X. évfolyam 12. szám
SZIGETSZENTMIKLÓSI ÖNKORMÁNYZAT TÁJÉKOZTATÓJA
2004. december
Mit hozott a 2004-es esztendô? Mozgalmas évet zár a város képviselôtestülete, hiszen a 2004-es esztendô minden bizottságra komoly feladatokat rótt. Összeállításunkban Fodor Antalné dr. polgármester és a bizottságok elnökei idézték fel az elmúlt tizenkét hónap legfontosabb teendôit, elért eredményeit. (Cikkünk a 4-5-6. oldalakon)
Napi problémák, távlati tervek a közmeghallgatáson
Boldog, örömteli Karácsonyi Ünnepeket, az új évre pedig minél több egészségben, nyugalomban, sikerekben töltött napot kívánunk Szigetszentmiklós Város Önkormányzata és a Polgármesteri Hivatal összes dolgozója nevében minden kedves olvasónknak! Adventi gyertyagyújtás Ünnepi mûsorral és gyertyagyújtással köszöntötte városunk az adventet. A Városháza elôtt Fodor Antalné dr. üdvözölte a résztvevôket, akik Zsirmon Zsolt trombitajátékában, Csavlek Etelka által elôadott operaáriákban gyönyörködtek. S mint tavaly, ezúttal is forró borral, péksüteménnyel kedveskedett a város önkormányzata a vendégeknek.
A szigetszentmiklósiak aktív részvétele jellemezte idén is a képviselô-testület közmeghallgatását, amelyet november 30-án tartottak meg a városházán. Ez alkalommal is sok miklósi lakos mondta el javaslatait, kért információt a település életével kapcsolatban, bízva abban, hogy a lakosság és a képviselôtestület közös összefogásával a jövôben kellemesebb, komfortosabb körülmények alakíthatók ki. (Cikkünk a 3. oldalon)
Folyamatban lévô intézkedések – A város területén gallyazási munkálatok folynak. A kisfeszültségû villanyhálózat alatti és az úttestre benyúló fák gallyazását folyamatosan végezteti az önkormányzat a közterületeken a tököli székhelyû ERSTO Kft-vel. – A Kardos István Általános és Közgazdasági Szakközépiskola bôvítésével kapcsolatban az új épületrész tervezése folyik. Az engedélyezési terv elkészülte után már a kiviteli terven dolgoznak a szakemberek. A kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárás várhatóan tavasszal indul. A beruházás megvalósulásának tervezett határideje 2005 szeptembere. (Folytatás a 15. oldalon)
K I S V Á R O S
2
2004. december
A testületi ülésen történt Szigetszentmiklós Város Önkormányzatának Képviselôtestülete november 23-i ülésén hozott döntések. A napirendek tárgyalását megelôzôen Fodor Antalné dr. polgármester a lejárt határidejû határozatok végrehajtásáról és a fontosabb tárgyalásokról, intézkedésekrôl tájékoztatta a testületet. A képviselô-testület rendkívüli ülésén hozott határozatot arról, hogy az okmányiroda megfelelô körülmények közötti elhelyezése érdekében a végelszámolás alatt álló Szigetfô MgTsz. Csepeli úti irodaházát meg kívánja vásárolni. A polgármester asszony tájékoztatta a testületet, hogy a licitálást ugyan az önkormányzat megnyerte, azonban az egyik elôvásárlási joggal rendelkezô jelezte vételi szándékát, így az önkormányzatnak más megoldást kell keresnie az okmányiroda elhelyezésére. A képviselô-testület ezen ülésén módosította a 2004. évi költségvetésrôl szóló rendeletét, a bevételi és kiadási fôöszszeget 4.148.581 eFt-ban fogadta el. Emellett elfogadta az önkormányzat 2004. I-III. negyedévi gazdálkodásáról szóló tájékoztatót. A testület elfogadta a településfejlesztési koncepció VI. kötetében szereplô fejlesztésiprioritási listát. A településfejlesztés sorrendiségében 1. prioritásként szerepel „Szigetszentmiklós kistérségi gazdasági vezetô szerepének megalapozása”, a 2. prioritás „Szigetszentmiklós városi arculatának fejlesztése, szolgáltatási színvonalának növelése, szabadidôs, kulturális jellegének erôsítése”, a 3. prioritás „Szigetszentmiklós környezetének védelme”, a 4. pedig „Szigetszentmiklós társadalmi kommunikációjának fejleszté-
se”. A prioritások szakterületekre, azon belül pedig konkrét feladatokra tagozódnak. A VI. kötetbe betekintés a Polgármesteri Hivatal Titkárságán kérhetô. A képviselô-testület ismét tárgyalt az új óvoda és iskola helyszínének kiválasztásáról. A Ragádi részt a választható helyszínek közül a képviselôtestület kizárta, a másik két területtel (Petôfi utcai buszforduló, Oázis melletti terület) kapcsolatosan kérte a hivatalt, hogy az érintett szakhatósági vélemények megismerését, figyelembevételét követôen terjessze a testület ülése elé javaslatait. Az Állami Autópálya Kezelô Rt. az M0 autópálya tervezett nyomvonalát érintô önkormányzati ingatlanok megvétele tárgyában megkereséssel fordult az önkormányzathoz. A képviselô-testület az ingatlanforgalmi igazságügyi szakértôi vélemény figyelembevételével a 205 m2 területû ingatlanok eladásáról döntött. Urbán Szabó József képviselô interpellációt nyújtott be a városi távhôszolgáltatás mérésével, számlázásával kapcsolatosan, kérve az önkormányzat rendeletének módosítását. A képviselô-testület felkérte a Gazdasági Bizottságot, hogy önálló napirendként tárgyalja az interpellációban foglaltakat és elôkészítést követôen terjessze a testület elé. Emellett a képviselô úr inter-
pellációt nyújtott be a Csicsergô Óvoda bôvítése következtében a Posta közi épületben eddig elhelyezett intézmények bérleti jogviszonyának megszüntetésével kapcsolatosan is. Az interpellációban leírta, hogy olyan híresztelések terjednek a lakosság körében, hogy az önkormányzat megállapodott a Munkaügyi Központtal, a TB-kirendeltséggel illetve az APEH kirendeltségével az intézmények Ráckevére történô költözésérôl. A polgármester asszony válaszában elmondta, hogy a szeptember 14-i ülésén az oktatási bizottság vetette fel, hogy az óvodai férôhely gondok enyhítése érdekében célszerû lenne a Csicsergô Óvodát bôvíteni, ezért az épületben elhelyezett intézményeket írásban tájékoztattuk annak érdekében, hogy megfelelô idô álljon rendelkezésre az új irodába történô költözésre. A bérleti szerzôdést nem mondtuk fel. Természetesen az intézmények felé jeleztük, hogy minden-
képp az a célunk, hogy a kirendeltségek továbbra is a városban mûködjenek, hogy a lakosság helyben érhesse el e szolgáltatásokat. Segítségül több lehetséges helyszínt ajánlottunk fel az elhelyezésükre. Az érintett intézmények jelezték, hogy megértik az önkormányzat gondjait és keresik a megoldást. Egyedül a Munkaügyi Központ jelezte, hogy gazdasági okok miatt két kirendeltséget nem tud mûködtetni a térségben, így terveik szerint a helyi lakosság csak egy napon kihelyezett ügyfélfogadással tudná ügyeit intézni a városban, egyébként a Ráckevén mûködô kirendeltség állna az ügyfelek rendelkezésére. A kérdés még nem eldöntött, az önkormányzat mindent megtesz azért, hogy továbbra is mûködjön a településen a Munkaügyi Központ kirendeltsége is. A testület határozattal erôsítette meg szándékát, hogy továbbra is Szigetszentmiklóson mûködjenek az intézmények és ennek érdekében minden segítséget meg kíván adni. A polgármester asszony tájékoztatta a testületet, hogy folyamatban vannak azok a kezdeményezések, miszerint a városban létesüljön bíróság, ügyészség, ÁNTSZ-kirendeltség és földhivatal. A képviselô-testület döntéseivel kapcsolatosan bôvebb felvilágosításért a Polgármesteri Titkárságához fordulhatnak. Vargáné dr. Petô Terézia jegyzô
ÜNNEPI MUNKAREND Tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy a Polgármesteri Hivatal a Karácsonyi és az Újévi ünnepek alatt az alábbi munkarend szerint dolgozik: December 24. péntek: az ügyfélfogadás szünetel December 31. péntek: az ügyfélfogadás szünetel
2004. december
K I S V Á R O S
3
NAPI PROBLÉMÁK, TÁVLATI TERVEK A KÖZMEGHALLGATÁSON (Folytatás az 1. oldalról) Elöljáróban Fodor Antalné dr. polgármester tájékoztatta a résztvevôket a közmeghallgatás napirendjéhez kapcsolódó témákról. Szólt a város intézményeinek fejlesztéseirôl, majd a beruházásokról: utak, csomópontok építésérôl, a közvilágítás fejlesztésérôl, buszvárók kialakításáról, az árok és padkarendezésrôl valamint a kábeltelevízió kiépítésérôl. Mint mondta, a következô évre szóló fejlesztési koncepciót decemberben tárgyalja a képviselô-testület. Sajnos, a központi költségvetés nem biztosítja teljes egészében a béremelésekhez szükséges fedezetet, ezt saját forrásból kell finanszírozni az önkormányzatnak, s ez befolyásolja a fejlesztésre fordítható összeg nagyságát 2005-ben. A résztvevôk többsége a lakókörnyezetét érintô problémák miatt szólalt fel. Sokan foglalkoztak a közlekedéssel - a biztonságos gyalogos és gépkocsi forgalommal egyaránt: kérték, hogy a jelenleginél több jó minôségû burkolt út, járda, elkerülô út, aluljáró, kerékpárút legyen, fekvô rendôrökkel, korlátozó táblákkal csökkentsék a jármûvek sebességét. E témában kért szót többek között Szabó Zoltán, Budai Gizella, Csud Réka, Dornbach Péter, Tarsoly József, dr. Iglói László, Pajkos Anna, Fodor Sarolta, Sebôkné, Gerendi Péterné. A miklósiak lakóhelyük iránt érzett felelôsségét bizonyítja, hogy környezetvédelmi, természetvédelmi, a város tisztaságát érintô kérdésekben többen - Szabó Zoltán, Vígh Anikó, Kurilla Ferenc - meg-
fogalmazták kérdéseiket, kéréseiket, elvárásaikat. Szóvá tették például, hogy vandálok rongálják a tanösvényt, a Kéktó egykori szennyvíztisztítójának hasznosításával kapcsolatban vártak a választ, mások a szelektív hulladékgyûjtôk felállítását szorgalmazták.
meghallgatáson felvetett kérdésekre. Volt, aki azért emelt kifogást, mert a tavaly feltett kérdésére máig nem kapott választ, vagy nem kap elegendô tájékoztatást a lakosságot érintô kérdésekben a Kisváros hasábjain keresztül. Kérték, hogy ne csak az eredményekrôl, hanem a hiányos-
A kisgyermekes édesanyák - így például Csud Réka - az óvodai és iskola férôhelyek bôvítését, a speciális étkeztetés biztosítását sürgette. A felsoroltakon kívül szóba kerültek a közvilágítás hiányosságai, a vízelvezetés gondjai, a közmûfejlesztéssel, állattartással kapcsolatos kérdések, a városban tapasztalható építészeti anomáliák, a Béke utcai HÉV-megálló kialakítása, az orvosi ügyelet színvonalának javítása, a TB, APEH és a Munkaügyi Kirendeltség költözése. Ez ügyben kért szót többek között Farkas Ottó, Kozák Mihály, Pajkos János, Budai Gizella, Dornbach Péter, Majoros Zoltán, dr. Stigár Tamásné, Hernádi Gyula, dr. Vígh Lajos. Többen kérték, hogy az eddiginél pontosabb választ adjon a képviselô-testület, a polgármesteri hivatal a köz-
ságokról is számoljon be lapunk. Az észrevételekre válaszolva Horváth István képviselô elmondta, hogy a Béke utcai HÉV-megálló tervezésére 1,5 millió forintot javasolt, s további 3 millió forintra pályáztak a nagyforgalmú intézmények, cégek akadálymentesítésére. A szigeti gerincúttal kapcsolatban megjegyezte: a város gazdasági bizottsága és képviselô-testülete jóvá hagyta a nyomvonal tervét. Szabó József alpolgármester elsôsorban a közbiztonsággal kapcsolatos kérdésekre válaszolt. Szólt arról, hogy a térfelügyeleti rendszer kiépítésével javult a helyzet, de továbbra is gondot jelent, hogy míg Budapesten 250 lakosra, addig Szigetszentmiklóson 600 lakosra jut egy rendôr. Pedig a nyáron harminc fôvel bôvült a kapitányság állománya. A közlekedés-
sel kapcsolatos felvetésekkel, zebrák, lámpák elhelyezésével kapcsolatban elmondta: e témákban a szakemberek véleményére hagyatkoznak, az alapján dönt a testület körforgalom, gyalogjáró, lámpa, forgalom csillapító küszöbök elhelyezésérôl. A felvetésekre, kérdésekre adott válaszok során Fodor Antalné dr. polgármester elmondta: folytatódik a lakótelepen a fekvôrendôrök kialakítása, a Kéktó területén fesztivál központot szeretnének kialakítani, az önkormányzat már foglalkozik a szelektív hulladékgyûjtô rendszer bevezetésével, a lakihegyi csomópont kialakítására 15 millió forintot nyert pályázati úton az önkormányzat. Szólt arról továbbá, hogy az építkezések ütemével valóban nem tud mindig lépést tartani a közmû, az úthálózat kiépítése, az intézményhálózat bôvítése. Elismerte, hogy a közeli Budaörsön ez a folyamat jobban egyensúlyban van, mint nálunk, csakhogy a kisebb lélekszámú Budaörs 11 milliárdból, Szigetszentmiklós pedig 4,2 milliárd forintból gazdálkodik, így kevesebb jut fejlesztésre is. A polgármester asszony zárszavában megköszönte a résztvevôk észrevételeit, tanácsait, olykor indulatos problémafelvetését. A vitatott kérdések orvoslásáról a testületi üléseken tárgyalnak tovább. A következô közmeghallgatást pedig azzal kezdik, hogy számot adnak arról, mit tettek a most felvetett problémákkal kapcsolatban.
K I S V Á R O S
4
2004. december
MIT HOZOTT A 2004-ES ESZTENDÔ? Fodor Antalné dr. – polgármester
Az év értékeléseként megállapítható, hogy munkánkat rendkívüli események nem hátráltatták. Az alapot az év elején elfogadott költségvetés adta meg, s még a nem várt bajokon is sikerült felülkerekedni. Mert bizony idén is akadtak olyan problémák, amivel korábban nem számoltunk: hol egy kazán meghibásodása, hol az orvosi rendelô tetôszerkezetének megroppanása, hol egy óvodai tûz okozott nehézséget. De kijavíttattuk a hibákat, s az intézmények a szokott rendben végezték munkájukat. Ehhez azonban az kellett, hogy a képviselô-testület közös akarattal döntsön a lényeges kérdésekben. Az országra jellemzô átpolitizált hangulat persze minket sem került el, s a bizottságokban olykor komoly viták voltak egy-egy rendelet elôkészítése során, de a pozitív döntések mellett konszenzussal sorakoztak fel a képviselôk. Ugyanakkor nehezen élem meg, hogy a polgármesteri hivatalnak olyan intézkedéseket kellett végrehajtani, amelyek rajtunk kívül álló okok miatt kellemetlenséget okoztak a lakosságnak. Ilyen volt például a gépjármû adóztatás, amit a BM adatbázisa alapján rendeltek el. Csakhogy ezek az adatok nem voltak minden esetben megbízhatóak, s elô-
fordult, hogy olyan autó után is kivetettünk adót, amit már vagy 10 esztendeje eladott valaki. Sokan nem értették, hogy miért kell az állampolgárnak egy elírás miatt jogi tortúrán átesni. Idén felgyorsult a Csepelszigeti Önkormányzatok Szövetségének tevékenysége is, s a CSÖSZ elnökeként igyekszem a város javára fordítani a hozzám eljutó információkat. Részt vehetünk például a települési önkormányzatokat érintô törvénytervezetek elôkészítésében, s idôben tudomást szerzünk a különbözô pályázati lehetôségekrôl is. Ennek keretében került sor Miklós, Tököl, Halásztelek és Szigethalom polgármesteri hivatalával közös informatikai pályázat benyújtására, így nyertünk el 15 millió forintot a lakihegyi csomópont kialakítására. És térségi pályázati pénzekbôl szeretnénk átalakítani a gyártelepi csomópontot, elkészíttetni a HÉV-nél a felüljárót. A tanulmánytervek már készen vannak. Az elmúlt év során mi magunk is szemléleti változáson mentünk át, hiszen megerôsödött bennünk, hogy csakis térségi összefogással lehet eredményeket elérni, pályázati pénzekhez jutni. Miklós, Tököl, Halásztelek és Szigethalom közös fellépésének eredménye például, hogy kénytelenek lesznek a döntéshozók figyelembe venni a véleményünket a tököli repülôtér hasznosításánál. Az esztendô végén pedig a Kisváros hasábjain keresztül köszönöm meg a lakosság javaslatait, hasznos tanácsait, amivel munkánkat segítették. Az önkormányzat által megvalósított és tervezett közös munkáról a bizottsági elnökei szólnak, így azokat nem kívánom ismételni.
Virág Róbert – Ifjúsági, Sport és Társadalmi kapcsolatok Bizottsága
Az idei esztendô rendkívül eredményes volt a bizottság szempontjából. Sikerült emelni például a társadalmi szervezetek, egyesületek, sportszervezetek önkormányzati támogatását, amit a szervezetek, sportegyesületek munkájukkal, utánpótlás neveléssel szolgáltak meg. Idén is jól sikerült a hagyományos Kihívás Napi rendezvény, bánt azonban, hogy ezúttal sem tudtuk kellôképpen megmozgatni a felnôtt, aktív korú lakosságot. Ezen jövôre változtatni kell. Ahogy a következô év feladata lesz a sportkoncepció átalakítása, s a versenysport mellett a szabadidô sportok népszerûsítése is. A 2004-es esztendô egyik legjelentôsebb eseménye az
ôsszel megtartott testvérvárosi konferencia volt, melynek szervezését, a programok összeállítását, a pályázatok elôkészítését már áprilisban megkezdtük. A konferencia fô témája a környezetvédelem és a wellness, azaz az életérzés volt. Jövôre Lengyelországban folytatódik a programsorozat, a téma városunk kulturális és természeti környezete lesz. A további együttmûködés keretében ifjúsági találkozóra kerül sor, ezen 10-10 fiatal képvisel egy-egy országot, ehhez kapcsolódva támogatásra pályázunk. Nyáron összeállítja a bizottság a város közösségi tereinek fejlesztési koncepcióját, ennek keretében a Kéktó fesztivál és szabadidô központtá alakításához szakértôi tervet készíttetünk, s ennek kidolgozása után pályázatot nyújtunk be a megvalósításhoz szükséges pénz elnyerésére. És természetesen tovább folyik a sportcsarnok elôkészítése. S végezetül: a magam részérôl minden civil és sportszervezetnek, vezetôjének és tagjainak békés karácsonyt és sikeres, boldog újesztendôt kívánok.
Becz Péter – Gazdasági Bizottság
Bizottságunk legnagyobb horderejû feladata idén a településfejlesztési koncepció
elôkészítése volt, amit a képviselô-testület elfogadott. Ez a koncepció lesz a településszabályozási terv alapja, ez határozza meg a város jövôjét: hol legyen ipari-, kereskedelmi övezet, hol épüljenek lakások, családi házak. Ezen kívül a bizottság készítette elô a különbözô fejlesztéseket, amelyek az idén megvalósultak. Ilyen például a Petôfi és Bercsényi utca keresztezôdésében kialakított körforgalom, a Bucka városrész csatornázásának terve.
2004. december
K I S V Á R O S
5
MIT HOZOTT A 2004-ES ESZTENDÔ? Harmadik éve folyik az utcanév és eligazító táblák kihelyezése, jelentôs összeget fordított a város a közvilágítás színvonalának javítására, s rövidesen elkészül a dr. Lengyel Lajos utcai új orvosi rendelô is az ófaluban. Az elmúlt hónapokban sok energiát fordítottunk a közúthálózat fejlesztésére, a Csepelszigeti gerincút nyomvonalának kialakításával, meghatároztuk a budapesti csatlakozás helyszínét is. Várhatóan 2007re készül el ez az elsô szakasz. A bizottság javaslata alapján
félmilliárd forint lekötött pénzeszközöket viszünk át a költségvetésben megfogalmazott koncepció alapján a következô esztendôre, ebbôl fejlesztésekre, az úthálózat burkolására, bôvítésére, felújítására, járdaépítésre, új csomópont kialakítására kerül sor. Ezeket még az idén szerettük volna megvalósítani, de az Európai Unió-s csatlakozás miatt közbeszerzési bizottságot kellett létrehozni, s a pályáztatás késlelteti a kivitelezést. A munkálatok így átcsúsznak a következô évre.
Kopácsi Ibolya – Oktatási Bizottság
Az oktatási bizottság feladatához tartozik többek között, hogy folyamatosan figyelemmel kísérje az önkormányzati intézmények mûködését. Idén a nevelési tanácsadó és a mozgásfejlesztô óvoda számolt be a tevékenységérôl a képviselôtestület elôtt, s a képviselôk elismeréssel szóltak a két intézmény munkájáról. A 2004-es esztendôben több kiemelt feladat hárult a bizottságra: elkészítette például a város középtávú informatikai koncepcióját és módosításra
került az intézmények pedagógiai programja, amely az óvodák, iskolák mûködését segíti. A színvonalasabb oktató-nevelô munka érdekében a bizottság javaslata alapján 10 millió forintot költött idén az önkormányzat taneszköz fejlesztésre. A partnereink – elsôsorban a szülôk és a gyermekek – elégedettségének növelését szolgálja az ôsztôl bevezetett minôségbiztosítási program, melynek elôkészítésében jelentôs szerepe volt az oktatási bizottságnak. Hasonlóan a településfejlesztési program kialakítása során, hiszen a javaslatunk alapján kerül sor a Kardos István Általános és Közgazdasági Szakközépiskola valamint óvodáink bôvítésére és az új oktatási centrum (óvoda, iskola) felépítésére. Meg kell említeni, hogy az oktatási bizottság tartalékát idén az iskolák tagozatainak és napközis csoportjainak eszközfejlesztésére fordítottuk.
Kövesdi László – Pénzügyi Bizottság A pénzügyi bizottság egyik legfontosabb feladata a város éves költségvetésének összeállítása a szakbizottságok igényei, javaslatai alapján, és elôterjesztése képviselôtestületi döntésre - természetesen a
pénzügyi lehetôségeket figyelembe véve. A pénzügyi iroda munkatársainak segítségével folyamatosan figyelemmel kíséri a bizottság a város pénzügyi helyzetét, egyensúlyát. Negyedévente beszámolót ter-
jeszt a képviselôtestület elé a költségvetési teljesítésekrôl. Természetesen szükség szerint a költségvetéstôl eltérô bevételeknél és kiadásoknál is rendeletmódosítást kezdeményez, illetve pénzügyi fedezet biztosítását javasolja. E munkát igazolja, hogy a 2004-es költségvetés fôösszege az év eleji 3.9 milliárdról 4.1 milliárdra változott októberre. A pénzügyi bizottság tárgyalja, javaslataival segíti a belsô ellenôrök éves munkatervének összeállítását, majd az ellenôrzési tevé-
kenységükrôl szóló beszámolót tárgyalja, értékeli. Fontos feladata a bizottságnak minden esztendôben a helyi adórendelet szükség szerinti módosítása, megalkotása és legkésôbb az év utolsó testületi ülésére beterjesztése. 2005. évben az iparûzési adó mértékét 1,9 százalékban javasoljuk megállapítani. Az építményadóknál a fôleg lakosságot érintô garázsok, üdülôk, vízparti üdülôk adóját nem javasoljuk emelni. Természetesen a lakóépületek, lakások továbbra is adómentesek. 70 Ft/m2 emelést javasoltunk a képviselôtestületnek az üzletek és egyéb építmények vonatkozásában. A bizottság összegezte a 2005 évi költségvetési koncepciót a testületi döntés elôtt, mely fontos kiindulási alap lesz a város jövô évi költségvetésének kidolgozásakor. A költségvetés elfogadása minden évben a februári ülésen történik.
Budai László – Kulturális Bizottság
Az elmúlt esztendô legnagyobb eredményének tartom, hogy sikerült javítani a kulturális és közmûvelôdési intézmények anyagi feltételein. Plusz támogatást kapott a Városi Könyvtár, a Sziget Színház, amely rendszeres fellépési lehetôséget biztosít a musical stúdióból kinövô fiataloknak, s egyre színvonalasabb produkciókkal örvendezteti meg a miklósiakat. A bizottság javaslata alapján remélhetôleg mihamarabb dönt a képviselô-
testület a Sárgaház színháztermének bôvítésérôl is. Így a jelenleginél jobb feltételekkel mutathatja majd be elôadásait a Sziget Színház is. Januárban leülünk a tervezôvel, s elkezdôdhet a munka… A kulturális bizottságnak szívügye a helytörténeti gyûjtemény sorsa, a mûködés feltételeinek javítása is. A múzeum vezetôjével Hegedûs Attilával karöltve került sor a város alapításának 740. évfordulója alkalmából megjelentetett helytörténeti könyv kiadására is. Ezt minden miklósi általános iskolás megkapta, hogy tisztában legyenek azzal, hol élnek, mit visz Szigetszentmiklós az Európai Unióba. Városunk kulturális életének legjelentôsebb eseményei voltak azok a mûvészeti produkciók, amelyeket az év során az uniós csatlakozás és a Szentmiklósi Ôsz rendezvényeihez kapcsolódva láthattak a hely-
K I S V Á R O S
6
2004. december
MIT HOZOTT A 2004-ES ESZTENDÔ? béliek és a vendégeink. Sôt, a testvérvárosi kapcsolatok keretében az Ádám Jenô Zeneiskola fiatal muzsikusai Gyergyószentmiklóson léptek fel. Az esztendô végéhez köze-
ledve pedig ezúton hívom meg a város lakosságát a karácsonyi Kormorán koncertre, amely méltó záróeseménye 2004-es évet jellemzô nagyívû rendezvényeknek.
Gulyás Lajos – Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottság
Bizottságunk tagjai havi rendszerességgel üléseznek, általában a hónap a harmadik hetének szerdáján. Az elmúlt tizenkét hónap során több mint 50 napirendi pontot tárgyaltunk meg. A bizottság legfontosabb feladata a lakossági panaszok kivizsgálása és egyéb, önkormányzattal kapcsolatos ügyek
véleményezése. Ezen kívül folyamatosan figyelemmel kísérjük, vizsgáljuk az önkormányzat tevékenységét szabályozó Szervezeti és Mûködési Szabályzat érvényesülését. Amenynyiben szükség van rá, javaslatot teszünk újabb szabályzat, rendelet megalkotására, a képviselô-testület felkérésére pedig jogi kérdésekben véleményt nyilvánítunk. A bizottság egyik legfontosabb feladata a helyi közbiztonsági feladatok megoldása, ezért véleményezzük a rendôrkapitánysággal, polgárôrséggel kötendô megállapodásokat. 2004-ben a közbiztonság javításának érdekében, javasoltuk, és figyelemmel kísértük a térfelügyeleti rendszer kiépítését tervezéstôl a kivitelezésig.
Horváth István – Egészségügyi Bizottság
Számos kérdésben kellett állást foglalni az eltelt idôszakban a bizottságnak. Sikerként könyveljük el, hogy elindítottuk az új orvosi ügyelet pályáztatását. Korábban ugyanis sok bejelentés érkezett a feladatot ellátó Európa Mentôszolgálattal munkájával kapcsolatban, épp ezért, szeretnénk változtatni, javítani az ügyeleti ellátás színvonalán. Az idei év ered-
ménye az is, hogy két új háziorvosi praxissal bôvül a városban az egészségügyi szolgáltatás színvonala, s jövôre a jelenlegi állomány mellett négy új védônô kezdi meg munkáját az oktatási intézményeikben és körzetekben. Az egészségügyi ellátás színvonalát javítja, hogy márciusban átadjuk az ófaluban, a dr. Lengyel Lajos utcában az új orvosi rendelôt, s elkészültek a lakihegyi orvosi rendelô tervei is. Várhatóan 2005-ben elkészül az intézmény. De ne feledkezzünk meg a Határ úton kialakítandó orvosi ügyelet épületérôl, melynek szintén elkészültek a tervei. Idén elôször indította útjára az Egészséges Városok Közalapítvány támogatásával az életmód tábort az önkormányzat, ennek keretében kedvez-
ményes áron – heti 2000 forintért - pihentek a gyermekek az önkormányzat Duna-parti üdülôjében. Másik újdonság: idén elôször kúrálhatták magukat a mozgássérültek a város egészségügyi bizottságának 550
ezer forintos támogatásával Hajdúszoboszlón. Az akciónak oly nagy sikere volt, hogy a bizottság tervezi: öt évre köt szerzôdést a hajdúszoboszlói ingatlantulajdonossal a miklósi rászorulók üdültetésére.
Lénárt Lajos – Szociális és Családvédelmi Bizottság
Idén ugyanannyit fordított a bizottság szociális és családvédelmi célokra, mint tavaly. Az esztendô legnagyobb sikereként könyvelhetjük el, hogy minden segítségre szoruló miklósi állampolgárnak megadta a város a törvényben foglalt támogatást, s ehhez az önkormányzat biztosítani tudta az önrészt. Igaz, voltak olyanok ôk a kérelmezôk 5-6 százalékát teszik ki - akik nem kaphattak
támogatást, de ez azért volt, mert nem feleltek meg a törvényben elôírt szabályoknak, tehát magasabb volt az egy fôre jutó jövedelmük az elôírtnál. A helyi támogatások közül jó helyre került a bizottság 1,5 millió forintos tartalék kerete is. Félmillió forintot fordítottunk mi is a hajdúszoboszlói üdültetésre, továbbá 800 ezer forinttal támogattuk azokat a miklósiakat, akiknek nehézséget jelentett a szemétdíj kifizetése. Örülök annak is, hogy a megmaradt összegbôl olyan gyermekeket, családokat sikerült támogatnunk, akik önhibájukon kívül kerültek nehéz helyzetbe. A bizottságunk javaslata alapján az önkormányzat 10 millió forint kamatmentes kölcsönt adott a támogatásra szoruló miklósi lakásvásárlóknak és házépítôknek.
Jószai Attila – Európai Uniós Integrációs Bizottság
Az elmúlt esztendô legkiemelkedôbb eseménye az volt, hogy közel másfél esztendôs elôkészítô munka után, a bizottság javaslata alapján, novemberben a város képviselôtestülete véglegesítette Szigetszentmiklós településfejlesztési koncepcióját. A koncepciót
az EU Integrációs Bizottság állította össze, a Gazdasági Bizottság pedig a tervezet megvalósításáért felelôs. A tervezet meghatározza az elkövetkezendô évtizedekben a város stratégiai fejlesztési, tervezési programját. Segítséget nyújt abban, hogy a döntéshozók meghatározott menetrend szerint alakítsák a város szerkezetét, társadalmi struktúráját. A koncepció legnagyobb érdeme, hogy konszenzuson alapuló döntést hoztak ebben a kérdésben a városatyák, s az elôkészítés során kikérték a civil szervezetek véleményét is. A bizottság most a 20062013 közötti pályázatokat, programokat készíti elô.
K I S V Á R O S
2004. december
7
Szigetszentmiklósi delegáció látogatott el Steinheimbe A kezdet A steinheimi kapcsolatfelvétel 2003. szeptemberére nyúlik vissza. Ekkor a dél-olaszországi Specchiában megrendezett szakmai konferencián 3 új várossal ismerkedtek meg Szigetszentmiklós vezetôi. A „nap és a szél” városának ne-
zánk Európai Uniós csatlakozása alkalmából rendezett szigetszentmiklósi ünnepségnek. A szeptember 14-19. között megrendezett testvérvárosi konferencián pedig felkészültségükrôl tettek tanúbizonyságot a steinheimi szakemberek.
vezett olasz településen eltöltött egy hét alatt a vendéglátók mellett sikerült jó kapcsolatot kialakítani a Krakkóhoz közel esô város: Busko Zdrój vezetôivel, és bensôséges baráti kontaktus alakult ki az ÉszakRajna-Vesztfáliai Steinheim város delegációjával is. A 14 ezres lélekszámú város polgármestere és felesége 2004. május 1-jére szóló meghívásunkat elfogadva résztvevôje volt ha-
Vendégeink itt tartózkodásuk során megismerkedtek a Német Kisebbségi Önkormányzat (továbbiakban NKÖ) vezetôivel, ezután Hohl László az NKÖ elnöke a kitûnô német nyelvtudás birtokában lévô Eisenbacher Csaba segítségével felvette a kapcsolatot német barátainkkal és megszervezték az elsô szigetszentmiklósi delegáció látogatását.
Németországi látogatás November 11-14. között hat fôs szigetszentmiklósi delegáció utazott a németországi testvérvárosunkba. „-A Német Kisebbségi Önkormányzat a kapcsolat továbbépítésében nagy szerepet vállal. Fontos szá-
munkra, hogy a kultúra, oktatás, sport és gazdasági élet terén gyümölcsözô kapcsolat részesei és formálói lehessünk.” – nyilatkozta lapunknak Hohl László. A két napos látogatáson a
magyar delegáció tagjai megismerkedtek az észak-német város új polgármesterével is. „ – A korábbi polgármesterrel Reinhard Spiessel sikerült jó együttmûködést elindítani. Bevallom, volt bennem némi félelem, hogy vajon az új polgármester hogyan fogad bennünket, folytatni kívánja-e majd a testvérvárosi kapcsola-
tot?! Bizonytalan voltam, de jó hírekkel tértünk haza. Határtalan lelkesedéssel, szeretettel és
nyitottsággal fogadta delegációnkat Joachim Franzke, aki csupán egy hónapja foglalta el a polgármesteri széket.” – tájékoztatta a Kisvárost Fodor Antalné dr. A magyar delegáció tagjai ott-tartózkodásuk elsô napján a steinheimi városháza tanácstermében a jelenlegi és volt polgármester, Magyarország iránt élénken érdeklôdô helyi vállalkozók, önkormányzati képviselôk, hivatali dolgozók és a sajtó képviselôi elôtt mutatták be Szigetszentmiklóst. Errôl a délelôttrôl már másnap egy kétszázezer példányban megjelenô lap adott tájékoztatást. A „közösen szembenézni a jövô kihívásaival” címû cikkben kiemelték, fontos számukra, hogy Budapest közelségében helyezkedünk el, jó a közlekedés, és mi magyarok számítunk a gazdasági élet terén való együttmûködésre is. A magyar delegációnak megmutatták a környék történelmi nevezetességeit és a Steinheimhez tartozó hat falut. Ezek közül Ottenhausenben elültették a két város barátságát szimbolizáló testvérvárosi juharfát, melynek erôs szerkezete, hosszú élettartama jellemzi majd - a remények szerint - a két település jövendô kapcsolatát is. Katona Erika
K I S V Á R O S
8
2004. december
A 2004-es esztendô képekben – a teljesség igénye nélkül –
Kitüntetések a Magyar Kultúra Napján: A Városi Közmûvelôdési Díjat ebben az évben Nádasdy Jánosnénak poszthumusz díjként, a Városi Testnevelési és Sport Díjat Marczinkó Györgyné kajakedzônek ítélte a város képviselô-testülete. Nádasdy Jánosné kitüntetését unokái vették át
Az 1848-49-es Forradalom és Szabadságharc hôseire emlékeztünk
Európához csatlakoztunk 2004. április 30.–május 1.
Szigetszentmiklós Város Érdemes Pedagógusa: Eszterhás Sándorné
Szigetszentmiklós Város Érdemes Diákja: Dudás András Anyák Napi Ünnepség
Erdélyben játszott a Sziget Színház társulata
Néprajzi kiállítás a Sárgaházban A Városi kórus Grazban szerepelt
K I S V Á R O S
2004. december
9
A 2004-es esztendô képekben – a teljesség igénye nélkül –
Hôsök Napja – Tisztelgés a hôsök emléke elôtt Lakihegyen és a Kossuth Lajos utcában
Testvérvárosi Konferencia
Aranygyûrûs Pedagógus: Lukács Csaba
Húsz esztendôs a Gondozási Központ
V. Szigetszentmiklósi Ôsz rendezvénysorozat
2004 év Pro Urbe díj kitüntetettje: Jordán Gáborné pedagógus
Hivatalos keretek között került átadásra a Térfelügyeleti rendszer
Idôsek Napja- Lakihegyen és a Bíró Lajos Iskolában
K I S V Á R O S
10
2004. december
AZ EURÓPAI ZÁSZLÓ HASZNÁLATA A 2004. évi XXIX. törvény (a továbbiakban: Tv.) 139. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a Kormány 308/2004. (XI. 13.) Korm. rendeletében az európai zászló és az európai lobogó használatának részletes szabályairól a következôket rendelte el (kivonatos forma). 1. § (1) A Tv. 139. § (1) és (2) bekezdésében megjelölt középületeken (a továbbiakban:
középület) az azon kitûzött nemzeti zászlóval azonos szélességû, szövetbôl készült európai zászlót minden olyan
esetben ki kell tûzni, amikor a) ennek tárgyi feltételei a középület és környezete építészeti sajátosságaira tekintettel biztosítottak, és b) az azzal járó kiadások a középület fenntartásáért felelôs költségvetési szerv elemi költségvetésében a kötelezô feladatok ellátásának veszélyeztetése nélkül biztosíthatóak. (2) A helyi vagy országos örökségi védelem alatt álló épületek esetében az európai zászló kitûzéséhez az illetékes hatóság elôzetes hozzájárulását ki kell kérni. (3) Az európai zászlót a középületen úgy kell kitûzni, hogy szembôl nézve a nemzeti zászlóhoz képest bal kéz felôl legyen. A zászlórúd hossza a nemzeti zászló rúdjáéval megegyezik. (4) Az európai zászlót rendszeresen – legalább háromhavonta – tisztítani, elhasználódása esetén pedig cserélni kell.
(5) Szélsôséges idôjárási viszonyok között – azok idôtartamára – a szerv vezetôje elrendelheti a zászló bevonását. Ez a rendelkezés az Alkotmánybíróság és a Legfelsôbb Bíróság épületére, valamint a köztársasági elnök és a miniszterelnök hivatali épületére, továbbá nemzeti ünnepek idején nem alkalmazható. (6) Az európai zászló kitûzésére irányadó jogszabályi rendelkezések betartásának ellenôrzésérôl a közterület-felügyelet, ahol pedig közterület-felügyelet nem mûködik, a jegyzô gondoskodik.
Karácsony tesvérvárosunkban – Busko-Zdrójban Szenteste tizenkét fogásnak kell lennie az ünnepi asztalon. Hagyományos ételnek számít ilyenkor a céklaleves ponttyal. A ponty lehet sült vagy fôtt. Egy különleges kocsonyával hidegen is lehet tálalni. Ezen a különleges napon tilos másféle húst enni. A vacsora után karácsonyi dalokat énekelnek a lengyelek, s utána felbontják
Meglehetôsen sok ünnepünk van Lengyelországban, de a legnépszerûbb a karácsony. December 25-én a keresztény világ Jézus Krisztus születését ünnepli. A készülôdés már december közepén megkezdôdik: a családok képeslapokat küldenek rokonaiknak, barátaiknak, ajándékok után kutatnak az üzletekben. Karácsony elôtt pár nappal mindenki megvásárolja a fenyôfát és kiteszi az erkélyre az ünnep kezdetéig. Lengyelországban december
24-én, Szenteste kezdôdik az ünnepség. 24-e reggelén a család fiatal tagja égôkkel, fényes gömbökkel, szaloncukorral, arany és ezüst fonalakkal díszíti fel a fenyôfát. A karácsonyfa tetejére egy nagy csillag kerül, belsejében egy kicsi égô világít. A lányok a konyhában segédkeznek, hagyományos lengyel ünnepi ételeket készítenek a szentesti vacsorára. Ezeket az ételeket csak ezen a különleges estén készítik el a lengyelek.
az ajándékokat. Ez egy zajos és nagyon vidám pillanat, ami a gyermekek kedvence. Karácsony reggel templomba mennek az emberek, felkeresik a nagyszülôket, s közösen ebédelnek. Karácsony másnapján a barátokat keresik fel a lengyelek, s együtt folytatják az ünneplést.
K I S V Á R O S
2004. december
11
Zenés utazás Erdélybe Az Ádám Jenô Zeneiskola 20 tagú küldöttsége Gyergyószentmiklóson járt 2004. december 3-6-ig. Az elôzmények: – 2004. áprilisában szándéknyilatkozat született intézményünk és a gyergyói Salamon Ernô Elméleti Líceum zenetagozata között, melynek célja testvériskolai kapcsolat kialakítása. – Következô nyáron mindkét iskolában vezetôváltás történt, de ez nem volt akadálya annak, hogy a szándék valósággá változzon. – Zeneiskolánk tantestülete meghívta az erdélyi muzsikusok kis csoportját a Szentmiklósi Ôsz rendezvénysorozatra. Ôk a meghívásnak eleget tettek szeptemberben. A kölcsönös szimpátia pár nap alatt kialakult, így gyorsan érkezett a visszahívás, látogassuk meg ôket a Szent Miklós napi ünnepségsorozaton. Örömmel készültünk, 15 diák és 5 tanár a nagy utazásra. December 3-án, 18 órára vártak bennünket gyerekek, felnôttek egyaránt és fogadá-
sokat kötöttek, hogy hány órát fogunk késni. Mivel a vártnál mindössze 25 perccel késôbb érkeztünk, senki sem nyert, de nem voltak emiatt bánatosak vendéglátóink. Elfoglaltuk szálláshelyünket a családoknál, akik nagy szeretettel fogadtak mindenkit. A következô nap a hangverseny jegyében zajlott, melyet közösen adtunk vendéglátóinkkal. Teltház elôtt muzsikáltunk a líceum nagytermében. Mindkét iskola tanárai elégedetten hallgatták a saját növendékeiket, és örömmel tapsolták meg a másikhoz tartozókat. A hangverseny után baráti beszélgetésen vettünk részt, a teljes tanári kar vendégei voltunk a „vaskertes” iskola tanári szobájában. Jócskán a tervezett idô után indultunk a Szent Miklós-napi Bálba, ahol Pazar körülmények között szórakoztunk hajnalig. Másnap kicsit „gyûrötten” indultunk kirándulni a Gyilkos
Új jármûvel gazdagodott a tûzoltóság Örömmel tájékoztatjuk a lakosságot, hogy 2004. november 5-én a Hivatásos Önkormányzati Tûzoltóság Szigetszentmiklós nevében Lestár Mihály tûzoltóparancsnok átvette a Belügyminisztériumtól az új mûszaki mentô tûzoltó gépjármûvet. A gépjármû és felszerelései 40 millió forintba kerültek, melynek pályázati önrésze 8 millió forint volt. A pályázat önrészét a tûzoltóság mûködési területének önkormányzatainak, illetve gazdálkodóinak támogatásából biztosították. A jármû és a rajta található korszerû felszerelések segítségével a tûzoltók gyorsabban tudnak segíteni a bajba jutott embereken. Országúti gyorsbeavatkozó felszerelésével személygépkocsi tüzeknél hatékonyan bevethetô. A jármû önállóan is alkalmas viharkárok felszámolására. Köszönjük a támogatást! Szigetszentmiklósi Tûzoltó Parancsnokság
tóhoz és a Békási szorosba. A felhôk fölött, a friss hideg levegô felébresztett bennünket és nagyot sétáltunk a gyönyörû hegyek között. Délután gyermekelôadást láttunk a színházban, és vártuk a mikulást, aki hó hiányában gyalog érkezett. A program szabadtéri koncerttel zárult. Utolsó napunkon megnéztük a keresztalják érkezését a szentmisére, a szomszédos településekrôl, majd közös ebédelés után hazaindultunk. Könnyes szemmel búcsúzott
felnôtt, gyermek egyaránt. Szoros barátsággá változott a kezdeti ismerkedés és valamennyien a közeli viszontlátás reményében köszöntünk el egymástól. Bízunk abban, hogy nyáron együtt táborozunk majd a Balaton partján. Beszámolómat azzal fejezem be, hogy megköszönöm városunk vezetôinek, hogy támogatták utazásunkat, s ezzel ismét segítették azt a szépen fejlôdô folyamatot, amit testvérvárosi kapcsolatnak hívunk.
Kiélezett küzdelem a birkózó csapatbajnokságon A Ferencvárosi Torna Club birkózó csarnokában rendezték meg a Felnôtt Liga Csapatbajnokság felsôházának küzdelmeit a házigazda FTC, a Vasas SC, a Túrkevei BC, és a Sziget SC részvételével. A verseny kiélezett küzdelmeket hozott, a körmérkôzések során az utolsó összecsapásig kérdéses volt a végsô sorrend. A nézôk csemegézhettek a küzdelmek között, szebbnél szebb akciók és meglepetések színesítették a mérkôzéseket. A Sziget SC legeredményesebb versenyzôje a 120 kg-ban mérlegelt Balogh Zsolt volt, aki a hétvégén mind három mérkôzését abszolválta. Kiváló ellenfeleket gyôzött le; az utolsó mérkôzésen tussal verte a válogatott Branda Gyulát, aki idén a fôiskolai világbajnokságot nyerte magabiztosan, valamint az Olimpia elôtt megrendezett Európa-bajnokságon Deák Bárdos Mihály távollétében eredményes képviselte hazánkat. A Sziget SC birkózó csapata a 2004. évi felnôtt, vegyes fogású Liga Csapatbajnokságon, a harmadik helyen végzett. Sziget SC- Túrkeve BC: 15-12 A Sziget SC gyôztes versenyzôi: 66 kg Szabó Gábor, 74 kg Wöller Ákos, 84 kg Gergô Sándor, 120 kg Balogh Zsolt Sziget SC- Vasas SC: 9-16 A Sziget SC gyôztes versenyzôi: 74 kg Wöller Ákos, 84 kg Gergô Sándor, 120 kg Balogh Zsolt Sziget SC- FTC: 5-21 A Sziget SC gyôztes versenyzôi: 120 kg Balogh Zsolt Végeredmény: I. FTC II. Vasas SC III. Sziget SC IV. Túrkevei BC
12
Mundial ’93 AsztaliLabdarúgó Kupa November 27-28-án rendezték meg a Batthyány Kázmér Gimnázium tornatermében a Mundial ’93 kupát. A játékosok a fôversenyben kezdték meg a küzdelmeket, míg a versenybôl kiesettek a különbözô osztályokban fejezték be a szereplést, így senki sem maradt ezen a hétvégén játék nélkül. Vasárnap délutánra a fáradság jelei is megmutatkoztak az arcokon. Nem is lehet ezen csodálkozni, hiszen embert próbáló feladat két napon keresztül játékban lenni. A hazaiak versenyzôi közül Komáromi Zsolt végzett a legelôkelôbb helyen, aki felállhatott a dobogó harmadik fokára. A díjakat Tóth Csaba Szigetszentmiklós város ifjúsági- sportreferense adta át. Eredmények: Fôverseny: I. Béres László (Sirály SE) II. Seremet Szilárd (Kecskemét) III. Komáromi Zsolt (Mundial ’93 FC)
Köszönet az 1%-ért A Szigetszentmiklósi Kézilabda Sport Kör köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik 2003. évi személyi jövedelemadójuk 1 %át 283.520 forintot sportegyesületünk részre ajánlotta fel. A fenti összeget utánpótlás csapataink nemzetközi tornákon való részvételéhez használtuk fel. Kérjük, hogy 2004. évi személyi jövedelemadójának felajánlásával is támogassa Szigetszentmiklós férfi kézilabda sportjának fejlôdését. Adószámunk: 19181204-2-13 Somogyvári Tibor ügyvezetô
K I S V Á R O S
2004. december
KH-METALL KUPA – kardvívó verseny
A Diák Vívóegylet Szigetszentmiklós, országos kardvívó versenyt rendezett novemberben, a Batthyány Kázmér Gimnázium tornatermében. A
rendezvényt dr. Koós Ferenc igazgató úr, egyesületünk vezetôségi tagja nyitotta meg. A verseny a városi és szülôi hozzájárulások mellett a KHMETALL KFT jelentôs támogatásával jött létre, így a verseny névadója lett. Rendezvényünkön részt vett a teljes serdülô és újonc mezôny (13-14 éves). A színvonalas versenyen két szigetszentmiklósi lány is dön-
tôbe került, Mikulik Júlia és Nagy Zsófia. A verseny nívóját jelzi, hogy az eredményhirdetés után a díjakat átadó Gergácz László, az utánpótlás nôi válogatott szakvezetôje a döntôbe jutott nyolc versenyzôt meghívta a kadet magyar válogatott edzéseire. Végeredmény: I. Nagy Petra, Gödöllô edzô: Kurucz Balázs II. Luczáti Zsófia, Vasas III. Berczel Nóra, Gödöllô és Várhelyi Anna, Csata-Csepel V. Mikulik Júlia, Szigetszentmiklós VII. Nagy Zsófia, Szigetszentmiklós. Noseda Tibor egyesületi elnök
X. MIKLÓS KUPA GYERMEK ÉS IFJÚSÁGI KARATE VERSENY Tizennégy csapat, 266 karatéka részvételével került megrendezésre 2004. november 27én, a Tököli Sportcsarnokban, a X. MIKLÓS KUPA GYERMEK ÉS IFJÚSÁGI KARATE VERSENY, melynek fô szervezôje Harsányi László, a Magyarországi Goju-Ryu Karate Szövetség elnöke volt. A rendezvényt Prunner József, Szigetszentmiklós sportügyekért felelôs alpolgármestere nyitotta meg biztató szavakkal, jó és sérülésmentes versenyzést kívánva sportolóinknak. A megnyitón részt vett Hohl László, a szigetszentmiklósi Seinchin KSE elnöke. Hosszú felkészülés elôzte meg a jubileumi versenyt, de nem eredménytelenül. A legfiatalabbak izgultak a legjobban, hiszen ez volt életük elsô megmérettetése. Öröm volt nézni a harcias apróságok küzdelmét a
shiaikon, és mosolygó arcukat az éremosztáskor. A nagyok viaskodásában már a komoly tudás és fegyelem tükrözôdött.
A szigetszentmiklósi csapat eredményei: ARANY ÉREM Jécsai Bence, Fazekas Norbert, Kollár Zoltán, Koruhely Sára, Hegedûs János, Kiss Bence, Marcz Mátyás, Suszta Domos, Marcz Róbert, Dobos Bonifác, Koruhely Ákos, Szabina Gergô, Matula Gábor. EZÜST ÉREM Eöry Noémi, Fazekas Anett,
Ritmikus Gimnasztika Csapatverseny A SZIGET DSE Ritmikus Gimnasztika szakosztályának csapatai november végén az eddiginél magasabb színtû versenyen vehettek részt. Tökölön rendezték az Együttes Kéziszer Bajnokságot, ahol bár elôször vettek részt a lányok I.osztályú csapatversenyen, az eredményekre méltán büszkék lehetünk. A gyermek korosztályban indult csapat (Gábor Ingrid, Gubacsi Zsanett, Kollár Tímea, Nagy Fanni, Nagy Noémi, Peller Vivienn, Radó Anita, Szigetvári Zsuzsanna) a pontszerzô VI. helyezést érte el. A junior csapat (Bujtor Xénia, Ivanics Lilla, Narancsik Dóra, Rajna Renáta, Rigó Viktória, Szép Zsófia, Szkokán Monika) a nagyon elôkelô III. helyen végzett.
Koruhely Sára, Kemecsei Szilvia, Kemecsei Szabina, Farkas Barbara, Jécsai Ferenc, Farkas András, Várkonyi Dávid, Till Kristóf, Tamás Gábor, Somfai Patrik, Nagy Kristóf, Szabó Bence, Tokics Judit. BRONZ ÉREM Fazekas Anett, Kemecsei Szilvia, Farkas Barbara, Jécsai Bence, Bartos Mátyás, Bulyáki Bence, Tokics Judit, Szabina Gergô, Szôke Alexandra, Matula Gábor, Jécsai Ferenc, Kircsák Zalán, Kiss Bence, Till Kristóf, Dobos Bonifác. Bôkezû támogatókra is találtunk, így az érmek mellé több, mint száz ajándékot tudtunk kiosztani. Ezúton szeretnénk nekik köszönetet mondani! TÁMOGATÓINK: Adidas Szvitil Kft., Sziget Fittness Center, PLR Divatház, Bôrke Shop, Oázis Wellness Park, Nagy Zoltán magánszemély. Horányi Gabriella
2004. december
K I S V Á R O S
13
Gondtalan ünneplés – A Karácsony és Szilveszter alatt betartandó tûzvédelmi szabályok – Karácsony és Szilveszter alkalmával megnô a tûz kialakulásának a veszélye is. Ennek két oka van, az egyik, hogy a megszokotthoz képest több, a tûz kialakulásához vezetô tényezô vesz minket körül, a másik, hogy a gondtalan ünneplés miatt figyelmen kívül hagyunk olyan alapvetô tûzvédelmi szabályokat, melyeket egyébként betartunk. Ezért érdemes az ünnepekre „készülni”, gondolni a bevásárláson, sütés-fôzésen kívül a tûzvédelmi szempontokra is. Milyen veszélyek leselkednek ránk? Az ünnepek alatt komoly veszélyt jelentenek a koszorúk, a karácsonyfa, melyekre gyertyákat, csillagszórókat helyezünk és a mécsesek. Ezeknél több tûzvédelmi vonatkozású szabályt is be kell tartanunk! A gyertyák esetében figyelni kell arra, hogy azok stabilan legyenek rögzítve, függôlegesen álljanak. A koszorúkat és gyertyákat nem éghetô anyagú tálcára helyezzük el. Ügyelni kell arra is, hogy az égô gyertyák fölött, mellett ne legyen éghetô anyag, ezért mikor azokat polcra, szekrénysorra helyezzük, át kell gondolnunk, hogy
nincs-e túl közel hozzá egy könyv, esetleg a fölötte lévô polc. Égô gyertyát soha ne hagyjunk ôrizetlenül! A fenyôfák többféle illóolajat tartalmaznak, melyek elôsegítik a fa meggyulladását, és ennek esélye megnô, ha a meleg helyiségben történô elhelyezés óta több nap eltelt. A fa veszít a nedvességtartalmából, és így sokkal könynyebben gyullad, ezért a karácsonyfákon egyáltalán ne helyezzünk el gyertyát. Csillagszórót is csak nagy odafigyeléssel, és a díszítést követôen néhány napon belül gyújtsunk úgy, hogy az izzó részek ne érjenek a fához. A karácsonyfák elhelyezésekor fontos szempont, hogy a fa közelében lehetôleg ne legyen éghetô anyag. Ez azért szükséges, ha esetleg mégis bekövetkezik a baj, legyen helyünk a megfelelô intézkedések
megtételére, melyekrôl a késôbbiekben teszünk említést. A karácsonyfán elhelyezett elektromos égôk vásárlása során ügyeljünk arra, hogy csak a KERMI által bevizsgált terméket vásároljunk. A szilveszter közeledtével gyakran találkozhatunk a piacokon, forgalmas helyeken petárdákat értékesíteni kívánó személyekkel. Itt szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy ez jogszabályba ütközô tevékenység, ennek ellenére számolnunk kell vele, hogy házunk, lakásunk szabad tere, terasza ki van téve ezen eszközök által okozott tûz veszélyének. Ez ellen úgy védekezhetünk, ha az udvarunkról, teraszunkról minden éghetô anyagot védett helyre viszünk, és az utcafront felöli ablakokat zárva tartjuk. Ha mégis bekövetkezik a baj A tûz észlelésével, és az oltás megkezdésével egyidôben értesítsük a tûzoltóságot a 105-ös telefonszámon! Az általunk eloltott tüzet is jelentsük a tûzoltóknak. A karácsonyfa közelében valamilyen oltásra alkalmas eszközt helyezzünk el. Lehet ez egy erre a
célra megfelelô tûzoltó készülék, melynek címkéjén szerepel a nagy „A” betû, azaz hogy a készülék alkalmas szilárd anyagok oltására. Ennek hiányában megteszi egy vödör víz is. A fa vízzel való oltása során ügyelnünk kell arra, hogy a fán lévô elektromos égôk csatlakozóját húzzuk ki a konnektorból. Ennek megkönnyítése érdekében az égôsor csatlakozóját a fától távolabb lévô konnektorba dugjuk be, ahol könnyen hozzáférhetünk. Megkísérelhetjük az oltást egy szintén erre a célra készenlétben tartott takaróval, pokróccal is. Ebben az esetben a fa beborításával, és a pokróccal való letakarásával próbáljuk meg elzárni az égéshez szükséges oxigént. Fontos, hogy az esetlegesen bekövetkezô balesetre legyünk felkészülve. Elôre gondoljuk át, hogy mit fogunk tenni, hova teszszük az oltásra megfelelô eszközöket, és ezt tudassuk a család többi tagjával is. Érdemes ezt a kérdést közösen megbeszélnünk. Ha gondolatban megfelelôen felkészültünk, sokkal hatékonyabban tudunk fellépni a tûz ellen és elkerülhetô a pánik is.
A Dunai Vízirendészeti Rendôrkapitányság felhívása Megjött a tél, a vizet szeretô ember vágyik télen is a vizek partjaira, a befagyott vizek jegére. A Dunai Vízirendészet információi szerint a Duna lassúbb folyású mellékvizein megjelent az egybefüggô, de még vékony jégtakaró. A gyorsabb mellékvizeken és a fômederben egyre nagyobb mértékben zajlik a jég. Ahogy a nyári fürdési idénynek megvannak az áldozatai, sajnos az elôírások nem ismeretébôl vagy be nem tartásából eredôen a jeges vizek is szedik áldozataikat. A vízrendészeti szolgálat szeretné, ha ebben az évben csökkennének a balesetek, ezért indokoltnak tartja, kellô idôben felhívni a lakosság figyelmét a jégen való tartózkodás és közlekedés legalapvetôbb rendelkezéseire. A 46/2001. (XII.27.) BM. számú rendelet ide vonatkozó rendelkezései sajnos kevés ember elôtt ismertek. Indokolt felidézni saját jól felfogott érdekünkben a legfontosabbakat. A szabad vizek jegén tartózkodni csak akkor szabad, ha a jég kellô szilárdságú, nem olvad, illetve nem mozog.
A gyakorlati tapasztalatok alapján az állóvizek jege akkor tekinthetô kellô szilárdságúnak, ha vastagsága eléri vagy meghaladja a 10 cm-t. TILOS a szabad vizek jegén tartózkodni: éjszaka és korlátozott látási viszonyok között; jármûvel, a biztonságos munkavégzés kivételével; kikötôk és veszteglôhelyek területén; folyóvizeken. Teherbírást csökkenô tényezôk: fenékrôl elôtörô kisebb, nagyobb források; csatorna bekötések; áradás apadás által kialakított jégmozgás; felmelegedés a jégréteget elvékonyítja, ami a jégen való tartózkodók számára veszélyes lehet. Folyóvizeken jellemzô a befagyás folyamatában, hogy a már beállt jégmezôre újabb és újabb táblák torlódnak, rakódnak, ezek nem biztonságosak, rajtuk való közlekedés életveszélyes és tilos! A folyóvizek jég alatti vízszintváltozásai jégmozgást idéznek elô, apadás következtében a látszólag még szilárd jég állapota megváltozik, beroppanása várható. Több napos melegebb idô hatására a felület mosódik a jég vastagsága csökken, szilárdsága romlik, ezért a rajta való közleke-
dés, sportolás, tartózkodás veszélyes. Nagyobb jégfelületen különös veszélyeket rejthet a friss havazás, mert a jég tényleges állapotát nem lehet idôben felismerni. Ezeken a területeken az éjszakai tartózkodás különösen veszélyes. Felhívjuk azon gazdálkodó egységek, horgászegyesületek, horgászok és magánszemélyek figyelmét, akik valamely vízterület tulajdonosai, kezelôi, hogy amennyiben a jégen léket vágnak, jégkitermelést folytatnak, kötelesek a jégmentessé vált területet távolról felismerhetô módon, egy méter magasságban elhelyezett, legalább 10-10 cm széles piros-fehér csíkozású korláttal megjelölni, körülhatárolni! Jégkitermelés, vagy más – jégen történô – munkavégzés esetén a munkáltató köteles figyelôszolgálatot szervezni, és mentôeszközt biztosítani. Ajánljuk még, hogy azokon a területeken, ahol felnôttek vagy gyermekek tömeges megjelenése várható, pl.: szabad strandok jegén, átkelési helyeknél, a jégbôl való mentéshez felúszó, nagyfelületû tárgyakat, pl.: falétrát, pallót és megfelelô erôsségû
és karbantartott kötélzetet tartsanak készenlétben. Fontos tanács, hogy a jeges vízbôl, a jégbôl mentett embert azonnal ne vigyük túlfûtött meleg helyre, dörzsöléssel próbáljuk a vérkeringést beindítani, természetesen elôzôleg a jeges ruházatától meg kell szabadítani. Az ilyen személyt minden esetben, orvosi elsôsegélyben, orvosi ellátásban kell részesíteni. Részletesebb tájékoztatást a Dunai, Tiszai és Balatoni Vízirendészeti szolgálatnál, az életmentéssel foglalkozó kreatív egyesületeknél kérhetnek. A Belügyminiszter 46/2001. (XII.27.) BM rendelete alapján, a jégen tartózkodás szabályait, a jégbeszakadások miatt bekövetkezett balesetek megelôzése érdekében a vízirendészet fokozottan ellenôrizni fogja! Felhívásunk betartása, az állampolgárok törvénytisztelete megelôzheti a tragikus balesetek bekövetkezését.
Az oldalt támogatta: A Biztonságos Magyarországért Közalapítvány
K I S V Á R O S
14
2004. december
Változnak a helyi adók és a közüzemi díjtételek Szigetszentmiklós Város Képviselô-testülete 2004. december 14-i ülésén az alábbi rendeleteket alkotta, melyek hatályba lépése 2005. január 1. A HELYI ADÓKRÓL Az adómértéke : d.) üzlethelyiség 520,-Ft /m2/ év e.) egyéb nem lakás céljára szolgáló építmény 520,-Ft /m2/ év (1) Állandó jelleggel végzett iparûzési tevékenység esetén az adómértéke 2005. január 1-tôl: az adóalap 1.9 %-a (Felhívjuk a tisztelt adózók figyelmét, hogy az iparûzési adó mértéke 2004. december 31-ig az adóalap 1.8 %-a.) Az önkormányzat tulajdonában lévô LAKÁSOK ÉS NEM LAKÁS CÉLJÁRA SZOLGÁLÓ HELYISÉGEK BÉRBEADÁSÁRÓL ÉS ÉRTÉKESÍTÉSÉRÔL Az önkormányzat tulajdonában lévô lakások bérleti díja összkomfortos 228.-Ft/m2/hó komfortos 154.-Ft/m2/hó félkomfortos 85.-Ft/m2/hó komfort nélküli 64.-Ft/m2/hó A HELYI KÖRNYEZET VÉDELMÉRÔL, a KÖZTERÜLETEK és INGATLANOK RENDEJÉRÔL, a TELEPÜLÉS TISZTASÁGÁRÓL A szilárd hulladék elszállítási díj megállapítása a hulladékgazdálkodásról szóló 2000.évi XLIII. törvény és a 242/2002. (XII.23.) sz. Korm. r. 9.§. (2) bekezdése alapján alkalmazott díjkalkuláció, illetve díjképlet alapján tömegben (kg) kerül megállapításra.
A szilárd hulladék (szemét) elszállításának rendje az alábbi: a.) lakótelepeken és négylakásosnál nagyobb társasházaknál heti két alkalommal, melynek díja 1.175.-Ft/hó/háztartás. b.) A város belterületén a családi házas ingatlanoknál heti egy alkalommal, melynek díja 1.175.-Ft/hó/háztartás c.) Vegyes beépítésû övezetben az üdülôktôl április 15-tôl, október 15-ig a családi házaktól egész évben heti egy alkalommal, melynek díja üdülô esetén: 7.050.-Ft/6 hó/ingatlan, családi ház esetén 1.175.-Ft/hó/háztartás. A folyékony hulladék elszállítási díja: 5.980.-Ft/4m3 1-4 m3 -ig 3 4 m felett 1.495.-Ft/m3 közületek intézmények 2.128.-Ft/m3 A lakossági díj a hatályos költségvetési törvény szerinti állami támogatást nem tartalmazza. VÍZ- ÉS CSATORNADÍJ 1.) A Fôvárosi Vízmûvek Rt. által szolgáltatott ivóvíz (Lakihegy) fogyasztási díja 151.34 Ft/m3. 2.) Szigetszentmiklós Város közigazgatási területén az 1. pontban megállapított vízdíj kivételével az ivóvíz és csatorna szolgáltatás díja: – lakossági ivóvíz 207,00 Ft/m3 – közületi ivóvíz 296,42 Ft/m3 3.) Csatornaszolgáltatás díja a város teljes közigazgatási területén – lakossági csatorna 178,66 Ft/m3 – közületi csatorna 338,39 Ft/m3 A fenti díjtételek az ÁFA-t tartalmazzák! Vargáné dr. Petô Terézia, jegyzô
A Városi Könyvtár és Közösségi Ház januári programja Január 13. Csütörtök 18 óra ÉLETMÓDVÁLTÓ KLUB – „Hogyan éljünk együtt a földsugárzással ?” Elôadó: Bencze Ágnes, radiesztéta Belépô: 300 Ft (felnôtt) 200 Ft (nyugdíjas, diák)
Január 28. Péntek 19.00 Sziget Színház bemutatója: Presser Gábor – Sztevanovity Dusán – Horváth Péter: PADLÁS musical (kétszer hatvan perc) Rendezô: Pintér Tibor. Belépô: 1.200 Ft
Január 20. csütörtök 18 óra Ünnepi mûsor a Magyar Kultúra Napja alkalmából. Ünnepi köszöntôt mond: Budai László, Kulturális Bizottság elnöke Ünnepi beszédet mond: Halász Albert, költô, a Lendvai Rádió-TV, Stúdió vezetôje (Szlovénia) Közmûvelôdési és Sport Díj átadása A mûsorban közremûködnek: Ádám Jenô Zeneiskola, Sziget Színház, Városi Kórus.
Január 31. (hétfô), Február 1.–2. (kedd, szerda) 9.00 és 10.30 GYERMEKSZÍNHÁZ Az Aranyszamár Bábszínház bemutatja: POM-POM MESÉI Óvodásoknak és kisiskolásoknak szól Csukás István meséje ezúttal bábokkal, élô szereplôkkel és sok-sok zenével egy órában. Belépô: 400 Ft
Január 21. Péntek 18 óra Városi Galéria – Puha Ferenc szigetszentmiklósi, Waldemar Rösch thüringiai festômûvészek kiállítása A kiállítást megnyitja: Szakolczay Lajos, irodalom és mûvészetkritikus
A Városi Könyvtár ünnepi nyitva tartása dec. 24. péntek dec. 25. szombat dec. 26. vasárnap dec. 27. hétfô dec. 28. kedd dec. 29. szerda dec. 30. csütörtök dec. 31. péntek jan. 1. szombat
zárva zárva zárva 11-18 óra 9-15 óra 9-15 óra 9-15 óra zárva zárva
Áldott, békés Karácsonyi ünnepeket, egészségben, sikerekben gazdag új esztendôt kíván a Városi Könyvtár és Közösségi Ház valamennyi dolgozója.
2004. december
K I S V Á R O S
15
FOLYAMATBAN LÉVÔ INTÉZKEDÉSEK (Folytatás az 1. oldalról) – Még az idén felszerelésre kerül az a 200 db utcanévtábla, mellyel önkormányzatunk nemcsak az új elnevezésû utcákat fogja ellátni, hanem a megrongálódott vagy eltûnt táblákat is pótolja. – Az önkormányzat a már elnyert pályázati támogatás segítségével jövôre megvalósíthatja a Lakihegyi csomópont megépítését. Jelenleg a közbeszerzési eljárás elôkészítése folyik, az út elkészítéséhez szükséges magánkézben lévô földek megvásárlása folyamatban van. – A tervezett intézménykomplexum, 150 férôhelyes óvoda és 700 férôhelyes általános iskola lehetséges helyszí-
vaslatára született döntés abban, hogy a településfejlesztési koncepció kidolgozásában részt vállaló CDC Kft. készítsen a Kéktó Szabadidôpark hasznosítására vonatkozó programtervet a koncepció irányelveinek megfelelôen. A tervezett beruházások célja egy olyan fesztiválközpont kialakítása, amely lehetôvé teszi, hogy városunkban egyre több ifjúsági, kulturális eseményt lehessen rendezni szabadtéren. – Folynak az elôkészítô tárgyalások az önkormányzati üdülô ifjúsági szálláshellyé történô átalakításáról annak érdekében, hogy az Duna-parton lévô üdülô megfelelô körülmények között tudja fogadni az iskolai csoportokat, civil szer-
A Városi Könyvtár és Közösségi Házban lévô színházterem bôvítése
nének kiválasztása folyik. A nevelési komplexum helyszínének kiválasztásánál szakhatóság bevonásával vizsgálják a lehetséges helyszíneket, a szakhatóságok bejárás során keresik a legoptimálisabb megoldást. Az építési tervezési program kidolgozására a Gazdasági Bizottság egy Szakértôi Bizottság létrehozásáról döntött. – A Kulturális Bizottság valamint az Ifjúsági-, Sport és Társadalmi Kapcsolatok Bizottságának javaslatára döntés született abban, hogy a Városi Könyvtár és Közösségi Házban lévô színházterem bôvítésére vonatkozóan a tervezési ajánlatok bekérésre kerüljenek. Ugyancsak a bizottságok ja-
vezeteinket, illetôleg a városunkba látogató vendégeket. – Folyik az egyeztetés arra vonatkozóan is, hogy a Városi Könyvtár és Közösségi Házban Ifjúsági iroda kerüljön kialakításra. Az Európai Uniós csatlakozás folytán számos olyan lehetôség nyílt meg az ifjúság számára is, melynek kihasználásához megfelelô ismeretekkel kell rendelkezniük. Ehhez és a fiatal korosztály problémáinak megoldásához, érdekvédelméhez nyújthat segítséget az iroda. – Zajlanak az Európai Uniós támogatással megvalósuló, a jövô évre tervezett nemzetközi ifjúsági csereprogram elôkészítési tárgyalásai. A tanulmánytervek elkészítéséhez
A Kardos István Általános és Közgazdasági Szakközépiskola bôvítése
szükséges támpontok kidolgozása folyamatban van. – Készülnek a szabályozási tervek, rendelkezésre áll Szigetszentmiklós közigazgatási területének alaptérképe, mely alapján készül a településszerkezeti terv kidolgozása. Ez határozza meg a különbözô övezetek fejlesztési területeit, a gyûjtô utak nyomvonalát és a város struktúráját. – Folyamatosan zajlanak az egyeztetô tárgyalások a Csepel-szigeti gerincút kiépítésével kapcsolatban. A kivitelezôk várhatóan 2006-ban indítják a beruházás megvalósítását. Szabályozási terv készül a Tököli út azon részére, amely biztosítja majd a csatlakozást a gerincúthoz. – Szabályozási terv készül a Leshegy Ipari Park be nem épített részére és a Flóra Hungária Virágpiaci csomópontra is. – Folyamatban van a Gyári u.-Bajcsy Zs. úti körforgalom beruházási célokmányának aláírása. A képviselô-testület
döntött arról, hogy a beruházás megvalósítására a közbeszerzési eljárást megindítja. – Az új sportcsarnok létesítésével kapcsolatban a területek megvásárlására vonatkozó egyezség nem jött létre az érintett terület tulajdonosaival, így jelenleg készül a terület szabályozási terve, ami alapján a közigazgatási hivatal kisajátítási eljárást indít. A területek megvásárlásához a szükséges pénzeszköz tervezésre került a költségvetésben, az rendelkezésre áll. – Évadzáró rendezvényeket tartanak sportegyesületeink, itt értékelik az egyesületek és a sportolók ez éves munkáját. A sportvezetôk szezonzáró rendezvény keretén belül találkoznak a város vezetôivel is. – Elôkészítés alatt áll a 2005 évi társadalmi, kulturális, egészségügyi és sport alapokra vonatkozó pályázati kiírás. A bizottságok most vizsgálják felül, határozzák meg a pályázati feltételeket, szempontrendszert.
A Gyári u.-Bajcsy Zs. úti körforgalom kialakítása
K I S V Á R O S
16
Szaxofon virtuóz Szigetszentmiklóson A II. Országos Szaxofonversenyt Kovács Endre Arnold a József Attila Általános Iskola 10 éves tanulója nyerte. Az ország legrangosabb szaxofonversenyét háromévente rendezik meg, a zsûri külföldi és magyar mûvészekbôl és zenepedagógusokból állt. A versenyt 2004. november 11-12én rendezték Pomázon, ahová az ország minden pontjáról érkeztek az ifjú muzsikusok, öszszesen 61 gyermek indult a nagy megmérettetésen. Endre az elsô korcsoportban a legmagasabb pontszámmal jutott a döntôbe, ahol nála idôsebb gyerekeket gyôzött le tehetséges és különleges játékával. Kovács Endre az Ádám Jenô Zeneiskolában kezdte zenei tanulmányait, amelyet jelenleg az Egressy Béni Zeneiskolában folytat. Ez az I. helyezés bizo-
nyítja Endre szaxofontanárának, Balogh Gábornak magas szakmai színvonalát, hozzáértését és türelmét. Az Egressy Béni Zeneiskola és Balogh Gábor növendékei elhozták az elsô három helyezést, a „legjobb felkészítô tanár” díját, és a „legjobb zongorakísérô” díját is.
FELHÍVÁS Iskolánk, a szigetszentmiklósi József Attila (II. sz.) Általános Iskola 2005-ben ünnepli fennállásának 50. évfordulóját. Ebbôl az alkalomból egy évkönyv kiadását és egy kiállítás megrendezését tervezzük. Várjuk azoknak a jelentkezését, akik ôriznek a régi évekrôl fényképeket, tablókat, filmfelvételeket, egyéb tárgyi emlékeket (iskolaköpeny, úttörô egyenruha, ôrsi napló, könyv, füzet, ellenôrzô, bizonyítvány, oklevél stb.) s azokat a kiállításunk idejére kölcsön adnák iskolánknak. Kérjük segítô szándékukat jelezzék az iskola titkárságán személyesen vagy a 06-24-530-860 telefonszámon.
Nyugdíjas klub Lakihegyen 2004. december 9-én megalakult a Lakihegyi Hóvirág Nyugdíja Klub 41 fôvel, vezetôje Kandi Sándorné. Az újonnan alakult nyugdíjas klub minden érdeklôdô nyugdíjas korút szeretettel vár tagjai sorába. Értesítjük Szigetszentmiklós város lakosságát, hogy 2004. október 22-én megalakult a Centrum Párt Szigetszentmiklósi alapszervezete. Tisztelettel várjuk érdeklôdésüket. Bôvebb információ: Szilágyi Gyuláné elnök Telefon: 06-20/9573-129
K ISVÁROS Szigetszentmiklósi Önkormányzat tájékoztatója
2004. december
KÉPVISELÔI FOGADÓÓRÁK Fodor Antalné dr. polgármester: január 19-én, szerdán 9–11 óráig a Polgármesteri Hivatalban. Papp István alpolgármester: minden héten kedden 9–16 óráig a Polgármesteri Hivatal alpolgármesteri irodájában. Prunner József alpolgármester: minden héten szerdán 9–16 óráig a Polgármesteri Hivatal alpolgármesteri irodájában. Szabó József alpolgármester: minden héten csütörtökön 9–16 óráig a Polgármesteri Hivatal alpolgármesteri irodájában. Acélvári Attila képviselô: minden hónap elsô hétfôjén 17–18 óra között a Szent Miklós u. 12/2/d Elixir Könyvesboltban. Balla Ákos képviselô: minden hónap utolsó szerdáján 17–19 óráig a Polgármesteri Hivatal képviselôi irodájában. Becz Péter képviselô: telefonegyeztetés után. Telefonszám: 0620/9578-460. Budai László képviselô: minden hónap elsô keddje 17–18-ig „Ízes Betûk” Könyvesbolt (Oázissal szemben), 18.30–19.30-ig a Batthyány Kázmér Gimnáziumban. Gulyás Lajos képviselô: minden hónap harmadik hétfôjén 17–19-ig a Liberális Klubban Erkel Ferenc u. 3. Tel.: 411-464. Varju László országgyûlési képviselô és Horváth István képviselô: minden hónap harmadik hét szerdáján (a következô január 19-én) 16–18 óráig a József Attila Általános Iskola ebédlôjében. Hrabovszky András képviselô: minden hónap elsô szerdáján 16–17 óráig a Lakihegyi Óvodában. Joszkin János képviselô: minden hónap elsô szerdáján 16–18 óráig a Kardos István Ált. és Szakközépiskola orvosi szobájában. Jószai Attila képviselô: minden hónap elsô hétfôjén 17–19 óráig a Batthyány Kázmér Gimnáziumban. Kopácsi Ibolya képviselô: minden hónap elsô csütörtökén 17 órától a SZÖSZI irodájában (József Attila tér 3). Kövesdi László képviselô: Elôzetes idôpont egyeztetést követôen a Polgármesteri Hivatal Titkárságán, telefon: 24/466-379 Kukorda Tibor képviselô: minden hónap harmadik szerdáján (a következô január 19-én) 16–18 óráig a József Attila Általános Iskola ebédlôjében. Ladányi Sándor képviselô: minden hónap második hétfôjén 17–19 óráig a József Attila Általános Iskola ebédlôjében. Lénárt Lajos képviselô: minden hónap második hét és az utolsó hét hétfôjén 15–16 óra között a Polgármesteri Hivatal képviselôi irodájában. Nádasdy András képviselô: minden hónap elsô keddjén 17–18 óráig a Nádasdy Filmszínházban. Sallai Gábor képviselô: elôzetes idôpont egyeztetés alapján 06-30/9400-922. Simon Pál képviselô: minden hónap elsô keddjén 16–18 óráig a Polgármesteri Hivatal képviselôi irodájában. Szilágyi Zoltán képviselô: minden hónap utolsó keddjén 17–19 óráig a Polgármesteri Hivatal képviselôi irodájában. Urbán Szabó József képviselô: telefonon lehet érdeklôdni 06-20/9357-172. Virág Róbert képviselô: minden hónap negyedik hétfôjén 17–18 óráig a Polgármesteri Hivatal képviselôi irodájában. Német Kisebbségi Önkormányzat Hohl László elnök fogad: telefonegyeztetés után. Telefonszám: 06-20/9420-715 Lakatos Mihály a Cigány Kisebbség Önkormányzat elnöke és Orsós István elnökhelyettes fogad: minden hétfôn 9–13 óráig a CÖK Irodájában Erkel Ferenc u. 3.
Felelôs kiadó: Szigetszentmiklós Város Önkormányzata * www.szigetszentmiklos.hu Felelôs szerkesztô: Fiedler Anna Mária * Szedés, tördelés: Családi Rendezvényszervezô Iroda Tördelôszerkesztô: Szilvási * Nyomda: Ex-Kop Bt. ISSN 1418-1428