MKSZ HÍRLEVÉL - 2. 2008. november
Tartalom: HÍREK/BESZÁMOLÓK
1-8. oldal
CIKKEK
9-20. oldal
KÖZÉRDEKŰ INFORMÁCIÓK
20. oldal
HÍREK/BESZÁMOLÓK 1. Iaido Tábor Yamasaki hanshival 2008.10.08-12 és Iaido megbeszélés
2008. október 7-14 között érkezett hazánkba Yamasaki Hanshi, 8. danos iaido tanár. Még a nyáron kérte meg az MKSZ a ZNKR-t, hogy delegáljon egy alkalmas személyt a hazai iaido fejlesztésére. Yamasaki hanshira esett ismét a választás, aki – 2003 és 2004 után – immáron harmadik alkalommal járt nálunk, ugyanezzel a céllal. Mivel ő a hatfős ZNKR Iaido Bizottság egyik tagja, így biztosra vehettük szakmai profizmusát. Emellett a szeptemberi nagy Japán Zen Ken szeminárium legfrissebb szempontjait, a katákon esett legkisebb változtatások híreit is mi kaphattuk meg elsőként hivatalosan egész Európában! A tábor közvetlen céljai voltak: 1. A 3. dan felettiek és/vagy a dojo-vezetők szakmai színvonalát fejleszteni az EU-s tagországokban. 2. Egy általános Zen Ken szeminárium és vizsga megtartása 2. dan-ig, ahol a legfrissebb változásokat ismerhetik meg a résztvevők a már „betanított” dojo-vezetőkkel együtt gyakorolva. 3. Bevételt generálni az MKSZ Iaido Szakágának. Ezen közvetlen céloknál azonban még fontosabbnak tartom a hosszú távú célt. Hagyományt és értéket szeretnénk teremteni más országok iaidosaival együttműködve, függetlenül attól, hogy melyik ryu-ha-hoz (iskolához) tartoznak. Emellett – nem utolsó sorban – állandó célunk még a hazai iaidokák közötti kapcsolatok erősítése. Statisztika: Dojo-vezetők Tábora: 2008. október 7-10 között 2x2 órás blokkokban összesen 10 óra közös gyakorlás. Részvevők száma: 21 fő. Ebből 6 iaidoka külföldről érkezett, Horvátországból és Szlovákiából.
1
Hétvégi tábor: 2008. október 11-én, és 12-én, összesen 12 óra gyakorlás. Résztvevők száma: 61 fő. Összegzésként és a visszajelzések alapján elmondhatom, hogy bár gyerekcipőben jár ez az esemény, de szakmailag mindenképpen rengeteget adott, és szeretném folytatni a következő években is. Szerencsére egy kis anyagi pluszt is termelt, ami szintén fontos tényező a szakág fejlesztése szempontjából. Végezetül, de nem utolsó sorban szeretném megköszönni Abe sensei hihetetlen munkáját, amit a tolmácsolásban végzett, és lehetővé tette a mester kellemes magyarországi tartózkodását. Mellette Galyas Gábornak is köszönettel tartozom, aki egész végig segített abban, hogy zökkenőmentesen menjen a szervezés, illetve, hogy Yamasaki sensei megkapja azt az igazi hazai vendégszeretet.
Iaido megbeszélés Yamasaki Hanshi távozása után 2008.október 18. Egy nagy és fontos eseményt zártunk le a mai napon azzal, hogy Yamasaki Sensei visszament Japánba! A tapasztalatok alapján további kihívásokkal szembesültünk, melyeket szerettem volna megbeszélni a táboron részvevő csoportvezetőkkel és az iaido klubok oktatóival, tanáraival! Ennek eredményeképpen a meghívott 12 főből csupán három nem tudott eljönni, ami azt mutatja, hogy a hazai iaido vezetők fontosnak tarják a közös jövőkép kialakítását. A megbeszélésen a tábor értékelésével kezdtem: mi volt nagyon sikeres, és mi az, amin javítanunk kell még. Az Zen Ken Iaidoban fontos az írásos szakmai referenciaanyag, ezért erre egy csoportot hoztunk létre: Abe Tetsushi, Mihalik Hunor, Hábermajer Gábor és Demeczky Jenő részvételével. A szakmai füzetek költségeit klubokra – fejkvóta szerint – szétosztva szeretnénk megoldani. Készülni fog egy Tábor Etikett is, ami a táborokban szükséges illemet, a viselkedést és szokásokat foglalja majd össze. Zárófejezetként átbeszéltük az éves eseménynaptárt is. Ezúton is minden részvevőtől nagyon köszönöm az építő hozzáállást, hiszen sokkal jobb egy alkotni, fejlődni és nem utolsó sorban összetartani vágyó csoportban dolgozni. Mihalik Hunor
2. Visegrádi Jodo Tábor 2008.10.23
Az eseményt Visegrádon tartottuk meg a vezetésemmel, melyre összesen 10 résztvevő jött el, ebből ketten a szlovák szövetség kötelékéből. Alacsony még a hazai Jodo Szakág létszáma, ennek ellenére úgy gondolom, az évi két jodo esemény fenntartható cél a számunkra. Jövőnk szempontjából fontos tartani a kiszámítható, tavaszi és őszi eseményeket. Bízom benne, hogy növekedni fog a részvevők száma, és több dojo is képviselteti majd magát. Még az előkészületek fázisában megkérdeztem a FAE dojot, hogy van e aktuális vizsgaigényük, de
2
nem volt, és mivel a Shinbukan dojoban sem jelentkezett senki, így ebben a táborban nem szerveztem vizsgát. A délelőtti edzésen az eszközök biztonságos állapotban tartását, karbantartását ismételtük át, majd az egyéni és páros kihon-gyakorlatokat vettük végig. A 12 sotai dosa páros gyakorlat mindig több nehézséget okoz, éppen ezért ennek gyakorlására nagyobb hangsúlyt fektettem. A nemzetközi táborokban is ezt az irányt erősítik évek óta, különösképpen a 2003. évi változtatások óta. A délutáni foglalkozáson – tudásszintnek megfelelően – ZNKR kata gyakorlás zajlott. Ismertettem a résztvevőkkel a nyáron a ZNKR által kiadott közleményt, miszerint változtattak a Jodo szabályzaton. Sajnos a hivatalosan közzé tett 5 pont nem fejti ki részletesen a változtatásokat, de reményeim szerint a decemberi EB szemináriumon kitérnek ezekre bővebben is. Ha nem, akkor a delegáció tagjaitól kérek majd ebben segítséget. A táborban felvettettük az ötletet, miszerint a 2009-es évben készüljünk fel, és induljunk a Jodo EB-n. A programot hamarosan kidolgozom, és a szövetség elé terjesztem. A legközelebbi hazai jodo tábor 2009.03.21-22-én, hétvégén lesz, ismét Visegrádon, Victor Cook sensei vezetésével. Itt lesz majd lehetőség 1. kyu fokozatig vizsgázni. Hábermajer Gábor
3. Beszámoló a miskolci Mushin Kendo Klub által – 2008. október 24-26. között – szervezett bükkszentkereszti edzőtáborról
Klubunk minden évben tavasszal és ősszel szervez hétvégi edzőtáborokat, amelyre természetesen meghívjuk az ország többi klubjában gyakorlókat is. Az első tábort Kibe mester vezetésével tartottuk 2004-ben. Azért kezdtünk el évente kétszer a hegyekbe vonulni, hogy többet, jobban, nyugodtabban tudjunk edzeni. Mivel sokan csatlakoztak hozzánk más egyesületekből is, a tábor kezdett egyre népszerűbb lenni és két év elteltével hirtelen azt vettük észre, hogy hagyományt teremtettünk. Mindenkinek nagyon tetszett Kibe mester tanítási módszere, a sok odaadó magyarázat, néha humorral, de még több gyakorlással. Ennek szakadt vége akkor, amikor Kibe mesternek sajnos vissza kellett térnie Japánba. A miskolci kendo klubban azóta is rendszeres és komoly munka folyik, mert Kibe mester mindent megtett annak érdekében, hogy megértsük a helyes kendo lényegét, természetesen nemcsak technikai értelemben. Távozása után azonban szembesülnünk kellett azzal, hogy mivel a klub tagjai nagyjából egyszerre kezdtek el kendozni, nincs olyan kiemelkedő magasdanos Miskolcon, aki tudása tekintetében a többiek fölött áll, és így tudja folytatni a tanítást. Ezért úgy látjuk, ha tanulni, fejlődni szeretnénk, nincs más lehetőségünk, mint folytatni a táborok szervezését magasdanos mesterek vezetésével. Először Erdélyi Gábort kértük fel a tanításra, amit szívesen
3
el is vállalt. Másfél évig az ő kezei alatt izzadtunk immáron Répáshután, mert ott parkettás termet tudtak biztosítani, és kevesebb ragasztó kellett a talpunkra is. Valamivel kevesebb külsős résztvevővel mentek ezek a táborok, mint Kibe mester idejében, de rengeteget tanultunk, és új jelentkezők is sokan jöttek, tehát azt tapasztaltuk, hogy ezek a rendezvények egyre növekvő érdeklődésre tarthatnak számot. Idén első alkalommal kértük fel Abe mestert, hogy Gáborral közösen tartsa meg az edzéseket. Ez azért is rendkívüli, mert még soha nem jött létre közös tábor vele, valamint közülünk sokan voltak olyanok, akik először vettek részt általa vezetett edzéseken, vagy kezdők lévén nem is ismerték. Végre ők sem csak reklámokból és akcioófilmekből kaphattak képet Abe mesterről, hanem személyesen is megismerkedhettek vele. Rajta és Gáboron kívül még két 5. danos mester, Hihalik Hunor és Balog Tibor vette ki részét az oktatásban. Magasdanosok is szép számmal érkeztek. A kezdőkkel elsősorban Tráser Tamás foglalkozott, de Piukovics András, Hatvani Loránt, Papp Péter jelenléte szintén emelte a szakmai színvonalat. A tábor létszáma a tervezett 50 fő körül
alakult. Elég sok klub képviseltette magát, úgymint Debrecen, Veszprém, Székesfehérvár,
Győr, Szeged, Békéscsaba, valamint a budapestiek közül Happu Fudo, Főnix, és MJKK. A péntek esti első edzésen rengeteg alaptechnikát gyakoroltunk, ahol Abe mester felmérte a résztvevők aktuális szintjét, és ennek ismeretében állította össze a következő napok edzéseinek programját. A hétvége központi kérdése a shinai helyes és kényelmes fogása, és legfőképpen a csukló használatának fontossága lett. A legtöbb gyakorlat ezeknek a fejlesztésére irányult, ami sokat segített a kezdőknek, de a haladobbaknak is, mert ezten a téren sok hiányosság volt tapasztalható. Abe mester sokat tanított szóban is gyakorlás közben, mindig kitért arra, hogy mi az oka, amiért ezeket a mozgásokat helyesen kell végrehajtani. Szombat délelőtt és délután is sok-sok suburi volt, uchikomi-, és oikomigeiko, hogy legyen lehetőség begyakorolni a tanultakat. Később a páncélosok és a kezdők külön gyakoroltak, majd technika-gyakorlás volt napirenden, itt is a csukló használatára koncentrálva. A délutáni edzés bő egyórás jigeikoval ért véget, először 7 motodachival, majd szabadvívás következett. Azt hiszem ebben mindannyian kellemesen elfáradtunk és jólesett az a kevéske finom vacsora, amit a Borostyán Étteremben kaptunk. Vacsora után a szomszédos presszóba sétáltunk át kávézás és TV-nézés céljából. Természetesen volt csocsó és közös koccintás is bőven, de az est fénypontját mégis Bárány Tibi 180 km hosszú tsukija jelentette, amire még a tapasztaltabbak is azt mondták: …hűha! Tehát az esti program is igen népszerűnek bizonyult, mert itt jókat lehetett beszélgetni olyanokkal is, akikkel ritkán adódik alkalom az eszmecserére. Mindig vannak új résztvevők, és ilyenkor szokott kiderülni a számomra, hogy milyen sok rendes ember kendozik az országban. Az
4
edzéseken kívül szerintem az is nagyon fontos az ilyen típusú táborokban, hogy régi barátokkal találkozzunk, tartsuk a kapcsolatot, és emellett új barátokra is szert tehessünk. Véleményem szerint akkor lesz igazán jó, és erős kendo hazánkban, ha a kendos társadalom tagjai jobban megismerik egymást, vezetők és tagok egyaránt. Így válhat igazi közösséggé a kendosok összessége, ami rendkívül fontos ebben a kusza világban. Azt tapasztalom, hogy ennek nagyon pozitív jelei vannak, mert egyre több a kendos rendezvény, ahol bárki részt vehet, és ezek színvonala is egyre magasabb. A kendo szövetség vezetése kezd egyre nyitottabbá válni, ami nagy örömmel tölt el bennünket, mivel úgy érezzük, számukra is egyre fontosabbak a vidéki klubok és a tagság véleménye, illetve a velük való kapcsolat. Úgy hiszem, hogy ezeknek a táboroknak, rendezvényeknek – a kendo gyakorlása mellett – ez a legfontosabb célja. Sohajda Gyula és Czimbalmos Mercédesz
XXIV.Kendo O.E.B. eredmények Gyermek FS.: Nagy Ádám – Magyar-Japán Kendo Klub III.: Tóth Barnabás – Szegedi Kendo Egyesület III.: Tóth Zsófia – Szigetközi Junior Kendo Klub II.: Terbe Patrik – Szigetközi Junior Kendo Klub I.: Szemán Bence – Bakony Kendo és Iaido Klub Kihon III.:
Iván Tünde – Magyar-Japán Kendo Klub
III.:
Szatmári Tamás – Magyar-Japán Kendo Klub
II.: Lippai Amarilla – Szegedi Kendo Egyesület I.: Polonkai Robin – Mushin Kendo Klub 1.Dan és alatti FS.:
Zalka Márton – Budapest Főnix Kendo Klub
FS.:
Majnár Rajmund – Bushido Kendo Klub
III.:
Schreiner Dávid – Szigetközi Junior Kendo Klub
III.: Nagy Szabolcs – Arrabona Kendo Klub II.: I.:
Petz Mátyás – Arrabona Kendo Klub Suba Gergely – Budapest Főnix Kendo Klub
Női egyéni FS.: Chung Jinkyung – Szegedi Kendo Egyesület
5
III.:
Czimbalmos Mercédesz – Mushin Kendo Klub
III.:
Pénzes Eszter – Budapest Főnix Kendo Klub
II.: Kovács Kinga – Szigetközi Junior Kendo Klub I.: Bővíz Marina – Magyar-Japán Kendo Klub Férfi egyéni FS.: Tóth László – Bakony Kendo és Iaido Klub III.: Dubi Attila – Szigetközi Junior Kendo Klub III.: Dubi Sándor – Szigetközi Junior Kendo Klub II.: Gasparin Szabolcs – Budapest Főnix Kendo Klub I.: Babos Gábor – Szigetközi Junior Kendo Klub
4. Válogatott edzések (kendo, iaido)
Kendo 2008 szeptembertől ismét beindultak a kendo válogatott edzések. Ebben az évben változott az alapelképzelés a felkészüléssel kapcsolatban, erről szeretnék pár sort írni. Először az edzői munka lett felosztva. Jómagam, mint vezetőedző irányítom a munkát. Erdélyi Gábor, mint a férfi válogatott, és Sipos Aranka, mint a női válogatott edzője kezdték el segíteni munkámat. Ennek oka, hogy a versenyzők színvonala, és a céljaink is emelkedtek. Magasabb szinten kell foglalkozni a csapattal. A mostani csapat közvetlen célja a 2009-es brazíliai VB-n a férfi-, és női csapat számára a legjobb 4 közé jutás, illetve a 2010-es győri EB-n – mint hazai csapat – minden kategóriában I. helyet szeretnénk elérni! Abe Tetsushi
A továbbiakban Erdélyi Gábor a válogatott edzéstematikájáról ír: Ha megnézzük a nemzetközi kendo versenyek, Világ-, és Európa Bajnokságok versenyzőinek életkorát, azt tapasztaljuk, hogy férfiaknák 25-35 év közöttiek, nőknél pedig a 20-33 év közöttiek aránya a legnagyobb. Felmérve a tavalyi válogatott tagok, és az újonnan jelentkezett és behívott válogatott kerettagok technikai színvonalát, Abe mesterrel leültünk, és megbeszéltük a válogatott felkészítésének alapvető céljait, és felépítését. A cél kitűzése után az edzésidőpontokat választottuk ki, és megterveztük a válogatott edzésprogramját. Így már nekivághatunk annak az útnak, melynek célja, hogy ismét bajnok legyen a csapatunk. A válogatott keretben két csoportra osztottuk a tagokat. Az egyik csoportba azok kerültek, akik lehetséges versenyzők a 2009. évi világbajnokságra („A” kategória), a másik kategóriába
6
azok, akik az elkövetkezendő Európa Bajnokságokon lehetnek esélyesek az indulásra („B” kategória). Viszont az edzéseken végzett munka alapján bárki átkerülhet a másik csoportba. Nekik más-más tulajdonságokat kell fejleszteni a gyakorlatok során. Sajnos a válogatott edzések számát nem tudjuk növelni egyéb, ismert okok miatt, így a válogatott edzéseken edzési módszereket tanulnak a versenyzők, akik ezeket a saját klubjuk edzéseiken is gyakorolni tudják. A cél az, hogy ezek a gyakorlatok tudás-, és készség szintjén épüljenek be a testükbe, mozgásukba. Egy jó versenyzőnek a technika-erő-taktika egyensúlyára kell törekedni. Ha ez a három tulajdonság jó arányban van, akkor van lehetőség győzelem megszerzésére. Az életkor változásával más lesz az ideális kendo egy versenyzőnél. Gondoljunk csak bele, másképpen tudunk hatékonyan kendozni 20 évesen és másképpen 30 évesen. Egy kendo-versenyző fejlesztésénél a megfelelő alap megléte után lehet technikát fejleszteni, és ekkor lesz képes arra, hogy sokáig magas szinten vívjon. A megfelelő technika hiánya esetén csak egy bizonyos szintig tudunk fejlődni, utána nagyon nehéz. Azok, akik megfelelő technikai repertoárral rendelkeznek, ha fejlesztik az erőt és a taktikát, akkor jól tudnak versenyezni. Az idei válogatott felkészítésének első fázisában 2008. december végéig a fő hangsúly a megfelelő erő kialakításán van, amit majd egy technikai fejlesztés fog követni, majd még egy erősítő szakasz, és végül az utolsó technikai szakasz után fogják elérni csúcsformájukat, a világbajnokság idejére. Az alapszakaszban az „A” kategória célja az erő és taktika fejlesztése, a „B” kategóriáé a hatékonyabb mozgás tanulása. Például a kirikaeshi gyakorlásánál a legkevesebb energiával keresni a helyes mozgást a „B” kategória célja, míg az „A” kategóriánál plusz erőt kell használni gyakorlásnál, ebből lehet majd mind a két kategória számára a legoptimálisabban építkezni az elkövetkező időszakban. Bizonyítható, hogy ha gyerekkoruktól tanulmányozzuk a jó versenyzők technikai repertoárját, akkor kiderül, hogy középiskolás korukig a legtöbb mérkőzést hiki technikával nyerik, egyetemista korukban technika-kombinációval, felnőtt korukban pedig debana technikával. Idén válogatottunknál elsődlegesen taiatari-, és aiuchi-gyakorlásra építettük az alapozó időszakot, magasabb technikákkal fűszerezve. Ilyen magasabb szintű technikák például a kote-men elleni debana kote, vagy a kote kaeshi kote. Gyakorlásokat végzünk még az atouchi fejlesztésére is. Megnézve a világbajnokságon 1-4. helyezett csapat vívásait, elengedhetetlen e technikák alkalmazása, hogy eséllyel mérkőzhessünk velük. Stratégiánk fejlesztéséhez három fő szempontot használunk. Első ilyen a saját vívásunk elemzése videóról. Szükséges a szituációk elemzése, hogy melyik pillanatban miért úgy döntöttünk, miért volt sikeres vagy éppen sikertelen a döntésünk, jó vagy veszélyes a vívásunkra. Második a versenystratégia alapjainak megtanulása, amihez sok vívásgyakorlást használunk, először egymás között, majd pedig külföldi csapatokkal együtt. Itt a cél a különböző támadási
7
módok és a helyes reakció megtanulása: hogyan vívjunk különböző stílusú vívók ellen, vagy éppen hogyan kell reagálnunk a másik támadására, hogy biztonságosan vívhassunk. Harmadikként pedig jó minőségű versenyzők vívásával kapcsolatos információk gyűjtése, elemzése híres versenyzők vívásának. Ahhoz, hogy a szükséges kemény edzéseket végig tudják gyakorolni a versenyzők, elengedhetetlen az izomfejlesztés is. Azon izmok fejlesztése, amik ahhoz kellenek, hogy megfelelően
kendozhassunk.
Ez
a
fejlesztés
a
test
vonalának
közepét
alkotó
comb-has-hát-izmokra koncentrál, amik a vívás közbeni testhasználat szempontjából a legfontosabbak. Alapelv, hogy a nagy izmok fejlesztése után kell a kisebb izmokat fejleszteni. Elsődlegesen az izomfejlesztéshez a saját testünket használjuk, és ha már elbírjuk a saját súlyunkat, akkor használjunk más segédeszközöket. Végül, de nem utolsó sorban a formánkat és a kondíciónkat kell megőrizni, ezt megfelelő nyújtással, sérülések megelőzésével, megfelelő étkezéssel és saját pszichológiai edzésünkkel tudjuk megtenni. Erdélyi Gábor
Iaido Ebben az évben kicsit módosítottam az eddigi tematikán. Az új tematika szempontjai a mérhetőségen, rendszeres gyakoroláson és a csapatszellem erősítésén alapulnak, ezért már az év első felében megalakult a válogatott. Alapvetően két állapotfelmérőt terveztem: az egyiket szeptember elején, majd egy másikat novemberben. A felméréseket videó kamerával is felvettük, közös elemzés céljából. A csapattagok a hiányosságaikat felírták a Személyi Lapjukra, amely alapul szolgált a napi edzések kialakításában. Eredményként legalább két dobogós helyezést tűztem ki célul, a csapatversenyen pedig legalább a legjobb 8 között lenne jó végezni. Iaido versenyen az eredményességhez kiemelkedő stressztűrő képesség, pontos, dinamikus és éles technika („kihaku”), harci készség („kigurai”) és természetesen jó csapatszellem kell! Természetesen a szerencse is nagyon fontos része egy versenynek, de az előbb említettek nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy „ez is” mellénk szegődjön! Sok sikert kívánok a Csapatnak! GAMBATTE!!! Mihalik Hunor
8
CIKKEK
Galyas Gábor: A budo nemcsak a dojo-ban gyakorlandó
Sohajda Gyula a kitamoto-i edzőtáborban
Csomádi Iaido Válogatott Táborról írt Várvizi Attila
Galyas Gábor: A budo nemcsak a dojo-ban gyakorlandó, avagy budo a mindennapi élet 2008.10.7-14. között volt szerencsém YAMASAKI MASAHIRO hanshi mellett lenni, segíteni neki, amiben kell, hogy jól érezze magát nálunk, valamint iaido-t és budo-t tanulni tőle. Ezt a beszámolót azért is írom meg, mert az utóbbi időben a szövetség néhány tagjának a fejében némi zavar van a szövetség érdekét képviselő emberekkel szemben. Sajnos sok budokának fogalma sincs arról, hogy milyen és mennyi munka van egy-egy tábor lebonyolításában, szervezésében. Yamasaki hanshi-val hárman foglalkoztunk: Abe sensei, Mihalik Hunor és jómagam, Galyas Gábor. Az hogy foglalkoztunk, úgy értendő, hogy a nap 24 órájában. Azt ugye nem kell mondanom, ez milyen felelősség. Ez persze sokaknak természetes, de igazán úgy érzem, hogy inkább csak formálisan természetes, mert nem sajátították el, hogy mit jelent az igazi „reigi tadashi” (etikett, udvariassági forma). Sok embernek természetes, és úgy gondolják: …Ááá úgy is Abe sensei és Hunor és Én megcsináljuk ezeket a dolgokat. Természetesen csináljuk, mert ez nekünk természetes és nem érezzük úgy, hogy ez kényszer. A fő problémát ott látom, hogy a fiatalabb generáció nem érzi a súlyát ezeknek a dolgoknak és nem érzik azt, hogy mindenkinek ugyanolyan felelőssége van budo gyakorlásával és a tradíció továbbvitelével kapcsolatosan. Igen is mindenkinek ki kell vennie részét a dojon belüli és kívüli munkákban. Yamasaki Hansi mondta: ne felejtsük el, hogy szamuráj hagyományt ápolunk, mely nagyon komoly tradíciót jelent, mely kihat az egész japán kultúrára. Mivel mi is ezt a hagyományt őrizzük, ezért részei vagyunk ennek az egésznek és felelősségünk van. Arról nem beszélve, mennyire elszomorító, hogy a 112 fős Iaido Szakág részéről kb. 50 ember jelent meg a táboron. Gyerekek, legyünk őszinték: az egyik legmagasabb szintű mester volt itt nálunk!!! Hihetetlen hangulatú tábort, és mennyiségű tanítást kaptunk tőle! Engem személy szerint elszomorít, de gondolom, ezzel nem csak én vagyok így, hogy a fél iaidos társadalom ilyen hozzáállással áll a dolgokhoz és nem tiszteli meg a sensei-t és önmagát. A budo-ban nincs demokrácia, viszont nagyon komoly hierarchia igen! A fiatal iaidokáknak maguktól kell, hogy figyeljenek arra, hogyan segíthetik a magasabb szintű iaidokák (tanárok) munkáját. Az is az iai tanulás része, hogy figyeljék, hogyan foglalkozunk a sensei-jel. Jelen
9
esetben Abe sensei mint tolmács volt jelen, és tényleg erején felül igyekezett gondoskodni a mesterről. Természetesen senki sem tökéletes, de úgy gondolom, még sokat kell tanulnunk reigi tadashi-t is. Remélem írásom sokaknak átértékeli a gondolkodásmódját! Most pedig arról szeretnék írni, miből is ált egy nap Yamasaki sensei mellett. Reggel 8.30, 9 óra körül mentünk a sensei-ért az MKSZ irodába, merthogy ott volt elszállásolva. Kávét, teát, vizet, vagy amit éppen kívánt a sensei azt felszolgáltuk neki. Ilyenkor japán szokás szerint mindig nekünk kell tölteni a poharába, amint látjuk, hogy fogyott az italból. Ez apró dolognak tűnik, de nagyon fontos az etikett szempontjából. Majd reggeli után elindultunk az aznapi esemény színhelyére. Az, hogy az adott napon hova vigyük a sensei-t ebédelni és vacsorázni, már előre kellett megtervezni és felépíteni a stratégiát. Példa: nagyon fontos hogy ilyenkor, ha japán mester van nálunk, akkor gondolni kell arra is, hogy ne csak európai ételt kapjon, mert nekik nehéz az itteni étrend. Természetesen szeretik az európai ételeket is, de néha be kell iktatni például kínai éttermet is. Nem beszélve arról, hogy Yamasaki sensei például cukorbeteg, így erre is gondolni kell ilyenkor. Tehát reggeli, utána délelőtti edzés, majd ebéd, azután délutáni edzés, majd vacsora. Mindezt úgy végrehajtva, hogy a sensei érezze, hogy Ő van előtérbe helyezve és nekünk Ő a legfontosabb ilyenkor (ez minden ideutazó mesterre értendő). Vacsora után vissza a szállásra, ott még egyeztetés a másnapi programot illetően. Edzés, étkeztetés. Közben a sensei-t tájékoztatni olyan információkról, mint például, hogy hányan gyakorolnak iaido-t Magyarországon stb. A napi program végén hajnal 1-kor ágyba is kerülhetünk… Reggel minden kezdődik előröl. Közben megterveztük, hogy amikor nincs edzésnap, akkor milyen nevezetességeket mutassunk meg neki, ami persze nem egyszerű, mert a sensei már nem először volt itt. Abe sensei szerencsére gondolt arra is, hogy egy idős embernek egy ilyen hosszú és fárasztó út után biztos jót tenne egy frissítő masszázs, ezért a tábor előtt és a tábor végén is elvittük a sensei-t thai masszázsra, nem olyanra…:-) Igazán hálás volt érte. Mi meg Abe sensei-nek, merthogy nekünk ez nem jutott eszünkbe. Szerintem ezért is bírta olyan jól a tábort, és nem fáradt el annyira. Az időeltolódást egy kicsit nehezen viselte, ezért egy gyógyfürdőre gondoltunk, de Yamasaki sensei olyan környéken él, ahol nagyon híresek és a jók a fürdők, ezért nem volt fontos számára. Egyszóval nem egyszerű összeszervezni, hogy minden stimmeljen, és mindenki jó érzéssel távozzon egy ilyen esemény után. Hármunknak ez az esemény 7-én kezdődött és 14-én fejeződött be, de azzal, hogy feltettük a repülőre Yamasaki sensei-t még nem ért véget a feladat. Vissza az irodába, riport a ZNKR-nek, hogy minden rendben és a sensei elindult hazafelé. Majd a következő évre gondolva kör-email a dojo-vezetőknek értekezlet ügyében. Mindezt úgy, hogy az agyunk már teljesen le volt fáradva. Edzés végén, ahogy befejeződött, és somen ni rei-t csináltunk, már arra gondoltunk, mi a következő teendő számunkra. Remélem, tudtam egy kis betekintést nyújtani egy ilyen fajta
10
munkába. De a fontos, hogy jó érzéssel ment el innen Yamasaki hanshi!!! Üdvözlettel: Galyas Gábor Iaido 4. dan
Sohajda Gyula a kitamoto-i edzőtáborban Először adódott lehetőségem arra, hogy Japánba utazzak, ezért az öröm mellé némi izgalom is vegyült, mert az ugye rendben van, hogy néha el-eljárunk külföldre kendozni, na de Japán az mégis csak más – gondoltam, és nekem lett igazam. Az osakai reptérről kilépve dagadt lábakkal, hulla fáradtan rögtön az első dolog, amivel szembetalálkoztam már ismerős volt. Nálunk szaunának hívják, és sok pénzért lehet igénybe venni a jobb fürdőhelyeken, itt viszont egyszerűen időjárás a neve, és teljesen ingyen van! Azért tartom fontosnak kihangsúlyozni rögtön az elején ezt a tényt, mert ez az, ami az egész ott tartózkodásom alatt mindenre rányomta a bélyegét, és nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Ott volt mindenütt, bármerre mentem, egészen addig amíg meg nem untam, és egy hirtelen mozdulattal be nem menekültem egy metróállomás, vagy bevásárlóközpont területére. ( Kitamoto-ban egyik sem volt… ) Osakában Kibe mester várt a New Hankyu Hotel előtt megbeszélt helyen, hogy onnan taxival menjünk a lakására. Azzal a felkiáltással, hogy én fizetek, bevágtam magam az anyóssülésre, ahogy az nálunk szokás, de a sofőr már szaladt is jajgatva, mert azt hitte, én akarok vezetni, ja mondom ok, jobbos autó, teljesen kiment a fejemből, pedig már több mint egy órája Japánban vagyok. Hiába. A meleg. Amiatt van minden. Ezért is volt, hogy Kibe mesterhez betoppanva az első dolog amire legjobban vágytam, az a hideg volt. Kérdésére a víz és a sör közül én momentán az utóbbit választottam. Egészen hihetetlennek tűnt, hogy itt ülök Osakában Kibe mesternél az étkezőben, és végre tudunk beszélgetni. Már nagyon vártam ezt a pillanatot, mert hosszú volt az a másfél év, amióta nem találkoztunk. Volt megbeszélnivalónk bőven. Most jöttem rá, milyen nagy dolog újra találkozni vele, mert talán akkor igazi egy mester, ha nemcsak jött valahonnan,aztán megy valahova, hanem ha úgy adódik, újra és újra fel lehet keresni, lehet tőle tanácsot, segítséget kérni. Nem tudom eléggé megköszönni neki, hogy annyit törődött velem, egyengette az utamat Kitamoto-ba, etetett, itatott. Hát persze, még a sörét is megittam, de szerencsére volt a közelben éjjel-nappali (kombini), ahonnan azonnal tudtam pótolni a készletet. Kellett is, mert a vacsorával, beszélgetéssel nagyon gyorsan szaladt az idő, 3 – fél 4 lehetett mikor lefeküdtünk aludni. Másnap a reggel hamar elment, mert nem is volt, csak 11 felé indultunk neki a városnak. Egy korai ebéddel nyitottunk a Higashi Umeda földalatti dzsungelében, közben gyors magyarázat a
11
lokális metróhálózatról, ami épp annyira tűnt érthetőnek, mint egy komplett kétsoros öltöny szabásmintája. Miután így tisztába lettem mindennel, Kibe mester is megnyugodott, és elment dolgozni, bár látszott rajta,hogy nem lesz könnyű napja. Én pedig ott maradtam egyedül, hogy megkezdjem a magyar turista legnagyobb örömmel várt első fakultatív programját, a városnézést. Europai nagyvárosokban viszonylag egyszerű a helyzet, mert körülnéz az ember maga körül, aztán általában talál valami táblát, vagy kiírást,hogy arra ez van, erre meg az. Itt viszont csak álltam egy darabig a föld alatt, de semmilyen megfejtés nem jutott eszembe, merre induljak, ugyanis rájöttem, hogy nagyon nem tudok japánul – olvasni se – tehát egy választásom marad, arra megyek, amerre a legtöbben. Kis idő múlva rájöttem ugyan, hogy legtöbben munkába mennek, de mivel dolgozni egyáltalán nem volt kedvem, ezért úgy döntöttem, hogy innék valamit, így ebéd után. Japánban az efféle döntések elég gyorsan mennek augusztus hónapban, ugye hát a meleg… Az első sikereimet is az ital-automatákkal értem el. Húsz méterenként vannak az utcán, tehát gyakorlatilag a szomjúság megjelenése után 30 másodperccel juthatunk jobbnál jobb jéghideg üdítőitalokhoz. Elsőre persze nem sikerült, de nem azért jártam műszaki főiskolára majdnem fél évet, hogy még egy pohár vizet se tudjak venni. Még hogy a magyar felsőoktatással gondok vannak…hahh! És ekkor jött a következő meglepetés, amivel el kell, hogy oszlassak egy tévhitet: Japánban minden nagyon drága. Nem, ez nem igaz. Japánban minden drága: bizonyos helyeken! Viszont nem kötelező azokon a helyeken vásárolni. A tapasztalat azt mutatja, hogy szinte mindent meg lehet venni olcsóbban is, néha még a magyartól alacsonyabb áron is. Automatából egy üdítő 160 forint, és meg lehet bőségesen ebédelni 1300 forintért, de egytálételt ettem az osakai vár bejáratánál 750-ért is. Az igazság az, hogy sokkal drágább helyen a minőség is sokkal magasabb, de nekünk, akik amúgy nem konyítunk nagyon a japán konyhaművészethez, az olcsóbb is tökéletesen finom. Általában elmondható, hogy Japánban mindenért csak annyit kell fizetni, amennyit ér. Például a Tokióba menő Nozomi szuperexpressz shinkanzenen egy szendvicsért csak egy kicsit kértek többet, mintha azt a boltban vásároltam volna. Nálunk ez teljesen elképzelhetetlen. Az étkezésen kívül a közlekedés és a belépők ára az, ami egy turistát érdekel. Az ellenség ezekről is azt terjeszti, hogy drága, holott nem az. Az újságárusnál vettem olyan metro napijegyet, ami egyben belépő vagy egy tucat múzeumba és sokkal olcsóbb, mintha külön-külön venném meg valamennyit. A városok közötti közlekedés ára is gyorsaságfüggő. El lehet jutni Osakából Tokióba shinkanzennel 14 ezer yen-ért, de ha van rá időd, mehetsz busszal is 4500-ért. Mert az ennyit ér. Egy dolog van még, ami minket turisztokat érint, az a szállásköltség. Az viszont tényleg drága, nem lehet vele mit kezdeni, annyi és kész. Tehát folytatva az ismerkedést Osakával, egyáltalán nem volt könnyű a tájékozódás az első
12
napon, mert egyfolytában úgy éreztem, hogy el vagyok tévedve! Ennek az az oka, hogy az épületek nem kicsik, mint otthon, hanem nagyok, és üvegből vannak, tehát a gyakorlatlan szem számára tökegyformák. Időm viszont volt bőven, hogy megkerüljek, és a kedvem is egyre jobb lett, mikor lépten nyomon belebotlottam japán tinikbe, akik valami megmagyarázhatatlan ok miatt úgy öltöznek, mint nálunk a 70-es években a pincérnők egy közepesen menő presszóban. Puff neki konzervatív japán gondolkodás…arra gondoltam, ha Egerben így lófrálnának az utcán, nem adok 10 percet valaki a mentőket hívná biztosan. Szóval a délután folyamán mosolyogva beültem még vagy kétszer ebédelni, meg vacsorázni is, mert hát olyan helyet, ahol hűvös is van, és le is lehet ülni nemigen találtam. Persze ott vannak például a pachinko termek, de bátran állíthatom, hogy ezek – úgy ahogy van – meghaladják az én értelmi képességeimet, úgyhogy gyorsan letettem arrol, hogy újdonsült milliomosként kacsasültet és csapolt söröket tüntessek el a Hilton teraszán, ahogy azt híres regényhősök tették a francia riviérán anno. Utam során tiszteletemet tettem még egy állateledel boltban, ahol mellesleg légkondis akváriumban árulnak cicákat és kutyákat cirka fél millióért made in Japan, de volt puli is százezerért. Sikeresen visszatérve Kibe mesterhez a kötelező vacsora után még jót beszélgettünk, röviden kampányoltunk néhány pohár sört meg szakét, aztán pihenni tértünk, mert reggel korán kellet indulni Kitamoto-ba a 8.40-es shinkanzennel. Tehát elkezdődött az, amiért jöttem, hát nem mondom, volt bennem feszültség induláskor. Bár Kibe mester részletesen elmagyarázta és le is írtam, hogy jutok Osakából Tokión keresztül Kitamoto-ba, de időre kellet érkezni, és külön felhívták a figyelmünket, hogy senki se késsen. Az előző napi közlekedési tapasztalatok is azt súgták, hogy nem fog ez olyan simán menni. Hát nem is ment. Először is rá kellet jönnöm, hogy a japán közlekedést nem kendosoknak találták ki. Jobb kezemmel húzom a pakkom, jobb vállamon a kézipoggyász, bal hónom alatt a shinai, bal kezemben a vonat vagy metrójegy, amit bedugok a ki-beengedő kapunál, ami jobbos, és normál ütemű ( iszonyatgyors) áthaladásra van beállítva. Tehát, ha nem tudok kellő idő alatt átvergődni, akkor….elnyeli a jegyet! Azt hiszem mondanom sem kell, hogy ez nekem egyszer sem sikerült, mert a csomagom csak fél centivel volt keskenyebb, mint a folyosó, és lehetetlen volt csont nélkül átcibálni magam az átjárókon. A tábor után már nem volt gond, mert tudtam, hogy ez lesz és nem kell kétségbeesni, mikor a csapóajtó összezáródik. Ilyenkor szomorúan feltartott kézzel jelezni kell jobbra-balra, hogy jöjjön valaki plíz, mert itt vagyok én beszorulva. Ekkor megjelenik egy mosolygós kezelő, aki szétszedi a berendezést, hogy vissza tudja adni a jegyet. Dehát, mondom siettem, és ilyenkor az ember hajlamos leizzadni az efféle helyzetekben. Végül szép lassan megtaláltam minden vonalat és vágányt ami Kitamoto felé visz. Egy dolgot rontottam el, hogy a biztonság kedvéért még megkérdeztem egy utast a peronon, vajon ez-e a kitamoto-i vonat. És ez hiba volt. Akkor még nem sejtettem hogyan reagál erre a kérdésre egy angolul nem tudó illető.
13
Hadonászik és rázza a fejét. (Hogy nem tudja.) Majd továbbmegy. Nekem viszont ez azt jelenti: neeem ez az!!!! Visszavánszorogtam a föld alá információért, amiről azt kell tudni, hogy sűrűn ki van írva, de ez általában egy darab érintőképernyős monitort takar. A magamfajta írástudatlannak viszont élő ember kell, aki megnyugtat. Találtam is egyet. Shinai volt a kezében meg nagy bőrönd, és az volt az első kérdése, hogy ez a vonat megy-e Kitamoto-ba? Tanulság: külföldit kérdezz, az tudja, hova megy. Vagy nem. Mindegy, első akadály elhárítva. Felszállás, indulás, mentünk egy órát, és megérkeztem. Gyorsan meg lehetett találni a szállást, ahol nagy örömmel fogadtak, és miután megkaptuk a névre szóló borítékot – benne könyvek, adatlapok, névsor, értékmegőrző kulcsa stb. – elhelyezkedtünk a szobában. Én egy iránival, egy macedónnal, egy ukránnal, egy hong-kongival és három koreaival kerültem padlóra. Merthogy az ágy csak egy vastagabb fajta takarószerűség volt a földre terítve. Sebaj, jót tesz majd a derekamnak – gondoltam. Tévedtem. Sok időnk nem maradt az ismerkedésre, mert 3-tól tartották az első megbeszélést, ami a következő szavakkal kezdődött: Isten hozott benneteket a pokolban! Mit mondjak, mindenki értette, hogy mire célozhatnak ezzel. Abe mester mondta még az indulás előtt, hogy van légkondi, de az első nap nem kapcsolják be, hogy tudjuk meg, milyen is az. Persze én, mint jól értesült, próbáltam megnyugtatni a többieket, akik meg is nyugodtak, hogy másnap már kellemes hűvös dojo fogad bennünket. Egy probléma volt a dologgal, hogy azon a héten egyszer sem volt másnap. Illetve az utolsó nap és a vizsga napján bekapcsolták, hogy tudjuk, milyen is lett volna, ha van. A köszöntő után indultunk a dojoba, ahol a tábornyitó ceremónia kezdődött. Beszédet mondott Yoshimitsu Takeyasu az Összjapán Kendo Szövetség elnöke. Ezután bemutatták a hivatalosan delegált mestereket. Öten voltak: N. Sato sensei (8. dan hanshi) a tábor vezetője, T. Fujiwara sensei (8. dan hanshi), T. Kosaka sensei (8. dan kyoshi), S. Yamanaka sensei (8. dan hanshi) és H. Tanaka sensei (7. dan kyoshi). Fujiwara senseit látásból már ismertem, ő a glasgow-i világbajnokságon és a lissaboni Eb-n is bíráskodott, Kosaka sensei viszont engem „ismert“, mivel ő is osakai és Kibe mesterrel gyakran találkoznak. Még a tábor előtt jelezte neki Kibe mester, hogy jövök. Az öt állandó mesteren kívül folyamatosan jelen volt 6-7 mester, ők is 7-8 danosak voltak, és 1-2-3 naponta cserélődtek. Ők csak a vívásra álltak be motodachiként. A tábor adminisztrációs vezetője Kurose sensei volt, aki az IKF egyik direktora, az angol tolmácsolást pedig Alex Benett, a Kendo World Magazin szerkesztője végezte.
A megnyitó
után 1 óra vívás következett a mesterekkel, ami eléggé megviselte a szervezetünket, konkrétan veszettül elfáradtunk, ők valahogy elég jol bírták, ami ugye várható volt. Jó tanácsként a táborba utazóknak csak annyit, hogy azoknak volt a nehezebb, akik aznap érkeztek Japánba, mert a jetleg stb. miatt igen nehezen mozogtak elsőre, tehát érdemes 1-2 nappal korábban érkezni. A heti program a következő volt: reggel 6-kor ébresztő, fél 7-től 1 óra edzés, 8-kor reggeli, fél 10-től 2
14
óra edzés, délben ebéd, fél 2-től 3 óra edzés, 6-tól vacsora, utána bogu-javítás, ami elvileg fakultatív, de mindenki számára hasznos, és egyben ajánlott is. Ezután kezdődött a szintén szabadon választott szórakozás, ami abból állt, hogy lefeküdtünk aludni. Takarodó fél 11-kor volt. A reggeli edzések eleinte bogu nélkül zajlottak, alap dolgokkal kezdtünk, mint pl. a shinai helyes megfogása, kamae, suburi. Mindig magyarázat, aztán gyakorlás, felváltva. Később a hét második felében reggel is boguban gyakoroltunk, kirkaeshi alapból, aztán uchikomi, kakarigeiko, ai-kakarigeiko és társaival ébredtünk. A délelőtti edzések eleinte abból álltak, hogy végigvettük az érvényes találat (yuko datotsu) összetevőit sok-sok magyarázattal, miközben gyakoroltuk is a men, kote, do vágásokat. A mesterek közben, ha úgy érezték, mindig megállították a gyakorlást és megint csak elmagyarázták a hibákat a további okulás végett. Később ezek az edzések is kiegészültek a kendo versenyszabályainak, valamint a bíráskodás szabályainak az oktatásával. Azt lehet mondani, hogy így nagyon változatosak voltak az edzések, mert délelőtt elméletben, délután pedig gyakorlatban is kipróbálhattuk magunkat. Ez abból állt, hogy ugyanolyan danos 3 fős csoportokra osztottak bennünket, és egyik nap versenyt vívtunk, a másik nap bíráskodtunk egymásnak. Ez is jó volt, hogy az első napokra tették, így legalább jobban megismertük egymást, fel tuduk mérni, ki milyen kendot csinál, milyen erős. Én egy angollal és egy hong-kongi-val kerültem egy csoportba (3. dan), de sajnos nem sokáig tartott egyik vívás sem, hamar győztem 2 ipponnal mindkettőjük ellen. Hong-kongi szobatársam kérdezte is szinte minden nap, hogy ugye jól értette, hogy nem fogok vizsgázni most a táborban. A délutáni edzések egyébként mindig kata gyakorlással kezdődtek, minden nap 3 kata, aztán már az összes. Két nap katanával is ügyetlenkedtünk, engem egy mozambikival vetett össze a sors és olyan szerencsém volt, hogy testközelből ismerhettem meg az igazi halálfélelmet vele. Sok furcsa ember is volt – mondaná Abe mester. Minden nap vívással ért véget, ami úgy állt össze, hogy először fél óra mawari-geiko egymással, 10 perc szünet és utána vívhattunk a mesterekkel fél órát. Ez volt a nap fénypontja. Mindegyik mesterrel nem tudtam vívni, mert 59 fős volt a táborlétszám, kb.12 mester volt, tehát minden mester előtt átlag 5 fő várakozott. Ez azt jelenti, hogy az első nap után, mikor csak egyszer tudtam vívni, komoly számításokat kellett végezni, miszerint legalább a 2. pozícióból kell várni az első vívást ahhoz, hogy legyen idő egy másik mesternél is sorra kerülni. A második naptól kezdve már így csináltam. Fontos dolog megérteni azt, hogy valószínűleg soha többé nem lesz lehetőség a pályafutásunk során ilyen sok 8. danos mesterrel ilyen sok időt együtt tölteni, ezért itt meg kell ragadni minden percet, amit tanulásra, gyakorlásra tudunk használni. Bármilyen hihetetlen, a vívás velük nem volt egyszerű. Könnyű lenne elintézni a dolgot azzal, hogy a 8. danos mesterek mind nagyon erősek, azt minden csecsemő tudja, de a tanítási módszerek – tehát ahogyan velünk vívnak – kicsit mások. Nekik is az a jó, ha élvezik velünk a vívást, és azt tanítják, hogy ne csak
15
találomra kezdjünk el vagdosni, hanem próbálni kell kezdeményezni, rést csinálni, nyomást gyakorolni. Ha csak nekiállunk vágni valamit, azzal inkább ő gyakorol ouji-technikát például, de a cél nem ez lenne. Nekünk kell próbálkozni. Természetesen nem fog menni a dolog, mert ahhoz túl nagy köztünk a különbség, viszont néha mutatják ők maguktól a rést, csak észre kell venni, és késlekedés nélkül vágni. Na, ez a nehéz. Ha túl egyértelműen mutatja, és nem vágsz rögtön, az nem jó pont. Ha pedig vágsz, akkor az jó, de nem túl életszerű, tehát nem annyira érdekes. Ha nem veszed észre, az a legrosszabb. Az igazi élményt az jelentette, amikor csak nagyon finoman, éppen hogy láthatóan mutatta a helyzetet valahogy – természetesen csak akkor, ha helyesen kezdtem a támadást – és szinte azonnal vágni tudtam men-t, kotét vagy kote-men-t. Ekkor jött a dicséret is, amit alapfokú japán nyelvvizsga nélkül is megért az ember. De ez a része a dolognak szintén nehéz, mert néha úgy tűnik, hogy lehet menni, aztán nem engedi be a vágást, hanem visszavág vagy megelőz. Az biztos, hogy magasabb szellem dolgozik itten ezekben a helyzetekben, és azt megérezni igen furcsa, ritka és kitüntető érzés, emellett örök életre emlékezetes marad. Mert nem olyan érzéssel hajoltam meg a végén, hogy azt éreztették velem: te csak egy kezdő vagy hozzám képest, én pedig egy híres mester vagyok, hanem valóban minden tudásukat felhasználva tanítani akartak a helyes kendora. És ezt el lehet mondani minden mesterre, aki a táborban volt. Az volt az érzésem, hogy úgy próbáltak oktatni, mintha ez lenne életük egyetlen nagy feladata. Ez a hozzáállás egyébként jellemző egész Japánra, mindenki rendkívül komolyan veszi a munkáját, legyen az pénztáros, hivatalnok vagy bármi más. Volna mit tanulni ezen a téren nekünk is azt hiszem. Ezeket azért tartottam fontosnak leírni, mert összefüggést vélek felfedezni ezen dolgok, és aközött, hogy ki milyen ember általában. Mindemellett, ha egy vágást is olyan érzéssel indítunk el, mintha ez lenne az egyetlen alkalom, akkor szerintem közel járunk a megoldáshoz. Tehát sok mesterrel tudtunk sokat vívni, de van még egy lényeges dolog. Ahhoz, hogy jobban el lehessen igazodni, én választottam egy mestert, Fujiwara senseit, akivel többször is vívtam, és az edzések után is tudtam beszélni, kérdezni tőle olyat, ami nem volt tiszta számomra. Kicsit tudott angolul, meg cigizett is, úgyhogy sok alkalom volt arra, hogy elmagyarázzon dolgokat. Mindig mondta ilyenkor, hogy mi volt most a rossz, vagy mi volt a jó. Nekem ő volt a sok nagyon szimpatikus mester között az, akit a hozzám legközelebb állónak éreztem. Egy másik mester, Yamanaka sensei például egészen máshogy állt a víváshoz. Folyamatosan támadott, vágott, hatvan egynéhány évesen, de olyan erősen jött, hogy se időt, se távolságot nem tudtam találni vele. Mindezt vidáman, mosolyogva. Kedvenc mulatsága az volt, hogy a gyakorló fiatalt bezavarta az éppen sorban állók közé. Próbáltam én felvenni a kesztyűt, de semmi esélyem nem volt egy percig sem. Valami csoda volt látni őt is. Visszatérve a edzések felépítésére, nem gyakoroltunk sokféle technikát. Sok kirikaeshi az elején
16
és a végén, aztán men, kote-men. Másik alkalommal ugyanez, plusz debana-kote, harai-men, kote- suriage-men, men-suriage-men, men-kaeshi-do, sok magyarázattal és sok gyakorlással. Később kiegészült még kakarigeikoval és olyan vívásgyakorlással, amikor a tanult dolgokat kellett alkalmazni és ami a lényeg: SEME! Na, ez így nemzetközileg elég vegyes volt, mert hiába mondták, hogy nem az a lényeg, hogy ne kapj, hanem hogy végre tudd hajtani, amit tanultál, de elég sokan csak kapkodták a fejüket jobbra-balra, meg védtek, tehát fontosabb volt a „győzelem“, mint az, hogy rendesen lehessen gyakorolni. Nagy a világ, ilyen is van. Néha nem segít a nyelvtudás sem! Volt még olyan nap is, amikor vizsgagyakorlás szerepelt a programban. Itt először egyforma fokozattal rendelkezők vívtak egymással, aztán pedig magasabb danosokkal. Utána rögtön mindenki személyesen odament az őt figyelő mesterhez, aki ellátta hasznos tanácsokkal. Ez nagyon tetszett mindenkinek, mert elég sokan vizsgáztak a tábor után, de nekünk is ugyanúgy felhívták figyelmünket a hibákra, és azt is mondták, mi az, ami jó. Összegezve a táborról elmondható, hogy az első 2-3 nap iszonyú fáraszt volt. Azt hittük sosem lesz vége, de mikor mégiscsak vége lett, többünk véleménye az volt, hogy maradnánk még egy kicsit. Meg lehet szokni a meleget is valamennyire… Rengeteget lehetett tanulni a legjobb mesterektől és persze egymástól is, mert nagyon sok barátot szereztem, akikkel kölcsönösen segítettük egymást. Egy ilyen nagy nemzetközi táborban hamar kialakulnak ezek a kapcsolatok, senkinek nem kell félnie attól, hogy majd egyedül marad. Nem szóltam még az étkezésről és a szálláskörülményekről. A kaja valami tökéletes volt: könnyű, bőséges és változatos is, sok fogással, hideg italokkal, tea, kávé korlátlanul. Mondjuk reggelire a forró levest azt mindig kihagytam, és volt néha néhány olyan dolog, amiről fogalmam sem volt, hogy micsoda, de kalandnak elment. A szállás is remeknek mondható, kellemesen hűvös volt mindenütt, ami azonban a legjobb volt, az a fürdő, ahol két forróvizes medencében lehetett az izmokat lazítani. Az aulában társalgó, italautomata, dohányzóhely, telefonálási lehetőség és még sörkupont is lehetett kapni. 1000 yenért adtak négyet, amit a hűtő tetején lévő papírdobozba kellett bedobni…amúgy a hűtő mindig nyitva volt. Nem hittük el, hogy ilyen van! A tábor vezetői és személyzete is rendkívül kedves és segítőkész volt kivétel nélkül. Pl. még a tolmács Alex Benett is készségesen felajánlotta a mobilját, hogy nyugodtan telefonáljak haza, pedig csak azt mondtam, megyek telefont keresni. Egyszóval minden tökéletesen működött, csak a kendoval kellett foglalkozni, semmi nem terelte el a figyelmet. A táborzáró ceremónia után következett a sayonara parti, ahol soha nem látott mennyiségű és minőségű ételeket szervíroztak. Még ungarische gulash (pörköltként) is volt, amihez nokedlit már nem találtam, hiába kerestem, úgyhogy kénytelen voltam köretként egy adag homárt mellékanyarintani. (Itt kell megjegyezzem, hogy életem egyik legfinomabb marhapörköltjére
17
kellett itt rábukkannom, ezt sem gondoltam volna soha!) De volt még sushi, királygarnéla, tempura, grillcsirke stb. – csapolt Asahi, szaké. A vacsora után minden szoba vicces műsorokat adott elő igazi színpadon. Mi a „Smoke on the water“ című világslágert énekeltük el japánul az idősebb táborlakok örömére. Ez az én ötletem volt. Másnap megnéztük a vizsgát, ahol minden barátom átment, tehát nyugodt szívvel indultam neki Tokiónak. Két nap városnézésre futotta az időmből. Asakusában laktam a Nakamise doori-tól 50 méterre, és bejártam a környékbeli nevezetességeket. Elbumliztam a Ginzára, aztán Roppongi – Tokyo Tower, majd Akihabara és Ueno környéke: ennyi fért bele a 2 napba, meg sok alvás. Harmadik nap délután indultam vissza Osakába, és a legváratlanabb az volt, hogy a shinkanzen állomáson rögtön ismerősbe botlottam, aki nem volt más mint Kibe mester. Gondoltam efféle kisvárosokban gyakran megesik az ilyesmi. Ő is épp akkor indult haza, valamilyen munka miatt volt Tokióban. Osakában azonnal egy étterembe vitettük magunkat, ugyanis aznap érkeztek meg Rena szülei és még egy ismerős házaspár. Ettünk, ittunk csupa érdekeset és finomat, majd úgy döntöttünk, hogy leginkább egy hűs karaoke bárban csapatnánk szét a tonhalakat, tempurát és társait. Így tehát egy viszonylag jól sikerült este kanyarodott ki az egészből, ami a másnap 11 órai ébredésből már tisztán látszott. Délután megnéztük a várat, fotózgattunk, majd pénzváltás MasterCard-ról, ami röpke 4 órába telt, amíg megfelelő mennyiségű yent tudtam kiszedni a falból. Este vacsora Kibe mesternél, beszélgetés, röhögcsélés. Másnap egyedül vágtam neki a városnak, fotózás, ajándék vásárlás, aztán lementem a kikötőbe, megnéztem az Akváriumot, vásároltam még egykét dolgot, és siettem haza bepakolni, mert éjfélkor indult a gépem. Kibe mester még elkísért a reptérre menő buszhoz. Ennyi volt. Azt kell mondjam, hogy Japán a legszerethetőbb ország volt azok közül, ahol valaha is jártam. Annyira más, mint a többi, és persze szokatlan is az első néhány nap, de teljesen megszokható, átlátható, és lehet hogy csak nekünk turistáknak, de nyugodt is. Minden működik, rend van és tisztaság, az emberek annak ellenére, hogy általában nem beszélnek magyarul és angolul, hihetetlenül kedvesek és segítőkészek. Rena mondta, és én is azt tapasztaltam, hogy a kendosokat is nagyon tisztelik, mert tudják hogy nehéz Utat választottunk. Dehát mi is tudjuk, hogy ez az út nem habos tortával van kirakva! Kedves Barátaim! Menjetek Japánba! Van ott valami nekünk való! Kamae to!
Sohajda Gyula
18
Várvizi Attila: Csomádi Iaido Válogatott Tábor
Hétvége. Gyönyörű szó, ami általában már minden egyes hétfőn eszembe jut. Nincs is jobb, mint egy-egy végiggürizett hét után picit lustálkodni még az ágyban, megnézni azokat a lélekemelő reggeli sorozatokat, és pirítóst majszolni. Ez és hasonló gondolatok forogtak a fejemben, mikor egy kellemesen méretes pakkal a hátamon baktattam a Wesselényi utcához, hogy a korábban leegyeztetett 8:30 és 8:45 közötti találkozón összefussak azzal a pár fanatikussal, akiket gyűjtőnevükön csak Magyar Iaido Válogatottnak hívunk. Mint, ahogy fentebb is írtam: baktattam. Nálam 8:30, amikor befordulok a dunai hajósról elnevezett közterületre, szóval időben éreztem magam. Bevallom, én olyan társasághoz vagyok szokva, akik minimum negyed órát késnek, így most is az járt a fejemben, hogy mit is fogok egyedül csinálni, mint koránérkező. 8:33, csörög a telefonom, hol vagyok már – szegezik nekem. Innentől az én hétvégém már meg volt pecsételve, a csapat a „Késős” indiánnévvel ruházott fel, amit mondanom sem kell, gyakorlatilag annyit hajtogattak, hogy a következő hetem elment azzal, hogy újból hallgassak polgári nevemre is. Az úton még pilledt csapat gyorsan elfoglalta a csomádi kultúrház színpadát, mint ideiglenes szálló. Úgy igazán ekkor éreztem át, hogy mire is készülünk. Fura, de inkább csak ezen a hétvégén tudatosult, hogy mi tényleg kimegyünk erre az EB-re, és nekem ott a hazámat kell képviselnem. Nem kell elszállt, szentimentális eszmefuttatásokra gondolni, de valóban adott ez valami lelki többletet a hétvégi munkához. Egy kávé után kezdődhetett is az első tréning. Mivel versenyre készülő csapatról van szó, az edzés kicsit eltért a hagyományos hétköznapiaktól. Először a fejekben raktunk rendet, átrágtuk, hogy hogyan is zajlik egy taikai, majd egymás ellen mérettettünk meg egy mindenki-mindenki elleni torna során. Izgalmas volt a mindennapok edzésétől eltérő munka, illetve a kezdetekben még nálam kissé bizonytalan verseny-viselkedés is határozottá vált a délelőtti edzés végére, amit egyenes ági kieséses verseny, illetve csapatverseny követett délután. Bevallom néha „legfrissebbként” voltak nehéz pillanataim, főleg a versenyzés során, mikor az elején még lelkesen álltam ki a pástra, de egy idő után mindez lankadt, tudván, hogy az én színem kis eséllyel fog felvillanni az összecsapás végén. Persze ettől függetlenül izgalmas volt, és rengeteg mindent lehetett meglesni abból, hogy a „nagyok” hogyan csinálják. Összességében ráhangolódásnak, gyakorlásnak kitűnő volt a nap a számomra, főleg mivel eddig sok versenyben nem volt részem, és így átérezhettem annak menetét.
19
Este pedig videó-felvételről elemeztük ki egymás-, és saját hibáinkat. Ez nem volt felhőtlen számomra, mert mire a felvételre került a sor, rendesen elfáradtam, és így kaptam a fejemhez az elkövetett hibákat, amiket másnap megpróbáltam korrigálni. Persze emellett elröppentek a nap folyamán már megszokott csipkelődések is. Míg ebédre könnyű salátát vagy szendvicseket ettünk, a vacsorát egy reneszánsz fejedelmi udvar is megirigyelte volna, köszönhetően a Stadler család szorgos konyhatündéreinek. Miután az elfogyasztott elemózsia negyed részét már sikerült megemésztenünk, és hogy a vendéglátók idegeit se húzzuk tovább, visszatértünk a kultúrházba. Itt még röpke 3-4 órás viccmesélésbe fogtunk, mert valahogy mindig eszébe jutott valakinek egy jobbféle humorcsokor, aminek következtében gyakorlatilag témakörönként végigmentünk az elmúlt 1000 év viccein. Vasárnap egy zenés ébresztő alapozta meg a ránk váró munkát, ami már jobban hasonlított egy hétköznapi edzéshez, azaz katagyakorlás volt, délután pedig levezetőedzés, bár nem a könnyedebbik fajtából. Vér és verejték, ahogy mifelénk mondják. Érzésem szerint már a tegnapi hibák egy részét sikerült technikailag javítanom, viszont hogy ösztönösen menjen, még dolgoznom kell rajta. Az utolsó reiho után kellemes tempóban összepakoltunk, relaxáltunk, és megbeszéltük a nap eseményeit. Ezután még egyszer fixáltuk az előttünk álló feladatokat, felelősségi köröket. A csapat nagy része az összecuccolás után hazafelé vette az irányt, de voltak, akik tettek egy kisebb kitérőt még a híres csomádi strandra a kellemes kora tavaszt idéző időben. Természetesen fáradtan értünk haza, és aki tudja, milyen egy iaido edzőtábor, az tudja, hogy nem csak fizikailag fárasztó. A vasárnap maradéka alatt újból át tudtam gondolni azokat a kiemelt pontokat, amik jelentős hibáim voltak, hogy a későbbi edzéseken ezek javításán dolgozhassak. Mint fentebb már írtam, ez a hétvége valóban elmélyítette az érzést, hogy valami nagyszerű dolog áll előttem december elején, és hogy ott a maximumot kell nyújtanom.
KÖZÉRDEKŰ INFORMÁCIÓK
Kendo Vizsga előkészítő és Magas Danosok edzése 2008.December 6. Bp. Puskás Tivadar Távk.Isk. IX. kerület,Gyáli út 22.
Iaido EB, Megglingen, Svájc 2008.December 1-3. Eredményeket a http://eicejc2008.kendo.ch/ lehet megnézni!
A következő Kendo Válogatott edzés November 22. Budapest, Gyáli út. Válogatott Verseny December 13-14.Győr. Részletek Erdélyi Gábor
[email protected] Összeállította: Abe Tetsuhi, Mihalik Hunor és Váradi Ábel
20
