Odaért a házhoz, lekanyarodott az útról, rohanvást, lába ki− mérten, hangosan trappolt a kései csöndben. Talán már látta is maga előtt a rá várakozó kiszolgálónőt, sötét utazóruhában, ka− lappal, a bepakolt csomagok közt. (Hogy fognak eltávozni és hová, milyen közlekedési eszközzel és mikor, erre valószínűleg nem is gondolt.) És talán Max és Mame se jutott az eszébe, akik bizonyára öltözetlenül – Max ingujjasan, talán csak trikóban, Mame a világoskék pongyolájában – ott dúródnak valami vidám, hangos búcsúpartira készülődve. De talán nem is gondolt semmi ilyesmire, mert nem is mondta a kiszolgálónőnek, hogy csoma− goljon össze az útra. Talán azt hitte, hogy mondta, vagy hogy a nőnek magától is tudnia kellene, mert abból, amit tett, és ami a terveiből kitűnt, mindenki könnyen megérthette, hogy mi lesz. Talán azt is hitte, hogy megmondta neki, amikor beült az autóba, hogy most hazamegy a pénzért. Felszaladt a tornácra. Mindmostanáig, még amikor házi fiú− nak érezhette is magát, inkább csak meglapult az út mentén, és a tornác árnyékában olyan gyorsan és észrevétlenül suttyant be a szobába, ahol pedig vártak rá, ahogy csak tudott. Most beko− pogtatott. Lámpa égett a nő szobájában, és egy másik is az elő− szoba végében, ahogy számított rá; és hangok szűrődtek ki az ablakfüggöny mögül, különféle hangok, inkább gondterhelten, mint vidáman, de erre is számított, míg azt gondolta Talán azt hiszik, nem is jövök. Az a büdös ló. Az a büdös állat Megint be− kopogott, most hangosabban, keze az ajtógombon, megrázta, az 169
Augusztus fenye 24 marc 2010.p65
169
24.3.2010, 13:15
arcát odanyomta a bejárati ajtó elfüggönyzött üvegéhez. A han− gok elhallgattak. A házból nem jött ki semmi hang. A két lámpa, a nő szobájából kiszűrődő, leernyőzött fény és az előszobafüg− gönyön áttetsző tompa derengés, rezdületlenül világolt, mintha a házban nem lenne senki, mintha hirtelen mind meghaltak vol− na, amikor ő az ajtógombhoz ért. Megint kopogtatott, a koppa− nások szinte szünet nélkül követték egymást, amikor az ajtó (bár nem vetődött árnyék a függönyre, és lépés sem hangzott oda− bentről) egyszerre kitárult, hirtelenül és hangtalanul, mintha magától lendülne vissza a kopogtató kéz alól. Már lépett is be a küszöbön, mintha az ajtóval együtt mozdulna, de az ajtó mö− gül Max bukkant fel, és elállta az útját. Felöltözve, öltönyben, kalapban. – Nahát, nahát – mondta. Nem hangosan. Berántotta az előszobába, bezárta mögötte az ajtót, mielőtt Joe észrevehette volna, hogy belül került. A hangja most is úgy szólt, mint min− dig, kétértelműen, egyszerre szívélyesen és üresen, örömtelenül és nem vidáman, mintha egy lukas kagylóhéjat tartana az arca előtt, és azon át figyelné Joe−t, amitől a fiút mindig is zavart és dühödt tanácstalanság fogta el. – Megjött hát Rómeó. A Beale Street−i gigerli. – Most felemelte a hangját, hangosan mondta, hogy „Rómeó”. – Tessék, fáradj be, köszönj a többieknek! Joe már törtetett be az ajtón, már megint futtában, ha egyáltalán megállt egy pillanatra. Nem hallotta, hogy mit beszél Max. Sose hallott a Beale Streetről, erről a két−három saroknyi memphisi vá− rosnegyedről, amihez képest a New Yok−i Harlem idilli moziszíntér. Joe nem nézett sehová. Egyszerre csak meglátta a szőke asszonyt az előszoba végében. Nem vette észre, hogy bejött, az előbb még üres volt a szoba. Aztán egyszerre csak ott állt az asszony, felöl− tözve, sötét szoknyában, kalappal a kezében. És a fiú mellett, a sötét ajtónyílásban feltűnt egy nagy halom úti csomag, egy csomó teli− tömött zsák. Talán eddig meg se látta. Vagy talán a tekintete átfu− tott rajta, gyorsabban, mint a gondolat Nem is gondoltam volna, hogy ennyi mindene van És talán akkor gondolt rá először, hogy lesz−e majd, amivel utazzanak Hogy fogom én ezt mind elcipelni? De nem állt meg, már fordult is az ajtóhoz, amit ismert. Csak ami− 170
Augusztus fenye 24 marc 2010.p65
170
24.3.2010, 13:15
kor a kezét a kilincsre tette, akkor hallotta meg az ajtó mögötti súlyos csöndet; tizennyolc évesen is tudhatta, hogy ekkora csönd nem származhat egyetlen személytől. De nem állt meg; talán észre se vette, hogy az előszoba megint üres, hogy a szőke asszony el− tűnt, anélkül, hogy látta−hallotta volna. Benyitott az ajtón. Rohanvást; de mintha az ember elébe fut− hatna magának és az öntudatnak, mielőtt lecövekel. A kiszolgá− lónő az ágyon ült, ahogy annyiszor látta: sötét ruhában, kalappal, ahogy várta, ahogy ismerte. Az arca lehajtva, fel se nézett az ajtónyitódásra, a kezében cigaretta füstölt, mozdulatlan füstje szörnyűségesen vetült a sötét ruhára. A fiú ebben a pillanatban látta meg a másik férfit. Nem ismerte, sose látta ezelőtt. De abban a pillanatban ezt fel se fogta. Csak később emlékezett rá, mint ahogy a sötét ajtónyílásban felhalmozott csomagokra is; arra, hogy a pillantás és a gondolat akkor gyorsabban járt, mint a látás. Az idegen ember is az ágyon ült, ő is cigarettázott. A kalapját a szemébe húzta, a karima árnyéka elfedte a száját. Nem volt öreg, de fiatal se. Akár testvére is lehetett volna Maxnek, ahogy egy afrikai faluban két hirtelen odatévedt fehér embert testvéreknek nézhetnének az ott lakók. Az arca, az álla, ahová a fény esett, mozdulatlan. Joe nem tudta, hogy az idegen ránéz−e. És azt se, hogy Max ott áll mögötte. Hallotta a hangjukat, bár nem hallgat− ta, nem is tudta, mit mondanak: Kérdezd meg tőle Honnan tudná Talán hallotta is a szavakat. De inkább nem. Inkább csak ugyanolyan keveset jelentettek, mint a bogarak züm− mögése a csukott ablakon túl, vagy a csomagok halmaza a sötét ajtónyílásban, amit megnézett, de nem látott. Utána rögtön kisö− pört, azt mondta Bobbie De azért tudhatja. Jó lenne, ha legalább tudhatnánk, hogy mi elől söprünk el. Joe nem mozdult, mióta belépett a szobába, de mégis mintha azóta is futna. Amikor Max a vállához ért, mintha futtában állí− totta volna meg. Azt se tudta, hogy Max is ott van a szobában. Most ránézett a vállán keresztül, bosszúsan, szinte tébolyultan. – Na, ki vele, kölyök – mondta Max. – Mi az ábra? 171
Augusztus fenye 24 marc 2010.p65
171
24.3.2010, 13:15
– Milyen ábra? – kérdezte Joe. – Hát az öreg fószer. Hogy kicsináltad−e. Ne sumákoljunk! Hiszen nem akarnád, hogy Bobbie bajba kerüljön. – Bobbie – mondta Joe, és azt gondolta Bobbie. Bobbie És fordultában már megint rohant volna, de Max most vállon ragad− ta, nem nagyon durván. – Nocsak – mondta Max. – Hát nem vagyunk barátok? Kicsi− náltad az öreget? – Mit csináltam? – kérdezte Joe bosszúsan, türelmetlenül, de megtartóztatva magát, mintha egy kíváncsiskodó gyerek állta volna az útját. Akkor megszólalt az idegen. – Mi lett az öreggel? Akit a szék− kel fejbe vágtál. Meghalt? – Meghalt? – kérdezte Joe. Ránézett az idegenre. De máris a kiszolgálónőt látta, máris futott volna hozzá. Most meg is moz− dult. A két férfi teljesen kitűnt a tudatából. Az ágyhoz ugrott, kifordította a zsebeit, lelkesülten, győzedelmesen. A kiszolgáló− nő rá se nézett. Azóta se nézett rá, hogy betörtetett a szobába, de erről ő valószínűleg elfeledkezett. A nő nem mozdult; a kezében még most is ott füstölt a cigaretta. Mozdulatlan, nagy keze olyan halotthalvány volt, mint a konyhai hús. Valaki megint vállon ra− gadta a fiút. Most az idegen. Max és az idegen váll váll mellett álltak, merően nézték Joe−t. – Hagyd a sumákolást – mondta az idegen. – Ha kicsináltad az öreget, mondd meg. Úgyse maradhat sokáig titokban. Egy hónap múlva már tele lesznek vele a lapok. – Nem tudom, mondom, hogy nem tudom! – kiáltotta vissza Joe. Nézett egyikről a másikra, bosszúsan, de nem dühödten. – Fejbe vágtam. Elterült. Megmondtam neki, hogy egyszer megte− szem. – Nézett egyikről a másikra, a két, majdnem egyforma, mozdulatlan arcra. Rángatta volna ki a vállát az idegen keze alól. Most Max szólalt meg. – Akkor minek jöttél ide? – Minek... – mondta Joe. – Hogy minek? – kérdezte tompán, meglepetten, míg nézett egyik arcról a másikra, felháborodott, de még mindig türelmes keserűséggel. – Hogy minek jöttem? 172
Augusztus fenye 24 marc 2010.p65
172
24.3.2010, 13:15
Bobbie−ért jöttem. Hogy elvegyem feleségül. Mit gondoltok, miért mentem haza? … Hogy elhozzam rá a pénzt…. – Megint telje− sen elfeledkezett róluk, kisöpörte őket a tudatából. Kiszabadítot− ta magát a kezükből, és a nőhöz fordult azzal az önfeledt, lelke− sen büszke arckifejezéssel. A két férfi most valószínűleg úgy ki− sodródott az életéből, mint két szélfújta papírdarab. Valószínűleg arról sem volt tudomása, hogy Max kiszól az ajtón, és a követke− ző pillanatban a szőke asszony megint bent van a szobában. Ő az ágyhoz törtetett, ahol a kiszolgálónő lehajtott fejjel mozdulat− lanul ült, fölé hajolt, és a zsebéből kirángatta marokszám az össze− gyűrt bankjegyeket és az aprópénzt, odaszórta az ölébe és mellé az ágyra. – Nesze! Nézd csak! Nézd, megszereztem. Látod? És akkor a szél megint átfújt rajta, mint három órája az iskola− épületben, a rábámuló arcok között, de most ezekről is megfe− ledkezett. Csak állt egyenesen, mintha álmodná, meg azt is, ahogy a kiszolgálónő felpattan ültéből és az arcába vág, csak nézte, ahogy talpra ugrik, felmarkolja és odavágja a csomóba gyűrt sza− naszét szórt pénzt; nézte nyugodtan az eltorzult arcot, a szájat− szemet betöltő sikítást. Úgy érezte, hogy a szobában ő az egyet− len nyugodt ember, hogy csak az ő hangját foghatja fel nyugod− tan a fül: – Hát nem akarod? – kérdezte. – Hát nem akarod? Nagyon olyan volt, mint azelőtt, az iskolaépületben: valakik lefogták a nőt, aki sikítva vergődött a kezük közt, a haja vadul előrehullott, ahogy kapkodta a fejét; az arca−szája, az élénken lobogó hajjal ellentétben, mintha halott száj lett volna, halott arc− ban. – A szarházi! A gecibunkó! Bajba kever engem, aki úgy bántam vele, mint egy fehér emberrel Még hogy fehér ember! De valószínűleg ez neki úgy hangzott, fel nem foghatóan, mint a puszta zaj, mint a szélfúvás. Csak nézett rá, az arcba, amit ilyen− nek még sose látott, és azt mondta (hogy hangosan−e vagy sem, nem tudta volna megmondani) lassú, álmodó ámulattal: Nahát, pedig gyilkoltam a kedvéért. Még loptam is a kedvéért mintha másvalakitől hallotta volna, és úgy gondolna rá, mintha elbeszé− lésből tudná, hogy megtette. Aztán a nőt is kifújta az életéből a hosszan szálló szél, mint 173
Augusztus fenye 24 marc 2010.p65
173
24.3.2010, 13:15
a harmadik papírdarabot. Meglóbálta a karját, mintha még min− dig a törött széket csóválná. A szőke asszony már egy ideje bent volt a szobában. De ő csak most vette észre, és nem is lepődött meg tőle, hogy egyszer csak ott áll, mintha a levegőből támadt volna elő, azzal a gyémántkemény felszínű illendőséggel, ami olyan engesztelhetetlenül nyugalmasan szegül szembe vele, mint egy fehérkesztyűs, felemelt rendőrkéz. Minden hajszála a helyén volt. Világoskék kimonó−köpeny volt rajta a sötét úti ruha fölött. Csak ennyit mondott nyugodtan, csendesen: – Bánjatok el vele. És söpörjünk el innen. Egykettőre itt lesz a rendőr. Tudni fogják, hogy hol keressék. Joe talán nem is hallotta, hogy mit mond, se azt, hogy mit sikít a kiszolgálónő: – Ő maga mondta, hogy nigger! A rohadt geci− bunkó! Én meg ingyen hagytam, hogy ez a nigger gecibunkó bajba keverjen a bumburnyák rendőrökkel. Egy bumburnyák tánc mi− att! – Talán csak a hangok hosszú szélfúvását hallotta, míg len− gette a karját, mintha még mindig markolná a széket, úgy ugrott neki a két férfinak. Valószínűleg észre sem vette, hogy azok is megindulnak feléje. Mintha a nevelőapjáról származott volna rá a lázas izgalom, úgy rohant neki az idegen öklének. Lehet, hogy nem is érezte az ütéseket, pedig az idegen kétszer is belevágott az arcába, míg aztán kiterült a padlón, mint az az ember, akit ő ütött le, és feküdt nyugodalmasan a hátán. De az eszméletét nem veszítette el, a szeme nyitva volt, nyugodtan nézett fel a két férfira. A szeme üresen meredt rájuk, nem volt benne sem fájdalom, sem meglepetés. De mozdulni nem tudott; csak feküdt ott mélysége− sen eltűnődő arccal, úgy nézett fel nyugodtan a két férfira és a sző− ke asszonyra, aki most is olyan mozdíthatatlan felszínű végle− gességgel állt ott, mint egy formába öntött szobor. Talán a hang− jukat se hallotta, vagy ha mégis, éppúgy nem jelentett neki semmit, mint az ablakon túl a bogarak állandó zümmögése: Kurvára elcseszte ezt a jó kis lebujt, amit itt beindítottam volna Békén hagyhatta volna a kurvákat Nem tehet róla. Kurvától született Tényleg nigger? Nem úgy néz ki 174
Augusztus fenye 24 marc 2010.p65
174
24.3.2010, 13:15
Bobbie mondta. De gondolom, épp úgy nem tudja, ahogy ő se. Az ilyen szarházi tahó lehet akármi Majd meglátjuk. Hogy fekete−e a vére Ahogy nyugodtan, csön− desen feküdt, Joe figyelte az idegent, aki felemelte a fejét a pad− lóról, és megint az arcába vágott, most röviden, csattanósan. Erre csak megnyalta az ajkát, ahogy a gyerek nyalja meg a főzőkana− lat. Figyelte a visszahúzott kezet. De az idegen nem sújtott le megint. Elég lesz. Söpörjünk el Memphisbe Csak még egyet azért Joe nyugodtan feküdt, nézte a meglen− dülő kezet. Akkor már Max is ott volt az idegen mellett, ő is odahajolt. Még kellene egy kis vér, hogy biztosan tudhassuk Biztos. Semmi gond. Ez is a cégé. A kéz nem sújtott le. Ott volt a szőke asszony is. Csuklójánál megfogta az idegen fölemelt kezét. Mondtam, hogy elég lesz
175
Augusztus fenye 24 marc 2010.p65
175
24.3.2010, 13:15
