 42. Dyonisii Bar Salitó, 43. Abulfarai II.

205

Soi paraséchusin kykló ta seraphim, hexapteryges tó heni, ke hexapteryges tó heni, kai tais men dysin katekalypton to prosopon, kai tais dysin tus podas, kai tais dysin epetanto. Panta te pantote se hagiazontón dexai kai tón hémeterón hagiasmón legőntón soi: Hagios, hagios, hagios, Kyrios Sabaoth... . . . tois mathéteis autu kai apostolois eipón: Labete, fagete pantes ex autu: tuto mu esti to Sóma, to hyper hymón didomen eis aphesin hamartion. Homoiós meta to deipnesai labón potérion kai eulogésas kai pion edóken autois eipón: Labete, piete pantes ex autu: tuto mu estin to haima, to hyper eis aphesin hamartión.

Hosakis ean esthiéte ton arton tuton, pinéte de to potérion tuto, ton emon thanaton katangellete, tén emén anas tas in homologeite.

. . . soi paristantai kykló ta Serapbim, hex ptervges tó heni; kai tais men dysi katakalyptusi ta prosópa heaut-ón, tais de dysi tus podas, kai tais dysi petomena, kekragón heteron pros to heteron akatapaustois stómasi, asigétois doxologiais ton epinikion hvmnon adonta, boonta, kekragota, kai íegonta: Hagios, hagios, hagios Kyrios Sabaóth . . . Edóke tois hagiois autu mathétais kai apostolois eipón: Labete, fagete, tuto mu esti to Sóma to hyper hymón klómenon eis aphesin hamartión. Homoiós kai ta potérion ex tón gennématos tés ampelu, labón, ker&sas, eueharistésas, eulogésas, hagiasas, edoke tois hagiois autu mathétais kai apo. i lois eipón: Piete ex autu pantes, tuto esti to Haima mu, to tés kainés dithékés to hyper hymón kai pollón ekkhynomenon eis aphesin hamartión. Tuto poieite eis tén eimén anamnésin. Hosakis gar an esthiéte ton arton tuton, kai to potérion tuto pinéte, ton emon thanaton katangellete, tén emén anastasin homologeite.

A Sz. Bazil-féle mise általános használatba soha sem ment át, így ma is, az egyesült és nem egyesült bizánci szertartású egyházak e szentmisét évenkint csak tízszer használják, és pedig a karácsony előtti vigilián, Szent Bazil napján (jan. 1.) vízkereszt előtti vig.ilián, a nagyböjt 5 vasárnapján, nagycsütörtökön és nagyszombaton. E szentmise szerkezetileg teljesen megegyezik az Aranyszájú Szent János konstantinápolyi pátriarka (347—407) szentmiséjével, melytől csak annyiban különbözik, hogy ennek egyes imái rövidebbek, mint a Sz. Bazil mise imái. Épen ezért egyes egyházi írók Ar. Sz. János miséjét a Sz. Bazil mise megrövidítésének tartják. 32 ) A bizánci ritust követő egyesült és nem egyesült keresztények általában Ar. Sz. János miséjét használják, amikor a fentiek szerint nem Sz. Bazil vagy Sz. Gergely-féle előszenteltek miséje van előírva. A Szent Gergely-féle előszenteltek miséje 15 alkalomra van előírva és pedig a nagyböjt minden szerdája és péntekére, továbbá a nagyhét bétfő, kedd és szerdájára. A most említett Sz. Gergely-féle „előszenteltek miséje" a bizánci szertartás harmadik liturgiája. E mise s^rzőjének egyesek I. vagy Nagy Sz. Gergely pápát (t 604), mások Sz. Germán konstantinápolyi pátriárkát (715—720), ismét mások II. Gergely római pápát tartják (f 731). Vannak azonban, akik Nagy Sz. Baziínak vagy Naz. 32 ) E kérdésről érdekes fejtegetést közölt e lap 1935. évi 4—7. száma Kohály Ferenc dr. tollából.

206

Sz. Gergelynek tulajdonítják. Legvalószínűbb azonban az első vélemény. Áz előszenteltek miséjének hivatalos címe a szerkönyvek szerint: Az előre megszentelt adományok liturgiája, melyet a Dialógusnak nevezett Szent Gergely római pápáról neveznek. Szoros értelemben nem is nevezhetjük misének, mert consecratio nincs benne, áldozatot nem mutatnak be benne, mert azon a pap és az áldozó hívek már egy előző misén consecrált szent testet vesznek magukhoz. A bizánci szentmisék történelmi múltja felderítve még nincs. Annyi azonban bizonyos, hogy Sz. Jakab miséből származnak. A legrégibb eddig ismert kódex, amely a három misét tartalmazza a, C. Barbarinus a VIII. vagy IX. századból. Ebben még csak a Sz. Bazil mise szerepel név szerint, a másik kettő még névtelen, úgy látszik ez a legrégibb s már a VI. században általánosan ismerték. II. Szent Márk, Szent Péter apostol tanítványának, evangélistának és alexandriai püspöknek liturgiája. A keleti misék második csoportja e szentmisére vezethető viszsza. Ide tartoznak az egyptomi vagy alexandriai egyház és az abeszszin vagy aethiop egyház miséi. A Sz. Márk mise mostani alakjában az V. század előtt nem igen volt ismeretes. (Lásd Serapion anaphoráját és a Balyzechi Papyrujst!) A Szent Márk misét Alexandriai Sz. Cirill (f 444) tökéletesítette s ezért Alex. Sz. Cirill miséjének is nevezik. Ennek még két anaphorája ismeretes: a Nagy Sz. Bazilról elnevezett mise, amely azonban nem azonos a bizánci Bazil misével és Nazianzi Sz. Gergely miséje. E miséket az egyptomi kopt egyház használja, míg az egyptomi görögöknél kiszorították a bizánci misék. A kopt misékre is nagy hatást gyakoroltak a bizánci misék, amit bizonyít a bennük előforduló sok görög kifejezés, valamint sok görög rész is. E három liturgia közül az úr, a Bold. Szűz és egyéb nagv ünnepeken Naz. Sz. Gergely, a nagyböjtben, a karácsony előtti böjtben, valamint a halottakért való megemlékezéskor Alex. Sz. Cirill, az év más napjain, vasárnapokon és köznapokon a Sz. Bazil-féle szentmisét használják. E miséket máskép kopt miséknek is nevezik, mert az egyiptomi jakobiták, kiket kopt-oknak is neveznek, kopt nyelven végzik.33) A kopt jakobiták később az eredeti három miséhez még kilencet szerkesztettek s így 12 miseformájuk lett, amit azonban azon koptok, kik az Egyházzal unióra léptek, elvetettek s így csak három ősi miseformájuk maradt meg, s ezeket az unió után is kopt nyelven végzik. Az alexandriai egyház leánya az abesszin vagy aetliiopiai egv33 ) A kopt nyelv az a régi egyptomi nyelv, amit az egyptomink a mohamedánizmus fellépte előtt használtak.

207

ház. Tőle kapta három liturgiáját is. Amikor a monophysitizmus tévtana elterjedt Egyiptomban, az abesszin egyházat is hatalmába kerítette s ez is elszakadt a kath. egyháztól, a három misét aetiop nyelvre fordították s az alexandriai jakobita (monophysita.) egyháztól átvette az ott alkotott többi kilenc miseformát és így nekik is 12 miséjük lett s ezt mind aetiop nyelvre fordították. Az abesszin egyház egy része később unióra lépett a kath. egyházzal s a 12 miseformát az unió után is megtartotta. Liturgikus nyelvük ma is az. óaetiop, míg a nép nyelve az amharitán.

III. Sz. Tádé (Júdás Taddeus) és Máriusz (Mar) apostol miséje alkotja a keleti anyamisék harmadik csoportját. E liturgiák, melynek keletkezését Taddeus és Mar apostol nevéhez fűzik, keletkezéséről és történelmi múltjáról még kevesebbet tudunk, mint a többi liturgiáéról. A tudósok még abban sem egyeznek meg, hogy Nestorius fellépése előtt, vagy a nestorianizmus ideje alatt, amikor Mezopotámia elszakadt az egyháztól, keletkezett-e! Sz. Tadé és Mar apostol miséjének két anaphorája van, ú. m. 1. a Theodorus Mopsuestenus-é és 2. a Nestorius-é. A Rómával egyesült chald és malabár keresztények a Sz,. Tadde és Mar apostol liturgiáját használják.

IV. Miksa S. J. szász herceg még egy negyedik anyaliturgiát vesz fel, a Sz. János apostol és evangélista miséjét, vagyis az efezusi liturgiát. Keleten azonban ennek nyoma nincs. Miksa herceg felteszi, hogy ebből fejlődött a gallikán liturgia. Ezt Sz. Irén püspök, Sz. Polikárp tanítványa hozta volna magával Kisázsiából Galliába. Egyesek szerint ebből fejlődött volna ki a spanyol vagy mosarab liturgia is. A négy csoportba osztott miseforma mai használata teljesen más, mint volt ,kezdetben. A konstantinápolyi patriarkátus hatalmának és befolyásának terjedésével a bizánci liturgia is minlinkább tért hódított azokon a területeken, ahova ennek befolyása elért, úgyannyira, hogy a liturgiák legtöbbjét egész kis területekre szorította vissza. S így Keleten a bizánci csaknem oly elterjedésre tett szert, mint Nyugaton a római mise. Róma, mikor az Unióra gondol, elsősorban mindig a bizánci egyházra gondol, illetve azokra a keresztényekre, kik a bizánci liturgiát használják és a Keletnek a Rómával való remélhétő egyesülé208

sében nagy szerepe juthat ennek a liturgiának, mert hisz könnyebb az Egyház egységébe visszavezetni a külsőségeiben egységes Keletet, mint az szertartásilag is szétdaraboltabb lenne. A bizánci szertartás keretén belül is találunk ugyan kisebb, egymástól eltérő helyi szokásokat, de ezekről azt mondhatjuk, hogy oly lényegtelenek és az általános egységet annyira nem befolyásolják, hogy egységes vezetés mellett könnyen kiküszöbölhetők is volnának. A keleti népek konzervativizmusát az Egyház jól ismeri és azért akarják a római pápák is őket épen ezeken a liturgiákon keresztül visszahozni az Egyház egységébe. Azokon a Keleti liturgiákon keresztül, amelyek a keleti egyházatyák imái által maguk is az Egyház egységéért könyörögnek. Forrásmunkák: Maximilianns princeps S. J . : Praelectiones de liturgiis orientaiibus. Bern, 1904. Dr. Rusnák: A keleti Egyház miséi. Budapest, 1915. Dr. Dudek: Az őskeresztenységből. Budapest, 1912. Dr. Mihályi: A r.v'ivános istentisztelet. Budapest. Dr. .Mikita Sándor: Liturgika. Ungvárott, 1899. Dr. Petró József: A szentmise története. Bpest, Sz. L T. 1931.

KRÓNIKA Szent István király jobbkezének országjárása Szent István apostoli királyunk megdicsőülésének IX. századfordulóján ösz•«zedobbant a magyarság szive, elcsittíltak az ellentétek s még a nemkatholikusok is örömmél látták, mint jön össze a szent jubileum alkalmából a Pápa Őszentsége által nekünk ajándékozott eucharisztikus kongresszusra az öt világrész kafcholikussága, megmutatni, hogy a legszentebben: Krisztus Király imádásában mindnyájan egyek velünk, szegény, eltiport, de dicsőséges történelmi múlttal és nagyhivatottságú jövővel bíró magyarokkal. Bent az ország belsejében az oltár zsámolyánál adott találkozót egymásnak a katholikus magyarság szertartási és rend-rang-különbség nélkül. Ez a találkozás erősebbre fűzte a szeretet láncait, harmóniát teremtett a gondolatok és érzések között, egy ütemre hangolta a szívek dobogását. És ezeket az együtt dobogó szíveket ú j évszázadok szent reménységére gyújtani, országjáró útra indúlt első szent királyunk, nemzetünk apostolának öröképségű Szent Jobbja. Fölkereste népét s megtöltötte lelkünket bizalommal: ideig-óráig úrrá lehet fölöttünk idegen hatalmi érdek, ideig-óráig, látszólag diadalmaskodhatik fölöttünk lelkünknek idegen világfelfogása, Szent István birodalmában, az ezeréves Regnum Marianumban Isten és a magyar nemzet ügye győz, mint ezer éven át annyiszor. „Christus vincit, Christus regnat, Christus i m p e r a t ! " Szent István áldástosztó Jobbja országjárása során a görögkatholikus magyarság szöllemi és kormányzati központjait is fölkereste. Mindenütt ragyogó lelkesedéssel fogadták, s ebből nem utolsó helyen vette ki részét hívő népünk is. A fogadtatás ünnepélyességei között pedig úgy Nyíregyházán, mint Miskolcon bennünket megillető szerepet találunk s — mint az eucharisztikus kongresszus keretében, úgy itt is — méltóképen reprezentálhattunk.

209

Nyíregyházára július 3-án, késő este érkezett a Szent Jobbot országosan •körülhordozó „aranyvonat.'' Szabolcsvármegye latin és görög szert, kat'h. népének apraja-nagyja a megye székvárosába gyűlt erre a szép napra és sem az idő későrejárása, sem a szakadó zápor nem akadályozott egyetlen egyet seriig közülök, hogy a körmenetben résztvéve, ki ne mutassák hódolatubat a szent ereklye előtt. Este 8 órakor úgy a latin, mint a görög szert, templomból processió indult az államvasúti pályaudvarra, mely fényesen kivilágítva, zászlódíszben várta a nagy nemzeti ereklye érkezését. A gör. ,szert papság az újonnan megállapított chorális díszben: sztichárban és aranyszövésű, epitracthelionban sorakozott a violaszínű tribonionokba öltözött kanonokok: Mihalovich Sándor dr. és Bihon István mögé. A karinges latin szertartású papság élén Székely Gyula p. prelátus, szatmármegyei ap. kormányzó állott. Bányay Jenő p. prelátus, nagyprépost, a főpásztor nélkül árváskodó hajdudorogi egyházmegye káptalani íhelynöke Melles N. Géza kanonok és Rajtik Miklós tanácsossal tíjfehértóra utazott, hogy Szabolesvármegye küldöttségével együtt a vármegye határán fogadja az aranyvonatot. A szakadó záporban Mészáros János érseki helytartó, a Szent Jobb őre az ereklyével autóba ült s úgy vitte be egyébként teljes pompájú díszmenetben a Kossuth-térre, a rám. kath. templom elé, hol vitéz Jékey Ferenc dr. főispán ünnepi beszédben fejezte ki a, vármegye hódolatát a szent ereklye iránt. Éjfélkor a szent ereklyét bevitték a rótm. kath. templomba, hol már hajnali 4 órakor megkezdődtek mellette a szentmisék. Reggel háromnegyed 6 órakor a tempMn eflőtt felállított díszoltáron Bányay Jenő p. prelátus, nagyprépost, káptalani helynök Melles Géza és Mihalovich Sándor dr. kanonok concelebrálása mellett ünnepélyes szentmisét végzett. „Mintha Szent István korának, keleti térítőinek lelke bontana itt szárnyat, a szentistváni tűz izzásában fénylenek a magyar görögkathdlikusság arcának nemes magyar von á s a i " — í r j a e miséről a Nyírvidéki című nyíregyházi napilap. Hét óíakor latin szert, szentmise volt, melyet Székely Gyula szatmári ap. kormányzó mondott, Török Dezső nyíregyházi kanonok-plébános pedig szentbeszédet tartott. Ezután visszakísérték a Szent Jobbot a vasúti állomásra s az aranyvonat elindult Miskolc felé. A kikísérésre már kedvező volt az idő s a Szent Jobbot az őrzésre szolgáié ezüst házikóban fölváltva vitték az irgalmasok és dalmatikás gör. kath. papok: Fodor István gelsei, Bába Miklós dr. pirícsei. Bodnár Sándor penészleki és Leskó József leveleki lelkészek. „Kilencszáz éve talán először nyugszik görög vállakon — í r j a róla a nyíregyházi Gör. kath. ©let — de egyszer vitték már görög kezek: Sarolta áldott anyai kezei." Miskolcon hasonlóan ünnepélyes volt a Szent Jobb fogadtatása. Az aranyvonatot, a város szívéhez közelebb fekvő „götaöm pályaudvarra" irányították, hova 11 óra előtt pár perccel érkezett meg. A pályaudvaron Borsod, Abauj és Zemplén Varmegyék díszküldöttségei, a m. kir. honvédség tisztjei » a három vármegye görög és latin szert, papjai várták. A karinges római kath. papság mögött, közvetlen a méltóságok előtt impozáns csoportot képezett a felonos gör. kath. papság, élén Papp Antal érsek, miskolci apostoli kormányzóval, Szántay-Szémán István p. prelátus, ap. korm. ált. helynökkel és Sehirilla Sz. Andor dr. tb. kanonok, miskolci lelkésszel. Egyházi díszben: vörös felonban vett, részt a körmenetben Popovics Konstantin miskolci gör. kel. esperes is. A díszmenet barangzúgés és ének, valamint a különböző zenekarok ünnepélyes hangzatai között átvonult a lobogódíszbe öltözött városon a népkerti sportpályára, hol a Szent Jobb részére impozáns méretű díszsátor volt, felállítva. A sátorban az ereklyét magas emelvényre helyezték, melyet díszőrség és a papság vett körül. Jobb oldalt a római, baloldalt a gör. kath. papság állott közvetlen a díszsátor közelében. Az idő haladott voltára való tekintettel itt ünnepi misét nem lehetett a programba illeszteni, (fél egy volt már, mire a szent ereklyével a menet a díszsátorhoz ért,) hanem a szent ereklyét mantiászban, koronával és pásztorbottal kezében fogadó hajdudorogi Papp Antal kyzikei c. érsek, m. kir. titkos tanácsos mondott hatalmas koncepciójú, imélv vallásos hódolattól és hatalmas nemzeti érzéstől áthatott imát. Ezt vitéz Görg-ey László felsőházi tag ünnepi beszéde követte. Ezután a különböző testületek, vármegyék és köteségi kiküldöttek tisztelgő elvonulása következett a Szent Jobb előtt, mellyel a rövidre szabott idő úgy eltelt, hogy a vasútra való visszakísérés már csak szűkebb díszkíséret részvételével, automobilon történhetett. A Szent Jobbot tovább vitték, hogy áldó erejét másfelé is kiárassaza. VaLa-

210

mit azonban itt hogyott közöttünk: Szent István lelkét, melyben Kelet és Nyugat kereszténységének minden jeles vonása egyesült, összeforrt, mint a szent koronában a római és bizánci anya. Itt hagyta Szent- István llelkét, mely egyforma szeretettel iratta Pannonihalma és Veszprénivölgy kolostorainak alapító levelét s megtanít egymással vállvetve munkálni ú j évezredünk alapozását. *

A szép ünnepségek fölmagasztosító hatása lelkünkben mindig élni fog. Hogy ki se veszhessen, arról — ¡mint a Keleti Egyház olvasói ellőtt már ismeretes — hajdudorogi Papp Antal e. érsek, miskolci ap. kormányzó már egy évvel ezelőtt gondoskodott, mikor Szent István király ünnepét litiás ünnep rangjára emelte. — AZ ELSŐ GÖR. KATH APÁCAAVATÁS az Árpádok kora óta június 6-án ment végbe Máriapócson. Miária, Makrina és Bernadett nővérek a magyar görögkatholikusság első hősnői, kiket már magyar földön vettek föl, neveltek és avattak Sz, Bazil leányaivá. — Alig három hét múlva, épen a budapesti gör. kath. egyház szokott évi zarándoklata alkalmával megismétlődött a szép ünnepély. A most beavatottak a Bazilia és Emilia neveket vették föl. A szertartást P. Dudás Miklós végezte, ki esak az euciarisztikus kongreszus előtti napokban tért vissza amerikai misz.sziós útjáról, melyben útitársa P. Legeza E. Tivadar volt. Az ú j Krisztusarák hófehér ruhában járultak az ikonosztáz királyi ajtaja elé a hajnyírás szertartására, 'ott kapták a lelki rnegvilágosulást és szeretetet, a vőlegényváró okos szüzek égő mécsesét jelképező égő gyertyát és a rend öltönyeit, melyeket az 50. zsoltár csöndes recitálása közben a sekrestyében magukra öltöttek. A szertartás után P. Dudás hatalmas beszédben mutatott rá a krisztusi életre való ébredésre, melynek a világától elszakadt leányok most részesei lettek. Ősiörökség átvétele volt ez: a Sz. István palástját himező aranyfonalat, mely a veszprémvölgyi bazilisszák kezéből 900 év előtt kiiíllott, most ismét fölvetek magyar földön a magyar nemzet leányai. — Az újonnan fölavatottakkal együtt a pócsi bazilissza rendháznak most már kilenc fölavatott tagja van. (ge) — HALÁLOZÁS.^ Szaxun József szsz. ülnök, nvíracsádi lelkész július ö^án elhunyt. Ungvárott végzett theológiai tanulmányai után pappá szentetetvén, b. e. Miklósy István mellé, Sátoraljaújhelybe került segédlelkészül. 1914-ben, a főesperességek szervezése kapesán a „Christifideles" bulla alapján fölállított székelyföldi főesperess éghez és külhelynökséghez mint titkár nyert kinevezést. A román seregek bevonulása előtt főnökével, Hubán Gyula vikáriussal együtt menekülni kénysze-

rült. így nyerte el 1920-ban a vallás- és közoktatásügyi miniszter kegyúri ajánlása alapján a nyíraesádi parókiát. Érdemei elismeréséül b. e. Miklósy püspök 1930-ban szsz. ülnökké nevezte ki. — GOJDIGS PÉTER PÁL eperjesi püspök 50 éves születése napján me* leg ünneplésben részesítette szeretett főpásztorát a székeskáptalan és az egyházmegye. Folyóiratunk is tisztelettel és örömmel csatlakozik az ünneplőkköz. Olvasóink emlékezni fognak, hogy a püspök úr eucharisztikus kongresszusunk keleti ülésén is szerepelt lelkes beszédével, amelyet előző számunkban közöltünk. — UNIÓS SZEMPONTBÓL érdekes levelet kapott főszerkesztőnk a Nagv Magyar Alföld egyik jelentős városából, görögkeletiekkel egyházi téren és magánéletben egyaránt szíves jó viszonyban élő g társadalmi állásánál fogva is súllyal bíró, latin szert, katholikus közéleti férfiútól. A levél érdekesebb részeit — a személyes vonatkozások elkerülésével —• az alábbiakban adjuk: „Ami az itteni orthodoxok lelkiségét és a katholicizmushoz való viszonyát .illeti, leszögezhetjük, ¡hogy föltétlen jóakartú úri .egyének, kik nem annyira dogmáikhoz, mint inkább hagyományaighoz, jelesül a gyönyörű, eredeti hellén szertartásaikhoz ragaszkadnak. Elég nagy énekkaruk van . . . Az elevenebb élet 1927-ben kezdődött meg az említett énekkarok összehozásával . . . írhatom, 'hogy az orthodoxok papokkal is elég könnyen lehet beszélni, csak a módját kell ismerni és sok szeretet kell hozzá. A legutolsó szerb adminisztrátor már nagyon közel állt hozzánk . . . A pesti arehimaodrita ugyancBak jóifcduljatú,. rendületlenül hisz az eljövendő „Mia poinmé" — egy akolban. Kalavasszy érsek úr liturgiáján j.eílen volt, sajnos. Impreszióiról még nem beszéltem vele. Amennyire látom, eddigi tapaszta-

211

lataim alapján nem annyira közvetlenül, mint közvetve lehet itt célt elérni. Ezért főleg a praktikus részét kell — legalább nálunk — a kérdésnek vizsgálnunk. A legfőbb dolog a liturgica praxis . . . — Ha ők olvashatják, hogy pl. a lap mindenben az eredeti ősi előíráshoz és a görög misefegyelemnek teljes kiterjesztéséhez taló haladéktalan visszatérést seürg.eti és annak hatása is lesz, úgy óriásit haladtunk a cél felé. Ez nemcsak x-i felfogás, hanem így van mindenütt az orthodoxok között. Kalavassy érsek úr kongresszusi liturgiájának azért volt olyan óriási, talán nem is gondolt hatása, mert ott mindenben az eredetiség, az ősi, a tiszta, a színpompás Kelet volt föllelhető. Az itteni urak (orthodox) rádión hallgatták, azóta jobban lelkesednek — ha lehet! — mint mi, katholikusok. A keleti főpapok komoly feketesége a kongresszuson igaz megbecsülést, érdeklődést és nagy szeretetet váltdtt ki. Typaldos Ireneos sokat írt nekem azóta erről a megkülönböztetett szeretetről. A legalkalmasabb, szerény fölfogásom szerint, tehát a rituson keresztül megfogni a lelküket. Azt hiszik^ ugyanis, hogy az apróbb latin vonások — bármennyire is lényegtelenek azok! — s egyes szokások elkopása (békecsók a concelebrált liturgiában — mind átmeneti jelenség a teljes latinizálódás felé, sőt egyes szokásokat (megáldott bor nyújtása az esküvőn a jegyeseknek — egyenesen a latinok sikkasztották el . Néhány tömör sor, de nagyon sok benne, ami gondolkozásra késztethet. El nem fogjuk mulasztani, hogy időnként egy-egy gondolatára vissza ne térjünk s megbeszélés tárgyává ne tegyük a K. E. lapjain. (kj) — „A NEMZETKÖZI EUCHARISZTIKUS KONGRESSZUS U T Á N " címmel a bikszádi baziliták lapja, a Cuventul Adeverului vezető cikket hoz aug— szeptemberi számában. A cikk szerint a kongreszzus megszervezése semmi kívánni valót nem hagyott. Mindenben tökéletes rend uralkodott és semmi sem hiányzott, amivel az egyházi ünnepségek fényét emelhették. Lelkes szavakkal emeli ki a cikk a kongresszus lelki előkészítését. Az egész előkészületi év — írja a lap — egy eucharisztikus esztendő volt, mely alatt ezrek és ezrek kapcsolódtak bele Magyarország városaiban és falvaiban az eucharisztikus

212

életbe. Ezrek és ezrek tértek vissza az Üdvözítőhöz, akikről addig azt sem tudta senki, hogy hol vannak. Ilven eredmény rendes körülmények között csak sok esztendő munkáját kísérheti. Most azonban egyházi és polgári hatóságok egyaránt összefogtak e cél érdekében s az eredmény maradandó lesz a magyar nép lelkében. „Most azonban forduljunk vissza önmagunkhoz! — folytatja a cikkíró, a budapesti kongresszuson jelen volt Papp Ágoston O. S. B. M. — Keletiek vagyunk és ezért azt hisszük, hogy jogunk van tétlenül állani ott, ahol az egész kath. világ együtt van. Az eucharisztikus kongreszszus eszméje latin idea . . . és ezért mi nem valami nagyon (lelkesedünk ért e . " De hát — fűzi tovább gondolatmenetét a cikkíró — h a egyeseknek nem tetszik, hogy részt vegyünk benne, miért nem csinálunk itthon ilyesvalamit? Az eucharisztikus tevékenység világszerte, de főleg az olaszoknál és franciáknál csodálatosan élénk. Egyházmegyei és nemzeti eucharisztikus kongreslzusokat írendeznek Wólyrdlia-tó előkészítéssel. „Kell, hogy mi is megrendezzük a magunk eucharisztikus kongresszusit!" Előbb egyházmegyei, majd provinciális, végül országos eucharisztikus kongresszust sürget. ^Mindjárt föl is veti a gondolatot a máramarosi gör. szert. kath. egyházmegyét illetően, melynek adottságait — Szatmár, Máramaros és Szilágy megyék erős^katholikus érzésii népe! — legkedvezőbbnek látja a cikkíró a kezdeményezésre. Az első ilyen kongreszust Szatmáron szeretné megtartani. (kj.) — ROMÁN GÖR. KATH APÁCÁK, az úgynevezett „Mária-nővérek" (Miasszonyunk) vezetése alatt Kolozsvárott női gazdasági iskola áll fenn, mely nyolcv osztály elvégzése után középiskolai gazdasági tanszékre és számos egyéb pályára képesít. — SZOVJETOROSZORSZÁGBAN „fasiszta üzelmefe" miatt kivégezték — mint a Bezboznik nyomán! külföldi lapok irják — iSzerafin szmolenszki érseket, Koromboff vetlunkai püspököt, Purlevszkij szerkaszi püspököt, Lavrov gorki vikáriust, Glantisov muromi vikáriust és öt áldozópapot. A baptista és metodista imaházakat mind becsukták azon a címen, hogy gyülekezeteit Németországgal és Japánnal tartanak öszszeköttetést. Ugyanezen a cimen letartóztatták a kievi és krasznojarszki metropolitát, 28 püspököt és az örmények „katolikosz' '-át. (P.)

— A CUVANTUL ADEVERULÜI c. bazilita folyóirat szerkesztését Manu Leo vette át. Manu Leó neve és egyénisége a magyar gör. kath. papság előtt, is ösmert. 1910 körül több mint egy éven át a máriapóesi rendház főnöke volt, sőt néppárti programmal egyik szabolcsi kerületben képviselőjelöltül is föllépett. Az ő főnöksége alatt történt az első kísérlet a Bazil-rend belső reform ál ására. — SZERBIÁBAN a szent szinódus lapja, a Glasnik P,etrovics Milivoj főpap tollából hosszabb cikket közöl, melyben az ú j naptár elfogadását és bevezetését sürgeti. (E) — A KATHOLIKÜS ÜNNEPEK megtartásáról intézkedett nemrégiben a görög kultuszminiszter, elrendelvén, hogy a görög állami iskolákat látogató katholikus tanulók a latin szert, egyház ünnepein a tanítás alól fölmentessenek és hogy külön hitoktatásban részesüljenek. Á rendeletről értesítették az alexandriai görög pátriárkát is, ki a miniszterhez intézett válaszában a rendeletet „minden dicséretre méltónak és az orthodox egyház szelleméevl egyezőn e k " nevezte, egyben megállapította, hogy az intézkedés annál is inkább helyénvaló volt, mert Egyiptomban a kath. szerzetesi iskolákban igen sok orthodox növendék tanul, kik hasonló elbánásban részesülnek és ezek részére is módot nyújtanak a szerzetesek, hogy az isteni szolgálatok alkalmával hitoktatásban részesüljenek. Az egyiptomi szerzetesek a görög ifjak nevelése és oktatása által sok és értékes szolgálatot tesznek a görög államnak. (E) — AZ OROSZ KERESZTÉNYSÉG 950 ÉVES JUBILEUMÁRA készül a szláv világ. 938-ban vette fel Szent Vladimir fejedelem népével együtt a kereszténységet. Akkor .még nem volt egyházszakadás s a közös hit, a közös fő egységében kezdte meg a kijevi oroszság keresztény életét. A nagy jubileumból épen a bolsevista Oroszország nem veszi ki részét méltóképen, mert e pillanatban a helyzet azt mutatja, mintha a pokol kapui eredménnyel döngetnék a pravoszláv egyház kapuját. Ma már minden gondolkodó ember érzi, hogy milyen más lett volna a világtörténelem folyása is, ha az egyház egységét nem tépi meg az emberi gőg és rosszakarat. Milyen más lenne különösen Európa sorsa, ha egy erős katholikus Oroszország lett volna Ázsia felé a kereszténység bázása. — Úgy

értesültünk, hogy Lengyelország és Csehország keleti ritusu püspökei pásztorlevélben fogják méltatni a történelmi évforduló jelentőségét és az ünneplés módját elrendelni. Az umo minden hívének buzgó imával kell csatlakoznia a jubilálókhoz, hogy az orosz nép az egyház egységébe visszatérve, ú j történelmi misszióval tegye jóvá mindazt, amit a szakadás és a bolsevista atheizmus a lelkekben és az egyház javaiban lerombolt. — OROSZORSZÁGBÓL. A szovjethaj óságok Minszkben bezáratták a még eddig meghagyott egyetlen orthodox templomot is. A sz. liturgiát magánházakban és sírboltokban végzik. — Feloszlatták az etzmiatzini örmény kolostort, mely a Bezboznik jelentése szerint a „katholikosz" székhelye és az egyetlen még háborítatlan monostor volt. — A novgorodi orthodox papot, mint az állam ellenségét letartóztatták, mert a vallásszabadságot engedélyező Sztalin-féle rendelet megjelenése és kihirdetése után doxologiát tartott. — Karlócán augusztus hó közepén orosz zsinat ült össze, melynek tárgyai közül legfontosabbak a következők: Az orthodox egyház helyzete a világháború után. Az orthodox egyház és a nyugati kereszténység. Az orosz emigrált egyház keletkezése, fejlődése és mai helyzete. Az orosz emigrált egyház viszonya az oroszországi egyházhoz. A római egyház és a bolsevizmus. Keleti liturgikon és tipikon a nyugati egyházban. Az orosz nép lelki válsága a diasporákban. — Júliusban fölszentelték Berlinben a német kormány támogatásával épített orosz templomot. A szentallést Anasztáz karlócai /orosz metropolita végezte. — AZ AMERIKAI GÖRÖG ORTHODOX EGYHÁZNAK 250 hitközsége van saját templommal és 450 iskolával. Theologiai főiskolájuk is van s lapot adnak ki Orthodoxos Paratérétés (Orth. Figyelő) címen. — A SZENTMISE KÖZÖSSÉGI JELLEGE, vagyis az, hogy a miseáldozatnak a hívő nép nemcsak egyszerű szemlélője, hanem legalább másodlakos értelemben bemutatója, sőt végzője is, egyik legnagyobb biztosítéka az Anyaszentegyház, Krisztus misztikus teste rendeltetésszerű életének. Ez a közösségi jelleg érvényesült a keleti liturgiákban ősidők óta, mikor az oltári használatra való kenyeret és bort a hívek hozták össze, hogy a sz. áldozásban aztán mint Krisztus testét és vérét kapják vissza. Ez érvényesül a keleti szer-

213

!

tartásokban ma is, mikor a szentmisét a pap a hívő nép folytonos respondeálása mellett szervesen bekapcsolt liturgikus énekkel kísérten a néppel együtt végzi. Az ebben rejlő hatalmas értéket a latin egyház is kezdi úibót fölfedezni. A pápa Őszentsége elgondolá-

sainak megvalósítása érdekében indított „Együtt az Egyházzal!" mozgalom ennek az értékelésnek a gyakorlatba való átvitelét célozza. Most a németországi eichstatti „Pastoralblatt" sürgeti a hívő népnek a liturgiába való erőteljesebb bevonását.

IRODALOM Jajczay János: A művészet hódolata az Eucharisztia előtt. A Szent István Társulat kiadása 1938. Jajczayt a közönségnek nem szükséges bemutatnunk. Méltóan sorakozik az egyházművészeti irodalom hivatott művelőihez. A múltban Fieber Henrik, Szőnyi Ottó, a jelenben Somogyi Antal dr. mellett örömmel jegyezhetjük meg Jajczay dr. nevét is. Rövid, de alapos és tartalmas szövegű művét, melyet a XXXIV. budapesti Eucharisztikus Kongresszus alkalmából írt, bőséges és pompás képanyag kíséri. Az ölvasó számára igen előnyös, hogy Irodalom cím alatt betűrendben közli munkája forrásait is. Egyúttal tehát, rövid kalauz is ez a könyv az Oltáriszentség művészete iránt behatóbban érdeklődők számára. Amiként e.z alcím: Az Oltáriszentség a képzőművészetben — jelzi, a mű: nagy szakértelemre valló oekonomikus gyűjteménye a latin egyházban használatos eucharisztia-ábrázolásának. Kevéssel sokat- nyújt. Amennyiben keleti (bizánci) vonatkozásokkal is találkozunk benne, örömmel ragadjuk meg az alkalmat, hogy a Keleti Egyház olvasói előtt kissé alaposabban ismertessük. Az általános értékű bevezetés után a sort a .szimbolikus ábrázolások nyitják meg. A jelképes kifejezési módot úgy az egyházi irodalomban, mint az egyházi művészetben a keresztény-üldözés fejlesztette ki elsősorban. A szerző idézi a II. századból származó Aberkiosféle epitáfiumot: mindenütt test-

214

vérekre leltem, mindenütt halat nyújtottak a nagy és tiszta forrásból, amelyet egy szeplőtelen szűz tartott, aki megállás nélkül adta a barátok táplálására; a bor, melyet kenyérrel nyújtott, pompás volt. Én magam, a 72 éves Aberkios írtam ezt . . . " A fentemlített „szeplőtelen szűz" nevén Aberkios, aki Hieropolis püspöke volt, az Egyházat értette, a hal pedig, -— mint tudjuk, — Krisztus testét és vérét: Krisztust jelenti. Az Eucharisztia szimbólumai már a katakombák falain is megjelennek. Jellemzi a kereszténység expansiv erejét, hogy bár a Sz Mise titkai vizuálisan nehezen fejezhetők ki, az egyházművészet ezt a feladatot, a jelképes ábrázolás segítségével, sikeresen vállalta. Egyik ilyen legrégibb ábrázalás a hal. Ezt a motívumot minden lehető módon fölhasználták. Még a középkori Utolsóvacsora-ábrázolásoknál is gyakran láthatni az asztalon levő tányérban halat. De szinte majdnem minden elképzelhető egyházi vagy vallásos jellegű műtárgyon (sírkő, ékszer, mécses stb.) ezerepei ez a jelkép. A hal-jelképet más szimbólumokkal is összekomponálták, így pl. horgonnyal. Értelme: spes in Christo, spes in Deo, spes in Deo Christo. Továbbá: zöldes vízben (keresztvíz) úszva, hátán kenyerekkel megrakott kosár, a kenyerek között vörösbort tartal-

rnazó üveg látszik. A bor vörös színével a vért akarták kifejezőbben szemléltetni s a XIV. század előtt áltaTában is inkább vörös bort használtak a szentmiséhez. Szerző szerint a Oonsecratio első ábrázolásának kell tartanánk azt a Sz. Kallixtus-katakomba Szentség kápolnája-beli festményt, aboi egy háromlábú asztalkán (trypos) kenyér és hal látszik; balról palliumos f é r f i terjeszti ki az asztalka fölé kezeit, jobbról egy betakart fejű nő t á r j a ki karjait „oráns"mozdulatban. Ahogyan a szerző megjegyzi : Wilpert szerint a hal mindig kizárólag az Eueharisztiát jelenti s csak mint- irodalmi szimbólum jelenti azt, hogy: Krisztus. Érdekesen kapcsolódik össze a hal és kosár képe a csodálatos halfogás Sz. Kallixtus katakombájában lévő „Hetek l a k o m á j a " című festményen a tanítványok közül heten halásztak .sikertelenül egy éjjel, mire Jézus megparancsolta parton, vessék ki a hálójukat és erre csodálatos mennyiségű halat fogtak. —• Jézus ezután kenyeret és halat adott nekik." Hasonló kép látható a Priscilla-katakomba „Capella Graeca"-jában. A kenyérszaporítás csodája is az ü l táriszentségre figyelmeztette a hívőket. Erre néha csak egyedül az öt kenyér és két hal, vagy hét kenyér és néhány hal utal, s ha Krisztus személye is szerepel, kezeivel vagy a kenyereket és halakat, vagy botjával a kenyeret érinti. t A bárány-motivumnál a szerző megjegyzi, hogy ez a jelkép a IV. századig általában az Oltáriszentséget jelentette s csak ezután bővült kimondottan Krisztus személyének jelzésévé. A madár-jelképnél kiemeli a galambot. Ez jelentheti a Szentlelket, szeretetet, elhunytak lelkét, békét. Ha azonban szőlőt, olajbogyót csipked vagy szökőkút, kehely káváján iszik, föltétlenül az Oltáriszentségre ntal. Ősi szimbólum a szomját forrásból, néha kehelyből enyhítő szarvas. Egy IV. századbeli szarkofágon bárány áll a sziklán, tőle jobbra

és balra egy-egy fa, a pogányság cs zsidók jelentői, alatta két szarvas iszik az élet vizéből. Az Eucharisztiára való utalásnál gyakori a phönix, mint a halhatatlanság, feltámadás jelképe. A keletieket érdeklően i r j a a szerző: „A phönixet a későbbi bizánci művészetben a pelikánnal helyettesitik, amint fiait a saját vérével táplálja. Még Dante is az ő Divina Comediájában a Megváltót a mi „pelikánunk " nak mondja. A halhatatlan költő nagy kortársa, Giotto, a Megfeszített és a pelikánt együtt ábrázolja. A 14. században gyakran látjuk, hogy a kereszt legmagasabb részén vagy a kereszt tövében ott a pelikánfészek, melyben az anyamadár fiait, épugy, mint Krisztus, saját vérével táplálja." Kár, hogy Jajczay nem emliti a pávát, pedig az általa közölt képek között két darab pávás motívum is szerepel. Egyik a veleneei S. Marco homlokzaton levő bizánci relief: Madarak szökőkutból szomjukat enyhitik (8. kép), a másik a muranói S. Donato bizánci mozaikpadlójáról (XII. század) való Madarak jelképes eucharisztikus étkezése (9.) Szerző a „madar a k " szóval könnyedén átsiklik az emiitett madaraknak magukban véve ia szimbolikus jellegén. Talán elkerülte figyelmét az, hogy a régiek a páva húsát romolhatlannak hitték s ezért — különösen a bizánci művészet — a pávát a halhatatlanság jelképezésére egyedül is alkalmazták. Sokkal inkább, mint a phönix-madarat, melynek puszta létezése is jóformán csak a fantáziában élt. A szőlő-motivumot a szerző kimerítően tárgyalja. Leírja, hogy a szőlő termelésének minden fázisáról találunk képet az Eucharisztia jelzésére. Itt azután sok érdekes téma kínálkozik. Az egyik képen az angyalok szőlőt taposnak, mellettük egy bárány. Ilyent láthatunk Konstantin császár leányának, Konstanciának porfir szarkofágján. Egy másikon: Krisztus

215

tapossa szőlőt, az Atyaisten tölti a kádat gyümölccsel s a kifolyó mustot a bárány issza. Máshol must helyett Tér folyik és pedig egy kehelybe, melyben ostya is látható. Verisztikus izü, de megrázó hatású ez a kép, melyen a Megváltó hatalmas prés alatt fekszik, míg vére kehelybe csorog (Troyes-i katedrális, XVII. század). Rokon-téma a „Vir dolorum", „Misericordia Domin i " alakja, mellette a sebeiből kifolyó ¡vérrel telt kehely áll. Szellemes középkori ábrázolás ez, melyen a szenvedő Krisztus lábainak sebeiből szőlőtőke és kalász nő ki, egyiken a szőlőfürt, a másikon az ostya (Friedrich Herlin, Spitafium, Nördlingen.) Különös szimbolikus ábrázolás az u. n. ostyamalom. A Szentostya készítése: mint a trans-substantiatio vizuális ábrázolása: az „És az Ige testté l ő n " geniális illusztrálása. Próféták hozzák a búzát zsákokban a malomba, a malom kerekeit Szt. Pál forgatja. Felirata: „Tollis agendo molam de furvure, Paule farinam mosaicae legis intima nota facis, Fit de tot granis verras sine-furfure panis Perpetuusque cibus noster et angelicus." Más képen viszont az evangélisták öntik egy malomba a búzát, alul különböző nagy szentek fogják föl edénybe a kihulló ostyát. Ismét máson maga az Atyaisten a saját Egyszülöttjét helyezi az őrlő szájába, hogy ostyává legyen. Néha szenteltvíz hajtja a malmos, s a pápa osztogatja a kihulló ostyát. A szerző még több ily képet sorol föl s azt is, hol találhatók. Ezután magának az ostya képének számtalan alkalmazását ismerteti a szerző. Legérdekesebbek: ostya a kereszten, a kizöldült kereszten levelek helyett ostyák nőnek, hasonlóképen az ®et f á j á t is, levelek helyett, ostyák borítják. Az élet fájához hasonló eucharisztikus szimbólum: az élet kútja, az élő vizek forrása, melyek vízében mindenütt ott az ostya. Víz helyett néha bor szerepel s benne az ostya. A könyv további fejezetei az Eucha-

216

risztia ó- és új-szövetségi allegóriáival foglalkoznak. Sorban következnek: Ábel halála, Noé áldozata, Izsák föláldozása, Melchizedek áldozata. Továbbá: a zsidók eszik a húsvéti bárányt, a mannahullás, Mózes vízfakasztása, Józsue és Káleb kánaáni szőlőfürtje, Illést angyal táplálja a pusztában stb. Mind olvan jelenítek, melyek kapcsolatba hozhatók az Eueharisztiával. Az újszövetségi eucharisztikus témák száma nem nagy, de könnyebb érthetőségük gyakoribbá tette alkalmazásukat. Ezek közül szerző a kánai menyegzőt emeli ki különösebben. Görögös jellege miatt melegebben fog érdekelni a következő (idézem a szerzőt) : „Középen Krisztus áll, tőle jobbra Péter, balra András, tálat nyújtva a Megváltónak, a tálon hal látható. Krisztus előtt kosarak (a kenyérszaporításra utalva). Krisztustól jobbra, távolabb, a kánai menyegző, míg a másik oldalon többen ülnek s felettük ez a felírás: TAS EULOGIAS TU CH-ü ESTHIONTES = akik Krisztus áldását élvezik (Katakomba Alexandriában, IV. század). A velencei S. Marco oltármennyezetének oszlopán öt jelenetben bazánci stílben, látható a kánai menyegző csodája. A bizánci képeken Krisztus az asztalnál nem állni, illetve ülni, hanem — ókori szokás szerint — feküdni szokott. Az utolsó vacsora nem allegorikus, hanem illusztratív ábrázolása — szerző ezerint is — az V. századig nem volt szokásos. Talán legrégibb Utolsó-vacsora kép, — melyről eddig tudomásunk van, — a ravennai S. Apollinare Nuovo bizánci mozaikja. Krisztus és az apostolok félkörű asztalnál fekszenek. Júdás nincs közöttük. Az asztalon kenyér és két hal. Gsodás invenciójú hangsúlyozása ez az Eucharisztia-születés pillanatának: a kenyér Krisztussá vált. A IX. századtól kezdve Bizáncban, már Júdás árulásának megjósolása is kifejezésre kezd jutni. Ezt Nyugat is átveszi s hagyományosan alkalmazza a legké-

sőbbi időkig. Érdekes itt megemlíteni, hogy Fra Angelieo, a firenzei San Mareo-ban, Júdást fekete gloriolával különbözteti meg a többi apostoltól. A szerző külön fejezetet szentel az Utolsó vacsora-ábrázolás refektóriumi megoldásainak. Taddeo Gaddi (Firenze, Santa Croce 1360.), Andrea del Castagno, (S. Apollonia, 1457.), a régi művészszabály szerint, Júdást külön helyre ültetik. Ghirlandjo, (S. Marco és Ognisanti 1480.), jellemzése után áttér a kánon-remek: Leonardo da Vinci Utolsó vacsorájára (Milano, S. Maria della Grazié). Részletesebb ismertetéssel adózik a művészi genialitás e remekének s jellemzőül megemlíti, hogy egyedül a képen szereplő kézmozdulatokról is egész külön tanulmányok íródtak. Oly tökéletességű e mű, hogy az utókor legnagyobbja, mint pl. Tiziano, Veronesse stb. sem szabadúlhattak hatása alól. Viszont a barokk festők, Tinto^ retto, Rubens stb., a renaissance-al ellentétben, — az illusztrativ ábrázolással szemben, — ismét az Eucharisztiaszerzés szimbolikus hangsúlyozására törekesznek. A kiváló szerző ezután áttér a mai formájú szentmisének, mint művészi témának ábrázolásaira. Fölemlíti többek között Sz, Gergely pápa miséjét, melyet több művész, mint pl. Van Eyck, Dürer, Andrea, Sacehi, mondhatnánk, szinte egymásai vetélkedve igyekeztek minél hatásosabban érzékeltetni. Sz. Gergely miséjéhez hasonló témája van a bolsenai misének. Ennek legnagyszerűbb megjelenítése Ráfaeltól való. (Vatikán, Stanza d'Eliodore.) Ez a festmény arról is nevezetes, hogy Ráfael II. Gyula pápa arcképét is pompásan megörökítette rajta. Hasonlóan felkapott tárgya volt az egyházművészetnek toursi Sz, Márton miséje is. E téma földolgozásában a sienai Simoné Martini assisi-beli festménye tűnik ki. A szentáldozás illusztrálására a bizánci művészetben találunk a legrégibb példákra. A VI. századból való Codex

Rossaniensis, — bibliai kézirat, — egyik miniatúrája: az első szentáldozási képecske. Az apostolok egymás mögött — libasorban — meghajolt testtartással közelednek az áldoztató Krisztushoz. „A képen az áldozás akkor szokásos rítusáról is fogalmat nyerhet ü n k " , jegyzi meg a szerző, kinek talán elkerülte figyelmét az, hogy a keletiek (kat'holikusok és dissidensek egyaránt), ma is így áldoznak. Fölemlíti ezután F r a Angelieo hasonló tárgyú jeles képét a firenzei S. Marco kolostor egyik cellájában. A cortonai kathedrális Signorelli-festette képén az az érdekes, hogy r a j t a Júdás az ostyát nem magához veszi, hanem a pénzes zacskóba rejti. Csodálatosan szép festmény megalkotására ihlette a szentáldozás Domenichinót. Ez a Vatikánban látható, címe: Sz. Jeromos utolsó áldozása. A mű utolsó fejezete azokkal az eucharisztikus ábrázolásokkal foglalkozik, amelyek az eddigiekhez képest valósággal külön műfajt képeznek. Jobb szó híján úgy mindhatnánk: az Eucharisztia apotheózisai ezek. Nevezhetnők őket úgy is: az Eucharisztia előtt kifejezett hódolat, vagy az Oltáriszentség diadalának ábrázolása. I t t a szerző első-orban Ráfael a „Disputa del Sacramento"-nak helytelenül elnevezett örökbecsű remekét méltatja — igen helyesen — maradandó ékes szavakkal. Mint írj a : „Kevés képet magyaráztak tudatosan annyira félre, mint Ráfaelnek ezt a remekművét, amelyen a művész a kereszténység legmagasztosabb titkát, az Eucharisztiát és ennek csodáját akarja láthatóan érzékeltetni . . . nincs itt vita, nincs ellentét ; ezen a képen a legtisztább egyetértés sugárzik. Akik i'tt az oltár körül állanak, az Oltáriszentségben egyenlően és disputák nélkül hisznek." Az Eucharisztia diadalának ábrázolásával kapcsolatban sok fetstő között talán Rubens-é a pálma. Rubens két festmény-eiklust is tervezett az Oltáriszent-

217

seggel kapcsolatban. Az egyik: sorjr ban előadja az Oltáriszentség ó- és ínszövetségi előképeit, míg a másik ciklus témái az Eucharisztia diadalát mutatják be — a pogányság, a filozófia a tudomány s az eretnekségek fölött. Ez a Jajczay dr. művének a tartalma. Az ismert szerzőtől megszokott világos és élvezetes stílusú szöveget bő és sikerült reprodukciókkal képviselt illusztráció gyűjtemény egészíti ki. Reánk, keleti szertartású katholikusokra nézve nem lesz érdektelen megjegyezni, hogy a 114 képből 12 drb. kifejezetten bizánci jellegű. Ezt örömmel állapítjuk meg, — óhajaink egy ily tárgyú művel szemben azonban — épen a jelen eucharisztikus alkalmat tekintve, — bizonyos fokig mégis kielégítetlenek maradtak. A műben „ h i b a " nincs, csak ,hiány" — egyetemes katholikus szempontból Jajczay csak latin szemmel nézi a tárgyat. A „ l a t i n " pedig nem föltétlenül s nem maradéktalanul azonos az „egyetemes "-sel. Pedig az Eucharisztikus Congresszus „egyetemes'' volt, s mily hálás feladat lehetett volna, -— épen az Eucharisztikus Nagygyűléssel kapcsolatban, — a „vineulum charitatis, signum unitatis" alapeszmét elsősorban figyelembevenni. Továbbá mennyire szolgálta volna az „anima naturaliter catholica" igazságát (nem is említve a magyar kultúi'érdekeket) az is, ha úgy a szövegben, mint a képgyűjteményben hely jutott volna a két, anyakönyvileg ugyan protestáns, de „naturaliter" ízig-vérig „katholikosz" zseni: Székely Bertalan és Benczúr Gyula nevének is. Hiszen, katholikus festőink oly nagy számának ellenére is, a kálvinista Székely festette meg a pécsi kathedrálisban a legszebb magyar miseképet: Kapisztranói Sz. János miséjét, s az Eucharisztia titkainak dicsőítésére sem alkotott magyar festő — a mai ultramodern „egyházművészek" hivatalosan kierőszakolt favorizálása mellett is — szebbet, mint a lutheránus Benczúr az ő csodálatos mozaik-diadémjé-

218

ben a budapesti lipótvárosi Sz. Istvántemplom szentélyének boltozatán. Jajczay a művében foglalkozik ugyan nyugaton található bizánci emlékekkel, de csak ott s oly mértékben, ahol s amennyire latin szempontból szüksége van rá. Talán nem fogunk a mindenáron kákán csomót-keresés színében föltűnni, ha megjegyezzük, hogy nemcsak nekünk, keletieknek esett volna jól, hanem műve kétségtelen katholicitása is csak nyert volna, ha úgy a mű szövegének megírását, mint a képanyag összeválogatását egy kis „keleti n a p " , egy kis keleti tanulmány is megelőzte volna. Az a körülmény, hogy a XXXIV. Eucharisztikus Kongreszust Budapesten rendezték meg, következőleg hazánknak ritusbel' periférikus helyzete megkívánta volna, a kongresszuson résztvevő k e leti egyhazak pedig megérdemelték volna, hogy Jajezey műve az egyetemesség látszatát, — minden szándékosságtól bizonyára távol, — ne sajátította volna ki kizárólag a nyugati egyház részére. Hhzen az Eucharisztikus Kongresszusnak egy igen elsőrangú célja volt az is, hogy a „vineulum charitatis'' mellett a „Signum unitatis"-t is hangsúlyozza. Ilyen tekintetben Jajczay dr.nak a Nagygyűlés alkalmából kiadott műve — szemünkben — hiányosnak tűnik fel. Mindezek természetesen nem felhánytorgatások, hanem csak szerény észrevételek óhajtanak lenni s a mű tagadhatatlan pozitív értékeit nem ronthatják le. Jajczay dicséretesen járult hozzá az Eucharisztia előtti világraszóló hódolathaz, amellett, hogy műve — magyar viszonyok közt — a maga nemében valósággal hézagpótló. Összegezésül bátran állíthatjuk, hogy a művet neiR.csak laikus és klerikus, hanem eéhbeli egyházművész csak nyereséggel tanulmányozhatja végig. Még csak annyit, hogy a stílusos könyvfedőlap tervező művészének kár volt ismeretlenül maradnia. Petrásovszky Emmánuel.

* Enchiridium Clericorum. Őszentsége XI. Pilis pápa megbízásából a szemináiriuniok és egyetemek Kongregációja Rómában kiadta az „Enchiridium Olericorumot". Ez a rendkívül értékes mnnka magábafoglalja azokat az -útmutatásokat és határozatokat, melyeket az Egyház papnövendékeinek századok folyamán kiadott. Gemelli a megjelent könyvről az „O&servatore Romano"-ban a következőképen számol be: „Bár e tárgyra vonatkozólag rendkívül sok és értékes irodalmi termék látott napvilágot, mindamellett a most megje-

lent munkát nem pótolták. A szemináriumok és egyetemek Kongregációja oly teljesítményt végzett és oly könyvet adott kezünkbe, mely a dolgok rendszerezésének beállításában és elrendezésében egyedül áll az egyházi irodalom terén. Szemünk elé varázsolja a katholikus Egyház életét és kormányzását." Ez a mű nemcsak azért értékes, mert az egész Egyházat érintő prablémával foglalkozik, hanem azért is, mert az uniós ügyet rendkívül nagy megértéssel tárgyalja. Juhász Dénes.

FIGYELŐ XI. Pius és a keresztény Kelet Századunk, mely a fény, elektromosság és az éther százada, a természet annyi titkának megfejtésével együtt egy ú j ideologiát is hozott, mely az embereket arra figyelmezteti, hogy egy meghatározott cél eflérése végett föltétlenül szükség van sokak tömörülésére és együttmunkálkodásiára. Ma már mindenütt a szoros összefogást és egvüt működést hangoztatják. Az emberek minden téren s minden' irányban tömörülni, egyesülni igyekeznek, társulatokat szerveznek, frontokat alkotnak, paktumokat írnak alá s mindennek egyetlen egy célja van: egységes vezetés alatt, egyesült erővel érni el azt, amire törekszenek. Ez az egyesülési törekvés vallási téren is mind határozottabb formában jelentkezik. Ennek szolgálatában állottak az ismeretes stockholmi és lausanne-i értekezletek is, melyek pár év előtt a világ figyelmét magukra vonták. Ez a gondolat vezette a múlt esztendőben Bukarestbe az anglikán küldöttséget is, hogy közeledést kíséreljenek meg az anglikán és az orthodox egyházak között. De ha az Egyháztól elszakadtak csak legújabban, a modern áramlatok hatása alatt érezték meg annak a kölcsönös együttmunkálkodásnak szükségét, melyet a vallási unió nyújthat, elmondhatjuk, sőt el kell ismernünk, hogy a római pápák, kik az istenii Megváltótól kapták a parancsot, hogy gondjuk legyen az egységre, az egy akol és egy pásztor eszméjének megvalósítására, már századok óta fejtenek ki nagy munkát abban az irányban, hogy visszahívják Péter nyájához azokat a juihokat, kik akár saját hibájuk folytán, akár azon kívül, elidegenedtek. A részrehajlatlan kutató erről könnyen meggyőződhetik, ha Pastornak „A pápák története" című munkáját lapozgatja. A pápákat különösen a szakadár kelleti egyháznak a katholikus Nyugattal való újraegyesítésének gondolata foglalkoztatta, mert a Keletet mindenkor úgy tekintették mint olyan gyermeket, ki nincs híjával a szeretetnek, de az engedetlenségnek egy pillanatában elszakadt az anyai kebeltől, könnyelműen otthagyta a sziijei házat s csupáncsak azért nem tér vissza oda, mert nehezére esik erőt venni magán és aüázattal beismerni, hogy hibázott. A pápák Rómája ezen anyai érzületének bizonyítására a kelettel szemben idézem Mariu Teodorian Canda „A p á p a " c. könyvéből (átdolgozás De Maistre nyomán) a következő esetet: „Patmosz szigetén egy Sz. Krisztodór alapította régi zárda áll. Ebben néhány száz év óta görög-nemegyesült szerzetesek élnek. Ezek a pápák részéről nagy előnyöket élveztek, melyek a monostor fennmaradását biztosították. Mikor kalózok fosztották ki a monostort, 1461-ben II. Pius segítette meg őket. IX. Leó 1513-ban, hogy a katholikusokat e monostor segítésére buzdítsa, a patmoszi Sz. Krisztodór monostor támogatóinak búcsút engedélyezett. 1575-ben XIII. Gergely teljes búcsút engedélyezett azoknak, kik e monostort meglátogatják és segélyezik. VIII. Orbán 1631-ben, XI. Ince 1681-ben átokkal sújtották azokat, kik a monostort kifosztották." így maradhatott fenn e monostor egész a mai napig. Följegyeztük ezt az esetet, mert fényes megvilágításba helyezi a pápák érzelmeit Kelettel szemben még a ceruláriusi szakadást követő késői századokban is.

219

Mennél jobban közeledünk napjainkhoz, annál jobban föllángol a szeretet a római pápákban is a keresztény Kelet iránt. IX. Pius pápa, 1869-ben, mikor a vatikáni zsinatot összehívta, szeretetről tanúskodó levélben meghívta a tanácskozásokra «/. összes görög-nemegyesüilt püspököket is. Választ azonban egyiktől sem kapott. Utódja, a lángelméjű XIII. Leó az Egyház bölcs kormányzata^ de különsen a szociális ügyek terén adott életbevágó és tartós eredményű irányításai mellett állandóan szem előtt tartotta az egyházak egyesülését is, különösen pedig a Kelet unióját a római egyházzal. E cél érdekében Rómában a maroniták és örmények számára szemináriumokat létesített. Filippopolban és Adrianonolban a bulgárok, Athénben a görögök részére alapított papnevelő intézeteket, a románok részére pedig szaporította a „Propaganda F i d e " intézetében volt alapítványi helyekft. 1894-ben a „Praeclara" encvclikával Kelet összes egyházaihoz szeretetteljes felszólítást intézett az unió érdekében. Sajnos, erre csak egy keserű választ kapott Antbim konstantinápolyi pátriárkától, mely a régi kifogások és vádak emlegetése mellett a pápákat „dogmagyártóknak" is nevezi. Mindez nem szegte kedvüket a pápáknak. X. Pius minden küzdelmei mellett, melyekkel ama nehézségek ellenére is, miket a francia egyháznak az államtól való elválasztása okozott, a modernizmust, mely a kinyilatkoztatott tanok alapjait veszélyeztette, letörte, — valamint a lelki élet emelése érdekében kifejtett munkálkodása mellett is tudott rá időt találni, hogv Kelettel is foglalkozzék. Igv Aranyszájú Szent János centenáriumát arra használja föl, hogy személyesen jelen legyen azon a keleti szertartású liturgián, melyet a Vatikánban VIII. Ciril antioehiai .pátriarka végzett. Ugyanő támogatja a görögországi uniós mozgalmakat, Konstantinápolyba görög-unitus püspököt nevez ki, minőt Konstantinápoly eleste óta a Fanár még nem látott. Végül XV. Benedek, kinek békebaráti tevékenységét a világháború idejéből mindnyájan ismerjük, 1917-ben a háború zaja között is talált időt arra, hogy a keleti egyházak részére külön kongregációt és tudományos intézetet is létesítsen. *

E fényes példák követésére hívta munkába a jó Isten Milánó bíboros érsekét, Ratti Áchillest akkor, amidőn 1922 február 6-án, a szavazatok túlnyomó többségével az Egyház kormányzására Sz. Péter apostol utódává^ választották. XI. Pius éppen abban az időben foglalta el a pápai trónt, miker a világháború után az emberiség reconfortálása volt folyamatban, mikor a legnagyobb szükség volt rendkívüli belátású, munkában megedzett s munkaszerető emberekre. Mikor a legmagasabb lelki őrhelyre került, mellyel az emberiség bír, azonnal átlátta, hogy ama legfőbb irányelvek közül, melyeket figyelmen kívül hagyni nem lehet, talán legelső és legjelentékenyebb Kelet gyermekeit közelébb hozni a nyugati egvházhoz. Elhatározta tehát magát, hogv törekvéseinek egy részét ennek az ügynek fogja szentelni. Ehhez az a körülmény is segítségére volt hogy Keletet jól ismeri, nemcsak mint tudós, hanem saját tapasztalataiból is. Mint. Lengyelország apostoli vizitátora és nunnciusa jól megismerhette a szakadár Keletet, különösen a szomszédos Oroszországot, hol a bolsevizmus ülte kegyetlen orgiáit. Nem csodálkozhatunk tehát, ha már alig pár hónappal a pápai trón elfoglalása után, 1922 júliusában rendeletére 12 szerzetes indult útnak Oroszország felé, két és fél millió olasz lírával ellátva, mihez pár hó multán még egy milliót adott csak gyógyszerekre, hogy az éhező gyermekeknek segítséget vigyenek. Azoknak a száma, kiket a Szentatya táplált és fölrubázott, annak az évnek végéig meghaladta a 39 ezret. A következő évben, mikor az éhinség még növekedett, a Szentatya társulatot létesített e szerencsétlenek segítségére: az „Oroszországot Segélyező L i g a " elnevezés alatt, mely egész Nyugateurópának alkalmat adott a jótettek gyakorlására különféle adományok nyújtása által. Ifi-v történhetett, hogy 1923-ban azoknak száma, kiket a Szentatya a biztos haláltól mentett meg, már meghaladta a 160 ezret, a részükre összegyűjtött és kiosztott pénzsegélyek összege pedig a 60 ¡millió lírát. E nagylelkű cselekedetek után, melyekből világosan látható a Szentatya szeretete a keletiek iránt,, következett 1924-ben Sz. Jozafát, az unió protomartyrja halálának háromszázados évfordulója, melyet a Szentatya arra használt föl, hogy kimutassa, milyen álláspontot foglal el a szent unió előkészítése tekintetében.

220

Az ez alkalomból kiadott „Ecclesiam Ohristi" kezdetű bullában kimutatja, hogy az Egyház egységére Jézus akarata folytán van szükség, megjelöli egyszersmind azt is, hogy mit kell tennünk mindkét részről, ha azt akarjuw, hogy az unió útjából az akadályok elháruljanak. „Nem vitatkozások, hanem elsősorban a szentélet példái és cselekedetei fogják egyengetni az unió útját" — motndja XI. Pius, majd pedig hozzáteszi: „ehhez az unióhoz azonban csak úgy juthatunk el, sek hibáit az Egyháznak felróni." ha a keletiek is felreteszik előítéleteiket a latinokkal szemben és nem fogják egyeMég világosabban fejtette ki ezt a Szentatya élő szóval egy ugyanazon évben (1924) tartott allocutáórjában. „Ha a nagy kiengesztelődés munkájához [biztos eredmény reményében akarunk hozzáfogni, három föltételt kell okvetlenül figyelmünkre méltatni: n e k ü n k föltétlenül le kell vetkőznünk magunkról a közvéleményben századok folyamán összegyűlt téves fogalmakat a keletiek hite és intézményei felől; n e k i k észre kell venniök a keleti és nyugati egyházatyák tanításainak egyöntetűségét; végül pedig m i n d k é t r é s z r ő l szükség van arra, hogy a fölveendő eszmecsere a szeretet szellemében folyjon!" Hogy a keleti rokonszenvnek ezt a szellemét fölgerjessze, a Szentatya elrendelte, hogy a keleti egyház évfordulói páratlan fénnyel ünnepeltessenek s ezek sikereit minden eszközzel előmozdítja. Igv 1925-ben, a niceai első egyetemes zsinat 1500 éves évfordulóján, 1925 december 28-án személyesen is résxt. vett a Vatikánban megtartott ünnepélyen. 1929-ben megtudván, hogy 'Sz. Cirill és Metód jubileuma alkalmából a prágai érsek keleti tanulmányokkal foglalkozó' kongreszust hívott össze, .megdicsérte az okos kezdeményezést, mert „ezek a tanulmányok a .legalkalmasabb eszközök arra, hogy a dissidenseket visszahozzák az Anyasznetegyház kebelére." Hasonlóképen az efezusi zsinat 15 százados jubileuma alkalmával, 1931-ben a Szenatya jónak látta buzdítani az egész kereszténységet, hogy forró imákban kérjék a Szűzanya közbenjárását az Egyház elszakadt gyermekeinek az igazsághoz visszatéréséért. Hogy a Keletet és Nyugatot elválasztó válaszfal mielőbb lerontassék és a vitás kérdések kiküszöböltessenek, XI. Pius ÖSzentsége a XV. Benedek pápa által 1917-ben alapított Keleti Intézetet megnagyobbította gyönyörű ú j épület ajándékozásával az Esquilinón, és semmi költséget nem kímélt, hogy hatalmas, mindenféle könyvekkel fölszerelt könyvtárral és a legritkább, legértékesebb gyűjteményekkel lássa el. Ezen intézet fölavatásakor, 1928 szeptember 8-án a Szentatya egy ú j encyclioát bocsátott ki, a Rerum Orientalium-ot, mely a keleti dolgokkal foglalkozik. Ebben az írásban, melyet joggal nevezhetünk az unió „Magna Charta "-jának, a Szentatya az egész katholikus világ püspökeihez, papjaihoz és híveihez fordul buzdítván, hogy érdeklődjenek a keresztény Kelet iránt és buzgón imádkozzanak, hogy az elszakadt testvérek a kereszténység kezdetbeli egységére visszatérjenek. Fölhívást intéz egyszersmind összes lelki gyermekeinek nagylelkűségéhez, hogy bocsásanak rendelkezésére pénzt, könyvet, kéziratot, kódexeket, régi képeket vagy bármit is, ami Keletre vonatkozik, hogy a nevezett Keleti Intézetet a lehető legjobban fölszerelhesse. „Ilymódon — mondja a Szentatya •— a keletiek, saját szemeikkel látván elődeik buzgóságának és tanítmányának sok ragyogó emlékét, meg fogják látni azt is, hogy ezeket a Római Egyház mily nagy tiszteletben t a r t j a . . . — minden erős bizonyítéknál hatalmasabban fogja érinteni őket a keresztény szeretet s visszatérnek az óhajtott hitegységbe." Ez az encyclika azonnal meghozta bő gyümölcsét. A Keleti Intézet egy egész sorozat tanulmányt és Keletre vonatkozó dolgot kapott, melyek csakis Rómában láthatók, az előadások pedig, melyek az intézetben tartanak, állandóan íiemegyesült keleti hallgatókkal is dicsekedhetnek. Ennek nyomában az egész Nyugaton megindult egy, a keleti egyház iránt való rokonszenvről tanúskodó mozgalom. így Olaszországban a Szentatya személyes irányítása ímellett megalakul az „Olasz kath. egyesület a keresztény keletért", melynek élén Lavitrano palermói bíboros érsek ;álí és. célja terjeszteni az olasz nép között a keletiek uniójáért fohászkodó imaapostolságot. "Ugyanezt az eszményt követi Franciaországban egy egész sora a folyóiratoknak, mint az Echo d'Orient, vagy L'Unité de l'Église, amelyek havonként hoznak híreket Keletrő' s közölnek az unióra vonatkozó cikkeket. Épúgy Belgiumban is az Irénikon c. folyóirat hirdeti a római Keleti Intézet Orientaíia Christiana folyóiratának eszményeit. Most jelennek meg az úgynevezett keleti hetek is, melyeket Olaszországban, Franciaországban és Hollandiában és másutt évenként azzal a kimondott céllal

221

tartanak, hogy ismeretesekké váljanak az okok, melyek a keletieket az Egyháztól távol tartják és kutassák az egyesülésre vezető módozatokat. Megemlítjük ezek közül is a lengyelországi püspöki kar által 1933-ban rendezett „keleti het e t " , melyet a Szentatya a pápai trón magaslatáról a következő szavakkal d : csért meg és buzdított: „Arra kell igyekezni, hogy az unióra törekvő irányzat uralkodjék a közvéleményen most, amikor az Egyház 1900 éves." Ugyanezt a célt törekszenek elérni az unionisztikus kongresszusok,, minők a velehrádi kongresszusok, a római tanulmányi kongresszus (1935), a byzantologiai^ kongresszus (Róma, 1936). Ez utóbbi kongresszuson, mely az egyházi unió ügyét közvetlenül nem érintette, egy román bizottság is résztvett Jorga profeszszor vezetése alatt. Jorga professzor az ő lapjában, a Neamul Rumánesc-ban leírta a kongresszuson szerzett benyomásait s elmondta, hogy a kongresszus befejezése után a résztvevők kihallgatáson jelentek meg a Szentatyánál, aki dícsérőleg emlékezett meg a kongreszusról s buzdította a jelenvoltakat a tanulmányok folytatására, kiemelve, hogy mennyire fontos egymásnak kölcsönös megismerése, mert ebből fakad az a kölcsönös szeretet, mely a Krisztus óhajtotta hitegységre vezet. Jorga professzor ismertetését azzal fejezi be, hogy dicséri a megértő szellemet, mely a Szentatya szavaiból kicsendült és buzdítja a román orthodox papságot is, hogy ne hagyja figyelmen kívül ezt a fölhívást. Az unionisztikus gondolat, melyet XI. Pius, a nagy pápa hirdet és elrendel valahányszor csak erre alkalma nyílik, mélyen bevésődött az ő nyájának szívébe, úgy, hogy szinte leírhatatlan az a lelkesedés, mellyel a katholikus országokban évenként — január 18—25. között — az elrendelt imanyolcadot az egyházak egyesüléséért megtartják. Volt rá eset, hogy görög-nemegvesültek is nagy számmal vettek részt ezekben az imádságokban. Sőt egyesek, hogy ne menjenek idegen templomba, saját templomukban végezték. Egyik olasz lap értesülése szerint 1500 anglikán pap is megtartotta ezt az imanyolcadot. Megtartotta négy észt orthodox püspök híveivel együtt, megtartották a szétszórtságban élő orosz főpapok is azzal a szándékkal, hogy mutatná meg Isten orthodoxoknak és katholikusoknak egyaránt a vallási unió megvalósítására legmegfelelőbb formát. Mivel pedig elsősorban a jövő papsága szívének és lelkének kell eltelve lennie az egyházi unió gondolatával, „Deus scientiarum Dominus" kezdetű constitutiójában a Szentatya elrendelte, hogy az összes szemináriumok és theológiai facultások programmja különösen is felölelje a keleti problémát, felújítván ilyenformán, amit a „Rerum Orientalium" encyklikában rendelt el, ahol meghagyta, hogy minden theologiai fakultáson és szemináriumban, minden esztendőben nagy ünnepéllyel „keleti nap"-ot rendezzenek s ezt a kath. világban mindenütt nagyon pontosan be is tartják. Zseniális gondolata volt aztán XI. Pius pápának külön kollégiumok létesítése Rómában az egyes keleti szertartású nemzetek részére, mint amilyenek az orosz, ruthén, román és az etióp kollégium. Mivel a Keleti Kongregációnak személyesen a Szentatya az élnöke, állandóan különösen érdeklődik a keleti nemegyesült vallású nemzetek iránt s mindenkor bőséges tanújelét adja irántuk érzett szeretetének. Mivel e nemzetek között legjobban az orosz volt ráutalva atyai szeretetének nyilvánítására, a Szentatya ezzel törődött a legtöbbet. Kegyes adományai, amelyekben e nemzet fiait részesítette, pápaságának kezdete óta nem szűntek meg, ^ sőt az évek során még szaporodtak. Mivel pedig nem elégséges csupán a testről gondoskodni, hanem a leUket is gondozni kell, a Szentatya mindent elkövetett, hogy őket a bűnös kommunista uralom alól kiszabadítsa. Ebből a célból 1924-ben elrendelte, hogy a latin szert, egyházban a szentmisék végén szokásos imák Oroszországért ajánltassanak föl, a íisieux-i Ivármel-nek pedig hivatásává tette. ^ hogy Oroszországért állandóan imádkozzék. 1932-ben 100 napi búcsút engedélyezett ezen imafohász elmondóinak: „Világ Megváltója, mentsd meg Oroszországot!'' Ugyanezen célból küldte ki 1931 d'Herbignv Mihály püspököt Oroszországba, ki ott titokban öt püspököt szentelt, hogy ezek viszont papokat szentelhessenek s gondját tudják viselni a nyomorúságban élők lelkeinek. A hazájukból elmenekült egyesült és nemegyesült oroszokat állandóan segélyezi, s szertartási könyveiket Rómában saját költségén nyomatja ki, figyelmeztetve az ezzel a munkával megbízott bizottságot, nehogy e könyveken olyan változtatásokat eszközöljenek, amelyek a keleti rítusok szépségeinek, eredetiségének és kiilönféleségének kárára lennének. Újabban, 1937-ben külön tantervet hagyott jóvá az Oroszország

222

képzendő misszionáriosok számára, kik odamennének föláldozni magukat lelkek üdvéért. Ugyanazon szeretettel viseltetik XI. Pius pápa a többi keleti szertartású nemzetek iránt is. Egyetlen alkalmat sem mulaszt el, ha mód adódik rá, hogy a görög, ruthén, jugoszláv és bulgár népeket támogassa. Az örmény egyház szervezését egy 1928-ban, Rómában tartott zsinat által segítette elő. A kopt és szír egyházaknak bíborost adott Tappauni Ignác antiochiai pátriarka személyében. Az etióp keleti egyházak megszervezésére külön bizottságot alakított szintén 1937-ben. Mar Ivaniosz j és sok hívének egyesülése által megalapította Középindiában az antioc!hi'ai malabár nitusú egyházlat. Délolaiszország keleti ritusú hívei részére a múlt esztendőben alapított egy önálló püspökséget. S ha így sorra vesszük az összes keletiszertartású népeket, látjuk, hogy XI. Pius pápa szeretetteljes gondoskodása folytán mindegyik részesült valamiben. Itt van azonban ideje és helye annak is, hogy fölemlítsem azt, amit a Szentaatya Romániáért tett. XI. Pius valóban minden alkalommal kimutatta szeretetét nemcsak az unitusokkal, hanem az egész román nemzettel szemben is. A román zarándokokhoz 1936-ban intézett szavai: „Örülök, valahányszor a románokat láthatom" őszinte kifejezése volt a románok iránt mindenkor érzett,szeretetének. Az 1927. évben megkötött konkordátum által, melyet 1929-ben ratifikáltak, a Szentatya hozzájárult Románia tekintélyének emeléséhez az európai nemzetek között, sőt nagy szolgálatot tett ez a konkordátum a nemzeti érdekeknek a haza határain belől is. A romániai latin szert, egyház m égsz erve zésével a bukaresti érsekség vezetése alatt kivonta az egyház népeit a külső befolyás alól Erdélyben. Bukovinában, Besszarábiában egyaránt. Hangos jelét adta irántunk táplált szeretetének az elmúlt elsztendőben, mikor a román kollégium megnyitását az örök Városban fölhasználta, — mint hajdani elődje, III. Ince, ki 1199-ben .Toannicius román-bulgár császárnak ezt írta: „vos genere et sanguine Romani" — hogy „Romani Pontifices" kezdetű apostoli konstituciójában „urbi et o r b i " kihirdesse s mintegy minden időre kodifikálja római eredetünket s a román nép állandó tartózkodását Dáciában Traján császártól napjainkig, a román vajdák érdemeit a kereszténységgel szemben, valamint mindenkori összeköttetéseinket a nyugati kereszténységgel és civilizációval. Tehát szereti nemzetünket s ezt minden alkalommal hangoztatja is. Ne feledjük azt sem, úgy mellesleg megjegyezve, hogy a trocneni szerencsétlenség alkalmával (1936) a legelső részvét táviratok között a XI. Pius pápáé is ott volt. Atyai szeretettel és az unió útjainak egyengetésére is, támogatta a romániai unitus egyházat. Eltekintve a latin egyháznak juttatott elentékeny adományoktól: a bukaresti érseki palota és székesegyház fölépítésére, a jászvásári „Pressa B u n a " megalapítására, különféle templomok részére (köztük a luizi-calugari-i minorita templomra) — meg kell állapodnunk egy kissé 'a román unitus egyháznál, mert a XI. Pius által részünkre juttatott kegyes adományokra mindenkor kegyeletes és hálás szívvel fog emlékezni a román unitus egyház. És jogosan, mert valahányszor hozzá fordultak, a jelentékeny adományok minden reményt felülhaladtak. Mikor azonnal a háború után arról panaszkodtak, hogy Kolozsvárott nincs katedrális templomuk, átengedte részükre a minoriták templomát. Mikor 1926ban a b. e. Suciu Bazil érsek Rómába ment segélyt kérni tanintézetei részére, súlyos milliókkal tért haza s ezeket újabb adományok követték a balázsfalvi tanítóképző és felsőkereskedelmi iskola ú j épületei részére. XI. Pius pápa nagylelkűségét hirdeti Rómában a Gianicolo-n a „Pio Romano" kollégium hatalmas, modern épülete és a keleti szertartás szerint fölszerelt román^ templom gyönyörű festésével és remek akusztikájával. Ilyenformán van a románságnak — ősei városában — egy szép lelki vára, melyet a múlt tavaszon avattak föl nagy zarándoksereg jelenlétében a román főpapok, 10 bíboros és sok más római előkelőség jelenlétében. így szerette a Szentséges Atya a románokat s igyekezett visszavezetni Róma anyánk kebelére melytől a krónikaíró szavai szerint egy irgalmatlan végzet szakította és választotta el őket önhibájukon kívül. íme lepergetve a jelenlegi Szentatya, XI. Pius tevékenysége, mellyel a keleti keresztényeket vissza akarja hozni az Egyház egységébe. De távolról sincs itt minden följegyezve, amit XÍ. Pius pápasága folyamán ebben az irányban cselekedett. részére a

223

Soraim^ befejezése előtt meg kell említenem a keleti egyházjog koHifikálását is. Nehéz id:k és századok tapasztalata nyomán egy olyan mondás száradt a görögökön mely épen nem szerzett nekünk becsületet: „Graeci sine lege vegantur!'' Nem azért rendelte ugyan el Őszentsége a keletiegyházak ú j törvénykönyvének kodifikációját, hogy ezt letörölje rólunk, hanem hogy egy közös, egységes, törvényhozást adjon a sok különféle keleti rítusnak, mely annyi népre, országra és liturgikus nyelvre oszlik. Nehéz munka, mely sok akadályba ütközik. 1929ben kezdődött s már szépen előrehaladott. Adja Isten, hogy XI. Pius elérje e monumentális munka befejezését, mely a keleti kereszténység ügyeit szolgálja és sokban elősegítheti a vallási pniót, mint az Photios és Kerulariós előtt fennállott. (Cultura Crestina.) 4 - A FLÓRENCI UNIÓ 500 ÉVES JUBILEUMA alkalmából konstantinápolyi „Orthodoia", az egyetemes patriarkátus hivatalos lapja vezető cikket hoz „Pente aiónes meta tén en Florentia Pseudosynodon" címmel. A cikk első része a zsinat történetei adatait ismerteti. 1438 februárjában érkezett meg Velencébe — mondja — a szerencsétlen II. József pátriarka kísérete, hogy Ferrarába menjen az április 9-én kezdődő zsinatra, mely a Kelet és Nyugat között bekövetkezett nagy szakadás óta az első közös zsinata volt Kelet és Nyugat püspökeinek s amelyet aztán Flórencbe tettek át. Július Í0-én meghalt József pátriarka, július 5-én pedig aláírták a zsinat jegyzőkönyvét, az ú. n. „henotikon' '-t, úgy a latinok, mint a pátriárkái kíséret ,ingatagabb" tagjai — de nem az orthodoxia nagy előharcosa, az efezusi Marcus Eugenicus — és a zsinatot egyetemes zsinatnak nyilvánították. A nyugatiak — folytatja a cikk, e zsinatnak nagy fontosságot tulajdonítottak, holott benne szólásszabadság helyett erőszak, sőt az é'hhalállal való fenyegetés érvényesült. Ezután a II. József pátriarka és a Szentszék között létrejött „szerződés " sel foglalkozik, mely egyben hűségi nyilatkozat is. A cikkíró (Gennádius heííopoliszi metropolita) szerint az okmány, melyet az Oriéntala Christiana 1937. évfolyama is hozott, nem biztos hitelességű, mert Syropulos Szilveszternek a flórenci zsinatról szóló följegyzéseiben semmi ilyen okmányról szó sincsen. Ellenben igaz, hogy ahányszor a pápák elsőbbségi jogaikat Konstantinápollyal szemben érvényesíteni próbálták, mindig visszautasításra találtak. A görög egyház — mondja tovább — a pápa elsőbbségét elismeri oly mértékig'.

Románból fordította: M. A. mint azt a kánonok rendelik, hogy t. i. a tiszteletbeli elsőség illeti. Mi történt a lefolyt 500 év alatt? Az orthodox egyház még iobban eltávolodott a katholikustól. Miután a flórenci unió a gyakorlatba nem ment át, a szerzetesrendek és a jezsuita proselytismus kezdték ki az orthodoxiát. Romában és Keleten propaganda-intézeteket állítottak. Keleten 1484-ben a konstantinápolyi pátriarka érvénytelennek mondotta ki a flórenci egyesülést s a XVIII. században V. Cirill a katholikus egyházból az orthodoxiára térteket megkereszteletlenek gyanánt vette át. Kétségtelen, hogy a keleti és nyugati egyház között vannak dogmatikus különbségek — í r j a tovább a lap — ezek azonban nem mutatnak olyan elhajlást a kettő között ,mint pl. az orthodoxia és a protestantizmus esetében.. A nagyobb akadály, az igazi botránykő jelenleg a pápa magatartása az egyház kormányzatát illetően. A pápa tiszteletbeli elsőségét — primus inter pares — az 1870-ben tartott vatikáni zsinaton hozott dogma továbbvitte és a pápát Krisztus földi helytartójává tette. Következésképen az egyesülés ma nem lehetne egyéb, mint „csatlakozás az Egyház „látható fejéhez". A pápa Őszentségének az amerikaiakhoz intézett szavait idézve megállapítja, hogy az ,unió" mai értelemben semmi egyebet nem jelent, mint alárendelést a pápának. Rómában ma, 500 év elteltével is, ugyanez a mentalitás uralkodik. A kelet-nyugat szakadásának megszüntetésében ez a legnagyobb akadály, mely az egész kereszténység erejét gyöngíti, idők multával talán megjön a változás a római egyház kormányzatában is és egy másik, igazán nagy zsinat jobbnak fogja tartani a helyzetet az egyesülésre! ' (k)

Felelős szerkesztő és kiadó: Szántay-Szémán István dr. pápai prelátus. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Miskolc, Hunyadi-utca 3. Nyomatott Ludvig István könyvnyomdájában Miskolc, Rákóczi-utca 18. szám.

224

A Máv nyári menetrendje Érvényes 1938. május 15-től Miskolcról induló vonatok:

Miskolcra érkező vonatok:

Budapest felé:

Budapest felől:

Sz. V. Sz. V. Gy. V. Gy. V. Sz. V. Gy. V. Sz. V. Sz. V . Sz. V. Gy. V. Sz. V. Sz. V. Sz. V.

i. 23.47 i. 5.12 i. 7.40 ( á . v . ) i. 13.30 i. 14.10 i. 19.05 Sátoraljaújhely

— é. — é. — é. — é. — é. — é. felé:

5.17 — 10.23 — i. 13.35 — i. 17.35 — i . 17.42 — i. 21.58 — i. 7.36 — i.

i.

é. é. é. é. é. é. é.

5.00 9.23 10.42 15.56 18.30 22.24

Gy. v. Sz. v. Gy. v. Sz. v. Gy. v. (á. v.) Sz. v.

V. V, V. V. V. V.

i. i. i. i. i. i.

4.52 9.10 11.46 15.46 19.21 23.14

— — — — — —

é. é. é. é. é. é.

7.40 12.20 15.39 1855 19.38 23.40 9.34

Sz. v. Sz. v. Gy. v. Sz. v. Sz. v. Sz. v.

V. V. V. V.

7.51 i. Í0.30 i. 14.07 i. 19.10

5.23 9.35 12.07 16.12 19.47 23.40

Sz. Sz. Sz. Sz. Sz. Sz. Sz.

v. v. v. v. v. v. v.

— é . 10.09 Sz. v. — é. 12.41 Sz. v. — é . 16.35 Sz. v. — é . 21.23 Sz. v. Mezőcsát felé: i.

20.23 5.17 6.10 7.33 11.30 16.56

e. 22.59 é. 7.13 é. 7.30 e. 9.34 r e. 13.20 é. 18.52 *

5.35 6.20

7.34 10.44 14.15 16.55 20.56

V.

i.

5.55 6.54 7.55 11.10 14.55 17.16 21.20

Bódvavendégi felől: 4.49 7.24 15.50 19.30

Mezőcsát felől: 7.45 — é . 8.52 4.40 — é. V. i. 13.50 — é . 15.28 M. v. 6.20 — é. i. 16.45 — é. 17.55 M. v. 13.40 — é. M. v. Hidasnémeti felé: 18.00 — é. V. v. Sz. v. 8.00 9.59 Hidasnémeti felől: Gry. v. 10.32 11.35 Sz. v. 13.43 15.16 Sz. v. 5.39 é. Sz. v. 17.50 19.31 Sz. v. 11.02 é. Sz. v.*) 18.55 20.01 Gy. v. 17.31 é. *) Csak Garadnáig közlekedik Sz. v. 19.42 é.

M. Y.

10.13 12.44 17.15 21.35 21.47 644.

Bánréve—Ózd felől:

Bódvavendégi felé: Sz. Sz. Sz. Sz.

e. e. é. é. é. é.

Sátoraljaújhely felől:

Bánréve—Ózd f e l é : Sz. Sz. Sz. Sz. Sz. Sz.

7.08 8.12 14.10 17.25 19.19 0.45

7.18 9.44 18.24 21.38

5.50 7.23 14.50 19.38

7.22 13.11 18.42 21.22