Mikeás 2, 1-5 Kívánságtól a halálig - Megtérés és élet

Mikeás 2, 1-5 Kívánságtól a halálig - Megtérés és élet „Jaj azoknak, a kik hamisságot gondolnak és a kik ágyasházukban gonoszságot cselekesznek, és végrehajtják azt, mihelyt megvirrad, mert hatalmuk van hozzá. Megkívánják a mezőket és elrabolják, és a házakat és elszedik; és nyomorgatják a gazdát, és az ő házanépét az embert és az ő örökségét! Annakokáért ezt mondja az Úr: Ímé, én is gonoszt gondolok e nemzetség ellen, melyből ki nem vonhatjátok a ti nyakatokat és nem jártok kevélyen, mivel gonosz idő lészen az! Azon a napon példabeszéd támad rólatok, és siralmat sírnak, mondván: Oda van! Elpusztultunk! Népem örökségét felcserélte! Miként rabolja el tőlem; hűtelennek osztja ki mezeinket! Azért nem lesz néked, a ki mérőzsinórt vessen sors szerint az Úrnak gyülekezetében.” Bevezetés Volt már szó arról, hogy Mikeás próféta idejében, ugyanabban az időben, amikor Ézsaiás próféta is élt, milyen bűnök voltak Izráelben és Júdában. Láttuk azt, hogy a mai időben is ugyanezek vannak, csak fokozottabb mértékben. Szó volt arról, hogy ezeknek a bűnöknek egyszer eljött a következménye. 103. zsoltárt olvastuk az előbb, amiben az volt, hogy Isten, könyörülő az istenfélők iránt, mint az atya a fiak iránt. Könyörülő minden ember iránt, nem feddődik minduntalan, és nem tartja meg haragját. De van egy olyan pont, amikor nem lehet másképpen az emberrel bírni, minthogy megfenyítse (akár hívő, akár nem), hogyha Isten türelme már nagyon hosszan hordozza el az embereknek a gonoszságát. Hát ez történt Izráelben is, és az első rész 2. versében úgy olvastuk: „Halljátok meg minden népek, figyelmezz föld és annak teljessége…” - azért íratott meg, hogy mi is tanuljunk abból, ami történt az ószövetségi néppel. Amit most felolvastunk, ezt az öt verset, ugyanezekről szól. Elsorolja azokat a bűnöket, amiben benne volt a nép, és azt is, hogy mi lesz a következménye, amikor elfogy Isten türelme, és elengedi Isten az Ő haragját, mert nem lehet másképp bírni már ezzel a néppel, olyan hosszan tűrt már neki. Gondolataink, terveink és a kívánság Ebből az öt versből a következő témákról szólnék: Először gondolataink, terveink és kívánságaink. Azután mivel töltjük az álmatlan éjszakákat? Aztán a hatalomnak a kérdése, és ezzel összefüggésben a kevélység. Rablás és nyomorgatás. És végül az Úr gondolata, és a gonosz idők. Siralom és pusztulás. Azt olvastuk az 1. vers elején: „Jaj azoknak, a kik hamisságot gondolnak… [és a 2. vers elején] Megkívánják a mezőket…” Hát itt vannak a gondolatok, tervek és a kívánságok. Jaj azoknak, akik hamisságot gondolnak! Az új fordítás azt mondja: akik gonoszságot és gaztetteket terveznek. Megkívánnak valamit, és akkor szépen elgondolják, eltervezik, hogy lehetne azt megszerezni. Minden ember felelős a gondolataiért, mert minden gonoszság előbb a gondolatunkban fogan meg. Nem csak úgy magától. Van, amikor az ember úgy felindulásból, meggondolatlanul tesz valamit, ilyen is van, ezt még Isten is másképpen ítéli meg. De nagyon sok gaztett, túlnyomó részük, úgy történik, hogy először az ember elgondolja és eltervezi, hogy fogom tenni. Jakab apostol levelében azt olvassuk: „…mindenki kísértetik, a mikor vonja és édesgeti a tulajdon kívánsága. Azután a kívánság megfoganván, bűnt szűl; a bűn pedig teljességre jutván, halált nemz” (Jak 1,14-15). Tehát bennünk van a kívánság. Itt is azt olvastuk, hogy megkívánják a mezőket. Sokféle kívánság van egy emberben. Mert nincs bennünk jó. És mindig valami rossz után kívánkozunk, ami nem egyezik Isten akaratával. Ez a kívánság bennünk kísértés. Arra ösztönöz, hogy szerezzük meg, csináljuk meg. És azt

mondja az Ige, hogy arra kell vigyázni, hogy ez a kívánság meg ne foganjon. Nem tehetünk róla, hogy kívánság van bennünk. Bűnösnek születtünk. Ezt az Úr is tudja. De arról tehetünk, hogy meg ne foganjon ez a kívánság bennünk. Ez a fogantatás a gondolatainkban történik, akkor, amikor először a gondolatainkban helyet adunk a kívánságnak, foglalkozunk vele, terveket szövünk, hogy lehetne kivitelezni, amit megkívánunk. Itt ugye, arról van szó, hogy voltak, akik megkívánták mások házát, mezejét, hát terveket szőttek, hogy hogyan lehetne elrabolni, hogy lehetne megszerezni minél olcsóbban, vagy lehetőleg ingyen. Hogy lehetne ezt megvalósítani? Ezeket gondolták el először, és szőtték a terveket. Honnan indult ki az egész? Kívánságból. Mózes könyvében a tízparancsolatban olvashatjuk az utolsó, a tízedik parancsolatot, ami egyetlen témáról szól: Ne kívánj! Így olvassuk: „Ne kívánd a te felebarátodnak házát. Ne kívánd a te felebarátodnak feleségét, se szolgáját, se szolgálóleányát, se ökrét, se szamarát, és semmit, a mi a te felebarátodé” (2Móz 20,17). Hát igen, csak nagyon érdekes ez a törvény. Nyilván ezek az izráeli emberek is nagyon jól tudták ezt a törvényt gyermekkoruktól erre tanították őket. Ám a Római levélnek a 7. részében elolvashatjuk, hogy milyen különös a törvény: „Mit mondunk tehát? A törvény bűn-é? Távol legyen: sőt inkább a bűnt nem ismertem, hanemcsak a törvény által; mert a kívánságról sem tudtam volna, ha a törvény nem mondaná: Ne kívánjad. [...] Tehát a jó nékem halálom lett-é? Távol legyen: sőt inkább a bűn az, hogy megtessék a bűn, mely a jó által nékem halált szerez, hogy felette igen bűnös legyen a bűn a parancsolat által” (Róm 7,7.13). Vagyis azt mondja az Ige, hogy bennünk volt a kívánság, de amikor Isten ki is mondta, hogy ne kívánjad, mert ez nem jó, akkor annál erősebb lett, szinte felelevenedett bennünk ez a bűn. És ez oda kellett volna, hogy vezesse az embert, hogy: kicsoda könyörül rajtam? Hogy tudok én ettől megszabadulni? Ahogy mondja a Galata levélben: Krisztusra vezérlő mester, mert rá kell döbbenni az embernek, hogy jó a törvény. Jól mondja, hogy ne kívánd, de nem tudom megtenni, hogy ne kívánjam. Nyomorult ember vagyok. El vagyok adva a bűnnek. Szabadítóra van szükségem. Ki fog megszabadítani engem ebből? Krisztushoz vezet. Ő ad megoldást. És a megoldást ott adja, hogy az Úr Jézus Krisztus által lehetséges, hogy ez a kívánság ne foganjon meg a gondolatainkban, ne foglalkozzunk vele, ne szőjünk terveket, félre tudjuk tenni. 2 Korinthus 10,5-ben mondja az Ige, hogy foglyul ejtvén minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak. A gondolataink óhatatlanul kezdik a kívánságunkat kiszolgálni, de amikor ezt észrevesszük, Krisztusban van erő arra (csak Benne van erő!), hogy azt mondjuk: állj! Nem megyünk tovább ezen az úton. Na, persze az ember nem lehet gondolatok nélkül. Olyan nincs, hogy kikapcsoljuk a gondolatunkat, és semmire nem gondolunk. Valamire kell gondolni. És az Ige nem csak annyit mond, hogy ejtsük foglyul a gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak, ne gondoljunk rosszat. Azt is elmondja, hogy mire gondoljunk: „Továbbá, Atyámfiai, a mik csak igazak, a mik csak tisztességesek, a mik csak igazságosak, a mik csak tiszták, a mik csak kedvesek, a mik csak jó hírűek; ha van valami erény és ha van valami dicséret, ezekről gondolkodjatok. A miket tanultatok is, el is fogadtatok, hallottatok is, láttatok is én tőlem, azokat cselekedjétek: és a békességnek Istene veletek lesz” (Fil 4,8). Tehát ha észrevesszük magunkban, hogy a gondolataink nem jó irányba mennek, imádkozunk az Úrhoz, és azt mondjuk: Uram, nem akarok ebbe az irányba menni. Jóról szeretnék gondolkozni. Rólad szeretnék gondolkozni. A Te Igédről. És akkor nem fog a bűn, a kívánság megfoganni bennünk. Hát ennyit a gondolatainkról, terveinkről, és a kívánságról. Mivel töltjük az álmatlan éjszakákat? Mert itt az első versben erről van szó. „Jaj azoknak, a kik hamisságot gondolnak és a kik ágyasházukban gonoszságot cselekesznek…” Ágyasházukban. Az új fordítás szerint: álnokságot és gaztetteket terveznek fekvőhelyükön. És, hogy itt az éjszakáról van szó, az

abból világos, hogy az 1. vers így fejeződik be: „…és végrehajtják azt, mihelyt megvirrad…” Éjszaka gondolják ki ezeket a gonosz terveket, hogy hogyan tudják majd a másik mezejét vagy házát elrabolni. Ahogy egyre jobban öregszik az ember, annál inkább keveset alszik éjszakánként. És mit teszünk akkor, amikor nem tudunk aludni? Miről gondolkozunk? Mit tervezünk? Mi körül forognak a gondolataink? A hitetleneknek e körül, amit itt olvasunk. Gaztetteket gondolnak ki: hogy állok bosszút a másikon, hogy fogom neki megmondani, hogy teszek keresztbe, hogy teszek szert valami előnyre. Mindegy, hogy a másik kárára. És ilyeneket gondolnak ki. Példabeszédek könyvének a 4. részében, a 14. verstől ezt olvassuk: „A hitetlenek útjára ne menj, se ne járj a gonoszok ösvényén. Hagyd el, át ne menj rajta; térj el tőle, és menj tovább. Mert nem alhatnak azok, ha gonoszt nem cselekesznek: és kimegy szemükből az álom, ha mást romlásra nem juttatnak. Mert az istentelenségnek étkét eszik, és az erőszaktételnek borát iszszák” (Péld 4,14-17). Hát ez megdöbbentő, hogy Isten jól látja az embernek a szívét, vannak olyan emberek, istentelen emberek, akik nem alhatnak, míg valami gonoszt ki nem gondolnak. Ki megy a szemükből az álom, ha mást romlásra nem juttatnak. Egyszerűen életelemük az, hogy valami gonoszt gondoljanak ki. Nem is tudnak aludni másképpen. Ezzel töltik az éjszakát. Mikor aztán valamit jól kigondoltak, akkor aztán boldogok, és akkor álomra hajtják a fejüket. Na, majd másnap vagy harmadnap ezt meg ezt fogom csinálni. Nem így az istenfélő emberek! Sok példát látunk az Igében, hogy ők mivel töltik az éjszakát, ha nem tudnak aludni. Például az Ige leírja, hogy Dávid mivel töltötte az éjszakáit, amikor nem tudott aludni: „Mintha zsírral és kövérséggel telnék meg lelkem, mikor víg ajakkal dicsérhet téged az én szájam! Ha reád gondolok ágyamban: őrváltásról őrváltásra rólad elmélkedem; Mert segítségem voltál, és a te szárnyaidnak árnyékában örvendeztem. Ragaszkodik hozzád az én lelkem; a te jobbod megtámogat engem” (Zsolt 63,6-9). Őrváltásról őrváltásra. Háromóránként voltak éjjel az őrváltások. És elmúlt az egyik őrváltás, három óra múlva a másik, és még mindig nem aludt. Több mint három órán keresztül miről gondolkodott? Dávid király volt, rengeteg ellensége volt. Elgondolhatta volna éjszaka: No, most ennek az ellenségemnek, hogy fogok majd rosszat tenni, bosszút állni rajta, amazt hogy fogom majd félretenni vagy kivégeztetni, vagy sok mindenre gondolhatott volna. Nem erről gondolkozott. Tépelődhetett volna az országnak a gondjain, saját családjának a bajain. Nem erről gondolkodott. Őrváltásról őrváltásra Rólad elmélkedem. És miért? Elmondja, hogy miért: mert menedékem voltál. Mert szárnyaid árnyékába menekültem, és őriztél engem. Jó voltál hozzám. Nagyon sok csodálatos jótettét láthatta az Úrnak. Láthatta, hogy Istennek gondja van rá. Most akkor miért töprengjen azon, hogy ő hogy oldja meg a gondokat, amikor ilyen Istene van? Hát mi is erről gondolkozzunk, hogyha nem tudunk aludni: milyen jó az Úr, milyen kegyelmes, milyen irgalmas, mit tett velünk és másokkal. És arról is lehet gondolkozni, amit az előbb olvastunk a Filippi 4,8-ban: a mik igazak, tisztességesek, igazságosak, tiszták, dicséretre méltók, ami jó, ami erényes. Ezekről gondolkozzunk. Egyszer beszéltem egy idős nőtestvérrel, és azt mondja, hogy amikor ő nem tud aludni, éjszaka gondolatban végigjárja a testvéreket. Kezdi a közvetlen környezetében, mind szélesebb körben, aki csak eszébe jutott az egész országban, aztán külföldön is, akit csak ismer, és mindegyikért imádkozik. Ez jó foglalkozás, amikor az Úr elé jövünk. És nyilván ezekben az imádságokban nemcsak könyörgés van, hanem hálaadás is, ahogy Dávidnak is hálaadás volt a szívében. Ez jó, ha ezzel töltjük az éjszakát. A hatalom kérdése és a kevélység Az 1. vers végén olvastuk, hogy amit kigondoltak éjjel, végrehajtják, mihelyst megvirrad, mert hatalmuk van hozzá. A 3. versnek a végén pedig ezt olvastuk: nem vonhatjátok ki nyakatokat, és nem jártok kevélyen. Ezekről az emberekről, akiknek hatalmuk van, azt

mondja az Ige, hogy egyúttal kevélyek is. Együtt szokott járni a hatalom és a kevélység, felfuvalkodottság. Jakab leveléből az előbb elolvastuk az Igét, az 1. résznek a 14. 15. versét. Azt mondja itt, hogy mindenki kísértetik, amikor vonja és édesgeti tulajdon kívánsága. Tehát ezekben az emberekbe (meg a mai emberekben is), ugye, ott van a kívánság; mondjuk, megszerezni mások házát, mezejét, vagy bármi. Aztán a kívánság megfogan. Ez az, amit éjszaka elgondol: hogy fogom végrehajtani a kívánságomat? Amikor már ezt végiggondolja, és a tervet valahogy megszövi, akkor már megfogant a kívánság. De még nem született meg, csak megfogant. Azt mondja, hogy azonban ha megfogant, akkor bűnt szül. És akkor születik meg a bűn, amit itt olvastunk, mikor másnap reggel felkel, és véghezviszi, amit kigondolt, mert van hatalma hozzá. Ekkor születik meg. Ugyanúgy, amikor egy embernek még csak a gondolataiban van, hogy hogy viszi véghez a kívánságát, addig még nem látja, csak Isten. Mint ahogy amikor megfogan egy gyermek az anyaméhben, azt még nem látják, de mikor megszületik, akkor már látható. Ha csak kigondolja valaki a bűnt, még az nem látható. De mikor már megteszi, akkor megszületett a bűn. Na, ez történik itt is, megszületik a bűn. És csak azért tud megszületni, azért tudja megtenni, mert, ahogy az Ige mondja: hatalma van hozzá. Nagyon sok kigondolt gonosz terv csak azért nem válik valóra, mert a kigondolójának nincs hozzá hatalma, hogy megtegye. Vagy egyszerűen nem jön alkalmas idő. Nagyon sokszor csak ennyit jelent, hogy hatalma van hozzá, hogy jön egy alkalmas idő. Megteheti. Alkalom szüli a tolvajt, ahogy mondják. Egy jó alkalom, na, most megteszem, amit kigondoltam. Azonban itt egy kicsit szeretnék kitérni a hatalomnak a kérdésére. Római levélnek a 13. részében azt olvassuk, hogy minden hatalom Istentől van: „Minden lélek engedelmeskedjék a felső hatalmasságoknak; mert nincsen hatalmasság, hanem csak Istentől [Figyeljük? Csak Istentől. Nincs hatalom, csak Istentől.] és a mely hatalmasságok vannak, az Istentől rendeltettek. [...] Mert a fejedelmek nem a jó, hanem a rossz cselekedetnek rettegésére vannak. Akarod-é pedig, hogy ne félj a hatalmasságtól? Cselekedjed a jót, és dicséreted lesz attól” (Róm 13,1.3). Tehát a hatalmat Isten adja mindenkinek. Országok vezetőinek, egy városvezetőnek, és kisebb körben is, mindenféle hatalmat Isten ad. És miért adja ezt a hatalmat? Olvastuk: hogy a jót a hatalom megdicsérje, támogassa, elősegítse, a rosszat, a gonoszt pedig elrettentse, megbüntesse, még a következő versekben ilyet is olvasunk, hogy nem ok nélkül viseli a fegyvert, akár még fegyveresen is. Ezért van a hatalom: a jó elősegítésére, a gonosznak megfékezésére, megakadályozására és megbüntetésére. Sajnos, azt tapasztaljuk, hogy nagyon gyakran visszaélnek ezzel a hatalommal, akik hatalmat kaptak. Éppen, hogy nem a jót dicsérik meg, éppen, hogy nem a gonoszt büntetik meg, hanem nagyon sokszor ők járnak elől a gonoszsággal. Mint ahogy olvastuk itt Mikeás könyvében is. Itt olyan emberekről van szó, akiknek hatalmuk van elvenni a mezőt, meg másoknak a házát, meg örökségét, és egyebeket. Hatalmuk van, de rosszra használták a hatalmat. És azért használják rosszra a hatalmat, mert kevélyek. Nincs bennük az, az alázat, hogy ezt a hatalmat így kaptam, sáfársággal bízattam meg. Nagyon sokan azt gondolják, hogy én szereztem meg a hatalmat. Nem csak a diktátorok gondolják ezt, még a demokráciában is azt gondolják, azért kampányolnak. Szerezzük meg a hatalmat. Hiába kampányolnak, a hatalom azé lesz, akinek Isten adja. Csakhogy, ha visszaél a hatalommal, és nem a jóra használja, hanem a rosszra, biztos, hogy Isten el fogja venni a hatalmat tőle, és azután meg fogja büntetni. Ebben biztosak lehetünk. Itt is az történt. Akiknek hatalmuk volt, gonoszra használták, és megüzente Isten, hogy ennek komoly következménye lesz. Mindent el fogtok veszíteni. Mindent. Az ellenség az országot porig fogja égetni. És úgy is történt. Amikor az ember felfuvalkodik, és kevély lesz, és azt gondolja, hogy övé marad a hatalom örökké, még eddig minden hatalmon levő azt gondolta, hogy örökké az én kezemben fog maradni a hatalom. És felfuvalkodik, akkor úgy lesz, ahogy a Példabeszédek könyve mondja: „A megromlás előtt kevélység jár, és az eset [az elesés] előtt

felfuvalkodottság” (Péld 16,18). Tehát minden kevélység után romlás következik, minden felfuvalkodottság után elesés és megromlás. Ez törvényszerű. Mit tesz ekkor az Úr? Tehát amikor látja az Úr, hogy kevély valaki, visszaél a hatalommal, először figyelmeztet az Úr, vár, tűr, megint figyelmeztet, és ha az ember nem tér le a rossz útról, akkor az Úr megharagszik, és büntet. Erre sok példa van a történelemben. Nekünk hívő embereknek egy dolgot kell megjegyezni ezzel kapcsolatban, ami a Róma 13,2ben van. Itt azt olvassuk a hatalomról: „Azért, a ki ellene támad a hatalmasságnak, az Isten rendelésének támad ellene; a kik pedig ellene támadnak, önmagoknak ítéletet szereznek.” Egy hívő ember soha ne támadjon ellene a hatalmasságoknak, akármilyen gonosz az a hatalmasság, akármilyen vérlázító és igazságtalan. Nem kell ellene támadni. Miért? Mert majd Isten elmozdítja a helyéből, amikor Ő jónak látja. Biztosak lehetünk benne, hogy a bűn nem marad büntetés nélkül. Csak várjunk az Úrra! Szűkebb körű hatalom De most térjünk egy kicsit hétköznapibb dologhoz. Szűkebb körű hatalmak is vannak, nem csak egy országnak, vagy népeknek a vezetője rendelkezik hatalommal. Például minden férjnek van hatalma. Minden szülőnek van hatalma a gyermekeik felett. Minden munkahelyi főnöknek van hatalma. És minden gyülekezeti elöljárónak adott Isten hatalmat. Ezt a hatalmat is építésre adta, nem pedig romlásra. A jónak az elősegítésére, és a rossznak a megbüntetésére. És nekünk is vigyáznunk kell, legkisebb hatalmat is, ha kaptunk Istentől, hogy vissza ne éljünk vele, jól használjuk ezt a hatalmat. Amelyik férj visszaél ezzel a hatalmával, biztos lehet benne, hogy Isten számon fogja kérni. Nem kell, hogy a feleség lázadjon, majd Isten, amikor úgy látja, hogy elérkezett az idő, számon fogja kérni. És a szülőnek, férjnek, feleségnek, mind a két szülőnek a gyermek fölött hatalma van. Az Ige azt mondja, hogy neveljék az Úr intése és tanítása szerint. Meg fegyelmezzék őket. A szülő is vigyázzon, hogy vissza ne éljen ezzel. Erre figyelmeztet is az Ige, azt mondja: ti atyák, ne ingereljétek a ti gyermekeiteket. Nem szabad ingerelni. Hát az Úr ad mindannyiunknak ebben eligazítást, hogy mi az, amikor már csak ingerlem. Már nem nevelem, már csak ingerlem azt a gyereket. És így tovább, sorolhatnánk, a munkahelyen, a gyülekezetben. Nekünk az a dolgunk, hogy vessük alá magunkat a hatalmasságnak. A munkahelyi főnöknek is. Az Ige azt mondja, nemcsak a jóknak, hanem azoknak is, akik istentelenek és kegyetlenek. Majd eljön az idő, enyém a bosszúállás, azt mondja az Úr, én megfizetek. Ahogy itt, ezeket, akikről Mikeás könyvében szó van, akik elrabolták a házakat, visszaéltek a hatalommal, megbüntette az Úr, eljött az idő, biztosak lehetünk, hogy az Úr uralkodik, és Isten nem csúfoltatik meg. Rablás és nyomorgatás A 2. versben olvastuk: a mezőket elrabolják, a házakat elszedik, nyomorgatják az embert. Hát, akinek hatalma van, legtöbb ember ezt tette, és ezt teszi a mai napig is. Pedig mindenki tudja, az istentelen ember is tudja, hogy meghal, és nem visz magával semmit ebből a világból. Ezt mindenki tudja. És azt is tudja, mert közmondás is mondja, hogy ebül szerzett vagyon ebül vész el. Vagy egy másik közmondás: könnyen jött, könnyen megy. Amit csak úgy elszedett, gonoszul, azt el fogja könnyen veszíteni, szintén gonoszul. És azt is tudja mindenki, ha nem is az Igéből, de a szíve mélyén tudja, hogy minden bűn elveszi igazságos büntetését. Mert látjuk a történelemben, látjuk a mindennapi életben, hogy nem mehet vég nélkül a bűn, minden bűn előbb-utóbb elveszi igazságos büntetését. Az a megdöbbentő, hogy mégis teszi az ember a gonoszt, amíg hatalma van hozzá. Tudjuk azt, hogy a második világháború előtt a hatalmon levő urak hogyan nyomorgatták a népet. Tudjuk, hogy amit összeharácsoltak, Isten elvette tőlük szinte egy pillanat alatt. Minden megváltozott. De az új urak, az új hatalom egyáltalán

nem volt különb, sőt, még gonoszabb lett. Szó szerint azt tették, ami Mikeás idejében történt: akinek a házát megkívánták, azt aljas módon el is vették tőle. Annak is véget vetett Isten. És minden rablásnak, minden nyomorgatásnak véget fog vetni. Említettem már, hogy a hatalmunk sokszor csak annyi, hogy alkalom kínálkozik rá. De bennünket az Ige figyelmeztet arra, hogy ha alkalom kínálkozik is rá, ne tegyük meg azt, hogy a másiktól bármit elvegyünk, vagy kívánjunk. Mert úgy mondja az Ige: „…mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall…” (Mt 16,26). Mit használ? És aki sok mindent összerabolt, ne gondoljuk, hogy nyugodt a lelkiismerete, ne gondoljuk, hogy nyugodt éjszakái lesznek. Először azon gyötrődött, hogy, hogy szerezze meg, mikor megvan, meg azon fog gyötrődni, hogy tartsa meg, és mit csináljon a sok ellenséggel, amit szerzett magának. Annakidején, ha visszaemlékeznek a testvérek, én elmondtam Rockefellernek az esetét, aki ha jól emlékszem - ötvenhárom éves korára a világnak a leggazdagabb embere lett. Annyi mindent összeharácsolt akkorára, de rengeteg ellenséget szerzett magának. Testőrök hada vette körül. Gyűlölték az emberek. Sok helyen elégették a képét, vagy csináltak egy bábut, hogy ez Rockefeller, és elégették. Gyűlölték. Ez az ember félt is, nem evett, nem volt étvágya, a világ leggazdagabb embere kis tejet, meg egy kis kétszersültet evett csak, azt is undorral nyelte le. Jó volt neki? Mégis tette. Mit használt neki, hogy ilyen gazdag volt? Semmit. Gyötrelmet szerzett magának. Nem tudott éjszakánként aludni, és azt mondták, hogy nem sok ideje van, meg fog halni. Akkor megváltozott, és elkezdett gazdagon adakozni, osztani a vagyont. És akkor tudott aludni, barátai lettek, elmúltak az ellenségei, visszajött az egészsége, és ha jól emlékszem, kilencvenhat éves koráig élt. Nem használ az embernek semmit, ha az egész világot megnyeri is, de a lelkében kárt vall. És még akkor nem is beszéltem az örökkévalóságról. Ez még csak földi. Még földi síkon is nincs haszna, ha az egész világot megnyerjük is. A Máté 4-ben van leírva, amikor az Úr Jézust megkísértette a Sátán a pusztában. Az egyik kísértés az volt, hogy megmutatta Neki a világ minden dicsőségét, gazdagságát, hatalmát, és azt mondta: ezt mind Neked adom. Csak az az ára, hogy leborulva imádj engem. Na, azt mondta az Úr: Nem! Csak Istent kell imádni, senki mást. Szóval, amikor az ördög nekünk felkínálja a világ gazdagságát, csillogását, dicsőségét, nagy ára van. Igen nagy ára van. Az ördög előtt kell leborulni, őt kell imádni, őt kell szolgálni. És az ördög az nem egy irgalmas úr. Az nem, az gonosz, és tönkre fog bennünket tenni, mert emberölő volt kezdettől fogva. A Timótheusi levélben olvassuk, hogy: „...nagy nyereség az istenfélelem megelégedéssel. Mert semmit sem hoztunk a világra, világos, hogy ki se vihetünk semmit; De ha van élelmünk és ruhánk, elégedjünk meg vele. Akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértetbe meg tőrbe és sok esztelen és káros kívánságba esnek, melyek az embereket veszedelembe és romlásba merítik. Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme: mely után sóvárogván némelyek eltévelyedtek a hittől [A hittől!], és magokat általszegezték sok fájdalommal. De te, óh Istennek embere, ezeket kerüld...” (1Tim 6,6-11). Az Úr gondolata és a gonosz idők „Annakokáért ezt mondja az Úr: Ímé, én is gonoszt gondolok e nemzetség ellen, melyből ki nem vonhatjátok a ti nyakatokat és nem jártok kevélyen, mivel gonosz idő lészen az!” (3. vers). Isten gondolata mindig jó gondolat, és az embernek a javára való. Például: „Mert én tudom az én gondolatimat, a melyeket én felõletek gondolok, azt mondja az Úr; békességnek és nem háborúságnak gondolata, hogy kivánatos véget adjak néktek” (Jer 11,29). Vagy a Római levélben is olvassuk: „Mert a testnek gondolata halál; a Lélek [Szellem, Isten Szellemének] gondolata pedig élet és békesség” (Róm 8,6). De hogyha az ember ellene szegül Istennek, akkor az történik, amit itt olvastunk Mikeás 1,3ban. „…ímé, kijő az Úr az ő helyéről, és leszáll és lépdel a földnek magaslatain.” Tehát hogyha valakinek nem kell ez, hogy Isten igazgassa az ő életét az Ő helyéről, a menny királyi

székéről, nem fogadja el, ellene áll, akkor majd kijön a helyéről, leszáll, és a következőkben láttuk, hogy ez mit jelent. Azt, hogy megítéli az embert. És amikor megítél bennünket, akkor is jót akar nekünk, de már csak úgy tehet jót velünk, hogy ha elgondol felőlünk egy gonoszt. Na, most ezt ne úgy értsük, hogy Istenben gonosz gondolatok születnek, mint az emberben! Az új fordítás nem is meri ezt leírni, azt mondja, hogy rosszat gondol felőlünk. Ez azt jelenti, hogy Isten megengedi a rossznak, a gonosznak, hogy átmenetileg, míg meg nem fenyít bennünket, addig meggyötörje az embert. Rossz legyen az embernek. Vagy, ahogy itt mondja: gonosz időket enged Isten. És ebben a gonosz időkben gyötrelmeken, fájdalmakon megyen át az ember. Ez az Ő fenyítése. Hát ilyen gonosz idő volt Izráel számára először az asszíriai fogság, Jeruzsálemnek, Júdának pedig a babiloni fogság, amikor az egész országot elpusztították. Nagyon sok ember meghalt, a maradékot meg fogságba hurcolták. Akkor bekövetkezett az, amit itt olvastunk az 5. versben: „…nem lesz néked, a ki mérőzsinórt vessen sors szerint az Úrnak gyülekezetében.” Nem Izráel rendelkezett a saját földjén. Nem ők mérték ki, hogy kié lesz a föld, nem ők mérték ki a helyet, hogy hol építkezzenek. Semmi hatalmuk nem maradt. Mindent felégetett, mindent elvettek tőlük, nagyon sokaknak még az életét is, meg fogságba vittek nagyon sokat meztelenül, semmit nem vihettek magukkal. Ezek voltak a gonosz idők. Gonoszt gondolt az Úr, mert az ember is gonosz volt, sokszor tűrt Isten, sokáig figyelmeztette az embert, mindig mondta, hogy én jót gondolok felőletek, de nem érdekelte az embert. Akkor jöjjön a gonosz idő! Isten küldött a mi népünkre is gonosz időket. Sokat már. Sokat. Hát ugye, ilyenek voltak a háborúk is. Csak ugye a két világháború, például. És ennek a szenvedéseiből nem vonhatták ki a nyakukat a hívő emberek sem. Nem vonhatták. A hívő emberek is ugyanúgy szenvedtek. Nekik is meghaltak a hozzátartozóik. Nekik is menekülni kellett. Nekik se volt étel. A gyötrelmen nekik is át kellett menni. És ezekben a gonosz időkben Isten megalázott minden kevélyt. És minden időknek a leggonoszabb ideje még hátra van. Ez lesz a nagy nyomorúság. Amilyen még nem volt. Éppen ezért ebből az következik a mi számunkra, amit az 1. Timótheushoz írt levél 2. rész első két versében mond az Ige: „Intelek azért [titeket] mindenekelőtt, hogy tartassanak könyörgések, imádságok, esedezések, hálaadások minden emberekért, Királyokért és minden méltóságban levőkért, hogy csendes és nyugodalmas életet éljünk, teljes istenfélelemmel...” Igen, ezért mi vagyunk a felelősek testvérek. Hogy imádkozzunk. Akár most ugye, a választások előtt is. Imádkozzunk. Higgyük el, hogy többet ér, mint akármilyen kampány, meg akármennyi beszéd, hogy Isten őrizzen meg bennünket, hogy olyanok kerüljenek hatalomra, akiknek az ideje alatt nem csendes és nyugodt életet tudunk élni. Hogy akik a rosszat támogatják, és nem a jót. Ne olyanok, akik a maguk hasznát keresik, hanem olyanok, akik az egész nép hasznát keresik, hiszen azért teszi őket oda Isten. Mert ha meg kell büntetni, akkor a nyakunkat mi sem tudjuk kihúzni belőle. Siralom és pusztulás „Azon a napon példabeszéd támad rólatok, és siralmat sírnak, mondván: Oda van! Elpusztultunk! Népem örökségét felcserélte! [tehát a népem öröksége odavan, másé lett, más vitte el] Miként rabolja el tőlem; hűtlennek osztja ki mezeinket! Azért nem lesz néked, a ki mérőzsinórt vessen sors szerint az Úrnak gyülekezetében” (4-5. vers). Hát ilyen a gonosz idő. A gonosz időnek, illetve a bűnnek, ez lesz a következménye. Azoktól is elrabolnak mindent, akik addig raboltak. Azok is mindent elvesznek. Minden odalesz, minden elpusztul, és csak sírni lehet. Ez beteljesedett Izráelben, és beteljesedett Jeruzsálemben is. Jeremiás siralmaiban olvashatjuk: „Jaj! De árván ül a nagy népű város! Olyanná lőn, mint az özvegyasszony! Sírván sír éjjelente, s könny borítja az orczáját! Senki sincs, ki vígasztalná, azok közűl, kik szerették; mind megcsalták barátai, ellenségeivé lőnek” (JerSir 1,1-2). A kevély városból, azokból az emberekből, akik azon gondolkoztak, hogyan

lehetne még gazdagabbaknak lenni, meg elrabolni, meg kevélykedtek, ez lett. Akik nem pusztultak el, azok sírtak. És senki nem vigasztalta őket, s barátai nem voltak többé. Egyetlen volt, aki vigasztalta: Isten. Pedig Tőle jött ez. Így olvassuk: „Mert nem zár ki örökre az Úr. Sőt, ha megszomorít, meg is vígasztal az ő kegyelmességének gazdagsága szerint. Mert nem szíve szerint veri és szomorítja meg az embernek fiát” (JerSir 3,31-33). Nem gyönyörködik ebben Isten. Kénytelen megtenni, mert nem tér észre az ember másképpen. Mint mi a gyerekeinkkel, amikor már százszor elmondunk neki valamit, mégis. Igen, Isten vigasztal, és Isten Szent Szellemét úgyis mondja az Ige, hogy a Vigasztaló. 2. Korinthusi levélben olvashatunk erről a vigasztalásról még: „…ha megszomorítottalak is titeket azzal a levéllel, nem bánom, noha bántam; mert látom, hogy az a levél, ha ideig-óráig is, megszomorított titeket. Most örülök, nem azért, hogy megszomorodtatok, hanem hogy megtérésre szomorodtatok meg. Mert Isten szerint szomorodtatok meg […] Mert az Isten szerint való szomorúság üdvösségre való megbánhatatlan megtérést szerez; a világ szerint való szomorúság pedig halált szerez” (2Kor 7,8-10). Tehát ezt a sírást és szomorúságot is azért adja az Úr, hogy végül a javunkra fordítsa. Nem szíve szerint veri és szomorítja meg az ember fiát. Vagy Ezékiel 33-ban olvassuk, hogy nem gyönyörködöm én a bűnös halálában, hanem azt akarom, hogy mindenki megtérjen, és éljen. Ezt akarja az Úr. Tehát ahogy itt a Korinthusi levélben olvastuk, Isten azt szeretné, ha minden szomorúság megtérést indítana el az ember szívében. Ne a világ szerint szomorodjon meg, mert akkor az ember megkeményedik, és vág, pusztít, vagy öngyilkos lesz. Isten szerint szomorodjon meg! Ami azt jelenti, hogy az Úrhoz tér, és azt mondja, hogy tudom, hogy mi miatt van ez rajtunk: Mert gonoszok voltunk. Én is az voltam. És nem akarom ezt folytatni. Istenem, könyörülj rajtam! Akkor az Úr megkönyörül. Befejezés Izráel példáján is láthatjuk az Igének azt az igazságát, amit legjobban Jakab levelével tudnék összefoglalni, amit ott olvastunk, hogy bűnös természetünkből fakad, hogy kívánságaink vannak. A kívánság kísért bennünket, hogy teljesítsük a kívánságainkat valamilyen módon. Az a mi felelősségünk, hogy ez a kívánság ne foganjon meg. És mivel a gondolatainkban fogan meg, amikor terveket szövünk, amikor jönnek ezek a kísértések, és a gondolatunk már körülötte forog, akkor ejtsük foglyul, imádkozzunk, és ne azokról gondolkozzunk, hanem jó dolgokról, Istenről és az Ő Igéjéről. Mert ha nem, és megfogan a kívánság, a terv megszületik, akkor az előbb-utóbb bűnné válik. A megfogant kívánság megszületik, és a megcselekedett kívánságból bűn lesz. Ha a bűn teljességre jut, azt mondja ott Jakab apostol, akkor halált nemz. Látjuk Izráel népénél. Itt indult el: megkívánták mások mezejét, megkívánták mások házát, ezt kívántak, azt kívántak, nem álltak ellen. S mi lett a vége? Halál. Elpusztult az egész ország. Isten kegyelemből hagyott egy kis maradékot. Meg is mondta Ézsaiásnál: hogyha az Úr nem hagyott volna maradékot, olyanokká lettünk volna, mint Sodoma, és Gomorához lettünk volna hasonlók, ahol egy ember sem maradt életben, csak Lót, meg a két lánya, akit az angyalok kimentettek. Nem maradtak életben. És az Úr Jézus vállalta értünk a halált, ami a teljességre jutott bűnnek a következménye. A halált vállalta értünk. Mert Isten azt akarja, hogy éljünk! Nem gyönyörködik a bűnös halálában, azt várja, hogy megtérésre szomorodjunk meg. Azt várja, hogy megtérjen az ember, és éljen, ahogy Ezékiel 33,11-ben is olvastuk. Ámen. Debrecen, 2010.01.31.