Mirko Aksentijevic
A LIBANONI VÁLSÁG NAGY REJTÉLYE
A világlapok évek hosszú során át úgy emlegették Libanont, mint az idegenforgalom egyik legkedveltebb országát, mint a virágzó üzleti élet államát. Most viszont ennek az országnak a térképe sokkal t ö b b ször jelenik meg a lapok hasábjain, de a képaláírások mindig tragédiá ról számolnak be, a legnagyobbról, amely egy országot sújthat. Leg g y a k r a b b a n arról, hogy Libanon haldoklik, süllyed, hogy Közel-Kelet egykori Svájcának térképét sötét színek árnyékolják, az ókori föníciaiak országát a szétesés, a szakadás veszélye fenyegeti. Alig egy évtizeddel ezelőtt Libanonban még minden virágzott, az üzlet, az idegenforgalom, a bankügyletek. Ü g y tűnt, hogy ez a kis, alig 10 400 négyzetkilométernyi, ország jólétben úszik. Bejrútban, Közel- és Közép-Kelet kapujában, majd 50 lap jelent meg, képviselve az a r a b vi lág és a nemzetközi élet valmennyi i r á n y z a t á t . N é h á n y lap és folyó irat jelent meg francia és angol nyelven. Ű g y hírlik, hogy amikor a leg jobban ment nekik, a libanoniak meghívták Tinenberg világhírű k ö z gazdászt és tervezőt, hogy készítsen nekik p r o g r a m o t arra, hogyan él hetnének még jobban. A szorgalmas hollandiai m u n k á b a is állt és több hónapos k u t a t ó m u n k a után nagyjából ezt m o n d t a : a mai t u d o m á n y minden szabálya szerint nektek m á r rég tönkre kellett volna mennetek. Mivel ennek éppen ellenkezője történt, csináljátok csak tovább, amit ed dig csináltatok. A libanoniak kissé szomorkásán vették tudomásul ezt a bölcs megállapítást, de biztosra vették, hogy t o v á b b r a is sikeresen intézik majd ügyeiket. Sohasem féltek attól, hogy találékonyságuk, üzleti érzékük elhomályosul, pedig a fellegek m á r gyülekezni kezdtek. A vihar előszelére nem sokáig kellett várni. A z a r a b hadseregeknek az 1967. évi júniusi háborúban elszenvedett katonai vereségét közös csa pásként fogták fel, de csak erkölcsileg érintette őket. Ami az üzletet illeti, az ugyanúgy ment, mint előzőleg, vagy talán még jobban is. R é gebben el is hangzott olyasmi, hogy ha az a r a b o k n a k nem lenne Bej rútjuk és Libanonjuk, a k k o r ki kellene találni. A háborúban vereséget szenvedett arab oszágokban ugyanis mindenki a maga módján m a g y a -
r á z t a a katasztrófa okát és természetesen mást vádolva. A bejrúti sajtó viszont minden szempontból, minden nézetet figyelembe véve foglalko zott vele. Számtalan tanács volt arra nézve is, hogy mit kell tenni, s az arab világ mozgásba jött. Leggyorsabban a palesztinok találták fel m a g u k a t . A világszerte szétforgácsolt menekülttáboraikban m á r a jú niusi háború előtt felismerték, hogy senki sem oldhatja meg helyettük problémájukat, m a g u k n a k kell kezükbe venni a sorsukat. A z előző indítékok után most még egy újat k a p t a k — egész orszá guk megszállás alá került. Ez adott nekik új erőt. N e m a k a r t a k térden állni a diadalmas izraeli hadsereg előtt, és amikor a többi a r a b legke vésbé v á r t a volna, megkezdték felszabadítási háborújukat. A z első gerillaakciók jelentős sikereket hoztak. A palesztin k o m m a n d ó k , a fedainok erkölcsi ereje napról n a p r a növekedett. A z arabok m i n d i n k á b b magukénak kezdték érezni ezt az egyenlőtlen harcot, azt v á r v a tőle, hogy róluk is lemossa a gyalázatot. A mozgalom tömegessé, erőssé, jól szervezetté vált. A fedainok J o r d á n i a , Szíria és Libanon területéről szin te napról n a p r a hajtották végre akcióikat az izraeli megszállás alatt lévő területen. I d ő n k é n t megütköztek az izraeli hadsereggel is és ezek ben az összecsapásokban a gerillataktikával olyan csapásokat mértek az ellenségre, amilyenhez győztesek nem szoktak hozzá. A palesztin harcosok legfőbb támasza J o r d á n i á b a n és Libanon déli részén volt, az utóbbinak hegyvidékén, amely gyorsan a F a t a h l a n d (a F a t a h országa, a legerősebb palesztin szervezetről) nevet k a p t a . Szíria kevésbé engedte meg a palesztin k o m m a n d ó k szabad tevékenységét. E b ben az időben azonban az arab országoknak megfeleltek ezek az akciók. A z arab tömegek teljes egészében helyeselték és t á m o g a t t á k őket. Szá m u k r a ez volt a bizonyítéka annak, hogy júniusban csak ütközetet ve szítettek, nem pedig h á b o r ú t . Idővel azonban t o v á b b bonyolódott a helyzet. A palesztin mozgalom ereje lassan z a v a r n i kezdte a k o r m á n y o kat. Kezdték korlátozni a fedainok tevékenységét. A palesztin mozga lom ezzel szembeszállt és nemcsak támogatást, hanem szabad kezet is kért az araboktól. Az összeütközések elszaporodtak. A z arab világ hangulata azonban hozzájárult ahhoz, hogy 1969. november 3-án lét rejött K a i r ó b a n a megegyezés a libanoni k o r m á n n y a l , amely elismeri Li banon szuverenitását de a palesztinok teljes szabadságát is. Ez a meg egyezés a d t a meg az alapot a későbbi nemzetközi tevékenységhez, ö t évvel a kairói megegyezés után az E N S Z h a t á r o z a t o t fogadott el, amely a palesztin népnek jogot ad minden eszköz felhasználására, hogy kihar colja jogát a h a z á r a , saját államra. A kairói egyezmény u g y a n a k k o r Libanon első szembenézése volt az új realitással. Egy évvel később a kérdés még kiélezettebben vetődött fel. A jordániai k o r m á n y ugyanis úgy mérte fel, hogy a palesztin moz galom erősödésével „állam lett az á l l a m b a n " és a mozgalommal való leszámolás mellett d ö n t ö t t . E k k o r következett be a Fekete Szeptember néven ismert esemény, amikor is a palesztin k o m m a n d ó k heves ütköze tek után nem t u d t a k ellenállni a jordániai t a n k o k és hadsereg r o h a m á -
nak. Ú g y döntöttek, hogy Szírián át visszavonulnak Libanonba. Poli tikai vezetőségüket és intézményeiket Bejrutban helyezték el, amely ak kor még nyílt város volt. Á jordániai eseményeket a mozgalom vezetői „ a r a b szégyenként" fogták fel, de nem tekintették vereségnek. A harci tevékenység nem csökkent, ellenkezőleg, növekedett. Elszaporodtak a t á m a d á s o k Izrael ellen, gerillaakciók voltak nemcsak a határvidéken, hanem hátországban is, még Tel A v i v o t és a többi várost sem kímélték. Ezeket az akciókat az Al F a t a h nevű vezető harci osztag szervezte, míg a többi szervezet látványos akciókra vállalkozott és vállalkozik — re pülőgépeket r a b o l n a k el, nagykövetségeket szállnak meg, behatolnak az izraeli sportolók táborába a müncheni olimpián. Ezzel p á r h u z a m o s a n szervezetileg és politikailag is erősödik a mozgalom. Izrael mindent megtesz megsemmisítésére. A legpusztítóbb fegyvereket is beveti. A lé gierő tehetetlen embereket, a menekülttáborokban élő nőket és gyere keket b o m b á z z a Libanon-szerte, főleg az ország déli részén. A t á m a dások azonban m i n t h a csak új erőt a d n á n a k a palesztin harcosoknak, az egész palesztin népnek. A z októberi háború kitörése a Sinai-félszigeten és a Golan-fennsíkon új m o z z a n a t o k a t vitt a közel-keleti válságba. Először bizonyosodik be, hogy az izraeli hadsereg nem legyőzhetetlen. A Szuezi-csatorna Bar Lev erődítményét, amelyet g y a k r a n a világhírű Maginot vonallal hasonlí t o t t a k össze, egy éjszaka elfoglalták. A z egyiptomi hadsereg felszabadí t o t t a a Szuezi-csatornát és a Sínai-félsziget egy részét. Szíriának keve sebb sikerei v o l t a k a Golan-fennsíkon, de a szovjet g y á r t m á n y ú S A M — 6 r a k é t á k k a l feltartóztatta az izraeli légierőt és sok repülőgépet meg semmisített. A z izraeli k a t o n á k r a és a lakosságra ismeretlen erkölcsi csapást mértek. Ezekben a n a p o k b a n nagy változások történtek Liba n o n b a n is. H a b á r hadserege nem vett részt közvetlenül a harcokban, azért nem is m a r a d t teljesen semleges. A libanoni kikötők és u t a k szol gáltak a szíriai hadsereg ellátására. A z októberi háború fordulópont Libanon és a libanoniak számára. Igaz, hogy az üzlet t o v á b b r a is virágzott, de sok minden változni kez dett. Libanon sokáig kívülről nézte az arab világ történéseit, de most ez a külső világ mind közvetlenebbül megnyilatkozott az országon be lüli erőviszonyokban is. A z októberi háború utat nyitott Izraelnek az E g y i p t o m m a l és Szíriával való megegyezés felé. J o r d á n i a kívül m a r a d t a h á b o r ú n , de mindent megtett a n n a k bizonyítására, hogy ő is érdekelt. A leglátványosabb lépés e téren az a javaslat volt, hogy hozzák létre a jordániai—palesztinai föderációt, amely J o r d á n i a számára lehetővé tette volna Ciszjordánia visszaszerzését. A későbbi események, főképp S z á d a t egyiptomi elnök jeruzsálemi látogatása és az amerikai védnök séggel megkötött különbéke, új felsorakozást indított el az a r a b világ ban. E n n e k hatása d r á m a i a n m e g m u t a t k o z o t t Libanonban. A z 1973. évi októberi háború után a libanoniak mind közvetleneb bül kezdték érezni a változást. Attól kezdtek félni, hogy hamarosan megváltozik Közel-Kelet földrajzi, vagy legalábbis politikai térképe.
Jelentkeztek a társadalmi és politikai megrázkódtatások első jelei. A sütő- és d o h á n y i p a r b a n lejátszódott sztrájkokat új és nagy horderejű eseményként jegyezték fel. A z egyetemista tüntetések és a zavargások mindennapossá váltak. A z elavult közoktatási rendszer megváltoztatása mellett mind g y a k r a b b a n követelték az elavult politikai rendszer meg változtatását. Ez a rendszer a törzsfőnökök, zaimák 1943. évi szóbeli megállapodásán alapult és a hatalom megosztásának vallási kulcsát tar t a l m a z t a . H a b á r Libanonban 17 vallási közösség él, az uralkodók a maroniták, a kereszténység egy sajátos változata, mellettük a szuniták és a siiták. Formálisan léteztek politikai p á r t o k , de a parlamenti he lyek megoszlását a vallási kulcs döntötte el. Így például közismert volt, hogy a maroniták, a többi keresztény egyházközösséggel együtt, 54 parlamenti helyet birtokolnak, míg a m o h a m e d á n csoportok 45-öt. A m a r o n i t á k a t illeti meg az államfő és a hadsereg főparancsnokának posztja. A szuniták adják a miniszterelnököt, a siiták pedig a p a r l a ment elnökét. Ilyen alapon osztozkodtak meg a többi fontosabb tiszt ségen is. A modern korszak azonban az államrendszer megfelelő fölépítését követelte meg, hiába m ű k ö d ö t t ez mindeddig kifogástalanul. Különösen a siiták érezték m a g u k a t érintettnek, mivel időközben létszámuk gya r a p o d o t t és követelni kezdték az őket megillető helyet. A szuniták és a siiták hamarosan közös frontba tömörültek. Utőerejüket a világgal szo ros kapcsolatban állva növekvő és iskolázó ifjúság a d t a meg. A m a r o niták támasza a furcsa politikai és félkatonai K a t a e b mozgalom, is mertebben a falanga és a N e m z e t i Liberális P á r t volt. Egy t a l p a l a t n y i t sem a k a r t a k feladni a szóbeli egyezménnyel s z á m u k r a biztosított és m á r rég elavulttá vált pozícióikból. A szunita törzsfőknek évtizedekig megfelelt az általuk játszott szerep, de nyilvánosan nem mertek szem beszegülni a tömegekkel. Mindez arra utalt, hogy elkerülhetetlen az összecsapás a kiváltságok és az igen viharos fejlődés során jelentkező erők között. A z a r a b világ történései, főleg pedig a palesztinok jelen léte és felszabadító mozgalmuk tevékenysége, csak meggyorsították a közelgő válságot. A falanga Pier Gemail és Camil G h a m u n vezetésével nemcsak kon zervatív m a r a d t , hanem m i n d i n k á b b szélsőségessé, terrorista lelkületűvé vált. A másik oldalon a hagyományos szervezetek mellett mind szer vezettebben jelentkeztek az új erők, az a r a b nacionalisták, progresszivisták, szocialisták, marxisták. Gemail és C h a m u n hívei k ö z ö t t t ö b b ségben voltak a keresztények, míg a másik oldalon a m o h a m e d á n o k , és ezért kezdetben úgy t ű n t , hogy vallási viszályról v a n szó, nem pedig politikai és társadalmi harcról, elsősorban pedig a libanoni sajátos helyzetből fakadó összeütközésből. Idővel a helyzet még összetettebbé vált, de sohasem vezetett volna ilyen tragikus fejleményekhez, h a a li banoni erők között más a viszony. A polgárháború első ütközete Bejrútban és az ország déli részén Szaid városban játszódott el. C h a m u n , Libanon akkori elnöke 1958-ban a
hasonló belső válság megelőzésére, vagyis az a r a b nacionalisták a liba noni k o n z e r v a t í v o k összeütközésére úgy keresett gyógyírt, hogy behív t a az amerikai tengerészgyalogokat. Később ugyanez a C h a m u n inkább üzletemberré vált és a j a p á n o k segítségével korszerű halfeldolgozó ipart teremtett. Szembeszálltak vele Libanon déli részének szegény halá szai, mivel a modern ipartól egzisztenciájukat féltették. A libanoni na cionalisták és progresszivisták a halászok segítségére siettek. Szaidban tömegtüntetés kezdődött. Az első sorokban h a l a d t Marauf Szaad, te kintélyes nacionalista, parlamenti képviselő, politikus. A rendőrség tü zet n y i t o t t és S z a a d o t megölte. Egész Libanon felhördült ezekben a m á r ciusi n a p o k b a n 1974-ben. A belső válság egyszerre éles formát öltött. A m a r o n i t á k nem voltak képesek szembenézni a valósággal, ezért a p a lesztinokat okolták minden bajért. A helyzet napról n a p r a forróbbá vált. Megtörténtek az első összecsapások a falanga harcosai és a palesz tin k o m m a n d ó k között. Valamivel később a libanoni hadsereg is közbe lépett, repülőgépei b o m b á z t á k a palesztin menekülttáborokat, azzal az érveléssel, hogy ott v a n n a k a k o m a n d ó t á m a s z p o n t o k . A válság mind jobban elmélyült és megindult az erők polarizálódása. A palesztinok oldalán sorakoztak fel a nacionalisták és a progresszivis ták, akik között sok a keresztény is. A k o r m á n y b a n lévő pozíciókat kihasználva a falangisták és a liberálisok a kairói egyezmény megsem misítésén dolgoztak. A palesztinok és a létrejött N e m z e t i H a l a d ó F r o n t nem hajlandóak visszakozni. Egymást érik az összecsapások, majd a tűzszünetek és a fegyvernyugvási időszakok. Mindennek azonban csak ideiglenes jellege v a n . A z állami lepel mögé bújva a falangisták és a liberálisok mind hangosabban emlegetik a „katasztrofális veszélyeket". Ebben a légkörben elég volt egyetlenegy új incidens, hogy a felgyü lemlett szenvedélyek kirobbanjanak és olyan vérontáshoz, pusztításhoz vezessenek, amilyet bárki elképzelhetetlennek t a r t o t t volna. A m a r o n i t á k ugyanis 1975. április 13-án Ain R u m a n e bejrúti negyedben új t e m p lomot szenteltek föl. A másik oldalon a palesztinok éppen a z n a p ü n nepelték harcuk egyik jelentős évfordulóját. A z ünnepség után a p a lesztinok visszatérőben voltak a Tal El Z a a t a r menekülttáborba. Űtjuk az új m a r o n i t a templom mellett vezetett el. A falanga felfegyverzett tagjai itt f ö l t a r t ó z t a t t á k őket és tüzet n y i t o t t a k a palesztin autóbuszra. H u s z o n h é t palesztinait megöltek, 19-et megsebesítettek, köztük v o l t a k nők és gyerekek is. Minden arra utalt, hogy szándékosan a k a r t á k ki p r o v o k á l n i az összecsapást, holott a m a r o n i t a vezetők „tudatos palesz tin p r o v o k á c i ó r ó l " beszéltek. A h a l o t t a k és sebesültek között kereszté nyek is voltak. A z Ain R u m a n e negyedben történt incidens r o b b a n t o t ta ki az azóta is t a r t ó és szinte kilátástalanná vált polgárháborút. Izrael nem ismeri el a palesztinok polgári és politikai jogát, sőt még a palesztin nép létezését sem. Mégis több mint egy évtizeden át minden erejét latba vetette a „nem létező" palesztinok, főképp felszabadítási mozgalmuk megsemmisítésére. Ezt a harcot Izrael az állami terrorizmus szintjére emelte, megszegve minden nemzetközi szabályt és t ö r v é n y t .
A palesztinok azonban állták a csapásokat. Nemcsak katonailag m a r a d t a k talpon, hanem mind jobban meg is erősödtek, úgyhogy Libanon déli részén m á r nehézfegyverekkel és mintegy 60 t a n k k a l is rendelkez nek. Ezzel p á r h u z a m o s a n növekedett a palesztin mozgalom politikai ereje. Jelentős sikereket értek el a felszabadító mozgalom nemzetközi státusának elismertetésében. A palesztin mozgalom támaszt talált a vi lág h a l a d ó erőiben. Igen a k t í v v á lett az elnemkötelezettség mozgalmá ban és pozícióit az E N S Z is elismerte. Másrészt, Izrael nemcsak nem t u d t a kivívni a „végső" katonai győzelmet, hanem politikailag is mind jobban elszigetelődött. Még az U S A — amely mindvégig Izrael mellett állott — sem helyeselte mindannyiszor a Tel Aviv-i k o r m á n y lépéseit. Ebben a légkörben az Ain R u m a n e b a n lejátszódott vérengzés kettős értelmet k a p o t t . K a t o n a i l a g a falangisták m e g m u t a t t á k , hogy nyílt h á borút a k a r n a k indítani a palesztinok ellen, azzal a végső céllal, amelyet Izraelnek addig nem sikerült elérnie. Politikailag szándékuk az volt, hogy fegyverrel megőrizzék u r a l k o d ó pozícióikat Libanonban. M á r ek kor nyilvánvaló volt, hogy Izrael „természetes" szövetségesei. N e m sok kal később fény derült rá, hogy már a k k o r titkos megállapodás volt, a libanoni m a r o n i t á k és az izraeli k o r m á n y között. Így kezdődött a vér ontás, a pusztítás, m i n d a z a szörnyűség, amellyel egy ilyen polgárhá ború járhat. A N e m z e t i H a l a d ó Front, a palesztinokkal együtt, szem beszegült a falangisták agresszív politikájával és felvette a k ö n y ö r t e len harcot. A libanoni erők polarizálódása az a r a b világ erőit is meg osztotta. A libanoni polgárháború gyorsan egész Közel-Kelet válságának tűzfészkévé vált. Libanonban 1975 áprilisától 1976 novemberéig a polgárháború a két csoport, a maroniták—liberálisok és a nacionalisták—progresszivisták —palesztinok harca volt. Ebben az időszakban Bejrút egész városré szeit döntötték romba. Létrejöttek azok a h a t á r v o n a l a k , amelyek m ö gött a két erő felsorakozott. Az á l d o z a t o k r a és veszteségekre való te kintet nélkül egyik fél sem tett engedményt. Számos ütközet volt, de még mindig voltak „oázisok", amelyek egyik félhez sem t a r t o z t a k . A bej rúti kikötőben és Tal El Z a a t a r palesztin menekülttábor körül 1976 n y a r á n lejátszódott a polgárháború legszörnyűbb ütközete. H á r o m e z e r palesztin 56 napig volt ostromgyűrüben. A palesztinok között számos libanoni, a r a b , de a világ más részéről érkező önkéntes is volt. A v i láglapok sokat írtak egy svéd orvosnőről, aki a sebesülteket és a betegeket ápolta Tal El Z a a t a r b a n . A falangisták ágyúkkal lőtték a menekülttábort m i n d a d d i g , amíg a védők be nem ismerték a teljes vere séget. A z ütközetet kevesen élték át, de akik életben m a r a d t a k , azok is a falangista golyók vagy tőrök á l d o z a t á v á váltak. T a l El Z a a t a r védői között sok keresztény is volt. A falangistákat azonban ez nem z a v a r t a , mert szerintük ezek a keresztények is a „halálos ellenség'" ol dalán álltak. Mindezzel a libanoni polgárháború katasztrofális méreteket öltött. A z a r a b országok megpróbálták föltartóztatni a vérontást és Rijád
szaúd-arábiai fővárosban megállapodás jött létre, hogy a tűzszünet kieszközlésére a r a b erőket küldenek Libanonba. Ez ideiglenes fegyver nyugvást teremtett. A harcok azonban ismét föllángoltak. N e m s o k á r a a nemzeti-progresszív és palesztin erők jobb helyzetbe kerültek. A ve szélyt látva a falangisták Szíria segítségét kérték. A szíriai erők, ame lyek addig a palesztin békefenntartó erők részét képezték, eleget tettek p. fölhívásnak és a szíriai katonaság 1976 novemberében tömegesen be vonult Libanonba. A falangisták megmentőként fogadják őket. A p r o g resszivisták és a palesztinok pedig haraggal és kételyekkel. K a m a l D z s u m b l a t , az egyik vezető libanoni és a r a b politikus és gondolkodó, a N e m z e t i H a l a d ó Front és Libanon H a l a d ó Szocialista P á r t j á n a k ve zetője elítéli Damaszkusz magatartását. Azzal vádolja Szíriát, hogy lehetetlenné tette a válság libanoni megoldását. D a m a s z k u s z erre az zal a v á d d a l válaszolt, hogy Dzsumblat le a k a r t a mészárolni a m a r o nitákat. A bevonuló szíriai erők rákényszerítették a progresszivistákat és a palesztinokat a heves ütközeteket követő fegyvernyugvásra, de a feszültség nem csökkent. Sem katonailag, sem politikailag nem jutottak közelebb a megoldáshoz. A szemben álló felek közötti ellenségeskedést nem t u d t á k megszüntetni. Ilyen légkörben 1977 márciusában mind eddig m e g m a g y a r á z h a t a t l a n körülmények között meggyilkolták K a m a l Dzsumblatot. A libanoni válság megoldásában megnövekedett Szíria katonai, sőt politikai szerepe. Szarkisz libanoni köztársasági elnök időnként talál kozott D a m a s z k u s z b a n Asszad szíriai köztársasági elnökkel, hogy újabb kísérletet tegyenek a válság megoldására. A z alapvető irányvétel az volt, hogy ismét helyre kell állítani a libanoni államiságot, megterem teni és erősíteni a hadsereget, amely képessé válna a viszály tartós be szüntetésére és a politikai élet normalizálódásának szavatolására. A li banoni p a r l a m e n t megbízatását háromszor is meghosszabbították, mivel ilyen körülmények között lehetetlen volt választásokat t a r t a n i . I d ő k ö z ben azonban sok képviselő meghalt vagy elesett, e g y h a r m a d u k külföl dön keresett menedéket, így aztán a csonka p a r l a m e n t nem sokat tehe tett. A h á b o r ú b a n gyakorlatilag szétesett a régebbi rendszer. A hadse reg feloszlott, mert mohamedán része nem volt h a j l a n d ó engedelmes kedni a keresztény tisztek p a r a n c s á n a k . A k o r m á n y n a k nem volt ereje az ország irányítására. Formálisan az állam azonban létezett és törté nelmi furcsaságként t a r t o t t a magát. A megnyugvás azonban nem tetszett a falangistáknak. A m i k o r egy pillanatban C h a m u n hajlandónak m u t a t k o z o t t elfogadni a minimális kompromisszumot, Gemail lecsapott rá és szétverte fegyveres osztagait, összeütközésbe került Frangiéval, Libanon egykori köztársasági elnö kével is. A falangisták megölték Frangié fiát. így aztán a falangisták jobboldali t á b o r á b a n a szélsőségesek kerekedtek felül. Izrael segítségével mind nagyobb ütemben fegyverkeztek. Gyorsan eljutottak odáig, hogy az addig szövetségesnek és megmentőnek t a r t o t t Szíriát is egyszerre csak ellenségnek és megszállónak kezdték érezni. M i n d hangosabban és gyak-
rabban követelték a szíriaiak és palesztinok kivonulását Libanonból. A z új i r á n y v o n a l a t fejezte ki H a d a d őrnagy v á r a t l a n jelentkezése, ami kor is az Izraellel határos 6 kilométer széles és kb. 100 kilométer hoszszú övezetben kikiáltotta a keresztény államot, a „Szabad L i b a n o n t " . Mintegy 2000 hívét teljes egészében az izraeli hadsereg fegyverezte föl, fizette és t a r t o t t a fenn. H a d a d őrnagy szabadabban mozgott Izraelben, mint saját Libanonjában. Egyetlen célja, hogy kíméletlen harcot foly tasson a palesztinok ellen, nyíltan követelve azok kiűzetését. A libanoni helyzet az első percben káosznak tűnik, valójában azon ban kirajzolódnak a libanoni jobboldal és Izrael összehangolt akciójá nak koordinátái. Izrael a libanoni területre való behatolásaival, légitá madásaival mindig készen állott arra, hogy új viszályt támasszon, új feszültséget teremtsen. Szíria mintegy 30 000 katonája az úgynevezett „ z ö l d " demarkációs vonal mentén állomásozik és kezében tartja a k ü lönféle kulcspozíciókat, köztük a Bejrút—Damaszkusz útvonalat. Ezzel az országot két szemben álló részre szakítják, de ezzel nem t u d n a k vé get vetni az időnkénti összecsapásoknak, főleg a tüzérségi p á r h a r c o k n a k . A falangisták azonban még ebbe az állapotba sem n y u g o d t a k bele, h a nem mind g y a k r a b b a n t á m a d t á k a szíriai k a t o n á k a t . Minden ilyen összecsapás elodázza a politikai megoldás fölkutatását. A jobboldal éppen ezt akarja elérni. Még mindig abban bízik, hogy az övé lehet a végső győzelem, a hatalom oroszlánrésze. A z összecsapások azonban semmit sem v á l t o z t a t t a k az erőviszonyo kon. 1981 tavaszán a falangisták harcba keveredtek a szíriai erőkkel a Bek folyó völgyében. A z t a k a r t á k ugyanis, hogy a Bejrúttól keletre eső területüket összekapcsolják a túlnyomórészt keresztény lakosságú Zahle várossal a Bek völgyében. Nemcsak érzelmi okok vezényelték őket, h a nem stratégiaiak is. Zahle ellenőrzése ugyanis egy lépés lenne a felé, hogy levágják a Bejrút—Damaszkusz ú t v o n a l a t és kapcsolatba kerül jenek a H a d a d őrnagy ellenőrzése alatt álló területtel. Ezzel a szíriai erők, főként a Bejrútban állomásozok, nehéz helyzetbe kerülnének, a palesztinokat pedig teljesen k ö r ü l z á r n á k . S z á m u k r a m á r csak a Föld közi-tenger jelentené a kapcsolatot a világgal, márpedig közismert, hogy ez a tenger teljes egészében izraeli ellenőrzés alatt áll. Ezzel m a g y a r á z h a t ó , hogy a szíriaiaknak mindenáron meg kellett akadályozniuk a falangista tervek megvalósítását. /
A Zahle körüli ütközet néhány új elemet tárt föl. Először is a falan gisták stratégiáját, majd Izrael ekkor a d t a nyíltan a világ t u d t á r a , hogy nemcsak H a d a d őrnagyot, hanem Gemailt és C h a m u n t is támogatja. A h a r m a d i k új m o z z a n a t Szíria eltökéltsége, hogy még nagyobb szerepet vállaljon a libanoni válságban. Izrael Zahle város környékén is a fa langista erők segítségére sietett. Semmilyen törvényt nem tisztelve az izraeli repülőgépek mélyen behatoltak a libanoni terület fölé és a Bek völgyében lelőttek két szíriai helikoptert. Damaszkusz keményen rea gált. A Bek völgyében S A M — 6 r a k é t á k a t állítottak fel, amelyeket az izraeliek jól ismernek az októberi háborúból. így keletkezett a „ r a k é t a -
válság", amelynek során Izrael vezetői dühödten fenyegetőztek, hogy megsemmisítik a szíriai r a k é t á k a t , ha azokat nem vonják vissza. D a maszkusz minden fenyegetőzésre n y u g o d t a n , de h a t á r o z o t t a n válaszolt, hogy a r a k é t á k n a k csak védelmi jellegük van. Mindenképpen közvetlen veszéllyé vált az új arab—izraeli háború vagy esetleg a libanoni v á l ság nemzetközi méretűvé dagadása. A világ tehát ismét aggodalommal kezdte figyelni a libanoni fejle ményeket. A két nagyhatalom gyorsan reagált. Moszkva Damaszkuszba küldte külügyminiszter-helyettesét, Washington pedig Phillippe H a b i bot, az elnök különmegbízottját. A szovjet megbízott rövid időt töltött Damaszkuszban és kevés szivárgott ki megbeszéléseiről. Csak azt hang súlyozták, hogy a Szovjetunió eleget tesz a Szíriával k ö t ö t t barátsági és kölcsönös segélynyújtási szerződésnek. Szíria ugyanis a M o s z k v á v a l való szoros kapcsolatok ellenére sokáig halogatta ennek az egyezménynek az aláírását. A libanoni események, majd az iraki—iráni háború kitörése azonban álláspontjának megváltoztatására bírta Szíriát és az egyez mény 1980 végén létre is jött. Ennek hatása aztán teljes egészében meg nyilatkozott a „ r a k é t a v á l s á g " idején. Reagan különmegbízottja, ingázni kezdett Tel Aviv—'Damaszkusz— Bejrút között, de Szaúd-Arábia segítségét is igénybe vette. Próbálkozása sokban emlékeztet Kissinger amerikai külügyminiszter korábbi t á r g y a lásaira. A hasonlóság mellett azonban van egy lényeges különbség. Kis singer zsidó származású, H a b i b ereiben pedig arab vér is folyik. Kis singer kétségtelenül elindította a C a m p D a v i d - i megállapodáshoz vezető folyamatot, de azt mások fejezték be. Most viszont nehéz fölfedni, hogy H a b i b és Washington mit a k a r elérni. A két szuperhatalom ellentéte szembetűnő. M o s z k v a nemzetközi értekezletet sürget valamennyi érde kelt — beleértve a palesztinokat is — részvételével. Washington és Tel A v i v ezt elveti és valamilyen új jobboldali a r a b szövetséget kíván lét rehozni, amely szembeszegülne a „szovjet veszéllyel". Az új szövetség lehetséges tagjai nem titkolják szembehelyezkedésüket a szovjet befo lyással, de — mint ahogy azt Szaúd-Arábia is teszi — világosan k i mondják, hogy nem szövetkezhetnek Izraellel mindaddig, amíg az ilyen agresszív politikát folytat az arabok, külön pedig a palesztinok ellen. S z á m u k r a Izrael nagyobb veszély a kommunizmusnál. Ezt világosan meg is m o n d t á k Washingtonnak, de az arabok mind dühösebben veszik tudomásul, hogy az U S A vezető körei ezt nem tudják fölfogni és m a kacsul k i t a r t a n a k Izrael mellett. Libanoni válság időnként megnyugszik, de a kibontakozás még min dig nem látható. A szemben álló felfegyverzett táborok t o v á b b r a is harcra készen állnak. A falangisták többé nem titkolják szövetségüket Izraellel. Szíria számára elfogadhatatlan bármilyen a r a b szövetség Tel A v i v v a l . A falanga m i n d i n k á b b Libanon kettészakítására törekszik, kü lön keresztény államocska kikiáltására. A 17 különféle politikai cso portot egyesítő nemzeti—progresszív front pedig Libanon szuverenitá sának, függetlenségének és egységének a megőrzésére törekszik. A p a -
lesztinok számára Libanon az utolsó t á m p o n t , a h o n n a n még harcolhat nak jogaikért és nemzeti felszabadításukért. A palesztin mozgalom szá m á r a létszükséglet a nemzeti-progresszivista fronttal való szövetség. A számos tényezővel és sokfajta érdekkel bonyolított közel-keleti válság Libanonban sűrűsödik. Ezért a libanoni rejtélynek még sok ismeretlen és megoldatlan eleme v a n . Egy londoni lap a probléma lényegét abban látja, hogy vajon az U S A képes lesz-e tudomásul venni a palesztin realitást. Sokan nem t u d t a k vagy nem a k a r t a k belenyugodni ebbe a realitásba. E kérdés megválaszolásától függ mindenesetre a libanoni rejtély megoldása. F o r d í t o t t a Bálint István