Mire jó az iskolaköpeny?

szubjektív

Mire jó az iskolaköpeny? Amikor Hrabal Sörgyári capricciojában Pepin bácsit elkapja a rövidítési láz, mindent megkurtít, még a bútorok lábait is. Valamelyik láb azonban mindig rövidebb lesz, mint a többi, így végül az uniformizálási hevület eredményeként odavész az asztal. A szaktárca arról tájékoztatta a sajtót, hogy közvélemény-kutatást végeztetnének az iskolai egyenruha viseléséről. Mindezt azért fontos bejelenteni, mert az iskolaköpeny újbóli bevezetése a tanévkezdés „legfontosabb” szakmai vitakérdésévé avanzsált. „Melengetem ezt a gondolatot [...], vállalom, hogy nagyon jónak tartanám” – idézte a média a szakterület vezetőjét, aki szerint az iskolaköpeny előnye, hogy eltakarja az óriási különbségeket, amik a gyerekek között vannak, ráadásul sok ezer magyar ember számára lehetne ezzel munkalehetőséget teremteni. Komoly kérdéseket vet fel, ha egy oktatáspolitikus 2012 őszén komolyan azt gondolja, hogy az iskolai formaruha bevezetése olyan súlyú probléma, ami érdemes arra, hogy a tanévkezdés üzenetei közé kerüljön. (Ha a komolyabb gondokról szóló viták elfedése a cél, gumicsontról van szó, akkor más – szintén súlyos – gondolatok merülnek fel.) Ezért fontos, hogy gyorsan reflektáljunk az ötletre, aztán foglalkozzunk azzal, ami valóban probléma. Azzal, hogy nem készült el időben a törvény végrehajtási rendelete, csak tájékoztatásokat hallhatunk a kerettantervekről, az államosítás részletszabályozása kimunkálatlan, az életpályamodell, a pedagógusminősítés, az egész napos iskola és egy sor más tervezett intézkedés lóg a levegőben, miközben a törvény hatályba lépett, a rendszer tehát másfélmillió gyerekkel, százötvenezer pedagógussal, sok ezer intézménnyel élesben üzemel. Tehát nézzük az iskolaköpenyt! • A munkahelyteremtési ötlettel a szakállamtitkárság idegen területre tévedt. Jobb lett volna gazdasági szakemberekre hagyni annak megválaszolását, hogy a nemzeti köpeny-program vajon a távol-keleti ruhagyárak számára eredményezne-e majd megrendelést vagy a nem létező hazai textilipart élesztené újra. • Az iskolaköpeny vagy formaruha lehet hagyomány, amelyet szeretetből vagy tiszteletből tart meg – önként vállalva – egy közösség. Magyarországon ez nincs így, nálunk legfeljebb a köpeny egy másik – amúgy eredeti – funkciója jöhetne szóba

érvként, miszerint védőruhaként, munkaruhaként lehet megfontolni használatát. • Az iskolaköpeny-ötlet az elmúlt rendszert idézi, ahol a társadalmi különbségeket mesterségesen próbálták nyesegetni, de leginkább eltakarni: háromféle autó, kétféle turmixgép, négyféle szekrénysor, panellakás, konfekció, SZOT-beutaló, lángos… Az iskolában pedig rendtartás, uniformizált tanterv, tankönyv, forgatókönyv iskolai ünnepélyre és osztálykirándulásra, párttitkár – és persze az iskolaköpeny. • A magyar pedagógusok és a szülők felnőtt módon képesek ezt a kérdést mérlegelni. Annál is inkább, mert jól tudják, a társadalmi különbségeket más tények, tárgyak lényegesen hangsúlyosabban demonstrálják: ápoltság, mobiltelefon, zenelejátszó és más kütyük, ki hol nyaral, síel, milyen autóval viszik a szülei az iskolába… Ezeknek a korlátozásán, betiltásán is lehet gondolkozni: van, amelyik esetében ez releváns, s van, amely esetében ostobaság. • Társadalmi különbségek léteznek, akár próbáljuk ezt ruhával takargatni, akár nem. Az iskola dolga pedig egy demokráciában az, hogy kezelje ezt a helyzetet, az ebből fakadó problémákat. Például minőségi, korszerű oktatással, egyenlő hozzáféréssel, korszerű pedagógiai módszerekkel, kiváló és elismert pedagógusokkal, differenciált, azaz személyre szabott fejlesztéssel… Szóval, éppen nem azzal az uniformizálási logikával, amelynek a kötelező iskolaköpeny gondolata is egy szép jelképe. Egy mégoly jelképes ruhadarabról szóló érvelés helyett inkább arról kellene vitatkozni, hogy mit tanuljanak gyerekeink közpénzből az iskolában. Mert nem mindegy, hogy csak köpenygyártásra lesznek alkalmasak vagy akár többre is vihetik. Nem mindegy, hogy megkapja-e mindenki az esélyt arra, hogy kibontakoztathassa képességeit, tehetségét, vagy jön a méretre szabás. Ha a kerettantervekről eddig nyilvánosságra került információkat vizsgáljuk, akkor a helyzet elszomorító. A folyamatosan „mindjárt kész” kerettantervi szabályozás ugyanis valóban hathat a társadalmi különbségekre. Drámai módon, csak negatív előjellel. A tervek szerint a miniszter mindent tud, az általa készített kerettanterveket ezért aztán soha, semmi-

kor semmilyen külső szakmai kontrollnak nem kell alávetni. Rendeletben megjelennek és kész. Azoknak, akik szakiskolába járnak, két tanítási nyelvű képzésben tanulnának, egész napos iskolába járnának, humán-tagozatos iskolát választanának vagy valamilyen más módon az egyetlen tantervben foglaltaktól eltérő módon tanulnának (például mert sajátos nevelési igényűek, hátrányos helyzetűek vagy egyszerűen csak más ütemben és másként lehet előrehaladásuk sikeres), sajnos nem jut kerettanterv. Ők csináljanak maguknak. Együttesen ők az összes diák közel felét adják. A tantervkészítéshez persze pénzre lesz szükségük, s csak az engedélyeztetés sokszázezer forintba kerülhet majd, de akár hétszámjegyű is lehet a végösszeg. A „különcködés” tehát drága, de a siker még így sem garantált, hiszen az eltérő kerettantervek bírálói éppen az egyentanterv mindenben tudós készítői lesznek majd. Ők pedig nagyon sajátosan gondolkoznak. Eleve csak a jobb képességűekre gondoltak. Nekik legalább biztosítanak némi eltérési lehetőséget, számukra külön készültek tagozatos, emelt szintű tantervek. A többiek mind egyformák, nekik mind ugyanaz jut. De a tehetség sem mindegy, hogy milyen. Az alsó évfolyamokon például csak a dráma és a tánc terén ügyesebbek élvezhetik majd az emelt szintű oktatás előnyeit, mások nem. A felsőbb évfolyamokon és a középiskolákban aztán fordul a kocka, ott a humán vagy nyelvi érdeklődésűek számára kell majd alternatív kerettanterv, mert ilyen rájuk – kivétel a filozófia –, a központban nem gondoltak. Az uniformizálási láz nem kíméli azokat sem, akik egyébként már rendelkeznek jóváhagyott kerettantervvel, amellyel hosszú ideje sikeresen dolgoznak. Anélkül, hogy bárki vizsgálná eredményességüket, felmenő rendszerben megszüntetik ezeket a programokat. Az sem számít, hogy az adott program értelmezhető-e a hagyományos 4+4+4-es szerkezetben, mindenütt ugyanaz a szabály. Így sok gyerek lehet, lesz, akinek félbevágják megkezdett tanulmányi útját – pusztán az egyformaság kedvéért. Mint Pepin bácsi az asztal lábát, úgy farigcsálják önfeledt hevületben, a környező világról tudomást sem véve a magyar közoktatás tantervi szabályozásának rendszerét, tartalmát. A gond csak az, hogy itt nem bútorokról, hanem gyerekekről van szó. És a borítékolható kudarcot az iskolaköpeny sem takarja el.

ÚJ KATEDRA Pedagógusok lapja Kiadja: COMMITMENT Kommunikációs Iroda Kft., 1095 Budapest, Máriássy u. 5–7., Tel.: 412-09-09, fax: 412-09-08 Felelős kiadó: Ekler Gergely Alapító-főszerkesztő: Pecsenye Éva Felelős szerkesztő: Varga Gabriella, [email protected] Szerkesztőbizottság: Kojanitz László (elnök), Barlai Róbertné, Szebedy Tas Munkatársak: Klotz Mária, Novák Imre, Simonyi Gáspár Tervezőszerkesztő: Molnár Tamás Olvasószerkesztő: Nagy Márton A szerkesztőség címe: 1055 Budapest, Balassi Bálint u. 9–11. félemelet 4., Tel.: 412-09-09, fax: 412-09-08 Hirdetésfelvétel: Kovács Balázs, 30/337-9962, [email protected], www.ypsylonmedia.hu Nyomdai munkák: OOK-Press, Veszprém Felelős vezető: Szathmáry Attila ISSN 0865-6177 (nyomtatott) ISSN 1788-3709 (on-line) 2012.

szeptember

új katedra

1

s ú l y p on t

Új tanév, új kihívások Az új tanév kezdetével új szakaszba lépnek a kormány reformtörekvései: a stratégiáról és elvekről szóló viták és döntések helyébe a konkrét részletek kimunkálása és főként a megvalósítás lép. A beszédek és a papírok helyét a tettek veszik át, kiderül, mi az, ami a valóságban működőképes, s mi az, ami nem. Ami eddig kockázat nélküli disputa volt (s aminek legfeljebb politikai ára lehetett, hiszen a rendszert, a napi működést nem érintette), az mostantól tétre megy.

Az oktatásirányítás az előttünk álló két tanévben vizsgázik. A kihívás nem kicsi, hiszen új irányítási, fenntartói, finanszírozási struktúra kialakítása és beüzemelése a feladat, az idővel való gazdálkodás pedig nem sikerült tökéletesen. A szeptember 1-jén hatályba lépett köznevelési törvény végrehajtási rendelete néhány nappal a tanévkezdés előtt még nem volt ismert, nem jelentek meg a kerettantervek, nem látni a tartalmi szabályozás egyéb elemeit (például a nevelési feladatokat, az egész napos iskola kereteit), nem kellően tisztázott, milyen feltételrendszer mentén zajlik majd az államosítás (nem egyértelmű a feladatellátásban részt vevők számára, hogyan néz ki majd ezután az oktatásszervezés és -finanszírozás feladatmegosztása). Mindemellett az sem állítható, hogy a változtatások társadalmi és szakmai támogatottsága meghatározó lenne, az érintetteket és a közvéleményt is inkább megosztják az elindított intézkedések. Mindez nemcsak politikai kockázatot, de rendszerszintű szakmai és működési veszélyt is jelent. Államosítás és pedagóguspolitika Az idei tanév változásai közül ez jelenti a legnagyobb feladatot, a legnagyobb kihívást, ezáltal a legnagyobb kockázatot is. A veszély

2

2012.

szeptember

új katedra

oka kettős. Egyrészt a tervezés és a megvalósítás párhuzamosan zajlik, ezért bizonyos döntéseket a szereplőknek a teljes rendszer és a feltételek ismeretének hiányában kell meghozniuk. Másrészt a változás átfogó, az idő pedig kevésnek tűnik (ugyanakkor a modell főpróbája – megyei intézmények átvétele – sem ment buktatók nélkül). A kockázatokat mérsékelte volna és szakmailag is indokoltabb lett volna, ha a fenntartói rendszer átalakítása időben eltolva, két lépcsőben történik, s az állam ott lép be elsőként a feladatellátásba, ahol ez valóban szükséges. Abban ugyanis nincs vita, hogy a jelenlegi rendszer átalakítása halaszthatatlan volt, s indokolt az állam jelentősebb szerepvállalása mind a finanszírozás, mind az irányítás területén. Abban azonban messze nincs egyetértés, hogy minden önkormányzat/fenntartó esetében ez a legjobb megoldás, vagy a nagy fenntartók – egy az ellátott feladatokkal harmonizáló finanszírozás mellett – jobb gazdái tudnak lenni az óvodáknak, iskoláknak, mint az állam. A döntés ugyanakkor megszületett, a játékszabályokat azonban csak egyes részleteiben ismerik az önkormányzatok, amelyeknek el kell dönteniük, vállalnak-e a továbbiakban is szerepet a feladatellátásban. A jelenlegi ismeretek alapján aligha van képviselőtestület, amelyik tisztában lehetne azzal, pontosan mi lesz a működtetés tartalma, s ez hogyan bonyolódik majd a gyakorlatban napi szintre lebontva (kis túlzással: ki viszi ki és cseréli ki az égőket). Nem egyértelmű, hogy aki működtetést vállal, annak lehet-e a feladatra önálló költségvetése, kap-e ehhez állami támogatást, ki finanszírozza és miből a működtetésben részt vevők bérét. Mindezekre a kérdésekre nehéz is lenne választ adni a 2013. évi részletes költségvetés ismerete nélkül. Ott dől majd el ugyanis, hogy a fenntartói feladatok átszervezése hogyan érinti az önkormányzatok támogatását, illetve saját bevételeit, milyen elvonások lesznek, s lesz-e ezen a téren eltérés abban a tekintetben, hogy valaki vállalja-e a működtetést vagy sem. (Ez különösen azért fontos, mert feltehetően azok gondolkoznak majd a működtetés megtartásán, akik nagyobb arányban szenvedik majd el az elvonásokat.)

Egy másik vitapont a feladatokból való részvállalás és a felelősségmegosztás kérdése. Lesz-e mód beleszólni szakmai, személyi kérdésekbe? Egyáltalán mi történik az átvett intézményekkel: az állam a feladatot vagy az adott intézmények fenntartását veszi-e majd át? Nem látszik egyértelműnek az sem, mi történik, ha egy fenntartó lemond a működtetésről, de menet közben azt látja, mégis jobb lenne, ha ő látná el ezt a feladatot, s nem akar ezzel a következő önkormányzati választásig várni. S fordítva: mi van, ha valaki a ciklus elején még vállalni tudja a működtetést, de később ez lehetetlenné válik valamilyen ok miatt? Jelen helyzetben az önkormányzatok úgy hoznak döntést a működtetés vállalását, illetve az intézmények átadását illetően, hogy ezeknek a kérdéseknek a döntő többségére nincs válasz. Nem látni a részletszabályokat, nem ismert a költségvetés (az átengedett bevételek és a feladatokhoz kapcsolódó támogatások mértékének, rendszerének alakulása). Mindeközben a fenntartók elvileg úgy vállalhatnak feladatot, hogy annak fedezete biztosított – s ez nemcsak egyéni felelősség kérdése, de törvényi előírás is. S végül talán a legfontosabb kérdés: mi történik, ha menet közben látszik, hogy nem egy-egy ponton, hanem rendszerszinten nem működik a dolog? Van-e forgatókönyv arra az esetre, ha problémák merülnek fel akár az elképzelések tartalmát, akár a megvalósítás ütemezését illetően? Van-e B terv? Az iskolák állami fenntartásba vonásának egyik kulcseleme a pedagógusok központi foglalkoztatása és illetményük finanszírozása, így az átalakítás az életpálya bevezetését, illetve általában az elkövetkező időszak pedagóguspolitikáját is alapjaiban érinti. Az első nyitott kérdés – amellyel kapcsolatban ellentmondó információk keringenek –, hogy megjelenik-e az életpályamodell bevezetésének fedezetéül szolgáló többletforrás. Az optimista forgatókönyv szerint igen, a realistább szerint inkább a meglévő költségvetés egy része válik címkézetté (ami azért nem zár ki némi forrásnövekedést). Ha utóbbi formula valósul meg, akkor a béremelés fedezetét valahol meg kell takarítani:

s ú l y p on t vagy a működtetés, vagy a személyi költségek területén. Kérdés, hogy ennek következményeit modellezte-e a tárca, a kormány, s szándékában áll-e megvitatni azt szélesebb szakmai körben. Aligha fogadná ugyanis kitörő lelkesedés az olyan megoldásokat, ahol a pedagógusok egy részétől vagy a gyerekektől elvett támogatást osztanák szét a megmaradó pedagógusok között. Néhány általánosságon kívül nem sokat lehet tudni az életpályamodellről sem. Nincs elérhető információ arról, milyen minőségi paraméterek mentén történik az életpálya bevezetése, sőt ennél rosszabb a helyzet: úgy tűnik, az első lépcső szimpla „választási bérrendezés” lesz, különösebb minőségi elvek, következményekkel járó minősítés és differenciálás nélkül. Az első szakasztól – ha lesz is rá pénz – ebben az esetben három változás aligha várható: elmozdulás a teljesítményarányos és ösztönző bérrendszer, életpálya felé, a szakma belső elégedettsége és a közvélemény támogató hozzáállása. Ha mindehhez még jelentős munkateher-növekedés és/vagy elbocsátások is kapcsolódnak, akkor a fogadtatás még kevésbé lesz kedvező. Mindez nem egyszerű szabályozási, hanem oktatásirányítási, kormányzati hitelesség kérdése is, ami hosszabb időszakra lehet meghatározó. Ráadásul nyilvánvaló az is, hogy az erőforrások tekintetében is hosszú távú elkötelezettséget jelentenek a döntések, s kérdéses, lesz-e mód újabbak bevonására a közeli években egy esetleges valódi, markáns bérfilozófiai váltáshoz. Tartalmi szabályozás, tankönyvek E területen is több olyan változás indul el, amelyek külön-külön is komoly kihívást jelentenek a kiadók, a terjesztők, az oktatásirányítás, az iskolák és a pedagógusok számára, s a legnagyobb kockázatot itt is az idő jelenti. A tervezés, a vita során nagyvonalúan kezelte az időt az oktatási kormányzat, amit most a megvalósításon szeretnének behozni. Az átalakuló terjesztési rendszer önmagában komoly feladatot ad az apparátusnak, de mindez eltörpül az új kerettantervek bevezetéséhez kapcsolódó feladatok mellett: az új tantervekhez elvileg új, de legalábbis módosított szerkezetű és tartalmú tankönyvek kellenek, a fejlesztést villámgyorsan, lényegében hetek alatt kellene megvalósítani, hogy legyen idő az akkreditációra, majd a kínálat megismerésére, végül a tankönyvek határidőig történő megrendelésére és legyártására. A rendelkezésre álló néhány hónap annyira kevés, hogy lényegében túl vagyunk azon az időponton, amikor azt lehetne mondani, hogy a szükséges idő rendelkezésre áll. Valamelyik

szempont vagy szempontok sérülnek majd. Vagy a fejlesztésre nem lesz elég idő (még akkor sem, ha tudjuk, hogy a kiadók nem várták be a kerettantervek kiadását, hanem megpróbáltak a jövőbe látni, de még inkább a tantervi bizottságokban szakértő munkatársaik információit használva előregondolkozni), vagy az akkreditáció/pályázatelbírálás nem tud kellően alapos lenni (erre már látunk is utalásokat a kormányzati nyilatkozatokban), vagy a tankönyvek megismerésére és kiválasztására biztosított idő tűnik el vagy lesz jelképes. A  tankönyvek határidőre történő elkészítése akkor kerülhet veszélybe, ha valahol akár csak egy-két hetet is megcsúszik ez a menetrend. Nagy kérdés ugyanakkor, hogy szükséges-e ekkora rizikót vállalni. A magyar tankönyvi kínálat ugyanis egy kisebb mértékű, s inkább csak strukturális jellegű tantervi módosítást akár változatlan formájában is képes lehet kezelni. A tankönyvek minősége jó, áruk – nemzetközi összehasonlításban – kedvező, az akkreditáció ma is szigorúbb és összetettebb, mint másutt (ahol egyáltalán van ilyen). Kérdés tehát, hogy az új kerettantervek szükségessé teszik-e minden esetben az átdolgozásokat. Másrészt a köznevelési törvény – legalábbis a deklarációk szintjén – állást foglal a differenciált, egyénre szabott fejlesztés mellett, ugyanakkor tény, hogy több területen is uniformizálási törekvések jelennek meg. Aligha kérdéses, hogy előbbi egy legalább viszonylagosan gazdag, de legalábbis flexibilis, modulrendszerű vagy az alternatív programokra nyitott tantervi kínálatot és ehhez tartozó eszközrendszert (tankönyvet, értékelést, iskolaszervezési gyakorlatokat stb.) feltételez. Vagyis vagy viszonylag sokféle kerettantervre s ezekhez szűkebbre szabott eszközparkra, vagy kötöttebb tantervi szabályozásra, de ehhez gazdagabb, variálhatóbb eszköztárra és az eltérés szabályozott, de nyitott rendszerére lenne szükség. A tartalmi szabályozás kérdései közé tartozik a nevelési feladatok hangsúlyosabb megjelenítése az iskola életében, ami egyszerre szimbolikus ügy és szakmai feladat. Régi adósság a nevelés és az oktatás egyensúlyának biztosítása, ami azonban nem történhet csak a paragrafusok szintjén. A nevelési feladatoknak meg kell jelenniük a tartalmi szabályozásban is, a követelmények szintjén is. Ugyanakkor téves és káros döntés lenne, ha pusztán a „hagyományos” értelemben vett nevelési feladatok kapnának hangsúlyt, s nem a széles értelemben vett személyiségfejlesztés. Nem elég növelni az osztályfőnöki órák számát, szélesíteni a hittan-, illetve etikaoktatás kereteit, ünne-

pélyessé tenni az érettségi vizsgát, a nevelési szempontoknak, feladatoknak általános érvénnyel kell megjelenniük az iskolákban, több oktatási területbe ágyazottan, több színtéren. Ez idő- és pénzigényes feladat, s a pedagógusok egy jelentős részétől is új megközelítést vár el. Az új tantervi szabályozásnak támogatnia kellene: • nevelési programcsomagok kialakítását (egészségnevelés, testnevelés, prevenciós feladatok, közösségi tevékenységek, művészeti nevelés, munkaszocializáció stb.); • nevelési színterek és idő biztosítását (rugalmas iskolaszervezési feltételek megteremtése és támogatása, az egész napos foglalkoztatási formák támogatása, a szorgalmi időn kívüli tevékenységek lehetőségének szélesítése); • a szülők, családok bevonását az iskola tevékenységébe (közösségi iskolák létrejötte és megerősítése); • a munka világával való kapcsolat erősítését (ami nem pipálható ki a gyárlátogatással, ellenkezőleg, a munkaprojekteknek kell belépniük az iskola falai közé); • a nemzeti és helyi közösséghez tartozás erősítésének feladatát (határon túli kirándulások, emléknap, lokálpatriotizmus stb.) és • a pedagógusok felkészítését erre a szemléletváltásra és ezekre a feladatokra. Ezek jelen pillanatban – a kerettantervek ismeretének hiányában – még mindig mintha csak a deklarációk szintjén állnának. Csak remélni lehet, hogy a legutóbbi nyilatkozatok szerint szeptemberben nyilvánossá váló dokumentumok ebben a szellemben készültek. A javítás és fejlesztés (innováció) lehetősége Minden nagy, rendszerszerű változtatás oka, hogy valamilyen jelentős, radikális változást kívánunk elérni. Ezeken a célokon lehet vitatkozni, elvek, szempontok ütközhetnek egymással, ugyanakkor nem vitatható, hogy minden reformnak meg kell hagynia, sőt meg kell teremtenie egyrészt a folyamatos vis�szamérés, a javítás, a korrekció, illetve az új szempontok megjelenésének lehetőségét, azaz az innovációk érvényesülését. Szerencsés esetben erre maga a jogszabály ad garanciákat, s nem csupán a személyes döntéshozói hozzáértésen vagy jóindulaton múlik minden. A köznevelési törvényben meghatározott szabályok egy az eddigieknél kötöttebb iskolarendszert írnak le. Ez nem annyira a célokra, a tartalomra vonatkozik, mint az alkalmazott eszközökre. Sokszor sok helyen megfogalmazódott a törvény immár két esztendőre nyúló előkészítése során, hogy ez is egy lehetséges megközelítés, bár a világ sikeres oktatási rendszerei nem 2012.

szeptember

új katedra

3

s ú l y p on t a korlátozás, hanem a rugalmas iskolaszervezés, iskolarendszer, tartalomszabályozás mellett tették le a voksukat az elmúlt egy-két évtizedben. Dicséretes, ha valaki hozzá mer nyúlni olyan nagy és nyilvánvalóan nem tökéletesen működő rendszerekhez, mint például az önkormányzatiság kérdése, az egészségügy vagy az oktatás, és természetesen felelősség is, hiszen emberek sorsáról döntünk, s ha nem találjuk telibe a jó megoldást, a korrekció lassú, nehéz, költséges, sok (nem korrigálható) veszteséggel járó folyamat. Éppen ezért fontos, hogy ilyen esetekben ne csak a változtatás, hanem az esetlegesen szükséges javítás eszközrendszere is kidolgozott legyen. Nem is szólva a nyitottságról, ezek esetleges alkalmazásáról, ami az irányító felelősségéből fakad. Ha úgy tetszik, lennie kell egy B tervnek. Nem látható, hogy ma ilyen létezne, sőt annak belátása sem, hogy ilyesmire szükség lehet, így kétséges az is, hogy lenne-e kellő józanság, racionalitás a bevetésére. Ez baj. Ez azt jelenti, hogy mindent egy lapra tettünk fel, mindennek stimmelnie kell, s nemcsak az elképzelések, de a megvalósítás szintjén is.

Ez az irányítási megközelítés kihívást jelent az innovátorok, a pedagógusok és az intézmények számára is – egyébként éppen úgy, mint az innovációkat „engedélyező” államapparátus számára. Jogos kérdés, hol húzódik a határ. Egy alternatív program, tanterv jóváhagyásánál? Az értékelési metódus előírásánál? A kötelező tankönyv előírásánál? Hajlunk rá, hogy a mostani szabályozás túlságosan magabiztos, úgy gondolja, evidens, hogy mi a jó, a követendő. A valóság azonban sokszínűbb, mint egy asztal mögül látszik. Nem véletlen, hogy vannak iskolák, ahol két-három olvasókönyvet is használnak

Tanévnyitó értekezlet Harmadik éve rendezi meg a RAABE Tanácsadó és Kiadó Kft. a tanévkezdést megelőző konferenciáját, amely szakértőinek és szerzőinek a találkozója. A tanácskozásra meghívják a magyar közoktatás meghatározó szereplőit is, hogy a várható változásokról tőlük tájékozódhassanak. A német alapítású vállalat húsz éve van jelen a magyar oktatás és nevelés területén és a magyar könyvpiacon. Tankönyvekkel, programokkal, szakértői anyagokkal, továbbképzésekkel áll a pedagógusok rendelkezésére.

Az idei tanévnyitót a húszéves születésnap jegyében tartották, az új kihívások elemzésével. Első előadójuk Pokorni Zoltán, BudapestHegyvidék polgármestere, a Parlament oktatási bizottságának elnöke volt. Az egykori oktatási miniszter több évtizedes oktatási és nevelési tapasztalatai alapján beszélt a jelenlegi helyzetről. Nem rejtette véka alá, hogy bizonyos fenntartásai vannak a jelenlegi köznevelési célrendszer megvalósulásával kapcsolatban. Emlékeztetett: az új köznevelési törvény változásai közül szeptember 1-jétől csak a mindennapos testnevelés bevezetése van napirenden, a további változások fokozatosan lépnek majd életbe. Szólt a 2013. ja­nuár 1-jétől bevezetendő vegyes finanszírozás előnyeiről és lehetséges veszélyeiről is. Mint mondta, az csak jövőre derül ki, hogy mennyire életképes az új finanszírozási módszer, amelynek keretében az állam a pedagógusbéreket állja – gyerek/státus viszony4

2012.

szeptember

új katedra

latokban –, míg a helyi önkormányzatok – a háromezernél nagyobb települések kivételével – az iskolák fenntartásáról, működéséről gondoskodnak. A változásokat az évtizedek óta felhalmozódott problémák indokolják. Számos kutatás, mérés bizonyította, hogy nálunk a gyerekek teljesítménye a családtól függ, s a kistelepüléseken az esélyegyenlőség nem érvényesül, összességében tehát méltánytalan a magyar oktatási rendszer. A pedagógusok évek óta kétséges eredményekkel tanítanak. A NAT megtanulhatatlan, nem szabályoz, és még mindig a frontális órai munkamódszer az általános. Az új pedagógus-életpályamodellel kapcsolatban Pokorni Zoltán kiemelte: annak az a lényege, hogy képes lesz-e a rendszer különbséget tenni a pedagógusok között. Leszögezte: motivált, ellenőrzött tanárokra van szükség. A korábbi miniszter hosszan sorolta köz-

ugyanabban az első osztályban (mert tudják, hogy van, aki egy-két betűt ismer, van, aki tud szótagolni, s van, aki kész olvasástudással lép az iskolába). Nem véletlen, hogy egyre több szülő látja be, hogy többet tudhat meg gyermekéről egy két-három oldalas értékelésből, mint 8-10 szóból vagy számjegyből. Nem véletlen, hogy már nem csak a napközbeni felügyelet és szociális ellátás miatt keresik a szülők az egész napos ellátási formákat. Nem véletlen, hogy egyre többen érvelnek a rugalmas iskolakezdés vagy éppen a tanév rendjének (szorgalmi időszak, szünetek) újragondolása mellett – s a sort hosszan lehetne folytatni. El kell ismerni, és örülni is kell neki, hogy a törvény vitája során több helyen sikerült fenntartani vagy megteremteni rugalmas megoldásokat (iskolakezdés, egész napos iskola, értékelés, tantervi eltérés lehetősége), összességében mégis inkább kötöttebb, zártabb lesz a rendszer. Ugyanakkor az előbbiek esetében is a részletszabályokon és a támogató környezeten (kormányzati kommunikáció, programok, finanszírozási támogatások és más ösztönzők) múlik majd minden. (FL)

nevelésünk jellemzőit, a tankötelezettség 16. életévre való lecsökkentését, a tankönyvvé nyilvánítás változásait és a szakképzés átalakulását. Az új rendszer igazi próbája 2013. szeptember 1-je után következik – fogalmazott –, akkor már lehet látni a 120 ezer főt foglalkoztató intézményfenntartó rendszer működését. Az átalakuló közigazgatásról, a kormányhivatalok feladatairól a közoktatásban dr. Rozmis Ildikó, Budapest Főváros Kormányhivatalának osztályvezetője tájékoztatta a jelenlévőket. A jogszabályváltozásokról szólva ismertette az ellenőrzésekkel, a működési engedélyekkel kapcsolatos módosításokat, a tényleges feladatellátás vizsgálatát elemző szempontokat. A program második felében Gilicze Zoltán, a hegyvidéki önkormányzat Oktatási és Közművelődési Irodájának vezetője az általános iskolák aktuális feladatairól beszélt. Az általános és középfokú iskolák tanévindítással kapcsolatos gyakorlati feladatairól dr. Gera Tibor közoktatási szakértő nyújtott áttekintést, míg az óvodai szekcióban az új nevelési év teendőit Lóczi Tünde ismertette. A konferencia is megerősítette, hogy nagyon sok feladatot kell elvégezni a módosítások során, és fel kell készülni a kemény munkára, mert nincsen ingyenebéd – ahogy azt már a társadalmunk minden területén megtapasztalhattuk. N OVÁ K I MRE

a k t u áli s

Megkezdődött az 1017. tanév

A III. Nemzeti Tanévnyitónak a kultúra városa, Pécs adott otthont „Egyházi iskolában először van Magyarországon Nemzeti Tanévnyitó az elmúlt huszonkét esztendőben. Ez az üzenet elismerés azért a húsz évért, amit az egyházi iskolák teljesítettek Magyarországon, azért a négyszáz évért, azért a kétezer évért, amióta egyházak tanítanak. És ebben van egy kérés is az egyházi iskolák felé: ne akarjanak csak szigetek lenni. Még csak oázis sem kizárólag. Ne legyenek gettó, ne legyenek zárvány. Szálljanak be a magyar iskolarendszerért folytatott küzdelembe. Legyen – így hívták régen az egyházakat – Virágoskert vagy éppen Zöldségeskert, de sok kapuval, ahol ki és be lehet járni, hogy megtermékenyítsék a magyar pedagógiát, és Önök is hasznosíthassák azt, amit mások talán mégiscsak jobban tudnak” – hangzott el Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter beszédében szeptember 2-án Pécsett a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumban. Az idei Nemzeti Tanévnyitónak ez volt az egyik legfontosabb üzenete.

Az országos nemzeti tanévnyitó ünnepséget Pécs városa és az Emberi Erőforrások Minisztériuma közös szervezésében a Szent István téren Diákcsemege – Tanévkezdő Fesztivál előzte meg, amelyen színpadi produkciókkal és 23 különböző programmal várták az érdeklődőket. Az eseményen az egyes feladatokat teljesítő kisdiákok értékes ajándékokat nyerhettek, a fődíj egy osztálykirándulás volt. A nyerteseket Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter, Páva Zsolt, Pécs város polgármestere és Szilágyi Áron olimpiai aranyérmes vívó sorsolta ki. A 2012/2013-as tanév ünnepélyes megnyitásának idén a 325 éves Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium adott helyet. Mint azt Dékány Árpád Sixtus ciszterci szerzetes, a Zirci Ciszterci Apátság apátja köszöntőbeszédében elmondta, „a jezsuita atyák által alapított és immár 200 esz­ tendeje a Zirci Ciszterci Apátság fenntartásában működő iskola nem csupán épület, mely téglából vagy fából készíttetett, hanem élő kövekből épült iskola a kezdetektől fogva. Az alapkő maga Krisz­ tus volt, és erre a sarokkőre épült a szentély, a fia­ tal emberi lelkeket felkaroló, azokat szellemileg, lelkileg gyarapítani akaró közösség.” Hozzátette: az iskolák számára nagy kihívást jelent és a szolgálatban való önzetlen elköteleződést kíván felnövekvő gyermekeink, ifjúságunk szellemi, lelki, erkölcsi megerősítése. Ehhez kívánt a szülőknek, diákoknak, tanároknak – és az ország vezetőinek – erőt, bátorságot és eltökéltséget. Dr. Páva Zsolt, Pécs polgármestere olyan város nevében köszöntötte az ünnepre megjelenteket, ahol az első magyar egyetemet alapította Nagy Lajos királyunk; amely nemrég Európa kulturális fővárosa volt; s amely Janus Pannonius, Zsolnay Vilmos, Kodály, Babits, Victor Vazarely, Weöres Sándor, Angster József vagy éppen a Bauhaus városa. Kifejezte reményét, hogy a mai fiatal generáció hátizsákjában ott lesz eleink tapasztalata, tudása, elkötelezettsége magyarságunk és értékeink iránt. Megköszönte az Emberi Erőforrások Minisztériumának, hogy megtisztelték Pécs városát az ez évi országos tanévnyitóval, és biztosította vezetőit arról, hogy „Pécsre mindig számíthatnak”.

Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter beszédében elmondta: a józan derűlátás mellett benne is munkálnak kérdések, dilemmák, aggodalmak, de hisz a befektetett munkában, a jó kezdeményezésekben, a hiteles, teljesítménnyel előbbre jutó, panaszkodás helyett cselekvő emberekben. Az iskola életében legfontosabb teendőnek a tanári méltóság helyreállítását nevezte, hogy a tanár felelősséget vállalhasson azért, amit tesz, hogy szava legyen a szakmájában, hogy senki ne irányíthassa, mint egy inast. A gyerekek méltóságának védelme feltételezi a tanár méltóságának helyreállítását – fogalmazott Balog Zoltán, hozzátéve, hogy ebben természetesen a gyermeknevelésre felkészült szülő, a szülői ház is segíti az iskolát. Beszédét így folytatta: „Hogy mi lesz és az a mi milyen lesz, azt az elkövetkező évek fogják eldönteni, és ez Önökön múlik. Mi kereteket tu­ dunk teremteni. Önökön múlik, tanárokon, szü­ lőkön, diákokon, tisztességes továbbképzőkön, majd a tankerületi vezetőkön és mindenekelőtt elsősorban az együttműködésen. Az állam az új köznevelési törvénnyel vállalta a felelőssé­ gét az iskoláért. Nagy kockázat van ebben, a megosztott felelősségből mindig könnyebb kihátrálni. Most már nem lehet. Mi vállaltuk a felelősségünket és most Önöket hívjuk, hogy ne hagyjanak evvel egyedül bennünket. […] Kötelező lesz az erkölcstan már az első osz­ tályban – hallom a riogatást. De hát eddig is kötelező volt. Nulladik évtől kötelező volt, nulladik éves kortól kötelező volt az erkölcstan a politikusoknak, a tanároknak, a papoknak, a szülőknek és a diákoknak. Most majd együtt tanuljuk. Az iskola, együtt a szülői házzal, lehet olyan hely, ahol a XXI. századi tudás mellett a jó és rossz közötti különbségtételt, konfliktusaink megoldását, félelmeink és indulataink feloldá­ sát tanulhatjuk. Ha van közös ügy egy ország­ ban, akkor az a nevelés ügye.” Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár ünnepi beszédében hangsúlyozta: a kormányzat a kiszámítható, „a rendet szülő szabadságra”, a bizalomra és a szakértelemre épülő iskolákat ígér az új köznevelési törvény

segítségével, amely az ember erkölcsi, értelmi és testi fejlesztésére egyaránt kiemelt hangsúlyt helyez. Kitért arra is, hogy az új tanév a felsőoktatásban is komoly változásokat hoz, illetve készít majd elő. „Vállalt feladatunkat időarányosan teljesítve itt is előkészítettük azo­ kat a lépéseket, amelyek elvezetnek majd egy ésszerű szerkezettel bíró, a hallgatók felelős­ ségteljes pályaválasztását és kemény tanulását feltételező, a gyorsuló nemzetközi versenyben helytálló korszerű felsőoktatási rendszer meg­ erősödéséhez” – jelentette ki Hoffmann Rózsa. Előadásában a csíkszeredai Márton Áron Líceum évkönyvéből egyik diáknak a jó tanárt leíró vallomását idézte: „A jó tanár már az ajtó­ ban, szavak nélkül kivívja magának a tiszteletet. Tartása van, megjelenése és tekintélyt paran­ csoló kisugárzása.” Dr. Udvardy György, a Pécsi Egyházmegye és a város püspöke kifejezte köszönetét a pedagógusoknak, nevelőknek, szülőknek, akik vállalják a nevelés felelősségét és kockázatát. „Isten áldását kérem minden embertestvérem­ re, aki ebben a teremtőmunkában bármi módon is részt vesz, hogy legyen erőnk, bátorságunk ehhez az új tanévhez, amely a reményt és a jövőt munkálja számunkra” – fogalmazott a püspök atya, majd azt kérte a hallgatóságtól: „Értékel­ jük és becsüljük egymás személyét, munkáját és áldozatát, de legfőképpen ne engedjük meg­ gyengülni az örömöt a szívünkben.” VARGA GABRIELLA

2012.

FOTÓ: PECSENYE ANITA RÉKA

szeptember

új katedra

5

a k t u áli s

Pedagógusok ezrei a szakmai tanévnyitón Az ország különböző pontjairól több ezer érdeklődő érkezett a SYMA Rendezvény- és Kongresszusi Központ C csarnokába augusztus 30-án és 31-én és vett részt a Modern Iskola című szaklap által az oktatáspolitikai kormányzat, szakmai intézmények és szervezetek, valamint taneszközgyártó és -forgalmazó cégek bevonásával szervezett kétnapos országos tanévnyitó rendezvényen. A programsorozat első délelőttjén az Oktatásért Felelős Államtitkárság és háttérintézményeinek vezetői beszéltek a köznevelési rendszer átalakulásáról.

Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár többek között áttekintette a köznevelési rendszer ez év szeptember 1-jétől érvénybe lépő változásait. Eszerint az új tanévtől a közoktatási intézményekben nagyobb figyelem fordul a nevelésre – egyben utalt arra, hogy nevelni szeretettel, szép szóval, türelemmel lehet –, az 1., 5. és 9. évfolyamon való kötelezővé tételével pedig megtörténik az elmozdulás a mindennapos testnevelés irányába. Ennek szükségességét és elodázhatatlanságát Hoffmann Rózsa azzal magyarázta, hogy a sport kulcsfontosságú a betegségek megelőzésében, de a jellemformálásban, az együttműködési készség fejlesztésében is óriási lehetőségeket rejt. Elhangzott továbbá, hogy ebben a tanévben történik meg az új külső szakmai ellenőrzés – tanfelügyeleti rendszer – modelljének a részletes kidolgozása, tesztelése és megismertetése, valamint a szakértők toborzása és továbbképzése. Az előttünk álló tanítási időszak sajátja lesz még a felkészülés az új Nemzeti alaptanterv bevezetésére, megtörténik a középiskolákban a közösségi munka elterjesztése és az önkormányzatok döntései is megszületnek a 2013. január 1-jétől állami fenntartásba kerülő oktatási intézményeik működtetéséről. A tanév második felére – amikor a pedagógiai programok és a helyi tantervek átdolgozása is napirendre kerül – a 2013. szeptember 1-jétől esedékes változásokra való felkészülés lesz a jellemző. Mint ismert, a szakszolgálatokkal kapcsolatos jogszabályok és a 16 éves korig érvényes tankötelezettség is jövő ilyenkor lép életbe, akkortól lesznek nyitva az iskolák leg6

2012.

szeptember

új katedra

alább délután négyig, megkezdődik felmenő rendszerben az új tankönyvek, valamint a pedagógus-életpályamodell bevezetése. Szavait a szakállamtitkár azzal a gondolattal zárta, hogy „a megújulásra akkor lesz esélyünk, ha az összefogás, a kölcsönös bizalom, a hiva­ tástudat, a szakértelem és a szeretet vezérli a köznevelési rendszer egészét”. Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár, miután bővebben kifejtette a Hoffmann Rózsa által vázolt intézkedéseket, a fenntartói rendszer átalakításának részleteit is ismertette. Mint mondta, ez a tankerületek szerinti felbontásban valósul meg, nem pedig egy fővárosi központból irányítják majd az intézményeket. Az újonnan alapított Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KIK) veszi majd át a fenntartói szerepet az önkormányzatoktól. Princzinger Péter, az Oktatási Hivatal elnöke előadásában a jelenlegi szakmai ellenőrzési rendszer hiányosságaira hívta fel a figyelmet, illetve bemutatta az új értékelési módszereket. Mint mondta, a jelenlegi monitoring rendszer „tetszhalott”, újra kell gondolni, átalakítani és visszailleszteni a köznevelés rendszerébe. Az is probléma, hogy a fenntartók mindeddig a saját lehetőségeikhez mérten végezték a szakmai értékeléseket, így nincs egységes módszertan. Az új rendszer többek között ezen is segít. Az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzéseket a tervek szerint ötévente végzik majd el külön erre a tevékenységre képzett szakemberek. A felmérés több szinten zajlik, értékelik a tanárok egyéni teljesítményét, az igazgatók pedagógiai és vezetői készségeit és az intézményben zajló pedagógiai munkát egyaránt. A felmérések szerves részei a személyes interjúk, a különböző kérdőívek és az önértékelés is. Az elnök hangsúlyozta: a szakmai értékelések célja nem a retorzió, hanem hogy a közoktatási szereplők visszajelzést kapjanak munkájukról, az eredmények pedig alapot adjanak a további fejlesztéseknek. Hozzátette, hogy az Oktatási Hivatal több olyan európai uniós projektnek is „gazdája”, amely mindezek megvalósítását támogatja. Kaposi József, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet főigazgatója bemutatta az új Nemzeti alaptanterv és a kerettantervek legfőbb részeit. Az egyik ilyen újítás az általános iskolák évfolyamaiban bevezetett erkölcstan-óra,

a szabadon felhasználható óraszámok men�nyiségei, illetve ezen belül a tantárgyi alternatívák lehetősége, amelyeket akár egy évfolyamon belül megosztva is lehet alkalmazni. Elektronikus mérés-értékelési rendszerek A VII. Országos Interaktív Tábla Konferencia és Módszertani Börze keretében a Promethean szavazóeszköz-rendszerét Horváth Ádám és Tisza Géza, a Modern Oktatási Eszközök Kft. szakemberei mutatták be egy-egy előadás keretében. A nagyszámú érdeklődők személyesen próbálhatták ki az eszköz működését és bizonyosodhattak meg a különbségekről: ha egy 30 fős osztályban a pedagógus föltesz egy kérdést, majd a jelentkezők közül egy tanulóra rámutat, abból azt fogja megtudni, hogy a megszólított diák ismerte-e a helyes választ vagy sem, de a többi 29 tanulóról nem lesz semmilyen információja, míg a szavazóeszköz segítségével minden diák felelete azonnal látható. Ha a tanórán összesen 10 kérdés hangzik el,

akkor a tanár hagyományos módon 10 választ fog megismerni – a szavazóeszközzel pedig 300-at. További előnye a rendszernek, hogy míg a papír alapú felmérőt a pedagógusnak haza kell vinnie és otthon nem kis időráfordítással kijavítania, a diák pedig egy vagy két hét múlva ismeri meg a szerzett érdemjegyét, addig az elektronikus válaszadói rendszer az eredményt azonnal megmutatja, kiértékeli és pontszámot hozzárendelve osztályzattal is ellátja. Az adatok elmenthetők, adatbázisba exportálhatók és hosszú távon is megőrizhetők, tehát bármikor visszakereshető és leellenőrizhető, hogy az adott diák mit és hogyan teljesített. A Promethean eszközeit az érdeklődők a MOE standján is megtekinthették és kipróbálhatták. VAR G A G ABR I E L L A

F OT Ó : S I M O N Y I G Á SP Á R

in t e r j ú

A kultúrán spórolni nemzeti öngyilkosság

Szörényi László irodalomról, kurta emlékezetről, az ifjabb generációk tanításáról Szörényi Lászlónak irodalomtörténészként és az MTA Irodalomtudományi Intézet igazgatójaként célja, hogy a nagy magyar klasszikusoknak újra hiánytalanul, a kommunista korszak csonkításai nélkül jelenjenek meg a kritikai és a nagyközönség számára elkészült kiadásai, de a tengernyi restancia és az egyre szűkösebb anyagi nehézségek lassítják a munkát. Az élő legendának, példaképnek tekintett, ifjú szívekben élő literátor a Szegedi Egyetemen és többek között pécsi, debreceni, itáliai vendégelőadóként a hallgatók legújabb nemzedékével is naprakész kapcsolatban áll, ezért pedagógiai kérdésekről is beszélgettünk vele.

– Irodalomtörténészként arra tö­ rekszik, hogy csonkítás nélküli rendszerbe foglaltan jelenjenek meg egykor eretneknek számító gondolatok is. Tanulmányok so­ rával hívja fel a figyelmet a leg­ fontosabb eszmei áramlatokra, és olykor kellemetlen pillanato­ kat okoz kortárs íróknak, amikor szembesíti őket olyan művekkel, amelyeket szívesen felednének és feledtetnének. – Gimnazista koromban a könyvtárban olvasva vagy antikváriumokban böngészgetve gyakran találtam régi kiadású könyvekben olyan szövegeket, amelyek az 1945 után megjelent változatból eltűntek. Babitsnál kezdtem először vadászni ezekre a mondatokra, bekezdésekre, oldalakra, akkor még mit sem sejtve arról, hogy valamikor hivatásos filosz leszek. Felső tagozatos korszakom végnapjaiban az Andrássy úti antikváriumban, a régi Zrínyi könyvesboltban (ami azóta sajnos megszűnt, eszpres�szó van a helyén) megvettem az Elza pilóta című regényt. Sci-fiszerűséget korábban egyáltalán nem olvastam – ez a regény többszörös meglepetést okozott. Egyrészt képtelenül jó egészében is, másrészt a kommunizmus dúlásának évadján, ötvenhat után pár évvel olyan részletekre bukkantam benne, amelyekben a kommunisták bombázzák Szegedet, a gépeket pedig Magyarországról elrabolt, egyetemista leánykák vezetik. A kora hatvanas években Rozgonyi Iván kiadásában megjelentek a teljesség igényével Babits költeményei, de a kötetre nem az volt ráírva, hogy összes, hanem hogy „összegyűjtött versek”. Utánajártam a „rejtélynek”,

bementem a Szabó Ervin Könyvtárba, kivettem azt a Babits-ös�szest, amelyet még Török Sophie adott ki, és a két változatot ös�szevetve azt láttam, hogy nemcsak művek maradtak ki, hanem szakaszok, verssorok is eltűntek, címek is megváltoztak, ami kiváltképpen vérlázító csonkítás és hamisítás. Elkészítettem először csak magamnak egy kézzel írott hiánylistát, hiszen akkor még nem bölcsésznek készültem, földrajztudós és geológus vagy efféle akartam lenni. Egy pilisi kiránduláson kezdtem el terjeszteni az osztálytársaim között; a fülük is kétfelé állt attól, hogy Babits olyan jó kis ravasz antikommunista, ahogy illik. Ezek a felfedezéseim tereltek a bölcsészkar és a magyar irodalom felé. A sikeres felvételi vizsga után elkezdtem a szakok halmozásában lubickolni, de másfél év elvégzése után kénytelen voltam leadni a magyar és a finnugor szakot ahhoz, hogy a latin és a görög mellett a perzsát is megtarthassam. Az akkori rendelkezések szerint maximum háromszakos lehetett az ember, a magyar és a finn ráadásul csak együtt volt érvényes, aminek azért sem örültem, mert már gimnáziumban elkezdtem a finnugor manysi, más néven a vogul nyelvet tanulni, egyetemen pedig a finnt. Latin–perzsa–görög szakos tanári diplomával kerültem be az MTA Irodalomtudományi Intézetbe 1968-ban. A magyarországi latin irodalom, a XVIII. század és a reformkor volt a három fő területem. Már akkor is próbáltam a XX. századdal hivatalosan is foglalkozni, a XX. századi Osztály vezetője, Béládi Miklós nagyon támogatott, a rettegett Szabolcsi

Miklós politikai okokból annál kevésbé, az ő nyomására például nem engedtek be a Szabó Dezsőről szóló konferenciára. Egyetemista koromban jó viszonyba kerültem egy baráti társasággal, anélkül, hogy igazán beltagja lettem volna. Ebben vezető szerepet játszott Kulin Ferenc és egy Széky Péter nevű, magyar– orosz szakon végzett újságíró barátom (aki fiatalon elhunyt szívrohamban). Mintegy kéthetente, olykor havonta jártunk össze. Nagyrészt baloldali hangoltságú népies gyerekek alkották a társaság gerincét, akik Németh Lászlóból indultak ki, az ő ki sem adott vagy régi kiadásban nehezen elérhető műveit magyarázgatták, vagyis a Pozsgay Imre, Bíró Zoltán vonulat előfutárai voltak. Ők vezettek rá Szabó Dezső írásainak ízére. Nekem könnyű volt, mert mint pesti lakos bejáró s nem bentlakó Eötvös-kollégista voltam, mégis egész nap a kollégiumban bújtam a könyvtárat, s ez folytatódott akkor is, amikor az Eötvös Kollé­ giumban tanítottam. És továbbra is működött az érzékenységem a szövegek épsége és ellenérzésem a cenzori befolyásoltság iránt, de nagyon sokáig csak mellékszálként. Egészen addig, míg haza nem tértem 1981 novemberében Firenzéből, ahol két évig voltam ösztöndíjas, s meg nem kérdezte tőlem a Jókai Klub egyik ellenzéki színész vezetője, Fodor Tamás, hogy nem akarok-e valamiben részt venni náluk. Nyomban vis�szakérdeztem: Érdekel-e bennete­ ket, hogy a magyar klasszikusokat nálunk meghamisítják? – Tényleg? – kérdezte döbbenten. – Bizony, Vörösmartytól kezdve Szerb Anta­ lig, Krúdytól József Attiláig cson­ 2012.

kítanak, hamisítanak mindenkit. Fodor vevő volt a témára. Tartottam 1982 kora tavaszán egy előadást, amiből hatalmas botrány támadt és be is tiltották a klubot. Alexa Károly kérdezgetett engem, s valaki felolvasta Kosztolányi Égi jogászát, amitől a közönség őrjöngött, sírt. Az írás kálváriája azzal folytatódott, hogy a Mozgó Világ elfogadta, már be volt tördelve, de akkor, mint tudjuk, betiltották, megszüntették, s aztán létrehoztak azonos néven egy új lapot, amelynek mind a mai napig semmi köze az elődjéhez. Aztán az Alföld lehozta megcsonkítva, megcenzúrázva a csonkításokról és a cenzúráról szóló tanulmányt. Majdnem egészében Szegeden jelent meg először a Gondolat-Jel című stencilezett kiadványban, s ott is nagy botrány kerekedett belőle. Így aztán ezt a lapot betiltották. Amikor a rendszer megdőlt, négy részben jelent meg folytatásokban, s aztán könyvekben többször is. A tanulmány a végtelenségig bővíthető. Számomra Mészöly Miklós jelentette a politikai felettes ént, a nevelőt. Ő a Negye­ dik út című tanulmánykötetében megírja, hogy ha egyetlen szóval akarnánk a cenzúrát meghatározni, pornográfiának kellene nevezni. Általában a szólásszabadság megcsonkítását is, de azt a játékot is, amit a szövegekkel művelnek a cenzorok. Mészölyre hivatkozva, gondolatmenetét továbbgörgetve kötöttem és hasonlítottam össze a klasszikus szövegek megcsonkítását avval a jámbor pedagó­giai szándékkal, amely minél több trágár részletet igyekezett kigyomlálni a latin klasszikusoknak azon műveiből, amelyek az ifjúság számára is elérhetőek. Én bemutat-

szeptember

új katedra

7

in t e r j ú tam úgy a kommunista rendszert, mint aggályos perverz jezsuiták gyülekezetét, akik a nemzeti klas�szikusokból irtják ki, ezúttal nem a valóban pornográf részleteket, hanem azokat, amiket ők politikai­lag extravagánsnak, idézőjelesen pornográfnak ítéltek. A  józan ész és a perverzió harcaként próbáltam leírni az írók akarata és a cenzúra közötti küzdelmet. – Nem először kerül szóba, hogy milyen elképesztő adós­ ságaink vannak a klasszikusok újrakiadását illetőleg. Naiv mó­ don azt hittük, 1990 után minden könnyebb lesz, de csak bonyolul­ tabbá vált az irodalom és az iro­ dalmárok helyzete. – A helyzet valóban sokkal bonyolultabb lett, 1990 óta ugyanis az egész ország minden szektorára mért „spórolást” fokozatosan kivetették a kultúra minden területére is. Nos, az a különbség, hogy ha például takarékossági okokból három évig pihentetjük a repceföldet, az újra bevethető. Ám ha az emberi agyat nem vetjük be tudással, akkor abból zombi lesz és kiválóan kiképezhető rabszolgává vagy tömeggyilkossá. Bármilyen józannak álcázott pénzügyi meggondolással szemben én azt állítom, hogy a kultúrán spórolni nemzeti öngyilkosság és mindazon célok megcsúfolása, amelyeket a spórolás többi ága kitűz maga elé. Jókai a legnagyobb magyar írók közé tartozik, s az a lehetetlen helyzet állt elő, hogy leállt az életműkiadása, nincsenek benne a versek, mintegy harminckötetnyi novella és publicisztikai anyag feldolgozatlan, pedig tudjuk, hogy minden szava aranyat ér. És leállt számos nagy klasszikus életműkiadása is. Az a nagy baj, hogy nemcsak a kritikai és a nagyközönség számára szánt életművek kiadására nincs pénz, hanem az irodalomtörténeti, a szerkesztői előmunkálatokra sem. Ezt a fáradságos, nem biztos, hogy hálás munkát csak főállásban lehet elvégezni, egyéb munka mellett akadozik. Az államszocialista korszakban az MTA Irodalomtudományi Intézet igazgatójának, Klaniczay Tibornak volt arra kerete, hogy egy 8

2012.

szeptember

doktorandusz vagy egy nyugdíjas tanár három-négy éven át úgy élhessen, mintha tanítana vagy könyvtárban dolgozna valahol, ehelyett önfeláldozó módon ült a fenekén és szerkesztette egy nagy előd kritikai kiadását. Ma ilyen keret nincs, az önfeláldozó öregek kihaltak, kritikai kiadás sincs. Ha már a kisgyerekeket is az extraprofit elérésének fontosságára tanítjuk, még mielőtt kiábrándulnának a Mikulásból, már kimarad a szótárukból az a szó, hogy haza. S ha eljutunk odáig, hogy az emberek nagy többsége már csak a nevét tudja nyomtatott betűvel aláírni egy új autó árát kiegyenlítő csekken, akkor a nemzet helyett húsz-harminc év múlva egy csorda alakul ki, amelynek szintén meglesznek a maga szabályai. Én már nem akarok emberek helyett zebrák, zsiráfok pedagógiájával foglalkozni, vadabb állatokról, mint a vaddisznó és az orangután, nem is beszélve! – Feketén utópisztikus válaszá­ ból adódik a következő kérdés: mennyire igazak a negatív legen­ dák az egyetemre érkező diákok többségének aggasztó felkészü­ letlenségéről és az olvasás iránti közönyéről? Bár tudjuk, hogy ez semmiképp sem csak a tanárok és az iskola hibája, mégis meg­ kérdezem: mit tehet a tanár és az iskola a mai helyzetben? – Sajnos, ki kell mondanunk: az olvasás már a hobbi szintjén is eltűnt és már nem csak az átlagemberek horizontjáról. Én 1994ben kapcsolódtam be újra az egyetemi oktatásba, mi­után vis�szatértem Rómából, ahol nagykövet voltam. Ma is tanítok az Eötvös Kollégiumban és a Szegedi Egyetemen vagyok a neolatin tanszékcsoport vezetője (bár római nagykövet koromban sem szakítottam teljesen a tanítással). Körülbelül 1998-ig csak bizonyos halovány gyanúim támadtak, pedig az Eötvös Kollégium elit oktatási intézmény. Először csak az tűnt fel, hogy az újkori diákok nem is hallottak olyan neveket, amelyeket illene ismerni, és azt is észre kellett vennem, hogy az olvasás nem válik olyannyira az éleúj katedra

tük szerves részévé, mint ahogy ez bölcsészemberhez illő volna. 1998-ban éreztem valami nagy szakadást, valószínűleg azért, mert a korábbi négy évben erősen lebutították a felvételi követelményeket. Onnantól kezdve elkezdtek jönni azok, akik semmit nem olvasnak, minden újdonság volt számukra. Először szelídek

voltak, aztán vadak. Volt egy emlékezetes szegedi esetem egy latin–olasz szakos hallgatóval, akit latinból vizsgáztattam és nem tudott semmit. Mivel át akartam engedni, az olasz irodalomra tereltem a szót, és kiderült, hogy soha nem olvasott Carduccit. – Ön olasz szakos és nem olvasott Car­ duccit? Miért nem? ­– kérdeztem.

Szörényi László Irodalomtörténész, kritikus, az MTA Irodalomtudományi Intézetének igazgatója, 2000 óta a Szegedi Egyetem (2010-ig tanszékvezető) professzora, a neolatin tanszékcsoport vezetője. 1945. március 22-én született Budapesten. Felsőfokú tanulmányait az ELTE latin–görög–iranisztika szakán folytatta, 1968-ban szerezte diplomáját. Már egyetemi hallgatóként lenyűgözte tanárait kivételes emlékezőtehetségével, szintézisteremtő tudásával. 1968-ban lett az MTA Irodalomtudományi Intézetének előbb munkatársa, 1996-tól igazgatóhelyettese, majd a következő évben igazgatója. 1973-tól a Szegedi Egyetemen dolgozott: először az összehasonlító irodalomtudományi tanszéken adjunktus, majd docens, 1997-től az olasz nyelv és irodalom, ezt követően pedig az összehasonlító irodalomtudományi tanszék egyetemi tanára. 2000ben lett tanszékvezető, a neolatin tanszékcsoport vezetője. Kutatási területe a magyarországi humanizmus, a magyarországi és az európai újlatin költészet, a XVII–XIX. századi irodalom, a XX. századi regény, valamint az élő magyar irodalom. 1982-től az irodalomtudomány kandidátusa, 2000-től az MTA doktora (1997-ben habilitált). Szintén 1973-tól oktatott a XX. századi magyar regényekről az Eötvös Kollé­ giumban, egészen 1991-ig. 1997-től az Irodalomtörténeti Közlemények főszerkesztője. 1980 és ’81 között Firenzében, 1986-ban a Columbia Egyetemen ösztöndíjas, majd 1990-ben a Bolognai Egyetem vendégtanáraként dolgozott. 1991–1995 között Magyarország római nagykövete, Máltára és San Marinóba is akkreditálva. Megannyi folyóiratközlés dacára csak 1988-ban jelent meg a Kis magyar retorika című, Szabó G. Zoltánnal közösen megírt könyve. Az 1980-as évek közepétől szépprózai írásokkal is jelentkezett. Attól kezdve sorban jelentek meg a többi között a Múltaddal valamit kezdeni (1989), a Hunok és jezsuiták (1993), a Memoria Hungarorum (1996), a Hosszúlépés című prózakötetei (1997), a Delfinárium (1998), a Studia Hungarolatina (2000) az Arcades ambo (2000), az „Álmaim is voltak, voltak…” (2004), az Újzélandot választottam ki új hazámul (2010), a Petrarca Budapesten (2011) című kötetek. Az önálló könyveken kívül mintegy kettőszáz közleményt mondhat magáénak. Tudományos művei között jelent meg 2002-ben a Philologica Hungarolatina. Sajtó alá rendezte többek között Faludi Ferenc Téli éjszakák, Stein Aurél Ázsia halott szívében című műveit. Díjak, elismerések: a rendszerváltozás után Arany Páfrány-díjban (1990), Toldy Ferenc-díjban (1990), József Attila-díjban (1999), Arany János-díjban (2010) részesült. 2010-ben megkapta az Olasz Köztársasági Érdemrend parancsnoki fokozatát, 2011-ben pedig átvehette a Széchenyi-díjat.

in t e r j ú Szó szerint azt válaszolta, afféle fölényes mosollyal: – De tanár úr, hiszen én nem szeretek olvasni! Ezt mondta nekem a harmadéves bölcsész. – De hát mit szeret? – kérdeztem. Most feketén mulatságosnak hat a történet, akkor iszonyúan kínos volt. Rám nézett, ugyanazzal a nyájas mosollyal: – Hát teniszezni. Erre már kirúgtam, úgy éreztem, ez mindennek a teteje, de ma már az ilyen után is vágyódom, mert aki teniszezni szeret, azt talán a teniszen keresztül vissza lehet vezetni az irodalomhoz. De ezek a mostaniak már teniszezni sem szeretnek, nem tudom, mit szeretnek. Azért olykor-olykor reménykedem, de a vizsgaidőszakban sajnos minden évben jön a depresszió, amikor a sötétség mélységes kútjának legmélyével kell szembenéznem. Néha-néha akad egy-egy kivétel. Sajnos jobbára semmit sem hoznak ezek a szegény gyerekek sem az általános iskolából, sem a középiskolából, sem otthonról. És sajnos a legkisebb presztízse a bölcsészkarnak van. Látom lelki szemeimmel, ahogy gondos szülők azt mondják: Fiam, te olyan hülye vagy, hogy ha mérnök le­ szel, felrobban az atomerőmű. Ha jogász leszel, felakasztják a vé­ denceidet. Ha orvos leszel, meg­ hal az első beteg a kezed alatt, mert tévedésből a szájába öntöd az ágytálat. Menjél tanárnak. És oda is megy, ez a baj. Vagy ha az oklevél birtokában mégsem jut be az iskolába, mert van egy épelméjű iskolaigazgató, aki nyugdíj előtt áll és nem akarja fölvenni a katasztrófajelöltet, akkor is bölcsészdiplomája lesz, elveszi a helyet az érdemesek elől, és ráadásul fölvág, mert ahogy kézbe veszi a papírt, elfelejti, hogyan szerezte meg, azt hiszi, hogy ő értelmiségi és művelt ember, de megmérgezi a környezetét. S ha sehová sem kell, elmegy valamelyik úgynevezett szórakoztató rádióhoz vagy kereskedelmi tévéhez riporternek, mert aki írniolvasni sem tud, még mindig meg tud fogni egy mikrofont. Amíg meg nem szüntették az utasellátót a szegedi pályaudvaron, evés vagy ivás közben mindig egy ke-

reskedelmi csatornát kellett néznie a nagyérdeműnek, így van fogalmam arról, mi az. Ennél mélyebben tanulmányozni a kérdést nem akarom, mert nem vagyok öngyilkos típus. Tény, hogy rengeteg olyan ifjút ismerünk, akit a jelenlegi bölcsészképzés kitermelt, akik mindennemű oktatásra alkalmatlanok. Fölveszik őket ezekhez a bulvár rádiókhoz és tévékhez, ahol képesek nyolc-tíz évig mérgezni a közvéleményt és a közönséget, míg az újabb, még agresszívebb jelöltek át nem harapják a torkukat. Ők hozzák létre azt a bantu és pápua hangulatot, ami a mai Magyarországon uralja a hétköznapjainkat. – A legújabb korban szokás lebecsülni a bölcsészetet – hogy csak annak a korábbi szocialista államtitkárnak az emlékezetes kijelentésre utaljunk, aki többre tart egy másodfokú egyenletet az egész magyar történelemnél. Mégis a legélesebb viták e te­ rületen jelennek meg a tantervi változások idején. Miért fontos az irodalom vagy a történelem ennyire? – Én ezt annyira nem érzékelem, inkább mondok egy még furább anekdotát. Abban a székben, ahol most ön ül, helyet foglalt egy ifjú, nem is ismeretlen írópalánta, aki ajánlólevelet akart kérni tőlem egy ösztöndíjhoz. Novellákat ír, és a beszélgetés közben kiderült, hogy Hajnóczy Péternek a nevét sem hallotta. Ekkor utasítottam el a kérését. Jó, jó, ha ragaszkodik hozzá, komolyan is válaszolok. A  NAT megalkotói levélben kérdezték, mit szólok ahhoz, hogy a két világháború közötti konzervatív írókat behozzák a tanmenetbe. Azt feleltem, fura az a lista, ahol együtt szerepel Tormay Cécile és Szabó Dezső, akik, ha valakik utálták egymást, akkor ők biztosan. Szabó Dezsőt én már egyszer beraktam egy tankönyvbe, ki is vették onnan, a Népszabad­ ság lefasisztázott érte. Nem baj, csak ne azoknak a kárára rakják be, akik már benne vannak, például Tóth Árpád vagy Dsida Jenő kárára. Azóta sok emberrel csevegtem erről, kiváló magyartaná-

rokkal, többek között Korzenszky Richárd perjellel, aki azt a nagyon is megfontolandó észrevételt tette, hogy neki nincs kifogása senki ellen, akiknek a neve szóba került, de ha összeraknánk az eddigi és a leendő kötelező és ajánlott olvasmányok jegyzékét, abból kijönne valami tizenhét fólió kötet. S nemhogy gyereket, tanárt se ismer, aki mindezeket végigolvasná, mert képtelenség. Ha ezt a listát még tovább akarjuk bővíteni, megbénul az egész rendszer, inkább szelektálni kellene, mint tágítani. Én úgy érzem, van egy csomó dolog, amit nem biztos, hogy csak az irodalomból kellene megtanulniuk a gyerekeknek, például az igazságot a Tanácsköztársaságról, Trianonról, Horthy Miklósról, a bolsevizmusról, 1956-ról, a Kádár-korról. Ha mindezekhez a történelemoktatás és a család nem adja meg a kellő ismereti hátteret, akkor hiába olvas Nyirő Józsefet, Wass Albertet vagy akár Márait; ha hiá­ nyosak a történelmi ismeretei, csak valami hangulatot sajátít el, és azt sem tudja, miről van szó. Önmagában az irodalomoktatás és az olvasás nem veheti át a történelemtanítás hiányainak pótlását. Értem én, hogy az irodalom a legalkalmasabb és a leghatásosabb eszköz bizonyos frontok áttörésére és új információk elfogadtatására, ám addig, amíg a történelemtanárok félelmeit nem sikerül legyőzniük attól, hogy a négyévente megtartott választások visszarendeződést hozhatnak, nem várható számottevő áttörés. Amíg a Parlamentben Nyirő József újratemetése kapcsán egy képviselő képtelenségeket ordítozhat, addig nehéz lesz nemzeti minimumról beszélni. Ha azt a képviselőt nem röhögi ki mindjárt a közvélemény – és bizony nem röhögte ki senki –, akkor nagy baj van. Azt kell mondanom, Olaszországban még mindig nem ennyire rossz a helyzet – egyelőre. Umberto Bossi, az Északi Liga elnöke, aki trockista-kommunista költőként kezdte pályáját, most még mindig meg akarja alakítani Padániát és a dél-olaszokat gyalázza, megkapta a magáét, ami2012.

kor hasonló ökörséget mondott. Egy kampánybeszédében kifejtette, hogy ha pártja megszerzi a győzelmet, megtiltja Homérosz oktatását a középiskolákban. Amikor megkérdezték tőle, miért, azt felelte, hogy a délolaszok naplopók, akik a szorgalmas hangyaként dolgozó északolaszokon élősködnek, kizsákmányolják őket, példaképet faragtak Odüs�szeuszból, aki ahelyett, hogy hazatért volna hű nejéhez, Pénelopéhoz, becsavarogja a fél világot. Olaszországban a következő történt: megszólalt a sajtóban Bossi egykori görög–latin tanára, s kimondta az igazságot: Az a hülye beszél, akit megbuktattam görögből? Ezért akar bosszút áll­ ni Homéroszon! Az egész ország Bossin nevetett. – A NAT irodalom műveltség­ területét illető vita két ága, hogy milyen szerzőket tanítsanak és milyen nagy a kortárs irodalom szerepe. Vannak, akik fontosnak tartják a történetiséget, mások nagyobb hangsúlyt fektetnének a kortárs irodalomra. Érvelésük szerint a mai literatúra a beszélt nyelv aktualitását hordozza, a gyerekek olvashatnak róla a la­ pokban, hallhatnak róla a médiá­ ban, így inkább lehet beszédté­ ma közöttük is, mint régibb korok irodalma. – Nekem erről külön véleményem van: a mai irodalom tanításának nem kell szerepelnie semmiféle oktatási programban. A  mai magyar nemzeti irodalom ezeréves fejlődés eredménye. Ha nem tudjuk, hogy a mai irodalom egy ezeréves műfaji, nyelvi tradícióhoz viszonyul, akkor nem fogja tudni az a kisiskolás sem, hogy ha kiírja a WC falára bármivel is, hogy szeretlek Klára, az nem vers. Ha nem tanítjuk meg a gyereknek az alapelemeket, akkor nem tudja meg, mi a különbség egy szóban elmondott, érdektelen, köznapi történet és egy valódi elbeszélés között. Mai irodalmat tanítani: lehetetlen. Ha viszont a gyereknek megtanítjuk az Anyám tyúkját és elmondjuk neki, mi is az, akkor föl fogja ismerni a többi verset is, akármikor is keletkezett. P Ó SA ZO LTÁ N

szeptember

új katedra

9

t a n u l m án y

A kortárs irodalmat szeretik a gyerekek Minden ötödik magyar diák funkcionális analfabétaként kerül ki az általános iskolából, ugyanakkor egyre több gyermekirodalmi kötet fogy a boltokból és a könyvtárakból. Igaz, nem a kötelezően előírt klasszikusok, hanem a tantervkészítők által száműzött kortárs művek. Hogy lehetne elérni, hogy minél több gyerek megszeresse az olvasást?

Egyenesen divatos azt hangoztatni, hogy az iskola, az olvasás egyre kevésbé fontos, mert a gyerekek egymástól úgyis mindent megtanulnak, megtanulják a digitáliát, ami a jövő maga – mondja Nagy Attila olvasásszociológus. Ez természetesen nem állja meg a helyét, hiszen a mindennapokban és a digitália világában is az információ szövegben jelenik meg. Ezért Nagy szerint ma is „élet-halál kérdése, hogy mindenki jól megtanuljon írni-olvasni”. A hetvenes években, amikor elterjedt a tévé, készült egy felmérés, amelyik azt mutatta, hogy a nem tévéző és a sokat tévéző gyerek ugyanolyan rosszul olvas. Jobban olvasnak viszont azok, akik bár néznek tévét, de válogatnak a műsorok között és nem nézik sokat. Náluk gyarapodás, szókincsfejlődés van. Ez igaz a számítógépre is – magyarázza Nagy Attila. Nem mellesleg egy ország GDP-je pozitív korrelációt mutat polgárai szövegértési kompetenciáival, ezt a PISA-vizsgálatok egyértelműen be is bizonyították. Sőt a PISA-adatok alapján készültek olyan modellszámítások is, amelyek fehéren feketén kimutatták, hogy az alkalmazható tudás növelése szinte sokkoló mértékű gazdasági növekedést eredményezne. A 2009-es mérés szerint egyébként mindhárom vizsgált területen, így olvasás-szövegértésből is nagyjából az OECD-átlag körül teljesítenek a magyar 15 évesek. Ugyanakkor arra is újra felhívta a figyelmet, hogy minden negyedik-ötödik diák úgy hagyja el az általános iskolát, hogy nem érti, amit olvas, azaz funkcionális analfabéta. Látszott egy kis javulás e téren, de ezt az Országos Kompetenciamérés nem erősítette meg (lásd: Balá­ zsi Ildikó: A tanulók szövegértési és matematikai teljesítménye változat­ lan – Új Katedra, 2012. május–júniusi szám). Mellesleg ennél a felnőttek eredményei még aggasztóbbak. Az 1996-ban végzett Felnőtt Írásbeliség Vizsgálatban ugyanis az akkor 16–65 (ma 32–81) évesek olvasási teljesítménye a vizsgált 16 ország legrosszabbja volt. Azaz, csak mítosz „a régi jó iskola”, amikor mindenki kiválóan megtanult írni-olvasni. A funkcionális analfabéta magyar felnőttek aránya több mint 30 százalék volt 1996-ban, s hacsak nem tanultak meg azóta olvasni, ez mind a mai napig így van a 30-on felülieknél. Lépni sem lehet a gyermekkönyvtárakban A sok aggasztó adat mellett létezik „egy másik világ”, amelyik sokkal optimistább képet mutat a gyerekek és a könyvek kapcsolatáról. A könyv­ piaci adatok például arról tanúskodnak, hogy miközben a könyvforgalom vészesen csökken, a gyermek- és ifjúsági könyvek forgalma szédületes emelkedést mutat: 2010-ről 2011-re például közel 15 százalékkal nőtt. Tegyük hozzá, egyre többen vannak, akiknek a szülei nem tehetik meg, hogy könyvet vásároljanak, ez a – Ságvári Bence ifjúságszociológus által „elveszett nemzedéknek” hívott s arányaiban a teljes populáció 15 százalékát kitevő – réteg nyilván nem befolyásolja a könyvpiaci bővülést. Hasonló trendről számolnak be a gyermekkönyvtárosok is. Budavári Klára, a Magyar Könyvtáros Egyesület Gyermekkönyvtáros Szekciójának alelnöke például úgy nyilatkozott, hogy a szünidőben lépni sem lehetett a könyvtárban. „A könyvtárosok rengeteget olvasnak, minden gyerek­ könyvet ismernek. A szülő bemegy a kisfiával, kislányával, tanácsot kér, elmondja, milyen érdeklődési köre van a gyereknek, a könyvtáros pedig ajánl. Nyilván ha Petike 7 éves, és imádja a repülőket, akkor nehéz neki Gárdonyit ajánlani.” Azt mindenestre határozottan leszögezte, hogy a mai kötelező olvasmányoktól a gyerekek szenvednek, azok nyelvezete, 10

2012.

szeptember

új katedra

története távol áll tőlük. A szülők úgy szoktak fogalmazni egy-egy nehézkesen elolvastatott kötelező után, hogy „no, itt vágták el a gyerek olvasási kedvét”. Hallott olyan esetről is, hogy egy Jókai-regényhez vett a család egy külön füzetet, amit szótárnak használtak: kijegyzetelték a szavakat, amit a gyerek nem ismert, nem értett. Hogy szeretné meg így a gyerek Jókait és az olvasást? A gyerekek a tankönyvekben, tantervekben, kötelező listákon szereplő kötetek helyett a kortárs szerzőket keresik. A Rosszcsont Petit, az Olvasó Leót, az Olvasó Kalózt, Berg Juditot, Bosnyák Viktóriát és másokat. Színvonalas kortárs gyerekirodalomban szerencsére nagyon jól állunk. Kortárs művek a népszerűségi listákon A gyermekkönyvesboltok népszerűségi listáját is ezek vezetik. Persze ez a népszerűség sok mindenen múlik, nem könnyű elválasztani a sikeres marketing termékeit a valódi kedvencektől. Gyakran előfordul, hogy felkapnak egy könyvet, de az hamar le is cseng. Azért érdemes megnézni, milyen kötetek kelendőek. A Pagonyban Bartos Erika, Marék Veronika, Berg Judit könyveit, a Két Egér könyvesboltban nagyjából ugyanezeket és a Friss tinta című versantológiát keresik leginkább mostanában. Vörös Júlia, a Két Egér vezetője szerint vannak a klasszikusokon túl a frissebb, de örökzöldnek bizonyuló kötetek, mint például a finn Tatu és Patu-könyvek, Thimothée de Fombelle Vangója, Berg Judit és Agócs Írisz Maszat-könyvei, Berg Judit Rumini sorozata, a már említett, a Pagony és a Csimota által közösen kiadott, mostanáig egyedülálló Friss tinta. Stabilan tartják magukat a Scolar kiadó képes ismeretterjesztő könyvei, pláne azok, amelyeknek sok kihajtogatható ablakuk van. Akadnak könyvek, amelyek nem aratnak olyan széles körben sikert, mint az előbb említettek, de folyamatosan keresik őket: például a Pettson és a Findusz sorozat, a Mazsola és Tádé-könyvek, a Claude-sorozat. Léteznek olyanok is, amelyekre külön fel kell hívni a figyelmet, de amint megismerik az olvasók, megkedvelik. Ilyenek többek között Máté Angi könyvei, Kasza Julianna Áprilisa, Tom Schamp Ottó a városban lapozója, a holland klasszikus Szutyoksári, a Pötty könyv a Vivandrától, a Sári és Nemszemétke, a nagy kamaszok számára választott Semmi című Teller-könyv vagy a Bolyongások Buda­ pesten. De idetartozik (és az olvasás megszerettetésében nem elhanyagolható szegmens) néhány képregény, például a Tintin kalandjai, a Lucky Luke. Vörös Júlia szerint feltétlenül fontos egy gyerekkönyvben a hitelesség, a természetesség, a szépség, a valódi humor és a valódi kérdések, ezek teszik kíváncsivá, lelkessé a gyerekeket. De az is lehet, hogy a fiatal olvasót egy egészen egyszerű történet vagy karakter ragadja meg, pusztán azért, mert az a történet „valami”, az a karakter „valaki”; jelentősége lehet bárminek, amivel találkozunk, ezeket a vonzalmakat sokszor meg sem lehet intellektuálisan magyarázni. Ez egyébként felnőttkorunkban is hasonlóképpen működik. Az oktatási rendszerben pedig szerinte az volna az ideális állapot, ha a tanárnak lehetősége volna úgy tanítani, hogy mindig azt a könyvet vegye elő egy osztályban, amelyikről úgy gondolja, hogy épp az a legalkalmasabb az adott közösség számára (erre egyébként számos jó példa van, lásd például a mellékelt, tanítók által ajánlott nyári könyvlistát), tehát, ha nem a kényszerűség, hanem a belső indíttatás vezethetné őt a munkájában. Hogy ebben az elképzelt szabadságban mekkora szerepe van a kortárs irodalomnak, azt dönthesse el maga a tanár: azt a könyvet vigye

t a n u l m án y be az osztályba, amelyikkel érdemben tud dolgozni, de az is igaz, hogy az irodalomnak nem feltétlenül tesz jót, ha tananyag lesz belőle – véli. Az új NAT Vörös Júlia szerint eddig elképzelhetetlen merev irodalomképet ír le, s ennek egy tünete (vagy következménye), hogy ebbe az amúgy kedvelt kortárs gyerekirodalom nem fér bele. Klasszikusokat ír elő a NAT A most kifutó Nemzeti alaptanterv nem nagyon határozta meg, pontosan melyik szerző melyik könyvét kell a gyermekek kezébe adni, mert csak kompetenciákat írt le. A konkretizálás a kerettantervekre és az iskolák helyi tantervére hárult. (Ennek ellenére sehol nem fordult elő, hogy János vi­ téz vagy a Toldi kimaradt volna, mint azt sokan állítják.) Az új NAT-ot ezzel szemben feltöltötték konkrét tartalmakkal. Nagyon bőséges (túl bőséges) műveltséganyagot ad, s emellett van néhány megengedőbb kitétel. Ez az irodalomban különösen tragikus, mert „ha egy olyan irodalmi kánont nyomunk le a gyerekek torkán, ami nincs hozzáigazítva a személyes érdeklődésükhöz, generációs kultúrájukhoz, akkor nem sikerül belső tudássá tenni a tananyagot” – véli Arató László, a Magyartanárok Egylete elnöke. Szerinte az illúzió, hogy ha elő van írva egy csomó mű címe, az valódi, belsővé tett műveltséggé válik a tanulók fejében. Kellenek persze olyan művek, amik reprezentálnak valamilyen közös műveltséget, közös nyelvet, de sokkal kevesebb, mint ami a NAT-ban megjelenik. A men�nyiség növelésével nem lehet a közös nevezőt megerősíteni – szögezi le Arató. Mese, mese, iskola Igaz, az olvasás szeretete, igénye nem elsősorban az iskolán múlik. Ahogy Nagy Attila összefoglalta: „a mesehallgató gyerekből lesz olvasó gye­ rek”. Alapvetően tehát nem az iskolában tanulunk meg olvasni, hanem otthon. Azok a gyerekek, akik olyan közegből jönnek, ahol a mondókák, versek, énekek, történetek mindennapos élmény szintjén megvannak, sokkal jobban fognak tudni olvasni. Fontos, hogy beszélgessenek vele, kérdéseire válaszokat kapjon, mert egyfelől ezeket megtanulja, fejlődik a szókincse, másfelől azt is megérti, milyen fontos a pontos önkifejezés. A gyerek kulturális tőkét hoz a családból: milyen nyelvezettel beszélnek, miről beszélnek otthon, mennek-e könyvtárba, van-e otthon könyv stb. Az iskolázott, olvasó szülők gyermekei ezért érnek el jobb eredményeket. Ezzel kapcsolatban aggasztó folyamat, hogy nő a könyvet nem birtokló családok aránya. Vekerdy Tamás gyermekpszichológus szintén azt emeli ki, hogy mesélni kell a gyereknek. „Ha a gyerek mesét hall (nem lát, az egész más), akkor megtanul intenzíven belső képeket készíteni a hal­ lott meséhez. Akinek vannak ilyen belső képei, az élvezettel fog tudni később regényt olvasni.” Vekerdy szerint a felolvasást ne hagyjuk abba, 7–9 éves korában is meséljünk a gyereknek, akkor persze már regényt olvassunk. „Nem igaz, amit a nagyszülők gondoltak, hogy nem fog a gyerek olvasni, ha egyfolytában felolvasnak neki. Pont fordítva: ez a dolog továbbviszi-vezérli a saját olvasás felé.” Természetesen az iskolának is nagy szerepe van, hiszen ott kell elsajátítani az olvasási készséget. Ez azonban sok helyen elmarad. Vekerdy emlékeztet arra, hogy még mindig dívik az az abnormális ötlet, hogy az elsős gyerek karácsonyra (vagy legkésőbb első végére) írjon, olvasson. „Ez egy marhaság. Van gyerek, aki úgy jön az iskolába, hogy ír-olvas, mert mondjuk volt három nővére és tanító nénit játszottak; és van gyerek, aki harmadikra fog tudni stabilan olvasni és írni. Miért baj az?” Sőt az olvasástanítást nem kellene abbahagyni 4. osztályban. Felsőben a szaktárgyak oktatása során is meg lehetne állni, ha valaki elakad az értő olvasásban. Sokkal jobbak azokban az iskolákban a PISA-eredmények, ahol az egész tantestület felelősséget érez a diákok nyelvi kompetenciái iránt. Vekerdy szerint egyáltalán nem azzal kellene kezdeni, hogy „ez itt az a betű, ez a b”. A tanító néninek izgalmas-érdekes dolgokat kellene felolvasnia – amit, ha a gyerek kéri, és van elég példány, hazavihet és otthon

is izgatottan nézheti. „Egy soha nem olvasott gyerek jut eszembe, akivel tízéves korában találkoztam, és akinek Rejtőt kezdtem el felolvasni a terápiás órán. Elkérte a Rejtő Jenőt, izgatottan hazavitte és úgyszólván felfalta. De gondoljunk csak arra, hogy amikor az egész világ panasz­ kodik, hogy a gyerekek már nem olvasnak, a Harry Pottert tízmilliószám kapkodták el, nagyon sok nyelven. Igenis vannak könyvek, amik »be­ szippantják« őket. Csak ezek persze nem a kötelező olvasmányok közül kerülnek ki. Az egy további ostobaság.” Vekerdy emlékeztet a második McKinsey-jelentésre, amely a 25 legjobb iskolarendszert vizsgálta a világon. Kiderül, hogy ezekben a tanári pálya magas presztízsű, a legjobb 5 százalék megy tanárnak, nem a legalsó egyharmad, a tanári kezdő fizetés megegyezik a versenyszféra kezdő fizetésével. A jelentés fontos mondata, hogy „a közoktatásban minden hasznos, ami lehetséges” – tehát ami szabad, ami meg van engedve – „és minden káros és roncsoló, ami kötelező”. Tehát mivel autonóm tanári személyiségek autonóm gyermeki személyiségeket kellene hogy kibontakoztassanak: a kötelezőség pusztító, a lehetőség megadása nagyszerű. Azt kell elérnie az iskolának, hogy megszerettesse az olvasást, s ezáltal „élvező olvasóvá” váljon a gyerek, akinek nem probléma maga az olvasás technikája. Ne kelljen töprengenie, hogy milyen betűt lát (még ha jó megfejtést ad is). Aki tud olvasni, az nem tudja, hogy milyen betűt olvasott el. Nagy Attila pedig úgy fogalmazott, hogy a sikeres olvasástanulásnál nemcsak a pedagógiai jó szándék fontos, hanem a szabadság is. Legyen idő, amikor a gyerek szabadon kérdezhet, formálhassa a gyerek érdeklődése a menetet, mondhassa, hogy olvasott valami érdekeset (még ha az nincs is rögzítve a tantervben), esetleg olvasson is fel belőle a többieknek. Mindezt a folyamatot erősen gátolja, ha a tankönyv és a tantervek által diktált olvasmányok kizárólagossá válnak az oktatási folyamatban. Érdemes lenne meghallgatni a könyvtárosok, könyvesboltosok tapasztala­tait, hogy milyen köteteket vesznek kézbe a gyerekek örömmel, kényszer nélkül. Hiszen azok a gyerekek már „élvező olvasók”.

Egy általános iskola leendő 5. osztályosainak javasolt nyári olvasmányok: • Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg • Carlo Collodi: Pinokkió kalandjai • Astrid Lindgren: Harisnyás Pippi történetei, Juharfalvi Emil történetei • Thorbjöm Egner: A három jószívű rabló, Róka Miska megjavul • Karl May: Winnetou • Tolkien: A Babó • Eric Knight: Lassie hazatér • Erich Kästner: A két Lotti • Travers: A csudálatos Mary történetek • Arthur Ransome: Fecskék és fruskák • F ekete István: Kittenberger Kálmán élete, Kele, Lutra, Tüskevár, Téli berek, Bogáncs, Hu • J anikovszky Éva: Velem mindig történik valami, Kire ütött ez a gyerek, A hét bőr • Darvasi László: Trapiti • Szabó Magda: Bárány Boldizsár, Tündér Lala •B  ékés Pál: Félőlény, A kétbalkezes varázsló, Doktor Minorka Vidor..., A bogárnak mindegy • Mándy Iván: Csutak színre lép, Csutak és a szürke ló •B  oldizsár Ildikó: A vakond meséje, Amália álmai, A Fekete Világkerülő ember meséi • Különböző népek mondái, mítoszai, bibliai történetek

2012.

szeptember

új katedra

11

közelkép

Tusványos 2012: Oktatás- és nevelésügyi helyzetkép a Commitment-sátorban Évről évre egyre nagyobb tömegeket vonz a Tusnádfüdőn nyaranta megrendezett Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor. Az idei, 23. alkalommal zajlott egyhetes programsorozatra 40 ezer látogató volt kíváncsi – számukra ez a gyönyörű Hargita megyei település, országos hírű gyógyfürdő és üdülőhely, Románia legkisebb városa július 23–29. között – a rendezvény mottójának megfelelően – valóban A világ kö­ zepét jelentette. A tábor területén felállított 20 programhelyszín egyike ezúttal is a gyermeknevelés és oktatás időszerű kérdéseire keresett válaszokat meghívott előadói segítségével. Immár hetedik éve vagyunk Tusványos támogatója és minden évben egy oktatási ügyeket tárgyaló sátrat is felállítunk a rendezvényen – emlékeztetett megnyitószavaiban Ekler Gergely, a Commitment Zrt. vezérigazgatója. Hozzátette: idén is olyan témákkal készültek, amely meggyőződésük szerint számot tarthat az érdeklődésre. Szavai igazolódtak: a Commitment-sátrat – és alkalmanként a környékét is – a közönség a hat kerekasztal-beszélgetés mindegyikén teljesen megtöltötte.

Fontos a tehetségkutatás, -feltárás „Tömegtermelésben nem nagyon vehetjük fel a versenyt Kínával, Indiával, de még a nagyobb uniós tagországokkal sem. Turizmusban jól ál­ lunk, de nincs nagy hegyünk, sem tengerpar­ tunk, úgyhogy e tekintetben is vannak korlá­ taink. Nincs kőolajunk, aranybányánk, nagyobb nyersanyagforrásaink sem. Viszont azt mondjuk magunkról, hogy nagyon tehetségesek vagyunk, és azt gondoljuk, hogy mások is ezt mondják rólunk. Legalábbis szeretnénk ezt hinni. Van-e valamilyen speciális magyar tehetséggén vagy tehetségkritérium, aminek mi megfelelünk?” – vezette fel a tehetséggondozás és versenyképesség összefüggéseiről, a tehetségeknek egy nemzet gazdasági, társadalmi fejlődésében betöltött szerepéről indított eszmecserét Alföldi Zoltán, a Magyar Televízió szerkesztő-műsorvezetője, a Commitment-sátor előadásainak moderátora. Beszélgetőpartnere ezúttal Balogh Gábor öttusázó Európa- és világbajnok, olim­piai ezüstérmes, a Miniszterelnökség sportügyekért felelős miniszterelnöki tanácsadója, Csete Örs, a Bethlen Gábor Alapkezelő Határtalanul! programigazgatója, Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés alelnöke, az Erzsébet-program projektvezetője, Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Főiskola főigazgatója és Szőcs Ildikó, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium igazgatója volt. Az előadók, miután egyetértettek abban, hogy matematikatudomány, természettudományok, zeneszerzés, sport és számos más területen az elmúlt évszázad önmagában is igazolja, milyen rendkívül tehetséges nemzet vagyunk, lényegi kérdésként azt fogalmazták meg, hogy a társadalom mindezt hogyan kezeli. Nem mindig vesszük észre a mellettünk lévőben a csodálatosat, és ezt nem mindig tudjuk megerősíteni benne. Alaptermészetünk szerint nem tudjuk azt mondani neki, hogy jó voltál – fogalmazott Szőcs Ildikó, majd hozzátette: nagyon fontos, hogy magyar nyelvterületen találjuk meg és fejlesszük a tehetségeket, hogy azok ott tudjanak kibontakozni. Ne akkor 12

2012.

szeptember

új katedra

BALOGH GÁBOR

vegyük észre, hogy tehetségeink vannak, amikor elhagyják a szülőföldjüket és idegenben érvényesülnek. Az előadók a tekintetben is egyhangú véleményen voltak, hogy mindenkiben van valamilyen tehetség, csak azt felszínre kell hozni. Első lépésnek a tehetségkutatást, tehetségfeltárást nevezték, amit a tehetség műveléséhez szükséges feltételek megteremtésének kell követnie. Balogh Gábor elmondta: jelentős szerkezeti átalakítás zajlott le a magyar sportban: a diák-, a szabadidő-, a verseny- és a parasport is átkerült a Magyar Olimpiai Bizottság feladat- és hatáskörébe, a Sportért Felelős Állam­titkárságnak pedig az a feladata, hogy segítse a MOB munkáját. A sportszakember rámutatott: óriási probléma, hogy a fiatalok egyre kevesebbet sportolnak, s e tekintetben nagy reményeket fűzött az iskolákban ősztől bevezetendő mindennapos testneveléshez. Beszélt arról is hogy, számos olyan a diáksportot és szabadidősportot érintő európai uniós forrás van, amit nem használtunk fel, és hogy több olyan programot dolgoztak ki, amelyeknek 2013 tavaszától lesznek látható eredményei, ilyen például a teljes körű iskolai egészségfejlesztés. Ezeken a pályázatokon keresztül az iskolák olyan sportos programokat szervezhetnek majd, amelyek a diákoknak szabadidősport-tevékenységet fognak tudni adni. „Ezzel szeretnénk megismertetni és meg­

szerettetni a diákokkal a sportot” – zárta szavait Balogh Gábor. Ehhez kapcsolódóan Majthényi László arról tájékoztatott, hogy a tömegsportok szervezettsége terén a kis lélekszámú Vas megye élen jár. A rendszerváltozás után két évtizeddel utolsóként szüntették meg a megyei sportigazgatóságot, és az iskolai sport is jól szervezett. Egy-egy az általános iskolások részére szervezett megyei sportnapon, például a Pannónia Ringen Ostffyasszonyfán 3-4 ezer gyerek sportol egyszerre. Miután Csete Örs ismertette az anyaországi diákok külhoni, magyarok lakta területekre történő utaztatását elősegítő Határtalanul! programot, ahhoz Orosz Ildikó egy új felvetéssel élt. Mint mondta, ma már a külhoni magyar gyerekek is többnyire eljutnak az anyaországba, nem jutnak el azonban a többi elcsatolt területre: az erdélyi nem ismeri Kárpátalját, a délvidéki Felvidéket és így tovább, nem látják, valaha mekkora volt ez az ország, nem tudják, hogy ők nemcsak csonka-Magyarországhoz kapcsolódnak. Ezért fordulhat elő, hogy egy-egy balatoni táborozás után a gyerekek arról számolnak be, hogy voltak ott „románok”, „ukránok”, „szlovákok”. Orosz Ildikó felhívta a figyelmet arra, hogy a vonatkozó történelmi ismeret számos helyen nem tananyag, s ha valamilyen módon mégis az, nincs mögötte élmény, a diák nem fogja fel, a tényeket puszta számadatokként, a földrajzi ismeretet pedig a térkép egy részeként értelmezi. Majthényi László ezt Csáky Pál legutóbbi könyvében megjelent gondolatmenetével egészítette ki. Eszerint el kell jutnunk oda, hogy az anyaország politikusai és irányítói újra hiteles politikát folytassanak, és olyan teljesítmények legyenek a magyar állam és a magyar nép mögött, ami alapján a körülöttünk élő államok magyar és nem magyar nemzetiségű polgárai föl tudnak nézni ránk. „Ilyen mintát kellene tud­ nunk adni. Ha Magyarország, a magyar embe­ rek sikeresek, akkor sikk lesz magyarnak lenni” – tette hozzá a Vas Megyei Közgyűlés alelnöke. A tehetséggondozás sajátos formáját dol-

közelkép gozták ki Kárpátalján – tudtuk meg Orosz Ildikó tájékoztatása nyomán. A pedagógusszövetség húsz éve gyakorolja azt a tevékenységet, amelynek keretében igyekszik megtalálni a kárpátaljai magyar iskolákban tanuló legtehetségesebb gyerekeket. A programot a főigazgató így foglalta össze: „A kényszer hozta, mert egy kisebbségi környezetben a többségiek általá­ ban nem teremtik meg az egyforma versenyfel­ tételeket, s a versenyfeltétel hiányosságai miatt a gyermekben az az érzés alakul ki, hogy ő nem tehetséges, ezért húsz évvel ezelőtt létrehoztuk a párhuzamos tantárgyi versenyfeladat-rendszert a magyar iskolák számára. Egész Kárpátalját lefedtük, s miután ez a lehetőség telítetté vált, két évvel ezelőtt létrehoztunk egy még teljesebb rendszert. A főiskola és a pedagógusszövetség által alapított Géniusz Jótékonysági Alapítvány tette le a koncepciót, hogy miként lehetne a tehetségfelfedezést tehetséggondozássá for­ málni. Eszerint nemcsak a tantárgyi vetélkedők kapcsán mozgatjuk meg a gyerekeket, hanem az egyes iskolák legjobb képességű diákjait hétvégi oktatás keretében, úgynevezett tehet­ ségpontokban tehetséggondozásban része­ sítjük. Nem tettük kötelezővé és nem mondtuk azt, hogy egy iskolából csak egy gyerek jöhet, hanem lehetőséget biztosítottunk arra, hogy egy-egy kistérségen belül, egységesen kidolgo­ zott program alapján, egy-egy hétvégén, érdek­ lődési körének megfelelően akárhány gyerek akármennyi foglalkozáson részt vegyen. A ké­ sőbbiekben úgyis letisztul, hogy ki melyik tárgy mellett kötelezi el magát. Az első félév során megszerveztük a tehetségpontokban a vetél­ kedőket, bővítettük a kínálatot rajzversennyel, ének-zene és testnevelés foglalkozásokkal, mini bajnokságokkal. A következő félévben kétszer annyi gyereket mozgatott meg a hagyományos pedagógusszövetségi vetélkedő. Ezt egészítette ki az Erzsébet-program által nyújtott inspiráció, az éves munkát ugyanis az Ady-ösztöndíj mel­ lett száz gyerek számára balatoni táborozással is jutalmazhattuk. Ez lefedi nyolcadik osztályig az első öt helyezés elértjeit. A 6–10. helyre került diákok szintén a Bethlen Gábor Alap és a minisz­ térium által támogatott, otthoni, szülőföldi tábo­ rokban vehettek részt. A táborainkba bevontuk a felsőoktatásban tanuló doktorandusz hall­ gatókat, hogy segítsék a tehetséggondozást, ugyanakkor megszerveztük számukra a tudo­ mányos diákköri konferenciát, biztosítva annak a lehetőségét is, hogy az anyaországi TDK-n is megmérettessenek.” A moderátornak arra a kérdésére, hogy az elvonások és megszorítások idején marad-e pénz a meglévő és a tervezett programokra, Majthényi László azt felelte: a 2008-as gazdasági világválság valóban sok mindent fölülírt, de az elmúlt két évben elindított programok azt mutatják, hogy a fontos dolgokra van for-

rás. Nagyon sok minden azonban nem pénz, hanem elsősorban elhatározás kérdése. Elmondta: több olyan ismerőse van, aki szeretett volna házat építeni, de nem volt rá pénze, mégis elkezdte, és a ház elkészült. „Nem pénz kell valamihez, hanem szándék. El kell kezdeni azt a házat építeni, és el fog készülni. Idő kérdése” – állapította meg. Szándék a színvonalkülönbségek csökkentése Környei László oktatási szakértő, a Studiorum Consulting Kft. szakmai vezetője, Révész Máriusz fideszes országgyűlési képviselő, Gyutai Csaba, Zalaegerszeg Megyei Jogú Város polgármestere és Schanda Tamás, az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. közoktatási osztályvezetője, Budapest II. kerületi önkormányzat Oktatási Bizottságának a vezetője az iskolák állami kézbe kerülésének okát és célját, előnyeit és hátrányait vizsgálta meg. Azt, hogy erre az intézkedésre miért volt szükség, Révész Máriusz foglalta össze. Mint elmondta, a rendszerváltozás idején létrejött 3200, rendkívüli önállósággal bíró, iskolafenntartó önkormányzat (viszonyításképpen: a 8 milliós Svédországban 230 önkormányzat van!), köztük nagyokkal és kisebbekkel, utóbbiakban pedig sem a finanszírozási képesség, sem a szakmai háttér nincs meg ahhoz, hogy az oktatást jól működtessék. Az MSZP–SZDSZ kormányzás idején, amikor egyre inkább a helyben maradó bevételek terhére kellett ezeket az intézményeket fenntartani, a PISA-felmérések azt mutatták, hogy a vizsgált országok közül a magyar oktatási rendszeren belül a legnagyobbak a különbségek. Egy gyerek életesélyét tehát alapvetően meghatározza, hogy hatéves korában a szülei egy kistelepülési vagy egy nagyvárosi iskolába íratják-e be. Mindehhez még hozzájött, hogy az államnak semmiféle ellenőrző szerepe nem volt, minden kizárólag az önkormányzatok kezében összpontosult. Nemzetközi viszonylatban példátlan az esetünk: a vizsgált 27 uniós ország közül sehol nincs olyan iskolarendszer, ahol ennyire különböző lenne az iskolák helyzete, ahol ennyire különböző tudásszinttel hagynák el az iskolákat a végzett diákok. Iskoláink egy része nemzetközi összehasonlításban is korrekt módon, tisztességesen teljesít, a baj az, hogy az intézményrendszer alsó régiója rendkívüli mértékben lehúzza az átlagot. Ebből fakadt a kihívás, hogy a magyar oktatási rendszer 22 évvel a rendszerváltozás után nem működhet tovább úgy, ahogy eddig, az iskolák között szükség van egy kiegyenlítő mechanizmusra, ezért született meg az a kormányzati döntés, miszerint az állami szerepvállalást jelentősen növelni kell, és erre született meg az a válasz, hogy az iskolák állami kézbe kerülnek, a pedagógusok fizetését pedig központilag fogják finanszírozni. Révész Máriusz

rámutatott: félő viszont, hogy miközben ennek nyomán a nehezebb helyzetben lévő önkormányzatok esetében színvonal-emelkedés, addig a jobb helyzetben lévőknél színvonalesés lesz, és a kettő közül az utóbbi fog gyorsabban bekövetkezni. Az irányt a politikus alapvetően helyesnek nevezte, ugyanakkor elismerte azt is, hogy az érvénybe lépő változások kockázatokat rejtenek magukban. Feladatként – önkormányzati és kormányzati szinten egyránt – ezeknek a kockázatoknak a mérséklését nevezte meg. Környei László is vitathatatlan tényként rögzítette az elaprózott önkormányzati rendszer káros vonatkozásait, mint ahogy azt is, hogy ma nincs olyan oktatáspolitikus Magyarországon, aki ne értene egyet azzal, hogy a jelenlegi oktatásirányítási rendszert a centralizáció irányába kell elmozdítani, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon a leggyengébb és a legjobb gyerekek közötti teljesítménykülönbség a vizsgált uniós országok között átlag alatti. A probléma az, hogy nálunk a teljesítmény világméretekben is példátlanul jelentős mértékben függ a családi háttértől, és az ebből fakadó különbségeket az iskola nem tudja kompenzálni. Schanda Tamás hangsúlyozta: az, hogy az állam átveszi az intézmények fenntartását, nem cél, hanem eszköz, annak az eszköze, hogy egy méltányosabb, hatékonyabb, eredményesebb, költségvetési szempontból is racionálisabb köznevelési rendszer jöjjön létre Magyarországon. Gyutai Csaba is úgy látja, szükség van egy „normális állami szabályozásra”, hiszen „az elmúlt két kormányzási ciklus, különösen a Hiller-időszak alatt olyan totális liberalizmust engedtek rá az oktatási rendszerre, hogy min­ dent lehetett” – vagyis mindenki azt csinált, amit akart. A moderátornak arra a kérdésére, hogy az az 500 iskola, amelyet uniós forrásból újítottak fel, az öt éven belül bekövetkező fenntartóváltás fennálló kritériuma esetén vissza kell-e azt fizetnie, Schanda Tamás azt felelte: az iskolákra ez nem vonatkozik, a kormányzat pedig egyébként is odafigyel arra és minden egyes jogszabály megalkotása esetén figyelembe veszi, hogy az iskolákat érintően semmifajta visszafizetési kötelezettség ne merüljön fel. 2012.

szeptember

új katedra

13

közelkép „A gyereket nem lehet jobbá pofozni” Van-e rossz gyerek vagy csak kedvezőtlenek a körülmények? A tanár vagy a szülő felelőssége nagyobb? Az iskola, a család vagy az utca a minta? Tényleg rendőr kell a neveléshez? Kinek mihez van joga az iskolában? – ez csupán néhány azon kérdések közül, amelyek terítékre kerültek a Commitmentsátor gyermeknevelést taglaló előadásán Tusnádfürdőn. Meglátásait e felvetésekről dr. Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa, Kolozsvári Tibor, a tusnádfürdői Szent László Gyermekvédelmi Központ vezetője, Schanda Tamás, az Educatio Kft. közoktatási osztályvezetője, Budapest II. kerületi önkormányzat Oktatási Bizottságának vezetője, valamint dr. Szent-Imrey Tamás pszichológus vetette ös�sze. Mindenekelőtt kiemelték: a gyermekek számára két dolog jelent fogódzót: a bizalom és a biztonság. Ha az oktatás szövetrendszerében nem a bizalom a kötőerő, a gyerekek nem fogják jól érezni magukat az iskolában, ahol több időt töltenek el, mint otthon a szüleikkel, ezért szeretnék, ha ez a hely biztonságos is lenne. Aáry-Tamás Lajos arra hívta fel a figyelmet, hogy a felnőttek „bezzeg az én időmben” típusú hivatkozásai nem állják meg a helyüket, hiszen a ma gyerekei ma élik a ma perceit, és abban kell nekik segíteni, hogy ez a mai életük teljes legyen az összes szükséges feltétellel. Kolozsvári Tibor hozzátette: a gyermek óriási lehetőség, akit nagyon fontosnak és értékesnek kell tartanunk, s ha így viszonyulunk hozzájuk, ez már önmagában nevelő hatású. Szerinte minden gyermek nevelhető. Mint egy szál virág vagy egy muskátli az ablakban: ha az ember megadja neki, amire szüksége van – földet, vizet, napfényt –, akkor fejlődni kezd. Ha van, aki a gyerme-

ket szeresse, aki gondoskodjon róla, aki túl azon, hogy enni ad neki és ruháztatja, valóban törődik vele, aki mellé szegődik és segít neki eligazodni, akkor a gyermeknek van jövője. Szent-Imrey Tamás elmondta: a gyermekeknek a felnőttekkel szembeni ősbizalma nagyon korán alakul ki. Egy ősi genetikai program működik bennünk az utánzásra. A  túlélés záloga az, hogy minél előbb elsajátítsuk azokat a viselkedésmintákat, amelyeket a közvetlen környezetünk – elsősorban a gondozónk – közvetít felénk, mert ez biztosítja az alkalmazkodást, a továbbélést. A  csemete azonban nem tud különbséget tenni abban, hogy az előtte lévő minta egy kedves, kulturált, kiegyensúlyozott szülő-e vagy egy részeges, otromba alak, és ugyanolyan aktivitással igyekszik követni azt a mintát, amit lát, hiszen alapvetően erre vagyunk beállítódva. Azzal összefüggésben, hogy a szülőnek kevés a gyermekkel együtt töltött ideje, a szakember utalt arra, hogy a szülőnek magának is szüksége van arra, hogy az egész napos munkája után pihenjen, kikapcsolódjon, összeszedje magát. A szülőnek az a fajta támasz funkció­ja tehát, ami sok-sok évszázadon, évezreden keresztül jellemző volt, az 50-60 évvel ezelőtt elkezdődött döntő változás kapcsán ma nincs. Az a deficit, ami ma az időgazdálkodásban a családokat jellemzi, nagyon minimális direkt nevelést tesz lehetővé. Ráadásul a gyerekek nem a direkt nevelési helyzetben alakulnak, a nevelés mintakövetés alapján történik, s ebben nagyon jelentős a kortárs csoportok hatása. Ilyenformán az eredménytelenségben a szülő és az iskola joggal mutogat egymásra. Schanda Tamás kitért arra, hogy az új köz-

ActivBoard 178E Mount System interaktívtábla-rendszer

Az ActivBoard 178E Mount System csomag tartalma: • 100-as sorozatú, 78"-os Promethean ActivBoard teljes felszereltségű interaktív tábla, • PRM-32 rövid vetítési távolságú projektor, • táblatartó elemek és projektorkonzol.

Az ActivBoard 178E Mount System most kedvező áron:

347 710 Ft

Az ár a kiszállítást, a telepítést és az üzembehelyezést nem tartalmazza. Kérjen infromációt viszonteladóinktól vagy közvetlenül a Modern Oktatási Eszközök Kft.-től!

14

2012.

szeptember

új katedra

nevelési törvény értelmében a jövőben az iskolákban az oktatás mellett a nevelés is nagy hangsúlyt kap. „E nagyon fontos kijelentés mellé persze oda kell tenni azt is, hogy a ne­ velés joga és kötelezettsége elsősorban a csa­ ládé. Az a nagyon izgalmas kérdés, hogy ho­ gyan lehet összeegyeztetni azt, hogy az iskola oktat és nevel, a család pedig nevel és oktat” – mondta, s végül véleményét így összegezte: a család joga és felelőssége a nevelés, és a közösségnek, az államnak, mindannyiunknak ebben a családot segítenie és támogatnia kell. Emellett arra is felhívta a figyelmet, hogy nem az iskola nevel, hanem a pedagógus, a neveléshez ugyanis valamilyenfajta értékválasztás szükséges, amit egy állami intézmény nem tud megtenni. A pedagógus az, akinek lehet értékválasztása. Nagyon felkészült pedagógusok kellenek majd egy állami intézmény etikaórájához – vélte. A moderátornak arra a kérdésére, hogy az iskola nevelő szerepét miért szükséges külön hangsúlyozni, nem volt-e ez természetes mindig, Szent-Imrey Tamás emlékeztetett: a szocialista-liberális kormány idején az iskola nevelő funkciója egyértelműen háttérbe szorult, az iskolát szolgáltató, oktató tartalmakat, készségeket nyújtó intézményként értelmezték, mi több, a nevelő funkció kifejezetten ártalmas tényezőként volt jelen. A kerekasztal-beszélgetés szereplői megvizsgálták azt is, Magyarországon a gyerekek miért nem olyan együttműködőek, mint nyugat-európai vagy amerikai társaik. Egy nemrég készült felmérés szerint közös projektek végrehajtása esetén individualista módon a saját sikerük érdekében sokat megtesznek, a csoport érvényesüléséért azonban keveset. Szent-Imrey Tamás az 1997-es évet

A Promethean ActivBoard interaktív tábla izgalmas környezetet teremt az osztálytermekben, valódi élménnyé változtatva a tanulást. Az interaktív táblák lehetővé teszik, hogy bármit kivetítsünk a falra, ami egy számítógépen látható vagy elvégezhető. A vita, a megbeszélés élénkítése érdekében elrejthetjük, elővarázsolhatjuk vagy kiemelhetjük a szövegeket. Aktív részvételre buzdíthatjuk a gyerekeket a táblaszoftver beépített alkalmazásaival. A Promethean vállalat ActivBoard termékét tanárok tervezték tanárok számára, hogy az osztálytermet igazi interaktív tanulási környezetté lehessen átalakítani. Az Activboard digitális tábla lehetőségei és előnyei: • A csillogásmentes tábla kiváló minőségű vetítőfelületet nyújt, éles képpel. • Az elemet nem igénylő, vezeték nélküli ActivPen  íráshoz tollként, a tábla használatához pedig egérként funkcionál. Használatkor azonnal és pontosan reagál. • Az ActivInspire táblaszoftver alkalmazásával az óra előkészítése néhány kattintás műve. • A vezeték nélküli technológia lehetővé teszi, hogy az ActivBoard zökkenőmentesen tartsa a kapcsolatot más termékeinkkel – így a tanulói válaszadó eszközökkel.

közelkép a kereskedelmi televíziózás beindulásával fordulópontnak tekinti hazánkban, mint mondta, az értékek, normák fellazulását ide datálja. „Az otromba beszéd, a trágár stílus, az értékek semmibevétele nem indokolhatja a kereskedelmi haszonszerzést” – fogalmazott a pszichológus. Ezt Aáry-Tamás Lajos azzal egészítette ki, hogy mi felnőtt aggyal nézzük a médiát, számos kód van bennünk, amelyekkel megfejtjük az üzeneteket, a gyerekeknek azonban nincs ilyen kódjuk, az ő fejükbe mindenféle gát nélkül mennek át az üzenetek. Schanda Tamás a magyar társadalom egyik legnagyobb problémájának említette azt, hogy az elmúlt rendszer negyven éve alatt szétverték a közösségeket. Amikor a gyerek azt látja, hogy az apjának, anyjának nincs barátja, nem jár semmilyen közösségbe, akkor nagyon nehéz elvárni tőle, hogy kooperáljon. Szent-Imrey Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy egy kedvezőtlen személyes megnyilvánulást 10-15 kedvező kompenzál, és társadalmi méretekben is ugyanez a helyzet. A szo­ cialista kormány által duplájára emelt családi pótlék létrehozott egy olyan réteget, amelyik többé-kevésbé ebből élt. Az a gyerek, aki akkor 6 éves volt, 14 éves lett, amikor ezt az intézkedést a jelenlegi kormány megváltoztatta, vagyis a nyolc általánost végigjárhatta úgy ahogy. A szociálpszichológia szerint két generáció kell ahhoz, hogy egy ilyen kedvezőtlen társadalmi intézkedés hatása megváltozzék. Az előadás során szóba jött az is, hogy a tanár más szakmabeliekkel – a helyi lelkésszel, a családsegítővel, a háziorvossal, szükség esetén a rendőrrel – nem szívesen működik együtt. Márpedig ha az iskolai agressziót szeretnék visszaszorítani, ha a település diszkójában drogot árulnak és ezt mindenki tudja, csak senki nem tesz semmit, akkor volna értelme a közöttük létrejövő párbeszédnek. Arra a kérdésre, hogy a pofon mint nevelési módszer megengedett-e, minden előadó Böjte Csaba testvér szavait idézte, miszerint „a gyermeket nem lehet jobbá pofozni”. AáryTamás Lajos kifejtette: a gyerekek akkor vannak biztonságban, ha a szabályok világosak, s ha azokat a felnőttek következetesen alkalmazzák. A szabadság nem azt jelenti, hogy azt teszünk, amit akarunk – az anarchia, annak semmi köze nincs a szabadsághoz. Szabadok úgy vagyunk, hogy világos az a szabályrendszer, amelyben élünk, vagyis cölöpökkel ki van jelölve az utunk, de ezen cölöpökön belül szabadon hozhatunk meg döntéseket. Teljes szabadság nincs. Az oktatási jogok biztosa hangsúlyozta: sem a gyerek nem ütheti meg a tanárát, sem a tanár a gyereket. A két eset közötti különbség az, hogy a pedagógus megtalálhatja az okát annak, hogy a gyerek ezt miért csinálja, de fordítva ez nem lehetséges.

Az agressziónak mindig van egy mélyben rejlő oka, ezt kell megtalálni és megszüntetni. Csak a szakemberek összefogásával érhető el, hogy a gyermek, aki mindkét esetben áldozat, többet ne üssön vagy többet őt ne üssék. Ebben van a tanároknak nagyobb eszköztáruk, de mivel ez nem pedagógiai probléma, egymagukban nem tudják megoldani, segítséget kell kér­ niük hozzá. Aáry-Tamás Lajos megemlítette azt is, hogy a gyermekek iskolai agressziójának a visszaszorításában a sport és a művészet sokat segíthet. Ezeken keresztül a fiatalok megtanulják a szabályokhoz való alkalmazkodást – nem azt csinálnak, amit akarnak; nem mindig ők nyernek; akkor fognak győzni, ha még keményebben edzenek; a kórusban nem akkor kezdenek el énekelni, amikor akarnak, és nem olyan ruhában, amilyenben akarnak és így tovább – és ezt átviszik a tanulásba, majd a munkába. Az ombudsman a következő időszak hihetetlen nagy kihívásának nevezte azt, hogy hogyan építsük be a sportot és a művészetet még inkább a gyerekek életébe. Igen élénk figyelem kísérte az előadók álláspontját arról, belefér-e a nevelésbe az, hogy a tanítási időben igazolatlanul hiányzó diákot rendőr kísérje vissza az iskolába. A következő válaszokat adták: Aáry-Tamás Lajos: Persze, hogy belefér! Sokan azt gondolják, hogy ez egy súlyosan jogsértő helyzet. Kérdem én: mi az alternatívája? De ha azt hisszük, hogy a rendőr meg fogja oldani a gyerekek ügyét, téves úton járunk. Ez kevés, önmagában nem lesz eredményes, ezért mellé kell raknunk egy sor másik pillért is. Schanda Tamás: Szerintem is abszolút rendben van. Nem ez a normális? A gyereknek nem az iskolában van a helye? Ez nem büntetés. Szent-Imrey Tamás: Ez egyúttal védelmet is jelent a gyerek számára. A megoldás módja nyilván humánus kell hogy legyen. Kolozsvári Tibor: Bizonyítsuk be az ellenkezőjét. Mit kéne egyebet csinálni? S hogy mit keresett a közel kétórás eszmecsere folyamában a jó közérzetért felelős endorfin nevű hormon, amely hatékonyabban szabadul fel, amikor kellemes érzést élünk át – például valaki kedvesen integet nekünk vagy a csúcsforgalomban egy gépkocsi maga elé enged? Egy nagyon is megfontolandó momentum apropóján, amelyet végezetül ideidézünk, úgy, ahogyan elhangzott: „Tudom, nagyon elfoglalt vagy, nincs időd, de naponta gyerekenként két másodperced biztos van. Az egyik másodpercben öleld át, a másikban mondd azt neki, hogy: szeretlek. A gyerek pontosan fogja tudni és érezni, hogy ott állsz sziklaként mögötte…”

Digitális eszközökkel támogatott tanórák Az átalakuló felsőoktatás helyzetét és a média hatásait elemző előadások mellett a Commitment-sátor egy másik kerekasztal-beszélgetése az informatika és az oktatás egyre nagyobb számú és egyre megkerülhetetlenebb kapcsolódási pontjait tekintette át. Kerékgyártó Sándor, az Educatio Kft. ügyvezetője elmondta: 2011 decemberében végeztek egy felmérést a közoktatási intézmények informatikai eszköz ellátottságáról. Eszerint az iskolák számítógép-állományának 45 százaléka három évnél régebbi; a közép-magyarországi régióban mindössze

VERES ZSOLT

15 százalék az egy évnél fiatalabb számítógép aránya, míg más régiókban ez 30 százalék. A hálózati infrastruktúra tekintetében is vannak tennivalók. Sok helyen az oktatás adminisztrációjához sem tudják az iskolák a rendszereiket üzembiztosan használni, mert nem megfelelő hozzá a sávszélességük. Az NIIF Intézet tervezi, hogy hároméves projekt keretében a Sulinet hálózaton keresztül felbővíti a közoktatási intézmények sávszélesség-elérését: ez a legnagyobb iskoláknak – az intézmények kb. egyharmadának – 100, a középmezőnybe tartozóknak 40, az az alatti csoportban lévőknek pedig 10 Mbit/s-os lesz. Sagyibó Viktor, a Microsoft Magyarország Kft. kormányzati üzletág-igazgatója hozzátette: sok iskolában 2 Mbit/s-os sávszélesség áll rendelkezésre, ilyen esetben közösen szinte semmire nem tudják használni a hálózatot. Mint mondta, egy magánfelhasználó otthon ennek a sokszorosát el tudja érni néhány magyarországi szolgáltatótól. Tájékoztatott arról is, hogy a Microsoft a közelmúltban kötött egy megállapodást a kormánnyal: 52 milliárd elvi maximum értékben felajánlottak ingyenesen egy kétmillió diák számára e-mailezést, fájlszerverelérést jelentő csomagot, ahhoz azonban, hogy ezt az iskolák 2012.

szeptember

új katedra

15

közelkép használni tudják, komolyabb sávszélességre volna szükségük. A gépek életkorát illetően megjegyezte: az oktatásban használt eszközök és alkalmazások – Office-eszközök, mai szoftverek, legmodernebb technológia – a gépek négy-öt éves koráig futni tudnak. Ez az iskolai számítógépek hatvan-hetven százalékát jelenti, ami világviszonylatban sem olyan rossz arány, mi több, komoly teljesítménynek számít – állapította meg. Veres Zsolt, az IBM Magyarországi Kft. ügyvezető igazgatója is úgy látja, az alapinfrastruktúra szempontjából nincs hiány, a legtöbb gyereknek van otthon számítógépe, az iskolák ellátottsága is lényegesen sokat javult az elmúlt években. Szerinte a fókuszt a jövőben a tartalomra kellene helyezni, azokra a szoftverekre és alkalmazói eszközökre, amelyek kitöltik tartalommal ezt az egyre jobban ellátott infrastruktúra-hálózatot. Nem utolsósorban élvezhetőbbé is kell tenni, hiszen az informatikai eszköz nemcsak az informatika oktatására való, a többi tantárgyban is legalább olyan mértékben alkalmazható, az oktatásnak pedig éppen az az egyik legfontosabb feladata, hogy a tanulás szeretetét beleplántáljuk a gyerekekbe – vélte. Veres Zsolt leszögezte: abban, hogy olyan eszközök álljanak a fiatalok rendelkezésére, amelyek erősítik a csoportmunkát és a mai világban elengedhetetlenül szükséges együttműködést, az IBM stimuláló erőt fog képviselni. „Több programot bejelentettünk a kormányzatnak és sok olyan tárgyalást foly­ tatunk most is, amelyeknek az az elsődleges céljuk, hogy az infrastruktúrát az általunk szállított és gyártott eszközökkel még jobbá tegyük” – tájékoztatott az IBM ügyvezető igazgatója.

Dukász Magor, az Integratio Alapítvány programkoordinátora a romániai helyzetet tekintette át. Elmondta: Romániában 15 ezer középiskolában 192 ezer számítógép van, és ezek nagy részét az utóbbi tíz évben szerezték be. Az igazi hiány ott is a tartalom terén van. Hosszú távú célként ő is azt említette, hogy megteremtődjön az igény az interaktív tanulási módszerek és tartalmak iránt, mert ha a diákok ezzel az igénnyel érkeznek az iskolába, a tanároknak nemigen lesz más választásuk, mintsem hogy ezeket a tartalmakat megismerjék és megtanulják kezelni. 2008-ban kezdték el képezni erre a pedagógusokat; eddig 78 ezer tanár tanulta meg használni az alap-, például a Word és az Excel programokat – tájékoztatott az erdélyi informatikus. Az elméleti helyzetáttekintés után Horváth Ádám, a Modern Oktatási Eszközök Kft. szakmai tanácsadójának interaktív bemutatója által az érdeklődők személyesen tapasztalhatták meg, hovatovább hogyan zajlik egy tanóra a XXI. században. Közben megtudtuk: Magyarország 64 ezer tantermének több mint harmadában van már interaktív tábla, nincs tehát olyan pedagógus ma hazánkban, aki ne találkozna ezzel az infrastruktúrával, nem lehet tehát megúszni azt, hogy informatikával támogatott módon tanítsunk a tanteremben. Az interaktív tábla előnyei között említette többek között azt, hogy egy-egy tanórára nem kell a pedagógusnak hosszan készülnie, hiszen abban a pillanatban, hogy egy tanár elkészíti adott tanóra anyagát, csak internet-hozzáférés szükséges, a tartalommegosztás révén máris használhatja azt mindenki, aki ugyanazt a tananyagot oktatja. De megfontolandó érv lehet az aktívtábla

HORVÁTH ÁDÁM

mellett az is, hogy a tanár a számítástechnikai teremben sem csak a monitorok hátulját fogja látni, s hogy miközben a hagyományos táblára a diákoknak háttal állva írja fel a vázlatot, az interaktív táblát használva velük szemben állva lépteti a kivetített tartalmat és így haladnak együtt mindannyian. Ezzel öt-hat percet is megnyer a pedagógus, ennyivel több ideig tud szemkontaktust fenntartani a diákokkal és ennyivel több ideig számíthat a figyelmükre, ami meg fog látszani az eredményükön. A prezentációt Horváth Ádám a szavazórendszer és a lego robot gyakorlati bemutatásával zárta. Szó mi szó, mindkettő igen nagy tetszést váltott ki a közönség sorai­ban – kipróbálásukat több érdeklődő még az előadás után is folytatta... A Commitment vezetői és munkatársai idén is felkeresték adományukkal a helyi Szent László Gyermekvédelmi Központot és megkoszorúzták a Nyerges-tetői 48-as emlékparkban a szervezet felújított kopjafáját végül pedig úgy köszöntek el Tusnádfürdőtől, ahogy oly sokan: Viszlát 2013-ban! VAR G A G ABR I E L L A

F OT Ó K : PEC SE N YE A N I TA R É KA

ActivExpression2

tan u l ó i v álaszad ó rendszer Az ActivExpression2 minden diák számára lehetővé teszi, hogy kifejezze magát szavakkal, szófordulatokkal vagy akár komplett matematikai egyenletekkel is. Az új QWERTY billentyűzet használatával nem létezik olyan üzenet, amit túl bonyolult lenne beírni. Miért pont az ActivExpression2? • Az ActivExpression2 segítségével a tanárok azonnal felmérhetik a tanulók tudásszintjét, és az eredmények ismeretében a leckéket a tanulók igényeire szabhatják. • A saját tempójú tanulás funkcióval a tanulók saját képességeiknek megfelelően haladhatnak. • Elősegíti az osztályon belüli együttműködést, hiszen a tanárok és a tanulók azonnal megtekinthetik és megbeszélhetik a válaszokat a lecke közben. • Az eredmények Microsoft Excel programba ex-

16

2012.

szeptember

új katedra

portálhatók, illetve az ActivProgress alkalmazásba integrálhatók az adatok mentése és későbbi felülvizsgálata, valamint a tanulók általános tudásszintjének felmérése érdekében. Az okostelefonokra emlékeztető kialakítás segít elsajátítani a készülék egyszerű használatát.

A teljes értékű QWERTY billentyűzettel nemcsak a feleletválasztós, hanem az összetettebb kérdések is könnyedén megválaszolhatók. A tanulók akár egész mondatban, akár számokban, szimbólumokban, matematikai egyenletekben is válaszolhatnak. Az újonnan kifejlesztett eszköz háttérvilágítással is rendelkezik a válaszok kényelmesebb megtekintése érdekében. Az Express Poll (gyorsszavazás) a legtöbb számítógépes alkalmazás felett megjeleníthető, ideértve az internetböngészőket, valamint a Microsoft® Word és Microsoft® Excel alkalmazásokat.

szakképzés

A szakképzés megújulásáról – nemcsak a TISZK-ek szemszögéből „A következő évben hihetetlenül sok munka áll Önök előtt. Ehhez próbálunk meg segítséget nyújtani a ma elhangzó előadásokkal” – fűzte megnyitószavaiba Környei László, a Studiorum Consulting Kft. szakmai vezetője augusztus 30-án a belvárosi TISZK konferenciatermében a térségi integrált szakképző központok részére szervezett, Indul az új szakképzés! című konferencián. Az értesülésszerzés általános igényének nagyságát mutatta a rendezvényre megjelentek igen nagy száma is.

Tartalmi fejlesztés a szakképzésben címmel elsőként dr. Köpeczi-Bócz Tamás, a Türr István Képző és Kutató Intézet főigazgatója lépett a mikrofonhoz. Mindenekelőtt áttekintette a jogszabályi háttér egyes elemeit a szakközépiskolák, szakiskolák, valamint a Híd program vonatkozásában – köznevelési törvény, szakképzési törvény, OKJ-kormányrendelet, kormányrendelet az állam által elismert szakképesítések szakmai követelménymoduljairól, szakmai és vizsgakövetelmények –, majd a TKKI-nak a hátrányos helyzetűek képzésében betöltött szerepére és szakmai feladataira is kitért. Utóbbiak között új teendőként jelenik meg az, hogy az intézet felméri és koordinálja a társadalmi felzárkózással kapcsolatos tevékenységeket; ellát a hátrányos helyzetű gyermekek, különösen romák oktatási esélyegyenlőségének biztosításával kapcsolatos feladatokat; a társadalmi felzárkózást szolgáló európai uniós társfinanszírozású projektek keretében projektgazdaként, konzorciumi partnerként felzárkózást elősegítő megélhetési támogatást nyújthat; közreműködik az állami felnőttképzési kapacitások kihasználásával összefüggő feladatokban, továbbá végzi a helyi esélyegyenlőségi program elkészítésben részt vevők képzését és esélyegyenlőségi mentori hálózatot működtet. Az előadó végül ismertette a TKKI hátrányos helyzetűek képzésének és foglalkoztatásának segítésére figyelembe vehető projektjeit. A Kamara megnövekedett szerepe a szakkép­ zésben című előadásában Bihall Tamás, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara oktatási alelnöke szólt a Kormány és a Kamara 2010. november 11-én, 125 szakmát érintően kötött szakképzési keret-megállapodásáról, a fő célkitűzésekről, az előrehozott szakmunkásképzés előnyeiről. A továbbiakban elmondta: az új szakképzési szerkezet a 8. osztályra épülő 3 éves szakmunkásképzés, az általános és szakmai tankötelezettség és az új OKJ és kerettantervi rendszer bevezetésével, 37 ágazati szakközépiskola, technikusképzés új alapokra helyezésével és a felnőtt-szakképzés Országos Képzési Jegyzékből való kivezetésével 2013. szeptembertől válik teljessé. Elhangzott: a 33%-os közismereti szabály alkalmazása, a 9. évfolyamon ellenőrzött körülmények között, vállalati tanműhelyben tanulószerződéssel való

foglalkoztatás, a mindenkire nézve kötelező szintvizsga és az általános iskola problémájának kezelésére létrejött Híd program már idén szeptem­bertől hatályos. Az előadó ismertette a struktúraváltás főbb szempontjait, majd statisztikai adatokkal igazolta, hogy az elmúlt időszakban a válság ellenére javult saját szakmában a tanulók elhelyezkedése és hogy érezhetően javult a képzőhelyek megítélése. Végül hazánk 2012. október 4–6. között esedékes EuroSkills Spa Francorchamps 2012 és a 2013. július 2–7. között rendezendő WorldSkills Leipzig 2013 nemzetközi versenyeken való részvételével kapcsolatos terveiről tájékoztatott. Hasonlóképpen nagy érdeklődés övezte és a jelenlévők részéről számos felvetett kérdés kísérte dr. Odrobina László, a Nemzetgazdasági Minisztérium Szakképzési és Felnőttképzési Főosztálya vezetőjének Az új szakképzés ak­ tuális kérdései című előadását. A szakember szólt a májusban módosított szakképzési törvény egyes rendelkezéseinek hatályba lépési idejéről, a szakmaszerkezetet, a szakképzési hozzájárulást érintő legfőbb változásokról, az új OKJ struktúrájáról, szintkódjairól. Mint mondta, a változások kevesebb, de átláthatóbb, több területre képesítő szakképesítést és szélesebb alapokkal rendelkező, több területen foglalkoztatható szakembereket eredményeznek majd. Ismertette a TÁMOP keretében a fiatalok foglalkoztathatóságáért és a szakképzés átalakításának végrehajtására kiírt új programokat és beszélt a saját munkavállalók képzésére igényelhető támogatásokról is. A szakképző iskolai intézmények átszervezésével összefüggésben kiemelte: az önkormányzati szakképző iskolák állami fenntartásba és az EMMI irányítása alá kerülnek, a nagy szakképző iskolák működtetője 2013 szeptemberétől a létrejövő Klebelsberg Intézményfenntartó Központon keresztül az állam lesz. Az állami és önkormányzati kör intézményeinél már az uniós projektek fenntartási időszakában létrejönnek a koncepció szerinti holland típusú, tagintézményes nagy szakképző iskolák. A szakképzés irányítása megyei szintű koordináció mellett történik majd. Előadása végén Odrobina László felhívta a figyelmet a megújult szakképzési szaklapokra és kérte a jelenlé-

d r . Kö p ec z i - Bóc z Ta m á s

vőket, hogy írásaikkal vegyenek részt a tartalom formálásában. A Szakképzési Szemle tudományos-elméleti jellegű írásokkal, magyar nyelven, évente két alkalommal, a Szakképzés Magyaror­ szágon angol nyelven évi egy alkalommal, a módszertani, gyakorlati ismereteket, aktualitásokat, jogértelmezést tartalmazó Szak- és Felnőttképzés évi tíz alkalommal jelenik meg, és útjára indul az életpálya-tanácsadás témakörében pályaorientációt nyújtó Életpálya folyóirat is. Érdekes színfoltja volt a konferenciának Németh Kinga, az Audi Hungaria Motor Kft. személyzet- és szervezetfejlesztés vezetőjének előadása a vállalat szakképzésben megnyilvánuló szerepvállalásáról. Megtudtuk: az AHM-ben oktatott szakmák száma 2010-re 4-ről 13-ra, a 24 fős kezdeti tanulólétszám pedig 240 főre emelkedett. A tanulók a teljes szakképzés átlagosan 39%-át töltik gyakorlati képzéssel. Tíz év alatt ezer fiatal végezte el sikeresen a duális képzést az AHM-nél. Folyamatosan – havonta kétszer – állítanak be új munkatársakat; idén 122 volt tanulót vettek fel, akik 2012-ben sikeres szakvizsgát tettek. Németh Kinga elmondta azt is, hogy a szakképzés területe 2464 m2-re bővül és az új CNC gépekből álló új tanműhely fejlesztése is folyamatban van. Végül, de nem utolsósorban Változások a szakképzésben a térségi integrált szakképző központok szemszögéből című előadásában Joanovicsné Kerekes Mária, a Belvárosi Térségi Integrált Szakképző Központ igazgatóhelyettese mutatta be az intézményt és foglalta össze a működés tapasztalataik szerinti régi és várható új kihívásait. (A konferencián elhangzott előadások prezentációi elérhetők a Studiorum Consulting Kft. honlapján, a www.studiorum.hu címen.) VAR G A G ABR I E L L A

2012.

szeptember

F OT Ó : S I M O N Y I G Á SP Á R új katedra

17

a j ánló

Egy új középiskolai tankönyvsorozat, amelyben a fizika nem unalmas A természettudományokat tanító pedagógusok régóta szenvednek attól, hogy a diákok többsége e tárgyakat unalmasnak és nehezen érthetőnek tartja, és nem is mindig érti, mi szüksége van ezekre az ismeretekre. A Nemzeti Tankönyvkiadó Fedezd fel a világot! című új természettudományi tankönyvcsaládja forma és tartalom tekintetében is alkalmazkodik az új igényekhez, így a tanárok és a diákok olyan tankönyvet vehetnek a kezükbe, amelynek szerzői nagyon is fontosnak tartották, hogy újra megszerettessék a fizikát a fiatalokkal.

Vizualitás A mai fiatalokat a látványon, a képek világán keresztül lehet megfogni. Őszintén élvezik azt a színes és izgalmas vizuális környezetet, amely körülveszi őket. A sorozat tankönyveiben a mindennapi jelenségekről és a kísérletekről készült látványos fényképek láthatók, a színes magyarázó ábrák pedig a szövegekkel egyenértékű alkotóelemek. Kiválasztásuk és megrajzolásuk ugyanolyan gondossággal és tudatossággal történt, mint a szövegek és a feladatok elkészítése. Minden lecke két izgalmas képpel és hozzájuk kapcsolódó kérdésekkel indul, a leírt kísérletek megértését pedig jó minőségű fotók segítik. A színes magyarázó ábrák látványosak és lényegre törők, jól kihasználják a vizuá­ lis megjelenítésben rejlő pedagógiai lehetőségeket. A tankönyvek digitális változatában ugyanezek a kísérletek videón is megnézhetők, a magyarázó ábrák pedig animációkká alakulnak át. Ezek már igazi multimédiás elemek, hiszen magyarázat is hallható alattuk. A nagy témakörök végén minden esetben rajzos összefoglaló található. Ezek a nagyméretű kedves karikatúrák valamilyen valóságos életszituációt (például tóparti strandot, jéghokimeccset, könyvesboltot, karácsonyi készülődést, sípályát) ábrázolnak, amelybe jól beilleszthetők az adott fejezet fizikai fogalmai, törvényei, képletei. A szokatlan megoldás felkelti az érdeklődést, ugyanakkor azt a fontos üzenetet is közvetíti a diákoknak, hogy mindaz, amiről a fizikaórán tanulnak, ott van körülöttük. Ha pedig ezt képesek lesz-

18

2012.

szeptember

új katedra

nek maguktól is észrevenni, érdekesebb és érthetőbb lesz sok minden abból, amit nap mint nap megtapasztalnak. Az újszerű vizuális megoldások és a szerkesztői, tipográfiai munka kiemelkedően magas színvonala egyaránt szerepet játszott abban, hogy a sorozat első kötete 2009-ben elnyerte a Szép Magyar Könyv díjat. Érthetőség A tankönyvsorozat készítői képesek és hajlandók voltak a diákok szemszögéből látni és nézni a világot. A gyakorló tanárokként is dolgozó szerzők gazdag tapasztalatokkal rendelkeznek arról, hogy egy-egy téma tanulásakor általában mi okoz gondot s hogy ilyenkor mi segít. Nem felejtették el, hogy a mindennapi életből vett példáknak, a kísérleteken alapuló következtetéseknek, a problémák részekre bontásának, a magyarázatokkal kísért mintafeladatoknak milyen fontos szerepük van abban, hogy a diákok átlendülhessenek a megértési nehézségeken és sikeressé váljanak a fizikatanulásban is. A fenti elveket követve, a tankönyvben minden lecke gondolkodásra késztető kérdéssel kezdődik. A felvetett probléma kapcsolatot teremt az új ismeretek és a mindennapi tapasztalatok vagy a már korábban tanultak között. Mozgósítja és előkészíti a tanulók gondolkodását az új témára, akár úgy is, hogy valami olyan érdekesség is megjelenik itt, ami a fizikával nem áll közvetlenül kapcsolatban. A ráhangolás után általában a kísérletek bemutatása következik, jól megkülönböztetve egymástól a megértéshez vezető logikai lépéseket: a kísérlet leírását, az abból szerezhető tapasztalatokat és a tapasztalatokból levonható következtetéseket. A  következtetések pedig szervesen összekapcsolódnak a tankönyvi leckében található ismertető és magyarázó szövegekkel. A leckék kérdésekkel és feladatokkal zárulnak. Ezek nemcsak a gyakorlást szolgálják, hanem a tanultak továbbgondolására késztetik a diákokat, a tankönyv gyakorlatorientáltsága a feladatokban is

érvényesül, a fizikaórán tanultak és az élet valós problémáinak megoldásai találkoznak egymással. Differenciálás Egy tankönyvsorozat megtervezésekor és kiválasztásakor is mindig komoly dilemma, hogy olyan tankönyvet akarunk-e, amely bármelyik tanulónak megfelel, vagy olyat, amely azoknak is elég ismeretanyagot nyújt, akiket a fizika különösen érdekel, és akik esetleg ilyen irányban szeretnének majd továbbtanulni. A többet vagy kevesebbet kérdés eldöntését az egyes középiskolák vagy osztályok tanulói összetételében megfigyelhető különbségek is nagymértékben befolyásolhatják, de szerepet játszhat ebben az egyes tanárok személyes meggyőződése és ambíció­ja is. A Fedezd fel a világot! tankönyvsorozat újszerű megoldást kínál e tekintetben is a fizikatanároknak. Mindhárom évfolyamhoz a tankönyvek kétféle változata készült el: egy alaptankönyv, amelynek ismeretanyaga nem állítja megoldhatatlan feladat elé azokat sem, akik sem továbbtanulni, sem érettségizni nem akarnak ebből a tárgyból, és egy másik, amely viszont kiegészült a magasabb szintű fizikai tudáshoz szükséges ismeretekkel és feladatokkal.

a j ánló Az „emelt szintű” fizika tankönyvek tartalmazzák az adott évfolyamon tanítható teljes emelt szintű tananyagot és további kiegészítő témákat is. A színnel jelölt emelt szintű részek szervesen beépülnek az alaptankönyvek szövegébe; ezekből lényegében „tetszőleges” mennyiség kihagyható, illetve feldolgozható a tanulócsoport képzési céljának és igényeinek megfelelően. A pedagógus döntésén múlik, hogy az általa tanított diákok esetében melyik tankönyvi változatot használja. Lehetősége van arra, hogy különböző nehézségi szintű tankönyvet rendeljen az egymástól eltérő összetételű osztályoknak, anélkül, hogy valóban kétfé-

ber. A személyes történetek és sorsok felvillantása meghatározó elem, ennek jegyében jelennek meg a kötetekben a fizikatörténet jelentősebb szereplői. A természettudományi pályák iránti érdeklődést azonban nemcsak a hajdani nagyok példájával lehet felkelteni, sokszor meggyőzőbb lehet egy mai sikeres fiatal üzenete erről. Erre gondoltak a szerkesztők akkor, amikor úgy döntöttek, hogy e középiskolásoknak készült tankönyvsorozat minden kötetében elhelyeznek 4-5 mai pályaképet is – így a diákok fiatal magyar mérnökök, kutatók példáján keresztül is láthatják, milyen sokféle érdekes hivatás kapcsolódhat a fizikához. K L

le tankönyvsorozatot kellene használnia, és ezenkívül lehetősége van arra is, hogy egy osztályon belül is differenciáltan rendeljen tankönyvet a különböző érdeklődésű és tudású diákoknak. Az érdeklődés felkeltésének egyéb eszközei A leckékhez kiegészítő olvasmányok is tartoznak, amelyekben a tudományos újdonságokról, aktualitásokról, a mindennapokban megtalálható eszközök, tárgyak működéséről szóló érdekességekkel találkozhatnak a tanulók. Persze a fizikaórákon sem szabad elfelejteni, hogy semmi sem kelti fel jobban az emberek érdeklődését, mint egy másik em-

Nem születtem varázslónak...

Tanulmányok az óvodai és iskolai mentálhigiéné köréből A Szent István Egyetem Gyakorlóóvoda és Gyakorló Általános Iskola és a Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti és Pedagógiai Kar mentálhigiénés szakirányú továbbképzése együttműködésében az Amenca – Velünk Európába Szervezet gondozásában jelent meg Bíró Gyula igazgató, szaktanácsadó és F. Rácz Tünde pszichológus, főiskolai tanársegéd szerkesztésében az óvodai, iskolai mentálhigiéné gyakorlatát segítő tanulmánykötet.

Dr. Lipcsei Imre, a SZIE ABPK dékánja, főiskolai tanár az olvasókat köszöntő előszavában a következőeket fogalmazza meg: „Olyan tanulmánykötetet tart a kezében, melyet gyakorló pedagógusok írtak szerzett szakmai ismerettel, meglévő tapasztalattal és kipróbált élményekkel felvértezve. Segíteni akarnak, ezért új, kipróbált módszereket kívánnak bemutatni, melynek a lényege a pedagógiai alapvetés: nem a gyermeknek kell alkalmazkodnia az óvodához, iskolához, hanem az óvodának, az iskolának a gyermekhez! Fontos üzenete a kötetnek, hogy a gyakorló pedagógusok érezzék meg, érdemes új módszereket megismerni, melyeket ötvözve a saját értékeikkel, tapasztalataikkal, olyan nevelési eljárásokat alakíthatnak ki, amelyekkel a különböző habitusú, eltérő szociális háttérrel rendelkező, más-más érdeklődésű gyermekek problémáit is sikerrel kezelhetik.” Fehér Veronika nyugalmazott főiskolai docens, mentálhigiénés szakember a következőket írta a kötet megjelenése kapcsán: „A fent említett tanulmánykötet bevezetőjéből világosan kitűnik, hogy a szerkesztők – Bíró Gyula, F. Rácz Tünde – célja a mentálhigiénés szemlélet és tudás minél szélesebb körben való alkalmazásának elősegítése a mindennapi pedagógiai gyakorlatban. Talán ezért is elméleti és gyakorlati szakemberek bevonásával született meg kötetük. A tartalmi tagolás azért is jó, mert az elméleti ismereteken túl gyakorlati megoldásokat és problémákat vet fel, elgondolkodtatja az olvasót. A tartalomjegyzék jól mutatja, hogy a tanulmánykötet a bevezetőn túl három egységre tagolódik. Az első tartalmi egység megfelelő elméleti bevezetőt ad a tanulmánykötet további részéhez. Farkas Péter tanulmánya a segítő tevékenység, segítő kapcsolat optikáján keresztül jut el a hatékony segítő személyiségének a bemutatásához, a pedagógiai mentálhigiéné néhány aspektusához. Értékes és hasznos F. Rácz Tünde tanulmánya abból a szempontból is, hogy a művészetterápia iskolai alkalmazásában rejlő lehetőségek bemutatása mellett metodikai útmutatást is ad. A második tartalmi egység jól illusztrálja, hogy a mentálhigiénés szakemberek tevékenysége konkrét munkaprogramokban valósul meg. Dallos Erika programja a gyermekek és szülők közötti interakciókra összpontosít, sajátos keretet biztosítva ehhez. Selleiné Nagy Tímea az óvoda-család

kapcsolatának vizsgálati tapasztalatait elemzi mentálhigiénés aspektusból. Az iskola mentálhigiénés aktivitása, problémamegoldó képessége, a preventív módszerek alkalmazása többek között függ az iskola innová­ ciós készségétől, az iskolát körülvevő társadalmi környezet elvárásaitól és kulturális mintáitól. Bíró Gyula tanulmánya a fentieket is figyelembe véve mutat be egy olyan integrációs programot, mely követésre is méltó. A harmadik tartalmi egység esettanulmányai – Reitmann-né Pintér Éva, Vidáné Nagy Ildikó – jó példái annak, hogy a pedagógus munkájában hogyan érvényesülhet a mentálhigiénés ismeret és tudás, a pedagógus segítő magatartása a gyermeki személyiség fejlesztésében. Mindezekben hangsúlyossá válik a mentálhigiénés végzettségű pedagógus szakmaisága, elhivatottsága. Jó, hogy érzékelhető az is, hogy ez a folyamat kudarcoktól sem mentes. A tanulmányokhoz felhasznált irodalom friss szakirodalmi tájékozottság meglétét bizonyítja. Örömmel írom ezeket a sorokat, két okból is. Egyrészt azért, mert elkészült egy tanulmánykötet, mely feltétel nélkül dicséretes dolog. Másrészt azért, mert több évtizedes oktató-nevelő munkám jelentős része volt és marad az a néhány év, melyet a mentálhigiénés képzés ügyének szenteltem az óvó- és tanítóképzésben. Összegezve: a Bíró Gyula és F. Rácz Tünde által szerkesztett tanulmánykötet figyelemre méltó. A témával foglalkozó szakemberek és a szélesebb pedagógiai közösség számára egyaránt jól felhasználható. A benne foglaltak alkalmasak az olvasott szakirodalom és a napi mentálhigiénés gyakorlat tapasztalatainak kiegészítésére, továbbgondolására.” A kötet tanulmányait a Szent István Egyetem ABPK – Szarvas – mentálhigiénés szakirányú továbbképzés oktatói és hallgatói írták. A mentálhigiénés szakirányú továbbképzés közel tíz éve része a kar képzési palettájának. A képzés jellemzően gyakorlatorientált, hangsúlyosak az önismereti, önreflexiós elemek, valamint igyekszik betekintést nyújtani a különféle egyéni és csoportos mentálhigiénés és terápiás technikákba. (Bíró Gyula–F. Rácz Tünde [szerk.]: Nem születtem varázslónak… Ta­ nulmányok az óvodai és iskolai mentálhigiéné köréből. Amenca – Velünk Európába Szervezet, 2012) Sz Z s 2012.

szeptember

új katedra

19

ol v a s óin k í r t á k

A zene mint a kollégiumi nevelés eszköze, avagy a muzsika hangjai Ott álltunk a ballagási ünnepségen, ahol mindig az elmúlt hat évben: a szereplők között. Az ünnepeltek, a ballagók első soraiban a régi énekkarosaim, és most nekik szóltak a gyönyörű dallamok. Nekik is énekeltünk. Valahogy jobban szívből jött a búcsú, közösségünk pár tagjától váltunk el, barátoktól, tanítványoktól, akiket a zene és a közös tevékenység közelebb hozott egymáshoz. Nem tudom, hogy a szívem telt-e meg először könnyekkel vagy a szemem, csak azt éreztem, hogy ez, amit ebben a kollégiumban csinálok, talán különleges, talán olyan példa, ami nem minden kollégiumban létezik. Arra gondoltam, leírom az énekkarom és gitárszakköröm születésének történetét, példákkal, konkrét tevékenységekkel és ötletekkel, hátha valaki kedvet kap ahhoz, hogy hasonló zenei közeget hozzon létre a saját kollégiumában.

Hat éve vagyok nevelőtanár, csoportvezető. Gyermekeimmel egyidős kamaszlányok vannak rám bízva a középiskolai tanulmá­ nyaik idejére. Amikor a kollégiumba kerültem egészségtan szakos tanárként, adott volt számomra, hogy nem csupán a szakomat, hanem a hobbimat, a zene szeretetét és művelését is használni fogom arra, hogy a gyerekekhez közelebb kerüljek, szabadidejüket hasznos elfoglaltsággal töltsem meg, sikerélményhez és nem utolsósorban közösségi élményhez juttassam őket. Az a tapasztalatom, hogy a közös hobbi olyan kiindulási alap, amire lehet jó kapcsolatot építeni, a jó kapcsolatra pedig MINDENT lehet építeni. Terveim voltak, de kitaposott út nem állt előttem. Először csak a karácsonyi ünnepre meg a ballagásra fogtam össze a gyerekeket egy-egy dal erejéig. Amikor a lányok meglátták, hogy gitárral kísérem őket, jött az igény, hogy tanítsam az akkordjátékot. Így jött létre az énekkarral egy időben a gitárszakkör is. Ehhez első évben semmilyen eszköz nem állt a rendelkezésemre. A saját hangszeremet vittem be, és a saját kottatartóimról, a saját kottáimból zenéltünk. Gitározni csak azzal tudtam, akinek volt hangszere, így a kezdő szakkör szóba sem jöhetett. Viszont összefogtam a fuvolistát, hegedűst, csellistát, és a gitárosokkal együtt kis kamaraegyüttessel leptük meg a kollégium tanulóit. Annál is inkább, mert én is csellózom, zeneiskolában tanultam tíz évig és több zenekarban is játszottam annak idején. A kollégiumban töltött első évem zárásaként nyertünk egy pályázaton, és az ott felhasználható pénzen zongora-szintetizátort, öt gitárt, tíz kottatartót, ritmushangszereket és kottákat (köztük gitáriskolákat) vehettünk. Nagyon boldoggá tett, hogy a kollégium vezetése támogatott és segített mindenben. A pályázatnak köszönhetően sikerült megteremteni a lehetőségét annak, hogy kezdő gitárszakkört is indíthassak. Első alkalommal nagyon meglepődtem, mert a meghirdetése után rengetegen jelentkeztek a kezdő csoportba. 10-12 gyerekkel nem tudtam, hogy 20

2012.

szeptember

új katedra

mit kezdhetnék egy foglalkozáson, annál is inkább, mert csak öt hangszer állt a rendelkezésünkre, nemet mondani azonban senkinek nem akartam. Mi alapján is tehettem volna? Honnan tudtam, tudhattam volna, ki lesz kitartó, szorgalmas? A zenei képességet még csak-csak be tudtam volna saccolni, de azzal már tisztában voltam, hogy az kevés a boldoguláshoz. Ezért próbálkoztam úgy osztani a csoportokat, hogy mindenki egy kicsit hozzáférjen a hangszerhez. Az első pár óra így telt, megismerkedtek a hangszer felépítésével, hangolásával, történetével, típusaival. Elérkezett az az idő, amikor elkezdtük az akkordok tanulását. A lefogással semmi gond nem volt, csak a gyakorlás ment nehezen. Ahogy nehezedett a feladat, úgy maradtak el a gyerekek a foglalkozásokról. Akik megértették, hogy csak akkor tudnak eredményt elérni, ha azt, amit az egyik órán tanulunk, a másikra olyan szinten kigyakorolják, hogy megállás nélkül megy az akkordváltás, azok szépen haladtak a tanulásban. Félévre hárman, év végére ketten maradtak, és mind a ketten megtanultak annyira gitározni, hogy ősztől a haladó szakkört erősíthetik. Nagy sikerélmény számomra, amikor hangszeres tudást adok olyan gyerekek kezébe, akik zenét azelőtt soha nem tanultak. És ha egy év alatt sikerül elérni, hogy már ne csupán azt gyakorolják, amit én mondok, hanem maguktól fejlődjenek tovább, készségszinten használják a hangszert és a tudást, amit kaptak, akkor elértem a célomat. És ebben a tanévben ez két gyereknél sikerült. Az énekkaron eleinte kevesen voltunk, de mindig volt annyi lelkes gyerek, akivel egy kis kamarakórust össze lehetett hozni. Itt a lelkesen nagy hangsúly van. Ahhoz, hogy később évente több fellépésünk is legyen, és hívjanak bennünket, nagy szükség van arra, hogy az énekkar tagjaira minden körülmények között számíthassak. Kórusunknak évről évre nagyobb renoméja lett. Év elején sokan jelentkeztek rá, aztán a lendület alábbhagyott. Az elmúlt tanévben 30-an kezdtünk és 25-en maradtunk. A 30 nagyon

sok volt. Nem is bántam, hogy a kevésbé lelkesek kimaradtak. Ez a létszám fokozatosan alakult ki a 8-10 főből. A sikeres szereplésekhez nekem sok feladatom van. Az első, hogy a jó hangú gyerekeket becsábítsam az esti próbákra, és elérjem, hogy a szereplésre is eljöjjenek, akkor is, ha más programjuk lenne, ha dolgozatot írnak másnap vagy éppen nem érzik túl jól magukat. Ennek az eléréséhez van szükség a személyes kapcsolatra. Ezekkel a gyerekekkel is sokat törődöm, beszélgetek velük, akkor is, ha nem az én csoportomba járnak. Az énekkarnak állandó ideje van, bármi történjék, az énekkar nem maradhat el. Ha én példát mutatok ebben, akkor ez ragadóssá válik. Aznap van a diszkó? Sebaj, áttesszük az énekkart egy másik napra. Színház van? Akkor a színházasoknak külön próbalehetőséget teremtek egy másik napon. Ha hagynám, hogy elmaradjon, nem éreznék annyira a fontosságát. Év elején, az első hetekben megalakulunk, és év végén az utolsó napig én ott vagyok, s akkor is, ha már nem készülünk szereplésre, és az utolsó heteket nyomjuk, akinek kedve van énekelni, feljöhet és megteheti. Nem csupán olyankor van énekkar, amikor fellépésre készülünk, hanem akkor is, amikor nem kell semmilyen szereplésre próbálni. Mindennap (a próba napján) kiteszem az ebédlő ajtajára, hogy este próba, még az év végén is, amikor már mindenki tudja. Bemondjuk minden alkalommal a hangosba is. Ha vacsoránál vagy a kollégiumban bárhol látom az énekkarosaimat, egy mosoly kíséretében mindenki megkapja, hogy várok rá aznap este. Azt szeretném, hogy érezze külön-külön mindenki, hogy ő fontos nekem. Soha nem parancsolok rá senkire, hogy kötelező, mindig csak kérek, kompromisszumokat keresünk. „Ha fáj a torkod, akkor csak hallgasd, ha sok tanulnivalód van, próbáld meg úgy osztani az időd, hogy erre is jusson egy óra, fogd fel pihenésnek, ha táncra mész, próbálj meg visszaérni, nem baj, ha pár percet késel.”

ol v a s óin k í r t á k Az évek alatt kialakult, hogy sokan odajöttek és jelezték, hogy nem áll módjukban jelen lenni a próbán, a negyedik emeleti zeneszobában. (Mert természetesen a hangszereknek, énekkarnak, zenének külön hely teremtése is dukált.) Ezt is mindig el tudtam fogadni. Azok, akiknek nem volt fontos, lemaradoztak, így egy olyan közösség jött létre, akik szívből énekelnek, szeretnek együtt lenni, és szeretik, amit együtt énekelünk. És ez a második feladatom. Nem mindegy, hogy mit énekelünk. A lányokat klasszikusokkal, kórusművekkel nem lehet bevonzani a próbákra. Próbáltam, nem ment. Nehéz volt, sokkal több próba kellett volna rá, mint amennyi a rendelkezésünkre állt, és este nyolc és kilenc között, végigdolgozott nap után nem várhatok olyan koncentrációt, ami ezekhez a művekhez szükséges. Nem beszélve arról, hogy a kritikus kamaszokat csak olyannal lehet megfogni, amit legalább részben elfogadnak. Olyanokat kellett keresnem, ami nekem is, nekik is tetszik, amit számomra elfogadhatóan zeneileg kidolgozottá és kompletté tudok tenni. Ezek a könnyűzene világából érkező dalok, de karácsonykor másmilyent is be tudok csempészni a repertoárba. Példaként említem, a teljesség igénye nélkül, hogy énekeltük tavaly az Abigélből Zsuzsanna nővér dalát vagy Kossuth Zsuzsanna-napkor a Kormorán együttes Ki szívét osztja szét című számát. Ballagáskor Demjéntől a Felnőtt gyer­ mekek aratott nagy sikert és a Stábtól a Kell még valami. Repertoárunk évről évre nő. Mindenki saját, névre szóló albumba gyűjti kottáit, szövegeit, aminek gondozásáért ő felel. Amikor elballagnak, nehezen is válnak meg tőle, de nem tudom nekik ajándékozni, mert a célom az, hogy évek alatt egy „kottás albumot” hozzunk létre, így kímélve meg a kollégiumot a fénymásolás költségeitől. Először én kerestem minden alkalomra ilyen dalokat. Az évi szokásos fellépéseink sorát a karácsonyi műsorral kezdtük decemberben, majd februárban névadónk, Kossuth Zsuzsanna születésnapjának tiszteletére rendezett legnagyobb ünnepünk követte és a ballagás zárta májusban. Elvárás lett a vezetés részéről, hogy ezeken az ünnepeken ott legyünk, bármelyik csoport is a gazdája éppen. Azok a kollégák vannak többségben, akik örülnek a közreműködésünknek, és konkrét kívánságokkal érkeznek, hogy mit szeretnének, ha énekelnénk. Ha nem ismerem a dalokat, akkor az interneten utánanézek, meghallgatom, lekottázom, többszólamúsítom és beakkordozom a gitárszakkör részére, hogy kísérni tudják a kórust. Így a haladó gitárszakkör éves munkatervében azok a dalok is szerepelnek, amelyek az énekkaréban. Igyekszem olyan akkordozással összeállítani, hogy mindig legyen számukra valami új és nehéz,

amit tanulni kell, amivel fejlődnek, de ne állítsam őket megoldhatatlan feladatok elé. És ez a harmadik feladatom, a zenei rész, ami a szakmai munka. Ezt otthon végzem. A  nehezebb daloknál, ahol nem egyből hallom meg a dúrváltásokat vagy a kellő akkordokat, esetleg a második szólamot nehezebb lekottáznom, ott nagyon sok időt vesz igénybe. Újra és újra meghallgatom, mígnem összeáll a fülemben és a fejemben, hogyan tudom ezeket a gyerekekre adaptálni és átadni nekik. (Nagyon nehéz volt például a La Mancha lovagjából az Álom vagy a Valahol Európában című musicalből a Mi leszel, ha nagy leszel? című részlet.) Természetesen hangszerelni kell, átfordítani a zenekari műveket gitárra és egyéb hangszerekre. Legérdekesebb példa erre az volt, amikor idén ballagásra rockzenét kértek tőlünk. Első hallásra nem tudtam elképzelni erre az alkalomra a Machine Mause Fenn a csúcson című számát, aztán addig szelídítettem gitárra és énekkarra, míg az egyik kedvenc lett belőle. A szöveg ugyanaz, a dallam nagyon hasonló, de az előadásmód és a hangszerelés teljesen más lett. Így lett ez is a sajátunk. A kollégiumi énekkar nehézségeit az adja, hogy mindig ugyanannak a közönségnek énekelünk. Ebből kifolyólag egy dalt nem adhatunk elő kétszer. Mindig újakat és újakat kell tanulni. Mire igazán belejönnénk, addigra a feledés homályába vész, vagy ha a szívünkhöz nő egy-egy dal, nincs alkalmunk azt többször elénekelni. Ezért a már tudott dalokból válogatva a városi kollégiumi szavalóversenyt is (amit nálunk rendezünk) most már évek óta dalokkal nyitjuk meg, és a városi ballagáson, ahol a polgármester a városháza dísztermében elbúcsúztatja a kollégistákat, minden évben önálló blokkunk van. Így szép lassan kinőttük magunkat a ház falain túlra. Hallottak minket más kollégiumok is, és idén a Tánc és Képzőművészeti Középiskola Kollégiuma meghívott bennünket, hogy egy önálló est keretében mutassuk meg magunkat. A tanév végén pedig a városi könyvtár rendezvényének, Matl Péter szobrászművész kiállításának megnyitóján szerepeltünk, nagy sikerrel. A  közönség tapsa, a konkrét dicséretek, az, hogy a kollégium vezetése és a csoportvezetők is meghallgatnak bennünket, szárnyakat ad az együttesnek. Fellépés után este hallom a folyosón, hogy a zuhany alatt az aznapi dalokat éneklik a lányok, csillog a szemük és kérik a videofelvételt a szereplésről, mert büszkék magukra. Most már nem kell ezerszer elmondani, hogy milyen ruhában jöjjenek, ha előadásunk lesz, maguktól is tudják, hogy ez egy ünnepélyes alkalom. Készülődnek, öltözködnek, sminkelnek, kérdezik, hogy melyik ruha áll jobban, ez vagy amaz, mert a

lányok már csak így díszítik a testükkel együtt a lelküket is. (Remélem, nemsokára elhárul az anyagi akadálya annak, hogy valamilyen egyenmellény vagy -ruha hirdesse összetartozásunkat. A tagok örömmel fogadták a felvetést. Hordanák szívesen.) A jól megérdemelt dicséretet mindenkinek személyesen mondom el, kiegészítve egy konkrét vis�szajelzéssel, hogy mi tetszett a mai napon a legjobban az együttes munkájában. Ezen túl természetesen igazgatói dicséretet kapnak a tanév végén a munkájukért, és pár órás szabad kimenőt, amit a csoportvezető a belátása szerinti ütemezésben ad ki nekik. Ez volt a múlt és a jelen. De mindig vannak terveim, amelyekkel jobbá és vonzóbbá tehetem ezt a tevékenységet. A lányokat igyekszem minél jobban bevonni mindenbe a zeneválasztástól a hangszerelésig. Rájuk bízom, hogy hol milyen ritmushangszert használjunk, a többszólamú daraboknál kikérem a véleményüket. Most már kéretlenül is elmondják páran, és tiszteletben tartják utána a döntésemet. Az új tanévre szeretném megteremteni a lehetőségét annak, hogy a „testvér- (fiú-) kollégiumunkból” egy-két jó hangú, éneklést szerető gyerek gazdagítsa hangzásunkat. Magyarán: megfordult a fejemben az ötlet, hogy időnként vegyes kórussá bővülhetnénk. Először csak alkalmi felkérés lenne, és az idő eldönthetné, hogy rendszeres együttműködéssé növi-e ki magát a kezdeményezés. Zeneileg is jó lenne, kapcsolatteremtési és motivációs szempontból is látnám előnyét. Hát ilyen az én együttesem. Bárcsak ide tehetném a hangokat is, hogy mindenki hallja, hová jutottunk el az évek alatt! Büszke vagyok rájuk, és még sokszor szeretném érezni azt a bizsergést, ami végigfut a hátamon, amikor a szép dallamok sok jó hangú torokból két-háromfelé nyílnak, és együtt, harmóniában száguldoznak, míg a befejezés akkordjai le nem csillapítják. Ez a ZENE, a muzsika és az ő csodálatos varázshangjai. H USZ Á R N É KO MJ ÁT H I ZSUZSA N N A , Koss u t h Z s u zsa nn a L e án y kollégi u m , Győ r

2012.

szeptember

új katedra

21

H a r m óni a

Árulkodó viseletek – öltözködés az iskolában „Nem a ruha teszi az embert” – szól az ismert mondás, ám ez a megállapítás nem minden szempontból érvényes. Öltözködésünkkel ugyanis kommunikálunk a környezetünk felé, ezek a nem verbális üzenetek pedig sok mindent elárulnak a ruházat viselőjéről, pillanatnyi lelkiállapotáról, státusáról. Ilyen tekintetben az öltözködés nem puszta divathóbort, a test fizikai megváltoztatása, csinosítása, hanem a személyiség kifejező eszköze, ami az ember önmagáról alkotott nézetét és a mások szemében kialakult képet egyaránt képes befolyásolni. Tulajdonképpen az ember reakciója saját belső világára és a környezetre nézve.

A ruhatáram én vagyok Noha öltözködésünk megválasztásában saját ízlésvilágunk jelenti az elsődleges szempontot, emellett a különböző divatirányzatok, nemi azonosságunk, az évszakok változásai, anyagi helyzetünk és lelki folyamataink is nagy hatással vannak rá. Egy értő szem pedig rengeteg információt képes kihámozni aktuális viseletünkből, ami például iskolai környezetben kifejezetten hasznos többlettudással vértezheti fel a pedagógusokat diákjaik mentális állapotával kapcsolatban. Ahogyan ugyanis a felnőtteknél, úgy a diákok esetében sem csak a divat követését szolgálja a megjelenés, hanem fontos önkifejezési eszköz is egyben. A pedagógusok azonban több szempontból is nehéz helyzetben vannak a gyerekek problémás öltözködési szokásaival kapcsolatban. Egyrészt a diákok életében egyre fontosabb szerepet tölt be ruhatáruk összeállítása – s kiváltképp igaz ez az amúgy is nehéz serdülőkorban. Ebben a korszakban a fiatalok minden eszközt megragadnak arra, hogy kitűnjenek társaik közül, hogy valahogy megmutassák egyéniségüket, és ez a fajta törekvés gyakran az öltözködésben csúcsosodik ki. Azonban a média hamis példaképeinek, a fogyasztói társadalom

térhódításának és a szinte naponta változó zenei irányzatokhoz kapcsolódó divathullámoknak köszönhetően a gyerekek öltözködése egyre inkább az extremitások felé tolódik, ráadásul az ilyen megjelenéstől általában az iskola falai között sem tartózkodó fiatalok népszerűsége is nagyobb társaik körében. Így az iskolában dolgozóknak nem csupán egy-egy kirívó esettel, hanem túlsminkelt, felékszerezett, fura frizurájú, feltűnően, kihívóan vagy egyenesen megbotránkoztatóan öltözködő fiatalok tömegével kell szembenézniük. Ráadásul a diák, önrendelkezési jogánál fogva, olyan öltözékben jelenhet meg az iskolában, amilyenben csak szeretne, ebben korlátozni csak abban az esetben lehetséges, ha ez a saját vagy társai testi épségének, egészségének megóvása érdekben feltétlenül szükséges, illetőleg előírható olyan ruházat vagy felszerelés, amely nélkülözhetetlen a tanórai részvételhez (például testnevelésóra, labormunka). Természetesen ennek ellenére az iskolák saját házirendjükben, szabályzatukban gyakran meghatározzák az iskolában kívánt megjelenés feltételeit, ezzel esztétikai és erkölcsi kritériu­ mok elé állítva tanulóikat, még akkor is, ha tisztában vannak azzal, hogy a gyerekek nem kötelesek ennek eleget tenni. Mindezek következtében bizony a nem megfelelő tanórai öltözet előkelő helyet foglal el a tanárok osztálytermi problémái között, ugyanakkor mentálhigiénés szempontból még akár szerencsésnek is tekinthető a korlátozás hiánya, hiszen az uniformizált öltözködés egyfelől a diákok lelki fejlődését, kiteljesedését, kreativitását, igényességét, esztétikai érzékét negatívan befolyásolhatja, másrészt elfedhetnek bizonyos lelki problémákat az éles szemű pedagógusok előtt. A megjelenés a személyiség kifejezésének eszköze, és nemcsak a szabályozás, hanem a mögöttes tartalmak szintjén is szükséges figyelni rá. Extrém lázadás: kamasz divat A gyerekek öltözködését illetően a legtöbb probléma tipikusan kamaszkorban jelenik meg. A diákok ebben az időszakban egyre inkább a saját fejük után szeretnének menni, hogy megtalálják a választ a legfontosabb kérdésre, a „Ki vagyok én?”-re. Szeretnék megtalálni, irányíta-

22

2012.

szeptember

új katedra

ni, kifejezni magukat, erre pedig a ruhaviselet különösen alkalmas eszköz számukra. Ezért igen lényeges szemponttá válik, hogy ki milyen stílust követ, milyen ruhákat vesz fel, és mit akar kifejezni, üzenni a megjelenésével. A már említett negatív médiahatás következtében a divatra legérzékenyebb korosztálynál egy idő után az egyik legfontosabb dologgá a trendeknek, külsőségeknek való megfelelés válik, amely könnyedén eltorzítja öltözködési szokásaikat. A helyes öltözetnek testileg és lelkileg is harmonizálnia kell, nem elegendő, hogy az aktuális divathóbortnak megfelel, mert attól még lehet egészségileg vagy mentálisan kimondottan káros viseleti darab. A napjainkban igen felkapott úgynevezett uniszex viseletek például kifejezetten károsnak tekinthetők mentálhigié­ nés szempontból. Nem arról van szó, hogy a fiúknak tilos lenne színesebben öltözködniük, vagy hogy a lányok ne hordjanak nadrágot, hanem arról, hogy nemüknek és persze egyéniségüknek megfelelő ruhát hordjanak. Sajnos a tiltás vagy a pedagógusok által tett bántó, gúnyos, megalázó megjegyzések, illetőleg a nem megfelelő öltözetben lévő tanuló utasítása a zavaró elem eltávolítására (például átöltözés, smink lemosása) nem segít. Éppen azon életszakaszban, amikor a tinédzser a saját stílusát, egyéniségét szeretné megtalálni, komoly károkat okozhat az ilyenfajta „büntetés”. Helyes irányba terelni, jó példát mutatni – erre van szükség. A gyerekeknek azt kell megtanulniuk, hogy öltözködésük illeszkedjen

H a r m óni a a normális emberi kapcsolatokba és ne legyen zavaró mások számára. Az iskola nagyon fontos szocia­lizációs terep, ahol a pedagógusoknak igenis fel kell hívniuk a figyelmet arra, hogy ha a gyerek nem tanul meg normálisan öltözködni, később az életben rengeteg hátrány érheti emiatt, például egy állásinterjún könnyen jelentheti a siker és a sikertelenség közötti különbséget egy jól megválasztott együttes. Kirívók és rejtőzködők A fogyasztói társadalom velejárójaként a gyerekeket egyre több inger éri a megjelenéssel kapcsolatban, a televízióban látott makulátlan megjelenésű sztárok pedig egyenesen azt közvetítik feléjük, hogy drága holmik nélkül nem lehet boldog vagy sikeres valaki. Emiatt és a népszerűség, az elfogadás hajszolása érdekében egyfajta öltözködési versenynek vagyunk tanúi a legtöbb iskolában, amiből leginkább a tehetősebb szülők gyermekei kerülnek ki győztesen. A túlöltözködés egyébiránt konkrét mentális zavarra is utalhat, például a rögeszméskényszeres betegségben szenvedő gyerekek kifejezetten piperkőcnek tűnnek társaik mellett. Mivel ezek a diákok általában tisztában vannak azzal, hogy viselkedésük furcsa és gondolataik nem racionálisak, gyakran elrejtik mások elől problémáikat, ilyen apró jelekből azonban, mint a mindennapi viseletük, mégis azonosít-

hatóvá válnak nehézségeik. Éppúgy, ahogyan a hanyag, koszos, lukas ruhák sem csak a diák családjának pénzügyi helyzetére, hanem súlyos mentális problémákra is utalhatnak (depres�szió, feldolgozatlan gyászélmény stb.). De nemcsak egyéni szinten, hanem az osztályközösségben is zavart okozhat a diákok helytelen öltözködése. Leggyakrabban a lányok által viselt kihívó, merész ruhadarabok jelentik a problémát: egy kivillanó has, váll, egy a kelleténél rövidebb szoknya ebben az életkorban bizony könnyedén elvonja a fiúk figyelmét a tananyagról. Ráadásul jellemző, hogy ilyenkor a barátnők együtt divatoznak. Azt a jelenséget, amikor a főként kamaszkorban lévő fiatalok gyenge önállóságukat a kortárs csoport együttességével erősítik meg, a pszichológia uniformizációnak nevezi. Saját stílust alakítanak ki az öltözködésben és együtt próbálgatják a nemi szerepüket. De nemcsak a „kiöltözött” leányzók, hanem minden egyéb, oda nem illő öltözék lelkileg, erkölcsileg sértheti a más öltözékhez szokott csoport tagjait, tehát a mentális egészség szempontjából károsnak minősülnek. Az iskola hivatalos intézmény, és mint ilyet, tiszteletben kell tartani, falai között nem lehet akármiben megjelenni. Minden egyes öltözködési stílus jelöl valamilyen értékrendet és egyfajta kommuniká­ ciót közvetít, ezért rendkívül fontos lenne,

Eötvös József Pedagógiai Szolgáltató

hogy a pedagógusok képesek legyenek ne csak minősíteni, hanem azonosítani ezeket az árulkodó jeleket: ismerjék fel, hogy egy diák egyszerűen csak extrém módon fejezi ki önmagát a ruhatárán keresztül, netán szélsőséges nézeteket követ vagy súlyos megoldatlan lelki problémákkal küzd. Mert ezzel még közelebb kerülhetnek a diákok mentális egészségének megóvásához. S I M O N Y I G Á SP Á R

OM azonosító: 200216 Felnôttképzési nyilvántartási szám: 01063-2008 Intézményi akkreditációs lajstromszám: AL-1988 Cím: 7100 Szekszárd, Szent István tér 11–13.

Intézetünk szakmailag önálló intézményként évek óta alapvetően pedagógiai-szakmai szolgáltatások ellátását végzi a Közoktatási Törvény 36. § (2) bekezdés alapján közoktatási intézmények és fenntartóik számára. Eredményeink között szerepel a régiós jelleg kialakítása, a képzési tevékenység megerősítése, szaktanácsadói, szakértői hálózat kiépítése, a feladatellátás minőségének emelése, a megnyert pályázatok színvonalas megvalósítása. Kiemelt szolgáltatásaink: • Akkreditált felnőttképzési intézményként pedagógus-továbbképzések tartása. • Korszerű tanulásszervezéssel kapcsolatos módszertani fejlesztések, szakmai konferenciák, felkészítő tréningek, előadások, tájékoztatók, workshopok szervezése. • Pályázati projektek szakmai megvalósítása. • Szakértői feladatok ellátása közoktatási intézmények, intézményfenntartók számára.

Kollégáink készséggel állnak rendelkezésükre! Forduljanak hozzánk bizalommal! További információ: Telefon: 06-74/505-660 • Fax: 06-74/505-639 • www.epszi.hu • E-mail: [email protected] 2012.

szeptember

új katedra

23

s u li t é k a

A lélek homályos ösvényein John Fowlesról

Az élet folyója, a titokzatos törvények és titokzatos választások folyója kihalt rakpart mellett folyik. (Fowles)

John Fowles 1926-ban született kispolgári családban az Essex megyei Leigh-on-Sea-ben. Apja kereskedő volt, anyagi biztonságban éltek, és a középosztálybeli gyerekeknek járó neveltetésben részesült annak minden előnyével és hátrányával. Nyomasztónak találta a kiszámított életre nevelést, az angol kisváros konformista világát. Mindig is menekülni szeretett volna a dolgok elfogadását megkövetelő, a lelket megnyomorító konvencionális életformától. Ő nem gondolta úgy, hogy csak az elődök útja a helyes. Gondolkodását, világlátását ennek az életformának a tagadása határozta meg. Menekülni akart az iszapszerű holtak városából.

Jó hírű középiskolába járt, Edinburgh-ban tengerészeti tanfolyamot végzett, majd kétéves katonai szolgálat után Oxfordban szerzett francia és német szakos diplomát. Ezzel lehetősége nyílt arra, hogy külföldön vállalhasson tanári állást; még Franciaországban is tanított. Néhány évvel az egyetem elvégzése után egy eldugott, szegény görög iskolában kapott angoltanári állást. Fontos időszak volt ez az életében, mert itt ismerte meg első feleségét, Elizabethet. Jól érezte magát a szigeten, de ő is beleesett abba az elbocsátási hullámba, akiket azért küldtek el az iskolából, mert intézményi reformokat akartak bevezettetni. Fowles belepillanthatott az erőszakos hatalom szemébe. Hazatérve hos�szú éveken keresztül angol nyelvet tanított külföldieknek. Írói indulásának kora a hatvanas évekre esik, amikor fenekestül felfordult a világ. Átalakult az alkotók világlátása, az egyéniség és a művész tárgya eggyé olvadt. Jött a beatzene, a popart, az élő színház, az underground zene, a film, a happening, az újszerű balett, és jelentkeztek az anarchista társaságok, megjelentek a fegyveres terrorista csoportok Németországban és Olaszországban, jött az újbaloldal, az ellenkultúra, érdeklődés támadt a mítoszok iránt. Diáklázadások bolygatták a régi rend uralmát, a konvenciókat, mert a fiatalok a társadalom hazugságai és a mély ellentmondások ellen lázadtak. Hatott az új gondolkodás, hogy minden néma, csak a művész tudja megszólaltatni a tárgyat, a világot, és a variációk sora adja a művészet lényegét. Fowles a hatvanas évektől az írásaiért kapott pénzből élt visszavonultan a Dorset megyei Lyme Regisben, ahol A francia had­ nagy szeretője című műve játszódik. A helyi mú­zeum kurátora volt, újból megnősült, második feleségét Sarah-nak hívták. Utolsó éveiben esszéivel és életrajzi írásaival jelent24

2012.

szeptember

új katedra

kezett. Itt érte a halál – hosszú betegség után – 2005-ben. Az egzisztencialista gondolkodás és a neoavantgárd ábrázolás élete meghatározó szellemi áramlatai voltak. Sartre és Camus írásai hatottak rá – bár nem tartotta magát egzisztencialistának, hozzájuk hasonlóan esztétikai, filozófiai kérdéseket is boncolgat történetei írásakor. Műveiben a társadalmi regényt elegyíti a fikcióval és egyesíti a fantasztikumba, őrületbe hajló történetekkel, melyeket allegorikus elemekkel fűszerez, ezzel adja pikáns ízeit. Az új francia regény és az amerikai posztmodern követője, egyben egyik legkiválóbbja. Robbe-Grillet és Barthes írásaihoz hasonlíthatnánk stílusát, művészi elképzeléseit. Az emberi létezés gyökereit vizsgálja, és néha olyan kegyetlen dolgokról ír, hogy érzem, nem élnék az álmaiban, elképzeléseiben. John Fowlest világhírűvé két nagy sikerű

könyve, A lepkegyűjtő és A francia hadnagy szeretője (és az ezekből készült filmek) tették. Az 1962-ben keletkezett A lepkegyűjtő főhőse, Ferdinand, torzlelkű kishivatalnok, amúgy amatőr lepkegyűjtő, egy szerencse folytán meggazdagodik. Nagy összeget nyer a totón, és szabadon azt tehet a világban, amit csak akar. Ő egy lányt szemel ki magának, akit már régóta csodált és bámulva figyelt hivatali ablakából. Különleges izgalmi állapotba kerül a lánytól, akárhányszor látja. Igyekszik mindent megtudni róla, nyomoz a családja után, meglesi az utcán. Álmaiban hozzá bújik. Nem tud szabadulni a lánytól, és ravasz módszerrel elrabolja a szép, szőke festőnövendéket, és egy félreeső vidéki ház pincéjébe zárja, elvágva a külvilágtól, a levegőtől, a fénytől, az élettől. Hiába voltak jók az ösztönei a túléléshez, az őrület, az erőszak legyőzte. Annyira a lány hatása alá kerül, annyira rabul ejti, hogy birtokolni akarja, hogy csak ő láthassa, csak az övé legyen, akár egy értékes lepke. Így válik torz kapcsolattá együttlétük. Nem akarja, hogy más is láthassa a lányt, úgy érzi, olyan kincset tart a birtokában, mintha egy kékszalagos lepkét szerzett volna a gyűjteményébe. A lepkegyűjtő főhősének gondolatvilágára leginkább az jellemző, amit Miranda mond neki a fogva tartásakor, hogy olyan a lelke, mint kamaszkölykök álma önfertőzés közben. Ferdinandból lehetne bárki, nem buta, de nem tudja a múltját lerázni magáról. Nem tervez előre semmit, csak a helyzetét vizsgálva cselekszik. Számára az a furcsa, ahogy az egyik ötletből születik a másik. A festőlány szenved a friss levegő és a természetes fény hiányától. A mesterséges fény számára mindig hazudik. Megváltoztatja a tárgyak rajzolatát. Ő nem élhet fény nélkül. Komoly társadalmi konfliktusok húzódnak a könyvben, hiszen fogságában a lány naplót vezet, amelyben elmélkedik addigi életéről, leírja, milyen ellentmondásos a kapcsolata a nála huszonegy évvel idősebb férfival, akihez kötődik is meg nem is. Aztán ott van számára a kisebbségi érzésekkel küzdő férfi, aki rabul ejtette, de élni már nem tud vele. Feszült szituáció, minden pillanat magában hordozza a borzalmas cselekedet lehetőségét. A történet a közönséges ember és a kiválasztott összeütközése. Miranda szerint a közönséges ember a civilizáció átka. A naplójában feljegyzi életét, töprengé­ seit. Igazság csak az élet lehet, ami megfelel a szemnek, a fülnek, az elmének és a léleknek – fogalmazza meg magának. A művészetről elmélkedik és a szerelemről. Gondolatai GP körül járnak, akitől a művészi látásmódot, értékrendet tanulja. A kispolgári létből való menekülés izgatja, mert az szerinte szörnyű

s u li t é k a

dolgokra képes vezetni az embert. Ilyen az ő fogvatartója is. A kispolgároknak a színház csak karácsonyi pantomim. A több hónapos történet tragédiába torkollik. A könyv igazi lélektani dráma, de Fowles nem egy divatos bűncselekményt választ témájául. Miranda, akit sorvadásra ítélt fogvatartója, érzi, hogy csak egy példány a sorban, és azt a sorsot szánta neki a férfi, hogy szép legyen, gombostűre tűzve, de holtan, pedig a lány szépségét az élet adja. Holtan kellene élnie. A tragédia nem marad el, a lány meghal, és a férfi új prédára veti ki hálóját. A hatvanas években nálunk a dühöngő ifjúság néven ismert generáció életéről szóló könyvek közé tartozik, de mintegy polemizálva velük, megjegyzésekkel, elemzésekkel. A  regényben szóba kerül a Zabhegyező Holden Caulfieldje, a világgal perben és haragban álló fiú, aki ennek a gondolkodásmódnak a megtestesítője, de mellette megjelenik a lázadó korosztály, amelyiknek életvonalait összegabalyították, akiket megfélemlítettek az iskolában, aztán elvárták tőlük, hogy feltaláljanak valamit és karriert is csináljanak, és körbe-körbe járnak a semmi peremén – ahogy azt John Lennon is megénekelte. Fowles jól választja meg témáit, hiszen olyan társadalmi örvénybe kalauzol, amelybe valamennyien belekerülhetünk. A világ tele van váratlanságokkal, és olyan spontán, mint a véletlenen alapuló zene. Fowles tudja, hogy más az, amit az ember érez, és más az, amit tesz, és ezt ábrázolni is tudja regényeiben. Határozottan és érzelmesség nélkül fogalmaz. Szép tájleírások, árnyalt jellemrajzok jellemzik írásait, és mellettük filozófiai, pszichológiai, irodalomelméleti és filmesztétikai értékeléseket, eszmefuttatásokat olvashatunk műveiben. Jól ismeri a XX. század második felének kultúrhistóriáját, mítoszait, háborúit. A Mit jelent angolnak lenni? kérdés foglalkoztatja. A lepkegyűjtőt brit kritikusok innovatív thrillernek nevezték, míg Amerikában az egzisztencialista gondolkodás jelentős alkotóját tisztelték benne. A regényből készült film is sikert aratott, több fesztiválon jelölték

díjakra. Az igazi elismertséget az jelentette, hogy elnyerte az Aranyglóbusz díjat. A francia hadnagy szeretőjét 1967-ben kezdte írni, és történelmi regénynek is nevezhetnénk, mert 1867-ben játszódik a viktoriánus kor lassú sodrású Angliájában. Áttételes önéletrajz, de inkább korrajz és szerelmi történet. Írói alaphelyzete, hogy a szerző napjaink tudatával ír koráról, egy kiválasztott történelmi helyzetről, időszakról. A XIX. századi angol regény modorában fogalmaz, annak stíluselemeit használja. Esztétikai kommentárokkal szakítja meg a művet. A könyv gondolati folytatása az Anna Kareninának és a Bovarynénak. Fowles hősei a tűzzel játszanak és regényeiben túlmennek a csókon. A regény a szabadságról szól, egy házasodni készülő, harminc év körüli angol arisztokrata fiatalemberről és gazdag menyas�szonyáról. A kisvárosi élet jellegzetes figurái jelennek meg benne. A történetben Charles és Ernestina eljegyzésének felbomlásáról olvashatunk. Lyme Regis furcsa, csodált, de megvetett lakója, Sarah az oka a szakításnak. Sarah a szabadság jelképe, amúgy bukott nő, mert egy francia hajóstiszt szeretője volt. Fowles szándéka szerint akkor olvassuk helyesen a könyvet – ahogy azt Takács Ferenc fogalmazza –, ha rájöttünk, hogy akkor tisztelgünk igazán a szabadság előtt, ha végül is meghagyjuk Sarah-t annak, ami. Betartja a regényíró hagyomány szentesítette szabályokat, a könyv végén nem merészkedik elő új szereplővel. A társadalmi konvenciók elleni harc jelenik meg a műben, ahol a nő a világ négere, ahogy John Lennon fogalmazott. Ha nem szolgál, ráfogják, nem szeret, ha önmaga akar lenni, azt mondják, férfi akar lenni. A szexualitás él a világban, már a legfelszínesebb kapcsolat során is megfordul mind a nő, mind a férfi fejében a testi kapcsolat lehetősége, és ez egészséges is számára. Szemben áll a XIX. század világképével, ahol az újszerűség okozza a legnagyobb riadalmat, és ahol a nő szent, egyedül nem is sétálhat az utcán, de egy 13 éves lány pár fontért megkapható, néhány shillingért egy-két órára is. A házasság és szüzesség szent voltát hirdetik a szószék-

ről és a vezércikkekben, de botrányos esetek hálózzák be a középosztály és a felsőbb körök életét. Épülnek a templomok és a lakóépületek, de többségük bordélyház. A kor férfija többet tud a parti kövekről, mint egy nő lelkéről. A női test tabu, de a szobrászt aszerint ítélik meg, hogyan tud meztelen szobrot faragni. Egy nőnek nem lehet orgazmusa, de a prostituáltat megtanítják rá. A magánszférában zsarnokság uralkodik, pedig a világ liberalizálódik. Fowlesnál az ember iróniából, cinizmusból és érzelemből áll és enged a konvencióknak. A cinizmus a valóság anyukája, ahogy Mark Twain fogalmazott. Szövege néhol líraibbá válik, szenvedélyek dúlják fel a szereplők gondolatvilágát és kerítenek minket is hatalmukba, mert vizionárius erővel idéz fel társadalmi vagy egyéni problémákat, helyzeteket, visszásságokat. Fowles filozófiája szerint fiatalon túlságosan is sok kérdést teszünk fel az életnek, és a lázadás szele minden korban fújdogál. Hipotézisfilmeket gyártunk, elgondoljuk benne, hogyan viselkednénk, mi minden történhetne. Mindnyájan írók és költők vagyunk, mégha nem is írunk, vagyis megpróbáljuk kitalálni a jövőnket. A haladás csak mint illúzió létezik a világunkban. Mindenki küzd valamivel. Dolgaink végén mindig valaki másé leszünk. A társadalmat a darwinizmus tartja szellemi izgalomban. A társadalmi előítélet vezényli a világszellemet, abból áll, hogy lenézik az alacsonyabb rendű indiánokat, négereket, cigányokat és a szegényeket. Bizonyos bűnök annyira természetellenesnek számítanak, hogy nem is léteznek. A mágus című, kultikussá vált alkotását két évtizeden keresztül írta. A regény főhőse Nicholas Urfe, egy Oxfordból éppen kikerülő középosztálybeli fiatalember, aki az angliai élet konvenciói és szürkesége elől menekülve tanári állást vállal egy eldugott kis görög szigeten. Önéletrajzi ihletésű regény. A főhős igazi életet él a csendes kis görög településen, ahol aztán megismerkedik egy furcsa milliomossal, Conchisszal, akinek a társaságában rendkívüli élmények érik: valamiféle rejtélyes, egyszerre félelmetes és ellenállhatatlanul izgalmas beavatási szertartás vár rá. Egy hónapokig tartó színjátéknak válik részesévé, amelyben a szereplők állandóak, de a szerepük egyre változik, és sohasem lehet tudni, hogy meddig tart a színészi alakítás, és hol kezdődik a színészek valódi énje, melyik a valódi életük és melyik a játékuk. Nicholas egyre jobban beleszeret egy hol Julie-nek, hol Lilynek nevezett lányba, aztán idővel kiderül, hogy itt valójában egy pszichológiai kísérlet folyik, s ebben Nicholasnak a kísérleti alany szerepe jut, reakcióival azonban 2012.

szeptember

új katedra

25

s u li t é k a maga is alakítja az útvesztő folyosóit. Az olvasó Nicholasszal együtt él át minden újabb fordulatot, és hozzá hasonlóan türelmetlenül várja, hogy megértse a szereplők kapcsolatának rendszerét, Conchis játékának célját és értelmét. Nicholas osztály-előítéletektől és gyávaságtól vezetve eltaszította magától azt a lányt, az egyszerű Alisont, aki igazi szerelemmel ajándékozhatta volna meg. Conchis tanító célzattal ugyanúgy bánik vele, mint ő Alisonnal: játszik a lelkével, hazudik neki, félrevezeti, káprázatokkal elcsábítja, elrejti előle a valóságot. De Nicholas rossz tanuló: nem tud játszani, nem tud hinni, nem tud szeretni. Az igazát keresi, pedig az igazság a játék és a szerelem. A milliomos számára rendezi meg a színjátékát, és végül szabaddá válik, felismeri lelki alkatának és neveltetésének jellemzőit. Sade márki nyomdokán halad a varázslatos görög vidéken. A mágus a fiatalos álmodozás, az ösztönöknek engedő képzeletjáték regénye, egyszersmind mítoszmese, töprengés a szabadságról, az istenélményről, amelyben pszichológia és erotika, a váratlan, rejtélyes fordulatok izgalma, a görög világ varázsa ejti rabul az olvasót. John Fowles legambiciózusabb nagyregénye a Daniel Martin. A mű címszereplője egykor ígéretes színműíró abból a nemzedékből, amely az ötvenes években végzetesen elszigetelődött és talajt vesztett. Daniel

„kiszáll a buliból”, és a hetvenes évekre sikeres hollywoodi forgatókönyvíró lesz. Egyik este, amikor éppen búcsút vesz fiatal barátnőjétől, Jennytől, a filmcsillagtól, akivel bevallottan cinikus viszonya van, egy telefonhívás Angliába szólítja. Volt felesége, Nell tolmácsolja neki ifjúkori barátja s későbbi sógora, a filozófiaprofesszor Anthony Mallory kérését, hogy halálos ágyán fekve még egyszer, utoljára látni szeretné Danielt. És ekkor kitárul a múlt ajtaja: Daniel nemcsak elvált feleségével és nagylányával, gyerekkorának helyszíneivel és egyetemi éveinek emlékeivel szembesül, hanem sógornőjével, Jane-nel is, akivel annak idején rövid viszonya volt, s akivel most Anthony kérésére ismét megpróbál baráti kapcsolatba kerülni. Daniel Martin filmes létére úgy érzi, írásban kell rögzítenie önmagáról való tudását, nem filmen, mert: „a film, miközben megteremti saját múltját, saját forgatókönyvének és saját felvételének múltját, egyúttal és egyazon időben elpusz­ títja nézője emlékezetét. A képek [...] felülírják a valós múltbéli tapasztalat igazságát, bár­ milyen homályos és elmosódott lett légyen is az; mintha, romokra bukkanván építészekké, és nem archeológusokká kellene válnunk. Meggyilkolnám a múltamat, ha kamerával próbálnám megidézni; és hogy épp azért, mert szavakban nem igazán vagyok képes megidézni – csak a mások emlékeiben és érzékenységében elraktározott rokon élmé­

nyek felidézésében reménykedhetem –, kell hogy megírjam.” Ez a sok helyszínen – többek között a pueblo indiánok földjén, Egyiptomban, Szíriában – játszódó, hagyományos realista stílusban előadott regény az árnyalt karakterek és emlékezetesen szép leírások mellett tele van filozófiai, pszichológiai, irodalom- és filmesztétikai eszmefuttatásokkal, gondolatokkal a második világháború utáni kultúrhistóriáról, Amerika és Anglia különbözőségéről, a mítoszokról, a régészetről, az imperializmusról, Vietnamról, az angol zárkózottságról. A szerző saját meghatározása szerint „nagyon hosszú regény egy idejétmúlt filozófiáról, a humanizmusról, és arról, hogy mit jelent angolnak lenni”. Fowlesnál a művek alanya és tárgya a passzív író, aki csak szemlélődik. Megvilágítja a lélek homályos ösvényeit, ahol a gondviselés célt ér az embernél. A végsőkig vitt tudatregény az írása, ahol az író résztvevő, kvázi szemtanú, közben persze nehezen találja helyét, mert zavarosak a viszonyok, nincs egy biztos pont sehol, ám baj mindig lehet a társadalom útvesztőiben, és a valóság amúgy is átláthatatlan, nyomozás folyik és a végeredményt senki sem tudja. A személyiség szétbomlásának leírója. Legfontosabb mondanivalója, hogy az értelmiség és a hatalom kapcsolata zavaros, tisztázatlan. Elvekre épülő megállapodás és egység sehol. N OVÁ K I MRE

A múltba tekintettek a 40. Tokaji Írótáborban Idén negyvenedik alkalommal rendezték meg a Tokaji Írótábort, amelyet először negyvenegy esztendővel ezelőtt tarthattak meg a nemzet ügyéért felelősséget érző magyar írók. Kádár János és Aczél György nemzetáruló kabinetje nagy kegyesen engedélyezte, hogy a toll emberei évente egyszer, a Szent István-ünnepet megelőző héten kipanaszkodhassák magukat a legnemesebb magyar bor és irodalom városában. Indulat-levezető csatornának, Magyar Hyde Parknak szánta a Tokaji Írótábort a szovjet kollaboráns kormányzat, ám az írók olyannyira túlmentek minden évben a kincstári ellenzékiség keretein, hogy 1987-ben betiltották a nyár végi konferenciát. 2010-ben a jelenlegi kormány támogatásának köszönhetően a tokaji írószimpózium a Kárpát-medencei és a nyugati összmagyarság íróinak legnagyobb szabású találkozójává erősödött, ahol a határon túli írók már nem vendégek, hanem házigazdák. Így vált a Tokaji Írótábor az összmagyarság tiszta szavainak forrásvidékévé. Idén augusztus 15–17. között különösen izgalmas téma került napirendre. Már a cím is árulkodó: Elhallgatva és elfelejtve – 1945– 1965, A hallgatás és elhallgattatás évei a magyar irodalomban. Időszerűvé teszi a kommunista diktatúra legreménytelenebb és a magyar történelemnek is legsötétebb korszakának megidézését, hogy manapság divattá vált a félmúlt megszépítése. Olykor például úgynevezett radikális nemzeti fórumokon is olvashatunk írásokat arról, hogy a kommunizmusban, kivált 1956 után nem volt cenzúra, 26

2012.

szeptember

új katedra

nem volt cenzor, s minden érdemes alkotás megjelenhetett érdemi változtatások nélkül. Annak, hogy nem léteztek asztalfiókba rekkentett alkotások, élő cáfolata az 1990-ig fiókban maradt remeklések sorozata, többek között Várkonyi Nándor életművének nagy része, Hamvas Béla könyveinek oroszlánrésze, Karczag György történelmi remekléseinek nagy többsége. (E sorok írójának huszonkét kötete jelent meg 1990 óta, ebből csak egy regény látott napvilágot 1985-ben, tekintélyes írótársak, Hernádi Gyula, Jókai Anna, Rónay László kemény közbenjárásának köszönhetően.) Cenzornak nevezett főhivatalnok ugyan nem volt, de jobb lett volna, ha lett volna, hiszen egy „cerberus” figyelmét nem nehéz kijátszani. Viszont a kiadókban ültek cenzori jogkörrel felruházott éles szemű lektorok, akik egymást is kontrollálták – sokan közülük a három per hármas ügyosztály besúgói voltak –, így a lektorátus intézménye gyakorlatilag kijátszhatatlan volt. Erről tanúskodik Jókai Anna, Hernádi Gyula, Oláh János, Mezey Katalin és mások olykor reménytelen küzdelme a kiadói cenzorbrigádokkal, amelyek még az 1990-es évek elején is eredményesen működtek. A 40. Tokaji Írótáboron elhangzott dolgozatok, hozzászólások summázata: a párt és munkásőrség, a KISZ és a besúgók antikrisztusi háromságának világában hallgatás és elhallgattatás volt a magyar irodalom osztályrésze. Nemcsak 1945-től 1965-ig, hanem az első újkori szabad magyar választásig. P Ó SA ZO LTÁ N

kottavarázs

Géczi Erika: Visszük tovább az eszmeiség örökségét

Az Olympia mítosza című albummal és a Vár rád a csúcs dallal támogatta az Örökség együttes a Londonba induló magyar olimpikonokat 2010 végén változás, fogalmazhatnánk úgy is, hogy törés történt a Kormorán együttes életében, aminek következményeképpen Örökség névvel egy új formáció született. Először hét muzsikus vitte tovább a lángot, megőrizve azt a felemelő folk-rock stílust, ami az embereknek oly sok élményt, lelki támaszt, feltöltődést, hitet, kikapcsolódást nyújtott. Az Örökség az idei évtől új tagokkal kibővülve folytatja a régi missziót, és új arculatot keresve adja önmagát. „Járjuk az utunkat és énekeljük tovább dalainkat, visszük tovább az örökséget, ami a tarsolyunkban összegyűlt, megőrizve a Kormorán elmúlt években felvállalt eszmeiségét és hangzásvilágát, ötvözve saját gondolatvilágunkkal és zenei ötleteinkkel. Az élet néha furcsa fordulatokat hoz, de ha magasabb távlatból nézzük ezt a táncot, igenis meglátjuk a ritmusát és lüktetését, s akik képesek ezt a ritmust és lüktetést felvenni, mindig könnyedén és felszabadultan haladnak tovább. Mi sem tehetünk mást, mint tovább haladunk” – olvasható az Örökség együttes honlapján. A zenekar megalakulásáról, irányáról, küldetéséről, az olimpikonok sikeréről beszélt lapunknak Géczi Erika énekes, gitáros, dal- és szövegíró, egykori világbajnok és olimpiai ezüstérmes kajakozó.

– Mi mást kérdezhetnék elsőként egy volt olimpikontól, az 1988-as szöuli ötkarikás játékokon kajak négyesben ezüstérmet szerzett, világbajnok kajakozó Géczi Eriká­ tól, mint azt, hogy mit szól az idei londoni olimpián elért magyar sportolói sikerekhez, az ott szerzett éremesőhöz? Mint ismeretes, nyolc aranyérmet, négy ezüst- és öt bronz­ érmet szerzett a magyar olimpiai csapat. – Büszke vagyok sportolóinkra, nagyon drukkoltam nekik. Igaz, én tíz aranyérmet jósoltam, de a nyolc is óriási eredmény. A  kajakosokban bíztam – miután jól felkészült csapatról van szó –, hogy több aranyesély lesz. A vízilabdásokra is tippeltem, de sajnos nem jött össze nekik. Hazánk a népességéhez viszonyítva is az elsők között végzett a megszerzett érmek száma tekintetében, és ez nagyon felemelő érzés. Ahhoz képest, hogy milyen kis ország a miénk, valóban meglehetősen sok érmet szereztünk. – Egy CD-vel is támogatta az Örökség a magyar olimpikonokat, az Olympia mítosza című albumon ugyanis a Vár rád a csúcs című dalban a következő sorok hallhatók: „Egy egész ország szurkol neked, / Szívünk együtt dobban veled, / Veled vagyunk, lé­ lekben / Ez adjon erőd neked.” Kinek az öt­ lete volt az album elkészítése? – Mizsér Attila olimpiai és világbajnok öttusázó keresett meg az ötlettel tavaly augusztusban, hogy készítsünk egy olyan CD-t a londoni olimpiára, amelyen a dalok az olimpiáról, a sportról szólnak. Neki volt néhány szerzeménye, szabadidejében a Melody Bank nevű együttesével zenélget, és a segítségemet kérte a megvalósításban, mivel tudta, hogy én már régóta benne vagyok a zenei életben. Méltó társakat találtunk Petrovics Kálmán világbajnok kajakos,

F ot ó : Zóni Zoltán

valamint Németh Nyiba Sándor olimpiai ötödik helyezett birkózó személyében, akik szintén számos dalt írtak már a sportról. Idén tavasszal aztán egyesült erővel nekivágtunk a megvalósításnak. – Maguk a sportolók éneklik a dalokat vagy profi énekesekkel is dolgoztak? – Mi magunk adjuk elő a dalok egy részét, de mellettünk néhány dalban régi olimpikonok is szerepelnek, akikről tudtuk, hogy van affinitásuk a zenéhez. Kovács Iván kétszeres olimpiai ezüstérmes világbajnok párbajtőrvívó egy fantasztikus gitárszólót játszik az egyik dalban, Fajkusz Csaba olimpiai hatodik helyezett tornászról most tudtam meg, hogy kiválóan énekel, Gergely Gábor kétszeres világbajnok asztaliteniszezőt rábírtuk egy kis rappelésre, és Wichmann Tamás

kétszeres olimpiai ezüstérmes, kilencszeres világbajnok kenus is megszólal, akiről már régóta tudtuk, hogy szeret énekelni. Mellettük neves énekesek is szerepelnek a lemezen, így Hevesi Tamás, Sasvári Sándor, Vikidál Gyula és természetesen az Örökség együttes zenészei, valamint Szabó Norbert, Paszternák László és a De-Pression együttes tagjai. – A Vár rád a csúcs a leginkább buzdító jellegű dal. A szövegben szereplő refrén betöltötte a hozzá fűzött reményeket: „Vár rád a csúcs, a Tiéd! / Olimpia újra hív! / A legjobbra vágysz, / A legjobb Te legyél!” Ezt a dalt ki szerezte? – Ez a dal az Örökség zenekar szerzeménye, zenéjét gitárosunk, Szabó Miklós szerezte, szövegét pedig én írtam. – Az olimpikonok megkapták, hallgatták a CD-t? – Százhatvan darabot ajándékoztunk a Magyar Olimpiai Bizottságnak (MOB), hogy juttassák el azokhoz a sportolókhoz, akik indulnak az olimpián. Reméljük, ez sikerült. Egyébként a lemezen tizenhat dal található, háromból pedig klip is készült, s már láthatók a videómegosztókon: az említett Vár rád a csúcs, az Olimpia szelleme, amelyben több olimpikon is szerepel, valamint a Baj­ nokdal klipje, amely Szegeden Dusev-Janics Natasa és Vajda Attila közreműködésével készült. – A jelenlegi zenész-énekes pályafutását mennyiben befolyásolta a sportban megta­ pasztalt, kialakított küzdőszellem? – Nagyon, mert úgy érzem, a sport megtanítja az embert a céltudatosságra, az állhatatosságra; a célok kitűzésére, hogy azokért harcoljon, hogy elérje, amit szeretne. A sportolással megszereztem ezeket a ké2012.

szeptember

új katedra

27

kottavarázs pességeket – bár azt hiszem, születésemtől kezdve bennem voltak –, és ezek az életem minden területén segítenek, így a zenében is. Most van igazán szükségünk a küzdeni tudásra saját zenekarunkban, az Örökségben is, hiszen bizonyos szempontból új együttesnek számítunk. – Elérkeztünk a zene világához és e kis kitérő után kanyarodjunk az Örökség háza tájára. Ha belegondolok abba, hogy a ra­ jongók mennyire megrémültek a Kormo­ ránból való kiválásuk hallatán, akkor el tudom képzelni, a zenekar tagjainak milyen megrendítő lehetett a váltás. Azóta kiderült, hogy mi volt az elválás igazi oka? Kibeszél­ ték a problémákat Koltay Gergely zenekar­ vezetővel? – Sajnos nem. Mi öten: a másik két énekes, Tóth Reni és Mr. Basary, a gitáros, Szabó Miklós és a dobos, Nagy László 2011 elején, még a válás előtt felkerestük Gergőt, hogy tájékozódjunk a helyzetről, de még akkor sem derült ki semmi. Tudtuk, hogy már el kéne kezdeni szerveznünk a koncerteket, fellépéseket, próbákat. Voltak bizonyos jelek, amelyek alapján világossá vált számunkra, hogy most valami véget ért, hogy Gergő nem velünk képzeli el a további jövőt, de ezt tőle szerettük volna hallani. Az utolsó két Kormorán-albumon egyre kevesebbet zenéltünk, énekeltünk, és azokon egyre több vendégzenész jelent meg. A Magyar kettős című lemezen Tóth Reni kivételével már egyáltalán nem is szerepeltünk. – Nyilván csalódást éreztek, hiszen a ze­ nekar sikert sikerre halmozott, a rajongók körében egy jól működő nagycsaládként szerepeltek. Lelki táplálékot nyújtottak az embereknek szövegeikkel, dallamaikkal, előadásmódjukkal. A közönség semmit nem vett észre a zenekaron belüli konfliktusok­ ból. – Fájó volt számunkra, hogy az érintettek közül szinte már mindenki tudott mindent, csak mi nem. Nem is értettük, miért nem beszélte meg velünk Koltay Gergő, hogy váltani akar. Ennek ellenére nagyon értékes embernek tartom őt, szép dolgokat alkotott. Talán mindenkinek van egy kettős énje, így neki is: az egyik egy szellemi, isteni énünk, amivel szárnyalunk és szép dolgokat valósítunk meg, a másik pedig az egónk, amely tele van félelmekkel és kétségekkel, s néha megfutamodik a problémák elől. Talán ő is megfutamodott a konfliktusok elől. Nem tudta jól kezelni ezeket. – A mendemondákon kívül ezek szerint a mai napig nem mondta ki senki, hogy miért lettek mások a Kormorán tagjai? – Sajnos nem. Még ma sem tudjuk, mi az igazság. 28

2012.

szeptember

új katedra

– A honlapjukon olvastam: „Viszont vannak az igazságot elrejtő nyilatkozatok, amelyek megtévesztik az embereket. Szét­ szakadt országunk és szétszabdalt magyar­ ságunk összefogása jó marketingfogás, amely mögé el lehet rejtőzni és ezzel álcázni az igazi szándékot. Szétszakadt országunk ma már jó üzlet lett! Hangzatos szép szavak, mondatok. S közben hol vannak az igazi em­ beri értékek, mint az őszinteség, az egye­ nes, nyílt beszéd és a tisztelet? Nagyon úgy tűnik, hogy az, amit tíz évig az emberek Kor­ morán zenekarként ismertek, egy átalakulá­ F ot ó : Sá r o s pata k i Gyö r gy i

son megy keresztül. A változás szele minket is elért, mint az országot. S talán a változás néha nem is baj. A világban mindennek megvan az oka, semmi sincs véletlenül. A változás sokszor szükséges a fejlődéshez. Mint amikor a pillangó elhagyja bebábozott börtönét, és kiröppen a napfényre, s a tiszta kék ég felé fordítja tekintetét. A Kormorán új zenészekkel, új énekesekkel szárnyal to­ vább, olvashatjuk a Demokratában. Az újsá­ gok hasábjairól tudtuk meg azt, amit fél éve mástól várunk...” Ezek után döntöttek úgy, hogy nem várnak tovább, hanem megalapít­ ják az Örökség zenekart? – Igen, úgy gondoltuk, nincs mire várnunk, az idő megy, saját kezünkbe kell vennünk a sorsunkat a további együtt zenélés érdekében, ezért 2011 februárjában mi öten úgy döntöttünk, hogy létrehozzuk új együttesünket, az Örökséget. A megalakulás pil-

lanatában csatlakozott hozzánk Gulyás Feri, aki a Nox együttes kiváló népi hangszerese volt. Hatunk mellett az első évben Gáspár Álmost (hegedű) és Zsoldos Tamást (bas�szusgitár) is bevettük. Ők ketten maradtak a Kormoránban is, úgyhogy néha problémát okozott a fellépések ütközése, ezért gyakran vált szükségessé a helyettesítésük. Ezért 2012-ben elhatároztuk, hogy állandó muzsikusokat szeretnénk, így Kovács Márton hegedűst és Horváth Károly basszusgitárost hívtuk a zenekarba. Mindketten fiatal, tehetséges, lelkes zenészek. – Milyen kezdeti nehézségekkel kellett megküzdeniük? – Ha új dologba fog az ember, akkor nehézségek is adódnak. Sok feladat jelenik meg egy új zenekar megalakulásakor: szükséges, hogy legyenek saját dalaink, amelyeket tud hallgatni a közönség, és ezeket el is kell juttatni hozzájuk valamilyen formában, tehát hanghordozón ki kell őket adni. Most éppen azon dolgozunk, hogy végre megszülessen az első Örökség-album, vadonatúj dalokkal. Rengeteg visszajelzést kapunk, hogy nagyon várják már. Dolgunkat megnehezíti, hogy nincs vezetőnk, nálunk ugyanis demokrácia van, nem csak egyvalaki elképzelése érvényesül. Mindent megbeszélünk, sokat vitázunk, építő jelleggel. Olyan muzsikát szeretnénk létrehozni, amiben az együttes minden tagja benne van. Mindezeken kívül a zenekar „eladása”, koncertek szervezése, honlapunk frissítése stb. mind-mind a mi feladatunk. Jelenleg a koncertszervezésben, a menedzselésben van segítségünk, de még pár évre szükségünk lesz, hogy igazán ismertek és elismertek legyünk. – Miben maradt meg az örökség az Örök­ ségnél? – Nem kívánjuk lemásolni a Kormoránt, önmagunkat szeretnénk adni. Az ő szárnyalásukkal együtt mi is tesszük tovább a dolgunkat, énekelünk és zenélünk, mert az ezekhez szükséges képességeket kaptuk a Jóistentől. Az eszmeiség örökségét természetesen továbbvisszük, így a dalok nagy része a nemzetről, magyarságról, nemzeti érzésről, szeretetről szól. Ugyanúgy szeretnénk azt, hogy akik eljönnek a koncertünkre, jól érezzék magukat, hogy érezzék a szeretetünket, s azt, hogy ezáltal összetartozunk mind, s úgy menjenek haza, hogy feltöltődtek energiával. – Zeneileg mennyiben más a stílusuk, a zenéjük? – Nagyon nehéz ezt így összefoglalni, mert gyakorlatilag hasonlóan szólnak a mi dalaink is, mint a Kormorán-dalok, tehát van egy rockzenei alap, arra jönnek rá a népi hangszerek. Talán a dallamvilágunk egy ki-

kottavarázs csit más, a szövegeink egy kicsit közérthetőbbek, talán nem annyira elvontak. Ha meghallgatja az ember, akkor érzi a különbséget. Az előbb említett gondolatok mellett minden olyasmit is megénekelünk, amit fontosnak tartunk, de mindemellett nagyon sok humor és vidámság is van a zenekarban, néhány dalunkban ez tükröződik. – Rajongótáboruk megváltozott vagy megmaradt a régi mag? – Sokan megmaradtak, akiket rendszeresen látok a koncerteken. Vannak újak is, de elég nehéz ezt megítélni. – Ön írja az Örökség-dalok szövegeit. Ho­ gyan születnek ezek, hogyan zajlik az alko­ tómunka? – Az alkotás többnyire magányos dolog, egyfajta befelé koncentrálás szükséges hozzá. Vannak szövegek, amik szinte egy az egyben megszületnek, néha a legkülönbözőbb helyzetekben bukkannak fel a fejemben, és vannak olyanok, amelyeket csiszolgatok, míg megfelelőnek nem találom őket. Ha megvan a téma, akkor könnyebb. Például Reni megkért, hogy írjak egy dalt, amelyik róla szól. Így született a Virágom Virágom. A zeneszerzés úgy kezdődik, hogy valakinek van egy ötlete, egy dallamocskája, azt valahogy rögzíti, lejegyzi. Ezután kezdődik a szerkezet kialakítása és a hangszerelés, amikor mindenki a saját hangszerén kitalálja, hogy mit játszik az adott dalban. A szövegírás pedig kétféleképpen történik: vagy meglévő dallamra készül szöveg vagy fordítva. Ha saját magam szerzek zenét, általában valamiféle gondolat is kialakul bennem egyből. A fiúk általában csak zenét írnak, ezért odaadják nekem és arra találok ki dalszöveget. Fontos nekünk, hogy a dalok szóljanak valamiről, legyen mondanivalójuk. Szeretnénk értékeket közvetíteni, nem csak szórakoztatni. – A koncerteken már az új dalokat is hall­ hatja a közönség? – Igen, azokat is, de játszunk régi Kormorán-slágereket is, hiszen azok a mieink is. – Mikor tanult meg énekelni és gitározni? – Teljesen autodidakta módon sajátítottam el az ezzel kapcsolatos ismereteket. Nem vagyok virtuóz játékos, de mint ritmusgitáros, úgy érzem, jó vagyok. Az volt a vágyam, hogy le tudjam kísérni magam, amikor énekelek, s ehhez az akkordozás bőven elég. Egyszer voltam énektanárnál, aki elküldött egy gégészhez, hogy nézessem meg a hangszálaimat, mert szerinte probléma van velük. Akkoriban elég sokat énekeltem füstös pubokban. A hangszálaim épek voltak, de úgy döntöttem mégsem járok énektanárhoz. Sokféleképpen lehet tanulni, s maradtam annál, hogy inkább a környezetemben lévő szakemberektől összegyűjtö-

F ot ó : So m ogy i Gyö r gy

gettem magamnak, amire szükségem volt. Egyébként ahhoz, hogy egy dal megérintse a közönséget, kevés a jó énektechnika, a léleknek, a szívnek is benne kell lennie. – Kiadtak már egy koncert DVD-t. Mikor lesz új Örökség-album? – A tavalyi adventi koncertünk felvétele jelent meg tavasszal DVD-n. Utána jött az olimpiai album, és most dolgozunk az új Örökség-lemezen. Egy kicsit lassan haladunk, mert az Olympia mítosza CD megjelenéséig és utána is még rengeteg tennivalónk volt, de bízunk abban, hogy ez év októberében már átnyújthatjuk az első Örökség-albumot a közönségnek. – Edzőként, tanárként szintén tevékeny­ kedett. Fontosnak tartja a személyiségfej­ lesztést, a testi-lelki problémákkal való foglalkozást? – Testnevelő tanár az eredeti végzettségem, de eddig nem gyakoroltam ezt a hivatásomat. Amikor a szöuli olimpia után abbahagytam a versenyszerű sportolást, a Budapest Sport Egyesületben, ahol versenyeztem, edző lettem. Két év után a Központi Sportiskolában folytattam ezt a tevékenységet. Szintén két évig egy OKJ-képzést adó magániskolában egy általam kialakított tantárgyat, az úgynevezett sikerlélektant tanítottam, amely az életre való felkészülést hozta közelebb a tanulókhoz. A test és a lélek csak úgy kerülhet harmóniába egymással, ha mindkettő egészséges. Ekkor lesz sikeres és boldog az ember. – Ön sikeresnek és boldognak érzi ma­ gát?

– Igen. Boldognak mindenképpen boldog vagyok, és sikeresnek is érzem magam, mert amit eltervezek, az általában sikerül. Ha pedig nem, akkor képes vagyok továbblépni, s elfogadom, hogy talán nem volt jó az irány, amit elképzeltem. Ha felbukkan egy új út, akkor azon megyek tovább, hallgatva a belső megérzésemre, az intuíciómra. Kell egyfajta céltudatosság, hogy legyen iránya az ember életének, de a nyitottság is fontos, hogy észrevegyük a lehetőségeket. A kettő együtt ad igazi értelmet életünknek, ezáltal lehetünk boldogok és sikeresek. K LOTZ M Á R I A

Prohászka Ottokár: Kő az úton Gondolod, kerül életed útjába Egyetlen gátló kő is hiába? Lehet otromba, lehet kicsike, Hidd el, ahol van, ott kell lennie. De nem azért, hogy visszatartson téged, S lohassza kedved, merészséged. Jóságos kéz utadba azért tette, Hogy te megállj mellette. Nézd meg a követ, aztán kezdj el Beszélgetni róla Isteneddel. Őt kérdezd meg, milyen üzenetet Küld azzal az akadállyal neked. S ha lelked Istennel találkozott, Utadban minden kő áldást hozott.

2012.

szeptember

új katedra

29

s z e r t e né z ő

Pedagógusok a filmvásznon A filmek gyakran érzékletesebben tárják fel az iskola világának problémáit, mint a különböző pedagógiai elemzések, kutatások garmadája. A tantermek számtalan mozgókép számára biztosítottak (és biztosítanak napjainkban is) tökéletes díszletet a maguk sajátságos konfliktusaival, speciális közegével és persze egyedi hőseivel. Ezen filmek legfontosabb hősei pedig kik mások is lehetnének, mint a pedagógusok? S legyen akár fiatal, idealista, szenvedélyes tanító, netán bölcs, dörzsölt professzor a főszereplő, ezek az alkotások arra emlékeztetik nézőjüket, hogy milyen fontos szerepük van a pedagógusoknak a fiatal személyiségek formálásában, nevelésében. Sorozatunkban emlékezetes pedagógusfigurákat bemutató alkotások közül válogatunk.

High School Confidential! (1958) Új diák érkezik a Santobello Középiskolába; a többszörös osztályismétlő, előző iskolájából kirúgott Tony Baker (Russ Tamblyn) már az első napon mindent megtesz, hogy felfigyeljenek rá. Rengeteg pénzzel mászkál, mindenkibe beleköt, tiszteletlenül viselkedik tanáraival és az igazgatóval, illetve nyilvánosan híreszteli, hogy szeretne csatlakozni a környék leghírhedtebb, drogterjesztéssel is foglalkozó sulis bandájához, a Wheeler-Dealershez. A banda vezetője, J. I. Coleridge (John Drew Barrymore) felfigyel Tonyra, aki vagány viselkedésével és merészségével kivívja helyét a WheelerDealersben. A fiú titkos szándékait azonban senki sem sejti… A High School Confidential! nem annyira az általa bemutatott pedagógusfigurák miatt emlékezetes, sokkal inkább az iskolai környezet ábrázolása és a tabutémák feszegetése okán vált kultuszmozivá. A főként horror- és scifi filmjei révén hírnevet szerzett Jack Arnold (A  hihetetlenül zsugorodó ember, A fekete lagúna szörnye, Óriáspók) nyers és őszinte alkotása kendőzetlenül beszél problémákról, amelyeket addig mozivásznon nem sokszor láthattak a nézők. Az Amerikai Mozgóképgyártók és Forgalmazók Szövetségének filmgyártási szabályzata, a Hays-kódex 1930-tól egészen 1968-ig szabályozta a filmszínházakban vetített alkotások tartalmi elemeit. Nem lehetett gyilkosságot, erotikus tartalmú jeleneteket vagy netán vallásellenes gondolatokat a mozifilmekben csak úgy ábrázolni, hiszen amelyik film ilyen tekintetben nem felelt meg a kódex pontokba fog-

30

2012.

szeptember

új katedra

lalt, szigorú előírásainak, azt nem engedték országos forgalmazásba bocsátani, ami egyenlő volt az alkotás anyagi bukásával. A  cenzúra mellett a filmszakma válsága és a társadalmi folyamatok sem kedveztek éppen a szókimondó daraboknak a korszakban: a televízió elterjedése által veszélyeztetett mozi monumentális, kosztümös darabokkal, vígjátékokkal és musicalekkel igyekezett a még mindig a gazdasági válság és a második világháború sokkhatása alatt lévő nézőket visszacsalogatni a vetítőtermekbe. Éppen ezért a fontos témák kiszorultak a fősodorból, és ebben az időszakban leginkább a kis költségvetésű, úgynevezett underground és exploitation filmek között találkozhatunk valóban fontos darabokkal. Utóbbiak igazán csak a hatvanas években terjedtek el, ámbár egyidősek a mozgóképpel: az exploitation jelentése kizsákmányolás, és azokra a filmekre használták ezt a megnevezést, amelyek a befogadó kíváncsiságára építve erőszakot, erotikát és egyéb társadalmi szabályokat áthágó magatartásformákat mutattak be. Természetesen megannyi közöttük teljesen öncélú, kétes igényeket kiszolgáló filmszemét, ám található közöttük nem egy művészileg is értékes alkotás. Jack Arnold mozija is az utóbbi kategóriát erősíti, és bár túl sok artisztikus törekvést nem fedezhetünk fel benne, szociális érzékenysé-

ge és a kor oktatási rendszerének rákfenéivel kapcsolatos őszintesége révén mégis figyelemre méltó. Arnold nem rettent meg attól, hogy bemutassa, milyenek az ötvenes évek amerikai középiskolái és az azokat körülvevő miliő: a diákok kezelhetetlenek, tiszteletlenek, a drog és az erőszak terjedésével szemben a pedagógusok tehetetlenek, míg a szülők többsége egyáltalán nem törődik a felnövekvő generáció valódi problémáival. A filmben feltűnő Santobello Középiskola nem éppen hízelgő képet fest a korszakról. Az igazgató és kollégái mit sem sejtenek az iskolában folyó bűnös dolgokról, a renitens Tony Baker viselkedésével pedig egyikük sem tud mit kezdeni. A nyelvtant okító Arlene Williams (Jan Sterling) például nemhogy fegyelmezni képtelen, egyenesen imponál neki a fiú vagánysága. Érdekes, hogy a filmben feltűnik egy hatósági biztos, aki a drogokról tájékoztatja a hüledező pedagógusi kart, akik egyszerűen nem akarják elhinni, hogy valós problémával állnak szemben, hiába tárják eléjük a szomorú tényeket a marihuánát fogyasztó diákokról és az előforduló halálesetekről. A válaszuk csak annyi, hogy az ő iskolájukban ilyen nem történhet meg, és az intézmény filozófiája szerint nem létezik rossz diák, csak olyan, akit még nem neveltek meg. A filmben megjelenő, a közoktatás aktu-

7 h atá r ális problémáira vonatkozó direkt társadalmi üzenet természetesen kimerült egyfajta végletes absztrakcióban, amelyben a diákok őrült rock’n’rollra buliznak (a legendás Jerry Lee Lewis szerezte a film főcímdalát és a nyitójelenetben is feltűnik), csaknem érthetetlen szlengben beszélnek, drogoktól ájultan fetrengenek és illegális autóversenyeken múlatják az időt. Ám mégis húsbavágóbban és életszerűbben adja vissza azokat a konfliktusokat, amelyek egyre szélesebb körben terjedtek a közoktatási intézmények falai között. Hogy mindez eladhatóbb legyen a közönség felé, Arnold egy krimiszálat szőtt a cselekménybe, amely kissé eltereli a figyelmet a lényegről,

és persze a drogellenes propagandájának bizonyos pontjai (a marihuánafogyasztók bizonyíthatóan heroinfüggők is lesznek, inkább dohányozzanak a tinédzserek, mint füves cigit szívjanak stb.) is megkérdőjelezhetőek, nem beszélve arról, hogy megoldási lehetőségeket sem ad a felvetett konfliktusokra. Mindezek ellenére zabolátlan és erős mozi a High School Confidential!, ami az impozáns nevekből álló színészgárdájának is köszönhető. Persze sokuk akkor még karrierje kezdetén tartott (például az epizódszerepben feltűnő Michael Landon vagy Charles Chaplin Jr.), ám Russ Tamblyn, John Drew Barrymore (a népszerű színésznő, Drew Barrymore édes-

apja), Mamie Van Doren, Jan Sterling vagy a háttérben a szálakat mozgató, titokzatos Mr. A. szerepében feltűnő Jackie Coogan egytől egyig kipróbált színészek voltak, éppen ezért hitelesen adták vissza a Robert Blees és Lewis Meltzer kettős által papírra vetett forgatókönyvet. Jack Arnold mozija kicsit másfajta nézői megközelítést igényel, mint a klasszikus osztálytermi drámák, ám ha az ember képes a korszak filmes kontextusába helyezni a mozit és átnézni a műfaj követelte nyersességen, akkor egy érdekes és izgalmas kordokumentummal találhatja szemben magát, amelyik sokat mesél az ötvenes évek iskolai hangulatáról és problémáiról. S I M O N Y I G Á SP Á R

Pálmonostora ünnepelt: százéves az iskola Pálmonostora Dél-Alföldön, a Duna­­­­–Tisza közi homokhátságban, a Kiskunfélegyházi kistérségében, Bács-Kiskun megye határán helyezkedik el. Heterogén talajadottságokkal rendelkező mezőgazdasági település, Kiskunfélegyházától délre az E75-ös főútvonalról közelíthető meg. A mintegy kétezer főt számláló község története az Árpád-korig nyúlik vissza. Egy XIV. század közepén kelt oklevélből ismert, hogy jelenlegi területén monostor állt, amely a tatárjáráskor elpusztult. IV. Béla király már pusztaként adományozta el néhány családnak. Chegzeiektől később a birtoktárs Becsei Töttös főajtónálló-mester kívánta megszerezni részüket, majd két esztendővel később a másik helyi birtokos családtól, Pétermonostori Miklós fiától és unokáitól meg is vette, és ezek még a IV. Béla által kiállított privilégiumlevelek átadását is vállalták. A birtok a XVI. század végéig számtalanszor gazdát cserélt. A török kiűzése után az Orczy bárók kezére került, majd közvetítő útján Pallavicini Sándor őrgróf vásárolta meg. A XIX. század végén tőle váltották meg földterületeit a helybéli részesművelők. A  település újkori fellendülésében jelentős szerepet játszottak az 1830-as évektől betelepülő dohánykertész családok. A lakosság évtizedeken keresztül foglalkozott dohánytermesztéssel – ezt a típusú mezőgazdasági munkát őrzi a község címere is. A települést Pusztaként, majd Puszta-Péteriként, Péteri-Pusztaként, később Alsó- és Felsőpéteriként jegyezték. Jelenlegi nevét a pogányok között misszionáló Pál apostolról kapta: 1900-tól, Alsó- és Felsőpéteri egyesülése óta Pálmonostorának hívják. A község a történelmi korok során alakult, formálódott és napjainkban a mezőgazdasági jellegű falvak arculatát mutatja. Vonzerejét a természeti környezet, a szépülő faluközpont

F OT Ó : BAJK Ó ZO LTÁ N

és a hagyományőrző rendezvények jelentik. A Szent Péter és Pál apostolokról elnevezett római katolikus templom bejáratánál Boldog II. János Pál pápa mellszobra áll. Halálát követően a Szentatya első mellszobrát Magyarországon a Lakiteleki Népfőiskola Keresztény Panteonjában avatták fel, ennek az alkotásnak egy példánya került 2011 októberében Pálmonostorára, egy másik példánya pedig 2012 májusában Kecskemétre. A közösség életébe hat évvel ezelőtt új színt hozott a lelkes, fiatal plébános, a pappá szentelésének idén tízéves évfordulóját ünneplő Bajkó Zoltán atya, aki egészen különleges érzékenységgel fordul valamennyi korosztály felé és tesz meg mindent egyházközsége életének fellendítéséért. A helybéliek szívesen látják a vendégeket a június 29-i templombúcsún, az évente megrendezett Péter-Pál napi búcsún, a helyi lovas napokon – a településen felfutóban van a lovas turizmus és a lóhoz kapcsolódó szabadidő eltöltése –, a Szalkai vendégházban és a Kiss tanya lovasbemutatóin. A környék is számos ritkaságnak számító természeti látnivalót kínál a lovas túrák és kirándulások alkalmával. Jól megközelíthető a természetvédelmi kiállítóházzal és tanösvén�-

nyel rendelkező idegenforgalmi jelentőségű természeti érték, a Péteri-tavi madárrezervátum, illetve a gátéri Fehér-tó települést érintő része. Az elmúlt korokat olyan műemlék jellegű épületek idézik, mint az Orczy-kastély vagy az 1880-ban épült Bagi-féle szélmalom. A pálmonostorai Gárdonyi Géza Óvoda és Általános Iskolában éppen száz évvel ezelőtt, 1912 őszén kezdődött meg a tanítás, akkor még egy három tantermes épületben. Az épület azóta jelentősen átalakult, kibővült. Ma nyolc tanterem mellett tornacsarnok, szertárak, irodák, fejlesztő helyiség és informatikai terem biztosítja a mai kor igényeinek megfelelő oktatást. Az iskola jelenlegi és egykori diákjai, oktatói május 26-án tisztelegtek az iskolaalapítók és a korábbi tantestületek tagjai előtt. A tornacsarnokban megtartott ünnepi megemlékezésen elsőként Lantos Lászlóné igazgató köszöntötte a jelenlévőket és idézte fel a kezdeteket. Az egykori tanítókra és tanárokra Garai Istvánné nyugalmazott igazgató emlékezett, majd az iskola diákjai adtak műsort. Ezt követően a tanintézmény jelenlegi és volt diákjai, tanárai, az ünnepség résztvevői elhelyezték az emlékezés mécseseit és koszorút a Tanítók Emlékfájánál. Az évforduló alkalmával emléktáblát is avattak, amelynek leleplezésénél Rádiné Gémes Ildikó polgármester, az iskola egykori növendéke és tanára mondott beszédet. A centenáriumra az iskola egy kiállítással is készült: a folyosókon régi osztály- és tablóképek, közösségi és sporteseményekről készült felvételek idézték az elmúlt száz esztendőt. Pálmonostora százéves általános iskolája szeptember 3-án az ünnepi pillanatok során többek között faültetéssel kezdte meg az új tanévet, mert a pálmonostoraiak ismerik és értik a fa Váci Mihály által tolmácsolt szavát: „Gyökereim egyetlen porszemet sem / engednek szóródni forgósze­ lekben”... VAR G A G ABR I E L L A 2012.

szeptember

új katedra

31

hi r d e t é s

Eötvös József Pedagógiai Szolgáltató

OM azonosító: 200216 Felnôttképzési nyilvántartási szám: 01063-2008 Intézményi akkreditációs lajstromszám: AL-1988 Cím: 7100 Szekszárd, Szent István tér 11–13.

Az Eötvös József Pedagógiai Szolgáltató pedagógus-továbbképzési ajánlata • A tanítási/tanulási folyamatban alkalmazható tudást biztosítunk. • 30 vagy 60 órás pedagógus akkreditált képzések óvodapedagógusoknak, tanítóknak, tanároknak. • 5, 10, 15 órás kompetenciafejlesztő tanfolyamaink nevelőtestületi értekezletekre, munkaközösségi foglalkozásokra, belső továbbképzésekre is igénybe vehetők. • Képzéseink a továbbképzési normatívából elszámolhatók. • Rugalmas időbeosztás! • Elérhető földrajzi közelség! • Kedvezmény: teljes nevelőtestület/munkaközösség/kistérség jelentkezése esetén.

Várjuk jelentkezéseiket! További információ: Telefon: 06-74/505-660 • Fax: 06-74/505-639 • www.epszi.hu • E-mail: [email protected] 32

2012.

szeptember

új katedra