Nyugati szocialista és szociáldemokrata pártok társadalmi kapcsolatai
Készítette:
Hegedős Krisztina, Balogh Róbert, Gáll Attila Magyar Progresszív Társaság Platform
Tartalomjegyzék:
I.
A baloldali pártok társadalmi beágyazottságának kialakulása és válsága
II.
Civil társadalom és baloldal Olaszországban – 2008
III.
A Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) társadalmi kapcsolatai
IV.
Franciaország baloldali pártjainak társadalmi kapcsolatai, különös tekintettel a Francia Szocialista Pártra
V.
Az SPD társadalmi kapcsolatai
VI.
SZAKSZERVEZETEK AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN
VII.
A SZAKSZERVEZETEK ÉS A NEW LABOUR AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁGBAN
I. A baloldali pártok társadalmi beágyazottságának kialakulása és válsága
Az alábbiakban olyan, a nyugati demokráciák baloldali pártokra jellemzı kapcsolati
rendszereket
igyekszünk
bemutatni,
melyek
hasznosak
lehetnek a Magyar Szocialista Párt új kapcsolatrendszerének kiépítéséhez. Olyan mintaértékő modelleket mutatunk be, melyek jellemzıek NagyBritannia, Franciaország, Olaszország, Németország meghatározó baloldali pártjaira, azokat a bevált „legjobb gyakorlatokat” mutatjuk be, amelyek a civil szervezetek, érdekvédı társadalmi csoportok felé nyitást jellemezték.
Amíg hazánkban a többpártrendszer és a demokratikus hagyományok rövid idıszakra tekintenek vissza, addig ez a vizsgált országaiban mintegy 150 éves múltat jelent. A baloldali pártok a tömegpártosodás idıszakában jelentıs társadalmi beágyazottsággal rendelkeztek, hiszen követeléseik, például a választójog kiterjesztése, széles rétegeket szólított meg. A konzervatív
pártok
kezdetben
honoráciorpártok
voltak,
ennek
köszönhetıen a társadalom jelentısen szőkebb rétegét képviselték. A kialakuló
munkásosztályra
szervezıdı
politikai
támaszkodó
erıcsoportokból
baloldali alakultak
ideológiák ki
a
köré
szocialista,
szociáldemokrata és a radikálisabb megoldást támogató kommunista pártok.
Beyme a nézıpontja szerint a pártok „történetileg a régi arisztokratikus és kora
polgári
elitek
uralmának
helyettesítıi”1.
A
változást
óhajtók
kihívásának, fellépésének következménye a „régi rendszer” vezetıinek párttá
formálódása
(pl.
a
magyar
konzervatívok
a
reformkorban).
Általánosságban azt állítja, hogy a pártok megjelenése a nagy társadalmi változások, forradalmak idıpontjára tehetı. Ennek két fontos szakaszát jelöli
meg:
egyrészt
a
felemelkedı
polgárság
képviselıinek
szervezıdését, másrészt fıleg a munkásság pártalakítási kísérleteit. 1
Bayer József: A politikatudomány alapjai ..................183.old.
párttá
A pártok, illetve azok elsı, alapnak tekinthetı formái az egyes országok parlamentjein (fıként Nyugat-Európában) belül kialakuló, más nézıpontot formáló csoportosulásai voltak. A politikatudományon belül két fı magyarázat kristályosodott ki: a, A pártokat „ideológiai családok” szerint csoportosítja: A modern korszakot meghatározó nagy politikai ideológiák (liberalizmus, konzervativizmus, szocializmus, más, kisebb hatású áramlatok) köré szervezıdı erık.
b, Az alapvetı érdekkonfliktusok megjelenése, az arra adott különféle magyarázatok kiemelése.
Napjainkban
a
Lipset
és
meghatározó
szempontnak
Rokkan-féle a
törésvonal-elméletet
tudományos
elemzéseknél.
tartják
Ennek
az
alapjául a nagy társadalmi konfliktusok keletkezése és pártpolitikai kifejezıdése szolgál. Eszerint alapvetıen a nemzeti és az ipari forradalom során megjelenı konfliktusok, s az ezek mentén kialakult szociális törésvonalak határozzák meg a különféle pártok keletkezését. A két elemzı úgy véli, hogy a történeti magyarázat, az ipari társadalom (urbánus – agrárius ellentét) megszületése és a nemzeti forradalom (kulturális tengely) a válasz a pártok létrejöttére. Ehhez ugyanis szükség van bizonyos politikai lépcsıfokok átlépésére. Elsıként a legitimációs küszöb a kiemelendı (vagyis legitimnek ismerik -e el az ellenzék jogát a bírálatok megfogalmazására?). A második az inkorporációs küszöb (van -e a tiltakozó kör mögött állampolgári joggal rendelkezı széles bázis?). Harmadrészt a reprezentációs küszöb, vagyis egyedül is megjelenhet -e az adott mozgalom a politikai palettán, vagy más, korábban létrejött mozgalmak magukba olvasztják, integrálják azt, s így jelennek meg a társadalmi nyilvánosság elıtt.
Negyedrészt a többségi hatalom küszöbe; vagyis a gyıztes párt lényeges változást tud -e elıidézni az adott nemzeti politikai rendszerben.
Kezdetben a fı követelések a szabad szervezıdés biztosítására, a választójog kiterjesztésére irányultak. Késıbb, mikor a pártok egyre szélesedı spektruma kialakult, már a különféle választási rendszerek mikéntje is befolyásolta a pártok változatosságát. Kialakultak a többségi (egységes
kultúrájú
nemzetek
esetében),
az
arányos
(mély
osztályellentétek, vallási megosztottság) képviseleti rendszerek.
Míg a pártharcok kialakulása hajnalán fıképp a földbirtokosi és a vállalkozói érdekek ellentétét láthatjuk, késıbb a munkáspártok és a polgári középosztály szervezeteinek küzdelmét figyelhetjük meg, melybe belekapcsolódtak a különféle rétegpártok (pl. agrárpártok (pl. Svédország) egyes területeken, vagy egyes országokban etnikai szavazóbázissal rendelkezı pártok).
Lipset
és
Rokkan
kiemeli
a
munkásmozgalmak
tömegpártjainak
jelentıségét a XIX. század közepétıl. Alapvetıen az volt a kulcskérdés, hogy a munkásság integrálható -e a nemzeti politikai rendszerbe, vagy az internacionális mozgalom része lesz.2
A megoldás változatai: 1. Ahol harmonikus nemzetépítés volt, ott könnyen integrálódott egységes pártokba (pl. Svédország, Nagy-Britannia-fıleg protestáns országok).
2. Mélyen
megosztott,
munkásmozgalmak hagyományokkal
nagymértékben
alakultak rendelkezı
Olaszország). 2
Körösényi-Enyedi: Pártok és pártrendszerek ........... 57-60.old.
ki
a
„elidegenült”
döntıen
országokban
katolikus
(Franciaország,
3. Az osztrák és német köztes régióban ellenkultúrát képezett az uralkodó
nemzeti
elitekkel.
Németországban
kettészakadt
kommunistákra és szociáldemokráciára.3
A XX. század húszas éveire kialakultak, megerısödtek a pártrendszerek (Gallagher „megmerevedési tézise”). Tulajdonképpen a fasizmus törte át véglegesen a rendi státuskorlátokat az adott közép-európai régióban Gallagher elemzése szerint. A jóléti állam kialakulásával az egyén közösségi részvétele lecsökkent, s ez hatással volt a pártok taglétszámára is.
A pártok legnagyobb taglétszámukat a hetvenes-nyolcvanas években érték el, amint azt az alábbi táblázat is mutatja. Ekkor az észak-európai országok tekintetében volt a legmagasabb a tagok aránya (ezt a Bartolinimutatóval számítjuk ki, amely arányosítja az össz-szavazói létszámot a párttagok számával egy adott országban).
Párttagság
Nyugat-Európában
az
1970-80-as
években
(forrás: Gallagher-Laver-Mair 1992: 122) ország
a
szavazók
hány az
elmúlt
évtizedek
százaléka párttag
trendje
Dánia
8%
csökkenı, 1953-ban 23%
Finnország
25%
növekvı, 1960-as évektıl
Izland
34%
nincs adat
Norvégia
15%
1960-as
évektıl
enyhe
változás Svédország
13%
1950-es és 1980-as évek között nı
Nyugat-európai
13%
változó
átlag
Ha hosszabb távon értelmezzük a folyamatot, akkor megállapíthatjuk, hogy a hagyományosan baloldali értelmezéső szociáldemokrácia fogalma a marxi alapoktól eltávolodva új és új értelmezési kereteket nyert. A párizsi diáklázadások miatt kialakuló újbaloldali mozgalmak, vagy napjaink harmadik útja, a kilencvenes évek Németországában a schröderi „új közép” politikája is az átalakuló társadalomképhez igyekezett formálni a párt baloldali programját.
Újbaloldali
pártok
választási
eredményei,
százalék
(forrás: Gallagher-Laver-Mair 1992:66) ország
1950-es
1960-as
1970-es
1980-as
évek
évek
évek
évek
Dánia
-
7,7%
8,3%
14,4%
Finnország
-
-
-
-
Izland
-
-
-
7,8%
Norvégia
-
4,0%
6,9%
6,8%
Svédország
-
-
-
-
1,1%
1,7%
2,9%
európai átlag 0,0
Ennek oka, hogy a választópolgárok új válaszokat kerestek a felmerülı problémák megoldására, s ez megmutatkozott a szocialista pártok átlagos szavazatmennyiségének tendenciózus csökkenésében is. Ez indukálta azt a folyamatot, hogy az újbaloldali pártok sikereinek hatására új válaszokat kellett találniuk a politikai paletta baloldalán, amelyek elszakadást jelentettek
mind
gazdaságpolitikai,
mind
társadalompolitikai
megoldásokban.
Szociáldemokrata
pártok
választási
eredményei,
százalékban
(forrás: Gallagher-Laver-Mair 1992:61) ország
1950-es
1960-as
1970-es
1980-as
évek
évek
évek
évek
Dánia
40,2%
39,1%
33,6%
31,9%
Finnország
25,9%
26,9%
25,1%
25,4%
Izland
19,5%
15,0%
14,8%
17,1%
Norvégia
47,5%
45,4%
38,8%
37,4%
Svédország
45,6%
48,4%
43,7%
44,5%
Ez természetesen nemcsak a politikai élettıl történı távolmaradásban jelentkezik
meg,
hanem
az
egyéb
érdekszervezetek
tagságának
csökkenése is kimutatható. Alábbi táblázatunk ezt mutatja be a magyar rendszerváltás idıszakában.
Szakszervezeti
tagság
Nyugat-Európában
1989-ben
(forrás: Gallagher-Laver-Mair 1992:252)
Svédország
95
Dánia
94
Finnország
86
Belgium
78
Ausztria
61
Irország
54
Egyesült Kir.
50
Olaszország
46
NSZK
44
Hollandia
38
Svájc
35
Franciaország
26 0
10
20
30
40
50
60
70
80
90
100
százalék
Történelmi kontextusba helyezve ez a folyamat más és más kimeneteket eredményezett Európa szocialista-szociáldemokrata pártjainál a huszadik század második felében, illetve az ezredfordulón. Alábbiakban ezt a folyamatot tekintjük végig a jelentısebb hagyományokkal rendelkezı országoknál, illetve az Amerikai Egyesült Államok esetében a Demokrata Pártnál, különös tekintettel a vizsgált pártok társadalmi kapcsolataira a civil
szervezetekkel,
a
szakszervezetekkel,
zöld
és
alternatív
mozgalmakkal.
II. Civil társadalom és baloldal Olaszországban - 2008
A pártok és a civil társadalom viszonya az 1990-es évekig.
Az agrárszervezeteket és a gyáriparosok szervezetét az 1950-es évektıl a párt
felbomlásáig
a
Kereszténydemokrata
Párt
(DC)
kontrollálta
(Democracy between Consolidation and Crisis: Parties, Groups, and Citizens in Southern Europe. Leonardo Morlino, 1998.). A szakszervezetek közül a CISL (Könföderazione Italiana Sindacati dei of Laboratory, Az Olasz Munkásszakszervezetek Konföderációja) szintén hozzájuk kötıdött, míg a CGIL (Konföderazione Generale Italiana del Lavoro, Munka Általános Olasz Konföderációja) a kommunisták (PCI), az UIL (szintén baloldali orientációjú
szakszervezet)
felségterületének számított.
a
PSI
(Partito
Socialista
Italiana)
Önálló civil társadalom valójában csak a
pártok megrendülése után erısödhetett meg.
Társadalmi tıke, lojalitás és a regionális különbségek
Olaszországban a civil társadalom jellemzıi között jelentıs regionális különbségek különösen
vannak.
Az
Emilia-Romagna
önszervezıdésnek és
Lombardia
Észak-Olaszországban,
régiókban
vannak
erıs
hagyományai, melyeket legalább a XIX. századi mezzadria-ellenes vidéki mozgalmakig lehet visszavezetni. A fıként Rómától délre fekvı ún. Mezziogiorno társadalmát sokkal kevésbé határozzák meg az ún. civil értékek. A kérdésben alapmőnek számító Robert D. Putnam: Making Democracy Work c. könyvében (1993) a különbségeket az ún. társadalmi tıke jelenlétének illetve (az 1860-1920 közötti idıszakban, majd a fasizmus korszakában felhalmozódó) hiányának tulajdonítja, mely a demokrácia alapvetı feltétele. A társadalmi tıke azon reciprocitáson alapuló kapcsolatok erejét jelenti, mely a társadalom tagjait arra készteti, hogy tegyenek egymásért . A társadalmi tıke mellett Olaszország esetétében figyelembe kell venni az államhoz és az állampolgársághoz való viszonyt is, mely szintén markánsan eltér
Dél és Észak esetében. (A
magyar
viszonyokkal
összevetve a hasonlóság mindkét tényezı esetén egyértelmő.)Az olasz állam születésekor szembekerült a déli lakosság jó részével, s ott csak
évekig tartó kvázi polgárháború révén tudta stabilizálni saját helyzetét. Az állami funkciók nagy részét ugyanakkor a maffia-jellegő szervezkedések vették át különösen Szicíliában, Campaniában és Pugliában. Így a lojalitás nem az olasz állam és a közösség irányában erısödött meg.
A baloldal vége Olaszországban
Az 1992-94-es politikai földcsuszamlást követıen a politika általában, a pártok pedig különösen hitelüket vesztették. Az évtizedekig kormányzó kereszténydemokrata párt darabjaira esett és marginálissá vált, (helyét a jobboldalon a populista Forza Italia, a posztfasiszta Alleanza Nazionale és a xenofób-szecesszionista Lega Nord vették át). Ezzel együtt az egyház, mint hiteles közösségszervezı szerepe is csökkent.4 Az évszázados hagyománnyal rendelkezı Olasz Szocialista Párt és az Olasz Kommunista Párt is megszőnt létezni, helyén a kisebb Refondazione Communista mellett
átmeneti,
Sinistra
–
győjtıpárt
DS,
jellegő
Margharita)
kereszténydemokrata
és
képzıdmények (Democratici jelentek
irányultsággal
fiatal
meg
a
korában
di
jobboldali, rendelkezı
(kereskedelmi, majd iparügyi miniszter is volt a hetvenes években mint kereszténydemokrata politikus) Romano Prodi vezetésével, aki a baloldal vezéralakja
lett
a
kilencvenes
évek
végére.
Nemrég
köszönt
le
miniszterelnöki posztjáról.
Miért vannak mégis baloldali szavazók?
A tradicionális baloldali tömbök mégis az ország azon részein maradtak meg (Toscana, Emilia-Romagna), ahol az értékrend iránti lojalitást a helyi közösségek (Bologna,
biztosították. Pisa),
Ezek
a
közösségek
hagyományosan
egyetemi
kommunista
városokhoz kötıdéső
munkáskörzetekhez (Livorno, Genova, Torino) vagy a századelı kisgazdaés parasztmozgalmaiban születı emilia-romagnai falvakhoz köthetıek. 4
Mauro Magatti: Tra scisma e disordine, 1998.
Utóbbiak esetében a mai napig jelentıs szerepet játszik a (a jobboldalnak nem
elkötelezett)
egyház,
illetve
a
cserkészmozgalom
is.
Ezek
a
szervezetek fogják ugyanis össze az egyes korosztályokat, társadalmi teret teremtve ezáltal.
Az új pártépítési kísérlet – a Partito Democratico és a „circoli” http://nuke.circolidelpartitodemocratico.it/
2008. február 2-án – néhány nappal a kormány bukása után – a Partito Democratico elfogadta Alapszabályát. 2007 nyarán a bresciai székhelyő Circoli del Partito
Democratico javaslatot fogalmazott meg a párt
felépítésére vonatkozóan. Jelszavuk: A párt köreitıl (circoli) a körök pártjáig, a párt tagjaitól a tagok pártjáig. „A kör meg kívánja haladni a „civil társadalom” koncepcióját, mely azoknak biztosít elınyt, akinek van szerepük. A kör „az állampolgárok társaságát” akarja képviselni az állampolgárság alapján….A kört nem az érdekli, hogy honnan jöttek a tagok, sokkal inkább az, hová akarnak eljutni és hogyan, valamint, hogy ez koherens és összeegyeztethetı az „Új Párttal”. Így fogalmazták meg alapszabályukban céljaikat, illetve létrejöttük indokoltságát. Az Alapszabályba bekerült az elıválasztás intézménye, melyen nem csak a párttagok vehetnek részt, hanem a támogatók is, ahol a miniszterelnökjelöltre, pártvezetıkre adhatják le voksukat. Láthatóan a cél az apolitikus állampolgárok megszólítása, párt köré építése, emellett bújtatottan megjelenik az elitcsere igénye is.
Konklúzió Olaszországban
az
új
baloldali
pártkezdeményezés
a
tagok
erıteljes részvételére épít, az ı civil kapcsolatrendszerükre. Az elıválasztás
bevezetésével
is
szimpatizánsok is részt vehetnek.
ezt
erısítik,
ahol
a
baloldali
III. A Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) társadalmi kapcsolatai
A spanyol pártok és a civil társadalom viszonyára nem jellemzı a politika közvetlen
kontrollja
az
utóbbi
fölött.
Ennek
megfelelıen
a
két
legfontosabb szakszervezet a CCOO és az UGT nem kerültek a PSOE illetve a PCE közvetlen és erıteljes befolyása alá, a szakszervezeti vezetık nem a párt nyomására kerülnek pozícióikba. Fontos körülmény, hogy sem a szakszervezeti tagság, sem a párttagság aránya nem érte el a 90-es években az Olaszországban tapasztalható szintet.
Civil társadalom és a PSOE válsága az 1990-es években
A társadalmi kapcsolatok kérdése a 2004-2008 között mőködı Zapaterokormány számára kulcskérdés volt, hiszen a kormánypolitika súlypontja éppen a társadalom modernizálására helyezıdött.
A spanyol civil társadalom 1978 után nehezen ébredt, s igazán az 1990-es évek korrupciós ügyei nyomán indult pezsgésnek.5 A botrányok fıszereplıi PSOE párttagok, illetve maga a párt voltak. Spanyolországban 1982 és a 90-es évek eleje között a PSOE dominálta a politikai teret, nem alakult ki váltógazdaság. A pártszervezet erısen centralizált maradt végig az 1980as évek folyamán, s képtelen volt a személyi és szerkezeti megújulásra. Ennek következtében a viszonylag súlyos ítéletekkel végzıdı korrupciós ügyek 1996-ra aláásták a párt image-ét6.
Az új társadalmi program – új szociáldemokrata modell-kísérlet
5 6
Perez-Diaz 1999:186-190 Mendez-Lago 2006: 184-188
Az évtizedes válságot Rodriguez Zapatero meglepetésszerő 2004-es gyızelem után sikeresen feloldotta. Míg a korábbi szocialista kormányzat a gazdasági modernizációt hangsúlyozva a piaci liberalizáció mellett tette le a garast a társadalmi transzferek megtartása mellett, Zapatero az Aznarkormány alatt megindult gazdasági boom hatásait élvezve új társadalmi programot hirdetett.7 A legfıbb lépéseket a nık politikai részvételének kvóta-rendszerben történı
biztosítása, a
válások
megkönnyítése, a
katolikus tanok közoktatásban játszott szerepének csökkentése, idısellátás
kiszélesítése
engedélyezése, (nagyszabású
és
valamint
megerısítése,
a
legalizáció
–
az
bevándorló-kérdés az
olasz
egynemő
házasság
liberális
kezelése
sanatoria-hoz
bevándorlók kezelése hasonló módon)
az
(menekültek,
jelentették, mindamellett a
kormány népszerőségét jelentısen növelte az iraki kivonulás is. Mind a fenti kérdésekben az egyházzal folytatott vita, mind a Spanyolországot alkotó
ún.
autonómiák
(Katalónia,
Galícia,
Navarra,
Extramadura,
Andalúzia, Valencia, Castilia-La Mancha, Castilla y León, Madrid, Astúria, Cantabria, Aragón, La Rioja, Baszkföld, Murcia valamint a szigetek és a két afrikai enklávé) statútumainak megújításáról – pontosabban Katalónia jogállásáról - folyó polémia alkalmas volt arra, hogy mozgósítson, s aktív bázist
teremtsen
balszerencsés
a
PSOE
lépésnek
köré.
Az
bizonyultak,
ETA-val s
folytatott
jelentıs
tárgyalások
kormányellenes
tömegtüntetésre is alkalmat adtak.
A PSOE és a szakszervezetek
A PSOE újraalakulásakor, 1976-ban egyszerre próbálta 1939 elıtti hagyományait, valamint újszerőségét hangsúlyozni. Ennek megfelelıen az 1980-as évek második feléig hangsúlyozottan hivatkozott a marxista elvekre, s tömegbázisát a „munkásosztály” körébıl igyekezte toborozni. 1990-ig az alapszabály részét képezte az a kitétel, mely szerint a párt 7
Kennedy 2007
tagjainak kötelezıen be kell lépniük az Union General de Trabajadores szakszervezetbe is. A párt és az UGT közötti viszony az 1988. decemberi általános sztrájk következtében romlott meg. A szakszervezet elutasította a kormány intézkedéseit, melyek a munkaerıpiac rugalmasabbá, s ezáltal egyéni szinten kiszámíthatatlanabbá tételét - célozták. Ekkorra a párton belül az az irányvonal gyızött, mely a szavazótábor szélesítését inkább a közép felé képzelte el és látta lehetségesnek, a hagyományos szakszervezeti bázis szerepe és befolyása így szükségszerően csökkent. (Mendez-Lago)
Mindamellett a 2004-ben elfogadott legújabb PSOE Alapszabály (2004) 1. fejezet 10. cikkeje kimondja, hogy a párttagoknak részt kell venniük
valamilyen
társadalmi
mozgalomban,
ha
valamilyen
szakszervezetben vesznek részt tagként, akkor preferált szakszervezetet is megjelölt. A PSOE elsı alapszabályában kötelezı volt a szakszervezeti tagsági viszony a párttagok számára.
Az új civil bázis?
A megújított programhoz és tematikához új szervezeti rendszer társult. Az egyik legtöbbet szereplı politikus a Társadalmi mozgalamak és civil kapcsolatok
titkárságának
Movimientos
Sociales
y
vezetıje, Relaciones
Pedro con
Zerolo
las
(Secretaría
ONG).
de
Rendszerint
ı
bocsátkozik nyilatkozatpárbajba a melegjogok és a bevándorlókérdés kapcsán. Ehhez kapcsolható a párton belül az LGTB tagozat megalakulása is.
8
A választási programból ugyanakkor nem olvasható ki konkrét elképzelés a közösségi terek, közösségek megerısítésérıl. A 2008-as program társadalomra
vonatkozó
fejezetei
továbbra
is
a
fogyatékkal
élık
8
(http://www.psoe.es/ambito/ongymovsoc/news/index.dohttp://www.psoe.es/ambito/ong ymovsoc/news/index.dohttp://www.psoe.es/ambito/ongymovsoc/news/index.do)
segítésére, az idısekre, a nıkre, valamint a homofóbiára és más szexuális élettel
összefüggı
társadalmi
problémára
(nemi
erıszak,
AIDS)
koncentrálnak, s ezeken a területeken említi meg a civil szervezeteket, mint együttmőködı partnereket, de nem nevesít, csak általánosságban.
A hangzatos tételmondatok pl. „A demokrácia erısítésének ellentéte a konzerválás, amely a szocialisták számára nem lehet elégséges, hiszen nem erısít, hanem gyengít. Ha nem integrálunk, a konfliktus útjára lépünk. Ha nem folytatunk párbeszédet, a feszültség politikájának útjára lépünk”(p.210.) vagy „A demokrácia, amelyben mi hiszünk, három pilléren nyugszik: az állampolgárok bevonása, az állampolgárok szolgálatában álló kormány, kiállás az integráció és az együttélés mellett.”(p.209.) ellenére sem találunk az állampolgári aktivitást célzó határozott terveket. A továbbiakban a választójog módosításáról, a parlament mőködésének még átláthatóbbá tételérıl, az állampolgári kérdések rendszerérıl, valamint az információs társadalom kérdéseirıl és az állami televízió szerepérıl olvashatunk (web 2-rıl nem esik szó).
Következtetésként levonható, hogy a PSOE sikere a mozgósítás sikere, mely
–
amennyire
kapcsolatháló
a
távolból
eredménye.
Más
megítélhetı kérdés,
-
hogy
nem a
új
társadalmi
szociális
program
nyilvánvalóan megnyitotta a teret a hátrányos helyzető csoportokkal foglalkozó civil kezdeményezések elıtt.
Konklúzió A
PSOE
jelenleg
párttagoknak,
is
ajánlja
emellett
a
szakszervezeti
valamilyen
jellegő
mozgalomban való részvételt tesz kötelezıvé.
tagságot
a
társadalmi
IV. Franciaország baloldali pártjainak társadalmi kapcsolatai, különös tekintettel a Francia Szocialista Pártra
A francia baloldal mély gyökerekkel rendelkezik a századelıre nyúlik vissza
a
szociáldemokrata
Szocialista
Párt)
beágyazottság.
A
PS
gyökerei Jean Jaures és Jules
megalakították
a
Egyesített
Internacionálé
tagpártja
Szocialista
volt.
A
Pártot
Lenin
(Parti
Socialiste,
Guesde
1905-ben
(SFIO),
mely
kezdeményezésére
a
II.
létrejött
III.Internacionáléhoz is csatlakoztak 1920-ban Tours-i kongresszusukon, és felvették a Francia Kommunista Párt nevet (PCF). Pártszakadás is bekövetkezett ekkor, Léon Blum vezetésével ekkor többen az SFIO-n belül maradtak. Mindkét párt a munkásosztály érdekeit kívánta képviselni, a harmincas évek közepén a Népfront keretein belül összefogva korányt alakítottak, melynek miniszterelnöke Léon Blum lett Franciaország elsı baloldali vezetıje.
A világháború után a szovjet veszély miatt Nyugat-
Európa kormányai egyfajta politikai karanténba szorították a kommunista és szocialista pártokat, nem kerülhetett kormányra Olaszországban sem. Már a Népfront idıszakában a kommunisták Maurice Thorez vezetésével a legnagyobb taglétszámmal rendelkeztek, Franciaország elsı tömegpártja lett. Az SFIO többször kapcsolatot keresett a jobboldali konzervatívok irányába. Késıbb a választási rendszerbıl is kizárták ıket. A kommunista párt kormányképtelensége miatt új pártalapítás igénye merült fel a baloldalon,
hiába
rendelkezett
a
PCF
a
legtöbb
szavazattal
és
a
legnagyobb taglétszámmal. Ezt 1971-ben az Épinay-i kongresszuson alapította meg Francois Mitterand a PS-t, amely a volt SFIO tagságát és más baloldali szervezeteket fogott össze. 1981-ben Mitterand vezetésével gyıztek a választásokon.
Franciaországban hagyományosan alacsony a párttagok aránya, ez a hetvenes-nyolcvanas érzékelhetıen nıtt, a baloldali pártok tagságának bıvülésével.
Összes
1963
1974
1982
1986
1992
1,5%
2,3%
2,6%
1,7%
1,7%
0,50%
0,53%
0,33%
párttag aránya Ebbıl a PS tagságának aránya 0,18%
0,43%
A PS – bár ideológiájában a munkásság képviselıjének vallotta magát – nem
tekinthetı
rendelkezı
tagságát
pártnak.
nézve
Alakulásakor
kimondottan
munkásgyökerekkel
18,3%
munkás,
volt
56,3
%
alkalmazott, 20% nem aktív dolgozó. Az 1981-es gyızelmet követıen két irányzat jelent meg, amely a képviselt érdekek és szavazói csoportok felé történı nyitásban különbözött9. Az egyik felfogás a „baloldali népességre” kívánt támaszkodni (a kommunista párttól szavazókat szerezve), a másik felfogás szerint az 1981-ben a szocialistákra szavazó, de csalódott centrumszavazók megnyerésében gondolkodott.
1988-ra
megfigyelhetı
összetételét
tekintve.
a A
szocialisták választásokon
„polgárosodása” 37,5%-ot
a
értek
szavazók el,
ennek
arányában a munkásság 44%-a szavazott rájuk, az alkalmazottak közül pedig 44%.10 A munkásszármazásúak a kongresszusi küldöttek között is visszaszorultak: a hetvenes években 5% volt arányuk, ez 1990-re 1%-ra csökkent. A PS szervezeti szabálya elıírta a szakszervezetekhez való csatlakozást tagjainak, de 1990-ben 40%-a a párttagok közül semmilyen szakszervezetnek nem volt tagja.1997-ben, amikor a szocialisták újra megnyerték a választásokat, választási szövetségben indultak („majorité plurielle”, többes többség) a Zöldekkel és a PCF-el (Francia Kommunista Párt). Ebben Jacques Chiracnak óriási szerepe volt: a volt párizsi polgármester 1995-ben megnyerte az elnökválasztást, és feloszlatta 1997-ben az országgyőlést. Ezzel bekövetkezett az „együttélés”, a 9
Kozák Imre-Kozák-Melinda: A francia parlamenti pártok sajátosságai, TDK-dolgozat, 26.old. Uo. 29.old.
10
„cohabitation” idıszaka11 (erre korábban két alkalommal is volt példa), hiszen jobboldali elnök mőködött együtt baloldali többségő parlamenttel.
A politikai centrum a blokkon belüli feszültségek az 1999-es EPválasztások után következtek, amikor a Zöldek választási sikerük miatt jelentısebb szerepet kívántak maguknak.
Az angol harmadik úttal
szemben a francia szocialisták a hagyományos követelésekkel igyekeztek növelni
támogatói
bázisukat
a
kilencvenes
évek
végén:
35
órás
munkahetet (1999 október 19-én lett elfogadva a parlamentben, és 2000. január 1-én lépett hatályba). Ez megmutatkozott a legutóbbi Royalkampányban is. A 2006-os elnökválasztási és országgyőlési választásokra érte el a Francia Szocialista párt a legnagyobb taglétszámot történelme során. Kettıszáz ezer fı alkotta a párt taglétszámát. Ennek oka, hogy 75 ezer új belépı jelent meg három hónap alatt a francia szocialistáknál. Ezek mintegy kétharmada férfi, és többségük diplomás. A 2007-es elnökválasztási kampányban ugyanis a párt a jelöltválasztás állítására pártkampányt indított,
és
ennek
népszerősítésére
lehetıvé
tette
az
internetes
tagfelvételt, másrészt lecsökkentette a tagsági díjat 20 eurora. Emellett azok, akik 2006. június 1-je elıtt léptek be a pártba, részt vehettek a párton belüli ıszi jelöltválasztáson. A párton belül több induló is esélyesnek tőnt a párton belüli jelölési folyamatban, és Francois Hollande pártelnök ezzel is indokolta a belépések aktivizálódását. A pártelnök élettársa, Ségolene Royal, a késıbbi jelölt mellett Dominique StraussKahn és Laurent Fabius volt miniszterek neve is felmerült, mint lehetséges elnökaspiráns szocialista színekben, s ez fokozta a baloldali szavazók érdeklıdését. Az új belépık között 90% korábban még nem volt párttag. Három vesztes elnökválasztás után látható, hogy a francia baloldalnak is megújulásra van szüksége mind a gazdaságpolitika, mind a szociálpolitika
11
Kardos-Simándi: Európai politikai rendszerek, 252.old.
területén. A legmarkánsabban ragaszkodtak a jóléti állam vívmányainak védelméhez, ám Sarkozy szlogenje, „Több munkáért több bért!” jobban kifejezte a francia társadalom igényeit. Konklúzió: A francia SPD olyan módszerekkel érte el tagsága növekedését, mint az internetes felülető belépés, tagdíjcsökkentés és a jelölési folyamat kiterjesztése.
V. Az SPD társadalmi kapcsolatai
A Német Szociáldemokrata Párt (Sozialdemokratische Partei Deutschlands, SPD) az egyik legrégebbi pártformáció a világon. 2008-ban ünnepli 145. születésnapját, hatszázezres tagsággal rendelkezik jelenleg (1976-ban ez 1 milliós volt, 1998-ban 780 ezer). A párt megalakulását 1863 május 23-ától számítják, ekkor Ferdinand Lassalle
megalakította
az
Allgemeiner
Deutscher
Arbeitverein-t
(NémetÁltalános Munkásegylet). Ezzel egyesült az 1869 augusztus 7-9én,
az
eisenachi
kongresszuson
megalakult
Sozialdemokratische
Arbeiterpartei, a Szociáldemokrata Munkáspárt 1875-ben, Gothában. 1890-ben
vette
fel
az
SPD-nevet,
1912-re
a
Német
Császárság
legnagyobb politikai erejévé vált, de kormányra nem kerülhetett. Az elsı világháború után az elsı kancellár Friedrich Ebert lett, az SPD vezetıje, majd 1919. februárjától a weimari köztársaság elsı elnöke. Az un. Weimari alku a centrum irányába tolta a pártot, míg a korábban kiváltak megalakították a Német Kommunista Pártot, koalícióra léptek a Katolikus Centrummal és a Német Demokrata Párttal. A hitleri hatalomátvétel után 1933. július 14-én betiltották az SPD-t. A második világháború után 1946ban újjáalakult a párt, 1949 és 1966 között ellenzékben volt, 1959-ben a godesbergi programmal szakított korábbi, a munkásság és a marxizmus tanainak
képviseletére
alapozott
politikáján.
Az
NDK-ban
az
SPD
szervezeteit arra kényszerítették, hogy egyesüljön a kommunista párttal.
Így létrejött Németország Szocialista Egységpártja (SED). 1989-ben újjáalakult, majd egyesült az NSZK-ban mőködı SPD-vel. Pont ebben az idıszakban volt az SPD a generációváltás küszöbén. Ezt a Willi Brant volt kancellárt (az Ostpolitik emblematikus alakját) és pártelnököt 1987-ben váltó Hans-Jockhen Vogel elnöksége készítette elı, ám az 1990-es választásokon csak 33%-ot értek el miniszterelnök-jelöltjükkel, Stolpeval. 1995-ben már Oscar Lafontaine lett a pártelnök, akit Gerhard Schröder12 váltott a párt élén, már mint miniszterelnök, az „új közép” politikájával
nyerve
az
1998-as
Bundestag-választásokat,
40,9%-al.
Lafontaine az állam aktív szerepe mellett, a munkanélküliek képviselete felé kötelezte el magát, míg Schröder nyitott új szavazói csoportok, a diplomások, a szabadfoglalkozásúak irányába. 2002-ben ismét kormányra került, nagyrészt az Egyesült Államok külpolitikájának elítélése miatt. 2006-ban nagykoalíciót kötött a CDU-CSU-val az SPD.
A hagyományosan baloldali orientációjú szakszervezetek
A
2006-os
választások,
a
Schröder-kormány
bukása
után
Francz
Münteferring elnöksége alatt egyfajta párttagság-erózió lépett fel. A 700 ezres tagságból sokan visszaadták tagkönyvüket.
Érdekszervezetek Németországban Három
nagy
csúcsszervezetben
egyesülnek
az
NSZK-ban
az
ipari
érdekeket képviselı szervezetek, akik az ipari érdekeket képviselik, illetve a munkaadókat. A Német Ipar Szövetségi Szövetsége (BDI, konzervatív orientációjú), a Német Munkaadók Szövetségi Egyesülete (BDA) és a Német Ipari és Kereskedelmi Szervezet (DIHT). A szakszervezetek a munkavállalók egyharmadát tömörítik, mintegy 9 és félmillió tagot. A szakszervezetek
a
Német
Szakszervezeti
Szövetségben
tömörülnek.
Politikailag a fémipari szakszervezet (Industriegewerkshaft Metall, IGM) a legaktívabb, mintegy 2,800 ezres tagsággal rendelkezik. A közszolgálati, 12
Simándi-Kardos: Európai politikai rendszerek, 595.old.
szállítási és közlekedési szakszervezetnek (ÖTV) 1,7 millió tagja van. A bányászokat,
vegyipari,
papír
és
kerámiaipari
dolgozókat
tömörítı
szakszervezet (IG) 1 milliós tagsággal rendelkezik. Az NDK-ban a pártállami rendszerben a Szabad Német Szakszervezeti Szövetség (FDGB) nem autonóm szervezıdés volt, hanem a Német Szocialista Egységpárt tömegszervezete. Az egyesülés után a DGB-be NDK-s volt szakszervezetbıl átlépett 4 milliós létszámból 1,7 millió tag kilépett.13 A szakszervezetek hagyományosan az SPD-vel ápolnak közeli viszonyt ám már a Schröder-éra alatt is voltak feszültségek az új irányváltásnak köszönhetıen. Berlinben,
2003.
május
24-én,
egy
héttel
a
Német
Szociáldemokrata Párt (SPD) rendkívüli kongresszusa elõtt a német szakszervezetek közel százezer embert mozgósítottak 14 városban a tervezett Michael
szociális Sommer,
és aki
munkajogi a
Német
átalakítások
Szakszervezeti
ellen. Szövetség
(DGB) elnöke volt, Klaus Zwickel a vasasok szakszervezetének (IG Metall) vezetõje és Frank Bsirske, a szolgáltatási ágazat dolgozóit tömörítõ szakszervezet elsõ embere is jelezte, hogy nem ért egyet a hagyományos baloldali szavazókat sújtó új gazdaságpolitikával (un. Hartz-törvények). A schröderi irányváltás, illetve a jelenlegi nagykoalíció intézkedései miatt egyre népszerőbb a 2006 év nyarán megalakult Die Linke párt. Ez a volt keletnémet kommunista utódpárt, a PDS és a Társadalmi Igazság Választási Alternatíva (WASG) egyesülésébıl keletkezett. Két elnöke van a Die Linkének: Oscar Lafontanie, a volt SPD-s kancelláriajelölt és jelenleg is parlamenti képviselı a Die Linke színeiben (1999-tıl bírálta Schröder jobbratolódását) és Lothar Biski, a radikális baloldaliakat szólítja meg. Mellettük Gregor Gsy meghatározó arca még a csalódott SPD-szavazókat megszólító új radikális baloldali pártnak.14
13 14
Simándi-Kardos: Európai politikai rendszerek, 583.old. http://ahet.ro/content/view/2198/101/
Konklúzió:
A
szakszervezetek
hagyományosan taglétszáma
is
baloldali
csökken,
orientációjú
emellett
az
SPD
taglétszáma is, nem volt sikeres az „új közép” felé történı nyitás.
VI SZAKSZERVEZETEK AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN
Az
elsı
helyi
szakszervezetek
kialakulása
az
Amerikai
Egyesült
Államokban a 18. század végére tehetı. A mozgalom azonban igazán a polgárháború utáni években erısödött meg. Az elsı szövetségi szintő szakszervezet
1866-ban
alakult,
National
Labor
Union
(Nemzeti
Szakszervezet) néven, de mőködése 1872-re meg is szőnt. Helyét az 1869-ben
alakult
Knights
of
Labor
szervezet
vette
át,
amely
a
gyermekmunka elleni küzdelmen túl a nık fizetési egyenlıségéért küzdött.
A
szervezet
1900-ra
lényegében
megszőnt,
ugyanakkor
fénykorában 600 ezres tagsággal büszkélkedhetett. 1886-ban alakult meg a máig is mőködı American Federation of Labor (AFL; Amerikai Munkaszövetség), amely a szakmai szakszervezeteket fogta össze. 1905ben alakult meg a segédmunkások szakszervezete az Industrial Workers of the World (Világ Ipari Dolgozók). 1903-ban alakult meg a Teamster, amelynek neve Jimmy Hoffa révén összefüggésbe került a szervezett bőnözéssel.
1933-ban
az
AFL-en
belül
megalakult
a
Committee
for
Industrial
Organization (Ipari Szervezet Bizottsága), amely 1938-ban kilépett az AFL-bıl és Congress of Industrial Organization (CIO) néven az ágazati szakszervezeteket fogta össze. 1955-ben a két szervezett összeolvadt és AFL-CIO néven azóta is az amerikai szakszervezetek meghatározó ernyıszervezeteként mőködik a Change to Win Federation (Változás a gyızelemért szövetség) mellett, amely 2005-ben vált ki az AFL-CIO-ból.
A SZAKSZERVEZETEK ÉS A POLITIKA
A szakszervezetek a legfontosabb, legmeghatározóbb lobbicsoportok közé tartoznak, és befolyásuk a belpolitikai folyamatokra jelentıs. Ugyan az utóbbi évtizedekben az egyes iparágakban bekövetkezett változásoknak köszönhetıen a szakszervezeti tagok létszáma csökkent, s ezzel a szakszervezetek befolyása is, azonban még mindig meghatározó tényezıi az amerikai politikának. A szakszervezetek erıs kapcsolatokat ápolnak a Demokrata Párttal, amelynek hagyományai egészen F.D. Roosevelt elnökségéig, a New Dealig nyúlnak vissza. 1935-ben, amikor Roosevelt elnök aláírta a Wagnertörvényt (amely biztosította a magánszektorban dolgozók sztrájkjogát, valamint a szakszervezetekbe tömörülés jogát), akkor John Lewis, a szakszervezetek egyik kiemelkedı szervezıje az elnök mögé állt. Az általa vezetett szakszervezet vált Roosevelt fı pénzügyi támogatójává. Az AFL és a CIO is támogatta Roosevelt újraválasztását 1940-ben. A tagság 75%-a szavazott az elnökre. Több millió dolláros támogatást nyújtott neki, és vett részt kampányának szervezésében.
A demokraták és a szakszervezetek közti szövetség alapját a jóléti állam jelentette.
Az
1960-as
években
a
kapcsolatot
olyan
eredmények
jellemezték, mint a Polgárjogi Törvény 1964-ben, vagy az 1965-ben elfogadott Medicare program, amely biztosítja az egészségügyi ellátást a nyugdíjasok és a szociálisan rászorulók számára. Az 1970-es években követve
a
Demokrata
Pártban
bekövetkezett
szakadás
a
szakszervezetekre is kiterjedt. Az 1980-as években számos negatív hatás gátolta
a
szakszervezetek
mőködését,
hiszen
a
Fehér
Ház
a
republikánusoké volt, és ık hagyományosan szakszervezet - ellenesek, hagyományosan inkább a munkáltatók oldalán állnak.
Az 1990-es évek Bill Clinton elnöksége alatt a kapcsolat megváltozott, és olyan kérdésekre fókuszált, mint a minimálbér, az egészségügyi ellátás és a gyermekgondozási segély. A Family and Medical Leave Act 1993-ban
került aláírásra. Bill Clinton elnöksége alatt az egyik legnagyobb vitát a szakszervezetek szemében a NAFTA aláírása jelentette, amelyet a mai napig sok államban kritizálnak, és sok helyen tartják felelısnek a magas munkanélküliség miatt (pl. Ohio, Michigan, Illinois- a hagyományosan ipari területek).
Az érdekvédelem terén elért sikerek mellett számos olyan kérdés van, amelyben a Demokrata Párt nem tesz olyan határozott lépéseket, mint amit a szakszervezetek elvárnának. Egyes pesszimista szakszervezeti vezetık szerint soha nem volt az Egyesült Államokban olyan párt, aki az ı érdekeiket tartotta volna szem elıtt, ezért felmerült a gondolata egy új párt szervezésének (Munkáspárt). Tony Mazzocchi az Olaj-, Vegy- és Atomenergiaipari Szakszervezet vezetıje 1991-ben kezdte el a párt szervezését. Azonban az amerikai pártrendszerben egy új párt belépésének kevés esélye van.
SZAKSZERVEZETI AJÁNLÁSOK 2008
Barack Obama és Hillary Clinton között nemcsak a delegáltakért folyik a harc. Ahogy azt már fentiekben említettem, a szakszervezeti ajánlások mindig is meghatározott részét képezték a Demokrata Párton belüli jelöltségi, illetve választási versenynek. Az Egyesült Államokban nagy befolyással bíró szakszervezetek egy meghatározó része Barack Obama jelöltsége mellé tette le a voksot.
Teamster- 1,4 millió tag
New Change to Win
SEIU (Szolgáltató szektorban dolgozók szakszervezete), 1,9 milliós tagságával különösen fontos tényezı, hiszen jó kapcsolatokat ápol a hispán vezetıkkel
UFCW (Kereskedelemben dolgozók szövetsége)- 1,3 milliós tagság
A másik nagy ernyıszervezet, az AFL-CIO még nem ajánlotta egyik jelöltet sem, ugyanakkor annak tagszervezeti közül néhány Obama felé hajlanak.
Hillary Clinton két nagy szakszervezet támogatását bírja.
AFSCME (állami alkalmazottak)
AFT (tanárok szakszervezete)
(Felhasznált irodalom: - Janda-Berry-Goldmann: Az amerikai demokrácia, Bp.,Osiris Kiadó, 1996) - American government-
VII. A SZAKSZERVEZETEK ÉS A NEW LABOUR AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁGBAN
A MUNKÁSPÁRT MEGALAKULÁSA
A brit Munkáspárt a 19. század végén nıtte ki magát a szakszervezeti mozgalmakból és a szocialista pártok összefonódásából. A Munkáspárt volt az
elsı
párt
Nagy-Britanniában,
amely
az
alacsony
jövedelmő
munkásosztály képviseletét tőzte ki célul. 1900-ban a Szakszervezeti Kongresszus (Trade Union Congress: TCU) konferenciáján megalakította a Munkás Képviseleti Bizottságot (Labour Representation Committee: LRC) azzal a céllal, hogy támogassa a képviselı jelölteket.
Mivel az LRC-nek nem volt önálló vezetıje, így a
Független Munkáspárt jelöltjét kérték fel a titkári szerepre. Az 1906-os választásokon már 29 széket nyertek el. A frakció elsı ülésén 1906. február 15-én adták neki a képviselık a Munkáspárt nevet.
Hagyományosan a párt olyan elveket vallott, mint
Kormányzati beavatkozás a gazdaságban
Jövedelmek újraelosztása
Munkások és a szakszervezetek jogainak kiszélesítése
Jóléti állam (oktatás és egészségügy állami finanszírozása).
1974 volt az utolsó alkalom, amikor a Munkáspárt választást tudott nyerni. Az 1979-es választási vereséget követıen a párt egyre inkább megosztottá vált. A párt annyira balra fordult, hogy a balközép érzelmő 4ek bandája (Shirley Williams, William Rodgers, Roy Jenkins, David Owen) kivált és megalapította a Szociáldemokrata Pártot. Ennek eredményeként a pár még inkább eltolódott a baloldali skálán. Az 1983-as választásokon elért 27,6%-os eredmény volt a párt legrosszabb teljesítménye 1918 óta, amelynek következtében Michael Foot lemondott a pártelnökségrıl. Helyét Neil Kinnock vette át, aki következetesen igyekezett a pártot a ismét középre terelni. Noha a 1987-es választást összességében elveszítették, mégis sikerült 20 újabb helyet szerezniük a Képviselıházban. 1993-ban John Smith vette át a párt vezetését, aki tovább haladt a párt megreformálásában,
amelynek
eredményeként
csökkentette
a
szakszervezetek befolyását a jelölt állításban, és bevezette az „egy tag, egy szavazat”- rendszert.
Margaret Thatcher és John Major konzervatív
politikájának egyik eredménye volt a szakszervezet ellenes törvények megszületése.
A MUNKÁSPÁRT MA
Ahogy az látható az 1980-as évektıl kezdve a Munkáspártnak változásra volt szüksége mert:
1974 óta nem tudott választást nyerni
A párt programja csak meghatározott célcsoportoknak kedvezett
A
párt
jelölési
folyamata
az
érdekcsoportok
befolyásának
eredményeként született. Neil
Kinnock,
John
Smith
és
Tony
Blair
elnökletével
elmozdulva
hagyományos szocialista álláspontjától a harmadik utas megoldások és program irányába lépett.
Elszakadva a Munkáspárt hagyományos gazdasági irányvonalától, a szabad piacgazdaság kereteit tekintette a párt program alapjának. A párt reformnak két meghatározó része volt. 1. A párt célkitőzéseit újrafogalmazták. 2. Új jelölt választási rendszert vezettek be. A párt legfelsı fórumában a szakszervezetek mindig nagy befolyással bírtak, azonban ez a befolyás a 90-es évekre nem volt annyira domináns. A konferencián már csak a szavazatok 50%-át adják a szakszervezetek. A helyi szakszervezetek szerepe a kampányok illetve a támogatások győjtésében
jelentıs.
A
Munkáspárt
bevételeinek
80%-át
régen
a
szakszervezetek adták, ez az arány 1999-re 30%-ra csökkent. A párt vezetıségében a Nemzeti Végrehajtó Bizottságban (National Executive Committee: NEC) is csökkent a szakszervezetek szerepe. Mind
a
párt
új
célkitőzései,
mind
az
új
választási
rendszer
azt
eredményezte, hogy a Munkáspártnak újra kellett értelmeznie kapcsolatait a szakszervezetekkel. A szakszervezeteknek ugyanis meghatározó szerep jutott a pártvezetık jelölésében. Az
1994-es
létrehozta
az
pártkongresszus un.
Nemzeti
által
elfogadott
Szakszervezet
és
alapszabály
módosítás
Munkáspárt
Kapcsolt
Szervezetét (TULO). A TULO azt kapta feladatul, hogy kezelje a Munkáspárt
kapcsolatait
a
szakszervezetekkel
és
más
társult
szervezetekkel. Kapcsolt szervezetek lehetnek, akik elfogadják a párt programját, alapszabályát és értékeit és az általa folytatott politikát. A TULO az 1994-es megalakulásától kezdve kettıs célt szolgált: 1. Jelentıs
szerepet
játszott
a
szakszervezeti
támogatások
koordinálásában a választások idején 2. Kommunikációs csatorna volt a párt és a szakszervezetek között.
A New Labour Alapszabályában a 2. fejezet (i) pontja foglalkozik a párt felépítésének
kérdésével,
illetve
társult
szervezeteihez
főzıdı
kapcsolataival. Ez megfogalmazza, hogy a Nemzeti Szakszervezet és a Munkáspárt Kapcsolt Szervezetét azért kell létrehozni, hogy biztosítsa az összeköttetést és a koordinációt a pártszervezet és a kapcsolódó, illetve a társult szervezetek esetében. Régiós felosztás is megtörtént: a skót, a walesi, illetve egyéb angol régiókban Regionális Kapcsolatokért Felelıs Bizottságokat állítottak fel. 2002 óta a TULO szerepe sokkal proaktívabbá vált. Politikailag sokkal hangsúlyosabban jelent meg a Munkáspárt szakszervezeti politikáinak kialakításánál (pl. minimálbér, nyugdíj, …stb.) Ennek a tevékenység nem köszönhetıen született meg 2004-ben a Warwick Megállapodás a párt és a kapcsolt szakszervezeti között, amely 2005-ben alapjául szolgált a Labour Manifestonak.
A párthoz csatlakozott szakszervezetek taglétszáma 1979-ben 6,5 millió volt, de ez a szám 2000-re 3 millió fıre apadt. Az egyéni tagok számában is hasonló csökkenés figyelhetı meg, ugyanis 1979-ben 666 ezerrıl 250 ezer apadt 2003-ra.
Szintén kiemelkedı szerepet játszott a szervezet új szakszervezeti kampánystratégiák megalkotásában. A legfontosabb ezek közül a billegı körzetekben történı mobilizálás volt, amely a 2005-ben a választások 15 új helyet jelentett a párt számára a Képviselıházban.
Konklúzió: A szakszervezetek létszámának csökkenésével a New Labour pártstruktúrájában és érdekérvényesítı-képesség terén is visszaszorult.
Az
un.
Nemzeti
Szakszervezet
és
Munkáspárt
Kapcsolt Szervezete (TULO) regionális-területi szinten szervezi a párt és a szakszervezet, illetve más társult szervezet kapcsolatát.
Felhasznált irodalom: -
Simándi Irén-Kardos József: Európai politikai rendszerek, Osiris Kiadó, 2004
-
Almound-Powell: Összehasonlító politológia, Osiris Kiadó, 2003
-
A Munkáspárt 2004-es Alapszabálya
Ajánlásaink a külföldi minták hazai alkalmazására:
Az MSZP szervezeti felépítését tekintve tagozatain és civil, baloldali orientációjú szervezeteken keresztül képes közvetlenül becsatornázni olyan civil véleményeket a döntéshozatali mechanizmusokba, amelyek a párt válaszait a társadalmi szükségletekhez harmonizálja. Erre adott javaslatokat a Balegyenes Munkacsoport vitaanyaga „A XXI. századi modern szociáldemokrata Párt” címmel, melybe ágyazva a külföldi iránymutatásokat beépítjük.
Ennek fıbb elemei az alábbiak:
Feladatunk szélesíteni a civil-egyesületi hálót Az emberek számára hiteles információs szolgáltatást vagyunk képesek nyújtani a mindennapokban, ha a kis közösségek vezetıi érzik, a politika helyitérségi alakításában számítunk véleményükre, kikérjük azt és beépítjük elképzeléseink közé. Ezzel a hozzáállással hitelesítjük az MSZP-t és helyi
reprezentánsait,
elfogadtatjuk
önkormányzati
álláspontunkat
kapcsolatfelvétel lehetıségét.
és
szereplıit,
embereinket.
aktivistáit,
Keressük
a
−
Civil Info-pontok, civil inkubátorházak létrehozása, amely a közvetlen találkozást segíti azokkal, akik szimpatizánsi körünkbe tartoznak, a szélesebb szavazóbázisunk részei.
−
A párttagság számára egyes nyugat-európai pártok (pl. Franciaország) kötelezı civil szervezeti-egyesületi tagságot, Spanyolországban ajánlott szakszervezeti tagságot írnak elı alapszabályukban. Ez beleépül abba a hagyományba, amelyet a bevezetıben vázoltunk, a hagyományosan
tömegpárti
jellegő,
közösségi
alapokon
nyugvó
pártépítkezésbe.
−
Alapvetı érdekünk, hogy intézményes kapcsolatokat építsünk fel a civil szervezetekkel, egyenlıségen alapuló viszonyrendszerrel. A párt számára lehetıség a szélesebb társadalmi bázis elérésére, a civil szervezetek számára az érdekérvényesítı képesség erısítése az elınye az
intézményesítése
a
meglévı
együttmőködési
formák
leszabályozásának, tiszta feltételrendszereket vázolva.
−
A folyamat kétoldalú: a párt lobbistaként jeleníti meg a civil szervezetek által képviselt
részérdekeket
(környezetvédelem,
szociális ügyek, stb.), issue-kat, míg a civilek fontos közéletitársadalmi hátteret jelentenek a párt számára.
−
A civilek ajánlási – véleményezési jogkörrel részt vehetnének a párt döntéshozói fórumain.
−
Alapvetı hiátus a magyar társadalomnak a civil érdekérvényesítés gyengesége. Ezt az MSZP-nek mint modern baloldali pártnak erısítenie kell, hiszen a közösség a baloldali politika alapelve, a tudatos civilek és erıs közösségek a baloldali eszmerendszer táptalajai, a szolidaritás és összefogás értékein alapulnak.
−
A
társadalom
fejlesztésében
megteremtésében
a
civil
és
a
közösségek
tudatos
állampolgár
szocializációs
szerepe
elsırendő
−
A
baloldal
vállalt
történelmi
feladata
a
modern
Magyarország
megteremtése, ebben a közös gondolkodás, a fejlesztési irányok megvitatása, a megoldási utak közötti, párbeszéden alapuló választás felelıssége.
Ez
teremt
konszenzuális
demokráciát,
politikai
kultúraváltást, a „Hogyan oldjuk meg közösen?” politikáját?
−
A párt tagjainak érzékenynek kell lenniük a civil szervezetek problémáira,
segítséget
kell
nyújtaniuk,
hiszen
jelenleg
ık
rendelkeznek olyan szervezeti gyakorlattal, kapcsolati hálóval, amely a szervezeteknek legfıbb hiátusa
−
A közösségek építése minden párttag számára legyen kötelezı, a helyi társadalmakban többletfeladatot kell vállalniuk azoknak, akik a baloldali értékeket vallják magukénak. A kötelezı tagság Franciaországban
a
Szocialista
Párt
alapszabályában
lerögzített,
mőködı gyakorlat. Ezzel a kötelezı civil szervezeti tagsággal a párt civil kapcsolatai jelentısen erısödnének, és a civil szervezetek számára
humánerıforrás-utánpótlást
biztosítanának
az
új,
szervezıi tapasztalattal rendelkezı párttagok.
−
Ebben
a
folyamatban
fokozatosan
a
pártirodák
átalakulna
közösségi
jelenlegi
zárt
szolgáltatást
világa nyújtó
információs központtá, ahová a választópolgár hiteles információért megy, problémájával fordul, és ott válaszokat, megoldásokat kap.
