ÖNKORMÁNYZATI BÉRLAKÁSOK TERVEZÉSE SZOMBATHELYEN A VERSENY ÚTTÓL KELETRE NYILVÁNOS TERVEZÉSI VERSENYPÁLYÁZAT
ZÁRÓJELENTÉSE
I. A TERVPÁLYÁZAT TÁRGYA: Szombathely É-i részén a Stromfeld lakótelepen a kiadott helyszínrajzon megjelölt 1692/6 hrsz-ú, mintegy 5000 m2 területen a szabályozási terv előírásainak és az önkormányzat igényeinek megfelelő lakóépületek tervezése a pályázati kiírás szerint. A tervpályázat célja: A tervpályázati kiírásban megfogalmazott tervezési program megvalósítására és a továbbtervezésre alkalmas tervjavaslatok kiválasztása. A tervpályázat jellege: Országos, nyilvános tervezési versenypályázat ötletpályázat. II. A LEBONYOLÍTÁS ISMERTETÉSE A tervpályázati hirdetmény közzététele a Vas Népe 2004. január 7. és 9. számában, a Savaria Fórum 2004. január 9. és 16. számában történt meg. (a határidő módosítására vonatkozó közlemény a Vas Népe 2004. január 30-i, a Savaria Fórum február 7-i számában jelent meg). A hirdetményt a kiíró megjelentette a Kamarai Közlönyben is. A kiírás árusítása 2004. január 12-től február 9-ig tartott. A kérdések határideje: 2004. február 13 volt. A kérdésekre adott válaszok határideje: 2004. február 23. A pályaművek benyújtásának határideje: 2004. április 15. 24. óra. A pályaművek elbírálásának időpontja. 2004. április 28-tól április 30-ig. A pályázat eredményének kihirdetése, és a díjak átadása: 2004. május 20. Az eredményhirdetés és díjak átadásának helye. 2004. május 17. 13.30 órakor, Szombathely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, Szombathely, Kossuth L. u. 1-3. I. em. nagyterem. A tervpályázat nyilvános bemutatása: az eredményhirdetés alkalmával bemutatásra kerülnek. További bemutatásról a Vas Megyei Területi Építész Kamara gondoskodik. A díjazásban nem részesült pályázatok visszaadása: 2004. május 24-től – június 18ig a Polgármesteri Hivatal Főépítészi Irodájában (V. em. 513.) 8-16 óra között. A pályázati kiírást 21. érdeklődő váltotta ki, melyek közül kettő visszalépett. Így a pályázatot érvényesen kiváltók száma 19-re alakult. A bírálóbizottság 2004. 04. 28-án 10.00 órakor plenáris ülés keretében kezdte meg a pályázatok bírálatát. Megállapította, hogy a pályázati felhívásra 16 db pályamű érkezett be a megadott határidőben. A bírálóbizottság megállapította, hogy mindegyik pályamű csomagolása sértetlen volt. A bírálóbizottság megállapította továbbá, hogy a 10. sorszámú pályaművön, melynek postai ragszáma CO 0000 94 37828048 0000 nem az előírt címzéslap található, hanem azt kézírással helyettesítették. A pályamű ezzel megsértette a Településrendezési és Építészeti Tervpályázatok részletes szabályairól szóló 16/1998. (VI.3.) KTM r. 12. § (5) előírásait, ezért a bírálóbizottság a pályaművet, annak felbontása nélkül a bírálatból kizárta.
2
A bírálóbizottság megállapította, hogy a benyújtott további 15 pályamű mindegyike sértetlen csomagolásban, időben és az előírásoknak megfelelően került feladásra és ezen pályaművek az előírt összes követelménynek megfelelnek és bírálatban részesíthetőek. A tervpályázat bírálata 2004. április 27-30 napokon folyamatosan zajlott. A bírálóbizottság munkáját a kialakított munkarendnek megfelelően a szakértő véleményének meghallgatásával és figyelembevételével a kiírásban megfogalmazott célkitűzések és bírálatok szerint végezte. A bírálóbizottság 15 db pályamű részletes értékelése alapján egyhangúlag megállapította, hogy a tervpályázat eredményes volt. A művek többsége kellően kidolgozott, megfelelő módon előadott javaslatokat tartalmazott. Egyes pályaművek magas építészeti színvonalat jelenítettek meg. A pályaművek között voltak olyanok amelyek minősítése alapján a bírálóbizottság meg tudta határozni a továbbtervezésre vonatkozó javaslatát, illetve ki tudta választani a pályázati célt legjobban megközelítő megoldásokat. Ugyanakkor megállapította, hogy a kiíró elvárásainak teljes körűen egyik pályamű sem felelt meg. Ezért a bírálóbizottság úgy döntött, hogy az első díjat nem adja ki. A részletes bírálat során kiválasztásra kerültek azok a pályaművek, amelyeket a bírálóbizottság díjazásban, vagy megvételben részesít. A városépítészi az építészeti szempontok szerint alacsonyabb színvonalú pályaművek részletes (szerkezeti, épületgépészeti, közmű) bírálatával a bizottság nem foglalkozott. A Bíráló Bizottság a pályaművek egymáshoz viszonyított értékelései alapján úgy határozott, hogy II. díj 8. bírálati sorszámú pályamű 0000 II. díj 11. bírálati sorszámú pályamű 0000 III.díj 2. bírálati sorszámú pályamű Megvételben és előnyben részesített 4. bírálati sorszámú pályamű 0000 Megvételben részesített 13. bírálati sorszámú pályamű 0000
Ragszám CO 0000 94 36222878 Ragszám CO 0000 94 44019482 Ragszám CO RL 1426 0043628155 Ragszám CO 0000 94 43962004 Ragszám CO 0000 94 66411589
A díjazásra és megvételekre vonatkozó döntését követően a bírálóbizottság lezárta és elfogadta a zárójelentés részeként az összefoglaló értékelést, valamint az egyes pályaművek részletes bírálatát. A bírálóbizottság a pályaművekhez tartozó lezárt borítékokat tartalmazó gyűjtőboríték átvizsgálása során megállapította, hogy sértetlen. Ennek felbontása után megállapította, hogy a többi 15 db boríték is sértetlen. A bírálóbizottság a pályaművekhez tartozó lezárt borítékok bontása során az abban lévő dokumentumokat a borítéknak megfelelő számozással látta el, majd
3
megállapította, hogy a borítékban foglaltak megfelelnek a formai és tartalmi követelményeknek. A díjazásban és megvételben részesített pályaművek szerzői sorrendben a következők: II. díjat kapott a 8 sz. pályamű. Szerzői: Építész Kaláka Kft. Építész vezető tervezők: Kalo Emese (É1) Pásztor József (É1) Építész tervezők: Dénes György (É1) Dudics Krisztián(É1) Jakab Veronika (É2) Szabó Eszter Gépész tervező: Erhardt Péter (G1)
Díjazás: 1.000.000 Ft.
II. díjat kapott a 11 sz. pályamű Szerzői: Kovács Sándor – Kos Bt. Építész vezető tervező: Kovács Sándor (É1) Építész tervező: Brodszky Balázs Statikus tervező Czap Attila (T1) Gépész tervező: Lőrincz Imre (G1) Elektoros tervező: Mélyépterv – Györe Károly
Díjazás: 1.000.000 Ft.
III. díjat kapott a 2. sz. pályamű. 800.000 Ft. Szerzői: MÉRTÉK Kft. Építész vezető tervező: Kovács Miklósné (É1) Építész tervező: Kovács Balázs Miklós Megvételben és előnyben részesült a 4 sz. pályamű: Szerzői: Pannon Archikon Kft. Építész vezető tervező: U. Nagy Gábor (É1) Építész tervezők: Pothárn László (É2) Piroska László (É2) A zsűri megvételben részesítette a 13. pályaművet: Szerzői: STÍLUS + P. Kft. Építész vezető tervező: Fritsch Márta (É1) Építész tervező: Sebes Péter (É1) Statikus tervező: Gyurics Zsolt Gépész tervező: Tóth Csabáné Elektromos tervező: Tóth László
Díjazás:
Díjazás:
Díjazás:
400.000 Ft.
300.000 Ft.
A tervpályázati eredmények összefoglaló értékelése: A tervezési terület környezete ma heterogén. Többféle meglévő és tervezett területhasználat, beépítési mód és építési felfogás jelenik itt meg eltérő színvonalon, összhatásában meglehetősen jellegtelenül.
4
A településszerkezeti kapcsolatok egyértelműek, a szabályozási terv és a HÉSZ, a telek és építészeti környezete alakításáról egyértelműen rendelkezik. A pályázat szűkre szabott keretei között a tágabb területre kiható rendezettség növelésére, vagy általános építészeti színvonal emelésére – bár ezt több pályamű is célul tűzte ki – nem voltak túl nagyok a lehetőségek. Egyes pályaművek mégis kísérletet tettek arra, hogy az itt található sokféleséget elemezzék, ebből erényt kovácsoljanak. Ezek közül a léptékbeli átmenetek kezelésére irányuló próbálkozásokat a bíráló bizottság rokonszenvesnek és több pályaműnél sikeresnek találta. A telek beépítése: Az elbírált 15 db pályamű mindegyike teljesen más beépítést dolgozott ki, kimerítve a lehetőségek szinte teljes körét. Egyes művek műleírás szinten vagy mellékletként önálló beépítési variánsokra is utaltak, mások ezeket megvalósították. Ennek a „kísérletező” kedvnek az okai feltehetően a kedvező zöldfelület használat, az optimális tájolás és a megnyugtató utcakép ellentétes követelményeiből fakadtak. A javaslatok közül a bíráló bizottság azokat tekintette a megfelelőbbeknek, amelyek keretes jellegű beépítéssel nagy és szeparáltnak tekinthető – városi minőségű – belső zöld felületeket alkottak, illetve azokat az É-D-i irányú sávos beépítéseket, amelyek különösen alkalmasak voltak a ma meglévő tömegek feszülő léptékviszonyainak szintszám átmenetekkel történő kezelésére. Arra is vannak példák, hogy pályaművek tudatosan írták felül a szabályozási tervet, a helyi építési szabályzatot, a tervpályázati kiírást pedig a kiíró által nem kívánt elemekkel bővítették. Az életmódra, a környezet általános gazdagítására kiható, szociális érzékenységre utaló javaslatok általában figyelemre méltóak, de ennek a pályázatnak a kiírásakor nem kaptak hangsúlyt. A bíráló bizottság elfogadhatatlannak tartotta azt is, hogy egy pályamű tudatosan nagyobb területet tekintsen tervezési területnek mint ami a kiírásban szerepelt. Az épületek tagolása: Az ütemezett megépítés követelményét a pályázatok általában 2-3 elkülönülő főtömeggel valósították meg, de egyes művek a tagolás helyett csak dilatációt használtak. A bíráló bizottság kedvezőnek tekintette azokat az alacsony és változó szintszámú kisebb tömegű épületeket, melyekben a környezethez igazodó tagozódás szándéka jól kifejeződött. Egyes pályaművek az alaptípusok szellemes kombinációit alkalmazva, ebben a kategóriában meglepően ötletesnek tekinthető térrészleteket alakítottak ki. A személygépkocsi elhelyezés kialakítását akkor tekintette a bíráló bizottság célszerűnek, ha az kicsi területet foglalt el és kialakításához nem volt szükség hosszú közlekedő útszakaszokra vagy épület alatti garázs szintre. Több pályázó a „lakópark építészet” magas kerítéseit alkalmazta – néha sikeresen – tér és tömegkialakító elemként.
5
A lakóépületek funkcionális kialakítása: A külső folyosós és szekciós típusok és ezek kombinációi közül a bizottság azokat minősítette kedvezőnek, melyek nem alkalmaztak túlságosan hosszú vagy más okból felesleges közlekedőket, illetve magas fogatszámú szekciókat. Dicséretes, hogy egyes pályázók a mozgássérültek számára is teljes értékű lakások kialakítására is gondot fordítottak. Néhány pályamű a szociális bérlakás kategória esetében erősen megkérdőjelezhető alagsori garázs, illetve parkolószintet ennek födémszerkezetén zöldtetőt, vagy a zárófödémen tetőkertet javasolt. A földszinten igényelt idegen rendeltetés (üzlet) láthatóan tervezési nehézséget jelentett. A lakások nagysága és funkcionális kialakítása a pályázatok többségében a kiíró elvárásai szerint alakult, de javasoltak használhatatlanul kicsi és szűkös, valamint rendkívül nagyméretű lakásokat is. A kiegészítő funkciókra a pályaművek többsége kevés gondot fordított, meglehetősen szűkös tárolók alakultak ki, többségükben használhatatlan méretekkel, előfordultak igényes zöldfelületi hulladéktárolók stb. Tömegalakítás, homlokzatképzés: A nagy kubatúrájú, magas, vaskos vagy rosszul tagolt épülettömegeket a bíráló bizottság ugyanúgy nem tartotta elfogadhatónak, mint a tiszta szerkesztési elveket a formai megoldásoknak alárendelő tömegképzést. A környezethez képest feltűnően sok pályamű javasolt hagyományos vagy zöld lapos, illetve kis lejtésű fémtetőt. A magastetős változatok között nem tartotta szerencsésnek a többszörösen tördelt tetősíkok alkalmazását. A szociális bérlakás kategóriát jobban kifejező visszafogott formavilágú, egyszerű anyagokból és szerkezetekből kialakított tudatosan puritán művek száma meglehetősen kevés volt, ezeket a zsűri minden esetben értékelte. Néhány pályamű szerény eszközökkel (pl. a külsőfolyosók szellemes játékával) ért el érdekes térhatást. A költséges homlokzati lamellarendszerek alkalmazását a zsűri ebben a kategóriában nem tartotta elfogadhatónak. Ajánlások a kiíró számára: A pályaművek egy része visszaigazolta a kiírónak azt az elvárását, hogy a kijelölt területen a számos nehezítő körülmény ellenére is jól megvalósítható a szociális lakásépítés programja. Helyes volt a 35-40 közt megjelölt lakásszám. Akik több lakást helyeztek el, túl magas vagy zsúfolt beépítést hoztak. A bizottság úgy ítéli meg, hogy a díjazott és megvételben részesített pályaművek gondolatainak nagy része a továbbtervezés során az építési engedélyezési terv programjába beintegrálható, így a továbbfejlesztés tervi magalapozottsága biztosított.
6
1. sorszámú bírálati pályamű
CO 0000 9310088946 0000
A rendelkezésre álló telken 2, lényegében egyforma, szabadonálló lakóépületet helyez el zöld környezetbe ágyazva. A két épület között játszóteret és pihenőkertet alakít ki, míg az épületek körül előkerteket tervez, így kedvező környezetet teremt a lakók részére. A vegyes beépítésű városrészbe jellegzetes elemként igyekszik beilleszteni az épületeket, amit a választott közlekedési kapcsolatokkal is hangsúlyoz. A 40 db parkolót a telek Ny-i oldalára telepíti kétoldali beállással, ami burkolat megtakarítással jár ugyan, de a B. épülettől messze esik. A hulladéktárolót zöldbe helyezi, de messze esik a lakásoktól, széljárás szempontjából viszont kedvező. A két épület tömege merev, dobozszerű. Pinceszinttel nem rendelkezik, földszint + 2 szintes beépítésű. Az ütemezhetőség csupán a két épület megépítési sorrendjére szorítkozhat. A kialakított lakások száma 40 db, amely 30 nagyobb és 10 kisebb lakásból tevődik össze, ezzel eleget tesz a kiírásnak. A lakások alaprajzi elrendezése elfogadható, lényegében egy középfolyosóra fűzi a lakásokat, amely viszont nem szellőztethető ki. A lakásalaprajzoknál kedvezőtlen, hogy sok az olyan belső helyiség – konyha, fürdő, WC, - amely nélkülözi a természetes szellőzést és világítást, jóllehet a telek adottságai több lehetőséget biztosítanának. Kamrát még a nagyobb lakásoknál sem biztosít. Mindkét épületben a földszinten biztosít közös tárolási lehetőséget, lakásonkénti tároló sajnos nincs. Ugyancsak a földszinten van a kazánház, tehát nem lakásonként oldja meg a fűtést, ami nem szerencsés. Az egyéb gépészet ötletpályázati szinten megoldott. A vaskos véghomlokzatok kedvezőtlen építészeti megjelenést mutatnak a Stromfeld utca felöl. A törtvonalú, alacsony hajlású fémlemezfedés kellemetlen lezárásként jelenik meg a homlokzaton. Az eltolható zsaluk játékos színfoltként hatnak, viszont hosszúkás nyílászárók aránytalanul nyújtják a felületek látványát. A földszinti lakásokhoz kapcsolt kiskertek a kerítéssel együtt kellemes benyomást gyakorolnak. A pályamű jóval kevesebb a kiíró számára hasznos értéket tud felmutatni mint a többi. A pályaművet a bírálóbizottság díjazásra nem javasolta, megvételben nem részesítette.
7
2. sorszámú bírálati pályamű
RL 1426 0043628155
A rendelkezésre bocsátott területen a városrész beépítési viszonyaihoz képest itt újszerű keretes, belső udvaros beépítést alkalmaz. A zárt egységet a tömbön kívüli területekkel 3 helyen kapcsolja össze, zárható kapukon lehet a belső udvarra bejutni, onnan pedig a lépcsőházakba. A tömböt a telken nyugati irányba húzza el, a 36 férőhelyes parkolót kétoldali beállással a K-i oldalon helyezi el. A parkoló a meglévő úthoz kettős kanyarral csatlakozik, ami előnyös a sebességkorlátozás szempontjából. A keretes beépítéssel kellemes, intim belső park keletkezik, ami pihenésre alkalmas, a beépítési % jó. A zárt tömböt 6 lépcsőházzal szolgálja ki, ami fogatolt elrendezést tesz lehetővé, szintenként 2-2 lakással. Ennek gazdaságossága erősen vitatható a 36 lakás esetében, ugyanakkor elkülönülést tesz lehetővé. A földszinten üzlettel nem számol, de a leírásban utal arra, hogy szükség esetén 2 lakás átalakítható ilyen célra, a padlószint ezt lehetővé is teszi. Szintenként csak közös tárolókat biztosít a megnövelt előtérben, ami nem elegendő. (A műleírás mellékletében nem jelzi !) A lakások funkcionális megoldása megfelelő, tájolásuk jó, de a nappalinak gondolt szoba kicsi. Dicséretes, hogy fürdő és WC helységnek természetes szellőzést és világítást biztosít. Lakásonkénti fűtést tervez a közlekedőben elhelyezett falikazánnal. Az épület lefedésére lapos tető illetve zöldtetőt tervez, ami nagyon növeli a zöldfelületet, de egy szociális bérlakás esetében, főleg karbantartási szempontból irreális! A lakások építése jól ütemezhető, a felhasznált anyagok és szerkezetek megfelelőek. Az épület tömege megformálásában egyszerű, geometrikus, a 6 lépcsőház függőleges hangsúlyokat képez. Az arányok szempontjából előnyös, hogy a F+2 szintbeépítést alkalmaz, és így is tud 36 lakást biztosítani. A homlokzatképzése puritán, anyagválasztéka egyszerű. A családi házas beépítéssel csak a szintszámmal, egyébként inkább az alagútzsaluzatos épületekkel törekszik harmonizálni. A bizottság több használható gondolata miatt 800.000 Ft-os III. díjban részesíti.
8
3. sz. bírálati sorszámú pályamű
CO 0000 94 44019509 0000
A pályázó a lakásokat egy épülettömbben a telek közepén É-ra húzva az építési hely É-i határán helyezi el. Így a D-i oldalon aránylag széles zöldsáv alakul ki. A parkolást a meglévő utak mentén a D-i és Ny-i oldalon oldja meg, egyben az épület alá alternatív megoldásként mélygarázst is tervez. Sem a felszíni sem a földalatti parkolók nem biztosítják azonban önállóan a szükséges parkolószámot. A D-i oldali parkolók nincsenek rajta az építési telken. A mélygarázs megvalósítása felesleges költséget jelent, bár azt elhagyhatónak jelzi. Az épület megvalósítását három ütemben képzeli el, az első két ütemben lakások építését javasolja „L” alakú tömbben, a harmadik ütemben lakások és tárolók megvalósításával javasolja befejezni az építkezést. Az „U” alakú lakóépület tárolókkal való bezárása formai és funkcionális tévedés, mely az amúgy is rosszul kihasználható belső udvar használati értékét tovább rontó tároló egységeket tartalmaz. Az 1+fél, valamint az 1+2 félszobás lakások aránya megfelelő. A lakás alaprajzok hagyományos függőfolyosós megoldások. Kedvezőtlen a kislakásokban lévő zsákszoba kialakítása. A fűtést egyedi gázkazánnal kívánja megvalósítani, amit a konyhákban javasol elhelyezni, de a hely szükségletét nem biztosítja, kéményeket a terv nem jelez. A nagy lakások előtti hosszú közlekedési folyosó sivár lakókörnyezetet eredményez. Tömegképzése sematikus, a lépcsőház és gyermekkocsi tároló blokkok szimmetrikus merev tömegként való megformálása építészetileg kedvezőtlen. Műszaki leírása alig értékelhető. A bírálóbizottság a pályázatot díjazásra, megvételre nem javasolta.
4. sorszámú bírálati pályamű
CO 0000 94 43962004 0000
9
A pályázók tervpályázatunkban többek között az alábbi célokat, szempontokat fogalmazták meg maguk számára, a tervezendő épületegyüttessel kapcsolatban: a tervezendő lakóépületek karakteresen jelenjenek meg a városi lakókörnyezetben, alkalmazkodva a helyszín adottságaihoz: a tervezett beruházás gazdaságos és megfelelően ütemezhető legyen. alsószinti térstruktúrájukkal, építészeti megjelenésükkel tükrözzék a későbbi változtatható használat lehetőségét – a földszinti lakások helyén kialakítandó üzlethelyiségekkel és irodákkal, valamint az általuk vonzott külső forgalomnak is alkalmas terekkel, igényes lakókörnyezetet, bensőséges, ugyanakkor városi minőségű teret adjanak leendő lakóiknak, a tervezendő épületek szerkezeti megoldásai, alkalmazott anyagai biztosítsák a beruházás reális, gazdaságos megvalósíthatóságát. A pályamű a pályázók által maguk részére kitűzött és a kiíró által támasztott követelményeknek túlnyomó részt megfelel. A tervező a telken két darab egyforma épületet helyez el, - az építési helyen belül – a középvonalra szimmetrikusan, É-D tengellyel, kissé széthúzva, köztük zöldterületet biztosítva. A parkolókat a déli oldalon oldja meg, egy tömbben, kétoldali elrendezéssel a Kós Károly utca tengelyében kialakított bejárattal. A parkolókhoz kapcsolódik az épület földszintjén kialakított burkolt terület így kedvező megközelítési lehetőséget biztosít az esetleg létesítendő üzleteknek, irodáknak. A parkolóhelyek száma megfelelő. A földszinti lakásfunkciótól eltérő használatára is ad javaslatot, ami pozitív elem. Mindkét épület két tömbből áll. A két épületrész 2-2 híddal van összekötve, ezért a lakások kiszolgálásához épületenként egy lépcsőházra van szükség. Kérdéses, hogy a szabadban vezetett folyosók nem okoznak-e túl sok takarítást és fenntartási gondot a mi szeles, havas vidékünkön? Az épületek 25-25 lakást foglalnak magukba. A lakások funkcionális kapcsolata megfelelő. Dicséretes, hogy a földszinten mozgássérültek részére is terveznek lakásokat, a lakásokhoz szükséges tárolókat a terv biztosítja. A fűtést, melegvíz ellátást a kiíró elvárásától eltérően közös kazánnal biztosítja. Homlokzat és tömegképzése egyszerű, visszafogott elegáns, megkérdőjelezhető azonban a nagy felületen alkalmazott falburkolat időállósága. A bizottság a pályaművet 400.000 Ft megvételben részesítette.
5. sorszámú bírálati pályamű
CO 0000 93 10423035 0000 10
A pályamű a terület beépítésére egy sávház és egy L alakú épülettömeg elhelyezését javasolja, a délkeleti irányból feltárulkozó tömb belsejében pihenő kert kialakításával. Koncepciója – a pihenő-kert funkció és a gépkocsiparkolás zavaró hatásainak elkülönítése – helyes, azonban a javasolt parkoló kialakítása túl hosszú út megépítését igényli és gazdaságtalan az egy oldali gépkocsi felállás is. A pályamű csak függőfolyosós közlekedési rendszerű épületeket alkalmazott, melyeket a tájolás szempontjából kedvezően helyezett el. Összesen 41 db lakás van az épületekben, azonban 44 lakás kialakítására is van lehetőség a garázsok elhagyása esetén. A kis és nagylakások aránya és alapterülete az 5 db 1 szobás északi lakás és a 2 db déli tájolású 1 szobás lakás kivételével megfelel a kiírási feltételeknek. A lakások alaprajzi kialakítása megfelelő, a fürdőszobák azonban szűkösek és a nappali szobák is túlterheltnek mondhatók, főleg azokban a lakásokban, ahol a nappali szoba egyúttal a konya és az étkező funkciót is betölti. Kedvezőtlen, hogy a lakásokhoz nem biztosított önálló tároló területet, mivel a közös tárolók szűkösek. Dicséretes ugyanakkor, a lakásokra vonatkozó épületgépészeti információ közlése. A javasolt beépítés építészeti megjelenésében domináló az eltérő nagyságú épület részek összekapcsolódásának hangsúlyozása. Az építészeti elemek egyszerű, visszafogott formavilága mellett azonban irreálisan költséges és fenntartási szempontból is rendkívül vitatható az alkalmazott homlokzati lamella rendszer. A bírálóbizottság a pályaművet díjazásban és megvételben nem részesítette.
6. sorszámú bírálati pályamű
CO 0000 94 06108944 0000
11
A pályamű leírt koncepciója szerint a javasolt beépítés a környezetbe illeszkedésre és a terület optimális kihasználásának elvére alapozódik. A 46 db.lakást 2 db L alakú, négyszintes, közel azonos kialakítású szabadon álló épületben helyezte el a tervezési terület észak-nyugati részén. A pályaművek adatainak értékelése alapján megállapítható, hogy városképileg és a helyszín meglévő beépítési adottságaihoz jobban illeszkedő tömegformálást eredményezett volna az egy szinttel alacsonyabb megoldás, mellyel még tartani lehetett volna a megkívánt lakásszámot. A szükséges parkolószámot tömbszerűen összevontan helyezte el a Stromfeld A. utca mentén, a parkolók elhelyezése és a 2 oldali parkolókialakítás előnyös. Dicsérendő, hogy a pályamű az épületek földszintjének eltérő hasznosítására, az üzletek kialakítási lehetőségére is javaslatot ad. Gondot fordít a zöldterületek hasznosítására és a földszinti lakások kertkapcsolatának bemutatására is. A lakások elhelyezése tájolás szempontjából kedvező. A két és négyfogatú épületrészek lakásai változatos alaprajzúak, ugyanakkor öncélú és gazdaságtalan az épülettömegek 0,50 m-es ki-be ugratása. A lakások egyedi fűtésének lehetőségét biztosítja, azonban a vizes helyiségek némelyike kissé szűkös. Az épülettömegek elsősorban magasságuk miatt túlsúlyos hatásúak, a homlokzatok kiképzése hagyományos – szokványos megjelenést mutat. A pályaművet a bírálóbizottság díjazásra nem javasolta, megvételben nem részesítette.
7. sz. bírálati sorszámú pályamű
CO 0000 94 37828019 0000
12
A pályamű a heterogén környezetben két emeletes, magas tetős, déli udvar köré szervezett épületet tartalmaz. Részletes indoklással támasztja alá tervezési alapelveit, hogy nagyobb épületet, és az első ütemben is üzleteket kell tervezni: tehát a kiírástól eltérő a feladat. Ezen meggondolások alapján túllépte a tervezési terület határát, sőt az építési helyről is lelóg az épület. Ugyanakkor az életmódra és környezet gazdagítására figyelemre méltó javaslatokat ad. A bírálóbizottság sem azt az elvet nem tudta elfogadni, hogy egy pályázó nagyobb területre tervezhet mint a többi, sem arra nem jogosult, hogy már eladott területet vissza szerezzen az önkormányzati lakás parkolójának. A javasolt üzleti programbővítés talán indokolt lehetne, de csak a kiírás keretein belüli (tehát második ütemű) megvalósítást tudná elfogadni a bizottság. A tervből látszik, hogy alkotója gondosan mérlegelte a környezetbe illeszkedés feladatát, törekedett szélvédett belső udvar kialakítására. Az egységes nagytető azonban nehézzé tenné a szakaszolást is, hiszen csak dilatációnál lehetne „elvágni” a házat. Az épület a szociális bérlakás fogalomhoz „túlsúlyos”, gazdaságossága vitatható. A lakásokat a bírálóbizottság helyenként szűkösnek találta, a teraszokat gazdagnak. a formai megjelenést invenciózusnak. A lakástájolások helyesek, de ez a negatív sarkoknál lévő szobákba belátást okoz. Nem szerencsés a tetősíkok túlzott tördelése sem. Mindez azonban mellékes körülmény ahhoz képest, hogy a pályamű túllépett a kiírás és az érvényes szabályozási terv, így a megvalósítás lehetőségén is. A pályaművet a bírálóbizottság díjazásra és megvételre nem javasolta.
8. sorszámú bírálati pályamű
CO 0000 94 36222878 0000
A beépítés a városszerkezethez jól alkalmazkodik. A blokkos házakhoz hasonló, de alacsonyabb tömeggel, a családi házakhoz a 2 emeletes beépítéssel, és a déli oldal tömbösített parkolójával kapcsolódik.
13
A tömb kihasználása jó: a 37 lakás kettő, de egyszeri dilatációval három szakaszban is elhelyezhető. A megközelítési út természetesen adódik, a forgalomtól védett udvarrész is kialakul. Az A és C épület fogatolt, a B épület a Stromfeld utca mentén függőfolyosós. Ez lehetővé teszi ezen „B” szárny földszinti lakásainak átalakítását parkoló-út menti üzletekké. (Erre a terv megoldást is hoz). Az épületek kicsit talán egyszerűek, de éppen ezért gazdaságos kialakításúak. A kétirányú főfal – rendszer előre gyártott födémszerkezettel építhető, hang-, hőszigetelési szempontból előnyös merev szerkezet. A kishajlású, 2 héjú tető jól fenntartható, és nem idegen a blokkos házak mellett. A lakások elrendezése a tájolást követi és a jó átszellőzést biztosítja. Az A és C épületekben kétféle lakást mutat be ugyanazon területen a terv. Egyik étkezőkonyhás lakás, a másiknál a nappaliba telepített az étkező és a leválasztott konyha. A nagyobb lakások 60 m2 körüli alapterülettel, a kisebbek 40 m2 körüli területtel készülnek. A fogatolt házak földszinti folyosós rendszere túlzottan is szűkös, a lakásonkénti lomkamra is jó lenne. Megvalósulás esetén1-1 lakás rovására is célszerű ezt átalakítani. Az épületek homlokzatképzése puritán, de ez egy szociális bérlakás esetében nem hiba. Ugyanakkor a könnyen megvalósítható teraszok, erkélyek élénkítik a tömegeket, és a gyalogbejárat melletti oszlopok a bejáratot is kiemelik. Ezáltal a Stormfeld utca felöl szerény, de barátságos épületegyüttesként jelenik meg az épületek tömbje. A fűtés épületenkénti egyedi kazánokkal történik. (A kiíró inkább lakásonkénti kazánokra gondolt). Összefoglalva: A terv az egyik legtömörebb és leggazdaságosabb pályamunka. 2030 m2-es összes lakásterülete, szerény közlekedő terei, és falrendszerei révén talán a leggazdaságosabban megépíthető és fenntartható megoldást adta. Ugyanakkor mértéktartó nagyságával, szakaszolhatóságával a városképi, városszerkezeti igényeknek is jól megfelel. A bírálóbizottság a tervet 1 millió továbbfejlesztésre alkalmasnak ítélte.
9. sorszámú bírálati pályamű
Ft
második
díjban
részesítette
és
CO 0000 93 14377192 0000
A beépítésre szánt területet teljes mértékben kihasználja az U alakú keretes beépítés. Az udvart a terep megemelésével és kerítéssel teszi védetté. A magastetős oldott épülettömeggel a lakótelep emeletes sorházaihoz, a lapostetős keleti szárnnyal az elkerülő útról látható tömbházakhoz kíván illeszkedni. 14
Valamennyi tömb függőfolyosós a lakások nyugati és déli tájolásúak. A lakások nagysága, belső beosztása nagyon változatos, 55 m2-től – 138 m2-ig. A funkcionális kapcsolatokban számos kifogásolható elem van. Összesített kimutatást nem ad a lakásfajtákról, a lakásösszetételre vonatkozó elemzés viszont figyelemre méltó. A tervezési program azonban a kiíró Lakásosztályával igénye szerint meghatározta a lakások kívánatos nagyságát, összetételét, ezt kellett volna teljesíteni. A pályázati kiírás alapvető feladati helyett gondosan oldja meg a szelektív hulladéktárolást, ötletes az udvar kiképzése, a mozaikképre tett javaslat, a fényáteresztő beton alkalmazása. Dicséretes, hogy gondoskodik a mozgássérültekről külön parkolóval, a nekik szánt lakások azonban láthatóan nem akadálymentesek. A pályaművet a bírálóbizottság nem javasolta díjazásra és megvételre.
11. sorszámú bírálati pályamű
CO 0000 94 44019482 0000
A pályaműben feldolgozott javaslat háromféle beépítési mód találkozásánál megtalálta a megfelelő épülettömeget, amely átmenetet képez, és É-i oldalról a 4 szintes lakótömbök folytatása.
15
Déli oldalának tagolása emlékeztet a Kós Károly utcai sorházakra. Az U alakú beépítés dél felé nyitott és védett belső udvart eredményez. Szellemes megoldás a függőfolyosó kezelése. A lakások bejárati oldalára tervezett teraszok távol tartják a folyosó forgalmát, amely egyidejűleg 2 épületsávot tud így kiszolgálni. Jól használható, ugyanakkor érdekes térhatása van. Havas, szeles időben viszont hátrányos, fenntartása, takarítása gondot okozhat. A telekterületet jól használja fel. Tagolása világos. Az É-i oldalra tervezett parkoló a 3 szintes változathoz elegendő, a Stromfeld utcai parkoló olyan többlet, amely csak üzletek esetén szükséges. A bővítésként bemutatott III. emeletet a bizottság nem javasolja. A háromszintes épülettömeg kedvezőbb, a 39 lakás a kiírás szerint elég. A lakásalaprajzok jól szervezettek és a kapcsolatuk is megfelelő. Az L alaprajzi épületrész belső sarkainál „összetalálkozó” teraszok megoldása kedvezőtlen. A tárolók szintenkénti elhelyezése előnyös. Az épület két ütemben megvalósítható. A homlokzat és a tömegformálás kultúrált, kellemes, jól megoldott. A lakások nagysága megfelelő, összalapterülete azonban a teraszok és „előkertek” miatt esetenként túlzott. A lakásösszetétel megfelelő. A fűtés lakásonként megoldott. A bizottság a 11. Sorszámú pályaművet II. díjban részesítette, alaprajzi megoldásáért, a „belső utcák” ötletéért és általános építészeti színvonaláért.
12. sorszámú bírálati pályamű
CO 0000 94 37824639 0000
A beépítésre szánt területet Ny-ról családi házas, K-ről többszintes beépítés határolja.
16
A pályamű a rendelkezésére álló terület D-i részére telepíti a szinte egy tömegből álló 75 m hosszú sávházat, némi rokonítási szándékkal, a Ny-i oldali szintszám csökkenéssel. Több kisebb tömegre bontás szerencsésebb lett volna. A szükséges parkolókat az épület É-i oldalára helyezi. Ezzel a módszerrel az értékes védett, benapozott D-i oldal kínálta előnyökről lemond. A zöldterületekkel mostohán bánik. A sávház pince, földszint + 2, illetve 3 emeleten kialakított lakásaihoz egy, központban helyezett lépcsőház segítségével É-i oldalon kialakított külső folyosón lehet eljutni. A vertikális gyalogos közlekedést két felvonóval is kiegészíti. Ez szép gesztus, de nem feltétlenül szükséges. Olcsóbb és praktikusabb megoldás lett volna a mozgássérült kerekesszékek részére földszinti lakásokat biztosítani. Az ütemezés a dilatációk mentén lehetséges, de első ütem a középső traktus, ez mindenképpen kötöttséget jelent. Az épületben 40 db lakást helyez el, 27 db 1+2 félszobást és 13 db 1+félszobást. Esetenként csak zuhanyozósak a fürdőszobák, és nem mindig biztosított a külön WC, mely a használatot jelentősen korlátozza. Lakásonkénti fűtés lehetőségét kéményekkel biztosítja, berendezések felszerelésére esetenként nincs hely.
de
a
hőtermelő
Tömegformálása, homlokzatai az 50-es évek hangulatát tükrözik a monoton megjelenéssel. A bírálóbizottság a pályaművet díjazásban és megvételben nem részesítette.
13. sz. bírálati sorszámú pályamű
CO 0000 94 66411589 0000
A beépítendő terület Szombathely északkeleti részén a É-i körgyűrűtől D-re, Ny-ról családi házas, K-ről többszintes beépítésű környezetben helyezkedik el. Közúti megközelítése a közel É-i irányban haladó 11-es Huszár útra merőleges Stromfeld A. utcáról lehetséges.
17
A pályázó a rendelkezésére álló terület beépítésére három épülettömeget javasol, megközelítőleg É-D-i hossztengellyel. Az épületek tömegformálását úgy horizontális, mint vertikális értelemben szellemesen alakítja a helyben uralkodó szélirány és tájolás figyelembe vételével. A három épülettömeg Ny-i kubusát gesztus értékkel rokonságba hozza a Stromfeld lakótelep korábbi ívesen alakított épületeivel, mintegy „kóstolót” adva a továbbiakhoz, bár ennek létjogosultsága vitatható. Az egyes épületeket É-i oldalon tömör kapukkal áttört kerítéssel fogja össze, a belső udvarok védettségének fokozása érdekében. Az egész lakóterület kerítéssel zárható a biztonság növelése céljából. Kedvező a gyalogos felfűzési tengely 45 db lakást ad, ötféle alaprajzzal 1+2 félszoba, 1+félszoba bontásban. A lakásonkénti egy parkolóigényt teljesíti. Az épületek közlekedői racionálisak, melyeket védett függő külső folyosóhoz kapcsolódó egykarú lépcsők szolgálnak ki. Lakásalaprajzai tömörek, és jól szervezettek. A lakásonkénti egyedi fűtési lehetőség biztosított. Az épületek építésének ütemezése jól biztosítható. Színvonalas architektúrát képvisel. A bírálóbizottság a pályázatot 300.000 Ft. megvételben részesítette.
14. sorszámú bírálati pályamű
BE 20844197 6 HU
A rendelkezésre álló tervezési területet két egymás felé fordított L alakú épülettel telepíti, gépkocsi megközelítését D-ről a Stromfeld Aurél utcáról biztosítja. Gyalogos forgalmat Ny-ról, a Verseny utca felől is lehetővé tesz. A szükséges személygépkocsi parkolókat a K-i és É-i oldalra helyezi, ezáltal a burkolt felületek
18
egy kissé túlméretezettek. A két épületben összesen 42 db lakást épít, jó tájolással, nagyrész szélvédetten. A K-i tömböt egy, míg a Ny-it két lépcsővel és külső folyosós rendszerrel szolgálja ki. Az épületek részben F+1, illetve F+2 szintszámot képviselnek. Tetőidomai félnyereg és nyeregtető kombinációik, melyeken fémlemez fedést alkalmaz. A terv komoly hátrányát képezi a lakásokhoz tartozó mostoha tárolási lehetőség. A lakások alaprajzi szervezésénél gondosan járt el a vizes szerelvények gazdaságos csoportosításában. Az egy térbe helyezett nappali-étkező-konyha funkció a terek praktikus kihasználhatósága ellenére hátrányokkal is jár. (tűzhely feltétlenül elszívóval szerelt kell hogy legyen, a mosogató „esztétikája” stb.) Hátránya a tervnek, hogy nem biztosítja a lakásonkénti fűtés lehetőségét, tömbönkénti tetőtéri gázkazánházat alkalmaz. Homlokzatai kiforrott formavilágot és anyaghasználatot tükröznek. A bírálóbizottság a 14. sorszámú pályaművet sem díjazásban, sem megvételben nem részesítette.
15. sz. sorszámú bírálati pályamű
CO 0000 93 04802798 0000
A pályamű célja a „játékos karakterű, oldott tömegű, de egységben kezelt építészeti együttes létrehozása” volt. A terület beépítésére három és négyszintes épületrészek U alakú elrendezését javasolja, mely D-i irányból megnyitott és zavartalan, viszonylag nagy felületű belső zöld kert kialakítására biztosít lehetőséget.
19
Kedvezőtlen, hogy a parkolást túl hosszú belső úttal oldja meg, gazdaságtalan egy oldali gépkocsi felállással. Erénye, hogy több javaslatban foglalkozik az épület földszintet eltérő hasznosításának problémájával és a hozzá kapcsolódó parkolási verziókkal is. A beépítést hatfogatú és szélső folyosós épületelemekből alakítja ki. A nagy fogat szám miatt túl hosszú és rosszul világított folyosók alakulnak ki. Az épület bejáratok és a hozzá kapcsolódó közös használatú helyiségek megoldása színvonalas. A lakások tájolását zömében kedvező égtájak felé biztosítja. A lakások alapterületi összetétele csak részben felel meg a kiírásnak, mivel a kis lakások aránya nagyobb, a 7 db egyszobás és a 3 db háromszobás lakás nem kiírás szerinti. A lakások kialakítása és térkapcsolatai megfelelőek, lakásonkénti fűtést tervez és jól méretezett teraszokat alakít ki. Az épület együttes játékos tömegű, de D-Ny-i irányból a szintszám változás ellenére is túl hosszú és zárt városias megjelenést mutat. A négyszintes magastetős épületrészek túl nagy tömeget képviselnek. A homlokzatok formálása kissé zaklatott, „túl színes”. A pályaművet a bírálóbizottság nem javasolta díjazásra, illetve megvételre.
16. sorszámú bírálati pályamű
CO 0000 04802785 0000
A pályázó 2 U alakú tömeg összeforgatásával egyetlen zárt udvaros épületet helyezett el a telek közepén. A ház gépjárművel történő megközelítését a Stromfeld Aurél utca Verseny u. kereszteződésében alakítja ki ami nagyon kedvezőtlen. A nagy építmény magasság miatt a zárt udvar belső légtéraránya nem kellemes a földszint árnyékos, rossz megvilágítású. A lakások az alaprajzi elrendezésből adódó terjengős függőfolyosókról nyílóak, kevés intimitást biztosítanak. A függőfolyosók,
20
teraszok területe meghaladja a lakások alapterületének 50 %-át. A keretes elrendezésből adódóan a lakások nagy része kedvezőtlen tájolású, A gépkocsi parkolók mintegy ¾ részét mélygarázsban helyezi el, ennek azonban kedvezőtlen költségvonzata van. A belső zöld udvar gyakorlatilag zöldtetőt jelent, további költségnövekedést eredményez. Az épület szélessége a tetőtérben visszalép, komoly szerkezeti problémákat vállalva. A lakások funkcionális kialakítása megfelelő az alapterületük átlagosan nagyobb a kívánatosnál. Az épület két ütemben megvalósítható. A választott beépítés zárt terjengős tömeget eredményez a teraszok alkalmazása ellenére. Homlokzatformálása egyszerű, a belső udvarok hosszú külsőfolyosói sivárak. Az összeforgatással nagy tömegűvé hízott épület túlzottnak hat környezetéhez képest. A bírálóbizottság a pályázatot díjazásban nem részesítette, megvételét nem javasolta.
Szombathely, 2004. április 30. ……………………………………… Bírálóbizottság társelnöke
21