II. évfolyam 8. szám
UKKi kakUKK
2011. augusztus-szeptember
„ az én falum UKK nevét dalolja a kakukk az egész világ hallhatja, ha szól a falu madara: kakukk, kakukk, kakukk”
ÖNKORMÁNYZATI, KÖZÉLETI ÉS KULTURÁLIS HÍRLAP
KÖZÉLET
Falunap 2011. 2011. július 31-én színes programokban és szórakozási lehetőségekben bővelkedett az idei Falunap. Aki ellátogatott a helyszínre, biztosan jól érezte magát. Ezt a tényt az alábbi képek bizonyítják.
Főzőverseny résztvevői
Belaktuk az egész sportcentrumot
Kressz-pálya és „száguldás” a rendőrautóval
Lovaskocsi-kirándulás László Tiborral
Erzsike és Piri vidám jelenete
Quadozás kicsiknek és nagyoknak (Folytatás a következő oldalon)
1
2011. augusztus-szeptember
II. évfolyam 8. szám
UKKi kakUKK
Falunapunkról Falunk apraja-nagyja nagyon nagy készülődésben volt e jeles nap előtti hetekben. Szorgalmasan jártak próbára, hamar megtanulták a szerepeket, a tánclépéseket. Óvodásaink a néphagyomány őrzési tarsolyukból merítették a falunapi fellépésüket, pünkösdölős színdarabot adtak elő. Vásáros jelenetükben már az iskolások is szerepeltek.
2011. augusztus-szeptember
A hölgyek ezután fehér lepedőt magukra öltve tették kíváncsivá a közönséget. Tánc kavalkádot varázsoltak a színpadra, Tündi japán táncot, Györgyike ír szteppet, Györgyi magyar csárdást, Rozika, bennszülött táncot, Kati kánkánt, Zsuzsi cowboy táncot ropott a színpad deszkáin. Izgalmas és tréfás vetélkedőn vehettek részt a versenyzők falunapunk délelőttjén. A gyerekek lisztfújással varázsolták elő a tányérokban elrejtett képeket, Vizi pisztollyal oltottak mécsest, gokarttal, fejen egyensúlyozással és almaevő versennyel vetélkedtek egymás ellen. Ukk legügyesebb gyerkőce Dubszky Martin és Póka Bence lett.
Gyermekeink műsora Szereplő óvodások: Dubszky Martin, Kolompár Kázmér, Dömötör Patrícia, Egry Kinga, Orsós Mercédesz, Simonyai Karina, Kovács Boglárka, Kovács Mira, Soós Bence, Matyiák Zsolt. Az iskolás gyerekek fergeteges cigánytáncot adtak elő. Cigánylakodalmasuk nagy sikert aratott a közönség körében. A szép romalányok: Tóth Adrienn, Talabér Melánia, Póka Brigitta. A „sukár csávok”: Dubszky Dominik, Póka Bence, Matyiák Árpád, Papp Máté, Talabér Martin.
A falu legügyesebb és legbátrabb hölgyei Falunk legügyesebb nőszemélye: Matyiák Árpádné. Kati legyőzte ellenfeleit füzetcsomagolásban, fakanálhajításban, kengurulabdával való ugrálásban, lekváros kenyér kenésében, és ő tudott legtöbb receptet írni hagyma, tojás és kolbász alapanyagokból. Nagy örömünkre sok férfi tette próbára ügyességét farönk emelésben, szkanderben, gokartozásban. Tojást törtek pénzzel, és női ruhába is kellett öltözniük időre. Ukk legügyesebb férfiembere ifj. Tóth Imre lett. Minden résztvevőnek gratulálunk, és jövőre újra visszavárunk : )
Asszonyaink táncos produkciója A felnőttek is aktívan hozzájárultak a falunapi műsor színesítéséhez. Németh Ernőné és Kovács Imréné kislányokká változva szórakoztatták a jelenlevőket. Májer Györgyi és Dubszky Zsuzsi falusi humorral nevetették meg a közönséget, Matyiák Árpádné Petőfi Sándor Faluvégén kurta kocsma című versét szavalta, Dobes Tündi pedig japánra fordította. Telefonos játékok világába kalauzolt némi paródiával Májer Józsefné és Somogyi Miklósné.
Közönség Ezúton szeretnénk megköszönni az összes szereplő gyermeknek és felnőttnek az aktivitását.
(Somogyi Miklósné és Komendánt Irén)
2
2011. augusztus-szeptember
II. évfolyam 8. szám
UKKi kakUKK
Kölyök-klub A Napfény Szociális Segítő Központ családsegítő és gyermekjóléti szolgálat munkatársai 3 napos Kölyök klubot szerveztek az ukki gyerekek számára a falunap hetében.
2011. augusztus-szeptember
gyerekek kipróbálhatták a bilincset, gumibotot, golyóálló mellényt és a rendőrségi autót. Délután egy közös táncot tanultunk, melyet Jutka néninek és Zsófi néninek adtunk elő köszönet képen, hogy falunkban is megszervezték ezt a szép 3 napot.
Közös tánc Ki mit tud Első napon papírfűzéssel, papír és gipsz nyaklánc készítésével, gyöngykarkötő és hűtőmágnes készítésével foglalatoskodtak a gyerekek. Társasjátékoztunk és csocsóztunk, mikor pedig egy kicsit kisütött a nap kosaraztunk a gyerekekkel. Második nap a Francia pékség által meghirdetett rajzpályázatra készítettünk sok-sok szép zsírkrétarajzot, festményt és terményképet. Az ukki gyerekek alkotásait szeptemberben csodálhatják meg a Francia pékségben. Falunk körzeti megbízott rendőre Nagy Zoltán tartott előadást a rendőri munkáról. A
Harmadik nap Ki mit tud volt, ahol egymást szórakoztatták a gyerekek táncokkal, vidám jelenetekkel, énekkel, és viccekkel. Közben Komendánt Irén és Nagy Károly bográcsban finom ebédet készített. Délután mesefilmet néztünk. Nagyon jól érezték magukat a gyerekek, a Kölyök-klub munkáját segítette mind a három nap Májer Józsefné, Somogyi Miklósné, Somogyi Bernadett, Somogyi Tímea. A kölyök klub zárásaként Jutka néni és Zsófi néni fürödni vitte az iskolás gyerekeket Celldömölkre.
(Somogyi Miklósné)
Tájékoztatás kedvezményes telefonálási lehetőségről Az Önkormányzat a Vodafone telefontársasággal kötött egy flotta együttműködési megállapodást, mely keretein belül kedvezményes telefonálási lehetőséget biztosítunk az ukki lakosok számára a flotta alá való bejelentkezéssel. A flottához az alábbi módon lehet csatlakozni: Egy új előfizetést kell kötni egy Vodafone üzletben (pl. Veszprémben). Előtte azonban a polgármesteri hivatalból kell kérni egy igazolást, mellyel az önkormányzat igazolja, hogy ukki lakos az előfizető és a flottához csatlakozhat. Az előfizetés során számhordozás is lehetséges, mely azt jelenti, hogy mindenki a jelenlegi telefonszámát megtarthatja. Erről bővebb információt a polgármesteri hivatalban nyújtanak. Az igazolás elengedhetetlen a flottához való csatlakozáshoz. Kedvezmények: A flotta tagok ingyen telefonálhatnak egymással és a flottán kívülre is kedvezményes percdíjjal beszélhetnek. Tarifa: Havi előfizetési díj: 1500 Ft + áfa (bruttó 1.875 Ft), melyből 750 Ft + áfa minden irányban és 750 Ft + áfa hálózaton belül lebeszélhető 396 Ft + áfa (bruttó 495 Ft) internet szolgáltatás Percdíjak: (bruttó árak, az áfát tartalmazzák) Hívások hálózaton belül: 17,50 Ft Hívások vezetékes irányba (belföldi nem emelt díjas hívások): 22,50 Ft Hívások más mobilhálózatba (belföldi nem emelt díjas hívások: 22,50 Ft Belföldi SMS küldés: 25,00 Ft/SMS Ügyfélszolgálat hívása Vodafone előfizetőknek: díjmentes Flottán belüli hívások: díjmentes A tarifa tartalmaz havonta hálózaton belül 40 db belföldi normál díjas SMS-t. Bővebb információt és tájékoztatást a polgármesteri hivatalban adunk. Kellő számú érdeklődés esetén lehetőséget biztosítunk, hogy egy előre egyeztetett időpontban el lehessen menni a falugondnoki busszal a tapolcai Vodafone üzletbe előfizetést kötni. Komendánt Irén polgármester
3
2011. augusztus-szeptember
II. évfolyam 8. szám
UKKi kakUKK
2011. augusztus-szeptember
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK a polgárőrség. Sajnálatos, hogy Ukkon a 18 és 50 év közötti lakosok ennyire érdektelenek ezzel a kezdeményezéssel kapcsolatban.
Közmeghallgatás 2011.augusztus 10. 1. Fekete István Általános Iskolával kapcsolatos tájékoztató A közmeghallgatáson részt vett Kovács József iskolaigazgató és Damjanovics József Gógánfa polgármestere is. Szeptembertől Ukkon csak az 5. és 6. osztály indult. Ennek oka, hogy az előző polgármesteri ciklusban megvalósult iskolafelújítást csak Dabronc és Gógánfa Önkormányzata vállalta és Ukk akkori polgármestere nem csatlakozott a másik két településhez. Azonban Szita Zoltán ennek ellenére hozzájárult a pályázati feltételek biztosításához egy konzorciumi megállapodás aláírásával. Ez azt jelenti, hogy a pályázati feltételek közt szerepel többek közt az is, hogy az intézményekben évről évre hogyan kell alakulnia a tanulók létszámának. Ahhoz, hogy a pályázati feltételek megvalósuljanak, szükség volt egy osztállyal kevesebbet (8. osztály) indítani Ukkon, hogy a másik két intézmény a létszámfeltételeknek meg tudjon felelni az iskola. A 7. osztályt azért kellett itt megszűntetni, mert augusztusban bejelentette az egyik pedagógus a felmondását és ennek hatására az igazgató úgy döntött, hogy a dabronci és az ukki 7. osztályosokat összevonja és Dabroncon fognak tanulni a 7. osztályos tanulók. A közmeghallgatáson az ukki testület részéről elhangzott, hogy amennyiben további osztály-csökkentést terveznek Ukkon, abban az esetben kilépünk a Társulásból. A Társulásból való kilépésünk azt eredményezné, hogy Gógánfa és Dabronc Önkormányzatának vissza kell fizetnie az iskola felújítására elnyert pályázati pénzt. Szóval nem a jelenlegi testület tehet az osztályok csökkenéséről, hanem egy korábban aláírt megállapodás következménye ez a folyamat, melyen Szita Zoltán neve szerepel. 2. Tájékoztatás munkájáról
az
Önkormányzat
2011.
évi
FEBRUÁR - Polgárőrtoborzás: 7 fő jelentkezett. Az embereknek sokkal jobban kellene figyelniük saját és környezetük vagyonára és épségére. Zalagyömörőn, Gógánfán jól működő polgárőrég létezik. Idén Rigácson is megalakult
MÁRCIUS - Falufarsang - Szépkorúak farsangja - Március 15-i megemlékezés - Külső védelmi gyakorlat a Prímagáz Zrt. veszélyei és kockázatai miatt a Katasztrófa védelem irányításával ÁPRILIS - Lovagoktól bútorokat, hűtőt, ruhákat kaptunk - Faluvirágosítás, szemétszedés - Anyák napja MÁJUS - EU élelmiszersegély programban nyertünk - Méhecske Fesztivál - Budapesti kirándulás az ovisokkal JÚNIUS - Tanna királya és kiránynéja ellátogatott hozzánk a Belga lovagokkal együtt - EU-NAP az iskolásokkal - Kistérségi nap Nemeshanyban - Búcsú - Ifjúsági nap JÚLIUS - Kölyökklub - Falunap - Képviseltettük magunkat a Művészetek völgyébenKapolcson JELEN-JÖVŐ 2011-ben: - Óvoda, Konyha, Ebédlő folyosójának festése - Temető kerítésének a befejezése - Fűnyírótraktor vásárlása - „Falumúzeum létrehozása”: Rákosi Viktor napok alkalmával lesz a megnyitó szeptember 25-én. - Pályázatok benyújtása: -épületek felújítása, játszótér korszerűsítése, buszmegállók felújítása, rendezvények szervezése stb. - Ünnepélyek, rendezvények
KÖZLEMÉNY Ezúton szeretném kijelenteni, hogy a kitalált rosszindulatú pletykák az óvodánk és a konyhánk működésével és jövőjével kapcsolatban nem igazak. Nincs tudomásom arról, hogy 2012. január 1-től bármelyik intézményünk megszűnne. Szeretnék megnyugtatni minden ukki lakost, hogy időben adunk felvilágosítást, ha bármiféle változás következne be intézményeink működésével kapcsolatban. Komendánt Irén polgármester
4
2011. augusztus-szeptember
II. évfolyam 8. szám
UKKi kakUKK
Tájékoztató a szennyvízberuházásról A projekt eredménye A projekt megvalósulása hozzájárul a szennyvíztisztítási tevékenységek környezetterhelő hatásainak minimalizálásához és a környezetszennyezés megelőzéséhez; ezáltal biztosítja a környezet védelmét. A fejlesztés eredményeként kisebb lesz a talajvíz szintje, ennek köszönhetően - a csapadék- és belvíz biztonságos elvezetését célzó, fejlesztés alatt álló infrastruktúra mellett - a szennyvízberuházás is hozzájárulhat ahhoz, hogy hosszú távon csökkenjen a belvíz kialakulásának lehetősége.
Az
átfogó fejlesztés a felsoroltakon túl további pozitív változásokat hoz a települések életében, hozzájárul az ivóvízbázis megőrzéséhez és a termőföldek megóvásához is. A beruházás következtében csökkennek a tisztítatlan szennyvizek okozta közegészségügyi kockázatok, jelentősen kisebb lesz a fertőzések és járványok kialakulásának esélye.
Hosszú távon a települések zöldebbek, élhetőbbek lesznek. A háztartás életét teszi könnyebbé és kényelmesebbé.
Nemcsak
azonnali praktikus előnyökkel jár (pl. növekvő csatornázottság, csökkenő belvíz), hanem a környezetvédelmi szempontok érvényesítésén keresztül a jövő generációk életét is segíti. II. fordulós projekt fontosabb adatai A projekt megvalósításának ideje 24 hónap! • Elszámolható nettó összköltség: 1.718.056.600.• Igényelt támogatási mérték 85%, azaz 1.460.348.110.A projekt költsége • Nettó önerő szükséglet: 257.708.490.• Nem támogatott elem az úthelyreállítás: 55.874.400.• Önerő igény: 313.582.890.Sümeg és a települések költsége Sümeg nettó költsége: • Telep: 349.287 e Ft. • Csatorna: 11.376 e Ft. • Összesen: 360.664 e Ft • Áfa: 90.166 e Ft • Bruttó összesen: 450.830 e Ft • Nettó támogatás: 306.420 e Ft • Nettó önerő: 54.244 e Ft Mi történne, ha nem valósulna meg a szennyvízberuházás? A fejlesztés elmaradása jelentős többletkiadásokat róna a szennyvízkibocsátókra (lakosság, intézmények, egyéb gazdálkodók). Nekik vagy új, műszakilag megfelelő zárt tárolókat kellene építeniük, vagy a már meglévőket kellene felújítaniuk, hogy műszakilag megfelelő állapotba kerüljenek. A projekt elmaradása esetén a legtöbb ingatlanon ki kellene építeni a műszakilag is megfelelő zárt szennyvíztárolókat, vagy a meglévő korszerűtlen tárolókat át kellene alakítani. A kiépítés költsége ingatlanonként mintegy 700-800 ezer Ft, az átalakítás költsége 200-300 ezer Ft lenne. Emellett rendszeresen gondoskodniuk kellene a szennyvíz szippantásáról és elszállíttatásáról a megfelelő lerakóhelyre. Egy ingatlan átlagos szippantási költségei az alábbiak szerint alakul, amennyiben rendszeresen, havonta elszállíttatnák a keletkezett szennyvizet: Egy hónapban keletkező szennyvíz mennyiség: 3 - 7 m3 Havi szippantási költség: 2-7 m3/hó * 2500 Ft/m3 = 5.00017.500 Ft/hó Éves szippantási költség: 60.000 - 210.000 Ft Azoknak, akik nem szennyvíztisztító telepre szállíttatják el a szippantott szennyvizet, vagy nem tudják igazolni, hogy oda szállították, havonta talajterhelési díjat kellene fizetniük. Kinek kell majd talajterhelési díjat fizetnie
5
2011. augusztus-szeptember
Talajterhelési díjfizetési kötelezettség azt a szennyvízkibocsátót terheli majd, aki a műszakilag rendelkezésre álló közcsatornára nem köt rá, és helyi vízgazdálkodási hatósági, illetve vízjogi engedélyezés hatálya alá tartozó szennyvízelhelyezést - ideértve az egyedi zárt szennyvíztározót is - alkalmaz. A talajterhelési díj a szippantási díjon, illetve az egyedi üzemeltetési költségeken felül jelentkezik a fogyasztóknál. A beruházás elmaradásának következményei
A csatornázottság hiánya csökkenti a települések vonzerejét, mind a lakosság, mind a vállalkozások szempontjából, ami egyrészt a fiatal, munkaképes korú lakosság más településekre történő költözését, illetve a vállalkozások megtelepedésének hiányát vagy elvándorlását okozhatja. Gazdasági következménye, hogy a személyi jövedelemadóból, illetve az iparűzési adóból származó bevétel csökken, ami kedvezőtlenül érinti a településfejlesztést. A tisztítatlanul talajba, talajvízbe vagy élő vizekbe kerülő szennyvíz károsítja a környezetet. A kedvezőtlen környezeti hatások visszahathatnak az emberi egészségre, illetve az állat- és növényvilágra. A megbetegedések, a gyengébb termés vagy az állatok elhullása szintén negatív gazdasági hatásokat von maga után. A szennyvízberuházás elmaradása esetén a háztartásoknak havi kiadásaik közel 10%-át kellene szennyvízelhelyezésre fordítaniuk. Ennek nyilvánvaló következménye volna, hogy továbbra is illegális módon próbálnák elhelyezni a háztartásokban keletkezett szennyvizet, ami állandó konfliktusforrást jelent az önkormányzat és a lakosság között. Az európai uniós és hazai jogszabályok értelmében nemcsak lehetőség, hanem kötelezettség is a szennyvízberuházás megvalósítása, tehát annak elmaradására egyáltalán nincs is lehetőség. 2015 végéig be kell vezetni a közműves szennyvízelvezetést és biológiai szennyvíztisztítást. A csatornahálózatra való rákötés gyakorlati haszna A háztartások szennyvizének modern, kulturált módon történő elvezetése és kezelése révén megszűnnek a szippantással járó kényelmetlenségek, és az eljárás magas költségei sem terhelik a pénztárcát. Ráadásul az újonnan csatornázásra kerülő ingatlanok piaci értéke is megnövekszik. Miért jó a beruházás? Miért érdemes rákötni a rendszerre? A település fejlődése, jövője szempontjából nélkülözhetetlen a fejlesztés mind társadalmi, mind gazdasági, mind környezetvédelmi szempontból. A közcsatornára történő rákötés jelentős megtakarítást, jóval hatékonyabb üzemeltetést jelent a szippantáshoz viszonyítva. Egy átlagos család számára csupán havi 5-6000 Ft kiadást (vízés szennyvízdíj összesen) jelent az üzemeltetés a közel 10-15 e Ft-os szippantási költséghez képest. Ráadásul az egyszeri rákötési díj is jóval kedvezőbb, mint a rákötés elmaradása esetén kialakítandó zárt szennyvíztárolók költsége, ami akár a 7-800 e Ft-ot is elérheti. Az anyagi előnyök, megtakarítások mellett a közcsatornára történő rákötés jóval kényelmesebb és környezetkímélőbb megoldás. Milyen költségekkel jár a beruházás a lakosság számára? A lakosság által fizetendő díjak lényegesen kedvezőbbek lesznek, mint a szippantásos szennyvízelszállítás díjai. A lakosság által fizetendő díjak: Egyszeri rákötési díj (közműfejlesztési hozzájárulás) Fogyasztástól függő csatornaszolgáltatási díj; A fizetendő víz- és szennyvízdíjak összege havonta maximum 56000 Ft-os víz- és szennyvízdíjat jelent.
A Képviselő-testület 2011. szeptember 16-án 17 órakor lakossági fórumot tart az ebédlőben a szennyvízberuházással kapcsolatban! Komendánt Irén polgármester
2011. augusztus-szeptember
II. évfolyam 8. szám
UKKi kakUKK
2011. augusztus-szeptember
HIRDETMÉNY Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy a 2011. évi népszámlálásról szóló 2009. évi CXXXIX. törvény alapján, Magyarország területén a 2011. október 1-jén 0.00 órakor fennálló állapot alapulvételével NÉPSZÁMLÁLÁST kell tartani, amelynek sikeres végrehajtásához kérem az Önök együttműködését. Az adatfelvételre 2011. október 1-je és 2011. október 31-e között a településen található lakásokban, lakott üdülőkben, lakott egyéb lakóegységekben és a közösségi szálláshelyeken kerül sor. A népszámlálás során kérdőívet kell kitölteni a lakóhelyről és mindenkiről, aki ott életvitelszerűen él. Az adatszolgáltató a népszámlálási kérdőívet kitöltheti önállóan interneten vagy papíron, valamint a számlálóbiztosnak válaszolva. Az internetes és papír alapú önkitöltésre 2011. október 1. és 2011. október 16. között van lehetőség. Az adatszolgáltatás név nélkül történik és a válaszadás kötelező, kivéve a nemzetiségre, az anyanyelvre, a vallásra, a tartós betegségekre és a fogyatékosságra vonatkozó kérdéseket. A kitöltött kérdőívek adatai csak statisztikai célra használhatóak. A számlálóbiztosok egyedi, névre szóló, a személyi igazolvánnyal együtt érvényes igazolvánnyal rendelkeznek, hivatalos személynek kell tekinteni őket.
A népszámlálással kapcsolatos további információk elérhetőek a www.nepszamlalas.hu weboldalon. A KSH telefonos ügyfélszolgálat 2011. szeptember 15. és 2011. november 8. között naponta (hétvégén is) 8.00 és 20.00 óra között működik. Az ingyenesen hívható KSH telefonszám az alábbi: 06-80/200-014; 06-80/200-224. A népszámlálás mindannyiunk közös érdeke. Együttműködésüket köszönöm!
Borsné Marton Judit körjegyző települési népszámlálási felelős
FELHÍVÁS A 2011. évi népszámlálás sikeres lebonyolítása érdekében elengedhetetlen a címek egyediségének biztosítása, illetve azok beazonosíthatósága. Ebből kifolyólag valamennyi lakóépületen szükséges feltüntetni annak pontos számát. Kérem a Lakosságot, hogy a házszámok, az ajtószámok, a címek postaládán való kihelyezéséről, elhelyezéséről gondoskodni szíveskedjen legkésőbb 2011. szeptember 26. napjáig, hiszen a számlálóbiztosok csak így tudják az adatszolgáltatóknak kézbesíteni az adatszolgáltatói csomagokat. Az adatszolgáltatói csomagokat a számlálóbiztosok 2011. szeptember 27. és 2011. szeptember 30. között juttatják el a településen található lakóingatlanokban élőkhöz. Felhívom a figyelmet arra, hogy a 2011. évi népszámlálásról szóló 2009. évi CXXXIX. törvény 3. § (1) bekezdése szerint az adatszolgáltatás kötelező. Amennyiben az adatszolgáltató az adatszolgáltatást megtagadja, vagy szándékosan és nyilvánvalóan hamis adatot szolgáltat, és e figyelmeztetés ellenére sem tesz eleget az adatszolgáltatási kötelezettségének, úgy ellene a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény 82. §-a alapján szabálysértési eljárás megindítására kerül sor. A szabálysértési bírság megfizetése nem mentesíti az adatszolgáltatót az adatszolgáltatási kötelezettségének teljesítése alól. Borsné Marton Judit körjegyző települési népszámlálási felelős
6
2011. augusztus-szeptember
II. évfolyam 8. szám
UKKi kakUKK
2011. augusztus-szeptember
EGÉSZSÉG Gyógynövényrovat – „Fűben-fában orvosság” Közönséges (orvosi) macskagyökér – Valeriana officinalis Felhasználható részek: gyöktörzs. Íze: fűszeres, keserű, meleg. Érintett szervek: máj, szív, idegrendszer. Összetevők: illóolaj, valepotriatok, alkaloidok, köztük valerin és mások, kolin, flavonoidok, szterinek. Hatása: nyugtató, idegerősítő, görcsoldó, szélhajtó, serkentő, fájdalomcsillapító. A macskagyökér jót tesz általános idegesség, álmatlanság ellen, de csökkenti a fölfúvódást, enyhíti a görcsöket, fájdalmakat és a stressz általános tüneteit is. Álmatlanságra, idegességre keverjünk össze egyenlő arányban macskagyökér gyökeret, csukókát, északi golgotavirágot, kányabangita kérget, fürtös poloskavészt, gyömbért és igazi édesgyökeret, majd készítsünk az összeállításból port, illetve teát, és igyunk meg belőle naponta 3 csészével. A legjobb, ha 1-1 adag kalcium és magnézium készítményt is beveszünk hozzá. Adagolás: általános forrázata vagy tinktúrájából 10 csepp – 1 kávéskanál. A macskagyökeret használjuk: - álmatlanságra, - stresszes állapotra, idegességre, - menstruációs görcsökre, - fájdalom enyhítésére. (Németh Ernőné)
KULTÚRA
EMLÉKEZZÜNK RÁKOSI VIKTORRA Rákosi Viktor író, humorista, politikus 1959-ben Ukkon született. Nevét viseli könyvtárunk. Tőtős Erzsébet kitartó és szorgalmas kutatásainak és munkájának köszönhetően mi és Rákosi Viktor leszármazottai is sok-sok új ismeretet kaptunk az íróról. A Zala megyei Ukkon született, 1859-ben. Szülei tönkrement birtokosok. Előbb Erdélyben, Gyergyóditrón él orvos-bátyjával, majd a pesti piaristáknál tanul. Rákosi Jenő öccse előtt természetesen megnyíltak a lapok is. A Nemzeti Hirlap, a Pesti Hirlap közli írásait, 1881-től bátyja lapjának, a Budapesti Hirlapnak belső munkatársa lesz. 1894-től a Kakas Márton című élclapot szerkeszti. 1911-ben súlyos betegséget kap, mely a haláláig, 1929-ig ágyhoz köti. A szökőkút csövét, amely vidáman szétfröcsköli a vizet, latinul sipunculusnak vagy népiesebb formában sipulusnak, jó magyar kiejtéssel sipulusznak mondják. Ezt a Sipulusz nevet választotta magának az a Rákosi Viktor nevű, áradó ötletű humorista, aki évtizedeken át csak úgy árasztotta-fröcskölte magából az egész országot nevettető fura históriákat, képtelen történeteket, nemegyszer már a legmodernebb abszurdokra emlékeztető mulatságos képtelenségeket. Egy ideig ugyan Puszpáng, majd Vasálarc néven írta főleg vicclapokba, de komoly napilapokba is humoreszkjeit, végül azonban kikötött a Sipulusz név mellett, és az évek folyamán húsz kötetre való képtelenséget árasztott ki magából ez a vidám szökőkút, aki elképesztő ötleteivel Heltaira is, talán még Karinthyra is, és okvetlenül Rejtő-Howardra is hatott. Világirodalmi rokonságban Mark Twainnel és az angol nonszensz költészettel áll, de nem egy bizarr ötletét a legmodernebb abszurdok is vállalhatnák. Művei: Korhadt fakeresztek, Guttman a csörgőkígyó, Elnémult harangok, Kisbürgözdtől Waterlooig stb.
7
2011. augusztus-szeptember
II. évfolyam 8. szám
UKKi kakUKK
2011. augusztus-szeptember
SZ EP T EM BE RI P ROG RA M O K R ákosi V ikto rr a a következő p r ogr am o kka l em lékez ünk:
09. 14 . (sz er da) 14 órától Ru hab örz e a Köz ségi K önyv tárban
2 01 1. szep t e m b e r 24 . ( szo m b at ) - L áto ga tás Bu da pe str e R á kosi V iktor sír já ho z (A z ér de klőd őke t ké rjük, ho gy szept em b er 19 -ig a P o lg ár m este ri Hiva talba n vag y a polg ár m este r nél je lezzék r észvé teli s zán déku kat . (A z uta zás költsé g e 15 0 0 F t/ fő. ) 2 01 1. szep t e m b e r 25 . ( va sá rn a p ) - 10 .3 0: Ü nne pi sze n tmise - 11 .3 0: K os zor úzá s, m ajd R áko si Vikto r kiállít ás és U kk tö rt én et e a 19 . szá za dtól cím ű kiá llít ás m eg te kin té se a P olgá rm e ste ri H ivat al T an á cster m éb en
09. 27 . (ked d) 14 órától Ru hab örz e a Köz ségi K önyv tárban 09. 30. (péntek ) 16 óra 30 perctől S zínjátsz ó kör alakulása és Játszó ház az E bé dlő ben
* ** ** *** *** ** *** *** ** *** *** ** *** *** ** *** *** *** ** *** *** **
K ö n y v t á r n y itv a ta r tá s a : 1 4 .0 0 – 18 .00 S z e p t. 14 . (s z e rd a ) S z e p t. 15 . (c s üt örtö k ) S z e p t. 19 . (h é tfő ) S z e p t. 23 . (p é nt e k) S z e p t. 27 . (ke d d ) S z e p t. 30 . (p é nt e k) K ön y vtá r os : K iz m us V e r a
* ** ** *** *** ** *** *** ** *** *** ** *** *** *** *** ** *** **
FIG Y E L E M K é re m a la k os sá g ot , h ogy j á rul ja n a k h oz z á a k iá l lít á s sz í n von a lá h oz ré g i tá rgy a k (ok le ve l e k, é rm e k, l e vé lb o rít é k stb .) é s fé ny k é pe k fe la j á nlá s á v a l a k iá l lí tá s id ő sz a k á ra .
G ra tu lá lu nk Ifj. T óth Im rén ek és feleségén ek a 2 0 1 1 . sz ep tem b er 1 - én sz ül etett M á té nev ez etű k isfiúk sz ületéséh ez !
El őre i s k ö sz ö nö m a kö z re m ű köd é sü k e t! K om e n dá n t Iré n Jó egész ség et k ív á nun k az e g ész csalá d na k ! Sz er k esz tőség UKK i kaK UKK S zerkesztette: K izm u s V era, K om endá nt Irén Ö tl etgazdá k, újság író k: K om en dánt Irén , S om ogyi M ikló sné, Ném eth E rn őné, K ovács Im rén é, P olg ár M ária, K izm us V e ra Ö tleteket, vé lem ény eket a z ukk.ujsa g@ citrom ail.h u e-m a ilre várju k.
8
2011. augusztus-szeptember