MOSONVÁRMEGYE MOSONMAGYARÓVÁR ÉS KÖRNYÉKE | KÖZÉLETI LAP | 2015. július 24. | XIX. ÉVFOLYAM 12. SZÁM
Díjátadások a Semmelweis-napi ünnepségen
A Nyugat-magyarországi Egyetem aulájában tartotta Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata a Semmelweis-napi ünnepséget. Az eseményen Dóka Ottó dékánhelyettes, a házigazda egyetem képviseletében köszöntötte az ünnepelteket, majd Árvay István polgármester mondott ünnepi beszédet. A városvezető kiemelte, megérti mindazokat, akik összefogva másokkal hangot adnak annak: az ágazatban dolgozók jobb körülményeket, nagyobb anyagi és erkölcsi megbecsülést érdemelnek. Ugyan akkor fontosnak tartotta, hogy tudják a valós helyzeteket értékelni, helyükön kezelni, hiszen a Karolina Kórházban pár évre visszatekintve mintegy 2 mil-
liárd forint értékű fejlesztés valósult meg, jobb munkakörülményeket, ellátást biztosítva. Megköszönte valamen�nyi egészségügyi dolgozónak mindazt, hogy kitartottak e város mellett, és azt, amit a város és a térség 26 településének 76 ezer lakosa egészségügyi ellátása érdekében tettek. Végül köszöntötte a város egészségügyi alapellátásába bekerülő új generációs háziorvosokat. Ezt követően Kalmár Mariann, a Szülészet és Nőgyógyászati Osztály osztályvezető főnővére személyes megemlékezést mondott, majd dr. Bertalan István főigazgató főorvos átadta a kórházi jubileumi jutalmakat az egészségügyben 25 éve szolgálatot teljesítő Farnadi Zsuzsannának,
Schuhné Horváth Jolánnak, Szemerei Zsoltné gyermekápolónak. 30 éves jubileumi jutalomban részesült Babosné Kovács Zsuzsanna csoportvezető gyógytornász, Szabó Istvánné Kiss Enikő asszisztens, Szabó Melinda osztályvezető főnővér és Szelec Katalin rendelőintézeti vezető asszisztens. 40 éves jubileumát ünnepelte dr. Aponyi Lászlóné, vezető asszisztens, Brasch Ferencné élelmezési raktáros, Haszonitsné Huszár Magdolna szülésznő és dr. Schultz Erika gyermekpszichiáter. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Elismerő Oklevelét Péter-Héderi Zoltánné kapta. Ezt követően dr. Begya László, a Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron Megyei Területi Szervezetének elnöke a címmel járó okleveleket adta át a 20 évi háziorvosi munkája alapján címzetes főorvosi cím használatára jogosult mosonmagyaróvári és térségi háziorvosok részére. Címzetes főorvos lett dr. Ágh László, dr. Bács Elza Ildikó, dr. Balázs Tibor, dr. Baranyai Judit, dr. Bartalos Gábor Béla, dr. Benke Tamás, dr. Bíró Vilma, dr. Both Judit, dr. Cseh Sándor, dr. Fodor Éva Anna, dr. Futó Zoltán, dr. Hideg János, dr. Horváth Anna, dr. Iván Endre, dr. Janszky Gizella, dr. Kaszás György, dr. Kismarton Mária, dr. Kiszelka Judit, dr. Koósz Gizella, dr. Lacó László, dr. Mester Edit, dr. Nagy Má-
ria, dr. Nyilas Katalin, dr. Pál Terézia, dr. Pénzes Dóra, dr. Rum János dr. Schultz Lajos Levente, dr. Smodics Katalin, dr. Szabó Lívia, dr. Szarvas János, dr. Szathmáry Zoltán Sándor, dr. Szukhentrunk Ágnes, dr. Takács Julianna, dr. Takács László és dr. Zsilavi Fábián. Dr. Árvay István polgármester polgármesteri elismerő oklevelet adományozott Szabó Melinda, ápolónő, az ápolási osztály főnővére részére, majd átadta Mosonmagyaróvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete által Mosonmagyaróvár Város Kiváló Egészségügyi Dolgozója díjban részesülteknek a díszokleveleket. „Mosonmagyaróvár Város Kiváló Egészségügyi Dolgozója” díjat kapott dr. Balogh Elek osztályvezető főorvos, 30 éven át a szülészeti, nőgyógyászati osztályon végzett magas színvonalú szakmai tevékenysége, dr. Schultz Erika gyermekpszichiáter, 25 éven át a gyermekek gyógyításáért végzett kitartó és áldozatos munkája, valamint Reke Ágnes védőnő, 18 éven át védőnőként végzett kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként. Az ünnepi hangulatot Hegedűs Bori, a Győri Filharmonikus Zenekar tagjaiból megalakult Vonósnégyes és a Theatrum Ad Flexum tagjai emelték színvonalas szereplésükkel. Vizsy-Gombosi Lilla (Fotó: Milkovits Tibor) TÜZELŐ ÉS ÉPÍTŐANYAG KERESKEDÉS
TELEFON: 213-717, 218-000 NÉZZEN BE HOZZÁNK A HALÁSZI ÚTON!
2 Közélet
2015. július 24. XIX. Évfolyam 12. szám
Mosonmagyaróvár családbarát önkormányzat A Nagycsaládosok Országos Egyesülete kiemelt figyelmet fordít az ország népesedési helyzetével kapcsolatos gondokra, és támogat minden olyan kezdeményezést, jó példát, mely a gyermekes családok életfeltételeinek javítását szolgálja. Ez a törekvés hívta életre a Családbarát Önkormányzat Díjat. A népesedés világnapjához kapcsolódó programon összesen nyolc település – Alsómocsolád, Budapest XVI. kerülete, Dévaványa, Lábatlan, Mosonmagyaróvár, Szolnok, Tata és Veszprém – kapta meg
60 éve boldogságban Június 5-én ünnepelte házasságkötésének 60. évfordulóját Szüts Lajos és felesége, Kozák Terézia. Kapui Jenő, római katolikus plébános kíséretében érkezett a házaspár köszöntésére dr. Árvay István polgármester, aki a szépkorú pár dolgos életútját megköszönve emléklapot és ajándékot adott át. Kapui Jenő áldást mondott a Beledben hűséget fogadott Szütsékre, akik 1963-ban Krisztinaberekben kezdték közös életüket, majd az Aranyossziget utcai családi
az idei évben a díjat. Az elismerést igazoló oklevelet a város vezetése képviseletében a pályázati koordinátor, dr. Csanádi Viktória aljegyző vette át Székely Hajnalka NOE elnöktől június 11-én, Budapesten, a MOM Kulturális Központ Kupolatermében megrendezett ünnepségen. A díjátadón részt vett Orbán Józsefné elnök, két NOE díjasunk, Varga József és Vargáné Gyimesi Ildikó, az Életfa Nagycsaládos Egyesület tagjai, valamint dr. Kovács Éva, a Belvárosi Üzletkör Klaszter Egyesület elnöke.
Évfordulónaptár otthont teremtették meg, ahol a ma is élnek. Lajos bácsi a Lajta-Hansági Állami Gazdaságban dolgozott állattenyésztőként, Teri néni a 2. számú bölcsődében, nyugdíjba vonulásáig. Erejük teljében sokat kertészkedtek a ház körül, ma inkább a dédunokákra vigyáznak örömmel. Az 1956-ban született Lajos, 1959-ben született Tibor, négy unoka és két dédunoka örül a ma is békességben, szeretetben élő mamának és papának.
50 éve, 1965. június 26-án halt meg Mosonmagyaróváron Gyárfás József mezőgazdász. Eredeti neve Grünwald József volt. Középiskolai tanulmányait Sopronban végezte, érettségi után a Magyaróvári Gazdasági Akadémiára iratkozott be, ahol 1896-ban végzett. Egy év múlva tért vissza Cserháti Sándor munkatársául, s mellette dolgozott 1909-ig. 1899-ben a magyaróvári Országos Növénytermelési Kísérleti Állomáshoz helyezték, amelyet ugyancsak Cserháti irányított.
1901-től az állomás aradi kirendeltségét vezette. Cserháti halála után 1909-ben őt bízták meg a kísérleti állomás vezetésével. 1933-ban innen vonult nyugdíjba. Pályája kezdetétől bekapcsolódott a trágyázási és műtrágyázási kísérletekbe, gyakorlati célja a talaj termelékenységének fokozása volt. Részletesen foglalkozott a zöldtrágyázás kérdéseivel, de a szántóföldi takarmánytermesztésben is maradandót alkotott. Keszthelyen temették el. Emlékét utca neve őrzi Mosonmagyaróváron.
Ötvenéves osztálytalálkozó
Koszorúzási felhívás Az augusztus 20-án a mosoni Szent István szobornál emlékezünk államlapító királyunkra. Az állami ünnep koszorúzással fejeződik be. Kérjük a pártokat, civil szervezeteket, az egyesületeket, az oktatási és kulturális intézményeket, hogy amennyiben koszorút kívánnak elhelyezni, részvételi szándékukat augusztus 18-ig a Fehér Ló Kö-
IMPRESSZUM:
zösségi Házban a 206-307-es telefonszámon, vagy Csonkáné Sörös Katalinnál a 30/916-7664es telefonszámon jelezni! Egyúttal felhívjuk szíves figyelmüket arra is, hogy a Szent István napok rendezvényei miatt a Szent István szobor megközelítése autóval nem lehetséges, kérjük ezt a koszorú rendelésnél figyelembe venni!
A mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium és Mezőgépszerelő Szakközépiskola IV .E mezőgépszerelő osztálya 1965-ben érettségizett. A mi osztályunk úgynevezett 4+2 -es osztály volt, az érettségi bizonyítvány mellé mezőgépszerelő szakmunkás bizonyítványt is szerezhettünk. Az osztály létszáma 31 fő volt, ma már csak 21-en vagyunk. Június 17-én tartottuk az 50 éves osztálytalálkozónkat,
melyen 14-en voltunk, valamint Kettinger Gyula szakmai gyakorlatvezetőnk, volt tanáraink képviseletében. Az óvári temetőben leróttuk kegyeletünket volt osztályfőnökünk Kovács Lajos sírjánál, majd a régi gimnázium öreg épületében elevenítettük fel középiskolás éveink emlékeit és megemlékeztünk elhunyt osztálytársainkról. Frank Péter
Mosonvármegye • Közéleti hetilap • Szerkesztőség: Flesch Központ, Mosonmagyaróvár, Erkel Ferenc u. 14. Telefon: 06-30-8697897 • Postacím: Mosonmagyaróvár, Erkel Ferenc u. 14. • E-mail:
[email protected],
[email protected] • Kiadja a Flesch Károly Kulturális Központ Nonprofit Kft. 9200 Mosonmagyaróvár, Erkel Ferenc u. 14. Felelős kiadó: Csiszár Péter üv. igazgató. Munkatársak: Balassa Tamás (Fotó), Beregszászi Balázs (Múltunk), Böröndi Lajos (Főszerkesztő, Közélet), Farkas István (Hitélet), Milkovits Tibor (Babafotók), Nagy Mária (Sportfotó), Hohner Barbara (Programajánló, Kistérség), Segesvári Zsolt (Sport), Tuba László (Múltunk) • Terjesztés: S-vária Média Kft. (Győr). Nyomtatás: Monocopy Bt. Mosonmagyaróvár, Juhar u. 16. Hirdetésfelvétel: 06-30/8697897 (
[email protected]), Vizsy Ferenc (06-30-3299182,
[email protected]) • Megjelenik Mosonmagyaróváron és vonzáskörzetében 20 000 példányban. • ISSN: 1417-1163 • www.mosonvarmegye.net
Közélet 3
2015. július 24. XIX. Évfolyam 12. szám
Szent Lászlóra emlékeztek Magyaróváron Június utolsó vasárnapján szent László királyra emlékeztünk. Este 18 órakor az Óvári Szent Gotthárd templomban ünnepi szentmisét celebrált Németh László püspöki helynök s Bodó Zoltán helyi plébános. A mise után a Szent László téren dr. Kocsis Sándor a Mosonmagyaróvári Városvédő Egyesület elnöke köszöntötte az ünnepségen résztvevőket. A Honvéd Hagyományőrző Egyesület helyi szervezete három zászlóval vonult ki, a negyedik zászlót a burgenlandi Halbturn (Féltorony) hagyományőrző csoportja hozta magával. – Megtartó és megőrző királyként igazi államférfit ün-
nepelhetünk Szent László királyunk személyében – mondotta Vida István tanár-újságíró, az ünnepség szónoka. Elmondása szerint László az ország érdekeit szem előtt tartva a görög-római egyház szakadása idejében kijelölte Ma gyarország helyét Európában. – László király a hatalomvágy és gőg helyett az alázat és kegyesség által emeltetett szentté 1192-ben – tette hozzá. Az ünnepség szavalatokkal, énekszámokkal folytatódott, térzenét a Kühne Fúvószenekar adott, a Szent László indulót is eljátszották. Koszorúzásban a HOHE segített, majd a Szózat eléneklésével ért végett az ünnepség . A fehér asztal melletti találkozáson Wolf-
Azok a régi júliusok
gang Wimmer úr, a halbturni csoport vezetője megköszönte, hogy ilyen szép, nagyszerű ünnepen vehettek részt . Dr. Árvay István polgármester válaszában nagyra értékelte azt, hogy vannak a városban olyan
egyesületek akik a szomszéd ország hasonló egyesületeivel jó viszonyt ápolnak. Ratkay Zoltán Imre (Honvéd Hagyományőrző Egyesület)
Gyászjelentés
• 100 éve, 1915. július 18-án az ideiglenesen Mosonba helyezett galíciai 40. gyalogezred zenekara a magyaróvári Trieszt vendéglő kerthelyiségében jótékony célú hangversenyt adott, amely hajnalig tartott. A nagyszámú hallgatóság fejenként 1 koronát fizetett érte a Magyaróvári Vöröskereszt javára. • 95 éve, 1920. július 11-én alapították meg a Magyaróvári Közkönyvtárat. A Magyar Országos Véderő Egylet helyi csoportja 5000 pengőt kapott a sajtó támogatására, amit végül a helyi könyvtárra fordítottak. A kötetek nagy részét a Magyaróvári Széchenyi Kör és a Mosonmegyei Történelmi és Régészeti Egylet adta össze. A 10 000 kötet feletti városi könyvtár 1950-ig volt a múzeum épületében, amikor nagy része a központi papírgyűjtésnek esett áldozatul. • 85 éve, 1930. július 5-én szentelte fel dr. Serédi Jusztinián hercegprímás, esztergomi érsek az új mosondarnói templomot. A templom építésének lelke Küllő János helyi plébános volt, aki a katolikus vallásalap támogatásától a különféle hívek adományáig mindent igyekezett összeszedni. Mégis legelsősorban Darnó és Zseli nagylelkűsége, munkája volt a döntő. • 80 éve, 1935. július 28-án határozta el a magyar kormány, hogy a vasárnap munkaszüneti nap legyen. A döntés fő szorgalmazója a magyar katolikus egyház volt. A munka tilalmán kívül Mosonban és Magyaróváron például betiltották az e napi kispiacot is. • 75 éve, 1940. július 15-én volt az utolsó országos vásár Mosonmagyaróvárott. A vásárt az akkori vásártéren, a mai Kossuth Gimnázium környékén tartották nagy érdeklődés mellett. Enzsöl Imre
Legközelebb augusztus 14-én jelenik meg lapunk! Lapzárta augusztus 7-én! www.mosonvarmegye.net
4 Közélet
2015. július 24. XIX. Évfolyam 12. szám
VOLUTA Vízi Karnevál
Sok verseny, színes programok és nagyszámú induló
Idén már kilencedik alkalommal volt hangos a csapatok szurkoló táboraitól a Mosoni-Duna, lezajlott a VOLUTA Nemzetközi Vízi Karnevál Mosonmagyaróváron. A VOLUTA a térség egyik legnagyobb turisztikai vonzerővel bíró rendezvénye. Mára a város egyik hivatalos fesztiválja. Több ezren szórakoztak, versenyeztek és szurkoltak a Volután június 25-ke és 28-ka között. A Lajta túra és a sárkányhajók versenye mellett családi programok, koncertek, városi sport és egészségnap is várták az
érdeklődőket. A négynapos fesztivál, verseny évek óta bizonyítottan jó alkalom és lehetőség a közösségépítésre. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az idei jelentkezők létszáma a sárkányhajó versenyre. A kiírásban a szombati versenyt négy kategóriában hirdették meg: cégek, baráti társaságok MIX, férfi és női; illetve Profi. Ezen kategóriákban a következő nevezések érkeztek: negyven MIX, vagyis vegyes csapat; négy férfi és öt női csapat nevezett be az idei sárkányhajó
összecsapásra. A MIX kategórián belül még további három alcsoportot hoztak létre a verseny kiegyenlítettsége miatt, mivel a nagy létszámú jelentkezők között voltak gyengébb és erősebb csapatok. A versenyszabályzatban foglaltak szerint egy hajóegységbe maximum húsz főt lehetett nevezni, melyből egyszerre tizenhat evezős tartózkodhatott a vízen. A versenyen az MKKSZ és az MSSZ versenyszabályi voltak érvényben. A csapatok versenye a következő eredményeket hozta a
nőknél első az SMR, második a Voluta Dragon és harmadik a Vadmacskák. A Férfiaknál első a Voluta Dragon, második az SMR és harmadik az SV Dragons. A MIX, azaz vegyes kategória „C” csoportjában első az Eredeti Pudingok, második az 5 Fogú Sárkányok, harmadik a Suri Bau. A „B” csoportban első a Szigeti Hajósok, második a Rekultív, harmadik a Tűzoltók. Az „A” csoportban első az SMR, második a VNT Metal a Transz forMERSZ? pedig a harmadik. A több kategória miatt érdekes és kiemelendő az első tizenöt legjobb időt evező sárkányhajó csapat felsorolása is, az időmérő futamok alapján: SMR 1:04:01, Altenburg-Idiots 1:05:55, TurBOS 1:05:81, SMR 1:06:03, SV Dragons 1:06:31, Voluta Dragon 1:06:62, Voluta Dragon 1:07:22, SV Dragons 1:07:46, TransforMERSZ? 1:07:63, Voluta Dragon 1:07:98, SMR 1:08:13, Hangover 1:08:16, SMR 1:08:28, SV Dragons 1:08:28, SMR 1:08:34. A sárkányhajók versenyén túl a Fesztiválon zajlott egy strandröplabda bajnokság is, melyen szintén szép számmal voltak résztvevők, és az eredmények: 1. Sajt (Máté Tamás, Szabó Bence, Gál Kristóf, Nagy Réka), 2. Huba-buba (Győry Patrik, Szabó Norbert, Józsa Máté, Vadász Kata), 3. Sovány vigasz (Nagy Ádám, Frikton Marcell, Horváth Tamás, Zadravecz Vivien). Ezúton is gratulálunk minden csapatnak, valamint szeretnénk megköszönni a felkészülést, a versenyen való részvételt. Találkozzunk jövőre is Szigetköz legnagyobb vízi fesztiválján a tízedik VOLUTA Nemzetközi Vízi Karneválon!
2015. július 24. XIX. Évfolyam 12. szám
Hirdetés 5
6 programajánló FUTURA
„A KICSI SZÉP”
Június 29-augusztus 30. Fűzfa Zoltán fotóiból összeállított kiállítást Pákozdi Emese, az intézmény vezetője, ajánlja mindenki figyelmébe. Szeretettel várnak minden érdeklődőt.
HOMOKVARÁZS HÉTVÉGE
Július 25-26. szombat-vasárnap Kincskereső, régész homokozó és homokkép készítés. A rendezvény élményközponti belépővel látogatható!
2015. július 24. XIX. Évfolyam 12. szám szülés előtti kondícióját. Az óra eleji ráhangolódás után a babát masszírozással melegítjük be. Ezután következnek az együtt végezhető jóga gyakorlatok. Gátizomtorna után, relaxációval zárjuk a foglalkozást. Ajánlott: szülés után a 8.-10. héttől, kb. 10 hónapos korig. A csoporthoz bármikor lehet csatlakozni. Tel: 0620/5489043
Táborok ÉSZTORNA-TÁBOR
ÉLETMENTŐ HÉTVÉGE
Augusztus 8-9. szombat-vasárnap Tűzoltás, újraélesztés, figyeld meg és próbáld meg te is! A rendezvény élményközponti belépővel látogatható!
Augusztus 3-7. naponta Olyan gyerekeket várunk, akik még a tanév megkezdése előtt szeretnék ismereteiket játékos formában felfrissíteni. A foglalkozásokon lesz sok mozgásos-, játékos feladat, rejtvények, általános képességfejlesztő feladatok, kézműves foglalkozások, bemelegítő memóriatréning. Táborvezető: Csonkáné Sörös Katalin, foglalkozásvezető: Vecsei Lászlóné (Zsuzsa) fejlesztő pedagógus. Jelentkezés: 30/916-7664
ELŐZETES!
LÉLEKGYURMA-TÁBOR
Már most gondoljon az augusztusra! Váltson Futura Élménykártyát és élvezze az általa nyújtott kedvezményeket a Nyári Fesztivál ideje alatt!
Augusztus 3-7. hétfő-péntek Önismereti tábor nagyoknak Táborvezető: Göncz-Varga Judit Judit (70/208-3633)
BÜTYKÖLŐ TÁBOR
Augusztus 10-14. naponta 8-16 óra - megfelelő létszám esetén. Program: lebegő díszek, szélcsengők, lámpások, cserépfigurák és nyári kabalák készítése. A tábor díja: 16 000 Ft (tízórai, ebéd, uzsonna). Testvéreknek: 13 000 Ft. Jelentkezés és bővebb felvilágosítás: Csonkáné Sörös Katalin 30/916-7664,
[email protected]
PULZUS TSE ROCKIS TÁBORA
Augusztus 10-14. hétfő-péntek naponta 8-16 óra Táborvezető: Püspöki Szabina (06-30-2749-859).
Klubok ZSÍRÉGETŐ AEROBIC
Hétfőnként 19 óra 30 perc Egyszerű, jól követhető fitness óra, melynek során a test formálása erő-és állóképességi gyakorlatokkal történik: változatos gyakorlatokkal dolgoztatják meg a test főbb izomcsoportjait, külön hangsúlyt fektetve a nők számára oly fontos far-, hát-és hasizom edzésére, formálására. Az edzések nem egymásra épülnek, így bármikor be lehet kapcsolódni. A foglalkozást Frauhammer Éva vezeti (70/ 948 3437)
KONDICIONÁLÓ TORNA
Kedden 8.30 és 18 óra, csütörtökön 18 óra Fehérváriné Tomcsányi Andrea vezetésével. A koordináció és az izomcsoportok fejlesztésével érhető el a súlyfelesleg leadása. Az órákra strandtörölköző vagy polifoam valamint igény szerinti mennyiségben víz szükséges. A foglalkozások a nyári időszakban június 15-tól. Info.: 30/203-1854-es telefonszámon!
JAZZ-TRÉNING
Fehér Ló Közösségi Ház
Keddenként 18 óra Az art jazz tréning kiegészítve balett alapokkal és Limón technika elemekkel, amely hozzásegít a koordinációs és kondicionális képességek fejlesztéséhez, a belső izomtónus létrejöttéhez, hajlékonyság megalapozásához. Eredménye: harmonikus együttlét a zenével, a tánccal és szemet gyönyörködtető táncos testmozgás és testtudat. A jazz-órákat Csonka Réka Orsolya vezeti.
Gyermek programok ZENEBÖLCSI
(En l’ Air Tánccsoport). Jelentkezni a 20/960-9290-es telefonszámon, illetve az
[email protected] címen lehet.
BABA-MAMA JÓGA
JAMILAH HASTÁNCCSOPORT
Hétfőnként 10 óra Énekes, mondókás foglalkozás 9 hónaposnál idősebb babák számára. A megtanult mondókaanyag segít a babák fejlesztésében, zenei nevelésében. A foglalkozást Pusztai Kinga zenepedagógus vezeti. Bővebb felvilágosítást a 20/9708-122-es telefonszámon lehet kérni. Keddenként 10.30-12 óra A pici csecsemő, és az anya közös kikapcsolódásának egyik legjobb formája a baba-mama jóga. Míg a babának az egész foglalkoóózás játék, a mamának egy jó lehetőség, hogy visszaszerezze
VEM CAMARÁ CAPOEIRA
Augusztus 6-tól keddenként és csütörtökönként 19.30 óra Ez az ősi brazíliai harcművészet, amelyben el kell sajátítani a rúgások, kitérések, cselezések, földrevitelek, az akrobatika, a dalok és hangszerek használatát. Az edzést Horváth Rastafari Tamás vezeti. (20/2100-960) Szerdánként 17 óra Kaltenecker Tímea vezetésével. Érdeklődni a 20/434-5070-es számon lehet. A hastánc a mesés kelet tánca: a gyöngyös, csillogóruhák ámulatba ejtik a nézőt, és viselőjüket egyaránt. Ez a zene,
2015. július 24. XIX. Évfolyam 12. szám ez a tánc szoros kapcsolatban áll a misztikummal, mint ahogy minden nőt körül leng a titokzatosság. Amit hozni kell: csípőre csúsztatható nadrág, vagy szoknya zokni vagy tornapapucs.
SPIRITUÁLIS ÉBREDÉS KLUB
Szerdánként 18 óra Programja: meditáció, imádkozás, spirituális gyakorlatok, csikung, jóga, betekintés a Védikus Tanításokba. A részvétel ingyenes, információ: 20/9146-476.
TINIJÓGA
Csütörtökönként 16.30-17.30 Puskás Jenőné S. Ildikó tanító, okleveles gyerekjóga oktató szeretettel várja a mozgásra és kikapcsolódásra vágyó tiniket. Érdeklődni lehet: a 06-70-280-7202-es telefonszámon.
PILATES TORNA
Csütörtökönként 19 óra 15 perc A jóga teljes összpontosítását és a speciális légzési technikáját összekapcsolja tornagyakorlatokkal és más erőnléti sportágak gyakorlatával. Az edzést vezeti: Fehérváriné Tomcsányi Andi (TF. okl. aerobic edző, TF okl. testépítés és fitness edző, Pilates edző). Az órákra strandtörölköző vagy polifom, valamint igény szerinti mennyiségben víz szükséges.
Egyéb LACZKÓ JÁNOS ELŐADÁSSOROZATA
Július 27. hétfő 18 óra Az előadás témája: Civilizációk harca (kulturharc) Magyarországon a XX. században és napjainkban.
VÉRADÁS
Augusztus 3. hétfő 9.30-17 óra A magyar vöröskereszt mosonmagyaróvári területi szervezete véradást szervez. A véradók áldozatkészségét előre is megköszönjük!
REIKI
Augusztus 10. hétfő 18 óra Itt az univerzális életenergia segítségével gyógyulhatnak a résztvevők. A foglalkozást Elek Csilla és a mosonmagyaróvári Reiki kör önkéntes segítői vezetik.
programajánló 7
8 Közélet
2015. július 24. XIX. Évfolyam 12. szám
Két keréken Hédervár és Lipót között Kerékpárra pattantak a kerékpárút avatására érkezett vendégek Június végére elkészült a Hédervárt és Lipótot összekötő kerékpárút. Határon átnyúló beruházás keretében indult el az építése. Tóth Péter lipóti polgármester elmondása szerint a felvidéki Kisudvarnok keresett magyar oldalon partnereket, és talált rá a két szigetközi településre. A most elkészült 3,3 kilométeres szakasz kapcsolódik a Héderváron áthaladó
Eurovelo útvonalhoz, illetve a határ túloldalán pedig Csallóközt is behálózza. Kevés idő jutott a tervezésre, engedélyezésre. Szerencsére a kerékpárút menti földtulajdonosok pozitívan álltak a beruházáshoz. Két hónap állt rendelkezésre, hiszen az utat június végéig át kellett adni. A pályázat 95 százalékos támogatottságú, ám utófinanszírozott. De csak öt százalékos önerővel rendelkeztek az
érintett önkormányzatok, a további összeghez hitelfelvételre volt szükség. A hédervári szakasz mintegy 90 millióból, a lipóti (itt egy híd építése drágította a beruházást) körülbelül 100 millióból készül el. Az ünnepélyes átadáson megjelent a két település apraja nagyja, de jelen volt Széles Sándor kormánymegbízott, s Nagy István országgyűlési képviselő, államtitkár is. A hédervári köszöntők után
a résztvevők kerékpárra pattantak, s átkerekeztek Lipótra, ahol folytatódott az ünnepség. A hídon megálltak néhány percre, hogy Tóth Péter lipóti polgármester és Széles Sándor kormánymegbízott átguríthasson azon egy hordó sört. Egyébként tervezik a kerékpárút folytatását a dunaremetei hajókikötőig, így csatlakozva a Bős irányába közlekedő komphoz. Kép és szöveg: Böröndi
2015. július 24. XIX. Évfolyam 12. szám
Hírek-információk 9
Fogadóórák nyáron
Köszönjük!
Nyáron a polgármesteri és alpolgármesteri fogadóórák szünetelnek. Pausits István képviselői fogadóórája ebben a hónapban elmarad. Augusztus utolsó hetében a képviselő ismét várja a körzetébe tartozókat. A Kérdezzen a Polgármestertől! című televíziós műsor szeptembertől lesz ismét adásban. Kérdéseiket addig is feltehetik a 96-823-333-as telefonszámon.
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik elfogadták meghívásunkat és részt vettek Petrás Mária népdalénekes és keramikus művész jótékonysági koncertjén. Köszönjük az összegyűlt 255 000 Ft. adományt, melyet a daganatos betegek és hozzátartozóik rehabilitációjára fogunk fordítani. Tervezzük, hogy ez év végén újra szervezünk egy koncerttel egybekötött kiállítást, a művésznő örömmel fogadta előzetes felkérésünket. Az Újjáéledés Alapítvány vezetősége.
Címváltozás! Szolgáltatóváltás miatt az alábbi e-mail címre várjuk a Mosonvármegyébe szánt írásokat, fényképeket: borondi@falu-tv. hu, illetve hir14mosonmagyarovar@out look.hu
Pályázati felhívás telkek értékesítésére 1. Dunasziget, 993/3 hrsz., 5012 m2 területű beépítetlen ingatlan, ára: 15 M Ft. Az ingatlan Cikolasziget falurészen fekszik, 150 méteres, nyugatra néző vízparttal, közvetlenül határos a Gazfűi Dunával. A telek előtt lévő közterületen víz, villany, gáz, szennyvízcsatorna, kavicsolt út és belvízelvezető árok közművek vannak kiépítve. A területet ténylegesen összefüggő erdő borítja. 2. Dunasziget, 0222/19/A hrsz. kivett építmény és a hozzá tartozó 0222/19 hrsz., 2219 m2 területű kivett beépített terület 412/2219 tulajdoni hányada, irányár: 10 M Ft. Az ingatlan Doborgazsziget falurészen, a Sport utcában, 13,5 méteres vízparttal, közvetlenül a Gazfűi Duna partján fekszik. Az ingatlan előtt a közterületen víz, villany, gáz, szennyvízcsatorna, kavicsolt út és belvízelvezető árok közművek vannak kiépítve. Az 0222/19/A hrsz. ingatlan tulajdonosát 40 m2 területű földhasználati jog illeti meg a 0222/19 hrsz. ingatlanon. Dunasziget Község Önkormányzata vagyonáról szóló 21/2012 (XI.30.) önkormányzati rendelete 10.§ (3) bek. a) pontja alapján az üzleti vagyonba tartozó vagyontárgy tulajdonjogát átruházni pályázat kiírásával történő versenyeztetés útján természetes személy vagy a nemzeti vagyonról szóló törvényben meghatározott átlátható szervezet részére lehet. A pályázatokat, a pályázó személy nevének, lakcímének (székhelyének és képviselőjének), a pályázott ingatlannak és a vételárnak megjelölésével, fizetési és egyéb feltételek feltüntetésével, Cseh Benjamin Dunasziget Község Polgármestere, 9226 Dunasziget, Sérfenyő út 57. szám alatti címére kérjük benyújtani, postai úton. Beadási határidő: 2015. július 31. A borítékra írják rá: telekvételi ajánlat. Érdeklődni: Dr. Papp László 06/70/6022493
[email protected]
„JÓSZÍV” Önsegélyző Pénztár Részletes felvilágosítás és ügyintézés: ANUBISZ Temetkezési Kft. Mosonmagyaróvár, Városkapu tér 9. Tel.: 96/211-277 · Ügyelet: 06-30/351-1910 Célja, hogy a pénztár tagjai eltemetésükről még életükben gondoskodni tudjanak, saját elképzelésüknek megfelelően.
ANUBISZ Temetkezési Kft. Mosonmagyaróvár, Városkapu tér 9. · Telefon: 96/211-277
10 Közélet
2015. július 24. XIX. Évfolyam 12. szám
Hetvenöt évvel ezelőtt szentelték fel a református templomot
A református templomot a második világháború előtt Moson és Magyaróvár között tervezték felépíteni. A presbitereknek Szeghalmy Bálint erdélyi stílusú templomterve tetszett meg, s 1938-ban a templom és a lelkészlakás felépítésével Sárváry József győri kőművest, az asztalosmunkákkal Dózsa László magyaróvári asztalosmestert bízták meg. 1940. július 14-én szentelték fel a templomot a polgármester, a főszolgabíró és felekezetek képviselőinek jelenlétében. 2015. július 4-én emlékeztek meg ünnepélyes istentisztelet keretében a jeles évfordulóról, s ebből az alkalomból történeti kiállítás is nyílt a gyülekezeti teremben. Csáfordy Julianna lelkésznővel a jeles évforduló alkalmával beszélgettünk. – Fatornyúnak is szokták nevezni a templomot. Ez tévedés, a fa csak díszítés. A torony is téglával föl-
rakott, és külső díszítés a fa. A templomtest sem fából van, a támpillérek balatonalmádi terméskőből vannak. A belseje fával van díszítve, s a mennyezete lambériás. A templom történetéhez hadd tegyem hozzá, hogy a szeg halmy templomokhoz hasonlóan még egy félköríves szentély épült volna a templom és a parókia közé, de ez már akkor is későbbi toldásként szerepelt a tervben. Ezt mind a mai napig nem épült meg, s abban a formában nem is fog megépülni, hiszen az idő túlhaladta az akkori megoldási lehetőséget. Nagyobb átalakítás nem történt az elmúlt 75 évben. 2000ben életveszélyes lett a torony, kénytelenek voltunk lebontani, és millenniumi alapból a parlamenti képviselő közreműködésével megkaptuk azt a támogatást, hogy a következő évben föl is tudtuk építeni. Eredetileg két harangnak csináltak helyet a toronyban. Már az is nagy dolog volt, hogy fölépült a templom. Nem is volt harang egészen 1948ig. Ebben az évben készült el az első az Ipari Minisztérium segítségével. Hiába volt két harangnak hely, örültek akkor, hogy egy 187 kilós elkészült. A múlt rendszerben gondolni sem mertek arra, hogy harangot öntessenek. Most, közeledve a 75. évfordulóhoz, miután megcsináltattuk Kálvin 500. születésnapjára az emléktáblát, született meg a döntés, hogy a következő cél a második harang elkészíttetése. S ez szép megpecsételése a 75. évfordulónak. S most már két harang lakik a toronyban. – Magáról a gyülekezetről is hallhatnánk valamit?
A mosonmagyaróvári református gyülekezet a Szigetköz mind a két nyugati felét jelenti, nem csak Mosonmagyaróvárt. Ásványrárótól kezdve 19 szórványfalva van Mosonmagyaróvárnak. Ezen a területen név és cím szerint 900 főt tartunk nyilván. Ebből háromszázan anyagi áldozatvállalásra is hajlandóak. Mosonmagyaróváron 60-80 fő vesz részt általában a vasárnapi istentiszteleten. – Lelkileg milyen állapotban van a gyülekezet? A templomba járók „jó állapotban”. Mindig is hangsúlyozom, hogy a mosonmagyaróvári gyülekezet betelepülőkből áll. Ide a reformátusok mind valamilyen apropóból kerültek. Gondoljunk csak a rónafői, a mosonújhelyi telepítésekre. Aztán a világháború után a Felvidékről telepítettek ide reformátusokat. Azok, akik ideköltöznek vagy megjelennek, vagy eltűnnek. Akik jelentkeznek, azoknak igényük van a szolgálatra. Aki hozzánk jár, az lelki igényből teszi. A beköltözők közül a jéghegy csúcsa az, aki megjelenik. Erdélyből, a határon túlról, Keletről beköltözők nem lelki éhségből jönnek ide, hanem anyagi megfontolásból, munkavállalás céljából. Mindig kiderül, hogy ők otthon miért jártak templomba. Valóban lelki igényből-e? Vagy csak azért, mert az a közösség elvárta tőlük. Azt mondom, hogy nagyon sokszor Istenüket is otthon hagyják sokan. Hitüket is. Akik meg jönnek, azok azért jönnek, mert van lelki igényük. – Úgy gondolom, 1989 után megnőtt az igény a lelki dolgok iránt. Ez tévedés. Ma rosszabb a
helyzet, mint a fordulat előtt volt. Ez döbbenetes dolog. Kétségtelen, hogy voltak olyanok, akik felbukkantak, megjelentek a templomban. Nyilván úgy gondolták, hogy az új kurzusban ide kell járni. Nagyon hamar rájöttek arra, hogy ez nem így van. Én azt szoktam mondani, hogy a templomajtó nem csak befelé van nyitva, hanem kifelé is. Az ember nem csinál mást, mint hirdeti az igét, mert ez a feladat. Vagy van az embernek igénye erre, és itt marad, és jön hétről hétre, vagy nincsen, és nem jön többet. A múlt rendszerben valamilyen szinten sokkal nyugodtabb volt az élet. Ma kizsákmányolás van. Engedjük magunkat azért a néhány forintért kizsákmányolni, és eladjuk Ausztriába rabszolgának. Ez a modern rabszolgaság. Az emberek azt hiszik, hogy a több pénzzel boldogabbak lesznek. – Mit tud tenni ebben a helyzetben az egyház? Egyet tud tenni. Jelen lenni és felajánlani azt a lehetőséget, amit az élő Isten nyújt számunkra. Jelen lenni és hirdetni az igét. Visszatérve az elmúlt rendszerhez. Akkor élni tudtak az emberek Isten nélkül, de meghalni nem. Ma nem csak élni tudnak az emberek Isten nélkül, már meghalni is. – Mit jelentett ez az évforduló a gyülekezetnek? Fontos, jelentős ünnepnap ez. Határkő. Sok közösség felszívódott az elmúlt időben körülöttünk. Ez az évforduló jelzi: itt még van egy gyülekezet. A templom áll. Nagyon fontos, hogy Isten megtartó szeretetét tudatosítsuk magunkban. Böröndi Lajos
Kultúra 11
2015. július 24. XIX. Évfolyam 12. szám
Megjelent a szél-járás legújabb száma évéről ír érdekes tanulmányt. Verset jegyez a lapban Böröndi Lajos, Fellinger Ká roly, Kerék Imre és Vitéz Vilmos. Mezey László Miklós novellával, Gál Sándor regényrészlettel jelentkezik. A barangoló rovatban az éberhardi Apponyi emlékek nyomába eredhetünk, s a képzőművészetiben Borbély Károly festőművész a KOMP kiállítás apropójaként Dolán Györgyöt, Lebó Ferencet, Lipcsey Györgyöt és Varga Györgyöt mutatja be. Könyvbemutatókról, zenei eseményekről, kulturális Juhos Nándor, a Felvidékről gyermekként Szajkra kitelepített fotóművész gyűrött arcú székely juhásza néz ránk a széljárás idei második számának címlapjáról. Görföl Jenő mutatja be Juhost, akinek beszélő arcai szívbemarkolóak, akár a huszadik századi magyar sors is kiolvasható belőlük. Mint ahogyan a lap honismereti írásaiból is. Striber Lajos a háborúban eltűnt édesapára
programokról tudósít a szélfúvás rovat, míg Tuba László és Vida István jegyez recenziót a lapban. Az előbbi Beregszászi Balázs Hőnel Béla emlékkönyvét ajánlja az olvasóknak, míg Vida a Veritas Történetkutató Intézet kiadásában megjelent Iratok az Antall-kormány külpolitikájához és diplomáciájához című könyvsorozat első kötetét. A folyóirathoz csak előfizetés útján lehet hozzájutni, illetve a városi könyvtárban megtalálható, kölcsönözhető. A Lap a Mosonvármegye címén előfizethető!
emlékezik, akinek néhány levelén, zsebnaptárán kívül nem sok tárgya maradt fenn, de az otthon maradtak emlékezetében még hét évtized multával is él. Fölöp László egy köpcsényi végrendelet (Balassa Borbála) nyomába ered, míg Vass Eszter a Bécsi Napló történetét dolgozza fel Hanák Tibor szerkesztése idején. Kimlei Péter a rajkai Forgách család száz
Jubileumok fesztiválja volt a Majoroki Fesztivál!
Mosonmagyaróvár Majorok városrész kiemelt rendezvénye a Majoroki Fesztivál , amelyet 2015. július. 11-én rendeztek meg. Ezen sokak számára fontos találkozó ez évben kiemelten fontos évfordulókat tartalmazott: a Majoroki Fesztivál 10 éves, a Majoroki Kör Egyesület 20 éves, és a Majoroki Nyugdíjas Klub pedig 45 éves évfordulóját ünnepelte. Egyesületünk alapításának dátuma véletlen, de pont a rendezvény napjára esik: 1995.07.11. Mindhárom évfordulót méltóképpen és jó hangulatban sikerült megünnepelni az eddigi színvonalat megtartva és a hagyományainkat, helyi értékeinket megőrizve. Elképzeléseink eltérnek a hagyományos, sablonos „buli szintű” rendezvényektől, mivel itt a
városrész lakosainak közösségépítését és hagyományőrzését helyeztük előtérbe. A Majoroki Fesztivált 8 órakor indítottuk főzőversennyel, melyen helybéli lakosok csapatai és meghívott vendégeink csapatai mérték össze főző tudományukat. A délelőtt a gyermekeket foglalkoztató rendezvényekkel, táncos, zenés programokkal telt. Sakkverseny, fafaragás, gyermek rajzverseny, gyöngyfűzés és sok élmény várta a kicsiket, nagyokat. A Hungarocky Táncegyesület tartott táncbemutatót Varga Eszter és Stieber Csaba vezetésével. A főzőverseny befejeztével az ízeket és az összhatást a zsűri, (Heveder Zoltán mesterszakács és dr. Árvay István polgármester) elbírálta, a
résztvevő csapatok mindegyikét díjakkal jutalmaztuk meg, közben már a kilátogató szépszámú vendégsereg, a megfőzött ételeket megkóstolhatta. „A jó ebédhez szól a nóta” Szabó Péter barátunk régi örökzöld és ismert nótákkal, slágerekkel szórakoztatta a közönséget. A tartalmas és színvonalas programok három órától folytatódtak tovább. A jubileumok kapcsán kötetlen beszélgetés zajlott a nyugdíjas klub és a Majoroki Kör alapításáról, eredményeikről. A továbbiakban a helyi iskola táncos növendékei a Majoroki Nyugdíjas Klub művészeti csoportja, a Mosonmagyaróvári Nagycsaládosok Eg yesületének tánccsoportja, Major Tamás és barátai operettműsora, valamint a Mosonmagyaróvári Gazdász néptánc csoport műsora következett. A Mosonmagyaróvári MO FÉM fúvós zenekar nagy sikerrel szórakoztatta a népes közönséget, majd a levéli Német Nemzetiségi Önkormányzat harmonika csoportja adott műsort. A harmonika csoport az ausztriai testvér települé-
sükkel együtt érkezett rendezvényünkre. Sváb harmonika darabokat és közismert nótákat adtak elő népi viseletben, ezzel is mutatva hagyományőrzésük fontosságát. Este nyolc órától továbbra is a zene köré szerveződtek programjaink, utcabáli forgatag vette kezdetét neves sztárvendégeinkkel, Zalatnay Sarolta (Cini) és Szandi fergeteges műsort adtak majd zenei felelősünk Mityó jóvoltából, aki városrészünk szülötte, nosztalgia Disco zárta a programot! Programok összeállításakor elsődleges szempont volt számunkra a lokálpatrióta művészeti csoportok munkájának megismertetése a város lakosságával, hagyományaink ápolása és egyesületünk társszervezeteinek bemutatása. Köszönjük minden támogatónknak hogy segítségükkel sikerült rendezvényünket lebonyolítani, külön köszönet türelmükért és megértésükért azoknak, akik a Városmajor utcában laknak, és mindazoknak akik a rendezvény ideje alatt segítették munkánkat. Majoroki Kör Egyesület
12 Közélet
2015. július 24. XIX. Évfolyam 12. szám
Mosonmagyaróvár város kiváló tanulói
Mosonmagyaróvár Város Kiváló Tanulója Díjat adott át dr. Iváncsics János alpolgármester azon tanulóknak, akik a 2014/2015-ös tanévben nyújtott kimagasló tanulmányi teljesítményükön túl országos szintű versenyeken való sikeres szereplésükkel érdemesnek bizonyultak arra. Huszonkét tanuló vette át a Mosonmagyaróvár Város Kiváló Tanulója Díjat a Városháza dísztermében tartott ünnepségen, ahol a legjobbakat a Móra Ferenc Általános Iskola pedagógusai – Besszerné Lakner Ingrid, Sándor Gabriella, Túróczy
Ágnes, Blahovits Márta és Németh Endre Zsolt – színvonalas műsorral köszöntötték. Oklevelet és ajándékot kapott Brattengeier Dorka és Molnár Evelin (6. oszt.) – Fekete István Általános Iskola, Tóth Artúr (8. oszt.) – Mosonmagyaróvári Bolyai János Általános Iskola, Informatikai és Közgazdasági Iskola, Zsuppán Viola (7. oszt.), Csatári Kevin (3.oszt.), Schiller Martin Benjamin (4. oszt.), Amtmann Kristóf és Erdős Fanni Júlia (8. oszt.) – Móra Ferenc Általános Iskola német nemzetiségi osztály. Díjazott lett Bakondi Ferenc Máté (5. évf.), Leitner Bálint és
Horváth Márton (6. évf.) – Mosonyi Mihály Zenei Alapfokú Művészeti Iskola növendéke, valamint Bálint Tibor (6.oszt.) és Liziczai Márk Imre (12. oszt.) Fodor Péter (9. oszt.), Molnár Eszter (12. oszt.), Kelemen Zsuzsanna (11. oszt.), Fódi Kamilla (11. oszt.), Bekő Zsófia (11. oszt.) és Hornyák Fanni (12. oszt.) a Mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium diákjai. Kiváló tanuló díjban részesült továbbá Ivánkovits Dávid (12. oszt.) és Rigó Csaba (12. oszt) a Hunyadi Mátyás Szakképző és Szakközépiskola, valamint Sándor Tibor (7. oszt.)
tanuló, a Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola diákja. A teljesítményhez segítséget nyújtó felkészítő tanárok: Kiserné Tóth Gabriella Rácz István János, Cseri Józsefné, Földesné Hadarits Eszter, Sallainé Félix Alexandra, Simon Lajosné, Nyékiné Árki Andrea, Nagyné Sándor Gabriella, Lendvainé Siska Judit, Szili Ákos, Martonosi Sándor, Ondré Géza, Bacher József, Menyhártné Sári Anita, Milasin István munkáját is megköszönte dr. Iváncsics János. (Fotó: Milkovics)
Nyirokmasszázs és Tapasz
A nyirokrendszer egész testünket behálózza. A vízerekhez hasonló, nyirokerekből álló csővezeték rendszerben keringő nyirok folyadék az immunrendszer védekező bázisa. A nyirokrendszer pályáján számos megálló van: billentyűk, csomók. A csomók a szűrőállomások. Ha a nyi-
rokáramlás lassú vagy gátolt, a nyirokcsomókban torlódás alakul ki, ilyenkor a szervezet támadhatóvá válhat. Ilyen nyirokcsomók pl. a nyakon, hónaljban, lágyékban helyezkednek el. A nyirokcsomók a nyirokba ezen keresztül a vízbe fiatal lymphocytákat (fehérvérsejteket) juttatnak, amik eltávolítják a kórokozókat. Ezért válhat érzékennyé és duzzad meg a nyak és hónalj, amikor az ember beteg. . Normál működés esetén a nyirokrendszer szállítja a szervezetben a salakanyagokat is. Ha a nyirok keringés lelassul az egész szervezet működése megváltozik. Az érintett területek bedagadnak, vizenyők (ödémák) alakulnak ki. A nyirokrendszer normális működése az egészség alappillére, a karbantartása rendkívül lényeges! Ez a karbantartás lehet pl. a nyirok masszázs és a
nyirok elvezetést segítő kineziológiai tapasz. A nyirokmasszázs igen kellemes kezelés, teljes ellazulást biztosít. Segít megszüntetni a duzzanatot, gyulladást, tisztítja a szervezetet. A salaktalanítás következtében kiürülnek a méreganyagok. Rendszeresen alkalmazva javul a közérzet. A kineziológiai tapasz is elősegíti a fokozott vér-, és nyirokáramlást, így csökkenti a felgyülemlett ödémát és fájdalmat csillapít. Nem tartalmaz gyógyszert, a megfelelő módon felhelyezett tapasz több napig a bőrön marad. A kineziológiai tapasz rendszeres alkalmazása segítség lehet a fellazult szövetek közötti folyadék elvezetésére. 3-4 hét után szünetet tartva, érezhető a különbség. Mivel nincs mellékhatása várandós kismamák is alkalmazhatják!! Szintén jó lazító hatású az un. Pulzáló
masszázs, ami a kismamáknak az első trimesztertől akár a tapasszal együtt is alkalmazható. A Bellissima Szépségstúdióban a szakmai végzettséggel és tapasztalatokkal rendelkező Pohola Edina várja a nyirokrendszer duzzanatokkal küszködőket, a fájdalomtól megszabadulni vágyó vendégeket.
Színes hírek 13
2015. július 24. XIX. Évfolyam 12. szám
Megérkeztünk - A Karolina Kórház újszülöttjei Hétről hétre bemutatjuk kedves olvasóinknak az új jövevényeket. Nevük és születési dátumuk mellett csak a település nevét közöljük, ahol nagy szeretettel várják őket! Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy csak azon kisbabák portréja jelenik meg, akiknek szülei ehhez hozzájárultak. A babák fényképeit születésük sorrendjében közöljük. (Milkovits Tibor felvételei) Sasvári Norbert és Kornél 2015.06.01. Mosonmagyaróvár
Kárpáti Hanna 2015.06.02. Mosonudvar
Nagy László 2015.06.02. Jánossomorja
Tonomár Ádám 2015.06.02. Kimle
Grieszmayer Imre 2015.06.03. Mosonmagyaróvár
Tóth Melitta 2015.06.03. Mosonmagyaróvár
Hülber Lilla Julianna 2015.06.18. Mecsér
Salzer Anna 2015.06.18. Hegyeshalom
Török Mónika 2015.06.19. Halászi
Mészáros Ábel 2015.06.21. Győr
Tasnádi Zétény 2015.06.21. Mosonmagyaróvár
Virág Fanni 2015.06.21. Lébény
Nagy Máté Zsolt 2015.06.23. Csorna
Téglás-Felső Borostyán Lea 2015.06.23. Hédervár
14 Múltunk
2015. július 24. XIX. Évfolyam 12. szám
A Magyaróvári Gazdasági Akadémia életéből Prof. Suschka Rikárd (1858-1910)
Szorgalmas, hivatásszerető, kiválóan gazdálkodó szakember volt Suschka Rikárd professzor, a tangazdaság intézője, aki teljes értékű tanártagként – úgy is, mint a számviteltan tanára, majd tanszékvezető akadémiai rendes tanár – vett részt az „Óvári Nagy Tanári Kar” oktató, kutató és szaktanácsadó tevékenységében. Az akadémiai tanárok közül most ő kerül sorra, hogy életútját megismertessük a Mosonvármegye olvasóival. Suschka a „Nagy Tanári Kar” egyetlen helyi születésű tagja volt. Suschka Rikárd 1858. július 12-én Mosonyban, az akkori Moson vármegyében született, Suschka György (Albert Kázmér főhercegi uradalmának gazdatisztje) és Gumpert Emília házasságából. Élete folyamán keresztnevének használata gyakran kétféleként – Rikárd, illetve Richárd formában – jelent meg. 1870-től a „magyaróvári kisgymnasium” tanulója volt, ahol a négy évet „első rendű”ként teljesítette. 1878-ban szerezte meg „okleveles gazda” diplomáját és ezt követően életútja egybefonódott a Magyaróvári Gazdasági Akadémia legjelesebb korszakával. 1886-ban házasságot köt Kneipp Gabriellával, a főhercegi uradalom fővadászának, Kneipp Ignácznak leányával. Már húszéves korában, az akadémia gazdaságában, intézősegéd (gazdasági adjunktus), majd 1885-ben gazdasági intéző kinevezést kapott, amely egyben oktatói megbízást is jelentett. Kinevezé-
sekor Pabst Henrik Vilmos (1798-1868) és Hecke Venczel (1824-1900) professzorok által létrehozott, kialakult területtel rendelkező akadémiai gazdaság vezetését vehette át, amely az azt megelőző évtizedekben Renner Gusztáv, majd a magyaróvári születésű Reit mann Viktor nagy tudású intézők szakmai irányításával meghatározó akadémiai képzési egységgé és a régióban az egyik legjelentősebb gazdasággá vált. Suschka az első és második félévben, heti egy órában a „Gazdasági gyakorlatot”, két félévben pedig heti 2 órában a „Gazdasági számviteltant” oktatta. Oktatási programjának általános elméleti és gyakorlati része felölelte az „álló számvitelt (birtokkönyv, vagyonleltár)”, a folyó számvitelt (pénzszámadás, termény-, anyagés állatszámadás, zárószámadás)”, valamint a „kettős számvitel” témaköreit. Szorgalmas, hivatásszerető és szerény emberként ismerte meg az akadémia Suschka Rikárdot. Munkáját nem fényes sikerek jelzik, hanem a lelkiismeretes oktató és eredményes gazdálkodó tevékenység kísérte. Oktatói tevékenysége a tantárgyai jellegéből adódóan a teljes képzési időszakra kiterjedt. E tevékenység csak tovább fokozódott, amikor 1906-ban a Gyakorlati Tanszék megszervezése is feladata lett. Az 1906-os mezőgazdasági szakoktatási reform ideje alatt a tangazdaság vezetési státusza mellett akadémiai rendes tanári és tanszékvezetői megbízatást is kapott. Nagy feladat hárult az új akadémiai tantervekben megszabott gyakorlati feltételrendszer megteremtésében a professzorra. Ez az időszak alapozta meg azt a példaértékű magyaróvári gyakorlati képzést, amelynek mintájára alakították ki az 1906-ban akadémiákká fejlesztett debreceni, kassai, keszthelyi, kolozsmonostori tanintézetek számára is kötelező gyakorlati oktatási rendszert. A tangazdaság a századforduló idején két telephellyel rendelkezett. Az un. „Belső major” (közvetlenül a Vár mellett) konszolidált állapotban, célszerű épületekkel és felszereléssel üzemelt. Az un. „Külső major” (a Feketeerdei út
mellett) az 1880-as évektől folyamatosan új építményekkel és eszközrendszerrel bővült és korszerűsödött. A „Külső majorban” a növendékmarha istálló és a 20 kutricás sertésistálló létesítését a kor technikai színvonalát meghaladó tehénistálló, tejház és magtár építése követte. A takarmányozási és növénytermesztési munkák elvégzéséhez a gazdaság megfelelő igaerővel (5 pár ló és 10 pár ökör), valamint szállító, arató- és gyűjtőeszközökkel rendelkezett, a gépállomány korszerű volt. A tangazdaság vezetésében Suschka olyan eredményeket mutatott fel, hogy a századforduló idején több szerző is úgy emlegeti az általa vezetett gazdaságot, mint „Óvár egyik erőssége”. Suschka a tudományos közéletben, a kutatásokban folyamatosan részt vett, publikált. Tanulmányai, könyvei és tanácsadó tevékenységei igazolják gyakorlatias, elméletileg megalapozott és kora gazdasági gyakorlatát megelőző felkészültségét. Irodalmi munkássága az akadémiai gazdaság gazdálkodási, oktatási, és kutatási tevékenységeire és az által oktatott számviteli és számtartási témakörökre terjedt ki. Az 1892-ben megjelenő könyve az „Egy gazdasági számviteli rendszer ismertetése” (Magyar-Óvár. Kny.) kiváló útmutatást adott, a hallgatóknak tananyagot írt le, a gyakorló gazdáknak pedig új ismeretekkel szolgált. 1898-ban az Országos Magyar Gazdasági Egyesület adta ki az „Egyszerű gazdasági számvitel gyakorlati alapon” című 2000 korona pályadíjjal kitüntetett könyvét, amely több kiadást is
megért. 1903-ban jelent meg a „Magyaróvári magyar királyi Gazdasági Akadémia gazdaságának leírása és üzemterve, egy gazdasági térképpel”. E művének impúrumát Balás Árpád (1840-1905), az akadémia igazgatója, a Magyarország Mezőgazdasági Szakoktatási Intézményei 1896 emlékkönyvébe teljes mértékben beépítette. Suschka Rikárd professzor oktató és gazdálkodó munkáját nem sokáig gyakorolhatta, mert 1910. október 18-án váratlanul elhunyt. 1910. október 19-én temették el a magyaróvári városi temetőben, a Suschka család sírja ma is megtalálható. Az unoka beleegyezésével e sírba temették Dr. Széles Gyulát (1914-1984), a kar Alkalmazott Üzemtani Tanszékének egyetemi docensét. Halálának 75. évfordulóján, 1985 októberében, a Gyakorlati Tanszék és a tangazdaság volt központi épületén emléktáblával kívánt a jogutód – az Alkalmazott Üzemtani Tanszék – Suschka professzor emlékének adózni. Az emléktáblát az unoka, Suschka Alfréd (a volt gödöllői Kisállattenyésztő Kutatóintézet tudományos főmunkatársa) leplezte le. Az emléktábla a volt tangazdasági épületek tulajdon változásai miatt a kar B épületének falára került áthelyezésre. Felhasznált irodalom: Veszeli T. (2010) Prof. Suschka Rikárd (Richárd) akadémiai rendes tanár (Moson 1858 –Magyaróvár 1910) (Moson Megyei Műhely 2010/2 XIII. évf. Mosonmagyaróvár 133-141p). Dr. Hegyi Judit egyetemi docens, intézetigazgató
sport 15
2015. július 24. XIX. Évfolyam 12. szám
Mosonmagyaróvári sikerek a Győrkőc Olimpián Először szerepeltek városunk gyermekei az immár országszerte ismert győri Győrkőc Fesztiválon. Mosonmagyaróvár színeiben három sportágban 35 fiatal diák versenyzett a VIII. Győrkőc Fesztivál keretein belül 2015. július 3-ka és 5-ke között megrendezett VII. Győrkőc Olimpián.
A gyerekeket az olimpia előtt búcsúztató dr. Iváncsics János alpolgármester hangsúlyozta, elsősorban a részvétel a fontos. De az sem mellékes, hogy városunk jó hírét magukkal viszik kis olimpikonjaink, s Mosonmagyaróvár határain túl is bizonyítják tehetségüket. A Győrkőc Olimpia elsődleges célcsoportja a 9-11 éves korosztály volt. Kilenc sportágban lehetett nevezni. Az MTE1904 Kosárlabda utánpótlása Selling Zoltán edzővel 3 négy fős csapatot is indított, kosarasaink a 7-8-9. helyen végeztek. Az Óvár Építők Sport Klub versenyzői Kovács Miklós edző kíséretében több érmet is a magáénak tudhatnak. Teniszben Luczák Veronika a 2004-es születésű lányok között 5., Nagy Bence (2005) és Kondor Balázs (2004) korcsoportjukban a 3. helyet szerezték meg. A 2006-os születésű vagy annál fiatalabb korcsoportban Árvay Kristóf az 1.
helyen, Frint-Füsi Balázs a 2. helyen végzett. Labdarúgásban a MITE csapata Marekker Norbert, Szarka György és Tiba Zoltán edzők felkészítésével állt pályára, 8 csapatot - köztük Győr német, lengyel testvérvárosait - maguk mögé utasítva ők a Győrkőc Olimpia labdarúgás bajnokai.
A város vezetői köszönik Drescher Ottó, Winkler Péter és Kovács Mikós sportvezetők mellett az edzők felkészítő munkáját és a szülők segítségét! (Felvételünkön a teniszezők egy csoportja és a győztes labdarúgó csapat látható!)
Breaktánc Szegeden Éjszakai futóverseny Július első hétvégéjén rendezték a Funky 4 Life (fánky for lájf) Országos Break Tánc Versenyt. A szegedi megmérettetésen részt vett a Haller Sport Mazsorette és Break Egyesület
is. A Vecsei Tamás, Lippert Márton és Hasan (Hászán) Derin alkotta HedoniZm Crew-t idén sem tudták legyőzni, így a trió újra a dobogó legmagasabb fokára állhatott a rangos táncversenyen.
a lengyel testvérvárosban
Június 26-án Piotrkow Trybunalski, lengyelországi testvérvárosunk először rendezett éjszakai futóversenyt félmaratoni távon. A városnapok keretei között zajló eseményen a mosonmagyaróvári delegáció tagjaként
részt vett a Strucc Futóklub elnöke is. Takács László az 500 versenyző közül 1ó:22p:46mpcel az összetett 17., kategóriájában pedig a 2. helyen ért célba. A mosonmagyaróvári atléta ezzel a teljesítménnyel élete legjobbját futotta 21km-en.
LINDEN SPAN BÚTORIPARI KFT. BÚTORLAPOK, BÚTOR SZERELVÉNYEK, BÚTORGYÁRTÁS
BEMUTATÓTEREM
9200 Mosonmagyaróvár, Szellőrózsa út 63. Telefon: 06 96 206 956 • E-mail:
[email protected] • www.lindenspan.hu
MOSOGATÓK, ÍRÓASZTALOK, ÉTKEZŐK, KONYHABÚTOROK
KORSZERŰ
ELEGÁNS
KÉNYELMES