NYIRÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERVE
2010. év
NYIRÁD, 2010.
A Közfoglalkoztatási terv célja A közfoglalkoztatási terv elkészítésének célja a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény rendelkezései szerinti kötelezettségbıl származik, amely meghatározza a településnek a saját adottságaihoz igazodó, foglalkoztatási lehetıségeinek megfelelı program elkészítését. Napjaink egyik legégetıbb problémája a tartós munkanélküliség, amely jelentıs részben a gazdasági szektorok átalakulásának, a gyorsan változó munkaerı-piaci viszonyoknak és a gazdasági válságnak a következménye. A szakképzetlen munkavállalók, továbbá a gazdaság által nem keresett szakképzettséggel rendelkezık kiszorulnak a munkaerıpiacról, és egyre jelentısebb arányban válnak a segélyezési rendszer alanyaivá. Cél, hogy a munkára képes, tartósan munkanélküli személyek a korábbiaknál fokozottabb mértékben vegyenek részt valamely közfoglalkoztatási formában, annak érdekében, hogy rendszeres munkajövedelemhez jussanak. Az alacsony iskolai végzettségő munkavállalók számára ugyanis a nyílt munkaerıpiacra való visszakerülés elsı lépcsıjét a közfoglalkoztatásban való részvétel jelentheti. Azoknak a személyeknek, akik életkorukból, egészségi állapotukból, egyéni élethelyzetbıl adódóan nem tudnak munkát vállalni, továbbra is a rendszeres szociális segélyre lesznek jogosultak. A terv az 1993. évi III. törvényben foglalt elıírásoknak, valamint a Szociális és Foglalkoztatási Hivatal ajánlásának megfelelı tartalmi elemekkel készült.
1. A település jellemzıi, helyzetelemzés Nyirád község bemutatása Nyirád a Dunántúl középsı részén, a Bakony hegység délnyugati lábánál, Veszprém megye déli részén található. Ajka – Tapolca – Devecser – Sümeg városok által határolt terület középpontjában fekszik, mind a négy várostól kb. 15 km-nyi távolságra. Az Agár-tetı északnyugati nyúlványainak tövében, a Kis-Bakony és a Deák-hegy alatt simuló lankás területen települt a község. A falu ÉK-i határában folyik a Kígyós-patak, és É-i határában egy halastó is található. Az önkormányzat 3 korcsoportos óvodát és 8 osztályos általános iskolát tart fenn, mőködtet mővelıdési házat, valamint szociális segítı központot, melynek feladata az idısek nappali szociális ellátása és a gyermekjóléti szolgáltatás biztosítása. Községünkben a védınıi, fogorvosi és háziorvosi ellátás is megoldott. Turisztikai szempontból jelenleg a település nem túl jelentıs, viszont a környezete alkalmas arra, hogy lovas, vadász és a - most divatba jövı - terepjáró turizmust meghonosítsuk. A települést szinte teljes egészében római katolikus vallású emberek lakják, akik vallásukat rendszeresen gyakorolják. A falunak évente saját napja, Falunapja van és hagyományteremtı céllal jött létre a „Kányafesztivál”.
2
Népesség életkor szerinti összetétele 2009. december 31-én
Korcsoport (év) 0-2 3-5 6-13 14-17 18-54 55-59 60-69 70-79 80-x Összesen
Létszám (fı) 59 68 187 109 1011 123 207 155 62 1981
Korcsoport szerinti megoszlása 2010. január 1. Fı 1200
1134
1000 800 600 400 200 0
424
296 127 0-5
6.-17
18-59
60-x
Év
Létszám (fı)
A település népesség számához viszonyítva a 0 – 17 év közöttiek és a 60 év felettiek azonos arányt képviselnek 21,4%. Az aktívak arány 57,2%, az inaktívaké 21,4%.
Regisztrált munkanélküliek és szociális ellátásban részesülık 2010. január 1-jén
Regisztrált munkanélküliek száma (fı) 365 napnál hosszabb ideig regisztrált munkanélküliek száma (fı) Álláskeresési ellátásra jogosultak száma (fı) Szociális ellátásban részesülık száma (fı) Munkaképes korú lakosság száma (fı) Munkanélküliségi ráta
3
Mutatószám 22 62 41 1244 8,84
A település önálló önkormányzattal és polgármesteri hivatallal rendelkezik, közigazgatásilag a községhez tartozik Deákipuszta is (7 km-re lévı település, melynek 21 lakója van). Nyirád lakossága 2010. január 1-jén 1981 fı.
A népességszám alakulása Nyirádon 1990-tıl 2009-ig Év: 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 Fı: 1612 1770 1732 1752 1818 1903 1905 1925 1918 1944 Év: Fı:
2001 1914
2002 1895
2003 1908
2004 1914
2005 1929
2006 1950
2007 1967
2008 1986
2000 1918 2009 1981
Nyirád község foglalkoztatási helyzete A településen egy varroda mőködik, a német érdekeltségő BEO Kft., 176 fıt foglalkoztat. A Kft. mellett a legnagyobb foglalkoztató az Önkormányzat, 51 fınek nyújt munkalehetıséget. Községünk lakosságának fı munkáltatói Ajka város területén mőködı ipari vállalatok, valamint a szomszédos Halimba községben még üzemelı MAL Magyar Alumínium Termelı és Kereskedelmi Zrt. tulajdonában lévı bauxitbánya. A községben lévı vállalkozások -néhány kivételtıl eltekintve- kényszervállalkozások. A településen vállalkozási tevékenységet végzı vállalkozások száma és összetétele Vállalkozások száma Ágazat Ipar Építıipar Mezıgazdaság Energia, áram, gáz szolgáltatás Kereskedelem Vízgazdálkodás Egyéb anyagi (ügynöki) Egyéb (szerelés, javítás) Egészségügyi, szociális, kulturális Összesen:
11 11 6 6 23 2 13 5 5 82
A községben a lélekszámból adódóan több helyi szolgáltatásnak kellene lennie. Jelenleg mőködik fodrász, festı, cipész hiányzik pl. a klasszikus szolgáltatások közül az autószerelı, szabó, üveges. 2. A közfoglalkoztatás települési céljai és sajátosságai Közcélú foglalkoztatás Nyirád Község Önkormányzata a 2009. január 1-jén életbe lépett új szabályozásnak megfelelıen, a foglalkoztatottság szempontjából hátrányos helyzető munkaképes személyek részére megszervezi a közfoglalkoztatást, közcélú munkavégzés keretében.
4
Létszám meghatározása A munkavégzés tervezett létszáma meghatározásánál a korábban az önkormányzatnál közhasznú és közcélú munkát végzı személyek, valamint –az Állami Foglalkoztatási Szerv (Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ) által szolgáltatott adatok alapján- a 2009es évben a településrıl regisztrált álláskeresıként nyilvántartott személyek és a munkanélküli ellátásban részesülı személyek azon hányadát vettük figyelembe, akik a Szt. szerint az „aktív korúak ellátására – ezen belül a rendelkezésre állási támogatásra” jogosultak. A számadat meghatározásánál a korábban közfoglalkoztatásba bevont, közcélú foglalkoztatott személyeket, valamint az aktív korúak ellátásra jogosultak, ezen belül a rendelkezésre állási támogatásban részesülık közül a foglalkoztatásba vonható személyeket terveztük. Foglalkoztatás idıtartama A közfoglalkoztatási tervben a foglalkoztatás idıtartamát a jogszabálynak megfelelıen úgy képeztük, hogy valamennyi foglalkoztatottal megkötött szerzıdés napi 6 órás munkavégzéssel, határozott idıtartamra, 90 munkanapra jön létre. Munkavégzés helye A közcélú foglalkoztatott személyek a munka jellegétıl, az erıforrások és az igények továbbá más körülmények (pl. idıjárási körülmény) alapján végzik munkájukat. A foglalkoztatott létszám többsége szakképzettséget nem igénylı feladatokat lát el Nyirád Község Önkormányzatánál. Ebbıl adódóan a munkavégzés a többség esetében közterületen, míg egy kisebb hányad munkája konkrét helyen (Szociális Segítı Központ, Élelmezésellátó Szerv, Halimba-Nyirád-Szıc Intézményfenntartó Társulás) történik. Feladatok A közcélú foglalkoztatás keretében az elvégzendı feladatok alatt olyan önkormányzati feladatok ellátását értjük, amelyrıl –jogszabály alapján- a helyi önkormányzat gondoskodik. (A feladatok meghatározására útmutatást ad az 1990. évi LXV tv. 8. §-a) A foglalkoztatottak által ellátott –tervben megnevezett- feladatok részletezése: • Kommunális és környezetvédelmi tevékenységek: zöldterület-fenntartás, parlagfő mentesítés, játszóterek karbantartása, festése, hó eltakarítás, síkosság-mentesítés, csapadékvíz-elvezetés, járdák-közutak karbantartása, tisztítása, szemetes edények környékének tisztántartása, útszegély gyomtalanítása, közterületek karbantartása, tisztítása, falevél eltakarítása, cserjék kapálása, állatvédelemhez kapcsolódó kisegítı tevékenység, karbantartó brigád intézmények felújításához, karbantartáshoz kapcsolódó tevékenysége, egyszerő ipari szakmunkák. • Egyéb közszolgáltatást nyújtó tevékenységek: köztemetı fenntartásához, gondozásához kapcsolódó kisegítı tevékenység, önkormányzati tulajdonú ingatlanok takarításához kapcsolódó kisegítı tevékenység, köztisztaság és település tisztaság biztosításához kapcsolódó kisegítı tevékenység, • Adminisztrációs kisegítı: önkormányzati fenntartású intézmények, irodahelyiségeiben betanítható feladatkört ellátó adminisztratív alkalmazottak. • Konyhai kisegítı • Egészségügyi és szociális tevékenységek: szociális kisegítı munka, fıként házi gondozás és étkeztetés keretén belül, étel kiszállítás, gyógyszer kiváltás, bevásárlás, tüzelı aprítás, házkörüli teendık, takarítás • Mővelıdési és közoktatási tevékenységek: oktatás-nevelési kisegítı munkák. 5
Finanszírozás A foglalkoztatottak finanszírozására szükséges források meghatározásánál a 2010-ben foglalkoztatott létszámot 40 fıben határoztuk meg. Ez a létszám akkor realizálódik, ha a számításba vehetı jogosultak valamennyien közcélú munkára jelentkeznek az önkormányzatnál. Egyrészt ennek kicsi a valószínősége, továbbá a munkaerı-igény eltérı idıpontokban jelentkezik az önkormányzatnál. Fentiekbıl adódóan, a foglalkoztatottak –finanszírozási szempontú- meghatározásánál 40 fıre határoztuk meg a saját és a központi költségvetési forrásigényt. 3.) A 2009. évi közfoglalkoztatási tapasztalatainak értékelése, a terv teljesítése/eltérések A 2009. évben 57 fı részesült az aktív korúak ellátásában. Ebbıl 4 fı rendszeres szociális segélyben részesült, akik közül 2 fı megállapodást kötött Önkormányzatunkkal, így ık is rendelkezésre állási támogatásra lettek jogosultak és a közcélú foglalkoztatás résztvevıi lehettek. A RÁT-ra jogosultak közül 34 fı közcélú foglalkoztatását tudta biztosítani Önkormányzatunk. A közcélú foglalkoztatottak az önkormányzat közigazgatási területén végeztek közterület-rendezési, köztisztasági, és épület-karbantartási feladatokat, valamint a helyi általános iskolában pedagógiai asszisztensi, az óvodában dajka kisegítıi, és a Szociális Segítı Központban szociális kisegítıi feladatokat láttak el. A közcélú foglalkoztatásba nem bevont személyek egy része az orvosi alkalmassági vizsgálaton nem felelt meg, illetve volt olyan ellátásra jogosult is, aki a számára felajánlott, megfelelı munkát nem fogadta el. Összességében a 2009. évi tervben meghatározott feladatok az ütemtervnek megfelelıen a közcélú foglalkoztatás során teljesítésre kerültek. Mellékletek: I. tábla:
Aktív korúak ellátásában részesülı személyek helyzetelemzésének 2009. évi értékelését takarja.
II. tábla:
Aktív korúak ellátására jogosultak 2010. évi helyzetének tervezése, értékelése a rendelkezésre állási támogatásban részesülık összetétele neme és kora, valamint a szükséges iskolai végzettség szerinti összetétel alapján.
III. tábla:
A közfoglalkoztatási terv, amely az ellátandó feladatokat, az ahhoz rendelt létszámot, a feladatokhoz szükséges iskolai végzettséget, kor, nem szerinti összetételt, a rendelkezésre állási támogatásra jogosultakat, valamint a szükséges forrásigényt tartalmazza.
Záradék: A közfoglalkoztatási tervet Nyirád Község Önkormányzatának Képviselı-testülete a 8/2010. (II. 11.) határozatával jóváhagyta. Nyirád, 2010. február 12.
Sarkadi-Nagy András polgármester
Könnyid Erika jegyzı 6
1. számú melléklet
I.
Aktív korúak ellátásában részesülı személyek helyzetelemzése (2009. évi adatok alapján)
Ssz.
Megnevezés
Aktív korúak ellátásában részesülık (fı)
Közfoglalkoztatottak teljes létszáma (fı)
Közcélú foglalkoztatás módja a munkáltatói feladatok ellátása szerint
Közcélú foglalkoztatás
Aktív korúak ellátására kifizetett
összeg (Ft/év) 1.
2.
3.
4.
Létszám összesen: (1.1 a+b+c és 1.2.): Ebbıl 1.1 Rendszeres szociális segélyre jogosultak a) egészségkárosodott b) 55 év feletti c) 14 éven aluli kiskorú gyermeket nevelı 1.2. Rendelkezésre állási támogatásban részesülı Életkor megoszlása: a) 35 évnél fiatalabb b) 35-55 év közötti c) 55 évnél idısebb Nemek szerint: a) férfi b) nı Iskolai végzettsége: a) 8 ált. isk. nem végzettek b) 8 ált. végzett c) szakmunkás/ szakiskolai végzettség d) szakközép/ technikus
57
34
2
0 2 0
0 0
55
34
25
15
28
17
2
2
29 28
19 15
3
1
25 19
17 11
8
4
7
5.
6.
7.
8.
e) gimnáziumi érettségi f) fıiskola/ egyetem Háztartás formája a) családban élı b) egyedül élı Folyósított ellátás átlagos összege (Ft/fı/hó) a) RÁT b) RSZS Konkrét munkafeladatok/ munkakörök megnevezése, felsorolása
2
1
0
0
21 36
12 22
24032 24743
5815765 2103195 köztisztasági feladatok, közterületi segédmunka, épület karbantartás szociális kisegítı munka, pedagógiai asszisztensek, dajka kisegítık, karbantartó
Munkák teljesülése a 2009. évi közfoglalkoztatá si terv szerinti ütemezés alapján I.negyedév
5
II.negyedév
9
I. félév
14
Köztisztasági feladatok, pedagógiai asszisztens, szociális kisegítı munka köztisztasági feladatok, közterületi segédmunka, épület karbantartás köztisztasági feladatok, közterületi segédmunka, épület karbantartás szociális kisegítı munka, pedagógiai asszisztensek, dajka kisegítık, karbantartó
8
III.negyedév
9
IV.negyedév
11
2009. évben összesen:
34
9.
Foglalkoztatók köre, szervezetek megnevezése
10.
Foglalkoztatások átlagos idıtartama (nap) Közcélú foglalkoztatás a) tervezett összeg (saját forrással együtt) b) felhasznált tényleges összege c) ebbıl saját forrás Aktív korúak ellátására kifizetett összeg a) központi forrásból c) helyi forrásból
11.
12.
köztisztasági feladatok, közterületi segédmunka, épület karbantartás szociális kisegítı munka, köztisztasági feladatok, közterületi segédmunka szociális kisegítı munka, dajka kisegítık köztisztasági feladatok, közterületi segédmunka, épület karbantartás szociális kisegítı munka, pedagógiai asszisztensek, dajka kisegítık, karbantartó Nyirád Község Önkormányzata ezen belül: Polgármesteri Hivatal; Szociális Segítı Központ; Halimba, Nyirád, Szıc Intézményfenntartó Társulás Ált. Iskolája és Óvodája 100,6
16584165
10724313
1793391 7918960
6545488 1373472
9
2. számú melléklet
II. Aktív korúak ellátására jogosultak jövıbeni helyzetének tervezése, értékelése 2010. évre Ssz .
1.
2.
3.*
4.*
5.*
Megnevezés
Aktív korúak ellátására jogosultak létszáma (a+b) a) rendszeres szociális segélyezettek összesen ebbıl: • Egészségkárosodot t • 55. életévét betöltötte • 14 éven aluli kiskorú gyermek ellátását napközbeni ellátást biztosító intézmény-ben nem tudják biztosítani b) rendszeres munkavég-zésbe bevonhatók Közfoglalkoztatásba bevonhatók életkora (a+b+c) a) 35 évnél fiatalabb b) 35-55 év közötti c) 55 év feletti Neme (a+b). a) férfi b) nı Iskolai végzettsége: a) 8 általánost nem végzettek b) 8 általánost végzett c) szakmunkás/ szakiskolai végzettség: d) szakközép/technikusi végzettség: e) gimnáziumi végzettség: f) fıiskola, egyetem Háztartás formája a) családban élı b) egyedül élı
Aktív korúak ellátására jogosulta k (fı) 44
(Köz)foglalkoz -tatásba bevonhatók (fı)
(Közfoglalkoz -tatásba nem bevonhatók (fı)
5
2
0
0
5
2
0
0
39
37
40
17 20 3 40 18 22 1 19 13 5
2 0 14 26
10
Elsısorba n képzésre kötelezett 35 éven aluliak
Önkormányzat i rendeletben meghatározott mentesítési feltételek
6.*
Képzésre kötelezett 35 éven aluliak létszáma iskolai végzettségük szerint (a+b): a) 8 ált. iskola alatti b) 8 általánost végzett
0 0
0 0
0 0
*A közfoglalkoztatásba bevonhatók létszámának alapulvételével!
11
3. számú melléklete
Közfoglalkoztatási terv Az 1993. évi III. tv. 37/A § (2) bekezdése alapján 2010. évi tervezési adattábla
Ssz.
1.
2.
3.
Megnevezés
Rendelkezésre állási támogatásra jogosult személyek életkor szerinti várható összetétele összesen (a+b+c): a) 35 évnél fiatalabb b) 35-55 év közötti c) 55 év feletti RÁT-ra jogosultak képzettség (iskolai végzettség) szerinti összetétele a) 8 általánost nem végzettek b) 8 általánost végzettek c) szakmunkás/szakiskolai végzettség d) szakközép/technikusi végzettség e) gimnáziumi érettségi f)egyetemi/fıiskolai végzettség Részben vagy egészben közfoglalkoztatás keretében ellátandó közfeladatok:
Rendelkezésre állási támogatásra jogosultak nemenkénti megoszlása (fı) Férfi nı 19 21
4 13 2
12 8 1
0 10 8
1 9 5
1
4
0 0
2 0
Az ehhez kapcsolódó létszámigény (fı) férfi nı
Közfeladatok megjelölése
Foglalkoztatottak száma/foglalkoztatók (fı)
Finanszírozás összege Ft
Feladatok várható ütemezése tevékenységek szerint (fı) I. negye dév
II. negye dév
III. negye dév
IV. negye dév
4 3 1 1 1 1
0 8 1 0 1 1
0 10 1 1 1 1
0 4 0 0 0 0
a) megjelölése, csoportonkénti felsorolása Erdımunkás Kommunális Dajka kisegítı Pedagógiai asszisztens Konyhai kisegítı Szociális kisegítı b) feladatok várható ütemezése I. negyedévben foglalkoztatottak száma összesen II. negyedév III. negyedév IV. negyedév
4 15 0 0 0 0
0 10 3 2 3 3
6
5
2566988
5 5 3
8 7 1
3033713 2800350 933450
12
4.
5.
c) megjelölt munka szakképesítési szükséglete: a) 8 általánost nem végzettek b) 8 általánost végzettek c) szakmunkás/szakiskolai végzettség d) szakközép/technikus végzettség e) gimnáziumi érettségi f) egyetemi/fıiskolai végzettség A 3. pont szerinti feladatok ellátásához szükséges létszám 2010. év során várható közfoglalkoztatottak száma összesen Foglalkoztatás szervezésének módja: a) önkormányzat b) önkormányzati társulás c) e célra létrehozott szervezet d) meglévı más szervezet
0
1
10 8
9 5
1
4
0 0
2 0
19
21
19
21
-
Tervezett program
6.
7.
8.
ÁFSZ képzési és munkaerı-piaci programjának megnevezése (ÁFSZ-tıl kapott lista alapján tervezett programok), és a tervezett létszám Önkormányzati igények képzési és munkaerı-piaci programokra 2010. évben és a tervezett létszám Közcélú finanszírozására szükséges forrás: a) önkormányzati b) központi költségvetés Amennyiben információ áll rendelkezésre Aa) Közmunkaprogram önrésze Ab) Közmunkaprogram: igényelt támogatás Ba) Közhasznú munka önrésze Bb) Közhasznú munka: igényelt támogatás
40 0 0
9334501 0 0
0
0
Létszám (fı)
0
0
0
0
1409363 7925138
13