VAD LAJOS
NE SÍRJ! Csukva a sírbolt, benne a Mester. Koporsó száját nehéz kő zárja. Bérelt vitézek őrizik a sírt, Éjjel és nappal vigyáznak rája. Elült már a zaj, csendes lett a táj, A Názáreti a sírban pihen. Bús tanítványok haza széledtek, Kétség s bánat dúlt mindegyik szívben, Fájt a lelküknek a nagy vesztesség, Hiába volt hát a hit s a remény? Koldussá lettek, elhagyatva, Mert Jézus nélkül éltük oly szegény. De ne sírj szívem, félre csüggedés! Harmadik napnak kora reggelén; Jézus feltámadt, kijött a sírból, Nem szégyenült meg sem hit, sem remény; A Máriáknak, kik sírhoz mentek, A nagy csodáról már Angyal regél; Aztán ők mentek, hogy elhirdessék: Jézus feltámadt! Jézus újra él! Félre fájdalom, félre csüggedés, Már szívemben is bíztat e remény: Én is ott leszek, ahol Jézusom! A feltámadás dicső reggelén!
FÜLE LAJOS
AZ ELTEMETHETETLEN Temették ólom-csüggedésbe, hitetlenség rongyába rakva a félelem sivatagába Harmadnapon feltámadott! Temették tornyos templomokba, szertartások gyolcsai közé, imákból készült szemfedője. Harmadnapon feltámadott! Temették ideológiákba, tagadás útszéli árkába, tudomány sziklái alá. Harmadnapon feltámadott! Temették gyilkos hitvitákba, szent háborúk szennyes vizébe, sötét élet-cáfolatokba. Harmadnapon feltámadott! Temetgetik ma is... Hiába. Nem rejti el se föld, se ég már, szív bűne, vagy ész érve, semmi, mert Ő MAGA AZ ÉLET !
2
Az egyik bibliaolvasásom közben a Zsidók 12:26–29. részt olvastam, és nagyon elgondolkoztattak a következő igeversek. „Még egyszer megrendítem nemcsak a földet, hanem az eget is.” Ezt a „megrendítést” élte át Izráel népe, amikor találkoztak Istennel a Sínai-hegynél. IIMózes 19:6-20-ban azt láthatjuk, hogy Isten mennydörgésben, villámlásban, sűrű felhőben, erősödő kürtzengésben jelent meg a Sínaihegynél. Miközben az egész hegy rengett, a nép nagyon megrémült. Ez nem olyan földrengés volt, amiről manapság hallhatunk. Ott Isten jelenléte rendítette meg a földet. Azt ígérte Isten, hogy még egyszer megrendíti a földet. (27. vers.) „A ’még egyszer’ pedig azok megváltozását jelenti, amelyek mint teremtett dolgok megrendülhetnek, hogy megmaradjanak a rendíthetetlenek.” A Károli fordításban ezt a megrendülést az állhatatlan dolgok megváltozásaként olvassuk. Az állhatatlan szó pedig ingatagot jelent. Mik ezek az ingatag dolgok, amik sokszor rendíthetetlennek tűnnek számunkra? Anyagi biztonság, otthonunk, testi egészségünk, egzisztenciánk, karrierünk, biztosnak hitt emberek körülöttünk. Isten előtt ezek a dolgok ingatagok, nem maradandóak. Amikor megrendül a mi életünk, mert elveszítünk ezek közül valamit, akkor döbbenünk rá, hogy milyen ingatag talajra alapoztuk az életünket. Egy adott pillanatban majd Isten elé kerülünk, a földön eltöltött életünk is megítélésre kerül. Egyértelműen
szétválik majd egymástól a rendíthető és a rendíthetetlen. (28. vers.) „Ezért tehát mi, akik rendíthetetlen országot kaptunk…” – Isten nem holmi elmúló dologgal ajándékozott meg minket. A saját Fiát áldozta fel azért, hogy rendíthetetlen országába belépést kapjunk. 28. vers második felében érkezik az ezzel kapcsolatos felszólítás: „Legyünk ezért hálásak! Szolgáljunk Istennek! De nem is akárhogy: Hálás szívvel, Istennek tetsző módon, Istent tisztelve és félve!” Szolgálatunk során előfordul, hogy nem minden úgy alakul, ahogy azt mi elképzeltük. Ezt tapasztaltam meg akkor, amikor a nagyváradi fúvós testvéreket vártuk vendégségbe március végén. Néhány barátommal azt gondoltuk, hogy fogadásukra majd főzünk valamit. Mivel érkezésük napja éppen munkanapra esett, így előtte való este álltunk neki a főzésnek. Nagy örömmel és szeretettel tettük ezt, gondolván, hogy biztosan örülni fognak egy tartalmas, meleg levesnek. El is készült a leves, amit miután lehűlt, beraktunk a hűtőbe. A hűtő időközben sajnos felmondta a szolgálatot, és másnapra a leves megsavanyodott. Ez olyan váratlanul ért, hogy a hála elmaradt a szolgálatomból. Számomra mindenképp tanulságos volt az eset. A sátán mindent elkövet, hogy a szolgálatunkban akadályokat görgessen elénk. Erre számítanunk kell, és nem szabad engednünk, hogy ezzel megszerezze tőlünk azt, ami éltető alapja a szolgálatunknak: a hálánkat. Készüljünk hálás szívvel a rendíthetetlen országba! Gálmiklós Ádám
Megtérés Egy skóciai keresztyén nagyon örült, mert megbizonyosodott arról, hogy megváltást nyert. Megkérdezte tőle egyik barátja: „Mégis honnan tudod, hogy megváltást nyertél? Mindig arról beszélsz, hogy bizonyosan tudod, hogy megváltást nyertél, de mi tesz téged annyira bizonyossá? Honnan tudod mindezt?” Az idős ember ezt válaszolta azonnal: „Ott voltam, amikor történt.”
Isten létezése Mahatma Gandhihoz egyszer odament egy ateista azzal a kéréssel, hogy szervezzen és támogasson egy istenellenes társulatot. Gandhi ezt válaszolta: „Csodálkozom azon, hogy van egy intelligens ember, aki harcol valami olyan ellen, aminek létezésében egyáltalán nem hisz.”
„Az asszonyok gyorsan eltávoztak a sírtól, félelemmel és nagy örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt tanítványainak.” Máté 28:8. Az emberiség történetében egyedülálló Jézus Krisztus feltámadása. Nagy örömmé tette azoknak, akik Benne hisznek, és Őáltala üdvözülnek. Jézus Krisztus feltámadása megváltoztatta a világtörténelem folyamatát, mivel új korszak kezdődött: „Örömkorszak”. Jézus Krisztus feltámadását olvassuk Máté 28:5–10-ben: „Az asszonyokat pedig így szólította meg az angyal: ’Ti ne féljetek! Mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. Nincsen itt, mert feltámadt, amint megmondta. Jöjjetek, nézzétek meg azt a helyet, ahol feküdt. És menjetek el gyorsan, mondjátok meg a tanítványainak, hogy feltámadt a halottak közül, és előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt. Íme, megmondtam nektek!’ Az asszonyok gyorsan eltávoztak a sírtól, félelemmel és nagy örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt tanítványainak. És íme, Jézus szembejött velük, és ezt mondta: ’Legyetek üdvözölve!’ Ők pedig odamentek hozzá, megragadták a lábát, és leborultak előtte. Ekkor Jézus így szólt hozzájuk: ’Ne féljetek: …’” Az asszonyok megijedtek a nem mindennapi látványtól, egy égi lakót: angyalt látva. A Biblia első fejezeteiben olvassuk az Úr Isten csodálatos művét, a világegyetem teremtését; a Földet, és a csodálatos Édenkertet, ahol az első emberpár élt, de az első félelem is megjelent. „De az Úristen kiáltott az embernek, és ezt kérdezte: Hol vagy?” „Az ember így felelt: Meghallottam hangodat a kertben, és megijedtem, mert mezítelen vagyok. Ezért rejtőztem el.” 1Móz 3:9–10. Ádám megijedt a bűneset miatt, mert megszegte az Úristen parancsolatát. Így az emberpár bűne az édenkerti öröm helyett átváltozott kínos, keserű bánattá. A bűn kőfallá változott az Úristen és az ember között. Így az ember, bűne miatt elszakadt az édenkerti boldog, áldott örök élettől. De mivel Isten szeretete és kegyelme nem hagyta teremtményét a sátán győzelme miatt az örök kárhozatban elveszni, Isten egyszülött Fiát adta erre a földre a bűnös embernek Megváltójául. Megváltónk látva ennek szükségét önként vállalta a kegyetlen testi, lelki és szellemi kereszthalált. A Zsid. 10:5–7-ben (melyet Pál apostol levelének valószínűsítenek) olvassuk: „Ezért, amikor eljön a világba, így szól: ’Áldozatot és ajándékot nem akartál, de testet alkottál nekem; égő- és bűnért való áldozatot nem kedveltél. Akkor ezt mondtam: Íme, itt vagyok, amint a könyvtekercsben meg van írva rólam, hogy teljesítsem a te akaratodat, Istenem.’” Tehát Jézus eljött, hogy elvégezze tövises útját; megalázták, leköpdösték, kegyetlenül ostorozták, majd a Golgotán keresztre feszítették. A végtelennek tűnő keresztfájdalmaknál Jézus felkiáltott: „Három óra tájban Jézus hangosan felkiáltott: ’Éli, éli, lamá sabaktáni!’ azaz: ’Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?’” Máté 27:46. „Jézus pedig ismét hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét. És íme, a templom
kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt, a föld megrendült, és a sziklák meghasadtak.” Máté 27:50–51. Jézus Krisztus kegyetlen szenvedései által a Golgota keresztjén a bűnös ember és Isten közötti kőfalat megnyitotta. „Mivel pedig, atyámfiai, teljes bizalmunk van a szentélybe való bemenetelhez Jézus Krisztus vére által, azon az új és élő úton, amelyet ő nyitott meg előttünk a kárpit, vagyis az ő teste által;” Zsid. 10:19–20. Jézus meghalt ártatlanul a világ bűneinek terhével, de a harmadik napon feltámadt dicsőségesen egyszer és megismételhetetlenül. Az asszonyok megkapva a hírt az angyaltól, hogy Jézus feltámadt, gyorsan eltávoztak a sírtól félelemmel és nagy örömmel. Nagy örömük megszűnt volna a nagy ijedelemtől, de: „És íme, Jézus szembejött velük, és ezt mondta: ’Legyetek üdvözölve!’ Ők pedig odamentek hozzá, megragadták a lábát, és leborultak előtte.” Máté 28:9. Jézus elfogatása előtt főpapi imájában kérte az Atyát a tanítványokért: „Most pedig hozzád megyek, és ezeket elmondom a világban, hogy az én örömöm teljes legyen bennük.” Ján. 17:13. „De nem értük könyörgök csupán, hanem azokért is, akik az ő szavukra hisznek énbennem;” Ján. 17:20. Mi örülünk, és áldjuk Atyánkat a feltámadott Krisztusért. Nem félünk, égi öröm tölti be szívünket, lelkünket, felhangzanak örömteli imák, dicsőítések. Örömmel beszélünk imádságban Megváltónkkal az Ő igéjén keresztül, és Ő mivelünk. „Ha eljutott hozzám igéd, én élveztem, igéd vidámságot szerzett nekem és szívbeli örömöt, hiszen rólad neveztek el engem, Uram, Seregek Istene.” Jer. 15:16. Bibliánkban említés van az örömről. Tudjuk, többféle öröm létezik: testi, lelki, szellemi, ami nem földi, hanem égi. Az emberek örülnek a korai és késői eső miatt, a jó termés és jó megélhetés miatt is. Prédikátor 2:10: „Nem tagadtam meg magamtól semmit, amit megkívánt a szemem. Nem vontam meg szívemtől semmi örömöt, hanem szívből örültem mindannak, amit fáradsággal szereztem, hiszen ez volt a hasznom minden fáradozásomból.” „Mert ahogy az ifjú elveszi a hajadont, úgy vesz el téged, aki felépít; ahogy a vőlegény örül menyasszonyának, úgy örül majd neked Istened.” Ézs 62:5. „Vígan örvendezik az igaznak az apja, és aki bölcset nemzett, örül annak.” Péld. 23:24. Salamon írja azokról, akik örülnek más baján: „Aki gúnyolja a szegényt, Alkotóját gyalázza, és aki a veszedelemnek örül, nem marad büntetlen.” A földi élet öröme átmeneti. Az Istentől való öröm örökös, melynek nincs határa. A Biblia az Úrban való örömre tanít. „Nagy örömöm telik az Úrban, víg örömre indít Istenem, mert az üdvösség ruhájába öltöztetett, az igazság palástját terítette rám, mint vőlegényre, ki fölteszi fejdíszét, mint menyasszonyra, ki fölrakja ékszereit.” Ézs. 61:10. Dávid hasonlóképpen írja: „Örüljenek, és örvendezzenek benned mindazok, akik téged keresnek. Akik szabadításodra vágyódnak, hadd mondhassák mindig, hogy nagy az Úr!” Sámuel édesanyja Anna nagy örömmel mondta el hálaénekét: „Örvendez szívem az Úrban, visszaadta erőmet az Úr.” 1Sám 2:1. Péter apostol írja, öröm Krisztus nevéért szenvedni. „Sőt, amennyire részesültök a Krisztus szenvedésében, annyira örüljetek, hogy az ő dicsőségének megjelenésekor is ujjongva örülhessetek.” 1Pét. 4:13.
3
Jézus feltámadása után a Szentlélek és öröm korszaka kezdődött. Aki hittel befogadja Jézust a szívébe, ajándékot kap Istentől. A Gal 5:22-ben olvassuk: „A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség,” Az etiópiai kincstárnoknak nagy öröme volt, amikor megtért, és az Úr Lelke által bemeríti Fülöp apostol. „Amikor kijöttek a vízből, az Úr Lelke elragadta Fülöpöt, és nem látta őt többé az udvari főember, de örvendezve haladt tovább az útján.” ApCsel. 8:39. Öröm tölti be szívünket, ha valaki megtér. Jézus Krisztus megnyitotta a menny kapuit minden bűnös számára, ha elfogadja Krisztus hívását. Aki ma is hív: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.” Máté 11:28. Ezen az örömteli feltámadási ünnepen kérjük Urunkat, adja meg világosságát azoknak a lelkeknek, akik nem ismerik az Ő örömét, az újjá születést, feltámadást Krisztusban. Mi-
Egy idős ember, aki sohasem járt iskolába, elhatározta, hogy megtanul olvasni. Legnagyobb vágya az volt, hogy elolvassa a Bibliát, hogy Isten beszélhessen vele az ő igéje által. Az olvasás nem ment könnyen. Több éven át tanulta a betűzést ez az idős keresztyén, mire képes volt olvasni. Először egy kicsit, majd végül elolvasta az egész Újszövetséget. Néhány nap múlva azután, hogy befejezte a Biblia utolsó könyvét is, egyik barátjának könnyek közt mondta el: „Megérte a nagy fáradságot, mert el tudtam olvasni János 3,16-ot.” Valaki a Biblia könyveit árulta külön-külön. Egy este rabló állította meg, amint haladt Szicília egyik erdejében, és megparancsolta neki, hogy égesse el áruit. Miután tüzet gyújtottak, megkérte a rablót, hogy engedje meg, hogy egy rövid részt hadd olvasson el mindegyik könyvéből, mielőtt a lángok közé dobná. Erre engedélyt kapott, és olvasott egy szakaszt a huszonharmadik zsoltárból, egy másikat a Hegyi Beszédből, egy harmadikat az irgalmas samaritánus történetéből, egy negyediket Pál szeretethimnuszából az 1Korinthus alapján. Minden egyes történet felolvasása után a rabló felkiáltott: „Ez jó könyv. Ezt nem égetjük el. Add nekem!” Ezért egyet sem égettek el, hanem mind átvette a rabló. Néhány évvel később a rabló ismét előkerült, de akkor már mint felavatott prédikátor. A Biblia olvasása elvégezte benne a csodát.
William Hone, az ateista, egy napon találkozott egy kisfiúval, aki olvasta a Bibliát. Hone megszólította: „Miért
4
vel egyedül Ő tud tökéletes örömöt, boldogságot, békét, nyugalmat adni. Az evangélium = örömhír, arról tudósít minket, hogy tökéletes öröm. Béke csak a mennyben lesz: „Íme, az Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga az Isten lesz velük; és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” Jelenések 21:3–4. Kérjük drága Atyánkat, hogy egykor mi is ott legyünk közöttük, dicsőítve Megváltónkat új énekkel: „és új éneket énekeltek ekképpen: ’Méltó vagy arra, hogy átvedd a könyvet, és feltörd annak pecsétjeit, mert megölettél és véreddel vásároltad meg őket Istennek minden törzsből és nyelvből, minden nemzetből és népből; és királysággá és papokká tetted őket a mi Istenünknek, és uralkodni fognak a földön’.” Jelenések 5:9. Újhelyi Margit
töltöd idődet egy ilyen értéktelen könyv olvasásával?” A fiú ezt válaszolta: „Ez az egyetlen, ami beteg édesanyámat megvigasztalja.” A férfit meghatotta a fiúcska egyszerű válasza, és elhatározta, hogy maga is elolvassa Szentírást. Amint ezt tette, Isten Lelke szólt a szívéhez. Nemsokára a következő sorokat írta Bibliájának egyik lapjára: „A legbüszkébb szív, ami valaha dobogott, megalázkodott bennem. A legvadabb akarat, ami valaha ágaskodott, hogy csúfolja ügyedet vagy segítse ellenségeidet, megsemmisült. Köszönöm, Istenem, segítségedet.” William Hone élete átalakult az Ige hatalma által.
JÉZUS Egy Galupp-közvéleménykutatáson megkérdezték az embereket, hogy kivel szeretnének eltölteni egy napot. A megkérdezettek kétharmada Jézust választotta.
KRISZTUS Ő, az Élet Kenyere szolgálatát éhezéssel kezdte. Ő, az Élet Vize szolgálatát szomjúsággal végezte. Krisztus éhezett mint ember, mégis táplálta az éhezőket, mint Isten. Elfáradt, mégis ő a mi nyugodalmunk. Megfizette az adót, mégis ő a Király. Ördögnek nevezték, de kiűzte az ördögöket. Imádkozott, mégis meghallgatja imáinkat. Sírt, és felszárítja könnyeinket. Eladták harminc ezüstpénzért, mégis megváltja a bűnösöket. Bárányként vitték a mészárszékre, mégis ő a jó pásztor. Életét adta és halálával legyőzte a halált.
Óriási kegyelem, hogy bizonyságot tehetek arról, mit végzett el Isten az életemben. Pár szempont alapján szeretném leírni, hogy mi volt megtérésem előtt, hogyan fogadtam el Jézus Krisztus bűnömért való áldozatát, és hogy mire határoztam el magamat Isten követésével kapcsolatban. Joó Árpád vagyok, 29 éves, Erdélyben születtem, hívő családban. Már gyermekkoromban hallottam és tanultam Istenről, rendszeresen jártunk gyülekezetbe, vasárnapi iskolába. Nagyon sok istentiszteleti alkalmon vettem részt, de sokszor csak felületesen hallgattam. Mindig ott voltam, mert nem akartam engedetlennek tűnni, összetűzésbe keveredni a szüleimmel, de amint kijöttem onnan, mintha ott sem lettem volna. Korlátnak tartottam a tanítást. 8. osztályos korom után kollégiumba kerültem, távolabb a szüleimtől, gyülekezetemtől, megszűnt a „24 órás felügyelet”, új, izgalmas arcok, szabadság – gondoltam én... Nagyon hamar egyre mélyebbre és távolabb kerültem Istentől. Egy bemerítési alkalomnál Isten mégis különös módon szólt hozzám. Úgy éreztem, hogy ezúttal nem tudok csak „úgy” elmenekülni. Sokáig újra visszatérő gondolatok jöttek elő bűneimmel kapcsolatban. Nem sokkal később egy evangelizációs alkalomnál úgy éreztem, hogy nincs tovább, feltettem a kezemet és jelentkeztem, hogy szeretnék én is megtisztulni, szabad lenni egyre nyomasztóbb bűnterhemtől. Lelkipásztorommal imádkoztunk ekkor, és behívtam Jézust az életembe. Az Úr komolyan vette az imámat, békességet és megnyugvást adott. Kértem a bemerítésemet is, ami nem sokára, 2001 nov.11.-én meg is történt. 2002-ben befejeztem a középiskolát, leérettségiztem. Rendkívül boldog voltam – hálás az Úrnak, hogy mindeddig elhozott, érezhettem életemen a gondviselését, szeretetét. De nagy „ujjongásomban” úgy tűnik, megfeledkeztem Istenről, további tervéről az életemben, és több pályaválasztási lehetőséget is elmulasztva, egy „hirtelen ötlettől vezérelve” azt
találtam ki, hogy Budapesten fogok dolgozni, élni... Lelkesedésem nem tartott sokáig. Csakhamar egy olyan környezetben találtam magam, ahová nem Isten helyezett, ahol világias légkör uralkodott, békétlenség, hajsza, rohanás és Istenkáromlás folyt. 19 évesen rohanásomban észre sem vettem, hogy mennyire elfásult a szívem, távol a családomtól, gyülekezettől, de legfőképpen Istentől. Bűnbe eséseimet saját kudarcomként éltem meg – vádolt vele az ördög. Egyre kevésbé hagytam megszólalni a lelkiismeretemet. Kihagytam Istent az életemből, döntéseimből, megromlott a viszonyom a munkahelyemen... Párkapcsolati döntése(i)mtől is távol tartottam Istent – annak ellenére, hogy tudtam mi helyes és mi nem, többször is élettársi kapcsolatba keveredtem. 2008-ban munkahelyet változtattam. Ekkor tapasztaltam újra Isten beavatkozását az életembe. Ugyanis hívő főnököm „lett”. Kisebb nyomozás után az is kiderült, hogy ismerjük egymást. Beszélgetéseink során többször is próbálta elmondani, hogy nem helyes az út, amin járok, de én csak kinevettem. Mire ő azt monda, hogy imádkozik értem. Biztos vagyok benne, hogy számtalan imameghallgatás eredménye az, hogy ma Isten újjászületett gyermekeként leírhatom bizonyságtételemet, hiszen mai napig rendszeresen imádkoznak értem rokonaim, szüleim, és a gyülekezet, ahol felnőttem. „Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.” Jak 5:16b. Nemrégen egy rokonlátogatás során újra előkerült az élettársi kapcsolat témája és egy komoly beszélgetés alkalmával Isten megértette velünk, hogy mennyire igeellenes, világias, bűnös, szentségtelen, utálatos dolog a paráznaság Isten előtt. Imádkoztunk és letettük az életünket Isten elé, beláttuk, hogy nélküle csak erre vagyunk képesek és kértük, hogy vegye kézbe életünket, és formálja az ő nagyszerű terve szerint. Rendeztük a kapcsolatunkat az Úrral, egymással. Eldöntöttük, hogy összehá-
zasodunk. Jan. 16.-a óta jegyben járunk, és ha az Úr is úgy akarja és élünk, akkor márc. 29.-én házasságot kötünk, amire kérjük Istenünk vezetését, gondviselését és áldását. Láthatjuk, hogy Isten jót tervezett a mi életünkkel. Csak egyedül Ő tudja helyreállítani azt, amit mi rontunk el, vezetni tud Igéje és Szentlelke által. Ehhez igazán odaszánt és engedelmes élet kell. „Adja meg nekünk az Ő dicsőségének gazdagsága szerint, hogy megerősödjék bennünk a belső ember az Ő Lelke által.” Ef 3:16. „Éljünk méltón ahhoz az elhíváshoz, amellyel elhívattunk, teljes alázatossággal, szelídséggel és türelemmel; viseljük el egymást szeretettel, igyekezzünk megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével.” Ef 41b–3. Ámen! Személyes imameghallgatásomról is szeretnék pár szót írni. Sokat imádkoztam a menyasszonyomért, hogy az Úr szólítsa meg őt is és döntsön mellette. Az az örömhír, hogy elfogadta az Úr Jézust személyes Megváltójának és hamarosan – még áprilisban, ha az úr éltet – bemerítkezik. Arra az elhatározásra jutottunk, hogy ezentúl mindenben Isten szerint szeretnénk eljárni, szüntelen kapcsolatban lenni Vele, keresni az Ő akaratát. Kedves testvérem, ha úgy olvasod ezeket a sorokat, hogy nincs rendezve életed Istennel, keresd Őt! Ő hű és igaz, hogy megbocsátja bűneiket azoknak, akik kérik Atyai bocsánatát. „Isten előtt a töredelmes lélek a kedves áldozat. A töredelmes és megtört szívet nem veti meg Isten.” (Zsolt 51:19.) „Keressétek az Urat, amíg megtalálható! Hívjátok segítségül, amíg közel van!” Ézs 55:6. Joó Árpád
5
Fokozott várakozás előzi meg a közérthetőbb Károli Biblia világi terjesztését. Húsvétra kerülhet a nagy könyvterjesztő hálózatok polcaira az újonnan revideált Károli Biblia, amelyet a 2007-es újszövetségi próbakiadás, valamint az év végi Keresztyén Karácsonyi Könyvvásár tapasztalatai után komoly várakozás előz meg. A Protestáns Média Alapítvány megbízásából a Veritas Kiadó gondozásában megjelent szövegváltozat elkészítése több mint tíz éven át tartott, és a munkában neves teológusok, nyelvészek és irodalmi szaktekintélyek is részt vettek. A tudományos alaposságú munka alapvető célja a magyar nyelv fennmaradásában és alakulásában egyedülálló szerepet betöltő, első teljes, magyar nyelvű Szentírás érthetőbbé tétele volt – az eredeti veretes „Károli-stílus” megtartása mellett. A kiadó elkötelezett szerepet vállalt az „új” Biblia-oktatásban való felhasználása, a fiatalok elérése terén, és még e hónapban letölthetővé kívánja tenni az újonnan revideált Károli Biblia androidos és iPhone-os változatát is. „Számos kísérlet született már a Szentírás nyelvének modernizálására, de azt a lelkületet, egyértelműséget és egyöntetűséget, amely Károli Gáspár szövegét jellemzi, senki nem tudta megjeleníteni. Ezért fontos, hogy ragaszkodjunk e for-dítás maradandóságához, örök értékéhez, és közben erőfe-szítéseket tegyünk a korbeli, időbeli távolság leküzdésére” – nyilatkozta a kötet megjelenése kapcsán Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár. A mostani revízió valóban komoly mérföldkőnek tekintendő a Károli Biblia kiadásainak történetében, hiszen több mint 100 év óta most vállalkozott újra egy szakértőkből álló csoport arra, hogy a szöveget az adott kor igényeinek megfelelően felülvizs-
gálja. Az újítás forrása a legnagyobb pél-dányszámban elterjedt 1908-as kiadás volt, de a szakbizottság figyelembe vette a korábbi kiadásokat, az íráskutatások eredményeit, valamint közel félszáz egyéb magyar, valamint nemzetközileg elfogadott idegen nyelvű bibliafordítást is. A Veritas Kiadó képviseletében Győri Tamás József evangélikus lelkész, teológus elmondta: a szövegrevízióval és a hazai bibliakínálatban újdonságnak számító színes, modern megjelenéssel a fiatalok körében is szerettek volna újra kedvet csinálni a Károli Biblia olvasásához. Amennyire lehetséges, törekedtek az eredeti verzió szépségének és értékeinek megőrzésére, hogy a magyar nyelvterületen máig legnépszerűbb bibliafordítás érthetőbb olvasatban még közelebb kerülhessen a mai generációhoz – úgy, hogy a lelkisége megmaradjon, és megtarthassa nemzeti kulturális örökség jellegét. Mivel a nemzetközi trendekhez hasonlóan hazánkban is egyre növekszik az igény arra, hogy a vallásos tartalmak a mai kommunikációs eszközökön is megjeleníthetők legyenek, a kiadó még e hónapban elérhetővé kívánja tenni „modernizált” Károli androidos és iPhone-os változatát is. A Veritas az „új” Biblia könnyebb értelmezhetőségétől, a mai igényekhez igazodó megjelenéstől, valamint a modern eszközökben rejlő új felhasználási lehetőségektől a rendszeres bibliaolvasókon túl a fiatalok szélesebb körű elérését is várja. Mint ismeretes, Norvégiában tavaly a könyvpiac sikerkönyve az új norvég bibliafordítás lett, amelyet a szakértők elsősorban a gördülékeny irodalmi nyelvezetnek és az olvashatóságra törekvő fordításnak tulajdonítanak. További információk: Kolos Emőke PR-tanácsadó Győri Tamás József lelkész, teológus – Veritas Kiadó Mobil: 06-30-9666-783 Mobil: 06-20-8242-123
[email protected] [email protected]
Áprilisi szolgálati beosztás DÁTUM
IMÁRA BUZDÍT
IGEHIRDETŐ
ÁPRILIS 6. NAGYPÉNTEK
Kulcsár Tibor
ÁPRILIS 8. HÚSVÉT du.
Kovács Bence
Kulcsár Tibor Kulcsár Tibor
Szegedi Balázs Kovács Bence
ÁPRILIS 15.
Katkó Lajos
Eric Murphy
Kis Sándor
CSALÁDI VASÁRNAP
du.
ÁPRILIS 22. BEMERÍTÉS
H Kovács Gábor
du. ÁPRILIS 29.
MÁJUS 6.
Kulcsár Tibor
H Kovács Gábor
A FIATALOK SZOLGÁLATA Ecsedi Gábor
du.
Szegedi Balázs
Balogh Zoltán
CSALÁDI VASÁRNAP Gyaraki Péter
Kulcsár Tibor ANYÁKNAPI ISTENTISZTELET
6
LEVEZETŐ
Kulcsár Tibor
– Nyúl Zoltán a szerbiai baptisták elnöke. Az elmúlt években nagyon sok és radikális változást kellett megérniük nemcsak az ország és a társadalom szintjén, de a gyülekezetekben és a magánéletben is. Először is ezekről a radikális változásokról kérdeztem… – A legjobb példám a nagyanyám, aki 1920-ban született még Magyarországon, majd a szerb–horvát–szlovén királyságban élt 20 évet, utána 10-et a jugoszláv királyságban, aztán 4 évig Magyarországon élt, eközben sehova nem utazott. Majd két szocialista jugoszláv időszakot élt meg, ez után KISJUGOSZLÁVIA, Szerbia–Montenegró, most pedig Szerbia területén él. Azzal, hogy vak és alig hall, soha nem utazott sehova, mégis 6-7 országot cserélt. Ez már eléggé drasztikus önmagában. – Azt hiszem, hogy a kereszténység területén is elég szélsőséges változásokat éltetek meg ott. – Igen a kereszténység vonatkozásában is megéltünk egy relatív jólétet még Jugoszlávia idejében, amikor mi voltunk a kis nyugat a keleti blokk részére, ahova érkeztek a Bibliák kamion szám. Jöttek hozzánk Magyarországról azok, akik Nyugatra szerettek volna menni, vagy nyugati rokonokkal szerettek volna találkozni. A kereszténység, mivel nem volt semmi tiltva, önmagába forduló, önmagában jól megélő közösség volt, semmi nyomás nem volt rajtuk, ezért egy kicsit el is laposodtak. – Fiatalságodnak jelentős változása volt az, amikor kitört a háború. Hogyan változtatta meg ez a történés annak idején a kereszténység arculatát? Nem a nép arculatát, azt nyilván, hanem a gyülekezeteket? – Az a kedélyes jólét, ami akkor volt a gyülekezetekben, az megszűnt, amikor a 1990-es évek elején jött az európai gazdasági válság. Majd a politikai, morális válság, ezután a háborús időszak. Mi háborús háttér voltunk, ahonnan vitték a férfiakat a frontra, ahol dermesztő félelemmel feküdtek le az emberek, hogy mi lesz a holnappal, vagy lesz-e holnap? Ez megrázott, felrázott mindenkit, hívőket és hietleneket egyaránt. Mindannak ellenére, hogy nagy volt a migráció és sokan menekültek Nyugatra a gyülekezetekből.
Azok az emberek, akik addig nem fordultak Istenhez, elkezdtek azon gondolkozni, hogy mi lesz velem holnap, ha esetleg lelőnek a fronton, aknára lépek, vagy akár lemészárolnak. Az történt, ami az utóbbi 20 évben nem, elkezdtek új emberek jönni a gyülekezetbe, a gyülekezetekbe, és elkezdték keresni az Istent. Ez az időszak paradox módon a legnehezebb körülmények között újabb és újabb gyülekezeteket szült. Ennek mi magunk is élő tanúi vagyunk. Az én megtérésem idején 4-5 évente volt egyegy személy bemerítése, a háborús időszak azt hozta, hogy évente egy-két új tagot vagy új csoportot kaptunk, akik azt mondták, hogy elég ebből az életből, és elég az ilyen életből, én szeretnék tiszta lelkiismerettel Isten elé állni, amikor eljön az ideje. Azt éltük meg, hogy 10-15 év alatt több új gyülekezet született, mint előtte évtizedeken át. – Igen ám, egyik oldalról hála Istennek, hogy már jó ideje béke van. Mit látsz, folytatódott ez a pozitív folyamat a megbékéléssel, a konszolidációs folyamattal, vagy valami más történt? – Annyira előre tört a nacionalizmus és a nemzetek közötti gyűlölet, hogy ez már szinte visszafordíthatatlan. Az extrém nacionalizmus annyira erős a Balkán-területek országaiban, hogy szinte lehetetlen együtt élni, csak egymás mellett élnek az emberek, köztük unikum a protestáns kereszténység, mert tudnak együtt élni. Most erre a konferenciára is a szerbiai követségünk szlovák nagykövetével jöttünk, és mi vagyunk a minta példa, hogy szlovákok, magyarok kisebbségben nagyon jól együtt tudnak működni. Sokan nem értik, hogy miről van itt szó, mivel az egyházak, a nemzeti egyházak mondják nekünk, és ezért nem férnek el egymás
mellett, mi csak mosolygunk erre, és azt mondjuk, hogy dehogynem, jól megférnek, akik Krisztusban új életet kezdtek. – Annak a térségnek, ahol te keresztény vezető vagy, mi a legnagyobb szüksége lelki értelemben, hogyan határoznád meg? Két-három területnél többe ne menjünk most bele, mi az a 23 legfontosabb terület, ahol igen nagy szükség van imatámogatásra vagy egyébre. – Nálunk a gazdasági válság a 90es évek elején kezdődött és leépítette a társadalom legalsóbb rétegét, a középréteg pedig megszűnt. Nagyon nagy a válság. Jelen pillanatban hivatalosan 24,5% a munkanélküliség. Faluhelyen 50% feletti. El lehet képzelni azt, hogy ilyen helyzetben mit csinálnak általában az emberek. Megjelenik a családon belüli erőszak, az agresszivitás minden formája, verbális és fizikális, és óriási az alkoholizmus térnyerése társadalmi szinten. Ezért nagyon fontos a kristálytiszta egyértelmű tanítás a krisztusi életről és nagyon fontos a gyülekezetben élők helyes életmódja, a helyes elvek menti élet- és példamutatás. Ezért imatéma, hogy a gyülekezetek betöltsék a feladatukat, amit vállaltak, és az egyének is ugyanúgy. Folyamatosan végezzük az úgynevezett integrális missziót, tehát hogy egy időben végezzük a karitatív tevékenységet is és a lelkek mentését is. Mind a kettőhöz nagy szükség van az imatámogatásra az esetleges látogatásokhoz, vagy missziós munka felvállalásához. Nagy szükségünk az, hogy a képzett missziómunkások és a képzett emberek ott hagyták a misszió mezőt, az országot. Nagyon kevés ember van, aki felvállalja, hogy missziót végez és nem mást, és ezért óriási az emberhiányunk. Próbálkozásaink voltak arra, hogy kapjunk Magyarországról vagy máshonnan, de tíz-valahány felhívásra is alig jelentkezett valaki. Nagyon jó lenne, ha az emberek olyan elhívásokat vállalnának, hogy odamennek, ahol nehéz. Ahol nem egyszerű, ahol más életkörülmények vannak, de ezt is vállalnák. Elsősorban a mi köreinkből szeretnénk kinevelni missziómunkásokat. Hat esetben munkanélkülieket neveltünk ki pár év alatt. – Köszönöm szépen a beszélgetést. Imádkozunk értetek! Az interjút készítette: KuT
7
SZÉP ERNŐ
JÉZUS KRISZTUS Emberek istene, Istennek embere, Te lehajlott fejű, Megszegezett kezű, Leszegezett lábú, Lecsukódott szemű, Te megfagyott ajkú, Te kihasadt szívű, Te örökre vérző, Útszél elhagyottja, Mezítelen testű, Hófehér szemérmes. Tavasszal lombtalan, Nyáron napon égő, Te ősszel megázó, Te télen megfázó, Szélben takaratlan, Viharban búvatlan. Te nappal életlen, Éjszaka fekvetlen. Özvegyek karója, Leülő koldusnak Támasztó párnája, Minden úttalannak Útmutató fája. Gyermekek rokona, Véneknek pajtása, Vándoroknak botja, Bohóknak tutora, Pásztorok vezére, Juhok gyapjújából Tövist válogató, Szamár hosszú hátát Végig símogató. Jajnak trombitája, Sóhajnak vonója, Némának ekhója, Könnyeknek kendője, Éhes vendéglője, Te kenyér bor és hal. Bénának fürdője, Esettnek mentője, Vakoknak gyertyája, Poklosok barátja, Halálnak doktora, Mindenki testvére, Egyetlen magános. Te másról beszélő, Te tengerre lépő, Te egekre néző. A kínoknak grófja,
8
Jn 14:6–11. Megismerni valakit vagy valamit, nem ugyanaz, mint csak látni. Bizonyos helyzetekben azonban nincs különbség a kettő között. De a futólagos, az alkalmi látást megkülönböztetjük a céltudatos megismeréstől, attól a törekvéstől, hogy valakit vagy valamit lényege szerint, mivoltában ismerjünk meg. Ebben az esetben az emberi érzés és gondolat ráfonódik a vizsgálandó személyre, tárgyra vagy jelenségre, így kezdődik el minden kutatás, amelynek gyakran vége sem szakad. Ma folytatnak olyan kutatásokat a világban, amelyek céljukban eleve csak ártalmasok lehetnek. A Biblia arra a jövőre fókuszál, amelyben majd kardból ekét kovácsolnak maguknak az emberek. Ezzel szemben azt látjuk, hogy az egész világot lángba borító fegyverkezés folyik. Ennek pedig vége csak akkor szakad, ha e világban elpusztítható már semmi sem marad! Ezt a szomorú jövőt nem az emberi képzelet festi fel, ez bibliai távprognózis, amely minden tekintetben beigazolódni látszik. Arra azonban vigyázniuk kell a keresztyéneknek, nehogy olyan következtetést vezessenek le, amelyben számukra a végsőkig kijelölt munkát célszerűnek véljék minél előbb befejezni! Ezzel azonban nem jönne közelebb a vég, csak romlana a világhelyzet. Van egy általános tapasztalat, amely szerint minden, ami él, élni, és nem meghalni, nem elpusztulni akar. Ezt nevezhetjük egyetemes élni akarásnak. Elmondhatjuk, hogy az élet amennyire tapasztalati valóság, annyira egyszerre titok is! Az élet, a létezés, egyetemes és állandó tiltakozás a romlás, és minden pusztítás ellen. Ez viszont azt is jelenti, hogy az élet ádáz küzdelmet folytat a megsemmisülés, az enyészet ellen. Fel sem tudnánk sorolni, hogy az ember maga is milyen eszközökkel, és hányféle módon küzd a pusztulás ellen! Ugyanakkor roppant ellentmondásos, hogy a legtevékenyebben hozzájárul a romlás, az enyészet „uralmához” is! Az ember minden más élőlénytől abban is különbözik, hogy tudatában van annak, hogy él, és az életet becsülni, tisztelni kell. Bennünk az élni akarás nem képesség csupán, hanem tudatos, célirányos berendezkedés az életfolytatásra! Ez a legmagasabb színtű életképviselet! Szinte unalomig hangoztatott, de tagadhatatlan, hogy az ember nem becsüli anynyira mégsem az életet, mint amennyire ragaszkodik hozzá, így is mondhatjuk, hogy az ember elveszítette az élet feletti hatalmát, meggyengült benne az élni tudás képessége. Ez abban az agresszivitásban fejeződik ki, amelyet életféltésnek is nevezhetünk, és amely az élet egyetemes tiszteletét csupán az egyedi élet fenntartására akarja korlátozni, szűkíteni. Az élet védelmét, fenntartását, életellenes eszközökkel, mások kárára akarja megvalósítani. – Ha ebben az összefüggésben szemléljük, a szeresd felebarátodat, mint magadat törvényét, akkor az emberi természet megromlásának iszonyt keltő képe bontakozik ki szemlátomást előttünk! – Amikor Pál apostol az emberi természetnek ezt a romlását felismerte, egetverő hangon kiáltott fel: „Én nyomorult ember! Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt testből?” Róm 7:24. Ha Istennek, ezt az egyik legmagasabb méltóságra emelő adományán, az életen keletkezett romlást nézzük, rá nehezedik lelkünkre a kínzó gondolat: mi lesz az élettel, amely az enyészettel, a megsemmisüléssel természetéből adódóan sem tud, és nem akar megbékülni? – A kérdésben, a feljajdulásban ki nem mondva is benne van, hogy nem csupán az „élet” léte forog kockán, hanem vele együtt az ember maga is áll, vagy bukik. Az embert az élettől, és az életet az embertől elválasztani nem lehet. Olyan egybeszerkesztett valóság az ember és az élet, amely nem két különálló, hanem csak együtt létező létkategória! Ez az őskijelentésben már úgy fogalmazódik meg, hogy az ember nem magára hagyott, nem önerőből tartja létegységben magát: „Lássatok be, hogy csak én vagyok, nincsen Isten rajtam
kívül! Én adok halált s életet, összezúzok és gyógyítok, nincs ki megmentsem kezemből” (5Móz 32:39). Isten feltétel nélküli uralmát elismerve és elfogadva, kezére bízva magunkat, olyan talapzat, amely létbiztonságunknak az egyedüli záloga! Az Istentől függés tehát nem balsors, hanem létlehetőség! Az Istentől függésnek az érzete, sejtése – lappangva – bennünk él. Ezt a sejtést sokan el akarják magukban nyomni. Az Isten tagadásnak ez a kezdete, más szóval ez a gyakorlati formája. Ezt a Biblia teljes mélységben feltárja. Amikor a próféta így kiált fel: „Elpusztul népem, mert nem ismeri Istent” (Hós 4:6), ez azt jelenti, hogy Isten uralmát nem ismeri, nem fogadja el, törvényeit nem követi. Kivonja tehát magát az isteni létkörből, és „önkormányzást” valósít meg. E miatt azokat a veszedelmeket nem kerülheti el, amelyeket Isten védelme alatt, törvényeinek megtartásával, eleve elkerülhetne! Ezért igazságtalan az olyan kérdésfelvetés: miért engedte rám Isten az ilyen vagy olyan veszedelmet! Felelőtlenség minden ilyen esetben Isten elfordulásával, elrejtőzködésével, esetlegesen nemtörődömségével magyarázni a zúduló veszedelmeket (amint ez a feltételezés I z r a e l b e n n e m i s r i t k á n megfogalmazódott)! A Biblia különbséget tesz a létezésnek földi és földöntúli formájáról. Erről úgy tanít, hogy nem szakad el egymástól, hanem folytatódik, de a folytatásnak már itt, a mostani létrendben kell megalapozódni! – Ha Isten ismerete (elismerése!), a földi életvitelben is áldások kútforrása a hívők számára, mennyivel inkább az, a földöntúli élet vonatkozásában! Ott, ahol már csak az isteni akarat valósul meg, ott a legcsekélyebb mértékben sem valósíthat meg az ember „önkormányzást”! A fenti igében az Atyához vezető út kérdése, az Atyához eljutás mikéntje kerül megbeszélésre Jézus és tanítványai között. Ez a tudakozódás azért a legmagasabb rendű, mert az Isten ismeretének kérdése nem a földi életben való boldogulásra szorítkozik csupán, hanem a hívők reményének beteljesedésére, a megismerés a földi határokon túli valóságokra irányul. A tanítványok eljutottak már arra a felismerésre, hogy az Atya lehet bizonyosan minden beteljesedés „végpontja”, de ehhez őt magát is kellene látni, vagyis megismerni! Tehát, Urunk tegye Istent valamiképpen tapasztalativá, láthatóvá a számukra. Ez azonban olyan kérés, amely ki nem mondva, eddig is benne foglaltatott Urunk nevelő-tanítói szolgálatában, de most ennek még csak a szükségességét ismerték fel. Ez azonban mégis jó alapként szolgált arra, hogy Jézus „megmutassa” számukra az Atyát. Alapul kell vennünk, hogy a tanítványok „tudták”, hogy ki az Atya, aki a mennyben van. Hozzá kell imádkozniuk a hívőknek! Most még többet akarnak tudni arról, Akihez imádkozhatnak. Az Isten ismeretben nincsen befejezettség a színről színre látásig. Ne tételezzünk fel hát náluk kishitűséget. Az pedig, hogy többre vágynak, csak javukra írható. Jézus pedig tapasztalati Istent akar megmutatni tanítványainak. Nem sejtések, nem intuíciók, és víziók útján akar bennük Isten ismeretet ébreszteni, hanem közvetlenül, őtőle származóan. Jézus most szokatlanul a mi számunkra, nem fölfelé tekint, nem fölfelé mutat, hanem önmagára! Az ő szava Isten szava, cselekedetei is Istenéi. Aki őt látja, magát Istent látja, mert ő a testet öltött Isten. Az apostoli megfogalmazás szerint, ő a láthatatlan Isten képe (Kol l:15)! Aki tehát Istent szeretné és akarná látni, annak Jézust kell keresni, és benne a valóságos Istent találhatja meg! Isten ismerete csak olyan hívőben, olyan gyülekezetben ragyoghat fel, ahol Jézus Krisztus az első és az utolsó! Rajta kívül, a keresztyén hívő, és a keresztyén gyülekezet előtt nincsen más Úr, nincsen más Isten! Szebbnél szebb körülírásokban mutatják meg az evangéliumok és a szent írók Jézus Urunk Istennel, a mennyei Atyával való egységét, s ennek az Egységnek az ismerete, maga az örök élet. Jézus önnönmaga mondja: „Az pedig az örök étet, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.” (Jn 17:3)!
Hercegek hercege, Királyok királya, Szegények szegénye, Harmincz ezüst érő, Harminczhárom éves. Te felhőbe szálló, Te mennyekben járó, Tejúton sétáló, Fényességben álló, Szivárványra dűlő, Te angyalt tanító, Te bárányt vezető, Galambnak gazdája, Kelet majorosa, Nyugat bíborosa, Csillagok csillaga, Örök trónörökös, Örökös boldogság.
VENYERCSÁN LÁSZLÓ
NAGYPÉNTEK Seolba zuhant emberért A hűtlen törvényszegőért Isten világért remegő Élet-halál végső harca S a győzelmet garantálja: Keresztje, igéje, kardja.
JÉZUS HITE Megismételhetetlen Engesztelő szent áldozat Isten Báránya Jézus Ködös, borús egek alatt. Csodás ígéret, gyümölcs Győztes Golgota hegyen, Atyja akaratára Szent vére volt az Ámen Kard nélküli győzelem! Élete lett életem S galád erők viharában Jézus hite a fegyverem.
Nagy Ferenc nyugalmazott lelkipásztor
9
A Budafoki Baptista Gyülekezetben nőttem fel, és a bibliaköri szolgálatomat már közöttetek elkezdhettem. 2004 nyarán volt a menyegzőnk az imaházatokban. Örülök, hogy azóta többször is eljuthattunk hozzátok, és köszönöm, hogy mindig nagy szeretettel fogadtatok engem, és kis családomat. Bizonyára tudjátok, hogy Isten két kisgyermekkel áldott meg minket: Dávid most már 5, Eszter lányunk 3 éves lesz a nyáron. Ők is a Békevár óvodájába fognak járni. Összesen már 20 kisgyermek jelentkezett, és többektől hallom, akik egyébként nem mind keresztyének, hogy milyen nagy igény van egy ilyen óvodára, ahol keresztyén értékrendű nevelés van. Nagyon jó kezdeményezésnek tartják a családi életet segítő klubot is. Eddig az itteni baba–mama klubban szolgáltam. Né-
hányan, akik ide fogják beíratni gyermeküket, ezen keresztül ismertek meg minket és a gyülekezetet. Az iskola, ahol Dávid születése előtt dolgoztam, megszűnt. Ott fiatal és idősebb felnőtteknek tanítottam angolt, de már akkor is vágytam arra, hogy gyerekekkel foglalkozhassam. Számomra nagy kiváltság, hogy részese lehetek egy ilyen úttörő munkának. Elköteleztem magam arra, hogy itt ebben az óvodában fogok dolgozni és szolgálni. Játékos angolt tartok majd: az óvónők mellett leszek jelen, és játszom a gyerekekkel angolul. Ez a plusz dolog is sokak számára vonzóvá teheti az ovit, szeretnénk ezzel szolgálni a város családjai felé. Nagyon köszönünk mindent, imatámogatást, tárgyi segítséget és adományokat. Ha valaki játékokat vagy egyéb felszerelést szeretne felajánlani, szüleimmel (Verebes Zoltán, Verebesné Banka Ida) tud egyeztetni, a szállítást megszervezzük. Szeretettel: Zvara (Verebes) Dóri
Az alábbiakban közreadjuk Zvara (Verebes) Dóri kérésére a Békevár óvoda bemutatkozó anyagát
tatással jár ez a mindennapjainkban, de örömmel teszünk meg minden egyes lépést! Lelkes szakemberek és laikusok dolgoznak jelenleg is azon, hogy modern, de barátságos környezetet teremtsenek leendő kisovisainknak (gipszkarton falazat kialakítása, gyermekmosdó kialakítása, tornaterem, melegítőkonyha kialakítása, mindezek felszerelése és berendezése).
Kedves Barátaink! Nagy örömmel osztjuk meg Veletek a jó hírt, miszerint Isten kegyelméből 2012 szeptemberében elindul gyülekezetünk északi szárnyában egy egycsoportos keresztény felekezetközi óvoda, a bodrogi Bölcsesség Kezdete Óvoda tagóvodájaként. Régi álmunk teljesül be ezzel! Láttuk a környezetünkben az igényt egy családbarát, erős bibliai alapokkal rendelkező és irányt mutató nevelésre. Az óvoda létrehozásával is ki szeretnénk fejezni az emberek felé Isten végtelen szeretetét.
BÉKEVÁR ÓVODA tervezett jellemzői Szakmailag felkészült nevelők és biztonságos, fejlesztő, barátságos környezet.
Gyermeknevelést, családi életet segítő klub, szülőknek.
Keresztyén értékrendű nevelés. Óvodánk világnézetileg elkötelezett, keresztyén szemléletű (felekezetközi), bárki jelentkezhet.
óvoda
Helye: a BÉKEVÁR épület átalakított és az előírások szerint berendezett termei, Kaposvár, Béke u. 30.
Önkormányzati óvodákhoz hasonló térítési díjak. Egy csoporttal: 25 fővel indulna. Óvópedagógusok és dajka viselne gondot a gyermekekre. A bodrogi Bölcsesség Kezdete Óvoda, Általános Iskola és Zeneiskola tagóvodájaként működne a bodrogi Jó az Úr Baptista Gyülekezet fenntartásában. Nagy fába vágtuk a fejszénket, sok változással és változ-
10
A fejlesztések várható összes költsége: 6 millió Ft. Ebből még körülbelül: 2,5 millió Ft hiányzik. Amennyiben visszhangra talált Benned is kezdeményezésünk, kérünk, támogasd munkánkat lehetőséged szerint! Hálásan fogadunk feleslegessé vált használt, de esztétikus, nem hiányos, jó állapotú, 3-7 éveseknek való játékokat (társasjáték, babák, mesekönyvek, leporellók, puzzle, kártyák, babakocsi, színes ceruzák, színes papír, autók, szánkók, csúszkák, rollerek, homokozó játékok, udvari játékok, ugrálókötél, bordásfal, tornagyűrű, csúszda stb.) Postacímünk: 7400 Kaposvár, Békevár Alapítvány Béke u. 30.
ALAPÍTVÁNY HÍVHATÓ: +36-70-779-1922 VAGY +36-30-2099726 SZÁMOKON. HA PÉNZBELI SEGÍTSÉGET SZERETNÉL NYÚJTANI, AKKOR A KAPOSVÁRI BAPTISTA GYÜLEKEZET 10103214-07611625-00000000 SZÁMLASZÁMON TEHETED MEG ÓVODAÉPÍTÉS MEGJEGYZÉSSEL. Szeretettel: Jóföldi Endre gyülekezetvezető, Jóföldiné Ambrus Ildikó Békevár óvoda misszió vezetője
Március utolsó hétvégéjén vendégünk volt a nagyváradi fúvószenekar. Örömmel hallgattuk őket. Vasárnap délelőttre csatlakozott a fúvósok csapatához Dr. Simon József lelkipásztor, aki a Romániai Magyar Baptista Szövetség elnöke is egyben. Az istentisztelet után vele készült egy beszélgetés. – Az első kérdés természetesen életed legfontosabb döntéséhez kapcsolódik. Hogyan találkoztál az Úr Jézus Krisztussal? – Nagyon szívesen beszélek erről. Engem hívő szülők neveltek és megismerhettem a Bibliát egészen fiatal koromban. Nem csak elméletileg ismerkedtem meg a keresztény hittel, hanem volt alkalmam arra, hogy megtapasztaljam az Isten jelenlétét és hatalmát a családunkban. De amikor serdülőkorba kerültem, lehettem olyan tizenhat-tizenhét éves, akkor lázadóvá váltam. Úgy éreztem, hogy az igazi örömöt mégiscsak a világban fogom megtalálni, és hátat fordítottam szüleimnek és azoknak az értékeknek, amellyel engem ők neveltek. Kimentem a világba, nagyon sok szomorúságot szereztem ezzel szüleimnek. Kerestem a boldogságot, mint nagyon sok fiatal és egyre mélyebbre süllyedtem a bűnös életbe, kicsapongó életet éltem. Valahogy minél inkább kerestem a boldogságot, annál boldogtalanabb lett az életem. Úgyhogy teltek az évek, és rájöttem arra, hogy nem jó úton járok, nem jó irányba haladok, ennek nem lesz jó vége. Eldöntöttem, hogy ezen változtatni fogok. Meg is próbáltam változtatni az életemen, de ez nem sikerült. Sokszor próbáltam megváltozni, megjavulni. Arra soha nem gondoltam, hogy esetleg meg kellene térni, vagy elfogadni Jézus Krisztust, erre tényleg nem gondoltam. Csak arra gondoltam, hogy javítani szeretnék az életemen. Aztán nagyon mélyre jutottam. Ekkor történt, hogy meghívtak engem a gyülekezetbe, és elmentünk. Nem akartam ott maradni. Emlékszem rá, nehéz volt meggyőzni, hogy mégis maradjunk ott, de végül mégis ott maradtam. Az volt az első olyan alkalom, amikor Isten velem személyesen foglalkozott. Nem tudnám megmondani, hogy miről szólt az igehirdetés, de engem minden megérintett, amit ott hallottam, vagy láttam. Az éneklés, az imádkozás, az igehirdetés, minden. Maga a légkör is olyan volt, hogy megfogott engem. Akkor megértettem azt, hogy elveszett ember vagyok, bár ezt tudtam addig is, de most valahogy egy újabb perspektívából láttam ezt. De ami teljesen új volt számomra, megértettem azt, hogy van megoldás, és hol van a megoldás.
Valahogy csodálkoztam is rajta, hogy nem tudtam ezt eddig? Hát tudhattam volna, hiszen engem ezzel neveltek. Hát ez a megoldás! Mégis, ez a megoldás! Megértettem azt, hogy Isten engem ismer, engem szeret, és engem elfogad. Éreztem azt, ahogy Isten lehajol, az Ő szeretetével átkarol. Az Ő jelenlétében láttam meg, hogy mennyire bűnös vagyok, menynyire méltatlan. Sőt, még arra is gondoltam, lehet, hogy nem lesz bocsánat az én bűneimre. Akkor azt mondtam, „Uram, ha meg tudsz bocsátani egy ilyen embernek, mint én, ha el tudsz fogadni egy ilyen embert, mint én, én most akarok hozzád jönni.” Persze volt egy olyan része is, a lelkipásztor kérte, hogy ezt nyilvánítsa az ember, ott, mindenki előtt, szeretne megtérni, döntést kinyilvánítani. Azt kérte, hogy aki meg akar térni, tartsa fel a kezét. Hát, ez nekem nem ment. Pedig a szívemben eldöntöttem, hogy akarom, és ezt a lépést megteszem, de nem tudtam kinyilvánítani. Majd vége lett az Istentiszteletnek és úton hazafele mondtam, hogy szeretnék visszajönni ide következő nap, mert minden nap volt ott összejövetel, evangelizációs hetet tartottak, és azt mondtam, eljövök holnap is, és felnyújtom a kezem. Úgy emlékszem rá, azt mondtam imában: „Uram, kérlek, ne engedd, hogy meghaljak holnapig, tarts életben legalább holnapig.” Eljött a következő este, szinte még egyszer átéltem azt, amit az előző napon. A végén a prédikátor kitartott a szokása mellett, újra elhangzott a hívás: aki szeretne megtérni, aki dönteni akar Jézus Krisztus mellett, az tartsa fel a kezét. Megint nem ment. Egyszerűen nem tudtam megmozdulni. Egyszer csak azt mondja a prédikátor: „Azt hiszem, tudom, mi a baj. Te szégyelled ezt megtenni az emberek előtt. Ne felejtsd el, hogy teérted Krisztus viselte a szégyent a kereszten. Nem titokban halt meg, hanem mindenki előtt. Látvány volt mindenki előtt és ezt Ő megtette, a te üdvösségedért. Most rajtad a sor, hogy te is tégy valamit. De te nem akarod, mert túl kényelmes vagy.” Nem tudom, hogy történt, de a kezem fenn volt a magasban. Aztán megéreztem, bizonyosságot nyertem akkor, hogy az életem megváltozott, én már nem leszek soha az az ember, aki voltam. Aztán hazamentünk,
feleségemmel együtt, együtt is imádkoztunk, így kezdtünk új életet. – Hogy éltétek meg ezt együtt? Mert ez nem teljesen szokványos, hogy fogja magát egy házaspár, és körülbelül egyszerre megtér. – Hát érdekes a történetünk, mert azt lehet mondani, hogy hívők is voltunk, meg nem is. Hát én nem voltam hívő, de mivel baptista hívő családban nőttem fel, elelmentem azért a gyülekezetbe és ott ismerkedtem meg a feleségemmel gyülekezetben. Nem volt ő egy buzgó tagja a gyülekezetnek, valahogy engem jobban megszeretett, mint a gyülekezetet és hozzám jött feleségül. De aztán továbbra is ragaszkodott ahhoz, hogy menjünk Imaházba. Így történt, hogy tulajdonképpen ő vitt el engem a gyülekezetbe. Így lettem hívő. Aztán, az én megtérésem hozta magával az ő megújulását is. Úgyhogy mi ketten együtt léptünk egy új útra és kezdtünk egy új életet az Úrban. – Mondhatná erre valaki, hogy innen aztán teljesen logikus és magától értetődő, persze hogy lelkipásztor család lettetek. – Nem annyira magától értetődő. Én soha nem is tudtam volna arra gondolni, hogy valaha igét fogok hirdetni, még kevésbé, hogy lelkipásztor leszek. Csak majd a megtérésem után mondta el az édesapám nekem, hogy mikor még kisfiú voltam, ő imádkozott értem. Állítólag ő kapott egy olyan ígéretet Istentől, hogy én igehirdető, vagy lelkipásztor leszek. Én ezt úgy könyveltem el, hogy az édesapám elfogult ember velem szemben, és nem elégszik meg anynyival, hogy megtértem, most már arról ábrándozik, hogy lelkipásztor leszek. Hallani sem akartam róla. Aztán Isten győzött meg végül is az ellenkezőjéről. Ifjúsági találkozón voltam, ahol több száz fiatal együtt volt, és a szervezők megkértek arra, hogy tegyek bizonyságot a megtérésemről. Nem akartam vállalni. Vitatkoztak velem egy darabig, majd
11
valaki azt mondta nekem: „Tudom, hogy miért nem vállalod, azért, mert gyáva vagy. Félsz a tömegtől, vagy szégyelled az embereknek elmondani, hogy mi történt veled. Nem akarsz így emberek előtt megállni, van benned egy kényelmesség.” Akkor beismertem, hogy tényleg ez a helyzet. Végül azt mondtam, igaz, így van, de ha belehalok, akkor is elvállalom. De csak az Úr Jézusért. Röviden, néhány percben elmondtam a megtérésemet. Aztán leültem, de valamit megtapasztaltam akkor, amit soha addig. Éreztem, hogy itt most valami történt velem. Itt most volt valami, ami eddig nem. Valami olyan jelenlétet éreztem, ami nem én vagyok. Azt is megéreztem, hogy ezután ez lesz az életem. Erről fog szólni az életem, én erről beszélek embereknek. Aztán egy alkalommal bizonyságot tettem a feleségem szülőfalujában, a baptista gyülekezetben, ahol a megtérésem volt, vasárnap délelőtt a bibliaórán. Délután odajött hozzám a gyülekezet vezető, hogy menjünk együtt a szószékre, most én fogok Igét hirdetni. Hát szószéken soha azelőtt még nem voltam. Mondtam is a gyülekezet vezetőnek, hogy fogalmam sincs, hogy ezt hogy szokták. „Dehogyisnem, mert délelőtt az Igehirdetés volt!” „Dehogy, én bizonyságot tettem, elmondtam a megtérésem.” „El kell mondani még egyszer!” Eszembe jutott, hogy: „Az Úr Jézusért? Jó, akkor megyek.” Valóban, nem tudtam, hogy mi lesz, megnyitottam a Bibliát – egy román gyülekezetben voltunk –, felolvastam a János 3:16-ot, és hozzáfűztem magyarázatot, megint megtapasztaltam azt, amit annak előtte. Majd elmondtam ezt édesapámnak,
12
és édesapám aztán mondta, hogy nagyon komolyan gondoljam meg, mert itt nem lehet meghátrálni, ha egyszer elindultunk ezen az úton, ki kell tartani végig. Azt tudom mondani, hogy az óta, Isten segítségével nem álltam meg ebben a szolgálatban és azzal a hittel és reménységgel vagyok, hogy életem végéig erről szól az életem. – Isten gondoskodott arról, hogy egy nagy gyülekezet lelkipásztora légy. Hogy látod ezt a speciális szolgálatot, feladatot, egy nagy gyülekezet lelkipásztorának lenni? Mi az, ami szerinted ebben különleges feladat, nehézség, vagy ami különleges áldás? – Nagyon nagy kihívás egy ekkora gyülekezetben szolgálni, ugyanakkor nagy áldás is. Azt is mondhatom, hogy én ebben a gyülekezetben nőttem föl, tizennégy éves koromtól oda tartozom, ahhoz a gyülekezethez, és még azokban az években is, amikor lázadó voltam, valahogy csak oda tartoztam. Visszakerülni ebbe a gyülekezetbe úgy, mint lelkipásztor és szolgálni, nagyon nagy kihívás. Szolgálatom kezdetén láttuk azt, hogy be kell vezetni a csoportos bibliatanulmányozást. Ezt nem csak azért, hogy a Bibliát jobban megismerjük, azért is, hogy a tanítványság képzésben ez egy nagyon jó módszer. Kisebb csoportokban vannak együtt az emberek, így aztán van lehetőség velük foglalkozni külön-külön mindenkivel. Isten megsegített bennünket. Elég szépen kezd kialakulni ez a szolgálat a gyülekezetünkben. Nem tudnám most megmondani, hogy összesen hány csoport működik, de úgy a gyermekek, mint a fiatalok és a felnőttek is minden vasárnap találkoznak, csoportokban
tanulmányozzák a Bibliát, tartják a közösséget, egymást lelkileg ápolják, gondozzák. – Ahogy telt az élet, Isten egy jóval nagyobb felelősséggel ruházott föl, hiszen a romániai baptista közösség elnökévé választott. Hogy élted meg ezt a feladatot, ezt a szolgálatot, hogy most már egy egész közösségnek a felelősségét kell vinned a válladon? – Ott kezdeném, hogy én ezt nem akartam soha elvállalni. Nagyon tiltakoztam, úgy éreztem, hogy nem ott a helyem, és megmagyaráztam másoknak is, magamnak is, hogy nekem éppen elég az a szolgálat, ami van a gyülekezetben, ennél többet nem kell vállalnom. Egészen addig, amíg Isten nem győzött meg arról, hogy ezt mégis el kell vállalni. Érzem ennek a felelősségét, és ez arra indít, hogy az Úr elé álljak és imádkozzak, könyörögjek, közbenjárjak gyülekezeteinkért, a lelkipásztorokért. Szolgálatomnak tekintem, hogy látogatom a körzeteket, gyülekezeteket, lelkipásztorokat úgy, hogy elmegyek, és egy hétvégét ott töltök valahol. Már szombaton ott vagyok a lelkipásztorral, az ő családjában, beszélgetünk. Aztán vasárnap van lehetőségem arra, hogy megismerkedjek a munkával, ami folyik a gyülekezetekben. Módom van szolgálni, beszélgetünk testvérekkel. Jobban megismerem a gyülekezeteket, és ott, ahol szükség van lelki gondozásra, vagy tanácsadásra, megpróbálom ezt is teljesíteni. – Nagyvárad nem kis település, és jó pár évvel ezelőtt egy cigány gyülekezet alakult a munkátok nyomán. Hogy kezdődött a cigány gyülekezettel a kapcsolat? Mi vezetett titeket arra, hogy kell ott egy ilyen önálló közösségnek lennie? – Nem mondhatnám azt, hogy volt egy látásunk erre nézve. Az történt, hogy egy fiatalember, egy cigány fiatalember eljött a gyülekezetbe, és megtért. Annyira a szívére helyezte Isten a cigányok sorsát, hogy állandóan zaklatott minket azzal, hogy menjünk és hirdessük az Igét a többi cigányoknak is. Úgyhogy megszerveztek összejöveteleket kinn a cigánytelepen, és mi eljártunk oda és hirdettük az Igét. Aztán egymás után tértek meg a cigányok! Amikor voltak tízen-tizenöten-húszan, s azok, akik megtértek, bemerítkeztek. Akkor megpróbáltuk megszervezni nekik a gyülekezetet. Vásároltunk nekik egy kis házat azon a városrészen, és azt berendeztük imaháznak. Így aztán mások is megtértek. Majd kicsinek bizonyult a hely, evangelizáltunk és sokan eljöttek. Nagyon meglepő volt látnunk azt, hogy milyen érdeklődés van a cigányok között. Télen, januárban, mikor kinn mínusz tíz, tizenkét fokos hideg volt, kinn az udvaron is álltak emberek, hogy kicsit hall-
janak abból, amit mi mondunk benn a teremben. Gyülekezetünk abban az időben arra készült, hogy modernizáljuk az épületet. Ez nem kicsi beruházás volt. De amikor megláttuk, hogy milyen nagy szükség van a cigányoknál, a vezetőség azt mondta, hogy most nem az az első, hogy a mi imaházunkat modernizáljuk, hanem az, hogy építsünk a cigányoknak egy imaházat. Nekifogtunk és Isten segítségével felépült. Nem csak a gyülekezetünk járult hozzá, mások is. Úgyhogy felépült egy szép imaház, egy szép kápolna. Háromszázan is elférnek és meg is telik ez az épület minden vasárnap. – Hogy tapasztaltátok meg Isten válaszát erre az áldozatra? – Igen, úgy hiszem, hogy ezt is érdemes elmondani, és szívesen beszélek róla. El is kezdtük a munkát ott, a cigány imaháznál. Amit mi össze tudtunk gyűjteni vagy két évig, mindent elköltöttünk arra, hogy ott épüljön az imaház, de az kevés volt. Aztán megjelent valaki. Egy nagylelkű ember, aki azt mondta: „Innentől kezdve hadd finanszírozzam én a cigány imaház építését. A belvárosi gyülekezet, a magyar gyülekezet legyen szabad arra, hogy saját gyülekezetével foglalkozzon”. Így aztán sikerült felépíteni a cigány imaházat és modernizálni, feljavítani a belvárosi imaházat is. – Közbe jött Rogérusz, merthogy ott is alakult egy új gyülekezet. Azt hiszem, az is megér egy pár mondatot. – Igen, közbejött Rogérusz. Szinte egy időben volt Rogérusz azzal, amit az előbb
már elmondtam. Ott elkezdtünk egy missziót, két-három családdal. Ez egy lakótelep. Tudni kell azt, hogy a nyugati lakótelepen tömbházak vannak és körülbelül olyan hetven-nyolcan ezer ember él ott, olyan huszonhét százaléka magyar ajkú. Amikor építették ezeket a tömbházakat, nem hagytak helyet templomnak, imaháznak. Nagyon nehéz volt megtalálni a helyünket. De úgy tekintettük, hogy ez egy hatalmas missziómező, oda menni kell. Gyülekezetet kell plántálni. Szükség van azon a helyen egy gyülekezetre, ahol az evangéliumot hirdetik, ahol a hívők épülhetnek a hitükben, és ahol a nem hívők megismerhetik Jézus Krisztust. Így elkezdtük a missziót néhány családban, és majd aztán ebből gyülekezet lett. Persze nem volt saját épületünk. Aztán eltelt néhány év addig, amíg sikerült felépítenünk az imaházat. Most van egy nagyon szép épületünk, ahova járunk, és el tudja látni azt a gyülekezetet, ami most ott van a Rogéruszon. – A budafoki és nagyváradi gyülekezetek között hosszú évek óta van kapcsolat. Örömmel vettük a szolgálatotokat itt Budafokon és nagyon sok áldást kívánunk a munkátokra! – Mi pedig visszavárunk benneteket minél előbb. Szeretnénk, ha még ebben az évben ellátogatna egy budafoki csoport – akár a fúvósok, akár más csoport – Nagyváradra, aminek elsősorban a kapcsolat ápolása, a közösségfejlesztés lenne a célja. Örülnénk, ha minél előbb találnánk erre egy alkalmas időt. A beszélgetést lejegyezte: KuT
Érzések Valaki egyszer odament D. L. Moodyhoz, és azt mondta, hogy aggódik, mert nem érzi, hogy megváltást nyert volna. Moody megkérdezte tőle: „Noé biztonságban volt-e a bárkában?” A férfi ezt válaszolta: „Természetesen biztonságban volt.” „Vajon az érzései vagy a bárka miatt volt biztonságban?” Az aggódó megértette az üzenetet. Ezt mondta: „Milyen ostoba voltam. Nem az érzéseim, hanem Krisztus vált meg.”
Bizonyosság A Golden Gate Bridge építésekor San Franciscóban semmilyen biztonsági intézkedéseket nem alkalmaztak, és a hídépítés során huszonhárom ember a mélybe zuhant, és meghalt. A munkaprogram utolsó részében azonban egy nagy hálót feszítettek ki, ami százezer dollárba került. Ezután még legalább tíz férfi esett le, de megmenekült. Mellékesen meg kell jegyeznünk, hogy 25 százalékkal több munkát végeztek akkor, amikor a munkások biztosak voltak biztonságuk felől.
Megtérés Egy skóciai keresztyén nagyon örült, mert megbizonyosodott arról, hogy megváltást nyert. Megkérdezte tőle egyik barátja: „Mégis honnan tudod, hogy megváltást nyertél? Mindig arról beszélsz, hogy bizonyosan tudod, hogy megváltást nyertél, de mi tesz téged annyira bizonyossá? Honnan tudod mindezt?” Az idős ember ezt válaszolta azonnal: „Ott voltam, amikor történt.”
ÁPRILIS ÁPRILIS 8. VASÁRNAP. 9.30 és 17.00. Húsvét ÁPRILIS 9. HÉTFŐ. Kirándulás a Kamara erdőbe ÁPRILIS 14. SZOMBAT. A harangzenekar vendégszolgálata Mátészalkán ÁPRILIS 15. VASÁRNAP. 9.30 vendég igehirdető: Eric Murphy ÁPRILIS 22. VASÁRNAP. 9.30 Bemerítés és gyermekbemutatás ÁPRILIS 29–30. Intenzív bibliatanulmányozás fiataloknak Dömösön
MÁJUS MÁJUS 5. SZOMBAT. 9.30 gyermeknap és a szülőknek elsősegély-nyújtó tanfolyam MÁJUS 6. VASÁRNAP. 9.30 úrvacsora, 17.00 anyáknapi Istentisztelet MÁJUS 17. CSÜTÖRTÖK. 18.00 Mennybemenetel napja MÁJUS 19. SZOMBAT. Tóth Bernadett és Sztasák Áron Házasságkötése MÁJUS 27. VASÁRNAP. 9.30 és 17.00. Pünkösd
JÚNIUS JÚNIUS 1-2-3. REMÉNYSÉG FESZTIVÁL A NEMZETI SPORTARÉNÁBAN
Szeretettel kérjük, hogy amennyiben módjában áll, gondoljon ránk, amikor az 1%-ról rendelkezik. Magyarországi Baptista Egyház 0286 Isten Háza Alapítvány: 1962214–1–43
13
A félelmetes A félelmeteséjszaka éjszaka Szülőházam igen vendégszerető otthon volt. Édesanyám kedvelte, ha sok ember vette körül, akikről gondoskodhatott, akiket megvidámíthatott, és esetenként vigasztalhatott, bátoríthatott is. Amíg Weissenburgban, a kis helyőrségi városban laktunk, esténként mindig tele volt a nappali szobánk katonákkal. Úgy jutottak el hozzánk, hogy üdvözletet hoztak anyám hazájából, Wuppertalból vagy apám vesztfáliai otthonából a megszámlálhatatlan rokontól és ismerőstől, aztán édesanyám természetesen más alkalomra is meghívta őket, s ők éltek a meghívással, sőt barátaikat is magukkal hozták. Anyám születésnapja ünnepet jelentett valamennyiük számára, s ha közülük volt egynek születésnapja, kérhette kedvenc ételét a háziasszonytól. Még emlékszem arra a tősgyökeres barmeni származású fiúra, aki krumplisalátát rendelt húsgombóccal, s nekem segítenem kellett két óriási tállal készíteni ebből az ínyencségből. Mikor aztán Elzászból apám szülőhelyére, Kierspébe költöztünk, s ott bizonyos idő múlva tisztességes lakást szereztünk, ahova vendégeket is hívhattunk, megindult ismét a vendégek áradata. Jöttek részben az egykori katonabarátok, vidáman, pereputtyostól, másrészt olyanok, akik kevésbé ragyogtak a boldogságtól, mivel hozzánk hasonlóan őket is kiutasították Elzászból. Aztán nem utolsó sorban a kedves wuppertáli rokonok, mindenekelőtt az unokatestvérek, akik jó helybeli szokás szerint szívesen hozták magukkal barátaikat is. Mindezek a látogatók általában csak hétvégére jöttek, ami akkoriban nem jelentett olyan hosszú időt, mint manapság. Volt azonban egy vendégünk, aki évről évre hetekig tartózkodott nálunk. Professzor volt a münsteri egyetemen, s a vakációt általában nálunk töltötte. Mint elzászi születésűt, nem kényszerítették kitelepülésre, önként költözött a háború befejezése után Németországba, ezért aztán nem volt rokona a Rajna jobb oldalán, és 1918 után az első években még látogatóba sem mehetett elzászi hazájába. Annak ellenére, hogy neves tudósnak számított – vagy éppen azért –, igen egyszerű ember volt. Az esti éneklésben ő is velünk tartott, utána azonban nem tért nyugovóra, mint mi, hanem még órákon át ült, szerény kis kamrájában dolgozva legújabb művén, s ha reggelenként meglehetős kialvatlanul leült a reggeli mellé, sokszor büszkén bejelentette: „Fogtam a patkányfogómban egy kis egeret”, ami azt jelentette, hogy késő éjjel valami jó gondolata támadt. Édesanyám nem mutatott nagy lelkesedést erre az örömhírre. Ellenkezőleg! „Feküdt volna le inkább – korholta a profeszszort –, hogy egy kicsit összeszedje magát.” Édesanyám még a komplikált – ő így mondta: kitekert – címét sem értette ennek az új műnek. Ahhoz azonban értett, hogy a legfigyelmesebben anyáskodjon e körül a tudós úr körül, ami a magányos agglegénynek igen jól esett. Anyám ugyanilyen jól értett ahhoz is, hogy az illetőt itt-ott alaposan összeszidja, mint valami gyereket – ahogy ezt nálam, a leányánál megszokta. Igaz, tiszta szeretetből tette, s a professzor lehajtott fejjel és csendes mosollyal szintén elfogadta. Többnyire arról volt szó, hogy édesanyám még jóval éjfél után is fényt látott kiszűrődni a tanár úr ajtaja alatti résen, ami arról árulkodott, hogy olyan időben, amikor minden értelmes ember szépen alszik, ő ismét megpróbál egeret fogni a patkányfogóval. És képes volt ezt vakációnak, csendes hegyek közti üdülésnek nevezni. Anyám néha valósággal elszörnyedt,
14
amikor a csésze tejet, amit este tíz órakor odakészített neki, elfelejtette meginni. Egyszer azonban szabályszerű erkölcsi prédikáció zúdult a professzorra, amit kifejezetten szokásos esti énekeink idéztek elő, vagy inkább az ő megjegyzése ezekkel kapcsolatban. Még jól emlékszem arra a békés, tiszta nyári estére, amilyenben ritkán volt részünk azon a zord éghajlatú vidéken. Nappali szobánk hatalmas ablaka, mint keret vette körül a Rajnavidék felé enyhén lejtő fennsík képét, ahol a magányos, szétszórt tanyákon itt-ott már halvány fények csillantak fel. A késő este ellenére nem gyújtottunk lámpát. A látóhatár nyugati szélén még mindig hosszú csík húzódott a lebukó nap aranysugarából. Bevilágított hozzánk is, és arcunkat furcsa, idegen, fakó színnel vonta be. Nekem úgy tűnt, mintha álom és valóság között lebegnénk. – Kár lenne most felgyújtani a villanyt és elrontani ezt a hangulatot – jegyezte meg Guszta, az unokahúgom, aki szomszédos otthonából jött át hozzánk. – Nincs is szükségünk rá – helyeselt a fiatal diák, aki az egyetemi városban a mi professzorunk egyik hallgatója volt, s a szemeszterek közti szünetet a mi városunkban töltötte rokonainál. Este együtt muzsikáltunk, ő zongorázott, én hegedültem, s a felnőttek hangjához két gyermekhangocska is társult. Édesanyám meghívta egy kis nyaralásra wuppertáli unokabátyjának fiát, a 11 éves szőke Ottót és a sötét hajú, vékony kis Trudit, első könyvkiadóm fiatal leánykáját. Az esti éneklés végeztével a két gyerek azonnal elköszönt, hogy felmenjenek hálókamrájukba. Trudi félénk kis teremtés volt, s amikor jó éjt kívánva kezet nyújtott, azzal vigasztaltam: – Látod, Trudi, egyáltalán nem kell félned. Egész sereg angyal áll villogó karddal az ágyad körül. – Arany Őrségünk van – szólt távozóban Ottó büszke hangon. A professzor úr a maga sajátos mosolyával nézett a két gyerek után, aztán megjegyezte: – Hát arany őrségre aligha lesz szükségünk a földnek ebben a békés zugában, s ha netán egy betörő idemerészkedne, az építészmérnök úr lent a földszinten a puskájával menekülésre kényszerítené. Ó, hogy villogott erre – nem, nem a kardok pengéje, hanem anyám szeme. Valósággal látni lehetett a fakó esti szürkületben. Anyámnak egyébként igen különös szeme volt. Hogy milyen színű, mai napig sem tudom. Ilyen csodálatos szemet életemben nem láttam. Halála előtt egyre kérleltem: „Édesanyám, nyisd fel még egyszer a szemedet, hadd lássam a ragyogását.” Olyan sugárzás áradt belőle, amit egyetlen modern nő el nem tudott volna érni semmilyen kozmetikai szerrel. És ez a szem most nemcsak ragyogott, de valósággal szikrázott a tudós úr felé.
– Pedig azt hittem, ön többet tud ezekről a dolgokról, professzor úr. Hiszen a Zsidókhoz írt levélben azt olvassuk: „Mi, akiket a bizonyságoknak ily nagy fellege vesz körül.” Talán úgy véli, hogy a bizonyságoknak ez a fellege ki tudja, milyen messze van tőlünk, „fenn a csillagok felett”, ahogy a vegyes kar érzelgősen énekelni szokta a temetőben. Hasonlóképpen az angyalok, akik „szolgáló lelkek, elküldve szolgálatra azokért, akik örökölni fogják az üdvösséget”, nem valahol a fehér felhőkön ülnek vagy még távolabb tőlünk. A másik világ itt van körülöttünk. Róla mondja esti énekünk is: „Van sok, mit itt az ember nem lát jól földi szemmel...” Professzor úr jobban ismeri, mint mi, azt a történetet, amikor Elizeus próféta szolgája megrettenve felkiáltott, mert reggel óriási hadsereget látott a város körül. Elizeus azonban így szólt hozzá: „Ne félj, mert többen vannak, akik velünk vannak, mint akik ővelük.” Akkor az Úr megnyitotta a szolga szemét, és látta, hogy a hegy tele van tüzes szekerekkel és lovagokkal Elizeus körül. Ez nemcsak abban az időben volt így. Mennyi hitelre méltó bizonysága van a misszionáriusoknak és Isten más szolgáinak, akiket meg akartak támadni! A rájuk leselkedők harcos kísérőket láttak mellettük. Még Bálám szamara is láthatta az angyalt, aki elzárta előttük az utat, csupán... – Harcias édesanyám mély lélegzetet vett. – Csupán a professzor úr nem látja az angyalokat – fejezte be a gondolatot a diák félhangosan a növekvő sötétség védelme alatt. Valamennyien nagyot kacagtunk, bár oldalról félénk pillantást vetettünk a professzor úrra. A derék elzászi azonban eléggé értett a humorhoz, és velünk együtt nevetett. Mint bűntudatos gyerek lehajtotta sötét, bozontos fejét. – De meghallgattam most egy olyan teológiai előadást – mondta tréfálkozva –, amilyet magam egyáltalán nem tudtam volna ilyen temperamentumosan előadni. Pedig elárulhatom, hogy nagyra becsült ősöm, az ismert Oberlin lelkész átélte ugyanezt. Áldásos működése kezdetén néhány gonosz fickó meg akarta támadni, amikor éjszaka hazafelé tartott, s később megkérdezték tőle, miféle tekintélyes személyek kísérték az úton. Gondolja csak el, Wienbruch mama, én
Oberlin lelkész leszármazottja vagyok, s ő aztán igazán kapcsolatban volt a tökéletes igazak lelkeivel! Ennek ellenére, drága Wienbruch mama, merészkedem mégis azt állítani, hogy természetes módon valamennyien el vagyunk rejtve az isteni védelemben, viszont ebben a békességes házban, ebben a csendes faluban, itt, a sauerlandi hegyek között semmi szükségünk arany őrségre villámló kardokkal ahhoz, hogy nyugodtan tudjunk aludni. Anyám még mindig nem volt megelégedve tudós nevelt fiával. – Egyáltalán nem állítottam, hogy emberek fenyegetnének bennünket – válaszolta –, de mint ahogy a világosság országa körülvesz minket, úgy van körülöttünk a sötétség birodalma is. Vagy nem azt írja Pál apostol, hogy nem test és vér ellen van tusakodásunk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok ellen, e földi világ urai ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak? Hányszor énekeltem a gyermekekkel is abban az ismert reggeli énekben, hogy „Serkenj szívem, és énekelj”: „Míg jöttek az árnyak az éjjel, s körülvettek sötét veszélylyel”. Nos, kicsit régies a szövege, azért nevettél ugye, Guszta? Egyébként ez reggeli ének. Vagy hányszor imádkozom esténként még az ágyban is: „Parancsoljad angyalidnak, hogy mireánk vigyázzanak, A mi gonosz ellenségünk messze távol járjon tőlünk.” – Ó, az írástudó wuppertáliak Bibliában és énekeskönyvben jártas leánya! – áradt a dicséret a professzor úrból. Majd mosolyogva így szólt az egyetemi hallgatóhoz: – Hát mi szégyellhetjük magunkat, fiatal barátom! Ennyi idézettel nem tudunk előhozakodni. Szemünkre is homály borul, s nem láthatjuk ezeket az egymással és egymás ellen küzdő hatalmasságokat. Közben odafordult anyámhoz, és ugyanazzal a mosollyal, amiben én egy icipici gúnyos vonást véltem felfedezni, megkérdezte: – Maga talán látta már őket, Wienbruch mama? Hiszen olyan különös szeme van. Anyám töprengett, tétovázott, de nem adta fel. – Hála Istennek, nincs meg az a képességem, hogy szellemeket lássak, mint némely boldogtalan ember éppen itt, Vesztfáliában, és amiről legnagyobb költőnőnk is ír. De a harcot ezek közt a hatalmasságok között egy-egy emberben megtestesülve, a tulajdon két szememmel láttam. Izgalmas, felejthetetlen élmény volt. – Feltétlenül hallani szeretnénk – mondta a tudós vendég, és kényelmesen hátradőlt, mint aki valami szórakoztató történetre vár. – Nem, nem! – kiáltott Guszta, az unokahúgom rémülten. – Utána nem merek majd hazamenni. – Ne féljen, én is arrafelé lakom – nyugtatta meg a diák. – Bizony, ideje lesz, hogy mindnyájan ágyba kerüljünk. Anny majd beszámol róla, ha egyszer újra rászánja magát, hogy önnel és a diák úrral délelőtti sétát tegyen – vágta el anyám a beszéd fonalát. – Nappali világítás mellett nincs meg hozzá a kellő hangulat – ellenkezett a professzor úr –, s én szívesebben hallottam volna magától. Anyám kicsit megbántódott. – Az igazság nem fél a napvilágtól – válaszolta kurtán, majd hozzátette: – Anny pontosan olyan jól tud erről az eseményről, mint én. Bár akkor gyermek volt még, de utána épp eleget beszélgettünk róla. – Ezzel felállt, és meggyújtotta a villanyt. Valamennyien pislogtunk a hirtelen felvillanó fény miatt. Aztán egymásra néztünk, és úgy tűnt, mintha álomból ébredtünk volna fel. Guszta és a hallgató elbúcsúztak. A kitárt ablakon keresztül néztünk utánuk, ahogy végighaladtak a kerten. Az ég alján kihunyt az alkonyati fény. Az alacsony házak felett, melyek a templom körül meghúzódtak, mint csirkék az oltalmazó kotló mellett, fényesen sziporkáztak a csillagok. A torony koromsöté-
15
ten magasodott az éjszakai ég felé. Amerre a nap lebukott, nem lehetett csillagot látni. Ott időnként kékes fény cikázott. – Villámlik, vihar lesz – hallottuk Guszta hangját odalentről. A toronyóra tizenegyet ütött. Hangja ünnepélyesen kondult a csendes nyári éjszakában. A fiatal diák a kerti kapunál megfordult, és csengő baritonján énekelni kezdett: „Halljad, gazda, szólít a hang, Tizenegyet kong a harang. Tizenegy volt hű tanítvány, Jő az órád: ne légy hitvány! Ember keze meg nem védhet, Isten óvhat meg csak téged. Kegyelmedből adj nekünk Jó éjszakát, Istenünk!” – Csend legyen! – szólt le apám fojtott hangon. – Én vagyok az új éjjeliőr! – jött vissza a vidám válasz. Majd a két fiatal mögött becsapódott a kertkapu. Elfordultunk az ablaktól. „Kegyelmedből adj nekünk jó éjszakát, Istenünk!” – ismételte a professzor úr, aztán kezet nyújtott a szüleimnek és nekem. – De most aztán nincs egérfogás! – adta ki anyám a parancsot. Jókedvűen váltunk el egymástól. Nem tudom, meddig aludhattam. Hirtelen felriadtam valamire. Ki vagy mi ébresztett fel? Belemeredtem az áthatolhatatlan sötétbe. Szobámat hirtelen fellobbanó, rikítóan sárga fény világította meg, úgyhogy valamenynyi tárgy egészen közelinek tűnt. Utána ismét elborított a mélységes sötét, és néhány másodperc múlva a házat mennydörgés robaja rázta meg. Vihar van, futott át a fejemen. Általában nem féltem a vihartól. Viszont ha a fergeteg abból az irányból jött, ahol este a csillagtalan sötétséget láttuk, akkor legtöbbször sokáig tartott és kiadós volt. Az itt lakók úgy magyarázták, hogy a felhők nem tudnak átjutni a szemközti hegység felett, és nálunk tombolják ki magukat. Tessék, már megint a vakítóan fellobbanó fény! Még hangosabb, még közelebbi az utána jövő dörrenés. Most aztán mozgolódás támadt a házban, lent az építészmérnök lakásában és fölöttem a tetőtérben, ahol Ottó és Trudi aludtak. A szobám előtt elsuhant valami. A könnyű, gyors léptekről anyámra ismertem. Biztosan a félénk kis Trudit akarja lehozni. Vagy mégsem. Mert nem fordult balra, a lépcső felé, hanem jobbra, a nappali szoba irányába. Meg akarja nézni, hogy zárva vannak-e az ablakok? Ugyan, ezt soha nem mulasztotta el lefekvés előtt. Este is láttam, milyen lelkiismeretesen bezárta. Vagy pedig... Több időm nem maradt a lehetőségek mérlegelésére. Vakító fénycsóva, mintha az egész ház egyetlen lángtenger lenne, vele egy időben hatalmas dörgés, csattanás, ropogás, mintha felettünk, körülöttünk minden összeszakadna. Aztán megint sötét, és közvetlenül utána még egyszer ez a felvillanás, ez a rémítő recsegés-ropogás. Majd kiáltás, sikoltás, kétségbeesett jajveszékelés fentről, lentről, minden oldalról. De már én sem voltam az ágyban. Kiugrottam, illetve valami kipenderített belőle. Botladozva, szédelegve odatapogatóztam az ajtóhoz és kiléptem a folyosóra. Iszonyú bűz csapott az orromba. Mint az elszenesedett gumi szaga. – Nálunk csapott be a villám. Nem ég odafent? – mennydörgött az építész hangja. Hallani lehetett, ahogy trappol felfelé a lépcsőn. Felesége és két gyereke jajgatva követte. – Nem maradunk lent egyedül – bőgött a hatéves Vili. – Hozd ide a zseblámpámat! – horkant rá az apa. – Nem, nem, egyedül nem megyek le! – bömbölt a gyerek. – Hilda, menj már vele! – kapta a parancsot a tizenkét éves lány. – Nem! – tiltakozott a kislány. – Azt sem tudom, hol van. Valószínűleg az építészmérnök sem tudta. – Nincs itt valakinek egy zseblámpája? – dörögte az apa. – Meg kell néznünk, ég-e és hol ég. Hogy a tűzoltókat sikerül-e összetrombitálnunk,
16
az kétséges. Lent egyetlen házban sem látszik világosság. Valószínűleg megszakadt az áramszolgáltatás. – Biztos, hogy ég itt valahol – zokogott Hilda. – Érzem a szagát. – Fogd be a szád! – förmedt rá az apja nem a leggyengédebben. És most egy mind hangosabb görgeteg hangja a padláslépcsőn. – Na, a két gyerek lezuhant – morogta az építész. – Még ez hiányzott! Valóban Trudi és Ottó voltak, akik végre rászánták magukat a lejövetelre, és üvöltözve, azonban csodálatos módon látszólag csonttörés nélkül leérkeztek hozzánk fokozva a zűrzavart. De hol volt anyám, aki mindig oly körültekintően és energikusan tudott intézkedni? A nappali szoba ajtaja kinyílt, sárga, homályos fénysugár lobbant fel. Anyám mindkét kezében egy-egy gyertyát tartott. – Mint valami karácsonyi angyal – suttogta a bátor Ottó. – Tessék! – mondta anyám, s az egyik gyertyát a mérnöknek, a másikat apámnak nyújtotta. – A zongoráról vettem el. – Végre megállapíthattuk, mi is történt tulajdonképpen. A villám a nappaliból a lépcsőházba nyíló ajtó mellett csapott be a fővezetékbe. A nagy fémdoboz a drótokkal, biztosítékokkal együtt a földön feküdt egy halom törmelékkel együtt. – Na, akinek ez a fejére esett volna! – dörmögött az építész, és fejét csóválva nézte a pusztítást. – Végre, végre megeredt az eső, mintha dézsából öntenek. Úgy látszik, nálunk mégsem ég sehol. A zápor különben úgyis eloltaná. Rekedt hangon felnevetett, és tréfálkozni próbált. – De most aztán húzzuk meg egymás inge csücskét, hogy lássuk, mindnyájan megvagyunk-e. – Juj! – sikított a felesége. Ebben a pillanatban vettük csak észre, hogy valamennyien hálóingben álldogálunk. Feltűnés nélkül egymás után elpárologtunk, de nem sokkal később ismét összejöttünk – most már ígyúgy felöltözve. Senkinek sem volt kedve egyedül maradni. Anyám a sírdogáló Trudit tartotta átölelve. Ő maga szokatlanul csendes volt és a falhoz támaszkodott. A hajnal már derengett, amikor furcsa viselkedésére felfigyeltem. – Kint a kertajtó előtti öreg kőrisfa szilánkokra tört – állapította meg az építész. – Holnap behordjuk gyújtósnak – fogadkozott a javíthatatlan Ottó. – Az ám, egy csésze kávé most jót tenne! Gyere asszony, gyújts tüzet! – szólt az építész, és elindult. Anyám még mindig ott állt sápadtan, csendesen a falnál. – Mi van magával, Wienbruch mama? – kérdezte a profeszszor aggódva. – Ennyire megrettent a vihartól? Anyám ráemelte a tekintetét. Szeme ebben a pillanatban a szokottnál is nagyobbnak tűnt. – Amikor a villám becsapott, pontosan akkor akartam itt a fővezeték szekrénye mellett a padláslépcső felé indulni, hogy Trudit lehozzam – mondta csendesen. – S akkor úgy éreztem, mintha egy erős kéz elrántana és betuszkolna a nappaliba. A következő pillanatban a villám becsapott mögöttem a dobozba. Ottó odafordította szőke, tüskés fejét a sötét hajú elzászihoz, és megkérdezte: – Nem az arany őrség volt, professzor úr? Anny Wienbruch (Részlet az Aranyőrség c. könyvből. Kiadó: Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Keresztyén Könyvesház)
Tízéves voltam, amikor anyukám kézen fogott és egyik gimnáziumból a másikba vitt. Ugyanis abban az időben Magyarországon a negyedik elemi után lehetett válogatni, hogy gimnáziumba, polgáriba, vagy az elemibe akar-e valaki tovább tanulni. Az én szüleim gimnáziumba szerettek volna beíratni engem s magam is kész voltam elfogadni ezt az ötletet. Igen ám, de amint anyukám – felvétel céljából – egyik gimnáziumból a másikba vitt; egyik elutasítást a másik után kapta. „Miért utasítanak el engem mindenütt? Miért nem kívánnak velem foglalkozni? A bizonyítványom kitűnő. Szüleim hajlandóak, és képesek tandíjat fizetni; hát akkor mi a baj velem, hogy nem kellek sehol sem?” – Kérdezgettem önmagamban. S ekkor történt, hogy anyukám elmondta nekem, hogy az egyetlen bajom az, hogy apukám – aki 16 éves korában szívébe hívta Jézus Krisztust, az Isten Fiát – zsidónak született. S az akkori zsidóüldözések miatt a legtöbb iskolába azért nem vettek fel, mert a – törvény által megállapított kvóta – (az is volt) már betelt. Azt hiszem, mondanom sem kell, hogy mennyire elkeseredtem! Végül sok keresgélés és kutatás után anyukám talált egyetlenegy jó leánygimnáziumot, ahol – az akkori rendeletek alapján - még volt egyetlen egy hely egy zsidó származású leánynak, és oda felvettek. Ez az iskola a budapesti Veress Pálné Leánygimnázium volt. Viszont a tudat, hogy „nem kellek senkinek!” – mélyen a szívembe vésődött, s azóta is bennem él. Ennek következtében mindmáig lehetőleg nem beszélek a származásomról. Mert tudom, hogy a világ tele van antiszemitákkal, s ha az ilyenek megtudják, hogy honnan származom, akkor elhúzódnak mellőlem; nem fognak szeretni; vagy bármilyen előnyben részesíteni. Ennek dacára kellemes éveket töltöttem a Veress Pálné Leánygimnáziumban főleg azért, mert volt három személy, akik már addigra a szívükbe hívták az Úr Jézust, és ennél fogva az Ő szeretetével viszonyultak hozzám. Kettő osztálytársam volt, egy meg nyolc éven át, drága osztályfőnöknőm lett. A két osztálytársammal legjobb barátnők lettünk s barátságunk a gimnáziumon túl, egész életük végéig tartott. S drága osztályfőnöknőm is élete végéig tartotta velem a kapcsolatot és a Biblia szavaival biztatott. Ezek után érthető, hogy milyen sokat jelentett mindhárom számomra. A többi lányok is kedvesek voltak. Senki sem csúfolt. Volt, aki nem is tudott származásomról. S voltak, akik maguk is zsidó származásúak voltak, de sohasem beszéltek róla. Mintha titkos tulajdonság lett volna az egész. De azt ki sem mondhatom, hogy a három legkomolyabb támaszom milyen áldást jelentett és nyomot hagyott egész életemre krisztusi szeretetükkel, figyelmességükkel, és támogatásukkal. Mert Jézus szeretete élt bennük, akinek „Új parancsolata”, illetve kívánalma a benne hívők részére az volt, hogy szeressék egymást. Mégpedig annyira, amennyire Ő szeretett és szeret minket. „Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.” (János 13:34.) – Mondta. Vagyis önzetlenül és végtelenül szeressük egymást. Ha kell – mint Ő – életünket is adva egymásért. Sőt, Pál leveleiben azt is megüzente, hogy „minden dolgotok szeretetben menjen végbe!” (1Korinthus
16:14). S ez a „minden,” mindent magába foglal! Az ellenségünkkel való kapcsolattól kezdve a kollegákig, vagy a felsőbbségnek való engedelmességünkig és egyébig. Tehát az én támogatóim csodásan betöltötték Jézus kívánalmát. Különös, gyengéd szeretettel hajoltak egymáshoz és énhozzám. Magatartásukkal lassan-lassan feloldották megkötözöttségeimet, félelmeimet, és kisebbségi érzésemet. Mire Isten segítségével és az ő hatásukra sok-sok nehézséggel sikerült szembe néznem életemben a külföldre vándorlástól, az angol nyelvű egyetemi tanulmányokig és még tanításig is. De vajon mi lett volna velem, belőlem, ha az a három személy nem töltötte volna be Krisztusi hivatását? El sem tudom képzelni! Tartsunk önvizsgálatot. Tudjuk, hogy Isten Téged és engem is fel akar használni ott, ahova helyezett; akár szimpatikusak a körülöttünk lévő emberek, akár nem. De vajon milyen problémát kellene a Te kollegáid, szomszédaid, barátaid, vagy ismerőseid közül némelyeknek átélni, ha TE nem volnál a körülöttük? Vagy, ha ott lennél mellettük, de nem töltenéd be krisztusi hivatásodat? Ha igazán szeretnéd betölteni hivatásodat, akkor elsősorban hívd be Jézust a szívedbe; ha még nem tetted meg. Mert őnélküle képtelen vagy hozzá hasonló támogató, szerető emberré válni. Aztán szánd oda magad teljesen számára, hogy úgy alakíthasson és használhasson, ahogy akar. S fejlődj a Bibliából, az egyházi tanításokból és imaéleted által. S engedd, hogy Isten használjon. Én is igyekszem megtenni ezeket. Azaz, kérem az Atyát, hogy segítsen meglátni és teljesen kiküszöbölni minden olyan hiányosságot, amely megakadályozza használhatóságomat. Ruházzon fel a Szentlélek teljes erejével és bölcsességével. Viszont, ha már eddig is sok áldást osztottál és osztottam én is, illetve sokakat sikeresen támogattunk, akkor adjunk hálát Istennek lehetőségeiért és kérjük további vezetését, erejét és áldását a jövőre nézve. Az Úr Jézus Krisztus áldjon meg és használjon bennünket az Atya és az Ő nevének megdicsőítésére! Mert az embereknek nagy szüksége van ránk!!! Mátrainé, Fülöp Irma
Megszületett Gdovin Regina 2012 március 15-re vártuk a második kislányunk érkezését, de Ő még maradt hat napot, így 2012 március 21-én megindították a szülést, ami végül császárral zárult, mert a nyakán volt a köldökzsinór duplán. Hála a Jó Istennek a baba is és én is jól vagyunk, már másnap, amikor lekerültem az intenzívről, velem lehetett. Súlya 3180 g, és 55 cm.
17
Színezd ki a bibliai rajzot! Egy rosszöltözetű ember hátulról megszólított egy járókelőt, miközben mutatóujját a hátához szorította. „Ez rablótámadás! Kezeket föl, és ide a pénzt!” A megtámadott ember fölemelte mindkét kezét, és hátrafordulva észrevette, hogy támadója a mutatóujját használta fegyver gyanánt. Megjegyezte: „Nincs is fegyvere!” A rabló ezt válaszolta: „Először éppen fegyvert akarok venni!” ***** A bíró előhívatta a fiatal gyereket, és kijelentette, hogy neki kell eldöntenie, melyik szülőnél akar őrizetben lenni. A bíró így szólt: „Azt hiszem, téged édesanyádnak kell ítélnem.”. A gyerek felkiáltott: „Ó, nem, mert anyu megver engem!.” A bíró így folytatta „Akkor édesapádnak ítéllek őrizetre.” „Ó, nem, mert apu megver engem!”. A bíró megkérdezte: „Akkor kinek ítéljelek?” A fiú így felelt: „Városunk futballcsapatának, mert az soha nem ver meg senkit.”. ***** Egy hegyi úton döcögött egy kis vonat, amikor hirtelen megállt. Csak egy utas ült a vonaton, aki üzletemberként először ment egy hegyi településre. Megkérdezte a kalauzt, hogy mi történt, hiszen nincs állomás a közelben. A kalauz ezt mondta: „Ne aggódjon, uram, nem történt semmi, csak egy tehén állt meg a sínek között.” Tíz perc múlva megint elindult a vonat, de néhány kilométer után ismét megállt. A kalauz bejelentette: „Ideiglenes megálló. Hamarosan indulunk.” A kiábrándult üzletember megkérdezte: „Mi a probléma megint? Talán újból utolértük ugyanazt a tehenet?” ***** Egy kisfiú ellátogatott kedvenc nagynénikéjéhez. Amikor megérkezett, a nagynéni megkérdezte, hogy mit szeretne enni. A fiúcska ezt válaszolta: „Nagyon szeretem a palacsintáidat. Amikor odahaza palacsinta van az asztalon, csak hármat ehetek belőle. Itt azonban a te házadban annyi palacsintát szeretnék enni, amennyit csak akarok.” Másnap reggel a nagynéni kezdte felhalmozni a palacsintákat a kisfiú tányérján. A fiúcska ette, ette az egyik palacsintát a másik után. Mire elfogyasztotta a tizedik
18
palacsintát is, egy kicsit lelassította a tempót. A tizenegyedik palacsinta evésének a közepén hirtelen abbahagyta. Nagynénje megkérdezte: „Kívánsz még néhány palacsintát?” A fiú ránézett nagynénikéjére, és így szólt: „Ó, nem, nem akarok többet. Most már azokat a palacsintákat sem akarom, amiket megettem.” ***** Amikor még kézzel festették a sárga vonalakat a főutak közepére, egy embert
próbaidőre fölvettek erre a munkára. Három nap múlva a munkavezető panaszkodni kezdett rá: „Az első napon nagyszerű munkát végeztél. Megfestettél hárommérföldnyi sávot. A második napod sem volt túl rossz. Megfestettél két mérföldet. De ma csak egy mérföldes sávot festettél meg, ezért úgy látszik, el kell bocsátanunk.” A férfi rátekintett a munkavezetőre, és így mentegetőzött: „Ez nem az én hibám. Mindennap messzebb volt tőlem a festékes edény.”
A
VÉSZHELYZETEK KEZELÉSÉNEK LEG-
ÉRTÉKESEBB ELSŐ
10-15
SEGÍTSÉGNYÚJTÓ
KEZÉBEN
PERCE A LAIKUS VAN, EZÉRT
FONTOS, HOGY FELKÉSZÜLTEK LEGYÜNK.
Az elméleti tréningen átbeszélünk minden olyan veszélyes szituációt, mely gyakran előfordul, illetve ezek megelőzéséről és kezelési lehetőségeiről kapunk útmutatást. A gyakorlati rész során fantom babákon sajátíthatjuk el az újraélesztés lépéseit, az egyes műfogásokat és kötözési technikákat.
A CSALÁD MINDEN TAGJÁT VÁRJUK EZEN A DÉLELŐTTÖN, HISZEN A TANFOLYAM IDEJE ALATT A GYEREKEK RÉSZÉ-
10-TŐL GYERMEKNAPOT TARTUNK. GYERMEKEINK JÁTSZANAK, BARRE FÉL
KÁCSOLNAK ÉS BIBLIAKÖRÖN VESZNEK RÉSZT, MIALATT MI, SZÜLŐK ELSAJÁTÍTJUK A ELSŐSEGÉLY ALAPJAIT.
A tanfolyamra jelentkezés szükséges, kérlek Titeket, hogy a gyülekezeti honlapon (www.istenhaza.hu) jelezzétek részvételeteket! A szervezők nevében Kapronczai Judit Isten Háza Alapítvány 11722003– 20024664 Budafoki Baptista Gyülekezet 11722003–20003517 AKI TÁMOGATNI SZERETNE MINKET, AZ ALÁBBI SZÁMLASZÁMOKON TEHETI.
GYERMEKNAPI TANFOLYAM A GYERMEKEKKEL FOGLALKOZÓKNAK! MIT TEGYÜNK, AMÍG MEGÉRKEZIK A MENTŐ? MIT TENNÉL, HA A RÁD BÍZOTT GYERMEK... – evés közben félrenyel, és nem kap levegőt? – a forró teát magára borítja? – hirtelen belázasodik és piros kiütések jelennek meg rajta?
– az éjszaka közepén mélyen, szinte ugatva köhögni kezd, és levegőért kapkod? – ha megszólal a légzésfigyelő?
A szakszerű válaszokat megtudhatod a Magyar Gyermekmentő Alapítvány gyakorló gyerekorvosaitól, akik május 5-én, szombaton 3/4 10-től ingyenes gyermek elsősegélynyújtó tanfolyamot tartanak a gyülekezetünkben.
Szeretettel látunk mindenkit a 3-3,5 órás előadásra, aki gyerekekkel foglalkozik, vagy gyerekekre felügyel!
A BUDAFOKI BAPTISTA GYÜLEKEZET LAPJA Felelős: Kulcsár Tibor lelkipásztor Tördelés: Hödl Mária. Borító: Molnár Tünde e-mail:
[email protected] www.istenhaza.hu 2
Készült: Maximumprint Bt. Nyomda Felelős vezető: Sztasák Árpád. Telefon: 06-70-312-6633
Isten Háza Címünk: 1221 Péter-Pál u. 17-19. Imaházunk megközelíthető: az 47-es villamossal, vagy a 33-as, 233E, 214-es, 114-es, 58-as, 250-es, 141-es, 213-as autóbusszal a Savoyai Jenő térig, onnan 5 perc séta.
19
