C H XVI. évfolyam 6. szám
Nagy László Lázár grafikája
A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA
Cegléd város honlapja: www.cegled.hu
2005. június 30.
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Cegléd Város Önkormányzatának Képviselõ-testülete 2005. június 23-án tartotta az elsõ félévi munkaterv szerinti utolsó ülését. Sós János polgármester úr a két ülés közötti idõszakról szóló beszámolójában tájékoztatást adott arról, hogy a Bem József Mûszaki Szakközépiskola bõvítési munkálatainak új ütemtervét a június elsején tartott vezetõi szintû koordináció alkalmával mutatta be a kivitelezõ, melynek alapján a teljes befejezés határideje augusztus 7-e. Bejelentette, hogy az Aquapark két csúszdaelemének javítása befejezõdött, a biztonságos mûködést igazoló minõsítések birtokában a teljes létesítményt használatba vette a közönség, a Termálfürdõ fedett részében az élménymedence burkolatcseréje is megtörtént. A hulladékgazdálkodási program a beruházási szakaszba érkezett, a tényleges kivitelezés július 15-én kezdõdik meg a munkaterületek átadásával. Cegléden 19 új szelektív hulladékgyûjtõ-szigetet alakítottak ki, így számuk 38-ra emelkedett. A szolgáltatást végzõ cég és a Mûszaki Iroda figyelemmel kíséri, hogy a lakosság igényeinek megfelelõ területeken legyenek megtalálhatók a négy edényzetbõl álló szigetek, melyekbe a papíron, mûanyagon és üvegen kívül a fémdobozok is elhelyezhetõk. Említést tett a Térségi Integrált Szakképzési Központ konzorciumi ülésérõl, továbbá arról, hogy a TISZK-nek helyet adó Malom téri ingatlan építési engedélye jogerõre emelkedett. Az elmúlt hónapok eseményei közül kiemelte a következõket: Május 20-án megnyitották a – több település tulajdonában lévõ - balatonszárszói Ifjúsági Tábort. Albertirsa, mint a létesítmény kezelõje, bemutatta az elvégzett felújításokat és fejlesztéseket. A Városháza Díszterme adott helyet a pedagógusnapi ünnepségnek, és a Vállalkozók Országos Szövetsége által rendezett fórumnak. Részt vett a Patkós Irma Mûvészeti Iskola tanulóinak színvonalas vizsgaelõadásán. Június 16-án kistérségi ülést tartottak Ceglédbercelen, a Belügyminisztérium elõadóinak és a települések jegyzõinek közremûködésével. Június 17-e és 19-e között a Czigle-fesztivál rendezvényei zaj-
lottak a városban, népszerû programokkal és nagy látogatottsággal. A beszámoló elfogadása után a Testület megtárgyalta az ülés 40 napirendi pontját. Megalkották a 17/2005. (VI. 30.) számú, a 2005. évi költségvetés módosításáról, elõirányzat-átcsoportosításokról szóló rendeletet, mely lapunkban kerül kihirdetésre. A képviselõk elfogadták a Toldy Ferenc Kórház-Rendelõintézet Szervezeti és Mûködési Szabályzatát, módosították a közoktatási intézmények és a bölcsõdék alapító okiratait, valamint Szervezeti és Mûködési Szabályzatát. Döntöttek arról, hogy a városi fenntartású intézmények biztonságos mûködtetése érdekében a 2005. évi költségvetésben a törvényben elvárt feladatokra mintegy 140 millió forint összegben biztosítják a fedezetet. Pályázatok benyújtásáról határoztak az önkormányzat létszámcsökkentési döntéseihez kapcsolódó költségvetési hozzájárulás igénylése, a Budai út melletti kerékpárút kiépítése, a terület- és régiófejlesztési célelõirányzat Dél-Pest Megye kistérségi kiadványának elkészítése tárgyakban, valamint a Termálfürdõ II. ütemére és a városi uszoda fejlesztésére vonatkozó megvalósítási tanulmány elkészítéséhez szükséges támogatás elnyerésére. A Rendõrkapitányság kérelmének helyt adott a Testület, 875 ezer forinttal támogatja egy üzemképtelen gépkocsi felújítását. A Mûvészeti Együttesek támogatásának lebonyolításával a Kossuth Mûvelõdési Központot bízták meg a képviselõk, melynek szakmai felügyeletét az Erkel Ferenc Alapfokú Mûvészetoktatási Intézmény igazgatója végzi. A Képviselõ-testület elfogadta a II. félévi munkatervét, melyrõl lapunkban tájékozódhatnak. A testületi ülés további napirendi pontjai egyedi elbírálású ügyek voltak, illetve zárt ülésen kerültek megtárgyalásra. Aki bõvebben kíván informálódni a Testület nyilvános ülésén elhangzottakról, az megtekintheti a jegyzõkönyv másolatát a Városi Könyvtárban.
Jegyzõi Iroda
2. oldal Cegléd Város Önkormányzatának 17/2005. (VI.30.) Ök. rendelete „Cegléd Város Önkormányzatának 2005. évi költségvetésérõl szóló 5/2005. (III.3.) Ök. rendeletének módosításáról” Cegléd Város Önkormányzatának Képviselõ-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv., az államháztartásról szóló – többször módosított – 1992. évi XXXVIII. tv. 65.§-a és a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetésérõl szóló 2004. évi CXXXV. tv. alapján Cegléd Város Önkormányzatának 2005. évi költségvetésérõl az alábbi rendeletet alkotja: 1. § (1) A rendelet 2. § (1) bekezdésében jóváhagyott önkormányzati bevételét a 2. és 7. számú kimutatás szerinti forrásonkénti részletezésben 13.759.263 e Ft-ban határozza meg. (2) A Képviselõ-testület a 2. § (2) bekezdésben jóváhagyott 2005. évi költségvetési kiadási elõirányzatát önkormányzati szinten 13.759.263 e Ft-ban állapítja meg az 1. és 8. számú kimutatás szerint. (3) a.) személyi juttatás 3.796.304 e Ft b.) munkaadókat terhelõ járulék 1.215.530 e Ft c.) dologi kiadások 4.246.323 e Ft d.) ellátottak pénzbeni juttatása 84.106 e Ft e.) mûköd.célú pénzeszköz-átadás, támog. 675.420 e Ft f.) beruházási kiadások 3.154.361 e Ft g.) felújítások 117.788 e Ft h.) hiteltörlesztés 155.545 e Ft i.) céltartalék 276.316 e Ft j.) általános tartalék 1.570 e Ft k.) tervezett eredmény 36.000 e Ft (4) A Polgármesteri Hivatal mûködési kiadását a 3/a számú táblázat szerint 3.423.733 e Ft-ban állapítja meg. a.) személyi juttatás 667.844 e Ft b.) munkaadókat terhelõ járulék 214.231 e Ft c.) dologi kiadások 1.868.738 e Ft d.) mûköd.célú pénzeszköz-átadás, támog. 672.920 e Ft (5) Az intézmények mûködési kiadását a 3/b számú táblázat szerint 6.593.950 e Ftban állapítja meg. a.) személyi juttatás 3.128.460 e Ft b.) munkaadókat terhelõ járulék 1.001.299 e Ft c.) dologi kiadások 2.377.585 e Ft d.) ellátottak pénzbeni juttatása 84.106 e Ft e.) mûköd.célú pénzeszköz-átadás, támog. 2.500 e Ft (6) Az önkormányzati szintû beruházási kiadásokat a 4. számú táblázat szerint 3.154.361 e Ft-ban állapítja meg. a.) Polgármesteri Hivatal 2.994.602 e Ft b.) Intézmények 159.759 e Ft (7) Az önkormányzati szintû felhalmozási felújítási kiadásokat az 5. számú táblázat szerint 117.788 e Ft-ban állapítja meg.
CEGLÉDI HÍRMONDÓ a.) Polgármesteri Hivatal 82.496 e Ft b.) Intézmények 35.292 e Ft (8) A tartalék összegét a 6. számú táblázat szerint 277.886 e Ft-ban hagyja jóvá. a.) céltartalék 276.316 e Ft b.) általános tartalék 1.570 e Ft (9) A rendelet 10. § (1) bekezdésében jóváhagyott létszámkeretét a 9. sz. kimutatásban foglaltak szerint állapítja meg: a.) Polgármesteri Hivatal 133 fõ b.) Humán Szolgáltató Központ 49 fõ c.) Gyógyszertárak 41 fõ d.) Intézmények 1.747 fõ 2. § (1) A rendelet módosítással nem érintett szakaszai, táblázatai, mellékletei továbbra is hatályban maradnak. (2) E rendelet a kihirdetését követõ napon lép hatályba. Dr. Balogh Edit sk. jegyzõ
Sós János sk. polgármester
A Ceglédi Kaszinóban 2005. július 1-jén (péntek) 18.00 órai kezdettel Parlamenti Beszámolót tart Dr. Csáky András Országgyûlési Képviselõ. Minden érdeklõdõt szeretettel várunk.
Helyesbítés A Ceglédi Hírmondó 2005. március 3-i számában hibásan jelent meg „Az Önkormányzat költségvetési szerveinek tartozásállományáról és önkormányzati biztos kirendelésének, tevékenységének rendjérõl” szóló 6/2005. (III.3.)Ök. rendelet II. fejezet Önkormányzati biztos kirendelésének feltételei és módja 3. § (1) bekezdése. Helyesen: 3.§ (1) bekezdés: „Az Önkormányzati biztos kirendelését kell kezdeményezni, ha az önkormányzat által fenntartott költségvetési szerv 30 napon túli tartozásállományának mértéke eléri az éves eredeti elõirányzat 8%-át és a tartozását egy hónap alatt nem volt képes 30 nap alá szorítani.”
2005. június 30.
KÖZLEMÉNY Cegléd Város Önkormányzatának Jegyzõje értesíti a Polgármesteri Hivatal Tisztelt Ügyfeleit, hogy a Köztisztviselõk jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény. 71/A §-a alapján július 1-je (péntek) a Köztisztviselõk Napja, amely a közigazgatási szerveknél, így Cegléd Város Polgármesteri Hivatalánál is munkaszüneti nap. Ez alkalomból 2005. július 1-jén (pénteken) a Polgármesteri Hivatal zárva tart.
A kiemelkedõen közhasznú szervezetté minõsített „Ceglédiek – a Ceglédiekért” Közalapítvány Kuratóriuma a 2005. május 31-én megtartott ülésén megtárgyalta és elfogadta a könyvvizsgáló által értékelt és korlátozás nélkül auditált 2004. évi egyszerûsített éves beszámolóját. A non profit törvény rendelkezései alapján az alábbiakban közzétesszük a 2004. évi egyszerûsített éves beszámoló legfontosabb adatait. Összes közhasznú tevékenység bevétele 2 117 e Ft Közhasznú célú mûködésre kapott támogatás 2 019 e Ft - helyi Önkormányzattól: 970 e Ft - egyéb, ebbõl 1% 152 e Ft 1 049 e Ft Egyéb bevétel 158 e Ft Összes bevétel 2 177 e Ft Közhasznú tevékenység ráfordításai 2 783 e Ft - anyag jellegû ráfordítások 579 e Ft - személyi jellegû ráfordítások 371 e Ft - egyéb ráfordítások 1 833 e Ft Összes ráfordítás 2 783 e Ft Adózás elõtti eredménye 606 e Ft Tárgyévi közhasznú eredmény 606 e Ft Tájékoztató adatok Személyi jellegû ráfordítások 371 e Ft Bérköltség 67 e Ft Ebbõl megbízási díjak 67 e Ft Személyi jellegû egyéb kifizetések 274 e Ft Bérjárulékok 30 e Ft A szervezet által nyújtott támogatások 1 833 e Ft „Ceglédiek- a Ceglédiekért” Közalapítvány Kuratóriuma
2005. június 30.
CEGLÉDI HÍRMONDÓ
3. oldal
Cegléd Város Önkormányzata Képviselõ-testületének 2005. II. félévi M U N KATE R V E Szeptember 15. 1. Beszámoló Cegléd Város Önkormányzata 2005. évi költségvetésének I. félévi teljesítésérõl Felelõs: a Pénzügyi Iroda vezetõje Elõterjesztõ: Polgármester 2. Cegléd Város Önkormányzata folyamatban lévõ pályázatainak áttekintése (Kovács Gábor képviselõ) Felelõs: a Pénzügyi Iroda vezetõje Elõterjesztõ: Polgármester 3. A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.) 2005. november 1jei hatálybalépésével kapcsolatos kötelezõ önkormányzati rendelet-tervezetek elfogadása Felelõs: a Jegyzõi Iroda vezetõje Elõterjesztõ: Jegyzõ 4. Intézményvezetõk (igazgatók, óvodavezetõk) munkaköri leírása (Mûvelõdési és Oktatási Bizottság) Felelõs: a Humán Iroda vezetõje Elõterjesztõ: Polgármester 5. A Toldy Ferenc Kórház-Rendelõintézet és a Ceglédi Termálfürdõ Kft. között létrejött Együttmûködési keret-megállapodás aktualizálása (Egészségügyi Bizottság) Felelõs: a Toldy Ferenc Kórház-Rendelõintézet fõigazgatója és a Ceglédi Termálfürdõ Kft. ügyvezetõje Elõterjesztõ: Polgármester 6. Javaslat Pest megyei kitüntetõ díjak adományozására Felelõs: a Humán Iroda vezetõje Elõterjesztõ: Polgármester 7. Az IRMÁK Kht-val kötöt ellátási szerzõdés felülvizsgálata a szolgáltató beszámolója alaján (Népjóléti és Szociális Bizottság) Felelõs: a Szociális Koordinációs Iroda vezetõje Elõterjesztõ: Polgármester 8. Beszámoló a városban található óriásplakátok, cégtáblák helyzetérõl (Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság) Felelõs: az Ügyfélszolgálati Iroda vezetõje Elõterjesztõ: Polgármester 9. Beszámoló a mezõõri szolgálat tevékenységérõl (Sallai Ferenc képviselõ) Felelõs: a Mûszaki Iroda vezetõje Elõterjesztõ: Jegyzõ 10. Cegléd Város Önkormányzata Közbeszerzési Szabályzatának felülvizsgálata (Keszthelyi Ferenc képviselõ) Felelõs: a Mûszaki Iroda vezetõje Elõterjesztõ: Polgármester 11. Aktualitások Október 13. 1. Tájékoztató elõterjesztés a 2006. évi állami normatív elõirányzatokról Felelõs: a Pénzügyi Iroda vezetõje Elõterjesztõ: Polgármester
2. Gerje Sporttelep hasznosításának lehetõségei (Gyermek-, Ifjúsági és Sport Bizottság) Felelõs: a Humán Iroda vezetõje Elõterjesztõ: Polgármester 3. Egységes nevelési-oktatási nyilvántartási rendszer bemutatása (Mûvelõdési és Oktatási Bizottság) Felelõs: a Humán Iroda vezetõje Elõterjesztõ: Polgármester 4. Cegléd Város egységes városképének, arculatának kialakítása (Idegenforgalmi és Marketing Bizottság, Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság) Felelõs: az Idegenforgalmi és Marketing Iroda és a Mûszaki Iroda vezetõi Elõterjesztõ: Polgármester 5. Virágos Magyarországért környezetszépítõ verseny értékelése (Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság) Felelõs: a Mûszaki Iroda vezetõje Elõterjesztõ: Polgármester 6. Kitüntetési javaslat a Szociális Munka Napja alkalmából (Népjóléti és Szociális Bizottság) Felelõs: az Ügyfélszolgálati Iroda vezetõje Elõterjesztõ: Polgármester 7. Beszámoló az Egyesített Szociális Intézmény szakmai munkájáról (Népjóléti és Szociális Bizottság) Felelõs: az Egyesített Szociális Intézmény vezetõje Elõterjesztõ: Polgármester 8. Adósságkezelési szolgáltatás bevezetésének elõkészítése (Népjóléti és Szociális Bizottság) Felelõs: a Szociális Koordinációs Iroda vezetõje Elõterjesztõ: Polgármester 9. Aktualitások November 10. 1. Beszámoló a Humán Szolgáltató Központ szakmai munkájáról (Népjóléti és Szociális Bizottság) Felelõs: a Humán Szolgáltató Központ vezetõje Elõterjesztõ: Polgármester 2. A szociális szolgáltatás tervezési koncepció 2006. évi feladatai (Népjóléti és Szociális Bizottság) Felelõs: a Szociális Koordinációs Iroda vezetõje Elõterjesztõ: Polgármester 3. Diák Önkormányzat megalakítása (Gyermek-, Ifjúsági és Sport Bizottság) Felelõs: a Humán Iroda vezetõje Elõterjesztõ: Polgármester 4. Intézményi beszámoló - Várkonyi István Általános Iskola (Mûvelõdési és Oktatási Bizottság) Felelõs: a Várkonyi István Általános Iskola igazgatója Elõterjesztõ: Polgármester
5. Város közlekedésének felülvizsgálata (Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság) Felelõs: a Mûszaki Iroda vezetõje Elõterjesztõ: Polgármester 6. Aktualitások - Tájékoztató a Cegléd város külterületén élõ lakosok helyzetérõl (Népjóléti és Szociális Bizottság) Felelõs: a Humán Szolgáltató Központ, a Szociális Koordinációs Iroda, a Humán Iroda, az Ügyfélszolgálati Iroda, a Mûszaki Iroda és a Vagyongazdálkodási Iroda vezetõi Elõterjesztõ: Polgármester December 8. 1. Beszámoló Cegléd Város Önkormányzata 2005. évi III. negyedévi teljesítésérõl Felelõs: a Pénzügyi Iroda vezetõje Elõterjesztõ: Polgármester 2. A 2006. évi költségvetési koncepció (Mûvelõdési és Oktatási Bizottság) Felelõs: a Pénzügyi Iroda vezetõje Elõterjesztõ: Polgármester 3. Díjszabási rendeletek felülvizsgálata Felelõs: a Jegyzõi Iroda vezetõje Elõterjesztõ: Polgármester és Jegyzõ 4. Intézményvezetõi pályázat kiírása – Várkonyi István Általános Iskola (Mûvelõdési és Oktatási Bizottság) Felelõs: a Humán Iroda vezetõje Elõterjesztõ: Polgármester 5. Közmûvelõdési intézmények Alapító Okiratainak, SzMSz-einek módosítása (Mûvelõdési és Oktatási Bizottság) Felelõs: a Humán Iroda vezetõje Elõterjesztõ: Polgármester 6. Városi Sportfejlesztési Koncepció (2006-2010) elfogadása (Gyermek-, Ifjúsági és Sport Bizotság) Felelõs: a Humán Iroda vezetõje Elõterjesztõ: Polgármester 7. Beszámoló a Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezetének Cegléd Város Önkormányzatával kötött ellátási szerzõdés alapján végzett szakmai munkájáról (Népjóléti és Szociális Bizottság) Felelõs: a Szociális Koordinációs Iroda vezetõje Elõterjesztõ: Polgármester 8. Beszámoló a város csapadékvíz elvezetésének helyzetérõl (Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság) Felelõs: a Mûszaki Iroda vezetõje Elõterjesztõ. Polgármester 9. Cegléd Város Önkormányzata Képviselõ-testületének 2006. I. félévi munkaterve Felelõs: a Jegyzõi Iroda vezetõje Elõterjesztõ: Polgármester 10. Aktualitások December 15. Közmeghallgatás
4. oldal Együtt Szûcs- és Kernács telepért Alapítvány Közhasznúsági jelentés
CEGLÉDI HÍRMONDÓ
Felhívás a parlagfû elleni védekezésre!
Számviteli kimutatás Induló vagyon (Ft): 43.000.Mûködési költségek: -2868.Költségvetési szervtõl,Önkormányzattól kapott támogatás: 0.Közhasznú szervezet vezetõ tisztségviselõinek nyújtott juttatás:0.Cél szerinti juttatás-pályázaton elnyert pénzösszeg: 150.000.Cél szerinti juttatás-pályázaton elnyert pénzösszeg felhasználása: -1.500.000.2005. január 01-én rendelkezésre álló vagyon: 40.132.Az Alapítványt a Pest Megyei Bíróság 2004. augusztus 23-án jegyezte be az Alapító és az Alapítót támogató adományaival 43.000.-Ft tõkével (induló vagyok) -, hátrányos helyzetû csoportok esélyegyenlõségének elõsegítése; fiatalok környezeti nevelése, illetve környezetvédelmi céllal. A törzstõkébõl a mûködéshez szükséges költségek – számlavezetés, különféle; az Alapítvány mûködéséhez szükséges nyomtatványok beszerzése – kerültek kiadásra; melyek után a 2005. január elsején rendelkezésre álló törzstõke: 40.132.-Ft2004-ben az Alapítvány környezetvédelmi céllal kiírt Önkormányzati pályázaton 150.000.-Ft-ot nyert el fásítási program végrehajtására. A pályázati összeget az Alapítvány a kiírásban kitett feltételek szerint facsemeték (gömb-akác-csemeték) vásárlására fordította. A facsemeték a lakosság között kiosztásra kerültek, melyeket a Méhész, Illés és Tabán utcában kiültettek. Az Önkormányzat Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság környezetvédelmi tevékenységet támogató pályázatában kiírt feladatok végrehajtásáról; a pályázati pénzösszeg felhasználásáról a pályázatban meghatározott módon az Önkormányzat illetve Cegléd város Jegyzõje részére a 2005.01.27-én kelt jelentésben az Alapítvány beszámolt, melyet az önkormányzat elfogadott. Ungvári Mihály Kuratóriumi elnök
2005. június 30.
A „Parlagfûmentes Magyarországért” nevû programban a körzeti földhivatalok is részt vesznek, az Országgyûlés által módosított növényvédelemrõl szóló 2000. évi XXXV. törvény alapján, melynek értelmében 2005. évtõl kezdve jelentõsen szigorodik a parlagfûvel szennyezett területek felderítése és a közérdekû védekezések kivitelezése. A parlagfû pollenje az arra érzékeny egyéneknél súlyos allergiás megbetegedést válthat ki, ezért a növény irtása, a földterületek fertõzöttségének eredményes visszaszorítása törvényileg elõírt feladat. A föld használója, illetve tulajdonosa köteles az adott év június 30. napjáig az ingatlanon a parlagfû virágzását megakadályozni, és azt követõen ezt azt állapotot a vegetációs idõszak végéig folyamatosan fenntartani. A parlagfûvel fertõzött területek felkutatását a törvény a földhivatalok hatáskörébe utalta. A helyszíni ellenõrzést a földhivatalok mezõgazdászai – légi és ûrfelvételek valamint az elõzõ évi eljárások adataira hivatkozva – határszemlék során június 30. napja után végzik együttmûködve a növényvédelmi hatósággal, az önkormányzatok jegyzõjével, a civil szervezetekkel és a lakossággal. A helyszíni ellenõrzés, valamint az ennek alapján a Növény- és Talajvédelmi Szolgálat által határozatilag elrendelt közérdekû védekezés elvégzése során a hatóság,
valamint a parlagfû-mentesítést végzõ vállalkozó az érintett területre beléphet és ott a szükséges intézkedéseket elvégezheti. Az erre való jogosultságát kérésre köteles igazolni. A fenti tevékenységeket a lezárt terület felnyitásával, az ott tartózkodó személyek akarata ellenére is elvégezheti. A földhivatal a fertõzött terület, illetve a helyszíni ellenõrzés során észlelt egyéb allergén növények helyének valamint az ingatlan tulajdonosának (illetve a bejelentett használójának) adatait további intézkedés céljából megküldi a közérdekû védekezés elrendelésére jogosult Növény- és Talajvédelmi Szolgálatnak. A hatósági védekezést elrendelõ határozat a fellebbezésre való tekintet nélkül azonnal végrehajtható. A határozatok közzététele oly módon történik, hogy a helyi önkormányzatok hirdetõtábláján kerül kifüggesztésre (közszemlére tétel útján). A hatósági védekezés eljárásának teljes költségét, a fertõzött terület tulajdonosa, vagy használója köteles 15 napon belül megtéríteni, valamint az ezen felül húszezer és kétmillió forint közötti összegben kiszabásra kerülõ növényvédelmi bírságot, mely meg nem fizetésük esetén adók módjára behajthatóak. A költségek megfizetéséért valamennyi tulajdonos egyetemlegesen felel. Amennyiben a parlagfû elleni közérdekû védekezést a kultúrnövény károsodása nélkül nem lehet elvégezni, akkor a védekezést abban az esetben lehet elrendelni, ha az adott területen a kultúrnövény tõszáma nem éri el az agronómiailag indokolt tõszám 50%-át és a parlagfûvel való felületi borítottság meghaladja a 30%-ot. A védekezés során az érintett kultúrában okozott károkért a földhasználó nem tarthat igényt kártalanításra. Mindezek alapján felhívjuk a lakosságot a szükséges mechanikai (elsõsorban kaszálás) és vegyszeres gyommentesítés végrehajtására, mivel a mûvelési cél nélküli talajbolygatás csak serkenti az egész vegetációs idõszakban csírázóképes parlagfû szaporodását. Együttmûködésüket megköszönve Körzeti Földhivatal Vezetõje
2005. június 30.
CEGLÉDI HÍRMONDÓ
ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY Cegléd Város Önkormányzata nyilvános árverésen történõ értékesítésre meghirdeti a kizárólagos tulajdonát képezõ alábbi ingatlanokat : 1./ Cegléd belterület 8480/2 hrsz-ú lakóház udvar megnevezésû 2.702 m2 nagyságú a valóságban Cegléd, Külsõ - Kátai út 2. szám alatt található ingatlanát. A “Kovács kastély” néven ismert felépítmény hasznos alapterülete 332 m2. Az ingatlan üres állapotban történõ átadása a szerzõdéskötéssel egyidõben. Kikiáltási ár: 20,0 - MFt ebbõl felépítmény 11,6 -MFt telekár 8,4 - MFt 2./ Cegléden az Újváros szélen - a Nyár utca és a Forgács utca között - lévõ, 5707/ 17 hrsz-ú 810 m2 nagyságú építési telket. Az építési telek jelentõs feltöltést igényel, beépíthetõsége 30%-os. Kikiáltási ár : 800.-Ft/m2 + 25 % ÁFA 3./ Cegléd, XIII. ker. 150. (volt Kecskéscsárdai iskola, hrsz: 0904/10 ) szám alatti 4.658 m2 nagyságú ingatlant, amelyen 280 m2 alapterületû felépítmény található. A fõépület a Szolnoki út (régi 4-es számú út) mellett található a buszmegálló szomszédságában. Villany és telefon fõvonal van, vízvételi lehetõség fúrott kútról biztosítható. Kikiáltási ár: 3.650.000.- Ft ebbõl felépítmény 1.800.000.- Ft + 25 % ÁFA telekár 1.400.000.- Ft 4./ Cegléden a Kõrösi úton a korábbi VOLÁN telep illetve, a VOLÁNBUSZ telephelye mögötti Cegléd belterület 5739/3 hrsz-ú 5 ha 3.914 m2 nagyságú gyep (legelõ) megnevezésû területet. Kikiáltási ár : 1.300.- Ft/m2 5./ Cegléden a Kõrösi úton - az Új köztemetõ felüli oldalon - a Cegléd belterület 5731/4 hrsz-ú ingatlanból az úttal párhuzamosan 5.600 m2 nagyságú területet. Az ingatlan értékesítése esetén a terület megosztási költsége és a mezõgazdasági területbõl történõ kivonása a vevõ feladata. Kikiáltási ár : 1.000.- Ft/m2 Az árverés ideje: 2005. július 26. (kedd de: 10,00 óra) Helye: V á r o s h á z a Kisterme. A pályázók regisztrálása és a 10 %-os pályázati biztosíték befizetése: 2005. július 26.-án 9.00-tól 9.45-ig. Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Iroda (I. em. 48. sz.) Az árverésen való részvétel feltétele: Az árverés elõtt az ingatlan kikiáltási ár 10 %-ának megfelelõ összegû pályázati biztosíték (bánatpénz) letétbe helyezése. Jogi személyek és jogi személyiséggel nem
rendelkezõ gazdasági társaságok és egyéb szervezetek képviselõi az árverés elõtt 30 napnál nem régebbi cégkivonatot aláírási címpéldányt, vagy meghatalmazást kötelesek bemutatni. / A bánatpénz a vételárba beszámításra, a többi pályázó részére pedig visszafizetésre kerül./ Az árverés nyertesével szerzõdéskötés 30 napon belül a vételár készpénzben, egy összegben történõ kiegyenlítésével egyidejûleg történik. Az ingatlanok per- és tehermentesek. Cegléd Város Önkormányzata fenntartja a jogot, hogy az árveréseket eredménytelennek nyilvánítsa. További felvilágosítást ad Hornyák Imre a P o l g á r m e s t e r i H i v a t a l I. em. 25. szobában. Az ingatlanok megtekintésének egyeztetése (53) 511 - 424 telefonszámon. Vagyongazdálkodási Iroda
5. oldal
Kisebbségi Önkormányzat képviselõinek fogadóórái: Polgármesteri Hivatal II. emelet 7. szoba Hétfõ 8.00 – 10.00: Kovács István és Fehér Rudolf Kedd 8.00 – 10.00: Kovács István és Fehér Rudolf Szerda: nincs Csütörtök: 8.00 – 10.00 Bódi István Péntek: 8.00 – 10.00 Bálint Andrea
Hirdetmény Cegléd Város Önkormányzata a módosított 33/2000.(XII.8.) Ök. rendelete alapján 5 év idõtartamra történõ bérbeadásra meghirdeti a Cegléd, Rákóczi út 62/a. I. em. 2. sz. alatti 1+1/2 szoba, összkomfortos bérlakást A lakás alapterülete: 43 m2 A lakás lakbére: 3.741.- Ft/hó A lakás megtekintésének idõpontja: 2005. július 13. (szerda) de. 9:00 – 10:00-ig. A bérbeadás feltételei: Szociális helyzet alapján önkormányzati bérlakás annak a nagykorú magyar állampolgárnak, továbbá annak az állandó tartózkodásra jogosító személyi igazolvánnyal rendelkezõ bevándoroltnak, valamint a magyar hatóságok által menekültként elismert személynek adható bérbe, aki: – legalább két éve Cegléd Város közigazgatási területén állandó bejelentett lakcímmel rendelkezik és életvitelszerûen a városban lakik; – a kérelem benyújtásától visszamenõlegesen számítva tíz éven belül közte és az önkormányzat között lakásbérleti szerzõdés nem szûnt meg, továbbá jogerõs hatósági, vagy bírósági határozat értelmében nem minõsült önkényes beköltözõnek; – a vele együtt költözõ családban az egy fõre jutó nettó havi jövedelem a kérelem benyújtásakor nem alacsonyabb a mindenkori saját jogú öregségi nyugdíj-minimum (24.700.-Ft) 70 %-ánál, de nem haladja meg a nyugdíjminimum két és félszeresét – egyedülálló pályázó esetén a háromszorosát; – az együtt költözõk tulajdonában nincs jelentõs értékû ingó és ingatlan vagyon; – a lakás bérbeadására pályázatot nyújtott be. A lakásra vonatkozó bérleti szerzõdés megkötésére a pályázatokat – jövedelemigazolással együtt -írásban kell benyújtani a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Irodájához. (I. em. 25. szoba) A pályázat benyújtási határideje: 2005. július 22-én 12 óra A pályázatnak tartalmaznia kell: - a pályázó személyes adatait és személyes körülményeit (pontos lakcím), - a kiírásban szereplõ feltételek fennállásának igazolását (jövedelemigazolás). A bérlõ személyérõl a Képviselõ-testület dönt. Az önkormányzat fenntartja a jogát, hogy a pályázatot - indokolás nélkül is - eredménytelennek minõsítse. Bõvebb felvilágosítást ad a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Irodájában (I. em. 25. szoba) vagy az 511-400/312-es telefonszámon Fajka Dénesné. Vagyongazdálkodási Iroda
6. oldal Közhasznúsági jelentés az „ Õszikék „ Idõsekért Alapítvány Cegléd 2004.évi gazdálkodásáról Az alapítvány célja a ceglédi Egyesített Szociális Intézményben élõ idõs emberek egészségmegõrzése, betegségmegelõzése és rehabilitációja, kulturális és sport tevékenységének szervezése, ezen tevékenységek finanszírozása. Az alapítvány nyitott, vezetõje a Kuratórium. 2004.évben a Kuratórium a munkáját az Alapító Okiratban meghatározott célok és feladatok betartása szerint végezte. A megtartott kuratóriumi ülések száma: 2 A hozott határozatok száma: 5 2004. évi egyszerûsített beszámoló legfontosabb adatai: adatok e/Ft Bevételek összesen: 1 116 ebbõl: Gazdasági szervezetek támogatása: 120 Magánszemélyek adománya: 220 Pályázat: 600 SZJA 1%: 130 Banki kamat: 46 Összesen: 1 116 Kiadások összesen: 454 ebbõl: Anyag jellegû ráfordítás: Pályázati összeg felhasználás: 410 Személyi jellegû juttatás: Egyéb kiadás: 44 Összesen: 454 Tárgyévi közhasznú eredmény: 662 Fõbb mérlegtételek 2004.év végén. Hitelintézetekkel szembeni követelés: 1 525 Házipénztár: 1 Saját tõke: 1 526 Inmateriális javak és tárgyi eszközök: Tárgyi eszköz bruttó érték: 212 nettó érték: 110 A közzétett adatok könyvvizsgálattal nincsenek alátámasztva. Mikulásiné Oláh Ágnes Kuratórium Elnöke Cegléd Város Polgármesteri Hivatala munkatársat keres a Mûszaki Irodára építéshatósági ügyintézõi munkakör betöltésére. A közszolgálati jogviszony határozott idejû kinevezéssel jön létre. A munkakör 2005. 09. 01-tõl tölthetõ be. A munkakör betöltésének feltételei: - építészmérnöki végzettség - büntetlen elõélet - magyar állampolgárság. Bérezés a köztisztviselõk jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. tv. alapján. Jelentkezésnek tartalmaznia kell: - a legfontosabb személyi adatokat - önéletrajzot - az elõírt iskolai végzettségrõl szóló bizonyítvány fénymásolatát. A jelentkezést Cegléd Város Önkormányzatának Jegyzõjéhez lehet benyújtani (Cegléd, Kossuth tér 1.) 2005. július 25-ig.
CEGLÉDI HÍRMONDÓ
2005. június 30.
Gyógyszertárak ügyeleti rendeje 2005. Július 1. – Augusztus 31. JÚLIUS
AUGUSZTUS
Kossuth Gyógyszertár C., Gubody u. 17.
-
4
12
20
28
-
5
13
21
29
Schulek Gyógyszertár C., KĘrösi út 51. Tel.: 500-603, 500-604
-
5
13
21
29
-
6
14
22
30
Rákóczi Gyógyszertár C., Teleki u. 14. Teleki u. és Rákóczi u. sarok
-
6
14
22
30
-
7
15
23
31
Tömörkény Gyógyszertár C., Rákóczi út 51-53.
-
7
15
23
31
-
8
16
24
-
Szent Imre Gyógyszertár C., Szent Imre h. u. 22.
-
8
16
24
-
1
9
17
25
-
Kígyó Patika C., Táncsics M. u. 1.
1
9
17
25
-
2
10
18
26
-
Felszegi Gyógyszertár C., Bajcsy-Zsilinszky tér 3/a.
2
10
18
26
-
3
11
19
27
-
Szent Anna Gyógyszertár C., KĘrösi út 11.
3
11
19
27
-
4
12
20
28
-
20981572452157113 statisztikai számjel 13-14-000110 Cégjegyzék száma
A Ceglédi Szolgáltató Közhasznú Társaság 2004. évi egyszerĦsített éves beszámoló MÉRLEGE ESZKÖZÖK A) BEFEKTETETT ESZKÖZÖK I. Immateriális javak II. Tárgyi eszközök III. Befektetett pénzügyi eszközök B) FORGÓESZKÖZÖK I. Készletek II. Követelések III. Értékpapírok IV. Pénzeszközök C) AKTÍV IDėBELI ELHATÁROLÁSOK ESZKÖZÖK ÖSSZESEN FORRÁSOK D) SAJÁT TėKE I. Jegyzett tĘke II. Jegyzett, de még be nem fizetett tĘke(-) III. TĘketartalék IV. Eredménytartalék V. Lekötött tartalék VI. Értékelési tartalék VII. Mérleg szerinti eredmény E) CÉLTARTALÉKOK F) KÖTELEZETTSÉGEK I. Hátrasorolt kötelezettségek II. Hosszú lejáratú kötelezettségek III. Rövid lejáratú kötelezettségek G) PASSZÍV IDėBELI ELHATÁROLÁSOK FORRÁSOK ÖSSZESEN
ElĘzĘ év Módosítás Tárgyév 1 000 Ft 1 000 Ft 1 000 Ft 24840 26496 78 52 24762 26444 11640 2754 2801
10209 133 1823
6085 5900 42380
8253 8182 44887
17509 3000
14194 3000
13911
14510
598
-3316
20443
20430
20443 4428 42380
2339 18091 10263 44887
2005. június 30.
CEGLÉDI HÍRMONDÓ
7. oldal
Hirdetmények Cegléd Város Önkormányzata a módosított 33/2000.(XII.8.) Ök. rendelete alapján 5 év idõtartamra történõ bérbeadásra meghirdeti a Cegléd, Szolnoki út 67. I. em. 16. sz. alatti 1 szoba, összkomfortos bérlakást A lakás alapterülete: 44 m2 A lakás lakbére: 5.016.- Ft/hó A lakás megtekintésének idõpontja: 2005. július 13. (szerda) de. 10:00 – 11:00-ig. A bérbeadás feltételei: Az Önkormányzat tulajdonában álló, a Széchenyi Terv Lakásprogramja keretében létrehozott bérlakás annak a nagykorú magyar állampolgárnak adható bérbe, aki: a) legalább két éve Cegléd város közigazgatási területén állandó bejelentett lakcímmel rendelkezik és életvitelszerûen a városban lakik, b) a pályázat benyújtásától visszamenõlegesen számítva 10 éven belül a pályázónak felróható okból lakásbérleti szerzõdése nem szûnt meg, továbbá jogerõs hatósági vagy bírósági határozat értelmében nem minõsült önkényes beköltözõnek, c) a pályázat benyújtásának idõpontjában a pályázó és házastársa (élettársa) életkora nem haladja meg a 35 évet, kivéve ezen § (4) bekezdésben foglaltakat, d) a vele együtt költözõ családban az egy fõre jutó nettó havi jövedelem a pályázat benyújtásakor nem alacsonyabb a mindenkori sajátjogú öregségi nyugdíjminimum 50 %-ánál, de nem haladja meg a háromszorosát. e) nem rendelkezik önálló ingatlantulajdonnal, f) benyújtott pályázatában vállalja, hogy a bérleti jogviszony ideje alatt megszakítás nélkül Magyarországon bejegyzett pénzügyi intézménnyel kötött szerzõdés alapján lakáscélú elõtakarékosságot folytat minimum 10.000 Ft/hó befizetés teljesítésével. Az errõl szóló igazolást a lakásbérleti szerzõdés megkötésekor, a folyamatos fenntartásról szóló pénzintézeti kimutatást pedig minden évben köteles a bérbeadó részére bemutatni. Az elõtakarékosság bármely okból történõ megszûnése a lakásbérleti szerzõdés felbontását vonja maga után. g) a lakás bérbeadására pályázatot nyújtott be. A lakásra vonatkozó bérleti szerzõdés megkötésére a pályázatokat írásban kell benyújtani a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Irodájához. (I. em. 25. szoba) A pályázat benyújtási határideje: 2005. július 22-én 12 óra A pályázatnak tartalmaznia kell: - a pályázó személyes adatait és személyes körülményeit (pontos lakcím), - a kiírásban szereplõ feltételek fennállásának igazolását (jövedelemigazolás). A bérlõ személyérõl a Képviselõ-testület dönt. Az önkormányzat fenntartja a jogát, hogy a pályázatot - indokolás nélkül is - eredménytelennek minõsítse. Bõvebb felvilágosítást ad a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Irodájában (I. em. 25. szoba) vagy az 511-400/312-es telefonszámon Fajka Dénesné. Vagyongazdálkodási Iroda Cegléd Város Önkormányzata a többször módosított 33/2000.(XII.8.) Ök. rendelete 4. § alapján 5 év idõtartamra történõ bérbeadásra meghirdeti a Cegléd, Szolnoki út 71. II. em. 23. sz. alatti 1 + 1/2 szobás összkomfortos bérlakást A lakás alapterülete: 43 m2 A lakás lakbére: 15.480.- Ft/hó A lakások megtekintésének idõpontja: 2005. július 13. (szerda) de. 11:00-12:00-ig A bérbeadás feltételei: Költségalapon meghatározott lakbérû önkormányzati bérlakás annak a nagykorú magyar állampolgárnak, továbbá annak az állandó tartózkodásra jogosító személyi igazolvánnyal rendelkezõ bevándoroltnak, valamint a magyar hatóságok által menekültként elismert személynek adható bérbe, aki: – legalább egy éve Cegléd város közigazgatási területén állandó bejelentett lakcím-
mel, vagy legalább három éve igazolt ceglédi munkahellyel rendelkezik, – a pályázat benyújtásától visszamenõlegesen számítva 5 éven belül közte és az önkormányzat között a pályázónak felróható okból lakásbérleti szerzõdés nem szünt meg, továbbá jogerõs hatósági, vagy bírósági határozat értelmében nem minõsült önkényes beköltözõnek; – olyan igazolt jövedelemmel rendelkezik, amely biztosítja, hogy a lakbér havi összege nem haladja meg a család összjövedelmének 25 %-át. – saját, továbbá házastársa, illetve vele jogszerûen együttköltözõ hozzátartozója tulajdonában, haszonélvezetében nincs és három éven belül nem is volt beköltözhetõ lakás, vagy családi ház, – a lakás bérbeadására pályázatot nyújtott be. Elõnyben részesül az a pályázó aki vállalja a bérleti díj meghatározott részének elõre, egyösszegben történõ megfizetését. A lakásra vonatkozó bérleti szerzõdés megkötésére a pályázatokat írásban kell benyújtani a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Irodájához. (I. em. 25. szoba) A pályázat benyújtási határideje: 2005. július 22-én 12 óra A pályázatnak tartalmaznia kell: – a pályázó személyes adatait és személyes körülményeit, – a pályázó és a vele együtt költözõ családtagjai jövedelemigazolását, – a ceglédi lakóhely, vagy munkahely igazolását, – a pályázó nyilatkozatát arról, hogy a kiírt pályázati feltételeket elfogadja. A bérlõ személyérõl a Képviselõ-testület dönt. A pályázati eljárás keretében meghirdetett lakás bérlõje az a Képviselõ-testület által kijelölt személy lesz, aki a lakás bérbevételére – a Gazdasági Bizottság véleményét is tartalmazó üzemeltetõi elõterjesztés alapján – az önkormányzati rendelet szempontjai szerint legkedvezõbbnek minõsített ajánlatot nyújtotta be. Az önkormányzat fenntartja a jogát, hogy a pályázatot - indokolás nélkül is - eredménytelennek minõsítse. Bõvebb felvilágosítást a Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Irodájában (I. em. 25. szoba), valamint az 511-400/312. telefonszámon lehet kérni. Vagyongazdálkodási Iroda
CEGLÉDI HÍRMONDÓ
8. oldal
2005. június 30.
Hírek, események Képviselõi fogadóórák*
Tájékoztató a 2005. július
10. sz. vk. ifj. Károly Ferenc minden hónap elsõ keddjén, 17-18 óráig a Nyár u. 9. sz. alatt. 11. sz. vk. Nagy Lajos nyáron nem tart fogadóórát. 12. sz. vk. Király István minden hónap elsõ hétfõje 17-18-óráig Várkonyi István u. 41., a Király Kft.-nél. 13. sz. vk. Dr. Endrõdi Tamás fogadóórája minden hónap 4. keddje 15-16-ig az Egyesített Szociális Intézményben. 14. sz. vk. Gõz Sándor a Külsõ-Budai úti lakosok számára minden hónap utolsó csütörtökén 16-17 óra között a Külsõ-Budai úti általános iskolában; a Budai út, Pesti út, Czifrakert lakosainak bármikor telefonon: 310-257. Dr. Horváth Tiborné minden hónap elsõ szerdája 15-17 óráig a Polgármesteri Hivatal I. em. 19. sz. szobájában. Márkus János minden hónap utolsó hétfõjén 15-17 óráig a Szabadság tér 5. sz. alatt a Városvédõ irodában tartja fogadóóráját. Dr. Kecskeméti Mihály minden hónap elsõ keddjén16-17 óráig az Alkotmány u. 1. sz. alatt.
havi vásárok idõpontjairól
Abony
július 02.
szombat
OÁV
Cegléd
július 05.
kedd
OÁKV
Dabas
július 10.
vasárnap
OÁKV
Jászberény
július 09.
szombat
OÁKV
Lajosmizse
július 03.
vasárnap
OÁKV
Nagykõrös
július 31.
vasárnap
OÁKV
Ónod
július 07.
csütörtök
OÁKV
Tiszakécske
július 17.
vasárnap
OÁKV
Törtel
július 10.
vasárnap
OÁKV
Tura
július 06.
szerda
OÁKV
Jegyzõi közlemény Dr. Csákabonyi Beáta ügyvéd minden héten szerdán 16-17 óráig ingyenes jogi tanácsadást tart a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálati irodáján.
* A lapzárta idõpontjáig ismert fogadóórák *** Dr. Csáky András országgyûlési képviselõ minden hónap utolsó pénteken 8-10 óráig a Városháza I. em. 19. sz. szobájában tartja fogadóóráját. Helyi megbízottja, dr. Illanicz György július hónapban nem tart fogadóórát. *** Dr. Czinege Imre országgyûlési képviselõ fogadóóráját minden hónap utolsó csütörtökén 14-16 óráig tartja a Városháza I. em. 19. sz. szobájában.
C H
A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA
Nagy László Lázár grafikája
1. sz. vk. Farkas Márta minden hónap elsõ hétfõje 16-18 óráig Polgármesteri Hivatal I. em. 19. sz. szobájában. 2. sz. vk. Dr. Horváth Géza minden páros hét péntek, 13-14 óra Polgármesteri Hivatal I. em. 19. sz. szobájában. 3. sz.vk. Sallay Ferenc minden hónap elsõ hétfõjén 16-17 óra között a Malom téri óvodában (Malom tér 1.),17-18 óra között a Kaszinóban. 5. sz. vk. Tóth Géza minden hónap elsõ hétfõjén 15 -18 óráig a Közgazdasági Szakközépiskolában. 6. sz. vk. Giba István páros héten szerdán 14-17 óráig a Polgármesteri Hivatalban. 7. sz. vk. Fehér István minden hónap második szerdán, 15-16 óráig a Polgármesteri Hivatal I/19. sz. szobájában. 8. sz. vk. Simon Mihály minden hónap elsõ hétfõjén 16-17 óra között a Fûtõház utcai Óvodában. 9. sz. vk. Keszthelyi Ferenc minden hónap második keddjén, 16-17 óráig a Polgármesteri Hivatal I. em. 19. sz. szobájában.
A városi önkormányzat lapja Megjelenik a képviselõ-testületi ülést követõ hét csütörtök napján 16000 példányban. Lapzárta: a megjelenés hetében hétfõ 16 óra. Kéziratot nem õrzünk meg és nem küldünk vissza. Felelôs kiadó: Sós János Fõszerkesztõ: Dr. Balogh Edit Levélcím: 2701 Cegléd, Pf.85. HU ISSN 0864–7798