Mesterházy: Orbán Viktor eszkalálja az ukrán problémát belpolitikaEP-választáseurópai unió Orbán Viktornak a kárpátaljai autonómiával kapcsolatos nyilatkozatai nem szolgálják sem az európai, sem a magyar érdekeket. A kormányfőt ebben az ügyben nem a szolidaritás, hanem a személyes- és pártérdek vezérelte - közölte Mesterházy Attila MSZP-elnök Nyíregyházán. http://nol.hu/belfold/mesterhazy-orban-viktor-eszkalalja-az-ukran-problemat-1462669 A Jobbik nem lát különbséget a Fidesz és az MSZP között JobbikFideszMSZPOroszországkémkedés A Jobbik szerint nincs különbség a Fidesz és az MSZP között - jelentette ki a párt szóvivője vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón. Mirkóczki Ádám országgyűlési képviselő azt mondta: április 6. óta nyilvánvaló, ezt most már a közvélemény-kutatások is megerősítik, hogy a Jobbik a második erő, potenciális váltópárt. http://nol.hu/belfold/a-jobbik-nem-lat-kulonbseget-a-fidesz-es-az-mszp-kozott-1462683 100 százalék vita, 0 százalék Jobbik Amikor a MIÉP-Jobbik együttműködés elvérzett 2006 tavaszán az országgyűlési választáson, akkor talán még kevesen gondolták azt, hogy a Jobbik ma már baloldalról is irigyelt dinamizmusa pillanatok alatt tölti be azt a teret is, amelyet addig a MIÉP öregurassága uralt. http://nol.hu/velemeny/100-vita-0-jobbik-1462665 Az össze(nem)fogás Az április 6-án lebonyolított választási színjátékon a kormányváltásra szövetkező ellenzék nem tudta elérni a célját, sőt arra sem futotta az ereje, hogy a kétharmadot megakadályozza. Most az összefogást okolják sokan, s kapnak a fejükre azok, akik arra merték biztatni a politikusokat a választást megelőzően, hogy ne egymással, hanem a kormányzó pártokkal viaskodjanak. Akik ott voltak október 23-án a Műegyetem előtti téren, elmondhatják, hogy a jelenlévők nagy számban (nem csak a DK-sok) gondolták úgy, hogy nincs más lehetőség, s ennek a véleményüknek hangot is adtak. Ezért nemcsak Heller Ágnest, nemcsak Konrád Györgyöt, hanem az „összefogást” skandálókat is meg kell róni rövidlátásukért. Ez sokkal egyszerűbb megoldás, mint azt elemezni, hogy milyen játékszabályok szerint kellett megmérettetni magukat azoknak, akik starthoz álltak. És sokkal egyszerűbb annak elemzésénél is, hogy valójában létrejött-e az összefogás. http://nol.hu/velemeny/az-osszenemfogas-1462477 Kivel és hová? Miért szavaznának az európai parlamenti és az önkormányzati választáson a szocialistákra azok, akik az országgyűlési voksoláson sem rájuk szavaztak? Történt azóta valami, ami változtatásra készteti őket? "legalább jelezni kellene, hogy valami készülőben van – ha van –, ami hangnemében, arcaiban, politikai kultúrájában, elszántságában és átgondoltságában más, mint ami eddig volt" http://nol.hu/velemeny/kivel-es-hova-1462487 Megzsarolták Molnár Zsoltot? Az MSZP nemrég lemondott budapesti elnökét egy állítólagos felvétel nyilvánosságra hozásával fenyegették meg – írja az atv.hu. Emailben kapott zsaroló üzenetet Molnár Zsolt, a párt napokban lemondott budapesti elnöke – olvasható a hírportálon. A levél feladója azt írja, hogy valamiféle felvétellel rendelkezik, ami Molnár és Horváth Csaba, az MSZP alelnöke közös nyaralásán készült – mondta el a politikus. http://mno.hu/belfold/megzsaroltak-molnar-zsoltot-1227247
Katasztrofális a helyzet a Balkánon Előző cikk Következő cikk Átszakadt a gát: az egész ország veszélyben van http://mno.hu/kulfold/katasztrofalis-a-helyzet-a-balkanon-1227237 Basescu: Néha zavar, ahogy a magyarok ünnepelnek Nem lehet párhuzamot vonni Románia és Moldova közeledése, illetve egyes magyar politikusok „szeparatista törekvései” között – vélekedett Traian Basescu román államfő vasárnap egy közéleti fórumon egy Székelyfölddel kapcsolatos kérdésre válaszolva. http://mno.hu/hatarontul/basescu-neha-zavar-ahogy-a-magyarok-unnepelnek-1227222 Minden a kárpátaljai magyarokon múlik Magyarország a Szovjetunió felbomlása óta mindig támogatta Ukrajnát a függetlenségében, a jelenlegi válságban is kiáll területi integritása és szuverenitása mellett – mondta a Külügyminisztérium főosztályvezetője vasárnap Lakiteleken, a Keleti Nyitás Kollégiumának hallgatói előtt tartott előadásában. http://mno.hu/hatarontul/minden-a-karpataljai-magyarokon-mulik-1227212 Kijev árnyékra ugrott Vihar egy pohár vízben. Orbán Viktor miniszterelnöki beiktatásán elmondott beszédében, majd pénteken egy televíziós interjúban elmondta, megismételte azt, amit konszenzus övez a magyar belpolitikában, s evidencia minden felelős politikai tényező számára, hogy a Kárpátmedencei magyarokat – így a kárpátaljaikat is – megilleti a kettős állampolgárság, a közösségi jogok és az önigazgatás, autonómia. http://mno.hu/vezercikk/kijev-arnyekra-ugrott-1227252 Jó lenne, ha a fiatalok összekapnák magukat A „csendes generáció” kifejezést túl finomnak tartom egy olyan populációval szemben, amely persze tartja a markát, mert jól és kényelmesen élni nagyon szeret, de a lapát nyele már nagyon nem esik kézre. Aggodalomra adnak okot az ifjúságkutatásokból kibontakozó tendenciák. A 2012-es felmérés adatai alapján „a mostani 15–29 évesek »csendes generációként« nem akarják megváltoztatni a status quót, elfogadják szüleik életeszményét, hiányzik belőlük az elkötelezettség, céltalanok, és konform az életfelfogásuk, nincs civil aktivitásuk, valamint apolitikusak”. És minden mindennel összefügg. http://mno.hu/fejloves/jo-lenne-ha-a-fiatalok-osszekapnak-magukat-1226583 Nem tehet csodát a strasbourgi ítélet Az emberi jogi bíróság döntése nem kötelezheti a magyar államot a sokat vitatott egyházügyi törvény megváltoztatására. Súlyos milliárdokat fizethet a magyar állam a hazai egyházügyi törvényt emberi jogokba ütközőnek minősítő strasbourgi bírósági döntés nyomán, de a jogfosztott felekezetek egyáltalán nem biztos, hogy visszakaphatják státuszukat és a nekik járó, elmaradt költségvetési támogatásokat. Ha a kormánynak "szerencséje" van, még évekig húzódhat a pereskedés az emberi jogi bíróságon. http://nepszava.hu/cikk/1020858-nem-tehet-csodat-a-strasbourgi-itelet A Kúrián folytatódik Molnár Gyuláék ügye A két politikust korábban első fokon bűncselekmény hiányában felmentették. Holnap tárgyalja a Kúria Molnár Gyula szocialista és Lakos Imre volt szabad demokrata politikus XI. kerületi ingatlanügyletekkel kapcsolatosan hivatali visszaélés vádjával indult büntetőperét. A két politikust korábban első fokon bűncselekmény hiányában felmentették, másodfokon viszont a Fővárosi Ítélőtábla hivatali visszaélésért nyolc hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte Molnárt. Az ügy pikantériája, hogy a Népszabadság értesülése szerint tavaly - egy másik ügyben - hamis vád miatt elmarasztalták azt a férfit, akit az ügyészség
koronatanúként szerepeltetett az egykori újbudai szocialista polgármester és két másik személy elleni büntetőeljárásban. A volt polgármestert vádló koronatanút 2013 májusában "büntetőeljárást eredményező hamis vád bűntettében" jogerősen vétkesnek találták, és háromszázezer forint pénzbírsággal sújtották. http://nepszava.hu/cikk/1020865-a-kurian-folytatodik-molnar-gyulaek-ugye Közel 320 kilométeren van árvízvédelmi készültség http://nepszava.hu/cikk/1020891-kozel-320-kilometeren-van-arvizvedelmi-keszultseg Gyermekgyilkos kormányzat? Veress Jenő Dr. Kriván Gergely, a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat elnöke, professzor alázatos nyílt levele a Gyermekrák Alapítványnak. "A vérképző őssejt-transzplantáció az elmúlt évtizedben rutin beavatkozássá vált a leukémiás és daganatos gyermekek kezelésében. Csak nagyon kevés beteget veszítünk el. (…) A reményt a fertőzést okozó vírusokkal szemben specifikusan gyógyító fehérvérsejtek ("tanított lymphocyták") alkalmazása jelenti. 2013-ben megjelent egy egyedülálló készülék a nemzetközi műszerpiacon. Ez kiváltja a drága laboratóriumokat, és egy napon belül az adott vírusfertőzésre speciálisan "kiképzett" sejteket állít elő: ezek gyors beadása a beteg életét megmentheti. A készülék ára 50 millió forint, amelyből Balogh Elnök úr kérésére engedményt is tettek." Szó, mi szó: az alapítvány végül nem adott semmit. Emiatt két gyermek már meghalt. http://nepszava.hu/cikk/1020837-gyermekgyilkos-kormanyzat Hosszú tapssal ünnepelte a közönség a magyar rendezőt Cannes-ban Hosszan tartó tapssal jutalmazta a szombati világpremieren Mundruczó Kornél Fehér Isten című filmjét a 67. cannes-i filmfesztivál közönsége. http://hetivalasz.hu/kultura/vastaps-mundruczo-kornelnak-76834/ Mesterházy és Botka is szóba került - 'Nem szűkítették személyi kérdésekre Nagy B. György elemzése a harkányi összejövetelről: Fel, támadunk! Majd később Nem alakítottak akciócsoportot (hivatalosan semmiképp), mindössze annyiban maradtak, hogy a jövőben összeülnek még párszor beszélgetni – így summázható az a kétnapos buli, melyet Puch László, az MSZP egykori pénztárnoka szervezett egy harkányi hotelbe az Országgyűlésből kizuhanó szocialista képviselőknek. Hogy meddig tart ki a türelem, az azért kérdéses – de a vacsoraasztalnál megszületett „harkányi” mondás szerint októberig, azaz az önkormányzati választásokig nem mozdulnak. Magyarán, ha az EP-választás súlyos bukta lesz, akkor sem lesz földindulás. http://www.vasarnapihirek.hu/fokusz/aposnem_szukitettek_szemelyi_kerdesekreapos_ de_mesterhazy_es_botka_is_szoba_kerult Technikai hiba vagy szándékos csúsztatás? – Radnóti haláláról egy önkormányzati lapban Tito partizánjai kényszerítették erőltetett menetre Radnóti Miklóst az Erzsébetváros című ingyenes újság szerint. A lap elismerte a tévedést, de mellébeszélt. Utánajártunk, mi történt. A holokauszt áldozataira emlékeztek című cikk az Alsóerdősori Bárdos Lajos Gimnázium tízedik osztályos tanulóinak emlékműsoráról számolt be. Egyik olvasónktól kaptuk meg az önkormányzat hivatalos lapjának egy szkennelt oldalát, és először magunk sem hittünk a szemünknek. A beküldő azt ajánlotta, hogy a Szüret rovatban tegyük közszemlére az írást, de inkább megnéztük, hogy ezt kinek sikerült összehoznia és miért. http://magyarnarancs.hu/lokal/technikai-hiba-vagy-szandekos-csusztatas-radnotihalalarol-egy-onkormanyzati-lapban-90102 A Kreml Bélái „Azt sem lehet kizárni, hogy a Kovács Bélát tényleg leleplező jövendő bizonyítékok forrása épp Moszkva, ahol felmérték: számukra hasznosabb mindaz, amit a kormányon lévő Fidesz
ígérni tud, mint egy náci operettpártocska s annak egy épkézláb mondatot leírni képtelen európaparlamenti képviselője.” http://magyarnarancs.hu/diplomaciai_jegyzet/a-kreml-belai-90103 Tájkép csata után Hetekkel a választás után, az Európai Parlamenti választáshoz közeledve, a demokratikus ellenzék még mindig nem tért magához a vereségből. A pszichológia azt tanítja, a krízis jó dolog, de amikor éppen benne ülünk, nehezen hisszük el. Olyan ez, mint futás közben a holtpont. Csak amikor nagy kínnal átlendültünk rajta, tudjuk folytatni az utunkat. A balliberális oldal felelősségét a választási vereségben minimum négy egymással összefüggő okra vezetem vissza. A hiteltelenségre, a hálózatépítés hiányára, az alternatíva nélküli kampányra és a gyenge kommunikációra. http://nepszava.hu/cikk/1020710-tajkep-csata-utan Kész, vége: sorra mondja fel szerződéseit a magyar bank / CITI / Több olvasónk jelezte, hogy levelet, vagy telefonos megkeresést kapott a Citibanktól, miszerint a pénzintézet felmondja a bankszámlaszerződéseket. A legtöbben a Top csomag esetén érintettek, amely a korábbi években többször is elnyerte az Év Számlacsomagja díjat Magyarországon. A korábbi ügyfeleknek nincs könnyű dolga, ugyanis a jövőben csak meglepően drága alternatívák közül választhatnak. Úgy tűnik, a pénzintézet a prémium szolgáltatásokra helyezi a hangsúlyt a jövőben. http://www.penzcentrum.hu/ongondoskodas/kesz_vege_sorra_mondja_fel_szerzodeseit_ a_magyar_bank.1040405.html Orbán: Minden devizahitelest megmentünk A miniszterelnök szeretné, ha ősszel már döntéseket tudna hozni a kormány a devizahitelesek megmentése ügyében. Orbán Viktor szerint az ukrán válság miatt nem lesz probléma a gázellátással, az alakuló kormány személyi kérdéseiről pedig még nem nyilatkozott konkrétan. http://www.origo.hu/itthon/20140516-orban-minden-devizahitelest-megmentunk.html Kertész Ákos: Kunyhói mind hallgatva A meghódítottak behódoltak, a partizánok is sorra leteszik a fegyvert. Aki még nem esett el, aki megmaradt, szép csöndben hazamegy, bekötözi a sebeit, megpróbál túlélni. Nincs többé Haza. Nincs mit megvédeni. Mert haza csak ott van, ahol jog is van. És a jog elvérzett a csatákon. És a Köztársaság is és az Alkotmány is és a demokrácia is. Ezek fölösleges luxusnak bizonyultak, ezeket az ország lakossága nem érezte a magáénak, nem is védte meg őket. Csend van. http://nepszava.com/2014/05/velemeny/kertesz-akos-kunyhoi-mind-hallgatva.html Kinek az elvtársa a Béla? Csikorogva fékez a fekete autó a félelemtől didergő éjszakában, felpattannak a kocsiajtók, kinyomulnak a kék parolik, benyomulnak a kapualjba. Csengőszó szaggatja a csendet a második emeleten, Kovács Béla lehajtott fejjel nyit ajtót. Öltözzön, pakoljon, legalább három napra, sziszegi az AVH-s. Kovács indul a szobába, a válla felett visszamormolja: Kérem, én mehetek, de hadd említsem meg, hogy a kém Kovács a negyediken lakik. És ez az ötvenes évekből származó vicc sajnos tökéletesen példázza, mennyire komoly kémügy Kovács Béláé, akit jobbikos párttársai – az Index szíves közlése nyomán – csak Kágébélának csúfoltak a háta mögött. http://www.vasarnapihirek.hu/fokusz/kinek_az_elvtarsa_a_bela
Kipukkadt a rezsilufi és a közmunkáslufi is Nem lesz olcsóbb az orbáni szolgáltatás. Leáll a rezsiharc - olvastuk ki a programból. Folytatjuk! – ennyit volt hajlandó elárulni programjáról a miniszterelnöknek esküdő Orbán Viktor. Így egyedül az április végén elfogadott, úgynevezett konvergenciaprogram (ezt évente kötelező benyújtani az EU-nak) szolgálhat iránytűként – legalábbis, ami e ciklus gazdaságpolitikáját illeti. http://www.vasarnapihirek.hu/fokusz/kipukkadt_a_rezsilufi_es_a_kozmunkaslufi_is Juhász Péter: a nulláról kell kezdeni Juhász Péter, az Együtt társelnöke szerint most legalább két évig nem arról kell beszélnie az ellenzéknek, hogyan lesz kormányváltás és ki lesz a miniszterelnök-jelölt. Be kell épülniük a társadalomba, amire egy felülről szervezett párt nem képes, ezért majdnem nulláról kell kezdeni. http://nol.hu/belfold/juhasz-peter-a-nullarol-kell-kezdeni-1462621 Német terror – magyar tanulság Május 20-án összehasonlító konferenciát szervez Budapesten a német szociáldemokrata Friedrich Ebert Stiftung a török bevándorlókat gyilkoló németországi NSU, és a magyar romagyilkosságok perét összehasonlítóan elemzendő. A romagyilkosságokról és peréről talán már hallott a legtöbb olvasó, a Nazionalsozialistischer Untergrund tevékenysége azonban nem mindenki előtt ismert. http://nol.hu/belfold/nemet-terror-magyar-tanulsag-1462451 Ha én MSZP volnék Andor Mihály „…itt állna ország-világ előtt a lázas tevékenység eredménye: a megújult MSZP. Hetyke kis d’artagnanos bajuszkája és kecskeszakálla lenne, százhúsz tagú választmánya, tíztagú országos elnöksége és kétfős parlamenten kívüli frakciója.” http://www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/381876_ha_en_mszp_volnek Francia rádió az ellopott mobiltelfon- és a jobbikos kémügyről Radio France International (RFI) nevű francia közrádió két beszámolót közölt budapesti tudósítójától, Florence La Bruyère-től. Magyarország: 60 DNS-teszt egy ellopott mobiltelefon miatt Gyakran blogokban tárják fel a legeredetibb és legképtelenebb históriákat. Budapesten egy pincér, Csókási László meséli el a blogján a kalandjait. A kellemetlenségei és összeakaszkodása a magyar FBI-jal felkavarták a magyar blogszférát. Most tett feljelentést hatalommal való visszaélésért. http://www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/381753_francia_radio_az_ellopott_mobilte lfon_es_a Mától júliusig naponta az ORIGOn Hetven éve indultak az első vonatok Auschwitzba http://www.origo.hu/tudomany/tortenelem/20140514-a-megszallastol-a-deportalasokigzsidok-magyarorszag-1944.html