Mi lett veled, nővérke?

Szakcikk

Mi lett veled, nővérke? Helyzetkép az egészségügyi munkaerőpiacról A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara kialakítása szinte napra pontosan öt évvel ezelőtt, 2004. év elején indult el. Az egészségügyi ágazat, és így a szakdolgozók életét is befolyásoló számos markáns törvény, rendelet született meg az elmúlt időszakban. Dr. Balogh Zoltán MSc, PhD

O

lyan átalakítások történtek a fekvőbeteg-ellátó intézményi rendszerünkben, melyek alapvetően új megvilágításba helyezték az emberi erőforrás kezelésének kérdését. Többéves negatív tendencia következményeként az ápolói létszám országos szinten nagymértékben csökkent, és most az ápolók – akik hivatásának lényege az emberek felé történő segítségnyújtás – kiemelt figyelmet, sőt támogatást igényelnek. Létszámhiány az egészségügyben Noha a MESZK nem készített ágazati szintű felmérést az egészségügyben tapasztalható létszámhiány mértékéről, mégis a területi és helyi szervezetek információi, valamint a 2007 nyarán elindított ingyenes álláshirdetési oldalaink állásajánlatainak feldolgozása alapján országos helyzetképet lehet felrajzolni. Ezt a tendenciát még inkább alátámasztják a Központi Statisztikai Hivatal évről évre kiadott adatai, melyek a kórházakban be nem töltött, üres álláshelyek számáról, mértékéről árulkodnak. (9) Ezek alapján elmondható, hogy a hazai fekvőbeteg-ellátás területe a leginkább érintett az emberi erőforrás hiánya tekintetében. Ezen belül is elsősorban a jól képzett szakápolói, szakasszisztensi végzettséget igénylő munkaterületeken mutatkozik krízishelyzet. Talán az intenzív betegellátás, az aneszteziológia területén, a műtőszolgálatok, valamint a pszichiátriai és onkológiai osztályok területén állandósult a szakemberhiány. Az 1. ábra adatai alapján látható, hogy a műtéti területeken dolgozó közel 2300 műtős szakasszisztens életkori megoszlása is komoly aggodalomra adhat okot, annak ellenére, hogy a rendszerben dolgozó kollégák átlagéletkora, valamint a „harmincasok” tábora még mindig kedvezőbb képet mutat, mint az egészségügy más területén tapasztalható. Talán az egyik leginkább fenyegető tendenciát mutató kép az éppen nagy átalakításon átesett pszichiátriai ellátás területén dolgozó szakápolók utánpótlása kérdésében lehet érzékelni. (2. ábra) Talán ezen a szakmaterületen mutatkozik meg a leginkább az a bizonytalanság és kiszámíthatatlanság, amely az elmúlt években az ágazat egészében kialakult. A szakdolgozók, ezen

belül az ápolók idősödése itt tapasztalható a legerőteljesebben. Évről évre növekszik a dolgozók átlagéletkora. Ez a tavalyi esztendőben már megközelítette a 47 évet. (8) Ha belegondolunk, hogy a közvetlenül a betegágy mellett dolgozó pszichiátriai szakápoló kollégáink magját az ötvenes éveihez közelítő korosztály adja, akkor szintén borús képet vizionálhatunk a napi munkavégzésük és jövőbeni teherbírásuk alakulásának kérdésében. A következő tíz esztendőben negyvenszer többen fognak nyugállományba vonulni, mint amennyi harminc év alatti kolléga a rendszerben az utánpótlást biztosítja. A kialakult helyzet nagyon szomorúan jeleníti meg a graduális ápolóképző programokból kikerülő ápolók létszámának csökkenését is, hiszen az OKJ-s vagy főiskolai végzettségre épülők adhatják a pszichiátriai szakápolók jövőbeni táborát. Így mindinkább megmutatkozik az a tendencia, hogy folyamatosan egyre kevesebb pályakezdő ápolót lehet intézményi szinten beiskolázni különböző szakápolói vagy szakasszisztensi programba. Ugyanakkor a kialakult helyzet egy másik sarkalatos kérdésére is rávilágítanak adataink. Nevezetesen azt az ellentmondást lehet felfedezni, hogy a jelenleg hatályos, az ágazat létszámigényét meghatározó szabályrendszer igen nehezen megfogható kapaszkodót jelent az intézményi menedzsment, a fenntartó, de az ellenőrző hatóság számára is. A jelenleg is hatályos minimumrendelet az ápolás területén 15 ágyanként, statikusan próbál iránymutatást nyújtani az ellátást szervező ápolásvezetőknek. Számos, az ellátás körülményeit markánsan befolyásoló tényező teljes mértékű figyelmen kívül hagyása mellett kell e követelményrendszernek megfelelni. (8) Talán a rendszer statikusságát jól mutatja, hogy a 15 ágyra vetített ápolói, szakápolói létszámigénynek való megfelelés ellenére milyen változékonyság tapasztalható országosan a pszichiátriai ellátásban. (3. ábra) A nagy hagyományokkal, jelentős betegforgalommal, és így a pszichiátriai ellátást jelentős befolyással bíró településekre (pl. Budapest, Nyíregyháza, Győr, Szekszárd) az országos átlaghoz képest jóval kevesebb szakápoló jut. A kialakult helyzet az egészségügyi ellátás más területén még tovább fokozható. A változékonyság mértékét markánsan mutatja az onkológiai ellátás szintén képlékeny szabályoEGÉSZSÉGÜGYI GAZDASÁGI SZEMLE 2009/1.

| 15

Szakcikk zottsága. Itt ugyanis a hatályos rendelet felnőtt szakápolót nevesít, mint személyi minimumkövetelményt. (2). Igaz, hogy ilyen végzettségű szakápoló közel tíz esztendővel ezelőtt kerülhetett ki utoljára a rendszerbe, hiszen a régi ápolóképzés másodszintű szakosító képzéseként a kilencvenes évek második felében e képzésforma befejeződött. Ezt volt hivatott felváltani az egyes szakmaterületekre kialakított klinikai szakápolóképzési programokat. Ekkor indult el országosan az onkológiai szakápolóképzés is, mely specifikus klinikumi ismeretek mellett korszerű elméleti és gyakorlati ápolási tudással látta el a tanulókat. Annak ellenére, hogy több mint tízéves hagyománnyal rendelkezik ez a szakápolói képzés, alig valamivel több mint kettőszáz kolléga végezte el és szerzett szakképesítést az elmúlt években. Joggal tehetjük fel a kérdést, hogy miért kell egyáltalán az onkológiai osztályokon dolgozó szakápolóknak onkológiai szakápolói végzettséget szerezni, ha ezt semmilyen követelmény, még a 2003-ban kiadott, korábban említett rendelet sem követeli meg? Védtelenné válik az az ápolásvezető, aki új kollégát kíván e területen beiskolázni. Ezek alapján már

nem lehet elcsodálkozni az onkológiai szakápolók számának 15 ágyra számított adatain. Az országos átlagtól való eltérés mértéke talán ezen ellátási területen mutatja a legnagyobb változékonyságot. (4. ábra) Mindezek ellenére az idősödés itt is megmutatkozik. A következő esztendőkben kétszer annyian fognak nyugállományba vonulni, mint amennyien harminc év alattiként a rendszerben az utánpótlást jelentik. (5. ábra) Ezen kívül számos intézmény dietetikushiánnyal is küzd. Ugyanakkor az elmúlt esztendőkben végzett gyógytornászok viszont nem tudnak elhelyezkedni. Az egy-egy meghirdetett gyógytornászállásra a fővárosban 40–45 pályázat érkezik be. Kijelenthető lenne, hogy túlképzés van ezen a területen. Ez így önmagában viszont szintén a korábban említett létszámfeltételeket megfogalmazó rendeletben foglaltak alapján kijelenthető, hogy nem igaz, hiszen a képzett gyógytornász–fizioterapeuta szakemberekre nemcsak „szükség szerint” vagy éppen „elérhető” kategóriában lenne igény. Számos orvosszakmai kollégium (pl. Rehabilitációs Szakmai Kollégium) állásfoglalásában korábban jelezte a valós feladatokhoz közelítő létszámigényt, amely messze

1. ábra. Műtős szakasszisztensek életkori megoszlása – Átlagéletkor: 43 év, összes létszám: 2293 fő. (Forrás: OMNY, 2008.)

165 fő 500

506+84 fő 463

450

413 370

400 350

292

296

300 210

250 200

160

150 100 50

64 20

5

0 25–30

21–25

31–35

36–40

41–45

46–50

51–55

56–60

61–65

66–

2. ábra. Pszichiátriai szakápolók életkori megoszlása – Átlagéletkor: 46,6 év, összes létszám: 1284 fő. (Forrás: OMNY, 2008.)

11 fő

300

405 fő

250

233

237

243

180

200

162

159

150 100 50 0

46

11

13

0 21–25

25–30

31–35

36–40

16 | EGÉSZSÉGÜGYI GAZDASÁGI SZEMLE 2009/1.

41–45

46–50

51–55

56–60

61–65

66–

Szakcikk A létszámhiány kiváltó okai a magyar egészségügyben

3. ábra. Pszichiátriai szakápolók száma 15 ágyra számítva. (Forrás: ESKI IMEA, MESZK OMNY 2008.) Győr-M-S Szabolcs-Sz-B Fejér Budapest Tolna Pest Hajdú-B ORSZ. ÁTLAG Békés Csongrád Komárom- E Zala Heves Vas BAZ Veszprém Somogy Jász-N-Sz Nógrád Baranya Bács-Kiskun

1,22 1,32 1,52 1,65 1,81 2,04 2,24 2,25 2,37 2,41 2,6 2,79 2,84 2,97 2,97 3,08 3,08 3,2 3,6 3,65 3,76 0

0,5

1

1,5

2

2,5

3

3,5

4. ábra. Onkológiai szakápolók száma 15 ágyra számítva. (Forrás: ESKI IMEA, MESZK OMNY 2008.) Békés 0 Szabolcs-Sz-B 0,21 Győr-M-S 0,41 1 Veszprém Jász-N-Sz 1,11 1,15 Budapest Csongrád 1,2 1,37 Tolna Bács-Kiskun 1,44 1,69 Vas Heves 1,71 2,22 ORSZ. ÁTLAG Nógrád 2,25 Hajdú-Bihar 2,31 Somogy 2,45 Fejér 2,5 Baranya 2,92 3,5 Pest BAZ Zala Komárom-E 0

1

2

3

4,36 4,5 6,76 4

5

6

7

elmarad a kívánatostól, pedig itt még van képzett szakember. Ugyanakkor mindinkább érzékelhetővé vált az elmúlt hónapokban az a tendencia is, hogy a járóbeteg-ellátás területén dolgozó asszisztensek, szakasszisztensek is létszámproblémákkal küzdenek. Itt is hasonló okokra visszavezethetően nem kalkulálható egyértelműen, hogy milyen végzettséggel, milyen számban dolgozzanak kollégáink az egyes szakrendeléseken. (2)

Nehéz csupán egy dolgot megnevezni e helyzet okaként. A válasz sokkal összetettebb, valamint számos tekintetben a rendszerváltás idejéig nyúlik vissza. A MESZK megalakulása óta folyamatosan közvetíti a szaktárca, a szakmapolitikusok és kormányzat felé a jelen és jövőbeni helyzet alakulását. Annak érdekében, hogy az ágazat szakmapolitikusai jó döntéseket tudjanak hozni, fontos ismerniük azon okokat, tényezőket, melyek a jelen helyzet kialakulását okozták, valamint azon hatásokkal is tisztában kell lenniük, melyek a problémakezelés módozatait támogathatják. A rendszerváltás környékén szinte egy időben indult el a középfokú és felsőfokú ápolóképzés fejlesztése. A változtatás egyik sarkalatos eleme volt, hogy a tanulók már nem 14 éves korban döntöttek az ápolói hivatás választásáról. Így sokkal inkább választották pályájukként az egészségügyet azok, akik érettebben tudtak döntést hozni. A kilencvenes évek elején a közalkalmazotti bértábla, a szakmai előremenetel lehetősége más ágazatokhoz képest nem jelzett akkora különbséget, mint manapság, másfél évtizeddel később. (1) Az egészségügyben dolgozni biztos, kiszámítható életformát jelentett. Számos hátrányos helyzetű területén az országnak éppen az egészségügyben dolgozó nők, anyák mentették meg családjaikat a krízishelyzettől, férjük állásának megszűnését, a gyárak, üzemek bezárását követő tartós munkanélküliség miatt. A szakképzés átalakulása, azaz az érettségire épülő, Országos Képzési Jegyzékben megjelenő szakképzések indítása, valamint a főiskolai ápolói program bevezetése új helyzetet teremtett az egészségügyben elhelyezkedni kívánó fiatalok körében. A kérdés egyszerűnek látszott: az érettségi után nappali vagy levelező formában, munka mellett, két vagy három év alatt OKJ-s ápoló, vagy szintén az érettségi után 4 év alatt főiskolát végzett diplomás ápoló legyen a „gyerekből”? A főiskolai programok iránti érdeklődés dinamikus fejlődését még az is erősítette, hogy a kilencvenes évek közepén számos főiskolai képzőhely indította első évfolyamait hároméves formában, tehát még a képzési idő hosszában sem volt különbség. A szakmai minimumfeltételek fejlődésével mind az egészségügyi, mind pedig a szociális ágazat követelményei között megjelent a főiskolai végzettségű ápoló iránti igény. Tehát a végzés után a főiskolai végzettség birtokában kedvezőbb jövedelmi szintet lehetett a munkáltatóval kialkudni. Sajnos az ezredfordulóra az ágazat pénzügyi nehézségei mindinkább érintették az emberi munka értéken alul történő megbecsülését, azaz a fizetések kezdtek elmaradni más ágazatokhoz képest. Ez tapasztalható volt különösen a jól képzett ápolók, szakápolók, szakasszisztensek körében. Az elmaradás még inkább szembetűnő volt a diplomások körében. Éppen ezt orvosolandó döntött úgy a kormány 2002-ben, hogy az akkor már tapasztalható, és egyre inkább növekvő külföldi munkavállalási kedv ellensúlyozására átlagosan 50%-kal emelni kell a kezdő fizetést. Ennek hatását számos tanulmány kedvezőnek ítélte mind a jól képzett, mind pedig a szerényebben képzett, korábban pályaelhagyók körében, így ismételten felértékelődött az ágazat jelentősége. Azonban az ágazatban és gazdaságban zajló kedvezőtlen események rövid időn belül elfeledtették e hatásokat. A kórházakat sújtó megszorító intézkedések miatt a szakemberek finanszírozására szánt összegek minimalizálódtak, az intézmények menedzsmentjei a megszorítások miatt EGÉSZSÉGÜGYI GAZDASÁGI SZEMLE 2009/1.

| 17

Szakcikk 5. ábra. Onkológiai szakápolók életkori megoszlása – Átlagéletkor: 42 év. (Forrás: OMNY, 2008.)

24 fő

40 fő

50 43

45 40 40 35

31

29

30 25

29

23

20 15 10 10 5

1

0

1

61–65

66–

0 21–25

25–30

31–35

36–40

41–45

kényszerültek a kórházi dolgozóknak szánt juttatásokat csökkenteni, megszüntetni, valamint a fizetést a közalkalmazotti bértábla minimálisan adandó részéhez illeszteni. Ennek következménye lett az, hogy a dolgozók fizetésének azon része, mely az alapilletményen felüli rész volt jelentős mértékben lecsökkent, egyes munkahelyeken meg is szűnt. Ez alól csak ott volt kivétel, ahol extrém fokú szakemberhiány volt már ekkor tapasztalható. Ennek hatása sajnos az lett, hogy elsősorban a jól képzett kollégák egyre inkább máshol kezdték keresni boldogulásukat. A diplomás szakdolgozó egyre kevésbé vált keresett munkavállalóvá. Ennek hatása mind a mai napig kimutatható például a diplomás (főiskolai) végzettségű ápolók kórházban történő foglalkoztatási adataiból. (6. ábra) Talán az egyik legfontosabb ok országos szinten az utánpótlás hiánya, melyet ápoló 5.4 szakképzettséget szerzők országos alapnyilvántartásának az utóbbi időszak tartalmazó adatai is bizonyítanak. (1. táblázat) Sajnálatos tény, hogy az OKJ-szintű, érettségire épülő, hároméves nappali tagozaton folyó ápolóképzés kiüresedett. A helyzetet rontja az is, hogy a nappali képzésben végzettek közül kevesen helyezkednek el az egészségügyben, főleg a fekvőbeteg-ellátásban. A munka melletti ápolóképzést végzettek száma is évről évre csökken. Különösen igaz ez a 2007. év vonatkozásában. A munka mellett képzésre járók végzés után nem emelik az ápolói létszámot, hiszen már az egészségügyben dolgoznak. Az elmúlt hét évben a végzettek 87,78%-a OKJ ápolói oklevelét munka melletti képzésben szerezte meg. A kórházaknak, klinikáknak kell kigazdálkodni a képzés évei alatt a munkaidő-kedvezményt az oktatási napokra, a gyakorlatokra és a vizsgákra egyaránt. Gyakran az oktatás költségeit és a vizsgaköltségeket is átvállalják a munkáltatók. Nappali tagozatos OKJ ápolóképzésre járó hallgatók létszáma minimális országos szinten. Jelenleg Budapesten e képzésforma keretében alig néhány tucat tanuló folytat tanulmányokat, s néhány éven belül csak elhanyagolható létszámú pályakezdő ápoló kerülhet a rendszerbe. (5)

18 | EGÉSZSÉGÜGYI GAZDASÁGI SZEMLE 2009/1.

46–50

51–55

56–60

A főiskolai szintű diplomás ápolói hallgatói létszám is töredékére csökkent. (2. táblázat). A Bologna-folyamatú felsőoktatásban másodév első féléve után választanak szakirányt a hallgatók. Sajnos a diplomás ápolópálya nem vonzó a hallgatók körében, mert országos szinten alig száz fő jelölte meg ilyen irányú továbbtanulási szándékát. A diplomás ápolók közül is igen sok a pályaelhagyó. (1,4) Jobb esetben cégeknél „orvoslátogatók” lesznek, vagy a szociális szférába mennek el dolgozni. Fontos elszívó hatású az ápolási és gyógyászati eszközöket gyártó, forgalmazó cégek hazai elterjedése, valamint a külföldi munkavállalási lehetőség is. Ezt a 2000 óta kötelezővé váló alapfokú nyelvvizsgakötelezettség még inkább erősítette a főiskolai végzettségűek körében. A tendenciát a 2004-es uniós csatlakozásunk tovább fokozta, sőt a felsőoktatásban zajló Bologna-folyamat hatására 2010-től már középfokú nyelvvizsgával és az Európai Unióban elismert diplomával végeznek majd kollégáink. (3) E lehetőségeket a külföldi állásközvetítő cégek már fel is ismerték, éppen ezért szinte már tömegével toborozzák mind a közép-, mind pedig a felsőfokú végzettséggel rendelkező, jól képzett, nyelveket beszélő magyar munkavállalókat. Az uniós munkavállalási szabályzók egyértelmű volta miatt jelenleg már sokkal könnyebben jutnak végzettségüknek megfelelő munkahelyhez magyar szakdolgozók, mint korábban. A napi, heti munkaterhelés jelentős különbözőséget mutat, természetesen a külhon javára. A szakmai kompetenciakörök tisztázottak, a külföldi orvoskollégák elismerően nyilatkoznak a paramedicina munkájáról, partnernek tekintik őket. S talán, ami a legfontosabb, hogy a fizetés egyes országokban a hazai bérekhez képest 4-5, másutt pedig 5–7 szeresét jelentik. (3) Egyes speciális munkakörökben (aneszteziológia, intenzív terápia) még ennél is magasabb különbözőségről számoltak be kollégáink. Joggal tehetik fel pesszimista munkatársaink azt a kérdést, hogy mi az a visszatartó erő, ami egy pályakezdő, fiatal, nyelvet beszélő magyar szakdolgozót marasztalhat? Az események másik, nem elhanyagolható eleme a külföldi munkavállalók hazai megjelenése volt. Uniós csatlakozásunkat

Szakcikk 1. táblázat. Végzett ápolók számának alakulása 2001–2007 között Végzés éve 2001 2002 2003 Nappali tagozat (fő) 516 238 280 Munka mellett (fő) 3034 1953 2315 Mindösszesen (fő) 3550 2191 2595

2004 198 2456 2654

2. táblázat. Főiskolát végzett ápolók számának alakulása 2001–2010 között Végzés éve 2001 2002 2003 2004 Nappali tagozat (fő) Munka mellett (fő) Mindösszesen (fő)

242 543 785

256 373 629

188 391 579

150 424 574

megelőző évtizedben nemcsak spontán, hanem a magyar kórházak sokszor szervezett toborzásának köszönhetően érkeztek a határon túli magyarok „szerencsét próbálni”. Noha végzettségükben, szakmai munkájukban voltak érzékelhető különbségek, a kórházi ápolásmenedzsment áldozatos munkájának eredményeképpen szervezett módon tudták őket beilleszteni a hazai munkavállalók táborába. Így évente akár négy-ötszáz szakember is érkezett hazánkba. Uniós csatlakozásunkat követően az ily módon munkába állók száma folyamatos csökkenést mutatott. Sőt Románia 2007-ben bekövetkezett csatlakozását követően Magyarország már nem „célország”, hanem átmeneti országgá vált. Tekintettel arra, hogy a kamara 2008. december végéig közreműködött a Működési Nyilvántartás vezetésében, mind gyakrabban érzékelhettük, hogy a néhány évvel ezelőtt hozzánk, a határon túlról érkezett kollégák továbbállnak. Tehát az utánpótlás e lehetséges csatornája is elapadni látszik, sőt a jól képzett magyar szakdolgozók mind gyakrabban kapnak előnyös ajánlatokat a magyarok által lakott vagy határ menti települések egészségügyi intézményeiből. Az egészségügyi átalakítás következményeként igen jelentős létszámú pályaelhagyó volt az elmúlt években. A megszüntetett vagy profiljában átalakított kórházakból munkahelyet vesztett ápolók a felmentési idő alatt nem helyezkedhettek el közalkalmazottként, csak abban az esetben, ha vállalták volna az erre az időre járó juttatás elvesztését. Ezt érthető okok miatt tették, és inkább elhelyezkedtek más területeken. Sajnos közülük sokan nem tértek vissza ez idáig a fekvőbeteg-ellátásba, mely nagy felelősséggel és terheléssel jár. Az egészségügyi szakképzési rendszer átalakulásával, a térségi szakképzési központok kialakításával a megyékben és a fővárosban mindinkább háttérbe szorultak a korszerű ismereteket nyújtó szakképzési programok. (7) A csökkenő érdeklődés miatt mind nagyobb problémát jelent az egészségügyi szakoktatók, szaktanárok foglalkoztatása. Így tehát az egyes szakképzést folytató helyek profilváltáson mennek keresztül, esetleg összevonják őket más intézményekkel, illetve megszűnnek. E tendenciát az egészségügyi struktúraváltás még inkább rontotta, hiszen számos intézmény mint oktatási gyakorlóhely működött közre a szakemberek képzésében. A profilváltás következtében ezek is megszűntek, átalakultak, így mindinkább korlátozottá válik a fiatalok körében annak lehetősége, hogy lakóhelyükhöz közel folytassanak egészségügyi tanulmányokat. A kórházakban, klinikákon közvetlenül betegágy mellett dolgozó ápolók rendkívül túlterheltek, és sokszor nem a képzettségüknek megfelelő feladatot látják el. Kevés az alapápo-

2005 261 2454 2715

2006 267 1622 1889

2007 317 1080 1397

2005

2006

2007

125 378 503

152 381 533

90 411 501

Összesen (fő) 2077 14 914 16 991

Összesen % 12,22% 87,78% 100,00%

2010-ben várható 99 250 349

Összesen végzettek % 12,22% 87,78% 100,00%

lást végző ápolási asszisztens, illetve segédápoló a rendszerben. A relatív alacsony szakképzetlen arány miatt gyakran az alapápolási tevékenységet is a szakápolók, illetve a diplomások végzik. Az alacsony ápolói létszám miatt viszont számos alkalommal kívánni valót von maga után az alapápolási tevékenység, illetve előfordul, hogy a hozzátartozókra vagy betegtársakra hárul. Sajnálatos módon olyan tendenciák is megfigyelhetők kórházakban, hogy nagyon alacsony képzettségi szintű dolgozók (kompetenciahatáraikat átlépve) látják el az ápolási feladatokat. Ez a véglet is sok veszélyt hordoz magával! Fizikai és pszichés túlterheltség jellemzi kollégáinkat. (7) A kötelező heti munkaidő magasabb más ágazatokhoz képest (és az önként vállalt túlmunkáról most nem is beszéltem). A túlterhelt, maximális túlórával dolgozó ápolók közül sokan – a magyarországi átlagnál jóval többen – küzdenek magánéleti válsággal és kiégési szindrómával is, sokkal több káros szenvedéllyel élnek, mint hasonló korú és nemű társaik. (6) Az ápolás tárgyi feltételei csak részben biztosíthatók a nehéz finanszírozási helyzet miatt. A munkakörülmények számos intézményben kritikusnak mondhatók. Kevés az ápolók munkáját könnyítő eszköz, pl. betegemelő, fürdetőkocsi, ágytálmosó. Sokszor elavultak, korszerűtlenek az épületek, elhasználtak a betegágyak, matracok. A dologi költségek csökkentése miatt gyakran akadozik az ápoláshoz szükséges anyagellátás is, így például állandó kihívást jelent a korszerű védőruházat, védőeszközök beszerzése és alkalmazása. Ez a helyzet az ápolóknál csak a betegeket érinti érzékenyebben. (5) Nincsenek meg azok a szociális intézkedések, mellyel a pályakezdést és a pályán tartást elősegíthetné egy fekvőbetegellátó intézmény. Hiányoznak a nővérszállók, és ahol működnek, ott is sok esetben embertelen körülmények fogadják a munkavállalókat. Abszolút mértékben hiányoznak azok a szociális támogatási rendszerek, melyekkel szintén a nehéz helyzetben lévő szakdolgozók, sőt orvosok boldogulását lehetne megoldani. Az egészségügyi intézmények nem tekinthetőek „családbarát munkahelynek”, a gyermeket családban nevelő szakdolgozó anyának komoly kihívást jelent a folyamatos, többműszakos munkarendben történő munkavállalás. Ha az élet úgy hozza, hogy ezt elváltként vagy özvegyként kell teljesíteni, szinte lehetetlen feladatra vállalkozik, s előbb-utóbb az egészségügy kapuin kívül kényszerül munkát vállalni. (4) Ha mindezen kedvezőtlen tényezőkhöz a csekély összegű ellentételezés és az évek óta húzódó ágazati bérpolitika, bérfelzárkóztatás hiánya vagy éppen az orvoskollégák, a betegek vagy hozzátartozóinak meg nem becsülése párosul, akkor valószínűsíthető a dolgozó idő előtti kiégése, pályaelhagyása. EGÉSZSÉGÜGYI GAZDASÁGI SZEMLE 2009/1.

egsz0901.indd 19

| 19

2009.02.27. 12:53:42

Szakcikk Ezt a folyamatot a túlzott igényeknek való megfelelés (a túlzott foglalkoztatás), vagy éppen ellenkezője, az alulfoglalkoztatottság is fokozhatja. Ezek egyértelműen a kompetenciakörök, felelősségi szabályok tisztázatlan voltára vezethetőek vissza. Az egészségügyben munkát vállaló szakdolgozók nem érzékelik az anyagi előrejutás elemeit, nincs életpályamodell, és kilátástalan nyugdíjas évekre számíthatnak. Aki tud, az a nyugdíjas évek mellett is munkát vállal, azért, hogy legalább ezen években elfogadható szinten éljen. Sok-sok ígéret ellenére nem lett semmi a „hűségjutalomból”, és most a külső tényezők miatt is egyre inkább távolinak tűnik egy átfogó ágazati bérfelzárkóztatási program első lépéseinek megtétele is. Lehetséges megoldások Ágazati szinten összehangolt humánerőforrás-stratégiát kellene kialakítani. Fontosnak tartom megemlíteni, hogy ez nemcsak az egészségügyi szaktárca felelősségét jelenti, hanem a felsőoktatásért és az önkormányzatok működtetéséért, a foglalkoztatásért felelős minisztériumokkal való szoros együttműködést is feltételezi. Nem szabad azt sem elfelejteni, hogy ilyen szintű döntések hátterében a központi költségvetés végrehajtásáért felelős szaktárcát sem lehet kihagyni, sőt ellenkező esetben éppen e minisztérium kulcsszerepet tölthet be a fejlesztés finanszírozási feltételeinek megteremtésében. Éppen ezért a kamara a 2008. január végi nagygyűlése után a kormányzathoz eljuttatott szakmai anyagaiban javasolta kormányzati biztos kinevezését az ügy hangsúlyozása, valamint összetettsége miatt. A helyzetet, amit már sokan kritikus volta miatt krízishelyzetnek neveznek, nem lehet kezelni a szokványos stratégiákkal. Úgy gondolom, hogy a kritikus ellátási nehézségek feloldására rövid távú, átmeneti intézkedésekkel kell megoldásokat kialakítani. Ilyen lehet például az egyes munkakörökbe alacsonyabb képzettségű szakdolgozók bevonása, rövidített programokkal történő felkészítése, más kvalifikált szakdolgozók átkép-

zése. Ezen – általunk is javasolt – elemeket fedezhetjük fel a 2008 decemberében, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium, az Egészségügyi Minisztérium, a szakmai érdekképviseletek (Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara, Magyar Kórházszövetség, Magyar Ápolási Igazgatók Egyesülete) közreműködésével meghirdetett pályázatban, mely közmunkások képzésére és foglalkoztatására szól. A program célja elsősorban a munkanélküliek foglalkoztatása és képzése a fekvőbeteg-ellátást elősegítő feladatkörbe tartozó tevékenységekkel. A pályázók körét elsősorban az önkormányzati, állami vagy egyházi tulajdonban és működtetésben lévő, fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézmények köréből célozták meg, azzal a kitétellel, hogy csak közfinanszírozott ellátást nyújtó osztályokon foglalkoztathatják a programba bevont munkavállalókat. A szakmai érdekképviseletek javaslata alapján kialakított pályázat szerint a betanítási időszakot magában foglaló határozott idejű munkalehetőséget, illetve a megfelelő előképzettséggel és alkalmassággal rendelkezők számára szakképzési lehetőséget is kínál. A képzési program felnőttképzés keretében, akkreditált képzőintézmények közreműködésével valósul meg. Valamennyi közmunkásnak részt kell vennie a foglalkoztatáshoz szükséges „érzékenyítő” programon, betanító jellegű alapképzésen, ami után kórházi kisegítőként dolgozhat. A program során az OKJ-ben szereplő ápolási asszisztens képesítés szerezhető meg, valamint megkezdhető az ápolói képesítés megszerzése. Így a programban foglalkoztatásra és képzésre választható tevékenységek köre: ápoló, ápolási asszisztens, kórházi segítő, adminisztratív dolgozó. A fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézményeknek pályázatonként maximum 15–20 fő támogatható. Maximált támogatási összeg nem haladhatja meg a 125 000 Ft/fő/hó keretet. A támogatás a pályázott létszám számos költségeire terjedhet ki, így a munkabér és annak járulékai, a munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítés, a munkaalkalmassági vizsgálat költsége, munkaruha és egyéni védőeszköz költsége, a betanítás, képzés költsége. Pályázatok benyújtásának ideje 2009. március 17.

6. ábra. A főiskolai végzetséggel dolgozó ápolókra jutó ágyak száma (Forrás: OMNY, 2008.) 60,00

56,69

55,00

50,00 40,84

40,43

40,00

37,49 34,17

33,13 28,84 27,37

28,73

30,00

28,32

24,81 26,55

32,13 27,60

24,99

21,03 18,10

20,00

17,49

14,79

13,80

10,00

20 | EGÉSZSÉGÜGYI GAZDASÁGI SZEMLE 2009/1.

Összesen

Zala

Veszprém

Vas

Tolna

Szabolcs-Szatmár-Bereg

Somogy

Pest

Nógrád

Komárom-Esztergom

Jász-Nagykun-Szolnok

Heves

Hajdú-Bihar

Győr-Moson-Sopron

Fejér

Csongrád

Borsod-Abaúj-Zemblén

Békés

Baranya

Bács-Kiskun

Budapest

0,00

Szakcikk Fontos kiemelni, hogy a szaktárca által tervezett bérrendezési koncepció kialakítását mielőbb meg kell kezdeni. A hosszú távú stratégiát, kormányzati ciklusokon átívelő módon, a szakdolgozói kamara által is évek óta hangoztatott ágazati életpálya-modell megvalósításával érhető el. Azaz, folytatni kellene az átgondolt fizetés-felzárkóztató politikát, valamint már a képzés ideje alatt olyan ösztöndíjrendszert kellene kialakítani, amivel vonzóvá tehetnék, elsősorban az ápolói, asszisztensi munkát. Ugyancsak fontos hangsúlyt kellene szentelni a szakmai előmenetel, karrier egyes lépéseire, az ágazatban, a szakdolgozói pályán eltöltött több évtizedes munka honorálására. Elkerülhetetlen tisztázni az egyes szakdolgozói munkakörökben, különös tekintettel az ápolás egyes szintjeire, a kompetenciákat. Szükségesnek tartjuk továbbá olyan szociális támogatási elemek kialakítását is, amivel családbaráttá lehetne tenni a többségében női munkavállalóknak a szakdolgozói munkaköröket. Az egészségügyi intézményekből hiányzó kvalifikált szakdolgozók (szakápolók, szakasszisztensek) képzésére, átképzésére lesz lehetőség a közeljövőben, uniós források felhasználásával pályázatokat benyújtani. A Társadalmi Megújulás Operatív Programok keretében kialakított alprogram (6.2.4/A/08/1) nyújt lehetőséget a „foglalkoztatás támogatása egészségügyi intézmények számára”. E pályázat keretében orvos és egészségügyi szakdolgozó foglalkoztatásának támogatása, különösen a hiányszakmák területén, mint például az onkológiai szakápoló, a pszichiátriai szakápoló, a rehabilitációs tevékenység terapeuta, a hospice-szakápoló, a geriátriai szakápoló, a felnőtt-aneszteziológiai és intenzív szakápoló, a gyermek-aneszteziológiai és intenzív szakápoló, a műtéti asszisztens, a radiografus, képi diagnosztikai és intervenciós asszisztens, a mentőápoló és a körzeti közösségi szakápoló területén lehet pályázatot benyújtani. A tervek benyújtása folyamatosan történik. A program először a súlyponti kórházak kizárólagos pályázati időszakával indul 2009. március 2–20. között. Majd a második ütemben indul a program kiterjesztetése, mely 2009. március 21–június 2. között tart. A nyertes intézmények munkavállalói 2009 őszétől kezdhetik meg tanulmányaikat. „Az egészségügyi ágazatot – az itt dolgozó közalkalmazotti réteget – kompenzációban kell részesíteni (13. havi fizetés) A. Bizonyos fizetés alattiak, vagy B. bizonyos munkakörben dolgozók esetén.” – A megszerzett tudás elismerése a rendszerben (rendeleti szinten) és fizetési fokozatban is! – Az „ápolás” elismerése és megjelenítése a finanszírozási rendszeren is. – Bérrendezés! – Régi, új elemek visszaállítása (pl. pótlék). – Akik a jelenlegi képzésekben vannak, azoknak a rendszerben való tartása (ösztöndíj). – Szakdolgozók terheltségének csökkentése (pl. beteg súlyossági fokának megfelelő létszámmal történő ún. mátrix típusú ellátás). – Munkakörülmények, az ápolás feltételeinek javítása (betegemelők, védőeszközök stb.). – Intézményi szinten az ápolás átértékelése: A folyamatra és eredményre való összpontosítás, azaz a strukturális elemek újragondolása, s így az ápolást kiszolgáló szolgáltatások leválasztása: mosodai szolgáltatás,

étkeztetési szolgáltatás, távozó beteg utáni takarítás, ágyellátás, gyógyszerellátási szolgáltatás. – Munkaerőpiaci igényekhez illeszkedő szakképzési rendszer kialakítása, működtetése regionális szinten. – Munkaügyi központokkal való együttműködés erősítése (egészségügyi képzések támogatása). – Kompetencia alapú képzések/továbbképzések kialakítása és működtetése. – Nyugdíjba vonulásnál a szolgálati idő beszámításának változtatása (+20%). – Nyugdíj melletti foglalkoztatás rendezése. Mindezek mellett fontos lenne a hiányszakmák népszerűsítése a magyar társadalomban is. Azt gondolom, hogy a médiának nagy szerepe van, és lehet e kérdés kezelésében. Mint ahogy a hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején a Magyar Televízióban szereplő első kórházsorozat (pedig Csehszlovákiából érkezett hozzánk) sok fiatal attitűdjét változtatta, és terelte a kórházi élet kihívásai felé. Igaz, hogy „a kórház a város szélén” volt, de sok közös vonást véltünk felfedezni a hazai viszonyokkal. Ekkortájt az első magyar teleregény egyik főhőse (mentőorvos), és más markáns szereplői (szemész, fül-orr-gégész, mentőápoló, szigorló orvos) is a hazai egészségügyi ellátás bizonyos szegmenseit jelenítették meg. A rendszerváltás környékén pedig egy német klinika élete tartotta lázban az országot. Teljesen újszerűnek hatott a nem orvos által irányított kórházmenedzsment, vagy a főnővér megkerülhetetlensége az ellátás szervezésében. A kilencvenes évek közepe óta pedig már az amerikanizálódás jegyében ismételten egy új szakmai profil, a sürgősségi ellátás keretében követhetjük nyomon az egészségügy szereplőinek mindennapjait, szakmai életük fejlődését. Van még további magyar példa is: a „Jóban, rosszban” című sorozat talán az első olyan sorozat, amiben már számos ápolói munkakör is megjelenik, igaz, hogy egy nem tipikus magyar kórház, hanem egy magánklinika működésében. Sajnos, az egyik főszereplő múltja nagy felháborodást váltott ki ápolóink körében, mert éppen a nővéri hivatáshoz nem hasonlítható múlttal rendelkező hölgy lett az egyik ápolónőt megtestesítő szereplő. E sorozatban, szemben az előzőekben felsoroltakkal, viszont kevésbé vannak jelen a történetben szakmai kérdések, így elsősorban a szereplők magánéletén keresztül, éppen csak érintőlegesen foglalkoznak az ápolás, az ápolók felelősségteljes munkájával, pedig egész bizonyosan kedvező hatással lenne a fiatalokra. Ezen kívül van néhány hír- és kereskedelmi csatorna, amelyek szinte már heti gyakorisággal foglalkoznak a szakdolgozói hivatás szépségeivel, problémáival, a betegellátás területeivel (Gyógyhír, Magyar beteg stb.). Azt gondolom, hogy e tájékoztató, információs műsorok, valamint a fiatalok körében népszerű csatornák nagy segítségre lehetnének a pálya népszerűsítésében. Nekünk is meg kellene találnunk azokat a „Ina vagy Kriszta nővéreket, Hildegard főnővéreket”, akik az ápolás művészetén keresztül közvetítenének a társadalom felé értékeket. Javaslatok az oktatás, képzés és továbbképzés területén A MESZK Oktatási és Tudományos Bizottsága elkészítette azt a javaslatot, melyet éppen a napokban juttatunk el EGÉSZSÉGÜGYI GAZDASÁGI SZEMLE 2009/1.

| 21

Szakcikk a közelmúltban kinevezett miniszter úrhoz. Ez az anyag közel nyolc oldalon keresztül dolgozza fel a kialakult helyzet számos aspektusát, és jobbító szándékkal foglalja öszsze azokat az elemeket, melyek a helyzet megoldásában szerepet játszhatnak. Éppen a javaslat viszonylag nagy terjedelme miatt csak néhány alapvetést emelnék ki. Átgondolásra javasoljuk a képzés időtartalmát, valamint a középiskolai oktatáshoz viszonyított indítási idejét. Ismételten hangsúlyozom a képzések támogatási rendszerének újjáélesztése iránti igényt, valamint a kötelező szakmai fejlődéshez tartozó továbbképzések támogatási rendszerének bővítését. Ugyancsak fontos elemnek tekintjük, hogy a főiskolai (B.Sc.) alapszakokra való jelentkezéseknél módosítsák a szakirányválasztás idejét, azaz hozzák előbbre, sőt ez már a felvételkor jelenjen meg. Tekintettel arra, hogy a növekedett nyelvi kötelezettség (középfokú nyelvvizsga) miatt a számos végzett, de nyelvi kötelezettségnek eleget nem tevő kolléga potenciálisan pályaelhagyóvá válhat, vagy csak ápolási asszisztensi munkakörben lehet foglalkoztatni, javasoljuk a négyéves főiskolai tanulmányok 5.5 szintű ápolói programnak való elismerését, feltéve, ha alapfokú nyelvi ismeretét igazolta. Ezzel párhuzamosan a kamara által számos alkalommal kezdeményezett minimumfeltételeket szabályzó rendelet átdolgozását javasoljuk. A jelen helyzetből kiindulva a szakdolgozói kamara közeljövőben indítja programját, mellyel az ágazatban rejlő vállalkozási aktivitást kívánjuk erősíteni területi és országos szinten. A leírt problémák megoldásához társadalmi összefogásra van szükség. A betegek és ápolók érdekében sürgős, kormányzati szintű intézkedéseket kell hozni. Minden eszközt meg kell ragadni, hogy az egészségügyi rendszerben még dolgozó ápolókat megtartsuk, és hogy vonzóvá váljon a pálya a fiatalok körében.

22 | EGÉSZSÉGÜGYI GAZDASÁGI SZEMLE 2009/1.

Irodalomjegyzék 1. Balogh Zoltán, Borbás Ilona, Lakó Erika (szerk.): Az ápolás helyzete Magyarországon. ETI. Budapest. 2008 2. Dr. Balogh Zoltán, Kárpáti Zoltán: A kamara módosító javaslatai a személyi minimumfeltételek átalakítására. Hivatásunk. 2008;3(3):2-3. 3. Dr. Betlehem József, dr. Tahin Tamás, dr. Warne, Tony, Oláh András, dr. Kriszbacher Ildikó: A munka hatása a kórházi ápolók jóllétére Magyarországon az EU-csatlakozáskor. Nõvér. 2007;20(6):3–13. 4. Dr. Feith Helga Judit, Soósné dr. Kiss Zsuzsanna, Kovács Tóth Ágnes, dr. Balázs Péter: Diplomás ápoló-, védõnõ- és orvostan-hallgatónõk családképének és családterveinek összehasonlító vizsgálata. Nõvér. 2008;21(4):3–9. 5. Csetneki Julianna: Ápolók kritikus helyzetben. Hivatásunk. 2008;3(2):4-5. 6. Köbli Mónika, dr. Nagy László, Pálfiné dr. Szabó Ilona: Kiégés szindróma vizsgálata az ápolók körében. Nõvér. 2008;21(6):11–20. 7. Marton-Simora József, Gyermán Orsolya, dr. Nagy Gábor, Deutsch Krisztina, dr. Göndöcs Zsigmond, dr. Betlehem József: Poszttraumás stressz a budapesti mentõdolgozók körében. Nõvér. 2008;21(4):10–21. 8. Tunyi Tünde: Elfogynak az ápolók a pszichiátriai osztályokról! Hivatásunk. 2008;3(3):16. 9. KSH Évkönyv. Budapest. 2007

A szerző adjunktus a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Ápolástudományi Tanszékén, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke.