NTP-SZKOLL-14-0039 Szakmai beszámoló
KAPOSVÁRI EGYETEM Pedagógiai Kar
2015.
Beszámoló
2015. március 25-én megkezdődött és április 18-ig tartott a hazai felsőoktatási tehetséggondozás legnagyobb seregszemléje, a XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia, amelyen több mint 5600 fiatal tudósjelölt mutatkozott be 16 tudományterületi szekcióban. Az OTDK az ország legnagyobb tudományos rendezvényeként a tehetséges alkotó fiatalok színvonalas bemutatkozási lehetősége. A konferencia hat évtizedes múltra tekint vissza, kiemelt célja a felsőoktatásban tanuló tehetséges hallgatók munkájának megbecsülése, a tanár-diák kapcsolatok erősítése, támogatása, a diáktudományos tevékenység országos nyilvánossága és elismerése. A szekciókba, amelyek az egyes tudományterületek országos döntői, azok a fiatalok nevezhetnek, akik a megelőző intézményi, kari konferenciákon erre teljesítményükkel jogosultságot szereztek. Lehetőséget kapnak a bemutatkozásra és a versenyben való részvételre a határon túli magyar egyetemisták, valamint a kiemelkedő középiskolás kutató diákok is. A Kaposvári Egyetem Pedagógiai Kara két alkalommal rendezte meg a helyi TDT-Konferenciát. Itt választotta ki a független zsűri azt a 15 pályamunkát, melyet továbbküldtünk az országos megmérettetésre. A Pedagógiai Kar 3 szekcióban képviseltetett. A Nemzeti Tehetségprogram által finanszírozott NTP-OTDKR-14-0040 azonosítószámú pályázatból 368.500.-F,t azaz Háromszázhatvannyolcezer-ötszáz.-Ft támogatásba részesült a Kaposvári Egyetem Pedagógiai Kara, amely lehetővé tette 14 hallgató, 2 kísérő tanár nevezési, illetve részvételi díját. A Károli Gáspár Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kara adott otthont a XXXII. OTDK Társadalomtudományi Szekciójának 2015. március 30. és április 1. között. A szekció ünnepélyes megnyitója 2015. március 30-án hétfőn került megrendezésre az Uránia Nemzeti Filmszínházban, ahol Dr. Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár is köszöntötte a jelenlévőket. Építész Pince látta vendégül a résztvevőket, majd ebéd után a tagozatok üléseztek. Az Uránia Filmszínház volt a helyszíne a fogadásnak. Másnap reggeli után ismét elkezdődtek a pályamunkák bemutatása. Az esti kulturális program az Alcatraz Music Club volt. A díjátadó ünnepségen összesen 114 díjat adtak át, beleértve a különdíjakat is. Egyetemünkről 1 hallgató mutatta be pályamunkáját. Nagy András – Nemzetközi Tanulmányok BA, III. évfolyam A pánszlávizmustól az energiafegyverig- avagy az eurázsiai sakktábla a XXI. században Konzulens oktató: Dr. habil Bertalan Péter egyetemi docens Az országos megmérettetésen III. helyezést ért el.
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának budapesti épülete, a Sophianum volt a helyszíne a XXXII. OTDK Humántudományi Szekciójának 2015. április 8-tól 10-ig. Regisztrációt követően a Madragora Consort középkori zenekar szórakoztatta a megjelenteket, ezt követően
az ünnepélyes megnyitóra került sor. Ebéd után tagozati ülések kezdődtek. A nap zárásaként Fogadást tartottak a Bálna Étteremben. Második nap Szentmisével kezdődött a Krisztus Király Kápolnában. Tagozati ülésekkel folytatódott a nap. 19:00 órától Díszvacsora és záróest következett, a vendégeket a Boldog Özséb színtársulat, illetve a Veszelka Kommandó együttes koncertje szórakoztatta. 2015. április 10-én zárult a rendezvény az ünnepélyes eredményhirdetéssel és a díjak átadásával. A KE Pedagógiai Karát 3 hallgató képviselte: Németh Eszter – Magyar BA III. évfolyam „ Némán, akár az angyal, ha pusztulást csodál”. Radnóti utolsó verseinek vallásfelfogásáról Konzulens oktató: Dr. Fazekas Sándor adjunktus Hornung Renáta – Magyar BA III. évfolyam „Kertek szépségére mely oly gyönyörűen áll”. Kert-toposz a 17. századi magyar irodalomban Konzulens oktató: Dr. Fazekas Sándor adjunktus Sánta Zsófia – Magyar BA III. évfolyam „Hitető szerencse nem kell ajánlásod”. A szerencse-toposz változatai Balassi Bálint, Rimay János és Zrínyi Miklós műveiben Konzulens oktató: Dr. Fazekas Sándor adjunktus
34 év után ismét az Eszterházy Károly Főiskola Comenius Kara adott otthont Sárospatakon a XXXII. OTDK 14. Tanulás- és Tanításmódszertani-Tudástechnológiai Szekciójának. Az esemény főszereplői azok a tudás iránt mélyen elkötelezett hallgatók, akik hosszú időn át készültek mentortanáraik támogatásával, hogy itt közzétegyék eredményét. A rendezvény első programja a zsűritagok értekezlete volt. Ezt követte az ünnepélyes megnyitó műsor, amelyen a tudományos élet jeles képviselői, a város és a főiskola vezetői köszöntötték a vendégeket. A megnyitó után lovasbemutató és táncbemutatók szórakoztatták a közönséget. Este a vendégek idegenvezető segítségével megismerkedhettek a város nevezetességeivel, illetve a felfrissülni vágyókat fürdőzésre invitálták a végardói termálfürdőbe. A második napon az ifjú kutatóké volt a főszerep. 16 kijelölt tagozatban a szakmai zsűri és a téma iránt érdeklődők előtt mutatták be tudományos dolgozataik téziseit, és ismertették az elért eredményeket. A konferencia második napjának zárásaként a szakmai zsűri ülésezett, ahol is megszavazták az egyes tagozatok első három helyezettjét. Délután a kulturális program keretében a kedves érdeklődők megtekinthették a Magyar nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeum tárlatát. Este 8 órai kezdettel a Mudrány étteremben megrendezett fogadáson kellemes zene mellett fogyasztották el vacsorájukat a résztvevők. Díjátadó ünnepséggel zárult a konferencia. 23 felsőoktatási intézményből 146 versenyző, 126 pályamunkával vett részt. A KE Pedagógia Karáról 10 hallgató 11 előadását hallgathatta meg a zsűri.
1. helyezést ért el: Mészáros Ágnes (KE-PK és a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola Hittanár-Nevelőtanár MA szakon végzett hallgatója) Dolgozatának címe: A családi életre nevelés az óvodában a hitélet segítségével Konzulense: Bencéné Dr. Fekete Andrea egyetemi docens 2. helyezést ért el: Varga Nikoletta (KE-PK Óvodapedagógus szakon végzett hallgatója) Dolgozatának címe: Családi életre nevelés az óvodában Konzulens: Bencéné Dr. Fekete Andrea egyetemi docens 2. helyezést ért el: Szabó Nóra (KE-PK végzős Gyógypedagógia szakos hallgatója) Dolgozatának címe: A flamand gyógypedagógiai rendszer Konzulense: Szili Katalin tanársegéd 2. helyezést ért el: Burján Zsófia (KE-PK másodéves Gyógypedagógia szakos hallgatója) Dolgozatának címe: A meditációs gyakorlatok hatása magatartás- és viselkedészavarral küzdő gyerekekre Konzulense: Dr. Takács István egyetemi docens, Dr. József István egyetemi docens Dolgozatát sikeresen bemutatta: Hodosi Zsófia – Gyógypedagógia BA, IV. évfolyam Az autizmus spektrumzavar diagnosztikájának folyamata és hatása az érintett szülőre Konzulens oktató: Dr. Takács István egyetemi docens Külső konzulens: Horváthné Németh Szilvia Hodosi Zsófia – Gyógypedagógia BA, IV. évfolyam Magatartási- és tanulási zavarok hatásainak vizsgálata az Emberi Erőforrások Minisztériuma Zalaegerszegi Gyermekotthonában Konzulens oktató: Kátainé Lusztig Ilona tanársegéd Jáki Boglárka – Gyógypedagógia BA, III. évfolyam A gyermekotthonban nevelkedő gyermekek tanulási problémái Konzulens oktató: Kátainé Lusztig Ilona tanársegéd Keresztvölgyi Ágnes – Gyógypedagógia BA, IV. évfolyam Verbális agresszió a középiskolában (Egy speciális szakiskolás és egy szakiskolás osztály összehasonlítása) Konzulens oktató: Dr. Takács István egyetemi docens Liszákné Jakab Renáta – Gyógypedagógia BA – végzett A beszédészlelési zavar megjelenése a helyesírásban a 10-12 évesek körében Konzulens oktató: Dr. Kovácsné Nagy Ibolya gyakorlatvezető
Papp Kata – Gyógypedagógia BA, Tanulásban akadályozottak A lovaglás hatása a tanulási zavarral küzdő gyermek helyzetére Konzulens oktató: Gelencsérné Dr. Bakó Márta adjunktus Madarász Gáborné – Tanító BA – végzett „Kalandnap-projekt” Konzulens oktató: Bencéné Dr. Fekete Andrea egyetemi docens
A XXXII. OTDK- n résztvevő 14 hallgató, illetve kísérő tanáraik részvételi díját, szállását, étkezését, a programokon való részvételét finanszíroztuk a pályázati keretből. Kísérő tanárok: -
Dr. Takács István Gelencsérné Dr. Bakó Márta
A pályázat segítségével és a kari keretből történő támogatással lehetővé tudtuk tenni minden hallgató számára, hogy részt tudjon venni az országos megmérettetésen. Hallgatóink és oktatóink élményekkel gazdagon, szakmai tapasztalatokkal tértek haza mindegyik versenyről.
Kaposvár, 2015. 06. 20.
Bencéné Dr. Fekete Andrea kari TDT elnök