a h ónap témá ja „Vár állott, most kőhalom…” – mennyi mindenre igaz konkrétan is, és átvitt értelemben is. A történelem során számos példát találunk arra, hogy lerombolt várak, városok, templomok, települések helyén, azok romjain épült újjá a jövő. Elolvasva Kralovánszky professzor írását, szemünk elé tárul, hogy miként omlott össze, a tőkeérdekeltségek milyen módon lehetetlenítették el az egykor virágzó magyar élelmiszeripart. E sanyarú helyzetben van-e mód a talpra állásra? Illyés Gyula Az éden elvesztésében írja: Ha csak egy sejt akarja, új élet fut az Agyba, tápászkodik a Rom s végig városok százán fölkel épület-állvány mankói közt a márvány: a holnapi-torony! A lírikus megközelítésnek igen mély értelme van. Az ember teremtő ereje, és akarása. Mit lehet tenni? Látunk bontakozó törekvéseket a kis- és középvállalkozók részéről. Ha ehhez párosulni tud a szövetkezés, az integráció, a piaci igény és némi hazai tőke vagy EU-támogatás, akkor lehet is belőle valami. Végre valahára kormányzati szándék is van az élelmiszeripar feltámasztására, a termelői kézben vagy érdekeltségi körben lévő feldolgozóipar és kereskedelem együttműködésében rejlő lehetőségek támogatására, a magyar termékek preferálására, mert annyi élelmiszerbotrány után, amelyeket szinte kizárólag az import élelmiszerek okoztak, most már magunk is kezdjük elhinni, hogy az élelmiszer-biztonság egyik alapja a hazai termék. Vannak merészebb kezdeményezések is: Gazdag László ismert agrárközgazdász júniusi lapszámunkban „A magyar agrárium esélyei”-ről értekezve egyenesen odáig merészkedik, hogy kijelenti: „Szükségesnek tartanám a jelentős élelmiszer-ipari és -kereskedelmi egységek visszavételét az állam által főként külföldi kézből, majd átadását a termelők szövetkezeteinek, szövetségeinek”.
Mi történt – történjék – veled, magyar élelmiszeripar? Kralovánszky U. Pál c. egyetemi tanár
Érthetetlen, hogy a magyar gazdaságpolitika az élelmiszeripar helyzetét, problémáit, fejlesztésének lehetőségeit nem nemzetgazdasági súlyának, jelentőségének megfelelően, hanem mellékesnek kezelte. Nem értékelték/érzékelték, hogy az Európai Unió feldolgozó iparágai között 17 %-os arányával legnagyobb az élelmiszeripar szerepe, ezt 12 %-kal követi a vegyipar, 10 %-kal 2011. augusztus
az elektromos ipar, 9 %-kal a gépipar és csak 8 %-kal a gépjárműgyártás! (Az EU-27 országok élelmiszeripari termelése meghaladja az 1000 milliárd eurót. Az iparban több mint 300 ezer vállalkozás működik, a dolgozói létszám kb. 4 millió.) Az élelmiszeripar Magyarországon – mint ahogy az egész világon – a legfontosabb iparágak közé tartozik. Nem lehet elégszer emlékeztetni arra sem, és hangsúlyozni, hogy hazánk legfontosabb természeti erőforrása a termőföld. Ezen, és ebből élünk. A termelés és fogyasztás számokban Az ország mezőgazdaságilag művelt területe 5,8 millió hektár; ebből
4,5 millió ha a szántó, 1,0 millió ha a gyepterület; a gyümölcsösök 99 ezer, a szőlők 83 ezer és a konyhakertek 96 ezer hektárnyi területet foglalnak el. E területeken termeljük meg élelmezésünk változatos növényi (elsődleges) és állati eredetű (transzformáció révén másodlagos) tápanyagait. Olyannyira, hogy a 10 milliós hazai lakosságunk – táplálkozási (élettani) szükségleteinek maradéktalan kielégítésén túlmenően az élelmiszer-gazdaság külkereskedelmi tekintetben évszázadok óta pozitív. Az élelmiszer-ipari termékek termelési „mérete” szoros kapcsolatban van táplálkozási szokásainkkal. Az elmúlt két évtizedben az egy főre jutó évi élelmiszer-fogyasztá-
5
A h ó nap témá ja 1. táblázat Élelmiszer-fogyasztásunk (kg/fő) Év Hús-húskészítmény Tej és tejtermék Tojás (db) Zsiradékok Liszt és rizs Burgonya Zöldségek Gyümölcsök Cukor Bor (liter) Sör (liter)
1990 2000 2008 78 73 61 180 161 158 375 253 284 38 39 37 109 94 90 59 64 65 81 90 120 76 80 89 38 35 33 27 30 34 105 90 72
sunk az 1. táblázat adatai szerint változott. Megállapítható, hogy csökkent az állati termékek fogyasztása, ugyanekkor növekedett – és ez táplálkozás-élettanilag kedvező – a zöldségek és a gyümölcsök étkezési felhasználása. Amíg az elfogyasztott bor mennyisége emelkedett, a sörfogyasztás csökkent. A változások elsősorban a kedvezőtlen gazdasági viszonyokkal vannak összefüggésben, és hatásukban kedvezőtlenül érintették az iparok termelését is. Még egy fontos tényre is rá kell mutatnunk: hazánkban az élelmiszerekre és alkoholmentes italokra fordított kiadások aránya jövedelmi viszonyainkhoz képest kedvezőtlenül nagy, mert amíg a jövedelemből az EU-25 országok átlagaként ez az érték 17,3 %, addig Magyarországé 28,9 %. (E mutató Angliában 9,7 %, Ausztriában és Németországban 12,1 % Franciaországban 14,5 %, Csehországban 18,8 %, Lengyelországban 19,9 %, Szlovákiában 22,1 %.) Hazánkban tehát mindegyik országnál lényegesen többet – kiadásunk legnagyobb hányadát – élelmiszerek vásárlására fordítjuk. A mezőgazdasági termelést, az élelmiszer-ipari tevékenységet továbbá az élelmiszer-fogyasztást nem lehet egymástól elválasztani, vagy azokat külön kezelni. A három „pillér” ugyanis egymásra épül, egymásból „táplálkozik”, hol a mezőgazdasági termelők hatnak az élelmiszer-iparágakra, hol fordítva nyilvánul meg a „húzóhatás” és a belső piac igényeinek alakulását egyik fél sem mellőzheti. Nem véletlenül egyesítettük e két ágazatot egységként „élelmiszer-gazdasággá.”
6
Sajnos a gazdaságpolitikusok, de a termelési gyakorlat sem gondolkodik mindenkor – de időben sem! – ebben a szerves egységben! Ennek mindegyik partner hosszú távon csak gazdasági kárát látja. Országunk termeléséből 1990-ben az élelmiszeripar részesedése 8,3 %, 2007-ben pedig már csak 4,3 % volt! (Közel két évtized alatt a csökkenés majd 50 %-os volt.) „Az élelmiszer-feldolgozás ekkora mértékű elmaradása a mezőgazdaság mögött szokatlan jelenség” – állítják jogosan az agrárközgazdászok. Az EU-27 tagországának átlagában az élelmiszeripar hozzáadott értéke egy hektár mezőgazdasági területre vonatkozóan 1,9-szerese a mezőgazdaságénak. (Hollandiában ez a szorzó 12,8, Dániában 3,8, Németországban 2,6, Franciaországban 1,9, hazánkban pedig 1,5!) A termelés és feldolgozás kapcsolata Az elmúlt időszakban folytatódott a hazai élelmiszer-iparág szerepvesztése, erodálása, holott gazdasági szempontból leginkább a mezőgazdaság rendelkezik a termeléshez hazai erőforrásokkal. Természetesen nem mindegy, hogy mit, mennyit és mennyiért termelünk alapanyagként, közvetlen táplálkozási célra, vagy nyersanyagként élelmiszer-ipari feldolgozásra
Előre kell bocsájtani, hogy a gazdák értékesítési kapcsolatai, vagyis a piaci és az eladási/átvételi ár „függése” az iparoktól nem azonosak: Az állattenyésztők közvetlenül kapcsolódnak a hús-, a baromfiés a tejiparokhoz, illetve a takarmányiparhoz. Ugyanígy kötődnek a növénytermesztők a malom-, a cukor-, a növényolaj-, a konzerv-, a hűtő-, valamint a dohányiparhoz. A zöldségtermelés függ a hűtőés konzervipartól, illetve friss fogyasztási piacoktól. A gyümölcstermelők és a szőlészek részben függenek a boripartól, valamint az üdítőitalokat gyártóktól, hiszen termékeik egy részét feldolgozás nélkül maguk is piacra vihetik. A gazdáknak nincs közvetlen kötődésük a sütő- és a tésztaiparhoz – ilyen a szeszipar, a söripar is –, mivel alapanyagaikat főként a malomipartól, az édesipar pedig a cukoripartól szerzi be. A hazai élelmiszeripar szerkezete Évtizedes statisztikai kimutatásokban az élelmiszeriparon belül 15 iparágat különböztettünk meg. Az egyes iparágak által produkált termelési értéknagyságok nemcsak különbözőek, hanem a 2. táblázat adatai szerint az évek folyamán,
2. táblázat Az élelmiszer-iparágak termelési értékének megoszlása %-ban Év Húsipar Baromfiipar Tejipar Tartósítóipar (zöldség, gyümölcs) Malomipar Takarmányipar Sütőipar Cukoripar Édesipar Növényolaj-ipar Szeszipar Boripar Söripar Üdítőital-ipar Dohányipar Egyebek (diétásétel, fűszer stb.)
1990 22,1 7,8 13,6 10,1 11,8 n.a 5,0 4,8 5,2 5,3 3,6 2,5 4,1 0,9 3,1 n.a.
2005 15,2 10,7 11,5 7,6 5,1 7,3 7,0 3,7 5,8 5,6 2,1 2,2 4,7 6,2 1,6 3,7
2009 14,1 12,1 10,1 8,3 3,4 5,5 8,7 0,9 1,7 4,5 1,4 2,8 3,9 7,3 0,4 3,8
Az összes élelmiszer-termelés 1990-ben 1371,8; 2005-ben 1828,7; 2009-ben 2070,0 Mrd Ft volt n.a.= nincs adat
2011. augusztus
a h ónap témá ja rendkívül eltérő mértékben változtak: növekedetek, ill. csökkentek. Mi következik a fenti adatsorból? A legjelentősebb iparágak közül az állattenyésztéshez közvetlen kapcsolódó iparágak esetében csökkent a húsipar, valamint a tejipar produkciója, növekedett viszont a baromfiipar részesedési aránya, a tartósítóipar produkciója, mely szorosan kötődik a zöldség- és gyümölcstermeléshez, kedvezőtlenül és nagymértékben csökkent, a cukor-, édes-, szesz-, bor-, dohányiparok termelési értékaránya egyaránt kisebbedett, emelkedett viszont a sütő-, a növényolaj-, a söripar termelési részaránya, legnagyobb arányú változás, hogy az üdítőitalok gyártása többszörösére növekedett, és ezzel az összes iparág termelési értéksorrendjében 2009-re az 5. helyre emelkedett, a takarmányiparon belül nagy változást jelent, hogy a gazdasági állatokkal feletetett takarmányok csökkenése mellett kiemelkedő mértékben emelkedett a hobbiállat-eledelek mennyisége és ezek exportja. Az élelmiszer-ipari nagyvállalatok (ágazatok) privatizációja A rendszerváltást megelőzően szinte hivatalosnak tekintett vélemény szerint „szükségszerű a világ élelmiszer-forgalmazásában kiemelkedő szerepet játszó multinacionális cégekkel való szerves kapcsolat kiépítése, sőt az ezekbe való beépülés. Az élelmiszergazdaság ma a legalkalmasabb a privatizációra, a nemzetközi kooperációra, a vegyes vállalatok alakítására, a nagy élelmiszer-kereskedelmi konszernekhez való csatlakozásra.” Általánosságban a „spontánnak nevezhető privatizációkor még nem szabályozta törvény a magánosítás folyamatát. A tranzakciók lényegében a vállalati menedzsment és a befektetők” közötti megállapodásokon jöttek létre”.
2011. augusztus
A fentiek szellemében gazdaságpolitikusaink az állami tulajdonú vállalatokat igyekeztek gyorsan – többnyire értékükön alul – eladni. Ezt magyar érdeknek tekintették, és sikerként könyvelték el. A külföldi vevők egy-egy vállalatra először csak kisebb arányú, 25-33 %-os tulajdonjogot szereztek, és további opciós vételi jogot is biztosítottak. A magyar gazdaságpolitika irányítói fel sem fogták – vagy nem is akarták elfogadni –, hogy a külföldieket kizárólag saját üzletpolitikai, piacszerzési érdekeik vezetik. Profitéhségük azonnali és kimeríthetetlen. Az elmúlt évek tapasztalatai bebizonyították, hogy az idegen tőke nem a hazai ipari termelést segítő, technológiákat fejlesztő, szakembereink tudására épülő szándékkal jött, hanem a piacbővítés, a becsalogató állami támogatások (telep-, területjuttatás, adók elengedése) élvezete, a profit kivitele és természetesen saját gazdasági céljaik érvényesítése érdekében. Általános tendencia volt a vállalati átszervezés – dolgozói létszámok csökkentése, üzemek áttelepítése stb. Nem volt ritka a gyártóvonalak át- és leszerelése, meglévő géppark értékesítése akár országhatárokon túlra is – így került sor pl. a hazai keményítőipar megszűnésére. Nem vették figyelembe a helyi, vagy regionális, hagyományosan kialakult termelőkörzeti szempontokat sem. De még ezeken is túlmentek, mert piaci hegemóniát szerezve az alapanyagok vételi árait fokozatosan csökkentették, ezzel korlátozták, nem vásárolták fel a hazai termelésű alapanyagokat (zöldségféléket, gyümölcsöket stb.). A multinacionális kereskedelmi hálózatok pedig importokkal, alacsonyabb árakkal csökkentették a hazai termékek keresleti arányát is. Mindebből eredően az élelmiszeriparban „kialakult” külföldi térhódítás – beigazolódóan – elsősorban a mezőgazdasági gazdálkodó-termelőket érintette: közvetlen hatása megmutatkozott az „ipari növények” vetésterületének változásában (3. táblázat). Külön értékelhető az állattenyésztés csökkenő takarmányigénye, mely kiszámítható a hús-, a tej- és a
3. táblázat Az ipari növények vetésterületének alakulása (ezer ha) Év Dohányipar Cukoripar + édesipar kb. Söripar Szeszipar Boripar Malom- + sütőipar Konzervipar (zöldség) Növényolajipar
19902000 20 100 100 100 130 350 130 500
2009 6 14 80 ?* 83** 350 82 893
Megjegyzés: * nem ismeretes, hogy milyen mennyiségű etilalkoholt gyártunk, s ennek kukorica felhasználásáról sincsenek adatok ** a szőlőterületből termő 76 ezer ha
4. táblázat Az állati termékek termelése Év Hústermelés (ezer t) Tejtermelés (millió l) Tojástermelés (millió db)
1990
2000
2009
1230
974
754
2763
2081
1712
4679
3171
3741
tojástermelés csökkenésének mértékéből (4. táblázat). Az állattenyésztés produktumai katasztrofális mértékben „zuhantak”. Ennek az lett a következménye, hogy a növénytermesztés és állattenyésztés termelési arányai igen kedvezőtlen mértékben megváltoztak. A takarmánytermő terület az ezredforduló előtt 3,8 millió ha volt. Ez a 2009. évi hús-, tej-, tojástermelés csökkenése következtében reálisan ugyanekkora arányban – vagyis több százezer hektárral lett kevesebb. Külföldi térhódítás az élelmiszeriparban A hazai élelmiszeripar 63,01 %-a már 1995-ben külföldi tulajdonba került, az állami tulajdon pedig 12,3 % volt. Az egyes ágazatokban az eltérések nagyok: A 2000-rel kezdődő évtized elején a külföldiek részesedését a jegyzett tőke arányában az 5. táblázat mutatja be. Ez a helyzet elvileg éppúgy lehetne kedvező, mint kedvezőtlen. Két évtized tapasztalatai alapján azonban az utóbbi véleményt tekinthetjük érvényesnek.
7
A h ó nap témá ja 5. táblázat Az egyes élelmiszer-ágazatokban a külföldi tulajdon %-a Élelmiszer-ágazat üdítőitalok gyártása édességek gyártása sör- és malátagyártás növényolaj-gyártás tartósított lisztes áruk gyártása dohánytermékek gyártása tejfeldolgozás keményítőgyártás keveréktakarmány-gyártás cukorgyártás gyümölcs-, zöldségfeldolgozás húsfeldolgozás húskészítmények gyártása szesz, szeszes italok gyártása baromfifeldolgozás malomipar bortermelés száraztészták gyártása kenyér-tésztagyártás az egész élelmiszeripar átlagában
Külföldi tulajdon (%) 96,4 95,1 95,0 94,8 90,7 82,3 80,1 67,7 58,4 57,3 51,0 42,9 29,9 23,5 23,4 20,7 11,3 8,3 7,5 62,7
A kedvezőtlen hatások tovább gyűrűztek az iparágakban dolgozó fizikai dolgozókra is: ezek létszáma 15 év alatt közel százezer fővel csökkent. Az élelmiszeriparban dolgozók létszámának változása a két évtized előtti 198,3 ezer főről napjainkra 109,3 ezer főre csökkent. Kutatási és innovációs helyzet A privatizáció okozta szellemi értékvesztés súlyosan érintette a műszaki-technológiai mérnököket és a kutató-fejlesztőket is. Az iparágak mindegyike a 30-40 évvel ezelőtt megkezdett fejlesztéssel egy időben, igen értékes kutató-fejlesztő, és laboratóriumi vizsgáló kapacitást teremtett. A rendszerváltás előtti időszakban mindegyik élelmiszer-ipari ágazat kiépítette saját kutatóbázisát. A 14 iparági kutatóintézet mellett meghatározó volt még a Központi Élelmiszeripari Kutatóintézet (KÉKI) is. Napjainkban, az élelmiszeriparban 3 kutatóintézet maradt, és ezen kívül 3 felsőoktatási tanszéki kutató-
8
hely (az egykor volt 19 helyett) és 12 vállalati fejlesztőrészleg tevékenykedik. Ez utóbbiak zömében legfeljebb ketten-öten foglalkoznak kutatás-fejlesztési tevékenységgel. Az élelmiszeriparokban, 1986-ban – teljes munkaidőre átszámítva – 430 kutató dolgozott. 2009-ben a kutatói létszám 145 fő volt, vagyis egyharmadára csökkent! Ezzel gyakorlatilag megszűntek az évtizedek alatt kifejlesztett ágazati kutatóintézetek, s ebből eredően a fejlesztésben nélkülözhetetlen kísérleti üzemek működtetésére sincs lehetőség. Ez egyrészt érthető, mivel az állami ipar egyeduralma megszűnt – másrészt érthetetlen, mert állami érdekből az innováció szellemi bázisát a felsőoktatásban, a nemzetközi versenyben maradásban, vagyis az ország termelési érdekeire tekintettel mindenképpen fenn kellett tartani. A termelésfejlesztés/fejlődés nem engedhető át a külföldieknek. Fejlett élelmiszer-ipari–mezőgazdasági országok mindegyikében jelentős számban vannak állami iparági kutatóbázisok. Ezek nemcsak a biztonságtechnikával, „hatósági” ellenőrzésekkel foglalkoznak, hanem a kis- és középvállalkozások számára – amelyekben érthetően nincs kellő mértékű fejlesztési lehetőség – megrendeléses K+F munkákat végeznek! A privatizáció okozta szellemi értékvesztés nemcsak a kutatás-fejlesztés lehetőségeit érintette súlyosan, hanem az üzemeken belüli műszaki-technológiai mérnökök körét – szakmai szerepük, létszámuk is erősen korlátozott lett. A privatizált külföldi tulajdonú üzemekben az ott dolgozó mérnökök-kutatók munkáját – egy ideig – vizsgáló feladatokra szűkítették, majd teljesen megszűntették, mondván: a „kutatási-fejlesztési munka nem az itthoniak dolga, azt továbbiakban az anyavállalat – természetesen külföldi székhelyén – végzi!” Az élelmiszeripar struktúrája Az 1980-as évek elején legalizálták a kisvállalkozások addig nem létező típusait és az évtized végére az országban 24 ezer gmk, 19 ezer vállalati gazdasági munkaközösség, több
mint 3 ezer kisszövetkezet működött. 1990-ben az állami élelmiszeriparnak 190 nagyüzemi vállalata 1 599 telephelyen dolgozott és a dolgozói létszám 198,3 ezer volt. A privatizáció, majd a társasági törvénnyel szabaddá vált vállalkozási lehetőség következtében hazánkban az uniós csatlakozáskor (2004-ben) ténylegesen 4 256 élelmiszer-ipari vállalkozás működött. A hazai élelmiszeriparban 2008ban: 977 kisvállalkozás működött közel 21 ezer foglalkoztatottal, 394 középvállalkozásban a dolgozói létszám elérte a 32 ezer főt. A hazai élelmiszeripar tehát –a rendszerváltozás előtt gyakorlatilag csak nagyüzemekből állt – a legutolsó két évtizedben átalakult: a nagy ipari vállalatok mellett fokozódó mértékben megjelentek az 1-9 főt foglalkoztató mikrovállalkozások (éves árbevételük max. 2 millió euró), továbbá a kis- és középvállalatok (ezek kategorizálását az EU 2005-ben szabályozta: 10-50 fő, éves árbevétel max. 10 millió euró, illetve 50-250 fő és az éves árbevétel max. 50 millió euró). Becslések, illetve az Agrárgazdasági Kutató Intézet vizsgálati adatai szerint napjainkban e kis- és középvállalkozások (kkv) a hazai élelmiszer-ipari termelésnek mintegy 35-40 %-át adják, megközelítőleg ugyanennyi a részesedésük az árbevételből, a jegyzett tőkéből és az élelmiszeripar vagyonából is. A kkvkben dolgozók létszáma meghaladja az 50 ezer főt. A kkv-kben a külföldi tőke aránya 20-27 % közötti; az export árbevételből 30-40 % körüli értéket képviselnek. A magyar statisztika az utóbbi évtizedekben – sajnos – nem foglalkozik kellő mértékben az élelmiszeriparral, az egyes ágazatok részletesebb termelési adatainak ismertetésével. A statisztikai adatközlést nem a mezőgazdasághoz kötik, hanem az ipari termeléshez sorolják és abban a keretben a részletekre bontás már nem is szerepel. Így a nagyobb ipari vállalatokról, termelésükről csak közvetetten tudunk információkhoz jutni. 2011. augusztus
a h ónap témá ja 6. táblázat 2005-ben az iparágak termelési értéke (milliárd Ft) Megnevezés 1. Húsfeldolgozás Ebben húsfeldolgozás Baromfifeldolgozás Hús, baromfikészítm.-gyártás 2. Tejfeldolgozás Ebben tejtermékgyártás Tejkrémgyártás 3. Zöldség-, gyümölcsfeldolgozás Ebben burgonyafeldolgozás Gyümölcs, zöldség Egyéb feldolgozás 4. Takarmánygyártás Ebben gazdasági állatok takarm. Hobbiállatok eledele 5. Üdítőital-gyártás 6. Növényolaj-gyártás Ebben finomítottolaj-gyártás Egyéb feldolgozás 7. Kenyér-, tésztagyártás Tartósított áruk Tésztafélék gyártása 8. Malomipari tevékenység Ebben közv. malomi tevékenység Keményítőgyártás 9. Sörgyártás 10. Édességgyártás 11. Cukorgyártás 12. Bortermelés, feldolgozás 13. Szeszgyártás 14. Dohánytermékek gyártása Egyebek: Kávé-, teafeldolgozás Fűszer, édesítők gyártása Diétásétel-gyártás Mindösszesen:
Termelési érték (Mrd Ft) 482,2 233,0 175,9 73,3 214,4 207,7 6,7 141,2 13,8 14,9 112,5 135,1 90,1 45,0 115,5 104,9 47,6 57,3 95,7 34,3 19,7 94,4 61,1 33,2 87,5 84,7 68,5 42,2 32,1 29,9 17,2 17,4 6,3 1858,7
Az élelmiszer-iparágak termelési értékének arányait a 6. táblázatban láthatjuk. 2009-ben az élelmiszeripar termelési értéke 2070 milliárd Ft-ra emelkedett, és ebből 614 milliárd Ft, vagyis a termelés 29,7 %-a került exportra. Az iparágak között gazdaságilag két fontossági sorrendet lehet kialakítani. A termelési érték szerinti sorrendben: 1. a húsfeldolgozás 2. a tejfeldolgozás 3. a zöldség-gyümölcs feldolgozás 4. a takarmánygyártás 5. az üdítőital-gyártás A termelésből bonyolított export hányad alapján az előbbi sorrend módosul: a hobbiállatok eledele, az 2011. augusztus
ebből export (%) 29,0 23,7 38,4 21,0 11,0 10,9 19,4 37,5 27,5 12,8 42,0 36,7 17,6 74,9 10,8 38,5 51,0 28,1 1,0 12,8 21,8 16,6 10,5 28,0 1,5 51,9 17,2 35,1 9,0 5,7 30,2 41,1 47,6 23,9
édességek, a növényolaj, a diétás ételek gyártása, a baromfifeldolgozás a legkiemelkedőbb változások. Az élelmiszeripar termelékenysége Nemzetközi összehasonlításban a magyar élelmiszeripar az EU országai között a közepesek közé tartozik. A termelékenységi mutatók szerint viszont az alsó harmadba sorolandó. Szakértő megállapítás szerint „tetemes kapacitásfelesleg, alacsony tőkeellátottság, álladóan változó tulajdonosi kör, alacsony koncentráció a jellemzők. Az Európai Unió országaiban egy élelmiszer-ipari dolgozóra jutó termelékenység évente átlagosan 39,7 ezer euró (ez Angliában 59,9 ezer,
Dániában 51,7 ezer, Franciaországban 43,3 ezer, Ausztriában 41,1 ezer euró), hazánkban viszont csak 10,8 ezer. (Nem vigasz, hogy ez az érték a miénknél kevesebb Cseh- és Lengyelországban.) E számok azt bizonyítják, hogy a magyar élelmiszer-ipari termelékenység nemcsak mélyen elmarad az európai átlagtól, hanem azt is, hogy nem építette ki a mezőgazdasággal való kapcsolatokban rejlő lehetőségeket. Az iparág így elvesztette korábbi innovációs előnyeit a környező országokkal szemben, és jelentősen elmarad a nyugati tagországok fejlettebb élelmiszeriparától. Hogyan állunk a privatizált nagyvállalatokkal? Nézzünk néhány iparágat közelebbről. A húsfeldolgozás az élelmiszeripar legnagyobb árbevételű szakágazata, koncentrációja közepesnek tekinthető. A legnagyobb vállalatok (a magyar tulajdonúvá vált Pick, Délhús, Pápai hús, Debreceni hús, a Csabahús, Sole-Meat, a Kapuvári Hús) egyrészt az egész ágazat közel 40 %-át termelik, és a húsexport háromnegyedét biztosítják. E nagyvállalatok között jelentős tulajdonosi változások történtek. A baromfiiparban sem maradt el a „tulajdonosi átrendeződés”. A piac legnagyobb csoportja az 5 céget magában foglaló Carnex, e mellett még 6-7 cég biztosítja a termelés kb. háromnegyedét. A tejiparban az ágazat termelésének közel háromnegyed részét néhány külföldi és növekvő mértékű magyar tulajdonú nagyvállalat (Friesland, Sole, MiZo, Danone, Parmalat, Alfölditej) biztosítja. Az ágazat egyébként mélyponton van, talán ezért is vannak változóban a tulajdonviszonyok. A gyümölcs-zöldség feldolgozóiparban 7 nagyvállalat a hagyományos konzervgyártó (Deko-Food, melyet felvásárolt a Globus, Ekokonzerv), két zöldség- és gyümölcslégyártó (Rauch, Sió), egy hűtőipari (Békéscsabai) és két snackgyártó (Chio-Wolf – most szüntette be magyarországi tevékenységét – Mogyi)
9
A h ó nap témá ja működik. A koncentráció itt is közepes. A malomiparban viszonylag későn, csak 1993-indult meg a privatizáció. 6-8 nagyvállalat (Cerbona, Alföldi, Hajdúsági, Első Pesti, Agrimill, Diamant, Cornexi) termeli az ágazat több mint felét. A sütőiparban mintegy 1 350 vállalkozás működik, ennek háromnegyede magyar kézben van. A termelés 20 %-át közel ezer kisvállalkozás, 40 %-át 250-300 közepes vállalkozás adja, és hozzávetőleg ugyanennyit a volt állami vállalatokból alakult 40 nagyvállalat. Az iparág kapacitásfeleslege közel 40-50 %-os. Jellemző, hogy a kis- és mikrovállalkozások biztosítják a termelés kétharmadát. A termelés legkevésbé koncentrált és a kis, családi méretű pékségek mellett konkurenciát jelentenek az élelmiszerláncokban működő saját pékségek. A tésztagyártásban a több mint 50 ezer tonnás évi száraztészta termelésben piacvezető a Gyermely, mely egymaga uralja a piac több mint felét. További 20 %-os termelésükkel kisebb kft.-k részesednek. A termelésben családi kisüzemek látják el a piac 25-30 %-át. A növényolaj-ipar külön történet. Az iparág fejlesztése nyomán „1990ben világszínvonalú berendezésekkel évi 1 millió tonna olajmag feldolgozására volt képes”. Az előnytelen privatizációnak egyik legkirívóbb esete, hogy további fejlesztések érdekében az iparág egyetlen tulajdonos kezébe került (Feruzzi érdekeltség). A magfeldolgozás, a nyersolaj-előállítás és az étolaj-előállítás a Cereol Rt.-hez került (Bunge Zrt.), a mosószer- és olajiparunkat uraló Unilever cég a margaringyártásban is meghatározó. A fejlesztések helyett az üzemek egy részét leszerelték, ill. bezárták. 2006-ban a növényolaj-gyártás bázisát Cseh-, Lengyel- és Németországba helyezték át. (A növényolaj-ipar termelési adatait arra hivatkozva, hogy egy vállalatról van szó, a KSH évek óta nem közli.) Annyi azonban mégis ismeretes, hogy napraforgó- és repcemagból a legutóbbi másfél évtizedben évente átlagosan több mint 120 millió USD értékben exportál-
12
tak és 40 millió USD értékben importáltak olajmagvakat. A cukoripar a rendszerváltás előtt 12 gyárában több mint 600 ezer t cukrot állított elő. A petőházi, kaposvári, kabai, hatvani, selypi, szerencsi és a szolnoki gyárak már 1991-ben külföldi tulajdonba kerültek. 1997-ben három vállalat (Eriglana Beghin, az Eastern Sugar és az Agrana) uralta a cukortermelést. 2006-ban az Eastern Sugar a kabai gyárat, 2007-ben a Nordzucker AG a szolnoki, majd a szerencsi gyárait csukta be, 2009-ben az Agrana a petőházi gyár működését is leállította. A hajdan működő cukorgyárainkból napjainkra tehát már csak egy működik, Kaposváron. Ennek következtében hazánkban a cukorrépa-termesztés gyakorlatilag megszűntnek tekinthető. A takarmányiparban hangsúlyozni kell, hogy a gazdasági állatok létszámcsökkenése következtében a keveréktakarmányok gyártása 7 millióról 4 millió tonnára csökkent. Ehhez változatlanul és indokolatlanul nagyarányú a fehérjetakarmányok importja: évi 200-250 millió USD. (1990-ben 700 ezer, 2005-ben 580 ezer tonna volt a szójadara importja, 2009-ben meghaladta a 700 ezer tonnát) Újszerű jelenség, hogy az ipar egyre nagyobb mértékben gyárt különféle – színezett, ízesített, extrudált, stb. – eledelt a hobbiállatoknak (hazai állattartóknak évente kb.35 milliárd Ft összegben el is adják), de megnövekedett ezek exportálása is, mert a termelés 75 %-át külföldre viszik. A boripar termelői megoszlanak a nagyvállalatok (az öt legnagyobb Törley-Hungarovin, Tokaj, Egervin, Danubiana, Szőlőskert-Nagyréde), a családi pincészetek (kb. 100) és a kisebb borászatok között. Ez utóbbiaknál a kettős könyvvitelűek száma kb. 400, a többi mintegy 1000 „őstermelő” tulajdonképpen csak saját ellátását biztosítja, piacra nem viszi borát. Történelmi hagyományunk, hogy a szőlőtermelők és a borfeldolgozó üzemek között szoros földrajzi kapcsolat létezik. A hazai kis- és közepes termelőkre jellemző, hogy nem tudják a minőség állandóságát biztosítani és ebből eredően piaci
szereplésük ingadozó. Csak a nagyobbak tudják piacképes mennyiségben a magasabb igényeket kielégíteni. A borágazatban – a szőlőtermelés ingadozásától függően – a kapacitások kihasználása 60-90 % közötti. Az eddig felsorolt iparágakra jellemzőnek mondható, hogy kapacitásaiknak alig fele van kihasználva, ami közvetlenül, és elsősorban kedvezőtlenül hat az alapanyag-termelőkre. Az üdítőitalok fogyasztásának emelkedése úgy tűnik nemzetközi gyakorlat. Ezért ezek gyártása korábban nem látott mértékben növekszik. E tendenciát a multik megérezték és rövid időn belül a hazai üdítőital-gyártás vállalataiban 96 %-os részesedést szereztek. Az évi termelési érték már meghaladja a 120 milliárd Ft-ot. Az üdítőitalok hazai gyártása gyors mértékben fejlődött. A CocaCola már 1987-től együttműködött a hazai szeszipari vállalatokkal, majd 1991-ben Coca-Cola Amatil néven ezek 100 %-os tulajdonosa lett. 1996ban Dunaharasztin létrehozta a térség legmodernebb palackozó üzemét. A Pepsi-Cola is hasonló együttműködésből önállósult, felvásárolta a Fővárosi Ásványvíz Rt.-t, továbbá a Schweppes magyarországi gyártási és forgalmazási jogát is. E két cég uralja a hazai szénsavas üdítőpiac 90 %-át. Megtörtént továbbá a gyümölcs- és zöldségleveket előállító üzemek teljes privatizációja (Olympos, Balatonboglár, Sió, Rauch, Pacific stb.) is. A söripar valamennyi gyára 1994 végére 100 %-os külföldi (belga, osztrák, holland és dél-afrikai) tulajdonba került. 1997-ben a dél-afrikai tulajdonú Kőbányai és Nagykanizsai sörgyár Dreher Sörgyár Rt. néven egyesült. Kiegészítésül megjegyezhető, hogy a 90-es években, az országban kb. 350 kis kapacitású (2040 hl/hét) sörfőzde-söröző létesült. Az élelmiszeriparban működő kis- és közepes vállalkozások (kkv) Az Agrárgazdasági Kutató Intézet a közelmúltban 6 megyére kiterjedően 64 kkv-t vizsgált. Ebből hivat2011. augusztus
a h ónap témá ja kozunk a kutatás néhány eredményére, adatára: 2004-2008 között az élelmiszergazdaságban közel 1 300 kis- és középvállalkozás működött, ezeknek több mint 76 %-a kisvállalkozás (10-49 fős). A kkv-k közelítően kétharmad részben, családi alapon szervezettek. A dolgozói létszámuk meghaladja az 52 ezer főt. Mivel a regisztrált vállalkozásokban foglalkozatott dolgozói létszám 95 ezer fő, a kkv-ban dolgozik az élelmiszer-ipari dolgozók 56 %-a. az élelmiszer-ipari kkv-k árbevétele 2008-ban már meghaladta az ezer milliárd Ft-ot, exportjuk pedig 167 milliárd Ft-ot. E kkv-k alapanyag-beszerzéséről a 7. táblázat nyújt tájékoztatást. A kkv-k legfontosabb partnerei a tej-, a húsfeldolgozás és a malomipari termékek tekintetében a mezőgazdasági nagyüzemek, a baromfihús, zöldségés gyümölcsfeldolgozásnál viszont a mezőgazdasági kisüzemek. További jelentősebb beszállítók „más hazai élelmiszer-ipari feldolgozók” (kenyér-tészta és malomipar). TÉSZ-től, BÉSZ-től, termelői csoportoktól történő beszerzések kedvezőtlenül kevés, ehhez kapcsolódóan a kutatók hozzáteszik: „Erős kritikai éllel kell megjegyezni, hogy az elmúlt időszak támogatásai és preferenciái ellenére e szerveződések szerepe még mindig rendkívül alacsony.” Elengedhetetlen ezek körének minél gyorsabb bővítése. Szomorúan fontos megállapítás az is, miszerint „a mezőgazdasági kistermelők önmagukban nem természetes partnerei az élelmiszeripari kisvállalkozásoknak és amen�nyiben nem szerveződnek, nem képezhetik egy regionális élelmiszer-gazdaság bázisát.” A kkv-k nem import alapanyagra építik termelésüket, de a „kínálkozó lehetőségeket kihasználják költségcsökkentés érdekében”; külföldi alapanyagok beszerzése leginkább a zöldség- és gyümölcsfeldolgozásnál jellemző (meghaladja a 20 %-ot az import eredetű). Jelentős a saját export 10-11 %-os részaránya, termelésük felét expor2011. augusztus
7. táblázat Az élelmiszer-ipari kkv-k legfontosabb alapanyag-beszerzési forrásai (AKI adatok szerint) Beszerzési forrás Gazdálkodótól (kisüzem) Mezőgazdasági nagyüzemtől Integrátortól TÉSZ, BÉSZ termelői csoporttól Nagykereskedőtől Külföldről Más hazai él. ip.-i feldolgozótól Saját termelés és egyéb
Kisvállalkozás (%) 21,7 20,1 7,2 4,2 16,3 6,5 17,7 5,3
Középvállalkozás (%) 19,9 40,0 3,0 5,1 3,6 5,7 16,5 6,2
8. táblázat Az élelmiszer-ipari kkv-k legfontosabb értékesítési irányai A beszerzők köre Magyar tulajdonú lánc (CBA, Coop, Real) Külföldi tulajdonú hiper-, szupermarketek Külföldi tulajdonú beszerzési társulás Diszkont (Lidl, Aldi, Penny) Független kiskereskedő Nagykereskedő Vendéglátóipar Közvetlen fogyasztói értékesítés Más hazai vállalkozásnak Saját export tevékenység
tálják a zöldség- és gyümölcsfeldolgozók, a malomipari vállalkozások termelésük ötödét viszik külföldre, míg a pékségek, a hús- és baromfifeldolgozó cégek exportértékesítése minimális (8. táblázat). Termékeiket illetően a kkv-k mintegy 18-20 %-át független kiskereskedőknek értékesítik, kb. 8-10 %-át adják el a vendéglátóiparnak Az összes értékesítésből a magyar tulajdonú láncoknak (CBA, Coop, Real) kb. 15 %, külföldi tulajdonú szupermarketoknak és diszkontoknak 10-13 % jut. Nagyobb figyelmet érdemel az AKI kutatóinak tapasztalata, miszerint „a külföldi tulajdonú láncok hosszú távú tervei nem Magyarországon születnek, hanem ott, ahol nem ismerik a hazai viszonyokat és emocionális kötődésük sincs a magyar termékekhez. Több olyan példával is találkoztunk, amikor az áruházlánc felfutóban lévő prémium kategóriás magyar terméket levett a polcokról, mert a tulajdonos azt a stratégiai döntést hozta, hogy csak az olcsóbb kategóriás terméket értékesíthetik”. Mindehhez kapcsolódóan kell megemlíteni, hogy „az EU élelmiszeriparában továbbra is alapvető
Kis-vállalkozások 14,9 9,8 5,9 1,0 20,0 12,6 11,0 10,4 5,4 8,9
Közepes vállalkozások 14,0 7,7 13,1 4,3 13,8 9,7 3,4 5,4 11,6 17,0
fontosságú a kis- és középvállalkozások szerepe, e vállalkozások száma 60-80 % között mozog”. Ezt a hazai kormányzatok eddig nem vették tudomásul, közvetve/közvetlenül nem támogatták (bár ez szóban sokszor elhangzott) az élelmiszer-feldolgozásban a kis- és középnagyságú egyéni vállalkozásokat. Hiányzik továbbá a mezőgazdasági termelőkhöz szorosan kötődő szövetkezetek (TÉSZ, HANGYA) nagyobb arányú terjedése is. A magyar élelmiszeripar külkereskedelmének alakulása (Szerzőnk idevonatkozó beszámolójától – nem vitatva annak megállapításait – eltekintünk, részben terjedelmi okok, részben egy másik, és naprakész adatokat tartalmazó cikk miatt, amelyet korábbi felkérésünkre írt dr. Szabó Jenő közgazdász, és amelynek első részével olvasóink a júliusi lapszámunkban találkozhattak. – a szerk.) Mi következhet mindezek után? Ma tudjuk, hogy a mezőgazdasági termékek/termények élelmiszer-ipa-
13
A h ó nap témá ja ri tevékenysége nemcsak az ipari nagyvállalatoknál történik, hanem jelentős mértékben – 35-40 %-os arányban – az élelmiszer-ipari kis- és középvállalatoknál. Az előbbi kategóriára kevés ráhatásunk van, és ennek méretét, fejlesztését különben is – érthetően – a külföldi tulajdonosok határozzák meg. E téren azonban számos fejlődési lehetőségre mutattak rá az Agrárgazdasági Kutatóintézet munkatársai („Agrárgazdasági tanulmányok” sorozat 2009. 9. sz.), miszerint „a gazdaságirányításnak meghatározó a felelőssége és az államnak igen jelentős szerepe van a nemzeti és a vállalati érdek összhangjának megteremtése érdekében”. Arra is felhívták a figyelmet, hogy „2003. év után az élelmiszeripart érintően tőkeelvonás várható (…) több multinacionális vállalkozás – az édes-, a dohány-, a növényolaj ipar – jelentette be, hogy megszűnteti magyarországi termelését, és ezt követően megkezdte a termelés ún. régióközpontokba történő áthelyezését”. Nem következett be az a várakozás sem, hogy a magyar élelmiszeripar az EU-ban központibb szerephez jut: „Sajnos, Magyarország egyetlen termék vagy termékcsoport termelése tekintetében sem vált régióközponttá.” Napjainkban be kell vallani: a rendszerváltás után a gazdaságpolitikusoknak hibás volt azon vélekedése, miszerint „az élelmiszer-ipari vállalatok privatizációjának az lesz az előnye, hogy a külföldiek behozzák és modernizálják az itthoni technológiákat, e fejlesztés eredményeként kedvezőbb piaci lehetőségekhez is jutunk”. Ez sajnos nem következett be. Sőt a gazdaságirányítók, ill. a privatizációs szervezetek akkoriban még arra is gondoltak, hogy egy-egy iparágat teljes egészében célszerű eladni. E helytelen gyakorlat – azóta bebizonyosodott – számunkra gazdaságilag is lehetetlen, monopol helyzetekhez vezetett: kiszolgáltatottakká váltunk! Tovább folytatódott az élelmiszeripar egészének erodálása, és bekövetkezett, hogy a lakossági élelmiszer-fogyasztásában kimutathatóan növekszik a külföldi eredetű élelmi-
14
szerek aránya, amelynek közvetett hatása lehet, hogy magával rántja a kapcsolódó hazai mezőgazdaságot is. Az élelmiszeripart illetően a kisés középvállalkozások működése, gyorsabb ütemű fejlődése, életképessége, döntő jelentőségű a hazai élelmiszer-gazdaság fejlődésében. A mezőgazdasági termelést és feldolgozást is magában foglaló élelmiszer-ipari kis- és közepes vállalkozások száma jelenleg kedvezőtlenül kevés, ennek ellenére – mint már említettük – jelenleg ők adják az élelmiszer-ipari termelésnek mintegy 35-40 %-át. A hazai élelmiszeripar elvesztette korábbi innovációs előnyét még a környező országokkal szemben is; a fejlettebb EU tagországtól pedig jelentősen elmaradt. Az iparági különbségek jelentősek. Felbomlott a korábbi összhang az élelmiszer-termelés és az innovációs háttér között. A következő években a technikaitechnológiai felzárkózás elengedhetetlen, de ehhez intenzív beruházásbővítés szükséges, mivel a rendelkezésre álló műszaki eszközök állapota nem megfelelő. Hátrányt jelent az a jelenlegi gyakorlat is, miszerint a kkv-k kb. ötödének kapacitás-kihasználtsága 40 % alatti, a többségé 61-80 %-os. Elemzésünk eredményeként megállapítható, hogy egyes élelmiszerfeldolgozó iparágak gyakorlatilag leálltak. Ennek kihatása közvetlenül jelentkezik, mivel bekövetkezett egyes növények termesztésének megszűnése, gazdasági állatok létszámának/tejtermelésének korlátozása, majd ebből eredően egyes növények termőterületének változtatása, a hagyományosan kialakult helyi foglalkoztatottság csökkenése. (Csak néhány „torzító” példát említve: a cukorrépa termőterülete 100-120 ezer hektárról 2002-ben már 54 ezerre, 2009-ben 14 ezer ha-ra zsugorodott. A napraforgó termelését pedig nem a hazai feldolgozási igény emelte 2009-ben 535 ezer ha-ra, hanem a külkereskedelmi érdek. Ugyanez vonatkozik 2009-ben a 261 ezer ha repcetermesztésre is – feldolgozatlan alapanyagot értékesítünk.)
Közgazdasági értékelésekből egyre markánsabban tűnik ki, hogy amennyiben a gazdaságpolitika nem tesz korrekciós lépéseket, folytatódni fog az élelmiszer-ipari jövedelem mérséklődése, a vagyon felélése, a külföldi érdekeltségű feldolgozóipar kivonulása az országból. Tudjuk, hogy az élelmiszeriparok nemcsak nagyvállalatokból, multinacionális cégekből állnak (bár kétségtelen, hogy ezek uralják a világpiacot). Ennek ellenére minden állam igyekszik biztosítani a saját, hazai kkv-k életlehetőségeit. Egyértelmű, hogy a jövőben a jelenleginél sokkal nagyobb szerepet kell szánni az élelmiszer-ipari kkv-knak. Ezeknek nemcsak abban van a jelentőségük, hogy az élelmiszer-ipari termelésben növekvő szerepet játszanak, növelik a bruttó termelési értéket, hanem a foglalkoztatás bővítésében, a vidékfejlesztésben és az élelmiszer-kereskedelem helyi/kisbolti hálózatának újrateremtésében is nélkülözhetetlenek. Ezek mindegyike a nemzetstratégia fontos elemei. Az utóbbi évek tapasztalatai alapján azt is meg kell állapítani, hogy e téren sajnos nincs elegendő civil kezdeményezés. A mezőgazdasági termelőknek nagyobb mértékben kellene foglalkozniuk termelvényeik feldolgozásával, egészében vagy részben ezzel kikapcsolva a felvásárló kereskedelmet, illetve csökkentve a „multik” hegemóniáját. Ugyanekkor hangsúlyoznunk kell, hogy a mezőgazdasági kistermelők önmagukban nem természetes partnerei az élelmiszer-ipari feldolgozóknak, és – amennyiben nem szerveződnek – nem képezhetik egy regionális élelmiszergazdaság bázisát. Nemzetgazdasági szempontból tarthatatlan a napjainkra kialakult helyzet, mert az élelmiszer-feldolgozás ilyen mértékű elmaradása a mezőgazdaság mögött, nemcsak szokatlan jelenség, indokolhatatlan, hanem életképesebb jövőnk szempontjából elfogadhatatlan. n 2011. augusztus
