A MUNKAERÕPIAC, A MUNKANÉLKÜLISÉG ÉS A FOGLALKOZTATÁS MAKROÖKONÓMIAI ÖSSZEFÜGGÉSEI Munkaerő-piaci reformok az állásban levők és a munkanélküliek érdekeinek ütközőpontján A munkanélküliek („outsider”-ek) számára előnyös munkaerő-piaci változások fenyegetik az állásban levők („insider”-ek) kiváltságos helyzetét. A munkaerő-piaci reformoknak olyan stratégiát kell követniük, amely politikai-gazdasági szempontból keresztülvihető. Tárgyszavak: munkaerőpiac; strukturális reform; háromoldalú megállapodások; kompenzáció; rugalmas foglalkoztatási formák; dolgozók (insiderek); munkanélküliek (outsiderek).
Kiinduló helyzet Németországban a jelenlegi helyzetet a magas munkanélküliség, alacsony foglalkoztatási szint – különösen a nők, idősebbek és alacsonyan képzettek vonatkozásában –, valamint a társadalombiztosítási rendszerek pénzügyi problémái jellemzik. A munkaerőpiac és a jóléti állam válsága csak szerkezeti reformokkal küzdhető le. A számos kidolgozott reformkoncepció ellenére még nem valósult meg a kielégítő strukturális reform. Az egyik központi probléma a munkaerőpiac felosztottsága állásban levőkre (insiderek) és munkanélküliekre (outsiderek), ami egyúttal magyarázatot ad arra, hogy miért nem jöttek még létre a reformok.
Munkanélküliség és munkaerő-piaci reformok A munkaerőpiac szegmentáltsága intézményes szabályzatok nélkül is kialakul, mivel a vállalati szakmai továbbképzések és a dolgozók cseréjének költségei megakadályozzák, hogy a foglalkoztatottakat munkanélküliekkel váltsák le. Az intézményes szabályozások még jobban nehezítik az állások betöltését új munkatársakkal, mivel pl. a felmondási korlátozás növeli a munkáltatók által fizetendő elbocsátási költségeket, és erősíti az állásban levők biztonságérzetét. A meglevő helyzet fenntartásához hozzájárulnak a társada-
lombiztosítás szolgáltatásai, mint a munkanélküliségi biztosítás, továbbá a szociális alapbiztosítás juttatásai. Mindezek erősítik az állásban levők tárgyalási pozícióit, és biztosítják a kollektív szerződéseken alapuló bérszerkezetet. A dolgozók érdekképviseletei gondoskodnak arról, hogy a vállalaton belül elfoglalt különleges helyzetet nemzeti szintre is kiterjesszék, és biztosítsák a törvényi keretfeltételeket az insider-státusz megerősítésére. A jól fizetett és stabil munkaviszony másik oldalán állnak a rugalmas foglalkoztatási szegmensre vonatkozó szabályozások: a határozott időre szóló munkaszerződések, a részmunkaidős foglalkoztatás, az időszakos munka, a minifoglalkoztatás, a névlegesen önálló egyéni vállalkozás. A könnyebb átjárás a két szegmens között javítaná a kívülállók esélyeit a tartós munkavégzésre, de kérdésessé tenné a tartós munkaviszonyban lévők privilégiumait.
A munkaerőpiac kettéosztottsága A munkaviszonyban levők is két csoportra oszthatók. Az első csoportot azok képezik, akiket humán tőkéjüknél, vagy a vállalatnál betöltött pozíciójuknál fogva nem fenyeget az a veszély, hogy munkanélküliekké váljanak, ezért nincs szükségük intézményes védelemre a munkahely elvesztése ellen. A másik, sokkal nagyobb csoporthoz tartoznak azok, akik ki vannak téve annak a veszélynek, hogy elveszítik munkahelyüket. Ezek lehetnek alacsonyan képzett dolgozók, de idősebb tapasztalt szakemberek is, vagy akik rövid ideje vannak állásban. Ez a csoport jobban törekszik a munkahely jogi védelmére és jövedelme biztosítására.
A reformstratégiák kiindulópontja A reformstratégiáknak vagy a munkanélküliek pozícióját kell erősíteniük, vagy az állásban levőkét gyengíteni, vagy utóbbiakat a kiváltságaikat érintő veszteségeikért kárpótolni. A szerkezeti reformokat elősegítő további tényező lehet egy olyan helyzet, amikor egyre több insider tart attól, hogy outsiderré válhat, vagy pedig az outsiderek ellátása miatt szükséges adó- és járulékteher túlságosan megnő.
Az outsiderek erősödése, az insiderek gyengülése Az insiderek érdekeit szem előtt tartó politika elsősorban külső hatásokat idéz elő, mint pl. a növekvő munkanélküliség, emelkedő infláció, a tőkehozam és a nemzetközi versenyképesség csökkenése. Az ilyen hatások következtében felmerülő költségeket az állásban levők közvetve és csak részben viselik, aminek mértéke nem utolsó sorban a szakmai szövetségeik lefedettségi szintjétől függ. Az erősen centralizált struktúrájú Dániával és Ausztriával ellentét-
ben, Németországban a szövetségek viszonylag szétaprózottak, az ágazati szakszervezetek és a munkáltatói szövetségek megállapodásai csak egyes ágazatokra és régiókra érvényesek, és lobbizásuk az érdekek és a befolyásolás tekintetében nagyon heterogén. Az outsiderek érdekeinek figyelembe vételére ebben a helyzetben is volna lehetőség, pl. ha a szakszervezeti választmányokon belül a munkanélkülieknek nagyobb teret biztosítanának, azonban – egyéb ellenérveken túlmenően – kérdéses, hogy mennyire lehetne a munkanélküliek rendkívül heterogén csoportját megszervezni.
Részvétel a munkanélküliségi biztosításban Egy másik vitatott lehetőség lenne az érdekképviseleti szövetségek részvétele a munkanélküliségi biztosításban. Ha a szövetségeket köteleznék a munkanélküliségi biztosítás részbeni finanszírozására, tagjaik maguk is viselnék a növekvő díjakon keresztül a hibás bér- és foglalkoztatási politika terheinek legalábbis egy részét. Ezzel kapcsolatban felmerül az a probléma, hogy nehéz a munkanélküliséget egy-egy szakágazaton belül mérni, és a szakágazatonkénti biztosítás a munkavállalók mobilitását is akadályozná, pl. ha a megszerzett jogosultságok az új munkahelyre nem vihetők át.
Nagy-Britannia példája A hetvenes évek vége felé Nagy-Britannia gazdasága reménytelen helyzetben volt. Magas infláció, erős adóterhelés, növekvő munkanélküliség és a bérek kedvezőtlen alakulása jellemezték az időszakot, ami végül a munkáskormány bukásához vezetett. A következő, konzervatív párti gazdaságpolitika jelentősen visszaszorította a szakszervezetek befolyását. Ezt a célt szolgálta a nyolcvanas években életbe léptetett törvények egész sora. A fontos szakszervezeti döntéseket ezután titkos szavazással kellett meghozni, hogy csökkentsék a szakszervezeti funkcionáriusok véleményének befolyását a tagságra. Felfüggesztették a szakszervezetek mentelmi jogát, és megtiltották az addig szokásos sztrájkokat azokban az üzemekben, amelyek nem vettek részt a bérvitákban. Először korlátozták, majd 1988-ban teljesen betiltották az ún. „closed shop agreements” gyakorlatát, amely szerint kizárólag szakszervezeti tagok dolgozhattak az adott munkahelyen. Ezenfelül az állami monopolvállalatok privatizációja és a szerkezetváltás felgyorsulása révén a szakszervezetek elveszítették országos befolyásukat. Ez a hatalomvesztés és egyéb körülmények tették lehetővé a radikális bérreformokat. A brit többségi választójog következtében a kormányt egyetlen pártból állították fel, így a törvényhozás során kevés kompromisszumra került sor. A brit parlament második kamarájának, Németországétól eltérően, csak halasztó vétójoga van, amely révén a törvényjavaslatokat csak ideiglenesen tudja megállítani.
A svédországi fejlemények Egészen másként alakultak a dolgok Svédországban. Az erősen központosított bértárgyalások eredményei a nyolcvanas években egyre gyakrabban túllépték a rendelkezésre álló mozgásteret. Az uralkodó szociáldemokrata párt eleinte megkísérelte a foglalkoztatáspolitikai terheket a svéd korona leértékelésével és az állami szektor bővítésével semlegesíteni, néhány évi látszólagos siker után azonban 1989-ben ez a stratégia látványosan megbukott. A munkanélküliség, adóterhek, és az infláció drámai növekedése láttán a szociáldemokrata párt 1990-től bevezette a bértárgyalások decentralizálását, hogy a sajátos ágazati igényeket jobban figyelembe tudják venni. Ezen kívül olyan intézkedéseket hozott, amelyek az inaktív lakosság magas részarányának csökkentését célozták. Ezek közé tartozott a munkanélküliek gyors reintegrálására irányuló munkaerő-piaci politika, változtatás a munkanélküliségi biztosítás szolgáltatásaiban, valamint a korkedvezményes, rokkantsági, vagy foglalkozási ártalom miatti korai nyugdíjazás lehetőségének korlátozása. Több tényező játszott közre abban, hogy ezeket a lépéseket a kormány egyedül meg tudta tenni. Ezek igen nagy cselekvési mozgásteret nyitottak a kormány számára. Többek között a három nagy szakszervezeti csúcsszerv, valamint a munkavállalói és munkáltatói képviseletek érdekei egyre inkább eltértek egymástól, továbbá az addig legnagyobb munkásszakszervezet a taglétszám visszaesésével küzdött.
A válságok mint a reformok katalizátorai Hosszan sorolni lehetne azoknak az országoknak a listáját, amelyekben a válságos helyzet váltotta ki az átfogó reformokat, bár gazdasági szempontból kedvezőbb lenne a konjunkturális fellendülés időszaka, amikor a változások kevésbé érezhetők, és a vesztesek kompenzálására nagyobb mozgástér áll rendelkezésre. Azonban többnyire politikai-gazdasági összefüggések határozzák meg a strukturális reformok időpontjának megválasztását: az állásban levők csak akkor egyeznek bele a munkapiaci merevségek lazításába, amikor fokozottan érzik munkahelyük elvesztésének a veszélyét.
Reformok az állásban levők bevonásával Az egyik stratégia, amely igyekszik az insidereket és szövetségeiket megnyerni a szerkezeti reformok támogatásának, azt közvetíti feléjük, hogy ők is profitálhatnak a reformokból. Azonban nem lehet hatékony az olyan stratégia, amely nem jelöl ki kötelező feladatokat. Az EU közösségi foglalkoztatási stratégiája és gazdaságpolitikai koordinációja pl. nagy hangsúlyt helyez a kötelezettségekre a célkitűzések és az értékelés terén.
Háromoldalú kompenzációs megoldások A strukturális reformok átmenetileg megterhelik az állásban levőket és szövetségeiket, amiért kárpótolni kell őket. A kompenzációkról a bértárgyalásokon, vagy szakszervezetek, ill. a munkáltatói szövetségek, és a kormány közötti kétoldali tárgyalásokon lehet megállapodni, de létrejöhetnek háromoldalú megállapodások is, a kormány, a szakszervezetek és a munkáltatók szövetségei között. A nyolcvanas-kilencvenes években számos európai országban (Hollandia, Olaszország, Írország, Dánia, Finnország) hoztak létre „szociális csomag” megállapodásokat, amelyekben a szakszervezetek kifejezték egyetértésüket a jóléti állam szerkezeti reformjával, a munkaerőpiac rugalmassá tételével, és a visszafogott bérpolitikával. Ezt adták cserébe a munkáltatók engedményeiért (a dolgozók részvétele a vállalati döntéshozatalban és a munkaidő kialakítása terén) és az állami juttatásokért (a munkavállalók adóterheinek csökkentése, munkaerő-piaci célkitűzések). Ily módon jöhettek létre a munkanélküliek számára előnyös strukturális reformok, ami konfrontáció esetén nem lett volna lehetséges.
A testületi kezdeményezések problémái Németországban kedvezőtlenek az előfeltételek a reform keresztülviteléhez alkalmas csomagmegoldásokra, mivel hiányzik a bizalmi kultúra, és korlátozott a kormány beavatkozási képessége a bérpolitikai kérdésekben. A kormánynak nincs stratégiai képessége, hogy olyan reformcsomagot állítson össze, amely alkalmas a szövetségekkel való tárgyalásra. Ennek fő oka a kormány és az ipari szövetségek összefonódása. A testületi kezdeményezések általános problémája, hogy a költségeket áthárítják vagy az államra, vagy a következő generációkra. Például a testületi szervezettségű államokban a munkanélküliség elleni harc hozzájárult a korai nyugdíjazásokhoz a munkaerő-kínálathoz való alkalmazkodás érdekében. Így pl. Hollandiában a munkaerő nagy hányada kap rokkantnyugdíjat.
Rugalmasabb foglalkoztatási formák Egy másik stratégia lehet a rugalmasabb foglalkoztatási formák, mint pl. az időszakos munka és a határozott idejű foglalkoztatás engedélyezése vagy megkönnyítése, anélkül, hogy érintené a normál munkaviszonyt. Ez a stratégia nem befolyásolja közvetlenül az állásban levőket, de középtávon a rugalmas munkaerő-piaci szegmens súlyának növekedéséhez vezethet. Ennek a stratégiának példája Németországban több liberalizációs törvény mellett a Hartzkoncepció szerinti időszakos munka az iparban és a kereskedelemben, valamint a munkanélküliek időszakos munkája a személyzeti szolgáltató ügynökségeken keresztül.
Spanyolországban, Hollandiában, Olaszországban és Franciaországban, ahol liberalizálták a határozott idejű munkaszerződéseket és az időszakos munkát, megnőtt azok aránya, és Spanyolországban például egy idő után a felmondási korlátozás enyhítése révén megkezdődött a határozott idejű szerződések átalakítása határozatlan idejű szerződésekké. Ennek a stratégiának a politikai-gazdasági megvalósíthatósága ott ér véget, ahol az állásban levők veszélyeztetve érzik magukat.
Ambivalens munkaerő-piaci politika Németországban az utóbbi évek munkaerő-piaci programjai kevés átjárási lehetőséget nyújtanak az állandó foglalkoztatás felé. Pl. a Mainzi-modell, a Hartz-féle miniállások és „egyéni RT”-k („Ich-AG”) a munkaerő-politika által létrehozott különleges piaci szegmensek közé sorolhatók. Erre a stratégiára jellemző, hogy évtizedek óta lemond az aktív munkaerő-piaci politikáról, a munkanélkülieket távol tartja a munkától, és a munkaerőpiacon további szegmenseket hoz létre a kívülállók számára. Ez kedvező az állásban lévők számára, mivel korlátozza a konkurenciát a biztos és jól fizető állásokban. Az integrációra törekvő munkaerő-piaci politika képes erősíteni a versenyt az állásban levők piacán és csökkenteni tárgyalási erejüket.
Tanulságok Németország számára Németországban csak olyan strukturális reformok hajthatók végre, amelyek bizonyos fokig figyelembe veszik az insiderek érdekeit. A háromoldalú megállapodás Németországban nehezebbnek tűnik, mint más európai országokban. Így csak a fokozatos reformok stratégiája marad, amelyekben közreműködnek az insiderek szövetségei, és amelyek alapvetően nem érintik kiváltságaikat. Ezzel Németország inkább hajlik a járulékos munkaerő rugalmas foglalkoztatása és a munkaerő-piaci akciók felé, de ezt is halogatva, leállásokkal, nehézségekkel viszi előbbre. A Hartz-bizottság programja nem segíti elő az átjárást a rugalmas vagy a tartós foglalkoztatás irányába. Olyan stratégia, amely a munkaerőpiac nagyobb fokú átjárhatóságához vezet, csak akkor valósulhat meg, ha tovább nő a közvélemény és a foglalkoztatási válság nyomása a strukturális reformok megtételére. (Kaposi Mária) Eichhorst, W.; Thode, E.: Arbeitsmarktreformen im Spannungsfeld zwischen Insidern und Outsidern. = Wirtschaftsdienst, 83. k. 2. sz. 2003. p. 100–107. Wolf, A.: Hartz-Reform und Arbeitnehmerüberlassung. = Personal, 55. k. 3. sz. 2003. p. 60–61. Christev, A.; FitzRoy, F.: Employment and wage adjustment: insider–outsider control in a polish privatization panel study. = Journal of Comparative Economics, 30. k. 2. sz. 2002. jún. p. 251–275.
