Minőségirányítási Program SZTE Ságvári Endre Gyakorló Általános Iskola Szeged, Boldogasszony sgt. 3-5. OM azonosító: 029 635
Készült: 2004. május Felülvizsgálva: 2008. május Átdolgozva: 2009-2010. tanév
0
Bevezető Az iskolánkban folyó nevelő-oktató munka színvonala elsősorban az itt dolgozó pedagógusok
munkájának
minőségétől
függ.
Fontos
tényező
az
intézményvezetés
kommunikációja, döntés-előkészítése, elkötelezettsége a minőség iránt. Igyekszünk valamennyi érintett partnerünk számára érthetővé és világossá tenni az iskolapolitikát és iskolastratégiát, ami az intézmény terveiben és mindennapi gyakorlatában egyaránt jelen van. Ezt segíti az iskolai folyamatok
pontos
körülhatárolt
leírása,
amelyről
e
dokumentum
tanulmányozásával
tájékozódhatnak érintett partnereink. A fenti cél érdekében törekszünk a dolgozók képzettségének, képességének folyamatos javítására, szakmai ismereteik megújítására. A dolgozók számára fontos a biztonságos munkavégzéshez szükséges egészséges környezet kialakítása, a dolgozók egyenletes terhelése, a testi-lelki egészség megóvása. A pedagógus tanulást tervező, szervező, irányító, szabályozó és értékelő szerepe akkor tud kibontakozni, ha munkájában megfelelő tárgyi környezettel - infrastruktúrával - rendelkezik. Fontos, hogy az iskolahasználók elégedettek legyenek a tárgyi környezettel, ami pozitívan hat az ő teljesítményükre is. A minőség biztosításával törekszünk a jelenlegi állapotot az igények és lehetőségek figyelembe vételével fejleszteni. A minőség szempontjából számunkra nem mellékes, hogy milyen taneszközök és egyéb anyagok segítik az oktatás folyamatában a tanulók motiválását, az ismeretszerzést, szemléltetést, az ismeretek gyakoroltatását, rögzítését, ismétlését, az önálló munkáltatást. Nem mindegy, milyen a taneszközök állaga, állapota, az valóban segít-e kitűzött céljaink elérésében. Csak tervszerűen átgondolt és szakszerűen felhasznált eszközrendszer használatával valósulhat meg mindaz, amiért az iskola van, amit a partnereink elvárnak tőlünk. Arról, hogy iskolánk milyen mértékben felel meg szolgáltatói szerepének, az iskolahasználók - szülők és gyermekeik -, valamint a Szegedi Tudományegyetem, mint fenntartó képviselői, és Szeged városában, valamint a vonzáskörzetben élők véleményt alkotnak, ítéletet mondanak. Véleményt alkotnak mindarról, ami az iskolánkban zajlik. A minőségfejlesztés középpontba állítása tudatos, szervezett és hosszú távú tevékenység, amelynek alapdokumentuma és egyben első lépése a jelen minőségirányítási program.
Megvalósításához kitartást kívánok mindannyiunknak!
1
1 1.1
Az intézményi minőségirányítás alapjai
Helyzetelemzés (intézményünk bemutatása, személyi és tárgyi feltételrendszer) Az iskola története az 1883. évben felépített Árpád téri iskolaépülethez nyúlik vissza,
amikor I. Ferenc József személyesen avatta fel a Belvárosi Fiú Népiskola újonnan elkészült épületét. Erről az eseményről megemlékezik a Szegedi Napló 1883. október 17. száma is. Az első világháborúig fejlődés figyelhető meg. A háború alatt hadikórházként működik az iskola. A háború után, a menekülőknek is köszönhetően a tanulók létszáma megnőtt: a 732 növendékből 133 menekült volt. A két világháború közt az iskola helyzete nehéz volt, főleg a gazdasági válság következtében. 1944. március 21-től 1945. november 3-ig a tanítás szünetelt. Az ekkor megindult tanévben még csak alsó tagozat működött, majd 1946-ban ötödik és hatodik, 1947-ben hetedik, majd 1948-ban nyolcadik osztály nyílik. Az 1946. évi 10. 747/1946. IV. Sz. határozat az iskolát a Szegedi Magyar Állami Középiskolai Tanárképző Intézet gyakorló általános iskolájává tette. A felső tagozat szakos óráit a gyakorló gimnázium tanárai óraadóként látták el. Az intézmény 1951-től 1955-ig a Pedagógiai Tanárképző Főiskola II. Sz. gyakorló általános iskolája, majd 1958-tól a Szegedi Tudományegyetemé. Az iskola 1960-tól leánytanulókat is fölvett. Az átszervezés következtében a tanulócsoportok száma megnőtt, az Árpád téri épület szűknek bizonyult. A Boldogasszony sugárút (akkor Április 4. útja) 3-5. szám alatt két ütemben új iskola épült. Az első szárnyat 1963-ban, a másodikat 1976-ban vették birtokukba a tanulók. (Az Árpád téri épületbe a JATE Kibernetikai Laboratóriuma költözött.) Az új iskolaépületben 22 tanterem (ebből 9 beépített szaktanterem), 11 szaktárgyi szertár, orvosi rendelő, 90 tanuló étkezésére alkalmas ebédlő és melegítőkonyha szolgálta a tanulók foglalkoztatását, melyekhez később az igények még jobb kielégítése céljából tornacsarnok, tornaterem, könyvtárhelyiség csatlakozott, majd három kis méretű nyelvi tanterem kialakítására is sor került. Az 1963-64. tanévben kezdődött a 3-8. osztályra kiterjedő francianyelv-oktatás. Ettől kezdve az idegen nyelv tanítása egyre nagyobb hangsúllyal szerepelt az iskola arculatának alakulásában. A kötelező orosz nyelv mellett az általános iskolákban akkor még szokatlan volt a második idegen nyelv tanítása. Nálunk a francia mellett az angol és az olasz nyelv bevezetésére is sor került. Jelenleg a németet is tanítjuk. 1984-ben kezdődtek cserekapcsolataink a franciaországi Verberie iskolájával, valamint az olaszországi Padova városában lévő Scuola Media Natale „G.
3
Zanella” iskolával. Cserekapcsolataink és az iskola által szervezett tanulmányutak során a franciások, az olaszosok és az angolosok még alaposabb nyelvtudásra, országismeretre tesznek szert. A tanulók igényének megfelelően szakkörök is működnek iskolánkban. Jelentős az érdeklődés a rajz-és képzőművészeti, valamint a zenei és néptánc foglalkozások iránt minden korosztálynál, melynek gyakorlására a Hammido Művészeti Alapiskolával kötött szerződés alapján nyílik lehetőség. Az egyik alsó tagozatos osztály - egy kísérlet keretében - rendszeresen tart zoopedagógiai foglalkozásokat a város vadasparkjában. Az informatika tantárgy tanítása komoly beruházást igényelt. A diákok, tanárjelöltek és pedagógusaink ismereteinek bővítését, órákra való felkészülését szolgálja az iskolai könyvtár, melynek 12 000 kötetet meghaladó állományát egy főállású könyvtáros kolléga gondozza. Diákjaink nagy számban és eredményesen vettek részt pályázatokon, tanulmányi versenyeken. Korábban csak a szaktárgyi versenyeken indultak, ma számos városi és országos képzőművészeti pályázat, idegen nyelvi szépkiejtési verseny, angol nyelvű drámafesztivál, környezetvédelmi vetélkedő stb. színesíti a palettát. Iskolánk szervezi a város általános iskolái számára több mint 200 tanuló részvételével a „Bábel” szövegértési versenyt, ahol angol, francia, német, olasz, orosz nyelvű irodalmi szöveggel kapcsolatos feladatokat oldanak meg a gyerekek. Francia, angol és olasz nyelvből mind városi, mind országos versenyen többször értek el első helyezést tanítványaink. Sporteredményeinkre ugyancsak büszkék lehetünk, a Jó tanuló, jó sportoló címet minden évben odaítéljük. 1970 decemberétől adományozzuk legkiválóbb 8. osztályos diákjainknak a „Kiváló diák” címet. A negyedikesek legjobbjai „Kiváló Kisdiák” kitüntetésben részesülnek. 2003-tól az iskolával együttműködve jött létre a Ságvári DSE, ahol tollaslabda sportággal foglalkozunk. Versenyzőink több érmes helyezést érnek el Diákolimpia Országos Döntőjében és országos bajnoki címmel is büszkélkedhetünk. Rendszeresen szervezünk osztályok számára erdei iskolákat, valamint elsősorban a felső tagozat számára téli sítúrákat Ausztriába. A tantestület létszáma 54 fő, ennek 50 %-a szakvezető (többségük egyetemi végzettségű), akik évente mintegy 100-120 végzős tanárjelölt gyakorlati munkáját irányítják. A 12 alsós és 12 felsős osztályban tanulók alapító okiratban 2010. szeptember 1-től engedélyezett létszáma 650 fő. A kapacitás-kihasználtság 95 % fölötti.
4
1992-ben tantestületünk létrehozta a "Ságváris Nebulókért” alapítványt, hogy még jobb hátteret teremtsen az idegen nyelvek tanulásához anyagilag is segítve, a különböző versenyeken való részvételt, támogassa a szociálisan rászorulókat az erdei iskolákon való részvételben, hatékonyan szolgálja a tanárok és a tanulók munkakörülményeinek javítását stb. A kuratórium segítségével évente különböző rendezvények támogatására nyílik lehetőség.
5
1.2
Jogszabályi háttér, a minőségirányítási rendszer kiépítésének célja
A Közoktatási törvény 40§ (10) bekezdése szerint: „ A közoktatási intézmény feladatai hatékony, törvényes és szakszerű végrehajtásának folyamatos javítása, fejlesztése céljából meghatározza minőségpolitikáját. A minőségpolitika végrehajtása érdekében minőségfejlesztési rendszert épít ki és működtet. A minőségpolitikát és minőségfejlesztési rendszert a közoktatási intézmény minőségirányítási programjában kell meghatározni (a továbbiakban: intézményi minőségirányítási program). Az intézményi minőségirányítási programot az intézmény vezetője készíti el, és az alkalmazotti közösség fogadja el. Elfogadása előtt be kell szerezni az iskolaszék (Kt. 60-61. §) és az iskolai, kollégiumi diákönkormányzat (Kt. 63. §) véleményét. Az intézményi minőségirányítási program a fenntartó jóváhagyásával válik érvényessé.” A (11) bekezdés a következőt fogalmazza meg:” Az intézményi minőségirányítási program határozza meg az intézmény működésének hosszú távra szóló elveit és a megvalósítását szolgáló elképzeléseket. Az intézményi minőségirányítási programban meg kell határozni az intézmény működésének folyamatát, ennek keretei között a vezetési, tervezési, ellenőrzési, mérési, értékelési feladatok végrehajtását. Az intézményi minőségirányítási programnak tartalmaznia kell az intézményben vezetői feladatokat ellátók, továbbá az alkalmazottak teljesítményértékelésének szempontjait és az értékelés rendjét azzal, hogy a teljesítményértékelés kiválóan alkalmas, alkalmas, kevéssé alkalmas, illetve alkalmatlan eredménnyel zárulhat. A minőségirányítási programban rögzíteni kell a teljes körű intézményi önértékelés periódusát, módszereit és a fenntartói minőségirányítási rendszerrel való kapcsolatát. A minőségirányítási program végrehajtása során figyelembe kell venni az országos mérés és értékelés eredményeit. A nevelőtestület a szülői szervezet (közösség) véleményének kikérésével évente értékeli az intézményi minőségirányítási program végrehajtását, az országos mérés, értékelés eredményeit, figyelembe véve a tanulók egyéni fejlődését és az egyes osztályok teljesítményét. Az értékelés alapján meg kell határozni azokat az intézkedéseket, amelyek biztosítják, hogy a közoktatási intézmény szakmai célkitűzései és az intézmény működése folyamatosan közeledjenek egymáshoz. A nevelőtestület és a szülői szervezet (közösség) értékelését, valamint a javasolt intézkedéseket meg kell küldeni a fenntartónak. A javasolt intézkedések a fenntartó jóváhagyásával válnak érvényessé. A fenntartónak az értékelést és a javasolt intézkedéseket a honlapján, honlap hiányában a helyben szokásos módon nyilvánosságra kell hoznia. A 121. § (23) bekezdésének értelmezése alapján alakítottuk ki minőségpolitikánkat: „Minőségpolitika: az a tevékenység, amelynek során a közoktatási intézmény folyamatosan biztosítja a szakmai célkitűzések és az intézmény működésének egymáshoz való közelítését, a tanulók, a szülők, a pedagógusok, valamint a fenntartók, továbbá a munkaerőpiac igényeinek kielégítése céljából.”
1.3
A minőségirányítási rendszer működésének szervezeti háttere A Minőségirányítási csoport vezetőjét az intézmény vezetője bízza meg. Közvetlen
munkakapcsolatban áll most és a jövőben is a Comenius minőségellenőrzési csoport és a Pedagógiai Programot felülvizsgáló csoport vezetőivel. A Minőségirányítási csoport vezetője részét képezi a kibővített iskolavezetésnek. A Minőségirányítási csoport vezetője a munkaközösség-vezetőkön keresztül tartja a kapcsolatot a nevelőtestülettel.
6
Minőségirányítási rendszerünk felállását a következő ábra szemlélteti:
A MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI RENDSZER MŰKÖDÉSÉNEK SZERVEZETI HÁTTERE
1.4
A minőségirányítási rendszer személyzetének képzése Az intézmény kialakította a pedagógus alkalmazottak továbbképzési tervét. Figyelembe
vettük a pedagógus-továbbképzési rendszer kínálta lehetőségeket és kötelezettségeket. Beiskolázási tervek elkészítésénél törekszünk arra, hogy minél több munkatárs vegyen részt minőségfejlesztési
kurzuson.
Igyekszünk
a
képzési
lehetőségek
minél
hatékonyabb
kihasználására.(lsd. 5.sz melléklet beiskolázási terv)
7
2
Intézményi minőségpolitika
A SZTE Ságvári Endre Gyakorló Általános Iskola Minőségpolitikáját (MP) a felső vezetés határozza meg a partneri igények és stratégiai célok figyelembevételével. A MP képezi az alapját a minőségcéloknak (MC). A minőség-irányítási csoport gondoskodik arról, hogy a „Minőségpolitikai Nyilatkozat” az intézmény minden munkatársa számára jól láthatóan hozzáférhető legyen. Az iskola tevékenységeiben, az érdekelt felek körülményeiben bekövetkező változás esetén a felső vezetés a MP-t módosítja, illetve annak alkalmasságát felülvizsgálja. Az IMIP kidolgozásáért és felülvizsgálatáért az intézmény vezetője a felelős. 2.1
Minőségpolitikai Nyilatkozat A Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Általános Iskolájának elődje a több mint 100 éve
alapított fiúiskola. A nagy múltra visszatekintő intézmény története során szakmai felkészültségük, hivatástudatuk, emberségük és erkölcsi tartásuk alapján méltán tiszteletben álló pedagógusok, valamint az iskola falai közül induló sikeres életutak igazolják az intézményben folyó, minden külső kényszertől független nevelő-oktató munka minőségét, eredményességét. - Intézményünk kettős - közoktatási és felsőoktatási - funkciót lát el. - Intézményünk vezetői és dolgozói elkötelezettek a minőségfejlesztés iránt. Figyelembe veszik partnereik elvárásait. Értelmezésünk szerint a minőség az alábbiakat jelenti: Partnerközpontúságot, Hitelességet,, Következetességet, megbízhatóságot, Igényességet, Hatékony kommunikációt, Eredményességet és hatékonyságot. Fontosnak tartjuk - az alapismeretek és alapkészségek fejlesztését, különös tekintettel az anyanyelvi, matematika, idegen nyelvi és szociális kompetenciákra. Feladatunknak tekintjük a tehetségek felismerését, a tehetséggondozást,
a tanulási nehézségekkel küszködő tanulók
felzárkóztatását. Felelősek vagyunk azért, hogy tanulóink alkalmasak legyenek:
8
A képességeiknek megfelelő középiskolába való bejutásra, A tudás alapú társadalomba való beilleszkedésre. Munkánkat hivatásnak tekintve, önmagunkat is folyamatosan képezve ennek szellemében fontosnak tartjuk megalapozni tanulóink számára a további –minél nagyobb mértékben önállóismeretszerzés útját, miközben segítjük személyiségük fejlődését, a közösség, a társadalom sikeres tagjává válását. Fontosnak tartjuk továbbá, hogy az iskolánkból kilépő tanulók nyitottak legyenek az új tudás befogadására, és ezáltal képesek legyenek az élethosszig tartó tanulásra. A sajátos nevelési igényű és a hátrányos helyzetű tanulók inkluzív nevelésével-oktatásával a képességek megfelelő fejlesztése, a mindennapi élet problémáinak megoldására való felkészítés, az esélyegyenlőség valóságos megteremtésének lehetősége, a társadalmi beilleszkedés segítése pedagógusaink egyik fő célkitűzése.
Iskolánk
a
gyermekek
nevelésében
a
szülőt
partnernek
tekinti,
és
számít
együttműködésére. Céljaink elérése érdekének támogatására minőségirányítási rendszert működtetünk intézményünkben, amellyel szeretnénk elérni, hogy végzett munkánk minőségéről az iskolahasználók visszajelzései alapján tájékozódva tovább fejleszthessük tevékenységünket. Felelőseknek érezzük magunkat azért, hogy pedagógiai programunkban megfogalmazott elveink, céljaink, az iskolában folyó nevelő-oktató munka minden mozzanatát meghatározzák, és az intézmény eredményességét, elismertségét tovább fokozzák.
2.2
Minőségparaméterek, minőségcélok, feladatok
Pedagógiai minőségcélok: 1. Esélyegyenlőség megteremtése, hátránykompenzáció, tehetséggondozás: Feladat: A hátrányos helyzetű tanulók többségi osztályokban történő integrált neveléséveloktatásával fejlődésük elősegítése, a tehetséges tanulók fejlesztésének elősegítése. Sikerkritérium: A speciális foglalkoztatásra igényt tartók kiszűrése. Fejlesztő pedagógusok bevonása felzárkóztatásukra. Napközis ellátás biztosítása az igénylők számára az alsó
tagozaton, versenyfelkészítő foglalkozások szervezése.
9
2. A tanulók versenyképes tudásának megalapozása Feladat: a tanulók naprakész tudásának fejlesztése Sikerkritérium: az országos kompetenciateszten elért eredmények megtartása, egyik területen és évfolyamon se romoljon a teljesítmény az előző öt év átlaga alá, gimnáziumba történő továbbtanulási arány ne romoljon, ill. ne essen 80% alá. Szervezeti minőségcélok: 1. Humánerőforrás fejlesztése: Feladat: a pedagógusok szakmai, módszertani továbbképzése Sikerkritérium: a megvalósult továbbképzések legalább 60%-a módszertani legyen, ill. újabb szakképesítés megszerzésére irányuljon. 2. Team munka fejlesztése Feladat: pedagógusok team munkába való bevonása Sikerkritérium: a pedagógus munkakörben dolgozók legalább 60%-a vegyen részt valamilyen munkacsoport tevékenységében. Minőségpolitikai célok: 1.Partnerkapcsolatok fejlesztése Feladat: A partneri igényfelmérésen alapuló minőségfejlesztési rendszer továbbfejlesztése.
Sikerkritérium:
Minőségfejlesztési
munkaterv
elkészítése.
Partneri
igény
és
elégedettségmérés lebonyolítása a következő két tanévben.
2.3
Folyamatos fejlesztés Intézményünk elkötelezi magát minőségirányítási politika folyamatos fejlesztése mellett,
melyben a PDCA ciklus logikát követi.
A modell négy fő eleme: Tervezés(P), Megvalósítás (D), Ellenőrzés(C), Beavatkozás(A).
10
Szolgáltatásaink, meglévő folyamataink fejlesztési feladatai az alábbi szakaszokat jelentik: A fejlesztés a minőségirányítási csoport vezetésével a munkaközösségek feladata. A fejlesztés első, munkatársak által készített változatát a folyamatgazda (munkaközösségvezető) véleményezi. A munkaközösség-vezető javaslatainak figyelembevételével a minőségirányítási csoport újabb változatot készít. A minőségirányítási csoport által jóváhagyott tervezetet a tantestület elfogadása után igazgató hagyja jóvá. Fejlesztési javaslattal az intézmény bármely munkatársa, illetve a feladatra vállalkozó csoport jelentkezhet. Az elindított folyamatban a résztvevő munkatársakat megfelelő hatáskörrel kell felruházni annak érdekében, hogy hozzájussanak a megfelelő erőforrásokhoz. A fejlesztés bemenő adatai a partneri elvárások és az egyéb érdekelt felek igényei, amelyeket dokumentált formában rögzíteni kell a javaslatevőnek, illetve a fejlesztést megvalósítónak. Ha a fejlesztésben a partneri igény érvényesítése során nyert észrevételeket felhasználva módosításokat végzünk, azokat ellenőrzésnek vetjük alá. A változásokat feljegyzésben dokumentáljuk. A folyamatos fejlesztés eszközei a megelőző és helyesbítő tevékenységek. Annak érdekében,
hogy
az
eltéréseket,
megszüntethessük, és ez
által
a
nem
megfelelő
megakadályozzuk
az
szolgáltatásokat ismételt
kiváltó
okokat
előfordulást, helyesbítő
tevékenységeket végzünk. A
helyesbítő
és
megelőző
tevékenységek
szükségességéről,
végrehajtásáról
a
minőségirányítási csoport javaslatára az igazgató dönt.
11
3 3.1
Intézményi minőségfejlesztési rendszer
A vezetés
3.1.1 A vezetés elkötelezettsége, felelőssége Az intézményünkben folyó nevelő-oktató munka általános célja az értékteremtés, amelyet csak a minőség iránt elkötelezett, a minőségi szemléletet magáénak tekintő szervezet munkatársai garantálhatnak. Iskolánk pedagógusai a minőségcélokat közösen megfogalmazva munkavégzésük során valamennyien hozzájárulnak e célok megvalósításához, amely törekvésükben az iskolavezetés szakmailag, erkölcsileg és anyagilag támogatja őket. Annak visszaigazolására, hogy a helyes úton haladunk, rendszeresen mérjük partnereink igényeinek, elvárásainak megvalósulását, és a COMENIUS I. modellt kiépítve folyamatosan kívánjuk azt működtetni. Fontosnak tartjuk, hogy az intézmény dolgozói munkájuk során érvényesítsék, megértsék és támogassák minőségpolitikai céljainkat. A mindennapos működés során az intézmény vezetője arra törekszik, hogy önképzéssel, a szervezet képzésével, a munkatársak részéről felmerülő egyéni képzési igény kielégítésével támogatja a minőségfejlesztési tevékenységet. Elérhetővé teszi magát, figyeli, és folyamatosan reagál a felmerülő kérdésekre, problémákra. Személyesen és aktívan részt vesz a továbbfejlesztési tevékenységben, miközben hatékony párbeszéd kialakítására törekszik a munkatársakkal. 3.1.2 Jogi megfelelés, a hozzáférés és a megismerés biztosítása Az iskola vezetősége gondoskodik arról, hogy az intézményi működést szabályozó jogi dokumentumok: törvények, rendeletek és módosításaik, valamint a belső szabályozás dokumentumai: az SZMSZ, pedagógiai program, házirend állandóan hozzáférhetők legyenek; azokat az intézmény dolgozói megismerjék, és munkavégzésük során betartsák, alkalmazzák. Az igazgató a működés szabályozásának módosításait nyomon követi, és tájékozódás után a munkatársakkal megismerteti azokat, valamint tájékoztat a módosított dokumentumok fellelhetőségéről, illetve hozzáférhetőségéről. Az iskolavezetés gondoskodik arról, hogy a külső jogi szabályozók: a munka törvénykönyve, a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény, a közoktatási törvény, a közoktatási intézmények működéséről szóló 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet és módosításaik, a
12
különböző rendeletek nyomtatott formában és elektronikus úton az iskola igazgatói irodájában hozzáférhetők legyenek.
Az intézmény működését szabályozó alapvető jogszabályok listája:
Jogszabályszám:
Kibocsátó:
1993. évi LXXIX. 1992. évi XXXIII.
Törvény Törvény
1992. évi XXII.
Törvény
Kormány rendelet 277/1997. (XII. 22.) Kormány rendelet 3/2002. (II. 15.) OM rendelet 138/1992. (X. 8.)
11/1994. (VI. 8.)
MKM rendelet
27/1998. (III.1.)
OM rendelet
4/2010. (I.19.)
OKM rendelet
Megnevezés:
Kapcsolódó intézményi dokumentum: A közoktatásról PP, SZMSZ A közalkalmazottak jog- SZMSZ állásáról A Munka Törvény- SZMSZ könyve A KJT végrehajtásáról SZMSZ, IMIP A pedagógus továbbképzésről, szakvizsgáról A közoktatás minőségbiztosításáról, minőségfejlesztéséről A nevelési-oktatási intézmények működéséről
Továbbképzési program, PP IMIP, SZMSZ
SZMSZ
A sajátos nevelési PP, SZMSZ igényű tanulók oktatásának irányelveiről A pedagógiai PP, SZMSZ szakszolgálatokról
Rendelkezünk folyamatosan karbantartott CD-jogtárral is. Az Oktatási Közlöny példányai az igazgatóhelyettesi irodában találhatók. Az igazgatói irodában hozzáférhető a Korszerű iskolavezetés, valamint a Jogalkalmazás a közoktatásban c. gyűrűskönyv, amelyet folyamatosan frissítünk.
13
A belső szabályozók nyomtatott formában az irodákban, az iskola könyvtárában, elektronikus formában pedig az iskola számítógépes hálózatán érhetők el.
Dokumentum
Tárolás formája
Tárolás helye
Közoktatási Törvény
Nyomtatott
Iroda
KJT
Nyomtatott
Iroda
Munka és tűzvédelmi terv
Nyomtatott
Iroda
Pedagógiai Program
Nyomtatott, elektronikus
Iroda, könyvtár, belső hálózat
SZMSZ
Nyomtatott, elektronikus
Iroda, könyvtár, belső hálózat
Házirend
Nyomtatott, elektronikus
Iroda, könyvtár, belső hálózat
IMIP
Nyomtatott, elektronikus
Iroda, könyvtár, belső hálózat
Továbbképzési Terv
Nyomtatott
Iroda, ig.helyettesi iroda
Esélyegyenlőségi terv
Nyomtatott, elektronikus
Ig. iroda, belső hálózat
Gyakornoki szabályzat
Nyomtatott, elektronikus
Ig. iroda, belső hálózat
Az intézményben helyi eljárásrend alapján, az alábbi módon biztosított a jogi dokumentumok megismerése: Amennyiben a működést érintő szabályozásban változás történik, az iskola igazgatója nevelőtestületi értekezleten tájékoztatja a munkatársakat a törvényi, jogszabályi módosításokra. Egészében vagy részleteiben, szóban ismerteti azokat, majd kihirdeti hozzáférhetőségüket. A belső működést érintő információkat, változásokat a tanári szobában elhelyezett hirdetőtáblán tesszük közzé. Az oktatás tartalmi, pedagógiai, tanév szervezésére vonatkozó változásait az intézményvezető a kibővített iskolavezetőségi értekezleten, vagy nevelőtestületi értekezleten tárja a munkatársak elé. Amennyiben a szabályozás módosítását követően a végrehajtásra rövid határidő áll rendelkezésre, rendkívüli nevelőtestületi értekezlet összehívását kezdeményezi az igazgató. A személyzeti, vagy egyéb szociális, a dolgozók érdekeit, munkakörülményit érintő változás esetén az igazgató tájékoztatja a helyi érdekképviselet vezetőjét.
14
Intézményi dokumentumok és szabályzatok felülvizsgálatának rendje
Dokumentum
Jóváhagyás időpontja
Alapvető általános dokumentumok 1. Alapító okirat 2009.
2. SZMSZ 3. Házirend Alapvető szakmai dokumentumok 4. IMIP 5. PP 6. Továbbképzési program 7. Éves munkaterv Esélyegyenlőségi terv Gyakornoki szabályzat Intézményi ügyintézési dokumentumok 8. Ügyintézési és iratkezelési szabályzat 9. Jegyzőkönyvek Munkaügyi dokumentumok 11. Munkaviszonykinevezések 12. Munkaköri leírások
Gazdálkodást szabályozó dokumentumok 13. Házi pénztár és pénzkezelési szabályzat 14. Leltározási szabályzat 15. Számviteli és gazdálkodási szabályzat 16. Selejtezési szabályzat Védelmi jellegű szabályzatok 17. Munkavédelmi szabályzat
2010. január 2010. április.
Felülvizsgálat Érvényesség
Határozatlan időre
Megfelelőség
Megfelel
Megjegyzés
A kt. módosításból adódó területeket feltüntettük
2012. január
2010. április. 2009. november
megfelel megfelel
2009. szeptember 2009. április 2007.
megfelel megfelel
2005. február
dokumentumokat a fenntartó tárolja folyamatosan kerülnek átírásra a fenntartó elvárásai szerint
a fenntartói szabályozás érvényes a fenntartói szabályozás érvényes a fenntartói szabályozás érvényes a fenntartói szabályozás érvényes
folyamatos
15
18. Tűzvédelmi szabályzat 19. Számítástech. és szoftver szabályzat Érdekvédelmi szabályzatok 20. Kollektív szerződés 21. Közalkalmazotti szabályzat 22. DÖK SZMSZ 23. SZMK/ Iskolaszék SZMSZ Speciális szabályzók 24. Könyvtári gyűjtőköri szabályzat 25. Tornaterem rendje
folyamatos a fenntartói szabályozás érvényes
a fenntartói szabályozás érvényes a fenntartói szabályozás érvényes nincs nincs
2009. november kifüggesztve
folyamatos
Jogszabályi változások figyelemmel kísérése és beépítése a minőségpolitikába: Dokumentum
Határidő
Felelős
Érintett
Közoktatási Törvény
Folyamatos
Igazgató, ig. hely.
Tantestület, Min.ir. csoport
KJT
Folyamatos
Igazgató, ig. helyettes
Tantestület, Min.ir. csoport
Különböző szintű rendeletek
Folyamatos
Igazgató, ig. helyettes
Tantestület, Min.ir. csoport
Munka Törvénykönyve
Folyamatos
Igazgató,ig. helyettes
Tantestület, Min.ir. csoport
Felsőoktatási Törvény
Folyamatos
Igazgató, ig. helyettes
Tantestület, Min.ir. csoport
3.1.3 Vezetői ellenőrzés rendje Intézményünkben a következő vezetői szinteket határoztuk meg: igazgató igazgató-helyettesek munkaközösség-vezetők és minőségirányítási- csoport vezető osztályfőnökök DÖK vezető
16
Terület
Ki
Mit alkalmazott taneszközök; tanulási, tanítási módszerek, igazgató eljárások; szakvezetői tevékenység; ped. képzés, önképzés taneszközök, tankönyvek, versenyeredmények, igazgató-helyettes szakvezetői tevékenység, Nevelő-oktató munka adminisztrációs munka, ped. képzés, önképzés tanítási, tanulási munkaközösségmódszerek mk.-en belül, vezető tanulmányi eredmények tanulmányi eredmények, tanulók értékelése, osztályfőnök motivációja, viselkedéskultúrája, elismerés, elmarasztalás pénzügyi erőforrások Igazgató tervezése, felhasználása, tárgyi felszereltség helységek bérbeadása, eszközök üzemeltetése, Gazdálkodás karbantartása, gazdasági igazgató- biztonsága helyettes
Mikor
Hogyan
dokumentum
feljegyzések, beszámoltatás, leltárkészítés, minősítések, óralátogatás, eszözbeszerzési terv tervezési dokumentumok az éves ellenőrzési tervben megjelölt területeken folyamatosan óralátogatás, szakmai megbeszélések
feljegyzések
naplók ellenőrzése, tájékoztató füzetek ellen., szóbeli konzultációk az érintett kollégákkal
feljegyzések, jegyzőkönyvek
naptári év eleje, félévi záráskor (június), naptári év tervezési és zárási vége dokumentumok összevetése értelemszerűen ill. folyamatosan
szerződések, levelezések,
17
Terület
Szolgáltatások
Kapcsolatrendszer
Feltételrendszer (személyi, tárgyi)
Szervezet
Ki
Mit napközi, könyvtár, iskolai sport, gyermekigazgató és ifjúságvédelem, igazgató-helyettesek gyermekétkeztetés, szabadidős tevékenység Min. irányítási Szolgáltatások vezető színvonala óvoda, középiskola, igazgató SZMK, DÖK, igazgató-helyettes Alapítvány, fenntartó Min. irányítási kapcsolatrendszer vezető működése DÖK működése, tanulói DÖK vezető jogok érvényesülése kötelező eszköz és felszerelések taneszközök igazgató biztonságos üzemeltetéshez nevelési igh., mkv. szükséges eszközök szakos ellátottság egyéb munkaerő igazgató Min. irányítási a szervezeti rendszer vezető működése DÖK vezető
Mikor az ellenőrzési tervben megjelölt időben ill. folyamatosan
Hogyan
folyamatosan
panaszkezeléssel
beiskolázáskor, félévente egyszer, ill. folyamatosan
látogatás, beszámoltatás
konzultációk, személyes megkeresés
folyamatosan
dokumentum
Feljegyzés, jegyzőkönyv
jegyzőkönyv, feljegyzés, beszámoló
folyamatosan
Dök gyűlésen, konzultáción
folyamatosan
dokumentumok és az intézményi leltár helyzetkép összevetése tervezési munkamegbeszélések dokumentumok igényfelmérés
folyamatos
megbeszélések
feljegyzések
18
3.1.4
Feladatok meghatározása, felelősségdelegálás A nevelőtestület és a szakmai munkaközösségek jogait és kötelességeit Közoktatási
Törvény szabályozza.(tv. 56§) Intézményünkre vonatkozó speciális feladatok leírását, a felelősségdelegálást a következő táblázat tartalmazza:
Feladatok 1. vezetés, irányítás, tervezés
gyakorlati tanárképzés
igazgató, igazgatóhelyettesek, szakvezető tanárok
a tanügyi nyilvántartások elvégzése
iskolatitkár, osztályfőnökök, szaktanárok
ellenőrzés, értékelés
igazgató, igazgatóhelyettesek, munkaközösség-vezetők
3.
4.
5.
10.
DÖK
13. szociális támogatási rendszer működtetése, ellátása
14. az egészségügyi ellátás és felügyelet rendje 15.
Felelősök igazgató, igazgatóhelyettesek munkaközösség-vezetők, DÖK-vezető, gyermek-és ifjúságvédelmi felelős
a pedagógus továbbképzési rendszer szervezése
diákönkormányzat-vezető tanár gyermek- és ifjúságvédelmi felelős, osztályfőnökök, igazgatóhelyettesek iskolapszichológus munka-és balesetvédelmi felelős, igazgató-helyettesek, iskolaorvos, védőnő igazgatóhelyettesek, igazgató
19
3.1.5 Munkafeltételek biztosítása Az intézmény vezetése a fenntartóval együttműködve biztosítja az ingatlant, az infrastruktúrát, és ezek karbantartását. Az intézményvezetés gondoskodik az iskolahasználó partnerek egészséges és biztonságos munka- és tanulási környezetéről. Ennek érdekében felméri a veszélyforrásokat, melyek a tanulók és a dolgozók fizikai biztonságát érintik, és preventív intézkedéseket hoz. Módja: éves bejárás. Felelős: igazgató, gazdasági ig. helyettes Az alkalmazottak eszközigényét minden tanévben folyamatosan méri és anyagi lehetőségeihez mérten intézkedéseket hoz annak beszerzésére ill. pótlására. Felelős: igazgató, gazd. ig. helyettes, mk. vezető 3.2
Humánerő- fejlesztés Az iskola csak olyan szolgáltatások megvalósítására vállalkozik, amelyekhez rendelkezik
a szükséges személyi feltételekkel. Az egyes munkakörök, beosztások ellátásához szükséges végzettségek, képzettségek a jogszabályokban, munkaköri leírásokban vannak szabályozva. A követelményeknek való megfelelést a vezetőség rendszeresen felülvizsgálja, figyelembe véve a változó körülményeket, a partneri igények módosulásait. Szükség esetén újrafogalmazza és dokumentálja a munkakör betöltésének feltételeit. A személyi feltételek megteremtése az igazgató felelőssége. A MR fenntartása és folyamatos tökéletesítése érdekében az intézmény megszervezi a munkatársak minőségügyi oktatását és továbbképzését. Új szolgáltatás tervezésekor vagy szolgáltatásuk fejlesztésekor a szükséges személyi feltételek biztosítását az intézmény a meglévő személyi erőforrásainak figyelembevételével tervezi. Új munkatárs felvételekor előírja a szükséges szakmai képzettség és gyakorlat meglétét. Az új munkatársak minőségügyi képzését munkába lépéskor meg kell kezdeni. A képzést a minőségirányítási csoport vezeti. A munkatársak önképzéséhez szükséges feltételeket az igények összegyűjtésével a mk. vezetők javaslatára az iskola vezetése biztosítja. Külső szakmai továbbképzések feltételeinek biztosítása hasonló módon a vezetés feladata, és mérlegelési jogköre. Ebbe tartoznak a posztgraduális képzéseken, tanfolyamokon túl a szakmai konferenciák, tanulmányutak, tapasztalatcserék.
20
3.2.1 A munkaerő kiválasztásának folyamata, munkatárs felvétele Munkatárs felvétele A folyamatleírás célja: az új munkaerő kiválasztásának leszabályozása A folyamat leírása: 1. Megüresedett álláshely, munkaköri feladatok felmérése 2. Pályázat megfogalmazása, megjelentetése 3. Beérkezett pályázatok határidőre történő összegyűjtése 4. A pályázók meghallgatásához közreműködő munkatárs felkérése, előzetes tájékoztatása 5. A pályázatot benyújtók meghívása, személyes meghallgatása 6. A pályázó(k) tájékoztatása az eredményről. A sikertelen pályázó(k) anyagának visszaküldése 7. Személyes találkozó a nyertes pályázóval. Konkrét szakmai, munkaköri feladatainak megbeszélése 8. Munkaviszony létesítése, munkaköri leírás átadása Keletkezett dokumentum: munkaszerződés Munkatárs betanítása A folyamatleírás célja: az új munkaerő betanításának leszabályozása A pályakezdő pedagógusok betanításának folyamatát a Gyakornoki szabályzatunk tartalmazza. A folyamat leírása: 1. Az intézmény munkarendjének, dokumentumainak megismertetése az új munkatárssal 2. Az új munkatárs bemutatása, bevezetése a szervezetbe kijelölt munkatárs (mentor) támogatásával 3. A szakmai közösségbe, szakmai munka feladataiba, hagyományaiba történő bevezetés 4. Óralátogatások, hospitálások, szakmai megbeszélések biztosítása az új munkatárs számára 5. Meghatározott idő elteltével az új munkatárs óráinak látogatása (igazgató, szakmai közösség vezetője) 6. Az új munkatárs munkájának segítő szándékú értékelése Keletkezett dokumentumok: feljegyzések
21
3.2.2 Beiskolázás, továbbképzés
A folyamatleírás célja: a továbbképzések tervezésének leszabályozása A folyamat leírása: Megfelelő pénzügyi erőforrás megléte esetén : Ki?
az igazgató
az érintett nevelők, az igazgató
Mit? 1. helyzetfelmérés intézményi, munkaközösségi szinten ♦ az 50. életév betöltése ♦ az elmaradók, a nem teljesítők ♦ az újonnan jöttek helyzete ♦ a szakos ellátottság ♦ az intézményi igények 2. egyeztetés az érintettekkel, a jelentkezések beadása
Mikor?
március vége
május vége
igazgató
3. a beiskolázási terv elkészítése
március
tantestület
4. a beiskolázási terv elfogadása szavazással
március
A keletkezett dokumentum: Továbbképzési terv 3.2.3 Intézményi ösztönzőrendszer működtetése 3.2.3.1 Anyagi elismerés A folyamatleírás célja: A dolgozók minőségi munkavégzésének elismerése. Érvényességi terület: pedagógusok, alkalmazottak évente két alkalommal, a pedagógusok minőségi munkavégzését támogató normatíva, ill. pályázaton elnyert összeg függvényében pedagógus nap (június) naptári év vége (december) Folyamat leírása:
22
1.
Az igazgató tájékoztat a lehetőségről a kibővített iskolavezetőségi ülésen, és kéri a tagok javaslatait.
2.
A munkaközösség-vezetők a munkaközösségek tagjaival egyeztetnek: értékelik a munkaközösség tevékenységét.
3.
Munkaközösség-vezetők írásbeli javaslattétele rangsor szerint, indoklással, amelyet az igazgatónak nyújtanak be a megadott határidőre.
4.
Az iskolavezetés a rendelkezésre álló összeg és a teljesítmények alapján, mérlegelve a benyújtott javaslatokat, dönt az anyagi elismerésekről.
5.
Véleményezés céljából a jutalmazás alapelveiről és szempontjairól az iskola igazgatója megbeszélést tart a szakszervezet helyi képviselőjével.
6.
A döntés felülvizsgálata, jóváhagyása.
7.
Felterjesztés a fenntartónak a kifizetésről.
Keletkezett dokumentumok: munkaközösség-vezetők írásbeli javaslatai írásos felterjesztés a fenntartónak Kapcsolódó dokumentum: SZMSZ (A pedagógusok jutalmazásának elvei) 3.2.3.2 Erkölcsi elismerés (Felterjesztés kitüntetésre) A folyamatleírás célja: A dolgozók hosszú időn keresztül nyújtott kimagasló teljesítményének elismerése. Érvényességi terület: pedagógusok Folyamat leírása: 1. Az igazgató a határidők figyelembe vételével tájékoztatja a kibővített iskolavezetést, javaslatot kér és tesz az elismerésre méltó dolgozók személyére. 2. A munkaközösségek megbeszélik, értékelik a javaslatot, majd jóváhagyják, illetve módosítják azt. 3. A következő kibővített iskolavezetőségi ülésen egyeztetjük, véglegesítjük a kitüntetésre felterjesztendők személyét. 4. A nevelési igazgatóhelyettes az elhangzott indoklások alapján írásban elkészíti a felterjesztési javaslatot. 5. Az írásbeli felterjesztés továbbítása a fenntartónak. 6. Az igazgató lehetőségek szerint rendelkezik a kitüntetettek anyagi elismeréséről.
23
Keletkezett dokumentumok: munkaközösségek javaslatai felterjesztés 3.2.4 Kivezetés a munkából A folyamatleírás célja: A nyugállományba vonuló dolgozó közalkalmazotti jogviszonyának törvényi előírások szerinti megszüntetése. Érvényességi terület: az intézmény közalkalmazottai aktualitás szerint, a tanév befejezéséhez igazodva Folyamat leírása: 1. A közalkalmazott írásban bejelenti a munkáltatónak nyugállományba vonulási szándékát. 2. A munkáltató és a közalkalmazott közös megegyezéssel írásban rögzíti a munkaviszony megszűnésének időpontját, egyéb körülményeit. 3. A munkáltató a fenntartó felé írásban rendelkezik a közalkalmazott részére járó juttatásokról (szabadság, felmentési idő stb.); ezzel egyidejűleg a közalkalmazottat felterjeszti Pedagógus szolgálati emlékéremmel történő kitüntetésre. 4. A közalkalmazott az utolsó munkában töltött napon leszámol az intézmény tulajdonát képező eszközökkel, tárgyakkal a gazdasági ügyintézőnek. 5. A tanévzáró nevelőtestületi értekezleten a nevelőtestület elbúcsúzik a nyugállományba vonuló dolgozótól. Keletkezett dokumentumok: A nyugállományba vonulás kérvényezése Megállapodás a munkaviszony megszüntetéséről Felterjesztés a pedagógus szolgálati emlékéremre Kilépő lap 3.2.5 A vezetőtanár megbízása A folyamatleírás célja: A végzős tanárjelöltek és a tanár szakos hallgatók pedagógus pályára történő gyakorlati felkészítése, a szakmai gyakorlat irányítása, értékelése. Érvényességi terület: szakvizsgázott pedagógus dolgozók
24
Folyamat leírása: 1. A fenntartó által megbízott felelőssel, a szaktanszékek vezetőivel és szakmódszertanosaival egyezetés a hallgatói létszámok alakulásáról, a felmerülő igényekről. 2. Az iskolai óraterv, a pedagógus kötelező óraszámok, álláshelyek elemzése. 3. Az öt évnél hosszabb idejű munkaviszonnyal rendelkező, minőségi munkát végző kollégák kiválasztása az adott szakterületről. 4. A kiválasztott kollégák munkájának (módszertani kultúra, szakmai felkészültség, nevelőoktató munka színvonala, kapcsolat a hallgatókkal, tanulókkal stb.) megfigyelése a szaktanszékek képviselőinek bevonásával. 5. A legmegfelelőbb, szakvizsgával rendelkező szaktanár vezetőtanári megbízása. Keletkezett dokumentum: vezetőtanári megbízás Kapcsolódó dokumentumok: iskolai óraterv tantárgyfelosztás iskolai órarend 3.3
Tervezés, szervezés
3.3.1 A stratégiai tervezés folyamata A folyamatleírás célja: az intézmény működését meghatározó dokumentumok felülvizsgálati rendjének leszabályozása A folyamatra vonatkozó külső szabályozások: Közoktatási Tv. Kjt. OKM rendeletek A folyamatra vonatkozó belső szabályozások: Küldetésnyilatkozat Pedagógiai program (PP) MIP Házirend SZMSZ Munka- és tűzvédelmi terv
25
Az intézményvezetői pályázat stratégiai vállalásai, melyek meghatározott idő és mód szerint felülvizsgálatra kerülnek. Esélyegyenlőségi terv Érvényességi terület: a fent említett belső dokumentumok Folyamat leírása: 1. A PP felülvizsgálatának folyamata legalább minden igazgatói ciklus utolsó előtti évében, szeptemberben kezdődik, ha ezt más egyéb ok ezt nem teszi szüségessé. Első lépésként az iskola vezetése áttanulmányozza a Közoktatási Törvényt és a szükséges törvényi szabályozásokat. 2. Szeptemberben a kibővített iskolavezetőség a munkaközösség tagjainak javaslata alapján feltérképezi, majd azonosítja a PP módosításra, kiegészítésre szoruló területeit, ismerteti a tantestülettel. 3. Szeptember végéig a munkacsoportok a felülvizsgálási témaköröket elosztják maguk között. 4. Október elején az igazgató tantestületi értekezleten tájékoztatja a kollégákat a munkacsoportok megalakulásáról, és az első olvasat elkészítésének és előterjesztésének időpontjáról. 5. A munkacsoportok október végéig elvégzik a kijelölt területek elemzését. 6. November közepéig a csoportok együttesen és kölcsönösen megbeszélik módosító javaslataikat és összehasonlítják. 7. November közepén, tantestületi értekezleten a munkacsoportok ismertetik elemzéseiket és módosító javaslataikat, melyeket a tantestület megvitat. 8. Amennyiben a tantestület elfogadja a javaslatokat, a módosítások, kiegészítések bekerülnek a programba. Ha korrekció szükséges, a munkacsoportok elvégzik azt egy héten belül. 9. December közepéig az intézmény vezetője az így kiegészített pedagógiai programot szülői munkaközösségi (SZMK) ülésen ismerteti és elfogadtatja, a DÖK ülésen a felelős tanár a tanulókkal is megismerteti. 10. December közepén az iskolavezetés ellenőrzi és összeveti a teljes programot a törvényi előírásokkal. Ha a kiegészített pedagógiai program megfelel a törvényi előírásoknak, akkor bővíthető. Ha, hiányok adódnak, a munkacsoportok pótolják.
26
11. Január közepén az igazgató testületi vitára és elfogadásra bocsátja a PP fejlesztési módosításait. 12. Ha a tantestület nem ért egyet a módosításokkal január végéig visszairányítja az adott munkacsoporthoz. 13. Elfogadás után, február elején a végleges programot az igazgató megismerteti partnereinkkel. 14. Az igazgató a második félév elején a módosított PP-t felterjeszti a fenntartóhoz elfogadásra. Az iskola működését meghatározó többi dokumentum felülvizsgálatának folyamata a fentiekkel egyező módon történik annyi eltéréssel, hogy ezek a dokumentumok kétévenként kerülnek automatikusan felülvizsgálatra. Egyéni kezdeményezésre a felülvizsgálat bármely tanév elején, szeptember 15-ig kérhető. Az intézményvezető stratégiai vállalásai a PP-mal együtt, az igazgatói ciklus utolsó előtti évében kerül felülvizsgálatra. Az
iskola
működését
meghatározó
dokumentumok
egymástól
független
dokumentumok, egymást kiegészítik, de nem egymás függelékei és nem mondhatnak ellent semmilyen más törvénynek vagy jogszabálynak. Az intézmény stratégiai és operatív tervezési folyamatait határozzák meg. Ezen dokumentumok alapján készítjük el az éves munkatervet. Keletkezett dokumentumok: felülvizsgált pedagógiai program A fenti eljárásokon kívül a területre vonatkozó szabályozást tartalmazó más dokumentumok: 3.3.2 Operatív tervezés A folyamatleírás célja: az intézmény tantárgyi struktúrájának alapulvételével a szükséges személyi kapacitás felmérése és a tanári feladatok optimális megosztása, valamint az intézmény egészét érintő éves feladatok tervezése.
27
A folyamat leírása: 1. Az igazgató tájékoztatja a kollégákat az alakuló értekezleten a tanévre vonatkozó nevelési és oktatási célkitűzésekről, a szervezeti egységek munkaterveinek tartalmi és formai elvárásairól. Felelős: igazgatóság, munkaközösség-vezetők, könyvtáros-tanár. 2. Az alakuló értekezleten az intézményvezető tájékoztatást ad a személyi feltételekről. Felelős: igazgatóság. 3. A tárgyi és szervezeti feltételek ismertetése, a nyár folyamán történt fejlesztések ismertetése. Felelős: igazgatóság. Tanév elején a munkaközösségek megalakulása, munkaközösség-vezető választása. Több munkaközösségben bevált módszer a munkaközösség-vezető megválasztásában, hogy kétévenként más-más munkaközösségi tag lesz a munkaközösség-vezető, un. "vetésforgószerűen". Ezzel kétévenként vállalja az adott kolléga a munkaközösség-vezetéssel járó feladatokat, terheket. hi.: szeptember 1. Iskolánkban működő munkaközösségek és feladatköreik: 1. Anyanyelv és irodalom, történelem, könyvtár munkaközösség 2. Angol-orosz nyelvi munkaközösség 3. Francia-német-olasz nyelvi munkaközösség: 4. Természettudományi munkaközösség (földrajz, biológia, kémia, technika) 5. Matematika, fizika, informatika munkaközösség: 6. Alsós munkaközösség: 7. Napközis munkaközösség 8. osztályfőnöki munkaközösség 4. A munkaközösségek az első megbeszélésükön - a fentiek alapján - meghatározzák az adott szakmai területi célokat, értékeket. Kiemelt figyelmet fordítanak a tanárképzési, vezetőtanári feladatokra (tanárjelölt képzés): a tanszékekkel, a szakmódszertanosokkal való folyamatos szakmai együttműködés kialakítása, a munkatervi feladatok meghatározása, beépítése az iskolai munkatervbe.
28
Ekkor a munkaközösségek a célok eléréséhez cselekvési tervet állítanak össze, felosztják a feladatokat, meghatározzák az időkereteket, felelősöket rendelnek a feladatokhoz, azok ellenőrzéséhez, értékeléséhez. Felelős: Igazgató, munkaközösségek vezetői Hi.: szeptember 1. 5. Szeptember végéig a
munkaközösség-vezetők összeállítják és írásba
foglalják a
munkaközösségi terveket. Felelős: Munkaközösség-vezető. 6. A munkaközösségek értékelik a munkaterveket. Ha tartalmilag, formailag megfelelőnek tartják, akkor elfogadják, és az igazgató elé terjesztik. Ha valamilyen kiigazítást javasolnak, akkor az adott lépésnél beavatkozás szükséges. hi.: szeptember 25. 7. Az igazgató a munkaközösségi munkatervek alapján elkészíti az iskola feladattervét, amelyben rögzíti az adott tevékenység időpontját és felelőseit. Hi.: szeptember 30 8. Ugyanakkor a munkaközösségi tervekkel összhangban az intézményvezető elkészíti a mérési tervet, amely tartalmazza a mérések várható idejét, szereplőit és felelőseit. 9. Ezzel egy időben az igazgató az OM által kiadott tanév rendjével összhangban összeállítja tanévben várható események naptárát. Az OM által anyagilag támogatott tanulmányi versenyek; Kulturális tevékenységek, Szabadidős iskolai rendezvények; Ünnepségek, megemlékezések, iskolagyűlés; Tanítási órák keretében meg nem valósítható tevékenységek; Értekezletek, konferenciák, munkamegbeszélések Hi.: szeptember 30 10. Ezek után az igazgató összeállítja, és írásba foglalja az iskola éves munkatervét. Felelős: Igazgató. Határidő: szeptember 30. 11. Nevelőtestületi értekezleten a tantestület dönt a munkaterv elfogadásáról. Ha tartalmilag, formailag megfelelőnek tartják, akkor elfogadják, ha nem, akkor az adott területen beavatkozás szükséges. Hi.: október 1.
29
12. Az igazgató egy példányt elküld a fenntartónak, egyet pedig elhelyez az igazgatói irodába, és a könyvtárba, egy-egy példányt juttat a szakmai munkaközösségeknek. Hi.: október 1. Keletkezett dokumentumok: Munkaközösségi munkatervek Az iskola éves munkaterve Tantárgyfelosztás órarend 3.3.3 Pénzügyi erőforrások tervezése A folyamat leírásának célja: az iskola pénzügyi erőforrásának biztosítása, a felhasználás tervezése A folyamat leírása: 1. Naptári év elején a tervezett létszámadatok megküldése a fenntartónak, az egyes feladatmutatók alapján. F.:Igazgató 2. A fenntartó a normatívák alapján igényli az OM-től a költségvetési keretet. 3. A fenntartó elfogadja az OM által juttatott költségvetési támogatást. 4. A keretösszeg felhasználása a feladatok szerint. F.:Igazgató 5. Elszámolás a tényleges létszám alapján. F.:Igazgató, gazdasági igazgatóhelyettes, fenntartó Keletkezett dokumentumok: Közoktatási célú normatív állami támogatás formanyomtatvány Létszámfelmérő adatlap; szakmai fejlesztési feladatok
30
3.4 Ellenőrzés, értékelés, mérés 3.4.1 A vezetői ellenőrzés Alapelvek,célok: adatgyűjtés, tapasztalatgyűjtés az értékeléshez és a fejlesztéshez
Az intézményben lefolytatott ellenőrzés típusát, területeit, az ellenőrzést végző személyek hatáskörét, az ellenőrzés előkészítését és módját, lefolytatását, dokumentálását, értékelését az igazgató határozza meg. Folyamatleírás: 1.A vezetőség meghatározza az általános vezetői ellenőrzés területeit, szempontjait, delegálását, gyakoriságát és módszereit. 2.Az iskolavezetés augusztus végén kiválasztja az ellenőrzött területeket. 3.Elkészíti az éves ellenőrzési tervet. 4.Az ellenőrzési tervet az igazgató szeptember elején ismerteti az alkalmazotti körrel. 5.Megbízza az ellenőrzésért felelős személyeket, és meghatározza a beszámolók idejét. 6.Az ellenőrzés időben ütemezett végrehajtása. 7.Megbeszéli az ellenőrzés tapasztalatait az azt végző személlyel. 8.Az ellenőrzést végző személy javaslatot tesz a feltárt hiányosságok pótlására. 9.Az ellenőrzést végző személy beszámol a tapasztalatairól az igazgatónak. 10. Az ellenőrzés eredményéről készült jegyzőkönyv elhelyezése kerül az irattárban, amely majd az értékelési folyamat bemenete lesz
3.4.2 Mérés A mérési feladatok ellátásának célja, hogy az iskolai munka eredményeiről, az intézmény különböző területeiről folyamatosan megbízható adatok álljanak rendelkezésre. A mérés eredményei kiindulópontul szolgálnak az értékeléshez az elért eredmények, az esetleges problémák, a fejlesztendő területek feltárásához. A mérést mindig értékelés követi. Az értékelés során értelmezni kell a mérés eredményeit. A mérési, értékelési rendszer folyamatos működtetése alapozza meg a reális, objektív tényeken alapuló helyzetelemzést, amelyre a folyamatos fejlesztés épül. A mérés az intézményi munka ellenőrzésének, értékelésének egyik legfontosabb eszköze. Az iskolavezetés ilyen irányú tevékenysége az alábbi fő területekre terjed ki: 1. Partneri igény és elégedettség mérések 2. Intézményi önértékelés 3. Az országos kompetenciamérés eredményeinek értékelése, 31
4. Az
intézményben
vezetői
feladatokat
ellátók,
továbbá
pedagógusok
teljesítményértékelési rendszere. 5. A használt tankönyvek és taneszközök beválásának vizsgálata
3.4.3 Az intézmény éves értékelése Alapelvek, célok: Az intézmény működésének, a szabályozásoknak és a partneri elvárásoknak való megfelelés és a szükséges módosítások feltárása. Folyamatleírás: 1. Az igazgató májusban felkéri a munkaközösség-vezetőket az éves beszámolóik elkészítésére. 2. Júniusban a munkaközösség vezetők, a DÖK vezető, gyermek- és ifjúságvédelmi felelős, a minőségirányítási csoport vezetője, a gazdasági és nevelési igazgatók elkészítik éves beszámolójukat. 3. Az intézményvezetés összegzi a vezetői ellenőrzés eredményeit, értékeli a tantestület munkáját, ismerteti a megváltozott körülményeket (személyi, tárgyi), összegzi az osztályok statisztikáit. 4. A tanévzáró értekezleten a tantestület meghallgatja a felelősök éves beszámolóit, elmondják észrevételeiket. 5. A beszámolók alapján az igazgató összegzi és értékeli a tanév munkáját, majd a tantestület elfogadja az éves beszámolót. 6. Az igazgató az éves beszámolót továbbküldi a fenntartónak valamint tájékoztatja a szülői közösséget. 3.4.4 Az országos értékelés és mérés eredményeinek intézményi értékelése
A folyamatleírás célja: az Országos Kompetenciamérés zökkenőmentes lebonyolítása, a mérés eredményeinek megismertetése az intézményben, a szükséges intézkedések meghozatala Jogszabályi háttér: „ A nevelőtestület a szülői szervezet (közösség) véleményének kikérésével évente értékeli az intézményi minőségirányítási program végrehajtását, az országos mérés, értékelés eredményeit, figyelembe véve a tanulók egyéni fejlődését és az egyes osztályok 32
teljesítményét. Az értékelés alapján meg kell határozni azokat az intézkedéseket, amelyek biztosítják, hogy a közoktatási intézmény szakmai célkitűzései és az intézmény működése folyamatosan közeledjenek egymáshoz. A nevelőtestület és a szülői szervezet (közösség) értékelését, valamint a javasolt intézkedéseket meg kell küldeni a fenntartónak. A javasolt intézkedések a fenntartó jóváhagyásával válnak érvényessé. A fenntartónak az értékelést és a javasolt intézkedéseket a honlapján, honlap hiányában a helyben szokásos módon nyilvánosságra kell hoznia.” (1993. évi LXXIX. Törvény a közoktatásról 40§ (12)) Intézményi eljárásrend : Tevékenységek I. A mérés előkészítése 1. Pedagógusok felkészítése 2. Tanulók tájékoztatása 3. Szülők tájékoztatása 4. Mérési koordinátor kijelölése, megbízása 5. Terembeosztás, tanárok beosztása 6. Mérési dokumentáció átvétele II. A mérés lebonyolítása 7. Jegyzőkönyvek, kísérő dokumentumok kitöltése 8. Intézményvezetői kérdőív kitöltése, Telephelyi kérdőív kitöltése 9. Tanulói kérdőívek kitöltése, összegyűjtése 10. Dokumentumok postázása 11. Részleges adatfelvétel – tanulók azonosítóinak felvétele 12. Tesztek javítása (alternatív) 13. Adatbevitel 14. Adatok összesítése III. Intézményi adatok rendelkezésre állása 15. Intézményi jelentés megismerése 16. Elemzés 17. Tájékoztatás (nyilvánosság) a , nevelőtestület 33
b, tanulók c, szülői szervezet 18. Véleménynyilvánítás a , nevelőtestület b, szülői szervezet 19. Problémafeltárás 20. Okfeltárás 21. Célmeghatározás 22. Priorizálás 23. Nevelőtestületi ismertetés, elfogadás IV. Intézkedési terv készítése 24. Készítés 25. Végrehajtás 26. Az eljárás ellenőrzése, értékelése 27. Nyilvánosságra hozatal 3.4.5 A pedagógiai munka értékelése
az IMIP ezen része külön dokumentumban, a pedagógus értékelés szabályzatban került átdolgozásra, mely az IMIP szerves részét képezi 3.4.6 A hallgatók pedagógiai gyakorlatának értékelése, nyomon követése
A folyamatleírás célja: a hallgatók pedagógiai gyakorlatának és az ezzel kapcsolatos szakvezetői munka leszabályozása. 1. a nevelési igazgató-helyettes szeptember elején tájékoztatót tart az adott évben tanítási gyakorlatra iskolánkba jelentkezett hallgatóknak. 2. a nevelési igazgató-helyettes szeptember elején tájékoztatót tart a vezető tanároknak a megjelent hallgatók létszámáról, tájékoztat az adott év tudnivalóiról. 3. a vezetőtanárok tájékoztatják a hozzájuk beosztott hallgatókat a gyakorlat teljesítésének feltételeiről. 4. a gyakorlat végén a hallgatók elégedettségi kérdőívet töltenek ki az iskolában szerzett tapasztalatokról. 5. május hónapban a nevelési igazgató-helyettes feldolgozza és kiértékeli a kérdőíveket. 34
6. a tanév végi záró értekezleten a nevelés ig. helyettes beszámol a nevelőtestületnek a mérés eredményéről. Ahol beavatkozásra van szükség, ott változtatással él a tantestület.(intézkedési terv) Keletkezett dokumentumok: kérdőívek kérdőívek kiértékelése levelek
35
3.4.7
Teljes körű intézményi önértékelési rendszer
Az intézményi teljes körű önértékelés célja kettős: információgyűjtés a szervezeti kultúra szintjéről, az intézmény működési folyamatairól. Vizsgált terület I. Gazdálkodás 1.tanügyigazgatás 2. gazdálkodás 3. hatékonyság II. Feltételrendszer 1.személyi feltétel
2.fizikai .környezet. 3. felszerelés 4. eszközök 5. egyéb
Módszer
adatgyűjtés, elemzés adatgyűjtés elemzés statisztika
Gyakoriság
Ellenőrzés dokumentumai
Dokumentáció
Felelős
évente
törzslapok
félévente
költségvetési terv, fév, év végi zárás év végi zárás
tanév végi beszámoló feljegyzés
ig., nev. igh. ig. gazd. igh.
feljegyzés
ig. gazd. igh.
évente
adatok, tények elemzése
évente
megfigyelés
folyamatos
leltári ellenőrzés adatgyűjtés
évente
selejtezés
évente
évente
törzskönyv, ped. továbbképzés i terv ig., igh. leltárkönyv jegyzőköny ig., v igh. eszközjegyzé feljegyzés ig., s igh. leltárkönyv jegyzőköny ig.,
Érintett
Következtet Intézkedés Értékelés és
ig.
gazd. gazd. gazd. gazd.
36
v III. Oktatás 1. beiskolázás
jelentkezési szándék
évente egyszer.
2.taneszközök
szemle
évente 1x, leltár folyamatos
3. módszertan
folyamatos, óratervezet, zárótanítás feljegyzés
4.tankönyvrendelés
tanszéki látogatás, óralátogatás tankönyvjegyzék
5.tanterv alk. 6.tanulás tanít.
óralátogatás
feljegyzés
szaktanár
szülő, tantestület
szakkör, folyamatos egyéni foglalkozás korrepetálás igény szerint. folyamatos. szóbeli, folyamatos, írásbeli érték., dicséret, elmarasztalás
szakköri versenyre füzet (napló), jelentkezés osztálynapló szakköri napló naplók
szaktanár, mkvez.
versenyen felkészítés, indítás verseny
mk.vez. szint
szaktanár
tanulók, nevelők
szülők értesítése
ellenőrző, interneten, bizonyítvány ellenőrző
nevelők, tanulók, iskolatitká nevelők, r szülők,
dicséret, dok. elmarasztalás kiállítása
naplók,
ig., igh.
7. mérés (külső, belső) 9- tehetséggondozás 10. felzárkóztatás 11. tanulói értékelés
12.közös követelményrendsz er. 13.tanulmányi statisztikai
ig. jegyzék
évente folyamatos
félévente
felvételi lista, anyakönyv leltárív
igh.
igh., szakvezető k jegyzék
ig.beszám.
ig., ig., iskolatitkár szülők, tantestület ig.,gazd. ig., igh. nevelők gazd.fel. igh., szaktanár mkv., ok, szakvez. tanítók gazd.igh.,g szülő, azd.fel., pedagógu mkv s
nevelők
állapotfelmérés
javaslat új eszköza igény selejtezésre felmérése
megbeszélés tankönyv árlista
helyzet-
rendelés
versenyeredmény
ig. tanévzáró n
munkaköz.
37
eredmények 14. versenyeredménye k IV. Nevelés ( 1. személyiségfejlesztés(készség- és képességfejlesztés) testi-lelki egészség
elemzés bizonyítvány mkvez. össze- versenyenk oklevelek gyűjti ént
mkv.,nev. igh., mkvez.
szaktanár ok
teszt, egyéniés csoportm., tanári inf., játék (dramatiz., szerepjáték), gyűjtőmunka, rajz,
értékelés, beszámoló, konzultáció ig., egészségfejlesztő mentálhig. tanár, osztfőn., szülő, gyermekés ifj.véd. felelőssel.
ig., of., egészségfe j lesztő és mentálhigi énikus tanár gyermekés ifj.védelmi felelős, szülő
Ig., igh. Elemzés, nevelők, értékelés, szülők, tanulók, egészségf ejl.mentálhig és tanár, oszt.főn. gyermekés ifj.véd. fel.
2. önismeret (testi-lelki egészs.)
teszt, játék (szerepés dramatikus játék), rajz,
ig., nevelők, of., eg.nev. és mentálhig. tanár
ig.,of., nevelők, egészségfe jlesztőmentálhig. tanár,
Ig.. of., nevelők, egészségfejlesztőmentálhig . tanár
folyamatos. teszt, testi-lelki munkalap, egészségtan foglalkozás ok 1-8. évf.: évi 18 óra, fél-fél csop.
folyamatos. testi-lelki egészségtan foglalkozás ok 1-8. évf. évi 18 óra, félfél csoportban 3. életmód (testi- teszt, rajz, folyamatos. lelki munkalap, testi-lelki egészségvédel játék (szerep-, egészség em) dramatikus), évi 18 tanulm. séta, órában
teszt, munkalap, megbeszélés (tanuló, szülő, nevelő (of.), ig.,)
elemzés
szint dicsőségtábla, jutalmak
kiváló diák
Ig., of. nevelők, egészségfe j. mentálhig., gyermekés ifj.véd.fel. szükség sz.
Ig., of., nevelők, egészségfejlesztőmentálhig. tanár,
teszt,
38
vendég előad. 4. motiváció 5. mentálhigiéne Közösségfejlesztés 1. szociometria, mérés igény társas viszonyok szerint
kérdőív
Tanulók, Szülők, szaktanár 2. munkaterv félévente DÖK DÖK DÖKOf., diákönkormányzat alapján munkaterv munkaterv vezető tanulók, szaktanár ok 3. házirend személyes folyamatos iskolai tájékoztató, tantestület, Tanulók, ellen. dokumentum ellenőrző, tanulók, szülők, ok napló szülők nevelők 4. pszichés klíma megfigyelés, folyamatos of., tanulók beszélgetés szaktanáro k 5.viselkedéskulmegfigyelés, folyamatos iskolai tájékoztató, of., tanulók túra beszélgetés dokumentum ellenőrző, szaktanáro ok napló k egészségnevelésimentálhigiénés program környezeti nevelési program V. Szolgáltatások 1. napközi, látogatás folyamatos foglalkozási napk. isk. Napközis tanulószoba terv napló vezetés nevelők 2. menza ellenőrzés, félévente kérdőív kérdőív gazd. Tanulók kérdőív értékelése igh. 3. büfé szóbeli folyamatos nevelőtest. diák, szülői köz. helyzetelemzés
of.
Eredmény
Igény szerint
Eredményesség mérés
Igény szerint
Helyzetelemz és
Igény szerint
Helyzetelemz és
Igény szerint
Helyzetelemz és
Igény szerint Igény szerint Igény szerint
Feljegyzék
Igény szerint Igény szerint
39
folyamatos
-
-
rendszergazda
folyamatos
-
-
6. szakkörök
ellenőrzés, gyakorlati mérés szóbeli felmérés látogatás
Tantestüle t
Igény szerint
of., nevelők iskolavez.
szaktanár
Igény szerint igény szer.
félévente
feljegyzés
7. sport
látogatás
félévente
feljegyzés
iskolavez.
szaktanár
igény szer.
ellenőrzés
folyamatos
feljegyzés
feljegyzés
isk.vez.
isk.vez.
megállapítás
ellenőrzés
folyamatos
feljegyzés
feljegyzés
isk.vez.
isk.vez.
megállapítás
ellenőrzés
folyamatos
feljegyzés
feljegyzés
isk.vez.
isk.vez.
megállapítás
évente
felmérés
nev.testül.
folyamatos
7. kommunikáció (belső)
megfigy. tapasztalat
folyamatos
minőségir (MR.) kézikönyv minőségir (MR.) kézikönyv
továbbk. tervezet vezetőség
isk.vez.
6. információs rendszer
ellenőrzés, statisztika. megfigy. tapasztalat
megfigy. tapasztalat
folyamatos
4. .informatikai hozzáférés 5. szabadidő
8. könyvtár 9. isk.mentálhig., eü. VI. -Szervezet 1. stratégiai tervezés 2. operatív tervezés 3. szervezeti struktúra 4. munkatársak kiválasztása 5. továbbképzés
8. döntéshozatal 9. panaszkezelés
szakköri napló szakköri napló
leltár
minőségir (MR.) kézikönyv
vezetőség
vezetőség
nevelők, szülők, diákok nevelők, szülők, diákok
igény szerint nevelők, techn. dolg.
igény szerint igény szerint igény szerint
igény szerint
igény szerint
nevelők, szülők, diákok
40
10.pedagógus munkatársak értékelése 11. konfliktuskezelés 12. vezetők munkájának értékelése
megfigy. látogatás
folyamatos feljegyzés
elbesz.
folyamatos
feljegyzés
megfigy. tapasztalat
folyamatos
feljegyzés
vezetés
13. hagyományok
látogatás, ellenőrz.
folyamatos
isk.dok. minőségir (MR.) kézikönyv isk.dok.
megfigy. tapasztalat
Folyamato nev.test. s
ellenőrzés
félévente
isk.dok.
feljegyzés
ellenőrzés, megfigyel. statisztika.
folyamatos
statisztika
évente
ellenőrző, nev. magatart.füz. testül. stat. i.beszám. statisztika, feljegyzés
of., nevelők vezetés folyamatos tanulók
VII. Kapcsolatrendszer 1. szülők (szülői értekezletek) 2. tanulók 3. fenntartó 4. intézményi keresettség
folyamatos
isk.dok.
vezetés, mk.vez..
nev. testület
megállapítás
vezetés nev.testül igény sz. et
vezetés
vezetés
vezetés
vezetés
nevelők,
vezetőség
nevelők, szülők, diákok
megállapítások
igény szer.
41
Az intézményi ellenőrzés, értékelés folyamatának ütemezési terve: Lépések
Módszer
Felelős
Idő (intervallum)
Produktum
Tervezés (P) Területek kiválasztása Folyamat kiválasztása Nevelőtestület felkészítése Értékelők kiválasztása Tervkészítés Végrehajtás (D) Lebonyolítás Értékelés Feldolgozás Elemzés Ellenőrzés (C) A tervezés és a végrehajtás összevetése Trendvizsgálat Beavatkozás (A) Fejlesztések kijelölése Eredmények beépítése Érdekeltek informálása stb.
42
4 4.1
Intézményi élet
Beiskolázás
4.1.1 A beiskolázás az első évfolyamba A folyamatleírás célja: a beiskolázás leszabályozása A folyamat leírása: Ki? igazgató Igazgató Tanítók Napközis nevelők
Mit? bejelentkezési szándék adatgyűjtés Nyílt nap: Kézműves foglalkozás leendő első osztályosok számára. Kapcsolatfelvétel gyerekek, szülők, leendő tanítók között.
Mikor? szept. 1 – már. 1 december első hete
Igazgató Tanítók Napközis nevelők
Nyílt nap: Sportfoglalkozás csoportos keretben leendő első osztályos gyerekeknek. Kölcsönös ismerkedés, intézményünk iránti érdeklődés felmérése. a tapasztalatok alapján javaslatot tesz a felveendő tanulókra, kiválasztás a javasoltak alapján dönt a felvételről
február első v. második hete
igazgató
a szülő írásban tájékoztatást kap a döntésről, a beiratkozás idejéről és módjáról
március közepe
igazgató
megtörténik a beiratkozás
április eleje
tanítónő igazgató
március március
KT 66§ - tanulói jogviszony létesül Keletkezett dokumentum: beírási napló anyakönyv
43
4.1.2 Továbbtanulás folyamata A folyamatleírás célja: a továbbtanulás folyamatának leszabályozása Határidők Október 31
December első hete Január utolsó hete Január vége Február első hete Február második hete Február közepétől március első hetéig Március közepe
Feladatok Szóban tájékoztatjuk nyolcadikos tanulóinkat és szüleiket a felvételi eljárás rendjéről. A tanulók jelentkezése az írásbeli felvételi vizsgára az egységes követelmények szerint írásbelit tartó 6 és 8 évfolyamos gimnáziumok, továbbá azon középiskolák egyikébe, amelyek a nyolcadik évfolyamos tanulók számára a felvételi eljárást megelőző írásbeli vizsgát szerveznek. Írásbeli felvételi a nyolcadik évfolyamok számára a felvételi eljárást megelőző írásbeli vizsgát szervező középiskolában. Pótló írásbeli vizsgák azok számára, akik az előző írásbelin alapos ok miatt nem tudtak részt venni. Az írásbelit szervező 6 és 8 évfolyamos gimnáziumok, valamint a nyolcadik évfolyamok számára a felvételi eljárást megelőző írásbeli vizsgát szervező középiskolák értesítik az írásbeli eredményéről a tanulókat. Az általános iskola továbbítja a tanulói jelentkezési lapokat a középfokú iskoláknak, a tanulói adatlapok első példányát pedig a Felvételi Központnak. Általános felvételi eljárás
Április 3. hete
A középfokú iskola eddig az időpontig nyilvánosságra hozza az ideiglenes felvételi jegyzéket. Az általános iskola eddig az időpontig elzárva őrzi az eredeti, korábban beküldött tanulói adatlap második példányát. A módosító tanulói adatlapok megküldése a Felvételi Központnak. A középiskolák megküldik a felvételről vagy az elutasításról szóló értesítést a jelentkezőknek és az általános iskoláknak.
Május vége
A benyújtott kérelmek alapján lefolytatott jogorvoslati eljárás befejezése a fenntartónál
Március 3. hete
június eleje
Június közepe
Az általános iskola értesítést küld a sehova fel nem vett tanköteles tanulóiról a tanuló állandó lakhelye szerinti illetékes települési önkormányzat jegyzőjének. Beiratkozás a középfokú iskolába az iskola igazgatója által meghatározott időben.
44
4.1.3 Tanulási problémával küzdő tanulókkal kapcsolatos eljárás, fejlesztésük lépései
A folyamatleírás célja: a tanulási problémával küzdő tanulók megfelelő ellátásának megszervezése 1. Tanulási, magatartási probléma észlelése 2.
Jelzés az osztályfőnöknek
3.
Egyeztetés a gyermeket tanító pedagógusokkal, problémaazonosítás
4.
Szülői tájékoztatás, egyeztetés
5.
Intézményvezető tájékoztatása
6.
Vizsgálati kérelem a körzetileg illetékes Nevelési Tanácsadó felé (osztályfőnök, szaktanár, szülő tölti ki, aláírja)
7.
Szülői beleegyező nyilatkozat (az intézményvezető egyetértését aláírásával igazolja)
8.
Nevelési tanácsadó szakvéleményének megérkezése után, ha a diagnózis alapján tanulási, beilleszkedési, magatartási nehézséggel (BTMN) küzd a tanuló: a fejlesztő foglalkozás megszervezése, a szakvéleményben jelzett szakemberigénynek megfelelően, a fejlesztési területeket figyelembe véve, egyéni fejlesztési terv alapján. A fejlesztést fejlesztőpedagógus végezheti.
9.
A BTMN tanulót a szakértői és rehabilitációs bizottság vagy a nevelési tanácsadó szakértői
véleménye
alapján
az
igazgató
mentesíti
egyes
tantárgyakból,
tantárgyrészekből az értékelés és a minősítés alól. Ha a tanulót egyes tantárgyakból, tantárgyrészekből mentesítik az értékelés és minősítés alól, az iskola egyéni foglalkozást szervez részére. Az egyéni foglalkozás keretében segíti a tanuló felzárkóztatását a többiekhez. 10.
Kötelező felülvizsgálatot a megelőző tanév jún. 30-ig az iskola elküldi a Nevelési Tanácsadóhoz
a
kontrollvizsgálati
kérelmet.
A
kérelem
kitöltésében
a
fejlesztőpedagógus is részt vesz. 11.
Nevelési tanácsadó szakvéleményének megérkezése után, ha a tanulónál sajátos nevelési igény valószínűsíthető, a tanácsadó továbbküldi a tanulót vizsgálatra a tanulási képességeket vizsgáló szakértői és rehabilitációs bizottsághoz.
12.
A Nevelési Tanácsadó kérésére az iskola kitölti a szakértői javaslat iránti kérelmet (of., szülő, int. vez. aláírása), eljuttatja a Nevelési Tanácsadóhoz, aki továbbítja a saját vizsgálati eredményeivel együtt a szakértői bizottsághoz.
45
13.
A szakértői és rehabilitációs bizottság szakvéleményének megérkezése után, amennyiben sajátos nevelési igényt (SNI) állapít meg, a kötelező rehabilitációs foglalkozásokat kell szervezni.
Ha a tanuló a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzd, fejlesztését csak gyógypedagógus láthatja el. Ha a tanuló a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzd, fejlesztését fejlesztőpedagógus is elláthatja, hasonlóan a BTMN gyerekekkel együtt. A mentesítésről és a kötelező felülvizsgálatról leírtak az SNI tanulók esetében is érvényesek. A BTMN-eknél a Nevelési Tanácsadótól, az SNI-k esetén a szakértői bizottságtól kell kérni a felülvizsgálatot. A BTMN és az SNI tanulókról kiállított szakvéleményben, ill. szakértői véleményben leírtak a tanórákra is érvényesek. A beírási naplóban, a törzslapon, a haladási naplóban jelölni kell a BTMN és az SNI tanulókat. Keletkezett dokumentumok: levelek szakértői vélemények egyéni fejlesztési terv(ek) 4.2
Taneszköz-beszerzés
4.2.1 Tankönyvrendelés A folyamat leírásának célja: az iskola tankönyvrendelésének szabályozása. A folyamat leírása: 1. A tankönyvrendelés előkészítéséhez a tanáriban táblázat elhelyezése február elején. (sorokban tantárgyak, oszlopokban évfolyamok megjelölésével) 2. F.: gazdasági ügyintéző 3. A tanárok számára a közoktatási tankönyvjegyzék megtekinthetőségének biztosítása az Oktatási Közlöny mellékletéből vagy CD-ről. (Megjelenéstől) 4. F.: gazdasági igazgatóhelyettes 5. A tanári szobában elhelyezett táblázatot a szaktanárok töltik ki. A megrendelni kívánt könyv szerzőjét, címét, raktári számát a megfelelő sor és oszlopba kell beírni kb. február 20-ig. 6. Felső tagozatos könyvekhez a megrendeléseket a gazdasági igazgatóhelyettes készíti el, és az aláírt, lepecsételt megrendelőlapok első példányait továbbítja a könyvesboltba az általuk
46
megjelölt határidőn belül. Ezzel egyidejűleg megbízási szerződést köt a könyvek megrendelésével és értékesítésével megbízott könyvesbolttal. (Jelenleg Fókusz Könyváruház) 7. Alsó tagozaton minden tanító saját osztályának rendeléseit előkészíti, az elkészített, lepecsételt és az igazgatóság valamelyik tagjával aláíratott megrendelőlapokat postai úton továbbítja a kiadónak, illetve az általuk megbízottakhoz az általuk megjelölt határidőn belül. A nyelvtanárok a tankönyvrendelést egyénileg, ill. munkaközösségen belül intézik. 8. A megrendelőlapok másodpéldányai az iskolában maradnak. 9. Április hónapban a szülőket és gyermekeket írásban értesítjük a megrendelt könyvekről. (Következő évi tankönyvlista) F.: gazdasági igazgatóhelyettes Keletkezett dokumentumok: tanárok által kitöltött táblázat megrendelőlapok első- és másodpéldányai számlák 4.2.2 Egyéb taneszközök A folyamat leírás célja: az iskolai működés eszközellátásának szabályozása A folyamat leírása: 1. A munkaközösségek elkészítik a tantárgyaik tanításához szükséges taneszközök jegyzékét. 2. Az iskolánkba érkező taneszköz forgalmazó cégek prospektusainak összegyűjtése és ezekben megjelenő taneszközök figyelemmel kísérése egész tanéven át. 3. A prospektusban nem szereplő taneszközök beszerzési lehetőségeinek felkutatása, gyártására való javaslattétel. F.:A gazdasági igazgatóhelyettes az összes kollégával egész tanéven át. 4. Az egész tantestület figyelemmel kíséri az eszközfejlesztési támogatásokhoz megjelenő pályázatokat és pályáznak is ezekre. 5. A taneszközök beszerzése pályázati vagy fenntartói pénzforrásból történik. F.:A gazdasági igazgatóhelyettes, folyamatos 6. A vásárlással kapcsolatos elszámolások lebonyolítása. F.: Gazdasági ügyintéző, gazdasági igazgatóhelyettes, folyamatos Keletkezett dokumentumok: eszközfejlesztési terv árajánlatok megrendelők szállítólevek
47
számlák garanciajegyek Kapcsolódó dokumentumok: pályázatok pályázati elszámoláshoz űrlapok állománybavételi bizonylatok 4.3
Iskolai hagyományok
A folyamatleírás célja: iskolai hagyományaink rögzítése A folyamat leírása: Az évek során a következő iskolai programok váltak hagyománnyá: Tanévnyitó, október 6.-i, március15.-i, tanévzáró ünnepség, ballagás Papírgyűjtés Halloween party a felsősöknél Mikulás diszkó Pedagógus gyerekek Mikulás délutánja Karácsonyi kézműves foglalkozás pedagógusoknak Karácsonyi vásár Karácsonyi ünnepség Nyílt nap a leendő első osztályosok számára (kézműves- és sportdélután) Sítábor Farsangi mulatság az alsósoknál, diszkó a felsősöknél Kirándulás Budapestre (Parlament, múzeumok, színházak, állatkert) Költészet napja Anyák napi ünnepség Kirándulás a Vadasparkba Osztályfényképezések erdei iskolák Sportnap, egészségnap Aszfalt rajzverseny (napközi) Kisállat szépségverseny Gyermeknapi és Mikulás napi műsorok Egyéb programok: úszás, korcsolyázás, színház, bábszínház, matiné hangverseny Keletkezett dokumentum: az éves iskolai munkaterv
48
5 5.1
Partnerkapcsolatok
Kapcsolattartás a tanszékekkel és a hallgatókkal
A folyamatleírás célja: a Felsőoktatási Tv. szerinti tanítási gyakorlat leszabályozása A folyamat leírása: Ki?
Mit?
hallgató
jelentkezés a gyakorlatra belső ismeretek
hallgató
munkaterv készítés (tématerv, tanmenet)
zárótanítás tervezése, bejelentése (szakmódszertan, témavezető)
iskolavezetés
szakvezető
IX.01. – XII.01. II.01. – V.01.
tanítási dokumentumok gyűjtése (óravázlatok, szakcikkek, tanítványok munkái feladatlapok, feleltetési terv)
szakvezető, hallgató
hallgató
Mikor?
a tanítási gyakorlatról portfolió készítése a szakdolgozatokhoz a tanítási gyakorlat értékelése a szerint milyen gyakorlati- és elméleti tudással bír a hallgató
Keletkezett dokumentumok: óravázlatok zárótanítási jegyzőkönyv hospitálási napló Kapcsolódó dokumentumok: szerződés a tankönyvbolttal gyerekeknek kiadott tankönyvlista 5.2
Információáramlás, kommunikáció
5.2.1 Belső információcsere A folyamatleírás célja: Az iskola minden dolgozója és tanulója részére, a napi munkához, az iskola működéséhez szükséges információk maximális hatékonysággal történő átadása, az információk megfelelő
49
áramlása, a lehetőségek figyelem-bevételével. A kommunikációs csatornák többirányúak, minden, az iskolai munkát befolyásoló információnak a lehető leghamarabb el kell jutnia a megfelelő személyhez. A folyamat leírása: 1. Az információáramlás fórumai:
1. vezetői értekezlet 2. kibővített iskolavezetőségi ülés 3. iskolagyűlés 4. tantestületi értekezlet 5. munkaközösség-vezetői értekezlet 6. munkaközösségi értekezlet 7. DÖK vezetői ülés 8. az iskolai alapítvány ülései 9. szakszervezeti ülés 10. osztályok
2. Az igazgató a különböző információs forrásokból tudomására jutott információkról folyamatosan tájékoztatja a vezetőséget. 3. A helyettesek tájékoztatják az igazgatót a szakági (gazdasági, tanulmányi) információkról 4. A vezetőség, ha szükséges kibővített iskolavezetőségi ülést hív össze. 5. Az iskola vezetése havi rendszerességgel értekezleten tájékoztatja a tantestületet. Ha szükséges, rendkívüli értekezletet hívnak össze. 6. Az igazgató a tanulókat folyamatosan, a rendszeresen összehívott iskola-gyűléseken tájékoztatja. 7. Az igazgató a heti rendszerességgel összehívott munkaközösség vezetői értekezleten tájékoztatást ad az aktuális információkról, az aktuális feladatokról. 8. A munkaközösségek vezetői az itt szerzett információkat továbbadják a munkaközösségek tagjainak, illetve ha a helyzet úgy kívánja munkaközösségi értekezletet hívnak össze. 9. A DÖK - havonta ül össze- vezetője tájékoztatja a Diákönkormányzat tagjait a megszerzett, őket érintő információkról. 10. A „Ságváris Nebulókért” alapítvány vezetését rendszeresen tájékoztatja az igazgató és a felelős tanár, az alapítvány kuratóriuma tájékoztatja az iskola vezetését, a tantestületet és a DÖK tagjait az alapítvány munkájáról. 11. Az iskolai szakszervezet vezetője rendszeresen információt cserél az iskola vezetésével, megbeszélik az aktuális problémákat és a szakszervezeti üléseken átadja az információkat a tagoknak. 12. Az osztályfőnökök a heti osztályfőnöki órákon adják tovább a szerzett információkat a tanulóknak, illetve közvetítik a tanulók észrevételeit a kollégák és a vezetés felé. Keletkezett dokumentumok: információs táblák (a tanáriban a kollégák részére, a folyosón a tanulók és a szülők részére),
50
feljegyzések, jegyzőkönyv, beszámolók, körözvények, szórólapok, plakátok, levél (szülők és külső partnerek felé), üzenő-füzet, ellenőrző, 5.2.2 Külső kommunikáció
A folyamatleírás célja: Az iskola dolgozói, valamint a közvetlen és közvetett külső partnerek között a napi munkához, az iskola működéséhez szükséges információk maximális hatékonysággal történő cseréje, az információk megfelelő áramlása, a lehetőségek figyelem-bevételével. A kommunikációs csatornák többirányúak, minden, az iskolai munkát befolyásoló információnak a lehető leghamarabb el kell jutnia a megfelelő személyhez. A folyamat leírása: 1. Minden tanév kezdete előtt az igazgatóság meghatározza és felméri a külső partnereket, illetve a külső partnerek bevonásának lehetőségeit az iskolai munka hatékonyabbá tételéhez. Elkészítik a partneri adatbázist és meghatározzák az információáramlás általános lehetőségeit, illetve módozatait. 2. A helyettesek a tevékenységüknek megfelelő külső partnereket értesítik és meghívják őket helyzetfelmérésre. 3. Az igazgató egyeztet a Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziummal a tanévben közösen szervezett tevékenységekről. 4. Szintén a tanév kezdete előtt gazdasági ig. helyettes és a Fenntartó a kapcsolattartás során megbeszélik a nyári szünetben az iskola épületében keletkezett esetleges keletkezett károk kijavítását és a hiányok pótlását, valamint a tanévkezdéshez elengedhetetlenül szükséges karbantartás menetét. 5. A technikai dolgozók tevékenységét pontosítják, illetve azok létszámáról, tevékenységi körükről megegyeznek. 6. A fenntartó, a megszerzett információk alapján elvégzi a szükséges javításokat és beszerzéseket. 7. Az oktatási ig. helyettes felveszi a kapcsolatot a szülői MK tagjaival. 8. Az oktatási ig. helyettes felveszi a kapcsolatot a tankönyvellátóval, pontosítja a tankönyvrendelést, illetve az esetleges hiányokat pótolják. 9. Az oktatási ig. helyettes egyeztet az iskolai alapítvány vezetőjével. Megegyeznek az együttműködés lehetőségeiről és formáiról az adott tanévben. 10. Az oktatási ig. helyettes egyeztet az iskolai DSE vezetőjével. Megegyeznek az együttműködés lehetőségeiről és formáiról az adott tanévben. Keletkezett dokumentumok:
51
információs táblák (a folyosón a szülők részére), feljegyzések, jegyzőkönyv, beszámolók, szórólapok, plakátok, levél (szülők és külső partnerek felé), üzenő-füzet, ellenőrző,
internet (szülők informálása a tanulók osztályzatairól). 5.3
Panaszkezelés
5.3.1 Panaszkezelési rend az iskola tanulói részére A folyamatleírás célja: A tanulót érintő problémákat, vitákat a legkorábbi időpontban, a legmegfelelőbb szinten lehessen feloldani vagy megoldani. A folyamat leírása: I. szint 1. A panaszos problémájával az osztályfőnökhöz fordul. 2. Az osztályfőnök aznap vagy másnap megvizsgálja a panasz jogosságát, amennyiben az nem jogos, akkor tisztázza az ügyet a panaszossal. 3. Jogos panasz esetén az osztályfőnök egyeztet az érintettekkel. Ha ez eredményes, akkor a probléma megnyugtatóan lezárul. II. szint 4. Abban az esetben, ha az osztályfőnök nem tudja megoldani a problémát, közvetíti a panaszt azonnal az igazgató felé. 5. Az igazgató 3 napon belül egyeztet a panaszossal. 6. Az egyeztetést, megállapodást a panaszos és az érintettek szóban v. írásban rögzítik és elfogadják az abban foglaltakat, így az egyeztetés eredményes. Amennyiben a probléma megoldásához türelmi idő szükséges, 1 hónap időtartam után az érintettek közösen értékelik a beválást.
III. szint 7. Ha a probléma ezek után is fennáll, a panaszos képviselője jelenti a panaszt a fenntartó felé. 8. Az iskola igazgatója a fenntartó bevonásával 15 napon belül megvizsgálja a panaszt, közös javaslatot tesznek a probléma kezelésére. 9. A fenntartó egyeztet a panaszos képviselőjével, amit írásban is rögzítenek.
52
A folyamat gazdája az igazgatóhelyettes, aki a tanév végén ellenőrzi a panaszkezelés folyamatát, összegzi a tapasztalatokat. Ha szükséges, elvégzi a korrekciót az adott lépésnél, és elkészíti a beszámolóját az éves értékeléshez. Keletkezett dokumentumok: jegyzőkönyv feljegyzés 5.3.2 Panaszkezelési rend az alkalmazottak részére Az folyamatleírás célja: Az iskolai munkavégzés során esetlegesen felmerülő problémákat, vitákat a legkorábbi időpontban a legmegfelelőbb szinten lehessen megoldani. A folyamat leírása I. szint 1. Az alkalmazott panaszát szóban vagy írásban eljuttatja ahhoz a személyhez, aki a felelőse annak a területnek, ahol a probléma felmerült. 2. I. szinten a felelős megvizsgálja 3 napon belül a panasz jogosságát. Ha a panasz nem jogos, akkor a felelős tisztázza az ügyet a panaszossal. 3. Ha a panasz jogosnak minősül, akkor a felelős 5 napon belül, négyszemközti beszélgetésben egyeztet a panaszossal. 4. Ezt követően a felelős és a panaszos az egyeztetést, megállapodást írásban rögzítik és elfogadja az abban foglaltakat. Ebben az esetben a probléma megnyugtatóan lezárult, rögzítés feljegyzésben. Amennyiben a panasz megoldásához türelmi idő szükséges, 1 hónap időtartam után közösen értékeli a panaszos és a felelős a kialakult helyzetet. 5. Ha a türelmi idő lejártával a probléma nem oldódott meg sem a felelős, sem az igazgató közreműködésével, akkor az igazgató a fenntartó felé jelez. II. szint 6. 15 napon belül az iskola igazgatója a fenntartó képviselőjének bevonásával megvizsgálja a panaszt, közös javaslatot tesz a probléma kezelésére – írásban is. 7. Ezután, a fenntartó képviselője, az igazgató egyeztetnek a panaszossal, a megállapodást írásban rögzítik. Amennyiben türelmi idő szükséges, 1 hónap időtartam után közösen értékelik a beválást. Ha ekkor a probléma megnyugtatóan lezárult, a megoldást írásban rögzítik az érintettek. III. szint 8. Ha a panaszos eddig nem fordult problémájával a munkaügyi bírósághoz, akkor most már csak oda fordulhat. Az eljárást törvényi szabályozók határozzák meg. A folyamat gazdája az igazgatóhelyettes, aki tanév végén ellenőrzi a panaszkezelés folyamatát, összegzi a tapasztalatokat. Ha szükséges, elvégzi a korrekciókat az adott lépésnél, és elkészíti a beszámolóját az éves értékeléshez.
53
Keletkezett dokumentumok: feljegyzés jegyzőkönyv 5.4
Partnerazonosítás folyamata
A folyamatleírás célja: Közvetlen és közvetett partnereink meghatározása. Az igények megismerésével
közös értékrend alakuljon ki az iskola és partnerei között a hatékony együttműködés érdekében. A partnerlistát lsd.7.sz. mellékletben
Eljárásrend a jövőben Intézményünk – összhangban a közvetlen partnerek igény- és elégedettségvizsgálatával – a jövőben évente elvégzi a partnerek, illetve a partnerek képviselőinek azonosítását a partnerlista frissítése és aktualizálása céljából. A program ideje alatt (2003-2004-es, majd a 2004-2005-ös tanévben): sorszám 1.
2.
3.
4.
5.
6.
feladat partnerlista 1. változatának meghatározása a munkatársaknak partnerlista egyéni áttekintése módosító javaslatok összegyűjtése módosító javaslatok megvitatása, egyeztetése új partnerlista véglegesítése, elfogadása új partnerlista rögzítése, nyilvánosságra hozása
Ki végzi?
felelős
határidő
dokumentum
MCS
MCS vezető
alakuló értekezlet
régi partnerlista
munkaközössé nevelőtestület g-vezetők
tanévnyitó értekezlet
módosító javaslatokat tartalmazó listák módosító javaslatokat tartalmazó listák
MCS
MCS vezető
tanévnyitó értekezlet
nevelőtestület
igazgató
tanévnyitó értekezlet
új partnerlista 1. változata
nevelőtestület
igazgató
félévi értekezlet
új partnerlista
MCS
MCS vezető
szeptember 2. új partnerlista hete
54
7.
a frissítésből esetlegesen adódó új belső kapcsolattartók kijelölése
MCS
MCS vezető
új partnerlista szeptember 3. a belső hete kapcsolattartó kkal kiegészítve
A 2005/2006-os tanévtől: sorszám 1.
2.
3.
4.
5.
6.
7.
feladat Ki végzi? felelős A régi partnerlista kiosztása a igazgató igazgatóhelyettes munkatársaknak A régi partnerlista munkaközösségegyéni áttekintése. nevelőtestület vezetők Szempontok: új partner, fontossági sorrend. módosító Munkaközöss javaslatok ég-vezetők igazgató összegyűjtése módosító javaslatok megvitatása, egyeztetése új partnerlista véglegesítése, elfogadása új partnerlista rögzítése, nyilvánosságra hozása a frissítésből esetlegesen adódó új belső kapcsolattartók kijelölése
határidő
dokumentum
téli szünet kezdete
régi partnerlista
félévi értekezlet
módosító javaslatokat tartalmazó listák
félévi értekezlet
módosító javaslatokat tartalmazó listák
nevelőtestület
igazgató
félévi értekezlet
új partnerlista 1. változata
nevelőtestület
igazgató
félévi értekezlet
új partnerlista
igazgatóhelye ttes
igazgató
félévi értekezlet + 1 hét
új partnerlista
igazgató
igazgató
új partnerlista a félévi belső értekezlet + kapcsolattartók 2 hét kal kiegészítve
55
5.5
Partneri igénymérés szabályzata
A folyamatleírás célja: A közvetlen és közvetett partnerek igény-, elégedettség-, elégedetlenségmérésének szabályozása. Ismételhetőség biztosításának meghatározása:
Az igényfelmérés ismételhetőségét egyrészt
az igényfelmérési táblázatban rögzített eljárásrend betartása, valamint az biztosítja, hogy minden mérés alkalmával lesznek egyező kérdések (standard kérdőívek használata). Összehasonlíthatóság biztosításának meghatározása:
Az
összehasonlíthatóságot
egyrészről
a
standard kérdőívekkel való felmérés, másrészről az biztosítja, hogy a különböző partnercsoportoknak hasonló
vagy
azonos
tartalmú
kérdéseket
teszünk
fel.
56
5.5.1 Közvetlen partnerek Igényfelmérési táblázat I. Időpontja partner
mérési
megnevezése módszer
tanulók
kérdőív
3-4. osztály
mérési eszköz
Qualitas
mintavételi elfogadh eljárás
30%
mérés
mérési felelősök megnevezése
ató
gyakoris
a
a
a
válaszad
ága
progra
jövőben
progra
ási
m
m
arány
ideje
ideje
alatt
alatt
30%
2 évente
kérdőíve
2004.
partnerek
a jövőben tájékoztat ása
osztályfőnök
DÖKvezetőn
01.16.
keresztül tanulók
kérdőív
5-8. osztály
Qualitas
30%
30%
2 évente
kérdőíve
2004.
osztályfőnök
DÖKvezetőn
01.16.
keresztül 2 évente
Qualitas pedagógusok
kérdőív
kérdőíve
teljes
60%
2004.
MCS
Intézmén Intézmény
01.06.
vezető
y-vezető
vezető által szóban és írásban
57
szülők
kérdőív
Qualitas
50%
50%
2 évente
kérdőíve
2004.
osztályfőnök
Osztályfő nök
01.16.
által szóban Qualitas hallgatók
kérdőív
kérdőíve
Intézmény
2003. 55%
55%
2 évente
11.
intézményvezető
-vezető ill. helyettese által
saját fenntartó
interjú
interjúterv
intézmény
2004. teljes
85%
2 évente
05.
intézményvezető
vezető ill. helyettese által
58
5.5.2 Közvetett partnerek időpontja partner
mérési
mérési
mintavételi
elfogadha
mérés
megnevezése
módszer
eszköz
eljárás
tó
gyakorisá
a
válaszadá
ga
program
si
mérési felelősök megnevezése
partnerek
a jövőben a program a jövőben tájékoztatá ideje alatt
sa
ideje alatt
technikai
interjú
dolgozók
saját
teljes
interjúterv
2
2004.
MCS-veztő és az
évente
05.
intézményvezető
2
2004.
MCS-veztő és az
évente
05.
intézményvezető
2
2004.
MCS-veztő és az
évente
05.
intézményvezető
2
2004.
MCS-veztő és az
évente
05.
intézményvezető
2
2004.
MCS-veztő és az
évente
05.
intézményvezető
2
2004.
MCS-veztő és az
évente
05.
intézményvezető
nem közoktatási intézmények
interjú
saját
teljes
interjúterv
(Hammido, Gumimacik, 2f iskola) Alapítvány
interjú
saját
teljes
interjúterv Gyermek-
interjú
élelmezés középiskolák
saját
teljes
interjúterv interjú
saját
teljes
interjúterv óvodák
interjú
saját Interjúterv
teljes
Közvetett partnerek tájékoztatása az intézményvezető által
arány
59
Igényfelmérési táblázat I. KÖZVETETT PARTNEREK (2.) időpontja
mérési felelősök
partner
mérési
mérési
mintavételi
elfogadha
mérés
megnevezése
módszer
eszköz
eljárás
tó
gyakorisá
a
válaszadá
ga
program
program
ideje alatt
ideje alatt
si
megnevezése a jövőben
a jövőben
a
partnerek tájékoztatá sa
levél
Gyermekjóléti
saját
egyéni
levél
3
2004.
évente
05.
intézményvezető
2
2004.
intézményvezető
Szolgálat szakértői
levél
saját
egyéni
bizottság
levél
évente
05.
szegedi
saját
2
2004.
évente
05.
MCStagjai
2
2004.
intézményveztő
önkormányzati
levél
levél
egyéni
iskolák saját
Szegedi Városi
levél
levél
egyéni
évente
05.
levél
saját
egyéni
3
2004.
levél
évente
05.
saját
4
2004.
évente
05.
Önkormányzat Csongrád megyei Pedagógiai
intézményvezető
Intézet Csongrád Megyei
levél
levél
egyéni
levél formájában
Városi
közvetett partnerek tájékoztatása az intézményvezető által,
arány
intézményvezető
Önkormányzat
60
Igényfelmérési táblázat II. KÖZVETETT PARTNEREK (3.) Időpontja
mérési felelősök
partner
Mérési
mérési
mintavételi
elfogadha
mérés
megnevezése
Módszer
eszköz
eljárás
tó
gyakorisá
a
válaszadá
ga
program
program
ideje alatt
ideje alatt
si
megnevezése a jövőben
a jövőben
a
partnerek tájékoztatá sa
levél
egyéni
levél
csoportja Városi, Megyei
saját
levél
saját
egyéni
2
2004
2006.
évente
05.
05.
3
2004
2007.
Könyvtár
levél
évente
05.
05.
Tűzoltóság,
saját
4
2004
2008.
MCStag
MCStag
Mentőszolgálat
levél
levél
egyéni
évente
05.
05.
MCStag
iskolaorvos,
interjú
saját
egyéni
évente
2004
2005.
intézményvezető
05.
05.
2
2004
2006.
védőnő
interjúterv
Városi
saját
Családsegítő
levél
levél
egyéni
évente
05.
05.
intézményvezető
levél
saját levél
egyéni
4
2004.
2008.
intézményvezető
évente
05.
05.
Központ Támogatók, szponzorok
levél formájában
FDSZ helyi
közvetett partnerek tájékoztatása az intézményvezető által,
arány
61
5.5.3 Az igényfelmérés folyamata partnerenként KÖZVETLEN PARTNEREK (1.)
Csoportosítás I (A partnerekkel való kapcsolat szorossága alapján) közvetlen 1 tanulók 1- 4 osztály 2 tanulók 5- 8 osztály 3 pedagógusok 4 szülők 5 SZTE fenntartó és szervezeti egységei 6 hallgatók 7 SZTE tanszékcsoportjai 8 SZTE módszertan 9 Alapítvány 10 Ifjúság-és gyermekvédelem 11 technikai dolgozók 12 Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási és Kulturális Sportiroda 13 Szeged közoktatási intézményei 14 Szeged óvodái
közvetett 1 Suli-Host kft. 2 Csongrád Megyei Önkormányzat 3 Qualitas Kft. 4 Nevelési Tanácsadó 5 Takarító magánvállalkozó 6 Fókusz Könyváruház 7Prim Art Alapítvány 8 2F Iskola kft. 9 Gm Alapfokú Táncművészeti Magániskola 1o Fiesta Tánc kht. 11 SZEDEÁK 12 Katolikus Egyház 13 Gábor Dénes Főiskola 14 OKÉV 15 PDSZ 16 Oktatási Minisztérium 17 védőnő 18 iskolaorvos 19 ÁNTSZ 2o Tűzoltóság 21 Rendőrség 22 Mentőszolgálat 24 Csongrád Megyei TIT 25 Média 26 Egyetemi könyvtár
62
KÖZVETLEN PARTNEREK (2.)
Csoportosítás II. (a partnerekkel való kapcsolattartás jellege alapján) Közvetlen partnerek Elsődleges szereplők
Megrendelők
Tanulói életút
1 gyermekek,diákok 2 pedagógusok 3pedagógiai munkát segítők
1 szülők 2 fenntartó 3 SZTE módszertan
Szabályozó
együttműködés
Elvárások
Egyéb
1 OKÉV 2 Oktatási Minisztérium 3Coménius Programigazgatóság 4egyéb minisztériumok 5 ÁNTSZ 6 Tűzoltóság
Konyha 2védőnő 3 Ifjúság-és Gyermekvédelem 4 Nevelési Tanácsadó 5 Prim Art Alapitvány 6 2F Iskola kft 7 Gm. Alapfokú Táncművészeti Magániskola 8 Fiesta Tánc kht. 9 SZEDEÁK 1o Gábor Dénes Főiskola 11 városi iskolák vezetői 12 Egyetemi könyvtár 13 támogatók
1 Katolikus Egyház 2 iskolaorvos 3 Qualitas kft. 4 Fókusz Könyváruház 5 Rendőrség 6 Mentőszolgálat
1 Csongrád Megyei TIT 2 Média
1 óvoda iskola 2 gimnáziumok: Deák gimnázium Ságvári Gimnázium Tömörkény Gimnázium Radnóti Gimnázium Széchenyi Gimnázium Közvetett partnerek
Egyéb Az intézménycsoport Tagjai. SZTE I. sz. Gyakorló Általános Iskola
63
KÖZVETLEN PARTNEREK (3.)
Csoportosítás III. (a kapcsolattartás szempontja és módja alapján) Kérdőív
Interjú
Akiknek az igényét és elégedettségét rendszeresen mérjük
Akiknek az igényét és elégedettségét megkérdezzük
1 tanulók (1-4 osztály) 2 tanulók (5-8 osztály) 3pedagógusok 4szülők 5hallgatók
1 fenntartó 2 tanulócsoportok (DÖK) 3 pedagóguscsoportok (MK) 4 SZMK vezetősége 5 pedagógiai munkát segítők 6 védőnő, iskolaorvos 7 óvodák 8 Alapítvány 9 Ifjúság-és Gyermekvédelem 10 Városi iskolák intézményvezetői
64
Partnerlista Közvetlen partnerek partner megnevezése
Képviselő Személye Beosztása
kapcsolattartás módja, eszköze
tények, adatok rögzítésének módja
elérhetőség
Gyermekek (tanulók)
Diczházi Attila DÖK vezető osztályfőnöki munkaközösség vezetője Dr. Pukánszky Béla, SZTE Oktatási rektorhelyettes Józsáné Mocsai Andrea
személyes megbeszélés
jegyzőkönyv
helyben
belső kapcsolattartó személye, beosztása igazgató
személyes megbeszélés
feljegyzés
helyben
igazgató
interjú
interjú
Rektori hivatal
igazgató
megbeszélés
megbeszélés
telefon: 544349
Berkes Angéla Katonáné Pap Éva Molnár László Fröhlichné Kapronczay Éva
megbeszélés
jegyzőkönyv
helyben
megbeszélés megbeszélés
feljegyzés feljegyezés
helyben helyben
Molnár László igazgatóhelyettes Berkes Angéla Katonáné Pap Éva ig. hely. igazgató
pedagógusok fenntartó
hallgatók alapítvány módszertan Ifjúság és gyermek védelem
65
Közvetett partnerek Partner megnevezése
Képviselő személye, beosztása
kapcsolattartás módja, eszköze
Elérhetőség
Tények adatok rögzítésének módja
Belső kapcsolattartó személye, beosztása
Oktatási Minisztérium
Oktatási Miniszter
rendeletek, közlöny
Oktatási Minisztérium Budapest
Pedagógiai program, tanmenetek, Comenius program, MIP
Dr. Sipos Ibolya igazgató
Prím Art alapítvány
Hajdú Gellért
személyes megbeszélés,
Tel: 62 423-880
kérdőív, megbeszélés
GM alapfokú Táncművészeti Magániskola
Cserhalmi Tímea
megbeszélés
feljegyzés, szerződés
Polgálmesteri Hivatal Oktatási és Kulturális Sportiroda
Kardos János
személyes megbeszélés
6722 Szeged, Jósika u. 19 0670333-5909 Tel.: 62 564-364
Dr. Sipos Ibolya igazgató Vincze Istvánné igazgatóhelyettes
feljegyzés levél
Dr. Sipos Ibolya igazgató
Fókusz Könyváruház
Molnár Imréné
személyes megbeszélés
Tel.: 62 420-624
feljegyzés, szerződés
Vincze Istvánné igazgatóhelyettes
Fiesta Tánc Kht.
Pálinkó Lujza
megbeszélés
Tel.: 0630 254- 8623
feljegyzés, szerződés
Vincze Istvánné igazgatóhelyettes
2f Iskola Kft.
Kiss János
megbeszélés
Email cím: kissjanos@FFis kola.hu
feljegyzés, szerződés
Vincze Istvánné igazgatóhelyettes
Suli-Host Kft.
Dr. Csényi József
személyes megbeszélés
Tel.: 0630248-8529
feljegyzés, szerződés
Vincze Istvánné igazgatóhelyettes
Takarító magánvállalkozó
Szemmári Lászlóné
megbeszélés
4348 mellék
feljegyzés, szerződés
Vincze Istvánné igazgatóhelyettes
66
5.6
Irányított önértékelés szabályzata
1. AZ ÖNÉRTÉKELÉS SORÁN VIZSGÁLT TERÜLETEK ÉS RÉSZTERÜLETEK
EREDMÉNYEK
ADOTTSÁGOK
RÉSZTERÜLETEK 1. Vezetés értékelése 2. Az iskolapolitika és stratégia értékelése 3. Az alkalmazottak irányításának értékelése 4. Az erőforrások értékelése 5. Folyamatok és szabályozottság értékelése 6. A szülők és diákok elégedettsége 7. Az alkalmazottak elégedettsége 8. Társadalmi szerepvállalás 9. Kulcsfontosságú eredménymutatók 10. Munkatársak részvétele, bevonása 11. A folyamatos fejlesztés alkalmazásának szintje 12. A szervezeti kultúra értékelése
Szervezeti kultúra fejlesztése
Folyamatos fejlesztés
Erőforrások felhasználása
Partnerkapcsolatok
Partneri igények figyelembevétele
A munkatársak bevonása – szervezeti kultúra fejlesztése
Humánerőforrás-gazdálkodás
Szervezeti kultúra
Felelősség és hatáskördelegálás
Pénzügyi erőforrások felhasználásának módja
Tárgyi eszközök hasznosítása és karbantartása
Belső kommunikáció
Szellemi javak hasznosítása és megóvása
Kulcsfolyamatok azonosítása
Kulcsfolyamatok felülvizsgálata
A változás kezdése
Tantestületi egység a folyamatok működésében
… az intézményi légkörrel
…a tájékoztatással
… az interperszonális kapcsolatokkal
… az oktatás színvonalával
…a szolgáltatásokkal
Közvetlen információk mérések alapján Tanórán kívüli közösségi rendezvények Az intézmény keresettsége, továbbtanulás
Tanulmányi mutatók
Versenyeredmények
Munkatársak bevonása fejlesztő munkába Adatgyűjtés
Célok és eredmények összevetése
Célképzés
A motiváció kérdései
A szervezet és az egyén kapcsolata
Nyitottság
…a környezettel
… egyéb mutatók: panaszok
távozók, belépők
sikertelenül teljesítők
Dokumentációban rögzített mutatók alapján
A település közösségi életében való részvétel Fegyelmi mutatók
Diákönkormányzat javaslatai
Rendezvényeken való részvétel Fejlesztő programok
Munkatársak bevonása minőségfejlesztésbe Team működése
A vezetés támogatása
A teammunka eredményei
Sikerkritériumok meghatározása
Folyamatok prioritása az eredményekkel szemben
Hatékonyságmutatók
Eredmények értékelése
Csoportmunka
67
2. AZ ÖNÉRTÉKELÉS GYAKORISÁGA A Comenius I. modell-leírás alapján az irányított önértékelést kétévente ajánlott, négyévente kötelező elvégezni.
3. AZ ÖNÉRTÉKELÉS MÓDSZERE Az irányított önértékelés koordinálását, megszervezését, a kapott eredmények összesítését a BECS végezte. A Qualitas Kft-től kapott önértékelő kérdőívek, információs lapok és egyéb segédanyagok segítségével fogtunk munkához. A kérdőívek közül az 1-5. és a 12. kitöltését minden résztvevő önállóan tett meg, míg a 6-11. kérdőíveket közös munkával, konszenzuson alapuló döntések meghozatalával töltöttük ki. Az irányított önértékelés folyamatában részt vettek: intézményünk vezetője az alsós munkaközösség vezetője az osztályfőnöki munkaközösség vezetője a diákönkormányzat vezetője a MCS, valamint minden más területről is legalább 1-1 fő, akinek kellő mennyiségű információja volt az adott területről.
68
4. AZ IRÁNYÍTOTT ÖNÉRTÉKELÉS ÜTEMTERVE Feladat
Módszer
Az önértékelő csoport létrehozása
Munkaértekezlet keretében kiválasztjuk a csoport tagjait, kijelöljük annak vezetőjét. Azon munkatársak kiválasztása, kiknek véleményére számíthatunk, illetve akik napi munkájuk során kapcsolatba kerülnek az intézmény jellemző adataival, eredményeivel, hatékonysági mutatóival. Az intézményvezető és helyettese, a munkaközösség-vezetők minden esetben tagja a csoportnak. A javaslattételkor törekedni kell arra, hogy minden munkaterületnek legyen képviselője a csoportban. A területek meghatározása előtt el kell döntenünk, milyen céllal készítjük az irányított önértékelést. Az irányított önértékelés szakmai-tartalmi célja: Egy adott időszak minőségfejlesztési munkájának értékelése, a szükséges beavatkozó intézkedések meghatározásával. Az irányított önértékelés formális célja: A Comenius I. modellnek való megfelelés. A cél ismeretében kiválasztjuk a vizsgálandó területeket és a módszert. Munkaértekezlet formájában a csoport áttekinti az elvégzendő feladatokat, majd elkészíti az ütemezést, amely tartalmazza az időpontot, az elvégzendő feladatot, a határidőt, a résztvevőket, a felelősöket, és a módszert is. A tervező munka során az iskola egyéb feladatait is figyelembe véve célszerű megállapítani a határidőket, megbízni a felelősöket. (Feladatokat lásd alább.)
Az önértékelésben résztvevő munkatársak kiválasztása
Az irányított önértékelés területeinek és módszerének meghatározása
Az irányított önértékelés lebonyolításának megtervezése, felelősök és határidők megállapítása
Felelős most
Határidő jövő
most
Eredmény jövő
MCSvezető
Intézményvezető
2004. 05. 03
A felmérésbe bevontak köre
MCS vezető
Intézményvezető
2004. 05. 03
Az irányított önértékelés területi módszerei
MCS vezető
Intézményvezető
2004. 05. 10
Ütemterv
69
Segédanyagok előkészítése, a szükséges kiegészítések meghatározása Az egyéni kérdőívek kitöltése és összegyűjtése Az egyéni kérdőívek összesítése Adatgyűjtés a közösen kitöltendő kérdőívekhez
A kérdőívek közös kitöltése
Az alapadatok gyűjtése, rögzítése A kérdőívek adatainak elemzése A szöveges értékelés elkészítése
Az értékelés ellenőrzése Korrekció (ha szükséges) Az irányított önértékelés elfogadtatása az alkalmazotti körrel
Az információs lapok és kérdőívek vizsgálata után meg kell határozni a helyi sajátosságoknak megfelelően az eredmény- és hatékonyságmutatókat. Sor kerülhet próbakitöltésre. 1-5. és 12. kérdőíveket a vizsgálatba bevont kollégák önállóan töltik ki. Az egyénileg kitöltött kérdőíveket összegyűjtjük.
Kiegészített és adaptált kérdőívek
MCS vezető
Csoportvezető
2004. 05. 10
2008. 05. 10
MCS vezető
Csoportvezető
2004. 05. 17
2008. 05. 17
Összesítjük az eredményeket, és a résztvevőkkel megvitatjuk azt.
MCS vezető
Csoportvezető
2004. 05. 21
Az önértékelő csoport összegyűjti a már meghatározott eredmény- és hatékonyságmutatókat.
MCS vezető
Csoportvezető
2004. 05. 03
Összegyűjtött eredmény és hatékonyság-mutatók
MCS vezető
Csoportvezető
2004. 05. 12
Kitöltött kérdőívek (6-10.)
A kitöltött kérdőívek eredményét és az egyéb tényadatokat rögzítjük. Ezeket az elemzések és a szöveges értékelés elkészítéséhez használjuk.
MCS vezető
Csoportvezető
2004. 05. 15
Összegyűjtött és rögzített adatok
Az egyes területek elemzését kisebb csoportok végzik, majd előterjesztik azt a teljes munkacsoportnak.
MCS
Csoport
2004. 05. 21
Értékelés I.
MCS vezető
Csoportvezető
2004. 05. 24
Értékelés II
Intézmény-vezető
Intézmény-vezető
2004. 05. 24
Feljegyzés
MCS vezető
Csoportvezető
2004. 05. 24
Javított értékelés
Intézmény-vezető
Intézmény-vezető
2004. 06. 03
Jegyzőkönyv a döntésről
A munkacsoport a rendelkezésre álló adatok alapján kitölti a kérdőíveket. A 6-10. kérdőívek esetében támaszkodunk a nyitott önértékelésre, a partneri igényés elégedettségmérés számadataira, valamint egyéb rendelkezésükre álló információkra. A kitöltés során törekedni kell a konszenzusos megegyezésre.
A kérdőívek adatainak elemzését továbbgondolva a csoport elkészíti a szöveges elemzést, melynek meg kell felelnie az intézmény igényeinek, tényszerűnek kell lennie és alkalmasnak az erősségek és fejlesztendő területek megállapítására. A munkacsoport ellenőrzi, hogy értékelésük megfelel-e a tartalmi, módszertani követelményeknek, tartalmazza-e az intézmény erősségeit, fejlesztendő területeit. A csoport megvizsgálja (kiegészíti, javítja) a kifogásolt területeket. Alkalmazotti értekezlet
Kitöltött kérdőívek
Értékelt kérdőívek
70
Korrekció, ha nem fogadja el az alkalmazotti kör Az irányított önértékelés elfogadtatása az alkalmazotti körrel
Az irányított önértékelés eljárásrendjének véglegesítése a tapasztalatok alapján
Fejlesztés indítása
Elutasítás esetén a csoport felülvizsgálja (kiegészíti, javítja) az értékelést. Alkalmazotti értekezlet, döntés az elfogadásról. A munkacsoport a tapasztalatok figyelembe vételével véglegesíti az irányított önértékelés eljárásrendjét, amelyben meghatározzuk a vizsgálandó területeket, a módszert és az önértékelés gyakoriságát. Az eljárásrend tartalmazza: ־az önértékelés területeit ־az önértékelés gyakoriságát, ־az önértékelés módszereit Az önértékelő csoport a Comenius I. intézményi modell leírásának megfelelően "visszatér" a Célok meghatározása ponthoz, s intézkedési terv készítéséhez. Szükség esetén sor kerülhet a stratégiai célok felülvizsgálatára és a pedagógiai program módosítására.
MCS vezető
Csoportvezető
2004. 06. 10
Korrigált értékelés
Intézmény-vezető
Intézmény-vezető
2004. 06. 10
Jegyzőkönyv a döntésről
2004. 06. 15
Irányított önértékelés eljárásrendje
2004. 09. 01
Intézkedési terv
MCS vezető
MCS vezető
Intézmény-vezető
71
6 6.1
Záradék
Hatálybaléptetés A SZTE Ságvári Endre Gyakorló Általános Iskola Minőségirányítási Programja az
alkalmazotti értekezlet döntése szerint a 2010/2011.-es tanévben 2010.. szeptember 1-jén lép hatályba. Az alkalmazotti döntésről készült jegyzőkönyvet a melléklethez csatoltuk.(1. 2. sz. mellékletek) Az intézmény diákönkormányzata és szülői munkaközössége a Minőségirányítási Program hatálybaléptetéséhez egyetértését adta.(3. 4. sz. jegyzőkönyvek) A Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Tanácsa a Minőségirányítási Programot elfogadta. A fenntartói határozat száma: ………………… (2. sz. jegyzőkönyv) 6.2
Hatályosság, felülvizsgálat
A Minőségirányítási Program hatálya kiterjed az intézmény alkalmazotti közösségére (pedagógusokra és nem pedagógusokra), akik annak minőségirányítási rendszerében dolgoznak. A következő kötelező felülvizsgálat ideje a 2012/2013. tanév. A kötelező felülvizsgálattól függetlenül az IMIP felülvizsgálatát kezdeményezheti az alkalmazotti közösség bármely tagja, minden év szeptember 15-ig. 6.3
Nyilvánosság
Az iskola vezetősége gondoskodik arról, hogy a Minőségirányítási Program állandóan hozzáférhető legyen; azokat az intézmény dolgozói megismerjék, és munkavégzésük során betartsák, alkalmazzák. Az IMIP elektronikus formában az intézmény belső információs rendszerén, az intézmény honlapján, nyomtatott formában az igazgatói irodában és az iskola könyvtárában megtalálható.
72
Mellékletek
1sz Jegyzőkönyv az elfogadásról (alkalmazotti közösség) 2sz. Határozat a fenntartói jóváhagyásról 3sz. Jegyzőkönyv a diákönkormányzat egyetértéséről 4sz. Jegyzőkönyv a szülői közösség egyetértéséről 5sz. Beiskolázási terv (5 évre szóló) 6sz Munkaköri leírások (minta)
73
7. sz. melléklet Partnerlista CSOPORTOSÍTÁS I. (a partnerekkel való kapcsolat szorossága alapján) közvetlen 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.
tanulók (3-4. osztály) tanulók (5-8. osztály) pedagógusok szülők technikai dolgozók fenntartó hallgatók SZTE módszertan Alapítvány gyermekvédelem
közvetett 1. 2. 3. 4.
közétkeztetés Hammido Gumimacik önkormányzat
74
CSOPORTOSÍTÁS II. (a partnerekkel való kapcsolattartás jellege alapján)
közvetlen partnerek Elsődleges szereplők 1. gyermekek, diákok 2. pedagógusok 3. pedagógiai munkát segítők
Megrendelők
Tanulói életút
1. szülők 1. óvoda, iskola 2. fenntartó 2. gimnáziumok: 3. SZTE módszertan - Deák Gimnázium - Ságvári G. - Tömörkény G. - Radnóti G. - Széchenyi Közvetett partnerek
Egyéb Az intézménycsoport tagjai: SZTE I. sz. Gyakorló Általános Iskola
Szabályozó
Együttműködés
Elvárások
Egyéb
1. OKÉV 2. Oktatási Minisztérium 3. Comenius Programigazgatós ág 4. egyéb minisztériumok 5. ÁNTSZ 6. Tűzoltóság
1. konyha 2. logopédus 3. fejlesztőpedagóg us 4. védőnő 5. Gyermekjóléti Szolgálat 6. Nevelési Tanácsadó 7. Családsegítő Központ 8. Hammido 9. városi iskolák vezetői 10. egyetemi könyvtár 11. támogatók
1. Katolikus Egyház 2. fogorvos, háziorvos 3. Qualitas Kft. 4. tankönyvterjesztő k 5. Rendőrség 6. Mentőszolgálat
1. suliszervíz 2. SZTE 3. Csongrád Megyei TIT 4. média
75
CSOPORTOSÍTÁS III. (a kapcsolattartás szempontja és módja alapján) Kérdőív
Interjú
akiknek az igényét és elégedettségét rendszeresen mérjük
akiknek az igényét és elégedettségét megkérdezzük
tanulók (3-4. osztály) tanulók (5-8. osztály) pedagógusok szülők hallgatók technikai dolgozók Alapítvány gyermekvédelem
1. fenntartó 2. tanulócsoportok (DÖK) 3. pedagóguscsoportok (MK) 4. SZMK vezetősége 5. pedagógiai munkát segítők 6. védőnő, iskolaorvos 7. óvoda, iskola
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
76
PARTNERLISTA Közvetlen partnerek partner megnevezése
képviselő személye, beosztása
kapcsolattartás módja, eszköze
gyermekek (tanulók)
Diczházi Attila, DÖK vezető Tary Gábor, osztályfőnöki munkaközöss ég vezetője
Király Istvánné Dr. Pukánszky Béla, SZTE oktatási
pedagógusok
technikai dolgozók
fenntartó
elérhetőség
tények, adatok rögzítésének módja
belső kapcsolattartó személye, beosztása
személyes megbeszélés
helyben
jegyzőkönyv
igazgató
személyes megbeszélés
helyben
feljegyzés
igazgató
személyes megbeszélés
helyben
feljegyzés
igazgató
Interjú
Rektori Hivatal
interjú
igazgató
Molnár László, igazgatóhelyettes
rektorhelyettes
hallgatók
Józsáné Mocsai Andrea
megbeszélés
helyben
megbeszélés
Alapítvány
Berkes Angéla Katonáné Pap Éva
megbeszélés
helyben
jegyzőkönyv
Berkes Angéla Katonáné Pap Éva
módszertan
Molnár László
megbeszélés
helyben
feljegyzés
Molnár László
77
PARTNERLISTA
közvetlen partnerek Partner képviselő megnevezése személye, beosztása
kapcsolattartás módja, eszköze elérhetőség
Oktatási oktatási Minisztérium miniszter
rendeletek, közlöny
Hammido
Árok Sándor
GM Művészeti Iskola Cserhalmi Egyesület Tímea Alapfokú Táncművésze ti Iskola
személyes megbeszélés, kérdőív
tények, adatok belső rögzítésének kapcsolattar módja tó személye, beosztása pedagógiai program, MIP, Oktatási tanmenetek, igazgató Minisztérium, Comenius I. Budapest program
Tel.: (62) 423-880
megbeszélés
6722 Szeged, Jósika u. 19.
Önkormányz Kardos János személyes at megbeszélés
Tel.: (62) 564-177
kérdőív, megbeszélés
igazgató
feljegyzés, szerződés
gazd. igazg. hely.
feljegyzés, levél
igazgató
78
1.
intézményi légkör, klíma
X
X
X
X
2.
globális elégedettség
X
X
X
X
3.
pedagógusok szaktudása, az oktatás színvonala
X
X
X
4.
pedagógusok segítőkészsége, szociális
X
X
X
ó
fenntart
segítők
munkát
usi
usok pedagóg
pedagóg
tanulók szülők
ek,
gyermek
tok
Sorszám
szempon
A partneri igénymérés mátrixa
X X
X
érzékenysége 5.
pedagógusok nevelési elvei
X
X
X
6.
intézményi fegyelem
X
X
X
7.
tanórán kívüli tevékenységek
X
X
X
8.
Rendezvények
X
X
X
9.
Kirándulások
X
X
X
10.
eltérő képességűekkel való foglalkozás
X
X
X
11.
rendezett környezet
X
X
12.
Étkeztetés
X
13.
Eszközellátottság
14.
X
X X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
X
kisegítő személyzet munkája
X
X
X
X
X
15.
követelményszint nagysága
X
X
X
16.
Infrastruktúra
X
X
X
X
X
17.
kapcsolattartás a partnerekkel
X
X
X
X
X
79
TARTALOMJEGYZÉK
80
BEVEZETŐ .............................................................................................................................. 1 1
AZ INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁS ALAPJAI .............................................. 3 HELYZETELEMZÉS (INTÉZMÉNYÜNK BEMUTATÁSA, SZEMÉLYI ÉS TÁRGYI FELTÉTELRENDSZER) ............................................................................................................... 3 1.2 JOGSZABÁLYI HÁTTÉR, A MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI RENDSZER KIÉPÍTÉSÉNEK CÉLJA ......... 6 1.3 A MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI RENDSZER MŰKÖDÉSÉNEK SZERVEZETI HÁTTERE ................... 6 1.4 A MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI RENDSZER SZEMÉLYZETÉNEK KÉPZÉSE................................... 7 1.1
2
INTÉZMÉNYI MINŐSÉGPOLITIKA ......................................................................... 8 2.1 2.2 2.3
3
MINŐSÉGPOLITIKAI NYILATKOZAT ............................................................................. 8 MINŐSÉGPARAMÉTEREK, MINŐSÉGCÉLOK, FELADATOK .............................................. 9 FOLYAMATOS FEJLESZTÉS ......................................................................................... 10
INTÉZMÉNYI MINŐSÉGFEJLESZTÉSI RENDSZER .......................................... 12 3.1 A VEZETÉS ................................................................................................................ 12 3.1.1 A vezetés elkötelezettsége, felelőssége ............................................................. 12 3.1.2 Jogi megfelelés, a hozzáférés és a megismerés biztosítása .............................. 12 3.1.3 Vezetői ellenőrzés rendje .................................................................................. 16 3.1.4 Feladatok meghatározása, felelősségdelegálás ............................................... 19 3.1.5 Munkafeltételek biztosítása .............................................................................. 20 3.2 HUMÁNERŐ- FEJLESZTÉS ........................................................................................... 20 3.2.1 A munkaerő kiválasztásának folyamata, munkatárs felvétele .......................... 21 3.2.2 Beiskolázás, továbbképzés ................................................................................ 22 3.2.3 Intézményi ösztönzőrendszer működtetése ....................................................... 22 3.2.4 Kivezetés a munkából ....................................................................................... 24 3.2.5 A vezetőtanár megbízása .................................................................................. 24 3.3 TERVEZÉS, SZERVEZÉS .............................................................................................. 25 3.3.1 A stratégiai tervezés folyamata ........................................................................ 25 3.3.2 Operatív tervezés .............................................................................................. 27 3.3.3 Pénzügyi erőforrások tervezése ........................................................................ 30 3.4 ELLENŐRZÉS, ÉRTÉKELÉS, MÉRÉS ............................................................................. 31 3.4.1 A vezetői ellenőrzés .......................................................................................... 31 3.4.2 Mérés ................................................................................................................ 31 3.4.3 Az intézmény éves értékelése ............................................................................ 32 3.4.4 Az országos értékelés és mérés eredményeinek intézményi értékelése ............ 32 3.4.5 A pedagógiai munka értékelése ........................................................................ 34 3.4.6 A hallgatók pedagógiai gyakorlatának értékelése, nyomon követése .............. 34 kérdőívek .................................................................................................................. 35 3.4.7 Teljes körű intézményi önértékelési rendszer ................................................... 36
4
INTÉZMÉNYI ÉLET .................................................................................................... 43 4.1 BEISKOLÁZÁS ............................................................................................................ 43 4.1.1 A beiskolázás az első évfolyamba..................................................................... 43 4.1.2 Továbbtanulás folyamata ................................................................................. 44 4.1.3 Tanulási problémával küzdő tanulókkal kapcsolatos eljárás, fejlesztésük lépései 45 4.2 TANESZKÖZ-BESZERZÉS ............................................................................................ 46 4.2.1 Tankönyvrendelés ............................................................................................. 46 4.2.2 Egyéb taneszközök ............................................................................................ 47 81
4.3 5
ISKOLAI HAGYOMÁNYOK .......................................................................................... 48
PARTNERKAPCSOLATOK ....................................................................................... 49 5.1 KAPCSOLATTARTÁS A TANSZÉKEKKEL ÉS A HALLGATÓKKAL ................................... 49 5.2 INFORMÁCIÓÁRAMLÁS, KOMMUNIKÁCIÓ .................................................................. 49 5.2.1 Belső információcsere ...................................................................................... 49 5.2.2 Külső kommunikáció ........................................................................................ 51 5.3 PANASZKEZELÉS ....................................................................................................... 52 5.3.1 Panaszkezelési rend az iskola tanulói részére.................................................. 52 5.3.2 Panaszkezelési rend az alkalmazottak részére ................................................. 53 5.4 PARTNERAZONOSÍTÁS FOLYAMATA .......................................................................... 54 5.5 PARTNERI IGÉNYMÉRÉS SZABÁLYZATA ..................................................................... 56 5.5.1 Közvetlen partnerek.......................................................................................... 57 5.5.2 Közvetett partnerek .......................................................................................... 59 Igényfelmérési táblázat I. ................................................................................................. 60 Igényfelmérési táblázat II. ................................................................................................ 61 5.5.3 Az igényfelmérés folyamata partnerenként ...................................................... 62 5.6 IRÁNYÍTOTT ÖNÉRTÉKELÉS SZABÁLYZATA ............................................................... 67
6
ZÁRADÉK ...................................................................................................................... 72 6.1 6.2 6.3
HATÁLYBALÉPTETÉS ................................................................................................. 72 HATÁLYOSSÁG, FELÜLVIZSGÁLAT ............................................................................ 72 NYILVÁNOSSÁG ........................................................................................................ 72
82