Meredith Justin Sprunger. IV. rész: Jézus élete és tanításai

Meredith Justin Sprunger

A RÖVIDÍTETT URANTIA ÍRÁSOK

IV. rész: Jézus élete és tanításai

2015

Az eredeti mű: The Abridged Urantia Papers Copyright © 2008 Square Circles Publishing ISBN#978-0-9768896-2-5 LCCN: 2008904453 Magyar fordítás: © Cseh Gábor, 2015 1. kiadás, 0. revízió CC BY-NC 2.5 HU E mű az Urantia Alapítvány által kiadott The Urantia Book magyar nyelvű fordításának [© 2010 Urantia Foundation, 533 Diversey Parkway, Chicago, Illinois 60614, USA; +1 (773) 525-3319; http://www.urantia.org; minden jog fenntartva.] felülvizsgálat alatt álló szövegéből származó idézeteket használ fel. Tekintettel arra, hogy a felülvizsgálat e mű létrejöttekor még nem fejeződött be, a felhasznált szövegek a felülvizsgálat pillanatnyi állását tükrözik. A felülvizsgálat állásáról részletes tájékoztatás az alábbi címen olvasható: https://sites.google.com/site/urantiakonyvtortenete/hibajegyzek

A Creative Commons Licencről: A »Nevezd meg! - Ne add el! 2.5 Magyarország (CC BY-NC 2.5 HU)« licenc alatt a műveket szabadon megoszthatod – másolhatod és terjesztheted a művet bármilyen módon vagy formában; átdolgozhatod – származékos műveket hozhatsz létre, átalakíthatod és új művekbe építheted be az alábbi feltételekkel: Nevezd meg! (You must give appropriate credit, provide a link to the license, and indicate if changes were made. You may do so in any reasonable manner, but not in any way that suggests the licensor endorses you or your use.) Ne add el! (You may not use the material for commercial purposes.)

2

BEVEZETÉS Az Urantia könyv terjedelme sokakat elbátortalanít. Mások túlságosan bonyolultnak találnak egyes kifejezéseket és inkább valamilyen egyszerűbb nyelvezetű változatot szeretnének. A Michelle Klimesh által készített ügyes összefoglaló, vagyis A mindenség története az Urantia könyvben foglaltak szerint – igyekszik megfelelni ezeknek az igényeknek, azonban A rövidített Urantia Írások jobban követik az Urantia könyv szerkezeti felépítését és szövegét. E tömörítvényt a lelki szolgálatot végzőknek és olyanoknak készítettem, akiket érdekel az Urantia könyv, de annak végigolvasására nincs elég idejük. A rövidített Urantia Írások kiadásra való előkészítési munkálataiért köszönetemet fejezem ki Saskia Raevourinak, aki – Matthew Blockkal és Merlyn Cox-szal együtt – számtalan szerkesztési javaslattal segítette a munkát. Őszinte és hálás megbecsülésemet fejezem ki Derek és Sue Tennantnak is, akik e kiadvány megjelentetéséhez szükséges anyagi forrást biztosították. Meredith Justin Sprunger 2008. május

3

TARTALOMJEGYZÉK 120. írás: Mihály megtestesülése az Urantián............................................................................................................ 6 121. írás: Mihály alászállásának kora .......................................................................................................................... 7 122. írás: Jézus megszületése és kisgyermekkora ................................................................................................... 10 123. írás: Jézus zsengekora ........................................................................................................................................ 14 124. írás: Jézus kései gyermekkora ........................................................................................................................... 16 125. írás: Jézus Jeruzsálemben .................................................................................................................................. 19 126. írás: A két legválságosabb év ............................................................................................................................ 22 127. írás: A kamaszkori évek ..................................................................................................................................... 24 128. írás: Jézus korai felnőttkora .............................................................................................................................. 27 129. írás: Jézus későbbi felnőttkori élete ................................................................................................................. 30 130. írás: Úton Rómába ............................................................................................................................................. 31 131. írás: A világ vallásai............................................................................................................................................. 34 132. írás: Időzés Rómában......................................................................................................................................... 37 133. írás: Visszatérés Rómából.................................................................................................................................. 40 134. írás: Az átmeneti évek........................................................................................................................................ 44 135. írás: Keresztelő János......................................................................................................................................... 47 136. írás: A keresztelés és a negyven nap ................................................................................................................ 51 137. írás: Időzés Galileában....................................................................................................................................... 53 138. írás: Az Ország hírnökeinek felkészítése ........................................................................................................ 56 139. írás: A tizenkét apostol ...................................................................................................................................... 59 140. írás: A tizenkettek felavatása............................................................................................................................. 63 141. írás: A nyilvános működés elkezdése .............................................................................................................. 66 142. írás: A páska-ünnep Jeruzsálemben................................................................................................................. 69 143. írás: Utazás Szamarián át ................................................................................................................................... 71 144. írás: Gilboában és a Tízvárosban ..................................................................................................................... 73 145. írás: Négy eseménydús nap Kapernaumban .................................................................................................. 75 146. írás: Az első tanhirdető vándorút Galileában................................................................................................. 77 147. írás: Rövid látogatás Jeruzsálemben................................................................................................................. 79 148. írás: A vándor hitszónokok tanítása Betszaidában........................................................................................ 82 149. írás: A második tanhirdető vándorút............................................................................................................... 84 150. írás: A harmadik tanhirdető vándorút ............................................................................................................. 86 151. írás: Időzés és tanítás a parton.......................................................................................................................... 89 152. írás: A kapernaumi válsághoz vezető események .......................................................................................... 91 153. írás: A kapernaumi válság.................................................................................................................................. 93 154. írás: Az utolsó napok Kapernaumban............................................................................................................. 94 155. írás: Menekülés Észak-Galileán át ................................................................................................................... 96 156. írás: Időzés Tiruszban és Szidonban ............................................................................................................... 98 157. írás: Cezárea-Filippiben ...................................................................................................................................100 158. írás: Az átlényegülés hegye..............................................................................................................................102 159. írás: A tízvárosi vándorút ................................................................................................................................104 160. írás: Alexandriai Rodan....................................................................................................................................106 161. írás: További viták Rodannal..........................................................................................................................108 162. írás: A sátoros ünnepen ...................................................................................................................................109 163. írás: A hetvenek felavatása Magadánban ......................................................................................................111 164. írás: A templomszentelés ünnepén ................................................................................................................113 165. írás: A pereai küldetés kezdete........................................................................................................................115 166. írás: Az utolsó látogatás Észak-Pereában .....................................................................................................117 167. írás: Látogatás Filadelfiában............................................................................................................................119 168. írás: Lázár feltámasztása ..................................................................................................................................121 169. írás: Az utolsó tanítás Pellában.......................................................................................................................123

4

170. írás: A Mennyország.........................................................................................................................................124 171. írás: Úton Jeruzsálembe...................................................................................................................................126 172. írás: Bevonulás Jeruzsálembe..........................................................................................................................128 173. írás: A hétfői nap Jeruzsálemben ...................................................................................................................130 174. írás: A keddi reggel a templomban ................................................................................................................132 175. írás: Az utolsó templomi beszéd....................................................................................................................134 176. írás: Kedd este az Olajfák hegyén ..................................................................................................................135 177. írás: Szerda, a pihenés napja............................................................................................................................137 178. írás: Az utolsó nap a táborban........................................................................................................................138 179. írás: Az utolsó estebéd.....................................................................................................................................139 180. írás: A búcsúbeszéd..........................................................................................................................................141 181. írás: Az utolsó intelmek és figyelmeztetések ................................................................................................143 182. írás: A Getszemániban.....................................................................................................................................144 183. írás: Jézus elárulása és elfogása .......................................................................................................................146 184. írás: A Szanhedrin bírósága előtt....................................................................................................................147 185. írás: A Pilátus előtti per....................................................................................................................................149 186. írás: Röviddel a keresztre feszítés előtt .........................................................................................................151 187. írás: A keresztre feszítés ..................................................................................................................................153 188. írás: A sírban töltött idő...................................................................................................................................155 189. írás: A feltámadás..............................................................................................................................................157 190. írás: Jézus morontia jelenései..........................................................................................................................159 191. írás: Jelenések az apostolok és más vezetők előtt........................................................................................161 192. írás: Jelenések Galileában ................................................................................................................................163 193. írás: Az utolsó jelenések és a mennybemenetel ...........................................................................................165 194. írás: Az Igazság Szellemének adományozása ...............................................................................................167 195. írás: Pünkösd után ............................................................................................................................................169 196. írás: Jézus hite....................................................................................................................................................172

5

IV. rész Jézus élete és tanításai 120. ÍRÁS: MIHÁLY MEGTESTESÜLÉSE AZ URANTIÁN Mantutia Melkizedek ÉN, MIHÁLYNAK az Urantián és a halandói húsvér testhez hasonló alakban eltöltött élete történetének újbóli kifejtése felügyeletére Gábriel által kijelölt Melkizedek igazgató, az e feladat elvégzésével megbízott kinyilatkoztatási bizottság vezetője, kaptam megbízást azon eseményekről szóló beszámoló elkészítésére, mely események megelőzték a Teremtő Fiú Urantiára való megérkezését, aki e világon kezdte meg a világegyetemi alászállásának utolsó szakaszát. Mihály arra vágyott, hogy képessé váljon a világegyetemének irányítására és a világegyetemi ügyek igazgatására olyan tökéletes rálátással és olyan bölcs kivitelezéssel, mely egykor majd jellemezni fogja a Legfelsőbb Lény fenséges uralmát is. És az ekkor elkövetkezett nagy jelentőségű alkalommal adta meg Immanuel a hetedik alászállási megbízást.

120:1. A HETEDIK ALÁSZÁLLÁSI MEGBÍZÁS „Teremtő testvérem, a te hetedik és egyben utolsó világegyetemi alászállásodnak leszek rövidesen a tanúja. Az előző hat megbízatásodat igen hűen és tökéletesen teljesítetted, és nem is gondolhatok másra, mint hogy ebben, az utolsó főhatósági alászállásodban is ugyanúgy győzedelmeskedni fogsz. Az alászállásodnak helyet adó szférákon mindeddig úgy jelentél meg, mint a magad választása szerinti rendbe tartozó kifejlett lény. Most az Urantián, az általad kiválasztott szétzilált és összezavart bolygón nem teljesen kifejlett halandóként, hanem védtelen csecsemőként fogsz megjelenni.”

120:2. AZ ALÁSZÁLLÁSSAL KAPCSOLATOS MEGKÖTÉSEK „1. Az Urantián a teremtésrész gyermekeként fogsz felnőni, befejezed az emberi felkészülésedet, úgy fogod az életedet élni az Urantián, ahogy azt elhatároztad, befejezed a bolygói ottlétedet, és felkészülsz az Atyádhoz való felemelkedésre, hogy megkapd tőle a világegyetemed feletti legfelsőbb hatalmat. 2. Azt tanácsolom, hogy fogj hozzá ahhoz a kiegészítő feladathoz, hogy a szó szoros értelmében is véget vetsz a Lucifer-féle lázadásnak a Satania csillagrendszerben. 3. Amint sikeresen véget vetettél az urantiai elszakadásnak, amit kétségkívül el is fogsz érni, azt javasolom, hogy fogadd el Gábrieltől az általa adományozott, az »Urantia Bolygóhercege« címet. 4. A kérésednek megfelelően Gábriel és minden érintett együtt fog működni veled ama kifejezett óhajod végrehajtásában, hogy az urantiai alászállásod vége a teremtésrész megítéltetésének bejelentése és az adományozott Igazság Szelleme megítéltetési időszakának elrendelése legyen. 5. Azt tanácsolom, hogy főként tanítói szerepben működj. Elsősorban az ember szellemi természetének felszabadítására és bátorítására fordíts gondot. Aztán világosítsd meg a homályba borult emberi értelmet, gyógyítsd meg az emberek lelkét és szabadítsd meg az elméjüket az ősrégi félelmektől. Az eszményi vallásos életet éld az egész világegyetemed ösztönzése és épülése céljából. 6. Az alászállásod bolygóján szellemileg szabadítsd fel a lázadás-elkülönítette embert, és a továbbiakban is járulj hozzá a Legfelsőbb főhatalmához.


7. Állandóan tartsd szem előtt, hogy a te egész világegyetemed tanítása és épülése érdekében éled azt az életet. Az urantiai, húsvér testbeli életed inkább az összes nebadonbeli világon élők számára jelentsen ösztönzést az eljövendő korszakok minden nemzedékében. 8. A nagy küldetésed ama döntésedben foglaltatik, hogy olyan életet élj, melyben teljesen a paradicsomi Atyád akaratának őszinte megcselekedése hajt. 9. Tartózkodnod kell bármiféle emberfeletti teljesítmény vagy erő felmutatásától, leszámítva a paradicsomi Atya akaratát.”

120:3. TOVÁBBI TANÁCSOK ÉS INTELMEK „1. Szentelj némi figyelmet az embertársaid számára gyakorlati értékkel bíró és közvetlenül is hasznosítható dologra. 2. Részesítsd előnyben a családi élet elfogadott szabályait. 3. Az erőfeszítéseidet főként a szellemi megújításra és az értelmi felszabadításra korlátozd. 4. Semmilyen körülmények között ne avatkozz bele az urantiai emberfajták megszokott és rendes fejlődésmenetű evolúciójába. 5. Azonosulhatsz meglévő vallási és szellemi mozgalmakkal, azonban törekedj arra, hogy elkerüld bármiféle szervezett tiszteletfajta hivatalos megalapítását. Az életed és tanításaid minden vallás és minden nép közös örökségévé legyen. 6. Ne hagyj magad után írásokat a bolygón. 7. Valószínűleg nem fogsz házassági kapcsolatot létesíteni; emlékeztetnem kell téged, hogy a Szonarington egyik megtestesülési rendelkezése tiltja, hogy emberi utódot hagyj magad után. 8. Az előtted álló alászállás minden más részletét illetően a bent lakozó Igazító vezetésére bízunk téged.”

120:4. A MEGTESTESÜLÉS – A KETTŐ EGGYÉ TÉTELE Krisztus Mihály, noha valóban kettős eredetű lény volt, nem volt kettős személyiség. Ő nem az emberrel társult Isten, hanem inkább az emberben megtestesült Isten volt. És ő mindig is az az egyesített lény volt. Az egyetlen fejlődési tényező az ilyen felfoghatatlan viszonyban az volt, hogy (az emberi elme révén) fejlődési-öntudatos módon felismerte és megértette az Isten és ember voltának e tényét. Az urantiai halandóknak különféle fogalmaik vannak a csodás dolgokról, de előttünk, akik a helyi világegyetem létpolgáraiként élünk, kevés csoda van, és ezek közül is messze a legrejtélyesebbek a paradicsomi Fiak megtestesülési alászállásai. Egy isteni Fiúnak a világotokban és a világotokon láthatólag természetes folyamatokon keresztül való megjelenését mi csodának tartjuk – a világegyetemi törvények felfogóképességünket meghaladó működésének. A názáreti Jézus csodás személyiség volt.

121. ÍRÁS: MIHÁLY ALÁSZÁLLÁSÁNAK KORA Közteslény bizottság ÉN, AKI az Urantiai Közteslények Egyesült Testvériségének tizenkét tagjából álló s a rendünk elnöklő fejének és a feljegyzési Melkizedeknek az együttes támogatását élvező bizottság felügyelete alatt működöm, az a másodfajú közteslény, aki egykor András apostol mellé volt kirendelve, én vagyok felhatalmazva a názáreti Jézus élettörténetéről szóló beszámoló rögzítésére.

121:1. A KRISZTUS UTÁNI ELSŐ SZÁZAD NYUGATI VILÁGA Jézus nem valamiféle szellemi hanyatlást mutató korszakban jött el e világra; megszületésekor az Urantia a szellemi gondolkodás és a vallási élet olyasfajta megújhodását élte át, amilyet sem az egész korábbi, Ádám utáni történelme, sem bármely későbbi korszak óta nem látott. Jézus megszületésekor az egész földközi-tengeri világ egy egyesített birodalmat alkotott. A 7

IV. RÉSZ: JÉZUS ÉLETE ÉS TANÍTÁSAI

világtörténelemben először kötötték össze jó utak a számos nagyobb központot. A kis létszámú felsőbb osztály gazdag volt; a nyomorult és elszegényedett alsóbb osztályba tartoztak a közemberek. Azokban az időkben nem volt boldog és jómódú középosztály.

121:2. A ZSIDÓ NÉP A Krisztus korában a zsidók voltak a szemita népek legbefolyásosabb csoportja, és egy hadászati szempontból különösen fontos földrajzi helyzetet foglaltak el a világban. A híres ókori világ nemzeteit összekötő főbb útvonalak áthaladtak Palesztinán. Görögország nyelvet és műveltséget adott, Róma építette az utakat és egyesített egy birodalmat, de a zsidók szétszóródása, valamint a több mint kétszáz zsinagógájuk jelentette azokat a műveltségi központokat, amelyekben a mennyország új evangéliumát először befogadták. Igen szoros kapcsolat volt Jeruzsálem és Antiókhia műveltsége, kereskedelme és istenimádása között. Pál antiókhiai tanítványait hívták először „keresztényeknek”. Heródes baráti kapcsolatai a római uralkodókkal tették a világot biztonságossá a zsidó utazók számára és ez teret engedett annak, hogy a zsidók egyre mélyebben behatoljanak a római birodalomnak még a legtávolabbi területeire is. Jézus születése idején Galilea inkább volt nem-zsidó, mint zsidó, és a jeruzsálemi vallási vezetők és a rabbinikus tanítók nem valami nagy jóindulattal viseltettek a galileaiak iránt.

121:3. A NEM-ZSIDÓK KÖREI Az általános béke és fellendülés kedvezett Mihály alászállásának. A Krisztus utáni első században a földközi-tengeri világ társadalma öt jól meghatározható rétegből állt: a nemesség, az üzleti csoportok, a kis létszámú középosztály, a szabad bérmunkások, és a rabszolgák. A korai keresztény egyház nagyobbrészt az alsóbb néposztályokból és e rabszolgákból állt. Abban az időben nem voltak általános társadalmi problémák a római birodalomban. Az ajtó mindig nyitva állt, melyen át a tehetséges és ügyes egyének felemelkedhettek a római társadalom alsóbb rétegéből a felsőbbe. Bár a nők több szabadságot élveztek a római birodalom szerte, mint a korlátozott mozgásterű helyzetükben Palesztinában, a család iránti elkötelezettség és természetes ragaszkodás a zsidók körében messze meghaladta a nem-zsidó világét.

121:4. A NEM-ZSIDÓ BÖLCSELET A nem-zsidó világot akkoriban négy nagy bölcselet uralta: 1. Az epikureusi, mely bölcseleti tanodát a boldogság keresésének szentelték, s amely azt tanította, hogy az embereknek tenniük kell valamit a földi helyzetük javítása érdekében. 2. A sztoikus, mely a tehetősebb osztályok felsőbbrendű életfelfogása volt. Azt tanították, hogy az ember lelke isteni; hogy az a fizikai természetű rossz testbe van bezárva. A sztoicizmus a magasztos erkölcsiség, az eszményképek olyan szintjére emelkedett, melyre egyetlen tisztán emberi bölcseleti rendszer sem jutott el azóta sem. Pál erősen hajlott a sztoicizmusra, amikor azt írta, hogy „megtanultam, hogy megelégedjem azzal, amim van”. 3. A cinikus, melynek a tantételeinek jelentős részét Makiventa Melkizedek tanításainak fennmaradt elemeiből származtatta. Egyszerűséget és erényt hirdettek, és azt, hogy az embereknek félelem nélkül kell szembenézniük a halállal. Sokat tettek a szellemileg kiéhezett népességnek a későbbi keresztény hitterjesztők számára való felkészítése érdekében. A nyilvános tanítási tervük nagyrészt Pál leveleinek mintájára és annak jellege szerint alakult. 4. A szkeptikus – a szkepticizmus kijelentette, hogy a tudás hamis dolog, és hogy a meggyőződés és a bizonyosság lehetetlen. Ez tisztán negatív hozzáállás volt és sohasem terjedt el széles körben. E bölcseletek félig vallási jellegűek voltak; gyakran voltak éltetők, erkölcsi és nemesítő jellegűek, azonban rendszerint meghaladták a köznép szintjét.

121:5. A NEM-ZSIDÓ VALLÁSOK Jézus idejében a nyugati vallások közé tartoztak a következők: 1. A pogány tiszteletfajták. Ezek a hellén és a latin hitregetan, hazafiság és hagyomány keverékét alkották. 2. Császárimádás. Az embernek az állam jelképeként való ezen istenítését erősen helytelenítették a zsidók és a korai 8


keresztények, és emiatt a római kormányzat kegyetlenül üldözte mindkét egyházat. 3. Csillagjóslás. E babiloni áltudomány a görög-római birodalomban fejlődött vallássá. Még a huszadik századi ember sem szabadult meg teljesen e babonás hiedelemtől. 4. A rejtelemvallások, az új és különös levantei vallások halmaza, melyek magukba bolondították a köznépet és egyéni üdvözülést ígértek nekik. Ezek a rejtelemvallások sokat tettek a jóval felsőbbrendű keresztény tanítások gyors elterjedésének előkészítése érdekében. Pál Jézus tanításait bizonyos mértékben ezekhez igazította annak érdekében, hogy a várható megtértek nagyobb tömegei számára tegye azokat elfogadhatóbbá. A rejtelemhiedelmek hitregékre épültek; a kereszténység, ahogyan Pál hirdette azt, történelmi tényen alapult: azon, hogy Mihály, az Isten Fia az emberiségnek adta magát.

121:6. A HÉBER VALLÁS A Krisztus előtti első század végére a jeruzsálemi vallási gondolkodást erőteljesen befolyásolták a görög műveltségi tanítások és a görög bölcselet is. Jézus korában három uralkodó nyelv volt Palesztinában: a köznép az aráminak valamilyen nyelvjárását használta, a papok és a rabbik héberül beszéltek, a művelt osztályok és a tehetősebb zsidó néprétegek általában a görögöt használták. A héber írásoknak az Alexandriában elkészített korai görög fordítása nem kis mértékben okolható azért, hogy a Pál-féle kereszténytisztelet inkább nyugat és nem kelet felé terjeszkedett később. Az elgörögösödött zsidók olyan mértékben vittek be a héber írásokba efféle képutaló értelmezéseket, amennyire még nem jelentett nehézséget a héber istentan megfeleltetése az általuk tisztelt arisztotelészi életfelfogásnak. Mindez azonban irtózatos zűrzavar kialakulásához vezetett, mígnem e problémákkal az alexandriai Filó kezdett el komolyan foglalkozni, aki arra törekedett, hogy a görög bölcseletet és a héber istentant szilárd és meglehetősen következetes vallási hiedelem- és szokásrendszerré hangolja össze és rendszerezze. És ez a tanítás uralkodott Palesztinában akkor, amikor Jézus élt és tanított, és amelyet Pál olyan alapként vett igénybe, melyre a kereszténység fejlettebb és felvilágosultabb vallásgyakorlatát építhette. Filó nagyszerű tanító volt. Az erkölcstani és vallási tanítások mindenkori rendszereiből származó jobb elemek egyesítése terén eddig hét kiemelkedő emberi tanító tevékenykedett: Szetárd, Mózes, Zoroaszter, Lao-ce, Buddha, Filó és Pál. Pál csak egyetlen dologban nem tudott lépést tartani Filóval, s ez pedig a vezeklés tantétele volt. János evangéliuma a történetet erősen a későbbi alexandriai keresztények nézőpontjából láttatja, akik Filó tanításainak befogadói voltak.

121:7. ZSIDÓK ÉS NEM-ZSIDÓK Jézus korára a zsidók már szilárd felfogással rendelkeztek az eredetükről, a történelmükről és a végzetükről. Merev válaszfalat emeltek önmaguk és a nem-zsidó világ közé; minden nemzsidóra mélységes megvetéssel tekintettek. A zsidók a külvilág iránt nemzedékeken át olyan hozzáállást tanúsítottak, mely megakadályozta, hogy elfogadják a Mesternek az emberek szellemi testvériségéről szóló tanításait. Az írástudók, a farizeusok és a papság az egyházi formasághoz való ragaszkodás és a betű szerint értelmezett tanítások szörnyű kötelékével fogva tartotta a zsidókat. E körülmények tették lehetetlenné a zsidók számára azt, hogy beteljesítsék az isteni rendeltetésüket úgy, mint a vallási felszabadulás és a szellemi szabadság új evangéliumának hírnökei. És így egy tőlük különböző nép kapott felkérést arra, hogy egy fejlettebb istentant adjon a világnak, egy olyan tanítási rendszert, mely magába foglalja a görögök bölcseletét, a rómaiak törvényét, a héberek erkölcsiségét, valamint a személyiség szentségének és a szellemi szabadságnak az evangéliumát, melyet Pál alakított ki és amely Jézus tanításain alapult. Elvarázsolt korszak volt ez; a csodákat mindenki mindennapos történéseknek hitte.

121:8. KORÁBBI ÍRÁSOS FELJEGYZÉSEK Amennyire csak lehetséges volt, összhangban a felhatalmazásunkkal, arra törekedtünk, hogy felhasználjuk és bizonyos mértékben össze is hangoljuk azon meglévő feljegyzéseket, melyek Jézusnak az Urantián eltöltött életével kapcsolatosak:

9


1. A Márk által írt evangélium volt a legkorábbi (leszámítva András jegyzeteit), a legrövidebb és a legegyszerűbb feljegyzést Jézus életéről. János Márk úgy ábrázolta a Mestert mint segédkezőt, aki ember volt az emberek között. A feljegyzése valóságban a Simon Péter szerinti evangélium, mely röviddel a Kr.u. 68. év vége előtt készült el. A feljegyzést azóta alaposan megváltoztatták. 2. Máté evangéliumát Izador, az ő egyik tanítványa írta a Kr.u. 71. évben a zsidó keresztények tájékoztatása céljából. Máté evangéliuma Dávid fiaként ábrázolja Jézust, olyan képet fest róla, mint aki nagy tiszteletet mutat a törvény és a látnokok iránt. A Máté által készített eme feljegyzés arámiul íródott; Izador pedig görögül írt. 3. A Lukács által írt evangélium, melyet Lukács, az antiókhiai pizidiabeli orvos, Pál egyik nemzsidó áttért híve írt. Ő egy egészen más történetet írt meg a Mester életéről; sokat megőrzött az „Úr Jézus Krisztus kegyelméből”, ahogy e tényeket Páltól és másoktól összegyűjtötte, és úgy mutatja be a Mestert, mint „a vámszedők és a bűnösök barátját”. Lukács a 82. évben készítette el az írását Akhájában. A tervei szerint három könyv foglalkozott volna Krisztus és a kereszténység történetével, azonban Kr.u. 90-ben meghalt, épp mielőtt befejezte volna e munkáinak a második részét, az „Apostolok cselekedeteit”. Lukács főleg Pál elbeszélésére támaszkodott, ennélfogva Lukács evangéliuma bizonyos tekintetben a páli evangélium, de Lukács számos egyéb forrásanyagot is igénybe vett, közöttük a jézusi élet eseményeinek szemtanúit, a Márk-féle evangélium egy példányát, az Izador-féle beszámolót és egy rövid feljegyzés is, melyet egy Cedesz nevű hívő készített, valamint egy jegyzetmásolatot is, melynek szövegéről azt állították, hogy András apostol készítette. 4. János evangéliuma nagyobbrészt Jézusnak a Júdeában és Jeruzsálem környékén végzett azon munkájához kapcsolódik, mely a többi feljegyzésben nem szerepel. Nem János, a Zebedeus fia írta, de ő ösztönözte annak megírását. Kr.u. 101-ben arra bátorította társát, Nátánt, egy cezáreai görög zsidót, hogy fogjon hozzá az íráshoz. Az „első jánosi” nevet viselő levelet maga János írta kísérőlevélként ahhoz a munkához, melyet Nátán az ő irányításával végzett. Mindezen írók őszinte képet festettek Jézusról, ahogy ők látták, emlékeikben felidézték vagy hallották másoktól, és e feljegyzések bár tökéletlenek, elégségesnek bizonyultak ahhoz, hogy megváltoztassák az urantiai történelem menetét csaknem kétezer éven át. [Az írások hiteléül: Azon megbízatásom teljesítése során, hogy a názáreti Jézus tanításait újra megfogalmazzam és a tetteit újra elmondjam, szabadon merítettem minden feljegyzés- és bolygói ismeretanyagból. Csak az ilyen források hiánya esetén folyamodtam emberfeletti feljegyzésekhez. Az emlékeztetők, melyeket összegyűjtöttem, olyan értékes gondolatokat és felsőbbrendű fogalmakat tartalmaznak a jézusi tanokról, melyek több mint kétezer olyan emberi lénytől származnak, akik Jézus kora óta ezeknek a kinyilatkoztatásoknak, pontosabban újbóli közléseknek az időpontjáig a földön éltek. Jóllehet a tizenegy közteslény társammal együttműködve és a feljegyzési Melkizedek felügyelete alatt dolgozva annak megfelelően adtam elő e beszámolót, ahogy annak hatékony rendszeréről gondolkodtam, sok esetben inkább szolgáltam adatgyűjtőként és szerkesztőként, mint eredeti elbeszélőként. Az urantiai Egyesült Közteslények Testvériségének nevében a leghálásabb elismerésemet fejezem ki minden olyan feljegyzés és fogalom iránt, melyet a továbbiakban felhasználtunk Jézus földi élete újbóli, részletesebb kifejtése során.]

122. ÍRÁS: JÉZUS MEGSZÜLETÉSE ÉS KISGYERMEKKORA Közteslény bizottság AZ ELKÜLÖNÍTETT világokról a melkizedekek által készített rendkívüli helyzetjelentés áttanulmányozása után, Mihály végül az Urantiát választotta, mint azt a bolygót, ahol az utolsó alászállását véghezviszi. Gábriel úgy döntött, hogy a héberek rendelkeznek azokkal a viszonylagos előnyökkel, melyek az alászállási fajtaként való kiválasztást megalapozzák. Miután Mihály e döntést jóváhagyta, Gábriel kijelölte és az Urantiára kiküldte a Tizenkét tagú Családbizottságot. A

10


bizottsági munka befejezésekor Gábriel az Urantián tartózkodott és megkapta a jelentést, mely három olyan jövőbeli egybekelést jelölt meg, melyek a bizottság véleménye szerint egyaránt alkalmasak lehettek alászállási családul Mihály tervezett megtestesüléséhez. A három megjelölt pár közül Gábriel maga választotta ki Józsefet és Máriát, később személyesen is megjelent Máriának, amikor is közölte vele a jó hírt, miszerint őt választották arra a feladatra, hogy az alászálló gyermek földi anyja legyen.

122:1. JÓZSEF ÉS MÁRIA József héber volt a héberek között, jóllehet számos olyan nem-zsidó faji sajátosság jellemezte, a származási ága Ábrahám koráig nyúlt vissza és e nagy tiszteletnek örvendett ősapán keresztül azokhoz a korai leszármazási ágakhoz, melyek a sumérokhoz és a nodfiakhoz vezetnek, valamint az ősi kék ember déli törzsein keresztül Andonhoz és Fontához. József közvetlen elődei mesteremberek voltak; József maga ács volt, később pedig építésvezető lett. A családja a köznép ama nemes részének hosszú és neves ágához tartozott, melyet a vallás fejlődésével kapcsolatos dolgokban az Urantián kitűnt egyének megjelenése fémjelzett. Mária a különleges ősök hosszú sorának leszármazottja volt, melybe az Urantia faji történelmének legfigyelemreméltóbb női közül sokan beletartoztak; az ősei között olyan jól ismert nőket tarthatott számon, mint Annon, Támár, Rúth, Bethshiba, Ánsia, Kloa, Éva, Enta és Ratta. Mária őseit az erős, ám átlagos egyedek túlsúlya jellemezte, melyet olykor-olykor számos kiemelkedő személyiség ellensúlyozott a polgárosodás előrehaladása és a vallás fokozatos fejlődése során. Faji értelemben aligha helyes Máriát zsidóként azonosítani. Műveltségét és hitét tekintve zsidó volt, az öröklött adottságait tekintve azonban inkább a szíriai, a hettita, a föníciai, a görög és az egyiptomi fajták keveréke volt, az ő faji származása Józsefénél is általánosabb volt.

122:2. GÁBRIEL MEGJELENIK ERZSÉBETNEK Jézus életművét az Urantián valójában Keresztelő János kezdte meg. Zakariás, János apja a zsidó papsághoz tartozott, az anyja, Erzsébet pedig ugyanazon nagy családi csoport tehetősebb ágának volt a tagja, amelynek Mária, Jézus anyja is. Zakariásnak és Erzsébetnek, bár már sok éve házasok voltak, nem volt gyermekük. A Kr.e. 8. év júniusának vége felé Gábriel megjelent Erzsébetnek, s így szólt: „Én, Gábriel azért jöttem, hogy bejelentsem, hamarosan fiút fogsz szülni, aki ezen isteni tanító előfutára lesz, és akit János fiadnak fogsz nevezni. A nőrokonod, Mária lesz az ígéret e gyermekének anyja, és én őneki is megjelenek majd.” Erzsébet öt hónapon át még a férje előtt is megőrizte a titkát. Amikor végül beszámolt neki a történtekről, Zakariás meglehetősen hitetlenkedve fogadta az egészet és kételkedett az élmény valóságos voltában; egészen a János megszületése előtti mintegy hatodik hétig, amikor is egy erőteljes álmot látott, Zakariás nem volt teljesen meggyőződve arról, hogy Erzsébet a végzet fiának anyjává lesz. János Júda városában született meg Kr.e. 7. március 25-én. Jánosnak a szülei már a kora gyermekkorától fogva megfontoltan a tudomására hozták, hogy felnőttként szellemi vezető és vallási tanító válik belőle.

122:3. GÁBRIEL BEJELENTÉSE MÁRIÁNAK Az egyik este, Kr.e. november 8-án, nagyjából napszálltakor Gábriel megjelent Máriának és így szólt: „Neked, Mária, jó hírt hozok, amikor bejelentem, hogy az élet tebenned mennyei elrendelés révén fogantatott, és hogy a kellő időben egy fiúgyermek anyjává leszel; e fiút Jósuának fogod nevezni, és ő fogja elhozni a mennyországot a földön és az emberek között.” E dologról ne szólj senkinek, kivéve Józsefet és Erzsébetet, a te nőrokonodat, akinek szintén megjelentem, és aki hamarosan szintén fiat fog szülni, akinek neve János lesz, és aki elő fogja készíteni a terepet a megszabadulás üzenetének, melyet a te fiad fog hirdetni az embereknek nagy erővel és mély meggyőződéssel. És ne kételkedj a szavamban Mária, mert a beteljesülés gyermekének halandói lakóhelyéül erre az otthonra esett a választás. Áldásomat adom reád, a Fenségesek ereje ad majd erőt, és az egész föld Ura fog vigyázni téged.” Gábriel Máriának szóló bejelentésére a Jézus fogantatását követő napon került sor és ez volt az egyetlen természetfeletti jelenség, mely 11


Máriának az ígéret fia kihordását és megszülését kísérő teljes élményhalmazához köthető. Józsefnek először kétségei voltak a gábrieli látogatást illetően, de néhány hét gondolkodás után ő és Mária is arra a következtetésre jutott, hogy őket választották arra, hogy a Messiás szüleivé váljanak.

122:4. JÓZSEF ÁLMA József egészen addig nem tudott megbékélni a gondolattal, hogy Mária egy rendkívüli gyermek anyja lesz, amíg át nem élt egy őrá nagyon mély benyomást tett álmot. Ebben az álomban egy ragyogó mennyei hírvivő jelent meg neki és egyebek között azt mondta: „József, én az Ő parancsára jelenek meg, aki fenn uralkodik, és arra kaptam utasítást, hogy tájékoztassalak arról a fiúgyermekről, akit Mária fog megszülni és aki erős fény lesz a világban.” Egy szó sem esett Dávid házáról, arról, hogy Jézusból majd „a zsidók megszabadítója” lenne, sem arról, hogy ő lesz majd a régóta várt Messiás. Jézus nem olyan Messiás volt, amilyet a zsidók vártak, viszont ő volt a világ megszabadítója. Az ő küldetése minden emberfajtára és népre irányult, nem csak valamely népcsoportra. Az Ószövetség úgynevezett messiási jóslatainak többségét jóval azt követően szabták Jézusra, hogy a földi életét a földön leélte. A héber írások sok helyén számos átvitt értelmű szövegrészt később helytelenül Jézus életküldetésére értelmeztek. Jézus első követői túl sokszor engedtek a kísértésnek, hogy minden régi látnoki kijelentést úgy tüntessenek fel, mint amely az Uruk és Mesterük életében teljesült be.

122:5. JÉZUS FÖLDI SZÜLEI József jóindulatú ember volt, meglehetősen lelkiismeretes és minden szempontból hűséges a népe vallási szabályaihoz és szokásaihoz. Keveset beszélt, de sokat gondolkodott. Néha rátört az enyhe szellemi elcsüggedés időszaka. Az ilyen alkati megnyilvánulásai sokat javultak közvetlenül a túl korai halála előtt és azt követően, hogy az ács rangjáról előrelépett a jómódú építésvezető tisztségébe. Mária alkata épp az ellenkezője volt a férjéének. Rendszerint vidám volt és mindig derűsen szemlélte a világot. Sohasem lehetett szomorúnak látni egészen József korai haláláig. És alig épült fel e megrázkódtatásból, amikor rázúdultak azok az aggodalmak és kérdések, melyeket a legidősebb fia rendkívüli létpályája vetett fel. De mindeme szokatlan élmények során át Mária végig higgadtnak, bátornak és elég bölcsnek bizonyult abban, ahogy azokat a kapcsolatokat kezelte, melyeket az ő különös és kevéssé megértett elsőszülött fiával és az ő továbbélő öccseivel és húgaival tartott fenn. Jézus az emberi természete szokatlan szelídségének és bámulatos rokonszenvező-megértő jellemvonásának jelentős részét az apjától örökölte; a nagy tanítói tehetségét és a jogos felháborodásra való erőteljes képességét az anyjától kapta. József és Mária családja is igen tanultnak számított a maga korában. Az apa gondolkodó volt; az anya pedig tervező, az alkalmazás szakértője és az azonnali kivitelezés gyakorlatias mestere. József feketeszemű, barnahajú férfi volt; Mária pedig a barnaszemű, majdnem szőke emberfajtába tartozott. József a zsidó vallás keleti vagy babiloni nézetei mellett tartott ki szilárdan; Mária a törvény és a látnokok szabadelvűbb és szélesebb látókörű nyugati vagy hellén értelmezésére hajlott erősen. Ha József megérhette volna, kétségkívül erős híve lett volna a legidősebb fia isteni küldetésének.

122:6. A NÁZÁRETI OTTHON Jézus otthona nem esett messze a Názáret északi részén elterülő magas hegytől. Jézus családja a város peremén lakott és ez nagyon megkönnyítette számára, hogy később gyakorta tegyen sétákat a vidéken. Az otthonuk egy egyszobás, lapos tetős kőépítmény volt, melyhez az állatok tartására alkalmas épület csatlakozott. A berendezés egy alacsony kőasztalból, cserépedényekből és kőtálakból és kőkorsókból, szövőszékből, lámpaállványból, néhány kisebb asztalból és az alváshoz a kőpadlóra borított durva szőnyegekből állt. A hátsóudvarban, az állatok számára

12


fenntartott melléképület közelében volt a kemencét és a gabona megőrléséhez használt őrlőalkalmatosságot óvó fedél. Később, ahogy az évek múlásával a család létszáma gyarapodott, mindannyian a megnagyobbított kőasztal körül kucorogva fogyasztották el az ételüket, közös tálból vagy edényből véve azt. Márta születése után József kibővítette e házat egy nagy szobával, melyet nappal ácsműhelynek, éjjel pedig hálószobának használtak.

122:7. A BETLEHEMI UTAZÁS A Kr.e. 8. év március havában Cézár Augusztusz elrendelte, hogy a római birodalom minden lakosát számlálják meg, hogy az adóztatás hatékonyabbá tételéhez is felhasználható népszámlálást kell tartani. Nem volt szükség arra, hogy az összeírásra Mária elkísérje Józsefet Betlehembe a családja bejegyeztetésére, azonban Mária, lévén kalandvágyó és erélyes személy, ragaszkodott ahhoz, hogy vele tartson. Kr.e. 7. augusztus 18-án el is indultak Názáretből. Lévén, hogy szegények voltak, csak egy teherhordóállatuk volt, ezért Mária, várandós lévén, az állaton ült, míg József gyalogolva vezette az állatot. Augusztus 20-án érkeztek meg Betlehembe, ahol a helyi fogadó már tömve volt, és Betlehemben minden szoba tele volt. A fogadó udvarába visszatérve József arról értesült, hogy a csoportos utazók számára fenntartott aklokból elvitték az állatokat és a szállást keresők részére ki is takarították. Egy korábban magtárnak használt helyen találták magukat, épp szemben az aklokkal és a jászlakkal. Itt sátorlapokat függesztettek fel, és szerencsésnek mondhatták magukat, hogy ilyen kényelmes szállásuk lehet. József arra gondolt, hogy nyomban felkerekedik és feliratkozik, de Mária kimerült volt; igen fáradtnak érezte magát és arra kérte a férjét, hogy maradjon mellette, mely kérésnek ő eleget is tett.

122:8. JÉZUS MEGSZÜLETÉSE Mária egész éjszaka olyan nyugtalan volt, hogy egyikük sem aludt valami sokat. Hajnalra a szülési fájások már elég erősek voltak, és délben, Kr.e. 7. augusztus 21-én, útitársnői szíves segédkezése mellett Mária fiúgyermeket szült. A názáreti Jézus megszületett a világra. Azokba a ruhákba öltöztették őt, melyeket Mária magával hozott számítva az ilyen eshetőségre, és a gyermeket a közeli jászolban helyezték el. Jézus délben való megszületésekor az urantiai szeráfok, akik az igazgatóik vezetése alatt gyülekeztek, dicsőítő énekeket énekeltek a betlehemi jászol felett, de e dicsőítést emberi fül nem hallotta. Sem pásztorok, sem semmiféle más halandó teremtmény nem jött hódolni a betlehemi gyermek előtt egészen addig a napig, amikor Urból bizonyos papok érkeztek, akiket Zakariás küldött Jeruzsálemből. A papok az országukban élő különös vallási tanítótól értesültek arról, hogy „az élet fénye” csecsemőként és a zsidók között fog megjelenni a földön. A következő napon József összetalálkozott egy férfival, aki elvitte őt egy jómódú barátjához, akinek szobája volt a fogadóban és aki felajánlotta, hogy szívesen szállást cserél a názáreti párral. Aznap délután felköltöztek a fogadóba, ahol csaknem három hétig laktak, amíg végül találtak maguknak szállást József egy távoli rokonának házában. Jézust a születését követő nyolcadik napon körülmetélték és hivatalosan is a Jósua (Jézus) nevet kapta. Zakariás, Erzsébet és Mária meg volt győződve arról, hogy Jézus a Messiás, így nem volt nehéz rávenniük Józsefet, hogy Betlehemben, Dávid városában maradjanak, hogy Jézus Dávid örökösévé váljon egész Izráel királyszékében. Ennek megfelelően több mint egy évig még Betlehemben maradtak.

122:9. JÉZUS BEMUTATÁSA A TEMPLOMBAN Mózes azt tanította a zsidóknak, hogy minden elsőszülött fiú az Úré, és hogy az ő feláldozása hiányában, amint az a pogány nemzeteknél szokás volt, e fiú életben maradhatott, feltéve, hogy a szülei megváltották őt öt sékelnek bármely arra feljogosított papnál való megfizetésével. Ennek megfelelően József és Mária személyesen ment el a jeruzsálemi templomba, hogy bemutassák

13


Jézust a papoknak és megváltsák őt és hogy elvégezzék a megfelelő áldozást is abból a célból, hogy biztosítsák Mária szertartásos megtisztulását a gyermekszülés állítólagos tisztátalanságától. Állandóan a templomudvar környékén őgyelgett két jellegzetes személy, Simeon, aki énekes volt, és Anna, a költő. Mindketten Zakariás pap bizalmasai voltak, aki megosztotta velük János és Jézus titkát. Zakariás tudta, hogy József és Mária melyik napon fogja Jézust a templomba elhozni, és megbeszélte Simeonnal és Annával, hogy felemelt kézzel való köszöntéssel jelzi majd, hogy a bemutatott elsőszülött gyermekek közül melyik Jézus. Erre az alkalomra Anna verset írt, melyet Simeon el is kezdett énekelni, József, Mária és mindazok nagy csodálkozására, akik a templomudvarban összegyűltek. A Betlehembe való visszatérésük alatt József és Mária hallgatag volt – összezavarodottnak érezték magukat és féltek is. Máriát nagyon felkavarták a történtek, József pedig nem tudta elfogadni ezt az éretlen törekvést, hogy Jézust a zsidó nép várva várt Messiásának tüntessék fel.

122:10. HERÓDES INTÉZKEDÉSEI Heródes megfigyelői mindeközben nem tétlenkedtek. Amint jelentést tettek neki az urbeli papok betlehemi látogatásáról, Heródes magához rendelte e káld férfiakat. Elküldte őket egy zacskó pénzzel, hogy találják meg a gyermeket. Ám amikor a bölcsek nem tértek vissza, Heródes gyanakodni kezdett. Ezután embereket küldött József és Mária hollétének felkutatására. Amikor több mint egy évnyi keresés után Heródes kémei nem leltek rá Jézusra, Heródes rendeletet készített, melyben megparancsolta, módszeresen kutassanak át minden házat Betlehemben, és hogy minden kétévesnél fiatalabb fiúgyermeket öljenek meg. De a Messiás eljövetelének voltak hívei még Heródes udvari követei között is és ezek egyike tájékoztatta Zakariást, aki nyomban hírnököt küldött Józsefhez; és a mészárlás előtti éjszakán József és Mária a gyermekkel elutazott Betlehemből az egyiptomi Alexandriába. Alexandriában két teljes évet töltöttek a rokonoknál és csak Heródes halála után tértek vissza Betlehembe.

123. ÍRÁS: JÉZUS ZSENGEKORA Közteslény bizottság NÉHÁNY baráttól és a rokonoktól eltekintve senkinek sem beszéltek arról, hogy Jézus az „ígéret gyermeke”, azonban József rokonainak egyike beszámolt a dologról néhány memfiszi barátjának, és ők, az alexandriai hívek egy kis csoportjával együtt, József jótevő rokonának fényűző otthonában gyülekeztek röviddel azt megelőzően, hogy a názáreti család elindult volna vissza Palesztinába, és megajándékozták Jézust a héber írások egy teljes görög fordításával. József és Mária Kr.e. 4 augusztusában hagyta el Alexandriát, egyenest Betlehembe mentek. Mária sohasem mondott le teljesen arról a tervéről, hogy Jézus Betlehemben, Dávid városában nőjön fel, József azonban nemigen hitte, hogy a fiukból Izráel királyi megszabadítója válik, és végül meggyőzte Máriát és minden barátjukat, hogy az a legjobb számukra, ha visszatérnek Názáretbe. Ennek megfelelően a Kr.e. 4. év októberének elején el is indultak Betlehemből Názáretbe.

123:1. VISSZATÉRÉS NÁZÁRETBE A Názáretbe való visszatérésük idején Jézus nagyjából hároméves és kéthónapos volt. Őszinte gyermeki öröm és izgalom töltötte el, hogy a saját házukban szaladgálhat és játszhat, de azért nagyon hiányzott neki az alexandriai játszótársainak társasága. Jézus teljes negyedik éve a szokványos testi fejlődés és a szokatlan elmebéli tevékenység időszakát hozta. Kr.e. 3. árpilis 2-án a kora reggeli órákban megszületett a második gyermek, Jakab. Jézust nagyon izgalomba hozta a gondolat, hogy kisöccse van. Ugyanezen év nyarának közepén történt, hogy József egy kis műhelyt épített a falu vízforrása mellett, a településen átutazók pihenőhelye közelében. És Jézus, ahogy felcseperedett, amikor éppen nem a tanodában volt, egyenlően 14


megosztotta az idejét az anyjának a házimunkában való segédkezés és aközött, hogy figyelje apját, amint a műhelyben dolgozik, s közben hallgatta az úti csoportok vezetőinek és azon utazóknak a beszélgetéseit és híreit, akik a föld négy sarka felől érkeztek.

123:2. AZ ÖTÖDIK ÉV (KR.E. 2) Valamivel több mint egy évvel a Názáretbe való hazatérés után a gyermek Jézus eljutott az első személyes és őszinte erkölcsi döntésének korszakába; és beléköltözött egy Gondolatigazító, a paradicsomi Atya isteni ajándéka, mely egykor Makiventa Melkizedeknél szolgált. Erre az eseményre Kr.e. 2. február 11-én került sor. Ebben az évben, vagyis Kr.e. 2-ben, kevesebb mint egy hónappal az ötödik születésnapja előtt Jézust nagyon boldoggá tette a húgának, Mirjámnak az érkezése, aki a július 11-i éjszakán született. A következő nap estéjén Jézus hosszasan beszélgetett apjával arról, hogy az élő dolgok különféle csoportjai miként jönnek a világra önálló egyedekként. József fáradságot és időt nem kímélve mindig válaszolt a fiú számos kérdésére. E zsidók módszeres programot alkalmaztak a gyermekeik nevelésére és oktatására. A galileai zsidók körében az volt a szokás, hogy az anya vállalja a felelősséget a gyermek felkészítéséért az ötödik születésnapig, és azt követően, amennyiben a gyermek fiú volt, az apa felelőssége lett a fiú nevelése.

123:3. A HATODIK ÉV TÖRTÉNÉSEI (KR.E. 1) Ekkorra az anyja segítségével Jézus már elsajátította az arámi nyelv galileai nyelvjárását; és most az apja kezdte görögre tanítani. A görög nyelv tanulásához felhasznált könyv a héber írások másolata volt, melyet Egyiptomból való eljövetelükkor kaptak. Még ezen év vége előtt Jézus gondjára bízták e felbecsülhetetlen értékű kéziratot. És nagyon rövid időn belül Jézus már könnyen boldogult a szöveggel. Jézus fiatal életében az első nagy megrázkódtatás akkor következett be, amikor nem egészen hatéves volt. A fiú számára úgy tűnt, hogy a szülei mindent tudnak. Képzelhetitek a megrökönyödését, amikor megkérdezvén az apjától, hogy mi az oka a lezajlott enyhe földrengésnek, azt hallotta Józseftől, hogy „Fiam, tényleg nem tudom”. Hát így kezdődött az a hosszú és bizonytalan kiábrándulási folyamat, melynek során Jézus megértette, hogy a földi szülei nem végtelenül bölcsek és mindentudók. Nyár elején Zakariás és Erzsébet, valamint János fiuk jött el látogatóba a názáreti családhoz. Mialatt a szülők sok dolgot megbeszéltek, beleértve a fiaikra vonatkozó jövőbeli terveket is, a fiúk építőkockákkal játszottak a homokozóban a ház tetején és sok más módon is múlatták az időt, amolyan igazi kisfiús módon. Ebben az évben Józsefnek és Máriának gondjai támadtak Jézussal az ő imái miatt. Jézus ragaszkodott ahhoz, hogy igencsak úgy beszéljen az ő mennyei Atyjához, ahogy Józsefhez, a földi atyjához is beszélt. Nem tudták meggyőzni a gyermeket arról, hogy változtasson a szokásán; úgy mondta az imákat, ahogy tanították neki, mely után azonban ragaszkodott ahhoz, hogy „beszélgessek egy kicsit a mennyei Atyámmal”. Ebben az évben Jézus sokat fejlődött a családi együttműködés és az otthoni fegyelem támasztotta igényekkel kapcsolatos erős érzelmei viszonyulásának kezelése terén.

123:4. A HETEDIK ÉV (KR.U. 1) Ebben az évben jó fél méternyi hó hullott Názáretben, mely százéves viszonylatban az egyik legnagyobb havazás volt. Az egyetlen igazi baleset, mely Jézust eddig az időpontig érte, az volt, hogy leesett arról a kiskertben álló kőlépcsőről, mely a vászonnal fedett hálószobához vezetett fel. A váratlan homokvihar elvakította, ahogy a lépcsőn ment lefelé és így esett le. E baleset megelőzésének semmi módja nem volt; az anyagi véletlen eseményekbe, a mindennapos fizikai jellegű történésekbe a mennyei személyiségek nem avatkoznak be önkényesen. A baleset után József korlátot épített a lépcső mindkét oldalára. 15


A názáreti család negyedik tagja, József Kr.u. 1. március 16-án, szerdán reggel született meg.

123:5. A NÁZÁRETI TANODAI NAPOK Ezen év augusztusában Jézus megkezdte a mozgalmas tanodai életét Názáretben. Most meg kellett ismerkednie a héber nyelv olvasási, írási és beszédkészsége elsajátításának feladatával. Három éven át járt a názáreti zsinagóga elemi tanodájába. Emberi kapcsolatokat kezdett kialakítani a föld négy sarkából érkezettekkel, azokkal a különböző vidékekről jövő sok emberrel, akik az apja javítóműhelyében megfordultak. József szokása volt, hogy magával vitte Jézust a szombat délutáni sétákra, mely kedvelt kirándulásaik egyike az volt, hogy felmásztak az otthonuk közelében álló magas dombra, ahonnan egész Galilea látképét megtekinthették. Jézus a legelső ismereteit a természettel való tiszteletteljes és rokonszenvező viszonyból kapta. Ebben az évben Jézus megtanulta megfejni a család tehenét és a többi állat gondozását is elsajátította, megtanult sajtot készíteni és szőni is. Szeretett agyagozni is a fazekasműhelyben a barátjával, Jákobbal. A Jézus választott „születésnapi szöveg” Ésaiás látnoktól származott: „Az Úr Isten szelleme van énrajtam azért, mert fölkent engem az Úr, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek; elküldött, hogy meggyógyítsam a megtört szívűeket, hirdessek szabadulást a foglyoknak és megoldást a megkötözötteknek.”

123:6. JÉZUS NYOLCADIK ÉLETÉVE (KR.U. 2) Jézus az osztály legjobban haladó harmadához tartozott, olyan jól végezte a feladatait, hogy havonta egy hétre felmentették az óralátogatás alól. E hetet rendszerint vagy a halász nagybátyjával töltötte a Galileai-tó partján vagy a másik nagybátyja gazdaságában Názárettől mintegy nyolc kilométerre délre. Nagyjából ekkoriban találkozott Jézus egy Damaszkuszból való matematikussal; kialakult benne a számok, a távolságok és az arányok jó érzéke. Ebben az évben Jézus lépéseket tett az ügyben, hogy tejtermékekért cserébe hárfaórákat vehessen. Az iskolában továbbra is sok zavarba ejtő kérdést tett fel a tudományt és a vallást illetően egyaránt. Februárban Nahor, a rabbik jeruzsálemi főtanodájának egyik tanára jött el Názáretbe, hogy megismerje Jézust. Azt javasolta Józsefnek és Máriának, hogy hadd vigye magával Jézust vissza Jeruzsálembe. József és Mária véleményének különbözősége miatt Nahor engedélyt kért tőlük, hogy az egész ügyet Jézus elé terjessze. Jézus, mivel nem érezte képesnek magát arra, hogy felvállalja az ilyen döntéssel járó felelősséget, végül úgy döntött, hogy „beszélek az én Atyámmal, aki a mennyben van”; és bár a választ illetően nem volt teljesen bizonyos, mégis inkább úgy érezte, hogy otthon kell maradnia „az atyámmal és anyámmal”, hozzátéve, hogy „azok, akik ennyire szeretnek engem, bizonyára képesek többet tenni értem és biztosabban vezetni engem, mint az idegenek, akik csak a testemet láthatják és csak az elmémet ismerhetik, de aligha ismerhetnek engem igazán”. Harmadik öccse, Simon Kr.u. 2. április 14-én született meg.

124. ÍRÁS: JÉZUS KÉSEI GYERMEKKORA Közteslény bizottság BÁR Jézusnak jobb lehetőségei lettek volna, ha a tanodát Alexandriában és nem Galileában végzi, de ott nem lehetett volna olyan nagyszerű a környezet ahhoz, hogy a saját életproblémáinak megoldásán a legkevesebb nevelési útmutatás mellett dolgozzon, s ugyanakkor élvezze annak óriási előnyét is, hogy nagy számban találkozzon mindenféle társadalmi rendű, a civilizált világ minden sarkából származó férfival és nővel.

16


124:1. JÉZUS KILENCEDIK ÉVE (KR.U. 3) Az eddigi tanulóidők legkomolyabb problémája a tél vége felé alakult ki, amikor is Jézus szembe mert szállni az előéneklővel ama tanítás kapcsán, hogy minden faragott és más kép, valamint rajz a természetét illetően bálványszerű lenne. Ismét csak bajt okozott a tanodában az, amikor a gyengébb tanulók egyike felfedezte Jézusnak a tanítóról készített szénrajzát a tanterem padlóján. A felnőttek közül sokan megtekinthették, mielőtt a bizottságuk felkereste volna Józsefet, hogy követeljék, tegyen végre valamit annak érdekében, hogy a legidősebb fia a törvénnyel szembehelyezkedő tevékenységével felhagyjon. Jézus hallgatta egy ideig a művészi törekvéseit érő vádakat, majd előállt és bátran szembeszállt a vádlóival. Bátran védve az álláspontját, és tökéletes önuralommal kijelentette, hogy aláveti magát az apja döntésének e kérdésben. József kényszerítve érezte magát arra, hogy a második parancsolat rabbinusi értelmezését érvényesítse, de Jézust nem tudták meggyőzni a cselekedetének helytelen voltáról. Jézus második húga, Márta szeptember 13-án csütörtök éjjel született. Három héttel később József, aki egy időre otthon maradt, hozzáfogott a házuk kibővítéséhez, egy olyan helyiség felépítéséhez, mely műhely és hálószoba is volt egyben. Jézusnak egy kis gyalupadot készített. Jézus testi, értelmi, közösségi és szellemi gyarapodása folytatódott. Még mielőtt tízéves lett volna, már egy hét fiúból álló csoport vezetője lett, akik a férfiassággal összefüggő – fizikai, értelmi és vallási – képességek kifejlesztésének társaságát alkották.

124:2. A TIZEDIK ÉV (KR.U. 4) Július ötödikén történt, hogy Jézus, miközben az apjával járta a vidéket, először adott hangot azon érzelmeinek és gondolatainak, melyek jelezték, hogy kezd tudatosulni benne az életküldetésének szokatlan jellege. A zsinagóga felsőbb tanintézetét augusztusban kezdte el, ahol állandóan bajba került a kérdéseivel. Jézus játszótársai semmilyen természetfelettit nem láttak a viselkedésében; a legtöbb szempontból teljesen olyan volt, mint ők. Talán a legszokatlanabb és a legszembetűnőbb vonása az volt, hogy nem akart harcolni a jogaiért. Bár így állt a helyzet, mégsem esett különösebb bántódása e jellemvonása miatt, mert a barátja volt Jákob, az egy évvel idősebb szomszéd fiú. Jákob gondoskodott arról, hogy senki se élhessen vissza azzal, hogy Jézus kerüli a testi küzdelmet. Jézus azoknak a názáreti fiúknak az általánosan is elfogadott vezetője volt, akik a koruk és nemzedékük felsőbbrendű eszményképeiért álltak ki. Jézus majdnem végleg úgy döntött, hogy halász lesz, de amikor később közelebbről is megismerkedett az apja mesterségével, akkor már ács akart lenni, míg ennél is később, az őt érő összetett hatások arra ösztönözték, hogy végül amellett döntsön, hogy egy új rend vallási tanítója legyen.

124:3. A TIZENEGYEDIK ÉV (KR.U. 5) Jézus sok időt töltött az utasellátó-műhelyben, és ahogy a világ minden részéről érkezett utazókkal beszélgetett, az életkorához képest meglepően nagy tájékozottságra tett szert a nemzetközi ügyek terén. Ez volt az utolsó év, hogy Jézus sok szabadidőt kapott, hogy élvezze a gyermekkor örömeit. Kr.u. 5. június 24-én szerda este megszületett Júdás. E hetedik gyermek születésénél komoly nehézségek léptek fel. Mária néhány hétig olyan beteg volt, hogy Józsefnek otthon kellett maradnia. Jézusnak nagyon sok dolga akadt az apja által adott megbízások teljesítése terén és az anyja komoly betegsége miatti számos feladatból eredően. Rákényszerült arra, hogy vállalja az elsőszülött fiú helyzetével járó felelősségeket, és hogy mindezt egy vagy két teljes évvel azelőtt vállalja, mint ahogy annak rendes esetben történnie kellett volna. Május közepe táján a fiú elkísérte apját egy üzleti útra Szkítavárosba. Amikor Jézus elismerően nyilatkozott az éppen folyó sportversenyekről, József meghallván, hogy az elsőszülött fia ilyen nemzsidó-szerű érzelmeknek ad hangot, megragadva Jézust a vállánál, dühösen azt kiáltotta, hogy „Fiam, soha többé meg ne halljak tőled ilyen rossz gondolatot, soha, míg csak élsz!” És Jézus 17


soha többé nem utalt a játékokra vagy a görögök egyéb atlétikai tevékenységeire, míg csak az apja élt. Ettől az évtől fogva egyre többször adta át magát az ellazult elmélyedés és a komoly elmélkedés sajátos időszakainak, sokat gondolkodott azon, hogy miként tegyen eleget a családjával szembeni kötelezettségeinek és ugyanakkor miként válaszoljon a világ számára teljesítendő küldetése hívó szavára; már korábban nyilvánvalóvá vált előtte, hogy az ő segédkezése nem a zsidó nép helyzetének javítására fog korlátozódni.

124:4. A TIZENKETTEDIK ÉV (KR.U. 6) Továbbra is jól haladt a tanhelyen és kitartó volt a természettudományi tanulmányaiban, de közben egyre jobban összpontosított azon módszerek tanulmányozására, melyekkel az emberek a megélhetésüket biztosítják. Rendszeresen elkezdett dolgozni az otthoni ácsműhelyben és engedélyt kapott, hogy maga rendelkezzen a keresete felett, mely saját kereset engedélyezése igencsak szokatlan dolog volt a zsidó családokban. Egyre jobban tudatosult benne az, hogy miként is okozott bajt a faluban, és ennélfogva egyre körültekintőbben tartott titokban mindent, ami csak okot adhatott arra, hogy a társaihoz képest másnak tartsák. Jézus szülei egyre inkább felismerték, hogy valami emberfeletti lakozik e legidősebb fiukban, de még csak halványan sem álmodtak arról soha, hogy az ígéret e fia valójában és igazából e helyi világegyetemének tényleges teremtője. Jézus egyre inkább hajlott az apja nézőpontjának elfogadására, így biztos volt, hogy az anyjának fájdalmat fog okozni az a felismerés, hogy a fia egyre inkább elutasítja az ő tanácsait az életpályájával kapcsolatos dolgokban. Jézus erős elmebéli gyötrelmet élt meg azért, mert állandóan arra törekedett, hogy a vallási szokásokról és társas érintkezési formákról alkotott személyes nézőpontjait hozzáigazítsa a szülei megmerevedett felfogásaihoz. Azonban sohasem bújt ki annak felelőssége alól, hogy a hűségre, az egyenességre, a türelemre és a szeretetre alapozva naponta kellőképpen összehangolja a kötelességeit. Az év során Jézus sokszor élt meg bizonytalanságot, sőt talán tényleges kétséget is a küldetése természetét illetően. A természetes úton fejlődő emberi elméje még nem teljesen fogta fel a kettős természetének valóságát.

124:5. A TIZENHARMADIK ÉV (KR.U. 7) Kr.u. 7. január 9-én vasárnap éjjel született meg öccse, Ámósz. Jézus ebben az évben indult el a gyermekkorból a fiatal férfikor kezdete felé. Nagyjából február közepén járhatott az idő, amikor Jézus emberileg megbizonyosodott arról, hogy a rendeltetése az, hogy a földön küldetést teljesítsen az ember megvilágosítására és az Isten kinyilatkoztatására. Nagy horderejű tervekkel társult komoly döntések voltak kialakulóban ezen ifjú elméjében. Kr.u. 7. március 20-án Jézus befejezte a tanulmányait a názáreti zsinagógához tartozó helyi tanodában. Ez nagy nap volt bármely feltörekvő zsidó család életében, ez volt a nap, amikor az elsőszülött fiút „a parancsolat fiának”, Izráel Úristene díjon megváltott elsőszülött fiának, „a Fenséges gyermekének” és az egész föld Ura szolgájának nyilvánították. József is átjött Szeforiszból, hogy e jeles alkalmon jelen legyen. A felnőttek Jézusnak nagyon büszkék voltak a fiúra és már szövögették is azon terveiket, hogy a fiú miként mehetne Jeruzsálembe, hogy a híres héber főtanodákban folytassa a tanulmányait, Jézus azonban egyre biztosabb lett abban, hogy sohasem fog Jeruzsálembe menni a rabbikhoz.

124:6. A JERUZSÁLEMI UTAZÁS Hivatalosan is elvégezvén a zsinagógai tanodákat, Jézus készen állt arra, hogy a szüleivel Jeruzsálembe menjen és részt vegyen velük az első páska-ünnepén, mely ebben az évben, Kr.u. 7ben, április 9-én szombatra esett. Egy nagyobb társaság (103 fő) készült útra kelni Názáretből Jeruzsálembe április 4-én hétfőn kora reggel. A Jordán völgyében haladtak, hogy ne kelljen átmenniük Szamarián. 18


Az útjuk negyedik és egyben utolsó napján a zarándokok hömpölygő menetével találkoztak az úton. A Jeruzsálem irányába eső hegyekhez közeledvén megpihentek az Olajfák hegyének keleti lejtőin egy kis falu, Betánia határában. Egy bizonyos Simon háza mellett álltak meg, akinek három, nagyjából Jézussal egyidős gyermeke volt: Mária, Márta és Lázár. Behívták egy kis uzsonnára a názáreti családot, és egy életre szóló barátság szövődött a két család között. Innen siettek tovább, és hamarosan már ott álltak az Olajfák hegyének oldalában, és Jézus (az emlékezete szerint) most először látta meg a Szent Várost. Az élete során Jézus sohasem élt át olyan tisztán emberi felindulást, mint amilyen ekkor oly erősen a hatalmába kerítette. De sietve folytatták útjukat Jeruzsálem felé. Rövidesen elérték azt a helyet, ahol a páska-ünnep hetére a szállásukat foglalták, Mária egyik tehetős rokonának nagy házában. Ez volt ama legkülönlegesebb napok egyike, melyet az Isten Fia a húsvér testben töltött; és az éjszaka folyamán, a földi létpályáján most először megjelent előtte egy kijelölt hírvivő a Szalvingtonról, Immanuel megbízása alapján, aki azt mondta, hogy: „Az idő elérkezett. Itt az ideje, hogy hozzáfogj az Atyád ügyének intézéséhez.”

125. ÍRÁS: JÉZUS JERUZSÁLEMBEN Közteslény bizottság JÉZUS egész eseménydús földi pályafutásának egyetlen mozzanata sem volt lebilincselőbb, emberibben megkapó, mint ez, amikor emlékezete szerint először ellátogatott Jeruzsálembe. A felhőtlen gyermekkora alatt végig elismerő szavakat hallott Jeruzsálemről és annak templomáról; most pedig mindezt hamarosan a valóságban is láthatja. Az Olajfák hegyéről és kívülről, figyelmesebben szemlélve, a templom teljesítette Jézus minden várakozását, sőt többet is; de amint belépett annak szent kapuján, kezdetét vette a nagy kiábrándulás. Jézus a szülei társaságában lépett be a templom területére, arra felé tartva, és a nap első nagy megrázkódtatása akkor érte, amikor az anyja otthagyta őket, hogy csatlakozzon az asszonyok köréhez. Addig még sohasem fordult elő Jézussal, hogy az anyja ne kísérte volna el a felavatási szertartásokra, és ugyancsak méltatlankodott, hogy az anyjának ilyen igazságtalan megkülönböztetést kell elviselnie. Átesett a felavatási szertartásokon, de csalódott volt azok felületes és begyakorlott volta miatt. Ezután visszament az anyjához, hogy üdvözölje és felkészült arra, hogy csatlakozzon apjához a templomban megteendő első útján. Jézus egyszerűen nem volt hajlandó elfogadni azokat az istenimádatra és vallásos áhítatra vonatkozó magyarázatokat, melyekben helyet kapott az Isten haragja és a Mindenható dühe. Miután végeztek a templomlátogatással, amikor is az apja mindegyre szelíden erőltette, hogy fogadja el az igaz zsidó hiedelmeket, Jézus hirtelen szembefordult a szüleivel és esdeklő tekintettel az apja szemébe nézve így szólt: „Apám, ez nem lehet igaz; a mennyei Atya nem tekinthet így a vétkező gyermekeire a földön. A mennyei Atya nem szeretheti kevésbé a gyermekeit, mint ahogy te szeretsz engem. És én tudom jól, hogy bármilyen esztelen dolgot teszek is, te sohasem engedsz szabad folyást a dühödnek velem szemben és sohasem gerjedsz haragra ellenem. Ha te, földi atyám, az Isteninek ily emberi képét birtokolod, akkor vajon a mennyei Atyának mennyivel több jósággal és túláradó irgalommal kell rendelkeznie. Én bizony nem hiszek abban, hogy a mennyei Atyám kevésbé szeret engem, mint az én földi atyám.” József és Mária soha többé nem is próbálta más belátásra bírni őt az Isten szeretetét illetően.

125:1. JÉZUS ELLÁTOGAT A TEMPLOMBA Bárhová ment is Jézus a templomudvarban, megrázta és viszolygást keltett benne a tiszteletlenség szelleme, melyet megfigyelhetett. De az ifjúi életének legnagyobb megrázkódtatása akkor érte, amikor az apja elkísérte a nem-zsidók udvarába, ahol zajos halandzsa, hangos beszéd és szitkozódás keveredett az állandó birkabégetéssel és zsivajgó zajokkal, melyek a pénzváltóknak és az áldozati állatok eladóinak a jelenlétéről tanúskodtak. Az oltár közelében megfigyelhették, 19


amint az állatok nyájait leölik és amint az áldozatot bemutató papok lemossák a vért a kezükről, melynek szörnyű látványától a názáreti fiú rosszul is lett; belekapaszkodott az apja karjába és kérte, hogy vigye ki onnan. Jézus eleget látott az első templomi látogatásán. Visszamentek a felsőudvarba Máriáért, majd visszatértek a szállásukra és készültek a páska-ünnepre.

125:2. JÉZUS ÉS A PÁSKA-ÜNNEP A terv az volt, hogy a páska-ünnepi lakomát Mária rokonainál tartják, de Jézus rávette szüleit, hogy fogadják el a meghívást Betániába. Aznap este sült húst fogyasztottak kovásztalan kenyérrel és keserű füvekkel. Jézust kérték fel, mint a szövetség új fiát, hogy mesélje el a páska-ünnep eredetét, és ő ennek ügyesen eleget is tett, azonban némiképp zavarba hozta a szüleit azzal, hogy számos olyan megjegyzést szőtt a történetbe, melyek az általa nemrégiben látott és hallott dolgoknak az ő ifjúi, ám elgondolkodó elméjére gyakorolt hatását tükrözték halványan. Jézus elkezdett gondolkodni a páska-ünnep megtartásának illendő voltáról úgy, hogy ne legyenek benne leölt bárányok. Jézus nagyon keveset aludt azon az éjszakán. Elméjét felzaklatták és szívét megsebezték az egész zsidó szertartásrendszer istentanának következetlenségei és képtelenségei. A másnapi istentiszteletek a templomban elfogadhatóbbak voltak Jézus számára és sokat enyhítettek az előző nap kellemetlen emlékein. A következő délelőttön az ifjú Lázár fogta kézen Jézust, és nekiindultak Jeruzsálem és környéke módszeres felfedezésének. Még a nap vége előtt Jézus felfedezte a templomkörnyéki különféle helyeket, ahol oktatási jellegű és kérdezz-felelek tanácskozások zajlottak; és az idejének legnagyobb részét itt töltötte. A szerdán Jézus engedélyt kapott, hogy hazamenjen Lázárral és az éjszakát Betániában töltse. Ezen az estén Lázár, Márta és Mária hallhatták Jézust mulandó és örökkévaló, emberi és isteni dolgokról beszélni, és attól az éjszakától fogva mindhárman úgy szerették, mintha a saját testvérük volna.

125:3. JÓZSEF ÉS MÁRIA ELINDULÁSA Miközben a szülei az útitársaik megérkezésére vártak, hogy együtt indulhassanak vissza Názáretbe, Jézus elment a meghallgatni a templomi vitákat. A társaság lassan felkerekedett, a férfiak az egyik csoportban, a nők egy másikban. Jézus Jeruzsálembe azzal a társasággal érkezett, melyben az anyja és az asszonyok voltak; fiatalemberként azonban most már az apja és a férfiak társaságában kellett volna hazautaznia Názáretbe. De miközben a názáreti társaság Betánia felé vette az irányt, Jézus teljesen belefeledkezett az angyalokkal kapcsolatos társalgásba és egészen a templomi beszélgetések déli félbeszakításáig nem is vette észre, hogy otthagyták. Mária és József egészen addig nem vette észre a hiányát, amíg el nem érték Jerikót, mert Mária úgy gondolta, hogy Jézus a férfiakkal tart, József pedig abban a hitben volt, hogy a nőkkel együtt tér haza. Miután megtudták, hogy egyikőjük sem látta a fiukat, álmatlanul töltötték az éjszakát, felidézték a páska-ünnepi hét eseményeivel kapcsolatos számos szokatlan megnyilvánulását, és enyhén korholták egymást amiatt, hogy nem gondoskodtak arról, hogy Jézus ott legyen a csoportjukban még mielőtt Jeruzsálemből elindulnak.

125:4. AZ ELSŐ ÉS A MÁSODIK NAP A TEMPLOMBAN Ezalatt Jézus a templomban maradt és figyelte a beszélgetéseket. A délutáni beszélgetések végén elindult Betániába, és épp akkor ért oda, amikor Simon családja az esti étkezéshez készülődött. Az est folyamán kevéssé foglalkozott a házigazdáékkal, inkább sok időt töltött a kertben egyedül, csendes elmélyedésben. Másnap korán már talpon volt és visszament a templomba. Az Olajfák hegyének tetején megállt és keserű könnyeket hullatott az elébe táruló táj láttán – egy szellemileg elszegényedett népet látott, melyet a hagyomány köt gúzsba és amely a római légiók felügyelete alatt él. A második vitanapon Jézus megengedte magának, hogy kérdéseket tegyen fel, és nagyon meglepően bekapcsolódott a templomi vitákba, de ennek során mindvégig hű maradt az ifjúi helyzetéhez. A

20


kiélezett kérdései néha némiképp meghökkentették a zsidó törvény tanult tanítóit, de Jézus az őszinte pártatlanság szelleméről tett tanúbizonyságot, melyhez nyilvánvaló tudásszomj társult, s így a templomi tanítók többsége kész volt kellő megfontoltsággal kezelni a fiút. Amikor ez, a templomban töltött második nap is véget ért, Jézus újra elment Betániába, hogy ott töltse az éjszakát. Időközben József és Mária szintén kora hajnalban kelt és a rokonok házához siettek, ahol a család együtt lakott Jeruzsálemben. Az egész napos hiábavaló keresés után éjszakára visszatértek a rokonokhoz.

125:5. A HARMADIK NAP A TEMPLOMBAN Jézusnak az írástudókkal és tanítókkal a templomban töltött harmadik napján sok olyan látogató is megjelent, aki hallott e galileai fiúról, s eljöttek, hogy élvezzék, amint a fiú összezavarja a törvény bölcs férfijait. A legnagyobb vitacsoport teljes figyelme a Jézus által feltett kérdésekre összpontosult, így ezekre is: 1. Valójában mi van a szentek szentjében, a függöny mögött? 2. Izráelben miért kell az anyákat elkülöníteni a templomi istenimádatot végző férfiaktól? 3. Ha az Isten olyan atya, aki szereti a gyermekeit, akkor miért az állatok leöldösésével kell biztosítani az isteni kegyet – talán félreértelmezik Mózes tanítását? 4. Lévén, hogy a templom a mennyei Atya imádásának van szentelve, vajon összhangban van-e ezzel az, hogy engedélyezik olyanok jelenlétét, akik világi csereüzleteket kötnek és kereskednek? 5. Vajon a várt Messiásnak mulandó hercegnek kell-e lennie, aki Dávid királyszékébe ül, vagy inkább az élet fényeként kell működnie a szellemi ország megteremtésében? Akik hallhatták, mind elcsodálkoztak a sok kérdésén, és Simon volt közülük az, aki a legjobban megrökönyödött; Simon azért jött el Betániából, hogy megnézze, miben sántikál a fiú. A kérdés ügyes és elmés megfogalmazásával egyszerre kérdőjelezte meg a tanításaikat és sugallta a magáét. A nap végen Simon és Jézus elindult vissza, Betániába. Az estebéd után megint inkább kiment a kertbe, ahol késő estig kint is maradt, de hiába próbált valamiféle határozott tervet kidolgozni az életműve problémájának megoldására. De a tiszta világosság még nem jött el ehhez az igazságkereső fiúhoz. A nap folyamán József és Mária folytatta a nyugtalan kutatást Jézus után, több alkalommal elmentek még a templomba is, de meg sem fordult a fejükben, hogy tüzetesebben átkutassák a vitázó csoportokat.

125:6. A NEGYEDIK NAP A TEMPLOMBAN Jézus különösképpen megfeledkezett a földi szüleiről; még reggel is, amikor Lázár anyja szóvá tette, hogy a szülei ekkorra már bizonyára hazaértek, nem úgy tűnt, hogy Jézus felfogta volna, hogy a szülei talán valamelyest aggódnak, amiért hátramaradt. Újból elment a templomba, ahol a vita vezetője felkérte a fiút, hogy jöjjön ki, s maga mellé ültetve őt, megkérte, hogy fejtse ki a saját nézeteit az imáról és az istenimádatról. Az előző este Jézus szülei már hallottak e különös ifjúról, aki oly ügyesen vívja a szócsatákat a törvénymagyarázókkal, de nem gondoltak arra, hogy e fiú az ő fiuk lehet. Úgy gondolván, hogy Zakariás talán láthatta Jézust, elmentek a templomba, és ahogy a templomi udvarokat járták, nagy meglepődésükre és megrökönyödésükre felismerték a fiú hangját és meglátták őt magát a templomi tanítok között ülve. József elnémult, de Mária nem fogta vissza a régóta felgyülemlett félelmeit és aggódását, ahogy az elképedt szülei köszöntésére felálló fiúhoz odaszaladt. Mária így szólt Jézushoz: „Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Már több mint három napja, hogy az apád és én bánkódva keresünk. Mi lelt téged, hogy így elhagytál bennünket?” Egy pillanatnyi gondolkodást követően Jézus így felelt: „Miért kerestetek engem ilyen sokáig? Hát nem gondoltátok, hogy itt fogtok engem találni az Atyám házában, hiszen eljött az idő, amikor az Atyám ügyében kell járnom?” Később Jézus azt mondta: „Gyertek, szüleim, senki sem tett mást, mint amit a legjobbnak gondolt. A mennyei Atyánk rendelte el e dolgokat; térjünk hát haza.” Názáret felé menet megálltak az Olajfák hegyének tetején, amikor is a fiú a vándorbotját felemelve és az erős érzelmi felindulásban azt mondta: „Ó Jeruzsálem, Jeruzsálem és annak népe, 21


mily rabszolgák vagytok – szolgái a római igának és áldozatai a saját hagyományaitoknak – de visszatérek majd, hogy megtisztítsam azt a templomot és megszabadítsam a népemet e rabságból!” A Názáretbe tartó háromnapos útjuk során Jézus keveset szólt; a szülei sem beszéltek sokat az ő jelenlétében. Hazaérvén Jézus biztosította a szüleit a szeretetéről, mondván „Bár nekem a mennyei Atyám akaratát kell megcselekednem, engedelmes leszek a földi atyámmal szemben is. Várom, hogy eljöjjön az én időm.”

126. ÍRÁS: A KÉT LEGVÁLSÁGOSABB ÉV Közteslény bizottság JÉZUS minden földi életélménye közül a tizennegyedik és tizenötödik év volt a legválságosabb. E két év, miután tudatosulni kezdett benne az istenisége és a rendeltetése, és mielőtt még képessé vált volna komoly mértékben is érintkezni a benne lakozó Igazítóval, tehát e két év jelentette számára a legnagyobb megpróbáltatást az Urantián töltött mozgalmas élete alatt. Jézus egyre több időt töltött az apja társaságában; egyre kevesebbszer kereste meg az anyját a problémáival, és a szülei egyre kevésbé tudták megérteni az e világ ügyei és az Atya ügyével kapcsolatos elmélyült gondolkodása közötti gyakori váltásokat. Ahogy Jézus egyre idősebbé vált, a zsidó nép iránti sajnálata és szeretete egyre nőtt, de az évek múlásával az elméjében erősödött a jogos neheztelés a politikailag kinevezett papoknak az Atya templomában való jelenléte miatt; megvetéssel tekintett mindazon vallási vezetőkre, akik nem voltak tisztességesek. Amikor alaposabban szemügyre vette Izráel vezetőit, néha kísértést érzett arra, hogy helyeselje annak lehetőségét, hogy belőle váljon a zsidók várva várt Messiása, de sohasem engedett az effajta kísértésnek.

126:1. JÉZUS TIZENNEGYEDIK ÉVE (KR.U. 8) Jézus gyorsan haladt azon az úton, hogy mesteri ács és asztalos váljék belőle. Ezen a nyáron gyakorta ment fel a Názárettől északnyugatra lévő hegy tetejére imádkozni és elmélkedni. Egyre jobban tudatosult benne a földi alászállásának természete. Tovább folytatta az írások olvasásával kapcsolatos felsőbb tanulmányait a zsinagógai tanítók irányítása mellett, és folytatta az öccseinek és a húgainak az otthoni oktatását is, amint azok a megfelelő életkort elérték. A büszke anyja sok időt töltött izgatott várakozással, várva, hogy megláthatja, amint a fia valamiféle emberfeletti vagy csodás tettet hajt végre, de a reményeiből mindegyre csak keserű csalódás lett. Az akkori idők jámbor emberei igazán hitték, hogy az ígéret emberei mindig tanúbizonyságát teszik az elhivatottságuknak csodatételekkel, de Jézus nem tett semmi ilyesmit; emiatt a szülei zavara egyre csak nőtt, ahogy a jövőjét fürkészték. (1387.6) 126:1.6 A názáreti család javuló gazdasági helyzete sokféleképpen tükröződött a házuk tájékán és különösen a sima, fehér táblák növekvő számában, melyeket arra használtak, hogy szénnel írjanak rájuk. Jézus arra is engedélyt kapott, hogy befejezze a zeneóráit; nagyon szeretett hárfán játszani. Az év során valóban elmondható volt, hogy Jézus „kedvességben gyarapodott az emberek és Isten előtt”. A család kilátásai jónak tűntek; a jövő fényes volt.

126:2. JÓZSEF HALÁLA Minden jól ment egészen addig a végzetes keddi napig, szeptember 25-ig, amikor egy Szeforiszból jött hírnök hozta e názáreti otthonba a megrendítő hírt, miszerint József, aki a kormányzói palotánál dolgozott, súlyosan megsérült egy daru összeomlása miatt. Mária ragaszkodott ahhoz, hogy Jakab kísérje őt Szeforiszba, míg Jézus otthon marad a kisebb gyermekekkel, de József még azelőtt belehalt a sérüléseibe, hogy Mária megérkezett volna. E názáreti fiú lett most ennek az oly hirtelenül megfogyatkozott családnak az egyetlen támasza és vigasza. Jézus készségesen fogadta az oly hirtelenül rászakadt felelősségeket, és egész végig hűen 22


viselte is azokat. Bölcs és hatékony igazgatója lett az apja vagyonának. De mindazon dolgok ellenére, amit Jézus és a názáreti szomszédok tehettek annak érdekében, hogy derűt vigyenek a házba, Máriát és még a gyermekeket is elöntötte a szomorúság. József rendkívüli férj és apa volt, és mindannyiuknak hiányzott.

126:3. A TIZENÖTÖDIK ÉV (KR.U. 9) E tizenötödik év közepére Jézus már jól kézben tartotta a család ügyeit. A megtakarításaik még az év vége előtt kimerültek, és szembe kellett nézniük azzal a kényszerrel, hogy túladjanak az egyik názáreti házon, melyet József és a szomszéd, Jákob közösen birtokolt. Vásároltak egy második tehenet, és hozzáfogtak a tejárusításhoz a názáreti szomszédaik körében. Kr.u. 9. április 17-én szerdán este megszületett a család kisgyermeke, Rúth, és Jézus a legjobb képességei szerint törekedett arra, hogy betöltse az apja helyét a feladatban, hogy megkönnyítse az anyja helyzetét és segítse őt e fárasztó és különösen szomorú próbatétel során. Csaknem húsz éven át egyetlen apa sem tudta volna gyöngédebben és hűségesebben szeretni a lányát és jobban gondoskodni róla, mint ahogy Jézus törődött a kis Rúth-tal. És ugyanilyen jó apja volt a családja többi tagjának is. Az év során alakította ki Jézus először azt az imát, melyet később az apostolainak tanított, és amely sokak számára úgy vált ismertté, mint „Az Úr Imája”. Talált egy olyan szakaszt is az úgynevezett Hánókh könyvében, mely befolyásolta őt abban, hogy később átvegye az „Ember Fia” kifejezést az ő urantiai alászállásának megjelöléseként. Ettől az évtől kezdve Jézus egyre jobban tartózkodott attól, hogy felfedje, hogy mi is jár a fejében. Minden külső szemlélő számára átlagos és szokványos volt, bár vágyott volna valakire, aki a problémáit megérti. A szokatlan helyzet egyedi volta arra kényszerítette, hogy egymaga cipelje a terheit.

126:4. AZ ELSŐ HITSZÓNOKLAT A ZSINAGÓGÁBAN A tizenötödik születésnapját követő első szombaton az előéneklő úgy szervezte, hogy Jézus vezesse a zsinagóga reggeli istentiszteletét. Jézus részeket olvasott fel Ésaiástól, Ámósztól és Míkától: „Az Úr Isten szelleme nyugszik rajtam, mert az Úr kent föl engem; elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, hogy meggyógyítsam a megtört szívűeket, hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak, és hogy megszabadítsam a szellemi rabokat; hogy hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét, és az Istenünk ítéletének napját; hogy megvigasztaljam mind a gyászolókat, és ékességet adjak a hamu helyébe, örömnek olaját a gyászruha helyett, a szomorúság szelleme helyett meg ünnepi öröméneket, hogy az igaz élet tölgyeinek nevezzék őket, akiket az Úr ültetett el, az ő dicsőségére.” A városlakók addig még sohasem látták őt ily rendkívül ünnepélyesnek; addig még sohasem hallották a hangját ily komolynak és ily őszintének; addig még sohasem láthatták ily férfiasnak és határozottnak, ily ellentmondást nem tűrőnek.

126:5. A PÉNZÜGYI NEHÉZSÉGEK Jézus és családja fokozatosan visszatért a korábbi években megszokott egyszerű életmódhoz. Bőven el voltak látva tejjel, vajjal és sajttal. Idény szerint élvezhették a kertben termett dolgokat is, de minden egyes múló hónap egyre nagyobb takarékoskodást tett szükségessé. Úgy tűnt, hogy az előrelépést illetően Jézus minden terve dugába dőlt. A dolgok pillanatnyi állása szerint a jövő nem tűnt valami fényesnek. De nem fogták el kétségek; nem bátortalanodott el. Úgy élt napról napra, hogy közben jól teljesítette a mindenkori feladatait és hűen viselte az élete pillanatnyi állomásával járó közvetlen felelősségeket. Jézus élete örök vigaszt nyújt minden csalódott eszményelvű embernek. Attól való félelmében, hogy az írások görög nyelvű példányát esetleg felfedezik és lefoglalják az adószedők, Jézus a tizenötödik születésnapján elvitte azt a názáreti zsinagógába, mint az érettségi felajánlását az Úrnak.

23


A tizenötödik évének nagy megrázkódtatása akkor érte Jézust, amikor elment Szeforiszba, hogy megismerje Heródes döntését abban a fellebbezési ügyben, melyet az apja balesetben való elhalálozása idején a Józsefnek járó összeg fölötti vitában vittek elé. Heródes úgy döntött, hogy Jézus apjának nem volt követelése a halála idején. És ezen igazságtalan döntés miatt Jézus többé sohasem bízott Heródes Antipászban. Nem meglepő, hogy egy alkalommal úgy utalt Heródesre, mint „az a róka”. A családi szolgáltató-műhelyt már korábban átvette a nagybátyja, és Jézus csak az otthoni műhelyben dolgozott, ahol kéznél lehetett, hogy segítsen Máriának a család gondozásában. Jézus ebben az évben vett bérbe egy darab földet a házuktól északra, melyet családi kertként felosztottak. Szerét ejtették, hogy élvezhessék a gazdálkodóéletet, mivel a galambokon felül most már volt három tehenük, négy birkájuk, egy csapat tyúkjuk, egy szamaruk és egy kutyájuk. A tizenötödik életévének végére Jézus átjutott az emberi lét ama veszélyes és bonyolult időszakán, azon az átmeneti időszakon, mely a gyermekkor önfeledt évei és a beköszöntő férfikor tudatosulásának ideje között húzódik. Az elme gyarapodásának és a test növekedésének időszaka véget ért, és most kezdődött meg e názáreti fiatalember valódi pályafutása.

127. ÍRÁS: A KAMASZKORI ÉVEK Közteslény bizottság AMINT Jézus a kamaszkor éveibe lépett, rögtön egy nagy család fejének és egyedüli támogatójának helyzetében találta magát. Az idő múlásával Jézusban egyre jobban tudatosult az előző léte; ugyanakkor egyre jobban felismerte, hogy a földön és a húsvér testben azon kifejezett cél érdekében van jelen, hogy kinyilatkoztassa a paradicsomi Atyját az emberek gyermekeinek. Egyetlen kamaszodó ifjúnak, aki e világon vagy bármely más világon élt vagy valaha is élni fog, nem voltak és sohasem lesznek súlyosabb megoldandó problémái, illetőleg bonyolultabb leküzdendő nehézségei. Lassan, de biztosan, és tényleges tapasztalás révén, ez az isteni Fiú elnyeri a jogot, hogy a világegyeteme fejedelmévé legyen.

127:1. A TIZENHATODIK ÉV (KR.U. 10) Ebben az évben teljesedett ki a testi növekedése, daliás és vonzó ifjú vált belőle. Egyre józanabb és komolyabb lett, de szívélyes és rokonszenvező maradt. A tekintete kedves volt, de fürkésző; a hangja dallamos, de nagyon határozott volt. Mindig, még a leghétköznapibb kapcsolataiban is megnyilvánulni látszott a kettős természete, az emberi és az isteni. A teste arányosan tagolt, az elméje éles és elemző volt, mely sajátságok együttesen egy erős, feltűnő és vonzó személyiséggé szerveződtek. Jézus kitartott amellett (és az anyja is egyetértett vele), hogy a lányoknak éppúgy tanodába kell járniuk, mint a fiúknak, és mivel a zsinagógai tanhely nem fogadta őket, nem volt mit tenni, mint otthoni iskolát tartani külön az ő számukra. Jézus igazi, bár ifjúi atyja volt a családjának; minden szabadidejét a gyerekekkel töltötte, és ők is nagyon szerették őt. Bár a fiának sok olyan dolga volt, melyet Mária nem tudott megérteni, azért szerette őt, és a legnagyobb mértékben értékelte azt a segítőkész hozzáállást, mellyel Jézus a család iránti felelősséget a vállára vette.

127:2. A TIZENHETEDIK ÉV (KR.U. 11) Nagyjából ekkoriban komoly buzdítás folyt a Rómának való adófizetés elleni lázadás mellett. A zélóták politikai pártja érkezett Jeruzsálemből Galileába és messzire eljutottak, mígnem elérték Názáretet is. Jézus figyelmesen meghallgatta őket, de elutasította a párthoz való csatlakozást. Mária mindent megtett, hogy rávegye őt a csatlakozásra. Jézus arra sem volt hajlandó, hogy egy kevésbé radikális politikai csoporthoz csatlakozzon, s ennek okaként a család iránti komoly felelősségeit hozta fel. A helyzet azonban tovább bonyolódott, amikor megjelent egy gazdag zsidó, Izsák, aki hajlandó lett volna támogatni Jézus családját, ha Jézus leteszi a szerszámait és 24


elvállalja e názáreti hazafiak vezetését. Az anyja és a nagybátyja és még Jakab öccse is mind noszogatták, hogy álljon a nemzeti érzületűek ügye mellé. Jézus megbeszélte a dolgot az előéneklővel, és megismételte, hogy egy halott apa iránti hűség tiltja neki, hogy elhagyja a családját, és nem számít, hogy mennyi pénzt kapnának anyagi támogatásul, mert „a pénz nem képes szeretni”. Jakab az előéneklő útmutatása alapján kijelentette, hogy ha beleegyeznének abba, hogy Jézus ott maradjon „velünk, hogy az apánk és a tanítónk legyen, akkor nem csak egy vezetőtök lehetne József családjából, hanem rövidesen öt hűséges hazafi, mert vajon nem öten vagyunk-e fiúk, akik felnőve és a bátyánk-apánk útmutatása szerint eljőve szolgáljuk a nemzetünket?” A válsághelyzet egy időre megszűnt, de ezt a zavarkeltő esetet sohasem felejtették el Názáretben.

127:3. A TIZENNYOLCADIK ÉV (KR.U. 12) Ebben az évben a házuk és a kertjük kivételével a teljes családi vagyontól megváltak. A pénzügyi nehézségek nyomásának pillanatnyi enyhülésével Jézus úgy döntött, hogy elviszi Jakabot a páska-ünnepre. Miután sor került a templomi istentiszteletre és Jakab felvételt nyert Izráel államközösségébe, Jakab szerette volna hallani Jézust a templomi viták résztvevőjeként, amint arról korábban az anyjától hallott, de Jézus nem tett fel kérdéseket. Minden oly gyerekesnek és jelentéktelennek tűnt az ő ébredező elméje számára és csak sajnálni tudta őket. Jakab csalódott volt, de a kérdéseire Jézus csak annyit válaszolt, hogy „Még nem jött el az én időm.” Názáretbe hazaérvén Jézus a régi családi javítóműhelyben kezdett dolgozni és nagy örömére szolgált, hogy minden egyes nap sok emberrel találkozhat, akik az ország minden részéből és a környező tartományokból érkeztek. Szeptemberben Erzsébet és János jött el látogatóba a názáreti családhoz. János, aki elveszítette az apját, vissza akart térni a júdeai hegyekbe, hogy ott mezőgazdasággal és birkatenyésztéssel foglalkozzon. Jézus és János sokat beszélgetett egymással nagyon bensőséges és személyes dolgokról is. A látogatás végén úgy döntöttek, hogy addig nem is fogják viszontlátni egymást, amíg a nyilvános szolgálatban nem találkoznak. December 3-án a halál másodszor sújtott le e názáreti családra. A kis Ámósz, a kistestvérük egyheti lázas betegeskedés után meghalt. Most, hogy a szomorúság időszakát az elsőszülött fiával, mint az ő egyetlen támaszával élte át, Mária végre és a legteljesebb értelemben megértette, hogy Jézus a család igazi feje; és Jézus valóban méltó családfő volt.

127:4. A TIZENKILENCEDIK ÉV (KR.U. 13) Ennek az évnek az elejére Jézusnak már sikerült teljesen elfogadtatnia anyjával az ő gyermeknevelési módszereit – a jócselekedetre való igenlő késztetést ahelyett, hogy a régebbi zsidó módszer szerint a rosszcselekedetet tiltották volna. Az imaidő e házban azzal telt, hogy megbeszéltek mindent, ami csak a család jólétével összefüggött. Három alkalommal, amikor bölcs dolognak tűnt Júdás megbüntetése, amiért bevallottan és szándékosan megszegte a család viselkedési szabályait, a büntetését a többi idősebb gyermek egyhangú döntése szabta ki és azt maga Júdás is elfogadta, mielőtt kimérték volna rá. Az idő múlásával Jézus sokat tett annak érdekében, hogy szabadabbá tegye és átalakítsa azokat a családi tanításokat és szokásokat, melyek a szombati parancsokhoz és számos egyéb vallási dologhoz kötődtek. Ekkorra Jézus a ház megkérdőjelezhetetlen feje lett. Júdás ebben az évben kezdte meg a tanodát, és Jézusnak el kellett adnia a hárfáját ahhoz, hogy fedezhesse e kiadásokat. Így megfosztatott az utolsó kedves időtöltésétől is.

127:5. REBEKA, EZRA LEÁNYA Bár Jézus szegény volt, ez az ő társadalmi rangját Názáretben semmilyen mértékben nem befolyásolta, és mivel az erőteljes és az értelemre építő férfiasság kiváló képviselője volt, és figyelembe véve a szellemi vezetői hírnevét, semmi különös nem volt abban, hogy Rebeka, Ezrának, a gazdag názáreti kereskedőnek és boltosnak a legidősebb leánya ráébredt arra, hogy 25


lassan beleszeretett Jézusba. Az érzelmeit először Mirjámmal, Jézus húgával közölte bizalmasan és Mirjám ezután mindezt megbeszélte az anyjával. Mária és Mirjám véget akartak vetni ennek, ezért őszintén beszámoltak neki azon meggyőződésükről, hogy Jézus a végzet fia; hogy nagy vallási vezető lesz belőle, talán maga a Messiás. Rebekát nagyon megindította a beszámoló és még inkább elhatározta, hogy hozzáköti a sorsát a választottjához; úgy értelmezte Mária lebeszélési igyekezetét, mint természetes választ arra, hogy elveszíti a családfőt és egyedüli támaszát. Apjával egyeztetve Rebeka tervet dolgozott ki a család anyagi támogatására, mely elegendő bevételt biztosított volna ahhoz, hogy teljes mértékben ellensúlyozza Jézus keresetének kiesését. És amikor nem kapta meg Mária és Mirjám támogatását, tétovázás nélkül közvetlenül Jézushoz fordultak és meghívták Jézust a házába Rebeka tizenhetedik születésnapjára. Jézus figyelmesen és rokonszenvvel hallgatta a beszámolót minderről, először az apától, majd magától Rebekától, és kedvesen azt válaszolta, hogy nincs az a pénz, ami helyettesíthetné az ő személyes kötelességét a családja ellátásában, hogy „eleget tegyen minden emberi kötelesség legszentebbikének – a saját húsából és véréből valók iránti hűségnek”. Őszinte köszönetet mondott Rebekának, amiért kifejezte a ragaszkodását, hozzátéve, hogy „ez derűvel és megnyugvással fog eltölteni engem egész életemben”. Elmagyarázta neki, hogy nem létesíthet nővel egyéb kapcsolatot, mint egyszerű testvéri jellegűt és tisztán barátit. Rebeka szíve összetört. Nem hagyta magát megvigasztalni és addig könyörgött az apjának, hogy hagyják el Názáretet, amíg végül az apja beleegyezett, hogy Szeforiszba költözzenek. És követte Jézust odaadóan, végig a nyilvános munkájának mozgalmas évei alatt, ott állt Mária oldalán azon a végzetes és megrázóan szomorú délutánon, amikor keresztre feszítették az Ember Fiát.

127:6. JÉZUS HUSZADIK ÉVE (KR.U. 14) Bár nemigen engedhették meg, Jézus különösen vágyódott arra, hogy felmenjen Jeruzsálembe a páska-ünnepre. Anyja, emlékezve a Rebekával kapcsolatban átélt nem is olyan régi élményére, bölcsen arra biztatta, hogy vállalkozzon az útra. Jézus mást sem akart, mint meglátogassa Lázárt, Mártát és Máriát. A családja után e három embert szerette a legjobban, és Jézus mindhármuk számára bálványozott eszménykép volt E látogatás alkalmával került sor a hagyomány elleni időszakosan kitörő lázadások egyikére. Jézus most azt javasolta, hogy Lázár házában üljék meg az ünnepet. „De”, mondta Lázár, „nincs is ünnepi bárányunk”. És ekkor Jézus hosszas és meggyőző értekezésbe fogott abban az értelemben, hogy a mennyei Atyát nem igazán érdeklik az ilyen gyerekes és értelmetlen szertartások, hogy „akik meglátták az élet fényét, ne közeledjünk az Atyánkhoz a halál sötétje révén”. Azon az estén nagyjából alkonyatkor e négy ember asztalhoz ült és ők voltak az elsők, akik olyan páska-ünnepet tartottak, amilyet a jámbor zsidók bárányhús nélkül ülnek meg. Ebben az évben történt, hogy Mária hosszasan elbeszélgetett Jézussal a házasságról. Nyíltan megkérdezte tőle, hogy vajon megházasodna-e, ha nem volnának e családi felelősségei. Jézus a kétségeit fejezte ki azt illetően, hogy valaha is megházasodik. Amióta eldöntötte, hogy nem válik belőle húsvér gyermekek apja, igen keveset foglalkozott az emberi házasság ügyével. Ebben az évben újra hozzáfogott ahhoz, hogy a halandói és az isteni természetét egyszerű és hatékony emberi egyéniséggé szője. Jézusból gyorsan férfi lett, nem csak egy ifjú, hanem egy felnőtt. Jól megtanulta a felelősségvállalást. Most már tudja, hogy miként kell továbblépni a csalódás ellenére. Bátran talpra áll, amikor a tervei meghiúsulnak és a céljait átmenetileg nem tudja elérni. Már majdnem tökéletesen elsajátította annak módját, hogy a szellemi hajtóerő energiájával miként működtesse az anyagi szinten való boldogulás működési rendjét. És mindez az emberi tapasztalás mindörökre a Világegyetem Fejedelméé marad. Ő a mi megértő bátyánk, rokonszenves barátunk, tapasztalt fejedelmünk és irgalmas atyánk. És most felnőtt férfiként arra készül, hogy folytassa ama legfőbb küldetését, hogy kinyilatkoztassa Istent az embereknek és elvezesse az embereket Istenhez.

26


128. ÍRÁS: JÉZUS KORAI FELNŐTTKORA Közteslény bizottság AHOGY a názáreti Jézus megkezdte a felnőttkori életének első éveit, addig is és azután is úgy élt, ahogy egy rendes és átlagos emberi életet élnek a földön. Mindig tartsátok szem előtt a Mihály-féle urantiai alászállás kettős célját: az emberi teremtmény teljes élete megélésének megtapasztalása – a fennhatóságának kiteljesítése a Nebadonban – és az Egyetemes Atya kinyilatkoztatása az idő és tér világainak halandó lakói számára.

128:1. A HUSZONEGYEDIK ÉV (KR.U. 15) Ebben az évben Jézus Józseffel ment Jeruzsálembe a páska-ünnepre. József számos célirányos kérdést tett fel Jézusnak az életküldetését illetően, de e kérdések többségére Jézus csak annyit volt hajlandó válaszolni, hogy „még nem jött el az én időm”. Jézus Józseffel együtt a három barátjánál, Betániában töltötte ezt a páska-ünnepet, amint az szokása volt, amikor csak Jeruzsálemben járt e megemlékezési alkalmakkor. József-fia-Jósua tudást gyűjtött, tapasztalatot szerzett és ezeket bölcsességgé egyesítette, éppen úgy, ahogy a teremtésrész más halandói is teszik. Egészen a megkeresztelkedéséig nem élt természetfeletti hatalommal. Olyan Fejedelmünk van, aki minden tekintetben megmérettetett és megkísértetett, ahogy mi is, mégis bűn nélküli ő. És mivel ő maga is szenvedett, megmérettetett és kipróbáltatott, bőséges az ő megértése és segédkezése azok iránt, akik összezavarodottak és csüggedtek. Az isteniségének ön-kiteljesítése lassú és emberi nézőpontból természetes evolúciós megnyilatkozás volt. És mégis, a húsvér testbeli életének évei alatt végig valóban isteni volt. Ténylegesen is ő volt a paradicsomi Atya egyik Teremtő Fia.

128:2. A HUSZONKETTEDIK ÉV (KR.U. 16) Ez az év azok közé tartozott, amelyek során Jézus öccsei és húgai a kamaszkor gondjainak és alkalmazkodásainak problémái által jellemzett megpróbáltatásokkal és gyötrelmekkel szembesültek. Simon ebben az évben fejezte be a tanodát és állt munkába Jézus régi gyermekkori pajtásával, Jákobbal, a kőművessel. Több családi tanácskozás eredményeként úgy döntöttek, hogy nem volna bölcs dolog, ha minden fiú ácsnak állna; úgy gondolták, hogy a mesterségek körének bővítésével felkészülhetnek arra, hogy egész épületek felépítésére szerződhessenek. Az év második felében Jézus Jakabra bízta a javítóműhelyt, míg ő maga átment Szeforiszba, hogy ott egy kovács mellett dolgozzon. Mielőtt hozzákezdett volna a szeforiszi új munkájához, Jézus megtartotta a rendszeres családi tanácskozások egyikét és Jakabot, aki akkoriban éppen elmúlt tizennyolc éves, mint a család megbízott vezetőjét ünnepélyesen beiktatta; Jézus többé nem vette át Jakabtól az irányítást. Lévén, hogy a hat hónap nagy részét Szeforiszban töltötte, ez Jézus számára új lehetőséget teremtett arra, hogy jobban megismerje a nem-zsidók életszemléletét. A javítóműhelybe való visszatértekor már nem vette vissza a család ügyeinek személyes irányítását. Ezzel a bölcs és átgondolt tervvel készítette elő a terepet ahhoz, hogy később visszavonuljon a családja ügyeiben való tevékeny részvételtől.

128:3. A HUSZONHARMADIK ÉV (KR.U. 17) Ebben az évben a pénzügyi nehézségek valamelyest enyhültek, mivel négyen is dolgoztak. A helyzet úgy alakult, hogy Jézus három hétre felhagyott a munkával és elvitte Simont a páskaünnepre Jeruzsálembe. Filadelfiában Jézus és Simon megismerkedett egy Damaszkuszból való kereskedővel, aki azt javasolta, hogy Jézus menjen vele Damaszkuszba és kapcsolódjon be az ő keleti áru-behozatali üzletébe, Jézus azonban közölte vele, hogy nem éppen most mehet ilyen messzire a családjától.

27


Mialatt Simon az ünnepi rendezvényeken vett részt, Jézus alkalmi beszélgetést kezdeményezett egy István nevű görög férfival, melyből azután egy négyórás beszélgetés kerekedett az életmódról és az igaz Istenről és az ő imádásáról. Istvánra nagyon mély benyomást gyakoroltak Jézus szavai, és ő volt az, aki később hinni kezdett Jézus tanításaiban, de soha még csak nem is sejtette, hogy az a galileai, akivel tizenöt évvel korábban beszélgetett, azonos azzal, akiről később azt hirdette, hogy ő a világ Megmentője. Amikor kioltották István életét, jelen volt egy Saul nevezetű ember is, aki később felvállalta azt az ügyet, melyért István meghalt; belőle lett később a harcias és fékezhetetlen Pál, a keresztény vallás alapítója. Simon sohasem felejtette el azokat a dolgokat, amelyeket Jézus az út során tanított neki. Hazaérkezésük után az egész család késő éjszakáig virrasztott Simon élménybeszámolóját hallgatva. A názáreti családot egyre inkább lekötötték a maguk közvetlen és emberi problémái. Mária lassan feladta azon elképzelését, hogy Jézusnak valamilyen isteni küldetést kell teljesítenie a földön.

128:4. A DAMASZKUSZI MELLÉKESEMÉNY Az év utolsó négy hónapját Jézus Damaszkuszban töltötte annak a kereskedőnek a vendégeként, akivel először Filadelfiában találkozott, amikor éppen Jeruzsálembe tartott. E kereskedő egyik képviselője rendkívül nagy összeget ajánlott egy vallásbölcseleti tanhely alapítására Damaszkuszban, és azt javasolta, hogy Jézus haladéktalanul keresse fel a világ oktatási központjait, előkészítve azt, hogy majdan ő lehessen ennek az új vállalkozásnak a vezetője. Ez volt az egyik legnagyobb kísértés, mellyel Jézus valaha is szembesült a tisztán emberi létpályája során. De ő nem állt kötélnek. A földi küldetését nem támogathatták oktatási intézmények; tudta, hogy a legkisebb mértékben sem szabad alávetnie magát az „emberek tanácsainak”, legyenek azok bármily jó szándékúak is. E damaszkuszi férfiak sem társították az egész zsidóságot felforgató későbbi kapernaumbeli polgárt azzal a korábbi názáreti áccsal, aki vissza merte utasítani azt a megtiszteltetést, melyet a közösen összeadott vagyonuk szerezhetett volna neki. Jézusnak felettébb ügyesen és szándékosan sikerült úgy terelnie az életének történéseit, hogy azok a világ szemében sohasem kapcsolódtak össze egy és ugyanazon személy dolgaival. Nem akart olyan emberi előmenetelről emléket hagyni, mely elterelhette volna a figyelmet a tanításáról. Az évek múlásával egyre nehezebben lehetett felismerni, hogy ez az ember az Isten Fia a földön.

128:5. A HUSZONNEGYEDIK ÉV (KR.U. 18) Ez volt Jézusnak az első, a családi felelősségtől mentesen töltött éve; Jakab nagyon sikeresen intézte a ház ügyeit Jézus tanácsai és anyagi segítsége igénybevétele mellett. Június közepén Jézus elutazott Cezáreába, hogy találkozzon öt jeles alexandriai zsidóval, akik nagyon kérték Jézust, hogy telepedjen le a városukban vallási tanítóként, azzal kecsegtetve, hogy első lépésként ő töltené be a központi zsinagógájuk előéneklőjének helyettesi tisztét. Jézus meghallgatta az egész mondandójukat, megköszönte a bizalmat, és elhárítva az Alexandriába költözéssel kapcsolatos ajánlatot, azt mondta, hogy „még nem jött el az én időm”. A következő évek során, amikor hírét vették, hogy a kapernaumbeli hajóépítő milyen felfordulást okoz Palesztinában, közülük csak kevesen sejtették, hogy ő azonos volt azzal a furcsán viselkedő galileaival, aki teketória nélkül elhárította a felkérést, hogy nagy tanítóvá váljon Alexandriában. Ennek az évnek a hátralévő része az egész pályafutásának legeseménytelenebb hat hónapja volt, ugyanakkor rengeteget fejlődött az emberi elméje feletti uralom megszerzése terén. Megadta a hozzájárulását ahhoz, hogy Jakab feleségül vegye Esztát, Mirjám pedig hozzámenjen Jákobhoz. Amikor otthon volt, Jézus folytatta a tanítást az esti tanodában heti három alkalommal, gyakran olvasott fel az írásokból a zsinagógában szombatonként és meglátogatta az anyját.

28


128:6. A HUSZONÖTÖDIK ÉV (KR.U. 19) Jézus az emberi faj egyik legerőteljesebb és legkifinomultabb egyede volt, mely Ádám kora óta a földön megjelent. A testi fejlődése fenséges, az esze tevékeny, éles és kutató volt, a szelleme pedig valóban emberien isteni volt. A család pénzügyi helyzete a József-féle ingatlan elvesztése óta most volt a legjobb, és mert a többi öccsét is ő vitte el először a páska-ünnepre Jeruzsálembe, Jézus úgy döntött, hogy most Júdást kíséri el az első templomlátogatására. Jézus attól tartott, hogy bajba kerülnek, ha az öccsével Szamarián keresztül mennek. Júdás már Názáretben is több kisebb bajba került a heves természete, valamint az erős hazafias érzelmei miatt. Jeruzsálemben összefutottak Lázárral, és mialatt Jézus a páska-ünnep közös megülését próbálta megszervezni, Júdás komoly bajba sodorta mindannyiukat. A közelben őrséget álló római katona tiszteletlen megjegyzéseket tett egy zsidó leányra, mire Júdás kifejezte a neheztelését, válaszul viszont a katona azonnal őrizetbe vette Júdást. Ez már túl sok volt az ifjúnak és csak úgy ontotta magából a benne felgyülemlett Rómaellenes érzelmeket, melynek eredményeképpen Júdást és az őt elkísérő Jézust egyből a katonai fogdába vitték. Jézus nem tudta elérni, hogy haladéktalanul tárgyalják meg Júdás ügyét, emiatt aztán a fogdában töltött második nap délelőttjén Jézus megjelent a katonai elöljáró előtt Júdás érdekeit képviselve. Azzal, hogy elnézést kért az öccse fiatalsága miatt, valamint a további magyarázatot adó beszámolóval, Jézus úgy befolyásolta az ügy alakulását, hogy az elöljáró csak figyelmeztetetésben részesítette Júdást és elengedte őket. Jézus nem beszélt a családnak az öccse jeruzsálemi őrizetbe vételéről, de nagyjából három héttel később Júdás maga mondta el a dolgot a családnak. Sohasem felejtette el azt a türelmet és elnézést, melyet a bátyja-apja tanúsított. Ebben az évben az ellazult elmélyedés időszakait gyakran megtörte Rúth a játszótársaival. A gyerekek szerették Jézust, és Jézus is szerette a gyerekeket.

128:7. A HUSZONHATODIK ÉV (KR.U. 20) Az év kezdetére a názáreti Jézusban erősen tudatosult, hogy sokrétű, eredendő hatalommal rendelkezik. Ekkoriban sokat gondolkodott, de keveset beszélt az ő és a mennyei Atyja viszonyáról. A család ügyei az egész év folyamán simán mentek, kivéve Júdás dolgait. Jakab és József amellett volt, hogy Júdást űzzék el a háztól, Jézus azonban nem egyezett bele. Amikor Júdás a türelmüket már komolyan próbára tette, Jézus csak annyit tanácsolt nekik: „Legyetek türelmesek. Legyetek bölcsek a szándékokat illetően és meggyőzőek az életetekben, hogy az öcsétek előbb ismerje meg a helyesebb utat, és aztán vegyétek rá, hogy kövessen benneteket.” Jézus bölcs és szeretetteljes tanácsa megakadályozta a család szétszakadását, de Júdást egészen a házasságkötéséig nem sikerült észre téríteni. Jézus többé-kevésbé már végzett azzal a nehéz feladattal, hogy a családját elválassza a tőle való függéstől, és késlekedés nélkül tette meg a kellő előkészületeket arra a napra, amikor majd következetesen végrehajthatja e názáreti otthontól való elszakadást, hogy hozzáfogjon az embereknek való igazi segédkezés tevékeny előmunkálataihoz. Ebben az évben Jézus sok időt töltött a családja egyes tagjaival, gyakran vitte őket magával hosszú sétákra a hegyre és a környező vidékre. Végül elérkezett a nap, amikor Jézusnak minden öccse eldöntötte, hogy mi akar lenni. A javítóműhely feletti teljes rendelkezési jogot Jakabnak adta át, hivatalosan és ünnepélyesen lemondott József háza urának címéről, és rendkívül meghatóan öccsét, Jakabot nevezte ki „az apám házának fejévé és védelmezőjévé”.

29


129. ÍRÁS: JÉZUS KÉSŐBBI FELNŐTTKORI ÉLETE Közteslény bizottság AZ EMBER Fia mostanra már megtett minden előkészületet arra, hogy véglegesen is elszakadjon a názáreti háztól; és ez nem ment könnyen. Lassan az egész család ráébredt, hogy Jézus elhagyni készül őket.

129:1. A HUSZONHETEDIK ÉV (KR.U. 21) Ez év januárjában Jézus minden formaság nélkül vett búcsút a családjától, csak annyit mondva magyarázatul, hogy a Tibériáson túlra megy, onnan pedig a Galileai-tó más városaiba látogat el. Kapernaumban előidőzött, hogy meglátogassa apja barátját, Zebedeust. Zebedeus fiai halászok voltak; ő maga pedig hajóépítő. A názáreti Jézus szakértője volt mind a tervezésnek, mind az építésnek, mestere volt a famegmunkálásnak, és Zebedeusnak már régóta tudomása volt a názáreti mesterember szakértelméről. Zebedeus már régóta gondolkodott azon, hogy jobb hajókat építsen; most előadta a terveit Jézusnak és felkérte, hogy csatlakozzon a vállalkozásához, és Jézus készségesen bele is egyezett. Valamivel több mint egy évet dolgozott Zebedeussal, de ez idő alatt is egy új formájú hajót alkottak és teljesen új hajóépítési módszereket honosítottak meg. Jézus nagy ismertségre tett szert a galileai halásznép körében, mint ezen új hajók tervezője, és amikor adófizetésre került sor, Jézus úgy vétette magát nyilvántartásba, mint „kapernaumi szakképzett kézműves”. A kapernaumi zsinagógában sok új könyvet talált a könyvtár tárolóiban, és hetente legalább öt estét a tüzetes áttanulmányozásukkal töltött. A Zebedeus család már-már imádta Jézust, és sohasem mulasztották el azokat a kérdezz-felelek vitákat, melyeket nap mint nap estebéd után vezetett. Egy estét az idősebbeknek szentelt, egy estét a fiatalokkal töltött, egyet pedig a Zebedeus családdal és az alkalmazottakkal. E munkások körében nevezték Jézust először „a Mesternek”. Szombatonként Júdás gyakran jött át, hogy meghallgassa Jézus beszédét a zsinagógában és minél többet látta a bátyját, Júdás annál inkább megbizonyosodott afelől, hogy Jézus igazán nagy ember.

129:2. A HUSZONNYOLCADIK ÉV (KR.U. 22) Mielőtt elhagyta volna Kapernaumot, Jézus hosszan elbeszélgetett Zebedeus Jánossal. A jeruzsálemi kiadásainak fedezésére egy kisebb pénzösszeget kért, mert úgy tervezte, hogy nagyobb utazásokat tesz addig, amíg „eljön az én időm” és megkérte Jánost, hogy helyette küldjön pénzt a názáreti családnak minden hónapban, míg csak a neki járó pénzösszeg el nem fogy. János a Jézusnak járó pénz kapcsán egyeztetett az apjával, és megegyeztek abban, hogy az volna a jó terv, ha ingatlanba fektetnék a tőkét és annak hozadékából támogatnák a názáreti családot. Jézus Jeruzsálembe magával vitt egy ajánlólevelet a korábbi főpap, Annás részére, aki aztán sok időt töltött vele, elvitte a jeruzsálemi vallási tanítók számos iskolájába. Bár Annás nagy embernek tartotta Jézust, nem tudta, hogy milyen tanácsot adjon neki, mert felismerte, hogy ostobaság volna azt javasolni, hogy tanítványként iratkozzon be valamelyik jeruzsálemi tanintézetbe, de azt is jól tudta, hogy Jézus sohasem kaphatna rendes tanári beosztást, mert sohasem végezte el ezeket az oktatási intézményeket. Még e páska-ünnepi hét vége előtt, láthatólag véletlenül, Jézus összetalálkozott egy gazdag utazóval és az ő fiával, egy tizenhét éves ifjúval, akik Indiából valók voltak, és Rómába és a Földközi-tenger különböző más pontjaira tartó útjukat úgy szervezték. Jeruzsálemben azért jártak, mert abban bíztak, hogy találnak valakit, akit felfogadhatnak tolmácsként és egyúttal a fiú mellé nevelőnek is. Az apa felajánlotta, hogy megelőlegezi Jézus egyévi bérét, így ezt az összeget a barátaira bízhatja, hogy a családja szükségleteire tegyék félre. És Jézus beleegyezett az utazásba. Jézus beavatta Zebedeust a földközi-tengeri utazás részleteibe, de a lelkére kötötte, hogy erről senkinek ne beszéljen. 30


129:3. A HUSZONKILENCEDIK ÉV (KR.U. 23) Jézus egész huszonkilencedik éve azzal telt, hogy végigjárta a földközi-tengeri világ körüli utat. Itt úgy ismerték, mint a damaszkuszi írástudót, a visszaúton pedig úgy, mint a zsidó oktatót. Az utazás valódi célja az volt, hogy megismerje az embereket. Ezen az úton emberek százaihoz került nagyon közel – gazdaghoz és szegényhez, magas és alacsony rangúhoz, feketéhez és fehérhez, képzetthez és képzetlenhez, művelthez és vadhoz, állatiashoz és szellemihez, vallásoshoz és hitetlenhez, erkölcsöshöz és erkölcstelenhez. Következetesen ügyelt arra, hogy ne fusson be túl vonzó és túlzottan figyelemkeltő személyes életpályát. Annak a munkának szentelte magát, hogy kinyilatkoztassa a mennyei Atyát a halandó társainak és ugyanakkor elkötelezte magát annak nemes feladata mellett, hogy a halandói földi életét mindvégig ugyanezen paradicsomi Atya akarata szerint éli meg. E körutazás végére Jézus gyakorlatilag felismerte – teljes emberi bizonyossággal – hogy ő az Isten egyik Fia, az Egyetemes Atya egyik Teremtő Fia. Ennek az emberi előtti tapasztalásnak az Igazító által előhozott utolsó mellékeseménye a szalvingtoni Immanuellel tartott búcsúmegbeszélés volt, melyre épp azelőtt került sor, hogy megkezdte az urantiai megtestesülést.

129:4. AZ EMBERI JÉZUS Ez a földközi-tengeri utazás a személyes segédkezésének magával ragadó időszaka volt, szemben a nyilvános segédkezésének hamarosan elkövetkező korszakával. Még nem sikerült megszereznie az emberi elméje feletti teljes uralmat. Még mindig ember volt az emberek között. Az Ember Fiának tisztán emberi vallásos tapasztalása csaknem elérte a fejlődésének tetőpontját ebben, a huszonkilencedik évben. Ismeri a teremtésrészek evolúciós és felemelkedő halandóinak gondolatait és érzéseit, a vágyait és késztetéseit a születéstől a halálig. Jézus nem azért élte az életét a földön, hogy követendő példát mutasson minden más emberi lénynek, de ő mindörökre ösztönzője és vezetője minden paradicsomi zarándoknak a kezdeti felemelkedés világától a világegyetemek mindenségén keresztül és a Havonán át a Paradicsomig tartó úton. Jézus az új és élő út, mely az embertől az Istenhez, a részlegestől a tökéletesig, a földitől a mennyeiig, az időből az örökkévalóságba vezet. A földre azért jött, hogy megmutassa az embernek az Isten teljességét; most csaknem tökéletes emberré lett, aki várja az alkalmat, hogy megmutassa magát az Istennek. És mindezt még a harmincadik életévének betöltése előtt vitte véghez.

130. ÍRÁS: ÚTON RÓMÁBA Közteslény bizottság A RÓMAI utazás Jézus földi életében a huszonnyolcadik éve nagy részét és a teljes huszonkilencedik évét kitöltötte. Jézus és a két indiai – Gonod és fia, Ganid – Kr.u. 22. április 26án vasárnap reggel hagyta el Jeruzsálemet. Az utazás a terveik szerint zajlott le, és Jézus a következő év, vagyis Kr.u. 23. decemberének tizedik napján búcsúzott el az apától és fiától a perzsa-öbölbeli Kharax városában. A földközi-tengeri térségben tett utazás alatt Jézus naponta nagyjából a fél napját Ganid tanításával és Gonod üzleti tárgyalásain és egyéb összejöveteleken való tolmácsolással töltötte. Minden egyes nap további részéről saját maga rendelkezett.

130:1. JOPPÁBAN – BESZÉLGETÉS JÓNÁSRÓL Joppai ottlétük alatt Jézus barátságot kötött Gadiahhal, a Simon nevezetű tímárnak dolgozó filiszteus tolmáccsal. Gadiah egyszer azt kérdezte Jézustól: „De valóban feltételezed, hogy a nagy hal lenyelte Jónást?” Jézus látta, hogy a Jónással és a bálnával kapcsolatos hagyomány milyen nagy mértékben befolyásolta a fiatalember életét, ezért Jézus semmi olyat nem mondott neki, ami Gadiah akkori valós életfelfogását hirtelenül és alapjaiban ingatta volna meg, ezért azt válaszolta, hogy „Barátom, mi mindannyian Jónások vagyunk, életünket Isten akarata szerint kell élnünk” s 31


emellett egyéb szellemi ösztönzést jelentő szavakat is mondott. Gadiahra nagy hatással volt Jézus tanítása, és jócskán az éjszakába nyúlóan beszélgettek még. Jézus és Gadiah utolsó találkozásán a jóról és a rosszról esett szó. Gadiah azt mondta: „Ha az Isten jósága végtelen, akkor hogy engedheti, hogy szenvedjünk a rossztól?” Jézus válaszul azt mondta: „Testvérem, az Isten szeretet.” „A rossz azok éretlen választása és meggondolatlan botlása, akik ellenállnak a jóságnak, a szépségnek és az igazságnak.” Jézus azt is mondta Gadiahnak, hogy az Isten felruház bennünket az igazság és a tévelygés közötti választás hatalmával, megteremti a rossz és a bűn választásának lehetőségét. Ugyanez a Gadiah volt az, aki később Péter hitszónoklatát hallva a názáreti Jézus őszinte híve lett.

130:2. CEZÁREÁBAN Jézus és útitársai a tervezettnél tovább időztek Cezáreában, mert a hajójuk javításra szorult. Hiány volt a szakképzett ácsokból, ezért Jézus felajánlotta a segítségét. Egy taoista mongol kereskedőre olyan nagy hatással volt a Jézussal folytatott beszélgetés, hogy a kereskedő az egyetemes Istenség tanának hívévé vált. A fiából és az egyik unokájából taoista pap lett, s az Egyistenre – a Menny Legfőbb Urára – vonatkozó tant hirdették. Anaxand, a Jézussal együtt dolgozó fiatal hajóács azt a kérdést tette fel, hogy Isten miért nem távolítja el a műhelyből a kegyetlen munkafelügyelőjüket. Meglepődött Jézus azon válaszától: „Mivel te tudod mi a jóság, az Istenek talán éppen azért vezették a közeledbe ezt a tévelygő embert, hogy jobb útra tereld.” Jézus azt mondta neki, hogy „Állítom, hogy a benned lévő jó le tudná győzni az őbenne lévő rosszat, csak valódi esélyt kellene adnod ennek.” Anaxandra nagy hatást gyakoroltak Jézus szavai. Később beszámolt az elhangzottakról az elöljárónak, és aznap éjjel mindketten Jézus tanácsát kérték a lelkük épülése érdekében. Később ez a két ember elhitte Fülöp hitszónoklatát és az általa alapított egyház oszlopos tagjaivá váltak. Jézus tanai gyors és eredményes vonzást gyakoroltak volna a szellemileg kiéhezett ázsiai népekre. Sajnálatos, hogy nem akadt sem egy Péter, sem egy Pál, aki eljutott volna Kínába és Indiába, azokhoz a népekhez, akik körében el lehetett volna ültetni az országról szóló új evangélium magját.

130:3. ALEXANDRIÁBAN Az egymillió lakosú városnak két nagyszerű kikötője és egy híres világítótornya is volt, és itt hozták létre a világ legnagyobb könyvtárát. Az alexandriai ottlétük alatt minden nap elmentek ebbe a könyvtárba. Jézus irányításával Ganid összeállítást készített a világ mindazon vallásainak tanításaiból, melyek elismerték az Egyetemes Istenséget. Ganid igencsak meglepődött, amikor felfedezte, hogy a világ szent irodalmainak legjobb szerzői többé-kevésbé mindannyian felismerték az örök Isten létezését, és az Isten jellemét és a halandó emberhez való viszonyát meglehetősen hasonlóan mutatták be. A tudós tanítók naponta tartottak előadásokat. Már több napja hallgatták az előadásokat, amikor Ganid ezt mondta: „Jósua, tanítóm, te többet tudsz, mint ezek a nagy tudású tanítók; ki kellene állnod és be kellene számolnod nekik a nekem már elmondott nagy dolgokról.” Szerették volna Filó előadásait is hallani, de az alexandriai ottlétük alatt a híres zsidót betegsége ágyhoz kötötte.

130:4. BESZÉLGETÉS A VALÓSÁGRÓL Ganid és Jézus hosszan elidőzött az egyetem egyik vezető tanárával, aki Platón tanításairól tartott előadásokat. Jézus megerősítette a görög tanítások némely elemének igazát, és hosszas fejtegetésbe kezdett a világegyetembeli valóság természetéről. Lényegében Jézus azt mondta Ganidnak: „A világegyetemi valóság forrása a Végtelen. A véges teremtés anyagi dolgai a paradicsomi Mintának és az örökkévaló Isten Egyetemes Elméjének tér-idő tükröződései. Csak az akarat tökéletességében, összhangjában és osztatlanságában válhat a teremtmény eggyé a Teremtővel. A személyiség az a mindenségrendi felruházottság, az egyetemes valóságnak az a 32


szakasza, mely számtalan változással együtt létezhet, ugyanakkor képes önazonosságát minden ilyen változás közvetlen jelenlétében megtartani. Az élet értelme annak alkalmazkodásképessége, egészen az Isten-tudatos magasságok eléréséig. A tudás az elme területe; az igazság a lélek tapasztalása. Tudást az elme birtokol; az igazság a lélek tapasztalása. E két összehangolt és egyeztetett nézőpont láttatja a valóság világát. A tökéletlenség (rossz) sajátosságait a vizsgálódó szemlélet és a tudományos elemzés mutatja ki; erkölcsi szinten erre az emberi tapasztalás hivatott. A hibázás lehetősége eredendő velejárója a bölcsesség megszerzésének. Minden nyugvó, halott fogalom magvában rossz; nem tartalmaznak elég bölcsességet és híján vannak az igazságnak.”

130:5. KRÉTA SZIGETÉN Jézus a krétai hegyek oldalában beszélt először hosszabban Gonoddal a vallásról, és ez nagy hatással volt a fiú apjára. A szigeten való ottlétük alatt ajánlotta fel Gonod Jézusnak először, hogy térjen vissza velük Indiába. Egy nap, amikor Ganid megkérdezte Jézustól, hogy miért nem vállalja a nyilvános tanítást, Jézus így válaszolt: „Fiam, mindennek várnia kell a sorára.” A Kaloi Limenes-ben tett látogatásuk alkalmával olyasmire került sor, amit Ganid soha nem felejtett el. Egy elfajzott részeg ember a nyílt utcán megtámadott egy rabszolgalányt. Amint Jézus észrevette a kislány szorult helyzetét, odarohant és elválasztotta tőle a bolond férfit. Míg a rémült gyermek Jézus oldalához bújva keresett menedéket, addig Jézus kinyújtott karjával a férfit tartotta távol, így az tehetetlen dühében csak a levegőt öklözte. Jézusnak egész életében talán ez volt az egyetlen személyes összecsapás egy embertársával. Aznap este azonban igen nehéz volt elmagyaráznia Ganidnak, hogy miért nem ütötte meg a részeget. Ganid úgy vélte, hogy a férfi legalább annyi ütést érdemelt volna, amennyit a kislány tőle elszenvedett.

130:6. A FÉLŐS LEGÉNY Jézus hosszan elbeszélgetett egy félénk és levert fiatalemberrel. A fiatalembernek először nemigen akart beszédbe elegyedni, így Jézus megkérdezte tőle, hogy melyik a legjobb út Főnixbe. Jézusra, mintha csak indulni készülne, visszafordult hozzá azzal, hogy nem volna valami udvarias és tisztességes dolog a részéről, ha semmit sem tenne, látván a segélykérő pillantásokat. Ekkor a fiatalember őszintén feltárulkozott és Jézus segítségét kérte. Jézus utalt az ifjú erős testére és értelmes elméjére, és azt is mondta neki, hogy a boldogtalansága elől nem tud elmenekülni, viszont a félelmei legyőzéséhez és a problémái megoldásához munkára foghatja a szellemösztönözte elméjét. Jézus egyebek mellett azt mondta neki: „E napon, fiam, újjá fogsz születni, Isten kedve szerint hites, bátor és az embert odaadóan szolgáló férfivá alakulsz. A gondok megerősítenek; a csalódásoktól erőre kapsz; a nehézségek kihívást jelentenek számodra; és az akadályok cselekvésre sarkallnak. Kelj fel, ifjú ember!” És ez az ifjú, Fortune később a krétai keresztények vezetője és a krétai hívők felemelésén munkálkodó Titusz segítőtársa lett. Az utazók megálltak Cirénében, ahol Jézus és Ganid hazavezettek egy Rufusz nevű sérült fiút. A fiú apja, Simon még álmában sem gondolta volna, hogy a férfi, akinek keresztjét később a római katona utasítására a vállára vette, nem volt más, mint a fiával összebarátkozó idegen.

130:7. KARTHÁGÓBAN – BESZÉLGETÉS AZ IDŐRŐL ÉS A TÉRRŐL Karthágóban Jézus hosszú és emlékezetes eszmecserét folytatott egy Mitrász-pappal a halhatatlanságról, az időről és az örökkévalóságról. Jézus lényegében azt mondta: „Az idő a teremtményi tudat révén érzékelt, áramlásban lévő ideigvaló események sodrása. A tér világegyeteme az időhöz kötődő jelenség. A világegyetemek mindenségében a Paradicsom és annak Istenségei átlépnek mind az időn, mind a téren. A lakott világokon, az emberi személyiség az egyetlen fizikai kapcsolódású valóság, mely képes meghaladni az ideigvaló események anyagi sorozatát. Amint az ember felfelé emelkedve a valóság egyre tágabb képet láthatja meg, úgy válik számára a valóság fokozatosan a maga teljességében érzékelhetővé. Ily módon a körön visszatérő 33


egyidejűség egyre inkább átveszi az egyenes irányú eseménysorrend egykori tudatának helyét. Az idő által szabályozott térnek hét különböző felfogása létezik. Az elme az anyagi dolgok térfüggő értelmezésétől függetlenül képes működni. Amint az ember eléri a létezés anyagi és szellemi síkjai közötti elmeszintet, tér-idő felfogása roppant mértékben kiteljesedik mind az érzékelés minősége, mind a tapasztalás mennyisége terén. És amint a személyiség az Istenség-szerűvé válás egyre magasabb és belsőbb tapasztalás-meghaladó szintjeire jut, a tér-idő felfogása egyre jobban közelíti az Abszolútok időtlen és tér nélküli felfogásait. A végleges beteljesülés gyermekei az abszolút szinthez tartozó fogalmakat is megragadhatják.

130:8. ÚTON NÁPOLYBA ÉS RÓMÁBA Máltán Jézus itt hosszan elbeszélgetett egy Klaudusz nevű, kedvét vesztett, csüggedt fiatalemberrel. Nem sokkal ezután a fiatalemberből a cinikusok egyik lelkes tanítója vált, később pedig Péterrel együtt terjesztette a kereszténység tanait Rómában és Nápolyban. De sohasem tudta meg, hogy aki őt Máltán az életre ösztönözte, az a Jézus volt, akit később a világ Megszabadítójaként hirdetett. Szirakuzában térítette Jézus jó útra Ezrát, az eltévelyedett zsidót. És Ezra meglelte az Istent és a lelki békéjét. Ő volt az, aki később egy áttért, jómódú görög férfival együtt felépítette az első keresztény templomot Szirakuzában. Messzinában Jézus megváltoztatta egy gyümölcsárus kisfiú életét, s a fiúból a Mitrász-hit őszinte híve lett, később pedig a keresztény hit felé fordult. Nápolyból a kápuai úton jutottak el Rómába, s mindhárman izgatottan várták a világ legnagyobb városának megpillantását.

131. ÍRÁS: A VILÁG VALLÁSAI Közteslény bizottság JÉZUS, Gonod és Ganid alexandriai ottléte alatt a fiatalember sok időt és az apja pénzéből nem kis összeget szentelt annak, hogy összegyűjtse a világ vallásainak az Istenről és az Istennek a halandó emberhez fűződő viszonyáról szóló tanításait. Ezennel közreadjuk Ganid kéziratának kivonatát, amely a halála után még néhány száz évig fennmaradt Indiában. Az anyagokat tíz cím alatt gyűjtötte.

131:1. CINIZMUS Az Isten a legfelsőbb; ő a menny és a föld Fenségese. Az Isten könyörületes és irgalmas. A Fenséges az első és az utolsó, mindennek a kezdete és vége. Az Istenünk mindenható és adakozó. Az Isten békét hoz és hűen védelmez mindenkit, aki féli őt és bízik benne. Az ő isteni szeretete a hatalmának szentségéből szökken elő. A Fenséges ruházta fel az embert saját szellemével. Az Isten hoz nekünk bőséges termést ezen élet jó dolgaiból és örökkévaló üdvözülést az eljövendő világban. Az Isten tele van jósággal az emberek iránt; nincs olyan barátunk, mint a Fenséges. A Fenséges változhatatlan; és ő a mi segítőnk a szükség minden óráján. Keressük a Fenségest és azután megtaláljuk őt a szívünkben. Az Istent ismerő ember minden embert magával egyenlőnek tekint; ők a fivérei. Akik szeretik a társaikat és akik tisztaszívűek, azok meglátják majd az Istent. Elvezeti az őszintéket az igazságra, mert az Isten az igazság. Minden emberi kapcsolatotokban jót tegyetek a rosszért cserébe. Tiszta szívvel állva az Isten előtt elmúlik a félelmetek minden teremtéstől. A Fenséges olyan, mint a szerető apa és anya; ő valóban szeret minket, földi gyermekeit. A nemes ember azon magas állapot elérésére törekszik, ahol a halandó lelke összevegyül a Legfelsőbb szellemével.

131:2. JUDAIZMUS Kezdetkor az Isten megteremtette a mennyeket és a földet és benne minden dolgot. Az Úr Isteneteket teljes szívvel és teljes lélekkel és teljes erővel szeretnetek kell. A mennyek hirdetik az

34


Isten dicsőségét, és az égbolt vallja a kezének művét. Az Úr nagysága felmérhetetlen. Isten a menedékünk és az erőnk, nagyszerű támaszunk a szorongattatásban. Az Isten kevéssel teremtette kisebbnek az embert az isteninél és megkoronázta őt szeretettel és kegyelemmel. Ne feledjétek, hogy összeomlás előtt kevélység a hírnök és gőgös szellem jár a bukás előtt. Aki úr a maga szellemén, hatalmasabb az annál, ki várost vesz be. Akik várnak az Úrra, új erőre kapnak; szárnyra kelnek, mint a sasok. Futnak, de nem fáradnak ki; járnak-kelnek, de nem lankadnak el. Az Úr az én pásztorom; nem szenvedek hiányt. Igen, ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a rossztól, hiszen az Isten velem van. Kegyelem és jóság követ bizton engem életemnek minden napján, s az Úr házában lakhatom örök időkön át. Szeresd a szomszédodat, mint magadat; ne gyűlölködj senkivel. A parancsolataim: teljes szívedből szeress engem; tiszteld apádat és anyádat; ne ölj; ne kövess el házasságtörést; ne lopj; ne tanúskodj hamisan; ne légy sóvár. Az élő Isten fiai vagytok, és hívnak benneteket, hogy legyetek olyanná, mint az Isten és lakozzatok vele örökké a Paradicsomban?

131:3. BUDDHIZMUS Tiszta szívből áramlik a boldogság a Végtelen felé; a teljes lényem megbékél e halandó-feletti örömben. Nem félek; nem tölt el aggodalom. Hittel ragadjuk meg az igaz pártatlanságot. A boldogság és a lelki nyugalom követi a tiszta gondolkodást és az erényes életet. A rossz a rosszul irányított gondolkodás gyümölcse. Senki sem foszthat meg az elméd szabadságától. Bár a hit a jobb élet energiája, azért neked kell állhatatosan kimunkálnod a magad üdvözülését. Aki elgondolkodó, megfontolt, elmélkedő, odaadó és őszinte – még mialatt a földön él is – elérheti a béke legfelsőbb megvilágosodását és az isteni bölcsesség szabadságát. A legnagyobb harcos önmaga felett arat győzelmet és önmagát igázza le. Ne hagyd, hogy a harag és a gyűlölet uraljon téged. Ne szólj durván senkivel. A jóval győzd le a rosszat. Minden igazul gondolkodó, nemesen szóló és önzetlenül cselekvő halandó nemcsak erényt fog élvezni itt, e rövid élet során, hanem a test felbomlása után tovább élvezi majd a menny örömeit.

131:4. HINDUIZMUS Az Isten a világegyetemek mindenségének teremtője és szabályozója. És ez az egy Isten a mi Teremtőnk és a lélek utolsó beteljesülése. Az Isten szeretetteljes, dicsőséges és imádásra méltó. Legyen az ima a legbizalmasabb barátod és imádd a lelki támaszodat. Az Isten a mi biztos vezetőnk és tévedhetetlen kísérőnk, az örökkévaló törvény változhatatlan őre. Az Isten az Igazság. És az Isten vágya az, hogy a teremtményei megértsék őt – teljesen megismerjék az igazságot. Az igazság örökkévaló; az élteti a világegyetemet. A leghőbb vágyunk a Legfelsőbbel való egyesülés legyen. Irgalommal győzd le a dühöt, és jóakarattal küzdd le a gyűlöletet. Az Istenről való elgondolkodás révén, a vele való közösség által, eljön a megszabadulás a rossz káprázataitól és a végleges szabadulás minden anyagi béklyótól. Ó Isten, ments meg minket a pokol hármas romlásától – a vágytól, a haragtól és a kapzsiságtól! Ó lélek, készülj fel a halhatatlanság szellemi küzdelmére! És akik tudják, hogy az Isten az emberi szívben emeltetik királyszékbe, azoknak rendeltetése, hogy olyanok legyenek, mint ő – halhatatlanok. Egyedül az erény jár az ember oldalán, amint az egyre előbbre jut a Paradicsom boldog és napfényes mezői felé vezető úton.

131:5. ZOROASZTRIZMUS Minden dolog az Egy Istenből ered, és őhozzá tartozik – aki végtelenül bölcs, jó, igazságos, szent, tündöklő és dicső. A bölcs életvitel az, hogy az igazság szellemével összhangban cselekedjünk. A végtelenül bölcs Isten halhatatlanságot ígért azoknak a jámbor lelkeknek, akik tisztán gondolkodnak és igazul cselekednek. Az Isten van tőlünk a legmesszebbre és ugyanakkor a legközelebb is annyiban, hogy a mi lelkünkben lakozik. Az Isten a mi leginkább imádásra érdemes és igaz barátunk; ő a mi bölcsességünk, életünk és a lelki és testi erőnk. Urunk, taníts meg minket arra, hogy miként éljük e húsvér testbeli életet, hogy közben felkészüljünk a szellem következő életére. Add meg nekünk, hogy közösségre léphessünk veled. 35


131:6. SZUDUANIZMUS (DZSAINIZMUS) A Menny Ura a legfelsőbb. Az emberi lélek felemelkedhet a legfelsőbb mennyig, hogy ott kialakítsa a maga igaz szellemi természetét, hogy elérje a tökéletességet. Az ember énje az ember legyőzhetetlen ellenfele, és az emberi sajátlényeg úgy nyilvánul meg, mint az ember négy nagy szenvedélye: harag, büszkeség, ámítás és mohóság. Az ember legnagyobb győzelme saját maga meghódítása. Amikor az ember megbocsátást vár az Istentől, és amikor e szabadságot élvezni is meri, akkor ezáltal megszabadul a félelemtől. Az embernek úgy kell átutaznia az életen, hogy közben úgy bánik a teremtménytársaival, amilyen bánásmódot magának is szeretne.

131:7. SINTÓ A Menny Hercege a természet szépségeiben és az emberek erényeiben egyaránt a maga kinyilatkoztatására törekszik és hogy megmutassa az igaz természetét. Úgy mutattam meg magam, hogy látható létezőként születtem meg a világra. Bár nagy és a legfelsőbb vagyok, mégis meghallgatom a legszegényebb ember imáját is. Mindig, amikor az ember enged az aggodalomnak, egy lépéssel távolabb kerül a szíve szellemének vezetésétől. A büszkeség elhomályosítja az Istent. Amennyiben mennyei segítségre vágytok, vessétek el a büszkeségeteket. Ha nem vagytok jók a bensőtökben, akkor szükségtelen imádkoznotok azért, ami kívületek van. Ha meghallom az imáitokat, az azért van, mert tiszta szívvel jöttök elébem, az igazságot tükörként mutató lélekkel.

131:8. TAOIZMUS Mily tiszta és nyugodt a Legfelsőbb és mégis mily erős és hatalmas, mily mélységes és megmérhetetlen! A menny ezen Istene minden dolog tisztelt őse. Ha ismered az Örökkévalót, akkor megvilágosodott és bölcs vagy. E csodás Lény már azelőtt létezett, hogy a mennyek és a föld meglett volna. Ő igazán szellemi; egyedül áll és nem változik. Ő valóban a föld anyja, és a teremtésösszesség körülötte jár. Az igaz szolgálat minden jótéteménye a Legfelsőbből származik. Mily nagy és hatalmas az ő túláradó befolyása és vonzereje! Az igaz jóság a vízhez hasonló annyiban, hogy a legalacsonyabban fekvő helyeket keresi, még azokat is, melyeket minden más elkerül, és ez azért van így, mert a Legfelsőbbel rokon. És rejtély, hogy a Legfelsőbb miként támogatja, óvja és tökéletesíti a teremtményt anélkül, hogy kényszerítené őt. Segédkezik a fejlődésben, de nem ural. A nagyságra áhítozóknak meg kell tanulniuk lealacsonyítaniuk magukat. Bölcs ember, ki minden részt az egész nézőpontjából lát. Úgy viszonyulj minden emberhez, mintha a helyükben lennél. Ha szereted az embereket, akkor ők közeledni fognak hozzád. Tégy jót úgy, hogy közben nem a magad javát nézed. Ha ismered az Örökkévalót, még ha a tested elpusztul is, a lelked tovább él a szellemszolgálatban. Amikor az ember meghal, a szellem megkezdi a hosszú szárnyalását a hazafelé vezető nagy utazásban.

131:9. KONFUCIANIZMUS Amit a Menny rendel el, abban nincs hiba. Az igazság valóságos és isteni. A Menny számos alárendeltet jelölt ki, hogy segítsenek az alsóbbrendű teremtmények képzésében és felemelésében. A bőkezűség a Menny legbecsesebb ajándéka az embereknek. A Menny a maga nemességét adományozta az emberi léleknek. Jól tesszük, ha a Nagy Mennyet az Atyánknak és Anyánknak hívjuk. Az Isten velünk van; ezért a szívünkben nincs félelem. De e Menny énbennem gyakran komoly igényeket támaszt a hitemmel szemben. Amikor a rossz oldalon találod magad, ne habozz megvallani a vétkedet és ne késlekedj a jó útra téréssel. A bölcs az igazság keresésével tölti az időt. Az ember célja a Menny tökéletességének elérése. A felsőbbrendű ember nem zúgolódik a Menny ellen és nem neheztel az emberekre sem. Amit nem szeretnél, hogy veled tegyenek, ne tedd azt te sem másokkal. Minden büntetésnek legyen része az irgalom. Noha minden teremtménynek meg kell halnia és vissza kell térnie a földhöz, a nemes ember szelleme elindul, hogy a magasban mutatkozzon meg és felemelkedjen a végső világosság dicső fényére.

36


131:10. „A MI VALLÁSUNK” A mi Úr Istenünk egy Úr, és a teljes elméddel és szíveddel szeretned kell őt, miközben minden tőled telhetőt megteszel annak érdekében, hogy úgy szeresd az ő minden gyermekét, mint ahogy magadat szereted. Bár nem láthatjuk az Istent, megismerhetjük őt személyes tapasztalás által. Az Isten nemcsak mindenható, hanem határtalanul bölcs is. Azt akarja, hogy minden ember testvére legyen egymásnak. Istenben élünk és az Isten bennünk lakozik. Az Isten imádásában mindig megpróbálom az Igazság Szellemének segítségét igénybe venni. Minden tőlem telhetőt megteszek annak érdekében, hogy minden halandótársammal pontosan úgy bánjak, ahogy elképzelésem szerint az Isten is szeretné, hogy bánjanak vele. És az Isten gyermekeinek mindeme szeretetteljes szolgálata megnöveli azon képességünket, hogy befogadjuk és átéljük a mennyei örömöket. Minden nap megköszönöm Istennek az ő elmondhatatlan ajándékait. A mi új vallásunk igen teljes az örömben, és tartós boldogságot vált ki. Tanulom, hogy miként vizsgáljak meg minden dolgot és miként ragaszkodjam ahhoz, ami jó. Ennélfogva a jócselekedeteimet titkon hajtom végre. Nem fogok ítélni, nehogy tisztességtelen legyek a társaimmal. Bár látom az Istent e más vallásokban is, „a mi vallásunkban” szebbnek, szeretetteljesebbnek, irgalmasabbnak, személyesebbnek és határozottabban megjelenőnek találom őt. De e nagyszerű és dicső Lény mindenekelőtt a szellemi Atyám; én az ő gyermeke vagyok. És nem más révén, mint azon őszinte vágyammal, hogy olyan legyek, mint ő, végül megtalálom és örökmód szolgálni fogom őt. Végre olyan vallásom van, melyben egy csodálatos Isten van, és ő az örök üdvözülés Istene.

132. ÍRÁS: IDŐZÉS RÓMÁBAN Közteslény bizottság LÉVÉN, hogy Gonod India hercegeitől hozott üdvözletet Tibériusznak, a római uralkodónak, a Rómába való megérkezésük harmadik napján a két indiai és Jézus megjelent előtte. A mogorva császár szokatlanul vidám volt e napon és sokáig beszélgetett a három utazóval. És amikor elvonultak a színe elől, a császár, Jézusra utalva, megjegyezte a jobbján álló szolgájának, „Ha én is olyan királyi testtartású és előkelő modorú volnék, akkor igazi császár lehetnék, nem igaz?” Sok indiai polgár tartózkodott Rómában, és gyakran éppen Gonod saját alkalmazottai kísérték el őt tolmácsként, így Jézus az egész napot egyedül tölthette. Róma lakosai között ott voltak a keleti félteke minden országának polgárai. Jézus fő oka, amiért ebbe az utazásba beleegyezett az volt, hogy az urantiai halandók e világpolgári sokaságát tanulmányozhassa és kapcsolatot teremthessen velük. Jézus kiválasztott ötöt a vezető sztoikusok közül, tizenegyet a cinikusok közül és tizenhatot a rejtelemimádat vezetői közül és csaknem hat hónapon át a szabadidejéből sokat szentelt annak, hogy e vallási tanítókkal bensőséges beszélgetéseket folytasson. Egyszer sem támadt a hibáikra vagy emlegette volna fel a tanításaik fogyatékosságait. Minden esetben kiválasztotta a tanításukból az igazságot és aztán arra törekedett, hogy ezt az igazságot megszépítve és megvilágosítva láttassa velük. A Jézus által Rómában tanított harminckét vallási vezetőből álló csoport tagjai közül csupán kettőben nem fogant meg a tanítás; a többi harminc személy döntő szerepet játszott a római kereszténység megalapításában. Csupán három kiemelkedő fontosságú tényezőt fedezünk fel ama korai előkészítő tevékenységek között, melyek a kereszténységnek az Európában való gyors elterjedését segítették: 1. Simon Péter apostolként való kiválasztása; 2. az Istvánnal való beszélgetés Jeruzsálemben, akinek halála nyerte meg a tárzusi Sault; 3. e harminc római személy előzetes felkészítése arra, hogy később az új vallás vezetői legyenek Rómában és az egész birodalomban; sem a harminc kiválasztott, sem István sohasem jött rá arra, hogy egyszer már beszéltek azzal az emberrel, akinek a neve az ő vallási tanításuk tárgyává lett.

37


132:1. IGAZ ÉRTÉKEK Angamon, a sztoikusok vezetője volt az, akivel Jézus már a római ottlétének kezdetén egy egész éjszakás beszélgetést folytatott. E férfiból később Pál nagy barátja vált és ő lett a keresztény egyház erős támogatóinak egyike Rómában. Lényegében Jézus a következőt tanította Angamonnak: „Az igaz értékek mércéjét a szellemi világban kell keresni. A tudós az anyagi tények közötti kapcsolatok felfedezésére korlátozza tevékenységét. A tisztán anyagi tudomány magában hordozza a tudományos előrelépés elpusztításának magvát. Az anyagelvű tudósnak és az eszményekért végletesen lelkesedőnek mindig az a sorsa, hogy homlokegyenest ellenkező nézeteik legyenek. Az egyes korok tudósainak és a vallások követőinek fel kell ismerniük, hogy az emberiség szükségleteinek vádpadja mögött állnak. Le kell mondaniuk az ellenségeskedésről, miközben az emberiség fejlődésének elhivatott szolgálatával élénken igyekeznek igazolni továbbélésüket.”

132:2. JÓ ÉS ROSSZ Mardusz a római cinikusok elismert vezetője volt. Egyebek mellett ezt tanította neki Jézus: „Az időt túlélő és az örökkévalóságba emelkedő léleknek élő és személyes döntést kell hoznia arról, hogy azon szellemi mérce szerinti jót vagy rosszat választja-e, amely szellemi mérce szerinti igaz értéket a mennyei Atya által az ember szívébe költözni küldött isteni szellem állított fel. A szellemileg vak egyén szükségszerűen értelmi szajkóvá, közösségileg gépiessé és a vallási hatalom szolgájává válik. Egy tapasztalat akkor jó, ha elmélyíti a szépségértékelést, erősíti az erkölcsi akaratot, fokozza az igazság felismerését, fejleszti a mások iránti szeretet és szolgálat képességét. A hibázás képességétől és a rossz megélésétől csak a végső szellemi szinteken szabadul meg a felemelkedő emberi lélek. A jóság élő, viszonylagos, mindig fejlődésképes, változatlanul személyes tapasztalás, és örökké kapcsolatban áll az igazság és a szépség felismerésével. Amíg el nem éred a paradicsomi szinteket, addig a jóság mindig inkább keresés, mintsem elérés marad. A paradicsomi szinteken a jóság többé már nem részleges, árnyat vető és viszonylagos; istenmód tökéletessé és szellemileg teljessé vált; közelít a Legfelsőbb tisztaságához és tökéletességéhez.”

132:3. IGAZSÁG ÉS HIT Nabon görög zsidó volt, és a legfőbb rejtelemimádat, a Mitrász-tisztelet elsőszámú vezetőjeként tevékenykedett Rómában. Nabon hitt Jézus megtéríthetőségében; nem is sejtette, hogy Jézus készíti fel őt az ország evangéliumának egyik korai megtértjévé válásra. Jézus tanításának lényege a következő volt: „Az igazságot nem lehet szavakkal meghatározni, csakis megélni lehet. A tudás a tudományból ered; a bölcsesség az igaz bölcseletből; az igazság a szellemi élet vallásos megtapasztalásából. A tudás a tényekhez kötődik; a bölcsesség az összefüggésekhez; az igazság pedig a valóság értékeihez. A természeti ember túl nehézkes ahhoz, hogy a gondolkodási szokásain és az életmódján változtasson. Az igaz tudás és az igazság között soha sincs összeütközés. De az igazságot sohasem szerezheti meg az ember hit gyakorlása nélkül. És minden igaz hit az elmélyült gondolkodásra, az őszinte önbírálatra és a megalkuvást nem tűrő erkölcsi tudatosságra épül. A hit az alkotó szellemi képzelet késztetése. Az ember lelke (személyisége) a bent lakozó isteniség-szikrával való azonosulás révén éli túl a halandói halált, mely isteni szikra halhatatlan. A világegyetemi fejlődést egyre növekvő mértékű személyes szabadság jellemzi, mert a fejlődéssel együtt jár az, hogy a személyiség szintről szintre egyre jobban megérti önmagát, és ennek következtében egyre teljesebb önmegtartóztatást tanúsít. Az ima nagyszerűen egyesíti az alkotó képzelet különböző késztetéseit és a lélek hitből táplálkozó azon ösztönzéseit, melyek révén a lélek maga megpróbál azonosulni a testben lakozó isteni kísérő szellemi eszményképeivel.”

132:4. SZEMÉLYES SEGÉDKEZÉS Jézus sok időt töltött azzal, hogy közelebbről is megismerje az emberek minden fajtáját és osztályát. Bevett szokása a társas érintkezésben az volt, hogy szóra és a vele való beszélgetésre

38


bírta az embereket azáltal, hogy kérdéseket tett fel nekik, végül pedig ők tettek fel kérdéseket neki. Egyformán ügyes volt a kérdések feltevésén és a megválaszolásán keresztül való tanításban. Az a szabály érvényesült, hogy akiknek a legtöbbet tanított, azoknak mondott a legkevesebbet. Így Jézus személyesen is szeretetteljes és magasztos kapcsolatot alakított ki a teremtésrész több mint ötszáz halandójával. Jézus mindig is földi élete egyik leggazdagabb és legtanulságosabb időszakának tekintette ezt a hat hónapot. Beszélt egy római szenátorral is politikáról és állami hivatalról, aki az életének hátralévő részét hiábavaló próbálkozásban azzal töltötte, hogy megnyerje a társait a nép által támogatott kormányzás eszméjének. Jézus egy estét töltött egy gazdag rabszolgatartóval is, és e férfi másnap száztizenhét rabszolgáját szabadította fel. A főtér egyik szónokának ezt mondta: „Bárcsak élvezhetnéd annak ösztönző megelégedettségét, hogy tudod, hogy az Isten a te szellemi Atyád, mert akkor a beszédkészségedet arra használhatnád, hogy megszabadítsd a társaidat a sötétség rabságából és a tudatlanság rabszolgaságából.” Ez volt az a Márk, aki hallotta Pétert szónokolni Rómában és a követője lett. Simon Péter keresztre feszítésekor ő volt az, aki szembeszállt a római üldözőkkel és merészen folytatta az új evangélium hirdetését. Találkozván egy szegény emberrel, akit hamisan vádoltak meg, Jézus elkísérte a törvényszék elé és a bíró újra elővette az ügyet, és miután a bizonyítékot alaposan áttanulmányozta, elengedte a rabot. Jézus minden tevékenysége közül, melyet a személyes segédkezés e napjai alatt végzett, ez került a legközelebb a nyilvános fellépéshez.

132:5. INTELMEK A GAZDAG EMBERNEK Egy bizonyos gazdag ember, aki római polgár és sztoikus volt, megkérdezte Jézust, hogy mihez kezdjen a vagyonával, ha már van neki, és Jézus ezt válaszolta: „Az anyagi javakat az anyagi élet javítására fordítanám, éppen úgy, ahogy a tudást, a bölcsességet és a szellemi szolgálatot az értelmi élet gazdagításának, a társadalmi élet nemesebbé tételének és a szellemi élet fejlesztésének segítésére használnám. Az anyagi vagyont úgy gondoznám, mint egy bölcs és hatékony intéző, akinek feladata az adott nemzedék erőforrásainak felhasználása a következő és a későbbi nemzedékek javára és nemesítésére.” De a gazdag embert nem elégítette ki Jézus válasza és részletesebb útmutatást kért. Jézus azt javasolta, hogy vizsgálja meg a vagyonának eredetét és annak tisztességes és őszinte módon való felhasználási módjait. Amint Jézus a tanácsai elmondása után elhallgatott, e tehetős római így szólt: „Kedves barátom, látom, hogy igen bölcs és jó ember vagy, és holnap neki is fogok a vagyonom olyan módon való kezeléséhez, ahogy azt tanácsoltad.”

132:6. TÁRSADALMI SZOLGÁLAT Itt Rómában zajlott le az a megható esemény, amikor a világegyetem Teremtője órákat töltött azzal, hogy visszavezessen egy elveszett gyermeket az aggódó anyjához. Jézus így magyarázta a dolgot Ganidnak: „Tudod, Ganid, a legtöbb emberi lény olyan, mint az elveszett gyermek. Sok időt töltenek a félelemtől sírásban és a szomorúságtól szenvedve, amikor valójában nagyon is közel vannak a biztonsághoz és az oltalomhoz (...) Hát nem leltük-e nagy örömünket abban, hogy visszavittük e gyermeket az anyjához? Így élik át az emberi szolgálat legfelsőbb szintű megelégedettségét is azok, akik az Istenhez vezetik az embereket.” Volt egy öt gyermekes asszony, akinek a férje balesetben halt meg, és Jézus és Ganid addig nem hagyott fel e család támogatásával, amíg nem sikerült állást találniuk a legidősebb fiúnak, aki így aztán már tudott gondoskodni a családról. Azon az éjszakán Gonod kedélyesen azt mondta Jézusnak: „Elhatároztam, hogy a fiamból tudós vagy üzletember lesz, te pedig itt bölcselőt vagy emberbarátot akarsz csinálni belőle.” És Jézus mosolyogva válaszolt: „Talán mind a négyet csinálhatnánk belőle; ekkor aztán négyszeresen is élvezhetné az életet, lévén, hogy az emberi dallamot meghalló füle egy helyett négy hangnemet is képes lenne felismerni.” Erre Gonod azt mondta: „Látom, hogy te igazi bölcselő vagy. Könyvet kellene írnod a jövő nemzedékei számára.” És Jézus így válaszolt: „Nem könyvet – az én

39


küldetésem az, hogy e nemzedékben és minden nemzedék számára éljek le egy életet. Én –” de itt megállt, és Ganidhoz fordulva, így szólt, „Fiam, itt az ideje nyugovóra térnünk.”

132:7. A RÓMA KÖRNYÉKI UTAZÁSOK Jézus, Gonod és Ganid öt kirándulást tett Rómából kiindulva a környező vidék látnivalóihoz. Jézus az észak-itáliai tavakhoz szervezett útjukon folytatta Ganiddal azt a hosszas beszélgetést, amely arra vonatkozott, hogy mennyire lehetetlen dolog valakinek Istenről tanítani, ha az a valaki nem vágyik az Isten megismerésére. A svájci kirándulásuk alatt, a hegyekben történt, hogy Jézus egy egész napos beszélgetést folytatott az apával és a fiával a buddhizmusról. Gonod azt mondta: „Tényleg szeretném tudni, hogy mit gondolsz Buddháról.” És Jézus részben ezt válaszolta: „Buddhátok sokkal jobb volt, mint a buddhizmus. Buddha nagy ember, sőt próféta volt a népe számára, de korán szem elől veszítette a szellemi Atyját. Az Isten hírnökeként próbált élni és tanítani, de Isten nélkül. Buddha elkormányozta az üdvözülés hajóját egészen a biztonságos kikötőig, de ott a jó hajó zátonyra futott. Buddha ismerte az Istent szellemében, de nem tudta tisztán felfedezni őt az elméjében; a zsidók felfedezték Istent az elméjükben, de nagyobbrészt nem tudták megismerni őt a szellemében.” Ekkor Ganid így kiáltott fel: „Tanítóm, teremtsünk te és én egy új vallást, olyat, amely elég jó India számára és elég nagy Rómának, és talán a zsidóknál felválthatjuk vele Jahvét.” És Jézus így válaszolt: „Ganid, a vallásokat nem teremtik. Az emberek vallásai hosszú idő alatt alakulnak ki.” Micsoda látvány volt ez a mennyei értelmek számára, látni az indiai ifjút, amint azt javasolja a világegyetem Teremtőjének, hogy alkossanak egy új vallást! Az ember és az Isten társulásakor nagy dolgok történhetnek és történnek is.

133. ÍRÁS: VISSZATÉRÉS RÓMÁBÓL Közteslény bizottság A RÓMÁBÓL való elutazásra készülve Jézus egyetlen barátjától sem búcsúzott el. Az őt ismerő emberek kisebb csoportjai a második év végére azt vették észre, hogy a tanításai iránti közös érdeklődés révén és a vele kellemesen eltöltött idők közös emlékén keresztül közösséggé kovácsolódnak. És a sztoikusok, a cinikusok és a rejtelemimádatok híveinek e kis csoportjai továbbra is megtartották a rendszertelen és nem hivatalos találkozóikat egészen a keresztény vallás első tanhirdetőinek Rómában való megjelenéséig. A holmijukat előreküldték Tarentumba, s a három utazó kényelmesen keresztülvágott Itálián a nagy appiai úton, s az út során mindenféle emberi lénnyel találkoztak – nemes római polgárokkal, görög gyarmati lakosokkal, valamint az alsóbbrendű rabszolgák nagy számú leszármazottaival. Az egyik napon Ganid egyenesen Jézusnak szegezte a kérdést, hogy mit gondol az indiai kasztrendszerről. Jézus egyebek között ezt mondta: „Bár az emberi lények sok tekintetben különböznek egymástól, az Isten előtt és a szellemi világban minden halandó egy szinten van.”

133:1. IRGALOM ÉS IGAZSÁGOSSÁG Az egyik délután, ahogy éppen Tarentumhoz közeledtek, észrevették, amint egy durva és erőszakos suhanc kegyetlenül rátámad egy kisebb gyermekre. Jézus a megtámadott fiú segítségére sietett, és amikor kimentette, erősen lefogta a támadót, mialatt a kisebb fiú el tudott menekülni. Abban a pillanatban, amikor Jézus elengedte az erőszakos fiút, Ganid rávetette magát e fiúra és alaposan püfölni kezdte, ám Ganid elképedésére Jézus azonnal közbelépett. Miután leállította Ganidot és megengedte a megszeppent fiúnak, hogy távozzon, a fiatalember felindultan így kiáltott: „Nem értelek téged, tanítóm. Ha az irgalom megköveteli, hogy megmentsd a kisebbik fiút, akkor az igazság talán nem követeli meg a nagyobbik és támadó fiú megbüntetését?” 40


Válaszképpen Jézus így szólt: „Ganid, így igaz, valóban nem érted. Az irgalmas segédkezés mindig az egyén dolga, de az igazságos büntetés a társadalmi, kormányzati vagy világegyetemi igazgatási csoportok feladatkörébe tartozik.” Ám Ganid nem volt teljesen elégedett a válasszal. Egy másik alkalommal azt a választ kapta Jézustól, hogy a szervezett társadalomnak minden joga megvan ahhoz, hogy az igaz felhatalmazásaival élve erőt alkalmazzon.

133:2. HAJÓRA SZÁLLÁS TARENTUMBAN Mialatt a kikötőben a hajó kirakodására vártak, az utazók észrevették, amint egy férfi gorombán viselkedik a feleségével. Jézus a szokása szerint a megtámadott fél oldalán avatkozott be. Megérintette a dühöngő férj vállát és megkérdezte, hogy beszélhetnének-e négyszemközt. Jézus azt mondta, hogy valamilyen szörnyű dolog történhetett a férfival, mert különben irgalmas személynek látja. A férfi elismerte, hogy elveszítette az önuralmát, és megígérte, a jövőben jobban nagyobb önfegyelmet mutat. És ekkor, búcsúzván, Jézus így szólt: „Testvérem, mindig emlékezz arra, hogy a férfinak nincs jogos hatalma a nő felett, hacsak a nő önként és saját akaratából nem ruházta fel ilyen hatalommal. (...) Istenszerű dolog az életeden és az ahhoz kapcsolódó minden dolgon egyenlően osztozni azzal az anyatárssal, aki oly teljesen megosztozik veled abban az isteni tapasztalásban, hogy a gyermekeitek életében szaporítjátok magatokat.” Ahogy felszálltak a hajóra, visszanézve még látták, ahogy a pár könnyek között, összeölelkezve áll. Gonod, aki a jézusi üzenet második felét meghallotta, úgy döntött, hogy az Indiába való hazatértét követően átszervezi a családi életét.

133:3. KORINTHOSZBAN Korinthoszt elérvén Ganid már nagyon kíváncsi volt a zsidó vallásra, és meg is kérte Jézust, hogy vigye be őt az istentiszteletre. Aznap találkoztak egy bizonyos Kriszpusszal, a zsinagóga elöljárójával. Sokszor visszatértek meghallgatni a zsinagógai istentiszteletet. Miközben Ganid a családi életet tanulmányozta, Jézus Kriszpuszt tanította a vallási élet helyesebb útjára. Évekkel később, amikor Pál éppen ebben a zsinagógában hirdette a tant, és amikor a zsidók már elutasították az üzenetét, Kriszpusz az egész családjával együtt felvette az új vallást, és ő lett annak a keresztény egyháznak az egyik fő támogatója, melyet Pál később Korinthoszban megszervezett. Jézus és Ganid gyakran vendégeskedett egy másik zsidó otthonban is, Jusztusznál, aki a zsinagóga mellett lakott. És Pál apostol később, amikor e házban tartózkodott, sokszor hallgatta meg az indiai ifjúnak és az ő zsidó oktatójának látogatásairól szóló történeteket, s közben Pál és Jusztusz is eltűnődött, hogy vajon mi lehet ezzel a bölcs és ragyogó héber tanítóval. Az egyik este, amint Korinthosz külterületén sétáltak, leszólította őket két utcanő. Ganid élesen visszaszólt nekik és gorombán elküldte őket. Amikor Jézus meglátta ezt, így szólt Ganidhoz: „A szándékod helyes volt, de nem engedheted meg magadnak, hogy így beszélj az Isten gyermekeivel, még ha azok éppen az ő tévelygő gyermekei is. Te talán ismered mindazokat a körülményeket, melyek arra késztették őket, hogy a betevő falat megszerzéséhez éppen ilyen módot válasszanak?” A kéjnők Ganidnál is jobban megdöbbentek azon, amit Jézus mondott. Jézus felismerte, hogy ezek a nők nem önszántukból választottak maguknak ilyen életet, ezért magával vitte őket Jusztusz házához. Jézus a két nőt Jusztusz felesége, Márta gondjaira bízta s így szólt: „Imádkozni fogok, hogy szellemi útmutatást kapjatok, amikor tervet szőtök egy új és jobb életre a földön és az örökkévaló nagy túloldalon.” E két nő közül az idősebbik röviddel ezután meghalt, az örök továbbélés fényes reményével, és a fiatalabb Jusztusz üzletében dolgozott és később élete végéig tagja lett az első keresztény egyháznak Korinthoszban. Pál első korinthoszi útja során nem tervezett hosszabb ottlétet. De azt nem tudta, hogy a zsidó oktató milyen jól előkészítette a terepet az ő munkája számára.

41


133:4. SZEMÉLYES MŰKÖDÉS KORINTHOSZBAN Jézus és Ganid sok érdekes élményre tett szert Korinthoszban. Bensőséges beszélgetést folytattak számos személlyel, akiknek nagy hasznára vált a Jézustól kapott útmutatás. A római centuriónak azt mondta: „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré és az Istennek, ami az Istené.” A Mithrász-tisztelet buzgó vezetőjének azt mondta: „Hát nem tudod, hogy az örök üdvözülés rejtélye a saját lelkedben lakozik?” Az epikureus tanítónak azt mondta: „Minden emberi tapasztalásban az a nagy dolog, hogy megismeritek az Istent, akinek a szelleme bennetek él.” A görög építési vállalkozónak azt mondta: „Barátom, ahogy te az emberek anyagi építményeit építed, úgy növekszik egy szellemi jellem a lelkedben lévő isteni szellem hasonlatosságára.” A római bírónak azt mondta: „Amikor megítéled az embereket, emlékezz arra, hogy te magad is egykor majd a világegyetem Urainak bírósága elé kerülsz.” Egy kínai kereskedőnek ezt az intelmet mondta: „Csak Istent imádd, aki a te igaz szellemősöd.” Az elszökött fiúnak Jézus azt mondta: „Emlékezz, hogy két dolog van, ami elől nem szökhetsz el – Isten és saját magad.” Gonod a végére ért az üzleti ügyeinek, és készülődni kezdtek az Athénba való elindulásra.

133:5. ATHÉNBAN – BESZÉLGETÉS A TUDOMÁNYRÓL Rövidesen megérkeztek Athénba, az egykori alexandriai birodalom műveltségi központjába. Egy nagy egyetem még mindig működött itt, és a három utazó gyakorta látogatott el annak tantermeibe. Az apa és a fiú is nagyon élvezte a tudományról szóló vitát, melyet Jézus folytatott a fogadójukban egy görög bölcselővel az egyik este. Miután e tudálékos ember a mondandója végére ért, Jézus egyebek között ezt mondta: „A tudósok egy napon majd mérik a gravitáció, a fény és a villamosság energiáját, ám e tudósok soha nem lesznek képesek (tudományosan) megmagyarázni azt, hogy mindeme világegyetemi jelenségek mik is valójában. A tudomány a fizikai-energia működésével foglalkozik; a vallás pedig az örök értékekkel. Az igazi bölcselet abból a bölcsességből fejlődik ki, amely minden lehetőt megtesz e mennyiségi és minőségi megfigyelések összehangolásáért. A logika érvényes az anyagi világban, a matematika pedig megbízható eredményeket ad a fizikai dolgokkal kapcsolatban; de egyik sem tekinthető teljesen megbízhatónak vagy tévedhetetlennek az élet problémaköre esetében. Az emberi lények összehangolt, közösséggé lett csoportja sokkal nagyobb erőt képvisel annál, mint ami a tagok számának egyszerű összegéből következne. Mihelyt a tudomány és a vallás kevésbé merevvé és a bírálatot jobban elviselővé válik, akkor a bölcselet egyre inkább eléri az egységet a világegyetem avatott értelmezésében. Függetlenül attól, hogy a tények és az értékek világegyetemi jelenségei mennyire különbözőnek tűnnek, végeredményben mind a Legfelsőbben egyesülnek.” Mind erősen ámultak Jézus szavain, és amikor a görög búcsút vett tőlük, azt mondta: „Végre láttam egy zsidót, aki a faji felsőbbrendűségen kívül máson is gondolkodik és a valláson kívül másról is beszél.”

133:6. EFEZUSBAN – BESZÉLGETÉS A LÉLEKRŐL Athént elhagyva az utazók Troász felé mentek Efezusba, az ázsiai római tartomány fővárosába. A kereszténység nagyobbrészt Pál erőfeszítései révén épült ki Efezusban, aki több mint két évig élt itt, sátorkészítésből tartva fenn magát és minden éjjel órákat tartott vallásból és bölcseletből Tirannusz tanodájának legnagyobb fogadótermében. E helyi bölcseleti tanodában volt egy haladó gondolkodó, aki hallotta, amint Jézus több alkalommal is használja a „lélek” szót, s végül megkérdezte Jézust, hogy mit is ért „lélek” alatt. Jézus egyebek között ezt válaszolta: „A lélek az ember önmagát figyelő, igazlátó és szellemérzékelő része, mely az emberi lényt mindörökre az állatvilág fölé emeli. Az erkölcsi öntudat igaz emberi önkiteljesítés és ez alkotja az emberi lélek alapját, és a lélek az ember azon része, mely az emberi tapasztalás lehetséges továbbélési értékét jelenti. Az Isten megismerésének képessége és a késztetés, hogy olyanok legyünk, mint ő, ezek jellemzik a lelket. Az isteni szellem az emberi elme első erkölcsi cselekedetével egyidejűleg érkezik, és ez a lélek születésének pillanata. A lélek az anyagi és a 42


szellemi közötti entitássá kezd alakulni. Az anyagi tudomány nem tudja kimutatni a lélek létezését, de a tisztán szellemi vizsgálat sem képes erre.”

133:7. IDŐZÉS CIPRUSON – BESZÉLGETÉS AZ ELMÉRŐL Az utazók rövidesen elhajóztak Ciprusra, útközben megállva Rodoszon. A terveik szerint a ciprusi kirándulás alatt az időt valódi pihenéssel és kikapcsolódással töltötték volna, mivel a földközi-tengeri útjuk a végéhez közeledett. A három utazó két hétig igen jól múlatta az időt, ám ekkor mindenféle előjel nélkül az ifjú Ganid hirtelenül súlyosan megbetegedett. Jézus gyöngéden és hozzáértéssel ápolta a fiút, és Ganid háromhetes lábadozása alatt is gondoskodott róla. A hegyekben töltött utolsó héten Jézus és Ganid hosszan elbeszélgetett az emberi elme szerepéről. Jézus elmondta neki, hogy amikor egy állat öntudatra ébred, megjelenik az ősember. Ez az előmenetel a személytelen energia és a szellemérzékelő elme működési összhangteremtése nyomán valósul meg, és ez a jelenség biztosítja az emberi személyiség számára a mennyei Atya szellemének megérkezését. Az öntudatos létezés ténye az ember ezt követő szellemi tapasztalásának valóságával együtt teszi lehetővé az ember számára azt, hogy a világegyetem fiává váljon, és előrevetíti fejlődését a világegyetem Legfelsőbb Egységének tényleges eléréséig. Az emberi elme nem tűri jól a kettős engedelmességből eredő feszültséget. A legboldogabb és eredményesen egyesített elme az egyetlen elme, amely teljes mértékben a mennyei Atya akarata teljesítésének szenteli magát. Másnap elindultak Szalamiszba, ahol hajóra szálltak és a szíriai partok mentén Antiókhiába tartottak.

133:8. ANTIÓKHIÁBAN Jézus higgadtabbá és elgondolkodóvá vált, ahogy Palesztinához és az utazás végéhez közeledtek. Antiókhiában kevés emberrel találkozott; ritkán ment ki a városba. Ganid számos kérdésére, miszerint a tanítója miért mutat oly kevés érdeklődést Antiókhia iránt, Jézus annyit mondott, hogy: „E város nem esik messze Palesztinától; egyszer talán majd visszatérek ide.” Ganid hozzáfogott a Jézustól tanult dolgok gyakorlati alkalmazásához. Az apja üzletében érdekelt indiai honfitársainak egyike úgy érezte, hogy nem jó munkát adtak neki. Ganid elbeszélgetett vele, de az általa elmondottak közül egy héber mondás bizonyult a leghasznosabbnak: „Bármit tesz is a kezed, tedd azt teljes erővel.” Miután összeállították a csomagjaikat a tevekaravános utazáshoz, elmentek Szidonig és onnan Damaszkuszig, és három nap múltán már készen álltak a sivatag homokján át vezető út megtételére.

133:9. MEZOPOTÁMIÁBAN A sivatagon való átutazás nem jelentett új élményt e sokfelé járt férfiaknak. Miután Ganid végignézte, hogy a tanítója segít a húsz tevéjük felmálházásában és megfigyelte, amint arra is vállalkozott, hogy a saját állatát irányítsa, odakiáltott neki, „Tanítóm, van valami, amihez nem értesz?” Jézus csak mosolyogott ezen, és így válaszolt, „A szorgalmas tanítvány bizony mindig tisztelettel tekint a tanárára.” És így indultak útnak Ur ősi városa felé. Végül eljött az ideje az elválásnak. Könnyes szemmel, de bátor szívvel búcsúzkodtak. Ganid azt mondta: „Búcsúzom, tanítóm, de nem örökre. Amikor újra eljövök Damaszkuszba, felkereslek majd. Szeretlek, mert a mennyei Atya biztosan olyan, mint te. Emlékezni fogok a tanításodra is, de téged biztosan nem foglak elfelejteni soha.” Az apa pedig ezt mondta: „Egy nagy tanítótól búcsúzom, attól, aki jobbá tett minket és segített megismernünk az Istent.” És Jézus így válaszolt: „Béke veletek, és a mennyei Atya áldása kísérjen mindig benneteket.” És Jézus ott állt a tengerparton és nézte, ahogy a kis bárka kivitte őket a nyílt vízen horgonyzó hajójukhoz. Ganid az élete későbbi szakaszában, amikor értesült egy különös palesztinai tanítóról, aki a kereszten fejezte be a pályafutását, bár felismerte az ezen Ember Fia által hirdetett evangélium és

43


az ő zsidó oktatójának tanításai közötti hasonlóságot, nem is gondolt arra, hogy e kettő valójában egy és ugyanazon személy.

134. ÍRÁS: AZ ÁTMENETI ÉVEK Közteslény bizottság A FÖLDKÖZI-TENGERI utazás alatt Jézus figyelmesen tanulmányozta a megismert embereket és a beutazott országokat, és nagyjából ekkortájt döntött véglegesen a földi életének hátralévő részéről. Önként visszatért Galileába, hogy kivárja az időt, amikor megkezdheti az igazság nyilvános tanítójaként teljesítendő életművét. Személyes és emberi tapasztalatból megállapította, hogy az egész római világban Palesztina a legjobb hely, ahol a földi életének utolsó fejezeteihez hozzáfoghat és az utolsó jeleneteket eljátszhatja.

134:1. A HARMINCADIK ÉV (KR.U. 24) Miután elbúcsúzott Gonodtól és Ganidtól Kharaxban, Jézus Názáretbe ment, és csak néhány órára állt meg Kapernaumban, ahol találkozott Jakab öccsével és rábízta a kis házat, melyet Zebedeus Jánosnak sikerült megvásárolnia. Názáretben Jézus meglátogatta a családját és a barátait, eltöltött némi időt a javítóműhelyben József öccsével, de a legtöbb figyelmet Máriára és Rúth-ra fordította. Rúth kivételével már az összes gyermek házas volt. Ekkor történt, hogy a városon éppen áthaladó nagy karaván vezetője súlyosan megbetegedett, és Jézus, lévén, hogy több nyelvet is tudott, vállalta, hogy átveszi a helyét. Tekintettel arra, hogy az út miatt egy évig távol kellett lennie, Jézus családi tanácskozást hívott össze, melyen azt javasolta, hogy az anyja és Rúth költözzön Kapernaumba, abba a házba, melyet nemrégiben adott Jakabnak. Ez az év a szokatlanabbak közé tartozott az Ember Fiának benső tapasztalásában. Jézus személyisége folyamatosan készült a világgal szemben mutatandó hozzáállásbeli nagy átalakulásra.

134:2. UTAZÁS A KÁSPI-TENGER VIDÉKÉRE Április elsején történt, hogy Jézus elindult Názáretből a karavánútra a Káspi-tenger vidéke felé, Jeruzsálemből Damaszkuszon és az Urmia-tó vidékén át Asszírián, Médián és Pártusföldön keresztül a Káspi-tenger délkeleti vidékére. Egy egész év eltelt, míg ezt az utat oda-vissza megjárta. A világban tett utazásai közül e Káspi-tengeri úton jutott Jézus a legközelebb a keleti világhoz és ez tette képessé, hogy jobban megértse a távol-keleti népeket. Bensőséges és személyes kapcsolatot alakított ki az Urantia mindegyik fennmaradt emberfajtájával, kivéve a vöröset. Egyformán örömét lelte e különböző emberfajták és kevert népek mindegyike számára nyújtott segédkezésben, és mindegyik befogadta a hozzájuk elvitt élő igazságot. A karavánút minden tekintetben sikeres volt. Az év során vezetői minőségben működött, ő volt a felelős a rábízott árukért és az úti csoportot alkotó utasok biztonságáért. És e többes kötelességének hűségesen, eredményesen és bölcsen tett eleget. A Káspi-tenger vidékéről való visszatéréskor Jézus az Urmia-tónál vált el a csoporttól, ahol valamivel több mint két hetet töltött.

134:3. AZ URMIAI ELŐADÁSOK Útban a Káspi-tenger felé Jézus néhány napos pihenőre és felüdülésre megállt Urmia régi perzsa városánál az Urmia-tó nyugati partján. A parttól nem messze elhelyezkedő szigeten állt egy vallási templom, melyet egy gazdag urmiai kereskedő, Cimboyton és az ő három fia épített. E vallási tanodában minden nap tartottak előadásokat és vitákat. Cimboyton megbeszélte Jézussal, hogy a visszaúton két hetet náluk tölt és huszonnégy tanórát tart „Az Emberek Testvériségéről”. A Mesternek az Urantián elmondott minden tanítása közül ez volt a legmódszeresebb és a leginkább hivatalos. A vallásbölcselet e templomának tagozatán több mint harminc vallás és 44


vallástisztelet képviseltette magát. Csak egy tantételt kellett elfogadni ahhoz, hogy valaki helyet kapjon e karban: minden tanárnak olyan vallást kellett képviselnie, mely Istent – valamiféle legfelsőbb Istenséget – ismer. [A közteslények elkészítették a Jézus urmiai tanításairól szóló összefoglalót, de véleménykülönbség alakult ki az egyházak szeráfjai és a haladás szeráfjai között abban, hogy vajon bölcs dolog-e ezeket a tanításokat az urantiai kinyilatkoztatásban közzétenni. Végül a kinyilatkoztatási bizottság Melkizedek elnöke kijelölt egy három közteslényből álló bizottságot, hogy foglalják össze a Mester urmiai tanításait úgy, hogy az illeszkedjen az Urantián a huszadik században uralkodó vallási és politikai viszonyokhoz, mely összeállítást aztán az elnöklő Melkizedek átszerkesztett. Itt most az alábbi kivonatos részeket közöljük:]

134:4. FŐHATALOM – ISTENI ÉS EMBERI Az emberek közötti testvériség alapja az Isten atyaként való elfogadása. A mennyország nem más, mint szellemi kapcsolat az Isten és az ember között. A vallási béke – a testvériség – soha nem jöhet létre, hacsak az összes vallás teljesen le nem mond minden egyházi hatalomról és teljes mértékben fel nem adja a szellemi főhatalom minden formáját. Egyedül Isten a szellemi uralkodó. A mennyország az emberek szívében vallásos egységet (de nem szükségszerűen egyformaságot) teremt. Szellemileg minden ember egyenlő. Az egyenlőség elve sohasem hozhat békét, kivéve, ha mindenki kölcsönösen elismeri egy mindenek fölött álló főhatalom felügyelő befolyását. Az Urantián addig nem lehet tartós vallási béke, amíg minden vallási csoport önként le nem mond az isteni kegyeltséggel, a választott néppel és vallási főhatalommal kapcsolatos mindenféle képzetéről.

134:5. A POLITIKAI FŐHATALOM Az Urantián a háború addig sohasem fog véget érni, amíg a nemzetek kitartanak a korlátlan nemzeti főhatalom csalóka képzetei mellett. Egy lakott világon a viszonylagos főhatalomnak csak két szintje létezik: az egyéni halandó szellemi szabad akarata és az emberiség, mint egész, együttes főhatalma. A politikai főhatalomnak a családtól az egész emberiségig való fejlődésével járó nehézség abban a tehetetlenség-ellenállásban rejlik, mely minden közbenső szinten megnyilvánul. A nemzetköziség egy lépés a helyes irányba. Addig nem köszönt be a béke az Urantián, amíg minden, úgynevezett független nemzet át nem ruházza a hadviselés jogát az egész emberiség képviseleti kormányára. Amikor egy világkormány irányítja a világ szárazföldi és légi erőit, valamint haditengerészeteit, akkor jön el a béke a földön és érvényesül a jó szándék az emberek között – de előbb nem. Hány világháborút kell megvívni és hány nemzetek szövetségének kell elbuknia, mire az emberek hajlandók lesznek felállítani az emberiség kormányát és elkezdik élvezni az állandó béke áldásait és az emberek közötti jó szándék nyugalmát?

134:6. TÖRVÉNY, SZABADSÁG ÉS FÜGGETLENSÉG A függetlenség a polgárosodottság ajándéka, melyet a TÖRVÉNY kikényszerítése tesz lehetővé. Háborúk lesznek és háborús hírek fognak keringeni mindaddig, amíg a politikai felségjogot nemzetállamok valamely csoportja felosztva és méltánytalanul birtokolja. A világviszonylatú főhatalom akadályozza meg a nagy háborúkat – semmi más nem képes erre. Az emberiség bolygószintű kormányának megteremtésekor a nemzetek olyannyira nem adják fel a felségjogukat, hogy ténylegesen is egy valós, igaz és tartós világfőhatalmat hoznak létre, mely attól kezdve teljes mértékben képes lesz megvédeni őket minden háborútól. A helyi ügyeket a helyi kormányzatok intézik; a nemzeti ügyeket a nemzeti kormányok; a nemzetközi ügyeket pedig a bolygószintű kormányzat intézi. Az egyén messze nagyobb szabadságot fog élvezni a világkormány alatt. Rövidesen világnyelv is kialakul, és legalább lesz valamiféle remény egy valamikori világvallásra – vagy vallásokra, világviszonylatban.

45


134:7. A HARMINCEGYEDIK ÉV (KR.U. 25) A Káspi-tengeri útról visszatérve Jézus már tudta, hogy a világjáró útjai véget értek. Már csak egy utazást tett Palesztinán kívül, s ennek úti célja Szíria volt. Antiókhiában az Ember Fia két hónapig lakott és három hetet sátorkészítőként dolgozott. Tíz évvel később, amikor Pál apostol Antiókhiában hirdette a tant és a követőitől hallott a damaszkuszi írástudó tantételeiről, nemigen tudta, hogy a tanítványai már hallották a hangját, és hallgatták a tanításait, a Mesternek magának. Antiókhiából Jézus a tengerparton dél felé utazott Cezáreába és Joppába, majd szárazföldi úton utazott Jamniába, Asdodba, Gázába és Beersebába. Innen indulva kezdte meg az utolsó körutazását, melynek során megállt Hebronban, Betlehemben, Jeruzsálemben, Beerotban, Lebonában, Sikárban, Sikemben, Szamariában, Gebában, En-Gannimban, Éndórban, Mádonban, majd továbbment észak felé Magadánon és Kapernaumon keresztül Cezárea-Filippibe. A benne lakozó Gondolatigazító most arra vezette Jézust, hogy elhagyja az emberek lakta helyeket és elvonuljon a Hermon-hegyre, hogy befejezhesse az emberi elméje feletti uralom megszerzésének munkáját és teljesítse feladatát, hogy magát teljesen a földi létpályája hátralévő részének szentelje. A Hermon-hegyen elszigeteltségben töltött ezen időszak jegyezte a tisztán emberi létpályájának lezárulását. És Jézus egyedül élt az Istennel hat héten át a Hermon-hegy oldalában.

134:8. A HERMON-HEGYI ELVONULÁS Miután eltöltött némi időt Cezárea-Filippi szomszédságában, Jézus elindult a Hermonhegyhez, ahol az ellátmányát egy legényre, Tiglátra bízta, akinek az volt a feladata, hogy egy megadott helyen lévő, kőből épített tárolóba hetente két alkalommal élelmet helyezzen el. Jézus csak egy rövidebb útszakaszt tett meg a hegyen felfelé, amikor is megállt imádkozni, egyebek között arra kérte az Atyát, hogy küldje vissza az őrangyal-szeráfot, hogy „Tigláttal legyen”. A paradicsomi Atyával való, több mint öt hetes megszakítás nélküli együttlét után Jézus teljesen megbizonyosodott a természetéről és tudatosult benne a tér-idő személyiségmegnyilatkozás anyagi szintjei feletti győzelmének bizonyos volta. Arra kérte az Atyját, adjon neki engedélyt arra, hogy az Ember Fiaként egyeztetést tarthasson a sataniabeli ellenségeivel. Sátán (Lucifer képviseletében) és a lázadó Bolygóherceg, Kaligasztia volt jelen Jézus mellett és teljesen láthatók voltak a számára. A számos luciferi ajánlatra és ellenajánlatra Jézus csak annyit válaszolt, hogy „Legyen meg az én paradicsomi Atyám akarata, és téged, lázadó fiam, ítéljenek meg a Nappalok Elődei istenien. Én a Teremtő-atyád vagyok; és aligha ítélhetek feletted igazságosan, és az én irgalmamat már durván elutasítottad. A nagyobb világegyetem Bíráinak ítéletére adlak téged.” Minden, Lucifer által javasolt kiegyezésre és szükségmegoldásra, a megtestesülési alászállással összefüggő minden ilyen megtévesztő javaslatra Jézus csak annyit válaszolt, hogy „A paradicsomi Atyám akarata legyen meg”. És amikor a megpróbáltatás véget ért, a tőle elszakadt őrangyal-szeráf visszatért Jézushoz és segédkezett mellette. Egy késő nyári délutánon, a fák között és a természet csendjében, a nebadoni Mihály elnyerte a világegyeteme feletti elvitathatatlan főhatalmat.

134:9. A VÁRAKOZÁS IDŐSZAKA A nyár végén Jézus családi tanácskozást tartott Kapernaumban, és a következő napon elindult Jeruzsálembe Zebedeus Jánossal a sátoros ünnepre. János megállapította, hogy Jézus nagyon megváltozott. Csaknem három hetet töltöttek a városban és annak környékén. Mindketten jelen voltak az engesztelés napi ünnepélyes istentiszteleteken. Az Ember Fia számára siralmas és szánalmas volt ez az előadás. Égett a vágytól, hogy szabad folyást engedjen az Atyja szeretetteljes jellemével kapcsolatos valóságos igazság kinyilvánításának, de a hűséges Nevelője arra intette, hogy az ő ideje még nem jött el. Az ünneplés hetének közepén Jézus elbúcsúzott Jánostól azzal, hogy vissza akar vonulni a hegyekbe, ahol jobban tanácskozhat a paradicsomi Atyjával.

46


Kapernaumba visszaérkezvén Jézus munkára jelentkezett, mondván, „Kötelességem, hogy dolgozzak, amíg el nem jön az én időm.” És több hónapon át dolgozott is, egészen a következő év januárjáig, Jakab öccse mellett a hajóépítő-műhelyben. Az idő múlásával híre kelt Kapernaumban egy bizonyos Jánosnak, aki a tanhirdetés mellett keresztelte a bűnbánókat a Jordánban, ezt hirdetvén: „Közel van a mennyország; tartsatok bűnbánatot és keresztelkedjetek meg”. Jézus figyelmesen hallgatta ezeket a beszámolókat, de csak dolgozott tovább, építette a hajókat, mígnem János a folyó mentén felfelé haladva eljutott egy Pella közeli helyhez a következő év, Kr.u. 26 január havában, amikor is Jézus letette a szerszámait, kijelentve, „Eljött az én időm”, és rövidesen megjelent János előtt a megkeresztelésre. Jézus nagy változáson esett át. Kevés olyan ember akadt, aki felismerte a nyilvános tanítóban ugyanazt a személyt, akit a korábbi évek magánembereként megismert és megszeretett.

135. ÍRÁS: KERESZTELŐ JÁNOS Közteslény bizottság KERESZTELŐ János Kr.e. 7. március 25-én született. Erzsébet öt hónapon át titokban tartotta Gábriel látogatását; és amikor beszámolt róla a férjének, Zakariásnak, a férfit nagyon felkavarta a dolog és a felesége beszámolóját csak azután hitte el teljesen, hogy nagyjából hat héttel János születése előtt egy szokatlan álmot látott. Gábriel Erzsébetnél tett látogatását és Zakariás álmát kivéve semmilyen szokatlan vagy természetfeletti dolog nem kísérte Keresztelő János születését. Átlagos gyermekként nőtt fel Júda városában, egy kis településen Jeruzsálem közelében. Zakariásnak és Erzsébetnek volt egy kis gazdasága, ahol birkát tenyésztettek, és Zakariás rendszeres juttatást kapott a papságnak felajánlott templomi javakból. János kisgyermekkorának legjelentősebb eseménye a szüleivel Jézusnál és a názáreti családnál tett látogatás volt. Ebben a kis faluban nem volt zsinagógai iskola, de Zakariás és Erzsébet sok időt töltöttek az elmebéli és a szellemi felkészítésével. Zakariásnak csak kevés feladatot adott a jeruzsálemi templom, így az ideje java részét a fia oktatásának szentelhette.

135:1. JÁNOSBÓL NAZIREUS LESZ János nem járt tanodába, amelyet tizennégy éves korában elvégezhetett volna, ám a szülei ebben az évben úgy döntöttek, hogy eljött az ideje annak, hogy letegye a hivatalos nazireus fogadalmat. Ennek megfelelően elvitték a fiukat Engedibe, a Holt-tengerhez, a nazireus testvériség déli székhelyére, és ott a fiút annak rendje és módja szerint ünnepélyesen felvették ebbe az élethosszig tartó elkötelezettséggel járó rendbe. Innen a család Jeruzsálembe ment, ahol János végérvényesen teljesítette a nazireus fogadalmat. János Jeruzsálemből visszatérve az apja birkáinak a felügyeletével kezdett foglalkozni és nemes jellemű, erős férfi lett belőle. Tizenhat éves korában, annak eredményeként, amit Illésről olvasott, a próféta élete nagy hatást gyakorolt Jánosra, és a legény úgy döntött, hogy felveszi az ő öltözködési szokását. Attól a naptól fogva János mindig szőrcsuhát és bőrövet hordott. Tizenhat éves korára száznyolcvan centiméternél is magasabb volt és már csaknem teljesen felnőtt. A vállára omló hajával és a különös öltözékével valóban megkapó kinézetű ifjú volt.

135:2. ZAKARIÁS HALÁLA Zakariás néhány hónapi betegeskedés után Kr.u. 12 júliusában elhunyt, amikor János éppen elmúlt tizennyolc éves. Ez év szeptemberében Erzsébet és János elutazott Názáretbe, hogy meglátogassa Máriát és Jézust. János már majdnem eldöntötte, hogy hozzáfog az életművéhez, de azt az intést kapta, nem csak Jézus szavai révén, hanem az ő példáján keresztül is, hogy térjen haza, viselje gondját az anyjának, és várja meg, amíg „eljön az Atya ideje”. Miután e kellemesre sikeredett látogatás végén elbúcsúzott Jézustól és Máriától, János nem látta Jézust egészen a Jordánban való megkereszteléséig.

47


János és Erzsébet hazatért és elkezdték tervezni a jövőt. Két év múltán csaknem elveszítették az otthonukat is, ezért úgy döntöttek, hogy délre költöznek a birkanyájjal. János húszéves volt, amikor elköltöztek Hebronba, Engedi közelébe, ahol az úgynevezett „Júdea pusztáján” legeltette a birkáit. János egyre gyakrabban látogatott el Engedibe, de oly alapvetően különbözött a nazireusok többségétől, hogy igencsak nehezére esett, hogy a testvériséggel teljesen megbarátkozzon. De nagyon kedvelte Abnert, az Engedi közösség elismert tanítóját és vezetőjét.

135:3. A PÁSZTORÉLET János pásztorélete rengeteg időt biztosított a gondolkodásra. Sokat beszélgetett Ezdával, egy árvagyerekkel, akit ő bizonyos értelemben örökbe fogadott, és aki vigyázott a nyájra, amikor ő Hebronba ment az anyját meglátogatni és birkát eladni, és akkor is, amikor elment Engedibe a szombati istentiszteletre. Erzsébet folyamatosan tájékoztatta Jánost Palesztina és a világ ügyeiről, és János meggyőződése egyre erősödött abban, hogy gyorsan közeleg az idő, amikor a régi rendnek vége lesz; hogy belőle egy új korszak, „a mennyország” eljövetelének hírnöke lesz. És igencsak remegett a késztetéstől, hogy elinduljon és mindenkinek hirdesse: „Bánjátok meg bűneiteket! Békéljetek meg Istennel! Készüljetek a végre; készüljetek fel a földi ügyek új és örökkévaló rendjének, a mennyországnak a megjelenésére.”

135:4. ERZSÉBET HALÁLA Kr.u. 22. augusztus 17-én, amikor János huszonnyolc éves volt, az anyja hirtelen elhunyt. Az anyja temetéséről Engedibe való visszatérését követően a nyájait a testvériségnek ajándékozta és egy időre elvonult a külvilágtól böjtölni és imádkozni. János két és fél éven át lakott Engediben, sokat olvasta a szent írásokat, melyeket a nazireusok engedibeli otthonában talált. Azt olvasta Malakiásnál: „Nézzétek, elküldöm nektek Illés látnokot, mielőtt elérkeznék az Úr nagy és félelmetes napja.” János már kész volt az eljövendő ország üzenetének hirdetésére, de az Illés eljövetelével kapcsolatos várakozása több mint két éven át visszatartotta ettől. Végül még arra is gondolt, hogy mivel az első látnokot Illésnek hívták, ezért az utolsónak is ugyanazt a nevet kell viselnie. Illés hatására vette át János azokat a módszereket, hogy közvetlen és egyenes támadást intéz a kortársai bűnei és vétkes szenvedélyei ellen. Világosan gondolkodó, tekintélyes előadó és szenvedélyes leleplező volt. Végül aztán kialakította az új korszak, az Isten országa hirdetésének módszerét. Félresöpört minden kétséget és elindult Engedibe Kr.u. 25 márciusának egyik napján, hogy megkezdje a rövid, ám ragyogó nyilvános tanítói létpályáját.

135:5. ISTEN ORSZÁGA Nagyjából száz évvel Jézus és János kora előtt a vallási tanítóknak egy új irányzata jelent meg, a jelenésekben hívőké. Ezek az új tanítók azt hirdették, hogy a teremtés éppen most lép az utolsó szakaszába; e világ országaiból lesz az Isten országa. Általános volt az a vélekedés, hogy közeleg a nem-zsidó nemzetek uralmának vége. Mind egyetértettek abban, hogy szükségképpen valamiféle mélyreható vagy megtisztító fenyítés előzi majd meg az új ország megalapítását a földön. A Messiásnak kellett elhoznia az új királyságot, az Isten országát. Ki lenne ez a Messiás? Az idősebb tanítók kitartottak a Dávid fiának tantétele mellett; az újabb tanítók azt mondták, hogy mivel az új királyság mennyei ország, az új uralkodónak szintén isteni személyiségnek kell lennie, az Isten egyik Fiának, egy mennyei Hercegnek, aki régóta vár arra, hogy a megújított föld feletti uralmat átvegye. Ilyen volt a zsidó világ vallási háttere akkoriban, amikor János fellépett és azt hirdette: „Tartsatok bűnbánatot, mert közel van a mennyország!”

135:6. JÁNOS A TAN HIRDETÉSÉHEZ FOG Kr.u. 25 március havának elején János beutazta a Holt-tenger nyugati partvidékét és a Jordán folyó mentén felfelé elment a Jerikóval szemközti részig. A gázló melletti térrészen telepedett le és kezdte meg a tan hirdetését azok számára, akik a folyón át vezető útjuk során éppen 48


megfordultak ott. A Jánost meghallgatók számára nyilvánvaló volt, hogy ő több, mint tanhirdető; az őt meghallgatók többsége azzal távozott, hogy egy próféta hangját hallotta. E nazireus tanhirdető munkájának volt egy másik és új vonása is: minden hívét megkeresztelte a Jordánban „bűnbocsánatért”. János hitszónoklati és keresztelő tevékenységének kezdetétől a Heródes Antipász parancsára való letartóztatásáig és bebörtönzéséig mindössze tizenöt hónap telt el, azonban e rövid idő alatt János jóval több mint százezer bűnbánót keresztelt meg. János hősiesen bátor, ám tapintatlan tanhirdető volt. Mindenkinek azt tanácsolta: „Készüljetek a korszak végére – a mennyország közel van.”

135:7. JÁNOS ÚTJA ÉSZAK FELÉ Jánosban még mindig keveredtek a közelgő országgal és az annak királyával kapcsolatos gondolatok. János elméjében talán volt némi zavar, de a szellemében soha. Erős kétségek gyötörték Jézusnak az ezen eseményekben való szerepét illetően. Ahogy János észak felé haladt, sokat gondolt Jézusra. Először Ádámnál tett utalást Jézusra. Arra a tanítványai által közvetlenül neki szegezett kérdésre válaszolva, hogy „Te vagy a Messiás?”, János azt felelte: „Jön majd utánam valaki, aki nagyobb énnálam, akinek lába előtt lehajolni és a saruja szíját megoldani sem vagyok méltó. Én vízzel keresztellek benneteket, de ő a Szent Szellemmel fog keresztelni.”

135:8. JÉZUS ÉS JÁNOS TALÁLKOZÁSA Kr.u. 25 decemberére, amikor János eljutott Pella szomszédságába a Jordán mentén felfelé vezető útja során, a hírneve elterjedt egész Palesztinában. Jézus elismerően beszélt János üzenetéről, és emiatt Kapernaumból is sokan csatlakoztak János bűnbánati és keresztelkedési imádatközösségéhez, beleértve Zebedeus Jakabot és Jánost is. Hetente egy alkalommal meglátogatták Jánost és a vándor hitszónok tevékenységéről naprakész, első kézből való hírekkel szolgáltak Jézusnak. Kr.u. 26. január 13-án, vasárnap délelőtt Jézus letette a szerszámait és csak annyit mondott a helyiségben vele lévő három munkásnak, „Eljött az időm”. Kiment Jakab és Júdás öccséhez és megismételte, hogy „Eljött az időm – menjünk el Jánoshoz.” Másnap déltájban értek oda, ahol János a keresztelést végezte. János egészen addig nem vette észre Jézust, amíg az Ember Fia közvetlenül elé nem került. Jézusra ráismerve János üdvözölte a húsvér testbeni unokatestvérét és megkérdezte, „De miért jöttél le a vízhez üdvözölni engem?” És Jézus azt válaszolta, „Hogy megkeresztelj engem.” János azt felelte: „De hát nekem van szükségem arra, hogy megkeresztelj. Miért te jössz énhozzám?” És Jézus odasúgta Jánosnak: „Tedd meg ezt nekem, mert most példát kell mutatnunk a testvéreim előtt, akik itt vannak velem, és azért, hogy az emberek tudják, hogy elérkezett az időm.” János az érzelmi felindulástól reszketve készült a názáreti Jézus megkeresztelésére hétfő délben, Kr.u. 26. január 14-én. Így keresztelte meg János Jézust és a két fivérét, Jakabot és Júdást. János elküldte aznapra a többieket, s ahogy az emberek szétszéledtek, a négy férfi, még mindig ott állva a vízben, egy különös hangot hallott, és akkor rögtön egy pillanatra fényjelenség volt észlelhető közvetlenül Jézus feje felett, és hallották, amint egy hang ezt mondja, „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.” Komoly változás ment végbe Jézus viselkedésén, és miután kijöttek a vízből, csendesen elbúcsúzott tőlük, s keletnek, a hegyek felé vette az irányt. És senki nem látta Jézust negyven napig.

135:9. A TAN HIRDETÉSE NEGYVEN NAPON ÁT Az e napi élményt követően János hitszónoklata új és meghatározott elemekkel bővült a közelgő ország és a várt Messiás vonatkozásában. E negyven nap nehéz időszak volt János és tanítványai számára. Milyen kapcsolatban áll majd János és Jézus? János inkább úgy gondolta, a kisebbséggel együtt, hogy Jézus azért jött, hogy megteremtse a szellemi mennyországot. Február 23-án, szombaton korán reggel történt, hogy a János társaságába tartozók, amint éppen a reggeli ételüket fogyasztották, észak felé tekintve megpillanthatták a feléjük közelítő

49


Jézust. Ahogy Jézus közelebb ért, János egy nagy sziklára állt és a zengő hangját megemelve így szólt: „Nézzétek az Isten Fiát, a világ megszabadítóját!” Jézus kérte őket, hogy folytassák az étkezést, s ő maga János mellé ült le enni, Jakab és Júdás öccse már visszatért Kapernaumba. Másnap kora reggel elbúcsúzott Jánostól és a tanítványaitól, s elindult vissza Galileába. Jánosnak a maga feladatával és küldetésével kapcsolatos kérdéseire Jézus csak annyit mondott, „Vezéreljen az Atyám téged most és a jövőben, miként a múltban is tette.” És e két nagyszerű férfi azon a reggelen elvált egymástól a Jordán partján, és a húsvér testben többé nem is látta egymást.

135:10. JÁNOS ÚTJA DÉL FELÉ Lévén, hogy Jézus észak felé indult Galileába, János úgy érezte, hogy neki visszafelé, dél felé kell haladnia. Többé már sohasem szónokolt úgy, ahogy Jézus megkeresztelése előtt. Valamiképp úgy érezte, hogy a közelgő ország felelőssége már nem az ő vállán nyugszik. Ádám falu közelében került sor arra az emlékezetes támadásra, melyet János Heródes Antipász ellen intézett amiatt, hogy törvénytelenül elvette egy másik férfi feleségét. János hitszónoklatának jellege fokozatosan átalakult az egyszerű emberek iránti irgalom hirdetésévé, s közben újult erővel leplezte le a romlott politikai és vallási vezetőket. Heródes Antipászt figyelmeztették, hogy János és a tanítványai esetleg lázadást robbantanak ki. Heródes maga is rossz néven vette, hogy János nyíltan bírálja az otthoni dolgait. Mindennek tükrében Heródes úgy döntött, hogy Jánost börtönbe veti. Ennek megfelelően június 12-én korán reggel, mielőtt a sokaság megérkezett volna, hogy meghallgassa a hitszónoklatot és tanúja legyen a kereszteléseknek, Heródes emberei őrizetbe vették Jánost.

135:11. JÁNOS A BÖRTÖNBEN János magányosan és némiképp megkeseredetten élt a börtönben, ahol több mint másfél éven át sínylődött. Ez az élmény a Jézusban való hitének és a Jézus iránti hűségének nagy próbatétele volt. Miután már több hónapja volt bebörtönözve, a tanítványainak egy csoportja jött el hozzá és bírálták Jézust, amiért nem szabadítja ki Jánost a börtönből. János egyebek között ezt válaszolta: „Ez az ember semmit sem tehet, hacsak nem a mennyei Atyja rendelte neki azt. Jól emlékeztek, hogy azt mondtam, »Nem én vagyok a Messiás, de engem küldtek, hogy készítsem elő számára a terepet«. Neki növekednie kell, nekem kisebbednem. Én e földről való vagyok és elmondtam az üzenetemet. A názáreti Jézus a mennyből jött le a földre és mindannyiunk felett áll. Az Ember Fia Istentől szállott alá, és az Isten szavait fogja elmondani nektek.” A tanítványok elcsodálkoztak János kijelentésén és szótlanul távoztak. János szintén erősen zaklatott állapotban volt, mert megértette, hogy jóslatot mondott. Többé már sohasem kételkedett egészen Jézus küldetésében és isteniségében. Jézus azonban tudott minderről. Nagyon kedvelte Jánost és teljes mértékben ismerte azokat a nagy dolgokat, melyek Jánosra várnak, amint elhagyja ezt a világot, és rávette magát, hogy ne avatkozzon bele a nagy tanhirdető-próféta létpályájának természetes menetébe. Néhány nappal a halála előtt János újból elküldte megbízható küldötteit Jézushoz, afelől tudakozódván, hogy: „Elvégeztem-e a munkát? Miért sínylődöm a börtönben?” Jézus válaszüzenetet küldött, egyebek között ezt: „Mondjátok meg neki, hogy nem feledkeztem el róla, de ebbe is bele kell törődnöm, mert illő, hogy mindent megtegyünk, ami elő van írva. Mondjátok el a földi küldetésem szeretett hírnökének, hogy bővében lesz az áldásnak a közelgő korban, ha nem talál okot a bennem való kételkedésre és a tőlem való elpártolásra.” Ez az üzenet sok vigaszt jelentett Jánosnak és nagyban hozzájárult a hitének megerősödéséhez és ahhoz, hogy felkészüljön a húsvér testbeli élete megrendítően szomorú végére.

135:12. KERESZTELŐ JÁNOS HALÁLA Heródes félt szabadon engedni Jánost, nehogy lázadást szítson; attól is félt, hogy kivégeztesse, nehogy az emberek fellázadjanak, mert ezrek hitték, hogy János szent ember, próféta. Ezért

50


Heródes börtönben tartotta, mert nem tudta, hogy mi egyebet kezdjen vele. Emellett János Heródiás, Heródes törvénytelen felesége erős és keserű gyűlöletének is áldozata volt. A születésnapja megünneplése alkalmából Heródes nagy lakomát szervezett a palotában. Lévén, hogy Heródiás nem tudta elérni János halálát azáltal, hogy közvetlenül Heródeshez fordult, most fortélyos tervhez folyamodott János elpusztítása érdekében. Az esti szórakozás alatt Heródiás bemutatta a társaságnak a leányát, akinek az ünneplők szórakoztatására táncolnia kellett. Heródes nagy örömét lelte a leány előadásában és így szólt hozzá: „A születésnapomon kérj tőlem, amit csak akarsz, és megadom, legyen az még akár a fele királyságom is.” Heródiás azt mondta a lányának, „Menj Heródeshez és kérd Keresztelő János fejét.” És a fiatal nő, visszatérve az ünnepi asztalhoz, azt mondta Heródesnek, „Azt kérem, hogy haladéktalanul add át nekem tálcán Keresztelő János fejét”. Heródest félelem és szomorúság töltötte el, de az esküje miatt és mindazok miatt, akik ott lakomáztak vele, nem merte megtagadni a kérést. Így Jánost azon az éjszakán a börtönben lefejezték. János tanítványai erről értesülvén eljöttek a börtönbe János testéért, és miután sírba tették, elmentek Jézushoz és beszámoltak neki erről.

136. ÍRÁS: A KERESZTELÉS ÉS A NEGYVEN NAP Közteslény bizottság JÉZUS akkor kezdte meg nyilvános tevékenységét, amikor a János-féle tanítás iránti érdeklődés a tetőpontján volt és amikor a palesztinai zsidó nép türelmetlenül várta a Messiás megjelenését. János és Jézus között kirívó volt a különbség. János üzenetének lényege ez volt: Bánjátok meg bűneiteket! Fussatok a közelgő harag elől. Jézus üzenetet mindig követte az evangélium, az új ország öröméről és szabadságáról szóló jó hír.

136:1. A VÁRT MESSIÁSSAL KAPCSOLATOS FELFOGÁSOK A zsidók sokféleképpen gondolkodtak a várt megszabadítóról. Őszintén hittek abban, hogy a Messiás fel fogja szabadítani a zsidó népet a római uralom alól; a zsidók többsége azt hitte, hogy a nemzeti bűneik miatt szenvednek még mindig a római uralom alatt. János hitszónoklatában a „Bánjátok meg bűneiteket és keresztelkedjetek meg, mert közel a mennyország” kijelentés csakis egyetlen dolgot jelenthetett minden jámbor zsidó számára: a Messiás eljövetelét. Mihály alászállásának volt egy, a Messiásról alkotott zsidó felfogástól teljes mértékben idegen vonása is, és az a két természetnek, az emberinek és az isteninek az egyesülése volt.

136:2. JÉZUS MEGKERESZTELÉSE Sok istenfélő lelket keresztelt meg János Izráel javára. Attól féltek, hogy valamilyen fel nem ismert bűnük késleltetheti a Messiás eljövetelét. Ezért nyilvánvaló, hogy Jézus semmilyen értelemben nem bűnbánati szertartásos szokásként vagy a bűnök megbocsátásáért vette fel a keresztséget Jánostól. Amikor a teremtésrész valamely halandója a személyiségtökéletesítés ilyen magas szintjeire eljut, akkor rendszerint végbemennek azok az előzetes szellem-felemelkedési jelenségek, melyek betetőzését az jelenti, hogy a halandó kifejlett lelke eggyé kapcsolódik a vele társult isteni Igazítóval. E szertartás volt az Urantián eltöltött tisztán emberi életében az utolsó felvonás. Ahogy János Jézusra helyezte a kezét, hogy megkeresztelje, a Jézusban lakozó Igazító végleg eltávozott József-fia-Jósua tökéletessé lett emberi lelkétől. És néhány pillanattal később ez az isteni entitás úgy tért vissza a Diviningtonról, mint Megszemélyesült Igazító és mint a fajtájának vezetője a Nebadon egész helyi világegyetemében. Csak Jézus szeme látta a Megszemélyesült Igazítót. Jézus hátralévő földi élete alatt e Megszemélyesült Igazító minden feladatában vele maradt; Jézus állandó kapcsolatban állt e magas rangra emelkedett Igazítóval.

51


136:3. A NEGYVEN NAP A megkeresztelését követően, a pereai hegyekbeli elszigeteltsége során döntött arról, hogy milyen elveket követ és milyen módszereket alkalmaz a földi életének új és megváltozott szakaszában, melyet megnyitni szándékozott. Mostanra már teljesen felidézte az alászállási megbízatást és az azzal kapcsolatos utasításokat, melyeket bátyja, Immanuel adott, mielőtt megkezdte volna az urantiai megtestesülést. Jézus most értesült a helyi világegyetemi és a felsőbbvilágegyetemi legmagasabb köröktől arról, hogy az alászállási tevékenysége véget ért, már ami az ő személyes helyzetét a főhatalom és a lázadás vonatkozásában illeti.

136:4. A NYILVÁNOS TEVÉKENYSÉGGEL KAPCSOLATOS TERVEK Jézus azzal töltötte a napjait a hegyekben, hogy terveket dolgozott ki az urantiai alászállásának hátralévő részére. A munkamódszerekkel kapcsolatosan kapott tanácsot körültekintően átgondolta, valamint azt is, hogy ne hagyjon maga után maradandó írást a bolygón. A következő názáreti látogatásakor József öccse sajnálatára Jézus megsemmisítette mindazon írásait, melyeket az ácsműhely melletti táblák őriztek és amelyek a régi házukban voltak. E magány harmadik napján Jézus elhatározta magában, hogy visszamegy a világba és befejezi a földi létpályáját, és hogy olyan helyzetben, amikor mind a két lehetőség adott, mindig az Atya akaratát fogja választani. A hegyi vadonban eltöltött negyven nap nem valamiféle nagy kísértés időszaka volt, hanem inkább a Mester nagy elhatározásainak időszaka.

136:5. AZ ELSŐ NAGY ELHATÁROZÁS Az első nagy elhatározása arra irányult, hogy vajon igénybe vegye-e az összegyűlt hatalmas mennyei seregeket, melyeket a parancsnokaik küldtek ki, az ő utasítását várva. Jézus úgy döntött, hogy nem fog igénybe venni egyetlen ilyen személyt sem, hacsak nem válik egyértelművé, hogy az az Atyja akarata. Ettől az általános elhatározástól függetlenül e hatalmas sereg vele maradt a földi élete hátralévő részében, mindig készen arra, hogy engedelmeskedjen az Ura legkisebb akaratnyilvánításának is. Jézus átadta a világegyetemi személyiségek megjelent serege feletti közvetlen parancsnokságot a nem sokkal korábban Megszemélyesült Igazítójának. A Megszemélyesült Igazító különösen ügyelt arra, hogy Jézus számára világossá tegye, hogy míg a világegyetemi teremtmények e sokaságát a térjellegű tevékenységeikben talán korlátozza a Teremtőjük által leadott hatáskör, e korlátozások az időbeli működésüket illetően már nem érvényesülnek. A nyilvánvaló időbeli csodák megjelenésének megakadályozása érdekében Jézusnak állandóan tudatosítania kellett magában az időt.

136:6. A MÁSODIK ELHATÁROZÁS Jézus most önmagáról kezdett gondolkodni. A saját személyes szükségleteit illetően és általában véve még a más személyiségekkel való viszonyát is, most kifejezetten a szokványos földi létezés útját választotta; határozottan elutasította azt az álláspontot, mely meghaladná a maga által felállított természeti törvényeket, azokon erőszakot tenne vagy durván megsértené azokat. A Mester ezáltal egy olyan életprogram mellett döntött, mely egyenértékű volt azzal, hogy ellenzi a csodatételt és a csodákat. Úgy döntött, hogy továbbra is kitart azon irányelv mellett, hogy elutasítja az önvédelmet. Jézus így a világegyeteme teremtményeinek megmutatta az új és jobb út módszerét, az élet felsőbb erkölcsi értékeit és a tér világain való evolúciós emberi lét mélyebb szellemi megelégedésének módját.

136:7. A HARMADIK ELHATÁROZÁS Miután elhatározásra jutott az olyan kérdésekben, mint az élelem és az anyagi teste igényeinek fizikai kiszolgálása, a saját és a társai egészségével való törődés, maradtak még további, megoldásra váró problémák. Miként viselkedjen, amikor személyesen kerül veszélybe? Úgy döntött, hogy szokványos gondot fordít az emberi voltának biztonságára, de tartózkodik

52


mindenféle emberfeletti beavatkozástól, amikor a húsvér testbeli életének válságos pillanata elérkezik. Jézus a teljes földi élete alatt következetesen hű maradt ezen elhatározásához.

136:8. A NEGYEDIK ELHATÁROZÁS A következő nagy probléma azzal a kérdéssel függött össze, hogy vajon az emberfeletti erőit bármiképpen igénybe vegye-e abból a célból, hogy elnyerje az embertársai ragaszkodását, a látványos és a csodás dolgok után vágyakozó zsidók kielégítésére. Úgy döntött, hogy nem tesz ilyet. Még amikor engedélyezett is az irgalommal összefüggésben számos idő-rövidítő megnyilatkozást, csaknem mindig arra intette a gyógyító segédkezésének elfogadóit, hogy ne beszéljenek senkinek arról, ami a javukra vált. Jézus bölcsen előre látta, hogy a csodatétel és csodák művelése nem nyilatkoztatná ki Istent és nem mentené meg az embert. Ismerte a világ módszereit – hogy az emberek miként érik el a céljaikat a politikában és a kereskedelemben egyezkedés és okos tárgyalások révén. Felhasználja-e ezt a földi küldetésének előmozdítása érdekében? Nem! És ismerte a Kaligasztia-féle módszer használhatatlanságát is, amikor valaki az isteni cél elérése során megpróbál gyorsabban haladni a természetes, lassú és biztos útnál. Jézus úgy döntött, hogy a mennyországot az emberek szívében alapítja meg természetes, rendes, összetett és fárasztó módszerekkel, éppen olyan módszerekkel, amilyeneket a földi gyermekeinek később alkalmazniuk kell e mennyország bővítése és kiterjesztése során. A Mester diadalmasan tett hűséget az Atya akarata mellett minden egyéb földi és világi megfontolással szemben.

136:9. AZ ÖTÖDIK ELHATÁROZÁS Jézus ezután a figyelmét azon módszerek megválasztásának szentelte, melyeket az Isten országának hirdetésére és megalapítására kívánt alkalmazni. Miként szervezze meg a követőinek hatékony munkáját és okos együttműködését? Ahogy múltak a napok Jézus egyre tisztábban látta, hogy milyen igazság-kinyilatkoztatóvá is kell válnia. Érzékelte, hogy az Isten útja nem a könnyű út lesz. Kezdte felismerni, hogy az emberi tapasztalása hátralévő részének pohara talán keserű pohár lesz, de úgy döntött, hogy kiissza azt. És most végső elhatározásra jutott azon írásokkal kapcsolatosan, melyeket az anyja tanított neki; arra a következtetésre jutott, hogy e kijelentések nem őrá vonatkoznak. Az Ember Fiának emberi elméje végre és véglegesen félresöpörte mindezeket a messiási problémákat és ellentmondásokat – a héber írásokat, a szülői felkészítést, az előéneklői tanítást, a zsidó várakozásokat és a nagyra törő emberi vágyakat; egyszer s mindenkorra döntött a pályája felől. Vissza fog térni Galileába és nyugodtan hozzáfog az ország hirdetéséhez és az Atyára bízza a napi eljárásmód részleteinek kidolgozását.

136:10. A HATODIK ELHATÁROZÁS Ezen emlékezetes elvonulás utolsó napján, mielőtt elindult volna lefelé a hegyről, hogy csatlakozzon Jánoshoz és tanítványaihoz, az Ember Fia meghozta a végső döntését. És ezen elhatározást e szavakkal közölte a Megszemélyesült Igazítójával, „És minden más dologban, miként az immár rögzített elhatározások esetében is, fogadom, hogy az Atyám akaratának engedelmeskedni fogok”. És amint ezt elmondta, levonult a hegyről. És az arca ragyogott a szellemi diadal dicsőségétől és az erkölcsi teljesítménytől.

137. ÍRÁS: IDŐZÉS GALILEÁBAN Közteslény bizottság JÉZUS a Kr.u. 26. év február 23-án, szombat reggel lejött a hegyekből, hogy csatlakozzon János társaságához, mely Pellánál táborozott. Jézus egész napját a sokaságban elvegyülve töltötte. Segített egy fiúnak, aki egy esésben megsérült és egészen a közeli Pella faluig vitte, hogy ott biztonságban átadhassa a fiút a szüleinek.

53


137:1. AZ ELSŐ NÉGY APOSTOL KIVÁLASZTÁSA E szombaton András és Simon sok időt töltött Jézussal. András kísérte el Jézust a pellai útján, amikor a sérült fiút hazavitték. A visszaúton András azt mondta Jézusnak, hogy végképp eldöntötte, hogy követni fogja. Jézus szívesen fogadta András csatlakozását. A visszaúton András tájékoztatta a testvérét, Simont a döntéséről és azt javasolta, hogy Simon is tegyen hasonlóképpen. Lévén, hogy mindketten Keresztelő János vezető tanítványai voltak, előzetesem kikérték a véleményét a kérdésben, és János bátorította őket Jézus követésére. Ezután András félrehívta Jézust és közölte vele, hogy a testvére maga is be szeretne lépni az új ország szolgálatába. És Simont a második apostolaként üdvözölve Jézus ezt mondta: „Simon, a lelkesedésed dicséretes, de veszélyes dolog az országért dolgozni. Arra intelek, hogy vigyázz jobban arra, hogy mit mondasz. A nevedet pedig Péterre változtatom.” Később érkezett a helyszínre Zebedeus Jakab és János, s értesülvén András és Simon kiválasztásáról, elsiettek Pellába, ahol felkeltették az alvó Jézust és kérdőre vonták őt, amiért nem őket választotta elsőkként. Jézus megnyugtatta őket, hogy ők is a tanítványai.

137:2. FÜLÖP ÉS NÁTÁNIEL KIVÁLASZTÁSA Kr.u. 26. február 24-én vasárnap délelőtt Jézus és a négy tanítvány-apostola elindult Galileába. Már javában Galilea felé tartottak, amikor észrevették, hogy az úton közeledik feléjük a betszaidai Fülöp és Nátániel. Fülöp előrement üdvözölni a barátait, miközben Nátániel lepihent egy út menti fa árnyékában. Péter félrevonta Fülöpöt és hozzáfogott, hogy elmesélje neki, hogy ők mind Jézus társai lettek az új országban és erősen biztatta Fülöpöt, hogy önként jelentkezzen a szolgálatra. Fülöp előtt nehéz döntést állt. Végül András azt javasolta Fülöpnek, „Miért nem kérded meg a Tanítót?” Fülöp oda is ment hozzá egyenest, és megkérdezte, „Tanító, menjek-e Jánoshoz vagy csatlakozzak a társaimhoz, akik téged követnek?” És Jézus azt felelte, „Kövess engem!” Fülöp visszasietett, hogy elsőként közölje a döntését barátjával, Nátániellel. Fülöp Jézushoz vezette Nátánielt, aki, jóindulatúan tekintve az őszinte kétkedő arcára, így szólt: „Nézzétek, íme egy igazi izraelita, akiben nincs csalárdság. Kövess engem!” És Nátániel Fülöphöz fordulva így szólt: „Igazad van. Ő valóban rendkívüli ember. Én is követni fogom, ha méltó vagyok rá.” És Jézus helyeslően bólintva Nátánielnek, újra azt mondta, „Kövess engem”. Mindannyian Józsefnél, Jézus gyermekkori házában szálltak meg éjszakára.

137:3. LÁTOGATÁS KAPERNAUMBAN Jézus arra készült, hogy rövid látogatást tesz az anyjánál Kapernaumban, és megáll Magadánban is, hogy meglátogassa fivérét, Júdást. Júdás jelen volt Jézus megkeresztelésekor és Jakab nevű fivérével együtt komolyan hitt Jézus földi küldetésében. Mária beleborzongott a kilátásokba. Másnap, kedden, mind elutaztak Kánába, Noémi esküvőjére. Mária évek óta nem volt ilyen boldog. Abban a szellemben utazott Kánába, mint az anyakirálynő, aki a fia megkoronázását megy megtekinteni.

137:4. A KÁNAI MENYEGZŐ Szerdán délre csaknem ezer vendég érkezett Kánába, több mint négyszer annyian, mint amennyit az esküvői ünnepségre meghívtak. A nap előrehaladásával Jézusban egyre jobban tudatosult, hogy az emberek arra számítanak, hogy valamilyen csodát tesz. Kora délután Mária és Jakab együtt érdeklődött Jézusnál, hogy mikor tervezi kijelenteni magáról, hogy ő a „természetfeletti rendű”. De észre kellett venniük, hogy ez alkalommal kiváltották az őrá jellemző felháborodást. Jézus csak ennyit mondott: „Ha szerettek engem, akkor várakozzatok velem, amíg megvárom az Atyám akaratát, aki a mennyben van”. A vőlegény anyja négyszemközt tudatta Máriával, hogy a bor elfogyott. És Mária bizalmasan ezt mondta: „Ne aggódj – beszélek a fiammal. Segíteni fog rajtunk.” Ahogy Jézus ott állt egymagában a kert egyik sarkában, az anyja odament hozzá, s így szólt, „Fiam, nincs már boruk.” És Jézus így válaszolt, „Jóasszony, mi dolgom nekem ezzel? (...) Miért zaklatsz engem ilyesmikkel?” És akkor Mária sírva fakadt és

54


könyörgött neki, „De fiam, én megígértem nekik, hogy segíteni fogsz; kérlek, nem tudnál mégis tenni valamit értem?” Jézus a kezét gyöngéden az asszony fejére téve ezt mondta: „Ugyan, Mária anyám, ne szomorkodj az én keménynek tűnő szavaim miatt (...) Nagy örömmel tenném meg, amit kérsz tőlem, ha az részét képezné az Atyám akaratának –”. Jézus ekkor megértette, hogy túl sokat mondott – vagyis inkább túl sokat gondolt kívánalmasan. A kánai esküvői ünnepségen minden jelenlévő közül Jézus lepődött meg a legjobban. Mások számítottak arra, hogy csodát fog tenni, de ő éppen azt nem akarta. Jézus most már teljesen megértette, hogy állandóan résen kell lennie, nehogy a rokonszenvnek és a sajnálatnak engedve ilyesmi még egyszer megtörténjen.

137:5. VISSZATÉRÉS KAPERNAUMBA Jézus az újonnan kiválasztott tanítvány-apostolaival másnap már korán reggel elindult Kapernaumba. Az út során Jézus sok fontos dologról beszélgetett az újonnan választott társaival a közelgő ország kapcsán és különösen arra intette őket, hogy ne említsék a víz borrá változását. Az aznapi estebéd után, Zebedeus és Szalómé otthonában került sor Jézus egész földi pályája során az egyik legfontosabb beszélgetésre. Jézus világosan elmagyarázza a követőinek, hogy kicsoda is ő és mi is az ő küldetése a földön, és hogy az miként végződhet, mire mind megdöbbentek. Nem tudták felfogni amit mond. Azon az éjszakán Jézus nem aludt. Az ellazult elmélyedéssel töltött éjszaka hosszú órái alatt Jézus világosan megértette, hogy sohasem lesz képes a követőit rábírni arra, hogy másnak lássák, mint a régóta várt Messiás. Másnap reggel Jézus a reggelinél csatlakozott a barátaihoz. Arra utasította az apostolait, hogy térjenek vissza a halászhálóikhoz, míg ő elmegy Zebedeushoz a hajóépítő-műhelybe.

137:6. EGY SZOMBATI NAP TÖRTÉNÉSEI Jézusnak a megkeresztelését követő első nyilvános szereplésére a kapernaumi zsinagógában került sor, Kr.u. 26. március 2-án, szombaton. A zsinagóga zsúfolásig tele volt. Arra számítottak, hogy a természetfeletti hatalom valamilyen rendkívüli megnyilvánulásának lesznek szemtanúi. De csalódniuk kellett. Amikor Jézus felállt, a zsinagóga vezetője átnyújtotta neki az írásokat tartalmazó tekercset, és Jézus Ésaiás látnoktól olvasott fel. Amint befejezte a felolvasást, egyszerűen ennyit mondott: „Legyetek türelemmel és meglátjátok az Isten dicsőségét; éppen így lesz ez mindazokkal, akik most velem vannak és megtanulják megcselekedni az Atyám akaratát, aki a mennyben van.” És az emberek hazamenet azt találgatták, hogy mindennek mi lehet a jelentése. Azon a délutánon Jézus és apostolai, valamint Jakab és Júdás hajóba ültek és a part mentén eveztek egy darabig, ahol aztán lehorgonyoztak, miközben Jézus az eljövendő országról beszélt nekik. És most többet értettek belőle, mint csütörtök éjjel. Jézus elmondta nekik, hogy félreértés ne essék, egy jelet kereső nemzedék érdekében fognak munkához.

137:7. NÉGYHÓNAPOS FELKÉSZÜLÉS Négy hosszú hónapon át Jézus száznál is több hosszú és komoly, bár kedélyes és örömteli összejövetelt tartott e hat társával és saját öccsével, Jakabbal. Semmi, de semmi csodás dolog nem történt. Az ő páratlan személyisége tartotta őket együtt, valamint a kegyes szavai, melyeket estéről estére hozzájuk intézett. E várakozás alatt Jézus megpróbálta megtanítani a társainak, hogy milyen hozzáállást tanúsítsanak a különféle palesztinai vallási csoportok és politikai pártok iránt. Jézus mindig azt mondta, „Arra törekszünk, hogy mindet megnyerjük, de mi egyik sem vagyunk közülük.” Mindig a társai elméjébe véste, hogy „mutassanak szeretetet, könyörületet és rokonszenvet”. A későbbi évek során, a sok feladattal járó nyilvános munka időszakait követően az apostolok mindig úgy emlékeztek vissza e négy hónapra, mint a Mesterrel való együttlétük legértékesebb és leghasznosabb időszakára. Jézus minden olyasmit megtanított ezeknek az embereknek, amit csak be tudtak fogadni. Nem akart zavart okozni azzal, hogy a felfogóképességüket messze meghaladó igazságot mutat meg nekik.

55


137:8. BESZÉD AZ ORSZÁGRÓL Június 22-én szombaton Jézus ismét elfoglalhatta a zsinagóga szószékét. Egyebek mellett Jézus ezt mondta: „Azért jöttem, hogy hirdessem az Atya országának építését. És ez az ország magába foglalja majd az istenimádó lelkeit zsidóknak és nem-zsidóknak, gazdagoknak és szegényeknek, szabadoknak és rabszolgáknak, mert az én Atyám nem tesz különbséget a személyek között; az ő szeretete és könyörülete mindre kiterjed. Az Atya elküldi a szellemét, hogy az emberek elméjében lakozzon, és később elküldöm majd az Igazság Szellemét, hogy utat mutasson nektek. Az én országom nem e világi. Hacsak nem törekedtek az országba való belépésre a kisgyermek hitével és hívő bizalmával, semmiképp nem nyertek bebocsátást. Ahol az Isten szelleme tanítja és vezeti az ember lelkét, ott valóban ott van a mennyország. Aki az Atyám országában nagy akar lenni, előbb mindenkit szolgálnia kell. Ez az ország olyan, mint a mező jó talajában növekvő mag. Nem gyorsan hoz érett gyümölcsöt. A mennyország kéznél van, és mindenki, aki belép oda, bőséges szabadságot és örömteli üdvözülést lel. Akik belépnek az országba, azok felemelkednek az Atyámhoz. Én a hitet jöttem hirdetni, az Isten ajándékát, mint a mennyországba való bejutás árát. Ha csak hajlandók vagytok hinni, hogy az Atyám végtelen szeretettel szeret benneteket, akkor már az Isten országában vagytok.”

138. ÍRÁS: AZ ORSZÁG HÍRNÖKEINEK FELKÉSZÍTÉSE Közteslény bizottság MIUTÁN hitszónoklatában szólt „az Országról”, Jézus összehívta a hat apostolt aznap délután és hozzáfogott azon tervei felvázolásához, hogy végiglátogatják a Galileai-tó partján és környékén fekvő városokat. Fivérei, Jakab és Júdás, nagyon megsértődtek, mert őket nem hívta meg e tanácskozásra. Ez jelentette a kiindulópontját a Jézus és családja között egyre inkább mélyülő szakadéknak. Már majdnem megtagadták őt. Csak Rúth, a legfiatalabb testvér maradt megingathatatlanul hű az apai fivéréhez.

138:1. AZ UTOLSÓ TANÍTÁSOK Másnap, Kr.u. 26. június 23-án vasárnap látta el Jézus az utolsó intelmekkel a hatokat. Arra utasította őket, hogy kettesével induljanak és terjesszék az országról szóló jó híreket. Azt kívánta tőlük, hogy az embertársaikkal való személyes kapcsolatfelvételben szerezzenek gyakorlati tapasztalatot. Mielőtt megkezdték volna a szolgálatuk első két hetét, Jézus bejelentette, hogy tizenkét apostolt szeretne felszentelni, és mindegyiküket felhatalmazta, hogy az első megtértjeik közül egy-egy embert a tervezett apostoli testületi tagságra kiválasszanak. Ezen a reggelen, amint szétválva a dolgukra indultak, szívében mindegyik titkon egy kissé lehangolt volt. A félelmük és a bátortalanságuk tetejébe nem is ilyen képet álmodtak az elhozandó mennyországról. Ezalatt Jézus Názáretbe ment, hogy meglátogassa a családja tagját. Jézus megtett minden emberileg lehetségest, amely összhangban volt azzal, hogy magát az Atya akarata megcselekedésének szentelte, annak érdekében, hogy visszanyerje a családja bizalmát és szeretetét.

138:2. A HATOK KIVÁLASZTÁSA A hatok első hitterjesztői útja felettébb sikeres volt. Mind felfedezték az emberekkel való közvetlen és személyes kapcsolatfelvétel roppant értékes voltát. Jézus, miután mindegyikük bemutatta az új apostoli küldetésre választottját, felkérte a többieket, hogy szavazzanak a jelölésről; így mind a hat új apostolt szabályszerűen elfogadta az összes régi apostol. Ezután Jézus bejelentette, hogy mindannyian felkeresik e jelölteket és elhívják őket a szolgálatra. Az újonnan választott apostolok ezek voltak: 1. Lévi Máté, a kapernaumi vámszedő; őt András választotta. 2. Didimusz Tamás, egy tariceai halász; őt Fülöp választotta. 3. Alfeus Jakab, egy kheresai halász és gazdálkodó, akit Zebedeus Jakab választott. 4. Alfeus Júdás, Alfeus Jakab ikerfivére, aki szintén halász volt, és akit Zebedeus János választott. 5. Zélóta Simon magas rangú tisztviselő volt a

56


zélóták hazafias szervezetében; őt Péter választotta. 6. Karióti Júdás, akinek pénzügyi téren voltak tapasztalatai és miatt hívta Nátániel a soraikba. Jézus egy egész napot eltöltött a hatokkal, válaszolt a kérdéseikre és meghallgatta a részletes beszámolóikat, mert sok érdekes és hasznos tapasztalásról tudtak mesélni.

138:3. MÁTÉ ÉS SIMON ELHÍVÁSA Másnap Jézus és a hatok elmentek Mátéért. András Jézussal előrement, aki Máté szemébe nézett és azt mondta, „Kövess engem!” Máté beszámolt Jézusnak arról az ünnepségről, melyet aznap estére szervezett. Ezután Péter félrevonta Mátét és elmagyarázta, hogy felkért egy bizonyos Simon nevezetűt, hogy csatlakozzon az apostolokhoz, és Máté ígéretét vette, hogy Simont is meghívja az ünnepségre. A Máté házában elfogyasztott déli ebédet követően mind elmentek Péterrel Zélóta Simonért. Amikor Péter Jézus elé vezette Simont, a Mester üdvözölte a heves vérmérsékletű hazafit és csak annyit mondott, „Kövess engem!” Azokban az időkben szokás volt, hogy minden érdekelt ott őgyelegjen a díszteremben, hogy lássa a vendégeket enni és meghallgassa a díszvendégek társalgását és beszédjeit. Ennek megfelelően a kapernaumi farizeusok legtöbbje is jelen volt ezen az összejövetelen. Később, az est folyamán a farizeusok közül az egyik rosszindulatúbb egészen odáig ment, hogy bírálja Péternél Jézus viselkedését. Amikor Jézus beszélni kezdett, üdvözölte Mátét és Simont a társaságban, és megjegyezte, hogy akik a lelkük mélyén bírálják őt, azoknak tudniuk kell, hogy ő azért jött, hogy örömet hirdessen a társadalom elnyomottjainak és szellemi szabadságot hirdessen az erkölcsi raboknak. „Nem az igazakat, hanem a bűnösöket megszólítani jöttem.”

138:4. AZ IKREK ELHÍVÁSA Másnap mind a kilencen hajóval átmentek Kheresába, hogy hivatalosan is szólítsák a következő két apostolt, Alfeus Jakabot és Júdást. Zebedeus Jakab bemutatta a Mestert a kheresai halászoknak, és Jézus a szemükbe nézett, bólintott, majd azt mondta: „Kövessetek!” Azon a délutánon Jézus kioktatta arról, hogy „Minden ember a testvérem. A mennyei Atyám nem veti meg a tőlünk való teremtmények egyikét sem. A mennyország nyitva áll minden férfi és nő előtt. (...) Az ország kapuja szélesre van tárva mindazok előtt, akik meg akarják ismerni az igazságot és meg akarják találni az Istent.” Később az est folyamán beszélt Jézus először az apostolainak a tisztátalan szellemek eredetéről, természetéről és végzetéről, de ők nem tudták felfogni az elmondottak jelentőségét. Az éjszakai pihenést követően az immár tizenegy fős társaság hajóval ment át Tariceába.

138:5. TAMÁS ÉS JÚDÁS ELHÍVÁSA A halász Tamás és a vándor Júdás Jézussal és az apostolokkal a Tariceában kikötött halászhajónál találkozott, és Tamás a társaságot a közelben álló házához vezette. Fülöp ekkor mutatta be Tamást, mint az apostoli tisztre pályázó jelöltjét, Nátániel pedig bemutatta Karióti Júdást, a júdeait, aki hasonló megtiszteltetésre pályázott. Jézus Tamásra nézett és így szólt: „Tamás, te híján vagy a hitnek; mindazonáltal elfogadlak. Kövess engem!” Karióti Júdásnak a Mester azt mondta: „Júdás, mi mind egy testből valók vagyunk, és azzal, hogy a körünkbe fogadlak, imádkozom, hogy mindig hű legyél a galileai testvéreidhez. Kövess engem!” Jézus a tizenkettekkel különvonult egy időre, hogy imádkozzon velük és a Szent Szellem természetére és munkájára oktassa őket, de nagyrészt megint csak képtelenek voltak felfogni azoknak a csodálatos igazságoknak a jelentését. Másnap az estebéd utáni órák alatt beszélt nekik a szeráfok segédkezéséről, és az apostolok némelyike meg is értette a tanítást. Az éjszakát még ott töltötték és másnap hajón elindultak Kapernaumba. Zebedeus és Szalómé elköltözött Dávid fiukhoz, így a nagy házuk Jézus és a tizenkét apostol rendelkezésére állt.

138:6. AZ ALAPOS FELKÉSZÜLÉS HETE A következő hetet az alapos felkészülésnek szentelték. Minden nap a hat új apostol az őket jelölőkkel részletesen áttekintette mindazt, amit tanultak és tapasztaltak az országért végzendő 57


munkára való felkészülés részeként. Esténként mind összegyűltek Zebedeus kertjében, hogy meghallgassák Jézus intelmeit. Ekkor történt, hogy Jézus bevezette a pihenésre és kikapcsolódásra szolgáló hétközépi szünetet. Jézus megpróbálta az apostolai számára elmagyarázni a különbséget a tanításai és a közöttük élt élete, valamint ama tanítások között, melyek később köréje nőnek majd. Jézus azt mondta: „Az én országom és az ahhoz kapcsolódó örömhír legyen az üzenetetek veleje. Ne térjetek le arra a mellékútra, hogy rólam és a tanításaimról szónokoltok.”

138:7. ÚJABB CSALÓDÁS Simon Péter, Zebedeus Jakab és Karióti Júdás félrehívta Jézust és megkérdezték tőle, hogy milyen tisztséget fognak betölteni az ország megalapításában. Jézus odahívta a többi apostolt és egyebek mellett ezt mondta: „Kedves gyermekeim, hát meddig kell még elnézőnek lennem veletek! Hát nem tettem világossá előttetek, hogy az én országom nem e világi? Számtalanszor mondtam már nektek, nem azért jöttem, hogy Dávid trónjára üljek. Verjétek ki a fejetekből azt a gondolatot, hogy az én országom hatalmi uralom vagy dicsőséges országlás. A társai újból megdöbbentek, elképedtek. Amikor Jézus megtudta, hogy nemigen van elegendő pénzük, azt javasolta, hogy maradjanak a tónál két hétig és halásszanak, hozzátéve, hogy „És aztán elindultok majd, hogy az emberek halászaivá legyetek.” Több mint öt hónapon át követték azt a tervet, hogy két héten át halásztak és két héten át végeztek személyes munkát az ország érdekében.

138:8. A TIZENKETTEK ELSŐ MUNKÁJA Kr.u. 26 augusztusának közepe táján, kettesével az András által kijelölt munka mezejére léptek. Jézus mindegyik párt legalább egyszer elkísérte az útjukra. Jézus azt tanította nekik, hogy a bűn megbocsátását az Istenben való hiten keresztül, vezeklés és áldozás nélkül hirdessék. Arra intette az apostolait, hogy tartózkodjanak a következők megvitatásától: Keresztelő János; a hang a kereszteléskor; a víz borrá változása Kánában. Az egyszerű emberek ámultak Jézus és apostolai tanításán és segédkezésén. Jézus azt tanította az apostolainak, hogy egyedül hitre van szükség az Atya országába való belépéshez. A tanítványok már korán megtanulták, hogy a Mester mély tisztelettel és rokonszenvvel viseltetik minden emberi lény iránt, akivel csak találkozik. Bár Jézus nyilvános tanítása főként példázatokból és rövid beszédekből állt össze, az apostolait mindig kérdések és válaszok révén tanította. Az apostolokat először megdöbbentette az, ahogyan Jézus a nőkkel bánik; nagyon hamar világossá tette előttük, hogy a nőket a férfiakkal egyenlő jogok illetik meg az országban.

138:9. A PRÓBATÉTELEK ÖT HÓNAPJA A halászás és a személyes munka váltakozásának e némiképp egyhangú időszaka nagyon fárasztó élményt jelentett a tizenkét apostolnak, de kiállták a próbát. A Jézussal együtt végzett ezen öthónapnyi munka minden egyes apostolt arra vitt, hogy Jézust a világon a legjobb barátjának tekintse. A nyilvános tétlenség ezen időszaka nagy megpróbáltatást jelentett Jézus családja számára. Mire Jézus felkészült, hogy megkezdje a nyilvános tevékenységét, (Rúth kivételével) az egész családja gyakorlatilag elpártolt mellőle. Az időszak végére a tizenkettek meglehetősen jó terveket dolgoztak ki a családjaikról való gondoskodásra.

138:10. A TIZENKETTEK MEGSZERVEZÉSE Az apostolok a következő szervezeti működést alakították ki: 1. Andrást a tizenkettek elnökének és főigazgatójának jelölték. 2. Pétert, Jakabot és Jánost Jézus személyes társaiul jelölték. 3. Fülöp lett a csoport gondnoka. 4. Nátániel gondoskodott a tizenkettek családjainak szükségleteiről. 5. Máté volt az apostoli testület pénzügyeinek intézője. 6. Tamás az úti program szervezője volt. 7. Jakab és Júdás, Alfeus két ikerfia a sokaság igazgatásának feladatát kapta. 8. Zélóta Simon kapta a kikapcsolódás és a szórakozás megszervezésének feladatát. 9. Karióti Júdás pénztárosi feladatot kapott.

58


A Mester és tanítvány-apostolai ezen egyszerű módon szerveződve folytatták tevékenységüket Kr.u. 27. január 12-én vasárnapig, amikor Jézus összehívta és hivatalosan is felszentelte őket, mint az ország követeit és az ország jó híreinek terjesztőit.

139. ÍRÁS: A TIZENKÉT APOSTOL Közteslény bizottság E TIZENKÉT férfi a vérmérsékletét tekintve sok eltérést mutatott, és a képzéssel nem váltak hasonlóvá. Ne essetek abba a hibába, hogy az apostolokat teljesen tudatlanoknak és tanulatlanoknak tekintitek. Az Alfeus ikreket kivéve mindegyikük elvégezte a zsinagógai tanodákat. Az úgynevezett felsőfokú végzettségnek híján voltak.

139:1. ANDRÁS, AZ ELSŐKÉNT KIVÁLASZTOTT András, az ország apostoli testületének elnöke Kapernaumban született. Egy ötgyermekes család legidősebb gyermekeként nőtt fel: rajta kívül volt egy Simon nevű öccse és három húga. András és Simon Péterrel együtt halászatból élt és társai voltak Jakabnak és Jánosnak, Zebedeus fiainak. Kiválasztásakor András 33 éves volt, egy teljes évvel idősebb, mint Jézus és ő volt a legöregebb az apostolok közül. Ő volt a legrátermettebb a tizenkettek közül, jó szervező volt, de még jobb intéző. Bár András sohasem volt hatásos tanhirdető, azért eredményes személyes munkát végzett. András és Péter igencsak különböző jellemű és vérmérsékletű volt, de ragyogóan kijöttek egymással. Az összes apostol közül András tudta a legjobban megítélni az embereket. Azzal tett nagy szolgálatot az országnak, hogy tanácsot adott Péternek, Jakabnak és Jánosnak abban, hogy miként válasszák ki az első hitterjesztőiket. András a következetes őszinteségéért, a tettetés nélküli méltóságáért csodálta Jézust. Nagyon rövid idővel azután, hogy Jézus felemelkedett, András hozzáfogott az eltávozott Mesterének számos mondását és cselekedetét megörökítő személyes feljegyzés megírásához. Később András átutazott Örményországon, Kis-Ázsián és Macedónián, és miután sok ezer embert elvezetett az országba, végül elfogták és keresztre feszítették. Két teljes napig tartott, mire ez az erős férfi meghalt a kereszten, és végig e megrendítő órák alatt hathatósan hirdette a mennyországi üdvözülés jó híreit.

139:2. SIMON PÉTER Simon harmincévesen csatlakozott az apostolokhoz. Már házas volt, volt három gyermeke, és Betszaidában élt. Amikor Jézus a Péter nevet adta Simonnak, mosolygott hozzá; ezt egyfajta becenévnek szánta. Simont minden barátja úgy ismerte, mint szeszélyes és indulatos fickót. Péter gördülékeny szavú, ékesszóló és megindító beszédű ember képét mutatta. Az emberek természetes és ösztönző hatású vezetője is volt egyben. A Péter által leginkább csodált jézusi vonás a fenséges gyöngédség volt. Péter a bátorságnak és a gyávaságnak az egyik leginkább megmagyarázhatatlan keverékét alkotta, mely valaha is élt a földön. A nagy jellemerőssége a hűség, a barátság volt. Ő volt az első apostol, aki őszinte vallomást tett Jézus egyesített emberi voltáról és isteniségéről. Péter volt a tizenkettek kimagasló tanhirdetője; többet tett, mint bárki más, Pált leszámítva, hogy felépítsék az országot és elküldjék annak hírnökeit a világ négy sarkába egyetlen nemzedék alatt. Péter azonban folyamatosan elkövette azt a hibát, hogy megpróbálta meggyőzni a zsidókat arról, hogy végeredményben Jézus a valódi és igazi zsidó Messiás. Péter felesége nagyon talpraesett nő volt; éveken át meglehetősen jól munkálkodott a női testület tagjaként, és azon a napon, amikor a nagyhírű férjének élete véget ért, a vadállatok elé vetették a római arénában. Péter úgy tekintett magára, mint akit nagy megtiszteltetés ért, amikor a rabul ejtői közölték, úgy kell meghalnia, ahogy a Mestere is meghalt – kereszten.

59


139:3. ZEBEDEUS JAKAB Jakab, Zebedeus két apostolfia közül az idősebbik, akiknek Jézus a „mennydörgés fiai” becenevet adta, harmincéves volt, amikor apostollá lett. Ekkor házasként már négy gyermeke volt, és a szülei háza közelében lakott, Kapernaum külterületén. Ez a talpraesett apostol alkatát illetően ellentmondásos volt; úgy tűnt, mintha ténylegesen két természete lenne, melyek mindegyikét erős érzelmek jellemezték. Péter után, ha Máté nem vállalta e szerepet, Jakab volt a tizenkettek legjobb nyilvános szónoka. Az ő nagy gyengesége az időszakosan megjelenő, megmagyarázhatatlan hallgatása volt. Jakab személyiségének kiváló vonása azon képessége volt, hogy a problémát minden oldaláról tudta szemlélni. Jakab kiegyensúlyozott gondolkodó és tervező volt. Az apostoli csoportból András mellett ő viselkedett a leginkább megfontolt egyedként. Kiváló ellensúlyát képezte Péternek. Jézus ama jellemvonása, melyet Jakab a legjobban csodált, az a Mester rokonszenvező gyöngédsége volt. Mind a tizenkettejük közül ő jutott a legközelebb ahhoz, hogy megértse Jézus tanításának valódi lényegét és jelentőségét. Heródes Agrippa minden apostolnál Jakabtól félt a legjobban, és ő volt az apostolok közül az első, aki meghalt Heródes kardjától. Jakab a teljességig megélte az életét, és amikor eljött a vég, olyan kegyesen viselkedett és olyan lelkierőt mutatott, hogy még a vádló besúgója is olyannyira megindult, hogy elfutott Jakab halálának helyszínéről, hogy maga is Jézus tanítványaihoz csatlakozzon.

139:4. ZEBEDEUS JÁNOS Apostollá válásakor János huszonnégy éves volt és ő volt a tizenkettek közül a legifjabb. Nőtlen volt és a szüleivel élt Betszaidában. Apostollá válását megelőzően és azt követően János tevékenykedett Jézus személyes közvetítőjeként a Mester családjával kapcsolatos ügyekben, és vállalta is tovább e felelősséget mindaddig, amíg Mária, Jézus anyja élt. Péter, Jakab és János lett kijelölve Jézus személyes segítőjéül nem sokkal azt követően, hogy apostolokká lettek. Zebedeus Jánosnak számos szeretetre méltó jellemvonása volt, viszont az egyetlen, nem ilyen szeretetre méltó vonása a túlzott, bár rendszerint jól titkolt önteltsége volt. János jellemének legerősebb vonása a megbízhatósága volt; élelmes volt és bátor, hűséges és odaadó. János keveset beszélő ember volt, kivéve, amikor elöntötte az indulat. Viszont rendelkezett a figyelemre méltó és alkotó képzelőerő adományával. Jézus azon jellemvonásai, melyeket János a legjobban értékelt, a Mester szeretete és önzetlensége volt. Az, hogy Jézus mindig alávetette a legkisebb vágyát is a mennyei Atya akaratának és a feltétlen kötelességet jelentő napi életének, olyan mély hatást gyakorolt Jánosra, hogy az szembetűnő és állandó változást okozott a jellemében. János olyan higgadt és vakmerő bátorsággal rendelkezett, melyet kevés más apostol tudhatott a magáénak. Jakab vértanúhalála után néhány évvel János elvette a fivére özvegyét. Az életének utolsó húsz éve alatt egy kedves leányunoka gondoskodott róla. János több alkalommal is börtönbe került és egy négyéves időtartamra száműzték Patmosz szigetére. A patmoszi átmeneti száműzetése alatt János megírta a Kinyilatkoztatás könyvét, mely ma erősen megrövidített és eltorzított formában áll a rendelkezésetekre. Az évek múlásával János, az Úr fivérével, Jakabbal együtt elsajátította a bölcs kiegyezés módszerét, amikor a polgári bíróságok elé kerültek. János sokat utazott, szüntelenül dolgozott, és miután az ázsiai egyházak vezető főpapja lett, Efezusban telepedett le. Efezusban, kilencvenkilenc éves korában utasította társát, Nátánt, hogy írja meg az úgynevezett „János szerint való evangéliumot”. Mind a tizenkét apostol közül Zebedeus Jánosból lett a legkiválóbb hittudós. Kr.u. 103-ban, százegy éves korában halt természetes halált Efezusban.

139:5. KÍVÁNCSI FÜLÖP Fülöp huszonhét éves volt, amikor csatlakozott az apostolokhoz; nem sokkal ezt megelőzően házasodott meg, de ekkor még nem voltak gyermekei. Fülöp mindig azt akarta, hogy mutassák meg neki a dolgokat; a képzelőerő hiányából eredt az ő nagy jellemgyengesége. Fülöpnek kellett gondoskodnia arról, hogy mindenkor legyen élelmük, és ő jó gondnok volt. A legerősebb jellemvonása a módszeres alaposság volt. Ő volt a jellegzetes hétköznapi és átlagos ember. 60


Fülöpből nagyon hiányzott a szellemi rálátás és sok ostoba kérdést tette fel. Nagyon meggyőző és sikeres személyes munkát tudott végezni. Nem bátortalanadott el egykönnyen. Jézus egyetlen, Fülöp által folyamatosan csodált vonása a Mester kimeríthetetlen nagylelkűsége volt. Fülöp volt az első, aki elindult, hogy lelkeket nyerjen meg az országnak a közvetlen zsidó körökön kívülről. A felesége, a női testület eredményes tagja, félelmet nem ismerő nő volt. Ott állt Fülöp keresztjének tövénél, bátorítva őt, hogy még a gyilkosainak is hirdesse az örömteli üzenetet, és amikor elfogyott Fülöp ereje, ő kezdte el felidézni a Jézusban való hit révén elérhető üdvözülés történetét és csak akkor hagyta abba, amikor a feldühödött zsidók rárontottak és halálra kövezték. A legidősebb lányuk, Lea folytatta a munkájukat, később ő lett Hierápolisz híres női prófétája. Fülöp nagy ember volt az országban és végül keresztre feszítették a hitéért Hierápoliszban és ott is temették el.

139:6. ŐSZINTE NÁTÁNIEL Nátániel huszonöt éves korában csatlakozott az apostolokhoz, és ő volt a második legfiatalabb a csoportban. Egy hétgyermekes család legifjabb tagja volt, nőtlen, és egyben az idős és beteg szüleinek is egyetlen támasza, akikkel Kánában élt. Nátániel és Karióti Júdás tekinthető a két legtanultabbnak a tizenkettek között. Nátániel feladata az volt, hogy gondoskodjon a tizenkettek családjáról. Nátániel őszinte volt és nyílt. A jellemének gyengesége a büszkeségéből eredt. Könnyen előre megítélt embereket a személyes véleménye alapján. Sok szempontból Nátániel tekinthető a tizenkettek különc lángelméjének. Ő volt az apostoli bölcselő és álmodozó, mégpedig igen gyakorlatias álmodozó. Valószínűleg ő volt a legjobb történetmesélő a tizenkettek között. Júdás nem hitt abban, hogy Nátániel elég komolyan veszi az apostolságot. Sokszor, amikor az apostolok között feszültté és kuszává váltak a dolgok, amikor még András sem igen tudta, hogy mit mondjon a vigasztalhatatlan testvéreinek, akkor Nátániel egy kis bölcselettel vagy egy csipetnyi humorral oldotta a feszültséget; és jó humorral tette ezt. Nátániel Jézust leginkább a türelme és megértése miatt tisztelte. Nátániel elment Mezopotámiába és Indiába, hogy hirdesse az országról szóló jó híreket és megkeresztelje a híveket. Nagy ember volt az országban, és Indiában halt meg.

139:7. LÉVI MÁTÉ Máté publikánus családból származott, de ő maga vámszedő volt Kapernaumban, ahol élt. Harmincegy évesen nős volt és négy gyermeket nevelt. Mérsékelten gazdag emberként az apostoli testületben az egyetlen, akinek volt valamilyen vagyona. Jó üzletember volt, és rendelkezett azzal a képességgel, hogy barátokat szerezzen és sokféle emberrel is jól ki tudjon jönni. András Mátét az apostolok pénzügyi képviselőjének jelölte. Az egész pénzügyi tevékenységét csendes és személyes formában végezte és a pénz legnagyobb részét az érintett hívek anyagilag tehetősebb osztályától gyűjtötte. Gyakorlatilag az egész szerény vagyonát a Mesternek és az apostolainak adta, ám ők e nagylelkű cselekedetről sohasem szereztek tudomást, kivéve Jézust, akinek minderről tudomása volt. Máté képes volt jól megítélni az emberi természetet és igen eredményes hitterjesztő volt. Erőssége az ügy iránti teljes odaadás volt; a gyengesége a rövidlátó és anyagias életszemlélet volt. Máté a Mester megbocsátó hozzáállását értékelte a legjobban. Azon apostolok egyike volt, akik sokat jegyzetelték Jézus mondásait, és e jegyzetek képezték a Jézus mondásairól és cselekedeteiről készített Izador-féle beszámoló alapját, mely a Máté szerint való evangéliumként vált ismertté. Máté észak felé utazott, hirdetve az országról szóló evangéliumot és keresztelve a híveket. Thrákiában, Lizimákiában történt, hogy bizonyos nem hívő zsidók, szövetkezve a római katonákkal, a halálát okozták.

139:8. DIDIMUSZ TAMÁS Amikor Tamás csatlakozott az apostolokhoz, huszonkilenc éves volt, házas, és volt négy gyermeke. Felnőve igen kellemetlen és házsártos jellem lett. Még a felesége is örült, hogy az 61


apostolok között tudhatja. De minél jobban megismerték a társai Tamást, annál jobban megkedvelték. Rájöttek, hogy roppant becsületes és rendületlenül hűséges. Tamás volt az apostoli csoport igazi tudósa. Józan, kétkedő fajta elméje volt, de rendelkezett egyfajta bátor állhatatossággal, mely miatt azok, akik közelről is ismerték, nem tekinthettek rá úgy, mint haszontalan szkeptikusra. Tamás nagy erőssége a ragyogó elemző elméje volt, melyhez rendíthetetlen bátorság társult – mihelyt eldöntött valamit. A nagy gyengesége a gyanakvó kétkedése volt. A tizenkettek szervezetében Tamás azt a feladatot kapta, hogy szervezze meg és vezesse az úti programot. Jó intéző volt, kiváló üzletember, de hátráltatta őt a sokféle hangulata. Tamás a rendkívül kiegyensúlyozott jelleme miatt tisztelte a Mestert. Talán a tizenkettek közül ő tudta a leginkább értelmileg felfogni és személyiségében értékelni Jézust. Mindegyre kiállt valamely programterv ellen, mert átgondolatlannak és merésznek tartotta azt, de miután a tizenkettek úgy határoztak, hogy meg kell tenni, amit ő oly erélyesen ellenzett, Tamás volt az első, aki azt mondta, „Gyerünk!” „Jó vesztes volt.” Ami a személyes fizikai bátorságot illeti, ő volt az egyik legbátrabb a tizenkettek közül. Tamás a kiváló példa az olyan emberi lényre, akinek kétségei vannak, szembenéz velük és legyőzi azokat. Tamás nehéz időket élt meg a tárgyalás és a keresztre feszítés napjai alatt. Egy időre nem tudott ellenállni a kétkedő fásultságának, de végül visszanyerte a hitét és a bátorságát. Bölcs tanácsokkal látta el az apostolokat pünkösd után, és eljutott Ciprusra, Krétára, az észak-afrikai partvidékre és Szicíliába, terjesztve az országról szóló jó híreket és keresztelve a hívőket, míg végül a római kormányzat ügynökei elfogták és Máltán kivégezték. Néhány héttel a halála előtt fogott hozzá a Jézus életének és tanításainak megírásához.

139:9. ÉS 139:10. ALFEUS JAKAB ÉS JÚDÁS Alfeus fiai, Jakab és Júdás, a Kheresa közelében élő halász ikerpár volt. Huszonhat évesek voltak és házasok, Jakabnak három gyermeke volt, Júdásnak kettő. Nem sokat lehet elmondani e két egyszerű halászemberről. Szerették a Mesterüket és Jézus is szerette őket. András az emberek körüli rend őrzésének a feladatát bízta rájuk. Mindig készek voltak segíteni az apostolok bármelyikének. Jakab és Júdás nem rendelkezett sem erősségekkel, sem gyengeségekkel. Jakab különösen szerette Jézust a Mester egyszerűsége miatt. Júdást Jézusban a Mester egyszerű alázata vonzotta. Egyszerűek és tudatlanok voltak, de jószívűek, kedvesek és nagylelkűek is. Az ikrek hűségesen szolgáltak egészen a vég eljöveteléig és (Jánost leszámítva) ők voltak az elsők, akik hittek a feltámadásában. Röviddel azt követően, hogy a Mester keresztre feszítésére sor került, visszatértek a családjukhoz és a halászhálóikhoz; az ő munkájuk véget ért.

139:11. ZÉLÓTA SIMON Zélóta Simon jó származással rendelkező férfi volt, és a családjával Kapernaumban élt. Huszonnyolc éves korában csatlakozott az apostolokhoz. Tüzes lázító volt és egyúttal olyan ember, aki sokat beszél meggondolatlanul. Zélóta Simon kapta az apostoli csoport kikapcsolódásáról és szórakoztatásáról való gondoskodás feladatát. Simon ereje az ösztönző hűségében rejlett; nagy gyengéje az anyagias beállítottsága volt. Az egyetlen dolog Jézusban, amit Simon nagyon csodált, az a Mester higgadtsága, az ő magabiztossága, kiegyensúlyozottsága és megmagyarázhatatlan önuralma volt. Simon kiváló vitázó volt; szeretett érvelni. A természeténél fogva lázadó, képzettsége révén pedig tekintélyromboló volt. A jeruzsálemi üldöztetés miatti szétszóródást követően Simon átmenetileg visszavonult. Kétségbe volt esve, de néhány év múltán összeszedte a bátorságát és elindult, hogy hirdesse az ország evangéliumát. Elment Alexandriába és a Nílus-mentén dolgozva haladt, eljutott Afrika szívébe is. Így dolgozott megöregedéséig és a végelgyengülésig; Afrika szívében halt meg és ott is temették el.

139:12. KARIÓTI JÚDÁS Karióti Júdás az apostolokhoz való csatlakozása idején harmincéves volt és nőtlen. Valószínűleg ő volt a legtanultabb a tizenkettek között és az egyetlen júdeai a Mester apostoli

62


családjában. Júdás botor szülők egyetlen gyermeke volt. Felnőve túlértékelte az önnön jelentőségét. A szülei szadduceusok voltak, és amikor a fiuk csatlakozott János tanítványaihoz, kitagadták őt. András Júdást jelölte a tizenkettek pénztárosának, arra a tisztségre, melynek betöltésére kiválóan alkalmas is volt. Júdás valóban nagyszerű intéző, előrelátó és ügyes pénzügyi szakértő volt. És nagyon fontosnak tartotta a szervezést. Júdás az anyagiak terén mindig becsületes volt a Mesterhez és apostoltársaihoz. A pénz sohasem lehetett volna a Mester elárulásának hajtóereje. Júdásnak a személyes erősségek tekintetében nem volt kiemelkedő vonása, bár a külső szemlélő számos műveltségbeli vonást és pallérozott viselkedésmódot figyelhetett meg nála. Jó gondolkodó volt, de nem volt mindig igazán őszinte gondolkodó. Rossz vesztes volt. Érték- és hűségérzékében fogyatékos volt. Jézusnak nem volt olyan sajátságos vonása, melyet Júdás a Mester általánosan megkapó és szerfelett elbűvölő személyiségében csodált volna. Valóban úgy gondolta, hogy Jézus félénk és némiképp fél élni a saját hatalmával és tekintélyével. Júdás értelmileg gyarapodott Jézusnak az országról szóló tanításai vonatkozásában, de a többi apostollal ellentétben nem fejlődött semmit a szellemi jellem megszerzésében. A Mester számos alkalommal, magánbeszélgetésben és nyilvánosan is, figyelmeztette Júdást, hogy meg fog botlani, ám az isteni figyelmeztetések rendszerint hatástalanok a megkeseredett emberi természetre. Júdás ezután jutott addig az aljas és szégyenletes ármányig, hogy elárulja az Urát és Mesterét, és a gyalázatos tervének gyorsan meglett az eredménye. Mikor az aljas és bűnös ügylete véget ért, e hitehagyott halandó, elrohant és eljátszotta az utolsó felvonást a halandói lét valóságai elől való menekülés színművében – öngyilkos lett. A világok nehezen tudtak megbocsátani Júdásnak, és a nevének kiejtését egy egész kiterjedt világegyetem kerüli.

140. ÍRÁS: A TIZENKETTEK FELAVATÁSA Közteslény bizottság JÉZUS a Kr.u. 27. év január 12-én, vasárnap röviddel dél előtt összehívta az apostolokat abból a célból, hogy az országról szóló evangélium nyilvános tanhirdetőiként felavassa őket. Amint mind a tizenketten együtt voltak, elindult velük a Kapernaumtól északra lévő hegyekbe, ahol hozzáfogott, hogy a hivatalos felavatásukra való felkészítés gyanánt tanítsa őket.

140:1. ELŐKÉSZÍTŐ TANÍTÁS Egyebek mellett Jézust ezt mondta: „Az új ország, melyet az Atyám a földi gyermekeinek szívében fel akar építeni, örökkévaló birodalom lesz. Ennek az országnak a hatalma annak az isteni szellemnek a dicsőségében fog fennállni, mely el fog jönni, hogy e mennyei ország újjászületett polgárainak az elméjét tanítsa és a szívét uralja. E kapukon csakis a hit juttathat át, de az Atyám szellemének gyümölcseit kell teremnetek, ha folytatni akarjátok a felemelkedést az isteni közösség fejlődő életében. Az üzenetetek a világ számára ez legyen: előbb az Isten országát és az ő igazságosságát keressétek, és amint ezeket megtaláltátok, az örökkévaló továbbéléshez alapvetően szükséges minden dolog ezzel biztosítva lesz. Aki nagy akar lenni az Atyám országában, annak mindenkit szolgálnia kell. És nem is annyira a szavaitok révén, hanem az általatok élt élet révén fogják az emberek megtudni, hogy megismertétek az ország valóságait. És míg én nem teszek súlyos terhet az elmétekre, a lelketekre teszem annak ünnepélyes felelősségét, hogy úgy képviseljetek engem a világban, amint rövidesen elhagylak benneteket, mint ahogy én most képviselem az Atyámat ebben az életben, melyet a húsvér testben élek.”

140:2. A FELAVATÁS Jézus ezután arra utasította a tizenkét halandót, hogy térdeljenek le körben, ő körülötte. Ezután a Mester a kezét minden egyes apostol fejére helyezte. Miután megáldotta őket, kinyújtotta a kezét és így imádkozott: „Atyám, most eléd viszem ezeket az embereket, a

63


hírnökeimet. A földi gyermekeink közül e tizenkettőt választottam, hogy menjenek és képviseljenek engem, mint ahogy én is eljöttem, hogy képviseljelek téged. Szeresd őket és légy velük olyan, mint ahogy engem szeretsz és amilyen velem vagy. És most, Atyám, adj bölcsességet ezeknek az embereknek, mivel az eljövendő ország ügyeit az ő kezükbe teszem. És Atyám, újra csak köszönetet mondok neked ezekért az emberekért, és a te felügyeletedre bízom őket, míg én elindulok, hogy bevégezzem a tőled kapott feladatot.” Egy világegyetem Teremtője így helyezte az ember isteni testvériségének ügyeit az emberi elmék irányítása alá.

140:3. A FELAVATÁSI BESZÉD Ezután Jézus ezt mondta: „Most, hogy már az Atyám országának követei vagytok, minden más földi embertől független és különböző rendű emberekké lettetek. Most már nem emberek vagytok az emberek között, hanem egy másik és mennyei országnak a megvilágosodott polgárai, akik e sötét világ tudatlan gyermekei között élnek. Ha a gyermekeimet gyötrelmekben találjátok, beszéljetek hozzájuk bátorítóan, mondjátok nekik: »Boldogok a szellemben szegények, az alázatosak, mert övék a mennyország kincsei; boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele; boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld; boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent; boldogok, akik szomorúak, mert majd megvigasztalják őket; boldogok, akik sírnak, mert megkapják az öröm szellemét; boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak; boldogok a békességszerzők, mert az Isten fiainak hívják őket; boldogok, akik üldöztetést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyország; boldogok vagytok, ha az emberek gyaláznak és üldöznek benneteket és hazudozva minden rosszat rátok fognak; örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a mennyben a jutalmatok.«”

140:4. TI VAGYTOK A FÖLD SÓJA Az úgynevezett „hegyi beszéd” Jézus felavatási megbízása volt a tizenkét apostol számára. Egyebek mellett ezt mondta nekik: „Ti vagytok a föld sója,” „Ti vagytok a világ világossága,” „A ti világosságotok is így világítson az embereknek, hogy jótetteiteket meglássák és vezesse őket az Atyátok dicsőítésére, aki a mennyben van.” „Gyümölcseikről ismeritek fel őket.” Bár a fény eloszlatja a sötétséget, lehet olyan „vakító” is, hogy zavart okoz és akadályoz a látásban. Az önzetlenség az emberi nagyság jelvénye. Az önmegvalósítás legfelsőbb szintjeire istenimádat és szolgálat révén lehet eljutni. A személyiség alapvetően változhatatlan; ami változik – gyarapszik – az az erkölcsi jellem. Bár az örökölt ösztönöket nem lehet alapvetően megváltoztatni, az ilyen kényszerekre adott érzelmi válaszokat meg lehet változtatni. Érdemes cél nélkül az élet céltalanná és haszontalanná válik, és sok boldogtalanság lesz az eredménye. Az oktatásnak olyan tanulási (felfedezési) eljárásnak kell lennie, mellyel elsajátíthatók a természetes és örökölt vágyaink kielégítésének jobb módszerei. A boldogság kevéssé függ a környezettől, bár a kedvező körülmények nagyban hozzájárulhatnak ahhoz.

140:5. ATYAI ÉS TESTVÉRI SZERETET Jézus arra tanította a követőit, hogy atyai szeretetet mutassanak inkább, mint testvéri szeretetet. Az atyai ragaszkodás megköveteli, hogy úgy szeressétek a halandó társaitokat, ahogy Jézus szeret titeket. A Mester e nagy jelentőségű beszédet azért tartotta, hogy felhívja a figyelmet az atyai szeretetnek négy, a későbbiekben bemutatandó páratlan és felsőbbrendű válaszára. Először azokról beszélt, akik szellemben szegények, akik vágynak az igazságra, béketűrők és akik tisztaszívűek. Az ilyen szellemi ítélőképességű halandóktól elvárható, hogy eljutnak az isteni önzetlenség olyan szintjeire, hogy képessé válnak megkísérelni azt, hogy atyai szeretetet gyakoroljanak; hogy még búslakodókként is fel lesznek ruházva azzal, hogy irgalmat mutassanak, támogassák a békét és kiállják az üldöztetéseket, és végig e megpróbáltatást jelentő helyzetekben még a szeretetre kevéssé érdemes embereket is atyai szeretettel szeressék. Meglátni Istent – hit révén – annyit jelent, hogy az ember igazi szellemi látásmódra tesz szert. És a szellemi rálátás javítja az Igazító útmutatói lehetőségeit, és ezek végül fokozzák az Isten-tudatot. Az atyai szeretet örömét leli abban, ha jóval viszonozza a rosszat. 64


140:6. A FELAVATÁS ESTÉJE András beszámolt Jézusnak arról, hogy az apostoloknak gondot okoz az országgal kapcsolatos tanítások értelmezése. A Zebedeusék kertjében összegyűlt tizenkét apostolnak Jézus egyebek mellett ezt mondta: „Azért esik nehezetekre megérteni az üzenetemet, mert az új tanítást közvetlenül a régire akarjátok építeni, de kijelentem, hogy újjá kell születnetek. Ha be akartok lépni az országba, akkor olyan igazságossággal kell rendelkeznetek, mely szeretetben, irgalomban és igazságban áll fenn – azon őszinte vágyban, hogy megcselekedjétek a mennyei Atyám akaratát.” Jézus elmagyarázta, hogy az Atya az emberek gondolataiból fakadó belső késztetés szerint, a szándékaik és valódi vágyaik szerint mond ítéletet felettük. Elmondta, hogy nem azért jött, hogy megtanítsa nekik a kormányzás, a kereskedelem vagy a társas viselkedés szabályait, hanem azért, hogy megvigasztalja az emberi elméket, felszabadítsa az emberek szellemét és megmentse az emberi lelkeket. Nem szabad szó szerint értelmezniük az üzenetét, hanem a tanításai szellemét kell megragadniuk. Péter magánbeszélgetés iránti kérésének megfelelően Jézus egyenként elbeszélgetett a tizenkét apostollal, kivéve a már alvó ikreket.

140:7. A FELAVATÁST KÖVETŐ HÉT Jézus azt javasolta, hogy mindenki készülődjön, mert indulnak Jeruzsálembe terjeszteni a jó hírt és tanítani a híveket, de amikor Tamás hangot adott azon véleményének, hogy még további felkészítésre volna szükségük, Jézus beleegyezett a tanításuk folytatásába. A további tanítások hete alatt az apostolok sok olyan emberrel találkoztak, akik a közelgő országról szerettek volna többet tudni. András kiválasztott egy apostolt és hozzárendelt egy csoportnyi látogatót, és néha mind a tizenketten így dolgoztak. A felkészülés hete alatt Jézus számos alkalommal elismételte az apostolai előtt a keresztelés utáni földi küldetésének két fő hajtóerejét: 1. Kinyilatkoztatni az Atyát az embereknek. 2. Rávezetni az embereket arra, hogy fiú-tudatossá váljanak – hogy hitben felismerjék, hogy ők a Fenséges gyermekei. Az utolsó tanácskozáson Péter és Jakab odament Jézushoz azzal, hogy „Készen állunk – induljunk és hozzuk el az országot”. Mire Jézus így felelt, „Érjen fel a bölcsességetek a lelkesedésetekkel és a bátorságotok pótolja a tudatlanságotokat.” Bár az apostolok nem sokat értettek meg a tanításából, azért sikerült felfogniuk, hogy mekkora jelentősége van annak, hogy ő oly megkapóan szép életet él velük.

140:8. CSÜTÖRTÖK DÉLUTÁN A TÓNÁL Jézus jól tudta, hogy az apostolai nem teljesen fogadták be a tanításait. Úgy döntött, hogy külön oktatásban részesíti Pétert, Jakabot és Jánost a vízen, abban a reményben, hogy képesek lesznek megvilágosítani a társaik nézeteit. Azt tanította, hogy tevékenyen és éberen vessék alá magukat az Isten akaratának. És ezen a délutánon világossá tette, hogy helyesli a gonosztevők és bűnözők közösség általi megbüntetését. Legyen hitünk – az isteni igazságosság és az örökkévaló jóság végső győzelmébe vetett bizalmunk. Soha ne essünk abba a hibába, hogy Jézus tanításait valamely politikai vagy gazdasági elmélettel, valamilyen társadalmi vagy ipari rendszerrel azonosítjuk. Világossá tette, hogy a válogatás nélküli kedvesség sok társadalmi rosszért okolható. Láthatólag az volt a szándéka, hogy minden társadalmi helyzettel kapcsolatban türelmet, elfogulatlanságot és megbocsátást tanítson. A család állt Jézus életfelfogásának középpontjában itt is és ezután is, viszont többször is elutasította, hogy a házasságról és a válásról törvényeket alkosson. Nem intézett közvetlen támadást a tulajdonbirtoklás ellen, de kitartott annak örökkévalón alapvető fontosságú volta mellett, hogy a szellemi értékek az elsők. Úgy tűnik, hogy az életcélja a nemes önbecsülés elérése volt. A hűség volt a legfőbb erény a jellemmegítélésében, míg a bátorság állt a tanításai középpontjában. A három apostol megdöbbent ezen a délutánon, amikor felfogták, hogy a Mesterük vallása nem írja elő a szellemi önvizsgálatot. De Jézus semmi olyat nem mondott, mely tiltotta volna az önvizsgálatot az önmagunkkal való túlságos foglalkozás megakadályozására. Jézus tanítása elkülönül minden vallástól, mint olyantól, jóllehet az az élő

65


remény mindegyikben. Kiemelte a szeretetet – az igazságot, szépséget és jóságot – mint az isteni eszményképet és az örök valóságot.

140:9. A FELSZENTELÉS NAPJA Ezen a szombati délutánon Jézus maga köré gyűjtötte apostolait a hegyoldalon és áttekintette a felavatási beszéd számos elemét. Azután egyesével magához hívta és megbízta őket azzal, hogy a képviselőiként menjenek ki a világba. A Mester felszentelési megbízása ez volt: „Menjetek el az egész világba és terjesszétek az országról szóló jó híreket. Szabadítsátok fel a szellemi rabokat, vigasztaljátok meg az elnyomottakat és segédkezzetek a bánkódóknak. Ingyen kaptatok, önként adjatok.” Jézus azt tanácsolta nekik, hogy se pénzt, se külön öltözéket ne fogadjanak el. És végül azt mondta: „Nézzétek, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé; legyetek tehát ravaszak, mint a kígyók és ártalmatlanok, mint a galambok.”

140:10. A FELSZENTELÉST KÖVETŐ ESTE Azon az estén, amikor a házban folyt a tanítás, Jézus hosszasan beszélt nekik, azt próbálta megmutatni a tizenketteknek, hogy milyennek kell lenniük, nem azt, hogy mit kell tenniük. Jézus újra elmondta, „Az országban igazságosnak kell lennetek annak érdekében, hogy elvégezzétek a munkát.” Sokszor elismételte, „Legyetek ezért tökéletesek, miként Atyátok a mennyben is az.” De nehéz feladat volt meggyőzni e galileai halászokat, hogy az országban az, hogy igazságosak legyenek hit révén, előrébb való, mint az, hogy igazságosat tegyenek a földi halandók napi életében. A tizenkettek tanítására irányuló munka egy másik nagy nehézsége abban állt, hogy a tizenkettek hajlamosak voltak a vallási igazságról meglehetősen eszményalapú és szellemi elveket vallani és azokat gyakorlati viselkedési szabályokká átalakítani. Jézus nem azért élte a földi életét az Urantián, hogy személyes példát állítson a halandói életről e világ férfijai és női elé, hanem inkább azért, hogy megteremtsen egy magas szellemi és ösztönző eszményképet minden halandó lény számára minden világon. Ugyanezen az estén, vacsora közben Jézus elmagyarázta, hogy bármely cselekedet erkölcsi értékét az egyén szándéka határozza meg. János megkérdezte Jézust, „Mester, mi a mennyország?” És Jézus így válaszolt: „A mennyország e három alapvető dologban áll fenn: először, az Isten főhatalma tényének elismerése; másodszor, hit az Istennél való fiúi elismerés igazságában; és harmadszor, hit abban, hogy az Isten akaratának megcselekedésére irányuló legfelsőbb emberi vágy eredményes – az a vágy, hogy az ember olyan legyen, mint az Isten. És ez az örömhír üzenete: hogy hit által minden halandó rendelkezhet az üdvözülés ezen alapvető dolgaival.”

141. ÍRÁS: A NYILVÁNOS MŰKÖDÉS ELKEZDÉSE Közteslény bizottság JÉZUS és a tizenkét apostol a Kr.u. 27. év január 19-én készen állt, hogy elinduljanak Jeruzsálembe. Az apostolok közvetlenül indulás előtt nem találták a Mestert, és András elindult, hogy megkeresse. Rövid keresés után akadt rá Jézusra, aki a partnál lévő egyik csónakban üldögélt, és sírt. És Jézus, ahogy Andrással visszasétált a tizenkettekhez, ezt mondta neki: „Egyikőtök sem szomorított el. Csak az tett bánatossá, hogy József atyám családjából senkinek sem jutott eszébe, hogy eljöjjön és jó utat kívánjon nekünk.”

141:1. GALILEA ELHAGYÁSA Pella közelében több mint két héten át időztek, közben tanítottak és hirdették a tant. Az első hét végére több száz ember gyűlt össze. Jézus nyilvánosság előtt nem beszélt. András felosztotta a sokaságot és kijelölte a tanhirdetőket a délelőtti és a délutáni összejövetelekre; estebéd után Jézus a tizenkettekkel beszélgetett. Ezen esték egyikén beszélt nekik valamelyest arról a negyven napról,

66


melyet a hegyekben, e helytől nem messzire töltött. András estéről estére gondosan oktatta az apostoltársait arra a különleges és nehéz feladatra, hogy miként boldoguljanak problémamentesen Keresztelő János követőivel. Jézus nyilvános segédkezésének első éve alatt a követőinek több mint a háromnegyede korábban Jánost követte és tőle kapta a keresztséget. A Kr.u. 27. év egésze azzal telt, hogy szép nyugodtan átvették János pereai és júdeai munkáját.

141:2. AZ ISTEN TÖRVÉNYE ÉS AZ ATYA AKARATA Azon az éjszakán, mely után elhagyták Pellát, Jézus további ismeretekkel ruházta fel az apostolokat az új országról. A Mester elmondta nekik, hogy a mennyország nem más, mint annak megértése és elfogadása, hogy az Isten uralma az emberek szívében van. Amikor az Atya akarata a ti törvényetek, akkor aligha vagytok az országban. De amikor az Atya akarata igazán a ti akaratotokká válik, akkor igazán az országban vagytok. Az apostolok némelyike felfogott valamennyit e tanításból, de egyikük sem értette meg e nagy horderejű bejelentés teljes értelmét, hacsaknem Zebedeus Jakab.

141:3. IDŐZÉS AMATHUSZBAN A Mester és apostolai csaknem három héten át Amathuszban maradtak. Péter, Jakab és János végezte a nyilvános tanhirdetés nagyobb részét. Fülöp, Nátániel, Tamás és Simon komoly részt vállalt a személyes munkából Jézus valóban ura volt az embereknek. Volt valami megmagyarázhatatlan, parancsoló jellege az ő egyszerű, vándor és hontalan életének. Értelmi kellem és szellemi vonzóerő volt a nagyon határozott tanításmódjában, a következetes észjárásában, az érvelése erejében, a bölcs rálátásában, a fürge észjárásában, a páratlan higgadtságában és a magasztos türelmében. A Mester jelenlétében meglévő mindezen fizikai és értelmi hatásokon túl ott volt még a lényének minden, a személyiségéhez kötődő szellemi bája is – a türelmesség, a gyöngédség, a szerénység, a szelídség és az alázat. A názáreti Jézus valóban erős és erélyes személyiség volt; értelmi erőt és szellemi erősséget képviselt. A személyisége nem csak a szellemi beállítottságú nők számára volt vonzó a követői körében, hanem a művelt és intellektuális beállítottságú Nikodémusz számára és az edzett római katona számára is; és az erélyes, egyszerű galileai halászok Mesternek hívták őt.

141:4. TANÍTÁS AZ ATYÁRÓL Jézus sok időt töltött az apostolokkal és az Istenre vonatkozó új felfogásra oktatta őket; újra és újra nagy hatást gyakorolt rájuk az, hogy az Isten egy Atya, nem pedig egy nagy és legfelsőbb könyvelő, aki később megítéli őket. Tamás ama kérdésére válaszolva, hogy „Kicsoda az ország ezen Istene?” Jézus így felelt: „Az Isten a ti Atyátok, és a vallás – az általam terjesztett örömhír – nem több és nem kevesebb, mint azon igazság hites felismerése, hogy ti az ő fiai vagytok.” Beszélt nekik a húsvér test betegségeiről, az elmebéli problémákról, valamint a rossz szellemek általi megszállottságról, de elmondta azt is, hogy a rossz szellemek nem fognak többé embereket zavarni, miután elküldte az Igazság Szellemét.

141:5. SZELLEMI EGYSÉG Az amathuszbeli esti beszélgetések mindegyike közül az egyik legnagyobb jelentőségű az volt, amely a szellemi egységgel kapcsolatos vitát hozta. Zebedeus Jakab megkérdezte, „Mester, hogyan tudnánk elérni, hogy hasonlóan lássuk a dolgokat és ezáltal nagyobb legyen közöttünk az összhang?” Jézus egyebek mellett ezt válaszolta: „Jakab, Jakab, mikor tanítottam én nektek olyat, hogy mind hasonlóan lássátok a dolgokat? Nem kell hasonlóan látnotok vagy hasonlóan éreznetek és még csak hasonlóan sem kell gondolkoznotok ahhoz, hogy szellemileg hasonlók legyetek. Az apostoli összhangotoknak abból a tényből kell fakadnia, hogy mindegyikőtök szellemreménye eredetében, természetében és beteljesülésében azonos.” Többször is elmondta nekik, hogy ő nem azt akarja, hogy akik hisznek benne, azok rögzöttelvűvé és lélektelenekké váljanak. Újra és újra figyelmeztette az apostolait, hogy ne 67


alakítsanak ki hitvallásokat és ne építsenek ki hagyományokat annak eszközéül, hogy a híveket az országról szóló evangéliumban vezessék és ellenőrizzék.

141:6. AZ UTOLSÓ HÉT AMATHUSZBAN Az Amathuszban töltött utolsó hét vége felé Zélóta Simon elvitt Jézushoz egy bizonyos Tehermát, egy perzsát, aki Damaszkuszban folytatott üzleti tevékenységet. Amikor Zélóta Simon és Jézus egyedül maradt, Simon megkérdezte a Mestert: „Miért van az, hogy nem tudtam meggyőzni? Nekem miért állt ellent oly erősen és miért volt kész meghallgatni téged?” Jézus azt válaszolta: „Simon, Simon, hányszor tanítottalak már, hogy mellőzz minden olyan erőfeszítést, hogy elvegyél bármit is abból, amit az üdvözülést keresők a szívükbe zártak? Hányszor mondtam már, hogy e vágyakozó lelkekbe csakis valamit beletenni törekedj? Vezessétek az embereket az országba, és az ország nagy és élő igazságai majd kiszorítanak minden komoly tévedést.” Azon az éjszakán Jézus előadást tartott az apostoloknak az országbeli új életről. Részben ezt mondta: „Amikor beléptek az országba, már újjászülettetek. Nem taníthatjátok a szellem mély értelmű dolgait azoknak, akik csak húsvér testben születtek; előbb gondoskodjatok arról, hogy az emberek szellemtől szülessenek, mielőtt arra törekedtek, hogy megtanítjátok nekik a szellem haladóbb útjait.”

141:7. BETÁNIÁBAN, A JORDÁNON TÚL Betániában, a Jordánon túli ottlétük második hete alatt Jézus magával vitte Pétert, Jakabot és Jánost a folyó túlpartján, a Jerikótól délre lévő hegyekbe egy háromnapos kikapcsolódásra. A Mester hármójuknak sok új és magasabb szintű igazságot tanított a mennyországról. Megpróbálta az országról szóló evangélium minden tanítójának eszébe vésni, hogy az ő egyetlen dolguk az, hogy az Istent az egyén számára mint az egyén Atyját kinyilatkoztassák. Jézus világossá tette, azért jött, hogy olyan személyes és örökkévaló kapcsolatot létesítsen az emberekkel, melynek örökre elsőbbséget kell élveznie minden más emberi kapcsolattal szemben. Az egyetlen jutalom, melyet a gyermekei számára ígért: ezen a világon – szellemi öröm és isteni közösség; a következő világon – örökkévaló élet a paradicsomi Atya isteni szellemvalóságaiban való fejlődés által. Jézus nagyon fontosnak tartotta azt, amit ő az országról szóló tanításokban az elsőrendű fontosságú két igazságnak nevezett: az üdvözülés elérése hit révén, és egyedül hit révén, melyhez az a forradalmi tanítás társul, hogy az emberi szabadság elérése az igazság őszinte felismerésén keresztül lehetséges – „Megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket.”

141:8. A JERIKÓI TÉNYKEDÉS A Betániában eltöltött négy hét folyamán András minden egyes héten több alkalommal apostoli párokat jelölt ki, hogy egy-két napra Jerikóba menjenek. E jerikói látogatások alkalmával az apostolok már jobban követték Jézus útmutatásait a betegek számára való segédkezés terén; meglátogattak minden házat a városban és megpróbáltak vigaszt nyújtani minden csüggedt személynek. Jerikóban érte utol őket egy mezopotámiai küldöttség, mely azért jött, hogy Jézussal tanácskozzon. Az apostolok csupán egy napot akartak ott tölteni, de amikor ezek az igazságkeresők keletről megérkeztek, Jézus három napig velük maradt, és ők az Eufrátesz mentén lévő otthonaikba a mennyországról szóló új igazságok ismeretében tértek vissza.

141:9. UTAZÁS JERUZSÁLEMBE Hétfőn, március utolsó napján Jézus és az apostolok megkezdték utazásukat a hegyekben felfelé, Jeruzsálembe. A betániai Lázár két alkalommal is lent járt Jézusnál, és mindent megbeszéltek, hogy a Mester és apostolai miként legyenek elszállásolva Lázárnál és lánytestvéreinél Betániában arra az időre, amíg Jeruzsálemben akarnak maradni. Jézus és az apostolok öt napig maradtak itt, pihentek és erőt gyűjtöttek. Április 6-án Jézus és az apostolok elindultak Jeruzsálembe; és ez volt az első alkalom, hogy a Mester és mind a tizenkét apostol együtt volt.

68


142. ÍRÁS: A PÁSKA-ÜNNEP JERUZSÁLEMBEN Közteslény bizottság A JERUZSÁLEMBEN töltött első napon Jézus meglátogatta a korábbi évek alatt barátjává lett Annást, az egykori főpapot és Szalóménak, Zebedeus feleségének a rokonát. Amikor Jézus észrevette Annás hűvösségét, nyomban távozott, s elmentében ezt mondta: „A félelem az ember legnagyobb elnyomója és a büszkeség a legnagyobb gyöngesége; vajon elárulnád-e magad, hogy az öröm és a szabadság e két elpusztítójának rabszolgasorára juss?” De Annás nem válaszolt. A Mester mindaddig nem is látta újra Annást, amíg Annás a vejével össze nem ült ítélkezni az Ember Fia felett.

142:1. TANÍTÁS A TEMPLOMBAN A hónap során Jézus vagy az apostolok egyike naponta tanított a templomban. A páskaünnepre érkezett tömegek meghallgatták Jézus e tanítását, és az emberek százai örvendeztek a jó hír hallatán. A zsidó főpapoknak és vezetőknek komoly fejtörést okozott Jézus és az ő apostolai, és maguk között azon tanakodtak, hogy mihez is kezdjenek velük. Ezek az érdeklődő férfiak és nők elvitték a jézusi üzenet hírét e páska-ünneptől a római birodalom legtávolabbi részeibe és még keletre is. Ez volt a kezdete az országról szóló evangélium elterjedésének a nagyvilágban. Jézus munkája többé már nem korlátozódott Palesztinára.

142:2. AZ ISTEN HARAGJA A páska-ünnepi rendezvényekre ellátogatott Jeruzsálembe egy Jákob nevezetű ember, aki Krétáról származó, gazdag zsidó kereskedő volt, és felkereste Andrást, hogy Jézussal külön is találkozhasson. András megszervezte e titkos találkozót Jézussal Fláviusz házában másnap estére. Azt mondta Jákob Jézusnak: „De rabbi, Mózes és a régi látnokok azt mondják nekünk, hogy Jahve féltékeny Isten, nagyharagú és vad dühű Isten.” Jézus elmagyarázta neki, hogy az éretlen gyermekek a szükségessé váló megfenyítésükkor talán mérgesnek látják az apjukat, de felnőve felfedezik az apjuk szeretetét mindeme korai fegyelmezésekben. És ugyanez a helyzet az éretlen kultúrákkal is, de ekkor Jézus kijelentette, hogy ő azért jött, hogy kinyilatkoztassa a mennyei Atya természetét. Azt mondta Jákobnak, hogy örvendeznie kellene az országba való belépésen és arra kell törekednie, hogy az Atya szeretettel kapcsolatos akarata eluralkodjon az életén. És Jákob így felelt: „Rabbi, én hiszek; azt kívánom, hogy vezess az Atya országába.”

142:3. AZ ISTENRŐL ALKOTOTT KÉP A tizenkét apostol azon az éjszakán számos kérdést tett fel Jézusnak a mennyei Atyáról. A Mester az istenkép bővülésének szakaszaira hívta fel a figyelmüket: 1. Jahve – a Sinai nemzetségek istene; 2. a Fenséges – az Atyáról, az El Elyonról alkotott felfogást a Melkizedek hirdette Ábrahámnak; 3. El Shaddai – a mennyei Isten egyiptomi felfogása; 4. Elohim – a paradicsomi Háromság tanítása; 5. a Legfelsőbb Jahve – egy Egyetemes Teremtő felfogása, aki egyszerre mindenható és végtelenül irgalmas; 6. a mennyei Atya – e tanítás olyan vallást kínál, amelyben a hívő az Istennek maga is fia. Az apostolok addig még soha nem döbbentek meg úgy, mint most, amikor meghallották az istenkép kiteljesedésének történetét.

142:4. FLÁVIUSZ ÉS A GÖRÖG MŰVELTSÉG Fláviusz, a görög zsidó nagy rajongója volt a szépnek a festészetben és a szobrászatban, s a ház, melyben jeruzsálemi ottléte során lakott, szemet gyönyörködtető épület volt. Fláviusz kellemesen meglepődött, amikor Jézus, belépve a házba, ahelyett, hogy megfeddte volna őt azért, mert ezekkel a bálványszerűnek tartott tárgyakkal telerakta a házat, nagy érdeklődést mutatott az egész gyűjtemény iránt. Jézus egyebek mellett ezt mondta neki: „Egy olyan korban, amikor az Atyámat nem jól értették, Mózes igazolást nyert ama kísérleteiben, hogy ellenálljon a bálványimádásnak. A jövőben a hozzáértő emberek élvezhetik a műkincseket anélkül, hogy a 69


szépség ilyen anyagi értékelését összekevernék a paradicsomi Atyának, a minden dolog és minden lény Istenének imádásával és tiszteletével.” Fláviusz mindent elhitt, amit Jézus tanított neki. Másnap elment a Jordánon túli Betániába és János tanítványaitól megkeresztelkedett.

142:5. BESZÉLGETÉS A BIZONYOSSÁGRÓL Ama nagy beszédek egyike, melyeket Jézus a templomban mondott el a páska-ünnep hete alatt, egy damaszkuszi férfi kérdésére válaszul hangzott el: „De rabbi, hogyan tudjuk biztosan, hogy téged az Isten küldött, és hogy valóban beléphetünk ebbe az országba, melyről te és a tanítványaid azt állítjátok, hogy közel van?” Jézus azt mondta neki, hogy az üzeneteiket azok gyümölcseiről kell megítélni. Ha mi a szellem igazságát hirdetik, akkor a szellem fog bizonyságot tenni az emberek szívében arról, hogy az üzenetük hiteles. Ha az emberek megcselekszik a mennyei Atya akaratát, akkor soha nem fognak elbukni a fejlődés örök életének elérésében az isteni országban. És annak bizonysága az egész világ számára, hogy szellemtől születtetek az, hogy őszintén szeretitek egymást.

142:6. A NIKODÉMUSSZAL FOLYTATOTT BESZÉLGETÉS Az egyik este Fláviusz otthonába eljött meglátogatni Jézust egy bizonyos Nikodémusz, aki a zsidó Szanhedrin egyik tehetős és idős tagja volt. Nikodémusz közölte Jézussal, hogy többet szeretne tudni az eljövendő országra vonatkozó tanításokról. Jézus azt felelte Nikodémusznak, hogy aki nem születik meg fentről, az nem láthatja meg az Isten országát. Nikodémusz erre ezt kérdezte: „Hogyan lehetséges ez?” Jézus magyarázatképpen utalt arra, hogy a szelet sem láthatjuk, mégis megfigyelhetjük a hatását, és hasonlóképpen van ez mindazok esetében, aki a szellemtől született. Nikodémusz teljesen őszinte volt és elég hitet gyűjtött ahhoz, hogy megértse az ország mibenlétét. Gyengén tiltakozott, amikor a szanhedrinbeli társai meghallgatás nélkül akarták elítélni Jézust; és az arimateai Józseffel együtt később bátran megmutatta a hitét és felszólalt Jézus testének kiadásáért, amikor pedig már a tanítványok többsége félelmében elmenekült a Mesterük végső szenvedésének és halálának helyszíneiről.

142:7. TANÍTÁS A CSALÁDRÓL A jeruzsálemi páska-ünnepi hét mozgalmas tanítási és személyes munkavégzési időszakának leteltét követően Jézus a következő szerdát Betániában töltötte az apostolaival, pihenéssel. Tamás tudni szerette volna, hogy mit tanítsanak az embereknek arról, hogy miként kell élniük azt követően, hogy az ország teljesebben eljön. Jézus nagyon világosan elmagyarázta, hogy a mennyország fejlődési tapasztalás, mely itt, a földön kezdődik és amely egymás utáni életállomásokon át fejlődik a Paradicsomig. Egy másik kor emberei jobban megértik majd az országról szóló örömhírt, amikor az a családi kapcsolatban nyer kifejeződést. És azután elmagyarázta, hogy az ilyen fokú testvéri szeretet állandóan megmutatkozik az önzetlen és szeretetteljes társadalmi szolgálatban. A családban fel kell ismernünk a következőket: 1. a létezés ténye – szülő-gyermek kapcsolat a természetben eredendően létező valóság; 2. biztonság és öröm; 3. nevelés és képzés; 4. fegyelmezés és korlátozás; 5. társaság és hűség; 6. szeretet és irgalom – az igazi családok elfogulatlanságra, türelemre és megbocsátásra épülnek; és 7. gondoskodás a jövőről. A földi apák szeretnek örökséget hagyni a fiaikra. A család nemzedéktől nemzedékig folytatódik. A halál csak azért vet véget egy nemzedéknek, hogy egy újabb kezdetét jelezze. A halál lezárja az egyéni életet, de a családnak nem szükségképpen vet véget. Jézus hangsúlyozta, hogy a tanításait a szellemi jelentéstartalmuk szerint kell értelmezni, nem szabad lefordítani a húsvér test nyelvére.

142:8. DÉL-JÚDEÁBAN Április végére a farizeusok és a szadduceusok körében olyannyira felerősödött a Jézussal szembeni ellenállás, hogy a Mester és apostolai úgy döntöttek, hogy egy időre elhagyják Jeruzsálemet, és délre, Betlehembe és Hebronba mennek dolgozni. Mialatt az apostolok az 70


evangéliumot tanították és segédkeztek a betegeknek, Jézus és Abner Engediben tartózkodott, ahol meglátogatták a nazireus közösséget. Ez az utazás Júdea déli részében a pihentető és eredményes munka időszakát hozta; sok lélek csatlakozott az országhoz. Június első napjaiban a Jézus elleni bujtogatás olyannyira lecsendesedett Jeruzsálemben, hogy a Mester és az apostolok visszatértek a hívek oktatása és megvigasztalása céljából. És így a dolgok nyugodt mederben folytak június utolsó napjaiig, amikor egy bizonyos Simon, a Szanhedrin tagja nyilvánosan is a magáénak mondta Jézus tanításait, miután ilyen értelemben nyilatkozott a zsidók vezetői előtt. Nyomban új mozgolódás támadt Jézus lefogása érdekében és az olyannyira fel is erősödött, hogy a Mester úgy döntött, visszavonul Szamaria és a Tízváros településeire.

143. ÍRÁS: UTAZÁS SZAMARIÁN ÁT Közteslény bizottság A ZSIDÓ vallási vezetők egyre erősödő ellenállása miatt Jézus és a tizenkettek a Kr.u. 27. év júniusának végén elhagyták Jeruzsálemet. Dél-Szamaria népe örömmel hallgatta Jézust, és az apostolok Karióti Júdás kivételével sikeresen felülkerekedtek a szamaritánusokkal szembeni előítéleteiken. Július utolsó hetében Jézus és társai arra készültek, hogy elinduljanak Faszélisz és Arkhelaisz, a Jordán közelében lévő új görög városok felé.

143:1. A TAN HIRDETÉSE ARKHELAISZBAN Az apostoli társaság először részesült olyan élményben, hogy csaknem kizárólag nem-zsidók – görögök, rómaiak és szíriaiak – alkotta csoportok előtt szónokolhattak. Az apostolok arról számoltak be Jézusnak, hogy a görögök és rómaiak félvállról veszik az üzenetüket, azt mondják, hogy az ilyen tanítások csak a gyengéknek és a rabszolgáknak jók, akik rövidesen el is tűnnek a föld színéről. Jézus válaszul kijelentette nekik, hogy a paradicsomi Atya a szeretetének ellenállhatatlan ereje révén kormányozza a világegyetemek mindenségét. „A szeretet a legnagyobb minden szellemvalóság közül. Az igazság felszabadító kinyilatkoztatás, de a szeretet a legmagasabb rendű kapcsolat.” Megkérdezte tőlük, hogy talán János gyengének látszott-e, vagy talán úgy látjátok, hogy ő a félelem rabja volna? Jézus biztosította őket arról, hogy az ország szolgálata a földön megköveteli tőlük és a munkatársaiktól, hogy összeszedjék minden férfias bátorságukat. Közülük sokakat megölnek majd az országról szóló örömhír iránti hűségük miatt. Ez volt az egyik legszenvedélyesebb beszéd, melyet Jézus a tizenketteknek valaha is elmondott. Az apostolok nyilvános beszédeinek és személyes segédkezésének hatása azonnali volt; attól a naptól fogva az üzenetük a bátor határozottság új hangnemét vette fel.

143:2. TANÍTÁS AZ ÖNURALOMRÓL András arról kérdezte Jézust, hogy gyakoroljanak-e önmegtagadást, amint azt János tanította, vagy törekedjenek inkább a jézusi tanítás szerinti önuralomra? Jézus úgy válaszolt, hogy ő az önzetlenség és az önuralom új üzenetével jött. A szellem új törvénye felruházza az embereket az önuralom szabadságával a félelemtől való önkéntes leigázottság és az önmegtagadás rabszolgasága régi törvényének helyében. Az Atya gyermekei, akik a szellemtől születtek, örökre és mindig urai a sajátlényegüknek és mindennek, ami a húsvér test vágyaival összefügg. Az ember sajátlényege feletti uralmának titka az emberben lakozó szellemben való hithez szorosan kötődik, mely szellem mindig szeretet révén munkál. Ha szellemtől születtek meg, akkor mindörökre megszabadultok az önmegtagadó élet és a húsvér test vágyai felett őrködés tudatosan vállalt rabságából, és átkerültök a szellem örömteli országába, és a szellem gyümölcsei jelentik az élvezhető és megnemesítő önuralom legmagasabb rendű fajtájának lényegét – az igaz önuralmat.

143:3. SZÓRAKOZÁS ÉS KIKAPCSOLÓDÁS Ekkortájt nagyfokú idegi és érzelmi feszültség állapota uralkodott el az apostolokon és az ő közvetlen tanítványtársaikon. András megkereste a problémával Jézust, aki azt javasolta, hogy 71


három napra menjenek el pihenni és kikapcsolódni a Sartaba-hegyre. Jézus arra kérte Andrást, hogy bizalmasan tudassa mindegyik társával, hogy a pihenés ideje alatt ne hozakodjon elő senki a problémáival. A hegytetőt elérvén Jézus leültette őket maga köré, s így szólt: „Testvéreim, mindannyiatoknak meg kell ismernetek a pihenés értékét és a kikapcsolódás segítő erejét. Értsétek meg, hogy némely nehéz feladat megoldásának a legjobb módja az adott kérdéssel való foglalkozás mellőzése egy időre. Amikor azután a pihenésből vagy az istenimádatból felüdülten visszatértek a dologra, már képesek lesztek tisztább fejjel, biztosabb kézzel és természetesen szívetek szándékában is megerősödötten foglalkozni a gondjaitokkal.” Ismétlem, sokszor úgy fogjátok találni, hogy a gondotok mértékében és arányaiban kisebb A harmadik napon, amikor elindultak lefelé a hegyről, vissza a táborukba, nagy változáson mentek keresztül. E munkaszünetről való visszatérésük jelentette a János követőivel való sokkal magasabb szintű kapcsolatok időszakának kezdetét.

143:4. A ZSIDÓK ÉS A SZAMARITÁNUSOK A zsidók több mint hatszáz éven keresztül ellenséges viszonyban álltak a szamaritánusokkal. Ez az ellenségeskedés Ez a vallási ellenségeskedés az előbbieknek a babiloni fogságból való visszatérésének idejére tevődik, amikor a szamaritánusok azon igyekeztek, hogy megakadályozzák Jeruzsálem újjáépítését. A Mesterük iránti hűségük számára komoly próbatételt jelentett, amikor a Mester azt mondta, hogy „Menjünk Szamariába”. De a Jézus mellett eltöltött több mint egy év alatt a személyes hűség olyan formáját alakították ki, mely túltett még a tanításaiba vetett hitükön és a szamaritánusokkal szembeni előítéleteiken is.

143:5. A SIKÁRI ASSZONY Amikor a Mester és a tizenkettek megérkeztek Jákob kútjához, Jézus, az úttól kimerült lévén, a kút mellett pihent, mialatt Fülöp magával vitte az apostolokat, hogy segítsenek neki élelmet és sátrakat hozni Sikárból. Amikor egy sikári nő jött arra a vizes korsójával és a kútból vizet akart venni, Jézus így szólt hozzá, „Adj innom”. A nőt Naldának hívták; úgy gondolta, hogy nyíltan kacérkodhat Jézussal. Jézus felszólította, hogy menjen el a férjéért és hozza el; amikor a nő erre azt felelte, hogy nincsen férje, akkor Jézus azt mondta neki, hogy akivel most együtt él, az nem a férje. Azt is mondta neki, hogy ha felfogná a lényeget, akkor az élő vizet keresné inkább. Nalda bocsánatot kért és kijelentette, hogy szeretne ebből az élő vízből. A beszélgetés menetét a lelki szükségleteitől egy istentani ellentmondás felé terelte, majd arról beszélt, hogy a János által hirdetett Megszabadítónak minden dolgot elmond majd. Jézus, félbeszakítván Naldát, megdöbbentő bizonyossággal azt mondta, „Én vagyok az, akiről beszélt.” Ez volt az első közvetlen, határozott és leplezetlen kijelentés az ő isteni természetéről és fiúi elismertségéről, melyet Jézus a földön tett; és azt egy nőnek mondta, egy szamaritánus asszonynak, egy, a férfiak szemében mindaddig megkérdőjelezhető jellemű nőnek, de olyan nőnek, akit az isteni tekintet olyannak látott, aki többet vétkezett, mint amennyit a maga akaratából vétkezett volna és aki most olyan emberi lélek, aki vágyik az üdvözülésre, s azt őszintén és tiszta szívvel kívánja, és az elég is volt. Nalda visszament a városba, és még napnyugta előtt nagy tömeg gyűlt össze Jákob kútjánál, hogy meghallgassák Jézust.

143:6. A SZAMARITÁNUS HITÉBREDÉS A tizenkettek éppen visszatértek az élelemmel, és nagyon kérték Jézust, hogy egyen velük. Jézus azonban tudatában volt annak, hogy hamarosan rájuk esteledik; ezért kitartott azon elhatározása mellett, hogy beszél az emberekhez, mielőtt elküldi őket. Jézus és az apostolok elmentek Sikárba és két napon át hirdették a tant, mielőtt tábort vertek volna a Gerizim-hegyen. És a sikári lakosok közül sokan hittek az evangéliumban. Jézus beszélt az apostoloknak azokról a valóságokról, melyek központi helyet foglalnak el az Isten országában. Bármely vallásban nagyon könnyű aránytalanná váló értékeket megengedni és engedni, hogy a tények az ember istentanában elfoglalják az igazság helyét. A kereszt ténye a

72


későbbi kereszténység központi helyére került; de ez nem a vallás ama központi igazsága, mely a názáreti Jézus életéből és tanításaiból nyerhető. És újra és újra hangsúlyozta előttük, hogy a szeretet a legnagyobb kapcsolat a világegyetemben.

143:7. TANÍTÁSOK AZ IMÁRÓL ÉS AZ ISTENIMÁDATRÓL Az igaz vallás az egyes lélek cselekedete a Teremtőhöz fűződő öntudatos viszonyában; a szervezett vallás az ember kísérlete arra, hogy az egyedi hívek istenimádatát közösségiesítse. Az istenimádatnak – a szellemi szemlélésének – szükségképpen váltakoznia kell a szolgálattal, kapcsolatba kell lépnie az anyagi valósággal. A munkának a játékkal kell váltakoznia; a vallást a vidámságnak kell ellensúlyoznia. Az imádság célja, hogy az ember kevesebbet gondolkodjon és többet ismerjen meg; nem a tudás növelése a cél, hanem a szellemi meglátás kiterjesztése. Az istenimádat célja a jobb élet előrevetítése, majd ezen új szellemi értékek visszavetítése a jelenbeli életre. Az istenimádat olyan eljárás, mellyel az Egytől kérünk ösztönzést a sokak szolgálatához. Az imádság önemlékeztető – fennkölt gondolkodás; az istenimádat önfeledés – felsőbb szintű gondolkodás. Az istenimádat a rész azonosulása az Egésszel; a véges azonosulása a Végtelennel; a fiú azonosulása az Atyával; az idő azon próbálkozása, hogy lépést tartson az örökkévalósággal.

144. ÍRÁS: GILBOÁBAN ÉS A TÍZVÁROSBAN Közteslény bizottság A SZEPTEMBERI hónapot Jézus itt töltötte az apostolokkal, tanította és oktatta őket az ország igazságaira. Tudta, hogy a tanítás és tanhirdetés előzetes munkája a vége felé jár. Ezért úgy döntött, hogy visszavonultan töltenek némi időt, felkészíti az apostolokat és azután valamilyen kevéssé feltűnő munkát végeznek a Tízváros településein, amíg Jánost vagy ki nem végzik, vagy szabadon nem engedik, hogy az erőik egyesítése céljából csatlakozhasson hozzájuk.

144:1. A GILBOAI TÁBOR Az idő múlásával a tizenkettek odaadóbbak lettek Jézus iránt és egyre jobban elkötelezték magukat az ország érdekében végzendő munka mellett. Odaadásuk nagyrészt személyes hűségből fakadt. Jézus sok mindent elmondott a tizenketteknek az ő földi életéről és a Hermon-hegyen szerzett tapasztalatairól; megismertette őket valamennyire avval is, hogy mi történt a hegyekben a megkeresztelését követő negyven nap alatt. És egyenesen felszólította őket, hogy senkinek se beszéljenek ezekről a tapasztalásokról, amíg vissza nem tért az Atyjához. Az idő nagy részét Jézus egyedül töltötte a hegyen, a tábor közelében, az Atyjával való személyes bensőséges közösségben. Az egész szeptember központi kérdésköre az ima és az istenimádat volt. A tizenkettek szerették volna megtudni, hogy Jézus milyen kérelemformát fogadna el. És főleg az egyszerű emberek ezen egyszerű kérelem iránti igénye miatt egyezett bele Jézus ez alkalommal, hogy megtanítson nekik egy ösztönző imaformát.

144:2. BESZÉLGETÉS AZ IMÁRÓL Az eszményi ima egyfajta szellemi közösség, mely értelmes istenimádathoz vezet. Az igaz imádkozás a menny felé irányuló őszinte magatartás, mely révén eszményképeiteket eléritek. Az ima a lélek lélegzete, és ennek kell állhatatossá tennie benneteket az Atya akaratának megismerésére irányuló próbálkozásotokban. Kérjetek és kaptok; keressetek és találtok; zörgessetek és ajtót nyitnak nektek. Az embereknek mindig imádkozniuk kell és nem szabad elbátortalanodniuk. Állhatatosságotok azonban ne az Isten kegyének elnyerésére irányuljon, hanem arra, hogy megváltozzon a földi hozzáállásotok és gyarapodjon a lelketek szellemérzékenységi készsége. Az igazi hit a földi nehézségek olyan hegyeit mozdítja el, melyek történetesen a lelki gyarapodás és a szellemi fejlődés útjában állnak.

73


144:3. A HÍVŐ EMBER IMÁJA De az apostolok még mindig nem voltak elégedettek; azt szerették volna, ha Jézus egy olyan mintaimát ad nekik, melyet az új tanítványaiknak megtaníthatnak. Jézus így szólt: „Ha tehát még mindig ilyen imát akartok, akkor elmondom nektek azt, amelyet az öcséimnek és a húgaimnak tanítottam Názáretben: „Mi Atyánk, ki a mennyben vagy, legyen a neved szent. Jöjjön el a te országod; a te akaratod legyen meg a földön éppúgy, miként a mennyben. A holnapi kenyerünket add meg nékünk ma; üdítsd fel lelkünket az élet vizével. És bocsásd meg nékünk minden adósságunkat, mert mi is megbocsátottunk minden adósunknak. Ments meg minket a kísértésben, szabadíts meg a rossztól, és fokozatosan tégy minket oly tökéletessé, mint amilyen te magad vagy. Jézus a tizenketteknek mindig a titkon való imádkozást tanította. Jézus azt tanította, hogy a hatékony ima legyen önzetlen, hívő, őszinte, értelmes és bizodalmas – az Atya végtelenül bölcs akaratának legyen alárendelt. Amikor Jézus egész éjszakákat töltött a hegyen imával, akkor ez főként a tanítványai, különösen a tizenkettek érdekében volt. A Mester igen keveset imádkozott saját magáért.

144:4. EGYEBEK AZ IMÁRÓL Bármely kérelem őszinte és vágyódó ismétlése mindig magával hozza a lélek szellemi befogadóképességének növekedését. A lélek szellemi befogadóképessége határozza meg a mennyei áldások azon mértékét, mely az ima válaszaként személyesen befogadható és tudatosan megérthető. Az ima az ártalmas önvizsgálat ellenszere. Ha az imát a lélek szellemi energiatartalékainak feltöltéséhez hasonlítjuk, úgy az istenimádat tekinthető úgy is, mint a lélek ráhangolódása az Egyetemes Atya végtelen szellemétől jövő világegyetemi adásokra. Az ima egyfajta lélektani folyamat, melynek során az emberi akarat lecserélődik az isteni akaratra. Az ima azon isteni terv része, mely átalakítja azt, ami van, azzá, amivé lennie kell.

144:5. MÁS IMAFORMÁK Jézus a földi létének hátralévő részében időről időre bemutatott néhány további imaformát apostolainak. Számos ima más lakott bolygóról való volt, mint például ez is: Tökéletes és igazságos mennyei Atyánk, vezéreld és irányítsd utunkat ma. Szentesítsd lépteinket és rendezd gondolatainkat. Vezess minket mindig az örök fejlődés útján. Tölts el minket bölcsességgel az erő teljességéig és éltess végtelen energiáddal. Tölts el minket a szeráfi seregek jelenlétének és útmutatásának isteni tudatosságával. Vezess minket mindig a fény útján, felfelé; igazíts meg teljesen a nagy ítélet napján. Dicsőíts meg minket örökre, miként magaddal is tetted, és fogadj minket végtelen szolgálatra a mennyben.

144:6. TANÁCSKOZÁS JÁNOS APOSTOLAIVAL János, Jézus példáját követve, nem sokkal korábban a vezetői közül tizenkettőt apostolnak nevezett ki. E huszonnégy ember három héten át heti hat napon és napi három alkalommal ült le tanácskozni. Jézus elutasította, hogy részt vegyen a vitáikban és két hétre magukra is hagyta őket. András és Abner felváltva elnökölt a két apostoli csoport e közös megbeszélésein. Az első dolog, amiben megegyeztek, annak az imának az elfogadása volt, melyet Jézus a közelmúltban megtanított nekik. Ezután arról döntöttek, hogy amíg János él, akár börtönben van, akár nem, mindkét tizenkét fős apostoli csoport végzi a maga dolgát, és hogy minden három hónapban egy egyhetes közös tanácskozást tartanak a mindenkor meghatározott helyen. Végül egyetértésre jutottak abban is, hogy amíg János él, vagy amíg közösen nem döntenek másként, csak János apostolai keresztelik a híveket, és csak Jézus apostolai részesítik felkészítésben az új tanítványokat. Ezután arról szavaztak, hogy János halála esetén Jézus apostolai elkezdik a vízzel való keresztelést az isteni Szellemmel való keresztelés jelképeként. János apostolai azt terjesztették, „Tarts bűnbánatot és keresztelkedj meg.” Jézus apostolai azt hirdették, hogy „Higgy és keresztelkedj meg.”

74


144:7. A TÍZVÁROS TELEPÜLÉSEIN November és december hónapban Jézus és a huszonnégy apostol feltűnés nélkül dolgozott a Tízváros görög településein. Egy új kinyilatkoztatás közösségivé alakított vallása mindig megfizeti az árát annak, ha a megmenteni kívánt korábbi vallás bevett formáival és szokásaival kiegyezik. János követői azzal, hogy Jézus követőihez csatlakoztak, a vízzel való keresztelés kivételével csaknem mindent feladtak. E két hónap alatt a csoport az idő legnagyobb részében párokban dolgozott, Jézus egyik apostola János egyik apostolával tartott. És sok lelket nyertek meg a nemzsidók és a hitehagyott zsidók között. Abner, János apostolainak vezetője Jézus odaadó híve lett és később ő vált annak a hetvenfős csoportnak a fejévé, akiket a Mester az országról szóló evangélium hirdetésével megbízott.

144:8. A PELLA KÖZELI TÁBORBAN December második felében mindannyian elmentek a Jordán mellé, Pella közelébe, ahol újra hozzáfogtak a tanításhoz és a tan hirdetéséhez. Az egyik délutánon történt, hogy mialatt Jézus a tömeget tanította, János néhány bizalmas barátja meghozta a Mesternek a Keresztelőről szóló utolsó üzenetet. Jézus, a tanítást megszakítva, ezt mondta János barátainak: „Menjetek vissza és mondjátok meg Jánosnak, hogy nem felejtkeztek el róla. Mondjátok el neki, amit láttatok és hallottatok, hogy a jó hírt hirdetik a szegényeknek. Bizony, bizony mondom nektek, az asszonyok szülöttei közt nem született nagyobb Keresztelő Jánosnál; de aki a mennyországban kicsi, az nagyobb, mert szellemtől született és tudja, hogy az Isten fiává lett.” És János apostolai attól kezdve erősen kötődtek Jézushoz. Jánost nagyon megnyugtatták a hírek, és a hite erőre kapott Jézus szavai és Abner üzenete révén. Jézus egyebek között azt mondta: „Ezért hát gyertek hozzám mindnyájan, akik fáradtok s akik terhet hordoztok, és megtaláljátok lelketek nyugalmát. Vegyétek magatokra az isteni igát, és megtapasztaljátok az Isten békéjét, mely minden értelmet meghalad.”

144:9. KERESZTELŐ JÁNOS HALÁLA Keresztelő Jánost Heródes Antipász parancsára Kr.u. 28. január 10-én este végezték ki. Amikor Jézus meghallgatta a jelentésüket, feloszlatta a tömeget és összehívta a huszonnégy apostolt, s azt mondta: „János halott. Heródes lefejeztette. Ma este tartsatok közös tanácskozást és a dolgaitokat megfelelően intézzétek el. Nincs több vesztegetni való időnk. Eljött az idő, hogy nyíltan és erővel hirdessük az országot. Holnap Galileába megyünk.” Ennek megfelelően Kr.u. 28. január 13-án kora reggel Jézus és az apostolok, akiket mintegy huszonöt tanítvány kísért, elindultak Kapernaumba és az éjszakát Zebedeus házában töltötték.

145. ÍRÁS: NÉGY ESEMÉNYDÚS NAP KAPERNAUMBAN Közteslény bizottság JÉZUS és az apostolok január 13-án, kedden este érkeztek meg Kapernaumba. Jézus visszatérésének híre gyorsan elterjedt az egész városban, és másnap korán reggel Mária, Jézus anyja sietve felkerekedett, s elment Názáretbe, József fiához. András közreműködésével Jézus megszervezte, hogy a következő szombaton a zsinagógában beszéljen. Pénteken késő este Jézus kishúga, Rúth titokban meglátogatta őt. Erről a látogatásról Zebedeus Jánost kivéve emberi lény nem tudott, és őt is figyelmeztették, hogy ne szóljon senkinek. Rúth volt Jézus családjának egyetlen tagja, aki következetesen és fenntartások nélkül hitt Jézus földi küldetésének isteni voltában a szellemi öntudatra ébredésének első pillanatától egészen Jézus mozgalmas segédkezéséig, haláláig, feltámadásáig és felemelkedéséig. A kis Rúth volt Jézus fő vigasza, ami a földi családját illeti, az ő perének, elutasításának és keresztre feszítésének komoly megpróbáltatásában.

75


145:1. A HALFOGÁS Ugyanezen hét péntekének reggelén, amikor Jézus a part mellett tanított, az emberek úgy körülvették a víz szélénél, hogy Jézus jelzett a Zebedeus Dávidnak és két társának, akik a tavon töltött eredménytelen éjszakai halászatból visszatérve közeledtek a parthoz, és az ő segítségüket kérte. Miután Jézus befejezte az emberek tanítását, így szólt Dávidhoz: „Lévén, hogy hátráltattalak benneteket azzal, hogy a segítségemre kellett sietnetek, hadd dolgozzak most veletek. Menjünk ki halászni!” De Simon, Dávid egyik segédje, így felelt: „Mester, nincs értelme. Egész éjjel keményen dolgoztunk és semmit sem fogtunk; de a parancsodra kimegyünk és leengedjük a hálóinkat.” Amikor odaértek a Jézus által megjelölt helyre, leengedték a hálóikat és olyan sok halat fogtak, hogy féltek, a hálóik kiszakadnak, olyan sokat, hogy jeleztek a parton lévő társaiknak, és segítséget kértek. Három hajót töltöttek meg hallal csaknem elmerülésig. Attól a naptól fogva Zebedeus Dávid, ez a Simon és társai otthagyták a hálóikat és követték Jézust. De ez semmilyen értelemben nem volt csodás halfogás. Jézus ismerte a Galileai-tóban élő halak szokásait. Ez alkalommal pusztán elvezette ezeket az embereket oda, ahol a halak e napszakban rendszerint lenni szoktak.

145:2. DÉLUTÁN A ZSINAGÓGÁBAN A következő szombaton, a zsinagógai délutáni istentiszteleten mondta el Jézus „A Mennyei Atya Akaratáról” szóló hitszónoklatát. E beszéddel Jézus a vallás személyes megtapasztalásának tényét igyekezett megvilágítani. „A mennyei Atyához többé már nem Izráel gyermekeként kell közelednetek, hanem Isten gyermekeként. Az Isten egyénekként szeret titeket – mindegyikőtöket. A mennyei Atya azt akarja, hogy a földi gyermekei kezdjék meg az örökkévaló felemelkedéssel járó paradicsomi létpályát, hogy megtalálják a Teremtőt, megismerjék az Istent és törekedjenek arra, hogy olyan legyenek, mint ő. Ahogy Jézus befejezte a beszédét, a gyülekezetben egy fiatalember, akit Jézus szavai nagyon felkavartak, erős rángógörcsrohamot kapott. Jézus csendre intette az embereket, megfogta a fiatalember kezét, s így szólt, „Gyere ki ebből” – és a férfi nyomban magához tért. E fiatalembert nem szállta meg tisztátalan szellem vagy démon; közönséges rángógörcs áldozata volt. E mindennapos véletlen esemény eredményeként gyorsan híre terjedt egész Kapernaumban annak, hogy Jézus démont űzött ki egy férfiból és csodamód meggyógyította őt a zsinagógában a délutáni beszédének lezárásaként.

145:3. A GYÓGYÍTÁS NAPNYUGTAKOR Röviddel napszállta után Péter felesége hangokat hallott az előkertből és az ajtóhoz menve összegyűlt beteg emberek nagy társaságát látta. A Zebedeus ház főbejáratán kilépő Mester lesújtott és szenvedő emberek hosszú sorát látta. Egy kiáltó hang szállt fel az előkertből: „Mester, rendelkezz, állítsd helyre az egészségünket, gyógyítsd meg a betegségeinket és mentsd meg a lelkünket!” Jézus egyebek mellett ezt mondta: „Ha Ő is úgy akarja, aki engem küldött, és ha ez nem összeegyeztethetetlen azzal, hogy magamat a mennyországról szóló örömhír terjesztésének szenteltem, akkor szeretném egészségesként látni a gyermekeimet – és –” És egyetlen pillanat alatt 683 férfi, nő és gyermek lett egészségessé, gyógyult ki tökéletesen minden fizikai betegségéből és egyéb testi rendellenességéből. Sem addig a napig, sem azóta nem lehetett látni ilyen jelenetet a földön. De mindama lények közül, akik a természetfeletti gyógyulás e hirtelen és váratlan kitörésén elképedtek, Jézus volt a legmeglepettebb.

145:4. AZ ESTE TOVÁBBI RÉSZÉBEN Emberi nézőpontból valószínűleg ez volt a legnagyobb nap a Jézus társaságában töltött nagyszerű napjaik között. A Jézus isteniségével kapcsolatos régóta meglévő kétségeik eltűntek. Szó szerint megrészegültek az önkívülettel határos, zavart elragadtatásuktól. De amikor keresni kezdték Jézust, sehol sem találták. Amikor Jézus visszatért közéjük, már későre járt az idő. Jézus nem volt hajlandó fogadni a tizenkettek, valamint azok elismerő szavait és rajongását, akik még 76


mindig ott tartózkodtak, arra várva, hogy üdvözölhetik, és csak ennyit mondott: „Ne afelett örvendezzetek, hogy az Atyámnak hatalma van a test meggyógyítására, hanem annak örüljetek inkább, hogy meg van a hatalma a lelkek megmentéséhez. Térjünk nyugovóra, mert holnap az Atya ügyében kell eljárnunk.” És megint csak tizenkét csalódott, zavart és búsuló szívű ember tért nyugovóra; az ikrek kivételével kevesen tudtak eleget aludni azon az éjszakán.

145:5. VASÁRNAP KORA REGGEL Jézus sem aludt sokat azon a szombat éjszakán. Vasárnap reggel már jóval napkelte előtt felkelt és egymagában kiment az egyik kedvenc helyére, hogy az Atyával együtt lehessen. Ezen a reggelen Jézus imájának tárgya az volt, hogy legyen meg a bölcsessége és az ítélőképessége ahhoz, hogy az isteni irgalommal társult emberi rokonszenv a halandói szenvedés jelenlétében ne gyakoroljon rá oly erős hatást, nehogy az idejének egészét a fizikai segédkezés töltse ki s ezzel elhanyagolja a szellemi segédkezést. Péter felkeltette Jakabot és Jánost, és hárman elindultak megkeresni a Mesterüket. Jézus több mint négy órán át próbálta megmagyarázni e három apostolnak a történteket. Megpróbálta világossá tenni a közeli társai előtt annak valódi okait, hogy az Atya országa miért nem épülhet csodatételre és fizikai gyógyításra. De ők nem értették a tanítását. András arra kérte a Jézust, hogy segédkezzen az összegyűlt sokaságnak. Egyebek mellett Jézus ezt mondta erre: „Nem az Atyám akarata az, hogy visszamenjek veletek kielégíteni e kíváncsiakat és elmerülni a fizikai dolgokban való segédkezésben a szellemiek kizárásával. Menj hát, és készüljetek fel az azonnali indulásra, én addig itt várlak benneteket.” Jakab és Júdás szeretett volna találkozni Jézussal, de mire odaértek, ő már elhagyta a várost. Így aztán vasárnap délután Jézus és az apostolok megkezdték az első valóban nyilvános és nyílt hitszónoki vándorútjukat a galileai városokban, de Názáretbe nem mentek el.

146. ÍRÁS: AZ ELSŐ TANHIRDETŐ VÁNDORÚT GALILEÁBAN Közteslény bizottság A GALILEAI első nyilvános tanhirdető vándorút Kr.u. 28. január 18-án vasárnap kezdődött el. Ez volt az első alkalom, hogy Jézus megengedte a társainak a tan megkötések nélküli hirdetését. E vándorúton csupán három alkalommal figyelmeztette őket; arra intette őket, hogy maradjanak távol Názárettől és legyenek elővigyázatosak, amikor Kapernaumon és Tibériáson áthaladnak.

146:1. A TAN HIRDETÉSE RIMMONBAN Rimmon kis városát egykor a babiloni levegőisten, Ramman imádatának szentelték. Jézus és a huszonnégy apostol sok időt szentelt annak, hogy tisztázzák a különbséget e régebbi hiedelmek és az országról szóló új evangélium között. A fényről és a sötétségről, a jóról és a rosszról, az időről és az örökkévalóságról szóló, jobb babiloni és perzsa eszmék közül sokat később beemeltek az úgynevezett kereszténység tantételei közé, és ezzel a keresztény tanítások valamivel elfogadhatóbbá váltak a Közel-Kelet népei számára. Hasonlóképpen Platónnak az eszményi szellemről, vagy másként: a minden látható és anyagi dolog láthatatlan mintáiról szóló elméletei közül is sokat átvettek, s ezzel a Pál-féle keresztény tanítások könnyebben elfogadhatóvá váltak a nyugati görögök számára.

146:2. JOTAPATÁBAN Nátániel fejében volt némi zavar a Mesternek az imáról, a köszönetnyilvánításról és az istenimádatról szóló tanításait illetően, és a kérdésére válaszolva Jézus hosszan beszélt a tanítása további magyarázataként. A gonoszságnak az ember szívébe való tudatos és folyamatos

77


befogadása fokozatosan leépíti az emberi léleknek a szellem-körökkel való ima-kapcsolatát. Az Isten ismert és fennálló törvényeivel összeegyeztethetetlen ima utálatos a paradicsomi Istenségek előtt. Az Isten-ember érintkezési csatorna emberi végének megnyitásával a halandók számára nyomban igénybe vehetővé válik az isteni segédkezés örökké mozgásban lévő árama. Akik irgalmat akarnak, azoknak irgalmat kell mutatniuk. Amit az igaz fiú kíván és amit a végtelen Atya akar, az úgy VAN. Az ima nem változtatja meg az Isten viszonyulását az emberhez, viszont átalakítja az embernek a változhatatlan Atyával kapcsolatos beállítottságát. Ima nem alkalmazható annak érdekében, hogy az ember elkerülje az időbeli késedelmeket vagy hogy meghaladja a tér korlátait. Amennyiben valaha is kétségetek van afelől, hogy mit kérjetek az Atyától, kérjetek az én nevemben, és én a kérelmeteket a valós igényeitek és vágyaitok szerint és az Atyám akaratának megfelelően előadom. Jézus azt tanította a követőinek, hogy miután elmondták imájukat az Atyának, egy ideig maradjanak a csendes befogadás állapotában, hogy jobb lehetőséget adjanak a bennük lakozó szellemnek arra, hogy beszéljen a figyelő lélekhez.

146:3. A RÁMAI MEGÁLLÓ Jézus Rámában folytatta az emlékezetes vitát azzal az idős görög bölcselővel, aki azt tanította, hogy a tudomány és a bölcselet elégséges az emberi létezés igényeinek kielégítéséhez. Jézus azt mondta: „Ahol ti abbahagyjátok, ott kezdjük mi. A vallás kinyilatkoztatás az elme által egyedül sohasem felfedezhető vagy teljesen felfogható szellemi valóságokkal foglalkozó emberi lélek számára. Az értelmi törekvések talán feltárhatják az élet tényeit, de az országról szóló örömhír a lét igazságait fedi fel.” Az öreg bölcselő fogékony volt a Mester megközelítési módja iránt, és mivel szívében őszinte volt, gyorsan híve is lett az üdvözülés ezen evangéliumának. Jézus azt mondta: „Bár az elmétekben munkálkodó isteni szellemet nem figyelhetitek meg, van egy gyakorlati módja annak, hogy felfedezzétek, hogy milyen mértékben adtátok át a lelki erőitek feletti irányítást a mennyei Atya e bennetek lakozó szelleme tanításának és útmutatásának, és ez pedig annak mértéke, hogy mennyire szeretitek embertársaitokat.” Jézus az egész földi élete alatt igen kevés oktatásban részesítette követőit a vallás közösségiesítése tárgyában.

146:4. A JIRÓNI EVANGÉLIUM Ekkoriban Galilea és Júdea minden zsinagógája még nyitva állt Jézus előtt. Jirón akkoriban kiterjedt ásványbányákkal rendelkezett, és lévén, hogy Jézus addig még nem tapasztalta meg a bányászok életét, a jiróni ottlétének nagy részét a bányákban töltötte. A Jirónban töltött harmadik nap késő délutánján, amint Jézus éppen a bányákból tért vissza, úgy alakult, hogy a lakóhelye felé haladva közelebb került egy bizonyos leprás férfi nyomorúságos viskójához, s a szenvedő ember Jézus elébe térdelve e szavakat intézte hozzá: „Uram, ha te akarnád, megtisztíthatnál engem. Hallottam a tanítóid üzenetét, és én be is lépnék az országba, ha megtisztulhatnék.” Ahogy Jézus rátekintett, az ember arcra borult és imádni kezdte őt. Ekkor a Mester kinyújtotta a kezét és megérintve őt azt mondta: „Akarom – tisztulj meg.” És a férfi nyomban meggyógyult. Jézus meghagyta neki, hogy senkinek se beszéljen a gyógyulásáról, hanem mutassa meg magát a papnak és ajánljon fel áldozatokat a megtisztulásáért. Annak eredményeként, hogy elterjesztette a hírt, miszerint Jézus meggyógyította, a Mesterhez úgy tódultak a betegek, hogy másnap kénytelen volt korán felkelni és elhagyni a falut. A leprás férfi meggyógyítása volt az első úgynevezett csoda, melyet Jézus szándékosan és akarattal vitt véghez eddig az időpontig.

146:5. VISSZATÉRÉS KÁNÁBA Javában munkálkodtak az embereknek az országba való felvételén, amikor a harmadik napon egy előkelő kapernaumi polgár érkezett Kánába, Titusz, akinek a fia súlyos beteg volt és arra kérte Jézust, hogy segítsen. Jézus szóvá tette, hogy az emberek csak akkor hisznek, ha csodákat látnak. A nemesember azonban e szavakkal igyekezett rávenni Jézust a cselekvésre: „Uram, én hiszek, de gyere, mielőtt még a gyermekem meghal, mert amikor otthagytam, már közel volt a halálhoz.” És amikor Jézus egy pillanatra lehajtotta a fejét csendesen eltűnődve, hirtelen így szólt, „Menj haza; a 78


fiad élni fog.” Titusz sietett vissza Kapernaumba és ott megtudta, hogy a fia láza nagyjában akkor ment le, amikor Jézus kijelentette, hogy a fia élni fog. Ez nem valamely testi betegség meggyógyításának csodája volt. Ez pusztán a természeti törvény alakulására vonatkozó előzetes ismeret volt, mely ismereteket Jézus oly gyakran vett igénybe a megkeresztelése után. És amikor Jézus látta, hogy az egész vidék felbolydult, azt mondta, „Menjünk Nainba.”

146:6. NAIN ÉS AZ ÖZVEGYASSZONY FIA Ahogy Jézus és az apostolok a városkapuhoz közeledtek, egy temetési menettel találkoztak, mely a közeli temetőbe tartott, s egy nainbeli özvegyasszony egyetlen fiát vitték. Jézus észrevette, hogy a fiatalember nem halott, így, az anyához fordulva, azt mondta: „Ne sírj! A fiad nem halott; alszik.” És akkor kézen fogta a fiatalembert és azt mondta, „Ébredj és kelj fel!” És az ifjú, akit holtnak hittek, felült és beszélni kezdett, Jézus pedig hazaküldte őket. Jézus megpróbálta lecsendesíteni a tömeget és gyenge kísérletet tett arra, hogy elmagyarázza, a fiú nem volt igazán halott, de ezen igyekezete hasztalan volt. És Jézust megint csak úgy zaklatták, mint gyógyítót, ezért másnap korán reggel el is indult Éndórba.

146:7. ÉNDÓRBAN Éndórban Jézus néhány napra elszökött a testi gyógyulást kereső zsivajgó tömegtől. Az e helységben való ottlétük alatt a Mester az apostolok okulására elmesélte Saul király és az éndóri boszorkány történetét. Jézus világosan elmondta az apostolainak, hogy a tévelygő és lázadó közteslények, akik gyakran adták ki magukat a holtak állítólagos szellemeinek, hamarosan ellenőrzés alá kerülnek. Elmondta a követőinek, hogy miután visszatért az Atyához, és miután elküldték a szellemüket minden húsvér testhez, az ilyen félszellemi lények többé már nem fogják tudni megszállni a halandók között a gyengeelméjűeket és a rosszakaratúakat. Jézus elmagyarázta továbbá az apostolainak, hogy az eltávozott emberi lények szellemei nem jönnek vissza az eredeti világukra azért, hogy az élő társaikkal kapcsolatba lépjenek.

147. ÍRÁS: RÖVID LÁTOGATÁS JERUZSÁLEMBEN Közteslény bizottság JÉZUS és az apostolok március 17-én, szerdán érkeztek meg Kapernaumba, és két hetet töltöttek a betszaidai székhelyen, mielőtt elindultak volna Jeruzsálembe.

147:1. A CENTURIÓ SZOLGÁJA A jeruzsálemi páska-ünnepre való elindulásukat megelőző napon Mangusz, aki a Kapernaumban állomásozó római őrség egyik századosa volt, eljött a zsinagóga vezetőihez s rajtuk keresztül kérte Jézust arra, hogy a tisztiszolgáját gyógyítsa meg. Jézus beleegyezett, hogy velük tart. A római katona kiküldte a barátait Jézus elé, hogy állítsák meg, mondván, ő (a százados) nem méltó arra a megtiszteltetésre, hogy Jézus a házába jöjjön. A százados azt üzente, hogy vannak katonái, akik mennek, ha ő azt mondja, és úgy hiszi, hogy Jézus is képes meggyógyítani a szolgáját úgy, hogy nem lép be a házába. Amikor Jézus meghallotta ezt, azt mondta: „Ámulok e nem-zsidó ember hitén. Bizony, bizony mondom nektek, ilyen erős hittel Izráelben még nem találkoztam, nem ám.” Jézus a ház felé fordulva így szólt, „Menjünk hát innen.” És a centurió barátai bementek a házba és elmondták Mangusznak, hogy mit mondott Jézus. És attól az órától fogva a szolga állapota javulni kezdett és rövidesen visszanyerte a régi egészségét és munkaképességét. De mi sohasem tudtuk meg, hogy ez alkalommal mi történt. Csak arról a tényről van tudomásunk, hogy a szolga teljesen rendbejött.

79


147:2. AZ UTAZÁS JERUZSÁLEMBE Március 30-án, kedden kora reggel Jézus és az apostoli társaság megkezdte a Jeruzsálembe vezető útját a páska-ünnepre. Április 2-án péntek délután érkeztek meg, és szállást szokás szerint Betániában kértek. Alig rendezkedtek be Betániában, amikor közelről és távolról érkezve elkezdtek gyülekezni azok, akik a testük gyógyulását, a zavart elméjük megnyugtatását és a lelkük üdvösségét keresték. Ezért sátrakat vertek fel a Getszemániban, és a Mester Betánia és a Getszemáni között ingázott, hogy távol tartsa az őket olyannyira szorongató tömeget. Az apostoli társaság csaknem három hetet töltött Jeruzsálemben, de Jézus meghagyta nekik, hogy nyilvánosan ne szónokoljanak, csakis magánjellegű tanítást és személyes munkát végezzenek. Betániában nyugalomban tartották meg a páska-ünnepet. És ez volt az első alkalom, hogy Jézus és mind a tizenkét apostol részt vett a vértelen páska-ünnepen.

147:3. A BETHESDA VIZÉNÉL A második jeruzsálemi szombat délutánján János így szólt Jézushoz, „Gyere velem, mutatok valamit.” János a jeruzsálemi kapuk egyikén át vezette el Jézust egy kisebb tóhoz, melyet Bethesdának neveztek. János arra gondolva vitte el Jézust a kis tóhoz, hogy az összegyűlt szenvedők látványa a Mesterben olyan részvétet kelt majd, amely gyógyítási csoda művelésére ösztönzi. Jézus így felelt neki: „János, miért akarsz letéríteni a választott utamról?” De aztán az összegyűltekhez szólva Jézus azt mondta: „Itt sokan közületek azért betegek és szenvedők, mert sok éven át helytelen életet éltek. (...) Bizony, bizony mondom nektek: Aki meghallgatja az országról szóló örömhírt és hisz az Istennél való fiúi viszony e tanításában, annak örök élete van.” Egy férfi, aki a szorongó lelkiállapota miatt már évek óta csüggedt volt és nagyon szenvedett, oly nagy örömet érzett Jézus szavaitól, hogy az ágyát felszedve hazament, noha éppen szombat napja volt. Ezután Jézus azt mondta Jánosnak: „Menjünk innen, mielőtt a főpapok és az írástudók a nyakunkra jönnek és zokon veszik, hogy életmentő szavakat intéztünk e szenvedőkhöz.”

147:4. AZ ÉLETMÓDSZABÁLY Ugyanennek a szombati napnak a délutánján Betániában Nátániel rákérdezett Jézusnál arra a tanításra, hogy úgy bánjunk másokkal, ahogy azt szeretnénk, hogy velünk bánjanak, s szemléltetésül a buja ember példáját hozta elő, aki gonoszul tekint a bűnben vele akarattal részes társára. Nátániel kérdését meghallva Jézus azonnal felállt és ujjal mutatva az apostolra, így szólt: „Nátániel, Nátániel! Miféle gondolkodásmód él a szívedben? Hát nem úgy fogadtad a tanításaimat, mint aki szellemtől született? (...) Hadd tanítsam meg nektek ezen életmódszabály értelmezéséhez kapcsolódó jelentéstartalmak különböző szintjeit.” Jézus leírta nekik, hogy a húsvér test szintjét, az érzések szintjét, az elme szintjét, a testvéri szeretet szintjét, az erkölcsi szintet és a szellemi szintet. A szellemi rálátás és a szellemi értelmezés szintje arra ösztönöz minket, hogy felismerjük ebben az életmódszabályban azt az isteni parancsot, hogy minden emberrel úgy kell bánni, ahogy arról vélekedünk, hogy az Isten miként bánna velük. Mindeddig Jézus semmi olyat nem mondott az apostoloknak, ami jobban megdöbbentette volna őket. A Mester visszavonulása után még sokáig folytatták a szavainak értelmezéséről szóló vitát.

147:5. A FARIZEUS SIMON MEGLÁTOGATÁSA Bár Simon nem volt tagja a zsidó Szanhedrinnek, azért a befolyásos jeruzsálemi farizeusok közé tartozott. Nem volt elkötelezett hívő, és annak ellenére, hogy ezért talán komoly bírálat érhette volna, mégis meg merte hívni Jézust és személyes kísérőit, Pétert, Jakabot és Jánost az otthonába a tiszteletükre rendezett estebédre. Simon házában az utcáról betértek között ott volt egy nyilvánosház korábbi vezetője is, aki a megtérése után új életet kezdett. Ez a nő illatosított vizet hozott magával és a vízzel elkezdte megnedvesíteni Jézus lábait, melyeket a hála könnyei is nedvesítettek. Simon magában helytelenítette a dolgot, és Jézus, tudván ezekről a gondolatokról, rámutatott, hogy ennek a nőnek sok bűne meg van bocsátva, aki ezért hálás. Az asszonyhoz

80


fordulva azt mondta: „Te valóban megbántad a bűneidet, és azok meg vannak bocsátva. Ne bátortalanítson el a társaid meggondolatlan és rideg viselkedése; a mennyország örömében és szabadságában élj tovább.” Ugyanazon az estén mondta el Jézus az apostoloknak azt, hogy amivé váltok, az napról napra végtelenül nagyobb fontossággal bír, mint az, hogy mik vagytok ma. Elmondta, hogy az asszony sokkal távolabb van Istentől, mint Simon, az ő lelke azonban fokozatos mozgásban van és hatalmas szellemi lehetőségek vannak benne a jövőt illetően. Jézus sok egyéb, félig magánjellegű találkozón és fogadáson vett részt a jeruzsálemi felsőbb és alsóbb néprétegekbe tartozók, a gazdagok és a szegények meghívására, mielőtt ő és az apostolai elindultak volna Kapernaumba.

147:6. VISSZATÉRÉS KAPERNAUMBA A zsidók főpapjai és vallási vezetői úgy határoztak, hogy Jézust vallási vád alapján kell lefogatni és a Szanhedrin elé állítani. Ezért egy hat titkos kémből álló bizottságot jelöltek ki, hogy kövesse Jézust, figyelje a szavait és a cselekedeteit. A kémeknek azonban nem kellett sokáig várniuk az alkalomra, hogy megvádolhassák Jézust és társait a szombat törvényének megszegésével. Amikor észrevették, hogy András a markában szétmorzsolja a gabonát, odamentek hozzá és azt mondták: „Hát nem tudod, hogy tilos leszedni és szétmorzsolni a gabonát a szombat napján?” Amikor András tudtukra adta, hogy ők szőrszálhasogatók, azok méltatlankodni kezdtek és visszasiettek Jézushoz tiltakozni: Jézus azt mondta nekik, hogy jól teszik, hogy emlékeztetnek a szombat szentségének megőrzésére, és hogy a szombat van az emberért, nem az ember a szombatért. Azt mondta: „És ha ti azért vagytok itt, hogy figyeljétek a szavaimat, akkor én nyíltan is kijelentem, hogy az Ember Fia ura a szombatnak is.” Jézusnak a zsidó hagyományokkal és a szolgai szertartásokkal való szembenállása mindig igenlő jellegű volt.

147:7. ÚJRA KAPERNAUMBAN Amikor Jézus a szokásos kérdések és válaszok óráját tartotta, a hat kém vezetője megkérdezte, hogy ő és a tanítványai miért nem böjtölnek. Jézus azt felelte, hogy a fény gyermekei számára az imádkozás természetes dolog, a böjtölés azonban nem képezi részét a mennyországról szóló örömhírnek. Megjegyezte továbbá, hogy senki sem tölti az új bort régi bőrtömlőkbe, nehogy az új bor szétvesse a tömlőt. Azt mondta: „Ezért a tanítványaim bölcsességet mutatnak annyiban, hogy nem emelnek be túl sok mindent a régi rendből az országról szóló örömhír új tanításába. Ami régi és egyúttal igaz, annak meg kell maradnia. Hasonlóképpen, ami új, de hamis, azt el kell vetni. De azt, ami új és igaz is, azt hittel és bátran el kell fogadni.”

147:8. A SZELLEMI JÓSÁG ÜNNEPE Azon az éjszakán, jóval azután, hogy a rendes hallgatóság már nyugovóra tért, Jézus folytatta a tanítványai tanítását. E különórát az Ésaiás látnoktól vett idézettel kezdte a böjtölés és a mások szolgálata tárgyában. És ezután Jézus késő éjszakáig ismertette az apostolok előtt az igazságot, miszerint a hitük biztosítja a helyüket a jelen és a jövő országában, nem pedig a lelkük sanyargatása vagy a test böjtölése. Arra intette az apostolait, hogy legalább a régi látnok eszméi szerint éljenek és kifejezte azon reményét, hogy fejlődésben messze meghaladják majd Ésaiás és a régi látnokok eszményképeit. Azon az éjszakán az utolsó szavai ezek voltak: „Gyarapodjatok a kegyelemben azon élő hit által, mely abból a tényből táplálkozik, hogy az Isten fiai vagytok s amely egyúttal elismeri, hogy minden ember testvér.”

81


148. ÍRÁS: A VÁNDOR HITSZÓNOKOK TANÍTÁSA BETSZAIDÁBAN Közteslény bizottság JÉZUS és az apostoli társaság a Kr.u. 28. év május 3-tól október 3-ig Zebedeus otthonában lakott Betszaidában. A száraz évszak ezen öt hónapja alatt egy nagy tábort tartottak fenn a parton, a Zebedeus-féle lakhely közelében. E sátorváros Zebedeus Dávid általános felügyelete alatt állt, akinek ebben az Alfeus ikrek segítettek. Ebben az időszakban az apostolok hetente legalább egy napot halászattal töltöttek. A tizenkettek engedélyt kaptak, hogy minden hónapban egy hetet a családjukkal vagy a barátaikkal töltsenek. Mialatt András továbbra is az apostoli tevékenységek általános vezetésével volt megbízva, addig Péter a vándor hitszónokok tanodája vezetésének teljes felelősségét viselte.

148:1. A LÁTNOKOK ÚJ TANODÁJA Péter, Jakab és András alkotta azt a bizottságot, melyet Jézus azzal a feladattal bízott meg, hogy döntsön a vándor hitszónokok tanodájába való felvételi jelentkezésekről. Ezt a tanintézetet az elsajátítás és az alkalmazás tanterve szerint vezették. Amit a hallgatók délelőtt megtanultak, azt a parton összegyűlt sokaságnak tanították délután. Estebéd után kötetlen formában megvitatták mind a délelőtt tanultakat, mind a délutánon tanítottakat. A parton eltöltött ezen öt hónap alatt a száznál is több vándor hitszónok alkotta azt az alapot, melyből (Abner és János apostolai kivételével) a későbbi hetven evangéliumi tanítót és tanhirdetőt kiválasztották. Ezek a vándor hitszónokok, bár tanították és hirdették az evangéliumot, nem keresztelték a híveket addig, míg később Jézus fel nem avatta és ki nem nevezte őket az ország hetven hírnökének.

148:2. A BETSZAIDAI KÓRHÁZ A parti táborral összefüggésben Elman, a szíriai orvos egy huszonöt fiatal nőből és férfiből álló testület segítségével olyasmit szervezett és vezetett négy hónapon át, amit az ország első kórházának lehetne nevezni. Amennyire tudjuk, semmiféle úgynevezett természetfeletti gyógyulási csoda nem történt azon ezer szenvedő és gyöngélkedő ember körében, akik e kórházból jobb állapotban vagy gyógyultan távoztak. Ezeknek a segítségben részesített egyéneknek a döntő többsége azonban folyton azt hirdette, hogy Jézus gyógyította meg őket. A tábor röviddel azt megelőzően oszlott fel, hogy a meghűléses és lázas megbetegedések felerősödésével járó időszak elközelgett.

148:3. AZ ATYA ÜGYE A megkeresztelése óta nem volt a Mester olyan sokat egyedül, mint a vándor hitszónokok betszaidai táborbeli felkészítésének ezen időszakában. Amikor csak az apostolok valamelyike megkockáztatta, hogy megkérdezi Jézust arról, hogy miért marad távol oly sokat tőlük, ő mindegyre azt válaszolta, hogy „az Atya ügyében” jár. Amikor a Mester a hegyekbe akart menni az Atya ügyében, akkor kíséretül az éppen szabad apostolok közül kettőt hívott el. Mi arra következtetünk, hogy a Mester a hegyekben eltöltött e sok magányos időszakban közvetlen és végrehajtói társulást létesített a világegyetemi ügyekért felelős több, magasabb rangú igazgatójával.

148:4. A ROSSZ, A BŰN ÉS A GONOSZSÁG Jézusnak szokása lett hetente két alkalommal Zebedeus kertjének egy bizonyos elzárt és védett szegletében külön elbeszélgetni a vele szólni akarókkal. Az egyik ilyen magánjellegű esti beszélgetés alkalmával Tamás megkérdezte a Mestert, hogy miért kell az embereknek szellemtől születniük annak érdekében, hogy beléphessenek az országba, és mi a rossz? Egyebek mellett Jézust ezt válaszolta: „A rossz az isteni törvénynek, az Atya akaratának nem tudatos vagy nem szándékos megszegése. A rossz egyúttal annak mértéke, hogy valaki mennyire tökéletlenül engedelmeskedik az Atya akaratának. A bűn az isteni törvénynek, az Atya akaratának tudatos, szándékos és megfontolt megszegése. A bűn annak mértéke, hogy valaki mennyire nem hajlandó 82


elfogadni az isteni vezetést és a szellemi irányítást. A gonoszság az isteni törvénynek, az Atya akaratának eltökélt, céltudatos és következetes megszegése. A gonoszság annak mértéke, hogy valaki folyamatosan elutasítja az Atyának a személyiség továbbélésére vonatkozó szeretetteljes tervét és a Fiak irgalmas segédkezését az üdvözülésben.”

148:5. A MEGPRÓBÁLTATÁS CÉLJA A kertbeli egy másik magánbeszélgetés alkalmával Nátániel megkérdezte Jézustól, hogy a mennyei Atya miért engedi meg, hogy oly sok földi gyermeke szenvedjen ilyen sok betegségtől. A Mester azt válaszolta neki, hogy e világ természetes rendjét sokszor miként változtatták meg ama bizonyos lázadók bűnös vállalkozásai, akik elárulták az Atya akaratát. És ő azért jött, hogy elkezdje e dolgok rendbetételét. Az Atya nem készakarva sanyargatja a gyermekeit. Az ember szükségtelen szenvedést vesz magára annak eredményeként, hogy következetesen elutasítja, hogy az isteni akarat jobb útjain járjon. Az Atya akarata szerint a halandó embernek kitartóan és következetesen dolgoznia kell a földi helyzetének javításán. Ne kételkedj az Atya szeretetében csak azért, mert az ő rendelése szerinti némely igazságos és bölcs törvény éppen szenvedést okoz neked, mert ártatlanul vagy akarattal megszegted az ilyen isteni rendelést.

148:6. A SZENVEDÉS FÉLREÉRTELMEZÉSE – BESZÉLGETÉS JÓBRÓL Ugyanezen az estén, Betszaidában történt, hogy János is megkérdezte Jézustól, hogy miért szenved oly sok, láthatólag ártatlan ember annyiféle betegségtől és miért élnek át annyi szenvedést. Jézus utalt Jób hányattatatásaira s ezzel szemléltette azt, hogy miként alkothatnak rossz felfogást Istenről az egyébként jó emberek. Biztosította Jánost arról, hogy az Isten éppen úgy szereti a szegényeket, mint a gazdagokat; ő nem tesz különbséget a személyek között. Az Atya az emberi szívben szól halk, szelíd hangon, azt mondja, „Ez az út; erre menj. Hát nem érted, hogy az Isten benned lakozik, hogy azzá lett, ami vagy, annak érdekében, hogy azzá tehessen téged, ami ő!” A mennyei Atya nem leli kedvét az emberek gyermekeinek sanyargatásában. Az ember szenved az idő véletlen eseményei miatt, az élet és fény törvényeinek megszegésétől, valamint a menny igaz uralma elleni lázadásban való gonosz megmaradástól. Jób megtalálta a vigasztaló és üdvözítő Istent az ilyen téves tanítások ellenére. János egész későbbi élete észrevehetően megváltozott a Mesterrel a kertben folytatott beszélgetés eredményeként.

148:7. AZ ELSORVADT KEZŰ EMBER A második szombaton, azt megelőzően, hogy az apostolok és a vándor hitszónokok új testülete elindult volna a második galileai vándorútra, Jézus a kapernaumi zsinagógában beszélt az „Igaz Élet Örömeiről”. A farizeus kémek felbiztattak egy elsorvadt kezű embert, hogy menjen oda hozzá és kérdezze meg, hogy megengedett dolog-e gyógyulásban részesülni a szombat napján. Jézus azt felelte, hogy tudja, hogy mi célból küldték elébe ezt az embert, és kijelentette, hogy megengedett dolog jót tenni az emberekkel a szombati napon. Amint Jézus meggyógyította a férfit, az emberek a farizeusokra akartak támadni, de Jézus nyugalomra intette őket. A dühös farizeusok sietve elmentek Heródeshez, hogy Jézus ellen fordítsák, Heródes azonban azt javasolta, hogy a panaszaikkal menjenek Jeruzsálembe. Ez az első csodatétel, melyet Jézus az ellenségei támadására válaszul vitt véghez.

148:8. AZ UTOLSÓ BETSZAIDAI HÉT A betszaidai ottlétük utolsó hetében a jeruzsálemi kémek erősen megosztottak voltak Jézushoz és az ő tanításaihoz való viszonyulásuk terén. E farizeusok közül háromra rendkívül nagy hatással voltak a látottak és hallottak. Időközben Jeruzsálemben Ábrahám, a Szanhedrin egyik fiatal és befolyásos tagja nyíltan a magáévá tette a jézusi tanításokat és megkeresztelkedett Abnertől Siloám tavában. Bizonyos jómódú alexandriai zsidók felkérték Jézust, hogy jöjjön a városukba abból a célból, hogy közös bölcseleti és vallási tanhelyet alapítson, valamint a betegeknek egy kórházat is. Jézus azonban 83


udvariasan elhárította a felkérést. Nagyjából ekkor érkezett meg a betszaidai táborba egy révülőjós Bagdadból, egy bizonyos Kirmeth. Még mielőtt Jézus közbelépett volna a bagdadi jós érdekében, Zebedeus Dávid egy önjelölt bizottság segítségével kivitte Kirmeth-et a tóhoz és miután többször is lenyomták a víz alá, azt tanácsolták neki, hogy tűnjön el – szervezzen és építsen tábort magának valahol máshol. A jeruzsálemi új megtért, a farizeus Ábrahám, minden világi vagyonát az apostoli kincstárnak adta, és e hozzájárulás sokat segített abban, hogy késlekedés nélkül kiküldhessék a száz újonnan kiképzett vándor hitszónokot.

148:9. A LEBÉNULT EMBER MEGGYÓGYÍTÁSA Október elsején, péntek délután, amikor Jézus az utolsó ülést tartotta az apostolokkal, a vándor hitszónokokkal és a felbomló tábor más vezetőivel, akkor történt meg Jézus egész földi életében az egyik legfurcsább és legkülönösebb mellékesemény. Míg a ház tele volt emberekkel és teljesen körülvették a feszülten figyelők, Kapernaumból egy már régóta béna férfit hoztak el a barátai egy kis heverőn. Nem tudtak Jézus elé jutni, ezért felmentek a tetőre és a cserepek meglazítása után kötélen leeresztették a heverőjén fekvő beteget a padlóra, közvetlenül a Mester elé. A lebénult férfi elnézést kért, hogy félbeszakítja a tanítást, de arra kérte Jézust, hogy gyógyítsa meg, hogy aztán szolgálhasson a mennyországban. Jézus, látva a hitét, azt mondta a bénának: „Fiam, ne félj; a bűneid meg vannak bocsátva. A hited meg fog menteni téged.” A farizeusok azt kezdték mondogatni maguk között, hogy ez istenkáromlás, mert csak az Isten bocsáthatja meg a bűnöket. Jézus, aki észlelte, hogy magukban így tanakodnak, azt mondta, hogy az Ember Fiának meg van a hatalma a bűnök megbocsátására. A béna felkelt és kisétált előttük. És nagyjából ekkor történt, hogy a Szanhedrin hírnökei megérkeztek és felszólították a hat kémet, hogy térjenek vissza Jeruzsálembe. A vezető és két társa visszatért a hírnökökkel Jeruzsálembe, míg a farizeus kémek közül hárman hitet tettek Jézus mellett és nyomban a tóhoz mentek, ahol Péter megkeresztelte őket és az apostolok felvették őket az ország gyermekeinek társaságába.

149. ÍRÁS: A MÁSODIK TANHIRDETŐ VÁNDORÚT Közteslény bizottság A GALILEAI második nyilvános tanhirdető vándorút Kr.u. 28. október 3-án vasárnap kezdődött, csaknem három hónapon keresztül tartott, és december 30-án ért véget. Az új vándor hitszónokoknak Zebedeus Jakab adta meg az útmutatást. Jakab szavai után Jézus azt mondta a 117 vándor hitszónokoknak: „Menjetek hát és végezzétek el a munkát, melyre megbízást kaptatok, és később, miután hozzáértőnek és hűségesnek bizonyultatok, felavatlak benneteket az országról szóló örömhír terjesztésére.” Zebedeus Dávid egy állandó központot tartott fenn az országért való munkálkodás céljára az apja betszaidai házában. E hírvivői részlegében Dávid negyven-ötven embert foglalkoztatott. E munka mellett abból tartotta fenn magát, hogy az idejének egy részében régi mesterségét, a halászatot űzte.

149:1. JÉZUS HÍRNEVÉNEK TERJEDÉSE Amikorra a betszaidai tábor feloszlott, Jézus hírneve, különösen a gyógyítói hírneve, Palesztina minden részébe eljutott és elterjedt egész Szíriában és a környező vidékeken is. Nagyjából e küldetés idején kezdődött – és folytatódott Jézus földi életének hátralévő részében – a gyógyulási jelenségek különös és megmagyarázhatatlan sorozata. Velünk sohasem tudatták, hogy mi is történt ezen akaratlan vagy nem tudatos gyógyítási esetekben. A Mester sohasem mondott más magyarázatot az apostolainak arról, hogy e gyógyítások miként mentek végbe, mint amit több alkalommal is elmondott, egyszerűen, hogy „érzem, hogy erő távozott belőlem”. Véleményünk szerint Jézus személyes jelenlétében a mély emberi hit bizonyos formái szó szerint

84


és valóban kikényszerítették a gyógyulás megnyilvánulását – Jézus gyakran megengedte, hogy az emberek az ő jelenlétében az erős, személyes hitük révén meggyógyítsák magukat.

149:2. AZ EMBEREK HOZZÁÁLLÁSA Jézus ismerte az emberek hozzáállását. Tudta, hogy mi rejtőzik az emberi szív mélyén, és amennyiben a tanításai úgy maradtak volna meg, ahogy közreadta azokat, és azok egyetlen magyarázata az ő ihletett földi élete maradt volna, akkor a világ minden nemzete és minden vallása gyorsan befogadta volna az országról szóló evangéliumot. A követői által elkövetett két nagy hiba: egyrészt az a törekvés, hogy az evangéliumi tanítást közvetlenül hozzákapcsolták a zsidó istentanhoz, másrészt az, hogy a keresztény tanítást olyannyira Jézus személye köré építették, hogy az háttérbe szorította a megmentő üzenetét: az Isten atyaságát és az emberek közötti testvériséget. Mihály földi küldetésének legmeghökkentőbb és leginkább forradalmi vonása a nőkkel kapcsolatos magatartása volt. Jézus egy nemzedék alatt kiemelte a nőket a tiszteletlen semmibevételből és az akkori idők jelentette kizsákmányolásból. Az emberek úgy találták, hogy teljesen mentes a kor babonáitól. Nem harcos forradalmár volt; ő a fokozatos fejlődés híve volt. Mind a barátokra, mind az ellenségekre erős és különösen magával ragadó hatással volt. És mindez még mindig igaz; még ma is és minden jövőbeli korszakban, az ember minél jobban megismeri ezt az Isten-embert, annál jobban szeretni és követni fogja őt.

149:3. A VALLÁSI VEZETŐK ELLENSÉGESSÉGE A jeruzsálemi vallási vezetők mondhatni dühöngtek a fiatal Ábrahámnak a nem is olyan sokkal korábban történt áttérése miatt és amiatt, hogy a Péter által megkeresztelt három kém is elpártolt tőlük, és akik akkoriban éppen a vándor hitszónokokkal tartottak e második galileai tanhirdető vándorúton. A zsidók számos vezetője bezárta a szíve kapuját az evangélium szellemi folyamodványa előtt. E naptól fogva nem hagytak fel azzal, hogy terveket és összeesküvést szőjenek a Mester elpusztítására.

149:4. A TANHIRDETŐ VÁNDORÚT LEFOLYÁSA Ezen esti órák egyikén a vándor hitszónokok egyik ifjabbika a haragról kérdezte Jézust, és a Mester válaszul egyebek között azt mondta, hogy a harag azt mutatja, hogy hiányzik belőletek a türelmes testvéri szeretet, valamint azt, hogy híján vagytok az önbecsülésnek és az önuralomnak. A harag felemészti az egészséget, lealjasítja az elmét és akadályozza az emberi lélek szellemtanítóját. Ugyanezen alkalommal a Mester beszélt a csoportnak arról, hogy mennyire kívánatos a kiegyensúlyozott jellem. Helytelenített mindenféle, a túlzott szakosodás irányába, az élet megélésével kapcsolatos tevékenységekben a szűklátókörűvé és korlátolttá válás irányába való törekvést. Felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy bármely erény, ha túlzásba viszik, bűnné válhat; hogy a bátorság és a hit néha miként tereli a meggondolatlan lelkeket a nyughatatlanság és az elbizakodottság felé, és a túlzásba vitt megfontoltság és körültekintés miként vezet gyávasághoz és kudarchoz. Az igazán tanult személyek nem nyugodnak bele abba, hogy tudatlanok maradjanak a társaik életét és dolgait illetően.

149:5. TANÍTÁS A MEGELÉGEDETTSÉGRŐL Amikor Jézus meglátogatta a Zélóta Simon felügyelete alatt működő vándor hitszónokok csoportját, Simon megkérdezte a Mestert, hogy miért van az, hogy némelyek sokkal boldogabbak és elégedettebbek másoknál. Jézus azt mondta erre, hogy némelyek a természetüktől fogva boldogabbak másoknál. Sok, nagyon sok függ attól, hogy az ember mennyire hajlandó elfogadni az Atya benne lakozó szellemének vezetését és irányítását. Az emberek tartoznak maguknak annyival, hogy a legjobbat hozzák ki a földi létükből, s ha így őszintén igyekeznek, örömmel kell fogadniuk a sorsukat és ügyességet kell mutatniuk abban, hogy a legtöbbet hozzák ki abból, ami nekik jutott. Jézus nemigen tekintette e világot „siralomvölgynek”. Inkább úgy tekintett rá, mint a

85


paradicsomi felemelkedésre rendeltetett örökkévaló és halhatatlan szellemek születési szférájára, a „lélekteremtés völgyére”.

149:6. „FÉLNI AZ URAT” Gamalában, az esti tanácskozáson történt, hogy Fülöp azt mondta Jézusnak: „Mester, miért van az, hogy az Írások arra tanítanak minket, hogy »féljük az Urat«, míg te azt szeretnéd, hogy félelem nélkül tekintsünk a mennyei Atyára?” És Jézus Fülöpnek válaszolva azt mondta, hogy ő (Jézus) azért jött, hogy kinyilatkoztassam az Atya szeretetét annak érdekében, hogy a fiúi szeretetteljes felismerés hatása és viszonzásképpen az Atya mély és tökéletes szeretete az Örökkévaló imádására vonzalmat keltsen bennetek. Azt mondta, „Elődeitek azért félték az Istent, mert hatalmas és rejtélyes volt. Nektek azért kell imádnotok őt, mert az ő szeretete nemes, irgalma bőséges és igazsága dicső. Én azért jöttem el a világba, hogy a félelem helyébe szeretetet, a szomorúság helyébe örömöt, a rettegés helyébe bizodalmat tegyek, valamint szeretetteljes szolgálatot és elismerő imádatot a szolgai iga és az értelmetlen szertartások helyébe.”

149:7. VISSZATÉRÉS BETSZAIDÁBA December 30-án, csütörtökön az összes apostoli csoport és a tanító vándor hitszónokok megérkeztek a Zebedeus házhoz. A csoport együtt maradt a szombat napjáig, mely után az egész társaság két hét szabadságot kapott, hogy felkereshessék a családjukat, meglátogathassák a barátaikat vagy halásszanak. A galileai második tanhirdető vándorúton részt vett 117 vándor hitszónok közül a kéthétnyi szabadság leteltével csupán hetvenöt állta ki a tényleges tapasztalás próbáját és állt rendelkezésre, hogy kijelölhessék őket szolgálatra.

150. ÍRÁS: A HARMADIK TANHIRDETŐ VÁNDORÚT Közteslény bizottság ABNER, valamint János apostolai a Kr.u. 29. év január 16-án, vasárnap este eljutottak Betszaidába és másnap közös tanácskozást tartottak Andrással és Jézus apostolaival. E közös tanácskozáson megvitatott számos kérdés között volt az a gyakorlat is, hogy a betegeket bizonyos olajokkal kenték be gyógyító imádságok elmondása mellett. János apostolai mindig is használták az olajat a betegek és a szenvedők számára való segédkezés során, Jézus apostolai azonban nem voltak hajlandók elkötelezni magukat egy ilyen szabály mellett. Január 18-án, kedden a betszaidai Zebedeus házban csatlakoztak a kipróbált vándor hitszónokok a huszonnégy apostolhoz, nagyjából hetvenöten, arra készülve, hogy elküldik őket a galileai harmadik tanhirdető vándorútra. E harmadik küldetés hét hétig tartott. A vándor hitszónokokat ötös csoportokban küldték ki, míg az apostolok kettesével mentek ki.

150:1. A NŐI VÁNDOR HITSZÓNOKOK TESTÜLETE Minden bátor dolog közül, melyet Jézus a földi létpályájával összefüggésben véghezvitt, a legmeglepőbb az ezen előzmény nélküli bejelentése volt január 16-ának estéjén: „Holnap kijelölünk tíz nőt az országért való szolgálati munkára.” A Jézus által kiválasztott és megbízott eme tíz nő a következő volt: Zsuzsanna, a názáreti zsinagóga korábbi előéneklőjének leánya; Johanna, Kuzának, Heródes Antipász intézőjének a felesége; Erzsébet, aki egy tibériásbeli és szeforiszbeli tehetős zsidónak volt a leánya; Márta, András és Péter nővére; Rákhel, Júdásnak, a Mester húsvér testbeli öccsének sógornője; Naszanta, Elmannak, a szíriai orvosnak a leánya; Milka, Tamás apostol egyik unokatestvére; Rúth, Lévi Máté legidősebb leánya; Kelta, egy római centurió leánya; és Agaman, egy damaszkuszi özvegy. Később Jézus még két másik nővel bővítette e csoportot – a magadáni Máriával, valamint Rebekával, az arimateai József leányával. A tízek Zsuzsannát választották vezetőjüknek és Johannát pénztárosuknak. Ettől kezdve a működéshez szükséges pénzt maguk teremtették elő. A feladat, mellyel Jézus e tíz nőt megbízta, amikor elkülönítette őket az evangélium tanítására és a segédkezésre, annak az egyenjogúságnak a 86


hirdetése volt, mely minden nőt mindörökre felszabadított. És a nők e felszabadítását az apostolok közvetlenül a Mester eltávozása után is gyakorolták, jóllehet a későbbi nemzedékek alatt visszatértek a régi szokásokhoz. Pál azonban annak ellenére, hogy mindezt elméletben elismerte, sohasem tette egészen a saját hozzáállása részévé és ő maga nehéznek találta a gyakorlati kivitelezést.

150:2. A MAGADÁNI MEGÁLLÓ Amikor a női hívek valamelyike találkozni akart a Mesterrel vagy beszélni akart az apostolokkal, megkereste Zsuzsannát, és a tizenkét női vándor hitszónok egyikének társaságában egyből a Mester vagy az ő egyik apostola elé járultak. Magadánban történt meg először, hogy a nők megmutatták hasznosságukat és igazolták a kiválasztásuk bölcs voltát. Amikor a társaság elérte Magadánt, e tíz (később tizenkettő) női vándor hitszónok szabadon beléphetett a rossz hírű helyekre és az itteni segédkezésének eredményeként nyerték meg a magadáni Máriát az ország ügyének. A magadáni Mária lett a tizenkét női vándor hitszónok e csoportjában az evangélium legeredményesebb tanítója. Végigkísérték Jézust a földi életének hátralévő részében, és amikor a jézusi élet színművének utolsó és megrendítően szomorú jelenetére sor került, annak dacára, hogy az apostolok egy kivételével megfutamodtak, e nők mindvégig jelen voltak, és egyikük sem tagadta meg vagy árulta el őt soha.

150:3. A SZOMBAT TIBÉRIÁSBAN Az apostoli társaság szombati istentiszteleteinek ügyét András a Jézustól kapott utasítások szerint a nőkre bízta. A nők ez alkalommal Johannát bízták meg a feladattal, és az összejövetelt Heródes új palotájának dísztermében tartották meg. Aznap késő este tartott Jézus az egyesített csoportnak emlékezetes beszédet a „varázslásról és babonaságról”. Jézus összességében a következőket mondta nekik: 1. A mennyek csillagai járásának egyáltalán semmi köze sincs a földi emberi élet eseményeihez. 2. A leölt állat belső szerveinek vizsgálata semmit sem mondhat az emberi ügyek kimeneteléről. 3. A holtak szellemei nem térnek vissza abból a célból, hogy érintkezzenek a családjukkal. 4. A szerencsetárgyak és a kegytárgyak hatástalanok a betegségek gyógyításában vagy a csapások elkerülésében. 5. A sorsvetés nem az isteni akarat feltárására kialakított módszer. 6. A jövendölés, a boszorkánykodás és a bűbájolás a tudatlan elmék babonasága. 7. Az álomfejtés főként babonás képzelgés. 8. A jó vagy rossz szellemek nem lakozhatnak anyagi jelképekben. 9. A rontástevő emberek, a varázslók, a varázstevők és a boszorkánymesterek eljárásai babonákból erednek. 10. Leleplezte és elítélte az igézetekben, az istenítéletekben, a megbabonázásban, a megátkozásban, a jelekben, az álomfüvekben, a csomózott kötelekben és a tudatlan és leigázó babonaság minden más formájában való hitüket.

150:4. AZ APOSTOLOK KETTESÉVEL VALÓ KIKÜLDÉSE Másnap este Jézus azt mondta: „Látjátok magatok is, hogy az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjük hát mind az aratás Urát, hogy küldjön több munkást a mezőire.” Egyebek mellett azt mondta nekik, hogy ne féljetek azoktól, akik a testet megölhetik, a lelket azonban nem tudják elpusztítani. Dolgozzanak őszintén azon, hogy az egész családot megmentsétek, de aki apját vagy anyját jobban szereti, mint ezt az örömhírt, az nem méltó az országra. Ahogy a tizenkettek meghallották e szavakat, készülődni kezdtek az indulásra. És nem is látták viszont egymást egészen a názáreti gyülekezésig, hogy ott találkozzanak Jézussal és a többi tanítvánnyal, ahogy azt a Mester megszervezte.

150:5. MIT KELL TENNEM, HOGY ÜDVÖZÜLJEK? Az egyik este Shunemben Rákhel ezt a kérdést tette fel Jézusnak: „Mester, mit válaszoljunk, amikor a nők megkérdeznek minket, hogy »Mit kell tennem azért, hogy üdvözüljek?«” A kérdést meghallván Jézus azt válaszolta, hogy higgyék az országról szóló örömhírt, fogadják el az isteni megbocsátást és hit révén ismerjétek fel az Isten bennetek lakozó szellemét. Üdvözülést nem 87


vásárolhattok; nem érdemelhetitek ki az igazságosságot. Az üdvözülés az Isten ajándéka, és az igazságosság az országbeli fiúi elismertség szellemtől született életének természetes gyümölcse. A fiúi elismertség megértése nem egyeztethető össze a bűn iránti vággyal. Az országban hívők ki vannak éhezve az igazságosságra és szomjazzák az isteni tökéletességet.

150:6. AZ ESTI TANÍTÁSOK Az esti beszélgetések alkalmával Jézus sok tárgykört érintett, úgy mint „Az Isten szeretete”, „Alázat és szelídség”, „Béke és tökéletesség”, „Bölcsesség és istenimádat”. A vándor hitszónok hollétéről és tevékenységéről Dávid hírnökeitől értesültek. Úgy szervezték, hogy Názáretben gyűljenek össze a Mesterrel való találkozásra március 4-én, pénteken. A délután derekára az utolsóként érkező András és Péter is elérte a tábort, melyet az először megérkezettek készítettek elő és amelyet a várostól északra fekvő hegyekben jelöltek ki. És ez volt az első alkalom, hogy Jézus Názáretbe látogatott azóta, hogy a nyilvános segédkezést megkezdte.

150:7. IDŐZÉS NÁZÁRETBEN Ezen a péntek délutánon Jézus Názáretben sétált, de nemigen figyeltek fel rá és egyáltalán nem is ismerték meg. Elhaladt a gyermekkori otthona, valamint az ácsműhely mellett, és eltöltött egy félórát a fiúkorában olyannyira kedvelt dombon. Bár Názáret lakosai sokat hallottak a korábbi ácsuk dolgairól, megbántva érezték magukat, amiért a korábbi tanhirdető vándorútjai során egyszer sem ejtette útba a saját faluját. Így a Mester nem a hazatérőt üdvözlő, hanem egy határozottan ellenséges és végletesen gáncsoskodó légkörben találta magát. De nem ez volt minden. Az ellenségei, tudván, hogy e szombatot Názáretben akarja tölteni és feltételezve azt, hogy beszélni is akar a zsinagógában, számos durva és faragatlan embert béreltek fel, hogy zaklassák és minden lehetséges módon bajt keverjenek. Jézus családjának a vele szemben tanúsított viselkedése szintén erősítette e barátságtalan érzést a polgárokban. A zsidók közötti óhitűek ráadásul odáig merészkedtek, hogy bírálják Jézust azért, mert túl gyorsan haladt a zsinagógába vezető úton ezen a szombat reggelen.

150:8. A SZOMBATI ISTENTISZTELET Ez a szombat szép nap volt, és egész Názáret, barátok és ellenségek, mind eljöttek, hogy meghallgassák, amint a városuk egykori polgára beszédet mond a zsinagógában. Az apostoli társaságot követők közül sokan a zsinagógán kívül rekedtek; nem volt elég hely, hogy mindenki bejusson, aki meg akarta hallgatni Jézust. A szokványos istentisztelet imák, dicshimnuszok és egy áldás felolvasásával kezdődött. Majd az előéneklő átadott egy tekercset Jézusnak, hogy felolvasson a Deuteronomiumból és Ésaiástól: „Az Úr szelleme van énrajtam azért, mert fölkent engem az Úr, hogy megosszam a jó hírt a szegényekkel. Ő küldött, hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak és a látás visszatértét a vakoknak, hogy felszabadítsam azokat, akik törődöttek és hirdessem az Úr kegyelmének évét.” Ezután Jézus azt mondta: „Ma beteljesültek ezek az Írások.” és ezután csaknem tizenöt percen át beszélt „Az Isten fiairól és leányairól”. Ezután Jézus a tömeg közé lépett, mely odanyomult hozzá, hogy kérdezzen. A tanítványok és a vándor hitszónokok felismerték, hogy baj van készülőben és ki akarták vezetni a Mestert, de ő nem volt hajlandó velük tartani.

150:9. A NÁZÁRETI ELUTASÍTÁS Jézus az ellenségei nagy tömegétől körülfogva és kevés követője mellett találta magát a zsinagógában. Jézus kedélyes hangulatban irányította volna a tömeget és eredményesen leszerelte volna még az erőszakos ellenségeit is, ha a saját apostolainak egyike, Zélóta Simon nem követett volna el vezetési hibát, aki Nahornak, az egyik fiatalabb vándor hitszónoknak a segítségével felszólította a Mester ellenségeit, hogy távozzanak. És így a bérencek vezetésével e gazfickók megragadták Jézust és kirontottak vele a zsinagógából a közelben álló meredek domb tetejére, amelynek pereméről le akarták vetni, hogy halálra zúzza magát. De épp amint azon voltak, hogy 88


lelökjék a sziklapárkányról, Jézus hirtelen szembefordult velük, rájuk emelte a tekintetét és nyugodtan kitárta a karját. Nem mondott semmit, de a barátai igencsak elképedtek, amikor azt látták, hogy elindul előre és a tömeg szétválik és bántatlanul átengedi. A harmadik nyilvános tanhirdető vándorút e viharos vége kijózanító hatással volt Jézus minden követőjére. Most már kezdték megérteni a Mester némely tanításának jelentését; kezdtek ráébredni arra, hogy az ország csak sok szomorúságon és keserves csalódáson keresztül fog eljönni.

151. ÍRÁS: IDŐZÉS ÉS TANÍTÁS A PARTON Közteslény bizottság MÁRCIUS 10-re az összes tanhirdető és tanító csoport összegyűlt Betszaidában. Azon a szombat éjjelen a Mester több mint egy órán keresztül beszélt az összegyűlt csoportoknak „A hányattatás feladatáról és a csalódás szellemi értékéről”. Emlékezetes alkalom volt ez, és a hallgatói sohasem felejtették el az elmondott tanítást.

151:1. A MAGVETŐRŐL SZÓLÓ PÉLDABESZÉD Jézus ekkoriban kezdte először alkalmazni a példabeszéd-módszert a sokaság tanítására. Jézus egymagában beült egy hajóba és elmerült az ország kiterjesztésének munkájában megteendő következő lépésével kapcsolatos gondolataiban, de közben nagy tömeg verődött össze. Péter megkérdezte, hogy szóljon-e hozzájuk. Jézus azt válaszolta, hogy majd ő mesél nekik egy történetet. Jézus belefogott a magvetőről szóló példabeszéd elmondásába. Némely szem az útszélre esett és az égi madarak fölcsipegették; más mag köves talajba hullott, amikor azonban forrón tűzött a nap, elszáradt; ismét más mag bogáncsok közé esett, és a bogáncsok elfojtották; a többi jó földbe hullott és kinőtt, termést hozott, némelyik harmincszorost, mások hatvanszorost, némelyik meg százszorost. És amikor befejezte e példabeszédet, Jézus azt mondta: „Akinek füle van a hallásra, hallja meg.” Az apostolok szerették volna tudni, hogy Jézus miért beszél példázatokban, mire Jézus azt mondta nekik, hogy akik valóban érdeklődnek, meg fogják érteni a tanítások értelmét, az ellenségeik viszont összezavarodnak.

151:2. A PÉLDABESZÉD ÉRTELMEZÉSE Péter és Nátániel is úgy értelmezte a példázatot mint allegóriát (képutalást) és vitatkozni kezdtek, hogy melyikük értelmezése a helyes. Végül Tamás állt elő azzal, hogy ő emlékszik Jézus azon tanítására, hogy igaz történeteket, ne pedig kitalált meséket alkalmazzanak, és hogy olyan történetet válasszanak, mely a legjobban illik ahhoz az egyetlen központi és alapvető igazsághoz, melyet az embereknek meg akarnak tanítani. Nem helyes a példabeszédet allegóriaként értelmezni. András egyetértett Tamás magyarázatával és arra kérte, mondja el, hogy ő milyen jelentést társít a magvetőről szóló példabeszédhez. Tamás elmondta, hogy szerinte a példabeszéd azért hangzott el, hogy megtanítson egy nagy igazságot: függetlenül attól, hogy milyen hűen és eredményesen teszünk is eleget az isteni megbízatásunknak, váltakozó sikerrel fogunk járni; és hogy az eredményeket illető mindezen eltéréseket közvetlenül azok a körülmények határozzák meg, melyek eredendő velejárói a segédkezésünknek, azokról a körülményekről van szó, amelyekre nekünk kevés vagy semmilyen befolyásunk sincs. Jézus felállt és azt mondta: „Jól van, Tamás; megértetted a példabeszédek igazi értelmét; de titeket, Péter és Nátániel, ugyanilyen dicséret illet annyiban, hogy oly kimerítően megmutattátok annak veszélyét, hogy ha valaki jelképi jelentést akar tulajdonítani a példabeszédeimnek.”

151:3. TOVÁBBI BESZÉLGETÉS A PÉLDÁZATOKRÓL A következő estét teljes egészében a példázatokról folytatott további vitáknak szentelték. Jézus azt mondta nekik, hogy nem szólhatnak különböző szavakkal a hallgatóság minden egyes rétegéhez, de elmondhatnak egy olyan történetet, mely közvetíti a tanítást; és minden egyes 89


csoport, sőt minden egyes egyén képes lesz megalkotni a saját értelmezését a példabeszédetekről a maga értelmi és szellemi felruházottságának megfelelően. Jézus igyekezett lebeszélni őket a kitalált történeteknek vagy jelképeknek az evangélium igazságainak tanítása során való használatáról. A példabeszéd egyidejű folyamodást jelent az elme és a szellem nagyon is eltérő szintjeihez. A példabeszéd ösztönzőleg hat a képzelőerőre, igénybe veszi az éleslátást és bíráló-elemző gondolkodásra sarkall; segíti a rokonszenvet anélkül, hogy fokozná a szembenállást. A tanítás példabeszédi formában való alkalmazása képessé teszi a tanítót új, sőt meglepő igazságok közreadására, s közben nagymértékben elkerül minden, a hagyománnyal és a bevett renddel való ellentmondást és külsődleges összeütközést. A példabeszédnek megvan az az előnye is, hogy serkenti a megtanított igazságra való emlékezést.

151:4. ÚJABB PÉLDABESZÉDEK A TÓNÁL Másnap Jézus újra csak a hajóról tanította az embereket, azt mondta, hogy a mennyország hasonlít ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett a földjébe; de amikor aludt, jött az ellensége és konkolyt szórt a búza közé, aztán elment. Aratáskor aztán a konkolyt elégetik, a búzát pedig csűrbe gyűjtik. A mennyország hasonlít a mustármaghoz, amelyet az ember elvetett a földjében. Ez kisebb minden más magnál, amikor azonban felnő, nagyobb minden veteménynél. A mennyország hasonlít a kovászhoz is, amelyet fogott az asszony, belekeverte három mérő lisztbe, s ezzel az egész liszt megkelt tőle. A mennyország hasonlít a szántóföldben rejtező kincshez is, melyet egy ember megtalált. Az ember örömében elment, eladta mindenét, amije csak volt, hogy megvehesse a szántóföldet. A mennyország hasonlít a kereskedőhöz is, aki igazgyöngyöt keres; és amikor egy nagyon értékeset talált, fogta magát, eladta mindenét, amije csak volt, hogy a rendkívüli gyöngyöt megvehesse. Újra csak azt mondom, a mennyország hasonlít a vízbe vetett hálóhoz, mely mindenféle halat összefog. Amikor a háló megtelik, a halászok partra húzzák, nekiülnek és a javát edényekbe válogatják, a hitványát pedig kiszórják. Jézus sok más példázatot is elmondott a sokaságnak.

151:5. A KHERESAI ÚT A tömeg a hét folyamán tovább nőtt és Jézus azt javasolta az apostoloknak, hogy pihenésre menjenek át a túlpartra. A tavon való átkelés során megtapasztalták az erős és hirtelenül előtörő szélviharok egyikét, mely oly jellemző volt a Galileai-tóra. Jézus a hajó hátsó részében, egy kisebb fedett helyen aludt. Péter a tat közelében lévő jobboldali evezőnél tartózkodott. Amikor a hajó elkezdett megtelni vízzel, eldobta az evezőjét és Jézushoz szaladt, erősen megrázta, hogy felébredjen, és amikor Jézus felkelt, Péter azt mondta: „Mester, hát nem látod, hogy erős viharba kerültünk? Ha nem mentesz meg bennünket, mindannyian odaveszünk.” Amint Jézus kilépett az esőbe, Péterre nézett és így szólt: „Miért tölt el oly nagy félelem mindannyiotokat? Hol marad a hitetek? Nyugodjatok meg, csillapodjatok.” Jézus alig mondta el e feddő szavakat Péternek, a haragos hullámok csaknem azonnal elültek. Amennyire meg tudjuk ítélni, mindez teljesen véletlen egybeesés volt; az apostolok azonban, különösen Simon Péter, sohasem tudtak másként tekinteni e mellékeseményre, mint természeti csodára.

151:6. A KHERESAI ESZELŐS A csoport épp egy hegyoldalon ment fel, mely tele volt a sziklába vésett üregekkel, amikor egy itt élő tébolyult férfi rontott rájuk. E férfi, akit Ámósznak hívtak, az őrültség rendszeres időszakonként visszatérő formájától szenvedett. A világos időszakainak egyike alatt hallotta Jézus szónoklatát, és akkor félig már hitt az országról szóló evangéliumban. Jézust felismervén segítséget kért tőle, mire Jézus azt mondta neki, hogy nem szállta meg az ördög és megparancsolta, hogy hagyja el ezt az állapotát. A férfinak nyomban visszatért a jobbik esze. Amint a disznópásztorok berohantak a faluba, hogy mindenfelé elmondják az eszelős 90


lecsillapításának hírét, a kutyák rátámadtak egy kisebb és őrizetlenül hagyott, nagyjából harminc disznóból álló kondára és a legtöbb állatot egy meredélyen át a tóba szorították. Ámósz úgy hitte, hogy gonosz szellemek szállták meg a disznókat és azok kergették pusztulásba az állatokat. A disznótenyésztő nem-zsidók küldöttsége megkérte Jézust, hogy távozzon a köreikből. Ámósz megkérte Jézust, hogy engedje meg, hogy a visszaúton vele tartson, a Mester azonban nem egyezett bele, azt mondta neki, hogy térjen vissza a népéhez és mutassa meg nekik, hogy az Isten mily nagy dolgokat tett vele.

152. ÍRÁS: A KAPERNAUMI VÁLSÁGHOZ VEZETŐ ESEMÉNYEK Közteslény bizottság Nagy tömeg várta Jézust, amikor hajója kikötött azon a kedd délelőttön. Jairus, a zsinagóga egyik vezetője arra kérte Jézust, hogy gyógyítsa meg a kislányát, aki már a halálán van. Jézus beleegyezett, hogy vele tart. Egy zsúfolt utcán haladtak éppen, amikor Jézus hirtelen megállt s így szólt, „Valaki megérintett.” Jézus szeme megakadt egy közelben álló asszonyon, Veronikán, aki elismerte, hogy ő érintette meg Jézus ruhája szegélyét abból a célból, hogy kigyógyuljon a vérzéses betegségéből. Ezt meghallván Jézus kézen fogta a nőt, és talpra állítva őt azt mondta: „Leányom, a hited egészségessé tett; menj békével.” Ez az eset jó példa arra a számos, csodásnak vélt gyógyulásra, mely Jézus földi létpályáját kísérte, de amelyeket ő semmilyen értelemben nem akart tudatosan.

152:1. JAIRUS HÁZÁBAN Még mielőtt beléptek volna a vezető udvarába, az egyik szolgája jött ki, s azt mondta: „Ne terheld ilyennel a Mestert; a lányod meghalt.” Jézus azonban azt mondta a fájdalomtól sújtott apának: „Ne félj; csak higgy.” Miután Jézus minden gyászolót kiparancsolt a helyiségből, odafordult az anyához, s így szólt: „A lányod nem halt meg; csak alszik.” Jézus odament a fekvő gyermekhez, megfogta a kezét és azt mondta, „Leányom, azt mondom neked, ébredj és kelj fel!” És amikor a lány meghallotta e szavakat, nyomban felkelt és átsétált a szobán. Jézus elmagyarázta, hogy a leány egy erős lázas állapot után mély öntudatlan állapotba került, és hogy ő pusztán felébresztette, és a leányt nem holtából támasztotta fel. Mindezt elmondta az apostolainak is, de hasztalan; mind azt hitték, hogy holtából támasztotta fel a kislányt. Sem Jézus földi ittlétét megelőzően, sem azóta, sohasem volt oly közvetlen és eleven lehetőség arra, hogy a halandó férfiak és nők erős és élő hitének eredményei megmutatkozzanak.

152:2. AZ ÖTEZER EMBER JÓLLAKATÁSA A Mesternek olyan kevés ideje maradt a pihenésre a szombati napon, hogy március 27-én vasárnap reggel el akart vonulni az emberek elől, azt tervezték, hogy átkelnek a tó túloldalára, ahol arra számítottak, hogy meglelik az erősen vágyott pihenést a Betszaida-Juliásztól délre található egyik ligetben. Szerda délre mintegy ötezer férfi, nő és gyermek gyűlt össze ezen a helyen. Az emberek bár éhesek voltak, nem akartak távozni. Az emberek maguk között arról kezdtek suttogni, hogy Jézus azért választotta ezt a minden ellensége fennhatóságán kívül eső nyugalmas helyet, mint amely alkalmas arra, hogy királlyá koronázzák. Az emberek már három napja velük voltak, és Jézus szerette volna jóllakatni őket. András elmondta neki, hogy az élelmüket hordozó Márk fiúnál már csak öt árpakenyér és két szárított hal van. Jézus elkérte a kenyeret és a halat, megtörte azokat és a darabokat az apostolainak és a társaiknak adta. És amikor az evéssel végeztek, Jézus azt mondta a tanítványoknak: „Gyűjtsétek össze a megmaradt eltört darabokat, hogy semmi se vesszen kárba.” És amikor végeztek a darabok összegyűjtésével, tizenkét kosárnyira valójuk volt. Ez volt az első és egyetlen természeti csoda, melyet Jézus tudatos előtervezés eredményeként hajtott végre. 91


152:3. A KIRÁLYCSINÁLÓ MELLÉKESEMÉNY A sokaság válasza a testi szükségleteik kielégítésének eme hirtelen és látványos módjára mélyről fakadó és elsöprő erejű volt. Nem csoda, hogy amikor aztán a sokaság befejezte a lakomát, egy emberként kerekedett fel és kiabálta: „Tegyük királlyá!” Alig ült el a sokaság e nagy kiáltozásának a közeli szikláról visszaverődő hangja, amikor Jézus fellépett egy nagy kőre és felemelt jobb kezével figyelemre intve az embereket, így szólt: „Gyermekeim, jót akartok, de megfontolatlanok és földhözragadtak vagytok.” Elmondta nekik, hogy az ő országa nem e világi. „E mennyország, melyet hirdetünk, szellemi testvériség, és senki ember nem uralkodik azon anyagi királyszékben ülve. A mennyei Atyám a végtelenül bölcs és mindenható Ura az Isten fiaiból álló eme szellemi testvériségnek a földön. (...) Ha királyt akartok, akkor a fények Atyját emeljétek királyszékbe a szívetekben úgy, mint a minden dolog szellem-Urát.” Jézus e szavaira a sokaság kábán és csüggedten oszlott fel. Mielőtt Jézus magában elvonult volna a hegyekbe, Andráshoz fordult és azt mondta: „Vidd vissza a testvéreidet a Zebedeus házba és imádkozz velük, különösen pedig a testvéredért, Simon Péterért.”

152:4. SIMON PÉTER ÉJSZAKAI LÁTOMÁSA A tizenkettek egyike sem volt úgy összetörve és elcsüggedve, mint Simon Péter. Ahogy a sötétség és a kemény evezés órái teltek, Péter kimerült és a fáradtságtól mély álomba zuhant. Álmában Péternek látomása volt Jézusról, amint a vízen járva közeledik feléjük. Látván a Mestert a hajó mellett a vízen járni, Péter felkiáltott, „Uram, ha valóban te vagy az, akkor parancsold meg, hogy menjek és járjak veled a vízen.” Álma második részével összefüggésben Péter felkelt a padról, melyen aludt és ténylegesen is átlépett a hajóról a vízbe. És akkor ébredt fel az álomból, amikor András, Jakab és János lehajoltak érte és kihúzták a tóból. Péter számára ez az élmény mindig valós volt. Őszintén hitte, hogy Jézus eljött hozzájuk azon az éjszakán.

152:5. ÚJRA BETSZAIDÁBAN Csütörtök reggel, még mielőtt kivilágosodott volna, a hajójukat lehorgonyozták Zebedeus házának közelében és nagyjából délig megpróbáltak aludni egyet. Elsőként András kelt fel, és ahogy a parton sétált, ráakadt Jézusra, aki a mindenes fiú társaságában volt, s a vízparton lévő egyik kövön üldögélt. Jézus megkérte Andrást, hogy hívjon össze mindenkit, és amikor mind összegyűltek, elmondta, hogy csalódott bennük az anyagias beállítottságuk miatt. Utalt arra, hogy most már láthatják, hogy a csodatétel és az anyagi csodák művelése nem nyer meg lelkeket a szellemi országnak. A jóllakatott ötezer ember közül csak mintegy ötszáz követte őt továbbra is. Jézus ezután bejelentette, hogy néhány napos pihenésre vissza kíván vonulni az apostolaival, mielőtt felkészülnek a páska-ünnepi útra, Jeruzsálembe. Jézus a földi életének nagy válságára készült, és ezért sok időt töltött a mennyei Atyával való bensőséges együttlétben.

152:6. GENEZÁRETBEN Mialatt egy jómódú hívő házában tartózkodtak a genezáreti körzetben, Jézus kötetlen tanácskozást tartott a tizenkettekkel minden délutánon. Az ország követei kiábrándult férfiak komoly, józan és lecsillapodott csoportját alkották. A férfiaknak és a nőknek időre van szükségük, hogy gyökeres és általános változtatásokat hajthassanak végre a társas viselkedéssel, a bölcseleti alapállással és a vallási meggyőződéssel kapcsolatos alapvető és sarkalatos felfogásaikon. Kevesebb mint egy hónapnyi idő alatt Jézus lelkes és őszinte követőinek száma, mely csak Galileában meghaladta az ötvenezret, kevesebb mint ötszázra olvadt. Jézus megtanította az érzelmekhez való folyamodást, mint az értelmi figyelem megragadásának és összpontosításának módszerét; az így felrázott és megélénkített elme jelenti a lélek kapubejáratát, mely igazi jellemváltozásokhoz vezet. E tizenkét férfi lassan ráébredt az ország követeiként végzendő feladatuk valódi természetére, és megpróbáltak felkészülni a Mester földi segédkezése utolsó évében rájuk váró kemény megpróbáltatásokra. 92


152:7. JERUZSÁLEMBEN Április 3-án, vasárnap mindössze a tizenkét apostol kíséretében Jézus megkezdte a Betszaidából Jeruzsálembe vezető útját. Megérkezésük után különböző házaknál kértek szállást. Jézus megtiltotta nekik, hogy ezen út alatt bármilyen nyilvános tanítást végezzenek. Jézus e páskaünnep alatt csak egy alkalommal ment be Jeruzsálembe. A jeruzsálemi ottlétük alatt a tizenkettek megtapasztalták, hogy milyen keserűvé kezd válni a hangulat a Mesterükkel szemben. Jeruzsálemet elhagyva mindannyian úgy hitték, hogy a válság a küszöbön van. Betszaidába április 29-én pénteken értek vissza. Jézus elküldte Andrást, hogy kérjen engedélyt a zsinagóga vezetőjétől, hogy a szombat délutáni istentiszteleten szólhasson. És Jézus jól tudta, hogy az lesz az utolsó alkalom, hogy valaha engedélyt kap szólni a kapernaumi zsinagógában.

153. ÍRÁS: A KAPERNAUMI VÁLSÁG Közteslény bizottság PÉNTEK este és szombat reggel az apostolok észrevették, hogy Jézust valamilyen komoly probléma foglalkoztatja. Hónapok óta nem látták a Mestert ennyire gondolataiba merültnek és hallgatagnak. Az apostolok azt találgatták, hogy vajon mi fog történni. Ilyen lehangolt és vigasztalan követők köréből indult el Jézus ezen a szép szombat délutánon, hogy megtartsa korszakalkotó hitszónoklatát a kapernaumi zsinagógában.

153:1. AZ ELŐKÉSZÜLETEK SORA Előkelő gyülekezet köszöntötte Jézust e gyönyörű szombat délutánon három órakor az új kapernaumi zsinagógában. Előző nap ötvenhárom farizeus és szadduceus érkezett Jeruzsálemből; a szomszédos zsinagógák vezetői és urai közül több mint harmincan szintén jelen voltak. E zsidó vezetők oldalán, a zsinagóga kiemelt vendégeinek fenntartott helyein, ott ültek Heródes Antipász hivatalos megfigyelői. Jézus megértette, hogy az egyre növekvő számú ellensége felismerhető és nyílt hadüzenetével fog most szembesülni, és úgy döntött, hogy bátran szembenéz a támadással. Barátai és ellenségei is mind csak egy dologra tudtak gondolni, és az pedig ez volt: „Miért fordította ő maga oly szándékosan és eredményesen visszájára a nép lelkesedésének árját?” A zsinagógában elmondott eme beszéd után fogant meg Karióti Júdás fejében az első tudatos gondolat Jézus elhagyásáról. De ekkor még minden ilyen késztetését eredményesen leküzdötte.

153:2. A KORSZAKOS BESZÉD Jézus azzal kezdte e beszédet, hogy felolvasta a Deuteronomiumból azt a részt, melyben Izráel figyelmeztetést kap arról, hogy az ellenségei lesújtanak, mert a zsidók nem hajlandók hallgatni az Úr szavára; Jeremiástól pedig arról olvasott fel, hogy mivel nem hajlandók hallgatni a prófétákra, ezért ez a város átokká lesz a föld összes nemzete előtt. Jézus megkérdezte, hogy miféle bizonyítékot keresnek az ő földi küldetésére. Kijelentette, hogy már elégséges bizonyíték áll a rendelkezésükre, hogy döntést hozzanak. „Bizony, bizony mondom nektek, akik közül sokan a mai napon előttem ülnek, választanotok kell, hogy melyik úton indultok; azt mondom nektek, amit Jósua mondott ősapáitoknak, »ma válasszatok, kinek akartok szolgálni«. Közületek sokan válaszút előtt állnak ma. (...) Én azért jöttem, hogy szellemi szabadságot hirdessek, örökkévaló igazságot tanítsak és tápláljam az élő hitet.” A beszédét terjedelmes vita követte, mely több mint három órán át tartott.

153:3. A BESZÉD UTÁN A Jézusnak címzett kérdések egyike az élet kenyerével volt kapcsolatos. Jézus e kérdésre válaszul azt mondta, hogy a húsvér testben töltött élete a mennyei kenyér adománya, hogy szellemben eggyé válhatnak vele, éppen úgy, ahogy szellemben Jézus is egy az Atyával. Éltethet benneteket az Isten örökkévaló szava, mely valóban az élet kenyere. Egy másik kérdés arra

93


irányult, hogy sem Jézus, sem az apostolok nem mosnak megfelelően kezet étkezés előtt. Jézus azt válaszolta erre, hogy nem az szennyezi be az embert szellemileg, ami a szájába kerül, hanem ami elhagyja a száját és a szívét. „Hát nem tudjátok, hogy a szívből törnek elő a gyilkosságok, lopások és házasságtörések rossz gondolatai, gonosz tervei, a féltékenység, a büszkeség, a harag, a bosszúvágy, a káromlás és a hamis tanúság gondolataival együtt? És épp az ilyen dolgok szennyezik be az embereket, és nem az, hogy a szertartás szempontjából nem tiszta kézzel vesznek a kenyérből.” Megjegyezte, hogy megszegik Isten törvényeit a hagyománytörvényeikkel, amikor megengedik a felnőtt gyermeknek eltenni azt a pénzt, mellyel a szüleit segíthetné s közben azt mondhatja, hogy Istennek adatott. „Végképp arra törekedtek, hogy elutasítsátok az Isten szavát, miközben kitartotok a saját hagyományaitok mellett.” Mindez jobban megérthető, ha emlékeztetünk arra, hogy e zsidók ugyanúgy tekintettek a mosdatlan kézzel való étkezésre, mint a szajhával való nemi érintkezésre, és mindkettőt egyaránt kiközösítéssel büntették.

153:4. AZ UTOLSÓ SZAVAK A ZSINAGÓGÁBAN A beszéd utáni eme beszélgetés alatt a jeruzsálemi farizeusok egyike elvitt Jézushoz egy elmeháborodott ifjút, akit egy féktelen és lázadó szellem szállt meg. A Mestert szánakozás töltötte el, és kiűzte a rossz szellemet. Azt mondta a farizeus: „Ne legyen közötök ehhez az emberhez; Sátán az ő társa.” Erre Jézus így szólt: „Hogyan képes Sátán Sátánt kiűzni? (...) Ha nem vakítana el benneteket előítélet és nem tévesztene meg félelem és büszkeség, akkor könnyedén felismerhetnétek, hogy ördögöknél nagyobb valaki áll a köreitekben.” Jézus figyelmeztette őket, akik tudatosan arra vetemedtek, hogy az Isten tetteit ördögök munkálkodásának tulajdonítsák, azoknak sohasem adatik megbocsátás, lévén, hogy sohasem kérnek megbocsátást. Ezt követően jelet kértek tőle a tanítási jogának igazolásaként, mire Jézus azt felelte, hogy nem kapnak más jelet, mint amilyet már kaptak.

153:5. A SZOMBAT ESTE Jézus időről időre összezúzta az apostolai reményét, de a csalódottságnak vagy a szomorúságnak olyan időszaka addig még sohasem telepedett rájuk, mint amilyen most elérte őket. És a lehangoltságukhoz most még az is társult, hogy ténylegesen is féltették a biztonságukat. Mindenekelőtt azonban Jézus hirtelen eljárásmód-váltása hozta zavarba őket. És most, mindezen aggasztó dolgok tetejébe, amikor hazaértek, Jézus nem volt hajlandó enni. Órákra elvonult magában a felső szobák egyikébe. Már csaknem éjfél volt, amikor Joáb, a vándor hitszónokok vezetője visszatért és azt jelentette, hogy a társai egyharmada elpártolt az ügytől. Kevéssel éjfél után történt, hogy Jézus lejött a felső szobából és megállt a tizenkettek és társaik előtt. Elmondta, hogy látja, hogy mennyire összezavarodtak, de mindez elkerülhetetlen volt. Miért szomorkodnak, amikor új nap virrad? És olyan időszakban, mint ez a mostani, ők is elhagynák? És ahogy Jézus elhallgatott, Simon Péter azt mondta: „Igen, Uram, szomorúak vagyunk és megdöbbentek, de sohasem fogunk elhagyni téged.” És ahogy Péter befejezte, mind egyhangú fejbólintással jelezték, hogy a hűségesküjével egyetértenek. Ezután Jézus azt mondta: „Térjetek nyugovóra, mert dolgos idők jönnek; tevékeny napok vannak előttünk.”

154. ÍRÁS: AZ UTOLSÓ NAPOK KAPERNAUMBAN Közteslény bizottság ÁPRILIS 30-ának eseménydús szombat éjjelén tanácskozásra került sor Heródes Antipász és a jeruzsálemi Szanhedrint képviselő különleges megbízottak egy csoportja között. Ezek az írástudók és farizeusok Heródest Jézus letartóztatására biztatták. Heródes azonban nem volt hajlandó eljárni vele szemben úgy, mint egy politikai bűnelkövetővel. Heródes házának egyik tagja, Kuza arról tájékoztatta, hogy Jézus nem pártolja a földi uralkodás dolgaiba való beavatkozást; hogy ő csakis a hívei szellemi testvériségének megalkotásán dolgozik, mely testvériséget ő a mennyországnak nevez. 94


154:1. A TANÁCSKOZÁS HETE Május elsejétől május 7-ig Jézus bizalmas tanácskozást tartott a követőivel a Zebedeus házban. Ekkoriban nagyjából száz olyan tanítvány volt, akik rendelkeztek azzal az erkölcsi bátorsággal, hogy szembeszálljanak a farizeusok támadásával és kinyilvánítsák a Jézus iránti odaadásukat. E hét péntekén a kapernaumi zsinagóga vezetői hivatalosan bezárták az Isten házát Jézus és minden követője előtt. Jairus lemondott az első számú vezetői tisztéről és nyíltan elkötelezte magát Jézus mellett. E szombat éjjel jelentette a Jézus és tanításai iránti népszerűség mélypontját. Ettől kezdve állandó, lassú, ám egészségesebb és megbízhatóbb gyarapodás indult meg a kedvező fogadtatás irányában; követésének új módja épült ki, mely jobb szellemi hitbeli és igazabb vallási tapasztalási alapokon nyugodott.

154:2. A PIHENÉS HETE Kr.u. 29. május 8-án vasárnap Jeruzsálemben a Szanhedrin olyan határozatot hozott, hogy bezárnak minden palesztinai zsinagógát Jézus és követői előtt. A Szanhedrin e nagy hirtelenséggel meghozott intézkedését a testület öt tagjának lemondása követte. A hebroni zsinagóga vezetői nem voltak hajlandók elismerni a Szanhedrin jogát ahhoz, hogy ilyen hatáskört gyakoroljon a gyülekezetük felett. Nem sokkal ezt követően a hebroni zsinagóga tűzvészben elpusztult. Ugyanezen a vasárnap reggelen Jézus egy hétnyi szabadságot hirdetett. Bárhová ment is Jézus, mindig ott volt a közelben Dávid két-három legmegbízhatóbb figyelő hírnöke, akik nem vitatható utasításokat kaptak a főnöküktől Jézus megvédésével kapcsolatban. Nátániel és Zebedeus Jakab komolyabb betegségtől szenvedett, és egy éjszakán Jézus ápolta a szenvedő apostolokat. Jézus soha nem használta a hatalmát a földi családja bármely tagja vagy a közvetlen követőinek bármelyike javára. Az emberi lélek szellemivé lényegülése azt igényli, hogy a lélek közelről megtapasztalja a valódi világegyetemi problémák széles körének nevelő hatású megoldását.

154:3. A MÁSODIK MEGBESZÉLÉS TIBÉRIÁSBAN Május 16-án Tibériásban a jeruzsálemi hatóságok és Heródes Antipász részvételével összehívták a második tanácskozást. Újabb erőfeszítést tettek arra, hogy Heródest rávegyék Jézus letartóztatására, de ő nem volt hajlandó teljesíteni a követelésüket. De Heródes beleegyezett abba a tervbe, hogy a Szanhedrin hatóságai kapjanak engedélyt Jézus elfogására és Jeruzsálembe kísérésére, hogy ott vallási vádakkal perbe foghassák. Sok oldalról érte erős nyomás Heródest, mielőtt beleegyezését adta volna e kérelemhez, és jól tudta, hogy Jézus az esküdt ellenségei előtt nem számíthat tisztességes tárgyalásra Jeruzsálemben.

154:4. SZOMBAT ÉJJEL KAPERNAUMBAN Ugyanezen a szombat éjszakán Kapernaumban vezető polgárok ötvenfős csoportja találkozott a zsinagógánál, hogy megvitassák a fontos kérdést: „Mihez kezdjünk Jézussal?” Még éjfél után is beszélgettek és vitatkoztak, de nem tudtak közös megegyezésre jutni. Az ellenségei úgy tartották, hogy a tanításai kivihetetlenek, és sok későbbi nemzedék emberei is ugyanilyen dolgokat mondtak. Számos értelmes és jó szándékú ember, még az e kinyilatkoztatások felvilágosultabb korában is, úgy tartja, hogy mai polgárosodott társadalom nem épülhetett volna Jézus tanításaira – és részben igazuk is van. De minden ilyen kétkedő elfelejti, hogy egy sokkal jobb polgárosodott társadalom épülhetett volna az ő tanításaira, és valamikor majd így is lesz. E világ komolyan még sohasem próbálkozott a jézusi tanítások nagymérvű kivitelezésével.

154:5. A MOZGALMAS VASÁRNAP REGGEL E vasárnap reggelen, azaz május 22-én még napkelte előtt Dávid egyik hírnöke érkezett Tibériásból nagy sietve, arról hozott hírt, hogy Heródes úgy rendelkezett, illetőleg úgy akar rendelkezni, hogy a Szanhedrin tisztviselői tartóztassák le Jézust. Júdásnak (Jézus öccsének) a sógornője tájékoztatta Jézus családját, és Mária, Jakab, József, Júdás és Rúth úgy tervezte, hogy

95


Zebedeus házában fognak összegyűlni. Jézus kiválasztott tizenkét vándor hitszónokot, hogy tartsanak vele, és a tizenkét apostolnak azt parancsolta, hogy maradjanak vele. Ezen a reggelen nagyjából 7.30-kor kezdte meg Jézus a búcsúbeszédét az épületben összezsúfolódott sokaság előtt, akik azért jöttek, hogy meghallgassák. Minden jelenlévő számára komoly alkalom volt ez, Jézus azonban szokatlanul vidáman viselkedett és a szavaival mindegyikükbe hitet, reményt és bátorságot csepegtetett.

154:6. JÉZUS CSALÁDJÁNAK MEGÉRKEZÉSE Ezen a vasárnap reggelen nagyjából nyolc órakor érkezett a helyszínre Jézus földi családjának öt tagja. Egymás között egyetértettek abban, hogy megpróbálják rávenni Jézust arra, hogy térjen haza velük. Előző este meglátogatták őket a farizeusok és Mária meg volt győződve arról, hogy képes lesz meggyőzni Jézust. Amikor odaértek a Zebedeus házhoz, Jézus éppen a tanítványoknak szóló búcsúbeszédét tartotta. A ház zsúfolásig tele volt, így a hátsó fedett folyosón telepedtek le és a megérkezésük híre Jézus fülébe is eljutott. Simon Péter odasúgta Jézusnak, megszakítva emiatt a beszédjét, hogy: „Nézd csak, anyád és fivéreid itt vannak kint, és nagyon türelmetlenek, hogy beszélhessenek veled.” Hallhatták, amint dallamos hangját felemelve azt mondja, hogy nem kell aggódniuk miatta, hogy neki nincsen anyja, nincsenek öccsei, sem húgai, és hogy aki megcselekszi az Atyja akaratát, aki a mennyben van, az az ő anyja, öccse és húga. Amikor Mária meghallotta e szavakat, összeesett. Jézus szeretett volna beszélni az anyjával és a fivéreivel, de nem volt rá módja, mert sürgősen menekülnie kellett a helyszínről.

154:7. A SIETVE TÁVOZÁS Már majdnem fél nyolc volt ezen a szép reggelen, amikor e huszonöt főből álló társaság megragadta a lapátokat és evezve elindult a Galileai-tó keleti partja felé. Jézus többé nem lelt otthonra Zebedeus házában. Egy időre még Fülöp felségterületén maradtak, Kheresából CezáreaFilippibe mentek, innen pedig továbbindultak Fönícia partjai felé. A jeruzsálemi hivatalos emberek nem akarták elhinni, hogy megszökött előlük; a farizeusok és segítőik csaknem egy teljes hetet töltöttek el azzal, hogy hiába keresték Jézust Kapernaum környékén. Jézus családja teljesen összezavarodott és megdöbbent. Csütörtök délutánig nem is nyerték vissza a lelki nyugalmukat, amikor is Rúth tért vissza a Zebedeus háznál tett látogatásból, ahol Dávidtól megtudta, hogy apai bátyja biztonságban van, jó egészségnek örvend és útban van a föníciai partvidék felé.

155. ÍRÁS: MENEKÜLÉS ÉSZAK-GALILEÁN ÁT Közteslény bizottság NEM SOKKAL azt követően, hogy Kheresa közelében partot értek ezen a mozgalmas vasárnapon, Jézus és huszonnégy társa egy rövid útszakaszt tett meg észak felé, azután az éjszakát Betszaida-Juliásztól délre, egy szép ligetben töltötték. Mielőtt nyugovóra tértek volna, a Mester maga köré gyűjtötte a követőit és megvitatta velük a Bataneán és Észak-Galileán át a föníciai partvidékhez tervezett vándorútjuk részleteit.

155:1. MIÉRT HÁBOROGNAK A POGÁNYOK? Jézus felhívta a figyelmet a Zsoltáros azon kijelentésére, hogy „Miért háborognak a pogányok és a népek miért szervezkednek hiába?” Elmondta, hogy az ő országa szereteten alapul, irgalomban hirdettetik és önzetlen szolgálat által jön létre. „Ti, akik magatokról azt vallottátok, hogy beléptek a mennyországba, túlságosan is ingadozók és határozatlanok vagytok a tanítási tevékenységetekben. Nemigen vagytok méltók az országra, amennyiben a szolgálatotokat oly nagy mértékben jellemzi a múlton való sajnálkozás, a jelen feletti siránkozás és a jövőért való hiábavaló epekedés magatartása. Ha ti igazságbeli összehangolódás révén megtanuljátok, hogy példát mutassatok életetekben az igazságosság e szép teljességére, akkor embertársaitok keresni fognak titeket, hogy ők is megkapják, amire ti már szert tettetek. Amilyen mértékben üzenetetekkel az 96


emberekhez kell mennetek, az valamiképpen azon sikertelenségetek mértéke, hogy mennyire nem tudtok teljes vagy igazságos életet, igazságban összehangolt életet élni.”

155:2. A VÁNDOR HITSZÓNOKOK KORAZINBAN Május 23. hétfő reggelén Jézus arra utasította Pétert, hogy a tizenkét vándor hitszónokkal menjen át Korazinba, míg ő a tizenegy apostollal elindult Cezárea-Filippibe. Péter és a vándor hitszónokok két hétig voltak Korazinban, és a hívek kis létszámú, ám elkötelezett csoportjának hirdették az országról szóló evangéliumot. De nem tudtak sok új megtértre szert tenni. Ez a két hét a megpróbáltatások valóságos keresztségét jelentette a tizenkét vándor hitszónoknak. Június 7-én elindultak Cezárea-Filippibe, hogy csatlakozzanak Jézushoz és az apostolokhoz.

155:3. CEZÁREA-FILIPPIBEN Ottlétük Cezárea-Filippiben valódi próbát jelentett a tizenegy apostolnak. Bár e két hét során kevés embert térítettek meg, sok hasznos dolgot tanultak a Mesterrel való napi tanácskozásokból. Az apostolok megtanulták, hogy a zsidók azért rekedtek meg és haldokolnak szellemileg, mert az igazságot hitvallássá merevítették. Az igazságnak a szellemi vezetés és fejlődés útjelzőjéül kell szolgálnia, hogy teremtő és életadó erőt adhasson. Komoly veszélyt jelent az, ha megengedik, hogy a szentségérzet nem szent dolgokhoz kötődjön. A teljesen szellemi indíttatású vallás az egész életet értékesebbé teszi. Jézus sohasem hagyott fel annak hangsúlyozásával a tizenkettek számára, hogy milyen nagy veszéllyel jár a vallási jelképeknek és szertartásoknak a vallási tapasztalás helyébe állítása. Ő az egész földi életét következetesen annak a küldetésnek szentelte, hogy a vallás dermedt formáit felváltsa a felvilágosult istenimádat szabadon való áradása.

155:4. ÚTBAN FÖNÍCIA FELÉ Június 9-én, csütörtök reggel az igazság huszonöt tanítójának e csoportja elhagyta CezáreaFilippit, hogy megkezdje utazását a föníciai partvidék felé. Mialatt egy kiugró sziklapárkány árnyékában pihentek s ebédeltek Luz közelében, Jézus elmondta az egyik legfigyelemreméltóbb beszédjét, melyet az apostolok valaha is hallottak a társaságában eltöltött mindezen évek alatt. Simon Péter tudni szerette volna, hogy miért menekülnek az ellenségeik elől, Tamás pedig azt kérdezte, hogy mi a baj a jeruzsálemi ellenségeik vallásával. Jézus azt felelte, hogy hasznosabb lesz, ha inkább Tamás kérdésére válaszol előbb.

155:5. BESZÉLGETÉS AZ IGAZ VALLÁSRÓL Bár a világ vallásainak kettős az eredete – természetes és kinyilatkoztatási – a vallásos tiszteletnek három különböző formája lelhető fel: kezdetleges vallás, a félelem vallása; a polgárosodott viszonyok vallása, az elme vallása; és az igaz vallás – a kinyilatkoztatási vallás. Amíg az emberfajták nem válnak magas fokon értelmessé és nagyobb mértékben polgárosulttá, mindaddig megmarad sok olyan gyerekes és babonás szertartás, mely olyannyira jellemző a fejletlen és visszamaradt népek evolúciós vallási szokásaira. Amíg az emberi faj a fejlődésben nem jut el a szellemi tapasztalás valóságainak egy magasabb szintű és általánosabb felismeréséhez, mindaddig férfiak és nők továbbra is nagy számban fogják személyesen előnyben részesíteni azokat a tekintélyelvű vallásokat, melyek csak értelmi beleegyezést kívánnak meg. A szellem vallása erőfeszítést, küzdelmet, összeütközést, hitet, határozottságot, szeretetet, hűséget és fejlődést jelent. Jézus megkérdezte, hogy melyikük akarná inkább az elfogadott és megmerevedett valláshoz vezető könnyű utat választani, mintsem, hogy felfedezzék maguknak a mennyország örökkévaló igazságaiban és legfelsőbb nagyságaiban nyert élő és személyes tapasztalás valóságainak szépségeit. Mind a huszonnégyen felálltak, jelezni akarták az ezzel kapcsolatos elkötelezettségüket, de Jézus felemelte a kezét és azt mondta, hogy vonuljon el magában mindegyikük az Atyával és úgy találjátok meg az érzelemmentes választ a kérdésére. Haladtak tovább még egy darabig az úton, majd Péter arra kérte Jézust, hogy mondjon többet ezekről a dolgokról.

97


155:6. A MÁSODIK BESZÉLGETÉS A VALLÁSRÓL Jézus elismerte, hogy a tekintélyelvű vallást lecserélték a kalandvágyó és fejlődésképes hit szelleme által jelentett bizonyosságokra. Azt mondta nekik, hogy ne kövessék el azt a botorságot, hogy isteninek nevezik azt, ami teljes mértékben emberi, és ne essenek abba a hibába, hogy nem hallják meg az igazság azon szavait, melyek nem az ihletettségűnek hitt, hagyományosan csalhatatlannak vélt forrásokon keresztül érkeznek. Újjá kell születnünk, szellemtől kell születnünk. Az elme vallása reménytelenül a múlthoz köt titeket; a szellem vallása fokozatos kinyilatkoztatásban áll és mindegyre magasabb és szentebb teljesítményekre hív a szellemi eszményképek és örök valóságok elérése terén. A szellem vallása mindörökre hagyja, hogy szabadon kövessétek az igazságot, vezessen bármerre is a szellem benneteket. Az emberiség egysége és a halandók testvérisége csakis a szellem vallásával való felsőbbrendű felruházottság révén és azon keresztül teremthető meg. Soha ne feledjétek, hogy az élő Isten akaratának felfedezésére irányuló törekvésnél nagyobb megelégedettséget és nagyobb izgalmat okozó kaland csak egy van, mégpedig az ezen isteni akarat megcselekedésére tett őszinte erőfeszítés legfelsőbb tapasztalása. És azt se feledjétek, hogy az Isten akarata bármely földi foglalatosságban megcselekedhető. Van két tevőleges alapú és hathatós kimutatási módja annak, hogy Istent ismerők vagytok, és ezek: 1. az Isten szellemének gyümölcsei, melyek a napi megszokott életetekben megmutatkoznak; 2. az a tény, hogy az egész élettervetek egyértelmű bizonyítékot szolgáltat arra, hogy fenntartás nélkül kockára tettétek mindeneteket a halál utáni továbbélés kalandjában ama reményre törekedve, hogy megtaláljátok az örökkévalóság Istenét, akinek jelenlétéből ízelítőt kaptatok az időben. Félreértés ne essék, Atyám mindig válaszolni fog a hit legkisebb szikrájára is.

156. ÍRÁS: IDŐZÉS TIRUSZBAN ÉS SZIDONBAN Közteslény bizottság JÚNIUS 10-én, péntek délután érkeztek meg Jézus és társai Szidon környékére, ahol egy tehetős asszony házánál álltak meg, akit egykor a betszaidai kórházban ápoltak.

156:1. A SZÍRIAI NŐ Lakott egy szíriai nő Karuska házának közelében, akinél a Mester megszállt, s e nő, Norana már sokat hallott Jézusról, a nagy gyógyítóról és tanítóról, és magával elhozta hozzá a kislányát, aki súlyos idegrendszeri betegségtől szenvedett. Amikor Norana megérkezett a lányával, az Alfeus ikrek tolmács útján magyarázták neki, hogy a Mester pihen és nem lehet zavarni; mire Norana azt felelte, hogy ő és a gyerek mindaddig ott maradnak, amíg a Mester be nem fejezi a pihenést. Sem Péter, sem Tamás nem tudta meggyőzni, hogy távozzon, ezért Zélóta Simon azt mondta neki, hogy nem várhatja el a Mestertől, hogy „fogja a kenyeret, melyet a kegyelt háztartás gyermekeinek szántak, és a kutyák elé vesse azt.” A kislányra erős rángógörcs jött rá, és az anya azt mondta nekik, hogy a Mesterük minden embert szeret és hogy ők nem vagytok méltók arra, hogy a tanítványai legyenek. Jézus az egész beszélgetést egy nyitott ablakon keresztül hallotta és ki is jött, így szólt: „Ó asszony, nagy a te hited, oly nagy, hogy nem tudom megtagadni tőled, amire vágysz; menj békével. Leányod már egészséges.” És a kislány attól az órától fogva jól volt. Kérték őket, hogy senkinek se beszéljenek erről az esetről, de az anya és a gyermek nem győzte újságolni gyógyulás tényét az egész környéken, s emiatt Jézus tanácsosnak tartotta, hogy szálláshelyet változtasson.

156:2. TANÍTÁS SZIDONBAN Amint a huszonnégyek elkezdték a munkát Szidonban, Jézus Jusztának és anyjának, Bernikének a házában szállt meg. Az apostoloknak és a vándor hitszónokoknak nagy örömet okozott az, ahogy a szidoni nem-zsidók fogadták az üzenetüket; az ő rövid ottlétük alatt sokuk

98


csatlakozott az országhoz. E nem-zsidó hívek sok tekintetben jobban értékelték Jézus tanításait, mint a zsidók. A Jézus által a szidoni ottlétük alatt tanítottak tárgya a szellemi fejlődés volt. Elmondta nekik, hogy nem állhatnak meg; tovább kell menniük az igazságosságban vagy vissza kell fordulniuk a rossz és a bűn felé. Jézus nagyon élvezte azt a jó humorérzéket, mellyel ezek a nem-zsidók rendelkeztek. Jézus nagyon sajnálta, hogy e népből – a zsidókból – olyannyira hiányzik a humor. „Hiányzik belőlük a következetesség is; a szúnyogot kiszűrik, a tevét meg lenyelik.”

156:3. UTAZÁS A PARTVIDÉKEN Június 28-án, kedden a Mester és társai elhagyták Szidont, a part mentén haladtak Porfireon és Heldua felé. A nem-zsidók jól fogadták őket, és sokuk csatlakozott az országhoz ezen egyhétnyi tanítás és tanhirdetés során. Ekkorra az apostolok és a vándor hitszónokok már kezdtek hozzászokni ahhoz, hogy az úgynevezett nem-zsidók körében dolgozzanak. Az apostolok és a vándor hitszónokok nagy meglepetéssel vették, hogy e nem-zsidók milyen lelkesen hallgatják az evangéliumot és nagy meglepetéssel fogadták azt is, hogy mily készségesek azokban a dolgokban, melyeket sokan közülük elhittek.

156:4. TIRUSZBAN Tiruszban július 11-től július 24-ig tanítottak. Minden egyes apostol magával vitt egy-egy vándor hitszónokot, és így kettesével tanítottak és hirdették a tant Tirusz minden részében és a város környékén. E forgalmas tengeri kikötő többnyelvű lakossága örömmel hallgatta őket, és sokukat keresztelték meg az ország külső társasága számára. Mindennap hívek jöttek a városból, hogy a szálláshelyén beszéljenek Jézussal. A Mester csak egy alkalommal beszélt Tiruszban, július 20. délutánján, amikor is az Atyának az egész emberiség iránti szeretetéről tanított a híveknek, valamint a Fiú azon küldetéséről, hogy kinyilatkoztassa az Atyát minden emberfajtának. E nemzsidók körében oly nagy volt az érdeklődés az országról szóló evangélium iránt, hogy ez alkalommal a Melkárt templom kapui is megnyíltak előtte, és érdemes megemlíteni, hogy a későbbi évek során egy keresztény templom épült épp ezen ősi templom helyén.

156:5. JÉZUS TIRUSZBAN TANÍT E szerda délutánon a beszéde során mesélte el Jézus a fehérliliom történetét a követőinek először, mely a tiszta és hófehér fejét a magasba emeli a napsütésben, míg gyökerei lent a megfeketedett talaj sarában és szennyében találnak alapot. „Hasonló a helyzet”, mondta, „a halandó emberrel, mert míg annak eredetét és lényét képező gyökerei az emberi természet állati talajában vannak, addig hit révén képes a szellemi természetét felemelni a mennyei igazság napfényére és ténylegesen is megteremni a szellem nemes gyümölcseit.” A kísértésről beszélve Jézus elmondta, hogy nem az egyik vágynak egy másik, felsőbbrendűnek tartott vággyal való helyettesítésével kell törekedni a kísértés legyőzésére az emberi akarat puszta erején keresztül, hanem inkább valóban és igazán tényleges érdeklődést és szeretetet kell kialakítani a magasabb rendű és eszményalapúbb viselkedésformák iránt. Így szellemi átalakuláson keresztül nyertek szabadulást. Ne szegje kedveteket az a felfedezés, hogy emberek vagytok. Azokat a hibákat, melyeket nem tudtok elfelejteni az időben, elfelejtitek az örökkévalóságban. Könnyítsetek lelki terheiteken azzal, hogy gyorsan szert tesztek a beteljesülésetek távlati nézőpontjára, a létpályátok világegyetemi kiterjesztésére. Az isteni szeretet nem lehet önmagába záródó; annak önzetlenül adományozódnia kell. Az Istent ismerő egyéneknek nem szegi kedvét baj, illetőleg nem csüggeszti őket csalódás. A hívekre nem hat a tisztán anyagi zavarokból eredő levertség. Nem tisztelheted magad jobban, mint amennyire szereted a szomszédodat. ; az egyik a másikra való képesség mértéke. A tapintat a társadalmi emelő támaszpontja, és a türelem a nagy lélek ismertetőjele.

156:6. VISSZATÉRÉS FÖNÍCIÁBÓL Jézus és apostolai Genezáret felé vették az útjukat a Galileai-tó nyugati partjai mentén, Kapernaumtól délre, ahol megbeszélt találkozójuk volt Zebedeus Dáviddal, és ahol tanácskozni 99


szándékoztak arról, hogy mi legyen a következő teendő az országról szóló evangélium hirdetésének munkájában. Jézus ellenségei úgy gondolták, nem valószínű, hogy valaha is visszatérne és bosszantaná őket. Fülöp, Heródes fivére félig hitt Jézusban és üzent neki, hogy a Mester szabadon élhet és tevékenykedhet az ő területein. Még Heródes Antipásznak is megváltozott a hozzáállása, és üzent neki, hogy nem rendelkezett az elfogásáról Pereában, s ezzel jelezte, hogy Jézusnak nem esik bántódása, amennyiben távol marad Galileától; és e rendelkezését közölte a jeruzsálemi zsidókkal is. És ez volt a helyzet Kr.u. 29. augusztus elseje tájékán, amikor a Mester visszatért a föníciai küldetésből és megkezdte a szétszórt, kipróbált és kimerült erőinek újjászervezését a földi küldetésének ezen utolsó és eseménydús évére. Az összecsapás kérdése egyértelműen előkerült, amint a Mester és társai arra készültek, hogy megkezdjék egy új vallásnak, az élő Isten szelleme vallásának hirdetését, mely szellem az emberek elméjében lakozik.

157. ÍRÁS: CEZÁREA-FILIPPIBEN Közteslény bizottság MIELŐTT Jézus egy rövid időt eltöltött volna a tizenkettekkel Cezárea-Filippi közelében, Dávid hírnökein keresztül megszervezte, hogy augusztus 7-én, vasárnap átmehessen Kapernaumba abból a célból, hogy találkozzon a családjával. Egy csoport farizeus felkereste Máriát, és mivel úgy látták, hogy Jézus látogatását várják, ezért egész nap ott maradtak. És újra csak úgy alakult, bár nem az ő hibájukból, hogy Jézus és a földi családja nem tudott kapcsolatba lépni egymással.

157:1. A TEMPLOMI ADÓSZEDŐ Amint Jézus Andrással és Péterrel a hajóépítő-műhely közelében, a tónál tartózkodott, egy templomi adószedő akadt rájuk, és felismervén Jézust, félrehívta Pétert és megkérdezte, hogy Jézus megfizeti-e a templomi adót. Péter észrevette, hogy az adószedő csapdába akarja csalni őket azzal, hogy esetleg nem hajlandók megfizetni a szokásos fél sékel templomi adót, ezért megnyugtatásul közölte, hogy meg fogják fizetni az adót. Csakhogy egyiküknél sem volt pénz. Amikor Péter megemlítette Jézusnak a problémát, Jézus azt javasolta, hogy Péter menjen el halászni, adja el a fogott halat és fizesse meg az adót mindhármukért. Mindezt hallotta Dávid titkos hírnöke is, aki a közelben állt, és aki ezután jelzett a part közelében halászó társának. Amikor Péter elindult a csónak felé, Jézus félig tréfásan megjegyezte: „Menj hát! Talán kifogod a szájában sékelt hordozó halat.” A halász barátja néhány kosár halat adott át Péternek, melynek árából megfizették az adót. Nem meglepő, hogy a szájában sékelt hordozó hal kifogásával kapcsolatos mellékeseményből később csoda lett, amikor a Máté evangélium írója lejegyezte azt.

157:2. BETSZAIDA-JULIÁSZBAN Augusztus 8-án, hétfőn, mialatt Jézus és a tizenkét apostol Magadánligetben, Betszaida-Juliász mellett táborozott, több mint száz hívő, a vándor hitszónokok, a nők testülete és más, az ország megteremtése iránt érdeklődő ember jött el Kapernaumból egy tanácskozásra. És sok farizeus is eljött, mert hírét vették Jézus ittlétének. A farizeusok jelet szerettek volna kapni arra vonatkozólag, hogy Jézusnak felhatalmazása van a tanításra. Jézus azt felelte nekik, hogy milyen furcsa, hogy jól olvassátok az egek színét, de képtelenek meglátni az idők jeleit. „Akik tudni akarják az igazságot, azoknak már jel adatott; de a rosszakaratú és képmutató nemzedék nem kap jelet.” Az esti megbeszélésen arról döntöttek, hogy egyesített küldetésbe fognak a Tízváros összes városában és falujában, mihelyt Jézus és a tizenkettek visszatérnek a bejelentett cezárea-filippibeli látogatásról. Jézus figyelmeztette őket, hogy ne hagyják megtéveszteni magukat attól, hogy a farizeusok mennyire tanultak és mily hűségesek a vallási formákhoz. A társaik valódi igényeinek értelmes szolgálatára biztatta őket.

100


157:3. PÉTER HITET TESZ Kedden kora reggel Jézus és a tizenkét apostol elhagyta Magadánligetet s elindult CezáreaFilippibe, Fülöp negyedes fejedelem területének fővárosába. Cezárea-Filippi csodálatos szépségű vidéken terült el. A Hermon-hegy csúcsai teljesen láthatók voltak északon, míg a hegyekből déli irányban nagyszerű kilátás nyílt a Jordán felső szakaszára és a Galileai-tóra. Ahogy megálltak ebédelni, Jézus hirtelen a tizenketteknek szegezte az első kérdést, melyet saját magáról valaha is megkérdezett tőlük. E meglepő kérdést tette fel: „Mit mondanak az emberek, ki vagyok én?” Az apostolok elmondták, hogy prófétának, illetőleg rendkívüli embernek tartja őt mindenki, aki csak ismeri. Amint e beszámolót meghallgatta, Jézus felállt és a körülötte félkörben ülő tizenkét emberre tekintve váratlan, széles kézmozdulattal rájuk mutatott és megkérdezte, „De mit mondotok ti, hogy ki vagyok én?” Egy pillanatra feszült csend állt be. Ekkor Simon Péter talpra ugrott és azt kiáltotta: „Te vagy a Megszabadító, az élő Isten Fia.” És a tizenegy még ülő apostol mind együtt felállt, s ezzel jelezték, hogy Péter mindnyájuk nevében szólt. Jézus intett nekik, hogy üljenek vissza, és így szólt: „Ez az Atyám által nyilatkoztatott ki nektek. Eljött az idő, hogy megtudjátok az igazat rólam. De egyelőre azt akarom, hogy erről ne szóljatok senkinek.”

157:4. BESZÉLGETÉS AZ ORSZÁGRÓL Az éjszaka legnagyobb részében és azóta, hogy azon a reggelen felkeltek, Simon Péter és Zélóta Simon komoly munkát végzett a testvéreiknél annak érdekében, hogy elérjék, hogy mindannyian őszintén elfogadják a Mestert nem pusztán a Messiásként, hanem úgy is, mint az élő Isten isteni Fiát. András továbbra is az apostoli testület legfőbb vezetője maradt, viszont testvére, Simon Péter egyre inkább és mindenki egyetértésével a tizenkettek szóvivőjévé vált. Mind ott ültek a kertben épp déltájban, amikor a Mester megjelent. Mind felálltak, amikor a Mester odajött hozzájuk. Határozott mozdulattal jelezte nekik, hogy üljenek le. A tizenkettek soha többet nem keltek fel a Mester üdvözlésére, amikor odajött hozzájuk. Miután elfogyasztották ételüket, Jézus hirtelenül körbehordozta rajtuk a tekintetét és megkérdezte, hogy még mindig osztják-e Péternek az Ember Fia személyazonosságára vonatkozó kijelentését. Az apostolok biztosították arról, hogy igen. Jézus erre azt mondta nekik, hogy ez az Atya szellemének kinyilatkoztatása a legbenső lelkük számára, és erre az alapra fogja építeni a mennyország testvériségét. „Nektek és a követőiteknek átadom most a külső ország kulcsait – a hatalmat a mulandó dolgok felett.”

157:5. AZ ÚJ FELFOGÁS Péter vallomásának új és alapvető vonása az a határozott felismerés volt, hogy Jézus az Isten Fia, és az ő istenisége megkérdőjelezhetetlen. Jézus arra törekedett, hogy az Ember Fiaként élje a földi életét és teljesítse az alászállási küldetését. De most már belátta, hogy egy ilyen tervet nemigen lehetne sikeresen keresztülvinni. Ezért aztán bátran úgy döntött, hogy nyíltan bejelenti az isteniségét, elismeri a péteri vallomás igaz voltát, és közvetlenül azt hirdeti a tizenketteknek, hogy ő az Isten Fia.

157:6. A KÖVETKEZŐ DÉLUTÁN Sem Péternek, sem a többi apostolnak nem volt eléggé pontos fogalma Jézus isteniségéről. Azért jött, hogy mindannyiunknak élete legyen és az bőségben legyen. Jézus most kezdte meg a húsvér testben töltött emberi életének negyedik és utolsó szakaszát. Az első szakaszt a gyermekkora jelentette. A második szakaszt az ifjúkorának és fiatal férfikorának egyre tudatosabbá váló évei alkották, s e szakasz a megkeresztelésével ért véget. A harmadik időszak foglalta magába azt az időt, amikor az apostolai az Ember Fiaként megismerték. A negyedik időszakban az apostolok úgy ismerték meg, mint az Isten Fiát. Ettől kezdve új jelentőséggel egészült ki Jézus minden tanítása: „E világon ma senki sem látja az Atyát, kivéve a Fiút, aki az Atyától jött. De ha a Fiú felemeltetik, akkor mindenkit magához vonz, és aki elhiszi a Fiú egyesített természetének ezen igazságát, az a korszaknyinál időállóbb élettel ruháztatik fel.” „Mindazonáltal azt mondom nektek, hogy az Atya és én egy vagyunk. Aki látott engem, az látta

101


az Atyát. Atyám velem munkálkodik mindeme dolgokban, és a küldetésemben sohasem fog elhagyni engem, mint ahogy én sem foglak elhagyni benneteket, amikor rövidesen elindultok, hogy az egész világon hirdessétek ezt az örömhírt.”

157:7. ANDRÁS BESZÉLGETÉSEI Azon az estén András vállalta, hogy személyes és vizsgálódó beszélgetést tart minden egyes testvérével, kivéve Karióti Júdást. Andrást olyannyira aggasztotta Júdás magatartása, hogy azon az éjszakán, később, miután minden apostol mély álomba merült, odament Jézushoz és beszámolt a Mesternek a nyugtalansága okáról. Jézus azt mondta: „András, nincs semmi baj, hogy hozzám fordultál ezzel, de semmit sem tehetünk; csak bízzunk továbbra is a legteljesebb bizalommal ebben az apostolban. És a testvéreinek ne említsd e beszélgetésünket.” Amikor Jézus elküldte az apostolokat magukban imádkozni, Júdás inkább a félelmeinek, a jézusi küldetéssel kapcsolatos titkos kétségeinek és a bosszúérzelmeinek engedett teret. Jézus pedig magával akarta vinni az apostolait a Hermon-hegyre, hogy erőt merítsenek az előttük álló megpróbáltatásokhoz.

158. ÍRÁS: AZ ÁTLÉNYEGÜLÉS HEGYE Közteslény bizottság JÉZUS és társai Kr.u. 29. augusztus 12-én, pénteken napszállta közeledtével értek a Hermonhegy lábához, annak a helynek a közelébe, ahol egykor a Tiglát nevű legény várakozott, mialatt a Mester fent járt a hegyen egymagában, hogy elrendezze az Urantia szellemi beteljesülési útjait és gyakorlatilag véget vessen a Lucifer-féle lázadásnak. Az apostolok nem tudtak felemelkedni azokba a szellemi magasságokba, hogy ki lehetett volna tenni őket az átlényegüléssel járó élményeknek, ezért Jézus az őt rendszeresen elkísérő Pétert, Jakabot és Jánost vitte magával.

158:1. AZ ÁTLÉNYEGÜLÉS Augusztus 15-én, hétfőn kora reggel Jézus és a három apostol elindult fel a Hermon-hegyre. Röviddel dél előtt érték el úti céljukat, mely nagyjából a hegytetőhöz félúton helyezkedett el. A Mester lemondhatott volna az e napon a Hermon-hegyen megvívandó küzdelemről és visszatérhetett volna a világegyetemi területei feletti uralkodáshoz, de inkább vállalta, hogy véglegesen és teljes mértékben eleget tesz a paradicsomi Atyja mindenkori akaratának. Három óra körül járhatott az idő e szép délutánon, amikor Jézus elvált a három apostoltól és hosszas tanácskozásra vonult vissza Gábriellel és a Melkizedek Atyával, s nem is tért vissza nagyjából hat óráig. Amint sovány estebédjüket fogyasztották a tábortüzük vörösen izzó fényénél, megbeszélték a Lucifer-féle lázadással kapcsolatos ügyeket, mígnem az apostolok szeme a fáradtságtól lelecsukódott. Az apostolok mélyen aludtak, de egy fél óra elteltével hirtelen egy közeli, sercegő hangra ébredtek, és nagy meglepetésükre látták, amint Jézus bizalmasan beszélget két ragyogó lénnyel. A három személy különös nyelven beszélt, és Péter tévesen arra következtetett, hogy a Jézus társaságában lévő két lény Mózes és Illés. Rövidesen egy ezüstösen fénylő felhő bújt elő és vetett árnyékot négyükre. Az apostolok ekkor nagyon megijedtek, és amint arcra borulva hódolni kezdtek, egy hangot hallottak, mely ezt mondta: „Keljetek fel és ne féljetek; ennél nagyobb dolgokat fogtok látni.” Az apostolok azonban nagyon is féltek; hallgatag és gondolatokba merült hármast alkottak, amint röviddel éjfél előtt készülődni kezdtek, hogy lemenjenek a hegyről.

158:2. ÚTBAN LEFELÉ A HEGYRŐL A hegyről való levonulás során nagyjából fele útig egy szót sem szóltak. Jézus ekkor azzal kezdte a beszélgetést, hogy megjegyezte: „Ügyeljetek jól, hogy mindaddig senkinek, még a testvéreiteknek se beszéljetek e hegyen látott és hallott dolgokról, amíg az Ember Fia fel nem támadt holtából.” A három apostol megdöbbent és összezavarodott a Mester azon szavain, hogy „amíg az Ember Fia fel nem támadt holtából”. Nemrégiben erősítették meg hitüket benne, mint a Megszabadítóban, az Isten Fiában, és látták, amint a szemük előtt lényegül át dicsőségben, és 102


most arról kezd beszélni, hogy „feltámad a holtából”! Bár Péter, Jakab és János mélyen elgondolkodott mindezen, nem szóltak róla senkinek, míg a Mester fel nem támadt. Ahogy folytatták útjukat a hegyről lefelé, Jézus azt mondta nekik, hogy az Atya akaratának érvényesülnie kell, és ha úgy döntenek, hogy a maguk akarata szerinti értelmezést követitek, akkor fel kell készülniük arra, hogy sok csalódást fognak elszenvedni és számos megpróbáltatáson fognak keresztülmenni.

158:3. AZ ÁTLÉNYEGÜLÉS JELENTÉSE Az átlényegülés abból az alkalomból történt, hogy a Paradicsom Örökkévaló Fia teljességében elfogadta Mihály megtestesült életének urantiai alászállását. A Végtelen Szellem megelégedettségének tanúsítása is volt ez arra vonatkozólag, hogy a halandói húsvér testhez hasonló alakban való urantiai alászállás teljes értékűvé lett; ennek a világegyetemi Anyaszellem a Melkizedek Atyán keresztül szólva adott hangot. Jézus üdvözölte a földi küldetésével kapcsolatosan az Örökkévaló Fiú és a Végtelen Szellem hírnökei által tett eme tanúságtételt, de megjegyezte, hogy Atyja még nem jelezte, hogy az urantiai alászállás véget ért volna. E mennyei látogatás után Jézus meg akarta tudni az Atyja akaratát és úgy döntött, hogy a halandói alászállásban elmegy annak természetes végéig. Gábriel és a Melkizedek Atya hivatalos látogatását követően Jézus kötetlen beszélgetést folytatott velük, a segédkezésben részes Fiaival, és eszmét cseréltek a világegyetem ügyeiről.

158:4. A NYAVALYATÖRŐS FIÚ Jézus és társai e keddi nap kezdetén, röviddel a reggeli idejét megelőzően érkeztek meg az apostoli táborba. A kilenc apostol azokról a lehetséges tisztségekről vitatkozott, melyeket az eljövendő országban kaphatnak. Ahogy közelebb értek, észrevették, hogy egy nagyobb tömeg gyűlt össze az apostolok körül és hamarosan hallották is a nagyjából ötven személyből álló csoport hangos vitáját és veszekedését. A sáfedi Jakab elhozta a nagyjából tizennégy éves fiát, aki egyszerre volt nyavalyatörős és démoni megszállott. Zélóta Simon és Karióti Júdás is megpróbálta meggyógyítani, de kudarcot vallottak, majd András tett egy próbát, sikertelenül. Elkedvetlenedett és kiábrándult csoportot alkottak. De a sáfedi Jakab nem adta fel. Bár semmit sem tudtak mondani neki arról, hogy Jézus mikor tér vissza, ő úgy döntött, hogy a Mester visszaérkezéséig ott marad.

158:5. JÉZUS MEGGYÓGYÍTJA A FIÚT Ahogy Jézus a közelükbe ért, a kilenc apostol nagyon megkönnyebbült, hogy a köreikben üdvözölhetik. A beteg legényke aggódó apja odament hozzájuk és kérte Jézust, hogy gyógyítsa meg a fiát. És ahogy ott beszélgettek, a fiúra erős roham jött rá és fogait csikorgatva, habzó szájjal összeesett előttük. Jézus azt mondta: „Ne kérdőjelezd meg az Atyám szeretetteljes hatalmát, hanem csak a hited őszinteségét és nagyságát. Minden lehetséges annak, aki valóban hisz.” És a sáfedi Jakab ezt válaszolta: „Uram, én hiszek. Kérlek, segíts a hitetlenségemen!” Amint Jézus e szavakat meghallotta, előrelépett, megfogta a fiú kezét és így szólt: „Az Atyám akaratának megfelelően és az élő hit elismeréseként teszem ezt. Fiam, kelj fel! Gyere ki belőle engedetlen szellem, és ne térj vissza belé!” És a legényke kezét az apja kezébe téve, Jézus azt mondta: „Menj! Az Atya teljesítette a lelked kívánságát.”

158:6. KELSZOSZ KERTJÉBEN Éjszakára Kelszosznál maradtak, és azon az estén a kertben, miután estétküket elköltötték és pihentek is, Tamás megjegyezte, hogy bár ők még mindig nem kaptak tájékoztatást arról, hogy mi történt fenn a hegyen, mégis azt szeretnék, ha Jézus megbeszélné velük az epilepsziás fiúval vallott kudarcuk okát. Jézus azt mondta, hogy a kellő időben megtudják majd, hogy mi történt a hegyen. Kifejezte sajnálatát afelett, hogy az apostolokat még mindig az foglalkoztatja, hogy milyen kitüntetett helyet foglalhatnának a mennyországban és emlékeztette őket arra, hogy aki a legnagyobb akar lenni az Atya szellemi testvériségének országában, annak a saját szemében 103


kicsinynek kell lennie és így a testvérei szolgálójává kell válnia. Amiben kudarcot vallottak, az a célját illetően nem volt tiszta; a szándékuk nem volt isteni; eszményképük nem volt szellemi, illetőleg önzetlen, az eljárásuk alapja pedig nem a szeretet volt és nem is a mennyei Atya akarata volt. Emlékeztette őket, hogy az időben nem rövidíthetik le az elrendelt természeti jelenségek menetét, kivéve, amikor az ilyen dolgok az Atya akarata szerint valók. Jézus közölte velük, hogy az Ember Fia most kezdi meg az alászállásának utolsó szakaszát. „És emlékezzetek a szavamra: az Ember Fiát megölik, de ő feltámad.”

158:7. PÉTER TILTAKOZÁSA E szerdai napon kora reggel Jézus és a tizenkettek elindultak Cezárea-Filippiből a BetszaidaJuliász közelében lévő Magadánligetbe. Ebéd után András arra kérte Jézust, hogy magyarázza meg a halálára vonatkozó kijelentését. Jézus egyértelművé tette, hogy nem példázatban beszél, és hogy ő nem az a Messiás, akinek gondolják, és a jeruzsálemi tanítók el fogják utasítani, megölik, de ő feltámad a holtából. Simon Péter odaszaladt Jézushoz, a vállára tette a kezét és azt mondta, hogy ez nem történhet meg vele. Jézus szigorúan megfeddte őket, amiért gátat vetnek az Atya akaratának: „Ha valaki követni akar engem, vegye semmibe magát, vállalja a mindennapi felelősségeit, és kövessen. Mert aki önzőn meg akarja menteni az életét, elveszíti, de aki elveszíti értem és az örömhírért, az megmenti életét. Mit ér az embernek, ha megszerzi az egész világot és elveszíti a saját lelkét?” Mekkora megdöbbenést keltettek a szavai e galileai halászokban, akik még mindig egy olyan földi országról álmodtak, melyben nagyra becsült tisztségeket tölthetnek be!

158:8. PÉTER HÁZÁBAN Szürkületkor értek Kapernaumba, és kevéssé forgalmas átjáróutakon tartottak egyenesen Simon Péter házához, hogy ott költsék el estebédjüket. Jézus megkérdezte, hogy miről beszélgettek a délután folyamán. Tudta, hogy azon vitatkoztak, hogy milyen tisztséget kaphatnak majd az eljövendő országban; ki legyen a legnagyobb közöttük, és így tovább. Péter egyik kisgyermekét odahívva magához és odaállítva a gyermeket közéjük, Jézus így szólt: „Bizony, bizony mondom nektek, hacsak meg nem változtok és nem váltok e gyermekhez hasonlóvá, kevés előrehaladást fogtok mutatni a mennyországban. Aki megalázza magát és olyan lesz, mint ez a kisgyermek, az legnagyobb lesz a mennyországban. (...) Mindenekelőtt azonban, vigyázzatok, ne vessetek meg egyet se e kicsik közül, mert angyalaik szüntelenül látják a mennyei seregeket.” Amint Jézus befejezte a beszédet, beszálltak a hajóba, vitorlát bontottak és átkeltek Magadánba.

159. ÍRÁS: A TÍZVÁROSI VÁNDORÚT Közteslény bizottság MAGADÁNLIGETBE megérkezvén, Jézus és a tizenkettek ott találták a rájuk várakozó vándor hitszónokok és tanítványok egy csaknem százfős csoportját, köztük a női testülettel. E csütörtök reggelen, augusztus 18-án, a Mester összehívta a követőit és úgy rendelkezett, hogy minden egyes apostol vegye maga mellé a tizenkét vándor hitszónok valamelyikét, és hogy a többi vándor hitszónokkal együtt tizenkét csoportban induljanak a Tízváros városaiban és falvaiban végzendő munkára. A női testületet és a többi tanítványt maga mellé rendelte. Jézus négy hetet tervezett erre a vándorútra, úgy utasítva a követőit, hogy szeptember 16., péntek napja előtt térjenek vissza Magadánba.

159:1. A MEGBOCSÁTÁSRÓL SZÓLÓ TAN HIRDETÉSE Az egyik este Hipposzban, egy tanítvány kérdésére válaszolva Jézus elmondta a megbocsátásról szóló tanítását. Elmondta a pásztorról szóló példabeszédet, melyben a pásztor az elveszett báránya keresésére indul. Nagyobb öröm van a mennyben egy bűnbánó bűnös miatt, mint kilencvenkilenc igaz személy miatt, akiknél nincs szükség megbánásra. Ha a testvéred bűnt követ el ellened, menj oda hozzá és tapintattal és türelemmel mutass rá az ő vétkére. Ha a 104


testvéred nem hallgat meg, akkor vidd magaddal egy vagy két közös barátotokat, és ha így sem hajlandó meghallgatni a testvéreidet, előadhatod az egész esetet a gyülekezetnek, hadd tegyék azt, amit bölcsnek tartanak. Bár nem mondhatunk ítéletet a társaink lelke felett, az ideigvaló rendet fenn kell tartanunk. Ha ketten vagy hárman e dolgok közül valamiben egyetértenek, meg is kapják azt, amennyiben a kérelmük nem összeegyeztethetetlen a mennyei Atyám akaratával. „Ahol ugyanis két vagy három hívő összegyűlik, ott vagyok én közöttük.” Simon Péter megkérdezte, hogy hányszor kell megbocsátanunk a testvérünknek. Talán hétszer? És Jézus így válaszolt Péternek: „Nem csak hétszer, hanem akár hetvenhétszer is.” Ezután elmondta az intézőről szóló példabeszédet, amelyben az intéző nagy összeggel tartozott a királynak, s amikor az intéző megtudta, hogy börtön fenyegeti, könyörgött a királynak, aki megkönyörült rajta és elengedte az adósságát. Az intéző később könyörtelenül börtönbe küldte az egyik társát. Amikor a király értesült a dologról, bezáratta az intézőt mindaddig, amíg az összes tartozását nem rendezi. „Ingyen kaptátok az ország jó dolgait; ennélfogva önként adjatok földi társaitoknak.” Jézus a csoportot ruházta fel törvényalkotó és ítélkező hatáskörrel, nem az egyént.

159:2. A KÜLÖNÖS TANHIRDETŐ Jézus átment Gamalába, hogy meglátogassa Jánost és azokat, akik vele együtt ott dolgoztak. Azon az estén János beszámolt Jézusnak arról, hogy Astarotban egy férfi Jézus nevében tanít, pedig soha nem is járt náluk, ezért megtiltotta neki, hogy ilyesmit műveljen. Erre Jézus azt mondta: „Ne tiltsd meg neki! Nem látod, hogy az országról szóló ezen örömhírt rövidesen az egész világon hirdetni fogják? (...) Fiam, az ilyen dolgokban jobban tennéd, ha elismernéd, hogy aki nincs ellenünk, az velünk van.” Mindazonáltal az apostolok sokszor támadták azokat, akik merészen a Mester nevében tanítottak. Ez a férfi, akinek János megtiltotta, hogy Jézus nevében tanítson és munkálkodjon, nemigen vette figyelembe az apostoli parancsot. A hívek egy komoly létszámú társaságát hozta létre Kanatában. E férfi, Áden annak a tébolyult embernek a bizonyságán keresztül lett Jézus hívévé, akit Jézus Kheresa mellett gyógyított meg.

159:3. INTELEM A TANÍTÓKNAK ÉS A HÍVEKNEK Edreiben, ahol Tamás és társai dolgoztak, Jézus közreadta azokat az alapelveket, melyeknek az igazságot hirdetőket kell vezérelniük. Mindig tiszteljétek az ember személyét. Igaz ügyet soha ne támogassatok erővel, túlzottan erős érvekkel, és ne folyamodjatok félelemhez. Közvetlenül ahhoz az isteni szellemhez folyamodjatok, mely az emberek elméjében lakozik. A tétlenség az önérzet elpusztítója; ezért arra intsétek testvéreiteket, hogy mindig serénykedjenek a választott feladataikban. Előre figyelmeztessetek minden hívőt az összeütközés mezsgyéjére, melyen mindenkinek át kell kelnie, aki abból az életből jön, melyet a húsvér testben élnek s azon felsőbb élet felé tart, melyet a szellemben élnek. Az országról szóló evangélium hirdetésekor egyszerűen csak az Istennel való barátságot tanítjátok. Mikor a gyermekeimben végre tudatosul az isteni jelenlét bizonyossága, e hit kiterjeszti majd az elmét, megnemesíti a lelket, megerősíti a személyiséget, fokozza a boldogságot, elmélyíti a szellemérzékelést és megnöveli a szeretni tudás és a szeretetreméltóság képességét. Minden hívőnek tanítsátok, hogy akik az országba belépnek, azáltal még nem válnak védetté az idő véletlen eseményeivel vagy a mindennapos természeti csapásokkal szemben. Nem ígérem, hogy távol tartalak benneteket a szenvedés vizeitől, de azt megígérem, hogy veletek együtt kelek át rajtuk.

159:4. BESZÉLGETÉS NÁTÁNIELLEL Ezután Jézus elment Abilába, ahol Nátániel és társai dolgoztak. Nátániel megkérdezte Jézust a héber szentírások hitelességével kapcsolatban. Jézus elmondta neki, hogy az írásokban sok olyasmi van, amely nem tükrözi a mennyei Atya jellemét és tanításait. Ezek azoknak a koroknak a nézeteit képviselik, amely időkben keletkeztek. Sajnálatos, hogy némelyek tévedhetetlennek hiszik. Soha ne felejtsd el, hogy az Atya nem korlátozza az igazság kinyilatkoztatását sem valamely nemzedék, sem valamely nép előtt. „Figyelj jól a szavaimra Nátániel, nincs tévedhetetlenség abban, amihez az emberi természetnek köze van.” Elszomorító, hogy némely tradicionális tanító 105


ismeri ezt az igazságot, azonban erkölcsileg gyávák, értelmileg becstelenek. A Mester kijelentése Nátániel számára megvilágosító hatású és megrázó volt. E beszélgetésről a lelke mélyén sokat gondolkozott, de senkinek sem szólt e tanácskozásról Jézus felemelkedése utánig; és még akkor is félt elmondani a Mester tanításával kapcsolatos teljes történetet.

159:5. JÉZUS VALLÁSÁNAK IGENLŐ JELLEGE Filadelfiában, ahol Jakab tevékenykedett, Jézus az országról szóló evangélium igenlő természetéről tanított az apostoloknak. Jézus az Istennek az emberrel való törődését úgy mutatta meg, mint annak a szerető atyának a gondoskodását, aki a rá utalt gyermekeinek jólétével törődik és azután e tanítást a vallásának alapkövévé tette. Jézus megkívánta a követőitől, hogy határozottan és tetterősen válaszoljanak minden élethelyzetre. Jézus egyaránt irtózott a megtorlás gondolatától és attól, hogy tétlen elszenvedőjévé vagy áldozatává váljon az igazságtalanságnak. Azt tanította, hogy jóval viszonozzák a rosszat, az ember akaratának kinyilvánítását abból a célból, hogy az ember uralja a helyzetet, hogy jóval győzze le a rosszat. Az egyik apostol egyszer megkérdezte, hogy mit tegyen, ha egy idegen arra kényszeríti, hogy egy mérföldön át cipelje a csomagját. Jézus azt felelte: „Ha nem jut eszedbe semmilyen eredményesebb cselekedet, akkor legalább még egy mérföldön át viheted a csomagot. Az biztosan gondolkodóba ejti a becstelen és istentelen idegent.” Jézus új rálátást hozott a lélek elemi igényeire és a szeretet új adományával láttatta azokat.

159:6. VISSZATÉRÉS MAGADÁNBA A Tízvárosban eltöltött négy hét mérsékelt sikert hozott. Szeptember 16-án, pénteken a munkások egész testülete az előzetesen megbeszéltek szerint gyűlt össze Magadánligetben. Dávid hírnökei jelen voltak és beszámoltak a különféle településeken élő hívek hogylétéről. Abner nagyjából ekkoriban helyezte át a ténykedésének helyszínét Hebronból Betlehembe, és ez utóbbi hely lett a központja Dávid hírnökeinek is Júdeában. Dávid éjszakai összekötő-hírvivő szolgálatot tartott fenn Jeruzsálem és Betszaida között. A pereai küldetés olyan tanhirdető és tanító megmozdulássá fejlődött, mely eltartott egészen a Jeruzsálembe való megérkezésükig és Jézus földi létpályája zárójeleneteinek kibontakozásáig.

160. ÍRÁS: ALEXANDRIAI RODAN Közteslény bizottság SZEPTEMBER 18-án, vasárnap reggel András bejelentette, hogy a következő hétre nem terveznek munkát. Nátániel és Tamás kivételével minden apostol hazalátogatott a családjához, illetőleg elment a barátaihoz. Nátánielt és Tamást azonban nagyon lekötötték azok a viták, melyeket egy bizonyos görög bölcselővel, az Alexandriából való, Rodan nevezetű férfival folytattak. E görög nemrégiben lett Jézus tanítványa Abner egyik társa tanításának eredményeként.

160:1. RODAN GÖRÖG BÖLCSELETE Hétfőn kora reggel Rodan hozzáfogott a tíz részből álló előadásához, melyet Nátánielnek, Tamásnak és annak a mintegy huszonnégy hívőből álló csoportnak mondott el. Minél összetettebbé válik a civilizáció, annál bonyolultabbá válik az életvezetés művészete. Minél gyorsabban zajlanak a társadalmi megszokás változásai, annál bonyolultabbá válik a jellemfejlődés feladata. A társadalmi érettség egyenértékű annak mértékével, hogy az ember mennyire hajlandó feladni a pusztán ideigvaló és pillanatnyi vágyak kielégítését ama felsőbbrendű vágyódások elfogadása érdekében, melyek az eszményi szellemi valóságok állandó céljai felé irányulnak. Az érett emberi lény rövidesen elkezd gyöngéd érzelmekkel és türelmes érzésekkel tekinteni minden más halandóra. Az őszinte és józan elme feltárta dolgokat nyíltan beismerni és azzal félelmet nem ismerőn szembenézni csak bátor ember hajlandó. A problémamegoldás minden módszere közül a 106


legnagyszerűbbet azonban Jézustól, a Mesteretektől tanultam, mégpedig az istenimádatbeli elmélyülésre való elvonulást – azt, ahogy a teljes személyiségét ténylegesen aláveti az isteniséggel való kapcsolatteremtés tudatának, és azt, hogy mindezt úgy teszi, hogy fél szemmel mindig az Isten dicsőségét figyeli. És ez azért van így, mert a mi eszményképünk végleges, csalhatatlan, örökkévaló, egyetemes, abszolút és végtelen.

160:2. AZ ÉLETVEZETÉS MŰVÉSZETE Az érintkezési és jelentéstartalom-megosztási képesség az, ami az emberi kultúrát alkotja, és amely a társas közösségeken keresztül képessé teszi az embert civilizációk építésére. Minden társadalmi csoport közül a család a legeredményesebb. Sok nemes emberi ihlet hal el, mert nincs senki, aki meghallgatná azok kifejeződését. Tényleg nem tesz jót az embernek, ha egyedül van. A jellemfejlődést célzó társas kapcsolatok közül a legeredményesebb és a leginkább eszményi a férfi és a nő odaadó és megértő barátsága a belátáson alapuló házasság kölcsönös összefogásában. A házasság a megszerzéséhez szükséges bármely árat, bármely áldozatot megér. Az emberek gazdagabbá teszik a lelküket annak révén, hogy a saját szellemi birtokaikat összeadják. És ugyanígy válik képessé az ember azon állandóan meglévő hajlam semlegesítésére, hogy áldozatává váljon a torzult látképnek, az előítéletes nézőpontnak és a szűklátókörű ítéletalkotásnak. Az elszigeteltség kimerítheti a lélek energiatartalékát. A szeretetteljes és bensőséges emberi közösségek megfoszthatják a szenvedést a velejáró bánattól és a nehézségeket azok keserűségétől. Lelkesítő erő van abban az ismeretben, hogy a többiek jólétéért élsz, és hogy ezek a többiek hasonlóképpen a te jólétedért és fejlődésedért élnek.

160:3. AZ ÉRETTSÉG CSÁBÍTÁSAI Az érettség érdekében munkára van szükség, és a munkához energia kell. Honnan származik az erő mindennek a véghezviteléhez? E probléma egészének titka szellemi közösségbe, istenimádásba van burkolva. Az ellazult elmélyedés teremt kapcsolatot az elme és a szellem között; az ellazulás határozza meg a szellemi fogékonyságra való képességet. És a gyengeségnek erőre, a félelemnek bátorságra, a saját nézeteknek az Isten akaratára való lecserélése alkotja az istenimádatot. Amikor ezek az élmények gyakorta ismétlődnek, szokásokká szilárdulnak, és az ilyen szokások aztán átalakulnak szellemi jellemmé. Az érett ember megnyeri a társai őszinte együttműködését, s ezáltal megsokszorozza az élete erőfeszítésének gyümölcseit. Az országról szóló ezen új evangélium nagy szolgálatára van az életművészetnek annyiban, hogy új és gazdagabb ösztönzést ad a magasabb rendű élethez. Az elmélyült gondolkodás minden hegycsúcsán lelhet kikapcsolódást az elme, erőt a lélek és közösséget a szellem.

160:4. AZ ÉRETTSÉGI EGYENSÚLY Az ideigvaló élet lényeges dolgai közé tartozik a jó testi egészség, a tiszta és világos gondolkodás, az anyagi szükségletek, a vereség elviselésének képessége és a bölcsesség. Az emberi elme az anyagi dolgok és a szellemi valóságok közvetítőjévé válik. A tehetség az, amit örökölsz, míg a szakértelem az, amit megszerzel. A szakértelem az életből nyerhető megelégedettség valódi forrásainak egyike. A bölcs képes különbséget tenni az eszközök és a célok között. Minden emlék közül a legnemesebbek a kiváló barátság nagy pillanatainak gondosan megőrzött visszaemlékezései. Az élet a létezés terhévé válik, hacsak nem tanulod meg, hogy miként veszíts méltósággal. Félelem nélkül kell szembenézned a csalódással. A siker bátorságot teremthet és segítheti az önbizalmat, bölcsesség azonban csakis az ember kudarcainak eredményeihez való igazodás tapasztalásaiból származik. A kudarc egyszerűen csak egy tanulási mellékesemény – egy kulturális kísérlet a bölcsesség megszerzésében. A bölcsesség mindig uralja a tudást és mindig megdicsőíti a műveltséget.

160:5. AZ ESZMÉNYKÉP VALLÁSA Azt mondtátok nekem, hogy a Mesteretek úgy tekint a tiszta emberi vallásra, mint az egyénnek a szellemi valóságokkal kapcsolatos tapasztalására. Én úgy tekintettem a vallást, mint az 107


ember azon élményét, melyben olyasmire válaszol, amit az egész emberiség előtt tiszteletre és áhítatra méltónak vesz. Ha a vallásotoknak nem előrevivő és hitterjesztő örömhírhozói vagytok, akkor áltatjátok magatokat annyiban, hogy amit vallásnak hívtok, az csak hagyományos hiedelem vagy pusztán értelmi bölcseleti rendszer. Függetlenül a szellemvalóság ezen eszményképére alkalmazott megjelöléstől, ez az Isten. A vallás még fel nem fedezett eszményképeket, fel nem tárt valóságokat, emberfeletti értékeket, isteni bölcsességet és igaz szellemteljesítményt akar elérni. Jézus vallása meghaladja az istenimádati eszmére vonatkozó minden korábbi felfogásunkat annyiban, hogy ő nem csak úgy mutatja be az Atyját, mint a végtelen valóság eszményképét, hanem úgy is, mint aki személyesen is elérhető. Azt állítom, hogy ez a világ által valaha ismert legmagasabb rendű vallásfelfogás, és kijelentem, hogy soha nem létezhet ennél magasabb rendű, lévén, hogy ez az evangélium magába foglalja a valóságok végtelenségét, az értékek isteniségét és az egyetemes teljesítmények örökkévalóságát. Végképp meggyőződtem arról, hogy az örökkévaló és Egyetemes Atyán kívül nincsenek elérhető valóság-eszményképek vagy tökéletesség-értékek. Jézus vallása megköveteli az élő és szellemi tapasztalást. És mindennek az Igazság Szellemének kinyilatkoztatása révén kell a számunkra személyessé válnia.

161. ÍRÁS: TOVÁBBI VITÁK RODANNAL Közteslény bizottság AZ APOSTOLOK és a vándor hitszónokok Kr.u. 29. szeptember 25-én, vasárnap Magadánban gyűltek össze. Jézus mindannyiukat meglepte azzal a bejelentésével, hogy másnap korán reggel a tizenkét apostollal elindul Jeruzsálembe a sátoros ünnepre. Úgy rendelkezett, hogy a vándor hitszónokok látogassák meg a híveket Galileában, és hogy a női testület térjen vissza egy időre Betszaidába. Nátániel és Tamás engedélyt kapott a Mestertől, hogy néhány napig Magadánban maradjanak és itt komoly vitát folytattak Rodannal.

161:1. AZ ISTEN SZEMÉLYISÉGE Volt egy kérdéskör, melyet Rodan és a két apostol nem egyformán ítélt meg, és ez az Isten személyiségének kérdése volt. Bár az apostolok is akadályba ütköztek azon bizonyítási kísérletük során, hogy az Isten személy, Rodannak még nehezebb volt bizonyítania, hogy az Isten nem személy. Rodan amellett érvelt, hogy a személyiségeknek teljes körű és kölcsönös kommunikációra képesnek kell lenniük a velük egyenlő lényekkel, és mivel az Istennel egyenlő személyiség nincs, ezért nem lehet személyiség, még akkor sem, ha ő a személyiség forrása. Hétfő éjjelre Tamás feladta a dolgot. De kedd éjszakára Nátániel rávette Rodant, hogy higgyen az Atya személyiségében, és a görög nézeteinek azzal érte el, hogy rámutatott, az Örökkévaló Fiú és a Végtelen Szellem teljesen egyenlő az Atyával, és bebizonyította, hogy a Háromság minden tagja személyiség. Jézus személyisége bizonyította az Isten személyiségét. Lévén, hogy a személyiség képviseli az ember legmagasabb rendű fogalmát az emberi valóságról és az isteni értékekről, az Istennek isteni és végtelen személyiségnek kell lennie. Bár az Istennek végtelenül többnek kell lennie egy személyiségnél, de nem lehet semmivel kevesebb sem.

161:2. JÉZUS ISTENI TERMÉSZETE Nátániel és Tamás együtt adta elő a Mester isteni természetével kapcsolatos ama nézeteit, hogy Jézus elismerte az isteniségét. Jézus élete olyan személyről tesz bizonyságot, aki felette áll az emberi lehetőségeknek. Ő még a bűnösöknek is barátja; meri szeretni az ellenségeit. Minél jobban megismered őt, annál jobban fogod szeretni. Nem hisszük, hogy pusztán emberi lény képes lenne ilyen feddhetetlen életet élni ilyen megpróbáltatást jelentő körülmények között. Az ő bölcsessége rendkívüli. Nap mint nap tökéletes összhangban él az Atya akaratával. Velünk és értünk imádkozik, de sohasem kér bennünket, hogy érte imádkozzunk. Azt is állítja még, hogy bűnöket bocsát meg és betegségeket gyógyít meg. Pusztán emberi lény józanul nem állítaná, hogy megbocsátja a bűnt; mert az isteni előjog. A jellemének egyedi volta és az érzelmi önuralmának 108


tökéletessége meggyőz minket afelől, hogy ő az emberinek és az isteninek a társulása. Láthatólag ismeri az emberek elméjének gondolatait és érti a szívük vágyait. Mindig nagy hatással van ránk az ő emberfeletti tudásának jelensége. Egy isteni tanító tekintélyével beszél. Még azt is állítja, hogy ő és az Atya egy. Amint Nátániel és Tamás befejezte a Rodannal folytatott tanácskozást, sietve elindultak Jeruzsálembe, hogy csatlakozzanak apostoltársaikhoz. Rodanból nagy ember lett, másokkal együtt akkor veszítette életét Görögországban, amikor az üldöztetések a legerősebbek voltak.

161:3. JÉZUS EMBERI ÉS ISTENI ELMÉJE Az isteniség tudatosulása fokozatosan erősödött Jézus elméjében egészen a megkeresztelésének idejéig. Miután teljes mértékben tudatosult benne az isteni természete, az ember-előtti létezése és a világegyetemi előjogainak összessége, úgy látszik, hogy rendelkezett azzal a képességgel, hogy különböző mértékben korlátozza az isteniségével kapcsolatos emberi tudatát. Néha úgy tűnt, hogy csak azt az ismeretet használja, mely az emberi értelmében megvolt. Más alkalmakkor láthatólag oly nagy tudással és bölcsességgel cselekedett, hogy azt csakis az isteni tudata emberfeletti tartalmának igénybevétele révén tehette. És azután csaknem megszámlálhatatlan alkalommal voltunk tanúi az ember és Isten ezen egyesített személyisége működésének, amint azt az emberi és isteni elme láthatólag tökéletes egysége működésbe hozta. Ez jelenti az ilyen jelenségekkel kapcsolatos ismereteink határát; valójában tényleg nem ismerjük az e rejtély körüli teljes igazságot.

162. ÍRÁS: A SÁTOROS ÜNNEPEN Közteslény bizottság ÚTBAN Jeruzsálem felé Jézus és az apostolok egy szamariabeli faluban szerettek volna szállást kapni, de a helyiek nem fogadták be őket. Jakab és János szeretett volna „mennyből való tüzet rendelni” a szamaritánusok elpusztítására. Jézus azonban szigorúan megfeddte őket. A szakadár felekezeties előítélet miatt ezek a szamaritánusok megfosztották magukat attól a megtiszteltetéstől, hogy egy világegyetem Teremtő Fia iránt kimutathassák a vendégszeretetüket. Jézus és a tizenkettek nagyjából négy és fél héten át maradtak Jeruzsálem közelében. Jézus maga csak néhányszor ment be a városba. Az október jelentős részét Abnerrel és társaival töltötte Betlehemben.

162:1. A JERUZSÁLEMI LÁTOGATÁS VESZÉLYEI Tudván, hogy a Szanhedrin Jeruzsálembe akarja vitetni és perbe akarja fogni Jézust, az apostolok valóságosan is megdöbbentek azon a hirtelen elhatározásán, hogy elmegy a sátoros ünnepre. A sátoros ünnep alatt Jézus merészen bement Jeruzsálembe több alkalommal is és a nyilvánosság előtt tanított a templomban. Tette ezt az apostolai azon erőfeszítései ellenére, melyek az erről való lebeszélésére irányultak. Megjelenése a sátoros ünnepen Jeruzsálemben, elegendő volt ahhoz, hogy örökre véget vessen az ő félelméről és gyávaságáról szóló mindenféle mendemondának. A Szanhedrin sok tagja vagy titkon hitt Jézusban vagy határozottan idegenkedett attól, hogy az ünnep alatt tartóztassák le. Abner és társai erőfeszítései Júdeában szintén nagyban hozzájárultak az ország iránt megmutatkozó kedvező hozzáállás megszilárdulásához. De Jézus azon vakmerő bátorsága, hogy nyilvánosan megjelent Jeruzsálemben, megdöbbentette az ellenségeit; ilyen merész kihívásra nem voltak felkészülve. E tanítások valóban Jézus isteniségének hivatalos vagy külsőleges bejelentését képezték a zsidó nép és az egész világ számára.

162:2. AZ ELSŐ TEMPLOMI BESZÉD Az első délutánon, ahogy Jézus a templomban tanított, kérdést intéztek hozzá arról, hogy miként tud olyan folyamatosan idézni a szentírásból, amikor nem is tanult a rabbiknál, és miért 109


van az, hogy a vezetők a halálát akarják. Jézus azt felelte erre, hogy ez a tanítás az Atyától jön. „A vezetőitek azért akarnak elpusztítani, mert neheztelnek az országról szóló jó hírrel kapcsolatos tanításom miatt, azon örömhír miatt, mely megszabadítja az embereket a szertartások alakias vallásának terhes hagyományaitól (...) jól tudják, hogy ha őszintén hiszitek és el meritek fogadni a tanításomat, akkor az ő hagyományos vallási rendszerük megbukik, örökre megsemmisül.” A farizeusok a vezetőikkel úgy határoztak, hogy haladéktalanul tenni kell valamit annak érdekében, hogy véget érjenek Jézusnak a templomi udvarokban való megjelenései. Ennek megfelelően elküldték Ébert, a Szanhedrin hivatalos tisztviselőjét két segéddel együtt, hogy tartóztassák le Jézust. Éberre és segédeire olyan nagy hatással volt Jézus, hogy nélküle tértek vissza a vezetőikhez, és azt javasolták nekik, hogy jól tennék, ha maguk is elmennének és meghallgatnák Jézust. A Szanhedrin zavarodottságában feloszlott, és Jézus éjszakára visszavonult Betániába.

162:3. A HÁZASSÁGTÖRÉSEN ÉRT ASSZONY A Szanhedrin felbérelt ügynökeinek egy csoportja egy házasságtörésen ért nőt hozott Jézus elé és tudni karták, hogy mi legyen vele. Ha Jézus azt mondja, hogy a mózesi törvény szerint kövezzék meg, akkor összeütközésbe kerülne a római törvénnyel, mely nem ismerte el a zsidók jogát ahhoz, hogy halálbüntetést szabjanak ki valakire. Ha pedig tiltaná az asszony megkövezését, akkor a Szanhedrin előtt megvádolnák azzal, hogy Mózes és a zsidó törvény fölébe helyezi magát. Ha hallgatna, akkor gyávasággal vádolnák. De a Mester úgy kezelte a helyzetet, hogy az egész összeesküvés a maga hitvány súlya alatt összeomlott. Az asszonyt a férje arra kényszerítette, hogy a testének áruba bocsátásával keressen pénzt, és a férfi üzletet kötött a zsidó vezetők bérenceivel, hogy Jézust kelepcébe csalják. Jézus, amint végignézett a tömegen, meglátta az asszony férjét, és odament, ahol ez a züllött férj állt és néhány szót írt a homokba, mire a férfi sietve távozott. Ezután visszament a nőhöz és az asszony önjelölt vádlóinak okulására szintén írt valamit a földre, mire ők is egymásután eltávoztak. És amikor a Mester harmadjára írt a homokba, az asszony rossztettbeli társa hagyta ott a helyszínt. Jézus azt mondta: „Ismerem a dolgaidat; én sem ítéllek el téged. Menj békével.” És e nő, Hildana, elhagyta a gonosz férjét és csatlakozott az ország tanítványaihoz.

162:4. A SÁTOROS ÜNNEP Ez a termés begyűjtésének ünnepe volt. Keveredtek benne a szünidei örömök és a vallási istenimádat ünnepi szokásai. A fényes ünnepség alatt hetven ökröt áldoztak, és az ünnepi mozzanatokban négyszázötven pap és a megfelelő számú lévi ember működött közre.

162:5. HITSZÓNOKLAT A VILÁG VILÁGOSSÁGÁRÓL Az ünnep utolsó előtti napjának estéjén, amikor a város képét ragyogó fényekkel világították meg a tartókon elhelyezett gyertyák és a fáklyák, Jézus felállt az összegyűlt tömegben és így szólt: „Én vagyok a világ világossága. Aki követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet fénye.” „Ti, akik meg akarjátok ölni az Ember Fiát, nem tudjátok, honnan jöttem, ki vagyok vagy hová tartok.” „Valóban nem ismertek sem engem, sem Atyámat, mert ha ismertetek volna, akkor ismertétek volna az Atyát is.” „Én nem e világból való vagyok, én a fények Atyjának örök világosságában élek. Nektek mindannyiatoknak rengeteg lehetőségetek volt arra, hogy megtudjátok ki vagyok, de további bizonyítékot kaptok majd az Ember Fia személyazonosságáról való meggyőződéshez.” „Én vagyok az élet fénye, és aki szándékosan és tudatosan elutasítja e megmentő világosságot, mind meghal a bűneiben.” „Amikor az Ember Fia felemeltetik, akkor mindannyian meg fogjátok tudni, hogy én vagyok az, és hogy én semmit sem magamtól tettem, hanem úgy, ahogy az Atya tanította nekem.”

162:6. BESZÉD AZ ÉLET VIZÉRŐL Az utolsó napon, miután a vizet és a bort a papok leöntötték az oltáron, Jézus, aki a zarándokok között állt, így szólt: „Aki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék. A mennyei Atyától 110


hozom az élet vizét e világra.” „Amint az Ember Fia bevégezte munkáját a földön, minden húsvér testet eltölt az élő Igazság Szelleme. Akik e szellemet befogadják, sohasem fognak szellemi szomjat érezni. (...) Mindenki számára, akinek van hite, e szellem adománya azon út igaz tanítójává fog válni, mely út örökkévaló élethez vezet.” És Jézus válaszolt a tömeg és a farizeusok kérdéseire is.

162:7. BESZÉD A SZELLEMI SZABADSÁGRÓL Az ünnep utolsó napjának délutánján és miután az apostolok sikertelenül próbálkoztak azzal, hogy rávegyék Jézust a Jeruzsálemből való elmenekülésre, Jézus újra elment a templomba tanítani. A hívek egy nagyobb csoportjára akadt rá Salamon csarnokában, és ő e szavakkal szólt hozzájuk: „Ha szavaim megmaradnak bennetek és hajlandók vagytok megcselekedni az Atyám akaratát, akkor igazán a tanítványaim vagytok. Megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket. (...) Tudom, hogy Ábrahám ivadékai vagytok, a vezetőitek mégis meg akarnak ölni engem, mert nem engedték, hogy szavam kifejtse átformáló hatását a szívükben. A lelküket előítélet zárja le és a bosszú büszkesége vakítja el.” Jézus megjegyezte, hogy a tanítóik azt állítják, hogy ördög szállta meg, de akik a lelküket őszintén vizsgálják, azok teljes mértékben tisztában vannak azzal, hogy ő nem ördög. „Bizony, bizony mondom nektek, akik elhiszitek az örömhírt, ha az ember az igazság e szavát a szívében élteti, sohasem fogja megízlelni a halált. (...) Bár ti nem ismeritek az Atyát, én igazán ismerem őt. Még Ábrahám is örvendezett, hogy megláthatja a napomat, és hit révén meg is látta és boldog volt.” A hitetlen zsidók meg akarták kövezni Jézust, a Mester azonban gyorsan elmenekült egy titkos találkahelyre Betánia közelében, ahol Márta, Mária és Lázár várta.

162:8. LÁTOGATÁS MÁRTÁNÁL ÉS MÁRIÁNÁL Úgy szervezték, hogy Jézus Lázárral és az ő lánytestvéreivel az egyik barátjuk házában szálljon meg. E három embernek éveken át szokása volt, hogy otthagytak mindent és leültek hallgatni Jézus tanítását, amikor csak meglátogatta őket. Ez alkalommal Márta az estebédet készítette és odament Jézushoz, hogy küldje mellé segíteni. Jézus megkérdezte, hogy miért aggódik mindig oly sok dolog miatt, hiszen Mária a fontosabbat választotta. Ideje volna, hogy mindketten megtanuljanak együttműködve szolgálni és együtt üdítsétek fel a lelküket. A mennyország nagyobb dolgai előbbre valók az élet jelentéktelenebb dolgainál.

162:9. BETLEHEMBEN ABNERREL Abner ekkortájt rendezte be a főhadiszállását Betlehemben, és abból a központból sok munkást küldött ki Júdea és Dél-Szamaria városaiba, sőt még Alexandriába is. Jézus a sátoros ünnepen való részvétele alatt egyenlően osztotta meg az idejét Betánia és Betlehem között. Jézus és Abner mindenben megállapodott egymással a két apostoli csoport munkájának végső rendjét illetően. Mielőtt még utoljára elindult volna Betlehembe, a Mester megegyezett mindannyiukkal, hogy csatlakoznak hozzá abban a közös erőfeszítésben, melynek meg kellett előznie a húsvér testbeni földi létpályájának befejeződését. Az apostolok és Jézus november 2-án érkezett meg Magadánligetbe. Az apostolok nagyon megkönnyebbültek, hogy a Mestert újra baráti területen tudhatják; soha többé nem is sürgették, hogy az országról szóló evangélium hirdetése céljából Jeruzsálembe menjen.

163. ÍRÁS: A HETVENEK FELAVATÁSA MAGADÁNBAN Közteslény bizottság NÉHÁNY nappal azután, hogy Jézus és a tizenkettek Jeruzsálemből visszatértek Magadánba, Abner és a mintegy ötven tanítványból álló csoport megérkezett Betlehembe. Ekkortájt gyűlt össze a magadáni táborban a vándor hitszónokok testülete, a női testület és mintegy százötven más, igaz és kipróbált tanítvány is Palesztina minden részéből. E csoportból a Mester később 111


kiválasztotta a hetven tanítót és kiküldte őket, hogy hirdessék az országról szóló evangéliumot. E rendszeres oktatás november 4-én, pénteken kezdődött és november 19-ig, szombatig folyt. Jézus minden reggel beszélt e társasághoz. Péter a nyilvános szónoklás módszereit tanította; Nátániel a tanítás művészetére oktatta őket; Tamás elmagyarázta, hogy miként feleljenek a kérdésekre; míg Máté a csoportjuk kiadásainak megszervezésére oktatta őket.

163:1. A HETVENEK FELAVATÁSA A hetveneket Jézus november 19-én, szombat délután avatta fel a magadáni táborban, és Abnert tette meg az evangélium e tanhirdetőinek és tanítóinak vezetőjévé. A Dáviddal és az ő hírvivői testületének többségével kiegészült hívői társaság, létszámában négyszáznál is többen, ott gyülekezett a Galileai-tó partján, hogy tanúja legyen a hetvenek felavatásának. A felavatás előtt Jézus azt mondta: „A termés valóban bőséges, de a munkás kevés; ezért arra buzdítalak mindannyiatokat, hogy imádkozzatok azért, hogy az aratás Ura még további munkásokat küldjön az aratásához.” Elmondta, hogy bárányként fognak járni a farkasok között. Arra utasította őket, hogy ne vigyenek magukkal erszényt, és vendégként maradjanak a szállásadóiknál és ne járjanak házról házra, mert esetleg jobb szállást ígérnek. Legyenek ravaszak, mint a kígyók és ártalmatlanok is, mint a galambok. Másnap korán reggel Abner elküldte a hetven hírnököt Galilea, Szamaria és Júdea minden városába. Hat hétre elteltével tértek vissza a pereai Pella melletti új táborba.

163:2. A GAZDAG IFJÚ ÉS A TÖBBIEK Az egyik buzgó tanítvány azzal kereste meg Jézust, hogy engedélyt kaphatna-e hazatérni és eltemetni az apját. Jézus azt mondta neki, hogy az ő örömhír-vivői feladtak mindent, hogy kövessenek őt. András egy Matadormusz nevű gazdag fiatalembert hozott Jézus elé, aki a jeruzsálemi Szanhedrin tagja volt és vágyott a felavatásra. Hosszas beszélgetés után Jézus megcsókolta az előtte térdelő ifjú homlokát, és azt mondta: „Ha a hírnököm akarsz lenni, akkor menj és add el mindenedet, és amint javaidat a szegényeknek vagy a testvéreidnek adományoztad, jöjj és kövess, és kincsed lesz a mennyországban.” Matadormusz felállt és csüggedten távozott, mert sok vagyona volt. Csaknem minden emberi lénynek van valamije, melyhez kedves gyengéjeként ragaszkodik. Matadormusz később engedelmeskedett a Mester rendelésének, és ő lett a jeruzsálemi egyház kincstárnoka. Az ember valamely szellemi eszménykép iránti legfelsőbb szintű hűsége nem osztható meg anyagi irányú odaadással.

163:3. VITA A VAGYONRÓL Matadormusz távozása után Jézust azt mondta: „Látjátok, hogy milyen nehéz a vagyonosoknak teljesen belépni az Isten országába! A szellemi imádatot nem lehet megosztani anyagi irányú odaadásokkal; senki sem szolgálhat két urat.” Péter megkérdezte, hogy vajon Jézus minden követőjének le kell mondania a világi javairól egészen. Jézus azt felelte erre, hogy csak azoknak, akik apostollá akarnak válni. Mind a tizenkettejükhöz szólva azt mondta: „Bizony, bizony mondom nektek, senki sincs, aki értem és a mennyországért elhagyta vagyonát, otthonát, feleségét, testvéreit, szüleit vagy gyermekeit, ne kapna sokszorosan többet ezen a világon, talán üldöztetések közepette is, és az eljövendő világban pedig örök életet. De sokan lesznek elsőkből utolsók, míg az utolsókból gyakran lesznek elsők.”

163:4. BÚCSÚ A HETVENEKTŐL Amikor a hetvenek az első küldetésükre indultak, Jézus hangsúlyozta, hogy az országról szóló evangéliumot az egész világnak hirdetni kell; miközben segédkeztek a betegeknek, tartózkodjatok a csodavárástól; ne pazaroljatok időt túl sok társas összejövetelre; és fogadják el a szállásul elsőként választott házat, ne keressenek jobb kvártélyt. Azt tanítsák, hogy az ember minden kötelessége ezen egyetlen parancsolatban összegezhető: teljes elmédből és szellemedből szeresd az Urat, a te Istenedet és magadként a szomszédodat. Péter elmondta nekik a felavatási beszédet, arra intette a hetveneket, hogy ne feledkezzenek meg naponta imádni az Istent; őrizzék meg a 112


bátorságukat, a hitüket, a lelkesedésüket és a kezdeményezőkészségüket. A Mester arra intette őket, hogy ne legyenek kedvesek és udvariasak.

163:5. A TÁBOR ÁTHELYEZÉSE PELLÁBA Jézus és a tizenkettek most arra készültek, hogy az utolsó szálláshelyüket Pereában, Pella közelében alakítják ki. Az ország egy új létszakaszba ért. Naponta érkeztek zarándokok Palesztina minden részéből és még a római birodalom távoli vidékeiről is. December 18-án, vasárnap Dávid a hírvivői testületének segítségével felmálházta a teherhordó állatokat a tábori felszereléssel, és végig a tó partján, valamint a Jordán mentén haladva érte el az apostoli tábortól bő fél kilométernyire északra lévő helyszínt, ahol kevesebb mint egy hét alatt felkészült, hogy vendégül lásson csaknem ezerötszáz zarándok látogatót. December vége felé és még a hetvenek visszatérte előtt csaknem nyolcszáz látogató jött el a Mesterhez, és kapott szállást Dávid táborában.

163:6. A HETVENEK VISSZATÉRÉSE December 30-án, pénteken a hetven hírnök párosával szállingózni kezdett a pellai szálláshelyükre, s őket számos hívő kísérte. Az estebéd több mint egy órát késett, mivel az országról szóló evangélium e lelkes hívei élménybeszámolót tartottak. Jézus végre láthatta, hogy az emberek az ő személyes jelenléte nélkül is terjesztik a jó hírt. A Mester ekkor már tudta, hogy az ország előmenetelének komoly hátráltatása nélkül is elhagyhatja e világot. És ekkor történt, hogy Jézus az érzelmi elragadtatás ama ritka pillanatainak egyikét élte meg, melyeknek a követői csak alkalmanként voltak tanúi. Azt mondta: „Köszönöm Atyám, menny és föld Ura, hogy míg e csodálatos örömhír el volt rejtve a bölcsek és az önelégültek elől, addig a szellem kinyilatkoztatta e szellemi dicsőségeket az ország e gyermekeinek. (...) és én örülök, tudván, hogy a jó hír terjedni fog az egész világon. (...) Erősen megindít a felismerés, hogy minden hatáskört a kezembe kívánsz adni. (...) Nektek és mindazoknak, akik a nyomotokban járnak majd az idők során, hadd mondom el: én mindig itt állok a közelben, és hívószavam most és mindig az, hogy »Gyertek hozzám mindnyájan, akik dolgoztok és akik nehéz terhet hordoztok, és én megkönnyítlek titeket. Vegyétek magatokra igámat és tanuljatok tőlem, mert én igaz és hűséges vagyok, és szellemi nyugalmat találtok a lelketeknek.«”

163:7. FELKÉSZÜLÉS AZ UTOLSÓ KÜLDETÉSRE Az elkövetkező néhány nap során sok dolguk akadt a pellai táborban; végeztek a pereai küldetésre való felkészüléssel. Jöttek az emberek Jézushoz az egész római világból. E három hónapos időszak alatt legalább tíz apostol Jézussal maradt. A női testület nem sokkal korábban készített fel egy ötven nőből álló nagyobb csoportot. Perpetua, Simon Péter felesége a női testület ezen új részlegének tagja lett és őt bízták meg az Abner felügyelete alatt végzendő, szélesebb körű női munka vezetésével. Pünkösd után Perpetua a neves férjével maradt, elkísérte őt minden hitterjesztői útjára; és azon a napon, amikor Pétert keresztre feszítették Rómában, őt a vadállatok elé vetették a küzdőtéren. Ezen új női testület tagjai között volt Fülöp és Máté felesége, valamint Jakab és János anyja is. A mennyország nem más, mint az Isten egyetemes atyaságának örökkévaló tényére épülő szellemi testvériség az emberek között.

164. ÍRÁS: A TEMPLOMSZENTELÉS ÜNNEPÉN Közteslény bizottság MIALATT a pellai táborépítési munkák zajlottak, Jézus Nátánielt és Tamást maga mellé véve titokban elment Jeruzsálembe a templomszentelés ünnepére. Amíg a betániai gázlónál át nem keltek a Jordánon, a két apostolban nem is tudatosult, hogy a Mester Jeruzsálembe tart. Igen komolyan tiltakoztak nála, és mindenféle érvet felhoztak, csak hogy lebeszéljék. De ő csak azt felelte, „Még egy lehetőséget akarok adni ezeknek a tanítóknak Izráelben, hogy meglássák a világosságot, mielőtt eljön az én időm.” 113


164:1. A JÓ SZAMARITÁNUS TÖRTÉNETE Az este folyamán egy bizonyos törvénytudó ember, megpróbálván Jézust kellemetlen helyzetbe hozni, így szólt: „Tanító, szeretném megkérdezni tőled, hogy mit kell tennem az örökkévaló élet elnyeréséhez?” Jézus azt válaszolta, „Mi van megírva a törvényben és a látnokoknál; hogyan olvasod az Írásokat?” A törvénytudó ember, aki ismerte mind Jézus, mind a farizeusok tanításait, így felelt: „Hogy teljes szívvel, lélekkel, elmével és erővel szeresd az Úr Istent, és a szomszédodat magadként.” Erre azt mondta Jézus: „Helyesen feleltél; ez, amennyiben valóban megteszed, elvezet az örökkévaló élethez.” Ám a törvénytudó ember igazolást keresett és remélte azt is, hogy kínos helyzetbe hozhatja Jézust, ezért azt mondta: „De Mester, szeretném, ha megmondanád, hogy kicsoda az én szomszédom?” Jézus erre elmondta a jó szamaritánus példázatát, majd megkérdezte a törvénytudó embert, hogy a példázatbeli három személy közül melyik volt a szomszédja a kirabolt embernek. És amikor a törvénytudó ember észrevette, hogy a saját csapdájába esett, azt válaszolta, „Aki irgalmat mutatott iránta.” És Jézus azt mondta, „Menj és tégy te is hasonlóképp.”

164:2. JERUZSÁLEMBEN Jézus a templomszentelés ünnepére egyetlen céllal ment: hogy még egy lehetőséget adjon a Szanhedrinnek és a zsidó vezetőknek, hogy meglássák a világosságot. E jeruzsálemi néhány nap kiemelkedő eseményére péntek éjjel, Nikodémusz házában került sor. Itt gyűlt össze mintegy huszonöt zsidó vezető, akik elhitték Jézus tanítását. Jézus hallgatóságát ez alkalommal csupa tanult ember alkotta, és mind ők, mind pedig a két apostol elcsodálkozott azon megjegyzések emelkedettségén és mélyen szántó voltán, melyeket a Mester ezen előkelő csoport előtt tett. Amikor e kis gyülekezet feloszlott, mind úgy távoztak, hogy ámultak a Mester személyiségén, elbűvölte őket az, amilyen kegyesen és szeretettel bánt az emberrel. Megpróbáltak tanácsokat adni Jézusnak azon tervével kapcsolatban, hogy megnyerje a Szanhedrin többi tagját is. Felvetették, hogy majd elkísérik őt a Szanhedrin elé, a Mester azonban azt mondta, hogy hiábavaló lenne és csak megsokszorozná a fejükre zúduló haragot. „Járjon mindegyikőtök az Atya ügyében, ahogy a szellem vezeti, mialatt én még egyszer felhívom a figyelmüket az országra úgy, ahogy azt az Atyám rendeli.”

164:3. A VAK KOLDUS MEGGYÓGYÍTÁSA E szombat reggelen, ahogy Jézus és a két apostol a templomhoz közeledett, összetalálkoztak egy ismert koldussal, egy férfival, aki vakon született, s aki a szokott helyén üldögélt. Jézus biztosította az apostolokat afelől, hogy a férfi vakságának oka nem az ő bűnében, sem nem az ő szüleinek bűnében keresendő, mint ahogy a zsidó vezetők tanítják. Volt olyan is, aki úgy tartotta, hogy ez a fogyatékosság az előző élet bűneinek következménye. A Mester nehezen tudta elhitetni az emberekkel, hogy a lelküknek nem volt korábbi léte. Jézus úgy döntött, hogy felhasználja e koldust, Jósiást a nap munkájával kapcsolatos terveiben. Nyálat kevert össze agyaggal és a masszát Jósiás szemére kente, és azt mondta neki, hogy mossa le Siloám tavában. Akkoriban a köpetet is és a tavat is hatásos gyógymódnak tartották. Amikor visszanyerte a látását, az emberek elcsodálkoztak. A Mester által véghezvitt csodák közül ez volt az egyik legkülönösebb. Ez az ember nem kérte, hogy gyógyítsa meg, viszont azért került rá sor, hogy általa Jézus nyílt kihívást intézhessen a Szanhedrinhez.

164:4. JÓSIÁS A SZANHEDRIN ELŐTT A Szanhedrin vezetői összehívták a tanácsot, noha ezzel megszegték a Szanhedrin összegyűlésének szombat napi tilalmát. De nem hívatták maguk elé Jézust; féltek azt tenni. Ehelyett haladéktalanul Jósiásért küldettek. Azt mondták neki, hogy ez a férfi nem jöhet Istentől, mert nem tartja meg a szombatot. Erre komoly megosztottság alakult ki közöttük. Amikor Jósiás szülei megjelentek előttük, féltek nyíltan beszélni, és azt mondták a gyűlésnek, hogy a gyógyulásról kérdezzék magát Jósiást. Ő azonban nem volt néma, és nem volt híján a

114


humorérzéknek sem; így azt válaszolta a bíróság tisztviselőjének: „Hogy bűnös-e ez az ember, azt nem tudom; csak egy dolgot tudok – azt, hogy eddig vak voltam, most viszont látok. (...) Pontosan elmondtam már nektek, hogy miként történt az egész, és ha nem hiszitek el a vallomásomat, akkor miért hallgattok meg újra? Esetleg ti is az ő tanítványaivá akartok válni?” Amikor Jósiás ezt elmondta, felbomlott a rend a Szanhedrinben.

164:5. TANÍTÁS SALAMON CSARNOKÁBAN Mialatt a Szanhedrin Jósiás ügyét vizsgálta, Jézus több mint két órán át tanította az embereket Salamon csarnokában. Remélte, hogy a Szanhedrin elé hívatják, de féltek érte küldeni. Néhány zsidó vezető megkérdezte, hogy ő lenne-e a Messiás. Jézus azt felelte nekik, hogy már sokszor elmondta nekik, hogy ki is ő és hogy a jótettei újabb bizonyságot jelentenek arra, hogy az Istentől való. „Az igazság tanítója csak azok számára vonzó, akik vágynak az igazságra és akik szomjazzák az igazságosságot. A bárányaim hallgatnak szavamra és én ismerem őket és ők követnek engem. És örökkévaló életet adok mindazoknak, akik követik a tanításomat; nem vesznek el soha, és nem ragadja ki őket a kezemből senki.” Néhány hitetlen zsidó elrohant oda, ahol még folyt az építkezés, hogy köveket szedjenek fel és megkövezzék Jézust, de a hívek visszatartották őket. Jézus találkozott Nátániellel és Tamással, és miután Jósiást kiközösítették a zsinagógából, odamentek a házához. Miután Jósiás hitet tett Jézus és az ő tanításai mellett, magukkal vitték a pellai táborba. Jósiásból egy életre az országról szóló evangélium tanhirdetője vált.

165. ÍRÁS: A PEREAI KÜLDETÉS KEZDETE Közteslény bizottság ABNER, Keresztelő János tizenkét apostolának korábbi vezetője, nazireus és az engedibeli nazireus tanoda egykori feje, most pedig az ország hetven hírnökének főnöke Kr.u. 30. január 3án, kedden összehívta a társait és elmondta nekik az utolsó utasításokat, mielőtt elküldte volna őket a Perea összes városában és falvában teljesítendő küldetésre. E pereai küldetés csaknem három hónapig tartott és ez volt a Mester utolsó segédkezése. E pereai vándorút alatt az ekkor hatvankét tagú női testület vette át a betegek számára való segédkezési munka nagyobb részét.

165:1. A PELLAI TÁBORBAN Január közepére több mint ezerkétszáz ember gyűlt össze Pellánál, és Jézus minden nap legalább egy alkalommal tanította is e tömeget, amikor ő éppen a táborban tartózkodott. Az estéket Jézus fenntartotta a szokás szerint kérdésekkel és válaszokkal töltött tanácskozásokra, melyekre a tizenkettek és más haladó tanítványok társaságában került sor. Az esti csoportok átlagosan ötvenfősek voltak. Március közepére, akkorra, amikor Jézus elindult Jeruzsálem felé, négyezernél is több ember alkotta azt a népes hallgatótábort, mely reggelente Jézus, illetőleg Péter hitszónoklatában részesült. A Mester a földi munkája befejezéséül azt az időpontot választotta, amikor az üzenete iránti érdeklődés magasan szárnyalt, a legmagasabban. A tizenkettek vajmi kevés figyelmet szenteltek a helyszíni munkának, csak Jézussal mentek ki, hogy időről időre meglátogassák Abner társait.

165:2. HITSZÓNOKLAT A JÓ PÁSZTORRÓL Jeruzsálemiek, farizeusok és mások háromszáz főnél is nagyobb létszámú csoportja gyűlt össze Pellánál; e zsidó tanítók és vezetők jelenlétében, valamint a tizenkét apostol füle hallatára történt, hogy Jézus elmondta a „jó pásztorról” szóló hitszónoklatot. „Az igaz pásztor összetereli a nyáját a karámba éjszakára a veszély idején. És amikor eljön a reggel, belép a karámba a kapun, és amikor szól, a juhok megismerik a hangját. Az a pásztor, aki nem a kapun megy be a juhok aklába, hanem máshonnan hatol be, az tolvaj és rabló. (...) Némelyiketek nem az én nyájamba tartozik; nem ismeritek a hangomat és nem követtek. És mivel hamis pásztorok vagytok, a bárányok nem ismerik a hangotokat és nem követnek titeket. (...) És most, nehogy némelyikőtök 115


túl könnyen megértse e példabeszédet, kijelentem, hogy én vagyok a kapu az Atya juhaklához is és ugyanakkor én vagyok az igaz pásztor az Atyám nyájai számára is. (...) Azért jöttem, hogy nektek mind legyen életetek és az bőségben legyen. (...) Sok más bárányaim is vannak nem ebből az akolból, és e szavak nem csak e világra érvényesek. (...) De jegyezzétek meg, ha odaadom életemet, fel is veszem újra.” Másnap e zsidó tanítóknak mintegy a fele megvallotta a hitét Jézusban, míg a másik fele feldúltan visszatért a jeruzsálemi és más helységbeli otthonába.

165:3. SZOMBATI HITSZÓNOKLAT PELLÁBAN Január végére a szombat délutáni tömegek létszáma csaknem elérte a háromezret. Január 28án, szombaton mondta el Jézus az emlékezetes beszédét a „bizodalomról és a szellemi felkészültségről”. „Óvakodjatok a farizeusok kovászától, ami a képmutatás, mely előítélettől születik és a hagyományhoz való ragaszkodásból tápláltatik, jóllehet e farizeusok közül soknak őszinte a szíve és némelyikük tanítványomként van itt. (...) De én azt mondom nektek, barátaim, amikor az Ember Fiának elpusztítására törekednek, ne féljetek tőlük. Ne féljetek azoktól, akik ugyan képesek megölni a testet, azután viszont már nincs több hatalmuk rajtatok. (...) Mondjatok, amit akartok az Ember Fiáról, és megbocsátják nektek; de aki káromolni meri az Istent, az aligha nyer megbocsátást. Amikor az emberek odáig mennek, hogy szánt szándékkal az ördög erőinek tulajdonítsák az Isten tetteit, az ilyen tudatos lázadók aligha kérnek megbocsátást a bűneikért. (...) És amikor az ellenségeink a zsinagógák vezetői elé és más magas hatóságok elé visznek titeket, ne aggódjatok amiatt, hogy mit mondjatok és ne nyugtalankodjatok amiatt, hogy miként válaszoljatok a kérdéseikre, mert a bennetek lakozó szellem bizonyosan sugalmaz nektek abban az órában, hogy mit mondjatok az országról szóló örömhír tiszteletére. (...) A meghívás mindig is ez volt és mindig is ez lesz: jöjjön, aki csak akar és vegyen szabadon az élet vizéből.” Amikor Jézus befejezte a beszédet, sokan mentek el felvenni a keresztséget az apostoloktól a Jordánban, mialatt Jézus az ott maradottak által feltett kérdésekre válaszolt.

165:4. AZ ÖRÖKSÉG FELOSZTÁSA Egy bizonyos fiatalember kereste meg Jézust azzal a kérdéssel, hogy utasítsa a fivérét, hogy az apai örökséget ossza meg vele. A Mester azt mondta neki, hogy anyagi dolgokkal nem foglalkozik. „Vigyázzatok és óvakodjatok minden kapzsiságtól; nem a birtokolható dolgokban való bővelkedéstől függ az ember élete. Nem származik boldogság a vagyon hatalmából, és nem fakad öröm a vagyoni javakból.” Ezután Jézus elmondott egy példabeszédet egy gazdag emberről, aki új csűröket épített a javai számára, de az egyik éjjel zsiványok törtek rá, megölték és kifosztották a csűreit. Jézus elküldte a fiatalembert, mondván, „Fiam, mi hasznod abból, ha megnyered az egész világot és elveszíted a saját lelkedet?” Jézus elmagyarázta, hogy nem bűn az, ha az embernek tisztességes javai vannak a földön, feltéve, hogy a kincse a mennyben van, mert ahol a kincse, ott lesz a te szíve is. „A vagyon szeretete túl gyakran homályosítja el, sőt semmisíti meg a szellemi látképet. Ne legyetek restek felismerni annak veszélyét, hogy a vagyon nem a szolgátokká, hanem uratokká válhat.”

165:5. BESZÉD AZ APOSTOLOKNAK A VAGYONRÓL Aznap, estebéd után, amikor Jézus és a tizenkettek összegyűltek a napi tanácskozásra, András megkérdezte a Mestert, hogy elismételné-e épülésükre a vagyonról szóló tanítását. Jézus elmondta nekik, hogy ne aggódjanak az anyagi dolgok miatt. „Ha életeteket igazán az örömhírnek adjátok, akkor az örömhír fog éltetni. Ha csak hívő tanítványok vagytok, akkor nektek kell megkeresnetek a magatok kenyerét és hozzá kell járulnotok mindazok eltartásához, akik tanítanak és a tant hirdetik és gyógyítanak. Ha aggódtok a kenyeretek és vizetek miatt, akkor miben különböztök a világ nemzeteitől, akik oly nagy igyekezettel törekednek ezekre a létszükségleti javakra? Szenteljétek magatokat a munkátoknak, higgyétek, hogy az Atya is tudja és én is tudom, hogy mindeme dolgokra szükségetek van. Hadd biztosítsalak titeket egyszer s mindenkorra, hogy ha életeteket az országért való munkának szentelitek, akkor minden valódi szükségletetek

116


kielégíttetik. A nagyobb dolgokra törekedjetek, és ráleltek a kisebbekre azokban; kérjétek a mennyeit, és a földit is megkapjátok vele. Az árnyék bizton követi az anyagot.”

165:6. VÁLASZ PÉTER KÉRDÉSÉRE Ahogy gondolatokba merülve ott ültek, Simon Péter megkérdezte, hogy a példabeszéd vajon az apostoloknak vagy a tanítványoknak szól. És Jézus azt válaszolta, hogy ez a megmérettetés ideje, s itt mutatkozik meg az ember lelke. Emlékezzetek, hogy sokat kaptatok; ezért sokat is várnak tőletek. Családok és barátok kerülhetnek szembe egymással. „Igaz, e hívek mindegyikének szívében erős és tartós lesz a béke, de mindaddig nem jön el a béke a földön, amíg mindenki hajlandó nem lesz hinni és belépni az Istennél való fiúi elismerés dicső örökségébe. Mindazonáltal, menjetek el az egész világba és hirdessétek ezt az örömhírt minden férfinak, asszonynak és gyereknek.”

166. ÍRÁS: AZ UTOLSÓ LÁTOGATÁS ÉSZAK-PEREÁBAN Közteslény bizottság FEBRUÁR 11-től 20-ig Jézus és a tizenkettek bejárták Észak-Perea összes városát és faluját, ahol Abner társai és a női testület tagjai dolgoztak. Úgy tapasztalták, hogy az evangélium e hírnökei sikeresen működnek, és Jézus többször is felhívta apostolai figyelmét arra a tényre, hogy az országról szóló evangélium csodák és csodatételek nélkül is tud terjedni. Az evangélium ettől kezdve nem is annyira Jézus személyiségét, mint inkább a tanításait tükrözte. A követői azonban nem sokáig tartották meg az útmutatásait, mert Jézus halálát és feltámadását követően rövidesen eltértek a tanításaitól és a korai egyházat az ő isteni-emberi személyiségével összefüggő csodálatos fogalmak és megdicsőült emlékek köré kezdték építeni.

166:1. A FARIZEUSOK RAGABÁBAN Február 18-án, szombaton Jézus Ragabában tartózkodott, ahol élt egy Nátániel nevű, jómódú farizeus is, aki reggelivel vendégelt meg húsz farizeust és Jézust mint díszvendéget hívta meg. A Mester egyből helyet foglalt Nátániel balján, anélkül, hogy odament volna a mosdótálakhoz és kezet mosott volna. Nátániel megdöbbent azon, hogy a Mester nem tett eleget a farizeus szokás szigorú előírásainak. Jézus. Miután komoly sugdolózás alakult ki Nátániel és egy ellenséges farizeus között, Jézus azt mondta, hogy inkább az Isten országa új örömhírének hirdetéséről kellene érdeklődniük, de már látja, hogy csak a képmutatással foglalkoznak. „Mily gondosan tisztogatjátok a poharakat és a tálakat, miközben a szellemi-étel edényeitek mocskosak és szennyezettek! Nagyon ügyeltek arra, hogy jámbor és szent külsővel jelenjetek meg az emberek előtt, de a lelketek mélye csupa képmutatás, mohóság, zsarolás és mindenféle szellemi gonoszság. A vezetőitek nem átallják azt sem, hogy kigondolják és megtervezzék az Ember Fiának megölését.” Leleplezte a törvénytudók sokféle rossz cselekedeteit is. És amikor Jézus befejezte a beszédet Nátániel asztalánál, úgy távozott a házból, hogy nem vett az ételből. És a farizeusok közül azok, akik hallották e szavakat, némelyek hittek a tanításaiban és később beléptek az országba, de a többség megmaradt a sötétség útján.

166:2. A TÍZ LEPRÁS Másnap Jézus a tizenkettekkel átment a Szamaria határa közelében lévő Amathuszba, és ahogy a városhoz közeledtek, összetalálkoztak egy tíz leprásból álló csoporttal, akik e hely közelében tartózkodtak. E csoportból kilencen zsidók voltak, egy pedig szamaritánus. A leprások Jézust közeledni látván, mivel ők nem mertek közelebb menni, a távolból kiáltottak oda neki: „Mester, könyörülj rajtunk; tisztíts meg minket a betegségünktől! Gyógyíts meg minket, ahogy meggyógyítottál másokat is.” Amikor Zélóta Simon észrevette a szamaritánust a leprások között, megpróbálta rávenni a Mestert, hogy úgy menjen be a városba, hogy nem is gondolkodik el azon, hogy esetleg üdvözölje őket. Jézus azt mondta nekik, hogy ha meg akarnak gyógyulni, menjenek 117


és álljanak a papok elé. De amikor a szamaritánus látta, hogy meggyógyult, visszafordult és elkezdte hangosan dicsőíteni az Istent, ott térdelt Jézus lába előtt és hálát adott a gyógyulásáért. Jézus a tizenkettekre nézve, különösen Zélóta Simonra, feltette a kérdést, hogy hová lettek a meggyógyított zsidók.

166:3. A GERASZAI HITSZÓNOKLAT Amikor Jézus és a tizenkettek felkeresték az ország hírnökeit Geraszában, az egyik farizeus, aki hitt benne, megkérdezte tőle: „Uram, sokan lesznek vagy kevesen, akik igazán üdvözülnek?” És Jézus válaszul azt mondta: „Kijelentem, hogy az üdvözülés elsősorban a személyes döntéseteken múlik. Még ha az élet útjához vezető kapu szűk is, azért elég tágas ahhoz, hogy átengedjen mindenkit, aki őszintén be akar jutni, mert én vagyok az a kapu. És a Fiú sohasem fogja megtagadni a bejutást a világegyetem bármely olyan gyermekétől, aki hit révén törekszik a Fiún keresztül megtalálni az Atyát. (...) Sokan az elsők közül utolsók lesznek, és sokszor lesznek utolsókból elsők. (...) Hacsak nem születtek újjá, hacsak nem születtek a szellemtől, nem léphettek be az Isten országába.” És így az, hogy kevés vagy sok lesz a megmentett, teljesen attól függ, hogy kevés vagy sok méltányolja a meghívást: „Én vagyok a kapu, én vagyok az új és élő út, és aki akar, belevághat az örökkévaló élettel járó végtelen igazságkeresésbe.”

166:4. A VÉLETLENEKRŐL SZÓLÓ TANÍTÁS Tamás megkérdezte Jézustól, hogy vajon a szellemi lényeknek van-e a közük az anyagi világban végbemenő eseményekhez, és képesek-e megelőzni a véletlen eseményeket. Jézus elmagyarázta, hogy a természeti eseményeknek természetes okuk van. „Atyáitok túlságosan is sokáig hitték, hogy a jólét az isteni helyeslés jegye; hogy a hányattatás az Isten nemtetszésének bizonyítéka. Kijelentem, hogy az efféle hiedelmek babonaságok. (...) A betegség és egészség dolgában tudnotok kell, hogy e testi állapotok anyagi okok eredményei; az egészség nem a menny mosolya rajtatok, és a betegség sem az Isten zord tekintete. Az Atya emberi gyermekeinek egyforma képességük van az anyagi áldások befogadására; ezért adományozza a fizikai dolgokat az emberek gyermekeinek megkülönböztetés nélkül. Amikor a szellemi ajándékok adományozására kerül sor, az Atyát korlátozza az embernek az ezen isteni felruházottságok elfogadására való képessége. Bár az Atya nem tesz különbséget az emberek között, a szellemi ajándékok adásában korlátozza őt az ember hite és azon hajlandósága, hogy mindig alávesse magát az Atya akaratának.”

166:5. A FILADELFIAI GYÜLEKEZET Filadelfia zsinagógájára sohasem terjedt ki a jeruzsálemi Szanhedrin felügyelete és ezért sohasem zárta be kapuit Jézus és társai tanításai előtt. Abner ekkoriban éppen napi három alkalommal tanított a filadelfiai zsinagógában. Épp ez a zsinagóga lett később keresztény templom és ez volt az evangélium keleti területeken való terjesztésének kiküldési központja is. Sokáig volt a Mester tanításainak erőssége és a vidéken sokáig egymaga alkotott keresztény tanítási központot évszázadokon át. Jézus halálát és feltámadását követően a jeruzsálemi egyház, melynek Jakab (Jézus öccse) lett a vezetője, komoly nehézségekkel szembesült a hívek filadelfiai gyülekezetével való viszonyban. És a Jeruzsálemtől való elhidegülés a magyarázat arra, hogy miért nem hallani semmit Abnerről és az ő munkájáról az Újszövetség evangéliumi feljegyzéseiben. Valójában Filadelfia lett a korai egyház központja délen és keleten, ahogy Antiókhia volt a központ északon és nyugaton. Abner összevitatkozott Péterrel és Jakabbal igazgatási kérdésekben és a jeruzsálemi egyház fennhatóságát illetően; elváltak útjaik Pállal a bölcseleti és istentani nézetkülönbségeik miatt. Az utolsó éveiben Abner úgy bélyegezte meg Pált, mint „a názáreti Jézus, az élő Isten Fia élete tanításainak agyafúrt megrontója”.

118


Abner későbbi évei során és valamivel azt követően is, a filadelfiai hívek bármely más földi csoportnál szigorúbban tartották magukat Jézus vallásához, ahhoz, ahogyan élt és tanított. Abner 89 éves koráig élt, és Filadelfiában halt meg Kr.u. 74. november 21-én.

167. ÍRÁS: LÁTOGATÁS FILADELFIÁBAN Közteslény bizottság A FILADELFIÁBA való megérkezésekor Jézust hatszáznál is több hívő kísérte. Olyan időszak volt ez, amikor az evangéliumot hatalommal, csodatételek nélkül, és az idő legnagyobb részében Jézus, sőt az ő apostolai személyes jelenléte nélkül hirdették. Nagyon örültek az evangélium filadelfiai és környező falvakbeli terjedésének. Dávid hírvivői szintén hoztak híreket az ország ügyének Palesztina-szerte való előrehaladásáról, és jó hírek érkeztek Alexandriából és Damaszkuszból is.

167:1. REGGELI A FARIZEUSOKKAL Élt Filadelfiában egy igen jómódú és befolyásos farizeus, aki elfogadta Abner tanításait, és aki meghívta Jézust a házába szombaton reggelire. Mintegy negyven farizeust és más vezetőt és vártak az eseményre. Az egyik jeruzsálemi vezető farizeus egyenesen a díszvendég helyéhez tartott, de megkérték, hogy válasszon más helyet, mert ezt a Mesternek tartották fenn. Az étkezés vége felé az utcáról bejött egy férfi, aki már régóta szenvedett egy idült betegségtől és ekkor éppen vízkóros tünetei voltak. E férfi hívő volt, akit nem is olyan régen kereszteltek meg Abner társai. Nem kérte Jézustól, hogy gyógyítsa meg, de remélte, hogy a sanyarú állapota kiváltja a Mester szánalmát. Az önelégült farizeus hangot is adott a bosszankodásának, hogy egy ilyen embert beengednek a terembe. Jézus megkérdezte, hogy vajon törvényes dolog-e beteget gyógyítani a szombat napján. Nem feleltek a kérdésére. Erre Jézus odament a beteghez és azt mondta: „Kelj fel és menj utadra. Nem kérted a gyógyulást, de én ismerem a szíved vágyát és a lelked hitét.” A csoporthoz szólva a Mester arról beszélt, hogy nem szabadna keresni a legnagyobb tiszteletűeknek fenntartott főszékeket. „Ne felejtsétek el, hogy aki felemeli magát, az megaláztatik, míg aki igazán lealacsonyítja magát, az felemeltetik.”

167:2. A NAGY ESTEBÉDRŐL SZÓLÓ PÉLDABESZÉD A reggeli befejezését követően Jézus elmondta a nagy esetebédről szóló példázatot: Egy uralkodó nagy estebédet adott, és amikor megtudta, hogy a meghívottak mindenféle kifogásokat találtak arra, hogy ne vegyenek részt, elküldte a szolgáit az országutakra és a sövények mentére, és meghívta a szegényeket és a számkivetetteket, míg meg nem telt a ház. Az egyik farizeus megértette a példázat értelmét, nyilvánosan megvallotta hitét az országról szóló evangéliumban és megkeresztelkedett. Abner e példabeszédről a hívek aznap éjjeli általános tanácskozásán szónokolt. Másnap minden apostol elmerült a nagy estebédről szóló példázat értelmezésében. Jézus meghallgatta a különböző értelmezéseiket, de nem volt hajlandó további segítséget adni a példázat magyarázatához. Csak annyit mondott, „Találja meg mindenki magának és a saját lelkében a megfelelő értelmezést.”

167:3. AZ ERŐTLEN SZELLEMŰ ASSZONY Abner megszervezte, hogy a Mester e szombati napon a zsinagógában tanítson. Az istentisztelet végén Jézus meglátott maga előtt egy idősebb asszonyt, aki láthatóan csüggedten és megtörten álldogált ott. Jézus az asszony görnyedt alakját a vállán megérintve, így szólt: „Asszony, ha hinnél, akkor képes lennél egészen megszabadulni az erőtlen szellemedtől.” És ez az asszony, akit a félelemből eredő fásultsága már több mint tizennyolc éve görnyesztett és tartott fogva, elhitte a Mester szavait és hit révén nyomban kiegyenesedett. Amikor az asszony látta, hogy a tartása kiegyenesedett, hangosan dicsőíteni kezdte az Istent. Jézus gyakran szabadította meg az

119


ilyen félelemben élőket a szellemük erőtlenségétől, elmebeli csüggedtségüktől és a félelem láncaitól. A zsinagóga elsőszámú vezetője egy ellenséges érzületű farizeus volt, aki panaszkodott is amiatt, hogy Jézus megszegte a szombat törvényét. Emiatt később Jézus egyik követőjét tették a helyére. Dávid egyik hírvivője sürgős üzenetet hozott Jézusnak a Betániában tartózkodó barátaitól.

167:4. A BETÁNIÁBÓL JÖTT ÜZENET Február 26-án, vasárnap nagyon késő éjjel Betániából futár érkezett Filadelfiába, üzenetet hozott Mártától és Máriától, mely így szólt, „Uram, akit te olyannyira szeretsz, nagyon beteg.” Jézus először nem válaszolt. Ekkor került sor ama különös közjátékok egyikére, azon rövid időre, amikor úgy tűnt, hogy valami rajta kívülivel és önmagán túlival érintkezik. És ezután, felnézve, az apostolok füle hallatára így szólt a hírvivőhöz: „E betegség nem igazán halálos. Ne kételkedjetek abban, hogy hasznára lesz az Isten dicsőítésének és a Fiú felmagasztalásának.” Szerdán kora reggel úgy döntött, hogy visszatér Betániába. Az apostolok megpróbálták lebeszélni. Végül Tamás így szólt a társaihoz: „Menjünk mi is, hogy vele halhassunk meg.”

167:5. ÚTBAN BETÁNIÁBA Szerdán a déli ebédidőben beszélt az apostolaihoz és a követői alkotta eme csoporthoz az „üdvözülés feltételeiről”, és e tanítás végén mondta el a példabeszédet a farizeusról és a publikánusról (adószedőről): A farizeus megköszönte Istennek, hogy ő jobb, mint mások; a publikánus azt mondta, hogy „Istenem, légy irgalmas hozzám, bűnöshöz.” A publikánus tért haza Isten jóváhagyásával. Azon az éjszakán az ellenséges farizeusok megpróbálták csapdába csalni a Mestert úgy, hogy rá akarták venni, hogy beszéljen a házasságról és a válásról. Jézus úgy dicsérte a házasságot, mint a minden emberi kapcsolat leginkább eszményi és legmagasabb rendű formáját. Hasonlóképpen tudtul adta, hogy erősen helyteleníti a jeruzsálemi zsidók laza és tisztességtelen válási szokásait. Sokat tett annak érdekében, hogy fokozza az apostolok tiszteletét a nők és a gyermekek, valamint az otthon iránt.

167:6. A KISGYERMEKEK MEGÁLDÁSA Azon az estén Jézusnak a házasságról és a gyermekek boldogságáról szóló üzenete elterjedt egész Jerikóban, így másnap reggel, jóval azelőtt, hogy Jézus és az apostolok felkészültek volna a távozásra, sok anya jött el Jézus szálláshelyéhez, karjukon hozva és kézen fogva vezetve a gyermekeiket, és azt szerették volna, ha megáldja a kicsiket. Az apostolok megpróbálták elküldeni őket, de az asszonyok nem voltak hajlandók távozni, amíg a Mester a kezét a gyermekeikre nem helyezi és meg nem áldja őket. És amikor az apostolok hangosan megfeddték az anyákat, Jézus, hallván a zsivajt, kijött és erősen leteremtette őket, mondván: „Hagyjátok, hadd jöjjenek hozzám a kicsinyek; ne akadályozzátok őket, hisz ilyeneké a mennyország.” És miután a Mester így szólt az apostolokhoz, az összes gyermeket magához engedte, kezét rájuk helyezte, s közben bátorító és biztató szavakat mondott az anyáknak. Jézus igen emlékezetessé tette az apostolai előtt azt, hogy milyen nagy értéke van a szépségnek, mint az istenimádatra késztetés eszközének, különösen a gyermekek esetében; a szépség akkor a leginkább vallási, ha az a legegyszerűbb és a természethez hasonló; a gyermeket az istenimádatba bevezetni a szabad ég alatt kell és a gyermek később kísérje el a szüleit a nyilvános vallási összejövetelt szolgáló házakba, melyek művészi szépséget árasszanak.

167:7. BESZÉLGETÉS AZ ANGYALOKRÓL Az úton Nátániel az angyalokról kérdezte Jézust. Jézus elmondta neki, hogy az angyali seregek a teremtett lények egy külön rendjét alkotják, s ők a szellemszolgálók a mennyben; az ő segédkezésük révén tarthat kapcsolatot az egyik világ más világokkal; némelyeket az emberfajták

120


szolgálatára jelölnek ki; ahogy az ember a Paradicsom felé való utazásban fokozatosan halad előre, egyszer átjut egy, az angyalok állapotához hasonló létállapoton; ezen angyaloknak igencsak sok közük van azokhoz a folyamatokhoz is, melyek révén az ember szelleme kiszabadul a hajlékául szolgáló húsvér testből és az ember lelke a mennyei házakhoz kísértetik. És beszélt volna tovább is Nátániellel az angyalok segédkezéséről, de félbeszakította őket Márta közeledése, aki sietett Jézus elé, hogy üdvözölje.

168. ÍRÁS: LÁZÁR FELTÁMASZTÁSA Közteslény bizottság RÖVIDDEL dél után történt, hogy Márta kiszaladt Jézus elé. Fivére, Lázár már négy napja halott volt és vasárnap délután el is temették egy külön sírba a kert egyik távoli végében. Nagyon megrázta őket a futár által hozott válaszüzenet, melyben Jézus azt mondja, hogy „...e betegség nem igazán halálos”. Amikor Márta odaért Jézushoz, e szavakat szólva borult térdre előtte, „Mester, ha itt lettél volna, a fivérem nem halt volna meg!” Jézus lehajolt, talpra állította és azt mondta neki: „Csak legyen hited Márta, és a fivéred felkel újra.” Márta megerősítette, hogy tudja, hogy fel fog kelni az utolsó nap feltámadásában. Erre Jézus így szólt: „Én vagyok a feltámadás és az élet; aki hisz bennem, bár meghal, mégis élni fog. Voltaképpen, aki él és hisz bennem, az sohasem fog meghalni. Márta elhiszed-e ezt?” És Márta azt felelte, hogy elhiszi. Jézus ekkor Mária felől érdeklődött, és amikor Mária kijött hozzá, ő is azt mondta, hogy Lázár nem halt volna meg, ha Jézus itt lett volna.

168:1. LÁZÁR SÍRJÁNÁL Amint a Mestert a két búsuló nővér a sírhoz vezette, Jézus könnyezni kezdett. Sajnálta Mártát és Máriát; habozott, hogy visszahozza-e Lázárt a halandói életre, mert tudta, hogy Lázárnak keserves üldöztetést kell majd elszenvednie. A világegyetemi feljegyzésekből kitűnik, hogy Jézus Megszemélyesült Igazítója rendelkezéseket adott ki Lázár Gondolatigazítójának itt tartása érdekében tizenöt perccel azt megelőzően, hogy Lázár meghalt. Így aztán ezen a csütörtök délutánon, nagyjából fél háromkor, a terep teljesen elő volt készítve Betániában, e kis faluban a nebadoni Mihály földi segédkezése során véghezvitt minden tette közül a legnagyobbiknak a kivitelezésére. Amikor Jézus kiadta azt az utasítást, hogy „Vegyétek el a követ”, Mártán és Márián vegyes érzelmek lettek úrrá. Jézus emlékeztette őket, hogy ő megmondat először, hogy e betegség nem halálos. Az apostolok a segítőkész szomszédokkal együtt elgördítették a követ a sír bejáratából. A zsidók szilárdan hittek abban, hogy a lélek még a negyedik nap hajnala előtt átmegy az eltávozott szellemek lakhelyére.

168:2. LÁZÁR FELTÁMASZTÁSA Ahogy a mintegy negyvenöt főnyi halandó alkotta társaság ott állt a sír előtt, Jézus felemelte a tekintetét és így szólt: „Atyám, köszönöm, hogy meghallgattad és teljesíted a kérésemet. Tudom, hogy mindig meghallgatsz, de azokért, akik most itt állnak mellettem, azokért szólok most hozzád, hogy elhiggyék, hogy te küldtél engem a világba, és hogy megtudják, hogy velem munkálkodsz abban, amit véghez akarunk vinni.” És miután így imádkozott, hangosan azt mondta, „Lázár, jöjj elő!” Földi időben mérve mindössze tizenkét másodperc alatt Lázár addig élettelen alakja megmozdult és rövidesen fel is ült azon a sziklapadon, melyre elhelyezték. A teste halotti ruhába volt öltöztetve, és az arcát kendő takarta. És ahogy felállt előttük – élve – Jézus azt mondta, „Szabadítsátok ki, hadd jöjjön elő.” Lázár üdvözölte Jézust és az apostolokat és megkérdezte, hogy mit jelent a halotti öltözék és miért a kertben ébredt. Márta beszámolt Lázárnak arról, hogy meghalt, eltemették, és feltámadt. Ezután Lázár odament Jézushoz és a nőtestvéreivel együtt 121


letérdelt a Mester lába elé, hogy köszönetet mondjanak és dicsőítsék az Istent. Jézus, Lázárt kézen fogva felemelte, s így szólt: „Fiam, ami veled történt, azt megtapasztalja mindenki, aki elhiszi ezt az örömhírt, azzal a különbséggel, hogy dicsőbb alakban támadnak fel.” Lázár nemigen fogta fel a történteket.

168:3. A SZANHEDRIN ÜLÉSE Másnap, pénteken egy órakor a Szanhedrin összeült, hogy részleteiben is megvitassák a kérdést, „Mit csináljunk a názáreti Jézussal?” Több mint kétórányi tanácskozást és elkeseredett vitát követően egy bizonyos farizeus előállt azzal a határozati javaslattal, mely kimondta volna, hogy Jézus azonnali halálos ítéletét tárgyalás nélkül és minden irányadó eset ellenében. De erről a határozati javaslatról nem szavaztak, mert a Szanhedrin tizennégy tagja egyszerre lemondott, amikor ilyen hallatlan intézkedési javaslat került elő. Amikor e lemondásokat végül hivatalossá tették, öt másik tagot is kizártak, mert a társaik azt hitték, hogy baráti érzelmeket táplálnak Jézus iránt. A következő héten Lázárt és nővéreit beidézték a Szanhedrin elé. Amikor meghallgatták a vallomásukat, már nem lehetett kétségük, hogy Lázár feltámadt a holtából. Ezek a zsidó vezetők meg voltak győződve arról, hogy ha nem állítják le azonnal, akkor rövidesen az egész köznép hinni fog benne. Kajafás, a főpap azt mondta, hogy „Jobb, ha egy ember hal meg, minthogy az egész közösség elpusztuljon.” Vasárnap kora reggel Jézus és az apostolok elindultak vissza a pellai táborba.

168:4. AZ IMA MEGHALLGATÁSA A Betániából Pellába tartó út során az apostolok számos kérdést tettek fel Jézusnak, különösen az ima meghallgatásával kapcsolatban. Jézus válaszai röviden így foglalhatók össze: 1. Az imádság a véges elme olyan megnyilatkozása, melynek során az elme közeledni próbál a Végtelenhez; sohasem lehet töretlen folytonosság az imádkozás és az érkező szellemi válasz teljes befogadása között. 2. Amikor az ima látszólag megválaszolatlan marad, akkor a késlekedés valójában egy jobb választ jelez. 3. Az idő világából érkező imák, amikor szellem sugallta és hit juttatta kifejezésre azokat, gyakran oly mérhetetlenek és mindent magukba foglalók, hogy a válasz csak az örökkévalóságban adható meg. 4. Az anyagi lény imájára sokszor csak akkor érkezhet válasz, amikor a szóban forgó egyén a fejlődésben már elérte a szellemi szintet. 5. Az Istent ismerő személy imáját úgy elferdítheti a tudatlanság, hogy a kérelmező teljesen képtelen azt az imájára adott válaszként felismerni. 6. Minden igaz ima szellemi lényeknek szól, és minden ilyen fohászra szellemi fogalmakon keresztül adatik válasz. 7. Egyetlen imára sem remélhető válasz, hacsak nem szellemtől született és hit táplálta imáról van szó, annak a legfelsőbb bölcsességnek és annak az isteni szeretetnek megfelelően, amely az imával megszólított lények mozgatóerejét adja. 8. A teljesebb bölcsesség néha szükségessé teszi az ima megválaszolásának késleltetését, módosítását, megbontását, magasabb szintre emelését vagy a szellemi felemelkedés későbbi szakaszáig történő elhalasztását. 9. Ne habozzatok szellemi célok elérése iránt imádkozni, de a válaszok megvárják, míg képesek lesztek felismerni és befogadni a korábbi, de rosszul időzített kérelmeitekre oly régóta váró válaszokat. 10. Minden tiszta, szellemtől született kérelemre bizonyosan adatik válasz, de emlékezzetek arra, hogy az idő és a tér fokozatosan fejlődő teremtményei vagytok, s ezért a nagyszámú imátokra és kérésetekre jövő, teljes körű válaszok személyes befogadása során mindig számolnotok kell a tér-idő-tényezővel.

168:5. LÁZÁR TOVÁBBI SORSA Lázár a betániai otthonában maradt egészen Jézus keresztre feszítésének idejéig, amikor is figyelmeztetést kapott, hogy a Szanhedrin halálra ítélte. És így Lázár sietve otthagyta a leánytestvéreit Betániában, és nem is állt meg hosszabb pihenőre, míg Filadelfiát el nem érte. Röviddel ezután Márta és Mária túladott a betániai földjeiken és csatlakoztak fivérükhöz Pereában. Ezalatt Lázárból a filadelfiai egyház kincstárnoka vált. Erős támogatója lett Abnernek Pállal és a jeruzsálemi egyházzal szemben, és végül 67 éves korában ugyanazon betegségtől halt meg, mely fiatalabb korában Betániában elvitte. 122


169. ÍRÁS: AZ UTOLSÓ TANÍTÁS PELLÁBAN Közteslény bizottság MÁRCIUS 6-án, hétfőn késő este érkezett meg Jézus és a tíz apostol a pellai táborba. Ez volt Jézus ottlétének utolsó hete, és Jézus igen tevékeny volt a tömeg tanításában és az apostolok oktatásában. Lázár feltámasztásának híre két nappal a Mester megérkezését megelőzően jutott el a táborba, és az egész gyülekezeten izgatottság vett erőt. A farizeusok és a főpapok már hozzáfogtak a vádjaik formába öntéséhez. A Mester tanításai ellen azért tiltakoztak, mert a publikánusok és bűnösök barátja, istenkáromló, megszegi a törvényt, és ördögökkel cimborál.

169:1. PÉLDABESZÉD AZ ELVESZETT FIÚRÓL Csütörtök délután beszélt Jézus a tömegnek az „üdvözülés kegyéről”. E beszéd során felidézte az elveszett bárány és az elveszett pénzérme történetét és ezt kiegészítette a tékozló fiúról szóló kedvenc példázatával. Ez volt minden példabeszéd egyik legmeghatóbbika és legeredményesebbike, melyet Jézus valaha is előadott abból a célból, hogy jól megértesse a hallgatóságával azt, hogy az Atya kész fogadni mindenkit, aki be akar jutni a mennyországba. Jézus különösen szívesen adta elő e három történetet egyszerre. Az elveszett bárány történetét annak bemutatásául mondta el, hogy az Atya törődik azon elveszett emberekkel, akik szándékolatlanul térnek le az élet ösvényéről, és ilyenkor kimegy a Fiaival, a nyáj igaz pásztoraival, hogy megtalálja az elveszett bárányt. Ezután előadta a házban elveszett pénzérme történetét annak szemléltetésére, hogy mily alapos az isteni keresés mindazok esetében, akik az anyagi gondok és az élet rájuk nehezedő súlya következtében össze vannak zavarodva, tanácstalanok vagy egyéb módon elveszítették a szellemi látásukat. És ezután kezdett bele az elveszett fiúról, a visszatérő tékozló ember visszafogadásáról szóló példabeszédbe, hogy rámutasson, milyen teljes az elveszett fiú visszafogadása az Atyja házába és szívébe.

169:2. PÉLDABESZÉD A RAVASZ INTÉZŐRŐL Az egyik este Zélóta Simon kérdésére válaszul Jézus elmondta a ravasz intézőről szóló példabeszédet: Ez a ravasz és hamis tiszttartó pocsékolta és herdálta a gazdája javait, és amikor mindez végül a gazda fülébe jutott, az magához hívatta az intézőt és elszámolást kért tőle. Az intéző tudta, hogy el fogja veszíteni az állását, ezért elment az ura minden egyes adósához és mérsékelte a feljegyzett tartozásukat azzal a céllal, hogy amikor majd elveszik tőle az intézőségét, barátainak tudhassa ezeket az adósokat. „És e világ fiai néha így mutatnak a jövőre való felkészülés terén több bölcsességet a fény gyermekeinél. (...) Határozottan állítom, hogy aki a kicsiben hűséges, az hű lesz a nagyban is, míg aki igaztalan a kicsiben, az igaztalan lesz a nagyban is. (...) És még egyszer elmondom, hogy senki sem szolgálhat két urat; vagy megutálja az egyiket és megszereti a másikat, vagy különben kitart az egyik mellett, s közben megveti a másikat. Nem szolgálhatjátok az Istent és a mammont.”

169:3. A GAZDAG EMBER ÉS A KOLDUS Simon Péter elmesélte a nazireus példázatot a Divész nevezetű gazdag emberről, aki pompában élt, és a koldus Lázárról, aki a gazdag ember kapujában fekve ételért koldult. Amikor a koldus meghalt, az angyalok elvitték, hogy Ábrahám kebelén nyugodjon. Később a gazdag ember is meghalt és ő Hádészban ébredt. Könyörgött, hogy küldjék át hozzá Lázárt, hogy vízzel hűtse az ajkait. Közölték vele, hogy erre nincs mód. Ekkor Divész azt kérte, hogy küldjék vissza Lázárt, hogy figyelmeztesse a fivéreit. De Ábrahám erre azt mondta, hogy ha nem hallgatják meg Mózest és a prófétákat, akkor az sem győzné meg őket, ha valaki feltámadna a holtából. Bár az apostolok és Jézus tanítványai egyaránt gyakran kérdezgették Jézust a Divészről és Lázárról szóló példázatról, ő sohasem volt hajlandó véleményt mondani.

123


169:4. AZ ATYA ÉS AZ Ő ORSZÁGA Jézusnak mindig gondot okozott, hogy elmagyarázza az apostolainak azt, hogy bár ők az Isten országának megteremtését hirdetik, a mennyei Atya nem király. Jézus sohasem részesítette módszeres oktatásban az apostolait a mennyei Atya személyiségét és sajátosságait illetően. Az Atyára vonatkozó tanítása mind abban a kijelentésben összpontosult, hogy ő és az Atya egy; hogy aki látta a Fiút, az látta az Atyát. Sohasem tett egyéb kijelentéseket az Atyjáról, kivéve azt az esetet a szamariai asszonnyal Jákob kútjánál, amikor is kijelentette, hogy „az Isten szellem”. Jézus jól tudta, hogy az Istent csakis a megtapasztalt valóságon keresztül lehet megismerni. Nem azáltal ismerhetitek meg az Istent, amit Jézus mondott, hanem azáltal, hogy tudomásotok van Jézus mivoltáról. És amikor a Mester úgy utalt az Atyjára, mint az Istenre, akkor rendszerint azt a héber kifejezést használta, mely a többes Istent (a Háromságot) jelölte, nem pedig a Jahve szót. Jézus sohasem állította, hogy ő Elohim (Isten) húsvér testbeni megnyilvánulása. Jézus sohasem mondta, „Aki hallott engem, az hallotta Istent”. Hanem azt mondta, hogy „Aki látott engem, az látta az Atyát.” Az Örökkévalót mint Atyát ismerhetitek meg; s a világegyetemek Isteneként, a minden létező lény végtelen Teremtőjeként imádhatjátok.

170. ÍRÁS: A MENNYORSZÁG Közteslény bizottság MÁRCIUS 11-én, szombat délután mondta el Jézus az utolsó beszédét Pellában. Ez a nyilvános segédkezésének emlékezetes beszédei közé tartozott, mely a mennyország teljes körű és kimerítő tárgyalását jelentette. E beszámolóban úgy közöljük e beszédet, hogy kiegészítjük számos olyan állítással, melyeket Jézus korábbi alkalmakkor tett és hozzáteszünk néhány olyan megjegyzést is, melyek csak az apostolok előtt hangzottak el az e napon folytatott esti viták során. Néhány olyan megjegyzést is teszünk, melyek a későbbi keresztény egyházhoz köthetően az országra vonatkozó eszme fejlődésével kapcsolatosak.

170:1. A MENNYORSZÁGGAL KAPCSOLATOS FELFOGÁSOK A próféták az Isten országát úgy mutatták be, mint jelenlegi valóságot és mint jövőbeli reményt. A későbbi zsidó felfogás egy természetfeletti eredetű és csodákkal beköszöntő, világméretű és magasabbrendű országot takar. A perzsa tanítások egy olyan isteni ország létrehozásáról szóltak, mely a jónak a rossz feletti győzelme elérését jelenti a világ végén. Jézus úgy döntött, hogy a magáévá teszi mind a zsidó, mind a perzsa vidékek leglényegesebb és legmagasabb rendű örökségét. Az országra vonatkozóan az utolsó kijelentése mindig az volt, hogy „Az ország bennetek van.” A keresztény kor évszázadai alatt értelmezett és félreértelmezett mennyországgal kapcsolatos eszmék négy különböző csoportba sorolhatók: 1. A zsidók felfogása. 2. A perzsák felfogása. 3. Jézus személyes-tapasztalási felfogása – „a mennyország bennetek van.” 4. Azon összetett és zavaros felfogások, melyeket a kereszténység alapítói és terjesztői próbáltak a világra erőltetni.

170:2. JÉZUS FELFOGÁSA AZ ORSZÁGRÓL A Mester világossá tette, hogy a mennyországnak az Isten atyasága igazságának és az emberek közötti testvériség kölcsönösen összefüggő tényének kettős fogalmával kell kezdődnie és abban kell összpontosulnia. Ennek eredménye új bátorság és nagyobb szellemi erő birtoklása. Önmagában is az erkölcsi értékek új mércéje, egy új erkölcstani mérőrúd volt, mellyel az emberi viselkedés mérhető. Az emberi társadalom abból eredő új rendjének eszményképét ábrázolta. A szellemi felsőbbrendűségét tanította az anyagihoz képest. Az új evangélium megerősítette, hogy az emberi üdvözülés nem más, mint egy nagy távlatú isteni szándék kinyilatkoztatása, mely cél a jövőben, az Isten üdvözült fiai végtelen szolgálatának kiteljesedése által érhető el és valósul meg. Jézus azt tanította, hogy két lényeges dolog szükséges az országba hiten keresztül való belépéshez: 124


1. Hit, őszinteség. El nem rontott gyermek módjára nyitottnak és tanulásra késznek lenni. 2. Igazságvágy. Jézus sok fogalommal próbálta meg lecserélni az országot, egyebek mellett használta ezeket is: az Isten családja, az Atya akarata, a hívek közössége, az Isten felszabadított fiai.

170:3. AZ IGAZSÁGOSSÁGGAL KAPCSOLATBAN Bár Jézus azt tanította, hogy a hit, az egyszerű, gyermeki hit a kulcs az ország kapujához, azt is tanította, hogy miután a hívő belépett a kapun, ott vannak az igazságosság egyre feljebb vivő lépcsőfokai, melyeken minden hívő gyermeknek fel kell mennie annak érdekében, hogy az Isten erős fiait jellemző szellemi képességek teljességének eléréséig növekedjenek. Az Isten megbocsátásának elfogadását folyamatként vizsgálva megnyilatkozik, hogy miként érhető el az ország igazságossága. Az Isten megbocsátása az ember számára éppen olyan mértékben válik ténylegesen is elérhetővé és személyesen is megtapasztalhatóvá, amilyen mértékben az ember megbocsát a társainak. Ezért nyilvánvaló, hogy az ország igaz és benső vallása biztosan és egyre növekvő mértékben mutatkozik meg gyakorlati módon, társadalmi szolgálatban. Bármely tett igazságos voltát annak szándékával kell mérni. Az ország vallása személyes, egyedi; a gyümölcsei, az eredményei családiak, társadalmiak. Jézus soha nem mulasztotta el kiemelni az egyed szentségét, szemben a közösségével. De azt is hangsúlyozta, hogy az ember önzetlen szolgálat révén fejleszti a jellemét; hogy az ember az erkölcsi természetét a társaival való szeretetteljes kapcsolataiban bontakoztatja ki.

170:4. JÉZUS TANÍTÁSA AZ ORSZÁGRÓL Jézus sohasem adott pontos meghatározást az országra. E szombat délutáni beszéd során Jézus az országnak nem kevesebb mint öt szakaszáról beszélt, és ezek a következők voltak: 1. A szellemi élet személyes és bensőséges megtapasztalása. 2. Az evangéliumban hívők gyarapodó testvérisége. 3. A láthatatlan szellemi lények halandó-feletti testvérisége. 4. Az Isten akarata tökéletesebb teljesítésének távlata. 5. Az ország a maga teljességében, a fény és élet jövőbeli szellemi korszaka a földön. A Mester ez alkalommal a következő öt pontra helyezte a hangsúlyt, melyek az országról szóló evangélium legfőbb sajátságait képviselik: 1. Az egyén elsődlegessége. 2. A saját akarat, mint az emberi tapasztalás meghatározó tényezője. 3. Az Atya Istennel való szellemi közösség. 4. Az ember szeretetteljes szolgálatából eredő legmagasabb szintű megelégedettségek. 5. A szelleminek az anyagit meghaladó volta az emberi személyiségben. Jézus az ország egy új kinyilatkoztatását ígérte a földön és a valamikori jövőben; megígérte azt is, hogy valamikor majd személyesen is visszajön e világra.

170:5. AZ ORSZÁGRÓL ALKOTOTT KÉSŐBBI ESZMÉK Miután összefoglaltuk Jézusnak a mennyországról szóló tanításait, engedélyünk van arra, hogy közreadjunk bizonyos későbbi eszméket, melyek az ország felfogásához kötődtek, és látnoki előrejelzést tegyünk az eljövendő korszakban megmutatkozó országról. Az egyház, mint az ország társadalmi velejárója, teljes mértékben természetes és még kívánatos is lett volna. Az egyház rossz volta nem annak létezésében, hanem inkább abban rejlik, hogy csaknem teljesen kiszorította az országgal kapcsolatos jézusi felfogást. Éppen azért, mert Jézus evangéliuma olyannyira sokrétű volt, néhány évszázad alatt a tanításairól készített feljegyzéseket tanulmányozók sok imádatközösség és szakadár felekezet között oszlottak meg. Félreértés ne essék, Jézus tanításainak örök természete nem engedi, hogy azok örökre terméketlenek maradjanak a gondolkodó emberek szívében. A Jézus által elképzelt ország nagyobbrészt megbukott a földön; egyelőre egy külsőséges egyház foglalja el a helyét; de meg kell értenetek, hogy ez az egyház csak a bábállapota az akadályozott szellemi országnak. Az úgynevezett keresztény egyház így válik azzá a gubóvá, amelyben a jézusi felfogás szerinti ország jelenleg szunnyad. Az isteni testvériség országa még életben van és a hosszas elszigeteltségéből végül és bizonyosan ki is fog törni.

125


171. ÍRÁS: ÚTON JERUZSÁLEMBE Közteslény bizottság A „MENNYORSZÁGRÓL” szóló emlékezetes beszédét követő napon Jézus bejelentette, hogy másnap ő és az apostolok elindulnak Jeruzsálembe a páska-ünnepre. Függetlenül attól, hogy Jézus mit mondott az ország nem anyagi jellegéről, nem tudta teljesen kiverni a zsidó hallgatóinak fejéből azt a felfogást, hogy a Messiás majd jeruzsálemi központtal fog valamiféle nemzeti kormányt alakítani. Szalómé, Zebedeus Jakab és János anyja eljött Jézushoz, és azt kérte, hogy az ő két fia Jézus jobbján, illetőleg balján ülhessen majd a megalapított országban. Jézus megkérdezte Jakabot és Jánost, hogy „Képesek vagytok-e kiinni a poharat, melyet én kiinni készülök?” És egy pillanatnyi gondolkodás után azt felelték, hogy képesek. Jézust elszomorította, hogy nem tudják, mit kérnek. Később Jakab és János megkövette a tíz apostolt, és a testvéreik vissza is fogadták őket. Jézus azt mondta nekik, hogy aki nagy akar lenni közöttük, annak előbb a szolgájukká kell válnia. Kevesebb mint egy hónapon belül, amikor Szalómé láthatta a tanítójukat egy római kereszten függeni, jól emlékezett arra az ostoba kérésre, melyet az apostol fiai érdekében intézett Jézushoz.

171:1. ELINDULÁS PELLÁBÓL Március 13-án, hétfőn délelőtt Jézus és tizenkét apostola végleg elhagyta a pellai tábort. Zebedeus Dávid András apostol utasításai szerint március 15-én, szerdán bezárta a látogatók táborát. Ekkor csaknem négyezer látogatót szállásoltak el ott, és ebben még nincs benne az az ezeregynéhány személy, akik az apostolokkal laktak azon a helyen, melyet a tanítók táborának neveztek. Bár Dávidnak nemigen akarózott, mégis eladta az egész tábori felszerelést több vevőnek és a vételárral Jeruzsálembe ment, ahol a pénzt később átadta Karióti Júdásnak. András úgy utasította Dávidot, hogy ne tartsa fenn tovább a hírvivői szolgálatot. Nem sokkal Lázár feltámadása után és az anyja halálát követően Dávid elindult Filadelfiába, de előbb még segített Mártának és Máriának az ingatlanügyeik rendezésében; és ott élte le az életét Abnerrel és Lázárral együttműködve, ő lett az ország mindama fontos érdekeinek pénzügyi felügyelője, melyek központja Filadelfiában volt azalatt, amíg Abner élt.

171:2. A KÖLTSÉGEK SZÁMBAVÉTELE Amikor Jézus és a csaknem ezer követőből álló társaság megérkezett a Jordán betániai gázlójához, Jézus felhágott egy nagy sziklára és elmondta azt a beszédet, mely „a költségek számbavétele” néven lett ismeretes. A Mester egyebek között azt mondta: „Nektek, akik ettől kezdve követni akartok, hajlandóknak kell lennetek megfizetni annak árát, hogy magatokat őszintén az Atyám akarata megcselekedésének szentelitek. Ha a tanítványaim akartok lenni, akkor hajlandóknak kell lennetek elhagyni apátokat, anyátokat, feleségeteket, gyermekeiteket, fivéreiteket és nővéreiteket. Ha közületek valaki most a tanítványom akar lenni, akkor hajlandóknak kell lennetek még arra is, hogy életeteket adjátok éppen úgy, ahogy az Ember Fia is arra készül, hogy felajánlja életét ama küldetés befejezéséhez, melynek célja az Atya akaratának megcselekedése a földön és a húsvér testben. Ha nem vagytok hajlandók lemondani mindenről, amik vagytok és nem vagytok hajlandók mindeneteket Istennek ajánlani, akkor nem vagytok méltók arra, hogy a tanítványaim legyetek. Újra és újra elmondtam nektek, hogy az én országom nem e világi, de nem akartok hinni nekem. Akinek füle van a hallásra, az hallja meg amit mondok.” Jézus apostolai, valamint a vezető tanítványok sokat merengtek e szavakon, de még mindig kitartottak azon meggyőződésük mellett, hogy a hányattatás és megpróbáltatás e rövid időszakát követően az ország bizonyosan valamiképp annak megfelelőn létesül, ahogy már régóta remélik.

126


171:3. A PEREAI VÁNDORÚT Jézus és a tizenkettek, a tanítványok több száz fős tömegétől követve, több mint két héten át vándorolt Dél-Pereában, Jézus Hesbonban találkozott Abnerrel, és András úgy rendelkezett, hogy a hetvenek munkáját ne szakítsák félbe a páska-ünnep miatt. És ez volt az utolsó alkalom, hogy Abner még látta Jézust a húsvér testben. Jézus így búcsúzott Abnertől: „Fiam, tudom, hogy igaz leszel az országhoz, és imádkozom, hogy az Atya adjon bölcsességet ahhoz, hogy szeresd és megértsd a testvéreidet.” Az apostolok arra a következtetésre jutottak, hogy Jézus szükséghelyzetben élne az isteni hatalmával és megszégyenítené az ellenségeit. A többségük és sok közelebbi tanítványa nem tartotta lehetségesnek, hogy Jézus meghaljon; hitték, hogy ő „a feltámadás és az élet”, és úgy tekintettek rá, mint halhatatlanra és mint aki már legyőzte a halált.

171:4. TANÍTÁS LIVIASZBAN Ezen az éjszakán történt Liviaszban, hogy Zélóta Simon és Simon Péter, miután összebeszéltek, hogy e helyre több mint száz kardot hozatnak, átvették és kiosztották a fegyvereket mindazok között, akik hajlandók voltak azt magukhoz venni és a köpenyük alá rejtve viselni. (Jézus tudott a kardokról.) Csütörtökön korán reggel, mielőtt a többiek még felkeltek volna, Jézus magához hívta Andrást és arra kérte, hogy hívja össze az apostolokat. Amikor összegyűltek, Jézus azt mondta, hogy hitüket ne a húsvér test bizonytalanságaiba vessék. Újra elmondta, hogy a vallási vezetők kezére fog kerülni, s ezzel zárta a mondandóját: „És amikor megölik az Ember Fiát, ne essetek kétségbe, mert kijelentem, hogy a harmadik napon feltámad. Legyen gondotok magatokra és emlékezzetek, hogy én előre figyelmeztettelek titeket.” Az apostolok megint csak elképedtek, megdöbbentek; de nem tudták a kijelentéseit szó szerint venni. Rokonszenvező farizeusok figyelmeztették Jézust, hogy Heródes is úgy döntött, hogy megöleti. Az apostolaihoz fordulva Jézus azt mondta: „Ó, Jeruzsálem, Jeruzsálem, te, aki megölöd a látnokokat és megkövezed az igazság tanítóit! Milyen sokszor akartam összegyűjteni gyermekeidet éppen úgy, ahogy a tyúk a szárnyai alá gyűjti a költését, de te nem engedted! Meglátod, házad kiürül!”

171:5. A JERIKÓI VAK EMBER Március 30-án, csütörtök késő délutánján Jézus és az apostolok Jerikó falainak közelébe értek. Ahogy közeledtek a város kapujához, koldusok tömegével találkoztak, s ott volt közöttük egy bizonyos Bartimeus is, egy idősebb férfi, aki már fiatal kora óta vak volt. Hallván a tömeg közeledését, Bartimeus a hangját megemelve azt kezdte kiabálni, hogy „Jézus, könyörülj rajtam!” Amikor Jézus meghallotta, azt kérte a társaitól, hogy vezessék elé ezt az embert. Bartimeust megszólítva Jézus azt mondta: „Mit szeretnél, mit tegyek érted?” Erre azt mondta Bartimeus: „Szeretném visszakapni a látásomat.” És amikor Jézus meghallotta e kérést és látta az ő hitét, azt mondta: „Visszanyered a látásodat; menj utadra; a hited meggyógyított.” A férfi nyomban visszanyerte a látását, és az Istent dicsőítve Jézus közelében maradt addig, amíg a Mester másnap el nem indult Jeruzsálembe, s akkor a tömeg elé állt és beszámolt mindannyiuknak arról, hogy miként nyerte vissza a látását Jerikóban.

171:6. LÁTOGATÁS ZÁKEUSNÁL Már majdnem napnyugta volt, amikor a Mester vezette menet elérte Jerikót, és Jézus úgy gondolta, hogy ott töltik az éjszakát. Ahogy Jézus elhaladt a vámház mellett, Zákeus, a vezető publikánus, vagyis adószedő, éppen ott volt, és ő nagyon szerette volna látni Jézust. Zákeus nagyon gazdag volt és sokat hallott e galileai prófétáról. Nem tudott keresztülfurakodni a tömegen, ezért előreszaladt és felmászott egy vadfügefára, melynek terebélyes ágai kinyúltak az út fölé. Jézus elhaladtában meg is állt, és felnézve Zákeusra, így szólt: „Siess, Zákeus, gyere le, mert ma éjszakára a házadban kell megszállnom.” Egyből Zákeus házához mentek, és a jerikói farizeusok bírálták is Jézust, amiért egy publikánusnál, egy bűnösnél szállt meg. Amikor Jézus 127


meghallotta ezt, letekintett Zákeusra és elmosolyodott. Erre Zákeus megígérte, hogy minden vagyona egyik felét a szegényeknek adományozza, és ha valamit is helytelenül szedett be valakitől, azt négyszeresen fogja visszaadni. Ahogy Zákeus elhallgatott, Jézus szólalt meg: „Ma üdvözülés jött e házhoz, és te valóban Ábrahám fiává lettél.”

171:7. „AHOGY JÉZUS ARRA MENT” Jézus jókedvet szerzett mindenütt, amerre csak járt. Bővelkedett kedvességben és igazságban. A társai nem győzték csodálni a száját elhagyó kedves szavakat. Jézus valóban megértette az embereket; ezért volt képes igazi rokonszenvet és őszinte könyörületet mutatni. Jézus azért tudott olyan sokat segíteni az embereknek, mert oly őszintén szerette őket. Igazán szeretett minden egyes férfit, minden egyes nőt és minden egyes gyermeket. Azért lehetett ilyen igaz barát, mert figyelemre méltó éleslátással rendelkezett – nagyon is jól tudta, hogy mi van az ember szívében és elméjében. Hozzáértőn ismerte fel az emberek igényét, és ügyesen tárta fel az emberi vágyakat. Jézus sohasem sietett. Volt ideje vigaszt nyújtani az embertársainak, „ahogy arra ment”. Nem csak azért történtek nagy dolgok, mert az emberek hittek Jézusban, hanem azért is, mert Jézusnak oly nagy volt a hite bennük. A valóban fontos dolgok többsége, melyeket Jézus mondott vagy tett, láthatólag alkalomszerűen történt, „ahogy arra járt”. A Mester földi segédkezésében nagyon kevés szakavatottan, jól tervezetten, illetőleg előre megfontoltan véghezvitt dolog volt. Szó szerint igaz volt, hogy „ahol csak járt, jót tett.” És a Mester minden korbeli követői jól teszik, ha megtanulnak úgy segédkezni, ahogy „arra járnak” – hogy önzetlen jót cselekedjenek, ahogy a napi kötelességeiknek eleget tesznek.

171:8. PÉLDÁZAT A MINÁKRÓL A minákról szóló példabeszéd, ellentétben a talentumokról szóló példázattal, mely rendeltetése szerint minden tanítványnak szólt, kizárólag az apostolok számára hangzott el és főként Archelausz tapasztalásán és az ő azon hasztalan igyekezetén alapult, hogy megszerezze magának Júdea királyságát. Ez a Mester ama kevés példázata közé tartozik, melyek tényleges történelmi jellemen alapultak. A példázatbeli nemesember a tizenkét szolgájára egy-egy fontnyi összeget bízott, hogy bánjanak igyekvőn a rátok bízott vagyonnal. Amikor ezeket az intézőket később számadásra összehívta, az egyiknek tíz fontja volt, a másiknak öt fontja, az utolsónak pedig csak az az egy, melyet kendőben megőrzött. Erre azt mondta az ura, hogy vegyék el a pénzt ettől a lusta szolgától és adják annak, akinek tíz fontja van. „Akinek van, még több adatik, de attól, akinek nincs, elvétetik még az is, amije van.” Nátániel megértette, hogy a képesség az egyéni életlehetőségek gyakorlati kibontója. Sohasem fogják számon kérni rajtad a képességeidet meghaladó dolgok teljesülését. A Mester a kisebb hűségért a kisebb jutalmat adja, hasonló alkalmak esetén.

172. ÍRÁS: BEVONULÁS JERUZSÁLEMBE Közteslény bizottság JÉZUS és az apostolok Kr.u. 30. március 31-én, pénteken röviddel délután négy óra után érkeztek meg Betániába. Lázár, az ő nővérei és a barátaik már várták őket. Előkészületeket tettek arra, hogy az egyik hívő szomszédnál lakhasson, egy bizonyos Simon nevezetű embernél, aki a kis falu első polgára volt. Azon az estén Jézus sok látogatót fogadott, és Betánia és Betfage egyszerű népe minden tőlük telhetőt megtett, hogy szívélyes fogadtatásban részesítsék. A főpapok értesültek arról, hogy Jézus Betániában szállt meg, de úgy gondolták, hogy az a legjobb, ha nem a barátai körében próbálják meg elfogni. Jézus tudott minderről, de fenségesen nyugodt volt. Míg a Mester éjszaka aludt, az apostolok kettesével őrködtek felette, és sokuk kardot kötött.

128


172:1. A SZOMBAT BETÁNIÁBAN Hat nappal a páska-ünnep előtt, a szombatot követő estén, egész Betánia és Betfage közösen ünnepelte Jézus megérkezését egy nyilvános fogadáson Simon házában. Ezt az estebédet Jézus és Lázár tiszteletére tartották; megszervezésére a Szanhedrinnel dacolva került sor. Egészen az ünnepség befejezésének közeledtéig nem történt semmi rendkívüli, amikor is Mária, Lázár testvére előlépett az ott bámészkodó nők csoportjából és elindult oda, ahol Jézus mint díszvendég foglalt helyet, odament, és kinyitott egy nagyon ritka és értékes balzsamot tartalmazó nagy alabástrom korsót; és miután balzsammal bekente a Mester halántékát, Jézus lábára is öntött, majd leengedte a haját és azzal törölte le. Karióti Júdás odalépett, ahol András foglalt helyet és azt mondta, hogy a Mesternek el kellene ítélnie az ilyen pazarlást. Jézus, aki tudta, hogy mit gondolnak és hallotta, hogy mit mondanak, kezét a mellette térdelő Mária fejére téve, kedves arckifejezést öltve azt mondta, hogy hagyják békén Máriát, mert láthatják, hogy jót cselekedett a szíve szerint. „Inkább azt mondom nektek, hogy az eljövendő korszakokban, ahol csak terjesztik ezt az örömhírt szerte a világon, tettét az ő emlékére fogják elmondani.” Karióti Júdás e személyes gáncsnak vett rendreutasítás hatására döntötte el végleg, hogy elégtételt vesz a sértett érzelmei miatt. A főpapok rövidesen úgy döntöttek, hogy Lázárnak is meg kell halnia.

172:2. VASÁRNAP REGGEL AZ APOSTOLOKKAL Ezen a vasárnap reggelen, Simon szép kertjében, a Mester összehívta a tizenkét apostolát és elmondta nekik a Jeruzsálembe való belépésükkel kapcsolatos utolsó intelmeit. Azt tanácsolta az apostolainak, hogy tartózkodjanak bárminemű nyilvános munkától a páska-ünnep alatti jeruzsálemi ottlétük során. Aznap kora reggel Zebedeus Dávid átadta Júdásnak a pellai tábori felszerelés értékesítéséből származó pénzt, ezt követően Júdás a pénzének nagyobbik részét Simonnak, a vendéglátójuknak adta oda, hogy őrizze meg, mivel a Jeruzsálembe való bevonulásuk által kialakuló nehéz helyzetben szükségük lehet rá. Jézus Lázárral is szót váltott és arra utasította, hogy ne áldozza életét a Szanhedrin bosszúvágyának. Jézus minden követője érzékelte valamennyire a közelgő válságot, de a Mester szokatlan jókedve és kivételesen jó hangulata akadályozta őket abban, hogy annak komolyságát teljesen felmérhessék.

172:3. ELINDULÁS JERUZSÁLEMBE Jézus úgy döntött, hogy nyilvánosan vonul be Jeruzsálembe, úgy, mint a béke embere, szamárháton, amint az Zekarjahunál olvasható volt. Ekkorra már több száz zarándok gyűlt össze Jézus és Dávid körül, és Dávid hírvivő társai előrementek Jeruzsálembe s terjesztették Jézus győzelmes bevonulásának hírét. Ahogy a menet az Olajfák magaslatához közeledett, a zarándokok észrevették, hogy Jézus sír. A Mester azt mondta, hogy a város elutasítani készül a Béke Fiát, melynek az lesz a következménye, hogy az ellenségei elpusztítják ezt a népet. Amikor befejezte a beszédet, elindultak lefelé az Olajfák hegyéről és rövidesen csatlakozott hozzájuk a látogatók tömege, akik Jeruzsálemből jöttek, pálmaágakat lengetve, hozsannázva és egyéb módokon is kifejezve örömüket és barátságos hangulatukat. A farizeusok a menetet megelőzve előresiettek, hogy csatlakozzanak a Szanhedrinhez, és jelentették a társaiknak, hogy „ha nem állítjuk meg ezeket a tudatlanokat, az egész világ őt fogja követni.”

172:4. IDŐZÉS A TEMPLOMNÁL Mialatt az Alfeus ikrek visszavitték a szamarat a gazdájának, Jézus és a tíz apostol különvált a velük tartó társaktól és a templom környékén sétálgattak. Nem történtek kísérletek Jézus megzavarására, mert a Szanhedrin nagyon félt a néptől. Az apostolok kevéssé fogták fel, hogy ez volt az egyetlen emberi eljárás, mely képes volt eredményesen megakadályozni a városba belépő Jézus azonnali letartóztatását. A Mester még egy utolsó esélyt akart adni Jeruzsálem lakosainak, hogy meghallgassák az evangéliumot és ha akarják, elfogadják a Béke Fiát. 129


A pénzgyűjtő-helynél üldögélve megfigyelték, amint egy szegény özvegyasszony két fillért dob a tölcsérbe; erre Jézus azt mondta, hogy az asszony többet adott, mint a többiek, mert odaadott mindent, amije csak volt, még a megélhetését is odaadta. Esteledtével aztán visszatértek Betániába.

172:5. AZ APOSTOLOK HOZZÁÁLLÁSA Ezen a vasárnapestén, a győzedelmes jeruzsálemi bevonulás után, ahogy visszatértek Betániába, tizenkét emberi lény még sohasem élt át ilyen sokféle és megmagyarázhatatlan érzelmet. András teljesen elbizonytalanodott, már-már zavart állapotban volt; aggódott a tizenkettek némelyikének hozzáállása miatt, akikről tudta, hogy karddal vannak felszerelkezve. Simon Péter nem volt képes felfogni, hogy Jézus miért nem szólt a sokasághoz, amikor a templomhoz értek. Zebedeus Jakab nem fogta fel, hogy mi volt a Mester célja azzal, hogy engedélyezte ezt a harsány tetszésnyilvánítást, utána pedig miért nem volt hajlandó egy szót sem szólni az emberekhez, amikor azok odaértek a templomhoz; Zebedeus János valamelyest jobban megértette, hogy Jézus miért tett így. Fülöp teljesen zaklatott lelkiállapotban volt e néphangulat kitörésének hirtelensége és önkéntelensége miatt. Megkönnyebbült, hogy nem kell gondoskodnia a tömeg élelmezéséről. A jelképes és látnoki jegyektől eltekintve Nátániel jutott a legközelebb a Mester azon indokának megértéséhez, amiért igénybe vette a páska-ünnepi zarándokok nyilvános támogatását. A tizenkettek egyike sem volt Máténál jobban elcsüggedve aznap este, reggelre azonban Máté sokkal jobb hangulatba került; ő végül is a vereséget derűsen fogadó fajta volt. Tamás volt mind a tizenkettő közül a legzavarodottabb és a legtanácstalanabb ember. Amikor eljött a lefekvés ideje, a Mester azon ügyes terve, hogy ilyen tömeges bevonulást rendez Jeruzsálembe, Tamás előtt kezdett némi mókás színezetet kapni. Zélóta Simon számára nagyszerű napnak indult ez a vasárnap. Aznap délután öt órára már lecsendesedett, összetört és kiábrándult apostol volt. Az Alfeus ikrek számára ez tökéletes nap volt. Az összes apostol közül Karióti Júdást érintette a legkedvezőtlenebbül az ilyen menettel való bevonulás Jeruzsálembe. Júdásra óriási hatást gyakorolt az, hogy a szadduceus barátai gúny tárgyává tették. Az ország e felavatott követe a szívében már elpártolt; most már csak az volt hátra, hogy valamilyen hihető okot találjon a Mesterrel való nyílt szakításhoz.

173. ÍRÁS: A HÉTFŐI NAP JERUZSÁLEMBEN Közteslény bizottság E HÉTFŐI napon, korán reggel, az előzetes megbeszélések szerint Jézus és az apostolok összegyűltek Simon betániai házában, és egy rövid tanácskozást követően elindultak Jeruzsálembe. Kilenc óra felé járhatott az idő ezen a szép reggelen, amikor e férfiak odaértek a templomhoz. Jézus felállt az egyik emelvényre és beszélni kezdett az összegyűlt tömeghez.

173:1. A TEMPLOM MEGTISZTÍTÁSA A templomi istentiszteletekhez és szertartásokhoz kapcsolódóan hatalmas kereskedelmi forgalom épült ki. Ez a templomi állateladás azért virágzott, mert amikor a hívő megvásárolt egy ilyen állatot, biztos lehetett abban, hogy a javasolt áldozatot nem fogják alkalmatlannak találni olyan alapon, hogy valós vagy mondott tisztátalansággal bír. A templomi járulékokat és az állatok árát zsidó pénznemben kellett megfizetni, melyhez pénzváltókra volt szükség, akik viszont magas átváltási jutalékot számítottak fel. Jézus épp azon volt, hogy hozzákezdjen a beszédéhez, amikor erőszakos és heves vita robbant ki egy alexandriai zsidóval szembeni állítólagos túlzott követelés miatt, míg ugyanekkor mintegy száz ökörnyi állattömeg bömbölése rengette meg a levegőt, melyeket az állatkarám egyik részéből a másikba tereltek át. Jézus lejött az emelvényről és odament az ifjúhoz, aki a jószágot az udvaron hajtotta keresztül, elvette tőle a kötélkorbácsát és gyorsan kiterelte az állatokat a templomból. Ekkorra az összegyűlt zarándokok felvillanyozódtak, és nagy hanggal a bazárosok felé nyomultak, majd elkezdték felborogatni a pénzváltók asztalait. 130


Kevesebb mint öt perc alatt minden kereskedelmi tevékenységet kisöpörtek a templomból. Jézus, visszatérvén a szónoki emelvényre, így szólt a tömeghez: „Ma láthattátok, ami meg van írva az Írásokban: »Házam minden nemzet számára az imádság háza lesz, de ti rablók barlangjává tettétek.«”

173:2. A MESTER TEKINTÉLYÉNEK MEGKÉRDŐJELEZÉSE Amikor Jézus éppen hogy csak belekezdett „a fiúi elismertség szabadságáról” szóló beszédbe, Izráel e véneinek egy csoportja ment oda Jézushoz, és a szokásos módon félbeszakítva e kérdést tették fel: „Milyen felhatalmazás alapján műveled ezeket a dolgokat?” Jézus ellenkérdést tett fel nekik: „Vajon János a mennyből vagy az emberektől kapta a felhatalmazást?” A vének azt felelték, hogy nem tudják; és azért válaszoltak így, mert ha azt mondják, hogy az emberektől, akkor a tömeg még nekik esik, ha pedig azt, hogy a mennyből, akkor Jézus azt fogja mondani, miért nem hittek benne. Jézus rájuk nézett és így szólt, „Akkor én sem mondom meg nektek, hogy milyen felhatalmazás révén teszem e dolgokat.” Azon a napon nem is mertek több kérdést feltenni; visszavonultak további tanácskozásra. De az emberek nyomban felismerték a zsidó vezetők által feltett kérdések becstelen és kétszínű voltát.

173:3. PÉLDABESZÉD A KÉT FIÚRÓL Ahogy a gáncsoskodó farizeusok ott álltak Jézus előtt, ő elmondta a földbirtokosról és annak két fiáról szóló példázatot. A földbirtokos megkérte a kisebbik fiát, hogy menjen ki dolgozni a szőlőbe. A fiú először azt mondta, hogy nem megy, de aztán meggondolta magát és kiment. Az apa megkérte az idősebb fiát is, aki beleegyezett, de mégsem ment ki dolgozni. Jézus feltette a kérdést, hogy e fiak közül melyik teljesítette igazán az apja akaratát. Az emberek egyhangúlag azt mondták, „Az első fiú.” És erre Jézus így szólt: „Úgy bizony; és most kijelentem, hogy a publikánusok és a szajhák, még ha láthatólag nem is hajlandók hallgatni a bűnbánati felhívásra, belátják a tévelygésüket és előbb jutnak be az Isten országába, mint ti, akik erősen kérkedtek azzal, hogy a mennyei Atyát szolgáljátok, közben meg nem vagytok hajlandók véghezvinni az Atya tetteit.” Jézus személyesen nem viszolygott a farizeusoktól és a szadduceusoktól. Az ő tanítási és szokásrendszerük volt az, amelynek a hiteltelenítésére törekedett.

173:4. PÉLDABESZÉD A TÁVOLLÉVŐ FÖLDBIRTOKOSRÓL A Mester a továbbra is érdeklődést mutató tömeg felé fordítva a figyelmét, elmondott egy másik példabeszédet: Egy jó ember szőlőültetvényt telepített és kiadta bérbe a művelését, amíg ő egy hosszabb úton távol volt. Később szolgákat küldött, hogy beszedjék a bérleti díjat. A bérlők az egyik szolgát megverték, a másikat megkövezték, és üres kézzel zavarták el a többit. Erre elküldte az intézőjét, azt pedig megölték. Végül elküldte hozzájuk a fiát, akit ugyancsak megöltek. Jézus megkérdezte, hogy mit fog tenni az úr azokkal a hálátlan és gonosz bérlőkkel. Az emberek azt felelték, hogy el fogja pusztítani azokat az alávalókat és gazdálkodóknak adja ki a szőlőjét. És amikor némelyek megértették, hogy e példabeszéd a zsidó nemzetre utalt, azt mondták, „Isten bocsássa meg nekünk, hogy továbbra is ilyen dolgokat művelünk.” Jézus a szadduceusok és farizeusok egy csoportjához fordulva azt mondta: „És így még egyszer arra intelek titeket, hogy ha továbbra is elutasítjátok ezt az örömhírt, akkor az Isten országa rövidesen megtagadtatik tőletek és odaadatik egy olyan népnek, mely hajlandó elfogadni a jó hírt és hajlandó a szellem gyümölcseit teremni.”

173:5. PÉLDABESZÉD AZ ESKÜVŐI LAKOMÁRÓL Jézus megint az összegyűlt tömeghez fordult és elmondta nekik a nászlakomáról szóló példabeszédet: A mennyország hasonlítható egy bizonyos királyhoz, aki a fiának esküvői lakomát rendezett és hírvivőket küldött ki azokhoz, akiket előzőleg meghívott az ünnepségre. A korábban ígéretet tettek közül sokan mégsem akartak eljönni. A király erre megint hírvivőket küldött, de a meghívottak nyíltan fellázadva szégyenletesen bántak a hírvivőkkel, némelyiküket meg is ölték. A 131


megsértett király erre kirendelte a seregeit és a szövetségeseinek seregeit és arra utasította őket, hogy pusztítsák el ezeket a lázadó gyilkosokat és égessék fel a városaikat. És amikor így megbüntette azokat, akik gorombán visszautasították a meghívását, kijelölt egy másik napot a nászlakomára és elküldte a hírnökeik a főutakra, s meghívott jót és rosszat, gazdagot és szegényt, így végül a lakodalmi terem megtelt vendégekkel. Amikor minden készen állt, a király bejött, hogy megnézze a vendégeit, és nagy meglepetésére meglátott egy ünnepi ruhát nem viselő embert, pedig minden vendég számára ünneplőruhát biztosítottak ingyen. Erre azt mondta a király a szolgáinak, hogy zavarják ki a házból ezt a meggondolatlan vendéget. Csak azokat akarta a lakomán tudni, akik örömmel fogadják a meghívást, és akik megtisztelik azzal, hogy viselik azt a díszruhát, melyet ingyen adott mindenkinek. Jézus, miután elmondta ezt a példázatot, azon volt, hogy elküldje a tömeget, amikor egy rokonszenves hívő megkérdezte, hogy milyen jelet kapnak, amely révén tudni fogják, hogy ő az Isten Fia. És amikor a Mester meghallotta ezt, így szólt, „Csak egy jelet fogtok kapni.” És ezután, a saját testére mutatva, így folytatta, „Pusztítsátok el e templomot, és én három nap múltán feltámasztom.” Még az apostolai sem értették e kijelentés értelmét, de később, a feltámadása után felidézték, hogy mit is mondott. Az Olajfák hegyére felfelé menet Jézus arra utasította Andrást, Fülöpöt és Tamást, hogy másnap verjenek tábort a város közelében, mely tábort a páska-ünnepi hét hátralévő részében használhatnak. Az apostolok érezték, hogy valami rettenetes dolog fog történni.

174. ÍRÁS: A KEDDI REGGEL A TEMPLOMBAN Közteslény bizottság JÉZUS e kedd reggelen nagyjából hét órakor találkozott az apostolokkal, a női testülettel és mintegy huszonnégy más, kiváló tanítvánnyal Simon házában. E megbeszélésen Jézus elbúcsúzott Lázártól, s olyan értelmű utasítást adott neki, melynek következtében Lázár rövidesen elmenekült a pereai Filadelfiába. Jézus elbúcsúzott a koros Simontól is, és búcsút vett a női testülettől, akikkel így soha többé nem találkozott. Ezen a reggelen személyesen is köszöntötte a tizenketteket. Andrásnak azt mondta: „Ne félj az előttünk álló eseményektől. Nagyon figyelj a testvéreidre és ügyelj arra, hogy ne lássanak csüggedtnek.” És amikor végzett ezekkel a köszöntésekkel, elindult Jeruzsálembe Andrással, Péterrel, Jakabbal és Jánossal, míg a többi apostol hozzáfogott a berendezkedéshez a Getszemáni táborban.

174:1. ISTENI MEGBOCSÁTÁS Péter és Jakab már néhány napja azon véleménykülönbségről vitatkozott, hogy miben áll a Mesternek a bűn megbocsátásával kapcsolatos tanítása. Péter azt mondta Jézusnak, hogy Jakabnak meggyőződése, hogy az Atya már akkor megbocsát nekünk, mielőtt még kértük volna, neki, Péternek pedig az a véleménye, hogy bűnbánatnak kell megelőznie a megbocsátást. Jézus azt felelte, hogy azért vannak eltérő véleményen, mert nem értik a teremtmény és a Teremtő közötti bensőséges és szeretetteljes kapcsolatok természetét. Az isteni megbocsátás elkerülhetetlen; eredendően és elidegeníthetetlenül megvan az Isten végtelen megértésében. Amikor szeretitek a testvéreteket, már meg is bocsátottatok neki. Ha bölcs szülők vagytok, akkor ez az útja annak, hogy szeressétek és megértsétek a gyermekeiteket, és még meg is bocsássatok nekik, amikor átmeneti félreértések látszólag elválasztottak benneteket egymástól. A gyermek érezhet kiközösítést, de az igaz atya nem ismer ilyen elkülönülést. A bűn a teremtményi tudat tapasztalása; nem pedig az Isten tudatának része.

174:2. A ZSIDÓ VEZETŐK KÉRDÉSEI Kedd reggel, amikor Jézus megérkezett a templomudvarba és tanítani kezdett, alig ejtett ki néhány szót, amikor a főtanodákba járó ifjabb hallgatók máris arról kérdezték, hogy törvényes

132


dolog-e adót fizetni a császárnak. Jézus azt kérte, hogy mutassák meg neki a hódító sarcát, és megkérdezte, hogy kinek a képe van az érmén. És amikor azt felelték neki, „Cézáré,” Jézus így szólt: „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré és adjátok meg az Istennek, ami az Istené.” Amikor így megválaszolta ezen ifjú írástudóknak és az ő heródesi bűnsegédeiknek a kérdését, azok eltávoztak, és az emberek, még a szadduceusok is, élvezték a zavarodottságukat. Még azok az ifjak is nagyon elcsodálkoztak a Mester válaszának váratlan bölcsességén, akik megpróbálták őt tőrbe csalni.

174:3. A SZADDUCEUSOK ÉS A FELTÁMADÁS Mielőtt Jézus belekezdett volna a tanításába, egy újabb csoport lépett elő kérdéssel, ez alkalommal a tanult és furfangos szadduceusok egy társasága tette ezt. Szóvivőjük azt mondta, hogy Mózes szerint ha egy házasember meghal, akkor a fivére vegye el a feleségét és neveljen utódot az elhunyt testvérnek. Egy bizonyos férfi, akinek hat fiútestvére volt, gyermektelenül halt meg, és végül mind a hat fivér elvette a feleséget, és mind a hat úgy halt meg, hogy nem lett gyereke. Kinek lesz a felesége az asszony a feltámadásban, hiszen mind a hét fivér feleségül vette? Jézus tudta, és tudták az emberek is, hogy ezek a szadduceusok nem voltak tisztességesek e kérdés feltevésében. Mindazonáltal Jézus hajlandó volt megválaszolni e rosszindulatú kérdést. Azt mondta, hogy az eljövendő világokban az emberek nem nősülnek és nem is mennek férjhez. Amikor Jézus befejezte, a szadduceusok visszavonultak, és némely farizeus olyannyira elfeledkezett magáról, hogy azt kiáltotta, „Igaz, igaz, Mester, jól megmondtad ezeknek a hitetlen szadduceusoknak.” Az egyszerű emberek elcsodálkoztak a tanítása bölcsességén.

174:4. A NAGY PARANCSOLAT Az összeszövetkezett farizeusok, írástudók, szadduceusok és Heródes-pártiak előre elhatározott terve az volt, hogy az egész napot ilyen fogós kérdésekkel töltik ki, abban a reményben, hogy ezzel lejárathatják Jézust az emberek előtt és ugyanakkor eredményesen akadályozhatják meg, hogy bármikor is hirdetni tudja a felforgató tanait. Ekkor előlépett a farizeusok egyik csoportja, hogy kérdéseikkel zaklassák, és a szóvivőjük, egy törvénytudó, így szólt Jézushoz: „Melyik a legnagyobb parancsolat?” Jézus egyebek között azt felelte: „Csak egy parancsolat van, és az a legnagyobb mind közül, és ez a parancsolat: »Halld, ó Izráel, az Úr, a mi Istenünk az egyetlen Úr; és szeressétek az Úr Isteneteket teljes szívvel és teljes lélekkel, és teljes elmével és teljes erővel.« És a második parancsolat az, hogy »Szomszédodat magadként szeresd.« E két parancsolaton függ az egész törvény és minden próféta.” A törvénytudó egyetértett ezzel, s Jézus letekintett rá és azt mondta, „Barátom, látom, hogy nem vagy messze az Isten országától. Az illető azon az éjszakán kiment a Mester táborába, megvallotta a hitét az ország evangéliumában, és megkeresztelkedett Jósiástól, Abner egyik tanítványától.

174:5. AZ ÉRDEKLŐDŐ GÖRÖGÖK Nagyjából dél körül, amint Fülöp épp az új táborhoz szükséges dolgokat vásárolta meg, mely tábort aznap kellett a Getszemáni közelében berendezniük, görög hívekből álló csoport szólította meg, akik Jézust szerették volna látni. Nem tudván, hogy mitévő legyen, megkereste Andrást és ketten együtt vezették őket Jézus elé. Jézus azt mondta, hogy az Atya azért küldte ebbe a világba, hogy kinyilatkoztassa az ő szeretetét. Ábrahám gyermekei azon vannak, hogy elutasítsák, de ő üdvözli ezeket a görögöket és minden népet, amely elfogadja az országról szóló örömhírt. (A görögök megbeszélést tartottak Nikodémusz házában, és közülük harmincan úgy döntöttek, hogy belépnek az országba.) Jézus azt mondta, hogy „Aki elhiszi ezt az örömhírt, az nem pusztán bennem hisz, hanem Őbenne, aki engem küldött. (...) És e szavak, melyeket az Atya utasítására mondok a világnak, az isteni igazság, az örökké tartó kegyelem és az örökkévaló élet szavai. (...) Aki önzőn szereti az életét, annál nagy a veszélye, hogy elveszíti azt; de aki hajlandó életét elveszíteni a kedvemért és az örömhírért, az bőségesebb életet élvez majd a földön és a

133


mennyben, örökkévaló életet. (...) Mondjam azt, hogy Atyám, ments meg ettől a szörnyű órától? Nem! Hiszen épp e célból jöttem a világba és éppen erre az órára. Azt mondom inkább, és imádkozom azért, hogy csatlakozzatok hozzám: Atyám, dicsőítsd meg a neved; legyen meg az akaratod.” Amikor Jézus ezt elmondta, a Megszemélyesült Igazító jelent meg előtte, és ezt mondta neki: „Sokszor megdicsőítettem a nevemet az alászállásaidban, és még egyszer megdicsőítem.” Bár az itt összegyűlt zsidók és nem-zsidók nem hallották a hangot, nem tudták nem észrevenni, hogy a Mester azért állt meg beszéd közben, mert üzenetet kapott valamilyen emberfeletti forrásból. Ezután Jézus így folytatta: „Hadd biztosítsalak titeket, hogy végül győzelem koronázza közös erőfeszítéseinket a világ megvilágosításában és az emberiség felszabadításában. (...) És most kijelentem nektek, hogy én, ha felemeltetek a földről és az életetekben, mindenkit magamhoz és az Atyám közösségébe vonzok.” Miután ezt elmondta, Jézus az élükre állva ment vissza a templomba a szűk jeruzsálemi utcákon át.

175. ÍRÁS: AZ UTOLSÓ TEMPLOMI BESZÉD Közteslény bizottság EZEN a keddi napon, röviddel délután két óra után érkezett meg Jézus tizenegy apostol, az arimateai József, a harminc görög és bizonyos más tanítványok kíséretében a templomhoz és kezdett hozzá az utolsó beszédéhez a szent épület udvaraiban. A beszéd megkezdése előtt Jézus gyöngédséggel a szemében végignézett a hallgatóságán, mely rövidesen meghallhatja az emberiségnek szóló nyilvános búcsúüzenetét az irgalmasságról, melyhez kapcsolódik majd a zsidók hamis tanítóinak és álszent vezetőinek az ő részéről történő utolsó megbélyegzése.

175:1. A BESZÉD Jézus áttekintette a népe számára végzett segédkezését és megjegyezte, hogy e nép arra készül, hogy elutasítsa a tanításait. Ő és az apostolok minden tőlük telhetőt megtettek, hogy békében éljenek a testvéreikkel és Izráel hagyományaival. De nem lehet béke világosság és sötétség, igazság és tévedés között. Az egész zsidó nemzetnek felajánlotta az Istennél való fiúságot. Még most sincs késő e nép számára elfogadni a menny szavát és üdvözölni az Ember Fiát. „Nyomatékosan figyelmeztetlek titeket, hogy el fogjátok veszíteni a világban ama tisztségeteket, hogy az örökkévaló igazság zászlóvivői és az isteni törvény őrei legyetek.” Amíg a Fenségesek alá nem vetik e nemzetet, addig a zsidóknak együtt kell működniük a vezetőikkel. Jézus leleplezte a vezetőik mindenféle önző, gőgös és gonosz viselkedését. Emlékeztette őket, hogy aki a legnagyobb akar lenni, annak mindenkit kell szolgálnia. Jézus azt mondta, hogy ő nem gyűlöli a főpapokat és a vezetőket. „Jaj nektek, írástudók és farizeusok, ti álszentek! Bezárnátok a mennyország kapuit az őszinte emberek előtt, mert ők éppen nem kaptak felkészítést a ti tanításotok szerint. (...) Jaj nektek, főpapok és vezetők, akik megkaparintjátok a szegények javait. (...) Jaj nektek, hamis tanítók, vak kísérők! (...) Jaj nektek, akik nem őszintén tesztek esküt! Sokan közületek olyanok, mint a fehérre meszelt sírok, amelyek kívülről szépnek látszanak, de belül tele vannak a holtak csontjaival és mindenféle undoksággal. (...) Ó, Jeruzsálem és Ábrahámnak gyermekei, ti, akik halálra köveztétek a látnokokat és megöltétek a tanítókat, akiket elküldtek hozzátok, még most is összegyűjteném gyermekeiteket, ahogy a tyúk szárnya alá gyűjti csibéit, de nem akarjátok! És most búcsúzom tőletek. (...) És a házatok kiürül!”

175:2. AZ EGYES ZSIDÓK HELYZETE Az a tény, hogy a zsidó nemzet szellemi vezetői és vallási tanítói egykor elutasították Jézus tanításait és összeesküdtek, hogy a kegyetlen halálát előidézzék, semmilyen mértékben nem befolyásolja bármely egyes zsidó embernek az Isten előtti helyzetét. Mily kegyetlen és értelmetlen

134


dolog arra kényszeríteni ártatlan zsidó embereket, hogy az őseik bűneiért szenvedjenek, olyan helytelen tettekért, melyekben ők teljesen ártatlanok, és amelyekért ők semmilyen mértékben nem lehetnek felelősek! Azoknak, akik Jézus tanításait követik, fel kell hagyniuk azzal, hogy helytelenül úgy kezelik az egyes zsidókat, mint akik bűnösek Jézus elutasításában és keresztre feszítésében. Az Isten nem tesz különbséget személyek között, és az üdvözülés lehetősége zsidók és nemzsidók számára egyaránt megvan.

175:3. A SZANHEDRIN SORSDÖNTŐ ÜLÉSE E keddi napon, Kr.u. 30. április 4-én, éppen éjfél előtt történt, hogy a Szanhedrin, az akkori összetételében, hivatalosan és egyhangúlag megszavazta Jézus és Lázár halálos ítéletét. Ez volt a válasz a Mesternek a zsidók vezetőihez címzett utolsó felszólalására, melyre csak néhány órával korábban került sor a templomban. Az Isten Fiára vonatkozó halálos ítélet (tárgyalás előtt történt) kimondása volt a Szanhedrin válasza a mennyei kegyelem utolsó felajánlására, melyet a zsidó nemzetre, mint egységes egészre valaha kiterjesztettek.

175:4. A JERUZSÁLEMI HELYZET Jézus utolsó templomi beszédének eredményeként az apostolok újra csak összezavarodtak és megdöbbentek. Sajnálatos, hogy Júdás a jézusi búcsúbeszédnek csak az utolsó részét hallotta. Azon az éjszakán egész Jeruzsálem komolyan és lehangoltan erről az egyetlen kérdésről vitatkozott: „Mit fognak tenni Jézussal?” Nikodémusz házában több mint harminc előkelő zsidó jött össze, akik titkon hittek az országban és minden egyetértettek abban, hogy nyíltan el kell ismerniük a Mesterhez való hűségüket azon az órán, amikor értesülnek a letartóztatásáról. És pontosan ezt tették. A szadduceusok azért akarták Jézus halálát, mert fenyegette a jólétüket és a hatalmukat. A farizeusok úgy gondolták, hogy Jézus törvényszegő, és megvádolták istenkáromlással, mert úgy utalt az Istenre, mint az Atyjára. És ez volt a helyzet Jeruzsálemben és az emberek között ezen a mozgalmas napon, mialatt e nagy jelentőségű földi helyszín felett a mennyei lények nyüzsgő tömege várta, hogy szeretett Uruknak valamiben a segítségére lehessenek, de nem tehettek semmit, mert a parancsnokló elöljáróik eredményesen visszatartották őket.

176. ÍRÁS: KEDD ESTE AZ OLAJFÁK HEGYÉN Közteslény bizottság E KEDDI nap délutánján, ahogy Jézus és az apostolok elindultak a templomból a Getszemáni tábor felé, Máté a templomépületre utalva így szólt: „Mester, nézd csak milyen épületek ezek. Nézd az óriási kőtömböket és a szép díszítéseket; hát lehet az, hogy ezek az épületek megsemmisüljenek?” Ahogy az Olajfák hegye felé haladtak, Jézus azt mondta: „Te e köveket és ezt az erős templomot látod; bizony, bizony mondom neked: A rövidesen elközelgő napokban egy kő sem marad a másikon.” Nátániel megkérdezte: „Mondd meg nekünk Mester, honnan fogjuk tudni, hogy mikor következnek be ezek az események?”

176:1. JERUZSÁLEM PUSZTULÁSA Jézus azt mondta az apostoloknak, hogy ne aggódjanak, amikor háborúkról és háborúknak híreiről hallanak. Kiutasítják őket a zsinagógából és börtönbe vetik, és némelyiküket megölik. Amikor bírák előtt állnak, a szellem megtanítja, hogy mit válaszoljanak. „Legyetek türelemmel! Ne kételkedjetek abban, hogy az országról szóló ezen örömhír legyőz minden ellenséget, és végül hirdetni fogják minden nemzetnek.” Amikor látják, hogy a római seregek körülveszik Jeruzsálemet, akkor el kell menekülniük a hegyekbe. Épp e figyelmeztetésnek megfelelően cselekedve menekült el gyakorlatilag a hívők egész csoportja Jeruzsálemből és talált biztonságos menedéket találtak Pellában. Az apostolok ragaszkodtak ahhoz az értelmezéshez, hogy mindez annak előjele, hogy közeleg egy „új Jeruzsálem” és a messiás újból eljövetele. 135


176:2. A MESTER MÁSODIK ELJÖVETELE Jézus több alkalommal is tett olyan kijelentéseket, melyek alapján a hallgatósága arra következtetett, hogy bár az a szándéka, hogy rövidesen elhagyja e világot, minden bizonnyal vissza fog térni, hogy befejezze a mennyországért végzett munkáját. Krisztus második eljövetelének tantétele így már korán bekerült a keresztények tanításaiba. „Az ország örömhíre eljut az egész világba és az üdve elterjed minden nép között. És amikor az ország teljesen kibontakozik, legyetek nyugodtak afelől, hogy a mennyei Atya nem fog elfelejtkezni arról, hogy meglátogasson titeket az igazság teljesebb kinyilatkoztatásával és az igazságosság bőségesebb megmutatásával. (...) Így én is, miután Atyám felruházott engem minden hatalommal és fennhatósággal, továbbra is nyomon követem a sorsotok alakulását és kísérlek benneteket az ország ügyeiben a szellemem jelenléte révén, akit rövidesen kiárasztok minden húsvér testre. (...) Azt is megígérem, hogy valamikor majd visszatérek e világra. De amikor visszatérek, arra hatalomban és szellemben fog sor kerülni. (...) De az Ember Fia újbóli megjelenésének időpontját csak a Paradicsom tanácsaiban ismerik. (...) (1915.3) 176:2.6 Ami pedig a jeruzsálemi nehéz munkát illeti, melyről már szóltam nektek, még ez a nemzedék sem fog letűnni addig, míg a szavaim be nem teljesednek; de az Ember Fia újbóli eljövetelének idejét illetően se a mennyben, se a földön senki nem mondhat erről semmit. De bölcsen kell hozzáállnotok egy korszak kibontakozásához; éberen figyelnetek kell az idők jeleit. Amikor a fügefa gyenge ágat hajt és meghozza a leveleit, tudhatjátok, hogy közeleg a nyár. Hasonlóképpen tudhatjátok majd, hogy amikor a világ átesett az anyagias beállítottság hosszú telén és látjátok egy új megítéltetés szellemi tavaszának közeledtét, akkor egy új látogatás nyárideje közeleg. (...) Amivel az egész világnak egy korszak végén szilárd tényként szembe kell néznie, azzal nektek, egyéneknek minden bizonnyal személyes tapasztalásként kell szembenéznetek, amikor a természetes életetek végére értek és így továbbmentek, hogy szembesüljetek azokkal a körülményekkel és igényekkel, melyek eredendően megvannak az Atya országa örökkévaló fejlődésének következő kinyilatkoztatásában.” Az apostolainak tartott minden beszéde közül eggyel sem okozott nagyobb zavart a fejükben, mint ezzel.

176:3. KÉSŐBBI BESZÉLGETÉS A TÁBORBAN Ahogy a tábortűznél összegyűltek, mintegy húszan, Tamás megkérdezte, hogy milyen magatartást tanúsítsunk, amíg Jézus távol lesz. Jézus erre azt felelte, hogy az országgal való kapcsolatuk szellemi és egyéni. Mit számít, ha nemzetek buknak el vagy ha eljön a világvége? Nem szabad, hogy megzavarjanak bennünket az ideigvaló felfordulások vagy nyugtalanítsanak a szörnyű földi csapások. Minden egyes nemzedékének az Ember Fia esetleges visszatértét szem előtt tartva kell folytatnia a munkáját. Jézus ezután elmondta a talentumokról szóló példázatot: Volt egy bizonyos nagy ember, aki mielőtt hosszú útra kelt volna egy másik országba, az egyik szolgájának öt talentumot adott, a másiknak kettőt, és egy továbbinak meg egyet. Amikor visszatért, az a szolga, aki öt talentumot kapott, előállt még öt talentummal. Aki két talentumot kapott, az pedig két további talentumot szerzett. Ennek megfelelően jutalmat kaptak. Aki egy talentumot kapott, az elásta a pénzt megőrzés céljából. A gazda azt mondta, hogy vegyék el ezt az egy talentumot tőle és adják annak, akinek tíz talentuma van. A mennyei Atyám elvárja minden gyermekétől, hogy irgalomban és az igazság ismeretében gyarapodjék. (...) Az igazság élő; az Igazság Szelleme mindegyre a szellemi valóság és az isteni szolgálat új területeire vezeti a fény gyermekeit. Nem azért kaptok igazságot, hogy azt rögzült, biztos és tisztelt formákká merevítsétek. Mily szomorú látni, amint a magukat Jézus követőinek vallók egymást követő nemzedékei azt mondják az isteni igazságbeli intézőségük kapcsán: „Itt van, Mester, a száz vagy ezer éve ránk bízott igazság. Nem veszítettünk el semmit sem; hűen megőriztünk mindent, amit adtál; nem engedtük, hogy bármi is megváltozzon abban, amit tanítottál nekünk; itt van az igazság, melyet nekünk adtál.” De a szellemi tunyaságra vonatkozó

136


ilyen kifogás nem igazolja az igazság haszontalan intézőjét a Mester előtt. A rátok bízott igazság szerint fogja az igazság Mestere a számonkérést elvégezni.

176:4. MIHÁLY VISSZATÉRÉSE A Mester minden tanítása közül egyetlen szakaszt sem értettek úgy félre, mint azt az ígéretét, hogy egyszer még személyesen is visszajön e világra. Sokunk hajlamos azt hinni, hogy Jézus az elkövetkező korszakokban több alkalommal is vissza fog térni az Urantiára. De halvány fogalmunk sincs arról, hogy mikor vagy milyen módon való eljövetel mellett fog dönteni. Ha minden szemnek látnia kell őt, és ha csak szellemi szemek láthatják meg a jelenlétét, akkor az eljövetele még sokáig várat magára. Mihálynak a földön való második megjelenése mind a közteslények, mind az emberek vonatkozásában óriási érzelmi értékkel bíró esemény; viszont nincs nagy jelentősége annak, hogy mi megyünk őhozzá vagy esetleg ő jön előbb hozzánk. Ezért hát legyetek mindig készek a földön való üdvözlésére, mint ahogy ő is készen áll a fogadásotokra a mennyben.

177. ÍRÁS: SZERDA, A PIHENÉS NAPJA Közteslény bizottság REGGELI után a Mester tájékoztatta Andrást, hogy a nap folyamán távol lesz. Zebedeus Dávid három jól felfegyverkezett és markos galileait akart Jézus mellé adni védelméül. Ahogy Jézus elindult egyedül, János Márk ment oda hozzá egy kis kosárnyi étellel és vízzel, és azt javasolta, hogy ha már az a szándéka, hogy egész nap távol legyen, akkor talán majd meg is fog éhezni. A Mester rámosolygott Jánosra és előrehajolt, hogy átvegye a kosarat.

177:1. EGY NAP EGYEDÜL AZ ISTENNEL Ahogy Jézus éppen átvette volna az ebédes kosarat Jánostól, a fiatalember megkockáztatta azt a kijelentést, hogy Jézus szabadabban gyakorolhatná az istenimádást, ha ő (János) vinné az ebédedet, miközben csendben maradna, nem kérdezgetné. A Mester eleresztette a kosarat és azt mondta Jánosnak, hogy kellemesen eltöltik majd az időt, és János bármilyen kérdést feltehet, amilyet csak akar. A Mester az utolsó nyugalmas földi napját ezzel az igazságkereső ifjúval és a paradicsomi Atyjával való beszélgetéssel töltötte. Ez az esemény fent úgy vált ismertté, mint „a nap, amelyet egy fiatalember az Istennel töltött a hegyekben”. Jézus sokat beszélgetett Jánossal, kötetlenül beszélgettek ennek és a következő világnak a dolgairól. János Márk beleborzongott e nap emlékébe, melyet Jézussal a hegyekben töltött, de sohasem felejtette el a Mester utolsó figyelmeztetését, melyet akkor mondott el, amikor épp visszaindultak a getszemáni táborba: „Nohát, János, jól eltöltöttük az időt, igazi pihenőnap volt ez, de ügyelj, hogy senkinek ne szólj azokról a dolgokról, melyekről beszéltem.” És János Márk sohasem számolt be senkinek arról, ami ezen, a Jézussal a hegyekben töltött napon történt.

177:2. AZ OTTHONI GYERMEKKORI ÉVEK Azon a napon, melyet János Márkkal töltött, Jézus a beszélgetésük idejének jelentős részében azzal foglalkozott, hogy összevesse kettőjük kisgyermekkori és serdülőkori élményeit. Jézus azt mondta Jánosnak, hogy belőle „az ország nagy hírnöke” válik, mert gyermekként otthon olyan felkészítésben volt része, mely egészséges önbizalmat biztosít és amely elősegíti az egészséges biztonságérzet kialakulását. Az mondta: „A szeretet, János, a világegyetem legfelsőbb valósága, amikor azt végtelenül bölcs lények adományozzák, de veszélyes és gyakran félig önző jellemvonás, amint az a halandó szülők magatartásában nyilvánul meg.” János erős és magabiztos jellemmel rendelkezett, mert olyan otthonban nőttél fel, ahol szeretet érvényesült és bölcsesség uralkodott. Egy emberi lény teljes későbbi életére óriási mértékben van hatással az, hogy mi történik a létezésének első néhány éve alatt.

137


177:3. NAPKÖZBEN A TÁBORBAN Az apostolok e nap nagyobb részét azzal töltötték, hogy az Olajfák hegyének környékét járták és felkeresték azokat a tanítványokat, akik velük táboroztak, de kora délután már nagyon szerették volna viszontlátni Jézust. Nátániel elmondta a „leghőbb vágyról” szóló beszédét, kijelentve, hogy ha mindannyian annyira szerettek volna vele tartani, mint János Márk, akkor biztosan magával vitte volna mindannyiukat. Zebedeus Dávid tudta, hogy Jézust meg fogják ölni, ezért futárt küldött az anyjához és Jézus anyjához, valamint a család minden tagjához is, és Jeruzsálembe hívta őket. Azon az estén, miután Jézus visszaért a táborba, felkereste a görögöket, és ha egy ilyen lépés nem okozott volna olyan nagy zavart az apostolai és számos vezető tanítványa körében, Jézus felavatta volna e húsz görögöt is úgy, mint ahogy azt a hetvenek esetében tette.

177:4. JÚDÁS ÉS A FŐPAPOK Karióti Júdás elment egy nem hivatalos megbeszélésre a főpap, Kajafás házához. Előző nap Júdás néhány rokonának és bizonyos szadduceus barátainak elmondta, hogy el kíván szakadni a mozgalomtól, és a barátai behízelgően biztosították arról, hogy a visszalépését a zsidó vezetők nagy eseményként üdvözölnék. És Júdás most, mint addig még soha, ráébredt, hogy egyre inkább neheztel amiatt, hogy Jézus soha nem részesítette őt nagyobb megtiszteltetésben. Azért indult el, hogy megbecsülést szerezzen magának, és ha ez azzal együtt kivitelezhető, hogy elégtételt vesz azokon, akik az élete legnagyobb csalódásához hozzájárultak, akkor az annál jobb. Júdást biztosították afelől, hogy megkapja a jutalmát e szolgálatért. Megegyeztek abban, hogy Jézust másnap (csütörtök) este tartóztatják le. Júdás a nagyság és dicsőség gondolataitól olyannyira megrészegülten tért vissza társaihoz a táborba, ahogy már régóta nem érezte magát. Júdás nem ismerte fel, hogy milyen gyáva.

177:5. AZ UTOLSÓ EGYÜTT TÖLTÖTT ÓRA Lévén, hogy szerda volt, ezen az estén közösségi összejövetelre került sor a táborban. A Mester megpróbálta felvidítani a csüggedt apostolait, de az csaknem lehetetlen dolog volt. Jézus óvatosan érdeklődött minden apostol családjáról, és végigpillantva Zebedeus Dávidon, megkérdezte, hogy hallott-e valaki mostanában az anyjáról, a legkisebb húgáról vagy a családja más tagjáról. Dávid lesütötte a szemét; félt válaszolni. Ez alkalommal figyelmeztette Jézus a követőit, hogy óvakodjanak a tömeg támogatásától. Hallgatag hírvivők jöttek-mentek, akik csak Zebedeus Dáviddal álltak szóba. Még az est elmúlta előtt némelyek megtudták, hogy Lázár sietve elmenekült Betániából. János Márk a táborba való visszatérése óta csak hallgatott, pedig az egész napot a Mester társaságában töltötte, jelezve ezzel, hogy Jézus meghagyta neki, hogy ne nyilatkozzon. A Mester jókedve és a szokatlan nyájassága is megijesztette őket. Bizonytalanul érzékelték, hogy mi közeleg, és egyikük sem érezte felkészültnek magát a megmérettetésre.

178. ÍRÁS: AZ UTOLSÓ NAP A TÁBORBAN Közteslény bizottság JÉZUS úgy tervezte, hogy e csütörtököt, a húsvér testben megtestesült isteni Fiúként megélendő utolsó szabad napját a földön az apostolaival és néhány hűséges és odaadó tanítványával tölti. Röviddel a reggeli befejezését követően, ezen a szép reggelen, a Mester a táboruk feletti egyik félreeső helyre vezette őket és ott számos igazságot tanított nekik. E csütörtök délelőtti beszéd volt az ő búcsúbeszéde az apostolok és a kiválasztott tanítványok vegyes tábori csoportja számára, melyben egyaránt voltak zsidók és nem-zsidók. Júdás nem tért vissza a táborba késő délutánig, csak röviddel azt megelőzően, hogy Jézus elindult a tizenkettekkel Jeruzsálembe, hogy részt vegyenek az utolsó estebéden.

138


178:1. BESZÉLGETÉS A FIÚI ELISMERTSÉGRŐL ÉS AZ ÁLLAMPOLGÁRSÁGRÓL Jézus mintegy ötven megbízható követőjének csaknem két órán át beszélt és válaszolt számos kérdésükre a mennyország és az e világ országainak viszonyáról. Az e világi országok gyakran szükségesnek látják, hogy fizikai erőt alkalmazzanak a törvényeik végrehajtása és a rend fenntartása érdekében. A mennyországban az igaz hívek nem folyamodnak fizikai erő alkalmazásához. Nincs semmi összeférhetetlenség a szellemi országbeli fiúi elismertség és a világi vagy polgári kormányzatbeli állampolgárság között. Szellemi hódolatot földi urak irányában nem szabad mutatni. Az anyagias beállítottságú fiak a sötétségben sohasem fogják megismerni a ti szellemi igazságfényeteket, hacsak nem közeledtek hozzájuk önzetlen társadalmi szolgálattal. A mennyország hit révén megvilágosodott és szellemben felszabadult fiaiként az ember iránti kötelezettség és az Isten iránti kötelezettség kettős felelősségével néztek szembe, miközben önként egy harmadik és szent kötelességet vállaltok: az Istent ismerő hívek testvériségének szolgálatát. A hitetlen polgári elöljárókkal szemben mutassatok bölcsességet és tanúsítsatok éleselméjűséget. Az országról szóló ezen evangélium állhatatos hirdetése egy napon minden nemzetet új és hihetetlen felszabaduláshoz, értelmi függetlenséghez és vallási szabadsághoz vezet. Valóban gyöngéden kell bánnotok a tévelygő halandókkal, de vitéznek kell lennetek az igazságosság védelmében, erősnek az igazság terjesztésében és erélyesnek az országról szóló ezen evangélium hirdetésében, egészen a föld határaiig. És a szellemem köztetek lesz, most és egészen a világ végéig.

178:2. EBÉD UTÁN Zebedeus Dávid a jeruzsálemi titkos ügynökeinek munkája révén teljes mértékben tájékozott volt a Jézus letartóztatására és meggyilkolására kidolgozott terv állásában. Be akart számolni Jézusnak erről, de Jézus leállította, azt mondta Dávidnak, hogy mindent tud erről. Előző nap Jézus megbeszélte János Márkkal, hogy az apostolok Márkék házának felsőszobájában fogják megtartani a páska-ünnepet. Júdás nem hallhatott ezekről az előkészületekről. A Zebedeus Dáviddal tartott egyeztetésen Júdás átadta az összes apostoli készpénzt és az összes letétbe elhelyezett pénz elismervényeit. Nagyjából fél öt lehetett, amikor a Mester nyomban készülődni kezdett, hogy a tizenkét vezetve elinduljanak Jeruzsálembe.

178:3. ÚTBAN AZ ESTEBÉDRE Ahogy ahhoz a helyhez közeledtek, ahol Jézus az előző estén elmondta a Jeruzsálem pusztulásáról szóló beszédet, megálltak, és Jézus emlékeztette az apostolokat arra, hogy rövidesen el fogja hagyni őket. Nem tehetnek semmi, hogy megvédjék, mert ő az élete végén az Atya tervét követi. Vigyázzanak magukra, mert különben őket is megölik. Bizonyosan felemelkednek a magas világokra és ott ülnek majd vele az Atya szellem-országában. „Sok gyötrelmen kell átesnetek és sok szomorúságot kell elviselnetek – és e megpróbáltatások már most elértek minket – és amikor befejeztétek a munkátokat a földön, eljöttök örömömre, éppen úgy, ahogy én is befejeztem Atyám munkáját a földön és most azon vagyok, hogy visszatérjek az ő kebelére.” Amikor a Mester ezeket elmondta, felállt, és mindannyian követték az Olajfák hegyéről lefelé, a városba. János Márk az úton végig követte őket, egészen a városig, és miután átléptek a kapun, egy másik utcán rohant végig, s így az apja házánál üdvözölhette őket, amikor odaértek.

179. ÍRÁS: AZ UTOLSÓ ESTEBÉD Közteslény bizottság AZ APOSTOLOK egyáltalán nem értették a Mester azon bejelentését, miszerint a páskaünnepet egy nappal korábban tartják meg. Arra gondoltak, legalábbis némelyikük, hogy a Mester tudja, hogy még a pénteki ünnepi estebéd előtt le fogják őt tartóztatni és ezért hívja össze őket egy külön estebédre ezen a csütörtök estén. Mások úgy gondolták, hogy ez pusztán egy 139


különleges alkalom, mely a hagyományos páska-ünnepi eseményt megelőzi. Miután János Márk apja és anyja üdvözölte őket, az apostolok azonnal a felsőszobába mentek, míg Jézus lent maradt, hogy beszélgessen Márk családjával.

179:1. A MEGKÜLÖNBÖZTETÉS UTÁNI VÁGY Amikor az apostolokat János Márk felvezette, egy nagy és tágas helyiséget találtak, melyet teljesen berendeztek az estebédhez. Arra számítottak, hogy a Mester bármely pillanatban megérkezhet, de kínosan érezték magukat, hogy vajon helyet foglaljanak-e vagy várják meg, amíg megjön és bízzák rá a helyük kijelölését. Ahogy így haboztak, Júdás odalépett a díszvendégi helyhez, mely a házigazda helyétől balra helyezkedett el, és jelezte, hogy ő díszvendégként ott akar helyet foglalni. Zebedeus János bejelentette igényét a második kiemelt helyre. Simon Péter olyannyira feldühödött az előkelő helyek Júdás és János általi kiválasztásában megmutatkozó önteltségen, hogy megkerülte az asztalt és a legalsóbb kereveten foglalt helyet. Azzal, hogy a legelőkelőbb és a legkevésbé előkelő hely már elkelt, a többi apostol a következő sorrendben foglalt: a Mester jobbján, János; a balján, Júdás, Zélóta Simon, Máté, Zebedeus Jakab, András, az Alfeus ikrek, Fülöp, Nátániel, Tamás és Simon Péter. Még mindig hangos és dühös vádaskodást folytattak, amikor a Mester megjelent az ajtóban. Szó nélkül a helyére ment, és nem bolygatta meg az ülésrendet.

179:2. AZ ESTEBÉD KEZDETE Miután a Mester a helyére ment, néhány pillanatig egy szó sem esett. Jézus végigmérte őket, és egy mosollyal oldva a feszültséget, azt mondta: „Nagyon szerettem volna veletek elkölteni ezt a páska-ünnepi ételt. Én többé már nem fogok veletek enni, amíg ott nem ültök velem az országban, melyet Atyám nekem ad, mihelyt elvégeztem azt, amiért e világba küldött.” Jézus azért kezdett így beszélni az apostolokhoz, mert tudta, hogy elérkezett az ideje. A Mester tudta, hogy kinyilatkoztatta az Atya szeretetét a földön és kimutatta az ő irgalmát az emberiségnek. Tudta azt is, hogy Karióti Júdás már végképp eldöntötte, hogy azon az éjszakán az ellenségeinek kezére adja őt. És így, mivel teljes mértékben tisztában volt azzal, hogy az Atya mindent az ő fennhatósága alá rendelt, a Mester most arra készült, hogy előadja a testvéri szeretet példázatát.

179:3. AZ APOSTOLOK LÁBÁNAK MEGMOSÁSA A páska-ünnepi első pohár elfogyasztását követően Jézus felállt az asztaltól és csendesen odament az ajtóhoz, ahol a vizeskorsók, a mosdótálak és a törölközők voltak. A Mester levetette a felsőruháját, magára vett egy törölközőt, és önteni kezdi a vizet az egyik lábmosó tálba. Képzelhetitek e tizenkét ember meglepetését, amikor azt látták, hogy Jézus elindul az ünnepi alkalom legkevésbé kiemelt kerevete felé, ahol Simon Péter foglalt helyet, és szolga módjára letérdel, arra készülve, hogy megmossa Simon lábát. Ahogy a Mester letérdelt, a tizenkettek egy emberként ugrottak talpra és Péter azt mondta, hogy nem engedi megmosni a lábát. Jézus erre azt mondta, hogy akkor nem lesz része abban, amit meg akar cselekedni; erre Péter azt mondta, hogy Jézus mossa meg a kezemet és a fejét is. A Mester hasonlóképpen ment körbe az asztalnál, és szó nélkül megmosta a tizenkét apostol lábát, még Júdást sem hagyta ki. Amikor Jézus végzett a tizenkettek lábának megmosásával, felvette a felsőruháját, visszament a házigazda helyére, és végignézve az összezavarodott apostolokon, egyebek között ezt mondta: „Értitek-e valóban, hogy mit tettem veletek? Mesternek hívtok, és jól is teszitek, mert az vagyok. Ha viszont most a Mester megmossa a lábatokat, akkor miért nem voltatok hajlandók ti megmosni egymás lábát? Aki nagy akar lenni közöttetek, hagyjátok, hogy olyan legyen, mintha ő volna a fiatalabb; míg aki vezető akar lenni, hadd legyen ő az, aki szolgál. Ha hajlandók vagytok szolgáló társaimmá válni az Atya akaratának megcselekedésében, akkor az eljövendő országban ott fogtok ülni velem hatalomban, továbbra is az Atya akaratát cselekedve a jövőbeli dicsőségben.”

140


179:4. AZ ÁRULÓHOZ INTÉZETT UTOLSÓ SZAVAK Az apostolok perceken át némán fogyasztották az ételt, de a Mester derűs viselkedésének hatására rövidesen beszédbe elegyedtek. Jézus azt mondta, hogy holnap ekkorra már nem lesz velük, de ehhez nem volt szükség arra, hogy egyikőjük elárulja. Mindegyikük azt kérdezte, „Én vagyok az?” És amint Júdás feltette a kérdést, Jézus, belemártva a kenyeret a keserűfüves tálba, átnyújtotta neki, mondván, „Te mondtad.” Az áruló kilétéről Jánossal váltott néhány szót követően Jézus azt mondta Júdásnak: „Amit elhatároztál, tedd meg gyorsan.” És amikor Júdás meghallotta e szavakat, felállt az asztaltól és sietve elhagyta a helyiséget. Jézus ezzel az estebéddel, annak gyöngéd mellékeseményeivel és megenyhítő pillanataival fordult utoljára az elpártoló Júdáshoz, de hasztalanul.

179:5. A MEGEMLÉKEZÉSI ESTEBÉD MEGHONOSÍTÁSA Ahogy kihozták Jézusnak a harmadik kehely bort, ő felkelt a kerevetről és két kezébe fogva a kelyhet, azt mondta: „Vegyétek kézbe e kelyhet mindannyian, és igyátok ki. Ez lesz a rám való emlékezés kelyhe. Ez a kegyelemben és az igazságban való új megítéltetés áldásának kelyhe. Ez lesz számotokra az Igazság isteni Szelleme alászállásának és segédkezésének jelképe.” Amikor a megemlékezés ezen új kelyhét kiürítették, a Mester felvette a kenyeret, és miután köszönetet mondott, darabokat tört belőle és arra utasítván őket, hogy adják körbe, azt mondta: „Vegyétek az emlékezés eme kenyerét és egyétek. Mondtam már, hogy én vagyok az élet vize. És az élet e kenyere az Atya és a Fiú egyesített élete egyetlen ajándékban. Az Atya szava, mely a Fiúban nyilatkoztatik ki, valóban az élet kenyere.” E megemlékezési estebéd meghonosításában a Mester példázatokhoz és jelképekhez folyamodott. Így akarta megelőzni, hogy az egymást követő nemzedékek elmerevítsék a tanításait, és a hagyomány és a rögzöttelvűség halott láncaival megkössék az ő szellemi üzenetét. Függetlenül a Mester ama törekvésétől, hogy az emlékezés ezen új szentségét megalapítsa, az azóta eltelt évszázadokban élt követői gondoskodtak arról, hogy az ő kifejezett kívánságát eredményesen megkerüljék annyiban, hogy a húsvér testben eltöltött azon utolsó estére vonatkozó egyszerű szellemi jelképrendszerét pontos értelmezésekre silányították és egy csaknem matematikai pontosságú bevett mintának rendelték alá. Jézus összes tanítása közül egyet sem tettek jobban hagyományelvű mércévé. Miután néhány pillanatra magukban elmerengtek, Jézus így folytatta: „Amikor e dolgokat teszitek, idézzétek fel a földön veletek töltött életemet és örvendezzetek, hogy én továbbra is a földön élek veletek és rajtatok keresztül szolgálok.”

180. ÍRÁS: A BÚCSÚBESZÉD Közteslény bizottság AZ UTOLSÓ estebéd után a Mester azt mondta, hogy a jövőben az ellátmányukról maguknak kell gondoskodniuk a segédkezés során. Rövid időn belül elhagyja őket, de mind látni fogják őt, amikor felemelkednek az országhoz, melyet Atya adott neki.

180:1. AZ ÚJ PARANCSOLAT Jézus azt mondta az apostoloknak, hogy egy új parancsolatot ad nekik: „Szeressétek a másikat éppen úgy, ahogy én szerettelek titeket. És ha így szeretitek egymást, minden ember tudni fogja, hogy ti az én tanítványaim vagytok. (...) Embernek ennél nagyobb szeretete nem lehet: hogy életét adja a barátaiért. (...) Az Atya és én egyaránt veletek fogunk dolgozni, és az isteni örömöt teljességében tapasztaljátok majd, ha hajlandók vagytok eleget tenni azon felszólításomnak, hogy úgy szeressétek egymást, mint ahogy én szerettelek titeket.” Hűséget kér Jézus, nem áldozatot. Az azt jelzi, hogy szolgai beállítottságúak vagytok; a szeretet és a Jézus iránti hűség a legmagasabb rendű örömmé teszi a szolgálatot. 141


180:2. A SZŐLŐTŐ ÉS AZ ÁGAK Ezután Jézus újra felállt és folytatta az apostolai tanítását: „Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlőműves. Én vagyok a szőlőtő, és ti vagytok az ágak. És az Atya csak azt kívánja tőlem, hogy ti bő termést hozzatok. A szőlőtövet csak azért metszik meg, hogy növeljék az ágainak terméshozamát. (...) Aki bennem él, és én őbenne, az bőven termi a szellem gyümölcseit és megtapasztalja e szellemi szüretet eredményező legfelsőbb örömöt. (...) Ahogy az Atya szeretett engem, úgy szerettelek én is titeket. Éljetek a szeretetemben éppen úgy, ahogy én élek az Atya szeretetében. Ha úgy tesztek, ahogy tanítottam, akkor velem lesztek a szeretetemben éppen úgy, ahogy én megtartottam az Atya szavát és mindig megmaradok az ő szeretetében.” Mikor fogja a hívek világa végre megérteni, hogy az ima nem a magunk útjának keresési folyamata, hanem inkább az Isten útja bejárásának programja, olyan tanulási tapasztalás, amely arra irányul, hogy miként ismerjük fel és hajtsuk végre az Atya akaratát?

180:3. A VILÁG ELLENSÉGESSÉGE A Mester folytatta, és egyebek között ezt mondta: „Miután itt hagytalak benneteket, ne szegje kedveteket a világ ellenségessége. Azért választottalak titeket a világból, hogy egy másik világ szellemét képviseljétek. Ha üldözni mernek engem, akkor üldözni fognak titeket is. Ha a szavaim sértik a hitetleneket, akkor a ti szavaitok is sérteni fogják az istenteleneket. De nem hagylak egyedül titeket a világban. Távozásomat követően nagyon rövid időn belül szellemsegítőt küldök nektek. Olyan lesz veletek, aki átveszi a helyemet közöttetek, aki tovább tanít titeket az igazság útjára, aki még vigaszt is nyújt nektek. A szívetekben ne támadjon aggodalom. Hisztek az Istenben; higgyetek továbbra bennem is. Még ha el is kell hagynom titeket, nem leszek távol tőletek. Mondtam már nektek, hogy az Atyám világegyetemében számos lakóhely van.”

180:4. A MEGÍGÉRT SEGÍTŐ Jézus e szavakkal folytatta a tanítást: „Amint eltávoztam az Atyához, és miután ő teljes egészében elfogadta a földön értetek végzett munkámat, és miután megkaptam a saját területem feletti végleges fennhatóságot, azt mondom majd az Atyámnak: lévén, hogy egyedül hagytam a gyermekeimet a földön, ígéretem szerint egy másik tanítót kell küldenem nekik. És amint az Atya jóváhagyja, kiárasztom az Igazság Szellemét minden húsvér testre. Ma személyesen csak veletek lehetek. Az eljövendő időkben veletek és minden olyan emberrel is leszek, aki vágyik a jelenlétemre, legyetek bárhol is, és mindegyikőtökkel egyszerre leszek. Nem látjátok, hogy jobb, ha elmegyek; hogy azért hagylak el titeket a húsvér testben, hogy jobban és teljesebben veletek lehessek a szellemben?”

180:5. AZ IGAZSÁG SZELLEME Ez az új segítő, melynek elküldését a hívek szívébe, melynek kiárasztását minden húsvér testre Jézus megígérte, nem más, mint az Igazság Szelleme. Az új tanító az igazságról való meggyőződés, az igaz jelentéstartalmak tudatossága és bizonyossága a valódi szellemszinteken. Megismerhetitek az igazságot, és meg is élhetitek az igazságot; megtapasztalhatjátok az igazság gyarapodását a lelketekben és élvezhetitek annak elmebeli megvilágosító szabadságát, de az igazságot nem zárhatjátok be az emberi viselkedés fordulataiba, szabályaiba, meggyőződéseibe vagy értelmi mintáiba. Az állandósult igazság halott igazság, és csakis halott igazságot lehet elméletként megtartani. A bölcsességet az új jelentéstartalmú szintre emelkedett ismeret tudatosulása alkotja, és annak működését az egyetemesen adományozott bölcsesség segéd jelenléte indítja be. Az Istent ismerő egyén a bölcsességét az isteni előrehaladás élő-igazság szintjeihez igazítja. A szeretetnek, az önzetlenségnek a viszonyokhoz való folyamatos és élő igazodás érdekében értelmezésen kell átesnie, az Igazság Szelleme vezetésének megfelelően. A régi vallás önmegtagadást tanított; az új vallás csak önzetlenséget tanít, teljesebb önmegvalósítást az együttes társas szolgálatban és a világegyetemi megértésben. Sem a hagyomány, sem az alakias istenimádat

142


semmilyen szertartásrendszere nem képes kárpótlást nyújtani az embernek a társai iránti valódi szeretete hiányáért.

180:6. A TÁVOZÁS SZÜKSÉGESSÉGE Miután Péter, Jakab, János és Máté számos kérdést intézett a Mesterhez, ő így folytatta a búcsúbeszédét: „Valóban hasznos számotokra, hogy eltávozom. Ha nem mennék el, az új tanító nem jöhetne el a szívetekbe. Az Igazság Szelleme végül elvezet titeket a teljes igazságba, ahogy az Atyám világegyetemének számos lakóhelyén áthaladtok. E szellem belőlem jön elő, és az én igazságomat nyilatkoztatja ki nektek. Minden, amivel az Atya e területen rendelkezik, az már az enyém; ezért mondtam azt, hogy ez az új tanító abból vesz, ami az enyém és kinyilatkoztatja nektek. És az élet ugyanezen kinyilatkoztatásában az összes világ áldást nyer a halál legyőzése megvalósításában. Ez ideig minden kérelmeteket az Atyám nevében tettétek. Miután viszontláttatok, az én nevemben is kérhettek, és én meghallgatlak titeket. Halandó ember nem láthatja a szellem-Atyát; ezért jöttem én el a világba, hogy megmutassam az Atyát a ti teremtményi szemeteknek. De amikor a szellemnövekedésben kiteljesedtetek, meglátjátok majd az Atyát magát is.”

181. ÍRÁS: AZ UTOLSÓ INTELMEK ÉS FIGYELMEZTETÉSEK Közteslény bizottság MIUTÁN a búcsúbeszédet megvitatták és elméjükben megnyugodtak, Jézus újra az apostolok figyelmét kérte és hozzáfogott az utolsó intelmeinek és figyelmeztetéseinek közreadásához.

181:1. AZ UTOLSÓ VIGASZTALÓ SZAVAK Jézus elmondta nekik, hogy amint az anyagi testétől megválik, el fogja küldeni az Igazság Szellemét, mely beléköltözik majd mindegyikükbe és mindenki másba is, aki hisz a mennyországban, és vezetni fogja őket. „Az Igazság e Szelleme az élő víz örökkévaló életre feltörő forrásává fog válni bennük.” Így képes lesz végigvezetni őket az Atya örök teremtésösszességének sok-sok állomásán. Minden egyes szellemi állomásnak az a rendeltetése, hogy felkészítsen a következőre, míg végül elérjük azt az isteni állapotot, amelyben szellemben olyan tökéletességet értünk el, mint amilyen tökéletes az Atya. Az Atya akaratának megcselekedésére kell törekendünk, nem pedig Jézus földi életének másolására. „Békével búcsúzom tőletek; a békémet adom nektek. Ezeket az ajándékokat nem úgy adom, ahogy a világ ad – mértékkel – én mindegyiketeknek megadom mindazt, amit el tudtok fogadni. Ne nyugtalankodjon a szívetek, és ne hagyjátok azt se, hogy megrémüljön.” Egy bizonyos mennyiségű közönyös nyugalom és derűlátás jó szolgálatot tesz az élet megélésében a földön, de egyiknek sincs semmi köze ahhoz a fenséges békéhez, melyet az Isten Fia adományoz a testvéreinek a húsvér testben. Jézus békéje tehát egy olyan fiú békéje és megnyugvása, aki teljes mértékben hiszi, hogy az időbeli és örökkévalóságbeli létpályája biztonságban van, mert teljes egészében egy határtalanul bölcs, végtelenül szerető és korlátlan hatalmú szellem-Atya gondjára és felügyeletére van bízva.

181:2. SZEMÉLYES BÚCSÚINTELMEK A Mester ezután egyenként fordult hozzájuk, hogy elbúcsúzzon, és hogy mindegyiküknek valamilyen személyes tanácsot adjon a búcsúáldása mellé. Jánost arra kérte, hogy gondoskodjon Jézus földi családjáról, és üdvözölje őket, amikor mind meglátják a világosságot és belépnek az országba.

143


Jézus figyelmeztette Zélóta Simont, hogy még mindig nem érti az ország szellemi természetét, de miután magához tér majd a csalódásból és a csüggedtségből, nagy erővel fogja terjeszti ezt az evangéliumot. Lévi Mátét arra bíztatta, hogy szentelje az egész jövőbeli életszolgálatát annak, hogy megmutatja minden embernek, hogy az Isten nem tesz különbséget a személyek között. Jézus felhívta Zebedeus Jakab figyelmét arra, hogy az emberek a haláluk módján is kinyilatkoztatják az örömhírt, és hogy az igazi bölcsesség éleslátást és bátorságot egyaránt magában foglal. Andrást felmentette az apostolok ügyei igazgatásának kötelezettsége alól, és arra kérte, hogy az élete hátralévő részét szentelje a testvérei közötti testvéri szeretet gyakorlati szempontjai fejlesztésének. Az Alfeus ikreket arra hívta fel, hogy térjenek vissza a korábbi foglalkozásukhoz, ismerjék fel, hogy az Istent ismerő ember számára nincs olyan, hogy közönséges munka vagy világi fáradozás. Amint a materiális beállítottságú Fülöp a szellemi látásmód áldásában részesül, elindulhat az országról szóló evangélium hirdetésére. „És mindig emlékezz Fülöp, aki látott engem, az látta az Atyát.” Jézus Nátánielnek azt mondta, hogy az őszinteség akkor igazán hasznos az ország munkájában, amikor megfontoltsággal társul; és hogy az Igazság Szelleme sok olyasmit is meg fog majd tanítani nekik, melyet nem voltak képesek megérteni. Tamásnak azt mondta, hogy néha ugyan kevés volt a hite, de bátorságból nála sosem volt hiány. Szentelje életét annak a nagy feladatnak, hogy megmutatja, az ember kritikai gondolkodással képes legyőzni az intellektuális kétkedés tehetetlenségét. A Mester felismerte, hogy Simon Péter az evangélium nyilvános hirdetésének fogja szentelni, de aggódott, hogy képes lesz-e megtanulni, hogy gondolkodjon, mielőtt beszél. Amikor Péter megvallotta a hűségét, Jézus azt mondta neki, hogy éppen ezen a napon fogja három vagy négy alkalommal is elárulni őt. „De emlékezzetek az ígéretemre: miután én felemeltetek, egy időre veletek leszek, mielőtt az Atyához elmegyek. És még ezen az éjszakán könyörögni fogok az Atyának, hogy öntsön erőt mindegyiketekbe ahhoz, amin oly hamar keresztül kell mennetek. Mindannyiatokat azzal a szeretettel szeretlek, mellyel az Atya szeret engem, és ezért mostantól fogva éppen úgy kell szeretnetek egymást, ahogy én szerettelek titeket.”

182. ÍRÁS: A GETSZEMÁNIBAN Közteslény bizottság TÍZ ÓRA felé járt az idő e csütörtök éjszakán, amikor Jézus visszavezette az apostolokat Illés és Mária Márk házától a Getszemáni táborba. Amint János Márk meghallotta, hogy jönnek lefelé a lépcsőn, felkelt és gyorsan magára kapva egy vászonköpenyt, végigkövette őket a városon. És János Márk egészen a Mester közelében maradt ezen az éjszakán és másnap is, s így tanúja lehetett mindennek és meghallhatott sok olyasmit, amit a Mester e perctől kezdve a keresztre feszítésének órájáig elmondott. Amikor az apostolok elérték a tábort, megkérdezték Andrást, hogy mi van Júdással. András csak annyit mondott, „Nem tudom merre jár Júdás, de félek, hogy elhagyott minket.”

182:1. AZ UTOLSÓ CSOPORTOS IMA Néhány pillanattal a táborba érést követően Jézus így szólt hozzájuk: „Barátaim és testvéreim, a veletek eltöltendő időm már nagyon rövid, és azt szeretném, ha elvonulnánk magunkban, és imádkoznánk a mennyei Atyánkhoz, hogy adjon éltető erőt ebben az órában és ettől kezdve

144


minden munkában, melyet az ő nevében kell elvégeznünk.” Jézus tudta, hogy most érkezett el az idő, hogy újra felvegye a világegyetem fejedelmének rangjával járó kötelezettségeit. Arra kérte az Atyát, hogy legyen az apostolaival, amikor a képviseletében elindulnak a világban. Akik magukat lealacsonyítva vele szolgálnak, azokat magához fogja venni a hatalomban és a dicsőségben. Amikor Jézus a földi életét befejezte, az Atya e neve oly mértékben kinyilatkoztatott, hogy a Mester, aki a megtestesült Atya volt, igazul mondhatta: Én vagyok az élet kenyere. Én vagyok az élő víz. Én vagyok a világ világossága. Én vagyok minden korszak vágya. Én vagyok a nyitott kapu az örökkévaló üdvözüléshez. Én vagyok a vég nélküli élet valósága. Én vagyok a jó pásztor. Én vagyok a végtelen tökéletesség ösvénye. Én vagyok a feltámadás és az élet. Én vagyok az örök továbbélés titka. Én vagyok az út, az igazság és az élet. Én vagyok a véges gyermekeim végtelen Atyja. Én vagyok az igaz szőlőtő; ti vagytok az ágak. Én vagyok mindenkinek a reménye, aki ismeri az élő igazságot. Én vagyok az élő híd az egyik világról a másikra. Én vagyok az élő kapocs idő és örökkévalóság között. Jézus így teljesítette ki az Isten nevének élő kinyilatkoztatását minden nemzedék számára.

182:2. AZ ÁRULÁS ELŐTTI UTOLSÓ ÓRA Zebedeus Dávid és János Márk félrehívta Jézust és közölték vele, tudomásuk van arról, hogy szándéka szerint árulással az ellenségei kezére juttatná őt. Jézus csak annyit mondott nekik, hogy minden dolog együtt fog működni az Isten dicsőségére és az emberek üdvözülésére. Ezután a sátraikba küldte az apostolokat, viszont Pétert, Jakabot és Jánost arra kérte, hogy maradjanak vele. Nátániel és András kivételével mindegyik apostolnál volt kard. Jézus megkérte Dávid legfürgébb és legmegbízhatóbb hírvivőjét, Jákobot, hogy menjen el Abnerhez Filadelfiába, számoljon be neki arról, hogy mi fog történni, és azt mondta Jákobnak, hogy egy nem látható hírvivő fog mellette futni. Ezután a görögök vezetőjét tájékoztatta az elkövetkező néhány nap eseményeiről. Az apostolok egyike sem számított arra, hogy bármi rendkívüli dolog történne azon az éjszakán. Zebedeus Dávid közölte Jézussal, hogy igen nagy örömére volt, hogy vele szolgálhatott, és tájékoztatta arról, hogy Jézus családja már Jerikóban van. Dávid és János Márk megszervezte a táborba vezető két út figyelését, de János Márkot olyannyira hatalmába kerítette az odaadással vegyes kíváncsiság, hogy elhagyta az őrhelyét és Jézus után eredt, megbújva a bokrok mögött, ahonnan látott és hallott is mindent, ami a kertben töltött utolsó pillanatokban végbement, épp mielőtt Júdás és a fegyveres őrség megjelent Jézus elfogására.

182:3. EGYEDÜL A GETSZEMÁNIBAN Amikor odaértek az imádságos helyéhez, Jézus arra kérte a három apostolt, hogy üljenek le és virrasszanak vele, miközben ő egy kőhajításnyira eltávolodott imádkozni. És amikor arcra borult, így imádkozott: „Atyám, azért jöttem e világba, hogy megcselekedjem az akaratodat, és így is tettem. Tudom, hogy eljött az idő, hogy életemet adjam a húsvér testben, és nem riadok vissza tőle, de szeretném tudni, hogy akaratod-e az, hogy e poharat kiigyam. Küldj nekem bizonyosságot arról, hogy a halálom által kell örömet szereznem neked, éppen úgy, ahogy az életemben is szereztem.” Imádkozás után a Mester három alkalommal is alvó állapotban találta az apostolokat. Bár halandó ember nem képes felfogni az Isten megtestesült Fiának ama gondolatait és érzéseit, melyek ekkor eltöltötték, mi tudjuk, hogy komoly fájdalmat és elmondhatatlan szomorúságot viselt el, mert a veríték nagy cseppekben gördült le az arcán. Egy nagy angyal jött le mellé és vigaszt nyújtott neki. Jézus végre meggyőződött arról, hogy az Atya azt akarja, hogy az események a maguk természetes menetét kövessék. Mielőtt Júdás és a katonák megérkeztek volna, a Mester teljesen visszanyerte a szokásos higgadtságát; a szellem győzedelmeskedett a húsvér test felett. Az Ember Fia még egyszer felkészült, hogy nyugodtan és a legyőzhetetlensége teljes bizonyosságában nézzen szembe az ellenségeivel, úgy, mint egy olyan halandó, aki fenntartás nélkül az Atyja akarata megcselekedésének szentelte magát.

145


183. ÍRÁS: JÉZUS ELÁRULÁSA ÉS ELFOGÁSA Közteslény bizottság AMIKOR két izgatott hírvivő érkezett, Zebedeus Dávidot keresve, a görög őrszem felébresztette mindegyik honfitársát. A Mester szelíden felszólította mindannyiukat, hogy menjenek vissza a sátraikba, de az emberek vonakodtak így tenni. Jézus otthagyta őket és elindult lefelé az olajütő irányába, mely a Getszemáni liget bejárata közelében állt. Attól tartott, hogy ha a nyolc apostol is felébred, vele együtt őket is letartóztatják. Leült magában az olajütőnél, ott várta az áruló érkezését, és ekkor csak János Márk és a mennyei figyelők megszámlálhatatlan serege látta őt.

183:1. AZ ATYA AKARATA Valóban és igazából az volt az Atya akarata, hogy a Fia fenékig ürítse a születéstől a halálig tartó halandói létezés poharát, de a mennyei Atyának semmilyen része nem volt abban, hogy azok a civilizáltnak mondott emberi lények, akik oly embertelenül megkínozták a Mestert és sorozatos megaláztatásokban részesítették az ő nem védekező személyét, az ilyen embertelen viselkedésre ösztönzést kapjanak. A mennyei Atya azt szerette volna az alászálló Fiától, hogy természetes úton fejezze be a földi pályáját. Ennek megfelelően Jézus úgy döntött, hogy úgy adja életét a húsvér testben, mely megfelel a természetes események menetének.

183:2. JÚDÁS A VÁROSBAN Miután Júdás oly hirtelenül otthagyta az utolsó estebéd asztalát, egyenesen az unokatestvére házához indult, onnan pedig mind a ketten rögvest a templomőrség kapitányához mentek. Júdás arra kérte a kapitányt, hogy gyűjtse össze az őrséget és elmondta neki, hogy hajlandó elvezetni őket Jézushoz. A Mester és a tizenegyek bő tizenöt perccel azt megelőzően hagyták el Illés Márk házát, hogy az áruló és az őrség megérkezett. Júdásnak tudomása volt arról, hogy a táborbeliek felfegyverkeztek, ezért egy negyven katonából álló csapatot kért. Nemcsak, hogy hűtlen volt, hanem a szívében igazán gyáva is. A fegyveres római őrség igénybevételéhez magától Pilátustól kellett engedélyt kérni. Ennek megfelelően, amikor Karióti Júdás a templomból elindult, nagyjából fél tizenkettőkor, több mint hatvan ember kísérte – templomi őrök, római katonák és a főpapok és vezetők kíváncsi szolgái.

183:3. A MESTER ELFOGÁSA Júdás úgy akart megjelenni a helyszínen, mintha figyelmeztetni jött volna az apostolokat, de Jézus e számítását keresztülhúzta azzal, hogy az árulót megbélyegzőn üdvözölte, és azonosította magát a római százados előtt. Júdás odalépett Jézushoz és áruló csókkal illette Jézus homlokát. Amikor Malchusz, a főpap szír testőre odalépett Jézushoz és arra készült, hogy hátrakösse Jézus kezét, Péter kirántotta a kardját és a többiekkel együtt odarohant, hogy lekaszabolják Malchuszt. Jézus tiltón felemelte a kezét és arra utasította Pétert, hogy tegye el a kardját. A római százados, attól való félelmében, hogy a Mester követői esetleg megpróbálkoznak a kiszabadításával, parancsot adott, hogy őket is fogják el. Jézus követői azonban sietve visszavonultak a szurdokba. János Márkot majdnem sikerült elfogniuk, a lenvászon köpeny bánta is. János és Zebedeus Dávid felébresztette a nyolc apostolt és beszámoltak arról, hogy Jézust őrizetbe vették. Simon Péter és Zebedeus János Jézus után ment. János Márk gyanította, hogy az őrök Annás házához viszik Jézust, így futva a tömeg elébe került, majd elbújt a bejárat közelében.

183:4. VITA AZ OLAJÜTŐNÉL Egy rövid, kötetlen beszélgetést követően Zélóta Simon felállt az olajütő kőfalára és felszólította apostoltársait és a többi tanítványt, hogy siessenek a tömeg után és mentsék meg Jézust. A társaság többsége hajlott volna arra, hogy elfogadja az ő határozott vezetését, ha nem hangzik el Nátániel tanácsa, aki felhívta a figyelmüket a Jézus által gyakran elmondott tanításokra az ellen nem állással kapcsolatban. Tamás felhívta a figyelmüket arra, hogy Jézus nem volt 146


hajlandó megengedni a barátainak, hogy a védelmére keljenek, és rávette őket, hogy oszoljanak és térjenek haza, hiszen Zebedeus Dávid irányító- és hírvivői központot tart fenn. Nem sokkal a nappal beálltát követően Júdás, Jézus testvére érkezett a táborba, és Zebedeus Dávid általa az üzente Jézus családjának, hogy Márta és Mária betániai házánál gyülekezzenek és ott várják a híreket, melyeket a hírvivői rendszeresen megvisznek nekik.

183:5. ÚTBAN A FŐPAP PALOTÁJÁHOZ A templomőrség kapitánya Kajafás elé akarta vinni Jézust, a római századosa azonban úgy rendelkezett, hogy Jézust előzetes kihallgatásra Annás házához viszik. Sem a zsidó kapitánynak, sem a római tisztnek nemigen akadt sok beszélnivalója Júdással – ennyire megvetették őt. A templomőrség parancsnoka, meglátva a mellettük haladó Jánost, odaszólt a helyettesének, hogy kötözzétek meg. De a római százados azt mondta, hogy ez az ember nem áruló és nem is gyáva, és a római törvény egyébként is megengedi, hogy bármely fogolynak legalább egy barátja ott álljon mellette a vádlottak padjánál. És ez megmagyarázza, hogy Zebedeus János miért kapott engedélyt arra, hogy Jézus mellett legyen végig a megpróbáltatást jelentő tapasztalásaiban ezen az éjszakán és másnap. Végig az úton, egészen az Annás előtti megjelenéséig Jézus egy szót sem szólt.

184. ÍRÁS: A SZANHEDRIN BÍRÓSÁGA ELŐTT Közteslény bizottság ANNÁS azt szerette volna, ha megőrizheti a maga, mint a zsidók fő egyházi hatósága tekintélyét, és időt is akart nyerni, mert törvényellenes dolog volt a Szanhedrin bíróságát a templombeli reggeli áldozatbemutatás ideje előtt (melyre nagyjából hajnali háromkor került sor) összehívni. Jézus mintegy három órát töltött Annás palotájában az Olajfák hegyén. Zebedeus János szabadon és biztonságban mozoghatott Annás palotájában, de nem csak azért, mert a római százados így határozott, hanem azért is, mert őt és Jakab fivérét jól ismerték az idősebb szolgák, mivel sokszor vendégeskedtek a palotában, ugyanis a korábbi főpap anyjuknak, Szalóménak a távoli rokona volt.

184:1. AZ ANNÁS ÁLTAL LEFOLYTATOTT VIZSGÁLAT Annás, aki a templomi jövedelmekből gazdagodott meg, és akinek a veje a hivatalban lévő főpap volt, és aki összeköttetésben állt a római hatóságokkal, valóban a leghatalmasabb egyén volt az egész zsidóságban. Annás már évek óta nem találkozott Jézussal, és Jézus még fenségesebb és biztosabb fellépésű volt, mint ahogy Annás emlékezetében élt. Annás nemigen akart részt venni egy jó ember megölésében. Jézus azzal, hogy szerepet vállalt a pénzváltók templomból való kikergetésében, sokkal jobban kiváltotta az egykori főpap gyűlöletét, mint a tanításaival. Annás több kérdést is feltett Jézusnak, de Jézus nem felelt. Erre Annás megkérdezte, hogy Jézust talán ennyire nem érdekli, hogy ő (Annás) barátságos-e vele a tárgyalás előtt. Jézus ezt hallván, azt mondta: „Annás, te is tudod, hogy nem lehetne hatalmad felettem, hacsak nem az Atya engedélye révén. Némelyek azért akarják elpusztítani az Ember Fiát, mert tudatlanok; nem tudnak jobbat, de te, barátom, te tudod, hogy mit teszel. Hogyan vagy képes elutasítani az Isten világosságát?” Annás ettől egy kissé összezavarodott, de tovább kérdezgette a tanításairól. Amikor Jézust azt mondta neki, hogy egész Jeruzsálem hallotta, amit beszélt, a főintéző arcul csapta Jézust. Annás zavarában otthagyva Jézust a ház szolgáival és a templomőrséggel csaknem egy órára. Amikor visszatért, megkérdezte Jézust, hogy ő volna-e a Messiás, mire Jézust így felelt: „Te mondtad.”

184:2. PÉTER AZ UDVARBAN Amikor János meglátta a kapuhoz érkező Simon Pétert, megkérte a kaput nyitó szolgálólányt, hogy engedje be Pétert, s a leány ezt örömmel megtette. Péter odament a faszénből rakott tűzhöz, 147


hogy megmelegedjen. Elméjében kavarogtak a gondolatok. A kapusnő odament hozzá és megkérdezte, hogy ő is Jézus tanítványa-e, melyet Péter tagadott. Csakhamar egy másik szolga jött oda Péterhez és azt mondta, hogy látta őt a kertben, amikor Jézust elfogták. Péter nagyon megrémült és azt mondta, „Én nem ismerem ezt az embert, és nem vagyok a követője sem.” Ekkor a kapusnő megkérdezte Pétertől, hogy miért tagadja, hogy ő is tanítvány, és Péter szitkozódva és esküdözve ismét letagadta, hogy bármiképpen ismerné Jézust. Később a mellette álldogáló férfiak egyike azt mondta, hogy a beszéde elárulja, hogy ő is galileai, és Péter megint csak tagadta, hogy bármiféle kapcsolatban állna a Mesterével. Egy óra múlva a kapus és a nővére megtalálta, és mindketten civódva rótták fel neki, hogy Jézus követője. Ő megint tagadta a vádat, s amikor megszólalt a kakas, Péternek eszébe jutott a Mester figyelmeztetése, és a bűntudat súlya alatt össze is omlott. Amikor feltárultak a palota kapui, az őrök Jézust vezetve elindultak Kajafáshoz. Ahogy a Mester elhaladt Péter mellett, a fáklyák fényénél meglátta az egykor magabiztos és felületesen bátor apostolának arcán megmutatkozó kétségbeesett arckifejezést, és odafordulva, Péterre emelte a tekintetét. Péter soha nem felejtette el ezt a nézést, amíg csak élt. E pillantás a sajnálat és a szeretet olyan keveréke volt, melyet halandó ember eddig még nem láthatott a Mester arcán. Péter leült az út mellett és keservesen sírni kezdett.

184:3. A SZANHEDRIN TAGJAIBÓL ÁLLÓ BÍRÓSÁG ELŐTT Körülbelül fél négyre járt az idő ezen a péntek reggelen, amikor a főpap, Kajafás megnyitotta a Szanhedrin tagjaiból álló vizsgálóbíróság ülését. Mintegy harminc Szanhedrin-tag alkotta különleges tárgyaló bíróság volt ez, és összehívásukra a főpap palotájában kerítettek sort. Zebedeus János végig ott volt Jézussal az úgynevezett per alatt. Az egész bíróság meglepődött és némiképp össze is zavarodott a fenséges megjelenésén. Több mint húsz hamistanú volt kéznél, hogy Jézus ellen valljanak, ám az ő vallomásaik oly ellentmondásosak és oly nyilvánvaló koholmányok voltak, hogy maguk a Szanhedrin tagjai is erősen szégyellték az előadásukat. Jézus nem felelt a számos hamis vádjukra. Kajafás azonban már nem bírta tovább nézni a Mestert, amint az tökéletes önuralommal és kitartóan hallgatva ott áll. Ujját vádlón a Mester arca előtt rázva, azt mondta: „Megparancsolom, az élő Isten nevében, hogy mondd meg nekünk, hogy te vagy-e a Megszabadító, az Isten Fia.” Jézus így felelt Kajafásnak: „Én vagyok. Rövidesen elmegyek Atyámhoz, és az Ember Fia hamarosan hatalommal ruháztatik fel és újra uralkodni fog a mennyei seregek felett.” Azután, hogy Jézus oly váratlanul felelt Kajafásnak, a főpap előrelépett és ököllel Jézus arcába csapott; a bíróság más tagjai, ahogy a teremből kifelé haladtak, Jézus arcába köptek, és sokuk gúnyosan meg is legyintette őt a tenyerével. És ily rendezetlenül és hallatlan felfordulás közepette ért véget a Jézus ügyét tárgyaló, a Szanhedrin tagjaiból álló bíróság első ülése fél ötkor. Harminc előítéletes és a hagyományoktól elvakult hamis bíró az ő hamistanúikkal akart ítéletet mondani egy világegyetem igaz Teremtője felett.

184:4. A MEGALÁZTATÁS ÓRÁJA A zsidó törvény előírta, hogy halálos ítélet kiszabása esetén két bírósági ülést kell tartani. E második ülést az elsőt követő napon kellett megtartani, ám ezek az emberek mindössze egyetlen órát vártak. A templomőrség a főpap szolgáival együtt mindenféle megaláztatásban részesítette Jézust, gúnyolták, leköpték és kegyetlenül megpofozták. Amikor ez elkezdődött, Jézus kiküldte Jánost. E szörnyű óra alatt Jézus egyetlen szót sem szólt. Az emberi szív valószínűleg nem képes felfogni azt a felháborodással vegyes elborzadást, mely egy hatalmas világegyetemen söpört végig, amint a mennyei értelmek tanúi voltak annak a látványnak, hogy szeretett Uruk aláveti magát az ő tudatlan és félrevezetett teremtményei akaratának a szerencsétlen Urantia bűntől elhomályosult szféráján. A Mesternek, mint egy hatalmas és kiterjedt világegyetem teremtőjének, megtartójának és megmentőjének a hosszú és eseménydús létpályáján kivívott legnagyobb győzelmeinek pillanatai ezek. Miután teljes életet élt az Istent az embernek kinyilatkoztatva, Jézus most arra vállalkozik, hogy újonnan és páratlanul

148


nyilatkoztassa ki az embert az Istennek. Jézus most a világoknak nyilatkoztatja ki a teremtményi személyiség elszigetelődéséből eredő félelmek feletti végső győzelmet.

184:5. A BÍRÓSÁG MÁSODIK ÜLÉSE Öt óra harminc perckor a bíróság újból összeült, és Jézust a szomszédos terembe vezették, ahol János várta. A bíróság ezen ülése csak félórát tartott, és a Jézus elleni halálos ítélethez elegendő vádat három tételben állították össze: 1. Hogy ő a zsidó nemzet megrontója; becsapta az embereket és lázadásra buzdította őket. 2. Hogy azt tanította az embereknek, hogy ne fizessenek adót a császárnak. 3. Azzal, hogy egy újfajta ország királyának és megalapítójának vallotta magát, felségárulást követett el a császárral szemben. Ez az egész eljárás szabálytalan volt és teljes mértékben ellentétben állt a zsidó törvényekkel. Amint ezt megtették, három farizeus távozott is; holtan akarták látni Jézust, de nem voltak hajlandók tanúk nélkül és az ő távollétében vádakat összetákolni ellene. Aznap reggel hat órakor Jézust elvezették Kajafás házából Pilátus elé, hogy megerősítse a halálos ítéletet, melyet a Szanhedrin tagjaiból álló bíróság oly igazságtalanul és szabálytalanul már kiszabott.

185. ÍRÁS: A PILÁTUS ELŐTTI PER Közteslény bizottság RÖVIDDEL reggel hat óra után, Kr.u. 30. április 7-én, pénteken állították Jézust Pilátus elé. Bár Pilátus nagyobbrészt a praetorium csarnokaiban folytatta le a vizsgálatot, a nyilvános tárgyalásra kívül, a főbejárathoz felvezető lépcsőkön került sor.

185:1. PILÁTUS HELYTARTÓ Ha Pilátus helytartó nem lett volna a kisebb tartományok meglehetősen jó kormányzója, akkor Tibériusz aligha tűrte volna el, hogy Júdea kormányzója maradjon tíz éven át. Bár igen jó intézőnek minősült, erkölcsileg gyáva volt. Nem fogta fel azt a tényt, hogy ezeknek a hébereknek valódi vallásuk volt, olyan hitük, melyért készek voltak meghalni. Az összes római tartomány közül egyet sem volt nehezebb kormányozni, mint Júdeát. Pilátus sohasem értette meg igazán a zsidók igazgatásával járó problémákat és ezért a kormányzói ténykedésének már a legelején egy sor, csaknem végzetes és majdhogynem öngyilkos baklövést követett el. És e melléfogásai miatt tehettek szert a zsidók olyan hatalomra fölötte. E melléfogásai egyikének eredményeként Rómába rendelték Pilátust. Tibériusz meghalt, miközben Pilátus Róma felé tartott, és nem őt jelölték újra Júdea kormányzójává. Pilátus soha nem heverte ki teljesen azt a sajnálatos megbélyegzést, hogy hozzájárult Jézus keresztre feszítéséhez. Lévén, hogy nem volt az új császár kegyeltje, visszavonult Lausanne tartományba, ahol később öngyilkos lett. Klaudia Prokula, Pilátus felesége sokat hallott Jézusról a szolgálólányától. Pilátus halála után Klaudia nyíltan is azonosult a jó hír terjesztésének munkájával.

185:2. JÉZUS MEGJELENIK PILÁTUS ELŐTT Amikor Jézus és a vádlói összegyűltek Pilátus ítélkező csarnoka előtt, a római kormányzó kijött, és megkérdezte, hogy mivel vádolják ezt az embert. A Szanhedrin tagjaiból álló bíróság szóvivője megpróbálta rávenni Pilátust, hogy hagyja jóvá a halálos ítéletet úgy, hogy nem adnak elő semmilyen vádat. Pilátus erre nem volt hajlandó, így Jézus bűnösségét illetően a következő vádpontokra hozták fel: 1. Megrontja nemzetünket és lázadásba hajszolja a népünket. 2. Tiltja az embereknek, hogy adót fizessenek a császárnak. 3. A zsidók királyának nevezi magát és egy új ország alapítását tanítja. Amikor Jézus nem volt hajlandó felelni a vádakra, Pilátus úgy döntött, hogy a foglyot beviszi a csarnokba és ő maga hallgatja ki. Pilátus elméje összezavarodott, szívében félt a zsidóktól és a szelleme igencsak fel volt kavarodva, látván, hogy Jézus mily fenségesen áll a vérszomjas vádlói 149


előtt és nem néma megvetéssel, hanem a valódi sajnálat és az elszomorult szeretet képét mutatva tekint le rájuk.

185:3. PILÁTUS MAGÁNKIHALLGATÁSA Pilátus bevitte Jézust és Zebedeus Jánost a magántermébe és Jézust az ellene felhozott vádakról kérdezte. A velük folytatott beszélgetés után Pilátusnak biztos volt abban, hogy a fogoly semmi olyasmit nem követett el, amiért halált érdemelne. Nehezet tudta megérteni, hogy Jézus egy szellemi országot hirdet. Egyebek mellett Jézust azt mondta: „Az, hogy most itt vagyok előtted e kötelekben, kellőképpen mutatja minden embernek, hogy az országom szellemi uralom, olyan emberek közötti testvériség, akik hiten keresztül és szeretet révén az Isten fiaivá lettek. És ez a megmentő üdv a nem-zsidókért éppúgy van, mint a zsidókért. És most neked is kijelentem, hogy mindenki, aki szereti az igazságot, meghallja az én hangomat.” Erre Pilátus félig tréfásan, félig komolyan azt mondta, „Igazság, mi az igazság – ki tudja?” Miután kikérdezte a Mestert, Pilátus visszament a főpapokhoz és Jézus vádlóihoz, és azt mondta: „Kihallgattam ezt az embert, és nem találtam vétkesnek.” A Szanhedrin tagjai megfenyegették Pilátust, hogy baj lesz, ha Jézust elengedi. Lévén, hogy Jézus a működését Galileában kezdte, ezért Pilátus elküldte Heródeshez, hogy gondolkodási időt nyerjen.

185:4. JÉZUS HERÓDES ELŐTT Heródes már régóta ismerte Jézust hallomásból és nagyon kíváncsi volt rá. Amikor Jézust Heródes elé vezették, a negyedes fejedelem elképedt a méltóságteljes megjelenésén és az arckifejezésének nyugodtságán. Heródes nem emlékezett Jézusra, aki Szeforiszban járult elébe, igazságos döntést kérve az apja, József után járó pénz ügyében. Heródes mintegy tizenöt percen át kérdezgette Jézust, ám a Mester nem felelt neki. Végül, miután meggyőződött arról, hogy Jézus nem akar sem beszélni, sem csodát tenni a kedvéért, Heródes egy darabig gúnyolódott rajta, majd felöltöztette egy régi bíborszínű díszruhába és visszaküldte Pilátushoz.

185:5. JÉZUS VISSZATÉR PILÁTUSHOZ Amikor az őrök visszavitték Jézust Pilátushoz, a helytartó kiment a praetorium elülső lépcsőjéhez, és a főpapokat és a Szanhedrin tagjait összehívva, azt mondta, hogy nem találta bűnösnek Jézust. Ekkor egy nagyobb tömeg jelent meg abból a célból, hogy a páska-ünnep tiszteletére egy fogoly elengedését kérjék. Arra gondolván, hogy esetleg kivonhatja magát ebből a kellemetlen helyzetből, Pilátus megkérdezte, hogy kit engedjen szabadon: Barabbást, a gyilkost vagy Jézust. A főpapok és a Szanhedrin tanácsosai teli torokból mind azt kiáltották, „Barabbást, Barabbást!” Eközben egy hírnök érkezett levéllel a feleségétől, melyben Klaudia ezt üzente: „Könyörgöm, ne tégy semmit ezzel az ártatlan és igaz emberrel, akit Jézusnak neveznek. Sokat szenvedtem egy ma éjszakai álmomtól, mely vele volt kapcsolatos.” Pilátus még egyszer hozzáfogott, hogy meggyőzze a tömeget Jézus érdekében, de mind egyhangúlag azt kiáltották, „Feszítsd meg! Feszítsd meg!” Pilátust rettegéssel töltötte el a főpapok és a Szanhedrin tanácsosainak közvetlen irányítása alatt álló tömeg állhatatos kiabálása; mindazonáltal úgy döntött, hogy legalább még egy kísérletet tesz a tömeg lecsillapítására és Jézus megmentésére.

185:6. PILÁTUS UTOLSÓ PRÓBÁLKOZÁSA Pilátus még egyszer hatni akart a sajnálatukra. Elrendelte a zsidó őröknek és a római katonáknak, hogy vigyék el Jézust és korbácsolják meg. Mielőtt a korbácsolók hozzákezdtek volna ahhoz, hogy Jézust a szégyenfához kötözzék, megint ráadták a bíborszínű öltözéket, és fontak egy töviskoronát, melyet a homlokába húztak, majd leköpték és ököllel az arcába sújtottak. Ezután vezettette elő Pilátus e vérző és meggyötört foglyot, és megmutatva őt a vegyes tömegnek, azt mondta: „Íme az ember! Megint csak azt mondom nektek, hogy én nem találtam bűnt benne, és miután megkorbácsoltattam, el akarom engedni.”

150


Ott állt a názáreti Jézus, az arca vérfoltos volt és tartása meggörnyedt a szenvedéstől és a fájdalomtól. E látvány óriási iszonyodást keltett egy hatalmas világegyetem területein, de nem érintette meg azok szívét, akik elméjükben elszánták magukat arra, hogy Jézus pusztulását okozzák. Ekkor maga a főpap lépett előre, és odamenve Pilátushoz, dühösen azt mondta, hogy Jézusnak meg kell halnia, mert azt állította magáról, hogy ő az Isten Fia. Pilátus nagyon megijedt, és megint elvezette az épület belsejébe, hogy további kérdéseket tegyen fel neki.

185:7. PILÁTUS UTOLSÓ KÉRDÉSEI Ahogy a félelemérzettől megindult Pilátus leült Jézus mellé, azt kérdezte, hogy kicsoda ő valójában. Jézus először nem felelt, de Pilátus további kijelentéseire válaszul Jézus azt mondta, hogy ő, Pilátus nem gyakorolhatna hatalmat az Ember Fia felett, ha a mennyei Atya nem engedné; és hogy Pilátus bűne nem oly nagy, mint az árulóié és Annásé, mert ő (Pilátus) nem ismeri az örömhírt. Pilátus újból megjelent a tömeg előtt azzal, hogy nem talált indokot Jézus halálos ítéletének jóváhagyásához, és már éppen készült elengedni Jézust, amikor Kajafás, ujját bosszúállón Pilátus arca előtt rázva, dühösen kijelentette, hogy ha elengedi Jézust, akkor ő (Pilátus) nem lehet a császár barátja és majd gondoskodnak arról, hogy a császár tudomást szerezzen minderről. Pilátus felismerte, hogy nincs remény Jézus megmentésére, mert ő nem hajlandó dacolni a zsidókkal.

185:8. PILÁTUS GYÁSZOS MEGFUTAMODÁSA Itt állt az Isten Fia az Ember Fiaként megtestesülve. Megfogalmazott vádak nélkül vették őrizetbe; bizonyítékok nélkül vádolták meg; tanúk nélkül ítéltek felőle; ítélet nélkül büntették meg; most pedig rövidesen halálra fogja ítélni egy igazságtalan bíró, aki bevallotta, hogy nem tudott vétket találni nála. A tömeg üdvözölte, amikor elrendelte Barabbás szabadon engedését. Ezt követően odarendelt egy tálat és némi vizet, és ott a tömeg előtt mosta a kezét, mondván: „Ártatlan vagyok ezen ember vérének kiontásában. Ti elhatároztátok, hogy meg kell halnia, de én nem találtam bűnt benne. Intézkedjetek ti. A katonák mindjárt elővezetik.” És erre a tömeg felujjongott és azt felelte, „Száradjon az ő vére rajtunk és a gyermekeinken.”

186. ÍRÁS: RÖVIDDEL A KERESZTRE FESZÍTÉS ELŐTT Közteslény bizottság AHOGY Jézus és a vádlói elindultak Heródeshez, a Mester odafordult János apostolhoz és azt mondta: „János, te már nem tehetsz többet értem. Menj el anyámhoz és hozd el hozzám, mielőtt meghalok.” Miután Zebedeus János beszámolt a Jézus éjféli elfogása óta történtekről, Mária, Jézus anyja egyből csatlakozott Jánoshoz, hogy elmenjen a legidősebb fiához. Amikor Mária, Jézus anyja elindult Jánossal a fiához, Jézus húga, Rúth nem volt hajlandó a család többi tagjával maradni. Lévén, hogy elszánta magát, hogy elkíséri az anyját, fivére, Júdás is vele tartott.

186:1. KARIÓTI JÚDÁS VÉGE Amint Kajafás előadta a Szanhedrinnek szóló beszámolót Jézus peréről és elítéltetéséről, Júdás jelent meg előttük és kérte a jutalmát a Mester elfogásában és a halálra ítélésében játszott szerepért. Ezek a zsidók mind ellenszenvvel viseltettek Júdás iránt; csakis a teljes megvetés érzésével tekintettek az árulóra. Júdás arra számított, hogy a Szanhedrin teljes ülése elé hívják, és ott majd felmagasztalják. Képzelhetitek ezen öntelt hitszegő nagy meglepetését, amikor a főpap egyik szolgája átadott Júdásnak egy harminc ezüstpénzt tartalmazó zacskót – mely egy jóféle, egészséges rabszolga ára volt. Júdás megszégyenítettnek, reményében megcsaltnak és teljesen összetörtnek érezte magát. Távolról figyelte, amint felállítják a keresztet, rajta az odaszegezett Jézussal, és e látványtól hajtva

151


visszarohant a templomba és átverekedve magát az ajtónállón, ott találta magát a Szanhedrin előtt, ahol csak annyit tudott kinyögni, hogy ártatlan vért árult el, majd a harminc ezüstpénzt kiszórta a templompadlóra. A kétségbeesése reménytelen és gyakorlatilag végleges volt. Áthaladt a városon és tovább a városfalon át kívülre, majd pedig tovább, a Hinnom völgyének szörnyű magányába, ahol is felmászott a meredek sziklákon, és a ruhája övét levéve, annak egyik végét egy kis fára kötözte, a másikat pedig a nyaka köré, és levetette magát a mélységbe. Még mielőtt meghalt volna, a reszkető kézzel kötött csomó elengedett, és az áruló teste összezúzódott, ahogy az éles sziklákra csapódott.

186:2. A MESTER HOZZÁÁLLÁSA Amikor Jézust elfogták, tudta, hogy befejeződött a földi munkája, melyet a halandói húsvér testhez hasonló alakban végzett. Teljes mértékben felfogta azt a halálnemet, mellyel meg kellett halnia, és kevéssé érdekelték az úgynevezett perének a részletei. Csak egy olyan kérdés volt, mely mindig is kikényszerítette a választ; amikor megkérdezték, hogy vajon ő az Isten Fia, Jézus hűségesen felelt is. Jézus szert tett arra az emberi jellemre, mely képes volt megőrizni a higgadtságot és megmutatni a méltóságot a folyamatos és indokolatlan sértések közepette is. A figyelő mennyei seregek egytől egyig képtelenek voltak arra, hogy ne máshogy továbbítsák a világegyetem részére ezen esemény leírását, mint hogy „Pilátus áll perben Jézus előtt”. Jézus keveset beszélt e perek alatt, viszont eleget mondott ahhoz, hogy megmutassa minden halandónak azt a fajta emberi jellemet, melyet az ember tökélyre fejleszthet az Istennel való társulásban. Pilátus igazabbul szólt, mint azt maga tudta volna, amikor Jézus megkorbácsoltatását követően, ezt kiáltva állította a sokaság elé, „Íme, az ember!” És amikor Pilátus szólt, a szavait az egész Nebadon visszhangozta, „Íme, az Isten és az ember!” A páratlan életében Jézus sohasem mulasztotta el kinyilatkoztatni az Istent az embernek. Most, a halandói létpályája ezen utolsó jeleneteiben és a későbbi halálában új és megható kinyilatkoztatást tett az emberről az Istennek.

186:3. A MEGBÍZHATÓ ZEBEDEUS DÁVID Zebedeus Dávid úgy gondolta, hogy Jézus ellenségei vissza fognak térni; így hát hamarosan áthelyezett öt-hat sátrat fentre, a szurdok közelébe. Itt szándékozott megbújni és ugyanakkor fenntartani egy központot, illetőleg szervezői állomáshelyet a hírvivői szolgálathoz. Alig hagyta el Dávid a tábort, a templomőrség meg is érkezett. Mivel senkit sem találtak ott, megelégedtek azzal, hogy felégették a tábort és azután siettek vissza a templomba. Dávid hírvivőket küldött ki nagyjából félóránként és azok jelentéseket továbbítottak az apostoloknak, a görögöknek és Jézus földi családjának. Dávid arra utasította a hírnökeit, hogy vasárnap reggel Nikodémusz házában gyülekezzenek, hogy kéznél legyenek, ha Jézus feltámadásának hírét szét kell vinni.

186:4. ELŐKÉSZÜLETEK A KERESZTRE FESZÍTÉSRE Röviddel nyolc óra után történt, hogy Pilátus átadta Jézust a katonáknak és kevéssel kilenc óra előtt került sor arra, hogy elindultak a keresztre feszítés helyszínére. A keresztre feszítés helyszínére való elindulás nagyobbrészt azért szenvedett késedelmet, mert a százados az utolsó percben elrendelte, hogy vigyenek magukkal két halálraítélt latrot is. Amint a latrokat felkészítették, az udvarba vezették őket, ahol is meglátták Jézust, az egyikük most először életében, viszont a másik már többször hallotta beszélni a templomban és sok hónappal korábban a pellai táborban is.

186:5. JÉZUS HALÁLÁNAK A PÁSKA-ÜNNEPHEZ VALÓ VISZONYA Nincs közvetlen kapcsolat Jézus halála és a zsidó páska-ünnep között. Ember és nem az Isten volt az, aki eltervezte és kivitelezte Jézus kereszthalálát. Ama jó hír evangéliuma, hogy a halandó emberben hit által szellemileg tudatosulhat az, hogy ő az Isten fia, nem függ Jézus halálától. Való igaz, hogy az országról szóló evangéliumot igen erősen megvilágította a Mester halála, de még inkább az ő élete. A mennyei Atya éppen úgy szerette a halandó embert a földön Jézus urantiai 152


életét és halálát megelőzően, mint ahogy az ember és az Isten társas viszonyának eme páratlan megmutatkozását követően. Míg a mennyei Atya nem szeret bennünket jobban Mihály ezen alászállása miatt, minden más mennyei értelem igen. Jézus nem úgy készül meghalni, mint bűnért való áldozat. Az Istentől eredő szabadítás az Urantia halandói számára éppoly eredményes és csalhatatlanul bizonyos lett volna akkor is, ha Jézus nem hal meg a tudatlan halandók kegyetlen kezétől. Ti, halandók, az Isten fiai vagytok, és egyetlen dologra van szükség ahhoz, hogy ez az igazság tényszerűvé váljon a személyes tapasztalásotokban, és az nem más, mint a szellemtől született hitetek.

187. ÍRÁS: A KERESZTRE FESZÍTÉS Közteslény bizottság E TIZENKÉT katona fölött parancsnokló centurió ugyanaz a százados volt, aki előző éjszaka a római katonákat Jézus letartóztatására vezette a Getszemániban. Amit Jézus most tenni készül, hogy alávesse magát a kereszthalálnak, azt a saját szabad akaratából teszi.

187:1. ÚTBAN A GOLGOTÁHOZ Mielőtt a praetorium udvarát elhagyták volna, a katonák Jézus vállára helyezték a keresztfát. A feliratot, melyet a centurió magával vitt, hogy Jézus keresztjére erősítsen, maga Pilátus írta meg latinul, görögül és arameusul, és így szólt: „A názáreti Jézus – a zsidók Királya”. A zsidó hatóságok megpróbálták rávenni, hogy változtasson a feliraton, de ő nem volt hajlandó rá. Jeruzsálem ostroma alatt, épp negyven évvel Jézus keresztre feszítését követően, az egész Golgotát több ezer borította, melyeken napról napra ott pusztult el a zsidó nép színe-java. Valóban rettenetes aratása volt az e napi magvetésnek. A siránkozó nők némelyike felbátorodott és Jézus mellett haladt az úton, s a Mester azt mondta nekik, hogy ne érte sírjanak, hanem sírjanak magukért, mert Jeruzsálemre szörnyű idők jönnek. A keresztre feszítés helyszíne felé vánszorgó Mester nagyon elcsigázott volt; már majdnem teljesen elhagyta az ereje. Az Illés Márk házában elfogyasztott utolsó estebéd óta nem evett és vizet sem ivott, a gyalázatos korbácsolással járó testi szenvedést és vérveszteséget nem is említve. Röviddel azt követően, hogy Jézus a városból kivezető úton a kapun áthaladt, ahogy a keresztfát cipelve tántorgott, a testi ereje egy pillanatra elhagyta és a nehéz terhének súlya alatt összeroskadt. Amikor a százados meglátta ezt, tudván, hogy Jézus már eddig is mit viselt el, arra utasított egy arra járót, egy bizonyos Simont, aki Cirénéből való volt, hogy vegye át a keresztfát Jézus válláról és arra kényszerítette, hogy a Golgotáig még hátralévő szakaszon ő vigye azt. A feltámadást követően és mielőtt elhagyta volna Jeruzsálemet, az országról szóló evangélium derék híve vált Simonból, és amikor hazatért, az egész családját a mennyországba vezette. Két fiából, Alexandroszból és Rufuszból az új evangélium igen eredményes tanítója vált Afrikában. Simon azonban sohasem tudta meg, hogy akinek a terhét cipelte, és az a zsidó tanító, aki egykor a megsérült fiával barátkozott, egy és ugyanazon személy volt.

187:2. A KERESZTRE FESZÍTÉS A kereszt nem volt magas, a Mester lába a földtől kevesebb mint egy méterre volt. A keresztre feszítést azért alkalmazták, hogy az illetőt kegyetlen és hosszan tartó büntetésben részesítsék, ugyanis az áldozat néha csak több nap alatt szenvedett ki. Létezett a zsidó nőknek egy olyan társasága is, melynek tagjai mindig kiküldték egy képviselőjüket a keresztre feszítések színhelyére abból a célból, hogy kábító hatású bort kínáljon az áldozatnak a szenvedés mérséklésére. Ám amikor Jézus megízlelte a bódító hatásúvá tett bort, bármily szomjat érzett is, nem volt hajlandó inni belőle. Ahogy a keresztfára szegezték, Jézus csak annyit mondott, „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják mit cselekszenek.” 153


János apostol Máriával, vagyis Jézus anyjával, Rúth-tal és Júdással épp azt követően érkezett meg a helyszínre, hogy Jézust feltették a keresztre, és épp amint a százados a Mester feje fölé szegezte a megnevezést. Meglátván az anyját Jánossal, az öccsével és a húgával, Jézus elmosolyodott, de nem szólt semmit. Időközben a Mester keresztre feszítéséhez kirendelt négy katona, amint az szokás volt, szétosztotta egymás között a Mester ruházatát, az ingruháját pedig kisorsolták egymás között. Ez megakadályozta a követőit abban, hogy a ruhadarabjait babonás imádatukban kegytárgynak használják.

187:3. A KERESZTRE FESZÍTÉS SZEMTANÚI E péntek délelőttön nagyjából fél tízkor tették fel Jézust a keresztre. Még tizenegy óra előtt ezernél is több ember gyűlt össze, hogy tanúja legyen az Ember Fia keresztre feszítése látványának. Hosszabb vagy rövidebb ideig a kereszt közelében tartózkodott Mária, Rúth, Júdás, János, Szalómé (János anyja) és a meggyőződéses női hívek egy csoportja, köztük Máriával, Klópás feleségével és Jézus anyjának testvérével, a magadáni Máriával, valamint Rebekával. Fél tizenkettőre az élcelődő és gúnyolódó tömeg nagy része elment a dolgára; kevesebb mint ötven személy maradt a helyszínen. A katonák most arra készültek, hogy megebédeljenek. Látván őket enni és inni, Jézus lenézett rájuk és azt mondta, „Szomjazom”. Amikor az őrség századosa meghallotta, hogy Jézus azt mondja, „Szomjazom”, kiöntött némi bort a palackjából és a borral átitatott szivacstömítéket egy gerely végére tűzve, felnyújtotta azt Jézusnak, hogy megnedvesítse a kiszáradt ajkait. Jézusnak az volt a célja, hogy úgy él, hogy nem folyamodik a természetfeletti hatalmához, és ugyancsak elhatározta, hogy úgy hal meg, mint egy közönséges halandó a kereszten.

187:4. A LATOR A KERESZTEN Az egyik zsivány szidalmazta Jézust, mondván, ha ő az Isten Fia, akkor miért nem menti meg őt magát és őket. A másik lator, aki már többször is hallotta a Mestert tanítani, szemrehányást téve neki azt mondta, hogy ők igazul szenvednek a tetteikért, Jézus viszont igaztalanul szenved, és hogy jobban tennék, ha megbocsátást és üdvözülést kérnének. Amikor Jézus meghallotta ezt, feléje fordította az arcát és helyeslően elmosolyodott. Látván Jézus feléje fordított arcát, a zsivány összeszedte a bátorságát, felszította a hitének pislákoló lángját, és azt mondta, „Uram, emlékezz rám, amikor bemész az országodba.” És Jézus erre azt mondta, „Bizony, bizony azt mondom neked ma, hogy egykor velem leszel majd a Paradicsomban.” Éppen azután, hogy a bűnbánó zsivány meghallotta a Mester ígéretét, miszerint egykor majd találkoznak a Paradicsomban, János visszatért a városból, magával hozva az anyját és egy csaknem tizenkét női hívő alkotta társaságot. János Mária, vagyis Jézus anyja mellett helyezkedett el, őt támogatta. Mária fia, Júdás pedig az asszony másik oldalán állt. Ahogy Jézus letekintett rájuk, dél felé járt az idő ekkor, azt mondta az anyjának, „Asszony, nézd a fiadat!” És Jánoshoz szólva azt mondta, „Fiam, nézd az édesanyádat!” És ezután mindkettejükhöz szólt e szavakkal, „Szeretném, ha elmennétek innen.” És így János és Júdás elvezette Máriát a Golgotáról, majd sietettek vissza a keresztre feszítés helyszínére. Miután Mária távozott, a többi nő a közelbe vonult vissza és ott is maradtak várva, hogy Jézus bevégezze a kereszten. A páska-ünnep után Mária visszatért Betszaidába, ahol a természetes élete hátralévő részében János házában lakott. Mária alig egy évvel élte túl Jézus halálát.

187:5. AZ UTOLSÓ ÓRA A KERESZTEN Bár efféle jelenség kialakulásának még nemigen volt itt az ideje, röviddel tizenkettő óra után a levegőben szálló apró homokszemcséktől elsötétült az ég. Amikor a Mester nem sokkal ezt az órát követően életét vesztette, kevesebb mint harminc ember volt jelen a helyszínen. E hívek mindegyike nő volt, kettejüket kivéve, Júdást, Jézus öccsét és Zebedeus Jánost. Az emberi Jézus utolsó tudatos gondolata a Zsoltárok könyve egy részének az elméjében való elismétlésére irányult, úgy mint „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” Jézusban egy 154


pillanatra sem merült fel szemernyi kétség afelől, hogy az Atya akaratának megfelelően élt. Pusztán a kihunyó tudatában mondott el számos írást, közöttük eme huszonkettedik zsoltárt. Az utolsó kérése az volt, amikor másodjára mondta, hogy „Szomjazom”, és az őrség parancsnoka megint megnedvesítette az ajkait a savanyú borral átitatott szivaccsal. Amikor a Mester végül az utolsót lehelte, a kereszt tövében Zebedeus János, Júdás (Jézus öccse), Rúth, a magadáni Mária és Rebeka volt jelen. Éppen három órához közeledett az idő, amikor Jézus hangosan így kiáltott, „Bevégeztetett! Atyám, kezedbe ajánlom szellememet.” És amikor ezt elmondta, a feje lehanyatlott és befejezte az életküzdelmet. Látván, hogy Jézus miként hal meg, a római centurió a mellkasára csapott és azt mondta: „Ez valóban igaz ember volt; ő valóban az Isten Fia kellett, hogy legyen.” És attól az órától hinni kezdett Jézusban. A páska-ünnep és a szombat napja miatt a zsidók nem akarták, hogy e testek a Golgotán közszemlére legyenek kitéve, ezért engedélyt kaptak Pilátustól, hogy a katonák eltörjék a keresztre feszítettek lábát és öljék meg Jézust és a két zsiványt. A katonák nagy meglepetésükre már holtan találták Jézust. Hogy megbizonyosodjanak a halála felől, az egyikük a dárdájával beleszúrt a baloldalába. Jézus mindent elsöprő érzelmi kínja és a heves szellemi fájdalma kevesebb mint öt és fél óra alatt véget vetett a húsvér testbeni halandó életének. Egy ilyen élet után – és egy ilyen halálban – a Mester igazul mondhatta, „Bevégeztetett.”

187:6. A KERESZTRE FESZÍTÉS UTÁN A homokvihar okozta sötétség közepén, nagyjából fél négykor, Zebedeus Dávid kiküldte az utolsó hírvivőket azzal, hogy vigyék meg a Mester halálának hírét. A Mester halálát követően János elküldte a nőket Illés Márk házához Júdás vezetésével. János pedig, akit a római centurió ekkorra már jól ismert, ott maradt a Golgotánál, amíg József és Nikodémusz meg nem érkezett a színhelyre Pilátus parancsával, mely felhatalmazta őket Jézus testének átvételére. 187:6.3 Így ért véget az a nap, mely megrendülést és szomorúságot hozott egy hatalmas világegyetemnek, melynek miriádnyi értelmes lénye borzadt el a szeretett Fejedelmük emberi megtestesülése keresztre feszítésének megdöbbentő látványától; elképesztette őket a halandói érzéketlenség és az emberi romlottság e megnyilvánulása.

188. ÍRÁS: A SÍRBAN TÖLTÖTT IDŐ Közteslény bizottság AZ A másfél nap, mely idő alatt Jézus halandói teste József sírjában feküdt Mihály földi létpályájának egy előttünk kevéssé ismert fejezete. A zsidók urai úgy tervezték, hogy Jézus testét a várostól délre lévő Gehenna fedetlen sírgödreibe vetik. Az arimateai József és Nikodémusz engedélyt kapott Pilátustól, hogy Jézus testét méltón eltemethessék.

188:1. JÉZUS TEMETÉSE Amikor József megmutatta Pilátus engedélyét a Mester teste feletti rendelkezés jogáról, a zsidók kavarodást okoztak és kiabálva követelték a testet. Dühöngésükben megpróbálták erőszakkal megszerezni a testet, és amikor kísérletet tettek erre, a centurió és a katonái visszaszorították az indulatos tömeget. Amint a rendet helyreállították, a centurió felolvasta a zsidóknak Pilátus engedélyét és biztosította Józsefet és Nikodémuszt arról, hogy senki nem fogja háborgatni őket. Úgy döntöttek, hogy Jézust József új családi sírboltjában temetik el, melyet kemény kőzetbe vágtak. A Jézus anyagi testét a sírhoz szállító halandók a következők voltak: József, Nikodémusz, János és a római centurió.

155


A megfelelően bebalzsamozott testet elhelyezték a sír egyik párkányán, majd a centurió jelezte a katonáinak, hogy segítsenek a sír bejárata elé gördíteni a küszöbkövet. A történtek alatt a nők a közelben tartózkodtak, és mivel nem gondolták úgy, hogy Jézus megfelelően elő lenne készítve a temetéshez, ezért megállapodtak, hogy vasárnap reggel visszatérnek, hogy megfelelően előkészítsék a testet a halálbeli nyugvásra. Zebedeus Dávidon és az arimateai Józsefen kívül Jézus nagyon kevés tanítványa hitt abban, illetőleg értette meg igazán, hogy a harmadik napon fel kell támadnia a holtából.

188:2. A SÍR ŐRZÉSE A zsidó vezetők Pilátus elé járultak azzal a kéréssel, hogy legalább három napra római őrséget állíttasson Jézus sírboltja elé annak megakadályozása érdekében, hogy Jézus követői elvigyék a holttestet. Pilátus tíz katonát adott melléjük, és a tíz zsidó őrrel és velük együtt őrséget állítottak. E férfiak még egy követ gördítettek a sírbolt elé és elhelyezték Pilátus pecsétjét ezeken a sziklákon és azok környékén, nehogy a tudtuk nélkül bolygassa meg valaki a sírt. És ez a húsz ember egészen a feltámadás órájáig ott őrködött, és a zsidók hordták nekik az ételt és az italt.

188:3. A SZOMBAT NAPJÁN A tanítványok és az apostolok e szombati nap alatt végig a rejtekhelyükön maradtak, mialatt egész Jeruzsálem Jézus kereszthaláláról beszélt. Nem tudjuk teljesen megmagyarázni, hogy mi is történt a názáreti Jézussal e másfél napnyi időtartam alatt, amikor mindenki tudomása szerint József új sírboltjában nyugodott. Néha a következőképpen próbáltuk megmagyarázni magunknak ezeket a dolgokat: Mihály teremtői tudata nagyjában-egészében szükségképpen független volt a halandói elmétől. A názáreti ember megszerzett szellemazonossága bizonyára a paradicsomi Atya megőrzésében volt. Úgy gondoljuk, hogy Jézus emberi, illetőleg halandói tudata e harminchat órát átaludta. Vannak olyan megmaradt feljegyzések is, melyek azt mutatják, hogy ezen időszakban a Szalvington száztagú legfelsőbb tanácsa Gábriel elnökletével igazgatási ülést tartott az Urantián. Vannak olyan feljegyzések is, melyek arra utalnak, hogy az uverszai Nappalok Elődei ez idő alatt összeköttetésben álltak Mihállyal a Nebadon világegyetem helyzetének kérdésében. Tudjuk, hogy legalább egy üzenetváltásra sor került Mihály és a Szalvingtonon tartózkodó Immanuel között, mialatt a Mester teste a sírban feküdt. Az edentiai feljegyzések arra utalnak, hogy a Norlatiadek Csillagvilági Atyja jelen volt az Urantián, és hogy a sírban töltött ezen idő alatt utasításokat kapott Mihálytól. És sok egyéb bizonyíték is azt sugallja, hogy Jézusnak nem a teljes személyisége aludt a nyilvánvaló testi halál ezen időszakában és töltötte azt öntudatlanságban.

188:4. A KERESZTHALÁL JELENTÉSE Bár Jézus nem azért halt e kereszthalállal, hogy vezekeljen a halandó ember faji bűnösségéért, mégis vannak e jézusi kereszthalálhoz kapcsolódóan olyan jelentések, melyeket nem szabad figyelmen kívül hagyni. Bár a teremtésrészek halandói már azelőtt is üdvözültek, hogy Jézus az Urantián élt és meghalt volna, mindazonáltal tény, hogy az e világra való alászállása nagymértékben megvilágította az üdvözülés útját; a halála nagyban hozzájárult ahhoz, hogy mindörökre nyilvánvalóvá tegye a húsvér test halála utáni halandói továbbélés bizonyosságát. Bár aligha helyes úgy beszélni Jézusról, mint áldozópapról, váltságfizetőről vagy megváltóról, teljes mértékben megfelelő dolog úgy utalni rá, mint megmentőre. Az Isten végtelen szeretete semmi másnak nincs alárendelve az isteni természetben. Az üdvözülést magától értetődőnek kell venniük azoknak, akik hisznek az Isten atyaságában. Jézus halálában az a nagyszerű, hogy olyan kiváló módon és olyan páratlan szellemben nézett szembe a halállal.

188:5. A KERESZT TANULSÁGAI Jézus keresztje azon legfelsőbb szintű odaadást mutatja, melyet az igaz pásztor még a nyája méltatlan egyedei iránt is táplál. A kereszt mindörökre mutatja, hogy Jézusnak a bűnösökhöz való

156


hozzáállása nem az elítélés vagy az elnézés volt, hanem az örökkévaló és szeretetteljes üdvözítés. A szeretet valóban ragályos és örökmód teremtő. Az isteni szeretet nem pusztán megbocsátja a helytelen dolgokat; feloldja és ténylegesen meg is szünteti azokat. Jézus szenvedései nem korlátozódtak a keresztre feszítésre. Valójában a názáreti Jézus több mint huszonöt évet töltött egy valós és megfeszített halandói létezés keresztjén. A lakott világok millióin a fejlődő teremtmények tízbilliói, akik esetleg kísértést éreztek arra, hogy feladják az erkölcsi küzdelmet és felhagyjanak a hittel való jó harccal, csak egy pillantást vetettek Jézusra a kereszten és aztán teljes erővel törekedtek előre, melyhez annak látványa nyújtott ösztönzést, hogy az Isten a megtestesült életét adja az ember önzetlen szolgálata iránti odaadásban. Az embernek nem lehet ennél nagyobb szeretete: hogy hajlandó legyen életét adni a barátaiért – és Jézusnak olyan szeretete volt, hogy hajlandó volt életét adni az ellenségeiért, mely szeretet nagyobb, mint amilyet addig a földön valaha is ismertek. Amikor a gondolkodó férfiak és nők úgy tekintenek Jézusra, mint aki felajánlja életét a kereszten, aligha fogják újra megengedni maguknak, hogy panaszkodjanak az életük akár legkeményebb megpróbáltatásai miatt. A kereszthalálra nem azért került sor, hogy az embert kibékítse Istennel, hanem hogy ösztönözze azt, hogy az ember felismerje az Atya örökkévaló szeretetét és a Fia végtelen irgalmát, és hogy ezeket az egyetemes igazságokat egy egész világegyetem számára közvetítse.

189. ÍRÁS: A FELTÁMADÁS Közteslény bizottság RÖVIDDEL azután, hogy Jézust péntek délután eltemették, a Nebadon főangyalainak vezetője, aki ekkor az Urantián tartózkodott, összehívta az alvó sajátakaratú teremtmények feltámadási tanácsát. Arra a következtetésre jutottak, hogy semmit sem tehetnek a Teremtő feltámadásának elősegítése érdekében. Jézus Megszemélyesült Igazítója azt mondta az összegyűlt mennyei seregeknek, hogy a Teremtő-atyának megvan a hatalma ahhoz, hogy az életét feladja és felvegye azt újra.

189:1. A MORONTIA ÁTMENET Vasárnap reggel két óra negyvenötkor a paradicsomi megtestesülési bizottság, melyet hét, nem azonosított paradicsomi személyiség alkotott, a helyszínre érkezett és nyomban fel is sorakoztak a sírbolt körül. Három óra előtt tíz perccel az összevegyült anyagi és morontia működés keltette erőteljes rezgések kezdtek kiindulni József új sírhelyéből, és két perccel három óra után, ezen a vasárnap reggelen, Kr.u. 30. április 9-én, a názáreti Jézus feltámadott morontia alakja és személyisége előjött a sírból. A húsvér test ekkor még mindig ott feküdt a sírfülkében. Sok mindent nem értünk Jézus feltámadásában. József sírjából azok morontia személyiségéhez igen hasonló alakban jött elő, akik a Satania e helyi csillagrendszere első lakóvilágán lévő feltámadási csarnokokból emelkednek ki. Beszélt Gábriellel, a melkizedekek főnökével és az edentiai Fenségessel, majd így szólt az összegyűlt morontia csoportokhoz: „Miután befejeztem életemet a húsvér testben, egy rövid ideig itt leszek ebben az átmeneti alakban, hogy jobban megismerjem a felemelkedő teremtményeim életét és még teljesebben kinyilatkoztassam a paradicsomi Atyám akaratát.” Megkezdődött a Mester azon időleges tapasztalása, amikor személyiségként félúton jár az anyagi és a szellemi között.

189:2. JÉZUS ANYAGI TESTE Tíz perccel három után a főangyalok vezetője Gábrielhez fordult és Jézus halandói testét kérte az anyagi maradványok haladéktalan elbontása érdekében. Miután a kérését Gábriel teljesítette, hozzáfogtak, hogy eltávolítsák Jézus testét a sírból annak előkészítéseként, hogy azt a

157


közel pillanatszerű lebontás keretében méltóságteljesen és tisztelettel eltüntessék. A másodfajú urantiai közteslények azt a feladatot kapták, hogy a sírbolt bejárata elől gördítsék el a köveket. Amikor az őrt álló zsidó őrök és a római katonák a reggeli gyönge fényben azt látták, hogy e nagy kődarab látszólag magától elgördül a sír bejárata elől, félelem és vakrémület tört rájuk, és futva menekültek el a helyszínről. A zsidó vezetők lefizették az őröket, hogy azt mondják, mialatt éjszaka aludtak, a tanítványok lecsaptak rájuk és elvitték a testet. A Jézus feltámadásába vetett keresztény hit az „üres sír” tényén alapult. József sírboltja üres volt, de nem azért, mintha Jézus testét helyreállították vagy feltámasztották volna, hanem mert teljesítették a mennyei seregek kérését és így azok véghezvihették a különleges és egyedi lebontást.

189:3. A MEGÍTÉLTETÉSI FELTÁMADÁS Ezen a vasárnap reggelen, kevéssel fél öt után, Gábriel magához hívatta a főangyalokat és felkészült, hogy az ádámi megítéltetési időszak lezárásaként megnyissa az általános feltámadást az Urantián. A morontia Mihály megjelent Gábriel előtt, s arra utasította, hogy kezdődjék meg a bolygói feltámadási számbavételt. A főangyalok köre ekkor működött első alkalommal az Urantiáról. Amikor Gábriel megadta a jelet, a hangja villanásszerűen jutott el a csillagrendszeri első lakóvilágra, mondván: „Mihály felhatalmazása alapján, támadjanak fel az urantiai megítéltetési időszak halottai!” Erre az Urantia emberfajtáinak összes továbbélője, akik Ádám napjai óta szenderültek el, és akik addig még nem kerültek megítéltetésre, a morontia beiktatásra készen megjelentek a lakóvilágok feltámadási csarnokaiban. A mostani alkalom képezte a harmadikat a bolygói számbavételek, illetőleg teljes megítéltetési feltámadások sorában. Az elsőre a Bolygóherceg megérkezésekor került sor, a másodikra Ádám idején, és ez, a harmadik, a názáreti Jézus morontia feltámadását, az ő halandói átmenetét jelölte.

189:4. AZ ÜRES SÍR FELFEDEZÉSE Ezen a vasárnap reggelen kevéssel három óra előtt, amikor a felkelő nap első sugarai kezdtek megmutatkozni keleten, öt nő indult el Jézus sírjához azzal a szándékkal, hogy Jézus testét bebalzsamozzák. Ott volt közöttük a magadáni Mária, Mária, vagyis az Alfeus ikrek anyja, Szalómé, vagyis a Zebedeus fivérek anyja, Johanna, vagyis Kuza felesége, és Zsuzsanna, vagyis az alexandriai Ezra leánya. Bőségesen ellátták magukat különleges balzsamozó oldatokkal, és nagy mennyiségű vászongyolcsot is vittek magukkal. Igencsak meglepődtek annak láttán, hogy a követ valaki elgördítette a sír bejáratából. Ahogy ott álltak, félelmükben reszketve, a magadáni Mária összeszedte a bátorságát és megkerülte a kisebbik követ, majd belépett a felnyitott sírba. Észre is vette, hogy a test eltűnt, mire az ijedtségtől és az aggodalomtól felkiáltott. A többi nő erre elszaladt, de aztán elindultak vissza a sírhoz és ők is meglátták, hogy a sír üres. Egyszer csak megláttak egy néma és mozdulatlan idegent. A magadáni Mária odaszaladt hozzá, mert úgy gondolta, hogy ő lehet a kert gondozója, és megkérdezte, hogy hová vitték a Mestert. Amikor az idegen nem felelt neki, Mária sírva fakadt. Erre Jézus megszólította őket, megkérdezvén, hogy kit keresnek, és miután váltottak néhány szót, jól ismert hangon azt mondta a magadáninak, „Mária”. És amikor az meghallotta az oly ismerősen hangzó és szeretetteljes üdvözlést közvetítő szót, már tudta, hogy a Mester hangja az, és odaszaladt, hogy a lába elé térdeljen, miközben azt kiáltotta, „Uram, és Mesterem!” Jézus arra kérte őket, hogy tájékoztassák az apostolokat – beleértve Pétert is – arról, hogy beszéltetek vele. Csakhogy az apostolok nemigen akartak hinni nekik, arra gondoltak, hogy a nők látomást láthattak. De amikor a magadáni Mária elismételte Jézus szavait, Péter, a nevét meghallva, kirohant a felsőteremből, szorosan a nyomában pedig ott haladt János, és nagy sietve elindultak a sírhoz, hogy maguk is megnézzék e dolgokat.

189:5. PÉTER ÉS JÁNOS A SÍRNÁL Amikor János és Péter a sírhoz ért, azt láthatták, amit a nők leírtak. Nem igazán tudták felfogni, hogy mi történt. Péter először azzal állt elő, hogy a sírt kirabolták, János azonban úgy 158


érvelt, hogy a sírt aligha hagyják ilyen rendben, ha a testet ellopták volna. Ahogy másodjára is kijöttek a sírboltból, a bejárat előtt ott találták sírva az időközben visszatért magadáni Máriát. Ahogy Mária ott őgyelgett, miután Péter és János elment, a Mester megint megjelent neki, azt mondta: „Ne kételkedj; legyen meg a bátorságod, hogy elhidd, amit láttál és hallottál. Menj vissza az apostolaimhoz és mondd el nekik megint, hogy feltámadtam és meg fogok jelenni nekik, hamarosan pedig elmegyek elébük Galileába, ahogy megígértem.” Mária visszasietett Márk házához és elmondta az apostoloknak, hogy megint beszélt Jézussal, de azok nem akartak hinni neki. Ám amikor Péter és János visszatért, már nem nevettek, hanem félelemmel vegyes balsejtelem töltötte el őket.

190. ÍRÁS: JÉZUS MORONTIA JELENÉSEI Közteslény bizottság A FELTÁMADOTT Jézus most arra készül, hogy egy rövid időt töltsön az Urantián abból a célból, hogy megtapasztalja a teremtésrészek halandójának felemelkedő morontia létpályáját. A teremtésrészek halandói a feltámadás reggelén ugyanolyan fajta átmeneti vagy morontia testtel támadnak fel, mint amilyennel Jézus is rendelkezett, amikor kikelt a sírból ezen a vasárnap reggelen. E testekben nincs vérkeringés, és az ilyen lények nem fogyasztanak szokványos anyagi élelmet.

190:1. A FELTÁMADÁS HÍRNÖKEI Amikor az apostolok nem voltak hajlandók elhinni az öt nő beszámolóját, a magadáni Mária visszatért a sírhoz, a többiek pedig visszamentek József házába, ahol elmesélték az élményeiket József leányának és a többi nőnek. És a nők elhitték a beszámolót. Nem sokkal hat óra után az arimateai József leánya és a négy nő, aki látta Jézust, átment Nikodémusz házához, ahol előadta mindezt Józsefnek, Nikodémusznak, Zebedeus Dávidnak és az ott összegyűlt többi férfinak. József és Dávid olyannyira hajlott arra, hogy elhiggyék a beszámolót, hogy sietve el is indultak megvizsgálni a sírhelyet, és mindent pontosan úgy találtak, ahogy a nők elmondták. A sírtól Dávid és József egyenesen Illés Márk házához ment, ahol a felsőteremben tanácskozni kezdtek a tíz apostollal. Az apostolok nem hittek nekik; ennek ellenére Dávid fél tíz körül kiküldött huszonhat hírvivőt Jézus feltámadásának hírével. Dávid segített Mártának és Máriának, hogy elrendezzék a földi javaik ügyét, és elkísérte őket útjukon, hogy csatlakozzanak fivérükhöz, Lázárhoz Filadelfiában, egy nappal azután, hogy (Dávid) házasságot kötött Rúth-tal, Jézus legfiatalabb húgával.

190:2. JÉZUS MEGJELENÉSE BETÁNIÁBAN A morontia feltámadástól kezdve a szellemi felemelkedésének órájáig Jézus tizenkilenc különböző alkalommal jelent meg látható alakban a híveknek a földön. A magadáni Mária, valamint Zebedeus Dávid és az anyja is megérkezett Betániába, hogy megvitassák a Jézus feltámadásáról szóló beszámolót. Ezen a vasárnapon, dél körül történt Betániában, hogy Jézus megjelent az öccse, Jakab előtt s így szólt hozzá: „Jakab, azért jöttem, hogy elhívjalak az országért való szolgálatra. Komolyan fogj össze a testvéreiddel és kövess engem.” Csaknem három percen át beszélgettek. Jakab beszaladt a házba és beszámolt arról, hogy találkozott és beszélt Jézussal. Amint épp a feltámadásról beszélgettek, röviddel két óra előtt, Jézus megjelent a földi családja és a barátaik előtt, mely társaság összesen húsz főből állt. Köszöntötte őket és megkérdezte, hogy miért várakoztak oly sokáig, mire úgy döntöttek, hogy teljes szívvel követik az igazság fényét. Ahogy elindultak feléje, ő eltűnt a szemük elől. Mindannyian be akartak rohanni a városba, hogy beszámoljanak a kételkedő apostoloknak a történtekről, de Jakab visszatartotta őket, mert Jézus

159


mondott neki valamit, amikor a kertben beszélgettek. Csak a magadáni Mária kapott engedélyt arra, hogy visszamenjen József házához.

190:3. JÓZSEF HÁZÁBAN Jézusnak a halandói szem által is felismert ötödik morontia megmutatkozására az arimateai József házában összegyűlt, mintegy huszonöt női hívő előtt került sor, nagyjából negyed ötkor. A magadáni Mária éppen azt mesélte, hogy mi történt Betániában, amikor hirtelen ünnepélyes csend telepedett rájuk; észrevették a körükben a feltámadt Jézus teljesen látható alakját. Ő ezzel üdvözölte őket: „Béke legyen veletek. Az ország közösségében nem lesznek sem zsidók, sem nem-zsidók, sem gazdagok, sem szegények, sem szabadok, sem rabszolgák, sem férfiak, sem nők. Titeket is arra kérlek, hogy terjesszétek az emberiségnek az Istennél való fiúi elismerés örömhírén keresztül történő, mennyországban való felszabadulásának jó üzenetét. Menjetek el az egész világba, hirdessétek ezt az örömhírt és erősítsétek meg a hívek ebbéli hitét. És mialatt ezt cselekszitek, ne feledkezzetek meg arról, hogy segédkezzetek a betegeknek és erőt öntsetek azokba, akik félénkek és akiket félelem gyötör. És én mindig veletek leszek, egészen a föld határáig.” És amikor ezt elmondta, eltűnt a szemük elől.

190:4. JÉZUS MEGJELENÉSE A GÖRÖGÖKNEK Fél öt körül, egy bizonyos Fláviusz házában a Mester hatodszor is megjelent morontia alakjában az ott összegyűlt mintegy negyven görög hívő előtt. Mialatt azok a Mester feltámadásáról szóló beszámolókat vitatták meg, a Mester megjelent közöttük és azt mondta nekik, hogy menjenek el az egész világba és hirdessék az örömhírt. A görögök nem aludtak azon az éjszakán, remélték, hogy a Mester újra meglátogatja őket. A Jézus feltámadásáról szóló híresztelések és a követői előtt lezajlott megjelenéseiről szóló beszámolók gyorsan terjedtek, és az egész városban a tetőfokára hágott az izgalom. A Szanhedrin rövidesen hozzáfog ezeknek az új problémáknak a vizsgálatához, melyek oly hirtelenül zúdultak rá a zsidó vezetőkre.

190:5. SÉTA A KÉT TESTVÉRREL Emmauszban, Jeruzsálemtől bő tíz kilométerre nyugatra élt két testvér, két pásztor, akik a páska-ünnepet Jeruzsálemben töltötték, ellátogatva az áldozásokra, szertartásokra és ünnepi eseményekre. Kleofás, az idősebbik félig már hitt Jézusban; legalábbis a zsinagógából már kitiltották. Az öccse, Jákob nem volt hívő, bár nagyon foglalkoztatták a Mester tanításairól és tetteiről hallott dolgok. A két testvér éppen az Emmauszba vezető úton gyalogolt és komoly beszélgetést folytatott Jézusról, az ő tanításairól, munkájáról és azokról a híresztelésekről, hogy a sírja üres. Ahogy hazafelé baktattak, Jézus morontia megnyilvánulása, az ő hetedik megjelenése jött velük, ahogy az úton haladtak. Jézus megkérdezte, hogy miről beszélgettek, és amikor megmondták, Jézus közölte velük, hogy nagyon is jól ismeri ezeket a tanításokat, és hozzá is fogott, hogy felvilágosítsa őket. Ekkorra már odaértek annak a falunak a közelébe, ahol a két fivér lakott, és Jézus éppen búcsúzni készült, de azok meghívták magukhoz. Leültek enni, és amint Jézus megtörte és átnyújtotta nekik, felnyílt a szemük. Kleofás felismerte, hogy a vendégük maga a Mester, de erre a Jézus eltűnt a szemük elől. Nem akartak evéssel foglalatoskodni. Aznap este nagyjából kilenc órakor, épp mielőtt a Mester megjelent a tízeknek, toppant be e két izgatott testvér az apostolokhoz a felsőterembe, azt állítva, hogy látták Jézust és beszéltek is vele.

160


191. ÍRÁS: JELENÉSEK AZ APOSTOLOK ÉS MÁS VEZETŐK ELŐTT Közteslény bizottság A FELTÁMADÁSI vasárnap szörnyűséges nap volt az apostolok életében; közülük tízen a nap nagyobb részét a felsőteremben, elreteszelt ajtók mögött töltötték. Tamás magában rágódott a bajain Betfagéban. Jánost egész nap az a gondolat foglalkoztatta, hogy Jézus feltámadt holtából. János Márk folyamatosan tájékoztatta őket a fejleményekről. Ezen évek alatt az apostolok most először fogták fel, hogy mennyire rá voltak szorulva Dávid hírvivőire. A Mester több okból halasztotta el az apostolok előtti első morontia megjelenését. Először is időt akart adni nekik, hogy miután értesültek a feltámadásáról, jól átgondolják, hogy mit mondott nekik a haláláról és a feltámadásáról, amikor még a húsvér testben volt; azt akarta, hogy Péter megbirkózzon némely sajátos nehézségével, mielőtt mindannyiuk előtt megmutatkozik. Másodsorban azt szerette volna, ha Tamás velük van az első megjelenésekor. Tamás egészen a következő szombat estéig távol maradt a társaitól, amikor is, miután besötétedett, Péter és János átment Betfagéba és visszahozták.

191:1. JELENÉS PÉTER ELŐTT Már majdnem fél kilenc volt ezen a vasárnap estén, amikor Márk házának kertjében Jézus megjelent Simon Péternek. Péter éppen a kertben sétált, az az üzenet járt a fejében, hogy „Menjetek és mondjátok meg az apostolaimnak – és Péternek”, a kezét ökölbe szorította, s közben hangosan azt mondta: „Hiszem, hogy feltámadt holtából; megyek és elmondom a testvéreimnek.” És ahogy ezt kimondta, hirtelenül előtte termett egy emberalak, aki ismerős hangon szólva hozzá ezt mondta: „Péter, az ellenség meg akart szerezni téged, de én nem akartalak feladni. Tudtam, hogy nem szívből tagadtál meg; ezért megbocsátottam neked, még mielőtt kérted volna. Készülj, Simon, egy új nap csatájára, az emberi gondolkodás természetében jelen lévő szellemi sötétséggel és káros kétkedéssel való küzdelemre.” Péter és a morontia Jézus a múlt, a jelen és a jövő dolgairól beszélgetett csaknem öt percen át; ezt követően a Mester e szavakkal tűnt el a szeme elől: „Búcsúzom, Péter, míg majd a testvéreiddel együtt látlak.” Péter felrohant a felsőterembe az apostoltársaihoz, az izgatottságtól elfúló hangon azt kiáltva: „Láttam a Mestert; ott volt a kertben. Beszéltem vele, és megbocsátott nekem.” András utalt arra, hogy Péter korábban már látott nem valós dolgokat. Simon Péter nagyon megsértődött a testvére burkolt célzásain és nyomban csüggedt hallgatásba merült. Az ikrek nagyon sajnálták Pétert, és mindketten odamentek hozzá és kifejezték a rokonszenvüket és azt mondták, hogy ők hisznek neki és megismételték, hogy az ő anyjuk is látta a Mestert.

191:2. AZ ELSŐ MEGJELENÉS AZ APOSTOLOKNAK Aznap este röviddel kilenc óra után a Mester morontia alakban hirtelenül megjelent közöttük, és ezt mondta: „Béke legyen veletek. Miért ijedtek meg úgy a megjelenésemtől, mintha szellemet látnátok? Nem beszéltem nektek e dolgokról, amikor veletek voltam a húsvér testben? Nem mondtam-e nektek, hogy a főpapok és a vezetők kiadnak engem, hogy megöljenek, hogy az egyikőtök el fog árulni engem, és hogy a harmadik napon feltámadok? Honnan ered hát mindeme kétségetek és mindez a vita a nők, Kleofás és Jákob, sőt Péter beszámolói kapcsán? Meddig fogtok még kételkedni a szavaimban és még meddig nem vagytok hajlandók hinni az ígéreteimben? És most, hogy ténylegesen is láttok engem, hisztek-e már? Egyikőtök még most is hiányzik. Amikor legközelebb összegyűltök, és miután már mindannyian biztosan tudjátok, hogy az Ember Fia feltámadt a sírból, menjetek innen Galileába. Legyen hitetek Istenben; legyen hitetek egymásban; és így lépjetek a mennyország új szolgálatába. Addig leszek veletek Jeruzsálemben, amíg felkészültök, hogy elinduljatok Galileába. Békével búcsúzom tőletek.”

161


Miután a morontia Jézus így szólt hozzájuk, egy pillanat alatt eltűnt a szemük elől. Ez volt a Mester kilencedik morontia jelenése.

191:3. A MORONTIA TEREMTMÉNYEKKEL A másnapot, vagyis a hétfőt teljes egészében az akkor az Urantián tartózkodó morontia teremtményekkel töltötte. A morontia Jézus ezekkel a ragyogó értelmekkel volt együtt negyven napig. A Mester morontia alakja hozzáigazodott a morontia fejlődésnek mind a hét szakaszához, és az edentiai Fenségesek 14-én, vasárnap fogadták be. Ahogy a Mester a morontia létpályán haladt előre, gyakorlati értelemben egyre nehezebb feladatot jelentett a morontia értelmeknek és az ő átalakító társaiknak az, hogy a Mestert a halandó és anyagi szemlélők számára láthatóvá tegyék. És a Nebadon Teremtő Fia éppen e morontia tapasztalások révén fejezte be ténylegesen és zárta le megelégedésre a hetedik és utolsó világegyetemi alászállását.

191:4. A TIZEDIK MEGJELENÉS (FILADELFIÁBAN) Jézusnak a halandók számára is felismerhető tizedik morontia megnyilvánulása április 11-én kedden, röviddel nyolc óra után történt meg Filadelfiában, ahol Abnernek és Lázárnak, és mintegy százötven társuknak mutatta meg magát, akik között több mint ötvenen voltak jelen a hetvenfős vándor hitszónoki testületből. E megjelenés épp a zsinagógában szervezett külön találkozó megnyitását követően zajlott le, melyet Abner azért hívott össze, hogy megvitassák Jézus keresztre feszítését és a feltámadásáról szóló legújabb jelentést. Abner és Lázár éppen csak megnyitotta a zsinagógába összehívott ülést, amikor a hívek teljes közönsége meglátta a hirtelenül megjelenő Mester alakját, aki a társaságot köszöntve egyebek között ezt mondta: „Béke legyen veletek. Ti mind tudjátok, hogy egy Atyánk van a mennyben, és hogy csak egy örömhír van az országról. Úgy kell szeretnetek minden embert, ahogy én szerettelek titeket; úgy kell szolgálnotok minden embert, ahogy én szolgáltalak benneteket. Menjetek hát az egész világba, és hirdessétek az Isten atyaságának és a minden nemzet és emberfajta közötti testvériségnek ezen örömhírét és mindig bölcsen válasszátok meg a módszereket ahhoz, hogy miként adjátok közre a jó hírt az emberiség különféle fajtáinak és törzseinek. Ingyen kaptátok az országról szóló ezen örömhírt, és önként is fogjátok átadni a jó hírt minden nemzetnek. Ne féljetek a rossz ellenállásától, mert én mindig veletek vagyok, egészen a korszakok végéig. És békével búcsúzom tőletek.” És ezzel el is tűnt a szemük elől.

191:5. A MÁSODIK MEGJELENÉS AZ APOSTOLOKNAK Miután Tamást visszavitték a Márk házába, meghallgatta a Mester különféle megjelenéseiről szóló történeteket, de következetesen elutasította, hogy elhiggye azokat. Épp az estebédjüket fogyasztották röviddel hat óra után, Péter ült Tamás egyik oldalán, Nátániel meg a másikon, amikor a kétkedő apostol azt mondta, hogy nem fog hinni, hacsak nem látja a Mestert a saját szemével. A morontia Mester hirtelenül megjelent és éppen Tamással szemközt megállva, és azt mondta: „Béke legyen veletek. Egy teljes hetet maradtam, hogy újból megjelenhessek, amikor mindannyian jelen vagytok, hogy meghallgassátok még egyszer a megbízást, hogy menjetek el az egész világba és hirdessétek az országról szóló ezen örömhírt.” Miután a Mester további szavakat intézett hozzájuk, letekintett Tamás arcába és így szólt: „És te, Tamás, aki azt mondtad, hogy nem fogsz hinni, hacsak nem látsz engem és teszed ujjadat a szegek okozta sebhelyekre a kezemen, most láthattál engem és hallhattad a szavaimat; és bár nem láthatod semmiféle szeg nyomát a kezemen, mivel abban az alakban támadtam fel, amilyenben te is fogsz, amikor elhagyod ezt a világot, mit fogsz mondani a testvéreidnek? Elfogadod az igazságot, mert a szívedben már akkor elkezdtél hinni, amikor még oly kitartóan bizonygattad a hitetlenségedet. A kétségeid, Tamás, mindig is oly csökönyösen nyomulnak elő, mint ahogy széthullanak. Tamás, arra kérlek, hogy ne hitetlen légy, hanem hívő – és én tudom, hogy hinni fogsz, mégpedig teljes szívvel.” E szavakat hallva Tamás térdre borult a morontia Mester előtt és 162


így kiáltott, „Hiszek! Uram és Mesterem!” Erre Jézus így szólt Tamáshoz: „Hittél Tamás, mert tényleg láttál és hallottál engem. Áldottak az eljövendő korszakokban azok, akik hisznek, még ha nem is láttak a húsvér test szemével és nem hallottak halandói füllel. (...) És most menjetek el mind Galileába, ahol rövidesen megjelenek nektek.” És miután ezt elmondta, eltűnt a szemük elől.

191:6. AZ ALEXANDRIAI JELENÉS Április 18-án, kedden este nagyjából fél kilenckor, Jézus megjelent Alexandriában Rodannak és mintegy nyolcvan más hívőnek. Azt követően jelent meg, hogy Dávid hírvivője beszámolt nekik a keresztre feszítésről és kijelentette, hogy Dávid hisz Jézus feltámadásában. A morontia Mester még Nátán beszéde alatt jelent meg és mindannyian jól láthatták őt. Jézus így szólt: „Béke legyen veletek. Aminek a létrehozására Atyám engem e világba küldött, nem valamely emberfajtához, valamely nemzethez tartozik, és nem is a tanítók vagy tanhirdetők valamely különleges csoportjához. Az országról szóló ezen örömhír egyaránt a zsidóké és a nem-zsidóké, a gazdagoké és a szegényeké, a szabadoké és a rabszolgáké, a férfiaké és a nőké, még a kisgyermekeké is. (...) Ahogy az Atya engem e világba küldött, úgy küldelek én most benneteket. Arra szólítalak titeket, hogy vigyétek el a jó hírt azoknak, akik sötétségben gubbasztanak. Az országról szóló ezen örömhír mindazoké, akik elhiszik azt; nem szabad pusztán a papok felügyeletére bízni. Az Igazság Szelleme rövidesen eltölt benneteket, és elvezet titeket a teljes igazságba. Ezért hát menjetek el az egész világba és hirdessétek ezt az örömhírt, és meglátjátok, én mindig veletek vagyok, egészen az idők végezetéig.” Amikor a Mester ezt elmondta, eltűnt a szemük elől. Képzelhetitek Dávid feltámadási hírnökének meglepetését, aki ennek másnapján érkezett meg, amikor válaszul a bejelentésére ezt mondták neki: „Igen, tudjuk, mert láttuk őt. Tegnapelőtt megjelent nekünk.”

192. ÍRÁS: JELENÉSEK GALILEÁBAN Közteslény bizottság AMIKOR az apostolok elindultak Jeruzsálemből Galileába, addigra a zsidó vezetők már jelentős mértékben lecsillapodtak. Ettől kezdve Péter lett az apostoli testület általánosan elismert vezetője. Júdás helyére Mátyást választották, s ő lett a pénztárosuk. E hétfőn, korán reggel, amikor az apostolok elindultak Galileába, János Márk velük tartott.

192:1. JELENÉS A TÓNÁL Április 21-én, pénteken reggel nagyjából hat órakor jelent meg a morontia Mester tizenharmadik alkalommal, és Galileában az első alkalommal, a tíz apostolnak, ahogy a hajójuk közeledett a Betszaidánál lévő szokásos kikötési helyük közelében lévő partszakaszhoz. Ahogy a parthoz közeledtek, a hajókikötő közelében megláttak valakit a parton, ahogy egy tűz mellett álldogál. Egyikük sem gondolta, hogy a parton álló alak a Mester. Ahogy lehorgonyoztak és készülődtek a kis hajóból való kiszállásra, Jézus megkérdezte, hogy fogtak-e valamit; amikor azt felelték, hogy nem, Jézus azt javasolta, hogy vessék ki a hálót a hajó jobb oldalánál és a hálójuk nyomban meg is telt. János ekkor odasúgta Péternek, hogy „Ez a Mester.”, és Péter belevetette magát a vízbe, hogy mielőbb a partra érjen. János Márk ekkorra már talpon volt, és látván, hogy az apostolok a súlyos hálóval közelednek a parthoz, leszaladt az üdvözlésükre. Jézust meglátván, odaszaladt hozzá, a lábához térdelve azt mondta, „Uram és Mesterem.” Jézus arra kérte őket, hogy hozzák ki a halakat (153 példányt fogtak) és készítsenek reggelit; tüzük és kenyerük már bőséggel volt. János Márk elkészített hét méretes halat és felszolgálta az apostoloknak, majd pedig Jézus szolgálta fel az ételt János Márknak.

163


A halfogás nem csoda volt; Jézus tudta, hogy hol tartózkodnak a halak. Jézus több mint egy órán át beszélgetett az apostolokkal és János Márkkal, és ezután a parton sétálgatott, kettesével beszélgetett velük.

192:2. BESZÉLGETÉS AZ APOSTOLOKKAL KETTESÉVEL Jézus jelezte Péternek és Jánosnak, hogy jöjjenek vele sétálni a partra. Jézus arra kérte Jánost, hogy adja fel a vallási türelmetlenségét és szentelje életét annak bizonyításának, hogy a szeretet a legnagyobb dolog a világon. A Mester háromszor is megkérdezte Pétertől, hogy szereti-e őt, majd így szólt hozzá: „Tápláld a bárányaimat. Ne hagyd el a nyájat. Mutass példát és ösztönzést minden pásztortársadnak. Úgy szeresd a nyájat, ahogy én szerettelek téged és szenteld magad az ő jólétüknek, ahogy én a te jólétednek szenteltem az életemet. És kövess engem egészen a végsőkig.” Jézus ezután Andrással és Jakabbal ment el sétálni és beszélgetni. Andrásnak azt mondta, hogy bízzon jobban a testvéreiben, még Péterben is, és legyen bölcs tanácsadója Jakabnak, Jézus öccsének. Jakabnak azt mondta, hogy legyen kevésbé türelmetlen a testvéreivel és gyakoroljon türelmet. Jézus ezután Tamással és Nátániellel beszélgetett. Tamásnak azt mondta, szolgálja a testvéreit és hagyjon fel a kétkedéssel. A Mester azt mondta Nátánielnek, hogy adjon szeretetet a bölcseletéhez és legyen kevésbé bíráló. Mátéval és Fülöppel sétálva azt mondta mindkettejüknek, hogy tanítsák és terjesszék az örömhírt minden népnek. Ezután az Alfeus ikrekkel, Jakabbal és Júdással sétált és beszélgetett, és azt mondta nekik, hogy minden becsületes munka szent, mostantól fogva Istenért dolgozzanak. Mielőtt az apostolokat magukra hagyta, azt mondta: „Búcsúzom addig is, amíg majd mindannyiatokkal találkozom holnap délidőben a felavatásotok hegyén.”

192:3. A FELAVATÁS HEGYÉN Április 22-én, szombaton délben a tizenegy apostol a megbeszéltek szerint összegyűlt a Kapernaum melletti hegyen, és Jézus megjelent közöttük. Ekkor az apostolok körben letérdeltek a Mester körül és meghallgatták, amint elismétli a megbízásokat és látták, amint újból előadja a felavatási jelenetet. Minden ugyanaz volt, kivéve a Mester imáját. A Mesterük most úgy beszélt, mint akinek a kezébe adatott a saját világegyetemében minden fennhatóság. A Mester mindössze egy órát töltött a követeivel a hegyen, és miután bensőséges búcsút vett tőlük, el is tűnt a szemük elől. Jézus e teljes hetet a földön tartózkodó morontia teremtményekkel és azokkal a morontiaátmeneti ügyekkel töltötte, melyeket e világon megtapasztalt.

192:4. A TÓPARTI GYŰLÉS Péter a hét legelején üzenetet küldött, hogy nyilvános találkozót tartanak a tóparton a következő szombaton, délután háromkor. Ennek megfelelően április 29-én, szombaton három órakor több mint ötszáz hívő gyűlt össze Kapernaum környékéről Betszaidában, hogy meghallgassa Péternek a feltámadás óta először megtartandó nyilvános hitszónoklatát. Az apostol a legjobb formában volt, és miután befejezte a megindító beszédet, a hallgatóság tagjai közül már csak kevesen kételkedtek abban, hogy a Mester feltámadt holtából. Amint Péter befejezte a beszédét, megjelent mellette a Mester morontia alakban és a jól ismert hanghordozással szólva ezt mondta, „Béke legyen veletek, és békével búcsúzom tőletek.” Ahogy megjelent és szólt hozzájuk, el is tűnt a szemük elől. Ama bizonyos dolgok miatt, melyeket a Mester a felavatás hegyén való tanácskozásuk alatt mondott a tizenegyeknek, vissza kellett térniük Jeruzsálembe. Ennek megfelelően másnap, vagyis április 30-án, vasárnap korán reggel a tizenegyek elindultak Betszaidából Jeruzsálembe. Szomorú hazatérés volt ez János Márk számára. Néhány órával azelőtt, hogy hazaért volna, apja, Illés Márk agyvérzésben meghalt. János Márk megtett mindent, hogy vigaszt nyújtson az anyjának, és a nevében arra kérte az apostolokat, hogy továbbra is tekintsék otthonuknak az asszony házát. És a tizenegyek e felsőtermet tették meg szálláshelyüknek a pünkösd napjáig.

164


Már meg is tették az első lépéseket az országról szóló evangéliumnak – az Istennél való fiúi elismerésnek és az emberek közötti testvériségnek – a Jézus feltámadásának hirdetésévé való átalakítására. Így aztán Péter erőteljes vezetése alatt, és mielőtt a Mester felemelkedett volna az Atyához, az ő jó szándékú képviselői hozzáfogtak ahhoz az aprólékos eljáráshoz, hogy fokozatosan és biztosan átalakítsák Jézus vallási tanítását egy, a Jézusról szóló új és módosított formájú vallássá.

193. ÍRÁS: AZ UTOLSÓ JELENÉSEK ÉS A MENNYBEMENETEL Közteslény bizottság JÉZUS tizenhatodik morontia megnyilatkozására május 5-én, pénteken került sor Nikodémusz kertjében, nagyjából este kilenc órakor. Ez alkalommal itt gyülekezett a tizenegy apostol, a női testület és a társaik, valamint a Mester mintegy ötven egyéb, vezető tanítványa, beleértve számos görögöt is. A hívek e csoportja kötetlenül beszélgetett több mint egy félórán át, amikor is a morontia Mester mindannyiuk szeme előtt hirtelenül megjelent és nyomban hozzá is fogott a tanításukhoz. Jézus egyebek között ezt mondta: „Béke legyen veletek. E csoport a hívek legjellemzőbb csoportja – apostolok és tanítványok, férfiak és nők egyaránt – akiknek megjelentem azóta, hogy a húsvér testből megszabadultam. Arra intelek titeket, hogy mindig emlékezzetek arra, hogy az emberek közötti küldetésetek a mennyországról szóló örömhírnek – az Isten atyasága valóságának és az ember fiúsága igazságának – a hirdetése. Amely tudásra a világnak a legnagyobb szüksége van, az ez: az emberek az Isten fiai, és hiten keresztül ténylegesen is megismerhetik és naponta átélhetik e megnemesítő igazságot. Ezért menjetek most az egész világba és hirdessétek a mennyországról szóló ezen örömhírt minden embernek. Úgy szeressetek minden embert, ahogy én szerettelek titeket; úgy szolgáljátok halandótársaitokat, ahogyan én szolgáltalak benneteket. Csak addig maradjatok itt, Jeruzsálemben, amíg elmegyek Atyámhoz, és amíg elküldöm nektek az Igazság Szellemét. Ő elvezet majd titeket a teljesebb igazságra, és én veletek megyek az egész világba. Veletek vagyok mindig, és békével búcsúzom tőletek.”

193:1. A JELENÉS SIKÁRBAN Május 13-án, szombat délután nagyjából négy órakor a Mester megjelent Naldának és mintegy hetvenöt szamaritánus hívőnek Jákob kútja közelében, Sikárban. E napon, amint éppen befejezték a feltámadásról szóló beszámolókkal kapcsolatos megbeszéléseiket, Jézus hirtelenül megjelent közöttük, ezt mondva: „Béke legyen veletek. Örvendeztek tudván, hogy én vagyok a feltámadás és az élet, de ez semmi hasznot nem hoz nektek, hacsak nem születtek meg előbb az örökkévaló szellemtől, hogy hit révén megkapjátok az örökkévaló élet ajándékát. (...) Menjetek hát el az egész világba és mondjátok el minden emberfajta, törzs és nemzet minden teremtményének ezt a jó hírt. Szellemem előttetek fog járni, és én mindig veletek leszek.”

193:2. A FÖNÍCIAI JELENÉS A Mester tizennyolcadik morontia megjelenésére Tiruszban került sor május 16-án kedden, kevéssel este kilenc óra előtt, amikor is a hívek egy találkozójának végén ezt mondta: „Béke legyen veletek. Örvendeztek tudván, hogy az Ember Fia feltámadt holtából, mert ezáltal tudjátok, hogy ti és a testvéreitek szintén túl fogjátok élni a halandói halált. (...) Akik szellemtől születtek, nyomban megmutatják a szellem gyümölcseit a teremtménytársaik szeretetteljes szolgálatában. És az isteni szellemnek a szellemtől született és Istent ismerő halandók életében termett gyümölcsei ezek: szeretetteljes szolgálat, önzetlen odaadás, bátor hűség, őszinte tisztesség, felvilágosult őszinteség, halhatatlan remény, gyanakvásmentes bizalom, irgalmas segédkezés, kimeríthetetlen jóság, megbocsátó türelem és tartós béke. (...) Gyermekként léphettek az országba, de az Atya 165


megköveteli, hogy kegyelem révén felnőjetek a szellemi felnőttség végső fokára. És amikor kimentek, hogy minden nemzetnek elmondjátok ezen örömhír jó üzenetét, én előttetek fogok járni, és az én Igazság Szellemem ott lesz a szívetekben. Békével búcsúzom tőletek.”

193:3. AZ UTOLSÓ JELENÉS JERUZSÁLEMBEN Május 18-án, csütörtökön kora reggel jelent meg Jézus a földön morontia személyiségként utoljára. A tizenegy apostol éppen leült reggelizni Mária Márk házának felsőtermében, amikor Jézus megjelent nekik és azt mondta: „Béke legyen veletek. Arra kértelek titeket, hogy maradjatok itt, Jeruzsálemben, amíg felemelkedem az Atyához, egészen addig, amíg elküldöm hozzátok az Igazság Szellemét. (...) Már az együttlétünk legelejétől fogva mindig is ketten-hárman közületek állandóan mellettem voltak, illetőleg a közelemben voltak még akkor is, amikor az Atyával társalogtam. Ezért hát bízzatok egymásban és legyetek bizalommal egymás iránt. És ez annál is inkább szükséges, hiszen én ma egyedül hagylak titeket a világban. Eljött az idő; elmegyek az Atyához.” Amikor ezt elmondta, jelezte nekik, hogy jöjjenek vele, és kivezette őket az Olajfák hegyére, ahol az Urantia elhagyására készülve búcsút vett tőlük.

193:4. JÚDÁS BUKÁSÁNAK OKAI Ahogy mi visszatekintünk e gyászos történésekre, úgy véljük, hogy Júdás elsődlegesen azért tért rossz útra, mert kifejezetten elszigetelt személyiség volt; nem erősödött szeretetben és nem gyarapodott szellemi kegyelemben sem. Minduntalan olyan ellenérzéseknek adott teret és olyan lélektani ellenségeket támogatott, mint a bosszúállás és az az általánossá tett törekvése, hogy „leszámoljon” valakivel minden csalódásáért. Sohasem sajátított el a csalódottsággal való szembenézés kezelésére alkalmas bölcseleti módszert. Nem szeretett szembenézni a tényekkel; nem volt őszinte az élethelyzetekkel kapcsolatos hozzáállásában. Az egyéni sajátságok és az elmebéli hajlamok e szerencsétlen társulása hatott együtt abban, hogy elpusztítsanak egy olyan jó szándékú embert, aki nem győzte le a rossz dolgait szeretet, hit és bizalom révén.

193:5. A MESTER MENNYBEMENETELE Már majdnem fél nyolc volt ezen a csütörtök reggelen, május 18-án, amikor Jézus megérkezett az Olajfák hegyének nyugati lejtőjére a tizenegy hallgatag és némiképp összezavarodott apostollal. Ahogy ott állt előttük, anélkül, hogy elrendelte volna, az apostolok körben letérdeltek körülötte és a Mester így szólt: „Meghagyom nektek, hogy addig maradjatok Jeruzsálemben, amíg fentről fel nem ruháztattok hatalommal. Én most itt hagylak titeket; felemelkedem az Atyámhoz, és rövidesen, nagyon is hamar, elküldjük az ittlétem e világába az Igazság Szellemét; és amikor ő eljött, akkor kezdjétek meg az országról szóló örömhír új terjesztését először Jeruzsálemben, majd pedig a világ legtávolabbi részeiben is. Azzal a szeretettel szeressétek az embereket, amilyennel én szerettelek titeket és úgy szolgáljátok a halandótársaitokat, ahogyan én szolgáltalak benneteket. Az életetek szellemgyümölcseivel vegyetek rá lelkeket arra, hogy higgyék el azt az igazságot, hogy az ember az Isten fia, és hogy minden ember testvér. Emlékezzetek mindarra, amit tanítottam nektek, és az életre, melyet közöttetek éltem. Szeretetem rátok vetül, szellemem veletek lakozik és békém veletek marad. Búcsúzom.” Amikor a morontia Mester ezt elmondta, eltűnt a szemük elől. A Mester a Jerusemen keresztül ment az Edentiára, ahol a Fenségesek visszaállították a paradicsomi fiúi és a Szalvington legfőbb hatalmát jelentő állapotba.

193:6. PÉTER GYŰLÉST HÍV ÖSSZE Péter útmutatása szerint cselekedve, János Márk és mások elindultak, hogy összehívják a vezető tanítványokat Mária Márk házába. Tíz óra harmincra, Jézus Jeruzsálemben élő legkiválóbb tanítványai közül százhúszan gyűltek össze, hogy meghallgassák a Mester búcsúüzenetéről szóló beszámolót és értesüljenek a felemelkedéséről.

166


E társaságban ott volt Mária, Jézus anyja is. Zebedeus Jánossal jött vissza Jeruzsálembe, amikor az apostolok a legutóbbi galileai útjukról visszatértek. Röviddel pünkösd után Mária visszament Szalómé házába, Betszaidába. Jakab, Jézus testvére ugyancsak jelen volt e találkozón. Simon Péter megindító beszámolót tartott a tizenegy apostolnak a Mesterrel való utolsó találkozásáról és szerfelett meghatóan mutatta be a Mester utolsó búcsúját és a felemelkedési eltűnését. Az apostolok ezután lementek a földszintre, és megválasztották Mátyást új apostolnak és megtették pénztárosuknak. Az ikrek röviddel pünkösd után hazamentek Galileába. Zélóta Simon egy időre visszavonult, mielőtt felkerekedett volna az evangélium hirdetésére. Tamás egy darabig még gyötrődött és aztán folytatta a tanítást. Nátániel egyre nagyobb ellentétbe került Péterrel annak kapcsán, hogy Péter a Jézusról való tanítás mellett volt, s nem az országról szóló korábbi evangéliumot hirdette; több mint egy évet töltött Filadelfiában, majd továbbment a Mezopotámián túli vidékekre és ott úgy hirdette az evangéliumot. Ezzel az eredeti tizenkét apostolból csupán hat maradt, aki az evangélium korai hirdetésének színterén, Jeruzsálemben működött: Péter, András, Jakab, János, Fülöp és Máté.

194. ÍRÁS: AZ IGAZSÁG SZELLEMÉNEK ADOMÁNYOZÁSA Közteslény bizottság EGY óra körül, amint a százhúsz hívő éppen imádkozott, mindannyian egy különös jelenlétre lettek figyelmesek a helyiségben. E tanítványokban mind egyszerre tudatosult a szellemi öröm, biztonság és bizakodás egy új és mély érzése. A szellemi erő ezen új tudatosulását nyomban egy erős késztetés követte, mely arra sarkallta őket, hogy menjenek és hirdessék az országról szóló evangéliumot és azt a jó hírt is, hogy Jézus feltámadt a holtából. Péter felállt és kijelentette, hogy ez bizonyára az Igazság Szellemének eljövetele, melyet a Mester megígért nekik és javasolta, hogy menjenek el a templomba és fogjanak hozzá a rájuk bízott jó hír terjesztéséhez. És úgy is tettek, ahogy Péter javasolta. Akaratlanul is abba a hibába estek, hogy az evangéliummal kapcsolatos tények némelyikével helyettesítették magát az evangéliumi üzenetet.

194:1. A PÜNKÖSDI BESZÉD E nap éppen a pünkösd zsidó ünnepe volt, és a világ minden részéből érkezett látogatók ezrei voltak jelen Jeruzsálemben. Két óra felé járt az idő, amikor Péter odaállt épp arra a helyre, ahol a Mester az e templombeli utolsó tanítását elmondta, és előadta azt a szenvedélyes folyamodványt, melynek eredményeként több mint kétezer lelket nyertek meg. A zsidók vezetői megdöbbentek az apostolok merészségén, de féltek zaklatni őket, mert olyan sokan elhitték a történetüket. A pünkösd nagy keresztelési ünnep volt, s ezzel semmilyen értelemben nem távolodtak el a zsidó hittől. A Jézusban hívők még valamivel ezután is a judaizmus egy szakadár felekezetét alkották.

194:2. A PÜNKÖSD JELENTŐSÉGE Az Igazság Szelleme képessé tesz minden egyes nemzedéket arra, hogy az evangélium új és naprakész változatát fogadhassa. A szellem sohasem kelt magáról tudatot, hanem csak Mihályról, a Fiúról kelt tudatot. Az Isten atyaságáról és az emberek testvériségéről szóló eme rejtett igazságok előbb-utóbb előbukkannak, hogy eredményesen átalakítsák az egész emberiség civilizációját. Kevesebb mint egy hónappal az Igazság Szellemének adományozását követően az apostolok nagyobb egyéni szellemi előrelépést mutattak, mint a Mesterrel való személyes és szeretetteljes együttlétük csaknem négy éve alatt. Az emberi lényeket a következő szellemhatások érik: 1. a helyi világegyetemi Anyaszellem hét elmeszellem-segédje; 2. a Végtelen Szellem és a világegyetemi Anyaszellem szelleme – a Szent Szellem; 3. az Igazság Szelleme; 4. az Örökkévaló Fiú szellemjelenléte – a világegyetemek 167


mindenségének szellem-gravitációja és minden bensőséges szellemi közösség biztos csatornája; 5. az Egyetemes Atya által adományozott szellem – a Gondolatigazítók. Azt követően, hogy a szellemtől született halandói lélek egyesült a paradicsomi Gondolatigazítóval, a halandók elérik az isteniség és megdicsőülés állapotát a Paradicsomi Végleges Testületben.

194:3. AMI PÜNKÖSDKOR TÖRTÉNT Az Igazság Szelleme elsősorban az Atya szellemtermészetének és a Fiú erkölcsi jellemének kinyilatkoztatásában érintett. Az „új tanító” emberben lakozó szellemeként a Mester pünkösd óta képes az életét újra megélni minden, az igazságra megtanított hívő tapasztalásában. Jézus vallása a hit egy olyan új evangéliuma, mely a küzdő emberiségnek hirdettetik. Ez az új vallás a hiten, a reményen és a szereteten alapul. Az előremutató szellemi késztetés az e világban jelen lévő legerősebb hajtóerő; az igazságot tanuló hívő a haladó és tetterős lélek a földön. Az igaz vallás végül kiszabadul a papok és minden szent osztály felügyelete alól, és az emberek lelkében találja meg a valódi megnyilatkozás módját. Jézus vallása annyiban segíti az emberi polgárosodás legfelsőbb rendű formáját, hogy megteremti a legfelsőbb rendű szellemi személyiség fajtát és hirdeti ama személy szent voltát. Az igazság gondoskodik a Jézus által megélt vallás és az általa hirdetett evangélium örökké tartó terjeszkedéséről és végtelen növekedéséről. Az Igazság Szellemének adományozása független volt minden formától, szertartástól, szenthelytől és különleges viselkedéstől. A pünkösd felruházta a halandó embert azzal a hatalommal, hogy megbocsássa a személyes sérelmeket, hogy szelíd maradjon a legnagyobb igazságtalanság közepette is, hogy rendületlenül nézzen szembe az ijesztő veszéllyel, és hogy a szeretet és a türelem bátor tetteivel dacoljon a gyűlölet és a düh rosszaival. Egy jobb civilizáció titka rejlik a Mesternek az ember testvériségéről, a szeretetbeli jó szándékról és a kölcsönös bizalomról szóló tanításaiban. Pünkösd után az ország testvériségében a nő a férfival egyenlőként állt az Isten előtt. A férfi többé már nem sajátíthatja ki a vallási szolgálatban való közreműködést. Jézus vallása a világ által valaha ismert legerősebb egyesítő hatás. E kiáradt szellem öröme, amikor azt tudatosan megélik az emberi életben, erősíti az egészséget, ösztönzőleg hat az elmére és kifogyhatatlan energiát biztosít a léleknek.

194:4. A KERESZTÉNY EGYHÁZ KEZDETEI Az országról szóló evangéliumot, vagyis Jézus üzenetét hirtelenül átalakították az Úr Jézus Krisztusról szóló evangéliummá. Krisztus a gyorsan formálódó egyház hitvallásává kezdett alakulni. Ez a Jézusban hívők társasága volt, nem pedig a mennyei Atya országának családjában élő testvérek közösségéé. Fivérnek és nővérnek szólították egymást; szent csókkal köszöntötték egymást. Erősen bíztak abban, hogy Jézus visszatér, hogy befejezze az Atya országának megteremtését még az ő nemzedékük alatt. Buzgó hívek ezrei adták el a vagyonukat és szabadultak meg tőke javaiktól és más termelőeszközeiktől. Az antiókhiai hívek rövidesen gyűjtést szerveztek, hogy a jeruzsálemi híveket megóvják az éhezéstől. Először Jézus nevében kereszteltek; csaknem húsz év telt el, mire „az Atya, a Fiú és a Szent Szellem nevében” kezdtek keresztelni. A szadduceusok elkezdték bebörtönözni a jézusi szekta vezetőit, de végül megfogadták az egyik vezető rabbinak, Gamlielnek a tanácsát, aki azt javasolta nekik, hogy hagyjátok békén ezeket az embereket, mert ha e munka embertől való, akkor legyőzetik, de ha Istentől való, akkor nem lesztek képesek legyőzni azt. Két görög, István és Barnabás sokakat térített át Jeruzsálemben. Ezek a rátermett görögök nem sokat törődtek a zsidó nézőponttal. Egyre inkább úgy szónokoltak, ahogy Jézus tanította, és emiatt azonnal összeütközésbe kerültek a zsidó vezetőkkel. István egyik nyilvános beszéde során a zsidók ott helyben halálra kövezték. Ez lett a korai keresztény egyház hivatalos megszervezésének kiváltó oka. A jeruzsálemi egyházat Péter vezetése alatt szervezték meg, és Jakabot, vagyis Jézus öccsét iktatták be annak címzetes fejeként. Az antiókhiai egyházat nevezték először kereszténységnek, és Pál színrelépése előtt a görögök kezében volt a vezetése. 168


195. ÍRÁS: PÜNKÖSD UTÁN Közteslény bizottság A KERESZTÉNY egyház valódi megalapítója Péter volt; Pál vitte el a keresztény üzenetet a nem-zsidókhoz, és a görög hívek juttatták el azt az egész római birodalomnak. E nyugati népek vágyódó szíve előtt így egy új életrend tárult fel. Ez nem egyszerű szellemi vonzás volt, olyan, amilyet Jézus mutatott az emberek lelkének, hanem az emberi társadalom egy új rendje. És mivel ilyen törekvés volt, gyorsan korszakos társadalmi-erkölcsi összeütközést eredményezett. A kereszténység eleinte csak a társadalmilag és gazdaságilag legalsóbb néprétegek közül nyert meg áttérteket. Ám a második század kezdetére a görög-római műveltség színe-java egyre inkább a keresztény hit ezen új rendje felé. A kereszténység győzelme Pál szervezőkészségének volt köszönhető. Magába foglalta a görög bölcselet legjobb elemeit éppúgy, mint a héber istentan színe-javát. A keresztény vezetők bölcs kompromisszumokat kötöttek más vallásokkal. De félreértés ne essék, a Mesternek ezek a kiegyezésben érintett eszményképei még mindig ott szunnyadnak az örömhírében, és végül majd kifejtik teljes erejüket a világra. A kereszténység nagyon sokkal tartozik a görögöknek. Nikaiában Atanáziusz megőrizte a Jézus természetére vonatkozó igaz felfogást.

195:1. A GÖRÖGÖK HATÁSA Volt valami furcsa hasonlóság a görög bölcseletben és Jézus sok tanításában. Volt egy közös céljuk – mindkettő az egyén kiemelését tűzte célul. A görögök ki voltak éhezve a szellemi igazságra és hajlandók voltak jó eszméket kölcsönözni a zsidóktól. A görögök voltak azok, akik később szó szerint arra kényszerítették a rómaiakat, hogy elfogadják ezt az új, akkor már módosított, a görög műveltség részévé tett vallást. A jézusi üzenet tartalmának megvilágosító hatására e két nép évszázados gondolkodásának egyesített terméke az emberi társadalom egy új rendjének, bizonyos mértékben az emberi vallásos meggyőződés és szokás egy új rendjének hajtóerejévé lett. Pál a jézusi örömhír keresztény változatával rohamozta a nyugatot. És ahol a görög műveltség érvényesült nyugaton, ott az elgörögösített kereszténység gyökeret vert. A jézusi üzenet keleti változata, függetlenül attól, hogy igazabbul megmaradt a tanításai mellett, tovább követte Abner megalkuvást nem ismerő hozzáállását. Sohasem fejlődött úgy, mint az elgörögösített változat és végül odaveszett az iszlám mozgalomban.

195:2. A RÓMAI HATÁS A keresztények római üldözésének nagy része kezdetben kizárólag abból eredt, hogy a keresztények szerencsétlenül használták az „ország” fogalmát a tanításaikban. A rómaiak nagy népet alkottak. Azért tudták kormányozni a nyugatot, mert magukat kormányozták. Ez a párját ritkító becsületesség, odaadás és rendíthetetlen önuralom eszményi táptalajt jelentett a kereszténység befogadásához és növekedéséhez. A római polgár természeténél és képzettségénél fogva törvénytisztelő volt. És így ezek a rómaivá vált görögök arra kényszerítették mind a zsidókat, mind pedig a keresztényeket, hogy bölcseletivé tegyék a vallásukat, hangolják össze annak eszméit és rendszerezzék az eszményképeit, az élet létező folyásához szabják a vallási szokásaikat. A görög-műveltségi és a római-politikai győzelmek sorozata egy birodalommá szilárdította a földközi-tengeri vidékeket, melynek egy nyelve és egy műveltsége volt, és amely felkészítette a nyugati világot az egy Istenre.

195:3. A RÓMAI BIRODALOM FENNÁLLÁSA ALATT Róma birodalmi univerzalizmussal győzte le a hazafiság hagyományát és a történelemben első alkalommal tette lehetővé a különféle népeknek és nemzeteknek azt, hogy legalább névlegesen elfogadják az egy vallást. A kereszténység a legnagyobb erőt abból merítette, ahogyan a hívek a szolgálatteli életet megélték, sőt, ahogy meghaltak a hitükért a kiterjedt üldöztetés korai 169


időszakaiban. A gyermekek iránti krisztusi szeretettel kapcsolatos tanítás rövidesen véget vetett annak a széles körben elterjedt szokásnak, hogy a nem kívánt gyermekeket, különösen a lánygyermekeket, halálnak adják. A Krisztus utáni második század hozta el a világtörténelem legkedvezőbb időszakát ahhoz, hogy egy jó vallás fejlődhessen a nyugati világban. Még egy jó vallás sem tudna megmenteni egy nagy birodalmat a kormányzati ügyekben való egyéni részvétel hiányának biztos következményeitől, valamint az olyan dolgoktól, mint a túladóztatás, a szórakozási őrület, a római szabványosítás, a nők lealacsonyítása és egy államegyház, melynek intézményesülése a szellemi sivárság szintjéhez közelített. Jézus néhány eszményképét ugyan feláldozták a kereszténység kiépítésekor, mégis, a tisztesség okán fel kell jegyeznünk, hogy a második század végére a görög-római világ gyakorlatilag összes nagy elméje kereszténnyé lett.

195:4. AZ EURÓPAI SÖTÉT KORSZAKOK Az egyház, mint a társadalom kiszolgálója és a politika szövetségese arra volt ítélve, hogy osztozzon az úgynevezett európai „sötét korszakok” értelmi és szellemi hanyatlásában. Ebben az időben a vallás egyre inkább szerzetesivé, az élet örömeit elutasítóvá és törvényi formába öntötté vált. Szellemi értelemben a kereszténység téli álomba merült. Mire beköszöntött a reneszánsz kor, a kereszténység számos olyan szektát hozott létre, melyek az emberi személyiség különleges értelmi, érzelmi és szellemi fajtáinak megfelelő keresztény tanításokat, meggyőződéseket vállaltak fel. A kereszténység olyan történelemmel rendelkezik, mely Jézus vallásának a Jézusról szóló vallássá való akaratlan átalakításból indult ki. A továbbiakban pedig az elgörögösítés, az elpogányosítás, az elvilágiasítás, az intézményesítés, az értelmi leépülés, a szellemi hanyatlás, az erkölcsi megdermedés, a fenyegető megsemmisülés, a későbbi megújhodás, a részekre szakadás és legújabban a viszonylagos helyreállítás megélésének történelmét mutatja. A vallás most a tudományos elmék és az anyagias hajlamok új korszakának kihívásával szembesül. A világi és a szellemi eme roppant küzdelemében Jézus vallása végül diadalmaskodni fog.

195:5. A MAI KOR PROBLÉMÁJA A huszadik század megoldandó új problémákat hozott a kereszténységnek és minden más vallásnak. Az igazság gyakran válik zavaróvá és akár félrevezetővé is, amikor felosztják, szétbontják, elkülönítik és túl sokat elemzik. A vallás kinyilatkoztatás az ember számára az ő isteni és örökkévaló beteljesüléséről. A vallás tisztán személyes és szellemi tapasztalás és örökre meg kell különböztetni az ember egyéb magas szintű gondolkodási formáitól. Ne próbálkozzatok a kíváncsiság kielégítésével vagy minden, a lélekben ott kavargó, lappangó kaland kiélésével a húsvér testbeni rövid élet alatt. Legyetek türelemmel! Fogjátok be az energiáitokat és zabolázzátok meg a szenvedélyeiteket; legyetek higgadtak, miközben a fokozatos fejlődési kaland és a felkavaró felfedezés egy végtelen létpályájának fenséges kibontakozását várjátok. A világ szemlélésekor emlékezzetek, hogy a rossz megpillantott fekete foltjai a végleges jó fehér hátterében látszanak. Amikor oly sok közreadandó és hirdetendő jó igazság van, miért kellene az embereknek oly sokáig megmaradniuk a világban található rossznál? Istent a szellemi rálátás irányító hatásain keresztül találjuk meg – a szép szeretetén, az igazság keresésén, a kötelesség iránti hűségen és az isteni jóság imádásán keresztül. Mindezen értékek közül azonban a szeretet az igazi kísérő a valódi rálátáshoz.

195:6. AZ ANYAGELVŰ GONDOLKODÁS A tudósok akaratlanul is anyagias vakrémületbe kergették az emberiséget. Amikor majd ez az anyagelvű-világias fejvesztettség véget ér, Jézus vallása nem fog csődöt mutatni. A valóságban az igaz vallás nem keveredhet semmiféle ellentmondásba a tudománnyal. Ezen írás elkészítésekor az anyagelvű korszak legrosszabb része már lezárult; a jobb megértés napja már virrad. A tudományos világ felsőbbrendű elméi a világszemléletükben többé már nem teljesen anyagelvűek. A modern tudomány az igaz vallást – Jézus tanításait, ahogyan azok a híveinek életében

170


kifejezésre jutnak – érintetlenül hagyta. A tudomány csak annyit tett, hogy lerombolta az élet helytelen értelmezéseinek gyermeteg ábrándjait. Az anyagelvűség ott van, de nem kizárólagos; a működéselvű világnézet jelen van, de nem korlátlanul; az eleve elrendelés ott van, de nem egyedül. A szellemi megvilágosodottságon alapuló és az emberi létezésben gyökerező erkölcsi meggyőződések éppoly valósak és bizonyosak, mint a fizikai megfigyelésekre alapozott matematikai levezetések, csak éppen egy másik és magasabb szinten. A mindenségrendi elme hatása állandóan önkéntelenséget kölcsönöz még az anyagi világoknak is. A vallási vezetők azonban nagy hibát követnek el, amikor a mai embert a középkor kürtjeinek hangjával próbálják meg szellemi csatába hívni. A vallásnak új és naprakész jelmondatokkal kell készülnie.

195:7. AZ ANYAGELVŰSÉG SÉRÜLÉKENY VOLTA A tudománynak anyagi téren azt kell megtennie az emberért, amit a vallás tesz érte szellemi téren: tágítsa a lét látókörét és terjessze ki a személyiségét. Az igaz tudomány nem állhat tartós vitában az igaz vallással. Íme, a mai kor működéselvű gondolkodójának következetlensége: Ha ez pusztán egy anyagi világegyetem volna és az ember csak gép lenne, akkor az ilyen ember teljességgel képtelen lenne magát ilyen gépként felismerni. Az ember a természet anyagi ténye, viszont az élete a természet anyagi szintjeit meghaladó jelenség annyiban, hogy elmei szabályozósajátosságokat és szellemi teremtőjegyeket mutat. A művészet halandó morontia, mely az anyagi ember és a szellemi ember közötti közbenső mezsgyén helyezkedik el. A világegyetem nem olyan, mint azok a törvények, működési rendek és azok az azonosságok, melyeket a tudós felfedez, és amelyeket ő tudománynak kezd tekinteni, hanem inkább olyan, mint amilyennek a kíváncsi, gondolkodó, döntést hozó, alkotó, összeállító és megkülönböztető tudós látja a világegyetemi jelenségeket, osztályozva a teremtés anyagi oldalának működésközpontú szakaszaiban eredendően meglévő matematikai tényeket.

195:8. VILÁGI EGYEDURALOM De miután az anyagelvűség és a működéselvű világnézet többé-kevésbé legyőzetett, a huszadik századi világiasságrend pusztító hatása még mindig lerontja a gyanútlan lelkek millióinak szellemi tapasztalását. A mai világiasságrendet két világméretű hatás segítette. A világiasságrend apja a tizenkilencedik és a huszadik század úgynevezett tudományának szűklátókörű és istentelen hozzáállása volt – az istent nem ismerő tudományé. A mai világiasságrend anyja az egyeduralkodó középkori keresztény egyház volt. A világiasságrend az intézményesített keresztény egyház által csaknem teljesen uralt nyugati polgárosultság elleni fokozódó tiltakozásként indult. A nyugati polgárosodott társadalomban a magukat kereszténynek mondó emberek többsége tudtán kívül ténylegesen világias rendet valló. A zsarnoki és egyeduralmon alapuló politikai állam a tudományos anyagelvűség és a bölcseleti világiasságrend közvetlen leszármazottja. A huszadik századi világias rend azt erősíti, hogy az embernek nincs szüksége Istenre. De vigyázzatok, az emberi társadalomnak ez az istentelen életfelfogása csakis nyugtalansághoz, gyűlölködéshez, boldogtalansághoz, háborúhoz és világméretű végromláshoz vezet. A tudomány, az oktatás, az ipar és a társadalom teljes elvilágiasítása csakis összeomláshoz vezethet. A huszadik század első harmadában az urantiaiak több emberi lényt öltek meg, mint amennyit az egész keresztény megítéltetési időszakban addig az időpontig megöltek. És ez csak a kezdete az anyagelvűség és a világias rend szörnyűséges aratásának; még ennél is szörnyűbb pusztítás következik.

195:9. A KERESZTÉNYSÉG PROBLÉMÁJA Az elpogányosított és közösségivé tett kereszténységnek új kapcsolatot kell teremtenie Jézus engedményekkel nem gyöngített tanaival; mivel az a Mester földi életére vonatkozó új nézet hiányától szenved. A jézusi vallás egy új és teljesebb kinyilatkoztatása arra rendeltetett, hogy meghódítson egy anyagelvű világiasságrendre épített birodalmat és megdöntsön egy működéselvű természetközpontúság uralta világot. Az Urantia most ott reszket a társadalmi újraigazodás, az erkölcsi megélénkülés és a szellemi megvilágosodás egyik legelképesztőbb és leglebilincselőbb korszakának küszöbén. A vallásnak új vezetőkre van szüksége, olyan szellemi beállítottságú 171


férfiakra és nőkre, akik mernek kizárólag Jézusra és az ő egyedülálló tanításaira támaszkodni. A modern kor nem lesz hajlandó elfogadni egy olyan vallást, mely nem következetes a tényekkel és nincs összhangban az igazságra, a szépségre és a jóságra vonatkozó legfelsőbb rendű felfogásaival. Most van itt annak az ideje, hogy a mai eltorzított és megalkuvásba kényszerített kereszténység igazi és eredeti alapjait – Jézus valódi életét és tanításait – az ember újra felfedezze. A világnak több első kézből való vallásra van szüksége. A kereszténységet az alakiasságtól, a túlszervezettségtől, a túlzott észbeliségtől és az egyéb nem-szellemi irányzatoktól elszenvedhető lassú halál fenyegeti. A mai keresztény egyház nem a lendületes hívők olyan testvérisége, mint amelyet Jézus azzal bízott meg, hogy folyamatosan vigye véghez az emberiség egymást követő nemzedékeinek szellemi átalakítását.

195:10. A JÖVŐ A kereszténység valóban nagy szolgálatot tett ennek a világnak, de most Jézusra van a legnagyobb szükség. Nincs értelme a kezdetleges kereszténység újjáélesztéséről beszélni; onnan kell továbbmennetek, ahol éppen vagytok. A mai műveltséget a jézusi élet új kinyilatkoztatásával kell szellemileg megkeresztelni és az örökkévaló üdvözülésről szóló evangéliuma új felfogásával kell megvilágosítani. „Az Isten országa bennetek van” – valószínűleg ez volt a Jézus által valaha is tett legnagyszerűbb kijelentés azon megnyilatkozása után, hogy az Atyja élő és szerető szellem. A felhívás arra a kalandra, hogy az ember az ország jézusi testvériségének szellemi újjászületése révén egy új és átalakított emberi társadalmat építsen, mindenkit kell, hogy lelkesítsen, aki hisz őbenne, mivel az embereket nem kavarta fel semmi azóta, hogy az ő húsvér testbeli társaiként jártak a földön. A kereszténység azonban, amennyire megosztott és elvilágiasodott manapság, maga képezi a legnagyobb akadályt a saját továbblépése előtt; különösen igaz ez a kelet esetében. A huszadik század keresztény egyházai nagy, ám ennek tudatában egyáltalán nem lévő akadályokat képeznek a valódi evangélium – a názáreti Jézus tanításai – azonnali előrejutása előtt. A nem-keresztény világ aligha fogja megadni magát egy önmagától megosztott kereszténységnek. Az élő Jézus az egyetlen remény a kereszténység esetleges egyesítésére. Az igaz egyház – a jézusi testvériség – láthatatlan, szellemi és azt egység, de nem szükségképpen egyformaság jellemzi. És e testvériség rendeltetése az, hogy az intézményesített társadalmi szerveződéssel szemben éles ellentétet alkotó élő szervezetté váljon. Kellőképpen igénybe veheti a társadalmi szervezeteket, de azoknak nem szabad pótolniuk azt. Nincs mentség arra, hogy az egyház belekeveredik a kereskedelembe és a politikába; az ilyen szentségtelen szövetségek a Mester égbekiáltó elárulását jelentik. De Jézus eme testvériségében nincs helye a szektás versengésnek, a csoportviszálynak, sem pedig az erkölcsi felsőbbrendűség és a szellemi tévedhetetlenség igényeinek. A mai kereszténység reménye az, hogy felhagy a nyugati polgárosultság társadalmi rendszereinek és ipari politikáinak támogatásával, miközben szerényen meghajol az általa oly buzgón felmagasztalt kereszt előtt, hogy ott újra megtanulja a názáreti Jézustól a halandó ember által valaha is meghallható legnagyobb igazságokat – az Isten atyaságának és az emberek közötti testvériségnek az élő evangéliumát.

196. ÍRÁS: JÉZUS HITE Közteslény bizottság JÉZUSNAK magasztos és őszinte hite volt Istenben. Az ő hite nem volt sem hagyományelvű, sem merőben értelmi; hanem teljes mértékben személyes és tisztán szellemi. Az Isten e világegyetem egyetlen másik világán sem vált semelyik halandó életében olyan élő valósággá, mint a názáreti Jézus emberi tapasztalásában. Jézus emberi életében a hit személyes, élő, eredeti, önkéntelen és tisztán szellemi volt. Még a nyilvánvaló vereség idején vagy a csalódás és a fenyegető kétségbeesés fájdalmai közepette is higgadtan állt az isteni jelenlétben, félelem nélkül és 172


a szellemi legyőzhetetlenség teljes tudatában. Jézus a mindent felülmúló és elvehetetlen szellemi hitében sohasem vált elvakulttá, mert e hit nem próbált meg elszakadni Jézusnak a társadalmi, gazdasági és erkölcsi élethelyzetek hétköznapi gyakorlatára vonatkozó, értelmileg kiegyensúlyozott értékítéleteitől. Az Ember Fia ragyogóan egyesített emberi személyiség volt. A Mester mindig összehangolta a lélek hitét a tapasztalás által edzett bölcsesség-értékelő képességével. Jézus sohasem vallási kötelességből imádkozott. Számára az ima a szellemi hozzáállás őszinte kifejezése, a lélekhűség kinyilvánítása, a személyes odaadás megmutatása, köszönetnyilvánítás, az érzelmi feszültség elkerülésének és az összeütközés kialakulásának megelőző eszköze, az értelem magasabb szintű működése, továbbá a vágy megnemesítésének, az erkölcsi döntés igazolásának, a gondolat gazdagításának, a felsőbb hajlamok teljes megerősítésének, a késztetés szentesítésének, a nézőpont tisztázásának, a hit kinyilvánításának, a sajátakarat feltétlen alárendelésének, a bizakodás fenséges megerősítésének, a bátorság kinyilatkoztatásának, a felfedezés kimondásának, a legfelsőbb szintű odaadás megvallásának és a szentesítés érvényesítésének módja, illetve a nehézségekhez való alkalmazkodás eljárása volt, valamint az egyesített lélekerők nagyfokú mozgósítása annak érdekében, hogy ellenálljon minden emberi hajlamnak az önzőség, a rossz és a bűn iránt. Az ő páratlan vallásos életének titka az Isten jelenlétének tudata volt; melyet értelmes imádkozás és őszinte istenimádat – az Istennel való töretlen közösség – által ért el, nem pedig vezetettség, hangok, látomások vagy rendkívüli vallási szokások révén. Az istenire irányuló bizalma oly teljes és oly biztos volt, hogy az a feltétlen személyes biztonság örömét és bizonyosságát eredményezte. Komoly és határozott döntéseket hozott, bátran szembenézett számos csalódással, eltökélten leküzdött rendkívüli nehézségeket, és rendületlenül szembeszállt a kötelesség rideg kihívásaival. Erős akaratot és kifogyhatatlan bizodalmat igényelt hinni abban, amit Jézus hitt és ahogy hitt.

196:1. JÉZUS – AZ EMBER Függetlenül attól, hogy Mihály főhatalma milyen nagy jelentőségű tény, nem szabad eltávolítanotok az emberi Jézust az emberektől. A Mester emberként és Istenként emelkedett magasra; ő az emberekhez tartozik; az emberek őhozzá tartoznak. Ő volt a legigazabbul vallásos ember, aki az Urantián valaha is élt. Megérett az idő arra, hogy az ember tanúja legyen, amint a tizenkilenc évszázad istentani hagyományai és vallási tantételei közepette az emberi Jézus jelképesen feltámad a halotti sírjából. Milyen felemelő szolgálat lenne, ha ezen a kinyilatkoztatáson keresztül az Ember Fia kiszabadulna a hagyományelvű istentan sírjából, és az élő Jézusként lépne az ő nevét viselő egyház elé és minden más vallás elé is! Az ember életében az egyik legfontosabb dolog az, hogy rálásson arra, hogy Jézus mit hitt, felfedezze az ő eszményképeit és törekedjen az ő magasztos életcéljának elérésére. Minden emberi tudás közül az bír a legnagyobb értékkel, hogy az ember megismerje Jézus vallási életét és hogy miként élte azt.

196:2. JÉZUS VALLÁSA Egy napon a keresztény egyházban zajló újjászervezés elég mélyre hatol ahhoz, hogy visszavezessen Jézusnak, a hitünk szerzőjének és teljesítőjének hamisítatlan vallási tanításaihoz. Az országról szóló örömhír a galileai Jézus személyes vallási tapasztalatán alapul; a kereszténység csaknem kizárólag Pál apostol személyes vallási élményén alapul. Az Újszövetség nagyszerű keresztény írás, de csak szerényen jézusi. A Mester életét tanulmányozók nagy tévedése az, hogy némelyek teljesen emberinek fogták fel őt, míg mások kizárólag isteniként gondoltak rá. Ő a teljes tapasztalásában igazán emberi és isteni volt, és még most is az. Az egész keresztény mozgalom eltávolodott a názáreti Jézus emberi képétől a feltámadt Krisztus, a megdicsőült és rövidesen visszatérő Úr Jézus Krisztus felmagasztalásának irányába. Jézus az Isten akarata megcselekedésében és az emberi testvériség szolgálatában való személyes tapasztalatszerzés vallását alapította meg. Az ő látszólag kemény 173


kijelentései közül sok inkább volt a hit személyes megvallása és az odaadás fogadalma, mintsem a követőinek szóló parancs. Jézus nem osztozott Pálnak az emberiségre vonatkozó borúlátó nézetében. A Mester úgy tekintett az emberekre, mint az Isten fiaira, és nagyszerű és örökkévaló jövőt látott azok esetében, akik a továbbélést választották. A legtöbb embert inkább gyengének, mintsem gonosznak látta, inkább zavartnak, mintsem romlottnak. De függetlenül a helyzetüktől, ők mindannyian az Isten gyermekei és az ő testvérei. Azt tanította az embereknek, hogy tulajdonítsanak nagy értéket maguknak az időben és az örökkévalóságban.

196:3. A VALLÁS FELSŐSÉGE A személyes, szellemi vallásos tapasztalás hatékony megoldást jelent a legtöbb halandói nehézségre; az minden emberi probléma eredményes válogatója, kiértékelője és igazítója. A vallás nem szünteti meg, illetőleg nem semmisíti meg az emberi problémákat, de eloszlatja, elnyeli, megvilágítja és meghaladja azokat. Az igaz vallás egyesíti a személyiséget a minden halandói követelményhez való eredményes alkalmazkodás érdekében. Az egyetemes valóságban csupán három elem van: tény, eszme és kapcsolat. A vallási tudat úgy azonosítja ezeket a valóságokat, mint tudomány, bölcselet és igazság. A bölcselet hajlana e tevékenységeket úgy szemlélni, mint értelem, bölcsesség és hit – vagyis mint fizikai valóság, értelmi valóság és szellemi valóság. E valóságokat mi szokás szerint úgy jelöljük, mint dolog, jelentéstartalom és érték. A valóság fokozatos megértése egyenértékű az Istenhez közelítéssel. Az emberi élet teljességére vonatkozik, hogy az embert tény oktatja, bölcsesség nemesíti és vallásos hit menti meg – igazolja. Úgy tűnik, hogy minden emberi előrehaladás a kinyilatkoztatás és fejlődés együttes módszerével érhető el. Az ember a legfelsőbb objektív valósággal, Istennel, csakis az ő megismerésének, imádásának és a hozzá fűződő fiúi viszony felismerésének tisztán szubjektív megtapasztalásán keresztül teremt kapcsolatot. A vallás a tudomány, a művészet, a bölcselet, az erkölcstan és az erkölcsök felett áll, de nem független azoktól. Azok mind feloldhatatlanul kölcsönös kapcsolatban vannak egymással az emberi tapasztalásban. A vallási rálátás olyan erővel rendelkezik, amely képes a vereséget felsőbb vágyakká és új elhatározásokká alakítani. A szeretet az ember által igénybe vehető legnagyobb késztetés a világegyetemi felemelkedés során. De a szeretetnek mindig újra kell értelmeződnie a morontia- és a szellemfejlődés egymást követő szintjein. Egyes emberek élete túl nagyszerű és túl nemes a tisztán sikerkereső működés szintjére való alászálláshoz. Ne csüggedjetek; az emberi evolúció még most is folyik, és az Isten kinyilatkoztatása a világnak Jézusban és Jézuson keresztül nem marad el. A mai ember előtt álló nagy kihívás az, hogy jobb kapcsolatot teremtsen az isteni Nevelővel, mely az emberi elmében lakozik. Az ember legnagyobb kalandja a húsvér testben ama kiegyensúlyozott és józan törekvésben áll fenn, hogy a kezdetleges lélektudat elmosódott területein keresztül lelkes erőfeszítéssel átlépje az öntudat határait annak érdekében, hogy elérje a szellemtudat határvidékét – kapcsolatot teremtsen az isteni jelenléttel. És az Isten-tudat egyenértékű a sajátlényegnek a világegyetemmel való egyesítésével a szellemi valóság legfelsőbb szintjein. Végül is még mindig az Atya eszméje az Istenről alkotott legmagasabb rendű emberi felfogás.

174

Creative Commons Licenc Nevezd meg! – Ne add el! 2.5 A CREATIVE COMMONS CORPORATION NEM ÜGYVÉDI IRODA ÉS NEM NYÚJT JOGI TANÁCSADÁST. EZEN FELHASZNÁLÁSI SZERZŐDÉS TERJESZTÉSE NEM HOZ LÉTRE MEGBÍZÁSI JOGVISZONYT. A CREATIVE COMMONS NEM BIZTOSÍT SZAVATOSSÁGOT AZ ITT KÖZÖLT INFORMÁCIÓVAL KAPCSOLATBAN, ÉS KIZÁR MINDENNEMŰ FELELŐSSÉGET A FELHASZNÁLÁSÁBÓL SZÁRMAZÓ KÁRÉRT. Licenc AZ ALÁBBIAKBAN MEGHATÁROZOTT MŰVET A CREATIVE COMMONS LICENC NYILVÁNOS FELTÉTELEI („CCPL” VAGY „LICENC”) ALAPJÁN BOCSÁTJÁK RENDELKEZÉSRE. A MŰVET A SZERZŐI JOG, ILLETVE EGYÉB VONATKOZÓ JOGSZABÁLY VÉDI. A MŰNEK BÁRMINEMŰ, A JELEN LICENCBEN FOGLALTAKTÓL, ILLETVE A SZERZŐI JOGBAN MEGHATÁROZOTTAKTÓL ELTÉRŐ FELHASZNÁLÁSA TILOS. AZ E LICENCEN ALAPULÓ, A MŰRE VONATKOZÓ FELHASZNÁLÁSI JOG GYAKORLÁSÁVAL A FELHASZNÁLÓ A JELEN LICENCBEN FOGLALTAKAT MAGÁRA NÉZVE KÖTELEZŐNEK ISMERI EL. A JOGOSULT AZ ITT MEGHATÁROZOTT JOGOKAT CSAK EZEN FELTÉTELEK ELFOGADÁSA MELLETT BIZTOSÍTJA A FELHASZNÁLÓNAK. 1. Definíciók a.

b.

c. d. e. f.

„Kollektív Mű” az a Mű – pl. időszaki kiadvány, antológia vagy enciklopédia –, amelyben a Mű teljes egészében, változatlan formában jelenik meg, és több más kiegészítéssel – amelyek önmagukban is önálló és független műnek tekintendőek –, kollektív egészet alkot. Jelen Licenc alkalmazásában a Kollektív Mű fogalmának megfelelő Mű nem tekinthető az alábbiakban meghatározott Származékos Műnek. „Származékos Mű” az a Mű, amely a Művön vagy a Művön és más már létező műveken alapul – így pl. fordításon, zenei feldolgozáson, színpadra alkalmazáson, regényként való feldolgozáson, megfilmesítésen, hangfelvételen, művészi reprodukción, rövidítésen, tömörítésen –, vagy bármi más olyan formán, amelyben a Mű átalakítva, átdolgozva, adaptálva megjelenik, azzal a kikötéssel, hogy jelen Licenc értelmében a Kollektív Műnek minősülő Mű nem tekintendő Származékos Műnek. Kétség esetén ha a Mű zenemű vagy hangfelvétel, a mozgóképként megjelenő, a Művel időben összekapcsolódó szinkronizálás jelen Licenc értelmében Származékos Műnek tekintendő. „Jogosult” az a magánszemély vagy jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, aki/amely a Művet jelen Licenc feltételei mellett közzéteszi. „Eredeti Szerző” a Művet megalkotó természetes személy. „Mű” a szerzői jogvédelem alatt álló alkotás, amelyet a jelen Licenc feltételei mellett tesznek hozzáférhetővé. „Felhasználó” a jelen Licenc feltételeinek megfelelően jogot gyakorló természetes személy vagy jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, aki/amely a jelen Licenc feltételeit a Mű vonatkozásában korábban nem sértette meg, vagy aki a Licenc jogosultjától kifejezett engedélyt kapott arra, hogy a korábbi jogsértés ellenére a Licencből eredő jogokat gyakorolja.

2. A szerző jogainak korlátai Jelen Licenc a Jogosultnak és az Eredeti Szerzőnek a szerzői jog és más alkalmazandó jog alapján fennálló kizárólagos jogai alóli kivételeket és korlátozásokat, valamint az egyéb megszorításokat (például a jogkimerülést) nem érinti. 3. A felhasználási jogok biztosítása Jelen Licenc feltételei értelmében a Jogosult ezennel a Felhasználónak az egész világra kiterjedő, díjmentes, nem kizárólagos, folyamatos (az alkalmazandó szerzői jog szerinti védelmi idő teljes tartamára) felhasználási jogot biztosít az alábbiak szerint: a. b. c. d.

a Mű többszörözése, a Mű beillesztése egy vagy több Kollektív Műbe, és a Kollektív Műben foglalt Műnek a többszörözése; Származékos Mű alkotása és többszörözése; a Mű példányainak – beleértve a Kollektív Műben foglalt példányokat – vagy hangfelvételének terjesztése, nyilvános bemutatása, nyilvános előadása, nyilvános előadása digitális audio továbbítással; a Származékos Mű példányainak vagy hangfelvételének terjesztése, nyilvános bemutatása, nyilvános előadása, nyilvános előadása digitális audio továbbítással;

A fenti jogok gyakorolhatók bármely hordozón és minden formában. A fenti jogok magukba foglalják a jogok más hordozón vagy formában történő gyakorlásához technikailag szükséges módosítások elvégzésének jogát. A Jogosult korlátozás nélkül fenntart minden általa kifejezetten át nem engedett jogot, ideértve a 4 (d) és 4 (e) szakaszban foglalt jogokat de nem korlátozódva azokra. 4. Korlátozások A fenti, 3. bekezdésben biztosított Licenc kifejezetten a következő korlátozások hatálya alá esik:

CREATIVE COMMONS LICENC A RÖVIDÍTETT URANTIA ÍRÁSOKHOZ a.

b.

c.

d.

e.

a Mű csak a jelen Licenc feltételeinek megfelelően terjeszthető, mutatható be nyilvánosan, adható elő nyilvánosan vagy adható elő nyilvánosan digitálisan. A Mű minden egyes másolatához vagy hangfelvételéhez, amelyet a Felhasználó terjeszt, nyilvánosan bemutat, nyilvánosan előad vagy nyilvánosan digitálisan előad, jelen Licenc egy példányát, illetve az Egységes Forrásazonosító Kódját (internet-címét) mellékelni kell. A Műre vonatkozóan nem ajánlható és nem szabható olyan feltétel, amely jelen Licenc feltételeit megváltoztatja vagy korlátozza, illetve a kedvezményezett számára biztosított jogok gyakorlását korlátozza. A Műre vonatkozóan nem lehet további felhasználási engedélyt adni. A jelen Licencre, garanciákra, jogról való lemondásra vonatkozó valamennyi figyelmeztetést változatlan formában kell feltüntetni. A Művet nem lehet terjeszteni, nyilvánosan bemutatni, nyilvánosan előadni, nyilvánosan digitálisan előadni olyan műszaki eszközzel, amely a Licenc Szerződésben foglaltakkal ellentétesen korlátozza a Műhöz való hozzáférést, illetve a Műhöz fűződő felhasználási jogot. A fenti feltétel vonatkozik a Kollektív Műben foglalt Műre, ugyanakkor nem teszi szükségessé, hogy a Kollektív Mű magától a Műtől elkülönülve a jelen Licenc hatálya alá essék. Amennyiben a Felhasználó Kollektív Művet hoz létre, akár az Eredeti Szerző, akár a Jogosult felszólítására annak kívánsága szerint köteles az indokolt mértékben a Kollektív Műből eltávolítani valamennyi, az érintettekre történő hivatkozást összhangban a 4 (c)-vel. Amennyiben a Felhasználó Származékos Művet hoz létre, akár az Eredeti Szerző, akár a Jogosult felszólítására annak kívánsága szerint köteles az indokolt mértékben a Származékos Műből eltávolítani valamennyi, az érintettekre történő hivatkozást összhangban a 4 (c)-vel. A fenti 3. pontban biztosított jogok nem gyakorolhatók semmilyen módon, amely elsősorban kereskedelmi előnyre vagy magánjellegű vagyoni ellenszolgáltatásra irányul. A Műnek más szerzői jog által védett műre való, a digitális fájlcsere eszközeivel vagy másként megvalósuló cseréje nem minősül kereskedelmi előnyre vagy magánjellegű vagyoni ellenszolgáltatásra irányulónak, feltéve, hogy nem kerül sor semmilyen vagyoni ellenszolgáltatás fizetésére a szerzői jogi védelem alatt álló művek cseréjével kapcsolatban. Amennyiben a Felhasználó a Művet, a Származékos Művet vagy a Kollektív Művet terjeszti, nyilvánosan bemutatja, nyilvánosan előadja, illetve nyilvánosan digitálisan előadja, a Műre vonatkozó szerzői joggal kapcsolatos figyelmeztetést a médiának vagy a használt eszköznek megfelelően fel kell tüntetni: (i) az eredeti szerző nevét (vagy művésznevét, ha azt használ), illetve (ii) ha az Eredeti Szerző, illetve a Jogosult megjelöl más személyt vagy személyeket (pl. támogató intézet, kiadó, újság) a jogosult szerzői jogi jelzésében a megjelölést, a szolgáltatás feltételeit vagy más megfelelő eszközzel ezen személy vagy személyek nevét; a Mű címét, ha szükséges; a szükséges terjedelemben a Jogosult által meghatározott Egységes Forrásazonosítót (internet-címét), ha az Egységes Forrásazonosító (internet-cím) nem tartalmaz a Mű szerzői jogával kapcsolatos figyelmeztetést vagy megfelelő Licenc-információt; a Származékos Mű esetében egy megjelölést arra vonatkozóan, hogy a Művet Származékos Műben használják fel (pl. „az Eredeti Szerző Művének francia fordítása”, vagy az „Eredeti Szerző Művén alapuló TV-játék”). Ezt a hivatkozást a szokásos módon kell feltüntetni, feltéve ugyanakkor, hogy a Származékos Mű vagy Kollektív Mű esetében egy minimum-hivatkozásnak kell megjelennie ott, ahol más hasonló szerzőség-megjelölés van, és olyan módon, amely legalább annyira feltűnő, mint más hasonló szerzőség-megjelölés. A félreértések elkerülése végett, amennyiben a Mű zenemű vagy audiovizuális alkotás: i. Átalányszerződés hatálya alá tartozó előadásért járó díj. A Licenc jogosultja fenntartja magának a jogot arra, hogy a nyilvános előadásért vagy nyilvános digitális előadásért (pl. webcast) jogdíjat szedjen, akár egyénileg, akár egy díjat beszedő társaságon (pl. ASCAP, BMI, SISAC, Artisjus) keresztül. ii. Mechanikai jogdíjak és törvényi díjigények. A Licenc jogosultja fenntartja magának a jogot arra, hogy akár egyénileg, akár zenei jogi ügynökségen vagy kijelölt ügynökön (pl. Harry Fox Agency, Artisjus) keresztül jogdíjat szedjen be minden olyan hangfelvétel után, amelyet a Fél a Műről létrehoz („cover version”) és terjeszt, az alkalmazandó kényszerengedély értelmében. Webcasting jogok és törvényi díjigények. A félreértések elkerülése végett amennyiben a Mű hangfelvétel, a Licenc jogosultja fenntartja magának a kizárólagos jogot arra, hogy akár egyénileg, akár zenei jogi ügynökségen (pl. Soundexhange) vagy kijelölt ügynökön keresztül jogdíjat szedjen be a Mű nyilvános digitális előadása után (értsd: webcast), amely az alkalmazandó kényszerengedély tárgya.

5. Kifogás, garancia és kizárás A FELEK ELTÉRŐ ÍRÁSOS MEGÁLLAPODÁSA HIÁNYÁBAN A JOGOSULT SEMMILYEN KIFOGÁST NEM ISMER EL ÉS SEMMILYEN GARANCIÁT NEM VÁLLAL A MŰVEL KAPCSOLATBAN FELMERÜLŐ BÁRMELY - AKÁR KIFEJEZETT, AKÁR REJTETT - SZABÁLYOZÁSI VAGY MÁS HIBÁRA, KORLÁTOZÁS NÉLKÜL IDEÉRTVE A CÍMRE, AZ ÉRTÉKESÍTHETŐSÉGRE, A KÜLÖNLEGES CÉLOKNAK VALÓ MEGFELELŐSÉGRE, JOGSZERŰSÉGRE, REJTETT VAGY MÁS HIBÁK HIÁNYÁRA, PONTOSSÁGRA VAGY TÉVEDÉSEK HIÁNYÁRA VONATKOZÓ GARANCIÁT, AKÁR FELFEDEZHETŐK ILYENEK, AKÁR NEM. NÉHÁNY JOGRENDSZER NEM ENGEDI A BELEÉRTETT GARANCIÁK KIZÁRÁSÁT, EZEKBEN AZ ESETEKBEN ILYEN KIZÁRÁS NEM ALKALMAZHATÓ A FELHASZNÁLÓ TEKINTETÉBEN. 6. Felelősségkorlátozás AZ ALKALMAZANDÓ JOG ÁLTAL MEGKÖVETELT TERJEDELEM KIVÉTELÉVEL EGYETLEN ESETBEN SEM FELEL A JOGOSULT A FELHASZNÁLÓNAK EGYETLEN JOGI ELMÉLET ALAPJÁN SEM BÁRMELY KÜLÖNLEGES, VÉLETLENSZERŰ, JÁRULÉKOS, BÜNTETŐ MÉRTÉKŰ VAGY A KÁROKOZÁS FELTŰNŐ JOGELLENESSÉGE MIATT A KÁR TÉNYLEGES ÖSSZEGÉT MEGHALADÓ KÁRTÉRÍTÉSI IGÉNYŰ KÁRÉRT, AMELY EBBŐL A LICENCBŐL VAGY A MŰ FELHASZNÁLÁSÁBÓL ERED, MÉG AKKOR SEM, HA A JOGOSULT TÁJÉKOZTATÁST KAPOTT AZ ILYEN KÁROK LEHETŐSÉGÉRŐL. 7. Felmondás

176

A RÖVIDÍTETT URANTIA ÍRÁSOK a.

b.

Jelen Licenc és az általa biztosított jogok automatikusan megszűnnek a Felhasználóra vonatkozóan, amennyiben a Felhasználó megsérti jelen Licenc feltételeit. Ugyanakkor nem szűnik meg a Licenc hatálya azon harmadik személyek vonatkozásában, akik jelen Licenc hatálya alatt jutottak hozzá a Felhasználótól Kollektív Művekhez, amennyiben ezen harmadik személyek mindenben megfelelnek Licenceknek. Az 1, 2, 5, 6, 7, és 8 pontok a Licenc megszűnését követően is hatályban maradnak. A fenti feltételek alapján az itt biztosított Licenc mindaddig érvényes, amíg az adott Műhöz kapcsolódó szerzői jogi védelem (copyright) fennáll. A fentiek csorbítása nélkül a Jogosult fenntartja magának a jogot a Mű eltérő licencfeltételek mellett történő közreadására és a Mű terjesztésének megállítására, feltéve, hogy ezen döntése nem vezet jelen Licenc, illetve bármely más jelen Licencen alapuló Licenc visszavonásához. Jelen Licenc teljességgel érvényben és hatályban marad, mindaddig, amíg a fentebb mondottak szerint fel nem mondják.

8. Egyéb rendelkezések a. b. c. d. e.

Mindaddig, amíg a Felhasználó terjeszti vagy nyilvánosan digitálisan bemutatja a Művet vagy a Kollektív Művet, a Jogosult a Felhasználóéval azonos feltételek mellett ajánlja fel az igénylőnek a Műhöz kapcsolódó Licencet. Mindaddig, amíg a Felhasználó terjeszti vagy nyilvánosan digitálisan bemutatja a Származékos Művet, a Jogosult a Felhasználóéval azonos feltételek mellett ajánlja fel az igénylőnek a Műhöz kapcsolódó Licencet. Amennyiben a Licenc egyes kikötései érvénytelennek vagy érvényesíthetetlennek bizonyulnak, az nem érinti a Licenc többi részének az érvényességét, és az ebben a megállapodásban részt vevő felek minden további cselekménye nélkül ezek a feltételek ahhoz szükséges minimális mértékben módosulnak, hogy érvényesek és érvényesíthetők legyenek. Jelen Licenc bármely rendelkezésétől elállni vagy attól eltérni kizárólag az elállás, illetve az eltérés által hátrányosan érintett fél által írásba foglalt nyilatkozat útján lehet. Jelen Licenc teljes szerződést alkot a Műre vonatkozó felhasználási jogokkal kapcsolatban. A Művel kapcsolatban nem létezik semmiféle megállapodás, egyezmény vagy nyilatkozat az itt meghatározottakon kívül. A Jogosultra nem vonatkozik a Felhasználó által közölt bármely további megkötés. Jelen Licenc kizárólag a Licenc Jogosultja és a Felhasználó kölcsönös írásos megállapodásával módosítható.

A Creative Commons Corporation e Licencben nem szerződő fél, és a Művel kapcsolatban semmiféle garanciát nem vállal. A Creative Commons Corporation nem felel sem a Felhasználóval, sem bármely harmadik féllel szemben semmiféle jogértelmezés szerinti kárért, korlátozás nélkül beleértve a jelen Licenccel kapcsolatban felmerülő károkat. A fenti két (2) mondatban foglaltaktól függetlenül amennyiben a Creative Commons Corporation az alábbiakban kifejezetten Licenc Jogosultként azonosítja önmagát, a Jogosult minden joga és kötelezettsége megilleti. Eltekintve attól a meghatározott esettől, amikor a közönség felé azt jelezzük, hogy a Mű licence a CCPL keretében került engedélyezésre, a Felek egyike sem használhatja a „Creative Commons” védjegy, vagy a Creative Commons bármilyen védjegyét vagy logóját a Creative Commons előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül. Minden engedélyezett felhasználásnak összhangban kell lennie az adott időpontban a Creative Commons által alkalmazott védjegyhasználati előírásokkal, amelyet időről-időre a webhelyükön közzétesz, vagy kérésre rendelkezésre bocsát. A Creative Commons elérhetősége: https://creativecommons.org/.

Meredith Justin Sprunger. IV. rész: Jézus élete és tanításai

Recommend Documents