A TARTALOMBÓL: A megtestesült önzés maga Maga a megtestesült gonosz Magunkfajták Végletes gyakorlat Buszsirató

A TARTALOMBÓL: A megtestesült önzés maga . . . . . . . . . . . 2 Maga a megtestesült gonosz. . . . . . . . . . . 2 Magunkfajták . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 3 Végletes gyakorlat . . . . . . . . . . . . . . . . . . 4 Buszsirató . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 4 Az erõszak „demokráciája“ . . . . . . . . . . . 5 Az elit és a gondolatrendõrség. . . . . . . . . 6 Csurka a kormányváltás után . . . . . . . . . 9 új alkotmányt is akar Helyezkedés a baloldalon. . . . . . . . . . . . 10 Hol a hiba? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 11 Végünk van? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 14 Gáz van babám! . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 15 A jog mint fegyver . . . . . . . . . . . . . . . . . 16 Nyílt levél Draskovics Tibornak . . . . . . 18 Pécs egy szocialista nagyvaros!. . . . . . . . 19 Ketyeg az óra!. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 20 A nemzet létének fenyegetése . . . . . . . . 21 Reflektálás Baló György mûsorára. . . . . 22 Valamit mi csinálunk rosszul, gyerekek? . 24 Másutt másként . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 25 Megélhetési fortély. . . . . . . . . . . . . . . . . 25 VIM-et vásároltam Budán . . . . . . . . . . . 26 Antiszemitizmus és a Bayer-ügy: . . . . . . 27 zsidó belviszály Fellázadtak a Moszad-ügynökök!. . . . . . 29 A házmesterek védelmében. . . . . . . . . . 30 A „Bayer-ügy” . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 31 Ön a szocialista nagyváros öntudatos polgárának lapját, a Jó Ha Figyelünk címû alkalmi megjelenésû újságot olvassa. A lap elektronikus formában ingyenesen letölthetõ, a www.johafigyelunk.hu weboldalról. Észrevételeiket, kritikáikat és véleményeiket is ide küldjék. Amennyiben a lap megnyeri tetszését, kérjük jó szívvel ajánlja azt másoknak is elolvasásra! Köszönjük, és jó szórakozást!

Az, ami most zajlik. Mert mirõl is szól? A népszavazás. 300 forintról? Vízióról? Annak hiányáról? Kormányváltásról? Is. De szól még valami másról is. Leginkább másról szól. Rólunk. Arról, hogy hagyjunk fel végre a végletekig teret nyert önzéssel! Ne csak magunkra gondoljunk! Itt és most. Gondoljunk a gyermekeinkre, a leendõ gyermekeinkre! Õk a jövõnk! Tudom, hogy közhely számba megy, de akkor is igaz. A kimûvelt emberfõk sokasága az egész nemzet érdeke, beruházása a jövõbe. Ha akad olyan ember, akinek a számára semmit sem jelentenek az isteni értékek, a racionalitás hideg és rideg kalkulációit elvégezve õ is ugyan-

arra az eredményre jut – elég, ha vigyázó szemünket Párizs helyett ezúttal a hosszú ideje a GDP lista legelején tanyázó Szingapúrra vetjük – egy ország, egy nemzet életének és jövõjének szempontjából a szó átvitt és egyben legszorosabb értelmében is a legkifizetõdõbb beruházás az oktatás és az egészségügy. Egészséges és mûvelt nemzet vihet véghez csuda dolgokat. Hagyjuk már ezt az individuumot, a végletekig istenítõ önzõ ostobaságot! Az élj a mának felelõtlenül önzõ és pazarló kicsinyes, pillanatnyi látszat örömöket hozó tobzódását. Ahogyan azt címéül adta Elliot Aronson csodálatos könyvének, az ember az egy „Társas lény”. Az individuum nagyszerûsége is csak egy közösségben ér valamit. Ott viszont nagyon sokat. Azzal ahogy és amit tesz – nem magáért, hanem – a közösségért. Tegyünk hát a közösségünkért! Nagyobb családunkért, a Nemzetért! Ne legyünk önzõk! Legyünk szolidárisak! Most már végre tettekben is!

Hogyan? Úgy, hogy elmegyünk szavazni, vagyis az egyetlen ránk esõ voks erejéig felvállaljuk felelõsségünket abban a nemes közügyben, hogy jó irányban haladjon tovább a hazánk, a nemzetünk. Úgy, hogy amikor a szavazófülke magányában – miután ellenõriztük a színes lapokat, hogy nem azonos kérdések vannak-e rajta, mert akkor ugye nem lesz érvényes a szavazatunk –, behúzzuk az IGEN-eket! Az IGEN-eket, hogy végre nemet mondhassunk az itt ragadt múltra. A visszalopakodott diktatúrára. Úgy, hogy gondolunk a gyermekeinkre, a jövõnkre. S egyúttal gondolunk az öregeinkre is. Ne feledjük el, nélkülük nem lehetnénk itt! Tiszteletreméltók õk, hát adjuk meg nekik a tiszteletet azzal, hogy legalább élni hagyjuk õket! Készüljetek! Isten áldja Magyarországot! A szocialista nagyváros öntudatos polgára

Ez az ember egy szörnyeteg. Aljasul lealacsonyít, a közélet fontos kérdéseit a mûveletlen buta bugris bunkó színvonalára a végletekig leegyszerûsíti. Nem engedi, hogy az egyes ember szabad gondolatai, józan mérlegelése és cselekvõ tettei révén a társadalom teljes jogú tagjának érezhesse magát. A szellemi, spirituális „szárnyalás” magasságaiból a racionalitás rideg talajára rángat le bennünket. Nincs szükség több demokratára, itt vagyok én! A fásult közöny passzivitását próbálja ránk erõltetni, mondván, csak én tudom megváltani ezt az országot. (Érdekes, hogy az ellenzéket ócsárolva ugyanezt a „megváltani az országot” kifejezést használta, miközben Orbántól egyetlen egyszer nem hallottuk, hogy a Fidesz meg akarná váltani Magyarországot. Csak Gyurcsány képzeli be magának, hogy valamiféle istenségszerû képzõdmény. Mint nagy példaképe, Bushman, a nem sokára leköszönõ ámerikai majomember, aki elmondása szerint magától a Teremtõtõl kapott személyes infót, hogy márpesig Irakot most rögtön le kell rohanni.) 2

jó ha figyelünk

Ha arról írnának ki népszavazást, hogy mindenkinek ingyen legyen a pálinka, naná, hogy azt is megszavaznák az emberek. (Jelzem, én nem!) Mér nem arról írnak ki népszavazást, hogy legyen ingyen a víz, mer az is qrvára fontos ám az emberek számára?! Vagy legyen ingyen a BKV! (Jelzem, a Butapest határát jelzõ táblákon kívül is élnek még emberek!) Nincs mit tenni, gyerekek, ez tényleg ennyire hülye! Mégis csak sikerült nekik. Megcsinálták. Ezt is. Betóták a defektes médiaúthengert. Mindenütt azt olvassuk, arról hallunk, biztos az IGEN-ek gyõzelme. Kivéve a gyevi bírót! A múlt vasárnapi Napló adásában feltett kérdésre, miszerint „Ön megtartaná-e a vizitdíjat?” a megkérdezettek 57%-a válaszolta azt, hogy hát persze, hogy megtartaná. Azurák gyerek persze azonnal hozzátette, hogy nem reprezentatív a minta. Õk is érezték, hogy a 70, esetleg 80% teljesen irreális lenne – most még, a manipulációnak e korai szakaszában –, úgyhogy jó lesz egyelõre csak a felénél valamivel több, megy ez majd még feljebb is. Gondosan és ügyesen felépített manipulációs kampány ez. A másnap reggeli Mokka címû adásban Jakup már arra hivatkozhatott, hogy lám-lám, a Napló tegnapi adásában a szavazók többsége már a vizitdíj mellett voksolt. Most meg Francisco túlmozgásos ellenzékrõl szóló, Viktor királyt fikázó interjúja, majd ez a Széchenyi forog a sírjában kezdetû reggeli intermezzo az ölebmédia kiszemelt prominens szócsövén. Fel van ez építve, kérem tisztelettel, lépésrõl-lépésre, úgy, ahogy az köll, ahogyan az az agit-prop osztály régi, jól bevált nagykönyvében meg vagyon írva. Évtizedekre szóló elõnyük van e tekintetben, már-már behozhatatlannak látszik, és vissza is élnek vele. Gátlástalanul. Ez a mocskos hazudozó, teli torokból leteremt mindenkit, aki ellent mer mondani neki, majd azonnal megvádolja azzal, amimben kétségkívül õ a legnagyobb mester ma Magyarországon, nevezetesen, hogy hazudott. Aszongya ez a hórihorgas ripacs, hogy az ellenzéknek 300 forintban kimerül az ország víziója. Bezzeg neki! Mindenesetre érdekes, hogy azonnal a pálinkáról kiírandó népszavazás jutott eszébe példálózás gyanánt. Azé’ ez is egyfajta jelzésértékû momentum. Azon gondolkodám, hogy ha ilyen kutyaütõ ez a túlmozgásos ellenzék, akkó’ vajon mi a rossebér nem a pájinkáról, a vízrõl, meg a BKV-rõl írtak ki népszavazást? Mocskosul aljas ez az ember. És vérlázítóan arrogáns. Nem elég, hogy magát és sleppjét önkényesen a jog fölé helyezte, még pofátlanul arcátlan arroganciával bele is vijó ha figyelünk

gyorog a képünkbe a modernkori bérrabszolgatartók nyugalmával és aszongya nekünk, majd beleveretem a konok fejetekbe, hogy én, és csakis én tudom, mi a jó nektek, ha beledöglötök, akkor is. Könyékig beletúrt a zsebünkbe, onnan az összes mozdítható lóvét kivette, majd azon kesereg naphosszat, hogy a buta magyarja nem képes fölfogni azzal a csöppnyi agyával, hogy hát kérem szépen, ez Nyugaton is így megy, ottan az emberek gondoskodnak magukról. Csak a szerencsétlen azt nem teszi hozzá, hogy az ottani többszörös keresetekbõl telik is rá, hogy öngondoskodjanak. No meg persze arról sem feledkezhetünk meg, hogy Nyugaton nem volt ötven év államszocializmus, ahol a népet megfosztották a tulajdonától, így az egymást követõ nemzedékeknek volt mit egymásra hagyományozni. De persze ez, már nem érdekes, tessék öngondoskodni magunkról. És akkor csodálkozunk, hogy az efféle, a mûminiszterelnök fogai kerítését elhagyó ostobaságok és sületlenségek hallatán a magyar ember zsebében szalonnázás céljából tartott bugyli bicska félautomatikus üzemmódban azonnal kinyílik? Elkezdték megdolgozni a népet. A gondolkodásra láthatólag képtelen konzumidióta barmok számbeli fölényét próbálják kihasználni most is, ahogyan azt már tették eddig is számos esetben. De ez még elmenne, sok szódával. Õk ilyenek, ezt már megszoktuk tõlük. Na de az, hogy egy ország kormányfõje egy teljes jogú európai uniós tagállamban, ráadásul egy olyanban, amely magáról teli torokból üvöltve fennen hirdeti, hogy egy demokratikus jogállam, szóval egy ilyen országban a kormányfõ minden erejével azon van, hogy az állam polgárait lebeszélje a (közvetlen) demokrácia gyakorlásáról, az minimum érthetetlen. Ez az ember egy szörnyeteg. Maga a megtestesült gonosz. Nem értünk van, hanem ellenünk. Itt következne még egy gondolat, ami eszembe jutott, de azt nem írom ide, mert akkor az állam erõszakszervezete útján nagy valószínûség szerint ezen írás leközlése után azonnal letartóztatna. Nincs hova hátrálnunk! Ha a demokrácia utolsó megmaradt eszközét is – passzivitással, közönnyel, erõszakkal, csalásokkal, vagy általunk eddig még elképzelni sem tudott eszközökkel – kicsavarják a kezünkbõl, akkor védekeznünk kell! Minden eszközzel, minden áron! A népet, a néppel, a népért! Ezt az utolsó tiszteletkört, tisztelgésképpen a demokrácia iránt, még le kell futnunk. Csak rajtunk múlik, hogy mi következik azután. Béke Veletek! Készüljetek! Isten áldja Magyarországot!

MAGUNKFAJTÁK Kedves öreg barátom esete a Délpesti kórházzal! Öreg barátom X-úr beteg, Megjárta a pszichiátriát, szervi bajokkal is küszködik. Öt agyiér-infarktus után, és cukorbetegséggel hadakozva testileg, szellemileg megfáradt. A minap a vérnyomása 230-ra szökött, a lába lemerevedett, alig tudott járni. Nem panaszkodós, most mégis mentõt kért. Elsõsegélyként a család beadott neki vérnyomás-csökkentõt, és kihívta a „megreformált“ mentõszolgálatot. A pökhendi mentõsök – mentõorvos nélkül – megérkeztek. Ezúttal a menetidõvel nem volt gond, viszont X-úr feleségének nem engedték meg, hogy a férjét bekísérje. „Ez ma már így van, ezt kell megszokni“, – mondták. Másfél óra múlva az asszony érdeklõdött. Egy minõsíthetetlen hangon vakkantó nõstény alkalmazott – megfelelõ kioktatás után – közölte, hogy érdeklõdjön a feleség mintegy négy-öt óra múlva, és az asszony méltatlankodására lecsapta a telefont. Ekkor X-úr lánya – kissé erélyesebb hangon – hívta a kórház igazgatóságát. Úgy két óra elteltével megcsörrent a feleség mobilja. Felhívta a kórházból egy úr, név szerint Szabó Péter, aki akkora már harmadszorra hívta az asszonyt, azzal, hogy X bácsi jól van, megvizsgálták és most semmi beavatkozást nem igényel. De majd szükség lesz agyi értágításra. Majd egy hónap múlva, (hogy addig mi lesz, azt nem mondta Szabó úr. akirõl nem tudni, hogy orvos-e, vagy mondjuk PR manager). Az eset poénja azonban most következik. X-úr ekkorra már otthon volt! A testileg-szellemileg beteg embert nem kereste senki, õ egyszerûen taxival hazament, mert nem foglalkoztak vele (lehet, hogy valójában meg sem vizsgálták?). A mentõsök, arra a kérdésére, hogy hazavinnék-e, röviden csak annyit mondtak: „Mit képzel, ez nem taxi“. Szabó úr reakciója is szívbõl jövõ volt: „Hát meglógott az öreg?“. Nos Morvai Krisztína terminológiáját plagizálva: Ez jár a magunkfajtáknak. (Nem is tudom pontosan, hogy hány ápolónõ is vigyáz – a persze nálunk sokkal egyenlõbb – Horn Gyulára?) Jó lenne, ha az egészségügy mélyen tisztelt dolgozói nem a betegeken torolnák meg a Molnár-Horváth féle rombolás által kialakult frusztrációjukat! filantrop

A szocialista nagyváros öntudatos polgára

3

– az APEH Vagyonosodási vizsgálatai – VAGYONOSODÁSI VIZSGÁLAT: AZ APEH A CSALÁDTAGOKTÓL IS SZERZÕDÉSEKET KÖVETEL A vagyonosodási vizsgálatok során az adóhatóság gyakorlata a házassági vagyonközösség megítélésénél szélsõséges. Elõfordul, hogy az adóhivatal házastársak közös bankszámlájának vizsgálatakor csak az egyik felet vizsgálja. És az is, hogy a vagyonközösségben élõ családtagoktól egymás közötti írásbeli szerzõdéseket követel meg a kölcsönadott pénzek igazolására. Az úgynevezett vagyonosodási vizsgálatok egyik elsõ, hibás, hiteltelen megállapításait generáló hiányossága, hogy már a kérdéssor sem tisztázza az ellenõrzés alá vont adózó családi jogállását. Következményeiben ugyanis nem mindegy, hogy az adózó házastársi, vagy más életközösségben él. Ennek nemcsak a megélhetési költségeknél, hanem minden egyéb az adózót érintõ vagyoni állapot megítélésénél alapvetõ jelentõsége van. A családjogi törvény egyértelmûen úgy rendelkezik, hogy a házasság megkötésével a házastársak között a házassági életközösség idejére házastársi vagyonközösség keletkezik. Ennek megfelelõen a házastársak osztatlan közös tulajdona mindaz, amit a házassági életközösség ideje alatt akár együttesen, akár külön-külön szereztek, kivéve azt, ami valamelyik házastárs különvagyonához tartozik. Közös vagyonnak minõsül a különvagyonnak az a haszna is, amely a házasság fennállása alatt keletkezett, levonva ebbõl a vagyonkezelés és fenntartás költségeit. A házastársi vagyonközösségnek két elengedhetetlen együttes feltétele van: a házastársi kötelék és a házastársi életközösség. Az idõtartam meghatározásakor az együttesen megkívánt feltételek közül a kötelék keletkezésének és megszûnésének az idõpontja nem lehet probléma, hiszen erre okirati bizonyítékok állnak rendelkezésre. Azt viszont, hogy a házasság megkötésével az életközösség is létrejött, vélelmezni kell. VÉGLETES ADÓHATÓSÁGI MEGÍTÉLÉSEK Az adóhatóság gyakorlata a házassági vagyonközösség megítélésénél végletes. Elõfordul, hogy miután a házastársak közül csak az egyik felet vizsgálják, a másikat egyszerûen nem létezõnek tekintik. Ez különösen problémás olyan esetekben, amikor közös bankszám-

Fõpolgármester úr, Ön a színrelépésekor átvett majd 1900 darab, átlag 8 éves fõvárosi autóbuszt, melyek közül majd 1600 naponta a pesti utcákat járta. Ma van a BKV-nak 1400, átlag 13 éves busza, és közülük 1150 megy ki naponta. Azt mondják Önrõl, hogy orvosi értelemben még nem megszállott. Ön eltüntetett Budapest utcáiról 500 autóbuszt. Ön a buszok ritkításával, a zsúfoltság állandósításával biztosította, hogy aki 1990-ben csak a lépcsõn állva utazhatott, az 2008-ban is csak a lépcsõn állva utazhasson, ne jusson neki ülõhely. Nehogy kényelmesen érjen munkába vagy munka után otthonába. Mindent megtett annak érdekében, hogy a városi közforgalmú közlekedés szinonimája Budapesten a zsúfoltság, a késés, a csatlakozásmulasztás, a kosz legyen. Ön többet uta4

lára történõ befizetéseket egyoldalúan csak a vizsgált adózóra veszik figyelembe, ráadásul a befizetõ személyétõl függetlenül. Ez egyszerûen a családjogi állapot semmibevételét jelenti. Másik véglet, amikor nem elegendõ a vizsgált adózó személyes és felesége írásos nyilatkozata miszerint házastársi vagyonközösségben éltek a vizsgált idõszakban, hanem erre vonatkozóan külön megidézik a házastársat nyilatkozzon arról, ami a törvény szerint eleve vélelmezett. Külön problémát jelent a családban egy vagyonközösségben élõk – élettárs, testvér, nagyszülõ – közötti pénzmozgás. Az dóhivatal ugyanis ilyen esetekben is írásbeli szerzõdéseket követelne meg. A szülõ, nagymama és gyermeke, unokája, testvérek között írásbeli szerzõdéseket követelni viszont nemcsak életszerûtlen, de ellentmond a Polgári és Családjogi Törvény rendelkezéseinek is. E körben a bírósági gyakorlat is az adott eset valamennyi körülményének gondos vizsgálatával foglal állást. Az érintettek nyilatkozatain, elhangzott kijelentéseken, annak indokain és célján túl ugyanis számos tényezõ – így a felek személyisége, életvitele, gondolkodásmódja, egymáshoz fûzõdõ kapcsolata, családi hagyományaik stb. – jelentõséggel bírhat. A család közös gazdálkodása, a családban történõ pénzmozgások sok esetben nem definiálhatóak ajándék vagy kölcsön formai struktúrájában. Életszerû, hogy nagyszülõ gyermekének, unokájának úgy ad át pénzösszeget, hogy azt nem kell visszafizetnie ugyanakkor mégis, reményét fejezi, hogy ebbõl majd a késõbbiekben a pénzátvevõ betegség öregedés esetén gondoskodik róla. A családi közösség, amely egymást támogatja, jelenleg Magyarországon a jelenlegi gazdasági helyzetben nagy segítséget nyújt mind a fiatalok életkezdéséhez mind az idõsek ápolásának ellátásnak megoldásához. Napjainkban jelenleg ez az alapvetõ a családon belüli szolidaritásból eredeztethetõ erkölcsi kötelesség – szerencsére – még mûködik. Ha az adóigazgatási eljárás ezt az életszerûséget nem veszi figyelembe, akkor a családi élet olyan hagyományaiba avatkozik bele az adóhatóság, amely a családon belüli elidegenedéshez, és azok széthullásához vezet majd, vagyis a társadalom alapjait támadja meg.”

zott külföldre – hivatalból – mint összes elõdje 1873 óta együttvéve, mégsem tanult eleget más fõvárosok példáiból. Amíg az Ön színrelépése elõtt a BKV Európa több száz városi közlekedési társasága közül az elsõ tíz legjobb városi közlekedési társaság közé tartozott, és az Akácfa utcában egymást érték az érdeklõdõ külföldi delegációk, addig ma az elsõ ötvenben biztosan nincs benne, de lehet, hogy az elsõ százban sem. Ennyire koszosak még nem voltak Budapest utcái, megállói, végállomásai az elmúlt 60 évben. Évek óta nem festik újra a zebrákat, útburkolati jeleket, autóbusz- és trolibuszmegállók csíkozását. A megállóhelyek tábláit nem mossák, a kosz már rájuk ragadt, beléjük égette a nap. Egyes villamosmegállókat (vagy talán a többségüket) hetekig nem söpri senki. A villamospályák

Szerzõ: dr. Marosi Andrea

nyomvályúi õszi levelek törmelékeivel vannak tele tavasszal. Valószínûleg Ön az egyedüli fõpolgármester Európában, aki nem finanszírozza saját városa közlekedési társaságát. Nincs még egy olyan fõpolgármester, aki teljes mértékben az utasokra és az államra hagyná a helyi közlekedés finanszírozását, miközben a tulajdonos fõváros egy fillért sem ad mûködésérére. Ön találta ki a nullszaldós üzemeltetést, mint követelményt az akkor új vezérigazgató (A. A.) számára, és hagyta, hogy az Ön helyettese, Hagyó úr ámokfutásával át is verje azt a BKV vezetésén. Ne húzódjon hátra, ne kenje másra saját ötletének következményeit! Ön beleszerelmesedett a 4-es (játék)metróba. Ennek sikeréért feláldozta és ahogy látom továbbra is fel akarja áldozni a fõváros >> jó ha figyelünk

A demokrácia sohasem cél, legföljebb eszköz, hogy elérjünk vele valamit. Önmagában nem érték, csak ha általa megvalósul a megosztott hatalom s a többségi jólét. Nálunk (mint mostanában a világon mindenütt) sajnos nem tényleges, hanem csupán áldemokrácia mûködik. Itt nincs igazi választási lehetõség; bárkire szavazunk, ugyanaz a róka bújik elõ, legföljebb más- más kotorékból. Úgy is mondhatnám, hogy ez egy formális, tervutasításos demokrácia, de leginkább ócska paródia. Itt a választási törvényt, a pártokat, a képviselõk zömét, a politika szerkezetét a nómenklatúra találta ki és etette meg a néppel. Ez a demokrácia csak egy álca, egy kiüresedett diktatúra továbbélése, legjobb esetben is egy demokratúrának nevezhetõ hibrid, ahol mindennek az ellenkezõje érvényes. A normál demokrácia egyfajta hatalomgyakorlási technika, csak jóléti államban mûködhet valamilyen fokon, azaz ha vannak elosztható javak. Ha nincs elég kenyér, csupán cirkusz juthat a népnek, osztogatás helyett pedig fosztogatás. Nálunk kultuszt, már-már vallást csinálnak a demokráciából a helyettünk is zabálók, míg nekünk minden kisemmizést, megaláztatást, jövõtlenséget el kell viselnünk miatta. Nálunk a létezõ demokrácia körülbelül olyan, mint a létezõ szocializmus: a nómenklatúra bûvészmutatványa; a bolsiból liberális demokratává, a párttitkárból menedzserré, a marxistából kozmopolitává formálódás mûvészete. Mivel elmulasztottuk a kommunizmus gyökeres kitépését, a pálfordulás után megint ránk köszöntött a pártállamot csõdbe vivõ „szakértõk“ paradicsoma. Egy olyan rendszernek, ahol a népnek csak alárendelt joga van a vezetõkkel s az idegenekkel szemben, semmi köze a demokráciához; ez tán még sátánibb, mint a sztálinizmus. Az erõszak mindenkor fokozódik, ha csökken az ellenállás: ma szavazatot kényszerít ki, holnap fenyeget, holnapután megsemmisülésbe taszít (mert szétdúlja a családot, a humán kapcsolatokat, az erkölcsi normákat, állandó rettegésbe kerget, fölébreszti az állatot az emberben, és elszabadítja a poklot). Ebben a furcsa politikai egyensúlyban, ebben a groteszk szabadságban a vezetés egyik vagy másik csoportja bírálható és támadható ugyan, de tilos a rendszer, a parlamentáris demokrácia, a paktumozás s a korrupció megkérdõjelezése, mert rögtön „szélsõségessé, antidemokratikussá“, tehát üldözhetõvé, kitaszíthatóvá válunk. A korlátolt demokráciának nem lehet valódi ellenzéke, ezért egyenes >> közforgalmú közlekedését. Azt mondják Önrõl, hogy orvosi értelemben még nem megszállott, de városvezetõi értelemben már nem képes józan döntéseket hozni. Kérem, ne mondja, hogy nem is gondolta annyira komolyan azt a nullszaldót, ne mondja, hogy csak Hagyó úr túlbuzgósága, kézi vezérlésre való hajlama vezetett a paraméterkönyv módosító javaslatáig. Ön a felelõs, az Ön 18 éven át folytatott, folyamatos közlekedésleépítõ tevékenysége során juthatott el a fõváros oda, hogy egy Hagyó kaliberû ember parancsolgathat a BKV-nak. Az Ön 18 éves országlása a fõváros történetének fekete lapjaira íródik. Nehogy azt higgye, hogy politikai elfogultság vezeti ujjaimat a klaviatúrán. Önre szavaztam 1990-ben és 1994-ben is. Értelmes közlekedésjavító célokat fogalmazott meg. De nem valósította meg, hanem leépítette a város közforgalmú közlekedését. Számomra Ön a bedeszkázott körúti és belvárosi kirakatokat jelenti, a megszûnt busz-, villamosvonalakat, jó ha figyelünk

folytatása a régi látszatnak; csak most államosítás helyett privatizáció (szabad rablás), tervgazdálkodás helyett piacgazdaság, köztulajdon helyett magántulajdon van. A választásokon bármi történhet, hiszen az irányító hatalmat mindig ugyanaz a monolit banda birtokolja; e szûk körbe kívülálló nem juthat be, csak ha alkalmazkodik és befogadják. A nómenklatúra fölfalta a megalkuvó értelmiséget, az áruló írástudókat. A zsarnokság réme már a lelkünkbe égett. Az „elitnek“ semmi köze a társadalomhoz; a politika csupán az egyes érdekcsoportok belsõ harca egymás ellen s az egész nemzettel szemben. A korábbi egypárt néhány kisebb állampárttá bomlott, s alulról építkezés nélkül, fölülrõl szervezett hûbéri klientúrával mûködik. Az állam elzárkózik a néptõl, annak ellenségévé, kifosztójává, eltiprójává válik. A tömeg csak a kormányra kerülésig érdekli a pártokat, céljuk a minél eredményesebb harácsolás s a meglévõ állapotok konzerválása. Nincs kiút, nincsenek igazi gazdasági és szociális programok, csupán porhintés, hazug propaganda, kettõs színjáték, csak zavarosban halászás, törvényszegés és „médiaháború“. Mindenki mást mond, de egyformán gondolkodik és cselekszik. A reális problémák föl sem vetõdnek, a társadalom egészséges mozgása megbénult, a valóságot abszurd modellek helyettesítik. Az áldemokrácia kiábrándító és gyûlöletes, mégis a hullamerev rendszer szinte megdönthetetlen (legalábbis „békés, törvényes“ eszközökkel!). Az eszmék kora lejárt: a dialektikus történelmi materializmus, az ateista proletár-internacionalizmus után sajnos a keresztény szellemiség (jórészt az egyházak közömbössége miatt!), a hazafiság, a népi-nemzeti gondolat is megtört. Fölváltotta egy zárt kasztrendszer: a szûk körû „élcsapat“, az önkiválasztottak dõzsölõ demokráciája; míg velük szemben áll a rosszkedvû, nyomorgó magyar többség tompa fájdalmú, lélektelen biológiai vegetációja, a gyomor szocializmusa. Sürgõsen el kell tehát gondolkoznunk tisztelt felebarátaim, hogy akarjuk-e és hagyjuk-e tovább ezt a gyalázatos állapotot, vagy létrehozunk végre – külföldi minták szolgai másolása helyett – egy gyökeresen eltérõ rendszert, egy olyan államformát (a Szent Korona értékrendjén alapuló királyságot!), ami minden tekintetben megfelel történelmi hagyományainknak s a nemzet sajátos érdekeinek.

az utcákról eltüntetett 500 buszt, közel 100 villamost, a leromlott hepehupás utakat, a koszt és a grafitit. Számomra Ön azt jelenti, hogy a lányomnak (18 éves) csak elmesélni tudom, hogy volt ebben a városban 75 éven át tiszta autóbusz, amelyen nem volt grafiti, firka, karcolás, a busz kívül-belül tiszta volt, és nem havonta-kéthavonta, hanem kétnaponta mosták meg. Nem tudom neki elmondani, mert valószínûleg nem hiszi, hogy a szegényebb rendszerben (20-30 éve) évente épült annyi új felüljáró, mint Önnél ötévente, hogy az utcákból sok macskaköves volt, mégsem rázott a hetes busz úgy, mint most. A hazai kb. 240 városi polgármester között valószínûleg egy sincs, akinek hivatala ideje alatt annyit romlott az adott város közlekedési helyzete, utcaképe mint az Ön fõpolgármesteri ciklusai alatt Budapesten. Hagyó úr azt mondja, csökkent az utasszám. Erre én azt mondom, hála Istennek, hisz itt a lehetõség, hogy kényelmesebben szállíthassák el polgártársaikat a BKV-val. Neki és Önnek más a véleménye?

Siklósi András

A kényelem helyett a zsúfoltságra szavaznak. Mert Ön és képviselõtársai autóban utazva 18 év alatt már elfelejtették, milyen színû a villamos? Az Ön 18 éves országlása a fõváros történetének fekete lapjaira íródik. Utazott Ön eleget Európában, láthatta, (csak) ott jó a városi közforgalmú közlekedés, ahol a csúcsidõn kívül le tudják ütetni az utast a buszon, villamoson, metrón. Az Önök kínálatszûkítése állandósítja azt a zsúfoltságot, ami utasriasztó hatású. Láthatta, hogy azok a fõvárosok értek el számottevõ sikert, ahol a helyi közlekedést körülbelül egyharmad-egyharmad-egyharmad arányban az utas, az adott város és az állam (tartomány) finanszírozza. Kérem, hagyja abba a budapesti közforgalmú közlekedés leépítését! Térjen át egy növekedési pályára! Kezdje el finanszírozni a BKV-t, mint tulajdonos! Ne csak a tulajdonosi jogaival éljen, hanem teljesítse tulajdonosi kötelezettségeit is! A szerzõ külföldön élõ közlekedésgazdász Forrás: Keresztúri Ákos – Index

5

Alig akad igényes ember Magyarországon, aki ne bírálná a rendszerváltás módját, hatékonyságát, sõt, némelyek még a tényét is kétségbe vonják. Keserûen emlegetik, hogy minden átalakult azért, hogy ami lényeges, az maradjon a régiben. Három kérdést ajánlok figyelmükbe: lehetséges-e rendszerváltás elitváltás nélkül? lehetséges-e elitváltás a nép nélkül? fönnmaradhat-e a nép elit nélkül? Ha a nép nem csõcselék, akkor nem zúzalék, hanem szervezet, különféle rendû-rangú emberek együttmûködése. Az egyik ebben bõvelkedik, a másik abban gazdag, s látja el a többit. A csõcselék a hasonszõrûeket állítja elõre, ellenben a nép bölcsessége abban áll, hogy a kiválókat állítja élre. Azért, hogy õk szabják meg a közös élet stratégiáját, rendelkezzenek az erõforrásokkal, mivelhogy képesek õrizni a hagyományt és megalkotni az újat. Az élet minõsége sokban függ attól, hogy õk milyenek: semmirekellõk, önzõk, közömbösek, zsenik, hõsök, szentek. Elit akkor is van, ha látszólag nincsen, ha tagadják a létét, sõt olyankor mûködik legerõteljesebben. Az antielitisták valójában a tehetségtelenek szálláscsinálói. Azok pedig a csúcsra jutva diktatúrára kényszerülnek, mert helyzetük – mindenki látja – jogtalan. Az elit mûködésének lényege egyetlen szóval: példa. A csúcson állók messzire látszanak. Akarva-akaratlan mutatják a többieknek, miként gondolkodnak õk, hogyan élnek. A legrégibb szakrális társadalmak igazi mértékadói – a kínai császár vagy a magyar kündü – ennek okáért sosem kormányoztak, csak éltek, mégpedig úgy, ahogy az istenség tenné a földön jártában. A késõbbi idõk elöljárói már markolták a kormányrudat, személyesen ítélkeztek, a csatasor élén harcoltak. Ha nem is az ég rendjét, de azt az ideát igyekeztek megtestesíteni, amit szerintük népüknek követnie kell, ha nem kíván tökéletlen és silány lenni. A középkori világi elit, a lovagok és királyuk ideálja a hõs volt: föntrõl nézve a vitéz, lentrõl a halott, aki életét áldozta. A magyar nemesség minden romlottsága ellenére, vagy még azzal együtt is, példásan meghalt a mohácsi csatatéren a hazáért 1526-ban. Vele a fõpapok színe-java. Fontos megemlíteni, hogy az õ ideáljuk és idolumuk, a szent, ikertestvére a hõsnek: õ is szellemi célért adja életét. A mártír egyszerre, a többi szent apránként. Vagyis a kiválók csoportját a vallási társadalomban elég pontosan meghatározható eszme, szellemi tényezõ vezette, és egyúttal szelektálta is. A hõsök és a szentek közé Kinizsi Pál vagy Jeanne D’Arc módjára úgyszólván bárki fölemelkedhetett, s közülük a méltatlanok kihullottak, mint Orseolo Péter vagy XXII. János pápa. Elfogadhatjuk Bibó István véleményét, aki szerint a magyar nemesség gazdasági és 6

politikai súlya Mohács után megmaradt, de erkölcsi példát egyre kevésbé tudott mutatni. Vitatkozhatnánk azon, hogy miként volt ez a reformkorban és ‘48-ban, de nem tesszük. Féja Géza egy megfigyelése azonban idekívánkozik: Mohács után a magyarság állandó elitvesztésbe került. A nemzet eleje mindegyre forgácsolódott a három részre szakadt ország viszontagságai között. A reformációban és ellenreformációban, a hadjáratokban. A bukott szabadságharcok után rendszerint a legjava kényszerült emigrációba a kuruc mozgalmaktól ‘48-on és a két világháborún át ‘56-ig. Nyilvánvalóan a rendkívül viharos történelem is oka annak, hogy a második világháború végéig a magyar elit értékrendje zömmel konzervatívnak mondható. A nemesség honvédõ hagyományideálja élénk maradt, noha egyre több polgári származású ember került a legmagasabb rendû példaképek közé. Elég talán a 19. század két ikercsillagát, Petõfit és Aranyt említeni. A nevelésben a hõs és a szent kultuszának emlékeként középpontban állt a hazafiság és a kereszténység. Démokritosz gondolatát idézve: ha a jót nem tudod tenni, legalább utánozd. A polgárság hozománya volt talán a mûveltség eszménye, az arányok eszménye, valamint a mûvészet tisztelete, ami bizonyára egészséges sznobizmusból is táplálkozott. A szépség iránti vonzalomról bárki meggyõzõdhet, ha tanulmányozza a 19-20. század fordulóján épült villákat, síremlékeket vagy akár bérházakat. Rögtön kínálkozik a mai gazdagok szépészeti lenyomatának összevetése a száz év elõtti osztályos társakéval – de ne szaladjunk elõre. Ékesen szól a tényleges kiválóság megbecsülésérõl az a múlt század húszas éveibõl való történet, miszerint gróf Klebelsberg Kuno kultuszminisztert Szegeden, a kávéházban fölkereste valaki Juhász Gyula érdekében. Ugyanis a költõtõl megvonták a nyugdíját a kommün alatt viselt

dolgai miatt. A miniszter azt válaszolta: hogyne, természetesen, bármikor, akár most, helyben is fogadja Juhászt. A közbenjáró elsietett a kávéház másik termébe, ahonnan azzal tért vissza, hogy pártfogoltja nem hajlandó a miniszter elé járulni. Klebelsberg elgondolkodott, majd így válaszolt: „Helyes, valóban úgy illõ, hogy én menjek õhozzá.“ S ment. *** Az 1945 utáni években zajlott le a magyar – s tegyük hozzá: a kelet-közép-európai – történelem legradikálisabb elitváltása. Az elsõ évek demokratikus földindulását megtöbbszörözõ és megfordító következményekkel. S nem csupán „fönt“, hanem a vidéken, a legkisebb falvakban is. A „verd el a pásztort, szétzüllik a nyáj“ elv könyörtelen alkalmazásával megsemmisítették a települések és egyéb közösségek természetes struktúráit. Végül erõvel föloszlattak minden civil szervezõdést a dalárdákig lemenõen. A régi vezetõréteg kezébõl kivették a társadalom erõforrásaival való rendelkezés lehetõségét, s az osztályharc jegyében aljas bitangnak minõsítettek mindenkit, aki korábban példaképnek számított, és a közös életstratégia meghatározásában szerepet játszott. Az alkotó értelmiség java külsõ vagy belsõ emigrációba került. Hogy csak néhány nevet említsünk, szakmánként egyet-egyet a legnagyobbak közül: Bartók Béla, Szent-Györgyi Albert, Bay Béla, Weöres Sándor, Hamvas Béla, Páger Antal. A történelmi osztályoknak még azok a tagjai is süllyesztõbe kerültek, ha éppen nem börtönbe, akik életüket kockáztatták németellenességükkel, emberségükkel, demokrata mivoltukkal – már halljuk is a pikírt megjegyzést: éppen azért. Mi tagadás. Mohácsnál elesett a nemesség és a fölsõpapság krémje, de a nemzeti és lovagi eszme meg a kereszténység maradt. Hamarosan teremtek új vitézek és szentek. Épültek iskolák, a tehetséges fiatalok járták a külhoni egyetemeket, mohón szívták magukba az új gondolatokat, s hordtak haza nyomdát és tudományokat. A szocialista fordulat viszont e tekintetben is gyökeres akart lenni. A marxi-lenini doktrína alapján proletárdiktatúrát hozott létre, aminek lényege, hogy az ország szovjet gyarmat voltát intézményesítette, a valósággal a kapcsolatot az utópikus ideológia jegyében megszakította, a tényeket minden vonalon tagadta. Ebbõl következõen a Népköztársaság bûnállammá lett: olyan gaztetteket követett el, alkotmányosított, s jó ha figyelünk

kényszerített ki alattvalóitól, amelyek mindenkor gyalázatnak számítottak – a gyilkosságtól a hazaáruláson át a rablásig. Nos, ez a hatalomképlet teremtett magának elitet. Mégpedig a korábbi elit három alapértéke: a mûveltség, a kereszténység és a hazafiság nélkül. Sõt, azok ellenében. * A mûveltség kapásból töröltetett, lévén az új elõkelõségek elsöprõ többsége iskolázatlan. Aki véletlenül érettségizett, eltagadta, amit tanult, mivel az összes tudomány helyettesítõje a marxizmus lett, ami természetébõl következõen összeférhetetlennek bizonyult egyrészt az ún. klasszikus mûveltséggel, másfelõl pedig a legkorszerûbb ismeretekkel: a genetikával, a valószínûség-számítással, az atomelmélettel vagy akár Bartók zenéjével, Joyce írásmûvészetével stb. A nyelvtudás ténye potenciális bizonyíték lehetett egy bármikor bekövetkezhetõ kémperben. Megsemmisítették a kétkezi emberek sokgenerációs munkakultúráját is. A téeszcsék, a sztahanovizmus, a liszenkói agrárszélhámosság rendszerében a munkások és a parasztok régi elitjének tekintélye összeomlott, tisztessége, tudása, szorgalma nevetségessé lett. A helyzet a szó szoros értelmében alig leírhatóvá vált, mert olyan – eufém – nyelvet vezettek be, ami egyrészt a marxista zsargon ostobaságaiból, másrészt megszépítõ hazugságokból építkezett, s megakadályozta a józan, paraszti ész járását. Kiesett a mûveltségbõl a természetes erkölcsi érzék ápolásának és csiszolásának igénye is, hiszen az új vezetõk egy része például a nyilaskeresztes mozgalomból jött, ugyanakkor õk is, a többiek is minden gondolatukat alá kellett rendeljék a Párt gyakran változó érdekeinek, s rendszeresen el kellett árulniuk barátaikat, rokonaikat. Jellemzõ, hogy az elitképzõben, a pártiskolákon, majd a marxista esti egyetemen – népszerû nevén a foxi-maxin, mely a káderek számára osztott „diplomát“ – kizárólag ideológiát oktattak, azt is csak évi egyetlenegy tantárgy erejéig! Sõt, a legfõbb pártfõiskolákon sem tanítottak nyelveket, vagy olyan tudományokat, melyeknek lett volna tárgyuk! Aminek pedig – ellentétben a „tudományos szocializmussal“ – volt, például a filozófiatörténetnek, abból pontosan a tárgyat dobták ki: nem Szent Tamást vagy Nietzschét olvastatták – ha egyáltalán! –, hanem a róluk összehordott marxista hablatyot. *** A kereszténység a szocialisták természetes fõ ellensége kellett legyen. A marxizmus eleve ateista, politikai gyakorlata pedig olyannyira ideologikus és kizárólagosságra törekvõ, hogy kiirt maga mellõl minden más eszmét. Harmadrészt pedig a kommunizmus gyökeresen új világot akart teremteni, vadonatúj embert formálni. Ilyen demiurgoszi igyekezet hogyan is férhetne meg más istennel? Hát még azzal az erkölcsi függetlenséggel, amire a keresztény – a szent! – törekszik, jó ha figyelünk

hogy csak Istennek szolgáljon, lelkét másnak ne adja. Nos, az új hatalom éppen a lelkeket követelte, hogy engedelmes, a taktikai fordulatokat aggálytalanul követõ, kis fogyasztású, igénytelen, de harcias súdrákat gyúrjon belõlük, akik olyan buták, hogy a Vezért képesek összetéveszteni Istennel. A nevelésbõl kiiktatták a lélekképzést, az erkölcsi és esztétikai célokat. A szocialista új ember lehetett volna-e más, mint gyökértelen osztályharcos? Aki följelenti osztályellenség szüleit, ha azok hátráltatják a szocializmus építését, mint Pavlik Morozov? Ez a gyerek volt az összes úttörõk példaképe, a Szovjetunió hõse. S lecke korosztályom oroszkönyvében. Morozov – a köréje szõtt legenda szerint – apját koncentrációs táborba juttatta, mert a papa állítólag akadályozta a kolhozszervezést. A történelem során elõször tiszteltek tettéért egy apagyilkost. *** A hazafiság, a harmadik hajdani alapérték szintén antagonisztikus ellentétben állt a szocializmus érdekeivel, hiszen az ország a Szovjetunió gyarmata volt. Ezt magyarul nem mondták csak eufémül: minden fontosabb jogszabályban, vezércikkben, tankönyvben szakadatlanul hangsúlyozták a Szovjetunió vezetõ szerepét, a szovjet vezérek, pártjuk, tudományuk, sportjuk példakép mivoltát. A legfõbb állami ünnepnek az ország oroszok általi elfoglalásának napját tették meg. A káderutánpótlás szovjet egyetemeken nevelõdött, függetlenül attól, hogy azok többségének színvonala meg sem közelítette a magyar felsõoktatásét. Az elit kiválasztásában az elsõ szempont a Moszkvához való hûség volt. A legfontosabb fõnököket – a pártfõtitkárt, a Politikai Bizottság tisztségviselõit – egyenesen a Kremlben jelölték ki. Természetesen akadtak kivételek, de a Magyar Szocialista Munkáspárt mint az ország tényleges és formalizált „élcsapata“ hazaszeretet helyett hazaárulásra szocializálta kádereit – leginkább azokat, akik karriert akartak csinálni. *** A párt szerepébõl következõen a demokratikus társadalmakban megkülönböztethetõ gazdasági, politikai, ideológiai, sajtó-, mûvészeti stb. elitrõl nemigen beszélhetünk, hiszen a fõnökök és élen állók mindenütt a megfelelõ szintû pártvezetés „hatásköri listájáról“ kerültek ki, és abszolút dzsoli-dzsókerként szökkentek szakmáról szakmára. Az apparátusi káder egyszer az ávónál serénykedett, máskor a nehéziparban, hogy aztán nagykövetként tûnjék föl Koppenhágában vagy fõszerkesztõként Budapesten. Sokukról derült ki, hogy köztörvényes bûnözõ, ámde a bûnállamban csak a politikai hibák számítottak véteknek, ezért a tolvajok, a szadisták, a garázdák nem pottyantak ki a kasztból, csak olykor-olykor s átmenetileg lejjebb csusszantak.

A szellemi elitet is a politikai bizottság próbálta összebütykölni a rendelkezésére álló anyagból. Rendszeresen neveztek ki írókat, mûvészeket és akadémikusokat, majd gazdagon dekorálták õket Kossuth-díjjal és mindenféle csillagokkal. Ugyanakkor Fülep Lajos, Hamvas Béla, Várkonyi Nándor életmûve a fiókban porosodott, Kerényi Károly, Márai Sándor könyvei a határon túl rekedtek. Még Papp Lacinak is megtiltották, hogy megmérkõzzék a profi világbajnoki övért. Az akkori köznyelv kontraszelekciónak nevezte az elithamisítást, melynek során a hitvány került fölülre, a jó alulra. Ez tette szükségessé a terrort. A valóságos elit ugyanis a maga természetes – helyesebben: normális – értékhierarchiájával összetartja a társadalmat. Erõszak nélkül. Hiszen a komoly ember komoly életre törekszik, számára a példakép mester, akit önként követ, még ha az út áldozatokkal jár is, mert mindenképpen tanulni, emelkedni szeretne. A hamis elit abnormális. Ma már nevetségesnek hat, de a hatvanas években tényleg egy suszter volt az igazságügy-miniszter, és õ oktatta a professzorokat jogtudományra. Ettõl lett olyan az oktatás, mint a jogrend. A példakép-pozíciónál semmi sem hat erõteljesebben a reá fölnézni kényszerülõkre. Az aljanép meg a bámész tanácstalan látta a susztert odafönt, s azt mondta: ez hajszálra olyan, akárcsak én, nosza, lessük el a trükkjét! A csõcselékmentalitás országszerte elhatalmasodott. Az enyveskezû, suksükölõ, munkáját nem értõ igazgatók és tanácselnökök körül hasonszõrûek sündörögtek. Már diplomások ugyan, de együtt züllöttek és káromkodtak gazdáikkal – a hajdani kocsisok szégyellték volna a társaságukat. A hagyomány megõrzésérõl és az új megalkotásáról rengeteg szó esett, de a valóságban az történt, hogy az államosítással, a téeszesítéssel, a tervés békekölcsönökkel, a külföldi hitelekkel összezabrált mérhetetlen vagyon a suszterek, a bukott segédszínészek meg a szakmájukból kikopott varrógépmûszerészek kezén sárrá vált. A Magyarország és Ausztria közti, háború elõtti különbség szakadékká mélyült, s az ország szinte minden modern mutató tekintetében elmaradt azoktól az országoktól, melyeket annak elõtte megelõzött Európában. A lumpenértelmiség környezetében megtorpant az alacsonyabb rétegek szociális-morális asszimilációja. Vajon miért tanuljon vagy dolgozzon a putrilakó, ha bármi mással elõbbre juthat? Legfürgébben úgy, ha utánozza az elõkelõk disznóságait. S ugyan miért gyógyuljon meg a beteg, ha a táppénz többet hoz? Valaha virágzó falvak lakói lettek alkoholistává, kertjeiket azóta is fölveri a gaz, segélybõl veszik a zöldséget, és nem szedik föl a hullott körtét sem. *** A forradalom utáni terrorban az ország ismét elvesztette lehetséges elitjének színe-vi7

rágát. A negyedmillió menekült és bebörtönzött túlnyomó része diák volt, fiatal értelmiségi, vállalkozó kedvû munkás. Mondani sem kell, hogy tündököltek a három említett alaperényben. A megtorlás velejárója volt, hogy a restauráció után élre került fönnforgóknak kötelezõ volt valamilyen módon – például az ellenforradalom szó kimondásával – meggyalázni a 20. századi magyar történelem legdicsõségesebb eseményét. A kádári konszolidáció lényege így a korrupció lett. ‘56 és általában a hazafiúi érzés elfeledése fejében a lakosság engedélyt kapott a korlátlan önkizsákmányolásra, a szocialista összeköttetések kiépítésére, valamint a mértékletes lopásra és más bûntények elkövetésére. Az ilyesféle bûnözést eufém nyelven ügyességnek nevezték. A jelenséget tökéletes elõrelátással rajzolta meg Dosztojevszkij 1880-81-ben, a Karamazov testvérek Nagy Inkvizítor-poémájában. *** A következõ évtizedekben a vezetés lassacskán föltöltõdött szakismeretekkel s némi általánosnak mondható mûveltséggel is. Hála az idõnek, amely új generációkat vetett fölszínre, és a viszontagságok ellenére is remek iskolarendszerünknek. Hazafiság és általában morál tekintetében azonban hasonló elõrelépés nem mutatható ki. Mindenkor léteztek természetesen farkasbõrbe bújt bárányok, ám a gyarmati helyzet, a bûnállam struktúrája változatlan maradt; a rendszer továbbra is a hazugságra épült. Ahogy Hamvas mondja: a szocializmus egyetlen ponton sem érintkezett a valósággal. Az elithez tartozóknak pedig állandóan példát kellett mutatniuk. Folyamatosan liturgikus hazudozásra kényszerültek, ugyanakkor munkájuk megfelelõ elvégzéséhez be kellett kapcsolódniuk a szocialista összeköttetésnek nevezett korrupciós hálózatba, ami nélkül a társadalmi erõforrások elérhetetlenek maradtak volna számukra és a rájuk bízott emberek vagy vállalat részére. Az örökös hazudozás vagy elbutítja, vagy cinikussá teszi az elkövetõt. Az elit mindenkor gyanúsnak tartotta – ha éppen nem üldözte – a mûvészi, a tudományos, a technikai újításokat. A kor nehéz embereknek nevezte azokat, akik ilyesmire vetemedtek. Ahelyett, hogy támogatta és maga köré vonta volna õket. A nyolcvanas évek elejére már nem akadt épeszû ember, aki hitt volna a szocializmusban. A nómenklatúra élelmesebb tagjai Rosztov helyett már Santa Barbarában próbálták iskoláztatni gyermekeiket, és pozíciójuk vagyonra váltásán mesterkedtek. Sikerrel. Meg is kaparintották az ország belföldi tulajdonban maradt vagyonának túlnyomó részét s a vele járó kapcsolati tõkét. A szocialista összeköttetés hálózatát ügyesen megerõsítették a nyugati beruházóknak tett szolgálatokkal szerzett friss kö8

telékekkel. Olykor bizony az ország kárára. Ezen talán nem is gondolkodtak igazán, mert egész életükben idegen érdekek kiszolgálására szocializálódtak. Mindehhez bírják a zömmel az õ soraikból kikerült és az õ támogatásukból élõ médiokrácia rokonszenvét. Más szóval rendelkeznek az erõforrásokkal, s megszabják az életstratégiát a tõlük függõk számára. Sõt, a huncut, fürge fordulattal az elit harmadik fõ ismérvét, az újat alkotást is megvalósítják a lomha nép szemében. A rendszerváltozást, vele a Nyugat elementáris erejû gazdasági, kulturális, gasztronómiai – ne kerteljünk: az ötven év elõtti szovjet behatoláshoz hasonlóan totális – rohamát ezzel az elittel fogadta az ország. Mi tagadás, ez a társaság sem képzettsége, sem nemzeti elkötelezettsége, sem erkölcsi igényessége alapján – tisztelet a farkasbõrbe bújt bárányoknak – nem állt a helyzet magaslatán. A vázolt okok miatt aligha is állhatott. *** A ‘90-es választás során a volt nómenklatúra sokat veszített politikai hatalmából, s vele az erõforrások egy részét is át kellett adnia az új kormánynak – de nem többet! Az anyagi-hatalmi veszteségeket azonnal pótolni kezdte a hû médiokrácia kezében lévõ sajtó mint a posztmodern „szellemi“ elitgyártás elsõ számú mûhelye. És persze a pénz. Továbbá a pénz. S hogy ki ne feledjük, a pénz. Futószalagon készültek világhírû írók, filozófusok, közgazdászok, pénzügyi zsenik. Finom erkölcsi tekintélyek, akik azonnal készséges eszközei lettek átöltözött, régi kenyéradó zsarnokaiknak. Elég utalni az elsõ fél év hadmûveleteire: a „kommunisták pedig nincsenek“ kampányra, valamint a „keresztény kurzusra“, a „neonáci veszélyre“ zúdított össztûzre meg a taxisblokádra. Ezzel egy idõben a demokratikusan választott kormány oldalán álló értelmisé-

get minden eszközzel diszkreditálni, vagyis elithelyzetébõl kiszorítani igyekeztek. Akit lehetett, antiszemitának minõsítettek, fasisztának, mucsainak, s mûveiket, gondolataikat kicenzúrázták a nekik alárendelt fórumokról. Gyakorlatilag mindenünnen. E kettõs mûvelettel elérték, hogy hamarosan a véleményformáló értelmiség hatalmas kórusa fújta az õ nótájukat néhány kósza hang ellenében. A rendszerváltozás miniszterelnöke, Antall József szellemileg a történelmi elitbõl érkezett. Keresztény Magyarországot akart, feddhetetlen hazafi volt, s hozzá roppant mûvelt. Valamennyi tulajdonsága nyílt kihívást jelentett politikai ellenfelei számára. Államférfit az ország történetében még nem gyûlöltek, gyaláztak és rágalmaztak úgy, mint õt. Sorsában jelképi erõvel mutatkozik meg az elitváltás kísérletének tragédiája. Ami persze nem a rangtalan maradt írók és zeneköltõk tragédiája, hanem a nemzeté, a lumpenizálódó népé... Milyen példaképekig tud föllátni? *** A szellemi elit pótléka Gazdaságkorban az értelmiség. Már a múlt század elsõ felében csalódnunk kellett benne. Az okokat részletesen elemezte Julien Benda híres könyvében, Az írástudók árulásában. Babits írta ezzel kapcsolatban: „Az írástudó nem azzal lesz árulóvá, ha lába nem megy egyenesen a Csillag felé, amelyre az ujja mutat, hanem azzal, ha már nem is mutat többé a Csillagra.“ A babitsi leírásnak iskolapéldái azok a nyugati értelmiségiek, akik turistautakat tettek a Szovjetunióban, majd dicshimnuszokat zengtek róla. Készségesen cáfolták, hogy éhínség volna Ukrajnában, amikor ott éppen milliók haltak éhen; hogy létezne a Gulag; hogy a kirakatperek vádlottjai hamis Czakó Gábor

jó ha figyelünk

Január 26-án elsöprõ többséggel újabb két évre Csurka Istvánt választották meg a párt 15. országos gyûlésén a MIÉP elnökévé. A párt népszerûségét a közvélemény-kutató cégek szinte már nem is tudják mérni, a tisztújító ülésrõl is alig adott hírt a sajtó – pedig a botrány sem maradt el. Egy csoport, amelybõl többen sosem voltak tagjai a pártnak, és olyanok, akiket azért kellett visszahívni tisztségükbõl, mert hamis okirat vagy egyéb súlyos szabálytalanság útján lettek küldöttek, nem kaphattak küldöttigazolványt, és így vendéget sem delegálhattak a gyûlésre. A számok, amelyeket a kívül rekedtek bedobtak, légbõl kapottak. Ha valaki a MIÉP alapszabályának megfelelõen a párttagokból álló szervezetek húsz százalékától szabályos jelölést kap, indulhat bármely tisztségért. A meghívókat a MIÉP ellenõrizte, a rendõrség közrendvédelmi feladatot látott el. A kívül rekedtek mégis bírósággal fenyegetõznek – legalábbis így látja Csurka István, akivel a kialakult helyzet hátterérõl és az örökzöld antiszemitavádak állásáról beszélgettünk. - Miért nem akar visszavonulni, Csurka úr? Most már egészen komoly csapat állt fel, hogy átvegyék öntõl a MIÉP irányítását. Pár évvel ezelõtt azt mondta, ha lesz alkalmas utód, akkor szívesen átadja a stafétát. Most meg mintha ragaszkodna a hatalmához. - Muszáj-Herkules vagyok. Engem nem lehet úgy eltávolítani, hogy én azt nem akarom. Nagyon jól bírom magamat és a munkát is, hála istennek. Itt összeesküvés történt, amelybe belejátszott egyesek intrikus természete is, de külsõ nyomás, külsõ megbízatás is érzékelhetõ volt. - Már a MIÉP-en belül is összeesküvést érzékel? - Majdnem minden országos gyûlés elõtt kiderült, hogy valakik mást akarnak, mint mi. Útban van a MIÉP. Akármekkora a párt, útban van. Ezt tudomásul kell venni. Volt idõ, amikor csak én voltam útban, elõbb az MDF-ben, majd a MIÉP-ben is. Mindig felvetõdik egyesekben, hogy milyen elõnyöket lehetne elérni, ha beilleszkednénk. De én ebbe a rendszerbe nem akarok beilleszkedni, én ezt meg akarom változtatni. - Tehát a kormányváltásnál többet szeretne? Végül is mit akar elérni? - Nem csupán a kormányt akarom lecserélni. Azt is. Azt tartom az elsõ szükséges lépésnek. Azután egy új alkotmányozó nemzetgyûlést tartok szükségesnek, új alkotmányt és azt, hogy az új alkotmány alapján új rendszer álljon fel. Ez a célom. Ebben nem hagyom magam megakadályozni ilyen összeesküvõk által. Amikor észrevettem, mi folyik a háttérben, hogy felállt egy jól összejátszó csapat, amelyik azt mondta, õ a tagság hangja, felvetõdött bennem: hogy a fenébe lehet, hogy én nem hallom meg a tagság hangját? Hiszen én jártam a az országot, mind a két választás elõtt. Senki nem mondta nekem, hogy mi a tagság hangja. Ezt velem nem lehet megetetni. Valakik úgy léptek fel, hogy a tagság hangja az, hogy nekem mennem kell. A Szabolcs-Szatmár megyei vezetõ, akit nem engedtünk be az országos gyûlésre, azzal toborozta a tagokat, hogy „gyere koma, lépjél be a MIÉP-be, kirúgjuk Csurkát“. „Na, és miért?“ – kérdezték tõle. „Mert antiszemita“- ez volt benne a legaljasabb. - És ön nem antiszemita? - Hogy volnék antiszemita?! Bár mindig megmondom a véleményemet, nem teszek különbséget zsidó és nem zsidó ember között, csak igaz és bûnös között. De hogy engedhetném meg, hogy így toborozzanak híveket a MIÉP-en belül ellenem és az egész MIÉP ellen? Ez a MIÉP halálát jelentené. - A MIÉP-et már az ön bizalmi emberei is elhagyták. - Alig vannak olyanok, akiket én küldtem el. Akik most felléptek ellenem, õket én hívtam vissza a pártba az országgyûlési választások elõtt. Akik kint az utcán ordítoztak, azok között olyanok is voltak, akik nem is MIÉP-tagok, csak a balhéért jöttek, mert úgy gondolták, addig ordítoznak és randalíroznak, amíg feloszlik a gyûjó ha figyelünk

lés. Én ezt átláttam és megakadályoztam, hogy bejöjjenek. Olyanok is jelöltették magukat, akik nem is tagjai a pártnak. - Õk azt mondják, ha beengedik õket, ön akkor is simán nyert volna, miért kellett mégis kizárni õket? - Mert akkor meghiúsult volna az országos gyûlés. Ezt már két gyûlésen kipróbáltam, és túljártam az eszükön. A MIÉP és a Jobbik által létrehozott Harmadik Út választási párt, december 10-én tartotta gyûlését. Erre a Harmadik Út alapszabálya szerint fel lehet venni új tagokat. Megszavaztuk, hogy felveszünk kilenc embert, öt MIÉP-est és négy Jobbikost, hogy a kiesettek helyén lehessen szavazni. És Bükkfalvy Beatrix, amikor látta, hogy ki lesz egészítve kilenc taggal ez a zártkörû párt, a Harmadik Út, odahozott Vecsésrõl kigyúrt, tetovált embereket, akik bejöttek, és azt mondták, hogy vegyük fel õket, és õk most szavazni akarnak a költségvetésrõl és a pénzrõl. Na kérem, ugyanezeket kellett most rendõrrel kivezettetni. Nyilvánvalóvá vált, hogy ez a kör a MIÉP pénzhez jutását akarja megakadályozni azzal, hogy meghiúsítja az országos gyûlés megtartását, és át akarja venni a hatalmat. - Csurka úr, szinte már nem is látszik a MIÉP. A közvélemény-kutató cégek nem is mérik a népszerûségét, miért ragaszkodik mégis annyira a párthoz akkor, amikor önt a ma élõ legjobb drámaírók között tartják számon? - Maga nagyon téved. 1989 óta egyetlen darabomat sem játszották. - Ki se adják? Hiszen magának kiadója van. - Természetesen én kiadom magamat, de semmi más kiadó, semmi más újság, rádió, semmi. Sehol nem vagyok, meg sem említenek. Éhen halhatnék mint „a legnagyobb magyar drámaíró“. Abban az idõben, amikor még a „másik“ rendszer volt, csak Pesten öt darabomat játszották egyszerre. És nem tettem érte semmit. Egyszerûen csak jók voltak ezek a darabok, és a színészek követelték. - Hány tagja van most a MIÉP-nek? - Bár több mint tízezren kaptak tagkönyvet a MIÉP megalakulása óta, de aktívan, szervezetekbe tömörülve talán ha háromezren dolgoznak. Minden megyében mûködnek szervezeteink, de a legerõsebbek Budapesten, Pest megyében, Hajdú-Biharban, Fejér megyében, Csongrád megyében vagyunk. A helyettesem, Kovács László a hódmezõvásárhelyi MIÉP-elnök, és õ egy idõközi választáson tizenhét százalékot is elért. Melyik parlamenten kívüli pártot jegyzik, amelyik egyáltalán el tudott volna indulni legutóbb a XI. kerületben? Igaz, csak három százalékot értünk el az elsõ fordulóban Fenyvessy Zoltánnal. Nem egyet, meg nem nullát, hanem hármat! - És mégis, a Jobbik többet szerepel a hírekben. Ön szerint miért? - A jobbikosok úgy léptek fel, hogy nekik az antiszemitizmus, a zsidókérdés történelmi kérdés, és õk azzal nem foglalkoznak. Ehelyett megcsinálták a Magyar Gárdát. Amikor megnéztem, hogy mi ez a Magyar Gárda, majdnem összevesztem velük. Most meg mi derült ki? Miért nem írja meg a jobboldali sajtó, a Magyar Nemzet, a Magyar Hírlap, meg mindegyik: hány bûnözõ fészkelte be magát a gárdába? - Ön szerint kik finanszírozzák a Magyar Gárdát? - Lehetséges, hogy az SZDSZ és a titkosszolgálatok környékérõl finanszírozzák. És éppen azért, hogy legyen elég muníció a holokauszt-törvényhez, és hogy állandóan ébren lehessen tartani a cigányügyet. - Korábban a MIÉP töltötte be ezt a szerepet. - Ez nem igaz, ezt ránk fogták. 1992-ben, amikor megjelent a tanulmányom, Tom Lantos rendezett egy napirend utáni szeánszot a wa9

shingtoni képviselõházban, és ott kiáltottak ki szélsõséges antiszemitának. Tom Lantos akkor a zsidó világkongresszus egyik oszlopos tagja volt. Ez tény. Miért volt erre szükség? A betelepítés miatt. A Ferihegyi repülõtéren maguk vámolják, maguk számolják magukat, nem látja õket senki. Busszal viszik õket ide-oda, van hely, építik nekik a lakásokat. Menjen, gyûjtsön kopogtatócédulát, csengessen be (még itt is, ebben a híres budai kerületben is!) egy-egy lakásba, azt hallja majd, hogy „nem beszélek magyart, orosz, orosz...“. Nem mind Izraelbõl jött, de Izraelbõl is, és lehet, hogy aztán innen szélednek tovább. Oroszországból is érkeznek. - Mi a baja Izraellel? - Izrael helyzete tarthatatlan. Ha megnézzük a térképet és a szaporodási arányokat, akkor azt kell mondanunk, hogy tarthatatlan. Vagy mind kiirtják a palesztinokat és az arabokat, vagy egy másik helyet kell választaniuk. Ez a hely pedig az Európai Unió és ezen belül a Kárpát-medence. Ezért van az egészségügyi rendszer elfojtása, hogy haljon meg minél több ember, minél elõbb, ne kelljen eltartani õket. Ötmillió elég a kiszolgálásra. - Milyen kiszolgálásra? - Õket kiszolgálni. Meg kell nézni a történelemben, hogy folytak le ezek a helycserék. - De ha itt tombol az antiszemitizmus, miért jönnének mégis ide? - Mert ez a nép nem antiszemita. Ez a nép olyan türelmes, hát honnan volna itt antiszemitizmus, pláne a vidéki emberekben, akik negyven évig nem is láttak zsidó embert, nem is tudják megkülönböztetni õket a nem zsidóktól. A kínaira haragszanak, meg a négerre esetleg, meg természetesen a cigányra, azért tolják a cigánykérdést elõre, minden tekintetben, hogy arra menjen a harag, mert az felismerhetõ. - De amikor ön a globális multinacionális nagytõke térnyerését szidja, azt gondolom, mégsem feltétlenül csak az, úgymond, zsidó tõkére gondol. Vagy mégis? - Ember legyen a talpán, aki megállapítja, hogy egy nagytõkés csoport kiféle-miféle. A Magyarországon mozgásba hozott tõke többnyire „látható“, még ha ciprusi offshore-cégeken keresztül érkezik is ide. Az a tény, hogy valaki ezeket a kérdéseket felveti, még nem teszi antiszemitává. Az eszkimó tõke túlzott méretû beáramlása ellen is ugyanígy tiltakoznék. Forrás: Magyar Hírlap

Az idegen érdekeket, kiszolgáló magukat szociális érzékenynek nevezõ kormányzati baloldali erõk láthatóan nagy bajban vannak. Az elmúlt években soha nem látott mértékben csökkent a kormányzati erõk társadalmi támogatottsága. Ez a folyamat, pedig rohamléptekkel halad elõre, ami eddig megállíthatatlan. Ugyanis az MSZP-SZDSZ kormány által erõltetett embertelen népnyúzó reformok káros következményei elérték már a baloldal törzsszavazóit is, akik láthatóan elpártoltak a kormányzati erõktõl. Ezt a helyzetet felismerték az MSZP vezetõ személyiségei is, és ha rövid idõn belül nem következik be az alapszervezetek által is kívánt személyi változás, akkor a párt könnyen az SZDSZ sorsára juthat. A Magyar Szocialista Párton belül az igazi nagy viták nem a csúcsvezetésben lelhetõek fel, de minden bizonnyal ott is vannak, hanem a helyi szervezetekben, ahol lecsapódnak a kormányzati intézkedések káros negatív hatásai. Az SZDSZ helyzete, pedig a biztos bukás, mivel elutasítottsága olyan nagy, hogy azon 10

változtatni már lehetetlen. Másrészt az MSZP most nincsen abban a helyzetben, hogy szavazóit taktikai okokból arra kérje, néhányan szavazzanak át az SZDSZ-re, hogy biztosítva legyen jelenlétük az Országgyûlésben, akivel megvalósítható a koalíció és a kormányzati szerepvállalás. De most az MSZP tagsága, tagozatai és vezetõinek nagy része leszámítva a párt neoliberális részét, inkább szabadulni akar az SZDSZ-tõl, mint megtartani, mivel a liberális pártot okolják azért, hogy a kormányzat megítélése soha nem látott negatív eredményeket produkál. Ha a szocialisták képesek arra, hogy megszabaduljanak az SZDSZ-tõl, akkor sem maradnak politikai partner nélkül, mivel az ország stabilitására hivatkozva az MDF bármikor képes összefogni az MSZP-vel, ahogy ezt helyi érdekekre hivatkozva számtalan önkormányzatba megtették. A baloldalon most az a kérdés, hogy képesek e Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és neoliberális körétõl megszabadulni vagy nem. Ha erre képesek, akkor a szocialisták-

nak megmarad még az esélyük arra, hogy azzá a szociáldemokrata erõvé váljanak, amelyre mindeddig képtelenek voltak. Ha pedig továbbra is képtelenek megszabadulni az õket hátráltató csoportosulástól, akkor a sorsuk a biztos bukás lesz. De egyre több szocialista politikus nem várja ki miképpen alakul a párton belüli hatalmi harc, mivel egyáltalán nem bíznak az MSZP jövõjében. Számukra teljesen mindegy ki nyeri az MSZP által minden bizonnyal elbukott népszavazás után a párt vezetéséért folyó hatalmi harcot, mivel kormányzati szerepvállalásuk során feladták elveiket, célkitûzéseiket koalíciós partnerük akaratának behódolva ezért politikai vége elkerülhetetlen. Ennek hatására döntenek egyre többen úgy a szocialistáknál, hogy elhagyják a süllyedõ hajót és politikai tevékenységüket más számukra hitelesebb baloldali erõben folytatják. Ez a erõ, pedig a Magyarországi Szociáldemokratapárt – MSZDP. A Szoci>> jó ha figyelünk

A magyarországi neoliberális elit szûnni nem akaró színjátéka Ismeretes, hogy a gyermekek roppant kedvelik a „Hol a hiba” típusú, szellemi éberségre oktató rejtvényeket, amelyekben a látszólagos rend mögött több logikai hiba, és fizikai képtelenség, rejtõzik. (A kéményseprõ nyakában orvosi szívhallgató. Ugyanazon a fán két fajta gyümölcs. A karmester nem kottából, hanem katalógusból vezényel… Az egészségügy-miniszterasszonynak csendõrbajusza van…) A „Hol a hiba” típusú képrejtvények, a bújócskának, illetve a „keress és találj” játéknak az egyik változata. A bújócska – a „hova lett?”, illetve, az „elvesztett és keresem” típusú történeteknek a felnõttek világában, és a nemzetet történelmében is meghatározó szerepe van. Lásd: „Valahol utat vesztettünk.” Lásd: „Eltévedt lovas” A magyarországi neoliberális politikai elit állandó rivaldafényben tetszelgõ természetellenes, és darabos rángatózása is egyfajta szemfényvesztés – zsinegeken függõ, „Hol a hiba?” típusú bábtáncoltatás. Ebben a játékban, azonban az ország, a nemzet, a magyar kultúra a tét. A gyõztes, pedig mindent visz. A neoliberális ideológia szolgálatában álló országokban, a megválasztott képviselõk tényleges politika helyett készen kapott parancsot teljesítenek – a Világbank, a Nemzetközi Valuta Alap, az Amerikai Egyesült Államok, az Európai Unió stb. parancsát. A neoliberális parancs is központi jellegû, és szigorú. A parancs szerint, ha Magyarország azt teszi, amit a Világbank, a Nemzetközi Valuta Alap, és most már az Európai Unió is elõír a számára, akkor Magyarország is elértheti azt a gazdasági szintet, ami az Amerikai Egyesült Államokban, és fejlett európai államokban van. A fenti parancs “vág és másol” jellegû, tehát minden „tagállamra” ugyanaz. A neoliberális államirányítás egyfajta függõleges gyarmaturalom, ahol az ország irányításával megbízott uralkodó réteg, rendszerint csoport, a saját országát, és népét fosztja ki. A birodalmi függõségben lévõ országokban nincs szükség, és nincs is lehetõség igazi értelemben vett politikai irányításra, mert az ország politikáját a birodalom diktálja. A helytartói államirányításban a politikusoknak nincs tényleges szerepük, mert az ország politikája elõre meghatározott, és az szükségszerûen a neoliberális ideológia elveit követi. Az ország irányításának mindennapi teendõit, a hivatalok, bíróságok, és a biztonsági szervek látják el. A helytartó jellegû ország irányításban a „demokrácia”, a parlament, a képviselõk csak a díszlet. A miniszterek, a tanácsosok, és a szóvivõk ténykedése az „eszme” iránti feltétlen hûségük lépten-nyomon való bizonyításában, és az állandó jellegû pártkampányban merül ki. Mindennek azonban semmi köze, a nemzet közös akaratának kialakításához, vagy a áldemokrata Párt annak ellenére fogadja be az MSZP-t, elhagyó személyeket, hogy a MSZP és a MSZDP között együttmûködési szövetségi szerzõdés áll fenn, amely kimondja egymás kárára, nem folytatnak tagbõvítést. Az MSZDP mégis ezt teszi megszegve ezzel a MSZP-vel kötött szerzõdését. Ezenkívül az MSZDP nemcsak felrúgja a szocialistákkal fennálló szövetségi szerzõdését, hanem saját arculatépítésbe kezdett, amelyhez megtalálta politikai partnereit is a Magyarországi Munkáspárt 2006 és a Centrumpárt által. Az MSZDP hosszú távú politikai célja nem lehet más, mint az, hogy az MSZP bukását követõen megteremtse és jó ha figyelünk

nemzet kinyilvánított akaratának megvalósításához, tehát a valódi politikához. Magyarországon ma annak vagyunk tanúi, hogy tényleges szerepkör nélküli politikai vezetõk nyilvános szereplése üres gesztusokban, és fontoskodó magamutogatásban merül ki. A kapitalizmus, a fogyasztói beállítottságon keresztül különben is alkalmas a magamutogatásra és az önreklámozásra. Az új birodalmi politika kiszolgálói a legtöbb esetben a volt kommunista vezetõk egyenes leszármazottjai, de ugyanakkor a posztmodernizmus gyermekei is. A posztmodernizmus lényege az öntudatra ébredés kamaszos ünneplése. Õk azok, akik (bizonytalanságukban) nem vesznek semmit komolyan. A valóságban ez a felfogás szükségszerûen eltorzuláshoz vezet. A kamasz hatalmasra megnõ, de soha sem nõ fel. A magyar hatalmi elit nyilvános fellépéseire az alapvetõ szerepzavar, a fontoskodás, az üres foglalatoskodás, és az egyéni feltûnés túltengõ kényszere jellemzõ. Szóbeli megnyilatkozásaik, pedig a józan ész határát meghaladó értelmetlenségek véget nem érõ sorozata. A magyarországi hatalmi elit sikerességgének mérlege, a nyilvánosan elhangzott értelmetlenségek, és ostobaságok havi átlagának számaránya. Ezek az ostobaságok, azonban, amint látni fogjuk, nem ártalmatlanok. A következõkben vizsgáljuk meg a fenti „mûpolitizálás” négy jellemzõ példáját. 1. AQUINCUMI ÁSATAGSÁGOK I. U. 2008. „Kóka János, az SZDSZ elnöke január 24-én, a párt kampánystratégiájának elfogadását bejelentõ sajtótájékoztatón arra a kérdésére, hogy nem jelent-e gondot, hogy a kampányban felhasznált motívum tiltott önkényuralmi jelképre, a vörös csillagra emlékeztet, Kóka János azt mondta, hogy az a csillag nem ötágú és nem is vörös. Hozzátette, hogy az ábra kapcsán biztosan sok áthallással és értelmezéssel találkoznak majd.“ Népszava, 2008 http://www.nepszava. hu/default.asp?cCenter=OnlineCikk.asp&ArticleID=1016171 Magyarországon az ötágú vörös csillag a tiltott jelképek közé tartozik, és annak nyilvános használatát tiltja a törvény. Az ügyészség határozata alapján, azonban a mellékelt ábrán látható vörös csillag nem számít tiltott jelképnek, mert az nem csillag, és nem is vörös. Az emberi agy egészet alkotó tulajdonságának következtében, ha egy ismert ábrának hiányzik egy része, vagy az el van takarva, az agy azt képzeletben azonnal kiegészíti. Már az óvodás korú gyermekek is kedvelik, és igen sikeresek az „Egészítsd ki a hiányzó részt” típusú feladatok megoldásában. Ha, néhány ezer év múlva valamely magasabb civilizáció tagjai Pannónia letûnt kultúráját tanulmányozzák, valószínûleg arra a >>

képviselje nemcsak szavakban, hanem tettekben is azt a szociáldemokrata politikát, amelyre a hazai politikának nagy szüksége lenne. De ezirányú céljait sikeresen az MSZDP csak úgy tudja kivitelezni, ha a párt vezetõi nem olyan személyekbõl fognak állni, akik szocialista országgyûlési képviselõként megszavazta azokat a népnyomorító intézkedéseket, amelyek a társadalom széles rétegének elszegényedését okozták. Ha ezt nem veszik figyelembe, akkor hiteltelenné vállnak. A baloldali politika elõtt két lehetõség van, ha az MSZP képes lesz megszabadulni Gyurcsány Ferenc és neoliberális körétõl,

akkor az MSZDP-vel szövetségben azzá a pártszövetséggé válhat, amelyre a szocialisták eddig képtelenek voltak. Ha pedig Gyurcsánytól nem tudnak megszabadulni, akkor az MSZDP-re vár a feladat, hogy hiteles személyek, által megvalósítsa azt a szociáldemokrata politikát, amelyre a politika a rendszerváltás óta adós. Csak remélni tudjuk, hogy hazánkban visszanyeri méltóságát és kialakul a valódi szociáldemokrata politika, ami nemcsak szavakban, hanem tettekben is szociálisan érzékeny politikát kíván folytatni. Harangi Fülöp

11

következtetésre jutnak, hogy a helybeli civilizáció pusztulását a vezetõ réteg vizuális képességeinek, és az emberi agy egészet alkotó beidegzõdésének a teljes mérvû félreismerése okozta. A kései kutatók szerint, a térség vezetõ rétegének tagjai képtelenek voltak egy ismert tárgy, részben eltakart ábráját képzeletükben kiegészíteni. Egy i.k.u 2008. körüli magyar nyelvhez hasonló szövegfoszlány, az úgynevezett Kóka tekercs azt igyekszik bizonyítani, hogy egy nyilvánvalóan vörös csillagot ábrázoló kép nem vörös csillag, mert annak a két alsó ága beleolvad, a szintén vörös színû háttérbe. Ennek ellenére a korabeli leletek sokasága azt bizonyítja, hogy korabeli hirdetésekben, a gyermekek számára készült rejtvényekben a sejtetésnek ezt a módszerét a lakosság körében, beleértve az óvodás korú gyermekeket is, elterjedten használták. Az ásatások eredményeként feltárt áruházak falai között épen maradt hirdetéseken egy Calvin Klein nevû cég a férfi alsónadrágokat meztelen modellekkel reklámozza. A National Geographic 2008. márciusi száma arról tudósít, hogy a Pannóniától nem messze levõ Bécsben élõ hat éves „Betsy” nevû juhászkutya is képes a részben eltakart ábra alapján felismerni magát a tárgyat. Ez a feladat csak Kóka Jánosnak, és híveinek okoz nehézségeket. 2. KIVEZETÉS A DEMOKRÁCIÁBÓL „Országos viszonylatban Eörsi Mátyás szabad demokrata honatya kapta a legtöbb pénzt:… az SZDSZ frakcióvezetéséért, az Országgyûlés Európai Ügyek Bizottságának elnöki posztjáért 794. 880 forint tiszteletdíjat kapott és a Budapest területére járó 154.560 forint költségtérítést. http://www.kapostv.hu/index.php?cid=47163 A fenti hír nem tudósít arról, hogy Eörsi Mátyás kidobó legényként is szerepelne a Parlamenti frakció fizetési listáján. A Magyar Nemzet, ugyanis arról tudósít, hogy Eörsi Mátyás, SZDSZ-es parlament képviselõ sajátkezûleg vezetett ki az SZDSZ kampánynyitó rendezvényérõl egy felirattal csendesen tüntetõ nõt a terembõl. A tüntetõ személy írott üzenete a következõ volt: „Ágnes, ez nem reform, hanem népirtás, gyilkosoknak börtönben a helye” A fenti szöveg, a szabad véleménynyilvánítás, és a szólásszabadság gyakorlásának minden szempontból megfelelõ, és megengedett példája. A biztonsági, és a rendfenntartó szerepek elválasztása már a bûnszövetkezetek fokán is megtalálható. Eörsi Mátyás cselekedete a megfelelõ emberi viselkedés, és a politikai kultúra teljes mérvû megcsúfolása, mert a demokrácia nem demokratikus törvények puszta deklarálásában, hanem a meglevõ törvényeknek a mindennapi életben való tiszteletben tartásában nyilvánul meg. Eörsi Mátyás viselkedésével kapcsolatban több jogi kérdés is felmerül: Joga van-e Eörsi Mátyásnak fizikailag is megérinteni a szóban forgó személyt? Köteles-e a felszólított személy Eörsi Mátyás felszólítását teljesíteni? Eörsi Mátyás tettlegesnek minõsülõ, s a szólásszabadságot durván sértõ viselkedése, a teljes szerepzavar bizonyítéka, és a közveszélyes öntörvénykezés kifejezett formája. Arról nem is beszélve, hogy Eörsi Mátyás nem képes felfogni, hogy megválasztását követõen már minden választópolgárt képvisel. Eörsi a szólásszabadság jogi természetét sem érti, mely szerint, egy országban, vagy van szólásszabadság vagy nincs. Ezek szerint, nincs. Eörsi Mátyás túlteljesítõ fellépésére különben sem volt semmi szükség, mert a békés tüntetõ “megfékezésére” perceken belül a készenléti rendõrség teljes védõfelszereléssel felvértezett egysége érkezett. 3. KÉNYES KÉRDÉS Gyurcsány Ferenc: „…bevált PPP-konstrukcióban 200-300 rendõrlakás is épülhetne évente, így a lakhatás kérdését megoldva, pár éven belül megszûnne a budapesti rendõrség súlyos létszámhiánya.” A miniszterelnök, az ÚR parancsára hat napon át privatizál, a hetedik napon, pedig állami pénzen rendõrlakásokat épít. A miniszterelnök személyesen gondoskodik arról is, hogy hol és milyen lakásokban lakjanak a rendõrök, és talán rohammunkában még maltert keverni is elígérkezik. A napjában világgá kürtölt szabadpi12

ac, a kereslet-kínálat országában hogyan foghat hozzá a miniszterelnök a külön a rendõrség számára kijelölt lakások építéséhez? A kommunista beidegzõdés következményeként Gyurcsány képtelen a hatalom elválasztásának elvét felfogni. Ki fizeti a rendõrség számára építendõ lakások külön költségeit, hiszen „semmi sincs ingyen?” Lesz-e a rendõrségnél is vizitdíj? Akkor kell majd fizetni, ha a rendõrök kijönnek, vagy akkor, ha valakit bevisznek? Ha pedig a lakások a piaci áron épülnek, és azokat a rendõrök a szabad piacon kialakult árfolyam alapján vásárolják meg, vagy bérelik, akkor miért van szükség az ország miniszterelnökének személyes beavatkozásra? Miért éppen a rendõrök számára építenek lakásokat Budapesten? A fõvárosban csak rendõrhiány van? A rendõrségi lakások kérdésében, Gyurcsány Ferenc a marxista ideológia, „elmélet és gyakorlat egységének” alapján intézkedett. Vagyis, ha felmerül az a kérdés, hogyan miként egyeztethetõ össze a valóság az ideológiával, vagyis azzal, hogy a nagyobb demokráciához több rendõr szükséges, akkor ez egy „kényes kérdés.” Rákosi Mátyás ezzel a kérdéssel akkor szembesült elõször, amikor a Szovjetunió elvárásainak megfelelõen, az ásványi kincsekben szegény Magyarországon is a vas és acél országát szándékozott megvalósítani. Gyurcsány, a több rendõr, nagyobb szabadság józan ésszel felfoghatatlan ellentmondását az a kényes kérdés, az objektív nehézség, és a mindenekfeletti éberség hármasszabály alapján oldotta meg. Mégpedig az eljövendõ rendõrállam javára. 4. HORVÁTH ÁGNES (MÁR MEGINT) NYILATKOZIK „Az ember nem csak kenyérrel él, hanem mind azzal él az ember, a mi az Úrnak szájából származik.” (Mózes ötödik könyve 8: 3) „A helyes élet útja a tudás, a jószándék, és az õszinteség” Plátó ( i.e. 424 – 348)

“Az igazi bûnös az, aki elveszi azt, ami soha semmilyen jogon nem neki adatott, mert ezzel az eredendõ bûnt ismétli meg.” Arthur Machen: „The White People,” az 1890-es évek végén. Walter Benjamin, világhírû filozófus szerint, azokat az alapvetõ értékeket, amelyek az embert emberré teszik, akkor sem szabad elfelejteni, ha azokat már mindenki elfelejtette. A fenti idézetekkel ellentétben a neoliberális ideológia, magyarországi tanítványainak értékrendje a következõ kitételekre épül: „Az egész világ a profitról szól” Horváth Ágnes egészségügy-miniszter http://www.mno.hu/portal/539936 „a Magyar Tudományos Akadémiának azon területeit, amelyek nem szolgálják közvetlenül a versenyképességet, a földdel kell egyenlõvé tenni, mert csak porosodó iratokat gyártanak.” Kóka János, gazdaságügy-miniszter „...két dologgal lehet eladni újságot és egyebeket, az a vér és a punci." Csillag István (volt) gazdasági és közlekedésügyi-miniszter kijelentése a , a Kispesti Liberális Klub, 2004. március 2. rendezvényén a Kispesti Liberális Klub, 2004. március 2. rendezvényén …Lásd továbbá, a gyurcsányi dumák sokaságát, amelyek felsorolására helyszûke, idõhiány, és az olvasó iránti kímélet miatt, itt nem térhetünk ki. Az ideológiák iránt elkötelezett személyeknek két fõ típusa ismeretes: a mester és a tanítvány. A mester azt hirdeti, hogy a világ az általa hirdetett gondolatrendszer, illetve elmélet megvalósítása által megváltoztatható. A tanítvány, pedig a tömegek számára értelmezi a mester elméleteit. A kettõ közül a tanítvány veszélyesebb, mert õ a végrehajtó. A tanítványnak állandóan bizonyítania kell a saját hûségét, rátermettségét, és eredményességét, s emiatt a tanítvány sokkal odaadóbb, és sokkal szigorúbb, mint maga a mester. A tanítvány, az, aki követeli, hogy változtasd meg a tudatod. Horváth Ágnes kedvenc frázisa szerint: „Szemléletváltozásra van szükség.” Magyarországon, azonban nem is tanítványokról van szó, hanem a tanítványok, (tanítványainak) tanítványairól. A fent idézett, Csillag István, volt gazdasági és közlekedésügyi -miniszter szerint: „Mi nem jó ha figyelünk

olyan régen iratkoztunk át az egyik listáról a másikra, a szocialistáról a kapitalistára…” Ide tartozik az is, hogy Magyarországon, a Milton Friedman nevéhez fûzõdõ neoliberális ideológia magyarországi tanítványainak többsége, Sztálin legjobb magyarországi tanítványainak egyenes leszármazottja. Horváth Ágnes, jelenlegi egészségügyi-miniszter ténykedése igen durván példázza a gátlástalan, és túlbuzgó tanítvány õstípusát. Horváth Ágnesnek, az élet értelmérõl szóló mániákus kijelentése, a butaság, és a teljes szerepzavar kirívó példája. Horváth Ágnes, az új seprõ, a legbuzgóbb tanítvány, az egészségügyi verõlegény, az egyedüli férfi az SZDSZ-ben, aki megmondja, és „megcsinálja”- a profitot. Horváth Ágnes, azonban egy aranyborjút állít fel, és azt mondja: „Ezt imádjátok, ez a ti istenetek.” Thomas Mann: „A törvény” c. könyvében azt írja, hogy, aki csak ezt tudja, az buta, mint a sötét éjszaka és jobb, ha meg sem született volna. A közösség egészének szempontjából nyereségrõl, mint ténylegesen megnövekedett értékrõl nem is beszélhetünk, legfeljebb a pillanatnyilag szerencsétlen helyzetben lévõ felebarátaink kihasználásáról. A közösség életében az igazi nyereség nem mindig hosszútávú befektetések eredménye, és soha sem mérhetõ meghatározott pénzösszegekben, kamatlábakban, vagy százalékokban. Mennyit érne a nemzeti optimizmus visszaállítása? Mennyibe kerül a tudásra, jószándékra, és õszinteségre alapuló közélet? Mennyit érne meg a lakosság általános egészségi állapotának növelése? A magyarországi neoliberális hatalmi elit szereplõinek szerepzavara, és üres, és fontoskodó foglalatoskodása a politikai bohózatok, és a fekete komédia sorába tartozik. Humornak azonban itt nincs helye, mert ehhez egy alapvetõ emberi együttérzésre, a másokban való hallgatólagos magunkra ismerésre lenne szükség. A fenti példák, nem az emberi megértést, hanem az ellenünk szegülõ gonosz legsötétebb árnyait idézik. Arthur Machen, az angol rémtörténetek mestere szerint, a gonosz nem a ránk nézve káros események testesítik meg, és nem is a kilátástalan, és veszélyes helyzetekben éljük meg. A gonosz jelenlétét, a jó-

zan ésszel felfoghatatlan, és az emberi tapasztalattal ellentétes eseményekben érezzük meg. A gonosznak nincs arca, de jelenlétének hûvös szele érzékelhetõ. Akik közvetlenebb kapcsolatban vannak bensõ énjükkel, azok könnyebben megérzik a gonosz közelségét. Ide tartoznak a gyermekek, a nõk, a költõk, misztikusok stb. Ha, azonban a napról napra olyan eseményeknek vagyunk tanúi, amelyek ellenkeznek az emberi viselkedés törvényeivel, a józan ésszel, és az emberi tapasztalattal, akkor elõbb utóbb mindenki számára nyilvánvalóvá válik, hogy nem csupán felháborító napi hírekkel, hanem a gonosszal állunk szemben. Ha, ötven év kommunista uralom után a hatalom azt igyekszik elhitetni az emberekkel, hogy a kommunista ötágú vörös csillag nem is vörös, és nem is öt ága van, akkor a gonosszal állunk szemben. Ha, az ország egészségügy-minisztere, a vallásalapító szerepében tetszeleg, a gazdasági minisztere pedig szenes lapáttal lapátolja a magyar tudományos akadémiai iratait, és a nemzeti könyvtár könyveit, akkor a gonosszal állunk szemben. Ha, Eörsi Mátyás kituszkolja a népet a népképviseletbõl, akkor a gonosz szele érint meg minden tisztességes embert. Az államilag épülõ rendõrlakások gondolata, pedig Magyarországon ma is az országra ötven évig ráterpeszkedõ gonosz rideg emlékét idézi. A fenti torzképek nem egyszerû napi hírek, mert ugyanolyan természetellenesek, mint amikor a rózsák, és a liliomok hirtelen énekelni kezdenek, és a bútorok hosszú sorban menetelnek, mint Maupassant elbeszélésében. Az elsõ világháború kitörésekor Ady Endre: „Emlékezés egy nyár-éjszakára” címû versében élte meg a magyarság sorsát végzetesen meghatározó gonosz közelségét. A végén a költõnek, nem pedig a Monarchia érdekeit kiszolgáló politikusoknak, vagy a hadvezéreknek lett igaza. Ó, Trianon! Most is a gonosz ideje van, és nevén kellene nevezni a dolgokat, mert különben rámegy a megmaradt ország, a nyelv, és a kultúra. A gonosz, nem az egyedi rossz cselekedetek, és komisz igazságtalanságok puszta összege, hanem a teljes megsemmisülés sötét angyala. Kaslik Péter

NYÍLT LEVÉL STEIGERVALD KRISZTIÁNNAK! „A magyar ember irigy, kettõs mércével méri a dolgokat, nincs példaképe, és saját magának is hazudik” – állítja a GfK Emocionális Marketingkutatása, pontosabban annak vezetõje, Steigervald Krisztián. Ezzel kapcsolatban felmerül bennem néhány megválaszolhatatlan kérdés. Mintegy fél évvel ezelõtt, – errõl írtam is akkor – Biber József, a Jobbik alelnöke egy interjúban, amely a szigeten a Jobbikosok és az Szdsz színeiben jelenlévõ cigányok közötti konfliktusról szólt, azt találta mondani, hogy a konfliktus a cigányok és a magyarok között történt. Erre felcsattant a jelenlévõ SZDSZ-es, hogy a cigányok is magyarok, akárcsak Ön, vagy Én. Nemrégen az ECHO TV-ben interjúvolták Budaházy Györgyöt és Kende Pétert, mikoris Kende nehezményezte, hogy Õt Budaházy zsidónak nevezte, pedig o" magyar Ön azt mondja., hogy én nem vagyok magyar? Ön náci fogalmazott nemes egyszerûséggel Kende. Amikor pedig Biber József a cigánybûnözésrõl beszélt a TV Napkelte c. mûsorában, Orosz József a következõ génsebészeti tudományos kérdést tette fel – támadva Biber mondanivalóját, hogy netán a cigányoknak „lopás” génjük van? Nos itt valami nincs rendben – mondaná az öreg székely! Most van rasszizmus, vagy nincs rasszizmus. Ha a cigány is magyar, meg a zsidó is magyar, akkor micsoda a magyar magyar? Gyengébbek kedvéért a magyar etnikum hova tartozik. Erre mondják a zsidók kedvenc formulájukat, hogy ugyan kérem ki magyar már itt, hiszen minden összekeveredett. Még egy gond. Hát a zsidó nem keveredett? (Csak nem genetikai alapon õrzi magát?) Ha a zsidó nem magyar akkor, ha zsidóknak szóló kárpótlásról van szó, akkor mi is a „zsidóság”? Kiket képviselnek a magyarországi zsidó szervezetek? Honnan tudjuk, hogy ki a zsidó, ha egyszer magyar (l. Kende). Ki a cigány, ha egyszer az is magyar. És egyáltalán, kedves Steigervald Krisztián, minek alapján válogatta ön ki a „magyarokat”? Van-e benne Kende féle zsidó-magyar?, van-e benne cigány-magyar? Vagy vegytiszta magyar? De hát éppen a zsidóktól tudjuk, hogy olyan nincs is! Ejnye Krisztián, csak nem genetikai alapon választott? Ezeknek az ön által kiválasztott „fajtiszta magyaroknak” van irigység, vagy hazugság génjük (a'la Orosz József)? Ön ennyire rasszista, hogy genetikai alapon válogat? Mert, ha nem, akkor lehet, hogy az ön mintájában 80% zsidó-magyar, és akkor az irigység és hazugság ezekre vonatkozik, vagy 80% cigány-magyar (ez már aztán tényleg sok! Remélem tiltakozni is fog az OCÖ). Nos válasz várok Öntõl az alábbi kérdésre. Ön a faji alapon megkülönböztetett magyar magyarokról írta a tanulmányt? (Ez esetben a magyarok elleni rasszista kirohanásnak tekintem a „tanulmányát”). Amennyiben nem, úgy elvárom Öntõl, hogy a fent idézett szöveget az alábbiak szerint módosítsa: „A magyar állampolgár irigy, kettõs mércével méri a dolgokat, nincs példaképe, és saját magának is hazudik”. (filantrop)

jó ha figyelünk

13

Jön a klíma katasztrófa? Még van megoldás! Végünk van? Jön a klíma katasztrófa? Még van megoldás! A Vénusz sûrû légkörrel rendelkezõ földtípusú bolygó, amelynek felszínét a felhõkkel tele, átlátszatlan légköre miatt csak radarral térképezhették fel. A légkör 96%-ban CO2-t tartalmaz, felhõi kénsav és kénessav cseppecskék. Felszíni hõmérséklete 500EC, a felszíni légnyomás 90 atmoszféra. Hozzászólás a „Tömeges lázadás az EU klímaterve ellen“ címû „Népszabadság“ január 18-án megjelent cikkéhez. A szibériai tundrákon kiolvadható 450milliárd tonna jégmetán található, ez a ma még fagyott állapotú metán 23-szor erõsebb üvegházhatást okozó gáz a széndioxidnál. Ez elégetve (1metán=1CO2) ezért ezt érdemes lenne olaj helyett elégetni, de sajnos a kitermelés helyett ma csak a levegõt szennyezi és akár 27 fokos hõ-ugrást is okozhat, ha kiszabadul (gáznemûvé válik) már néhány fokos hõemelkedéskor is, mivel akkor a jégsapkák alatt még 20-szor annyi jégmetán található, és az is kiolvadhat. Ebben az esetben a Vénusz bolygóéhoz hasonlóan gyilkos légkör keletkezik, ami kipusztíthatja az emberiséget és a minden magasabb rendû élõformát. Ma az egyetlen megoldást ismerünk e baj kezelésére, a megelõzést. Családi tapasztalatomra hivatkozom. Néhai édesapám, Wágner Sándor építette az 1930-as évek elején Magyarország elsõ környezetvédelmi beruházását, a Weiss Mannfréd galvanizálójának víztisztítóját. A megrendelõ rá akarta beszélni apámat olcsó, de hatástalan berendezés építésére. Apám megsértõdött. Azt mondta, hogy Õ kitüntetéssel végzett magyar mérnök, Õ hatástalan berendezést nem épít, de törekedni fog arra, hogy a megrendelt berendezés olcsó legyen. Megkapta megbízást. A berendezés elkészülte után talán hónap alatt megtérült, ezért Weiss Manfréd 2 000 pengõ jutalmat adott, amiért akkor öröklakást lehetett venni. A berendezéssel aranyat, ezüstöt és színes fémet nyertek vissza. Nemcsak a Dunában a halpusztulást elõzték meg, hanem drága nyersanyagot is visszanyertek vele! A környezetvédelem azonosan egyenlõ az anyag-, energia- és költség-megtakarítással. Ez a mai világban kiugrási lehetõség, mert klíma-katasztrófa elkerülése miatt elõbbutóbb minden vállalat rá fog kényszerülni környezetbarát technológiák bevezetésére, de aki elsõként valósítja meg, az óriási elõnyre tehet szert. 14

Tévedés azt hinni, hogy növényi eredetû fûtõanyaggal az alkalmazott ásványolaj 20%-a kiváltható lenne, ha enni és dolgozni is akarunk. Kiszámítható, hogy is a mai autózás igényeihez szükséges üzemanyagnak (Európa egész termõterületét felhasználva) csak kb. 20-adrészét lehet kitermelni. Ezért érthetõ, hogy a 20% széndioxid csökkenést nehéz végbevinni, de rendkívüli elõnnyel járhat, ha egy -egy vállalat ezt meg tudja oldani. Ez az egész gazdaság feladata. Ezért 2004-ben a magyar szakértõk egy széndioxid-csökkentõ programot adták át az Európai Uniónak. Öt környezetbarát technológia-típust mutatunk be: 1. Kiemelten fontos módszer a szakszerû erdõépítés, amelynek 3 pozitív hatása van, A.) csökkenti a levegõ széndioxid tartalmát, B.) harmonizálja az idõjárást, mert az erdõ hívja le az esõt. Nem keletkeznek tornádók, árvizek és tartós szárazság. C.) oxigént termel. Van magyar technológia és vállalat (WWF Magyarország Alapítvány), amely meg tudja ezt szervezni, például elõször azt az aljnövényzetet telepíti, amely megvédi a zsenge facsemetéket, azután ültet fákat. 2. A hibrid üzemû jármûvek, amelyek csak gyorsításra használnak üzemanyagot (a villamos akkumulátorban tárol energiát), és lassításkor, lejtmenetben dinamóként energiát termelnek vissza, ezzel csökkenthetik a széndioxid kibocsátást. Ilyen jármûveket gyártanak Hódmezõvásárhelyen is, illetve az ANTRO kht. fejlesztése a magyar Solo-Duoval autóval nagyhatalommá válnánk, mert ezzel a hibrid-autóval átlagosan 1/6-ra esne az üzemanyag felhasználás, és a széndioxid ártalom is, ezért csak 30g/100 km-el károsít, ezzel szemben a mai (kisautóktól a nagy terepjárókig terjedõen) személyautók 90-400g/ 100 km-el károsítanak! 3. Ha minden szerves hulladékot, például a székletet is fermentáljuk, akkor annyi gázt tudunk elõállítani, amennyibõl megoldható nagy mennyiségû energia elõállítása. A fermentált anyag pedig kiváló minõségû trágya. A biogáz és a trágya elõállítású Bábolna vállalkozna. Van Európai Uniós cég, amely a biogázt erõmûben hasznosítja. Vagy létezik olyan nálumk ismert hulladékégetõ technológia is, amelyik káros-anyag kibocsátása jobb minden eddiginél. 4. További energia megtakarítás érhetõ el a munka megszervezésével Ma már nem kell az irodai munkáéhoz bejárni az irodaházba, mert az adminisztráció otthon is elvégezhetõ és a vállalattal való kapcsolattartásra alkalmas az Internet. Nem kell boltba

menni, az áru nagy tételben megrendelhetõ, és ezért csökkenthetõ a forgalom. A termelés egy része is megoldható a lakóhelyen. Ezt a megoldást alkalmazza évszázadok óta a svájci óraipar. Az emberek utaztatása drága, és nemcsak CO2-t termel, de feleslegesen pocsékolja az emberek életenergiáját. Minimalizálása mindenki érdeke. 5. A másik fontos módszer az emberek tartózkodási helyének, lakásának, munkahelyének szakszerû, modern módszerrel, nevezetesen gázzal mûködõ hõszivattyúval történõ hûtése, illetve fûtése, mivel a hõszivattyú lényegében kétirányú hûtõgép. Ez a módszer 80% széndioxid kibocsátás csökkenést eredményez, ha az épületeket ilyen módszerekkel hûtik, fûtik, és modern hõszigetelõ módszerekkel a hatás fokozható. Az alábbit Internetes reklámban olvastuk: „A ZÉRÓ ENERGIA HÁZ új fogalom. Az ilyen ház tulajdonosa számára a mûködési költségek minimálisak és ezért gyakorlatilag mentes a további áremelésektõl. Az ilyen házban a fûtés, klíma, melegvíz, és a villamos áram energia ellátását a megújuló források biztosítják.“ Ugyanez a cég a mai fûtési-hûtési költségek ötödéért egészségesebb komfortot ígér, mert nem keletkezik a klímarendezésbõl származó penészedés és egyéb légúti megbetegedés. Sajnos ezt többnyire nyugati technológiával oldja meg több cég, pedig a Jászberényi hûtõgépgyár nem túl nagy beruházással meg tudná oldani, és közben számos magyar szabadalmat tenne sikeressé. Van hõszigetelt téglagyártásunk is. Néhai apám csak ilyen téglából épített házat. Ilyen és hasonló módszerekkel lehet a problémát megoldani. Nem politizálni kell, hanem szervezni. Erre alkalmas a magyar szakértelem, csak hozzá kell fordulni, és nem cégeknek, vagy más szerveknek egymással harcolni. Befejezésül még egyszer szeretném kihangsúlyozni, hogy a környezetvédelem nem más, mint anyag-, energia-, költségmegtakarítás, és kiugrási lehetõség! Budapest, 2008. január 20. Dr. Freud Gézáné, fizikus Dorogi László, mérnökközgazdász

ÚDK kommentár: Mindannyiunknak meg van a maga kis személyes felelõssége. De mondjuk ki : a fõ felelõs az a ‘kultúra’ mely a profitért a természetet is le akarja igázni. Ennek a ‘kultúrának’ a népek nem számítanak. Ezt a ‘kultúrát’ onnan is megismerheted, hogy Isten ellenes ideológiákat és mozgalmakat támogat. Dr. Freud Gézáné – Dorogi László

jó ha figyelünk

Gyurcsány gazdasági, Orbán politikai vonalon puccsolja a másikat. Sajnos már látható, hogy ki lesz az erõsebb. A lakosság biztos vesztes marad. Kampányidõszakban mindig az egyik legfontosabb tényezõ az idõzítés. Az ellenfélre mért kommunikációs csapás döntõen befolyásolhatja a képlékeny és hiszékeny választót. A politikai offenzíva irányulhat a fejekre vagy a zsebekre, felmutathatja az erõt és ez által a másik gyengeségét, de lehet egyszerûen jókora blöff is. Sõt, a felfokozott politikai hisztéria nemegyszer jótékony lepelként takarhatja a máskor oly jól látható disznóságokat. Ebben a mostani erõtlen pártkampányban mindenre akad példa szépszerével. Kezdjük talán a figyelemelterelõ kulturális botrányok idõzítésével. Azzal, ahogyan a nyilvánvaló csalásokat követõen kinevezték Alföldit Robertát -a neoliberális deviancia másságának totemoszlopát-, a Nemzeti Színház élére. A kurzusmûvész hálából azonnal tisztogatni kezdett, páros lábbal kirúgva a tehetséges /magyar érzelmû/ mûvészeket a sajátjaként kezelt színházából. A gyors ellencsapás nem maradt el: a Filmszemlén bemutatott nézhetetlen rendezését feljelentették kiskorú megrontása címén. A Kultiplex bezárását követõen, a szadeszes „kultúrkör” nyomulását sejteti a F.A.SZ. plakát akció is, melynek keretében Budapest utcáit ellepték az erõszak ellen buzdító/!/, Molotovkoktélos fiatalt ábrázoló anarchista üzenetek. Jól illik az idõzített petárdák sorába a debreceni Wass Albert szobor elleni mesterségesen keltett hisztéria, valamint az Újságíró Szövetségben kirobbantott Kecskés Tollas Tibor elleni antiszemita vérvád felböfögése is. Ugyancsak jól szemlélteti az aczéli görénykurzus máig továbbélõ színvonalát a Szabadság téren felállított MVSZ országzászló-mementó többszöri leszarása. Az SZDSZ egyébként nincs túl jó formában, erõsen megtépázta tekintélyét és identitását a fõvárosi közgyûlés elvesztett csatái mellett, a Fidesz által beindított elnökválasztási botrány. Itt sem maradt el a viszontválasz: azonnal felszínre bukkantak a polgári párt megyei választmányainak umbuldái, valamint a vidéki kórházak „spontán” Fideszes privatizációi. Szintén a liberálisokra kívánt csapást mérni a KDNP, amikor „rabbi-platform” létrehozással kívánta fokozni a meglévõ neológ-ortodox ellentétet. A társadalom ingerküszöbét nem sokban befolyásoló kulturális összecsapások mellett

azonban, teljesen nyilvánvaló volt az antiszemita, rasszista, fasiszta fegyver balliberális megjelenése és bevetése a kampányban. Nem lehetett véletlen a karhatalmi erõszakot ismét megtestesítõ, szerb nevû Draskovics kinevezése, az ismételt terrorfenyegetettség (Magyarok Nyilai) felidézése, és a Magyar Gárda elõrehozott pere sem. A kormányzat jól megfontolt szándékkal, megint benzint locsol a lomhán lobogó tûzre, hátha olyan sikeresen kit tud majd vergõdni a kommunikációból, mint tette azt a 2006-os tévéostrom során. Az is figyelemre méltó, hogy március félelmetes idusa elõtt, hogyan kapaszkodik bele, hogyan tartja maga elé élõ pajzsként Toroczkai és Budaházy, az egyik éppen radikálisnak eladott orbáni /szélkakas/ mondatot. A radikálisok sem kiköpni, sem lenyelni nem tudják a minden irányba, így velük is játszadozó Orbánt -ezért most akarva vagy akaratlanul-, de jól kicsesztek vele. Hatalmas kommunikációs labdát adtak a megroggyant szocik kezébe! Nem véletlenül idegesedett be az álradikális Kövér, amikor a csömöri antikommunista rendezvényen határozottan ellépett a Jobbik mellõl, miközben nagy nyilvánosság elõtt megint lehülyézte a Magyar Gárdát. A Fidesz az IGEN szavazatok tekintetében egyrészt nyeregben érezheti magát, másrészt viszont – mivel szüksége van az igen aktív radikális szavazókra – az amerikai és uniós seggnyalás következményeként, kényszerû kötéltáncot folytat. A Lisszaboni Szerzõdést követõen, a magát nemzeti érdekvédõként beállító Fidesz, helyesli és támogatja az amerikai nagykövet pofátlan elvárásait. Megpróbálja a gyámkodásra szoruló nemzeti radikálisok torkán „rendszerváltó pártként” lenyomni, az euroatlantista függés és gyarmatosítás elõnyeit. Orbán a felvidéken – miután az MSZP felhasználta ellene a magyargyûlölõ Slotát -, megint felelõtlenül belerángatta a határon túli magyarokat az undorító hazai belpolitikába. Autonómia követelése helyett, népszavazási értékelés helyett, kizárólag mocskos pancserpuccsot emlegetett. Ha már itt tartunk, mindenképpen szólnunk kell a lényegrõl, a kampányban felbukkanó pénzügyi kérdésekrõl. A kisiklott kormányzati negyed után a rendõrállami erõ biztos jeleként, éppen most jelentették be egy hétmilliárd forintért felépülõ újabb rendõrpalota tervezetét. A gázár /visszafogottan drasztikus/ növekedése miatt háborgó lakosságot, az MSZP békekölcsönnel, Gyurcsány melletti szimpátiatüntetéssel, nõnapi vigadalommal, és a 13. havi nyugdíjak gáláns szét-

szórásával vigasztalja. Furcsa mód jó gumicsontként, most vált láthatóvá az is, hogy a magyar olajipart felvásárló OMV transzakciói mögött hatalmas román pénzek rejtõzködnek. Jó idõzítésként szellõztették meg – ezt a hangulatkeltõ információt – az évszázad, vagyis Gyurcsány és Putyin közös gázbiznisze elõtt. A nyomokban létezõ magyar függetlenséget Kínának és Oroszországnak kiárusító miniszterelnök, örök életre bebiztosította saját maga és pártja /pénzügyi/ jövõjét. Az egyetlen állami bank /MFB/ fedezékében, örökké éhes szocialista magáncégek részvételével, parlamenti ellenõrzés nélkül, a gyámoltalan ellenzéket gazdaságilag és politikailag teljesen taccsra téve, a sokak által hülyének nézett miniszterelnök, most nyélbe ütötte a virágzó posztkommunista jövõt. Gyurcsány – a bukott Schrõder mintájára -, elképesztõ nagyságú különalkut kötött az oroszokkal! (Esetleges visszavonulását követõen, soha nem látott fényes karrier várja a Gazpromnál!?) A tehetetlen álellenzéki Fidesz és a leszerepelt hadvezérként futkározó Orbán, tokkal-vonóval megint beszopta a gátlástalan gyurcsányi taktikát. Felelõtlenül asszisztált egy tökéletesen végrehajtott, teljeskörû gazdasági hatalommegragadáshoz. Gyurcsány élvezve a világ pénzügyi köreinek támogatását, egy ilyen volumenû üzlettel a háta mögött, határtalanul magabiztos és optimista. Most is, mint eddig minden komolyabb megmérettetésnél, sokkal dinamikusabb, hatékonyabb és kiszámíthatatlanabb enervált ellenfelénél. Ez a gátlástalanság eddig mindig erényt kovácsolt a nemzetrontásból. A finisben megint errefelé tartunk! A népszavazási cirkusz 300 forintjai mögött, újabb milliárdos szabadrablás kezdõdött. A nép akaratának hazudott pártmozgósítás láthatóan nem oldja meg az elhazudott rendszerváltás égbekiáltó bajait. A hazug és korrupt parlamenti pártok jóvoltából ismét jelentéktelen gumicsontokon rágódik az átvert lakosság. Gyökeres újrakezdés helyett, megint rossz és még rosszabb lehetõségek között választhatunk. Jó szórakozást kedves magyarok! Ui: Most érkezett a hír, hogy a Fidesz megtalálta a csodafegyvert! Neves jobboldali politikusok és értelmiségiek (Áder, Kövér, Semjén, Bayer, Kerényi), plusz csatolt részeik megalapították a Gyurcsány Ferenc Baráti Társaságot. Erre telik. Szánalmas. Molnár Tamás

ÍGY LETT VÉGE ! Horn Gábor: „Fontos az, higgyék el fontosabb, mi lesz az SZDSZ-szel, annál hogy mi lesz ezzel az országgal. Ezt nagyon õszintén mondom“ Ez nem fordítás, ezt a vécékefe-fejû hazudógép magyarul mondta. Ezzel – nagy nehezen végre – megszüntette az SZDSZ-t, amely végül is még a nevében sem tüntette föl, hogy magyar volna, tehát tévedésrõl, meglepetésrõl nemigen lehet szó. jó ha figyelünk

15

Megdönthetõ e „parlamenti demokrácia“? Most akadt a kezembe, isten tudja hányadszor, a „Magyar Alkotmányossági Jószolgálati Testület“ 2003-as kiadványa. Címe: „Történelmi alkotmányunk jogán.“ A könyvecskét még azelõtt olvastam, mielõtt Gyurcsány választási hazugság, azaz választási csalás, révén újra hatalomra került volna. Mielõtt a tüntetõ tömegbe lövetett volna. Mielõtt megdicsérte volna az anonym, szadista martalócokat. Ezen „sajnálatos események“ ismeretében, illetve a könyv tükrében, egész másképp fest a „törvényesség“, mind a hatalom, mind az ellene lázadók szempontjából. [Közbevetve: épp ezen írások tükrében válik világossá a „törvényes keretek“ mögé bújó Orbán gyávasága, árulása.] „Törvényes“, illetve „alkotmányos“ rend alatt Gyurcsányék is az Alkotmány és a hatályos jogszabályok által szabályozott közállapotokat értik. Gyurcsány még hivatkozhatna a jogi ismeretek hiányára, de a Soros ösztöndíjon nevelõdött „jogász“ – Orbán – semmiképp. Persze a jog nemtudása nem mentsvár Gyurcsány számára sem. Ha az írott [egységes szövegbe foglalt] és a parlament által törvényerõre emelt törvény léte a jogállamiság feltétele, akkor joggal kijelenthetjük, hogy magyar jogállamiságot, magát a jogállamot, Rákosi és bandája hozta létre, a sztálini tipusú „alkotmány“ törvény- beiktatásával. Jó vicc! De mi vót’ addig? Ha igaz, hogy a jogászok és kanászok országa voltunk, kitalálhatjuk, mit csináltak a kanászok. De mit csináltak a jogászok, jó ezer évig? Ma azt mondják, fõleg a parlamenti ingyenélõk, hogy a parlamentáris demokrácia a közjó alapja és legfõbb biztositéka. Ennek mûködési formája az a majomparádé, ami a „patkóban“ folyik. [Dehát, minden idõk egyik legnagyobb orosz szeszkazánja, Borisz Jelcin kivezettette az utcára a legfõbb ügyészt, szétzavarta az Alkotmánybíróságot és becsukta utánuk a kaput, majd szétlövette a Parlamentet is. És mi dõlt össze? Az égvilágon semmi!] Ott van a bibi, hogy a valódi alkotmány egészen más, mint amit Gyurcsány és Orbán annak mondanak, ill. Szili Katika annak hisz. Minden emberi tudás legfõbb forrása, a Wikipédia, a fogalmat az alábbiakban határozza meg. „Az alkotmány [latin eredetû szóval konstitució] általában egy adott állam alaptörvénye, amely az állam jogrendjének alapvetõ jogforrása.“ A Wikipédia szerkesztõinek jogfelfogásáról sokmindent elárúl az, ahogy a fogalmat „megmagyarázzák“. 16

„Az elsõ ‘kartális’ alkotmányt az Amerikai Egyesült Államokban fogadták el 1787ben. Ezt a rövid ideig érvényes lengyel alkotmány követte 1791-ben, valamint a francia alkotmányt is 1971-ben fogadták el. Magyarországon 1919-ben kísérelték meg kartális alkotmány bevezetését, azonban erre csak 1949-ben került sor.“ Azaz, ha ‘19-ben létrejön a „magyar“ alkotmány, megalkotása Kun [Kohn] Béla nevéhez fûzõdött volna. A ‘49-ben létrejött pedig Rákosi [Rosenfeld] Mátyás nevéhez fûzõdik. Bravó Wikipédia! Ez az igazi politikamentes és pártsemleges tájé- koztatás. A Sulinet-nél is megállná a helyét ... A szerkesztõk azért voltak olyan fineszesek, hogy a fogalommeghatározást az „általában“ kifejezés használatával relativizálták. Nos a fent hivatkozott könyvecske alkotói – alkotmányjogban járatos, tisztességes emberek – egyáltalán nem mosták össze az „alkotmány“, ill. az „alaptörvény“ fogalmakat. Sõt közülük többen követelték, hogy töröljék az „Alkotmány“ 77. § (1) bekezdését, mert szerintük ez a paragrafus hazudja alkotmánynak a szovjet megszállás sztálini alaptörvényét. Nyertek, mert paragrafust kimiskárolták a szövegbõl. Vesztettek, mert az alkotmánnyal kapcsolatos szoclib „jogfelfogás“ mit sem változott. Sõt! A hatályos szöveg, még mindig, a következõ rendelkezéseket tartalmazza. 2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam. (2) A Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást választott képviselõi útján, valamint közvetlenül gyakorolja. (3) Senkinek a tevékenysége sem irányulhat a hatalom erõszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetõleg kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és egyben köteles fellépni. Tehát a néphatalom közvetlen gyakorlása, meghatározottság hiányában, üres! A népet nem jogositja semmire [az utcai ordítozáson, zászlólengetésen, peticiók benyújtásán túl]. A hatalom erõszakos megszerzésének tilalma pedig azt jelenti, hogy egy nemzetpusztító kormányt nem lehet félreállitani, csak helyette másik ugyanolyat (!) lehet választani szabadon. Ebben a helyzetben válik igazán jelentõssé, valójában mit is tartalmaz a magyarság valódi alkotmánya? És annak tartalma, rendelkezései valójában mire jogosítják a nép- szuverenitás letéteményesét, a népet. Mit is jelent a közvetlen hatalomgyakorlás? Elõször is szögezzük le: egy adott társadalom rendje, ezen belül jogrendje, semmi-

képp sem lehet azonos egyetlen törvénnyel, nevezzék azt akár alaptörvénynek, akár alkotmánynak. A rend, illetve jogrend [a továbbiakban jogrend] felsõbbrendû „intézmények“ mindenfaj- ta paragrafus-halmaznál. A jogrend egy nép – évezreden át formált – együttélési, vagy inkább megmaradási [!] normarendszere, valóságos „modus vivendi“! Hogy ez a rendkívül bonyolult, azaz könnyen sebezhetõ, rendszer jól, vagy legalább elfogadhatóan mûködjön, folyton vigyázni kell rá. Messzemenõ tévedés azt hinni, hogy ez a „vigyázás“ csak a parlamentre, a kormányra, ill. ezek szerveire, vagy pláne a legfõbb ügyészre lenne bízva. Bármikor adódhat – és éppen most adódik – olyan helyzet, amelyet Vörösmarty „Ország- háza“ c. versében ekként jellemzett [1846]. „A hazának nincsen háza, Mert fiainak Nem hazája.“ Magyarország tehát ezer évig jól megvolt „kartális“ azaz [egybe]írott alkotmány nélkül, mégis volt alkotmánya írott és íratlan törvények formájában, azaz „vegyesen“. Annyira mégse’ lehettek hülyék jogászaink, hisz II. András már 1222-ben kiadta az Aranybullát, amely I. István törvényeinek megerõsítését és a népszuverenitás gyakorlása tekintetében kiegészitését [!] tartalmazta. Az angolok 1915-ben kiadott „Magna Charta Liberta tum“-ukkal csupán röpke hét évvel elõztek meg minket. [Az a sanda gyanú is elhárult, hogy a Charta szövegébõl plagizáltunk volna.] Az Aranybulla iktatja törvénybe a királlyal szembeni ellenállás jogát! [Gyur csány se’ több mint egy király ...] Aztán rágódtak ezen a jogászok eleget. Ezt a jogot azonban híres – hírhedt „remekjogászunk“ Werbõczy István sem kérdõjelezte. A magyar jogrend alapintézményének ismerte el. Mondják, hogy egy jogszabály elenyészik – elévül ha a gyakorlatban nem alkalmazzák. De hát a mi ezeréves történelmünk másról se’ szól, minthogy alkalmaztuk emberül! Mivel az alkotmányjogászok java az eleközi alkotmányig megy vissza, nyilvánvaló hogy a pogánylázadások is az ellenállási joggal élést manifesztálták, mielõtt e jogok az Aranybullában leírásra kerültek volna. De azután következett Bocskai István, a Wesselényiek, Thököly, Rákóczy, Kossuth és nem utolsó sorban az ‘56-os „pesti srácok“ ellenállása, vagy ha úgy tetszik, forradalma. Ezeket – a hatalom általi eltiprásuk ellenére – a történelem és a jogtörténelem szabadságküzdelmeknek tekinti, nem államellenes bûncselekményeknek. jó ha figyelünk

A nép1956-ban ugyanazon „alkotmány“ rendje ellen lázadt fel, amely toldott – foldott formában ma is hatályos. És most, ha röviden is, vegyük sorba mit biztosít számunkra az igazi alkotmány, amit az „Alkotmány“ egyáltalán nem szavatol. Ha elõre, egyszóval, akarjuk megragadni a lényeget azt mondhatjuk, az alkotmány a nemzet életlehetõségeit szavatolja. Elõször a nemzetrõl. A nemzet nem puszta biológiai massza, hanem jogi státussal bíró emberi közösség. Elsõdleges a nemzeti azonosság [identitás] megtartásának joga és mindazon jogok, amelyek ebbõl következnek. Ugyancsak elsõdleges jog a nemzeti tulajdonlás joga. Itt említendõ az ún. „szentkorona tan“. E cizellált eszmerendszer, még vázlatos formában is, meghaladná e kommentár kereteit. A lényeg azonban tömören leírható. E szerint a haza földje a szentkorona, mint jogintézmény, tulajdona. A föld vonatkozásában minden más szervezet, vagy személy csak használati jogosultság alanya lehet, függet lenül attól, hogy a telekkönyvben „tulajdonosként“ van e bejegyezve. E tulajdon oszthatatlan és elidegeníthetetlen! Minthogy a szentkorona az állam és fõleg az éppen regnáló kormányzat fölött álló, attól külön álló, jogintézmény ezek nem vindikálhatják maguknak azt a jogot, hogy a szentkorona egy és oszthatatlan földtulajdona felõl rendelkezzenek. Ez vonatkozik a „föld méhének gyümölcseire“, azaz az ásványkincsekre, a vízkincsre stb. A szentkorona jogállásából következik, hogy rendelkezési joga kiterjed mindazon javakra, amelyeknél a tulajdonból fakadó jogosultságok: a birtoklás, használat, ill. haszonszedés joga, e jog mikénti gyakorlása, a nemzet életlehetõségeire közvetlen hatást gyakorol. Csorbítatlanul megilleti ez a jog a „szentkorojó ha figyelünk

nát“ abban az esetben is, ha a kérdéses jószág állami vagy magántulajdonban van. „Stratégiai“ jelentõségû iparág vagy üzem értékesítését, állami tulajdon esetén, egy besorolási kataszterre támaszkodó, egysoros jogszabály megtilthatja. Magántulajdon esetén pedig az államnak [államkincstárnak] elõvételi jogot kell biztosítani. Ez a biztosítéka annak, hogy mindazon javak hasznát, amelyeket az emberi munka megteremtett, ill. felhalmozott, a tulajdonos és a nemzet egésze élvezhesse. Az utóbbi abban a formában, hogy – termelõvagyon esetén – munkahelyeket teremtsen ill. tartson fenn. A vállalkozás hasznából pedig méltányos részesedést biztosítson az állam számára a közfeladatok ellátása költségeinek finanszírozására [honvédelem, közszolgáltatás, szociális ellátás stb,] Mindez antagonisztikus ellentétben van mindazzal, amit a „rendszerváltás“ utáni kormányok, egymással cinkosságban, véghezvittek. A nemzeti vagyon csalárd privatizálásáról és hazánknak az Európai Unióba történõ – ugyancsak csalárd – „becsempészésérõl“ van szó. Csatlakozásunk azt jelenti, hogy Magyarországot, vagyis a haza földjét és népét, eladták – eladják a globális rablótõkének. A tanulmány szerzõinek egyike kifejti, hogy David Ricardo minden értéket a gyáriparosok profitszerzése szolgálatába kívánt állítani. „Tanait“ John Maynard Keynes fejlesztette tovább. Ma már szó sincs gyáriparosokról. A Világ a spekulatív nemzetközi tõke profitját termeli. Ebbõl egyenesen következik, hogy hazugság mindaz, amit Gyurcsány a reformokról és annak üdvös hatásairól: a terhek jövõbeni csökkentésérõl fecseg. Épp a profitmaxima- lizálás vastörvényébõl adódik, hogy az ország kiszipolyozásának rátája csak folyamatosan növekvõ mértékû lehet.

Némi megtakarítást, az amúgy is minimalizált, közkiadások közül a szociális ellátó rend szerektõl lehet elvonni, megvonni: a társadalombiztosítástól és a nyugdíjbiztosítástól. Most az egészségügy „faszol“. Aztán következnek a nyugdíjasok. Még nem egészen világos, hogy fogják „megnyesni“ az MSZP hûséges szavazóit, de hogy kihúzzák még a gyufát az biztos. [Ráadásul nem arról van szó, hogy a közszolgáltatások és közgyógyellátás költségei máris elvonják a nyudíjat az étkezésre fordítható kiadások elõl, mert ez máris progrediáló folyamat.] Az adó és árprés most a „legtömegesebb vállalkozás“: a család utolsó tartalékait préseli ki, tekintet nélkül a szörnyû következményekre. És most következik a „feketegazdaság“ vagyis a termelõ, szolgáltató, kereskedõ szektor azon része, amely létezését csak úgy tudja biztosítani, hogy jövedelmét, vagy annak egy részét, elrejti a fiskus elõl. Egyáltalán nem biztos, hogy a korrupt kormányzat korrupt hatóságai ezt a bakkecskét alaposan meg tudják majd fejni. De ha sikerül is, nem a felhalmozás növekszik, hanem a nyomor halmozódik. [A „reformok“ természetesen nem tesznek féket a kormány esztelen költekezéseire.] *** Summa summárum: minden ok és jog adott az ellenállásra. A történelem során ennek a következõ fokozatai vannak. * „inertiae“, azaz a tétlenség ereje,* „passiv resistentia“, azaz a passzív ellenállás,* „gravemenek“, azaz sérelmezések,* „activ resistentia“, azaz a tevõleges ellenállás. Az elsõ három fokozaton „szerencsésen“ túlvagyunk. Ezek semmit sem hoztak a konyhára, hála a kormányzat õrültséggel határos makacs pökhendiségének és annak, hogy az õ töküket is fogja valaki, odaátról... A negyedik fokozat olyan lépcsõ, amelynek szintén több grádicsa van. Ezek rosszabbak, mint az inka áldozati piramisok lépcsõi, mert azok csak egyenletesen meredekek voltak, ezek a lépcsõk viszont fokról – fokra magasabbak, meredekebbek. A piramis tetején pöffeszkedõ hatalom afelõl teljesen nyugodt, hogy a „nemzeti ellenállás“ jelenlegi erõi [a „gárdákat“ is ideértve] nem fognak nekiveselkedeni... Ezt hitték Palesztina meghódítói is... Igaz, hogy most kevés az igazi „pesti srác“. Ám a kétségbeesés, ha ilyen szépen fokozódik, „váratlan“ jelenségeket produkálhat. Ilyen az „agressziós nyaláb“ hirtelen kialakulása, amely képes áttörni a héber bérfegyveresek mégoly tömör falanxán is. Ez persze a magyar jövõ bizonytalan zenéje. A harcosok, ha lesznek, egy dologban lehetnek biztosak: õk állnak majd az alkotmányosság talaján! 2007.09. 22 Sz. Gy. szeszak.tvn.hu

17

2008. február 25-én – a kommunizmus áldozatainak emléknapján Tisztelt Draskovics Tibor Igazságügyi és Rendészeti Miniszter! Elõdje, Takács Albert egyik pillanatról a másikra, megalázó módon történt menesztésének, majd az Ön kinevezésének hírére megkezdõdött a találgatás: miért tartotta szükségesnek Gyurcsány Ferenc ezt a hirtelen lépést. Sokan gyanakodtak arra, hogy Takács miniszter úr nem volt elég „keménykezû”, nem segédkezett a miniszterelnöknek és a kormánynak teljes odaadással a demokrácia és a jogállamiság szétverésében. Az Ön elsõ intézkedései komoly aggodalomra adnak okot mindazoknak, akik még reménykednek abban, hogy Magyarország demokratikus jogállam lehet. Ennek fontos fogalmi eleme ugyanis a hatalmi ágak megosztásának elve és gyakorlata, tehát egyebek között az, hogy a kormány (embere) nem utasítgathatja a bíróságot, az igazságszolgáltatást. S persze az is, hogy az igazságszolgáltatás az ilyen utasítgatásra, nyomásgyakorlásra határozott nemet mond – ahogy elsõ „körben” tette Lomnici Zoltán az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Elnöke, amikor ön a Magyar Gárda ügy tárgyalásának soron kívüli elbírálását kérte. A nyomás azonban igen erõs lehetett. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács végül mégis igent mondott a kormány tagjának – önnek – a „javaslatára”, s elrendelte a soronkívüliséget, március 12. napjára tûzve az egyesület feloszlatására irányuló ügy tárgyalását. Miért ilyen sietõs, miniszter úr? Miért pont ez az ügy ilyen sietõs? Ön nem hallott más olyan ügyrõl Magyarországon, ahol a soronkívüliség ennél sokkal indokoltabb lenne? Akkor látogasson el, kérem, a www.nefeljetek.hu internetes oldalra, és ismerkedjen meg néhány olyan magyar állampolgár történetével (a több százból), akiknek a testét, az életét az ön kormányfõje által „példamutatónak” ítélt módon – gumilövedékekkel, könnygázgránáttal – roncsolta össze a magyar rendõrség, 2006. õszén. Van közöttük többgyermekes tanárember, aki agysérülése folytán 67%-os rokkant lett. Van hivatását elhagyni kényszerült vendéglátó-ipari fõiskolás, akinek két ujját szakította le a gránát. S szerepelnek ott néhányan a tizennégy szemsérült közül. Néhányan vannak csak, „mutatóban“ a sok száz sérült közül. Az önök kormányának áldozatai közül. Remélem, nem ezt az õrjöngést kívánják megismételni idén március 15-én, miniszter úr! Remélem nem azért volt olyan sürgõs né18

hány nappal az elkeseredett, megtaposott magyar nép ünnepnapja elé tenni a Magyar Gárda (önök által nyilván biztosra vett) feloszlatását, mert azt remélik, így akadálytalanul fitogtathatja erejét az adóforintjainkból fenntartott, azóta sem átvilágított, meg nem tisztult magyar rendõrség. Azt remélem, nem akarják ismét lovasrohammal, kardlapozással, lövöldözéssel szétkergetni az ünneplõket. Ugye nem erre célzott, miniszter úr, amikor kemény fellépést ígért „a rendbontókkal” szemben március 15-re? (Ez volt a Magyar Gárda feloszlatása ügyében történt sürgetése mellett a másik „fontos bejelentése” a megválasztását követõen.) Az ön kormányfõje és társai még mindig nem kértek bocsánatot, amiért másfél éve rendbontónak mertek nevezni ártatlan embereket, akiket földre vittek, összevertek, összerúgtak, börtönbevetettek, megkínoztak. A rendbontó szót használták mindenkire, aki a saját országában, a saját fõvárosában, a saját nemzeti ünnepén ki mert menni az utcára. Most is ki fogunk menni, most is ünnepelni fogunk. S megkérem, hogy ne intézzenek ellenünk lovasrohamot, ne kardlapozzanak, ne lõdözzenek gumilövedékkel, ne hajigáljanak könnygázgránátokat közénk. Mert jogunk van az utcán lenni, jogunk van ünnepelni, s ha jónak látjuk jogunk van tiltakozni az önök kormányának hazugságai, csalásai és országromboló intézkedései ellen.

Ez ugyanis a mi hazánk. Ennyit errõl. S most visszatérnék a bírósági eljárások soronkívüliségének kérdésére. Ön tehát minden más eljárásnál fontosabbnak tartotta a soronkívüliséget a Magyar Gárda feloszlatásának ügyében. S mit szól ahhoz, illetékes miniszterként, hogy a kilõtt szemû, megcsonkított, félig agyonvert, megkínzott emberek ügyében másfél éve alig haladtak elõre valamit az eljárások? Az ön irányítása alatt álló rendõrség ma már mindenki által tudottan nyíltan akadályozza a bûnelkövetõk parancsnokok és alárendeltjeik bûnösségének megállapítását, a tárgyalásokra, az ítéletekre beláthatatlannak tûnõ ideig kell várni, soronkívüliségrõl szó sincs. Mint ahogy nincs szó soronkívüliségrõl az áldozatok kártérítési ügyeiben sem. Az ön által irányított rendõrség cinikus módon megtagadja a peren kívüli egyezségek kötését a kilõtt szemû, a félig agyonvert, a megcsonkított, a teljesen vagy részlegesen munkaképtelenné vált áldozatokkal. Noha a rendõrségi brutalitás ténye, azaz a jogalap vitathatatlan ezekben az ügyekben, arra kényszerítik az áldozatokat, hogy bírósághoz forduljanak, s ott újra és újra idézzék fel a lidérces perceket, órákat, mondják el, mitõl is olyan nehéz fél szemmel, nyolc ujjal, károsodott beszéddel, vagy másként megrokkanva élni. Az elsõ egy-két ilyen ügyben most, másfél év elteltével születtek elsõfokú ítéletek, jó ha figyelünk

amelyek írásba foglalás alatt állnak, így a fellebbezés, a másodfokú eljárás, még odébb van, jogerõs ítélet aligha lesz a véres hétfõ második évfordulója elõtt. Azaz: a rendõr-terror hihetetlen testi és lelki szenvedéseket megélt áldozatai mind a mai napig egyetlen fillér kártérítést nem kaptak, ki tudja mibõl és hogyan élnek. NEM EZEKBEN AZ ÜGYEKBEN KELLENE ÖNNEK SORONKÍVÜLISÉGET KÖVETELNIE, MINISZTER ÚR? ESETLEG NEM KELLENE – ELEGET TÉVE AZ ENSZ KÍNZÁS ELLENI BIZOTTSÁGA TÖBB MINT EGY ÉVVEL EZELÕTTI FELSZÓLÍTÁSÁNAK – PEREN KÍVÜLI EGYEZSÉGEKET KÖTNI HAZUGSÁGBAN FOGANT, SZEMKILÖVETÕ KORMÁNYUK ÁLDOZATAIVAL? Felszólítom Önt, miniszter úr, szíveskedjen a nyilvánosság elõtt bocsánatot kérni a tavalyelõtti tömeges emberi jogi jogsértések áldozataitól, s azonnal intézkedni a peren kívüli egyezségkötések, illetve a soronkívüliség iránt kártérítési ügyeikben s a bûnelkövetõ rendõrök és felbujtóik felelõsségre vonása ügyében! Felszólítom, adjon magyarázatot a nyilvánosság elõtt arra, miért tartotta fontosabbnak a Magyar Gárda feloszlatásának ügyében a soronkívüliséget, mint a 2006. õszi tömeges brutalitásokkal összefüggõ ügyekben, különös tekintettel az áldozatok kártérítési ügyeire? Hány szemet lõtt ki, hány ujjat szaggatott le, hány embert kardlapozott a Magyar Gárda? Kötõdik -e a Magyar Gárda nevéhez akár egyetlen pofon, egyetlen szemenköpés? S azzal összefüggésben, hogy a Gárdát szükségesnek tartották még március 15. elõtt feloszlatni, továbbá arra utalva, hogy ön „kemény fellépést” ígért a nemzeti ünnepre: megkérem, szíveskedjék tájékoztatni a nyilvánosságot – válaszlevelét haladéktalanul továbbítom, így ideértve természetesen a külföldi nyilvánosságot, az Európai Uniót, a külföldi hírügynökségeket és diplomáciai testületeket is – milyen stratégiával készül a kormány és a rendõrség a március 15-i ünnepre? S milyen stratégiával készül a március 9-i népszavazás napjára meghirdetett, majd esetlegesen azt követõ tömeggyûlésekre, demonstrációkra? Hogyan óhajtják biztosítani a magyar embereknek azon – Alkotmányban és nemzetközi egyezményekben – biztosított jogát, hogy politikai véleményüket, másokkal együtt, tömegesen, szabadon kinyilvánítsák? Bár az Önök kormánya rendszeresen úgy beszél a véleménynyilvánítási jogukat és gyülekezési jogukat gyakorló tüntetõkrõl, mint „zavargókról” vagy „randalírozókról”, bizonyára tudja, hogy az Alkotmány nem ezen jó ha figyelünk

emberi jogok elfojtását, hanem ellenkezõleg, e jogok gyakorlásának BIZTOSÍTÁSÁT teszi az állam – így adott esetben a kormány, illetve a rendõrség – feladatává. Ne fenyegetõzzön tehát „kemény fellépéssel”, hanem – úgy is mint igazságügyi miniszter – gondoskodjon arról, hogy 2008-ban egy európai uniós tagállamban az emberek fenyegetettség érzés nélkül ünnepelhessenek és/vagy demonstrálhassanak. Miniszter Úr! Önre ma Magyarországon igen fontos feladatok várnak. Ideje, hogy az erõszakos és vagyon elleni bûnözés hihetetlen elharapózása miatt rettegésben, félelemben élõ lakosságot a rendõrség szakszerû és határozott fellépéssel megvédje a bûnözõktõl, mégpedig azok etnikai hovatartozásától függetlenül. Vezessenek be valódi bûnmegelõzést, és valódi bûnüldözést. Bûn felderítetlenül és büntetlenül ne maradjon. A magyar rendõrség adjon végre biztonságérzetet az embereknek, azoknak, akik ma – különösen a városokon kívül élõk tömegei – vagyonuk, vagy akár életük elvesztésétõl rettegnek. Ha majd a kormánya és ön által irányított rendõrség a bûnmegelõzést és a bûnüldözést komolyan veszi, akkor az emberek, a lakosság a biztonságérzetet nem a Magyar Gárdától fogják várni, hanem az államtól, a rendõrségtõl. Itt van a helye a keménységnek, kedves miniszter úr, nem az ünneplõ tömeggel, vagy az országrombolás ellen demonstrálókkal szemben! Vegye fel a munkát, miniszter úr és vegye fel a munkát a magyar rendõrség! Vegye fel ott és úgy, ahol feladata van. Az erõszakos bûncselekmények, a vagyon elleni bûnözés megfékezése terén! Az életét, a vagyonát féltõ falusi ember félelmének, rettegésének megszüntetése terén. És hagyják abba a fenyegetõzést, a keménykedést ott, ahol eddig szükségesnek tartották. Az eddigi „keménykedéseikért”, a szemkilövésekért, a megcsonkításokért, a kínzásokért, pedig haladéktalanul kérjenek végre bocsánatot, és fizessenek kártérítést – a kártérítési alapokba bevonva a vérengzésekért felelõs politikusok és fõrendõrök magánvagyonát is. Tegyék EZT soron kívül, miniszter úr! Mindez most az Ön feladata, tekintettel arra, hogy a törvény alapján a kormány a rendõrséget a rendészeti miniszter útján IRÁNYÍTJA. Munkájához jó egyészséget kívánok a nyilvánosság elõtti válaszát várva

Postánkból: PÉCS EGY SZOCIALISTA NAGYVAROS! Csak emlékeztetõül,hogy kik is a szocialisták: (Gyurcsány szerint) „Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél ,két évet, teljesen világos volt,hogy amit mondunk az nem igaz. Majdnem beledöglöttem,hogy másfél évig úgy kellett tennem mintha kormányoznánk. Ehelyett hazudtunk éjjel,reggel meg este!“ Egy maroknyi csoport tiszteletreméltó küzdelmet folytat Pécsett a lokátor telepítése ellen! 4600 pécsi és pécskörnyéki ingatlantulajdonos kártérítési igénnyel kivan fellépni az állam ellen,mert a megépülõ lokátor miatt ingatlanjaik értéke csökken,forgalomképessége pedig várhatóan „0” lesz. De nézzük az elõzményeket: 1. / A FIDESZ népszavazást kezdeményezett a lokátor ügyében....... alacsony részvétel miatt a népszavazás eredménytelen lett.......... /a szocialista többségû pécsi polgárok „pártutasításra“ nem vettek részt a népszavazáson, ugyanis õket a saját lakókörnyezetük, unokáik jövõje sem érdekli – Ezeket az embereket csak a FIDESZ legyõzése élteti,akar a saját karukra is. Bravó elvtársak! 2./ A lokátor ügyében létrehívott „városi közgyûlés“ is határozatképtelen volt,mert a szocialista képviselõk „pártutasításra“ nem értek rá elmenni a közgyûlésre. A FIDESZT megint legyõzték. Igaz,hogy azt nem vették észre a gyõzelmi mámorukban,hogy a saját ingatlanjaik értéke és forgalomképessége saját hibájukból a „0"-ra csökkent! Bravó elvtársak! 3./ valoszinü,hogy a 4600 pécsi polgár közül akik most perelni készülnek 3000 polgár „pártutasításra“ a nem vett részt a népszavazáson,ahol megoldhattak volna a lokátor problémáját. nem tették,de most felébredtek,hogy a partjuk becsapta õket. Jó lenne felébredni szocialisták.Csak a buta ember nem tanul a saját hibájából! Talán nem kéne gondolkodás nélkül végrehajtani a part utasításait ha az nem a közösség érdekét szolgálja! Ezt most márc.9.-én be lehet bizonyítani elvtársak! „Az igazság létezik,csak a hazugságot találjak ki“! Mint pécsi „tüke“, személyes érintettség okából mertem hozzászólni a szocialista többségû pécsiek minõsíthetetlen viselkedéséhez a saját városukkal szemben! Kasi

Morvai Krisztina

19

Magyarország, talán fennállása óta, a legsötétebb korszakát éli. Egy egyre mélyülõ szociális-, gazdasági- és pénzügyi válság az ország elõtt kibontakozó „jövõkép“. Már lassan a szólás- és véleménnyilvánítás szabadsága is súlyosan korlátozva lesz. A demokrácia illúziója elveszett. Egy békés tüntetésen, ahol semmi nem történik, de gyurcsányt hazaárulónak nevezik 2 év lesz kiszabható. A független bíróság ki is fogja szabni, minden egyes esetben, ebben senki ne kételkedjen! Az ország minden vívmányát elveszítette, minden tekintetben évtizedeket lépett vissza. Kezdve a munkajogtól, ma már általános a 10-12 órás munkaidõ és a munkavállalók teljes kiszolgáltatottsága. (Külön „szép“ példa erre a Hankok „sikertörténet“). A vidék évtizedekre visszalépett, gettósodik. A valamikor az Orosz Birodalmat ellátó mezõgazdaságunk szétzilálva. Iparunk nincs, magyar kézben pedig végképp nincs, szinte semmi. Az az egészségügy, amelyik súlyos alulfinanszírozottsága ellenére évtizedekig fantasztikus orvos-tehetségekkel ragyogóan mûködött, már a múlté. Itt különösen nagy a baj, mert a magyarok egészségi állapota, halálozási mutatói európai szinten hátul kullognak, az, hogy a gyógyulás lehetõségét is elvették, a népírtással azonos. A jövõ záloga az oktatás. Az az ország, amelyik ki akar törni, mindig az oktatást helyezi elõtérbe; ez a felemelkedés biztos útja. Ez is a múlté, szétzilálva. Nincs oktatás, nem lesz felemelkedés. Az elkövetkezõ évtizedek nem fognak adni a világnak magyar zseniket, feltalálókat, tervezõket, mérnököket, szakembereket. Pénzen zsenialitást, IQ-t nem lehet venni. Az pedig közel sem biztos, hogy aki nagyon tud lopni, annak magas az IQ-ja. (Ha ez így lenne, egy bizonyos kisebbség c supa tudósokból állna.) A mai (bizton állíthatjuk, tudatosan, tervszerûen) elhibázott intézkedések sok év múlva fogják éreztetni igazi hatásukat, de az nagyobb trauma lesz a nemzetnek, mint eddig bármi más. Ma még felfogni és átlátni sem tudjuk ép ésszel, mi fog velünk, hazánkkal történni az elkövetkezõ évtizedekben! Az ország lakosságának nagy része – ha az ismert példákat nézzük, akkor az USA-ban a lakosság 30%-a nem rendelkezik semmiféle biztosítással – nem lesz jogosult orvosi ellátásra. Nem lesz hatékony oktatás, mivel a szegények de rátermettebbek nem fogják tudni finanszírozni azt gyermekeiknek. A gazdaság? Tragikus állapotban van! Munkalehetõség nincs, szinte csak „olcsójánosokat“ keresnek. Hol van még olyan ország Európában, ahol a felnõtt, munkaképes korú lakosság fele munkanélküli? A lakosság jó részének nem, vagy csak alig lesz nyugdíj ellátása. Csak néhányat említsek, ami már biztosan látszik, és ki tudja, még hány ilyen „csontváz lett elhelyezve a szekrényekben“??? Ilyen céltudatos , precízen megtervezett, sunyi, alattomos, gonosz pusztítást, rombolást még senki és semmi nem végzett! Ekkora kárt a lelkekben és a javakban a tatárdúlás sem okozott. A jelenkor politikusai a történelemkönyvekben pár évti20

zed múlva súlyosabb jelzõkkel lesznek illetve, mint Rákosi és Kádár – bár vitathatatlanul õk azok a gonosztevõk, akik a magyar lelket elsõként megtörték és közülük a legjelesebbekkel leszámoltak, meggyilkoltak, elüldöztek! Magyarország lakossága a Ceausescu-éra 80-as évekbeli színvonalára süllyed, erre nem kell már sokat várni – miközben pedig az egykori diktátor Romániája (is) elhúz mellettünk. Általános lesz a nyomor, a kilátástalanság és az oktatás hiánya miatt a tudatlanság, az ostobaság, a nagy „igazságosság“ miatt nõ az analfabetizmus – azaz jól és könnyen kezelhetõ lesz a magyar, mint szolganép. Ez az állapot tartósan fennmarad, erre kell józan ésszel számítani. Késõbb – ha esetleg végre szemléletváltás következnék be – nincs az a kormány, amelyik elõ tud teremteni annyi pénzt, hogy visszavásárolja (majd a duplájáért, triplájáért) azokat a javakat, melyeket az elmúlt 17 év gazemberei elkótyavetyéltek, elherdáltak, ingyen átjátszottak – és amelyeket eleink évezrednyi idõ alatt halmoztak fel. Itt a Dél-amerikai társadalmi forma! 10% felsõ osztály, az „elit“ és a zöm, 90 % pedig nincstelen, nyomorult, koldus! Igen ám, csak Dál-Amerikában lehet a híd alatt aludni egy újsággal letakarva, mert nincs mínusz 10 Celsius! Magyarország számára az Unió a pusztulást jelenti – hacsak az Unió rövidesen meg nem szûnik – mint anno a Népszövetség.... Magyarország az Uniós belépõk közül a Nagy Vesztes. Lassan mindenétõl kifosztva – a „saját, nemzeti kormányai“ segítségével! Trianonnal az ország 2/3-a elveszett, a neo-bolsevikokkal, neokonokkal, posztkommunistákkal a gengszterváltást követõ gyors pár év alatt, ez az 1/3 rész is párolgásnak indult. Rohamosan fogy a nemzet. Kísért a múlt! Ha valós és nem kozmetikázott statisztikákat láthatnánk, már megint a 3 millió koldus országa vagyunk. Az Unió gazdálkodása sem tartható fenn sokáig, mert ez a gazdálkodási forma a semmibe vezet. Az Unió – ez a hatalmas méretû piramisjáték – az új belépõk kifacsarásából táplálkozik. Amikor a gazdaállat elpusztul a vérszívónak új préda után kell néznie. Európa újra forrongani kezd. Ennek elsõ, de biztos jelei már megjelentek! Az erõszakos betelepítések beindítják az önvédelmi reflexeket, ezt elnyomni nem, csak késleltetni lehet. Az egymástól mennél

távolabbi (és ezáltal integrálódni üzembiztosan képtelen) kultúrák össze-telepítése elveti a magot a „polgárháborúhoz“. De ez már nem is polgárháború, hanem országon belüli idegen kultúrák összecsapása, amely egy ország stabilitását meggyengíti, mert elõbbutóbb biztosan belháborúhoz vezet. Belülrõl támadja meg a szervezetet és pusztít. Lassan a világ legtöbb országa szenved ettõl a „jelenségtõl“. Ezt jelenséget nem lehet nem beazonosítani! A pontos forgatókönyv itt a valóságban kezd kibontakozni a szemünk elõtt a sci-fi.k helyett. Hasonló dolgok történnek pl.: Portugáliában, Franciaországban, Németországban. A világuralom. Magyarországnak sajnos e folyamatban tán „kiemelt szerepet“ szánnak, vesztünkre – ahogy forrósodik a talaj a Közel-Keleten – és ehhez sikerült megtalálni a világ legocsmányabb komprádor-politikus gárdáját és álellenzékét, konspirációs-hadtestét, akik a saját karrierjükért az egész országot képesek odadobni, egymást túllicitálva, a 10 millió magyarral együtt. Ezeknek nincs lelkiismeretük, felelõsségtudatuk, csak feneketlen haszonvágyuk, kapzsiságuk, hatalomvágyuk. Magyarország az európai térségben a leglátványosabb hanyatlást mutatta be: az éllovasból röpke pár év alatt mindenben az utolsó helyen kullogó ország lett. Az eddigi utolsók töretlenül és erõteljesen fejlõdnek, emelkednek. Az állam lenne a legrosszabb gazda? Hát igen! Ez igaz, ha bolsevikokból és posztkommunistákból áll. Minden poszton az embereik ülnek. Közben már az is elhangzott egy „bennfentes“ tolvaj szájából, de írásban is megjelent, hogy „Magyarország sorsa 6-7 kötvénytulajdonostól függ“. (Ezen csodálkozom, hogy erre senki nem kapta még fel a fejét, pedig nem kis horderejû bejelentés volt és vélhetõen igaz...) Ma már nekünk egy Fico is irigylésre méltó, aki a nemzeti összetartozás érdekében a nemlétezõ történelembõl is múltat kreál – öntudatra ébreszti a mi õsi füldünkön élõ nemzetét – és nem „kurvaország“-ról tart elõadást titkon, egy maréknyi hazaáruló csirkefogónak. A magyar önvédelmi reflexet szinte megsemmisítette a gulyáskommunizmus. De éled a nemzet, ha határtalanul lassan is! Már nincs hely Magyarországon, ahol egy falka állig felfegyverzett ÁVH-s nélkül egy posztkommunista pribék végigsétálhatna. Erre már kell a gyûlölettörvény, mert szebb volt az, amikor (a fegyverrel a hátukban, kiterelt) ujjongó tömeg fogadta õket. Újra, perverz módon ezt akarják látni, de ehhez ma már kifinomultabb gazemberséget kell bevetni, a bolsik pedig a nyers erõszakot szívták magukba az anyatejjel. jó ha figyelünk

Olyan dolgok történtek az elmúlt évtizedekben, amelyek a nemzet létét fenyegetik Rózsa-Flores Eduardo 1960-ban született egy bolíviai városban, Santa Cruz-ban. Édesapja 1948-ban emigrált Magyarországról, édesanyja spanyol. Eduardo 1972-ig bolíviában élt, majd 1973-ban Chilébõl, a Pinochet vezette katonai junta elõl menekültek Svédországba. 1975-ben eduardo édesapja úgy döntött, hogy a család hazaköltözik Magyarországra. 1989-ben az ELTE Bölcsészettudományi karán szerez diplomát, de már korábban több médiumnál dolgozik. 1991-ben külföldi tudósítóként érkezik az akkori Jugoszláviába, a mai Horvátország fõvárosába Zágrábba, majd még ez év augusztusában elsõ külföldi önkéntesként jelentkezik a Horvát Nemzeti Gárdába. A horvát hadsereg soraiban több csatában részt vesz, megkapja a horvát állampolgárságot és elõbb õrnaggyá, majd késõbb ezredessé léptetik elõ. Ma hazánkban a Magyar Nemzet öntudatra ébresztésének élharcosa. A következõkben Eduardo gondolatait ismertetjük meg olvasóinkkal a jelen, a mai magyar viszonyok tükrében. A magyar társadalommal sikeresem megetették a rendszerátmentést, annak ellenére, hogy már az elején jelentkeztek a gyomorrontás elsõ tünetei. Az embereknek végre fel kellene ismerniük, hogy nem csak a Nemzet van végveszélyben 18 évnyi látszat demokráciával átitatott posztkommunista uralkodás után, hanem már õk maguk, a saját személyük került a kivégzõosztag sorfala elé. Egy éve zajlik a modern kuláküldözés. Vagyonosodási vizsgálatokat tartanak az átlagembernél, aki természetesen nem tudja igazolni, hogy mibõl él, mibõl tartja el családját, mibõl fizeti a lakásának vagy autójának részleteit. Az igazán gazdagok biztonságban vannak, õket védi a vagyonuk, a kapcsolataik és a jólfizetett könyvelõk, ügyvédek hada. Természetesen elõször azt hazudták, hogy vagyonosodási vizsgálatok lesznek, azt fogják vizsgálni mibõl telik százmilliós villákra, luxusautókra. Hazudták, jó kommunistához illõ szokás szerint, hogy elfogadtassák a néppel. A nép pedig elhitte, elhitte annak ellenére, hogy a szemébe mondták : „HAZUDTUNK ÉJJEL, HAZUDTUNK NAPPAL, EGYFOLYTÁBAN HAZUDTUNK “. Jelenleg nem a vagyonosodásról szólnak a vizsgálatok, hanem a megélhetésrõl. Mibõl telik még a zsíroskenyérre ??? A hatalom igazi kiszolgálói ávh-s veszettséggel törnek be otthonainkba, dúlják fel az életünket, mi pedig tûrünk. Tényleg ennyire birkák lennénk ??? A demokráciának nevezett intézményesített csalás, nem felel meg a magyar karakternek. A pártok ízlése szerint megalkotott játékszabályok közt mi csak veszíthetünk. Az igazi haszonélvezõi ennek a rendszernek a politikusok, akik soha nem tesznek semmit a mi érdekünkben, de mindent megtesznek a saját zsebük degeszre töméséért. 1990-ben még voltak tisztességes MSZMP-sek, de õk vagy kikoptak a politiai életbõl, vagy más pártokhoz csatlakoztak. Mitõl is voltak õk tisztességesek ? Attól, hogy nem hithû kommunisták voltak, hanem csak belekényszerültek a pártba, mert fontosnak tartották a hivatali elõmenetelüket. Ez még megbocsátható bûn, a kádári puha diktatúrában ez a túlélést jelentette. Most nem bízhatunk abban, hogy balról valami jót kapunk. Kihalt még az a kicsinyke tisztesség is, ami elvétve volt bennük. Dél-Amerikában a klasszikus baloldal a népért harcolt a hazáját kiárusító és eláruló jobboldallal szemben. Magyarországon ez is forMég nem bukkant fel olyan vezéregyéniség, aki hiteles maradt „kurvaországban“ és mindenki elhiszi róla, hogy képes kivezetni az országot a szociális-, gazdasági-, pénzügyi örvénybõl – pedig a táradalom ugrásra kész. jó ha figyelünk

dítva van, itt a baloldalinak nevezett hazaáruló csürhe adja el az országot, és a jobboldalon álló nemzeti érzelmû emberek védelmezik a nemzetet és a népet. A jobboldalinak nevezett Fidesz sokkal inkább csak középen áll és nem a jobb oldalon. Nevetségesek a fib-es idióták a Che Guevara-s pólóikkal. Che, ha ma élne az elsõ lenne azok között, aki kézigránátot dobna a fib-es hazaárulók közé. A nemzetioldalon állók legnagyobb problémája az összefogás hiánya, mert szinte mindegyikük hiú. A hiúság, az individum gátlások nélkül történõ elõrenyomulása jelenti azt a problémát, amelyet mindenkinek saját magában kell legyõzni. Meg kell érteni, hogy kellenek vezetõk, de a vezetõknek is fel kell sorakozniuk egymás mellett, mert a közös ügy úgy kívánja. Nézzük a példát, az mszp-t a gauleitereik akkor is egy irányba terelik, ha meg kell a tagságot félemlíteni. Jól példázza ezt azaz elszólás is, hogy aki a Csótánnyal szembe helyezkedik, politikai öngyilkosságot követ el. A nemzeti oldalon mindenki primabalerina akar lenni, mindenki szólót akar énekelni, de csodálkozik, hogy megoszlik a közönség. Meg kell végre érteni, hogy most nem arról van szó, hogy le kell váltani a kormányt, hanem arról, hogy meg kell menteni a nemzetet. Olyan dolgok történtek az elmúlt évtizedekben, amelyek a nemzet létét fenyegetik.Velünk mindent meg lehetett eddig büntetlenül csinálni. Most kinevezték a drazsét, mert õ képes ellentmondás nélkül bármilyen gátlástalanságra parancsot adni a kommunizmus védelmében. Nézzetek bele a szemébe, vegyétek észre a sunyi vonásait és rá fogtok jönni, hogy mennyire hasonlít Haynaura. Pontosan ezért lett kinevezve. Ezt a szerepet szánják neki. Már nem átalakítani kell a rendszer, hanem le kell bontani, szét kell verni még az alapjait is. Új államot, új nemzetet kell építeni. A nemzetnek újra gerincet kell adni. A gerinc egyik csigolyája az új alkotmány, mert ez a sztálinista alapokra épülõ jelenleg érvényes alkotmány, nem a mi érdekeinket szolgálja. Azt mondják, hogy ez az alkotmány jó. Igen jó, de kinek ? Nekünk nem. Meg kell érteni, hogy most már nem forradalomra van szükség, hanem ellenforradalomra. Ellenforradalomra az 1919-es az 1945-ös vörös forradalmak ellen. Alázatra van szükség a nemzet iránt. A nemzet bajban van. Alá kell rendelnünk mindent a megmentésének érdekében. Eljött az idõ, amikor már nem hagyják meg nekünk sem a családunkat, sem az otthonainkat, sem a munkahelyeinket, mindenhová betörnek és pusztítanak. Mindenhol csak zsarolnak az egyre újabb és újabb adózási ötleteikkel. Ma még van hová hazamenned, de holnap, ha meglátogat az apehellenõr, akkor is lesz még otthonod ? Betörnek az életünkbe, lerombolják az utolsó privát szféráinkat, és mi hagyjuk. Tényleg ennyire birkák lennénk ??? Van az ellenforradalmon kívül más választásunk is. Õrizzük meg szivünkben a lángot, de költözzünk ki Új-Zélandra, legyünk ott magyarok, figyeljük interneten keresztük nemzetünk agóniáját. Ez is megoldás. Volt már erre is példa, de ez csak néhány embernek jelent megoldást, a többség belepusztul a tétlenségben. Arra várni, hogy az átöltöztetett szocializmus végelgyengülésben kimúlik butaság. Meg kell adni neki a kegyelemdöfést.

Ezt a „magukfajták“ is tudják, ezért van körülvéve a Parlament kordonnal és ezért kíséri õket ÁVH-s különleges alakulat és ezért építik szorgalommal a régi „jól bevált“ spiclihálózatot.

Rózsa Flores Eduardo

De az óra ketyeg! Az idõt még senkinek nem sikerült megállítania! Emlékezzetek: Kádár csontját is kiokádta a Szent Magyar Föld! Isten áldja meg Magyarországot! Nagy Péter

21

Teljesen kiábrándító volt Demján Sándornak a legutóbbi szereplése a király tévében. A gazdag magyarüzletember az egyik legnézettebb tévémûsorban, egyenes adásban súlyos vádakat szórt a magyar nemzettársai felé. Rendkívül súlyos jelzõkkel illette, teljesen megalapozatlanul a magyar civil lakósságot. Beszéd közben a neves üzletember száján csak úgy egyre-másra pattogtak ki az igaztalanabbnál igaztalanabb állítások, akár a mesetörténetekben a vasorrú bába száján kiszórt kígyók, békák. Balló György szerkesztõriporteren is nagyon látszott, hogy meghökkentik a hallott furcsa kijelentések, amelyekkel Demján Sándor a saját népének tagjait illette. Látszott a letaglózott adásszerkesztõn, hogy képtelen realizálni, hogy végül hova is akar Demján kilyukadni, kinek szavai vélhetõleg, szabályosan kiütötték a gyakorlott tévés híradószakembert. De azért e párbeszédmûsor kapcsán felhívnám a figyelmet egy különös dologra, éspedig arra, hogy Balló György úr szigorú, kíméletlen tekintete hatására a nagy pénzember beszéde sok helyen elhalkult, akadozni kezdett, és a széken való zavart feszengése is bizonyosfajta elbizonytalanodást sugallt, még a színes szemüvege sem védhette meg õt, Balló úrnak a szúrós: igazságot követelõ tekintetéttõl. A szerkesztõ úr tekintete ezúttal ismét jól töltötte be a hazugságvizsgáló-gép szerepét és remélhetõleg, a magyar tévénézõk arra a véleményre jutottak, hogy Demján Sándor nem mond igazat. Hogy ilyen körülmények között Demján Sándor miért mondja azt, amit mond? Holott tudhatja õ azt, hogy a határokon kívül a legelvetemültebb magyargyûlölõk is, ha lehet, magyar portékát vásárolnak. Ha egy árura reá van írva, hogy Made in Hungary, biztos az, hogy a fertályainkon az lesz a legkelendõbb áru. Demján Sándor romániai áruházaiban alig van magyar áru, pedig, ha lenne belõle elégséges mennyiségben, talán tízszer annyi jövedelmet is zsebelhetne be. Alig van magyaráru, magyarkönyv az nuku, így Marosvásárhelyen csak az itteni csencselõ uzsorások látják el a várost könyvekkel. Jó méregdrága áron. Az áruházában soha nem hallani magyar szót a hangosbemondó pult felöl, de hallani annál több olyan figyelmeztetést románul, hogy: „Felkérjük a kedves vásárlókat, hogy lakásaik kifosztásának az elkerülése végett, otthon tartózkodásuk esetén is mindig zárják be lakhelyeik bejárati ajtaját“. Ezt is csak románul mondják, ez nagyjából azt sugallja, hogy a magyarokat, nyugodtan ki lehet fosztani, mert õk egyébként úgy sem számítanak. Demján úr üzletében a magyar nemzetiségûek még a mikrofon közelbe sem kerülhet22

Demján Sándor

Baló György nek a hangosbeszélõ pultnál, de annál többen ülnek közülünk a kasszagépeknél, tehát, mikor mifelénk a becsületes emberre van szükség, akkor mi, magyarok is jók vagyunk. És általában az a tapasztalat, hogy kinek minimális az elért általános mûveltségi szintje, az, lelkiismeret furdalás nélkül, annál hamarabb sikkaszt a máséból. És a tolvajok általában nem mi, az erdélyi magyarok volnánk. A magyar szakembert megbecsüli a román gazdagember, és errefelé csak õk gazdagodnak, mert az RMDSz gondoskodott arról, hogy a jól pénzelt, talpnyaló lakájaikon kívül, a mieink legfeljebb csak a piaci árusként töltsön be komolyabb szerepet az itteni piacgazdaságban. Tavaly január elseje óta a románok közül egyre többen mennek át a magyar városokba, településekre. Akikkel csak szóba álltam eleddig közülük, mindegyikük elképedve adott hangot annak a csodálatá-

nak, hogy magyar nemzet milyen csodálatos kincseket teremtett meg. Valósággal belezúgtak kishazánkba, igen, abba a megnyomorított, kifacsart koporsó kinézetû, ránk kényszerített trianoni akármibe, szerettek bele – elsõ látásra – végérvényesen feleink. Õk is egy ilyen országot akarnak maguknak, és lassan-lassan rá kell döbbenniük arra is, hogy ezt a minõségi életszintet, csak a magyar kultúra értékein keresztül lehet elérni. És akkor miért sarkít Demján Sándor úr, milyen hátsó gondolata lehet uraságának akkor, amikor saját nemzetének a legjobb fiait, lányait becsméreli? Kellett még egy orvul beadagolandó övön aluli ütés, mert ez így volt eltervezve? Kellett még egy újabb igazi kemény tör döfés, a népszavazások elõestéjén, hogy mikor odakerül a sor, a kedves megalázott, lelkileg, szellemileg meggyalázott honfitársaink, ne tudják azt, hogy mi is a teendõjük. Vagy talán az is benne van ebben alja galád tör forgatásban, aprólékosan kitervelt forgatókönyvben, hogy közben a kicsi sárgáknak is már elõ kell készíteni a terepet. A téma kapcsán le szeretném írni még azt, hogy soha egy szavát se higgyék annak, aki a magyar nemzetet meri becsmérelni. A magyarnál, nincs jobb, igazabb nép a világon. Talán néha túlontúl is jámbor õ, azért gondolják azt egyesek róla, hogy idõnként bármit meg lehet tenni véle. Pedig nem így van, ugyanis a helyzet a valójában úgy áll, hogy a magyar tudja azt, hogy elõbb vagy utóbb úgy is mindig neki lesz igaza. Õ nem próbál soha legyõzni senkit, mások fölébe kerekedni, neki van egy évezredes kultúrája. A tûz népe vagyunk mi, hordozói egy igazi lángnak, a mi megörökölt igazi jussunkat, a ránk hagyott magyar mûvelõdési értékeink képezik, mely sok színû örökölt kincseink adják az állandó parazsat, a megörökölt tûzünk örök izzáshoz. És akit egyszer e lángoló tisztítótüzünknek a közelébe engedünk, s megégeti õt a mi magyarbaráti szeretetünk, az, többé már a mennyországba se vágyik, s a Földön sem érzi többé magát egyedül. Nincs csodálatosabb a kis csonka-országnál, oly mesébe illõ ott minden, és olyannyira káprázatosan gyönyörû, ezt lássátok mindig, mert ez a való igazság. A többi, körülöttetek élõ nemzetek mind felnéznek rátok, és ti sem tehettek arról, hogy vezetõitek per pillanat olyanok, amilyenek. Meglássátok, majd jönnek még jobb idõk is reánk. És akkor most vágjunk bele a mélyibe: itt Erdélyben, mint azt imént felvázoltam, nélkülünk, a magyarok nélkül nincs semmi, még egy egyszerû vízcsap sem mûködhetne. És azt is hangsúlyozzuk ki újból, már csak azért is, mert ez így esik jól nekünk: a gyarjó ha figyelünk

matosító oláhok, ahol csak lehet, mindenütt csakis csupán magyaremberekkel dolgoztatnak. Ez azért van, mert bíznak bennünk, tudják, hogy van tisztességünk, szorgalmunk, pontosságunk utolérhetetlen, hogy számunkra a becsületünk mindennél fontosabb. Nemhiába voltunk több mint ezer évig a Kárpát-medencének az egyik legmeghatározóbb népe. A mi kultúránk, a kialakított magyar iskolarendszer, és minden más intézményrendszerünk, amiket eleink megalkottak, nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy könnyedén integráltuk a térségben élõ összes nemzeteket. Ezt az egymástól való függést úgy kell elképzelni, hogy van egy nemzet, amely az elmúlt évezred során egy olyan gazdag kultúrát alakított ki magának, melyhez hasonlót, talán egyetlen más népnek nem sikerült összehoznia. Igen, lássuk be õszintén, mûvelõdési értékeink lesznek a mi legigazibb magyar kincsünk, megörökölt jussunk. Nélküle, semmik sem lehetnénk. Véle többek lehetünk bármely más, drága pénzeken ránk engedett, jelenleg fölöttünk kakaskodó, esetleg, önmagában vergõdõ nemzetnél (és ez is csak nézõpont kérdése). A más nemzetek csak akkor érhetnek utol minket, ha õk is megpróbálják magukévá tenni eme mérhetetlen gazdagságú kincseinket. Másként: magyarnak lenni, annyit jelent, hogy felemelkedünk egy új életminõségi szintre, belépünk egy olyan más, ujj világba, ahol az agyban a gondolkodásnak olyan felsõbb mezõi nyílnak meg elõttünk, mint amely szinteknek a kitárulkozása más körülmények között teljesen elképzelhetetlen. Aki részese a magyar kultúrának, az egyúttal egy amolyan életre szóló marsall-

bot félét is magáénak tudhat. Akit megérintenek a magyar mûvelõdési értékek tündöklõ ragyogása, egy életre rabja lesz a magyar kultúrának, büszkén, felemelt fõvel önként szolgálja nemzetét, és ha bajba kerül az õ a kultúrája lesz az, ki majd védettséget nyújt néki. Azt, akit izzó lángra lobbantanak a magyarul írott szavak, legszebb tárgyi emlékeink, a mai csodálatos magyar alkotások, örökre sebezhetetlenné válnak. Tulajdonosai vagyunk egy nagyszerû Isteni lángnak, mely egy életen át végigkísér minket. És nincs az az ellenfél, aki valaha is végleg fölébünk kerekedhetne a nyílt ütközetben, csalárdsággal vagy esetleg álnok árulások árán. Rajtunk múlik, hogy lesz-e igazi béke a világon; tõlünk függ, hogy majdan majd egyszer lesz-e jobb minõségû élet a Földön; vegyük már észre: Velünk teljesedik ki igazából a Napnak a ragyogása. És akkor egyesek, miért akarnak minket úton-útfélen, akadályoztatni, állati módokon felöklelni, végleg a földbe döngölni. Magunkba, a saját képességeinkbe vetett hitünket, önbecsülésünket, földig lerombolni. Kinek az érdeke, hogy ilyen állapotok legyenek, miközben láthatjuk, hogy körülöttünk mindenfelé háborúk dúlnak, és hogy ezen, fájdalmaknak, azok felszámolásának, csak egy módja lehetséges: egyesegyedül a magyar kultúra értékei képesek segíteni a kialakult veszélyes vészhelyzeteken, azáltal, hogy ezeket, kincseket a környezõ, jelenleg ismét vademberi státusban tengõdõ szomszédaink, újra önként magukévá teszik. Jobb szeretnénk, ha ez fordítottan is mûködne, hogy a magyarnép a küldetésének kiteljesítésében, bár részben más népekre is ha-

gyatkozhatna, de sajna az van, hogy ez ügyben is a Jóisten másképpen döntött. Legyünk büszkék a magyarságunkra, vállaljuk fel büszkén gazdag múltunk, és a jelenünket se ócsároljuk fölöslegesen. Mert hiszen, ha már csak, a mát nézzük is, ha összehasonlítjuk magunk a környezõ népekkel, könnyen rájöhetünk arra, magasan fölötte állunk, tudásban, akarásban, hitben (van valakinek még egy, a mienkhez hasonló Csíksomlyója), felebaráti emberszeretettben. Volna nekem is egy álmom: van nekem egy igazi kincsem, a gyimesbükki ezeréves határról egy maroknyi követ gyûjtöttem. Majd ha összegyûjtöttük hozzá, a többi, ezerfelé szétszórt társait is, újra egybe raktuk õket, majd csak beszélhetünk ismét új Magyar Feltámadásról. Tehát egyet soha ne feledjünk: egy kõnek a fénye nem mutathat utat a magyarnak, ugyanis az nem ragyoghatja be az Õ igazi fényében teljes egészében a mi Csillagösvényünket. Hogy nem igazán éri meg, mert ez a kísérlet nagyon fársztó egy vállalkozás lenne? Megnyugtathatom Önöket, mi másoknál ebben is szerencsésebbek vagyunk, mert nálunk a ezeket, a köveket lehet könyvekben: magyar írókban, költõkben is mérni. Ha olykor nagyon Megfáradtok, nem Találtok kiutat, a Rátok zúdított lelki, szellemi, testi nyomorúságból és egyéb Gyötrõdéseitekbõl, ilyenkor mindig Vegyetek kézbe egy Petõfit, egy Vörösmarthyt, egy Adyt, egy Reményiket, Márait, Wass Albertet és sorolhatnám õket így tovább akár napestig. Te Jóég, mily sok ragyogó gyémántunk van nekünk, ezekkel a kincsekkel felvértezve, lehetünk mi valaha is szegények? F.Cs. NapiHír-Polgári Hírszemle

Tisztelt Kurucok!

A napokban voltunk egy pár napos észak-olaszországi körúton, és több kisebb-nagyobb áruházakban találkoztunk az alábbi fényképeken látható termékekkel (sörök, pálinkák, borok). A képek Lignanoban készültek, gondoltam hátha érdekes lehet Önöknek. (Egyébként nem egy eldugott sarokban készültek a fényképek, hanem a bolt bejáratából!) Érdekes módon egyik bolt elõtt sem tomboltak tüntetõk kormányzati támogatással... Érdemes belegondoni, mi történne Magyarországon, ha ilyen történelmi személyekkel próbálnának bármit is értékesíteni. No nem antikommunista tüntetésre gondolok a kommunista, terrorista Che Guevera miatt, sõt az igazán senkit nem zavarna ebben az országban... (Minket zavarna – a szerk.) Üdvözlettel: K. László

jó ha figyelünk

23

Mert nekik alanyi jogon jár... (Részlet a Magyar nemzet egyik 2008-02-16-i cikkébõl) Csenyétén, amely egy Észak- Magyarországon fekvõ zsákfalu...a cigány honfoglalás három nagycsaláddal kezdõdött. Ahogy nõtt a táboruk,... ha tudtak, elköltöztek a magyarok, házaikat romák vették meg olcsón. A falu lakossága alig két évtized alatt cserélõdött ki teljesen, eközben tönkrement a település.... Az addig virágzó kertek elgazosodtak, az istállókat, az állattartáshoz szükséges épületeket lebontották... Tavaly földig rombolták a falu legszebb középületét a református parókiát, a templom bútorzatát felvágták, eltüzelték. A polgármestert kérdezzük, mit gondol a falu jövõjérõl. – Amíg ilyen a támogatási rendszer, nem lesz változás! – Tõbb pénz kellene az embereknek? – Dehogy, sõt épp az a probléma, hogy hozzászoktak, a pénzért semmit nem kell tenniük. Hajdanán le kellett dolgozniuk 21 napot a családi pótlékért, de lassan a harmadik generáció nõ fel úgy, hogy nem ismeri a munkát. A férfiak negyvenéves korukra olyan rossz fizikai állapotba kerülnek, hogy ha akarnának se bírnának dolgozni, a nõk elhasználódnak a sok szülésben. Vegyünk egy öttagú családot: *családi pótlék: 17000×5=51000 Ft *gyes: 25000 Ft *Az apa munkanélküli segélye:38000 Ft Ez összesen 114000 Ft, amiért csak el kell sétálni a hivatalba. A faluban gyakori a hét-nyolcgyerekes család, itt csak a családi pótlék majd’ 120000 Ft. Ehhez jön az ingyenes oktatás, minden tanszert és könyvet adományként kapnak. A gyerek díjmentesen étkezik az óvodában, az iskolában, akár naponta háromszor. A felsõsõk, akik a szomszéd faluba járnak, bérlete ingyenes. A Vöröskereszttõl és egyéb alapítványoktól ajándékba kapják a ruhanemût. Télen a fûtésre nemigen költenek, lassan elfogy a környékbeli erdõ. Van olyan roma család, ahol a fentiekre még rájön száznégyezer Ft árvaellátás, mert meghalt a férj. Igaz az asszony összeállt egy másik emberrel, aki hazahoz még vagy ötvenet, így közel háromszázezer üti a markukat havonta. Összehasonlításként a (nem roma) falugondnok havi keresete 72000Ft. Egy húszéves gyakorlattal bíró pedagógus fizetése 110000Ft körül van. Az átlagos öttagú magyar család jövedelme családi pótlékkal és gyessel ritkán éri el a kétszázezret, deebbõl fizetnek mindent; ruhát tanszert, gázszámlát bérletet, stb. A faluban uzsorások kaszálnak, ami a következõképpen mûködik: a segélyeket pillanatok alatt elverik a romák, majd egy hét elteltével nagy autók jönnek tehetõs városi cigányokkal. Italt, cigarettát, élelmiszert kínálnak ingyen a megszorultaknak, azzal a kikötéssel, hogy mindent kamatostul kérnek vissza. A következõ segélyosztáskor megjelennek, öt-tízszeres árat követelve. Mikor a segély megérkezik, a többségnek jóformán csek a cetli marad a kezében.Aki nem fizet, elviszik a TV-jét, kocsiját, megverik... Este a szintén roma polgárõrrel járjuk a falut. – Ezek itt a szocpolos házak- mondja pár félkész, lakatlan épületre. – Hogyhogy szocpolos? – Általában bontot, innen-onnan összehordott anyagból kalákában felhúznak néhány falat, azt megmutatják az állami tistviselõnek, aki ha megadja rá az igazolást. Fölveszik rá a – nagycsaládosok esetén milliókra rúgó- szocpolt. Az építkezés sohasem fejezõdik be, söt visszabontják a falakat, hogy aztán valahol, valakik újabb"építkezésbe „ kezdjenek, sújabb milliókat markoljanak föl...Egy ház anyagábók olykor tizenöt húsz ház is felépül különbözõ helyeken.... Hát ennyit a munka becsületérõl. A magyar valóság közel húsz évvel a rendszerváltás után, egy EU-tagállamban.... 24

jó ha figyelünk

Kedves Nemzet Testvéreim! Van nekünk egy közös, nem kicsi problémánk, aminek a kezelésére, ha nem is teljes megoldására ad a következõ levél néhány használható ötletet, de nagyon megfontolandók. Kérlek olvasd el, és ha használhatónak tartod, juttasd el másoknak is abban a reményben, hogy olyan emberek is olvashatják, akik vannak olyan pozícióban, amiben van hatásköre a bevezetésükre. A történet: Mûködõ rendszerrõl van szó, nem utazói leírás költeménye. Lehet, hogy egy társadalmi problémára az egyszerû székely ember megtalálta a megoldást. Ami nagyon fontos, minden résztvevõ elfogadja és betartja! Elég sûrûn járok Erdélybe, és ottani cigány tapasztalataimat szeretném megosztani Veletek.. A csíki területet járom rendszeresen, számos ottani barátom véleménye azonos ebben a kérdésben. A cigányok szisztémája nagyban azonos a magyarországival, viszont az ottani „kezelési módszerek“ sokkal ésszerûbbek, és célravezetõbbek mint nálunk. Az eredményt ott is az összetartás hozta meg, – mármint a székelyek Összetartása – és következetessége. Minap történt egy kis csíki faluban, hogy jártunkban-keltünkben többször is belebotlottunk a helyi önkormányzat teherautójába, mely a cigány portákon végig haladva, itt is ott is „letett“ egy kupac tüzelõt. Kérdeztem helyi barátomat, hogy mi ez? Mire mosolyogva elmondta, hogy tudod...nálunk más a cigányok segélyezése mint nálatok. Itt pl. pénzt egyáltalán nem kapnak, csak ha családi szinten 180 nap munkaviszonyt fel tudnak mutatni. A 180 napot összehordhatják többen egy háztartásból, de ez a minimum követelmény, hogy egyáltalán kaphassanak valamit. Így aztán amikor az idénymunkák elkezdõdnek a földeken, a cigányok szépen elindulnak napszámba, mint

a többi rendes, dolgos emberke, és a cselekvõképességüket kiélik a földeken. Ott nincs tele a kocsma, léhûtõ, segílykébõl játékgépezõ, késelõ cigányokkal, hanem a kocsma a falusi kultúra, beszélgetõs, társadalmi színhelye ma is, ahogy rendesen volt. A székelyek bölcsessége megmutatkozik abban is, hogy a cigányok életmódját nem csak tétlenül szemlélik, hanem annak sajátosságaiból le is vonják a helyes következtetést, és nem engednek teret a szélsõséges, deviáns, agresszív megnyilvánulásoknak. Például, ha a cigány elköti a székely ember biciklijét a templom elõl, akkor a székely ember 3-4 vagy 5-10 –amennyi szükséges – komájával bemegy a cigány portájára. A minimum az, hogy elhozza a biciklijét... Halmazati büntetésként feljelenti, 5-10 tanúval alátámasztva és elmegy a „híre“, hogy a cigány lopott a székely embertõl. Alap, hogy munkát senkitõl se kap, ugrik a 180 nap, nulla segély. Ennyi. Lehet cihelõdni. Tetszik a polgármesterek hozzáállása is. Mivel a falu pénzérõl és adójáról van szó, nem engedik azt elherdálni. Az említett tüzelõ szállítmány is a segélyezés része volt, de barátom szerint akár naponta is kaphatnak valamit a cigányok, de szigorúan csak „természetben“. Egyik nap kenyér, másik nap cukor-liszt, harmadnap egy zsák pityóka, utána meg beváltható tej, tészta, vagy konzerv jegy. Pénz nuku. Pénz akkor van, ha dolgoznak. Az önkormányzat is ellátja munkával a cigányokat, és azok szorgalmasan festik is az iskolát, takarítják az árkokat, gereblyéznek a templom kertben, amiért persze fizetést kapnak, és egy igazolást a kiskönyvbe, hogy aznap dolgoztak.. A pénzbõl kifizetik a villanyszámlájukat, mint más tisztességes ember. Saját szememmel láttam. hogy a helyi cigányok lovakat tartanak, szekerekkel bér fuvaroznak, és használják a kerti pottyantóst.

Alapvetõen másként néznek ki, mint az itteni züllött társaik. Nem mondom, hogy „tiszta udvar, rendes ház“ de legalább nem ér derékig a sz@r a portájukon. Amit még tapasztaltam, hogy a megfelelõ bánásmód miatt, sokkal udvariasabbak, például tudnak köszönni, ha bemennek barátom boltjába, és lássatok csodát, nem mernek a boltban lopni!!! Az egész faluban 2-3 élelmiszerbolt van, a kapott jegyeket ezekben lehet beváltani. Kivéve, ha tolvaj az illetõ. Egyébként lehet sétálni a szomszéd faluba 5-8 kilométert, de ha ott is kitelik a becsület, akkor gáz van. Persze a boltosok is összetartanak. A polgármesterek pedig beérik az adott szóval, hogy a cigány a kajajegyért nem fog mást kapni, csak azt, ami rája vagyon írva. Nagyon tetszik ez a rendszer. Tetszik mert értelmes. Tetszik mert igazságos. Tetszik mert humánus. Tetszik mert láthatóan eredményes. Láttam a cigány gyerekeket suliba menet.. Hógolyóztak a többiekkel. Láttam cigányt templomba menni. Láttam karácsony elõtt, ahogy a tüzelõs kocsi karácsonyfát dobott be minden portára. Magyarnak, cigánynak egyaránt. Ott ezt is megoldották. Tellett rá. Mert nem hagyják, hogy ellopják a köz vagyonát. Látom az összetartás erejét, és látom az egészséges életösztönt, hogyan rendezi okosan, tevékenyen egy közösség az életét. Látnám nálunk is. Példának biztos hogy nem rossz. Ha már mi vagyunk itthon És ha belegondolsz... ha sikerül átnevelni ezt a nem kis réteget, lehet hogy a nyugdíjat is kitermeli, de ha nem, legalább nem pocsékolja el. A jó öreg székely mondta, hogy tanulni nem szégyen. „ Történet vége.....

MEGÉLHETÉSI FORTÉLY Egy kis történet Napokban hallottam, hogy egyes településeken élõ kisebbség, megélhetési szándékból a következõ trükkel húzza ki az adófizetõ állampolgárok keservesen megkeresett és befizetett adójából származó pénzt az állam zsebébõl. Adott egy familiárisan hiperpigmentált pár. Egyik sem dolgozik, segélybõl élnek. Az asszony 5 év alatt szül 5 gyereket, akiket megélhetési problémákra hivatkozva állami gondozásba adnak. A hatóság kimegy, nyomor, kosz, szegénység - elveszik tõlük a gyerekeket. Pár hónappal ezután, jelentkezik a hatóságnál a keresztapa, testvér vagy rokon (hiszen mindenki rokon), hogy szívesen nevelné tovább a „szerencsétlen“ sorsú család gyerekeit. A hatóság örömmel megszabadul az állami gondozásban lévõ gyerekektõl és örül, ha valaki gondozásba veszi õket. Sõt fizet is a gondozóknak. Fizetést. Erre megy ki a játék. Az örökbefogadó szülõ kiveszi a gyerekeket. A gyerekeket nem hivatalosan visszaviszik az eredeti családhoz, hiszen rokonok, miért ne lehetnének ott. És ott tovább élnek, mintha mi sem történt volna. A nevelõszülõknek gyermekenként nettó 80.000 Ft-ot fizet ki az állam. Van olyan család, ahol öt ilyen gyereket nevelnek. Az nettó 400.000 Ft plusz a családi pótlék meg a segély. A pénzen szépen megosztozik a „család“ és mindenki jól megél és röhög a markában. Jut pénz kocsmára, játékgépre, csavargásra, BMW-re. Hülyék lennének dolgozni. Nem baj mi megkeressük az árát, hiszen most is dolgozol vagy nem? Ez a szomorú magyar valóság ... jó ha figyelünk

25

Cseppben a tenger – avagy: Budapest alulnézetben... Cseppben ismerszik meg a tenger, mondják bölcs öregek. Én most egy ilyen cseppet – elég fekete cseppet próbálok bemutatni Önöknek. Állandóan idõhiánnyal küzdõ idegenvezetõk azt sem tudják, miként mutassanak meg egy várost a legkevesebb idõ felhasználásával. Javaslom: vigyék csoportjukat Budapest egykor egyik legszebb területére, a XII. kerületi Dél-pályaudvarra. Ott hiteles keresztmetszetet kaphatnak hazánk egykor „épülõ-szépülõ“ fõvárosáról. Kérem, jöjjenek velem a föld alá! Ne kérdezzék tõlem, mit jelent, WIFI HUNGÁRIA! Az elõkelõ látszatot keltõ négyszintes épület alaposan megfullasztja az embert, mert még a kevés kilátását és valamikori jó levegõjét is elveszi az egyre keskenyebbé zsugorodó Vérmezõrõl. (Ha így írják, Hungária, tehát „á“-val, akkor nyilván magyaroknak épült fel ez a sznoboknak inkább való csupaüvegacél palota. De sebaj! Csupán néhány méterre már – gondolom én – kizárólag külföldieknek kínálnak mindenféle kacatot, ugyancsak elõkelõ a felirat: SECOND HAND – Semmi egyéb ez, kilósruha-turkáló – világosít fel egy szórólap-elosztó. – Jó-jó, de mit jelent az a felírás? – faggatom. – Tudja a rosseb – fogalmaz a hölgy emelkedetten. Ott szokok én is vásárolni, mindig kedden hoznak friss cuccot – avat be a titkába. (Hálából elfogadok tõle egy szórólapot, amely ingyen lebarnulásra invitál). Mint a fél-sorompók, úgy állnak az utasforgalomban keresztirányba kitárt karjaikkal a szórólapot osztogatók. – Fõnök! – térít magamhoz egy hang – barnaképû cigánygyerek áll elõttem. Szerintem nem a szórólap reklámja alapján barnult le a képe. – Van egy spanglija? Adok neki egy kétszázast. Attól tartok ez kevés lehet, mert elfelejti megköszönni. Nem baj. Megyek tovább, szemlélõdöm. Az elvásott, kosztól ragadó lépcsõn végül lejutok egy kör alakú térre, ahol a márványtábláról megtudom: „ ITT HARCOLT AZ ÖNKÉNTES BUDAI EZRED “ Egy öreg baka, aki a Vár-i kitörés egyik szerencsés túlélõje volt, elmondta, ez volt az a budai ezred, akik elsõként pártoltak át az oroszokhoz ‘44 telén. „Áldásos“ ténykedésük eredményeként több ezer fiatalt deportáltak a szibériai Gulág táboraiba. E sereg egyik katonáját úgy hívták: GÖNCZ Árpád. Bizonyára hõs volt, hiszen a rádió is bemondta... 26

„Vastagon, mint a guanó“ – írhatta József Attila. Sehol egy takarító ember...A nagy költõ ferencvárosi pályaudvara valószínûleg patyolattiszta volt a mai Délihez képest. Sej, pedig már egy generáció nõtt fel gõzösök nélkül itt. Elrettenek, amikor felfelé nézek. Az egykori Kádár-idõket visszaidézõ mûkõlapok a pályaudvar teljes területén lógnak, fityegnek, igazán nem is tudom, miért nem esnek még le. Aztán a gesztenyesütõ bácsitól megtudom, minden éjjel rendõrök lezárnak egy-egy szakaszt, és a falakat alpinista-módszerrel dolgozó munkások végigmustrálják. Amelyik kõlap „megadja magát“, azt leverik. Mire eljön a reggel, már mehetnek is a munkába induló dolgozók... azaz...akinek van munkája...merthogy nem mindenkinek jut a munkából! Ezt már a friss petrezselymet kínáló hölgytõl tudom meg, aki tanárnõ volt, aztán BKV ellenõrré képezték ki. Nem volt eléggé erõszakos, így onnan is kirúgták. Most mindenféle zöldséget árul, meg ami éppen adódik. Fejkendõjét gondosan elõrehúzza a homlokára, nem akarja, hogy valamelyik diákja felismerje a forgatagban. Hej, pedig nem az õ szégyene! A gesztenyés bácsitól nem messzire a 100 forintos bolt. (Volt idõ, amikor a mûvészen megtervezett piroshasú százasért telekosár élelemmel mehettünk haza. Ez már a régmúlté). Ámde lehet itt a rég letûnt idõbõl visszamaradt súrolószert, a hajdan közkedvelt V I M -et is kapni. Olcsó, jó tisztítószer volt hajdanán, nem volt ráírva a tudományosan bizonyított kémiai hatása, csupán – és most kapaszkodjanak meg: letisztította a kádat, mosogatót. Emlékszem akkoriban 2 forint 30 fillér volt az ára, ma ugyanaz a sárga papírhengerbe csomagolt kádtisztító 220 forintba kerül. Veszek belõle hamarjában. Aztán elhaladok a koszos falakba elhelyezett, betört üvegû kirakatok mellett. Mindenhol csak lepusztulást, halál-elõtti pillanatokat látok. Mintha minden agonizálna itt. Továbbra is „lógnak“ fejem fölött a mûkõ-lapok, a lépcsõkrõl sok helyen hiányzik a csempe. Vígan él viszont a kínai élelem-árus, aki nehezen meghatározható levest ad ki papírpohárban. Lapos papírtányérban valami rizsás-gombóc, azt mondja, „Hangyák a fán!“ – ez a neve. Elhiszem neki, õ csak tudja, hiszen befizeti az adót, ami az én nyugdíjamat gyarapítja. (Legalábbis ezt mondta Kiss Péter egykori munkaügyi miniszter néhány éve, és ha egy miniszter ezt kijelenti, az már csak úgy van, vagy nem? Egy miniszter nem hazudhat). Búcsúzóul még betekintek a Metró lejá-

ratához; öt-hat jegyvizsgálót látok, amint teli torokból röhécselnek valami viccen, miközben hot-dogot reggeliznek, az utasok becsületesen mutatják fel bérleteiket. A féllábú koldus mögött betört kirakati ablaksor, bennük végtag nélkül és kicsavart lábakkal-kezekkel kirakati próbababák, obszcén firkával. A kiálló törött üvegcserepek csorba fûrészre emlékeztetnek. Balesetveszély? Ugyan-ugyan! Ezen a címen be kéne záratni az egész indóházat. (Vagy az országot?) Kedves kutyus csahol a kolduló ember mellett, láthatóan az egyetlen élõlény, aki jól érzi magát. A kutyust meg is lehet simogatni, illik adni néhány forintot a gazdinak is. Fogalmam nincs, mennyit illik adni, végül adok neki egy húszast. Ez se köszöni meg. Félek, nem tudom, mennyi a szokásos tarifa. A koszlott lépcsõn felérve visszanézek a koldusra, aki éppen elõveszi a mobilját. Egy szót azért elkapok: „Jelentkezem.“ Talán a fõnöke hívta, hogy ebédidõ van már...vagy valaki jelentést vár tõle? Ez is benne lehet a pakliban...vagy én vagyok rosszhiszemû. Mint valami zöld sziget emelkedik ki a sivárságból a Magyarok Boltja. Elérhetõ áron kaphatók zászlók, pólók, nemzeti jelvények. Bent példás rend, tisztaság. Bõséges választék. A közeli zsibárustól – ott vettem a VIM-et is – angol nyelvû, dallamtalan zenéhez hasonló valami szól a rádióban. Az eladó látja, hogy a magyarboltból lépek oda: – Ez a Lánchíd rádió – mondja, s várja a hatást. Nem tudok lelkesedni, a zeneszám angol nyelvû és én magyar vagyok. A Metró lejárójánál a munkanélküliekbõl összeverbuvált és gyorstalpalón kiképzett ellenõrök most váltják egymást. – Hallod, siess már a smárolással – sürgeti partnerét mögöttem egy jólöltözött leány – mindjárt indul a vonat. Nem csupán a lelkekben, de a környezetünkben is egyre vastagabb a lerakódott szemét, kosz. Javaslom, vegyen mindenki egy doboz VIM-et a kezébe, és kezdje ez sikálni-súrolni azt a tömérdek szennyet, amivel az utcákon és a lelkekben találkozik. Mert elõbb-utóbb már bokáig érõ trutymóban és szemétben fogunk gázolni.

Czékus Jób Nemzeti Hírháló

jó ha figyelünk

A Kuruc.info eddig nem nyilvánított véleményt a Bayer-írás kiváltotta zsidó belviszályról. Most sem igazán fogunk, de az alább olvasható, kiváló írás elé szintén bemásoljuk ezt a pár sort. Nem írtunk tehát róla semmit, mert nincs ki mellé állni. A hõbörgõ, aláírásgyûjtõ zsidók orrából folyamatosan lóg a turha, a szintén jordán-pozitív, egész életét végighazudozó, tolvajprivatizálásban is otthonos Bayer pedig velük együtt hányta tele a medencét még a 90-es években, és sírta tele a Népszabadságot a jobboldal rasszizmusáról és idegengyûlöletérõl. A félmûvelt, 5-6, tucatszor elsütött állandó idézetét is általában másoktól lopó Bayer érdekes módon barát-komplexusban szenved. Kaftános Zsocának mindig van „barátja“ a cikkeiben. Semjén, szegény György Attila, DeutschFür, Áder Janó, stb. A szépséghiba, hogy korábban barátja volt neki György Péter (könynyes ódasorozatot írt a MaNcsban a magyargyûlölõ zsidóhoz) Hont András, Kornisféreg (az õ Mityuja) és a fél szadesz- mazsihisz. Illetve valójában most is az. Lásd, amikor elsiratta Schmidt Mária zsidóbûnözõ, tolvajprivatizátor férjét, Ungár Klára testvérét. Egyetlen szavát sem szabad komolyan venni, még akkor sem, ha az éppen kivételesen igaz. Zsocika 2004. december 5-e elõtt pár nappal(!) a Hírtvben, a cionista szimpátiáit nem egyszer megmutató Makovecczel közösen azt bizonygatta, hogy a népszavazás szekus provokáció (a provokátorozás, ügynöközés kedvenc mûfaja a provokátorokkal, ügynökökkel, pártállami besúgókkal, MSZMP-káderekkel, zsidókkal, olajbûnözõkkel, elítélt sikkasztókkal és más hulladékokkal teli Zsidesznek és az érintett Bayernak). Majd pár hét múlva, talán januárban, az õ Kövér László nevû, volt MSZMP-káder barátjával Erdélybe ment, ahol azt ugatták, hogy nem is olyan fontos az az állampolgárság... És akkor még nem is tértünk ki részletesen Agyar Narancsos, Néphazugságos, 168 Tórás – itt fehér keresztények inkább csak a takarítószemélyzet soraiban találhatóak – munkásságára. De eljön annak is az ideje, mazsihiszboy Bayer. Most viszont jöjjön Cser Ferenc kiváló írása: Volt egy Irakból elmenekült kollégám, aki nekem szegezte a kérdést: „Ferenc, én sémi vagyok, hogyan lehetnék hát antiszemita? Pedig úgy utálom a zsidókat, mint a bûnömet!“ Nem térek itt ki arra, miért kellett elmenekülnie – még az amerikaiak inváziója jó ha figyelünk

elõtt volt ez, bõven – csak a fogalom tisztázása végett idéztem õt. Ugyanis most a baloldali és liberális értelmiség ‘legkiválóbb’ és ‘legmértékadóbb’ képviselõi közös levélben tiltakoztak Bayer Zsolt egy kijelentése miatt, amit idéznem kell: „1967-ben a pesti zsidó újságírók még Izraelt gyalázták. Ugyanezek a pesti zsidó újságírók ma az arabokat gyalázzák. Meg a Fideszt. Meg bennünket. Mert jobban gyûlölnek bennünket, mint mi õket. Õk a mi indok-zsidóink – értsd: a puszta létezésük indokolja az antiszemitizmust...“. Nos, ennek alapján kiáltják ki Bayert antiszemitának. Nem akarok a mondat értelmébe belemászni, elemezni, hogy ez miért is jelentené, hogy Bayer magát antiszemitának tartja, mert nem jelenti azt. Több okból nem. Kezdjük mindjárt a legelemibbel – amelyet ezen a fórumon már kétszer is elemeztem – hogy mit is jelent az a szó, hogy antiszemita? Semmiképp sem azt, hogy arra lehet rákenni, akire magukat mértékadónak vélõ zsidó körök ezt ráfogják. Max Dimont itt már többször idézett könyvében (Dimont M.I.: Jews, God and History, (Revised and updated edition) Mentor Book., 1994, pp.: 321-322) külön fejezetben foglalkozott az antiszemitizmus kérdésével. Antiszemitizmus és a zsidóellenes erõszak különbsége Dimont szerint a következõkben adható meg: Az antiszemitizmus illogikus, irracionális és tudatalatti erõkbõl ered. Elõítélettel kezdõdik, majd az elõítéletet az érzés racionalizálása követi. A zsidóellenes erõszak: logikus, racionális és tudatos tett. Elõször jön a motiváció, és csak azután következik az esetleges bosszú cselekedete. Az antiszemitizmus a zsidóság, mint ‘faj’ ellen irányul és semmit sem tud a zsidó egyedrõl. A zsidóellenes erõszak a zsidó egyed ellen irányul, még akkor is, ha esetleg tömegeket érint. Az antiszemitizmus szándékosan választja ki a zsidót, jóllehet más is bûnös lehet. Zsidóellenes erõszak azonban azt az egyedet választja ki, aki elõidézte, megindokolta a támadást. Az antiszemitizmus nem keres megoldást, nem ad megbocsátást, és nem kínál alternatívát a zsidóléttel szemben. A zsidóellenes erõszak megelégszik azzal, ha a zsidó, pl. áttér a támadó vallására. Mielõtt a tájékozatlan filoszemiták Dimontra rásütnék a bélyeget, hogy félre akarná vezetni az olvasót – meg én is ezt

akarnám – sürgõsen megjegyzem: Max Dimont zsidó rabbi volt és a zsidóság szemüvegén keresztül írta meg a könyvét! Dimont tehát megkülönbözteti az antiszemitizmust a zsidóellenességtõl és ebben a viszonyban mutatja be a fogalmat. Megfogalmazása szerint az antiszemitizmus elõítéletes zsidó gyûlölet, amely irracionális és a zsidóság egésze ellen irányuló gyûlölet. Példával magyarázza, hogy Voltaire pl. utálta a zsidókat, de nem volt antiszemita. Ugyancsak példa, hogy ugyan a rómaiak több százezer zsidót megöltek az idõszámítás kezdetén, de ez nem a zsidóságnak szólt, hanem a lázadóknak. Nos, hol van Bayer szövegében az elõítéletesség? Tény – és ez ellen elég nehéz tiltakozni, bár tudom, a Bayert elítélõ személyek teli szájjal üvöltve fognak -, hogy a mértékadó magyarországi zsidó körök – magukat értelmiségnek nevezik – gyûlölik a magyarságot, amint ez pl. Regõs Péter állítólag moszados leveleibõl ki is tûnt. Gyûlölik, mert ugyan le lett gyõzve, de nem hajlandó behódolni nekik. Elõítéletes magyargyûlölet – és ez tombol is a zsidók által mûködtetett médiában, mint pl. az itt hallható dalban is. Tény, hogy a kádári idõkben a ma magukat zsidónak nyilvánító újságírók Izraelt támadták, ostorozták és ítélték el. Hogy zsidók-e valóban vagy sem, azt sohasem vizsgáltam, de nem is érdekel. A gengszterváltás elõtt több zsidó barátom is volt, akikkel együtt túráztunk, bridzseltünk, jóban-rosszban együtt voltunk. Akkor sem érdekelt, hogy zsidók õk, vagy sem, magukat mutatták így be. Aztán megírtam a Gyökerek c. könyvet, amelyben a magyarság eredetével, kultúrájával, nyelvével foglalkozom. Egyik hajdanvolt zsidó ‘barátom’ erre kijelentette: „Ez egy antiszemita könyv! A magyarság kultúrájáról írsz benne, de nem írod meg, hogy ezt a zsidóság teremtette meg!“ Csak néztem. Zsidóság? Az a zsidóság, amelyiknek Magyarországon a török idõk elõtt szinte nyoma sem volt? Holott a könyvem a honfoglalás koránál gyakorlatilag véget ér és az akkori magyar mûveltséget felismerve mutatom be, hogy az még a XIX. század elején is élt? Hogyan teremthette volna azt a zsidóság, amikor még itt sem volt, amikor a hatása még a németeknél is kisebb lehetett? Antiszemita könyv, mert meg sem említi a zsidóságot? 27

Ahogy a mai antiszemita bélyeg kiosztását nyomon követem, bizony már az is antiszemitizmusnak számít, ha valaki a zsidóságról hallgat. Ephraim Kishon szerint ugyanis a zsidók iránti közömbösség is már antiszemitizmus. No, hát ezen a szemüvegen át kell Bayer elitéltetését szemlélni. A magyarság nem ismeri el a zsidó fennhatóságot, magasabbrendûséget – mert a kultúrája, nyelve mellérendelõ és nem ismer el maga fölött senki emberfiát. De magát sem helyezi mások fölé. Az állítólagos antiszemitizmusának ez az alapja, ez a lényege: nem ismeri el a zsidó hódoltatást és nem aszerint él, ítél, ahogy a hódító ezt tõle megkívánja. Mert amikor valaki a nyakamba telepszik, megcsattintja ostorát és kiadja a parancsot, hogy én most õt, az isteni kiválasztottat vigyem fel a hegytetõre, mert ott akar körülnézni, és én, a rohadt antiszemita, ahelyett, hogy kussolva, nótaszóval felvinném, úgy dobom le a nyakamról, hogy nyekken, akkor az isteni kiválasztott ellensége vagyok. Akire jogos az antiszemita bélyeg és jogos az a büntetés, amely minden antiszemitának kijár, ahogy az szerintük pl. Szálasi Ferencnek is kijárt. Innen az a gyûlölet, amire Bayer hivatkozik. Mert ez a gyûlölet viszont él, izzik, jóllehet, a magyarságban egyáltalán nem él elõítéletes zsidógyûlölet. Ugyanakkor egyre bõvülõ tapasztalatokra alapult zsidóellenesség azért már van. De azt a tapasztalat támogatja,

és éppen az lenne az elõítélet, ha arról megfeledkeznénk, és a zsidóságra úgy tekintenénk, mint az isteni megváltókra. Pedig az alaptörvényükbõl, vallásukból nem ez következik. Hogyan is szól Mózes erre vonatkozó törvénye? Idézzük a Tórah-t: 5Móz6:10-12 És a mikor bevisz téged az Úr, a te Istened a földre, a mely felõl megesküdt a te atyáidnak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak, hogy ad néked nagy szép városokat, a melyeket nem te építettél; És minden jóval megtelt házakat, a melyeket nem te töltöttél meg, és ásott kutakat, a melyeket nem te ástál, szõlõ- és olajfakerteket, a melyeket nem plántáltál; és eszel és megelégszel: Vigyázz magadra, hogy el ne felejtkezzél az Úrról, a ki kihozott téged Égyiptom földérõl, a szolgaságnak házából! 5Móz11:23-24 Akkor kiûzi az Úr mindazokat a nemzeteket ti elõletek, és úrrá lesztek nálatoknál nagyobb és erõsebb nemzeteken. Minden hely, a melyet lábatok talpa megnyom, tiétek lesz, a pusztától Libánonig, és a folyóvíztõl, az Eufrátes folyóvízétõl a nyugoti tengerig lesz a ti határotok. 5Móz 7:5-8 Hanem így cselekedjetek velök: Oltáraikat rontsátok le, oszlopaikat törjétek össze, berkeiket vágjátok ki, faragott képeiket pedig tûzzel égessétek meg. Mert az Úrnak, a te Istenednek szent népe vagy te; téged választott az Úr, a te Istened, hogy saját népe légy

néki, minden nép közül a föld színén. Nem azért szeretett titeket az Úr, sem nem azért választott titeket, hogy minden népnél többen volnátok; mert ti minden népnél kevesebben vagytok; Hanem mivel szeretett titeket az Úr, és hogy megtartsa az esküt, a mellyel megesküdt volt a ti atyáitoknak; azért hozott ki titeket az Úr hatalmas kézzel, és szabadított meg téged a szolgaságnak házából, az égyiptombéli Faraó király kezébõl. Köszönjük szépen, de ebbõl nem kérünk. Köszönjük, de ezt a törvényt nem kívánjuk elfogadni, ezt a törvényt soha nem ismerhetjük el. A nyakunkba kapaszkodót levetjük, még akkor is, ha antiszemitizmust visít. Visítson. Az antiszemita szó kiürült, tartalma ma már nulla, a visítókra pedig tapasztalat szerint sem az igazság kimondása a jellemzõ. Nem vagyok antiszemita – ezt belsõleg is tudom – de a nyakamba akasztott igát és a hazug rágalmat, amivel illetnek, a bûnösség kinyilvánítását el nem fogadhatom, és nem vagyok hajlandó a jövõben sem elfogadni. Leantiszemitázott népem sem, ebben biztos vagyok. Bayer Zsolt is ezért kiáltott fel. Az igazság feltárását a továbbiakban is folytatnunk kell, még ha ezt a címkét ránk is akasztják érte és a címke miatt akasztófáért kiáltanak. Még akkor is, ha az a közmondás érvényesül: „Szólj igazat! Beverik a fejed!“ – ahogy ezt most Bayer Zsolt is megtapasztalhatta. Cser Ferenc Forrás: nemenyi.net

IZLANDNAK NEM KELL AZ EU-TAGSÁG Izland nem tervezi, hogy belépjen az Európai Unióba – közölte Brüsszelben a forró gejzírek fagyos szigetországából érkezett kormányfõ. Geir Haarde, miután tárgyalt José Manuel Durao Barroso európai bizottsági elnökkel, újságíróknak elmondta: Izland tudja, hogy az EU-tagság terhei meghaladnák a várható elõnyöket, ezért nincs szükségük a csatlakozásra. Izlandon ugyanakkor a közelmúltban vita bontakozott ki arról, nem lehetne-e csatlakozni az euró-övezethez, és bevezetni fizetõeszközként az eurót – az erõsen ingadozó árfolyamú nemzeti valuta helyett – uniós tagság nélkül. Errõl a lehetõségrõl az EU-s vezetõ Barroso hallani sem akar. „Az euróövezeti hosszú távú integráció csak az európai uniós tagság összefüggésében képzelhetõ el” – szögezte le EU bürokrata. Barroso egyébként hétfõn Oslóban járt könyörögni, és felajánlotta, hogy Norvégia egy nap alatt is csatlakozhat az unióhoz. A lehetõséget az északi ország vezetése egy halvány mosollyal, és gyors témaváltással nyugtázta. Az öntudatos skandináv ország polgárai 1972-ben és 1994-ben is népszavazáson vetették el a csatlakozás gondolatát, és közvélemény-kutatási adatok szerint véleményük azóta sem változott, a döntõ többség mindenféle integrációk ellen van. Jens Stoltenberg miniszterelnök ugyan személyesen úgy gondolja, hogy Norvégiának az EU-ban lenne a helye, de mi mást lehetne várni egy politikustól. MTI – Barikád.hu

MÁR TÖBB MUZULMÁN ÉL A VILÁGON, MINT KATOLIKUS (DE KERESZTÉNY MÉG TÖBB VAN) A világ muzulmánjai ma már lélekszámban felülmúlják a római katolikusokat, így mostanra az iszlám lett a legnagyobb vallási felekezet a Földön – közölte vasárnap a Vatikán a saját maga és az ENSZ statisztikai adatai alapján.(de összességében a keresztények száma még felülmúlja a muszlimokét – a szerk). Vittorio Formenti prelátus, az egyház központi statisztikai irodájának vezetõje – aki munkatársaival nemrég készítette el a Vatikán 2008. évi statisztikai évkönyvét – a Szentszék lapja, a L’Osservatore Romano vasárnapi számának nyilatkozva elmondta, hogy a legfrissebb, 2006-os összesítések alapján a muzulmánok a világ lakosságának 19,2 százalékát alkotják, a katolikusok pedig 17,4 százalékát. „A történelem során elõször nem mi vagyunk a legtöbben, a muzulmánok felülmúltak minket“ – mondta Formenti. Ha minden keresztény vallási közösséget – köztük az ortodoxokat, az anglikánokat és a különbözõ protestáns egyházakat is – figyelembe veszünk, akkor a keresztények – mintegy kétmilliárd ember – a világ lakosságának 33 százalékát teszik ki – tette hozzá. A Vatikán nemrég 1,13 milliárdra tette a katolikusok számát. A muzulmánok lélekszáma általános vélekedés szerint mintegy 1,3 milliárd. Formenti szerint míg a katolikusok száma nagyjából állandó, a muzulmánoké nõ, mert körükben nagyobb a népszaporulat. A vatikáni statisztikai hivatal a muzulmánok lélekszámát az ENSZ összesítése alapján veszi, amelyhez a világ országai szolgáltattak részadatokat. hirado.hu

28

jó ha figyelünk

Tegyünk lakatot a szájukra! A Kuruc.info eddig nem nyilvánított véleményt a Bayer-írás kiváltotta zsidó belviszályról. Most sem igazán fogunk, de az alább olvasható, érdekes olvasói levél elé mégiscsak kell pár sort írni az „ügyrõl“. Nem írtunk tehát róla semmit, mert nincs ki mellé állni. A hõbörgõ, aláírásgyûjtõ zsidók orrából folyamatosan lóg a turha, a szintén jordán-pozitív Bayer pedig velük együtt hányta tele a medencét még a 90-es években, és sírta tele a Népszabadságot a jobboldal rasszizmusáról és idegengyûlöletérõl. Bayer érdekes módon barát-komplexusban szenved. Neki, Bayernak mindig mindenki a „barátja“ a cikkeiben. Semjén, szegény György Attila, Deutsch-Für, Áder Janó, stb. A szépséghiba, hogy korábban barátja volt neki György Péter, Hont András, Kornisféreg (az õ Mityuja) és a fél szadeszmazsihisz. Illetve valójában most is az. Egyetlen szavát sem szabad komolyan venni, még akkor sem, ha az éppen kivételesen igaz. Zsoca például 2004. december 5-e elõtt pár nappal a Hírtvben azt bizonygatta, hogy a népszavazás szekus provokáció. Majd pár hét múlva, talán januárban, az õ Kövér nevû barátjával Erdélybe ment, ahol azt ugatták, hogy talán nem is olyan fontos az az állampolgárság. És akkor még nem is tértünk ki nagyon Magyar Narancsos, Népszabadságos, 168 Tórás munkásságára... Most viszont jöjjön az olvasói levél: Tisztelt Szerkesztõség! Nem tisztem megvédeni Bayer Zsoltot, a neki nyílt levelet címzõ honfitársunkkal egyetértve ugyanolyan hazaáruló tolvajnak tartom, mint Orbán Viktort, Dávid Ibolyát, Gyurcsány Ferencet és Kóka Jánost. „A medence körüli“ írása viszont fején találta a szöget. A szög nem gör-

bült meg, Kun Béla utódainak velejéig hatolt. Fel is lázadt több mint száz, magát magyar értelmiségnek valló, valójában nemzetáruló Moszad-ügynök. Azok lázadtak föl, akik rendszeresen a medencébe, a szobánkba, a levesünkbe fújják a taknyukat. Azok, akik helytartóikkal együtt, azok ölebeiként leigáztak, és nyomás alatt tartanak bennünket folyamatosan, évtizedek óta, pénzügyileg, ideológiailag, sõt pár éve már fegyveresen is az 50-60 ezer In-Kal Securitys fegyverben tartásával, tel-avivi kézi irányítással, csak a jelre várva, hogy mikor kell belénk lõni, mikor kell a magyarság vérét ontani. Az aláírók között sok a nõ, ami nem szabad, hogy megtévesszen bennünket, hiszen a Moszad imádja a ringyókat, sõt az Ószövetségben is találunk példát a vérivó zsidó bestiákra. Ki kell nyomtatni ezt a listát, és az ágyunk fölé szegezni, hogy minden nap lássuk: ki a magyar nép ellensége. Nagybetûkkel rá kell vezetni e listára szegfûs Ibolyka nevét is, aki Lantos kitartottjaként rögtön antiszemitizmust ordított a Bayer-cikk megjelenése után. Arról a kalapos hazaáruló szörnyella nem ír, hogy mennyit lopott, és az MDF hogyan árulta el a magyar nemzetet, miként züllött a zsidó kommunisták csicskásává, Schmuck Andor valamint a gnóm bóher Leisztinger olcsó játékszerévé. El kell olvasnia minden magyarnak Dövényi Nagy Lajos Tarnopolból indult el..., betiltott és indexen lévõ könyvét, amit azért nem tudott befejezni, mert a börtönben a bolsevik-zsidó pribékek agyonverték a mûvéért. (Hamarosan megrendelhetõ lesz portálunkon is! – a szerk.) Alapvetõen nem értem, mi váltotta ki a nagy hörgést, hiszen Bayer a színtiszta igazat írta le. Az idézete is pontos. Már tényleg ott tartunk, hogy a gyalázatosakat, a bennünket ki-

csontozókat, a mi zsírunkon és vérünkön élõsködõket kritizálni sem lehet? Õk mindent megtehetnek, õk bátran átgázolhatnak rajtunk, mint a cionista katonai bulldózer azon az amerikai zsidó lányon, aki a palesztinok kiirtása ellen protestált? Ezek büntetlenül megnyomoríthatnak bennünket, és ehhez elvárják, hogy még jópofát is vágjunk? Azért is kell a lista, mert alkalmas idõben tudnunk kell, hogy kiknek kell elkapni a nyakát, kikkel kell megnyitni Recsket vagy megtölteni a Csillagbörtönt. Néhány nevet persze hiányolok az aláíró keretlegények közül. Hol van Dr. Sólyom László? Hol van a Likud-testvér Orbán Viktor? Hol az ávós csemete Petõ Iván, hol a génmanipulált Horn Gábor, hol a homo buzericus Orosz Jozefina, vagy a pápagyilkos Dobrev-klán Klárikája, hogy a szocionista nomenklatúra köztörvényes politikus bûnözõirõl ne is beszéljünk...? A birka magyar nem veszi észre, hogy minél nagyobb a megszállók elleni tiltakozás, annál radikálisabb módszert alkalmaznak a vérbefojtásunkra, mert megtehetik. Mert kezükben a kormány, kezükben a törvényhozás és a közigazgatás, pórázukon a rendõrség, a félzsidó honvédelmi miniszterrel karöltve. Mindezek ellenõrzésére ráépítették az In-Kalt, amely valójában a felfegyverzett, mini megszálló izraeli kommandó Magyarországon. Ébredj fel, magyar, mert a judeonácik kíméletlenül eltaposnak! Megtették ezt másokkal 1948-ban amikor a nagyhatalmak segítségével fegyveresen rabolták el a palesztinoktól azok hazáját, és megteszik ma is, vagy pár év múlva, ha a Vörös-tenger mellett tarthatatlanná válik a helyzetük. Ébredj és radikalizálódj, mert ezek megnyomorítanak! Ébredj, mert rövidesen a palesztinok sorsára jutsz! Ébredj, amíg ébredhetsz! Veresegyházi Géza

AZ ÉLETMENTÕ

Sétál egy fickó a Central Parkban, amikor észreveszi, hogy egy pitbull rátámad egy kissrácra. Odarohan, megragadja a nyakörvet és addig szorítja, míg a kutya megfullad. Mindenki ünnepli a fazont, köré özönlenek az újságírók. – Akkor holnap lehozzuk a hírt azzal a címmel, hogy „A hos New York-i megmentette egy kisfiú életét!“ – Az igazat megvallva nem vagyok New York-i. – Akkor „Amerikai hos megmentette egy kisfiú életét a kutyatámadásban!“ – Nem is vagyok amerikai. – Akkor hova valósi? – Pakisztáni vagyok. Másnap az újságok címlapján: „Iszlám fundamentalisták szerencsétlen kutyákat kínoznak a Central Parkban – Az FBI keresi az al-Qaida-szálat.” jó ha figyelünk

29

Kedves Dávid Ibolya! Én évek óta nem nézek televíziót, nem olvasok magyar nyelvû újságot és nem szavazok a „négypártra“, mert csömöröm van tõlük. Az MDF-bõl annak idején Ön miatt léptem ki. Nagyon sok okból. Ennek csak egyike, hogyha önt meghallottam, valamilyen sajátos képzettársítás miatt mindig Petõfi eme sora jutott az eszembe: „nem sok hajaszála hullt ki a tudományokért“. Kedves Dávid Ibolya! Írja, hogy a szülei olvasták a Vigilia c. lapot. Ön nem. Nem csodálom. Abban az idõben, amikor még én is olvastam, amikor Sík Sándor, Mihelics Vid, Rónay György volt a fõszerkesztõje, az egy nagyon intelligens lap volt. Nem a maga fejecskéjének való. És senki sem kacsintott ott össze senkivel. Ezt csak maga találta ki. Az „összekacsintás“ nem keresztény szokás. A „magukfajtáké“. Kedves Dávid Ibolya! Önt nagyon fölháborította Bayer Zsolt „erkölcstelen“ írása. Akkor most én még jobban fölháborítom: „Sosem szabad elfelejtenünk, hogy korunk legnagyobb gyilkosai zsidók voltak.“ Érti, sosem szabad elfelejtenünk! És õk voltak. Tanulja meg tehát: Sosem szabad elfelejtenünk! A zsidó gyilkosok „korunk legnagyobb gyilkosai között is óriások voltak“. Meg tudja ezt emészteni, kedveském? Remélem, kellõképp fölháborodott már. Ha meg akarja tudni, hogy mindezt mire alapozom, olvassa el a „Százmagyarok egyesüljetek“ c. cikkemet. Itt nem ismétlem meg. Öntõl kérdezni fogok! Elsõ kérdésem az, amit Michael Moore tett fel George Dabljú Bushnak egy nyílt levélben: „George, képes vagy te egy felnõtt ember szintjén írni és olvasni?" Mert levelét olvasva kételyeim támadtak a pontos szövegértésre való képességét illetõen. Mivel nem tudom a helyes választ, jóindulattal föltételezem, hogy tud. Legalább valamennyire. Akkor folytatom a kérdezést: Hol volt ön, amikor valaki a keresztények kiirtására szólított föl? Érdekes, hogy senki sem hallotta, hogy hangot adott volna erkölcsi fölháborodásánk. Ez nem ügy? Persze, hogy semmiség. Legalábbis magának, mint fõ erkölcscsõsznek és fõtoleránsnak. Mert „az más“. Igaz? Az nem zsidózás volt, hanem „keresztényezés“. Akkor sem hallottam fölháborodni, amikor Landesman rabbi gyûlölölettõl csöpögõen kijelentette, hogy a zsidók nélkül Magyarországon legfeljebb bõ gatya meg barackpálinka volna. Az a Landesmann rabbi, akinek 30

az õsei egy olyan galiciai gettóban, vagy shtetl-ben laktak, amelyrõl Israel Shamir így ír: „ Az õseink ennek a területen kívüli államnak voltak a tagjai, egy tekintélyelvû, félbûnözõ rendnek, amelyet a gazdagok és a rabbik kormányoztak. A Kahalnak nevezett vezetõség hozta a fontos döntéseket, a közönséges zsidók pedig követték az utasításokat. A vezetõség rendelkezett a zsidók életével és vagyonával, akár egy feudális uralkodó. A gettó falai között nem volt véleményszabadság. Egy lázadó zsidó halállal volt büntethetõ.” A gettó és a shtetl világa, amelyrõl modern zsidó írók lelkesült hangnemben úgy beszélnek, mint a régies hagyomány és jámborság világáról, Israel Shahak, a jeruzsálemi Héber egyetem néhai professzora szerint a „legnyomorultabb babonaságba, fanatizmusba és tudatlanságba merült világ volt”. Nos, a nagyképû, „kultúrfölényes” Landesmann rabbi õsei még ennek a „legnyomorultabb babonaságba, fanatizmusba és tudatlanságba merült félbûnözõ rendnek” voltak a tagjai, amikor Magyarországon 1509-ben, az un. Udvarhelyi Constitutioban törvénybe foglalták az „emberi személy érinthetetlenségét”, míg a „vallási és lelkiismereti szabadságot” négy évvel a francia protestánsok párizsi, Szent Bertalan éji tömeges lemészárlása elõtt, az 1568-as Tordai Országgyûlésen. Mert mi már akkor, két évszázaddal a nagy, francia felvilágosodás elõtt is felvilágosultak voltunk, mégpedig a szó nemes értelmében, nem úgy, mint II. József, vagy XIV. Lajos, az un. “felvilágosult" uralkodók. Hol volt ettõl Nyugat-Európa és Amerika? A zsidókról nem is beszélve. A „kamcsatkai Mucsában”! Vagy még távolabb. Ön ezt jogász létére nem tudta? Tán libáért kapta az oklevelét? Ha pedig tudta, akkor miért nem tette helyre Landesmannt? Csak nem azért, nehogy a magához hasonlók antiszemitizmussal vádolják önt és bocsánatot kérjenek maga helyett a hazug és mûveletlen, de fölényesen pimasz Landesmanntól? Tudja, hogy nevezik jiddisül Landesmann viselkedését? Megmondom, hogy okosodjon: chutzpah. A jelentése fölényes, gátlástalan pimaszság. Hol volt maga, amikor Simon Peres kijelentette, hogy a zsidók felvásárolják Magyarországot? Tudja, kik tiltakoztak Peres kijelentése ellen? Ezt sem tudta? (Mit tud maga?) Megmondom: izraeli zsidók. No nem a mi védelmünkben, hanem csak azért, mert – mint mondták – a szenilis Peresz világgá kürtölte a titkos praktikáikat, és féltek, hogy ez esetleg akadályozhatja a felvásárlást. Nem fogja akadályozni. Errõl önök gondoskodnak. Emlékszik Brinkerné nevére? Hogyne emlékezne! Az USA zsidó nagykövete volt Magyarországon. Emlékszik, hogy mit mondott

ez a zsidó rifke a Magyar Tudományos Akadémián? El tudom képzelni, hogy ezt szándékosan elfelejtette. Ez a neokonzervatív, vagy inkább neoprimitív némber, remélem jól emlékszem a nevére, felszólított minket a mi erõszakos és antidemokratikus múltunkkal való szakításra. Egy olyan ország nagykövete, amely az ott lakó japánokat eljárás nélkül internálva, a Gulag építõjével testvéri szövetségben harcolt a náci internáló táborok építõi ellen. Amely a 2. Világháborúban fajilag megosztott, tehát rasszista alapon szervezett hadsereggel harcolt a rasszizmus ellen. Ahol 150 éve még hivatalosan rabszolgaság volt (leplezetten még most is van), és ahol a feketék által nem látogatható éttermeket alig 50 éve, csak az 1960-as évek második felében szüntették meg. Ahol a feketék most is gettóban élnek, és ahol a rendõrök képesek egy 10 éves – tetszik érteni, 10 éves – fekete kislányt megbilincselve az iskolából a börtönbe vinni, mert gyilkolásra alkalmas „fegyvert”, mégpedig ollót(!) találtak a táskájában, és a dologról még az anyját sem értesítették! A tanító néni, amikor „felfedezte a fegyverrejtegetést”, nem ám elvette tõle, hanem szaladt az igazgatóhoz, az igazgató hívta a rendõrséget, a rendõrség lesbe állt, és amikor vége volt a tanításnak, felhívatták a gyereket az igazgatói irodába, ahol a rohamrendõrség nagy erõkkel lecsapott rá, mint a Gyurcsány-Gárda a Kossuth téri tüntetõkre. Harc a terrorizmus ellen! Ezt az agyrém történetet nem én találtam ki, hanem a CounterPunch címû amerikai lapban olvastam, az összes hitelesítõ adattal, nevek, hely, idõpont, stb.-vel együtt. Arról már nem is beszélek, hogy törvényesítve van a kínvallatás. Egy inkvizitor állam nagykövete oktatott ki minket türelembõl, demokráciából és erõszakmentességbõl! Brinkerné primitív orcátlanságát nem csak a sok „magyar tudós“ hallgatta végig rezzenéstelen ábrázattal, de Ön sem reagált rá. Ebben az esetben felemlegethetõk a Landesman üggyel kapcsolatban elmondottak is. Ön tehát nem csak a magyar, de az amerikai történelmet sem ismeri. Mielõtt még felháborodik azon, hogy Brinkernét rifkének neveztem, tájékoztatom, hogy a rifke jiddis szó és a héber rivkából származik, aminek a jelentése megkötni, összekötözni. Az volt a zsidók állatvágási szokása, hogy levágás elõtt a hizlalt barmot megkötözték. Ebbõl származik a szó másodlagos jelentése, hogy szép, kívánatos. Mint egy kés alá érett, hizlalt barom. Tehát a rifke szép, kívánatos nõ. (Gondolom, nagyon élvezte volna, ha valami becsmérlõt mondtam volna Brinkernérõl. De jót tudott volna fölháborodni. De nem szerzem meg magának ezt az örömöt.) Sajátos, hogy a korlátolt, mucsai magyarok a nõi jó ha figyelünk

szépséget olyan dolgokkal társítják, mint virág, csillag, madár, galamb, rózsa, stb. A zsidók a levágásra váró, összekötözött, hizlalt barommal. Költõi, nemde? Ön viszont, kedves Dávid Ibolya nem rifke, hanem siksza. Mert a jiddisben ez a szó jelöli a nem zsidó, goy nõket. Nem a rosszakat, hanem minden nõt. Ennek is héber gyökere van: a „sheqetz“. A jelentését Israel Shahak, a jeruzsálemi héber egyetem már elhunyt professzora magyarázza meg a „Zsidó Történelem, Zsidó Vallás“ c. könyvében (Olvasta? Ugye nem? Ne is olvassa, mert az ismeretek elhomályosítanák tisztánlátását.), mégpedig az Izraelben kiadott „The Megiddo Modern Hebrew-English Dictionary“ alapján. A szó jelentései: tisztátalan állat, undorító teremtmény, utálatos nyomorult, romlott fiatal, nem zsidó fiatal. Tehát ebbõl származik a jiddis siksza, ami nem- zsidó lányt, nõt jelent. Tehát kedves Dávid Ibolya, amint már mondtam, ön jiddisül nem rifke, hanem siksza. Hogy a szó jelentését ezek után miképp adja vissza magyarul, azt Önre bízom, de könnyítésként annyit közlök, hogy Gyurcsány nyelvezete a segítségére lehet a megfelelõ szó kiválasztásában. Kedves Dávid Ibolya! Régi tapasztalat, hogyha két kutya verekszik, és az egyik szemmel láthatóan erõsebb, mint a másik, ha egy harmadik kutya is bekapcsolódik a buliba, mindig az erõsebb oldalára áll. Ez az eberkölcs. Ha két eb ver egy kisebb harmadikat, a negyedik mindig a kettõ mellé áll, sosem fordítva. Ha száz eb esik neki egynek, a szabály csak annál erõsebben érvényesül. A megfigyelés „üzenetének“ a megfejtését önre bízom. Remélem, hogy intellektusa felülkerekedik az értelmezés nehézségein. Azonban a tárgyilagosság megkívánja, hogy az ebek javára írjuk, hogy miközben így viselkednek, nem jár a szájuk, hogy õk „képtelenek eb és eb megosztására“, sem azt nem állítják farizeus módon a túlerõvel szemben védekezõ ebrõl, hogy megértik, hogy nem szégyenkezik az õ parancsukra, mert „a szégyenkezésre vagy megvan valakinek a kultúrája, vagy nincs“. Sok-sok évvel ezelõtt kaptam egy könyvet azzal, hogy nagyon jó, ellenzéki írás. Konrád Györgynek valami zagyvasága volt. Egyetlen mondatára emlékszem, mert nem is volt ben-

ne több megjegyzésre érdemes. Még a címét is elfelejtettem. Õ a berlini falat „az államszocializmus emlékmûvének“ nevezte. A palesztin falat elítélte az ENSZ, elítélte a hágai nemzetközi bíróság, de sem az ön, sem egyetlen magyar politikus szájából sem hallottam soha, hogy a palesztin fal a globális cionizmus emlékmûve volna. A berlini fal rossz fal volt, a palesztin fal, noha magasabb, hosszabb, mégis „jó“ fal. A berlini fal építõi nem zárták börtönbe a fal mögöttieket sem légi blokáddal, sem egyéb módon, így azok szabadon járhattak-kelhettek a világban. A berlini fal építõi nem is lõtték, ágyúzták, rakétázták, bombázták a fal mögött élõket. A palesztin fal okos építõi viszont bebörtönzik a palesztinokat, azután elzárják elõlük a vizet, áramot, még az ENSZ segélyszállítmányait és a gyógyszereket is, és emellett, csak a változatosság kedvéért lövik, rakétázzák, ágyúzzák, bombázzák õket, amikor kedvük szottyan rá. Ez tehát jó fal. Igaz, kedves Dávid Ibolya? Remélem, egyszer ön és elvtársai meg fogják tapasztalni, hogy milyen az élet egy ilyen „Jó Falon“ belül. Már kiérdemelték. Kedves Dávid Ibolya! Én nem láttam a szóban forgó tévé mûsort, nem olvastam a szóban forgó Népszabadság cikket, csak Széles Gábor levelébõl tudom, hogy „Ungváry Rudolf ezekben a megnyilatkozásaiban nem kevesebbet állított, mint hogy a Fidesz eljövendõ választási gyõzelme esetén Magyarországra visszatér a diktatúra, illetve azt, hogy Magyarországon több mint hárommillió nyilas házmester él, akiknek elõdei még a Dunába lõtték a zsidókat.“ Én hiszek Széles Gábornak, mert õ annál kényesebb helyzetben van, hogysem megengedhetne magának valamiféle hírhamisítást. Ha valóban tud olvasni, kérem, olvassa el a már említett „Százmagyarok Egyesüljetek“ c. cikkemet, és utána válaszoljon arra, hogy kik a nagyobb gyilkosok, a zsidók, vagy a házmesterek. (Persze, ha tényleg tud olvasni.) Ön kapott egy köszönõ levelet a MAZSIHISZTÓL. Megkérdezhetem, hogy hány házmestertõl kapott már köszönõ levelet? Vagy Önt csak a zsidó házmesterek érdekelnék? Olyan is van, de azt gazdasági igazgatónak hívják és minden bizonnyal a MAZSIHISZ tagja.

Megkérdezhetem, hogy hány kereszténytõl kapott már köszönõ levelet a Tilos Rádió elleni bátor kiállásáért? Megkérdezhetem, hogy hány magyartól kapott köszönõ levelet, mert „helyretette“ pl. Landesman rabbit vagy Brinkernét? Kedves Dávid Ibolya, nem kell válaszolnia. Önöket, örökösen zsidózókat, csak a zsidó köszönetnyilvánítás érdekli. Annak érdekében mindenre képesek. Az erkölcsösséget csak a zsidók védelmében, méghozzá a disznóságaik védelmében használják érvül. És most hadd idézzem a saját szavait: „süsse le a szemét, és kérjen bocsánatot“ mindazoktól, akik vérig sértését ön olyan magától értetõdõ természetességgel veszi tudomásul. Akiktõl pimasz módon, egy farizeus ájtatos képével minden ellenük irányuló gazemberség megbocsátását követeli, de sosem követeli, hogy a gazemberek hagyjanak fel a gazemberségükkel. Akiknek Gyurcsányhoz méltó, hazug módon azt meri állítani, hogy „demokratikus és szabad országban“ szenvedi el a „vállalhatatlan“ elviselését. Asszonyom, én ezt hallottam már az ötvenes években is, amikor ugyanúgy hazudtak nekem, mint önök most. Amikor énekeltük, hogy „nincs a földön gazdagabb szebb ország, minden ember érzi, hogy szabad“. Amikor „népi demokrácia“ volt, nem amolyan polgári, a szegényeket kirekesztõ. És következmények nélkül hazudhattak, mint Gyurcsány és ön most. Kedves Dávid Ibolya! Hankiss még az „átkosban“ írt egy dolgozatot a szocializmusban tapasztalt „kontraszelekció“ mûködésmódjáról. A kontraszelekció nem csak szakmai, felkészültségbeli vonatkozásban mûködött, hanem a jellemvonások közül is a rosszat részesítette elõnyben. Ennek köszönhette Gyurcsány is a KISZ karrierjét. Érdekes, hogy ez változatlanul így mûködik most is. Gondolatébresztõ, hogy a marxista-leninista szocializmus és a globális kapitalizmus mennyire hasonló jelenségeket hoz létre. Bár – el kell ismernem – a globális kapitalizmus hatékonyabbnak látszik. Még a kontraszelekciója is hatékonyabb. Ennek köszönheti ön is, hogy ott van, ahol van. Csöröge

Rasszisták, fasiszták, neonácik, paleonácik, kryptonácik és mindenféle egyéb nácik, figyelem! A „százmagyar értelmiségi“ és Dávid Ibolya leveleibõl gondolom elégtétellel vettétek tudomásul, hogy a fasizmus, amely tegnap még csak a bejárati ajtó elõtt állt, mára bejött a lépcsõházba és már a lakásaink ajtaján dübörög, veszettül, mint a kurcsótányi gazdaság. Lelki szemeimmel látom magam elõtt a magasra emelt táblátokat: „Lendületben az ordas eszme!“ De vigyázzatok! Ne bízzátok el magatokat! Távol van még a „végsõ megoldás“. Ha egyedül maradtok, megbuktok. A jó ha figyelünk

magyarokra – ezt mindenki tudja - nem lehet számítanotok. Sem Szabó Albert – aki pedig Izraelben kapta a legkorszerûbb kiképzést – sem Bácsfalvi Diána nem volt képes mozgósítani ezeket a dekadens puhányokat. A legaljasabb rágalmakat, amelyektõl egy éti csiga is hétfejû sárkánnyá válna, lesunyt fejjel viselik el. Birka nép! Még Kurcsótányt sem képes elzavarni a francba, nemhogy eltaposni. Hogyan tudna akkor nektek segíteni világraszóló ügyetekben. 31

Ezért szövetségesekre van szükségetek, testvérek. Akik, ha kell, idejönnek és elzavarják a magyarokat is. Amúgy sincs semmi keresnivalójuk Ajrópában. Nektek nem ilyen, hanem erõs, kemény, mindenre elszánt, nagy befolyással rendelkezõ és rendíthetetlen szövetségesekre van szükségetek. Olyanokra, akiknek a szellemét hûen fejezi ki az indulójuk: „Vérbõl, verítékbõl nemesítünk új, kegyetlen és diadalmas fajt“. (Mi dam umi eza Nakim lanu geza) Ahol a Führer eszméi nincsenek letiltva az újságok hasábjairól. Ahol azokat megértéssel fogadják a társadalom széles rétegei. Õket kell megkeresnetek. Lefordítottam nektek az alábbi cikket, hogy segítsek benneteket a természetes szövetségesetek megkeresésében. (A jutalékom majd megbeszéljük négyszemközt.) „A malajziai miniszterelnök vakmerõ szavai vihart kavartak az egész földön és néhány nem várt következménnyel jártak. Biztos, ami biztos, az amerikai kongresszus tiltakozott a zsidó befolyás hallatlan ötlete ellen, és elfogadott egy többmilliárdos kölcsönt Izrael számára. A JINSA* visszautasította, dr. M. állítását, mely szerint a zsidók elõmozdítják a háborút, mert a zsidók által elõsegített háborút úgy hívják, hogy „demokratizálás”, vagy legalább úgy, hogy „háború, mely véget vet minden háborúnak”. Csak a francia elnök, Jack Chirack késlekedett a megnyilatkozásával, ezért a tûzvonalba került. Ó, hogy az a nem létezõ „zsidó befolyás” olyan politikai hatalomváltásokat tud okozni, mint a néhai Charles de Gaulle esetében az õ rosszul idõzített 1967-es izraeli fegyver embargója miatt (utána már csak egy évig tudott kitartani). Jack Chirac az elsõ géppel Canossába repült és végül is küldött egy kárhoztató levelet az öreg dr. M-nek. Hasonlóan IV. Henrik császárhoz, jónak látta behódolni annak a hatalomnak, amely a pápaságot helyettesíti az európaiak és amerikaiak fejében. Ennek ellenére megtámadták õt egy izraeli hecclapban, a Maarivban. Ezt a szennylapot nem nagyon érdekli a távoli Malajzia, de kinyomtatták Chirac csúfondárosan eltorzított képét a következõ alirattal: Franciaország antiszemita gengsztere. Chiracot Amnon Danker, a Maariv fõszerkesztõje hasonlította hisztérikusan Pétain marsalhoz. Az õ szerkesztõségi cikkét és a többit, nevezetesen Nahum Barneáét (õ nevezte Chiracot „kollaboránsnak”) a francia zsidóknak szánták, lázító mérget töltve, hogy nem zsidó szomszédaik és Franciaország ellen hangolják õket. Azonban Franciaország zsidói (jobbára a maghrebi bevándorlók szefárd leszármazottai) mérlegre tehetnék Amnon Dankernek, a Maariv fõszerkesztõjének a személyiségét, mielõtt az utasításait követnék. A zsidó ügynek ez a nagy harcosa néhány évvel ezelõtt közzétett egy hosszú dolgozatot „Nekem nincs nõvérem” (Ein Li Achot) címmel, amelyben a szefárdokat egy „elfajzott francia kultúra kültelkérõl származó babuin majmoknak” (egy cerkófmajom fajta) és „barbároknak” nevezte. (Mit szóltok ehhez az antiszemitizmushoz, “százmagyarok" és Dávid királynõ?) Felismered magad, Derrida? Ez a te arcképed, Albert Memmi? Az izraeli maghrebiek (arab zsidók) és az askenázi elit közötti feszültség idején írta Danker: „A testvérharcnak (a szefárdok és az askenázik között) nincs esélye, mert ezeket a babuin majmokat én nem tekintem testvéreimnek”. (Látjátok, rasszisták, hol vannak a természetes szövetségeseitek?) Õ az askenézi elit zsigeri érzelmeit fejezte ki, azon népségét, amely most megpróbálja a francia zsidókat a saját oldalára állítani: a Sephardim (szefárdok) az izraeli társadalom alján vannak, alig vannak képviselve az egyetemeken és a médiában, miközben a pártjuk nincs hatalmon, a vezetõik ki vannak közösítve és a kultúrájuk tönkretéve. A Maariv Danknere és Barneaja merészelt „Franciaország (náci) kollaboráns múltjáról” beszélni. Nos, nekik mindent tudni kéne a nácikról. Néhány napja, amikor a Maariv a bõsz boszorkányüldözéssel volt elfoglalva a merényletek végrehajtását visszautasító Air France pilótákkal szemben, egy hosszú cikk jelent meg a lap egyik mellékletében. Látszólag a pilótákat kárhoztatva írta egy ismeretlen hazafi: „Amiért nekünk harcolnunk kell, az népünk fennmaradásának a megõrzése, gyermekeink életben tartása, a szabadság és országunk függetlensége, hogy népünk betölthesse a küldetést, amelyet a teremtõ osztott ki rá. Az ellenségeink elleni háborút nem vívhatjuk lovagok módjára. Ez a küzdelem egyfajta hozzáállás az élethez, amelyet példátlan kegyetlenséggel, könyörtelen és ádáz kíméletlenséggel kell megvívni. Teljesen meg kell értenünk, hogy az országot sosem szerezzük meg ünnepélyes fohász32

kodásokkal Istenhez, sem bármiféle Egyesült Nemzetekbe vetett reménnyel, csak a fegyverek erejével. Egyetlen csapással kell leteríteni az ellenséget, tekintet nélkül a veszteségekre. Egy óriási, mindent elpusztító csapással. A üzenetünknek nincs többféle árnyalata; van egy pozitív és egy negatív; szeretet vagy gyûlölet, jó vagy rossz, igaz vagy hamis, semmi fél út, vagy az út fele. Úr Isten, ne hagyd, hogy habozzunk, vagy gyáván viselkedjünk. Ha minket arra kényszerítenek, hogy a nemzet virágát félelem nélkül a háború poklába küldjük, akkor biztosan megvan a jogunk arra, hogy mi is eltávolítsunk néhány milliót egy másik fajból, amely tenyészik, mint a férgek. Mert mi nem magunkért harcolunk, hanem az egész világért.” A cikk nem keltett nagy feltûnést, mert tökéletesen illeszkedett a Dankner és Barnea urak készítette magasztaló írások közé. Csak néhány nap múltán figyelt fel egy éles szemû nyugdíjas az aláírásra: a cikk jegyzõje A. Schickelgruber volt, ami Adolf Hitler valódi neve, emellett minden egyes mondat Hitler beszédeibõl és írásaiból származott. A náci vezérnek ez a posztumusz pályafutása cionista rovatvezetõként kiválóan bizonyítja az izraeli társadalom elnácisodását. A cionizmussal rokonszenvezõk mindig felháborodást színlelnek, ha a tetteiket a nácikéhoz hasonlítják, de Hitler cikkének a közzététele és az izraeli nyilvánosságnak az elmaradt válasza rivaldafénybe állított egy meggyõzõ kísérletet: az izraeli közbeszéd teljesen átfordította és kisajátította a náci propagandát. Ez a felfedezés kijózanító hideg zuhanyként hathatott volna a forrófejû cionista fanatikusokra, de nem hatott. Ahelyett, hogy megtépték volna szabónál csináltatott frakk-ingüket, és hamut szórtak volna kopaszodó fejükre, Dankner és csatlósa Barnea, Yehuda Nurielre nyitott tüzet, arra a bátor újságíróra, aki összeállította a kérdéses cikket, és tükröt tartott Izrael mocskos képe elé. De van azért egy jó jel: a szefárd értelmiségiek fellázadtak askenázi cionista vezetõik ellen és Nurielt támogatták. Lehet, hogy ez lesz a kezdete a szefárd ébredésnek? Lehet. A jeruzsálemi Haim Baramtól a new yorki David Sasháig keresik a szefárdok a saját útjukat. Szolgáljanak irányjelzõ fényként franciaországi testvéreik számára és a béke hídjaként Palesztina közösségei között." (Israel Shamir: Hitler új tündöklése, http://www.israelshamir.net/ Hungarian/Hungarian6.htm ) Raszisták, fasiszták, ne tévesszen meg benneteket a szerzõ torz gondolatmenete! A mögötte lévõ valóságot nézzétek! A kegyetlen és diadalmas faj segítségével el lehet zavarni a magyarokat, ezt az elpuhult ázsiai hordát Európából, vagy legalább a Kárpát medencébõl, és náluk méltóbbaknak juttatni ezt a földet. Azt pedig, hogy az idézett indulót komolyan kell venni, szemléltesse egyik kiváló egyedüknek a beszámolója: „Nem éreztem könyörületet senki iránt. Mindenkit legyalultam volna a D-9-essel (Caterpillar gyártmányú, páncélozott bulldózer), és rengeteget romboltam. Mindent le akartam rombolni. Rádión kértem a tiszteket, hagyják, hogy mindent összetörjek, a tetõtõl az alapokig. Mindent elsimítani! Ha azt mondták, hogy dúljak szét egy házat, megragadtam az alkalmat, és még néhányat letúrtam. Három napon keresztül csak romboltam és romboltam. Az egész területet. Más házakhoz is el akartam jutni. Annyihoz eljutni, amennyihez csak lehet. Saját szememmel nem láttam, hogy emberek haltak volna meg a D-9-es tolólapátja alatt. De ha lettek volna, egyáltalán nem bánnám. Ha az ember összedönt egy házat, 40 vagy 50 embert eltemet. Ha valamit sajnálok, az az, hogy nem romboltuk le az egész tábort. Nagyon elégedett voltam Jeninben, nagyon elégedett. Senkitõl sem hallottam semmiféle helytelenítést a dologgal szemben. De ki merne beszélni? Ha csak kinyitná valaki a száját, betemetném a D-9-es alá.” Láthatják, nem tréfáltam. Ilyen bajtársakra van nektek szükségetek! Ez nem Ceaucescu bársonyos falurombolása volt. Ez igazi volt. A „vérbõl, verítékbõl kinemesített új, kegyetlen, diadalmas faj“ már megszületett. Velük kell összefogni a palesztin és a magyar kérdés végsõ megoldásához. Ezt biztosan nem fogják rosszallani sem a „százmagyarok“, sem Dávid Ibolyka. Röcsöge

jó ha figyelünk