Óperencia
Szabadidő
2011. november
Színház: Vesztegzár a Grand Hotelben A Vesztegzár a Grand Hotelben című könyv az egyik kedvenc Rejtő Jenő-regényem, ezért is néztem meg színházban. Engem már maga a könyv levett a lábamról, de a darab maga volt a csoda! Arról szól ez a vígjáték-kaland-detektívelőadás, hogy egy jávai luxushotelben, a Grand Hotelben nyaral a hetvenéves trónörökös, a gavallér szállítmányozó, a hajdani operaprimadonna, egyéb arisztokraták és szélhámosok, amikor kiüt a bubópestis és vesztegzárat rendelnek el, ami azt jelenti, hogy senki sem mehet se ki, se be, a szállodát lezárják (vagyis vesztegzár alá veszik – innen a cím), amíg meg nem oldódik, hogyan törhetett ki ez a nyavalya. Persze minden vendég fel van háborodva és a szállodaigazgatóhoz fut. Ezenkívül, hogy „tetőződjenek” az események, meggyilkolnak egy doktort, eltűnik egy milliókat érő füzet és a szálloda teljes bevétele. A felügyelő el is kezdi a nyomozást – egy pohár vermuttal a kezében, ami nem éppen a legmegnyugtatóbb a vendégek számára. Több gyanúsított is akad, hiszen ezeknek az embereknek nincsen alibijük, kezdve Vangold nyugalmazott szállítóval (Hollósi Frigyes), akinek a felesége kint van, mégsem szomorkodik annyira, mert ott benn van viszont a hajdani primadonna, Signora Relli (Molnár Piroska), akivel fölöttébb jól érzi magát; valamint bent rekedt még egy fiatalember is (Hevér Gábor), aki édesapja elől menekült és Félix van der Gullen néven mutatkozik be, de valójában Crickley kormányzó fia, alias Jáva Réme. Nos, ő beleszeret Jéni Lörins (Tompos Kátya) kisasszonyba, akinek igen sok köze van ahhoz a milliókat érő füzetkéhez, ami nemrég tűnt el… Ezenkívül a liftes fiú és az egyik táncosnő (Bánfalvi Eszter) is kieszeltek valamit. De mégis: ki ölte meg a doktort, miért van annak a füzetnek ekkora jelentősége és tényleg a bubópestis miatt került vesztegzár alá a hotel? A rendező (Béres Attila) helyenként eltér ugyan az eredeti történettől, de ettől függetlenül ezek a kis 39
Óperencia
Szabadidő
2011. november
változtatások nem különösebben észrevehetőek, sőt még viccesebbé, fordulatossabbá teszik az előadást. Ajánlom mindeki figyelmébe, aki szereti a kalandos, érdekes, humoros és rejtélyes (detektív-)történeteket és Rejtő Jenőt. Az előadást a Nemzeti Színházban játsszák. Remélem, kedvet csináltam hozzá, hogy sokan megnézzék a darabot vagy elolvassák a könyvet. Oberfrank Alexandra I/B
Film: Filmek nyáron és később Mi, diákok panaszkodunk, mert eljött a szeptember, vége az éjjel-nappali bulizásoknak, megint tanulni kell, vagy legalábbis kéne. A filmkritikusok viszont fellélegeznek, mert véget érnek a nyári közönségfilmek bemutatói, amikre renget pénzt áldoznak, és még több bevételt várnak tőlük. Az idei nyarat a Thor c. képregényfilm kezdte április 28-án és a Johnny English: Újratöltve c. James Bond-paródia zárta szeptember 15-én. Most biztosan mindenki hülyének néz, merthogy április és szeptember egyáltalán nem tartoznak a nyári hónapok közé. Ez filmes szempontból egyáltalán nem így van, mert annyi filmet szeretnének ilyenkor bemutatni a forgalmazó cégek a nagyobb bevétel érdekében, hogy kicsit „kiszélesítik” a nyarat.
40
Óperencia
Szabadidő
2011. november
A filmes nyár alatt tizenkettő folytatás- vagy előzményfilmet, hat képregény-feldolgozást, hat gyerekeknek szánt alkotást (ami eredetileg hét lett volna, ha a borzalmas Pirosszka 2 premierjét nem törlik) és hét vígjátékot tekinthettünk meg. Nem meglepő módon a legjobban teljesítők a folytatásilletve előzményfilmek voltak. A legkiemelkedőbb alkotásnak a Harry Potter utolsó része bizonyult, nemcsak Amerikában, hanem világviszonylatban is. A legrosszabbra a már nagyon régóta várt Cowboyok és űrlények c. alkotás sikeredett, pénzügyileg és szakmai értelemben egyaránt. Akadt pár kellemes meglepetés is, mint például a Koszorúslányok vagy a Hupikék törpikék 3D, de a csalódás sem volt maradt el, hiszen sem a Verdák második része, sem az X-Men előzménye nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ez is azt bizonyítja, hogy ma már nem lehet egy filmet pusztán a címével eladni. Ez igaz a színészekre is, mert a Julia Roberts és Tom Hanks főszereplésével készült romantikus vígjáték/dráma is hatalmas csalódás volt a mozipénztárak számára. Ilyen volt a nyár, de nem tudjuk, milyen lesz az ősz és főképp a tél, ami ha Amerikát vesszük, az Oscar-díjas alkotások időszaka, hozzánk viszont jó esetben csak január vagy február környékén jutnak el ezek a filmek, már ha egyáltalán bevállalja valamilyen forgalmazó. (Szeretik úgy a magyar mozikba küldeni a jelölt alkotásokat, hogy a cím alá az Oscarok számát is odaírják, így remélve magasabb nézőszámot.) Na, jó, azért valamilyen sejtésünk mégiscsak van, hisz 2012 decemberéig a hétvégék nagy része be van táblázva, és 2013-ról is van egy kevés sejtésünk. Az Avatar óta divattá vált a filmek 3D-ben való forgatása vagy konvertálása, az utóbbi a pénzkímélő variáció, ami semmi pluszt nem ad a nézőnek azon kívül, hogy többet fizet a jegypénztáraknál. Amerikában okosodtak az emberek, mert a filmeknek csak alig harminc százalékát teszik ki a többdimenziós vetítések, ellenben a világ többi része zabálja a plusz egy dimenziót, akárcsak itthon, az alkotások több mint nyolcvan százalékát az emelt jegyárak alkotják. Hogy ez miért fontos? Nos, azért, mert csupán december végéig tizenegy 3D-s filmet nézhettünk majd meg! Mostanra már minden stúdió rádöbbent, mekkora üzlet is ez, és az eredetileg hagyományosra tervezett filmek is megkapják azt a kis pluszt. Erre a legjobb példa a Transformers 3. része volt, amit a rendező (Michael Bay) határozottan két dimenzióban kívánt forgatni, viszont a stúdió többet akart. Egy kisebb vita és a főszereplő színésznő lecserélése után – nem meglepő módon – a forgalmazó nyert. Hogy a nézők javára vált-e a változtatás, azt mindenki döntse el maga, de az új „kirakat” hölgyemény, aki folyamatosan fehérben meg magas sarkúban rohangássza végig a filmet és közben szenvedő arcot vág – nos, őt határozattan hanyagolhatták volna… (Talán pár férfi olvasó most nem ért velem egyet J.) 41
Óperencia
Szabadidő
2011. november
Tehát akkor mire is várunk igazán? Ami engem illet, a Sherlock Holmes, a Batman és a Mission Impossible folytatására, valamint a Bosszúállók (vagy A bosszú angyalai, a cím még nem eldöntött) című „képregényhősgyűjtőfilmjére”. Íme azoknak a filmeknek listája, amik komolyabb bevételt ígérnek (a bemutatók időrendjében): az új Paranormal Activity (aminek inkább nem adtak magyar címet), Tintin kalandjai, A segítség, Alkonyat – Hajnalhasadás (1. rész), Csizmás, a kandúr, Szilveszter éjjel, Mission Impossible 4., Alvin és a Mókusok 3., A tetovált lány (az amerikai feldolgozás), Sherlock Holmes 2., Hadak útján, Underworld 4., A leleményes Hugo, Horrorra akadva 5., Amerikai pite 4., Bosszúállók, Men in Black 3., Madagaszkár 3., Star Trek 2. (valószínúleg csúszik), A csodálatos Pókember, Jégkorszak 4., Batman 3., G. I. Joe 2., The Expendables 2., Bourne 4., Kaptár 5., Az elveszett jelkép., Alkonyat – Hajnalhasadás (2. rész) és végül a Hobbit 1. része. Hú, hosszú volt felsorolni mindet, és ezek tényleg csak azok, amiket nagy várakozás előz meg. Amint látható, a nagy része folytatás vagy előzmény, esetleg sztárparádé, és már most tudjuk a bemutatók dátumát. Egy részüknek már előzetesük is van, vagy folyamatosan forgatási képekkel árasztanak el minket, hogy még véletlenül se lankadjon az érdeklődésünk… Fontos megjegyezni, hogy Magyarországon teljesen másképp alakulhatnak majd a premierek. Egyrészt mert ami Amerikát érdekli, minket nem feltétlenül, ilyenek főleg a képregény-adaptációk vagy a Star Trek, 42
Óperencia
Szabadidő
2011. november
aminek itthon csak egy egészen kis rajongói köre van, és még kevesebben ismerik az eredeti sorozatot. És ne felejtsük el a Warner büntetését sem! Ennek esett áldozatul a Harry Potter befejező része, így mi is pénteken válthattunk rá jegyet először és az exkluzív premier előtti vetítések is elmaradtak, amivel a magyar mozik komoly bevételtől estek el, és még fognak is, mert a Warner tesók megingathatatlanok döntésükben. Sokak szerint jogos volt, sok ország megijedt és szigorított, nehogy hasonló sorsra jussanak. Mi kis ország vagyunk, a bevételek elenyészőek, ezért könnyű volt példát statuálni velünk. Hisz mégsem büntethették meg a nagy Oroszországot, ahonnan nem mellesleg a legtöbb kalóz felvétel származik. (Végül persze a Warner elérte célját, mert az oroszok és a spanyolok – egy másik kalóz felvételektől hemzsegő ország –, igen komoly szabályokat vezettek be a vetítésekre.) Valószínűleg érdemes lesz elvándorolni a mozikba a 3D-s őrületet tovább fokozva a Star Wars I., Az oroszlánkirály és a Titanic átkonvertált verzióját megnézni. Sok, még be nem jelentett alkotás vár a sorára, vagy még le sem forgatták őket, esetleg taktikáznak, mely időpontban is lenne az elhelyezésük a legkifizetődőbb. Többen hajlamosak elfelejteni, köztük én is, hogy (szerencsére) nem csak Hollywood gyárt filmeket, így a kisebb mozikban európai alkotásokat is megtekinthetünk majd. Nem éppen rövidre sikerült cikkem célja elsősorban a figyelem felkeltése volt, remélem, hasznotokra válik ez a rengeteg információ, és magatok is utánanéztek, melyik film az, amelyik titeket személyesen is érdekel, és már jó előre bevésitek a naptárba a premier dátumát J. Fonyódi Noémi III/A
Lopott idő – Neked mennyi időd van, ha reggel felébredsz? „Az idő pénz” – szól a mondás, de tudni kell, hogy nem mindenkinek jut elég belőle. Ezt az alapteoriát foglalja magába és fejti ki a Lopott idő (In time) című film. Gyakorlatilag remek ötletet vittek papírra az írók, vagyis pontosabban az író, Andrew Niccol, aki rendezte és egyben producere is volt az elkészült mozinak. Ezt nevezem én spórolásnak a köbön, de az is lehet, Niccol nem merte másra bízni írói munkája gyümölcsét. Jól tette, mert egész korrekt kis filmet sikerült összehoznia, ami amúgy elég rosszul teljesített idáig a mozipénztáraknál, de – az igazat megvallva – nem is vártunk mást. A történetet tényleg elég röviden össze lehet foglalni, nem is szánnék rá egy hosszabb bekezdést. (Azért mégis, ha valaki nem látta, tömören vázolom a helyzetet.) Nos, valahol a nem túl távoli jővőben járhatunk, amikor a pénz 43
Óperencia
Szabadidő
2011. november
mint fizető eszköz megszűnik. Az emberek percekkel, napokkal, hónapokkal és évekkel fizetnek. Mivel nagy gond a Föld túlnépesedése, ezért az emberek genetikájába kicsit belenyúltak a nagyokosok. Az ember huszonöt éves kora után nem öregszik, csakhogy akkor elkezd ketyegni egy óra a bal kezén, és nem kap sok időt, csak egy évet, ami pikk-pakk hamar elszáll, ha nem vigyáznak kellőképpen rá, és ha az óra lenullázódik, akkor bizony eljön a kaszás… Egyszerű: akinek sok van, az örökké élhet, akinek kevés, az mindennap egy nappal kevesebbel ébred az alkarján. Így van ezzel Will Salas (Justin Timberlake) is. Az időért meg kell dolgozni, és rögtön meg is tudjuk, hogy nem túl igazságos a fizetség. Persze minden megváltozik, amikor Will több mint száz évet kap egy férfitől, akit megmentett a „perctolvajoktól”. Mert valamilyen oknál fogva simán lehet kölcsönadni másoknak időt, és ugyanolyan könnyen lehet azt elvenni, csak egy kézfogásba kerül ellopni akár ezer évet. Aztán ott vannak még az időzónák, mert bizony a szegények nem élhetnek együtt a gazdagokkal, akiknek testőreik vannak és páncélautókkal járnak, nehogy valaki ellopja a vagyonukat, akarom mondani az idejüket. Lényeg a lényeg, hogy Will élete ezután rögtön megváltozik, beléphet a gazdagok világába, ahol mindenkinek tengernyi ideje van, persze a törvény szolgái, az időrendészek, nem hunyhatnak szemet felette, és rögtön üldözőbe is veszik. Aztán jó sok futkározás, lövöldözés és lopkodás következik, egészen odáig, amíg valaki meg nem hal, és jó sok évet el nem lopnak. Ennyit a történetről, most visszatérnék az alapteóriához: az idő pénz. Mert így van ezzel mindenki, mindig rohanunk valahova, úgy érezzük, ha egy nap harminc órából állna, akkor sem lenne elég. Az alvás és a séta nem kap nagy szerepet a filmben, mert valljuk be, manapság egyik sem fontos az embereknek. Nem érünk rá megállni, nézelődni, mert nincs rá időnk, a filmben a szó szoros értelmében nem tehetik meg a szereplők, hisz ha csak pár órád van hátra, bizony futni kell a túlélésért. Példa erre az a megható jelenet, amikor Will anyjának (Olivia Wild) futnia kell az órákért, amit a fiától kapna, de sajnos nem ér oda időben… A film végén felvetődött bennem a kérdés: mit tennék, ha száz évem lenne? Rengeteg minden beugrott, de ötven év múlva vajon ugyanaz lenne-e a véleményem? Ezt a kérdést Henry Hamilton (Matt Bomer) már a kezdetekkor megválaszolja, mert száz év után elege van az életből és nem óhajt még száz évig gazdagnak lenni, ezért is kerül Willhez annyi idő. Ez ugye egy újabb teóriát vet fel: ha az ember teste nem is öregszik, az elméje akkor sem bír ennyit elviselni, egyszerűen nem erre lettünk programozva. (Persze ez nem igaz, hisz a rengeteg vámpír bebizonyította az ellenkezőjét.J) „Sokan meghalnak egy ember halhatatlanságáért” – mondja ezt az időmilliomos Philippe Weis (Vincent Kartheiser), mert bizony a gettóban mindennapos a lenullázódott karok látványa az utcán. Újabb elméletet 44
Óperencia
Szabadidő
2011. november
vázolnak elénk: mennyit is ér valójában egy emberi élet? Azért, mert valaki szegény, máris kevesebbet ér? Az ember erre azt mondja: nem! Az igazság viszont más, csak azért mondjuk ezt, mert ezt várja tőlünk a társadalom, pedig a véleményünk nagyban különbözik ettől. Remek példa erre a történelemben a rabszolga-kereskedelem vagy a holokauszt. A filmben Will hasonló véleményen van, hisz szerinte egy élet is sok a másik halhatatlanságáért. Aztán jönnek nekünk még Darwinnal, hogy a legerősebb maradhat csak életben stb. Mondhatni teológiai vitát folytatnak az emberi élet értékéről, miközben pisztolyt fognak egymásra. Lássuk be, ez azért kissé álszent helyzet... Na, de ne feledkezünk meg egy újabb okításról, pontosabban a Föld túlnépesedéséről, mert azért is alakult ki ez a rendszer, mert nincs elég hely rajta mindenkinek. A természet elméletben gondoskodik róla, hogy ez ne történhessen meg, ebben a helyzetben az emberek kicsit beleszólnak – nem a többség előnyére. .. Befejezésül még annyit, hogy kicsit túlzsúfolt tanmese lett a filmből. Annyiféle, az emberiségre leselkedő veszélyt jeleznek előre ebben a rövid másfél órában, hogy a néző csak kapkodja a fejét. Ez egy igazi „hollywoodi tömegmozi” lett, amibe túl sok mindent akartak belesűríteni. Ennek ellenére elgondolkoztató és élvezhető lett, egyszer érdemes megnézni, de nem feltétlenül moziban, unalmas szombat délutánra viszont tökéletes. Amit viszont röhejesnek tartottam, az Amanda Seyfried parókája, és a tízcentis magassarkúja, amiben simán tartotta Timberlake futótempóját egész idő alatt. A szinkronhangját ezúttal sem sikerült jól kiválasztani, talán majd legközelebb!... Fonyódi Noémi III/A
Divat: C'est nous, les ados hongrois! Dans cet article nous vous parlerons des habitudes vestimentaires des ados hongrois, de leurs rêves et de leurs préoccupations. Quand nous regardons de jeunes personnes dans la rue, nous voyons beaucoup de différences entre eux. Les ados adorent la mode, le style urbain et américain. Mais il y a aussi ceux qui sont sportifs ou très branchés, conservateurs ou provocateurs ou bien ceux qui mélangent tous les styles. Tous veulent affirmer leur personnalité et montrer qu’ils sont uniques. Le style sportif est toujours confortable, juste un jean et un T-shirt. Mais quand on parle du style branché cela signifie qu’ils suivent tout le temps la 45
Óperencia
Szabadidő
2011. november
mode, par exemple les filles aiment les chaussures à talons aiguilles, les jupes, les oripeaux et les fourrures. Ceux qui sont particulièrement originaux, portent beaucoup de piercings, de tatouages et ils se font teindre les cheveux en pink, vert ou bleu. Naturellement, comme tous les jeunes dans le monde, les ados hongrois ont des rêves et des préoccupations. Ceux-ci sont très divers comme leurs habitudes vestimentaires. Il y a ceux qui s’inquiètent des maladies ou de la crise financière et ceux qui ont peur de ne pas réussir dans la vie. Ils rêvent de voyager partout, d’avoir un travail passionnant et une famille heureuse. Les filles surtout voudraient trouver l’amour et peut-être aussi avoir des enfants un jour. Nous sommes sûres que ce portrait des ados hongrois n’est pas très éloigné de celui des ados dans le monde. Federika Fait et Bíborka Asztalos, 3B
Életmód: Bambi, a retró presszó
Amikor meghallottam, hogy az Óperencia a retro témájával is szívesen foglalkozik, csak egy dologra tudtam gondolni: írnom kell a házunkkal szemközti presszóról, a Bambiról, amit szüleimnek köszönhetően 46
Óperencia
Szabadidő
2011. november
1 hónapos korom óta rendszeresen látogatok. Az évek során a Bambi presszó az életem részévé vált, rengeteg történet és vidámság köt a helyhez. Ezt a presszót nem Walt Disney őzikéjéről nevezték el, hanem egy régi, legendás magyar üdítőről kapta a nevét. A Bambi titka és vonzereje számomra az egyszerűségében és az egyediségében rejlik. Hatalmas, Bem térre néző teraszával, mozaikos falaival, régi felirataival, vörös műbőr borítású ülőkéivel, csipketerítőivel és dominózó nyugdíjasaival a hatvanas éveket idézi. Az idősebb pincérnők fekete kismama cipőikkel és kis fehér köténykéikkel, kissé flegma stílusukkal mintha egy más dimenzióból kerültek volna ide. Gabi néni és Kati néni már több mint harminc éve dolgoznak ezen a helyen, nem beszélve a presszó főnökasszonyáról, aki 16 éves tanulóként kezdte a Bambiban a vendéglátóipari pályát. Kissé régies és egyszerű a presszó kínálata. A kedvencem a sonkás rántotta és a melegszendvics, de kapható még virsli, pogácsa, krémes, rumkocka és kókuszgolyó is. Apám kedvence a sör. Nem tudom, hányszor hallgattam már végig, hogy azért nagyon finom itt a csapolt sör, mert a sok látogatónak köszönhetően állandóan folyik. Tekintve, hogy tavasztól őszig nagyon sokszor megfordulunk a presszó teraszán, a törzsvendégeket viselkedésük és magatartásuk alapján gyakran becenévvel látjuk el. „A Úr” például naponta látogatja a presszót és általában egyszerre 2 pohár fröccs is áll az asztalán. Annyi időt soha nem töltünk itt egyszerre, hogy megszámolhassam, hányszor 2 fröccsöt sikerült elfogyasztania, de a tekintete és mozgása alapján méltán kapta az „A” (alkohol) Úr elnevezést. Ugyancsak jár ide egy nyugdíjas házaspár egy nyugdíjas korú tacskóval is, aki külön széken pihen, míg a gazdák legurítják a sörüket. Sokszor megfordulnak a teraszon külföldiek és a környező irodákból üzletemberek is. Számtalanszor lehettünk fültanúi politikai témájú csevegéseknek, de pár évvel ezelőtt a forgatás idején itt rendezkedett be a Szabadság, szerelem című film stábja is. Egyedi látványosság a presszóban dominózó nyugdíjasok csapata. Gyakran tartanak itt dominóbajnokságot is, azonban szigorúan csak bent lehet társasjátékozni, hogy a zajongással ne zavarják a környékbeli lakók nyugalmát. A Bambi presszó idén május elsején volt 50 éves. Ha rajtam múlna, biztos a világörökség részévé nyilvánítanám ezt a presszót, mert szerintem jó, hogy léteznek még olyan helyek Budapesten, ahová az emberek többsége nem az unalmas trendiség, hanem az egyszerűség és lazaság miatt tér be. Itt bármilyen ruhában meg lehet jelenni, nagyokat lehet beszélgetni, meg lehet váltani a világot, vagy akár csendben is lehet szemlélni a környék eseményeit. Ennek a helynek történelme és véget nem érő története van. Neil Anita II/B 47
Óperencia
Szabadidő
2011. november
Novella: Új kezdet - Remek! – gondoltam, ahogy leszálltam a buszról és elindultam felfelé a gimihez. Rettenetesen izgultam, a szívem a torkomban dobogott és úgy éreztem, legjobb lenne elrohanni. Igaz, hogy ez már a második napom lett volna az iskolában, de most jobban féltem, mint az évnyitón. Borzalmas volt! A sok nagymenő és ÉN… Mit keresek én itt egyáltalán? Hogy van képem betolakodni az ő elit világukba? A nagyokéba. Mindig is úgy tűnt, a gimi valami igen távoli dolog, ahová csak a menők és a nagyok járnak, és most tessék, eljött a nap, hogy nekem kell átlépnem azon a nagy kapun és felmennem a LÉPCSŐN. Nem akartam. És még a legjobb barátnőm, Eszter sincs mellettem, aki normál esetben már rég elterelte volna a gondolataimat valami hülyeséggel. De beteget jelentett, és most egyedül kell bemennem. Alig volt időm ezt végiggondolni, már láttam is a sulit: a kaput és az épület előtti lépcsőt, na meg az ott tanyázó nagymenőket. Minden reggel ott ülnek és tárgyalják a legutóbbi bulit vagy barátnőt, barátot meg ki tudja még mit. Ettől féltem a legjobban: elmenni előttük. Mindenkit jó alaposan végigmértek és lenézően fintorogtak. Főleg az olyan elsősökre, mint én. Elindultam fölfelé… Egy örökkévalóságnak tűnt. Mikor felértem, igyekeztem nem felnézni és gyorsan besurranni az ajtón, de épp szembe jött velem egy fiú. Megtorpantam, és egy pillanatig csak néztem a nagy, sötétbarna szemeibe, aztán gyorsan félreálltam, hogy kiengedjem. Ő viszont barátságosan rám mosolygott, és biccentett, hogy menjek, elenged. - Köszi - mondtam halkan, és igyekeztem minél gyorsabban eliszkolni mellette, át az aulán, fel az első emeletre, ahol a termünk van. Úgy éreztem magam, mintha legalábbis a Mount Everestet másztam volna meg. - Sziasztok - lihegtem, ahogy beléptem az osztályba. Itt biztonságban éreztem magam, a régi barátok között, mivel ismertem őket régebbről. Ez az egy szerencse, hogy az osztály nem változott, csak az épület. Nem tudom, mi lenne, ha még a már oly jól összeszokott társaság is megváltozott volna! - Szia Lidi! - Lilla és Ádám mosolyogva fogadtak (ők tartoztak a szűk baráti körömhöz), a többiek ügyet sem vetettek rám. - Mi az első óra? - kérdeztem, miközben válltáskámat a már tegnap kiválasztott székemre dobtam. - Angol, de a könyvtárba megyünk és megkapjuk a könyveket. Meg egy listát, hogy melyik tantárgyból milyen füzet meg hasonlók kellenek - mondta Lilla. - És a második? - Matek. - Ufff! Ne már! 48
Óperencia
Szabadidő
2011. november
- De, de! - vigyorgott Ádám. Ekkor belépett az osztályfőnökünk és levezényelt minket a könyvtárba. Kiválogattuk a könyveinket, beleírtuk a nevünket. Ezzel szépen el is telt az egész óra. Legalább 15 könyvet kaptunk, mind egy tonna nehéz, és ezekkel kellett felvonulni az osztályba. Úgy éreztem, leszakad a karom, de nem szóltam, csak csöndesen baktattam a többiek után. Aztán valami olyasmi történt, ami akármelyik amerikai filmbe beillett volna. Mivel alig láttam a könyvektől, nagyon kellett vigyáznom a lépcsőn. Már majdnem felértem, amikor is egy pillanatra elkalandoztak a gondolataim és az egész könyvkupaccal meg lapokkal együtt elzúgtam. A diáktársaim, akik elhaladtak mellettem, jól megbámultak, de nem segítettek volna. És akkor… igen, megjelent az a fiú, aki reggel beengedett az ajtón. Ott állt mellettem és nézett le rám. - Rendben. Nincs itt semmi látnivaló, kérlek, ha kinézelődted magad, menj tovább - mondtam neki, amihez nagy bátorság kellett, de akkor nem igazán érdekelt, mit gondol rólam. - Bocs! - mondta. - Hadd segítsek! - leguggolt mellém és összeszedte a még a földön heverő könyveimet. - Köszi - hebegtem zavaromban, és alig bírtam legyűrni a meglepetésemet, hogy egy olyan srác, mint ő, a menők közül való, segítsen. - Hű, jó nehezek a könyveid - állapította meg, ahogy felálltunk. - Ha nem bánod, felviszem neked őket. - Ez rendes tőled. - Szívesen. Amúgy ugye téged engedtelek be reggel az ajtónál? - Én voltam - meglepett, hogy emlékszik rám. A teremben megmutattam, melyik a padom, ő pedig letette a könyveket. - Mellesleg Bence - nyújtotta felém a kezét. - Lidi. - Hát, Lidi, örvendtem, hogy megismertelek, és remélem, majd még találkozunk - mosolygott. - Én is! - aztán elment. A második óránk valóban matek volt, de nem tűnt olyan borzalmasnak, mint ahogy vártam, bár lehet, hogy ez csak azért volt, mert alig figyeltem. Elkalandoztak a gondolataim… Szerencsémre most még nem számított. Mikor kicsöngettek, igyekeztem kifelé, hogy minél előbb a buszmegállóban lehessek, de még meg kellett várnom Ádámot és Lillát, akik valamit intéztek a titkárságon. Az ajtóban aztán még egyszer Bencébe botlottam. Biccentett nekem és megint felém villantotta szívtipró mosolyát. Boldogan lépkedtem lefelé a lépcsőn, és úgy éreztem, ez egy jó nap volt. Ekkor SMS- t jelzett a mobilom. Esztertől jött: Na, milyen volt a gimi? Gyorsan válaszoltam neki: Azt hiszem, nem is olyan rossz, sőt túl fogjuk élni ;) És így is éreztem. Horváth Márta I/B 49
Óperencia
Szabadidő
2011. november
Az iskola katakombái Megint egy normális napnak indult a Budapesti Kollégium diákjai számára. Boltwick Andrea és barátnője, Regőcz Zsuzsi éppen a földrajzórára igyekeztek. Pár perc már eltelt a becsöngetés óta, de tudták, hogy Gyöngyösy tanár úr 8 óra 10 előtt sohasem jön be az osztályterembe. Lementek a bentlakásos iskola nagy kőlépcsőjén, befordultak a biológiaterem mellett balra, de ma elszámolták magukat: Gyöngyösy már bent volt és hallották, hogy javában folyik az óra. Andrea és Zsuzsi nem tudták, hogy mit tegyenek. – Sohasem jön be 8.10 előtt. – suttogta oda Zsuzsi Andreának. – Utálja, ha valaki késik, de ha ő egy fél órával később jön be, csak annyit mond, hogy bocs és minden megy tovább. – De ha mi késünk, akkor leordítja a fejünket. – Akkor most mi legyen? – kérdezte Andrea és az órájára nézett. 8.06 volt. – Bemegyünk! – mondta Zsuzsi és megfogta barátnője karját, majd ugyanazzal a mozdulattal, ahogyan elindult, kopogtatás nélkül benyitott a tanterembe. – Elnézést kérünk a késésért, tanár úr, de Andrea nagyon rosszul érezte magát ma reggel. Hányt és alig bírt fölkelni – hazudta gyorsan Zsuzsi, kihasználva Andrea helyzetét. Még hihető is volt, hogy ez történhetett volna reggel, hiszen Andrea, ha stresszhelyzetbe kerül, mindig falfehér lesz. Ilyenkor eléggé furcsán mutat gyönyörű szőke haja a falfehér arccal. – Akkor nem az lett volna a legjobb, ha ő fönt marad és te lejössz? – kérdezte Gyöngyösy gyanakvóan a pápaszeme mögül kinézve. – Persze, de Andrea szerint már jól van és tanulhat. Gyöngyösy az asztalra csapta vastag ujjaival a krétát. – Nem, nem, nem! – mondta fennhangon. – Arról szó sem lehet! Nem fogsz nekem itt betegen ülni az osztályban. Azonnal menjél föl, én pedig fölküldetem Dékány doktornőt, hogy vizsgáljon meg. Andrea ettől még fehérebb lett. – Akkor visszakísérem a szobánkba – mondta Zsuzsi és megfordította Andreát, hogy ki tudjanak menni. – És akkor már tudnál szólni Dékány doktornőnek is, ugye? – kérte Gyöngyösy és kereste az asztalra vágott krétát. – Természetesen! – válaszolta Zsuzsi és kitoloncolta Andreát a teremből. – Akkor folytassuk: hol is tartottam?… Áh, már megvan: szóval, ott tartottunk, hogy Dél-Karolina… – lehetett hallani, miután Zsuzsi becsukta az ajtót és egy picit továbbmentek. 50
Óperencia
Szabadidő
2011. november
– Te nem vagy normális! – mondta magából kikelve Andrea, és kékszemű barátnőjére nézett. – Nem vagyok beteg! Nem hánytam, semmi bajom sincs! – Akartad volna leírni 10-szer a 25 oldalas házirendet? Na, látod! – Lehet, hogy a Gyöngyösy ezt bevette, de a dokinő biztos nem fogja. – Nyugi – mondta Zsuzsi és Andrea vállára tette a kezét. – Erre is gondoltam. – Csak azt ne mondd, hogy ebben a fél percben eszelted ki ezt a tervet. – De mondom! Figyelj! – tárta elő a tervet a lépcsőházba fordulván. – Te most már nem vagy olyan beteg, csak egy kicsit. Igazából gyomorrontásod lesz, de én ezt, mint tök az orvostanhoz, jó, hogy nem tudom megállapítani. Te pedig, mivel már nem hánysz, jöttél reggel egy picit késve, de jöttél órára. Én most megyek, szólok a dokinőnek, és ne felejtsd el: amint fölértél, kapjál be két Algopyrint. És ne felejtsd el kinyitni az ablakot! – Ezeket meg minek? – Az Algopyrint, hogy betegnek nézzél ki, az ablakot meg azért nyisd ki, hogy lehessen mire hivatkozni, miért nincs már olyan kellemetlen szag. Ezzel elváltak egymástól. Andrea ment föl a szobájukba, barnás szőke, valótlant mondó barátnője pedig Dékány doktornőhöz, közölni a tényállást. Az iskolaorvos azonnal megvizsgálta, de semmit sem állapított meg, végül, ahogyan Zsuzsi kitervelte, azt mondta Dékány doktornő, hogy Andreának gyomorrontása volt és maradjon aznap ágyban, csak holnap menjen az órákra be. Barátnője minden szünetben meglátogatta. Ezenkívül semmi sem történt ezen a napon. – Szerinted nem érdekes ez? – kérdezte Zsuzsi. – Titkos alagutak és átjárók! Biztos, hogy nem csak a Doge palotában vannak ilyenek, hanem máshol is! A Várban is lehet, hogy vannak. – Most ez lett az új mániád? A titkos alagutak? – kérdezte Andrea. Éppen történelemóráról jöttek ki és a tanárnő a titkos átjárókról és alagutakról beszélt egész órán, ami Zsuzsinak nagyon tetszett. – Lehet, hogy a suliban is van egy! Andrea erre hirtelen megállt és Zsuzsi felé fordult. – Mi? Egy titkos alagút? – Persze. – Ne csináld ezt, kérlek! – Mit? Komolyan mondtam. Egy másik nap az iskola nyugati részén sétálgattak az ebédszünetben. – Akár itt is lehetne egy – mondta Zsuzsi és a kőbálványokra mutatott. – Vagy ez, vagy… 51
Óperencia
Szabadidő
2011. november
De nem tudta befejezni a mondanivalóját, mert Andrea félbeszakította. – Zsuzsi! Ez már tényleg a megszállottsággal határos! Komolyan! Három napja nem beszélsz másról, csak erről, és ez már kezd idegesíteni. Mert most komolyan: – itt testben is megállt, nem csak a beszédben, és egyik kezével félúton volt afelé, hogy nekitámaszkodjon a falnak. – Miért lenne itt, egy iskolában, akármilyen titkos átjááááááááááá… – és ahogy Andrea nekitámaszkodott a falon levő egyik téglának, az bemélyedt és egy kisebb alagút nyílt meg, amin Andrea bezuhant. Zsuzsi pedig betolva a fejét az alagútba befejezte: – …ró??? Andrea a földön fekve, egy picit porosan, piszkosan csak annyit mondott: – Ez eszméletlen! – Na, most már hiszel nekem? Különben jól vagy? – kérdezte Zsuzsi és ő is belépett az alagútba, ami az imént megnyílt előttük. Andrea válasz helyett csak dadogni kezdett: – Ez… ez… – Egy titkos alagút! Ahogyan mondtam! És te nem hittél nekem! Pedig még azt is mondtam, hogy lehet, hogy itt a suliban is van, és… De egyszerre csak, mielőtt bármit is tehetett volna a két lány, az alagútajtó magától bezárult. Pár pillanatig koromsötét volt, aztán a falakon kigyúltak a fáklyák. – Ez-ez-ezek me-meg, ho-hogyan? – kérdezte halálra rémülve Andrea. Fáklyák, amik maguk gyulladnak ki. – Van ilyen a Harry Potterben, de az kitaláció, de ez a valóság! – Ez már kísérteties! Ide ember már több száz éve nem tette be a lábát, az 100. A falak piszkosak, néhol penészesek és pókhálósak voltak, az egésznek olyan szaga volt, mint egy öreg borospincének, amiben már jó ideje nincs bor, és ócska téglákkal van kirakva. – Na, még mindig olyan szupernek tartod a titkos ajtókat és alagutakat? – kérdezte Andrea. – Én… ööö… – Költői kérdés volt! Most már csak egy dolgot kell kitalálni: hogy jutunk innen ki! – mondta Andrea, és mintha saját magával beszélgetne, válaszolt is magának. – Ilyen nincs! Bennragadunk egy titkos alagútban, ami egy iskolában, megismétlem, egy iskolában van! Egy iskolában! Ezt, ha mondanánk valakinek, el sem hinné! – Te sem hitted el nekem, hogy lehetnek akár itt is titkos alagutak. – Figyelj, ebbe a vitába, szerintem, most ne menjünk bele! Megvan most a gondunk, ne találjunk ki még egyet! – Ja, igazad lehet. De akkor is: mit csinálunk most? Andrea olyan tipikus „andreásan” ránézett: 52
Óperencia
Szabadidő
2011. november
– Őszinte választ szeretnél hallani? – Megkímélnél. – Nem tudom. Passz! – Te mondod, hogy passz? Annyi könyvet olvasol hetente el, mint más fél év alatt. Nincs olyan kérdés, amire te ne tudnál minimum öt választ! – Kösz, de azok nem olyan kérdéseket szoktak nekem föltenni, minthogy szabadulj ki egy titkos alagútból. Erre nem terjed ki a tudásom. – De biztos olvashattál valamit a titkos alagutakról. – Én? – kérdezte Andrea olyan meghökkenéssel, mintha most látott volna először fehér embert életében. – Te vagy az utóbbi napokban úgy ezekre a dolgokra rágyógyulva! – De valamit tennünk kell! – Jó – válaszolta Andrea. – Tegyünk. És dobbantott egyet a lábával. Hirtelen megrázta az egész alagutat valami szokatlan furcsaság és egy hideg szellő szállt el. Megint elfogta őket a félelem. Pár másodperc után ennek is vége lett. – Ilyet többé ne csinálj! – OK! Inkább próbáljunk meg kiszabadulni. Kell lennie valaminek, ami bezárta, tehát kell lennie valaminek szintén, amivel ki lehet nyitni. – Ja, logikusnak hangzik. Andrea végignézte az egész ajtót, többféleképpen is próbálkozott, hátha talál valamit, amivel ki lehetne nyitni, de semmi. – A francba, hogy ilyen félhomály van! – Örülj, hogy egyáltalán ez van! De találtál valamit? – Semmit. Semmi, amivel ki lehetne nyitni. Valamit kezdeni kell azonban magunkkal. – Szerinted tudott valaki valamit erről az alagútról? – kérdezte Zsuzsi, teljesen eltérve a témától. – Ezt most komolyan kérdezed? – Jó, igazad van. Te, nem olyan, mintha világosabb lenne? – De. – Csak ekkor vették észre, hogy tényleg, világosabb is lett. – Most akkor merre? Volt előttük igazából két alagút: egy jobbra és egy balra. Egyik sem nézett olyan kifejezetten csábítóan ki, de hát valamerre csak menniük kellett. – Legyen jobb! Ahogy haladtak ezen az úton, egyre csak mentek, mentek, csak egyenesen előre. Andrea ment elöl, Zsuzsi mögötte. Semmi lejtő vagy emelkedő, se kurfli, semmi, csak egy nyílegyenes járat. – Andrea, nekem ez az egyenes út kezd már gyanús lenni. – Nekem ez az egész gyanús, megnyugtatlak. Ahogyan ez a rövidke párbeszéd befejeződött, előtűnt egy elágazás. 53
Óperencia
Szabadidő
2011. november
– Ez furcsa – mondta Andrea. – Lehet, hogy a Harry Potterbe csöppentünk? – Ezt meg hogy érted? – Előbb mondtuk, hogy félhomály van, mire hirtelen világos lett. Most pedig ez: nem volt két másodperce, hogy mondtad, hogy gyanús neked ez az egyenes út és megjelenik egy elágazás. Olyan ez, mintha a Szükség Szobájában lennénk. – Akkor miért nem kívánjuk azt, hogy nyíljon ki megint az ajtó? – Már kívántuk az elején, nem emlékszel? De nem nyílt ki. – De akkor csak célozva lett rá! Próbáljuk meg még egyszer. Vagy… a fenébe! Hogyhogy csak most jut eszembe! Telefon! Nincs itt a mobilod? – Várj, de itt van! – Ezzel szikra gyúlt a két barátnőben: van kiút! Gyorsan előkapta, kioldotta, de amint hívni akart volna valakit, kiírta a képernyő, hogy nincs vétel. – Ilyen nincs! – mondta Andrea. Az utolsó remény is szertefoszlott. – Akkor marad a kívánság! Nyíljon ki egy ajtó! És ebben a pillanatban a csoda meg is történt: újból elkezdett remegni a föld, de most olyan komolyan széthasadt Andrea és Zsuzsi között, hogy Zsuzsi beleesett. Éppen hogy még meg tudott kapaszkodni a szegélyébe annak a félelmetes nyílásnak, ami ott tátongott a járatban. Andrea persze azonnal ugrott barátnője megsegítésére. – Tarts ki! – kiáltotta. – Megvagy! – és megragadta Zsuzsi egyik kezét. – Andi, ne hagyj leesni! Áááááá!!! Zsuzsi csak lógott a tátongó mélység fölött, fél kezével annak peremét, a másikkal meg Andrea kezét fogta, aki megpróbálta felhúzni. Azonban egy komoly gond akadt: belülről sokkal erősebb volt mindkettő, mint testileg. – Felhúzlak, nyugi! Nem fogsz leesni! – ezt már verejtékezve mondta a barátnője megmentésén fáradozó Andrea. – Próbálj meg a lábaddal rásegíteni, különben nem megy! Erre Zsuzsi még jobban kapálózni kezdett. És ahogyan így lógott ott, a másik keze is lecsúszott a szegélyről, de Andrea azt az utolsó pillanatban szerencsésen elkapta, és nagy erőfeszítéssel nekirugaszkodott és megpróbálta Zsuzsit felhúzni. – Segíts! – üvöltötték el egyszerre magukat. Erre Zsuzsi újra megpróbált a lábával segíteni megmentőjének, Andrea pedig megint nekirugaszkodott az erőfeszítésnek, és most végre felhúzta Zsuzsit, aki amint följebb volt, azonnal kapott már a szilárd talaj után. Ekkor mindketten elestek. A szép egyenruhának – amit mindenkinek hordania kellett, lányoknak természetesen szoknyát, a fiúknak nadrágot, de a lányok is hordhattak néha nadrágot – annyi lett. Andreán éppen nadrág volt, Zsuzsin szoknya. 54
Óperencia
Szabadidő
2011. november
Amikor már nem fenyegette egyikőjüket sem az életveszély, nagyokat lélegezve és megdermedve álltak ott. Egyszerűen csak voltak. Nem ültek, nem feküdtek, csak voltak. Erre Zsuzsi megfordult és Andreára nézett. – Köszönöm, Andi! Köszönöm! Nagyon-nagyon-nagyon szépen köszönöm! – mondta és átölelte barátnőjét. Most tudatosult Andreában, hogy Zsuzsi Andinak szólította. – Te sohasem szólítasz Andinak – jegyezte meg. – Hát, most… De hová tűnt a két alagút? – kapta fel a fejét, amint meg akarta magyarázni, hogy az imént miért szólította barátnőjét nem úgy, mint máskor. Tény és való, hogy a két alagút eltűnt. De akkor megint az a hideg szellő járta át az egész járatot. És egyszerre egy másik járat jelent meg jobbra tőlük. Csak egy és pontosan derékszögben jobbra tőlük. – Menjünk szerintem, mielőtt még egyszer kinyílik a föld alattunk – tanácsolta Andrea, és olyan gyorsan, ahogyan csak tudtak, befutottak a másik járatba. Ahogyan beértek, Zsuzsi még egyszer megölelte Andreát. – Ezen túl nagyon vigyázunk egymásra – mondta Zsuzsi, és megint ugyanúgy mentek, mint azelőtt, hogy Zsuzsi beleesett volna a nyílásba: Andrea elöl, Zsuzsi hátul. Ahogyan így haladtak, egyszer csak elértek egy kisebb helyre, ahol egy asztal volt, egészen a falnál. – Az meg mi lehet? – kérdezte Zsuzsi és odamentek. Az asztalon három régi újság hevert, és egy üres pergamenszerűség. Az első újság 1923. április 13-i keltezésű volt, ami akkor csütörtökre esett. A lap első oldalán egy fénykép volt látható az ő iskolájukról, a Budapesti Kollégiumról. Milyen máshogy nézett akkor ki! És még egy fénykép egy bizonyos Hackerhausmann Frigyes professzorról. Főcímként ez állt: Berobbant egy tanterem – Hackerhausmann Frigyes professzor eltűnt – Két diák meghalt – Diákokat gyanúsítanak. Zsuzsi Andreára nézett. – Ez meg mi? – Még sohasem hallott erről az eseményről, pedig a hír szerint mindez ebben az 1856 óta működő kollégiumban történt még az előző század elején. Andrea fennhangon elkezdte olvasni a cikket: Budapest. A mai napon rendkívüli tragédia történt a jó nevű Budapesti Kollégiumban. A kémia tantermet robbanás rázta meg Hackerhausmann Frigyes professzor kémiaóráján. Többen megsebesültek, de két halálos áldozat is volt, Péterffy Dániel László és Bodnár Antal 4. osztályos gimnazisták. Feltételezik, hogy Hackerhausmann professzor is életét vesztette, bár holtteste eddig még nem került elő. Az osztályból egyetlen 55
Óperencia
Szabadidő
2011. november
tanulónak, Molnár Jánosnak nem esett semmi baja, ő ugyanis késve érkezett az órára. A baleset délelőtt tizenegy órakor történt. Több diák elmondása szerint a professzor a szokásos módon kezdte volna az órát, feleltetéssel. A professzor úr ennek érdekében előkészített egy vegyületet, hogy azt a felelő elemezze ki, de amikor beleöntötte a kénsavat a kémcsőbe, az váratlanul elkezdett sisteregni, füstölni, majd felrobbant. Az iskolabizottság diákokat gyanúsít a szerencsétlenség okozásával, de az igazgató úr, Horváth Pál ezt cáfolja, mert – ahogy lapunknak nyilatkozta – az ő diákjai „felelősségteljesek és nem sodornák önmagukat és társaikat bajba”. Április 14-én megemlékezést fognak tartani a két diákról és Hackerhausmann professzorról.” Amint Andrea ezt befejezte, mind a ketten csak néztek. – Berobbant egy tanterem? – kérdezte tátott szájjal Zsuzsi. – Ez furcsa. – Erről mi hogyhogy nem tudunk? – Miért kellenek ide ezek az újságok? – Hogyhogy nem mondta ezt nekünk senki? – Olvassuk tovább, hátha megtudunk még valamit fontosat! A második újságon 1927-es dátum szerepelt. Főcíme ezt harsogta: Újjáépült a négy évvel ezelőtt felrobbant tanterem a Budapesti Kollégiumban! – A professzor még mindig nem került elő. Minden diák és tanár nagyon várta már ezt a napot. Ma avatták fel az új kémiatermet, ami négy évvel ezelőtt máig tisztázatlan körülmények között robbant fel. A diákok örültek, de arról a tényről sem feledkezhetünk meg, hogy akkor, 1923-ban az iskola professzora, Hackerhausmann Frigyes rejtélyes körülmények között eltűnt. Holtteste a mai napig nem került elő. – Andrea, ezt nem értem: Miért vannak itt ezek a durván 80 éves újságok? Eleve ki hozta ide őket? – Nem tudom, de biztos van valami köze ahhoz, amiért mi itt vagyunk. – Nem is tudtam róla, hogy ilyenek történtek a suliban. – De én igen. – Ezt meg miért csak most mondod? – A kert végében is azért van az a hely, tudod, ahol megemlékeztek a két fiúról és a professzorról. – Tök jó, hogy te ezt így vágod, de én erről most hallok először. Miért nem mondasz el nekem semmit? – Én el akartam neked mondani, mert tudtam, hogy érdekelni fog, de te akkor mással voltál elfoglalva. Oberfrank Alexandra I/B
(Az elbeszélést a következő számunkban folytatjuk!) 56
