Univ-01.qxd
2010.09.03.
17:56
Page 1
Ajánló Egyszemûen nagyszerû A Janus Egyetemi Színház nyáron sikert sikerre halmozott, például Cirkuszfesztiválon a Küklopsszal. Vigyázó (fél) szemetek beszámolójukra vessétek!
Gyugyi Aki eddig nem ismerte a nevet, az jegyezze meg: ennek az úrnak impozáns Zsolnaygyûjteménye látható a Zsolnay negyedben. Elefánt nélkül ajánlott.
18. OLDAL
19. OLDAL
Gorgeous The Universe itself in a building! The opening ceremony of the SouthTransdanubian Regional University KnowledgeCentre will be held on 8th of September. 15. OLDAL
A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM HÍRLAPJA – MEGJELENIK KÉTHETENTE
XI. ÉVFOLYAM 8. SZÁM – 2010. SZEPTEMBER 6.
Meghívó 2010. szeptember 8-án (szerdán) 14 órára a Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont házavató ünnepségére és az egyetemi ünnepi tanévnyitó szenátusi ülésére. Helyszíne: Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont (Pécs, Universitas utca 2/a) Program: Himnusz – Rektori köszöntõ Ennyire nem kicsik ugyan azok, akik most iratkoztak be elõször a Pécsi Tudományegyetemre, a képen látható csöppség elõnye velük szemben viszont az, hogy láthatóan élvezettel és könnyen kiigazodik az egyetemi berkekben (képünk a Színerõ kiállításon készült). Hasonlóan jókedvû élmények reményében újságíróink megfogalmaztak néhány tanácsot és intelmet kifejezetten a gólyák számára. 16. OLDAL
– A Tudásközpont ünnepélyes átadása – Elnöki beszéd – Ünnepi mûsor – Kitüntetések átadása – Könyvtár fõigazgatói zárszó – Szózat
„Megsokszorozzuk a siker lehetõségét” A város és az egyetem napja Szeptember elseje nemcsak az iskolakezdés ideje, de egyben – és nem véletlenül – Pécs város napja is. Az idei ünnepi ülést a Pécsi Nemzeti Színházban tartotta Pécs Megyei Jogú Város Közgyûlése, a napirenden ünnepi beszéd és mûsor, valamint a kitüntetések átadása szerepelt. A Pécsi Tudományegyetem külön figyelmet kapott: beszédet mondott Bódis József rektor, s a díjazottak között is több, az alma materhez szorosan fûzõdõ név hangzott el. 1367. szeptember 1-jén Nagy Lajos magyar király egyetemet alapított Pécsett, s ezzel az ország elsõ városai közé emelte elõdeink lakhelyét. Ma, 2010. szeptember 1-jén, amikor Európa Kulturális Fõvárosa Pécs, ahhoz a cselekedethez méltó a pillanat, amikor is a kontinens elsõ városai közé emelkedett városunk. Pedig néhány éve még aggódtunk, tavaly reménykedtünk, idén azonban bizakodni gyûltünk össze városunk napján. Mert Pécs ma büszke és sikeres város. Pécs azt mutatja Magyarországból, ami igazán értékes, igazán erede-
ti – jelentette ki egyebek mellett beszédében Páva Zsolt polgármester, majd a következõképpen konferálta fel Bódis József rektort: Pécs napja, a pécsi egyetem alapításának évfordulója. A város akkor indult meg – ki tudja hányadszor – a sikerek, az európai városok útján. Új korszak indul a mai naptól a város és az egyetem életében. Az együttmûködés, a szoros együtt gondolkodás, a közös pontok, sikerek keresésének idõszaka. Bódis József elmondta: Az egyetem és a város sorsa egybeforrt, s Pécs pél-
dát mutatott arra, hogyan kell sikeresnek lenni a gondok közepette, egyben a városban élõk felé fordulva – fogalmazott a rektor, majd hozzátette: Köz-
tudott, hogy az egyetem nehéz idõket él át, amelybõl a megtisztulás jelenti a kiutat. A nyitott egyetem koncepciója lehet a siker záloga, nyitás az egyetemi polgárok, a városlakók és a világ felé. A PTE elsõ embere kényszerházasságnak nevezte a város és az egyetem eddigi kapcsolatát, ám a harmonikus családi élet lehetõségét látja az idei tanévkezdésben: Csak közös céljaink lehetnek, hogy megsokszorozzuk a siker lehetõségét. Az ünnepség keretében kiosztották a város díjait: a Pécs Megyei Jogú Város Díszpolgára címet dr. Andrásfalvy Bertalan néprajztudós vehette át. A professor emeritus elmondta, azért fontos neki e befogadó várostól kapott elismerés, mert itt az egymás mellett élõ kultúrák nem elnyomják, hanem erõsítik egymást. A díszpolgá-
ri címet 1991 óta ítélik oda Pécs városáért végzett kiemelkedõ munkáért. A kitüntetettek közt volt az immár Pro Civitate emlékérmes dr. Kellermayer Miklós, a Pro Communitate díjas Bánky József, a Városháza Emlékéremmel kitüntetett Póla József, a Mûszaki díjban részesült Hübner Mátyás, valamint dr. Nochta Tibor, aki Közbiztonsági díjat vehetett át. A közgyûlés ünnepi üléséhez kapcsolódóan szeptember elsõ napjának reggelén a Király utcai Lyceum templomban szentmisét tartottak, este a Pannon Filharmonikusok adtak koncertet, s a délután folyamán került sor a Gyugyi–Zsolnay gyûjtemény megnyitójára is (errõl bõvebben: Aranykor a Zsolnayban címû cikkünk a 19. oldalon).
Univ-02.qxd
2010.09.03.
17:38
Page 1
Tudásközpont a gyakorlatban
Uniós forrásból: könyvtár a neten Csaknem 45 millió forintot nyert az Új Magyarország Fej lesztési Terv társadalmi meg újulás operatív programjában a PTE Egyetemi Könyvtára ar ra, hogy olvasási és digitális kompetenciáit fejlessze. A programot augusztus 3-án mutatta be dr. Fischerné dr. Dárdai Ágnes és Komlósi Lász ló rektorhelyettes. A projekt le bonyolítását Szellõné Fábián Mária fõigazgató-helyettes ve zeti. A PTE 10 karára kiterjedõ könyvtári hálózata és központi könyvtára 24 órán át elérhetõ szolgáltatásfejlesztést, nyilvános elektronikus katalógusának bõvítését valósítja meg az elnyert forrás révén. A megújuló könyvtári portál dinamikus, interaktív, korszerû „webkettes” szolgáltatásokkal áll a felhasználók rendelkezésére. A honlap a jelenlegi magyar és angol nyelven kívül német nyelven is elérhetõ lesz.
Ezenkívül a támogatás révén a könyvtárosok, informatikusok, rendszergazdák szaktudásának megújítására is lehetõség nyílik majd akkreditált szakmai tanfolyamokon és nyelvtanfolyamokon keresztül – hangsúlyozta dr. Fischerné dr. Dárdai Ágnes fõigazgató. A fejlesztési projekt eredményeként a könyvtár aktív tanulási környezetet biztosító tanulási központtá alakul, szolgáltatásai dinamizálódnak és intenzívebbé válnak. Szellõné Fábián Mária fõigazgató-helyettes kifejtette: bõvül a könyvtár potenciális használóinak köre, az egyetemi polgárokon kívül a projektben megcélzott ifjúsági korosztály, az inaktívak és a munkaerõpiac szereplõi lesznek a könyvtárhasználók fõbb célcsoportjai: Összefogva a megyei-városi könyvtárral, a PTE gyakorló iskoláival, valamint egy városi gimnáziummal olvasásnépszerûsítõ programokat tervezünk a fiatalok számára. Csatlakozunk az országos olvasásnépszerûsítõ programokhoz, valamint fontosnak tartjuk a tudományos eredmények népszerûsítését szolgáló programok szervezését.
A TUDÁSKÖZPONTBAN: 1. emelet: irodalomtudomány, szépirodalom és hírlapolvasó (fehér színnel jelölt könyvekkel) 2. emelet: tudományos gyûjtõmunkák (az irodalomtudomány, közgazdaság és jog kivételével) (kék színnel jelölt könyvek) 3. emelet: Benedek Ferenc Jogtudományi és Közgazdaságtudományi Szakkönyvtár, közgazdasági és jogi szakirodalom (zöld színnel jelölt könyvek) 4. emelet: gyermekkönyvtár és fonotéka (sárga színnel jelölt anyagok) Tervezett nyitva tartás: 8–20 óra között, az év minden napján (vizsgaidõszakban tovább) Tervezett könyvtárnyitás a teljes körû szolgáltatással: 2010. október vége Szeptember 8-tól mûködni fog a beiratkozó és információs pult, látogatást lehet tenni a Kaptárban, az elõtérben. Beiratkozás: A PTE egyetemi polgárainak ingyenes, Kismamáknak, pedagógusoknak, munkanélkülieknek és érvényes diákigazolvánnyal rendlekzõknek 50%-os kedvezménnyel 1 500 Ft. Beiratkozni naptári évre (a teljes ár 3 000 Ft), félévre (a teljes ár 2 000 Ft) lehet, illetve napijegy váltható. Az olvasójegy bankkártya-szerû lesz, mely belépésre is jogosít.
A PTE kari könyvtárai a megszokott nyitva tartással várják az olvasókat. Az orvoskari könyvtár felújítás miatt késõbb nyit.
Praktikus részletek a könyvtárkomplexum használatáról Szellõné Fábián Mária fõigazgató-helyettestõl.
Milyen lesz a nyitva tartás? Heti 84 órában lesz nyitva a Tudásközpont, vagyis reggel 8 és este 20 óra között várja az olvasókat. Ezt a jelenlegi létszámmal csak úgy tudjuk megoldani, ha a 8 és 10, illetve a 18–20 óra közti idõintervallumban bizonyos speciális szolgáltatásokat nem lehet majd igénybe venni. Mindehhez a PTE teljes könyvtáros gárdájára szükség lesz. Hagyomány, hogy a vizsgaidõszakokban az egyetem Központi Könyvtárában meghosszabbított nyitva tartással állunk a diákok rendelkezésére – várhatóan ez a Tudásközpontban is így lesz. Sok érdeklõdõ olvasóra számítunk, az eddigi beiratkozottak számából kiindulva nagyjából 20 000 felhasználóra. Milyen újdonságokra számíthatnak az olvasók, lesznek például programok is a könyvtárban? Ami új az egyetemi polgárok számára, az a létesítmény közkönyvtári jellegébõl adódik – például hogy lesznek író-olvasó találkozók, olvasásnépszerûsítõ programok, gazdag a szépirodalmi állomány, a mûvelõdéshez, szórakozáshoz kapcsolódó irodalom. Az eddig a Megyei-Városi Könyvtár használók számára pedig újdonságot jelenthetnek a tudományos adatbázisok, a sokszínû külföldi szakfolyóirat állomány, a felhasználók számára szervezett képzések. Természetesen a két könyvtárnak lesznek közös programjai is.
Bank az interneten: www.otpbank.hu
Ugyanakkor a háttérben mindkét könyvtárnak maradnak önálló feladatai is, a megyei-városi intézmény feladata például a gyermekkönyvtár, a helyismereti részleg, a könyvkötészet mûködtetése, valamint a mozgókönyvtár, vagyis a térség, a vidék ellátása. Az egyetemi könyvtár feladata egyebek között az adatbázisok, oktatói bibliográfia menedzselése, az egyetemi múzeum, a Klimó Könyvtár és a raktár mûködtetése, valamint a teljes rendszerre vonatkozó informatikai feladatok ellátása. Hogyan fog változni maga a könyvállomány? Milyen könyvet melyik könyvtárban kell keresni? Az egyetemi könyvtár és a MegyeiVárosi Könyvtár hálózatai megmaradnak, vagyis a karokon mûködõ könyvtárak továbbra is mûködnek majd, megmarad a funkciójuk is, vagyis az adott egyetemi intézményhez, létesítményhez, karhoz kötõdõ speciális információ ott található – az általánosabb pedig a Tudásközpontban. Itt tudatos állománygyarapításra törekszünk, s a gyûjteményeket komoly egyeztetõ munkával alakítjuk majd, hogy egységes legyen. Ezért létrehoztunk egy ún. gyûjtõköri kódexet, mely nem csak könyvekre, hanem folyóiratokra is vonatkozik. Ebben rögzítettük, hogy a funkció és a hagyomány szerint a megyei–városi avagy az egyetemi könyvtár hivatott az adott téma területén új dokumentumokra szert tenni. A feldolgozó munkát már lehet közösen végezni, az OPAC nagy közös rendszerében mindkét intézmény könyvei megtalálhatók lesznek. Egyébként nagyjából megtelt a könyvtár, az állomány fele a raktárban, fele a szabadpolcon található.
Felelôs kiadó: dr. Bódis József rektor Kiadó: Pécsi Tudományegyetem, 7633 Pécs, Szántó Kovács János u. 1/b Fõszerkesztô: Harka Éva Lapszerkesztõ: Kasza Szabolcs
UnivPécs – A Pécsi Tudományegyetem hírlapja Olvasószerkesztôk: Horváth Klára, Rossu Katalin Képszerkesztõ: Csortos Szabolcs Fotóriporterek: Márk Mirkó, Villányi Máté Lapterv, tördelõszerkesztõ: Wéber Tamás
Állandó munkatársak: Ambrus Zsófia, Anda Zsófia Babarci Bulcsú, Bircsár Dóra, Bursán Miklós Sándor, Csizmadia Eszter, Facsády Orsolya, Hodoli Tamás, Horváth Judit, Kocsis Anita, Lugosi „scham” Tamás, Pálfy Eszter, Papp Veronika, Pauli-Csap Kinga, Andy C. Rouse, Sárréti Gergely, Szakonyi Annamária, Szalay Attila, Takács Tímea, Weintraut Mária
Hirdetési tanácsadók: Király Dominika 70/601-10-17 Markó Zsuzsanna 20/543-17-50 Márk Mirkó 30/369-1988 Terjesztés: Filákovity Dusán
Szerkesztôség: 7633 Pécs, Szántó K. J. u. 1/b Telefon: 72/ 501-500/2144, 2145 Fax: 72/ 501-500/2140 E-mail:
[email protected] http://www.univpecs.pte.hu
A hirdetések tartalmáért a szerkesztõség nem vállal felelõsséget!
2
Mennyiben változik a beiratkozási rendszer? Azok a kedvezmények és jogosultságok, melyek eddig voltak, megmaradnak, vagyis az egyetemi polgárok ingyen jöhetnek be, s szélesebb kínálattal állunk rendelkezésükre – így mindenki jól jár.
Bank mobiltelefonon: 06-40/3-66-666
Impresszum Alapító: Pécsi Tudományegyetem
Milyen új szolgáltatások lesznek még? Lesz mód automata kölcsönzésre, valamint automata könyvvisszaadásra. Elõbbi természetesen a könyvtáron belül, utóbbi azon kívül található. Így nem kell majd sorban állnia senkinek. A könyvek azonosítására és biztonságára pedig az RFID-rendszert alkalmazzuk majd, melyet egy ekkora méretû, nagy könyvtárra most alkalmaznak elõször Magyarországon, eddig a legnagyobb RFIDrendszerrel mûködõ könyvtár a Richter Gedeon gyógyszergyár szakkönyvtára. Ez is a korszerû könyvtártechnológia része.
2010. szeptember 6.
A Magyar Egyetemi és Fõiskolai Sajtó Egyesület tagja A SPINE (Student Press in Europe) tagja Nyomda: START Nonprofit Kft. Nyírségi Nyomda Üzeme, Nyíregyháza Felelôs vezetô: Balogh Zoltán vezérigazgató HU ISSN 1586-1767 Megjelenik 10.000 példányban
Lapunkat rendszeresen szemlézi Magyarország legnagyobb médiafigyelõje az OBSERVER Budapest Médiafigyelõ Kft. 1084 Bp. Auróra u. 11. Tel.: (+36-1) 303-47-38, Fax: (+36-1) 303-47-44
[email protected]
Univ-03.qxd
2010.09.03.
17:57
Page 1
téma
Lendületben az egyetemi könyvtár
Kívülrõl is látható, hogy könyvek kerültek a hosszú polcokra, vagyis a Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont megkezdheti mûködését. Az idei tanévnyitó ünnepséget már itt tartja a Pécsi Tudományegyetem Szenátusa szeptember 8-án, 14 órakor. HARKA Éva interjúja
A teljes körû könyvtári szolgáltatások bevezetésére azonban október végéig várni kell, néhány sikertelen közbeszerzési pályázat újrakiírása és a folyamatban lévõ közbeszerzési eljárások miatt. A számítástechnikai eszközökrõl szóló pályázatok szerzõdéskötés elõtt állnak. Amit a PTE könyvtárosai a költözési folyamatok felgyorsítása érdekében megtehettek, megtették: az egyetemi könyvtár a Pécsi Tudományegyetem születése óta folyamatosan és nem ritkán feszített tempóban dolgozik annak érdekében, hogy teljes körû szolgáltatást nyújtson olvasóinak. A PTE könyvtárai és a Tudásközpont lendületét – munkatársait koordinálva, velük együttmûködve – biztosító dr. Fischerné dr. Dárdai Ágnes fõigazgatót kértük fel, hogy összegezze az eddig történteket. Hogyan kezdõdött? Az elõkészítõ munka pontosan három éve indult, amikor az egyetem vezetése eldöntötte, hogy a PTE Benedek Ferenc Jogtudományi és Közgazdaságtudományi könyvtára mellett a Központi Könyvtár is költözzön a Tudásközpontba. Elõkészületek egyrészt házon belül is zajlottak, ezenkívül a könyvtárhálózaton belül szakmai elõkészítõ megbeszéléseket tartottunk és az egyetem vezetésével is folyamatosan egyeztetéseket folytattunk. Ezenkívül a Tudásközpont-projekt kapcsán együttmûködõ felek egy az intézmények átköltözését megtervezõ és koordináló szervezetet is alapítottak: a PTE, Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Pécs2010 menedzsment központ, Baranya Megyei Önkormányzata
konzorciumba tömörült, és létrehozta a Könyvtárszakmai Irányító Testületet (röviden: KIT), melyben a három – a megyei, a városi és az egyetemi – könyvtár vezetõsége közösen dolgozott és tervezte meg a máig lezajló folyamatokat. 2008-ban szakmai munkacsoportokat alakítottunk ki, melyekben mindhárom, a költözésben érintett könyvtár valós arányaitól függetlenül egyenlõen képviseltette magát – kezdetben tizenhárom egység volt, jelenleg már tizenöt ilyen könyvtárszakmai feladatok szerint elkülönülõ munkacsoport van (egyebek mellett: gyûjteményszervezõ, olvasószolgálati, informatikai, marketing, web/honlap és logisztikai csoport). Kezdetben volt némi távolságtartás az intézmények dolgozói között, de hamar világossá vált mindenki számára, hogy közösek a célok. Melyek voltak közös vonások a három könyvtár mûködésében? Alapvetõen eltérõ típusba tartoztak, tartoznak ezek az intézmények, hiszen a PTE Központi Könyvtára elsõsorban a felsõoktatás igényeit szolgálja, míg a Csorba Gyõzõ Megyei Könyvtár és a Városi Könyvtár közkönyvtár. Természetesen volt átfedés bizonyos tudományos szakterületek esetében, hiszen a Központi Könyvtár is ellát közkönyvtári feladatokat. Pontosabban el kell látnia, hiszen a PTE-s könyvtárak olvasóközönségének 20 %-a nem egyetemi polgár. Emellett a Tudásközpontba költözõ másik könyvtáraknak is vannak bizonyos tudományterületekrõl anyaga-
ik, hiszen tagjaik között egyetemi hallgatók is vannak. Tehát volt, van közös szegmens. Amit szem elõtt tartottunk, az a „best practice”nak nevezett gyakorlat: vagyis arra törekedtünk, hogy az eltérõ hagyományokból, szokásrendszerbõl a jókat tartsuk meg. Hozzá kell tennem, hogy az egyetemi könyvtár dolgozói meghatározó és kezdeményezõ szerepet játszottak mind a KIT-ben, mind a munkacsoportokban, kezdve attól, hogy az egész Tudásközpont teljes dokumentálását, mozgatását õk szervezték. Nem csak a beköltözõ könyvtárak dolgozói, hanem a tervezõk, Balázs Mihály és Tarnóczky Tamás építészek is igyekeztek megismerni és kielégíteni a speciális könyvtár építési és fenntartási igényeket. Azonban tovább haladva a történeti kronológia felelevenítésében 2009 végére a megyei közgyûlés összevonta a városi és a megyei könyvtárat: a Csorba Gyõzõ Megyei Városi Könyvtár új intézményi vezetõje, dr. Szabolcsné Orosz Hajnalka lett. 2010 januárjára a döntési folyamatok felgyorsultak: január 12-én aláírták az általunk kidolgozott szolgáltatásintergráció koncepciót – innentõl lehet mindezt megyei, városi, egyetemi integrációs modellnek, vagyis pécsi modellnek nevezni.
Mekkora országos viszonylatban a Tudásközpont könyvtár része? Nyilván az Országos Széchényi Könyvtár a magyar kiadványok legteljesebb gyûjteménye – a kötelespéldány rendszer miatt, ahogyan a Debreceni Egyetem egyetemi és nemzeti könyvtára is emiatt van az élvonalban. A Szegedi Tudományegyetem könyvtárában 25000 négyzetméteren 2 millió dokumentum található. A PTE kb. másfélmillió dokumentummal rendelkezik, s a Tudásközpontban mindebbõl több mint félmillió a 13000 négyzetméter egy részén összpontosul. Azaz országos vonatkozásban az elsõ ötben benne vagyunk, az itt, így, integráltan kialakított szolgáltatás tekintetében pedig országos viszonylatban példa nélküliek. A gyõriek, a Szent István Egyetem és az ottani megyei könyvtár is közös munkára készül – így a Pécsett lezajlott folyamatok számukra már modellként szolgálhatnak. Az egyetemi könyvtár intézménye a maga tíz éves elõtörténetével új kihívások elõtt áll. A szolgáltatásintegrációval kezdõdött el egy új idõszak, ami eddig is az olvasó érdekeit nézõ folyamatos együttmûködésrõl szólt.
Hogyan kell ezt az integrált könyvtárat elképzelni? Egy nagy közös könyvtárként – legalábbis a felhasználó, az olvasó részérõl. A célunk az volt – s ezt szolgálták az elmúlt két és fél év napi egyeztetései is – hogy a felhasználó ne is érzékelje, hogy több intézmény szolgáltatásait használja, Vagyis a könyvek „hovatartozásuktól” függetlenül (mindegy, melyik intézmény tulajdonában vannak), ott sorakoznak egymás mellett a polcon, egy olvasójegy megváltásával használhatók bárki számára. Emellett a három intézmény közösen gyarapítja majd a Tudásközpont állományát is. A közbeszerzési eljárások hiányosságai miatt még nincs közös weblapunk, és nincsenek feliratok sem az épületben, de ezeket pótolni fogjuk. A háttérben pedig természetesen külön mûködik a két intézmény, mind jogi, mind gazdasági, mind munkáltatói értelemben.
Mi lesz még a Tudásközpontban a könyvtárakon kívül? A PTE Bölcsészettudományi, Természettudományi, Állam- és Jogtudományi, Közgazdaságtudományi Karainak egyes egységei költöznek még az épületbe, hiszen ezért is tudásközpont a neve. Továbbá rendelkezésünkre áll egy nagy közösségi tér, s az épületben lesz könyvesbolt, kiállítótér, kávézó, étterem. Konferenciák tartására alkalmas termeket és elõadótermeket is találhatunk a Tudásközpontban. Ide költözik az Oktatási Igazgatósághoz tartozó, a hallgatók ügyeit intézõ Központi Hallgatói Szolgáltató Iroda is. A közösségi tér szimbolikus helye pedig a Balázs Mihály által megálmodott kaptár rész, melyet Nagy Márta keramikus mind hangulatával, mind belsõ burkolatával úgy alakított ki, hogy az univerzumot szimbolizálja, melyrõl való tudás átadására az universitas hivatott.
2010. szeptember 6.
3
Univ-04.qxd
2010.09.03.
16:13
Page 1
egyetemi élet Mosolyt festettek!
Diagnoszták nagygyûlése A Magyar Laboratóriumi Diagnosztikai Társaság (MLDT) 55. Nagygyûlését rendezték meg a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának központi épületében. Az ese mény augusztus 26-án vette kezdetét, az egybegyûlteket Bódis József rektor, Kollár Lajos, a Klinikai Központ elnöke, Németh Péter orvoskari dékán és Kovács L. Gábor, mint a nagygyûlés elnöke, valamint a MLDT két elnöke, Liszt Ferenc és Kappelmayer János köszöntötték.
Barátságos környezetben gyógyítják a kis betegeket a PTE Gyermekgyógyászati Klinikáján: július 21-én adták át azt a mesefalat, melyen a pici páciensek színes figurákat nézegethetnek a várakozás alatt. A Fessen mosolyt az arcokra! program keretében a Vanish gyártója, a Reckitt Benckiser és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat segítségével önkéntesek festették tele mesefigurákkal a folyosót. Évente százezer beteg fordul meg a pécsi Gyermekgyógyászati Klinikán, a mesefallal egy kis vidámságot csempészhetünk intézményünkbe, s talán a gyermekek is szívesebben jönnek a vizsgálatokra – mondta a mesefal hivatalos átadásán dr. Decsi Tamás, a PTE Gyermekklinikájának igazgató-helyettese. Az országos program alapötlete egyébként néhány édesanyának köszönhetõ. A pécsi helyszín mellett más városokban, például Székesfehérváron és Salgótarjánban is megvalósul hasonló projekt.
Véradás: a PTE az elsõ helyen A Véradóverseny – Fiatalok a véradásért felsõoktatási véradóversenyt az ezer fõ hallgatói létszám alatti kategóriában az Egri Hittudományi Fõiskola és Papnevelõ Intézet nyerte. Az ezer–tízezer közti hallgatószámmal rendelkezõk közül a gyöngyösi Károly Róbert Fõiskola hallgatói bizonyítottak, a tízezer feletti hallgatói létszámmal rendelkezõ felsõoktatási intézmények között a legaktívabb a Pécsi Tudományegyetem volt. A Véradók Nemzetközi Világnapján, június 14-én a hagyományokhoz híven megrendezték azt az eseményt, melyen köszönetet mondtak a véradóknak. Az idei helyszín a Pécsi Tudományegyetem Vargha Damján Konferenciaterme volt, abból az apropóból, hogy a PTE volt a 2009/2010-es tanév felsõoktatási véradóverseny társszervezõje. A PTE-n belül külön dicséretben részesült a két fõszervezõ: Csoknya Julianna és Zag Gábor, a pécsi EHÖK alelnöke. Az általános iskolák véradó versenyét a Heves megyei Hevesi József Általános Iskola nyerte, a középiskolák közül a csongrádi Kisteleki Józsa Liget Kollégium bizonyult a legaktívabbnak. Magyarországon 430 000 egység vérre van szükség évente, így a lakosság 4,5–5 százalékának kell legalább vért adnia – mondta el dr. Miskovicz Eszter az Országos Vérellátó Szolgálattól. Legyen véradó, még akkor is, ha nem Önnek, vagy szeretteinek van éppen vérre szüksége – biztatta a jelenlévõket a szakember. A mai napig nincs olyan mesterséges anyag, amellyel az emberi vér maradéktalanul pótolható lenne – mondta Lénárd László professzor, a Vöröskereszt Baranya Megyei Szervezetének igazgatója, egyben a PTE korábbi rektora. A professzor elmondta: annak ellenére, hogy vannak olyan országok, melyekben a donorok fizetséget kapnak azért, hogy vért adjanak, a továbblépés kulcsa továbbra is az önkéntesség, az, ha az emberiség tudatosan, egymáson segítve próbál elõrelépni. Évente 80 millió egység vért adnak az emberek, holott 8 milliárdan élünk ezen a bolygón – azaz szükséghelyzet van – mutatott rá Lénárd László.
VASS Zsuzsanna írása
tüntetésben részesült Faragó Ferenc. A pályájuk elején-közepén járó kimagasló kutatóknak Pándy emlékdíjakat adott át a MLDT vezetése: AntalSzalmás Péter, a PTE-n végzett Hadarics Ferenc, valamint az egyetemünkön jelenleg is oktató Magyarlaki Tamás vehette át az elismerést. A megnyitó végén Elizabeta Topic elõadását Ana Stavljeniæ-Rukavina tolmácsolta, mely az egyre több embert érintõ metabolikus szindróma kezelési lehetõségeirõl szólt. E betegség nem csak genetikai eredetû, hanem biológiai és a különbözõ szokások folyománya is lehet, a gyógyszeres kezelésre azonban nem minden páciens reagál
A beszédek után a hagyományok szerint átadták az arra érdemeseknek az életpályadíjnak is tekinthetõ, a pécsi Belgyógyászati Klinika kémiai laboratóriumának egykori legendás vezetõjérõl, Jendrassik Lorándról elnevezett díjat, melyet idén a horvát Elizabeta Topic és Ana Stavljeniæ-Rukavina vehetett át. Egy korábbi, 2008-ban odaítélt Jendrassik-díjat vett át dr. Horváth Anna Katalin. E kitüntetésben részesült továbbá Havas Zoltán és Szabó Antal. Posztumusz Jendrassik ki-
Endokrinológusok világtalálkozója ros, Pécs történelmi értékeit. A kétévente ülésezõ világkongresszus elõadásait angol nyelven hallgathatták az érdeklõdõk, hiszen Japántól az Egyesült Államokig 26 nemzet képviseltette magát szakmai elõadásokon. A konferencia célja az endokrin szabályozási rendszerek vizsgálata. Testünk mûködését hormonok szabályozzák, amelyeket belsõ elválasztású mirigyek termelnek és juttatnak a véráramba, az endokrinológia pedig a „hormonokkal foglalkozó tudomány”. Az emberi génállomány igen összetett, feladata, mûködése számos területen még nem ismert. Nehezíti a tájékozódást, hogy az emberi génállomány mintegy 10%-át használjuk. Segíthetnek azok a tudományos eredmények, amelyek az egyszerûbb felépítésû élõlények mûködését vizsgálják, és összehasonlító vizsgálatokat végeznek az evolúciós fejlõdéstörténetet követve.
Migránsok, kisebbségek, egészség Az EUPHA (European Public Health Association) kétévenként rendezi a migránsok egészségével, egészségügyi ellátásával foglalkozó, európai szintû konferenciáját, melynek célja a folyamatosan növekvõ bevándorlással kapcsolatos új kihívások tudományos igényû megbeszélése. Antwerpen és Malmö után Pécs és a PTE ÁOK kapta az Európai Migrációs- és Etnikai Kisebbségi Egészségügyi Konferencia rendezésének jogát. A május végi programon az európai fórumhoz csatlakozva, kiemelt témaként elõször jelent meg az etnikai kisebbségek egészségproblémája. A rendezvényen Martin McKee professzor (LSHTM), a kérdés egyik legnevesebb kutatója tartott összefoglaló helyzetelemzést. Külön kerekasztal-megbeszélést tartottak az emberkereskedelemhez kapcsolódó egészségügyi, közegészségügyi kihívásokról. A konferencia részletei, honlapja: www.mighealth2010.net További beszámolók: www.pte.hu
4
azonos módon. Az elõadás egyik konklúziója az volt, hogy a szokásos kezelésnek ellenálló betegeket másfajta hatóanyagok alkalmazásával, illetve másfajta adagolással kell kezelni. Az elõadás után nyitotta meg Kovács L. Gábor professzor hivatalosan is azt a mûszerkiállítást, melyet a kongresszus ideje alatt a Romhányi Aulában lehet megtekinteni. Az elõadások között külön szekció foglalkozott a laboratóriumi medicina oktatásával. A nagygyûlésen elhangzó elõadások rövid összefoglalói a Laboratóriumi Medicina folyóirat idei 3. számában olvashatók.
Idén a PTE Általános Orvostudományi Karát érte a megtiszteltetés, hogy az Európai Összehasonlító Endokrinológusok Társaságának 25. kongresszusának adhatott otthont. Az ötnapos jubileumi rendezvény megnyitóját augusztus 31-én tartották a karon, ahol számos nemzet kutatói gyûltek össze azért, hogy egyéni eredményeiket bemutatva összefüggéseket találjanak a különbözõ fajok endokrin szabályozási rendszerében, ezzel is további támpontot adva az emberi hormonháztartás mûködésének megismeréséhez. PAULI-CSAP Kinga írása
A konferenciát a szervezõbizottság elnökének, a kar dékán-helyettesének, Csernus Valérnak a köszöntõje nyitotta, majd Bódis József rektor és
Németh Péter, az ÁOK dékánja üdvözölték a megjelenteket. A társaság elnöke ezután a 25. jubileumi kongresszus alkalmából rövid elõadás keretében ismertette a szervezet mintegy 50 éves történetét, és a konferencia színhelyéül szolgáló vá-
2010. szeptember 6.
A Társaság és a kongresszus különlegessége a szokásos endokrinológiával foglalkozó szervezetekkel, rendezvényekkel szemben az, hogy nem csak az emlõsök (ember, patkány, egér stb.) endokrinológiájával foglalkozik, hanem a legszélesebb körre kiterjesztett kutatásokat végez, így például kutatja a vízi élõlényeket, rovarokat stb. is. Így a társaság elõnye, hogy idõbeli összehasonlítást képes nyújtani, illetve visszatekintést enged, elsõsorban genetikai összefüggések tükrében, és ezen keresztül segít megérteni, hogy azok a gének, amelyek az emberek hormonháztartását szabályozzák, miért így alakultak ki, miért van belõlük néha kettõ vagy három. Végsõ soron így ismerhetõ meg, hogy az emberi faj hormonháztartásának szabályozása milyen módon történik – összegezte a program jelentõségét Csernus Valér.
Univ-05.qxd
2010.09.03.
16:52
Page 1
Felügyelet és/vagy büntetés? A büntetésvégrehajtás és a veszélyes bûnelkövetõk kezelése volt a téma a PTE ÁJK és a freiburgi Max-Planck Institut által közösen szervezett Kriminológiai Nyári Egyetemen június 7–11. között.
KASZA Szabolcs írása
HARKA Éva írása
Az 5 napos konferencia cseh, bolgár, grúz, horvát, német és magyar résztvevõi javarészt a freiburgi egyetem kutatási eredményeit tárgyalták meg, idén kiemelt hangsúlyt fektetve a börtönügyre. Korinek László kriminológus (képünkön balról, Hans-Jörg Albrecht-tel), tanszékvezetõ szerint érdemes a német problémákat és azok megoldásait figyelemmel kísérni, mert a gyakorlat szerint ezek késleltetve, de elérik Magyarországot is. Az egyik figyelemreméltó német kezdeményezés például az ún. „Sicherungsverwahrung” vagy biz-
2011-ben Magyarországnak az Európai Unió soros elnökeként kiemelt célja lesz a balkáni térség integrációja. A szeptember 2-ától 4-éig tartó Japán–Magyar–Balkán Kutatócsoport Konferencia fontos alapot adhat e feladat végrehajtásához.
tonsági õrizet, mely a veszélyes és várhatóan visszaesõ bûnözõket kiszabott büntetésük után is börtönben tartaná, hogy a társadalmat megóvja. Azt követõ felülvizsgalat(ok)on döntenek arról, szabadon engedhetõ-e a fogvatartott. E gyakorlatot Németországon kívül Ausztriában és Svájcban is bevezették. A nyári egyetem keretein belül egyebek közt ennek magyar adaptációját is elemezték a szakemberek, doktoranduszok és hallgatók.
Óriási elõnyt jelenthet, amikor tudósok távolról tudnak vizsgálni egy régiót, úgy, hogy nem tagjai a vizsgált közösségnek, nem köti meg õket a terület kulturális és politikai beállítódása, és a régiós történelem terhe – fejtette ki köszöntõ beszédében Fischer Ferenc, utalva arra az idõszakra, amikor chilei katonai kutatásokat végzett.
Orosz Központ Pécsett Új, az orosz nyelv és kultúra népszerûsítését célzó információ- és kutatóközpont létesül a PTE-n még ebben az évben. Az „Orosz Központ” létrehozásáról szóló együttmûködési megállapodást május 19-én írta alá Font Márta rektorhelyettes asszony és Kocsin Vlagyimir Vjacseszlavovics, az Orosz Világ Alapítvány ügyvezetõ igazgatóhelyettese.
Japán–balkán–magyar Nem egyszerû problémahalmazban kell kutatni – érzékeltette a kihívás nagyságát a közös munkára összegyûlt tudósok számára, Tito 1959-es híres megszólalását idézve: „Nekem... hét bonyolult problémám van. Van EGY államom, amely KÉT ábécét használ, a latint és a cirillt, és HÁROM nyelvet beszél, szerbet, horvátot és a szlovént, van NÉGY vallásunk, az iszlám, a görögkeleti, a római katolikus és a zsidó, ÖT nemzetiségünk, szlovének, horvátok, szerbek, montenegróiak és macedónok, HAT köztársaságunk, azután HÉT szomszédunk.” A BTK dékánja szerint, a Földközitengeren állomásozó hadiflottát is figyelembe véve négy kontinens érdeke, vallása és kultúrája találkozik ebben a térségben: Afrika, Ázsia, Amerika és Európa. A nehéznek ígérkezõ munkát jelentõsen megkönnyítheti, hogy az együttmûködés munkanyelve nem angol, hanem a magyar nyelv lesz, ugyanis a Pécsre érkezõ japán tudós-küldöttség tagjai – lehetõségeikhez képest – kiválóan beszélik nyelvünket. Fischer Ferenc ötöst is adna a tanulásban elért teljesítményükre. Így magyarul tartotta Akiyama Shingo: „A magyar-kutatás múltja és jelene Japánban” címû elõadását, amelybõl kiderült: egy átlagos japán egyetemistának tudnia kellene Magyarországról, de csak
Fizikusok Vándorgyûlése A PTE Természettudományi Kara volt a házigazdája a magyar fizikus társadalom legnagyobb hazai rendezvényének, a háromévente rendezett vándorgyûlésnek 2010. augusztus 24. és 27. között. ALMÁSI Gábor írása
Az örömteli eseményen Kocsin Vlagyimir Vjacseszlavovics elmondta: alapítványuk nem csak nyelvi, de szakmai könyveket, kiadványokat is eljuttat majd a központba, illetve számos kulturális esemény záloga is lesz az intézmény. Az Orosz Központ a PTE Bölcsészettudományi Kar D épületének ötödik emeletén létesül majd, a megfelelõ terem kiválasztására és felújítására már a nyár folyamán sor kerül – az egyetemisták és a városlakók számára is nyitott Orosz Központ legkorábban õsszel, de mindenképpen még az idén megnyitja kapuit.
a legjobb diákok ismerik hazánkat. A japán közoktatásban használt középiskolai történelemkönyv több itthon és a régióban végbement eseményt is megemlít: többek között a Honfoglalást, a 48-as, az 56-os forradalmat és a Nato-csatlakozást is. Megtudtuk azt is, hogy Japánban kb. 20 ember kutatja régiónk történelmét. Akiyama Shingo elõadásában a XIX. század közepétõl kezdve több Magyarországról szóló japán kiadványt is bemutatott, például egy regényrõl is beszélt, amelynek fikciós története Kossuth Mari nevû lányát is említi. A még legalább két évig tartó kutatási-projekt már kétéves múltra tekint vissza: 2008. november 15-én és 16-án rendezték meg Nagoyában a „Turizmus és várospolitika”, valamint a „Multikulturalizmus a Kárpát–Balkán régióban” címet viselõ nemzetközi konferenciát. A szakmai találkozókon a rendezõ Nagoya City University meghívására a Pécsi Tudományegyetem Földrajzi Intézetébõl Pap Norbert, a Politikai Földrajzi és Területfejlesztési Tanszék egyetemi docense, valamint Kitanics Máté, a Kelet-Mediterrán és Balkán Tanulmányok Központ kutatója vett részt. A kutatást az MTA-JSPS ( Japan Society for the Promotion of Science) mobilitási pályázat elnyerése tette lehetõvé.
A rendezvényt közvetlenül megelõzte az MTA XI. osztályának (Fizikai Tudományok Osztálya) kihelyezett ülése, ahol Szolcsányi János, a Pécsi Akadémiai Bizottság (PAB) elnöke üdvözölte a megjelenteket, majd Sánta Imre a „PAB Fizikai és Csillagászati Szakbizottságának tevékenysége a Régióban” címmel tartott elõadást. Ezután Hebling János ismertette a PTE Fizikai Intézetének oktatási és kutatási tevékenységét. A Fizikai Vándorgyûlés megnyitóján a résztvevõket üdvözölte a konferencia két védnöke, Bódis József, a PTE rektora, valamint Szabó Gábor, a Magyar Innovációs Szövetség elnöke. A fõvédnök Pálinkás József MTA-elnök távollétében üdvözletét Kroó Norbert, az MTA fõtitkára közvetítette. A szervezõk részé-
rõl köszöntõt mondott Horváth Zalán, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat (ELFT) elnöke és Hebling János, a PTE TTK Fizikai Intézetének igazgatója. A megnyitó ünnepség végén Horváth Zalán és Kádár György, az ELFT fõtitkára átadta a díjazottaknak az ELFT tudományos díjait. A vándorgyûlés mottója „Új fények a fizikában” volt, amely kijelölte, hogy a szerteágazó témák között nagyobb súlyt kapott az optika és lézerfizika. A különös figyelmet, aktualitást az erõs magyar részvétellel megvalósuló európai kutatási kezdeményezés, az ELI (Extreme Light Infrastructure) adta ennek a választásnak. A meghívott elõadók között szerepelt Krausz Ferenc, a garchingi Max Planck Intézet egyik igazgatója, az ELI program meghatározó alakja, aki magával ragadó elõadásában a ma mérhetõ legrövidebb (10 as = 0,00000000000001 másodperc) idõ alatt lejátszódó jelenségekrõl beszélt, betekintést nyújtva a legkorszerûbb vizsgálatokról, amelyek már az atomokon belüli folyamatok mérésének lehetõségét kínálják. A konferencia tíz szekcióban tartott negyvenöt elõadása (melyek között több mint húsz meghívott elõadás volt) bepillantást nyújtott a magyar fizikus kutatóközösség elmúlt három évben végzett munkájába.
Melóznál velünk? Megmerülnél a szavak tengerében vagy elvesznél a képek birodalmában? Egy világ, ahol a lapindítóval kel a nap, és lapzártás esték után fáradtan, de mosolyogva megy le? Az UnivPécs manócskái szívesen ismerkednek és dolgoznak együtt új kis manókkal, akik szorgalmasan és kedvvel csiszolgatják munkájuk kristályait.
Tagja lehetsz lelkes kis csapatnak, miközben új emberekkel, helyekkel ismerkedhetsz meg újságíróként vagy fotósként. Mit kell ehhez tenned? Kijönni kell jönni. Az UnivPécs szerkesztõségében hétfõ esténként találsz mindig pár kóbor lelket, aki éppen a billentyûzetet csiszolgatja vagy fényeket varázsol egy masina segítségével. Belépõ csakis betû - vagy fotózási mániával! Ha újságot írnál, hozz magaddal tollat és papírt, ha fotóznál, akkor önéletrajzot, motivációs levelet, portré és riport fotókat tartalmazó portfóliót. További info:
[email protected] 2010. szeptember 6.
5
Univ-06.qxd
2010.09.03.
15:33
Page 1
Kollégiumi ügyek
hírek MUNKA ÉS EGÉSZSÉG A Pécsi Tudományegyetem az Eszéki Egyetemmel és a Déldunántúli Regionális Munkaügyi Központtal (DDRMK) együttmûködve egy határon átívelõ közös projektet indított „Munka és egészség” címmel. Az együttmûködés célja az, hogy a térség magyar és horvát oldalon is jelentõs munkanélküliségét csökkentsék. A közös munka kapcsán nyitókonferenciát tartottak június 23-án a PTE FEEK aulájában. Maga a projekt egy kutatási, egy fejlesztési és egy innovációs részbõl áll. Az empirikus kutatásban közel 1500 embert kérdeznek majd meg, s 300–300 munkahely ergonómiáját vizsgálják, továbbá a foglalkoztatás-egészségügyi szakellátó helyek vizsgálatára is sor kerül – tette hozzá Brebán Valéria, a DDRMK fõigazgatója. A projekt 15 hónapos, eredmények 2011 õszére várhatók.
A pécsi kollégiumok felújításának szükségessége nem kérdéses, az azonban annál inkább, hogy a felújítási munkálatok és a kiesõ kollégiumi férõhelyek miképpen befolyásolják az egyetemi polgárok mindennapjait. Két évvel ezelõtt a megújult Boszorkány úti kollégiumot, idén szeptembertõl pedig már az Universitas úti kollégiumot (képünkön) is birtokukba vehették a hallgatók. A sornak azonban koránt sincs vége, hiszen az egyetem két legnagyobb múltú diákszállójának, a Szántó és a Jakabhegyi kollégiumnak kapuit egyszerre, 2010 nyarán zárták be – természetesen azért, hogy azokat is a XXI. századi elvárásoknak megfelelõen alakítsák át. A felmerülõ problémákkal és megoldásokkal kapcsolatban Kresák Gergellyel, a PTE Oktatási Vagyongazdálkodási és Kollégiumi Igazgatóság osztályvezetõjével beszélgettünk.
ANGOL NYELVÉSZETI KONFERENCIA A PTE tizenhatodik alkalommal adott otthont az augusztus 23. és 27. között zajló konferenciának a Pollack Mihály Mûszaki Karán. A konferenciára a világ minden pontjáról érkeztek szakemberek, hogy egy héten át az angol nyelv történetével foglalkozzanak. A plenáris beszédeket Roger Lass (University of Cape Town), April McMahon (University of Edinburgh), Hans F. Nielsen (University of Southern Denmark, Odense) és Matti Rissanen (University of Helsinki) tartották.
pedig nekünk kell valahogy kigazdálkodnunk a hallgatóktól beszedett pénzbõl. Meggyõzõdésem, hogy a mai hallgatók nem elégednek meg az ötágyas, közös zuhanyzós megoldásokkal, a nagy hálótermek és a nevelõtanári szigor ideje elmúlt. Felnõtt emberekrõl van szó, akiknek olyan környezetre van szükségük, ami a felnõtt élethez megfelelõ. Úgy gondolom, ezek az új kollégiumok eleget tesznek ezeknek az igényeknek. Nagyon sok szemrehányást kaptunk azért, mert a kollégiumi férõhelyek csökkenésével és a kollégiumi díjak növekedésével az egyetem felverte az albérleti árakat Pécsett. Ez azonban téves megállapítás. Úgy látom, hogy ha történt is emelkedés, az minimális, mert a pécsi lakástulajdonosok rádöbbentek arra, hogy olyan árakért, amit 4 évvel ezelõtt a Boszorkány kollégium bezárásakor elkértek, ma képtelenség kiadni egy lakást. A válság magával hozta azt is, hogy a mai albérletárak alacsonyabbak, mint 2 évvel ezelõtt.
ÉPÍTÉSZETI WORKSHOP SZÉCHENYI-AKNÁN A Kitchen Budapest a Kortárs Építészeti Központtal közösen a városi informatika és az építészet/várostervezés kapcsolatát tárgyaló workshopot tart Pécsett szeptember 26-án. A nemzetközi szaktekintélyek részvételével, angol nyelven tartott workshopra várják a téma iránt érdeklõdõ szakembereket és kutatókat. A részvétel ingyenes. További info: http://liftconference.com
OHIO–PÉCS 25 ÉVE! Az egyik legéletképesebb és legfenntarthatóbb a nemzetközi programjaink közül, s bár arra már volt példa, hogy pszichológus hallgatókat is bevontak a munkába, talán még szélesebb alapokra lehetne helyezni – mondta Farkas Ferenc rektorhelyettes az Ohio program negyedszázados fennállásának alkalmából rendezett ünnep kapcsán. Az Ohio program 1985-ben indult útjára: amerikai és magyar hallgatók nyári egyeteme, a diákok együtt oldottak meg konkrét baranyai vállalati problémákat, melyeknek nagy része hasznosult is. A gyümölcsözõ együttmûködés „születésnapját” június 28án tartották Pécsett. Maga a kezdeményezés elindítója Janet Groselly-Brown magyar gyökerekkel rendelkezõ amerikai kutató, aki szintén jelen volt az eseményen. A huszonöt év alatt több mint 200 hallgató vett részt a programban, melynek fõ partnere a témából fakadóan (business and environment) a pécsi közgáz.
FOCIBAN IS ELSÕK Szeptember 3–6. között rendezi a Pécsi Tudományegyetem az I. Pécsi Nemzetközi Futball Fesztivált, Pécs MJV Önkormányzata és a Pécs 2010 Menedzsment Központ támogatásával. A fesztiválon 6 csapat 2 csoportba sorsolva horvát, szerb, bosnyák, román, illetve hazai élcsapatok mérkõznek. Az eseményrõl részletes beszámoló az UnivPécs szeptember 20-án megjelenõ lapszámában lesz olvasható.
NÉMETH MÁRTON EMLÉKÉRE A Pécsi Tudományegyetem TTK Szõlészeti és Borászati Intézet emlékülést tartott a nemzetközileg elismert szõlõtudós, Németh Márton születésének 100. évfordulója alkalmából augusztus 24-én Pécsett, az MTA Székházában. Az eseményen jelenlévõ szakemberek Németh Márton kutatásaihoz kapcsolódóan tartottak elõadásokat a biológiai alapok megõrzésének, fejlesztésének és ezek tudományos alapjainak témakörében. A tudós 1972-ig igazgatta a Szõlészeti és Borászati Kutatóintézetet, õ alapította meg az intézmény génbankját is. Emléktábláját a pécsi Búza téren avatták fel tisztelõi. A nyár és a közeljövõ további hírei, háttéranyagai: www.univpecs.pte.hu, www.pte.hu
6
MARKÓ Zsuzsanna interjúja
Sokan még most is kétkedve fogadják, hogy Pécs két legnagyobb férõhelyû kollégiumát egyszerre zárják be. Minek köszönhetõ ez a korántsem szerencsés helyzet? Sem az egyetemnek, sem pedig a Kollégiumi Igazgatási Osztálynak nem az volt a célja, hogy a szóban forgó kollégiumokat egyszerre zárjuk be. Látnunk kell, hogy a kollégiumok felújítása egy hosszú, többlépcsõs, négy éven keresztül tartó folyamat. Az évek során több olyan tényezõvel is meg kellett küzdenünk, mint például a gazdasági válság és az Európai Unió Statisztikai Hivatalának döntései, amelyekkel korábban nem számolhattunk. A beruházó elállt az
A Szántó öt évig volt a lakhelyem. Nekem mindig ez volt és lesz a kollégium, abban a valójában, ahogyan most kinéz. Nehéz szavakkal leírni azt a sok mókát, kacagást, sírást, bulit, szerelmet és szakítást, ami ehhez az épülethez fûz. S most bezárják a kapuit. Sajnálom. Igaz, jövõre már nem csak egy platnin tudnak majd fõzni, a víz pedig úgy folyik majd, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. A falak azonban nem felejtenek, mi szántósok maradunk! Horváth Júlia
eredeti koncepciójától, így új beruházási módozatokon kellett gondolkodnunk úgy, hogy közben tartsuk a szerzõdésben aláírt határidõt. A mûszaki vezetés, illetve mi is hosszan vitáztunk azon, hogy hogyan lehetne a legjobban megoldani a kialakult helyzetet, de sajnos nem találtunk más megoldást. Én személy szerint egyáltalán nem értek egyet a dologgal. Az azonban öröm az ürömben, hogy a kivitelezõ vállalta, hogy mind-
két kollégiumot egy év alatt újítja fel, ami azt jelenti, hogy 2011 szeptemberétõl a PTE diákjai már be is költözhetnek. A legnagyobb gond nyilvánvalóan a kollégiumi férõhelyek csökkenésébõl fakad. Hogyan próbálja az egyetem segíteni a hallgatókat? Lesznek-e plusz juttatások? A kollégiumi férõhelyek száma 945-tel csökken, ezért az egyetem vezetésében több szinten is felvetõdött az, hogy hogyan lehetne a hallgatókat kicsit nagyobb kollégiumi támogatáshoz juttatni, de sajnos arra a megállapításra jutottunk, hogy nem áll módunkban ezt megadni. Nagyon szeretnénk, de nem tudunk. Hogyan alakult át az Universitas kollégium? A kollégiumi díjakban érzékelhetõ-e változás? Egy ún. blokkba két 3–3 ágyas szoba, illetve fürdõ, WC, egy kisebb konyha és egy hatszemélyes étkezõ is tartozik. Minden második szinten lesz tanuló- és tv-szoba is. Egy férõhely havonta 18 000 Ft-ba fog kerülni. A Boszorkány úti kollégium lakói is ennyit fizetnek és a jövõre újonnan megnyíló Szántó és Jakabhegyi kollégium díja is ennyi lesz. Nyilvánvaló, hogy a minõség emelkedésével az ár is emelkedik. Ha egy hallgató úgy gondolja, hogy sok kollégiumi díjat fizet, akkor igaza is van, meg nem is. Igaza van, mert többet fizet, mint amennyit eddig fizetett, de nincs igaza, mivel a teljes kollégiumi díjnak csupán 1/3-át fizeti ki. Látni kell, hogy az egyetem egy ágyat 55 000–60 000 Ft-ért bérel a beruházótól. Ez azt jelenti, hogy egy Boszorkány utcai blokkért jelen pillanatban 200 000–220 000 Ft-ot, egy Uni-versitas utcaiért kb. 350 000 Ft-ot fizetünk ki havonta. A finanszírozásunk három lábon áll: az államtól megkapjuk az ún. kollégiumi normatívát, a teljes kollégiumi bér felét kifizeti az állam, a fennmaradó összeget
2010. szeptember 6.
A Jakabhegyi koli nekem a jó hangulatot, és a féktelen bulizást jelentette. A helyet, ahol nem azért kopogott át a szomszéd, hogy halkítsunk a hangerõbõl, hanem azért, hogy õ is csatlakozzon a társasághoz. Pont emiatt könnyen és gyorsan sok embert ismerhettem meg, akikkel azóta is tartom a kapcsolatot. Elsõre persze kicsit ijesztõ volt. A lelakott és öregecske épületet, a rossz ablakokat és a közös zuhanyzót is szokni kellett, viszont mindezt kárpótolta a 8. emeleti kilátás. Úgy gondolom, hogy az épület már megérett a felújításra, de a munkálatok végeztével az egyik legkedveltebb kollégiummá válhat! Kádár Attila
Hogyan újítják fel a Szántó és a Jakabhegyi kollégiumot? A Jakabhegyi kollégiumban más szobatípusok lesznek a felújítások után. Lesznek három- és kétágyasok és kialakítanak konyhával felszerelteket is. Többféle vendégszoba is kialakításra kerül. A hallgatók egyéni akaratától függ, hogy milyen típusú szobába költöznek majd, arról pedig még folynak a tárgyalások, hogy a különbözõ típusú szobákhoz különbözõ kollégiumi díjak tartoznak-e majd. A Szántóban az alagsortól a negyedik emeletig homogén szobák lesznek, csak az ötödiken lesznek más szobatípusok. Kicsit furcsa ezt mondani, hogy ötödik emelet, hiszen ez még nincs, de jövõre ez is megépül: a tetõtér beépítésével alakítunk még ki egy-, illetve kétfõs szobákat. Az alagsortól a negyedik emeletig pedig kétszer kettes blokkokba rendezzük a szobákat úgy, mint a Boszorkány kollégiumban, azzal a különbséggel, hogy étkezõtér is helyet kap majd itt. Gyakorlatilag az Univ és a Boszorkány kollégium jellemzõi ötvözõdnek majd a Szántóban, ami szerintem Pécs legjobb diákszállása lesz. Zárt biciklitárolókat építünk, minden szinten lesz tanulószoba és társalgó is. Az biztos, hogy jövõre senki se fog ráismerni se a Jakabhegyi, se a Szántó kollégiumra!
Univ-07.qxd
2010.09.03.
15:33
Page 1
Idegen Nyelvi Titkárság Az ECL-nyelvvizsgarendszer nemzetközi központja akkreditált ECL, Origó és Goethe nyelvvizsgahely 7633 Pécs, Szántó Kovács János u. 1/b. 72/501-500/2102 http://inyt.pte.hu * www.ecl.hu
Afrika: 1960–2010–2060 Az Afrika Hét rendezvényeinek akadémiai szempontból csúcspontja a május 27-én lezajlott nemzetközi konferencia, melynek témája Afrika elmúlt és elkövetkezendõ ötven éve. Ahogy az a köszöntõkben elhangzott, a PTE BTK-n nemsokára indul egy nemzetközi tanulmányok szak, melynek az ad majd különlegességet a máshol meghirdetettekhez képest, hogy a PTE-n mûködõ, már létezõ központokhoz és a sokféle karokhoz kötõdve interdiszciplináris lesz. Takalani Netshitenzhe, Dél-Afrika magyarországi konzulasszonya a nemrég megalakult Afrika Kutatóközponthoz kapcsolódva könyveket adott át Tarrósy Istvánnak, az Afrika Központ vezetõjének. VASS Zsuzsanna írása
A kétnapos konferencián két neves szaktekintély is elõadott: Richard Dowden, a Royal African Society igazgatója és Göran Hyden, a University of Florida professor emeritusa. Hyden professzor „Democratization in Africa: What progress by what means?” címmel tartott elõadást, melyben a kontinens va-
lamennyi országára példákat hozva elemezte, milyen fokon jelenik meg a demokrácia Afrikában. A professzor rámutatott arra, hogy a demokratikus államiság fogalma Afrikában nemcsak az adott ország fejlettségi szintjével, de gyarmati múltjával is összefügg. Hyden kiemelte: még mindig rendkívül nagy különbségek vannak az egyes afrikai országok között, s rámutatott arra is, hogy a demokrácia szintjét tekintve a Freedom House adatai szerint a kisebb országok (pl. Botswana, Mauritius, Szenegál vagy a Seychelle-szigetek) teljesítenek jobban, míg a gyakran természeti erõforrásokban bõvelkedõ nagyobbak (Angola, Csád, Zimbabwe, Szomália, Elefántcsontpart) kevésbé jól. A korrupciós index szerint a legkevésbé korrupt például Botswana, a maga 37. helyével a tavalyi világranglistán (Magyarország ugyanezen a listán a 46. – a szerk.). A professor emeritus konzekvenciája az, hogy Afrika, ami még mindig Latin-Amerika és Közép-Kelet Európa mögött kullog, nem megfelelõen kezeli a különbözõ etnikai csoportokat, az afrikai államokban nem bíznak a lakóik, így a legtöbb rezsim valahol a demokrácia és a diktatúra közötti „hibrid”. A konferencia egyik off-programja az idei foci vb-hez kapcsolódott: a résztvevõk filmet nézhettek meg az afrikai helyszínekrõl.
Földön kívül Ûrhajósok jártak a PTE-n májusban, annak harmincadik évfordulóján, hogy az elsõ magyar ûrhajós, Farkas Bertalan a világûrben járt. Az ûrhajóst elkísérték barátai, Jelena Kondakova, Valerij Rjumin és az amerikai Loren Acton. HARKA Éva írása
Mi még az ûrben vagyunk – kezdte beszédét május 31-én, a BTK–TTK kari tanácsteremben tartott sajtótájékoztatón Farkas Bertalan, természetesen a harminc évvel ezelõtt tett ûrutazás idõpontjára utalva. Farkas Bertalan elmondta: tervük az, hogy egy vándorkiállítást szervezzenek, melynek csak decemberben lenne vége. 1980-ban május 26 – június 3. között a Szojuz-36 fedélzetén járt Farkas Bertalan a világûrben. Útja során az ún. Pille nevû berendezéssel mérte a kozmikus sugárzást. Az utazás végének, a leszállásnak évfordulójára külön összejövetelt szerveznek.
csak a magyar mûszerek kikísérletezését fizette a magyar állam, illetve a mi kinti életünket biztosította. 1985-ben Párizsban létrehoztuk a Nemzetközi Ûrhajós Szövetséget. Ma 506-an vagyunk repült ûrhajósok, én vagyok a 94. sorszámú a világon – szögezte le Farkas Bertalan, aki második ûrrepülés helyett alapítványt hozott létre, hogy a hazai ûrkutatást támogassa.
2010. õszi tanfolyamok Általános tanfolyamok (angol, német, olasz és horvát nyelvbõl) Hétköznaponként: – Tanfolyamindítás: 2010. szeptember 29., 30. /17:00/ – Tanfolyamzárás: 2010. december 14.,15. – Heti 2x3 óra, összesen 66 óra /39.600 Ft/ Szombatonként: – Tanfolyamindítás: 2010. szeptember 25. /8.30/ – Tanfolyamzárás: 2010. december 11. – Heti 1x5 óra, összesen 55 óra (33.000 Ft) A decemberi ECL vizsgára felkészítõ tanfolyamok, angol és német nyelvbõl Hétköznaponként: – Tanfolyamindítás: 2010. szeptember 29., 30. /17:00/ – Tanfolyamzárás: 2010. november 25., 29. – Heti 2x3 óra, összesen 51 óra / 30.600 Ft/ Szombatonként: – Tanfolyamindítás: 2010. szeptember 25. /8.30/ – Tanfolyamzárás: 2010. november 27. – Heti 1x5 óra, összesen 45 óra (27.000 Ft) Szintfelmérõk: (angol és német nyelvbõl) 2010. szeptember 13–21-ig
A Mars körüli repülést nem tartja elveszett projektnek az elsõ magyar ûrhajós, és annak ellenére biztos benne, hogy meg tudják csinálni, hogy az oda-vissza út két földi évet venne igénybe. Farkas Bertalan elõadása után Loren Acton amerikai ûrhajós beszámolójában videófelvételeken követhettük nyomon például azt, amikor a houstoni központ több méternyi papíron elfaxolta feladataikat.
Hétfõ – szerda: 8–16 óráig Kedd – csütörtök: 12–18 óráig Péntek: 8–11 óráig A szintfelmérõk helyszíne: PTE Idegen Nyelvi Titkárság, Szántó Kovács J. u. 1/B Angol: I. em. 127-es iroda Felcser Johanna Tel.: 501-500/2127
Az elõadás teljes hanganyaga letölthetõ: htpp://www.ttk.pte.hu
A PTE-n az ûrtechnológia
Német: I. em. 125-ös iroda Metz Éva Tel.: 501-500/2103
megjelenésérõl a tananyagban Hegyi Sándor, a PTE oktatója beszélt az egybegyûlteknek. Hegyi Sándor elmondta: modellépítési programot indítottak, melynek kapcsán már az egyébként ûrturista Simonyi Károly és Gregus Pál NASA-díjas kutató is itt járt a PTE-n. A professzor megemlítette a Hunveyor-Husar névre keresztelt kísérleti gyakorló ûrszonda modelljét (További info: http://adsabs.harvard.edu).
Jelentkezés: PTE Idegen Nyelvi Titkárság /információs pult/ Tel: 501-500/ 2102, 2105 E-mail:
[email protected]
Az ûrrepülés nem életbiztosítás, 50–50 százalék, hogy az ember egészben visszaér-e – mondta Farkas Bertalan Komarov tragikus visszatérésére, a Challenger felszállása kapcsán történt tragédiára utalva a Vargha Damján konferenciateremben tartott elõadásában. Az ûrhajós ma már azt sem tartja kizártnak, hogy a jövõben lesz majd lehetõség arra, hogy akár egy házasságkötésre fel lehessen utazni a világûrbe. De mindez pénz kérdése is. Ma már teljesen más feltételek kellenek ahhoz, hogy valaki ûrhajós lehessen – akkor a Szovjetunió biztosított minden eszközt,
Japán civilizáció és nyelvi kurzus indul szeptemberben angol közvetítõ nyelven! Bõvebb információt a kurzussal kapcsolatban a http//inyt.pte.hu honlapon talál. A tanfolyamok díja: 600 Ft/ óra Küldd be az elsõ magyar ûrutazás dátumát az
[email protected] és nyerj dedikált Explorer magazint Farkas Bertalan aláírásával! Határidõ: szeptember 15.
Jelentkezési határidõ: 2010 szeptember 21.
2010. szeptember 6.
7
Univ-08.qxd
2010.09.03.
15:49
Page 1
interjú
Az alapcélok visznek elõre minket Interjú Bódis József rektorral
HARKA Éva interjúja
Elindult egy rektori programmal, de azóta sok víz lefolyt a Dunán, ami nem hozott túl pozitív vizeket. Mennyiben kellett változtatnia ezen a programon? A program maga nem, a végrehajtásának ütemezése viszont annyiban változott, hogy a belépésem után rögtön a tûzoltással kellett foglalkoznom az anyagi konszolidációval és a megakadt pályázataink újraaktivizálásával. Fel kellett állítanunk egy új vezetést – létkérdés volt, hogy megtaláljuk a módját egy új gazdasági vezetõ kinevezésének, amit végül – mivel a minisztérium a mai napig nem lépett a korábbi igazgató felmentése ügyében – egy helyettesi pozíció kitalálásával oldottam meg. De hadd mondjam el, hogy ezzel párhuzamosan a rektori pályázatban megfogalmazott program elõkészítése is folyik: struktúraváltást hajtunk végre a rektori hivatalban, még nagyobb strukturális átalakítást a gazdasági hivatalban. Mindez leépítéssel is jár: az üres állásokat megszüntetjük és a jelenleg 660–670 fõs gazdasági fõigazgatóság állománya 2011 végére olyan 520 fõre fog beállni. Közben folyamatosan tekintjük át a szerzõdéseinket is, felülvizsgáljuk, s amit kell, felmondunk.
8
Mekkora most az adósság, s hogyan tervezi csökkenteni? Júniusban a hiányunk 8,1 milliárd volt, július végén pedig 7,6 milliárd. Ez hatalmasnak tûnhet, ám 1,6 milliárd a készpénzállományunk, 3 milliárd forintnyi pályázati elõfinanszírozást fizettünk – vagyis a valós tartozásunk 3 milliárd forint. Úgy látom, egy jó szakembergárdával egy-két év alatt véghez lehet vinni a konszolidációt. Ez komplex folyamat, egyrészt növelnünk kell a bevételt, például a hallgatói létszám növelésével. Ami az egészségügyet illeti: problematikus, hogy Magyarországon alulfinanszírozott, de minden forrás arról számol be, hogy az õsz folyamán egy havi finanszírozást betesznek a rendszerbe, a progresszív betegellátás figyelembevételével. Ez év õszétõl várhatóan az egészségügy finanszírozása és szerkezete is átalakul. A cél az, hogy a klinikai központ elérje a nullszaldót, ami a konszolidációhoz vezet, hogy olyan mértékben csökkentsük a PTE adósságát, hogy ne is kelljen róla beszélni. Az adósságrendezés és a hatalmas vagy annak tûnõ adósságállomány mennyiben lesz befolyással a hallgatói és dolgozói kifizetésekre? Lesz ösztöndíj, lesz bérfizetés, minden erõfeszítésünk arra irányul, hogy ezek
ne sérüljenek. Lesz kollektív szerzõdés is, én ezt becsületbeli ügynek tartom. Nehéz volt az elsõ két hétben, amikor a számlákat visszafogtam, de éppen ennek a hatása, hogy nincs veszélyben a szeptemberi bérfizetés. Õsszel a hallgatói befizetések miatt várhatóan lazul a helyzet. Azt gondolom, hogy az év végére normálisabb mederbe tudunk terelõdni, de addigra azt is el kell döntenünk, hogy merre tovább. A gazdasági konszolidációval vagyongazdálkodási elemeket is be akarunk emelni a rendszerbe – gondoljunk például csak arra, hogy a fejlesztések kapcsán emelt új épületek mellett kezelni kell a régi épületeket is, ha kell eladni, ha kell leadni õket. Egy egyetemnek nem a hiányával kellene foglalkozni, hanem a fejlõdésével, a tudománnyal, a képzési paletta bõvítésével, azzal, hogy hogyan tudunk tudósokat idehozni vagy itt tartani (mindkettõ nagyon fontos). Ezért a gazdasági helyzet ellenére szeretném megnyerni a dékánokat ahhoz, hogy finanszírozzuk a pluszteljesítményeket. Az, ha hozzá tudunk segíteni fiatalokat a tudományos minõsítéshez, a középgárdát akadémiai diszszertációhoz, professzori címhez, az jó befektetés. Ez a programom lényege. Persze a gazdasági konszolidáció fontos, hiszen ha nem tudtunk volna bért fizetni, egy kirendelt kormánybiztos érkezett volna, csak azt adva, ami törvényesen kötelezõ – és mindenki rosszul járt volna. Megkerestem a dolgozókat és megértették ezt, ennek köszönhetõ az a szerzõdés is, melyet a kollektív szerzõdés helyett létrehoztunk. Mindent megteszünk azért, hogy a bûnösen vagy balgaságból az egyetemrõl kifolyó pénzeket visszafogjuk és azt mind az egyetemi alapcélokra, az oktatásra, a kutatásra, a gyógyításra fordítsuk. Ezek az alapcélok visznek elõre bennünket, minden mást ennek kell alárendelni. Tervez valamiben változtatást a karok és a központ, illetve a klinikák és a központ viszonyát illetõen? Feltétlenül. A karok vezetõivel azt kell áttárgyalnom, hogy a központosításnak és a decentralizálásnak milyen legyen az aránya. Nem vagyok a túlzott centralizáció híve, úgy gondolom, hogy az ügyeket ott kell intézni, ahol a legjobban lehet intézni. Egy kari tanulmányi ügyet például az adott karon, s ugyanígy az biztosan az átalakítás része lesz, hogy a klinikai központ gazdasági vezetése, ami egy külön csapat, ne a gazdasági fõigazgatóságon belül, hanem a klinikai központban foglaljon helyet – ez persze nem jelenti azt, hogy bizonyos ügyek kapcsán ne lenne felügyelet vagy közös munka.
Hivatalosan fél év van vissza abból az idõszakból, míg Európa Kulturális Fõvárosának nevezheti magát Pécs. Egyetemi szempontból mennyire lehet kiaknázni a hátralévõ idõszakot? A PTE szerves része az EKF projektnek, szinte nincs olyan egysége az egyetemnek, amelyik valami módon ne került volna kapcsolatba vagy vonódott volna bele. 2010-ben Pécs Európa Kulturális Fõvárosa, 2011tõl pedig a kultúra fõvárosa kell hogy maradjon, hiszen ez a város mindig is kulturális központ volt. Szerintem azok, akik annak idején kitalálták ezt a címet, sem egy naptári évben gondolkodtak, hanem azt remélték, hogy egy visszafordíthatatlan fejlõdési folyamatot indítanak útjára – Pécs a kultúra fõvárosa kell hogy maradjon. Ez nyilvánvalóan komoly felelõsség, de egy szép feladat. A magam részérõl szeretném azt is, ha Pécs egyetemváros lenne a nevében is. A programjában van egy nagyon kiemelt és fontos pont, ami a kutatóegyetem cím elnyerésével kapcsolatos. Mit tervez, hogyan próbálja meg elõsegíteni azt, hogy hamar az élvonalba kerülhessünk? A kutatóegyetemnek anyagi juttatással járó pályázati részére sikerült újból beadni a pályázatot – ezzel pénzügyileg akár pótolhatjuk is azt, amit elbuktunk. A problémának azonban több oldala van. Egyrészt akadémiai csoportokkal kellene rendelkeznünk – ennek kapcsán már e rövid idõszak alatt is többször tárgyaltunk Pálinkás Józseffel, a Magyar Tudományos Akadémia elnökével, akivel megbeszéltük annak a taktikáját, hogyan tudjuk ezt kivitelezni. Ha elnyerjük a pénzt a pályázaton, és a Science Building elindul, s amennyiben az elnök úrnak sikerül, hogy az akadémia évi költségvetésében az új munkacsoportoknak megfelelõ helyet találjon, akkor akár már a jövõ év elején számos munkacsoportunk lehet. A korábbi pályázat hibája volt az is, hogy mintegy 80 minõsített oktató – köztük én magam is – kimaradt belõle. Ezért olyan adatbázist hozunk létre, melylyel a tudományos fokozatok száma naprakészen menedzselhetõ. Nyilvánvaló, hogy nekünk a lemaradásunkat is pótolni kell abban az értelemben, amiben el vagyunk maradva a többi egyetemtõl, de a húsz jól mûködõ doktori iskola miatt meggyõzõdésem, hogy reális cél ezt pótolni néhány éven belül. Gyûjtjük az adatainkat, és meglátjuk.
2010. szeptember 6.
Mindeközben olyan premizálási rendszert vezetünk be, amivel ösztönözzük a dolgozókat, oktatókat, kutatókat arra, hogy szerezzenek tudományos minõsítéseket, és az idõsebbek támogassák ebben a fiatalabbakat. Talán nem közismert, hogy aki akadémiai doktori címet szerez, az azt követõen durván kilencven–százezer forint havi bruttó juttatást kap az akadémiától. Azt javasolnám a dékánoknak, hogy kari keretbõl duplázzák meg ezt az összeget! Feladatarányos béreket szeretnénk megvalósítani, a nem teljesítmény alapú kifizetéseket pedig visszafogjuk – így lesz erre pénz. Az ETK-n már bevezettem azt, hogy a doktori iskolákban a téma- és programvezetõk nem havi apanázst kapnak, hanem a végzett doktoranduszaik után jár nekik juttatás – vagyis nem a pozíciójukhoz, hanem a teljesítményükhöz kötöm a díjazásukat. A programjában szerepel a lojalitás erõsítése. Bár bizonyos ehhez köthetõ lépéseket már említett, mégis hogyan próbálja a szorosabb kötõdést elérni? Ha a negatív trendeket meg tudjuk fordítani, nõ majd a lojálisok száma. Ezt erõsíti az is, ha rendszeres idõközönként közvetlenül fordulok az egyetemi polgárokhoz: havonta szeretnék rektori hírlevelet, melyben az addigi történéseket összefoglalom, s azt eljuttatom minden dolgozóhoz. Az információhiány esetleg azt a képzetet kelti, hogy sumákolnak a vezetõk, vagy nem történik semmi – úgy gondolom, mindenkinek tudnia kell a történésekrõl. Végül a legfontosabb: a hallgatók szempontjából milyen tervei vannak? Mindig is hangsúlyoztam, hogy hallgatóbarát rektor szeretnék lenni. Ez nem arról szól, hogy utánadobjuk a diplomát bárkinek, hanem arról, hogy minden lehetõséget megteremtsünk ahhoz, hogy a lehetõ legjobb képzésben részesüljenek. Sõt azon túl szeretném, ha egy egyetemi szellem, egyetemi közösség tudna kialakulni. Talán ismeri a 30Y PTE-rõl írt dalát – az éppen ezt fogalmazza meg nagyon jól zeneileg. Beck Zoli pedig nem csak azért jó példakép, mert tud zenélni, hanem mert a szakmai munkája is dicséretes, s meg tudta teremteni a kettõ optimális arányát. Nemcsak és kizárólag a tudománynak és kutatásnak kell élni), de közben élni kell, és az élet más dolgaival is foglalkozni. Az egyetemnek pedig szerintem erre kell nagyon sok példát felmutatnia.
Univ-09.qxd
2010.09.03.
15:46
Page 1
krónika Pedagógusnapi ünnepség
Mi az a Campus-kredit? Olyan kurzus, amit a PTE bármely karán tanuló hallgató felvehet úgy, hogy szakterületének vagy érdeklõdésének megfelelõt keres a meghirdetett órák között. Ez valójában a „PTE 10%”, illetve „Egyéb típusú” kurzusok fogalmának továbbélését jelenti egy szervezettebb és még inkább hallgatóbarát megvalósulásban.
A Pécsi Tudományegyetem Pedagógusnapi Ünnepséget rendezett június 5-én, melynek keretében a Pécsi Tudományegyetemen és jogelõd intézményeiben 50, 60, 65, 70 és 75 éve diplomát szerzett hallgatóink arany, gyémánt, vas, rubin és gránit okleveleinek, valamint minisztériumi és egyetemi kitüntetések és elismerések átadására került sor. Olyan egykori PTEs diákot is köszönthettek, aki diplomáját 1935 januárjában vette át: dr. Csorba Ede jogász, diplomaszerzésének 75 éves jubileuma alkalmából gránit díszoklevelet vehetett át.
A Campus-kredit programba olyan kurzusok kerülnek, amelyet minden PTE-s hallgató felvehet. Ezeket a kurzusokat egyrészrõl a karok ajánlják fel, másrészrõl az Oktatási Igazgatóság hirdeti meg õket. A Campus-kredit kurzusait minden esetben az „Egyéb” (Campus, Szabadon választható) típusú képzési programjába tudja felvenni.
A különbözõ karok különbözõ típusú kurzusokat fogadnak be, így elképzelhetõ, hogy Önnek más kurzusok jelennek meg, mint egy más karon tanuló hallgatótársánál. Fontos, hogy a Campus-kreditben megjelenõ kurzusok mindegyikénél a meghirdetõ kar szabályai legyenek érvényesek Önre: – az órák kötelezõ látogatása, – szorgalmi- és vizsgaidõszak kezdete, vége, – tanulmányi szünetek, stb. tekintetében a kurzus „gazdája” a mérvadó, és egyes esetekben ezek eltérõek lehetnek az Ön karáétól. Figyelnie kell a következõre is: egyes Campus- kredit kurzusoknál „reprezentáns” és ahhoz tartozó „alárendelt” kurzuskódokat fog találni. A sikeres kurzusjelentkezéshez mindkettõt be kell pipálnia, és fel kell vennie.
A megjelenõ ajánlatlistában bármelyik kurzust felveheti függetlenül attól, hogy melyik kar hirdette azt meg. A kurzusok „Új, keresés alapján” menüvel jelennek meg. Az esetleges kurzusfelvételi hibák kiküszöbölésére használja a „Teljesség vizsgálatot!” A gomb megnyomása visszajelzést ad Önnek a felvett kurzusokról. A Campus-kreditben megjelenõ kurzusokat szeptember 17-ig tudja felvenni. A kurzusok köre hétrõl-hétre bõvülni fog, így a kínálati listát érdemes folyamatosan figyelnie.
PTE Oktatási Igazgatóság
PRIZMA A Pécsi Tudományegyetem Alumni Magazinja www.pte.hu/alumni
Töretlen bizalom a PTE iránt Több hallgatónk lesz, ami azt jelzi, hogy nõtt a bizalom a Pécsi Tudományegyetem iránt. Úgy látszik, a hozzánk jelentkezõ hallgatók és családjaik tudnak különbséget tenni a PTE-n történt negatív események és a lényeg, vagyis az oktatás, kutatás és gyógyítás színvonala között – jelentette ki dr. Bódis József rektor a felvételi kapcsán rendezett sajtótájékoztatón július 23-án a Halasy-Nagy József Aulában. A PTE elsõ embere kiemelte: a mesterképzésekre jelentkezõk száma nõtt, ami külön öröm, hiszen ez a minõségi képzés záloga. Lengvárszky Attila oktatási igazgató tájékoztatása szerint a Pécsi Tudományegyetem a magas jelentkezési számokat a felvettek számában, különösen az államilag támogatott létszámokban is tudta érvényesíteni: 7 384 gólya kezdheti meg tanulmányait a PTE-n, közülük a legtöbben államilag támogatott képzésben. A Pécsi Tudományegyetem mind a 10 kara hirdetett képzést a pótfelvételi eljárás során. Összesen 111 alapképzési szakra, 6 osztatlan alapképzésre, 30 felsõfokú szakképzésre és 124 mesterképzésre lehetett jelentkezni, költségtérítéses formában.
Augusztus végére aztán lezárult a felsõoktatási pótfelvételi eljárás: az országosan a tavalyihoz képest 3,4 %kal kevesebb jelentkezés ellenére a PTE-re idén 7%-kal többen, 1 226-an adták be jelentkezésüket, ebbõl 1016 pályázónak sikerült a felvételije, ezzel az összes jelentkezõ viszonylatában és a felvettek számában is országosan elsõ helyen zárt a PTE. A pótfelvételire jelentkezõk közül 1111 fõ kezdheti meg a tanulmányait mesterképzésben, 841 fõ felsõfokú szakképzésben, 9 248 hallgató alapképzésben, illetve egységes, osztatlan képzésben tanulhat tovább. A PTE karai közül a tavalyi évhez viszonyítva
kiemelkedõen teljesített a TTK és az ETK, és az ÁJK a legnépszerûbb szakokkal szintén pozitív eredménnyel zárt. A 2010-es összesített jelentkezési és felvételi eredmények alapján a múlt évben elért, a normál felvételi eljárásban tapasztalt javuló tendenciát a PTE tartani, sõt javítani tudta, a pótfelvételi eljárásban pedig 7%-kal több hallgatót tudott felvenni, mint az elõzõ évben, úgy, hogy a mesterképzéses hallgatóinak száma jelentõsen, 126 fõvel tovább emelkedett. A keresztféléves, a normál és a pótfelvételi eredményeit összesítve a Pécsi Tudományegyetem megerõsítette az országos 4. helyet, a pótfelvételiben való jó szereplés eredményeképpen a költségtérítéses felvettek számában országosan második helyen áll. (Az elsõsökrõl további statisztikai adatok és érdekességek a 16. oldal Kik vagytok ti, gólyák? címû cikkében esik szó.)
2010. szeptember 6.
28 nap alatt a nyelv körül
A Magyar Nyelv és Kultúra Nyári Egyetem keretében idén tizenegyedszer teltek meg olyan külföldiekkel az alma mater padjai, akik kíváncsiak és nyitottak a magyar nyelvre és kulturális értékekre. A Pécsi Tudományegyetem Oktatási Igazgatóság Nemzetközi Oktatási Központja szervezésében az intenzív magyar nyelvkurzusra ezúttal július 18. és augusztus 15. között került sor. Ahogy korábban, a hallgatók most is a Magyar Ösztöndíj Bizottság, a Tempus Közalapítvány és Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának támogatásával, valamint egyéni jelentkezõként érkeztek egyetemünkre. A diákok négy hét alatt 120 tanórán és kulturális szemináriumokon vettek részt. Idén elõször fotópályázatot is hirdettek a hallgatók között – ennek abszolút nyertese Böhnsch Stefanie német hallgató lett (lásd képünket).
9
Univ-10.qxd
2010.09.03.
15:52
Page 1
ehök Mozgalmas nyár, új félév
Esélyegyenlõségi pályázat
Interjú Herendi Ferenc EHÖK-elnökkel HARKA Éva interjúja
Az elmúlt idõszakban – és nyáron is – az EHÖK több olyan hallgatói rendezvényt és megnyilvánulást tervezett, amik meghazudtolják a lassan sztereotípiává váló „nemtörõdöm egyetemista” képet. Hogy érzed, milyenek a visszajelzések kívülrõl e kapcsán? Milyen hasonló akciókra készültök? Sajnos még jó sok jótékony és a város számára hasznos rendezvényt kell szervezni ahhoz, hogy a városlakók szívükbe zárjanak minket, egyetemistákat. Mondjuk nem értem, miért van erre szükség? Hiszen mi, PTE-s hallgatók lendítjük fel szeptembertõl júliusig a vá-
Árvízkárosult fiatalok nyaraltak Pécsett
10
A pályázaton részt vehet minden hallgató, akinek pályázata a 2010/ 2011-es kollégiumi eljárás során pozitív elbírálásban részesült, továbbá hátrányos helyzetû, árva, családfenntartó, vagy akinek gyámsága nagykorúsága miatt szûnt meg.
Mi várható ebben a tanévben, milyen fõbb programokra készültök, lesz-e valamilyen változás? Ebben a félévben újra lesz 24 órás vetélkedõ, csak nem a középiskolásoknak, hanem minden gólyatábor gyõztes csapataiból összeálló egyetemistáknak. Végre szeretnénk, ha elindulna a PTE Szépe választás is, melyre már elõzõ félévben felkészültünk, de úgy gondoltuk, az új tanévre csúsztatjuk. És a legfontosabb lesz a Pécsi Egyetemi Klub, csak egy kis türelmet kérünk még hozzá. Október közepére tervezzük a nyitást!
A pályázatban részt vevõ hallgatók közötti sorrendet a kollégiumi felvételi eljárásban elért pontszám határozza meg. Amennyiben a hallgató körülményeiben a kollégiumi felvételi eljárásban igazoltakhoz képest az esélyegyenlõségi pályázat leadási határidejéig hátrányos változás következett be, ezt kizárólag a szükséges dokumentumok csatolása esetén vesszük figyelembe. A pályázati ûrlap letölthetõ: www.pecsiehok.hu Leadási határidõ: 2010. szeptember 20.
Debütált a PTE hallgatói önkéntes árvízi szolgálata Tekintettel a rendkívüli árvízi helyzetre, idén elsõ alkalommal a Pécsi Tudományegyetem hallgatói is kivették a részüket a gátakon folyó védelmi munkákból. Az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat felhívását követõen 55 fõnyi önkéntes nyújtott segítséget a baranyai Dunaszekcsõn.
45 felsõzsolcai diákot látott vendégül a Pécsi Tudományegyetem augusztus 17. és 20. között, programok sokaságát kínálva az árvízkárosult fiataloknak. Az egyetem vezetése reméli, hogy kezdeményezésével segítséget nyújthat a még mindig nehéz helyzetben lévõ felsõzsolcaiaknak. Az árvízkárosultakat segítõ akció júniusban kezdõdött, amikor a Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzatának szervezésében pécsi egyetemisták segédkeztek a gátak megerõsítésén a legkritikusabb helyzetben lévõ baranyai településeken. A hallgatói önkormányzat elnöke, Herendi Ferenc késõbb árvízkárosult fiatalok nyaraltatására tett javaslatot a PTE Szenátusa elõtt, annak érdekében, hogy Magyarország egyik legnagyobb felsõoktatási intézménye is kivegye részét az árvízkárosultak megsegítésébõl. Az egyetem vezetése örömmel fogadta a kezdeményezést és biztosította az egyetemi infrastruktúrát. A 16–18 év közötti felsõzsolcai diákok augusztus 17-én este érkeztek Pécsre, és a PTE Balassa kollégiumában kerültek elhelyezésre. Gazdag programkínálattal készültek a szervezõk: többek között múzeumlátogatás, mozi, strandolás (képünkön), a Mecsextrém Park és a Pécs Cantat várta a felsõzsolcai fiatalokat. A kezdeményezés megvalósításában nagy segítséget jelentettek azok a pécsi vállalkozók, akik térítés nélkül, avagy jelentõs kedvezményekkel ajánlották fel szolgáltatásaikat, segítségüket ezúton is köszönjük!
A pályázat célkitûzése, hogy minél több szociálisan rászorult hallgató kollégiumi díját átvállaljuk. A pályázatokat azok a hallgatók nyújthatják be, akik elnyerték az idei évben a kollégiumi elhelyezést. Az ûrlapot a kari Diákirodákon lehet átvenni és a Kari Diákjuttatási és Kollégiumi Bizottsághoz kell benyújtani. A pályázatokat az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat tisztviselõje bírálja el a Térítési és Juttatási Szabályzat 2. mellékletében lefektetett szempontrendszer alapján. A 2010/ 2011-es tanév kollégiumi pályázatok elbírálása során a szociális helyzet alapján elnyert pontot számítjuk be. Amennyiben változás történt szociális helyzetében, a megfelelõ igazolással kérjük alátámasztani. Az eredményrõl mindenkit levélben értesítünk.
Dunaszekcsõn debütált a PTE-n életre hívott hallgatói árvízi önkéntes szolgálat, ahol mintegy 55 hallgató segített a gátakon folyó védekezésben június 8-án, kedd reggel nyolctól délután négyig – a tetõzést június 10-re várták. Az akkori idõjárási viszonyok miatt kritikus árvízi helyzetre való tekintettel a PTE EHÖK június 4-én jelentette be: önkéntes szolgálatot szervez az egyetem hallgatóiból, akik a baranyai térség leginkább rászoruló falvaiban nyújtanának segítséget az árvíz elleni védekezésben. Az elképzelést akkor az érintett települések vezetõi örömmel fogadták. Herendi Ferenc PTE EHÖK elnöknek a Mohácsi Polgári Védelmi kirendeltség vezetõjével, Oláh Tibor alezredessel folytatott korábbi egyeztetését követõen a baranyai Bár és Dunaszekcsõ kerültek szóba, mint lehetséges helyszínek. A védekezést közvetlen irányító Faller János, Dunaszekcsõ polgármestere élt a felajánlással.
2010. szeptember 6.
FOTÓK: PÉCSIBÖLCSÉSZ
Miért döntöttél úgy, hogy az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat besegít az árvíz által sújtott területeken? Ilyesmire még nem volt példa. Azt gondoltuk kollégáimmal és az új rektori vezetéssel, hogy a PTEnek, mint az ország egyik legmeghatározóbb felsõoktatási intézményének ki kell vennie a részét az árvízkárosultak megsegítésében. Emellett szorult belénk annyi empátia, hogy amennyiben lehetõségünk van rá, segítünk a rászorulókon. Elsõ lépésként 50 hallgatótársunkkal karöltve júniusban Dunaszekcsõ településen segédkeztünk az árvízvédelem elõkészítésénél. A segítséget hallgatótársaimnak ezúton is hálásan köszönöm. Másodjára pedig 50 fõ felsõzsolcai fiatalt láttunk vendégül a PTE-n és Pécs városában. Ezalatt a három nap alatt ahhoz, hogy a fiatalok jól érezzék magukat a szállást a PTE Általános Orvostudományi Kara, az étkezést a Monarchia étterem, a programok szervezését a PTE EHÖK biztosította. Hadd mondjak köszönetet Miseta Attila dékán úrnak, Belák Máté HÖK elnöknek, Deli Kálmán étteremvezetõnek, Tóvári Sándor strandüzemeltetõnek és Nagy Zoltánnak, aki az EHÖK részérõl szervezte és koordinálta a rendezvényt.
A Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzata pályázatot ír ki a Térítési és Juttatási Szabályzat 12. § (7) bekezdésének megfelelõen az esélyegyenlõség biztosítása érdekében.
ros gazdaságát és életét. Lehet, hogy mikor visszatérünk szeptemberben, kicsit hangosabbak vagyunk, hiszen örülünk, hogy újra látjuk barátainkat, az egyetemet, a kolit, az albérletet és két hónap nyár után újra hallgatóvá válhatunk. De ez nem bûn, mert mire eljön az október, lehiggadunk, többet foglalkozunk a tanulással. Ezért kérem Pécs lakóit, ha nem is szeretnek, legalább fogadjanak el minket, és vegyék észre: Pécs városa a PTE hallgatói miatt lélegzik. Szeretnénk hasonló jellegû programokat szervezni – de hogy mit, az maradjon még a mi titkunk.
Örülünk a segítségnek. Minden segítõ kézre szükség van, kevés idõnk van a tetõzésig és nincs választásunk, készen kell lenni. Kevesen vagyunk a faluban, akik tényleg munkára foghatók, persze aki érintett, mind itt van, de kell a segítség – fogalmazott júniusban az egyik gáton dolgozó helyi lakos. Dunaszekcsõn 100–120 aktív fõ vett részt a nyári árvízi védekezésben, az egyetemisták mellett a Vám- és Pénzügyõrség és rendészeti szakközépiskolások is segítették a helyi lakosságot. A homokzsákok töltésében a helyszínen segédkezõ Herendi Ferenc kifejtette: A hallgatói önkormányzatok országszerte önkéntes segítséggel vettek részt az árvíz elleni vé-
dekezésben, mivel az árvíz a mi körzetünkben is fenyegetést jelent, így a Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzata részérõl úgy gondoltuk természetes, ha a hallgatók is segítenek a védekezésben. Ezúton szeretném megköszönni minden segítséget nyújtó PTE-s hallgatónak a munkáját, akik a vizsgaidõszak ellenére is vállalták, hogy leutaznak Dunaszekcsõre. A PTE EHÖK elnöke hozzátette, az önkéntességet hagyományteremtõ jelleggel bocsátották útjára az idei évben, így a helyi lakosság az elkövetkezõ években is számíthat az egyetemisták segítségére, ha arra lesz szükség. Forrás: www.pte.hu
Univ-11.qxd
2010.09.03.
16:12
Page 1
köszi 7633 Pécs, Szántó K. J. u. 1/b, telefon: 501-500/2085, 2086, e-mail:
[email protected], honlap: www.koszi.pte.hu
Kívánj bármit!
Mi a KÖSZI? Akivel találkoztunk már a gólyatáborban, annak ismétlésként, aki még nem twisterezett velünk, annak újdonságként hadd mutatkozzunk be! A KÖSZI a PTE Oktatási Igazgatóság Központi Hallgatói Szolgáltató Irodája.
ÁMÁN Anna írása
FOTÓ: GYUTAI ANDRÁS
A magad ura vagy egyetemistaként – a szülõktõl távol, vagy leválóban, de most már te magad vagy felelõs azért, hogyan élsz. Persze mindez ellentmond azoknak, akik az egyetemistaként töltött éveket egyfajta
„meghosszabbított gyerekkorként” értelmezik, amikor (legalábbis jó esetben) a szülõk ott állnak a szárnypróbálgató ifjak mögött, nehogy túl nagyot zuhanjanak és megüssék magukat. Ha a magazinokat bújjuk, kétségbe is lehet esni nyugodtan. „Statisztikai adatok szerint a fiúk 30–40%-a, a lányok 50%-a nem fogyaszt reggelit. A versenyszerûen sportoló fiatalok aránya mindösszesen néhány százalék” – írta az Orvosnet nyolc éve. A webbeteg a GfK Hungária Piackutató Intézet Étkezési szokások 2009 címû kutatását idézve azt írja: „A rendszertelen táplálkozás trendje tovább folytatódik, s egyre inkább az otthont választjuk étkezéseink helyszínéül a munkahely, iskola, vendéglõ, étterem és gyorsétterem helyett. A fogyasztói szokások alapján kialakított 8 jellegzetes fogyasztói csoport eltérõ étkezési, fogyasztási szokásokat mutat. A 17 százalékot kitevõ
PRO
KÖzpontiak vagyunk a tekintetben, hogy a PTE Oktatási Igazgatóságához tartozunk összegyetemi, diákokat segítõ intézményként, így tevékenységünk kartól függetlenül a PTE valamennyi diákjára kiterjed.
„hedonista fiatalok” leginkább éttermekben étkeznek, jellemzõ rájuk a rendszeres alkoholfogyasztás, amelyben a sör dominánsabb, mint a bor. Átlag felett kedvelik a felvágottakat, a fehér kenyeret, az ízesített joghurtokat és a fagylaltot.” Riasztónak hathat mindez, s valóban nem mindegy, hogy egyetemista éveink alatt
KONTRA
dobozból vagy tányérból
PAULI-CSAP Kinga Már 17 évesen a saját lábamra állhattam, hiszen ekkor már nem laktam együtt a szüleimmel. Így döntenem kellett, megtanulok fõzni, vagy más, alternatív módját választom az étkezésnek. Mindig is szerettem kísérletezni, recepteket kipróbálni, de természetesen a mindennapi fõzés teljesen más „tészta”. Végül úgy döntöttem, nem megyek étterembe, hanem az ételek sajátkezû elkészítését választom, így legalább tudom mibõl készült, és sokkal olcsóbb. Ha nem is ment minden elsõre, még mindig ott volt a „telefonos segítség”, anyuék szívesen segítettek, ha mégsem volt idõm fõzni, akkor pedig gondosan csomagoltak. Nem vagyok a gyorséttermek híve, bár bevallom, szoktam „bûnözni”. De a legtöbbször megbánom, mert ezek az ételek drágák, és ha az ember degeszre is ette magát, egy óra múlva farkas éhes lesz. (És mindig eszembe jut nõvérem intelme: „Junk food, no good!”) Mit tegyünk, ha mégis ezeket az ételeket kedveljük? Egyszerûen elkészíthetjük õket otthon is, lehet, hogy a pizza, vagy a zsemle tésztájának meggyúrása elsõre körülményes, de hamar bele lehet jönni, s ha mégsem, akkor is használhatunk robotgépeket, amelyek jelentõsen megkönnyítik a dolgunkat. Egy biztos, az eredmény, és az elismerõ pillantások feledtetik az esetleges fáradalmat!
eszünk, s fõleg, hogy mit és mennyit. Sok egyetemista – fõleg, akik a hét két vagy három napjába bele tudják sûríteni az összes órájukat – él azzal a lehetõséggel, hogy az otthonról elõre csomagolt ételeket eszi, s így nemcsak költséget, de idõt is spórol. Van köztük olyan is, aki még a dobozokat is otthon mosogattatja el. Mások, s a netnek köszönhetõen ez egy egyre bátrabb réteg, kifejezetten élvezi, ha süthet vagy fõzhet, s nem ám csak önmagára, de akár egy egész szobára, szintre, kapualjra. A gourmandok maximum a havi ösztöndíj-zsebpénz végén járva látogatnak el a menzára, de szinte csak azért, hogy megállapítsák, mennyire más az ipari méretekben készült leves a házihoz képest. A két véglet közt persze számos egészséges átmenet van.
Amit birtokolsz, az birtokba vesz – mondta Tyler Durden a Harcosok klubjában, s ha mindezt az életmódra vetítjük, maradhatnak ragadósak a szülõi étkezési minták, amikkel már rendelkezünk, vagy válogathatunk is új barátaink sokszínû kulináris élvezetek kapcsán kialakított szokásai közül. Ami viszont fontosabb, mint a magazinok által sugallt anorexiás vagy éppen dacból testtömegindexileg felturbózott modellek életvitele, az az, hogy választhatunk. Csak rajtunk múlik. A KÖSZI-ben is van életmóddal kapcsolatos tanácsadás, de akár még a Klinikai Központ dietetikusaihoz is bejelentkezhetünk. Már csak azt kell eldönteni: mennyit, mit, miért szeretnénk enni, és mennyire szeretnénk fittek vagy jóllakottak lenni. Végtére is, az leszel, aki csak lenni szeretnél – vagy nem?
PAPP Veronika Nem egyszerû az egyetemista élete, fõleg a kezdetekben. Nem elég, hogy kiszakad az addig biztonságot nyújtó családi fészekbõl és egy teljesen új közegbe kerül, de még ahhoz is hozzá kell szoknia, hogy ezentúl magának kell gondoskodni a saját ellátásáról is. Ez azonban nem egyszerû. Akár albérletben, akár egy kollégiumi szoba lakójaként sokan ilyenkor szembesülnek azzal, hogy milyen jó dolguk is volt otthon, anya vagy éppen a mama fõztjét kanalazva. Rádöbbennek arra, hogy vagy nem tudnak maguknak összedobni még egy tojásrántottát sem, vagy azért, mert soha nem készítettek még vagy éppen a kellõ felszerelés nincs meg hozzá. Hányszor jártam úgy, hogy gondoltam egyet, sütök magamnak palacsintát, ahogy azt otthon már számtalanszor megtettem, azonban mikor nekikezdtem volna, nem volt sehol a megszokott palacsintasütõ vagy a mérõedényke. Ezek a dolgok persze idõvel beszerezhetõk, sõt megtanulni fõzni sem a világ legnehezebb mutatványa, azonban mindez idõbe telik. Addig azonban biztonságérzetet nyújthat ilyen helyzetekben az, hogy a szórólapos kupacba beletúrva biztos találhatunk egy olyan pizzást vagy éttermet, ami az egyetemista pénztárcához igazodó árakon szállítja házhoz az ételt. Vagy ha épp kimozdulni van kedve az embernek, akkor betérhet kifõzdébe is, ahol 600–700 forintért egy teljes menühöz juthat. Ha azonban egyik megoldás sem vonzó, akkor még mindig ott vannak a gyorséttermek.
Nevünkben a „hallgatói” jelzõnek kettõs jelentése van: egyfelõl irodánk azzal a céllal jött létre, hogy egyrészt megkönnyítse az egyetemi éveket a PTE diákjai számára, másrészt, hogy felkészítse õket a továbblépésre, a munka világában való érvényesülésre. Tehát nem csupán a PTE valamennyi jelenlegi hallgatója veheti igénybe szolgáltatásainkat, de feladatunknak tartjuk felvállalni a frissen végzettek segítését, sõt az egyetemünk iránt érdeklõdõ középiskolás diákok információval való ellátását is. Ugyanakkor hallgatói iroda vagyunk a tekintetben is, hogy munkatársaink valamennyien diákok vagy frissdiplomások a Tiédhez hasonló problémákkal, igényekkel, ambíciókkal, így hatékonyan tudjuk az ezirányú kérdéseket kezelni, nyomon tudjuk követni az esetleges változásokat, és ennek megfelelõen bõvíteni szolgáltatói tevékenységünket. SZolgáltatásaink repertoárja rendkívül sokszínû. A fent említett „misszió” szellemében olyan ingyenesen igénybe vehetõ, komplex tanácsadói és szolgáltatói rendszert építettünk ki, mely bõséges kínálatával igyekszik a felmerülõ problémák és kérdések minél szélesebb körében segítséget nyújtani. Egyrészt tevékenységünkkel biztosítani szeretnénk az egyetemi évek alatt a beilleszkedéshez, az egészséges életvitelhez, valamint a sikeres tanulmányokhoz szükséges háttérfeltételeket. Ugyanakkor irodánk KÖSZI PROF programja a végzõs, diplomaszerzés és a munkába állás elõtt álló, vagy a már végzett hallgatók számára igyekszik segítséget nyújtani: tanácsadásainkkal, képzéseinkkel, tréningjeinkkel, szakmai gyakornoki programunkkal, folyamatosan bõvülõ állásadatbázisunkkal arra törekszünk, hogy ne csak az egyetemi évek, hanem a „nagybetûsbe” való kilépés is a lehetõ legzökkenõmentesebb legyen. Irodánk valamennyi szolgáltatása ingyenesen vehetõ igénybe (leszámítva persze az önköltségi áron mûködõ irodai szolgáltatásokat pl. fénymásolás, nyomtatás, iratkötés, stb.), mert szeretnénk, ha azok anyagi háttértõl függetlenül mindenki számára egyformán elérhetõek lennének. Az Oktatási Igazgatóság munkatársaiként részt veszünk a Pécsi Tudományegyetem évenkénti felvételi kampányában. Ha valamelyik szolgáltatásunk felkeltette az érdeklõdésedet, keress fel minket! Irodánkat a Szántó Kovács János utca I/ b. alatt találhatod meg (egyelõre, az õsz folyamán várhatóan a Tudásközpontba költözünk, de errõl még értesítünk!), ahol munkatársaink minden nap 9 órától 16 óráig rendelkezésedre állnak.
7633 Pécs, Szántó K. J. u. 1/b
e-mail:
[email protected]
telefon: 501-500/2085, 2086
honlap: www.koszi.pte.hu
2010. szeptember 6.
11
Univ-12.qxd
2010.09.03.
16:15
Page 1
sport
Klasszisok közt
Változások a testnevelésórák rendszerében Az új tanévtõl változások történtek a nem kötelezõ testnevelésórák felvételében és teljesítésében. A bevezetésre kerülõ Campus-kreditrõl, illetve a sportkurzusokkal kapcsolatos fejleményekrõl Téczely Tamással, az Oktatási Igazgatóság részeként mûködõ Testnevelés- és Sportközpont vezetõjével beszélgettünk. HODOLI Tamás interjúja
Sikerült-e az új típusú testnevelés elindításához szükséges feltételeket megteremteni? Az ÁOK kivételével, ahol négy féléves kötelezõ testnevelés van elõírva, õsztõl egységesen bevezettük az új típusú testnevelés. Az ÁJK-n a két féléves kötelezõ testnevelés után a hallgatók felvehetik a Campus-kreditben választható tantárgyként megjelenõ nem kötelezõ testnevelést is. Mit jelent a Campus-kredit? Ennek keretében vehetõk fel a PTE-s hallgató számára elérhetõ, az oktatással foglalkozó szervezeti egységek által meghirdetett, választható kategóriába tartozó tantárgyak, így a testnevelés és sport is. Az itt meghirdetett tantárgyak kreditértékûek, ez tulajdonképpen a korábbi PTE 10% rendszerét váltja ki. (További info: 9. oldal) A korábbi gyakorlathoz képest miben lesz más a testnevelésórák felvétele és teljesítése? A testnevelés és sport tantárgyon belül gyakorlati, sportágismereti, edzéselméleti és sportélettani alapismereteket is oktatunk. Három félévben szemeszterenként egy kreditért lehet testnevelést felvenni. Minden alkalommal csak egy sportágat lehet választani, és egy sportág csak egyszer teljesíthetõ. Ez a lehetõség az elsõéveseken kívül érvényes azokra a felsõbbéves hallgatókra is, akik eddig nem vettek fel testnevelést. Akik már részesültek testnevelés oktatásban, azok a kifutó rendszer elve alapján változatlan formában teljesíthetik a követelményeket. A tárgyfelvétel az ETR-en keresztül történik szeptember 17-ig. A kari hallgatói önkormányzatok mivel járulnak hozzá a sportolási lehetõségekhez? A hallgatói önkormányzatok szervezik a karon belüli sportrendezvényeket. Tevékeny szerepük van a szabadidõsport magasabb szintû eseményeinek lebonyolításában, melynek alapja a sportközpont és a hallgatói képviselet korrekt együttmûködése. További információ és a meghirdetett testnevelésórák órarendje a www.tesi.pte.hu honlapon lesz elérhetõ.
Ismét az NB I-ben a férfi kézisek Hat év után újra élvonalbeli férfi kézilabda mérkõzéseket láthat nak a Lauber Dezsõ Sportcsarnokban a pécsiek. Az UniquaPVSE-PTE-PEAC együttese szep tember 5-én rajtol az NB I-es bajnokságban, ahol olyan csapatokkal is összecsap, mint az MKB Veszprém vagy a Pick Szeged. KOCSIS Anita írása
Közel két hónap kemény munka áll a pécsi kézilabdás fiúk mögött, akik hat év után ismét az elsõ osztályban mérkõzhetnek – legutóbb a 2003–2004-es idényben volt a városnak élvonalbeli férfi kézilabdacsapata, amely akkor Diacell-Pécsi KK néven szerepelt. Ilyen hosszú kihagyás után nem lesz könnyû dolga a Danyi Gábor vezette UniquaPVSE-PTE-PEAC csapatának a legjobbak közt. Az idei szezonban elsõsorban a bennmaradást szeretnénk kiharcolni. A következõ években pedig folyamatos munkával stabil NB I-es csapatot akarunk építeni Pécsett – vázolja a célokat Danyi Gábor, a gárda edzõje. Az elsõ osztályú kézilabdához azonban pénz és minõségi játékosok kellenek. Míg a magyar elitcsapat, a Veszprém több százmilliós költségvetésbõl dolgozik, addig a pécsiek korántsem mozoghatnak ilyen széles anyagi korlátok között. Folyamatosan dolgozunk, hogy támogatókat keressünk, hiszen pusztán azzal, hogy az élvonalba kerültünk, még nem folyik pénz a kasszába. Most hozzávetõleg 60–70 milliós költségvetésben gondolkodhatunk – állapítja meg a mecsekaljai tréner.
Az elõzõ szezonhoz képest több változás is történt a keretben. Kovács Gábor és Emmer Kristóf a Siklós együttesénél folytatja, míg Németh Attila befejezte aktív pályafutását. Ami az érkezõket illeti, Iváncsik Ádám Tatabányáról, Bartucz László pedig a PLER-tõl igazolt a pécsiekhez. A nyitó forduló elõtt pár nappal Danyi Gábor még két érkezõrõl adott hírt: A napokban csatlakozik a társasághoz két átlövõ. Az egyikük Horvátországból, Eszékrõl igazolt hozzánk, a másik fiút Tatabányáról egy évre kaptuk kölcsönbe. Utóbbi 19 éves és a szlovák junior válogatott játékosa. A fiúk a napi két-három edzés mellett az utolsó idõszakban több felkészülési mérkõzést is játszottak. Többek között olyan élvonalbeli gárdák
Pénz hiányában szétszéledt a sikercsapat Az elõzõ évadban klub- és sportágtörténeti sikereket arató PTE-PEAC asztalitenisz csapatának mindhárom kulcsjátékosa eligazolt a nyáron: Zwickl Dániel és Muskó Péter külföldön, Varga Zoltán idehaza talált magának új csapatot. A távozók pótlására a gárda edzõje, Ács Pongrác is ütõt ragad a következõ idényben. SZALAY Attila írása
A klub történetének legsikeresebb szezonját zárta legutóbb a PTE-PEAC férfi asztalitenisz csapata. A legtöbbször a Zwickl Dániel, Muskó Péter, Varga Zoltán trióval felálló pécsiek a harmadik helyen zártak a honi élvonalban, az
12
Extraligában. Emellett a nemzetközi porondon is sikeresen szerepeltek, hiszen megnyerték az Interkupát – ez pedig sportágtörténeti siker volt, mivel egyetemi csapat korábban még soha nem nyert nemzetközi trófeát. Most viszont úgy néz ki, eddig íródott a PEAC sikertörténete. Nyáron távozott a csapat mindhárom meghatározó játékosa: Zwickl Dániel Olaszországban, Muskó Péter Franciaországban folytatja „kölcsönben”. Varga Zoltán pedig egyéves szerzõdést kötött az elõzõ Extraligát hatodik helyén záró Wink AC-val. Mint minden sikeres csapat széthullásának, ennek is a pénzhiány volt az oka. Mindhárman kényszerbõl távoztak. Mi marasztaltuk õket, és ez nekik sem volt ellenükre. Meg akartuk nyerni a következõ bajnokságot, ami velük sikerülhetett volna. A pénzügyeink azonban nem alakultak ideálisan, ezért távozniuk kellett. Remélhetõleg egy év múlva Zwickl és Muskó visszatér a kölcsönjátékból, és Varga visszaigazolásának is megvan az elvi lehetõsége. Sajnos kicsit visszás, hogy egyetemi klub vagyunk. A város elvárja, hogy az egyetem támogassa a csapatot, az egyetemnek viszont az infrastruktúra biztosításán túl nincsen nagy mozgástere. Azt azért elmondanám, hogy egy ütõképes asztalitenisz csapat mûködtetésének költsége töredéke annak, amibõl egy csapatsportág mûködik. Kicsit nézzünk körbe, melyik magyar klub nyert nemzetközi kupát mostanában akármelyik sportágban? A PEAC! – válaszolta meg a költõi kérdést Ács Pongrác, a gárda trénere. A szakvezetõ elárulta, hogy a kulcsemberek pótlását félig-meddig házon belül oldják meg. A következõ szezonban kezdõ lehet az Extraligában eddig „beugrónak” számító Orosz Gábor. Visszatér az együttes korábbi játékosa, Laczkó Tamás. Kiesési gondjaink nem lehetnek, az ötödik-hatodik helyre várom magunkat – jelentette ki Ács Pongrác, aki a következõ szezonban maga is ütõt ragad, és játékos-edzõként segíti a csapatot. 2010. szeptember 6.
ellen, mint a Csurgó, a Balatonfüred vagy a Ferencváros. Ezek alapján a tanulságok összegzésére kértük a pécsiek mesterét. Gyakorlatilag mindenben javulnunk kell. Meg kell szoknunk az élvonal dinamikáját, ami ritmusában háromszor olyan erõs, mint a „B” liga. A felkészülési mérkõzéseken többször elõfordult, hogy 40–50 percig döntetlenre álltunk, aztán pár percet kihagytunk fejben, és rögtön megugrott az ellenfél három-négy góllal. Meg kell tanulnunk végig odafigyelni. A másik tanulság, hogy mindenkinek fel kell vállalnia a feladatát, és hozzá kell tenni a maximumot. Eddig elég volt, ha két-három ember jól játszott, most mindenkire szükség lesz. A pécsiek szeptember 12-én, a Mezõörs ellen mutatkoznak be hazai pályán.
Univ-13.qxd
2010.09.03.
15:35
Page 1
yetem g E ó l o c n á T at z o r PTE o s y n é v z e end R i m u e l i b u J s 10 éve ber 20–27. 2010. szeptem Pécs,
szeptember 20–25., ÁRKÁD PÉCS Bevásárlóközpont: Fotókiállítás a PTE Táncoló Egyetem elmúlt 10 évébõl szeptember 20. 18.00, PTE BTK Aula: Néptáncok: Magyar, horvát, szerb, makedón táncház szeptember 21. 18.00, PTE BTK Aula: Modern táncok: Hip-hop, electric boogie táncház szeptember 22. 18.00, PTE BTK Aula: Buli táncok: Boogie-woogie, swing, salsa táncház szeptember 23. 17.15, Színház tér: Bemutatómûsor a IV. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó Tánc-Szín-Tér programjában szeptember 24. 15.00, ÁRKÁD PÉCS Bevásárlóközpont: Bemutatómûsor
m e t e y g E ó l o c n PTE Tá la á G i m u e l i b u 10 éves J
Széchenyi tér , 0 .0 2 2 – 0 .0 6 1 . 7 szeptember 2
Veled k u j t z s o g e m Mi a TÁNCOT, lünk e v g e m d z s o Te az ÉLMÉNYT!
Részletek: www.tancolo.pte.hu a Táncoló Egyetem Jubileumi Magazinjában az UnivPécs szeptember20-i számában
Univ-14.qxd
2010.09.03.
16:32
Page 1
Kozmosz, cirkusz, Pécs www.pecs2010.hu
Élhetõvé tenni Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ember és az õ legkisebb gyermeke, aki ELindult szerencsét próbálni. És voltak akik itthon maradtak, a Mecseken innen. Ha már itthon maradtak, el is kezdtek azon tanakodni, mit kezdjenek azzal, hogy itthon maradtak. A tanakodásból közösségi diskurzusépítõ honlap és projekt, valamint különféle érdeklõdésû embereket (tüké-ket és nem tükéket) összehozó és különbözõ mûvészeti ágakat ötvözõ rendezvénysorozat született. Az itt maradó tanakodók elsõ hivatalos találkozása – az EL | AWAY rendezvénysorozat nyitó kiállítása – augusztus 27én volt a Nádor Galériában. Mit tegyen a tehetség: elmenjen, hogy érvényesüljön, vagy maradjon, hogy hasznosuljon?– vetette fel a programsorozat alapkérdését az építészprojektgazda Patartics Zorán az EL Pécs – Építészek Ma címû kiállítás megnyitóján. A tárlat 27 alkotó – Pécset a közelmúltban elhagyó építészek – 66 munkáját (új, vagy felújított épületeket és tereket, mint a Café Paulus, vagy a Kossuth tér) mutatja be. Patartics lendületes okfejtéssel rombolta le, majd építette újra az általa felvázolt projekt-koncepciót. Elõször is közölte, sokan nincsenek közöttünk, akik Pécs város arculatát kialakították. Pedig õk is részei a kiállításnak: ekkor le is tépte az EL Pécs – Építészek Ma felirat „Ma” részét. Majd bemutatta a projekt további állomásait, találkozási alkalmait, ahol nemcsak építészek, hanem mûvészek és társadalomtudósok is lehetõséget kapnak, hogy gondolkodjanak, állást foglaljanak „EL” kérdésben. A heti rendszerességgel jelentkezõ programok követõi számára kézzelfoghatóvá válik a projektgazda szerint, hogy mennyire másképpen gondolkodunk azonos dolgokról. Patartics, demonstrálva a szakmai sokszínûségre való törekvést letépte az építészek szót is, majd azonnal közölte – újabb feliratdarabot semmisítve meg, hogy nem csak Pécsen aktuális kérdés a másutt boldogulni vágyók elköltözése. Majd okfejtését zárva – természetesen megsemmisítve az EL feliratot is, kijelentette: valójában a tervezett találkozások legfontosabb kérdése nem is az eltávozók sorsa, hanem az ittmaradók jövõje. Az „ittmaradók” vitázási és együttmûködési lehetõségeiket bõvíti a projekt honlapja is, amely kimondottan harcba kíván szállni a világhálón ma uralkodó internetes (névtelen és arctalan) párbeszédkultúrával. Civil a kezdeményezés, hiszen támogatói is civil, lokálpatrióta mivoltukban (nem csak vállalkozóként) állnak a projekt mellé. Patartics külön hangsúlyozta, hogy az EL | AWAY programsorozat minden segítõjével eszmei közösséget tud vállalni. Civil a kezdeményezés abban az értelemben is, hogy egyetért az Európa Kulturális Fõvárosa projekt eredeti céljaival. Ezekre a célokra Takáts József irodalomtörténész, a PTE BTK egyetemi oktatója (A határtalan város címet viselõ pécsi EKF pályázati könyv szerzõje) emlékeztetett minket. A célok többek között a demokratikus beszédmód és vitakultúra kialakítása, átjárás megteremtése a különféle mûvészeti ágak között volt, valamint kísérletezés a mûvészetben, a mûvészettel oly módon, hogy váratlan helyszíneken, szokatlan formákkal nyilvánulhassanak meg az alkotók. Még nincs vége | tarthatsz véle. http://www.elprojekt.hu/http//2010up.blog.hu
14
De nem is kozmosz, hanem egy teljesen új világ. Abban mindenki egyetértett péntek este a Széchenyi téren, hogy ha azok a produkciók, amiket eddig széltében-hosszában lehetett látni a városban, nem ingatták meg a cirkuszról eddig alkotott véleményünket, akkor a Grupo Puja! K@smos címû elõadása az alapjait is lerombolta a hagyományos cirkusz-elképzelésnek. Vagyis túlszárnyalta. Már a fõpróbán, ami még világosban zajlott, tudni lehetett, hogy nagyon látványos lesz az elõadás. Az emberek még a meleg ellenére is kitartottak, összevizezték magukat vagy vízért mentek, és voltak, akik a leandereket szaglászták. A cirkusz lehet olyan látványos, hogy egy egész tömeg álljon szájtátva bámulva a produkciót. Aztán besötétedett és a daru felemelte a gömböt (leginkább egy játszótereken látható holdjáró mászókára hasonlított, csak lábak nélkül), amire négy sornyi hátizsákos alak kapaszkodott – mintha valami könnyed szélcsengõ apró bábjai lennének, vagy felfûzött fehér virágok. Az alakok mozogtak, s hol körök-
be kapaszkodtak, hol a DNS-t formálták meg. Ez volt a kezdõ kép, s fura, de ha nem is tudom teljesen biztosan megfogalmazni, hogy melyik kép mit jelentett pontosan, de az egyértelmû volt, hogy a világ születését mutatják be. Ennek ellenére nem tudom a látottakat elvonatkoztatni attól a zöldes napkorongtól, amit a kulturális fõváros projekt megnyitóján láthattunk.
És lehet fanyalogni és kritizálni, de az biztos, hogy vannak új tereink, amiket be is lehet lakni, van bennünk kellõ nyitottság arra, hogy esélyt adjunk az újdonságoknak és biztos vagyok abban is, hogy például a cirkuszról egészen más, újraírt fogalmaink vannak. Egy másik világ ez itt Pécsett, bizony, egy egészen új.
Színerõ 5.
Mai arab költõk mûveit s saját álmait jelenítette meg a kilenc tuniszi fiatal a cirkusz porondján. Mozdulataik lenyûgözõen könnyedek voltak, szaltóikat kötéllel, lógva, csavarva, tekerve, ugrálva, dõlve, táncolva bemutatott mozgássoraikat egy hagyományos értelemben vett cirkuszban külön-külön is tapssal jutalmazhatta volna a közönség. Álomszerûvé mégsem ettõl, hanem a történetek elmesélési módjától vált az elõadás, mégpedig olyannyira, hogy az arabul elõadott versbetétekrõl a sátor elõtt kiosztott fordítás nélkül is érezni lehetett, mirõl szólnak. Cikk a http://2010up.blog.hu-n
2010. szeptember 6.
A hatalmas képeknek hatalmas tér kell – a PTE Mûvészeti Karának Színerõ elnevezésû rendezvénye arra ad lehetõséget, hogy az alkotók ne csak hogy a szûkös mûtermekbõl törjenek ki, de nagy kiállítótérben be is mutathassák mûveiket. Idén erre ismét a Zsolnay gyárban, ezúttal a Belga teremben került sor. A június 25-én nyílt tárlat lepusztult helyszínét Kovács Balázs elektronikus zenei produkciója párnázta ki, misztikussá téve a teret, melybe az idei alkotások szinte belesimultak. A hatalmas felület volt talán az egyetlen közös pont: Nyilas Márta nyulakat és kikötõi halakat ábrázoló lenyûgözõ képei mellett látható volt Böszörményi István akasztott szerelmespárt ábrázoló, a korábbi Színerõkrõl ismerõs témájú festménye, Hegyi Csaba hatalmas kör alakú alkotása – Miklya Gábor pedig egy térbe lógatott installációt, egy vörös fonalakkal lyuggatott vásznat állított ki.
Univ-15.qxd
2010.09.03.
16:40
Page 1
English Up to dates about Bibliotheca
Coming up Orientation Day for International Students 6th of September 10:00 a.m. Pollack Mihály Faculty of Engineering, (Pécs, Boszorkány u. 2.) Info:
[email protected] Welcome at the University Pécs! Students from all over the world come to study at the University of Pécs and the colleagues from the International Relations help them to find their place here. They share a bunch of practical and very useful information with them. Official Opening Ceremony of the New Academic Year and of the South Transdanubian Regional Library and Knowledge Centre and of the new academic year 2010/2011 8th of September 14:00-16:00 p.m. South Transdanubian Regional Library and Knowledge Centre (Pécs, Universitas u. 2/a.) Info: http://english.pte.hu/ Come, see and explore the brand new building!
The University Library of Pécs is moving from 1st of July into the Knowledge Centre (Transdanubian Regional Library and Knowledge Centre) and it is closed because of the preparatory works of moving. The library will next be opened on 22th of October at the new location in Universitas street, near the 48 Square. In the new Knowledge Centre not only the University Library moves, but as well the Benedek Ferenc Faculty Library (law and economic literature) and the Csorba Gyõzõ City-County library, with it's large-scale literature substance, it's musical collection and it's children's library. In the Knowledge Centre will take place a bookshop, the Office of Student Service, a bookbindery, a buffet, and further new services. On 8th of September, an opening ceremony will be held in the framework of the senate seat in the South-Transdanubian Regional University Knowledge-Centre. Full library services will be available starting on 22nd of October in 2010. The university students and readers are invited to use the university network's libraries and the Csorba Gyõzõ County-City library's branch libraries in the South-Transdanubian Regional University Knowledge-Centre collections. For more information please visit www.lib.pte.hu - under the "TKP Hír" link. About the Knowledge Centre more information is given on page ww.pecs2010.hu, under the "city development" catchword.
Salad Making Competition of the University of Pécs 15th of September 16:00 p.m. Pécsi Est Café (Rákóczi út 46.) Info: http://www.pecsigastroclub.hu/ Cooking is good. This competiton gives chance to meet other students and to make salad. Mix well the ingredients!
Dancing University 10th Anniversary Jubilee Programme From 20th of September Info:
[email protected] The Dancing University was founded at the University of Pécs in the autumn of 2000. Its main aim was to create an extraordinary leisuretime activity of high quality, which is absolutely unique in Hungarian higher education and is meant to improve the institution's position. Since it is offered only at this university, it emphasizes the feeling that it is good to be a citizen of this institution and this city. – 20th - 25th September 2010., ÁRKÁD Pécs shopping mall: Photo exhibition about the best moments of the 10 years of the Dancing University – 20th September 2010. 18.00, Aula of the Faculty of Humanities (Ifjúság Street 6, Pécs.): Hungarian, Croatian, Serb, Macedonian dance house – 21st September 2010. 18.00, Aula of the Faculty of Humanities (Ifjúság Street 6, Pécs.): Hip-hop, electric boogie dance teaching – 22nd September 2010. 18.00, Aula of the Faculty of Humanities (Ifjúság Street 6, Pécs.): Boogie-woogie, swing, salsa dance house – 23rd September 2010. 17.15, Theatre Square: Dance show – 24th September 2010. 15.00, ÁRKÁD Pécs shopping mall: Dance show – 27th September 2010. 16.00-22.00, Széchenyi Square: Dancing University 10th Anniversary Jubilee Gala
Discover what Pécs is for you! by Hilda TAKÁCS
For the ones who spend their first days/weeks in the city it is probably an exciting period, since arriving to a new place to live in always means a sort of new life with meeting a different culture and different people. What makes the experience so enjoyable is that a unique 'new world' can be created by you, which will hopefully be an unforgettable part of your life. It is time to start exploring the city where it all begins. Being a European Capital of Culture in 2010, Pécs offers a bustling cultural life. Let's start with some attractions that have become trademarks of the city and definitely worth to visit! If we begin our imaginary trip from the Széchenyi Square having a look at the Jami in the centre of the square is both unavoidable and inevitable just like the Zsolnay Fountain on the southern part. Turning to the Király Street you can find lots of cafés, restaurants, shops and also the National Theatre. From here we go to the St. István Square to visit the recently renovated gorgeous Cathedral of Pécs, the Barbican Bastion, and the Early Christian Burial Chambers. On the way to these sights we stop at the legendary Lover's Locks to take a look at the locks that couples put to a fence to declare that their love will remain as long as their locks, with their names on them, resist the various weather conditions. If you are interested in arts the next
stops are some of the most popular museums in the city like Csontváry Museum, ZsolnayMuseum and Vasarely Museum. Though it is only an imaginary tour I suppose you are tired and it would be time to have a meal and a drink somewhere. There are several restaurants in the centre offering delicious food as well as daily menus for reasonable prices. For having a drink you can choose from numerous places, which have really special atmospheres. Let me advise one before you would blame me for not being a competent imaginary tour guide. The Várfal Promenade and CultureGarden (Kultúrkert) – situated on the western part of St. István Square – is one of the nicest places in Pécs offering an amazing panorama with high-quality cultural programs such as jazz and literary evenings. Having a Reading Parkland inside, it provides shelves of books to read while having a coffee or a glass of wine in the café or just lying in the grass. Simply inspiring. Finally, one more 'supply' to your 'real tour': a program in the near future called Heritage Festival (16-26 Sept.), which is the oldest festival of combined arts in the region. Varied multicultural concerts and folk dances are presented on the stages of Dome and Széchenyi Square. Make the festival more colourful with your participation! The sights, places and the program listed above are subjectively chosen by me. Now it is your turn to discover what Pécs is for you! Have a nice tour, have a nice stay! 2010. szeptember 6.
15
Univ-16.qxd
2010.09.03.
15:36
Page 1
magazin Egyetemesdi
WEINTRAUT Rita publicisztikája
Mert itt van ez a dolog, amit már azon a júliusi estén is sejtettél, amikor a boldogságtól rángatva csak ugrálni tudtál (de úgy, hogy egy gumilabda is elszégyellte volna magát
melletted) és csak annyit kiabáltál, hogy felvettek, meg hogy jeaaaaaaah! Hogy egyetemistának lenni jó. Aztán a gólyatáborból hazaérve csak elmosolyodtál. Egyrészt azért, mert éppen ennyire volt erõd, mielõtt végigaludtad volna a következõ két napot, másrészt azért, mert akkor már biztosan tudtad, hogy ez a legjobb dolog, ami történhetett veled. Az elsõ elõadáson a tematikát látva azért megkérdõjelezed. És az elsõ zh után kicsit el is bizonytalanodsz. Tanultál, persze, rengeteget… de mire volt elég?! Tán csüggedsz is, de csak a következõ alkoholgõzös hajnalig. Mert már rutinosan nyúlsz hétfõnként az univos gyûjtõbe, és az aula zsongó forgataga visz tovább. Az egyetem beszippantott. Minden nyûgével együtt imádod... Reggel hosszú kávét iszol, este valami rövidebbet, néha a nappal együtt kelsz, néha meg akkor fekszel. Rájössz, hogy a végtelen vizsgaidõszaknak is lehetnek szépségei, (például amikor mégiscsak véget ér), és ha nincs pénzed hazamenni, akkor visszaváltod az üvegeket. Ez egy ilyen dolog.
Pécsi gólyák! Szevasztok!
KISS László publicisztikája
Elõször is fogadjátok üdvözletem az UnivPécs nevében. Isten hozott titeket Magyarország legrégibb egyetemén! Gondolom, amint megkaptátok a felvételrõl szóló értesítést, azonnal arról kezdtetek ábrándozni, vajon miként fogjátok kielégíteni tudásszomjatokat az elõadásokon, a könyvtárban, vagy szaktársaitokkal a koli társalgójában ücsörögve egy bögre forró tea mellett. Ez igen dicséretes! Hiszen azért jöttetek a PTE valamely karára, hogy érdeklõdéseteknek (vagy érettségi eredményeiteknek) megfelelõen orientálódjatok a legfelsõbb fokokig, s mint tanult ifjú hölgyek és urak hagyjátok el az egyetemet. De higgyetek nekem: egy kis lazítás még a jövõ értelmiségének is kijár. Azokhoz a gólyákhoz képest, akik eddig csak osztálykirándulások alkalmával találkoztak Sopianae-val, én né-
mi elõnnyel indultam, hiszen a várost és néhány lakóját már régrõl ismertem. Így is akadtak azonban dolgok, amelyeken megdöbbentem, aztán jó ideig emésztgettem õket magamban, mígnem természetessé váltak a számomra. Csak hogy egyet említsek: a campus büféjében tudtam cigit venni. Triviális bár, a gimis évek után azonban mégis felemelõ. És ha már a középiskolás évek: dobjátok félre az eddigi rossz tapasztalataitokat! Ha valami, akkor az biztos, hogy itt az egyetemen azért fognak veletek haverkodni (vagy nem), mert olyanok vagytok, amilyenek nem pedig azért, mert egy képzeletbeli létra felsõ fokain álldogáltok. Ha már elfáradtatok a kötelességtudat okozta szorgos magolásban, akkor semmiképpen se hagyjátok ki Lenthár Balázs és cimborái csütörtök esténkénti muzsikálását, mely során akusztikus kuplerájjá varázsolják a Zöld pincéjét. Érdemes meghallgatni õket, hisz nem minden kocsmában hallhatsz élõ, hamisítatlan kocsmazenét, ráadásul ingyen az italod mellé. És még ott van az én szívemhez oly közel álló Remete rét, ahol minden év áprilisában a környék rezidens lemezlovasai tekerik addig a bakelitet, amíg a Dél-Dunántúl legjobb open air partyját nem hozzák össze a Mecsek szívében. Mi a választék? Goa, dubstep, és drum and bass! És ha már Mecsek, akkor szánjatok rá egy hétvégét vagy akár csak egy napot, és csináljatok fönn a hegyen egy biciklitúrát. Higgyétek el, megéri! Szó ami szó, remélem úgy fognak eltelni számotokra az egyetemi évek, ahogy azt megálmodtátok. Használjátok ki, hisz a következõ fejezet az élet nagy könyvében már csupa nagy betûvel íródik majd.
Kik vagytok ti, gólyák? Összesen 8510 hallgató iratkozik be elsõsként a Pécsi Tudományegyetemre, ebbõl 5136 fõ fiú, vagyis a lánygólyák (3374 a hölgyek száma) válogathatnak. A nemek aránya persze csalóka, karonként változik: viszonylag kiegyenlített az arány a természettudományi karon (516 lány, 580 fiú) és a mûvészeti karon (65 lány, 59 fiú). A joghallgató gólyalányok viszont több mint kétszer annyian vannak, mint a fiúk, az elsõs bölcsészlányok pedig majdnem háromszor annyian, mint a bölcsészfiúk. A sztereotípiákat igazolja a Pollack férfiuralma. Igaz, 239 vállalkozó kedvû nõnemû PMMK-s is most kezdi ott a tanulmányait. A felvételivel bekerültek döntõ többsége magyar állampolgár, õket 25 fõvel követik a szerb, 16 gólyával pedig a szlovák állampolgárságú hallgatók. Bosznia-Hercegovina, Szlovénia és az Amerikai Egyesült Államok egy-egy állampolgára örült a felvételije után, hogy Pécset jelölte meg. (Az Erasmusos hallgatókat nem számoltuk hozzájuk.) A legtöbb gólya baranyai, összesen 3038 hallgató, aztán persze Tolna és Somogy megye a sorrend, hiszen ezek vannak közel az alma materhez. Viszont Heves megyébõl is tanul itt 35 gólya, Hajdú-Biharból 38, BorsodAbaúj-Zemplénbõl 49 fõ. Van két olyan gólya, akik jelenleg még csak tizenhét évesek. A legidõsebb gólya hatvanhat évesen vág bele tanulmányaiba. A legtöbb hallgató tizenkilenc éves (összesen 1925-en), vagy éppen betöltötte a húszat (1260 hallgató).
KÖRKÉRDÉS
Mit gondolnak a gólyák? TASI ORSOLYA
Mindig is Pécs volt az egyik kedvenc városom, és az SZTE-n, ahol eddig tanultam, nem indítottak esztétika MAt. Ráadásul az itt tanuló ismerõseim mindig pozitívan nyilatkoztak az egyetemrõl. Nagyon tetszik, hogy a tanterv alapján a következõ két évben a tanulmányaimban a hangsúly a gyakorlaton lesz, mert bár az alapképzés során is rengeteget tanultam, igazi, kézzelfogható, használható tudást nem kaptam. Bízom benne, hogy nem csak szakmai tudást kaphatok, de részese lehetek az itteni legendás diákéletnek is.
16
BENCZE ZSUZSANNA
Õsztõl a PTE levelezõ szociálpolitika MA szakának hallgatója vagyok. Tulajdonképpen eddig is a PTE diákja voltam, hiszen eddig Szekszárdra jártam, ahol szociális munkásként végeztem. Ott MA képzés nem indult, ezért az egyetem központi, pécsi intézményébe felvételiztem. Eddig nappalis voltam, most azonban munka mellett ezt nem tehetem meg, ezért is esett a választásom a levelezõs képzésre. A szekszárdi egyetemi életrõl – talán mert kisváros –, nem sokat tudok mesélni, de remélem, hogy itt most majd mindent bepótolhatok!
CSIZMADIA KÁROLY
Most talán mindenki úgy érzi, hogy gólyaként belepottyant a nagyvilágba. Én nem érzem ezt, hiszen Pécsett lakom, minden ide köt. Számomra ezért is volt egyértelmû, hogy a PTE-t választom. Egyetemi éveim alatt a kapcsolatépítésre fogok koncentrálni – a gólyatábor, úgy érzem, már sikeresen meg is alapozta mindezt, a társaság már most összekovácsolódott. És hogy miért a TTK? Csak jó dolgot hallottam a karról, többek között azt is, hogy nagyon színvonalas az oktatás, és végül is éppen ezért veszünk részt a felsõoktatásban.
ÁMANN TÜNDE
Szokták mondani, az élet nem egyszerû: ez mindig be is bizonyosodik… fõleg nálam. Nem volt egyszerû eldönteni, hogy mi legyek, ha „nagy leszek”, s ehhez kiválasztani a megfelelõ iskolát. Dönteni mindig nehéz, de ami utána következik, az talán könynyebb. A TTK-t választottam azzal a reménnyel , hogy itt felnõhetek a jövõbeli elképzeléseimhez. Eddig nem bántam meg ezt a döntést, mert az orientációs napok alkalmával bebizonyosodott, hogy ez a nekem való hely: jófej emberek, szép egyetem, klassz város. Nem is kell ennél több!
2010. szeptember 6.
LUKÁCS ZSAKLIN
A PTE-t azért választottam, mert pécsi vagyok, a biológia pedig gimiben a kedvenc tárgyam volt, így ezen a vonalon tanulok tovább. Aggódtam is kicsit, vajon találok-e hozzám hasonló bohém lelkületû személyiséget, de kellemesen csalódtam, a csoport igazán sokszínû! Bízom benne, hogy sok hasznos és érdekes dologgal a fejünkben, diplomával a zsebünkben, klassz élményekkel és sok baráttal hagyjuk majd el a PTE-t. Addig sok dolog vár még ránk, elõször is megtanulni eligazodni ebben az eszméletlen egyetemi labirintusban!
Univ-17.qxd
2010.09.03.
15:38
Page 1
PUKK Az idei szigetre jöhetett bármilyen sztárfellépõ, mindenki csak egy dologról beszélt, és egy koncertet várt. A Kispál és a Borz hivatalosan is utolsó koncertjét. Nagy volt a felhajtás körülötte, össze is gyûltek sokan. Hallhattunk interjúkat és rebesgettek mindenféle pletykát, hogy miért oszlik el mint buborék a világ, amiben fél szavakból is megértettük egymást, tomboltunk és skandáltunk együtt. Ilyen egy világ vége.
Ez (EF)OTT volt! EFOTT – elsõ ránézésre, hallásra egy rövidke kifejezés, név lehet, ám megfelelõ körökben használva rögtön tartalommal telítõdik meg a mozaikszó. Az Egyetemisták és Fõiskolások Országos Turisztikai Találkozója egy olyan rendezvény, mely 1976 óta az év legnagyobb hallgatói buliját reprezentálja a nagyközönségnek. Minden esztendõben más-más helyszínen találkoznak az ország egyetemistái, fõiskolásai, hogy egy fergeteges fesztivál keretén belül ünnepeljék a fiatalságot, szabadságot, bolondságot. Horváth Judit írása
2010-ben Pécs nem csak Európa Kulturális Fõvárosa, de az egyetemi élet központja is lett. Július 13–19. között Pécs–Orfû adott otthont az EFOTT-nak, ahová az ország minden szegletébõl érkeztek vendégek, fiatalok és idõsebbek egyaránt. Több mint 68000 résztvevõ tombolt a különbözõ zenei ízléseket felvonultató koncerteken, mely ezúttal rekordot is döntött. Nyolc színpadon jobbnál jobb fellépõk szórakoztattak bennünket: közöttük volt Jamie Winchester, a P.A.S.O., a Magna Cum Laude, a Quimby, valamint egy igazi ikon, Ákos is. A Kispál és a Borz utoljára lépett fel „hazai” környezetben, a 30Y zenekar pedig az EFOTT-on mutatta be legfrissebb, PTE-rõl írt szerzeményét, melynek premierjén egyetemünk rektora, dr. Bódis József is tiszteletét tette (képünkön). Napjaink zenéi mellett a retro is lázba hozta a fiatalokat: Szandi, Csepregi Éva, Sipos F. Tamás, Korda Gyuri bácsi és az õ Klárikája idézték fel a '80-as, '90-es éveket, esténkét pedig Dévényi Tibi bácsi pörgette a lemezeit. A koncertek mellett számos egyéb programmal is szolgál-
tak a szervezõk. Napközben, az igazi nyári melegnek köszönhetõen, nem maradhatott el a strandolás, a sport programok, a lustábbak hasizmait pedig a Showder Klub sztárjai, Kiss Ádám, Kõhalmi Zoltán, Kovács András Péter és Lorán Barnabás dolgoztatta meg. A fellépõk mellett voltak sztárvendégei is a fesztiválnak, mint például Bochkor Gábor vagy Havas Henrik, akik egy-egy napra ugrottak le Orfûre, ám annál jobban érezték magukat. Látványos színpadi elemek, kitûnõ hanghatások, hajnalig tartó bulik, celebek, új barátságok, szerelmek – valahogy így foglalható öszsze tömören a 2010-es EFOTT. Talán egyetlen negatívumát emelném ki a fesztiválnak: a logisztikát. Sajnos a buszjáratok nem olyan sûrûn, és nem olyan mennyiségben álltak a fesztiválozók rendelkezésére, ahogy az tervben volt. Így akadt olyan hajnal, este, hogy órákat kellett várni, míg az ember eljutott Pécsrõl Orfûre, vagy épp fordítva. Mindent figyelembe véve azonban egy igazán színes, tartalmas rendezvénynek lehettünk fül- és szemtanúi, ami ismételten megmozgatta az egész ország egyetemistáit, fõiskolásait. A 2011-es EFOTT helyszíne még kérdéses, de egy biztos: mi (EF)OTT leszünk!
FIATALOKBÓL ÁLL – Tizennegyedszer tartották meg a Pécsi Nemzetközi Kultúrhetet, Európa egyik legnagyobb tematikus ifjúsági fesztiválját. Az idei ICWiP idõpontja július 24–31. volt, fõ helyszíne pedig a pécsi Dóm tér. A Pécs 2010 – Európa Kulturális Fõvárosa programsorozat kiemelt rendezvényének legnagyobb koncertjeit várhatóan Goran Bregovic és a Wedding and Funeral Orchestra, valamint a Pécs–Ruhr-vidék–Isztambul Karawane 2010 adta. Kis is feküdtek tõle néhányan. 2010. szeptember 6.
17
Univ-18.qxd
2010.09.03.
16:33
Page 1
kultúra A JESZ szeme
Padon padról „Egy mindenkit visz” – ennek a szellemiségnek a jegyében kaptak lehetõséget az EKF címre pályázó második körös városok és mûvészeik, hogy nyomot hagyjanak Pécsett 2010-ben. A Pán Balkán Art Piknik összmûvészeti fesztivál Padok és városok sétánya elnevezésû street art kiállítás és tér-rehabilitáció egyik mûvészével, Horváth Kolossal beszélgettem. Õ Budapest díjazottja lett. BORBÉLY Zsanett interjúja
Az elõzõ tanév, helyesebben színházi évad szellemében végigdolgozta a nyarat is a Janus Egyetemi Színház csapata. Nemzetközi színházi fesztiválon, nyári játékokon szerepeltek, és a társulat férfirészlege sok JESZ-közeli mûvész közremûködésével megadarabot is készített. KASZA Szabolcs írása
Kazincbarcikán részt vettek a huszadik ifj. Horváth István Nemzetközi Színjátszó Fesztiválon, ahová a Bakkhánsnõk címû darabjukat vitték el. A szokásos programnak nevezhetõ Pécsi Szabadtéri Játékokon most két elõadást is bemutattak. Egyrészt a régi sikert: A Nem élhetek muzsikaszó nélkül-t, másrészt egy Shakespeare-vígjátékot, a Makrancos-hölgyet. Mindkét darabot Mikuli János rendezte, míg a harmadik JESZ-es elõadás mûvészeti vezetõje, a társulat másik irányítója, Tóth András Ernõ volt. Itt valóban helyesebb a mûvészeti vezetõ kifejezést használnunk, hiszen egy igen sokrétû elõadást kellett Tóth Andrásnak összefognia. Az alapötlet Katona Imrétõl, a legendás budapesti Universitas diák-színjátszócsoport egykori vezetõjétõl, (JESZben többször is sikeres) Übü tragédia rendezõjétõl származik. Felvetése különös módon találkozott az Európa Kulturális Fõvárosa program egyik programtervével, az utcaszínházi fesztivál tartásával Pécsen. Emellett egybecsengett más EKF városok európaiságról alkotott gondolatvilágával is. A meglepõ egyezéseket, Tóth András nem-csak a szerencsével magyarázza, hanem azzal is, hogy az egyetemi együttes alkotói figyelnek a világra, a színházi életben zajló folyamatokra. A JESZ kapcsolati hálózatát is kihasználta a Küklopsz projekt létrehozásakor. A Mûvészeti Kar hallgatói tervezték az óriásbábot, Mészáros Péter aranypálmás filmrendezõ rendezte a darabhoz kapcsolódó rövidfilmet, és Rozs Tamás szerezte az elõadás zenéjét. A közös munkában Tóth András szerint az is jó volt, hogy a magas EKF-es költségvetés miatt minden részfeladat kidolgozója létrehozhatott egy autonóm mûalkotást, olyan körülmények között, amit eddig még sosem élvezhetett. Persze a pénz az EKF-program védelmében sem végtelen, például a marosvásárhelyi színészeket sem tudták sokáig Pécsen vendégül ellátni, ezért megfeszített tempóban kellett dolgozniuk a darabon. A feszített tempó miatt a tervezett felvezetõ programokat sem sikerült maradéktalanul megvalósítani. A nehézségek ellenére majd' teltházas estéket produkált a Küklopsz és a nem mindennapi díszleteket napközben is megcsodálták a kulturális fõváros látogatói. A darab rendezõje szeretné, ha lenne, lehetne folytatás, hiszen nemcsak a szereplõk, az elõadás, a díszlet alkotói miatt igazi pécsi, dél-dunántúli attrakció a Küklopsz, hanem a görög színdarabba behozott mai történetek, a busók szerepeltetése miatt is.
18
Mi volt a koncepciód a pad tervezésénél? Igyekeztem megfelelni a pályázati kiírásnak, egy idõtálló, gazdaságos, kültéri használatra megfelelõ, környezetével harmonizáló alkotást létrehozni. Alapul egy régi klasszikus városligeti pad szolgált. Az így meglévõ két betonelemet egymás mellé, merõlegesen helyeztem el. Az egyiket pirosra, a másikat feketére festettük be, így karakteresebb lett. Vizuális jelként jelenik meg, nemcsak tartó szerepe van, hanem felhívja magára a figyelmet, olyan mint egy felfelé mutató ujj. Az ülõfelületre Budapest kontúrja került, pirogravor technikával. Hogyan zajlottak a munkálatok? Két segítõm is volt. Szerencsétlenségünkre eleinte esett az esõ, de végül
neki tudtunk állni dolgozni. A terveket még Pesten készítettem, Balatonrendesen csináltam meg magát a padot, a fõváros ajánlotta fel a két betonelemet, és itt Pécsett, a helyszínen állítottuk össze. A gyakorlati kivitelezés során döbben rá az ember, hogy amit megtervez számítógépen, az teljesen más, mint mikor két kézzel kell kivitelezni. Ezért is csináltam mindent én magam, az anyagok beszerzésétõl kezdve az asztalos munkákig. Rengeteget tanultam a folyamat során. Lehet, ha még egyszer nekifutnék, már kicsit átalakítanám, mindenesetre a látványterv és az elké-
szült mû szinkronban van. Tükrözi azt, amit elképzeltem. Mi a véleményed magáról a Pán Balkán Art Piknikrõl? Nagyon szimpatikus az egész megmozdulás. Eleve a pécsi légkör, hiszen én is ide jártam a Pollackra. Kötnek az egyetemi évek, szerelmek, kocsmázások. Nagyon jó megoldásokat láthattam itt. A Pán Balkán programon belül a zongorák, a térbútorok is izgalmasak. Remélem, funkciójukhoz híven fogják használni ezeket az alkotásokat, és nem esnek a rongálók áldozatául.
KULT-zabáló
Korai öröm Sokak szerint a korai élmények meghatározóak. Ha nem is emlékszel rájuk, váratlanul elõelõtörnek. NEMES Nóra írása
Pécsi pályafutásom korai gasztroélményei közül csak kettõre emlékszem: intenzív kapcsolatom volt a toastkenyér alapú májkrémes melegszendviccsel, aminek konzervízét ipari mennyiségû majonézzel próbáltuk elnyomni. Az élmény valóban kísér(t), bár szûk egy éves kúráról van csak szó, azóta akárhányszor a majonézes flakon után nyúlok, felsejlik bennem az érzés: nem kéne. Másik élményem az Ifjúság úti B épület aljában található vendéglátóipari egységhez köthetõ: ha nem melegszendón, akkor gnocchin éltem. Nem a parmezánoson. A spenótoson. Csirkével. Sajtmártással. Sok fokhagymával. Aztán hûtlen lettem, átálltam a chilis babra, a cézár salira, a spenótra, a bolognaira. Megfeledkeztem szegény gnocchiról. A tudatalattim viszont nem. Tavaly Németországba kerültem Erasmusszal. Új arcokkal, új ízekkel, más kultúrákkal barátkoztam – a szocializációs tér ugyanis a panelhangulatú, neonnal világított konyha lett, ahol ismerkedés közben hatalmasakat ettünk. Olasz barátnõmmel fõztünk hétrõl hétre rendületlenül. Elõtte nagybevásárlás: mi van leárazva, mibõl lehet sok embert nagyon jóllakatni. És ott, a hûtõpult elõtt
2010. szeptember 6.
elõtört a korai élmény. Te! – kiáltottam– nem lehetne ma gnocchi? Spenótosan. Csirkével. Sajtmártással. Sok fokhagymával! Lehetett. Elõször nekiálltunk megpucolni két kiló krumplit, majd csinos kockákra vágtuk, és sót nem sajnálva atompuhára fõztük. Leszûrtük, nekiálltunk törni üres borosüvegekkel (krumplinyomó épp egyikünknél sem volt). Megvártuk míg kihûl, jó langyosra. Aztán a langyos masszába ütöttünk két tojást, meg hozzákutyultunk egy doboz felengedett mirelit spenótot, sóztuk rendesen, majd hozzáadtunk egy kiló lisztet. Gyúrtuk. Ragadt. Nem baj, hozzákevertünk még egy kiló lisztet. Gyúrtuk. Még mindig ragadt. Káromkodtunk németül, olasz és magyar akcentussal, de ez sem segített, a nyomorult végül három kiló liszttõl lett tökéletes. Selymes, puha, semmihez sem ragadós, mint az oviban a sóliszt gyurma. Akkor aztán kis cipókat szakítottunk belõle, és a vadul lisztezett konyhapulton vékony hurkákká sodortuk õket. A legnagyobb fazékban vizet forraltunk, a sót megint nem sajnáltuk, és minden hurkát 2 cm-es darabokra vagdostunk fel egy nagy konyhakéssel. Aztán csoportosan, vigyázva, össze ne ragadjanak addig úsztattuk õket a lobogó vízben, amíg a felszínre nem jöttek. Akkor tésztaszûrõvel kihalásztuk, és egy nagy tálba, vékony vajdarabok mellé kerültek. Várták a végzetüket, a szószt. A feladatot testvériesen megosztottuk, az olasz
szekciót otthagytam az újabb adag gnocchival, én meg felkockáztam egy kiló csirkemellet, kis olajon fehéredésig pirítottam, sóztam, borsoztam, raktam rá egy kis majorannát – az nem árthat –, aztán felöntöttem egy jó fél liter tejjel, reszeltem bele vagy harminc deka sajtot, és nyomtam mellé fokhagymát. Legalább három gerezdet, mert attól érzed még három óra múlva is, mit ebédeltél. És mire az összes kis spenótos gnocchi felszínre, majd tálba került, nyakon öntöttük a szósszal. Eddigre megjelent mind a nyolc éhenkórász jóbarát, és pillanatok alatt eltüntették az elõtörõ pécsi gasztroemlékeimet. Hozzávalók 10 fõre: A gnocchihoz: 2 kg krumpli, 2 tojás, 1 doboz mirelit spenót, 3 kg liszt (plusz egy kicsi a nyújtáshoz), 3 ek só A szószhoz: 1 kg csirkemell kis kockákra vágva, só, bors, majoránna ízlés szerint (kóstolgatni kell) 7 dl tej, 30 dkg reszelt sajt, 3 gerezd fokhagyma Elkészítési idõ: Egyedül örökkévalóság. Kalákában 1 óra alatt kész (és akkor belefér 1 cigi, meg egy pohár bor is). Kevesebb fõnél természetesen arányaiban csökken minden mennyiség. Plusz jó tanács: ez nem tészta, a fõzõvízbe nem szabad olajat tenni – sosem készül el.
Univ-19.qxd
2010.09.03.
15:43
Page 1
Pán Balkán Art Piknik Újabb izgalmas EKF rendezvény vette kezdetét augusztus 30-án, a Pán Balkán Art Piknik elnevezésû összmûvészeti fesztivál Pécs több helyszínén futott. A Padok és Városok Sétánya címû street art kiállítás és tér-rehabilitáció az EKF címre pályázó többi magyar város számára is lehetõséget teremtett, hogy maradandó nyomot hagyjon 2010-ben itt. Az esztétikus, ugyanakkor funkcionális térbútorok az Északi Várfalsétányon tekinthetõk meg. Ugyancsak az Északi, illetve Nyugati Várfalsétányon található az ún. Land-art Park, ahol a képzõ- és építészmûvészek a természeti környezet formavilágának és kellékeinek felhasználásával mûvészi installációkat hoztak létre.
A „Play Me, I'm yours!”program nem csupán újraálmodott zongorák megtekintését tette lehetõvé, hanem a járókelõk maguk is rögtönzött koncerteket adhattak a hangszereken. A programsorozat részeként számos elõadó adott koncertet a fesztivál ideje alatt, más-más helyszínen. Azonban a szervezõk nemcsak a felnõttekre gondoltak, hanem a gyerekekre is a Pán Balkán Családi Matiné megszervezésével, amely színházi és táncelõadásokkal, kézmûves foglalkozásokkal szórakoztatta a kicsiket a hétvégén. BORBÉLY Zsanett
„Úgy látom a szakma rendezett magának egy újabb fesztivált”– élcelõdött a XV. Nemzetközi Felnõttbábfesztivál második napjának egyik elõadására érkezõ fiatal hölgy körültekintve a Bóbita Bábszínház elõterében. A versenyprogramok kezdeti közönségének összetételét nézve részben talán igazat adhatunk a karakán véleményt megfogalmazó színházrajongónak, de megnézve a fesztivál összes elõadását, az utcai programokat: nem. Hiszen nem csak a színházmûvészet szerelmesei, nem csak játékoskedvû felnõttek és nem csak bátrabb szülõk gyerekei lelhették örömüket az augusztus 23–28-ig tartó programsorozatban. Mint egy jó posztmodern regény, a felnõtt bábfesztivál kicsit mindenkinek, mindenkirõl szólt. A Pécsi Nemzeti Színház Kamaraszínházától kezdve a Kultúrkerten át az Árkádig és a különféle boltok kirakatáig mindenütt bábok, jobb esetben bábprodukciók tûntek fel a városban. Eric Bass, illetve egyik (angol nyelvû énekét és monológjait magyar szavakkal is fûszerezõ, mindenkit megénekeltetõ) bábja meg is kérte közönségét: ha találkoznak az utcán egy bábbal hívják meg otthonukba és vendégeljék meg. A kalapos-cilinderes host figura egyébként interaktívvá is tette a mûsort: a színpadon válogatott csapattal, közönségének néhány tagjával helyre hangszerekkel, helyre kis koncertet is adott. Eric Bass amerikai mûvész Õszi portrék címû elõadásában ezenkívül rövid etûdökkel szórakoztatta a nagyérdemût: míg az egyik fejezetben egy buddhista gong hangját
Felnõtt játszótér
kihasználó meditatív performanszot láthattunk tõle, addig a másikban egy zsidó cipész(báb) mesélte el történetét magának a halálnak, aki ezúttal érte jött. Vietnám elsõ és legnagyobb bábszínháza, a Vietnámi Nemzeti Bábszínház a Pécsi Mûjégpályán építette fel díszletét és tartotta meg többször is pirotechnikai elemeket sem nélkülözõ vízibábelõadását (képünkön). A nézõk az elõadás után közelrõl is megcsodálhatták a bábokat. Csodálni kezdhettük a színészeket, akik olykor a vízben fekve hoszszú rudakat, a rudakon zsinegeket mozgatva összehangoltan irányították a bábokat. Miközben a szereplõk párbeszédét és a zajokat is õk hozták létre.
Talán nem véletlenül rakták a fesztivál szervezõi az utolsó elõtti nap estéjére a tradicionális bunraku workshopot. A bunraku elõadások több mint 300 éve ugyanolyan szerkezetûek, ahogy a mai bábok is egy több, mint 300 éve megjelent õsminta másolatai. Ezeket 3 színész mozgatja, az egyik a lábait, a másik a bal kezét, a harmadik a fejét és a jobbkezét. Az elsõ bábos a vezetõ, a legöregebb és legtapasztaltabb színész. A többiek letakart arccal csak az õ gesztusaira figyelve mûködnek a színpadon. Olyannyira alárendelt szerepben vannak, szinte látszaniuk sem szabad. Annál jobban kell nekik koncentrálni. KASZA Szabolcs
Aranykor a Zsolnayban A Zsolnay negyedben található Sikorski-ház ad otthont Gyugyi László, Amerikai Egyesült Államokban élõ mûgyûjtõ Zsolnay porcelánokból álló kiállításának. A Zsolnay Aranykora címû tárlat a gyár legsikeresebb korszakát idézi. Gyugyi több kontinenst megjárva, egyenként, legtöbbször a kezében repülõn szállítva vásárolta össze az igen nagy eszmei és anyagi értékkel bíró alkotásokat. KASZA Szabolcs írása
A kiállítás a Zsolnay gyár történetének három fontos korszakát öleli fel, bemutatja a historizmus, a millennium, valamint a szecesszió idõszakában létrehozott kerámiákat. A 600 kerámiatárgyból álló gyûjtemény 40 év mûveit fogja össze, a gyár 1870–1910-ig tartó idõszakának mûvészi fejlõdését figyelhetik meg a tárlat látogatói. A gyûjtemény tartalmazza azokat az eozin kerámiákat is, amelyek Zsolnay Vilmos védjegyévé váltak a millennium idõszakában. Magyarország fennállásának ezredik évfordulójára új máztechnikát fejlesztett ki Zsolnay Vilmos, amelyet az ünnep tiszteletére „millenniumi technikának” nevezett el. A késõbbiekben eozin néven csodált, színváltó, színjátszó mázféleségekkel jelent meg, melyeken nemesfémek és drágakövek színe csillog. Ez a technika tette a gyárat világhírûvé. Több nagy név alkotásait is megtaláljuk a felvonultatott mûalkotá-
A Gyugyi-gyûjtemény látogatása a beruházások befejezéséig bejelentkezés alapján történik. A bejelentkezést hétfõtõl péntekig, 8.00-tól 16.00 óráig, a következõ telefonszámon és kontaktszemélyen, vagy e-mailen keresztül lehetséges: Tóth Viktória 30/5623760, e-mailen:
[email protected] Látogatási rend: Csütörtök–Vasárnap 10.00, 14.00, 16.00 óra. Belépõjegyek decemberig: Felnõtt: 1000 Ft Diák/Nyugdíjas: 500 Ft Tüke kártyával: 800/400 Ft
sok között. Többek között RipplRónai József, Apáti Abt Sámuel, Klein Ármin, Zsolnay Teréz és Júlia munkáit is megcsodálhatjuk. Számos kincsre lelhet az ide érkezõ látogató, megfigyelheti, hogyan ábrázolják az álmok világát giccsmentesen és hogyan láthatja a virágot egy madár vagy egy csiga. A Zsolnay negyed története ezzel a kiállítással új fejezethez ér. A kialakulóban lévõ kulturális és szabadidõközpont az év végére benépesül. A PTE Mûvészeti Kara, a Bóbita Bábszínház, a Janus Egyetemi Színház is ideköltözik, nem beszélve más városi mûvészeti terekrõl és vendéglátóipari egységekrõl, akiknek pályázatban rögzített elvárásoknak kell megfelelnie, hogy megmaradjon a negyed koherens koncepciója.
2010. szeptember 6.
19
Univ-20.qxd
2010.09.03.
17:52
Page 1
Az Apolló Artmozi mûsora
programajánló Mese a szerelemrõl (Mademoiselle Chambon)* R.: S. Brizé 09. 6–7. 18.15, 20.00 09. 9–12. 18.00, 20.00 09. 13–14. 20.00 09. 15. 18.00, 20.00 09. 16–17. 15.00, 17.00 09. 18. 19.00, 21.00 09. 19. 17.00, 19.00
09. 06. hétfõ KONCERT 17.00 ELjátszva – jazz
09. 07. kedd KONCERT 20.00 Szimur (Helyi Erõ)
Szeptember 6-tól 12-ig
09. 08. szerda 09. 09. csütörtök EGYETEMI KONCERT 14.00 Tanévnyitó Ünnepi Szenátusi Ülés
21.00 Bum! Tres! Lipa Ples Pop-rock kóruskoncert Az eszéki Lipa kórus 1876ban alakult. Átiratai között U2-, Madonna-, Pink Floyd-, Queen-, Nirvana- és The Beatles-dalok találhatók. Vezényel: Valerija Fischbach és Ozana Tomic A program ingyenes. MIROSLAV KRLEZA HORVÁT ISKOLA
Hajsza (Persécution)* R.: P. Chéreau 09. 6–8. 16.00 Szarul állnak a dolgok (De helaasheid der dingen)* R.: F. Van Groeningen 09. 6–8. 18.00 09. 9–12. 16.00 Coco Chanel és Igor Sztravinszkij (Coco Chanel & Igor Stravinsky)* R.: J. Kounen 09. 6–8. 16.00 09. 13–14. 18.00 Kínai lány (She, a Chinese)* R.: X. Guo 09. 9–12. 16.00 Szelíd teremtés – A Frankenstein terv R.: Mundruczó K. 09. 9–12. 18.00, 20.00 09. 13–15. 16.00, 18.00, 20.00 09. 16–17. 17.00 Melegkonyha (Fuera de carta)* R.: N. G. Velilla 09. 13–15. 16.00 09. 18. 17.00 Doctor Parnassus és a képzelet birodalma (The Imaginarium of Doctor Parnassus)* R.: T. Gilliam 09. 16. 19.00 09. 17. 21.00 09. 19. 21.00 Micmacs – (N)agyban megy a kavarás (Micmacs a tire–larigot)* R.: J–P. Jeunet 09. 16. 21.00 09. 17. 19.00 Delta R.: Mundruczó K. 09. 16–17. 15.00
Pannon Filharmonikusok koncertje NÁDOR GALÉRIA
EGYÉB ElAway
A kulturális projekt egy olyan kérdést állít a középpontba, amely a közösség, a város jövõje szempontjából meghatározó lehet: menni, vagy maradni? Mit tegyen a tehetség – az érvényesülése érdekében elmenjen, ha kell vagy maradjon, hogy a tehetsége hasznosuljon a közösség számára? A projekt rendezvényekbõl és a fórumnak, véleményeknek teret adó honlapból épül fel: www.elprojekt.hu AUGUSZTUS 27 – SZEPTEMBER 16. NÁDOR GALÉRIA 19.00 Varázskertben ki mit tud? VARÁZSKERT UTCZABÁR
KIÁLLÍTÁS „Egy mindenkit visz” – kiállítás – 12 város 12 bábszínház AUGUSZTUS 19 – SZEPTEMBER 12. PÉCSI KISGALÉRIA Könyvásó László DLA hallgató kiállítása AUGUSZTUS 23 – SZEPTEMBER 10. NEMART GALÉRIA Davor Vrankic kiállítása AUGUSZTUS 24 – SZEPTEMBER 12. VASVÁRY-HÁZ
A pécsi zenekar 2007-ben alakult, bevallásuk szerint a Mecsek Áruház tövében. Mint mostanában sokan, õk is próbálnak minél többet foglalkozni a növénytermesztés témájával, azon belül is a legtöbb számuk a szója-, a bab- és a borsótermesztésrõl szól. VARÁZSKERT UTCZABÁR
BULI 21.00 Grand Opening Party Semtex Dj's Extra: 2.00-kor a legbevállalósabb nõi öltözéket/ táncot ajándék pezsgõvel díjazzák! /Italakció: Zubrowka+alma: 390 Ft. A Woodoo jóvoltából mindenki ajándékot kap a bejáratnál! POLLACK B-KLUB
BULI DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS KÖNYVTÁR ÉS TUDÁSKÖZPONT
SZÍNHÁZ 19.30 Keresztúton – sorsfordító történetek A pécsi Playback Színház elõadása DOMINIKÁNUS HÁZ
18.00 Batta Dem Reggae Club VARÁZSKERT UTCZABÁR
EGYÉB 11.00 Vöröskereszt egészségsziget KOSSUTH TÉR 17.00 Irodalmi ELbeszélgetés a Jelenkorral
FILM 17.00 Vaklárma (See No Evil, Hear No Evil)
KIÁLLÍTÁS Változások – nyár Kudor Duka István és Kotormán László kiállítása JÚNIUS 21 – SZEPTEMBER 21. PARTI GALÉRIA
15.30 Hírös Pannónia régizenei együttes hangversenysorozata FERENCES TEMPLOM
R.: A. Hiller SANSZ Filmklub CIVIL KÖZÖSSÉGEK HÁZA, TÜKÖR TEREM
Királyi ajtó Bizánci tradíció a Magyar Görögkatolikus Egyházban AUGUSZTUS 11 – SZEPTEMBER 25. NÉPRAJZI MÚZEUM
18.00 SuppaBeatz Hip Hop Club VARÁZSKERT UTCZABÁR
„Ego Et Alter Ego” Molnar Franjo festõ- és grafikusmûvész kiállítása SZEPTEMBER 3–20. DÓM MÚZEUM, RENESZÁNSZ KÕTÁR
Munkácsy-trilógia kiállítás ÁPRILIS 24 – OKTÓBER 30. CISZTERCI REND NAGY LAJOS GIMNÁZIUM DÍSZTERME
BULI
Az kerekasztal-beszélgetésen a Jelenkor szerzõi körébõl három írót kérdeznek meg a projekt által felvetett kérdésekrõl, a diskurzusról, és mindezek mentén önmagukról. A beszélgetés résztvevõi: Konrád György, Németh Gábor, Parti Nagy Lajos A beszélgetést vezeti: Babarczy Eszter NÁDOR GALÉRIA
SPORT 15.00 Pécsi VSK-PANNONPOWER – Dél-KonstruktSZTE-Szedeák
09. 10. péntek KONCERT
09. 11. szombat SZÍNHÁZ
20.00 Brass Bastardz (LT) koncert A vilniusi banda turnéjuk során Pécsre látogat. A litvánról „új régiségnek” fordítható cím beszédes, ugyanis zenéjük kifinomult elektronikával és higgadt minimalizmussal vegyített. VARÁZSKERT UTCZABÁR
19.00 Sose halunk meg – a Musical
BULI 20.00 Rythm&Blues party CLUB 5 21.00 Friday Madness DJ Szabee vs. Smuky CLUB CHOICE 21.00 Retro Élõzene MAESTRO PIZZÉRIA MUSIC PUB 22.00 Friday night
R.: Koltai Róbert LAUBER DEZSÕ SPORTCSARNOK
KONCERT 11.30 Egyházzenei hangverseny Kiskarácsonytól Adventig koncertsorozat FERENCES TEMPLOM
STARDUST 22.00 Retro party – Dj Henrik SOHO DANCE CLUB
EGYÉB 10.00 Barátság határok nélkül – Látványos felvonulás Pécs azon testvérvárosaiból, amelyek már viselték az Európai Kulturális Fõváros címet, valamint a 2010-es kulturális fõvárosokból 25 fõs gyermekcsapatok érkeznek, hogy tovább fessék és varrják a Barátság határok nélkül projekt lobogóját. BARBAKÁN
20.30 koncert
StarFunkSimples
VARÁZSKERT UTCZABÁR
BULI 21.00 Karaoke szombat MAESTRO PIZZÉRIA MUSIC PUB 21.00 Saturday Night Fever DJ Szabee vs. Smuky CLUB CHOICE 22.00 Saturday night fever STARDUST 22.00 Soho disco SOHO DANCE CLUB
EGYÉB II. Országos Õstörténeti Konferencia SZEPTEMBER 10 – 12. IFJÚSÁGI HÁZ
5.00 Szlovéniai vártúra Utazók klubja IFJÚSÁGI HÁZ
SPORT
17. 00 Kecskeméti KSE – Pécsi VSK-PANNONPOWER KISKUNFÉLEGYHÁZI VÁROSI SPORTCSARNOK
15.00 Temesvár – Pécsi VSK-PANNONPOWER
SPORT
KIÁLLÍTÁS KISKUNFÉLEGYHÁZI VÁROSI SPORTCSARNOK
KISKUNFÉLEGYHÁZI VÁROSI SPORTCSARNOK
09. 12. vasárnap SZÍNHÁZ 19.00 Nemsenkilény
MOZIFESZTIVÁL Minden jegy 500 Ft. 09. 16–20.
Kövéren szép az élet (Gordos)* R.: D. Sánchez Arévalo 09. 16–17. 19.00, 21.00 09. 18–19. 15.00, 17.00 Mianyánk kivan (Reinas)* R.: M.G. Pereira 09. 18. 15.00 Mr. Nobody* R.: J. van Dormael 09. 18–19. 18.45, 21.00 Moszkva, Belgium (Aanrijding in Moscou)* R.: Ch. Van Rompaey 09. 19. 15.00
Films marked with an asterisk (*)) are presented in their original language with Hungarian subtitles. A *--gal jelzett filmeket eredeti nyelven, magyar felirattal vetítik.
20
EZEN A HÉTEN V. Gilbert Edit Egyetemi oktató Azért szeretem a Kultúroltásainkat (szeptember 11., Origó Ház), mert ott demokratikusan oltogatjuk a mániáinkat egymásba. Nem válik el a közönség a meghívott beszélgetõtársaktól. Ismerõsökkel diskurálhatsz nyilvánosan másról, mint szoktál, s olyanokkal, akiket a szervezõk is most szeretnének megismerni személyesen – felfigyeltek rájuk, így idehívták õket. Bölcsészek, orvosok, jogászok, filozófusok, szociológusok, politikusok, újságírók, könyvesek, mûvészek, tanárok, diákok, legutóbb pécsiek, pestiek, újvidékiek, miskolciak – most bukarestiek, felvidékiek is például. Társadalmi gondjainkról, kulturális kérdésekrõl szólnak a ki-
ajánlója bõvített kerekasztalok. Tavasszal papok elmélkedtek egy zsidó-keresztény orosz regényrõl. Most arról fogunk, milyen itthon külföldinek és kisebbséginek lenni, meg hogy miért ilyen megosztott ez az ország – s hogy van ez másutt? Friss és beérett írók és költõk, zenészek, színészek, képzõmûvészek – mániákusok mind – adják elõ ebben a sûrû közegben, változó helyszíneken produkcióikat. Hol centrumban, hol decentrumban. Közben gyerekek festenek és nemezelnek, s szakmák, hivatások, mûvészeti ágak oltódnak, öltõdnek egymásba, kultúrák, nemzetek, életkorok, profik, laikusok találkoznak össze.
2010. szeptember 6.
Börcsök Enikõ estje – monodráma PÉCSI HARMADIK SZÍNHÁZ
BULI 16.00 Vasárnapi matiné dj Run-nal VARÁZSKERT UTCZABÁR
EGYÉB Kultúroltás – Õszi dózis SZEPTEMBER 11 – 18. ORIGÓ HÁZ
KIÁLLÍTÁS I. Pécsi Nemzetközi Hadi-, Technikatörténeti Jármû- és Modellkiállítás SZEPTEMBER 11 – 12. ERXPO CENTER, PÉCS PLÁZA
Univ-21.qxd
2010.09.03.
16:47
Page 1
programajánló 09. 13. hétfõ
Szeptember 13-tól 19-ig
09. 15. szerda
09. 14. kedd
EGYÉB
KONCERT
EGYETEM
17.00 Elõadás és pódiumbeszélgetés Pécsrõl az USA-ba kivándorolt, ma Los Angelesben élõ és dolgozó építész, a kiállításon is résztvevõ Fekete Judit tart elõadást munkáiból, munkásságából, majd egy kötetlen beszélgetést hallhatunk vele, ahol a költözés személyes indítékairól és tapasztalatairól is szó lesz. A beszélgetõtárs a fiatalkori pécsi barát, Horváth András építész lesz. NÁDOR GALÉRIA
20.00 „Helyi Erõ” – Clash City Rebels koncert A 2007-ben alapított zenekar a Clash-nek állít emléket. Tribute mûsorukkal kisebb és nagyobb magyar városokon kívül, eljutottak Horvátországba, a Vajdaságba, Szlovákiába, Németországba, és Hollandiába is. VARÁZSKERT UTCZABÁR
16.00 Összegyetemi salátakészítõ verseny A Gasztroélmény Programsorozat célja az, hogy nemtõl, nemzetiségtõl, állampolgárságtól függetlenül minden társadalmi réteg, minden korcsoportját bevonja a gasztronómia színes, élvezetes és változatos világába. Ennek eredményeképpen a 2010-es évben létrejövõ rendezvények szervesen kapcsolódnak a „Határtalan Város” címû pécsi, Európa Kulturális Program pályázati elképzeléseihez. PÉCSI EST CAFÉ
19.00 Varázskertben ki mit tud? A Király utca 65. szám alatt mûködõ open air underground klub tehetséges elõadók részére hétfõnként lehetõséget biztosít a fellépésre. Zenei, színházi, táncos, prózai vagy bármilyen szórakoztató produkciót várnak, akár spontán megjelenéssel, vagy elõzetes egyeztetés alapján. Kontakt: 0670/774-85-64 VARÁZSKERT UTCZABÁR
BULI 21.00 Ladies Night Party Dj Luis Minden nõi vendégnek ingyenes belépéssel kedveskednek, ráadásként a három legszexibben megjelenõ hölgy féláron rendelhet portfoliófotózást. POLLACK B-KLUB
KIÁLLÍTÁS
KONCERT 20.00 Rózsaszín Pittbull koncert
Az 1400 °C nemzetközi mûvésztelep kiállítása AUGUSZTUS 16 – SZEPTEMBER 16. MÛVÉSZETEK ÉS IRODALOM HÁZA El > Pécs > Építészek > Ma
EGYETEMI
Start Rock Klub
18.00 SuppaBeatz Hip Hop Club VARÁZSKERT UTCZABÁR
KONCERT
SZÍNHÁZ 16.00 Kakasviadal bábjáték BARBAKÁN VÁRÁROK
20.30 Smárton Trió koncert
Pécsrõl elszármazott építészek kiállítása AUGUSZTUS 27 – SZEPTEMBER 19. NÁDOR GALÉRIA
Morvay Antal és Krisztina felvidéki mûvészek munkáiból SZEPTEMBER 13 – 19. MÛVÉSZETEK ÉS IRODALOM HÁZA, JÁTÉKTEREM
„A lelki egészség megõrzése a képzõmûvészet által” A Csontváry Képzõmûvészeti Stúdió kiállítása SZEPTEMBER 6 – 20. CIVIL KÖZÖSSÉGEK HÁZA, GEBAUER GALÉRIA
EZEN A HÉTEN ajánlója Személy szerint már nagyon várom, hogy ismét közönség elõtt játszhassunk. A tavalyi szezon nem úgy alakult, ahogy azt többen szerettük volna, remélem azonban, hogy idén másként lesz majd. Jó kis csapat alakult a nyáron, mindenki küzd, harcol a sikerért. Ahogy a régebbi csapattagokra, úgy az újakra is szinte kivétel nélkül igaz, hogy tavaly nem jutottak csapatukkal a legjobb nyolc együttes közé, így mindenkiben dúl a bizonyítási vágy, hatalmas motivációt jelent ez mindannyiunknak. A bajnokság ugyan csak október elején rajtol, azonban a sport rajongói addig sem maradnak program nélkül, hiszen szeptember 18–19. között rendezzük meg a PVSK Kupát a Lauber Dezsõ Sportcsarnokban. Ez azért is nagyon fontos, mert ez a mi hazai rendezé-
sû viadalunk. Mindenképpen az a célunk, hogy megszerezzük a tornagyõzelmet, és persze az is, hogy a kilátogató emberek egy közönségszórakoztató, látványos kosárlabdát játszó együttest ismerhessenek meg bennünk. Az ellenfelekre sem lehet panasz, hiszen a már tavalyi szezonban is meghívott Novi Sad, az ismerõs arcokat felvonultató Kecskemét és a szomszéd Kaposvár együttese lesznek az idei résztvevõk. Ez a két nap jó lehetõség arra, hogy a kilátogatók megismerkedjenek az újjászervezõdött csapattal, felmérjék, hogy hol tartunk a felkészülésben, és hogy hogyan sikerült alkalmazkodni a megváltozott szabályokhoz. A kitolt hárompontos vonal mögül ugyan sokat gyakoroltuk a dobásokat, de a közönség biztatására is szükség van ahhoz, hogy nyerjünk.
KONCERT
18.00 Segítség, komolyzene! ZENEPARK
A Pannon Filharmonikusok koncertje PTE ROMHÁNYI AULA
SZÍNHÁZ
20.00 A Budapest Saxophone Quartet jazzkoncertje DÓM TÉR
19.00 Improvokál fellépése Harapj rá, kultúrszendvics! NEMART GALÉRIA
20.30 Voler Mouche koncert VARÁZSKERT UTCZABÁR
KONCERT
21.00 C.C. Cowboys koncert PÉCSI EST CAFÉ
16.00 Fúvósgála és Tértánc – Az Örökség Fesztivál megnyitója SZÉCHENYI TÉR
BULI
BULI
20.00 Rythm&Blues party 19.00 Varga Gábor és Nagy CLUB 5 Péter Schumann-estje MÛVÉSZETEK ÉS IRODALOM HÁZA, 21.00 Friday Madness FÜLEP LAJOS TEREM DJ Szabee vs. Smuky CLUB CHOICE 20.00 30Y koncert 21.00 Retro Élõzene MAESTRO PIZZÉRIA MUSIC PUB
21.00 Karaoke szombat MAESTRO PIZZÉRIA MUSIC PUB
EGYÉB 10.00 VI. Országos Napórás Találkozó CIVIL KÖZÖSSÉGEK HÁZA
Sárkányvadászok (Chasseurs de dragons) R.: A. Qwak, G. Ivernel 09. 6 – 8. 16.00 Egy másik ember (Un autre homme)* R.: L. Baier 09. 6 – 8. 18.00 Ilyen a formám (The Back–up Plan)* R.: A. Poul 09. 6 – 8. 20.00 Bogyó és Babóca – 13 mese R.: M. Tóth G., A. Krizsanics 09. 9 – 15. 16.00 Doktor Parnassus és a képzelet birodalma
SPORT 18.00 Kaposvári KK – Pécsi VSK-PANNOPOWER
22.00 Friday night
STARDUST 22.00 Retro party – Dj Henrik SOHO DANCE CLUB
EGYÉB Fényfestészet Architekturális vetítés a Bazilika homlokzatán SZEPTEMBER 16 – 17. DÓM TÉR Örökség Fesztivál – Pécsi DÓM TÉR Napok SZEPTEMBER 16 – 26. BULI PÉCS 18.00 Batta Dem Reggae Club Arts in difference programVARÁZSKERT UTCZABÁR sorozat
EGYÉB
HOSSZÚ „Puska” Gergely
Az Uránia mozi mûsora
16.15 Ernst Triebel orgonakoncertje PÉCSI PÜSPÖKSÉG
EGYÉB Magyarok Kulturális Világfesztiválja A közel 20 éves múlttal rendelkezõ Határon Túli Magyarok Fesztiválja programsorozat kapcsolatait, hagyományait, értékeit bõvítve kilép a Kárpát-medence térségébõl és immáron több kontinensrõl várja a magyar származású hírességeket, mûvészeket, mûvészeti együtteseket. SZEPTEMBER 14 – 26. PÉCS ÉS BARANYA MEGYE TELEPÜLÉSEI
09. 18. szombat
19.30 Világsztárok Pécsett 20.00 Mahala Rai Banda – KORtárs a múltban DÓM TÉR
VARÁZSKERT UTCZABÁR
BULI
KIÁLLÍTÁS
09. 17. péntek
18.00 Anyswing koncert BARBAKÁN VÁRÁROK
IFJÚSÁGI HÁZ
Ólomüveg kiállítás
09. 16. csütörtök
9.30 Képzõmûvészetterápiás Konferencia A konferencián „Nyers mûvészetek” címmel elõadást tart dr. Aknai Tamás mûvészettörténész, a Pécsi Tudományegyetem tanára, aki egyben a konferencia elnöke. CIVIL KÖZÖSSÉGEK HÁZA, MÉHES TEREM
SZEPTEMBER 16 – OKTÓBER 17. MÛVÉSZETEK ÉS IRODALOM HÁZA „Én elmentem a vásárba fél pénzzel…” Kézmûves kirakodóvásár és bemutatók SZEPTEMBER 17 – 19. SÉTATÉR
Kolozsvári Napok programsorozat SZEPTEMBER 17 – OKTÓBER 2. MÛVÉSZETEK ÉS IRODALOM HÁZA az
14.00 Bemutatkozik olaszországi Róma megye KIÁLLÍTÁS Pécs2010 Gasztroélmény „A két világháború közötti programsorozat HOTEL KIKELET Kolozsvár” fotókiállítás SZEPTEMBER 17 – 18. MÛVÉSZETEK ÉS IRODALOM HÁZA 17.00 Társadalomkutató szimpózium A centrum és a periféria kö- Textil- és kerámiakiállítás SZEPTEMBER 17 – OKTÓBER 2. zötti értelmiségi mozgásról MÛVÉSZETEK ÉS IRODALOM HÁZA NÁDOR GALÉRIA
2010. szeptember 6.
LAUBER DEZSÕ SPORTCSARNOK
09. 19. vasárnap SZÍNHÁZ
(The Imaginarium of Doctor Parnassus)* R.: T. Gilliam 09. 9 – 15. 17.30 Levelek Júliának
17.00 Bõrönd mesék
A Janus Egyetemi Színház elõadása PATACSI MÛVELÕDÉSI HÁZ
KONCERT
(Letters to Juliet)* R.: G. Winick 09. 9 – 15. 20.00
16.00 Mendelssohn Kamarazenekar CSONTVÁRY MÚZEUM
A Föld szeretõje R.: Pozsgai Zs. 09. 16 – 19. 16.00, 18.00
18.00 Dalok belsõ használatra
Mediterrán finomságok
Takáts Eszter és Szalay Tamás koncertje BARBAKÁN VÁRÁROK
BULI 16.00 Vasárnapi matiné dj Run-nal VARÁZSKERT UTCZABÁR
EGYÉB 8.30 XVI. Nemzetközi Veterán Gépjármû Találkozó SZÉCHENYI TÉR
(Dieta mediterránea)* R.: J. Oristrell 09. 16 – 19. 20.00 Films marked with an asterisk (*)) are presented in their original language with Hungarian subtitles. A *--gal jelzett filmeket eredeti nyelven, magyar felirattal vetítik.
21
Univ-22.qxd
2010.09.03.
15:44
Page 1
szubjektív
Esõ elõtt köpönyeg? Ugyan már! Inkább egy PTE-s esernyõ! Ha nem szeretnél megázni az esõs napokon, akkor küldd be a sudoku megfejtését! A beküldõk között 4 db PTE-s esernyõt sorsolunk ki.
A pokoltól délre
SZALAY Attila publicisztikája
A nyugat-dunántúli várost átszeli egy patak. A patak folyása mentén áll egy templom. A templom közelében a föld alá süllyed egy lépcsõ. A lépcsõ egy aluljáróba vezet. Az aluljáró közepén van egy vörös mintázatú kopottas oszlop. Az oszlop elõtt minden év minden napján egy férfi ül a nyirkos betonon. A férfit nevezzük Pistinek. Szép, ritka név. Pisti a hátát az oszlopnak támasztva méltóságteljesen szemléli a sietõs embereket. Kabátja ujja sáros, nadrágja
22
szellõs a bal térde felett. A legtöbben hidegrázás közepette veszik még szaporábbra lépteiket, mikor megcsapja az orrukat a Pistibõl áradó kellemetlen szag. Pisti ezt látja, de különösebben nem zavarja. Látszólag nincsen hatással rá semmi, még a mennyezeten villódzó neonlámpák idegesítõ fénye sem. A Pisti csak ül, és néz. A jelenléte már-már természetes. Ugyanúgy része az aluljáró sötét hangulatának, mint a falakat borító graffitik kompozíciója. A Pisti egykor nem az aluljáróban várta, hogy lepörögjenek a még hátralévõ évek, napok, percek a finist jelzõ harang végsõ megszólalásáig. A Pisti ismert ember volt. No, nem olyan, aki száguldó Porschéjével emészti az út mentén elsuhanó fákat, és tengerparti villákat vásárol pusztán kedvtelésbõl. De még csak nem is olyan, aki valamelyik tévécsatorna idióta fõzõshowjában bohóckodik, mert „minõségi” szórakoztatás kell a népnek. Õ mindössze a magyar gulyáskommunizmus nyugati szélén élõ író volt. Csak a szûkebb pátriájában ismerték. Azt nem állítom, hogy szerették is,
mert publicistaként a helyi lapnál dolgozott. Az pedig valószínûsíthetõ, hogy Hana Zagorová, cseh táncdalénekesnõ is népszerûbb, mint bármely kor újságírója. Persze az irodalomból már akkor sem lehetett megélni. A Pistit ma már senki sem ismeri. Évek óta eltûnt, a neve feledésbe merült. A dús, gesztenyebarna hajkoronája, melybe egykor a legszebb nõk is belevesztek, mára megritkult és kifakult. Jellegzetes arcélét rendezetlen, deres szakáll takarja. Aki emlékszik rá, vélhetõen halottnak hiszi. De a Pisti ezt cseppet sem bánja. A rendszerváltás után mindenét elveszítette: a családját, az egzisztenciáját, az álmait. Nem kér a szánakozó pillantásokból. Olyan õ, mint az álruhába bújt Mátyás király – csak az igazságot nem keresi. Már nem hisz a létezésében. Egyik nap a Pisti különösen nyúzottnak tûnt. A fejét is valahogyan furcsán tartotta. Az arcszõrzetére megalvadt vér száradt. Biztosan megverték. Meg sem mozdult, csak mereven nézett maga elé. Talán azon tûnõdött, hogyan terelõdött ilyen nehéz útra az élete. Fiatalko-
rában a Teremtõ bõkezûen szórta felé az ajándékokat: a szemtelenül megkapó külleme mellé istenáldotta tehetség párosult. Aztán egyik pillanatról a másikra megváltozott körülötte minden. Amire tegnap igent kellett mondania, arra másnap már nemet. Ezt képtelen volt megérteni, és a makacssága lett a legnagyobb ellensége. Lassan lakmározott az életerejébõl, és õ egyedül maradt. Az aluljáró túloldalán tejfelesszájú suhancok verõdnek csoportba. A Pisti tekintete rájuk szegezõdik. Márkás ruhákban, vagyont érõ mûszaki kütyükkel villognak. Láthatóan nem küszködnek anyagi gondokkal, és az önbizalomnak sincsenek híján. Némelyik úgy gesztikulál, hogy azt még a 20. század dívája, Karády Katalin is megirigyelte volna. Olyan szavakat használnak, ami Pisti, az író számára teljesen idegen. Minden egyes megszólalásuk hozzájárul a csodálatos magyar nyelv lassú halálához, gondolta. A fiúk észreveszik, és kikezdik a megtört Pistit. Stílust és bármilyen indítékot nélkülözve durván becsmérlik. A verbális bántalmazás néha jobban fáj, mint a valós pofon. Fõleg a Pistinek,
2010. szeptember 6.
akinek már csak a méltósága maradt. Ezért tûr, és némán ül a rázúduló szózivatarban. Közben azon töpreng, hogy ha létezik a pokol, õ attól is valahol délre lehet. Van ennél is lejjebb? Én mindezt az aluljáró kocsmájának szennyes ablaküvege mögül szemlélem. Meghúzom a poharam, és a szódásbor hûvös táncot lejt a gigámon. Fizetek, majd szinte hallom, ahogy a vér forr az ereimben, és a fejembe zubog. A szívem egy ritmusra kalapál: közbe… kellene… lépned... Azok a tinik úgyis csak egy elesett öregemberre mernek förmedni. Kilépek a nyikorgó ajtón. Megvan az oszlop, elõtte a Pisti, vele szemben a fröcsögõ szájú fiatalok. Megindulok feléjük. A Pisti kérlelõen néz rám, én vissza… aztán lehajtott fejjel elsétálok mellette. Jobb nem beleavatkozni – nyugtatom magam, semmi hasznom nem származna belõle. Van még ennél lejjebb. Érdekember vagyok. Egy a tízmillióból ebben az országban. És ezért fáj minden nap belenézni a rosszkedvû Pisti szemébe…
Univ-23.qxd
2010.09.03.
16:45
Page 1
belépõ könyvjelzõ
8 mm
„Vigyázz, mit kívánsz!” Doctor Parnassus és a képzelet birodalma (The Imaginarium of Doctor Parnassus) színes, feliratos francia-angol film
Matteo Chini: Klimt M-érték Kiadó 2010 GÕBÖLÖS Viktor írása
Rendezõ: Terry Gilliam szereplõk: Christopher Plummer Johnny Depp Heath Ledger Colin Farrell Jude Law Uránia mozi CSIZMADIA Eszter írása
Sokszor hallottuk már ezt az intõ mondatot. Vágyaink általában a boldogság elérésének reményében fogannak, és néha képesek vagyunk a lehetõség kapujában bármekkora áldozatot felkínálni, akár pillanatnyi örömökért is cserébe. Azonban elõfordul, hogy az örömbe üröm vegyül, és a végén nem marad más, csak a hatalmas áldozat súlya, ami lehet, hogy végigkísér minket egy életen át. De valakit még a halál sem old fel az átok alól. Doktor Parnasszus (Christopher Plummer) alkut köt az Ördöggel (Tom Waits): ha a Doktor bizonyítékot ad arról, hogy hamarabb tud meggyõzni 12 embert, hogy a képzelet ereje által szebbé és jobbá lehet tenni a világot, elnyerheti azt a kivételes adottságot, amit abban a pillanatban a legértékesebbnek tartott, a halhatatlanságot. Parnasszus számára azonban ez a gyõzelem csupán pünkösdi királyság. Természetesen a Doktor próbálta menteni a helyzetet, így egyre több és több fogadást kötött annak reményében, hogy a szituációból kilábaljon, még lányának (Lily Cole)
Csók és ami mögötte van
lelkét is képes volt feláldozni saját boldogságáért. A történetet csak tovább bonyolítja, hogy megjelenik a színen egy körmönfont csábító is (Heath Ledger, Johnny Depp, Jude Law, Colin Farrell, egyaránt Tony személyét alakítva), aki kihasználva a Doktor hiszékenységét, igyekszik az Ördög felé billenteni a mérleg nyelvét. Az igazán nagy neveket is felvonultató mozi csalogató ereje kétségtelenül abban rejlik, hogy ez volt a tragikus hirtelenséggel és fiatalon elhunyt Heath Ledger utolsó szerepe a vásznon. Sajnos ez az esemény még a film forgatásának befejezése elõtt történt, így Terry Gilliam rendezõnek új koncepciót kellett kidolgoznia. Ekkor adatott meg a szereplési lehetõség a fantáziafilmek világába tökéletesen beleillõ és ott ragyogó teljesítményt nyújtó Johnny Deppnek, az angyalarcú gonosztevõt hitelesen alakító Jude Lawnak, és a jóképû, ám a karakter megformálásában gyenge teljesítményt nyújtó Colin Farrellnek. A rendezõnek felróható, hogy a képi hatások kombinációja zavaros lehet azoknak, akik nem a Monty Python-típusú filmeken nevelkedtek, de egy biztos: mindenképp elgondolkodtató alkotás.
Nyerj jegyet az Uránia moziba! Ha szeretnél egyet nyerni az öt darab, két személyre szóló mozijegy közül az Urániába, nem kell mást tenned, mint helyesen válaszolni az alábbi kérdésre, és a megfejtést elküldened az
[email protected] e-mail címre. Beküldési határidõ: szeptember 15. Kérdés: Hányan alakítják a filmbenTony szerepét?
Ha szeptember, akkor Diákhitel Az új tanévben is minden hallgató igényelheti a Diákhitelt. A kamat sohasem volt ilyen alacsony, jelenleg 8,5 %. Félévente akár 200-250 ezer forint is igényelhetõ, ami bármire elkölthetõ, legyen szó albérletrõl vagy szakkönyvekrõl. Érdemes jól utánanézni a részleteknek, hiszen a hitelfelvétel hosszú távú kötelezettségvállalás. Aki szeptember 15-ig igényli, elõször október 15-én juthat pénzhez. Az igénylés feltétele az aktív hallgatói jogviszony. Mindössze egy nyomtatványt kell kitölteni és leadni a kijelölt bankfiókokban vagy postákon. Jelenleg 30 felsõoktatási intézményben lehet a költségtérítéseseknek engedményeztetni. Ez azt jelenti, hogy a hallgató a Diákhitelét közvetlenül a felsõoktatási intézménynek utaltatja, így a szemeszter kezdetén, készpénz befizetése nélkül be tud iratkozni. Akinek már van érvényes Diákhitel szerzõdése, annak nem kell újra igényelni, viszont minél hamarabb be kell iratkozni. Ha változtak a személyi, vagy tanulmányi adatok, be kell jelenteni a honlapról letölthetõ nyomtatványokon. Tények a Diákhitelrõl: – Egy szemeszterre költségtérítéses képzésben max. 250 ezer, egyébként 200 ezer forint vehetõ fel. – A tanulmányok alatt nem kell törleszteni. A visszafizetést a hallgatói jogviszony megszûnését követõen, három hónap türelmi idõ után kell megkezdeni. – Bárki, bármikor, bármennyit díjmentesen elõtörleszthet. – Diákhitelt eddig több mint 290 ezren igényeltek, és 73 ezren már minden tartozásukat visszafizették. Részletek a www.diakhitel.hu oldalon!
A M-érték kiadó nem kevesebbre vállalkozott, mint egy olyan könyvsorozat elindítására, ami számba veszi és bemutatja a történetileg fontos festõk munkásságát és életrajzát. Azért is meglepõ ez a próbálkozás, mert a könyvpiac hemzseg a hasonló koncepciójú kiadványoktól, s például a kifejezetten albumokra szakosodott TASCHEN kiadó termékeivel kell birokra kelnie. Gustav Klimt számomra egy meghatározó mûvész, így mikor a kezembe fogtam ezt a kötetet, kíváncsian vártam, hogy mit tud nyújtani, a többi hasonlóhoz képest. Az összhatás szemet gyönyörködtetõ. Rengeteg illusztráció található benne a festõ mûveirõl, vázlatairól, de magáról a korabeli Bécsrõl is, ahol a mûvész alkotott. Ami külön dicséretes, hogy a
képek szervesen kapcsolódnak a folyószöveghez, tehát mikor olvasás közben egy adott festményrõl írnak, biztosak lehetünk benne, hogyha oldalra pillantunk, az említett alkotást is megszemlélhetjük (elkerülve ezzel a függelékekben és tárgymutatókban való keresgélést). A kötet mérete pedig alkalmassá teszi arra, hogy utazás közben is szívesen forgassuk, hiszen vékony, és nem foglal sok helyet egy egyetemista táskájában. A könyv Klimt mûvészetét és életét szeretné bemutatni, a hangsúly pedig az elõzõn van. A szerzõ erõsen a festõ munkásságára koncentrál, és az életrajzi elemeket (persze a legfontosabbakat azért megtudhatjuk) inkább fûszerezésként használja. Szaknyelvileg nincs kímélve az olvasó, a kötet elõszeretettel emleget fel különbözõ irányzatokat (nagyon speciálisakat is), szakszavakat, ám ezt teszi úgy, hogy közben megpróbál érthetõ is maradni. Ennek legfõbb eszköze a barna keretekbe szedett külön szövegrészek, melyek a korszak
megismerését segítõ kiegészítõ információkat tartalmaznak, mint például az art nouveau leírása, vagy akár Klimt életéhez kapcsolódó érdekességek részletezése, mint a szerelmi élete. A legtöbb esetben megfelelõ megoldásnak bizonyult, de még néha így is segítségül kellett hívnom az internetet, hogy minden apró utalást teljes egészében megértsek, ám e nélkül is közérthetõ, és informatív a kiadvány. Ami pedig külön dicséretes, hogy az utolsó lapokon található egy idõrend, amiben gyorsan végigszaladhatunk Klimt munkásságának fontosabb állomásain, illetve tárgymutató és ajánlott irodalom is fellelhetõ a kötetben.
Nyerd meg a könyvet! Kérdés: Mely európai városban alkotott Klimt? Beküldési határidõ: szeptember 15. Cím:
[email protected]
A helyes megfejtõk között az Klimt címû könyvet sorsoljuk ki. A rovat támogatója az Alexandra Kiadó és Könyváruházak.
zsöllye
Kezdõdik az új évad BIRCSÁR Dóra írása
Hol van olyan fontos dolga az öregasszonynak? Sehol, mégis reggel hétkor tolong a helyi járaton, elfoglalva a helyet a munkába igyekvõ emberek elõl. És a fogyatékosok és a csövesek és már a turkálóval is bajuk van, meg a túlsúlyosokkal is, és egy idõ után nem tudunk közönyösek maradni, mert mindenki magára ismer. A közön(y)séget nyáron szembesítette saját magával a Kosztolányi Dezsõ Színház a Pécsi Országos Színházi Találkozón, mely Albert Camus Közöny címû regényét dolgozta fel. Az õsszel induló új évad a Pécsi Nemzeti Színházban szintén mûsorra tûzött egy Camus-alkotást, mely ezúttal az abszurd embertípusok közül a hódítót rajzolja meg a Caligula címû darabban. A drámai mûveken kívül a mostani idény-
ben megtudhatjuk, milyen egy „pikáns bohózat”, Mohácsi István Francia rúdugrás címû elõadását ugyanis így definiálta. A fantázia beindításához elegendõ ismerni a történet helyszínét, ez ugyanis a párterápiával foglalkozó szexuálpszichológus, Ernõ kúriája. Akik szeretik a zenét és a táncot, azok örülni fognak idén, mivel az új elõadások felében ezeké lesz a fõszerep. Tánccal fog indulni maga az évad is, hiszen szeptember 20-án immár negyedszerre rendezik meg a Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozót, s ez alkalommal is láthatjuk a három legnevesebb magyar balett társulatot, a Pécsi Balettet, a Gyõri Balettet és a Szegedi Kortárs Balettet együtt fellépni egy közös darabban a tavalyi produkció sikerének folytatásaként. Továbbra is mûsoron marad a POSZT-on három díjat is besöprõ vígjáték, az Elveszett levél és akik még nem ismerik, nem maradtak le róla, hogy megtudják, mi Az élet titka. Bár a színház viszonylag drága mulatság, a PNSZ változatlanul kedvezményes áron kínál bérletet az egyetemisták számára. Létezik egy Baráti Kör tagkártya, melyet pedagógus-, diák-, nyugdíjas-igazolványnyal 6000 Ft-ért lehet megvásárolni. A Baráti Kör tagjai így minden elõadásra 700 Ft-os szakmai jegyet válthatnak a 2500–1250 Ft-os teljes árú belépõ helyett (magyarul VALAMENNYI – tehát összesen 21 elõadást – 700 Ft-ért nézhetnek meg az évedban), valamint jó baráthoz illõen évi egy alkalommal egy fogadásra is meghívja õket a színház, ahol találkozni lehet a színház mûvészeivel, rendezõivel. Az idei POSZT elõadásairól bõvebben a http://2010up.blog.hu oldalon lehet olvasni.
Nyerj jegyet a színházba! Kérdés: Hány díjat nyert a POSZT-on az Elveszett levél? A megfejtéseket az
[email protected] e-mail címre várjuk szeptember 15-ig. A helyes megfejtõk között 2 db, két személyre szóló színházjegyet sorsolunk ki a Pécsi Nemzeti Színház bármely elõadására. 2010. szeptember 6.
23
Univ-24.qxd
2010.09.03.
16:28
Page 1