Falunap - 2010. július 10. Negyedik alkalommal került megrendezésre a Falunap. A program a hagyományunknak megfelelõen két részbõl állt. Tíz órától a kettes fogathajtó verseny évrõl-évre növekvõ számú fogatok részvételével zajlott. Színvonalas verseny részesei lehettünk. 17 órától kezdõdõen kulturális mûsorok szórakoztatták a hozzánk látogatókat. Az elmúlt évhez hasonlóan lovaglási lehetõségis volt. A gyermekek körében a malacfogó versenyt nagy érdeklõdés kísérte. A malac felajánlója Derzsényi József paposi lakos volt, a szerencsés új tulajdonos Német István 7. osztályos tanuló.
A Házias ételek utcájában finom falatok vártak mindenkit, a büfé soron nyújtott kínálat szélesítette a választékot.
Ebben az évben sem volt hiány a fellépõ sztárvendégekben. Láthattuk MYCKYT, Robertót a mulatós masszõrt, Szandit és az Irigy Hónaljmirigyet. Fellépett az Akácvirág nyugdíjas klub énekkara, az általános iskola tánccsoportja, a Felnõtt tánccsoport, a 4+1 táncegyüttes, láthattunk divatbemutatót. Értékes tombolanyeremények kerültek sorsolásra, a fõnyeremény ismét Lipicai csikó volt, melyet a Képviselõtestület ajánlott fel. A csikót Kovács Ferenc paposi lakos nyerte meg. A kellemes idõjárásnak köszönhetõen több ezer érdeklõdõ látogatta meg a rendezvényt, melyet szabadtéri tánc zárt.
2.
JÁRMI MOZAIK
Köztemetõ
Jármi Község Önkormányzata az "EMVA 6.3.52.01.01 Falumegújítás- és fejlesztés" jogcímre nyújtott be pályázatot.
"Köztemetõ felújítása Jármi községben" elnevezésû pályázatának projektzáró - átadó rendezvényére került sor 2010. szeptember 16-án.
Jármi Község Önkormányzata a 2010/2011-es tanévben is támogatást kívánt adni az iskola-óvoda kezdéshez 1.) Jármi Község Képviselõ-testülete a 2010/2011 évre megállapított beiskolázási támogatás összegét a következõkben határozta meg: Jogosultak: Jármi község óvodásai- megállapított összeg: 2.000 Ft Kõrösi Csoma Sándor Általános Iskola tanulói - megállapított összeg: Ingyenes könyv és füzet csomag Jármi községbõl eljáró általános iskolás tanulók (az iskolalátogatási igazolás kötelezõ!) - megállapított összeg: 3.000 Ft. Középiskolai tanulók - megállapított összeg: 12.000 Ft. Fõiskolai/Egyetemi hallgatók megállapított összeg: 23.000 Ft. 2010-évben beiskolázási támogatás keretében Önkormányzatunk 1.700.000 Ft-al támogatta a családokat. Óvodások 40 fõ: 2000 Ft/fõ 80.000 Ft Általános iskolás tanulók, akik nem a helyi iskolába járnak: 25 fõ 3.000 Ft- 75.000 Ft Középiskolások : 76 fõ 12.000FT 912.000 Ft
Fõiskolások - Egyetemisták: 28 fõ 23.000 Ft - 644.000 Ft. 2.) A "Bursa Hungarica" Felsõoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat: Jármi községben a "Bursa Hungarica" Felsõoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatra 2010. október 29-ig összesen 19 pályázat érkezett. Az "A" típusú pályázók száma 16, míg a "B" típusú pályázók száma 3 fõ volt. A képviselõ-testület 2010. november 10-én döntött a pályázatok elbírálásáról. A támogatás összege: A hallgató árva, önfenntartó, vagy testi, érzékszervi fogyatékossággal él: 5.000 Ft/hó A hallgató félárva, ill. egyedülálló elvált szülõ neveli: 4.000 Ft/hó A hallgatót mindkét szülõ neveli, de legalább az egyik munkanélküli, vagy tartós beteg, ill. rokkant, továbbá ha a családban az egy fõre esõ jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj legkisebb összegét (28.500 Ft): 3.000 Ft/hó Minden egyéb esetben: 2.000 Ft/hó
Élelmiszer adomány A Gyermekétkeztetési Alapítvány, a Mezõgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, valamint az EU élelmiszer segélyprogram keretében, 2010. évben ismételten élelmiszer adomány osztására nyílt lehetõség két alkalommal Jármi községben. (2010. 07. 14 napon és 2010. 12. 08. napon). A szállítás költségét az önkormányzat átvállalta. Összesen: 750 csomag - 10.370 kg élelmiszer került kiosztásra. Az élelmiszer csomag tartalma: cukor, liszt, tésztafélék, vaníliás karika, háztartási keksz, gabonapehely, és kukorica konzerv. Az adományban a létminimum közelében élõk, kisnyugdíjasok, hátrányos szociális helyzetû gyermekek részesülhettek.
JÁRMI MOZAIK
3.
Pályázataink
Nyertes pályázataink, amelyek megvalósítására 2011-tõl kerül sor ÉAOP 4.1.2/A-09 Háziorvosi és védõnõi rendelõ felújítása, eszközökkel történõ felszerelése Jármi községben 36.320.803 Ft ÉAOP 5.1.2/B-09 Jármi település szennyvízcsatornázása 382.652.582 Ft 1.) ÉAOP 5.1.2/B-09 2000 LE alatti települések szennyvízkezelése. A Filóépváz Kft-nek, valamint Szabó István Mátészalka város polgármesterének köszönhetõen településünknek sikerült az ÉAOP 5.1.2/B pályázati kiírásának eredményesen megfelelni. A pályázat eredményességében nagy szerepe volt annak a ténynek, hogy az önerõ rendelkezésre állását hitelt érdemlõen bizonyítani tudtuk a Lakástakarék Pénztár és a Közmûtársulat megalakításának tényével, amit az N-Alexander Biztosítási Alkusz Kft szervezett a lakosság körében 2009-év szeptemberében. Az 525 érintett ingatlanból 458 ingatlanra kötöttek a lakosok OTP-LTP-t. Az Önkormányzat megelõlegezte a számlavezetési díjat (4100Ft), valamint az elsõ havi megtakarítási összeget (1.930 Ft=2.540.000 Ft.) Az N-Alexander Biztosítási Alkusz a pályázat készítõitõl kapott adatok alapján elkészítette számunkra a kedvezményes csatorna beruház finanszírozási lehetõségének tervét, amely a Lakástakarék Pénztár és Közmûtársulati hitel felhasználásával biztosított önerõrészt jelentette. Ez a konstrukció biztosítja számunkra a forráshiány fedezését. Az N-Alexander a költségek optimális megosztása és minimalizálása érdekében a következõ javaslatokat tette a képviselõ-testület számára: 1.) Javasolták, hogy az Önkormányzat az önerõ, a lakossági forrás biztosítása érdekében alakítson víziközmû-társulatot és építkezéskor államilag kamattámogatott társulati hitellel (1-5 évben 70%; 510 évben 35% kamattámogatás (111/2002.(V.14.) Korm.rend.) finanszírozza a hiányzó forrást. 2.) Továbbá javasolták, hogy a lakossági fizetési oldalon az érdekeltségi hozzájárulás megfizetéséhez az önkormányzat alkalmazza a lakás-takarékpénztári konstrukciót, amellyel ún., pótlólagos állami támogatást vihet a beruházásba, amelynek mértéke az éves befizetésnek a 30%-a +1,5% betéti kamat.
A Társulat feladata, hogy az Önkormányzat társberuházójaként helyi közfeladatot lásson el, azaz a szennyvízhálózat kiépítésében szerepet vállaljon, az érintett tulajdonosi Önerõt biztosítsa a beruházás megvalósítása érdekében. A Közmûtársulat megalakítását a cég költségmentesen vállalta. Sem az önkormányzatnak, sem a lakosságnak plusz anyagi terhet nem jelentett. A lehetséges változatok közül a képviselõtestület azt az alternatívát fogadta el, amely a lakosságra kevesebb terhet rótt: Megtakarítás idõtartama: 85 hónap, szerzõdés összege: 410.000 Ft, havi betétbefizetés: 1.780 Ft, számlavezetési díj: 150 FT, összes megtakarítás: (kiutalás) várható összege: 207.829 Ft, havi befizetési kötelezettség: 1.930 Ft, + csekk díj. Ez a verzió nem tartalmazott a csatornatársulat számára mûködési költséget, amely az elsõ verzióban havi 300 EFtban volt meghatározva, (bér, járulék, rezsi, postaköltség, elnök költségtérítése, stb.). (Az elsõ verzió szerint a havi díj 2.240 Ft/ hó lett volna). A társulatba belépõk vállalták a rendszeres befizetést-takarékoskodást (1930Ft). Ez az alapja az állami támogatásnak, valamint a szükséges hitel folyósításának. Amennyiben a befizetések nem rendszeresek, veszélybe kerül az állami támogatás, valamint a beruházás megvalósítása. A kivitelezés megkezdését követõen a benyújtott számlákat ki kell egyenlíteni, amelyhez rendelkezni kell a hitel igénybevételének lehetõségével. Amennyiben az önként vállalt befizetések nem történnek meg rendszeresen, úgy a kifizetés, a pályázat megvalósítása, valamint az elszámolás is veszélybe kerül. Mindezek maguk után vonhatják a támogatás visszavonását. Mivel a csatornamû társulás szervezésekor a 2/3-os szervezettség megvalósult a törvény többségi akarat elve okán mindenki a társulat tagjává vált, aki az érdekeltségi területen ingatlannal rendelkezik és a tagjegyzékben, illetve a tervben szerepel (a település belterületi ingatlanja, melyen önálló helyrajzi számon lakás vagy családi ház van, illetve olyan telek, amelyre a helyi terv alapján építési engedély kiadható.). A kötelezettség így kiterjeszthetõ azokra is, akik nem léptek be a társulásba. Tõlük a hoz-
zájárulás közadók módjára behajtható köztartozás (160/1995.(XII.26.) Korm. rendelet 13.§ (3 bek.). A hozzájárulás megfizetése alól senki sem mentesülhet. 2.) ÉAOP 4.1.2/A-09 Egészségügyi alapellátás korszerûsítése. Háziorvosi és védõnõi rendelõ felújítása, eszközökkel történõ felszerelése Jármi Községben. Anyagi támogatás munkaerõ és gépek hiányában, amelyeket a fenntartó nem biztosított hosszú éveken keresztül az iskola számára, a Petõfi úti intézmények mögött lévõ zöldfelületek évtizedekig siralmas látványt mutattak. 2003-tól a lehetõségekhez mérten elindult az említett terület rendbetétele. Jelentõsebb eredmény 2006. után következett be, amikor a fenntartó önkormányzat és néhány segítségét felajánló lakos bekapcsolódásával sikerült felszámolni az elhanyagoltságot. A pályázatoknak köszönhetõen az iskola épülete kívülrõl is elfogadható külsõvel rendelkezik mára és örömünkre szolgált, hogy második nekifutásra sikerült az orvosi rendelõ épületére eredményesen pályázni. Így 95%-os támogatással valósul meg orvosi rendelõ épületén az épület szigetelése, nyílászáró cseréje, akadálymentesítése. Fûtési-világítási rendszerének teljes korszerûsítése, vizesblokk átalakítása felújítása, bútorzat cseréje, orvosi mûszerekkel, informatikai eszközökkel történõ felszerelése. Mindezek a háziorvosi szolgálat és a védõnõi szolgálat épületrészére vonatkoznak. A gyógyszertárra esõ épületrészt sajáterõbõl kell megvalósítani- a pályázathoz kapcsolódó sajáterõ felett- mivel bérbe adott épületrész nem képezhette a pályázat tartalmát. Egy épületrõl van szó utcafronttal, ezért ezt az épületrészletet nem lehet kihagyni a felújításból. A két önkormányzatnak saját erejébõl kell elvégezni az erre a részre esõ munkákat. A felújítás a tervek szerint áprilisban kezdõdik és augusztusban zárul. Az épületet teljesen ki kell üríteni. A felújítás idejére az ellátást más épületbe kell átszervezni, amelyrõl az érintettekkel az egyeztetéseket februárra tervezzük.
4.
JÁRMI MOZAIK
2010-ben beadásra került, de még értékelésre nem bocsájtott pályázatunk Kerékpárút pályázat 2010. december 15-én beadásra került a Jármi - Mátészalka közötti külterületen megépítésre kerülõ kerékpárút pályázat. A beruházás összköltsége: 86.066.711 Ft., az igényelt támogatás összege 76.599.373 Ft. Az önerõ 9.467.338 Ft. A kerékpárút szükségességét nem vitatja senki nagy
szükség van rá jó lett volna, ha megépül évekkel ezelõtt. Az önerõ jelentõs terhet ró majd önkormányzatunkra 2012-ben, amennyiben nyertes lesz a pályázatunk. Valóban volt tervdokumentáció a mátészalkai mûszaki osztályon az említett szakasz kerékpárútjára. Rendelkezésünkre is bocsátotta Szabó István polgármester úr egy jó tanács kíséretében: személy szerint Õ
nem javasolja, hogy az átadott tervdokumentáció szerint induljunk el, mert meglepetések fognak érni bennünket a kivitelezéskor. Így új tervet kellett készíttetni, a tervezési költség 3.000.000 Ft-ba került. Nyertes pályázat esetén 2012 második negyedévében kerülhet sor a megépítésére. Mátészalka Önkormányzata anyagilag nem tud részt vállalni a beruházásból.
Választások 2010. október 3. A 2010. október 3-án megtartott Önkormányzati választásokon községünkben a szavazás megkezdésekor a névjegyzékben lévõ választópolgárok száma 1057 fõ volt. A szavazás napján igazolás alapján névjegyzékbe vett választópolgárok száma 1 fõ. A választópolgárok száma a névjegyzékben a szavazás befejezésekor 1058 fõ. Szavazóként megjelent választópolgárok száma 709 fõ. Polgármester választás: Urnában lévõ szavazatok száma 709. Érvénytelen szavazatok száma 2. Érvényes szavazatok száma 707. Eredménye: - Török Mihály FIDESZ - KDNP jelölt 175 szavazat. - Gyõrfiné Papp Judit Katalin független jelölt 532 szavazat. Képviselõ választás: Urnában lévõ szavazólapok száma
Ünnepségeink Nemzeti ünnepeink alkalmából rendezett megemlékezéseinket a lakosság részérõl évek óta gyér érdeklõdés övezi. A hagyományos Karácsonyi koncert 2010. december 17-én került megrendezésre. Ez a rendezvényünk az, amelyik a lakosság részérõl töretlen érdeklõdésnek örvend.
709. Érvénytelen szavazólapok száma 17. Érvényes szavazólapok száma 692. Érvényes szavazatok száma 2998. Jármi Község Képviselõtestülete 2010 októberétõl 6 fõ. Eredménye: Koós Csaba Levente FÜGGETLEN: 239 szavazat Horváth László FÜGGETLEN: 205 szavazat Ifj. sarka Béla FIDESZ: 202 szavazat Sarka Attila Imre FÜGGETLEN: 191 szavazat Maklári Zsolt FÜGGETLEN: 186 szavazat Varga Lajos Gábor MSZP: 183 szavazat Borbás Krisztián FIDESZ-KDNP: 177 szavazat Borbás László MSZP: 120 szavazat Guthy Lajos FÜGGETLEN: 141
szavazat Kádár Andrásné FÜGGETLEN: 112 szavazat Kádár Zoltán FÜGGETLEN: 106 szavazat Kiss József FÜGGETLEN: 152 szavazat Kovács Zoltán JOBBIK: 139 szavazat Kósa Lászlóné FIDESZ-KDNP: 130 szavazat Major Tamás József FÜGGETLEN: 50 szavazat Molnár Gábor FÜGGETLEN: 146 szavazat Orosz Attila JOBBIK: 118 szavazat Szatmáry Zoltán FÜGGETLEN: 105 szavazat Széles Attila JOBBIK: 89 szavazat Udvari Ferencné FÜGGETLEN: 128 szavazat Vass Szabolcs FÜGGETLEN: 79 szavazat
JÁRMI MOZAIK
5.
Óvodai hírek Só kuckó mûködik Jármiban, a Játéksziget óvodában a Jármi Óvodás gyermekekért Alapítvány jóvoltából. Óvodásaink napi rendszerességgel, felnõtt jelenlétében 20 percet tölthetnek a só szobában (egyszerre 4 gyermek). A "Só kuckó" olyan helyiség, amelynek falai só téglával és a parajdi sóbányából származó só tömbökkel van kirakva. Ezáltal a levegõ sós, tökéletesen por és ingermentes erõs antiallergén és antibakteriális hatású. A kialakított környezet, a körülöttünk lévõ só harmonikus
nyugtató rezgést biztosít. (asztma, légcsõhurut, allergia, szénanátha esetén jótékony hatása bizonyított) A só gyulladáscsökkentõ hatással bír bõrproblémákra-ekcémákra, pikkelysömörre. A sós levegõ belégzése jótékony hatással van a légúti megbetegedésekben szenvedõ gyermekekre és erõsíti az immunrendszerüket. A só szoba klímája serkenti a légzõszervek aktivitását és a hörgõk öntisztulását, amely által csökken a nyálkahártya gyulladása.
Szelektív hulladékgyûjtés A különbözõ hulladékfajtákat (anyaguk alapján) elkülönítve gyûjtjük, majd azokat hasznosítjuk, újrafelhasználjuk, így új termékeket kapunk. A legutóbbi felmérések alapján a lakosságnak már 52%-a gyûjti szelektíven a szemetét. Ezáltal a saját kukáját is jelentõs mennyiségû szeméttõl kíméli meg. Mindezek tudatában fontos, hogy odafigyeljünk arra, mit hová dobunk, illetve nem dobunk. Papírhulladék szelektív gyûjtése. A kék színû szelektív hulladékgyûjtõ zsákba kerülnek az újságpapírok, kartondobozok összehajtva, csomagolópapírok, telefonkönyvek, irodai hulladékpapírok, szórólapok, hullámpapír, könyvek mûanyag-, bõr- és mûbõrkötés nélkül. Ügyeljünk rá, hogy ezek minden esetben tiszták legyenek! Amit semmiképp ne dobjunk bele: használt egészségügyi papírok (zsebkendõ, toalettpapír, pelenka stb.), indigó, faxpapír (hõérzékeny papírokat, így például a MÁV-jegyet se), szennyezett papírok (pl. zsírosak, koszosak), mûanyag füzetborító, ragasztószalagok, fóliázott papírok. A mûanyaghulladékok szelektív gyûjtése. Magyarországon, mint a világon mindenütt, egyre több helyen alkalmazzák a mûanyagokat. Könnyûek, könnyen formázhatóak, szilárdak és a környezeti hatásoknak ellenállnak (nehezen lebomlóak), így sokféle felhasználásuk lehetséges. Évrõl évre több termék csomagolására használnak mûanyagokat. A mûanyag hulladékok aránya mára már elérte a 20%-ot. A fent említett elõnyös tulajdonságok, mihelyt a hulladékba kerülnek, egyszerre hátrányossá válnak. Európa- és világszerte ezért nagy erõ-
feszítéseket tesznek a hasznosításuk érdekében. A mûanyagok hasznosítása nem könnyû feladat, mert sokféle létezik és "kevert formában" csak igen gyenge minõségû termék állítható elõ. A szelektív hulladékgyûjtés során mint vegyes mûanyag hulladékot lehet külön gyûjteni, és ezt kell aztán különbözõ technológiákkal anyagfajták szerint szétválasztani. Már ma is több megoldás van erre a problémára. A legegyszerûbb a kézi utóválogatás. A külön válogatott mûanyagokat másodnyersanyagként fel lehet dolgozni. Térburkolókat, jelzõoszlopokat, kerti bútorokat, csöveket, fóliákat, dobozokat lehet belõlük elõállítani. Külön problémát okoznak az egyre nagyobb mennyiségben keletkezõ "eldobható" gyermekpelenkák és egészségügyi betétek. Kevert mûanyagokat tartalmaznak, és szennyezettségük miatt sem újrahasznosíthatók. Textilpelenkák használatával megelõzhetjük az ilyen hulladék képzõdését.
MEGHÍVÓ Tisztelettel meghívom Önt és családját 2011. január 27- én (csütörtök) 17.30 órakor tartandó
közmeghallgatásra. Helye: Mûvelõdési Központ (nagyterem) Jármi, Kölcsey u. 14.
Tárgy: 1.) Tájékoztatás a Képviselõ-testület 2010. évi munkájáról, a tervezett feladatok végrehajtásáról. Elõadó: Gyõrfiné Papp Judit polgármester. 2.) Tájékoztatás az önkormányzat 2011. évi költségvetési terveirõl. Elõadó: Gyõrfiné Papp Judit polgármester. 3.) Tájékoztató a 2011. évben megvalósuló pályázatainkról. Elõadó: Gyõrfiné Papp Judit polgármester. 4.) Általános tájékoztató a szennyvízberuházásról. Elõadó: Kiss László projektmenedzser. 5.) A lakosság javaslatainak meghallgatása. Kérem, hogy jelenlétével valamint véleményével segítse munkánkat. Jármi, 2011-01-17 Gyõrfiné Papp Judit polgármester
Szelektív hulladékgyûjtési idõpontok 2011-ben: Január 10. Február 14. Március 14. Április 11. Május 09. Június 06. Július 11. Augusztus 08. Szeptember 12. Október 10. November 14. December 12.
Településõr szolgálat 2010. december 31-el megszûnt a településõr szolgálat, mivel az Önkormányzat nem kap tovább támogatást a feladatellátásra. Településünknek a két fõ alkalmazott nem került pénzébe.
6.
JÁRMI MOZAIK
Közfoglalkoztatási rendszer változása 2011. 01-tól A rendelkezésre állási támogatást (RÁT) 2011. január -1 tõl az un: bérpótló juttatás (BPJ) váltja fel. A bérpótló juttatás szabályainak többsége megegyezik a rendelkezésre állási támogatás szabályaival. A 2010. december 31-én rendelkezésre állási támogatásra jogosult személyek 2011. január 1-tõl bérpótló juttatásra lesznek jogosultak, így az ellátás folyósítása folyamatos lesz. Az önkormányzatoknak felülvizsgálat keretében április 30-ig kell az átminõsítéseket elvégezni. Minden ügyfélnek kiküldésre kerül a tájékoztató és a nyomtatvány. Bérpótló juttatásra való jogosultságot évente felül kell vizsgálni. 2011. december 31-e után csak annak a személynek lesz folyósítható az ellátás, aki a jogosultság felülvizsgálatát megelõzõ egy évben legalább 30 nap munkavégzést tud igazolni. A bérpótló juttatásban részesülõ köteles a munkaügyi központtal nyilvántartott álláskeresõként együttmûködni. 2011. január 1-tõl közfoglalkoztatás keretében csak a munkaügyi központ által kiközvetített elsõsorban bérpótló juttatásra jogosult személyt foglakoz-
tathat az önkormányzat. Közfoglalkoztatási formák: Önkormányzat által szervezett rövid idõtartamú közfoglalkoztatás: - Napi 4 órás foglakoztatás, 2-4 hónapos idõtartamban, a munkabér a minimálbér, illetve a garantált bérminimum (szakmunka esetén) fele és csak bérpótló juttatásban részesülõket lehet foglakoztatni ebben a közfoglalkoztatási formában. Az önkormányzatnak a foglalkoztatáshoz 5%-os önerõt kell biztosítani. A rövid idõtartamú közfoglalkoztatásra jogosult álláskeresõk közül a munkaügyi központ ügyintézõje választja ki azokat a munkavállalókat, akiket közvetíteni kíván. Elsõdleges szempont, hogy azoknak a munkába állását segítse, akik még nem vettek részt közfoglalkoztatásban, vagy az utolsó foglalkoztatás óta huzamosabb idõ telt le. Az ügyfél a felajánlott munkalehetõséget az iskolai végzettség és szakképzettség figyelembevétele nélkül köteles elfogadni. Önkormányzat által szervezett hosszabb idõtartamú közfoglalkoztatás: - Napi 6-8 órás foglakoztatás, 2-12 hó-
napos idõtartamban a munkabér a minimálbér, illetve a garantált bérminimum (szakmunka esetén) idõarányos része és minden álláskeresõként nyilvántartott személy foglalkoztatható ebben a közfoglalkoztatási formában. A támogatás 70-100%-os lehet. A fent részletezett foglakoztatási lehetõségekre az önkormányzatok a munkaügyi központ által elosztott bérkeretet kapják. Ez a keret nem egy felülrõl nyitott elõirányzat, nem lehet túllépni. Ez a keret a létszámot is meghatározza. Vállalkozás részére is lehetõség nyílik bérpótló juttatásban részesülõ személyek foglalkoztatására. Önkormányzatunk messzemenõen számít arra, hogy a helyi vállalkozók vállalkozások is bekapcsolódnak a bérpótló juttatásban részesülõ lakosok foglalkoztatásába, hiszen ezzel hozzájárulnak ahhoz, hogy a minimum 30 munkanap megszerzésével 2012-ben is minél több rászorult részesülhessen a bérpótló juttatásban.
Idõsek napja
Anyakönyvi hírek: 2010-évben
2010. évben is megszerveztük az Idõsek napját. Örvendetes számunkra, hogy évrõl-évre nõ a meghívásunkat elfogadók száma. A rászorulóknak (szociális étkeztetésben résztvevõk) az ebédet házhoz vittük. Aki nem tudott részt venni az ünnepségen kérhette és elvihette az ebédet.
Születések: 2010-ben 8 fõ született: Varró Kinga 02.19, Ganyu Fruzsina 02.20, Vashegyi Márk 02.24, Vékony Ketrin Zita 06.09, Bakos Panna Dorina 06.21, Steiner Levente 07.22, Hadnagy Boglárka 08.29, Szabó Hajnalka 10.26. Házasságkötések száma: 1: Pénzes Brigitta-Biri Attila 06-23. Elhalálozás: 10 fõ: Bálint József 01.01, Tarapcsák György 01.21, Török Sándorné 02.23,Führer Ferencné 03.04, Gyõrfi Gyula 05.12, Papincsák Györgyné 07.27, Séra István 07.30, Szász Zoltánné 08.18, Ferenczi József Györgyné 10.05, Szántó Andrásné 10.22.
Jármi és Papos Községek Körjegyzõségének ügyfélfogadási rendje A körjegyzõségben valamennyi köztisztviselõje ügyfélfogadást tart az alábbiak szerint: Ügyfélfogadás: Hétfõ: 8.00-tól 12.00-ig, délután ügyfélfogadás nincs. Kedd: 8.00-tól 12.00-ig, délután ügyfélfogadás nincs. Szerda: 8.00-tól 12.00-ig, délután 13.00tól 16.00-ig. Csütörtök: 8.00-tól 12.00-ig, délután ügyfélfogadás nincs. Péntek: Ügyfélfogadás nincs. Körjegyzõ fogadóórát tart: Hétfõ: 8.00-tól 12.00-ig
Ebédidõ 12-12.30-ig Az ügyfélfogadási idõn túl csak rendkívüli esetben történik ügyintézés. A segélyek fizetése a hirdetõtáblán meghatározott napokon és idõpontban történik. Elérhetõségeink: Cím: 4337 Jármi, Kölcsey út 14. Tel:44/ 310-879 Fax :44/ 502-619 Polgármester: 44/502-620; 20/5906-797; e-mail:
[email protected] Jegyzõ: 44/500-049
Folyékony hulladék elszállításának bejelentése: 44/ 500-421 Kirvai Árpád karbantartó 20/527-8099 Kálmándi Tibor 20/387-75-58 Major Tamás temetõgondnok-traktoros: 20/997-6677 www.jarmi.hu
Jármi Mozaik Jármi Község Önkormányzatának lapja. Kiadja: Jármi Önkormányzat. Felelõs kiadó: Gyõrfiné Papp Judit polgármester. Nyomtatás: Infó-West Kft. Nyomdaüzeme Mátészalka, Tompa Mihály út 1.