„Ó, én lelkem élj, Jézusban élj!” Pécselyi Király Imre élete és énekei Elhangzott: 2017. december 3. Szőnyi Református Gyülekezet
„Ezt a Királynak, mert ujjában rejlik a rétor Mesterségéhez minden erő meg a szín. (Méltatlak most Tégedet én, amiképpen a példás Könyved is, ó! fénnyel majd övez egykoron ám.) Fejlődjön a Komáromban ma nagy iskola Véled, Isten küldjön erőt már oda Nektek ezért! Kívánom, mikor arra vezet majd jó utad, azt, mit Tisztelt Háromság, látni akarhat akár. Kristóffal versengő szónok, Pécseli mester, Pécseli, az, ki magyar földön örökkön a fény, Kezdd hát bátran az ifjú lelkeknél az okítást, Testit nem tudok, ám lelki erőt adok én.” /Rudolphus Goclenius / I. Élete Pécselyi Király Imre 1590 körül született a Veszprém megyei Pécselyen. Feltehetően családjának nem volt nemessége. Családjának első írásos említése 1431-re datálható, mikor is az óbudai prépostság „Kyrálnak mondott Balázs” nevű jobbágyát említik, midőn részt vett egy erőszakoskodásban. A veszprémi számadáskönyv említ egy Király György nevű személyt, aki a káptalan „első malmának” [Zádor-malom (?)] bérlője volt. A Király család a későbbi években is bérelte a malmot: Király Bertalan 1515 és 1533 között, majd Király Antal kerül említésre a számadáskönyvben. Költőnk édesapja, Király Mihály az 1610. évi perben, mint szőlőszomszéd szerepel a kispécselyi Posárka-szőlőben. Az 1623-as perből az világlik ki számunkra, hogy Király Mihály felesége, a költő édesanyja Farkas Luca – Farkas Gáspár nagyvázsonyi várkapitány leánya – volt. A korban Pécsely két részből állt: Nemespécselyből és Nagypécselyből. A református templom feletti részt, melyet Felsőpécselynek, ismertebb nevén Nemespécselynek neveztek, ahol kizárólag nemesi családok laktak. A másik részt Nagypécselynek nevezték, mely mezőváros volt. Pécselyi tehát származásából következően Nagypécselyen születhetett jobb módú szőlőtulajdonos, mezővárosi jobbágy családba. Első tanulmányait szülőföldjén – Pécselyen – szerezhette, ezt Tóth Ferenc is alátámasztja állításával, mondván: „a pétseli ecclésia [pécselyi gyülekezet] már
1612 előtt virágzó reformáta [református] Ekklesia volt.” Tehát nyilvánvalóan iskolával is rendelkezett. Komolyabb iskolai tanulmányait Pápán végezte, de ezt a háborús idők viszontagságai miatt meg kellett szakítania. Ebben az időben Somorján, Szijgyártó Lukács tanítványaként végezte tanulmányait. A somorjai tanulmányok után visszatérhetett Pápára. Kanizsai Pálfi János feljegyzéseiből tudjuk, hogy 1607 nyarán még Laskai János rektor pálcája alatt végezte tanulmányait. 1608 januárjában még bizonyosan Pápán tartózkodott. Ekkor írta első ismert versét. Idézem a költemény utolsó versszakát: „Ezerhatszáz után nyolcadikban jutván esztendő forgás szerént, Boldogasszony hóban Pápa városában Istenhez szíve szerént Egy ifjú imádást, ilyen fohászkodást nyújta ritmusok szerént.” Tanulmányait bevégezvén Komáromba ment tanítónak. Feltételezhetően az 1608as esztendő végén a komáromiak megválasztják őt rektoruknak. A város világi és egyházi elöljárói „unamini consensu” azaz teljes egyetértésben határozták el szép reményekkel kecsegtető rektoruk Heidelbergi egyetemre való elküldését. 1608-ban a tatai protestánsok iskolát alapítottak. Egyes források szerint a város református lakossága iskolarektort hívott Komáromból: Pécselyi Király Imrét. Azonban ezt – ilyen formában – teljes joggal megkérdőjelezhetjük. Az életrajzi adatokból azt feltételezhetjük, hogy csupán néhány hétig tartózkodhatott Tatán. Valószínűleg a feladata az volt, hogy nézzen körül, mérje fel a terepet és segítse az iskola elindulását, készítse elő egy következő alkalmas iskolamester feladatait. Egyes források azt is tudni vélik, hogy Pécselyi lévita tanítóként működött Tatán, vagyis az iskolai tanítás mellett lelkipásztori feladatokat is ellátott. Ez korán sem elképzelhetetlen, hiszen ekkor nem volt más prédikátori feladatokat ellátni képes személy a városban. Azonban ezt is csak abban a néhány hetes szűk időkörben vélhetjük igaznak. Heidelbergi indulása előtt szülőfalujába látogatott, hogy családjától búcsút vegyen. Ekkor véste bele a középkori gótikus templom falfestményébe a következőt: „Emericus Req (Regius) Peczelius hic fuit anno 1609 12 Martii” vagyis „Pécselyi Király Imre itt volt 1609. március 12-én” Heidelbergben több magyar társa is volt, többek között Kanizsai Pálfi János és Samarjai János akikkel életre szóló barátságot kötött. Külföldön töltött éveiben ideje jelentős részét komoly tanulással töltötte. Szabad óráiban írta retorikai tankönyvét, mely 1612-ben jelent meg Oppenheimban Szenzi Molnár Albert üdvözlő versével. Szorosan vett egyetemi tanulmányait 1610-ben befejezte, társai az év második felében hazatértek Magyarországra, ő azonban maradt. Bekapcsolódott a kint tartózkodó honfitársai irodalmi és tudományos életébe. Szenczi Molnár Albert társaságában munkálkodott Marburgban és Oppenheimban. Többek között részt vett az 1612-es oppenheimi bibliakiadás énekfüggelékének szerkesztésében, itt jelent meg ’Reggeli dicséret’ című verse.
Németföldi tartózkodása idején szoros baráti kapcsolatot alakított ki Szenczi Molnár Alberttel. Nem kizárt, hogy vele utazott haza 1612 augusztusában. Szenczi Molnár naplójában egyetlen bejegyzés említi Pécselyit. A napló 1613. november 9-i bejegyzése szerint írója Tardoskedden volt Pécselyi Imre lakodalmi vígasságán. Pécselyi esküvőjéről ez az egyetlen adat, hitveséről semmit sem tudunk. A komáromi iskola rektori székét az 1612-es esztendő végén vagy 1613 elején elfoglalta. Rektori feladataira az egyetemen eltöltött éveiben tudatosan készült. Ezt bizonyítja az is, hogy Retorikáját a komáromi iskola diákjainak ajánlotta, s számukra külön előszót írt. A komáromi református iskola ebben az időben illustris – előkelő, híres, kiváló – iskola volt, s Pécselyi rektori működése alatt ez még jobban megvalósult. A Felső-Dunamelléki Református Egyházkerület legkiemelkedőbb iskolája volt. Ennek okán igyekeztek főiskolai szintre emelni, s ennek érdekében az 1619. szeptember 1-jén, a nyitra megyei Sókon tartott zsinaton elhatározták, hogy a komáromi iskolában a logika és a retorika mellett teológiát is oktassanak. Ez idő tájt Nyugat-Magyarország református iskolái fel sem vehették a versenyt a komáromival. Debrecenhez, Patakhoz, Pápához, Enyedhez és Kolozsvárhoz hasonló kulturális központtá való kiépüléséhez a későbbi vallásüldözések vetettek akadályt. A színvonalas iskolai oktatás hatására a XVII. század első felében Komáromban művelt polgári réteg élt. 1613-ban és 1614-ben maga Szenczi Molnár Albert is szívesen fordult meg Komáromban, s 1614 nyarán néhány hónapig lelkipásztori állást is vállalt a városban. A komáromi iskola Pécselyi lelkésszé választása után is jó kezekbe került: Kanizsai Mihály lett rektora. 1615. szeptember 9-én, a Komjátiban tartott zsinaton Pécselyit lelkésszé szentelték, s e zsinat iratait már mint komáromi prédikátor írta alá. Komáromi lelkésztársa Magyari Ágh Jakab volt. 1620-ban már megkezdődött Bethlen Gábor szabadságharca. A nyugat-magyarországi protestánsok megerősödésük reménységét Bethlenbe vetették. A komáromiak iskolájuk felvirágzását várták. Azonban ez meghiúsult. Komáromnak és magának Pécselyi Király Imrének Bethlen háborúja csak bajt és pusztulást hozott. 1617. június 3-án a komáromi templom és az iskola is tűzvész martaléka lett. Négy esztendővel később Bethlen sikertelen ostromakor az egész város leégett, a város épületei elpusztultak. A fejedelem jól ismerte a város lakóinak mostoha helyzetét, s kérésüknek eleget téve 1620. július 19-én menlevelet adott a városból elköltözni kívánóknak. A két prédikátor, Ágh és Pécselyi élve a fejedelem által felkínált lehetőséggel, elmenekült a városból. Társával Érsekújvárra mentek Szenci Csene Péter felső-dunai püspök védő oltalma alá. Ezen idők megpróbáltatásai életébe nehézségeket vetettek. Azonban a legrosszabbak most következtek. 1621 nyarán az Úr magához szólította két fiát, s édesapját is, felesége pedig súlyosan megbetegedett. E nehéz hónapokban valódi művelt kör jött létre Érsekújváron. Pécselyi, Ágh Jakab, Berndhard Máté és Csene Péter püspök tudományos és irodalmi kérdésekről is beszélgettek a kényszerű visszahúzódás idején. E magas műveltségű kör ellenére Ágh Jakabbal együtt visszavágyott Komáromba, tervükben állt a mihamarabbi visszatérés. Erre az 1621-
es nikolsburgi béke komolyabb lehetőséget teremtett, de mivel Szenci Csene Péter 1622. június 14-én bekövetkezett halála után őt választották újvári lelkésznek, a Komáromba való visszatérés nem valósulhatott meg. Költőnk 1622-től élete végéig, mintegy húsz esztendőn át Újvárott volt prédikátor, ahol a végvári katonák mellett szolgált. Életének e szakaszából nem maradtak fenn források. Annyi bizonyos, hogy itt már nem vette körül olyan szellemi élet, mint amilyen Komáromban volt. Pécselyinek igen szorongatott helyzete lehetett Érsekújváron, mivel Pázmány Péter e várost az ellenreformáció egyik központjává akarta tenni, mivel e terület érseki birtok volt. Két gyermeke született. Fia, ki nagyapja után a Mihály nevet kapta 1622-ben, lánya, Anna 1630 körül született. Költőnk életének végső szakasza a történelem ködébe vész. Feltehetően 1641-ben halt meg Érsekújváron. II. Énekei Pécselyi jelentős irodalmi tevékenységet folytatott. . Latin nyelvű retorikai kézikönyvet (1612) és hitvitázó iratot (Consilium Ecclesaie… – 1621), magyar nyelvű katekizmust (1624) valamint ábécéskönyvet (1630) írt. Öt latin nyelvű, tizenöt magyar verset írt. Énekei közül négy szerepel a református, három az Evangélikus énekeskönyvben. Krisztusom kívüled (RÉ 226., EÉ 413.) Ezen gyülekezeti énekünk Pécselyi 15 versszakos, alexandriai sorokban megírt ’Én nyavalyás lelkem serkenj fel álmodból…’ kezdetű verséből keletkezett. A költeményt Balassi Istenes énekeinek függelékében találhatjuk meg. A szerző nevét a versfőkből kiolvashatjuk (akrosztihon: EMERICVS REGIVS D. A költemény utolsó versszaka doxológia. Payr Sándor soproni evangélikus teológia professzor kiválogatott Pécselyi verséből versszakokat, s valamit igazított is rajtuk. A Dunántúli Evangélikus Énekeskönyvben jelent meg 1911-ben. A Református énekeskönyvben egy eredetihez visszatérő változatát adták ki. Az ének dallama eredetileg egy Rákóczi Lászlóról szóló török kori vitéz énekhez tartozott. Ezt a zenei anyagot jóval később Pálóczi Horváth Ádám jegyezte föl hallás után, s adta ki 1813-ban ’Ötödfélszáz Énekek’ című gyűjteményében. Az ilyesféle stílusú megismételt féldallamokat az ún. sirítótípusba sorolhatjuk, s főleg népballadáink között találkozhatunk velük. E dallam biztosan nem a 19. századból való, stílusa a 18. századhoz, annak is a régi rétegéhez tartozik. Pálóczi a dallamot talán még kollégiumi éveiből ismerte, s a kutatók szerint az sem zárható ki, hogy a diákgyakorlat egy 17. századi dallamot tartott fenn. Paradicsomnak te szép élő fája (RÉ 337., EÉ 365.) Pécselyi ezen énekét „A’ Christusnak a’ Keresztfán lött hét szavaiból” írta. Eredeti latin címe: ’AD DIEM PARASCEVES’. Pécselyi ezen énekét „A’ Christusnak a’ Keresztfán lött hét szavaiból” írta. Eredeti latin címe: ’AD DIEM PARASCEVES’. Nótajelzése is van: „Fölseges Isten Menynek földnek…”. A versfőkben a szerző neve
olvasható: PECzELJ KIRALJ IMRE. Eredetileg húsz versszaka van, ebből az 1645 és 1806 közötti időben a református énekeskönyvek tizenhetet közöltek. A költemény Szapphói strófában íródott. Dallama az 1744-es Kolozsvári Énekeskönyvből való, s rokon Tinódi Lantos Sebestyén dallamával (RÉ 161. – „Siess keresztény…”) Elsősorban a nagypénteki istentiszteletek alkalmával csendül fel. Feltámadt a mi életünk (RÉ 350.) Eredeti latin címe: ’DE RESURRECTIONE D. N. I. C.’ (jelentése: A mi Urunk, Jézus Krisztus feltámadásáról). Négy versszakos költemény, a Református énekeskönyvben mind a négy versszakának kissé megújított szövege található. A Balassi-Rimay Istenes énekeinek függelékében és az 1630-as években keletkezett Csurgói kódexben is megjelent. Az ének dallama az 1774-es Debreceni Énekeskönyvből való. Figyelmet érdemel a költemény szerkezeti felépítése. Az első versszak a feltámadás földtől mennyig ható örömének képeit vetíti elénk. A második versszakban a természet húsvéti örömét bájos, üde képekben mutatja be. A harmadik versszak Galileába vezet minket, s a bűnén bánkódó Pétert vigasztalja a Feltámadott szavaival. Az utolsó versszak Isten dicsőítése, ki „Lelki javaival népét meglátogatja, Megtérését várja”. Krisztus Urunknak áldott születésén (RÉ 315., EÉ 158.) Legkorábban az 1630-as években – tehát még Pécselyi életében (!) – keletkezett Csurgói graduálban (vagy Csurgói kódex) találhatjuk meg kéziratos formában. Első nyomtatott kiadása 1654-ben jelent meg Váradon, itt hét versszakkal szerepelt. Az 1770-es Új Zengedező Mennyei Kar c. gyűjteményben is megjelent. Később igen népszerű lett, minden énekeskönyvbe bekerült. A költemény időmértékes verselésű, érdekessége, hogy Szapphói strófában íródott. A dallam változatokban igen gazdag. Az ének dallamául a Református énekeskönyv az 1774-es Debreceni Énekeskönyv kiadását veszi alapul, míg az evangélikus énekeskönyvben az 1744-es Kolozsvári Énekeskönyvben kiadott dallama szerepel. Pécselyi ezen éneke legkedveltebb karácsonyi énekeink közé tartozik, talán az idősebb nemzedék tagjainak sorában nincs is olyan, ki könyv nélkül ne tudná az éneket, s ne fűzné őt egy kedves gyermekkori karácsony emléke ezen énekhez. Említésre kerül a „nagy magyar mesemondó” vagyis Jókai Mór ’Melyiket a kilenc közül?’ című novellájában, ezt „a szép hangzatos éneket” adja karácsonyi ajándékul János mester kilenc gyermekének, kik a gazdag úr tiltása ellenére is oly boldogan, Isten szívét melengetve énekelték.
Pákozdi Csaba
