Nagy Zsolt Hallgatói létszámadatok a jogászképzésben Az utóbbi néhány évben rengeteg tanulmány, cikk jelent meg, illetve a tudományos életben szinte folyamatosnak mondható a diskurzus a felsőoktatási képzés inflálódásáról. Egyrészről a társadalomban elevenen él az oktatást sikerágazatként definiálva az a szemlélet, hogy a felsőfokú képzésben minél nagyobb számban tanuló diákok lesznek az új tudás-alapú generáció megtestesítői, és egyben a jövő felemelkedésének alapjai is. Másrészről egyre több tudományterületen, és szakmában jelentkezik az egyszóval „túlképzésnek” nevezhető probléma, vagyis a nagy számban az adott területen diplomával rendelkező szakemberek nem tudnak tudásuknak, szakismeretüknek megfelelően elhelyezkedni. Ugyanakkor a hirtelen megtörtént diáklétszám-emelkedés a tradicionálisan merevnek mondható iskolarendszerben – elsősorban a felsőoktatási iskolarendszerben – is töréseket, problémákat okozott, melyeket éppen merevsége miatt alig, vagy egyáltalán nem tudnak az egyes intézmények kezelni. A vázolt kérdés általánosságban igaz a felsőoktatásra, azonban a helyzet különösen súlyosnak látszik a hagyományosan magasabb presztízst birtokló szakmák esetében. Első pillantásra úgy tűnik, hogy a válság ezeken a tudományterületeken sokkal hamarabb begyűrűzött, mint azt korábban számították, illetve az a társadalom szemléletváltozásait is figyelembe véve várható volt.1 Ilyen tradicionális szakterületnek számít a jogi pálya is, mivel korábban, hosszú időn keresztül a jogászdiploma biztos, jó színvonalú megélhetést biztosított, ezért a pálya magas presztízzsel rendelkezett.2 Ugyanezek a jelenségek más országokban – elsősorban Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban - hamarabb jelentkeztek, úgy általában a felsőoktatásban, mint a jogi oktatásban. Mégis Magyarország egy kicsit kuriózumnak számít az általánoshoz képest több szempontból is. Szembeötlő, hogy a szocializmust megelőzően is a joghallgatók létszáma igen magas volt a többi diplomás szakmához viszonyítva, míg a szocialista érában a képzés korlátok közé szorult vissza, majd a rendszerváltás után ezek alapján inkább egyfajta visszarendeződésről beszélhetünk. A tanulmány arra próbál választ találni milyen okok vezettek a joghallgatók létszámának ilyetén alakulásához, mi az oka a nyugat-európai, illetve amerikai hallgatói létszámemelkedésnek, és milyen speciális problémák alakították a Részletesen foglalkozott a témával „A jogászképzésről” 2003 márciusában az ELTE jogi karán tartott konferencia. Azok az előadások, melyek a jogásztúlképzéssel foglalkoztak többféle irányvonalat képviseltek. Egyrészről – főleg az oktatói szféra aspektusából – a „túlképzési” probléma felmerült, de a válság bekövetkeztét sokkal későbbre datálták, másrészről – főleg a gyakorlati szakemberek álláspontja szerint – ezt a problémát már nagyon is jelenlévőnek tekintették. A szemléletbeli különbség érthető, hiszen az oktatás jóval később érzékeli a „túltermelés” jeleit, mint a piac, mely minden esetben szinte azonnal reagál az ilyen jelenségekre. 2 „Mert a hatalom nem egyéni birtok; a gazdagság nem a gazdag ember személyében koncentrálódik, s a hírnév nem a személyiség elidegeníthetetlen tulajdona. Ha valaki híres, gazdag és hatalmas akar lenni, meg kell találnia a módját, hogy hozzáférjen a vezető intézmények pozíciójához, mert elsősorban ezek a pozíciók határozzák meg e sokra értékelt kincsek megszerzésének és megtartásának lehetőségeit.” C. Wright Mills: Az uralkodó elit. Budapest. 1962. 15. p. A presztízs, a jövedelem, hírnév, stb. szorosan összefügg a pozícióval, melyet hordozói betöltenek, és talán ez jelenti a kulcsot az előbbiekhez is.
1
magyar jogászképzést. Reményeink szerint a jelenség leírása és az okok feltárása közelebb viszi a jogásztársadalmat az esetleges problémák kiküszöböléséhez.
A joghallgatók létszámának alakulása Magyarországon az intézményes jogi oktatás kezdetétől napjainkig
Időszak/Időpont
Hallgatók száma a jogi karokon
1762
45
1780
90
1790
100
1807
177
1825
302
1835
190
1865
1044
1890
2243
1900
4774
1930
5744
1955
1077
1974
2708
1990
2900
2000
16000
2002
18000
T/1. táblázat. A joghallgatók létszámának alakulása az egyetemeken 1762-től 2002-ig. Az időpontok a nominális változásokhoz vannak igazítva, mivel így jellemzik legjobban az adott korszakot.3 Forrás: A magyar királyi jogakadémiák és Az első fellelhető adatok 1762-ből valók, így a táblázatban szereplő első időpontot ennek megfelelően jelöltem meg. A továbbiakban szükségesnek tartottam mind Mária Terézia, mind pedig II. József uralkodásának idejéből adatokat megjeleníteni. Az 1800-as években, különösen a reformkor időszakának jellemző változásait, majd a provizórium, illetve a kiegyezés időszakának helyzetét a további időpontok mutatják. A dualista állam legnagyobb mérvű hallgatói létszámváltozásait, illetve a két háború közti időszak létszámalakulását jellemzik az ezt követő adatok, végül pedig a szocialista éra, és a mai helyzetet leginkább megmutató számokat rendeztem időrendbe.
3
joglyceumok története hivatalos adatok alapján. Továbbá Eckhart Ferenc: A jog- és államtudományi kar története 1667-1935. Szabó Imre: Állam- és jogtudományi enciklopédia. Pokol Béla: jogszociológiai vizsgálódások. Pető Ernő: A jogakadémiák a 20. században. Időpont/Időszak
Hallgatók száma a jogakadémiákon
1788
36
1825
617
1875
1925
1895
745
1920
777
1930
961
1941
971
T/2. táblázat. A hallgatók létszámának alakulása a jogakadémiákon 1788-tól 1941-ig. Az időpontok a nominális változásokhoz, illetve a meglévő forrásokhoz vannak igazítva. Az 1940. évi XXVIII. tc. már csak két évfolyamot engedélyezett az akadémiákon, ezért a további adatfelvitel szükségtelennek mutatkozott. Forrás: A magyar királyi jogakadémiák és joglyceumok története hivatalos adatok alapján. Továbbá Eckhart Ferenc: A jog- és államtudományi kar története 1667-1935. Szabó Imre: Állam- és jogtudományi enciklopédia. Pokol Béla: jogszociológiai vizsgálódások. Pető Ernő: A jogakadémiák a 20. században. A magyarországi intézményes jogi oktatást 1667-től – a nagyszombati jogi fakultás alapítólevelének tekinthető megállapodás keltétől – számítják, bár a többi egyetemi kar működéséhez viszonyítva jelentősége nem volt nagynak mondható. A XVII-XVIII. században egészen más volt a jogászképzés tradicionális útja, mint a későbbi korokban, vagy esetleg a mai viszonyokhoz mérten. Az államigazgatási feladatok differenciálódásának kezdetleges foka miatt ezeken a területeken nem volt szükség különösebb szakismeretre, illetve ilyen ismertekkel rendelkező társadalmi rétegre. A magánjogi jogviszonyok - a feudális gazdálkodás partikularitása és a munkamegosztás tradicionális volta4 miatt - meglehetősen kezdetleges színvonalon álltak, melyek főképpen szokásjogi szabályozásokon alapultak, s nem segítették elő a jogászi szakma társadalmi előretörését. Az ilyen szokásjogi ismeretek megszerzésére sokkal alkalmasabbnak mutatkozott a „kézműipari jellegű” tanulás, melyben a tanulók közvetlenül a gyakorlatot sajátították el. Azokban az országokban, ahol a
A tradicionális és a modern társadalmak közti különbségek munkamegosztásra vonatkozó problémáit részletesebben ld.: Szántó Zoltán: A munkamegosztás gazdaságszociológiai elmélete. Szociológiatörténeti szöveggyűjtemény. Budapest. 1990. Aula. Ezen kívül ld.: Anthony Giddens: Szociológia. Budapest. 2000. Osiris. 4
jog kevésbé dogmatikus, kevésbé jogalkotási aktusok eredményeképpen fejlődik, változik, ott az ilyen jellegű képzés elsődleges volt, illetve bizonyos mértékben primátust élvez a mai napig is. A jogi ismeretek elsősorban ügyvéd, esetleg ítélőmester melletti gyakorlat révén („patvaria”) volt a XVII. században megszerezhető.5 Ez az oktatási módszer, mint „bevett szokás” sokáig fennmaradt, még azokban az időkben is, amikor már társadalmi szinten sokkal elfogadottabb és egyúttal keresettebb volt az intézményes keretek közötti jogászképzés. II. József azonban végett vetett ennek a kettős képzésnek és hivatalos kapcsolatot teremtett az egyetem, a jogakadémiák, illetve a jogászi pályák között és csak ezekben az intézményekben sikeresen letett vizsgával voltak a hallgatók ügyvédi, bírói, közhivatalnoki pályára bocsáthatók. A táblázatból is látható, hogy ezután – ugyan nem ugrásszerűen, de azért szignifikáns mértékben – megnőtt a hallgatók létszáma, továbbá kitűnik az is, hogy az 1800-as évek egyre kifinomultabb igazgatási mechanizmusai, hogyan hatottak a jogászok létszámának alakulására. A funkcionális differenciálódás az államigazgatás területén is megmutatkozott, egyre nagyobb számban foglalkoztatva a végzett jogászokat. Mivel a jogi oktatás Az Ausztriai Birodalomban erősen „igazgatási jellegű” hivatalnokképzést jelentett, kiváltképp a jogakadémiákon,6 ezért a „hivatalnoksereg utánpótlásának” elsődleges forrását ezek az intézmények jelentették; ennek társadalmi realizálását láthatjuk a hallgatói létszám növekedésében. Az igazi változások azonban a kiegyezést követően jelentkeztek, bár a provizórium időszakában is egy szignifikáns növekedés látható, mely szintén az igazgatási szakemberigény kielégítésének köszönhető. Az Osztrák-Magyar Monarchiában a hallgatói létszám meghatszorozódott, később pedig megtízszereződött. Ennek a folyamatnak két nyilvánvaló oka volt, melyből egyik az ország akkor már tradicionálisnak mondható társadalmi-politikai szituációjára vezethető vissza, a másik pedig egy merőben új fejleményre. Elsődleges okként a már korábban is említett igazgatási funkciók további expanziója7 nevezhető meg, beleértve a bürokratikus szervezetek állandó növekedési hajlamát – mely a pejoratív értelemben vett bürokratizmust is magával vonja.8 Ennél azonban komolyabb okot szolgáltatott a magyarországi kapitalizációs folyamatok beindulása, illetve annak szélesebb körű térnyerése, a külföldi tőke beáramlása, és az ezzel járó szakemberigény megjelenése. Érdekes változások történtek az első világháború után, habár nominálisan ez nem mutatkozott meg, sőt talán egy kis visszaesést is tapasztalhatunk. Noha a joghallgatók száma a két háború között elmaradt – különösen az 1905-ös csúcshoz A középkori jogi oktatást részletesebben ld.: Nagy Zsolt: A magyar jogi oktatás történeti vázlata. Jogelméleti Szemle. 2003/3. Az igazgatási jellegű hivatalnokképzés részletes leírását ld.: Nagy Zsolt i.m. Ez magyarázza azt is, hogy a jogakadémiákon sokkal erőteljesebb a létszámnövekedés, mint a jogi karon, bár nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy a több és többféle felekezethez tartozó lyceum mellett az országnak csak egyetlen jogi kara volt. 7 A korszak adminisztratív-igazgatási mechanizmusainak és szervezeteinek diszfunkcionális mértékű növekedése közismert tény volt, mely az irodalmi és művészeti ábrázolásokban is megjelent. Nagy Tamás: Néhány eljárás: Kafka-olvasatok a jogirodalomban. Jogelméleti Szemle 2001/3. 8 A pejoratív értelemben vett bürokratizmus összefüggéseiről részletesebben ld.: Kulcsár Kálmán: Gazdaság – társadalom – jog. Közgazdasági és Jogi könyvkiadó. Budapest. 1982. Különösen a 235-252.p. 5 6
viszonyítva – a korábbiaktól, figyelembe kell venni, hogy az ország jelentős területi- és népességvesztést szenvedett el. Ehhez képest a hallgatói létszám a népesség arányához viszonyítva nőtt,9 azonban ez nemcsak a jogászokra vonatkozik, hanem általában a felsőoktatásban részesülőkre, melyet a T/3-as táblázat is megmutat. Időpont Joghallgatók Más /Idősza létszáma k
Összes
A joghallgatók Bölcsészeti
a felsőoktatásb felsőoktatásb aránya
az karok hallgatói i
jogi oktatási an részesülő an részesülő összes intézmények hallgatók ben
hallgató
száma
létszáma
felsőoktatásba n
Orvostudomány Műszaki karok egyetemek
hallgatói
hallgatói
létszáma
létszáma
részesülő
hallgató számához viszonyítva 1865
2277
1023
3300
69%
162
509
273
1875
2515
2219
4734
53%
640
694
625
1885
2560
2569
5129
49%
404
1276
544
1895
4784
3156
7940
60%
882
777
1256
1905
6220
5078
11298
55%
1601
1719
1329
1915
3467
7845
11312
30%
1406
3567
2513
1925
4893
7885
12778
38%
1959
2466
1680
T/3. táblázat. A felsőoktatásban tanuló hallgatók számát mutatja 1865-től 1925-ig tíz éves bontásban, külön oszlopban szerepelnek a jogászhallgatók és az összes hallgatósághoz viszonyított arányuk, illetve a bölcsész, orvos és mérnökképző intézetek hallgatói. Forrás: Laky Dezső: A magyar egyetemi hallgatók statisztikája 1930. Magyar Statisztikai Közlemények. Új sorozat. 86. kötet. Pető Ernő: A jogakadémiák a 20. században.
Magyarország mai területének népessége az első világháború előtt 7,5 millió körül volt (7,6 millió 1910-ben), a háború után 9 millió körüli népességet számláltak (9,3 millió 1941-ben). Ld.: Andorka Rudolf: Bevezetés a szociológiába. Osiris. Budapest. 2001. 283.p. Magyarország népessége a dualista államban meghaladta a 14 milliót, 1859-ben 14,078,896, 1910-ben 18,265,000. A magyar népesedés alakulásáról ld.: Demográfia. Központi Statisztikai Hivatal. Budapest. 1996. 80.p. és 450-468.p. A népesség arányához viszonyítottan a dualista államban megközelítőleg 2893 lakosra jutott1 joghallgató, míg a háború utáni Magyarországon körülbelül 1839 lakosra jutott 1 jogászhallgató, tehát több mint 1000 fős differenciát tapasztalhatunk. 9
A felsőoktatás intézményeinek fejlesztése és ezzel együtt a hallgatóság társadalmi méretű növekedése a Klebersberg Kunó nevével fémjelzett oktatási reform egyik látványos következménye. A magyar kulturális fejlődés érdekében előirányozták a „kiművelt”, magasan képzett társadalmi kategória szélesítését, melynek egyik letéteményese a felsőoktatás, illetve a felsőfokú képzés kiterjesztése.10 A táblázatból is látható a felsőoktatásban résztvevők számának nagyfokú az ország populációjához viszonyított emelkedése. Ez a tendencia még az első világháborút követő, annak egyenes következményeként fellépő demográfiai hullámvölgy ellenére is érzékelhetővé vált. „A két világháború közötti Magyarországot a jogászok országának nevezték.”11 Talán ez a megállapítás valóban igaz, azonban érdemes megvizsgálni a T/3-as táblázatot, melyből kitűnik, hogy az összes felsőoktatásban tanuló hallgatóhoz viszonyítva a két háború között a joghallgatók csupán 30% körüli értéket képviselnek (1931-ben 37,3% az egyik legmagasabb adat).12 Az első világháború előtti Magyarországon azonban ennél jóval magasabb arányokat is láthatunk, így 1895-ben a felsőoktatásban tanulók 60%-a volt joghallgató, ugyanakkor más karok hallgatóinak száma a dualizmusban jóval alatta maradt a későbbieknél. Az egyetemi hallgatóság növekedése a korszak társadalmi-gazdasági változásaihoz kötődik. A dualista államban minden diplomás szakon egyöntetűen növekedtek a hallgatói létszámok. Az akkori modern társadalom, az urbanizációs folyamatok, a kommunikációs igények növekedése mind az értelmiség számszerű gyarapodásának okozója és velejárója. Ezzel együtt az értelmiség társadalmi súlya is nőtt, egyre inkább teret nyert a társadalmi befolyásuk úgy a közvélemény formálásában, mint a termelési folyamatokban. A „modern” társadalom minden szférájában (oktatás, média, művészeti élet) kiemelkedő szerepet játszottak, így az értelmiségi elit lett az elitcsoportok mintaadója. A jogászság kiemelkedő szerepe pedig az igazgatási-hivatalnok hagyományokból, az abszolutista tradícióból táplálkozott, és ennek folytatása, pontosabban a folyamat töretlensége látható a két háború között is, hiszen néhány esetet kivéve az államhatalom mindig támaszkodhatott a szakképzett hivatalnokgárdára, cserében pedig biztosította a megfelelő anyagi- és társadalmi megbecsülést.13 A jogászság presztízséhez pedig kétség sem férhetett, a jogi diploma eredményesen volt konvertálható a különböző szakterületek között. A hatalmas szakigazgatási apparátus egy-két időszaktól eltekintve az egész korszakban biztos munkalehetőséget és magas tekintélyt biztosított, mely különösen abban a politikai-társadalmi berendezkedésben rendkívüli individuális előnyt jelentett. A korszak egyenlőtlen jövedelmi viszonyai – a többi európai államhoz és az Egyesült Államokhoz viszonyítva – a gazdasági élet szereplőit komoly megpróbáltatások elé állították, ezzel szemben az állandó, biztos helyzet „egyedülállónak” számított. Erdei Ferenc „kettős társadalomnak” nevezte a két háború közti Magyarország társadalmát, ahol egymás mellett A Klebersberg Kunó féle reform a középiskolás diákok számát érintette elsődlegesen. Míg 1910-ben a férfi lakosság 4,5%-a tanult középiskolában, 1930-ban már ez a számarány elérte a 9,1%-ot, mely a felsőoktatásba áramlók bázisának szélesítését is jelentette. 11 Kulcsár Kálmán i.m. 9.p. 12 Ez természetesen nem jelenti azt, hogy európai viszonylatban a végzett jogászok száma nem volt kiugróan magas. 13 Max Weber: A politika, mint hivatás. Medvetánc Füzetek. 1989. 10
élt a „rendi” jellegű társadalom, ahová az állami hivatalnokok is tartoztak és a „polgári” társadalom, ahová a szellemi szabadfoglalkozásúakat sorolta.14 A mobilitási esélyek elég csekélynek voltak mondhatók, a társadalmi viszonyok elég jelentősen konzerválódtak, azok reprodukciójának eredménye többé-kevésbé konstans maradt. A hosszú távon megmerevedett társadalmi viszonyok egy éles strukturális elhatárolódásokat okozó szituációt eredményeztek, melyben az elsősorban intergenerációs mobilitási lehetőségek kihasználása a társadalmi értékpreferenciák közötti kiemelkedő szerepét eredményezte. A társadalmi mobilitás pedig mindenek előtt a tanulással, illetve a képzésben való részvétel igazolásával volt elősegíthető. Látható, hogy a jogászdiploma a két szféra bármelyikében mobilitást elősegítő eszközként szolgált, hiszen a polgári kategóriához tartozó szellemi szabadfoglalkozáshoz is „belépést”, ugyanakkor a rendi kategóriában is érvényesülési lehetőséget adott. (Ellentétben a bölcsészdiplomával, mely az előbbi kategóriában megfelelő mobilitási esélyhez juttatta az értelmiséget, az utóbbiban azonban csak korlátozottan biztosította a megélhetést.) Két tényező említhető, melyek minden korszakban, így az abszolutizmusban, a dualizmusban és a két háború közti időszakban is limitálták a felsőoktatásban tanulók létszámát. Az első a népesség vagyoni helyzete, illetve jövedelmi viszonyai. A háború előtt rendkívül nagy volt a jövedelmek szóródása, és a társadalom közép, illetve felső rétegei a népesség kisebb hányadát tették ki. Pikler Gyula például (talán némi túlzással és a az indokoltnál nagyobb általánosítással) a lakosság ¾-ét a teljesen vagyontalanok közé sorolta az 1911. évi budapesti lakásösszeírások lapján.15 Ebből következően limitált volt azok köre, akik megengedhették maguknak, vagy gyermekeiknek hosszú időn keresztül tartó tanulmányok folytatását. A társadalom alsóbb rétegei ehelyett inkább létfenntartásuk érdekében valamilyen jövedelemszerző tevékenységet folytattak. Mellesleg az említett kategóriának a habitusa sem valószínű, hogy megengedte volna a felsőoktatásban való tanulmányokat.16 A második limitáló tényező a felsőoktatás inputjának adminisztratív szabályozása. A politikai vezetés, elsősorban a szakminiszter minden évben rendeletben határozta meg a felsőoktatásban, így a jogászképzésbe felvehető jelentkezők számát.17 A két említett tényező egymással is összefüggésben van, hiszen amennyiben
A két háború közti korszakban az ország lakosságának fele mezőgazdasági munkás volt, az iparosodás még mindig elég kezdetleges fokon állt. A középrétegnek nevezhető társadalmi kategória viszonylag kis létszámú volt, a társadalom egyötödét alkotta. A jövedelemegyenlőtlenség igen nagy volt, a jövedelmek szóródása az évi 781 pengő volt, azonban az alsó kategóriába, vagy ahhoz közelítő jövedelmi viszonyokkal rendelkezett a társadalomnak körülbelül a fele. (Ezen felül előfordult a kiugróan magas 1600 pengős jövedelem is.) Erdei Ferenc szerint „kettős társadalom” létezett akkoriban, pontosabban ezzel a névvel illette a „történelmi”, rendi jellegű és a „modern polgári” társadalom kettősségét. A rendi jellegű réteghez tartoztak többek között az államhivatalnokok, az úri középosztály, nagybirtokosok, stb., az utóbbihoz a vállalkozói réteg, munkásság, szabad értelmiségiek, etc. Ld.: Andorka Rudolf i.m. Ferge Zsuzsa: Társadalmunk rétegződése. Budapest. Közgazdasági és Jogi könyvkiadó. 1969. A korabeli társadalmi viszonyokat elemezve láthatjuk, hogy a jövedelmi viszonyok sokkal szorosabb korrelációban álltak a presztízzsel, és mindezek állandó jelleggel „megmutatkoztak”, sok esetben verbális, illetve non-verbális viselkedési mechanizmusokban objektiválódtak. 15 Ld.: Andorka Rudolf i.m. 135.p. 16 Pierre Bourdieu használta „osztályhabitus” fogalom, mely álláspontja szerint jellemzi az adott osztályt, illetve osztályfrakciót. Ld.: Pierre Bourdieu: La Distinction. Critique sociale du jugement. Editions de Minuit. Paris. 1979. 17 A ’20-as években a kultuszminiszter 550 körül állapította meg a pesti jogi karra felvehetők számát. Szabó Imre: Állam- és jogtudományi enciklopédia. Akadémiai kiadó. Budapest. 1980. 14
szélesebb társadalmi rétegek lettek volna érdekeltek a felsőoktatásba kerülésben, úgy az adminisztratív szabályozás valószínűleg engedett volna a nyomásnak, ami a létszámkeret emelkedéséhez vezetett volna. Az annyit emlegetett „jogász-munkanélküliség”, mely a két világháború közötti országot sújtotta a felduzzadt, ezáltal költségvetési gondokat okozó „túlnövekedett” hivatalnokréteg leépítésének eredményeképpen állt elő. A ’20-as évek elején végrehajtott leépítések – melyek sokszor politikai szempontokat követtek – széles réteget érintő munkanélküliséget eredményezett, melyet növelt a ’30-as évek elején bekövetkezett gazdasági válság. Így a szellemi foglalkozásúak munkanélküliségének aránya 10%-osra datálható, melynek körülbelül fele valóban jogi végzettséggel rendelkezett,18 más szavakkal a jogász-munkanélküliség nem egy folyamatosan az egyetemről kiáramló állás nélküli szakembertömeget jelentett, hanem különböző gazdasági jelenségek hatására előállt diszkrét eseteket. A második világháború után bekövetkezett változások fejtették ki az egyik legerőteljesebb hatást a jogászképzésre. A szovjet befolyás eredményeképpen uralkodó marxista jogelmélet, mely a jog hosszabb távú elhalását hirdette szinte katasztrofális volt a jogi oktatásra. A négy jogi karon folyó képzés diáklétszámai radikálisan megcsappantak, mely a jogászok iránti szükséglet alacsony voltát jelzi: az állam jog iránti bizalmatlansága mellett tovább csökkentette a jogászszükségletet a tervgazdaság bevezetése, mely a magánszféra jogi mechanizmusait ismerő szakemberek helyett kizárólag igazgatási feladatok ellátására szakosodott munkaerőbázist igényelt. Ugyanakkor a szocialista érában – éppen a tervgazdaság miatt – hallatlan mértékben megnövekedett a jogalkotási tevékenység, mely éppúgy igényelte a képzett szakembereket, mint korábban a piacgazdaság. A társadalmi-tervgazdasági problémák megoldása jogi szabályozásokat igényelt, noha olyan kérdéseket is ebbe a problémakörbe soroltak, melyek esetében a szabályalkotás felesleges, illetve más megoldási mód kézenfekvőbb lett volna. Maga a tervgazdálkodás is folyamatos szabályozásokkal történt, hiszen minél jobban növekszik az állam szerepe a gazdaságban, gazdaságpolitikában, annál nagyobb súlyt kapnak az adminisztratív mechanizmusok, melyből egyenesen következik a jogi és közigazgatási szervezetek növekedése. Az 1940-es évek végén és az ’50-es években létrehozott alternatív igazgatási szakiskolákban végzettek pedig a munkahelyi konformitás, illetve a feladatok ellátásához szerzett ismeretek hiánya miatt szintén jogi végzettséget szerettek volna. Ezek együttes hatásaként ismét növekedni kezdett a joghallgatók száma, bár ez csak korlátozott maradhatott, hiszen az állami tervgazdálkodás a felsőoktatási képzést is szoros kontroll alatt tartotta. Magyarországon - a táblázatokból világosan kitűnik – a jogászképzés kimagasló arányban volt jelen, mely nemcsak a két háború közti időszakra, hanem a dualizmus, és az abszolutizmus korára is, illetve eltérő mértékben de a szocialista korszakra is jellemző volt. Mindezen körülmények arra engednek következtetni, hogy bizonyos szempontból közös eredője is Megjegyzendő, hogy a privát szférában bekövetkezett munkanélküliség ennél nagyobb arányú volt, mintegy 12%-os, csak az ott munkanélkülivé váltak többnyire képzetlenebbek, és eleve alacsonyabb vagyoni helyzetűek voltak, így létbizonytalanságuk nem kaphatott olyan hangsúlyt, hogy az a közfigyelmet komolyabban felkelthette volna. 18
van a jogászok nagyobb létszámának, mely eredő valószínűsíthetően különböző mértékben, de általánosan jellemző a periférikus országokra. Az ipari, szolgáltatói szféra alacsony szintű fejlődési foka, az ezzel kapcsolatos infrastrukturális helyzet, a társadalom agrárjellege a műszaki értelmiségi képzés csökkent voltát eredményezi, ebből következően a mobilitási igények inkább a humán műveltség előnybe részesítését indukálják. Az előbbivel összefüggésben piaci szabályozások alacsony foka állami, jogi beavatkozások igényét követeli, illetve olykor azt az illúziót kelti, hogy ilyen módon megoldhatók egyes szituációk.19 Így a „történelmi méretű hiánygazdálkodás” kényszeréből fakadóan kialakítja a jog, és a jogászok iránti bizalmat, és magas presztízst,20 végső soron a magasabb jogászlétszámot. A rendszerváltás utáni években 4, és 5-szörös növekedésről beszélhetünk, ugyanakkor hasonló folyamatok NyugatEurópában, és az Egyesült Államokban is végbementek: 1962-től 2000-ig terjedő időszakban az USA-ban például 0,1%-ról 0,3%-ra nőtt a népességhez viszonyítva a jogászok létszáma,21 a világ másik vezető gazdasági hatalmában, Németországban pedig az egymillió lakosra vetített jogászlétszám az 1977-es 400-ról 2001-ben 1200-ra emelkedett,22 vagyis mindkét országban körülbelül megháromszorozódott a jogásztársadalom nagysága23 az utóbbi 30 évben. A nyugat-európai, illetve amerikai jogásztársadalom bővülésének okai sokrétűek, és elsősorban a társadalom és a gazdaság változásaihoz köthetők. A piacracionalitás terjedése, annak a különböző társadalmi szférákban való térhódítása, a mezőgazdasági termelést felváltó ipari termelési mód, később pedig a szolgáltatói-társadalom egyre erőteljesebb térnyerése, ezzel párhuzamosan az individualizációs értékek és a személytelen kapcsolatok elterjedése, mind elvezet a jog iránti bizalom növekedéséhez, mely szintén okként szolgált az említett változások bekövetkeztéhez.24 Míg az utóbbi 30-40 év társadalmi viszonyai tehát ezekben az országokban az említett jogászi telítettséget okozták, addig Magyarországon (és a hozzá hasonló helyzetben lévő szocialista országokban) ezek a folyamatok nem fejthették ki hatásukat. A szocializmus ideje alatt a jogalkotási tevékenység erőteljesen megnövekedett, az állami szféra - később A helyzet hasonlít, és korábban is hasonlított a görög adminisztratív-igazgatási intézményi struktúrához, illetve ezzel összefüggésben a jogászképzési helyzettel. Görögországban a diplomások 25-35%-át a jogi diplomával rendelkezők tették, és teszik ki, melynek elsődleges oka a közhivatalnoki szektor túlméretezettsége. Ezt bizonyítja többek között, hogy a jogászvégzettségűek a kormányhivataloknak otthont adó városokban 85-92%-os arányban koncentrálódnak. Lubos Vasilis: Túlképzés felsőfokon. A görög felsőoktatás történeti-szociológiai elemzése. www.magyarfelsooktatas.hu/97.7/29a.html 2003. 10. 15 20 Az ilyen társadalmakban nem bontakozott ki a megfelelő ipari színvonal, mely igényelné a műszaki szakemberek nagyobb arányát, másrészt ebből a körülményből fakad hogy olyan illúziók élnek ezekben az országokban, hogy a társadalom problémái jogi eszközökkel megoldhatók. Kulcsár Kálmán i.m. 9.p. A „történelmi méretű hiánygazdálkodás” fogalmát Kulcsár Kálmán használja Kornai János nyomán, aki az akkor létező szocialista gazdaság jelenségeire használta a „hiánygazdálkodás” kifejezést. Ennek történelmi szintű kivetítése az idézet, noha Kulcsár hangsúlyozza, hogy „nem kívánja a Kornai-féle absztrakt modellt a magyar történelmi fejlődésre erőszakoltan rávetíteni”. Kornai János: A hiány. Budapest. 1980. Kulcsár Kálmán i.m. 21.p. 21 Wright Mills: Az uralkodó elit. Budapest. 1962. Pokol Béla: Jogszociológiai vizsgálódások. Rejtjel Kiadó. Budapest. 2003. 22 Pokol Béla: Jogszociológiai vizsgálódások. Rejtjel kiadó. Budapest. 2003. 23 Az adatok mellett külön érdekességnek tűnik, hogy 1998-ban a német 165.000 fős jogászi összlétszámhoz képest 135.000 joghallgató tanult az egyetemeken. Pokol Béla: A jog és jogászság expanziója. In: Jogszociológiai vizsgálódások. Rejtjel Kiadó. 2003. 24 A jogásztársadalom bővülésének okaihoz részletesebben kifejtve ld.: Pokol Béla: A jog és a jogászság expanziója. In: Jogszociológiai vizsgálódások. i.m. 19
diszfunkcionális hatásokat okozva – kiterjesztette befolyását a társadalom olyan területeire, ahova korábban nem jutott el a központi igazgatás.25 Ez a „túlszabályozási láz”, a jog illúziója a szocialista érában is elvezetett egyfajta korlátozott bővüléshez, mely természetesen összehasonlíthatatlan a nyugat-európaival, ezzel szoros összefüggésben a jogászi presztízs a korábbi szinthez képest – noha nem érhette el a háború előtti szintet – ismét emelkedett. A rendszerváltozás, a piacgazdaságra való áttérés, illetve a korábbi akár intragenerációs26 mobilitási esélyekbe vetett hittel párosulva együttesen okozta a hallgatói létszámbővülést a ’90-es években. A szocialista országok, a nyugat-európai méretekkel is vetekedő iparosítása folytán felhalmozott eszközök privatizációja, a piaci szféra térhódítása a korábban jellemzett társadalmi folyamatokat indította el. Azonban a lényeges különbség ott található, hogy míg a „tőkés országokban” a piaci térhódítás, az ehhez kapcsolódó vagyoni értékű javak felhalmozása, a szolgáltatások elterjedése fokozatos volt, addig a volt szocialista országokban ez szinte „egy csapásra”, hirtelen zajlott le, mely rendkívül bizonytalan, előre ki nem számítható eredményekkel járt. Ez a robbanásszerű változás a társadalom egyes kategóriáiban, így a jogásztársadalomban hasonló, de az akkori kapitalista országokénál erőteljesebb változásokat idézett elő. A gazdasági váltásnak a hagyományos joggyakorlatra kifejtett hatásaként, addig ismeretlen területeket kellett szabályozni, amivel párhuzamosan rengeteg olyan jogi probléma merült fel, melyek megoldásában a berögzült szakmai gyakorlatnál sokkal nagyobb előnyt jelentett bármilyen paradoxnak tűnik -, a korábbi szakmai szocializáció hiánya, vagyis a rugalmasság megléte. A gazdasági jog még fejletlennek volt mondható, és ez az időszak a „szerződésekkel fejlesztett jog időszaka volt, a jogalkotás jellemzően a praxis után járt”.27 A ’90-es évek elején meglévő társadalmi-gazdasági szituáció az akkor fiatalnak számító jogászok számára korábban nem tapasztalt karrier lehetőségét biztosította, amit az akkori társadalom rövid idő alatt realizált. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan a felsőoktatási képzésben – főleg a költségvetési gondok enyhítése, és nyugat-európai minták átvétele végett – a piaci mechanizmusok egyre inkább teret nyertek. A felsőoktatási intézményeknek érdekében állt és áll a mai napig is minél nagyobb számú hallgató oktatásáról gondoskodni, mivel ez bevételeik egyik fő forrása. Emellett a korábban kiszámítható előmenetelt biztosító foglalkoztatási lehetőségek, mint az államigazgatás (ebben a tekintetben ide tartozik a bíróság, ügyészség is) továbbra is kifejtették munkaerő-keresleti szerepüket, ami tovább növelte a jogászok elhelyezkedési Ilyen volt például az 1040/1973. (X. 18.) MT sz. Határozat, mely a születések számát kívánta pozitívan befolyásolni. Rövid távon hatásosnak bizonyult, mivel a meghozatalát követő egy-két évben ténylegesen nőtt a születések száma, azonban ez más okokra is visszavezethető. Hosszú távon azonban már komoly problémákkal járt és talán jár a mai napig is. Kulcsár Kálmán i.m. 14.p. A népesség termékenységváltozása – változtatási kísérlete – diszfunkcionális hatással jár a társadalom hagyományos intézményeire. Megnöveli a gyermekgondozó, egészségügyi intézmények iránti igényt, később, mikor a gyermekek iskolaérettek lesznek az iskolák bővítését vonja magával, majd – amennyiben ez lehetséges - a munkalehetőségek bővítése válik szükségessé, végül pedig nyugdíjasként a társadalombiztosításra ró hatalmas terheket. A termékenység későbbi csökkenése pedig az utána jövő generációkban ezeknek a folyamatoknak a fordítottját indukálja, ami önmagában is társadalmi feszültségekhez vezet, nem is beszélve az ellátó szervekben okozott likviditási problémákról. 26 Azért tartom fontosnak kihangsúlyozni, hogy nemzedéken belüli mobilitásról is szó volt, mivel az esti- és levelező képzések pontosan ezt a célt szolgálták. 27 Krich Balázs: Kínál-e még megújulást a jogász szakma? 1.p. Interjú Dr. Ősi Zsolt a Köves és Társai Clifford Chance Ügyvédi Iroda munkatársával. www.hok.ajk.elte.hu/juratus/20_02/hird.htm 25
képességét és készségét. A rendszerváltást követő első években így ismét előállt az a helyzet, hogy a korábban már hagyományosan generációkon keresztül felsőoktatásban tanuló szülők gyermekei mellett, akik saját negatív mobilitásukat akarták elkerülni, új társadalmi rétegek is megjelentek az egyetemeken a realizált intergenerációs mobilitási esélyek növelése érdekében, mely tanulmányi befektetés ráadásul viszonylag gyors anyagi és társadalmi megbecsülésben fizetődhetett ki. A folyamat azonban néhány lényeges vonatkozásában mégis különbözik a két háború közötti, illetve az azt megelőző helyzettől; ezek a népesség vagyoni, illetve jövedelmi helyzetéből és a felsőoktatás igazgatásából eredő differenciák. A rendszerváltás után az adminisztratív limit – az említett okoknál fogva – fokozatosan kitágult, ami már önmagában nagyobb hallgatói tömegeket engedett be a felsőoktatásba. Másfelől a társadalom vagyoni, jövedelmi viszonyait tekintve is eltérő struktúrát mutatott, mint néhány évtizeddel korábban. A szocialista korszakban a jövedelmek nivellálásának következményeképpen az egyes társadalmi rétegek között szűkült a vagyoni különbség.28 A „középrétegek” kiszélesedtek, létszámuk és népességhez viszonyított arányuk nőtt. Ugyan a rendszerváltás után a jövedelemolló jobban szétnyílt, még mindig egy viszonylag nagy létszámú kategóriával lehet számolni, akik anyagi helyzetüknél fogva képesek maguk, vagy gyermekeik hosszú időtartamú képzését biztosítani. A társadalmi folyamatokat kihasználva az intézményi bevétel növelése érdekében gombamód szaporodtak az új jogi karok, azok különböző tagozatú képzési módjai, melyek egyre több joghallgató felvételére voltak képesek, noha sok esetben az intézmények tárgyi, illetve személyi feltételei sem voltak adottak. A jelenség természetesen nemcsak a jogi karokat érintette, hanem széles körben a felsőoktatás egészét, azonban a jogászképzést talán minden eddiginél erősebb változások terhelték. A tanulás fontosságát - mint a mobilitási esélyek statisztikai valószínűségét elsődlegesen megnövelő eszköz - szem előtt tartó társadalmi attitűd, olyan mély gyökereket vert a társadalmi értékek között, hogy determinisztikus lett annak politikai, különösen oktatáspolitikai vonzata. Az oktatás – mind a számok, mind egyes hallgatók teljesítménymutatói alapján – sikerágazatnak tűnt,29 pedig az említett „karrierkorszak” a végéhez közeledett, és mára már ilyen lehetőségekről nem beszélhetünk. A rendszerváltás korában viszonylag nagy mozgásokat lehetővé tevő társadalmi viszonyok strukturálisan megmerevedtek, az akkoriban nyitottnak mondható társadalom egyre zártabbá vált. Ehhez járult, hogy egyfelől a jogalkotás fokozatosan rendezte az előállott új társadalmi helyzeteket, másfelől a szabályozások is egyre kifinomultabbak lettek. A korábbi úttörő jellegű munkából hagyományos joggyakorlat lett, ezzel párhuzamosan pedig fokozatosan betöltötték a friss munkahelyeket azok az egyetemet végzett szakemberek, akik – a lehetőségeket felismerve éppen a ’80-as évek végén, illetve a ’90-es évek elején kezdték tanulmányaikat.
28 29
Ez ugyan nem érte el az állami központi ideológia által hirdetett mértéket, de hatása egyértelműen kimutatható volt. Falusné Szikra Katalin: Diplomás túltermelés van. ÉS: vita a felsőoktatásról 6. XLVI. ÉVFOLYAM. 8. SZÁM, 2002. február 15.
A mai helyzet mind ennek a következménye, a társadalmi attitűdök vajmi keveset változtak a jogászi szakmával kapcsolatban; talán az utóbbi egy-két évben tapasztalható csak némi szemléletváltás, mely lassan a mutatókban is szignifikáns eltéréseket adhat. A realitás azonban a viszonylag még kis létszámú, de már jelen lévő diplomás munkanélküliség. Az általános nézet szerint a munkanélküliség az alacsonyabb képzettségűeket sújtja, míg a kvalifikáltabb szakemberek sokkal könnyebben találnak állást, ráadásul éppen kulturális, és családi hátterükből adódóan erősebb kapcsolatrendszerrel rendelkeznek, mely rendkívüli segítséget nyújt a különböző pozíciók elérésben. Azonban az ezredforduló környékére mind Amerikában, mind Nyugat-Európában egyre nagyobb számú egyetemet végzett szakember küzd állástalansággal. Tulajdonképpen a hagyományosnak nevezhető, a felső-, és középfokú végzettséggel rendelkezők közti „munkanélküliségi olló” bezárulni látszik; a felsőfokú oktatásban részesült szakemberek munkanélküliségi aránya közeledik a középfokú végzettségűekéhez, és mindkettő rátája növekszik. 1992-ben 24 fejlett országra kiterjedő felmérés szerint hat országban az egyetemet végzettek munkanélküliségi rátája nagyobb volt, mint a felsőfokú, de nem egyetemi végzettséggel rendelkezőké.30 További három országban pedig nagyobb volt a diplomások munkanélküliségi aránya, mint a középfokú tanulmányokkal rendelkezőké.31 Magyarországon jelenleg a regisztrált diplomás munkanélküliek aránya 3% körüli, bár feltehetően a valóságban ez a szám nagyobb, mi több a munkaügyi központok szakemberei szerint egyes megyékben a közeljövőben a 10%-ot is elérheti. 1995 táján egy diplomás 3-5 hónap alatt talált állást, ez az idő jelenleg a 10 hónapot is meghaladja. A kvalifikált szakemberek kiszorítják a munkaerőpiacról az alacsonyabb képzettségűeket, azonban ez a diplomásokra is hátrányt jelent, mégpedig dekvalifikáció formájában. Sok esetben ráadásul a munka ellátása szempontjából irreleváns diploma, vagy tudás mégis előnyös tényező, bár nem a tudás kap relevanciát, hanem a képzésben való részvétel és szocializáció. Természetesen a kvalifikált munkaerő gyengébb eredménnyel végzi munkáját, hiszen állandó frusztrációs közeget jelent számukra a képzettségükhöz mérten alacsonyabb színvonalú munkavégzés, mellesleg kevésbé is alkalmasak a feladat elvégzésére.32 Mindezek számba vételével várhatnánk a társadalmi „visszacsatolást”, vagyis, hogy a társadalom érzékeli a képzés hátrányait és a felsőoktatási intézményekbe jelentkezők számának csökkenni kellett volna, vagy csökkennie kellene. Ez mégsem következett be, illetve nem jelentős mértékben. Ennek oka, hogy ugyan a diploma birtoklása nem jár előnnyel, azonban annak hiánya rendkívül hátrányos lehet, figyelemmel a dekvalifikációs folyamatokra. Így a felvételre jelentkezők számának csökkenése kisebb mértékű, azonban az átstrukturálódás annál jelentősebb lehet. Az átstrukturálódás egyrészt Ezek az országok: Belgium, Dánia, Portugália, Franciaország, Spanyolország, Svédország. Ezek az országok: Olaszország, Hollandia, Svájc. Lsd.: Falusné Szikra Katalin: Munkanélküliség és diplomás túltermelés. Közgazdasági Szemle. 2001. november. 32 Pszichológiai vizsgálatok szerint a magasabban iskolázottak az egyhangú munkát kedvetlenül, gyengébb teljesítménnyel végzik, és kevésbé alkalmasak az ilyen feladatok ellátására. Falusné Szikra Katalin. i.m. 30 31
jelentkezik a hallgatók társadalmi helyzeténél, másrészt pedig a jelentkezők által választott szakoknál is. Mindenek előtt a felvételizők már olyan szakokat választanak, melyek feltehetően a munkaerőpiacon való elhelyezkedésüket megkönnyítik. Amennyiben érzékelik, hogy valamely szakma iránt a kereslet csökken, vagy megszűnik egy másik szakterületet fognak választani. Azonban pont ez a tömegesnek is tekinthető átvándorlás a célszakmában rövid távon szintén munkaerő-felesleget jelent. A jövőre előretekintve legvalószínűbb, hogy azok az egyetemek, melyek nagyobb számban működtetnek különböző tudományterületeket felölelő karokat, ezáltal sokféle szakmai képesítést nyújtanak egy viszonylag állandó hallgatói létszámmal számolhatnak, csak a karok közötti eloszlás lesz egyenlőtlen. Ezt némileg, és rövidtávon kompenzálja, hogy a tradicionálisan magasabb presztízsű szakágaknál az addig a képzésből kimaradt, alacsonyabb jövedelmi viszonyokkal rendelkező társadalmi rétegek intergenerációs mobilitási esélyük javításaként a felsőfokú képzést választják, annak ellenére, hogy ezeknél a szakmáknál a várható jövedelem, illetve munkalehetőség már jelentősen lecsökkent, és a presztízsviszonyok is átrendeződőben vannak A jogászképzésben mindezek a problémák fennállnak. A jelentősen megnőtt joghallgatói létszám csökkenése mindenképpen elkerülhetetlen, ami valószínűleg még rövid távon is jelentkezni fog. Ez azonban nem jelenti általában a felsőoktatásban részvevők számának csökkenését, illetve az ha ugyan érzékelhető mértékű is lesz, nem nevezhető radikálisnak. Azonban azok a hallgatók, akik korábban a jogi pálya iránt érdeklődtek volna, most inkább valamilyen más – a későbbiekben magasabb jövedelemmel és jobb álláslehetőséggel biztató – szakmát fognak választani. A kérdés inkább a jogi karok további sorsa, pontosabban, hogy milyen lehetőségeik vannak a szervezeti szempontból a magas hallgatói létszám miatt némileg átstrukturálódott és kibővült karoknak. A felsőoktatással kapcsolatos koordináló, megfontolt tervező mechanizmusokat javasol Falusné Szikra Katalin. Álláspontja szerint a hasonló tevékenységet, hasonló tudományterületen, szakmán belüli oktatást folytató intézmények összehangolására lenne szükség, mely a teljes önállóság és az abszolút teveszerűség közötti sávban engedné az egyes karokat öntevékenyen működni. Az oktatást nem szabad tovább mennyiségi szempontok szerint kezelni, a hallgatói létszámot csökkenteni kell, és minőségi átalakulást kell véghezvinni az egész felsőoktatásban. A jogászképzés szempontjából a tananyag részbeni változtatása és a képzés átstrukturálása mutatkozik szükségesnek. A jelenlegi képzési formában a jogi karok a hallgatókat a tradicionális jogi pályákra (ügyvéd, bíró, ügyész, közjegyző) készítik fel. Miután ezek a hagyományos pályák már nem, vagy jelentősen csökkentett mértékben kínálnak munkalehetőséget, illetve megfelelő pozíciót a társadalom reflektál és csökkenti a pálya presztízsét, végső soron a pályán elindulni kívánók számát. Azonban, ha a képzés idomulna a társadalomban objektiválódott új igényekhez, könnyen prognosztizálható lenne a jogásztársadalom és a jogi oktatás szempontjából a kedvezőbb szituáció, ugyanakkor ez nem jelenthetné a hagyományos tantárgyak elhagyását, hiszen ez magát a jogászképzés lényegét szüntetné meg. Akár a
graduális, akár poszt-graduális szinten a szakosodást elősegítő mechanizmusoknak meghatározóbbá tétele szükséges, amivel párhuzamosan a társadalomra vonatkozó ismeretek átadását is szélesítenék. A jogásztársadalomban egyre nagyobb az igény a különböző szakirányok alaposabb ismeretére, míg az általánosabb jellegű jogi tudás - mélységeiben legalábbis – sok szakterületen irrelevánssá válik. A szakismeretet számos területen jelenleg autodidakta módon kell elsajátítani, ami mind a gyakorló jogászok, mind az oktatási intézmények számára hátrányos.33 A társadalomra vonatkozó alaposabb ismeretek ráadásul olyan munkákhoz is biztosítanának tudást, mely „fehér gallérosnak” nevezhető, de nem feltétlenül igényel speciális, nagy fokú jogismeretet. A változások által olyan művelt rétegek képzése válna lehetővé, akik könnyen tájékozódnak, helyt állnak a társadalomban, hiszen a társadalomtudományok révén jól ismerik azt, ugyanakkor a hallgatók érdeklődésüknek és jövőbeni elhelyezkedési lehetőségeiknek megfelelően választhatnának szakirányokat is. A szakirányok területére eshetne egyébként a jelenleg inkább továbbképzésben, posztgraduális oktatási formában tanított tudásanyag is. A jogászképzés trendjeit nehéz előrevetíteni, a változások és változtatások azonban elkerülhetetlennek látszanak. A kérdés az, hogy milyen irányban, és milyen módon történjen ez. A probléma rendkívül sokrétű, és mint azt látni lehetett elég összetett társadalmi folyamatok eredményeképpen alakult a hallgatói létszám a jogi oktatásban. A politikai szféra, a társadalom jövedelmi viszonyai, a jogászság anyagi, presztízsviszonyai mind olyan tényezők, melyek közvetlen kihatással vannak a képzésre és azok résztvevőire is. Mivel a társadalom is állandó mozgásban van, ezért pontos elképzelésekkel aligha rendelkezhetünk a jövő jogi oktatásáról, illetve a hallgatói összetételről. Mégis talán ha a múlt, és a jelen folyamatait, társadalmi viszonyait figyelembe vesszük közelebb kerülhetünk egy maradandó, a tradicionális és egyben a modern értékeknek megfelelő megoldáshoz. Irodalomjegyzék A magyar királyi jogakadémiák és joglyceumok története. Pest. 1873. Andorka Rudolf: Bevezetés a szociológiába. Osiris. Budapest. 2001. Andorka Rudolf: a társadalmi mobilitás változásai Magyarországon. Gondolat. Budapest. 1982. Andorka Rudolf: Az egyetemi és főiskolai hallgatók társadalmi összetétele 1898-1942. Statisztikai Szemle. 1979./9. Baronyai Károly: Jogászképzésünk reformjához. Miskolc. 1892. Bourdieu, Pierre: La Distinction. Critique sociale du jugement. Editions de Minuit. Paris. 1979. Csizmadia Andor: A magyar jogi felsőoktatás fejlődése. Felsőoktatási Szemle. 1969/10. Csizmadia Andor: A magyar közigazgatás története. Budapest. 1978. 33
Krich Balázs i.m. A tanulmány ismertette interjúk alatt, felmerült ez a kérdés, mint jelen lévő praktikus probléma.
Demográfia. Központi Statisztikai Hivatal. Budapest. 1996. Giddens, Anthony: Szociológia. Budapest. 2000. Osiris. Eckhart Ferenc: A jog- és államtudományi kar története. 1667-1935. A Pázmány Péter tudományegyetem kiadása.Budapest. 1936. Falusné Szikra Katalin: Diplomás túltermelés van. ÉS: vita a felsőoktatásról 6. XLVI. ÉVFOLYAM. 8. SZÁM, 2002. február 15. Falusné Szikra Katalin: Munkanélküliség és diplomás túltermelés. Közgazdasági Szemle. 2001. november. Ferge Zsuzsa: Az iskolarendszer és az iskolai tudás társadalmi meghatározottsága. Akadémiai Kiadó. Budapest. 1984. Ferge Zsuzsa: Társadalmunk rétegződése. Budapest. Közgazdasági és Jogi könyvkiadó. 1969. Ferge Zsuzsa: Társadalmi újratermelés és társadalompolitika. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. Budapest. 1982. Katona Péter Zoltán: Az egyetem válságának egyes értelmezései a modern francia szociológia-elméletben. Acta Juridica et politica. Tomus XLLX. Fasciculus 16. Szeged. 1996. Krich Balázs: Kínál-e még megújulást a jogász szakma? www.hok.ajk.elte.hu/juratus/20_02/hird.htm Kulcsár Kálmán: Gazdaság – társadalom – jog. Közgazdasági és Jogi könyvkiadó. Budapest. 1982. Ladányi Andor: A magyar felsőoktatás a 20. században. Akadémiai Kiadó. Budapest. 1999. Mills, C. Wright: Az uralkodó elit. Budapest. 1962. Márk Edina: Több szakmunkás, kevesebb diplomás kell. Magyar Hírlap. www.magyarhirlap.hu 2003. 10. 15. In: www.techno.karrier.hu Nagy Tamás: Néhány eljárás: Kafka-olvasatok a jogirodalomban. Jogelméleti Szemle 2001/3. Nagy Zsolt: A magyar jogi oktatás történeti vázlata. Jogelméleti Szemle. 2003/3. Pető Ernő: A jogakadémiák a 20. században. Pokol Béa: jogszociológiai vizsgálódások. Rejtjel kiadó. 2003. Szabolcs Ottó: Munkanélküli diplomások a Horthy rendszerben. Budapest. 1984. Szabó Imre: Állam- és jogtudományi enciklopédia. Akadémiai kiadó. Budapest. 1980. Szántó Zoltán: A munkamegosztás gazdaságszociológiai elmélete. Szociológiatörténeti szöveggyűjtemény. Budapest. 1990. Aula. Vasilis, Lubos: Túlképzés felsőfokon. A görög felsőoktatás történeti-szociológiai elemzése. www.magyarfelsooktatas.hu/97.7/29a.html 2003.10.15 Weber, Max: A politika, mint hivatás. Medvetánc Füzetek. Weber, Max: Gazdaság és társadalom. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. Budapest. 1992.
