A bor palaczkozása Manapság a teljesen érett, zamatos, üdeizü, fiatal bort kedveli a közönség, melyet élvezettel fogyaszt; míg az öreg, ún. ó bort csak orvosságul tekinti s mint gyógyszert használja. A borásznak mindig a közönség ízléséhez kell alkalmazkodnia boraival, ha azokat jól akarja értékesiteni, azaz arra kell törekednie, hogy borait minél tovább a megkivánt fiatal, üde állapotukban megtartsa, mit legkönnyebben a bornak palaczkokba való töltésével érhet el. Éppen úgy a mai borkereskedelemnek is igen jelentékeny részét képezi a bornak palaczkokban való adásvevése; valamint a bornak messze vidékekre, más földrészekre való szállitása majdnem kizárólag palaczkokban történik. A bornak palaczkokra való lehúzása, a fent elmondottakból kifolyólag, jelenleg már igen fontos szereppel bir a borászatban s úgyszólván a borász mindennapi munkájához tartozik, mit kellı óvatossággal és szakértelemmel kell végeznie, ha elınyös eredményt akar elérni általa. A borok palaczkozásával – egypár uradalmat kivéve – csak a nagyborkereskedık foglalkoznak, mert a palaczkborral való kereskedés nagy tıkebefektetést, sok helyiséget és idıt igényel, amikkel a kisebb szılıbirtokos a legtöbb esetben nem rendelkezik. De továbbá a bornak palaczkérettségüvé való iskolázása, valamint maga a palaczkozás is nagy gondot igényel, amit csak az fog sikerrel elérni, aki mással, mint borkezeléssel, nem foglalkozik, vagy pedig e czélból pinczemesterrel rendelkezik. Ha a bor teljesen kifejlıdött, érettségének tetıpontját elérte: többé már jobb nem lesz, de ezen állapotban több ideig fentartható palaczkokva; míg ha hordókban hagyjuk, minısége mindinkább csökkenni fog, míg végre teljesen elértéktelenedik. Ha a bort hordóban tartjuk több ideig, akkor azt folyton fel kell töltögetni, mert a bor mennyisége – a hordó dongáinak pórusain való párolgás folytán – csökkenni fog. Minthogy a töltögetésre mindig fiatalabb bort használnak, több év multán már nem az a bor lesz a hordóban, melyet eltartani szándékoztunk, hanem egész más bor, mely a különféle töltögetett borok keverékébıl áll s egészen más ízt, zamatot, szóval jelleget fog mutatni, mint az eredeti. A töltögetéssel továbbá a bor sőrőbb is lesz, mert a töltıborral extractanyagokat is viszünk be, míg a hordó dongáin fıleg csak víz és alkohol párolog el. Ha az érett bort töltögetés nélkül akarnók hordókban több ideig eltartani, ez esetben a levegı oxygénje, mely a borral folyton érintkezik, a hordó dongáin keresztül, a bor extractanyagait támadná meg, azaz lassu folytonos oxydatió állna be, mi a bor öregedését okozza, míg végre azt egészen elégeti, felbontja. Legkönnyebben felbomlanak az illat- és zamatanyagok, miért azok leghamarább tőnnek el a borból; legellentállóbbak a borkı-sav s az oenanth-aether (borolaj), miértis a bor bizonyos idı multával savanyúbb lesz s a borszag igen feltőnıen érezhetıvé válik. Palaczkozni csak a teljesen kifejlıdött, „palaczkérett”-nek mondott bort szabad. Hogy a bor palaczkérett-e vagy nem, azt a következı egyszerü módszerrel tudhatjuk meg: a kérdéses borral egy fehér palaczkot 2/3-áig megtöltünk, eldugaszoljuk, jól összerázzuk és 3–4 napig 14 C°-nál állni hagyjuk; ha ezen idı elteltével a bor egészen kristálytiszta marad, a bor palaczkérett és palaczkokra fejthetı lesz. Ha ellenben a bor fényébıl veszitett, megzavarodott, az annak a jele, hogy a borban még oxygénnel kiválasztható fehérnye foglaltatik, vagyis a bor még nincs kifejlıdve, miértis azt még tovább kell ászokolni, sıt ha nagyobb mértékben van megtörve, egyszer le is kell fejteni a bort, mielıtt palaczkozzuk. Ha az emlitett elıleges próbát meg nem teszszük és csak a hordóban levı bor tisztaságáról vonunk következtetést annak palaczkérettségére, a legtöbb esetben csalatkozni fogunk s a palaczkozás sikertelen lesz. Szóval: ha nem teljesen érett bort palaczkozunk, az igen könnyen
megtörik és bizonyos idı multán ülledék képzıdik, mely a borral soká érintkezve, annak minıségét kellemetlenül fogja befolyásolni. A palaczkokban megtört bort legczélszerőbb hordóba tölteni és tovább érlelni, vagy esetleg az ülledékrıl óvatosan más palaczkokba áttölteni. Az egyes borok igen különbözı idı alatt lesznek palaczkérettek, az idı 2 és 10 év között váltakozik, ami különben igen sok körülménytıl függ, ú. m. a szılıfajtától, érettségi fokától, a must erjedésének mikénti keresztülvitelétıl, a bornak ászokolásától és pinczekezelésétıl s még több más körülménytıl. Így péld. a finom édes aszúborok, valamint az extractdús borok egyáltalában lassabban érnek, mint az extractszegény borok, mert az elsıkben az érlelés alatt kivált fehérnyepelyhek csak igen nehezen üllepednek le. A vörös borok legnagyobb része péld. hamarább lesznek palaczkérettek, mint a fehér borok, minek oka arra vezethetı vissza, hogy a vörös borok sokkal több csersavat tartalmaznak, ami a fehérnyéket már az útóerjedés alkalmával teljesen kiválasztja a borból. Sok esetben csak deritéssel lehet a bort palaczkéretté tenni, amikor is az utolsó derités és lefejtés után csak jó hosszu idı (1–2 hónap) mulva szabad palaczkozni, mert a bor már ekkorra egyöntetüségét visszakapta, – mint mondani szokás: „összeszedte magát”. Az útról jött borokat csak 2–3 hét mulva lehet palaczkozni, mert a szállitás folytán a seprıje felzavarodik s a bort tisztátalanná teszi, sıt gyakran az is megtörténik, hogy a bor nem volt teljesen kifejlıdve s a szállitás alatt sok levegıvel jutott érintkezésbe, minek folytán a bor megtörik. Tehát idıt kell engedni a bornak, hogy kitisztulhasson. Az érett palaczkozott boroknál mindig elıfordulnak egyes változások, még pedig: egyik rendes változás a borkı kiválása s a palaczk falára való tapadása, mely a vörös boroknál még festanyagokat is visz magával s egy sötét réteget fog képezni. Ezen változásnak az oka a hımérsék ingadozása. A borkı-kiválás folytán a bor simább izü lesz, vagyis minıségében javul. Gyakran megtörténik, hogy a palaczkozott bor veszít zamatjából, minek oka abban rejlik, hogy a palaczkozás alkalmával fölvett oxygén rombolólag hatott reá; de éppen úgy elıfordul az is, hogy a bor zamatja javult a palaczkban, vagyis a töltögetésnél fölvett oxygén továbbfejlesztette a bort, ami azonban csak nem teljesen érett boroknál fordulhat elı. Hamm szerint – ha jó palaczkbort akarunk – a palaczkban képzıdött ülledékrıl a bor más palaczkokba áttöltendı, mert különben a bor, ha soká érintkezik az ülledékkel, minıségébıl, tehát értékébıl veszít. Vannak borok, ú. m. a bordeauxi, burgundi, port, inadeira és sherry, melyek mindig ülledéket adnak, miértis azokat okvetetlenül át kell tölteni más palaczkba. Az üledékkel visszamaradt bor össze lesz töltve és leüllepedés után palaczkozva. Ez azonban egészen más bor lesz, mint az eredeti. A borok czélszerü áttöltésére egyes szerkezetek, az ú. n. „áttöltık” lesznek használva, melyek segélyével a bor legnagyobb része tisztán letölthetı az ülledékrıl. Egy ilyen áttöltı – amint az a 21. ábrából látható – egy állványból áll, melynek végén egy mozogható csiptetı a palaczk nyakát befogja; ezen állványra egy sodronyszitalemez van erısítve, melyen a palaczktest fekszik. A csiptetı s a szitalemez összefüggésben lévén, egyszerre le- és fölfelé mozgatható, úgy, hogy az áttöltésre szánt palaczk a függélyes kezdeti állásból a szitalemeznek kézzel való egyszerü emelése folytán a kellı állásba hozható. A bort felfogó palaczk nyakába pedig oldalra hajlitott
csövü üvegtölcsért tesznek, hogy a bor a palaczk oldalán. folyjon le s minél kevesebb levegıvel érintkezhessék. A bor palaczkozásának kersztülvitele A bornak palaczkokba töltése nagy óvatosságot igényel, mert ettıl függ, hogy mily hosszu ideig áll el a bor a palaczkokban változatlanul. Ha a hordóból palaczkokba akarjuk tölteni a bort, akkor úgy intézzük a dolgot, hogy a hordó egész tartalma kerüljön a palaczkokba, mert a hordót félig vagy harmadáig töltve hagyni veszélyes volna a bor minıségére nézve, amennyiben borvirág, eczetesedés stb. betegség lepheti meg. A hordó dugaszát óvatosan kell felnyitni, hogy esetleges lökés által a bor fel ne zavarodjon. A bornak palaczkokra fejtésénél a fıszabály: hogy minél kevesebb levegıvel érintkezzék a bor, mert ellenkezı esetben igen könnyen zamatanyag és alkohol megy veszendıbe elpárolgás folytán; továbbá a levegıbıl különbözı fermentumok magvai juthatnak a borba, melyek esetleg a bort beteggé tehetik. Ezért legrosszabb azon palaczkozási módszer, melyet még most is imittainott kis pinczékben láthatni, hogy t. i. a hordó csapjának vége a palaczkba lesz téve s a csap megnyitásakor a bor erıs habzás közben ömlik a palaczkba s igen sok levegıvel érintkezik. Sokkal czélszerőbb lesz a bor palaczkozása, ha a csapra palaczkhosszuságu ón- vagy kautsukcsövet alkalmazunk, melyet egészen a palaczk aljáig eresztünk. Ily eljárásnál a bor csendesen folyik a palaczkba s maga elıtt kiszorítja a levegıt anélkül, hogy azzal keverednék. A töltögetés is gyorsabban megy, mert hab nem képzıdik s így annak eltünéseig nem kell várakozni. Elég jól sikerül a töltögetés akkor is, ha a hordó csapját ferde irányban állítjuk, úgy, hogy a bor a palaczk oldalán folyjék, mely esetben a habzás szintén el lesz kerülve s a bor csak kevés levegıvel jı érintkezésbe.
Igen czélszerüen alkalmazható a palaczkozásra egy tiszta kautsukcsı, melynek egyik végét a hordó akonanyilásán közel a hordó aljáig eresztjük, úgy, hogy az ülledéket még ne érje, a másik hosszabb részének végén pedig megszívjuk a bort, s midın az a szánkig jutott, ujjunk között összeszorítjuk a csövet s a ferdén állitott palaczkba téve, annak oldalához értetjük s a bort folyni engedjük. Ha a palaczk megtelt, a csövet ujjunk között összeszorítjuk, kihúzzuk s egy más üres palaczkba eresztjük. Czélszerü a kautsukcsınek künnlevı végébe egy 15–20 c/m hosszu üvegcsövet dugni, minek következı elınyei vannak: mindjárt a csı megszivásánál észrevehetı lesz, vajjon a bor tisztán folyik-e; ha nem, a palaczkozást azonnal beszüntetjük, anélkül hogy egy csepp
bor veszteségünk lenne; különösen elınyös ez akkor, mikor már csak kevés bor van a hordóban; továbbá a palaczkot könnyebben fölcserélhetjük, mert az vegcsövet czélszerübben és gyorsabban lehet kezelni, mint a ruganyos kautsukcsövet.
Nagyobb mennyiségü bor lepalaczkozására egy sárgaréz-csapot használnak, melynek a palaczk nyakába illeszthetı két kifolyó-csöve van, – amint az a 22. ábrából látható. A zárócsap kettıs filantrop úgy, hogy ha péld. a jobboldali csövön folyik a bor, a bal csı el van zárva s fordítva. Ezen csapot a hordó csaplyukába verik s a megtöltendı palaczkok ferdén helyeztetnek a kifolyócsövekre. amikor is a csap megnyitásával – mondjuk – a jobb oldalon levı palaczkba folyik a bor; ennek megtöltése után a csap akként lesz forditva, hogy a baloldali csövön folyjon a bor s ezalatt a megtöltött palaczkot eltávolitva, üressel helyettesítjük. E csappal némi ügyességgel sok bort lehet rövid idı alatt palaczkozni, s elınye az is, hogy a bor csak kevés levegıvel érintkezhetik. Egy igen elmés palaczktöltı csapot szerkesztett Fischer, mely a 23. ábrában látható. Ez áll egy sárgaréz conikus csıbıl, melynek egyik végén négy kifolyó-csı van csillag-alakban alkalmazva. A kifolyó-csövek egy conikus csapágyon nyugszanak s egy csavar segélyével vannak odaerısítve. A csapágy a négy csıvel körben forgatható s ezáltal a csöveknek nyilásai a conikus fıcsıvel majd összeköttetésbe jönnek, majd nem, azaz egyszeri körülforgásnál minden csı egyszer ki lesz nyitva s egyszer bezárva, minek folytán a csap 4-szer lesz kinyitva. A csapágynak illetıleg a csöveknek forgását egy tolózárral be lehet állitani s teljesert elzárni, miáltal a véletlen elfordulás és kinyitás el van kerülve. Ezen csapnak használata következı: a csap a hordóba lesz ütve s azután bal kézzel az üres palaczkot a legközelebbi kifolyó-csıre illesztjük és jobbra lefelé fordítjuk, míg a bor folyni kezd; mire a palaczk megtelik, addigra az már a jobb kézbe kerül s a bal kézbe ismét egy üres palaczkot veszünk s a legközelebbi kifolyó-csıre helyezzük. Ha az elsı palaczk már megtelt, akkor mind a két palaczk jobbra lesz fordítva s ezen mozdulat által az elsı palaczkba megszünik a bor folyni, míg a másodikba aljkor kezd folyni. Így- megy ez folytonosan tovább. Ezzel is sok bort lehet rövid idı alatt palaczkozni. Az eddig elmondott palaczkozási módok mindegyikénél okvetetlenül szükséges, hogy a csap alá – jobban mondva – a palaczk alá egy felfogó edényt tegyünk, hogy az esetleg kiömlı bor felfogassék és kárba ne menjen. A palaczkozás gyorsitása czéljából ujabb idıben több olyan készüléketszerkesztettek, melyek segélyével egyszerre több palaczkot lehet megtölteni borral. Ezek igen czélszerü eszközök, mert a bor alig érintkezik levegıvel s a habzása teljesen ki van zárva és bor alig ömlik ki. E palaczktöltö gépek majdnem egyforma szerkezetőek és valamennyien automatikusan mőködı zárókészülékkel birnak. Egy ilyen palaczktöltı gépet mutat a 24. ábra; ez áll egy ónozott vaspléhbıl készült és kinyitható dobból, melynek ürtartalma a készülék nagyságától függ. A dob alsó részén egy bevezetı-csı van alkalmazva, mely kautsukcsı segélyével a hordó csapjával összeköthetı. A dob oldalából egyenletes távolságban 3–6 ¾ S-alakulag hajlitott, le- és fölfelé mozogható óncsıszivornya nyúlik ki, melyeken keresztül a bor folyik s a palaczkok felvételére szolgálnak. A megtöltendı palaczkok ónozott vaspléh-vályuban fekszenek és nyernek támaszt s a vályu az esetleg kicsepegett bor felvételére szolgál. A szivornya fentemlitett alakja által az lesz elérve, hogy annak nyilása a palaczk oldalát érinti s a bor nyugodtan fog folyni. A dob belsı szerkezete áll: egy uszóból, mely a bornak a dobba való folyását szabályozni van hivatva azáltal, hogy a bevezetı-csövön levı szelepet, a befolyt bor mennyiségéhez képest, majd elzárja, majd megnyitja, miáltal a bor a dobban mindig
egyenlı magasságban marad. Továbbá a szivornyacsı rövidebb félkörbe hajlitott szára g a dobban van és kivül egy golyóval ellátott súlyzóval van ellátva azon czélból, hogy, ha a készülék nyugalomban van, a szivornya nyílását a dob közepén keresztülhuzódó faléczen alkalmazott kautsuklemezhez szorítsa s a bor kifolyását megakadályozza. Ezen géppel a palaczk megtöltése következıleg történik: a készülék a palaczkozásra szánt bort tartalmazó hordó csapjánál alacsonyabban lesz állítva s annak bevezetı-csövét összekötjük a hordó csapjával. Ha most a csapot megnyitjuk; a bor a dobba fog ömleni, míg egy bizonyos magasságot el nem ért, amikor az uszó a bevezetı-csı szelepét elzárja s a bor folyását megakasztja. Ekkor a szivornyákat megszivással megtöltjük s az üres palaczkokat reájok helyezzük; a palaczk súlya a szivornyát lefelé húzza s ezáltal a szivornya dobban levı nyilása szabaddá válik s a bor a palaczkba folyik, míg az meg lesz töltve, illetıleg míg a palaczk nyakának bizonyos magasságáig nem ér, amikor a dobban levı bor felszinével egyenlı magasságba jut s a bor folyása magától megszünik. A megtöltött palaczkok kissé fölemelve a szivornyáról óvatosan lehozatnak, minek folytán a szivornya fölfelé fog mozogni s rövidebb szárának nyilása a kautsuklemezre nyomódva elzáródik. A szivornyákra újra üres palaczkokat húznak stb. és ez így megy mindaddig, míg az összes bor palaczkozva lett. Farrow és Jackson igen finom és zamatdús borok palaczkozására egy oly készüléket
szerkesztettek, melynek alkalmazásával a bor a hordóból közvetlen a palaczkokba folyik és csak igen csekély levegıvel érintkezik. A palaczkokat nem szabad egészen teletölteni, hanem úgy kell intézni a dolgot, hogy a dugasz alatt még körülbelül 2 c/m légőr maradjon, hogy a különbözı hımérséknek alávetett bor szabadon végezhesse térfogat-változásalt, mert ellenkezı esetben a palaczk igen könnyen tönkre megy. Igen nagy befolyással van a palaczkbor – minıségére, jóságára magának a palaczknak anyaga, illetıleg annak összetétele. Ha a palaczk anyaga dús alkaliákban és mészben, továbbá ha az üveg megömlesztése nem volt tökéletes, akkor nagyobb mennyiségő kénvegyületek maradnak az üvegben s ezek a borra nézve igen káros hatással lesznek, amennyiben a bor a fenti anyagokat kioldja s minıségét csökkenti, sıt el is romolhat, fıleg kénvegyületek jelenlétében. Ezért mindig czélszerü lesz a vásárolt palaczkokat használhatóságukra kipróbálni akképen: hogy a palaczkot megtöltjük tiszta vízzel és 10 g/ borkı-savat oldunk fel benne s 3–4 napig állni hagyjuk; ha ezen idı elteltével a víz változatlan marad, a palaczk jó, – ha ellenben kristályok képzıdtek, vagy a víz szines lett, a palaczk borok eltartására nem alkalmas. Minthogy az egyes üveggyárak más-más összetételü üveget készitenek, melyek majd alkalmasak, majd nem alkalmasak borpalaczkok készitésére: azért már 1877. évben a bordeauxi kereskedelmi kamara egy kérvényt nyujtott be ministeriumához, arra kérvén azt, miszerint a borpalaczk-gyárosokat kötelezze, hogy minden palaczkra a gyár czime olvashatóan rányomassék, hogy tudni lehessen: melyik gyár szállít jó palaczkokat s esetleg a rosz borpalaczkok gyártói felelısségre vonathassanak. Azt hiszem, nálunk sem volna czélszerőtlen a francziák e példáját követni, feltéve, hogy még eddig ily intézkedés nem történt; amirıl nekem legalább tudomásom nincs. Nem minden bor támadja meg egyformán a palaczk anyagát; minél savanyúbb a bor, annál többet fog az üveg anyagából kioldani. A gyakorlatban különféle szinü borpalaczkok vannak használatban, tí. m. víztiszta (fehér), a zöld szín minden árnyalata, világos kék s a barna szín sok faja. A színnek különben nincsen befolyása a borpalaczk jóságára, ha annak anyaga kifogástalan. Ezelıtt pár évtizeddel legkedveltebbek voltak a sötét zöld szinü palaczkok – s egészen jogosan, mert akkor azok a
legjobb anyagból voltak készítve; most a színtelen borpalaczkok kezdenek elıtérbe lépni, mert átlátszóságuknál fogva a bort tetszetıs alakban tüntetik fel. A borpalaczkok igen különbözı alakuak, melyek országok és borvidékek szerint változnak, – így péld. a frank bocksbeutel, az olasz foglietten stb. A sokféle alaku borpalaczkok közül fıleg 6 alak igen gyakori s azok az egyes borvidékekre és borokra jellemzık, mert egyes borok mindig csak ugyanazon alaku palaczkokban hozatnak a borpiacira. E 6 alak a következı : a rajnai, bordeauxi vagy medoc, magyar (tokaji borra), pezsgı, sherry vagy madeira és az angol port borpalaczkok. Nagyon fontos a borpalaczk nyakának és alapjának alakja is. Négyféle alakot szoktak adni a palaczk nyakának, ú. m. befelé és kifelé szőkülıt, hengereset és gyenge kettıs csonkakúpalakút, vagyis a nyak éppen a közepén gyenge szükülést mutat. E palaczknyak-alakok közül jó a hengeres s a kettıs csonkakúp-alaku, mert ezek tökéletesen zárnak, míg a másik két nyakalak határozottan rosz, mert a dugasz csak kis felületen zárja a palaczkot. A palaczk nyakánál fontos még, hogy annak nyílása körülbelül 1½–2 c/m-nyi széles üveggyőrővel legyen ellátva, mert az ilyen nem törik oly könnyen a palaczkozás közben. Ami a palaczk talpának alakját illeti : legczélszerőbb az egészen lapos vagy a csak gyengén homoru talp, míg a palaczk belsejébe erısen betüremlı alzat határozottan kerülendı, mert az a, palaczk falával szők csatornát alkot s az ilyén palaczkok tisztitása nagy nehézséggel jár, sıt a tisztitóanyagból (homok, serét) mindig maradhat valami vissza, mi a bor minıségére befolyást gyakorolhat. A palaczkok tisztogatására – akár voltak azok már használva, akár nem – nagy gondot kell forditani, mert az esetleg azokban maradó idegen testek a bor megromlását is elıidézhetik. Az új, még nem használt palaczkokat egyszerüen egy mosókefe segélyével és tiszta vízzel mossák ki. A már használatban volt palaczkok tökéletes kitisztitása elég fáradságos munka és nagy figyelmet igényel, mert azokban különféle piszok, borlerakodás és penészgombák is lehetnek. Sok helyen, különösen magán-háztartásoknál, még most is használják az ólomserétet a palaczkok tisztogatására, hogy a palaczk falára tapadt piszkot rázás által lesúrolják. Minthogy az ólomserétbıl mérges ólomsó juthat a borba, sıt a palaczkban is visszamaradhat pár szem serét, mi a bort megmérgezi: azért a serétet határozottan ki kell küszöbölni mint palaczktisztitó szert, sıt hatóságilag kellene annak használatát betiltani. Sokkal czélszerőbb a palaczk tisztitására gömbölyü tengeri homokot (ez a palaczkot nem karczolja meg) vagy üveg- és porcellángolyócskákat használni, mely utóbbi kettıt e czélra nagy mennyiségben gyártják s olcsón is kaphatók. A palaczk falára erısen tapadó borkı-lerakodás eltávolitására a higitott sósavat használják, mert az a borkövet és borkı-savas meszet, amibıl az ülledék fıleg áll, igen könnyen oldja, amikor azután a tisztitást kefével és vízzel könnyen be lehet fejezni. Tisztitásra kevésbé alkalmas a kénsavat és felmangánsavas káliumot használni, mert ez utóbbi hatása nem elég gyors, a kénsav kezelése pedig veszélyes, különösen a vigyázatlan munkás kezében. A vörös borból származó lerakodást legjobb lúggal eltávolítni, mit mindenki elkészíthet magának következıleg: 2 k/g kristályos szódát 10 k/g vízben feloldunk és ehhez 1 k/g égetett oltott meszet adunk; e keveréket egy vasedényben ½ óráig fızzük és kihőlés ipán a tiszta folyós lúgot az ülledékrıl szivornya segélyével egy palaczkba húzzuk és jól eldugaszolva tartjuk. A nagy-borkereskedık és mindazok, kik naponta sok palaczkot kénytelenek kitisztitani, e czélra palaczktisztitó keféket használnak, melyeknek három neme van alkalmazásban, ú. m. a kézi tisztitókefe, továbbá egy kis gépezetbe erısitett tisztitókefe, mely kézzel vagy lábbal gyors forgásba hozható. Újabban oly palaczktisztitó gépezeteket is használnak, melyek a palaczkokat ki is öblitik s ezekkel állitólag egy óra alatt 500–600 palaczkot lehet tökéletesen kitisztitani s minden palaczk háromszor lesz vízzel kiöblítve és külsıleg is teljesen megtisztítva.
A kimosott palaczkokat, mielıtt bort töltenénk bele, ki kell egészen szárítani. E czélra kétféle palaczkszáritó állvány van használatban: az egyik /\ alaku kettıs lajtorjából áll, melynek léczalaku fokaiban egyenlı távolságokra ferdén felálló rudacskák vannak erısítve s ezekre tétetnek a palaczkok nyakkal lefelé fordítva; a másik szárító vassodronyból készült négyszögletes, nagy nyilásokkal biró szitalap, mely lábakon áll és sodronykeritéssel van ellátva s a palaczkok a nyilásokba tétetnek nyakkal lefelé. A palaczkoknak nyakkal lefelé való állitása azért bir fontossággal, hogy a por, piszok ne hullhasson a palaczkba. Bersch ajánlata szerint igen czélszerü és hasznos lenne a palaczkokat a megtöltés elıtt 100 C°
hımérséknek kitenni, mert ezáltal ki volna zárva a bor megromlásának lehetısége, ami a rosszul tisztitott palaczkoktól származhatik; különösen fontos volna ez az oly palaczkborokra, melyeket egyenlitıi vidékekre szállitanak. Az emlitett hıfokra való fölmelegitésnek jó hatása fıleg abban rejlik, hogy a palaczkban esetleg jelenlevı s a betegségeket elıidézı gombák spórái megöletnek. Nem csekély fontossággal birnak a palaczkozott borok minıségére azok a kis dugók is, melyekkel a palaczkokat elzárni szokták. A palaczkok eldugaszolására, amint az ismeretes, parafa-dugót használnak, míg a más anyagból készült és ajánlott dugók, mint e czélra kevésbé alkalmasak, nincsenek általánosan elfogadva. Európa némely déli vidékén a palaczkozott borra egy ujjnyi vastag tiszta táblaolajat öntenek s ezzel zárják el a levegıtıl. Ezen elzárási mód tökéletesen légmentes s a czélnak teljesen megfelel, de csak oly boroknál használható, melyeket a töltés helyén fogyasztanak el, mert a borkereskedelemre nem bir semmi fontossággal. A parafa-dugó Európa több déli vidékén és Észak-Afrikában tenyészı parafatölgy-fának a kérgébıl készül. Alakra nézve a hengeres dugasz a legjobb, mert ez egész felületével rásimul a palaczk nyakának oldalára s igen jól zár, míg a conikus alaku dugóknál csak a vastagabb rész zár s így az elzárás tökéletlen, miértis azokat nem szabad használni. A dugasz anyagának sem keménynek és tömöttnek, sem nagyon likacsosnak és puhának nem szabad lenni, mert a kemény és tömött dugót csak nehezen lehet a palaczk nyakába szoritani s igen gyakran vagy a palaczk, vagy maga a dugó törik el; továbbá nem simul jól a palaczk falához, nem veszi fel tökéletesen a nyak alakját, minek folytán csak gyengén zár. Az igen likacsos és puha dugókon pedig a bor könnyen átszivároghat s azért azokat használni nem szabad. A már egyszer használt dugaszokat semmi körülmények között sem szabad fehér és finom vörös borok eldugaszolására újból alkalmazni. De ha mégis a szükség rákényszeritene, hogy az ily dugaszokat ismét használjak, ez esetben óvatosan vizsgáljuk meg a készletet s a legcsekélyebb szaggal birót, valamint a sérülteket távolítsuk el és csak a kiválogatott dugókat használjuk. A már használt dugaszok újbóli alkalmazása folytán megeshetik, hogy borunk megromlik, mert az ily dugaszoktól kapja a bor az ú. n. „dugóíz”-betegséget. Az új dugaszokat mindig czélszerü a használatra olyképen elökésziteni, hogy a dugókat forró vízben áztatjuk, és pedig oly módon, hogy egy tiszta dézsába forró vizet töltünk, beleteszszük a dugókat s egy likacsos falemezzel ¼–½ óráig a víz alatt tartjuk, azután egy szitára teszszük a dugókat és hideg vízzel többször leöblítjük, hőtés és mosás czéljából. Még jobb a dugaszoknak kigızölése, melyet a nagy-borkereskedık szoktak használni. A dugaszoknak ezen elıkészitése azért elınyös, mert ezáltal a dugókon netán jelenlevı és borbetegségeket okozható gombák megöletnek; mert a dugaszokban levı s a bornak ízt adó anyagok kivonatnak; mert végre a dugasz ezáltal oly ruganyos és összenyomható lesz, hogy aránylag nagy dugaszt egész könnyőséggel lehet a szükebb palaczkba beszorítani s ezáltal kitőnıen elzárni.
H. Kolbe szerint igen elınyös a dugaszokat salicylsav forró vízoldatában áztatni, mert azt
tapasztalta, hogy az ekkép elıkészitett dugók sohasem adtak a bornak dugóízt, ami pedig más dugaszok használatánál néha megesik. A kisérletek igen czélszerünek bizonyitották a dugaszoknak parafinnal való impregnálását, különösen a nagyon porosus dugaszoknál ez úgyszólván elkerülhetetlen, mert ezek impregnálás nélkül nem is volnának használhatók, amennyiben a bor átszivárogna rajtok. E czélra a parafinnak teljesen vegytisztának kell lennie, hogy a bor attól esetleg valami idegen anyagot át ne vehessen, ami a bornak kárára lehetne. A parafinnal, mely vízben, borban fel nem oldódik, következıképen kell a dugaszokat kezelni: a parafint egy üstben gyenge tőznél, vagy még jobb forró víz fölött, megömlesztjük (44 C°-nál ömlik), a dugókat beledobjuk s egy likacsos megterhelt falemezzel a folyadék felszine alá szorítjuk és 20–30 perczig a forró parafinban hagyjak, amikor is onnét kiveszszük és kihőlni hagyjuk; kihülés után használhatjuk. A parafin a dugaszok likacsait kitölti, onnét a levegıt kiszorítja s a dugót egészen egy öntetüvé teszi, miáltal a dugók kitőnıen vághatók és fúrhatók, továbbá sima felületet nyernek s a palaczk nyakába könnyen beszoríthatók és tökéletesen légmentesen zárnak, mert igen jól simulnak a palaczk falához; az ily impregnált dugókat igen könnyen ki lehet a palaczkból húzni. Eddig még nem tapasztalták, hogy a parafinban áztatott dugókkal elzárt palaczkokban a bor megromlott volna. A parafinnal való impregnálásnak egyedüli hibájául csak azt rójják fel, hogy az elsı pohár borban parafindarabkák uszkálnak, melyek a dugasznak kihúzása alkalmával válnak le arról. E hátránya a parafinnak azonban nagy elınyei mellett egészen eltörpül. A palaczkoknak bedugaszolása a „dugaszológépekkel” történik. Ily gép sokféle van és némelyek igazán leleményes, szép szerkezettel birnak s a czélnak igen jól megfelelnek. Háztartásban és kis pinczékben s mindenütt ott, hol csak kevés bort palaczkoznak, legczélszerőbb a „kézi dugaszolót” használni. Kétféle kézi dugaszoló van a gyakorlatban elterjedve: az egyik (25. ábra) 15–20 c/m hosszu erıs fahengert képez s egész hosszán keresztül huzódó kerek csatornával van ellátva, melybe egy fel s alá járó dugattyu van alkalmazva; a másik – mint a 26. ábrából látható – körülbelül 20–25 c/m hosszu, felül kitáguló, alsó részén pedig szőkülı, szilárd fahengerbıl áll, szintén kerek csatornával és dugattyuval ellátva, de a vastagabb részben egy nagy nyílás van alkalmazva a dugaszok betevésére. E dugaszolók használata abban áll, hogy a készüléket bal kézbe fogva, annak alsó nyilását a palaczk fejéhez nyomjuk, a jobb kézzel pedig a dugót a felsı részen a csatornába, illetıleg a nyílásba teszszük s a dugattyuval egész a palaczk nyakáig lenyomjuk; ekkor egy fakalapácscsal a dugattyu fejére ütünk, miáltal a dugasz a palaczk nyakába nyomul. E dugaszolásnál mindig czélszerü lesz, ha a palaczk alá egy edényt alkalmazunk, hogy az esetleges palaczktörésnél a kifolyó bort felfoghassuk s az kárba ne menjen.
Nagy-borkereskedık s egyáltalában ott, hol több százra, sıt ezerekre menı palaczkot töltenek meg és dugaszolnak naponkint, a tulajdonképeni dugaszológépeket használják, melyeket nélkülözni, a fenti körülmények mellett, teljesen lehetetlen. E gépek különbözı szerkezetüek és kézzel vagy lábbal való hajtásra vannak berendezve, de a szerkezet alapelve mindegyiknél ugyanaz, t. i. hogy egy emeltyő segélyével erıs nyomás által a dugasz összeszoríttatik s a palaczk nyakába nyomatik, miáltal tökéletesebb lesz az elzárás, mint a kézi munkánál. Több gépnél egy erıs tü is van alkalmazva, mely a dugaszoknak a palaczkba való szoritásakor a dugó és a palaczk nyaka közé hatol s a dugón egy csatornát csinál, amelyen a palaczkból a bor fölött levı levegı s esetleg a fölösleges bor is kijöhet. Az emeltyő fölemelésekor a tő ismét kihuzódik s a dugasz ennek folytán még jól a palaczk nyakához is fog simulni. – Allitólag a tü alkalmazása által sokkal kevesebb palaczk reped el a dugaszolásnál. E gépek közül egyike a legjobbaknak a Weitmann-féle universal dugaszológép, melyet a 27. ábra mutat. Ezen gépnél a borral töltött palaczk egy kautsuk-alapzatra állíttatik, a megnedvesitett dugó pedig a palaczk fölött levı dugószoritóba jön s az emeltyü egy erıs nyomással leszoríttatik. A dugószoritó mőködésének pillanatában a dugón négy kis csatornát csinál, melyek a levegı s a folyadék eltávolodására szolgálnak s azután rögtön eltőnnek. Ezen géppel 15–38 c/m magas palaczkokat lehet bedugaszolni s a dugaszok hossza egész 56 m/m lehet. Ezen géppel egy gyakorlott ember óránkint 250–300 palaczkot könnyen bedugaszolhat. A dugasznak csinosság és a kupakolás miatt a palaczk nyakával egyszintben kell lennie; ha jobban kiállana, akkor a kiálló részt egy éles késsel le kell vágni. A bedugaszolt palaczkok nyakát lakkal vagy fémkupakkal, kalappal szokták bevonni, melynek czélja: a levegı bejutását megakadályozni, a dugót a nedvesség és penésztıl megóvni, a palaczknak csinos kinézést adni s végre a bor kicserélését megakadályozni. A lakk, melyet e czélra használnak; az ú. n. „palaczklakk”, silányabb minıségü pecsétviasz.
A lakkozás úgy történik, hogy a megömlesztett lakkba mártjuk a palaczk száraz fejét a megfelelı (2–3 c/m mélységig és kihúzva, a ráragadt lakk egyenletes eloszlása végett ide-oda forgatjuk a palaczkot s a lakk megkeményedése elıtt a pecsétet is rányomjuk. Ezáltal légmentesen zárjuk el a palaczkot és igen kevésbe is kerül az, de nagy hátránya, hogy a lakk könnyen lepattanhat s a palaczk kinyitásánál a borba hullhat; azért csak silányabb minıségü boroknál szokták alkalmazni. A borpiaczon forgalomban levı jobb minıségü palaczkozott borok már nagyobbrészt kupakkal vannak ellátva, mert ez szép kinézést ad a palaczknak, megsérülésnek kevésbé van kitéve s az elzárás is tökéletes. A kupak ólommentes ónból készül és külsı felén különbözı szinüre festik. A kupaknak a palaczknyak falához tökéletesen simulnia kell, mely czélra különbözı szerkezető „palaczkkupakoló gépek” vannak használatban. Egyike a legpractikusabb gépeknek: a hydraulikus kupakológép. Ezzel a munka igen egyszerü, még pedig a kupakkal ellátott palaczk feje a gép egyik nyilásába tétetik s egy emeltyünyomással kész a szép és jól záró kalap. E gépnél mindenféle nagyságu kupak használható. Az 1885-ki budapesti országos kiállitáson láttam Schottola Ernı budapesti gépgyáros által kiállitott igen egyszerü kispakolót, mely nem állott egyébbıl, mint egy keményfa-deszkára erısitett circa 4–5 c/m vastag köralakra kautsuklemezbıl, melynek átmérıje 8–10 c/m volt és közepén négy dudorral ellátott kerek nyilással birt. Ezt a. készüléket falra erısitik s a kupakkal ellátott palaczk fejét erısen a nyílásba lökvén és kihúzván, a kispakolás kész. Ez oly olcsó készülék, hogy azt mindenki, aki csak borokat palaczkoz, megszerezheti magának. A palaczkozott borok eltartására rekeszekkel biró állványok használtatnak. Legjobbak az egészen vasból álló szerkezetek, melyek a rozsdásodás megakadályozása czéljaból olajfestékkel vagy miniummal vonandók be. Az egyes rekeszek elzárhatók s így a tolvajlástól is megóvhatjuk. A palaczkokat le kell fektetni, hogy a dugót a bor mindig nedvesen tartsa, mert ellenkezı esetben, hosszabb fekvésnél, a dugó kiszárad, nem fog jól zárni s levegı jut a palaczkba, minek folytán a borban változás áll be, s ha nincsen lepecsételve vagy kupakkal ellátva, még fogyni is fog. Az eladásra kerülı borok palaczkjai rendesen czímlettel birnak, melyeken a bor neve, származási helye s vagy a termelı, vagy a borkereskedı neve van följegyezve. A finom és nemes borokat nagyobbrészt egyszerő czímletekkel látják el; míg a silányabb minıségü vagy ismeretlen borok palaczkjait fényesen kiállitott czímlettel diszitik; ezáltal akarják takarni a rosz tartalmat, miértis a fogyasztó közönség ismervén már ezen fogást, a czifra czímlettel ellátott palaczkboroktól idegenkedik. A palaczkborokat kis távolságra főzfa-vesszıbıl fonott kosarakban szállítják; a kosárban minden palaczknak külön rekesze van; nagy távolságra a borok faládában szalma közé csomagolva s az egyes palaczkok egymástól szalmaréteggel elkülönítve szállíttatnak. Legalkalmasabb a palaczkokat szalma vagy kákából készitett köpönyeggel bevonva csomagolni, melyeket többszöris lehet használni. Az igen finom borokat e czélra készült „palaczkpapirosba” szokták begöngyölni. Sokszor megtörténik, hogy a bor a palaczkokban megzavarodik, amikor is azt ki kell tölteni s ilyenkor a dugasz eltávolitására a dugaszhozók alkalmaztatnak. Legjobbak azok a dugaszhúzók, melyek a dugaszt sértetlenül húzzák ki s így azok esetleg újból használhatók lesznek. Ilyen dugaszhúzó kétféle van, mely a kivánalmaknak teljesen megfelel. és szerkezetök abban áll., hogy két vékony fémlemezt egymással. szemközt a dugó és a palaczk nyaka közé tolunk s a fogantyunak csekély húzása és forditása által a dugaszt könnyen kihúzhatjuk a palaczkból. Girtler Aurél.
