Könyvismertetések
223
Nagy Olga - Vöő Gabriella Havasok mesemondója. Jakab István meséi (Akadémiai Kiadó: Budapest, 2002. 907 pp.) Tóth Endréné Jakab István meséinek gyűjteménye a szerző 41 meséjén kívül Vöő Gabriella öt, Nagy Olga két kísérő tanulmányát, továbbá Murádin László nyelvészeti mellékleteit is tartalmazza. Jakab István meséi révén a magyarországi olvasó, valamint a szakember első ízben ismerheti meg az erdélyi magyar mesemondás, ill. elbeszélő művészet e reprezentatív képviselőjét. A könyv egy sajátos mesestílust mutat be, mely a görgényvölgyi magyar és román mesemondók között alakult ki, akiknek Jakab egyik jelentős képviselője volt. Meséiből az első válogatás még 1974-ben jelent meg Bukarestben, de az a könyv mindössze tíz mesét tartalmazott, és csak Romániában volt kapható. A kötet több újdonsággal is szolgál. Bevezetőjében Vöő Gabriella és Nagy Olga betekintést nyújt a mesemondónak és közösségének az életébe, a népi ábrázoló művészetbe, közli a mesék forrásait, elkülöníti egymástól a hagyományos és a korszerű elemeket, felsorolja a mesékre jellemző szerkezeti sajátosságokat. Murádin László kolozsvári nyelvész a mesék nyelvi sajátosságait elemzi. Ismerteti a mesék képviselte nyelvjárást, majd példát ad a szigorúan vett fonetikai lejegyzésre is. A táj szójegyzékben bemutatja a kötet meséiben szereplő tájszavakat. Mivel a könyvnek így nemcsak folklorisztikai, hanem nyelvészeti értéke is van, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jelenhetett meg. Már a közel száz oldalas bevezetés is akár külön tanulmányként kezelhető, melynek végén megtalálható a felhasznált irodalom, ill. a rövidítések jegyzéke. A tudományos elemzés alapját jórészt magyar kutatók olyan müvei adják, amelyek a magyarság néprajzával és népmeséink elemzésével foglalkoznak. Ugyanakkor számos hivatkozást találunk külföldi szerzőkre, akik az európai, ill. a sztyeppei népek folklórját kutatták. A bevezető tanulmány szerint a népi ábrázoló művészetnek sajátos elbeszélő formája alakult ki a havasokban. Az elbeszélések a realitást hangsúlyozzák, igaznak ható történeteket mondanak el. A mesék, noha a gyönyörködtetést szolgálják, kitűnnek azzal, hogy igen valószerű az elbeszélt történet, a csodás elemet is gyakran korszerűsíti a mesemondó, azt a valóságossal helyettesítve. A hihető részeket rendkívül ráérősen meséli el, és ezzel népi elbeszélést formál a mesékből, melyek gyakran egy archaikus emlékrétegből származnak. Ez a novellizálási hajlam jól megfigyelhető a görgényvölgyi anyagban. Jakab meséiben feltűnő vonás, hogy egyetlen motívumot többször is variál, finom realisztikus részletekkel egészít ki. A drámaiság és a cselekmény szempontjából ezek talán felesleges betoldások lennének, de a mesemondó számára kedvesek, mert saját élményeit dolgozza fel bennük. Fontos mozzanat itt az ésszerű indokolás is, hiszen kerülni akarja az olyan idegenszerű dolgokat, amelyeket a hallgató már nem fogadhat el. Jakabnak nagy érdeme, hogy pontosan ismeri hallgatóit, és tisztában van azzal is, mikor fogadhatók el számukra a csodás elemek, és mikor kell észszerűsítenie azokat. Jellemző továbbá Jakabra, hogy a mesehős általános emberi vonásait helyezi előtérbe, gyakran pl. a belső monológok leírásával, s így együttérzést, sajnálatot vált ki a hallgatókból. A beleérzés élményét
224
Könyvszemle
nyújtja azáltal, hogy nem élettől idegen, eszményi sorsokat tár a sokat nélkülöző havasiak elé. Nagy Olga a mesék néhány szerkezeti sajátosságát elemzi. E kutatások módszere saját bevallása szerint részben még tisztázatlan, szempontjai nincsenek még kikristályosodva. így azokat a jelenségeket igyekezett elsősorban szem előtt tartani, amelyek a mesélő alkotó tehetségének a hagyományanyag formálására leginkább teret nyújtottak. A mesemondó tudatába rendszerint a mesetipus legjellemzőbb motívumait magában foglaló, s csupán a lényegre szorítkozó történeti váz ivódik be, ez hagyományozódik tovább. A szilárd, egyszerű szerkezeti séma a hagyományozódás folyamatát elősegíti. Majd a vázat minden előadó sajátos módon, közösségének hagyományanyagától, motívumgazdagságától, ill. saját egyéniségétől függően tölti ki. Azokat, akik számára az írott irodalom nem elérhetetlen, feltehetően már nem elégíti ki a drámaian tömör, összevont ábrázolásmód, a csupán a lényegre szorítkozó cselekménybonyolítás, amelyben a csodás meseelemek elfogadtatásakor nem kell számolni a valósággal. Szükségét érzik a körülírásnak, a történtek megokolásának. Jakab István is könyvszerető, meglehetősen olvasott, de főleg a bulvárirodalomban jártas ember volt. Motívumkincsének hagyományos rétege mellett ugyanis ott találhatók a ponyvairodalomból ellesett motívumok. Ő a hosszú mesék kedvelője. Saját és közösségének felfogása szerint is annál szebb a mese, minél bonyolultabb, és annál tehetségesebb a mesemondó, minél hosszabbra sikerül az alkotása. Ez eredményezi az egész- vagy több estét is betöltő kalandsorozatokat. Meséinek szerkezete, az epizódok száma és sorrendje nagy vonalakban megegyezik a tradicionális változatokkal, de a mellékmotívumok tartalmi jegyeiben észlelhető művész-egyéniségének sajátos kézjegye. Alkotó tehetségének másik bizonyítéka, hogy repertoárjában follelhetök tiszta típusú meséinek kombinált vagy kontaminált változatai is. Vannak olyan kombinációi, melyek több ismert mese elemeiből épülnek fel, így könnyen tipologizálhatok, egészében a mese mégis sajátos, egyedi szerkezetet alkot. Kontaminációs típusú történeteiben két jelenséget észlelhetünk: a különböző típusok epizódjainak összeolvasztásával formált szerkezetet és a különféle főmotívumokból összeolvasztott, új epizódokból alkotott mesevázat. Gyakoriak a hagyományos elemekből újszerű kapcsolattal formált motívumok és a teljesen új improvizációk is. Ezek tükrözik leginkább egyéniségét, spontaneitását. A gyűjtők kitérnek Jakab István meséinek forrásaira is. Ezek nem csupán magyar népmesék, hiszen Jakab István szüleivel, akik vándor edényárusok voltak, már gyerekkorában bebarangolta az egész Székelyföldet, és így főleg románokkal, de más nemzetiségű emberekkel is találkozott. Az idegen hatások elemzésénél több szintet is figyelembe kell venni. Legszembetűnőbbek, de egyben légritkábbak az idegen motívumok. Ezek véleményem szerint élesen elütnek a magyar eszmeiségtől, de egy magasabb erkölcsi értékrendtől is. így pl. magyar népmesében sosem fordul elő apácák megerőszakolása, vagy papok kivégzése. Ezeket az elemeket Jakab saját bevallása szerint románul hallotta. Kevésbé feltűnőek az olyan formai elemek, mint a mesehősök neve, amelynél a mesemondó ún. tükörfordítást alkalmaz (pl. Borsszem Jankó a hagyományos Babszem Jankó helyett, Erdők Anyja a Vasorrú Bába helyett, a magyar változatokból hiányzó ördög-szolga, vagy a sárkányhoz hasonló, de nőnemű skorpió).
Könyvismertetések
225
A mesei nyelv legjellemzőbb elemei az állandósult mesei formulák, sztereotip kifejezések, melyekhez hagyományos képzettartalmak társulnak. Jakab Istvánnál ezen formulák szokatlan gazdagságát látjuk, noha számuk a románéhoz képest a magyar mesenyelvben viszonylag kicsiny. Előfordulnak pl. román elemekkel kevert kezdőformulák: „ Volt egyszer, hol nem volt, mert ha nem lett volna, nem szólna a mese róla..." A „szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál" klasszikus magyar (és minden belső-ázsiai népnél megtalálható) fordulat helyett Jakabnál következetesen ez áll: „ha ezt nem mondtad volna, ott volna a lábad, ahol a fejed". Ezek az elemek részben annak a ténynek köszönhetőek, hogy a mesemondó közvetlen kapcsolatba került a román közösséggel, de lehetnek közvetett hatások eredményei is, hiszen már régebben bekerülhettek a magyar folklórba és ő csak mint készen kapott elemeket használta azokat. A kötet fő, és egyben legterjedelmesebb részében a 41 mese található, némelyik több verzióban is. Az eredeti mesék 30-40 oldalnyi terjedelműek, s ezért, továbbá bonyolult cselekményszerkezetük miatt kisebb gyerekeknek csak erősen lerövidítve alkalmasak felolvasásra, inkább az idősebb korosztálynak szólnak. Figyelembe véve azonban azt a tényt, hogy a meséket régen a felnőttek éppúgy hallgatták, mint a gyerekek, és a mesemondók legtöbbször fonókban és kalákákon meséltek, ez a terjedelem nem meglepő. A meséket követik a hozzájuk tartozó jegyzetek, a rövidítések jegyzéke és a tipológiai besorolás. Ez szükséges munkahipotézis, a szerkezeti felépítés könnyebb megértése céljából. A típusok keveredése kötelezi a mesemondót az ún. áthallásokra, ami az eltérő eredetű mesék különbözőségeinek eltüntetését jelenti, így a mese nem is tűnik több típus kapcsolatának, hanem egy egységes invariánsnak. A jegyzetekben Vöő Gabriella közli az Aarn-Thompson nemzetközi, valamint a Berze Nagy János magyar népmese-katalógusának megfelelő típusszámait, melyekkel a mesék szerkezeti felépítését lehet elemezni. Mivel a mesében a típusok kapcsolódása elég bonyolult, rámutatnak a szerkezeti sajátosságokra és egyéni jegyekre is. Ahol ez indokolt volt, a közölt meséket egybevetették a mesemondó más, kiadatlan változataival is. Minden tipológiai besorolás után található egy rövid vélemény, melyben a gyűjtők észrevételt fűznek a mesemondó sajátos alkotói módszeréhez, vagy utalnak improvizációs készségére. A közölt típusképletek általános tájékoztatásul szolgálnak, és nem fedik a rendkívül sok típus minden egyes beékelődött motívumát, hiszen így képtelenség lenne követni a mese menetét. A legtöbb képlet így, ill. ehhez hasonlóan fest: AaTh 301A +328A* +302 +301A (-321 +401) BN 3011* +319* +302 +301A (-321* +401). (A betűk a két katalógus szerzőjének nevére, a számok pedig a mesetípusokra utalnak.) A kötet tartalmaz egy nyelvészeti mellékletet Jakab István szülőfalujának, Görgényüvegcsűrnek a nyelvjárásáról, ennek a szerzője Murádin László. Erre egyrészt nyelvészeti érdeklődésem miatt szeretnék kitérni, másrészt pedig azért, mert a mesék a kötetben fonetikai átírásban olvashatók. Ez eleinte nehezíti az olvasást, de könnyen meg lehet szokni, és a szóbeliség hatását kelti. A szóbeliség pedig a nemzeti, eszmeiségi értékek átadása mellett a népmese egyik legfontosabb sajátossága.
226
Könyvszemle
Görgényüvegcsűr a mesemondó, Jakab István lakóhelye. Murádin megvizsgálja ennek a mezőségi tájszólásnak jellemző vonásait és azt, hogy hogyan viszonyul ehhez Jakab egyéni nyelve. A falu a mezőségi nyelvjárás legkeletibb sávjában, közvetlenül a székely nyelvjárásterület szomszédságában helyezkedik el. A mesékben a fonetikai átírásnak köszönhetően képet kapunk az ottani ízes beszédből Legjellegzetesebbek a mezőségi a-zás (az o-k helyett) és e-zés (az ö hangok helyén) Az a-zás a toldalékokban, főleg a megelőző a hang után (ablakai, kalapat), ill hangsúlytalan helyzetben a tőszóban is, egy megelőző a hang után (abrasz, asszany) fordul elő a forrásokban. A mezőségi a-zás kísérőjelensége az ö hang helyett ejtett ezés (ütek, sütek). Érdekes, hogy Görgényüvegcsür nyelvjárására még jellemző az e és é fonémakülönbség, noha már nincs meg az a jelentésdifferenciáló szerepe, amelyik a régi magyarban feltehetőleg volt. Ami a rövid és hosszú magánhangzók viszonyában beálló változásokat illeti, meg kell jegyezni, hogy még a magyar irodalmi nyelv sem él a rövid-hosszú magánhangzó lehetőségeivel úgy, ahogyan az a szembeállítás erejének kritériumai alapján lehetséges lenne. Mára már az irodalmi nyelvhez igazodó nyelvhasználatban is beállt ennek az oppozíciónak a gyengülése. Fokozottabb mértékben érvényes ez a mezőségi nyelvjárásra. Sok településen nem is lehet már rövid és hosszú hangrendszerről beszélni. Görgényüvegcsűr még őrzi a hosszú megánhangzók ejtését, de főleg szóvégen megjelentek a rövid hangok is: érdö, fö, füketö, szűrő, megnő, csikko, korso, kancsonyúto. További fonetikai sajátossága a nyelvjárásnak, hogy a szótagzáró r, l, j hangok előtt a rövid magánhangzó megnyúlik: kórcsoja, kórmán, tórkam, szárv. Jakab István ejtési, nyelvjárási jelenségeire figyelve megállapítható, hogy benne a mezőségi nyelvjárástípus jellegzetes jegyeit felfedezhetők. íme egy részlet a kötetből: „ Vót éccér hol nem vót, még azan is túl vót, vót ety kiráj. Énnek a kirájnak is égy lány vót, de hat ezstet nem nevelte a kiráj, mért nevelőj i vótak a lánynak, nevelökre vót adva. Ugyanannak a kirájnak a birádalman élt ety kis fijatal gyerek, amejiknék a kezire vót bizva tíz vaty tizenkékizsbárany." Meglepő viszont, hogy bár sem az üvegcsűri tájszólásban, sem a hozzá közel álló területeken nincsen meg, a meseszövegben mégis gyakran feltűnik az í-zés (azír, testvír, kezire, fürdis, írkezettj. Megállapítható, hogy a mesemondó beszédének nyelvjárási jelenségei a mezőségi nyelvjárás egy korábbi korszakát képviselik. Ezt a nyelvi ingadozást a lejegyzett szövegek híven tükrözik, ezért nyelvészeti és szövegszerkezeti szempontból is tanulmányozhatók. A kötet végén található a tájszójegyzék és az irodalomjegyzék. A táj szójegyzéket meglehetősen gyakran kell használni, mert a szavak jelentését részben a kiejtést tükröző lejegyzés miatt is - nem lehet mindig kikövetkeztetni. Véleményem szerint a kötet sokféle igényt kielégít. A laikus olvasó is örömét lelheti az ízes, tájnyelvi magyar beszédben és a javarészt ismeretlen népmesékben, a nyelvészek akár alapul is vehetik fonetikai, fonológiai és szintaktikai kutatásaikhoz, de a néprajz iránt érdeklődők is megtalálják a szerkezeti elemzésekben a rokon népek meséivel egyező, illetve a tájegységre jellemző motívumokat.
Kiadja a Miskolci Egyetem A kiadásért felelős: Dr. Dobróka Mihály rektorhelyettes Miskolc-Egyetemváros, 2007 Megjelent a Miskolci Egyetemi Kiadó gondozásában Felelős vezető: Dr. Péter József A közleményt készítette: Illés Lászlóné Példányszám: 250 Készült: Miskolci Egyetem Sokszorosító Üzeme A sokszorosításért felelős: Kovács Tiborné üzemvezető TU - 2008 - 220 - ME.
