Szerkesztõség: Vác, Csányi körút 45. Tel./fax: 27/316-100 Olvasószolgálat: munkanapokon 9 és 15 óra között. Ára: elõfizetõknek 105, árusoknál 120 forint.
VÁC ÉS VONZÁSKÖRZETÉNEK LAPJA
Váci Napló
Cserhátvidéke Takarékszövetkezet Vác, Földváry tér 2. Tel.: 314-935
XVIII/88. 2009. november 3. kedd
Fürdõkádból itta a whiskyt a vezérigazgató A DMRV Zrt társadalmilag felelõs vállalkozás
5. oldal
Átadták a Károli Gáspár-díjakat 6. oldal
Október 31.: a reformáció napja 6. oldal
Jeles napok novemberben 10. oldal
Faleveleken csúszkál a vonat - állítja a vasút Nem állt meg a menetrend szerint közlekedõ személyvonat Nagymaros-Visegrád vasútállomáson október 15én csütörtökön. A Szob felõl érkezõ szerelvényre többen is várakoztak, köztük olyanok is, akik váci munkahelyükre akartak eljutni. Nagyon meglepõdtek, amikor a vonat lendületesen, megállás nélkül elhúzott mellettük és csak az állomás után állt meg. Arra számítva, hogy ha már továbbszaladtak, viszszatolatnak, türelmesen vártak, ám, mint kiderült, feleslegesen. A MÁV szerint a mozdony kerekei megcsúsztak a sínekre hullott faleveleken és az enyhez lejtõn a szerelvény már nem tudott visszatolatni. » 3. oldal
A horvát vasúttörténet egyik legsötétebb fejezetét írták pénteken, július 24én, amikor Split mellett kisiklott, majd sziklafalnak csapódott egy motorvonat, hat ember halálát és több tucat sérülését okozva. A baleset hatósági vizsgálata hamar lezárult, a tragédiát „sínre kent anyag" - mint késõbb kiderült, olajjal tapadóssá tett gyomirtó - okozta, melyen a vonat megcsúszott. A rendõrségi vizsgálat azért is lehetett ilyen gyors, mert a halálos baleset elõtt közvetlenül egy, utána további két vonat vált fékezhetetlenné ugyanott.
Ismét finn nyelvtanfolyam indul Vácon A váci Finn-Magyar Baráti Kör ismét nyelvtanfolyamot indít november 11-én, szerdán 15.30 órakor, melynek helyszíne ezúttal a Juhász Gyula Általános Iskola (Báthori u. 17-19.) lesz. Találkozás az iskola bejárata elõtt. A szerdánként megrendezésre kerülõ tanfolyam17 óráig tart majd. A tanfolyam eddig is sikeresen mûködött, számos jelentkezõ szeretett volna megtanulni finnül. Vác már évek óta szoros kapcsolatokat ápol finn testvérvárosával, Järvenpää-vel. A tanfolyam ingyenes! Mindenkit szeretettel várnak a baráti kör tagjai!
2
Váci Napló
A fõigazgató nem valós adatokat szolgáltatott? A VPOP vizsgálata ellenére zavartalan a gyógyítás A kórházban az elmúlt napokban történt Vám- és Pénzügyõrség Országos Parancsnoksága által lefolytatott akcióról tájékoztatta a sajtó képviselõit dr. Jakab Zoltán (MSZP) városi képviselõ, frakcióvezetõ-helyettes, pénteken. Elmondta: a VPOP vizsgálata a kórház életére nem hat ki, a kórház mûködése stabil, az ellátás nincsen veszélyben. A képviselõ a kialakult helyzet elõzményeirõl is beszélt. - Dr. Bóth János polgármester májusban információt kapott arról, hogy dr. Erõs András, a kórház öt éves mandátumának végén járó fõigazgatója nagy valószínûséggel a pénzügyi és ellenõrzési bizottsághoz havonta eljuttatott adatlapon nem valós adatokat szolgáltat az önkormányzat felé az intézmény gazdálkodásáról. Egyidejûleg más jellegû szabálytalanságokról is jelzést kapott. A polgármester ez ügyben haladéktalanul megtette a szükséges intézkedést, az illetékes hatóság tudomására hozta, az azt alátámasztó bizonyítékokkal együtt. Lényegesnek tartjuk felhívni a figyelmet arra, hogy ez az intézkedés már májusban megtörtént! Megtörtént annak ellenére, hogy az a konzervatív többséggel vezetett pénzügyi és ellenõrzési bizottság feladata lett volna - mondta a képviselõ. Hozzátette: dr. Bóth János egyben vezetõi ellenõrzés keretében az intézmény adósságállományának átvilágítását rendelte el, melyet az önkormányzat illetékes ellenõrzési osztálya megkezdett. Dr. Jakab Zoltán azt is elmondta, hogy idõközben a felfüggesztett polgármester ellen feljelentések születtek azokról mit sem sejtõ önkormányzati dolgozók nevében. - Ezzel minden kétséget kizáróan a hivatal és a polgármester megfélemlítése volt az ismeretlen elkövetõk célja! - tette hozzá. A kórházi üggyel kapcsolat-
ban még megjegyezte: tudomással bírnak arról, hogy a kórház több munkatársa a fõigazgató partnereként részt vett az elmúlt idõszakban történt szabálytalanságokban. - A történtekrõl már tudhatnak az eljáró hatóságok is. Meggyõzõdésünk, hogy a polgármester által más jellegû bûncselekmény gyanúja miatt tett feljelentés is ugyanilyen elbírálás alá fog esni az eljáró szervek részérõl. Felelõsségre vonásuk nem maradhat el. Fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy az elmúlt idõszakban bizonyos érdekek mentén tevékenykedõk mindent megtettek azért, hogy a fõigazgató felelõsségre vonását megakadályozzák. Eközben a hatóság a polgármester által feltárt tények alapján elegendõnek látta a bizonyítékokat az eljárás megindítására, ezt a VPOP keddi akciója igazolja. Lapunk kérdésre a képviselõ azt is elmondta, hogy a pénzügyi és ellenõrzési bizottság konzervatív tagjai által bejelentett, a jó hírnév megsértése miatti feljelentésrõl nem tudnak semmit, hivatalos értesítést még
nem kaptak a hatóságoktól. A sajtótájékoztatón elhangzottakkal kapcsolatban dr. Erõs András fõigazgató azt mondta lapunknak: az intézményben most is zavartalanul folyik a gyógyító munka és reméli, hogy a vizsgálat ellenére a betegek nem fordulnak el a kórháztól. Mint elsõ számú vezetõnek, neki eddig is az volt, ezután is az lesz a dolga, hogy a mûködõképességet fenntartsa és felkutassa azokat az új lehetõségeket, amelyek révén többletforrásokhoz juthatnak, mint legutóbb a rekonstrukció folytatására kiírt sikeres pályázat esetében történt. A pénzügyekkel az intézményben külön szakmai stáb foglalkozik, a döntések legnagyobb részét õk hozzák meg. Dr. Erõs András hozzátette: mindig is volt egy helyi politikai elvárás, hogy a kórház az egészségügyet sújtó milliárdos elvonások ellenére - csak a legutóbbi két és fél évben 60 milliárddal jutott kevesebb az ágazatra - stabil és mûködõképes maradjon. Ezt az intézmény teljesítette - tette hozzá a fõigazgató.
Nyílt hasüreg, vér: zöldségesekre támadtak Súlyos, illetve életveszélyes sérülésekkel került a váci kórházba két zöldséges, akiket a nyílt utcán támadtak meg ismeretlenek hétfõre virradó éjjel Vácrátóton - mondta Papp Péter, a Pest Megyei Rendõr-fõkapitányság bûnügyi igazgatója az MTI-nek. Az elsõdleges információk szerint a támadók tudván, hogy a nagybani piacra induló zöldségeseknél nagyobb összegû készpénz van - ki akarták rabolni a férfit, ám az útonállásból dulakodás, majd életveszélyes támadás lett. Papp Péter elmondta: a megtámadott zöldségest, valamint segítségére sietõ társát is több késszúrás érte, melyek közül az egyik a hasüreget is megnyitotta, így a támadás egyik elszenvedõje életveszélyes állapotban van. A bûnügyi igazgató hozzátette: mivel a sérültek kihallgatásáról egyelõre nem lehet szó, és a helyszínelés is tart még, a rendõrségnek nincsenek olyan információi, melyek szerint lövés is dördült volna. A rablásnak indult, ám súlyos, életveszélyes támadássá vált bûnügy körülményeinek kivizsgálásához nagy erõkkel láttak hozzá a Pest megyei nyomozók - közölte a bûnügyi igazgató a Magyar Távirati Irodával.
Tujákat ültettek a szebb környezetért Tujákat ültetettek a Nagymezõ utcában a Magyar Szocialista Párt váci nõtagozatának és az Alsóvárosi Lokálpatrióta Egyesületnek a tagjai. Mint azt Faludi Zsófia, a nõtagozat vezetõje elmondta: belsõ pályázaton nyertek 60 ezer forintot és ennek egy részét tuják ültetésére, takarításra költik, míg a másik részébõl az alsóvárosi gyógyszertár homlokzatának javítási munkáit fejezik be.
Tujaültetés. Ez csak a kezdet
- Szeretnénk ezt a kezdeményezést tovább folytatni, hiszen fontos számunkra az, hogy az itt lakók környezete megszépüljön - mondta Faludi Zsófia. Segített a növényültetésben dr. Jakab Zoltán (MSZP) városi képviselõ, országgyûlési képviselõjelölt is. Dr. Jakab Zoltán szerint az MSZP kiemelt helyen kezeli a lakótelepen lakók életét, ezért szebbé, élhetõbbé szerették volna tenni ezzel a kezdeményezéssel is a helyet. - Országgyûlési képviselõjelöltként fontosnak tartom, hogy az itt lakók életkörülményeit javítsuk. Gondolok itt többek között a távhõ árának csökkentésére is - mondta. Az MSZP váci nõtagozata áprilisban alakult meg 12 fõvel. Ez a szám mára már majdnem a duplájára nõtt.
Váci Napló
3
Faleveleken csúszkál a vonat - állítja a vasút Hihetetlen a történet, de igaz: a vasúttársaság szerint a sínre került faleveleken csúszott meg az a vonat, amely október 15-én nem tudott megállni a a Nagymaros-Visegrád állomáson és túlszaladt. A meglepõdött várakozók azután még jobban megdöbbentek, amikor némi csikorgás-nyikorgás után a szerelvény nem tolatott vissza, hanem továbbment. A történet miatt lapunk egyik olvasója, egy Vácott dolgozó hölgy panaszt tett a MÁV-nál, amire választ is kapott. Az alábbiakban a szórakoztató levélváltást adjuk közre. “Tisztelt MÁV! Szeretném tájékoztatni Önöket a mai napon ért meglepõ eseményrõl: Nagymaros-Visegrád állomáson várakoztunk a 7.40-es, Szobról érkezõ személyvonatra, amely a szokásos pár percnyi késéssel közelített is az állomás felé. Jött, jött, majd lelassítás nélkül, igen lendületesen tovább is haladt és jó pár száz méterre az állomástól megállt. Mindenki ledöbbenve figyelte a kissé humoros, ám groteszk jelenetet. Vártunk. Tájékoztatás semmi. Senki sem indult neki a síneknek, hiszen balesetveszélyes, valamint túra ruházatban sem jár a többség dolgozni. Így öt percnyi meglepõdés után láttunk valami mozgolódást. Úgy tudom laikusként, ilyenkor a visszatolatás megoldható. Ehelyett a kalauz lendületes karjelzéssel elindította a vonatot Kismaros felé. És ha valaki mégis elindult volna a sínen a vonat felé?
Vonat a síneken. Kevesen tudják, hogy a nagy súly ellenére idõnként megcsúsznak a kerekek
Az állomáson dolgozó jegypénztáros kissé sután megpróbált arról tájékoztatni, hogy ez van, nem tud mit tenni. A panaszkönyvet ajánlotta. De ez nem az õ hibája, azt gondolom. De akkor ki a felelõs ezért? Több mint 100 ember állt az állomáson és kénytelen volt késõbbi vonattal bemenni munkahelyére, iskolába stb. Ki fogja megtéríteni a kárt? Ugyanis a munkaadók nem túl toleránsak a bejárós dolgozók késésével. Hogyan történhet ilyen eset? Egyszerûen elaludt a mozdonyvezetõ, így alakult? Nem értem ezt a folyamatot. Hogyan engedhetik meg maguknak, hogy ilyen munkaerõt foglalkoztassanak? Nem beszélve arról, hogy ezért mi utasok fizetünk, nem is keveset. Értetlenül állunk utastársaimmal a történtek elõtt. Volt olyan ismerõs, aki a tárgyalását késte le, valaki csak késõbb ért be az irodájába. De mindezt azért, mert a vonatot kezelõ személyzet elnézett valamit? Hogyan mûködik önöknél a felelõsség?
Mert ez kissé ugyan komikus, de elég felelõtlen lépés volt, jól gondolom? Köszönettel várom szíves magyarázatukat a történtekért” - olvasható a történtek után Katalin frissen megírt levélben. Íme a válasz: “Tisztelt Katalin! Az Öntõl 2009. október 15én érkezett észrevételben foglalt esetet a MÁVTRAKCIÓ Zrt megvizsgálta, ennek alapján az alábbi tájékoztatást adja. A 2009. október 15-én közlekedõ 2147. sz. vonat 60 km/h-s sebességrõl történõ fékezéskor a vizes faleveleken megcsúszott, ennek következtében Nagymaros-Visegrád megállóhelyen a peron mellett nem tudott megállni. A mozdonyvezetõ az elõírt utasításoknak megfelelõen engedélyt kért a visszatolásra, azonban az enyhe emelkedõ ellenében sem tudott visszatolni a szétkenõdött faleveleken. Ezt jelezte a szakaszirányítónak, illetve a jegyvizsgálónak is. A mozdonyvezetõ egyeztetés után tovább
közlekedett a vonattal. A mozdonyvezetõ az utasításoknak megfelelõen járt el – szándéka szerint az utasok érdekeit is figyelembe véve. A MÁVTRAKCIÓ Zrt a sajnálatos körülményekre tekintettel (visszatolatás meghiúsulása) ezúton kér elnézést a kellemetlenségek miatt. A kártérítéssel kapcsolatban kérjük, hogy vegye fel a kapcsolatot az illetékes MÁV-START ügyfélszolgálattal (
[email protected]). Üdvözlettel: MÁV-TRAKCIÓ Kommunikáció.” A történtek miatt sokan a nagymarosi önkormányzatot is felhívták telefonon és dühösen követelték, hogy takarítsák el a faleveleket. A vasúti pálya azonban a MÁV területe, annak tisztántartásáról nekik kell gondoskodni - derült ki. A vasút a téli hóeltakarításnak is csak nehezen tud eleget tenni, gyanítható, hogy a faleveleket sem most, sem a jövõben nem fogják elseperni a sínekrõl. Így azután marad a veszély: a faleveleken megcsúszik a vonat.
A fiatalok egyharmada barátai miatt fogyaszt alkoholt Az alkoholfogyasztás alapvetõen a társas élet, a szórakozás, a szabadidõ eltöltésének szerves részeként van jelen, a fiatalfelnõttek közel harmada társaságban a barátai gyõzködésére fogyaszt alkoholt, s e tekintetben a férfiak befolyásolhatóbbak, mint a nõk – derült ki egy közelmúltban lezárult kutatássorozatból, amely a fiatalfelnõttek alkoholfogyasztási szokásait, ezen belül a közösség befolyásoló erejét vizsgálta. A Heineken Hungária Zrt, az Európai Ifjúsági Kutató-, Szervezetfejlesztõ és Kommunikációs Központ (EIKKA), az Est Média Group, valamint a Sziget Kft összefogásával létrejött, a nyári fesztiválokra idõzített kutatásban a szakemberek online és fesztiválhelyszíni kutatást folytattak. A kutatás eredményeibõl többek között kiderült, hogy a megkérdezett magyar fiatalok számára az alkoholfogyasztás egy elõre kódolt cselekvést és mintakövetést jelent, mivel a fiatalok társadalmi és családon belüli szocializációjában az alkoholfogyasztás egy elfogadott társadalmi jelenségként rögzül. A valamivel több, mint 1000 feldolgozott online kérdõív és a kéttucat fesztiválhelyszíni interjú válaszaiban az alkoholfogyasztás leggyakoribb indokai között a lazább, kellemes hangulat megteremtése, a gondûzés, és a társasághoz való alkalmazkodás szerepelt. Az alkoholfogyasztás a válaszadók 28%-ának számára egy társas viselkedési kényszer eredménye, ugyanakkor a befolyásolhatóság pozitív hozadékaként jelentkezett, hogy a nyilatkozók többsége (63%) külsõ figyelmeztetésre abbahagyja az alkoholfogyasztást.
4
Váci Napló
Az egyházhoz került a gyermekvédelem
Kiss Péter mutatja be festményeit
A gyermekotthoni és nevelõszülõi ellátást a Váci Egyházmegye vette át a KomáromEsztergom megyei önkormányzattól, a feladathoz a megye évente 240 millió forintot biztosít, és átadott több ingatlant, mintegy 60 millió forint értékben - tájékoztatta a megyei közgyûlés elnöke csütörtökön az MTI-t. Völner Pál (Fidesz) elmondta, hogy az önkormányzat évente 100-150 millió forintot takarít meg a gyermekvédelmi feladatok átadásával, mivel az egyházi intézmények az önkormányzatinál magasabb állami támogatást kapnak. Az elnök hozzátette, hogy Komáromban a Váci Egyházmegye Názáret Szociális Szolgáltató Szervezetének használatába adták a feladatok ellátásához szükséges ingatlant, Esztergomban pedig tulajdonba adták a volt idõsotthont, azzal a kikötéssel, hogy az épületet 10 évig csak gyermekvédelmi, oktatási vagy karitatív célra használhatják. Az idõsotthon leromlott állagú mûemléképület, jelenleg üres, többször eredménytelenül próbálták értékesíteni. Az önkormányzat továbbá
Kiállítás nyílik a Kávézó galériában A városunkban rendszeresen bemutatkozó Kiss Péter festõmûvész kiállítása nyílik meg november 6-án, pénteken 18 órakor a Madách Imre Mûvelõdési Központ Kávézó galériájában. A tárlatot megnyitja Székelyhidi Ferenc népmûvelõ. Közremûködnek: Péter Pál és Péter Péter. A megnyitó közönségét Pazsitka Károly bortermelõ látja vendégül. A kiállítás december 7-ig tekinthetõ meg a mûvelõdési központ nyitva tartási ideje alatt.
Dr. Beer Miklós megyéspüspök. Teléjes a nyitottság a társadalom felé
megállapodott az egyházmegyével, hogy évente 240 millió forint támogatást nyújt elõlegként a gyermekvédelmi feladatok ellátására, a támogatás pontos mértékét a márciusi költségvetésben rögzítik. Komárom-Esztergom megyében a gyermekotthonokban és a lakásotthonban 4-500 gyerek kaphat ellátást. Az egyházmegye nevelõszülõi hálózat bõvítését tervezi - mondta el a közgyûlés elnöke a Magyar Távirati irodának.
Oktatás és tudás a versenyképességért Világszínvonalú fejlesztéseink, nemzetközi eredményeink, valamint földrajzi adottságaink ellenére hazánkban jelenleg a nemzetgazdaságnak csak ideig-óráig hasznot jelentõ összeszerelõ ipar képes megélni. Pedig világos kormányzati politikával olyan K+F témákban lehetnénk versenyképesek, mint a jövõ orvosi diagnosztikáját is támogató mikro- és nanoelektronika, a nagy hozzáadott értéket képviselõ méréstechnológia, vagy éppen a környezetbarát energiatermelést jelentõ fotovillamosság – áll az Integrált Mikro/Nanorendszerek Nemzeti Technológiai Platformjának (IMNTP) most kiadott tanulmányában. Az Integrált Mikro/Nanorendszerek Nemzeti Technológiai Platform (IMNTP) célja, hogy átfogó képet vázoljon fel a jövõbeli gazdasági fejlõdés motorját képzõ, az EU által is a kulcsfontosságú alaptechnológiák közé sorolt mikro- és nanoelektronikai, valamint a fotovillamos szektor helyzetérõl, valamint, hogy konkrét javaslatokkal álljon elõ azok versenyképessé tételére. A szakterület hazai kutatás-fejlesztési stratégiájának és megvalósíthatósági tanulmányának készítéséért felelõs IMNTP szerint ezek az ágazatok nemcsak a gazdasági válságoknak állnak ellen, de stabil fejlesztésük komparatív versenyelõnyt jelenthetne a globális piacon is. Ezt a folyamatot hazánkban azonban olyan tényezõk hátráltatják, mint az általánosan elfogadott állami stratégia és támogatási rendszer hiánya és a szakember-képzés nem megfelelõ színvonala - fogalmaztak az IMNTP szakértõi most kiadott, 2009-2020-ra szóló stratégiájukban.
Vác Város Gazdasági Hivatala értékesítésre meghirdeti az alábbi személygépkocsikat Típus: Toyota Avensis Sedan 2.0 D4-D SOL Gyártási év: 2003 Mûszaki érvényes: 2011. október Megtett kilométer: 135.488 kilométer Ára - Eurotax alapján: 2.373.000 forint Típus: Volkswagen Bora 1.6 16V Comfortline Gyártási év: 2005 Mûszaki érvényes: 2011. április Megtett kilométer: 65.800 kilométer Ára - Eurotax alapján: 1.849.000 forint Érdeklõdni lehet: Dudás István ügyintézõnél a 06-30/ 962-3379-es, vagy a 06-27/513-464-es telefonszámon.
Váci Napló
Fürdõkádból itta a whiskyt a vezérigazgató A DMRV Zrt társadalmilag felelõs vállalkozás
5 Katona Lajos Városi Könyvtár a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet OLVASÓSZOLGÁLATI CSOPORT KÖNYVTÁROS ASSZISZTENSI MUNKA Pályázati feltételek: Középiskola/gimnázium, könyvtáros asszisztensi végzettség, könyvtári gyakorlat (Legalább 1-3 év szakmai tapasztalat), Felhasználói szintû könyvtári szoftver, Szakmai önéletrajz, végzettséget igazoló okirat. A büntetlen elõéletet igazoló erkölcsi bizonyítványt a nyertes pályázó a kinevezés elõtt köteles becsatolni. A munkakör a pályázatok elbírálását követõen azonnal betölthetõ. A pályázat benyújtásának határideje: 2009. november 17.
Betartotta ígéretét Vogel Csaba, a Duna Menti Regionális Vízmû Zrt vezérigazgatója, s a pénteki cégünnepen fürdõkádból itta a whiskyt (képünkön fent). Igaz, ez a kád kicsi volt, s a kitöltött italból is csak egy korty jutott, de megtörtént! Az ország legjobb regionális vízmûvének vezetõje akkor tette ígéretét, amikor április elején kiderült, a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács döntése alapján szét akarják darabolni a céget, a maradék felett pedig a kazincbarcikai vízmû vezetése gyakorolta volna az irányítást. Mivel soha nem tapasztalt összefogással, a polgárok és az önkormányzatok hathatós támogatásával sikerült megakadályozni az esztelen lépést, Vogel Csabának nem maradt más választása, teljesítenie kellett, amit vállalt. A pénteken, a mûvelõdési központban megtartott céges rendezvényen a Váci Szimfonikus Zenekar Farkas Pál vezetésével és a Három Grácia hozta lendületbe a munkatársakból álló közönséget, amely akkor sem kímélte a tenyerét, amikor a kitüntetetteket kellett megtapsolni. Az ünnepségen bejelentették azt is, hogy a DMRV Zrt sikeresen teljesítette három, magas követelményeket támasztó audit elõírásait és megkapta a Társadalmilag Felelõs Vállalkozás elismerés arany fokozatát, amellyel jelenleg egyedüliként büszkélkedhet az országban. Korábban a vácihoz hasonló ünnepet rendeztek a gödöllõi és a jobb parti üzemigazgatóságon is. (Képünkön lent a kitüntetettek egy csoportja: Kollárné Pitz Mária, Gombás Ernõ és Reich Jánosné.)
A pályázatok benyújtásának módja: Postai úton, a pályázatnak a Katona Lajos Városi Könyvtár címére történõ megküldésével (2600 Vác, Budapesti fõút 37. ). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplõ azonosító számot: 147/2009, valamint a munkakör megnevezését: könyvtáros asszisztensi munka. A pályázat elbírálásának határideje: 2009. november 18.
www.vaci-naplo.hu
6
Váci Napló
Egyházi élet - ökumenikus rovat
Átadták a Károli Gáspár-díjakat A Szentlélek a reménységünk - boldog Zoltán püspök aktualitása. Több ezer hívõ gyûlt egybe a Magyar Sion hegyén, az esztergomi bazilikában október 31-én. Elõször került sor boldoggá avatásra hazánk fõtemplomában. Meszlényi Zoltán vértanú püspök az elsõ, aki a boldogok sorába emelkedik a sztálinista egyházüldözés áldozatai közül. Erdõ Péter bíboros homíliájában a boldog püspök tanításának aktualitásáról beszélt. Erdõ Péter bíboros beszédében rámutatott arra, mibõl is táplálkozott Meszlényi püspök hõsies önfeláldozása. "De hogyan érik a kicsiben való hûség a vértanúság hõsies önfeláldozásává? Hogyan? szinte észrevétlenül. Az Isten akaratára nap, mint nap kimondott igen, Krisztus arcának alázatos és szenvedélyes keresése ragadja magává az embert egy olyan úton, amelyen már a Szentlélek irányítja a lépteinket." A bíboros beszédének további részében Meszlényi püspök tanításának aktualitását húzta alá. "Ma is úgy érezzük, hogy egyéni és közösségi önzésünk, rövidlátásunk, hatalomvágyunk, gyûlölködéseink, olyan csapdába ejtettek minket, amelybõl kiszabadulni a magunk erejébõl nem tudunk. A külsõ körülmények romlása összefügg az emberi magatartással is. Nem pusztán a világgazdaság személytelen következményeit viseljük: magunk is - ki többé, ki kevésbé - felelõsek vagyunk bajainkért. [...] Az ördögi körbõl csak Isten irgalmas szeretete menthet ki minket." A fõpásztor kiemelte a boldog püspök pró-
fétai látását, aki rámutatott arra, hogy a vértanúk kora nem zárult le az elsõ századokkal. "A vigasztaló Szentlélek a reménységünk hangsúlyozza boldog Meszlényi püspök -, aki megtanít arra, hogyan kell Krisztus igazsága mellett kitartani, hogyan kell a hitet megõrizni minden kísértéssel szemben, hogyan kell vágyódni az égi korona után." (forrás: vaciegyhazmegye.hu)
fõmuzeológus, a veszprémi Bakonyi Múzeum volt munkatársa vehette át Budapesten, a Petõfi Irodalmi Múzeum Lotz termében az idei Károli Gáspár-díjakat október 30-án Csepregi Andrástól, a kulturális tárca egyházi kapcsolatok titkárságának vezetõjétõl. A Károli Gáspár-díjat a tárca minden esztendõben azoknak adományozza, akik a biblikus tudományokban kimagasló eredményeket értek el, vagy kiemelkedõt alkottak a magyar líra és próza nyelvi megújítása területén. A díj átadását minden esztendõben a reformáció ünnepéhez kapcsolják. (forrás: reformatus.hu)
Filmklub. A Credoházban november 5-én, csütörtökön 18 órakor a Filmklub keretében A suttogó címû filmet vetítik. Ikonosztázszentelés Rendezõ: Robert Redford, Fõszereplõk: Robert Red- Szigetszentmiklóson. ford és Scarlett Johans- Örömteli nap volt október 18-a a szigetson. szentmiklósi és a sziPalotakoncert. A gethalmi görög katolipüspöki palota dísztermé- kus hívek számára, ben november 8-án, va- ugyanis Kocsis Fülöp sárnap 18 órakor tartanak megyéspüspök jött koncertet. Mûsoron: Don meglátogatni a két egyCarlos - keresztmetszet. házközség tagjait. Közremûködik: Lukács Mindkét közösségben István, Vincze Bernadett, nagy készülõdés elõzte Petõ József, Bándi Réka, meg az ünnepélyes eseGaál Csaba, Salgó Gá- ményt. Mindkét helyen bor, Pavlik Gábor. Ingye- megújult templomkert nes belépõk Sátori Lász- és ikonosztázion várta a lónétól igényelhetõk: 06- püspök atyát. Szigetszentmiklóson 20/974-2458-as telefona Szent Piroska görög számon. katolikus templomban Elõadás. 800 éves a az utrenye után a Szent ferences rend Magyaror- Liturgia keretében lett szágon címmel november felszentelve az immár 10-én, kedden 18 órakor teljes díszében pompáCredo-házban 800 éves a zó ikonosztázion, a ferences rend Magyaror- mennyezeti festmény, szágon címmel Tömördy és a templom elõtti keViktor atya tart elõadást. reszt. Az ünnep fényét emelte a liturgikus ünÁtadták a Károli neplés után az Ádám Gáspár-díjakat. Erdélyi Jenõ Zeneiskola rézfúGéza nyugalmazott refor- vósainak bemutatkozámátus lelkész, a Szlováki- sa. Délután Szigethalai Református Keresztyén mon vecsernyével ünEgyház nyugalmazott nepelt a közösség. A püspöke, teológus, mûvé- Szigetszentmiklósról szettörténész, Pósfay áthelyezett és némileg György evangélikus lel- átalakított kis ikonoszkész, teológus, a Lutherá- tázion, valamint a tempnus Világszövetség genfi lom elõtti kereszt megközpontjának volt munka- áldását követõen oldott társa és Sonnevend Imré- hangulatú beszélgetésné Laczkovits Emõke nép- sel zárult a nap. (forrás: rajzkutató nyugalmazott gorogkatolikus.hu)
Október 31.: a reformáció napja A reformáció a Mohács elõtti Magyarországon megjelent a városok németajkú polgársága között. A mohácsi katasztrófában a magyar klérus jó része odaveszett. Szétesett az egyházi irányítás, ugyanakkor a kettõs királyválasztás az államhatalom sem lépett fel teljes eréllyel a reformáció térhódítása ellen. Az új hit elsõ prédikátorai közül sokan korábban ferences szerzetesek voltak, akik a hitélet megtisztítása érdekében léptek fel. A magyarság széles rétegei az 1540-es évektõl csatlakoztak a reformáció újabb hullámához, a kálvini tanokhoz. A terjedését annak is köszönhette, hogy a lakosság nem tekintette idegennek, mint a „német” lutherániumust. Elsõ nagy hatású képviselõi korábban papi személyek voltak. Az 1550-es években a három részre szakadt ország lakóinak zöme csatlakozott a reformációhoz. A század közepén megkezdõdött az új felekezetek egyházzá szervezõdése, ami a hittételek rögzítésével járt együtt. Az országgyûlés határozata értelmében térítõ bizottságokat küldtek ki a lutheránus vidékekre. A kevés célba ért bizottság egyike a Sbardellati Ágoston (15481552) váci püspök és Sibrik Gergely helytartótanácsos által vezetett Eperjesen sem visszaszorította, hanem megerõsítette az új tanokat. 1551-ben megalakult az elsõ evangélikus püspökség Magyarországon, létre jött a magyar evangélikus egyház. A kálvini hittételek megfogalmazására a virágzó Tiszántúli városban, Debrecenben került sor. Itt is megala-
kult a református püspökség, a város prédikátora Méliusz Juhász Péter volt. A hittételek meghatározása után a kálvini egyház is megszilárdult az országban. A reformáció korában már sok faluban, városban volt plébániák mellett iskola. A reformáció nemcsak a könyvnyomtatásban látta meg a terjeszkedés lehetõségét, hanem felismerte az oktatás jelentõségét is az új hit térnyerésében és megerõsödésében. Ezért az elnéptelenedett szerzetesei és városi iskolákat átalakították a maguk szellemében és megszervezték a református tanintézetek egész országot behálózó rendszerét. A református tananyag elsõsorban az új vallást szolgálta, de ezzel együtt a reformáció általánosabb céljait is, racionális gondolkodást és kritikus szellemet egyaránt. Az alsó szinten a bibliai ismeretek állt, a középsõ szint a logika, és az ebbe tartozó tantárgyak adták a kor „gimnáziumi” tananyagait. Innen kerültek ki azok a végzõsök, akik a Wittenbergi egyetem hallgatói lettek. Ezekbõl tevõdött ki a református lelkészek egész sora. Sokat jelentett az iskolákban a magyar nyelvû oktatás, nemcsak a könyvek, a biblia magyar nyelvû kiadása, az istentiszteletek magyar nyelvû prédikációi, segítette a reformáció terjedését. Károli Gáspár volt, aki 1590-ben teljes magyar nyelvû biblia fordítást nyomtatott saját vizsolyi nyomdájában. Így terjedt az új hit, és így lettek a kálvinisták, a református vallás, „Magyar Vallás”. VÁSÁRHELYI JÓZSEF
Váci Napló
7
Rob mesterhármasával nyert a Vác a Vecsés ellen LABDARÚGÁS A 13. fordulóban hazai pályán szerepelt a váci gárda és biztosan nyert: Dunakanyar-Vác - Vecsési FC 3-0 (2-0). Vác, 200 nézõ. Játékvezetõ: Bognár T. (Király K., Huszár B.). Vác: Sztankó - Gáspár, Páles, Benke, Hegedûs Cs. - Rusvay, Farkas P. (Andrejcsik), Vén, Gulyás - Rob (Fekete L.), Nagy T. (Langó). Vezetõedzõ: Szabados György. Gólszerzõ: Rob (3). A mérkõzés elõtti középkezdést az 55 éves korában elhunyt Gergely Károly két unokája, Szabó Dániel és Szabó Richárd végezte el. A találkozó 5. percében Rusvay futtából 18 méterrõl célozta meg a vecsési kaput, de Vezér Ádám a bal felsõ sarokba tartó labdát szögletre tolta. A 9. percben Hege-
dûs Csaba egy pattogó labdát inkább kiengedett az alapvonalon túlra, így szögletet rúghatott a váci csapat. A beadott labdát Páles középen kapura fejelte, de az a felsõ lécen csattant. A visszahulló játékszert a jól helyezkedõ Rob vetõdve, egy méterrõl befejelte a vendégek kapujába (1-0). A 25. percben egy szép váci akció futott a pályán, amikor balról Hegedûs Csaba középre adta a labdát, ahol Rob kilépett a védõk között és 12 méterrõl a kapu jobb sarkába lõtte a labdát (2-0). A 34. percben a vecsésiek végezhettek el egy szögletrúgást, melyet követõen a lapos lövést Gulyás a gólvonal elõtt állva vágta ki. A 39. percben a váci kapu elõterében Menyhárt jobbról átívelte a labdát Kishez, aki egybõl lõtt, de Sztankó lábbal hatalmasat védett! Az 56. percben a jobbról
átívelt labda két vecsési játékost talált üresen a váci kapu elõtti területen. Kiss K. kapura fordult, majd 3 méterrõl a jobb kapufa mellé lõtte a labdát. A 60. percben Nagy Tamás indította Robot, akin egy védõ lógott. A váciak csatára mellel maga elé tette a labdát, majd 13 méterrõl a jobb sarokba lõtte saját maga és csapata harmadik találatát (3-0). A 63. percben Nagy Tamás lépett ki középen szorongatott helyzetben, majd laposan a kapus lábai között szerette volna ellõni a labdát, de Vezér hárított. Szabados György: Ez a vecsési savanyúság ma nekünk édesre sikeredett. Úgy érzem, megérdemelt sikert arattunk. Minden csapatrészünkben felülmúltuk ellenfelünket. Ezzel a gyõzelemmel Gergely Károly emlékének adózunk. KOVACSICS JÓZSEF
Váci versenyzõ sikere Ausztráliában EVEZÉS A Vác Városi Evezõs Club veterán versenyzõje az idei bécsi veterán világbajnokság két aranya után, Ausztráliában ráduplázott. Kõhalmi (Jaruska) Éva Sydney-ben a World Masters Games (veterán olimpia) versenyein nõi kétpárevezõsben H-kategóriában, valamint nõi négypárevezõsben G-kategóriában is aranyérmet nyert. Mind a két egységben német partnernõivel indult, akikkel az év folyamán többször vett részt edzõtáborban, de a felkészülésben segítették a váci klubtársak is hazai vizeken. Sajnos a kedvezõtlen idõjárás miatt több vegyes számot töröltek a verseny utolsó napján, így mix-kétpárevezõsben nem volt lehetõsége a bizonyításra. Sikereihez szívbõl gratulálunk!
Váci futók a 20. BécsPozsony-Budapest Szupermarathonon Az október19. és 23. között megrendezett jubileumi 20. Bécs-PozsonyBudapest Szupermarathonon egy váci férfiakból álló csapat is indult.
A csapat ezúton mond köszönetet a támogatóknak , mint a Váci Rotary Club-nak, a Bombardier MÁV Kft-nek, az FX Software Zrt-nek, Sano-
A váci csapat balról jobbra: dr. Regõs Imre, Herczeg Károly, Kiss Tamás, Kiss János, Hámory András
A "Váci Remény" név alatt futók a 112 csapatos abszolút mezõnybõl összesítésben a 18. helyet, míg korcsoportjukban a 19 csapatból az elõkelõ 2. helyet szerezték meg.
fi-Aventis Zrt-nek, az AGYSZ Kft-nek, a Deákvári Patikának, a Reménység Egyesületnek és a futók családjainak, hogy lehetõvé tették a versenyen való sikeres résztvételt.
Két gyõzelem Szombathelyen ÜLÕRÖPLABDA Az ülõröplabda bajnokság 4. fordulóját rendezték meg Szombathelyen. A Mozdulj SE Vác csapata két mérkõzést játszott le és mindkettõt megnyerte. Mozdulj SE Vác Nagykanizsai Hamburger SE 3-0 (17, 11, 6), Szombathelyi Sprint SC - Mozdulj SE Vác 1-3 (-12, 21, -22, -22). További eredmények: Hamburger SE - Sprint SC 0-3 (-15,-17,-11), Sprint SC - Humanitás SE 3-0 (15,22,24), Humanitás SE - Hamburger SE 3-0 (15,13,22). Hét mérkõzést követõen a váciak 6 gyõzelemmel és egy vereséggel a tabella élén állnak 13 pontot szerezve.
SPORTELÕZETES. Kézilabda. November 4., szerda 18 óra Váci NKSE - Békéscsaba (elsõ osztályú nõi kézilabda bajnoki mérkõzés). »» Klimász János kõfaragómester ««
Vác, Avar u. 16. Érdeklõdni lehet: 27/510-335, 06-30/9345-214. Sírkövek, kripták készítését vállalom. Részletfizetési kedvezmény! E-mail:
[email protected]; www.klimasz.hu.
8
Váci Napló
APRÓHIRDETÉSEK Frissítve: 2009. november 2-án négyzetméter. Jó fekvésû Pest MUNKA megyei kislakást beszámítunk. ElVáci nagykereskedésbe gép- adási irányár: 34 millió. Érdekjármûvezetõt keresünk, C-típusú lõdni lehet: 06-70/380-41-44. jogosítvánnyal rendelkezõk (499/06) elõnyben. Az állás azonnal betölthetõ. Fizetés megegyezés szerint. Sürgõsen eladó Rétságon, Érdeklõdni lehet a 06-20/264-03- csendes, nyugodt környezetben, a központtól 3 percre, egy 66 nm66-os telefonszámon. (525/04) es, téglaépítésû, felújított lakás. Tisztelt leendõ munkatársa- Irányár: 9,3 MFt. Érdeklõdni leink! Magyarországon szervezés het: 06-30/41-80-426. (528/06) alatt áll egy olyan egyedi, mindenkinek szóló munkalehetõség, VEGYES amelyben becsületes módon, tisztességes jövedelemhez jut min- 220 voltos ipari gyorsvarró és denki. Érdekldõket szeretettel vár- 220 voltos háromszálas Interlock juk 2009. november 16-án, hét- ipari varrógépek eladók. Telefon: fõn 18 órakor a váci Cemü szék- 06-20/323-8242 (359/10) ház éttermében (dr. Csányi L. Akciós tüzifa eladó. Tölgy, krt.). (530/04) cser, bükk, stb. keményfa. 1900 Ft/q gurigázva, 2200 Ft/q hasítINGATLAN va. Vác 10 km-es körzetében inVác, Alsótörökhegyen 140 gyenes kiszállítással. Ellenõrizhenégyzetméteres 3 szoba, konyha, tõ súly! Tel.: 06-70/407-29-97. étkezõs, két garázsos házrész eladó. (485/10) Tel.: 06-20/964-6801. (338/06) Eladó Góhér, papírhéjú, nagy Gödön 3 szobás + 2 félszo- fajta, bõventermõ, nemes diófabás családi ház, dupla kom- csemeték. November 15. és ápriforttal, engedménnyel sürgõsen lis 15. között. Mérete: kb. 1,5 m eladó. Irányár: 38 millió forint. magas. Tel.: 06-27/310-136. Tel.: 06-30/941-1360 (348/06) (526/10) Családi ház eladó, Vácon a SZOLGÁLTATÁS Bácska-dülõben. Csere is érdeParkettás vállal hagyomákel! Érdeklõdni lehet: 06-20/509nyos, szalag, laminált padló 94-23. (454/06) lerakást. Csiszolás, lakkozás, jaVáchartyánban 62 négyzetméte- vítás, recsegés megszüntetése. res, kertes, családi ház, garázzsal, Tel.: 06-70/505-1177 (243/17) csendes, rendezett környezetben T and P Trans Építõipari és eladó. Irányár: 11 millió forint. ÉrFuvarozó Kft. Építõipar A-Z-ig. deklõdni a 06-30/513-52-77-es teKorrekt áron, rövid határidõvel, lefonszámon lehet. (489/06) garanciával. Tel.: 06-30/956Eladó Alsógödön egy 170 5217 (314/17) négyzetméteres, beépített, tetõteAsztalos vállal, egyedi terveres, családi ház. 4 szoba, 2 fél- zésû bútoros, konyhák, beépített szoba, 2 fürdõszoba, 2 WC, nap- szekrények, lépcsõk, nyílászárók pali, gáz üzemû központi fûtés, tervezését, elkészítését, beépítébeépített konyhabútor (gépészet: sét. Referenciámat megtekintheti hûtõ, fagyasztó, Pelgrim fõzõlap, a www.kuriabelso.hu. Tel.: 06sütõ, fritõz, kõgrill). Telek: 700 20/93-50-188. (524/17)
Segíts másoknak - segítesz magadnak! Minden háztartásban találhatók kallódó értékek, amelyek Önnek már csak kidobásra ítélt kacatok, míg másoknak értékes tárgyak. Segítsen másoknak: ajándékozza el felesleges és megunt dolgait segítsen magának: nem kell tovább tárolnia, amire már nincs szüksége. Ingyenes hirdetéseit folyamatosan közzétesszük a Váci Naplóban és az interneten a www.vaci-naplo.hu oldalon, Önnek csak egyet kell tennie: küldje el hozzánk a hirdetés szövegét! Információ kérhetõ:
[email protected], 06-27/316-100
TÁTRAI ÍZEK BOLTJA (Vác, Rákóczi út 9/A., 2-es fõút. Tel.:06-70/70346-60, fax.: 06-27/301-349. Nyitva tartás: H-P: 8-18 óráig, Szo.: 8-13 óráig.) A Tátrai Ízek Bt. különleges minõségû, évszázados hagyományokkal rendelkezõ lengyel tej és hústermékek kereskedelmével foglalkozik. Árukínálatunk: hegyi sajtok, tejtermékek 100 Ft-tól, pácolt hústermékek (csülök, sonka, szalonna) 800 Ft/kg-tól, Hagyományos tátrai kolbászok, hurka, krakkói felvágott 900 Kg/Ft-tól, Konyhakész termékek (fõzött pacal) 950 Ft/ kg-tól, Pástétomok, disznósajtok, löncshúsok 900 Ft/kg-tól, Mézek, lekvárok, édességek, sütemények, gombák, savanyúságok. Keresse fel mintaboltunkat, ahol kóstolóval és folyamatos akciókkal várjuk kedves vásárlóinkat! HALLÓ Mintabolt (Vác, dr. Csányi L. krt. 29. - 2-es fõút) a város központjában. Telefon: 27/317-380*, 06-20/931-7380, Fax: 27/511-382. Nyitva: H-P: 8-17, Szo.: 8-12 óráig Kaphatók: HÁZTARTÁSI ESZKÖZÖK: hõsugárzók 5190 Fttól, vízforralók 3100 Ft-tól, külsõ-belsõ vezeték nélküli hõmérõk, elemek, akkuk, töltõk, lámpák! SZÁMÍTÁSTECHNIKA: új számítógépek egyedi igény szerinti összeállítása, gyártása. Kaphatók: részegységek, kiegészítõk, LCD monitorok, nyomtatók, routerek, webkamerák, egerek, mikrofonok, fejhallgatók, hangfalak, írható CD és DVD lemezek, memóriák, FlashDrive-ok, infra és Bluetooth portok. TÁVBESZÉLÕ ÉS IRODATECHNIKA: számológépek, diktafonok, telefonok 2299 Ft-tól, hordozható telefonok 6890 Ft-tól, normál papíros faxok: 25 999 Ft-tól, veze-
ték nélküli csengõk 2990Ft-tól, kaputelefonok: 6190 Ft-tól, telefon és számítógép kábelek, csatlakozók, videõ kábelek, átalakítók. KAPHATÓK: író-, számoló-, pénztár- és másológépbe, nyomtatóba, faxba különféle: eredeti és utángyártott festék szalag, festék por, tinta patron, lézer toner, utántöltõ, másoló-, fotó, fax-, tekercs-, leporelló papírok. IRODABÚTOR: bõrfotel: 27999 Fttól! Profi számítógépasztalok. Csillagászati teleszkóp! Középiskolások részére számológépek (CASIO, SHARP, SENCOR): 2790 Ft-tól. SZOLGÁLTATÁSAINK: iratmásolás, laminálás, iratok bekötése, fûzése; faxok feladása, fogadása; telefon, fax, számítógép, nyomtató, telefonközpont javítása - szerelése, lézer toner töltés. Sodexho, Sulicsekk, CAD-HOC, Egészség, Otthoncsekk, Ticket utalványokat elfogadunk! Üzletünk: Lyoness és ScienNet® termékpartner. Üzletünkben történõ vásárlásnál elfogadunk: VISA, AMERI-CAN EXPRESS, OTP, Maest-ro, stb. bankkártyákat! Telefon: 06-27/313-380, 06-27/317380, 06-27/ 511-386, 06-20/9317380. Fax: 06-27/511-382, Vác, dr. Csányi L. krt. 29/a ( 2-es fõút) a város központjában. Nyitva: H-P: 8-17, Szo.: 8-12 óráig. KONI BT AUTÓSISKOLA (Vác, Csányi krt. 45. Telefon: 06-27/ 316-300) Gépjármûvezetõi tanfolyamot indítunk: SM, A, B, C1, C, E, D kategóriákban; belföldi árufuvarozó és személyszállító szaktanfolyam; TIR szaktanfolyam, ezenkívül indul még ADR, NEHÉZ-, ILLETVE KÖNNYÛGÉPKEZELÕI ÉS MOTORFÛRÉSZ-KEZELÕI SZAKTANFOLYAM.
www.vaci-naplo.hu Mindig a legfrisebb! Ingyenes apróhirdetés feladásának lehetõségérõl tájékozódhat weboldalunkon.
Váci Napló
Váci Értéktár Állandó Sportkiállítása
9
Bejelentkezés és információ: 06-20/311-14-95
Telefon: 06-20/914-0172 www.ivoryfoto.hu,
[email protected]
www.safetytech.hu ::
[email protected]
Megtekinthetõ minden pénteken 16-tól 19 óráig a Vörösház emeletén. Egyéb idõpontokban a tárlat kizárólag elõzetes bejelentkezés alapján, csoportosan látogatható!
Fénykép egy meghitt pillanatról, vagy egy elõre eltervezett eseményrõl esetleg csak, mert úgy gondolja, hogy ezt meg kell örökíteni? Netán egy szervezett összejövetel vagy rendezvény keretében? Milyen eseményt kell megszervezni, kirõl, esetleg mirõl kell egy profi fotó?
biztonságtechnika és informatika Riasztórendszerek Tûzjelzõ rendszerek Kamerás megfigyelõ rendszerek Kaputelefon rendszerek Kábeltelevíziós rendszerek Beléptetõ, munkaidõnyílvántartó rendszerek Informatikai hálózatok építése Unix, Linux, Microsoft rendszerek Rendszergazdai tevékenység Telefon: +36 30 331 3451, +36 30 390 6616
Mûszaki vizsgáztatás helyben (személy-, tehergépkocsi, motorkerékpár, utánfutók, lassú jármû, rakodógépek)
9
Dr. Nagy Lajos plasztikai sebész fõorvos magánrendelése Vibrációs zsírszívás, arc-, szemhéj-, orr- és fülplasztika, ráncfeltöltés, ajakvastagítás, emlõkorrekciós mûtétek, hasplasztika és más esztétikai mûtétek, hegkorrekció, anyajegyek és egyéb bõrelváltozások eltávolítása Rendelési idõ: hétfõ 16-17 óra, Rendelés helye: Vác, Argenti Döme tér 1-3, Járóbeteg szakellátás épülete Telefon: 30/6632-730, e-mail:
[email protected] Web: www.nagyplasztika.hu
BKV-jegyek a Tourinformban Ne álljon sorba a Nyugati pályaudvarnál, vegyen BKV jegyet a Tourinform Irodánál! Vonaljegyek, 10 és 20 db-os kedvezményes árú jegyfüzetek kaphatók az irodában, a váci fõtéren, a Duna-presszó mellett!
2600 Vác, Március 15. tér 17. Tel.: 27/316-160 - Fax: 27/316-464 E-mail:
[email protected] Internettelefon: 8003198
10
Váci Napló Névnapok
Idõjárás
november 3.
Gyõzõ
november 4.
Károly
november 5.
Imre
“Amikor nem vesszük észre a mindennap látottak ragyogását, attól azok még ragyognak, legfeljebb halványabb fénnyel. Mert a fény mások fénye által válik igazán tündöklõvé.”
NAPPAL: 6 – 10 oC ÉJSZAKA: 1 – 4 oC
Változó fronthatás várható
HIOSZI TATIOSZ
Városi kitüntetés kiváló sportolóinknak Az októberi képviselõ-testületi ülés elõtt Vác Város Sportjáért kitüntetést adott át dr. Bóth János polgármester és Mokánszky Zoltán, az ifjúsági és sportbizottság elnöke három, igen szép eredményeket elért sportolónknak. Vác Város Sportjáért kitüntetést vett át Galambos Péter, aki 2000 óta a Vác Városi Evezõs Club tagja és kitartó és céltudatos munkájával érte el eddigi sikereit és zárkózott fel példaképei mögé, ezzel is példát mutatva fiatalabb társainak. Városunk evezõs sportja az elmúlt 10 évben kiemelkedõ hazai és nemzetközi eredményeivel méltán képviseli a sportvárost. A világbajnoki aranyérmeket követõen is folyamatos az utánpótlás a nemzetközi szintû versenyzõk körében. Ennek az új generációnak egyik kiemelkedõ tehetségû versenyzõje hazai bajnokságon a felnõtt korcsoportban hatszoros magyar bajnok. Felkészültsége és képességei alapján lehetõsége van arra, hogy a következõ években kiharcolja az olimpiai részvételt. Galambos Péter emberi magatartása, a sporthoz való kiváló hozzáállása nagyszerû példaképe a klubban sportoló fiataloknak. Eredményei: 2006 fõiskolai világbajnokság kétpár Galambos Péter, Varga Tamás (Csepel) 2. hely; 2006 U23 világbaj-
nokság kétpár Galambos Péter, Varga Tamás (Csepel) 6. hely; 2007 U23 világbajnokság kétpár Galambos Péter, Varga Tamás (FEC) 2. hely; 2008 U23 világbajnokság kétpár Galambos Péter, Varga Tamás (FEC) 2. hely; 2008 fõiskolai világbajnokság egypárevezõs Galambos Péter 1. hely. A Váci Hajó Sportegyesület két kiválósága is megkapta a Vác Város Sportjáért kitüntetést. Szabó Balázs és Balogh Marcell, mindketten K2 és K4ben versenyeznek 500 és 1000 méteren. A Váci Hajó Sportegyesület két versenyzõje elsõként ért célba az ezer méteres távon és ezzel aranyérmet szerzett a moszkvai ifjúsági világbajnokságon. Babella László edzõ tanítványai az augusz-
tus elsejei, szombati gyõzelem után másnap ötszáz méteren is bizonyítottak. Két másik egyesület versenyzõjével ötszáz méteren is felállhattak a dobogó legmagasabb fokára. A két váci fiatal az elõzetes várakozásokon felüli teljesítményével nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a magyar válogatott összesítésben az elsõ helyen végzett. Eredményeik: Szabó Balázs 2009-ben országos verseny Szolnok K-2 és K4 1. hely; Maraton VB Portugália K-2 3. hely; Balogh Marcell 2009-ben Csehország-Rasice K-2 és K-4 1, illetve 3. hely; Legfrissebb és közös eredményük a moszkvai két elsõ hely: Ifjúsági VB Moszkva K-2 és K-4 1. hely. Gratulálunk kiváló fiatal sportolóinknak!
Ma az ország legnagyobb részén erõsen felhõs lesz az ég, csupán északkeleten süt ki a nap. Holna délelõtt a változó felhõzet mellett több-kevesebb napsütés várható. Csütörtökön változóan felhõs lesz az ég. Az egy-két órás napsütés mellett elszórtan fordul elõ rövid zápor.
Lottószámok
Ötös lottó: 5, 35, 47, 66, 78 Jokerszám: 609 767 Hatos lottó: 8, 9, 10, 19, 35, 45
Jeles napok novemberben A Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága váci Tragor Ignác Múzeuma szeretettel vár minden érdeklõdõt Jeles napok novemberben címmel megrendezésre kerülõ múzeumpedagógiai programjára 2009. november 6-án, pénteken 16 - 18 óráig a Tragor Ignác Múzeum központi épületében (Vác, Zrínyi u. 41/A). A foglalkozáson többek között ezekre a kérdésekre keresünk választ: Ki volt Szent Márton? De mi köze van a libákhoz? És mi történt a köntösével? Mi a november régi neve? Milyen hagyományok kötõdnek még ehhez a hónaphoz? Lesz még mondókatanulás, színezés és
egyéb kreatív alkotás, valamint lehetõség adódik egy, az õszi hónapok népszerû növényébõl készült régi finomság kóstolására is! Aki szeretne részt venni a foglalkozáson kérjük, jelentkezzen a 0627/500-750-es telefonszámon vagy e-mailben a
[email protected] címen Kis Bernadett múzeumpedagógusnál. Belépõdíj: 500 Ft/fõ. Mindenkit szeretettel várunk!
Váci Napló
11
Az ülésmagasítók Tippek ráncok ellen védenek a sérülésektõl Néha meglepõen egyszerû módon is védekezhetünk a zavaró ráncok ellen - írja az informed.hu a WebMDre hivatkozva. Lássunk néhány egyszerûen megvalósítható mód.
Vadonatúj vizsgálati eredmények szerint a biztonsági övvel együtt használt ülésmagasító valódi védelmet jelent a 4-8 éves gyermekek számára egy baleset során - írja az infor-med.hu a WebMD-re hivatkozva. Ez összhangban van azokkal a korábbi tapasztalatokkal, miszerint az autós ülésmagasítók nagy jelentõséggel bírnak a sérülések megelõzésében és a halálos tragédiák elkerülésében. Amerikai kutatók több mint 6500 autóbaleset több mint 7000 gyermek résztvevõjének esetét dolgozták fel, és a következõ eredményekre jutottak: · Az ülésmagasítóval utazó és biztonsági övvel megfelelõen rögzített gyermekeknél 45 százalékkal kisebb volt a sérülés valószínûsége a baleset során, mint azoknál, akik a jármû ülésén utaztak. · A háttámla nélküli és a támlával rendelkezõ modellek hasonló fokú védelmet jelentettek. · Az ülésmagasító a legnagyobb elõnyt az autó oldalát érintõ ütközések esetén jelentett, ilyen ese-
tekben 68 százalékkal, illetve 82 %-kal csökkent a sérülés valószínûsége attól függõen, hogy a karambol a gyermek oldalán, vagy azzal ellentétes oldalon történt-e. · A leggyakoribb balesettípus a fejsérülés volt, ami az összes sérülés 65 százalékát tette ki. Ennek gyakoriságát nem befolyásolta a gyermekülés típusa. · A következõ leggyakoribb sérüléstípus az arc és az alsó végtagok sérülései voltak, ezek a sérülések 9 százalékát, illetve
8 százalékát tették ki. Biztonsági öv használata esetén jelentõsek voltak még a hasi sérülések is. A kutatók szerint a gyermekorvosok feladata, hogy javasolja az ülésmagasító használatát a szülõknek, egészen 8 éves életkorig, vagy 145 centiméter testmagasságig. Ugyancsak érdemes lenne az ülésmagasító használatát 8 éves korig kötelezõvé tenni, egy ilyen szabályozás nyomán ugyanis 40 százalékkal nõ az ülésmagasítót használók száma.
Aludjunk háton. Az amerikai bõrgyógyászok egyesülete szerint, ha valaki folyamatosan az oldalán alszik, a kialakult gyûrõdések ráncokká mélyülhetnek, ezért a legjobb háton fekve aludni. Ne vigyük túlzásba a mosakodást. Szakemberek úgy vélik, a csapvíz leviszi a bõrrõl a ráncok ellen természetes védelemként szolgáló zsírokat és nedvességet. Ha a szappanunk nem tartalmaz bõrvédõ, hidratáló anyagot, inkább tisztító arctejjel mossuk az arcunkat. Fogyasszunk több szóját. Kutatások bizonyítják, hogy a szója képes ellensúlyozni illetve kivédeni a nap káros, öregítõ hatásait. Egy szójaalapú táplálék-kiegészítõ, amely vitaminokat, halfehérjét, fehér tea-, szõlõmag- és paradicsomkivonatot is tartalmaz, már fél év után javítja a bõr szerkezetét és feszességét. Kávé helyett igyunk kakaót. Kutatók szerint a
flavonoidokban gazdag kakaó a nap hatásai ellen védi a bõrt, javítja a bõrsejtek vérkeringését és hidratál, használatától simább lesz a bõr. Ne hunyorogjunk, vegyünk olvasószemüveget. Az ismételt mimikai mozdulatok – ilyen a hunyorgás is – túlterhelik az arcizmokat, ami ráncok kialakulásához vezet. Ha szükséges, viseljünk olvasószemüveget, és igényesen válasszunk napszemüveget is, mely szintén véd a szem körüli ráncok ellen. C-vitamint helyileg. A C-vitamin fokozza a kollagéntermelést, véd az UVA és UVB sugarak ellen, kijavítja a pigmentációs egyenetlenségeket, és csökkenti a gyulladást. Gyümölcssavak. A természetes gyümölcssavak (AHA – alfa-hidroxisav) eltávolítják az elhalt bõrsejteket a bõr felsõ rétegébõl, ezáltal mérséklik a ráncképzõdést. Nagyobb koncentrációban a kollagéntermelõdést is serkentik. Fogyasszunk több halat. A lazac nemcsak a legjobb fehérjeforrás, ami a bõr egyik építõköve, de kiváló forrása az omega-3 esszenciális zsírsavnak is, aminek bõrfeszesítõ hatása van.
Ü G Y E L E T E K
Dr. Pajor Csaba állatorvos Vác, Árpád út 21. (2-es fõúon), tel.: 06-20/938-1060 MACSKAIVARTALANÍTÁSI AKCIÓ OKTÓBER 31-IG!
Minden, ami taxi! Váci Teletaxi! Tel.: 06-27/301-555 Orvos
Gyógyszertári ügyelet
Vácott az éjszakai orvosi ügyelet a 06-27/620-620/1465-ös melléken hívható hétfõtõl csütörtökig este 7 óra és reggel 7 óra között, illetve pénteken 16 órától hétfõn reggel 7 óráig. Vidéki háziorvosi ügyelet (Kosd, Acsa, Csõvár, Püspökhatvan, Galgagyörk, Rád, Penc, Kisnémedi, Püspökszilágy, Szõd, Csörög, Szõdliget, Vácduka, Vácrátót, Váchartyán): hétköznapokon 17 órától másnap reggel 7 óráig. Szombaton, vasárnap és ünnepnapokon, valamint továbbképzési napokon 24 órás, egész nap. Az ügyelet helye: váci mentõállomás, tel.: 06-27/314-862. Mentõk (súlyos esetben): 104.
November 3. Szent Rókus Gyógyszertár, november 4. Fekete Kígyó Gyógyszertár, november 5. Alsóvárosi Gyógyszertár, november 6. Deákvári Gyógyszertár, november 7. Központi Gyógyszertár, november 8. Vácz Remete Gyógyszertár.
A 45. héten:
A következõ hétfõn, 9-én a: Szent Rókus Gyógyszertár
Váci Napló – megjelenik kedden és pénteken. Fõszerkesztõ: FURUCZ ZOLTÁN (Tel.: 27/305-581). Szerkesztõség telefon/fax: 27/316-100. Szerkesztõségi olvasószolgálat munkanapokon 9 és 15 óra között: Vác, Csányi krt. 45. I. emelet * Levelezési cím: 2601 Vác, Pf 64. Interneten levelezés:
[email protected] Kiadja a Garmondtext Lap- és Könyvkiadó Kft, 2167 Vácduka, Petõfi S. u. 28. Felelõs kiadó: a kft vezetõje. Nyomtatás: Garmondtext Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelõs vezetõ: a kiadó vezetõje. Terjeszti a Lapker Zrt, a Posta és a kiadó. Elõfizethetõ a hírlapkézbesítõnél és a kiadónál, megvásárolható az újságárusoknál. Elõfizetési díj: egy hónapra 910 forint, negyedévre 2730 forint. HU ISSN 1216-4313.
12
Váci Napló továbbra is csökken az alkoholmentes italpiacon, az egy fõre jutó 60 liter feletti éves szint még mindig jelentõs mennyiség, és európai összehaévben a háztartások sonlításban is magas egy 13 százalékkal ke- fõre jutó fogyasztásnak vesebb gyümölcsle- számít. vet vásároltak. A két legkedveltebb íz a Növekvõ, megújuló narancs és a barack, jeges tea szegmens. amelyek együtt a 2008-ban közel 12 százapiac 40 százalékát lékos növekedést könyadják. Ezt követik velhettek el a jeges teák. hazánkban a majd Az eredmény bizonyítja, 30 százalékos piaci hogy válság idején is jelenléttel bíró egy- meg lehet újulni. Azon re népszerûbb keve- kevés italféleségek közé rékek, majd az alma tartoznak, amelyek (16%), a szõlõ és az 2008-ban, és az idei év ananász (4-4%) elsõ felében is mind mennyiségben, mind peEgyre kevesebb dig értékben növelni tudszénsavas üdítõt fo- ták piaci részesedésüket. gyasztunk. A szénsavas üdítõk fogyasztása az Elfeledett szörpök. utóbbi években mind ha- Az alkoholmentes italok zánkban, mind az USA- sokszor zavarba ejtõ széban és a nyugat-európai les választéka az utóbbi piacokon szûkül. A kó- években elterelte a folák hazájában a szénsa- gyasztó figyelmét a szörvas üdítõk 2000-ben még pökrõl. A tavalyi évben 28, 2008-ban már csak ismét növekedésnek in24 százalékát tették ki az dult a kategória, habár alkoholmentes italok pi- 2009 elsõ félévében újra acának. Hazánkban a kevesebb szörpöt vásáháztartási vásárlásokban roltak a magyar háztartáa tavalyi évben 9 száza- sok. Az okok között a lékos, 2009 elsõ félév- gazdasági válság mellett ében pedig - a gyümölcs- mindenféleképpen meg levekhez hasonlóan - 13 kell említeni, hogy fonszázalékos visszaesés tos gyártó cégek termévolt tapasztalható. Mi- kei teljesen, vagy részleközben a szénsavas üdí- gesen hiányoznak az üztõk mennyiségi aránya letek a polcairól.
Alkoholmentes hideg italok: visszaesett a fogyasztás hazánkban és a világpiacon is Az átlaghõmérséklet növekedése, az egészséges életmód térhódítása a fejlett országokban, a sikeres vállalati stratégiák és innovációk a jövõben valószínûleg elõre lendítik majd az alkoholmentes hideg italpiacok fejlõdését, azonban idén még a gyengébb vásárlóerõvel kell megküzdeniük. Hazánkban az idei elsõ félévben 10 százalékkal kevesebb alkoholmentes hideg italt vásároltak a háztartások - derül ki a GfK Hungária és az Agrár Európa Tanácsadó Kft közös sorozatának második, az alkoholmentes hideg italok helyzetét vizsgáló tanulmányából. Az évente világátlagban 3 százalékkal bõvülõ alkoholmentes italpiacon az egy fõre jutó fogyasztás átlagosan 200 liter. Ez a szám az Egyesült Államokban a legmagasabb (670-680 liter évente), gyakorlatilag többszöröse a közép-kelet-európai és a latinamerikai átlagnak. Ha a sokszor hangoztatott napi 2-2,5 literes folyadékigénybõl indulunk ki, akkor évente fejenként 700-730 liter körül van az az elméleti plafon, amely az összes italféle vonatkozásában a telítettségi szintet jelenti. Az Egyesült Államok szintjét Európában csak az Egyesült Királyságban, Írországban és Dániában haladja meg az italfogyasztás, elérve a 700 litert - áll a GfK Hungária és az Agrár Európa Tanácsadó Kft immáron második közös, az alkoholmentes hideg italok helyzetét feltérképezõ tanulmányából. A világszerte érvényes tendenciák közül az egészséges életmód követését és a természetes összetevõk iránti keresletet érdemes kiemelni. Az ezekhez kapcsolódó funkcionális igények a sport és az energiaitalok piacát erõsítik. A palac-
kozott vizek ma már a legtöbb helyen elsõdleges szereplõnek számítanak. Az alkoholmentes italok piaca a fejlett országokban erõsebben, a fejlõdõ országokban lassabban, de egyaránt növekszik. A közeljövõ fõ stratégiai cikke: a víz. Ez a globális jelenség közvetlen formában valószínûleg Magyarországon fog a legkésõbb jelentkezni, mivel medencénk a bolygó legnagyobb édesvíz-gyûjtõje. Közvetve azonban akár rövid idõn belül érzékelhetõ lehet, mégpedig a természetes ásványvizeink iránti külföldi kereslet növekedésében. - A hazai palackozott vízfogyasztás is hatalmas növekedési pályát írt le az utóbbi években. Míg 1991-ben az egy fõre jutó fogyasztás átlagosan 3,7 liter volt, addig 2008ra már elérte a 105 litert, mellyel hazánk a kilencedik helyen áll a világban az egy fõre jutó fogyasztás tekintetében mondta el Sánta Zoltán, a GfK Hungária piacfejlesztési menedzsere. 2008-ban a gazdasági válság és a környezetvédelmi nyomás hatására stagnált a palackozott vizek világpiacának növekedése. Ebben az USA piaca járt az élen, de több nyugat-európai országnak is szembesülnie kellett kisebb keresletcsökkenéssel. Hazánkban tavaly a háztartások 2 százalékkal kevesebb palackozott vizet vásároltak, az idei elsõ félévben pedig 9 százalékos a visszaesés. Az európai alkoholmentes italpiac jelentõs részét, jövõre várhatóan már több mint 27 százalékát a kereskedelmi márkák teszik majd ki. Hazánkban a kereskedel-
mi márkák aránya még ezt a szintet is meghaladja. Az idei elsõ félévben a háztartások által vásárolt alkoholmentes hideg italok 37 százaléka volt kereskedelmi márkás termék. Ugyanakkor a piac szegmentálódása más irányokban is gyorsul. A fogyasztók a természetes, valamint az egzotikus alapanyagokat keresik, illetve egyre inkább figyelembe vesznek bizonyos környezetvédelmi szempontokat. Ezért a fejlesztõk az alapanyagok mellett a csomagolás terén is ebbe az irányba mozdulnak el, amelyet a gyorsan lebomló mûanyagok, az ultrakönnyû palackok, valamint az új ízek megjelenése fémjelez. Továbbra is a narancslé a legnépszerûbb a gyümölcslé piacon. Az Európai Unióban a gyümölcsé piacon ízek tekintetében továbbra is a narancslé a legnépszerûbb, aránya a közösség gyümölcslépiacán 38 százalékos, amely csökkenõ tendenciát jelez. A visszaesés oka leginkább a gyümölcskeverékek megjelenésében rejlik, amelyek aránya jelenleg 18 százalék körül van és folyamatosan növekszik. Mögöttük az alma (14%), az õszibarack (4%) és az ananász (3%) a legkedveltebb íz. Hazánkban az idei elsõ fél-
A Váci Ruszin Kisebbségi Önkormányzat pályázatot hirdet tanulmányi ösztöndíj elnyerésére 2009-2010. tanévre terjedõ idõszakra. Az ösztöndíjat havi 5 000 Ft mértékben biztosítjuk azon ruszin kisebbségi közösséghez tartozó fiatalok részére, akik részt vesznek az általános, a középfokú vagy felsõfokú intézmények nappali tagozatain. A pályázathoz a következõ iratokat szükséges csatolni: 1. Intézménylátogatási igazolás; 2. Anyanyelven megfogalmazott önéletrajz. Pályázati anyagot küldheti postai úton: 2600 Vác, Bulcsú utca 10., vagy e-mailben:
[email protected] címen. Beadási határidõ: 2009. november10.