Működési terv 2016 Az Amnesty International Magyarország működési terve 2016-ban
ELSŐ CÉL
Mindenki ismeri a jogait. És tud is élni velük. → Oroszország: Jogvédők veszélyben → Emberi jogi képzés (projekt 1-2-3)
1
MŰKÖDÉSI TERV 2016
Oroszország: Jogvédők veszélyben 1. Az orosz hatóságok eleget tesznek a gyülekezési, egyesülési és véleménynyilvánítás szabadságára vonatkozó nemzetközi kötelezettségeiknek. 2. A jogvédők és aktivisták üldöztetés nélkül, szabadon dolgozhatnak. Sürgős Akciók → havonta 2 eset, esetenként 200 aláírás Levélíró Maraton 2016
3. A magyar jogvédők és civil szervezetek biztonságos és befogadó környezetben működik.
2
MŰKÖDÉSI TERV 2016
Emberi jogi képzés, 1. projekt: Globális kampányok és az emberi jogi képzés integrálása 1. Összpont: globális, regionális és országos kampányok beépítése 2. Emberi jogi barát iskolák: kampány és aktivizmus növelése
3
MŰKÖDÉSI TERV 2016
Emberi jogi képzés, 2. projekt: Egyenlő jogok biztosítása mindenkinek 1. Képzők számának növelése képzők képzése → 225 résztvevő, 115 új képző
2. Az emberi jogi képzés láthatóságának növelése és elérhetőségének bővítése Amnesty-órák, Ellenség-órák, Menekült-órák, GYBCS-órák → 274 óra megtartása
3. Diákok, szülők, partnerek és képzők bevonása ötnapos tábor → 60 diák háromnapos nyári hétvége → 20 résztvevő záróesemény → 120 résztvevő
4
MŰKÖDÉSI TERV 2016
Emberi jogi képzés, 3. projekt: Emberi jogi képzés a formális oktatásban 1. Összpontos iskolákkal kapcsolat mélyítése rendezvény szervezése 7 iskolában 30 résztvevővel
2. Összpontos iskolák számának növelése Összpont 4.0 → 8 fővárosi és 8 vidéki iskolával
3. Emberi jogi barát iskolák elköteleződésének mélyítése Te, én, mi és az emberi jogok workshop legalább 20 alkalommal rendezvény tanárok és szülők részére legalább 20 résztvevővel iskolai kampányesemény szervezése legalább 50 résztvevővel
5
MŰKÖDÉSI TERV 2016
MÁSODIK CÉL
Mindenki számára elérhetőek az emberi jogok és az igazságszolgáltatás. → Gyűlölet nélküli világ
6
MŰKÖDÉSI TERV 2016
Gyűlölet nélküli világ 1. Az emberek hatékonyabb védelmet élveznek a gyűlölet-bűncselekményekkel szemben Európában és Magyarországon. Az áldozatok minden segítséget megkapnak. 2. A társadalom érti a gyűlölet motiválta bűncselekmények fontosságát, és fellép az előítéletek és az intolerancia ellen. 3. Az LMBTI emberek jogait tiszteletben tartják Magyarországon és Európában, különös tekintettel a transznemű és interszexuális emberekre. Budapest Pride legalább 50 résztvevőnkkel
7
MŰKÖDÉSI TERV 2016
HARMADIK CÉL
Mindenki védelmet élvez, amikor veszélyben van. → Biztonságos menedék
8
MŰKÖDÉSI TERV 2016
Biztonságos menedék 1. Az európai országok biztonságos és legális útvonalakat, megfelelő elhelyezési körülményeket és menekültügyi eljárást biztosítanak a menedékkérőknek és menekülteknek. 2. Magyarország dekriminalizálja az illegális határátlépést és megfelelő nemzetközi védelmet (ideértve a befogadási körülményeket) biztosít a menekülteknek és menedékkérőknek. 3. A magyar társadalom befogadja a menekülteket és támogatja az emberi jogaik érvényesülését. Élet határok nélkül kampány → 20000 aláírás
9
MŰKÖDÉSI TERV 2016
NEGYEDIK CÉL
Mindenkit, aki vét az emberi jogok ellen, felelősségre vonnak. → Kínzás STOP – Üzbegisztán
10
MŰKÖDÉSI TERV 2016
Kínzás STOP - Üzbegisztán 1. Az EU és Magyarország nyomást gyakorol Üzbegisztánra, hogy annak minden törvénye megfeleljen a nemzetközi sztenderdeknek. 2. Az Amnesty International egyéni eseteinek kapcsán nyomozás indul a kínzás kivizsgálására, az elkövetőket pedig felelősségre vonják.
11
MŰKÖDÉSI TERV 2016
ÖTÖDIK CÉL
Az Amnesty International nagyobb, erősebb és sokszínűbb mozgalom. → Média és kommunikáció → Adománygyűjtés
12
MŰKÖDÉSI TERV 2016
Média és kommunikáció 1. Láthatóság növelése 2. Brand sztenderdizálása 3. Művészettel az Amnesty International Magyarországért 4. Éves jelentés 5. Emberi jogi képzés, mint különálló brand
13
MŰKÖDÉSI TERV 2016
Adománygyűjtés 1. Adománygyűjtési háttérmunka és technikai fejlesztés 2. “Lead conversion” program 3. Megtartás és növelés 4. Online adománygyűjtés 5. Pályázati lehetőségek 6. Elszámoltathatóság (RAM, Budget)
TERVEZETT EREDMÉNY: 10.000.000 Ft 14
MŰKÖDÉSI TERV 2016
SZERVEZETI HÁTTÉRMUNKA 1. Minimum sztenderdek 2. Elismerés szekcióként 3. Közös Könyvelési Keretrendszer (COCOA) 4. AI nemzeti megszervezése 5. Jó kormányzás fenntartása 6. Hatékony, elszámoltatható és átlátható irodai működés
15
MŰKÖDÉSI TERV 2016
KÖSZÖNJÜK!