BIHAR MEGYEI NAPILAP z NAGYVÁRAD, 2015. DECEMBER 11., PÉNTEK zXII. ÉVFOLYAM, 3372. SZÁM z ÁRA: 1,40 LEJ z WWW.REGGELIUJSAG.RO
Melegvíz nélkül maradt Várad
Tizenhat oldalas
mûsormellékletünk – hét nap tévémûsoraival, filmajánlókkal és keresztrejtvénnyel – mai lapszámunk belsejében található.
Amirõl a váradiak lemaradtak
M
eghibásodott a nagyváradi hõerõmû 2-es kazánja szerdán este, ezért meleg víz nélkül maradt a megyeszékhely lakossága, és a fûtõtestek is csak langyosak voltak. A Termoficare Zrt. a meghibásodásról aznap este mindössze egy, a saját holnap-
ján közzétett közleményben tájékoztatta a lakosságot. Azt is ott közölték, hogy a távfûtési rendszerben lévõ víz hõfokát 44 Celsius-fokról 38 Celsiusfokra csökkentették, ennyit bírt el a mûködõ kazán. Tegnap érdeklõdésünkre Dan Creþu, a szolgáltató cég tanácsadó-
ja elmondta, hogy sikerült megjavítani az elromlott kazánt, és megindult annak feltöltése, ezért mindkét szolgáltatás helyreállítása nem sokkal a javítás után, csütörtökön 13 órától elkezdõdött. A váradiaknak most valóban szerencséjük van az évszakhoz
képest enyhe idõjárással, kérdéses persze, hogy mi történik majd, ha beköszönt a valódi hideg. A széntüzelésû hõerõmû és a fõvezetékek felújítása uniós támogatással zajlik, elméletileg februárra kell üzembe helyezni a gázüzemelésû turbinát. (fried-szamos)
November 5-én a Cotroceni palotában Klaus Johannis, Románia államelnöke a román kulturális érdemrend lovagi fokozatát adta át H. Szabó Gyulának, a Kriterion Könyvkiadó igazgatójának. Ennek kapcsán szerveztek volna egy átfogó pódiumbeszélgetést a kiadóvezetõvel Nagyáradon a november 27. és 29. között zajlott Partiumi Nemzetközi Könyvvásár keretében.
6–7.
Debrecen és Nagyvárad között építik a kapcsolatot
Nagy érdeklõdésnek örvendett szerdán délután Trifán László Retro címû egyéni kiállítása, mely a nagyváradi képzõmûvész és zenész (a legendás Metropol együttes egykori tagja) mintegy negyed évszázadot felölelõ, vegyes technikával készült alkotásait gyûjtötte csokorba. Az eseménynek a váradi Tibor Ernõ Galéria adott otthont, ugyanakkor a kiállító 60. születésnapját is megünnepelték. Egyébként ez a vernisszázs volt az elsõ eseménye a Trifán – három az egyben elnevezésû rendezvénysorozatnak.
Debrecenben járt szerdán Ilie Bolojan nagyváradi polgármester és Huszár István alpolgármester, ahol Papp Lászlóval, a cívisváros polgármesterével és Papp Csaba tanácsnokkal találkoztak. A debrecenieket egyébként januárban várják majd Nagyvráadra. Tárgyaltak arról, hogy szorosabbá teszik a két város együttmûködését, gyakrabban találkoznak majd, tájékoztatta a Reggeli Újságot Huszár István alpolgármester. Felmerült annak az ötlete is, hogy a két város közösen hívjon le uniós támogatásokat, és arról is szó esett, hogy összehangolhatnák a két repülõtér útvonalait a jövõben. Tárgyaltak a kulturális együttmûködés szorosabbá fûzésérõl
(folytatás a 3. oldalon)
Sükösd Tóth Krisztina
Fotó: Hajdupress.hu
Születésnapi retró tárlat
is, és felmerült anno a lehetõsége, hogy Debrecen és Nagyvárad közösen pályázzon a vízilabda Európa Bajnokság megszervezéséért. Erre különben volt
már példa, akkor Horvátország nyerte el a rendezés jogát a bihari és a hajdú-bihari megyeszékhelyektõl.
F. N. L.
HÉTKÖZNAP
2. reggeliújság
Örömünnep Mezõtelkiben Az Élesdi Constantin ªerban Elméleti Líceum Élesdi sólymok csapata szívbõl köszönetet mond Mezõtelki református gyülekezetének, amiért lehetõséget adtak, hogy bemutathassák betlehemes mûsorukat advent második vasárnapján. A kis mezõtelki templom tárt ajtókkal várta a híveket, akik szép számban meg is jelentek. Isten magasztalását a Szép, tündöklõ hajnalcsillag… címû dallal kezdték, amit Fazakas Eszter lelkipásztor lelket gyönyörködtetõ orgonajátékkal, a tehetséges helyi fiatalok pedig kiváló furulyajátékkal kísértek. A Bibliaolvasó kalauz szerinti igerészt, Jakab ap. Levele 5: 7-11 versei alapján, Fazakas Ferenc Sándor lp. magyarázta. Az igehirdetõ figyelmeztetett bennünket, hogy a mai, felgyorsult világban bizony sokszor nehezünkre esik a várakozás, a türelmes munkavégzés, s éppen a türelmetlenségnek, a kapkodásnak, az erõltetett dolgoknak leszünk áldozatai. Az ige adventi üzenete az, hogy le-
Élesdi betlehemesek
gyünk türelmesek, szenvedjük el a békét, erõsítsük meg szíveinket, mert „az Úr eljövetele közel van! Õ megnyitja az ajtót, mellénk áll a szükség óráiban!” Mindnyájan azért imádkoztunk, hogy teljesedjen be az adventi várakozás. Az igehirdetést követõen az élesdi diákok, akik már harmadízben vesznek részt a Székely kapuk–Zöld kapuk elnevezésû közép-kelet európai versenyben, betlehemessel szolgáltak. A gyülekezet adományokkal is segítette a projekt sikerességét, amit a fõszervezõ Európai Magyar Fiatalsá-
Fazakas Ferenc lelkipásztor
gért Alapítvány kongói szegény gyermekek iskoláztatására és erdõtelepítésre fordít. Az ünnepi mûsor összeállítása Debreczeni Mónika, Pusztai Gabriella, Ciavoiné Létai Andrea pedagógusok munkáját dicséri. Köszönet a lelkészcsaládnak, a presbitériumnak és a gyülekezetnek a szívélyes vendégfogadásért, a befogadó szeretetért és önzetlen segítségért, a szülõknek – Létai Hildának, Lõkös Csillának, Debreczeni Károlynak – pedig a lelkes támogatásért.
Ciavoiné Létai Andrea,
pedagógus
Ünnepi szolgálat közben
Véradási kampány A Nagyváradi Rotary Klub december 24-éig szervezi meg a Szívbõl adj ajándékot elnevezésû jótékonysági akcióját, melynek során, akik szeretnének, vért adhatnak. Az önkéntes véradókat az említett idõszakban hétfõtõl péntekig 8–11 óra között a váradi vérközpontban (Kórház, ma Louis Pasteur utca 30. sz.) várják. Mivel a kórházak állandó vérhiánnyal küzdenek, szükség van arra, hogy minél többen adjanak vért. Európai szinten Romániá-
Sudoku A játékszabályok a következõk: A 9×9-es tábla összes sorába és oszlopába be kell írni a számokat 1-tõl 9-ig úgy, hogy minden szám csak egyszer szerepeljen soronként vagy oszloponként, továbbá a 3×3-as négyzetekben is csak egyszer szerepelhet egy-egy számjegy. Tegnapi feladványunk megfejtése:
ban adnak a legkevesebben vért, a lakosság kevesebb, mint egy százaléka. Az elmúlt napokban a Nagyváradi Rotary Klub 1113 tagjai már adományoztak vért. A vérközponttól kapott kuponokat a klub arra használja fel, hogy egy meleg étkezést biztosítson váradi rászoruló családoknak. Aki ehhez is szeretne csatlakozni, az a kapott kupont a Fõ utcai Rotaract házikónál, az Egy bögrényi boldogság feliratú kihelyezett dobozba dobhatja be.
8 4 1 9
2015. december 11., péntek
Németországi munkalehetõség egyetemistáknak A Bihar Megyei Munkaerõ-elhelyezõ Ügynökség válogatást tart azoknak az egyetemistáknak, akik szeretnének Németországban dolgozni a nyári vakáció idején (minimum két hónap). Jövõre a Németországi Munkaügynökség 100 munkahelyet tud biztosítani a romániai egyetemistáknak. Az álláslehetõségre olyan fiatalok jelentkezését várják, akik tudnak németül, egy akkreditált állami vagy magánegyetemen alap és mesteri képzésen, nappali tagozaton tanulnak. A Bihar megyében élõ vagy itt tanuló egyetemistáknak a Bihar Megyei Munkaerõ-elhelyezõ Ügynökség váradi székhelyén (Nadányi, ma Transilvaniei út 2. sz.) dolgozó EURES tanácsadójához kell fordulniuk és leadniuk dossziéjukat. Regisztrálni január 15-éig lehet: hétfõtõl csütörtökig 9–15.30 óra között, valamint pénteken 9–12.30 között. A munkalehetõségrõl további információkat (a jelentkezéshez szükséges iratokról és feltételekrõl) a www.bihor.anofm.ro honlapon találnak, illetve személyesen érdeklõdhetnek a 0259/433346-os telefonszámon.
Petárda-tilalom A rendõrség figyelmezteti a lakosságot, hogy tilos a 2-es, 3as, 4-es és P 2-es kategóriába tartózó pirotechnikai eszközök, valamint a T1 és T2 színpadi pirotechnikai eszközök tartása, használata vagy eladása közrend, -biztonsági és környezetvédelmi szempontból. Az engedéllyel rendelkezõ magán és jogi személyek is csak akkor használhatnak ilyen eszközöket, ha betartják a személy-, állat-, vagyon- és környezetvédelmi elõírásokat. Nem szabad pirotechnikai eszközöket használni: 24 és 6 óra között, kivéve, ha helyi, országos vagy nemzetközi fontosságú eseményrõl van szó, és ez esetben is szükséges a helyi hatóságok engedélye: 50 méternél közelebb a négyszintes lakóépületektõl és 100 méternél közelebb az ennél magasabb lakóépületektõl; 500 méternél közelebb a magasfeszültségû elektromos berendezésektõl, üzemanyag tároló vagy szállító egységektõl és gázvezetékektõl. Az érvényben levõ törvények alapján a 3-as és 4-es kategóriába tartozó pirotechnikai eszközöket csak a polgármesteri hivatal, a katasztrófavédelmiek és a rendõrség engedélyével lehet használni. A szabályok áthágását annak súlyosságtól függõen három hónaptól egy évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetik. Ugyanennyivel büntetik azokat is, akik az 1-es vagy P1-es kategóriába tartozó pirotechnikai eszközöket 16 évnél fiatalabb személyeknek adják el és azokat is, akik a lakosságnak adnak el olyan eszközöket, amelyeket csak pirotechnikusok használhatnak.
ADÓCSALÓKAT TARTÓZTATTAK LE z A Bihar megyei rendõrség hétfõn befejezte a nyomozást annak a 32 éves hegyközpályi férfinak és két nagyváradi lakosnak (egy 33 éves férfi és egy 66 éves nõ) az ügyében, akiket adócsalás vádjával tartóztattak le. A 66 éves vádlott segítségével a két férfi 2011. szeptembere és 2012. márciusa között nem fizette ki a nagyváradi székhelyû kereskedelmi társaságuk utáni illetékeket és adókat, 627.857, 26 lejjel károsítva meg ezáltal az államot. Az adócsalók bíróság elé fognak állni, javaikat pedig a hatóságok lefoglalták.
3 7 9 5 8
3 8 5 5 9 2 1 4 3 3 5
3 6 1 6 8
1
3 6 1 3 7
2
8 7 6 7 9 3 5 9 8 3 7 4 6 7 6 2 5 3 5 4 1 8 6 4 7 8 6 3
KÖZÉLET
2015. december 11., péntek
Érmihályfalva és Bors önkormányzata kapta a Beöthy Ödön-díjat Tavaly alapította meg a Bihar megyei RMDSZ az egykori erdélyi fõkormánybiztosról, Beöthy Ödönrõl elnevezett díjat, melyet elsõként Érsemjén és Nagyszalonta vezetõje vehetett át, emlékeztetett Szabó Ödön, az RDMSZ ügyvezetõ elnöke. Idén is több jelölés érkezett, számolt be Borsi Lóránt társadalmi kapcsolattartásért felelõs ügyvezetõ alelnök, aki Kiss Sándor Elek önkormányzatokért felelõs ügyvezetõ alelnökkel vett részt a jelölések elbírálásában. Az idei díjakat végül egy érmihályfalvi kezdeményezés, a Részek viadala érdemelte ki, az elmúlt év tevékenységéért pedig Bors község polgármesteri hivatalát díjazták. Elsõként Nyakó József, Érmihályfalva polgármestere számolt be fotókkal kísérve a játékos vetélkedõrõl, melyet 2013 óta szerveznek meg az érmelléki városban. A hét városrész csapata különféle feladatokban méri össze erejét, ügyességét, tudását, és a gyõztesek jutalomban részesülnek. Megtörtént, hogy a gyõztes csapat kalákában aszfaltozott le egy kilo-
(folytatás az 1. oldalról)
jazták, mondta az ügyvezetõ elnök, aki Bátori Gézával, Bors polgármesterével közösen megemlékezett a község volt alpolgármesterérõl, a nemrég elhunyt Lõrincz Lajosról is. A község összes településén van víz- és gázszolgáltatás, idõsotthont mûködtet az önkormányzat, az iskolának immár bentlakása is van, több a sportolási lehetõség, és idén elkészült a napelempark is, ismertette az eredményeket a borsi polgármester.
Fried Noémi Lujza
Közelednek a munkálatok végéhez Egy hónapja kezdték el a Szent László tér (Piaþa Unirii) zöldövezettel való feldíszítését, és ma érkeznek a pázsitot szállító kamionok is, amelyekkel a hétvégén a tér egyes részeit borítják majd be. Staharoczky Noémi, a munkálatokat végzõ Gardener cég ügyvezetõje felhívta a lakosok figyelmét, hogy a következõ napokban, amíg a pázsit gyökeret ereszt, óvatosan közlekedjenek a téren. A jövõ hét folyamán ugyanakkor rögzítik az elültetett fákat is. A beépített öntözõrendszer 95%-ban kész, és a 2500 fának a legnagyobb része a földben van. A cégeknek még két hét áll rendelkezésükre a munkálatok befejezéséig.
Gyerekek ajándékozták meg az idõseket A Prohumanitas Szociális Egyesület révén a nagyváradi Onisifor Ghibu iskola diákjai immár négy éve rendszeresen meglátogatják a Szent Márton Idõsotthon lakóit minden nagyobb ün-
3.
Születésnapi retró…
Borsi Lóránt, Nyakó József, Szabó Ödön és Bátori Géza
méternyi járdát, de kirándulásokon is járnak együtt a nyertesek. A vetélkedés során csökkennek a politikai-társadalmi különbségek is, közösség formálódik az egyes részek lakói között. Szabó Ödön a kezdeményezés közösségformáló erejét értékelte, mint mondta, ez túlmutat azon, ami egy önkormányzatnak a törvényben megszabott kötelessége lenne. Borsnak nemcsak az elmúlt egy, hanem az elmúlt közel 26 éves fejlõdését-fejlesztését dí-
reggeliújság
nep alkalmával. Idén sem volt ez másként. Az iskola második és hatodik osztályos tanulói Gulyás Andrea osztályfõnöknõ, Emanuela Þãran ortodox vallástanárnõ, és Florica Pirtea tanítónõ vezetésével szívhez szóló karácsonyi kolindákkal és szavalatokkal vittek fényt a szépkorúak ünnepébe. A fellépést követõen a 60 jelenlevõ diák gyümölcsbõl és édességbõl álló ajándékcsomagokat, valamint saját kezükkel készített ünnepi üdvözlõlapokat adtak át a bentlakóknak, akik hálás tapssal és jókívánságokkal köszönték meg a mûsort és a gyermekek kedvességét. „A gyermekek odaadóan készültek arra, hogy meglátogassák a bentlakókat, akiket egymás közt csak nagymamáknak és nagypapáknak neveznek. Reméljük, hogy ezzel a néhány énekkel és szerény ajándékkal sikerült megszépítenünk az idõsek napját, és ígérjük, hogy mihamarabb újra eljövünk” – nyilatkozta Emanuela Þãran.
Sz. G. T.
Családias hangulatban nyitották meg a tárlatot, melynek képei az alkotó elmondása szerint nem eladók, mivel igencsak a szívéhez nõttek, de kérésre bárkinek készít hasonlókat. Az érdeklõdõket Gavrucza Tibor, a TEG vezetõje köszöntötte, Holló Barna képzõmûvész és Ovidiu Corneliu Sãlãgean képzõmûvész, a nagyváradi Múvészeti Líceum tanára pedig méltatták és elemezték a kiállított alkotásokat, tolmácsolva a laikusoknak azok üzenetét. Holló Barna szerint Trifán retrospektív kiállításához elég, ha a képek jellegét, belsõ pátoszát megtapasztaljuk. A legfontosabb szerinte az a fajta mélység, játék és dráma, a különbözõ szatirikus esetek komolyságának feldolgozása, amely egységes anyaggá formálódik ezekben az alkotásokban. Mint hangsúlyozta, csoportos tárlatokon is kitûnt, hogy Trifán nemcsak azokra az alkalmakra mutatta be egy-egy képét, hanem látszott, hogy mély, belsõ tartalmakra építve próbálta a meghitt arcát adni azok üzenetének, mondandójának. A kiállított, mintegy 30 alkotás vegyes technikával készült, és hogy ennek hányféle kísérletét próbálta kihozni Trifán László, azt Ovidiu Sãlãgean próbálta elemezni. Mint mondta, bár Trifán grafikusként mutatkozik be, de a színértékek, amelyek ezekbõl a képekbõl kitûnnek, egy mély és hiteles festõnek az alkatáról vallanak. Gavrucza Tibor köszöntõjében elmondta, hogy ezzel a kis visszatekintéssel méltóképpen ünnepelték Trifán 60. születésnapját. „Templommá lett az istálló, ahol Jézus született” – fogalmazott nyitóbeszédében Gavrucza, mintegy párhuzamot vonva a régi szenespincébõl galériává vált helyszínnel, mely templommá lett a Trifán képei által, a falakat pedig csodás kisugárzású alkotásai ikonozták. A kiállított képeknek pedig, hogy miért nincsenek címei, Gavrucza Számadó Ernõ egyik idézetével válaszolt: „Szegények vagyunk, ha csak az van bennünk, amit szavakkal ki tudunk fejezni.” Az eseményen Kinda Péter (nagybõgõ) zenélt és S. Németh Katalin szavalt. A kiállítás két hétig tekinthetõ meg.
Spanyolnátha Váradon Szerda este a nagyváradi Szigligeti Stúdióban a Spanyolnátha mûvészeti folyóirat munkatársaival való személyes találkozás lehetõségével élhetett a megyeszékhely kultúra- és mûvészetkedvelõ közönsége. „Az vagy, amit netezel” mottóval a 2004-ben alakult, kéthavonta megjelenõ folyóirat kizárólag világhálón hozzáférhetõ, és a benne megjelent mûvek mind elsõközlésûek. A hernádkaki (Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Miskolctól 15 km-re keletre) székhelyû szerkesztõség Vass Tibor fõszerkesztõ, Vass Nóra szerkesztõségvezetõ és Berka Attila fõmunkatárs által képviseltette magát a Pece-parti Párizsban. A vendégeket Szûcs László, a Várad folyóirat fõszerkesztõje és Sorbán Attila, a Partium Rádió fõszerkesztõje fogadta. A nagyváradi irodalmi élet képviselõi a beszélgetés moderátoraiként a folyóiratról és a hozzá kapcsolódó kiadványokról és rendezvényekrõl kérdezték a magyarországi látogatókat. A folyóirat nem pusztán egy internetes fórum, „egy mûvészeti céllal történõ kommunikációs felület” – mondta Vass Tibor, hanem egy valódi közösség, amelyben mûvészek és mûvészetkedvelõk vállalják fel a közösségteremtés nehéz feladatát, mi sem bizonyítván ezt a megjelenõ Spanyolnátha-könyveknél és antológiáknál jobban, mint a szerteágazó rendezvények sora: Spanyolnátha Kertfesztivál, Spanyolnátha Nemzetközi Mail Art Mûvésztelep (küldeménymûvészet), tehetséggondozó mûhelyek, tanodák, valamint kétévente egy mûvészeti fesztivál (biennálé), amelyre a világ több mint negyven országából érkeznek mûvészeti alkotások. Festõk, fotómûvészek, írók és mûveik kavalkádja, és remek hangulat jellemzi ezeket a rendezvényeket. Az este különlegességeként megtekinthetõek voltak Vass Tibor Minden jó, ha jó a címû kiállításának darabjai, és költemények is elhangzottak a fõszerkesztõ és Berka Attila elõadásában.
Szamos Mariann
POLITIKA
4. reggeliújság
Fellépnek a manipuláció ellen Az RMDSZ fellép a kézdivásárhelyi történések manipulatív beállítása ellen – Kelemen Hunor a hazai döntéshozókat és az uniós tagállamok nagyköveteit tájékoztatta az ügyrõl Az RMDSZ elnöke Klaus Johannis államelnökkel és Dacian Cioloº kormányfõvel folytatott tájékozató beszélgetését követõen az Európai Unió tagállamai bukaresti nagyköveteinek címzett levelében ismertette a kézdivásárhelyi történésekkel kapcsolatos álláspontját. „Komoly aggodalomra ad okot, hogy a kézdivásárhelyi történéseket az eljáró hatóságok nyomán a román média nagy része a kollektív bûnösség elve alapján tálalta. Ennek könnyen belátható eredménye lehet, hogy a jogos magyar követeléseket is veszélyként könyveli el a román társadalom. Aggodalmainkról az elmúlt napokban alkalmam volt tájékoztatni az államfõt és a miniszterelnököt is, akik egyaránt osztották aggályainkat, azonban megnyugtattak abban a tekintetben, hogy a történtek nem jelentenek irányváltást a romániai magyar kisebbséghez való viszonyban. Ezért talán nem ok nélkül bízhatunk abban, hogy az elmúlt
napok turbulenciái nyomán a román és a magyar közösség viszonya ismét normalizálódik”– hangsúlyozta Kelemen Hunor abban az angol nyelvû tájékoztató levélben, amelyet december 9-én, szerdán juttatott el az Európai Unió tagországai bukaresti nagyköveteinek a kézdivásárhelyi történések kapcsán. Az RMDSZ elnöke a médiamanipuláció miatt tartotta fontosnak azt, hogy személyesen tájékoztassa az ügyrõl az uniós diplomáciai kirendeltségek vezetõi. A tájékozató levélben részletesen ismertetette a december 1-jén kirobbant ügy eddig ismert adatait és a közvélemény által továbbértelmezett vonatkozásait. Kelemen Hunor nyomatékosan kitért azokra a súlyos torzításokra és manipulatív értelmezésekre, amelyek hosszú távon meghatározhatják többség és kisebbség viszonyát. A szövetségi elnök ugyanakkor nehezményezte azt is, hogy az illetékes hatóságok által még nem tisztázott ügyet a közéleti fórumokon azonnal összekapcsoltak a párizsi terrorcselekményekkel, a sajtó pedig napokig a romániai magyarokra vonatkozó összeesküvés-elméletekkel volt tele. „A DIICOT eljárása és a kialakuló médiahiszté-
ria nem maradt nyom nélkül a többségében magyarok lakta Kézdivásárhely közösségében sem. Az elmúlt napokban százak tüntettek folyamatosan Beke szabadon bocsátása mellett és a média méltatlan támadásai ellen” – hívta fel az uniós diplomácia figyelmét az RMDSZ elnöke, aki hangsúlyozta: az általa vezetett érdekvédelmi és érdekképviseleti szervezet elutasít mindenfajta, bármilyen irányból érkezõ szélsõséget, hiszen bebizonyosodott: 26 év alatt nem ezek határozták meg többség és kisebbség együttélését, így a hazai társadalom továbbra sem engedhet az ilyen jellegû hangulatkeltésnek. „A leghatározottabban viszszautasítjuk azt, hogy a román politika és média egyes képviselõi egy egész közösséget bélyegezzenek meg, hogy a magyarság egészét próbálják terroristaként beállítani. Ez a fajta gondolkodásmód nemcsak hibás, hanem káros is. Képes lerombolni mindazt, amit az elmúlt negyedszázad során a román és magyar közösség közösen kialakított, mert aláássa a toleranciát és a társadalmi békét” – szögezte le tájékoztató levelében Kelemen Hunor. (közlemény)
Partium zászlajának kitûzése Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Partiumi Autonómia Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt szervezésében – Tõkés László európai képviselõ jelenlétében – Partium zászlaját is kitûzik Tõkés László nagyváradi parlamenti irodájának erkélyére (Kálvin utca 2.
sz.) december 11-én, pénteken 18 órakor. A zászló kitûzésével nemcsak Partium zászlaja mellett állunk ki, hanem a romániai, állami túlkapások ellen is tiltakozunk. Az utóbbi idõszakban elszaporodtak az állam különbözõ szervei által végrehajtott
magyarellenes megnyilvánulások. Ne engedjük, hogy szimbólumainkat, nyelvünket támadják, hogy újra teret hódítson a magyarellenesség! Minden érdeklõdõt szeretettel várnak a szervezõk a zászlókitûzésre, jogaink melletti kiállásra – zárul közleményük.
2015. december 11., péntek
Csak Tõkés nem írta alá a Máért zárónyilatkozatát Nem volt hajlandó felszólalni, és az összes kárpát-medencei magyar párt által szignált, autonómiát követelõ nyilatkozatot sem írta alá Tõkés László. A volt református püspök, a Fidesz európai parlamenti képviselõje még Orbán Viktort is kínos helyzetbe hozta – írta meg a Népszabadság. Egyetlen résztvevõ nem írta alá a határon túli magyarok legmagasabb fórumának zárónyilatkozatát: a Fidesz európai parlamenti képviselõje, a volt királyhágómelléki református püspök, Tõkés László. Pedig a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) szervezõi elõkelõ helyre tették az íven a nevét: rögtön Orbán Viktor miniszterelnök, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, Kelemen Hunor után õ következik – olvasható a Népszabadság beszámolójában. A legfontosabb határon túli szervezeteket, magyar pártokat tömörítõ Máértet a magyar kormány hívja össze, ezen a tanácskozáson vitatják meg a külhoni magyarság legfõbb problémáit. A lap internetes oldalának a Máért több résztvevõje azt mondta, hogy az egykori református püspök megsértõdött a szervezõkre, a beszédét sem volt hajlandó megtartani. Tõkés annak ellenére nem írta alá a résztvevõk – így a Fidesz, a KDNP és az összes ellenzéki frakció – által egyhangúan megszavazott és szignált zárónyilatkozatot, hogy tartalmazza a volt püspök képviselte legfontosabb követelést, az összmagyarság szorgalmazta autonómiát. Több forrás is azt mondta a Népszabadságnak, hogy Tõkés közvetlenül a Kelemen után szólalhatott volna fel. Viszont õ csak anynyit mondott, neki azt tanácsolták, spóroljon a szóval, nem jut mindenkire elég idõ, így nem fogja megtartani a beszédét. Majd kinyomta a mikrofonját. Erre a levezetõ elnök, az Országgyûlés Nemzeti Összetartozás Bizottságát vezetõ fideszes Potápi Árpád udvariasan – egyes források szerint kérlelõen – jelezte, Tõkésre mindenképpen van idõ, de az EP-képviselõ hajthatatlan maradt. Források szerint mindez akkor történt, amikor Orbán Viktor még a teremben volt. Két résztvevõ is azt mondta, a miniszterelnök kínos helyzetbe került, kényszeredetten nevetgélt. Többen úgy emlékeznek, Tõkés a szünet után ott is hagyta a rendezvényt. Az egyik ellenzéki párt politikusa a lapnak azt mondta, mivel Orbán Viktor hosszan beszélt, de Kelemen Hunor is túllépte pár perccel az idõkeretét, a résztvevõk attól tartottak, hogy kicsúsznak az idõbõl, ezért jelezték a szónokoknak, hogy idõzavarban vannak. Ugyanakkor a részvevõk között a folyóson az terjedt, Tõkés László azért is sértõdött meg, mert az elmúlt években Orbán inkább az RMDSZ oldalára állt, a többi erdélyi szervezet – így az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács – már nem jut akkora támogatáshoz, mint pár évig a Fidesz 2010-es kormányra jutása után.
Az EB kötelezettségszegési eljárást indít Magyarország ellen a menekültügyi szabályozás miatt Több uniós tagállam, köztük Magyarország ellen is kötelezettségszegési eljárást indít az Európai Bizottság (EB), mert úgy véli, hogy ezen országok menekültügyi szabályozásának bizonyos pontjai nincsenek összhangban a közösségi joggal – jelentették be a szervezet csütörtöki sajtótájékoztatóján Brüsszelben. Az Európai Bizottság csütörtökön felszólító levelet küldött Magyarországnak, és ezzel kötelezettségszegési eljárást indított a közelmúltban elfogadott magyar menekültügyi jogszabályok ügyében. A menekültügyi eljárásokkal kapcsolatban a bizottság aggodalmának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy nem lehet fellebbezés keretében újabb tényekre és jogi szempontokra hivatkozni, valamint Magyarország fellebbezés esetén nem
függeszti fel automatikusan az adott ügyben hozott határozatokat, és ezáltal még a fellebbezés elbírálása elõtt az ország elhagyására kényszeríti a kérelmezõket. Az EB szerint az is aggályos, hogy az illegális határátlépéssel kapcsolatos gyorsított büntetõeljárásokra vonatkozó magyar törvény nem tartja tiszteletben az eljárás során igénybe vehetõ fordításhoz és tolmácsoláshoz való jogról szóló uniós irányelv rendelkezéseit,
amelyek biztosítják, hogy a büntetõeljárás nyelvét nem értõ gyanúsítottak megkapják minden szükséges dokumentum írásbeli fordítását. A szervezet szerint az is problémás, hogy a menedékjog iránti kérelmeket elutasító határozatok bírósági felülvizsgálatára vonatkozó új magyar törvény értelmében nem kötelezõ a kérelmezõk meghallgatása. A bizottság korábban már megvizsgálta az Országgyûlés által júliusban és szeptemberben elfogadott jogszabály-módosításokat, és adminisztratív levélben közölte elõzetes aggodalmait a magyar hatóságokkal. A magyar hatóságoknak két hónap áll rendelkezésükre a bizottság újabb levelének megvá-
laszolására. Ha a felszólító levélre nem érkezik válasz vagy Magyarország olyan észrevételeket tesz, amelyek nem tekinthetõk kielégítõnek, az EB úgy dönthet, hogy az eljárás következõ lépéseként úgynevezett indoklással ellátott véleményt küld Budapestnek. Ezt követõen – ha szükséges – a bizottság az Európai Unió Bírósága elé viheti az ügyet. Az Európai Bizottság csütörtökön Olaszországgal, Görögországgal, Horvátországgal és Máltával szemben is kötelezettségszegési eljárást indított, amiért nem sikerült maradéktalanul átültetniük jogrendjükbe és végrehajtaniuk a közös európai szabályozást a menekültügy terén.
A bizottság felszólította Görögországot, Horvátországot és Olaszországot, hogy pontosan hajtsák végre a menedékkérõk hatékony ujjlenyomat-vételérõl és az adatoknak az Eurodacrendszerbe 72 órán belül történõ továbbításáról szóló rendeletet. Az Európai Bizottság októberben adminisztratív levelet küldött Athénnak, Zágrábnak és Rómának ezzel kapcsolatban, a jelzett aggályokra azonban két hónap elteltével sem születtek megfelelõ megoldások. Az EB emellett felszólította Görögországot és Máltát, hogy jelentsék be a menekültügyi eljárásokról szóló irányelv teljes körû átültetése érdekében tett nemzeti intézkedéseiket, amelyekrõl eddig nem tettek bejelentést. (MTI)
2015. december 11., péntek
HUMOR
Vicckoktél z Vicckoktél Józsi és Sanyi focimeccsre mentek. Egy üveg pálinkát is vittek magukkal és megbeszélték, hogy amikor gól esik a meccsen, lehajtanak egy–egy kupicával. A meccs befejezõdött, a végeredmény 0:0. Nagy csend után Sanyi leverten megszólalt: – Te Józsi, legközelebb menjünk inkább kosárlabda meccsre. z Egy férfi betér egy étterembe egy struccal a nyomában, leül és rendel – Kérek egy hamburgert, sült krumplit és egy Coca–Colát. Majd megkérdezi a struccot – És te? – Ugyanazt – így a strucc. Néhány perc múlva a pincérnõ visszatér a rendeléssel és a számlával. – 6 dollár 40 – mondja. A férfi belenyúl a zsebébe és átadja a pontos összeget. A következõ nap újra bejönnek, ugyanazt rendelik, és ugyanúgy kifizeti a férfi a pontos öszszeget. A következõ napokban ugyanez megismétlõdik még négy-öt alkalommal. Egy péntek este ismét megjelennek. – A szokásosat? – kérdezi a pincérnõ. – Nem, ma péntek van, kérnék egy steaket és tört krumplit – közli a férfi, és a strucchoz fordul – És te? – Ugyanazt – hangzik a válasz. Néhány perc múlva a pincérnõ visszatér a rendeléssel és közli a számla összegét – 32 dollár 50. A férfi belenyúl a zsebébe, és ismét átadja a pontos összeget. A pincérnõ nem tudja visszatartani a kíváncsiságát és megkérdezi – Bocsásson meg, uram, hogy lehet az, hogy önnél mindig a pontos összeg van? – Évekkel ezelõtt kitakarítottam a padlást és találtam egy öreg lámpát. Megdörzsöltem, kijött belõle egy jó tündér és felajánlotta, hogy teljesíti két kívánságomat. Az elsõ kívánságom az volt, ha valaha is kell fizetnem valamiért, mindig legyen a zsebemben a pontos összeg. – Briliáns, más emberek kértek volna egymillió dollárt, de így maga gazdag fog maradni egész életén át. – Ez így igaz, mindegy, hogy egy liter tej vagy egy Rolls-Royce, Az összeg mindig ott van, ha kell. – Megkérdezhetem, hogy kerül ide a strucc? – A második kívánságom egy feltûnõen magas pipi volt, hosszú, izmos combokkal. z – Pincér, mit ajánl vacsorára? – Talán egy James Bond hússzeletet. – Az milyen? – Hideg, kemény, vasidegekkel. z Figyelem! A nõi vezetõk különösen veszélyesek a forgalomra! A múltkor a nemzetközi autópályán vezettem, és amikor balra pillantottam, éppen egy nõ elõzött 160-nal a vadonatúj Porschejában, miközben a visszapillantó tükörben festette ki a szemét! Annyira megijedtem, hogy elejtettem a villanyborotvámat, ami kiverte a másik kezembõl a hamburgert. Teljesen összezavartan próbáltam egyenesben tartani a kormányt a térdemmel, és így persze lerúgtam a mobiltelefonomat, ami beleesett a lábam kö-
zött a kávémba! Hát nem megszakadt az extrafontos hívásom! z Amikor a feleség hazaér a divatbemutatóról, a férj illedelmesen megkérdezi: – Na, mi az új divat? – Semmi újdonság – válaszol a feleség. – Megint kétrészes. – Kétrészes? – Igen. Az egyik részét nem tudom megfizetni, a másik pedig hordhatatlan. z Két focista beszélget. – Szerinted kik a legszolidabb szurkolók a világon? – Egyértelmûen a skótok. – Miért? – Mert azok semmit nem dobnának be a pályára. z Egy férfi nagyon utálja a felesége macskáját és elhatározza, hogy megszabadul tõle. Beteszi a kocsijába, és elhajt vele 10 utcával messzebb, ott kiteszi a parkban és hazahajt. Épp hogy hazaér látja, hogy a macska kényelmesen ballag fel a lakásuk lépcsõjén. Másnap elviszi 30 utcával messzebbre, de mire hazaér a macska is otthon van. Következõ nap elvezet 30 km-el messzebbre, lefordul egy országútra, majd egy mellékúton is megy még össze-vissza vagy 10 km-t. Itt bemegy egy erdõbe és kiteszi a macskát. Néhány óra múlva cseng a feleség telefonja: – Marcsi, otthon van a macska? – Igen, itthon. – Add neki a telefont, teljesen eltévedtem, és meg akarom kérdezni tõle a hazafelé vezetõ utat! z A kamionsofõr betér egy út menti étterembe, és rendel magának egy adag bécsi szeletet. Amikor épp nekifogna, három jól megtermett, bõrruhás motoros vagány lép be az étterembe. Egyikük se szó, se beszéd elragadja a sofõr tányérját, és átviszi a saját asztalukhoz. A férfi egyetlen mukkanás nélkül fizet és távozik. – Figyelitek, srácok – rikkant a legnagyobb hangú vagány –, a pasas vagy teljesen gyáva, vagy nem tud bunyózni. – Valószínûleg vezetni sem tud – szól közbe a pincér –, nézzék, épp most lapított palacsintává három motorkerékpárt. z Három denevér ül az ereszen. Egyikük megunja a beszélgetést és elrepül. 10 perc múlva véresen jön vissza. – Hát veled mi történt? – Látjátok a völgyben a birkákat? – Igen. – Kiszívtam a vérüket. Elmegy a másik is. 20 perc múlva véresen jön vissza. – Mi történt veled? – Látjátok a völgyben a marhákat? – Igen. – Kiszívtam mindnek a vérét. Na a harmadik is kedvet kap, elrepül õ is. Öt perc múlva véresen jön vissza, de nem csak a szája széle, hanem mindene csupa vér. – Veled mi történt? – Látjátok azt a bazi nagy tornyot? – Igen. – Na, én meg nem azt láttam.
reggeliújság
5.
Ha nem megy a lovaglás… – Látják azt a csoportot a korlát mellett? Azok nem lovagolni jöttek, hanem magukon röhögni. Úgyhogy szedjék össze magukat! – Lovat láttak már? És mirõl ismerték föl? Hogy röfögött? Hát elárulom, az nem az volt. Vagy amikor meglátta magukat, attól félrebeszélt. – Maguk egy óráért befizettek ötezer forintot. A ló ingyen csinálja. És ahogy magukat elnézem, õ jár roszszabbul. – A szeme a feje elülsõ részén található, ezért elõrefelé jobban lát. Amelyik minden oldalra egyformán lát, az a vak ló. – Hátul két lába van, ezekkel fut, elöl kettõ, ezekkel fékez, és mind a négy patában végzõdik. Így lehet megkülönböztetni az asztaltól. – Mint látják, mindegyik patájára patkót szögeltünk. Ez nagyon praktikus, mert ha valakit megrúg, az nem tud utána reklamálni. – Látják a ló hátán a nyerget? Õseink alatta puhították a húst. Maguk felette fogják. – A ló elöl harap, hátul rúg, ezért a közepén szállunk föl rá. – Segítsen neki, emelje a lábát! Úgy, most lendítse föl! Most egy kicsit pihenjenek, míg én kiröhögöm magam. – Egyikük szálljon le, vagy maga, vagy a majré! – Üljön már lazábban! Ahogy így elnézem, a merevgörcs magánál volt ipari tanuló. – Hogy ül a lovon?! Maga baloldali? – Magának hogy áll a lába? Hogy a kedves nagymamától örökölte? Nem létezik, már régen kihalt volna a családjuk. – Látja ezt a szíjat? Kapaszkodjon bele! Az a fék, de itt mi kantárnak hívjuk. Ha meghúzza, a ló lassít. Ha erõsen húzza, a ló megáll. Ha nagyon erõsen megrántja, akkor a ló hanyatt esik, és maga lesz alatta. – Ne remegjen már annyira, eltöri a ló gerincét. Mit csodálkozik? Igen, van gerince, nem politikus az! – Ezt hívják kényszerleszállásnak. Elég alapos talajlazítást végzett! – Igaza van, a csúcson kell abbahagyni! Tisztelem a tudományos érdeklõdését, de abban a susnyásban nem fog találni ritka növényfajt. Majd ha a ló visszafelé jön, megint felszállhat. – Ahogy látom, maga legalább egy hétig nem fog ülõsztrájkot kezdeni.
Kinek mi a hideg +20 fok: A görögök felveszik a pulóverüket (ha megtalálják). +15 fok: A jamaikaiak bekapcsolják a fûtést (persze ha van). +10 fok: Az amerikaiak reszketnek a hidegtõl. Az oroszok uborkát ültetnek a kiskertben. + 5 fok: Már látszik a leheletünk. Az olasz autók felmondják a szolgálatot. 0 fok: Amerikában megfagy a víz. Oroszországban sûrûbb lesz a víz. –5 fok: A francia autók felmondják a szolgálatot. –15 fok: A macska ragaszkodik hozzá, hogy veled aludjon az ágyban. A norvégok elõveszik a pulóverüket. –18 fok: Oslóban bekapcsolják a fûtést. Az oroszok a szezon végén utoljára utaznak a dácsára. –20 fok: Az amerikai autók nem indulnak el. –25 fok: A német autókat nem lehet elindítani. A jamaikaiak kihaltak. –30 fok: A hatóságok napirendre tûzik a hajléktalanok kérdését. A macska a pizsamádban alszik. –35 fok: Túl hideg van ahhoz, hogy gondolkozz. A japán autókat nem lehet elindítani. –40 fok: A svéd autók felmondják a szolgálatot. –42 fok: Európában már nem mûködik a közlekedés. Az oroszok az utcán fagylaltoznak. –45 fok: Vannak még görögök? –50 fok: A szempillák megfagynak két pillantás között. Alaszkában a fürdõszobák kisablakát fürdéskor bezárják. –60 fok: A jegesmedvék délebbre vonulnak. –70 fok: A pokol is befagyott. –73 fok: A finnek menekítik a Mikulást Lappföldrõl. Az oroszok felveszik a füles sapkájukat. –80 fok: Az oroszok nem veszik le a kesztyûjüket még a vodka pohárba öntésekor sem. –114 fok: Az alkohol megfagy. Az oroszok igazán dühösek.
KULTÚRA
6. reggeliújság
2015. december 11., péntek
Amirõl a váradiak lemaradtak 2015. november 5-én, délben 12 órakor a Cotroceni palotában Klaus Johannis, Románia államelnöke a román kulturális érdemrend lovagi fokozatát adta át H. Szabó Gyulának, a Kriterion Könyvkiadó igazgatójának, azért a 45 éves tevékenységért, amit a kisebbségek kultúrájának ápolásáért és a román kultúrával való dialógusért fejtett ki. Rendkívüli és jól megérdemelt elismerése volt ez a legemblematikusabb külhoni magyar könyvkiadónak, amely nagyon nehéz körülmények között, de mégiscsak 45 éven át létezett, és melynek kiadványai minden magyar értelmiségi könyvtárában jelen vannak. Ennek kapcsán szerveztek volna egy átfogó pódiumbeszélgetést a kiadóvezetõvel a november 27. és 29. között zajlott Partiumi Nemzetközi Könyvvásár keretében, az esemény azonban – részben a szombat reggeli idõpont, részben a gyatra szervezés miatt – közönség hiányában baráti beszélgetéssé alakult a kérdezõ Varga Gábor és H. Szabó Gyula fõszerkesztõ között. Az alábbiakban e beszélgetés átiratát olvashatják. V. G.: Hogy érezte magát H. Szabó Gyula, aki már közel negyven éve a Kriterion munkatársa, amikor a Cotroceni palotában átvette Klaus Johannis államelnöktõl a román kulturális érdemrend lovagi fokozatát? H. Sz. Gy: Megindító pillanat volt számomra, pedig nem szoktam elérzékenyülni. Az ember ilyenkor óhatatlanul a kollégákra gondol, akiknek tulajdonképpen a nevében ott áll – élõkre és elhunytakra egyaránt. Azokra, akik egy életen keresztül a Kriteriont szolgálták és azokra, akik egy fél év után eltûntek. Az is eszembe jutott persze, hogy kicsit késõn érõ típus a román állam, hogy 45 évi munka kellett ahhoz, hogy ezt észrevegyék. De természetesen jobb késõbb, mint soha. És talán mások fejébe is szöget ütött, én is el kell azzal számoljak, hogy nyilván a munkának a dandárját az elsõ 25-30 évben végeztük el, amikor valóban sok, nem magyar nyelvû kötetet és fordításkönyvet adtunk ki. A Domokoskezdeményezte „Biblioteca Kriterion” az erdélyi magyar irodalom színe javát kiadta románul. De mondjuk a ’90 márciusában Vásárhelyen Sütõt keresõ atyafiak bizonyára nem olvasták azokat a Sütõ könyveket, amelyeket románul elolvashattak volna. Ha tehát elkövetjük azt a hibát, hogy Vörösmartyval együtt feltesszük a kérdést: Ment-e a könyvek által a világ elébb? Hát ez egy elég csattanós válasz volt, hogy bizony nem. De persze akkor is ezt kell csináljuk, mert ez volt Vörösmarty válasza is, és jobb válaszunk nekünk sincs, mint hogy ezt a munkát igenis végezni kell. Nem azért, mert biztos, hogy holnap eredményt hoz, hanem azért, mert másképp nem érdemes. V. G.: A Kriterion 1969 õszén tulajdonképpen egy politikai alkuként alakult meg. A ’68-as prágai tavasz leverése után a Ceauºescu rezsimnek sürgõsen szüksége volt arra, hogy a kisebbségeket valahogy megnyugtassa. Ekkor alakult meg a Kriterion és a televízió magyar adása is. Tehát egy olyan intézménysûrûsödés következett be, hogy állásdömping lévén, hirte-
lenjében az akkor végzett fiatalok elitje ment fel Bukarestbe. A Kriterion elsõ szerkesztõségében egy olyan szellemi koncentráció volt, amit szerintem a mai napig visszasírnak a kollégák. Ez hozta ugyanakkor azt az óriási könyvdömpinget a Horizont könyvektõl a Téka könyveken át a forráskötetekig és a képzõmûvészeti sorozatokig, ami minden magyar értelmiségi polcán megtalálható. Akkor a Kriterion valóban megpróbált sokkal többet magára vállalni, mint ami egy egyszerû könyvkiadónak a tevékenysége volt. Ezt egy nagyon lelkes csapat végezte. Hányan voltatok a szerkesztõségben? H. Sz. Gy: Amikor én 1977 õszén odakerültem, a 38. alkalmazott voltam. A bukaresti magyar szerkesztõségben nyolcan voltunk, Kolozsváron pedig négyen. Tehát 12 magyar szerkesztõje volt a Kriterion Könyvkiadónak. De emellett persze volt a gazdasági osztály, a német szerkesztõség, külön mûködött a három szerb kolléga, az ukrán kolléga, és az egyik szerb kolléga szerkesztette a jiddis könyveket is. A csúcsesztendõben úgy emlékszem 160-165 könyvet adott ki a Kriterion Könyvkiadó. Ha ezt elosztja az ember 38-cal, akkor egy alkalmazottra nagyjából négy könyv jutott. Most vagyunk öten, és kiadunk 25-30 könyvet – tehát ilyen szempontból termékenyebbek vagyunk. Persze így az összehasonlítás nem állja meg a helyét. A könyvkiadó létrehozatala valóban egy gesztus volt a kisebbségek irányába. Ezzel együtt a román könyvkiadói rendszer is átalakult. Az addig mûködõ négy nagy kiadóból 17 nagyon markánsan profilált kiadó lett, a szakkiadókat nem is számolva. Az az érdekes, hogy a Kriteriont – kicsit azt hiszem, hogy tévedésbõl – teljesen kisebbségi intézményként fogták fel. Az volt a nagyon fontos tulajdonsága, hogy mindvégig magyar igazgatója volt, tehát nem volt egy olyan közegidegen vezetõje, mint a többi intézménynek. Ez volt az egyetlen olyan intézmény, amelyiknek a legfelsõbb vezetõje – aki fölött már csak a minisztérium állt – nem román volt. Ez egy lényeges mozza-
Varga Gábor és H. Szabó Gyula
nat, hiszen amirõl oly sokat beszélünk, a kulturális autonómia, a mi mindennapi életünk volt. Természetes volt, hogy a magyar könyvekbe nem szólt bele a német vagy szerb szerkesztõ, és természetes volt, hogy a magyar igazgató sem szólt bele a német, a szerb vagy az ukrán könyvekbe, hiszen megbízott az embereiben. Érdekes közösség volt. Román kollégáink is voltak és természetesen román volt a közvetítõnyelv, dehát mindenki a magáét építette és tudtunk is együtt dolgozni. Kegyelmi állapot volt, amilyenhez hasonló talán sohasem lesz. Mi magyarok szívesen megfeledkezünk errõl, de sokkal fontosabb szerepet játszott a Kriterion az ukrán, a szerb, a német irodalmi értékek megõrzésében és felmutatásában, vagy a török kultúra újraélesztésében, mert magyarul még adtak ki könyvet, és jöttek be könyvek a szomszéd országból, de a többi nyelven alig. Tulajdonképpen ahány nyelven kiadtunk, annyi kiadó voltunk a magunk módján és annyi fele építettük az irodalmi mûhelyeket. Tehát egyfajta tudatformálás is volt. Pont ezt sírom én vissza most, amikor a nagy demokráciában megszûnt annak a lehetõsége – énszerintem emberi kicsinységek miatt –, hogy a magyar kisebbségi kultúrával irányítsuk a többit. Nem hatalmi harcról van itt szó. Hanem hogy bizonyos kérdések megítélésében egyfajta toleráns, szélesebb nézetrendszert tudjunk megvalósítani. Mert akkoriban ez történt. A román kommunista párt gyanakodva figyelte Kolozsvárt és Marosvásárhelyt is, ezért úgy gondolták, hogy kialakítanak egy harmadik, szem elõtt levõ központot a kisebbségi értelmiség számára Bukarestben. A paradox dolog az egészben az, hogy eközben teremtettek egy sokkal erõsebb csoportot, mert a fõvárosi kisebbségi vezetõk már közvetlenül a központi bizottság-
hoz fordulhattak, ha valami bajuk volt és ott el is tudtak érni bizonyos dolgokat, amiket megyei szinten nem lehetett volna. V. G.: 1970 és 1990 között a Kriterion élén egy nagy formátumú ember állt, akit Domokos Gézának hívtak. Ennek következtében is, a Kriterion szerkesztõsége tulajdonképpen szellemi mûhelye volt annak a politikai erjedésnek, amibõl 1989 decembere és 1990 januárja között az RMDSZ megalakult. A Kriterion vezetõsége a rendszerváltozás után átváltott a politikára és a kiadónál óhatatlanul nemzedékváltás következett be. Az addig nagyon dicsért és tehetséges H. Szabó Gyula egyszer csak ott találta magát, hogy a nyakába szakadt az egész Kriterion Kiadó mûködtetésének felelõssége. A Kriterion tulajdonképpen 1997-ig állami kiadóként mûködött, utána viszont jött a privatizáció idõszaka és egy fájdalmas döntés arról, hogy a Kriterion áttegye székhelyét Kolozsvárra. Hogy éltétek meg a változásokat? H. Sz. Gy: Nyilván a politika kirepített közülünk jónéhány kiváló embert, de ennek az intézménynek mûködnie kellett. Tulajdonképpen 1990 februárjától már a német fõszerkesztõ és a magyar megbízott szerkesztõ – ez voltam én – irányították a dolgokat. De hát nem sokat lehetett irányítani, mert a nyomdák magánlapokat kezdtek el nyomni és a kezdeti idõszakban szünetelt a könyvnyomtatás. Májusban megtörténtek a választások, Domokos Géza képviselõi mandátumot szerzett és augusztus 1-tõl ezek a mandátumok mind munkahellyé változtak. Valamikor júniusban behívott magához és azt mondta nekem, hogy engem javasolt Andrei Pleºu mûvelõdési miniszternek a kiadóvezetõi pozícióra. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nagyon váratlanul ért, mert azok közülünk,
akik ilyen értelemben szóba jöhettek volna vezetõnek, már eltûntek más munkakörökben. Annyit kértem Domokos Gézától, hogy õ adja a kollégáim tudtára ezt a dolgot és iktasson be. Ez azonban nem történt meg. Amikor elkezdtük a munkát, a jelszó az volt, hogy ugyanúgy folytassuk a többnyelvûséget, mint azelõtt, csak jobb körülmények között. Ezeknek a jobb körülményeknek a letéteményese lett volna a Kriterion Alapítvány, amit viszonylag korán, 1990 nyarán már elindítottunk, késõbb azonban nem lehetett megtartani és most nagyon érezzük a hiányát. ’90ben, a cenzúra által megállított könyvekbõl indítottuk el, Géza ötlete nyomán, az „Index. Tiltott könyvek szabadon” haskötõvel ellátott sorozatot. Ekkor került az olvasók elé, a sorozat elsõ kiadványaként, a már ’86ban kötetbe szedett Erdélyi Fiatalok. A ’99-es privatizáció nyomán erõs magyar kötõdéssel rendelkezõ befektetõkhöz kerültünk, de el kell mondanom, hogy ahogy azelõtt a román minisztérium, úgy az új tulajdonosok sem szóltak bele soha a kiadáspolitikánkba. V. G.: Meg tudnál említeni néhány olyan idegen, illetve magyar nyelvû kötetet, amit a vezetésed alatt adott ki a Kriterion Könyvkiadó és amelyekre büszke vagy? H. Sz. Gy: Tavaly elõtt például a dobrudzsai tatár zenei folklórt összegyûjtõ kiadványt jelentettük meg, amit egy 1950-es évek végén készült gyûjtemény alapján, darabokból rakott össze a bukaresti szerkesztõ kolléganõm. Tényleg heroikus munkát végzett és ez az, ami szerintem világszenzáció kéne legyen, ha valaki odafigyelne ma még a könyvekre, hiszen a román fordítás mellett benne van a kottával lejegyzett eredeti tatár szöveg is.
KULTÚRA – REKLÁM
2015. december 11., péntek
A Guardia Security System testõr és vagyonõr vállalkozás a legmodernebb diszpécserszolgálattal a következõ szolgáltatásokat ajánlja: z felügyelet és közbeavatkozás a legalacsonyabb árakon a városban, mindössze 50 lej/tárgy z betörésvédelmi rendszer beépítése z videomegfigyelés z testõrszolgálat z tûzvédelmi berendezések z GPS-lokalizálás
reggeliújság
7.
TRAVEL EXPRES utazási iroda, Tel.: 0770/383-623, 0259/417-802 www.travelexpres.ro ELÕFOGLALÁS Központi iroda: Piaþa Cetãþii 18. szám, Nagyvárad Tel./fax: 0359/466-454 Mobil: 0771/657-970 E-mail:
[email protected] www.guardiasecurity.ro
2016-os ÜDÜLÉSEKRE
ROMÁN TENGERPART teljes kínálat Legbõségesebb paletta GÖRÖGORSZÁGBA legbiztonságosabb úticél SPANYOLORSZÁG, TÖRÖKORSZÁG, BULGÁRIA, MÁLTA stb. REPTÉRI TRANSZFEREK, BUSZJÁRAT NAPONTA NÉMETO.-ba FORDÍTÁSOK, MONITOR OFICIAL
(X)
FIZESSEN ELÕ MOST!*
reggeliújság 1 hónapra – 15,50 lej 3 hónapra – 42 lej 6 hónapra – 81 lej 12 hónapra – 155 lej Elõfizetni a következõ módon és helyeken lehet: z a szerkesztõségben, a Kapucinus (ma Traian Moºoiu) utca 10. szám alatt; z a helyi lapterjesztõknél; z a postai kézbesítõknél, hivatalokban (katalógusszám 14113). Bõvebb információk a 0771/721-891-es telefonszámon kérhetõk. * A postai elõfizetések díjszabását utólag közöljük
Ugyancsak nagy élményem volt a csernovici koprodukcióban megvalósított ukrán hucul népi varrottasokról szóló kötet. Az iszlám kultúra nagyszerû dolgait is kiadtuk román nyelven, például az elsõ román nyelvû Koránt. Egy, csak a magyar kultúrára figyelõ ember nyilván érdektelennek tarthatja ezt. De amitõl az egész dolog számomra izgalmas, hogy még mindig örülni tudok a másik kulturális eredményének, mert úgy érzem, hogy biztos nem árt nekem. A magyar kultúra területén természetesen most is markánsan jelen vagyunk. Az egyik nagyon fontos kiadványunk A mi magyar adásunk címû kötet, ami tulajdonképpen a bukaresti életrõl, illetõleg a magyar televíziózás elsõ 15 évérõl, vagyis az elektronikus sajtó hõskoráról szól, rengeteg dokumen-
tummal és visszaemlékezéssel. Szintén fontos megemlíteni Molnár János Szigorúan õrzött evangélium címû, jól dokumentált és nagyon emberileg megírt könyvét, fõleg miután kiderült, hogy nem mindenki érzi fontosnak ezt a fajta számvetést a múlttal. Természetesen fontosnak érzem az olyan eseteket is, amikor elfeledett embereket kerítünk elõ egy kötet erejéig. Például Szabó Károly kolozsvári történészt, aki a székelyek történetét írta meg és a magyar könyvtörténet apostola. Egy másik könyvünk 3000 latin szólás-mondást gyûjt egybe. Ugyancsak kedves sorozatunk a Gordiusz, amelyben többek között Lucian Boia Történelem és mítosz a román nép tudatában címû könyvét is megjelentettük. V. G.: Milyen fontosabb megjelenéseket terveznek a 2016-os évben?
H. Sz. Gy: Jövõre két nagyváradi szerzõ által jegyzett könyv megjelentetését is tervezzük. Sikerült meggyõznünk Molnár Judit magyartanárnõt, hogy lefordítsa Alexandru Vaida-Voevod levelezését Iuliu Maniuval. A magyar történettudomány nagyon kíváncsi ennek a két kulcsfontosságú embernek a párizsi békeszerzõdés tárgyalásainak idején folytatott levelezésére, amely elsõ kézbõl, leplezetlenül ad információkat. A másik pedig Varga Gábor színdarabkötete, amire még igyekszünk támogatót találni. Meg kell említeni ugyanis, hogy a mai erdélyi kiadók pályázatfüggõk. Ha nem volnának azok az alapok, amik ezeknek a könyveknek a megjelenését támogatják, akkor ki merem jelenteni, hogy egyik sem élne meg és nagyon kevés könyv jelenne meg magánfinanszírozásból.
Szombati-Gille Tamás H. Szabó Gyula
VOLT, VAN, LESZ
8. reggeliújság DECEMBER
11. péntek Karácsony hava
Köszöntjük Árpád nevû olvasóinkat. A holnapi ünnepelt Gabriella, a vasárnapi Luca, Otília.
ÉVFORDULÓK z 1803-ban megszületett Hector Berlioz francia zeneszerzõ (megh. 1869-ben). z 1843-ban megszületett Robert Koch német bakteriológus, a korszerû tudományos bakteriológia megalapítója (megh. 1910-ben). z 1981-ben meghalt Farkas Aladár Munkácsy Mihály-díjas magyar szobrászmûvész (szül. 1909-ben).
Szombat
z 1780-ban meghalt Fellner Jakab építész (szül. 1722-ben). z 1821-ben megszületett Gustave Flaubert francia regényíró (megh. 1880-ban). z 1915-ben megszületett Frank Sinatra Oscar-díjas amerikai színész, énekes (megh. 1998-ban).
Vasárnap
z 1466-ban meghalt Donatello firenzei szobrászmûvész (szül. 1386-ban). z 1820-ban meghalt Széchényi Ferenc fõispán, helyettes országbíró, nagybirtokos, a Magyar Nemzeti Múzeumnak és könyvtárának alapítója (szül. 1754-ben).
IDÕJÁRÁS ÉJJEL: 1 oC
NAPPAL: 4 oC
Katolikus Hatvanéves a Körös-parti hírek
templom orgonája Advent harmadik vasárnapján, december 13-án, ünnepség keretében megemlékeznek az olaszi református templom orgonájának építésérõl. A délelõtti istentiszteleten a gyülekezet énekkara mellett fellép a néhai Szabó László orgonaépítõ dédunokája, Molnár Dániel orgonamûvész, a Debreceni Alapfokú Mûvészeti Iskola igazgatója, ükunokája, Molnár-
Karácsonyváró zongoraest gyertyafénynél Egy rendhagyó zongoraest helyszíne lesz a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ Múzeumterme december 20-án, vasárnap délután 6 órai kezdettel, sötét teremben, két gyertya fényénél. Karácsonyváró zongoraest lesz gyer tyafénynél, mely egyben az elõadó részérõl országos turnézáró koncert is. Egy újabb felejthetetlen élményeket igérõ Szereti Ön Chopint? produkció. Az eseményt Thurzó Zoltán zongoramûvész (aki most egyben elõad és beszél is a zenérõl), valamint a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Püspöksége szervezi közösen. Mindenkit sok szeretettel várnak az ingyenes hangversenyre.
Karácsony a német fórummal A nagyváradi Német Demokrata Fórum szeretettel várja tagjait és szimpatizánsait december 13-án, vasárnap 15 órától kezdõdõen az idei karácsonyi ünnepségére, amelynek a Partiumi Keresztény Egyetem díszterme ad otthont a Teleki, ma Primãriei utca 27. szám alatt.
Vasárnapi mulatság Borult idõre számíthatunk.
VALUTAÁRFOLYAM 1 amerikai dollár 4,1166 lej 4.5025 lej 1 euró 100 magyar forint 1.4233 lej
A NAP VICCE Elhalálozik a családfõ. A temetésen a pap egy nagyon szívhez szóló beszédet mond, külön hangsúlyozva, milyen remek apa, férj volt az elhunyt. Az özvegy szipogva odaszól fiának: – Fiam, nézz már bele abba a koporsóba, lehet, hogy nem jó temetésre jöttünk!
reggeliújság
2015. december 11., péntek
A nagyváradi Éva Klub táncos, batyus mulatságot szervez a nagyváradi Szakszervezetek Mûvelõdési Házában december 13-án, vasárnap 17 órától (Nagyvásár tér, ma December 1. park). A zenérõl Veress László és együttese gondoskodik. Érdeklõdni a 0752/954-690-es, valamint a 0770/273-102-es telefonszámokon lehet.
Meghívó nutricionista szemináriumra December 11-én, pénteken 17.30 órától a berettyószéplaki 1-es számú Szakközépiskola dísztermében nutricionista szemináriumot tartanak. A megvitatandó témák: a helyes táplálkozás és az egészség, a víz fontossága a betegségek kezelésében, az Enagic víztisztítórendszer és Kangen víz bemutatása. Elõadó: Egri Liana nutricionista és pszichoterapeuta.
BIHAR MEGYEI KÖZÉLETI NAPILAP.
Kiadja a nagyváradi Euro Media Kiadói és Sajtóház Rt. NYOMDA: Kolozsvári Garamond. ISSN: 1584-3106 www.reggeliujsag.ro SZERKESZTÕSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Nagyvárad, Kapucinus (ma Traian Moºoiu) utca 10. szám. Tel.: 0359/467-222, 0771/721-895. Fax: 0359/467-220. E-mail:
[email protected],
[email protected]. Levélcím: Redacþia Reggeli Újság, str. Traian Moºoiu nr. 10, 410072 Oradea, România.
Szerelem Bálint ifjú orgonista, valamint Szerelem Csilla énekmûvész Debrecenbõl. Köszöntik a hangszeren játszott volt kántorokat és orgonistákat. A délután 5 órakor kezdõdõ zenés áhítaton pedig a Voce Vita énekegyüttes ad hangversenyt, melynek tagjai részben debreceniek, részben helybeliek. A lelkek békés Krisztus-várását szolgálja a zene is!
Süteményverseny Szeretettel várnak minden kedves háziaszszonyt egy hagyományos karácsonyi süteményversenyre a Várban, a kézmûves mûhelyekben december 16-án. Az elkészüt bejglit, kalácsot vagy a családban bármilyen hagyományos karácsonyi süteményt kérik elvinni szerdán, december 16-án a várba. A süteményeket egy zsûri értékeli, majd 20 órától eredményhirdetés. Elsõ díj 300 lej, második díj 200 lej, harmadik díj 100 lej. Érdeklõdni a következõ telefonszámokon lehet: Pázmán Ida 0740/904-110, Kövér Annamária 0723/319-468.
V. Karácsonyi vásár Székelyhídon A szervezõk szeretettel hívnak mindenkit az V. Székelyhídi Karácsonyi vásár rendezvényeire december 16–23. között. Helyszín: a Székelyhídi Múzeum és Múzeum tér. A vásár programja: December 16., szerda: 16 – iskolások és óvodások mûsora, 18 – Nagylétai Bethlehemesek mûsora December 17., csütörtök: 16 – iskolások és óvodások mûsora December 18., péntek: 16 – iskolások és óvodások mûsora, 18 – Control Dace Group December 19., szombat: 9–19 – Gazdanap – Bihar megyei gazdák találkozója és termékbemutató December 20., vasárnap: 15 – Érmelléki Sportolók díjazása, 16 – 50 éves házasok köszöntése, 17 – Fotópályázat eredményhirdetés, 17.30 – Kórusok fellépése, 18 – A juhait keresõ pásztor címû elõadás – Pergõ Hagyományõrzõ Mûhely Debrecen, 18 – Körzeti Nõszervezetek találkozója, 19 – Buliszervíz December 21., hétfõ: 18.00 – Stihl Timbersports favagó bemutató, 18.30 – Jankafalvi Énekkar, 19 – Tivadar Józsi December 22., kedd: 17 – Phoenix Íjászbemutató, 17.30 – Labdajáték – a Székelyhídi Törekvés labdarúgóinak bemutatója, 18 – Jankafalvi furulyacsoport, 18.30 – Hip-hop táncbemutató, 19 – Coolio December 23., szerda: 17 – Román néptánc, 17.30 – Tini Dance Center és meghívottai, 19 – Kerozin
Ami még lesz: z Angyal Olivia kiállítása Karácsonyi titkok címmel, indián zene, kürtõskalács, családi baba-mama melegedõ, vásári hangulat, forralt bor. Szervezõk: Pro Székelyhíd Egyesület, Helyi RMDSZ, RMDSZ Nõszervezet, Székelyhídi Önkormányzat.
Igazgató: Dana Þinc. Fõszerkesztõ: Borsi Balázs. Szerkesztõségi tagok: Boros Péter, Csikos Rolland, Czele Júlia, Demián Zsolt, Fried Noémi Lujza, Sükösd T. Krisztina, Szamos Mariann, Szombati-Gille Tamás. Tördelõszerkesztõk: Benkõ J. Zoltán, Darabont Éva. Külmunkatársak: Barabás Zsuzsa, dr. Gyõri György, dr. Jósa Piroska, Posta Ákos István, Sára Péter, Szõke Edit, Tárnoky Botond, V. Szilágyi István. Titkárság: munkanapokon 8–16 óra között, tel./fax: 0359/467-220.
Virrasztás a Székesegyházban A Boldogságos Szûz Mária 1917-ben történt fatimai jelenésének emlékére december 11-én, pénteken 18 órakor szentségimádást, majd 20 órakor szentmisét tartanak a nagyváradi római katolikus székesegyházban. A szentmise fõcelebránsa és szónoka P. Barta Szabolcs CM lazarista szerzetes.
Szent Kapu nyílik a Székesegyházban Ferenc pápa szándéka szerint december 8-án, Szeplõtelen Fogantatás ünnepén veszi kezdetét a Katolikus Egyházban az Irgalmasság Rendkívüli Szentéve, amely 2016. Krisztus Király ünnepén zárul majd. Ebbõl az alkalomból, az egyházmegye történelmében elõször a nagyváradi római katolikus székesegyházban is egy szent kaput nyit meg a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség, amely az Isteni Irgalmasság Kapuja nevet viseli majd. A kapu megnyitása ünnepélyes szentmise keretében történik majd december 13-án, vasárnap 16 órakor. A program 15 órakor kezdõdik a zarándokok fogadásával és az ünnepi ráhangolódással. A szentmise fõcelebránsa Piero Marini érsek, Szent II. János Pál pápa egykori szer tar tásmestere lesz.
Karácsonyi hangverseny a Székesegyházban December 13-án, advent 3. vasárnapján 19 órakor kezdõdik a már hagyományossá vált, a keresztény felekezetek közremûködésével megrendezett karácsonyi koncert a nagyváradi római katolikus Székesegyházban.
Szentségimádás Tasnádszántón A nagyváradi egyházmegyében újraéledt örökös szentségimádási nap hagyományának megfelelõen december hónap második vasárnapján, december 13-án Tasnádszántón lesz a híveknek lehetõsége a szentségimádásba bekapcsolódni.
Hirdetés (tájékoztatás): tel.: 0771/721-897. Reklámosztály: Sandu Durdeu, tel.: 0359/467-221, 0722/231-567. Lapterjesztés: Becsky István, tel.: 0770/139-310. Elõfizetni a szerkesztõségben, a helyi postahivatalokban s a különbözõ lapterjesztõ cégeknél lehet. Elõfizetési díj egy hónapra: 15,50 lej. Postai katalógusszám: 14113. Meg nem rendelt kéziratokat, fotókat nem õrzünk meg és nem küldünk vissza. A lapban megjelenõ, (x) jelzéssel ellátott publikációk fizetett hirdetések, a tartalmukért a hirdetõ vállalja a felelõsséget.
NAPI AJÁNLÓ
2015. december 11., péntek
MOZI Lotus Center Cinema Palace
Bridge of Spies – amerikai filmdráma (14.25, 21) Hotel Transylvania 2 3D – szinkronizált amerikai animációs film (szombat 10) In the Heart of the Sea – amerikai kalandfilm (15.45, 20.30, 22.10) Krampus – amerikai horrorvígjáték (14.50, 21.25) Love the Coopers – amerikai komédia (12.25, 17, 19.25) Savva. Heart of the Warrior 3D – szinkronizált orosz animációs családi film (13.30, 18.20) Secret in Their Eyes – amerikai thriller (16.40, 19) Snow Queen 3D – amerikai rajzfilm (12.30) Spectre – amerikai–angol akcióthriller (15.10) Steve Jobs – amerikai életrajzi film (12.35, 15.05, 20, 22.20) The Good Dinosaur 3D – szinkronizált amerikai animációs kalandfilm (13.55, 18.40) The Hunger Games: Mockingjay 2 3D – amerikai kalandfilm (19.45, 22.40) The Little Prince 3D – szinkronizált francia animációs film (14.20, 17.50) The Night Before – amerikai vígjáték (12.25, 16.20, 18, 20.05, 22) Valiant Rooster 3D – szinkronizált amerikai animációs film (13.25) Victor Frankenstein – amerikai horror (13.05, 17.25, 23.10)
Oradea Shopping City Cortina Cinema Digiplex
The Little Prince 3D – szinkronizált francia animációs film (10.15, 18.40) Valiant Rooster 3D – szinkronizált amerikai animációs film (12.25) The Good Dinosaur 3D – szinkronizált amerikai animációs kalandfilm (14.20) In the Heart of the Sea 3D – amerikai kalandfilm (16.20, 20.45, 23.10) The Night Before – amerikai vígjáték (16.25, 20.45, 22.50) The Secret in Their Eyes – amerikai thriller (14.40, 18.30) Krampus – amerikai horrorvígjáték (10.10, 12.10, 19) Love the Coopers – amerikai komédia (10.10, 16.50, 21) Victor Frankenstein – amerikai horror (12.20, 14.35, 18.15, 23.10) Bridge of Spies – amerikai filmdráma (12.55, 20.30, 23.10) By the Sea – angol romantikus filmdráma (10.20, 15.40) Steve Jobs – amerikai életrajzi film (12.15, 19.30, 21.55) Spectre – amerikai–angol akcióthriller (14.40) Poveste de dragoste – román romantikus vígjáték (10.15, 17.30) Savva. Heart of the Warrior 3D – szinkronizált orosz animációs családi film (10.55, 18.35) Snow Queen 3D – szinkronizált amerikai rajzfilm (12.45, 16.45) The Little Prince 3D – szinkronizált francia animációs film (14.35) The Hunger Games: Mockingjay 2 3D – amerikai kalandfilm (20.25, 23.05)
reggeliújság
Kisállatkiállítás a váradi ERA Parkban Ezen a hétvégén szervezik meg a nagyváradi ERA Parkban a Körös Kupa 2015 elnevezésû kisállatkiállítást. A pénteken, ma 15 órakor nyitó tárlaton az érdeklõdõk galambokat, háziszárnyasokat, díszmadarakat és nyulakat láthatnak. Az eseményre több mint 50 bel- és külföldi tenyésztõt várnak, akik elhozzák a galambok, nyulak, rucák, libák, tyúkok, fácánok és pávák több fajtájának legszebb képviselõit. A kiállítás ugyanakkor verseny is a legszebb példányok címekért. Vásárolni is lehet majd kisállatokat. A tárlat órarendje: pénteken 15–22, szombaton 10–22, vasárnap 10–16 óra között. A belépõ 5 lej, a 14 év alattiaknak ingyenes.
KONCERT
SZÍNHÁZ
December 17-én, csütörtökön 19 órától a filharmónia Enescu–Bartók termében karácsonyi hangverseny lesz a filharmónia énekkarának részvételével. Vezényel Jankó Zsolt, közremûködik Tempfli Mária (szoprán), Ancuþa Pop (szoprán), Sebastian Vaida (kontratenor). Karigazgató: Lászlóffy Zsolt. Mûsoron: Dohnányi E.: Változatok egy gyermekdalra; J. S. Bach: Jesus bleibet meine Freunde – korál a 147. kantátából; A. Vivaldi: Gloria. Jegyek a filharmónia székhelyén válthatók (Moszkva utca 5. szám, telefon: 0259/430-853).
KISS STÚDIÓ SZÍNHÁZ
Szigligeti Társulat
December 13-án, vasárnap 19 órától a Szigligeti Stúdióban: Ibusár. Zenés táncos huszerett. Rendezõ: Szabó K. István. A Szigligeti Színház jegypénztára a megszokott nyitva tartás szerint, keddtõl péntekig 11 és 17 óra között, valamint egy órával az elõadás elõtt mûködik.
BÁBSZÍNHÁZ Lilliput Társulat
December 13-án, vasárnap 10 órától a Szigligeti Stúdióban: Kezeslábas.
December 13-án, vasárnap 15 órakor a nyüvedi református templomban: Adjon Isten békét, kedvet! Adventi változat. Szereplõk: Kiss Törék Ildikó, Varga Vilmos. Áhítatot tart: Veres Kovács Attila lelkipásztor.
Kína romániai fotómûvészek szemével. A Vizuális Mûvészetek Galériájában (Fõ utca 15. szám): Eugenia Drãgoi hatodik egyéni kiállítása. A nagyváradi Körösvidéki Múzeumban: Alicja Czajkowska lengyel festõmûvész kiállítása. Az Era Shopping Parkban lévõ Ovidpop Galériában kínai fotómûvészek kiállítása. A Shopping City Mûvészeti Galériában (Aradi út 87. szám) csoportos képzõmûvészeti tárlat. A kiállítók: Carmen Galutz, Ovidiu Gui, Ioana Klein, Mariana Pãdurean, Eugenia Mangra.
A Stúdió terme a volt Nagysándor/Aurel Lazãr utca 16. sz. alatt található, bejárat a Lorántffy Gimnázium udvaráról. A belépés díjtalan. Adományokat elfogadnak. Támogató: Bethlen Gábor Alap.
A nagyváradi római katolikus székesegyházban Egyházmûvészeti Kiállítás. A Iosif Vulcan Emlékmúzeumban Iosif Vulcan emlékkiállítás. A Megyei Könyvtár földszinti kiállítótermében Bunyitay Vince emlékkiállítása. Az elsõ emeleten: Õszi illatok. Gyermekrajzok. Az Ady Endre Emlékmúzeumban retrospektív Ady-kiállítás. Az érmihályfalvi múzeumban borotvatörténeti kiállítás (december 4-ig). A Máté Imre Városi Könyvtárban az élesdi mûvésztelepen készült alkotások.
HOROSZKÓP KOS (március 21.–április 20.) A ma reggeli álmai, habár kaotikusak, valamilyen üzenetet hordoznak az ön számára. BIKA (április 21.–május 20.) Egy kicsit még mindig spórolnia kell, de ezt lehetõleg ne más kárára tegye! IKREK (május 21.–június 21.) A tél nem az ön évszaka, de most mégis elemében van. Túlteng önben az energia. RÁK (június 22.–július 22.) Kicsit lassítania kellene: a családja már nem bír lépést tartani önnel. OROSZLÁN (július 23.–augusztus 23.) A mai napon semmi sem lehetetlen. Még az sem, hogy kiengesztelje egy barátját. SZÛZ (augusztus 24.–szeptember 23.) Váratlan találkozásra számíthat a mai napon. Ennek a kapcsolatnak jövõje van. MÉRLEG (szeptember 24.–október 23.) Vigyázzon, nehogy túl okos akar-
Duna TV 06.50 Hajnali gondolatok; 07.00 Feketén-fehéren – ismétlés; 08.00 Híradó; 08.20 Roma kultúra; 08.50 Öt kontinens – ismétlés; 09.20 A múlt fogáságban – brazil sorozat; 10.10 Kisvárosi doktor – ismétlés; 11.05 Család-barát; 12.25 Kövek és emberek – francia dokumentumsorozat; 13.02 Híradó; 13.40 Kult+; 13.50 Jamie 30 perces kajái; 14.15 Kívánságkosár; 16.15 Feketén-fehéren – brazil sorozat; 17.10 Rex felügyelõ – német krimisorozat; 18.00 Ridikül – talkshow; 19.00 Híradó; 19.40 Kisvárosi doktor – német sorozat; 20.35 Fölszállott a páva – szórakoztató mûsor; 22.50 Columbo: Diplomáciai mentesség – amerikai krimi; 01.50 Casino Jack – kanadai életrajzi film; 03.35 Magyar elsõk; 03.55 Magyar történelmi arcképcsarnok; 04.25 Szerelmes földrajz; 04.55 Határtalanul magyar
MTV 1 06.55 Ma reggel; 07.00 Híradó, idõjárás-jelentés; 07.35 Ma reggel; 09.54 Ma délelõtt; 13.01 Déli híradó; 13.39 Idõjárás-jelentés; 13.40 Ma délelõtt; 13.54 Ma délután; 14.00 Híradó; 18.52 Ma este; 19.00 Híradó; 19.30 Ma este; 20.00 Híradó; 21.30 Ma este; 22.35 Világhíradó; 22.55 Ma éjjel; 01.07 Éjszakai program
MTV 2 05.10 Átok – magyar filmsorozat; 05.35 Lámpaláz – magyar kisjátékfilm; 05.50
KIÁLLÍTÁS A Tibor Ernõ Galériában (Kanonok sor 11. szám): Trifán László Retro címû egyéni kiállítása. A Partiumi Keresztény Egyetem Galériájában (Nagyvárad, Mihai Viteazul út 4. szám) A papír ideje és idõtlensége – papírmûvészeti tárlat. A Partiumi Keresztény Egyetem aulájában a Nagybányai Tájképfestõ Telep alkotótáborában készült festmények. A Frame Vision Galériában (Ady Endre utca 46. szám) Zsoldi Tibor festményei. Euro Foto Art Galéria a félixfürdõi Criºana Hotelben:
9.
jon lenni. Nehogy a lényeg tûnjön el épp. SKORPIÓ (október 24.–november 21.) Könnyen kerülhet épp abba a helyzetbe, amiben lévõt ma esetleg elítél. NYILAS (november 22.–december 21.) Ami ma történik önnel, az hasonlatos a szerelemhez. Vagy tán egészen az. BAK (december 22.–január 20.) Rengeteg a teendõje, de ön nemcsak megoldja azokat, valamiben még túl is teljesíti. VÍZÖNTÕ (január 21.–február 20.) A szabadság elõnyeit élvezi még akkor is, amikor már mindenki rég letöltötte azt. HALAK (február 21.–március 20.) A ruhatárát ideje lenne lecserélnie, mert még mindig hajlamos túl könnyedén öltözni.
Tetemre hívás – magyar kisjátékfilm; 06.05 Böngészõ; 06.35 Melissa és Joey – amerikai vígjátéksorozat; 07.00 Rajzfilmsorozatok, animációs sorozatok, bábfilmsorozatok; 21.00 Melissa és Joey – amerikai vígjátéksorozat; 21.25 Böngészõ; 22.00 Én vagyok itt – magazinmûsor; 23.35 Világunk történelme – angol dokumentumsorozat; 00.35 Dalszerzõk az A38 Hajón; 01.05 Twin Peaks – am. sorozat; 01.50 Én vagyok itt; 03.25 Világunk történelme – ism.; 04.20 Dalszerzõk az A38 Hajón; 04.45 Átok – magyar filmsorozat
RTL Klub 05.00 Reflektor – ismétlés; 05.15 Ízes élet – ismétlés; 05.35 Barátok közt – ismétlés; 06.00 Fókusz – ismétlés; 06.30 Top Shop; 07.00 Jó reggelt, skacok!; 08.35 RTL Klub-híradó – ismétlés; 09.08 8:08 – Minden reggel; 10.10 Ízes élet Mautner Zsófival; 10.40 Reflektor; 11.05 Top Shop; 12.45 Asztro-show; 13.45 A szerelem foglyai – amerikai sorozat; 14.45 Éjjel-nappal Budapest – ismétlés; 16.00 Négyen négy ellen – A családi játszma – vetélkedõ; 16.35
Nyomtalanul – amerikai krimisorozat; 17.40 Szulejmán – török sorozat; 19.00 RTL Klub-híradó; 19.55 Fókusz; 20.30 Éjjel-nappal Budapest; 21.45 Barátok közt; 22.25 Showder Klub; 23.30 Gyilkos elmék – krimisor.; 00.30 RTL Klubhíradó; 00.55 Magyarul Balóval; 01.30 Vámpírnaplók – amerikai thrillersorozat; 02.35 Reflektor; 02.50 Street Kitchen – ismétlés; 03.20 Kalandor – ismétlés; 03.40 4ütem – ismétlés; 04.05 A bosszú angyala – mexikói sorozat
TV 2 06.00 Sportos – ismétlés; 06.10 Csapdába csalva – német dokureality; 06.35 Családi Titkok – reality-sorozat; 07.20 Mokka; 10.25 Stahl konyhája; 10.30 Babapercek; 10.40 Teleshop; 11.45 Astro-Világ; 13.00 Tények délben; 13.30 Aktív; 14.00 Családi Titkok – reality-sorozat; 15.10 Zsaruk – dokureality-sorozat; 16.15 Paloma – mexikói sorozat; 17.20 Veronica aranya – mexikói sorozat; 18.25 Fiorella – mexikói sorozat; 19.00 Tények; 20.30 Jóban Rosszban; 21.15 A Kocka – szórakoztató mûsor; 22.35 A szajré – amerikai–német krimi; 01.10 Vegas – amerikai westernsorozat; 02.05 Tények Este; 02.55 Sportos – sportmûsor; 03.05 Ezo.TV; 04.10 Aktív – ismétlés; 04.30 Charlie angyalai – amerikai krimisorozat
SPORT
10. reggeliújság
A Steaua ellen bizonyíthatnak A 19.45 órától kezdõdõ mérkõzés iránt már a hét elején nagy volt az érdeklõdés, sok szurkoló kívánt belépõt vásárolni. Ma 9 és 13 óra között a váradi klub székhelyén (Városháza utca 3. sz., elsõ emelet) lehet még elõvételben hozzájutni a belépõkhöz. Egy jegy ára 10 lej, a 14 évnél fiatalabbak ingyen mehetnek be, de számukra nem tartanak fenn ülõhelyet, holnap pedig 18.15 órától nyitnak majd a sportcsarnok jegypénztárai. A legutóbbi fordulóban mind a váradiak, mind pedig a fõvárosiak gyõztesen hagyták el a pályát. A Steaua a temesváriakat verte magabiztosan, míg a váradiak az éllovas szebenieket gyõzték le, átvéve tõlük az elsõ helyet a rangsorban. Az odavágók elsõ fordulójában a Steaua otthonában sikerült nyerniük a váradiaknak, nem kis meglepetésre. A vendégcsapatban lép majd pályára, a váradi közönség volt kedvence, Titus Nicoarã (tavaly óta a Steauát erõsíti), akit a legutóbbi idényben csúnyán kifütyöltek a váradi nézõk az Antonio Alexe Sportcsarnokban megrendezett találkozókon. A Vörös Oroszlánok nevet viselõ váradi szurkolói csoport tagjai ez alkalommal szeretnék ellenségeskedés nélkül fogadni Titust, s arra kérik a nézõket is, cselekedjenek hasonlóan. Érdekesség, hogy a VSK és a Steaua a Román Kupa negyeddöntõjében is találkozik majd
Hétvégi sportesemények KYOKUSHIN KARATE z A
(Fotó: VSK/Roby Boros)
Rangadót játszik holnap este a Nagyváradi VSK-ESK férfi kosárlabdacsapata, amely a Bukaresti Steaua együttesét látja vendégül az Antonio Alexe Sportcsarnokban.
Remélhetõleg telt ház elõtt lép majd pályára a váradi kosárlabdacsapat
egymással. A negyeddöntõ elsõ meccsére 2016. január 4-én kerül sor Váradon, a visszavágót pedig 9-én játsszák majd a fõvárosban. A román élvonal 12. fordulójának további párosításai, ma: Bukaresti Dinamo–Kolozsvári UBT (17.15, Digi Sport 3), holnap: Nagyszebeni CSU–Temesvári KK, Medgyesi Gaz Metan–Marosvásárhelyi KK, Galaci Phoenix–Târgu Jiu-i Energia, Nagyvárad– Steaua (19.45, Digi Sport 2), vasárnap: Craiova–Piteºti (20, Digi Sport 4). Ma este további két kosárlabdameccset tekinthetnek meg a sportkedvelõk. A Moszkvai CSZKA–Darussafaka Isztambul (19, Digi Sport 2) és Bayern München–Real Madrid (21, Digi Sport 2) találkozóra a férfi Euroliga csoportkörében kerül sor.
Három váradi karate érem a belgrádi világbajnokságon December 4–6. között a Nagyváradi UAMT-Agora Egyetem SK hat sportolója bizonyíthatott a román válogatott tagjaként a Belgrádban megrendezett hagyományos karate világbajnokságon. A világeseményen 62 ország közel kétezer karatékája lépett tatamira. A román csapat eredményesen szerepelt a rangos megmérettetésen, a váradiak három világbajnoki cím megszerzésében vállaltak aktív szerepet. Andrei George a kadétok között lett csapatvilágbaj-
nok a román kumite válogatott tagjaként, Robert Diner Botez a junior csapatban szerepelve szerzett aranyérmet ugyancsak kumitéban, míg Raul Tudoricã, a váradi klub vezetõje, egyben egyik edzõje a román kata válogatottat erõsítve állt fel a dobogó legfelsõ fokára. Ezüstérembõl szintén három jutott a váradiaknak, Antonio Sebastian Hava (gyerekem csapatkumite) és Andrei George Luca (egyéni fukugo és egyéni kumite) révén. Utóbbi sportoló katában is dobogóra állt, ott bronzéremmel zárta a küzdelmet. A csapatkatában szerzett aranyérem után egyéiben is közel volt a dobogóhoz Raul Mircea Tudoricã, aki végül hajszállal maradt le riváli-
2015. december 11., péntek
sától, így negyedikként zárt a felnõttek között. „Boldog vagyok, egyben büszke is csapattársaimra, a klub fiatal tehetségeire, akiknek sikerült felülmúlniuk a két évvel ezelõtti prágai világbajnokságon mutatott teljesítményt, s Belgrádban egy arany és két ezüstéremmel többet szereztünk, mint két évvel ezelõtt. A kemény és fáradtságot nem ismerõ felkészülés meghozta gyümölcsét” – értékelte a vb-szereplést Raul Tudoricã, az UAMT-Agora Egyetem SK vezetõje, aki köszönetet mondott a klub minden támogatójának, akik lehetõvé tették nemcsak a felkészülést, hanem a világbajnokságon való részvételt is.
Az aranyérmes Raul Tudoricã (balról) és a vb-n dobogóra álló váradi karatékák Bernáth Csaba és Melania Cîmpan edzõk társaságában
váradi állami egyetem sportcsarnoka ad otthont az idei kyokushin karate Román Kupa küzdelmeinek. A holnap 12 órától sorra kerülõ versenyen Románia legjobb karatékái lépnek majd tatamira, egyéniben és csapatban is. A megmérettetés végén, nemcsak a legjobbakat, hanem az idei év kiválóságait is díjazza majd a váradi székhelyû Román Kyokushin Karate Szövetség, amelynek elnöke Anca Wallmen. A Román Kupán három bihari klub, a Nagyváradi Egyetemi SK (edzõ Anca Wallmen), a szintén váradi Gym SK (edzõ Harris Wallmen) és a Váradszenmártoni KSK (edzõ Marius Ilaº) tagjai küzdenek majd a dobogós helyezésekért.
IFT TÉKVANDÓ z Több mint száz fiatal sportolót várnak holnap 10 órától a váradi Era Shopping Parkba, ahol ITF Tékvandó kupát tartanak. A szervezõk a váradi Royal Kwon SK (elnök Tripa Ferenc) és a Kóreai Harcmûvészetek Romániai Szövetsége. A résztvevõk három számban, formagyakorlatban (tull), harcban és speciális törésekben mérik össze rátermettségüket. BILIÁRD z Nagyvárad Kupa néven tartanak nyíltversenyt hol-
nap 11, majd pedig vasárnap 9 órától a váradi Pool Club termében. A megmérettetésen több mint félszáz versenyzõ áll asztalhoz. A torna összdíjazása 4 ezer lej, a gyõztes 1400 lejt vihet haza, közölte Czírják Levente fõszervezõ.
ASZTALITENISZ z Holnap 10 órától, Radu Grill Kupája néven tartanak asztalitenisz-versenyt a váradi Era Shopping Parkban található edzõteremben. A Tibclau Sportklub által szervezett erõfelmérõn egyéniben és párosban is gyõztest avatnak majd. A tornának rendhagyó fõdíja lesz, hiszen az egyéni verseny dobogósait ételkülönlegességekkel is megjutalmazzák a már megszokott oklevél és érem mellett.
Focimeccsek a képernyõn Ma: Chiajna–Temesvár (román élvonal, 17.45, Digi Sport 1), Wroclaw–Gomik (lengyel élvonal, 18.45, Eurosport 2), Marosvásárhely–Jászvásár (román élvonal, 20.30, Digi Sport 1), Getafe–Real Madrid (spanyol élvonal, 21.30, Digi Sport 3), Rennes–Caen (francia élvonal, 21.30, Digi Sport 4), Mainz–Stuttgart (német élvonal, 21.30, Eurosport 2); holnap: Norwich–Everton (angol élvonal, 14.30, Eurosport), Aberdeen–Hearts (skót élvonal, 14.30, Digi Sport 4), Genoa–Bologna (olasz élvonal, 16, Digi Sport 1), Manchester City– Swansea (angol élvonal, 16.45, Eurosport), Reims–Nizza (francia élvonal, 17, Digi Sport 4), Astra–Petrolul (román élvonal, 18, Digi Sport 1), Bournemouth–Manchester United (angol élvonal, 19, Eurosport), Celta Vigo–Espanyol (spanyol élvonal, 19.15, Digi Sport 3), Bayer Leverkusen–Mönchengladbach (német élvonal, 19.30, Eurosport 2), Dinamo–Pandurii (román élvonal, 20.30, Digi Sport 1), Montpellier–Guingamp (francia élvonal, 21, Digi Sport 4), Sevilla–Sporting Gijon (spanyol élvonal, 21.30, Digi Sport 3), Udinese–Inter (olasz élvonal, 21.45, Digi Sport 2), Las Palmas–Betis (spanyol élvonal, 23.05, Digi Sport 1), vasárnap: Rayo Vallecano–Malaga (spanyol élvonal, 13, Digi Sport 2), Craiova–Voluntari (román élvonal, 14, Digi Sport 1), St. Johnstone–Celtic (skót élvonal, 14.30, Digi Sport 3), Monaco–Saint Etienne (francia élvonal, 15, Digi Sport 2), Standard Liege–Club Brugge (belga élvonal, 15.30, Digi Sport 4), Milan–Verona (olasz élvonal, 16, Digi Sport 1), Augsburg–Schlake (német élvonal, 16.30, Eurosport 2), Eibar–Valencia (spanyol élvonal, 17, Digi Sport 2), Marseille–Ajaccio (francia élvonal, 18, Digi Sport 1), Angers–Bordeaux (francia élvonal, 18, Digi Sport 4), Dortmund–Frankfurt (német élvonal, 18.30, Eurosport 2), Napoli–Roma (olasz élvonal, 19, Digi Sport 2), Atletico Madrid–Athletic Bilbao (spanyol élvonal, 19.15, Digi Sport 3), Botoºani–Kolozsvári CFR (román élvonal, 20.30, Digi Sport 1), Villareal–Real Madrid (spanyol élvonal, 21.30, Digi Sport 2), Juventus–Fiorentina (olasz élvonal, 21.45, Digi Sport 3), PSG–Lyon (francia élvonal, 22, Digi Sport 4).
HIRDETÉS
2015. december 11., péntek
JÁRMÛ KÍNÁL Sürgõsen eladó olcsón, jó állapotban lévõ, keveset használt, garázsban tartott 1310-es Dacia Break személygépkocsi, 1310es Daciához való alkatrészek. Tel.: 0359/179-348 (14 órától).
MÛVÉSZET KERES Hangszer Pianínót vásárolok. Tel.: 0744/ 128-306.
Régiségek Központi régiségfelvásárlás naponta. Érdeklõdni a 0757/854294-es telefonszámon.
EGYÉB KÍNÁL
SZOLGÁLTATÁS
Vágja ki! Jól jöhet! Régi és új gáztûzhelyek javítását vagy beszerelését vállalom. Tel.: 0771/ 484-076. Bútorszállítást, költöztetést vállalunk. Rakodókat biztosítunk. Telefon: 0772/033-990. Mûanyagredõny, alumíniumredõny, szalagfüggöny, hõszigetelõ ajtó, ablak készítését vállalom. Tel.: 0740/570-225, 0770/697646.
KÍNÁL
Megbízható személyt alkalmazok állatgondozónak. Telefon: 0724/522-054.
Elkadó TIMIS tangóharmónika, 5 váltós, 48 basszusos. Tel.: 0359/450-091.
Eladót keresek non stop ABCbe. Tel.: 0742/022-669.
Aktuális! Festményeket (erdélyi magyar és román mûvészektõl), órákat, porcelán tárgyakat, bútorokat, étkészleteket, régiségeket vásárolok. Telefon: 0743/ 758-164.
a csillagok között, ahol nincs már fájdalom, de szívünkben itt leszel, míg élünk e világon.” Fájdalmas szívvel emlékezünk a drága férjre, édesapára, apósra,
TÁRSKERESÕ 39 éves férfi keresi egy komoly hölgy ismeretségét. Tel.: 0743/ 775-270. Fiatal hölgy társaságát ajánlja 50 év fölötti urak számára. Tel.: 0755/914-910.
Az Euro Media kiadóház terjesztési osztályán, a nagyváradi Kapucinus (ma Traian Moºoiu) utca 10. szám alatt személyesen várják azoknak a jelentkezését, akik folyamatos kereseti lehetõségként lapkihordást vállalnak, pár órás munkát heti öt alkalommal. Legsürgõsebben Nagyváradról, Borsról, Értarcsáról és Biharszentjánosról várunk jelentkezõket. Becsky Istvánt keressék a megadott címen, érdeklõdni a 0724/231-423-as telefonszámon lehet.
MOST!*
dédnagyapára HEGEDÜS FERENCZRE halálának elsõ évfordulóján. Emléke legyen áldott, a jó Isten nyugtassa békében. lánya, Anikó, unokája Norbert és felesége, Renáta.
RÉSZVÉRTNYILVÁNÍTÁS „Számunkra te sosem leszel halott, örökké élni fogsz, mint a csillagok. AMBRUS ERNÕ AURORA ILEANA
Lapkihordókat, kézbesítõket keresünk
FIZESSEN ELÕ
nagyapára és
Bánatos felesége, Ica,
Eladó nagyméretú, jó állapotban lévõ kombinált hútõszekrény. Tel.: 0359/450-091.
KERES
„Álmodj csendesen
MUNKAHELY Kereskedelmi társaság építkezésben jártas munkásokat alkalmaz. Telefon: 0733/982-493.
11.
GYÁSZJELENTÉS
KÍNÁL Tévéjavítás garanciával. Telefon: 07644/412-373.
reggeliújság
reggeliújság 1 hónapra – 15,50 lej 3 hónapra – 42 lej 6 hónapra – 81 lej 12 hónapra –155 lej Elõfizetni a következõ módon és helyeken lehet: z a szerkesztõségben, a Kapucinus (ma Traian Moºoiu) utca 10. szám alatt; z a helyi lapterjesztõknél; z a postai kézbesítõknél, hivatalokban (katalógusszám 14113). Bõvebb információk a 0771/721-891-es telefonszámon kérhetõk. * A postai elõfizetések díjszabását utólag közöljük
PAUL VASILE BÃRNUÞIU Õszinte részvétünk a gyászoló családoknak. Mavrodoglu Ildikó, az Út Végén, (La Capãtul Drumului) Kft. Nonstop Temetkezési Vállalat.
A reggeliújság FONTOS HÍRE ÖNNEK Egy hirdetést fizet, négyet kap, mindössze 7 lejért!
Töltse ki az alábbi szelvényt, és ha a hirdetését (eladás, vétel, bérlés, alkalmazás, szolgáltatások, társkeresõ) tíz szó erejéig rendkívül kedvezményesen megjelentetheti a reggeli újságban! Vágja ki és hozza el vagy küldje be az olvashatóan kitöltött szelvényt szerkesztõségünkbe, ahol 7 lejért egy helyett négy megjelenést biztosítunk az ön által kiválasztott napokon!
Teljes név: Teljes lakcím:
Telefonszám:
Aláírás:
A hirdetés szövege (maximum 10 szó):
A megjelenések napja: * Amennyiben hirdetése meghaladja a tíz szót, megfelelõ számú szelvényt is felhasználhat. * A gyászjelentésekre, megemlékezésekre, köszönetnyilvánításokra és a köszöntõkre nem vonatkozik az akció. * Kérjük, a szelvényt olvashatóan, lehetõleg NAGYBETÛKKEL töltse ki! * Ez a szelvény csak decemberben érvényes.
A hirdetés tartalmáért a hirdetõ vállalja a felelõsséget.
www.reggeliujsag.ro
KOKTÉL
12. reggeliújság
2015. december 11., péntek
Jobban alszik a gazdi a házi kedvencével
Az e-cigaretta is rákot okozhat
Minden háziállat-tulajdonos komoly dilemma elé kerül, amikor el kell döntenie, hogy megengedje-e kedvencének a hálószobában alvást. Egyrészt kellemes, ha odagömbölyödik az oldalához vagy a lábához, másrészt bosszantó, ha horkolásával vagy hajnali mocorgásával felveri az embert. Egy új tanulmány szerint azonban az együtt alvás nyugtató hatása bõven ellensúlyozza a kellemetlenségeket. Egy most közzétett felmérés eredményei szerint minden horkolás vagy párnán mászkálás az éjszaka közepén ellenére a résztvevõk arról számoltak be, hogy a házi kedvencükkel való alvás nagyobb biztonságérzetet és nyugalmat adott nekik, ami segítette a jobb éjszakai nyugodalmat. A Mayo klinika Alvásorvosi Központja által végzett kutatás egyike az elsõknek, amelyek a hálószobába beengedett állatok alvásra gyakorolt hatását vizsgálják. A felmérés részeként a kutatók 150 embert kérdeztek ki részletesen az alvási szokásaikról, és kiderült, hogy a résztvevõk 49 százalékának van háziállata. E csoport tagjainak több mint a fele együtt alszik a házi kedvencével. „Sok gazdi családtagnak tekinti a házi kedvencet, amelyet a lehetõ legtöbb szempontból be akar építeni az életébe” – írták a kutatók a Mayo Clinical Proceedings folyóiratban. „Mivel az ember jelentõs idõt tölt alvással, érthetõ az állattartóknak az a vágya, hogy az állataikat közel tudják magukhoz éjszaka.”
Megnyugtató az állat jelenléte Noha a gazdik 20 százaléka számolt be arról, hogy az állatuk megzavarja az alvásukat a hálószobában, 41 százalék állította azt, hogy jótékony hatású vagy legalábbis nem zavaró az állatok jelenléte a pihenésükre. Egyik résztvevõ, egy egyedülálló 64 éves asszony azt mondta, hogy sokkal elégedettebb, amikor kis kutyája a lábánál alszik, egy másik, 50 éves nõ „nyugtató hatásúnak” jellemezte, amikor a cicája a mellén alszik. Természetesen a szerzõk is tisztában vannak tanulmány jelentõs korlátaival. Figyelembe véve azonban, hogy egyre gyakoribb a házi kedvencek jelenléte a hálószobában, ezt a területet mindenképpen érdemes tovább tanulmányozni. Ráadásul mivel a legtöbb házi kedvenc szeretne velünk aludni akkor is, ha mi nem akarjuk, érdemes tudni, hogy célszerû-e engedni nekik vagy sem.
JÓ ÉTVÁGYAT! Gombás-sajtos rakott krumpli Hozzávalók 8 személyre: 1 kg burgonya, 400 g laskagomba, 400 g virsli, 2 gerezd fokhagyma, 6 db tojás, 125 g mozzarella, 4 tk. frissen reszelt parmesan, 250 ml tejföl, 100 ml tejszín, só, frissen õrölt fekete bors, frissen reszelt szerecsendió, olívaolaj. Elkészítés: A burgonyát megpucoljuk, sós vízben puhára fõzzük, majd 2-3 mm vastagon felszeleteljük. A tojásokat a burgonya fõzõvizében 8-9 percig fõzzük, majd leszûrjük, hideg vízzel leöblítjük, és a héjukat lefejtjük. A virslit karikára, a gombát a virslivel kb. megegyezõ nagyságú darabokra vágjuk. A fokhagymagerezdeket kés pengéjével kissé szétnyomjuk. A tejfölt a tejszínnel, a parmezánnal, kevés sóval, õrölt feketeborssal és frissen reszelt szerecsendióval összekeverjük. Egy serpenyõben 4 ek. olajat hevítünk, megpirítjuk benne a virslikarikákat, majd szûrõkanállal kivesszük, félretesszük. A laskagombát a serpenyõben maradt zsiradékhoz adjuk, és 15 perc alatt készre pároljuk. A tojásokat felszeleteljük. Tûzálló tál aljára elõbb egy kevés gombát, majd virslit, utána egy réteg burgonyát, majd tojásszeleteket rakunk, és meglocsoljuk a sajtos-tejszínes-tejfölös keverékkel. A hozzávalókat addig rétegezzük, amíg el nem fogynak. A mozzarellát a rakott krumpli tetejére tépkedjük, és az egészet 180°C-ra elõmelegített (légkeveréses) sütõben addig sütjük, amíg a tetején a sajt megpirul.
Egyre többen használnak elektromos cigarettát abban a hitben, hogy kevésbé káros az egészségre, mint a hagyományos cigaretta. Fõleg az Egyesült Államokban figyelhetõ meg ez a trend, ott már többen használják az elektromosat a hagyományossal szemben. Ugyanakkor egyáltalán nem igaz az, hogy nem okozhat különbözõ betegségeket az elektromos cigaretta. A Harvard T. H. Chan School legújabb kutatása szerint a mindenféle ízesítésû e-cigaretta és utántöltõ káros kémiai anyagokat tartalmaz, amelyek megsérthetik a tüdõt, és nehéz légzést okozhatnak. A kutatócsoport 51 különbözõ ízesítésû e-cigarettát tesztelt, ezekbõl 47 tartalmazott többek között acetoint és diacetilt. Ez utóbbi nemcsak mesterségesen fordul elõ, de mesterséges elõállításánál koncentrált állapotban megtámadja a szemet és a légutakat. Akár kis mennyiségének huzamosabb ideig történõ belégzése is tüdõbetegséget okozhat. Az e-cigaretták kapcsán eddig mindenkit a nikotin érdekelt, így erre koncentráltak az egészségügyi vizsgálatok is. Emiatt azonban nagyon keveset tudunk a termékekrõl, mert lehet, hogy a nikotint csökkentették benne, de számos rákot okozó anyagot kimutattak benne. Például formaldehidet, amely mérgezõ és rákkeltõ hatású.
Lombikkutyák születtek A világon elsõként alkalmaztak sikerrel lombikeljárást kutyáknál amerikai szakemberek, akik a PLoS One címû folyóiratban számoltak be az évtizedek munkáját dicsérõ tudományos áttörésrõl. Az öt beagle-t és két beagle-spániel keveréket pótanya hozta a világra. A kutyusok egy alomból valók, de három pár szülõjük van. A szakemberek 19 lefagyasztott embriót ültettek be a szukába a termékenységi klinikákon alkalmazott eljárásokhoz hasonló módszerrel. Az embriók fagyasztása korábban sok problémát okozott, ám a szakembereknek mostanra ezt és más technikákat is sikerült tökéletesíteniük. „Hét normális, egészséges kutyakölykünk van“ – közölte a kutatást vezetõ Alex Travis, a New York állambeli Cornell Egyetem állatgyógyászati tanszékének munkatársa, hozzáté-
ve, hogy a szakemberek már az 1970-es évek közepe óta próbálkoznak a lombikeljárással a kutyáknál, ám mindezidáig kudarcot vallottak. A kutató szerint a lombikeljárás hatékony eszköz lehet a veszélyeztetett kutyafajták, például az afrikai vadkutya megóvására. „A lombikeljárás a háziállatok egészsége szempontjából is fontos, mivel lehetõséget ad bizonyos betegséget okozó gének azonosítására és kiiktatására” – magyarázta a szakember. „A génszerkesztési módszerek és a lombikeljárás kombinációjával még a jelentkezésük elõtt kiiktathatnánk a genetikai betegségeket” – mondta Travis. A kölykök idén júliusban születettek, ám létezésüket csupán a kutatási eredmények mostani hivatalos közzétételekor jelentették be a szakemberek. Az apróságok, Ivy, Cannon, Beaker, Buddy, Nelly, Red és Green egy kivételével már mind új otthonra leltek – írta a BBC News.
A NAP KÉPE
Odatették, ott is maradt a villanyoszlop az úttesten, aszfaltozás után is – köszönjük köröstarjáni olvasónk felvételét.