Mikeás 7,14-20 Kicsoda olyan, mint Isten „Legeltesd népedet a te vessződdel, a te örökségednek nyáját, a mely magánosan lakozik az erdőben, a Kármel közepén. Legeljenek Básánban és Gileádban, mint a hajdankor napjain! Mint az Égyiptom földéről kijövetelednek idején, láttatok vele csodadolgokat. Látják ezt a pogányok és megszégyenülnek minden erejökkel. Kezöket szájokra teszik, füleik megsiketülnek; Nyalják a port, mint a kígyó, mint a föld férgei; reszketve jőnek rejtekeikből; remegve folyamodnak az Úrhoz, a mi Istenünkhöz, és félnek tetőled! Kicsoda olyan Isten, mint te, a ki megbocsátja a bűnt és elengedi öröksége maradékának vétkét?! Nem tartja meg haragját örökké, mert gyönyörködik az irgalmasságban! Hozzánk térvén, könyörül rajtunk; eltapodja álnokságainkat. Bizony a tenger mélységébe veted minden bűnünket! Hűséget mutatsz a Jákóbnak, irgalmasságot Ábrahámnak, a mint megesküdtél atyáinknak még az ősidőkben.” Bevezetés Az elmúlt alkalommal ugyanebből a részből olvastuk el a 7. verstől a 13. versig az Igét, és arról volt szó, hogy nézzünk az Úrra, kiáltsunk Hozzá, várjunk Rá, mert Ő a mi szabadító Istenünk. Most folytatja tovább a próféta annak a kijelentését, hogy milyen a mi Urunk, különösen az utolsó három versben, de a többi vers is nagyon tanulságos. Most is két szempontból nézzük meg ezt az Igét, mint próféciát Izraelről, a népekről, és aztán bővebben arról, hogy mi a nekünk szóló személyes üzenet. I. Prófécia az ezeréves királyságról Isten az Ő népének pásztora lesz A 14. versben arról beszél az Ige, hogy Isten majd Izraelnek pásztora lesz az ezeréves királyságban: „Legeltesd népedet a te vessződdel, a te örökségednek nyáját, a mely magánosan lakozik az erdőben, a Kármel közepén. Legeljenek Básánban és Gileádban, mint a hajdankor napjain!” Addig, míg el nem jön ez az ezeréves királyság, olyan Izrael népe, ahogy az Úr Jézus is látta őket, mint a pásztor nélkül való juhok. Szétszéledtek, bűneikben vannak, nincs gazdájuk, nincs pásztoruk, tévelyegnek. Éhesek is, szomjasak is, hát, mint a pásztor nélküli juh. Ilyen lesz Izrael a nagy nyomorúság ideje alatt, és lényegében, mint nép, ilyen most is. Azonban, majd amikor az Úr Jézus felállítja az Ő királyságát, pásztoruk lesz. Már egy másik próféta, Ezékiel által is megígérte az Úr, hogy meglátogatom a nyájamat, és én magam leszek a pásztoruk, és én magam megyek őutánuk, az elűzöttet visszahozom, és az éheseket táplálni fogja. Itt, ebben az igeversben szól az Úr az Ő vesszejéről. Legeltesd népedet a te vessződdel, az új fordítás szerint pásztorbotoddal. Ez a vessző nem a nyáj megfenyítésére való, a pásztorbot elsősorban az ellenségtől védi meg a nyájat. Arról is olvastunk itt, hogy a nyáj a mely magányosan lakozik az erdőben. Izrael népe most olyan, mint a magányos juhok az erdő közepén. Egy erdő közepén nem valami jó egy pásztor nélküli nyájnak, mert az erdőben mindenfajta vadállat van, s nagyon hamar megtámadhatja őket, mindenfelől veszedelem leselkedik rájuk. Most ilyen Izrael, mint nép, de akkor, amikor majd Krisztus felállítja a királyságát, Ő fogja legeltetni őket, s nem az erdő közepén, hanem Básán és Gileád gazdag legelőin. Ezek nagyon gazdag legelők voltak, és jószágtartásra szolgáltak abban az időben. Ezzel azt fejezi ki a próféta, hogy az Úr Jézus az Ő népét majd, mint pásztor úgy fogja legeltetni, olyan lesz hozzájuk, ahogyan Dávid leírta a 23. zsoltárban: Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm. Füves legelőkön nyugtat, csendes vizekhez terelget, Asztalt terít az én ellensége előtt, elárasztja a fejét olajjal, és az Úr házában lakoznak hosszú ideig, vagy örökké.
Csodás dolgok, mint Egyiptomból való szabaduláskor „Mint az Égyiptom földéről kijövetelednek idején, láttatok vele csodadolgokat” (15. vers). Amikor Isten Izraelt kihozta Egyiptomból, valóban csodálatos dolgok történtek; akkor volt a tíz csapás, amit még a pogány népek is nagyon sokáig emlegettek, mint Isten hatalmát. Aztán szétválasztotta az Úr a Veres-tengert, száraz lábbal mentek át, és üldözőiket elnyelte a víz. Azután a pusztában is csodadolgok történtek. Negyven éven keresztül táplálta őket az Úr a mannával, még fürjeket is adott nekik. A kősziklából fakasztott vizet, mert az egy száraz pusztaság volt, ahol Izrael népe negyven évig járt. Megvédte őket minden ellenségtől, nem szakadozott szét a ruhájuk, és nem kopott le a saru a lábukról, nem dagadt meg a lábuk. Nem marta meg őket a kígyó, csak akkor, amikor lázadoztak, és Isten megengedte, hogy tüzes kígyók marják meg a népet. Nem tévedtek el ebben a pusztában, mert az Úr vezette őket, éjjel tűzoszlopban, nappal pedig felhőoszlopban. Csodadolgokat láttak. Isten azt ígéri ebben az Igében és sok más próféciában is az Ő népének, hogy akkor is, amikor majd a nagy nyomorúság után a királyságban összegyűjti az Ő népét, csodadolgokat láttat velük. Olyan csodadolgokat, mint az Egyiptomból való kijövetelük idején. Jeremiás próféta könyvében egy hasonló próféciát olvashatunk: „Ímé, eljőnek a napok, azt mondja az Úr, és támasztok Dávidnak igaz magvat, és uralkodik mint király, és bölcsen cselekszik és méltányosságot és igazságot cselekszik e földön. [Ez a király lesz Krisztus, az ezeréves királyságban.] Az ő idejében megszabadul Júda, és Izráel bátorságosan lakozik, és ez lesz az ő neve, a melylyel nevezik őt: Az Úr a mi igazságunk! Azért ímé elközelgetnek a napok, azt mondja az Úr, a melyekben nem mondják többé: Él az Úr, a ki kihozta Izráel fiait Égyiptom földéből. Hanem inkább ezt mondják: Él az Úr, a ki kihozta és a ki haza vezérlette Izráel házának magvát az északi földről és mindama földekről, a melyekre kiűztem vala őket, és lakoznak az ő földjökön” (Jer 23,58). Amikor majd az elszéledt Izraelt hazaviszi az Úr, és nem is tudjuk, hol a tíz törzs, de megtudják, összegyűjti őket. Csodadolgokat cselekszik. Nem azt fogják többé mondani, mint korábban mondták, hogy Él az Úr, a ki kihozta Izráel népét Égyiptom földéből. Hanem inkább ezt mondják: Él az Úr, a ki kihozta Izrael népét mind ama földekről, amelyre szétszórta őket az Úr. Ez akkor fog beteljesedni és csodálatos módon, mint ahogy Egyiptomból való szabaduláskor. Hogyan élik ezt meg a népek? A 16-17. versben azt olvastuk, hogy majd mindezt a szabadítást hogyan élik meg a népek, akik látják: „Látják ezt a pogányok és megszégyenülnek minden erejökkel. [Az új fordítás szerint megszégyenülnek és elerőtlenednek.] Kezöket szájokra teszik, füleik megsiketülnek; Nyalják a port, mint a kígyó, mint a föld férgei; reszketve jőnek rejtekeikből; remegve folyamodnak az Úrhoz, a mi Istenünkhöz, és félnek tetőled!” Tehát először is megszégyenülnek a pogány népek. Miért? Mert a nagy nyomorúság idején üldözték Izraelt, és szégyenkezve kell meglátniuk, hogy a megvetett Izrael maradékát Isten megvédte, felkarolta, és beviszi az ő földjükbe. Másodszor: elvesztik az erejüket a népek Izraellel szemben. Addig azért volt az erejük, mert az Antikrisztus, a Sátán támogatta őket. A Sátán meg lesz kötözve, az Antikrisztus a tűzzel és kénkővel égő tóba lesz vetve, elmegy az erejük. Na, ezért teszik a kezüket a szájukra. Elhallgatnak. Addig nagy hangjuk volt, de elhallgatnak. Füleik pedig megsiketülnek, vagyis nem értik, amit hallanak, és amit látnak, hogy hogyan történhetett ekkora fordulat, ilyen hirtelen, és megalázottak lesznek. Ezt fejezi ki az, hogy nyalják a port, mint a kígyó, és mint a férgek. Ezért félnek és remegve jönnek elő. Félnek Istentől, de félnek Izraeltől is. Hadd jegyezzem meg, láttuk más próféciákban, Ézsaiás könyvében például, amikor sorba vettük, hogy ezek a népek, akiket méltónak tart Isten, hogy bemenjenek a királyságba, mert nem mindenki üldözte közülük Izraelt. Éheztem és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, és így tovább. Ezek a népek, akik bemennek a királyságba, megismerik az Urat, és részesülnek Izrael által mindabból az áldásból, amit már Ábrahámnak megígért Isten, hogy benned és a te magodban megáldatnak a föld minden nemzetségei. Hálásak lesznek az Úrnak, és hálásak lesznek Izraelnek is. Milyen lesz Isten a maradékhoz? Megbocsátja népének a bűnét, nem haragszik tovább rájuk, irgalmas és könyörületes lesz, és hű marad az ősatyáknak tett esküjéhez. Pontosan úgy, ahogyan a Róma 11-ben Pál apostol által
kijelenti az Úr. „Mert nem akarom, hogy ne tudjátok atyámfiai ezt a titkot, hogy magatokat el ne higyjétek, hogy a megkeményedés Izráelre nézve csak részben történt, a meddig a pogányok teljessége bemegyen. És így az egész Izráel megtartatik, a mint meg van írva: Eljő Sionból a Szabadító, és elfordítja Jákóbtól a gonoszságokat: És ez nékik az én szövetségem, midőn eltörlöm az ő bűneiket. Az evangyéliomra nézve ugyan ellenségek ti érettetek; de a választásra nézve szerelmetesek az atyákért. Mert megbánhatatlanok az Istennek ajándékai és az ő elhívása. […] Mert az Isten mindeneket engedetlenség alá rekesztett, hogy mindeneken könyörüljön” (Róm 11,2529.32). II. Személyes üzenetek Jézus Krisztus a pásztorunk Most hadd térjek rá ennek az Igének a nekünk szóló üzenetére, ami nem Izraelről szól már. Ezek példaképpen estek rajtuk, és még a próféciák is olyan üzenetet hordoznak, amik által hozzánk is szól Isten, a mi tanulságunkra íratott meg. A 14. versben azt olvastuk, hogy majd az Úr Jézus lesz a pásztoruk a királyságban, de mi már elmondhatjuk jelen időben; nem majd lesz a pásztorunk, hanem az Úr a pásztorunk. A János 10-ben azt mondja az Úr Jézus: Én vagyok a jó pásztor, és a jó pásztor életét adja a juhokért. Ő a pásztor, és a pásztor ismeri az övéit, és az övéi is ismerik a pásztort, és követik a pásztor hangját, és idegent nem követnek, csak Őt. Az övéi hallgatnak rá, erről beszél ott az Úr Jézus. Aki hívő ember, az tudja, mit jelent az, hogy az Úr a pásztorom. Mit jelent az, hogy nem vagyunk szétszórtak ebben a világban, hanem Hozzá tartozunk. Mit jelent az, hogy szellemi eledelt ad, füves legelőkön nyugtat, csendes vizekhez terelget. Mit jelent az Ő védelme, az Ő pásztorbotja, és hogyha még a halál árnyékának völgyén járunk is, nem kell félnünk, mert Ő velünk van. Mindezt megtapasztalták a hívő emberek. Pásztorok, vének Azonban most arra szeretnék kitérni még röviden, hogy az Úr az Ő pásztori gondoskodását nagyon sokszor közvetve gyakorolja. Rendelt emberek közül is pásztorokat. Efézusi levélben olvassuk, hogy Ő adott némelyeket pásztorokul, és Péter apostol levelében olvassuk, hogy Ő a főpásztor, és rendelt pásztorokat. Leírja ott Péter apostol, hogy milyenek legyenek a pásztorok. Nem olyanok, akik uralkodnak a nyájon, hanem akik szolgálják a nyájat krisztusi lelkülettel. Arról is beszél, hogy ti ifjabbak, engedelmeskedjetek az idősebbeknek, idősebb presbiternek. A presbiter, a vén pásztor a gyülekezetben, azzal bízta meg az Úr. Vagy a Zsidókhoz írt levélben, hogy ezt örömmel műveljék, és ne bánkódva. Mert ha engedetlenek a testvérek, akkor ez bántja a pásztorokat, akiket Isten rendelt pásztorul. Tehát a pásztorok olyan lelkületűek legyenek, mint az Úr Jézus Krisztus, és a gyülekezet tagjai, a testvérek, ne gondolkozzanak úgy, hogy hát engem nem érdekel a földi pásztor, az Úr az én pásztorom, én csak Rá akarok figyelni, mert Ő rendelt az emberek közül is pásztorokat. Persze úgy se gondolkozzon senki, hogy hát én aztán mindenben csak az emberekre figyelek, mert van, amikor közvetlenül az Úrra is kell figyelni, vagy a földi pásztorok hangján keresztül meghallani az Úr hangját, és tőle venni azt, amit Ő kíván. Milyen a krisztusi lelkületű pásztor, és milyenek legyenek a juhok? Ebből a 14. versből három szót emelnék ki, mert ez jellemző. Azt mondja, hogy legeltesd népedet, vagy az utolsó mondatban: legeljenek Básánban és Gileádban, ez az első. A másik: és a Te vessződdel pásztorold őket, a vessző; a harmadik, amit kiemelnék: magányosan. Nézzük sorban. Vessző vagy bot. Amint mondtam már az előbb is, ez a juhok védelmében van az ellenséggel, a vadállatokkal szemben. A pásztornak kell észrevenni a veszélyt, ami fenyegeti a nyájat, és az ő kötelessége megvédeni a nyájat ezektől a veszélyektől, ezt jelzi a bot. A Cselekedetek könyvében mondja Pál apostol: „Mert én tudom azt, hogy az én eltávozásom után jőnek ti közétek gonosz farkasok, kik nem kedveznek a nyájnak” (ApCsel 20,29). Hogy ki a farkas, vagy mi a farkas, ezt a pásztornak kell tudnia, és megvédeni a nyájat. A nyájnak, a testvéreknek a felelőssége pedig az, hogy hallgassanak a pásztorokra, amikor a veszélyekre figyelmeztetnek. Nehogy felfuvalkodottak legyenek, hogy hát tudjuk mi, nem is olyan nagy a veszély, vagy nincs is veszély.
A másik, amit kiemelnék, hogy magányos nyájról beszél, ott az erdő közepében. Azt a bárányt ragadja el mindig a farkas, amelyik a nyájnak a szélén van, elhúzódik és magányos. Mindig kilesik a vadállatok, és gyorsan elkapják, ami a szélén van, aki nem tart a nyájjal. Mindig az a testvér van veszélyben, aki magányos, nem keresi a többiekkel a kapcsolatot, a közösséget. Persze itt is van feladata a pásztornak. A széleken levőket szelíden beljebb terelgetni. Hát, kinek, hogyan kell ezt tenni, ez kérdés. Vannak bátortalan szívűek, akiket biztatni kell, vannak, akik olyanok, mint a tüske, azokat beljebb kell szeretgetni, vannak rendetlenek, akiket inteni kell, hogy menjenek beljebb, és ne a szélen kullogjanak. Kihez, hogyan, ez a pásztoroknak a feladata, de ne legyen senki magányos, tartson a nyájjal együtt. A harmadik, amit kiemelnék, legeljenek. A pásztornak ez a feladata: legeltetni. 23. zsoltár: füves legelőkön nyugtat, és csendes vizekhez terelget. A másik feladata a pásztornak ugye védeni, erre mutat a pásztorbot. Ezt mondta az Úr Jézus Péternek is: őrizd az én juhaimat, és legeltesd az én juhaimat. A legeltetés is nagyon fontos, vagyis, hogy a pásztorok Igét adjanak, élő Igét, jó Igét, jó táplálékot a juhoknak, mert csak amellett nyugszik a nyáj. Nagyon sokszor a gyülekezetekben abból is probléma adódik, hogy ha nincs jó Ige, éheznek, és akkor próbálnak keresgetni erre is, arra is. Elmennek más legelőkre, erre is, arra is, és közben veszély fenyegeti őket. Tehát fontos, hogy jó, élő Igét adjunk mindig a testvéreknek, ez a pásztoroknak a felelőssége. A juhok felelőssége pedig az, hogy mikor ott van az Ige, akkor éljenek vele, alkalmazzák a saját életükre, okuljanak belőle, tanuljanak belőle. Szabadítás „Mint az Égyiptom földéről kijövetelednek idején, láttatok vele csodadolgokat” (15. vers). Egyiptomból Isten kiszabadította az ő népét, aztán hallottuk, hogy majd a pogány népek közül is kiszabadítja; minket pedig a Sátán uralmából szabadított ki az Úr. Egyiptom ennek is a jelképe: a bűnnek, a világnak, a Sátánnak. A Kolossé 1,13-ban olvassuk, hogy aki kiszabadított minket a sötétség hatalmából, és átvitt az Ő szeretett Fiának országába. Az Úr Jézus azért jött, hogy mindenkit kiszabadítson a bűn fogságából, a Sátán fogságából, a világból. Az a név, hogy Jézus, azt jelenti, hogy szabadító. Ő szabadítja meg a népet annak bűneiből. Azért jött, hogy megkeresse az elveszetteket, és megtartsa, és nem akarja, hogy bárki is elvesszen, a Sátán uralma alatt maradjon. Mindenkiért jött, mindenkit ki akar szabadítani. Korábban ugye olvastuk, hogy kiáltson, aki bajban van, kiáltson, aki a bűnnek, vagy a Sátánnak az uralmát érzi, és szabadulni akar. Kiálts hozzám, és én megfelelek. Várjunk az Ő szabadítására, aki még nem szabadult ki a Sátán uralma alól. Minden szabadítás egy csoda. Nem egyformán szabadít meg bennünket az Úr. Kit ebből, kit abból, különböző módon, de minden szabadítás csoda, mint az Egyiptomból való szabadulás. Minden hívő ember csodákat él át. Már maga a nagy csoda, amikor megnyílik a szeme, és addig nem látta magát bűnösnek, jó embernek látta magát, és addig nem látta, hogy kicsoda az Úr Jézus Krisztus, és egyszer csak látja. Csoda, amikor lehull a bűnteher, csoda, amikor nem vádol tovább a lelkiismeret, csoda, amikor egy más lesz az emberből, mássá lesz, új szívet kap, krisztusi életet kap. Akié a Fiú, azé az élet, ez egy csoda. Mi magunk is csodálkozunk, de egy igazán megváltozott életen mások is csodálkoznak, hogy mit végzett az Úr. Csoda, amikor öröm tölti el az embernek a szívét, és csodákat élhetünk át, ahogy az Úr megvéd bennünket, ahogyan táplál bennünket, ahogyan rávethetjük a gondjainkat, és Ő tényleg gondot visel rólunk minden körülmény között. A hívő emberek élete bizonyságtétel A 16. és 17. versben hívő emberek bizonyságtételéről van szó, elsősorban az életünkkel való bizonyságtételről. Így olvastuk: „Látják ezt a pogányok és megszégyenülnek minden erejökkel. [vagy elfogy az erejük] Kezöket szájokra teszik, füleik megsiketülnek; Nyalják a port, mint a kígyó, mint a föld férgei; reszketve jőnek rejtekeikből; remegve folyamodnak az Úrhoz, a mi Istenünkhöz, és félnek tetőled!” Szánkkal is bizonyságot teszünk, főleg akkor, ha megkérdeznek bennünket, de a legfontosabb az életünk bizonyságtétele, amit látnak. Így olvastuk: látják ezt a pogányok, látják ezt a hitetlenek. Azt írja Pál a Korintusi levélben, hogy a mi levelünk ti vagytok. Nem tintával írva, vagy nem kőtáblára vésve, hanem a szívek hústáblájára, és ezt látja és olvassa minden ember. Ez az
életünk bizonyságtétele. Amikor a hitetlenek ezt látják, akkor most is megszégyenülnek. Hogyan szégyenülnek meg a hitetlenek? „Jó lelkiismeretetek lévén; hogy a miben rágalmaznak titeket, mint gonosztevőket, megszégyenüljenek a kik gyalázzák a ti Krisztusban való jó élteteket” (1Pt 3,16). A hívőket sokan rágalmazzák a hitetlenek közül, sokan szokták gyalázni is. De amikor ezt-azt, rosszat mondanak a hívő emberekről, és amikor kiderül, mindenki előtt világos lesz, hogy azért mi nem úgy viselkedünk, és nem olyanok vagyunk, hanem jó életünk van, krisztusi életünk, akkor megszégyenülnek. Megszégyenüljenek, akik gyalázzák a ti Krisztusban lévő jó életeteket. Hogy ne legyen semmi igaz abból, amivel rágalmaznak bennünket. Ezt az életünk által tudjuk megcselekedni, nem a beszédünk által. Például úgy, ahogyan a Római levél 12. részében olvassuk: „Senkinek gonoszért gonoszszal ne fizessetek. A tisztességre gondotok legyen minden ember előtt. Ha lehetséges, a mennyire rajtatok áll, minden emberrel békességesen éljetek. Magatokért bosszút ne álljatok szerelmeseim, hanem adjatok helyet ama haragnak; mert meg van írva: Enyém a bosszúállás, én megfizetek, ezt mondja az Úr. Azért, ha éhezik a te ellenséged, adj ennie; ha szomjuhozik, adj innia; mert ha ezt míveled, eleven szenet gyűjtesz az ő fejére. Ne győzettessél meg a gonosztól, hanem a gonoszt jóval győzd meg” (Róm 12,17). Szóval, amikor a gonoszt jóval győzzük meg, akkor eleven szenet, parazsat gyűjtünk a hitetlenek fejére; ezáltal megszégyenülnek, égeti őket. Nem jól beszéltünk, nem jót mondtunk, nem jót híreszteltünk, azt mondtuk, hogy ilyenek, meg olyanok a hívők, de lám, a saját bőrömön tapasztaltam, hogy én ugyan ellensége voltam, és így viselkedtem, de ő jót tett velem, mikor olyan helyzetbe kerültem, és imádkozik értem. Ez eleven szén, ez parázs, égeti, megszégyenül. Aztán azt is olvastuk a 17. versben, hogy remegve folyamodnak az Úrhoz. A hitetlen ember a porhoz tapad, földhöz tapad. Mi is ilyenek voltunk: a menny, az odafel valók nem érdekeltek, csak a földi, ami por. A hitetlen ember is a porhoz tapad, mint a földnek a férgei. Nagyon sok féreg ott él a földben, a porban. Vagy mint a kígyó, ami a Sátánnak a jelképe. Az is ott csúszik a porban. A hitetlen ember, aki még a Sátán uralma alatt van, a porhoz tapad, és rejtőzködik Isten elől, mint ahogy a férgek is rejtőzködnek, vagy mint ahogyan Ádám is rejtőzködött a bűnbeesés után. Mindjárt ment a fák közé, és fügefaleveleket aggatott össze. A bűnös ember nem szereti a világosságot. De hogyha egyszer a hívő embereknek az élete világít - ti vagytok a világ világossága, ti vagytok a föld sója -, akkor az életünk bizonyságtétele, és ha a szavainkkal is bizonyságot teszünk, vagy igét mondunk, beszédünk sóval fűszerezett lesz, a legjobb fűszer Isten Igéje. Hogyha ez az Ige beléjük hatol, ha Isten világosságot gyújt, akkor remegve folyamodnak az Úrhoz, mert rögtön meglátják, hogy bűnösök, és remegni fognak Isten előtt, de az Úrhoz folyamodnak. Ez a dolgunk ebben a világban, hogy az életünk az Úrról tegyen bizonyságot, és ha valaki remeg is a bűnei miatt, de mégis azt is érezze meg, hogy Isten most még nem elítélni akarja, hanem most még lehet jönni bocsánatért az Úrhoz. Remegve folyamodnak az Úrhoz, és Ő könyörül rajta. Velünk is ez történt, rajtunk is így könyörült az Úr. Mi is a porhoz tapadtunk, mi is olyanok voltunk, mint a férgek, mi is a kígyónak, a Sátánnak az uralma alatt voltunk. Egyszer mihozzánk is eljutott az Ige, egyszer mi is remegtünk a sok bűnünk miatt, a kárhozat miatt, de mégis megtapasztaltuk a csodát, hogy mikor az Úrhoz folyamodtunk, akkor Ő megbocsátott nekünk. Milyen a mi Istenünk? A 18. verstől a 20. versig le van írva, hogy milyen a mi Istenünk. Kicsoda olyan Isten, mint Te? Kicsoda olyan Isten? Hát ez egy költői kérdés. Ez kérdés alakban azt mondja el, hogy nincs senki olyan Isten, mint a mi Istenünk. Senki nincs hasonló Istenhez. Érdekes, hogy Mikeásnak a neve azt jelenti magyarul, hogy „kicsoda olyan, mint Jahve?”, és a könyvének a végén ezt a kérdést teszi fel: Kicsoda olyan, mint a mi Istenünk? Majdnem ugyanúgy hangzik, mint az Ő neve. Vagy Mihály, Micháel, Mikeás, vagy Micháel, ez is közel van. Mihály neve is azt jelenti, hogy kicsoda olyan, mint az Úr? Ez a három utolsó vers Mikeás könyvének a csúcspontja, mert az egész könyvben végig arról volt szó, hogy milyen gyalázatosan élt Izrael népe, milyen gyalázatos az ember. Milyen nyomorult bűnösök vagyunk, és Isten ellenségei, és mennyire elhatalmasodott a bűn? Méltóak
vagyunk a pusztulásra, Isten haragjára. Isten mégis kész megbocsátani. Hát ki ehhez hasonló, mint Ő? Ki olyan, mint a mi Istenünk? Ő igen csodálatos! Itt felsorol az Ige 8 dolgot jellemzésül, hogy milyen a mi Istenünk, hogy nincs hozzá hasonló. Először is azt mondja, hogy megbocsátja a bűnt, de ez a bocsánat Istennek nagyon sokba került. Tudjuk: vérontás nélkül nincs bűnbocsánat, de az áldozati állatok vére soha nem törli el igazán a bűnt. Újból és újból vinni kellett, és esztendőként bűnre emlékeztetett. Egyetlenegy igazi bárány, az Isten Báránya, Jézus Krisztusnak a vére, amelyik eltörli a bűnt. Ezért mondja Péter apostol, hogy nem ezüstön és nem aranyon váltott meg bennünket, hanem drága véren, a hibátlan, szeplőtlen és igaz bárány vérén, a Krisztusén. Úgyhogy, a bűnbocsánat árát Isten fizette ki, és igen sokba került Neki, egyszülött Fiát adta. Azt a Fiút, akiért minden teremtetett, akiért van az egész mindenség, akiben fennáll a mindenség, akiben Ő gyönyörködik, Őt adta értünk. Ez neki nagyon drágába került. Hát ki ilyen Isten? A pogány vallásoknak vannak istenei, azok áldozatot követelnek, a mi Istenünk áldozatot hozott. Nem kicsit, nagy áldozatot hozott! Hát ki ilyen Isten, mint a mi Istenünk? Aztán így folytatja, és ez a második. „Elengedi öröksége maradékának vétkét.” Az új fordítás azt mondja, hogy elengedi a büntetést, a bűnnek a büntetését. Mi a bűnnek a büntetése? A halál. A bűn zsoldja a halál, és Krisztus szenvedte el értünk a halált, mégpedig az örök halált, a kárhozatot. Istennek a haragja rá sújtott, Isten Őt hagyta el. Ez a kárhozat, elfordulni Tőle. Hát kicsoda ilyen Isten, mint a mi Istenünk, Aki a bűneinknek a következményétől megszabadított bennünket, igen nagy áldozat árán?! A harmadik: nem tartja meg haragját örökké. Joggal haragudott Isten. Mikeás könyvében is van erről szó, hogy haragudott, mert olyan sokszor figyelmeztette az ő népét, és nem hallgattak rá. Haragszik az emberre is méltán, de nem tartja meg haragját örökké. És azért nem tartja meg a haragját, mert, így olvassuk az Igében, hogy Krisztus megbékéltette Istent, hogy ne haragudjon. Mivelhogy Isten volt az, aki Krisztusban megbékéltette magával a világot (Korinthusi levél) Krisztusért járunk követségben, mintha Isten kérne miáltalunk: Krisztusért kérünk, hogy béküljetek meg az Istennel. Mert aki bűnt nem ismert, bűnné tette érettünk. Ő Krisztusért már megbékélt, nem haragszik már ránk, békejobbot nyújt; béküljünk meg mi is Vele! No, a hívő ember megbékélt Vele, és nagyon jól tudja, hogy Isten valóban nem haragszik, nem tartja meg haragját örökké. A negyedik, amit olvastunk: mert gyönyörködik az irgalmasságban. Istenről már az Ószövetségben az van megírva, hogy az Úr irgalmas és kegyelmes Isten. Nagyon sokszor ki van jelentve, de mi az Újszövetségben még sokkal többet láthatunk az irgalmából, és abból, hogy gyönyörködik az Úr abban, hogy irgalmasságot cselekedhet velünk. A Korinthusi levélben úgy olvashatjuk, hogy Ő az irgalmasság Atyja, és minden vigasztalásnak Istene. A bűnös ember ezért mehet hozzá, mert jó szívvel irgalmaz nekünk, kedvét leli benne, gyönyörködik abban, hogy aki Hozzá jön bűnbocsánatért és irgalomért, annak irgalmat adjon, és megkegyelmezzen. Dávid is ismerte ezt. Az 51. zsoltárban olvastunk arról, hogy amikor vétkezett, így szólt Istenhez, mikor a bűn nyomorúságát hordozta, mert elhallgatta, és megavultak a csontjai a napestig való jajgatás miatt. Egyszer csak bevallotta a bűnét, az Úrhoz jött, és azt mondta: „Könyörülj rajtam én Istenem a te kegyelmességed szerint; irgalmasságodnak sokasága szerint töröld el az én bűneimet!” (Zsolt 51,3). És Isten eltörölte, nem vetette el a szeme elől. Amit vetett, aratnia kellett, de eltörölte a bűneit, ezért nem kellett meghalnia. Ezért nem vette el Isten az Ő Szent Szellemét Dávidtól. Hát, könyörül most is, gyönyörködik abban, hogyha valakivel irgalmasságot cselekedhet. Ezért járuljunk Hozzá bizalommal, a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot találjunk alkalmas időben való segítségül. Az ötödik: Hozzánk térvén, könyörül rajtunk. Itt is könyörületről van szó, de egy másik szempontból. Az előbb arról beszéltem, hogy ha mi kiáltunk az Úrhoz, ha mi megyünk Hozzá, könyörül rajtunk, itt meg arról van szó, hogy Ő tér hozzánk: hozzánk tér, és úgy könyörül rajtunk.
Mert bizony gondoljuk meg, hogy nem mi kerestük meg Őt, hanem Ő keresett meg minket! Jézus Krisztus jött le a mennyből, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett. Mi csak azért kiálthattunk, mert Ő már előbb keresett minket, és előbb szeretett minket; hozzánk térvén, könyörül rajtunk. Fiában hozzánk jött, közel jött, megértett bennünket, mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni a gyarlóságainkon. Tudja, hogy mit jelent ebben a testben lenni, megemlékezik rólunk, hogy por vagyunk. Ilyen közel jött hozzánk, és így könyörült rajtunk! Hát kicsoda ilyen Isten? Ki ilyen Isten, aki emberré lett, hogy megváltson bennünket? Hatodik: Eltapodja álnokságainkat. Nézzük csak meg, mit olvastunk korábban a 10. versnek a végén? Ímé széttapostatik, mint az utca-sár. Itt emberekről van szó, Isten ellenségeiről. Igen, akiknek nem kell Jézus Krisztus, erről volt szó, az egyszer széttapostatik, mint az utca-sár, de itt nem erről beszél az Ige. Nem minket tapos szét, hanem álnokságainkat. Eltapodja álnokságainkat, megsemmisíti, félredobja, nem emlékezik többé rá, nem kerül a szeme elé. Messze veti el tőlünk a mi bűneinket, ahogy a következő mondja, ez a hetedik: Bizony tenger mélységébe veted minden bűnünket. Ez nagy messzeség, amit a tenger mélyébe vetnek, az többé nem kerül elő, elsüllyed, vége van. Így veti el Isten a mi bűneinket az orcája elől, mert ha az arca előtt maradna és látná, akkor méltán haragudhatna ránk, de elveti orcája elől, hogy ne lássa többet, hanem Krisztust látja, és Krisztusban igaznak lát bennünket. Itt megemlítenék valamit. Olvastam valahol, hogy az ortodox zsidók ünnepelnek, vagy végeznek egy úgynevezett taslik ceremóniát. Erről nem hallottam még, de ebben a könyvben azt olvastam, hogy ez abból áll, hogy az ortodox zsidók egy évben egyszer, az évnek egy bizonyos napján elmennek egy gyors folyású patakhoz vagy folyóhoz, és visznek magukkal apró tárgyakat, és apróra tépett papírt. Ezeket beledobálják a vízbe, és ez a gyors folyású víz gyorsan viszi is tovább a beledobott apró tárgyakat. Viszi a folyóba, és viszi a tenger felé. Miközben ezt teszik, Mikeás könyvének ezt a három utolsó versét ismételgetik. Állandóan mondják és mondják: „Kicsoda olyan Isten, mint te, a ki megbocsátja a bűnt és elengedi öröksége maradékának vétkét?! Nem tartja meg haragját örökké, mert gyönyörködik az irgalmasságban! Hozzánk térvén, könyörül rajtunk; eltapodja álnokságainkat. Bizony a tenger mélységébe veted minden bűnünket! Hűséget mutatsz a Jákóbnak, irgalmasságot Ábrahámnak, a mint megesküdtél atyáinknak még az ősidőkben.” Ez a nyolcadik, amit itt az utolsó versben olvastunk, hogy Isten hűséges. Hű az Isten - olvastuk a Korinthusi levélben is. Isten hűséges volt Izraelhez is, Jákóbhoz, Ábrahámhoz, amit Ő megígért, beteljesítette. A nép bűne ellenére. Az ezeréves királyságban Istennek minden ígérete, amit csak Izraelnek ígért, beteljesedik. Hűséges maradt hozzá. Megtartotta Izrael népét sok viszontagság, nyomorúság, üldözés, halál között is, és a maradéknak beteljesíti mindazt, amit ígért, mert hűséges marad. De hozzánk is hű. Ha valaki egyszer az Úr Jézushoz jött, ha egyszer elfogadta a kegyelmet, ha valaki egyszer Isten gyermeke lett, akkor Isten hű marad ahhoz, hogy elfogadott bennünket, és szeret bennünket. Meg van írva: ha mi hitetlenkedünk is, Ő hű marad, Ő magát meg nem tagadhatja. A 38-as ének szerint: „Az Isten hű! Mint drága jó Atyánk…” Ő hű. Legyünk mi is hűek Hozzá! Befejezés A 7. versben olvastuk a múlt alkalommal: „De én az Úrra nézek, várom szabadításom Istenét.” Igen, ha az Úrra nézünk, és látjuk, hogy milyen Istenünk van, ahogyan a három utolsó versben olvastuk, akkor bizalommal nézhetünk Rá. Bizalommal kiálthatunk Hozzá. És, hogy milyen a mi Istenünk, ezt már mi nagyon jól láthatjuk az Úr Jézus Krisztusban, mert Krisztus Őt jelentette ki, Krisztus az Ő valóságának a képmása; aki engem látott, látta az Atyát, - mondta az Úr Jézus. Krisztusban láthatjuk, hogy igen, Isten a szeretet, és ezért legyen áldott az Úrnak a neve! Ámen. Debrecen, 2010. 07. 21.
